Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány ne járuljon hozzá további vasútvonalak megszüntetéséhez

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne járuljon hozzá további vasútvonalak megszüntetéséhez - mondta Fónagy János csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-04-19 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:46.123177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány ne járuljon hozzá a további vasútvonal-megszüntetésekhez (Fónagy János)

Kiemelte: MÁV az elmúlt 20-25 évben gazdasági tevékenységét tekintve stagnáló, az elmúlt 5 évben pedig rohamosan zuhanó pályára állt. 2002-ben a MÁV évi üzemi vesztesége 30 milliárd forint alatt volt, az adósságszolgálata pedig 50-60 milliárd körül mozgott , míg 2006-ban az üzemi vesztesége meghaladta a 100 milliárd forintot, az adósságszolgálata pedig a 360 milliárdot - mutatott rá a szakpolitikus, hozzátéve: pozíciója tehát jelentősen romlott amellett, hogy az Európai Unió a közösségi közlekedést egy alapvető alkotmányos jognak tekinti.

Fónagy János emlékezetett arra, hogy a nyugat-európai országok is végigmentek a '60-as '70-es években azon a problémán, hogy javítsák-e a teljesítményt és fejlesszék-e a szolgáltatást, vagy előbb-utóbb átadják a közlekedést a közutaknak. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyre növekvő dinamikájú közlekedési igényeket a közutak önmagukban képtelenek lebonyolítani, kiszolgálásukra csak a kötött pályás közlekedés alkalmas.

Hangsúlyozta, hogy az európai vasúttársaságok kizárólag állami felelősségi körben és zömmel állami tulajdonban maradtak. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti vasúttársaságok nem támogatást kapnak, hanem a közösség érdekében szolgáltatást vásárol tőlük az állam - tette hozzá. Megjegyezte: sehol nem merült fel az, hogy a gazdaságos vasúti közlekedést úgy oldják meg, hogy megszüntetik, egyedül itthon.

A kormány az egy-másfél éve megkezdett folyamatot most kibontakoztatásaként a problémákat úgy kívánja megoldani, hogy további 61 mellékvonal megszüntetéséről tárgyalnak, amivel gyakorlatilag a teljes mellékvonal-hálózat megszűnne - figyelmeztetett.

Ez az intézkedés a gazdasági abszurditáson túl sérti az alkotmányt is, vidék- és emberellenes, ellentétes a magyar gazdaság érdekeivel - szögezte le.

Magyarország - pillanatnyi gazdasági nehézségei miatt - a közlekedési infrastruktúra tekintetében egy rendkívül rossz pályára állt, ezért a Fidesz minden a vasúttal kapcsolatos együttműködést csak akkor lát kivitelezhetőnek és értelmesnek, ha a kormány a vasúthálózat leépítését haladéktalanul megszünteti - jelentette ki.

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy a MÁV 2008-as mentetrendjének felülvizsgálatakor ne fogadjon el olyan megoldást, amely a vasútvonalak további csonkításával jár, és ne járuljon hozzá további vasútvonalak megszüntetéséhez - mondta el Fónagy János.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3247, 'source_type': 'media', 'source_id': 826, 'target_type': 'article', 'target_id': 66413, 'relation_type': 'describes'}