Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Legalább 10 milliárd forintot kaphat a főváros a közműadóbólLegalább 10 milliárd forintra számíthat a főváros a közműadóból - mondta a főpolgármester a nemzetgazdasági tárca illetékesével folytatott találkozójára hivatkozva.2012-12-07 10:00:00 1
90 milliós kormányzati támogatás a Holocaust közalapítványnakAzonnali hatállyal kilencvenmillió forintos kormányzati támogatást kap a költségvetési tartalékból a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány - a kabinet erről szóló határozata a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.2012-12-07 09:41:00 0
Varga: Az IMF a növekedést néziA 2013-as költségvetés elfogadása, ennek értékelése után folytatódhatnak a tárgyalások az IMF/EU-megállapodásról - mondta Varga Mihály egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Napi Gazdaságnak.2012-12-07 09:36:00 0
Négymilliárd forint a Friends of Hungary Alapítvány létrehozásáraCsaknem négymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Friends of Hungary Alapítvány létrehozásának és működési költségeinek finanszírozására a tartalékból – derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából.2012-12-07 09:19:00 0
Martonyi: Magyarország nem lesz kívülálló az EU-banMagyarország nem lesz kívülálló az Európai Unióban - jelentette ki Martonyi János a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg az újság honlapján.2012-12-07 09:15:00 0
Kecskemét 8,8 hektár ingatlant kapott az államtólKormánydöntés alapján, a város kérésére olyan, milliárdos értéket képviselő ingatlanegyüttes kerül Kecskemét tulajdonába, amelyen csak közcélú beruházásokat lehet megvalósítani - közölte a Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a kecskeméti városházán tartott sajtótájékoztatón.2012-12-07 09:06:00 0
DK: hitről, erkölcsről2012-12-07 08:58:00 0
Tanácsköztársaság2012-12-07 08:46:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-12-07 08:42:00 0
Ki osztja fel a világot?2012-12-07 08:39:00 0
Legalább 10 milliárd forintot kaphat a főváros a közműadóbólLegalább 10 milliárd forintra számíthat a főváros a közműadóból - mondta a főpolgármester a nemzetgazdasági tárca illetékesével folytatott találkozójára hivatkozva.2012-12-07 08:28:00 0
Üdvözöljük a köztársasági elnök úr döntését!Egy új választási rendszer számtalan részletszabályt tartalmaz. Fontos dolognak tartjuk, hogy ezek mindegyikéről az alkotmánybírák véleményt nyilváníthassanak. Ezért üdvözöljük Áder János köztársasági elnök úr döntését, és várjuk az Alkotmánybíróság állásfoglalását - írta közleményében a Fidesz-frakció.2012-12-06 18:40:00 0
Szijjártó Péter a CDU-frakció külpolitikai szóvivőjével tárgyaltAz Európai Unió előtti kihívásokról, a magyar-német gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, valamint a magyarországi német beruházások ösztönzéséről tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten Philipp Missfelder Bundestag-képviselővel, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségi tagjával, a CDU-frakció külpolitikai szóvivőjével.2012-12-06 18:30:00 0
Medián: magabiztos fideszes előnyA Medián november végén készített felmérése szerint a választani tudó biztos szavazók között a Fidesz támogatottsága 40 százalék, több mint a kétszerese a 19 százalékon álló MSZP-nek.2012-12-06 18:28:00 0
Mintaprojekt indul a halfogyasztás növeléséreEgyüttműködési megállapodást írt alá egy, a magyarországi halfogyasztás népszerűsítésére, a termelékenység és a feldolgozás minőségének növelésére induló mintaprojekt előkészítésére Farkas Zoltán a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön Békéscsabán.2012-12-06 18:06:00 0
Fejlesztik a szarvasi szennyvíztisztító rendszertA kivitelező kiválasztását követően hamarosan megkezdődik a szarvasi szennyvíztisztító rendszer fejlesztése; a beruházás összértéke 1,45 milliárd forint, amelynek 85 százalékát finanszírozzák az Európai Unió Kohéziós Alapjából és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában - jelentette be az alföldi város polgármestere csütörtökön, a projekt nyitórendezvényén.2012-12-06 18:00:00 0
Szennyvízberuházáshoz nyert támogatást SzékesfehérvárSzennyvízcsatorna-hálózat építéséhez nyert mintegy 170 millió forint vissza nem térítendő támogatást Székesfehérvár önkormányzata az EU Önerő Alap pályázaton.2012-12-06 17:54:00 0
Kövér: Az adósságátvállalás a bankoknak is kedvezA települések mellett a pénzintézetek számára is kedvező fejleménynek nevezte az önkormányzati adósság állami átvállalását az Országgyűlés elnöke csütörtökön Komlón, sajtótájékoztatón. Kövér László jónak tartja, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé kerül a választási eljárási törvény.2012-12-06 17:24:00 0
Költségvetés: egyenlegjavító kiadáscsökkentő és adóintézkedésekA kormány jövő évi költségvetéshez benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslata tartalmazza a költségvetés egyensúlyának biztosítását célzó kiadási intézkedéseket, adóintézkedéseket és a költségvetési főösszegek elfogadása óta hozott kormányzati konszolidációs döntések átvezetését is.2012-12-06 17:14:00 0
A Kormány zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be a 2013. évi költségvetéshez2012-12-06 17:09:00 0
Font: A szocialisták kisemmizték a vidék lakosságátélunk, hogy a középbirtokon termelő családi gazdaságok sokasága jöjjön létre, amelyek nem csak alapanyag-termelést végeznek, hanem az állattartás mellett bekapcsolódnak a feldolgozásba és az élelmiszer-kereskedelembe, ezzel növelve gazdaságuk nyereségességét és a foglalkoztatást - hangsúlyozza csütörtöki közleményében Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke.2012-12-06 16:43:00 0
Németh: Új típusú biztonsági kihívásokkal kell szembenézniBiztonsági közösség létrehozását tűzte ki célul az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) dublini külügyminiszteri értekezlete 2015-re, az 1975-ös helsinki csúcstalálkozó 40. évfordulójára - közölte az ír fővárosban rendezett miniszteri tanácsülés csütörtöki plenáris ülése után Németh Zsolt.2012-12-06 16:34:00 0
Költségvetés: benyújtották a módosító indítványokatBenyújtotta a kormány csütörtökön a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolódó, zárószavazás előtti módosító indítványokat.2012-12-06 16:21:00 0
Nem emelkednek a helyi adók HódmezővásárhelyenNem emelkednek a helyi adók a jövő évben Hódmezővásárhelyen, és az önkormányzat hatáskörébe tartozó közüzemi díjak sem változnak - jelentette be Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön az alföldi városban.2012-12-06 16:18:00 0
NGM: 560 millió eurós hitelmegállapodás az EIB-belMegállapodást kötött az Európai Beruházási Bank alelnöke és a nemzetgazdasági miniszter - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, csütörtökön.2012-12-06 15:36:00 0
Kormánybiztos foglalkozik a pénzügyi szolgáltatásokkalA hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes kormányzati tevékenységek ellátására - 2012. december 1-jétől 2013. december 31-ig - a kormány Vojnits Tamást kormánybiztossá nevezte ki. Az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.2012-12-06 15:01:00 0
Megszűnhetnek az érdemtelenül folyósított nyugdíjpótlékokA kommunista rendszer szolgálatáért nyújtott kiemelt nyugdíjakat felülvizsgáló bizottság törekszik arra, hogy munkáját még idén befejezze, így jövőre ténylegesen megszűnhetnek az érdemtelenül folyósított pótlékok - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.2012-12-06 13:38:00 0
Május elsejével kerülhetnek állami tulajdonba a járóbeteg-szakellátó intézményekJövő év május elsejével venné át az állam a járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményeket - derül ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának csütörtökön, a már a parlament előtt lévő egészségügyi salátatörvényhez benyújtott módosító javaslatából.2012-12-06 13:37:00 0
Varga: A GDP 2,7-2,8 százaléka lesz idén a hiányÚgy tűnik, 2,7-2,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt teljesít idén a kormány - mondta Varga Mihály, hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.2012-12-06 13:15:00 0
Hajdú-Biharban 63 települést érint az adósságátvállalásHajdú-Bihar megyében 63 település adósságát vállalja át az állam - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön Balmazújvárosban.2012-12-06 13:06:00 0
Átadták az Állatkert felújított FőkapujátAz elmúlt évek során a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) szinte valamennyi műemlék házát felújította a főváros, és különleges, egyedi állatfajokkal bővült folyamatosan a gyűjtemény - fogalmazott Tarlós István főpolgármester az állatkert felújított Főkapujának átadásán, melyet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár civilizációs figyelmeztető pontnak nevezett. Képgalériánk megtekinthető itt.2012-12-06 13:41:00 0
Eddig 3200 milliárd forint EU-s forrást fizettek kiA 2015 végéig lehívható 8200 milliárd forint összegű európai uniós forrásból eddig 3200 milliárdot fizettek ki, miközben a pályázható összeg 95 százalékát már meghirdették, 85 százaléka támogatói döntéssel bír - mondta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára csütörtökön egy Budapesten rendezett konferencián.2012-12-06 12:02:00 0
Januártól tíz százalékkal csökken a villany és a gáz áraA kormány döntött arról is, hogy az intézkedés minden családot egyformán érint - mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szólt arról is, hogy Magyarországon mintegy 3,8 millió családi otthon van, melynek 76 százalékát fűtik gázzal.2012-12-06 11:50:00 1
Döntött a kormány jövő évi keretszámokrólFelsőoktatási koncepciót fogadott el szerdán a kormány: ennek keretében elfogadta a jövő tanévre érvényes felsőoktatási keretszámokat, valamint arról is döntött, hogy bizottságokon keresztül felügyeli majd az egyetemek adósságrendezését, illetve a jövőben minden egyetem és főiskola vezetésében a rektor mellé az intézmény gazdasági döntéseiért felelős kancellárt nevez ki a kormány - közölte a kormányszóvivő.2012-12-06 11:35:00 0
Uniós jogalkotási csomag a munkanélküli fiatalok megsegítéséreAz Európai Bizottság tegnap mutatta be rég várt javaslatát, az ún. ifjúsági foglalkoztatási csomagot, amely jelentős uniós lépésnek tekinthető a fiatalok rendkívüli arányú munkanélkülisége elleni harcban. Őry Csaba fideszes EP-képviselő, a néppárti frakció foglalkoztatási koordinátora üdvözölte a bizottsági tervezetet, azonban az ún. ifjúsági garancia kapcsán körültekintőbben járna el. Kósa Ádám, a Fogyatékosságügyi Munkacsoport elnöke a csomaggal kapcsolatban rámutatott: a strukturális alapok felhasználásakor a fogyatékos fiatalokra is nagyobb hangsúlyt kell helyezni.2012-12-06 11:31:00 0
Trianon emlékkiállítás a Klauzál HázbanA várpalotai Trianon Múzeum harmincegy nagyméretű, színes tablója, ami a magyar nemzet sorsát máig megpecsételő Trianoni békediktátum történetét és tragikus sorsát mutatja be, december 15-ig látható a XXII. kerületi Klauzál Házban.2012-12-06 11:06:00 0
Befejeződött a tótkomlósi út kivezető szakaszának felújítása HódmezővásárhelyenBefejeződött a 4421-es jelű, tótkomlósi út közel 5 kilométeres szakaszának felújítása Hódmezővásárhelyen, a 444 millió forintból megvalósult beruházást csütörtökön adták át.2012-12-06 10:56:00 0
Bővítik a térfigyelőkamera-hálózatot NyíregyházánBővítik a térfigyelőkamera-hálózatot Nyíregyházán - közölték a helyi önkormányzat, valamint a rendőrség közös sajtótájékoztatóján csütörtökön a nyírségi nagyvárosban.2012-12-06 10:53:00 0
Martonyi: Nem engedhetjük meg az uszító beszédetA jövőben is szükség lesz közép-európai politikai együttműködésre és a közép-európai szellem fenntartására - hangsúlyozta Martonyi János szerdán Bécsben. Az 1989-ben létrejött Közép-európai Kezdeményezés (KEK) és a Visegrádi Négyek csoportja az Európai Unió kibővülésével sem vesztett jelentőségéből, sőt erősödött a szerepük. Mindkét szervezet nyitott új együttműködések előtt - mondta a külügyminiszter az osztrák Diplomáciai Akadémián tartott előadásában mintegy száz meghívott vendég előtt.2012-12-06 10:36:00 0
A gazdasági válságról tanácskoztak fogyatékkal élők az EP-benKósa Ádám fideszes EP-képviselő zárszavával ért véget az év legnagyobb, több mint 450 fogyatékossággal élő ember részvételével tartott európai szintű tanácskozás. Kósa Ádám, az Európai Parlament Fogyatékosságügyi Munkacsoportjának elnöke kijelentette: "Bár az Európai Bizottság késlekedik az akadálymentesítési csomag előterjesztésével, inkább szülessen meg később ez a jogalkotási javaslat, minthogy gyenge lábakon álljon".2012-12-06 10:34:00 0
Sopron: újra át lehet sétálni a Tűztorony alattÚjra át lehet sétálni a soproni Tűztorony alatt, így a Fő tér az Előkapu felől is megközelíthetővé vált. A teljesen felújított Tűztorony avatóünnepségére a város legnagyobb ünnepén, a Hűség Napján, december 14-én kerül sor, amikor Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke lesz a díszvendég és az ünnepség szónoka.2012-12-06 10:08:00 0
Rogán: Itt volt a kiállás idejeEz a történet nem a pártpolitikáról szólt, hanem az emberekről – jelentette ki Rogán Antal a vasárnapi nácizmus elleni tüntetésről szólva a Heti Válasznak adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője ugyanitt rámutatott, Gyöngyösi Márton kijelentése nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.2012-12-06 10:09:00 0
Rogán Antal: Itt volt a kiállás idejeEz a történet nem a pártpolitikáról szólt, hanem az emberekről – jelentette ki Rogán Antal a vasárnapi nácizmus elleni tüntetésről szólva a Heti Válasznak adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője ugyanitt rámutatott, Gyöngyösi Márton kijelentése nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.2012-12-06 09:55:00 0
Segítséget kap a főváros a kormánytólJelentős eredménynek tartja Tarlós István főpolgármester, hogy a kormány átvállalja Budapest adósságainak 40 százalékát - írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában.2012-12-06 09:26:00 0
Kelet és Nyugat2012-12-06 08:52:00 0
Kétmilliárd forintból újul meg Pápa belvárosaCsaknem kétmilliárd forintból újul meg Pápa belvárosa; az első két ütem befejeződött, a Fő tér egy részét megnyithatják, ahol ma kezdődik a karácsonyi vásár - tájékoztatta a város fideszes polgármestere az MTI-t.2012-12-06 08:35:00 0
Ki fog dudálni?2012-12-06 08:27:00 0
Tiltsuk be a provokációt!2012-12-06 08:19:00 0
Szent Miklós-legenda2012-12-06 08:10:00 0
Áder: Az egyházak példásan végzik küldetésüketMagyarország számára fontos, hogy a nemzet minden közösségében természetes legyen a magyar szó, legyen az a közösség bárhol a világon - e szavakkal köszöntötte Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában a határon túli egyházi vezetőket szerdán.2012-12-05 20:57:00 0
"Már tapasztalhatóak a lovas ágazat fellendülésének első jelei"Az elkészült Kincsem Nemzeti Lovas Program, valamint az abban megfogalmazott lehetőségek hatásaként az ország nagyon sok településén már tapasztalhatóak a lovas ágazat fellendülésének első jelei - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerdán Izsákon.2012-12-05 20:53:00 0
Kubatov: Igazságosabb, arányosabb választási rendszert hoztunk létreAz előzetes regisztráció egyforma választási eljárást biztosít a magyarországi és a határon túli magyaroknak, ezzel teljesítik a Velencei Bizottság és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet erre vonatkozó elvárását - jelentette ki Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szerdán Debrecenben.2012-12-05 20:48:00 0
Cséfalvay: Sikeres volt a pénzügyi konszolidációA költségvetés megszavazásával hamarosan befejeződik, és ezzel lezáródik az a hosszú konszolidációs folyamat, amely 2010 nyarán kezdődött - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán miskolci sajtótájékoztatóján.2012-12-05 19:34:00 0
Farkas: Jelentős eredményeket ért el az ORÖKét év alatt több eredményt ért el az Országos Roma Önkormányzat új roma politikája a kormánnyal együttműködve, mint az elmúlt húsz év integrációs próbálkozásai - mondta Farkas Flórián, az önkormányzat elnöke szerdán a témában tartott budapesti szakmai konferencián.2012-12-05 19:31:00 0
Simicskó: A sportvetélkedő célja a játék öröme"A játékos sportversenyek révén már egészen kis korban megszerettethető a sport. Az újbudai mikulás sportvetélkedő célja nem a győzelem vagy az elismerés megszerzése, hanem a játék öröme." – mondta Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, aki az esemény fővédnökeként köszöntötte a XI. kerületi óvodásoknak szervezett sportprogram résztvevőit - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerdai közleményében.2012-12-05 19:06:00 0
Megkezdődött a távfűtés korszerűsítése KaposváronKaposvár húszezer ember biztonságáért bővíti és korszerűsíti a távfűtését több mint 1 milliárd forint értékben 2013 őszéig, amelyhez uniós támogatást is nyert - mondta Szita Károly polgármester a beruházás nyitórendezvényén szerdán.2012-12-05 19:01:00 0
Egészségügyi nagyprojektről egyeztetett Václav Klaus és Kósa LajosEgy Debrecenben megvalósítandó protonterápiás kutató- és gyógyítóközpont létrehozásáról egyeztetett szerdán a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Václav Klaus cseh köztársasági elnök Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.2012-12-05 18:56:00 0
Soltész: Gondoskodni kell az elesettekrőlNemzeti Konzultációt kezdeményez a hajléktalankérdésről a kormány. A problémát már több városban is sikerült eredményesen kezelni, a rendszer összességében Budapesten is jól működik – mondta a Kossuth Rádiónak Soltész Miklós. A szociális államtitkár szerint jelentős siker, hogy előző télen a zord időjárás ellenére sem fagyott meg senki.2012-12-05 18:34:00 0
EMMI: az iskolák a helyi közösségeké maradnakAz iskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozását követően továbbra is a helyi közösségeké maradnak. Az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetét megkönnyítendő az állam átvállalta a fenntartói feladatokat, és bizonyos esetekben, az önkormányzatok külön kérésére, a működtetést is. A 3000 főnél nagyobb települések önkormányzatainak ez esetben hozzájárulást kell fizetniük az Államkincstárnak, ám ez az összeg mindig kevesebb annál, mint amit a kérelmükben működtetési költségként feltüntettek - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerdai közleményében.2012-12-05 17:58:00 0
A szocialisták áskálódása miatt tovább csúszhatnak a kifizetésekMagyar gazdák és a felzárkóztatási illetve vidékfejlesztési alapokra pályázókat is hátrányosan érintené, ha a szocialisták megakadályoznák a 2013. évi uniós költségvetés idei elfogadását - olvasható Surján László szerdai közleményében.2012-12-05 17:53:00 0
Az alaptörvénnyel összhangban van a nemzetiségi törvényAz Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvénnyel összhangban lévőnek találta a nemzetiségi törvényt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.2012-12-05 17:37:00 0
Czerván: Nem kell tartani jelentősebb élelmiszerdrágulástólAz utóbbi hónapokban átlagosan 6 százalék körül emelkedtek az élelmiszerárak  Magyarországon, jelentősebb drágulástól nem kell tartani, és bár a kormány napirenden tartja az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének kérdését, egyelőre nem várható érdemi változás ezen a téren - válaszolta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek.2012-12-05 17:14:00 0
Magyar és szlovák jogi szakértők találkoztak PozsonybanMagyarország és a Szlovák Köztársaság külügyminiszterei 2012. június 1-jei megállapodásának megfelelően 2012. december 5-én Pozsonyban találkoztak Magyarország Külügyminisztériumának és a Szlovák Köztársaság Kül- és Európai Ügyekért Felelős Minisztériumának jogi szakértői - olvasható a Külügyminisztérium szerdai közleményében.2012-12-05 17:08:00 0
Soltész: A gazdaság állapota meghatározza a rehabilitáció lehetőségeitSzoros összefüggés van az adott térség gazdasági teljesítőképessége és a között, hogy a megváltozott munkaképességűek mekkora hányadát lehet visszavezetni a munka világába - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai, győri sajtótájékoztatóján.2012-12-05 16:57:00 0
Védetté nyilvánították Tóth József sírjátSzabolcs Attila polgármester kezdeményezésére a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság december 5-én védetté nyilvánította Tóth József néhai magyar királyi tanfelügyelő sírját. Idén van Tóth József halálának centenáriuma.2012-12-05 16:48:00 0
NFM: az uniós források 95 százalékát meghirdettékA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes helyettes államtitkárának közlése szerint a teljes uniós támogatási keretösszeg 95 százalékát meghirdették, 85 százalékot pedig támogatási szerződéssel oda is ítéltek.2012-12-05 15:27:00 0
Példaértékű nemzetközi összefogásGál Kinga fideszes EP-képviselő üdvözölte, hogy Cecilia Malmström uniós belügyekért felelős biztos és Eric Holder, az Egyesült Államok főügyésze a szerdai napon útjára indította a gyermekek online szexuális bántalmazása elleni globális szövetséget. E példaértékű nemzetközi összefogás kapcsán a néppárti politikus hangsúlyozta:  "A jogi, a technikai és az oktatási intézkedések átfogó, nemzetközi társítása szükséges ahhoz, hogy hatékonyan léphessünk fel ezen veszélyek ellen".2012-12-05 15:11:00 0
Czerván: 3 milliárd eurós többlet lehet az agráriumbanA magyar agrárgazdaság többlete az idén, a várhatóan csökkenő kibocsátás ellenére is, elérheti a 3 milliárd eurót - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai fórumon.2012-12-05 14:56:00 0
A közép-európai szellemiség a jövőben is fontos leszA jövőben is szükség lesz közép-európai politikai együttműködésre és a közép-európai szellem fenntartására - hangsúlyozta Martonyi János szerdán Bécsben.2012-12-05 14:52:00 0
Megnyílt az első magyar kereskedőház BakubanMegnyílt az első magyar kereskedőház szerdán Azerbajdzsán fővárosában.2012-12-05 14:25:00 0
Budai: Barátokra, szövetségesekre van szükségEurópa válságban van, új rend alakul ki, és ennek egyik élharcosa Magyarország - hangoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Gödöllőn, a hazai és határon túli politikai és gazdaszervezetek képviselői részvételével tartott Kárpát-medencei Összefogás Fórum megnyitóján.2012-12-05 13:52:00 0
"Töretlen az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt"Eddig több mint 340 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, és mintegy 280 ezren már le is tették az állampolgársági esküt - mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos szerdán az MTI-nek. Kiemelte: az érdeklődés töretlen az állampolgárság iránt.2012-12-05 13:41:00 0
Selmeczi: Emberséges szabályozásra van szükségA Fidesz támogatja a kormányt abban, hogy a hajléktalanok problémáját emberséges szabályozással oldja meg - hangsúlyozza szerdai közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője..2012-12-05 13:35:00 0
Csökkentené a gáz- és villanyárakat a kormányA gáz- és villanyár 10 százalékos csökkentése feltételeinek kidolgozására kérte a kormány az illetékes minisztériumot a kormányszóvivő közlése szerint.2012-12-05 13:26:00 0
Új kaucsukkeverő üzemet avattak NyíregyházánÚj kaucsukkeverő üzemet avattak a nyíregyházi Phoenix Légrugó Technológia Kft.-nél szerdán. Az ipari létesítményt a német Continental gumiabroncsgyártó és autóipari alkatrész-beszállító konszern leányvállalata, a Conti Tech hozta létre 5 millió eurós, azaz mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással. A 25 dolgozót foglalkoztató üzemet Heinz-Gerhard Wente, a Conti Tech divízióelnöke és Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere adta át.2012-12-05 13:10:00 0
Várpalota adósságállományának hatvan százalékát vállalhatja át az államVárpalota adósságállományának hatvan százalékát vállalhatja át az állam - tájékoztatott a Veszprém megyei város fideszes polgármestere szerdán.2012-12-05 11:31:00 0
Tizenhat hulladéklerakót rekultiválnak Kelet-NógrádbanA kormány döntése értelmében megkezdődik a hulladékrekultivációs projekt Kelet-Nógrádban; a 2,8 milliárd forintos beruházás révén 14 településen 16 lerakót érintően végzik el a helyreállítást - mondta Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, a Kelet-Nógrádi Hulladékrekultivációs Társulás elnöke szerdán sajtótájékoztatón.2012-12-05 11:28:00 0
Páva: Pécs érdekelt a további kínai partnerségbenKözös technológiai transzferközpontot hoz létre Pécs és Sanghaj városa, az erről szóló megállapodást kedden délután írták alá a felek Sanghajban.2012-12-05 11:24:00 0
Döntés a 2013-as uniós költségvetésről és a 2012-es pótköltségvetésrőlAz Európai Parlament Költségvetési Bizottsága kedden nagy többséggel zöld utat adott a Tanács és a Parlament tárgyalódelegációi által kidolgozott megállapodás tervezetnek. Ennek értelmében a 2012-es költségvetés kifizetési szintjét 6,1 milliárd euróval emelnék, amely részben elegendő a többletigények kielégítésére. A fennmaradó részt, közel 3 milliárd eurót pedig 2013-ban fizetnék ki, többek között a 2000-2006-os felzárkóztatási programok pénzügyi zárása is ekkor történne meg.  A 2012-es költségvetés kifizetési szintje ezzel a döntéssel végül még az eredeti 2011-es Európai Bizottsági tervezet is meghaladja. Elhárulhat tehát a veszély, hogy a jövő évben az unió havonta csak az idei év költségvetésének 1/12-ed részét költhesse, nehéz helyzetbe hozva többek között az agrárkifizetések teljesítését.2012-12-05 10:51:00 0
Kiállítás nyílt Márai Sándorról az Európai ParlamentbenMárai Sándor életútjáról és munkásságáról nyílt kiállítás a keddi napon az Európai Parlament brüsszeli épületében. A kiállítás célja az Európa kulturális fővárosa 2013-as címet elnyerő Kassa városának és Márai Sándor munkásságának népszerűsítése volt. Nyitóbeszédükben Mészáros Alajos felvidéki, valamint Szájer József és Schöpflin György fideszes EP-képviselők az író humanizmusát és európaiságát méltatták.2012-12-05 09:44:00 0
Bajnai nem új és nem hiteles2012-12-05 09:11:00 0
A gépezet beindult2012-12-05 09:03:00 0
A hely, amelyet...2012-12-05 09:00:00 0
Pillanatok műve2012-12-05 08:56:00 0
"Mindketten az erkölcs parancsait követték"Mindszenty József születésének 120., valamint Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójáról emlékeztek meg kedd este a brüsszeli Magyar Házban tartott adventi rendezvényen, amelyet közösen szervezett a Magyar Hullám közéleti társaság, a brüsszeli magyar nagykövetség, illetve az Európai Parlament magyar néppárti delegációja.2012-12-05 08:53:00 0
Újabb történelmi városrészt újítanak fel GyulánÚjabb történelmi városrészt újítanak fel Gyulán, az önkormányzat a program megvalósításához 713 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretéből - tájékoztatta az MTI-t Görgényi Ernő (fidesz), a város polgármestere.2012-12-05 08:42:00 0
"Kedvezőbb a NATO-orosz együttműködés légköre"Összességében kedvezőbbé vált a NATO-orosz együttműködés légköre a NATO-országok külügyminisztereinek és Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek a keddi brüsszeli találkozója nyomán - jelentette ki Martonyi János, a magyar diplomácia irányítója az MTI-nek nyilatkozva.2012-12-05 08:39:00 0
355 milliós átcsoportosítás kulturális célokraMintegy 355 millió forint tárcák közötti átcsoportosításáról határozott a kormány az idei költségvetésben a megyei levéltáraknak a Magyar Országos Levéltárba olvadásával összefüggésben. A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 46 millió forintot kap.2012-12-05 08:27:00 0
Gyöngyösi nem utazhat Rómába a külügyi bizottsággalGyöngyösi Márton jobbikos képviselő nem utazhat Rómába az Országgyűlés Külügyi Bizottságával - mondta Kövér László kedden Pápán.2012-12-05 08:24:00 0
Kövér: A kormány azért dolgozik, hogy élhetőbb legyen a világunkEurópa nemcsak gazdasági, hanem sokkal súlyosabb: erkölcsi válságban is van - mondta Kövér László Pápán, a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör vendégeként tartott előadásában az evangélikus templomban kedden.2012-12-05 08:22:00 0
A Ház napirendjén a honvédek jogállásaA Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről is tárgyalhat az Országgyűlés szerdai ülésén az erre vonatkozó országos népi kezdeményezés eredményeként.2012-12-05 08:18:00 0
9,9 milliárdot csoportosítanak át a rendvédelmi szerveknekA kormány 9,9 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésben a rendőrség adósságállományának konszolidálására, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem működőképességének fenntartására.2012-12-04 19:41:00 0
"A sport támogatása válság idején is rendkívül fontos"Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ünnepélyes keretek között avatták fel kedden a Vasas Sport Club új edzőcsarnokát. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.2012-12-04 19:30:00 0
Januárban kapják meg visszamenőleges bérfejlesztésüket az egészségügyi dolgozókDecemberi fizetésükkel együtt, egy összegben, januárban kapják meg 2012. januárjáig visszamenőleges bérfejlesztésüket azok az egészségügyi dolgozók, akik korábban technikai okok miatt maradtak ki a béremelésből.2012-12-04 19:12:00 0
"Újra és újra meg kell erősítenünk, hogy kiállunk az értékeink mellett"A népek közötti megbékélés fontosságáról tartottak konferenciát kedden Brüsszelben Surján László, az Európai Parlament alelnökének szervezésében.2012-12-04 18:59:00 0
A Gyulai Húskombinát sorsáról egyeztetett a VMA Vidékfejlesztési Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős szervezeti egységének vezetője kedden egyeztetést folytatott a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolási eljárása során előállt helyzetről és a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet szombatra tervezett demonstrációjáról. Az egyeztetésen a cég munkavállalóit az üzemi tanács elnöke, valamint a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke képviselte - közölte a vidékfejlesztési tárca, kedden.2012-12-04 18:39:00 0
Uszoda épülhet a Tüskecsarnok mellé2014 elején adhatják át az 1996 óta félkész állapotban lévő Tüskecsarnokot, és a multifunkcionális létesítmény később egy uszodával is bővülhet - közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára.2012-12-04 18:18:00 0
Kövér László a Parlamentben fogadta Vaclav KlaustKövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlament delegációs termében fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Václav Klaus cseh köztársasági elnököt - közölte az Országgyűlés Sajtószolgálata, kedden.2012-12-04 18:13:00 0
Fidesz-frakció: Gőgös Zoltán ismét csúsztatGőgös Zoltán keddi közleménye ismét súlyos csúsztatásokkal van tele - hívja fel a figyelmet kommünikéjében a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja.2012-12-04 18:10:00 0
Emmi: csaknem négyszáz hátrányos helyzetű hallgató kap ösztöndíj-támogatástCsaknem négyszáz, a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíj- és önköltség-támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Út a felsőoktatásba elnevezésű esélyteremtő programjának köszönhetően.2012-12-04 18:09:00 0
Németh Zsolt fogadta Paul ShapirótNémeth Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden fogadta Paul Shapirót, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Holokauszt Tanulmányok Központjának igazgatóját - közölte a tárca az MTI-vel.2012-12-04 16:46:00 0
"Nem engedünk az agrártámogatások szintjéből"A magyar agrárpolitika legfontosabb tétele, hogy "nem engedünk az agrártámogatások jelenlegi szintjéből" - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun megyei Bakodpusztán, az Országos Agrárfórumon.2012-12-04 16:22:00 0
Megújult a gyermekorvosi rendelő BudafokonMegújult csaknem ötvenmillió forintból a XXII. kerületi Káldor Adolf utcai gyermekorvosi rendelő, a beruházást kedden adták át.2012-12-04 16:18:00 0
Magyarország számára versenyelőny a GMO-mentességMagyarország, a magyar mezőgazdaság számára versenyelőnyt jelent a GMO-mentesség - jelentette ki Budai Gyula kedden Egerben.2012-12-04 16:15:00 0
Dolgoznak a hajléktalanságról szóló nemzeti konzultációnMár zajlik a hajléktalanság kérdéséről szóló nemzeti konzultáció akciótervének kidolgozása. A kérdéssor összeállítása előtt Orbán Viktor kormányfő konzultál az érintett polgármesterekkel - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI érdeklődésére.2012-12-04 16:12:00 0
"A kontinens növekedésének motorja Közép-Európa lesz"Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a kedden az Országházban megbeszélést folytattak a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Václav Klaus cseh államfővel - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-12-04 15:44:00 0
Puskás: A jelenlegi kabinet az emberek oldalán állA szocialisták jövő évi költségvetéssel kapcsolatos keddi nyilatkozata ismét a felesleges pánikkeltésről és irigységről szól - hangsúlyozza Puskás Imre, az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke közleményében.2012-12-04 15:27:00 0
Átadták a Hidegkúti Rendészeti KözpontotÁtadták a Hidegkúti Rendészeti Központot a főváros II. kerületében kedden. Az intézményben folyamatosan lesznek rendőrök, és oda kötöttek be öt térfigyelő kamerát is, amelyek a környék leginkább veszélyeztetett területeit figyelik.2012-12-04 15:22:00 0
Grúzia továbbra is az euroatlanti integráció útjánGrúzia új külügyminisztere arról biztosította kedden Brüsszelben Martonyi Jánost, hogy országa továbbra is az euroatlanti integráció útját járja, mind a NATO, mind az Európai Unió vonatkozásában.2012-12-04 15:04:00 0
Az állam 1758 település adósságát rendezi az év végéigSárbogárd a nagyarányú munkanélküliség és az alacsony iparűzésiadó-bevétel miatt nehéz helyzetben van, ezért adósságállományának hetven százalékát vállalja át az állam - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára újságíróknak a Fejér megyei város polgármesterével folytatott keddi tárgyalása után Sárbogárdon.2012-12-04 14:50:00 0
Az a cél, hogy örömmel térjenek haza a fiatalokÉrthető, hogy a fiatalok elindulnak tapasztalatot szerezni, de a cél az, hogy néhány év után örömmel térjenek haza - írja Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője keddi közleményében, amelyben Winkfein Csaba (MSZP) közleményére reagál.2012-12-04 13:53:00 0
Egymilliárd forint közösségi kulturális fejlesztésekreEgymilliárd forint értékben írt ki pályázatot a közösségi terek hosszú távú működését segítő, többfunkciós közművelődési fejlesztésekre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).2012-12-04 13:28:00 0
A főváros védelmi bizottsága felkészült a télreBudapest Főváros Védelmi Bizottsága felkészült a télre, és megtette azokat az intézkedéseket, amelyekkel magas színvonalon el tudja látni feladatát - jelentette ki Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke az operatív törzs kétnapos gyakorlatát követő sajtótájékoztatón kedden.2012-12-04 13:19:00 0
Áder: A kohéziós források megőrzéséért kell küzdeniMagyarország és Csehország tagja a kohézió barátai csoportnak, együtt érvelnek a kohéziós támogatások megőrzéséért - mondta Áder János köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, miután fogadta cseh kollégáját, Václav Klaust.2012-12-04 12:59:00 0
"A növekedés feltételeit szeretnénk megtartani"Az IMF azt szeretné, ha kisebb mértékben terhelnék adók a pénzügyi szektort, és a kiadási oldalt a szociális és más kiadások „lefaragásával” csökkentenék. Ezzel párhuzamosan az Európai Unió a tárgyalásokhoz szorosan nem köthető politikai feltételeket támaszt a megállapodás feltételeként – fejtette ki Varga Mihály a Hír TV Rájátszás című műsorában, hétfőn.2012-12-04 13:00:00 1
Révész: Az ügy igazából nem rólam szólDebreczeni József kiírta magát a komolyan vehető emberek közül - jelentette ki Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő az m1 Ma reggel című műsorában.2012-12-04 12:37:00 1
Új határátkelők nyílhatnak a magyar-szerb határonMagyar buszok eladásáról Szerbiába, új határátkelők nyitásáról, a villamosenergia-hálózatok összekapcsolásáról, valamint a Budapest-Belgrád között vasútvonal közös fejlesztéséről állapodtak meg a felek a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság hatodik ülésén, kedden Budapesten.2012-12-04 12:25:00 0
Hazánk elkötelezett az EU bővítése mellettAz államoknak fegyelmezett gazdálkodást kell folytatniuk, ám ez nem ok arra, hogy a versenyképességünkbe a kohézió révén kevesebbet fektessünk – hangsúlyozta Győri Enikő a köztévé Ma reggel című műsorában kedden a kohéziós pénzekkel összefüggésben. A Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára ugyanitt szólt arról is, hazánk elkötelezett az EU bővítése mellett.2012-12-04 12:26:00 1
"Egy-két éven belül beérik az adóváltozások gyümölcse"Az adórendszer szerkezetileg lezártnak tekinthető, a változások gyümölcse remélhetőleg egy-két éven belül beérik, s a vállalkozások érezni fogják, hogy könnyebbé vált a helyzetük - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára.2012-12-04 11:40:00 0
Jelentősen csökkenhet a kkv-k adóterheléseA 2014-2020 közötti uniós források legalább felét közvetlen gazdaságfejlesztésre, ezen belül a kis- és középvállalati szektor fejlesztésére kell fordítani, szemben a most befejeződő hétéves ciklus 16 százalékával - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy konferencián kedden.2012-12-04 11:38:00 0
Emmi: megkezdődött a monitoring rendszer kiépítéseMegkezdődött a monitoring rendszer felépítése a társadalmi felzárkózás területén - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szabó Tímea LMP-s képvielő hétfői parlamenti felszólalására.2012-12-04 11:29:00 0
A hajléktalanok integrációjára ír ki pályázatot az EmmiA hajléktalanok társadalmi integrációjára ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a 917 millió forintos keretösszegből a fedél nélküli emberek ellátásával foglalkozó intézmények igényelhetnek forrásokat december 15-étől - jelentette be a szociális államtitkár kedden Budapesten.2012-12-04 11:24:00 0
"Az őszinte párbeszéd mindig meghozza a gyümölcsét"Zsúfolásig megtelt a Klauzál Ház kamaraterme Böjte Csaba ferences atya december 3-án megtartott előadásán. Rengeteg adomány, tartós élelmiszer, könyv és ruhanemű gyűlt össze, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére.2012-12-04 10:48:00 0
Munkahelyteremtő beruházásokat támogat Salgótarján önkormányzataSalgótarján önkormányzata 50 millió forintot különített el, hogy segítse azokat a beruházásokat, amelyek új munkahelyeket teremtenek a városban - mondta Eötvös Mihály, Salgótarján gazdaságért felelős alpolgármestere kedden.2012-12-04 10:40:00 0
Csepelen soha többé nem lesz gettó, és nem lesz internálótábor!2012. december 4-én, kedden reggel Csepel község lakóinak, a gyár munkásainak 1944-es bátor kiállására emlékeztek az önkormányzat falán elhelyezett emléktáblánál.2012-12-04 10:37:00 0
"Az őszinte párbeszéd mindig meghozza a gyümölcsét"Zsúfolásig megtelt a Klauzál Ház kamaraterme Böjte Csaba ferences atya december 3-án megtartott előadásán. Rengeteg adomány, tartós élelmiszer, könyv és ruhanemű gyűlt össze, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére.2012-12-04 10:35:00 0
Segítség a megváltozott munkaképességű embereknekJövő év elejétől csak abban az esetben szünetelne a rehabilitációs ellátás folyósítása, ha az ellátás mellett az érintettek napi négy vagy heti húsz órát meghaladóan folytatnak kereső tevékenységet - ezt tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata, amelyet a kormány elé terjesztettek.2012-12-04 10:30:00 0
Bemutatták Igor Janke Orbán Viktorról szóló könyvétJó hangulatú, kiegyensúlyozott pódiumvita keretében mutatták be hétfő este Varsóban, a Traffic Club lengyelországi könyvkereskedő hálózat legnagyobb áruházában nagyszámú érdeklődő előtt Igor Janke lengyel újságíró, szerkesztő, politikai kommentátor Orbán Viktorról írott könyvét.2012-12-04 10:28:00 0
A zsák meg a foltja2012-12-04 09:24:00 0
Tiltakozásdeficit2012-12-04 09:08:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-12-04 08:58:00 0
Martonyi: Nem "konkrét pénz", biztonsági háló kellA külügyminiszter a Világgazdaság keddi számában megjelent interjúban az IFM-tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: mindenképpen meg kellene kötni a megállapodást, bár az IMF "konkrét pénzére" nincs szükségünk, de kell egy biztonsági háló, elsősorban azért, hogy a magyar adósság refinanszírozása kevesebbe kerüljön.2012-12-04 08:51:00 0
Az állam átvállalja a kistelepülések hiteleitA kistelepülési önkormányzati hitelek átvállalásával, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) hatékonyabb forrásbevonásával, illetve a Kossuth tér átalakításával összefüggésben módosította az Országgyűlés az idei évi költségvetést.2012-12-04 08:43:00 0
Előkelő helyen hazánk a klímavédelem területénMagyarország listavezető a felzárkózó gazdaságú országok között a klímaváltozás elleni harcban a dohai klímakonferencia alkalmából közzétett Éghajlatvédelmi Teljesítmény Index (CCPI) alapján, amely 58 országot vizsgált.2012-12-04 08:36:00 0
Orbán Viktor a Mazsihisz elnökével tárgyaltOrbán Viktor kormányfő hétfőn hivatalában fogadta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét, akivel áttekintették a magyarországi zsidóság helyzetét - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.2012-12-04 08:13:00 0
A szigetközi vízellátás és az agrárium a Ház előttA szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásairól, valamint az agrárgazdaság tavalyi teljesítményéről tárgyal az Országgyűlés keddi ülésnapján.2012-12-04 08:10:00 0
Jelentősen csökkenhet az államadósság jövőreA GDP-arányos államadósság jelentős csökkenésével számol az a jövő évi költségvetési javaslatot módosító indítvány, amelyet hétfőn fogadott el a parlament.2012-12-03 18:43:00 0
Egységes lesz a filmforgatáshoz használt helyszínek bérleti díjaEgységes díjat fizethetnek a stábok 2013-tól egy-egy filmforgatási helyszín bérletéért. A mozgóképről szóló törvény - többek között ezt is tartalmazó - módosítását hétfőn fogadta el az Országgyűlés.2012-12-03 18:24:00 0
Szijjártó Péter a szerb agrárminiszterrel tárgyaltA Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről és új közúti határátkelőkről is tárgyalt hétfőn Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Goran Knezevic szerb mezőgazdasági miniszter.2012-12-03 18:03:00 0
Fidesz-frakció: az MSZP súlyos amnéziában szenvedGarai István mai közleményéből arra lehet következtetni, hogy a szocialisták vagy nem akarják észrevenni a kormány egészségügy megmentéséért tett intézkedéseit, vagy emlékezetkiesésben szenvednek - közölte a Fidesz-frakció az MSZP-s politikus szavaira reagálva, hétfőn.2012-12-03 16:19:00 0
"Mi, magyarok, megvédjük zsidó honfitársainkat"A döntés-előkészítő anyagokra is vonatkozó szabályok vannak, ezeket a magyar kormány betartja, és ezek tiszteletben tartása mellett végzi munkáját – válaszolta Orbán Viktor az azonnali kérdésekben. A kormányfő kitért arra is, hogy 2013-ban az unió 28 tagállama közül öt olyan lesz, amely képes csökkenteni az államadósságot, a legnagyobb arányban pedig Magyarország fogja. Szólt arról is, a múlt héten olyan kijelentések hangzottak el az Országház épületében, amelyek nem méltók hazánkhoz.2012-12-03 16:15:00 1
A tárca hétfőn kapott hivatalos értesítést a thai hatóságoktól a magyar férfi halálárólA Külügyminisztérium konzuli szolgálata hétfőn, a vizsgálatok elvégzése után kapott a thai hatóságoktól hivatalos értesítést arról, hogy egy magyar állampolgár holttestét találták meg a délkelet-ázsiai országban - mondta a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az MTI-nek.2012-12-03 15:39:00 0
Csaknem 200 millió forintra pályázhatnak nemzetiségi szervezetekCsaknem kétszázmillió forint vissza nem térítendő működési és kulturális támogatásra pályázhatnak civil nemzetiségi szervezetek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.2012-12-03 15:37:00 0
Meggyőző kormánypárti sikerek az időközi választásokonA kormánypárti jelöltek fölényes győzelmét hozták a hétvégi időközi önkormányzati választások, míg az MSZP ismételten Kelet-Magyarországon szenvedett súlyos vereséget. A Fidesz–KDNP még egy olyan településen is 60 százalék fölötti eredményt ért el, ahol 2010-ben még jelöltet sem állított.2012-12-03 15:05:00 0
A nemzeti önrendelkezés újabb lépcsőjének megvalósításaAz E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek a visszavásárlását jó hírnek, és az önrendelkezés újabb lépcsőjének nevezte Rogán Antal napirend előtti felszólalásában a parlamentben hétfőn. A Fidesz frakcióvezetője tisztességtelen és aljas dolognak tartja a sárga csekk és a sárga csillag összemosását. A szocialisták figyelmét pedig felhívta arra, hogy számtalan olyan indítvány van, amelyeken az MSZP-s és jobbikos képviselők aláírása együttesen szerepel.2012-12-03 14:32:00 1
Fogyatékkal élőknek indítanak képzési programotKépzési programot indít a kormány a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítésére; a 4,9 milliárd forintos összköltségvetésű - vidékközpontú - projekt forrásainak 95 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében biztosítják.2012-12-03 14:10:00 0
Németh: Pozsony Magyarország erős partnereNémeth Zsolt külügyi államtitkár a Sme című pozsonyi lap hétfői számában megjelent interjújában kijelentette: Pozsony "jelenleg Magyarországnak erős partnere", és azokat a dolgokat, amelyekben sikerült megegyezni a szlovák kormánnyal, az képes teljesíteni is.2012-12-03 14:05:00 0
Cséfalvay: EU-konform a magyar gazdaságpolitikaA magyar kormány gazdaságpolitikája összhangban van az Európai Unió (EU) által megfogalmazott prioritásokkal; az ajánlások egy része már meg is valósult a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a parlament európai ügyek bizottsága hétfői ülésén.2012-12-03 14:04:00 0
Kezdettől fogva támogatjuk Horvátország törekvéseitNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint Magyarország történelmi kötelezettsége Horvátország támogatása, hiszen a két nemzet több mint 800 éven át osztozott jóban és rosszban.2012-12-03 14:01:00 0
"Az emberek továbbra is támogatják a Fidesz politikáját"Meggyőző fölénnyel nyert a Fidesz polgármester-jelöltje a hétvégi időközi választásokon, Orgoványon. Budakalászon a Fidesz által támogatott jelölt lett a képviselő-testület új tagja, maga mögé utasítva többek között az MSZP és Jobbik jelöltjét is - fogalmaz Selmeczi Gabriella hétfői közleményében.2012-12-03 13:55:00 0
"Ez a film a siketek világáról és lehetőségeiről szól"Tudtam, hogy a forgatás nemcsak rólam szól, hanem az emberek felvilágosításáról és a társadalmi tudat formálásáról is - mondta hétfőn Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő, a Fogyatékkal Élők Világnapján, az Uránia Nemzeti Filmszínházban Siklósi Beatrix és Matúz Gábor Némafilm című alkotásának DVD-megjelenéséről tartott sajtótájékoztatóján. Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő ugyanitt egyedülálló eredménynek nevezte, hogy Magyarországnak két hallássérült képviselője is van, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a DVD minél több társadalmi réteget képes lesz megszólítani.2012-12-03 13:29:00 0
Pénzbírsággal büntetnék a kirívóan sértő kijelentéseketBővülhet a házelnök és az ülést vezető alelnökök jogköre: ha egy képviselő kirívóan sértő kifejezést használ, akkor rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül kizárhatnák az ülésnap hátralévő részéből, vagy akár utólag is pénzbírságot szabhatnak ki rá - az erről szóló fideszes javaslatot az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén támogatták a testület kormánypárti és MSZP-s tagjai.2012-12-03 11:43:00 0
Rogán: Eljött a kiállás idejeEgy olyan jogkört szeretnénk adni az Országgyűlés elnökének a kezébe, ami az ilyen típusú kijelentéseknél lehetővé teszi az utólagos szankcionálást.– hangsúlyozta Rogán Antal Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamenti felszólalásával kapcsolatban a tv2 Mokka című műsorában hétfőn. A Fidesz frakcióvezetője ugyanitt szólt arról is, a szocialista kormányzás idején megszüntették a gyerekek után járó adókedvezményt, szembe kellett nézni egyhavi bér- és nyugdíjcsökkentéssel, és a személyi jövedelemadó is lényegesen magasabb volt.2012-12-03 11:08:00 1
A gazdasági nehézségek idején különösen fontos a szolidaritásA gazdasági nehézségek idején, amikor a családok, közösségek, országok élik meg az elszegényedést, különösen fontos a lelki összetartozás és szolidaritás kifejezése - hangoztatta a főpolgármester hétfőn egy budapesti szociális konferencia megnyitóján.2012-12-03 11:01:00 0
A gazdasági nehézségek idején különösen fontos a szolidaritásA gazdasági nehézségek idején, amikor a családok, közösségek, országok élik meg az elszegényedést, különösen fontos a lelki összetartozás és szolidaritás kifejezése - hangoztatta a főpolgármester hétfőn egy budapesti szociális konferencia megnyitóján.2012-12-03 10:51:00 0
Rogán Antal a nácizmus elleni tömegtüntetésen2012-12-03 09:53:00 0
Rogán Antal beszéde a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű rendezvényenItt állok Önök előtt, mert elérkezett a kiállás ideje, mert nem elég a közlemények és a sajtótájékoztatót visszafogott hűvössége, ahogy a nácizmus borzalmát dermesztő élességgel megidéző Pilinszky mondja, azt mondják nekünk: „Táblára írva nyakadba akasztjuk történeted.”2012-12-03 09:44:00 0
Budakalász: a Fidesz szövetségese győzött az időközinA Fidesszel hosszú idők óta szövetséges szervezet, a Budakalászi Baráti Kör jelöltje győzött az időközi választáson.2012-12-03 09:39:00 0
Ideiglenes ellenállás2012-12-03 09:13:00 0
A télfa nevű tréfa2012-12-03 09:09:00 0
Rendszerváltás vaktában2012-12-03 08:58:00 0
A Fidesz-KDNP jelöltje győzött OrgoványbanLóczi Boglárkát, a Fidesz-KDNP közös jelöltjét választották a Bács-Kiskun megyei Orgovány polgármesterének a vasárnapi időközi választáson - közölte a Helyi Választási Bizottság elnöke.2012-12-03 08:53:00 0
Varga: Az ország adósságát biztosan tudjuk finanszírozniA mai tudásunk szerint, ha a nemzetközi környezet nem változik, akkor 2013-ban az ország adósságát biztosan tudjuk finanszírozni, a lejáró adósságot meg tudjuk újítani - mondta Varga Mihály, hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az M1 Ma Reggel című műsorában hétfőn.2012-12-03 08:48:00 1
Budakalász: a Fidesz szövetségese győzött az időközinA Fidesszel hosszú idők óta szövetséges szervezet, a Budakalászi Baráti Kör jelöltje győzött az időközi választáson.2012-12-03 09:37:00 0
A Fidesz-KDNP jelöltje győzött OrgoványbanLóczi Boglárkát, a Fidesz-KDNP közös jelöltjét választották a Bács-Kiskun megyei Orgovány polgármesterének a vasárnapi időközi választáson - közölte a Helyi Választási Bizottság elnöke.2012-12-03 08:36:00 0
Az antiszemitizmus és a kirekesztés ellen tiltakozott a Fidesz és a KDNP SzegedenBüszke szegediként tiltakozni kell mindennemű kirekesztés, antiszemitizmus vagy rasszizmus ellen - mondta a Fidesz szegedi szervezetének elnöke a vasárnap esti demonstráción megjelenteknek a Lidice-emlékműnél.2012-12-03 08:29:00 0
A jövő évi költségvetés a Ház előttAz idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés hétfői ülésnapján. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik módosítását, amelynek szövege vasárnap este nyolc óráig nem volt elérhető a parlament honlapján.2012-12-03 08:08:00 0
Rogán: Ez a mi Szent Péter terünkA budapesti Szent István tér vasárnaptól négy héten át ad otthont kulturális, családi, gasztronómiai és jótékonysági programoknak az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű karácsonyi vásár keretében, melyet Rogán Antal Belváros – Lipótváros polgármestere nyitott meg vasárnap. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője köszöntőjében úgy fogalmazott: az adventi időszak arról szól, hogy lélekben is felkészüljünk a karácsonyra. Tekintse meg képgalériánkat!2012-12-02 18:35:00 0
Szájer: Fontos, hogy legyen megállapodásHa Magyarországot nagyon súlyos sérelmek érik az Európai Unió következő hétéves  költségvetésének elfogadásakor, akkor a magyar kormány a megállapodással szemben fel tud, és fel fog lépni - mondta Szájer József, fideszes európai parlamenti (EP) képviselő vasárnap Kiskunfélegyházán.2012-12-02 16:09:00 0
Rogán Antal: A haza ma nem némaElérkezett a kiállás ideje, mert már nem elég a közlemények és a sajtótájékoztatók visszafogott hűvössége – hangsúlyozta Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű rendezvényen, vasárnap. Tekintse meg az eseményen készült képeinket!2012-12-02 16:06:00 1
Völner: Cél az optimális üzemi méretek kialakításaA távolsági tömegközlekedés összehangolása is célja annak az átszervezésnek, mely során régiós busztársaságok jönnek létre az országban. A részletekről Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára beszélt a Kossuth Rádióban.2012-12-02 15:17:00 0
Módosíthatja az Országgyűlés a jövő évi költségvetéstAz idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, és akár már hétfőn tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik, a parlament honlapján vasárnap délig nem ismertetett módosítását.2012-12-02 14:15:00 0
"Sem a demokráciára, sem a jogállamra nem jelent veszélyt a regisztráció"A világ számos demokráciájában a regisztráció évtizedek óta működő intézmény, ettől sem Franciaország, sem Görögország, sem Anglia vagy az Egyesült Államok nem tekinthető antidemokratikusnak – nyilatkozta portálunknak Gulyás Gergely országgyűlési képviselő az új választási eljárási törvény kapcsán.2012-12-03 09:54:00 0
Kárpátalján is megismerhették a magyarországi jó gyakorlatokatA kárpátaljai, magyar ajkú romák számára az oktatás jelentheti a megoldást a felzárkózáshoz. Erről Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára beszélt a "Roma Felzárkózás Kárpátalján" című konferencián pénteken, Beregszászon.2012-12-02 10:33:00 0
"Bajnai leválasztaná magáról ezt az ügyet"Megszokhattuk már, hogy baloldali politikusok szívesen gyanúsítják meg olyannal a jobboldali pártokat, vagy éppen kormányokat, amit eredetei terveik szerint maguk szeretnének elkövetni, csak előzetesen felmentést adnak maguknak – mondta a Vasárnapi újságban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.2012-12-02 10:27:00 0
"Sem a demokráciára, sem a jogállamra nem jelent veszélyt a regisztráció"A világ számos demokráciájában a regisztráció évtizedek óta működő intézmény, ettől sem Franciaország, sem Görögország, sem Anglia vagy az Egyesült Államok nem tekinthető antidemokratikusnak – nyilatkozta portálunknak Gulyás Gergely országgyűlési képviselő az új választási eljárási törvény kapcsán.2012-12-02 10:19:00 0
"Igazodási pontokat kell biztosítani a fiatalok számára"A Munkahelyvédelmi Akcióterv keretein belül bevezetett 25 éven aluli pályakezdők munkáltatói közteher-mentes foglalkoztatásával 7100 fiatalt alkalmaznak, ami a 69 ezer munkanélküli pályakezdő fiatal több mint 10 százaléka. Erről Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt szombaton, a Fidelitas országos választmányi ülésén.2012-12-01 20:50:00 0
Átvették kinevezésüket az újonnan megválasztott kórházigazgatókAz újonnan megbízott kórházigazgatók szombaton vették át öt évre szóló kinevezési okiratukat Budapesten.2012-12-01 17:54:00 0
Budapestre érkezik kedden a cseh államfőVáclav Klaus cseh köztársasági elnök kedden kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel.2012-12-01 16:59:00 0
Fazekas: Növekedési pályára állt a hazai dinnyeágazatNövekedési pályára állt a hazai dinnyeágazat - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter szombaton Medgyesegyházán, a Nemzeti Dinnye Program értékeléséről szóló konferencián.2012-12-01 15:31:00 0
A Belügyminisztérium közleményeA Belügyminisztériumban Dr. Bakondi György, az OKF főigazgatója, a téli felkészülés kormánybiztosa, Farkasné dr. Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár és dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási helyettes államtitkár számolt be a téli felkészülésről.2012-12-01 15:26:00 0
Németh: Gyöngyösi felszólalása elfogadhatatlanHatározottan elítélte a Külügyminisztérium államtitkára Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalását. Németh Zsolt a Dun TV Közbeszéd című műsorában hangsúlyozta, az elmúlt egy hétben a magyar politika egésze határozottan elítélte a felszólalást.2012-12-01 15:23:00 1
Hölvényi: Európában van keresztényszolidaritásAz egyházügyi államtitkár szerint a vallás- és keresztényüldözés világszerte jelen van napjainkban. Hölvényi György erről a Keresztényüldözés a 21. században című konferencián beszélt szombaton a fővárosban.2012-12-01 13:53:00 0
Selmeczi: A szocialisták az emberek pénzét szeretnék elvenniA Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-Veres-szövetség egyszer már elvett egyhavi nyugdíjat, a bankadóból jelenleg befolyt milliárdok pedig pontosan egyhavi nyugdíjat tesznek ki. Az adatokból arra következtetünk, hogy a szocialisták hatalomra jutásuk esetén további egyhavi nyugdíjat vonnának el - jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján.2012-12-01 13:42:00 1
NGM: még egy hónapig igényelhető a kedvezményA deviza alapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012. december végéig, azaz már csak egy hónapig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium szombati közleményében.2012-12-01 12:28:00 0
Deutsch: A Jobbik hamis képet fest hazánkrólA Jobbik jelenti az egyik legkomolyabb nemzetbiztonsági kockázatot ma Magyarországon – reagált Gyöngyösi Márton parlamentben elhangzott szavaira Deutsch Tamás,  a Fidesz európai parlamenti képviselője a HírTV Péntek8 című műsorában.2012-12-01 12:16:00 1
"Jobb, versenyképesebb lesz a közigazgatás"Várhatóan december 15-20. között nevezi ki Navracsics Tibor a járási hivatalok vezetőit. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt szombaton, az önkormányzati fideszes frakcióvezetők veszprémi országos értekezletén közölte.2012-12-01 11:48:00 0
Kósa: Debrecen elutasítja a rasszizmustA gyűlölet, a rasszizmus és a kirekesztés ellen szólalt föl Kósa Lajos polgármester és Bölcskei Gusztáv református püspök péntek este Debrecenben. A tiltakozást a parlamentben elhangzott "zsidólistázó" jobbikos felszólalás váltotta ki.2012-12-01 11:54:00 0
Bölcsődepályázat Észak-MagyarországonBölcsődeépítési, -bővítési és -felújítási pályázatot hirdet a szociális tárca.  A mintegy 2,1 milliárd forintos uniós program várhatóan kéttucatnyi észak-magyarországi intézményt érint.2012-12-01 11:36:00 0
"A földtörvény kétharmados szabályokkal védi a termőföldet"A vidékfejlesztési miniszter szerint az Országgyűlés előtt olyan földtörvény van, amelyik kétharmados szabályokkal védi a magyar termőföldet és lehetővé teszi, hogy a magyar gazdák vegyenek földet.2012-12-01 10:55:00 0
"Békéscsaba a kézműves gasztronómiai hagyományok fellegvára"Indulhat a Kolbászfalu program Békéscsabán, miután a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretéből finanszírozott CsabaPark elnevezésű projekt 1,24 milliárd forint uniós támogatásban részesül. Az erről szóló szerződést a vidékfejlesztési miniszter pénteken jelentette be sajtótájékoztatón Békéscsabán.2012-12-01 10:53:00 0
"Beszélnünk kell a múltról"A náci és a kommunista diktatúra is egyformán embertelen és emberiség ellenes volt, ugyanazokat a gaztetteket követte el. Emberek százezreit irtotta ki, az egyik faji-, a másik osztályalapon - jelentette ki portálunknak adott interjújában Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint legyen szó bármely diktatórikus rendszerről, ki kell zárni a kettős mércét.2012-12-01 10:46:00 0
"Beszélnünk kell a múltról"2012-12-01 10:39:00 0
Életbe lépett a kilakoltatási moratóriumMa ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium, így lakóingatlant március 1-jéig bizonyos esetek kivételével tilos kiüríttetni.2012-12-01 10:37:00 0
Egy gázos évtized mérlege2012-12-01 10:33:00 0
"Az egész nemzetet emeljük fel és erősítsük meg"A kormány reményei szerint 2014 elejére az ország takarosabb, tisztább és erősebb lesz a szónak abban az értelmében, hogy jobban ellen tud állni "a világ viharainak", és egy európai gazdasági növekedés beindulása esetén versenyképesebben várja majd a kihívásokat - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Szolnokon.2012-12-01 10:31:00 0
Megjött a parancs2012-12-01 10:27:00 0
Elindult a bal2012-12-01 10:24:00 0
"Jól működik Magyarország immunrendszere"Az az út, amit Bajnai Gordon kínál, a múltba vezet vissza – nyilatkozta a Népszabadságnak Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon ugyanúgy felelős a 2010 előtti kormányzati döntésekért, mint Gyurcsány Ferenc. Kijelentette: a Fidesz és a kormány bármikor készen áll arra, hogy határozottan megvédje zsidó, cigány és bármely nemzetiségű honfitársainkat.2012-12-01 10:23:00 0
Martonyi János lesz a 2013-as Nemzetközi Nukleáris Védettségi Konferencia elnökeMartonyi Jánost kérte fel a NAÜ főigazgatója a 2013-as Nemzetközi Nukleáris Védettségi Konferencia elnöki tisztségére.2012-11-30 18:53:00 0
Századvég: nagy a Fidesz fölényeOrbán Viktort a szavazók 32 százaléka, míg Bajnai Gordont 19 százaléka látná szívesen miniszterelnökként a Századvég novemberi közvélemény-kutatása szerint, amelynek eredményéről a cég pénteken tájékoztatta az MTI-t. Az adatok azt mutatják, hogy némileg csökkent a bizonytalanok aránya és növekedett a választási hajlandóság.2012-11-30 18:28:00 0
2015 végéig a teljes uniós forrást lehívhatja MagyarországAz uniós programozási periódus 2015. végi tényleges zárásáig minden rendelkezésre álló forrást képes lesz lehívni Magyarország, ami az EU-ban egyedülálló teljesítmény lenne. A rendelkezésére álló uniós források 95 százalékát már meghirdették, és tervek szerint pár hónapon belül a teljes uniós keret elérhető lesz; a forrásoknak több mint 80 százalékát támogatási döntéssel már le is kötötték - áll Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Nemény András szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.2012-11-30 18:26:00 0
Az iskolák átadás-átvétele rendben zajlikKunhalmi Ágnes téved, az iskolák átadás-átvétele rendben zajlik! - szögezi le közleményében a Fidesz-frakció.2012-11-30 18:24:00 0
Learatták az első energiaültetvényt DevecserbenLearatták Devecser határában pénteken az első, tizennégy hektáros kísérleti energiaültetvényt, amelyet az iszapkatasztrófát követően, a vörösiszaptól megtisztított mezőgazdasági területen létesítettek.2012-11-30 18:11:00 0
Megnyílt a budapesti karácsonyi vásárHivatalosan is megnyitották a 14. budapesti karácsonyi vásárt pénteken, amikor a Vörösmarty téren Szentes Tamás főpolgármester-helyettes jelenlétében Török Ferenc, Kalocsa polgármestere felkapcsolta a vásár és Budapest díszkivilágítását.2012-11-30 18:00:00 0
Jövőre kikerülhet Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alólReális esély van rá, hogy jövőre Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, eredményesek az eddigi erőfeszítések, amelyeknek köszönhetően tartósan három százalék alatt tudjuk tartani a költségvetési hiányt - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó pénteken Zalaegerszegen.2012-11-30 17:55:00 0
Az etnikai alapon szerveződő külhoni pártok a partnerekRépás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a külhoni magyarok gyarapodásának az etnikai alapon szerveződő pártok jelentik a zálogát.2012-11-30 17:18:00 0
Hatékonyan kell felhasználni az uniós forrásokatA Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiai államtitkára szerint az a legfontosabb, hogy a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat minél hatékonyabban használja fel Magyarország.2012-11-30 15:49:00 0
Ülésezett a magyar-horvát kormányközi vegyes bizottságMagyarország és Horvátország egyaránt elkötelezett a Mol és az INA együttműködésének erősítésében, aminek következtében a konzorcium továbbra is meghatározó stratégiai szereplője maradhat a régió energiapiacának - állapította meg egybehangzóan Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Josko Klisovic horvát külügyminiszter-helyettes pénteken.2012-11-30 15:47:00 0
Szijjártó Péter az Új Azerbajdzsán Párt alelnökével tárgyaltMagyarország Azerbajdzsánra úgy tekint, mint az európai energiabiztonság egyik legfőbb garanciájára, ezért a Nabucco West és az AGRI vezetékek megépítésében érdekelt - mondta Szijjártó Péter azon a megbeszélésen, amelyet az Új Azerbajdzsán Párt alelnökével, Ali Jawad Ahmadov-val folytatott pénteken Budapesten.2012-11-30 15:45:00 0
Százötvenmillió forintot költenek Pécs egyik leszakadó városrészéreA pécsi önkormányzat 150 millió forintos programot indít a baranyai megyeszékhely egyik leszakadó városrészének, a György-telepnek a fejlesztésére egy teljes mértékben uniós finanszírozású projekt keretében.2012-11-30 15:07:00 0
Megemelték 122 millióval Eger idei költségvetésének bevételi összegétEredményes gazdálkodás nyomán 122,3 millió forinttal emelte idei költségvetésének bevételi összegét az egri önkormányzat, így a büdzsé főösszege 21,627 milliárd forintra módosult - tájékoztatta a polgármesteri hivatal médiareferense pénteken az MTI-t.2012-11-30 14:39:00 0
Szijjártó Péter az osztrák külügyi államtitkárral találkozottSzijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken találkozott Dr. Reinhold Lopatka osztrák külügyi államtitkárral, akivel áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat - tájékoztatott az államtitkár sajtófőnöke.2012-11-30 14:35:00 0
A nemzeti lovasprogramról tárgyal a kormányA Kincsem Nemzeti Lovas Program eddigi végrehajtásáról szóló jelentést várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány - közölte Horváth László (Fidesz), a nemzeti lovasprogram végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.2012-11-30 13:24:00 0
Navracsics: Kultúrateremtő szerep vár a Nemzeti Ifjúsági TanácsraKultúrateremtő és érdekérvényesítő szerep vár a most megalakuló ifjúsági ernyőszervezetre, a Nemzeti Ifjúsági Tanácsra (NIT) a közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint.2012-11-30 13:23:00 0
Török Zsolt ismét hű önmagához!Jó lenne, ha Török Zsolt és pártja  abbahagyná  a  hisztériakeltést  és  az emberek riogatását - írja közleményében a Fidesz-frakció.2012-11-30 13:18:00 0
Véget ért Kövér László indiai látogatásaAz Országgyűlés elnöke szerint pénteken befejeződött indiai látogatása jó előkészítése lehet Orbán Viktor miniszterelnök jövő év első felében esedékes utazásának, amely újabb lendületet adhat a magyar-indiai gazdasági kapcsolatok építésének.2012-11-30 12:49:00 0
"Beszélnünk kell a múltról"A náci és a kommunista diktatúra is egyformán embertelen és emberiség ellenes volt, ugyanazokat a gaztetteket követte el. Emberek százezreit irtotta ki, az egyik faji-, a másik osztályalapon - jelentette ki portálunknak adott interjújában Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint legyen szó bármely diktatórikus rendszerről, ki kell zárni a kettős mércét.2012-11-30 12:22:00 0
"Beszélnünk kell a múltról"A náci és a kommunista diktatúra is egyformán embertelen és emberiség ellenes volt, ugyanazokat a gaztetteket követte el. Emberek százezreit irtotta ki, az egyik faji-, a másik osztályalapon - jelentette ki portálunknak adott interjújában Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint legyen szó bármely diktatórikus rendszerről, ki kell zárni a kettős mércét.2012-11-30 12:16:00 0
Meg kell teremteni a magyar tulajdonú élelmiszeripari bázistMeg kell teremteni a magyar tulajdonú élelmiszeripari bázist, mert van kereslet külföldön és belföldön is a magyar élelmiszeripari termékekre és alapanyagokra, a kormány ezekkel a gyártókkal stratégiai szövetséget kíván kötni - közölte zalaegerszegi sajtótájékoztatóján a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.2012-11-30 11:51:00 0
"Debreczeni József kiírta magát a demokraták közül"Pert indítok Debreczeni József ellen – jelentette be Révész Máriusz pénteki sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy a szerző most megjelent könyvében 2006 őszéről, valamint a fideszes képviselőről valótlanságokat, a bírósági döntésekkel ellentétes állításokat fogalmaz meg. A politikus emellett elmondta azt is, megjelentetik a 2006 őszével foglalkozó tényfeltáró bizottság jegyzőkönyvét, valamint megfontolja azt is, hogy feljelentést tegyen a közíró ellen.2012-11-30 11:31:00 1
Magyarország a tartós energiaellátás biztonságának megteremtésére törekszikOrbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója pénteken szándéknyilatkozatot írtak alá az Országházban az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek az MVM-re történő átruházásáról - olvasható Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének pénteki közleményében.2012-11-30 11:14:00 0
Szijjártó: A kormány a kkv-k érvényesülését szeretné segíteniA jövő év első felében Moszkvában, Pekingben, és a szaúdi fővárosban, Rijádban nyílik magyar kereskedőház - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.2012-11-30 10:57:00 0
Az európai jogfilozófia elfogadhatatlannak tartja a diszkriminációtEurópa kulturális sokszínűsége gyengül, ha kisebbségei, nemzetiségi közösségei gyengülnek - emelte ki Németh Zsolt az Etnikai pártok Kelet- és Nyugat-Európában című tanácskozáson pénteken a fővárosban.2012-11-30 10:51:00 0
Sportiskolák versengtek GyőrbenA Sportiskolák Országos Szövetsége kétnapos rendezvényt tartott a győri Bercsényi Szakközépiskolában, ahol szakmai konferenciára, sportági bemutatókra és - 19 sportiskola részvételével - sportversenyekre került sor.2012-11-30 09:50:00 0
Emléknappal tisztelegne Gárdonyi Géza előtt a FideszOktóber 17-e, "az Egri vár védőinek a török seregek felett aratott dicsőséges győzelme" napjának Gárdonyi Géza emléknappá nyilvánítását kezdeményezte a fideszes L. Simon László.2012-11-30 09:18:00 0
Gyurcsány tüntethet, Sáska nem2012-11-30 09:09:00 0
Cudar idők2012-11-30 08:59:00 0
Taxisdivat és nyakkendőkötés2012-11-30 08:54:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-11-30 08:49:00 0
Csak emlékeztetés...A mai kor értékválságát nem természetfölötti erők, hanem konkrét emberek okozták. Azok az érdekcsoportok, amelyek bankjaik segítségével ráerőltették a világra a globalizációt és a fogyasztói szemléletet.2012-11-30 08:45:00 0
"Magyarország pénzügyi oldalról biztos lábakon áll"A miniszterelnök szerint "nyilvánvalóan lesz" alkotmánybírósági kontrollja az új választási eljárási törvénynek és ez "jól is van így". Orbán Viktor erről pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt. Az interjúban életszerűtlennek nevezte az Alkotmánybíróság hajléktalanokat érintő határozatát, az árfolyamgát lehetőségének kihasználására bíztatott és úgy értékelte: kormányának sikerült megfordítania a "rossz tendenciákat".2012-11-30 08:29:00 1
"Dolgozóktól, munkásoktól nem engedek pénzt elvonni"Tarlós István szerint karácsony előtt kifizetik a BKV dolgozóinak az elmaradt béren kívüli juttatások egy részét.  A főpolgármester erről az M1 Ma reggel című műsorában beszélt pénteken, miután csütörtökön a BKV egyik szakszervezete újabb sztrájkbizottságot hozott létre, és december elejére kilátásba helyezte az összevont sztrájk lehetőségét.2012-11-30 08:25:00 0
Nyolcmilliárd forint adósságot vállal át a kormány DunaújvárostólNyolcmilliárd forint adósságot vállal át a kormány Dunaújvárostól, az erről szóló megállapodást május végéig szeretnék aláírni - jelentette be a város vezetőivel folytatott csütörtöki tárgyalást követően az emberi erőforrások minisztere.2012-11-29 18:00:00 0
Népszavazás dönthet Nagykőrös megyeváltásárólNépszavazás kiírását kezdeményezte Nagykőrös nyolc fideszes önkormányzati képviselője a Pest megyei város Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozása érdekében. A kezdeményezést a csütörtöki testületi ülésen jelentette be Czira Szabolcs (Fidesz) polgármester - közölte az önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel.2012-11-29 17:55:00 0
Társadalmi felzárkózási programokat mutattak beA társadalmi felzárkózást segítő intézkedéseket mutattak be egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett konferencián november 29-én, Pécsett - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának csütörtöki közleményében.2012-11-29 17:08:00 0
Az adósságátvállalásról tárgyalt Németh LászlónéNémeth Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Tatabánya és Komárom-Esztergom megye vezetőivel tárgyalt 2012. november 29-én, a megyeszékhelyi Polgármesteri Hivatalban. A találkozóval kezdődtek meg az egyeztetések a helyi önkormányzatok adósságának átvállalásáról - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében.2012-11-29 17:04:00 0
VM: az agrár-generációváltást szolgálja a gazdaságátadási támogatásAz agrár-generációváltás ösztönözésére gazdaságátadási támogatás indul mintegy 2,5 milliárd forint keretösszeggel, amelyet a Darányi Ignác Terv vidékfejlesztési programjának forrásaiból finanszíroznak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-vel.2012-11-29 16:44:00 0
"A közel-keleti rendezésnek a két-állami megoldáson kell alapulnia"Magyarországnak a közel-keleti békefolyamattal, a palesztin státusszal, illetve az erre vonatkozó ENSZ-szavazással kapcsolatos magatartását fő szempontként a közel-keleti békéhez és stabilitáshoz fűződő alapvető magyar és EU-érdekeltség határozza meg - olvasható a Külügyminisztérium csütörtöki közleményében.2012-11-29 16:40:00 0
Csaknem 30 százalékkal nőtt tavaly a mezőgazdaság kibocsátásaA magyar mezőgazdaság teljes kibocsátása 2011-ben 2169 milliárd forint volt, folyó áron számítva 28,8 százalékkal volt magasabb, mint 2010-ben, ez a valaha számított legmagasabb érték - tartalmazza az agrárgazdaság múlt évi helyzetéről szóló jelentés, amelyet a parlament mezőgazdasági bizottsága csütörtöki ülésén egyhangúlag általános vitára javasolt.2012-11-29 16:31:00 0
Csökkent a munkanélküliek száma SzabolcsbanSzabolcs-Szatmár-Bereg megyében havi és éves összevetésben is csökkent a regisztrált munkanélküliek száma; az október végi adatok szerint 53 285 regisztrált álláskeresőt tartott nyilván a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.2012-11-29 16:28:00 0
Kerekesszékes vívótermet avattak NyíregyházánKerekesszékes vívótermet avattak csütörtökön Nyíregyházán, ahol a létesítményt Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára adta át.2012-11-29 16:25:00 0
"A kormány a két független államhoz vezető megoldás híve"Magyarország tartózkodik az ENSZ Közgyűlésében tartandó szavazáson, amely azt hivatott eldönteni, hogy kapjon-e "nem tag megfigyelő állam" státust a Palesztin Nemzeti Hatóság a nemzetközi szervezetben - jelentette be a külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.2012-11-29 16:09:00 0
Hatékonyabbá kell tenni a gyűlölet-bűncselekmények felderítését"A gyűlölet-bűncselekmények láthatóvá tétele: az áldozatok jogainak elismerése" címmel rendezett vitát az EU Alapjogi Ügynöksége Brüsszelben. Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő hozzászólásában a kisebbségekkel szembeni gyűlölet-bűncselekmények eltitkolásának és statisztikai alulbecslésének jelenségére hívta fel a figyelmet, valamint a civilszervezetek bevonását és a hivatalos szervek specializált képzését sürgette.2012-11-29 15:56:00 0
Fejlesztik határon átnyúló közlekedési infrastruktúrátNagyszabású út- és határátkelőhely-építési programot indít kormány. A következő másfél évben 123 milliárd forintból 51 helyen fejlesztik határon átnyúló közlekedési infrastruktúrát - jelentette be Gyulán Szijjártó Péter a magyar-román határszakasz Gyula és Nagyzerénd közötti útja átadásának ünnepsége előtti sajtótájékoztatón csütörtökön.2012-11-29 15:47:00 0
NGM: 20 éves csúcson a nők foglalkoztatottságaMagyarországon jelenleg több mint 1,8 millió nő dolgozik a 15-64 éves korcsoportban, ilyen magas értéket 1992 óta nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) - ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében.2012-11-29 15:44:00 0
Különös hangsúlyt kap Közép-Európa a magyar külpolitikábanA Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának közlése szerint jövőre különös hangsúlyt kap a magyar külpolitikában Közép-Európa, hiszen két fontos együttműködés, a visegrádi négyek és a Közép-Európai Kezdeményezés elnöki posztját is betölti az ország.2012-11-29 15:12:00 0
Januárban kerülhet a kormány elé az innovációs stratégiaA társadalmi vitát követően várhatóan januárban tárgyalhatja a kormány a nemzeti innovációs stratégiát - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.2012-11-29 15:06:00 0
A lakosság többsége támogatja az adósságok átvállalásátA Századvég legfrissebb felmérésének eredményei szerint a lakosság abszolút többsége támogatja a települések adósságállományának állami átvállalását, és jelentős hányaduk sürgető ügynek tartja az önkormányzatok mindennapi működésére kiható eladósodottság kezelését.2012-11-29 15:00:00 0
Több mint hatezer ebédadag főzésére alkalmas kapacitást újítottak megÁtadták az ország legnagyobb, hazai forrásból létrejött közétkeztetési fejlesztését csütörtökön a főváros XVII. kerületében - közölte Fohsz Tivadar, a kerület fideszes alpolgármestere.2012-11-29 14:56:00 0
Százmillió forint a Hagyományok Háza felújításáraA Hagyományok Háza székhelyéül szolgáló Budai Vigadó belső korszerűsítési, felújítási munkálatainak elkezdésére százmillió forintot ad a kormány - jelentette be a helyszínen csütörtökön L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.2012-11-29 13:54:00 0
Új szoborral gazdagodott a XII. kerületBorza Teréz Ferenczy Noémi-díjas porcelánművész és Kontur András szobrászművész Hajnal/Fény című szobrával gazdagodott a XII. kerületi Gesztenyés kert. A carrarai márványból és süttői mészkőből készült alkotást ajándékba kapták a hegyvidék polgárai a két művésztől. A szoboravatáson beszéédet mondott Pokorni Zoltán polgármester.2012-11-29 13:52:00 0
A családon belüli erőszak minden formája elfogadhatatlanA természeti csapásokra könnyebb magyarázatot adni, mint a családon belüli erőszakra – mondta Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az együtt élők közötti erőszakról tartott parlamenti nyílt nap megnyitó beszédében csütörtökön.2012-11-29 13:05:00 0
Zsigó: A fogyasztók oldalán állunkAz elmúlt két, két és fél év intézkedései világossá tették, hogy a nemzeti együttműködés kormánya a fogyasztók oldalán áll - jelentette ki Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.2012-11-29 12:38:00 0
Átadták a dél-pesti szennyvíztisztító új rendszerétA Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti telepének új, úgynevezett élőgép technológiájú rendszerét csütörtökön adta át Tarlós István főpolgármester és Palkó György, a cég vezérigazgatója.2012-11-29 12:23:00 0
Az idén rendezik az ötezer fő alatti települések adósságátAz állam még ebben az évben rendezi az ötezer fő alatti települések adósságát - közölte Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.2012-11-29 12:18:00 0
Intézkedések várhatók a Gyulai Húskombinát megmentéséreSoron kívüli kormányzati intézkedések várhatók a Gyulai Húskombinát megmentésére, az üzem helyzetének rendezésére elkészült egy előterjesztés, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a december 5-i kormányülésre terjeszt be - közölte Budai Gyula csütörtökön Budapesten, miután egyeztetett érintettekkel.2012-11-29 11:44:00 0
Szigorítás a házszabálybanAmennyiben az ülést vezető alelnök nem érzékeli az elhangzottakat, vagy rosszul ítéli meg a történteket, akkor a Házelnöknek utólag öt napon belül legyen arra lehetősége, hogy a kirívóan sértő kifejezések elhangzása esetén pénzbírság kiszabására javaslatot tegyen – ismertette a Fidesz indítványát csütörtöki sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely a házbizottság csütörtöki ülését követően.2012-11-29 10:41:00 0
Magyarország elkötelezetten támogatja Azerbajdzsán euroatlanti integrációs törekvéseitBár Magyarország és Azerbajdzsán már 20 éve felvette a diplomáciai kapcsolatokat, a jelenlegi a legígéretesebb időszak a két ország közötti együttműködés megerősítésére  a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint.2012-11-29 10:25:00 0
A kormány tovább csökkentené a családok terheitA kormány a felmerült fogyasztóvédelmi tapasztalatok alapján további határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy csökkenjenek a magyar családokra háruló - energetikai szolgáltatók erőfölényére visszavezethető - adminisztratív és anyagi terhek - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a közműszolgáltatásokról tartott vitanapon csütörtökön az Országgyűlésben.2012-11-29 10:03:00 0
Széthúzás 20142012-11-29 08:43:00 0
Hová tűntek Bajnai támogatói?2012-11-29 08:42:00 0
Magyar belga2012-11-29 08:40:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-11-29 08:38:00 0
Fazekas: Megvédjük a gazdák pénzétMegvédjük a gazdák pénzét - hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben az MTI-nek és a BruxInfónak adott nyilatkozatában, miután részt vett az uniós országok mezőgazdasági minisztereinek tanácskozásán.2012-11-29 08:27:00 0
Uniós szerződésmódosításról a 2014 után lehet beszélniAz EU működését szabályozó alapszerződések módosításáról igazából csak a 2014-es európai parlamenti választások után lehet beszélni, de addig is számos közös tennivaló megoldható - mondta a magyar külügyminiszter szerdán Brüsszelben, az MTI-nek adott nyilatkozatában.2012-11-29 08:25:00 0
Budai: Sikeres volt az elszámoltatásCsaknem százmilliárd forintot sikerült visszaszerezni az állami költségvetésnek, ezért sikeresnek nevezhető az elszámoltatás - jelentette ki Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos tatai sajtótájékoztatóján szerdán.2012-11-29 08:21:00 0
Vitanapot tart az Országgyűlés"A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete" címmel tart csütörtökön politikai vitát az Országgyűlés, ezen kívül napirenden van a közműszolgáltatások és és az MMA-törvény.2012-11-29 08:10:00 0
Magyar néppárti képviselők több forrást biztosítanának sportcélú projektekreAz Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága tegnap megszavazta Bagó Zoltán, Bánki Erik és Tőkés László néppárti EP-képviselők módosító indítványát, amely a sporttevékenységek támogatására 30%-kal több uniós forrást irányozna elő.2012-11-28 18:42:00 0
Amerikai alapítványt hoz lére a kormányNovember 30-ig kell a nemzeti fejlesztési miniszternek alapító vagyonként 15 millió dollárt a Friends of Hungary Alapítvány rendelkezésére bocsátania - az erről szóló kormányhatározat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.2012-11-28 18:40:00 0
Baranyában 175 település adósságát vállalja át az államBaranya 301 településéből 175 érintett a konszolidációban, tőlük az állam mintegy 38 milliárd forint adósságot vállal át - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Vajszlón.2012-11-28 18:15:00 0
Elfogadták Zala megye területfejlesztési koncepciójátA Zala Megyei Közgyűlés társadalmi egyeztetést követően, a javaslatok figyelembe vételével átdolgozva szerdán elfogadta a megye területfejlesztési koncepcióját, amely a gyógy- és egészségturizmusra, valamint a megújuló energiákra épít.2012-11-28 18:13:00 0
A Microsofttal is stratégiai megállapodást köt a kormányA kormány felhatalmazta a nemzetgazdasági minisztert, hogy stratégiai együttműködési megállapodást írjon alá a Microsoft Magyarország Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel.2012-11-28 17:42:00 0
Újabb német beruházási hullám indulhat MagyarországonJelentős részben eloszlottak a magyarországi gazdasági környezetet érintő német aggodalmak, és jövőre újabb nagyszabású német beruházási hullám indulhat Magyarországon - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán Berlinben.2012-11-28 16:31:00 0
Az ír EU-elnökségi célokról tárgyalt Dublinban Győri EnikőA januárban kezdődő soros ír EU-elnökség fő célkitűzéseiről tájékozódott és a magyar elnökség tapasztalatait osztotta meg szerdán befejeződött kétnapos dublini látogatásán Győri Enikő.2012-11-28 16:23:00 0
Kósa: Úton vagyunkA magyar közigazgatás ritkán állt olyan komoly logisztikai feladat előtt, mint az év végi átállás során - jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerdán, A modern kori járások című konferencián.2012-11-28 16:19:00 0
Eredményes egyeztetés a VM és a Tej Terméktanács közöttA Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács képviselői egyeztettek Simon Attila István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárral az új földtörvény tervezet tejágazatot érintő rendelkezéseiről - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.2012-11-28 16:11:00 0
Ötszázmillió forintot költhet Budapest a főutak karbantartásáraÖtszázmillió forintot költhet Budapest az egy- és kétszámjegyű főközlekedési utak karbantartására, miután a Fővárosi Közgyűlés felhatalmazta szerdai ülésén Tarlós István főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására. Egymilliárd forintból valósulhatnak meg a közlekedésfejlesztési beruházások Budapesten, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén felhatalmazta Tarlós István főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására.2012-11-28 15:25:00 0
A járáshoz kerülő köztisztviselők megőrzik illetményük összegétA járási hivatalokhoz januártól átkerülő mintegy tízezer köztisztviselő illetményének megőrzését is szolgálja a kormányhivatalokról, valamint a közigazgatási hatósági eljárásokról szóló jogszabályok módosítása - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az Országgyűlés szerdai ülésén.2012-11-28 15:23:00 0
Átadták a Kolosy téri piacot ÓbudánÚjranyitott a felújított Kolosy téri piac a főváros III. kerületében – tájékoztatta az önkormányzat szerdán.2012-11-28 14:41:00 0
Az ausztriai közösségek helyzetéről tájékozódtakBécsben tartott kihelyezett ülést ausztriai magyar szervezetek képviselőivel közösen szerdán az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága.2012-11-28 14:32:00 0
Orbán: Albánia és Magyarország nyertese lesz a következő évtizedeknekJó esély van arra, hogy Magyarország és Albánia a következő évtizedek európai nyertesei közé tartozzon - mondta a két ország gazdaságára utalva Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Tiranában, miután tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel.2012-11-28 14:29:00 0
140-150 milliárd az önkormányzatok éves hiteltörlesztéseAz önkormányzatok évente 140-150 milliárd forintot fordítanak tőke- és hitelkamat-törlesztésre, ez a magyar önkormányzati rendszer adóbevételének harmada - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára szerdán Debrecenben.2012-11-28 13:36:00 0
Három út újul meg Dél-BaranyábanMegújult három mellékút Dél-Baranyában, az egymilliárd forintos beruházásban érintett szakaszok átadási ünnepségét Bogádmindszenten tartották szerdán.2012-11-28 13:33:00 0
Ülésezett a magyar-vatikáni vegyes bizottságMegfelelő ütemben haladnak a tárgyalások a magyar-vatikáni vegyes bizottságban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán, a testület ülése után az MTI-t.2012-11-28 13:19:00 0
Berlinben tárgyal Matolcsy GyörgyMatolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán Berlinben tárgyal aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről és a német-magyar gazdasági kapcsolatokról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.2012-11-28 13:18:00 0
Az anyakönyvi-, lakcím-, és állampolgársági ügyek intézése egyszerűsödikAnyakönyvi, valamint személyiadat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos ügyeket, illetve állampolgársággal összefüggő eljárásokat gyorsít és könnyít a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításokról szóló törvényjavaslat - mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az előterjesztés szerdai általános vitájában az Országgyűlésben.2012-11-28 13:15:00 0
"A járások megalakulásával nem ér véget a közigazgatási reform"A járási hivatalok megalakulásával, január elsejével nem ér véget a közigazgatási reform, hanem intenzívebbé válik - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Debrecenben.2012-11-28 12:36:00 0
A piac bízik a magyar gazdaságbanA piac bízik a magyar államban és a magyar gazdaságban - jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten az euróalapú államkötvény kibocsátásával összefüggésben.2012-11-28 11:58:00 0
Giró-Szász: A kormány megvédi állampolgáraitA kormány világossá szeretné tenni minden állampolgár számára, hogy megvédi őket az ilyen inzultusoktól - erősítette meg Giró-Szász András kormányszóvivő a kabinet álláspontját szerdán Gyöngyösi Márton (Jobbik) felszólalása kapcsán szerdán Budapesten egy újságírói kérdésre.2012-11-28 11:45:00 0
Hatékonyabbá válik az igazságszolgáltatási rendszerA jövő január 1-jétől létrejövő járásbíróságok, illetve közigazgatási és munkaügyi bíróságok elnevezését vezeti át a jogrendszeren, módosítja a Kúria önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára vonatkozó eljárásának szabályait, valamint előírja a bírósági végrehajtók számára a jogi végzettség követelményét az az igazságügyi tárgyú törvényjavaslat, amelyet Répássy Róbert ismertetett szerdán az Országgyűlésben.2012-11-28 11:22:00 0
Megkezdődött a téli feladatokra való felkészülésA szociális hálózat megerősítésével, a hatóságok közös ellenőrzésével, a védekezési tervek és eszközök felmérésével veszi kezdetét a téli időszakra való felkészülés – közölte a feladatok koordinálásával megbízott katasztrófavédelmi főigazgató szerdán Budapesten.2012-11-28 11:18:00 0
Balog: Kultúraváltás előtt áll a köznevelés rendszereKomoly változás, egyfajta kultúraváltás előtt áll a köznevelés rendszere - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, az újonnan kinevezett tankerületi igazgatók munkaértekezletén.2012-11-28 10:49:00 0
Btk.: át kell vezetni az új kódexre való utalásokatAz új büntető törvénykönyv (Btk.) jövő nyári hatályba lépése számos törvény módosítását teszi szükségessé, elsődlegesen büntető tárgyú jogszabályokon kell változtatni, de félszáz egyéb törvényen is át kell vezetni az új kódexre való utalásokat - mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az ezzel kapcsolatos előterjesztés expozéjában szerdán az Országgyűlésben.2012-11-28 10:01:00 0
71 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőttAugusztus-októberben 3 millió 935 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 71 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult; a munkanélküliségi ráta is csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.2012-11-28 09:54:00 0
Megint jönnek, minősítenek!2012-11-28 09:50:00 0
Szalonképtelenségi rekord2012-11-28 09:31:00 0
Elég a zsidózásból!2012-11-28 09:15:00 0
Közigazgatási és igazságügyi témájú módosításokat tárgyal a HázNégy közigazgatási és igazságügyi tárgyú törvényjavaslatot tárgyal az Országgyűlés. A képviselők véleményezhetik a járásbírósági elnevezés bevezetését, és az anyakönyvi eljárások gyorsítását is.2012-11-28 08:37:00 0
Albániába látogat a minszterelnökAz albán függetlenség kikiáltásának századik évfordulója alkalmából szervezett állami ünnepségre Tiranába utazik ma Orbán Viktor miniszterelnök.2012-11-28 08:33:00 0
Az új törvény megakadályozza a külföldiek földszerzésétAz új földtörvény meghatározza, hogy ki vásárolhat és művelhet földet Magyarországon, a helyben lakó gazdáknak előnyt biztosít, a külföldieket és a spekulánsokat pedig kizárja a termőföld megszerzésére jogosultak köréből - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Pásztón sajtótájékoztatón.2012-11-28 08:31:00 0
A városvezetői illetményekről és a szociális támogatásokról dönthet a testületA főpolgármester jövő évi illetményének pénzügyi fedezetéről, a kegyeleti közszolgáltatási díjakról, a szociális intézmények támogatásáról és a közterület-elnevezési szabályozásról dönthet szerdai rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.2012-11-28 08:22:00 0
"Az ilyen gondolatoknak nincs helye a Parlamentben"A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerint a Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő által hétfőn az Országgyűlésben elmondottak legfontosabb következménye és eredménye, hogy minden mértékadó párt és politikus egy emberként ítélte el a "megengedhetetlen" kijelentést.2012-11-28 08:17:00 0
Varga: Nem csak a megállapodás lehet eredményA Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során nem csak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős miniszter egy budapesti konferencián kedden.2012-11-27 18:59:00 0
Abid Sharifovval tárgyalt Szijjártó PéterA magyar gyógyturizmus azerbajdzsáni népszerűsítése is téma volt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Abid Sharifov azeri miniszterelnök-helyettes keddi budapesti megbeszélésén, amelyről az államtitkár sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.2012-11-27 18:22:00 0
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményeA Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és a Munkástanácsok Országos Szövetségének Pedagógus Ágazata tárgyalásokat folytat a Kormánnyal, melynek 2012. november 27-i találkozóján megállapodtak Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével, valamint Hoffmann Rózsával, oktatásért felelős államtitkárral abban, hogy stratégiai partnerség keretében szoros együttműködést építenek ki a jövőben.2012-11-27 18:20:00 0
"Ez nem egyeztethető össze semmilyen törvény szellemével"Kocsis Máté szerint erősen kétséges dolgokban is egyeztetett Laborc Sándor, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója és P. Tamás, az Energol Rt. előzetes letartóztatásban levő volt vezetője. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről Laborc Sándor keddi meghallgatása után beszélt újságíróknak.2012-11-27 18:09:00 0
Már 180 pályázat érkezett az egészségügyi ösztöndíjakraA rezidensek számára meghirdetett egészségügyi ösztöndíjakra két hét alatt 181-en jelentkeztek - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormány a honlapján kedden közzétett videójában.2012-11-27 18:07:00 0
A Gyulai Húskombinát megmentéséért dolgozik a VMElégedetlen a Gyulai Húskombinát felszámolási eljárásával és a munkavállalók elbocsátásával a Vidékfejlesztési Minisztérium, ezért Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden felkérte Budai Gyula államtitkárt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vezetésével a húskombinátról - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.2012-11-27 17:28:00 0
Együttműködési megállapodást kötött hazánk a VilágbankkalPleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára 2012. november 27-én, Budapesten együttműködési megállapodást írt alá Peter Harrolddal, a Világbank Közép-Európáért és a balti országokért felelős országigazgatójával - közölte kedden a nemzetgazdasági tárca.2012-11-27 17:02:00 0
Újabb lépés az igazságosabb iskolarendszer feléTervezett ütemben halad a köznevelési feladatok január elsejei állami átvételének előkészítése. A nagyobb állami felelősségvállalás biztosítja, hogy a gyerekek az ország minden pontján egyformán jó iskolákban tanulhassanak. A köznevelési rendszerben a fenntartói feladatok állami átvételével a kormány felszámolja azokat a különbségeket, amelyek az elmúlt évtizedekben az önkormányzatok eltérő anyagi lehetőségei miatt alakultak ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, kedden.2012-11-27 17:00:00 0
Felavatták a nemzeti emlékhelyet jelző oszlopot MohácsonFelavatták a nemzeti emlékhelyet jelző márványoszlopot és felvonták a nemzeti lobogót a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen kedden.2012-11-27 16:37:00 0
Kovács Imre esszépályázat a Lakitelek NépfőiskolánA Lakitelek Népfőiskola pályázatot hirdet az anyaország határain kívül és belül élő, egyetemi, valamint a középiskolai tanulmányaikat folytató fiatalok számára Kovács Imre falukutató, író, politikus, a Nemzeti Parasztpárt alapítója és volt főtitkára 100. születésnapja alkalmából - tájékoztatta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden azt MTI-t.2012-11-27 16:12:00 0
A társadalmi felzárkóztatásról rendezett konferenciát az EMMIAz oktatás, a foglalkoztatás és az Országos Roma Önkormányzat kiemelt programjai voltak a fő témái annak a workshopnak, amelyet a társadalmi felzárkózásban érintett szakembereknek szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) november 27-én, Budapesten.2012-11-27 16:10:00 0
Erős kohéziós politika kell a Duna-stratégiáhozAz EU Duna Régió Stratégiáját (DRS) nem lehet megvalósítani erős, hatékony és megfelelően finanszírozott kohéziós politika nélkül - mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Regensburgban.2012-11-27 15:56:00 0
Balog: Nagy a politikai elit felelősségeAz emberi erőforrások minisztere szerint nagy a politikai elit felelőssége a gyűlöletbeszéd visszaszorításában, ezért a gyűlölet-bűncselekmények minden formáját vissza kell utasítania.2012-11-27 15:46:00 0
Albániába látogat szerdán Orbán ViktorAz albán függetlenség kikiáltásának százéves évfordulója alkalmából szervezett állami ünnepségre Tiranába utazik szerdán Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatott a kormányfő sajtófőnöke kedden.2012-11-27 15:11:00 0
Balog: Határozottan visszautasítjuk az emberek listázását"Határozottan visszautasítjuk", hogy embereket bármilyen módon listázzanak, hogy megbélyegezzék vagy veszélyesnek tekintsék őket a magyar államra származásuk miatt - mondta az emberierőforrás-miniszter kedden egy nemzetközi konferencián, Budapesten. A leghatározottabban elítélte kedden New Yorkban az Országgyűlésben elhangzott antiszemita felszólalást  Kumin Ferenc, a miniszterelnökség nemzetközi kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára.2012-11-27 15:05:00 0
"Ragaszkodunk igaz barátainkhoz"Magyarország portugáliai megítélésének javításáért, valamint a magyar–portugál gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztéséért végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Parlamentben Ricardo Espírito Santo Silva Salgadónak, a Banco Spírito Santo Bank alelnökének.2012-11-27 14:11:00 0
Megkezdődött a Mórahalom-Zákányszék szennyvízkezelési projektLezárult a közbeszerzési eljárás, a négy pályázóból a Csongrád megyei Délút Kft. és a Szeged Beton Kft. alkotta DSZM Konzorcium nyerte el a Zákányszék és Mórahalom által építendő szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító telep beruházást - közölték a felek kedden a kivitelezési szerződés aláírásakor Mórahalmon.2012-11-27 13:54:00 0
Magyarországnak termelési központtá kell válnia2012-11-27 13:37:00 0
Átadták az Új köztemető előtti körforgalmatÁtadták az Új köztemető főbejárata előtti körforgalmat a főváros X. kerületében kedden.2012-11-27 12:53:00 0
"Ez egy veszélyes gondolat, mert a nemzet megosztását propagálja"Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfőn, az Országgyűlésben egy új, számára elfogadhatatlan és a leghatározottabban elítélendő fajelméletet fogalmazott meg, amikor arról beszélt, hogy a kormányban, illetve a parlamentmentben helyet foglaló zsidó származású személyek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarországra nézve.2012-11-27 12:44:00 0
A honvédségben az érdem és a teljesítmény számítEgyüttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) a katonai pálya iránt érdeklődő és az arra alkalmas cigány fiatalok képzéséről és foglalkoztatásáról; a dokumentumot Hende Csaba tárcavezető és Farkas Flórián, az ORÖ elnöke kedden írta alá Budapesten.2012-11-27 12:38:00 0
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja Gyöngyösi kijelentésétA Fidesz elfogadhatatlannak tartja a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői, parlamentben elhangzott kijelentését és a házbizottság ülésén azt kezdeményezi, hogy 2013-tól a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen szóhasználat ellen - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság keddi rendkívüli ülése előtt újságírókkal.2012-11-27 12:18:00 0
Tudományos és technológiai ipari park kategóriát terveznekAz ipari parkok versenyképességének elősegítése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a közeljövőben módosítani tervezi az ipari parkokról szóló kormányrendeletet, létrehozva a tudományos és technológiai parkok kategóriáját - közölte a minisztérium kedden.2012-11-27 11:54:00 0
Fónagy: Fő cél a hazai ásványvagyon védelmeA hazai ásványvagyon védelmét nevezte az egyik fő célnak az energetikai tárgyú törvények módosítását ismertetve Fónagy János államtitkár kedden a parlamentben.2012-11-27 11:38:00 0
Tüntetnek a tejtermelő gazdák BrüsszelbenMásodik napja tart az európai tejtermelők tüntetése Brüsszelben. A gazdák az alacsony felvásárlási árak ellen tiltakoznak, amelyek nem érik el a termelési költségeket.2012-11-27 11:36:00 0
Tiszta lappal indulhatnak a településekAz Egri Polgárok Házában Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, Juhász Attila Simon Felsőtárkány, Gönczi Mihály Átány, valamint Bóta József Szihalom polgármestere közös sajtótájékoztatót tartottak az önkormányzatok adósságrendezésével kapcsolatos új intézkedésekről.2012-11-27 11:35:00 0
Tiszta lappal indulhatnak a településekAz Egri Polgárok Házában Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, Juhász Attila Simon Felsőtárkány, Gönczi Mihály Átány, valamint Bóta József Szihalom polgármestere közös sajtótájékoztatót tartottak az önkormányzatok adósságrendezésével kapcsolatos új intézkedésekről.2012-11-27 11:32:00 0
Tasó: Támogatni kell a fiatalok munkába állásátA fiatalok munkába állásának támogatásáról beszélt napirend előtti felszólalásában Tasó László.2012-11-27 11:26:00 1
Elfogadták a közművezeték-adóról szóló törvény módosításátAz Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mégsem mentesülnek a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.2012-11-27 11:19:00 0
Orbán: Magyarországnak termelési központtá kell válniaPartnerségi egyezményt kötött a kormány a Hankook Tire Kft.-vel. A megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök és a Lee Sang Il, a gumiabroncsokat gyártó cég ügyvezető igazgatója írta alá. Lee Sang Il arról beszélt, hogy a Hankook a kapacitás-bővítés lehetőségét vizsgálja. Fejleszteni és kapacitást bővíteni csak ott szoktak, ahol láthatóan az ipari termelésnek megvan a kultúrája, támogatottsága és biztonságban érzi magát az ipari tőke – hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő bejelentette azt is, hogy állami és magántőke bevonásával minél hamarabb alapítani kell egy budapesti angol nyelvű üzleti felsőoktatási intézményt, egy business schoolt. Képgalériánk megtalálható itt.2012-11-27 10:44:00 1
A kormány elítéli Gyöngyösi kijelentésétA magyar kormány a leghatározottabban elítéli Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője  Parlamentben tett kijelentését - írja közleményében a Kormányszóvivői Iroda.2012-11-27 09:14:00 0
A 2013. évi uniós költségvetés feléSzoros határidőkkel és felelős kompromisszumkészséggel megalkotható a jövő évi európai költségvetés. Az Európai Parlament a polgárok érdekeit és az adott szó becsületét, vagyis az Unió szavahihetőségét védi, amikor ragaszkodik az idei évben még kifizetendő támogatások előteremtéséhez.2012-11-27 09:11:00 0
Pártszaporulat jövőképpel2012-11-27 09:04:00 0
Regisztrálj, ne siránkozz!2012-11-27 09:03:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-11-27 09:00:00 0
Stratégiai megállapodást köt a kormány és a HankookA hatodik stratégiai megállapodást írják alá ma a Parlamentben a kormány és nagyvállalatok közötti együttműködésről: ezúttal a Hankook Tire Kft.-vel köt partnerségi egyezményt a kabinet.2012-11-27 08:44:00 0
Magyarország a középkategóriában2012-11-27 08:32:00 0
Letöltheti büntetését hazájában Tobin, ha az ír kormány visszavonja egy nyilatkozatátNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint ha Írország visszavonja a 2008-as uniós kiadatási kerethatározat elfogadásakor tett nyilatkozatát, Írországban is letöltheti a büntetését Francis Ciarán Tobin, akit távollétében Magyarországon jogerősen börtönbüntetésre ítéltek.2012-11-27 08:24:00 0
Közművezeték-adó az Országgyűlés előttAz előző héten kivételes sürgős eljárással megszavazatott közművezeték-adón is változtathatnak a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.2012-11-27 08:19:00 0
Elfogadták a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételének szabályaitAz Országgyűlés hétfőn elfogadta a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételét szabályozó törvényt.2012-11-27 08:18:00 0
Elfogadták a választási eljárási törvénytA jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a választói névjegyzékbe. Döntés született arról is, hogy nem hirdethetnek a kereskedelmi rádiókban és televíziókban a pártok 2014-ben az új kampányszabályok szerint, de Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával - az internetes újságokban, hírportálokon hirdethetnek.2012-11-27 08:12:00 0
Fejleszthetők a magyar-iraki mezőgazdasági kapcsolatokMagyarország szívesen vesz részt az iraki mezőgazdaság fejlesztésében - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten újságírók előtt, miután tárgyalt iraki kollégájával.2012-11-26 19:00:00 0
Az állam szociális és gyermekvédelmi intézményeket vesz át a településektőlA szociális intézményrendszer állami fenntartásba vételének folytatásaként az állam 2013. január 1-jével negyven szociális és 137 gyermekvédelmi intézményt vesz át a települési önkormányzatoktól.2012-11-26 18:47:00 0
A főváros használatába kerülnek egyes kikötőkA fővárosi önkormányzat ingyenes használatába kerülnek 2013. január 1-jével a kerületi önkormányzatok budai és pesti alsó rakparton lévő ingatlanjai és kikötőhelyei, valamint a nagyhajók fogadására alkalmas más - nem a rakparton fekvő - kikötőhelyek.2012-11-26 18:38:00 0
Bővítették a nemzetiségi szószólók kérdezési jogátNemcsak a kormánytagokat, hanem az alapvető jogok biztosát, az Állami Számvevőszék elnökét és a legfőbb ügyészt is kérdezhetik a parlamentben a nemzetiségi szószólók 2014-től.2012-11-26 18:05:00 0
Csak a jelentős régészeti értékeket védi az örökségvédelmi törvényA jövőben a régészeti értékek közül csak a jelentős, 1711 előtti, a nemzeti vagy az egyetemes történelem szempontjából fontosakat védi az örökségvédelmi törvény.2012-11-26 17:59:00 0
Megkezdődött a horvát kultúra hete BudapestenMegkezdődött a horvát kultúra hete hétfőn Budapesten, az eseménysorozatot abból az alkalomból tartják, hogy a Magyarországon élő horvátság fővárosi székházában elkészült a kulturális rendezvényeknek helyet adó terem.2012-11-26 17:53:00 0
Hammerstein: Bővelkedett programokban az Örkény-évOrszághatárokon belül és azokon túl, csaknem negyven városban mintegy kétszáz esemény zajlott le a 2012-es Örkény-év keretében november közepéig.2012-11-26 17:51:00 0
Tiszta lappal indulhatnak a településekAz Egri Polgárok Házában Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, Juhász Attila Simon Felsőtárkány, Gönczi Mihály Átány, valamint Bóta József Szihalom polgármestere közös sajtótájékoztatót tartottak az önkormányzatok adósságrendezésével kapcsolatos új intézkedésekről.2012-11-26 17:10:00 0
El kell utasítani a gyűlöletet!"A múlt tanulságai: a roma holokauszt" címmel rendezett konferenciát az Európai Roma Információs Iroda ma Brüsszelben. Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő beszédében a történelem tanulságainak levonását és az európai romastratégia hatékony végrehajtását sürgette, valamint üdvözölte, hogy a német kormány emlékművet állított a roma holokauszt áldozatainak.2012-11-26 16:50:00 0
A muravidéki magyarság képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor a szlovén fővárosbanA Szlovéniában élő magyarság képviselőivel találkozott hétfői ljubljanai látogatása alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök.2012-11-26 16:33:00 0
"A választójog egyenlőségét biztosító rendszer született"Az eddigi aránytalan, a választójog egyenlőségét alkotmányellenesen sértő állapot helyett egy kifejezetten alkotmányos, a választójog egyenlőségét biztosító rendszer született - jelentette ki Gulyás Gergely fideszes képviselő a választási eljárási törvényről tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn.2012-11-26 16:10:00 0
Cséfalvay: Hatékonyan kell felhasználni a forrásokatMagyarország érdeke, hogy az európai uniós fejlesztési forrásokat hatékonyan tudja felhasználni, és java részét a gazdaságfejlesztésbe forgassa 2014 és 2020 között - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiai államtitkára az uniós főtárgyalói megbízatásáról tartott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.2012-11-26 15:56:00 0
Általános vitára alkalmas az új hegyközségi törvényjavaslatTárgysorozatba vételre és általános vitára is alkalmasnak találta - 13 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett - hétfői ülésén az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága az új hegyközségi törvényjavaslatot, tájékoztatta a bizottság illetékese az MTI-t.2012-11-26 15:49:00 0
A Kulturális bizottság támogatta az MMA feladatkörének kiterjesztésétÁltalános vitára alkalmasnak találta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kultúrstratégiai szerepének megerősítését célzó módosító indítványt hétfői ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.2012-11-26 15:47:00 0
Kopjafát avatott Kőrösi Csoma Sándor emlékére Kövér LászlóA hivatalos látogatáson Indiában tartózkodó Kövér László házelnök Kőrösi Csoma Sándor emlékére kopjafát állított Dardzsilingben - tájékoztatott a parlament sajtófőnöke.2012-11-26 15:46:00 0
Balog: Magyarország áll elébe az uniós eljárásnakMagyarország áll elébe annak az uniós, úgynevezett pilot eljárásnak, amelyet a felsőoktatásban végzettek szabad mozgásának korlátozása ügyében indíthat az Európai Bizottság Magyarország ellen - mondta az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek hétfőn Brüsszelben.2012-11-26 15:43:00 0
NGM: a Webbank célja, hogy előnyös alternatívát nyújtsonKöltséghatékony működésre törekvő, ezért alapvetően az internetes megoldásokra támaszkodó pénzintézet lesz a Webbank - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.2012-11-26 15:39:00 0
Minden közterületi elnevezés a főváros hatásköre leszA közterületek elnevezéséről, azok megváltoztatásáról, illetve a házszámok megállapításáról alkothat rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, miután az önkormányzati törvény értelmében minden budapesti közterületi elnevezés a főváros feladatköre lesz 2013. január 1-jétől.2012-11-26 15:37:00 0
Nyílt forráskódú, szabad szoftverek alkalmazását ösztönzik az e-közigazgatásbanAz e-közigazgatás fejlesztésének keretében a KIM által létrehozott Szabad Szoftver Kompetencia Központ koordinálásban 2013-ban több mint 200 millió forintos projekt valósul meg, amellyel - az Európai Unió ösztönzésére és támogatásával - nyílt forráskódú alkalmazások használatát segítik elő a közigazgatásban. A kezdeményezéséhez az országban elsőként Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata csatlakozik. A szabad szoftverek alkalmazásával hosszútávon jelentős költségmegtakarításokat lehet elérni. A központ több hazai intézménnyel és számos potenciális külföldi partnerrel is felvette a kapcsolatot, így hamarosan Újbuda után egyre több önkormányzatnál, illetve közigazgatási szervnél indulhat hasonló program.2012-11-26 14:48:00 0
Sohasem állt a családok oldalán az MSZPA szocialisták hamis számítási módjait már ismerik az emberek - reagált Selmeczi Gabriella hétfőn Tukacs István (MSZP) közleményére.2012-11-26 14:40:00 0
A Fidesz nemet mond a nyugdíjak megadóztatásáraA nyugdíjak megadóztatásáról a szocialisták döntöttek 1997-ben. Hiba csúszott a számításukba, ugyanis most nem ők kormányoznak, és mire hatályba lépett volna a jogszabály, az Orbán-kormány előterjesztésére töröltük az erre vonatkozó részt - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője hétfői napirend előtti felszólalásában.2012-11-26 14:23:00 1
Közel másfél milliárdos fejlesztés fejeződött be a karcagi kórházbanKözel másfél milliárd forintos felújítás zárult a karcagi Kátai kórházban. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei intézmény szakrendelőjét és döntően a diagnosztikai gépparkját érintő rekonstrukció 90 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az állam, míg az önrészt az önkormányzat biztosította.2012-11-26 13:16:00 0
Horváth Attila Imre vezeti a magyar delegációt a klímacsúcsonHorváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára vezeti a hatfős,  Magyarországot állami szinten képviselő hivatalos küldöttséget a hétfőn elkezdődött, kéthetes dohai ENSZ klímapolitikai világkonferencián - tájékoztatta az NFM sajtóosztálya az MTI-t hétfőn.2012-11-26 13:09:00 0
Orbán: Egész Magyarország érzi, szükség van az átalakulásraA miniszterelnök szerint egész Magyarország érzi, hogy szükség van a teljes átalakulásra, így az ahhoz szükséges társadalmi nyugalom fennmaradt, nincsenek az országban nagy kormányellenes megmozdulások és sztrájkok. Orbán Viktor ezt hétfői ljubljanai sajtótájékoztatóján mondta, miután megbeszélést folytatott Janez Jansa szlovén kormányfővel, aki fontosnak nevezte az egymás országaiban élő szlovén, illetve magyar nemzetiségek identitásának megőrzését.A magyar kormányfő arról is beszélt, hogy rossz irányba tolódott el a következő európai uniós költségvetésről szóló vita, ezért nem jött létre megállapodás a brüsszeli csúcstalálkozón.2012-11-26 12:47:00 0
Együttműködik a KIM és Újbuda az e-közigazgatás fejlesztésébenEgyüttműködési megállapodást írt alá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és Újbuda önkormányzata hétfőn, ennek értelmében a XI. kerület több száz dolgozója szabad szoftverekkel kapcsolatos oktatásban vesz részt.2012-11-26 12:38:00 0
Cséfalvay Zoltán vezeti az uniós források felhasználásáról folyó tárgyalásokatCséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt bízza meg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetésével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.2012-11-26 12:29:00 0
Négynapos ülést tart a héten a ParlamentA képviselők a szokásoktól eltérően kedden is szavazni fognak, mégpedig arról, a kormány kérésére kivételes sürgős eljárásban tárgyalandó, múlt pénteken benyújtott előterjesztésről, amelynek alapján mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgázszállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.2012-11-26 12:15:00 0
Előlegigénylési lehetőséget biztosítanak a gazdálkodóknakHarminc százalékos támogatási előlegigénylésre lesz lehetőségük december 7-től azoknak a gazdálkodóknak, akik uniós forrás - társfinanszírozás - felhasználásával valósítanak meg mezőgazdasági beruházásokat - közölte V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2012-11-26 11:57:00 0
Négy KIM-előterjesztést kezdhet tárgyalni az OrszággyűlésA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) négy előterjesztését kezdheti tárgyalni az Országgyűlés. A javaslatok a többi között egyszerűsítik az anyakönyvezéssel kapcsolatos eljárásokat, átvezetik a járásbírósági elnevezést a jogrendszeren, megteremtik az új büntető törvénykönyv (Btk.) jövő júliusi hatályba lépésével összefüggő jogszabályváltozásokat, valamint rendeznek több olyan kérdést, amely a jövő év január 1-jével felálló megyei és a fővárosi kormányhivatalok működésével kapcsolatos.2012-11-26 11:49:00 0
Természetvédelmi beruházások az Új Széchenyi Terv támogatásávalAz Európai Unió és Magyarország 2007 és 2013 között a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belül mintegy 37 milliárd forint támogatással járult hozzá az egyedülálló természeti értékek megóvásához, a fenntartható fejlődés biztosításához - közölte a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ (NKEK) Nonprofit Kft. hétfőn.2012-11-26 11:30:00 0
Megkezdődött a Ferenciek terének átalakításaMegkezdődött a Ferenciek tere és környékének átalakítása hétfő reggel; a Belváros új fő utcája című projekt újabb üteme 4,1 milliárd forintba kerül - közölte az V. kerület sajtóirodája az MTI-vel.2012-11-26 11:28:00 0
Kohéziós csökkentés: bármilyen puhítás eredmény MagyarországnakSemmi meglepő nem történt a múlt hétvégi brüsszeli EU-csúcson, ahol az Unió következő hétéves költségvetéséről próbáltak megegyezni a tagállamok, előre látható volt, hogy nagyon nagy a felek közötti érdekellentét. Kialakult a nettó befizetők és a kohézió barátai csoport, illetve sok más szempont is számításba jött a megállapodás nélkül véget ért csúcson – mondta a 180 percben Giró-Szász András kormányszóvivő.2012-11-26 10:26:00 0
Érthetetlen Magyarország leminősítése2012-11-26 09:10:00 0
Színvonaltalan szórakoztatás2012-11-26 09:02:00 0
Képeslap Brüsszelből2012-11-26 08:50:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-11-26 08:48:00 0
Hivatalos látogatást tesz Szlovéniában Orbán ViktorEgynapos hivatalos látogatásra Szlovéniába utazik ma Orbán Viktor.2012-11-26 08:27:00 0
Választási szabályok és az iskolák államosítása a Parlament előttA következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról, valamint az iskolák állami kézbe vételének menetéről is dönthet az Országgyűlés hétfői ülésén.2012-11-26 08:06:00 0
Új képesség a Magyar HonvédségnélA Magyar Honvédség hivatalosan is képessé és képesítetté vált az úgynevezett előretolt repülésirányítás (JTAC – Joint Terminal Attack Controller) teljes körű alkalmazására, miután a világon elsők között mind a NATO, mind az Amerikai Egyesült Államok akkreditálta a magyar JTAC-képességet. Az ezt igazoló oklevél a héten érkezett meg a Honvédelmi Minisztériumhoz - áll a honvédelmi tárca vasárnapi közleményében.2012-11-25 17:01:00 0
Cserháti: Ez a lépés mindannyiunknak jóJanuár elsejétől működik a gyógyszertári szolgáltatási díj rendszere, amelynek finanszírozására 4,5 milliárd forintot különített el a kormány, mondta a szakminisztérium helyettes államtitkára a Kossuth Rádiónak. Cserháti Péter hangsúlyozta, a kabinet a gyógyszertáraknak juttatott pénzért cserébe elvárja a beteg- és gyógyszerbiztonság javulását, jelenleg ugyanis például az azonos hatóanyagú gyógyszerek együttes szedésének komoly következményei vannak.2012-11-25 16:04:00 0
Mintegy félszáz jogszabály módosul a Btk.-hoz kapcsolódóanAz új büntető törvénykönyvhöz (Btk.) kapcsolódóan mintegy félszáz másik jogszabály is módosul az igazságügy-miniszter parlamentnek pénteken benyújtott javaslata alapján.2012-11-25 15:58:00 0
EMMI: a kormány kiemelten kezeli a nők védelmétAz állam és az egész társadalom feladata, hogy megvédje a nőket, ha veszély fenyegeti őket és a családok megerősítésével biztonságot adjon számukra a következő generáció felneveléséhez. A nők elleni erőszak világnapján ezért fontos mindenkihez szólni a meglévő gondokról, veszélyekről és a segítés lehetőségéről, mert mindannyiunk kötelessége odafordulni és támogatni a bajbajutottakat - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának vasárnapi közleményében.2012-11-25 15:55:00 0
Tőkés: A magyarság lélekben, öntudatban együvé tartozikA magyarság lélekben, öntudatban, önazonosságban együvé tartozik, és hite segíti szembeszállni az igazságtalansággal, amikor alárendeltségbe próbálják kényszeríteni - jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő Nagyváradon, ahol vasárnap megrendezték a Délvidéki Szolidaritás Napját.2012-11-25 15:50:00 0
Januártól jönnek a járásbíróságokJanuártól járásbíróságok lesznek a helyi bíróságok a jelenlegi városi bíróságok helyett - az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozásokat is tartalmazza az igazságügyi miniszter parlamenthez pénteken benyújtott javaslata.2012-11-25 15:47:00 0
Jelentős belvíz-elvezetési gondokat oldhat meg SzékkutasMegoldódhat a több évtizedes bel- és csapadékvíz-elvezetési probléma a Csongrád megyei Székkutason: a település csatornahálózata mintegy 65 millió forintból újulhat meg, egy uniós pályázati támogatásnak köszönhetően - közölte a település polgármestere az MTI-vel.2012-11-25 15:39:00 0
"Minden diktatúra szörnyűségét be kell mutatni"A Fidelitas, mint Magyarország legnagyobb politikával és közélettel foglalkozó ifjúsági szervezete a ma aláírásra kerülő dokumentumra úgy tekint, hogy feladatunk van. Küldetésünk, hogy őrizzük és hirdessük a kommunizmus áldozatainak örökségét – mondta Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke annak kapcsán, hogy a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából együttműködési megállapodást írt alá vasárnap a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ), az 1945-1956 közötti Politikai Elítéltek Közössége (PEK), a Recski Szövetség és a Fidelitas. Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő, a SZORAKÉSZ elnöke ugyanitt arról beszélt, a szervezetek célja, hogy összefogja azokat az embereket, akik a nemzeti ellenállásban, 1945 és 56 között helytálltak Magyarországon, és megmutatták, mit jelent az, hogy magyarság, haza- és családszeretet. Tekintsék meg az eseményről készült képeinket!2012-11-25 13:44:00 0
Hivatalos látogatást tesz hétfőn Szlovéniában Orbán ViktorEgynapos hivatalos látogatásra Szlovéniába utazik hétfőn Orbán Viktor. A kormányfő tárgyal mások mellett Danilo Türk köztársasági elnökkel és Janez Jansa miniszterelnökkel, valamint a szlovéniai magyarság képviselőivel.2012-11-25 12:03:00 0
Végleges formát ölthet az új választási eljárási törvényA következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról is dönthet az Országgyűlés a jövő héten, amikor a képviselők a házbizottság hétfői ülésétől függően három-, vagy négynapos ülést tartanak. A Ház hétfőn egyebek mellett meghatározhatja az iskolák állami kézbe vételének menetét, kedden a közműszolgáltatások helyzetéről rendeznek politikai vitát, míg szerdán az alaptörvény harmadik módosítása kerülhet terítékre.2012-11-25 11:02:00 0
Beterjesztették az új hegyközségi törvény javaslatátÚj hegyközségi törvényre tett javaslatot Tiffán Zsolt (Fidesz), a parlament mezőgazdasági bizottsága szőlészeti és borászati albizottságának elnöke.2012-11-25 10:58:00 0
Változhat a közművezeték-adóról szóló törvényMégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó törvénymódosító javaslatát, amelyet pénteken, három nappal a közművezeték-adóról szóló jogszabály elfogadása után terjesztettek az Országgyűlés elé.2012-11-25 10:56:00 0
Módosulhatnak a felnőttképzési és a szakképzési törvényekBenyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.2012-11-25 10:55:00 0
Webbankot alapít az állam a civilekkel együttAz állami-civil bank (Webbank) megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására november 15-étől jövő év május 15-éig terjedő időtartamra Körtvélyessy László Andrást miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - az erről szóló utasítás a Hivatalos Értesítőben jelent meg.2012-11-25 10:53:00 0
Csökkentenék az adminisztratív terheket az agrár-szakigazgatásbanAz adminisztratív terhek csökkentés a fő célja  a kormány által az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról pénteken az Országgyűlésnek beterjesztett több mint 108 szakaszból álló törvényjavaslatnak.2012-11-25 10:51:00 0
Áder: Fontos megőrizni a közös tudástÁder János magyar köztársasági elnök a Magyarországon élő horvátok megmaradásáért vállalt közös felelősséget, Ivo Josipovic horvát államfő pedig a kisebbségnek a két országot összekapcsoló szerepét emelte ki szombaton Pécsett, az országos horvát napon mondott beszédében.2012-11-25 10:47:00 0
"Az egyház valóban élő közösségek gyülekezete legyen"Jótékonysági céllal rendezték meg idén is a Katalin - Napi Evangélikus Bált - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, vasárnap.2012-11-25 10:40:00 0
"Orbán valóban meg akarja változtatni a dolgok állását"Olyan, az európai palettán egyedülálló politikai vezetőnek tartja a magyar miniszterelnököt a róla A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról címmel könyvet író Igor Janke újságíró, aki a nehéz időkben is meg merte hozni a komolyabb gazdasági, politikai döntéseket, emellett pedig még az emberek érzelmeire is tudott hatni.2012-11-25 10:36:00 0
Áder: Példaértékű a magyar-horvát kapcsolatPéldaértékű az a jószomszédi viszony, amely Magyarország és Horvátország kapcsolatát jellemzi - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Pécsett, ahol az országos horvát napra Magyarországra látogató Ivo Josipovic horvát köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásokat.2012-11-24 17:18:00 0
Deutsch: Van esély a magyar részesedés növelésére a Kohéziós AlapbólJók az esélyek a Kohéziós Alap Magyarország részére tervezett keretösszegének a növelésére - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Békéscsabán sajtótájékoztatón.2012-11-24 16:44:00 0
Szovjetunióba hurcolt politikai rabokra emlékeztek a fővárosbanMenczer Erzsébet szerint szerint ma is küzdenek azzal a kettős mércével, "amely Hitler gyilkosságait elítéli, Sztálinét meg igyekszik a szőnyeg alá söpörni". Újra és újra el kell mondani, le kell írni, tanítani kell az iskolákban a magyar "vészkorszakok" szenvedéstörténetét, hogy a diktatórikus hatalmaknak soha többé ne legyen lehetőségük faji, ideológiai vagy osztályalapú emberirtásra - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkára szombaton a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján tartott megemlékezésen a fővárosban. Képgalériánk megtekinthető itt.2012-11-24 16:23:00 0
Szócska: Érdemes befektetni az egészségügybeAz egészségügy egy gazdálkodási, hatékonysági megújulásra képes ágazat, amelybe érdemes befektetni - mondta Szócska Miklós a kisebbik kormánypárt szakbizottságainak szombati budapesti konferenciáján. Az egészségügyi államtitkár arról is beszélt, hogy jövőre várhatóan folytatni tudják majd a béremeléseket.2012-11-24 14:06:00 0
Répás: A kormány nem támogatja a vegyes pártokatHosszú távon asszimilációhoz és a politikai önállóság elvesztéséhez vezet, ezért a kormány nem támogatja a magyarok és a többségi nemzethez tartozók vegyes pártjait - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szombaton, egy ifjúsági szervezetek számára rendezett bátonyterenyei konferencián.2012-11-24 14:00:00 0
Kontrát: Biztosított az egyházak szabad működéseAz alaptörvény és az egyházi törvény együtt biztosítja az egyházak szabad működését - mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár szombaton Pápán, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye fennállásának 200 éves évfordulóján.2012-11-24 12:41:00 0
Ha nincs megállapodás, akkor a lisszaboni szerződés lép életbe2014-től a jelenlegi költségvetést veszik figyelembe mindaddig, amíg nem fogadják el az új uniós büdzsét - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő a Hír TV Péntek8 című műsorában.2012-11-24 12:34:00 1
Navracsics: Összefogás kell a gyermekbántalmazásokra való figyelemfelkeltésbenÖsszefogásra van szükség a gyermekbántalmazások súlyosságára való figyelemfelkeltésben, mert komoly társadalompolitikai kérdésről van szó, amiről mindannyiunknak tudnunk kell - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton Budapesten.2012-11-24 12:30:00 0
A többség szerint Bajnai is felelősBajnai Gordont is felelősség terheli Magyarország 2002 és 2010 között végbemenő eladósodásáért, így véli a Századvég által megkérdezettek 55 százaléka - derül ki legfrissebb kutatásukból. A válaszadók körülbelül harmada (35 százalék) nem ért ezzel egyet, míg minden tizedik válaszadó nem tudott vagy nem akart véleményt formálni.2012-11-24 12:26:00 0
Uniós meccsek2012-11-24 12:16:00 0
Igazságszérum2012-11-24 12:10:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-11-24 12:01:00 0
Pokorni: Szakítás a szocialisták korrupt kormányzásávalA Magyar Hírlapnak adott interjúban Pokorni Zoltán aláhúzta, a Fidesz azért nem veszített drasztikus mértékben szavazókat, mert nem keveredtek morálisan vállalhatatlan ügyekbe. A Fidesz alelnöke az oktatásügyben sokszor nem ért egyet az államtitkár elképzeléseivel, más területeken azonosul pártja irányvonalával.2012-11-24 11:48:00 0
Az áldozatok legsérülékenyebb csoportja a gyermekekNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint Magyarországon is "lesz majd egy fájdalmas pont", amikor szembesülnünk kell azzal, hogy családokon belül milyen bűncselekmények történnek.2012-11-24 10:47:00 1
A Ház előtt Kósa Lajos és Láng Zsolt javaslataA Fidesz azt kezdeményezi, hogy a 2014-es önkormányzati választásig ne kelljen választaniuk önkormányzati tisztségük és országgyűlési mandátumuk között a mindkettőt betöltő politikusoknak.2012-11-24 10:43:00 0
A pedagógusok érdekét is szolgálja az oktatás átalakításaA jövő nemzedék mellett a pedagógusok érdeke is a közoktatási rendszer nagyobb biztonságot és jobb színvonalat eredményező átalakítása - jelentette ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter pénteken Szentesen.2012-11-24 10:30:00 0
"Nehezen igazolható"2012-11-24 10:27:00 0
A 80 éves Jókai Anna írót köszöntötték BudapestenJókai Anna Kossuth-díjas írónőt köszöntötték barátai, pályatársai, tisztelői 80. születésnapja alkalmából pénteken a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.2012-11-24 10:17:00 0
Pintér: Eredményes a Belügyminisztérium munkájaA Belügyminisztérium az elmúlt két évben a közfoglalkoztatás megszervezése, a rendőrség létszámának növelése, a katasztrófavédelem országos hálózatának kiépítése, valamint az új állampolgárok ügyeinek intézése területén eredményes munkát végzett - közölte Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Kecskeméten.2012-11-23 19:07:00 0
"Magyarországot a befektetők minősítik"Magyarországot nem a hitelminősítők, hanem azok a befektetők minősítik, akik az elmúlt években működőtőkét hoztak Magyarországra - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Standard & Poors péntek esti döntésére, amellyel az eddigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BB"-re rontotta a hosszú futamú magyar hazai és külső államadósság besorolását.2012-11-23 18:49:00 0
Kovács: Megerősödhet a civil társadalomA kormányváltás óta eltel két év változásai hozzájárultak ahhoz, hogy a civil társadalom megerősödjön, és elindulhasson a kibontakozása, amely lehetőséget ad a soft power használatára - mondta Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a soft powerről (puha hatalomról) rendezett nemzetközi konferencián pénteken Budapesten.2012-11-23 18:29:00 0
A nagyobb vasútállomásokon is lesznek kormányablakokA MÁV-val való megállapodás szerint néhány nagyobb vasútállomáson is lesznek ügyintézést biztosító kormányablakok, valamint a fővárosban egy éjjel-nappal nyitva tartó kormányablakot is kialakítanak - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a járási rendszer kialakításáról és a közigazgatás átalakításáról szóló sajtótájékoztatóján pénteken Komáromban.2012-11-23 18:22:00 0
Benyújtották a honvédek jogállásáról szóló új törvénytJanuár elsején lépne hatályba a honvédek jogállásáról szóló új törvény; az erről szóló törvényjavaslatot Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek.2012-11-23 18:12:00 0
Budai: Stratégiai ágazat a mezőgazdaságStratégiai ágazat a mezőgazdaság Magyarországon, az élelmiszer-termeléssel és a vízgazdálkodással együtt pedig nemzetbiztonsági kérdés is - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára pénteken Salgótarjánban, egy gazdafórumon.2012-11-23 17:56:00 0
Tállai: 124 somogyi település adósságát vállalja át az államA 245 somogyi település közül 124 kerül vagy teljes mértékben, vagy részlegesen a konszolidálási törvény hatálya alá - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára pénteken Kaposváron az önkormányzati rendszer átalakításáról tartott előadását követő sajtótájékoztatón.2012-11-23 17:51:00 0
Orbán: Hazánk számára előnyösebb, hogy nem jött létre megállapodásNem jött létre a megállapodás az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről, és ez előnyösebb Magyarországnak, mintha elfogadták volna az Európai Tanács (ET) elnökének javaslatát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások végeztével pénteken. A kormányfő hozzátette: jó reményekkel várja a tárgyalások folytatását.2012-11-23 17:45:00 0
Megkezdődött a Szovjetunióba hurcoltakra emlékező programsorozat PécsenMenczer Erzsébet fideszes parlamenti képviselő köszöntő szavaival indult útjára a Szovjetunióba hurcolt magyar és német nemzetiségű kényszermunkások, politikai rabok előtt tisztelgő programsorozat pénteken, Pécsen.2012-11-23 17:13:00 0
Eva: október végéig 103,7 milliárd forint bevételEgyszerűsített vállalkozói adóból (eva) októberben 30 milliárd forint, az első tíz hónapban 103,7 milliárd forint folyt be a büdzsébe, ami a tavalyi hasonló időszak 85 százaléka - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) friss államháztartási adatközléséből.2012-11-23 17:10:00 0
Új miniszteri biztos felel a Semmelweis Terv végrehajtásáértHorváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja lett az új, Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos.2012-11-23 17:03:00 0
Pokorni: Védendő érték a szabad iskolaválasztásPokorni Zoltán szerint nem a finanszírozás a legfőbb oka az oktatási intézmények között ma tapasztalható különbségeknek.2012-11-23 16:26:00 0
Újabb gyermekbarát meghallgatószobát alakítottak kiJó ütemben halad a gyermekbarát meghallgatószobák kialakítása Magyarországon - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a győri rendőrkapitányság gyermekbarát meghallgatószobájának avatásán.2012-11-23 15:56:00 0
Farkas: A botránypolitika kapui bezárultakA botránypolitika kapui bezárultak, helyette a szakma és a konstruktivitás jelent meg – jelentette ki Farkas Flórián portálunknak adott interjújában. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke rámutatott arra is, a foglalkoztatási szövetkezet sok romának jelenthet új esélyt.2012-11-23 15:56:00 0
Semjén: Szolidárisak vagyunk SzlovákiávalMegdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy az Európai Bizottság és az EU több tagállama a vallási semlegesség jegyében Európa társvédőszentjeit, a Cirillt és Metódot ábrázoló szlovák kéteurósról a vallási jelképek eltávolítását javasolta. Szolidárisak vagyunk Szlovákiával ebben az ügyben - olvasható Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteki közleményében.2012-11-23 15:56:00 0
Farkas: A botránypolitika kapui bezárultakA botránypolitika kapui bezárultak, helyette a szakma és a konstruktivitás jelent meg – jelentette ki Farkas Flórián portálunknak adott interjújában. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke rámutatott arra is, a foglalkoztatási szövetkezet sok romának jelenthet új esélyt.2012-11-23 15:53:00 0
Áder: Dolgunk van múltunk megértésévelÁder János köztársasági elnök szerint "dolgunk van azzal, amit múltunk megértésének, a múltunkkal való szembenézésnek hívnak", ebben a munkában pedig a történészeké a döntő szerep.2012-11-23 15:23:00 0
Szócska: Hosszú távon is fenntartható rendszer alakul kiA betegellátás színvonalának és biztonságának javulása várható az egészségügyi intézmények integrációjától – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.2012-11-23 15:22:00 0
A Ludovika Campus 2015 szeptemberére elkészül2015 szeptemberére elkészül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek helyet adó Ludovika Campus a VIII. kerületi Orczy-kertnél. A 24,5 milliárd forintos beruházáshoz kapcsolódó két építészpályázat pénteki eredményhirdetésén Fürjes Balázs kormánybiztos bejelentette, azt javasolja a kormánynak, hogy a költségekből közel 20 milliárd forintot a kormány európai uniós forrásból biztosítson.2012-11-23 15:20:00 0
Új monitoring rendszert vezet be az EmmiÚj, a társadalmi felzárkózás területén "mérföldkőnek" számító monitoring rendszert vezet be az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte a szaktárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.2012-11-23 14:51:00 0
EMMI: támogatják a magyar művészek részvételétA magyar-szlovák kulturális és sajtóügyi vegyes bizottság támogatja magyar művészek részvételét a Kassa Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozaton, és javasolja Alsósztregován Madách- és Mikszáth-napok, irodalmi körutak rendszeres megszervezését – többek között erről állapodtak meg 2012. november 22-én Pozsonyban - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának pénteki közleményében.2012-11-23 14:50:00 0
A kormány elkötelezett az antikorrupciós program mellettAz antikorrupciós program egy-egy részfeladatánál van néhány hetes csúszás, de a kormány és a kormányzati szervek elkötelezettek a program végrehajtása mellett - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya az MTI-vel.2012-11-23 14:45:00 0
Zalaegerszegen a tervezettnél nagyobb adóbevételre számítanakA tervezettnél négy-öt százalékkal nagyobb adóbevétellel számol az idén Zalaegerszeg önkormányzata, ezzel a továbbiakban is biztosított a hitelfelvétel nélküli kiegyensúlyozott gazdálkodás - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.2012-11-23 14:16:00 0
Befejeződött a Lukács Gyógyfürdő rekonstrukciójaBefejeződött a budapesti Lukács Gyógyfürdő felújítása, a közel 1,5 milliárd forintos fejlesztést a főpolgármester adta át pénteken. Tarlós István az átadáson kiemelte: a beruházással emelkedett a budapesti szolgáltatások színvonala és a főváros turisztikai rangja.2012-11-23 14:10:00 0
A finn békefenntartó műveletekről nyílt kiállítás BudapestenFinnország békefenntartó tevékenységéről nyílt kiállítás a budapesti finn nagykövetségen pénteken. A megnyitón Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta, az észak-európai ország hadseregének katonái hatékonyan járulnak hozzá a béke stabilizálásához szerte a világon.2012-11-23 14:07:00 0
"Közös felelősségünk segíteni a rászorulókon"Csillagszóró 2012 néven ismét országos jótékonysági akciót indít a Fidelitas, melynek keretében szociális, és gyermekvédelmi intézmények számára gyűjtenek adományokat – hangzott el Ágh Péter, Rónaszéki Nóra és Vincze Ágnes közös sajtótájékoztatóján, pénteken.2012-11-23 14:28:00 1
Differenciált állattenyésztési támogatásokat biztosítana a kormányAz Európai Unió 2014 utáni költségvetési ciklusában a magyar kormány differenciált állattenyésztési támogatásokat szeretne biztosítani a gazdáknak a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Gazdálkodás Baráti Köre és a Gazdálkodás című lap közös rendezvényén.2012-11-23 13:48:00 0
Magyar gyártású járműveket kapott kilenc megye tűzoltóságaÚj, magyar gyártású vízszállító járműveket adott át kilenc megye tűzoltó-parancsnokságának a belügyminiszter pénteken Budapesten.2012-11-23 13:01:00 0
Székelyföldi gazdák ismerkednek magyar gazdaságokkalA romániai Hargita és Kovászna megyéből 20 székelyföldi gazda érkezett Magyarországra a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával, hogy magyarországi gazdaságokban gyűjthessenek szakmai tapasztalatokat - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.2012-11-23 12:59:00 0
Hende: A hadtörténeti az egyik legnépszerűbb múzeumA Hadtörténeti Intézet és Múzeum az egyik leglátogatottabb intézmény az országban, tavaly 68 ezren, idén pedig már a 80 ezernél is többen voltak kíváncsiak a tárlatokra - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken az intézmény 75 éves jubileumi ünnepségén a fővárosban.2012-11-23 12:56:00 0
Giró-Szász: Korai lenne megítélni a tárgyalások menetétA magyar szakértők elkészítették elemzésüket az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakának átdolgozott keretköltségvetés-tervezetéről, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ennek ismeretében tárgyal majd a pénteken folytatódó brüsszeli csúcstalálkozón - közölte Giró-Szász András pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2012-11-23 12:32:00 0
Hende: A hadtörténeti az egyik legnépszerűbb múzeumA Hadtörténeti Intézet és Múzeum az egyik leglátogatottabb intézmény az országban, tavaly 68 ezren, idén pedig már a 80 ezernél is többen voltak kíváncsiak a tárlatokra - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken az intézmény 75 éves jubileumi ünnepségén a fővárosban.2012-11-23 12:20:00 0
Lázár: Több terhet kell vállalnia annak, aki képes ráAz elmúlt 20-25 év nyerteseinek Európában és Magyarországon is több terhet kell viselniük - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken a Budapesten tartott nemzetközi vezetői konferencián.2012-11-23 11:59:00 0
Indiában tesz látogatást az Országgyűlés elnökeKövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken hivatalos látogatásra Indiába utazik egy hétre az indiai házelnök meghívására - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata közleményben az MTI-vel.2012-11-23 11:51:00 0
Martonyi: Az egész közösség nyer az új csatlakozókkalSokszínűséget, innovációs képességet, természetes erőforrásokat és a gazdasági növekedés lehetőségét importálhatja az Európai Unió (EU), ha exportálja belső stabilitását és a tagállamok közös értékeit - mondta Martonyi János pénteken Berlinben.2012-11-23 11:32:00 0
Garantált a járási hivatalokhoz kerülő köztisztviselők béreGarantálja a kormány minden, a polgármesteri hivataloktól a járási hivatalokhoz átkerülő tisztségviselőnek az eddigi bérét - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.2012-11-23 11:21:00 0
Ismét életbe lép a kilakoltatási moratóriumBakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelem vezetőjét nevezte ki a kormány a téllel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálására - jelentette be Giró-Szász András pénteki sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy ismét életbe lép a kilakoltatási és kikapcsolási moratórium, valamint a Belügyminisztérium (BM) egymilliárd forint értékben biztosít tűzifát az önkormányzatok részére, melyhez ingyen vagy 15 százalékos önrésszel juthatnak hozzá.2012-11-23 11:01:00 0
A kormány partnerként tekint a hazai nemzetiségekreA német nemzetiség magyarországi helyzetéről, valamint a Magyarország és Baden-Württemberg polgárai és intézményei közötti együttműködés fejlesztéséről tárgyalt Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Reinhold Gall baden-württembergi tartományi miniszterrel 2012. november 22-én - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának pénteki közleményében.2012-11-23 09:35:00 0
Bajnai, a bedőlt bálványNem politikai hipochonder, akinek valahonnan ismerős a Bajnai Gordon nevével habosított Együtt 2014 modellje. Ha valakinek a többször is reinkarnálódott Demokratikus Charta jut az eszébe a balos hármas szövetségről, nem jár messze az igazságtól. Az akut fasisztaveszély elhárítására, a világ fellármázására szakosodott, huszonegy évvel ezelőtt gründolt mozgalom volt a mintája a mostani formációnak.2012-11-23 09:22:00 0
"A Magyar Posta az ország gazdaságának motorja"Magyar Posta többet jelent egy vállalatnál, benne az ország gazdaságának, társadalmi működésének egyik motorját tisztelhetjük - mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön a Magyar Posta "Tradíció és innováció" címmel rendezett gálaestjén, Budapesten.2012-11-23 09:20:00 0
Meddig lehet más az LMP?2012-11-23 09:05:00 0
Házasság? Szerződés?2012-11-23 09:00:00 0
Sarkosan fogalmazva2012-11-23 08:54:00 0
Két Magyarország2012-11-23 08:48:00 0
Folytatódik Középső-Ferencváros megújításaFolytatódik a városrehabilitáció Ferencváros középső területein, az önkormányzat évről évre több mint egymilliárd forintot költ az elszlömösödött térség megújítására - mondta Bácskai János (Fidesz-KDNP) IX. kerületi polgármester az MTI-nek, hozzátéve, hogy az egész városrészben nagy hangsúlyt kapnak a zöldfelületi fejlesztések és a kulturális programok is.2012-11-23 08:41:00 0
Okafogyott az EB különadókkal kapcsolatos felhívásaA kormányszóvivő okafogyottnak tartja az Európai Bizottság telekommunikációs és kiskereskedelmi különadókkal kapcsolatos, Magyarországhoz intézett felhívását, mert a magyar kormány már az értesítés előtt döntött a terhek 2013. január 1-jei kivezetéséről. Giró-Szász András kormányszóvivő egy csütörtöki televíziós interjúban ugyanakkor a cafeteria-rendszer miatti bizottsági felszólításról azt mondta: Magyarország nem tart tiszteletben olyan uniós felvetéseket, amelyek a magyar szuverenitást korlátozzák.2012-11-23 08:36:00 0
Uniós főtárgyaló lett Matolcsy GyörgyUniós főtárgyalónak jelölte ki Matolcsy Györgyöt nemzetgazdasági minisztert a kormány, feladata a 2014-2020-as költségvetés előkészítése lesz.2012-11-22 20:40:00 0
A kormány elérte, hogy csökken az államadósságKözép-Európában választani kell a szigorú költségvetési politika és a gazdasági növekedés között - mondta Navracsics Tibor csütörtökön Veszprémben, a megye gazdaságának alakulásáról szóló TOP 100 című kiadvány bemutatóján.2012-11-22 20:35:00 0
Orbán Viktor tárgyalt az Európai Tanács elnökévelOrbán Viktor miniszterelnök lefolytatta Brüsszelben a költségvetési tárgyalások első fordulóját, Herman Van Rompuy-jal, az Európai Tanács elnökével - tájékoztat közleményében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2012-11-22 20:28:00 0
A Gyurcsány-Bajnai szövetség félrevezeti a közvéleménytOszkó Péter, aki a Bajnai-kormány pénzügyminisztere volt, azt is pontosan tudja, hogy éppen az ő regnálásuk idején, 2009-ben volt mélyponton a foglalkoztatottak száma, és abban az évben radikálisan megnőtt a munkanélküliek száma is a korábbi esztendőkhöz képest. Sorolhatnánk tovább ezeket az adatokat - írta közleményében a Fidesz-frakció2012-11-22 18:17:00 0
II. kerület: elkészült az új körforgalom a Törökvész útonElkészült a Törökvész út–Kapy utca–Csatárka út ötágú kereszteződésben a II. kerület 6. és a főváros 50. körforgalma. Biztonságos és egyedi az új csomópont, ahol várhatóan kevesebb lesz a baleset és gyorsabb a haladás.2012-11-22 17:59:00 0
Soltész: Több mint hatezer foglalkoztatott rehabilitációs kártyávalSzeptembertől Magyarországon 3800 vállalkozás több mint 6400 embert foglalkoztat rehabilitációs kártyával. Ebben a rendszerben nem kell megfizetni a szociális adót - jelezte a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiacon való megjelenését Soltész Miklós csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.2012-11-22 17:52:00 0
Orbán Viktor jelentősen javítani akarja a magyar pozíciótJelentősen javítani szeretné Magyarország pozícióját az Európai Unió következő hétéves költségvetésén belül a magyar miniszterelnök.2012-11-22 17:39:00 0
Ez lenne a Bajnai-Oszkó féle sikeres gazdaságpolitika?!Oszkó Péter szerint a Bajnai kormány idején, amikor ő pénzügyminiszter volt, kifejezetten sikerese válságkezelés zajlott. Nézzük mit is tud felmutatni Bajnai Gordon és Oszkó Péter.2012-11-22 17:26:00 0
A Külügyminisztérium üdvözli a gázai-övezeti tűzszünet létrejöttétA magyar Külügyminisztérium üdvözli a Gázai-övezetben és Izraelben létrejött tűzszünetet és nagyra értékeli az annak kidolgozásában szerepet vállalók erőfeszítéseit - közölte a tárca, csütörtökön.2012-11-22 17:01:00 0
Fellélegezhetnek a Szob környéki kistelepülésekFellélegezhet az a tizenhét hátrányos helyzetű börzsönyi kistelepülés, amelynek teljes mértékben átvállalja az adósságait az állam az év végétől - mondta az érintett polgármesterekkel Szobon folytatott csütörtöki megbeszélés után Harrach Péter, a választókörzet országgyűlési képviselője.2012-11-22 16:45:00 1
Ötmilliárdos beruházást készít elő a nyíregyházi önkormányzatCsaknem ötmilliárd forint értékű európai uniós támogatású beruházás jövő évi indítását készíti elő a nyíregyházi önkormányzat - közölte a város alpolgármestere sajtótájékoztatón csütörtökön.2012-11-22 16:40:00 0
Kutatói járulékkedvezménnyel élhetnek a cégekJövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)csütörtöki közleményében.2012-11-22 16:38:00 0
November 15-e a szórvány magyarság napja leszNovember 15-e Kárpát-medence-szerte a szórvány napja lehet a jövő évtől - erről állapodtak meg a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottságának résztvevői csütörtöki budapesti ülésükön.2012-11-22 16:14:00 0
"A Bakony-Balaton térség gerincoszlopa a nemesvámosi kerékpárút"A Bakony és a Balaton térségének gerincoszlopa lehet a Nemesvámost Veszprémmel összekötő kerékpárút - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Nemesvámoson az új kerékpárút alapkőletételén.2012-11-22 16:01:00 0
A pénzügyi ombudsman egyedi ügyekben is eljárhatA héten megszavazott, a pénzügyi ombudsman létrehozására vonatkozó törvény fontosságára hívta fel a figyelmet Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján.2012-11-22 14:54:00 1
Selmeczi: A szocialisták akarták megadóztatni a nyugdíjakat"Rossz a lelkiismeretük a szocialista politikusoknak. Ugyanis ők voltak azok, akik jövő év januárjától meg akarták adóztatni a nyugdíjakat" - reagált közleményében Selmeczi Gabriella Korózs Lajos csütörtöki szavaira.2012-11-22 14:45:00 0
Átadták a csepeli gerincút első szakaszátTarlós István, Budapest főpolgármestere és Németh Szilárd országgyűlési képviselő Csepel polgármestere adta át ünnepélyes keretek között november 22-én a csepeli gerincút I. szakaszát. A közel 2,5 kilométeres, 7 milliárd forintba kerülő beruházás – ebből közel 4 milliárdot az Európai Unió finanszírozott -, a Fővárosi Önkormányzat kiemelt projektje volt.2012-11-22 14:26:00 0
A VM a megyékkel közösen tervezi 2014-2020-as vidékfejlesztési programotA megyékkel közösen tervezi 2014-2020-as vidékfejlesztési programját a tárca - közölte a Vidékfejlesztési Miniaztérium (VM), csütörtökön.2012-11-22 14:23:00 0
Egyeztetés az önkormányzatok adósságátvállalásárólA kormány képviselői, Tállai András önkormányzati államtitkár vezetésével, az önkormányzatok adósságkiváltásának szakmai részleteiről és a jövő évi költségvetés önkormányzati kérdéseiről tárgyaltak az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsával a Belügyminisztériumban, csütörtökön - tájékozatta a belügyi tárca közleményében az MTI-t.2012-11-22 14:22:00 0
Nem hagyható figyelmen kívül a kelet-közép-európai tagállamok álláspontjaA Fidesz Európai Parlamenti Delegációja a csütörtöki szavazáson nem támogatta a dohai éghajlat-változási konferenciára vonatkozó parlamenti határozatot, mert az nem veszi figyelembe Magyarország és a többi kelet-közép-európai tagállam érdekeit. Bánki Erik fideszes EP-képviselő szerint az egységes uniós álláspont hiánya veszélybe sodorja a hatékony érdekérvényesítést a nemzetközi klímatárgyalásokon. Bánki Erik kezdeményezésére öt kelet-közép-európai tagállam képviselői közös nyilatkozatban hangsúlyozták: Ragaszkodnak ahhoz, hogy a kibocsátás-csökkentési kötelezettségeik jelentős túlteljesítése miatt fennmaradó kvótatöbbletet 2012 után is felhasználhassák.2012-11-22 14:04:00 0
Martonyi: Szétszakadhat az EU, ha nem egy irányba tartanak a tagországokSzétszakadhat az Európai Unió (EU), ha tagállamai nem egy irányba tartanak - mondta Martonyi János a Frankfurter Rundschau című német lap csütörtöki számában közölt nyilatkozatában. A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország elutasítja az uniós kiadások csökkentését a következő hétéves költségvetési időszakban.2012-11-22 13:59:00 0
Új játékszabályok a 2014-es EP-választásokon?Soron következő, 2014-es választásáról tartott ma eszmecserét az Európai Parlament. Az Európai Bizottság vitaindító javaslatát, miszerint az európai politikai pártok nevezzék meg jelöltjüket a Bizottság elnöki pozíciójára, az EP a vitát követően elfogadott határozatában erősítette meg.2012-11-22 13:34:00 0
Hangsúlyosabb szerep jusson a kisebbségeknekAz Európai Parlament a mai napon szavazta meg a "Bővítés: politikák, kritériumok és az EU stratégiai érdekei" című jelentést, amely továbbra is kiemeli a koppenhágai kritériumok fontosságát. Gál Kinga módosító indítványainak köszönhetően a nemzeti kisebbségek védelme – mint az egyik koppenhágai kritérium – továbbra is a többi feltétellel azonos súlyban kap szerepet a jelentésben. A szavazás kapcsán a fideszes EP-képviselő kiemelte: "Fontos, hogy az Unió ne csak a csatlakozási tárgyalások során kérje számon a kötelezettségeket, hanem azok betartását ellenőrizze a csatlakozást követően is".2012-11-22 13:17:00 0
Nemcsak az igazságszolgáltatás, a közigazgatási eljárások is gyermekközpontúbbak lesznek2012-11-22 13:15:00 0
"Megújítottuk Magyarországot"Az eurózóna válsága rámutatott, hogy Európa nem élhet úgy tovább, mint eddig – jelentette ki Orbán Viktor csütörtök délelőtt Frankfurtban a Sberbank pénzügyi konferenciáján.2012-11-22 13:17:00 0
"Gyurcsány forduljon egykori igazságügyminiszteréhez!"A szocialista politikusok többsége ellen még az MSZP-SZDSZ kormányok idején indultak a büntetőeljárások. Például Zuschlag János Gyurcsány Ferenc minisztersége alatt elkövetett tettei miatt, vagy Schiffer András feljelentésére a sukorói telekcsere ügyében - hívta fel a figyelmet közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.2012-11-22 13:08:00 0
"Rendnek kell lennie"A főpolgármester alaptalannak tartja azt a következtetést, hogy az önkormányzatok nem részesülnének a közműadóból.2012-11-22 13:05:00 0
"Rossz megállapodást nem kötünk"A Fidesz-KDNP által nemrégiben elindított országjárás elnevezésű fórum Budafok-Tétényben megtartott rendezvényén, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes politikai helyzetértékelést tartott.2012-11-22 12:56:00 0
"Rossz megállapodást nem kötünk"A Fidesz-KDNP által nemrégiben elindított országjárás elnevezésű fórum Budafok-Tétényben megtartott rendezvényén, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes politikai helyzetértékelést tartott.2012-11-22 12:50:00 0
Közös érdekünk az eddigi kohéziós politika továbbviteleAz Európai Számvevőszék éves jelentéséről tartott vitát ma délelőtt az Európai Parlament plenáris ülése. Az Európai Számvevőszék, az Európai Külügyi Szolgálat és az Európai Bíróság 2011. évi zárszámadásának néppárti felelőseként Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy még sok a tennivaló a valóban hatékony és szabályos uniós forrásfelhasználás megvalósításához.2012-11-22 12:23:00 0
Járóka: A film fontos küldetést teljesítFliegauf Bence "Csak a szél" című Ezüst Medve díjas alkotásának ünnepélyes vetítésén vett részt Járóka Lívia fideszes EP-képviselő tegnap este Strasbourgban. A vetítés apropójául az aznapi Lux-díj európai parlamenti átadása szolgált, amelynek Fliegauf Bence filmje is esélyese volt. A bemutatót követő beszélgetésen Járóka Lívia kiemelte: a film erőteljes művészi eszközeivel súlyos társadalmi visszásságokra hívja fel a figyelmet és ily módon nagyban hozzájárul a romák társadalmi befogadásának elősegítéséhez.2012-11-22 12:15:00 0
Kövér: A NATO-nak új típusú kihívásokkal kell szembenéznieÚj típusú biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie a NATO-nak, amelyeket a tagállamok egyre karcsúsodó védelmi költségvetése mellett kell kezelnie - mondta az Országgyűlés elnöke egy keddi budapesti nemzetközi konferencián. Martonyi János beszédében aláhúzta: a szövetség a biztonság sarokköve marad, Hende Csaba pedig nemzeti érdeknek nevezte a nyugat-balkáni jelöltországok felvételét a NATO-ba. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az észak-atlanti katonai szövetség békepartnerségi programja hasznos eszköz, hiszen hatékonyan segíti a szövetség céljainak elérését, a biztonság megteremtését.2012-11-22 12:01:00 0
Az agrárstratégia nélkülözhetetlen eleme a kutatásA nemzeti agrárstratégia hatékony megvalósítása nem képzelhető el a hazai agrárkutatás, elméleti útmutatásai és gyakorlati eredményeinek hasznosítása nélkül - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön egy szakmai rendezvényen.2012-11-22 11:29:00 0
Bővíteni kellene a Petíciós Bizottság hatáskörétAz Európai Parlament szerdai plenáris ülésen elfogadásra került a Petíciós Bizottsága 2011. évi tevékenységéről szóló jelentés.2012-11-22 10:36:00 0
Globális szinten kell a kiberbiztonsági kérdéseket kezelniAz Európai Parlament szerda este a közös biztonság- és védelempolitikáról rendezett vitát, melynek során bemutatásra került Tunne Kelam észt néppárti képviselő "Kiberbiztonság és védelem" című jelentése. Írásos nyilatkozatában Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő a kiberbűnözés globális jellegét hangsúlyozta, s rámutatott, hogy ennek következtében globális szemléletmódra van szükség az ellene folytatott harc során is.2012-11-22 10:35:00 0
Mindenben megújulni2012-11-22 09:30:00 0