A kormány kordont emel a Parlament és a társadalom közé
Az MSZP által az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényhez benyújtott tizenkét módosító javaslat nem változtat érdemben a jogszabályon - mondta Pesti Imre vasárnap Budapesten.
Dátum: 2008-02-10 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=108133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:07:35.828686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pesti Imre sajtótájékoztatóján emlékezetett rá: amikor a köztársasági elnök kifogásaival együtt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, többek között arra is felhívta a kormányzó pártok figyelmét, hogy a hiányosságok felszámolása nem képzelhető el alapos változtatások nélkül, valamint arra is figyelmeztetett, hogy a társadalom nagy ellátórendszereinek átalakítását nem lehet sikerre vinni a terhet viselő állampolgárok bizalma nélkül.
Pesti Imre ezzel kapcsolatban leszögezte: ahhoz, hogy egy nagyszabású reform sikeres legyen, szükség van bizalomra, a bizalmat pedig sikeres kormányzati lépésekkel lehet megszerezni. Nagyon nehéz úgy a második lépéshez bizalmat szerezni, ha már az első lépés csődbe vitte a magyar egészségügyet - tette hozzá. Bizalom nélkül nem lehet sikeres a reform, hiszen kell egy kritikus tömeg, akik a reform mögé állnak. Ha ez nincs meg, akkor a reform bukásra van ítélve - jelentette ki.
Nem egy hosszú szakmai vitában kiérlelt reformfolyamatról van szó, hanem egyszerűen a két párt alkujáról, melyben a kisebbik kormányzó párt mindvégig zsarolta a nagyobbik kormányzó pártot. Nem szakmai vita, hanem egyszerűen a gátlástalan politikai és üzleti alku keretében született meg ez a törvénytervezet - jelentette ki Pesti Imre Sólyom László harmadik kifogására utalva, melyben a köztársasági elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a döntéshozatal során a törvény számos eleme a lehető legkésőbb született meg a koalíciós pártok háttéralkujában.
Pesti Imre megjegyezte azt is, hogy Sólyom László azt mondta: a nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a versenyző pénztáraknál a kockázatszelekció bekövetkezik, ha az gazdaságilag kifizetődő. Erre reagálva Pesti aláhúzta, a köztársasági elnök nemcsak a saját véleményét fogalmazta meg, hanem figyelembe vette az Állami Számvevőszék, a hazai szakemberek, az unió és a WHO szakembereinek véleményét is, akik egyértelműen azt mondják, hogy a nyereségorientált rendszer többe fog kerülni, és minőségileg rosszabb ellátását fog jelenteni.
"Felmérés készült arról, hogy a biztosítók számára a dohányzó kövér biztosítottak sokkal gazdaságosabbak, mint az egészséges életmódot folytatók, és hosszú életet élők. Ennek az az oka, hogy a kövér és dohányzó biztosítottak esetén kialakuló betegségek gyorsabban végeznek a biztosítottakkal" - idézett a fideszes szakpolitikus egy holland közgazdászcsoport tanulmányából, amelyben azt vizsgálták, hogy mely betegeket, mely betegségcsoportokat érdemes támogatni. Mint Pesti Imre megjegyezte: "ez egy elég durva tanulmány, durva megfogalmazás, de a profitorientált cégek ebben érdekeltek".
Elmondta, hogy a kormányzat 12 módosító indítványt nyújtott be, melyek lényegében nem változtattak a törvénytervezeten.
A most tervezett több-biztosítós rendszerrel szemben egységes társadalmi ellenállás tapasztalható - jelentette ki, majd megjegyezte: csak az üzleti szempontok az irányadók ebben az új egészségbiztosítási törvénytervezetben, és ezt a fajta alapelvet a beadott módosító indítványok egyáltalán nem változtatják meg.
Azt, hogy a kormány mit gondol erről a törvényről, jelzi, hogy kordont emel a Parlament és a társadalom közé - jelentette ki Pesti arra utalva, hogy hétfőtől ismét kordonnal zárják le a Kossuth teret. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy nincs érdemi párbeszéd a kormányzat és a társadalom között, de azt is jelzi, hogy a kormány nem a polgárokért, hanem a polgárokból akar élni. A kormányzat a zéró tolerancia helyett a zéró garancia-törvényt támogatja - húzta alá.
Pesti Imre kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz a hétfői frakcióülésen dönt arról, hogy benyújtanak-e, s ha igen, milyen módosító javaslatokat; arról is hétfőn határoz a képviselőcsoport, hogy kérnek-e név szerinti szavazást.