Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Videók és hanganyagok

11867 felvétel · rendezés: legújabb · legrégebbi · feltöltés sorrendje

CímÖsszefoglalóDátumSzemélyekKulcsszavak
Folytatódik a feszes törvényhozási menetrend decemberig - Lázár János sajtótájékoztatójaOrbán Viktor kétórás előadásában határozott elismerését fejezte ki a frakció munkáját illetően, és megerősítette, hogy a törvényhozási tempó a december közepéig terjedő időszakban is folytatódni fog – tájékoztatta Lázár János a sajtó képviselőit a nyári ülésszak utolsó frakcióülése után.2011. július 12.Lázár János
"Szervezéssel is csökkenthető lenne a zajterhelés" - Papcsák Ferenc az m1 Ma reggel című műsorábanNem engedné fel- és leszállni éjszaka a nagy, teherszállító gépeket Ferihegyen Zugló polgármestere. Papcsák Ferenc erről a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában beszélt kedden.2011. július 12.Papcsák Ferenc
"A nemzet egészségügyi állapotán javítani kell" - Szijjártó Péter az HírTV Rájátszás című műsorábanAz egészségtelen termékeket szankcionáló adó elfogadása olyan kérdés, amely rendkívül fontos a szemléletváltás, a lakosság egészségügyi helyzetének javítása szempontjából - mondta el Szijjártó Péter hétfőn, a Hír TV Rájátszás című műsorában.2011. július 12.Szijjártó Péter
20110711161340_4079.wmv2011. július 11.
Szászfalvi László a HírTV Kontraszt című műsorában2011. július 11.Szászfalvi László
Áder János az Echotv Heti mérleg című műsorában2011. július 10.Áder János
Gelencsér Attila az Echotv Heti mérleg című műsorában2011. július 10.Gelencsér Attila
"Remélem sem fideszes ügyészek, sem szocialista bírók nincsenek" - Gulyás Gergely a Hírtv Péntek 8 című műsorábanA nyilvánosság jogos igényére tekintettel az ügyészségnek és a szakszolgálatoknak abból a szempontból is meg kell vizsgálnia az ügyet, hogy mi az a minősített adat pillanatnyilag, és ami nem titkosított azt az emberek elé kell tárni – mondta Gulyás Gergely, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke a…2011. július 9.Gulyás Gergely
Riz Levente az m1 Az este című műsorában2011. július 8.Riz Levente
Szijjártó: Büszkék lehetünk az alaptörvényre - Szijjártó Péter a Tv2 Mokka című műsorábanJottányit nem engedünk a magyar emberek akaratából – szögezte le Szijjártó Péter pénteken, arra a kérdésre reagálva, hogy az Európai Parlamentben tartott szavazás eredményezhet-e módosításokat az alkotmányban. A miniszterelnök szóvivője a tv2 Mokka című műsorában kiemelte: egyetértés volt az EP…2011. július 8.Szijjártó Péter
Bencsik János a HírTV Rájátszás című műsorában2011. július 8.Bencsik János
Tarlós: A huszonharmadik órában vagyunk! - Tarlós István a HírTV Rájátszás című műsorábanHa van hatósági engedély, a főváros átveszi az Alstom-szerelvényeket, ha nincs, akkor nem veszi át - mondta el a Hír TV Rájátszás című műsorában Tarlós István, Budapest főpolgármestere.2011. július 8.Tarlós István
Répássy Róbert az m1 Az Este című műsorában2011. július 8.Répássy Róbert
Győri Enikő a TV2 Tények Este című műsorában2011. július 8.Győri Enikő
György István az m1 Az este című műsorában2011. július 7.György István
Nyitrai Zsolt az m1 Ma reggel című műsorában2011. július 7.Nyitrai Zsolt
Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában2011. július 7.Tarlós István
Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában2011. július 7.Szijjártó Péter
Kolovics János az m1 Ma reggel című műsorában2011. július 7.Kolovics János
Győri Enikő a Tv2 Tények Este című műsorában2011. július 7.Győri Enikő
20110707105440_1918.flv2011. július 7.
Gulyás Gergely az Echotv Napi aktuális című műsorában2011. július 7.Gulyás Gergely
Úthálózat-fejlesztési megállapodás Romániával - Vörner Pál videóinterjújaMagyar-román kormányközi megállapodást írt alá szerdán két gyorsforgalmi út határmetszéspontjáról Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára és Anca-Daniela Boagiu, Románia közlekedési és infrastrukturális minisztere. A megállapodás részleteiről Völner Pál egy videóinterjúban…2011. július 6.
Gulyás Gergely az M1 Ma reggel című műsorában2011. július 6.Gulyás Gergely
Szijjártó Péter az M1 Ma reggel című műsorában2011. július 6.Szijjártó Péter
Wintermantel Zsolt a TV2 Tények este című műsorában2011. július 6.Wintermantel Zsolt
Szijjártó Péter az M1 Este című műsorában2011. július 6.Szijjártó Péter
Gulyás: Senki nem beszél kitalált ügyről - Gulyás Gergely a Duna TV Közbeszéd című műsorábanAz ügy maga súlyos, és nyilván bizonyítékokkal kellően alátámasztott, de ezeket mi magunk sem ismerhettük meg, csupán az alap ügyről kaptunk tájékoztatást – nyilatkozta a volt titkosszolgálati vezetőket és a korábbi felügyelő minisztert ért gyanúsítással kapcsolatban Gulyás Gergely, az Országgyűlés…2011. július 6.Gulyás Gergely
Szijjártó: Az uniós elnökség sikert sikerre halmozott - Szijjártó Péter a HírTV Rájátszás című műsorábanStrasbourgban mindenki tudta, hogy a magyar elnökség sikert sikerre halmozott, ebben nem is volt vita a politikai oldalak között - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden a HírTV Rájátszás című műsorában. Orbán Viktor kormányfő ugyanezen a napon az Európai Parlamentben (EP)…2011. július 6.Szijjártó Péter
Szita Károly az Echo TV Napi aktuális című műsorában2011. július 6.Szita Károly
Szijjártó Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában2011. július 6.Szijjártó Péter
Bánki: Amit ígértünk, azt tesszük - Bánki Erik sajtótájékoztatójaAmit ígértünk, azt tesszük: az állam átadja a civil szférának a döntési jogosítványokat – jelentette ki Bánki Erik a készülő sporttörvényről szólva. A sport- és turizmusbizottság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján az egyesületek támogatásáról szólva elmondta: arra törekedtek, hogy a lehető…2011. július 5.Bánki Erik
Orbán Viktor a magyar uniós elnökséget értékeli Strasbourgban2011. július 5.
"Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a sport területén" - Bánki Erik sajtótájékoztatójaKomplex intézkedéscsomaggal teremtjük meg az olimpiai felkészülés sportorvosi hátterét – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján Bánki Erik, a sport- és turizmusbizottság elnöke. Ugyanitt kijelentette: a Sportkórház és az Országos Sportegészségügyi intézet jelentősége elengedhetetlen a sikeres…2011. július 5.Bánki Erik
Szájer József a magyar uniós elnökséget értékeli2011. július 5.
Orbán Viktor a magyar uniós elnökséget értékeliEurópa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik. Erősebb Európa azért is, mert rendelkezik egy romastratégiával, ami korábban nem létezett az unión belül – hangsúlyozta Orbán Viktor az Európai Parlament (EP) strasbourgi…2011. július 5.
Gulyás Gergely a Tv2 Mokka című műsorában2011. július 5.Gulyás Gergely
Bánki Erik interpellációja2011. július 4.Bánki Erik
L. Simon László napirend előtti felszólalása2011. július 4.L. Simon László
Orbán Viktor viszontválaszaAz emberek a szociális konzultáció során kijelölték az irányt – jelentette ki hétfői parlamenti viszontválaszában Orbán Viktor.2011. július 4.
Lázár János viszontválasza a parlamentbenA mi kötelességünk, hogy visszaállítsuk az emberek bizalmát a kormányzás iránt - mondta el hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök szociális konzultációt érintő napirend előtti felszólalására reagálva Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Ugyanitt hangsúlyozta: a kormányzat számára…2011. július 4.
"Magyarország felébredt" - Orbán Viktor napirend előtti felszólalásaA szociális konzultáció sikere azt bizonyítja, sikeres az a kormányzás, ami nem az emberek feje fölött, hanem velük együtt, véleményüket meghallgatva hoz döntéseket – hangsúlyozta Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában a parlamentben.2011. július 4.Orbán Viktor
Győri: Helyes taktikát választottunk - Győri Enikő az m1 Ma Reggel című műsorábanHorvátország uniós csatlakozása egy pozitív üzenet a Balkánnak - jelentette ki Győri Enikő a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn. Ugyanitt Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete hangsúlyozta: céljuk, hogy folytassák a magyar elnökség alatt megkezdett munkát.2011. július 4.Győri Enikő
Semjén Zsolt a Duna TV Közbeszéd című műsorában2011. július 4.Semjén Zsolt
L. Simon László az ATV Start című műsorában2011. július 4.L. Simon László
Kósa Lajos a TV2 Mokka című műsorában2011. július 4.Kósa Lajos
Kósa: Támaszkodunk az emberek véleményére - Kósa Lajos sajtótájékoztatója a Fidesz kongresszust követőenŐsszel a sarkalatos törvények benyújtásával és elfogadásával, valamint a költségvetéssel szeretné megalapozni a kormány azt a fejlődést, amely Magyarországot egy versenyképes, növekvő gazdaságú, az adósságválságot legyőző országgá teszi, ahol a munka a boldogulás alapja - jelentette ki Kósa Lajos a…2011. július 3.Kósa Lajos
XXIV. Kongresszus - Orbán Viktor beszédeMinden küzdelmünkből erőt tudtunk meríteni, végső soron mindegyik erősebbé tett bennünket - mondta Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ régi-új elnöke a tisztújító kongresszuson. Az elmúlt egy évről szólva megjegyezte: kiálltak Magyarországért, amikor méltatlan politikai támadások érték hazánkat. Az…2011. július 3.Orbán Viktor
XXIV. Kongresszus - Pokorni Zoltán beszédeCsak a választók reakciói igazolhatják a kormány tevékenységét, ezért szoros kapcsolatot kell fenntartani az emberekkel - fogalmazott Pokorni Zoltán a Parlament oktatási bizottságának elnöke a Fidesz-MPSZ tisztújító kongresszusán vasárnap.2011. július 3.Pokorni Zoltán
XXIV. Kongresszus - Pelczné Gáll Ildikó beszédeAz elmúlt év kormányzati politikája - benne az uniós elnökséggel- a felelős politizálásról szólt – mondta Pelczné Gáll Ildikó. A fideszes EP képviselő hozzátette: "ma már a számok minket igazolnak, sokan követnek bennünket ezen az úton". Az eseményen készült képgalériánkat itt, itt és itt…2011. július 3.Pelczné Gáll Ildikó
XXIV. Kongresszus - Varga Mihály beszédeNem hagytuk, hogy IMF hátszéllel folytatódjon a megszorítások politikája, nem engedtünk a bankadóból, elkezdtük a taposóaknák felszedését a magyar-orosz kapcsolatok terén, és a keleti nyitás jegyében látogatást tett hazánkban a kínai miniszterelnök - fogalmazott beszédében Varga Mihály, a…2011. július 3.Varga Mihály
XXIV. Kongresszus - Navracsics Tibor beszédeErős Magyarországot fogunk teremteni, erős, összetartó társadalommal, versenyképes gazdasággal, hatékony államigazgatással, melyek minden magyar ember boldogságát szolgálni fogják - mutatott rá beszédében Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője, miniszterelnök-helyettes a…2011. július 3.Navracsics Tibor
XXIV. Kongresszus - Harrach Péter beszédeA jövő közös feladata megküzdeni a politikai ellenfelek örökségével és együtt építeni egy új Magyarországot. Mi, kereszténydemokraták szövetségben gondolkodunk, egyenrangú, de nem egyenlő súlyú partnerek kívánunk lenni a munkában - jelentette ki Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakciójának…2011. július 3.Harrach Péter
XXIV. Kongresszus - Kósa Ádám beszédeBármilyen kérdés is került az EP napirendjére, a néppárti képviselőkre mindig lehetett számítani – jelentette ki Kósa Ádám európai parlamenti képviselő. Az eseményen készült képgalériánkat itt, itt és itt tekintheti meg.2011. július 3.Kósa Ádám
XXIV. Kongresszus - Berényi József beszédeMagyarország új alaptörvényével példát mutathat a többi államnak – jelentette ki Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke a Fidesz-kongresszuson mondott beszédében. A határon túli politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovákiai helyhatósági választások során rengeteg…2011. július 3.Berényi József
XXIV. Kongresszus - Lázár János beszédeEgy kormányzópárt kongresszusa nem fejezheti be munkáját csupán a leltározással és visszatekintéssel – mondta Lázár János köszöntő beszédében a Fidesz-MPSZ XXIV. kongresszusán, hozzátéve: "kormánypárt vagyunk, mert az emberek többsége ránk bízta saját maga, és a haza jövőjét". Az eseményen készült…2011. július 3.Lázár János
XXIV. Kongresszus - Kósa Lajos beszédeMikor szövetséget kötöttünk a választókkal, azt ígértük, új Magyarországot építünk - mutatott rá beszédében Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a vasárnapi tisztújító kongresszuson. Az eseményen készült képgalériánkat itt, itt és itt tekintheti meg.2011. július 3.Kósa Lajos
XXIV. Kongresszus - Kövér László beszédeA kormányzás terhének a súlyáról akkor nyerhetett a Fidesz bizonyságot, amikor szembesülni kellett azzal, hogy egy nem létező költségvetéssel küszködő országot működőképes állapotba kell hozni - emlékeztetett beszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz XXIV. kongresszusán. Az eseményen…2011. július 3.Kövér László
XXIV. Kongresszus - Nagy Gábor Tamás megnyitójaMiután a megjelent küldöttek közösen elénekelték a Himnuszt, kezdetét vette a Fidesz XXIV. tisztújító kongresszusa. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A tanácskozás résztvevőit levélben köszöntötte Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió elnöke, valamint…2011. július 3.
Hörcsik Richárd az Echo Tv Heti mérleg című műsorában2011. július 3.Hörcsik Richárd
Szijjártó Péter a TV2 Tények este című műsorában2011. július 2.Szijjártó Péter
Szijjártó Péter az Echo Tv Napi aktuális című műsorában2011. július 2.Szijjártó Péter
"A nyitás Kína felé csökkenti kiszolgáltatottságunkat" - Varga Mihály az Echo TV Napi Aktuális című műsorábanKína rendelkezik olyan pénzügyi tartalékkal, amely Európa szinte minden országa számára segíteni tud abban, hogy az adósságfinanszírozás stabil legyen – jelentette ki Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára az Echo TV Napi Aktuális című műsorában csütörtökön.2011. július 1.Varga Mihály
Győri Enikő az m1 Az Este című műsorában2011. július 1.Győri Enikő
"Az emberi jogok melletti elkötelezettség ténykérdés" - Semjén Zsolt az m1 Ma Reggel című műsorábanSemjén Zsolt szerint akkor tudunk Kínával emberi jogi szempontból érdemi párbeszédet folytatni, ha komoly kapcsolataink vannak; a miniszterelnök-helyettes erről pénteken, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában beszélt.2011. július 1.Semjén Zsolt
Győri Enikő a Hír TV Rájátszás című műsorában2011. július 1.Győri Enikő
Nyitrai Zsolt a Duna Tv Közbeszéd című műsorában2011. július 1.Nyitrai Zsolt
Varga Mihály az m1 Az Este című műsorában2011. július 1.Varga Mihály
Heteken belül megkezdheti munkáját az eszközkezelő - Varga Mihály az ATV Start című műsorábanElégedetlen az elszámoltatás gyorsaságával, ehhez a bíróságok munkáját is fel kellene gyorsítani - mondta a 180 percben a miniszterelnökség államtitkára.2011. június 30.Varga Mihály
Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában2011. június 30.Szijjártó Péter
A szlovén kormányfő bocsánatot kért Orbán Viktortól Brüsszelben - Szijjártó Péter az M1 Ma reggel című műsorábanBocsánatot kért Orbán Viktor miniszterelnöktől szlovén kollegája Brüsszelben – erősítette meg Szijjártó Péter a Ma Reggelben. Borut Pahor szlovén kormányfő kritikát fogalmazott meg a magyar alaptörvényről és néhány más, a jelenlegi kormányzati ciklusban megalkotott jogszabályról, valamint Orbán…2011. június 30.Szijjártó Péter
Pokorni Zoltán az M1 Este című műsorában2011. június 30.Pokorni Zoltán
Illés Zoltán a Duna TV Közbeszéd című műsorában2011. június 30.Illés Zoltán
"Folyamatosan kell dolgoznunk, hogy előrébb jussunk" - Szijjártó Péter a Duna TV Közbeszéd című műsorábanA régiót és a NATO-t érő kihívások, a magyar uniós elnökség fél évének tapasztalatai, illetve kétoldalú kérdések is várhatóak az amerikai külügyminiszter és a magyar kormányfő mai kétoldalú megbeszélésének témái között – nyilatkozta Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a Duna Televízió Közbeszéd…2011. június 30.Szijjártó Péter
Orbán Viktor miniszterelnök a Reagan-szobor avatásánMa annak az embernek és vezetőnek állítunk szobrot, aki megváltoztatta, megújította a világot, benne a mi közép-európai világunkat – mondta Orbán Viktor, Ronald Reagan szobrának avatásán. A miniszterelnök szólt arról, hogy Reagan a bizonyíték arra, hogy létezik a teljes megújulás. Tekintse meg…2011. június 29.
"Tudatos, egészséges életmódra való nevelést szeretnénk elindítani" - Font Sándor és Kovács József sajtótájékoztatójaA népegészségügyi termékadó öt csoportra vonatkozna. Font Sándor Kovács Józseffel tartott szerdai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a termékadó az alapvető élelmiszereket nem érinti. A tervezett 20 milliárd forintos bevétel kizárólag népegészségügyi célokat szolgálna.2011. június 29.Font Sándor, Kovács József
Font Sándor a Duna TV Közbeszéd című műsorában2011. június 29.Font Sándor
Varga: Csökkenteni kell az államadósságot és a hiányt - Varga Mihály a Hír TV Rájátszás című műsorábanSürgetőnek tartja az államháztartási hiány és az államadósság mértékének csökkentését a Miniszterelnökség államtitkára. Varga Mihály a hírTV Rájátszás című műsorában azt mondta: félő, hogy az unió megvonja hazánktól a támogatásokat, mert Magyarország 2004 óta eddig egyetlen évben sem tudta…2011. június 29.Varga Mihály
Illés Zoltán az Echo TV Napi Aktuális című műsorában2011. június 29.Illés Zoltán
Kósa: Követni kell a nemzetközi trendet - Kósa Lajos az M1 Ma reggel című műsorábanKínát nem lehet európai fejjel megítélni, és nem szabad erkölcsi magas lóról kioktatni a kínaiakat – szögezte le Kósa Lajos a köztévé Ma Reggel című műsorában kedden. A Fidesz ügyvezető alelnöke emellett beszélt a roma társadalom előtt álló kihívásokról is.2011. június 28.Kósa Lajos
Font Sándor az ATV Start című műsorában2011. június 28.Font Sándor
Deutsch Tamás a TV2 Mokka című műsorában2011. június 28.Deutsch Tamás
Szijjártó: Magyarországon van Európa legstabilabb politikai rendszere - Szijjártó Péter az M1 Este című műsorábanTörténelmi segítségnek nevezte Orbán Viktor a kínai kormány és Magyarország közötti megállapodást. Egymilliárd eurós hitelkeret, gazdasági, és kulturális együttműködés, magyar állampapírok vásárlása és egy logisztikai központ kialakítása - röviden talán így foglalható össze Orbán Viktor magyar és…2011. június 28.Szijjártó Péter
Szijjártó Péter a HírTV Rájátszás című műsorában2011. június 28.Szijjártó Péter
Szabó Zsolt interpellációja2011. június 27.Szabó Zsolt
Potápi Árpád napirend előtti felszólalása2011. június 27.Potápi Árpád
Balla Mihály napirend előtti felszólalása2011. június 27.Balla Mihály
Orbán: Olyan gazdaságpolitika kell, ami széllel szemben is sikeres - Orbán Viktor napirend előtti viszontválaszaA nyugati gazdaság helyzete nem ok arra, hogy feladjuk annak a gazdaságpolitikának a végrehajtását, amitől azt reméljük, hogy a világgazdasági folyamatok ellenére is a növekedés pályájára állíthatja a magyar gazdaságot – reagált Orbán Viktor az ellenzéki képviselők felszólalására a Parlamentben…2011. június 27.Orbán Viktor
"Rendkívüli helyzeteket kellett megoldanunk, de sikerült helytállni" - Orbán Viktor napirend előtti felszólalásaOrbán Viktor a múlt heti Miniszterelnöki Tanácson történteket ismertetve elmondta: a gazdasági kormányzás, az európai szemeszter, a romastratégia, a Duna-stratégia, illetve Horvátország európai uniós tagsága ügyében született döntés. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában elmondta azt is,…2011. június 27.Orbán Viktor
A Fidesz Paczolay Pétert jelöli az Alkotmánybíróság elnökének - Lázár János sajtótájékoztatójaAz alkotmánybírók személyéről és az alkotmánybíróság elnökéről is esett szó a Fidesz hétfői frakcióülésén, melyet az esti órákban a parlamenti szavazások után Orbán Viktor meghallgatásával folytat a párt a Fehér Házban.2011. június 27.Lázár János
Pokorni Zoltán a hosszabb tanév mellett érvel - Pokorni Zoltán a Hír TV Kontraszt című műsorábanHosszabb tanévet tartana gazdaságosnak a Fidesz oktatáspolitikusa.2011. június 27.Pokorni Zoltán
Révész Máriusz az ATV Start című műsorában2011. június 27.Révész Máriusz
Papcsák Ferenc az Echo TV Heti mérleg című műsorában2011. június 25.Papcsák Ferenc
Orbán Viktor beszéde a Kína és Közép-Kelet-Európai Országok Gazdasági és Kereskedelmi Fórumán2011. június 25.Orbán Viktor
Orbán Viktor találkozója a kínai miniszterelnökkel, HírTV Híradó2011. június 25.
Heintz Tamás az M1 Balatoni nyár című műsorában2011. június 25.Heintz Tamás
"Le kell győznünk az államadósságot" - Navracsics Tibor a HírTV Péntek8 című műsorábanCsökkenteni kell az államadósságot ahhoz, hogy a gazdasági növekedés tartós legyen - mondta el Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Balatonfüreden, a Hír TV Péntek8 című élő műsorában.2011. június 24.Navracsics Tibor
Gulyás Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában2011. június 24.Gulyás Gergely
Kósa Lajos A Duna TV Közbeszéd című műsorában2011. június 23.
Balog Zoltán az Echo TV Napi Aktuális című műsorában2011. június 23.Balog Zoltán