Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi lesz a 147-es vonallal?

"Milyen sorsot szán a 147-es vasúti szárnyvonalnak, ezen belül a Szentes, Csongrád és más településekről Kiskunfélegyházán át vonaton utazó lakosságnak?" címmel nyújtott be interpellációt Vincze László.


Dátum: 2007-11-19 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=103352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:36:39.913153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Milyen sorsot szán a 147-es vasúti szárnyvonalnak? (Vincze László)

Hangsúlyozta, hogy a vasút a tömegközlekedés egyik legkényelmesebb formája, környezetbarát és kevésbé balesetveszélyes utazási forma. Az állam a költségvetésből a nagyvárosokban sok pénzt áldoz a tömegközlekedésre. A mai üzemanyagárak egyre jobban azt bizonyítják, hogy a vasúti tömegközlekedés reneszánszát fogja élni. A vidék fennmaradása érdekében a vasúti szárnyvonalakat is meg kell tartani a jövő érdekében, valamint fejleszteni kell - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy nehezen tudja értelmezni a gazdasági minisztérium azon kikötését, amely a 147-es szárnyvonalat akkor hajlandó működtetni, ha az önkormányzat vállalja a működtetői feladatokat. Az önkormányzatok ugyanis nincsenek olyan helyzetben, hogy vasutat működtessenek, de lehetséges, hogy valamiféle ésszerű együttműködést hajlandóak lesznek felvállalni - fűzte hozzá.

Leszögezte: a vasút szolgáltatásainak igénybevétele és hozzáférhetősége állampolgári jognak tekinthető. Védelme az egész térség számára jelenti a biztonságos jövőt. A vasút a közúthoz képest ötször kevesebb energiát igényel azonos tömeg elszállításához. Kevesebb a baleseti lehetőség is, tehát a közúthoz képest többszörösen biztonságos.

Vincze László a következő kérdéseket tette fel az államtitkárnak:

- Érez-e személyes felel ősséget a 147-es csongrádi vasúti szárnyvonal bezárása esetén, melynek következtében drágább és környezetszennyezőbb közlekedés maradhat fenn?

- Fog-e statisztálni a vasúti szárnyvonal felszámolásához, ezzel együtt a térség további elsorvasztásához?

Garamhegyi Ábel szerint itt több félreértés is van. A tárca terveiben például nem szerepelt a vasútvonalak megszüntetésének szándéka - mondta. 38 vasútvonalról állapították meg, hogy nem indokolt országos hálózat keretében tartani, s megvizsgálni, milyen más valós igények lehetnek az európai modelleknek megfelelően. Az államtitkár azt mondta: ellátatlan település nem maradhat, mindenhol biztosítani kell a közlekedés lehetőségét. Ígéretet tett arra, hogy a szakmai egyeztetések után azok eredményeiről be fognak számolni.

Vincze László az államtitkár válaszát nem fogadta el, a T. Ház kormánypárti többsége azonban 167 igen, 148 nem, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4235, 'source_type': 'media', 'source_id': 1358, 'target_type': 'article', 'target_id': 75645, 'relation_type': 'describes'}