Óriási bravúr lenne a szavazatok felének megszerzése
Orbán Viktor óriási bravúrnak tartaná, ha az európai parlamenti (EP) választáson a Fidesz-KDNP megszerezné a szavazatok felét, és szerinte ha ez 40-50 százalékos részvétellel párosul, akkor olyan erejű népítélet születik, amely felgyorsítja a belpolitikai eseményeket.
Dátum: 2009-06-05 21:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=134787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:26:06.896759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor azt mondta: erre így nem tud válaszolni, de - mint mondta - "óriási bravúr" lenne, ha a Fidesz-KDNP a voksok 50 százalékát megkapná. Szerinte ha emellett a részvétel "belecsúszik a 40-50 százalék közötti tartományba", vagyis jóval nagyobb lesz, mint az előző EP-választás 38 százalékos részvételi aránya, "akkor egy olyan erejű népítélet születik, amelyet a mostani kormány nem hagyhat figyelmen kívül, és ez fel fogja gyorsítani Magyarország belpolitikai eseményeit".
A pártelnök a kétharmados Fidesz-győzelemről szóló kérdésekre úgy válaszolt: "Aki egyszer forró tejjel megégette a szája szélét, az a hideg vizet is fújva issza. Én, jelentem, fújva iszom hideg vizet is".
Mint mondta, látott már Fidesz-győzelemről szóló felméréseket, a Fidesz-kormány folytatásáról szóló rettegő írásokat, "berezelt balliberális tollforgatókat", "a végén pedig akkorát buktunk, mint az ólajtó". Orbán Viktor ezért arra figyelmeztetett: ha hagyják, akkor előbb vagy utóbb a baloldal ki fogja énekelni a sajtot szájukból, így a kétharmadról történő gondolkodás helyett az egyszerű többséges győzelmet is nagyon értékesnek tartja, és nagyon meg is becsülné.
Mint mondta, "az egy csoda" lesz, ha az EP-választáson a leadott voksok 50 százalékát meg tudják szerezni, és a következő parlamenti választás esetében is azt mondja, hogy a biztos kormányzás minimumához a mandátumok fele kell.
Ugyanakkor hozzátette: persze minél nagyobb fölényt szereznek a parlamentben, annál biztosabban tudnak kormányozni, és a kétharmad még jobb, hiszen olyan átalakításokra is lehetőséget ad, amelyek ritkán adatnak meg egy-egy nemzet, nemzedék, politikai közösség vagy egy politikus életében. "Egyáltalán nem ugranék el előle, sőt nagyon örülnék, ha kétharmadunk lehetne" - fogalmazott.
A vasárnapi EP-választás tétjéről azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai korszak lezárásáról szól a szavazás, és a rendszerváltás időszakánál sokkal szélesebb és mélyebb egyetértés, összefogás van készülőben. Szerinte ugyan nem tűntek el az emberek közötti különbségek, ugyanúgy vannak jobboldaliak és baloldaliak, de a különbségek zárójelbe kerültek, mert van egy fontosabb közös cél ebben a pillanatban: mégpedig az, hogy "takarítsuk el ezt a kormányt".
A Fidesz elnöke Bajnai Gordon miniszterelnök, Oszkó Péter pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök offshore-ügyeire vonatkozó kérdésekre többek között azt mondta: "adóoptimalizálásnak" nevezték el azt az adóelkerülést, amely állításuk szerint nem törvénytelen, szerinte azonban ezt a hatóságoknak meg kell vizsgálni. "Egy pozitív tartalmú kifejezést alkottak egy egész egyszerű lopásból, csalásból" - tette hozzá.
A Szlovákiában nagy vihart kavart esztergomi kijelentése kapcsán Orbán Viktor azt mondta: a szlovákoknak köszönettel tartoznak, amiért június 4-én, Trianon évfordulóján emlékeztettek arra, hogy Trianon nem a múlt, hanem a velünk élő történelem. Hiába vagyunk az unión belül, a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése még nem történt meg, sokat kell még dolgozni ezért, hiszen az egyik szlovák kormánypárt "fasisztoid" vezetője még mindig megengedhette magának, hogy a Kárpát-medence létét, és az ott élő magyarok összetartozását kétségbe vonja.
Arról, hogy a német külügyminiszter is aggasztónak nevezte a Kárpát-medencei magyarság brüsszeli képviseletéről szóló kijelentését, Orbán Viktor azt mondta: "A fasisztoid pártok nemzetiszocialisták, és vannak a nemzetközi szocialisták, mint a német külügyminiszter is. Hogyha a nemzeti és a nemzetközi szocialisták egymásra találnak, mint ahogy a történelemben már néhányszor láttuk, abból Közép-Európának sok jó még nem sült ki".