Az egészségügyi ellátás nem jog, hanem kiváltság lesz
Hat kritikus pont van a kormány egészségügyi koncepciójában, amely a betegek ellátáshoz való hozzáférését valamilyen szempontból korlátozni fogja - ismertette Varga Mihály Fidesz elnökségi ülésén kialakult álláspontot hétfőn.
Dátum: 2007-07-23 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:19.878936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Varga Mihály az elnökség álláspontját ismertetve elmondta, a mostani kormánykoncepcióból kiindulva hat kritikus pontot állapítottak meg, amely a betegek ellátáshoz való hozzáférését valamilyen szempontból korlátozni fogja. Így egyebek közt azt, hogy még több járulékot kell majd fizetni. Ennek alátámasztására a politikus felidézte: Szlovákiában éppen most kívánja a kormány korlátozni azokat az adminisztrációs és egyéb költségeket, amelyeket az ott megjelent új biztosítók aránytalanul és indokolatlanul magas módon érvényesítenek. Hozzátette: ez Magyarországon is így lesz, ha a kormánykoncepció valósul meg.
Ezt követően az esélyegyenlőség felborulását említette. Mint mondta, a szegények, az idősek és a betegek kihullanak majd a rendszerből, hiszen az üzleti alapon működő biztosítók nyilván azokat fogják keresni, akik minél kevesebbszer betegek, és minél többet fizetnek be a rendszerbe.
Kiemelte azt is: mindenki ellátása veszélybe kerül, mert a külföldi tapasztalatok és a hazai tanulmányok azt bizonyítják, hogy a profitorientált biztosítók a jövedelemskála felső 10-15 százalékán található embereket próbálják elszívni, így a jelenlegi források mintegy 65-70 százaléka maradna meg csak a társadalom fennmaradó 85-90 százalékának ellátására. Így - a rendszer jellegéből adódóan - a középosztálybeliek ellátására is kevesebb fog kerülni.
Az alapvető ellátás is drágább lesz - hangsúlyozta, majd rámutatott arra is, hogy újabb kórházak bezárására kerülhet sor. Végül felhívta a figyelmet arra is, hogy nem választhatunk majd szabadon orvost.
Varga Mihály rámutatott arra is, a kormányoldalról is vannak ellenzői ennek a modellnek. Példaként László Csaba volt pénzügyminiszter egyik nyilatkozatát idézte fel, aki arról beszélt azt egyik interjújában, hogy szerinte a lehető legrosszabb variációt valósítja most meg a kormány, amikor üzleti alapú biztosítókat akar létrehozni úgy, hogy közben 51 százalékkal mégiscsak az állam fogja eldönteni, mi történik egy biztosítóval.
Leszögezte azt is: több olyan külföldi példát találunk, ahol a korábbi több-biztosítós modellt próbálják meg visszaalakítani egybiztosítóssá.
Varga Mihály kitért Draskovics Tibor mai, az egyik napilapban megjelent interjúra is, amelyben a kormány reformokért felelős minisztere azt mondja, hogy tulajdonképpen ez a több-biztosítós modell, amit a kormány akar, az mégiscsak egy egybiztosítós, vagy egységes társadalombiztosítás lesz. A fideszes politikus erre reagálva úgy fogalmazott: ne próbálják nekünk most eladni azt, hogy ez tulajdonképpen nem is az, aminek látszik, hogy ez több biztosító egy egybiztosítós modellt akar valamilyen módon megvalósítani.
fidesz.hu