Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

A nyugati civilizáció restaurációja2012-10-17 08:39:00 0
Uniós támogatással újult meg a kunhegyesi Nagy László GimnáziumCsaknem 450 millió forintos beruházással felújították a kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola és Gimnázium épületeit. A munkákhoz a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat sikeres pályázatával 398 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek - közölte Fejér Andor, a térség fideszes országgyűlési képviselője a projektzárás kapcsán az MTI-vel.2012-10-17 08:23:00 0
Jászberény által adományozott emlékművet avattak JazdbanJászberény iráni testvérvárosában, Jazdban felavatták a jászsági település által adományozott emlékművet; a Lehel kürtjét, illetve Jászberény város címerét ábrázoló zománc-fém plasztika a település főterén kapott helyet - mondta el Szabó Tamás (Fidesz) polgármester az MTI-nek.2012-10-17 08:19:00 0
"Az Avas csak eszköz a saját politikai céljaikhoz"Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben leszögezi, hogy "Nem engedjük csatatérré változtatni az Avast!"2012-10-16 18:59:00 0
Orbán: Szükségszerű a felsőoktatás átalakítása + videóÖnműködő és önfenntartó pénzügyi rendszerre van szükség a felsőoktatásban a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor ezt kedden mondta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) legfőbb döntéshozó szerve, a plénum ülésén a Debreceni Egyetemen, ahol úgy fogalmazott: a kormány nem az "el lehet innen menni", hanem a "vissza lehet ide térni" pártján áll.2012-10-16 17:52:00 1
Balog: Erős tanítói rendre van szükségErős tanítói rendre van szükség - idézte Eötvös József egykori oktatási minisztert Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden Debrecenben, a Magyar Rektori Konferencia plénumának kihelyezett ülésén.2012-10-16 17:49:00 0
Folytatódnak az ellenőrzések a nagybani piacokonFolytatódnak az ellenőrzések a budapesti és a vidéki nagybani piacokon az év végéig, a társhatóságokkal készített munkaterv szerint - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.2012-10-16 17:30:00 0
Kovács: Október 23. a szabadság napjaA Terror Háza Múzeum és a Magyar Állami Operaház is csatlakozik az október 23-i programokhoz, a hivatalos állami ünnepségek keretében a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet, a téren egész napos családi programokat tartanak - közölte Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.2012-10-16 17:28:00 0
Törő Gábort jelölte a Fidesz a Fejér Megyei Közgyűlés elnökénekTörő Gábor országgyűlési képviselőt jelölte a Fidesz Országos Választmánya a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének Vargha Tamás helyére, akit a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának neveztek ki - tájékoztatta a párt megyei választmányának elnöke kedden.2012-10-16 17:23:00 0
Közép-Európa legmodernebb sportkomplexuma épül GyőrbenEgy négycsillagos, 3,5 milliárd forintból megépült hotel átadásával lezárult a QUAESTOR-csoport több mint 30 milliárdos ingatlanfejlesztése, az ETO Park projekt Győrben - hangzott el a szálloda keddi avatóünnepségén. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az eseményen arról beszélt, hogy jó helyre került a stadionfejlesztési támogatás és az Új Széchenyi Terv 250 millió forintja.2012-10-16 17:06:00 0
Győri: A sebesség ne menjen a minőség rovásáraA bankunióról, a közös bankfelügyeletről tárgyaltak az unió illetékes miniszterei kedden Luxembourgban a hét második felében esedékes uniós csúcstalálkozó előkészítéseként - közölte  Győri Enikő.2012-10-16 16:35:00 0
Több mint kétszeresére bővítik a zalaegerszegi inkubátorházatAlig két évvel átadása után több mint kétszeresére bővítik a most még 2600 négyzetméteres zalaegerszegi inkubátorházat. A közel 572 millió forintos önkormányzati beruházás alapkövét kedden tették le.2012-10-16 16:31:00 0
Cséfalvay: Stabilitás és reformok kellenek a kilábaláshozA válság igazi megoldásának alapfeltétele a pénzügyi stabilitás, másik feltétele pedig az olyan reformok végrehajtása, amelyek versenyképessé teszik a gazdaságot - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a portfolio.hu által szervezett Budapesti Gazdasági Fórumon kedden.2012-10-16 16:28:00 0
Lázár: Az államnak legyen döntő szerepe a magyar gázpiaconLázár János szerint a kormány célja, hogy az államnak mindent eldöntő szerepe legyen a magyarországi gázpiacon; a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy háttérbeszélgetésen azt is elmondta: tudomása szerint előrehaladottak a tárgyalások a E.ON német energetikai társaság magyarországi leányvállalatának visszavásárlásáról.2012-10-16 16:27:00 0
"Soha, sehol nem igazolhatjuk a hóhérokat"Nekünk együtt kell dolgozni azon, hogy ez a seb begyógyuljon! A zászlón is, az ország testén is, mert ez a mi érdekünk, ez a mi hazánk – fogalmazott portálunknak adott interjújában Wittner Mária ’56-os hős. A fideszes országgyűlési képviselő szerint, ha Bajnaiék még egy évig kormányoztak volna, akkor kitehették volna az országhatárra, hogy „Magyarország elkelt”.2012-10-23 10:15:00 0
"Soha, sehol nem igazolhatjuk a hóhérokat"Nekünk együtt kell dolgozni azon, hogy ez a seb begyógyuljon! A zászlón is, az ország testén is, mert ez a mi érdekünk, ez a mi hazánk – fogalmazott portálunknak adott interjújában Wittner Mária ’56-os hős. A fideszes országgyűlési képviselő szerint, ha Bajnaiék még egy évig kormányoztak volna, akkor kitehették volna az országhatárra, hogy „Magyarország elkelt”.2012-10-23 10:16:00 0
"A közös büdzsé minden tételének az elköltésére oda kell figyelni"Az uniós pénzek jobb elköltéséről, hatékonyabb felhasználásáról tárgyaltak keddi tanácskozásuk előtti informális találkozójukon az Európai Unió illetékes miniszterei - számolt be az MTI-nek a találkozóról Győri Enikő, a Külügyminisztérium államtitkára, aki Magyarországot képviselte a megbeszéléseken.2012-10-16 16:00:00 0
"Az MSZP kormányzása alatt vált tömegessé az elvándorlás"A fiatalok elvándorlásának folyamata még a szocialista kormányok idején vált tömegessé - mutat rá Selmeczi Gabriella portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében, melyben Winkfein Csaba volt szocialista országgyűlési képviselő szavaira reagál.2012-10-16 15:53:00 0
Selmeczi: Volner János tévedésben vanVolner János tévedésben van akkor, amikor azt hiszi, hogy a válságból bizonyos ágazatok kivételezésével lehet kilábalni - olvasható Selmeczi Gabriella keddi közleményében, melyben a jobbikos képviselő keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagál.2012-10-16 15:46:00 0
Óriási érdeklődéssel zárult a Madách téri szavazásLezárult a Madách tér terv-, és ötletpályázat lakossági szavazása, mely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hatalmas érdeklődés fogadta a lakosság részéről a kezdeményezést, szinte az egész kerület egy emberként fogott össze Erzsébetváros jövőjéért. A hivatalos honlapon több tízezres látogatottsági adatokat számoltak valamint az INfOvonalon és írásban is számos megkeresés érkezett. A szavazatokat október 12-én közjegyző jelenlétében összesítették.2012-10-16 15:21:00 0
A főváros a kormányzat támogatását kéri a Budapest egészségtervhezA fővárosi önkormányzat közzétette és az egészségügyi államtitkárságnak is eljuttatta a Budapest egészségtervet, bízva a támogatásában - jelentette be Szentes Tamás főpolgármester-helyettes kedden Budapesten.2012-10-16 15:21:00 0
Fazekas: A gazdákkal együtt kell készülni az uniós agrárpolitikáraA szaktárca az érintettekkel, a magyar gazdákkal közösen szeretne felkészülni az uniós agrárpolitika új, 2014 és 2020 közötti időszakára – mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden Mezőtúron, a Vidék Akadémia első konferenciáján.2012-10-16 15:19:00 0
Lázár: Csökkenteni kell az állami információbirtoklástLázár János szerint a választási regisztráció bevezetésével párhuzamosan radikálisan csökkenteni kell az állami információbirtoklást, ezért a Miniszterelnökséget vezető államtitkár támogatja Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatát, amely szerint nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra Magyarországon.2012-10-16 14:50:00 0
A magyarországi bankrendszerben mérlegalkalmazkodás zajlikRogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke a portfolio.hu  internetes portál kedden Budapesten megrendezett konferenciáján arról beszélt, hogy a magyarországi bankrendszerben mérlegalkalmazkodás zajlik, ez azt jelenti, hogy a bankok csökkentik a hitelek arányát a náluk elhelyezett betétekhez képest, vagyis mérséklik a hitel/betét hányadost.2012-10-16 14:28:00 0
"Soha többé" - csepeli emléktábla az auschwitz-birkenaui haláltáborbanNémeth Szilárd polgármester Borbély Lénárd és Ábel Attila alpolgármesterekkel közösen emlékezett meg a lengyelországi auschwitz–birkenaui koncentrációs táborban azokról a zsidó és cigány honfitársainkról, akik a Holokauszt áldozataivá váltak.2012-10-16 13:25:00 0
Gyulay Zsolt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetőjeA kormány Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérte fel a dohánytörvény alapján felálló állami gazdasági társaság, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetésére - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy keddi háttérbeszélgetésen.2012-10-16 12:59:00 0
Komoly gátat szab a javaslat a külföldiek földszerzésénekFont Sándor, a nagyobbik kormánypárt vezérszónoka kiemelte: a javaslat rögzíti, hogy a zsebszerződések nem teljesülhetnek automatikusan, nagyon komoly gátat szab a külföldiek földszerzésének, és választ ad a spekulatív befektetői szándékokra, egyértelműen a mezőgazdaságból élők tulajdona felé "irányítja a termőföldet". A kormánypárti politikus úgy látja: biztosítva lesz, hogy a magyar agrárpotenciált a jelenleginél is nagyobb növekedési pályára állítsák.2012-10-16 12:55:00 0
Törökország rendkívül fontos partnere MagyarországnakKövér László házelnök szerint Törökország az Európai Unió és Magyarország rendkívül fontos partnere,  az elmúlt években jelentős gazdasági fejlődést ért el, és ezzel politikai súlya is megnőtt.2012-10-16 12:52:00 0
"Elvont mércét alkalmaz a Velencei Bizottság" + videóA Velencei Bizottság fenntartja aggályait a bírák nyugdíjazásának és a bíróságok kijelölésének ügyében, a kormány ezért az Alkotmánybírósághoz fordul – jelentette ki Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a köztévé Ma reggel című műsorában kedden.2012-10-16 12:31:00 1
A keresletösztönző munkaerőpiaci politika a célA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint a kormány a jövőben inkább a munkaadókat szeretné ösztönözni annak érdekében, hogy bővüljön a foglalkoztatás.2012-10-16 11:41:00 0
Vargha: Mindig van feljebb, és mindig van előreNagyon komoly előrelépések történtek az elmúlt két és fél évben a honvédség területén, de "mindig van feljebb, és mindig van előre" - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden kinevezett parlamenti államtitkára az MTI-nek adott interjújában.2012-10-16 11:24:00 0
Fazekas: A termőföld nemzeti kincs, a megélhetésünk alapjaA vidékfejlesztési miniszter szerint 1100 éves vitának vet véget a földtörvény elfogadása, mivel a parlamentben kedden tárgyalni kezdett jogszabály garantálja, hogy csak magyar földművesek vehessenek földet.2012-10-16 11:12:00 0
Győri Enikő részt vesz az Általános Ügyek Tanácsának ülésénGyőri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára 2012. október 16-án részt vesz az Általános Ügyek Tanácsának luxemburgi ülésén - olvasható a Külügyminisztérium keddi közleményében.2012-10-16 10:51:00 0
Varga: A kormány szándéka a megállapodásVáltozatlan a magyar kormány szándéka, s ahogy 2011 novemberében jelezte, megállapodást szeretne kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a portfolio.hu által szervezett Budapesti Gazdasági Fórumon kedden.2012-10-16 10:06:00 0
A kormányfő a török parlament elnökével tárgyaltOrbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ma az Országházban fogadta a török parlament elnökét - olvasható Havasi Bertalan keddi közleményében.2012-10-16 09:33:00 0
Kvittek legyünk!2012-10-16 08:48:00 0
Szanyi, a lángész2012-10-16 08:47:00 0
Berlin ege alatt2012-10-16 08:45:00 0
Az IMF kudarca2012-10-16 08:38:00 0
Szijjártó: Hazánk érdeke, hogy több forrásból is gázhoz jusson + videóMagyarországnak az az érdeke, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon jusson gázhoz - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a köztévé Ma reggel című műsorában kedden.2012-10-16 08:33:00 1
Az 1956-os forradalomra emlékeztek BrüsszelbenAz 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulójára emlékeztek hétfőn este Brüsszelben.2012-10-16 08:26:00 0
1,1 milliárd a borászati beruházások támogatásáraA Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 1,1 milliárd forinttal támogatja a borászati beruházásokat, ezt november 5-étől a már megvásárolt, kifizetett és üzembe helyezett gépekre lehet igényelni - közölte a szaktárca.2012-10-16 08:24:00 0
Orbán Viktor is felszólal az MRK debreceni ülésénOrbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond a Magyar Rektori Konferencia (MRK) keddi ülésén, a fennállásának századik évfordulóját ünneplő Debreceni Egyetemen.2012-10-16 08:21:00 0
Napirenden az új földtörvényAz Országgyűlés keddi ülésén kezdi meg az új földtörvényt tartalmazó kormányzati előterjesztés tárgyalását.2012-10-16 08:19:00 0
A kormány megemelte a vasúti pálya működtetésére adott támogatástA kormány megemelte a MÁV Zrt. részére a vasúti pályahálózathoz nyújtott állami támogatást 66 milliárd 941 millió forintra 41 milliárd 882 millió forintról.2012-10-15 18:54:00 0
Jóváhagyták a tavalyi költségvetés végrehajtásátAz Országgyűlés hétfőn elfogadta a 2011-es zárszámadást, amelyben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arról számolt be, hogy a magyar gazdaság tavaly a vártnál jobb teljesítményt ért el, a bruttó hazai össztermék (GDP) a tervezett 1,5 százalék helyett 1,7 százalékkal növekedett.2012-10-15 17:48:00 0
Vargha Tamás lesz a HM államtitkáraVargha Tamás fideszes országgyűlési képviselőt nevezi ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkárának a köztársasági elnök Simicskó István helyére - derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) hétfőn az MTI-hez eljuttatott meghívójából.2012-10-15 17:33:00 0
A kormány elszánt a hiány három százalék alatt tartásábanCséfalvay Zoltán  reméli, hogy az Európai Bizottság kedvezően ítéli meg a kormány egyenlegjavító programját november 7-i, az egész unióra vonatkozó gazdasági előrejelzésekor, a magyar kormány ugyanis elszánt az államháztartási hiány három százalék alatt tartásában.2012-10-15 17:29:00 0
Háláját fejezte ki Orbán Viktornak az izraeli főrabbiHáláját fejezte ki Orbán Viktornak írt levelében Yona Metzger, Izrael főrabbija azért a nagyszerű kapcsolatért, amelyet a kormányfő a magyarországi zsidósággal ápol - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.2012-10-15 17:13:00 0
Nyilvános a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Zrt. vezérigazgatói álláshelyére szóló pályázataAz Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közzétette a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Zrt. vezérigazgatói álláshelyére szóló pályázatát 2012. október 15-én a kormany.hu oldalon.2012-10-15 16:01:00 0
Rogán: Megválunk a Bajnai-kormány utolsó örökségétől + videó2014-től a baloldali ellenzék eltörölné Magyarországon a bankadót, eltörölné a multinacionális nagyvállalatokat sújtó adókat, és ezeket a terheket a személyi jövedelemadó radikális emelésén keresztül a családokra vetné ki – hangsúlyozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői napirend előtti felszólalásában.2012-10-15 14:27:00 1
Orbán Viktor is felszólal az MRK debreceni tanácskozásánOrbán Viktor kormányfő is beszédet mond a Magyar Rektori Konferencia (MRK) keddi ülésén, a Debreceni Egyetemen - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. A rektorok tanácskozásának fő témája a felsőoktatási intézmények finanszírozása és gazdálkodása lesz.2012-10-15 14:04:00 0
L. Simon: A KÖH nem szűnik meg, hanem átalakulNem megszünteti, hanem átalakítja a kormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH) Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ néven - hangsúlyozta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának hétfői ülésén.2012-10-15 13:07:00 0
A földtörvényről egyeztetett Fazekas SándorAz Országgyűléshez benyújtott földtörvény tervezetéről egyeztetett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az agrárértelmiségiek képviselőivel, a törvény megalkotásában részt vevő szakemberekkel hétfőn, Budapesten.2012-10-15 13:06:00 0
Németh: Lendületet kell adni a tárgyalásoknakAz Európai Bizottság múlt héten közzétett bővítési csomagja visszaigazolja Magyarország álláspontját, amely szerint az Európai Unió nyitottsága érték, és hozzájárul a versenyképessége és válságkezelő készsége javításához - véli Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.2012-10-15 12:52:00 0
Január 1-jétől csökken az szja, egyszerűsödik a bevallás + videóAz új adótörvényeknek köszönhetően 2013. január 1-jétől csökkenni fog mintegy egymillió ember adóterhelése Magyarországon, ezért a Fidesz-frakció azokat támogatja – jelentette be Rogán Antal. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy az eddigi tizennyolc örökösödési illetékkulcs helyett csak kettő lesz a jövőben.2012-10-15 11:57:00 1
A kormány fenntartja a nyugdíjak reálértékét + videóAz Orbán-kormány határozott és megingathatatlan állásfoglalása, hogy a nyugdíjak reálértékét fenntartja - mondta Giró-Szász András hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.2012-10-15 11:36:00 1
Újabb munkahelyteremtő üzemcsarnok beruházást adtak át Békés megyébenKét új ipari üzemcsarnokot adtak át 2012. október 12-én, pénteken, Szeghalom városában, a Sárréti Ipari Parkban. A két beruházás költsége összesen 644 millió forint, ebből 271,7 millió forint a vissza nem térítendő uniós támogatás, a csarnokok összes alapterülete meghaladja a 6.400 négyzetmétert. Ám a számok mögött ennél sokkal több van.2012-10-15 11:03:00 0
Szijjártó: Sikeres volt a kormány törekvéseFejlesztési központot hoz létre Magyarországon, és 10 százalékkal növeli az itt dolgozó munkatársainak számát az amerikai Oracle, amely a világ egyik legnagyobb üzleti szoftvereket és hardvereket gyártó vállalata - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.2012-10-15 10:50:00 0
Kocsis: Szociális és munkahely-teremtési programok is indulnakA gettót csak akkor tudjuk felszámolni, ha felvesszük a kesztyűt a bűnözőkkel szemben – mondta a Magyar Hírlapnak Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja, illetve rendészeti bizottságának elnöke. Az interjúban szóba került többek között a városrész 56-os múltja, a Teleki téri piac, és a titkosszolgálatok szerepe a szocialista kormányok alatt.2012-10-15 10:17:00 0
Az utolsó esély2012-10-15 09:08:00 0
Mitt McObama2012-10-15 09:02:00 0
A regisztráció demokráciát erősítő intézmény2012-10-15 08:58:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-10-15 08:54:00 0
Rogán: Nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra + videóRogán Antal szerint nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra Magyarországon, a Fidesz frakcióvezetője erről az ATV vasárnap este sugárzott, Szabad szemmel című műsorában beszélt.2012-10-15 08:31:00 1
Magyarország a francia példát követi majd + videóA miniszterelnök szerint ha pártja megnyeri a 2014-es választást, hat év múlva Magyarország olyan hely lesz, ahová a külföldre vándorolt összes magyar fiatal haza akar majd térni. A TV2 Napló című műsorában Orbán Viktor beszélt többek között az IMF-tárgyalásokról és kitért az új földtörvényre is.2012-10-15 08:26:00 1
Sportági szakszövetségek vezetőivel tárgyal a kormányfőSportági szövetségek vezetőivel egyeztet 2012. október 25-én Orbán Viktor miniszterelnök.2012-10-15 08:19:00 0
A vívó utánpótlás-nevelés egyik vidéki központjává válhat HódmezővásárhelyHódmezővásárhelyen létesülhet a vidék egyik legnagyobb vívócentruma, a város ugyanis egy olyan központ létrehozásáról döntött, amely a helyi sportélet fejlesztése mellett a sportág utánpótlás-nevelésének egyik központjává válhat.2012-10-15 08:18:00 0
Dönthetnek a településfejlesztési törvénymódosításrólAz Országgyűlés hétfői ülésén dönthet a köztársasági elnök által visszaküldött és javaslata alapján megváltoztatott településfejlesztési törvénymódosításról, valamint módosíthatja a választási regisztrációt lehetővé tévő alkotmánymódosító javaslatot is.2012-10-15 08:11:00 0
"Lehet gyűlölet és szégyen nélkül, szeretetben élni"Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit a 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vasárnap; a rendezvényen felolvasták Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét is.2012-10-14 17:42:00 0
"A magyar állampolgárság egy nyitott jogfilozófián alapul"+videóAkinek valamely őse magyar állampolgár volt, ha gondolja, igényelheti a magyar állampolgárságot és meg is kapja azt – jelentette ki Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának társelnöke szombaton, az Echo Televízió Heti mérleg című műsorában.2012-10-14 14:55:00 1
Döntés várható a kormány 2011-es zárszámadásárólAz elmúlt hetek hosszabb ülései után visszatér a kétnapos ülésezéshez az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn szavazhatnak a köztársasági elnök által visszaküldött és javaslata alapján megváltoztatott településfejlesztési törvénymódosításról, valamint módosíthatják a választási regisztrációt lehetővé tevő alkotmánymódosító javaslatot. A parlament kedden a kormány új földtörvényének tárgyalásába kezd.2012-10-14 11:52:00 0
Fazekas: Növelni kell az öntözött területek nagyságátUniós forrásokra támaszkodva, a 2014-2020-as költségvetési időszakban megépíthető az a víztározói kapacitás, amellyel enyhíthetők lennének az ideihez hasonló aszályos években az agráriumot ért károk - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton, Balmazújvárosban, a Tisza-tavi polgármesterek találkozóján.2012-10-14 10:48:00 0
A kormány arra törekszik, hogy egyszerűbbé tegye az ügyintézéstA családdal, a gyermekekkel kapcsolatos ügyintézés terén számos eljárásban lesz könnyebb a jövőben a szülők dolga a Magyary Egyszerűsítési Program változásainak köszönhetően, így csökken az ügyintézési idő és a dokumentáció mennyisége - mondta el Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek. Az ügyeket jelenleg 29 kormányablaknál lehet intézni, ezek számát a jövő év végére 300-ra bővítik.2012-10-14 10:36:00 0
Fiatalok elhelyezkedését segítő programokat tervez az NGMA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) több, a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedését segítő programot tervez, ezek előkészítése folyamatban van - mondta Jáczku Tamás, a tárca főosztályvezetője szombaton Budapesten, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) rendezvényén.2012-10-13 16:19:00 0
A komlói telepprogramról tárgyalt Farkas FlóriánFarkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint az új romapolitika programja már Baranyában is konkrét eredményeket hoz. A megyei cigány nemzetiségi önkormányzat közgyűlésének ülésén a Komlón beinduló telepprogram főbb feladatait és irányelveit tárgyalták meg, és átadták a Baranyai Cigányságért elnevezésű kitüntetéseket - közölte az ORÖ szombaton.2012-10-13 15:42:00 0
Kövér: A pártot a bizalom éltethetiKövér László, az Országgyűlés elnöke továbbra is vállalja a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöki tisztségét, ha a párt megőrzi politikai alapelveit és szervezeti önállóságát.2012-10-13 14:40:00 0
A Velencei Bizottság üdvözölte a bírósági törvények módosításátA Velencei Bizottság üdvözölte a bírósági törvények módosítását - közölte Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szombaton az MTI-vel, hozzátéve, hogy a testület két ügyben fenntartotta aggályait. Utóbbiak miatt a kormány az Alkotmánybíróság (Ab) döntését kéri.2012-10-13 14:38:00 0
Fazekas: Elkötelezettek vagyunk a fiatal gazdák kiemelt támogatása mellettA kormányzat meg akarja erősíteni a fiatal gazdatársadalmat és elkötelezett a fiatalok támogatása mellett – hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Cegléden, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának kongresszusán.2012-10-13 14:36:00 0
Bercsényi-szobrot avatott Németh Zsolt UngváronNémeth Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára felavatta szombaton gróf Bercsényi Miklós mellszobrát az ungvári várban.2012-10-13 12:50:00 0
Répás: Cél a magyar nyelvű oktatás kiterjesztéseA külhoni magyarság számára fontos a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése és minőségének megerősítése - erről a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt szombaton Budapesten, amikor köszöntötte a Collegium Talentum elsőéveseit.2012-10-13 12:20:00 0
Fazekas: Cél magyar agrárkivitel további növeléseNövekedési pályán mozog a magyar mezőgazdaság, 2-3 év alatt éri el az 1990-es termelési szintet - mondta Fazekas Sándor miniszter a Magyar Hírlapnak.2012-10-13 12:16:00 0
Orbán: Vége a külföldiek termőföldszerzésének és a zsebszerződéseknekAz új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi "a zsebszerződéssel kilopott földet", megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Cegléden, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának kongresszusán.2012-10-13 12:00:00 0
Hallgatni sokkal nehezebb2012-10-13 11:52:00 0
Bírálat híján tanácstalan a német sajtó2012-10-13 11:37:00 0
Nem jött be2012-10-13 11:29:00 0
Ki írja újra a görög receptet?2012-10-13 11:19:00 0
Folyamatosan javuló adatokA munkahelyvédelmi akcióterv fedezetéül szolgál az a négyszázmilliárd forintos intézkedéssorozat, amelyet a múlt pénteken jelentett be a kabinet – erről beszélt a Magyar Hírlapnak Giró-Szász András kormányszóvivő. Elmondta, miközben a térség többi országában drasztikusan csökkentik a közszférában dolgozók fizetését, hazánkban ez nem következhet be. Hangsúlyozta, az IMF-fel való tárgyalásokon az Orbán-kormány a nemzeti érdekek mellett áll ki, nem köt olyan felelőtlen megállapodást, mint amilyet 2008-ban a szocialisták.2012-10-13 11:13:00 0
Fokozottan oda kell figyelni a költségvetési hiány szintjéreHa a dolgok nem alakulnak nagyon rosszul, akkor előteremthető az a pénz, amelyből megvalósítható a pedagógusok béremelése – hangsúlyozta Semjén Zsolt a Hír Tv Péntek 8 című műsorában.2012-10-13 10:58:00 1
Julianus-program a diaszpóra emlékeinek összegyűjtéséértA diaszpórában lévő magyar emlékek egységes szempontrendszer alapján történő felmérése, ezek széles hozzáférhetőségének megteremtése a célja a nemzetpolitikai államtitkárság Julianus-programjának, amelynek dokumentált anyaga a 2013-as diaszpóratanács ülésére készülhet el.2012-10-13 10:47:00 0
Giró-Szász: A kormány a kezdetek óta következetes + videóA kormányszóvivő szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a kormány a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program bejelentése mellett is az infláció alakulásának őszi felülvizsgálata alapján döntött a nyugdíjak emeléséről azok reálértékének megőrzése érdekében. Giró-Szász András az M1 Az Este című műsorában pénteken utalt arra, hogy ezt a felülvizsgálatot a kormány 2010 óta minden évben megtette, és ezt természetesnek nevezte.2012-10-13 10:43:00 1
Lázár: Az a célom, hogy a dolgok rendezettebbé váljanakEgy hitelmegállapodás kizárná annak a lehetőségét, hogy 2013-ban emeljék a tanári fizetéseket, mivel a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió semmilyen béremeléshez nem járul hozzá Magyarországon – mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott: a következő választások előtt – parlamenti keretek között – ki kell vizsgálni, hogy milyen külföldi erők finanszírozzák az ellenzéki pártokat. A politikus egyébként úgy véli, vannak a Fideszben olyanok, akik belekényelmesedtek a hatalomba.2012-10-13 10:29:00 0
Völner: Nagyobb önerő mellett is érdemes és kell fejlesztéseket megvalósítaniKét új üzemcsarnokot épített a Layer Kft. Szeghalomban, a Sárréti Ipari Parkban. A beruházás az Új Széchényi Terv Dél-Alföldi Regionális Operatív  Program támogatása mellett valósult meg 644 millió forintból. Az üzemcsarnokok pénteki ünnepélyes átadásán részt vett Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúra fejlesztéséért felelős államtitkára és Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára.2012-10-13 10:21:00 0
Külügyminisztérium: az elismerés a magyaroknak is szólMagyarország uniós tagállamként üdvözli, hogy az idén az Európai Uniónak ítélték a Nobel-békedíjat, az elismerés az EU intézményeinek, az uniót alkotó tagállamoknak, nemzeteknek, az európai polgároknak, köztük a magyaroknak is szól - tájékoztatta a Külügyminisztérium pénteken.2012-10-12 20:36:00 0
Új kulturális intézményt adtak át TörökszentmiklósonÚj kulturális intézményt avattak pénteken Törökszentmiklóson; az Ipolyi Arnold Könyvtár és Kulturális Központ európai uniós támogatással valósult meg.2012-10-12 20:34:00 0
A Budapesti Deklaráció a közép-európai régió egyedi szempontjait hangsúlyozzaHuszonkilenc közép-európai energetikai cég vezetője egyeztetett Günther Oettinger európai uniós energiaügyi biztossal pénteken Budapesten egy zártkörű konferencián - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).2012-10-12 20:25:00 0
Módosító javaslat a biztonsági földgáztárolókrólBiztonsági földgáztároló csak állami tulajdonban állhat, a tárolást végző cég pedig koncesszióban végezheti e tevékenységét - az erről szóló törvényjavaslatot Lázár János (Fidesz) nyújtotta be a parlamentnek pénteken.2012-10-12 20:21:00 0
Módosulhat az adózás rendjéről szóló jogszabályÁltalános szabállyá válna, hogy az adózónak semmilyen eljáráshoz nem kell adóigazolást, vagy együttes adóigazolást kérnie, ha az adóhatóság köztartozásmentes adatbázisában szerepel - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium által pénteken az Országgyűlésnek benyújtott adótörvényeket módosító javaslatában.2012-10-12 20:17:00 0
Az EU érzékelhető közelségbe került Ukrajnához, s így KárpátaljáhozÜnnepélyes keretek között adta át Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Ungváron az Európai Unió Keleti Partnerség programja keretében felújított Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnáziumot.2012-10-12 20:16:00 0
Fontosak a határon túli magyar egyházi kapcsolatok2012-10-12 20:11:00 0
Benső átalakulás nélkül nincsen ország + képgalériaBenső átalakulás nélkül nincsen se ország, se szobor, se pálinka, se bor, se ember – hangsúlyozta Orbán Viktor Etyeken, Melocco Miklós „Isten, áldd meg a magyart” című szoborkompozíciójának avatásakor. Képgalériánk megtekinthető itt.2012-10-12 19:48:00 0
VM: a tárca kifizeti az elkülönített cukortámogatástSaját költségvetéséből kifizeti a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) azt a 240 millió forintos elkülönített cukortámogatást, amelyet az előző kormány 2006-ban nem biztosított 300 magyar gazdának - tájékoztatta a szaktárca pénteken az MTI-t.2012-10-12 16:25:00 0
A visegrádi országok és Szlovénia komoly erőt képviselnekFolyamatosan egyeztetve pozíciójukat a visegrádi országok és Szlovénia komoly erőt képviselnek - mondta telefonon az MTI-nek Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára, összegezve a visegrádi országok és Szlovénia európai integrációért és kohéziós politikáért felelős minisztereinek informális lengyelországi találkozóját.2012-10-12 16:20:00 0
"Magyarországnak az az érdeke, hogy minden szomszédja az unióhoz tartozzon"A kormány tiszteli a Magyarországon élő szerbeket, akik fontos és értékes közösséget alkotnak - hangsúlyozta Orbán  Viktor miniszterelnök pénteken, miután Budapesten tárgyalt szerb partnerével, Ivica Daciccsal, aki arról beszélt: a vajdasági magyarok képviselői és a szerb intézmények között kialakult jó kapcsolatnak is köszönhető, hogy az utóbbi években csökkent a nemzeti alapú konfliktusok száma. A találkozón új határátkelőhelyek nyitásáról is szó volt.2012-10-12 15:58:00 0
A rokkant- és rehabilitációs ellátásokra is vonatkozik a visszamenőleges emelésNem csak a nyugdíjakra, hanem egyebek mellett a rokkantsági- és rehabilitációs ellátásokra is vonatkozik az 1,6 százalékos visszamenőleges emelés; az érintettek novemberben átlagosan 14 ezer forintot kapnak a nyugdíjak, illetve az egyéb ellátások mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteken az MTI-vel.2012-10-12 15:16:00 0
"További erőfeszítések szükségesek a feketegazdaság visszaszorítására"A FIDESZ és a KDNP frakcióvezetése részéről Rogán Antal frakcióvezető és Seszták Miklós képviselő pénteken fogadták a Parlamentben az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) elnökeit és elnökségének tagjait.2012-10-12 14:09:00 0
Folynak a tárgyalások hazánk Eurotransplant-tagságárólMár folynak a tárgyalások annak érdekében, hogy Magyarország jövőre teljes jogú tagja lehessen az Eurotransplant nemzetközi szervelosztó szervezetnek - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteken Budapesten.2012-10-12 14:00:00 0
Cél magyar agrárkivitel további növelése OroszországbaA magyar szaktárca azt szeretné elérni, hogy az Oroszországba irányuló élelmiszergazdasági kiviteli a '90-es évek eleji szintre emelkedjen - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.2012-10-12 13:49:00 0
Varga: Jelentősen csökkent a gazdaság sebezhetőségeVarga Mihály szerint a magyar gazdaság sebezhetősége jelentősen csökkent, és ha nem változik alapvetően a külső környezet jövőre, akkor nem lesz szüksége külső finanszírozásra; eurókötvény kibocsátására Magyarország csak az IMF-megállapodás után készül, és a miniszter szerint nem lenne helyes azt az üzenetet küldeni, hogy Magyarországnak nem fontos a megállapodás.2012-10-12 13:44:00 0
Ha elmaradnak a reformok Görögország távozni kényszerül az euróövezetbőlOrbán Viktor szerint Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, ha elmaradnak a mélyreható reformok - írta a Die Welt című német napilap csütörtök este internetes kiadásában, a magyar miniszterelnökkel a lapot kiadó Axel Springer berlini székházában lezajlott háttérbeszélgetésből idézve.2012-10-12 13:14:00 0
Balog Ádám: Jövőre egykulcsos lesz az adózásA kulcsok egyszerűsödnek, közülük többet összevonnak. Az adókat, illetékeket érintő változásokról beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár.2012-10-12 12:12:00 0
A kormány elkötelezett a hősök emlékezetének megőrzése irántA kormány és a honvédelmi vezetés elkötelezett a "hősök hagyatékának" és emlékezetének megőrzése iránt - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Győrben, a 11. tábori vadászzászlóalj felújított emlékművének újraavatásán.2012-10-12 11:57:00 0
Új gyáregységét adtak át TiszavasváribanÖsszesen 502 millió forintos beruházással hozta létre új üzemét a kötöttpályás járművek építésével foglalkozó Járműszerelvényt Gyártó Zrt. Tiszavasváriban; az üzemet Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében avatták fel pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.2012-10-12 11:48:00 0
"A kormánynak az egész országért kell felelősséget vállalnia"A be nem fizetett áfa összege 5-700 milliárd forint között van évente Magyarországon - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az Arénában. Ezért építenek ki jövőre az adóhivatal és a kiskereskedelmi pénztárgépek között online kapcsolatot. A szóvivő arról is beszélt, a kormány nem figyeli, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök visszatér-e a politikába.2012-10-12 11:45:00 0
Ötmilliárdos közvilágítás-korszerűsítési program jönMég ebben a negyedévben LED-lámpák gyártását kezdi meg a General Electric (GE) Lighting Nagykanizsán - jelentette be Phil Marshall, a GE regionális elnök-vezérigazgatója pénteken, Budapesten. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azt közölte, hogy a kormányzat ötmilliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési programot hirdet meg az önkormányzatok részére.2012-10-12 11:42:00 0
Répássy: Hatékony, korszerű, egységes kódex készültAz új büntető törvénykönyv (Btk.) hatékony, korszerű és egységes kódex, amely szigorú, tettarányos büntetéseket tartalmaz - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az új jogszabály alkalmazását elősegítő konferencián a Parlamentben pénteken.2012-10-12 11:39:00 0
A hőszivattyús technológiát népszerűsítették BrüsszelbenA hőszivattyús technológia alkalmazását népszerűsítő rendezvényt tartottak csütörtökön Brüsszelben, a magyar állandó EU-képviselet épületében.2012-10-12 11:25:00 0
A közösségi programokra fektet hangsúlyt ÓbudaA közösségépítést nevezte legfontosabb törekvésének Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda polgármestere, aki az MTI-nek nyilatkozva arról is beszámolt, hogy szeretnék a kultúrát az utcára vinni, illetve mintegy másfél milliárd forint értékű intézményfejlesztést terveznek.2012-10-12 10:52:00 0
Martonyi: Magyarország fordulóponthoz érkezettMartonyi János külügyminiszter szerint nagyon jól fejlődnek a kapcsolatok az EU és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN), valamint Magyarország és az ASEAN között, és fontos érdekünk a további kapcsolatépítés.2012-10-12 10:21:00 0
NFM: újabb kétmilliárd forintot kapnak a vasúti dolgozókÚjabb kétmilliárd forintot kap az idén a MÁV-csoport vállalatainak mintegy 30 ezer dolgozója, ami fejenként átlagosan nettó 32 ezer forint - tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.2012-10-12 10:02:00 0
Berlini kapcsolat2012-10-12 09:23:00 0
Vita, vitapartner nélkül2012-10-12 09:17:00 0
Nem jött be2012-10-12 09:11:00 0
A Hősök teréről indul a békemenetElkészült az október 23-i budapesti békemenet forgatókönyve. Eszerint a Hősök terén gyülekezik majd az ünneplő tömeg 13 órától, ahonnan 14 órakor indulnak el az Andrássy úton – írja a pénteki Magyar Nemzet.2012-10-12 09:05:00 0
"Nem állunk messze egy jó megállapodástól"+hangA 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot – jelentette ki Orbán Viktor pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Szólt arról is, hogy nem állunk messze egy jó IMF-megállapodástól. A miniszterelnök bejelentette: az alsóközéposztályt érintő akcióterveket hirdet a kormány jövőre. Berlini látogatásával kapcsolatban megjegyezte, hogy Angela Merkel német kancellár pontosan érti, mi történik Közép-Európában, tudja, milyen volt a diktatúra, és szimpatizál a térség népeivel.2012-10-12 08:46:00 1
Hetvenkét órán át tartó önkéntes akció kezdődött országszertePadfestéssel vette kezdetét csütörtök délután Budapesten a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes akció, amelynek keretében országszerte fiatalok csoportjai három napon keresztül folytatnak szociális, karitatív, ökológiai vagy fejlesztő, építő tevékenységeket.2012-10-11 19:18:00 0
November 1-től 1,6 százalékkal emelik a nyugdíjak összegétNovember elsejétől - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíj, illetve egyes szociális ellátások összegét - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtökön megjelent számában.2012-10-11 18:37:00 0
A sárospataki önkormányzat szakít az E-Star Nyrt.-velA sárospataki önkormányzat szeptember 30-i hatállyal felbontja a szolgáltatási szerződéseket az E-Star Alternatív Nyrt.-vel - erről döntött csütörtök délutáni rendkívüli ülésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata.2012-10-11 18:24:00 0
Létrejött a 30 milliárd forintos EU Önerő AlapA Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntése alapján létrejött egy 30 milliárd  forint értékű EU Önerő Alap, amelynek célja, hogy támogatást nyújtson a már európai uniós forrásból támogatásban részesülő közszféra - ideértve az önkormányzatokat is - kedvezményezettek önerejéhez - tájékoztatta a Kormányszóvivői Iroda az MTI-t csütörtökön.2012-10-11 18:10:00 0
Orbán: A Magyarországról szóló viták nagyon komoly európai viták + képgalériaAz európai nyilvánosságban és pártpolitikában az utóbbi időszakban Magyarországról kibontakozott viták középpontjában valójában Európa kérdései állnak, Magyarország pedig csak ürügy ezek megvitatására - mondta Orbán Viktor csütörtökön Berlinben. Tekintse meg az eseményről készült képeket!2012-10-11 17:47:00 0
NFM: kiemelt jelentőségű ügy a Déli ÁramlatA kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Déli Áramlat földgázszállító-vezeték 229 kilométeres magyarországi szakasza kiépítéséhez és üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A közeljövőben megjelenő kormányrendelet megnevezi a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházást, meghatározza az első és másodfokon eljáró hatóságokat és szakhatóságokat - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében.2012-10-11 17:32:00 0
A Magyar Államkincstár kifizeti a segélyeketA 2012. október 11-én Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere arról tájékoztatta az ügyfeleket hirdetményében, hogy ,,a várost sújtó állami inkasszó miatt" az átmeneti segélyeket és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásokat nem tudja kifizetni. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy Tétényi Éva ismét a szegény, védtelen és támogatásra szorulókat eszközül használva, a jog és a törvényesség  eszközei helyett a politikai zsarolást választja - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az esztergomi Fidesz-KDNP frakció.2012-10-11 17:01:00 0
Mérhetővé válnak a Mindennapos testnevelés program eredményeiA kormányprogramban szereplő mindennapos testnevelés program hatásainak és hatékonyságának mérésére alkalmazható technológia kifejlesztésén dolgozik a hódmezővásárhelyi önkormányzat, a Szegedi Tudományegyetem és a Régens Zrt.; egy több mint 200 millió forintos uniós támogatású pályázatnak köszönhetően kétéves munka kezdődik meg - jelentették be a résztvevők csütörtöki sajtótájékoztatójukon a dél-alföldi városban.2012-10-11 16:55:00 0
Magyarország támogatja a "több Európát" koncepciótAz Európai Unió egységének megőrzése mellett szállt síkra Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben az Európa Barátai nevű szervezet által szervezett kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön.2012-10-11 16:14:00 0
Megújul a Budapest-Esztergom vasútvonalJóváhagyta az Európai Bizottság a Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukciójának első ütemét; a fejlesztés összege több mint 56 milliárd forint, a beruházás 2014 augusztus végére készülhet el - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön.2012-10-11 15:55:00 0
A gazdasági környezet alkalmas arra, hogy egy gyár fejlődjönA magyar gazdasági környezet alkalmas arra, hogy egy gyár fejlődjön, és európai hírűvé váljon - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön Mezőkövesden, az Exir Hungary Zrt. új, csaknem 3,5 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokának avatásán.2012-10-11 15:48:00 0
Új szociális koncepciót készített a fővárosFoglalkoztatási feladatokkal bővíti a szociális intézmények feladatkörét a fővárosi önkormányzat, emellett pedig az egész szociális ágazat szakmai átszervezését tervezi.2012-10-11 15:45:00 0
Czomba: A jól képzett szakembereknek is van jövőjükEgyértelművé kell tenni, hogy az egyetemet és főiskolát végzettek mellett a saját szakmájukban kiváló, jól képzett szakembereknek is van jövőjük Magyarországon - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szabolcsi munkaügyi központ által szervezett, kétnapos pályaválasztási kiállítás csütörtöki megnyitóján, Nyíregyházán.2012-10-11 15:43:00 0
Átadták Budapesten a Bécsi úti kerékpárutatÁtadta a Bécsi úti kerékpárutat csütörtökön Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója.2012-10-11 15:10:00 0
Orbán: Növekedési fordulat következik + képgalériaAz idén csökken a magyar gazdaság teljesítménye, de jövőre növekedési fordulat következik, a kormány pedig új gazdasági akcióterveket mutat be a parlamentnek - mondta Orbán Viktor csütörtökön Berlinben, miután megbeszélést folytatott Angela Merkellel. A német kancellár szerint Magyarország előrelépést ért el az Európai Unió által sürgetett társadalmi reformok területén. Tekintse meg az eseményről készült képeket!2012-10-11 15:04:00 0
"A magyar termelők megbízható élelmiszert állítanak elő"A magyar mezőgazdaság képes világszínvonalú, versenyképes termékek előállítására, s arra, hogy visszahódítsa korábbi pozícióit az orosz piacon - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Arany Ősz című, legjelentősebb oroszországi mezőgazdasági kiállításon.2012-10-11 14:22:00 0
Harmincöt templom újulhat meg az OrmánságbanHarmincöt templom felújítását tervezik a dél-baranyai Ormánságban, a több helyen már halaszthatatlan munkálatokhoz szükséges 800 millió forint forrását még ebben a hónapban szeretné megtalálni a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.2012-10-11 13:50:00 0
ENSZ különmegbízott: példaértékű volt a vörösiszap-katasztrófa kezeléseA magyar kormány és a katasztrófavédelmi főigazgatóság példaértékű gyorsasággal és szakértelemmel reagált a 2010-es vörösiszap-katasztrófára, de Magyarországnak van még teendője a kockázatelemzés fejlesztésében és egyes európai uniós ajánlások átültetésében - mondta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának különmegbízottja, aki október 4-11. között vizsgálta Magyarországon a két évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa emberi jogi hatásait.2012-10-11 13:48:00 0
Óriási lehetőségek a latin-amerikai kapcsolatokbanÓriási lehetőségek vannak a latin-amerikai országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatokban, az odairányuló kétoldalú külkereskedelmi forgalom növelésében - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, a Latin-amerikai Duna-régiós Gazdasági Fórum rendezvényén.2012-10-11 13:37:00 0
Az elektronikus közigazgatás segíti a hatékonyabb működéstAz elektronikus közigazgatással hatékonyan és kevesebb pénzből működhet az állam, és ez hatással van az ország versenyképességére - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy csütörtöki budapesti rendezvényen.2012-10-11 13:37:00 0
Új központ épül a Puskás Stadion köréTöbb mint tíz létesítményből álló, Európában is különlegesnek számító sport- és szabadidőpark létrehozásáról döntött a kormány.2012-10-11 13:11:00 0
Nem csökkennek a vidékfejlesztési forrásokAz Európai Unió (EU) következő költségvetési időszakában sem csökkennek a Magyarországnak jutó vidékfejlesztési források - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Hajdúböszörményben, az országos urbanisztikai konferencia megnyitóján.2012-10-11 13:07:00 0
Az EU korlátozná az élőállat-szállítás időtartamátGlattfelder Béla fideszes EP-képviselő üdvözli, hogy az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága elfogadta az élőállatok szállításáról szóló jelentést. A megszavazott dokumentum nyolcórás időtartamban kívánja korlátozni az élőállatok vágóhídra való szállításának leghosszabb idejét.2012-10-11 13:02:00 0
"A magyarok büszkék lehetnek jelenlegi kormányukra"Kiemelkedő turizmusdiplomáciai sikerként értékelhető, hogy a minap Magyarországra látogatott a német parlament turisztikai bizottságának hatfős csoportja, amely elfogadta hazánk meghívását. A bizottság kereszténydemokrata elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában a turizmusban jelentkező kihívások mellett a német–magyar kapcsolatokról is szót ejtett, amelyeket szerinte zavaros idők fejleményei sem tudják megingatni. Klaus Brähmig szerint a magyarok büszkék lehetnek jelenlegi kormányukra.2012-10-11 12:50:00 0
Elkezdődött Angela Merkel és Orbán Viktor megbeszéléseElkezdődött csütörtök dél körül Angela Merkel és Orbán Viktor megbeszélése Berlinben.2012-10-11 12:17:00 0
A kohéziós- és agrárkiadásokat a jelenlegi szinten kell tartaniAz Európai Parlament Költségvetési Bizottsága nagy többséggel elfogadta a 2014-2020-as időszak pénzügyi kerettervéről szóló időközi jelentését. Magyar nemzeti érdek szempontjából rendkívül fontos, hogy az időközi jelentés is kimondja: a Parlament szerint a kohéziós és agrárkiadásokat legalább a 2007-2013-as keretterv szintjein kell tartani 2014 után is.2012-10-11 12:08:00 0
Nem lehet elvárni az emberektől, hogy szeressék a megszorításokatA munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta Győri Enikő, a Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön, egy Brüsszelben tartott konferencián, ahol Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára a pénzügyi stabilitást a növekedés előfeltételének nevezte.2012-10-11 12:05:00 0
"A települések így sajátjuknak érezhetik ezeket a múzeumokat"Több feltételnek is teljesülnie kell még, hogy anyagi és szakmai tekintetben is jól működjenek a településekhez kerülő megyei múzeumok, könyvtárak – véli L. Simon László.2012-10-11 11:58:00 0
Czerván: Kulcselem a versenyképesség fokozásaAz utóbbi évek egyik legjelentősebb mezőgazdasági káreseményét okozta az idei aszályos időjárás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György szerint a kormány földtörvény-tervezetének egyik kulcseleme a versenyképesség fokozása.2012-10-11 11:40:00 0
Hazánk elkötelezett a délkelet-ázsiai együttműködés mellettMagyarország elkötelezett a délkelet-ázsiai régióval folytatott együttműködés mellett - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy tanácskozáson csütörtökön.2012-10-11 10:59:00 0
Elszállították Hatvan központjából a szovjet hősi emlékművetOrosz-magyar egyeztetés után, az orosz kormány engedélye alapján 67 évvel felállítása után elszállították Hatvan központjából a szovjet hősi emlékművet - tájékoztatta a Heves megyei település polgármestere csütörtökön az MTI-t.2012-10-11 10:41:00 0
"Jó, ha tanul az ember a tapasztalatokból"Lehet azt mondani, hogy csak néhány százmilliárdos költségvetési korrekciót várnak el, de aztán rendre kiderül, hogy szerintük ezt a szokásos IMF-eszköztárral, a bér- és nyugdíjcsökkentéssel, új adókkal, a szociális kiadások lefaragásával lehet megoldani. Márpedig ezekről szó sem lehet - jelentette ki Rogán Antal a Heti Válasznak adott interjújában.2012-10-11 10:28:00 0
A cél az informatikai projektek gyorsításaAz őszi ülésszak során az Országgyűlés Informatikai és Telekommunikációs Albizottsága, valamint a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja áttekinti az infokommunikációs vonatkozású nagy állami projekteket - olvasható Koszorús László, az Információs és telekommunikációs albizottság elnökének és Oroján Sándor, a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja ügyvivőjének közös közleményében.2012-10-11 10:23:00 0
Simicskó: A magyar nemzet sportnemzet + videóMinél több emberrel kellene megszerettetni a sportot, mert az a nemzet alapértéke, és a testi, a lelki egészség is a sport által teljesedhet ki - jelentette ki Simicskó István sportért felelős államtitkár a köztévé Ma reggel című műsorában csütörtökön.2012-10-11 10:13:00 1
Rendkívüli testületi ülés a XXII. kerületbenA sajtóban több helyen megjelent, hogy az utolsó pillanatban írták ki a szociálisan hátrányos helyzetű egyetemisták támogatására szolgáló Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatot, és a késés miatt az önkormányzatoknál nem lesz idő meghozni a szükséges döntéseket - fogalmaz csütörtöki közleményében Budafok-Tétény XXII. kerületi Önkormányzata.2012-10-11 09:37:00 0
Kéttucatnyi PPP-szerződéses sportlétesítmény sorsát rendezikAz eredetileg tervezett 15 milliárd forint helyett 11,9 milliárd állami forrásból rendezik kéttucatnyi, önkormányzati kezelésben lévő PPP-konstrukcióban megkezdett sportlétesítmény további sorsát - írta a Magyar Nemzet.2012-10-11 09:26:00 0
Függöny fel...2012-10-11 09:22:00 0
Orbán: Európának igazi megújulásra van szükségeNincs jövője a jóléti államnak, amelyhez Európa hozzászokott - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblatt című német üzleti lapban csütörtökön megjelent interjúban, amelyben egyebek között kifejtette: az elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint a parlamentáris rendszer.2012-10-11 09:21:00 0
Gyurcsány a fa tetején2012-10-11 09:20:00 0
Utcán a politika2012-10-11 09:03:00 0
Európai összefogással indulnak roma programok MagyarországonKísérleti roma projektek indulnak Magyarországon a kormány, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsa, az Európai Népcsoportok Föderális Uniója (FUEN) és a német Robert Bosch Alapítvány összefogásával - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek szerdán Berlinben.2012-10-11 08:54:00 0
Martonyi: Eladósodás révén nem lehet növekedniMagyarországon a demokrácia működik, és nem fenyegeti semmilyen veszély - mondta Martonyi János külügyminiszter a dpa német hírügynökségnek Orbán Viktor kormányfő csütörtöki berlini hivatalos látogatásához időzített nyilatkozatában.2012-10-11 08:51:00 0
Merkel munkalátogatáson fogadja Orbán ViktortAngela Merkel német kancellár munkalátogatáson fogadja csütörtökön berlini hivatalában Orbán Viktor miniszterelnököt.2012-10-11 08:45:00 0
Magyarország üdvözli az Európai Unió bővítésének tervezett lépéseitMagyarország üdvözli az unió bővítésének tervezett lépéseit, amelyeket Európai Bizottság ismertetett szerdán, mivel azok szinte valamennyi csatlakozni kívánó ország esetében előrehaladásról számolnak be - közölte a Külügyminisztérium.2012-10-11 08:38:00 0
Orbán: Az ellenzéki vélemények lenézőek és megvetőek az emberekre nézveOrbán Viktor szerint az előzetes regisztráció jó dolog, és többen is fognak részt venni a választásokon. A miniszterelnök a Bóly Zrt. csipőteleki tehenészeti telepének átadásakor adott interjút az Új Dunántúli Naplónak, az írás szerda este jelent meg a lap internetes oldalán, a bama.hu-n.2012-10-11 08:31:00 0
Orbán: Felelőtlenség lenne most bevezetni az eurótAz euróövezet jelenlegi gazdasági helyzetében felelőtlenség lenne bevezetni az eurót Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblattnak adott interjúban, amelyből a német üzleti lap szerdán előzetest közölt az internetes kiadásában.2012-10-11 08:09:00 0
Hivatalos látogatáson Rómában járt Tarlós IstvánA Budapest és Róma közötti kapcsolatok erősítésében állapodott meg Gianni Alemanno és Tarlós István, a két város főpolgármestere szerdán Rómában. A magyar városvezető pápai audiencián is részt vett.2012-10-10 18:35:00 0
Moszkvában tárgyalt Fazekas SándorDinamikusan fejlődik a Magyarország és az Orosz Föderáció közötti agrár-együttműködés, amit az is jelez, hogy az Oroszországba irányuló élelmiszergazdasági kivitel tavaly meghaladta a 265 millió dollárt (mintegy 60 milliárd forint), ami 16 százalékkal volt magasabb az előző évinél.2012-10-10 18:32:00 0
Moszkvában tárgyalt Fazekas SándorFazekas Sándor Nyikolaj Fjodorovval, az Orosz Föderáció mezőgazdasági miniszterével tárgyalt Moszkvában.2012-10-10 18:31:00 0
Módosul a felsőoktatási Bursa Hungarica-ösztöndíjak benyújtásának határidejeMódosul a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjak pályázati benyújtásának határideje: az önkormányzatok október 26-ig csatlakozhatnak, a hallgatók pedig november 23-ig adhatják be kérelmeiket.2012-10-10 18:28:00 0
Benyújtotta Pintér az államfői kifogást orvosló javaslatátTörölné az építési törvény módosításából Pintér Sándor belügyminiszter azt a parkolást érintő rendelkezést, amely miatt Áder János köztársasági elnök hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvények módosítását.2012-10-10 17:30:00 0
A Paksi Atomerőmű bővítésére a tendert a jövő év elejéig kiírjákVárhatóan az év végén, a jövő év elején megjelenik a pályázati kiírás a Paksi Atomerőmű legfeljebb két blokkal történő bővítésére a jelenlegi telephelyen - mondta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára újságíróknak szerdán Prágában, a Közép-európai Atomenergetikai Ipari Fórumon.2012-10-10 17:17:00 0
Orbán: Az átalakítás meghozza az eredménytA következő egy-két évben minden magyar számára világos lesz, hogy azok a nagy átalakítások, a nagy megújítás, amit végrehajtottak, meghozza az eredményét. Több lesz a munkahely, könnyebben jutunk álláshoz, nő a biztonság, tervezhetőbb lesz a jövő, és jobban fogjuk állni az európai válság hullámait, mint korábban - hangsúlyozta Orbán Viktor a Pannon Televíziónak adott interjújában szerdán.2012-10-10 16:48:00 0
Orbán: Az átalakítás meghozza az eredménytA következő egy-két évben minden magyar számára világos lesz, hogy azok a nagy átalakítások, a nagy megújítás, amit végrehajtottak, meghozza az eredményét. Több lesz a munkahely, könnyebben jutunk álláshoz, nő a biztonság, tervezhetőbb lesz a jövő, és jobban fogjuk állni az európai válság hullámait, mint korábban - hangsúlyozta Orbán Viktor a Pannon Televíziónak adott interjújában szerdán.2012-10-10 16:33:00 0
Október 23.: a kormányfő a Kossuth téren mond beszédetOrbán Viktor kormányfő október 23-án délután négy órakor Budapesten, a Kossuth Lajos téren, az állami ünnepségen mond beszédet - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-vel, megerősítve a sajtóban a napokban megjelent híreket.2012-10-10 16:20:00 0
Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével tárgyaltOrbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ma a parlamentben fogadta Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját és helyettesét, Alekszander Medvegyevet - olvasható Havasi Bertalan szerdai közleményében.2012-10-10 16:00:00 0
Gyümölcsfeldolgozó üzem épül KaposváronGyümölcsfeldolgozó üzemet épít Kaposváron a Greenextract Kft. 10 millió eurós beruházással, ehhez 35 millió forintért 2,5 hektárnyi területet vett a várostól.2012-10-10 15:44:00 0
Nem éri hátrányos megkülönböztetés a magyarokat ÖrményországbanA diplomáciai kapcsolatok felfüggesztése óta eltelt időben a Külügyminisztériumba nem érkezett olyan információ, amely szerint Örményországban magyar állampolgárokat bármilyen hátrányos megkülönböztetés ért volna - közölte a tárca konzuli szolgálata honlapján.2012-10-10 15:28:00 0
Révész: Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóraNaponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról, hogy szervezeteik hozzá tudjanak járulni az országkép javításához a világban - jelentette ki Révész Máriusz szerdán a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülését ismertető sajtótájékoztatóján.2012-10-10 14:38:00 0
Befejeződtek az árvízi károk helyreállítási munkái FelsőzsolcánA belterületi utak megújulásával lényegében befejeződtek az árvízi károk helyreállítási munkái Felsőzsolcán. A felújított József Attila utcát Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át szerdán.2012-10-10 14:11:00 0
Bátorítják az új piaci szereplők megjelenését a távközlésbenA kormány tűrhetetlennek és tarthatatlannak gondolja, hogy a magyarországi munkabérek mellett nagyon magas - ha nem a legmagasabb - szolgáltatási díjakat fizettetik meg a szolgáltatást igénybevevőkkel a piaci szereplők - közölte szerdai közleményében a Kormányszóvivői Iroda, miután a kabinet foglalkozott a távközlési piac helyzetével és a negyedik mobilszolgáltató kérdésével.2012-10-10 14:08:00 0
Selmeczi: Hiteltelen a szocialisták vádaskodásaMagyarország nem adja fel függetlenségét, ezért elutasítja az ingatlanadó és a családi támogatások csökkentését - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella.2012-10-10 14:02:00 0
A kormány kiemelten kezeli a MOL-t érintő kérdéseketA kormány foglalkozott a MOL helyzetével, s kiemelten fontos ügyként kezeli a MOL-lal kapcsolatos kérdéseket - olvasható a Kormányszóvivői Iroda szerdai közleményében.2012-10-10 13:58:00 0
Kövér László csíkszentdomokosi sporteseményen vesz résztKövér László, az Országgyűlés elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke is részt vesz október 12-én a magyar parlamenti képviselők és a Hargita megyei közméltóságok csapatainak hagyományos futballmeccsén, Csíkszentdomokoson - tájékoztatta az Országgyűlés sajtószolgálata az MTI-t szerdán.2012-10-10 13:53:00 0
Bővülhet a telefonos ügyintézés szerepe a közigazgatásbanBővítik a telefonos ügyfélszolgálat szerepét a közigazgatásban: a tervek szerint az eddiginél több ügyet lehet majd intézni telefonon, az év minden napján, nonstop - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.2012-10-10 13:32:00 0
"Rendet kell tenni a közlekedés egész területén"A kormányzat elkötelezett abban, hogy rendet kell tenni a közlekedés egész területén - erről Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára beszélt szerdán Budapesten.2012-10-10 13:20:00 0
Újraavatta a honfoglalási emlékművet Kövér LászlóÚjraavatta a magyar honfoglalási emlékművet a sorozatos rongálásokat követő felújítása után szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye vezetőivel is.2012-10-10 13:02:00 0
Jövőre kevesebb magyar katona lesz AfganisztánbanJövőre lényegesen csökken az Afganisztánban szolgáló magyar katonák száma - közölte szerdán Brüsszelben újságírókkal Hende Csaba honvédelmi miniszter, miután a NATO-országok védelmi minisztereinek tanácskozásán áttekintették az afganisztáni átadás-átvételi folyamatot.2012-10-10 13:00:00 0
Negyven gyerekház kap kormányzati támogatástNegyven úgynevezett Biztos kezdet gyerekház kap összesen 183 millió forint kormányzati támogatást erre az évre; a korábban európai uniós forrásból elindított esélyteremtési program folytatása csaknem hatszáz ötévesnél fiatalabb gyereket és családját érinti - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.2012-10-10 12:59:00 0
Giró-Szász: Megállunk a lábunkon + videóAz elődeivel ellentétben a magyar kormány két év alatt létrehozta azt a pénzügyi stabilitást, amit az elődei konjunktúra idejében nem voltak képesek megteremteni - mondta szerdán Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.2012-10-10 12:32:00 1
Könyv jelenik meg Orbán Viktorról LengyelországbanA csatár - elbeszélés Orbán Viktorról címmel könyv jelenik meg a miniszterelnökről Lengyelországban Igor Janke független újságíró tollából. A bemutatót december 3-ára tervezik.2012-10-10 11:43:00 0
Árvízi rekonstrukciós pályázat átadási ünnepség ArnótonTállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára ünnepi beszédet mondott és átadta a megújult és kibővített arnóti polgármesteri hivatalt a községben tartott árvízi rekonstrukciós pályázat záróünnepségén - olvasható a Belügyminisztérium szerdai közleményében.2012-10-10 11:20:00 0
Lelkesedéssel ünnepelték Magyarországot LipcsébenLelkesedéssel ünnepelték Magyarországot Lipcsében a békés kelet-németországi forradalomra emlékező Fényünnepen - értékelte szerdán az előző napi rendezvényt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki a díszvendég Magyarországot képviselte a keletnémet nagyvárosban.2012-10-10 10:33:00 0
Orbán Viktor Csípőteleken2012-10-10 10:29:00 0
A tolvajok visszaosonnak2012-10-10 10:13:00 0
"A telefontársaság nem háríthatja át a telefonadót"A telefonadót nem lehet áthárítani az ügyfélre abban az esetben, ha a szolgáltató korábban hűségnyilatkozatot íratott alá – erről Selmeczi Gabriella beszélt kedden a Hír Televízió Rájátszás című műsorában. A Fidesz szóvivője kiemelte: a törvénymódosítás több mint másfél millió előfizetést érint kedvezően.2012-10-10 09:57:00 1
Sarkosan fogalmazva2012-10-10 09:31:00 0
Jövő nyáron Magyarországra látogat a NATO-főtitkárHende Csaba honvédelmi miniszter jövő nyárra magyarországi látogatásra hívta meg Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt, aki a meghívást köszönettel elfogadta.2012-10-10 09:30:00 0
PéldamutatásSajnos demagógiává züllesztett kijelentés, de tényleg csak a magyar mezőgazdaság és az agráriumra épülő erős ágazatok jelentik az egyetlen járható utat. Nincs, nem lehet más választásunk. A zsákutcák helyett újra a kitaposott, sikerrel kikövezett útra kell rálépnünk, még akkor is, ha egyesek politikai, gazdasági okokból az ellenkezőt hitették el velünk az utóbbi évtizedekben.2012-10-10 09:25:00 0
"A Máért rendkívül fontos eszköz a magyarság kezében"A magyarok cselekvő összefogására van szükség - jelentette ki Áder János köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, ahol a Magyar Állandó Értekezlet, a Máért XI. ülésének résztvevőit fogadta.2012-10-10 09:09:00 0
L. Simon: Komoly eredmény a közgyűjteményi törvényKomoly eredményként értékelte L. Simon László kultúráért felelős államtitkár egy keddi sajtóbeszélgetésen, hogy az Országgyűlés hétfőn 244 igen szavazattal elfogadta a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény módosítását.2012-10-10 09:00:00 0
Tárgyalást kezdeményeztek a pedagógus szakszervezetekkelAz oktatási államtitkárság tárgyalást kezdeményezett a pedagógus szakszervezetek vezetőivel a köznevelési rendszer átalakításával kapcsolatos aktuális kérdésekről - tájékoztatta az államtitkárság kedden az MTI-t.2012-10-10 08:53:00 0
Semjén: Magyarország erős országSemjén Zsolt az M1 Az Este című műsorában kedden azt mondta, Magyarország meg szeretne állapodni az IMF-fel, de "nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben".2012-10-10 08:44:00 0
Szász Jenő: A nemzet egyetlen egységNéhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám - mondta el az MTI-nek Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki kedden kapott felkérést Orbán Viktor miniszterelnöktől a kormány háttérintézményének számító intézet megalapítására és vezetésére.2012-10-10 08:37:00 0
Napirenden a Bethlen Gábor AlapA képviselők két beszámolót is megtárgyalnak az Országgyűlés mai ülésén, előbb a Bethlen Gábor Alap 2011-es működéséről, majd az Országos Fogyatékosügyi Program 2007 és 2010 közötti megvalósításáról tartanak általános vitát.2012-10-10 08:32:00 0
Zárónyilatkozat: támogatás a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogánakA Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.2012-10-09 21:12:00 0
"Nem elegendő megmaradni, gyarapodni is kell"Nagyon komoly munkát végeztek a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. ülésének résztvevői - összegzett Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a testület keddi budapesti ülésének végén.2012-10-09 21:08:00 0
"Megint nekünk kell felépíteni" az EU támogatottságátA külföldről érkező kritika miatt jelentősen csökkent az Európai Unió támogatottsága Magyarországon, a kormánynak azonban ismét az EU pártjára kell állítani a lakosságot, mert az EU-n belül akarja megoldani a rendszerváltás óta felgyülemlett problémákat - mondta Balog Zoltán kedden Lipcsében.2012-10-09 19:01:00 0
Lehetővé válik a színvonalbeli különbség csökkentéseNem biztos, hogy olcsó lesz a közoktatási intézményeket fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) rendszere, a tervezett költségvetésében pedig nem látni, hogy mindenre lenne pénz - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke a testület keddi budapesti ülésén.2012-10-09 18:57:00 0
Megvannak az eredményei a nyilvános várólista rendszernekA július elseje óta nyilvános, országos intézményi várólista rendszernek megvannak az eredményei,  például ennek köszönhetően már számos beteg választott magának másik intézményt, a rövidebb várólista miatt - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden, a kormány honlapjára felkerült interjúban.2012-10-09 18:44:00 0
Francia agrárkitüntetést kapott Fazekas és CzervánA Mezőgazdasági Érdemrend Lovagi Fokozatával tüntette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert és Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkárát Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete kedden Budapesten, a francia nagyköveti rezidencián.2012-10-09 18:37:00 0
Rövidülhetnek a várólisták2012-10-09 17:22:00 0
Martonyi János és Győri Enikő Brüsszelbe látogatMartonyi János külügyminiszter és Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár 2012. október 11-én részt vesz és felszólal a Friends of Europe elnevezésű brüsszeli kutatóintézet rendezvényén.2012-10-09 17:21:00 0
Nyerőgépek: szerdától hatályos a szabályozásSzerdától hatályos a játéktermeket, nyerőgépek üzemeltetését és az e-kaszinókat betiltó szabályozás, miután a szerencsejátékról szóló törvény módosítása kedden megjelent a Magyar Közlönyben.2012-10-09 17:17:00 0
KIM: Mesterházy tárgyi tévedéseiMesterházy Attila ma, a Magyar Állandó Értekezlet szünetében megtartott sajtótájékoztatóján több tárgyi tévedést tartalmazó kijelentést tett a sajtó nyilvánossága előtt - reagált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MSZP-s politikus keddi sajtótájékoztatójára.2012-10-09 17:11:00 0
Orbán: A magyarok génjeiben van a föld szeretete + videó és képgalériaA miniszterelnök szerint a magyaroknak a génjeiben van a föld szeretete, tisztelete, az elmúlt években mégis egy olyan vidékellenes szemlélet uralkodott, amely arról szólt, hogy a jövő Magyarországán jelentéktelen szerepe lesz az agráriumnak. Képgaléria megtekinthető itt.2012-10-09 16:43:00 1
Szatmáry: Az akcióterv célja a megfelelő feltételek biztosításaA munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó járulékcsökkentés olyan mértékű, amely már érdemben segítheti a munkahelyek megőrzését és a foglalkoztatás kifehérítését - jelentette ki Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke kedden, a parlament által a múlt héten megszavazott intézkedéscsomagról szóló budapesti sajtótájékoztatón.2012-10-09 16:22:00 0
Fontos az Azerbajdzsánnal való gazdasági együttműködésMagyarország stratégiai céljainak eléréséhez fontos az Azerbajdzsánnal való gazdasági együttműködés - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.2012-10-09 14:58:00 0
A Fidesz köszönti a postai dolgozókatAz Európai Unió tíz legjobb postai szolgáltatója közé rangsorolt Magyar Posta stratégiai fontosságú vállalat. A Magyar Posta a legnagyobb nemzeti szolgáltató több mint harmincezer dolgozóval, közel háromezer fiókkal - írja közleményében Nyitrai Zsolt, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.2012-10-09 14:55:00 0
Az állampolgárok tájékoztatását szolgálja a médiakampányAz állampolgárok minél pontosabb és szélesebb körű tájékoztatását szolgálja a kormányszóvivő elmondása szerint az a Miniszterelnökség által megrendelt médiakampány, amely az IMF-EU-tárgyalásokkal kapcsolatban indult kedden. Giró-Szász András rögzítette: a kormány nem az IMF ellen harcol.2012-10-09 14:52:00 0
VM: a szőlész-borász szakma egyetért a hegyközségi törvény módosításávalA hegyközségi törvény módosításának irányairól egyeztetett tegnap a Vidékfejlesztési Minisztérium a szőlész-borász szakmai szervezetekkel. A minisztérium épületében tartott tanácskozást az érintettek a közeljövőben folytatják - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium keddi közleményében.2012-10-09 14:38:00 0
Szász Jenő vezetésével alakulhat meg a Nemzetstratégiai IntézetOrbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: az intézet a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban.2012-10-09 14:07:00 0
Vereckére látogat szerdán Kövér LászlóKövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a kárpátaljai Vereckén beszédet mond és megkoszorúzza a magyar honfoglalási emlékművet - erről tájékoztatta kedden az MTI-t az Országgyűlés Sajtószolgálata.2012-10-09 13:35:00 0
A Főpolgármesteri Hivatalban köszöntötték a paralimpia magyar érmeseitA londoni paralimpia magyar érmeseit köszöntötték kedden a Főpolgármesteri Hivatalban.2012-10-09 13:18:00 0
Hamarosan szerződések születhetnek magyar és azeri cégek közöttHamarosan konkrét szerződések születhetnek magyar és azeri vállalatok között; Szijjártó Péter tudomása szerint az azeri delegációval érkezett üzletemberek kedden céglátogatásokon vesznek részt - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2012-10-09 12:55:00 0
Győr-Újváros rehabilitációja uniós támogatássalGyőr Újvárosként ismert városrészének a rehabilitációjára és az ott élő, hátrányos helyzetű családok életminőségének javítására 1,1 milliárd forint uniós forrást nyert el az önkormányzat. A támogatási szerződést kedden írta alá Borkai Zsolt polgármester és Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója.2012-10-09 12:52:00 0
Józsa István mondjon le képviselői mandátumáról! + videóEgy nemrégiben nyilvánosságra került jegyzőkönyv szerint a Malév-vizsgálóbizottság egy májusi ülésén Józsa István MSZP-s képviselő megrántotta a bizottsági főtanácsadó haját. Józsa István előtt egyetlen elfogadható út áll nyitva: le kell mondania képviselői mandátumáról! – szögezte le napirend előtti felszólalásában Selmeczi Gabriella.2012-10-09 12:22:00 1
Fazekas: Október közepén kezdődik a földtörvény vitájaA földtörvény vitája október 17-én kezdődik az Országgyűlésben - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután kormányoldali képviselőkkel egyeztetett a törvényjavaslatról.2012-10-09 12:12:00 0
Fekete Gyula és a modern világ2012-10-09 11:15:00 0
Amerikai anziksz2012-10-09 10:23:00 0
Egyenlegjavító program: megjelent a kormányhatározat az idei intézkedésekrőlAz idei költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Eszerint összesen mintegy 97 milliárd forintot zárolnak, illetve csökkentik a különböző tárcák előirányzatait, egyes alapok egyenlegét pedig összesen 19,5 milliárd forinttal kell javítani.2012-10-09 10:02:00 0
"A civil kezdeményezés és a politikai szándék gyönyörűen összetalálkozott"Koszorúzással emlékeztek Tormay Cécile-re születésének 137. évfordulóján, hétfőn. Az írónő egykori lakóházán, a VIII. kerületi Kőfaragó utcában található emléktáblánál a Tormay Cécile Kör, a Petőfi Irodalmi Múzeum és Kerényi Imre helyezte el az  emlékezés virágait.2012-10-09 09:57:00 0
Elfogadták az új hulladéktörvénytElfogadta hétfőn este az Országgyűlés a hulladékról szóló törvényt 288 igen, 55 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett.2012-10-09 09:54:00 0
Orbán: Magyarország képes lesz fenntartani versenyképességétAz idei év azért is fontos, mert kiderült, hogy Magyarország, a világ harmadik legnehezebb adóssághelyzetben lévő országaként, képes volt arra, hogy IMF-megállapodás nélkül is finanszírozza a gazdaságát. Az én állításom az, hogy 2013-ban is képesek leszünk erre  - közölte Orbán Viktor kedden a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XI. plenáris ülésén, Budapesten. A kormányfő ugyanitt kiemelte: hazánk teljesíteni fogja alkotmányos kötelezettségét, vagyis támogatni fogja a határon túli magyar közösségeket.2012-10-09 09:51:00 0
"Óriási lehetőségek vannak az együttműködésben" + videóMintegy 90 fős delegációval érkezett Magyarországra Azerbajdzsán gazdaságfejlesztési minisztere, itt van a kormány kilenc miniszterhelyettese, és velük jött még 50 üzletember, akik kétoldalú találkozásokat folytatnak az azonos iparágban dolgozó magyar cégek vezetőivel – jelentette ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.2012-10-09 09:43:00 1
Uniós támogatással épül kerékpárút Nyírmeggyes és Nyírbátor közöttCsaknem félmilliárd forintért az Európai Unió támogatásával épít kerékpárutat Nyírmeggyes és Nyírbátor között négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települési önkormányzat - közölte az egyik érintett helyhatóság, Nyírcsászári polgármestere az MTI-vel.2012-10-09 09:41:00 0
Folytatódik a 2011-es zárszámadás általános vitájaA 2011-es zárszámadás múlt hétről elnapolt általános vitáját folytatják a képviselők kedden az Országgyűlésben, majd a belügyminiszter két javaslatának tárgyalásába kezd a Ház.2012-10-09 09:37:00 0
Megújul Zugló legnagyobb csomópontjaA kiemelt állami beruházások megvalósulása mellett számos közterület, köztük a Bosnyák tér is megújul a XIV. kerületben, amely a "Zöld Zugló" elnevezés visszaszerzését tűzte célul - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek.2012-10-09 09:34:00 0
Rogán: A Fidesz a nyugdíjakat és a béreket sem hajlandó csökkenteni + videóA Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés novemberben fogadhatja el a 2013-as költségvetést. Rogán  Antal erről az M1 Az Este című műsorában beszélt, hangsúlyozva, a nagyobbik kormánypárt egyetért a kabinet pénteken bejelentett egyenlegjavító programjával, az abban foglaltakat pedig nem tekintik megszorításoknak.2012-10-09 09:25:00 1
Varga Mihály is részt vesz az IMF és a Világbank éves közgyűlésénVarga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, Simor András jegybankelnök és Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is részt vesz a héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves közgyűlésén, Tokióban.2012-10-08 19:03:00 0
Újabb pénzügyi tárgyú törvénymódosításokat fogadott el a parlamentTizenhét pénzügyi tárgyú törvényt módosított hétfőn az Országgyűlés, ezek közül a biztosítási törvény és a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosítása érinti leginkább közvetlenül a fogyasztókat.2012-10-08 19:01:00 0
Tovább épül a csapadékcsatorna RákosmenténTöbb mint 120 millió forintból új csapadékcsatorna-szakasz építése kezdődött meg a főváros XVII. kerületében, emellett megindult a Pesti úton a buszsáv kialakítása is - tudatta a rákosmenti önkormányzat hétfőn az MTI-vel.2012-10-08 18:58:00 0
Hazánkba látogatott a CDU delegációjaA Fidesz-frakció meghívására Magyarországra érkezett vasárnap a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) ötfős delegációja, Klaus Braehming, CDU-s képviselő, a Bundestag turisztikai bizottságának elnöke vezetésével.2012-10-08 18:50:00 0
Módosítanák a villamosenergiáról szóló törvénytMódosítaná a villamosenergiáról szóló törvényt tíz fideszes képviselő annak érdekében, hogy a lakóépületek közös helyiségeinek minimális megvilágítása, illetve a lift korlátozott idejű üzemeltetése akkor is megoldott legyen, ha a házban fizetési késedelem miatt kikapcsolták az áramot - az erről szóló képviselői önálló indítványt hétfőn nyújtották be.2012-10-08 17:17:00 0
Orbán Viktor fogadta az azeri gazdaságfejlesztési minisztertOrbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ma az Országházban fogadta Sahin Musztafajev azerbajdzsáni gazdaságfejlesztési minisztert - tájékoztat hétfői közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-10-08 16:59:00 0
A fővárosi Fidesz-KDNP elkötelezett az új buszok üzembe állítása mellettA fővárosi Fidesz-KDNP frakció a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV új buszok üzembe állítását célzó terve mellett foglalt állást hétfői rendkívüli ülésén.2012-10-08 16:53:00 0
Sokszorosan megtérülhet a mérnökök továbbképzésére fordított idő"A mérnökök továbbképzésére fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérülhet a közúti és vasúti fejlesztések, hídépítések javuló színvonalú tervezésében, előkészítésében" – e gondolat jegyében nyitotta meg Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár, a tanfolyamsorozat fővédnöke az Id. Dr. Gáspár László Útügyi Technológiai Továbbképzés bemutatóját 2012. október 8-án, Budapesten - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.2012-10-08 16:41:00 0
Szijjártó: A magyar cégek előtt óriási lehetőségek vannakA kormány erősíteni kívánja Magyarország gazdasági kapcsolatait a kaukázusi államokkal, köztük Azerbajdzsánnal - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a Magyar-Azeri Gazdasági Vegyes Bizottság magyar társelnöke hétfőn Budapesten, a vegyes bizottság azeri és magyar üzletembereknek tartott rendezvényén.2012-10-08 16:36:00 0
13,7 milliárd volt szeptemberben az államháztartás többleteAz államháztartás központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 94,7 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.2012-10-08 16:30:00 0
Megkezdődött a fogaskerekű meghosszabbításának előkészítéseMegkezdődött a fogaskerekű vasút kétirányú meghosszabbításának előkészítése: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2013 februárjára készíti el a megvalósíthatósági tanulmányt, a XII. kerületi önkormányzat pedig változtatási tilalmat rendelt el a tervezett új végállomások környezetében.2012-10-08 16:28:00 0
Simicskó István lett a sportért felelős államtitkárSimicskó Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárává nevezte ki hétfőn Áder János köztársasági elnök - közölte a szaktárca az MTI-vel.2012-10-08 16:18:00 0
"Senkinek nincs oka politikai okokból elhagynia hazánkat"Nem kell számítani a magyar romák tömeges hazatérésére Kanadából, mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter telefonon az MTI-nek hétfőn, Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszterrel folytatott budapesti találkozója után. A magyar miniszter arról is beszélt, hogy a kanadai kormány szigorításainak köszönhetően a jövőben már nem éri meg haszonszerzésből politikai menedékjogot kérni az észak-amerikai államban.2012-10-08 16:17:00 0
A gazdasági bizottság támogatta a hírközlési törvény módosításátÁltalános vitára alkalmasnak tartotta a parlament gazdasági bizottsága hétfőn Rogán Antal, Menczer Erzsébet és Cser-Palkovics András (Fidesz) képviselők önálló indítványát, amely az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvényeket módosítja.2012-10-08 16:09:00 0
Rogán: Támogatjuk a kormányzat lépéseitA 2013-as költségvetés komoly gazdaságélénkítő intézkedéseket foglal magában, hiszen ezekkel a lépésekkel megvalósítható a munkahelyvédelmi akcióterv, amelyben a foglalkoztatást segítő jelentős adókönnyítések és a magyar kis- és középvállalkozásokat érintő adócsökkentések vannak – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján a parlamentben. Beszélt arról is, a félszuperbruttó kivezetésével a magyar középosztály adóterhei 2013-ban négy százalékkal fognak csökkenni.2012-10-08 15:38:00 0
A 2010-ben elkezdett munka kezd beérni MiskolconA 2010-ben elkezdett munka kezd beérni: a válság kitörése óta nem volt olyan alacsony a regisztrált munkakeresők száma Miskolcon, mint 2012-ben.2012-10-08 15:11:00 0
Támogatás a külhoni magyarság levélben történő szavazásánakA Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) szervezetei támogatják a külhoni magyarság levélben történő szavazásának lehetőségét - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a tanács hétfői budapesti ülésének szünetében.2012-10-08 13:35:00 0
Horváth: Páratlan élménnyel szolgál a kiállításHorváth János, a parlament korelnöke nyitotta meg hétfőn az Országgyűlés Irodaházának aulájában Máyer Péter Mi magyarok című fotókiállítását.2012-10-08 13:03:00 0
Hazánkba látogatott az ENSZ különmegbízottjaA két évvel ezelőtti kolontári vörösiszap-katasztrófa részleteiről, a mentésről, a környezeti kárelhárításról és az azóta született jogszabály-módosításokról tájékoztatta az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának különmegbízottját Kovács Péter vízügyért felelős helyettes államtitkár. Calin Georgescu magyarországi látogatásának célja, hogy átfogó képet kapjon a tragédia körülményeiről és következményeiről. A veszélyes anyagok és hulladékok kezelésének, ártalmatlanításának emberi jogi hatásaival foglalkozó diplomata a következő napokban minden érintett szerv képviselőjével tárgyal - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.2012-10-08 12:44:00 0
Szalai: Fontos a nők gazdasági szerepvállalásaFontos a nők gazdasági szerepvállalása, foglalkoztatásuk a munkaerőpiacon a családok számára alapszükségletté vált - hangsúlyozta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos hétfőn az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén.2012-10-08 12:33:00 0
Bővült Debrecen kerékpárút-hálózataÚjabb két kilométeres szakasszal bővült Debrecen kerékpárút-hálózata; a Böszörményi út menti utat, amely a józsai kerékpárutat köti össze az újkerti lakótelep kerékpárútjával, s azon keresztül a belvárossal, Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere adta át hétfőn.2012-10-08 12:50:00 0
Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén2012-10-08 12:12:00 0
Orbán: Cél a csökkenő államadósság, a növekvő versenyképesség, a politikai stabilitásA kétharmadot arra kaptuk, hogy a következő húsz év kihívásaira ne csak felkészítsük Magyarországot, hanem olyan szerkezeti átalakításokat hajtsunk végre, amely strukturálisan alkalmassá teszi hazánkat arra, hogy sikeres országgá váljon. Ehhez modern nemzetépítést kell végrehajtanunk – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén.2012-10-08 10:12:00 0
Csepeli önkormányzat: elítélik a hitközségi elnököt ért támadástA csepeli polgármester a városrész valamennyi polgára nevében együttérzését fejezte ki, és támogatásáról biztosította a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét, akit vallási hovatartozása miatt támadtak meg a főváros XX. kerületében.2012-10-08 09:34:00 0
Matolcsy György: A saját utunkat járjukEgy olyan állam, amely nem tudja rendben tartani a pénzügyeit, rá lesz kényszerítve, hogy szolgai módon viselkedjen - jelentette ki az Észak-Magyarország hétfői számában megjelent interjúban Matolcsy György.2012-10-08 08:36:00 0
A kirekesztett bizonyíték2012-10-08 08:35:00 0
Lépéskényszer2012-10-08 08:29:00 0
Szobrok2012-10-08 08:25:00 0
Ülést tart a Magyar Diaszpóra TanácsÜlést tart hétfőn a Magyar Diaszpóra Tanács, a résztvevők többek között áttekintik a Julianus-program helyzetét. A tanács ülését Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg.2012-10-08 08:20:00 0
A választási regisztrációt lehetővé tevő alkotmánymódosítás a Ház előttAz Országgyűlés hétfői ülésén egyebek mellett szavazhat a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, majd megkezdheti egyebek között az NMHH és a Médiatanács 2011-es költségvetési beszámolójának, valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslatnak a tárgyalását.2012-10-08 08:12:00 0
"Az európai történelem egyik fejezete lezárult"Szabadságharcos hagyományai miatt talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet - idézte Orbán Viktor miniszterelnököt internetes kiadásában a The Weekly Standard című amerikai neokonzervatív magazin.2012-10-07 21:08:00 0
"A Fidesz megérti a tanárok csalódottságát"A Fidesz megérti a tanárok csalódottságát, hogy csúszhat a béremelésük, az ellenzék kritikáit viszont nem fogadja el - mondta a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.2012-10-07 15:57:00 0
Rendszeres továbbképzésen vehetnek részt a közszolgálati tisztviselők2014-től minden közszolgálati tisztviselőnek rendszeres szakmai továbbképzésen kell részt vennie, a képzéseket hazai és európai uniós forrásokból finanszírozzák - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vasárnap az MTI-t.2012-10-07 11:59:00 0
Dönt a Ház a diktatúrákhoz köthető utcanevek betiltásárólAz előző két héthez hasonlóan ezúttal is háromnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőtől. A képviselők az első ülésnapon egyebek mellett szavazhatnak a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, míg kedden a tavalyi zárszámadás e hétről elnapolt vitája folytatódhat, szerdán pedig a Bethlen Gábor Alap és az Országos Fogyatékosügyi Program beszámolói kerülnek napirendre.2012-10-07 09:02:00 0
Jelentősen könnyít a kormány a családok terheinCsökken a háztartások terhe közszolgáltatást érintő ügyekben, és egyszerűsödik az ügyfelek dolga a Magyary-program részeként a közelmúltban hatályba lépett intézkedéseknek köszönhetően: a gáz- és villanymérők átírásának könnyebbé tétele önmagában 200 millió forintos megtakarítást jelenthet majd a felhasználóknak - mondta el Rétvári Bence az MTI-nek.2012-10-07 08:55:00 0
Polgári Gondola a felsőoktatás és a kultúra helyzetérőlA kormányzat felsőoktatási, illetve kulturális programjáról számoltak be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetői a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) által szervezett 18. Polgári Gondolán szombaton Budapesten.2012-10-06 15:16:00 0
"A nemzet 1848-49-ben megérezte, hogy összetartozik"Az 1848-48-as szabadságharc egyik legfontosabb, máig érvényes tanulsága, hogy a haza védelme nem képzelhető el az emberek támogatása nélkül - jelentette ki a honvédelmi miniszter az aradi vértanúk napja alkalmából Gyulán tartott szombati megemlékezésen.2012-10-06 15:00:00 0
"A tábornokok tiszta és szent eszmét követtek"Bár a bitó vagy a golyó jutott nekik, a történelem bebizonyította, hogy a mártír tábornokok állnak a győztes oldalon - jelentette ki Rétvári Bence, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Aradon.2012-10-06 14:10:00 0
"Mindig élet sarjad az áldozatként hullajtott vérből"Az áldozatként hullajtott vérből mindig élet sarjad, a gyásznak pedig "az élet felé kell fordulnia" - hangoztatta a köztársasági elnök szombaton a Vas megyei Rátóton az aradi vértanúk napján elmondott beszédében.2012-10-06 12:45:00 0
Hősökké váltak2012-10-06 10:00:00 0
Az aradi vár2012-10-06 09:58:00 0
Kubovics úr2012-10-06 09:57:00 0
Fontos a polgári összefogás, a nemzeti együttműködésA polgári összefogás, a nemzeti együttműködés ma is ugyanolyan fontos, mint elődeink idején - mondta az emberierőforrás-miniszter szombaton, az aradi vértanúk napján Budapesten.2012-10-06 09:53:00 0
Szabadság és megtorlás2012-10-06 09:45:00 0
Giró-Szász: Kiadáscsökkentő intézkedésekről van szó + videóMár nem számolunk a jegybankra kirótt illetékkel a költségvetésben, s ez a kettő már eléri a 390-400 milliárd forintot, ezért volt szükség ezekre a lépésekre - jelentette ki Giró-Szász András a Dun TV Közbeszéd című műsorában pénteken. A kormányszóvivő a köztév Az Este című műsorában úgy fogalmazott, Közép-Európában minden tagállamban az elmúlt héten csökkentették a növekedési kilátásokat, a növekedési mutatókat.2012-10-06 09:41:00 1
Soproni Fidesz: az MSZP "botránypolitizál"A soproni Fidesz-szervezet vezetője szerint "családi nap ürügyén botránypolitizálni" érkezett a városba pénteken Mesterházy Attila, az MSZP elnöke; a szocialista politikus sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy nem szólalhatott meg a helyi tévékben a vasárnapi időközi választás előtt.2012-10-06 09:31:00 0
Országszerte megemlékezések a nemzeti gyásznaponOrszágszerte rendezvényekkel emlékeznek meg ma a magyar szabadságharc 1849. október 6-án Aradon kivégezett 13 honvédtábornokáról és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosról, az első felelős magyar kormány miniszterelnökéről. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.2012-10-06 09:21:00 0
Javaslatokat vár a kormány a Nemzetiségekért Díj idei jelöltjeireA kormány október végéig várja a javaslatokat a Nemzetiségekért Díj 2012-es jelöltjeire - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.2012-10-06 09:19:00 0
Félárbocra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emlékére + képekAz aradi vértanúk emlékére szombaton felvonták, majd a Szózat hangjaira félárbocra engedték a nemzeti lobogót az Országgyűlés épülete előtt, a Kossuth Lajos téren. A rendezvényen katonai tiszteletadás mellett felolvasták annak a tizenhárom honvédtisztnek a nevét, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepe miatt kivégeztek 1849. október 6-án Aradon. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.2012-10-06 09:18:00 0
Bíró Márk: Az életszerűségből kell kiindulniSzélesebb körben való KRESZ-oktatás, egyablakos ügyintézés - sok más javaslat mellett ezeket is megvizsgálná a közlekedési ügyekkel foglalkozó munkacsoportot vezető Bíró Márk. A fideszes szakpolitikus emellett beszámolt a szeptember 1-jén hatályba lépett főbb módosításokról és az odáig vezető útról. A képviselő a fidesz.hu-nak adott interjújában részletesen beszélt a parkolás terén történt változásokról, illetve szóba került a lézerblokkoló és a detektor kérdése is.2012-10-06 09:43:00 0
Bíró Márk: Az életszerűségből kell kiindulniSzélesebb körben való KRESZ-oktatás, egyablakos ügyintézés - sok más javaslat mellett ezeket is megvizsgálná a közlekedési ügyekkel foglalkozó munkacsoportot vezető Bíró Márk. A fideszes szakpolitikus emellett beszámolt a szeptember 1-jén hatályba lépett főbb módosításokról és az odáig vezető útról. A képviselő a fidesz.hu-nak adott interjújában részletesen beszélt a parkolás terén történt változásokról, illetve szóba került a lézerblokkoló és a detektor kérdése is.2012-10-06 09:13:00 0
Martonyi: Magyarország helye a NATO-ban vanMartonyi János külügyminiszter szerint Magyarország helye a NATO-ban, a transzatlanti családban van, mert sok minden változik ugyan a világban, de az értékek állandóak maradnak, és a NATO alapvetően értékközösség.2012-10-05 18:44:00 0
"A túlnyomó többség támogatólag vagy szimpatizálva beszélt a magyarországi változásokról"Nagy és pozitív érdeklődésnek örvendett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az a konferencia, amelyen pénteken Lódzban a magyarországi átalakulásról vitatkoztak lengyel és magyar előadók.2012-10-05 18:43:00 0
Átadták a felújított móri városközpontotÁtadták az uniós támogatással felújított móri városközpontot és a polgármesteri hivatalt, a pénteki ünnepségen részt vett Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is.2012-10-05 17:52:00 0
Rogán: A munkahelyvédelmi akciótervvel megmaradhat a foglalkoztatás szintjeA munkahelyvédelmi akcióterv 2013 legfontosabb intézkedése a kormányzat részéről annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon a foglalkoztatás szintje - mondta Rogán Antal pénteken Tatán, a "Szomszédolás, Komárom-Esztergom megye" elnevezésű rendezvényen.2012-10-05 17:20:00 0
"A jövőben ilyet ne követhessen el senki!"Kövér László házelnökhöz fordult a Fidesz női tagozata, mert egy nyilvánosságra került jegyzőkönyvrészlet szerint a parlament egyik Malév-bizottságának ülésén az MSZP-s Józsa István megrántotta a bizottsági főtanácsadó haját - közölte a fideszes Rónaszékiné Keresztes Monika és Bábiné Szottfried Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján.2012-10-05 16:30:00 0
Orbán: Nincs Európai Unió közös európai fejlesztések nélkülAz Európai Bizottság (EB) aktuális - a kohéziós támogatások jelentősebb lefaragásával nem számoló - költségvetés-tervezetét támogató nyilatkozatot fogadtak el a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt, 15 uniós tagországot tömörítő Kohézió barátai elnevezésű csoport miniszterelnöki szintű csúcstalálkozóján pénteken Pozsonyban.2012-10-05 15:38:00 0
Kövér: Nemzeti érdek a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozásaA nyugat-balkáni országok EU-csatlakozása nem csupán külpolitikai stratégiája Magyarországnak, hanem nemzeti érdek, nemzetpolitikai szempontból is fontos - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Bosznia-Hercegovinában folytatott tárgyalásai után.2012-10-05 15:35:00 0
Együttműködés kell a kiberbűnözés visszaszorításáhozMartonyi János külügyminiszter szerint eredményes volt a budapesti kibertér-konferencia, és bebizonyosodott, hogy az országoknak a jövőben is együtt kell működniük a szabad és biztonságos kibertér megteremtéséért.2012-10-05 15:28:00 0
Angela Merkel október 11-én fogadja Orbán ViktortAngela Merkel német kancellár október 11-én hivatalában fogadja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt - közölte pénteken Berlinben a német kormány szóvivője.2012-10-05 14:21:00 0
VM: folytatódik a magyar alma népszerűsítéseFolytatatta a magyar almát népszerűsítő kampányt Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Tesco Váci úti áruházában - tájékoztatta az eseményt követően a tárca az MTI-t.2012-10-05 14:03:00 0
"Honvéd csak az lehet, aki felelősséget vállal a haza sorsáért"Honvéd csak az lehet, aki felelősséget vállal a haza sorsáért - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Bátonyterenyén a rendészeti tanulók eskütételén.2012-10-05 13:55:00 0
Befejeződött a debreceni belváros funkcióbővítési projektjeLezárult a debreceni belváros összesen 2 milliárd forintból megvalósult funkcóbővítési projektje, amelynek keretében közlekedés- és intézményfejlesztés, továbbá városrehabilitáció valósult meg.2012-10-05 13:52:00 0
Elsöprő többség támogatja a nyerőgépek tilalmátA Századvég Piackutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek 89 százaléka támogatja a nyerőgépek kormányzati tilalmát, és a társadalomra veszélyesnek tartja a pénznyerő automatákhoz kapcsolódó szenvedélybetegségeket.2012-10-05 13:51:00 0
Hazánk továbbra is támogatja a Nyugat-Balkán integrációjátNémeth Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megbeszélést folytatott a nyugat-balkáni államok budapesti kibertér-konferenciára érkezett delegációinak vezetőivel pénteken, és egyebek mellett az uniós országjelentésekkel kapcsolatos magyar várakozásokról tárgyaltak - tájékoztatta a tárca az MTI-t.2012-10-05 13:48:00 0
Nő az esély - úttörő vállalkozás a felzárkóztatásbanEzer roma nő kaphat szakképzést, majd munkát a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) együttműködésében indított, európai uniós finanszírozású program keretében. A tárca és az önkormányzat azt várja, hogy a nők híd szerepet töltsenek be a roma közösségek és a szociális intézmények között.2012-10-05 13:25:00 0
Átadták Magyarország legnagyobb árvízszint-csökkentő tározójátÜnnepélyes keretek között adták át a Hanyi-Tiszasülyi árvízszint-csökkentő tározót csütörtökön, amely a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Program legújabb eleme - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken.2012-10-05 13:16:00 0
Felavatták Mádl Ferenc mellszobrát HerendenFelavatták Mádl Ferenc néhai köztársasági elnöknek, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatósága egykori elnökének a mellszobrát pénteken Herenden. Áder János államfő az ünnepségen azt mondta: Mádl Ferenc gondolkodásában szorosan összetartozott magyarság és Európa, kereszténység és polgárosodás, jog és erkölcs, s ezen értékeket képviselte köztársasági elnökként is.2012-10-05 13:13:00 0
Több mint 100 településen írták már alá a megállapodástAz ütemterv szerint halad a járási hivatalok felállításához szükséges feltételek megteremtése. Már több mint 100 településen alá is írták a kormánymegbízottak és a polgármesterek a járási hivatalokhoz kerülő köztisztviselőkről, ingó és ingatlan vagyonról szóló átadás-átvételi megállapodásokat - közölte portálunkkal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, pénteken.2012-10-05 12:50:00 0
Hajléktalangondozó központot adtak át BudapestenÁtadták a Szabolcs utcai hajléktalangondozó központot pénteken a fővárosban, az épületben egészségügyi és idős hajléktalanokat ellátó egység is helyet kapott.2012-10-05 12:27:00 0
Egy focipályányival több a zöld felület FerencvárosbanA Ferencvárosi Önkormányzat környezetvédelmi programjában előirányzott céloknak megfelelően a közelmúltban befejeződött a Markusovszky téri játszótér melletti terület parkosítása. Ezzel a beruházással és az elkészült parkkal tovább nőtt a kerület zöld felületeinek aránya. Korszerű és kulturált környezetbe került a játszótér és a sportpálya, az addig ott működő parkoló helyett füvesített dombbal, díszburkolattal, padokkal, elkülönített kutyafuttatóval és szökőkúttal várják a kikapcsolódásra vágyó lakosokat. A kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére folytatódik tehát a IX. kerület modernizálása- hangsúlyozta dr. Bácskai János polgármester a 2012. október 5-i átadáson.2012-10-05 11:59:00 0
Mintegy 200 millió forint kiemelt művészeti célok támogatásáraÖsszesen 190,2 millió forint fordítható a kiemelt művészeti célok támogatására, színházak részére meghirdetett 2012. évi előadóművészeti pályázatokból; a döntést a nyertesekről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a színházművészeti és a táncművészeti bizottság javaslatai alapján hozta meg.2012-10-05 11:56:00 0
Kifogástalan a magyar-szlovák együttműködés a közlekedésbenMagyarország és Szlovákia között kifogástalanok a szakmai kapcsolatok a közlekedési infrastruktúra területén, a napi munkában is folyik az egyeztetés, közösen készítik elő a beruházásokra vonatkozó nemzetközi szerződéseket, a finanszírozást - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Salgótarjánban.2012-10-05 11:51:00 0
"Meg kell vizsgálni a kiadási és a bevételi oldalt is" + videóPénteken jelenti be a kormány, hogy milyen intézkedéseket tervez az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása érdekében, hogy az unió jövőre megszüntesse a Magyarország ellen korábban indított túlzottdeficit-eljárást.2012-10-05 10:11:00 1
Magyarország ott lesz a befektetők listája élénAz elkövetkező két hétben két olyan amerikai vállalat is bejelenti magyarországi bővítését, amellyel Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára tárgyalt a nyár folyamán az Egyesült Államokban.2012-10-05 10:06:00 0
Aláírták a ceglédi járás kialakításáról szóló megállapodástOktóber 4-én aláírták a megállapodást, ezzel hivatalosan is elindult a ceglédi járás kialakítása. A Pest megyei Kormányhivatal nevében Tarnai Richárd kormánymegbízott, Cegléd képviseletében pedig Földi László polgármester látta el kézjegyével az okiratot. A térség polgármesterei szintén csütörtökön írták alá a dokumentumot.2012-10-05 10:04:00 0
IMF-játszmák Magyarországgal2012-10-05 09:32:00 0
Politikus haramia2012-10-05 09:26:00 0
Matolcsy: Jövőre egy százalékkal nő a GDP + videóA kabinet jövőre 397 milliárd forintos egyenlegjavító programról döntött, mely révén 2013-ban az államháztartás hiánya 2,7 százalék lehet - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón.2012-10-05 09:27:00 1
Svindli2012-10-05 09:20:00 0
Elár(v)ult bizalom2012-10-05 08:58:00 0
Az aradi vértanúk előtt hajt fejet az országAz október 6-i emléknap alkalmából már pénteken megemlékezéseket tartanak, a hivatalos állami ünnepség szombaton lesz a fővárosban.2012-10-05 08:50:00 0
Hende: A biztonság fenntartása kulcsfontosságú + videóEgy tartalékos katona sokkal gazdaságosabb a nemzetnek, mint egy állandóan rendszerben tartott; ötödébe kerül – mondta a honvédelmi miniszter.2012-10-05 08:48:00 1
"Przewoznik munkásságával is a magyar-lengyel barátságot szolgálta"Két nemzet barátságának emlékezetét úgy kell felépíteni, mint az egyéni, családi sorsokból összerakott nemzeti emlékezetet - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Varsóban.2012-10-05 08:41:00 0
"Erős régiós együttműködés kell az energetikában"Erős régiós együttműködés kell az energetikában, hiszen a közös problémákat csak jól működő, integrált energiapiac létrehozásával lehet megoldani - mondta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten A következő 40 év, az EU energia célkitűzéseinek kelet-európai előmozdítása című konferencián.2012-10-05 08:38:00 0
"Örvendetes, hogy visszaszorultak az álegyházak"Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára optimálisnak tartaná, ha 2013-ra megszületne a "nem politikai, hanem szakmai jellegű" új megállapodás az Apostoli Szentszék és a magyar kormány között, de "kitűzött céldátum nincs".2012-10-05 08:34:00 0
Átadták az ökumenikus kápolnát DevecserbenÁtadták a vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján, csütörtökön Devecserben az ökumenikus kápolnát, amelyet a 22 magyar állami erdőgazdaság finanszírozásával, Makovecz Imre tervei alapján építettek a helyi lakóparkban.2012-10-05 08:32:00 0
"Érdemes lenne megtartani a jegybanki tranzakciós illetéket" + hangA Fidesz frakcióvezetője nem tekintene el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megadóztatásának szándékától, de elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány végül másképp dönt, a nemzetközi tárgyalópartnerek ugyanis elszántak a jegybanki tranzakciós illeték megszüntetésének kérdésében.2012-10-05 08:28:00 1
Kinevezte Kiss Norbertet az Emmi helyettes államtitkárává a kormányfőOktóber 1-jei hatállyal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor kormányfő Kiss Norbertet.2012-10-05 08:23:00 0
Szijjártó Péter a Német-Magyar IKK elnökségével tárgyaltA Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökségével és német cégek képviselőivel találkozott csütörtökön Szijjártó Péter; a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a kormány nagyrabecsüléséről biztosította a Magyarországon működő több mint nyolcezer német vállalkozást, amelyek több mint 300 ezer magyar embernek teremtenek munkahelyet.2012-10-05 08:22:00 0
Megkezdődött Nagytétény központjának megújításaElhelyezték a nagytétényi, XXII. kerületi városközpont alapkövét csütörtökön, a csaknem egymilliárd forint értékű beruházástól a közterek felújítása mellett a turizmus élénkülését és munkahelyteremtést várnak.2012-10-05 08:20:00 0
DNS-bűnjelvizsgálót adott át Répássy RóbertProfesszionális, az igazságszolgáltatást segítő DNS-elemzéseket végeznek majd abban az új bűnjelvizsgálóban, amelyet Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár adott át csütörtökön az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek DNS-laborjában - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel.2012-10-05 08:16:00 0
Ismét háromnapos ülést tart az OrszággyűlésHáromnapos üléssel folytatódik a jövő héten az Országgyűlés őszi ülésszaka - mondta el az MTI-nek a parlament sajtószolgálatának vezetője a házbizottság csütörtöki ülése után. György Bálint közölte, a Ház hétfőn egyebek mellett szavazhat a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, míg kedden a tavalyi zárszámadás e hétről elnapolt vitája folytatódhat. Jelezte továbbá, hogy a Fidesz-frakció kérésére levették a jövő heti napirendről az új polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitájának befejezését.2012-10-05 08:14:00 0
Hazánk elítéli a török falu elleni szír támadástMagyarország elfogadhatatlannak tartja, és a lehető leghatározottabban elítéli egy határ menti török falu elleni szerdai szíriai támadást, amelyben öt helyi lakos, köztük gyermekek vesztették életüket, többen pedig súlyosan megsebesültek - tájékoztatta a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-t.2012-10-05 08:08:00 0
Lázár: Mindenki sikeres Budapestet szeretneKiváló kapcsolatban áll a kormány Tarlós István főpolgármesterrel és a Fidesz fővárosi képviselőcsoportjával is - mondta Lázár János az MTI érdeklődésére csütörtökön annak kapcsán, hogy az Origo információja szerint a miniszterelnök őt bízta meg, tájékozódjon a fővárosi konfliktusról.2012-10-05 08:06:00 0
Járási kirendeltségek és ügysegédek is lesznek SzabolcsbanA 13 járási központ mellett járási kirendeltségek is létrejönnek és úgynevezett ügysegédeket is kijelölnek az új közigazgatási rendszerben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - ezt Vinnai Győző nyírségi kormánymegbízott közölte csütörtökön Nyíregyházán, amikor az átalakításról tájékoztatta a térség önkormányzati közgyűlését.2012-10-04 16:44:00 0
A kormányhivatalokban már készülnek a járási rendszerreKözel 3 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik jelenleg a területi közigazgatás-fejlesztéséhez kapcsolódóan az Új Széchenyi Terv keretében. Az államigazgatás, a kormányhivatalok, az ügyfélszolgálatok gőzerővel készülnek a további változásokra, fejlesztésekre - közölte portálunkkal csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).2012-10-04 15:58:00 0
Kósa: A szavak után következzenek a tettek!Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága elsöprő többséggel elfogadta a Kósa Ádám és Werner Kuhn német néppárti EP-képviselők által jegyzett javaslatot csütörtökön, amely a siket és súlyos nagyothalló személyek európai szintű infokommunikációs akadálymentesítését támogatja a következő két évben - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.2012-10-04 15:55:00 0
Lázár: A kormány csak hálával tartozhat a kamaránakA magyar kis- és középvállalkozók képesek voltak azonosulni a kormány céljaival, és annak törekvéseit saját lépéseikkel érdemben tudták támogatni – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, miután megnyitotta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 50. ünnepi küldöttgyűlését. Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke ugyanitt arról beszélt, az egyéni siker a közösség sikerétől elválaszthatatlan. A konferenciát követően kiosztották a BKIK szakmai elismeréseit, az arra érdemesnek ítélt vállalkozások vezetőinek.2012-10-04 15:52:00 0
2013-as uniós költségvetés: A néppárti frakció megvédte a kohéziós forrásokatAz Európai Parlament Költségvetési Bizottsága befejezte a 2013. évi uniós költségvetés módosító indítványairól szóló szavazást. A szakbizottság a legtöbb költségvetési soron nem fogadta el a Tanács által javasolt csökkentéseket. Így a képviselők a tanácsi olvasathoz képest közel 1,5 milliárd euróval emelnék a kötelezettségvállalásokat és 5,3 milliárd euróval a kifizetéseket. A néppárti frakció vezetésével leszavazták a kohéziós politikát ellehetetlenítő szocialista és liberális módosító indítványokat.2012-10-04 14:48:00 0
Budapesten tart ülést a magyar-azeri vegyes bizottságJövő hétfőn és kedden Budapesten tartja soron következő ülését a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság - tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t.2012-10-04 14:42:00 0
Indul Nyíregyháza nyugati elkerülő útjának építéseIndul Nyíregyháza nyugati elkerülő útjának építése, amelynek átfogó megvalósíthatósági tanulmánya, biztonsági hatásvizsgálata, valamint kisajátítási és kiviteli terve elkészítésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a közbeszerzési eljárást.2012-10-04 14:35:00 0
Alacsonyabb árakat hozhat az egységes regionális energiapiacEgy összekapcsolt és versenyképes közép-európai energiapiac fontos hozadéka lehet a megújuló energiaforrások kiterjedt hasznosítása és az ellátásbiztonság fokozása az érintett országokban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), csütörtökön.2012-10-04 14:32:00 0
"Stratégiai érdek az energiabiztonság"Az energiafüggőség felszámolásának és a munkahelyteremtésnek a fontosságában is egyetértett egymással csütörtöki budapesti megbeszélésén Orbán Viktor kormányfő és William Hague brit külügyminiszter - közölte a találkozóról beszámoló Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.2012-10-04 14:15:00 0
Németország támogatja a támogatás megőrzésétMagyarország és Németország egyaránt szeretné, hogy 2015 után is fennmaradjanak a szőlőtelepítési támogatások az Európai Unióban - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Szekszárdon, ahol a német Szövetségi Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárával a Közös Agrárpolitikáról (KAP) tárgyalt.2012-10-04 13:52:00 0
Tovább erősödik a pénzügyi fogyasztóvédelem: létrejön a Pénzügyi Jogok Biztosának HivatalaA Kormány önálló intézményként létrehozza a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatalát. Erről azután döntött a Kormány, hogy Orbán Viktor kormányfő kezdeményezésére megvizsgálta a pénzügyi biztos intézmény bevezetésének lehetőségét. A pénzügyi biztos jogvédő, vizsgálódó, ajánlásokat megfogalmazó, tanácsadó intézményként segíti majd a fogyasztók pénzügyi védelmét és a pénzügyi szolgáltatók (bankok, hitelintézetek) működésének kontrollálását. Emellett a pénzügyi biztosnak fontos szerepet szán a kormány a pénzügyi kultúra fejlesztésében.2012-10-04 13:36:00 0
A brit külügyminiszterrel tárgyalt Orbán ViktorElsősorban európai uniós ügyekről, az európai gazdaság helyzetéről tárgyalt William Hague brit külügyminiszter és Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Budapesten.2012-10-04 13:34:00 0
Médiakampányt indít a MiniszterelnökségÚjabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség - derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak - amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé - sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre.2012-10-04 12:58:00 0
Semjén: Áttekintik a teljes vatikáni szerződéstA teljes 1997-es vatikáni szerződést áttekintik a felek külön-külön bizottságokban, s ezt követően kerül majd a megállapodás módosítása a főbizottság elé - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság csütörtöki budapesti ülése után.2012-10-04 12:45:00 0
Az állam 38 milliárdot fordított az iszapömlés okozta károk helyreállításáraÖsszesen 38 milliárd forintot tett ki a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás, újjáépítés és a környezeti károk elhárításának az állam által kifizetett költsége.2012-10-04 12:36:00 0
V. Németh: Egyre népszerűbbek a termelői piacokElsősorban a jogi, de a szükséges anyagi háttér biztosításával is támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), hogy az országban minél több helyen jöjjön létre termelői piac - mondta V. Németh Zsolt, a vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.2012-10-04 11:48:00 0
Répás: Megdöbbent a kormány az ukrán döntésenMegdöbbenéssel értesült a magyar kormány, hogy Ukrajnában pénzbüntetéssel akarják sújtani azt, aki felveszi más ország állampolgárságát - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár csütörtökön az MTI kérdésére.2012-10-04 11:46:00 0
Harmincéves a fővárosi hulladékhasznosítóA főpolgármester az egyik legfontosabb háttérintézménynek nevezte a 30 éves Fővárosi Hulladékhasznosítási Művet, amely a Budapesten keletkező települési hulladék ötven százalékát hasznosítja és energiává alakítja.2012-10-04 11:31:00 0
Tűzharcba keveredtek a magyar katonák AfganisztánbanTűzharc volt csütörtök reggel a magyar-amerikai különleges egység és a tálib ellenállók között; a tűzharcban nem sérült meg NATO-katona - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.2012-10-04 11:20:00 0
Orbán Viktor a Kibertér Konferencián2012-10-04 10:45:00 0
"Nyitva a szolgálat lehetősége az elkötelezettek előtt"Mintegy ezernégyszáz önkéntes műveleti tartalékos tett esküt csütörtök délelőtt az ország három pontján; a fővárosban, a Hősök terén csaknem ötszáz tartalékos előtt Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet.2012-10-04 10:29:00 0
Elérhetőek lesznek az egészségügy közhasznú adataiMár zajlik az előkészítése annak a jogszabálynak, amellyel az egészségügy közhasznú adatait elérhetővé teszik az összes kutatóhely és az összes állampolgár számára - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy csütörtöki konferencián Budapesten.2012-10-04 10:23:00 0
Szegedi színes2012-10-04 10:01:00 0
Társadalmi vitára bocsátja a kormány innovációs stratégiájátA kormány a hónap végén tágabb társadalmi vitára bocsátja a 2022-ig szóló, hosszú távú innovációs stratégiáját - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a budapesti svéd-magyar innovációs fórumon csütörtökön.2012-10-04 09:54:00 0
Cívódások és békülések2012-10-04 09:51:00 0
Martonyi: Globális együttműködésre van szükségMartonyi János külügyminiszter szerint a kibertér globális, ezért az ezzel kapcsolatban felmerülő problémákra is globális együttműködéssel kell megoldást találni.2012-10-04 09:51:00 0
Üzenetek Ausztriából2012-10-04 09:48:00 0
Szomszédok2012-10-04 09:38:00 0
Helyes lépés volt a munkára, a termelésre helyezni a hangsúlytÁtadták a svájci központú Givaudan új ízesítőanyag-gyárát Makón, a 130 millió eurós beruházással felépített üzemben jelenleg kétszázan dolgoznak, a termelés felfutásával a létszám a jövő év végére háromszázra nő. A magyar emberek szorgalma és munkaszeretete a kormány gazdaságpolitikájával együtt Magyarországot vonzó befektetési célponttá tették - hangsúlyozta Szijjártó Péter.2012-10-04 09:27:00 0
Szijjártó: Elfogadhatatlan az uniós támogatások mérséklése + videóNémetország támogatását fogja kérni hazánk a kohéziós támogatásokkal kapcsolatban – jelentette ki Szijjártó Péter államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában. Az Európai Bizottság ugyanis drasztikus mértékben csökkentené ezt a hozzájárulást.2012-10-04 09:09:00 1
"Nekünk különösen nagy érték a szabadság minden formája" + képgalériaMi magyarok, szabadságszerető nép vagyunk, ezt 1956 óta a világ is tudja, ezért nekünk különösen nagy érték a szabadság minden formája - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a kétnapos kibertér-konferencia első napján, amelyet több külföldi politikai vezető és szakemberek részvételével csütörtöktől rendeznek meg Budapesten. Tekintsék meg az eseményről készült képgalériánkat!2012-10-04 09:44:00 0
Összefogás a nemzeti parkok népszerűsítése érdekébenA nemzeti parkok turisztikai kínálatának fejlesztését, a látogatók számának növekedését, valamint a belföldi- és az ökoturizmus erősítését várja Illés Zoltán a The Boston Consulting Group (BCG) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) együttműködésétől - közölte a szaktárca.2012-10-04 08:46:00 0
Varga: Felgyorsulhatnak a tárgyalásokVarga Mihály tárca nélküli miniszter azt reméli, hogy a szóbeli egyeztetéseket követően érdemben is felgyorsulhatnak a pénzügyi védőhálóról szóló tárgyalások Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között. Magyarország is jelen lesz az IMF október 14-i tokiói közgyűlésén, amelyen az országot Varga Mihály fogja képviselni, aki a tervek szerint találkozik majd Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosával is.2012-10-04 08:43:00 0
Az internet biztonságáról tanácskoznak BudapestenAz internet biztonságáról, a számítógépes bűnözésről is szó lesz a kétnapos kibertér-konferencián, amelyet több külföldi politikai vezető és szakemberek részvételével csütörtöktől rendeznek meg Budapesten.2012-10-04 08:36:00 0
Kocsis: A kerületnek egyetemvárossá kell válniaJózsefvárosnak Budapest újjáépült egyetemvárosának kell lennie, és nem elhanyagolt, bűnözőkkel teli gettónak – mondta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a VIII. kerület polgármestere az önkormányzati ciklus első felét értékelő szerdai rendezvényén, ahol arról is beszámolt, hogy a programjában szereplő tervek jórészt megvalósultak, így új javaslatokat kérnek a lakosságtól.2012-10-04 08:33:00 0
Varga: Ragaszkodunk a deficit csökkenő tendenciájához + hangÚgy tűnik, tárgyalópartnereink elfogadják azt a magyar álláspontot, hogy bér- és nyugdíjcsökkenés, illetve  ingatlanadó nem szerepelhet a feltételek között - mondta a 180 percben az egyeztetésért felelős miniszter.2012-10-04 08:22:00 1
Bosznia-Hercegovinába utazik Kövér LászlóKövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalos látogatást tesz Bosznia-Hercegovinában - erről tájékoztatta az MTI-t szerdán a parlament sajtószolgálata.2012-10-03 18:32:00 0
Martens: Orbán Viktor rengeteg energiát szentelt az EPP-nekTiszteletben tartja Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke, hogy Orbán Viktor nem indul újra az EPP alelnöki posztjáért - tudatta az MTI-vel az EPP szóvivője.2012-10-03 17:54:00 0
Balog Zoltán a francia szenátus Európai Ügyek Bizottságának tagját fogadtaBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Michel Billout-t, a francia szenátus Európai Ügyek Bizottságának tagját, aki az Unión belül élő romák helyzetéről készít jelentést a bizottság számára - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerdai közleményében.2012-10-03 17:39:00 0
Adómentes lehet a digitális átállást segítő állami támogatásJövedelemadó-mentessé tenné a digitális átálláshoz nyújtandó állami támogatást a szociálisan rászoruló háztartások esetében egy önálló képviselői indítvány, amelyben Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők javasolják azt is, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltató ne számolhasson fel külön díjat például a számla kiállításáért, függetlenül annak formátumától, illetve a számla befizetéséért, függetlenül a befizetés módjától.2012-10-03 17:34:00 0
Braun: A válságot az irigység és felelőtlenség váltotta kiA jelenlegi válságot alapvetően az emberi irigység és felelőtlenség váltotta ki - hangsúlyozta Braun Márton fideszes országgyűlési képviselő szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének gazdasági kérdésekről folytatott vitájában.2012-10-03 17:32:00 0
Együttműködési megállapodást kötöttek a dél-alföldi megyékEgyüttműködési keretmegállapodást írtak alá a területfejlesztési programok összehangolásáról az EU 2014-2020 közötti költségvetési időszakára a dél-alföldi régió megyéi, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megye közgyűlési elnökei szerdán, Békéscsabán.2012-10-03 17:26:00 0
Navracsics: A munka "dandárja" csak most következikNéhány technikai jellegű jogszabály megalkotása szükséges ahhoz, hogy lezáruljon a járási rendszer kialakításával kapcsolatos jogalkotási folyamat - közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán Nyíregyházán.2012-10-03 17:25:00 0
"A cél az, hogy ne az állampolgárok, hanem az ügyiratok utazzanak"Az országban eddig egyedülálló módon egy napon 148 települési önkormányzattal kötött megállapodást a járási kormányhivatalok kialakításáról a Somogy Megyei Kormányhivatal szerdán - közölte a kormányhivatal az MTI-vel.2012-10-03 17:18:00 0
Harminckilenc vállalkozás nyert a fogászati turizmus fejlesztésére kiírt pályázatonÖsszesen 39 fogászati vállalkozás nyert el egyenként 10 és 30 millió forint közötti támogatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által a múlt év végén meghirdetett pályázaton.2012-10-03 16:54:00 0
A bosznia-hercegovinai katolikusok a kiengesztelődés motorjaiBrüsszelben tett látogatást Vinko Puljic szarajevói érsek, hogy a boszniai keresztények számának aggasztó csökkenésére hívja fel a figyelmet. A horvát egyházi méltóság a mai napon találkozott Surján Lászlóval, az Európai Parlament egyházakkal és nyugat-balkáni országokkal való kapcsolattartásért felelős alelnökével - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája, szerdán.2012-10-03 16:51:00 0
Nyárra fejeződhet be a Honvéd Főparancsnokság részleges rehabilitációjaMintegy hétszázmillió forintot csoportosított át a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a budai Várban lévő Honvéd Főparancsnokság részleges rehabilitációjára, amely előreláthatólag jövő nyárra készül el.2012-10-03 16:47:00 0
Selmeczi: A válságból egyedül munka révén törhetünk kiA nemzeti konzultáció során az emberek világossá tették, hogy nem fogadható el, hogy valaki segélyből jobban éljen mint becsületes munkából. Ez a kormánytöbbség arra kapott felhatalmazást, hogy megvédje a munkahelyeket és minél több ember számára tegye lehetővé, hogy segély helyett munkából éljen - olvasható Selmeczi Gabriella Fidesz szóvivő szerdai közleményében.2012-10-03 16:41:00 0
42 millió forint a határon túli pedagógus-továbbképzésekreAz oktatási államtitkárság 42 millió forintos támogatást biztosít a határon túl megszervezendő évközi pedagógus-továbbképzésekre, valamint a határon túli magyar tankönyvírás, tankönyves műhelyek támogatására.2012-10-03 16:20:00 0
Vigyáznunk kell a környezetünkre!Az elmúlt időszakban megvalósult uniós fejlesztések által 19.666 tonna üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentést sikerült elérni 2011-ben. Ez a jelentős eredmény 105 európai uniós forrásból létrejött beruházásnak köszönhető. Mindezek az Új Széchenyi Terv 2,3 milliárd forintos támogatásából valósulhattak meg – mondta el Dr. Földi Enikő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára szerdán, Budapesten - olvaható a fejlesztési tárca szerdai közleményében.2012-10-03 16:03:00 0
Törvény készül a diktatúrákhoz köthető utcanevek betiltásárólAz önkényuralmi politikai gyakorlattal történő teljes szakítás megköveteli, hogy az ilyen ideológiákhoz, pártokhoz, jelképekhez kötődő elnevezések ne maradhassanak fenn, illetve a jövőben se jelenjenek meg - emelte ki Stágel Bence, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot ismertetve szerdán az Országgyűlésben.2012-10-03 15:36:00 0
Martonyi: A kibertér egyre inkább a mindennapi élet részeAz internet biztonságáról, a számítógépes bűnözésről is szó lesz a kétnapos kibertér-konferencián, amelyet több külföldi politikai vezető és szakemberek részvételével csütörtöktől rendeznek meg Budapesten.2012-10-03 15:11:00 0
Németh: Indokolt, hogy újból napirendre tűzzék a kérdéstA magyar kormány kezdeményezni fogja, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának kérdése kerüljön fel a román-magyar vegyes bizottság következő ülésének napirendjére - jelentette ki az MTI-nek Marosvásárhelyen Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.2012-10-03 15:04:00 0
"Magyarországon ez már több szinten megvan"Magyarország élenjáró az uniós tagországok között a romastratégia megvalósításában, annak átfogó szempontú nyomon követésében - állapította meg Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, aki kedden és szerdán Brüsszelben részt vett az egyes tagországok kijelölt kapcsolattartóinak első egyeztetésén.2012-10-03 14:53:00 0
Mintaértékű az Åland-szigetek autonómia-modelljeGál Kinga fideszes EP-képviselő meghívott előadóként vett részt azon a tegnap megrendezett konferencián, melyet az Åland-szigeteki autonómiát biztosító nemzetközi szerződés hatálybalépésének 90. évfordulója alkalmából tartottak az Európai Parlamentben. A rendezvényen többek között beszédet mondott Finnország korábbi miniszterelnöke, Paavo Lipponen és az Åland-szigeteket a finn törvényhozásban képviselő Elisabeth Nauclér.2012-10-03 14:49:00 0
Kövér: Az apátia ellen a fiatalok tehetnek"A kérdés inkább az, hogy abban a rengeteg információban, ami naponta ránk zúdul, megtaláljuk-e a fontosat és érdeklődünk-e a jövőnkről folyó döntéshozatal iránt" - hangsúlyozta Kövér László házelnök megnyitó beszédében a gyermekek világnapja alkalmából idén második alkalommal megrendezett Magyar Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlésen a Parlament Felsőházi termében, szerdán.2012-10-03 14:37:00 0
Fiatalokat támogató tehetséggondozó program indultA 30 év alatti, kiemelkedő hazai tehetségekre irányítja a figyelmet a La Femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű programja, amelyben elismert szaktekintélyek, mentorok segítik a szerencsés kiválasztottak kibontakozását.2012-10-03 14:33:00 0
NGM: egy nyerőgép legalább 10 család életét tette tönkreA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint elsősorban nem foglalkoztatási kérdés a nyerőgépek tiltása, és "minden alapot nélkülöz" a Magyar Szerencsejáték Szövetség azon becslése, amely szerint mintegy 40 ezer embert kell elbocsátani a pénznyerő automaták üzemeltetését a játékkaszinókra korlátozó parlamenti döntés miatt.2012-10-03 13:59:00 0
Öt budapesti kötődésű sportoló kap budapesti díszpolgári címetÖt budapesti kötődésű sportoló kap budapesti díszpolgári címet a Fővárosi Közgyűlés szerdai határozata szerint. A zárt ülésen hozott döntés értelmében november 17-én Budapest díszpolgára lesz Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Kozák Danuta és Szilágyi Áron olimpiai bajnok, valamint posztumusz kapja a címet Kocsis Sándor labdarúgó, az Aranycsapat tagja.2012-10-03 13:20:00 0
"Magyarország számára a Posta nemzeti érték"A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja arra kéri Magyarország Kormányát, hogy biztosítson nagy szerepet a Postának a közszolgáltatások területén - olvasható Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő szerdai közleményében.2012-10-03 13:13:00 0
Megjelent a Bursa Hungarica jövő évi pályázataMegjelent a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jövő évi pályázati kiírása, a kérelmeket november 15-ig lehet az önkormányzatokhoz benyújtani.2012-10-03 12:46:00 0
Czomba: Több mint hétezer fiatal juthat munkáhozAz eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához az "Első munkahely garancia" programban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.2012-10-03 12:45:00 0
Áttekintik a közfoglalkoztatás tapasztalataitKormányülésen tekintik át a közfoglalkoztatási program egy évének tapasztalatait, és javaslatokat is megfogalmaznak a területet érintő jogszabályok korrekciójára - jelentette be Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.2012-10-03 12:43:00 0
Orbán: A cselekvésre kell összpontosítani + képekBocskai István Díjjal tüntette ki szerda délelőtt Marosvásárhelyen Orbán Viktort a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A miniszterelnök elvi megállapodást írt alá a magyar kormány nevében a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőivel az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 12. tanévnyitóján tartott előadásában a miniszterelnök kifejtette: érthető a sajnálkozás a magyar "szenvedéstörténet" miatt, de a cselekvésre kell összpontosítani, meg kell tanulni erőt meríteni a szenvedésekből a jövő számára.2012-10-03 12:31:00 0
Elindult a Nemzeti Könyvtár-sorozatÚtnak indult a Nemzeti Könyvtár-sorozat, amelynek első köteteit szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Kerényi Imre, az Alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.2012-10-03 12:25:00 0
Kubatov: Köszönjük, jól vagyunk!Egyre inkább az a tendencia, hogy a Fidesz támogatása családi hagyománnyá válik: sok fiatal lesz a támogatónk azért, mert a szülei is Fidesz-tagok, vagy az eddigi kampányok segítői voltak - nyilatkozta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Demokratának. A kormánypárti politikus szerint az előzetes választási feliratkozás nem jelent plusz terhet a választóknak, s azzal, hogy az eddigi kétfordulós helyett egyfordulós lesz az országgyűlési választás, tovább egyszerűsödik a választók dolga. A nagyobbik kormánypárt igazgatója szerint kemény és folyamatos munka nélkül nincs siker.2012-10-03 12:08:00 0
Kocsis: Nem torpanunk megMi a ciklus elején arra vállalkoztunk, hogy olyan tabukat döntünk le, amelyek ezt a jobb sorsra érdemes kerületet az elmúlt negyven évben elgettósították. Ezért próbáljuk minden eszközzel a kerületben működő drogmaffiákat és a különböző bűnözői csoportokat felszámolni - nyilatkozta a Demokratának Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere.2012-10-03 11:30:00 0
Tizennégy közterület kap új nevetTizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.2012-10-03 11:03:00 0
Összetartó közösséget alkotunk2012-10-03 09:48:00 0
Húszéves problémát rendez a kormány + videóÓriási társadalmi tömegeket érintett a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek között a játékszenvedély, több tízezer család ment tönkre ennek következtében Magyarországon – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.2012-10-03 09:34:00 1
Fővárosi Közgyűlés: nem döntenek a Vidám ParkrólElfogadták a Fővárosi Közgyűlés szerdai napirendjét: nem tárgyalják a Vidám Park bezárásáról és a Budapest névhasználatáról szóló javaslatot a képviselők.2012-10-03 09:29:00 0
Lórúgás a patkóban2012-10-03 09:27:00 0
Pénznyelés2012-10-03 09:24:00 0
Nem jelölteti magát újra az EPP alelnöki tisztségre a kormányfőOrbán Viktor nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.2012-10-03 09:06:00 0
Rogán: Megérkezett az IMF-válasz, a magyar reagálás után kezdődhet a konzultáció + videóMegérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére; a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdődhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával - mondta Rogán Antal szerdán a TV2 Mokka című műsorában.2012-10-03 08:59:00 1
2016-17-re készülhet el az új komáromi Duna-híd + videóA Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint 2016-17 már reális időpont arra, hogy közlekedni lehessen a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-hídon, amelynek megépítéséről kedden írt alá közös nyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Pilisszentkereszten.2012-10-03 08:55:00 1
Országgyűlés: folytatódik a vita az új Ptk.-rólAz új Polgári törvénykönyvről (Ptk.) folytatják a vitát a képviselők szerdán a parlamentben.2012-10-03 08:52:00 0
Dönthetnek a BVK vezérigazgatójárólA Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezérigazgatójáról, budapesti kötődésű sportolók díszpolgári címéről és a Vidám Park bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán.2012-10-03 08:50:00 0
Martonyi János a mezőgazdasági biztossal tárgyaltMartonyi János külügyminiszter hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Dacian Ciolost, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős tagját - közölte a Külügyminisztérium (KÜM) kedden.2012-10-03 08:35:00 0
Budai: A földtörvény egy átfogó agrárcsomag részeA vidékfejlesztési tárca államtitkárának közlése szerint a földforgalmat szabályozó átfogó jogszabálycsomag első eleme a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló előterjesztés, amelyet kedden általános vitára alkalmasnak talált a parlament mezőgazdasági bizottsága.2012-10-03 08:23:00 0
Ígéretesen alakul az együttműködés KínávalMagyarországnak érdemes lenne minél több kínai turistát magához vonzania, hiszen Kína hatalmas küldő piac, ahol a turisztikai célú költés még a válság alatt is nőtt. Ehhez egyebek között a közvetlen légi kapcsolat visszaállítására, célzott marketingtevékenységre és a vízumügyintézés gyorsítására volna szükség - mondták az előadók kedden, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és az Institute of Economics of the Chinese Academy of Social Sciences (IE CASS) által szervezett konferencián.2012-10-03 08:17:00 0
Wallenberg-megemlékezést tartottak az Európa TanácsbanA második világháború alatt magyar zsidók tízezreit megmentő, száz évvel ezelőtt született Raoul Wallenbergről emlékeztek meg kedden Strasbourgban az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének ülésszakán.2012-10-02 19:36:00 0
Orbán Viktor szerdán Marosvásárhelyre utazikOrbán Viktor szerdán Marosvásárhelyen előadást tart a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ünnepségén - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, kedden.2012-10-02 18:37:00 0
A KIM nem adhat törvénybe ütköző módon betekintést minősített adatokat tartalmazó iratokbaSzabó Máté alapvető jogok biztosának megkeresésére a közigazgatási és igazságügyi miniszter azonnal, szeptember 19-én levélben válaszolt, amelyben kérte, hogy az ombudsman adja be hivatalos betekintési kérelmét a törvényi szabályozásnak megfelelően, valamint részletes tájékoztatást adott a kiadatás jogszabályi körülményeiről - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), kedden.2012-10-02 18:10:00 0
A törvényben a postai minimum szolgáltatásokat is meghatároznákA postai piacnyitást teszi lehetővé, és az egyetemes szolgáltatások körét is szabályozza a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat - mondta expozéjában Fónagy János államtitkár az előterjesztés általános vitájában, az Országgyűlés keddi ülésén. A Fidesz vezérszónoka szerint a posta ügye nemzeti ügy.2012-10-02 17:49:00 0
Folyik az egyeztetés a MÁV ÁBE károsultjainak ügyébenMég folynak az egyeztetések a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) károsultjainak ügyét rendező jogszabályról, ha azok lezárulnak, a parlament elé kerülhet a tervezet - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Korondi Miklós (Jobbik) írásbeli kérdésére.2012-10-02 17:37:00 0
Emmi: kiemelt támogatás a hajléktalanoknakA hajléktalanokat segítő utcai szolgálatok támogatásával együtt a kormány 2012-ben több mint 8,2 milliárd forintot fordít a hajléktalan emberek ellátására. Ez több szinten valósul meg, többek között a hajléktalanok ápoló-gondozó otthonai, nappali ellátást nyújtó intézmények sora, átmeneti szállások és rehabilitációs intézmények kapnak költségvetési támogatást - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának kedden kiadott közleményében.2012-10-02 16:52:00 0
Legyen a Határtalanul! program része a Székelyföldi LegendáriumA Székelyföldi Legendárium programelemeinek Határtalanul! tanulmányi kirándulások részévé tételét javasolta Potápi Árpád, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke a testület keddi ülésén.2012-10-02 16:33:00 0
"A két országnak együtt, együttes erővel sikerült legyőznie az akadályokat"Mind Magyarország, mind Szlovákia részéről nemzetpolitikai sikernek nevezhető a Pilisi Szlovákok Központjának átadása - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Pilisszentkereszten, kedden. Az intézmény átadása előtt a magyar kormányfő közös nyilatkozatot írt alá Robert Fico szlovák miniszterelnökkel a Komárom és Révkomárom közötti Duna-híd megépítéséről, valamint a két ország közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről is.2012-10-02 16:35:00 0
Balog Zoltán a Magyar Orvosi Kamara elnökével tárgyaltBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának keddi közleményében.2012-10-02 15:52:00 0
NATO-radar: elhelyezték a medinai létesítmény alapkövétHamarosan elkezdődik a NATO-radar építése a Tolna megyei Medinán, a létesítmény alapkövét kedden Hende Csaba honvédelmi miniszter a kivitelezők, tervezők képviselőivel együtt helyezte el ünnepélyesen.2012-10-02 15:44:00 0
Családbarát munkahely - ismét leht támogatásra pályázniÚjra meghirdette a Családbarát munkahely pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkársága - jelentette be Fülöp Attila, a tárca helyettes államtitkára kedden Budapesten egy sajtótájékoztatón.2012-10-02 15:18:00 0
Selmeczi: Nem tudni, melyik az LMP igazi arcaA Fidesz szóvivője szerint nem tudni, melyik az LMP igazi arca, mert eddig úgy nyilatkoztak, hogy nem működnek együtt az MSZP-vel, most viszont közös akciót jelentettek be a szocialistákkal a választási regisztráció ellen, amit az előzetes egyeztetéseken még jó megoldásnak tartottak.2012-10-02 15:10:00 0
Konferencia az európai V. közlekedési folyosórólA Lyontól Kijevig tartó európai V. közlekedési folyosó magyarországi közúti része ma már csaknem végig autópálya, és tart a vasúti szakasz korszerűsítése is - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, a DB Schenker és az UniCredit Bank által rendezett konferencián, kedden Budapesten.2012-10-02 14:40:00 0
"Az intézkedések olcsóbbá teszik a vállalkozások életét"Az újonnan tervezett adóváltozások Matolcsy György szerint 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit; kis intézkedések ugyan, de "könnyítenek, gyorsítanak és olcsóbbá teszik a vállalkozások életét".2012-10-02 14:34:00 0
Kőbánya az ovi-foci fellegvára - olimpiai bajnokok avattak a kerületbenOktóber első napján 11 ovi-foci pályát adtak át Kőbányán, az eseményen számos olimpikon és élsportoló vett részt, köztük Buzánszky Jenő, Borkai Zsolt, Kovács (Koko) István, Kovács Ágnes, Szávay Ágnes és Kökény Beatrix. A multifunkcionális pálya focizáson kívül lehetőséget nyújt a jövőben az óvodák növendékeinek kézilabda, kosárlabda, tenisz, valamint a mindennapi testnevelés gyakorlására.2012-10-02 14:07:00 0
Czerván: 2014 után is folytatható lesz a KAPA dolgok jelenlegi állása szerint minden remény megvan arra, hogy 2014. január 1-je után is folytatható lesz az unió közös agrárpolitikája (KAP) - jelentette ki Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.2012-10-02 13:59:00 0
Mellőznék a szavazáskor használt borítékokatTörölné a választási eljárási törvényjavaslatból három fideszes képviselő azt a megkötést, hogy csak a borítékba tett szavazólap érvényes. Gyorsabb szavazatszámlálással és harmincmillió forint megtakarításával indokolnak.2012-10-02 13:58:00 0
VM: 3,5 milliárd forint nemzetközi együttműködésreA LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) nemzetközi együttműködés megvalósításához 3,5 milliárd forintra pályázhatnak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden.2012-10-02 13:57:00 0
Kiemelt figyelmet kap a szegedi lézerprojektA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kiemelt figyelemmel kíséri az ELI-lézerprojekt megvalósítását - mondta Földi Enikő, a kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a parlament innovációs és fejlesztési eseti bizottságának ülésén kedden.2012-10-02 13:21:00 0
Újra meghirdették a Családbarát munkahely pályázatotÚjra meghirdette a Családbarát munkahely pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család és ifjúsági ügyekért felelős államtitkársága - jelentette be Fülöp Attila, a tárca helyettes államtitkára kedden Budapesten.2012-10-02 13:13:00 0
Illés: Koncepcióváltás kell a víz megtartása érdekébenIsmét megdőlhet az évszázados szárazsági rekord jövőre; kormányzati koncepcióváltás kell a víz megtartása érdekében - hangzott el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke közös sajtótájékoztatóján kedden a fővárosban.2012-10-02 12:44:00 0
Illés: Koncepcióváltás kell a víz megtartása érdekébenIsmét megdőlhet az évszázados szárazsági rekord jövőre; kormányzati koncepcióváltás kell a víz megtartása érdekében - hangzott el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke közös sajtótájékoztatóján kedden a fővárosban.2012-10-02 12:40:00 0
477 millió forint nehézségekkel küzdő gyerekek fejlesztéséreKözel fél milliárd forint támogatás a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztésére - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának keddi közleményében.2012-10-02 12:17:00 0
A magyar gyógyszeripar ma is Magyarország egyik legsikeresebb védjegye + képek + videóA magyar gyógyszeripar túlélte a történelem viharait, és ma is Magyarország egyik legsikeresebb védjegye a világban, a kormány pedig mindent meg fog tenni azért, hogy az ország gyógyszergyártása továbbra a világ élvonalába tartozzon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Gödöllőn, a Teva Magyarország új központjának átadásán. Az üzemben steril készítményeket - így többek között infúziókat és injekciókat - állítanak majd elő. Tekintse meg az eseményről készült képeket!2012-10-02 11:36:00 1
Pleschinger: 1,6 százalékkal növekedett tavaly a GDPAz elmúlt év első felét a válság utáni helyreállítási periódus jellemezte, az év második felében azonban a világ országainak megszorításai visszafogták a rendkívüli bővülést - mondta a 2011-es zárszámadás expozéjában a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben.2012-10-02 11:08:00 0
Élelmiszerbiztonsági stratégiát dolgoz ki a VMA Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerbiztonsági stratégiát dolgoz ki. A dokumentum célja, hogy meghatározza azokat a lépéseket és eszközöket, amelyeken keresztül a fogyasztók egészségének védelme a jövőben is hatékonyan megvalósítható - írja keddi közleményében a tárca.2012-10-02 10:44:00 0
Csak játékkaszinóban működhetnek pénznyerő gépekA parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók működtetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban üzemeltethetők a jövőben.2012-10-02 10:22:00 0
Stratégiai megállapodást köt a kormány több nagybefektetővelStratégiai megállapodást köt a kormány a Magyar Suzuki Zrt.-vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Hankook Tire Magyarország Kft.-vel és a Richter Gedeon Nyrt.-vel.2012-10-02 10:16:00 0
Navracsics Tibor Tóásó Előd szabadlábra helyezését kériNavracsics Tibor igazságügyi miniszter levélben fordult kedden bolíviai kormánytagokhoz, azt kérve, tegyenek meg mindent, hogy Tóásó Előd bírósági tárgyalására sor kerüljön, a vádlott szabadlábon védekezhessen, és az ügy mielőbb rendeződjön.2012-10-02 10:09:00 0
Szeretettel köszöntjük Csepel időskorú polgárait!Hagyománnyá vált, hogy minden évben október 1-jén külön is kifejezzük hálánkat, tiszteletünket és megbecsülésünket azok iránt, akik gyermekeket és unokákat tanítottak, neveltek fel, és hosszú, munkában eltöltött évtizedek után töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket - írja közleményében Németh Szilárd, Csepel polgármestere.2012-10-02 10:08:00 0
Martonyi: Fontos a tagállamok egyenlőségeMartonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak is érdeke, hogy megoldódjanak az eurózóna problémái, de ha ehhez szerződésmódosításra van szükség, az ország azt csak feltételekkel támogatná.2012-10-02 10:03:00 0
Ismét beindult a gyűlöletgyár2012-10-02 08:57:00 0
Az érem két oldalán2012-10-02 08:55:00 0
Pártok és szövetségesek2012-10-02 08:53:00 0
Demokrata Döbrögi2012-10-02 08:49:00 0
Varga: Magyarország rossz szerződést nem fog aláírni + videóMagyarország még az idén szeretne megállapodni a nemzetközi hitelezőkkel, de rossz szerződést nem fog aláírni, a nyugdíjak és a bérek csökkentéséről pedig szó sem lehet - a többi közt erről beszélt Varga Mihány az M1 Az Este című műsorában.2012-10-02 08:45:00 1
Pályázat falumegújításra, vidéki örökségmegőrzésreAz Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból falumegújításra és -fejlesztésre, a vidéki örökség megőrzésére igényelhető támogatások részletes szabályairól rendelkezett a vidékfejlesztési miniszter.2012-10-02 08:39:00 0
Törvényjavaslatot nyújtott be Tiffán a hegyközségekrőlTörvényjavaslatot nyújtott be a hegyközségekről Tiffán Zsolt fideszes képviselő; véleménye szerint az előterjesztés szükségességét a hatályos törvény 1994. évi elfogadása óta a jogi és piaci környezet változása, a hegyközségek feladatainak és a magyar borok piaci helyzetének jelentős átalakulása indokolja.2012-10-02 08:38:00 0
Orbán Viktor átadja a Pilisi Szlovákok KözpontjátPilisszentkereszten találkozik kedden Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök, akik együtt adják át a Pilisi Szlovákok Központját; a kormányfők ez alkalomból kétoldalú megbeszélést is folytatnak, és a tervek szerint közös nyilatkozatot is aláírnak.2012-10-02 08:34:00 0
Napirenden a nyerőgépek betiltásaAz Országgyűlés már kedden elfogadhatja azt a hétfőn benyújtott kormányzati előterjesztést, amely szinte teljes egészében betiltaná a nyerőgépek üzemeltetését. A parlament napközben belekezd a tavalyi zárszámadás tárgyalásába, valamint folytatja az előzetes regisztráció bevezetését is tartalmazó új választási eljárási törvényjavaslat vitáját is.2012-10-02 08:32:00 0
Egyszerűbbé válik a kisvállalkozások adózása jövőreA kisvállalkozások a jövő évtől két új, egyszerű adónem közül választhatnak a tételes adóról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerint, amelyet hétfőn 236 igen szavazattal, 32 nem és 54 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés.2012-10-02 08:29:00 0
Lázár: Sok családot tettek tönkre a játékautomatákA kormány megszüntetné a pénznyerő automaták üzemeltetésének lehetőségét; Lázár János államtitkár szerint a szerencsejáték ezen formája sok családot tett tönkre.2012-10-02 08:24:00 0
Tanárképzés: visszaáll az osztatlan kétszakos rendszerA tanárképzés visszaáll az egyciklusú, osztatlan kétszakos rendszerre, és megduplázódik a gyakorlati képzési idő jövő szeptembertől - tájékoztatta az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-t.2012-10-01 18:38:00 0
Eltörölték az özvegyi nyugdíjak csökkentését megalapozó rendelkezéstA Parlament döntése értelmében változatlan marad vagy emelkedik az özvegyi nyugdíja azoknak, akik 2011. december 31-én özvegyi nyugdíj mellett átmeneti járadékban vagy rendszeres szociális járadékban részesültek - tájékoztat hétfői közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.2012-10-01 18:37:00 0
Emmi: köszönet az idősek erőfeszítéséértMagyarország csak az idősebb generációk élettapasztalataival, tudásával és bölcsességével lehet igazán sikeres, ezért az Idősek Világnapján meg kell köszönnünk mindazok emberfeletti erőfeszítéseit, akik a háború után felépítették és életben tartották az országot - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának hétfői közleményében.2012-10-01 18:33:00 0
VM: a négy hónapnál idősebb ebek csak chippel tarthatók jövő évtőlA négy hónapnál idősebb ebek csak elektronikus transzponderrel (chippel) megjelölve tarthatók jövő év január elsejétől - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája hétfőn.2012-10-01 18:27:00 0
Özvegyi nyugdíj: eltörölték a csökkentésről szóló rendelkezéstNem csökken a felére az özvegyi nyugdíja azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak.2012-10-01 18:19:00 0
Orbán Viktor az EU agrárbiztosával tárgyaltOrbán Viktor miniszterelnök, Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ma a parlamentben fogadta Dacian Ciolos mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztost - tájékoztatta portálunkat Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-10-01 18:16:00 0
Egységes megállító táblák lesznek EgerbenEgységes méretű megállító táblák lesznek a jövő év júliusától Egerben, és az önkormányzat egységesíti az ehhez társuló díjfizetést is 2014 elejétől - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a polgármesteri hivatal médiareferense.2012-10-01 18:14:00 0
A H4-HunOR brüsszeli iroda a megyék és a hazai KFI szektor szolgálatábanHatékonyabb, aktívabb brüsszeli jelenlétet jelent mind a megyék, mind a magyar kutatás-fejlesztési szektor számára a H4- HunOR Brüsszeli Képviseleti Iroda, melynek megnyitó ünnepségét ma tartották a brüsszeli Magyar Fejlesztési Központban. A KIM által felkarolt iroda megnyitásával a minisztérium és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. legfőbb célja a megyék, illetve a teljes magyar kutatás-fejlesztési szektor részvételének támogatása az uniós források lehívásában.2012-10-01 17:04:00 0
Több mint négymilliárdos kormányzati támogatás az IPR-nekTöbb mint négymilliárd forinttal támogatja a kormány az oktatási intézmények folyamatban lévő oktatási, nevelési, integrációs és az egyenlőséget szolgáló programjait, vagyis az integrációs pedagógiai rendszert (IPR) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.2012-10-01 16:36:00 0
A kormánynak minden kérdésben Magyarország érdekeit kell képviselnieA kormány azért szüntette meg a Szombathely térségébe tervezett logisztikai központ és repülőtér fejlesztésének kiemelt beruházássá minősítését, mert a kínai befektetők 2009 óta nem is keresték az illetékes hatóságot, így nem látta komolynak a befektetői szándékot a kabinet – válaszolta Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában a parlamentben. Szólt arról is, hogy idén év végéig és jövőre több mint 100 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a fiatalok munkához jussanak. Ramil Safarov ügyéről szólva a miniszterelnök úgy fogalmazott, Magyarország helyes és igazságos döntést hozott ebben a kérdésben. A kormányfő elmondta, hazánkban nem lesz sem faji, sem osztály-, sem vallási alapon semmifajta megkülönböztetés, sem a jogok, sem a kötelességek tekintetében.2012-10-01 15:53:00 1
Felzárkóztató program indul az oroszlányi Német- és Nyíres-dűlőbenAz oroszlányi önkormányzat 138 millió forintos pályázati támogatást nyert el a település külterületén lévő Német- és Nyíres-dűlőben élők szociális ellátásának fejlesztésére, a terület felzárkóztatására - mondta el a város polgármestere hétfőn az MTI-nek.2012-10-01 14:59:00 0
A kormányfő fogadta Libanon maronita pátriárkájátOrbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az Országházban fogadta Bisár Butrosz ar-Rai-t, Libanon maronita pátriárkáját és kíséretét - tájékoztatta prtálunkat Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-10-01 14:49:00 0
Orbán Viktor nyilatkozata a szegedma.hu-nak2012-10-01 14:09:00 0
Orbán Viktor az MKP elnökét fogadta hivatalábanAz Orbán-Fico találkozó előtt az MKP elnökével tárgyalt a magyar miniszterelnök. A kormányfő hivatalában fogadta Berényi Józsefet, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnökét - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, hétfőn.2012-10-01 13:31:00 0
Orbán Viktor a román külügyminiszterrel tárgyaltOrbán Viktor miniszterelnök ma hivatalában fogadta Titus Corlatean román külügyminisztert és államtitkárát - olvasható Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének hétfői közleményében.2012-10-01 13:20:00 0
Magyarország elkötelezett a keleti keresztények mellettMagyarország elkötelezett az emberi jogok és a vallásszabadság, és "mélyen elkötelezett a keleti keresztények mellett" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes miután hétfőn a Parlamentben találkozott Béchara Boutros Rai, a maroniták antiókhiai pátriárkájával.2012-10-01 12:51:00 0
A házelnök visszautasíthatja a komolytalan indítványokatAz Országgyűlés elnökének joga és kötelessége visszautasítani a "nyilvánvalóan komolytalan és sértő tartalmú" törvényjavaslatokat, vagy más parlamenti indítványokat - erről általános érvényű állásfoglalást fogadott el az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén.2012-10-01 12:46:00 0
Múzeumpedagógiai Nívódíjakat adott át Hammerstein JuditA hétfőn kezdődő Múzeumok Őszi Fesztiválja nyitórendezvényén, az Országos múzeumpedagógiai évnyitón Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár Múzeumpedagógiai Nívódíjakat adott át - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának hétfői közleményében.2012-10-01 12:28:00 0
Varga: A kormány néhány pontban nem kíván hátrálniA kormány a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), illetve az Európai Uniónak küldött alternatív tárgyalási javaslatában egyebek mellett a gazdaságpolitika hatékonyságának növelését vállalta, és rögzített néhány pontot is, amelyben nem kíván meghátrálni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén.2012-10-01 12:23:00 0
Folytatódik a magyar-román partnerségi együttműködésMartonyi János külügyminiszter szerint Magyarország és Románia folytatja a partnerségi együttműködését, és tovább is akarják azt fejleszteni, ebben egyeztek meg román kollégájával hétfőn.2012-10-01 11:54:00 0
Tarlós: Ez sem volt könnyű feladatA Fővárosi Vízművek kisebbségi tulajdonhányadának visszaszerzését, a menedzsmentszerződések megszüntetését tartja eddigi legnagyobb eredményének Tarlós István, de a 4-es metróhoz kapcsolódó Siemens-szerződés 70 millió eurós kárigényének 30 millióra való leszorítását is a kiemelkedő sikerek közé sorolta a főpolgármester hétfőn, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2012-10-01 11:48:00 0
Elkészült a nemzeti turizmusfejlesztési koncepcióElkészült a nemzeti turizmusfejlesztési koncepció tervezete; ha sikerül megragadni a lehetőségeket, a következő években a turizmus lehet a magyar gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata a feldolgozóipar és a mezőgazdaság-élelmiszeripar mellett - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának hétfői ülésén.2012-10-01 11:36:00 0
Az indítvány 50-100 szórakozóhelyet érinthetHivatalból, évente felülvizsgálja a rendőrség a világörökségi helyeken működő vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartásához adott szakhatósági hozzájárulását - az erről szóló zárószavazás előtti módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság támogatta hétfői ülésén.2012-10-01 10:52:00 0
A pénznyerő játékautomaták működtetésének megszüntetését javasolja a kormány + videóA szerencsejáték-szervezés ügyében további szabályozásra és szigorításra van szükség; a kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy szüntesse meg a pénznyerő játékautomaták működésének lehetőségét - jelentette be Lázár János Giró-Szász Andrással közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján a kabinet reggeli rendkívüli ülését követően. A kormány a nap folyamán be is nyújtotta a parlamentnek az erre vonatkozó indítványát, amely kezdeményezi a játéktermek és az elektronikus kaszinók megszüntetését.2012-10-01 10:28:00 1
"Többféle segélyezési plafon bevezetését tervezi a kormány"A gyerekek számához mérten többféle segélyezési plafon bevezetését tervezi a kormány – mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában vasárnap este Soltész Miklós szociális területért felelős államtitkár.2012-10-01 10:21:00 1
Új határátkelők létesülhetnek északi szomszédunk felé+videóÚj határátkelő megnyitásáról is tárgyal hétfői találkozóján Orbán Viktor és Robert Fico szlovák miniszterelnök – ezt a Miniszterelnökség külgazdasági államtitkára mondta a Hír Televízió Kontraszt című műsorában.2012-10-01 10:12:00 1
Szent Mihály ünnepét tartotta SopronJó úton halad a város! – hangzott el a Szent Mihály-templom, Sopron legkorábbi plébániatemplomának búcsúján, amelyet szeptember 29-én és 30-án tartottak.2012-10-01 10:01:00 0
Orbán: Senkinek sem vagyunk kiszolgáltatvaA miniszterelnök a szegedma.hu-nak adott exkluzív interjúban azt mondta: IMF-hitel nélkül is képesek leszünk kivédeni a közeledő válsághullámot, csak több energiával és drágábban. A kormány nem ír alá olyan, az emberek számára kedvezőtlen megállapodást, mint az MSZP 2008-ban. Orbán Viktor szerint az ELI lézerközpont megvalósítása Magyarország érdeke, ezért tisztán akar látni, miért lassult le a folyamat.2012-10-01 09:39:00 0
Orbán: Magyarország ma erősebb, mint voltMagyarország saját erőből meg tudja oldani a gondokat, így a gazdasági, pénzügyi bajokat is, az IMF-hitel nélkül is képes lesz az ország kivédeni a közeledő válsághullámot, csak több energiával és drágábban; erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a szergedma.hu-nak adott interjújában.2012-10-01 09:32:00 0
Font: Egy-két éven belül elindulhat az agrárbankÁllami pénzből, egy-két éven belül elindulhat az agrárbank, amire nagy szüksége van a magyar gazdáknak - közölte a Kossuth Rádió reggeli műsorában Font Sándor. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke a 180 percben arra hívta fel a figyelmet, hogy az államnak jobban megéri támogatni a mezőgazdaságot, mint az esetlegesen tönkrement vállalkozókat a szociális segélyező rendszeren keresztül ellátni. A fideszes szakpolitikus bírálta a magyarországi bankokat, amiért nem szívesen finanszíroznak mezőgazdasági beruházásokat.2012-10-01 09:28:00 0
Lakiteleki örökség2012-10-01 08:53:00 0
Reménysugár2012-10-01 08:49:00 0
Braun Róbert függetlensége2012-10-01 08:47:00 0
A nagy tanítómester2012-10-01 08:43:00 0
Gazdasági témájú indítványok a Ház napirendjénA kormány munkahelyvédelmi akciótervéhez kapcsolódó törvénymódosításokat is elfogadhat hérfői ülésnapján az Országgyűlés, a képviselők emellett tovább folytathatják a vitát arról az alkotmánymódosításról, amely előzetes regisztrációhoz engedné kötni a választójogot.2012-10-01 08:10:00 0
Áder: Mindszenty nélkül más lenne a történelmünkMindszenty nélkül más lenne a közös huszadik századi történelmünk, de "az önmagunkról, politikai nemzetünkről alkotott önképünk is szegényebb lenne" - jelentette ki Áder János köztársasági elnök vasárnap Zalaegerszegen, a bíboros születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.2012-09-30 18:04:00 0
Ülésszakot tart az Európa Tanács parlament közgyűléseHétfőtől péntekig tart Strasbourgban az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének őszi ülésszaka, amelyen egyebek közt vitát folytatnak az oroszországi helyzetről, valamint elképzelhetően szóba kerül a Safarov-ügy is.2012-09-30 13:40:00 0
Új képviseleti irodát nyit hétfőn Brüsszelben a KIM"H4-HunOR" néven új képviseleti irodát nyit hétfőn Brüsszelben a Közigazgatás és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., azzal a céllal, hogy segítse a megyéket és a magyar kutatási-fejlesztési-innovációs szektort az uniós források lehívásában.2012-09-30 13:37:00 0