Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Biztosított az intézmény átadás-átvétel forrásaA kormány biztosítja a köznevelési intézmények átadás-átvételének lebonyolításához szükséges forrásokat, tárgyi, személyi feltételeket - közölte az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-vel.2012-11-06 07:54:00 0
"Budapest és Prága megvitatná a múlt nyitott kérdéseit"Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár szerint Magyarország és Csehország már kész arra, hogy a történelem mindkét országot érintő nyitott kérdéseit őszinte párbeszéd keretében megvitassa.2012-11-05 18:35:00 0
Hajléktalan-ellátás: több mint 1,3 milliárd forint támogatásOrszágszerte összesen több mint 1,3 milliárd forint jut a hajléktalanok ellátásával foglalkozó szervezetek támogatására az Új Széchenyi Terv keretében tavaly kiírt pályázat alapján - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.2012-11-05 18:29:00 0
Húsz napra csökken az útlevelek elkészítésének határidejeHarmincról húsz napra csökken az útlevelek elkészítésének határideje, és gyorsabb lesz az erkölcsi bizonyítványok kiadása is annak a törvénynek az értelmében, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.2012-11-05 18:15:00 0
Kormánymegbízotti egyetértéssel megtagadható a közös önkormányzati hivatal létrehozásaA kormányhivatal vezetőjének jóváhagyásával megtagadható lesz a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló megállapodások megkötése.2012-11-05 18:08:00 0
Orbán Viktor a szaúdi tanácskozó gyűlés elnökével tárgyaltOrbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn az Országházban fogadta Abdallah as-Sejket, Szaúd-Arábia tanácskozó gyűlésének, a Madzslisz as-Surának az elnökét - tájékoztat közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-11-05 17:56:00 0
Szükséges a parkolási rend módosítása + videóTapolczai Gergely a mozgáskorlátozottak repülőtéri parkolásáról beszét hétfőn a parlamentben, és felhívta a figyelmet arra, hogy jelenlegi szabályozás  módosítására van szükség.2012-11-05 17:50:00 1
A Gazdasági Bizottság módosító javaslatai az adótörvényekhezA biztosítási, pénzpiaci ügynöki tevékenységet és az ingatlan bérbeadást végző vállalkozások nem választhatják a kisadózó vállalkozások új, tételes adóformáját, ha tényleges bevételük származik a felsorolt tevékenységből - egyebek mellett erre vonatkozó módosítást nyújtott be az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn.2012-11-05 17:36:00 0
NGM: hazánk éllovas az államadósság csökkentésébenAz elmúlt két évben Magyarország államadóssága csökkent, miközben az Európai Unió országaiban a mutató emelkedett, a GDP-hez viszonyított 77,7 százalékos államadósság-rátával az unió középmezőnyébe tartozik az ország - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.2012-11-05 17:34:00 0
Orbán: A szocialisták ne oktassanak minket demokráciáról! + videóÉn a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát. Ezek az önök párttársai voltak – jelentette ki Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában hétfőn a parlamentben. A benyújtott földtörvény céljaként említette, hogy a jogszabály meghonosítsa azokat a szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy külföldiek termőföldet vásárolhassanak Magyarországon. A kormányfő emellett beszélt a turul-szobor avatásáról, a halálbüntetésről szóló társadalmi vitákról, valamint a pénzügyi tranzakciós illetékről is.2012-11-05 16:24:00 1
Az afganisztáni helyzetről tárgyalt Martonyi JánosDzsalil Abbász Dzsilani pakisztáni külügyminiszter-helyettes és Martonyi János külügyminiszter egyetértett abban, hogy a nemzetközi szereplők aktív fellépése továbbra is meghatározó lesz az afganisztáni megbékélési és demokratizálódási folyamatban.2012-11-05 15:39:00 0
Rogán: Az új földtörvény nagybirtokellenesA földtörvény általános vitája volt a hétfői frakcióülés legfontosabb témája. A földtörvény azoknak kíván földet juttatni, akik Magyarországon földműveléssel foglalkoznak – hangsúlyozta Rogán Antal hétfőn a frakcióülést követő sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető leszögezte azt is, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, ha a bankok összehangolják a pénzügyi tranzakciós illeték áthárítását az ügyfelekre.2012-11-05 15:34:00 0
Szijjártó: Stratégiai partnerségre törekszünk KuvaittalA magyar kormány stratégiai partnerséget szeretne kiépíteni Kuvaittal - nyilatkozta a közel-keleti országban tárgyaló Szijjártó Péter hétfőn telefonon az MTI-nek.2012-11-05 15:34:00 0
"Bajnainak más ügyekben is lenne mit elismernie" + videóIdén mindenki kifejezhette a véleményét, és senkinek nem esett bántódása - közölte Révész Máriusz az október 23-ai demonstrációkkal kapcsolatban napirend előtti felszólalásában, hétfőn.2012-11-05 15:18:00 1
Csapadékvíz-csatorna fejlesztési program kezdődik KaposváronAz elmúlt húsz év egyik legnagyobb, 218 millió forint értékű csapadékvíz-csatorna fejlesztési programját kezdik meg Kaposváron - közölte Szita Károly, a somogyi megyeszékhely fideszes polgármestere hétfőn a beruházási egyik helyszínén tartott sajtótájékoztatón.2012-11-05 14:38:00 0
A magyar - laoszi kapcsolatok kiszélesítéséről egyeztetett Martonyi JánosMartonyi János külügyminiszter 2012. november 4-én Vientianeban találkozott a laoszi miniszterelnök-helyettessel, korábbi külügyminiszterrel, Somsavat Lengsavaddal. Mindketten beszédet mondtak a magyar-laoszi diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen - közölte hétfőn a Külügyminisztérium.2012-11-05 14:00:00 0
"Kidolgozatlan az európai bankunióra vonatkozó javaslat"Az európai bankunió létrehozására vonatkozó uniós javaslatcsomag kidolgozatlan és nem biztosítja az euróövezeten kívüli államok számára a jogok és kötelezettségek egyensúlyát - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.2012-11-05 13:40:00 0
Európai kereskedelmi központot nyitott Budapesten a HikariBudapesten nyitott európai kereskedelmi és oktatási központot hétfőn az ipari varrógépeket gyártó kínai Hikari Ltd. és a Hikari-Beo Europe Kft.2012-11-05 12:40:00 0
Balog: A hozzáállásnak kell megváltozniaA többségi társadalom és a kisebbség hozzáállásának is meg kell változnia ahhoz, hogy a romák integrálása érdekében indított magyar felzárkóztatási politika sikeres legyen - hangsúlyozta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hétfőn az európai romák jövőjéről rendezett konferencián a strasbourgi városházán.2012-11-05 12:37:00 0
Új minőségi szintre emelkedtek a magyar-szaúdi kapcsolatokKövér László szerint a külpolitikai stratégiai nyitás politikájának jegyében az elmúlt két-két és fél évben kedvezően fejlődtek a Magyarország és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok, amelyek így új minőségi szintre emelkedtek.2012-11-05 12:26:00 0
Hende: A polgári területen is segítséget jelentenek a drónokA pilóta nélküli repülőgépek többek között alkalmasak katasztrófavédelmi feladatok, vészhelyzetek elhárítására is - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar fejlesztésű gépek veszprémi bemutatóján hétfőn.2012-11-05 11:44:00 0
"Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarország zászlóshajója"Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter dr. Mengyi Rolandot, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökét 2012. október 15-ei hatállyal Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági fejlesztését koordináló miniszteri biztossá nevezte ki.2012-11-05 09:48:00 0
Emlékművet avattak az 1956-os magyar forradalom hőseinek CsepelenBudapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, az Egyesült Királyság „56”-os Politikai Szervezeteinek Szövetsége és a Bradfordi Magyar Club, valamint az 1956 Magyar Nemzetőrség a magyar szabadság és függetlenség mártírjai tiszteletére állított emlékművet 2012. november 4-én a csepeli Görgey Artúr téren.2012-11-05 09:30:00 0
"Közi Horváth József élete követendő példa"Közi Horváth József tisztességgel végezte papi hivatását, megtartó erővel szervezte a közösségi életet, és az Országgyűlésben politikusként felelősséggel és becsülettel szolgálta Istent, országát és nemzetét - mondta Firtl Mátyás Közi Horváth József újratemetésének 20. évfordulóján, 2012. november 4-én, vasárnap a pap-politikus nevét viselő népfőiskola megemlékezésén, Agyagosszergényben.2012-11-05 09:26:00 0
Megemlékezés az Erzsébetvárosi Reformáció emlékparkban2012. október 31. –én ünnepi megemlékezést tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT). Az Erzsébetvárosi Reformáció emlékparkban, összegyűltek a magyarországi protestáns egyházak világi és vallási vezetői. Az ünnepségen részt vett Rónaszékiné Keresztes Monika országgyűlési képviselőasszony, valamint Ripka András önkormányzati képviselő.2012-11-05 09:16:00 0
Kövér brüsszeli macskák2012-11-05 09:04:00 0
A miniszterelnök ismerteti a kormány álláspontját az államadósságról szóló vitanaponOrbán Viktor miniszterelnök fogja ismertetni a kormány álláspontját az államadósságról kedden tartandó parlamenti vitanapon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.2012-11-05 09:04:00 0
Ki a civil?2012-11-05 09:00:00 0
Vörös segély2012-11-05 08:59:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-11-05 08:55:00 0
Illés: Az átlagos vízhozam fele hazánkat illeti megIllés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára a Ma reggel adásában emlékeztetett arra, hogy idén az európai vízgyűjtő területeken nem esett elég csapadék. „Nincs olyan épeszű ember, aki ne szeretné, hogy egy patakmederben, egy folyóban víz legyen.”2012-11-05 08:48:00 0
"Ez a helyzet a bankoknak is kedvezőbb"Rémhírnek nevezte a kormányszóvivő, hogy a kabinet nem szándékozna kifizetni az önkormányzatoktól átvett adósságállományt. Giró-Szász András hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: szerdán kerül a kormány elé a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése az adósságrendezésről.2012-11-05 08:41:00 0
Rétvári: A hit adott erőt ötvenhat hőseinekÖtvenhat hősei a forradalom leverésekor is hittek a szabad Magyarország eszméjében – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a katolikus nagytemplomban tartott ünnepi szentmisét követő beszédében vasárnap, Jászberényben.2012-11-05 08:30:00 0
A pénzügyi ombudsmanról tárgyalhat a ParlamentA pénzügyi ombudsmanról szóló törvényjavaslatról is tárgyal hétfőn az Országgyűlés, ha az ülés kezdetén napirendre veszik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát. A parlament dönt az útlevélkiadás gyorsításáról. Orbán Viktor kormányfőnek ellenzéki kérdésekre kell válaszolnia.2012-11-05 08:04:00 0
"Ami a tankok által elveszett, azt az emlékezet fegyvere visszaszerezte"1956. október 23-a a szabadság napja, Európa 20. századi történelmének egyik legfelemelőbb ünnepe, november 4-e pedig a szégyen, a gyász az árulás napja - mondta ünnepi beszédében Varga Mihály tárca nélküli miniszter az óbudai Kiscelli Múzeumnál tartott koszorúzást megelőzően, vasárnap.2012-11-04 17:59:00 0
A Fidesz elítéli az MSZP szélsőséges megnyilatkozásaitAz MSZP szerint az előzetes regisztráció a demokrácia halálát jelenti. Ezzel a szocialista párt nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Angliában, Franciaországban, Görögországban, vagy akár a jövő héten kedden elnököt választó Egyesült Államokban sincs demokrácia - olvasható a Fidesz-frakció vasárnapi közleményében.2012-11-04 17:34:00 0
Hódmezővásárhelyen átadták a felújított református ótemplomotHálaadó istentisztelet keretében adták át vasárnap a közel háromszáz éves hódmezővásárhelyi református ótemplomot, az alföldi város legrégebbi műemlékét.2012-11-04 17:15:00 0
"A magyarok szabadság nélkül nem tudnak élni" + képek1956-ban a magyar nemzet megmaradása volt a tét, az emberhez méltó élet biztosítása volt a cél, és a nemzet önbecsülése forgott kockán, ezért nem számított a túlerő - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója vasárnap Budapesten, a XVIII. kerületi 1956-os emlékmű avatóján. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.2012-11-04 17:05:00 0
"A kormány köszönti a kopt egyház új vezetőjét"Magyarország Kormánya tisztelettel köszönti a kopt egyház most megválasztott vezetőjét - hangsúlyozza vasárnapi közleményében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.2012-11-04 16:54:00 0
Orbán Viktor jelenlétében vette át Nagy Imre unokája a mártír miniszterelnök bőröndjét + videóOrbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adták át 2012. november 4-én Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának és a Nagy Imre Alapítványnak a kivégzett miniszterelnök egykori bőröndjét, mely nemrég került elő Bosznia-Hercegovinából. A bőrönd az MTA Nagy Imre Emlékház gyűjteményében kap helyet - tájékoztat közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-11-04 16:37:00 1
A Ház előtt a MÁV ÁBE-kárigények rendezéséről szóló törvényjavaslatBenyújtotta a parlamentnek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel (ÁBE) kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseken alapuló kártérítési igények érvényesítésének szabályairól szóló törvényjavaslatát.2012-11-04 16:01:00 0
Gulyás: Több országban is bevett eljárás a választási regisztráció + videóA választási regisztráció több demokratikus országban is bevett eljárás, ráadásul a választóknak négyévente csupán egy percet jelent – jelentette ki Gulyás Gergely az Echo TV Heti mérleg című műsorában szombaton. A fideszes országgyűlési képviselő emellett szólt arról is, hogy az új szabályozás alapján is csak azok az egyesületek indulhatnak a választásokon, akik a párttörvény hatálya alá tartozóként nyilatkoznak a saját működésükről.2012-11-04 15:25:00 1
Befektetési lehetőségekről tárgyal Kuvaitban SzijjártóA magyar-kuvaiti gazdasági vegyes bizottság elnökeként vasárnap Kuvaitba utazik Szijjártó Péter, hogy arról tárgyaljon, hogyan kapcsolódhatnak be a magyarországi cégek a kuvaiti nemzeti fejlesztési terv végrehajtásából adódó beruházásokba - közölte a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.2012-11-04 13:15:00 0
"1956 címerét soha ne adjuk át a hóhérok kezébe!"1956 címerét soha ne adjuk át a hóhérok kezébe! - szólított fel Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 1956-os halálraítélt vasárnap Hódmezővásárhelyen.2012-11-04 12:16:00 0
Az Európa Tanács főtitkárával tárgyal Balog ZoltánFranciaországba utazott szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Balog Zoltán, aki négynapos hivatalos útja során öt miniszterrel és az Európa Tanács (ET) főtitkárával is tárgyal - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel. Az emberi erőforrások minisztere a strasbourgi "Az európai romák jövője" című konferencián is részt vesz.2012-11-04 12:00:00 0
Fontos a buszpark megújításaA fővárosi Fidesz-KDNP szerint a Fővárosi Közgyűlés érvényben lévő döntéseit sem "városházi forrás", sem senki más nem változtathatja meg, csak maga a testület.2012-11-04 10:49:00 0
A külügyi és a honvédelmi tárca is elítéli a szigligeti rongálástA Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium is elítéli azt a kegyeletsértő és vandál cselekedetet, amelynek során ismeretlen tettesek meggyalázták az Egyesült Államok Légiereje II. világháborúban lezuhant katonáinak szigligeti emlékművét - írta a két tárca közös, az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.2012-11-04 10:26:00 0
Háromnapos ülést tart az OrszággyűlésHáromnapos ülést tart az Országgyűlés a jövő héten: hétfőn a pénzügyi ombudsmanról szóló törvényjavaslatról, szerdán az iskolák államosításának szabályairól is tárgyal a parlament, kedden pedig a Fidesz kezdeményezésére vitanapot rendeznek az államadósság okairól.2012-11-04 10:25:00 0
Országszerte megemlékezések a nemzeti gyásznaponAz 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek ma országszerte, a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulóján.2012-11-04 10:23:00 0
Hende: Hazánk mindig számíthat a honvéd egészségügyreMagyarország minden időben számíthat a honvéd egészségügyre, a magyar katonaorvosokra és ápoló személyzetre - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar hősi halott orvosokra emlékezve szombaton Budapesten.2012-11-04 10:16:00 0
A Fidesz üdvözli a nyugdíjemelésről szóló döntéstNovember első napjaiban átlagosan 15 000 forintot kap minden nyugdíjas. A kormány döntése alapján november 1-től 1.6%-kal, januárig visszamenőlegesen emelkednek a nyugellátások, mely a rokkantsági-és rehabilitációs ellátásokra is vonatkozik - közölte portálunkkal Selmeczi Gabriella, szombaton.2012-11-03 16:20:00 0
Maléter Pálra emlékeztek TökölönMaléter Pálra, az 1956-os forradalom és szabadságharc után kivégzett egykori honvédelmi miniszterre emlékeztek szombaton Tökölön, a repülőtér bejárata melletti Maléter-kopjafánál.2012-11-03 14:46:00 0
"Mindszentyt lelkünkben már boldoggá avatta a tisztelet"Szükség van a krónikásokra, történészekre, akik sokat segítenek abban, hogy felidézzék a kommunizmus szörnyűségeit, a múlt fájdalmait, tanulságait - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Mindszenty József bíboros életéről szóló konferencián szombaton Budapesten, a Parlament felsőházi termében.2012-11-03 14:30:00 0
Martonyi János Vietnámban folytatott megbeszéléseketMartonyi János külügyminiszter dél-ázsiai körútjának első állomásán Vietnámba látogatott, ahol a gazdasági kapcsolatok erősítését célzó megbeszéléseket folytatott - közölte a külügyi tárca szombaton közleményben az MTI-vel.2012-11-03 13:07:00 0
"Nem kell összeesküvés-elmélet, hisz maguk ismerték el" + videóAz utca embere Németországban velünk van - jelentette ki Balog Zoltán a Hír TV Péntek 8 című műsorában. A nemzeti erőforrás miniszter szólt arról is, hogy az európai baloldal lejárató kampányával azt a sokkot próbálja ellensúlyozni, hogy egy számukra fontos országban kétharmados többséget szerzett az ellenfél.2012-11-03 13:01:00 1
Az egyház és a kommunisták2012-11-03 10:09:00 0
Simicskó: A sportra fordított pénz a jövőbe fektetett pénzAz államtitkár egyik legfőbb célja elérni, hogy minél többen sportoljanak rendszeresen.2012-11-03 10:06:00 0
Csodára várva2012-11-03 10:03:00 0
Öreg pásztor a Forgószélben2012-11-03 09:59:00 0
"A párbeszéd lehetőségét szeretnénk megteremteni"„A kormány tisztában van a fiatalok gondjaival, ezt bizonyítja az összességében százmilliárdos, a korosztály tagjait munkahelyhez segítő program is” – mondta a Magyar Hírlapnak Ágh Péter, a Fidelitas elnöke. Kifejtette, az ifjúsági szervezet a politikailag passzív fiatalokat próbálja megszólítani a közelmúltban létrehozott Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány által.2012-11-03 09:57:00 0
November 4.Erről a hónapról és napról nem kell magyarázkodni. Ez olyan dátum, mint október 6-a. Minden magyar tudja, mit jelent nekünk november negyedike. Ez volt az a nap, amikor a szabadság küszöbén megtorpant, majd hosszú ideig ismét gyarmati sorba merült Magyarország.2012-11-03 09:50:00 0
Orbán Viktor - Stratégiai megállapodás a Richterrel2012-11-03 09:46:00 0
Így hazudik Lendvai Pál2012-11-03 09:43:00 0
Februárra rendeződhet az eladósodott önkormányzatok helyzeteAz idén első körben a legnehezebb helyzetben lévő ötezer fő alatti települések adósságait fizeti ki az állam, a többi önkormányzat adósságállományát jövő február végéig rendeznék - mondta Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.2012-11-03 09:36:00 0
Megemlékezések a forradalom hőseinek tiszteletéreAz 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek országszerte november 4-én, a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulóján.2012-11-03 09:29:00 0
Selmeczi: Ámítás a szocialista számításHa a bankokat és a nagyvállalatokat sújtó adók kapcsán 300 ezer forint jut egy családra, akkor vajon mennyi teher jutna az emberekre az MSZP programja szerint, ahol az embereket adóztatnák, nem pedig  a bankokat? - kérdezi Selmeczi Gabriella Török Zsolttól, a szocialista politikus pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.2012-11-02 18:04:00 0
Újszerű eszköz a gazdaság élénkítéséreStratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával. A megállapodás szövegét a kormany.hu-n olvashatja2012-11-02 13:00:00 0
Megújul az egészségügyi szakfelügyeleti rendszerÚj alapokra helyezte a kormány az egészségügyi szakfelügyeleti rendszert, hogy ezáltal is biztonságosabb és hatékonyabb legyen az egészségügyi ellátás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.2012-11-02 12:56:00 0
Emmi: befejeződtek az írásbeli érettségikBefejeződtek az őszi írásbeli érettségik, hamarosan megkezdődnek az emelt szintű szóbeli vizsgák - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.2012-11-02 12:55:00 0
Hozott szabadság2012-11-02 10:22:00 0
A teremtő halottak lombhullás idején2012-11-02 10:17:00 0
Tűzifával segíti a fűtetlen lakásban élőket a miskolci önkormányzatTüzelővel segíti a téli hónapokban a fűtetlen lakásban élőket a miskolci önkormányzat - tájékoztatta Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-t.2012-11-02 10:07:00 0
KIM: szinte mindehol sikerült megállapodni a járási hivatalokrólHárom település, Szeged, Ercsi és Dömös kivételével országszerte mindenhol sikerült megállapodni a működésüket 2013. január 1-jén megkezdő járási hivatalok létrejöttéről - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.2012-11-01 14:35:00 0
Szijjártó: Lehetőséget kapnak magyar cégek Ho Si Minh-városbanVárosfejlesztési és vízipari beruházásokban, valamint a műszaki szakképzésben is szerepet kaphatnak a jövőben magyar cégek Ho Si Minh-városban, Vietnám pénzügyi-gazdasági központjában - nyilatkozta a délkelet-ázsiai országban tárgyaló Szijjártó Péter csütörtökön telefonon az MTI-nek.2012-11-01 13:13:00 0
Nem változik a távhő fogyasztói áraA távhő fogyasztói ára nem változik az idén a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete alapján, amely a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.2012-11-01 11:54:00 0
Balog: A hit és a kultúra összetartozikAmit a reformáció a Kárpát-medence népeinek adott, közös nemzeti kincs, felekezetre való tekintet nélkül - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Károli Gáspár-díjak ünnepélyes átadásán szerdán Budapesten. A kitüntetéseket a tárcavezető és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár adta át Herczeg Pál teológus-professzornak és Kamp Salamon zenepedagógusnak2012-11-01 11:48:00 0
A Ház előtt a pénzügyi ombudsmanról szóló javaslatBenyújtotta a parlamentnek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a pénzügyi jogok biztosáról szóló törvényjavaslatát. A pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó ombudsmanhoz a pénzügyi szervezetek eljárásával kapcsolatosan fordulhatnak majd a fogyasztók.2012-11-01 11:37:00 0
Régi problémák megoldását kezdte meg KőbányaRégi közlekedési és szociális problémák megoldását kezdte meg Kőbánya. Jelentős előrelépés volt a közbiztonságot és a közterületek állapotát illetően az elmúlt két évben - mondta Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), a X. kerület polgármestere az MTI-nek.2012-11-01 11:24:00 0
Bemutatták az Albert Flórián-emlékfilmetEgy esztendővel halála után szerda este tartották az Albert Flóriánnak, a Nemzet Sportolójának emléket állító film díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban.2012-11-01 11:08:00 0
Völner Pál: Jövőre helyreállhat Esztergom likviditásaJövőre helyreállhat Esztergom likviditása, az idei évre jellemző működési zavarok megszűnnek. A város 23-24 milliárd forintos adósságából az állam 9-10 milliárd forintot vállal át - mondta Völner Pál, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke szerdán az önkormányzatok állami hitelátvállalásáról rendezett sajtótájékoztatóján, amelyet a Fidesz megyei elnökségének ülése követett.2012-11-01 11:06:00 0
Navracsics: A demokráciát mindig tanulni kell!A demokráciát mindig tanulni kell, ez a tanulás egy véget nem érő folyamat, amely magában foglalja az állandó változás és újítás lehetőségét - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán a Budapesti Corvinus Egyetemen.2012-11-01 10:56:00 0
"Az eladósodott családokon és önkormányzatokon is segíteni kell"Magyarország elmúlt két évét az adósság elleni küzdelem határozta meg, és ezt ezután sem lehet abbahagyni: az államadósság csökkenő mértéket mutat, de az eladósodott családokon és önkormányzatokon is segíteni kell - mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke szerdán Balassagyarmaton.2012-11-01 10:45:00 0
Cséfalvay a V4-ek gazdasági együttműködéséről tárgyaltA visegrádi országok (V4) energetikai együttműködéséről és a régió közös külkereskedelmi promóciójáról tárgyalt Varsóban a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára. Cséfalvay Zoltán a V4-ek lengyel elnöksége által megszervezett gazdasági miniszteri találkozón vett részt szerdán.2012-10-31 18:41:00 0
Jóváhagyta a főváros a Siemens-szerződés módosításátJóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés szerdán zárt ülésen a Siemens-szel való megállapodást, amely a négyes metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigényre vonatkozik.2012-10-31 18:28:00 0
HM: légtérsértés miatt riasztották a magyar GripeneketRiasztották a Gripeneket szerda délután, miután egy Spanyolországból érkező, amerikai felségjelzésű üzleti repülőgép megsértette Magyarország légterét - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.2012-10-31 18:07:00 0
Új palackozóüzemet adtak át AlbertirsánElkészült az Aquarius-Aqua Kft. ásványvíz- és üdítőpalackozó üzemének új üzemcsarnoka Albertirsán, a 10 millió eurós beruházással létrehozott csarnokot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át szerdán.2012-10-31 17:54:00 0
Az LMP hátat fordított 300 ezer választópolgárnakAz LMP-nek ismét sikerült bebizonyítania, hogy számukra a fogyatékossággal élő emberek sorsa csak addig fontos, amíg a saját politikai érdekeik így kívánják - hívja fel a figyelmet Kósa Ádám és Tapolczai Gergely közös szerdai sajtóközleményében.2012-10-31 17:35:00 0
Kétszáz millió forintos kerettel folytatódik a Márai-programKétszáz millió forintos kerettel folytatódik a Márai-program, valamint 100 milliós pályázati keret áll rendelkezésre jövőre tudományos- és szakkönyvkiadásra – többek között erről született megállapodás L. Simon László kulturális államtitkár a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülés (MKKE) elnökségével folytatott tárgyalásán - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), szerdán.2012-10-31 17:28:00 0
A Külügyminisztérium közleményeMagyarország Külügyminisztériuma sajnálattal értesült az amerikai kontinens országait sújtó Sandy hurrikán okozta pusztítás mértékéről, és őszinte együttérzését fejezi ki a katasztrófa következtében az elmúlt napokban a Karib-térségben, az Egyesült Államokban és Kanadában elhunytak családtagjainak.2012-10-31 17:26:00 0
Versenyelőnyt jelent a magyar gazdák együttműködéseA mező- és élelmiszergazdaság, valamint a vízgazdálkodás stratégiai ágazattá vált, és ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a belföldi és a határon túli magyar gazdák együttműködjenek egymással, hiszen ez versenyelőnyt jelent számukra áruik piaci megjelenésekor - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.2012-10-31 17:18:00 0
Bárándy Gergely beismerte, hogy nem mondott igazatBárándy Gergely beismerte, hogy nem mondott igazat - közölte portálunkkal Selmeczi Gabriella, a szocialista képviselő szavaira reagálva, szerdán.2012-10-31 17:14:00 0
Csütörtökön kezdődik a hajléktalanok téli ellátásaCsütörtökön kezdődik a hajléktalanok téli ellátása, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források. Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán azt közölte, hogy a téli ellátásokra felhasználható szokásos kiegészítő pályázat novemberben jelenik meg.2012-10-31 16:49:00 0
Ötmilliárdos iparfejlesztés DebrecenbenKét nyertes projekt eredményeként ötmilliárd forintos ipari infrastruktúrafejlesztés valósulhat meg 2014 végéig Debrecenben - jelentette be a város fideszes polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.2012-10-31 16:15:00 0
Az ASEM csúcstalálkozóján vesz részt Martonyi JánosAz Ázsia-Európa találkozó (ASEM) állam- és kormányfőinek vientiáni egyeztetésén Martonyi János külügyminiszter képviseli a jövő hét elején Magyarországot - mondta Takács Szabolcs, a tárca globális ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán egy sajtóbeszélgetésen.2012-10-31 15:26:00 0
L. Simon: Hiteles múltfeltárás nélkül nincs megtisztulásSzigorúan ellenőrzött életek címmel mutatták be 2012. október 30-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban azt a dokumentumfilmet, amely román titkosszolgálat és az egyház kapcsolatát kísérte végig az 1940-es évektől a ’89-es romániai forradalomig. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 60 millió forinttal támogatta Petényi Katalin és Kabay Barna alkotását. A díszbemutató védnöke L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, díszvendége Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő volt.2012-10-31 14:34:00 0
A Miniszterelnökség megválaszolta Schiffer kérdéseitA Miniszterelnökség elküldte a részletes választ Schiffer András LMP-s képviselő október 5-ei közérdekű adatkérésével kapcsolatban - ismételte meg a kormányfő sajtófőnöke korábbi közlését az MTI-nek, miután az ellenzéki politikus szerdán is azt állította, hozzá nem érkezett válaszlevél.2012-10-31 13:46:00 0
Szijjártó: Vietnámot stratégiai partnernek tekintjükTöbb megállapodást is kötött szerdán a Vietnámban tárgyaló Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, ezek alapján magyar vállalat kezdheti meg az ázsiai ország népesség-nyilvántartási rendszerének felépítését, egy másik magyar cég egy tartományi víztisztítási rendszert alakíthat ki, továbbá megindulhat a magyar sertéshús exportja is Vietnámba.2012-10-31 13:28:00 0
Meleg ételt osztanak ErzsébetvárosbanAz Ételt az Életért, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szegényélelmezési programja újabb ételosztó pontot hoz létre Budapest VII. kerületében. Az osztóponton novembertől naponta 400 fő számára szolgálnak fel friss, tápláló, meleg ételt. Ezzel naponta már mintegy 1500 fő ellátását biztosítják a Krisna-hívők a fővárosban.2012-10-31 13:16:00 0
Újabb pályázat a hajléktalanok integrációjáraÚjabb pályázatot ír ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hajléktalanok integrációjára, önálló életvitelük segítésére - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.2012-10-31 13:11:00 0
Megnyílt a Gézengúz Alapítvány budafoki intézeteA Budafok-Tétény önkormányzatától kapott Tolcsvai utca 7. szám alatti épületben október 31-én adták át a Gézengúz Alapítvány legújabb intézetét.2012-10-31 13:00:00 0
Huszonöten tettek állampolgári esküt a VárosházánMinden új állampolgár nyereség Magyarországnak, veszteség a szülőföldjüknek. Éppen ezért az eskütevőknek vigyázniuk kell arra, hogy soha ne veszítsék el gyökereiket - Ezekkel a szavakkal köszöntötte új állampolgárainkat Szabolcs Attila, a  XXII. kerület polgármestere október 30-án,  a Városházán.2012-10-31 12:52:00 0
Matolcsy: Jelentősen nő az állami beruházások mértékeJövőre több nagy, korábban támogatásban részesített beruházás megvalósítása indul el Magyarországon, és jelentősen nő az állami beruházások mértéke is - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Kiss Péter (MSZP) jövő évi beruházásokat firtató kérdésére.2012-10-31 12:30:00 0
A CDU delegációja kétnapos látogatást tesz hazánkbanKövér László udvariassági látogatáson fogadta Arnold Vaatzot, a Német Bundestag CDU/CSU pártszövetség frakcióvezető-helyettesét és delegációját. A küldöttség beszámolója jelentős pozitív hatást gyakorolhat a német kormány hazánkról alkotott képére. A CDU - delegáció magyarországi látogatását Czukor József berlini magyar nagykövet kezdeményezte.2012-10-31 12:30:00 0
"A magyar agykutatók munkája millióknak nyújt reményt"Szentágothai János azon tudósok és művészek közé tartozott, akik világraszóló teljesítményükkel a szellemi nagyhatalmak közé emelték Magyarországot - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szerdán a tudós születésének századik évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián.2012-10-31 11:49:00 0
Moszkvában folytat megbeszéléseket Semjén ZsoltMoszkvában tartózkodik Semjén Zsolt nemzetpolitikáért és egyház diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes. Az orosz fővárosban a kommunizmus politikai áldozataira, nyugaton a kereszténység halottaira emlékeznek ezekben a napokban - áll Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének szerdai közleményében.2012-10-31 11:25:00 0
"Szándékosan valótlant állítottak a szocialisták" + videóA szocialisták állításaival ellentétben Magyarországon 1990 óta csak pártok indulhatnak az országgyűlési választásokon, a párt képviselői szándékosan nem mondtak igazat – jelentette ki Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője emellett szólt arról is, szeretné arra kérni ellenzéki képviselőtársait, tartsák be a politikai kultúra íratlan szabályait.2012-10-31 11:28:00 1
Bejelentő-védelem a korrupció megelőzéséértFolytatódik a kormány által márciusban elfogadott a Közigazgatás Korrupció-megelőzési Programjának végrehajtása, melynek következő állomása a bejelentő-védelem megerősítése. A témában „Hogyan törhetjük át a hallgatás falát a korrupciós ügyekben ?” címmel szakmai fórumot rendeznek szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, amelyen részt vesznek a magyar közigazgatás képviselői és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértői, akik hazai és nemzetközi tapasztalatokat mutatnak be - tájékoztatta portálunkat a közigazgatási tárca, szerdán.2012-10-31 10:48:00 0
Zarándokút Magyarországért2012-10-31 10:17:00 0
Hús által vétkezni2012-10-31 10:17:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-10-31 10:11:00 0
A gyönyörű évek...2012-10-31 09:55:00 0
Visszamenőlegesen emelik a nyugdíjak összegétNovember elsejétől - január elsejéig visszamenőleges hatállyal - 1,6 százalékkal emelik a nyugdíjak, illetve egyes szociális ellátások összegét. Az emelés egy átlagnyugdíjasnak havonta 1520, összesen tehát 15 200 forintot jelent.2012-10-31 09:37:00 0
Rétvári: Szlovákiában nem megfelelő a joggyakorlatÉlesen bírálta a kettős állampolgárság ügyében alkalmazott szlovák joggyakorlatot Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című keddi műsorában.2012-10-31 09:33:00 0
Czomba: Az adatok a versenyszektor javulását jelzikElenyésző a közmunkások aránya a foglalkoztatottak számának 80 ezer fős bővülésében  – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor kifejtette: a közfoglalkoztatottak száma négyezerrel növekedett egy év alatt, ez a teljes növekmény töredéke. Az adatok a versenyszektor javulását jelzik – hangsúlyozta.2012-10-31 09:22:00 0
Gulyás: A jegyzők megbirkóznak majd a feladattalAz Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága kedden este azt kezdeményezte, hogy a jegyző, illetve az általa megbízottak minden választásra jogosultat személyesen keressenek fel a választási regisztráció ügyében.2012-10-31 09:10:00 0
Győri: Magyarország erős Európában érdekeltAz Európai Unió és a belső piac egységére mellett foglalt állást Győri Enikő külügyi államtitkár kedden Budapesten, amikor portugál kollégájával tárgyalt. Hangsúlyozta, el kell kerülni a többszintű unió létrejöttéhez vezető forgatókönyveket.2012-10-31 09:04:00 0
"A rendszerváltozás szerves része egy erkölcsi rendszerváltozás"Még ma sem történt meg az erdélyi egyházi közélet teljes körű megtisztítása a kommunista rendszer örökségétől - mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, néppárti európai parlamenti képviselő a Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm kedd esti budapesti bemutatója előtti sajtótájékoztatón.2012-10-31 08:59:00 0
Cséfalvay: Tartani kell a csökkenő adósság pályájátA Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint világosan kell látni, hogy egy megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, illetve az Európai Unióval önmagában nem csodaszer.2012-10-31 08:56:00 0
Simicskó: Talán soha ennyi pénz nem volt a sportbanA tervek szerint mintegy 20-21 milliárd forintot különíthetnek el a sporttámogatásokra a jövő évi központi költségvetésben - mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára keddi, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatója után.2012-10-31 08:47:00 0
"A hatékony államigazgatás mindenkit egyformán szolgál"A települési képviselőtestületek csaknem mindegyike már megszavazta a járási hivatalok felállításáról szóló megállapodást, egy nappal a határidő lejárta előtt - közölte Navracsics Tibor kedden Szekszárdon.2012-10-31 08:40:00 0
Soltész: Nagykanizsán épül meg a dunántúli javítóintézetZöldmezős beruházással Nagykanizsán épül meg a Dunántúlra tervezett fiú javító-nevelő intézet, erről már döntött a minisztérium, a megvalósításra szóló pályázatot néhány hónapon belül bírálja el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságügyért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján, a Zala megyei városban.2012-10-30 18:43:00 0
Kitüntették a cseh uniós ügyekért felelős államtitkártMartonyi János külügyminiszter a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adta át Vojtech Bellingnek, a cseh miniszterelnöki hivatal európai uniós ügyekért felelős államtitkárának kedden Budapesten - tájékoztatta a tárca az MTI-t.2012-10-30 18:41:00 0
Nem ütközik uniós jogba a népegészségügyi termékadóAz Európai Bizottság - elfogadva a kormány érvelését és válaszát - lezárta a népegészségügyi termékadó kapcsán indított eljárást, amely az adó és az uniós jog összhangját vizsgálta: az uniós javaslattevő-végrehajtó testület egyetért azzal a magyar érveléssel, amely szerint a közteher szabályai összeegyeztethetők a közösségi joggal - tudatta kedden közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).2012-10-30 18:27:00 0
Elkészült a a taxisrendelet tervezeteLegfeljebb tízéves autóval lehet taxizni, amelyet ötévente külön le kell vizsgáztatni erre a funkcióra - egyebek mellett ezt tartalmazza "a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról" címet viselő kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.2012-10-30 18:20:00 0
Pénteken nem lesz Vidék Mustra a Kossuth térenHalottak napjára tekintettel elmarad pénteken a Kossuth téri Vidék Mustra piac, de november 9-étől péntekenként újra várja az érdeklődőket a vásár a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) épületének árkádjai alatt - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.2012-10-30 18:14:00 0
Papp: Az önkormányzatok eladósodásáért a szocialista kormányzat a felelősA szocialisták úgy tesznek, mintha 2002 és 2010 között nem ők, hanem valamilyen titokzatos, ismeretlen erő kormányozta volna az országot. A szocialistáknak óriási felelősségük van abban, hogy a magyar állam és az önkormányzatok 2002 után eladósodtak - közölte portálunkkal Papp László Debrecen városstratégiáért felelős alpolgármestere a helyi MSZP keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.2012-10-30 18:14:00 0
Havasi: A kormány november 7-én jelöli ki a tárgyalódelegációtOrbán Viktor miniszterelnök megkapta a sztrájkbizottságot alakító pedagógus-szakszervezetek levelét - közölte a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.2012-10-30 17:37:00 0
Varga: A kormány továbbra sem támogatja a nyugdíjcsökkentéstA közszféra méretének csökkentésében és az adóbeszedés hatékonyságának növelésében például egyetért tárgyalópartnereivel a magyar kormány, a nyugdíjak, valamint a munkavállalói jövedelmek csökkentését azonban továbbra sem támogatja - válaszolta korábbi közléseinek megfelelően az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy képviselői kérdésre.2012-10-30 17:35:00 0
Eredményesek a VM szerkezetátalakítási programjaiJelentősen csökkent a fekete munkavégzés a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által indított zöldség, gyümölcs, dohány valamint a kérődző szerkezetátalakítási programoknak köszönhetően - olvasható a minisztérium keddi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.2012-10-30 17:09:00 0
Kiemelt projekt a külhoni magyarok jogsegélyének biztosításaKiemelt nemzetpolitikai feladatnak nevezte a fiatal jogászok megfelelő képzését Répás Zsuzsanna, amikor kedden, a budapesti Magyarság Házában köszöntötte a Szász Pál szülőföldi jogász ösztöndíj 25 nyertesét.2012-10-30 16:42:00 0
"Komoly fenyegetést jelent a családokra a Gyurcsány-Bajnai szövetség visszatérte"+videóA Gyurcsány-Bajnai szövetséggel azok az emberek kívánnak visszatérni a politikai hatalomba, akik 2002 és 2010 között egyszer már csődbe vitték és tönkretették Magyarországot Ennek a politikának a visszatérte komoly fenyegetést jelent a magyar családok jövőjére nézve - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.2012-10-30 16:00:00 1
"A kulturális javak elérhetősége alkotmányos alapjog"A határon túli magyarságot érintően a kulturális diplomácia legfontosabb célkitűzése a népességmegtartó képesség növelése, a nemzeti identitás erősítése és a gazdaságélénkítés, például a turizmus fejlesztése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.2012-10-30 15:53:00 0
Változhat a regisztráció és az ajánlás szabályozásaNem regisztrálhatnának levélben a választásokra a Magyarországok élők, de feliratkozás nélkül is lehetne jelöltet ajánlani, ha előbb az alkotmányügyi bizottság, majd a parlament is elfogadja azt a több mint hatvan oldalas, 227 pontos bizottsági módosítóindítvány-tervezetet, amelyet a fideszes Papcsák Ferenc nyújtott be a választási eljárási törvényhez.2012-10-30 15:44:00 0
Navracsics: Az önkormányzatok és az államigazgatás egymásra van utalva + képekAz ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter köszönetet mondott a kerületvezetők együttműködéséért. Tekintse meg az eseményen készült képeinket!2012-10-30 15:05:00 0
Az amerikai haditengerészeti miniszterrel tárgyalt HendeAz amerikai haditengerészeti miniszterrel tárgyalt Hende Csaba Budapesten - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM), kedden.2012-10-30 15:00:00 0
Fazekas: Van jövője a hazai sertéságazatnakMegújulhat a magyar sertéságazat a piaci szereplők összefogásával, és elérheti a tíz évvel ezelőtti szintet a termelés, a termékek és foglalkoztatás tekintetében is - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Orosházán, az Orosházi Gazdakörök konferenciáján.2012-10-30 14:59:00 0
Tárki: Nőtt a Fidesz-KDNP támogatottságaA Tárki októberi pártpreferencia-kutatása szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága nőtt ebben a hónapban, miközben csökkent a bizonytalanok aránya szeptemberhez képest. A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága 34-ről 37 százalékra2012-10-30 14:40:00 0
Matolcsy: Valódi munkaerő-piaci igényekre kell építeniA valódi munkaerő-piaci igényekre kell építeni a szakképzésben, ezért a felére, 77-re,  csökken a választható szakirányok száma - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának keddi budapesti ülésén.2012-10-30 14:28:00 0
Nyitrai: Erősíteni kell a Magyar Posta stratégiai pozíciójátAz Országgyűlés a tegnapi ülésén elfogadta a postai szolgáltatásokról szóló törvényt. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerint a Magyar Posta stratégiai fontosságú vállalat, az egyik legnagyobb hazai foglalkoztató - olvasható Nyitrai Zsolt keddi közleményében.2012-10-30 12:40:00 0
Testvérvárosi megállapodást kötött Hévíz KínábanTestvérvárosi megállapodást kötött Hévíz önkormányzata az ötmilliós kínai Kujlin város Hi-Tech Zone elnevezésű központi kerületével - közölte a zalai fürdővárosban kedden tartott sajtótájékoztatón a város polgármestere.2012-10-30 12:39:00 0
A Miniszterelnökség október 19-én válaszolt SchiffernekA Miniszterelnökség október 19-én elküldte a részletes választ az LMP-s Schiffer Andrásnak az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett kérdésére - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel, miután Schiffer András keddi sajtótájékoztatóján azt közölte: pártja beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére.2012-10-30 12:08:00 0
Martonyi: Az EU és az euró is fennmaradMartonyi János külügyminiszter szerint a következő években, évtizedekben az Európai Unió és az euróövezet is fennmarad, de az uniós tagállamok útelágazáshoz értek, ahol eldől, sikerül-e megtartani az EU integritását, egységét.2012-10-30 11:49:00 0
Diktatúrákhoz köthető elnevezés tilalma - 2014 lehet a névváltoztatás határidejeLegkésőbb 2014. január 1-jéig meg kell változtatni azoknak a cégeknek és alapítványoknak a nevét, amelyek nem felelnek meg a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvényjavaslatnak - az erről szóló fideszes kapcsolódó módosító indítványt támogatta keddi ülésén az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága.2012-10-30 11:07:00 0
Vietnámban tárgyal Szijjártó PéterVietnámba utazott Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki szerdán részt vesz a fővárosban, Hanoiban a magyar-vietnámi gazdasági vegyes bizottság soron következő ülésén - tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke kedden az MTI-t.2012-10-30 10:36:00 0
Padlóra küldték az MSZP-t, indul a belháborúMegtörhetik az MSZP kommunikációs lendületét a hétvégi időközi választásokon elszenvedett vereségek, ami felerősítheti a Mesterházy–Botka rivalizálást a párton belül – minderről Kiszelly Zoltán politológus beszélt az MNO-nak. A kormánypártok Dabason és Baján simán győztek, míg Tiszavasváriban javítottak a korábbi eredményeiken, ahol egyébként helyén maradt az eddigi jobbikos polgármester.2012-10-30 10:22:00 0
Giró-Szász: Több pénz marad majd az önkormányzatoknál + videóCsak egyszer lehet adósságátvállalást végezni, a településeknek felelősen kell ezentúl gazdálkodniuk - mondta Giró-Szász András a Duna Televízió Közbeszéd című hétfői műsorában.2012-10-30 10:07:00 1
Polgári célokra is használhatják majd a pápai repteret + videóVegyes hasznosítású, polgári és katonai teherszállító repülőtérré alakítanák át a pápai NATO teherszállító repteret, segítve ezzel a környező települések munkahelyteremtését, és a térség gazdasági életének fellendítését - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az M1 Ma reggel című műsorában.2012-10-30 10:00:00 1
Kósa: Egyezkedni kell a bankokkal az adósságátvállalásért cserébe + videóA Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes egészében átvállalja a települések adósságait.2012-10-30 09:59:00 1
80 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éveA harmadik negyedévében 3 millió 936 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 80 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói javultak -jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 10,4 százalék a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben.2012-10-30 09:54:00 0
Emmi: lezárult az Apor Vilmos Közéleti Kollégium képzéseLezárult az Apor Vilmos Közéleti Kollégium közéleti és közösségvezető képzés. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára volt a vendége október 29-én az Apor Vilmos Közéleti Kollégium 2012-es projektzáró eseményének - közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma.2012-10-30 09:16:00 0
(mi volna jó...)2012-10-30 09:13:00 0
Nem engedik az önkormányzatok eladósítását + videóAz önkormányzatok állami adósságátvállalásakor nem vizsgálják, hogy egy adott település milyen célból vett fel hitelt, miért adósodott el - mondta Tállai András önkormányzati államtitkár kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Hozzátette: a cél az, hogy az önkormányzati rendszer fizetésképes legyen, és január elsején tiszta lappal indulhasson.2012-10-30 09:04:00 1
Csábító távlatok2012-10-30 08:59:00 0
Ünneprontók2012-10-30 08:46:00 0
A soproni gyors megállt2012-10-30 08:43:00 0
A közös agrárpolitikában egy nevezőn vagyunk FranciaországgalMagyar-francia gazdasági és kulturális együttműködésekről állapodott meg Martonyi János külügyminiszter francia kollegájával hétfőn Párizsban.2012-10-30 08:41:00 0
Varga: Egy megállapodás nagyon sokat tudna segíteni az országnak + videóA kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval - jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában hétfőn.2012-10-30 08:30:00 1
"Nem mindenkinek tetszik, hogy konzervatív értékeket vall a magyar kormány"A tárcavezető október 23-án tett hivatalos látogatást Madridban, ekkor készített vele interjút az ABC spanyol napilap, amely vasárnap jelentette meg a cikket. Az interjút a Külügyminisztérium hétfőn juttatta el az MTI-hez.2012-10-30 08:25:00 0
Jövőre 150 milliárdot szán a kormány közfoglalkoztatásraKözfoglalkoztatásra az idei költségvetési forrásnál többet, mintegy 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2012-10-30 08:20:00 0
Pintér: Teljessé vált az állománytáblaA rendőrség 2010-es átszervezése elsőként az állomány feltöltésével kezdődött, miután 3500 rendőr hiányzott a szervezetből. Pótlásukra 4200 ember kiképzését kezdték meg, és mostanra, figyelembe véve a közbenső fluktuációt, az állománytábla teljessé vált - mondta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn a szolnoki Hozam Klubban, ahol a tárca 2010-től elvégzett munkájáról tartott előadást.2012-10-30 08:18:00 0
A földtörvény és adóváltozások az Országgyűlés napirendjénA kormány jövő évre tervezett adóváltoztatásairól, valamint a kabinet új földtörvény-javaslatáról mondhatják el véleményüket a képviselők az Országgyűlés keddi ülésnapján.2012-10-30 08:13:00 0
Négyszázmilliót csoportosít át a kormány a görögkatolikusoknakNégyszázmillió forintot csoportosít át a kormány a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye támogatására, további 150 milliót pedig a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház felújítási munkálatainak befejezésére.2012-10-29 19:00:00 0
Első világháborús centenáriumi emlékbizottságot hoz létre a kormányEmlékbizottságot hoz létre a kormány az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából megrendezendő programsorozat előkészítésére. A jövő január 1-jén létrejövő testület elnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter lesz.2012-10-29 18:56:00 0
A Fidesz-frakció közleményeBorbély Lénárd, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője véletlenül szavazott nemmel a Magyarország Alaptörvényének második módosítása című törvényjavaslat elfogadásánál. A téves szavazást azonnal jelezte az Országgyűlés elnökének és jegyzőjének.2012-10-29 18:51:00 0
Megszüntették a Magyar Posta megmaradt monopóliumátA postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopol helyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a magánszektor előtt.2012-10-29 18:18:00 0
Elfogadták a Volánbusz-bizottság jelentésétAz Országgyűlés hétfőn kormánypárti és jobbikos szavazatokkal elfogadta annak a vizsgálóbizottságnak a jelentését, amely a Volánbusz Zrt. 2003-ban indult reorganizációs programjának végrehajtását tekintette át.2012-10-29 18:07:00 0
Az alaptörvénybe került az előzetes regisztráció intézményeA parlament az alaptörvény módosításával előzetes regisztrációhoz kötötte a választójog gyakorlását.2012-10-29 18:05:00 0
Kósa Lajos: "Nincs trendváltás"Egy biztos, hogy nem lehet semmifajta szocialista erősödésről beszélni – szögezte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján, melyen az elmúlt hétvégén zajlott időközi önkormányzati választások eredményét értékelte.2012-10-29 17:23:00 0
Ékes Ilona: A Fidesz kiáll a nők jogaiért!Elfogadhatatlan és érthetetlen számunkra, hogy az LMP pusztán politikai érdekből támadja Szalai Piroskát. A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kiváló szakember, aki az elmúlt félév során feladatának, mely a nők munkaerő-piaci részvételének és aktivitásának növekedését akadályozó tényezők azonosítása és elemzése volt, tökéletesen eleget tett - írja hétfői közleményében Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő.2012-10-29 17:06:00 0
Selmeczi: Könnyítünk a települések adósságterheinA nemzeti ügyek kormánya egy csőd közelében lévő gazdaságot rántott  vissza a szakadék széléről. Az ország adósságának csökkentése közben  segítséget nyújtott a devizahiteleseknek is kimászni az adósságcsapdából. Harmadik lépésként a települések adósságterhein könnyítünk - olvasható Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjének hétfői közleményében, amelyben az LMP közleményére reagál.2012-10-29 16:53:00 0
A kormány is támogatja a Bridgestone tatabányai bővítésétA Bridgestone tatabányai beruházását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium is támogatja; az ajánlatot - amelyet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szakemberei dolgoztak ki - a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. elfogadta.2012-10-29 16:38:00 0
A Gyurcsány-Bajnai szövetség és következményei + videóA baloldali pártok, ha tehetnék, a bankok és multinacionális vállalatok helyett jól megadóztatnák a családokat, a magyar embereket – hangsúlyozta hétfői napirend előtti felszólalásában Rogán Antal a parlamentben.2012-10-29 14:02:00 1
Balog: Jobb lesz az ellátás a szegényebb térségekbenAz emberierőforrás-miniszter szerint a csaknem százhetven szociális és gyermekvédelmi intézmény állami fenntartásba kerülése után várhatóan biztonságosabb és jobb ellátást tudnak majd biztosítani azokban a térségekben, ahol eddig erre forráshiány nem volt lehetőség.2012-10-29 12:17:00 0
A HM használatba vette a juta-dombi 56-os emlékművetHuszonöt évre szóló használatbavételi szerződést kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM) a XXIII. kerületi, juta-dombi 56-os emlékmű területének tulajdonosával, a Knorr-Bremse Kft.-vel.2012-10-29 11:53:00 0
Czomba: 7,5 milliárd munkahelyteremtő programokraA következő egy évben több mint 20 ezer pályakezdő fiatal munkába állását segíti a kormány - közölte Czomba Sándor. Az államtitkár az M1 A lényeg című műsorában arról is beszélt, hogy a munkahelyteremtő programokra 7,5 milliárd forintot szánnak.2012-10-29 10:29:00 1
Matolcsy: A befektetésekre és a növekedésre kell koncentrálniA jövőben a befektetésekre és a gazdasági növekedés beindítására koncentrál a magyar gazdaságpolitika - mondta Matolcsy György hétfőn Budapesten a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.2012-10-29 10:27:00 0
Varga: A kormány megpróbálja elfogadtatni a magyar álláspontotNovember 7-e után dönthetnek a nemzetközi szervezetek arról, hogyan folytatódnak a tárgyalások a magyar kormánnyal - mondta Varga Mihály a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Addig nem várhatóak érdemi előrelépések.2012-10-29 10:03:00 0
Százévesen is örökifjan2012-10-29 09:10:00 0
Uniós szerepzavarok2012-10-29 09:08:00 0
Elveszett a szoci lendület2012-10-29 08:59:00 0
Kimenekítés2012-10-29 08:58:00 0
November 7-én tárgyal a kabinet az adósságátvállalásról + videóNovember 7-ei ülésén kerül a kormány elé az önkormányzati adósságállomány egy részének állami átvállalását tartalmazó előterjesztés - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.2012-10-29 08:49:00 1
Kiírták a közbeszerzést a Várbazár rekonstrukciójáraKiírta a budai Várbazár rekonstrukciójára szóló közbeszerzési eljárást a Várgondnokság Nonprofit Kft. és az I. kerületi önkormányzat, a munkák elszámolható költsége legfeljebb 8,16 milliárd forint plusz áfa lehet - írta a Napi Gazdaság hétfőn az uniós közbeszerzési értesítő alapján.2012-10-29 08:44:00 0
Alkotmányos erőre emelhetik a választási regisztráció főszabályaitA Ház hétfői ülésnapján a választási regisztráció főszabályainak alkotmányba emeléséről szavazhatnak a képviselők, emellett elfogadhatják a Volánbusz-bizottság jelentését.2012-10-29 08:08:00 0
A Fidesz jelöltje nyerte Baján az időközi választástCsubákné Besesek Andrea, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség jelöltje nyerte Baján az időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap - közölte Gyenes Gabriella, a Helyi Választási Iroda vezetője vasárnap az MTI-vel.2012-10-28 21:54:00 0
A Fidesz jelöltje nyerte Baján az időközi választástCsubákné Besesek Andrea, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség jelöltje nyerte Baján az időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap - közölte Gyenes Gabriella, a Helyi Választási Iroda vezetője vasárnap az MTI-vel.2012-10-28 21:50:00 0
A DAFI és a Fidesz közös jelöltje nyerte a dabasi időközi képviselőválasztástKosztolányi Gyula, a Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI) és a Fidesz közös jelöltje lett a dabasi 3. számú egyéni választókerület új képviselője a vasárnapi időközi választás eredményeként - közölte a település jegyzője az MTI-vel.2012-10-28 21:37:00 0
"Saját előítéleteikkel hadakoznak a szocialisták"Az oktatási rendszer átalakításai még semmilyen hatást nem gyakorolnak a munkaerőpiacra - olvasható Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének vasárnapi közleményében, amelyben Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagjának sajtótájékoztatójára reagál.2012-10-28 16:25:00 0
Folytatódhat a szociális intézményrendszer államosításaFolytatódhat a szociális intézményrendszer államosítása: a kormány a parlamentnek vasárnap benyújtott javaslatában a települési önkormányzatok által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, valamint a fogyatékosokat, pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó otthonok átvételét kezdeményezi. Összességében csaknem 170 intézmény kerülhet az államhoz.2012-10-28 16:09:00 0
Alaptörvénybe foglalnák a regisztráció főszabályaitEgy hét kihagyás után kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn szavazhatnak arról a kormánypárti alkotmánymódosító javaslatról, amely alaptörvénybe foglalná a választási regisztráció főszabályait.2012-10-28 14:05:00 0
Tarlós: Budapest rendezésének alapvetően a Dunára kell felfűződnieA főváros nem általános önkormányzati tulajdonjogra törekszik a budapesti rakpartokkal kapcsolatban, hanem a szabályozás jogosítványára - közölte a főpolgármester vasárnap az MTI-vel.2012-10-28 12:20:00 0
"Szemmel láthatóan javulnak Magyarország makrogazdasági mutatói"Nem szabad lemondani a számunkra fontos értékekről - mondta Martonyi János külügyminiszter a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap hétvégi számában publikált interjúban.2012-10-28 12:16:00 0
Új törvénnyel szabályozzák a Vöröskereszt működésétA kormány a Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére és elismerve a humanitárius jog fontosságát, valamint a Magyar Vöröskereszt hosszú ideje folytatott kiemelkedő tevékenységét, egy új törvénnyel szabályozza a szervezet működési környezetét. A törvénytervezet társadalmi vitája 2012. október 27-én kezdődött - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának vasárnapi közleményében.2012-10-28 12:07:00 0
Tájékoztató levél a gazdasági konzultáció eredményeirőlTájékoztató levelet küld hamarosan a kormány a gazdasági konzultáció eredményeiről.2012-10-28 12:02:00 0
VM: nemzetközi szakmai elvárás a meteorológiai tevékenység átszervezéseHazai és nemzetközi szakmai elvárás, hogy a meteorológiai tevékenységet, az ezt lefedő komoly infrastruktúrát, a rendszer működési, szervezeti, anyagi hátterét Magyarországon is törvény rendezze - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a készülő meteorológiai törvény kapcsán szombaton az MTI-vel.2012-10-28 11:55:00 0
Meghosszabbították Szalai Piroska mandátumátA nemzetgazdasági miniszter újabb fél évre a nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Szalai Piroskát, aki 2013. március 31-ig tevékenykedik majd ebben a pozícióban. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erről szóló utasítása a szombati Hivatalos Értesítőben jelent meg.2012-10-28 11:48:00 0
Megteremtenék a befektetői letelepedés jogintézményétTörvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz szombaton a Parlamentnek, hogy megteremtse Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét, amelyet állampapír-vásárlással kapcsolna össze a kormánypárti képviselőcsoport. Az előterjesztők az úgynevezett letelepedési államkötvénnyel is az állam finanszírozását segítenék.2012-10-28 11:45:00 0
Miniszteri biztossá nevezték ki Mengyi RolandotMengyi Rolandot Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági fejlesztését koordináló miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg szombaton.2012-10-28 11:38:00 0
Módosíthatják a menedékjogi és az idegenrendészeti törvénytAz Országgyűlés hamarosan módosíthatja a menedékjogi és az idegenrendészeti törvényt, amelyek így az Emberi Jogok Európai Bírósága által a menedékkérők őrizetben tartásával kapcsolatban megfogalmazott kritériumaival is összhangba kerülnek - közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton az MTI-vel.2012-10-28 11:26:00 0
Benyújtották a Balog Zoltán által jegyezett javaslatot szombatonBenyújtotta szombaton a kormány a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételét szabályozó törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.2012-10-28 11:22:00 0
Trianoni emlékművet avattak ZuglóbanTrianoni emlékművet avattak a főváros XIV. kerületében, a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésében szombaton.2012-10-28 11:16:00 0
Közel 1800 közfoglalkoztatott kapott munkát idén NyíregyházánAz idén csaknem 1800 közfoglalkoztatottnak adtak munkát Nyíregyházán - közölte a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.2012-10-28 11:01:00 0
Latorcai: A kormány kiemelten támogatja a civil szervezeteketA kormány törekvése, hogy a magyarországi civil társadalom tovább erősödve néhány éven belül mintává váljon az Európai Unió más országai számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. Latorcai Csaba szerint egyes civil szervezetek kezdeményezései követendő példát jelenthetnek.2012-10-28 10:52:00 0
"Magyarország sportnagyhatalom"Magyarország sportnemzet, sportnagyhatalom, azonban fontos, hogy ne elégedjünk meg ennyivel. Sportoló nemzetté kell váljunk - nyilatkozta portálunknak Simicskó István sportért felelős államtitkár. Beszélt arról is, a mindennapos testnevelés fontos program, amely által a fiatalokban kifejlődhet az igény a napi mozgásra. A kormánypárti politikus szerint a kormányzati törekvések és intézkedések bizonyítják, hogy a kabinet stratégiai jelentőségű ágazatnak tekinti a sportot.2012-10-28 10:46:00 0
"Magyarország sportnagyhatalom"Magyarország sportnemzet, sportnagyhatalom, azonban fontos, hogy ne elégedjünk meg ennyivel. Sportoló nemzetté kell váljunk - nyilatkozta portálunknak Simicskó István sportért felelős államtitkár. Beszélt arról is, a mindennapos testnevelés fontos program, amely által a fiatalokban kifejlődhet az igény a napi mozgásra. A kormánypárti politikus szerint a kormányzati törekvések és intézkedések bizonyítják, hogy a kabinet stratégiai jelentőségű ágazatnak tekinti a sportot.2012-10-28 10:27:00 0
Magas állami kitüntetést vett át Lady Valerie Solti Orbán Viktortól + képgalériaA Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vette át Lady Valerie Solti Orbán Viktor miniszterelnöktől szombaton a Parlament Munkácsy-termében. Képgalériánk megtekinthető itt.2012-10-27 20:08:00 0
Német nagyvállalatok képviselőivel tárgyalt Orbán ViktorOrbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ma délután a Országházban csaknem két órán keresztül tárgyalt a Magyarországon működő legnagyobb német vállalatok képviselőivel, a Német Üzleti Fórum keretében - tájékoztatott közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-10-27 18:01:00 0
Selmeczi: A Fidesz politikája a megegyezésre épülAz MSZP-vel alapvető kérdésekben nem tudunk egyetérteni - reagált Selmeczi Gabriella Kiss Péter (MSZP) nyilatkozatára.2012-10-27 17:22:00 0
Cél a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásA kormány átalakítja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszerét, újraszabályozza a foglalkoztatók ellenőrzését, támogatásának, minősítésének rendszerét - tájékoztatott a szociális államtitkárság szombaton.2012-10-27 17:20:00 0
A szocialista politikusoknak igen rövid az emlékezetükA nemzeti együttműködés kormánya - Európában példa nélkül - növelte a foglalkoztatottságot - reagált Selmeczi Gabriella Gúr Nándor (MSZP) sajtótájékoztatójára.2012-10-27 16:40:00 0
Jövőre 8,5 milliárdot fordítanak hajléktalan-ellátásáraAz utcai szolgálatok támogatásával együtt a kormány 2012-ben több mint 8,5 milliárd forintot fordít a hajléktalan emberek ellátására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.2012-10-27 15:35:00 0
Párizsban tárgyal Martonyi János külügyminiszterA magyar-francia együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről, aktuális kül- és biztonságpolitikai, valamint Európa-politikai kérdésekről tárgyal Martonyi János külügyminiszter francia kollégájával hétfőn Párizsban - tájékoztatta a Külügyminisztérium szombaton az MTI-t.2012-10-27 15:32:00 0
Soltész: Kiemelten fontos az identitás megőrzéseAz identitás megőrzését kiemelten fontosnak tartotta a határon túl élő magyar fiatalok számára is Soltész Miklós államtitkár a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szombaton Kecskeméten tartott rendezvényen elmondott köszöntőjében.2012-10-27 15:30:00 0
Házszabályt módosítana a Fidesz a főösszegek ügyébenA költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása során a büdzsé egyenlegére, illetve a fejezetek bevételi és kiadási főösszegére – a kormány által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat kivételével – kizárólag a költségvetési bizottság nyújthat be módosító javaslatot - ezzel javasolja kiegészíteni az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló országgyűlési határozatot a fideszes Rogán Antal.2012-10-27 15:26:00 0
Az autonómia stabilitást, gyarapodást hozhatAz erdélyi magyarság teljesítménye az egész magyar nemzetre és Magyarországra is kihat - jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kimondó Kolozsvári nyilatkoztat huszadik évfordulója alkalmából szervezett konferencián Kolozsváron.2012-10-27 15:19:00 0
A helyi szolgáltatások fejlesztésén dolgozik a II. kerületA rendezett, otthonos környezet kialakítását és az intézményhálózat fejlesztését nevezte legfontosabb célkitűzésének Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere az MTI-nek adott interjúban. Arról is szólt, hogy a főváros és a kerületek kölcsönösen érdekeltek egymás sikereiben.2012-10-27 15:15:00 0
Kövér: Stratégiai kincs lesz az élelmiszer és az ivóvízKövér László szerint a falu, a vidék agrárnépessége az, amely ezer esztendőn át megtartotta ezt az országot, a szó fizikai, politikai értelmében, és a hagyományok, a kultúra fenntartása tekintetében is. Az Országgyűlés elnöke erről szombaton beszélt újságírók előtt Békéscsabán, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt országos vezetői értekezlete után.2012-10-27 15:10:00 0
Navracsics: "Fiatalodik a közigazgatás"Nemcsak intézményi, jogszabályi és professzionális, hanem nemzedéki megújulás is zajlik a közigazgatásban - mondta Navracsics Tibor miniszter a ReGeneráció - kormányzati karrierexpó 3.0 című rendezvényt megnyitva szombaton Budapesten, a Millenárison.2012-10-27 12:29:00 0
A Miniszterelnöki Sajtóiroda és a Kormányszóvivői Iroda közös közleményeOrbán Viktor miniszterelnök javaslata az önkormányzatok adósságcsapdából való kimentésére függetlenségük helyreállítása érdekében:2012-10-27 12:21:00 0
Orbán: Kimentjük a településeket az adósságcsapdából + képgaléria, videóElső lépésben megkezdtük az ország államadósságának a csökkentését, utána megnyitottuk a második frontot, hozzákezdtünk a devizahitelesek adósságcsapdából való kihozatalához, most pedig eljött az ideje, hogy megnyissuk a harmadik frontot is, ezúttal az eladósodott településeket kell megmenteni – hangsúlyozta Orbán Viktor az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen. A miniszterelnök bejelentette, összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Képgalériánk megtekinthető itt.2012-10-27 11:43:00 1
Történet, újrajátszva2012-10-27 11:29:00 0
A kormány segítségét kérik az önkormányzatokA kormány segítségét kérik az önkormányzatok, hogy kikerülhessenek az adósságcsapdából, megszabadulhassanak adósságterhük egy részétől - mondta Szita Károly Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere szombaton a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen.2012-10-27 10:48:00 0
Végre együtt2012-10-27 10:30:00 0
Össze van fogva2012-10-27 10:23:00 0
"Mi azon vagyunk, hogy legyen megállapodás"Lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.2012-10-27 10:11:00 0
Párbeszéd a borászokkal - a legjobb szabályozás szülessenEgri borászokkal találkozott Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő annak kapcsán, hogy az Országgyűlés  hamarosan tárgyalja a hegyközségekről szóló törvényjavaslatot. A fórumon az érintettek is elmondták véleményüket, észrevételeiket a tervezett változtatásokról.2012-10-27 09:49:00 0
Gyömrő és Csömör is aláírta a járási megállapodástGyömrő és Csömör polgármestere is aláírta a járási megállapodást, mivel a napokban lezajlott tárgyalások eredményeként mindkét településen járási kirendeltség létesül - tájékoztatta a Pest Megyei Kormányhivatal a pénteki aláírás után az MTI-t.2012-10-26 17:59:00 0
Lázár személyesen fejezte ki részvétét a hozzátartozóknakLázár János péntek reggel találkozott az M5-ös autópályán szerdán történt tragikus balesetben elhunyt nő családjával és mély részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.2012-10-26 16:49:00 0
Balog: Fontos az emberi méltóság tiszteleteRaoul Wallenberg vándorkiállítást nyitottak meg pénteken Helsinkiben, az egyetemi könyvtár új épületében; Magyarországot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviselte az eseményen.2012-10-26 16:41:00 0
A kormány elfogadta a konzuli törvény módosításáról szóló javaslatotMagyarország Kormánya elfogadta a Konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról szóló javaslatot - közölte a Külügyminisztérium, pénteken.2012-10-26 16:32:00 0
Pályázat hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásáraHátrányos helyzetű diákok felzárkózásának elősegítésére három programban összesen mintegy 11,5 milliárd forintra pályázhatnak oktatási intézmények és más szervezetek még két hétig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2012-10-26 16:32:00 0
Selmeczi: Hiteltelennek tűnik Burány aggodalmaBurány Sándor aggodalma kissé hiteltelennek tűnik annak tudatában, hogy a szocialista kormányok részeként szerepe volt az ország eladósításában - olvasható Selmeczi Gabriella pénteki közleményében.2012-10-26 16:29:00 0
A kormány zöld Duna-stratégiát valósít megA kormány zöld Duna-stratégiát valósít meg, vagyis azt szeretné, hogy Magyarország területén a Duna mindkét partja Natura 2000 természetvédelmi terület legyen - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.2012-10-26 15:20:00 0
Szaló Péter: Új időszámítás kezdődik az építésügybenÚj időszámítás kezdődik a magyar építésügyben 2013. január 1-jétől, átalakulnak ugyanis a helyi közigazgatás elemei, létrejönnek a járási hivatalok, és létrejönnek a járási hivatalokban az építésügyi és az építés-felügyeleti hivatalok - mondta a Belügyminisztérium építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára pénteken Budapesten, egy energiaügyekkel foglalkozó szakmai konferencián.2012-10-26 15:02:00 0
Milliárdos támogatás Dánszentmiklós és Nyáregyháza csatornaprojektjéreTeljessé válhat a 2004-ben félig elkészült csatornázás a Pest megyei Dánszentmiklóson, valamint Nyáregyházán, miután a közös projekt második üteméhez 1,24 milliárd forint uniós támogatást nyertek - közölte Dánszentmiklós polgármestere pénteken az MTI-vel.2012-10-26 14:25:00 0
"Nemcsak a múlt köti össze Magyarországot és Lettországot"Nemcsak a múlt köti össze Magyarországot és Lettországot - jelentette ki pénteken Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki kétnapos rigai látogatását követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek.2012-10-26 14:19:00 0
Kerékpárút épülhet a Rákos-patak teljes hosszánEgyüttműködnek a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a Duna vonalától a Gödöllői-dombságig kiépülhessen a turisztikai elemekkel összekapcsolt kerékpárút - jelentette be Riz Levente (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.2012-10-26 14:11:00 0
Kiemelt szerepet kap a biomassza a megújuló energiaforrások közöttA szilárd biomassza lesz előreláthatólag a legnagyobb arányban hasznosított megújuló energiaforrás Magyarországon – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára egy pénteki gödöllői tanácskozáson.2012-10-26 14:04:00 0
Varga: Egyáltalán nem szakadtak meg a tárgyalásokEgyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások, a nemzetközi szervezetek jelenleg a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító intézkedéseket értékelik - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-nek.2012-10-26 13:55:00 0
A magyar gazdaság növekedési lehetőségei az autóiparban vannakMagyarország gazdasági növekedési lehetőségei a még világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kuplunggyártással foglalkozó, szombathelyi LuK Savaria Kft. sajtoló automatájának üzembe helyezési ünnepségén pénteken.2012-10-26 13:45:00 0
Orbán Viktor részt vesz a Német Üzleti FórumonOrbán Viktor miniszterelnök a Magyarországon jelenlévő nagy német cégek vezetőivel találkozik szombaton Budapesten - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel pénteken.2012-10-26 13:43:00 0
"Csökkenteni kell az uniós tagországok külső energiafüggőségét"Energiaváltás előtt áll Európa, a fosszilis - a szénalapú - energiahordozókat kívánja felváltani elsősorban a megújuló - például a szél, a nap, a víz, a geotermikus - alapú forrásokkal - jelentette ki Glattfelder Béla, európai parlamenti képviselő egy pénteki, budapesti szakmai tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón.2012-10-26 13:03:00 0
A válsághoz kell igazítani a pénzügyi piacok szabályaitAz Európai Parlament plenáris ülésén nagy többséggel támogatta a Gazdasági és Monetáris Bizottság által javasolt változtatásokat a pénzügyi eszközök piacairól szóló új szabályozásról. A döntésnek köszönhetően az új szabályok révén növekedni fog a hatóságok hatásköre és egyértelmű működési szabályok vonatkoznak majd valamennyi kereskedési tevékenységre - értékelte a jelentéseket Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő.2012-10-26 13:02:00 0
Harmadik alpolgármestere is lett GyőrnekKettő helyett mostantól három alpolgármestere van Győrnek, miután a megyei jogú város közgyűlése pénteken megválasztotta a tisztségre Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) képviselőt.2012-10-26 13:01:00 0
Kósa: A megoldás már látótávolságon belül vanA megoldásnak január 1-jéig meg kell születnie, hiszen a szektorra olyan radikális átalakítás vár, amilyenre 1990 óta nem volt példa.2012-10-26 12:56:00 0
Csaknem kétmilliárd forintból fejleszthetik a péri repülőteretCsaknem kétmilliárd forintból fejleszthetik a Győrhöz közeli Pér repülőterét; a költségek legnagyobb részét az Audi-gyár állja - derül ki abból az előterjesztésből, amelyet pénteki ülésén fogadott el a kisalföldi megyeszékhely közgyűlése.2012-10-26 12:55:00 0
Jogerősen elmarasztalták a Lázár Jánost rágalmazó férfitNagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében jogerősen bűnösnek találta a Szegedi Törvényszék Raguczki Gábort, akit a Magyar Jelen című újságban megjelent interjúja miatt Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Hódmezővásárhely korábbi fideszes polgármestere perelt be.2012-10-26 12:47:00 0
A tárca minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása kapcsánA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása tekintetében, az erről szóló előterjesztést a kormány november 7-i ülésén véglegesíti - válaszolta a tárca az MTI kérdésére pénteken.2012-10-26 12:45:00 0
Meddig tűri még az Európai Bizottság a diszkriminatív Benes-dekrétumokat?Bagó Zoltán fideszes, Mészáros Alajos felvidéki (MKP) és Tőkés László erdélyi (EMNP) európai parlamenti képviselők írásbeli kérdést intéztek az Európai Bizottsághoz a Benes-dekrétumok ügyében. A dokumentumban a képviselők rámutatnak: a diszkriminatív jogszabályokat Szlovákia 2007-ben megerősítette, ezért az Európai Bizottságnak fel kell lépnie azokkal szemben.2012-10-26 12:03:00 0
Hazánk különösen érdekelt a szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdésébenBagó Zoltán fideszes EP-képviselő, a Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja szerint az Európai Unió és benne Magyarország érdeke, hogy Japánnal szabadkereskedelmi egyezményt kössön - közölte portálunkkal csütörtökön az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.2012-10-26 11:53:00 0
"Ragaszkodnunk kell a kiotói kvótáinkhoz!"Bánki Erik fideszes európai parlamenti képviselő szerint a kelet-európai országok érdekeinek figyelembevétele nélkül az EU képtelen lesz a hatékony érdekérvényesítésre a nemzetközi klímatárgyalásokon.2012-10-26 11:50:00 0
Járóka: Egyre többeknek okoz komoly gondot a mindennapi megélhetés az unióbanJáróka Lívia fideszes EP-képviselő csütörtök esti napirend előtti felszólalásában üdvözölte, hogy októberi ülésén az Európai Tanács elkötelezettséget tanúsított a foglalkoztatás-bővítés és a társadalmi befogadás mellett. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a következő többéves pénzügyi keret véglegesítésére összehívandó novemberi csúcstalálkozó megerősíti majd a leghátrányosabb helyzetű közösségek integrációját célzó javaslatokat - tájékoztatta portálunkat pénteken az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.2012-10-26 11:49:00 0
Hende: Jelentős fejlesztés előtt áll a pápai légibázisA kormány szerdai ülésén döntött, a NATO-val már egyeztetve, arról, hogy a pápai repülőteret egy vegyes használatú civil és katonai teherszállító gépek fogadására is alkalmas intermodális logisztikai csomóponttá fejlesztik - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken, a Vas megyei Hegyfalu közelében, az épülő M86-os főút mentén tartott sajtótájékoztatóján.2012-10-26 11:48:00 0
Selmeczi: Nincs más kiút a válságból, mint amin hazánk jár + videóSelmeczi Gabriella az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a kiigazító intézkedésekre azért van szükség, hogy az államháztartás GDP-arányos hiánya 3 százalék alatt legyen. Hangsúlyozta: ezt várja tőlünk Brüsszel. „Ne felejtsük el, hogy a kormány részéről eltökélt a szándék, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Hazánk 2004 óta nem tudja teljesíteni ezt a célt, magyarul túlköltekezünk, nagyon nagy a hiány."2012-10-26 11:39:00 1
Illés: A pontos információ óriási értékIllés Zoltán szerint a meteorológiai adatok begyűjtése állami feladat, ezért növelné az állam szerepét az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) finanszírozásában. A környezetügyért felelős államtitkár szerint új törvényben fogják kiküszöbölni azt, hogy az időjárási adatokat magáncégek másodközölve eladhassák.2012-10-26 11:11:00 0
Illés: A pontos információ óriási értékIllés Zoltán szerint a meteorológiai adatok begyűjtése állami feladat, ezért növelné az állam szerepét az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) finanszírozásában. A környezetügyért felelős államtitkár szerint új törvényben fogják kiküszöbölni azt, hogy az időjárási adatokat magáncégek másodközölve eladhassák.2012-10-26 11:08:00 0
Czomba: Rendkívül fontos a pályakezdők segítéseA foglalkoztatásért felelős államtitkár rendkívül fontosnak nevezte a pályakezdő fiatalok munkába állásának segítését. Ezért is indítják el a csütörtökön bejelentett két új foglalkoztatási programot - mondta Czomba Sándor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2012-10-26 11:01:00 0
A történelem visszafoglalásaKitiltaná a királyi palota környezetéből az üzleti típusú rendezvényeket Nagy Gábor Tamás. A Várnegyed polgármestere a napokban küld az ügyben felterjesztést a fejlesztési miniszterhez, mert szeretné megakadályozni a palotanegyed leértékelődését.2012-10-26 09:50:00 0
Kapitalizmus és egyenlőtlenség2012-10-26 09:41:00 0
Az utolsó szalmaszál2012-10-26 09:26:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-10-26 09:14:00 0
Címeres2012-10-26 09:09:00 0
Baloldali buliAkarjuk-e, vagy sem, a reklámok, a píárszakma fénykorát éljük. Számos inkább ötlet-, mint szellemdús, mérsékelt tehetségű teremtmény dolgozik a területen. Kis tudással, nagy ambíciókkal. Igaz ugyan, hogy a reklámszakemberek és jelszógyártók fele nem ismeri a magyar nyelvet, ízes kifejezések helyett csak ízetlen megjegyzések ragadnak rá, nem tudja, mi a különbség ínycsiklandó és ínycsiklandozó közt. (Előbbit Krúdy is használta, utóbbit csak a tévében hallani.) Már a szemünk se rebben, ha egy tévéreklámban ötvenedszer is arról értesülünk, hogy a filé a hal legfinomabb része. Pedig nem az. Hanem a húsnak a kicsontozott, halnak a szálkátlanított része.2012-10-26 09:06:00 0
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a Déli Áramlattal kapcsolatos ügyeketKiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Déli Áramlat földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kijelölte az eljáró hatóságokat a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent rendeletében.2012-10-26 08:43:00 0
Orbán Viktor részt vesz a LuK Savaria gépindító ünnepségénPénteken tartják a szombathelyi LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. új gyártócsarnokának gépindító ünnepségét, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.2012-10-26 08:37:00 0
Két medencével bővítik a városi strandfürdőt HódmezővásárhelyenMégsem épít élményfürdő-komplexumot Hódmezővásárhely, az uniós támogatással megvalósítandó, milliárdos nagyságrendű fürdőkomplexum helyett saját forrásból bővítik két medencével a városi strandfürdőt és uszodát – tájékoztatta Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.2012-10-26 08:33:00 0
EMMI: zavart kelt a pedagógusok szakszervezeteAlaptalan félelmeket kelt a tanítókban és a tanárokban a Pedagógusok Szakszervezete. Az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkársága a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen, valamint az e tárgyban tett nyilatkozataiban egyértelművé tette, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy 2013. szeptember elsején hatályba léphessen a Nemzeti köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógus életpályamodell - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, csütörtökön.2012-10-25 18:51:00 0
Ellenőrzést tartottak a Budapesti Nagybani PiaconNégy tonna zöldség megsemmisítése, valamint több mint 2 millió 300 ezer forint bírság az eredménye annak a Budai Gyula vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár koordinálásával csütörtökre virradóan végrehajtott újabb összehangolt hatósági razziának, amelyet a Budapesti Nagybani Piacon tartottak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.2012-10-25 18:24:00 0
Elkészült az újpesti szakorvosi rendelő energetikai korszerűsítéseBefejezték az újpesti szakorvosi rendelő épületenergetikai korszerűsítését. A csütörtökön átadott beruházás 305 millió forintból valósult meg.2012-10-25 18:12:00 0
"A kultúra a nemzet szellemi kisugárzásának megtestesítője" + képekÉpp a válságban van leginkább szükség arra, hogy a maihoz hasonló kiállításokkal megmutassuk: az élet több a létért folytatott puszta harcnál – jelentette ki Orbán Viktor a Szépművészeti Múzeum Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő című kiállításának csütörtöki megnyitóján. A kiállított festmények a világ 40 nagy múzeumából érkeztek, a több mint 150 művet felvonultató tárlat február közepéig tekinthető meg. Az eseményen készült képeket itt nézheti meg.2012-10-25 17:56:00 0
Szakértői hálózatot hoznának létre a V4-ekA nyugat-balkáni reformfolyamatokat támogató szakértői hálózat kialakítását kezdeményezik a visegrádi négyek - jelentették be csütörtökön Varsóban a V4-Nyugat-Balkán kibővített külügyminiszteri találkozó résztvevői.2012-10-25 16:49:00 0
Czerván: Növelni kell az állattenyésztés arányátMagyarországon az unió átlagánál kisebb az állattenyésztés aránya a mezőgazdaságban, a szaktárca ennek az aránynak a növelését kívánja elérni, például a már kidolgozott sertésstratégia megvalósításával - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián az MTI-nek.2012-10-25 16:41:00 0
Az Emmi vezetői is csatlakoztak a mellrák elleni összefogáshozAz Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetői csatlakoztak a Szalagcímem a mellrák ellen kezdeményezéshez; az ország mellrák elleni legnagyobb összefogásának szalagját többek között Balog Zoltán miniszter és több államtitkára is aláírta - közölte az Emmi csütörtökön az MTI-vel.2012-10-25 16:37:00 0
Magyarország mindent megtesz a hiánycél teljesítéséértMagyarország kész minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy kikerülhessen az Európai Unió 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - mondta csütörtökön Londonban Cséfalvay Zoltán.2012-10-25 15:34:00 0
Másfél milliárdos fejlesztés kezdődik az ozorai várban és környékénA nyüzsgő reneszánsz világot szeretnék újrateremteni Ozorán azzal a másfél milliárd forintos fejlesztéssel, amelynek támogatási szerződését csütörtökön a helyszínen írták alá, és amelynek keretében folytatódik a várkastély felújítása, a község pedig egy reneszánsz főteret kap.2012-10-25 15:23:00 0
"Ez az irányelv a szolidaritás kifejezése Európa nemzetei közt"Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén túlnyomó többséggel elfogadták Bauer Edit szlovákiai magyar néppárti EP-képviselő előterjesztését az uniós polgárok unión kívüli konzuli védelmének erősítéséről.2012-10-25 15:02:00 0
Eredményes a Külügyminisztérium és a kárpátaljai közgyűlés együttműködéseA Külügyminisztérium és a Kárpátalja Megyei Közgyűlés közötti megállapodás a keleti partnerségi program megvalósulásának "konkrét és máris eredményesnek bizonyult" példája, a közös fejlesztési projektek teljesítése jó ütemben halad - válaszolta Martonyi János külügyminiszter Szabó Vilmos szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.2012-10-25 14:37:00 0
Sertésszaporító telepet adtak át NádudvaronKétmilliárd forintot meghaladó beruházással elkészült Nádudvaron a Tiszántúl legkorszerűbb sertésszaporító telepe; a HAGE Hajdúsági Agráripari Zrt. háromezer kocás telepét szerdán adta át Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke és Kovács Lajos, a HAGE Zrt. igazgatósági elnöke.2012-10-25 14:28:00 0
Új egészségügyi központot adtak át DebrecenbenTöbb orvosi és védőnői körzet rendelőjének és egy kisebb labornak ad otthont a Debrecenben csütörtökön átadott, 87 millió forintból kialakított új egészségügyi központ.2012-10-25 14:10:00 0
Gál: Tovább javul az uniós polgárok konzuli védelmeAz Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottság által készített jelentést az uniós polgárok unión kívüli konzuli védelméről szóló tanácsi irányelvtervezetről. "A döntésnek köszönhetően polgáraink kézzelfoghatóbb segítséget kapnak az Uniótól, amennyiben harmadik országban tartózkodnak" - értékelte a szavazás eredményét Gál Kinga fideszes EP-képviselő.2012-10-25 13:44:00 0
"A gyógyuló testnek a lélek adhatja a legerősebb támaszt"Áder János köztársasági elnök szerint semmi mással nem pótolható gyógyító erő lakozik a szeretetben, az elesettek gyámolításában, a betegek megsegítéséért vállalt cselekvő gondviselésben. Az államfő erről csütörtökön, a Bethesda Gyermekkórház újraalapításának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt.2012-10-25 13:24:00 0
Szabadkereskedelmi tárgyalások JapánnalAz Európai Parlament mai strasbourgi ülésén határozatot fogadott el, amelyben sürgette az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megindítását. Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő szerint az Európai Unió és benne Magyarország érdeke, hogy Japánnal szabadkereskedelmi egyezményt kössön.2012-10-25 12:59:00 0
Új bölcsődét nyitott JózsefvárosÚj, hatvan férőhelyes bölcsőde nyílt csütörtökön a főváros VIII. kerületében, a beruházás mintegy 317 millió forintból valósult meg.2012-10-25 12:25:00 0
Magyar Érdemrendet vehetett át Gazsó Ferenc szociológus a miniszterelnöktőlA Magyar Érdemrend a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésének érdekében végzett munka elismeréséül szolgál, ha kitüntetünk valakit, akkor ezzel azt jelezzük, hogy egyetértünk céljaival - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést nyújtott át Gazsó Ferenc szociológusnak a Parlamentben csütörtökön.2012-10-25 12:22:00 0
Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdőknekKét újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2012-10-25 12:06:00 0
"A sport nemzeti ügy"A kormány számos problémával és rendezetlenséggel szembesült a 2010-es kormányalakítást követően, és célul tűzte ki ezek megoldását, hogy „tiszta lappal lehessen megindulni a következő olimpiai felkészülési időszaknak” – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatón. Ugyanitt Borkai Zsolt, a MOB elnöke bejelentette: jövőre 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül az a 14 sportági szakszövetség, akik nem jutnak hozzá a társasági adókedvezményekből befolyt összegekhez. Simicskó István sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, a kormány ellenőrizni fogja ezek végrehajtását, hatékonyságát.2012-10-25 12:08:00 0
Balog Zoltán nyitotta meg a Helsinki KönyvvásártBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szavaival nyílt meg ma délelőtt Finnországban az október 25. és 28. között zajló Helsinki Könyvvásár, melynek idén Magyarország a díszvendége - közölte portálunkkal az Emberi Erőforrás Minisztérium, csütörtökön.2012-10-25 12:03:00 0
Javaslatokat várnak a Polgári Magyarországért díj kitüntetettjeireA Polgári Magyarországért díj kitüntetettjeire az idén november 15-ig, e-mailben vagy levélben várják a javaslatokat - közölte Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön az MTI-vel.2012-10-25 11:56:00 0
Győri: A brit kormány is megállapodást akar az EU-büdzsérőlA brit kormány is azt szeretné, ha jó megállapodás születne a következő uniós költségvetésről, ám a brit álláspont továbbra is az, hogy a kiadások ne emelkedjenek az inflációt meghaladó mértékben - mondta csütörtökön, kétnapos londoni tárgyalásait összegezve Győri Enikő.2012-10-25 11:53:00 0
Várhatóan az idén is megterem az ország kukorica szükségleteVárhatóan az idén is megterem az ország kukorica szükséglete Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint.2012-10-25 11:47:00 0
Kanadában egyeztetett a Nemzeti összetartozás bizottságának delegációjaDr. Hoppál Péter, az Országgyűlés Magyar-Kanadai Baráti Tagozatának elnöke és Potápi Árpád János, a Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke (Fidesz) október 24-én az ottawai parlamentben megbeszélést folytatott Eve Adams-szel és Corneliu Chisu-val, a kanadai Képviselőház baráti tagozatának elnökével és alelnökével, valamint más képviselőkkel - közölte az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága, csütörtökön2012-10-25 11:32:00 0
Varga: Továbbra is bízom benne, hogy lesz megállapodásHa egy ilyen megállapodás olcsóbbá tudja tenni az ország adósságának finanszírozását, és ez a magyar adófizetőknek kevesebb pénzébe kerül, mint az elmúlt években, akkor megéri megegyezni – mondta a Demokratának az IMF-tárgyalások kapcsán Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. A kormánypárti politikus úgy vélekedett, a valutaalappal történő megállapodás legalább egy százalékponttal csökkentené a kamatainkat, vagyis nyolcvan-száz milliárdot tudnánk megspórolni évente.2012-10-25 10:54:00 0
Varga: Továbbra is bízom benne, hogy lesz megállapodásHa egy ilyen megállapodás olcsóbbá tudja tenni az ország adósságának finanszírozását, és ez a magyar adófizetőknek kevesebb pénzébe kerül, mint az elmúlt években, akkor megéri megegyezni – mondta a Demokratának az IMF-tárgyalások kapcsán Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. A kormánypárti politikus úgy vélekedett, a valutaalappal történő megállapodás legalább egy százalékponttal csökkentené a kamatainkat, vagyis nyolcvan-száz milliárdot tudnánk megspórolni évente.2012-10-25 10:44:00 0
Sportági szakszövetségek vezetőivel egyeztetett Orbán ViktorSportági szövetségek vezetőivel egyeztet 2012. október 25-én Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben.2012-10-25 10:30:00 0
Összefogással ellenőrzik a Homokhátság vendégmunkásaitElutasítja a Jobbik kedd esti demonstrációját, és összefogással próbálják ellenőrizni a térség vendégmunkásait - reagált a Jobbik megmozdulására Nógrádi Zoltán (Fidesz), Mórahalom polgármestere szerdán Szegeden tartott sajtótájékoztatóján.2012-10-25 10:06:00 0
Három a magyar igazság2012-10-25 09:12:00 0
Szemben a valósággal2012-10-25 09:08:00 0
Teadélután2012-10-25 08:58:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-10-25 08:55:00 0
A kertvárosi jelleg megtartása mellett fejlesztik a XVI. kerületetAz infrastruktúra fejlesztését tartja a legfontosabbnak Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere, aki az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy szeretnék megőrizni a városrész családi házas jellegét.2012-10-25 08:48:00 0
Fazekas: Csak földműves vásárolhat földet + videóAz új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel- mind külföldön - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az M1 Az Este című műsorában.2012-10-25 08:41:00 1
Martonyi: Keressük az együttműködési lehetőségeketA két ország közös politikai és gazdasági érdekei tartós, erős együttműködést alapozhatnak meg - mondta az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter, összegezve a lengyel kollégájával, Radoslaw Sikorskival tartott szerdai varsói megbeszélését.2012-10-25 08:33:00 0
Megjelent a debreceni Nagyerdei Stadion kivitelezési pályázataMegjelent szerdán a debreceni Nagyerdei Stadion kivitelezéséről szóló nyílt közbeszerzési pályázat, az érdeklődő cégek december 5-ig tehetnek ajánlatot a munkálatok elvégzésére.2012-10-25 08:26:00 0
Biztos irányítja a segélyhívó rendszer megvalósításátMiniszteri biztos irányítja az egységes segélyhívó rendszer megvalósítását, illetve a Robotzsaru elnevezésű integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer kidolgozását.2012-10-25 08:20:00 0
A magyar közigazgatási reform volt a londoni OECD konferencia egyik témájaNeves nemzetközi fórumon, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai konferenciáján mutatták be a magyar közigazgatási reformot. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az OECD meghívására Londonban, a tagállamok közigazgatási vezetőinek éves találkozóján, 34 ország képviselői előtt ismertette a magyar közigazgatási reformot, az eddigi eredményeket és a tervezett intézkedéseket.2012-10-25 08:10:00 0
Martonyi: Erősíteni kell a lengyel-magyar kereskedelmetA számok azt mutatják, hogy a lengyel-magyar kereskedelmi forgalom elmarad a lehetőségektől - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Waldemar Pawlak lengyel miniszterelnök-helyettessel, gazdasági miniszterrel tartott szerdai varsói tárgyalásáról az MTI-nek.2012-10-24 21:03:00 0
NGM: reális a jövő évre tervezett 1225,5 milliárd kamatkiadásA 2013. évi kamatkiadásokra tervezett 1225,5 milliárd forint reális, sőt akár alacsonyabb is lehet egy, a magyar érdekeknek megfelelő nemzetközi megállapodás megkötésével - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára egy szerdai online tájékoztatón.2012-10-24 20:58:00 0
Kósa: Mindenképp szükség van konszolidációraCsak akkor szabad konszolidálni az önkormányzati rendszert, ha a jövő évben kialakítjuk azokat a kereteket, amelyek azt biztosítják, hogy az önkormányzati rendszer a saját bevételeiből a működési kiadásait finanszírozni tudja - jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Dancsó Józseffel, Orosháza polgármesterével, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnökével, Szabó Gellérttel, a Magyar Faluszövetség elnökével és Dietz Ferenccel, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szerdán. Dancsó József ugyanitt arról beszélt, az önkormányzati rendszer megfontoltan gazdálkodott az elmúlt években, ugyanakkor javítani kell a települések likviditási helyzetén, és meg kell oldani a meglévő adósságállományok konszolidációját.2012-10-24 19:57:00 0
"Ez egy csendes, de nagyon masszív kötelék"Székesfehérvár országgyűlési képviselőjét, a megyei közgyűlés elnökét, Vargha Tamást nevezte ki Áder János köztársasági elnök a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkárává október 16-án. Vargha Tamással a kinevezését követően a Fehérvár című hetilap készített interjút.2012-10-24 17:19:00 0
"Ez egy csendes, de nagyon masszív kötelék"Székesfehérvár országgyűlési képviselőjét, a megyei közgyűlés elnökét, Vargha Tamást nevezte ki Áder János köztársasági elnök a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkárává október 16-án. Vargha Tamással a kinevezését követően a Fehérvár című hetilap készített interjút.2012-10-24 17:15:00 0
Nőtt az államadósság az EU-ban, Magyarországon csökkentTovább nőtt az Európai Unió tagországainak adóssága a második negyedévben, jócskán meghaladva az unió által megengedett szintet.2012-10-24 17:02:00 0
Balog: Össze kell gyűjtenünk Magyarország barátaitHivatalos látogatást tesz Joachim Gauck német szövetségi elnöknél Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.2012-10-24 16:59:00 0
A nagy többség támogatja a kormány erőfeszítéseitA budapesti, Kossuth téri állami ünnepségen részt vevő óriási tömeg azt mutatta, hogy az emberek többsége megérti és támogatja a kormánynak az ország érdekében tett erőfeszítéseit - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Kiskunfélegyházán.2012-10-24 16:56:00 0
Őszinte részvétét fejezte ki Lázár János"A legnagyobb tragédia az, hogy meghalt egy ember" - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek a szerda reggel történt balesetével kapcsolatban; úgy fogalmazva: "nem tudom kifejezni az együttérzésnek, a részvétnek azt a fokát, amely vissza tudná adni, amit gondolok, amit érzek. Meg fogom keresni a családot, és amiben tudok, igyekszem majd segíteni nekik".2012-10-24 16:34:00 0
Olcsóbb és jobb minőségű légi szolgáltatást az európai polgároknak!Tegnap este az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadta el az egységes európai égboltra vonatkozó jogszabályok végrehajtásáról szóló jelentést. Bánki Erik fideszes európai parlamenti képviselő a témáról szóló parlamenti vitában kiemelte: a vonatkozó uniós jogszabályok határidőre történő tagállami végrehajtása kiemelten fontos feladat, hiszen az európai szinten hatékonyabb légiforgalmi irányítási rendszer megteremtése jelentős gazdasági többletet és környezeti megtakarításokat eredményez, valamint számos új munkahelyet teremt.2012-10-24 16:26:00 0
NGM: 13,7 milliárd forint volt szeptemberben az államháztartás többleteAz államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 94,7 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a végleges adatokat a honlapján.2012-10-24 15:54:00 0
Budai: Ösztönözni kell a gazdák kapcsolatteremtésétÖsztönözni kell a határon túli és az anyaországi gazdák kapcsolatteremtését, ezt szolgálják azok a fórumok, amelyeken a gazdaszervezetek képviselői személyesen vehetik fel egymással a kapcsolatot - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten egy szakmai tanácskozáson.2012-10-24 15:17:00 0
Magyar-spanyol miniszterelnöki találkozó lehet jövőreMagyar-spanyol miniszterelnöki találkozót tarthatnak a jövő év elején - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel, miután Martonyi János miniszter Madridban tárgyalt.2012-10-24 15:14:00 0
Kárpátaljára látogat L. Simon LászlóKárpátaljára látogat L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, ahol ünnepi beszédet mond a Magyar Állami Népi Együttes lembergi (Lviv) előadásán, majd megbeszélést folytat Mihajlo Kosztyuk kormányzóval.2012-10-24 14:18:00 0
A kormány nem készül a telefonadó megemeléséreA napokban megjelent sajtóhíresztelések minden alapot nélkülöznek.2012-10-24 13:15:00 0
A debreceni önkormányzat aktív oktatáspolitikát folytatAktív oktatáspolitikát folytat a debreceni önkormányzat január elseje után is, amikor a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ átveszi a helyi oktatási intézményeket - mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.2012-10-24 13:12:00 0
A debreceni önkormányzat aktív oktatáspolitikát folytatAktív oktatáspolitikát folytat a debreceni önkormányzat január elseje után is, amikor a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ átveszi a helyi oktatási intézményeket - mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.2012-10-24 13:08:00 0
Kínában és Dél-Koreában tárgyalt V. Németh ZsoltFöldügyi és mezőgazdasági együttműködésekről tárgyalt Kínában és Dél-Koreában V. Németh Zsolt - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium, szerdán.2012-10-24 13:03:00 0
Az elmúlt 60 év legnagyobb horderejű városfejlesztési programjaNovember elején kezdődik a Ferenciek tere teljes átalakítása, amelynek keretében a buszsávokat középre teszik át, kiváltják az aluljárót és felszíni gyalogos kapcsolatokat alakítanak ki - jelentette be Rogán Antal (Fidesz-KDNP) V. kerületi polgármester szerdán.2012-10-24 12:53:00 0
Az elmúlt 60 év legnagyobb horderejű városfejlesztési programjaNovember elején kezdődik a Ferenciek tere teljes átalakítása, amelynek keretében a buszsávokat középre teszik át, kiváltják az aluljárót, és felszíni gyalogos kapcsolatokat alakítanak ki - jelentette be Rogán Antal (Fidesz-KDNP) V. kerületi polgármester szerdán.2012-10-24 12:46:00 0
Magyarok és lengyelek kaptak állami kitüntetéstA magyar-lengyel barátság jövője olyan emberektől függ, akik mindennapi kapcsolataikkal ápolják azt - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán, miután lengyel és magyar állampolgároknak adott át magyar állami kitüntetéseket a varsói nagykövetségen.2012-10-24 12:39:00 0
1956 hőseire emlékezett CsepelAz 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt hajtott fejet a kerület október 23-án. A megemlékezés a Szent Imre téren, az 1956-os emlékműnél kezdődött 8 órakor, majd a a Királyerdei Művelődési Házban folytatódott.2012-10-24 10:55:00 0
2013 a Polgárok Európai Éve2013 a Polgárok Európai Éve, mely elsődleges céljának tartja az uniós polgárok emberjogi ismereti szintjének növelését, és lehetőséget ad az uniós állampolgárság témakörének megvitatására. A Polgárok Európai Éve a polgárok jogairól és kötelezettségeiről szóló problémák ismeretének javítására összpontosít, felhatalmazva az említett jogokkal élő állampolgárokat a tagállamokon belüli szabad mozgásra és lakhelyváltoztatásra.2012-10-24 10:48:00 0
Kósa Ádám: Erősebb utasjogokat Európában!Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a képviselők nagy többsége támogatta a különböző közlekedési módokban érvényesülő utasjogokról szóló jelentést. A dokumentum sikeréhez dr. Kósa Ádám, fideszes európai parlamenti képviselő tizenkilenc módosító indítvánnyal járult hozzá, melyek kivétel nélkül a fogyatékossággal élő utasok jogainak megerősítésére irányultak. Kósa Ádám üdvözölte a jelentés sikerét, de rámutatott: a fő cél az, hogy a Bizottság értse meg a Parlament üzenetét és kezdjen bele egy közös és egységes jogszabály alkotásába - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája, szerdán.2012-10-24 10:48:00 0
Navracsics: Újra kell definiálnia magát a vajdasági magyarságnakNavracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a magyar-szerb kapcsolatok az elmúlt időszakhoz viszonyítva most a legjobbak, és a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) is hatékonyan tudja képviselni az ott élő magyarság érdekeit. A Belgrádban járt miniszterelnök-helyettes erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel.2012-10-24 09:23:00 0
BM: békésen zajlottak az ünnepi rendezvényekA tárca közleménye szerint országosan 701 rendezvényt jelentettek be, többszázezer ember részvételével. Ezek során négy személlyel szemben intézkedett a rendőrség.2012-10-24 08:44:00 0
Karambolozott a Lázár Jánost szállító autóLázár János államtitkár és az őt szállító mikrobusz vezetője könnyebben megsérült, amikor a jármű karambolozott szerda reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, de már mindketten elhagyhatták a kórházat - közölte a kecskeméti egészségügyi intézmény az MTI-vel.2012-10-24 08:42:00 0
Bűnök és ítéletek2012-10-24 08:31:00 0
Ködös ügyek2012-10-24 08:27:00 0
A szabadság napja2012-10-24 08:22:00 0
Fazekas: A középbirtokok megerősítése a célAz új földtörvénnyel a középbirtokokat akarja erősíteni a kormány, a kisebbeknek pedig lehetőséget teremtene a felzárkózásra - mondta Fazekas Sándor a Világgazdaságnak.2012-10-24 08:17:00 0
Kevesebb pénzből nem lehet több Európát építeni!Két fontos költségvetési témában szavazott ma az Európai Parlament plenáris ülése. A képviselők a 2013-as uniós költségvetés parlamenti olvasatáról és a 2014-2020-as pénzügyi kerettervhez kapcsolódó időközi jelentésről szavaztak, mindkét esetben megerősítették: kevesebb pénzből nem lehet több Európát építeni.2012-10-23 18:47:00 0
Orbán Viktor - Október 23.2012-10-23 18:09:00 0
A Magyar Becsület Rend első kitüntetettjét köszöntötte a miniszterelnökA Kossuth téri ünnepség előtt az országházban átadták a 2010-es kétharmados győzelem után alapított Magyar Becsület Rend első érmét, melyet dr. Tamás Aladárné Szűcs Ilona, a felvidéki Balogvölgy tanítónője kapott.2012-10-23 17:16:00 0
Megbeszélés Hahn biztossal a kohéziós politika jövőjérőlJohannes Hahn regionális politikáért felelős biztossal tárgyalt kedden Strasbourgban Járóka Lívia fideszes EP-képviselő a strukturális és kohéziós alapok rendelettervezetének a leghátrányosabb helyzetű közösségek integrációjára és az európai romastratégia célkitűzéseire gyakorolt hatásáról. A megbeszélés során külön érintették az integrált területi beruházások, valamint a közösségi alapú fejlesztési stratégiák 2014-et követően bevezetendő eszközeit is.2012-10-23 17:02:00 0
Rendőrségi becslés: négyszázezren a Kossuth térenA rendőrség becslése szerint a Kossuth téri hivatalos állami ünnepségen közel 400 ezren vesznek részt - közölte a Belügyminisztérium kedden délután az MTI-vel.2012-10-23 17:21:00 0
Hende: 1956 nagy közös álma a szabadság voltA szabadság volt 1956 közös álma - hangoztatta Hende Csaba kedden Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) '56-os megemlékezésén.2012-10-23 16:23:00 0
Navracsics: Jövő ősszel nyílik meg a Belgrádi Magyar HázJövő ősszel nyílik meg a Belgrádi Magyar Ház - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden a szerb fővárosban, ahol ellátogatott a Magyarország díszvendégségével zajló könyvvásárra.2012-10-23 16:15:00 0
Megkezdődött az állami ünnepség a Kossuth térenMegkezdődött délután négy óra után néhány perccel a Himnusz hangjaira az állami ünnepség Budapesten, a Kossuth Lajos téren; a rendezvény főszónoka Orbán Viktor miniszterelnök lesz.2012-10-23 16:10:00 0
Megérkezett a békemenet a Kossuth térreA Kossuth téri állami ünnepség kezdete előtt mintegy fél órával megérkezett a békemenet eleje a Parlament elé, ez idő tájt a menet végén haladók a Margit híd közepén jártak - jelentették az MTI tudósítói.2012-10-23 15:55:00 0
"Nem fogadjuk el, hogy idegenek kormányozzanak minket" + videó és képekEz az ünnep szent, mert a magyarok szabadságért hullott vére megszentelte - hangsúlyozta ünnepi beszédében Orbán Viktor az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a Kossuth téren. Köszöntőjében a miniszterelnök rámutatott arra is, hogy a nyugati világ gazdasága nem a saját lábán áll, hanem egy pénz-világbirodalom hitelzsinórján függ. Tekintsék meg képeinket!2012-10-23 17:07:00 1
Elindult a békemenet a Széna térrőlElindult a békemenet kedden kora délután a budapesti Széna térről a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén.2012-10-23 14:22:00 0
Debrecen Hajós Alfréd-díjat adományozott Risztov ÉvánakA hagyományokhoz híven október 23-án, ünnepi közgyűlés keretében adták át Debrecenben a helyi kulturális- és sportéletben, valamint a város fejlesztésében maradandót alkotó személyiségeknek a Csokonai-, Hatvani- és Hajós Alfréd-díjakat; mások mellett Risztov Éva, a londoni olimpián aranyérmet szerzett úszó is kitüntetést vehetett át Kósa Lajostól, Debrecen polgármesterétől.2012-10-23 14:08:00 0
A latin-amerikai magyarsággal találkozott Répás ZsuzsannaA latin-amerikai magyar közösség tagjaival találkozott, és az ottani magyarság 1956-os ünnepségein vett részt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár mintegy tíznapos dél-amerikai körútja eddigi állomásain.2012-10-23 13:49:00 0
KIM: nagy érdeklődés kíséri az állami rendezvényeketNagy érdeklődés mellett zajlanak az október 23-ai "A szabadság napja" nemzeti ünnep állami rendezvényei; eddig több ezren vettek részt az eseményeken - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden kora délután az MTI-vel.2012-10-23 13:31:00 0
Az V. kerület díszpolgára lett Schmittné Makray KatalinBelváros-Lipótváros díszpolgára lett Schmittné Makray Katalin, a volt köztársasági elnök felesége, aki október 23-án, kedden vette át az elismerést Rogán Antal (Fidesz-KDNP) polgármestertől, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjétől.2012-10-23 13:27:00 0
Tarlós: 1956 nemzetegyesítő forradalom voltTarlós István szerint 1956 nemzetegyesítő forradalom volt, amely valóságos szabadságharcban teljesedett ki, a nemzet ekkor egységes volt és oszthatatlan, ebben volt az ereje.2012-10-23 12:07:00 0
"Ismét küzdeni kell az ország megaláztatásának elkerüléséért"Tarlós István szerint 1956 nemzetegyesítő forradalom volt, amely valóságos szabadságharcban teljesedett ki, a nemzet ekkor egységes volt és oszthatatlan, ebben volt az ereje.2012-10-23 12:05:00 0
Varga: A siker csak összefogással érhető elVarga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint 1956 üzenete ma az, hogy nincs értelmetlen áldozat, nincs hiábavaló élet, nincs vesztett ügy; a siker, a győzelem, a felemelkedés azonban csak összefogással, a magyarok "korokon átívelő koalíciójával" érhető el.2012-10-23 12:02:00 0
"Az EU nem alkalmazhat kettős mércét a Benes-dekrétumok ügyében!"Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti képviselő a Benes-dekrétumok ellen emelt szót hétfő esti napirend előtti felszólalásában Strasbourgban. A néppárti politikus beszédében rámutatott: A faji szegregáció és diszkrimináció talaján álló Benes-dekrétumok mind a mai napig érvényben vannak Szlovákiában. Az Európai Bizottságnak eddigi magatartásával ellentétben erélyesen fel kell lépnie annak érdekében, hogy e szabályokat Szlovákia kiiktassa jogrendszeréből. Bagó Zoltán az ügyben írásbeli kérdéssel fordul az uniós végrehajtó szervhez - közölte portálunkkal kedden az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.2012-10-23 12:02:00 0
Kósa: A nemzet nem felejtA nemzet a bajban csakis magára számíthat, a hit, a munka, a kitartás pedig eredményre vezet, ezek útján messze lehet jutni, ellentetében az idegen érdekek kiszolgálásával – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kedden délelőtt az Egyetem téri ’56-os emlékmű megkoszorúzását megelőzően.2012-10-23 11:43:00 0
Rogán: Ma is harcolnunk kell a szabadságunkértRogán Antal V. kerületi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, habár egészen másféle harcot kell vívnunk, mint ’56-os elődeinknek.2012-10-23 10:46:00 0
Elnöki nyilatkozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulójánNyilatkozatot adott ki Áder János köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján. Az alábbiakban szöveghűen közöljük a nyilatkozatot.2012-10-23 10:33:00 0
Október 23. közös alap, amelyre építeni lehet a jövőtA köztársasági elnök szerint 56 évvel ezelőtt, október 23-án Magyarországon írták a világtörténelmet, és aznap lélekben újjászületett az ország. Áder János a forradalom és szabadságharc évfordulóján, kedden ünnepi nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozza: 1956. október 23. közös alap, amelyre építeni lehet a jövőt.2012-10-23 10:29:00 0
Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren + képekAz 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján a közjogi méltóságok jelenlétében, a Himnusz hangjaira felvonták Magyarország lobogóját a Parlament épülete előtt, kedden. Tekintse meg képgalériánkat!2012-10-23 09:34:00 0
Kézzelfogható eredményeket hozó programokra van szükség a Duna-stratégiábanKézzelfogható eredményeket felmutató programokat kell megvalósítani az Európai Unió Duna-stratégiája keretében - hangsúlyozta Győri Enikő, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára a dunai országok ausztriai informális külügyminiszteri tanácskozása után az MTI-nek nyilatkozva.2012-10-23 09:28:00 0
Október huszonharmadika minden szabadságszerető emberéAz 1956. október 23-án kezdődött magyar forradalomról és szabadságharcról, valamint Mindszenty József hercegprímásról emlékezett meg Gyürk András hétfő este Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az egyperces felszólalások sorában.2012-10-23 09:25:00 0
Országszerte megemlékezéseket tartanak a forradalom és szabadságharc évfordulójánOrszágszerte megemlékezéseket tartanak kedden az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján.2012-10-23 09:15:00 0
"Október 23. a szabadság és a magyar önállóság ünnepe"Október 23-a sok szempontból illeszkedik a nemzeti ünnepek sorába, de mégis más, a „legfiatalabb nemzeti ünnep”, amelyről a magyar közvélemény még mindig nehezen tudja eldönteni, hogyan illeszkedik az ünnepek sorába, mégis a szabadság, a magyar önállóság ünnepe - jelentette ki Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Szabadkán.2012-10-23 08:59:00 0
Kósa: Amit 1956-ban akart a nemzet, az ma teljesülÖtvenhat a legigazibb élő ünnepünk, ez az az esemény, melyből a mai Magyarország és mai politikai rendszerünk gyökerezik – jelentette ki a Fidesz alelnöke a forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, Szentesen.2012-10-23 08:51:00 0
"A kompromisszumos rendszerváltozás a mai napig kísért" + videóA kompromisszumos rendszerváltozás a mai napig kísért - mondta Kövér László az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában hétfőn este. Az Országgyűlés elnöke - a felvételről sugárzott interjúban - arról is beszélt, hogy méltóságteljes és nyugodt ünnepre készül október 23-án.2012-10-23 08:44:00 1
Hende: Összetartozunk, mert csak együtt lehetünk szabadok + képgalériaA szabadság azt jelenti, hogy kézbe vesszük az életünket, és magunk alakítjuk; 1956-ban a műegyetemi fiatalok a szabadság útját járták - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a Műegyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségén. A rendezvény után fáklyás menet indult a Bem térre. Képgalériánk megtekinthető itt.2012-10-22 16:45:00 0
Pintér: Magyarország nem kiemelten fenyegetett országMagyarország jelentős szerepet vállal a kiberterrorizmus elleni küzdelemben - hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter a magyar közmédia tudósítóinak hétfőn Bécsben egy ENSZ-konferencián, ahol az internet terrorista célú felhasználása elleni fellépés kézikönyvét mutatták be.2012-10-22 14:31:00 0
A miniszterelnök mindenkor a magyar emberek érdekeit tartja szem előttA Miniszterelnöki Sajtóiroda reagálása Török Zsolt sajtótájékoztatójára.2012-10-22 12:43:00 0
"Meg kell őrizni a nemzeti szuverenitást"2012-10-22 11:29:00 0
Velünk élő ötvenhat2012-10-22 11:20:00 0
'56-os érzés2012-10-22 11:11:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-10-22 11:04:00 0
Matolcsy: A kormány kitart gazdaságpolitikája mellett + hangA kormány az Európai Unió bírálata ellenére kitart gazdaságpolitikája mellett - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2012-10-22 10:53:00 1
Lázár: Magyarország ki fog kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól + videóLázár János szerint a kormány a bankokkal, az energiaszektorral finanszíroztatja meg a hiánycsökkentést; a három százalékos hiánycél megvalósul és az ország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól.2012-10-22 10:33:00 1
Gyulay: A modell csökkenteni fogja a dohányosok számátGyulay Zsolt szerint nem lesz magas a dohánytermékek árusításához szükséges koncessziós díj, az állam nem akar élni ebből a bevételből, az csak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. fenntartását szolgája.2012-10-22 10:12:00 0
Orbán: A bankoknak terheket kell vállalni a közös kiadásokból + videóMéltányos tehermegosztást akarunk, amiben a bankoknak és a nemzetközi cégeknek is szerepet kell vállalni - jelentette ki Orbán Viktor a Hír TV-nek az Európai Unió állam- és kormányfőinek találkozója után adott exkluzív interjújában.2012-10-21 18:36:00 1
A Fidesz elutasítja a szocialisták adóemelési politikájátA Fidesz elutasítja a szocialisták adóemelési politikáját. A magyar családok már eddig is kivették részüket azon terhek viseléséből, amit az európai gazdasági válság okozott - közlöte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, vasárnap.2012-10-21 17:25:00 0
Orbán: Nagy európai cégek lobbiznak a magyar válságadók ellenA nagy cégek azért lobbiznak Brüsszelben, hogy a magyar kormány ne a multikat és a bankokat, hanem az embereket adóztassa meg – jelentette ki Orbán Viktor a Hír TV-nek adott interjújában. A miniszterelnök szerint a magyar kormány erre nem hajlandó; ha az unió újabb intézkedéseket vár Magyarországtól, akkor tovább emelik a bankadót vagy az energiaadót.2012-10-21 14:58:00 0
"A magyar megmaradás parancsa a nemzet közjogi egyesítése"A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark szombat esti avatóünnepségén mondott beszédében.2012-10-21 10:03:00 0
Selmeczi: Az MSZP adóemelést akar az embereknekA mai napon az MSZP megerősítette, hogy adóemelést akar az embereknek, adócsökkentést a bankoknak. Vissza akar jönni a bankárkormány! - fogalmaz szombati közleményében Selmeczi Gabriella.2012-10-20 17:43:00 0
Kaposvár: a Fidesz elítéli az esetetFekete festékkel öntötték le a kaposvári Pártok Háza falán lévő Fidesz-táblát - erősítette meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az egyik kaposvári portálon megjelent hírt az MTI-nek.2012-10-20 16:24:00 0
Balog: A málenkij robot a védtelenségről szólA málenkij robot a védtelenségről szól, de hiába voltak táborok, hazugság és istentagadás, hiába húztak határokat, most mégis együtt vagyunk - jelentette ki az emberierőforrás-miniszter szombaton a Szabolcs-Bereg megyei Vállajon.2012-10-20 15:12:00 0
Díjakat adományoztak 56-os szervezetekCorvin-közi Hős - polgári tagozat díjjal tüntette ki három 56-os szervezet Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) józsefvárosi és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) hegyvidéki polgármestert - tájékoztatta a VIII. kerületi önkormányzat szombaton az MTI-t.2012-10-20 14:02:00 0
A kormány nem növeli az emberek terheit + videóGiró-Szász András kormányszóvivő szerint a kormány tartani fogja a kitűzött hiánycélt, a brüsszeli elvárásokat pedig úgy teljesíti, hogy nem növeli az emberek terheit.2012-10-20 14:00:00 1
Október végéig a kormány elé kerül a segélyplafon-tervezetOktóber végéig kell a kormány elé terjesztenie Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek a segélyezési plafonról szóló törvénymódosítás tervezetét - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából, amelyben kormányhatározat jelent meg a 2013-as büdzsé egyenlegét javító lépésekkel kapcsolatos feladatokról.2012-10-20 13:44:00 0
A magyar külügy a terrorizmus minden formáját elítéliMély megdöbbenéssel értesült a magyar Külügyminisztérium a Bejrút belvárosában pénteken végrehajtott nagy erejű bombamerényletről, amelyben sok libanoni állampolgár vesztette életét és sebesült meg - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.2012-10-20 12:39:00 0
Rogán: A kormány felelős gazda + videóA szocialista kormányok adósságait nem a magyar családoknak, a bérből és fizetésből élőknek kell visszafizetni, hanem meg kell adóztatni a bankokat és a multinacionális nagyvállalatokat - hangsúlyozta Rogán Antal az Echo TV Napi aktuális című műsorában pénteken.2012-10-20 12:33:00 1
"Egyedül minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen"Az ország olyan, mint a család: rajtunk múlik, milyenné tesszük életünket, rajtunk múlik, hogy felelősséget vállalunk-e egymásért, vagy a széthúzás útját járjuk - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) huszonöt éves jubileumi ünnepségén.2012-10-20 11:58:00 0
Orbán: A bankoknak is vállalniuk kell a közös terhekből + videóA bankoknak is részt kell vállalniuk a közös terhekből – jelentette ki Orbán Viktor a Hír Televíziónak a legutóbbi egyenlegjavító program kapcsán az uniós csúcsot követően. A miniszterelnök még Brüsszelben azt mondta: pontos számokat várnak az uniótól, amelyek betartásával kikerülhetünk a túlzottdeficit-eljárás alól.2012-10-20 11:49:00 1
Bajnai Gordon visszatérése2012-10-20 11:13:00 0
Veszélyes Magyarország?2012-10-20 11:09:00 0
Morcizás2012-10-20 11:04:00 0
Fricz: Óriási a békemenet jelentőségeFricz Tamás szerint ha nem akarjuk, hogy egy szűk érdekkör mondja meg számunkra, hogy hogyan éljünk, akkor cselekedni kell, ezért van jelentősége a békemenetnek, amely januárban megmentette az Orbán-kormányt. A politológus a Hír TV Péntek8 című műsorában azt mondta: a magyar kormány legnagyobb bűne az unió és a globális körök előtt az, hogy határozottan képviseli a nemzeti szuverenitás értékeit.2012-10-20 11:01:00 0
"Kulcsfontosságú az állam polgárokhoz való viszonya"Megnyílt pénteken a Designed in Hungary kiállítás Sopronban, amelynek megnyitóján Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter úgy fogalmazott: "Olyan összefogó nemzetképet kell kialakítanunk magunkról, amely a külvilág számára azt közvetíti, hogy a magyarok fiatalosan és innovatívan tudnak minőségi munkát végezni".2012-10-20 10:54:00 0
Kocsis: Ez már nem a "nyócker"Sok olyan példaértékű beruházás és fejlesztés megvalósult Józsefvárosban, ami az országban egyedülálló – jelentette ki Kocsis Máté. A kerület polgármestere a fidesz.hu-nak adott interjújában emellett kiemelte, már eddig is rengeteget tettek a közbiztonság javításáért, de a továbbiakban is komoly összegeket szánnak a célra, hiszen „itt ez az alapja mindennek”.2012-10-20 10:49:00 0
Kocsis: Ez már nem a "nyócker"Sok olyan példaértékű beruházás és fejlesztés megvalósult Józsefvárosban, ami az országban egyedülálló – jelentette ki Kocsis Máté. A kerület polgármestere a fidesz.hu-nak adott interjújában emellett kiemelte, már eddig is rengeteget tettek a közbiztonság javításáért, de a továbbiakban is komoly összegeket szánnak a célra, hiszen „itt ez az alapja mindennek”.2012-10-20 10:43:00 0
Hazánk elkötelezett az atlanti szövetség értékei irántMagyarország maradéktalanul elkötelezett az atlanti szövetség és értékei iránt - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) külpolitikai kutatóintézet szervezésében pénteken Washingtonban megtartott előadásában.2012-10-20 10:28:00 0
Elkészült az aszálystratégia konzultációs anyagaA kormány által megtárgyalt aszálystratégia alapján a vízügyi feladatok komplex kezelése érdekében elkészült a Vízgazdálkodási, Öntözési és Aszálykezelési Stratégia konzultációs anyaga - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI érdeklődésére.2012-10-20 10:24:00 0
Több mint egymilliárdot csoportosít át a kormány a piaristáknakAzonnali hatállyal 1,2 milliárd forintot csoportosít át a kabinet a Piarista Rend Magyar Tartománya hitelfelvételének kiváltására és beruházás befejezésére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.2012-10-20 10:23:00 0
Kósa: Egy jó rendszert akarunk létrehozni + videóA Fidesz alelnöke hangsúlyozta: nem vesznek el pénzt az önkormányzatoktól, az állam átvállalja az önkormányzati feladatok egy részét, így azoknak kevesebb központi forrásra van szükségük.2012-10-20 10:22:00 1
Kövér: Magyarország kiáll Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdése mellettMacedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése mellett foglalt állást Kövér László házelnök az országban tett, pénteken befejeződött háromnapos látogatása során.2012-10-19 18:53:00 0
Törő Gábor lett a Fejér Megyei Közgyűlés elnökeTörő Gábort, a Fidesz jelöltjét választotta elnökének a Fejér Megyei Közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.2012-10-19 18:39:00 0
"Ha hűek maradunk 1956 örökségéhez, nincs félnivalónk"Nehéz időket élünk, de ha hűek maradunk a szabadsághoz, 1956 örökségéhez, nincs félnivalónk - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Mohácson, az 1956-os forradalom 56. évfordulóján rendezett ünnepségen.2012-10-19 18:36:00 0
A magyar nukleáris képzés külföldön is elismertA nukleáris oktatás fejlesztése az elmúlt évek egyik magyar sikertörténete, amely hozzájárul az ágazat elismerésének és elfogadásának növeléséhez - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közös közleményében, Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkárt idézve.2012-10-19 17:31:00 0
NGM: a pótlólagos kiigazítás ellenére sem változik a hiánycélAz október elején meghirdetett egyenlegjavító program és a szerdán bejelentett pótlólagos költségvetési kiigazítási intézkedések között nincs átfedés, a két csomaggal összesen 764 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedést tesz a kormány, és a jövő évi hiánycél továbbra is a GDP 2,7 százaléka - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek adott válaszaiból.2012-10-19 15:40:00 0
"Teleki Blanka a büszke, magyar nő szimbóluma" + képgalériaA mai azon ritka alkalmak egyike, amikor egy olyan nemzeti hősnek állítunk emléket, akinek a neve mindenkinek ismerősen cseng, de hogy ki volt, és mit tett valójában, az sajnos kevésbé közismert - hangsúlyozta Rogán Antal Belváros – Lipótváros polgármestere a Teleki Blanka halálának 150. évfordulója alkalmából tartott ünnepi emléktábla-avatáson pénteken, melyen a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke Boross Péter volt miniszterelnök is részt vett. Tekintse meg képgalériánkat!2012-10-19 15:14:00 0
Parlamenti vitanap lesz az államadósságrólPolitikai vitanapot kezdeményezett a Fidesz november 6-ára Kit terhel a felelősség - az államadósságról és annak okairól címmel.2012-10-19 15:09:00 0
NGM: védhető a magyar álláspont a távközlési adó ügyébenA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint jól védhető a magyar álláspont a távközlési adó ügyében, mivel nem díjról, hanem adóról van szó. Egy esetleges elmarasztaló uniós döntés mintegy 160 milliárd forintos adó-visszatérítési kötelezettséggel járna, de a tárca szerint ez nem az idei büdzsét terhelné.2012-10-19 15:05:00 0
Orbán: Teljes integrációra van szükségMagyarország Orbán Viktor szerint most azt várja az Európai Bizottságtól, hogy mondja meg, mennyivel kell még javítani az egyenlegen ahhoz, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.2012-10-19 14:54:00 0
Budai: Emelkedett az almafogyasztásBudai Gyula szerint emelkedett a belföldi almafogyasztás az egy hónapja indult értékesítési akciónak köszönhetően, amely a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), az Agrármarketing Centrum, a FruitVeB és a CBA áruházlánc összefogásával zajlott.2012-10-19 14:11:00 0
"Erkölcsi megújulás nélkül nem lesz nemzeti fellendülés"Ünnepi megemlékezést tartott az 1956-os forradalom és szabadságharc közelgő évfordulója alkalmából az Országos Polgárőr Szövetség, amelynek keretében több mint 80 kitüntetést adtak át pénteken Budapesten.2012-10-19 13:29:00 0
Ülésezett a Fidesz-MPSZ budapesti választmányaA FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség Budapesti Választmánya 2012. október 18-án a Fidesz Alapszabályának és az éves munkatervének megfelelően megtartotta soron következő ülését - közölte portálunkkal Dr. Fónagy János, a Fidesz Budapesti Választmányának elnöke.2012-10-19 13:02:00 0
"Nagy hálával tartozunk Magyarországnak"Vendéglátói megköszönték Kövér László házelnöknek azt a támogatást, amelyet Magyarország nyújtott Macedónia európai uniós csatlakozáshoz - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel pénteken.2012-10-19 12:34:00 0
"Az egyetem értékőrző és értékképző intézmény"Hetvennégy, a köztársasági elnök által újonnan kinevezett egyetemi tanár vette át a kinevezéséről szóló okiratot Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől pénteken a fővárosban.2012-10-19 12:23:00 0
Járóka: Fontos a társadalmi kohézió erősítéseJáróka Lívia fideszes EP-képviselő az Európai Néppárt 21. bukaresti kongresszusa során felszólalt a regionális politikáról és társadalmi kohézióról szóló szemináriumon. Kijelentette: az EU következő hétéves költségvetésének hozzá kell járulnia a társadalmi kohézió erősítéséhez és a legszegényebb 30 millió európai társadalmi befogadásához. Járóka Lívia Bukarest Ferentari nevű kerületében is látogatást tett, és megtekintette a legszegényebb, jórészt roma gyermekek által látogatott 136-os számú iskolában folyó munkát.2012-10-19 12:14:00 0
"A bankok rúgták fel először a megállapodást" + videóA bankok szegték meg először a magyar kormánnyal kötött megállapodást - mondta Giró-Szász András a Hír TV Rájátszás című műsorában. A kormányszóvivő emlékeztetett: tavaly abban állapodott meg a kabinet a bankszövetséggel, hogy adócsökkentéssel ösztönzik a pénzintézeteket a hitelezési tevékenységük bővítésére, ennek ellenére a bankok tavaly óta nem pörgették fel a gazdaságot a hitelkihelyezésekkel.2012-10-19 12:06:00 1
Matolcsy: Több uniós forrás jut a vállalkozásoknak 2014-tőlGyökeresen megváltozik az európai uniós források elosztása 2014 és 2020 között, a fejlesztési pénzek nagy részét a vállalkozások kaphatják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Móron, a II. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.2012-10-19 11:59:00 0
Soltész: A kormány nem csökkenti a nyugdíjakatA kormány nem enged az Európai Unióból érkező kívánságnak, és nem csökkenti a nyugdíjakat - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára pénteken az MTI-nek a Veszprém megyei Magyarpolányban.2012-10-19 11:28:00 0
Háború és béke2012-10-19 10:32:00 0
Imre, te mit tennél?2012-10-19 10:08:00 0
2013 elején indulhat a hódmezővásárhelyi Szabadság tér és környékének felújításaHódmezővásárhely újabb településrésze újulhat meg a 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű kulturális városrehabilitációs program lezárultát követően, a Szabadság tér és környékének átfogó felújítása a jövő év elején kezdődhet - jelentette be Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken az alföldi városban.2012-10-19 09:39:00 0
Lázár: Meg kell teremteni a termelő vállalkozások stabilitásátVissza kell térni a hagyományos iparágakhoz, a termeléshez, és meg kell próbálni gazdaságilag függetlenné tenni az országot - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy salgótarjáni lakossági fórumon csütörtökön.2012-10-19 09:27:00 0
Martonyi: A magyar kormány sok kérdést megoldottMagyarország és az Egyesült Államok egyaránt érdekelt a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésében - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Washingtonban a magyar sajtó számára rendezett tájékoztatón, miután találkozott Hillary Clintonnal, az amerikai külügyi tárca vezetőjével.2012-10-19 09:22:00 0
Kriza: Politikai játszótérnek nézték az Avasi lakótelepetMiskolc polgármestere szerint a várost és annak legnagyobb lakótelepét egyesek politikai játszótérnek nézték szerdán, eszközként használták saját politikai céljaikhoz, hiába tiltakoztak ez ellen az ott élők.2012-10-19 09:17:00 0
"Kitartunk a kormány mellett"2012-10-19 09:10:00 0
Áder: Jó lenne, ha a tudás ismét életünk központi témájává válhatnaA szaktudás, a felkészültség és a munkaszeretet fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök csütörtökön azon a díszvacsorán, amelyet a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságán részt vevő magyar csapat tagjainak adott a Sándor-palotában.2012-10-19 08:59:00 0
Martonyi: Nagy dolgokban nincsen kis népNagy dolgokban nincsen kis nép, csak a szabadság és a zsarnokság közötti döntés számít - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter csütörtök este azon a washingtoni gálavacsorán, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója alkalmából rendeztek az Egyesült Államok Békeintézetében.2012-10-19 08:44:00 0
Kevesebb a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek NyíregyházánCsökkent a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma a nyíregyházi óvodákban, általános és középiskolákban - állapította meg a városi közgyűlés csütörtöki ülésén, melyen az önkormányzat közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervének megújítását tárgyalta.2012-10-19 08:41:00 0
"Mi egy teljesítményre épülő társadalmat építünk ki"Az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának a házassággal együttes említése a polgári törvénykönyv tervezetében keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét, ezért a kereszténydemokraták a kifejezést kivennék a családjogból - mondta Rétvári  Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Veszprémben.2012-10-19 08:36:00 0
"Szerintem nemzeti reneszánsz lesz"Orbán Viktor szerint ha nincs a januári békemenet, könnyen lehet, hogy már nem ő a miniszterelnök, kormánya nem élte volna túl a támadásokat. A kormányfő az Egy a haza - Békemenet 2012 című, csütörtökön bemutatott kötetben olvasható interjúban arról is beszélt, hogy - bár érzelmileg érthető felvetés - katasztrofális döntés lenne kilépni az Európai Unióból.2012-10-19 08:33:00 0
"Szerintem nemzeti reneszánsz lesz"Orbán Viktor szerint ha nincs a januári békemenet, könnyen lehet, hogy már nem ő a miniszterelnök, kormánya nem élte volna túl a támadásokat. A kormányfő az Egy a haza - Békemenet 2012 című, csütörtökön bemutatott kötetben olvasható interjúban arról is beszélt, hogy - bár érzelmileg érthető felvetés - katasztrofális döntés lenne kilépni az Európai Unióból.2012-10-19 08:30:00 0
Megtartotta alakuló ülését a Hungarikum BizottságMegtartotta alakuló ülését a Hungarikum Bizottság csütörtökön Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM).2012-10-18 18:41:00 0
Hillary Clinton Washingtonban fogadta Martonyi JánostHillary Clinton amerikai külügyminiszter csütörtökön Washingtonban fogadta Martonyi Jánost, a magyar diplomáciai tárca vezetőjét.2012-10-18 17:49:00 0
Dél-Amerika magyarságával találkozik Répás ZsuzsannaDél-Amerika magyar közösségeit keresi fel csütörtökön kezdődő és október 27-ig tartó, több országot érintő útja során a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár; Répás Zsuzsanna ünnepi beszédet mond egyebek között a chilei, az uruguay-i és a brazíliai október 23-i ünnepségeken és állampolgársági eskütételeken is részt vesz.2012-10-18 17:47:00 0
Átadták a Weiss Manfréd úti kerékpárutat BudapestenÁtadták csütörtökön Budapest XXI. kerületében a Weiss Manfréd úti kerékpárutat, amely a Kvassay hídtól az Ady Endre útig tart.2012-10-18 17:36:00 0
Új alapprogramot fogadott el az Európai NéppártAz új alapprogram és az annak rövidített változatát tartalmazó politikai kiáltvány elfogadásával véget ért csütörtökön Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusa.2012-10-18 17:17:00 0
Matolcsy: A kormány megfelezné 2014-ben a bankadótMatolcsy György bécsi csütörtöki megbeszélésén jelezte, hogy a magyar kormány szándékában áll 2014-ben megfelezni a pénzügyi szolgáltatókra kivetett különadót, a bankadót - közölte az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sajtóosztálya.2012-10-18 16:51:00 0
Pénteken kezdődik a nemzeti emlékezet hete HódmezővásárhelyenPénteken kezdődik Hódmezővásárhelyen az Emlékpont őszi rendezvénysorozata, a nemzeti emlékezet hete; október 19. és november 4. között az 1956-os forradalomra emlékeznek az országban egyedülálló programsorozattal a dél-alföldi városban - hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.2012-10-18 16:36:00 0
"Meg kell védeni a demokratikus értékrendet"Mindenki törekedjen arra, és dolgozzon azért, hogy soha többé ne lehessen kirekeszteni, meggyalázni, meggyilkolni embereket származásuk vagy vallásuk miatt - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetésének és az ugyanazoknak odaítélt magyar Bátorságért érdemjelnek az átadási ünnepségén csütörtökön Budapesten.2012-10-18 16:30:00 0
Osztrák-magyar-bajor pénzügyminiszteri találkozó volt BécsbenMaria Fekter osztrák pénzügyminiszter meghívására Bécsben találkozott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Markus Söder bajor pénzügyminiszter - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.2012-10-18 16:26:00 0
Fontos a humanitárius szervezetekkel való együttműködésMagyarország nagyra becsüli a vöröskereszt és vörös félhold társaságok értékes munkáját, mivel ezek a szervezetek igyekeznek minden embernek egyformán segíteni - mondta Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.2012-10-18 16:23:00 0
Újabb háromszáz önkéntest képeznek ki az év végéigÚjabb háromszáz önkéntes tartalékost kap kiképzést az év végéig, köztük harminc olyan civil is, aki még sorkatona sem volt. Hende Csaba honvédelmi miniszter erről csütörtökön az "Alapos Bázis 2012" nevű gyakorlaton beszélt, Tatán - közölte a tárca.2012-10-18 15:46:00 0
YEPP: Csökkenteni kell a fiatalkori munkanélküliségetAz aggasztó európai statisztikákat látva az Európai Néppárt (EPP) ifjúsági szervezete, a YEPP kezdeményezte, hogy a jobbközép pártok vegyék napirendre a fiatalkori munkanélküliség kérdését, és hozzanak határozatot a csökkentés érdekében - közölte csütörtökön Brüsszelben kiadott nyilatkozatában Dömötör Csaba, a YEPP magyar elnöke.2012-10-18 15:41:00 0
Selmeczi: Az MSZP több pénzt adna a bankoknak és kevesebbet az embereknekAz MSZP és az LMP valójában ugyanazt akarja, „több pénzt a bankoknak, kevesebb pénzt az embereknek”. Most végre kibújt a szög a zsákból – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.2012-10-18 16:01:00 0
Budapest lehetne az ESZB regionális központjaNavracsics Tibor szerint Budapest jó eséllyel pályázhatna az Európai Szabadalmi Bíróság regionális központjának, ha ezzel a partnerországok is egyetértenek; a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről csütörtökön, a közép-európai miniszterek kétnapos veszprémi találkozója előtt nyilatkozott az MTI-nek.2012-10-18 14:45:00 0
Porga Gyula lett az év polgármesterePorga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere nyerte el Az év polgármestere díjat - tájékoztatta a Szféra ügyvezetője csütörtökön az MTI-t.2012-10-18 14:31:00 0
Azoknak is jár a nyugdíjkülönbözet, akik csak októberig voltak nyugdíjasokA kormány döntése értelmében 1,6 százalékkal nőnek novembertől a nyugdíjak, az érintettek visszamenőleg tíz hónapra a novemberre járó ellátással egyidejűleg, egy összegben kapják meg különbözetet. Az emelés egy átlagnyugdíjasnál havonta 1.520, összesen tehát 15.200 forintot jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma portálunkkal szerdán.2012-10-18 14:22:00 0
Új adókoncepciót készített a pécsi önkormányzatA helyi adóztatásról új koncepciót fogadott el a pécsi önkormányzat közgyűlése csütörtöki ülésén.2012-10-18 14:22:00 0
Orbán: Nem jóléti állam, hanem munka alapú társadalom épül + képekA jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem versenyképes, helyette a munka alapú társadalmat kell kiépíteni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben, ahol az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusán angolul elmondott felszólalása után nyilatkozott a rendezvényre akkreditált magyar újságíróknak. Az eseményen készült képek itt megtekinthetők.2012-10-18 14:14:00 0
Orbán: Több Európát, de legyen választási lehetőség isA gazdasági válság nem kezelhető azokkal az eszközökkel, amelyek előidézték azt, ezért bátorság kell újító gazdaságpolitikák bevezetéséhez - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Bukarestben, az Európai Néppárt (EPP) 21., tisztújító kongresszusán mondott beszédében.2012-10-18 13:17:00 0
Papcsák: Cél a vállalkozások élénkítéseAz induló biztosítóknak a tervezettnél kevesebb, fele-, illetve negyedannyi biztosítási adót kellene fizetniük, ha a Parlament elfogadja a fideszes Papcsák Ferenc erre vonatkozó, az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványát.2012-10-18 12:52:00 0
Fazekas: A dohánytermesztés kiemelten fontos ágazatA dohánytermesztés a magyar mezőgazdaság kiemelten fontos ágazata - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, az Európai Dohánytermesztők Szövetsége (UNITAB) 33. kongresszusán.2012-10-18 12:45:00 0
Békés megyében 1385 munkahelyet őriztek meg támogatásokkal a kkv-kBékés megyében összesen 1385 foglalkoztatott munkahelyét sikerült megőrizni a kis- és középvállalkozások részére igénybe vehető munkahelymegőrző pályázati programok segítségével október közepéig - mondta Erdős Norbert kormánymegbízott, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője csütörtökön, amikor újabb nyertes vállalkozók vehették át a támogatásról szóló határozatokat.2012-10-18 12:42:00 0
"A békemenet azt üzeni, nem maradunk adósrabszolgák"A békemenet egyik szervezője szerint az október 23-ai rendezvény azt üzeni a világnak és pénzhatalmaknak, hogy a magyar nép nem tűri az adósrabszolgaságot, ahogy korábban sem tűrte. Csizmadia László csütörtökön sajtótájékoztatón azt is mondta, a békemenetre pártállástól függetlenül várnak minden magyar embert.2012-10-18 12:39:00 0
"Ezt az Európai Unióban és az IMF-nél is méltányolni kell" + videóRogán Antal szerint sose gondolták, hogy teljesen kivezetik a bankadót, ezt a magyar adórendszer részének tartják, csak az adó csökkentését tervezték - a Fidesz frakcióvezetője erről a TV2 csütörtök reggeli műsorában beszélt.2012-10-18 12:37:00 1
Továbbfejlesztik a diplomás pályakövetési rendszertA diplomás pályakövetési rendszer nemcsak az intézmények, szakok fejlesztésénél és a keretszámok osztásánál fontos adat, hanem a bejövő hallgatók számára is orientációs pont kell legyen - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. és az Oktatási Hivatal felsőoktatási fejlesztésekről szóló konferenciáján.2012-10-18 12:25:00 0
"1956 az elnyomás elleni szabadságharc szimbóluma"Pintér Sándor belügyminiszter előléptetéseket adott át és elismeréseket adományozott a Belügyminisztérium (BM) október 23-i ünnepségén csütörtökön, Budapesten.2012-10-18 12:20:00 0
Orbán: Közel vagyunk a megállapodáshozNagyon közel a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval, de Magyarországnak nincs szüksége hitelre, csak egy elővigyázatossági hitelkeretre - mondta Orbán Viktor a Bloomberg üzleti hírportálnak adott bukaresti interjúban.2012-10-18 12:10:00 0
Magyarország már nagy lépéseket tett előreA Budapesten megrendezett kibertér-konferencián nemzetközi nyilvánosságot kapott magyar informatikai eredmények kapcsán mutatta be a Financial Times brit pénzügyi lap online kiadásában megjelent cikkében Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a fejlett technológia szektor innovációs tevékenységének növekvő szerepét a magyar gazdaságban.2012-10-18 12:06:00 0
Megújul Eger történelmi belvárosaAz egri önkormányzat tervei szerint igényes képzőművészeti alkotásokkal díszítik a település köztereit annak az ötmilliárd forint értékű programnak a során, amelynek keretében megújul a történelmi belváros - jelentette ki a polgármester csütörtökön Egerben.2012-10-18 11:52:00 0
Október 23.: Jean-Pierre Pedrazzini fotóiból nyílt kiállításA szabadság fotósa címmel Jean-Pierre Pedrazzini francia fotóriporternek az 1956-os forradalom alatt készített képeiből nyílt kiállítás a budapesti Balassi Intézetben csütörtökön. A tárlat a Köztársaság téri harcokban halálosan megsebesült 29 éves fotós munkáiból mutat be válogatást több mint húsz képen keresztül.2012-10-18 11:32:00 0
Rangos elismerést kapott Papcsák FerencA Hazáért Érdemkereszt kitüntetést vette át Papcsák Ferenc,  Zugló polgármestere hazafias és áldozatos munkája elismeréséül.2012-10-18 10:27:00 0
Zsarolás2012-10-18 09:24:00 0
Pakkot kaptunk2012-10-18 09:22:00 0
Szomorú Szabadka2012-10-18 09:20:00 0
Cséfalvay: Fél év után látszik a gazdasági csomag hatásaA nemzetgazdasági minisztérium államtitkára szerint a bankoknak is előnyös, ha stabil az államháztartás. A többi között ezt válaszolta arra, hogy a kormány nem csökkenti a felére a bankadót. Cséfalvay Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.2012-10-18 09:10:00 0
Megfúrnák Bajnai Gordon mítoszépítését2012-10-18 09:03:00 0
Rogán: Egyoldalú szerződésmódosításban a bankoknak komoly gyakorlata van + videóRogán Antal szerint egyoldalú szerződésmódosításban a bankoknak is komoly gyakorlata van, csak ezt korábban az emberek hátrányára tették - a Fidesz frakcióvezetője ezt a szerdán bejelentett kiigazítás bankokat érintő terheivel kapcsolatban mondta az M1 Az Este című műsorában.2012-10-18 08:49:00 1
Orbán Viktor csütörtökön mond beszédet az EPP kongresszusán"A miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint korábban volt , és azt is világosan kell látni mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a válság kezeléséhez" - jelentette ki Szijjártó Péter.2012-10-18 08:45:00 0
Járások: 70 kormányrendeletet módosít a kabinetA járási hivatalok működésének finomhangolására 70 kormányrendelet módosításáról döntött a kormány - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága szerdán.2012-10-18 08:40:00 0
Rogán: A közműdíjak az infláció mértékénél jobban nem fognak emelkedni + videóA kormány garantálja, hogy a közműdíjak az infláció mértékénél jobban nem fognak emelkedni - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerda este a Hír TV Rájátszás című műsorában, amelyben kitért arra, hogy a háztartások 96 százalékában változatlan marad a gázár. Hangsúlyozta: nem a lakosság, hanem a bankok és alapvetően a multinacionális vállalatok terhei emelkednek.2012-10-18 08:32:00 1
Újraválasztották Wilfried Martenst az EPP elnökévéÚjabb három évre Wilfried Martenst választotta elnökévé szerdán az Európai Néppárt (EPP) Bukarestben, a 21. kongresszusán.2012-10-18 08:27:00 0
Európa jövőjének kulcsa a nemzeti kérdések megoldásaEurópa jövőjének kulcsa a nemzeti kérdések megoldása, emiatt is fontos, hogy Macedónia példamutató a kisebbségi problémák megoldásában - jelentette ki Kövér László parlamenti elnök szerdán Szkopjéban, háromnapos hivatalos macedóniai látogatásának első napján.2012-10-18 08:19:00 0
Hét kilométernyi utat jelölnek ki a kerékpárosoknak Kaposvár belvárosábanKaposvár önkormányzata összességében hét kilométer utat jelöl ki kerékpárosoknak a belvárosban uniós támogatással - jelentette be a város fideszes polgármestere szerdán egy jelzéssel már ellátott helyszínen tartott sajtótájékoztatón.2012-10-17 19:00:00 0
Aláírták a járási hivatal kialakításáról szóló megállapodást SzigetszentmiklósonTarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott és a szigetszentmiklósi járáshoz tartozó kilenc település polgármestere szerdán ünnepélyesen kézjegyével látta el a járási hivatal kialakításáról szóló megállapodást Szigetszentmiklóson.2012-10-17 18:50:00 0
Magyarország elkötelezett az erdélyi magyar közösség támogatásábanMagyarország elkötelezett az erdélyi magyar közösség támogatásában, és érdeke, hogy erős magyar nemzetiségi képviselet legyen Bukarestben - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Bukarestben, amikor beszámolt a magyar sajtónak Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közötti megbeszélésről.2012-10-17 18:21:00 0
Megjelent a kormányhatározat a Mátyás-templom felújításának támogatásárólMegjelent a szerdai Magyar Közlönyben a kormány határozata a budavári Mátyás-templom felújítására biztosított 700 millió forintos többletforrásról.2012-10-17 18:05:00 0
Hoffmann: A közoktatás eredményességének is növekednie kellNovember 9-én folytatódnak az egyeztetések a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, miután szerdán Budapesten találkozott öt érdekképviseleti tömörülés képviselőjével.2012-10-17 17:42:00 0
Lázár János felügyeli a Széchenyi programiroda kft.-tNovember elsejétől a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János látja el a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. szakmai felügyeletét - derült ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából.2012-10-17 17:18:00 0
Budai: Tartózkodjanak az ilyen kijelentésektőlÁllami földpályázaton nyertes öt fiatal gazdát mutatott be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, ezzel kívánta visszautasítani a pályázatokat ért bírálatokat.2012-10-17 16:58:00 0
Rogán: Méltatlan az Európai Unió a magyar kormánnyal szembenEgyetértünk a kormány döntésével: ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, nem a bérből és fizetésből élők, hanem a bankok terheit kell megemelni - olvasható Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének szerdai közleményében.2012-10-17 16:54:00 0
Jövő szombaton ismét kormányzati karrierexpó leszJövő szombaton harmadszor rendezi meg a ReGeneráció elnevezésű kormányzati karrierexpót Budapesten, a Millenárison a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.2012-10-17 16:45:00 0
Átadják a 4-es főút debreceni elkerülő szakaszát decemberbenÁtadják a forgalomnak december első felében a 4-es főút debreceni elkerülő szakaszát, amely naponta 4-6 ezer járművel csökkentheti majd a hajdúsági megyeszékhely tranzitforgalmát.2012-10-17 15:58:00 0
Kriza: Politikai haszonszerzők lepték el Miskolc utcáitEgyesek politikai haszonszerzésről beszélt a szerda délutánra meghirdetett miskolci demonstrációkkal kapcsolatban Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatóján.2012-10-17 15:25:00 0
Emmi: 500 milliós támogatásban részesül a BMCA kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből 500 millió forintot csoportosított át a Budapesti Music Center befejezésére. L. Simon László kultúráért felelős államtitkárt Gőz László, a centrum igazgatója vezette körbe a készülő épületben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, szerdán2012-10-17 15:00:00 0
EPP: megkezdődött Bukarestben a tisztújító kongresszusA leköszönő elnökség ülésével megkezdődött szerdán Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) 21., tisztújító kongresszusa, amelyen a jobbközép ernyőszervezet alelnökeként, Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.2012-10-17 14:01:00 0
Kínai kapcsolatok: Szijjártó lesz Matolcsy helyetteseSzijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára lesz a helyettese Matolcsy György kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak - közölte az államtitkár sajtófőnöke szerdán.2012-10-17 13:39:00 0
Üzleti együttműködés a nyíregyházi és a szatmárnémeti vállalkozások közöttSzázhúsz magyar és román mikro-, kis-, valamint középvállalkozás bevonásával üzleti együttműködési kapcsolatrendszer kialakításába kezdett a nyíregyházi önkormányzat és a szatmárnémeti városi tanács - jelentették be a helyhatóságok vezetői közös sajtótájékoztatón, szerdán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.2012-10-17 13:23:00 0
Széleskörű támogatás a szegénység leküzdésére és megelőzésére - Október 17-e a Szegénység elleni küzdelem világnapjaA Nemzeti Együttműködés Kormánya megalakulása óta számos intézkedést hozott a munkaalapú gazdaság megteremtése mellett a szegénység elleni küzdelem érdekében. A kabinet munkahelyvédelmi akciótervvel támogatja az 55 év felettiek munkahelyének megtartását, a fiatalok munkába állását és a gyermeket nevelő édesanyák visszatérését a munka világába. A kormány ezzel párhuzamosan kiemelt figyelmet fordít a rászorulók megsegítésére és a segélyektől az átképzésig széleskörű támogatást nyújt.2012-10-17 13:17:00 0
Martonyi amerikai kollégájával tárgyal WashingtonbanHáromnapos látogatásra Washingtonba utazott Martonyi János külügyminiszter, ahol amerikai kollégájával, Hillary Clintonnal tárgyal - tájékoztatta a Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.2012-10-17 12:47:00 0
Ottlik-emléktáblát avattak a II. kerületbenA II. Kerületi Önkormányzat Ottlik Géza születésének 100. évfordulójának tiszteletére emléktáblát helyezett el az író budai alma materének, az egykori Bocskai István főreáliskolának a falán.2012-10-17 12:17:00 0
Nagy segítség a program a mélyszegénységben élőknekA szociális földprogram eszköz ahhoz, hogy a mélyszegénységben élők a saját munkájukkal javítsák helyzetüket - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a programban résztvevők árubemutatóján tartott sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.2012-10-17 11:24:00 0
Nem csökkentik a felére a bankadótTovábbi 367 milliárd forintnyi, a jövő évi költségvetést érintő kiigazító intézkedésről döntött szerdán a kormány annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. Matolcsy György szerint a lépések fájdalmasak, de szükségesek ahhoz, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.2012-10-17 10:26:00 0
Tisztújító kongresszust tart Bukarestben az Európai NéppártBukarestben rendezi szerdán és csütörtökön tisztújító kongresszusát az Európai Néppárt (EPP). Az európai jobbközép pártok ernyőszervezete megválasztja elnökségét a következő három évre és húsz év után új politikai programot fogad el.2012-10-17 09:40:00 0
A világ élvonalához tartozik a magyar vetőmag ágazatÖsszesen 3,5 milliárd forinttal bővül a szerződéses termelők éves bevétele annak a beruházásnak köszönhetően, amely megduplázta a svájci székhelyű Syngenta mezőtúri vetőmagüzemének betakarítási és feldolgozó kapacitását – közölte a helyszínen a fejlesztés keddi, ünnepélyes átadása alkalmából a vidékfejlesztési miniszter.2012-10-17 09:29:00 0
Orbán Viktor a Magyar Rektori Konferencia plénumán2012-10-17 09:22:00 0
Millió2012-10-17 09:17:00 0
Káosz a balliberális oldalon2012-10-17 09:12:00 0
Újra Békemenet2012-10-17 09:03:00 0