Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veres évek óta drágítja Magyarország működését

Szociális és gazdasági válság van ma Magyarországon, s minden bizonnyal elérte a magyar gazdaság növekedése az abszolút mélypontot - jelentette ki Varga Mihály szerdai kormányszóvivői tájékoztatóra adott reagálásában.


Dátum: 2007-09-19 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:03.990072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Veres évek óta drágítja Magyarország működését (Varga Mihály)

Mindezekből kifolyólag megállapítható - húzta alá a képviselő -, hogy a 2008-as költségvetés csak még tovább mélyíti ezt a válságot. A gazdaság teljesítménye gyakorlatilag kifulladt az elmúlt években, s ennek a kifulladásnak a legfőbb elemei a vidéken bezárt iskolák, az egyre nagyobb munkanélküliség, a növekvő államadóság, a kistelepüléseken élők szűkülő életfeltételei - sorolta a fideszes honatya.

Elmondható, hogy az emberek előtt gyakorlatilag nem marad perspektíva, s a kormány a 2008-as költségvetésben sem kínál számukra semmiféle új perspektívát - mutatott rá.

Veres János mai sajtótájékoztatóján azt mondta: a 2008-as költségvetéssel minden minisztérium jól jár majd, hiszen mindegyik megkapja az alapfeladatainak ellátásához szükséges összegeket. Tehát szó sincs már arról - hívta fel a figyelmet Varga Mihály -, hogy bármilyen kiemelt fejlesztés, beruházás, munkahelyteremtés, megvalósulna 2008-ban,ugyanis Veres János kijelentéséből egyértelműen kitűnik: a minisztériumok még az idei pénzeknél is kevesebbet fognak kapni jövőre.

A 2008-as költségvetésben már benne vannak azok a megszorító intézkedések - mutatott rá -, melyek a szociális válság kialakulásához nagy mértékben hozzájárulnak. Ezek a tandíj, a vizitdíj és kórházi napidíj, az áremelkedések pedig a jövő évben is éreztetni fogják hatásukat. A politikus kijelentette: a következő év első felében jóval öt százalék fölötti inflációval lehet majd számolni. "A 4.1 százalékos tervezett államháztartási hiányunk is biztosítja majd nekünk, hogy Magyarország 2008-ban is Európa legrosszabb tanulója legyen, azaz hogy Európában mi produkáljuk majd a legmagasabb államháztartási hiányt"- ismertette.

Az eddigi megélhetési válságot a kormány még súlyosabbá tette azzal - emelte ki a képviselő -, hogy módosította a nyugdíjszámítás eddigi rendjét, így akik jövőre vonulnak nyugdíjba, azok csak 11 havi nyugdíjat fognak kézhez kapni, ugyanis a bruttó helyett a nettó összeget veszik majd alapul a nyugdíj kiszámításánál. S ha a kormány mindezek mellé az ingatlanadó valamilyen rejtett változatát is bevezeti, akkor a szociális válság még tovább fog fokozódni - hívta fel a figyelmet.

Az államadóság finanszírozása, a kamatszolgálat, az elmúlt másfél év alatt 400 milliárd forinttal lett magasabb, ami azt jelenti, hogy az eddigi adóság-törlesztéshez képest Magyarországon minden állampolgár 40 ezer forinttal többet fizet ma, mint korábban - fogalmazott.

Mindezekért Veres személyében is felelős - húzta alá a honatya -, hiszen hosszú évek óta ő az, aki a trükkök százaival, a hiteltelenség megteremtésével jelentős mértékben drágította Magyarország működését.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2823, 'source_type': 'media', 'source_id': 1137, 'target_type': 'article', 'target_id': 73903, 'relation_type': 'describes'}