Fenntarthatatlan az Út a munkához program
A foglalkoztatási helyzet drámai romlásáról beszélt Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-12-06 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:39.778002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Czomba Sándor megfogalmazta: az idén összesen 117 milliárd forintot fizetnek ki az áprilisban indult Út a munkához programra, ugyanannyit, amennyit jövőre szánnak rá, annak ellenére, hogy januártól indul a program. A fideszes képviselő úgy vélte: szemfényvesztés, maszatolás folyik minden szinten, különösen a foglalkoztatás területén.
A program eredeti célja az volt, hogy a munkanélküliek minél előbb visszakerüljenek a munkaerőpiacra - idézte fel a politikus, hozzátéve: ezek a közfoglalkoztatott emberek jelenleg a segély, munka, segély utat követik négy-öt hónapos ciklusokban.
A Fidesz szakpolitikusa szerint szemfényvesztés, maszatolás, ami folyik minden szinten, különösen a foglalkoztatás terén. Kifejtette azt is, hogy a Fidesz mindenképp szeretné visszaadni a munka becsületét.
Czomba rámutatott: Magyarország a foglalkoztatásban egyedül Máltát tudja megelőzni az Európai Unió tagállamai közül, pedig ha a foglalkoztatásban Magyarország az EU átlagát tudná felmutatni, akkor ma 500 ezerrel több ember dolgozna.
A fideszes honatya beszélt arról is, hogy a kormány az idén munkahelymegőrzésre hazai forrásból 17 milliárd forintot fordított, miközben az Út a munkához programra 117 milliárd forintot.
Hangsúlyozta Czomba, hogy a munkáltatók részéről 52 milliárd forint volt az igény munkahelymegőrzésre, s a kormány 140 ezer munkahelyet hagyott elveszni.