Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Dunaújvárosban és Dunaföldváron tetőzik a Duna a következő órákbanA folyó vízállása mindkét helyen már a tetőzés előtt meghaladta a valaha mért legnagyobb vízállást - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) nem sokkal 18 óra után az MTI-vel.2013-06-10 19:03:00 0
Jövő hónaptól alkalmazható a menekültügyi őrizetJúlius 1-jétől alkalmazható a menekültügyi őrizet, amelyre a Belügyminisztérium szerint az országba illegálisan érkező menekültek által elkövetett jogsértések számának növekedése miatt van szükség. A parlament erről hétfőn döntött a rendészeti törvények módosításával, csökkentve egyúttal a fiatalkorúakra kiszabható szabálysértési bírság összegét.2013-06-10 19:02:00 0
Közvetlenül irányítja a fővárosi önkormányzat a MargitszigetetA fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés hétfőn 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.2013-06-10 19:01:00 0
Közvetlenül irányítja a fővárosi önkormányzat a MargitszigetetA fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés hétfőn 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.2013-06-10 19:00:00 0
Gyula 1,6 millió forinttal segíti a dunai árvízi védekezéstGyula 1,6 millió forintot utal át a dunai árvízi védekezésre. A képviselő-testület hétfőn rendkívüli közgyűlésen döntött az összegről, az előterjesztést a képviselők ellenszavazat nélkül fogadták el - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.2013-06-10 18:58:00 0
Balog: A kormány idén is biztosítja a támogatástA nyári szünidőben a kormány az idén is biztosítja a gyermekétkeztetéshez szükséges összeget - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. Az Erzsébet program keretében több mint százezer gyermek táborozhat, üdülhet kedvezményesen.2013-06-10 18:55:00 0
"Zökkenőmentesen zajlott az ellátórendszer átalakítása"Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hároméves tevékenységét értékelve Balog Zoltán, a tárca vezetője hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján jelentős eredménynek mondta az egészségügyi rendszer átalakítását, a dolgozók béremelését, a pedagógus-életpályamodellt és az egyház-finanszírozás átalakítását is.2013-06-10 18:52:00 0
Orbán: Az igazi kihívást a szél jelentiSzékesfehérvár vonalától lefelé a Dunával párhuzamosan feltámadó szél veszélyezteti az árvízi védekezést - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Baján, a Sugovica hídján tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján.2013-06-10 18:40:00 0
"Látszik, hogy a magyar emberek nagyszerű teljesítményre képesek"Az elmúlt napokban megtapasztalhattuk a nemzeti összefogás erejét. Látszik, hogy a magyar emberek nagyszerű teljesítményre képesek és amikor igazán nagy baj van, képesek összefogni és segíteni azoknak, akik bajbajutottak - jelentette ki Zsigó Róbert a Fidesz szóvivője, Baja polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.2013-06-10 17:34:00 0
Orbán Viktor végigjárta a veszélyeztetett területeket BátánOrbán Viktor miniszterelnök és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója végigjárta hétfőn az árvíz által veszélyeztetett területeket a Tolna megyei Bátán - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.2013-06-10 17:09:00 0
Veszélyhelyzet: hozzájárult a Ház a meghosszabbításhozHozzájárult a parlament az árvízi veszélyhelyzet meghosszabbításához hétfőn.2013-06-10 17:06:00 0
Köszönet Horvátország és Szlovákia szolidaritásáértMartonyi János külügyminiszter megköszönte Vesna Pusic horvát miniszterelnök-helyettesnek, külügyminiszternek és Peter Weiss budapesti szlovák nagykövetnek, hogy a két szomszédos ország kormánya kifejezte szolidaritását Magyarországgal és érdeklődött az árvízi védekezésről - közölte a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.2013-06-10 16:50:00 0
A győri fideszesek meleg ételt osztottakA győri fideszes aktivisták hétfőn a győrzámolyi óvodában segítenek ebédet főzni.2013-06-10 16:47:00 0
A dunabogdányi gátat is erősítette a FideszVicsi László, Pomáz fideszes polgármestere szervezésében vasárnap 30 önkéntes építette a dunabogdányi gátakat.2013-06-10 16:45:00 0
Hirt Ferenc kerekesszékes képviselő is részt vett az árvízi védekezésbenHirt Ferenc országgyűlési képviselő (Fidesz) is fontosnak tartotta, hogy személyesen részt vegyen az árvízi védekezésben, annak ellenére, hogy kerekesszékes.2013-06-10 16:44:00 0
Fontos a megelőzés és a családok anyagi terheinek csökkentéseKaposvár önkormányzata az idén is támogatja a méhnyakrák elleni védőoltás beadását. HPV vírus elleni életmentő vakcinát vásárolnak 167 kaposvári leánygyermek részére, 3,5 millió forintért - tájékoztatta a város polgármestere hétfőn az MTI-t.2013-06-10 16:38:00 0
Orbán Viktor Ercsiben és Kisapostagon ellenőrizte az árvízvédelmi munkákatOrbán Viktor miniszterelnök és Bakondi György altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója hétfő délelőtt személyesen ellenőrizte a Fejér megyei árvízvédelmi munkákat, és nagyra értékelte, valamint megköszönte a védekezésben résztvevők megfeszített munkáját - tudatta közleményében a Fejér Megyei Védelmi Bizottság az MTI-vel.2013-06-10 16:26:00 0
Kétszer ad, aki gyorsan adTöbb önkormányzati szövetség, többek között a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége pénteken tett közzé felhívást, miszerint a helyhatóságok, amennyiben lehetőségük van rá, lakosonként 50 – 100 Ft közötti összeggel támogassák az árvízi védekezést.2013-06-10 16:07:00 0
Gulyás: Átláthatóbb az új kampányfinanszírozásA Fidesz szakpolitikusa szerint még az ellenzéki pártok is kénytelenek elismerni, hogy átláthatóbb és életszerűbb a parlamenti választási kampány finanszírozásának új rendszere, amelyről hétfő este szavaz az Országgyűlés.2013-06-10 15:52:00 0
Az adományoknak oda kell eljutni, ahol szükség van rájukA bajban még többet árt a baloldal azzal, ha elbizonytalanítja azokat, akik segíteni szeretnének. A 1357 Nemzeti Összefogás Vonala a legbiztosabb módja annak, hogy valaki pénzzel támogassa a bajbajutottakat. Ez garantálja azt, hogy az adományok valóban oda jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk - olvasható a Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság hétfői közleményében.2013-06-10 15:47:00 0
BM: a vihar miatt minden civil szüntesse be a munkát a gátakon!A közeledő vihar miatt a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civil és önkéntes szüntesse be a munkát a gátakon. A hivatásos állománynak csak az a része maradhat, amelynek megfelelő védőfelszerelése van - tájékoztatta a belügyminiszter főtanácsadója hétfő délután az MTI-t.2013-06-10 15:42:00 0
Balog: Jelentős fejlesztéseket sikerült végrehajtaniSikeresen zajlott le a vidéki közgyűjteményi és közművelődési rendszerek átalakítása, és jelentős uniós forrásokat sikerült fordítani kulturális fejlesztésekre - mondta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága előtt tartott éves beszámolójában hétfőn.2013-06-10 15:33:00 0
"A rendkívüli vészhelyzet rendkívüli összefogást is eredményezett"Kaposvár önkormányzata lakosonként száz forinttal, összesen 6,7 millió forinttal járul hozzá az árvíz elleni védekezés költségeihez, ezzel is segítve a bajban lévőket - közölte a somogyi megyeszékhely polgármestere hétfőn az MTI-vel.2013-06-10 15:29:00 0
Orbán Viktor sajtótájékoztatója a Római-parton2013-06-10 15:22:00 0
133 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak javáraAz árvíz elleni védekezés segítésére összesen 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett hétfőn 11 óra 30 percig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz - jelentette be  az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón, Budapesten.2013-06-10 15:11:00 0
"Reális jelentésnek kell készülnie Magyarországról"Nem lehet elfogadni, ha hamis következtetéseket vonnak le tényekből, és ha az Európai Parlament (EP) olyan ajánlásokat fogalmaz meg, amely túlterjeszkedik a hatáskörén - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Tavares-jelentéssel kapcsolatban.2013-06-10 15:06:00 0
Egyszerűbbé tennék a mezőgazdasági öntözést talajvízzelEgyszerűbb lenne a jövőben a mezőgazdasági öntözéshez igénybe venni a talajvizet, mivel az 50 méteres mélységet meg nem haladó, kizárólag talajvizet használó, mezőgazdasági öntözési kút létesítését a vízügyi hatóságnak csak be kellene jelenteni Győrffy Balázs és Jakab István törvénymódosító javaslata szerint.2013-06-10 14:59:00 0
Orvosi műszereket gyártó üzemet adott át SzijjártóSzijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára adta át hétfőn Egyiptomban a 60 százalékban magyar, 40 százalékban egyiptomi tulajdonú, orvosi műszereket gyártó DispoAmecor második üzemegységét.2013-06-10 14:54:00 0
A gazdasági bizottság támogatta a PSZÁF integrálásátA parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén 21 kormánypárti szavazattal, az MSZP 4 képviselőjének ellenszavazatával általános vitára bocsátotta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását, amely szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) integrálódik a jegybankba.2013-06-10 14:50:00 0
Több palesztin diák tanulhat hazánkbanA betlehemi Születés templomának felújításáról és a Magyarországon tanuló palesztin hallgatók számának növeléséről volt szó többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Ziad Bandak miniszter, Mahmúd Abbasz palesztin elnök keresztényügyi tanácsadója hétfői budapesti megbeszélésén.2013-06-10 14:40:00 0
"Reális jelentésnek kell készülnie Magyarországról"Nem lehet elfogadni, ha hamis következtetéseket vonnak le tényekből, és ha az Európai Parlament (EP) olyan ajánlásokat fogalmaz meg, amely túlterjeszkedik a hatáskörén - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Tavares-jelentéssel kapcsolatban.2013-06-10 13:51:00 0
"Nem adtunk fel egyetlen védekezési pontot sem"A gátakon dolgozók néha saját fizikai határaikat feszegették, nem nézték az órát, nem mentek el aludni; tudták, hogy szükség van a munkájukra – jelentette ki hétfői napirend előtti felszólalásában Czunyiné Dr. Bertalan Judit fideszes országgyűlési képviselő.2013-06-10 13:55:00 1
"Csak az együttműködés és az összefogás vezethet sikerre"A következő napokban még nehezebb lesz a helyzet az árvízi védekezésben a belügyminiszter szavai szerint. Pintér Sándor hétfőn a parlamentben arra kérte a védekezésben résztvevőket, hogy "ne fáradjanak, figyelmük ne csökkenjen".2013-06-10 13:46:00 1
"Magyarország példát mutatott"Magyarország példátlan nagyságú árvízzel nézett szembe, és Magyarország példát mutatott. Példát mutatott összefogásból, bátorságból és szervezettségből - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlamentben, Pintér Sándor belügyminiszter napirend előtti felszólalására reagálva.2013-06-10 13:43:00 1
A tassi gát is fideszes önkéntesek segítségével épülKunszentmiklósi, szabadszállási, szalkszentmártoni önkéntesek segítették az árvízi védekezést Tasson.2013-06-10 12:53:00 0
A szekszárdi Fidesz Bátán segítSzombat óta Bátán mintegy 500 önkéntes dolgozik folyamatosan a gátakon.2013-06-10 12:53:00 0
Szigetszentmiklósi összefogás a gátakonSzigetszentmiklóson Szabó József polgármester (Fidesz) és Bóna Zoltán választókerületi elnök folyamatosan részt vesz az árvízi védekezésben.2013-06-10 12:52:00 0
Már nem magasítják a töltéseket a SzigetközbenGyőrújfalun és az árvíz által érintett szigetközi településeken befejeződtek a töltésmagasítási munkálatok, a Duna és a Mosoni-Duna apad - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság hétfőn.2013-06-10 12:18:00 0
Újabb területekre hirdetett ki veszélyhelyzetet a kormányTizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet a kormány hétfő délben.2013-06-10 12:14:00 0
Fideszes politikusnők is a gátakonA Fidesz női képviselői is részt vesznek az árvízi védekezésben.2013-06-10 12:08:00 0
Megnyitották a Margit híd budai lehajtójátA fővárosban megnyitották a Margit híd budai lehajtóját, a szentendrei HÉV vonalán pedig valamennyi szerelvény közlekedik a Szentlélek tér és a Margit híd között. Több buszjárat esetében megnőtt a menetidő - közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfő délelőtt a Facebook-oldalán.2013-06-10 11:45:00 0
Adminisztrációs segítség MecsérnekMosonmagyarórvári tisztviselők adminisztrációs segítséget is nyújtanak Mecsérnek.2013-06-10 11:33:00 0
Javaslat a veszélyhelyzet meghosszabításáraBenyújtotta a belügyminiszter hétfő délelőtt a parlamentnek a 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról szóló határozati javaslatot.2013-06-10 11:32:00 0
100 millió gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítéséreMintegy 100 millió forint pénzadomány gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítésére a nemzeti összefogás vonalán keresztül - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2013-06-10 11:22:00 0
Északon apad, délen rekordokat dönt a DunaA Duna Budapesttől délre fekvő területein sorra éri el, illetve dönti meg a korábbi rekordokat a vízszint, az északi szakaszon azonban jelentős apadás tapasztalható - derül ki a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának hétfő délelőtti adataiból.2013-06-10 11:11:00 0
Budafok-Tétény vezetői is a gátakonMindent megtesznek annak érdekében, hogy a kerületet megvédjék az árvíztől.2013-06-10 11:03:00 0
A XVI. kerület önkéntesei is munkábanA kerület önkormányzati képviselői és önkéntesei is részt vettek a mentési munkálatokban.2013-06-10 11:01:00 0
Kalocsa is összefogottA kalocsai képviselő-testület Fidesz-KDNP frakciója péntek óta kint van a gátakon.2013-06-10 11:00:00 0
A magyar zsidó-keresztény együttélés múzeumát hoznák létre GyöngyösönA magyar zsidó-keresztény együttélés múzeumát hoznák létre a gyöngyösi zsinagógában széles körű politikai összefogással - tájékoztatta Balázs József (Fidesz), Gyöngyös országgyűlési képviselője, a projekt kezdeményezője hétfőn az MTI-t.2013-06-10 11:00:00 0
Békési segítség NeszmélybenDankó Béla Békés megyei országgyűlési képviselő (Fidesz) Neszmélyben segít az árvíz elleni védekezésben.2013-06-10 10:57:00 0
Rákoscsabai önkéntesek Nagymaroson segédkeztekA nagymarosi gát megerősítésében segítettek a rákoscsabaiak.2013-06-10 10:55:00 0
Fideszesek a Dagálynál isPesterzsébet és Kispest is kiveszi részét az árvíz elleni védekezésből.2013-06-10 10:52:00 0
Balog: Senki sem zavarta meg a zürichi előadásomatCáfolta az emberi erőforrások minisztere, hogy megzavarták volna a Zürichi Egyetemen tartott előadását. Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn azt mondta, a tiltakozók az épületen kívül voltak.2013-06-10 10:42:00 0
Át kell lépni a korlátokon2013-06-10 09:43:00 0
Árvízi tűzszünet2013-06-10 09:36:00 0
Romeltakarítás után építkezés2013-06-10 09:29:00 0
Hiú ábrándok2013-06-10 09:20:00 0
Kinn vagyunk a vízből?Mintha egy nagy rendező állna az elmúlt napok eseményei mögött. Még véget sem értek a trianoni megemlékezések, megmutathattuk, mit jelent az a bizonyos nemzeti összetartozás. Mikor ezeket a sorokat írom, a fél ország birkózik az árral: katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek, önkéntesek és hivatásosok, idősek és fiatalok, mozgáskorlátozottak, sőt, elítéltek is. Mindenki. Ki járművel, gépekkel, ki puszta kézzel, gumicsizmában vagy anélkül, nappal és éjjel. Fáradt, kialvatlan, de elszánt tekintetű emberek a gáton. Aludni most nincs igazán idő, minden óra, minden perc sorsdöntő lehet.2013-06-10 09:13:00 0
Újabb egy centit apadt a Duna a fővárosnálTovább apad a Duna Budapestnél, a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság hétfő reggel 8 órakor mért értékei szerint a folyó 888 centiméter - egy centivel alacsonyabb a reggel hét órakor mért szintnél - a fővárosban.2013-06-10 08:53:00 0
Nagymarosnál már több centiméteres az apadásNagymarosnál már több centiméteres apadás mérhető, a Duna Budapest felett lassan, centiméterről centiméterre vonul vissza – közölte honlapján a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján hétfőn reggel.2013-06-10 08:44:00 0
Az új Római-parti védmű mellett a nyúlgátat is megerősítikAz új Római-parti védmű megépítésével párhuzamosan a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon is megerősítik az elsőrendű védművet - mondta a főpolgármester hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában.2013-06-10 08:41:00 0
Újraindult a HÉV a Szentlélek tér és a Margit híd közöttHétfő reggel részben újraindult a HÉV-közlekedés a Szentlélek tér és a Margit híd között a szentendrei vonalon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.2013-06-10 08:37:00 0
11-es: felfüggesztett útzár, ha a védekezés indokolttá teszi, ismét lezárhatjákFelfüggesztették a 11-es út zárlatát vasárnap éjféltől a munkába járás, az áruszállítás, a lakossági ellátás biztosítása érdekében – közölte honlapján a Pest megyei katasztrófavédelem.2013-06-10 08:36:00 0
Tovább csökkent a Duna vízszintje BudapestnélHétfő reggel 6 órára tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, a legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó, és 889 centiméteren áll.2013-06-10 08:32:00 0
Győrújfalunál hatvan centit apadt a Mosoni-DunaGyőrújfalunál a tetőzéshez képest már legalább hatvan centimétert apadt a Mosoni-Duna - közölte a település polgármestere hétfő reggel.2013-06-10 08:31:00 0
Orbán: Stabilak a fő védvonalak Budapest alattStabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor  tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.2013-06-10 08:29:00 1
Az új földtörvényről és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönthet a HázÖsszesen tizenhárom előterjesztésről, köztük az új földtörvényről dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett a kormány kezdeményezésére soron kívüli tárgyalással meghosszabbíthatják a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet.2013-06-10 08:24:00 0
Rendeződik a kistelepülések adósságkonszolidációjaA 32 kistelepülés többségének tavalyi évről áthúzódott adósságkonszolidációja is rendeződik lassan - írja a Világgazdaság hétfői számában.2013-06-10 08:18:00 0
Csak honvédek és tűzoltók maradhatnak a MargitszigetenBiztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Margitszigeten, senki nem vehet részt a védelmi munkálatokban az ott dolgozó honvédeken és tűzoltókon kívül - közölte Budapest Főváros Védelmi Bizottsága hétfő hajnalban.2013-06-10 08:16:00 0
Az agráriumban most következik be a rendszerváltozásA bankrendszer átalakításának elmaradását nagy adósságnak tartja Lá­zár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A Magyar Hírlapnak adott interjúban kifejtette, ha jelentős magyar tulajdonrész lenne a hazai bankokban, akkor a magyar bankhálózat nem állította volna le a hitelkihelyezést.2013-06-10 08:13:00 0
OKF: folyamatosan ellenőrzik a védműveket a fővárosbanA szakemberek folyamatosan ellenőrzik a védműveket Budapesten, nincs olyan helyzet, amit ne tudnának kezelni - mondta az MTI-nek hétfőre virradóra Kisdi Máté, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.2013-06-10 08:07:00 0
Új forgalmi rend lép életbe Budapest több pontjánJelentős forgalmi változások lépnek életbe hétfőtől Budapesten a Duna áradása miatt, a Bem rakpart, a Batthyány tér térsége és az alsó rakpartok továbbra is lezárva maradnak - közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnap éjjel.2013-06-10 08:06:00 0
Eddig csaknem 600 embert kellett kitelepíteni Pest megyébenPest megye északi része után a fővárosban folytatódik a Duna tetőzése - mondta Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest megyei védelmi bizottság elnöke vasárnap este a Megyeri hídnál.2013-06-10 08:03:00 0
Rogán: Szükség van a veszélyhelyzet meghosszabbításáraHa hétfőn reggel megérkezik a parlamenthez a kormánynak az árvízvédelmi veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslata, akkor a Fidesz-frakció a házbizottság ülésén kezdeményezni fogja, hogy azt soron kívüli tárgyalja meg a Ház - mondta az Árvízvédelmi Rádiónak (Árvíz FM) vasárnap Rogán Antal, a kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője.2013-06-09 21:19:00 0
Orbán Viktor a Margitszigeten irányítja a védekezéstOrbán Viktor miniszterelnök vasárnap kora este Budapestre érkezett, és a Margitszigeten irányítja az árvízi védekezést - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.2013-06-09 21:15:00 0
Töltésvizsgáló szakcsoport segíti a védekezési munkálatokatA töltéseket vizsgáló, úgynevezett töltésfeltáró szakcsoportot rendelt ki a legfontosabb állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT), hogy ezzel is segítse az árvízi védekezést.2013-06-09 17:31:00 0
A szigetszentmiklósi polgármester is a gátonTöbb mint százan dolgoztak ma a szigetszentmiklósi gáton. A dolgozók között van egész nap Szabó József fideszes polgármester.2013-06-09 17:23:00 0
Fertőd és Sarród önkéntesei a gönyűi gátonFideszes önkéntesek 50 fős csapattal védekeztek az árvíz ellen Gönyűn. A helyszínre önkéntes adományokat is szállítottak.2013-06-09 16:33:00 0
Kispest alpolgármestere ételosztással segített a DunakanyarbanÉkes Gábor, a XIX. kerület alpolgármestere (Fidesz) 250 adag meleg étel kiosztásával segítette a Budakalászon, Leányfalun és Dunabogdányban dolgozók munkáját.2013-06-09 15:51:00 0
A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés kormánypárti képviselői gyorssegélyt ajánlottak felA Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának tagjai 450 ezer forint azonnali gyorssegélyt ajánlottak fel a kritikus pontnak számító Mecsérnek és Győrújfalunak az árvíz elleni védekezéshez, illetve a gátakon szolgálatot teljesítők és önkéntes segítők ellátásához.2013-06-09 15:50:00 0
Győri, soproni és fertődi politikusok is homokzsákot fogtakIvanics Ferenc győri országgyűlési képviselő (Fidesz), soproni önkormányzati képviselőkkel és a fertődi Fidesz elnökével együtt Győrújfalun és Ásványrárón dolgoznak ma a gátakon.2013-06-09 15:49:00 0
Halászi fideszesek is erősítik a gátat MecsérenA halászi Fidesz 30 fővel segíti a munkát Mecséren, ahol ugyan már apad a Duna, de a lassú folyamat miatt folyamatosan szükség van a gátak erősítésére.2013-06-09 15:44:00 0
Háromszáz fideszes önkéntes Mecséren és KoroncónMintegy 300 fideszest adott Csorna, Kapuvár, Acsalag, Bősárkány, Kóny, Győrsövényház, Koroncó, Rábapatona, Rábacsécsény, Rábaszentmihály, Szil, Sopronnémeti, Enese, Farád, Tét, akik a mecséri, valamint a koroncói gátakon dolgoznak.2013-06-09 15:43:00 0
Hende: Mind az erők, mind az eszközök rendelkezésre állnakJelenleg több mint 7 ezer katona dolgozik az árvízi védekezésben, a tartalékos állomány nélkül a honvédség nem tudna ilyen erővel és ilyen intenzitással részt venni a munkákban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Szentendrén, miután árvízi szemlét tartott a Dunakanyar legveszélyeztetettebb részein.2013-06-09 15:40:00 0
"A gátaknak szerda estig kell kibírniuk a terhelést"Jelenleg stagnál a Duna vízszintje Budapesten a 890 centiméteres vízszint közelében, így nem várható már jelentős vízszintemelkedés a tetőzésig, a gátaknak szerda estig kell kibírniuk a terhelést - mondta Tarlós István főpolgármester vasárnap a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón.2013-06-09 15:39:00 0
Ózdi gyűjtés az árvízkárosultaknakÓzdi fideszesek egy kisteherautónyi adományt gyűjtöttek a rászorulóknak: tartós élelmiszert és tisztítószert szállítottak Budapestre.2013-06-09 15:35:00 0
Fideszes segítség Győrzámolyban isKatona Csaba várpalotai alpolgármester (Fidesz) fideszes önkéntesekkel Győrzámolyban védi a gátat.2013-06-09 15:34:00 0
A hegyvidéki fideszesek a Rómaifürdőn segítenekPokorni Zoltán, Budapest XII. kerületi polgármestere (Fidesz) a kerület alpolgármestereivel, valamint és a képviselő-testület fideszes tagjaival a Rómaifürdőn erősítették a gátat.2013-06-09 15:33:00 0
A XVIII. kerületi képviselők Nagymaroson dolgoznakKucsák László, Budapest XVIII. kerület országgyűlési képviselője (Fidesz) és  Pásztor János, kerületi képviselő Nagymaroson a gátakon dolgozó önkéntesek ellátását segítik a Máltai Szeretet Szolgálattal együttműködve.2013-06-09 15:32:00 0
Varga: A gazdaság egy erős életjelet adott magárólAz idei első negyedévben 0,7 százalékkal bővült a magyar gazdaság, amivel a harmadik legmagasabb növekedést értük el az Európai Unió tagországai közül; csak Litvánia és Lettország produkált ennél jobb teljesítményt. A gazdaság egy erős életjelet adott magáról – fogalmazott Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A gazdasági miniszter hozzáfűzte: az idei növekedés alapját négy elemben határozta meg a kormányzat: az export fejlődésében, az elmúlt években végrehajtott költségvetési kiigazítások eredményeiben, a mezőgazdaság jobb teljesítményében és a hitelezés bővülésében.2013-06-09 15:12:00 1
A TEK Szigetmonostoron vesz részt a védekezésbenA Terrorelhárítási Központ (TEK) 250 munkatársa az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) felkérésére Szigetmonostoron részt vesz a védekezésben.2013-06-09 15:02:00 0
Több mint húsz ügyben hozhat döntést az OrszággyűlésRendhagyó ülésezéssel folytatja munkáját az Országgyűlés első féléves munkájának végéhez közeledve a jövő héten. A parlament a tervek szerint két ülést is tart, elsőként hétfőn és kedden, a képviselők ekkor összesen huszonnégy előterjesztést fogadhatnak el, míg pénteken további öt indítványt önthetnek végleges formába.2013-06-09 14:58:00 0
Józsefváros polgárőrsége több napja a gátakonAz elmúlt öt napban száz főt küldött Józsefváros a gátakra, a kerületi polgárőrség Óbudán, Szigetmonostoron, Leányfalun dolgozott.2013-06-09 14:47:00 0
Orbán Viktor sajtótájékoztatója Esztergomban2013-06-09 14:44:00 0
Pesti: A főváros átvészeli az árhullámotEmberi számítás szerint Budapest át fogja vészelni a mostani rendkívül magas árhullámot, és további kitelepítésekre már nem lesz szükség - közölte Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke vasárnapi, az újpesti partszakaszon az aktuális árvízi helyzetről tartott sajtótájékoztatóján.2013-06-09 14:05:00 0
Több mint négyszázan védekeznek BátánTöbb mint négyszázan, túlnyomórészt önkéntesek dolgoznak Bátán az ideiglenes védmű megerősítésén, a Tolna megyei településen eddig húsz ember hagyta el az otthonát a Dunán közelgő árhullám miatt - közölték a védekezés irányítói vasárnap Bátán, sajtótájékoztatón.2013-06-09 12:54:00 0
A vidékfejlesztési tárca önkéntesei ismét a gáton segítenekA Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársai változatlanul aktív segítői az árvízi védekezésnek - közölte a szaktárca vasárnap.2013-06-09 12:51:00 0
Rajkánál 160, Nagybajcsnál 40 centiméteres apadásRajkánál 160, Nagybajcsnál 40 centimétert apadt a tetőzés óta a Duna; előbbi településnél 646, utóbbinál 867 centiméteres a vízállás - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság vasárnapi közleményében.2013-06-09 12:47:00 0
Az I. kerületben elsősorban a pincéket kell védeniElsősorban a pincék ázhatnak be a főváros I. kerületében, ezért az önkormányzat azok kiürítésében, áramtalanításában is segítséget nyújt.2013-06-09 12:21:00 0
Mosonmagyaróvári önkénteseink Mecsért védikA mosonmagyaróvári Fidesz önkéntesek a piarista iskola diákjaival és a cserkész-csapat tagjaival együtt a mecséri munkákban vesznek részt vasárnap.2013-06-09 12:06:00 0
A kalocsai fideszesek Solton segítenekVasárnaptól-keddig Solton dolgoznak a gáton Bátya, Kalocsa, Foktő, Dunapataj és Harta Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselői, Fidesz aktivisták és önkéntesek Török Ferenc, Kalocsa polgármestere (Fidesz) részvételével.2013-06-09 12:05:00 0
Fővárosi Védelmi Bizottság: biztosan állnak a gátak BudapestenBiztosan állnak a gátak Budapesten, vasárnapra virradóra sem a Római-partról, sem a Margitszigetről nem érkezett jelentés a nyúlgát hibájáról, megrongálódásról - közölte a Fővárosi Védelmi Bizottság vasárnap az MTI-vel. A Duna vízszintje már mindkét területen elérte a homokzsákokból rakott védvonalat.2013-06-09 11:06:00 0
Komáromnál három centimétert apadt a DunaKomáromnál 3 centimétert apadt a Duna az elmúlt órákban, az Országos Műszaki Irányító Törzs legutolsó mérése szerint vasárnap 5 órakor 842 centiméter volt a vízszint, 3 centiméterrel alacsonyabb a szombat 23 órai 845 centis tetőzésnél.2013-06-09 11:02:00 0
Nagybajcsnál hét centimétert apadt a DunaNagybajcsnál 7 centimétert apadt a Duna az elmúlt négy órában, az Országos Műszaki Irányító Törzs legutolsó mérése szerint szombaton 23 órakor 887 centiméter volt a vízszint, 20 centiméterrel alacsonyabb a hajnali tetőzésnél, de még 15 centiméterrel magasabban az eddigi legnagyobb, 2002-ben mért szintnél.2013-06-09 10:59:00 0
Los Angelesben is gyűjtenek az árvízi károsultaknakLos Angelesben is gyűjtenek a magyarországi árvízi károsultaknak - derül ki a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus és Los Angeles-i Magyar Ház szombat este az MTI-hez eljuttatott közleményéből.2013-06-09 10:57:00 0
László Tamás, a XV. kerületi polgármester csapata Újpesten segítLászló Tamás, Budapest XV. kerületi polgármestere (Fidesz) vezetésével a kerület munkatársai és a polgárőr szolgálat tagjai Újpesten vesznek részt a védelmi munkálatokban.2013-06-09 10:46:00 0
Dunaföldvár parlamenti képviselője is a gátakonZajlik a védekezés a dunaföldvári gátakon.  Hirt Ferenc országgyűlési képviselő (Fidesz) önkéntesekkel és közmunkásokkal vesz rész a védekezési munkálatokban.2013-06-09 10:44:00 0
Csongrádi önkéntesek BátánA Csongrád megyei fideszesek is részt vesznek az árvízi védekezésben.2013-06-09 10:43:00 0
A zalai Fidesz Győrújfalunál segítA zalai fideszesek is részt vesznek az árvízvédelemben.2013-06-09 10:42:00 0
Hetven önkéntesünk védi BátátA Tolna megyei Bátán szombaton napközben mintegy 80 fő önkéntes segédkezett az árvízi védekezésben.2013-06-09 10:39:00 0
Németh Szilárd és Dudás Zoltán Szilárd felhívása a csepeliekhezCsepelen az árvízzel érintett területen megjelentek az "önkéntes" katasztrófavédők, akik a katasztrófavédelem, az önkormányzat vagy az árvízi védekezésben résztvevő szervek, cégek képviselőinek adva ki magukat ellenszolgáltatás fejében szippantást és egyéb szolgáltatásokat ígérnek a lakóknak - közölte a helyi védelmi bizottság elnöke, valamint a kerület polgármestere szombat kora este  az MTI-vel.2013-06-09 10:33:00 0
A kormányfő a Duna-kanyarban és Budapesten irányítja a védelmi munkálatokatOrbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Duna-kanyarban és Budapesten irányítja az árvízvédelmi munkálatokat - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.2013-06-09 09:17:00 0
A kormányfő Budapesten irányítja a munkálatokatOrbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Duna-kanyarban és Budapesten irányítja az árvízvédelmi munkálatokat - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.2013-06-09 09:15:00 0
"Most kell még minden erőnket összeszedni"Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik.2013-06-09 08:46:00 0
Orbán Viktor Esztergomban ellenőrizte a gátak állapotátOrbán Viktor kormányfő szombaton késő este Esztergomban ellenőrizte az árvízi gátak állapotát, ahol éjszaka várható a Duna tetőzése - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.2013-06-09 08:44:00 1
"Most kell még minden erőnket összeszedni"Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggeli esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik.2013-06-09 08:29:00 1
Orbán Viktor Esztergomban ellenőrizte a gátak állapotátOrbán Viktor kormányfő szombaton késő este Esztergomban ellenőrizte az árvízi gátak állapotát, ahol éjszaka várható a Duna tetőzése - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.2013-06-09 08:20:00 1
A BM megkezdi az önkormányzati károk felmérésétA vis maior keret terhére megkezdődik az árvízi károk felmérése azon önkormányzatok számára, amelyek védekezési költsége jelentősen meghaladja az önkormányzat költségvetési lehetőségeit - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) szombaton az MTI-t.2013-06-08 21:58:00 0
Tetőztek a folyók GyőrnélTetőztek Győrnél a folyók szombat kora este, legmagasabb vízszintjük megegyezik a prognosztizált magassággal - tájékoztatta Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) közleményben az MTI-t.2013-06-08 19:57:00 0
További 1100 katonát rendeltek ki a DunakanyarbaA Magyar Honvédség további 1100 katonát rendelt ki a Dunakanyarba az árvízi védekezéshez - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombat este.2013-06-08 19:26:00 0
A korábbiaknál nagyobb vízállásokra kell felkészülniA mostani árvíz egyik tanulsága, hogy a jövőben rekordmagasságú, szélsőségesen gyors folyású vizekre lehet számítani, és a korábbi legmagasabb szinteknél is magasabb vízállások ellen kell majd védekezni az ország számos pontján - mondta Áder János köztársasági elnök Kisorosziban szombaton újságíróknak.2013-06-08 19:23:00 0
Baja még várja az önkénteseketZsigó Róbert, Baja polgármestere jelezte, hogy Baján még nagy szükség van az önkéntesekre, főleg délutánonként van önkéntes hiány.2013-06-08 19:21:00 0
Kispestről ételt vittek a gátakon dolgozóknak2013-06-08 18:31:00 0
Pesterzsébet 100 adag meleg étellel segített2013-06-08 18:30:00 0
A tasi gát is Fidesz önkéntesek segítségével épültTasson is folyamatos a munka, melyet a kunszentmiklósi, szabadszállási, szalkszentmártoni és tassi Fidesz Csoport tagok segítenek, csoportonként 10-20 fővel naponta.2013-06-08 18:29:00 0
Veszprémi fideszes képviselőnők is a gátonKora reggel óta veszprémi városvezetők, önkormányzati képviselők dolgoznak a Mecsér környéki gátakon.2013-06-08 18:25:00 0
Egyre több településen a Fidelitas önkénteseiA Fidelitas önkéntesei ma is számos településen segítenek. Jelenleg is hatvan fiatal tart Szentendre felé.2013-06-08 18:24:00 0
Tahitótfalun tíz házból költöztek ki a szivárgó víz miattTíz ingatlanból 35 embernek kellett kiköltöznie Tahitótfalun szombaton, miután megcsúszott és egy szakaszon átázott egy gát - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.2013-06-08 18:22:00 0
Bács-Kiskunban lakott település, emberélet nem kerülhet veszélybeBács-Kiskun megyében lakott település, emberélet nem kerülhet veszélybe, mert a fővédvonalak a legmagasabb vízállásnál is a mederben tudják tartani a Dunát - mondta Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöke szombaton az MTI-nek a Solt és Dunapataj közötti gátszakaszon.2013-06-08 17:50:00 0
Szabolcsból is érkeztek a fővárosba az árvíz elleni küzdelemreA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa településről 20 önkéntes érkezett Budapestre az árvízi védekezést segíteni.2013-06-08 17:47:00 0
Várpalota Győrzámolyban segítVárpalotáról egy busznyi csapat indul Katona Csaba alpolgármester (Fidesz-KDNP)  vezetésével Győrzámolyba.2013-06-08 17:46:00 0
Budapest III. kerülete is bevetésen2013-06-08 17:45:00 0
Bátán közel kétszázan dolgoznak a gát megerősítésénKözel kétszáz ember, köztük ötven kormánytisztviselő dolgozik a gát megerősítésén a Tolna megyei Bátán, ahol 90-100 lakóházat veszélyeztet az árvíz - közölte szombaton a Tolna Megyei Kormányhivatal.2013-06-08 16:55:00 0
A gödöllői és az isaszegi Fidesz Vácott erősíti a gátakatA gödöllői és isaszegi Fidesz szervezet Vörös István gödöllői önkormányzati képviselő (Fidesz) vezetésével vesz részt az árvízi védekezésben.2013-06-08 16:24:00 0
Akik nem védekeznek, a töltéseket és az odavezető utakat hagyják szabadon!Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) arra kéri az embereket, hogy a töltéseket és az odavezető utakat hagyják szabadon, amennyiben nem az ár- és belvízi védekezésben vesznek részt.2013-06-08 16:23:00 0
Szigetszentmiklóson is zajlik a munkaSzigetszentmiklóson jelenleg 250 ember dolgozik a gátakon.2013-06-08 16:23:00 0
Miskolciak indultak segíteni LeányfaluraMűszaki felszerelésekkel megrakva 5 terepjáróból álló konvoj indult el Miskolcról szombaton a Duna áradása miatt veszélyeztetett Leányfalura, hogy segítsen az árvízi védekezésben - tájékoztatta Szabó Máté, a polgármesteri hivatal kommunikációs tanácsadója az MTI-t.2013-06-08 16:21:00 0
Győrújfalu megtelt önkéntesekkelElegendő az önkéntes Győrújfalun, így egyelőre nem engednek be újabb csoportokat az árvíz által leginkább veszélyeztetett szigetközi településre - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton délután.2013-06-08 16:21:00 0
A szegediek Szigetmonostort segítikSzegedről negyvenöt fő érkezett B. Nagy László országgyűlési képviselő (Fidesz) vezetésével  szombaton a Dunához, a katasztrófavédelem vezetőinek instrukciójára Szigetmonostoron  segítk a védekezést.2013-06-08 16:19:00 0
A tatabányai fideszesek is segítenek a védekezésbenA tatabányai Fidesz-csoport tagjai is a gátakat erősítik.2013-06-08 16:16:00 0
Pestszentlőrincről is erősítik a gátakatA XVIII. kerületi önkormányzat által toborzott fiatalok pénteken egészen éjjelig egy átszakadt gát miatt veszélybe került gáztározót védtek Dunaalmáson.2013-06-08 16:15:00 0
Négy és fél ezren a gátakon az Észak-DunántúlonVáltozatlanok az árvízvédelmi készültségi fokozatok az Észak-Dunántúlon, a térségi  munkálatokban 4458-an vesznek részt a védekezésben - közölte szombaton honlapján az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.2013-06-08 16:12:00 0
A miskolci Fidesz is munkábanKriza Ákos miskolci polgármester (Fidesz) és Sebestyén László országgyűlési képviselő (Fidesz) vezetésével 20 önkéntes érkezett a szentendrei gátakhoz.2013-06-08 16:11:00 0
Hoppál Péter a dunaszekcsői gát magasításán dolgozik2013-06-08 15:21:00 0
9 méter alatt marad a vízszint, megvédhető BudapestBudapesten a legfrissebb előrejelzések szerint 9 méter alatt marad a Duna vízszintje a tetőzéskor, a főváros minden jel szerint megvédhető - mondta Tarlós István főpolgármester szombati sajtótájékoztatóján.2013-06-08 14:48:00 0
Budakalásztól északra lezárták a 11-es főutat a kirándulók előlLezárták a 11-es főút Budakalásztól északra vezető szakaszát szombat délután, mert a térségbe induló nagy számú kiránduló jelentősen megnehezíti az ott dolgozók védelmi munkálatait - jelentette be Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke a szentendrei mobil árvízvédelmi fal mellett tartott sajtótájékoztatóján.2013-06-08 14:47:00 0
Tahitótfalun az egyik, ideiglenes gátat áttörte a vízTahitótfalun az ideiglenes gátat szombat délelőtt áttörte a víz, így jelenleg az eredeti, második gát védi a települést az ár ellen - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.2013-06-08 14:45:00 0
Nemzeti parki védjegy 150 terméknekA nemzeti parki termék védjegyet 70 termelő, több mint 150 terméke kapta meg 2010 októbere óta - mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára szombaton Debrecenben.2013-06-08 14:43:00 0
Nem várhatók újabb kiköltöztetések BudapestenKomoly bajra nem kell számítani Budapesten a dunai árhullám miatt, de a katasztrófavédelem minden eshetőségre felkészült - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szombaton, amikor bemutatta a kőbányai Hungexpo területén létesített, csaknem 15 ezer ember befogadására képes fogadópontot.2013-06-08 14:33:00 0
Meghaladta a Duna vízszintje Budapesten az eddigi legmagasabb értéketA szombat délutáni 2 órás adatok szerint meghaladta a Duna vízszintje Budapesten a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket; a folyó vízszintje jelenleg 861 centiméter a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint.2013-06-08 14:22:00 0
Forgalomkorlátozás a SzigetközbenGyőrújfalu térségében kialakult helyzet miatt korlátozták a Győr és a szigetközi falvak közötti forgalmat - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság szombaton délután az MTI-vel.2013-06-08 14:09:00 0
Az ORÖ felhívására több százán indultak PilismarótraSzombat hajnalban a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kérésére az Országos Roma Önkormányzat riasztotta az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom képviselőit, hogy azonnal induljanak Pilismarótra, mert veszélyben a település - közölte az MTI-vel Farkas Flórián, az ORÖ elnöke.2013-06-08 13:30:00 0
Lezárják a Szentendréről a Dunakanyarba vezető főutatLezárják 14.00 órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es főutat - közölte Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott szombaton Dunakeszin, egy sajtótájékoztatón.2013-06-08 13:26:00 0
Borkai: Stabilak a győri gátakStabilak a győri gátak - jelentette ki szombat délelőtt kiadott közleményében Borkai Zsolt polgármester.2013-06-08 13:21:00 0
Több mint 800 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültségJelenleg 818,9 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon - közölte szombat délben az Országos Műszaki Irányító Törzs.2013-06-08 13:00:00 0
Sopron ma is bizonyítSopronból szombaton 40 ember érkezett Dunaszentpálra.2013-06-08 12:46:00 0
Mecséren és Koroncón is ott a FideszMintegy 300 Fidesz és Fidelitas aktivista dolgozik a Mosoni-Dunánál, Mecséren és Koroncón.2013-06-08 12:45:00 0
Győri önkormányzati képviselők is a gátonA győri önkormányzat fideszes képviselői a város vezetőivel együtt szinte 24 órában kint vannak a veszélyeztetett területeken.2013-06-08 12:44:00 0
Összefogás: eddig 40 millió forint érkezettA Nemzeti Összefogás számlaszámra várják az adományokat, éjféltől él a 1357-es hívószám is.2013-06-08 12:39:00 0
Pilismaróton segítenek a nógrádi önkéntesekBalla Mihály országgyűlési képviselő (Fidesz) vezetésével háromszáz Nógrád megyei önkéntes dolgozik Pilismaróton.2013-06-08 12:24:00 0
Tartósan 800-an dolgoznak GyőrújfalunálTartósan nyolcszázan dolgoznak a Mosoni-Duna-part legveszélyeztetettebb települése, Győrújfalu    gátjain - mondta el szombat délelőtt a helyszínen Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott.2013-06-08 12:09:00 0
Emberek a gáton2013-06-08 11:43:00 0
Rákapcsolt a honi ipar2013-06-08 11:30:00 0
Több mint tízezer gazda kap földet2013-06-08 11:19:00 0
Németh: Ez nem támogatás, hanem befektetésNem az intézményeknek, hanem a társadalomnak kell multikulturálisnak lennie - jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szombat délelőtti ballagási ünnepségén.2013-06-08 11:13:00 0
A következő veszélyes pont PilismarótEddig 972 embert kellett kitelepíteni otthonából, hajnalig több mint 5,8 millió homokzsákot építettek be a gátakba, ebből 1,9 milliónál is többet pénteken éjszaka használtak fel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak szombat délelőtt Győrújfalu határában.2013-06-08 11:09:00 0
Kettes fokozatú ivóvízkorlátozás DunabogdánybanTovábbra is szivárgások nehezítik az árvízi védekezést a Pest megyei Dunabogdányban, ahol kettes fokozatú ivóvízkorlátozást rendeltek el, vasárnaptól pedig a község egy részében zacskós vizet osztanak - közölte a település polgármestere szombat délelőtt2013-06-08 11:05:00 0
Budapesten 850 centiméter a Duna vízállásaA szombat reggel 9 órás adatok alapján Budapesten 850 centiméteres a Duna vízállása, az elmúlt 12 órában az előrejelzésnek megfelelően 25 centimétert emelkedett a vízszint - közölte az MTI-vel Budapest Főváros Védelmi Bizottsága, amely szerint a folyó hétfőn, várhatóan 895 centiméteren tetőzik a fővárosban.2013-06-08 11:00:00 0
Befejeződött a Margitsziget árvízvédelmi megerősítéseBefejeződött a Margitsziget árvízvédelmi megerősítése - közölte Tarlós István főpolgármester szombat kora délelőtt.2013-06-08 10:58:00 0
Orbán: Jól teljesít az állam a veszélyhelyzetbenA magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó - mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek árvízvédelmi munkáját értékelve a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapnak adott, szombaton megjelent egész oldalas interjújában.2013-06-08 10:51:00 0
Orbán: Jól teljesít az állam a veszélyhelyzetbenA magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó - mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek árvízvédelmi munkáját értékelve a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapnak adott, szombaton megjelent egész oldalas interjújában.2013-06-08 10:49:00 0
Lezárták a Mária-Valéria hidat EsztergombanLezárták az Esztergomot és a szlovákiai Párkányt (Stúrovo) összekötő Mária-Valéria hidat szombaton - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.2013-06-08 10:46:00 0
Nem ajánlatos útnak indulni a DunakanyarbaSzombat hajnalban lezárták a 11-es főutat Dunabogdány és Visegrád között, a 38-as kilométerszelvénytől a 41-esig, ezért Szentendre irányából csak a pilisszentlászlói úton lehet korlátozás nélkül eljutni Visegrádra - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t. Hozzátette: aki teheti, ne induljon el a Dunakanyarba.2013-06-08 10:44:00 0
További erőket mozgósított a Magyar HonvédségA Magyar Honvédség szombaton is további erőket mozgósított az árvízi védekezéshez, de mind személyi állományban, mind a technikai eszközökben jelentős tartalékokat tudnak még bevetni.2013-06-08 10:42:00 0
Szentendrén a Duna elérte a 2002-es szintetSzentendrén szombat reggel a 2002-es szint, 746 centiméter körül áll a Duna és tovább növekszik, várhatóan meghaladja a 2006-os maximumot - tájékoztatta Varga László, a helyi védelmi bizottság elnöke az MTI-t.2013-06-08 10:41:00 0
Folyamatosan erősítik a gátat GyőrújfalubanFolyamatos az árvízi védekezés Győrújfaluban - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság szombat hajnali közleményében, amely szerint a megye 17 településén 4835-en küzdöttek az este és az éjjel az árral.2013-06-08 10:38:00 0
Kétpó 200 ezer forintot ad az árvízkárosultaknakKétpó Község Önkormányzata 200 ezer forint azonnali segítséget ajánlott fel az árvízkárosultak megsegítésére.2013-06-08 10:20:00 0
Most Devecser segít a bajba jutottakonToldi Tamás (Fidesz) polgármester szervezésében Devecserről önkéntesek és helyi képviselők is segítenek a komáromi gátakon.2013-06-08 10:18:00 0
Erdélyből is érkeztek önkéntesek az összefogás hívószaváraErdélyből érkeztek önkéntesek szombat reggel, hogy segítsék az árvízi védekezést. Székelyföldről, Belső-Erdélyből és Partiumból száznyolcvan önkéntes érkezett, akik Dunabogdányban és Esztergomban csatlakoznak az árvízvédelmi munkákhoz - tájékoztat közleményében a Fidesz Sajtóiroda.2013-06-08 10:17:00 0
OMIT: Tervszerűen zajlik a védekezésFolyamatosan, tervszerűen zajlik a védekezés - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szombat reggel az MTI-vel.2013-06-08 09:22:00 0
"A következő két nap lesz a legnehezebb"A miniszterelnök szerint a következő két nap lesz a legnagyobb próbatétel az árvízi védekezésben részt vevőknek, "most jön a neheze". Orbán Viktor szombat reggeli győri sajtótájékoztatóján kiemelte: továbbra is az a legfontosabb, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe.2013-06-08 08:41:00 1
Szállítókapacitás felajánlását várja a katasztrófavédelemSzállítókapacitás felajánlását várja a katasztrófavédelem - közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján szombat reggel.2013-06-08 08:31:00 0
Forgalmi változások BudapestenTöbb busz, villamos, a szentendrei HÉV és az M2-es metró menetrendje is módosult a hajnali üzemkezdettől. A Bem rakparton megállási tilalom van érvényben.2013-06-08 08:19:00 0
Elérték a kellő magasságot a védművek Komárom-Esztergom megyébenKomárom-Esztergom megyében az árvíz ellen védekező 12 településen a védművek elérték a vízügy által javasolt magasságot, ami 40 centiméterrel meghaladja az előre jelzett vízállás szintjét - tájékoztatta szombaton reggel a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.2013-06-08 08:17:00 0
Megkezdődött az apadás NagybajcsnálMegkezdődött az apadás Nagybajcsnál - közölte az MTI-vel szombat reggel az Országos Műszaki Irányító Törzs.2013-06-08 08:15:00 0
Tahitótfaluba kétéltű járműveket vezényelt a honvédségSzentendrén szombat reggel a 2002-es szint, 746 centiméter körül áll a Duna és tovább növekszik, várhatóan meghaladja a 2006-os maximumot - tájékoztatta Varga László, a helyi védelmi bizottság elnöke.2013-06-08 08:10:00 0
127 kilométeren van forgalomkorlátozás a közutakonA péntek este 9 órai összesítés szerint 127 kilométer közúton van valamilyen forgalomkorlátozás, jelenleg három település, Pilismarót, Kisoroszi és Dömös megközelíthetetlen - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.2013-06-07 21:56:00 0
Bátán éjszaka is folytatják a védekezéstA Tolna megyei Bátán éjszaka is folytatják a megelőző védekezést - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő.2013-06-07 21:30:00 0
Megállási tilalom a Bem rakpart Duna felőli oldalánMegállási tilalmat rendelt el Tarlós István főpolgármester péntek este 22 órától a budapesti Bem rakpart Duna felé eső oldalán található parkolóban a Batthyány tér és Margit híd közötti szakaszon.2013-06-07 21:28:00 0
Ingyenesen utazhatnak haza az árvízi védekezésben dolgozókA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelkezése nyomán a helyközi közösségi közlekedési szolgáltatók menetrend szerinti járataikon díjmentesen szállítják haza a védekezésben résztvevőket.2013-06-07 21:23:00 0
Jelentős forgalmi változások lesznek BudapestenJelentős forgalmi változások lesznek a közösségi közlekedésben a szombati üzemkezdettől Budapesten, lezárják a Batthyány téri metróaluljárót, valamint a 19-es és a 41-es villamos Clark Ádám téri alagútját is - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken.2013-06-07 21:21:00 0
Orbán: Kitelepítik GyőrújfalutElrendelték Győrújfalu kitelepítését - tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök péntek este kevéssel 7 óra után az MTI-t. A település polgármestere kiemelte, hogy a kitelepítés megelőző beavatkozás, "nem ömlik a víz, nem szakadt át a gát".2013-06-07 21:15:00 0
Elérte a 2-es főutat a víz Dunakeszi déli határábanTeljes szélességében lezárták a 2-es főút Dunakeszi és Budapest közötti szakaszát, miután a Duna már az útig ér - tájékoztatta a helyi védelmi bizottság elnöke péntek este az MTI-t.2013-06-07 21:09:00 0
Komáromi polgármester: Biztonságot ad a védműKomáromban már 820 centiméter a Duna vízállása, ez 19 centiméterrel haladja meg a valaha itt mért legmagasabb szintet, de a város polgármestere szerint minden esély megvan arra, hogy a hétfő hajnalra várt, 831 centiméteres tetőzést is állja a gát.2013-06-07 21:05:00 0
Győr-Moson-Sopron megyében 4689-en vettek részt a védekezésbenA megyei kormányhivatal péntek este közölt adatai szerint Győr-Moson-Sopron megyében 4689-en vettek részt a védekezésben; 214 ezer zsákkal 1390 köbméternyi homok került a gátakra.2013-06-07 18:55:00 0
"A barátságot igazán erőssé a nehézségek teszik"A barátság fontosságáról beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budakeszin abból az alkalomból, hogy 20 éve köti össze testvérvárosi kapcsolat a települést és a németországi Neckarsulmot.2013-06-07 18:38:00 0
Baján elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültségetBaján elrendelte a polgármester a másodfokú árvízvédelmi készültséget, mivel a Duna vízállása pénteken reggel elérte a 800 centimétert.2013-06-07 18:36:00 0
Vízdíj - Kerületi átlagszorzót vezet be Józsefváros ÖnkormányzataTöbb ezer forinttal csökkenhet azoknak a józsefvárosi lakásbérlőknek a vízdíja, akik egyéni mérő hiánya miatt irreálisan magas árat fizetnek. Józsefváros Önkormányzata kerületi szorzót vezet be, amelynek köszönhetően 1700 család számlája lesz alacsonyabb augusztustól.2013-06-07 18:31:00 0
A rábaközi fideszesek is a mecséri gátonÁder János köztársasági elnök, valamint Gyopáros Alpár (Fidesz) országgyűlési képviselő is ellátogatott a mecséri gátra.2013-06-07 18:01:00 0
Szolnok az árvízi védekezéshez szükséges eszközökkel segíti SzentendrétSzalay Ferenctől, Szolnok polgármesterétől (Fidesz) megtudtuk, hogy Szolnok a helyi árvízi védekezéshez szükséges eszközökkel segíti Szentendrét az árvíz elleni védekezésben.2013-06-07 17:58:00 0
Németh Szilárd folyamatosan szemlézi a Csepel-szigetetBudapest XXI. kerületében, a Csepel-sziget védekezését irányítja Németh Szilárd, Csepel polgármestere, aki munkatársaival, alpolgármestereikkel, a járási hivatalvezetővel, a katasztrófavédelem szakembereivel, a rendőrséggel, a közterület-felügyelettel rendszeresen szemlázi a védvonalakat. Az elmúlt napokban többször is végigjárta az érintett területeket, az életvitelszerűen lakott házakba több ezer homokzsákot és önkénteseket küldött.2013-06-07 17:56:00 0
Fejér megyében is segítik a védekezést a fideszes politikusokA Duna Fejér megyei szakaszán, az ár- és hullámtéri területen élőknek pénteken 16 óráig kellett elhagyniuk az ingatlanokat. Számukra minden településen befogadó helyeket biztosítottak.2013-06-07 17:54:00 0
A balatonalmádiak a Szigetközben segítenekKeszey János (Fidesz), Balatonalmádi polgármesterének vezetésével az önkormányzat férfi tagjaiból álló csapat indult segíteni a veszélyeztetett területekre.2013-06-07 17:52:00 0
Másfél milliárdos alapot hoz létre a kormány és a MazsökMásfél milliárd forintos alapot hoz létre a kormány és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök), ebből a pénzből 2014-ben azokat a nem vallási zsidó szervezeteket támogatják, amelyek a zsidó kultúrát terjesztik határon innen és túl - jelentették be egy pénteki konferencián Debrecenben.2013-06-07 17:50:00 0
Molnár: Biztonságot ad a védmű KomáromnakKomáromban már 820 centiméter a Duna vízállása, ez 19 centiméterrel haladja meg a valaha itt mért legmagasabb szintet, de a város polgármestere szerint minden esély megvan arra, hogy a hétfő hajnalra várt, 831 centiméteres tetőzést is állja a gát.2013-06-07 17:43:00 0
Folyamatos az önkéntes tartalékos katonák bevonultatásaHamarosan több mint ezer önkéntes tartalékos katona segít az árvízi védekezésben, miután pénteken országszerte újabb behívást tartottak - nyilatkozta az MTI-nek Kun Szabó István dandártábornok pénteken.2013-06-07 17:37:00 0
Szomáliai miniszterrel tárgyalt Szijjártó PéterA Magyarország és az újjáépülő, stabilitását újra megteremteni készülő Szomália közti együttműködés megindításának lehetőségeiről tárgyalt pénteken Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Maryam Quasem, az afrikai ország társadalmi fejlesztési minisztere.2013-06-07 16:59:00 0
Varga Mihály: Elegendő idő az átállásraVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos kitolását.2013-06-07 16:29:00 0
"Komoly társadalmi üzenete van ennek az összefogásnak"Országszerte nagyjából 800 és ezer közötti számban vesznek részt a cigány emberek szervezett formában az árvízi védekezésben - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke pénteken az MTI-nek.2013-06-07 16:13:00 0
Munkahelyteremtésre és megóvásra 755 millió forint jut Heves megyébenÚj munkahelyek teremtésére, illetve a meglévők megőrzésére 755 millió forintot nyert Heves megye a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pályázatán - jelentette be Horváth László országgyűlési képviselő, kormánymegbízott pénteken Egerben.2013-06-07 16:13:00 0
Mohácson megfelelő védelmet nyújtanak a töltések és a támfalakMohácsot nem fenyegeti az elöntés veszélye, akkor sem, ha a Duna vízállása némileg meghaladja a 984 centiméteres rekordot. A töltések és a támfalak ennél 1-1,3 méterrel magasabb vízszintnél is megfelelő védelmet nyújtanak - tájékoztatott a város polgármestere pénteken.2013-06-07 16:09:00 0
Nem lesz tranzakciós illeték az árvízi védekezésre szánt pénzadományokonA Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezi, hogy katasztrófaveszély vagy vészhelyzet idején ne keletkezzen pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség az átutalás után akkor, ha a terhelendő vagy jóváírandó számla a Nemzeti Összefogás Számlaszáma - közölte a tárca pénteken.2013-06-07 16:06:00 0
Sopron ezúttal is hűséges: a Mosoni-Dunánál segítenek a soproniakSopron több tucat emberrel vesz részt az árvíz elleni védekezésben.2013-06-07 15:51:00 0
Dunaújvárost is védik a Fidesz önkénteseiA Fidesz dunaújvárosi szervezetének tagjai is aktívan részt vesznek az árvízvédelmi munkálatokban.2013-06-07 15:50:00 0
Veszprémiek is segítenek az árvízvédelembenJelenleg is dolgoznak a gátakon.2013-06-07 15:49:00 0
"Ezért kell megvédeni a magyar földet"Föld nélkül nem létezhetünk, föld nélkül nem lehet termelni. Ezért kell megvédeni a magyar földet – hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken a Magyarország jobban teljesít „Ez a magyar föld” című rendezvényen, Szegeden.2013-06-07 15:54:00 1
A szentendrei polgármester folyamatosan a mobilgát mellettHajnali 3 órakor harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe Szentendrén, a településen rend van.2013-06-07 15:45:00 0
A szentesi Fidesz is a gátakra vonul, még lehet jelentkezniCsongrád megyéből is önkéntesek indulnak az árvízi védekezésben segíteni.2013-06-07 15:42:00 0
Budatétény készen állBudatétény felkészülten várja a Duna tetőzését.2013-06-07 15:41:00 0
Nagy szükség lesz a hétvégén is Bátán az önkéntesekreKritikus árvízhelyzet előtt áll a Tolna megyei Báta, itt állnak munkába a  szekszárdi Fidesz önkéntesei.2013-06-07 15:40:00 0
Győr megyei kormányhivatal: védművet fel nem adnak, védvonalat nem vágnak átVédművet, gátat fel nem adnak, védvonalat más település védelme érdekében nem vágnak át, a védekezés jelenlegi szakaszában gátszakadás nem történt - áll a Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatal pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében, amely a nem részletezett, minden alapot nélkülöző rémhírekre reagál.2013-06-07 15:13:00 0
Önkormányzati összefogás az árvízi védekezésbenÖnkormányzati szövetségek arra kérik a településeket, hogy erejükhöz mérten, a szolidaritást kifejezve, lakosonként 50-100 forint közötti összeget ajánljanak fel az árvízi védekezéshez– jelentette be Kósa Lajos pénteki sajtótájékoztatóján, melyen megjelent több önkormányzati szövetség vezetője is.2013-06-07 15:07:00 0
Martonyi János: Ez kielégítő megoldásKikerül az alaptörvényből az passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására - jelentette be a külügyminiszter.2013-06-07 15:04:00 0
Az árvízhelyzetről tájékozódott Bátán a Szekszárdi Fidesz csoport elnökeA Tolna megyei 1800 lakosú Bátán a kialakulóban lévő kritikus árvízhelyzetről Horváth Kálmán a szekszárdi Fidesz csoport elnöke a helyszínen tájékozódott.2013-06-07 14:58:00 0
Orbán Viktor, 2013. június 7.2013-06-07 14:54:00 0
Nincs veszélyben a fővárosi közműszolgáltatásA fővárosi önkormányzati, illetve az állami tulajdonú közműszolgáltatók is felkészültek a Duna magas vízállására, jelenleg az látszik, hogy a legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztekor sincs veszélyben a szolgáltatás - mondta Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke pénteken a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón.2013-06-07 14:41:00 0
Orbán: Korábban nem látott összefogás a gátakonKorábban nem látott összefogást tapasztalt az árvízvédelmi munkálatok során Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Komárom-Esztergom megyei Dunaalmásról jelentkezett be pénteken élőben a Kossuth Rádió hírműsorában.2013-06-07 14:39:00 1
Nem akadályozza az árvízi védekezést a kamionstopA nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása a jogszabályi rendelkezések alapján 2013. június 8-án, szombaton 22 órától 2013. június 9-én, vasárnap 22 óráig van érvényben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), pénteken.2013-06-07 14:25:00 0
A veszélyeztetett területekről 120 embert kell kitelepíteni Fejér megyébenA Duna áradása miatt a veszélyeztetett területekről összesen 120 embert kellett kitelepíteni Fejér megyében. Kisapostagon kilencvenen élnek az árterületen, ők egyelőre maradhatnak - jelentette be a Fejér megyei kormánymegbízott pénteki kisapostagi sajtótájékoztatóján.2013-06-07 14:20:00 0
Fazekas Sándor átadta a Fornetti kiskunfélegyházi üzemétA Fornetti a jó példa a magyar élelmiszerexportra, mert a cég termékei több mint 20 országba jutnak el – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Kiskunfélegyházán.2013-06-07 14:16:00 0
A brazil alelnökkel találkozott Navracsics TiborFordulópont előtt állnak a brazil-magyar kapcsolatok, a két ország közötti szimpátia, amely eddig leginkább a kultúra és a sport területén mutatkozott meg, a jövőben a befektetésekre és a politikai kapcsolatokra is hatással lehet - mondta a magyar miniszterelnök-helyettes azt követően, hogy a Parlament épületében megbeszélést folytatott a brazil alelnökkel pénteken. A dél-amerikai ország alelnöke is megerősítette: fontosnak tartja a két ország kapcsolatának elmélyítését.2013-06-07 14:13:00 0
Előzetes egyeztetést javasol az önkénteseknek a mosonmagyaróvári polgármesterA segíteni akarók egyeztessenek az illetékes szervekkel, mielőtt megjelennek a gátaknál, hogy erejüket a leghatékonyabban vethessék be - kért mindenkit az MTI-n keresztül pénteken Mosonmagyaróvár polgármestere, országgyűlési képviselője.2013-06-07 13:35:00 0
Több támogatás jut falumegújításra- és fejlesztésreNégymilliárd forinttal több támogatást nyújt a vidékfejlesztési szaktárca azoknak a pályázati céloknak a megvalósítására, amelyeket falumegújításra- és fejlesztésre, a vidéki örökség megújítására nyújtottak be önkormányzatok, egyházi- és civil szervezetek - mondta V. Németh Zsolt, vidékfejlesztési államtitkár pénteken Szombathelyen sajtótájékoztatón.2013-06-07 13:16:00 0
Idén közel 600 kilométer mellékutat újítanak felIdén országszerte közel 600 kilométernyi alsóbbrendű mellékút újul meg az Új Széchenyi Terv csaknem 87 milliárd forintnyi forrásaiból - jelentette be Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára pénteken Jászboldogházán, az egyik útfelújításban érintett településen.2013-06-07 13:13:00 0
Bács-Kiskun megyében is készülnekBács-Kiskun megyében a fővédvonalon belüli mezőgazdasági területek, valamint Baján a Petőfi-sziget kerülhet veszélybe a vártnál magasabb vízállás esetén - mondta Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöke pénteken, Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón.2013-06-07 13:07:00 0
Ismét az árvízzel sújtott területeken Orbán ViktorA tatabányai Bridgestone alapkőletételről rögtön visszaindult az árvízzel sújtott területekre Orbán Viktor - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.2013-06-07 12:35:00 0
Újabb gazdasági vegyes bizottságok élén SzijjártóÚjabb gazdasági vegyes bizottságok élére nevezte ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárt pénteki hatállyal Orbán Viktor miniszterelnök.2013-06-07 12:28:00 0
Két és fél ezren védekeznek az Észak-DunántúlonKét és fél ezren vesznek részt az árvízi védekezésben az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) működési területén; közülük 292-en a társaság dolgozói, 857 szakembert pedig más vízügyi igazgatóságoktól vezényeltek át.2013-06-07 12:24:00 0
A Barát-patakra épített gáttal védekeznek a budakalásziakHajnali 3 órára végeztek a budakalászi Barát-patakon annak a gátnak az építésével, amely megakadályozza, hogy a Duna vize visszaduzzassza a patakot, és elöntse a belvárost, illetve a közeli területeket - közölte a település polgármestere pénteken.2013-06-07 12:21:00 0
Győrben több ezer önkéntes segít a védekezésbenA győri városháza pénteki tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen több ezer ember vesz részt az árvíz elleni védekezésben. Van, aki a gátak erősítésében vesz részt, mások étellel, itallal látják el a munkában részt vevőket.2013-06-07 12:08:00 0
A Fidelitas is a gátakonA Fidelitas is segít az árvíz elleni védekezésben. A fiatalok Győr-Moson-Sopron megyében több helyen, valamint Esztergomban, Dunakeszin, Vácott, Pócsmegyeren, Tahitótfalun, a Római-parton és Budafok-Tétényben önkénteskednek - közölte szerkesztőségünkkel a Fidelitas.2013-06-07 11:52:00 0
Kritikus helyzetre készülnek BátánA Duna Tolna megyei szakaszán elsősorban a nyílt ártéri területeken kell védekezni az árvíz ellen, Bátán kritikus helyzetre lehet számítani - mondták vízügyi és katasztrófavédelmi szakemberek pénteken Szekszárdon, sajtótájékoztatón.2013-06-07 11:43:00 0
Szolidaritásból példát mutatott a második kerületEzekben az árvíztől sújtott napokban szolidaritásból példát mutatott a II. kerület is. Az önkormányzat Fidesz-KDNP képviselőcsoportja és a Polgármesteri Hivatal munkatársai a szomszédos III. kerület hívó szavára egy emberként ragadtak lapátot.2013-06-07 11:39:00 0
Szolidaritásból példát mutatott a második kerületEzekben az árvíztől sújtott napokban szolidaritásból példát mutatott a II. kerület is. Az önkormányzat Fidesz-KDNP képviselőcsoportja és a Polgármesteri Hivatal munkatársai a szomszédos III. kerület hívó szavára egy emberként ragadtak lapátot.2013-06-07 11:36:00 0
Közös alap Japán és hazánk között a munka becsületeA Bridgestone tatabányai gumiabroncs-gyárának bővítése egy új üzem felépítésével ér fel, hiszen a jelenlegi 350 mellé több mint 500 új munkahelyet teremt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a bővítés alapkőletételi ünnepségen.2013-06-07 11:15:00 1
Négy dunabogdányi utca lakói kerülhetnek közvetlen veszélybeNégy utca körülbelül 300 lakójának küldött értesítést Dunabogdány önkormányzata arról, hogy ha a Duna elöntéssel fenyegetné ezt a területet, vasárnap ki kell költözniük – tájékoztatta a község polgármestere péntek délelőtt az MTI–t.2013-06-07 11:11:00 0
Tarlós: Megvédhető a fővárosBudapesten 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost - mondta a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2013-06-07 11:05:00 0
Másfél ezren dolgoztak éjjel a gátakon Komárom-EsztergombanKomárom-Esztergom megyében minden veszélyeztetett helyszínen folyamatos a védekezés, péntekre virradó éjjel másfél ezren dolgoztak a gátakon - tájékoztatta Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság vezetője az MTI-t.2013-06-07 11:03:00 0
Tarlós: Megvédhető a fővárosBudapesten 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost - mondta a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2013-06-07 11:02:00 0
A nemzeti összefogást tükrözik az árvízvédelmi munkálatokA nemzeti összefogást tükrözik az árvízvédelmi munkálatok, az ebben résztvevőknek köszönet jár - nyilatkozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtök este az MTI-nek, miután a főváros III. kerületében, a  Római-parton zajló gáterősítést megtekintette.2013-06-07 10:46:00 0
"Heroikus küzdelem folyik a gátakon"Heroikus küzdelem folyik a gátakon - jelentette ki Áder János köztársasági elnök pénteken, miután megtekintette a védekezést a Szigetköz legveszélyeztetettebb területén, Győrújfaluban.2013-06-07 10:40:00 0
Péntek éjféltől él a Nemzeti Összefogás vonalaÉjféltől megszűnik a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala és szombattól közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.2013-06-07 10:39:00 1
Nagy lehetőségek a szub-szaharai kapcsolatokbanKomoly lehetőségek rejlenek a Magyarország és a szub-szaharai régió országai közötti gazdasági kapcsolatok további fejlesztésében - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten az Afrika-fórum keretében rendezett Afrikai-Magyar Üzleti Fórum megnyitóján.2013-06-07 10:25:00 0
Nézd, de cukik!2013-06-07 10:04:00 0
Régi bűnök hosszú árnyéka2013-06-07 09:56:00 0
Megérkeztek a kárpátaljai önkéntes tűzoltókMegérkeztek és már munkába is álltak azok a kárpátaljai önkéntes tűzoltók, akik Tahitótfalunál segítik a Duna áradása elleni védekezést - tájékoztatta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke péntek reggel az MTI-t.2013-06-07 09:53:00 0
Idén nyolctized százalékos növekedés várható2013-06-07 09:48:00 0
A Bridgestone új részlegének alapkövét helyezik elAlapkőletételi ünnepséget tartanak ma Tatabányán a Bridgestone gumiabroncsgyártó vállalat üzembővítése alkalmából.2013-06-07 09:26:00 0
Ex post megvilágosodások2013-06-07 09:25:00 0
Csaknem 760 kilométeren van árvízvédelmi készültségCsaknem 760 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon - tájékoztatott az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) péntek reggel.2013-06-07 09:24:00 0
Nőtt a kereskedelmi többlet és az ipari termelésÁprilisban 11,6 százalékkal nőtt az export és 7,8 százalékkal az import, így 700 millió euró exporttöbblet keletkezett, 267 millióval több az egy évvel korábbinál. Áprilisban 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés - jelentette előzetes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).2013-06-07 09:20:00 0
Több mint 710 ezer homokzsákot építettek be eddig Pest megyébenPest megyében eddig 710 600 homokzsákot építettek be a töltések, védvonalak magasítására, megerősítésére - közölte honlapján a Pest megyei katasztrófavédelem pénteken.2013-06-07 09:13:00 0
Harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe SzentendrénHarmadfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe Szentendrén péntek hajnali három órakor - közölte a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője az MTI-vel.2013-06-07 08:48:00 0
Áder: Szervezettebb a korábbinál a védekezésElőbb kezdődött, szervezettebb és a korábbi árvizekénél begyakorlottabb a mostani védekezés - mondta Áder János köztársasági elnök Mecsér határában a töltésnél pénteken újságíróknak.2013-06-07 08:45:00 0
"A legrosszabbra is fel kell készülni"Mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni - fogalamzott Orbán Viktor péntek reggel, Győrben. Interaktív térkép.2013-06-07 08:22:00 1
A nemzeti összefogást tükrözik az árvízvédelmi munkálatokA nemzeti összefogást tükrözik az árvízvédelmi munkálatok, az ebben résztvevőknek köszönet jár - nyilatkozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtök este az MTI-nek, miután a főváros III. kerületében, a  Római-parton zajló gáterősítést megtekintette.2013-06-07 08:17:00 0
Orbán: Csak a vízzel együtt megyek vissza BudapestreMost úgy fest, kézben tartjuk az eseményeket - jelentette ki az árvízről szólva a védekezést a helyszínen irányító miniszterelnök a Kisalföldben pénteken megjelent interjúban, közölve azt is: "csak a vízzel együtt megyek vissza Budapestre".2013-06-07 08:12:00 0
Díjmentes a teherforgalom az M1 Zsámbék-Komárom szakaszánAz árvíz miatt díjmentesen használhatják az M1 autópálya zsámbéki és komáromi csomópont közötti szakaszát a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók 2013. június 6-án 19 órától - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön2013-06-06 21:36:00 0
Orbán Viktor Győrben irányítja az árvízvédelmi munkálatokatGyőrben tart vezetői értekezletet péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, Pintér Sándor belügyminiszterrel és Bakondi Györggyel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjével - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök este az MTI-vel.2013-06-06 21:27:00 0
Budapesten már több mint hét és fél méteres a Duna magasságaA Dunán Budapesten este 8 órakor 751 centiméteres vízállást mértek - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) legfrissebb adataiból.2013-06-06 21:24:00 0
Navracsics: Négy pontban kifogásolták a megállapításokatMagyarország csak úgy fogadta el az Európai Unió alapjogi chartájának végrehajtásáról szóló 2012-es jelentést, hogy politikai nyilatkozatot fűzött hozzá, s abban négy pontban kifogásolta a Magyarországgal kapcsolatos megállapításokat - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön.2013-06-06 19:05:00 0
Győrújfalu: a problémás területet már beborította a vízszintGyőrújfalu térségében az egyik gátnál elmozdult a gátat védő fóliázás - közölte a Magyar Honvédség a Facebook-oldalán csütörtökön kora este.2013-06-06 19:01:00 0
Borsodi tűzoltók is segítenek a dunai árvízi védekezésbenAz árvízi védekezésben már kipróbált tűzoltók indultak el Miskolcról csütörtökön délután, hogy segítsenek a Dunán levonuló árhullám elleni védekezésben.2013-06-06 18:38:00 0
Segíti a védekezést a szabolcsi vízügyA Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 142 szakemberrel segíti a Duna árhullám elleni védekezést - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vízügyi szervezet csütörtökön a honlapján.2013-06-06 18:37:00 0
Ártereken élő embereket kell kitelepíteni Fejér megyébenAz ár- és hullámtéri területen élőket péntek délutánig ki kell telepíteni a Duna Fejér megyei szakaszán - közölte a Fejér Megyei Védelmi Bizottság kommunikációs munkacsoportjának vezetője csütörtökön.2013-06-06 18:36:00 0
60 százalék gazdaságélénkítő beruházások támogatásáraElkészült az UniTrade M&M Kft. gyárfejlesztése Kunszentmártonban, a cég összesen 560 millió forint értékű beruházást hajtott végre az elmúlt két év során. A rendezvényen Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásügyi államtitkára hangsúlyozta: fontos a gazdaság élénkítésére szánt állami és uniós források minél hatékonyabb felhasználása, amelynek különös jelentősége van a kunszentmártonihoz hasonló, hátrányos helyzetű térségek felzárkózásában.2013-06-06 18:34:00 0
A Hortobágy mentőcsoport elindult, a Hunor bevetésre készenA Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hortobágy mentőcsoportjának 19 tagja csütörtökön elindult a dunai gátakra, hogy Pest megyében vegyen részt az árvízvédelemben, a Hunor mentőcsoport tagjai pedig bevetésre készek - közölte Madai Petra, az igazgatóság szóvivője az MTI-vel.2013-06-06 18:31:00 0
Elkészült a gyermekegészségügyi programAz egészségügyi államtitkárság széleskörű szakmai egyeztetés után elkészítette a 2013-2016 közötti időszak feladatait rögzítő gyermekegészségügyi programot - jelentette be Szócska Miklós csütörtökön Debrecenben, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának nagygyűlésén.2013-06-06 18:28:00 0
Londonban tárgyalt Németh Zsolt államtitkárNagy-Britannia és Magyarország egyaránt el akarja kerülni egy olyan törés kialakulását az euróövezet és a valutaunión kívüli EU-tagállamok között, amely az euróövezet esetleges "túlintézményesüléséből" eredhetne - mondta csütörtöki londoni tárgyalásai után Németh Zsolt.2013-06-06 17:54:00 0
Példaértékű a fonyódi Kárpát-medencei diáksport-programPéldaértékűnek nevezte Semjén Zsolt a fonyódi Kárpát-medencei diáksport-programot a kezdeményezés idei díjátadó gálaünnepségén csütörtökön Fonyódon. A miniszterelnök-helyettes szerint az évente mintegy 50 határon túli magyar gyerek képzését vállaló program a határokon átívelő összefogást mutatja.2013-06-06 17:48:00 0
Katasztrófavédelmi mentőcsoport indult SomogybólKatasztrófavédelmi mentőcsoport indult Somogyból Győr-Moson-Sopron megyébe a dunai gátakra csütörtök délután - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.2013-06-06 17:44:00 0
A segítségnyújtást nem terheli adófizetési kötelezettségNem terheli adókötelezettség azokat, akik a jelen veszélyhelyzetben az árvíz megelőzése, hatásainak mérséklése érdekében ingyenes segítséget nyújtanak - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az MTI-nek.2013-06-06 17:18:00 0
Több ezer katonával és speciális eszközökkel segít a honvédségA Magyar Honvédség több ezer katonával és speciális eszközökkel segíti az árvízi mentési munkálatokat.2013-06-06 17:14:00 0
Tárgyalások a testvérvárosi kapcsolatrólTestvérvárosi kapcsolat kialakításáról kezdett tárgyalásokat Debrecen és a morvaországi Brünn (Brno) önkormányzata.2013-06-06 17:12:00 0
Önkéntes gyöngyösi romák a gátonTöbb mint húsz gyöngyösi roma ajánlotta fel a Heves Megyei Kormányhivatalnak, illetve a katasztrófavédelemnek, hogy segítenek az árvízi védekezésben - erről a kormányhivatal médiareferense közleményben tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.2013-06-06 17:09:00 0
Hídlezárás GyőrbenLezárták a belvárosi Petőfi hidat Győrben csütörtök délután 4 órakor - tudatta a katasztrófavédelem megyei ügyelete.2013-06-06 17:07:00 0
Kövér: A család forradalmára van szükség EurópábanKövér László szerint a család forradalmára van szükség Európában, a család az élet legnagyobb ajándéka, amivel megajándékozzuk egymást, Európát és a világot. Az Országgyűlés elnöke erről a családi történetekkel foglalkozó Életmese című pályázat díjkiosztó ünnepségén beszélt pénteken Budapesten.2013-06-06 16:23:00 0
Elhelyezték a pécsi Déli Ipari Park második fejlesztési ütemének alapkövétElhelyezték a Déli Ipari Park második, mintegy nettó 1,1 milliárd forintos fejlesztési ütemének alapkövét csütörtökön Pécsen.2013-06-06 16:10:00 0
További 10 centiméterrel emelik meg a védműveketA legfrissebb számítások alapján az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) intézkedett a védművek kiépítési magasságának további 10 centiméterrel történő megemelésére - közölte az OMIT csütörtökön az MTI-vel.2013-06-06 16:03:00 0
Ismét Komáromnál irányítja a védekezést a miniszterelnökIsmét a komáromi Duna-partra érkezett csütörtök délután Orbán Viktor miniszterelnök, aki a helyszínen irányítja az árvízi védekezés munkálatait - közölte a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. Havasi Bertalan közölte azt is, hogy Győr-Moson-Sopron megyei településeket is felkeres a kormányfő.2013-06-06 16:03:00 1
Csak halaszthatatlan ügyben menjenek a Szigetközbe!Csak halaszthatatlan ügyben menjenek az emberek a Szigetközbe - kérte Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott csütörtök délután az MTI-nek nyilatkozva.2013-06-06 15:38:00 0
"Segítsünk a rendkívüli helyzetbe került magyar testvéreinken!"Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) bejelentette: önkénteseket toboroz Erdélyben, akik Magyarországon segítenének az árvízi védekezésben és a kárelhárításban.2013-06-06 15:32:00 0
ÁAK: az autópályák nincsenek veszélybenAz Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. által kezelt autópályák és autóutak a magyarországi folyószakaszok áradásai miatt nincsenek veszélyben, de a biztonság érdekében fokozottan ellenőrzik a vízfolyásokkal érintett területeket - közölte a társaság csütörtökön.2013-06-06 15:02:00 0
A Nógrád megyei önkormányzat összefogásra szólít felNógrád megye önkormányzata az árvízi védekezésben és a károsultak megsegítésében kéri a nógrádiak összefogását. A felhívást az önkormányzat közgyűlésének csütörtöki ülésén fogalmazták meg.2013-06-06 14:42:00 0
Zalai önkéntesek és hivatásosok is segítenekA zalai katasztrófavédelmi szervezetek több mint 150 munkatársa már elindult a dunai árvíz miatt veszélyeztetett megyékbe a védekezési munkákra, és további több száz önkéntes és hivatásos is azonnal indítható és bevethető szükség esetén - közölte a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke csütörtöki zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.2013-06-06 14:32:00 0
Fél méterrel magasabbra építik a fővárosi gátakatA minden korábbinál magasabb várható vízszint miatt fél méterrel magasabbra építik a gátak tetejét a fővárosban, amelyek így 9,5 méteresek lesznek. A Duna várhatóan kedden tetőzik Budapesten - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.2013-06-06 14:17:00 0
Illés: Biztonságosak a gátak az almásfüzitői vörösiszap-tározónálA várható legnagyobb vízszinthez képest is jóval magasabbak a gátak, töltések az almásfüzitői vörösiszap-tározónál - mondta Illés Zoltán, miután a helyszínen járt.2013-06-06 14:08:00 0
Az ORÖ több száz önkéntest biztosított az árvízvédelmi feladatokraÉvtizedek óta nem látott méretű árvíz veszélyének van kitéve Magyarország Duna-menti területe. Tízezrek dolgoznak megfeszített erővel a gátakon napok óta, hogy megelőzzék azokat a hatalmas károkat, melyet egy ilyen árvíz okozhat - közölte az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), csütörtökön.2013-06-06 14:06:00 0
Az EFOTT-on mutatják be a fiatalokat segítő programotAz EFOTT nulladik napján mutatja be az Új Nemzedék Plusz elnevezésű, kétéves ifjúságpolitikai projektet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.2013-06-06 14:02:00 0
Kisoroszi egy hétig lehet elzárvaNéhány óra múlva körbezárhatja a Duna a Szentendrei-sziget északi csücskében fekvő Kisoroszit, a község várhatóan egy hétig lesz elzárva - hangzott el a település határában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.2013-06-06 14:01:00 0
V. Németh: Tovább nő a helyi termékek szerepeA vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint a jövőben tovább nő a helyi termékek szerepe az élelmiszeriparon belül, a kormányzat ezért is fontos feladatának tartja az ágazat szereplőinek támogatását.2013-06-06 14:00:00 0
NGM: bővül a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeJúlius 1-jétől már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról fizetni. A szálláshelyi felhasználás is rugalmasabb lesz, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a kártyával fizethető körbe - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-t.2013-06-06 13:44:00 0
Önkéntesek bejelentkezés nélkül ne menjenek a védekezési helyszínekre!Budapest Főváros Védelmi Bizottsága arra kéri az árvízi védekezésben szerepet vállaló önkénteseket, hogy előzetes bejelentkezés nélkül ne jelenjenek meg a védekezési helyszíneken, mert a területre való belépést nem tudják biztosítani.2013-06-06 13:44:00 0
Megújították Miskolc és a Bosch helyi gyárai közötti együttműködéstKétszáz új munkahelyet jelent a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. új beruházása Miskolcnak, a borsodi megyeszékhely önkormányzata és a német Bosch konszern helyi gyárai között 2001-ben kötött együttműködést csütörtökön újították meg a miskolci városházán.2013-06-06 13:32:00 0
Baján 80 embernek kell elhagynia lakhelyétBaján a vártnál intenzívebb áradás miatt két szigetről közel 80 embert kell kitelepíteni – mondta Baja fideszes polgármestere csütörtökön az árvízi védekezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón.2013-06-06 13:15:00 0
Lemondja a hétvégi rendezvényeket a győri önkormányzatAz árvízi helyzetre tekintettel minden hétvégére tervezett rendezvényt lemond Győr önkormányzata.2013-06-06 13:03:00 0
A kormány várja a kárbejelentéseketA kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Belügyminisztérium által létrehozott [email protected] címen - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2013-06-06 12:43:00 0
Már csaknem 760 kilométeren védekeznekA Duna áradása miatt már csaknem 760 kilométeren védekeznek országszerte - derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) csütörtök déli közleményéből.2013-06-06 12:42:00 0
Pelczné: Nincs szükség uniós adóharmonizálásraNincs szükség uniós adóharmonizálásra, helyette egy olyan platformot kell létrehozni, amelyen átláthatóvá válnak a nemzeti adórendszerek és követni lehet az adóemeléseket és -csökkenéseket - mondta Pelczné Gáll Ildikó, európai parlamenti képviselő a VII. nemzetközi adókonferencián csütörtökön Budapesten.2013-06-06 12:35:00 0
OMIT tanácsa: nem várható további jelentős csapadékAz Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) Tudományos Tanácsa szerint nem várható olyan jelentős csapadék, amely tovább emelheti a Budapestnél várt dunai vízállást - közölte a tanács vezetője csütörtökön újságírókkal Budapesten.2013-06-06 12:35:00 0
Tarlós: A Római-parti védmű magasításával elkerülhető az evakuálásTarlós István főpolgármester szerint a Római-parti védmű magasításával minden valószínűség szerint elkerülhető a csillaghegyi terület evakuálása a Duna áradása miatt.2013-06-06 12:10:00 0
Másodfokú készültséget rendeltek el SzentendrénMásodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Szentendre polgármestere csütörtök délelőtt 10 órától - közölte a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője az MTI-vel.2013-06-06 11:51:00 1
Czunyiné: Folyamatos a védekezés Komárom-Esztergom megyébenAz árvízi védekezéshez csütörtök reggelig négyszázezer homokzsákot használtak fel Komárom-Esztergom megyében, a munkálatokban hétszáznál több ember vett részt, közülük 230 önkéntes. Komáromban egy szakaszon lezárták a Rákóczi-rakpartot - közölte a kormánymegbízott az MTI-vel.2013-06-06 11:28:00 0
A VM munkatársai is bekapcsolódtak az árvízi védekezésbeSzigetmonostoron segítenek az árvíz elleni küzdelemben a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) munkatársai. A tárca 28 dolgozója homokzsákokat tölt, hogy megakadályozza a gát átszakadását.2013-06-06 11:19:00 0
Folyamatosan zajlanak az árvíz elleni védekezési munkálatok a fővárosbanAz elmúlt 24 órában a Főváros kiemelt helyszínein továbbra is folyamatosan és tervszerűen zajlanak az árvíz elleni védekezési munkálatok - tájékoztatott Budapest védelmi bizottsága, csütörtökön.2013-06-06 11:12:00 0
"Erősebb együttműködés kell Magyarország és Afrika között"Magyarország meg akarja erősíteni együttműködését Afrikával, és segíteni szeretne neki a kihívások kezelésében - mondta a külügyminiszter csütörtökön Budapesten.2013-06-06 10:40:00 0
Orbán Viktor sajtótájékoztatója az árvízhelyzet kapcsán2013-06-06 10:09:00 0
Megszervezték a várhatóan elérhetetlenné váló települések ellátásátAz árvízi védekezés irányítói felkészültek a napokban várhatóan megközelíthetetlenné váló települések ellátására - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) csütörtök reggel az MTI-vel. Budapestnél két óra alatt hat centimétert emelkedett a Duna vízszintje.2013-06-06 09:44:00 0
Brüsszel és Budapest2013-06-06 09:37:00 0
A vörös szegfű szirmai2013-06-06 09:27:00 0
Anarchista baloldaliak2013-06-06 09:22:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-06-06 09:10:00 0
Orbán: Kilenc veszélyes szakasz van a Duna menténKilenc, a dunai árvíz miatt leginkább veszélyeztetett területet sorolt fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján: ezek között van Mecsér és környéke, Komárom és térsége, az egyik vörösiszap-tározója miatt Almásfüzitő, a táti térség, Esztergom, Szentendre, a közúton megközelíthetetlen Kisoroszi, valamint Budapest és Dunaújváros környéke.2013-06-06 08:38:00 1
221 embert telepítenek ki Budafok-TéténybenCsütörtöktől péntek délig kétszázhuszonegy embert telepítenek ki Budapest XXII. kerületében a fővédvonal és a Duna közötti hullámtérből - közölte Budafok-Tétény sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.2013-06-06 08:25:00 0
Komáromban a VM önkéntesei is segítik a védekezéstA Vidékfejlesztési Minisztérium tíz munkatársa és Budai Gyula parlamenti államtitkár szerda éjjel a komáromi vasútállomás melletti depóban homokzsákokat töltésével segíti az árvízi védekezést.2013-06-06 08:22:00 0
Mintegy ötezren dolgoznak a védekezésben Győr megyébenKözel ötezren vesznek részt Győr-Moson-Sopronban az árvíz elleni védekezésben - közölte csütörtökön kora reggel az MTI-vel a katasztrófavédelem megyei szóvivője.2013-06-06 08:21:00 0
Tovább emelkedett a Duna vízszintje az elmúlt órákbanTovább emelkedett a Duna vízszintje csütörtök hajnalra az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) friss adatai szerint: Budapestnél 5 órakor 713 centimétert mértek a négy órával korábbi 699 centiméter után.2013-06-06 08:19:00 0
Pest megyében 241 embert telepítettek kiPest megyében eddig 241 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt, és húsz településen van védekezés - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtök reggel az MTI-vel.2013-06-06 08:18:00 0
Érden és Szigetszentmiklóson felkészültekÉrden és Szigetszentmiklóson felkészülten várják a Duna tetőzését, felmérték a veszélyeztetett épületeket, hogy szükség esetén kitelepítsék az ott élőket - közölték a polgármesterek szerda este2013-06-05 21:33:00 0
A KIM kétszáz munkatársa segíti az árvízi védekezéstNavracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, több államtitkár, valamint a szaktárca többi vezetője és több mint kétszáz önkéntes munkatársa is bekapcsolódik az árvíz elleni védekezésbe csütörtökön és pénteken - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán.2013-06-05 21:32:00 0
687 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültségAz Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) friss adatai szerint jelenleg 687 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. Az elkövetkezendő napokban lehetnek elzárt, megközelíthetetlen települések is - emelték ki.2013-06-05 21:29:00 0
Tizenhárom szakaszon védekeznek az ár ellen Győr megyébenGyőr-Moson-Sopron megyében tizenhárom szakaszon védekeznek a dunai árvíz ellen - áll a katasztrófavédelem megyei szóvivőjének szerda esti tájékoztatójában.2013-06-05 21:28:00 0
Orbán Viktor Komáromban irányította a védekezéstA komáromi térségbe érkezett szerda délután Orbán Viktor kormányfő, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2013-06-05 20:57:00 0
"A kultúrát elérhetővé kell tenni minél szélesebb körben"Ma már az átalakult kulturális intézményrendszer működik, és a közjót szolgálja - jelentette ki Halász János, a kultúráért felelős államtitkár a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának negyedik, a kultúrával foglalkozó állomásán Debrecenben, szerdán. Ugyanitt Tasó László választókerületi elnök kiemelte: kultúránkat nem törhetik össze annyira, hogy ne legyen kovásza a magyar nemzetnek.2013-06-05 20:56:00 1
Tetőzés előtt készen lesznek a gátak a Duna felső szakaszánMég a dunai árvíz tetőzése előtt befejeződik a közvetlenül érintett települések védelmi rendszerének kiépítése - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerda este.2013-06-05 20:39:00 0
Börtönben fog ülni, aki árvíz idején lopA májusban életbe lépett büntetőszabályok értelmében, akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az, aki ebben a rendkívüli helyzetben lop - írta közleményében Kocsis Máté, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.2013-06-05 19:35:00 0
Prőhle: A kormány nem tűri az antiszemitizmustPrőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán fogadta amerikai kollégáját, Thomas Meliát, és a találkozón kijelentette: a magyar kormány következetesen a zéró tolerancia elvét követi az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával szemben.2013-06-05 19:24:00 0
Orbán Viktor Komáromban irányította a védekezéstA komáromi térségbe érkezett szerda délután Orbán Viktor kormányfő, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.2013-06-05 19:22:00 1
Varga: Százmilliárdos megtakarítást is lehetA jegybanki kamatcsökkentések miatt olcsóbbá váló adósságfinanszírozás akár százmilliárd forintos megtakarítást is eredményezhet az idei költségvetésben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a Gazdasági Rádió "A nap vendége" című műsorában.2013-06-05 19:20:00 0
Befektetésekről tárgyalt Párizsban Cséfalvay ZoltánA Magyarországon lehetséges kutatásfejlesztési és innovációs befektetési lehetőségekről tárgyalt szerdán Párizsban francia befektetőkkel és döntéshozókkal Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.2013-06-05 19:16:00 0
Csökkenhetett a vízdíj Salgótarjánban és környékénAz állami szerepvállalás és az önkormányzatok szándéka tette lehetővé, hogy Salgótarjánban és környékén már júniustól 24 százalékkal kevesebbet kell fizetni a vízdíjért - mondta Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere szerdán, a múlt heti bejelentés részleteit ismertető sajtótájékoztatón.2013-06-05 19:13:00 0
Esztergomban mintegy 40 embert kellett kitelepíteniMintegy 40 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt Esztergomban a Prímás-szigetről - tájékoztatta a megyei kormánymegbízott szerdán az MTI-t. Komárom-Esztergom megyében Komáromban, Almásfüzitőn, Dunaalmáson, Neszmélyen, Táton, Esztergomban, Pilismaróton és Dömösön folyik az árvízvédelmi védekezés.2013-06-05 19:10:00 0
Intézkedések Dunaújváros ivóvízellátásának fenntartásáértA megemelkedett vízszint veszélyezteti a Szalki-szigeten az áramszolgáltató transzformátorát, amely létfontosságú Dunaújváros ivóvízellátása szempontjából, mert innen biztosítják az áramot a városi szivattyútelepnek. Az áramellátás biztosítására megtették az előkészületeket - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán.2013-06-05 19:08:00 0
Az árvízkárosultak javára gyűjtenek a Gombold újra! döntőjénGyűjtést rendeznek az árvízkárosultak javára a Gombold újra! Közép-Európa című öltözéktervezési pályázat döntőjén szombaton a budapesti Millenáris parkban.2013-06-05 19:05:00 0
Börtönben fog ülni, aki árvíz idején lopA májusban életbe lépett büntetőszabályok értelmében, akár tíz évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az, aki ebben a rendkívüli helyzetben lop - írta közleményében Kocsis Máté, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.2013-06-05 18:58:00 0
"Minden eszköz rendelkezésre áll"Eddig országszerte 62 embert kellett kitelepíteni a Duna áradása miatt, jelenleg egy sződligeti otthon 80 lakóját költöztetik ki - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója szerda délután a Margitszigeten. Egyelőre erőszakkal senkit sem kellett lakhelyének elhagyására kényszeríteni - tette hozzá.2013-06-05 17:26:00 0
Nagybajcsnál 4 óra alatt több mint 30 centiméterrel emelkedett a vízszintA Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsnál 4 óra alatt 31 centiméterrel emelkedett a Duna vízállása - derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerda délután az MTI -hez eljuttatott közleményből.2013-06-05 17:16:00 0
Tizenötmilliárd forinttal túlléphető a kárelhárítási keretA kabinet döntése értelmében tizenötmilliárd forinttal túlléphető lesz a költségvetés kárelhárítási kerete az ár- és belvízi védekezés és helyreállítás költségeire, valamint a még márciusi rendkívüli időjárással kapcsolatos kiadásokra.2013-06-05 17:09:00 0
"Most mindenkire a gátakon van szükség"Most mindenkire a gátakon van szükség, ezért a Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a kongresszust elhalasztja – jelentette ki Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt a gazdaságpolitikai eredmények kapcsán elmondta, az, hogy az ország ma a saját lábán áll, bizonyíték arra, hogy a kormány jó döntéseket hozott.2013-06-05 16:26:00 0
Csütörtöktől rövidített útvonalon jár a 2-es villamos BudapestenA csütörtöki üzemkezdettől speciális menetrend lép életbe a 2-es villamos és a 2V villamospótló busz vonalán Budapesten - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az MTI-vel.2013-06-05 16:16:00 0
Önkénteseket toboroz a CÖFA Civil Összefogás Fórum (CÖF) felhívással fordul minden támogatójához és társult szervezetéhez.2013-06-05 16:14:00 0
"Itt most tenni kell!"Nézd meg az interaktív térképet és jelentkezz te is önkéntesnek! Árvíz 2013 Összefogás - Önkéntes térkép2013-06-05 16:13:00 0
Akár kényszerkilakoltatás is lehet Dunakeszi néhány utcájábanRendőri intézkedésre is szükség lehet Dunakeszi árvíz által veszélyeztetett néhány utcájában, ha a lakók önként nem hagyják el időben az otthonukat - jelentette ki a Pest megyei kormánymegbízott szerdán a már elöntött Duna sornál tartott sajtótájékoztatón.2013-06-05 15:48:00 0
Élelmiszer a sződligeti otthon kitelepített lakóinakÉlelmiszert, tisztálkodószereket és fürdőkonténert adományozott szerdán az Ökumenikus Segélyszervezet a sződligeti Viktor Speciális Otthon kitelepített lakóinak.2013-06-05 15:45:00 0
Nyomozócsoport a gyanús esetek kivizsgálásáraA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője nyomozócsoportot hozott létre azoknak az állampolgári bejelentéseknek a kivizsgálására, amelyek szerint az árvízveszély által érintett kerületekben "gyanús" emberek jelentek meg - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.2013-06-05 15:19:00 0
A Somogy Mentőcsoport Kisorosziban segíti a védekezéstA Somogy Mentőcsoport Kisorosziban segít az árvízi védekezésben - közölte a Somogy megyei védelmi bizottság és a területi katasztrófavédelmi igazgatóság szerdán az MTI-vel.2013-06-05 15:13:00 0
"Intenzíven, sok ezer emberrel folyik a védekezés"Intenzív védekezés zajlik a Dunának azokon a szakaszain, amelyekre a kormány kedden veszélyhelyzetet hirdetett ki: Győr-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megye, valamint a főváros számos pontján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője szerdán Szentendrén, ahol az új mobilgátról és az árvízvédelmi helyzetről tájékozódott.2013-06-05 15:11:00 0
Útlezárások Győr-Moson-Sopron megyébenTeljes szélességében lezárták az 1-es főút Győr és Gönyű közötti szakaszát, valamint a Gönyű és Komárom közötti szakaszt is. Egy utat teljesen, egy másikat részlegesen lezártak a Mosoni-Duna közelében is közölte szerdán délután a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-vel.2013-06-05 15:06:00 0
Jól halad a védekezés Pest megye északi részénJól halad a védekezés a Duna Észak-Pest megyei szakaszán az állam, a hatóságok, az önkormányzatok, a lakosság és az önkéntesek együttműködésével - állapította meg Harrach Péter (KDNP), a térség egyik országgyűlési képviselője és Tarnai Richárd kormánymegbízott szerda délben Vácott, az áradó Duna partján tartott sajtótájékoztatón.2013-06-05 15:05:00 0
Thomas Meliaval tárgyalt Szijjártó PéterA magyar gazdaság folyamatai és a negyedik alkotmánymódosítás is téma volt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Thomas Melia amerikai külügyi helyettes államtitkár szerdai budapesti tárgyalásán.2013-06-05 14:56:00 0
Győr biztonságát nem veszélyezteti az árA jelenlegi előrejelzések szerinti legmagasabb vízállás sem fogja veszélyeztetni Győr biztonságát, de készen állnak a tervek egyszerre akár több ezer ember elszállásolására - áll Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) szerdai közleményében.2013-06-05 14:32:00 0
Letette az esküt a földprogramokért felelős államtitkárÁder János köztársasági elnök előtt szerdán letette esküjét Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős új államtitkára - közölte a minisztérium az MTI-vel.2013-06-05 14:04:00 0
Dunaújváros a rezsicsökkentés mellettDunaújvárosban több mint 10 ezer aláírás gyűlt össze a rezsicsökkentés mellett, ha pedig a környező nyolc települést is beleszámítjuk, akkor már 14 ezernél is több ember támogatta a családok terheit mérséklő intézkedést -- közölte a település polgármestere.2013-06-05 14:01:00 0
Putyin levélben köszöntötte fel Orbán ViktortVlagyimir Putyin orosz elnök levélben köszöntötte születésnapján Orbán Viktort - erősítette meg az MTI értesülését szerdán a miniszterelnök sajtófőnöke.2013-06-05 13:38:00 0
Felzárkóztató program indul gyerekeknek a beregi térség településeinA hátrányos helyzetű családokban élő gyerekek számára indítottak felzárkóztató programot a beregi térség 27 településén. A több mint félmilliárd forint értékű, uniós támogatású projektről Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára tájékozódott szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.2013-06-05 13:37:00 0
Czomba: Csaknem ötezer új állás jött létreA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 822 vállalkozásnál 4914 munkahely létrejöttét támogatta idei, mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak kiírt munkahelyteremtő pályázatán - mondta Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.2013-06-05 13:01:00 0
Szombathelyről indul segítség Győr-Moson-Sopron megyébeHárom autóbusszal és két kisbusszal indulnak Győr-Moson-Sopron megyébe szerda délután szombathelyi önkéntesek, hogy segítséget nyújtsanak azokon az árvíz által veszélyeztetett településeken - közölte Marton Zsolt (Fidesz), Szombathely alpolgármestere az MTI érdeklődésére.2013-06-05 12:59:00 0
Szócska: A patika nem csupán árusítópontSzócska Miklós szerint a patika nem egyszerű árusítópont, hanem egy olyan népegészségügyi találkozóhely, ahol kiteljesedhet a gyógyszerészeknek az ellátásban, a népegészségügyi mozgósításban vállalt szerepük.2013-06-05 12:47:00 0
Hende: A pilóta nélküli repülők is bevethetőkA Honvédelmi Minisztérium (HM) pilóta nélküli repülőit is alkalmazzák az árvízi munkálatokhoz - jelentette be Hende Csaba tárcavezető szerdán Komáromban a Duna parton tartott sajtótájékoztatóján.2013-06-05 12:45:00 0
Tovább csökkenhet a lakossági szemétszállítás díjaA július 1-től tíz százalékkal csökkenő lakossági szemétszállítási díjak a következő években akár további 30-40 százalékkal is csökkenhetnek a hulladékgazdálkodásban bevezetett vagy bevezetés előtt álló új rendelkezések miatt – jelentette ki szerdán  Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a kormányszóvivővel együtt tartott sajtótájékoztatóján, Pusztazámorban.2013-06-05 12:33:00 0
Varga: A kormány megteremtette a növekedés alapjátA kormány megteremtette a gazdasági növekedés alapját, de Európa fellendülése nélkül nem várható, hogy Magyarországon gyorsabb ütemű növekedés lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán.2013-06-05 11:27:00 0
Varga: A védekezés költségének fedezete biztosítottAz árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.2013-06-05 10:48:00 0
Árvíz: elhalasztja kongresszusát a FideszAz árvízi helyzetre való tekintettel elhalasztja vasárnapra tervezett kongresszusát a Fidesz - közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán.2013-06-05 10:40:00 0
Hoppál: Összefogott az egész országMegmozdultak az emberek, összefogott az ország - mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője a köztévé Ma reggel című műsorában, aki szerint mind az önkéntesek, mind a szakemberek szinte éjjel-nappal dolgoznak a gátakon.2013-06-05 09:22:00 0
Varga: Magyarország a saját lábára álltA legfontosabb számaink határozottan abba az irányba mutatnak, hogy Magyarország ellen megszüntethető a túlzottdeficit-eljárás, hiszen az adósságállományuk kisebb, az államháztartási deficit pedig tavaly, tavalyelőtt is az előírt három százalékos küszöb alatt volt, és 2013-ban, 2014-ben is ezen a pályán marad a magyar gazdaság – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel című műsorában.2013-06-05 09:18:00 0
Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács alakultMegalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok részvételével szerdán Budapesten. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével működő testület tagszervezetei ezentúl összehangolják majd segítő tevékenységüket.2013-06-05 09:07:00 0
Besúgó ellenőrzi a tisztaságot2013-06-05 09:06:00 0
Győzelem Brüsszelben2013-06-05 08:43:00 0
Ököllel nem lehet kezet fogni2013-06-05 08:31:00 0
Orbán Viktor gyászlevele Sir Bernard Schreier özvegyénekMagyarország igaz barátjaként méltatta Orbán Viktor miniszterelnök a 96 évesen elhunyt Sir Bernard Schreier brit üzletembert, befektetőt, a Danubius Hotels Nyrt. elnökét, özvegyének írt levelében.2013-06-05 08:16:00 0
Csaknem félmillió kettős állampolgárMiskolcon ökumenikus istentiszteletet tartottak, Nyíregyházán a városi és a megyei önkormányzat közös ünnepséget rendezett a nemzeti összetartozás napján, Kaposváron arra emlékeztek, hogy Trianon után menekültek ezreit fogadták be, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára Balatonalmádiban pedig azt emelte ki, már csaknem 500 ezren éltek a kettős állampolgárság lehetőségével.2013-06-05 08:13:00 0
Varga: A magyar az egyik legnagyobb újjászülető nemzetA nemzeti összetartozás napja élő bizonyítéka lett annak, hogy a magyar nem kudarcos, hanyatló nemzet, hanem az egyik legnagyobb újjászülető, amely újra és újra magát állítja talpra és egyre ellenállóbb a gyűlölettel, a megosztással szemben - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen a csillaghegyi országzászlónál kedden.2013-06-05 08:09:00 0
Németh: A Kárpát-medence mindannyiunk közös otthonaNémeth Zsolt külügyi államtitkár a Parlamentben kedden megtartott ünnepi koncert előtt arról beszélt, hogy a közösségek identitásokra épülő Európa és a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona, Magyarországnak pedig eminens érdeke, hogy a kisebbségek otthon érezhessék magukat a szülőföldjükön.2013-06-05 08:06:00 0
Kósa: A nemzeti egységet az unióban tudjuk kivívniA magyar nemzet az egységét legteljesebben az Európai Unión belül tudja kivívni, hiszen a nemzeti önrendelkezés, az autonómiatörekvések, valamint a kollektív bűnösség elvének a jogrendszerből való kizárása csakis e szövetségen belül érvényesíthetők - hangoztatta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a trianoni békeszerződés 93. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen kedden.2013-06-04 19:04:00 0
Répás: Az összetartozás egységét ünnepeljükMa a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet összetartozását, soha nem múló egységét ünnepeljük – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a vajdasági Királyhalmon (Backi Vinogradi, Bácsszőlős) kedden, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.2013-06-04 18:28:00 0
"A magyarság csak egészében tud megmaradni"Semjén Zsolt szerint a magyarság csak egészében, a nemzetrészekkel együtt tud megmaradni.2013-06-04 17:23:00 0
"Ismét közelebb kerültünk egymáshoz"Újpest Önkormányzata határon túli magyarok képviselőivel tartott megemlékezést a nemzeti összetartozás napján. A Gróf Esterházy János téri ünnepségen részt vett Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke is.2013-06-04 17:04:00 0
Felszámolják a közterületi pénzkifizetést MezőtúronAkciót indítottak Mezőtúron a közterületi pénzkifizetések felszámolására az önkormányzat, a Magyar Posta, valamint a rendőrség és a polgárőrség összefogásával - tájékoztatta Herczeg Zsolt, a város fideszes polgármestere kedden az MTI-t.2013-06-04 16:04:00 0
Húszéves rekordot döntött tavaly a nők foglalkoztatásaA női foglalkoztatás szempontjából kiemelkedő év volt a tavalyi, a nők foglalkoztatási rátája 52 százalék fölé emelkedett, amire húsz éve nem volt példa - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.2013-06-04 16:01:00 0
Évi százezres megtakarítást jelent a rezsicsökkentésOrszágos átlagot tekintve, éves szinten egy családnak mintegy 100 ezer forint megtakarítást jelent az eddigi rezsicsökkentés - mondta Román István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője kedden Nyíregyházán az újabb rezsicsökkentési intézkedés kapcsán tartott sajtótájékoztatón.2013-06-04 15:58:00 0
"Lépjen Mesterházy, ha vállalhatatlan az MSZP Heves megyei frakcióvezetője"Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerint a kedden Egerben politikai fórumot tartó Mesterházy Attila MSZP-elnöknek lépéseket kell tennie, amennyiben vállalhatatlan pártja számára, hogy egy elítélt ember képviselje a szocialistákat a megyei közgyűlésben.2013-06-04 15:57:00 0
Trianoni megemlékezés a csepeli országzászlónálA nemzeti összetartozás napján a Szent Imre téren található Országzászlónál emlékeztek meg Csepel, valamint testvérvárosának, a lengyelországi Kielce elöljárói a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján június 4-én.2013-06-04 15:20:00 0
Lázár: Mi a nemzetek Európáját akarjukNemzeti emlékhellyé avatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot kedden, a nemzeti összetartozás napján. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ünnepi beszédében azt mondta, hogy a nemzeti összetartozás napja a valódi európaiság és a kompromisszumot nem ismerő rendszerváltozás napja is. Úgy fogalmazott: Európa a magyarok számára nem a nemzeti önfeladásról, hanem a kölcsönösen tisztelt nemzeti önazonosságról és a nemzeti érdek feltétlen képviseletéről szól.2013-06-04 13:39:00 0
A gyermekbarát meghallgató szoba a prevenció részeA kormány azon lesz, hogy év végégre minden megyében legalább egy gyermekmeghallgató szobát alakítsanak ki – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, a parlament emberi jogi bizottsága előtt.2013-06-04 13:27:00 0
Lázár: Mi a nemzetek Európáját akarjukNemzeti emlékhellyé avatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot kedden, a nemzeti összetartozás napján. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ünnepi beszédében azt mondta, hogy a nemzeti összetartozás napja a valódi európaiság és a kompromisszumot nem ismerő rendszerváltozás napja is. Úgy fogalmazott: Európa a magyarok számára nem a nemzeti önfeladásról, hanem a kölcsönösen tisztelt nemzeti önazonosságról és a nemzeti érdek feltétlen képviseletéről szól.2013-06-04 13:26:00 0
Navracsics: Reding nem tehetne politikai tartalmú kijelentéseketViviane Reding uniós biztosként nem tehetne politikai tartalmú kijelentéseket, hiszen ő a szerződések őre, így "a szerepén kívül esik, hogy politikai minősítéseket tegyen" - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden a parlament alkotmányügyi bizottságának ülésén.2013-06-04 13:25:00 0
A fejlesztéspolitika ma a magyar emberekről szólAz elmúlt három évben valódi szemléletváltás ment végbe a fejlesztéspolitikában, amely ennek köszönhetően a magyar emberekről szól. A kormány és a fejlesztési tárca bebizonyította, hogy az energiapolitika nemcsak rezsiemelésben, hanem rezsicsökkentésben is megnyilvánulhat; a hazai és az uniós fejlesztési forrásokat lehet a magyar emberek és a települések javára is felhasználni; a nemzeti vagyont lehet gyarapítani, nemcsak elherdálni - írja keddi közleményében Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.2013-06-04 13:14:00 0
Óbudai Duna-part - Orbán Viktor végigjárta a veszélyben lévő területeketOrbán Viktor miniszterelnök kedd délelőtt megtekintette az árvíz által fenyegetett óbudai Duna-partot - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.2013-06-04 13:07:00 0
Németh Lászlóné: Folytatódik a rezsicsökkentésFolytatódik a rezsicsökkentés: a következő, 10 százalékos rezsicsökkentést mindenképpen meglépi a kormány - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten, a tárca elmúlt három évét összegző sajtótájékoztatón.2013-06-04 13:04:00 0
Tarnai: Biztosítani tudjuk a gátak védelmétAz utóbbi évtizedek legnagyobb áradása várható Pest megyében is, ezért a megfelelő intézkedéseket már hétfőn meghozták - közölte Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke kedden Szentendrén.2013-06-04 12:30:00 0
Nemzeti emlékhelyet avattak Nyíradonyban2013-ban nem a harmincas évek történelemszemléletére van szükség, hanem olyan viszonyulásra, amely az új évezredben érvényes kérdésekre ad választ - mondta Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kedden Nyíradonyban.2013-06-04 12:21:00 0
Együttműködési megállapodást írt alá a kormány és a SiemensStratégiai együttműködési megállapodást írt alá kedden a kormány és a Siemens Zrt. A 25. stratégiai együttműködési megállapodás aláírásán a kormányt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Siemens Zrt.-t Dale A. Martin elnök-vezérigazgató képviselte.2013-06-04 12:18:00 0
Balog Zoltán: Ez jelentős előrelépésJelentős előrelépésnek nevezte a kapcsolati erőszak törvényi tényállását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere keddi, parlamenti bizottsági meghallgatásán.2013-06-04 12:14:00 0
Három megyét és a fővárost érinti a veszélyhelyzet elrendeléseGyőr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészét, valamint Pest megye és a főváros egyes területeit érinti a miniszterelnök által kedd déltől elrendelt veszélyhelyzet a vonatkozó kormányrendelet értelmében.2013-06-04 11:40:00 0
"A nemzet soha el nem múló egységét ünnepeljük"A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint 2013-ban a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet összetartozását, soha nem múló egységét ünnepeljük.2013-06-04 11:31:00 0
Hoppál: Merjünk bátrak lenni!Történelmi, rekordméretű árvíz közelít Magyarország felé, ezért a Fidesz minden támogatást megad a kormánynak és a szakembereknek ahhoz, hogy az árvízi védekezés sikeres legyen – jelentette be Hoppál Péter keddi sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a Nemzeti Összetartozás Napját érintve azt hangsúlyozta: tudnunk kell, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és ezen a napot ezt fejezzük ki.2013-06-04 11:28:00 1
Lezsák: Védjük nemzeti összetartozásunk tudatátNem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát - jelentte ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden a parlamentben a nemzeti összetartozás napján.2013-06-04 10:23:00 0
Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnökTörténelmi vízállás várható és elhúzódó védekezésre kell berendezkednünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az árvízről tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján, kedden.2013-06-04 10:04:00 1
Politikailag nem korrekt2013-06-04 09:41:00 0
Trianon gyógyítása2013-06-04 09:26:00 0
Egy ítélet széljegyzete2013-06-04 09:20:00 0
Völner: Szigorúan ellenőrzik az útdíjfizetéstA használatarányos útdíj bevezetése 2005 óta húzódik, az a kormányrendelet, mely a 2013-as bevezetést előirányozza, tavaly született meg – jelentette ki Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában. Volt idő felkészülni, folyamatosan tárgyaltunk az érdekképviseletekkel - tette hozzá.2013-06-04 09:05:00 0
Tarlós: Időben ott lesznek a szakemberekAmi eddig bebizonyosodott, az annyi, hogy Passaunál eddig minden idők egyik legmagasabb árhulláma keletkezett. Annak azonban nincs értelme, hogy a Magyarországon várható tetőzésről naponta újabb értékekkel kápráztassuk el a közvéleményt. Akik a tetőzésre vonatkozó, pontos számot mondanak, valószínűleg előre tudják, hogy holnap és holnapután mennyi csapadék esik Bajorországban. Jelenleg annyit lehet tudni, hogy a 2002-es, 2006-os 860 centiméteres csúcsérték várható most is – jelentette ki Tarlós István főpolgármester kedden, az M1 Ma reggel című műsorában.2013-06-04 08:57:00 0
Összeült a kormányzati koordinációs bizottságA rendkívüli árvízveszély miatt kedd reggel 8 órakor Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság, és megkezdte működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelő Központ, amelyben valamennyi érintett minisztérium és szervezet képviselteti magát.2013-06-04 08:51:00 0
Trianonra emlékezik az OrszággyűlésA trianoni békeszerződésre történő emlékezéssel kezdi munkáját az Országgyűlés mai ülésnapján, amelyen egyebek mellett terítékre kerül a kisajátítási szabályok módosítása is.2013-06-04 08:49:00 0
Stratégiai megállapodást köt a kormány és a SiemensStratégiai megállapodást köt ma a kormány a Siemens német technológiai vállalattal Budapesten.2013-06-04 08:47:00 0
Súlyosabban büntethető a családon belüli erőszakA családon belüli erőszak eddigieknél súlyosabb büntetését teszi lehetővé a büntető törvénykönyv (Btk.) hétfőn elfogadott módosítása, amely önálló tényállássá teszi a kapcsolati erőszakot.2013-06-04 08:43:00 0
Magyarország felajánlotta segítségét Ausztriának az árvízi védekezésbenMagyarország felajánlotta segítségét Ausztriának az árvíz elleni védekezésben - tudta meg az MTI hétfő este a Belügyminisztériumtól.2013-06-04 08:35:00 0
Módosult a felnőttképzési törvényAz iskolarendszerben megszerezhető végzettséggel válhatnak egyenértékűvé a felnőttképzésben szerzett bizonyítványok a felnőttképzési törvény módosításával, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.2013-06-04 08:34:00 0
Júliustól tíz százalékkal olcsóbb lesz a PB-gázJúlius 1-jétől csökken a PB-gáz ára: a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras, és így 10 százalékkal olcsóbb lesz. A földgáztörvény erről szóló módosítását hétfőn fogadta el a parlament.2013-06-04 08:31:00 0
Átalakította a Ház a pénzügyi konglomerátumok felügyeletétA több, különböző tevékenységet végző pénzügyi intézmény, vagyis a pénzügyi konglomerátum felügyeletét a jövőben egy koordinátor hatóság látja el - ezt és még számos technikai szabályt tartalmaz a parlament által hétfőn - 269 igen szavazattal, egy nem ellenében, 41 tartózkodás mellett - elfogadott törvény.2013-06-03 18:57:00 0
Teljesen elfogult hazánkkal szemben Reding biztosNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter közleményben ítélte el Viviane Reding uniós biztosnak a Der Standard című osztrák napilapban múlt szombaton megjelent, Magyarországot bíráló szavait.2013-06-03 18:46:00 0
Változik a közös önkormányzati hivatal kialakításának szabályaA jövőben a kisebb városok is jogosultak lesznek közös önkormányzati hivatal kialakítására.2013-06-03 18:30:00 0
Átírta a parlament a földtörvényjavaslatotÁtírta a csaknem egy éve előtte fekvő földtörvényjavaslatot az Országgyűlés hétfőn.2013-06-03 18:18:00 0
Két megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültségKét megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.2013-06-03 18:07:00 0
"Összeomlott a baloldal mocskos vádaskodása"Bebizonyosodott, hogy mindazok a súlyos vádak, amelyeket a baloldal megfogalmazott trafik-ügyben, teljesen alaptalanok - közölte portálunkkal Zsigó Róbert, hétfőn.2013-06-03 18:02:00 0
"Mások házát államosítani csak a baloldalnak jut eszébe"A Fidesz-frakció hétfői közleményében arra kéri az ellenzéket, fejezze be a hisztériakeltést és a kisajátításról szóló törvénymódosítási javaslat szándékos félremagyarázását.2013-06-03 17:39:00 0
Határon túli kórusok vendégeskedtek a ParlamentbenA Magyar Országgyűlés Szená-Torok kórusának meghívására határon túli kórusok adtak elő dalokat a Parlament Főlépcsőjén, hétfőn.2013-06-03 17:35:00 0
"A legkiszolgáltatottabbak kapnak védelmet"Kapcsolati erőszak néven, új tényállásként a Büntető törvénykönyv súlyosan bünteti azokat a magatartásformákat, amely hozzátartozót, gyermeket, volt, vagy jelenlegi élettársat, vagy azokat az érzelmi függőségben lévő családtagokat érintik, akik fokozottan kiszolgáltatottak az ilyen jellegű erőszaknak – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.2013-06-03 15:58:00 0
Zsigó: A baloldal utcára tette, a Fidesz ellátja a betegeketAz új országos pszichiátriai központ létrehozásával a Fidesz-kormány pótolja azt az űrt, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány embertelen politikája okozott - közölte portálunkkal Zsigó Róbert, hétfőn.2013-06-03 15:49:00 0
"Egyre több dolog bűzlik a baloldalon"Felszólítjuk Bajnai Gordont, haladéktalanul oszlassa fel az Alternatív Választási Bizottságot, „mert ha valami, hát ez valóban veszélyezteti a demokráciát és a választások tisztaságát” – jelentette ki Zsigó Róbert hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt beszámolt arról is, a hazai foglalkoztatási trendek kedvezőbbek, mint az euróövezeti országok adatai.2013-06-03 15:16:00 0
Rogán: Ez Magyarország sikereAhogy a túlzottdeficit-eljárás valóban Magyarország szégyene volt, az, hogy sikerült kijönni belőle, egyértelműen az ország sikere, mert minden magyar polgárnak és vállalkozásnak sok erőfeszítést kellett tennie azért, hogy ezt a sikert közösen el tudjuk érni - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, napirend előtti felszólalásában.2013-06-03 14:26:00 1
A Magyar Honvédség készen áll az árvízvédelmi feladatok ellátásáraA Magyar Honvédség készen áll arra, hogy rendelkezésre álló technikai eszközeivel és személyi állományával részt vegyen a készültségnek megfelelő szintű árvízvédelmi munkáltatok elvégzésében a Dunán - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM), hétfőn.2013-06-03 14:24:00 0
Megkezdődött a Szent István városrehabilitációs program HódmezővásárhelyenMegkezdődtek a Szent István városrehabilitációs program kivitelezési munkái Hódmezővásárhelyen, az uniós támogatással megvalósuló beruházás során egy leszakadóban lévő városrész újul meg a jövő év elejére - közölte a város polgármestere hétfőn a helyszínen.2013-06-03 13:05:00 0
Pintér: Csökkent a bűncselekmények számaNegyedével csökkent az élet elleni bűncselekmények száma tavaly az előző évihez képest, az idén elkövetett gyilkosságok közül pedig kettő van, amelyet nem derítettek még fel – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának hétfői ülésén.2013-06-03 12:29:00 0
Hende: Bebizonyítottuk, hogy lehet ránk számítaniA Magyar Honvédség értékes tapasztalatokat szerzett és jelentősen megerősödött az afganisztáni misszióban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, a Képeslapok Afganisztánból című szabadtéri kiállítás megnyitóján a fővárosi Deák téren.2013-06-03 12:10:00 0
Tatabánya 1,2 milliárd forintot nyert egy lakótelep felújításáraA Kertvárosi lakótelep 22 társasházában 450 lakás felújítására nyert el pályázaton 1,2 milliárd forintos állami támogatást Tatabánya önkormányzata - jelentette be a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.2013-06-03 12:00:00 0
Hárommilliárd forint mentálhigiénés fejlesztésekreHárommilliárd forintot fordít mentálhigiénés egészségügyi fejlesztésekre a kormány - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hétfőn Budapesten.2013-06-03 11:56:00 0
"A védekezéshez szükséges összegek rendelkezésre állnak"Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.2013-06-03 11:46:00 0
Megállapodást kötött a kormány a fuvarozókkalCsökken a légrugós kamionok gépjármű adója, a használatarányos útdíj (e-útdíj) 7,5 százaléka levonható lesz a helyi iparűzési adóból, és az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóeszközhitelhez jutnak a fuvarozók - erről írt alá megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és három fuvarozó szervezet képviselője hétfőn Budapesten.2013-06-03 11:37:00 0
Megújult Kópháza központjaTeljesen megújult és megszépült Kópháza központja.2013-06-03 11:09:00 0
"A kormány a kkv-kat tekinti a nemzetgazdaság lelkének"A magyar gazdaság sikere nagymértékben múlik a jármű- és az elektronikai ipar sikerén - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.2013-06-03 10:20:00 0
Kovászos kenyér2013-06-03 09:21:00 0
A magyar alaptörvény nemzetközi összevetésben2013-06-03 09:12:00 0
"Katasztrofális volt a kormányváltás előtti nyolc év"Ha valaki kihúz a gödörből, köszönd meg neki, de közben ne felejtsd el, hogy ki lökött bele – idézett egy közmondást Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól.2013-06-03 08:50:00 1
Sarkosan fogalmazva2013-06-03 08:34:00 0
Németh: A cél a fogyasztók biztonságaOktóberben ismét legalább 10 százalékkal csökken a gáz, a távhő és az áram díja – hangsúlyozta Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke az m1 Ma reggel című műsorában.2013-06-03 08:24:00 1
Külön büntető tényállás lehet a családon belüli erőszakAz Országgyűlés hétfői ülésén újra szavazhat az államfő által a közelmúltban megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, valamint kapcsolati erőszak néven új büntető-törvénykönyvi tényállást hozhat létre a családon belüli bántalmazások szankcionálására.2013-06-03 08:17:00 0
Már érzékelhető eredményei vannak a családpolitikánakAz Orbán-kormány családpolitikájának már jól érzékelhető pozitív eredményei vannak, ezért Európában példaként tekintenek Magyarországra - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár vasárnap Lakiteleken.2013-06-02 17:37:00 0
"Nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek"Nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek - emelte ki Németh Zsolt külügyi államtitkár vasárnap a főváros XXII. kerületében tartott nemzeti összetartozás napi ünnepségen.2013-06-02 13:45:00 0
A magyar kormány a magyar emberek érdekeit képviseliAz elmúlt időszakban több olyan bíztató adat került napvilágra, melyek alapján megállapíthatjuk, hogy Magyarország jobban teljesít – közölte Zsigó Róbert vasárnapi sajtótájékoztatóján.2013-06-02 13:40:00 1
Megemlékezések a Nemzeti Összetartozás NapjánMegemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden.2013-06-02 10:24:00 0
A sikeres nemzetek viták árán, de dűlőre jutnakAz összetartó nemzeteknek van jövőjük - hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.2013-06-02 10:08:00 1
"Ritkó elvtársnő" pártállami jelentése Hankiss ÁgnesrőlEgy bizonyos „Ritkó Emilia elvtársnő” tájékoztatta 1982-ben a rendőrség hírforrását arról, hogy „Hankis Ágnes ellenséges, ellenzéki hangnemben” tartott előadást fiataloknak a Jókai Klubban – derül ki abból a jelentésből, amelyet Hankiss Ágnes kapott meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától. Rytkó Emília, miután az MSZP kormányzása alatt évekig vezette az Országos Választási Irodát, most a balliberális pártok kezdeményezésére a demokratikus választások megvédésére alakult Választási Monitoring Bizottság tagja.2013-06-01 20:17:00 0
Komoly szerepe lesz a megújuló energiánakA következő évtizedekben hatalmas változások lesznek a közlekedésben részt vevő járművek üzemanyag-felhasználásában, a fosszilis energiahordozók aránya 2050-re várhatóan 15 százalékra csökken - jelentette ki Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő a Sáregres-Rétimajorban szombaton megrendezett Barényi Béla emlékkonferencián és elektromosautós-találkozón.2013-06-01 15:49:00 0
22 millió a kultúráraA kerület megítélése és a történelmi Belső-Józsefváros, a Palotanegyed egykori pezsgő, kulturális életének visszaállítsa érdekében egész nyáron át tartó programsorozatot indított Józsefváros Önkormányzata.2013-06-01 15:45:00 0
Kósa: A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése közös erőfeszítés eredményeA túlzottdeficit-eljárás megszüntetése a kormány, az önkormányzatok és a magyar emberek közös erőfeszítésének az eredménye, a konszolidációból a megyei jogú városok jelentős részt vállaltak - jelentette ki Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) Kecskeméten tartott közgyűlését követő sajtótájékoztatón.2013-06-01 14:37:00 0
Fazekas: Nemzeti érdek a GMO-mentesség fenntartásaAzonnali hatállyal átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű GMO-s (génmódosított) kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra. Ezt szombaton Budapesten, a Rózsák terén, a Hétből hétbe fesztivál megnyitója után jelentette be Fazekas Sándor.2013-06-01 12:52:00 0
"A pedagógusok a jövő ismerői és őrizői"Történelmünk során akárhányszor a magyar nemzetnek újra talpra kellett állnia, a pedagógusokra kellett számítania - mondta  Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány által létrehozott Pedagógusok a kistelepülésekért-díj átadó ünnepségén Veszprémben szombaton.2013-06-01 12:51:00 0
Kövér: Európa egy része ma komoly bajban vanNemzeti és egyben európai ügy, hogy éljenek a keresztény közösségek, álljanak a templomok - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Városligeti fasori református templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából tartott hálaadó ünnepi istentisztelet utáni jubileumi közgyűlésen szombaton Budapesten.2013-06-01 12:50:00 0
Selmeczi: Egyre bizakodóbbak a hazai vállalkozásokA magyar vállalkozások is megértették azt az észjárást, amiben mi is hiszünk: a legfontosabb az, hogy munka legyen, aki akar dolgozni, az dolgozhasson - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője emellett reagált Bajnai Gordon berlini nyilatkozatára, valamint elmondta azt is, a hazai pedagógustársadalom az indulatokon kívül semmit nem kapott a Gyurcsány-Bajnai-kormányoktól.2013-06-01 12:48:00 1
Új gazdasági berendezkedés van születőben2013-06-01 10:53:00 0
Harc a keresztény értékekért2013-06-01 10:48:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-06-01 10:45:00 0
Zsigó: A HaHások Bajnai Gordonhoz köthetőkAmikor a HaHa tagjai a Fidesz-székházba törtek be, akkor a Haza és Haladás Alapítvány e-mail címeiről kaptak instrukciókat, a szervezetet is az Egyesült Államokból „pénzelik”, a fiatalok pedig szervezői különböző politikai szervezeteknek, így nem lehet kérdés, hogy Bajnai Gordonhoz köthetők – mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője az M1 Az Este című pénteki műsorában.2013-06-01 10:41:00 1
Balog: Nyitottak vagyunk a kulturált párbeszédre és vitáraAz oktatásért felelős miniszter is elítélte a Hallgatói Hálózat akcióját. Balog Zoltán a Hír Televízió P8 című műsorában azt mondta: hasonló eset a jövőben nem fordulhat elő, a tárca illetékes munkatársainak már ki is adta az utasítást. A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy a kulturált párbeszédre és vitára továbbra is nyitott.2013-06-01 10:33:00 0
Fideszes javaslat a kisajátítási törvény módosításáraA kisajátítási törvény olyan módosítását javasolja György István (Fidesz), amely megteremti az előzetes eljárás intézményét.2013-06-01 10:22:00 0
Varga: Minél kisebb hiányt szeretnénk elérniA nemzetgazdasági miniszter szeretné elérni, hogy ne legyen semmilyen hiány a költségvetésben, s nagyon várja, hogy Brüsszel után a hitelminősítők is lépnek majd - derül ki Varga Mihály Népszabadságnak adott nyilatkozatából.2013-06-01 10:20:00 0
Megemlékezések a nemzeti összetartozás napja alkalmábólMár a hétvégén országszerte és határon túl is ünnepi rendezvényeket, megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak a keddi nemzeti összetartozás napja alkalmából.2013-06-01 10:15:00 0
A Fidesz reagálása Török Zsolt sajtótájékoztatójáraFogalmam sincs az ország különböző cégei hová jegyzik be magukat, ahogy azt se tudom, hogy a szocialista nyertesek hová jegyezték be a cégeiket, vagy  Török Zsolt szocialista szóvivő hová  jegyezte be a saját cégét, amelyen keresztül saját magának ad közpénzből 13 millió forintért kommunikációs tanácsokat - reagált Zsigó Róbert az MSZP szóvivőjének pénteki sajtótájékoztatójára.2013-05-31 19:09:00 0
Átveszi az állam a tiszavasvári hulladéklerakótÁtveszi az állam a tiszavasvári önkormányzattól a helyi veszélyes hulladéklerakó-telepet és ingatlanjait, az intézkedést az esetleges környezetvédelmi károk megelőzése indokolja - tájékoztatta közleményben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-t.2013-05-31 18:43:00 0
Cséfalvay: Aktív iparpolitikára van szükségA belső piacok erősítése mellett az aktív iparpolitika szükségességére hívta fel a figyelmet Cséfalvay Zoltán, a fennállásának 25. évfordulóját pénteken ünneplő Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt.  székesfehérvári telephelyén tartott jubileumi rendezvényen.2013-05-31 18:01:00 0
"Megmentettük a magyar egészségügyet"A célunk az, hogy egészségesebbek és egészségtudatosabbak legyenek az emberek, aki megbetegszik, azt egy hatékony ellátórendszerben lássák el, ahol motivált és innovatív egészségügyi dolgozók gyógyítanak - hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozat szolnoki állomásán, pénteken. Ugyanitt Bene Ildikó országgyűlési képviselő arról beszélt, sokat fejlődött az elmúlt három év alatt Szolnok egészségügyi ellátórendszere. Szalay Ferenc, a város polgármestere pedig arra emlékeztetett, a kormányváltás idején rendkívül nehéz helyzetben volt az egészségügy, a szocialista kormányok mintegy 400 milliárd forintot vontak ki az ágazatból. Képgalériánkat ide kattintva tekintheti meg.2013-05-31 17:37:00 1
A baloldalnak mindenről a megszorítás jut eszébeA Fidesz további rezsicsökkentésre és nem áfaemelésre készül, és ezt a szocialisták is jól tudják, de mégis megint hazudnak az embereknek, ahogy tették azt korábban: reggel, meg délben, meg este - reagált  Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője Mesterházy Attila szocialista pártelnök pénteki közleményére.2013-05-31 17:01:00 0
Kapcsolati erőszak lehet az új Btk.-tényállás neveHáztartáson belüli helyett kapcsolati erőszaknak nevezhetik a július 1-jén életbe lépő büntető törvénykönyv (Btk.) új tényállását, amelynek szabályozása alá eshetnek azok a kapcsolatok is, amelyeknél az együttélés nem bizonyítható, de a párnak közös gyermeke született.2013-05-31 16:48:00 0
Megkezdődött az MJVSZ közgyűlése KecskemétenA hivatalos megnyitó után zárt üléssel folytatódott pénteken a Megyei jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) éves közgyűlése Kecskeméten.2013-05-31 16:37:00 0
Orbán Viktor miniszterelnök WHO-díjat kapottOrbán Viktor miniszterelnök a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért megkapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.2013-05-31 16:34:00 0
Folytatjuk az együttműködést a Benelux-országokkalA Magyarország és Belgium közötti kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről, elmélyítéséről és a Benelux-térség, valamint a visegrádi országok közötti együttműködésről is tárgyalt Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben, ahol Didier Reynders, a belga diplomácia vezetője fogadta munkaebéden.2013-05-31 16:34:00 0
Az uniós támogatásokról tárgyalt a Roma Koordinációs TanácsAjánlásokat fogalmazott meg az Európai Unió 2014-2020 közötti támogatási időszakára készülő tervezetről, és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia végrehajtásának intézkedési terveiről is tárgyalt pénteken a Roma Koordinációs Tanács, amelynek elnöki feladatait Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára látta el - tájékoztatta közleményében az államtitkárság az MTI-t.2013-05-31 16:06:00 0
Az államtitkárságnak tiszta és átlátható adatai vannakSzócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy pénteki, budapesti konferencián arról beszélt, hogy a gazdasági válság miatt az egészségügyi rendszer működőképességének megtartásához újfajta forrásteremtési technikákat kellett kitalálni.2013-05-31 15:49:00 0
Századvég: kitartó Fidesz fölényA Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az elmúlt hónapokban nem változott jelentősen a pártok támogatottsága, a Fidesz változatlanul őrzi vezető pozícióját mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.2013-05-31 15:40:00 0
Patay Vilmos lett a Hangya Együttműködés elnökeBudapesten tartotta a Hangya Együttműködés országos agrárszövetkezeti érdekképviselet éves közgyűlését. A csütörtöki rendezvényen a szervezet a 2012. évi beszámoló elfogadásán túl új vezetést is választott; az elnök Patay Vilmos országgyűlési képviselő lett. A megválasztott elnök a fidesz.hu-nak hangsúlyozta, egyik legfontosabb céljuk egy új üzleti központ kialakítása.2013-05-31 15:30:00 0
Gulyás: Köszönöm az észrevételeketTöbb civil szervezet sérelmezte a választási eljárási törvény módosításának a választójogból való bíróság általi kizárásra vonatkozó szabályait. Fontos jogállami garancia, hogy a választójogból való kizárásról csak bíróság jogerős ítélete rendelkezhet. Ezt a benyújtott tervezet is egyértelművé teszi - írja pénteki közleményében Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője.2013-05-31 14:32:00 0
Emmi: a tárca nem enged a rendzavaróknakAz emberi erőforrások minisztere arra utasította az oktatásért felelős államtitkárokat, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak. A tárca ezt azután közölte pénteken az MTI-vel, hogy  a Hallgatói Hálózat tagjainak egy csoportja "erőszakos módon berontott" a minisztérium Szalay utcai épületébe, megzavarva az ott dolgozók munkáját.2013-05-31 14:21:00 0
Bajnai megint a HaHával végezteti el a piszkos munkátA Bajnai-gárda ismét bebizonyította, hogy nem okoz nekik gondot egy kis erőszakos randalírozás, vagy éppen épületek elfoglalása - reagált a HaHa pénteki akciójára Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-05-31 13:56:00 1
"A magyar-román viszony nem nulla összegű játszma"Magyarország nem nulla összegű játszmaként, hanem kölcsönös előnyöket hordozó területként tekint a magyar-román kisebbségi, nemzetpolitikai viszonyra - jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek Bukarestben, miután a román külügyminisztérium és a parlament tisztségviselőivel tárgyalt pénteken.2013-05-31 13:43:00 0
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány Bridgestone-nalStratégiai megállapodást írt alá a kormány pénteken a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-vel, amely június 7-én teszi le új gyártócsarnokának alapkövét a tatabányai ipari parkban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.2013-05-31 12:46:00 0
Navracsics: A minisztérium sokkal versenyképesebb, mint elődeiA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az elmúlt három évben megvalósította a kormány által meghatározott szakpolitikai reformokat, a következő egy évben a finomhangolás, a rendszer "bejáratása" lesz a feladat - jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a tárca hároméves teljesítményét értékelő sajtótájékoztatóján.2013-05-31 12:20:00 1
Új uniós civil szervezet az emberkereskedelem visszaszorításáraAz EU Emberkereskedelem Elleni Civil Társadalmi Platformjának nyitóülésén vett részt ma délelőtt Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő. Járóka a találkozón elmondott beszédében a romák fokozott sebezhetőségére, az emberkereskedelem elleni irányelv átültetésének szükségességére, valamint a tagállamok előtt álló további kihívásokra hívta fel a figyelmet - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája, pénteken.2013-05-31 12:05:00 0
Halász: A kultúra rendszere átlátható szerkezetben működikA Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az alaptörvényben lefektetettek alapján is élen járhat abban, hogy betöltse a magyar művészeti, kulturális közösség önigazgatói szerepét - mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár az akadémia pénteki közgyűlését megnyitó beszédében Budapesten.2013-05-31 12:00:00 0
Hétmilliárdos hulladéklerakó-telep rekultiváció SzabolcsbanHétmilliárd forintból 108 régi hulladéklerakó-telep rekultivációja, természeti környezetének helyreállítása kezdődött meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a megyei önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón Nyíregyházán pénteken.2013-05-31 11:50:00 0
Jól halad a közfoglalkoztatási célok teljesítéseJól halad a kormány az idei évre vállalt 300 ezer ember közfoglalkoztatásának teljesítésével, idén május 20-ig több mint 235 ezer ember dolgozott legalább egy startmunka programban - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy Pintér Sándor belügyminiszter előző nap arról beszélt: a közfoglalkoztatottak bevonásával folytatják az árvízvédelmi fejlesztéseket.2013-05-31 10:47:00 0
Magyarul is megjelenik az Orbán Viktorról írt lengyel könyvMagyarul is megjelenik Igor Janke lengyel újságíró, szerkesztő, politikai kommentátor Orbán Viktor miniszterelnökről írott könyve.2013-05-31 10:06:00 0
Jó tanácsok Brüsszelből2013-05-31 09:37:00 0
Laborc: elhárították2013-05-31 09:32:00 0
Sikerócsárlók2013-05-31 09:19:00 0
Czerván: Erkölcsi kötelesség a kárenyhítés300 millió forintot különített el a Vidékfejlesztési Minisztérium a Hajdú-Bét-ügyben károsult libatenyésztők megsegítésére. A tárca államtitkára Az Este című műsorban beszélt a részletekről.2013-05-31 09:03:00 1
Giró-Szász: Végre egyértelműen értékelték a magyar gazdaságpolitikátAz Európai Bizottság végre egyértelműen értékelte a magyar kormány gazdaságpolitikáját, így megszüntetik a tizedik éve tartó túlzottdeficit-eljárást; a jelentésnek két része van: az egyik „reálisan, matekon alapul”, a másik azonban „kevésbé objektív, politikai” – állapította meg Giró-Szász András a Duna Közbeszéd című csütörtöki műsorában.2013-05-31 09:01:00 1
Navracsics: Magyarország a fordulat küszöbén állMagyarország a fordulat küszöbén van - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a kormányzás eddigi három évét értékelve az M1 Ma reggel című műsorában. A politikus kiemelte: a közigazgatási reformmal egy olyan központosított és hatékony intézményrendszert alakítottak ki, amely segíteni tudja a vállalkozásokat és a gazdasági növekedést.2013-05-31 08:56:00 1
Megújult Üllő városközpontjaMegújult Üllő városközpontja, csaknem kilencszázmillió forintot költöttek a rehabilitációra, egyebek mellett a polgármesteri hivatal modernizálására és egy sétálóutca kialakítására - közölte a Pest megyei település alpolgármestere.2013-05-31 08:40:00 0