Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Turisztikai értékeink is áldozatul eshetnek a kormánynak

Vasúti vonalfelújítások helyett a 40 milliárdos elvonás miatt ismét megszorítástól, szűkülő lehetőségektől, megszüntetéstől kell tartanunk - fogalmazott Lasztovicza Jenő interpellációjában.


Dátum: 2009-10-05 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=139364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:51:01.695445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Turisztikai értékeink is áldozatul eshetnek a kormánynak (Lasztovicza Jenő)

Miközben Európában stratégiai elhatározással a vasúti közlekedést erősítik és a vasút, valamint a vasúti turizmus reneszánszát éli, ezzel szemben a Magyar Kormány az IM F nyomására 40 milliárd Ft-ot kíván kivonni a közösségi közlekedés 2010. évi költségvetéséből - emlékeztetett interpellációjában Lasztovicza Jenő.

Felhívta a figyelmet: jelentős forráskivonás fenyegeti a pályafenntartást és a személyszállítást nemcsak a "szárnyvonalakon", hanem a vasúti mellékvonalakon is. Olyan turisztikai jelentőségű vasútvonalak eshetnek ennek áldozatául, mint

▪ az Eger-Putnoki vonal,

▪ a Bükki Nemzeti Park nyugati határán haladó vonal,

▪ a Debrecen-Tiszafüred vonal a Hortobágy érintésével,

▪ a Tisza-tó, mint ökoturisztikai vonzerő célállomással,

▪ a Veszprém-Győr vonal, mely műszaki-technikai értékű alagutakon és völgyhidakon halad a Bakonyt átszelő Cuha-völgyben, s melynek ipari műemlékké nyilvánítása folyamatban van.

A Turisztikai Világszervezet adataiból kitűnik, hogy a gazdasági válság ellenére Európában a vonattal történő nyaraló célú utazások száma 5 százalékkal nőtt - húzta alá a képviselő. Hozzátette: Magyarországon a vasúti közösségi közlekedés — idegenforgalmi szempontból is — csak akkor lehet versenyképes a közúti közlekedéssel szemben, ha a menetrend szervezésében, gyorsaságban, pontosságban, komfortban javulást tapasztalunk.

Amennyiben a vasúti pályák műszaki állapota lehetővé teszi a nagyobb sebességet, a személyvagonok tiszták és komfortosak, a vasútállomások korszerű állapotba kerülnek, akkor van esély a vasúti közösségi közlekedés mainál nagyobb utas-igénybevételére. Azonban a 40 milliárd Ft-os elvonás nem ezt a folyamatot erősíti, ismét megszorítástól, szűkülő lehetőségektől, megszüntetéstől kell tartanunk - mutatott rá a fideszes politikus.

"Kérdezem a Tisztelt Miniszter Úrtól: 2005-ben a MÁV Részvénytársasága együttműködve a Magyar Turizmus Részvénytársasággal InterCity csomagokat alakított ki a belföldi min őségi vasúti turizmus fellendítésére. Kérdezem Miniszter Urat, hogy a program milyen hatékonysággal működik? Talán a legfontosabb kérdésként azt teszem fel Miniszter Úrnak: miért nem látják, hogy a turizmus pénzt hoz a kasszába? Miért nem segítik elő hazánk csodálatos térségeinek megismerését? Miért rombolnak, ahelyett, hogy építenének? Miért nem fejlesztik a belföldi turizmus érdekében tovább a szárnyvonalakat? Miért nem jó az, ha azokon utazva, a turisták inkább itt költik el pénzüket, és nem a határokon túl?" - fordult Hónig Péterhez.

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter válaszában közölte: az uniós törekvésekkel összhangban elsősorban a nemzetközi korridorok és az elővárosi közlekedés számára fontos vasútvonalakra fókuszál a kormány politikája. A jövőben 500 kilométernyi sínpálya felújítására fog sor kerülni. A turisztikai vagy történelmi célból fenntartott vonalakat nem lehet közszolgáltatásként kezelni, az EU vonatkozó direktívája róluk nem rendelkezik.

Az InterCity csomagokat megszüntettük, jelenleg más kedvezményeink vannak érvényben - mondta a miniszter. Folytatta: senkinek nem kell attól tartania, hogy a szóban forgó turisztikai értékek látogató nélkül maradnak.

Lasztovicza Jenő viszontválaszában kiemelte: az 500 kilométeres pályafelújítás nem más, mint egy újabb felelőtlen, komolytalan ígéret, hasonló ahhoz a több tucathoz, amit az utóbbi időben a kormánytól kaptunk. A 40 milliárdos megvonás falu- és vidékromboló hatása vitathatatlan. Válaszát nem fogadom el - fogalmazott a képviselő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3415, 'source_type': 'media', 'source_id': 3703, 'target_type': 'article', 'target_id': 93154, 'relation_type': 'describes'}