Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogathatatlan a tervezett e-útdíj rendszer

Jelenlegi formájában elfogadhatatlan az az országgyűlési határozati javaslat, amelyet a magyar kormány nyújtott be az elektronikus útdíj-fizetési rendszer bevezetéséről - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Barsiné Pataky Etelka és Márton Attila.


Dátum: 2007-06-11 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=79063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:22:00.463511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Támogathatatlan a tervezett e-útdíj rendszer (Barsiné Pataky Etelka és Márton Attila)

Barsiné Pataky Etelka, a Fidesz európai parlamenti képviselője a téma európai uniós tapasztalatait összegezve utalt arra, hogy a nyugat-európai országokban - így például Hollandiában - teljesen másképp közelítik meg a kérdést. A legfontosabb, hogy az utat használók szemszögéből nézik meg a rendszert, és ennek alapján építik fel azt. Ez azért nagyon lényeges - mondta, mert az európai direktíva kimondja azt, hogy nem lehet a direktíva alkalmazásával nem arányos többlet-bevételekre szert tenni. Beszámolt arról, hogy a hollandok adók és járulékok helyett díjakat vetnek ki a jármű-használatra, ami azt jelenti, hogy a díjszedés a jármű tulajdonlásáról a jármű használatára tevődik át. Ez esetben a jármű tulajdonosa választhat, melyik közlekedési eszköz kifizetődő számára. A helyzet az a belga példa alapján, folytatta az EP-képviselő, hogy mindenki a hazai fuvarozók helyzetbe hozására törekszik, és ez azt jelenti, hogy ha Magyarország ezt nem valósítja meg itthon, akkor a magyar fuvarozók versenyhátrányba fognak kerülni. Elengedhetetlen részei a rendszernek a fuvarozók - mutatott rá, és felidézte, hogy az elmúlt három évben kétszer verte őket át a magyar kormány.

Márton Attila ezután ismertette, a Fidesz hogyan támogatná ezt az uniós szempontból is fontos kérdést. A párt azt kéri a kormánytól, hogy ezt a jelenlegi országgyűlési határozati javaslatot vonja vissza. Dolgozzák ki és fogadják el azt a közlekedéspolitikát, amely hosszú távon világos képet ad arról, hogyan alakulnak majd Magyarországon az autópálya-díjak, és ez mennyire illeszkedik az Európai Unióhoz. Készüljön el az a világos díjstratégia, amely a fuvarozókkal történő megállapodásokat is tartalmazza, és a vállalkozások tudjanak előre tervezni, milyen díjakkal kell számolni az elkövetkezendő öt-tíz évben. Elvárjuk a kormánytól azt is - folytatta -, hogy ha már az EU világos időpontokat határoz meg a rendelet végrehajtására, akkor a magyar kormány se hozza hátrányosabb helyzetbe a hazai vállalkozásokat, vagyis azokkal az időpontokkal nyújtsa be a tervezetet, amelyek az EP rendeletében is szerepelnek. Amennyiben ezek megvalósulnak, akkor a Fidesz frakciója támogatja majd a javaslatot, ebben a jelenlegi formájában azonban nem - hangsúlyozta Márton Attila.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1222, 'source_type': 'media', 'source_id': 953, 'target_type': 'article', 'target_id': 69310, 'relation_type': 'describes'}