Papcsák: Korszerű, átgondolt és logikus az új Ptk. - Papcsák Ferenc a Duna tv Közbeszéd című műsorában
A parlament elé került az új Ptk. tervezete, melyet ha elfogadnak, 2014. január elsejétől lép hatályba. A több mint 1600 paragrafusból álló előterjesztés egyben a jogrendszer 2010-ben elkezdett megújításának utolsó állomása. Papcsák Ferenc fideszes politikus, az Alkotmányügyi Bizottság alelnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában azt mondta: nem volt még Magyarországnak olyan polgárjogi kódexe, mely a teljes társadalmat képes szabályozni. Egy korszerű, átgondolt és logikus mű született - fejtette ki.