Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A több biztosító több járulékot jelent

Ha a kormány bevezeti a több-biztosítós rendszert, akkor egyben biztosak lehetünk: az eddiginél többet fogunk majd fizetni az egészségügyi ellátásért - hangsúlyozta Varga Mihály csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-04-26 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:01:38.354125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A több biztosító több járulékot jelent (Varga Mihály)

Ha a kormány bevezeti a több-biztosítós rendszert, akkor egyben biztosak lehetünk: az eddiginél többet fogunk majd fizetni az egészségügyi ellátásért - tette hozzá.

A gazdasági szakpolitikus kiemelte: a kormány úgy megy neki a több-biztosítós modell bevezetésének, hogy nem készült el az a diagnózis, ami az egészségügy alapproblémáit térképezné fel.

A magyar egészségügyben jelenleg rövid várólista van, azaz a magyar lakosság még úgy vesz igénybe szolgáltatást, hogy nem kell hónapokat vagy éveket várni egy ellátás igénybe vételére, mindemellett nemzetközi összehasonlításban alacsonyak a működési költségeink - ismertette a magyar egészségügy legfontosabb versenyképességi tényezőit Varga Mihály.

Hangsúlyozta, Angliában a forráskivonás miatt ma 858 ezer ember van várólistán. Ez azt jelenti, hogy egy csípőprotézis, egy szervátültetés vagy más ellátás igénybe vételére van, amikor éveket kell várni.

A több-biztosítós rendszer hosszabb várakozási időt is jelent - jelentette ki a politikus, hozzátéve, hogy akinek olyan betegsége van, ahol az időtényező nagyon fontos - például egy daganatos betegségnél -, egyáltalán nem lesz mindegy, hogy a várólista milyen hosszú, és ha az illető az életesélyeit szeretné növelni, akkor valószínű, hogy többet kell majd fizetnie.

Az alacsony működési költségekről szólva rámutatott, a Kormányszóvivői Iroda azt mondja, hogy a "központosított közbeszerzés rendkívül költséghatékony eljárás", majd megjegyezte: ennek mond éppen ellent a több-biztosítós modell, ahol a kormányzat éppen a beszerzés feldarabolására készül. Példaként Kalifornia állam működési költségeit hozta, ahol most akarják az egybiztosítós rendszert bevezetni, és ahol körülbelül 50 százalékos megtakarítást várnak a módisítások után a központosított beszerzésekből.

Szólt arról is, hogy az OEP jelenleg a befizetett járulékok 2-5 százalékát fordítja működési költségekre, ez több biztosító esetében még a legoptimistább számítások szerint is 20 százalék lesz, de az átlag 25-30 százalék - tette hozzá -, vagyis kevesebb pénz jut gyógyításra, és több befizetés megy el az adminisztrációra. Mint figyelmeztetett, az OEP jelenleg 1050 milliárd forintból 21 milliárdot költ a működési költségre, ez több biztosító esetén - kaliforniai számítási modell szerint - akár 200 milliárd forint felett is lehet.

Plusszköltségként jelenik meg több biztosító esetén a sok biztosító vezérigazgatójának fizetése, a több adminisztrációs költség, a részvényesek nyeresége, illetve a hirdetési költségek - sorolta azon tényezőket, amelyekre most nem kell költenünk Magyarországon.

A növekvő működési költségek miatt a profitorientált biztosítók ki fogják kényszeríteni a járulékemelést, és még a mostaninál is drágább lesz mindenkinek az alapellátás - foglalta össze végül a több-biztosítós modell költségeinek elemzését Varga Mihály.

Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége

Szijjártó Péter Varga Mihály sajtótájékoztatójának elején bejelentette: a Fidesz elnöksége az Európai Néppárt frakcióelnökségének meghívására május 1-től két napon át Brüsszelben ülésezik.

Az Orbán Viktor vezette delegáció találkozik Jacques Barrot-val az Európai Bizottság alelnökével, közlekedési biztossal, valamint Wilfried Martens-szel az Európai Néppárt elnökével, Orbán Viktor pedig megbeszéléseket folytat Joseph Daullal, a néppárti frakció vezetőjével. A részletes programról pénteken Szájer József ad tájékoztatást.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4433, 'source_type': 'media', 'source_id': 839, 'target_type': 'article', 'target_id': 66815, 'relation_type': 'describes'}