Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Stratégiai megállapodást köt a kormány és a BridgestoneStratégiai megállapodást köt ma a kormány és a Bridgestone japán gumiabroncsgyártó vállalattal a Parlamentben.2013-05-31 08:35:00 0
Újabb stratégiai megállapodásokat köt a kormányÚjabb négy magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint.2013-05-31 08:29:00 0
Észak-európai nagykövetekkel tárgyalt Szijjártó PéterA külügyi és külgazdasági államtitkár szerint a Magyarországra érkező tőkebefektetések mértéke bizonyítja, hogy a kormány helyes döntést hozott, amikor célul tűzte ki, hogy hazánk Európa termelési központjává váljon.2013-05-31 08:18:00 0
Közös felelősségünk Európa jövőjeA Lisszaboni Szerződésnek megfelelően az Európai Unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet folytat az egyházakkal és vallási szervezetekkel. A dialógus ez évi legmagasabb szintű találkozója a mai napon az Európai Bizottság szervezésében valósult meg. Az Európai Bizottságot José Manuel Barroso elnök, az Európai Tanácsot Herman Van Rompuy elnök, az Európai Parlamentet pedig a témáért felelős alelnöke, Surján László kereszténydemokrata politikus képviselte.2013-05-31 08:13:00 0
15-20 évre szóló trendekkel foglalkoznakKözép-Európa migrációs és demográfiai helyzetéről tartott konferenciát Ráckevén az Európai Ötletek Hálózata (EIN) szakmai munkacsoportja csütörtökön.2013-05-31 08:10:00 0
Cséfalvay: Ez mintegy 500 millió forint pluszpénzt jelenthetAz EU-országok versenyképességi ügyekben illetékes tárcavezetői az Európai Parlament (EP) ellenvéleményének dacára kiálltak azon kompromisszum mellett, amelyet tavaly októberben Luxembourgban, nem kis részben magyar ösztönzésre kötöttek a kutatási költségelszámolások egyszerűsítése, illetve a kutatók uniós fizetéskiegészítése ügyében - közölte magyar újságírókkal a tanácskozás után Cséfalvay Zoltán.2013-05-30 19:47:00 0
Bajnai Gordon nem tisztázta magátBajnai Gordon országjáró körútjának egyetlen értelme az lett volna, ha tisztázza magát a Hajdú-Bét ügyben, és bocsánatot kér a magyar emberektől, amiért a baloldal kisemmizte őket, veszélybe sodorta megélhetésüket és otthonukat - írta közleményében a Fidesz Sajtóiroda.2013-05-30 19:16:00 0
A magyar gazdaság a kijelölt célok mentén fejlődikTojástartógyárat épít a Jász-Plasztik Kft. Nagyrédén 1,9 milliárd forintos beruházással, amelynek alapkövét csütörtökön helyezték el.  Az ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az újabb és újabb beruházások azt jelzik, hogy a magyar gazdaság a 2010-ben kijelölt kormányzati célok mentén fejlődik.2013-05-30 19:00:00 0
Pintér: Jó irányba indultunk elA belügyi tárca eddigi munkáját értékelte Pintér Sándor miniszter a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának második, közös biztonságunk című eseményén Miskolcon csütörtökön. Képgaléria megtekinthető itt.2013-05-30 18:32:00 1
300 milliós támogatást kapnak az agrártárcától a Hajdú-Bét károsultakMintegy 300 millió forintos támogatást nyújt saját forrásaiból a Hajdú-Bét károsult gazdálkodóinak a Vidékfejlesztési Minisztérium - jelentette be Czerván György, a tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.2013-05-30 17:24:00 0
A Xanga csoport fejleszti az ipari parkot DebrecenbenMintegy 2,2 milliárd forint befektetéssel különféle ipari technológiák befogadására alkalmas üzemet épít a debreceni határ úti ipari parkban a Xanga cégcsoporthoz tartozó DIP Invest Kft. A csaknem 16 ezer négyzetméteres ipari komplexum alapkövét Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Herdon István, a Xanga csoport vezérigazgatója helyezte el csütörtökön.2013-05-30 17:20:00 0
Selmeczi: Cinikus Bajnai állításaMár eddig is túl nagy árat kellett fizetni a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által okozott károkért, ezért „az emberek és mi sem kérünk többet belőlük – fogalmazott Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, csütörtöki sajtótájékoztatóján.2013-05-30 16:09:00 1
Orbán: A gáz és az áram ára ősszel ismét csökkenhetAz ősszel ismét csökkenteni akarja a kormány a gáz és az áram árát - mondta a kormányfő csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorának.2013-05-30 16:03:00 1
Kocsis: A számok magukért beszélnekAz eredmények és a számok tükrében bebizonyosodott, hogy a magyar emberek jól tették, hogy 2010-ben nemet mondtak a baloldal veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikájára – hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté az elmúlt időszak kedvező híreire reagálva.2013-05-30 15:59:00 1
Párizsban tárgyalt Prőhle GergelyA magyarországi befektetési környezetről és lehetőségekről, egy leendő magyar művészeti kiállításról és a franciaországi értékviták hatásáról tárgyalt csütörtökön Párizsban a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára.2013-05-30 15:46:00 0
Giró-Szász: A magyar kormány célja egyértelműNem lesz választási költségvetés, de nem azért mert az EU 3 százalékos hiánycélja az etalon, hanem azért mert a magyar kormány világossá tette, hogy az államadósság folyamatos leépítésére törekszik és a magyar gazdaságpolitika álláspontja szerint 2,8 százalék alatt kell lenni GDP-arányosan az államháztartási hiánynak ahhoz, hogy folyamatosan csökkenjen a magyar államadósság – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön a Ma reggelben.2013-05-30 15:35:00 1
Szijjártó: Folytatni kell a keleti nyitás politikájátA következő években is folytatni kell a keleti nyitás politikáját, mert az eddigi eredmények mutatják, a kormány helyesen döntött, amikor a gazdasági növekedés előtt álló keleti országokkal fűzte szorosabbra az együttműködést.2013-05-30 14:40:00 0
Győri: Bűnbakkeresés lehet a válság következményeA válság veszélyes következménye, hogy elkezdődött az unióban egy "kicsit bűnbakkereső, kicsit egymást vádló, olcsó politikai közbeszéd" - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.2013-05-30 13:38:00 0
A baloldal az emberek zsebéből mindig kivettA magyar emberek 2004 és 2010 között fizették az árát a Gyurcsány-Bajnai-kormány veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikájának, amely az emberek zsebéből mindig csak kivett, és be csak a saját zsebébe tett. Nyolcéves kormányzásuk alatt 2300 milliárd forintot vettek ki a magyar emberek zsebéből, fizetésük felét elvették, másik felét elvitte a rezsi - írja csütörtöki közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.2013-05-30 13:03:00 0
"Ezt az életpályát a biztonságnak kell jellemeznie"Soha nem álltunk még ilyen közel a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a pedagógusnap alkalmából tartott ünnepi köszöntőjében, Budapesten.2013-05-30 12:53:00 0
Czomba: Hatékonyak a kormányzati eszközökCzomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a Ma reggelben elmondta, hogy Magyarországon kívül nem nagyon tudunk olyan uniós országot mondani, ahol manapság nő a foglalkoztatás, csökken a munkanélküliség és kiengedik a túlzottdeficit-eljárás alól. Az államtitkár kitért arra, hogy most már úgy nő a foglalkoztatás, hogy közben csökken a munkanélküliség.2013-05-30 12:26:00 1
Két új köztéri szobrot kap SopronKét új köztéri szobor felállítását szavazta meg egyhangúlag csütörtöki ülésén Sopron közgyűlése: az egyik alkotás gróf Bánffy Miklós államférfinak, polihisztornak, a másik gróf Klebelsberg Kuno egykori oktatási miniszternek állít emléket.2013-05-30 11:32:00 0
Kivásárolta a Veolia-csatornamű érdekeltségét SalgótarjánSalgótarján önkormányzata kivásárolta a francia Veolia leányvállalatának, a KEST-SCS Kft.-nek a Salgótarjáni Csatornamű Kft.-ben lévő 10,4 százalékos tulajdonrészét. Az erről szóló döntést csütörtöki ülésén hozta meg a testület, az adás-vételi szerződést a közgyűlés szünetében írták alá – értesült az MTI. A helyi csatornavállalat ezzel teljesen az önkormányzat tulajdonába került.2013-05-30 11:28:00 0
José María Aznar: Magyarország jelentős sikert ért elAz Európai Unió legfontosabb céljainak a béke és a jólét biztosításának kell lennie, és ezeket mindig szem előtt kell tartania - mondta José María Aznar volt spanyol miniszterelnök csütörtökön Budapesten.2013-05-30 11:05:00 0
"Magyarországot kihúztuk abból a gödörből, ahova a szocialisták lökték"Nem lehet elvitatni kormánytól, hogy megmozdította, és "kihúzta a napfényre" az országot abból a gödörből, amelybe a szocialisták lökték – jelentette ki Orbán Viktor a Fókuszban a nemzeti érdek – A magyar modell az átalakuló Európában című konferencián, csütörtökön. Képgalériánk megtekinthető itt.2013-05-30 10:37:00 1
Navigare necesse est2013-05-30 09:49:00 0
Kiszervezők kontra engedetlen beszervezők2013-05-30 09:48:00 0
Hiány, végre túlzás nélkül2013-05-30 09:40:00 0
Bajnai, a bombabiztos balsiker2013-05-30 09:40:00 0
ElismerésTegnaptól eggyel kevesebb zsarolási eszközzel élhet az Európai Bizottság Magyarországgal szemben. Az uniós döntéshozók „ítélete szerint” (forrás: Financial Times) öt ország kapta vissza a viszonylagos pénzügyi függetlenségét: hazánk mellett Lettország, Litvánia, Románia és Olaszország. Ellenük szűnik meg az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás, amely kizárólag Magyarország esetében járt a felzárkózási alapok egy részének felfüggesztésével, noha a pénzügyi mutatók alapján ezt nem érdemeltük meg, vagy ha igen, akkor nem egyedüliként kellett volna mindezt elszenvednünk.2013-05-30 09:36:00 0
A kormány továbbra is elkötelezett a 2,7 százalékos hiány mellettA szerdai kormányülésen az a döntés született, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyeztessen a reklámszövetséggel a reklámadó bevezetéséről - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 Az Este című műsorában.2013-05-30 09:15:00 1
Törvénytelenül zárták el a vizet a Lyukó-völgybenA miskolci polgármester szerint hétfőn törvénytelenül zárt ki a vízszolgáltatásból több családot a Miskolchoz tartozó Lyukó-völgyi kertszövetkezet. Kriza Ákos álláspontja szerint lakossági fogyasztókat csak a víziközmű törvény szigorú szabályai szerint lehet a vízfogyasztásban korlátozni, vagy abból kizárni. A politikus ezt szerdán közleményben tudatta az MTI-vel.2013-05-29 18:46:00 0
Privatizáció helyett az állami vagyon gyarapítása a célPrivatizáció helyett a kormány célja tovább erősíteni az állam tulajdonosi pozícióit a stratégiai ágazatokban – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára szerdán Szolnokon.2013-05-29 18:17:00 0
"Meg kell előzni a radikalizmus terjedését a társadalomban"Martonyi János külügyminiszter és Lamberto Zannier, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkára egyetért abban, hogy az EBESZ hamarosan megválasztandó új kisebbségi főbiztosa sokat tehet a kisebbségek problémáinak megfelelő orvoslásáért, valamint azért, hogy az ügyre felhívja a figyelmet - közölte a Külügyminisztérium a két politikus szerdai megbeszéléséről beszámolva az MTI-vel.2013-05-29 18:15:00 0
"Ez mindannyiunk sikere"Az Európai Bizottság elismerte a magyar emberek teljesítményét, melynek révén hazánk felállhat arról a szégyenpadról, ahová 2004-től kezdődően a Gyurcsány-Bajnai - kormányok ültették - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Puskás Imre, az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke arra reagálva, hogy az Európai Bizottság javasolta az uniós tagállami kormányokat képviselő tanácsnak a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.2013-05-29 16:47:00 1
Varga: Az igazi cél az adósság csökkentéseA kormány elsősorban nem azért akarta az államháztartás hiányát csökkenteni, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, hanem mert  meggyőződése, hogy az adósságot csökkenteni kell, és arra kell törekedni, hogy az ország képes legyen finanszírozni magát - mondta Varga Mihály szerdán sajtótájékoztatón.2013-05-29 16:22:00 0
"A vidék egy komoly értéket képviselő kulturális tér"Újszerű eszközökkel, különleges programokkal mutatja be a vidéki életmódot, a magyar kulturális és szellemi örökséget a Vidékjáró programsorozat, amely ebben az évben 16 tematikus nap köré szerveződve hagyományőrző civil szervezetek és stratégiai partnereik összefogásában valósul meg.2013-05-29 15:24:00 0
V. Németh: Elkezdődött a tervek kidolgozásaElkezdődött a 2014-2020-as európai uniós programozási időszak stratégiai tervdokumentumainak, az ágazati stratégiák és a hatástanulmányok kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) és a tárca háttérintézményeiben - mondta V. Németh Zsolt, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.2013-05-29 15:20:00 0
Túlzottdeficit-eljárás: a bejelentés Magyarország és a magyar polgárok sikereA Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözli az Európai Bizottság mai bejelentését. A mai döntés igazolja a magyar kormány és a magyar polgárok által az államháztartás konszolidációja érdekében az elmúlt években megtett erőfeszítéseket. Magyarország költségvetési hiánya az Európai Unióba való 2004-es belépését követően először stabilizálódik tartósan 3% alatti szinten. Magyarország így lekerül arról a szégyenpadról, ahová a Gyurcsány-Bajnai-kormányok juttatták. Ez Magyarország és a magyar polgárok sikere.2013-05-29 14:57:00 0
Túlzottdeficit-eljárás: a bejelentés Magyarország és a magyar polgárok sikereA Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözli az Európai Bizottság mai bejelentését. A mai döntés igazolja a magyar kormány és a magyar polgárok által az államháztartás konszolidációja érdekében az elmúlt években megtett erőfeszítéseket. Magyarország költségvetési hiánya az Európai Unióba való 2004-es belépését követően először stabilizálódik tartósan 3% alatti szinten. Magyarország így lekerül arról a szégyenpadról, ahová a Gyurcsány-Bajnai-kormányok juttatták. Ez Magyarország és a magyar polgárok sikere.2013-05-29 14:53:00 0
Tarlós: Elkészült a Margitsziget fejlesztési koncepciójaA főváros rendelkezni akar a saját tulajdonával, elkészült a Margitsziget fejlesztési koncepciója, a sziget bevételei pedig a fővárost illetik, ha már a XIII. kerület „ismeretlen célokra” éli fel ezt a pénzt – jelentette ki Tarlós István főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján.2013-05-29 14:50:00 0
"A szőlészet-borászat Magyarország vezető ágazata"Átadták szerdán Szekszárdon a Fritz Pince összesen 800 millió forintos beruházással elkészült borászati és vendéglátó létesítményeit, a komplexumot Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára avatta fel.2013-05-29 14:35:00 0
A túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja az EUA Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának az Európai Bizottság - derül ki a brüsszeli testület által a pénzügyminiszterek tanácsa számára megfogalmazott ajánlásból, amelyet szerdán tett közzé az Európai Bizottság.2013-05-29 14:23:00 0
Újabb elismerés a magyar emberek teljesítményénekÚjabb elismerés érkezett Magyarországnak és a magyar emberek teljesítményének. Az OECD ma felülvizsgálta előrejelzését és a korábbinál nagyobb gazdasági teljesítményt becsül hazánknak mind az idei évre, mind pedig 2014-re - írja szerdai közleményében Puskás Imre, az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke.2013-05-29 14:02:00 0
Felnőttképzési központ alakult KecskemétenRegionális felnőttképzési központ alakult Kecskeméten a Pécsi Tudományegyetem részvételével - jelentette be az egyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának dékánja szerdán Kecskeméten sajtótájékoztatón.2013-05-29 13:45:00 0
NGM: kedvezően változtak az adatokA Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemeli, hogy kedvezően változtak mind a foglalkoztatási, mind a munkanélküliségi adatok.2013-05-29 13:27:00 0
A kormány mindig fellépett az antiszemita jelenségek ellenA magyar kormánynak az antiszemita jelenségek elleni munkájáról beszélt az MTI-nek szerdán Jeruzsálemben Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki az antiszemitizmus elleni harc világfóruma negyedik konferenciáján a magyar küldöttséget vezeti.2013-05-29 11:41:00 0
Nem lehet elvitatni a magyar emberek teljesítményétÚjabb megerősítést kaptunk arról, hogy az a gazdaságpolitika - amelynek a magyar emberek többsége még 2010-ben bizalmat szavazott - helyes, jól működik, eredményeket produkál – mondta Selmeczi Gabriella a legfrissebb foglalkoztatottsági adatok és a tőkebeáramlás kapcsán.2013-05-29 11:32:00 1
Energetikai korszerűsítés a nyíregyházi megyeházánUniós és hazai forrásból mintegy 170 millió forintot fordítanak a megyeháza épületének energetikai korszerűsítésére Nyíregyházán.2013-05-29 11:32:00 0
Konferencia a határon túli magyarság szellemi örökségérőlA Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről, a nemzetpolitika feladatáról és a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka programjáról is szó volt a határon túli magyarság szellemi örökségének megőrzéséről rendezett szerdai budapesti konferencián.2013-05-29 11:30:00 0
Közös honlapon jelennek meg a pécsi konferenciaturizmus szereplőiKözös honlapon, egységesen jelennek meg a jövőben a pécsi konferenciaturizmus szereplői - jelentették be az érintettek sajtótájékoztatón szerdán Pécsen.2013-05-29 11:22:00 0
Tizenkét közterületi elnevezés változik a fővárosbanTizenkét közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.2013-05-29 11:17:00 0
Martonyi: Meg kell előzni a radikalizmus terjedésétA terrorizmus az egyik legkomolyabb biztonságpolitikai kihívás, az ellene való harc és a radikalizmus megelőzése fontos feladata az országoknak - mondta Martonyi János külügyminiszter a terrorizmus megelőzéséről tartott nemzetközi konferencián szerdán, Budapesten.2013-05-29 10:50:00 0
"A mi barátságunk erős alapokon nyugszik"Az, amikor egy vállalat és egy kormány is hosszú távon gondolkodik, a célkitűzéseik egybeesnek, ritka pillanat, és most ennek vagyunk tanúi - hangsúlyozta Orbán Viktor szerdán, a Hankook cég vezetőivel folytatott megbeszélését követően. Bővíti magyarországi üzemét a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyártó cég - jelentette be Szu Szung Hva, a vállalat globális vezérigazgatója. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.2013-05-29 10:27:00 1
Többen dolgoznak, csökkent a munkanélküliségAz idén február-áprilisban 58 ezerrel, 3 millió 869 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az állástalanok aránya egy év alatt 0,5 százalékponttal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.2013-05-29 10:05:00 0
Kevés, de minőségi2013-05-29 09:35:00 0
Fent és lent2013-05-29 09:12:00 0
Századvég: a jelenlegi kormány jobban teljesítLényegesen jobban teljesít Orbán Viktor jelenlegi kormánya, mint a korábbi szocialista–szabad demokrata kormányok – ez derül ki a Századvég elemzéséből.2013-05-29 09:01:00 0
Felhívják a figyelmet a diktatúrák igazságtalanságairaAz Országgyűlés szerdai, e heti utolsó ülésnapján szinte kizárólag korábban tárgyalni kezdett előterjesztések részletes vitáit bonyolítja le, így a képviselők egyebek mellett ismét felhívhatják a figyelmet a különböző diktatúrák igazságtalanságaira.2013-05-29 08:41:00 0
Bajnai elvitatja a magyar emberek teljesítményétBajnai Gordon ma is egész más csapatban focizik, mint ahol az emberek. Ahelyett, hogy  a magyar emberek mellé állna, elvitatja kemény  munkájuk teljesítményét - fogalmaz közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-05-29 08:34:00 0
"Látványos hangulatváltozás érzékelhető a két ország között"A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára üdvözölte, hogy az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága hétfőn úgy döntött, napirenden tartja a felvidéki magyar állampolgárok jogfosztásával, illetve a Benes-dekrétumok sérthetetlenségével kapcsolatos beadványokat, mint mondta: remélhetőleg sikerül a felvidéki magyarok szempontjából megnyugtatóan rendezni ezeket a kérdéseket. A politikus arról is beszélt, hogy júniusban lehet a közös magyar-szerb államfői főhajtás.2013-05-29 08:25:00 0
A kormány segíti a továbbfoglalkoztatástA kormány segíti a Magyar Honvédségtől kikerülők továbbfoglalkoztatását. Az erről szóló együttműködési megállapodást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden írta alá Budapesten.2013-05-29 08:21:00 0
Javítják magyar befektetési ajánlásukat2013-05-29 08:17:00 0
Varga: Nem készül jövőre választási költségvetésHa szerdán döntés születik Brüsszelben a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről, akkor nagy az esélye, hogy a zárolásokon kívül nem lesz szükség további egyenlegjavító intézkedésekre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.2013-05-29 08:13:00 0
Varga: Elég lehet a költségvetési zárolásVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint ha szerdán döntés születik Brüsszelben a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről, akkor nagy az esélye annak, hogy a költségvetési zárolásokon kívül nem lesz szükség további egyenlegjavító intézkedésekre.2013-05-28 18:40:00 0
Magas rangú német érdemrendet kapott Balog ZoltánA kisebbségek és az emberi jogok védelme terén végzett tevékenysége elismeréseként magas rangú német érdemrendet vehetett át kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.2013-05-28 18:37:00 0
Magyar-román egyeztetés a kisebbségek helyzetérőlSemjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden hivatalában fogadta Cristian David külhoni románokért felelős minisztert - tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.2013-05-28 18:13:00 0
Újabb beruházási lehetőségekről egyeztetett Varga MihályA kölcsönös együttműködés elmélyítéséről és további beruházások lehetőségéről egyeztetett kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Toshihiro Suzukival, a Suzuki Motor Corporation alelnökével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).2013-05-28 16:54:00 0
Bajnai bár 10 évvel ezelőtt lett volna ilyen tettre készBajnai Gordon bár akkor lett volna ilyen tettre kész és dinamikus, amikor a kisemmizett Hajdú-Bétes gazdáknak lett volna szüksége válaszlépésre, de egyenes beszéd helyett, ma is csak fenyegetni tud - írja keddi közleményében Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.2013-05-28 16:38:00 0
Társadalmi vita a nemzeti szűrőprogramokrólTársadalmi vitát tartanak az egészségügyi államtitkárság által bevezetni kívánt nemzeti szűrőprogramokról - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten újságíróknak.2013-05-28 15:35:00 0
Kijevben tárgyalt Latorcai CsabaA Magyarországon élő nemzetiségek kulturális autonómiája kiterjesztésnek új lehetőségeit ismertette kijevi tárgyalásain Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.2013-05-28 15:18:00 0
Németh: Jó esély van a megállapodásraNagyon hangsúlyosan fog megjeleni a magyar diplomáciában a külhoni magyarok életét befolyásoló négy téma: az állampolgárság, a területi közigazgatás, a nyelvi jogok és a szimbólumhasználat, valamint az oktatás kérdése - közölte a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) külügyi és jogi szakbizottságának ülése után kedden Budapesten sajtótájékoztatón.2013-05-28 14:07:00 0
"A hazai módszereket már több európai ország is átvette"Már látszanak az eredményei az új szemléletű felzárkózási politikának – mondta kedden a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában Kovács Zoltán.2013-05-28 13:55:00 0
Rekordot döntött a tőkebeáramlásMagyarország a működő tőke vonzásában minden eddiginél jobb teljesítményt mutatott 2012-ben, hazánkba még egy évben sem érkezett ennyi működő tőke, mint tavaly – jelentette ki Puskás Imre keddi sajtótájékoztatóján.2013-05-28 13:38:00 1
Magyar-macedón gazdasági akciótervben állapodtak megHatpontos, magyar-macedón gazdasági együttműködési akciótervben állapodott meg kedden a Szkopjéban tárgyaló Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Valon Szaracsini macedón gazdasági miniszterrel.2013-05-28 12:57:00 0
Együttműködést kötött az iparkamara és az ORÖEgyüttműködési megállapodást kötött Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke kedden Budapesten. Ennek célja, hogy az MKIK bevonja a foglalkoztatást, a vállalkozások üzleti környezetét érintő, valamint az oktatás és szakképzés területén jelentkező irányító, szervező és képző feladatainak ellátásába az ORÖ szakértőit, képviselőit.2013-05-28 12:50:00 0
Czomba: A kormány nagy hangsúlyt fektet a szakképzésreMegnyílt a Mach-Tech gépipari és az IndustriAutomation ipari automatizálási nemzetközi szakkiállítás az Ipar Napjai 2013 rendezvény keretében kedden a Budapesti Vásárközpontban.2013-05-28 12:43:00 0
Egymilliárd forinttal segített a kormány a Győr környéki településeknekKara Ákos országgyűlési képviselő (Fidesz) Győr környéki választókerületében 31 ötezer fő alatti település adósságát teljesen átvállalta a magyar kormány, mely összesen közel egy milliárd forintot jelent.2013-05-28 12:08:00 0
Pintér: Javult a közbiztonság MagyarországonEredményesebb volt a rendőrség az elmúlt egy évben, amit az is mutat, hogy mind az emberölések, mind pedig közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, míg a felderített esetek száma nőtt - mondta Pintér Sándor kedden, Budapesten.2013-05-28 11:58:00 0
Sokan szabadultak ki az adósságcsapdábólA kormány az emberek jelentős részét kiszabadította az adósságcsapdából - mutatott rá Puskás Imre napirend előtti felszólalásában a Pralamentben.2013-05-28 11:46:00 0
Zsigó: Az Eurostat-jelentés visszaigazolás a kormány számáraAz Eurostat jelentéséből kiderül, hogy a magyar embereknek nagy szükségük volt arra, hogy a kormány a rezsicsökkentés mellé álljon – fogalmazott Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője emellett beszélt a segélyezési rendszer egyszerűsödéséről, valamint Korózs Lajos szavaira reagálva elmondta azt is, ízléstelennek tartja a szociális temetéssel kapcsolatos kijelentéseit.2013-05-28 11:51:00 1
Macedóniában tárgyal Szijjártó PéterA macedón kormányfővel és gazdasági miniszterrel tárgyalt hétfőn a balkáni országba látogató Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a magyar-macedón gazdasági vegyes bizottság társelnöke.2013-05-28 11:12:00 0
Orbán Viktor - azonnali kérdések, 2013. május 27.2013-05-28 10:43:00 0
"Kerüljön előtérbe a hosszú távú fejlődés"A jövőben a szakmai szempontok mellett a hulladékgazdálkodási szolgáltatás biztonsága és minősége is hangsúlyos szerepet kap a szolgáltató kiválasztásánál és ehhez segítséget is kapnak az önkormányzatok - hangsúlyozta a környezetügyért felelős államtitkár a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslat keddi általános vitájában.2013-05-28 10:34:00 0
Óriási magyar siker Brüsszelben"Az egyértelmű szakmai érvek sem voltak elegendőek ahhoz, hogy nyílt ülésen kerüljön megtárgyalásra a Benes-dekrétumok egy része ellen benyújtott petíció. A dokumentum eddigi uniós vizsgálata ugyanakkor rávilágít arra, hogy az ügy további vizsgálata szükségszerű és elengedhetetlen. Ezért azt javasoltam, hogy vonjuk be az Európai Parlament jogi szakbizottságait is, amit a bizottsági tagok többsége támogatott" - fogalmazott Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő az ülés után.2013-05-28 10:19:00 0
EU-s kampánytéma lett hazánk2013-05-28 09:00:00 0
Kósa: Bajnai lelkén szárad több tucat család tönkretételeBajnai Gordon irányításával a Wallis módszeresen kifosztotta a Hajdú-Bétet - fogalmazott Kósa Lajos a köztévé Ma reggel című műsorában, kedden.2013-05-28 08:45:00 1
A titok2013-05-28 08:38:00 0
Ígérnek, ígérgetnek2013-05-28 08:31:00 0
Jól halad a vidékfejlesztési támogatások tervezéseMájus végére kell elkészülnie a Vidékfejlesztési Operatív Program első szöveges verziójának - mondta a Napi Gazdaságnak V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.2013-05-28 08:27:00 0
Felújítják Győr legnagyobb nyugdíjasotthonátMintegy 180 millió forintból felújítják Győr legnagyobb bentlakásos nyugdíjasotthonát. A munkálatokra fordított összeget teljes egészében pályázati forrásból teremtette elő az intézmény.2013-05-28 08:26:00 0
Varga: Minden egyenlegjavító lépés számítVarga Mihály szerint minden egyenlegjavító lépés, így a reklámadó is "jól jöhet" a végső értékelésnél, amikor az Európai Bizottság arról dönt szerdán, megszünteti-e a Magyarország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárást.2013-05-28 08:25:00 1
Összevonják az önkormányzati krízissegélyeketJövő év január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást - döntött az Országgyűlés hétfőn.2013-05-28 08:17:00 0
Bármikor választható lesz az árfolyamgátA parlament döntése alapján a jövőben bármikor igényelhető lesz az árfolyamrögzítés, amelyet a nagycsaládosok húszmillió forintnál nagyobb összegű devizahitel esetén is kérelmezhetnek.2013-05-28 08:15:00 0
Napirenden a földtörvényA tavaly júliusban benyújtott új földtörvény részletes vitáját is megtartják az Országgyűlés keddi ülésnapján. A kormány előterjesztését az ősszel kezdte tárgyalni a parlament.2013-05-28 08:13:00 0
A hozzátartozók megalázását is büntetni fogja az új Btk.Hozzátartozó bántalmazása helyett háztartáson belüli erőszaknak nevezik majd a július 1-jén életbe lépő büntető törvénykönyv (Btk.) új tényállását. Azt is büntetni fogják, ha az elkövető megalázza vagy súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját.2013-05-27 19:05:00 0
Döntött a parlament az e-útdíjrólElfogadta a parlament hétfőn a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt. Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július elseje után.2013-05-27 18:33:00 0
"Bajnaista anarchisták" akarták megzavarni a táncrendezvénytSoltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy az Együtt 2014 kitűzőit viselő emberek akarták megzavarni a minisztérium által támogatott, Szabad egy táncra? ...az első lépés egymás felé című programsorozat vasárnapi budapesti rendezvényét.2013-05-27 18:31:00 0
Jövő nyártól elektronikusan vezetik az anyakönyveketJövő júliustól már nem papír alapon, hanem elektronikusan vezetik az anyakönyveket. Ez az állampolgári ügyintézést és az anyakönyvvezetők munkáját is egyszerűsíti.2013-05-27 18:03:00 0
Továbbra is szövetségben a Fidesz és a kisgazdákA Fidesz és a kisgazdák szövetségét értékelte hétfői találkozóján Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke - közölte a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.2013-05-27 18:02:00 0
Rogán Antal csíkszeredai beszédeÉn tudom, hogy a román nemzet erős nemzet, és hiszem, hogy az erdélyi magyarok egyenrangú partnerei akarnak lenni egy erős román nemzetnek, a partnerséghez azonban megbecsülés kell, és akit megbecsülnek, annak a mindenkori politikai érdekektől függetlenül mindig tisztelik őshonos nyelvét, őshonos jelképeit és őshonos hagyományait - hangsúlyozta Rogán Antal, a Fdiesz frakcióvezetője, szombaton az RMDSZ 11. kongresszusát záró csíkszeredai sajtóértekezleten.2013-05-27 16:59:00 0
Magyarországon ma mindenki biztonságban van2010 óta Magyarország 250 milliárd forintot költött árvízi védekezésre, gátak megerősítésére, víztározók építésére – mondta el Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában a Parlament hétfői ülésén.2013-05-27 15:37:00 1
Magyarország júliustól az Eurotransplant teljes jogú tagja leszMagyarország július elsejétől teljes jogú tagja lesz az Eurotransplantnak, az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá Budapesten.2013-05-27 15:32:00 0
Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtérenStratégiai együttműködési megállapodást írt alá a debreceni nemzetközi repülőtéren épülő logisztikai központ vasúti árufuvarozási támogatásáról és vasút-logisztikai kiszolgálásáról hétfőn Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke és Herdon István, a Xanga Csoport elnök-vezérigazgatója.2013-05-27 14:48:00 0
"Mindenkinek megéri belépni az árfolyamgátba"Az árfolyamgát a devizahitelesek hetven százalékának jelenthet segítséget - indokolta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, hogy az árfolyamgát meghosszabbításáról szóló javaslatot házszabálytól való eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés.2013-05-27 14:32:00 1
"Teljes a zavar a baloldalon"Bajnai Gordon úgy gondolja, a magyar embereknek más dolga sincs, mint utána eltakarítani a romokat: amit ő tönkretett, azt mások állítsák helyre, ahol ő kárt okozott, ott kártalanítson az állam - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfői napirend előtti felszólalásában.2013-05-27 14:14:00 0
Többletforrás jut falumegújításraNégymilliárd forint többletforrást biztosít a vidékfejlesztési tárca a Leader (vidékfejlesztési) helyi akciócsoportoknak a falumegújítási és -fejlesztési, valamint a vidéki örökség megőrzését szolgáló pályázatok finanszírozásra - közölte a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2013-05-27 13:50:00 0
Újabb segítséget kapnak a devizahitelesekAz Országgyűlés hétfőn végszavaz arról a javaslatról, amely hatályon kívül helyezni indítványozza az árfolyamgát igénybevételének kezdeményezésére megszabott 2013. május 31-i határidőt - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. A kormánypárti képviselő ugyanitt beszélt arról is, hogy a parlament hétfőn szavaz annak az előterjesztésnek a módosító javaslatairól, amely a PB-gázpalackok díjának tízszázalékos csökkentését tartalmazza.2013-05-27 13:40:00 0
Balog: Aktív részvétel kell a felzárkózáshozAz érintettek aktív részvétele nélkül reménytelen a társadalmi felzárkózás - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Európában élő romák helyzetével foglalkozó nemzetközi szemináriumon hétfőn Budapesten. A miniszter számos, főleg oktatási tervet ismertetett.2013-05-27 13:20:00 0
Pelczné: Az EP zárt ülése indokolatlan és szükségtelenZárt ülésen tárgyalja hétfőn az Európai Parlament petíciós bizottsága a szlovák állampolgársági törvényről és a Benes-dekrétumokat megerősítő pozsonyi parlamenti határozatról szóló beadványt.2013-05-27 13:19:00 0
Régi bűnnek messzire ér az árnyékaÁllami légiszállító flotta megteremtésén dolgozik a kormány. A flotta előreláthatóan háromtagú lesz, és pótolja majd a hamarosan kiöregedő An–26-os „Ancsákat” – mondta a Magyar Hírlapnak Hende Csaba. A honvédelmi miniszter szerint nemzeti érdekről van szó, „képzeljünk el egy, a líbiaihoz hasonló konfliktust, amikor honfitársainkat az utolsó pillanatban mentették ki egy Malév-géppel. Ma csak a szállítógépeket tudnánk bevetni ilyen célra, ráadásul a NATO-ra nem alapozhatunk, mert a tagállamoknak a saját polgáraik biztonsága az elsődleges.”2013-05-27 09:49:00 0
Nagytemplom, kis kórus2013-05-27 09:36:00 0
Kövér: Eldurvult a képviselők stílusaNemcsak a parlamentben, a közbeszédben is eldurvult a képviselők stílusa, miközben képmutató szónoklatok hangzanak el az emberi méltóság tiszteletéről - jelentette ki a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban az Országgyűlés elnöke.2013-05-27 09:31:00 0
Túlzottdemokrácia-eljárás2013-05-27 09:31:00 0
Egy politikai zombi hálája2013-05-27 09:28:00 0
Nemzeti érdek egy légiflotta mielőbbi felállítása2013-05-27 09:13:00 0
VM: hamarosan tisztább lesz a kép a Hajdú-Bét ügyébenFelháborító, gátlástalan haszonszerző, szívtelen ügylet volt, ahogy a libatartókat tönkretették – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hajdú-Bét-ügy kapcsán a Kossuth Rádiónak.2013-05-27 08:54:00 0
Kövér: Elindul a demográfiai programAz Országgyűlés elnöke elkerülhetetlennek tartja, hogy a kormány elindítsa a miniszterelnök által korábban bejelentett demográfiai programot.2013-05-27 08:52:00 0
A kampányfinanszírozás kiegyenlíti az esélyeketA kormánypártok szerint az új kampányfinanszírozási törvény nagyobb egyenlőséget biztosít, és garantálja, hogy a pártok ne pénzen vett reklámokkal, hanem valódi tartalmakkal versenyezzenek a választások előtt.2013-05-27 08:48:00 1
95 ezer forintot takaríthat meg egy család a rezsicsökkentésselNémeth Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a nyár folyamán megvizsgálják a temetkezési költségek jelentős csökkentésének a lehetőségét, illetve október 15-ére, a fűtési szezonra újabb lakossági energiaár-csökkentés várható.2013-05-27 08:45:00 1
Giró-Szász: A magyar erőfeszítéseket már Brüsszelben is méltányoljákA túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében az Európai Unió kérésére kell újabb bevételeket produkálni - mondta Giró-Szász András a Ma Reggelben, utalva a reklámadó bevezetésére.2013-05-27 08:42:00 1
Tarlós: Számos fejlesztés lesz 2016-ig a MargitszigetenSzámos fejlesztés, köztük a sportlétesítmények rekonstrukciója és a szabadtéri színpad bővítése készül el 2016-ig a Margitszigeten - ismertette Tarlós István főpolgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.2013-05-27 08:37:00 0
Használatarányos útdíjról dönt az OrszággyűlésAz Országgyűlés hétfői ülésén egyebek mellett szavaz a használatarányos útdíj bevezetéséről, valamint a házelnök javaslatára további pénzbüntetéseket szabhat ki ellenzéki képviselőkre.2013-05-27 08:12:00 0
A magyar földnek a magyar emberek kezében a helyeHa van valami, amitől igazán kiveri a víz a Gyurcsány-Bajnai-szövetséget az az, hogy a rendszerváltás óta háborítatlan nagyurak és külföldi tőkések helyett ma a magyar családok művelhetik meg a magyar földet - fogalmaz vasárnapi közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-05-26 16:04:00 0
A Fidesz nem hagyja, hogy a családok húzzák a rövidebbetSzemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely a gyermekes családokat cserbenhagyta és a gyermekvállalást bűntette, a Fidesz kormányzásának  egyik alapértékének a családot és a gyermeket választotta - mutat rá vasárnapi közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-05-26 15:03:00 0
Ismét háromnapos ülést tart az OrszággyűlésEgymás után harmadjára tart háromnapos ülést az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn egyebek mellett szavazhatnak a használatarányos útdíj bevezetéséről, míg kedden az új földtörvényt, szerdán pedig a kampányfinanszírozás átalakítását tárgyalhatják újra.2013-05-26 14:13:00 0
Pokorni: Teljesítjük ezt a házi feladatotA kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Ezért vállalja a 0.3 százalékos GDP-arányos kiigazítást, annak dacára, hogy túlzónak tartja az unió követeléseit – közölte a Hír TV P8 című műsorában Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke. A politikus a műsorban úgy vélekedett, a magasabb fizetés segíthet abban, hogy a pályakezdő fiatalok megmaradjanak a pedagógus pályán.2013-05-26 13:45:00 1
Árfolyamgát - benyújtotta javaslatát a FideszBenyújtotta a Fidesz vasárnap a parlamentnek azt a javaslatát, amely hatályon kívül helyezni indítványozza az árfolyamgát igénybevételének kezdeményezésére megszabott 2013. május 31-i határidőt.2013-05-26 13:20:00 0
Hősi parcellát avattak újra HódmezővásárhelyenA második világháborúban elhunytak tiszteletére hősi parcellát avattak újra Hódmezővásárhelyen, a Kincses temetőben vasárnap, a magyar hősök emléknapján.2013-05-26 13:17:00 0
Hende: Ma a magyar hősökre emlékezünkA korábbi időszakok elmaradásait pótolva a kormány új szemlélettel, új szabályozással cselekvésbe kezdett mind a hadisírgondozás, mind az elesett katonák nyilvántartásának rendbetétele érdekében - erről Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélt vasárnap a budapesti Hősök terén, a hősök napján tartott megemlékezésen.2013-05-26 11:29:00 0
Sportfesztivált rendeztek ZuglóbanDr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár fővédnökségével rendezték meg a zuglói sportfesztivált, ahol 10 órától 17 óráig sportprogramok, futóversenyek, tánc és zumba bemutatók, ugrálóvár, parkröplabda, kerékpár ügyességi verseny és sok más meglepetés, várta az érdeklődőket - közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma.2013-05-26 10:38:00 0
Rogán: Érdemes élni a lehetőséggelÉrdemes élni a lehetőséggel, és minden határon túli politikai szervezetnek érdemes a választási részvételre buzdítania a magyar közösség tagjait - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szombaton az RMDSZ 11. kongresszusát záró csíkszeredai sajtóértekezleten.2013-05-26 10:27:00 0
"Legyen egy ember, s te is légy embere valakinek"A kollégiumi nevelés lényege, hogy "fontos amit kaptunk, de fontosabb, hogy kitől kaptuk, hogy ki az, aki adta, s hogyan adta: irántunk való kíváncsisággal, életpéldával, szeretettel, hűséggel" - mondta az emberierőforrás-miniszter a Debreceni Református Kollégiumban, amikor megnyitotta a kollégiumtörténeti kiállítást.2013-05-26 10:13:00 0
Idén is országos önkéntes akciót indít a FidelitasJobb adni, mint kapni 2013 elnevezéssel idén is országos önkéntes akciót indít a Fidelitas. A program során a Fidesz ifjúsági társszervezete gyermekekkel foglalkozó intézményeknek akar segíteni - közölték a szervezet vezetői szombaton Budapesten.2013-05-25 16:58:00 0
Répás: Minden magyarra számít a kormányA magyar kormány minden magyarra számít, minden magyart számon tart, bárhol is él a világban, és szeretne abban segíteni, hogy megélhesse a magyarsághoz való tartozását - mondta Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár, aki szombaton Ottawában részt vett a nemzeti összetartozás napi ünnepségen.2013-05-25 16:57:00 0
Felavatták a Hansági-főcsatorna új hídjátFelavatták szombaton a Hansági-főcsatornán átívelő, báró Berg Gusztáv nevét viselő negyvenméteres hidat, amely a térség személy- és biciklis forgalma mellett a kerékpáros turizmust szolgálja.2013-05-25 16:11:00 0
A hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedésétA hungarikum klubok segítségével olyan közösség jön létre, mely segíti a nemzet felemelkedését - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja szombaton a Lakiteleki Népfőiskolán.2013-05-25 16:08:00 0
"Eszme nélkül nem él, csak létezik az ember"A mai ember számára felfoghatatlan, miként eshet meg az, hogy egy fiatalember többre értékelte a szabadságot, mint saját életét – fogalmazott köszöntő üzenetében Kövér László, melyet Virág András, a házelnök személyi titkára olvasott fel Bauer Sándor mártír szobrának felszentelésén, szombaton.2013-05-25 15:32:00 0
Háztáji program: kiosztották a százezredik zsák vetőburgonyátKét kunhegyesi többgyermekes család kapta a 99 999., illetve a százezredik zsák vetőkrumplit a Vidékfejlesztési Minisztérium által indított háztáji program keretében szombaton. A 30 kilogramm burgonyával megtöltött zsákokat Fazekas Sándor, a tárca vezetője adta át a nehéz szociális helyzetben lévő, középkorú házaspároknak.2013-05-25 15:18:00 0
Hajdú-Bét akták: Bajnai adjon végre választ a kérdésekre!Együtt érzünk a Hajdú-Bét károsultjaival, és velük együtt követeljük, hogy Bajnai Gordon adjon végre választ. Magyarázatokat már adott, most az őszinte válaszra várunk – jelentette ki Selmeczi Gabriella szombati sajtótájékoztatóján.2013-05-25 14:18:00 0
A kormány támogatja a Debreceni Református Kollégium felújításátAz egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a debreceni Nagytemplomban rendezett hálaadó istentiszteleten.2013-05-25 12:23:00 1
A lakástörvény módosítását kezdeményezikAz állami tulajdonból más közfeladatot ellátó szervezeteknek átadott bérlakásokra is kiterjesztenék a cserelakás felajánlásának kötelezettségét Nagy Gábor Tamás és Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselők, kerületi polgármesterek.2013-05-25 11:25:00 0
Bölcs döntés lenne...2013-05-25 11:20:00 0
Titkos társaság2013-05-25 11:17:00 0
Megszorítással járna Bajnaiék ígérgetése2013-05-25 11:06:00 0
A minimumról - újra2013-05-25 11:00:00 0
Műfüves focipályán rúghatják a bőrt a legkisebbek JózsefvárosbanA legendás Aranycsapat játékosa, Buzánszky Jenő és Kocsis Máté polgármester megállapodott, Józsefvárosban is elindul az Ovi- Foci Program. A beruházáshoz szükséges önrészt Józsefváros Önkormányzata biztosította, közel 3 millió forint értékben, a fennmaradó mintegy 5 millió forintot az Aranycsapat hátvédjének alapítványa állja.2013-05-25 10:27:00 0
Fazekas: A kormány talpra állította a mezőgazdaságotA magyar mezőgazdaságnak a 2010 előtti években szinte minden elemében komoly problémákkal kellett megbirkóznia, és a nemzeti ügyek kormányának megalakulása után az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy az agráriumot állítsa a talpára - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Fegyverneken egy gazdafórumon.2013-05-25 10:13:00 0
A Maffiabaloldal rárontott SzekszárdraA pénteki napon a szekszárdiak megdöbbenve tapasztalták, hogy a maffiabaloldal más megyékből ide szállított idegen aktivistákkal, gyűlöletkeltő és uszító rendezvényt tartott városunkban - írta közleményében Horváth Kálmán, Fidesz szekszárdi csoportjának elnöke.2013-05-25 10:08:00 0
"Ha kell, képesek vagyunk mindent újrakezdeni"A vecsésieknek nem csak álmaik voltak, meg is valósították azokat - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Bálint Ágnesről elnevezett új vecsési művelődési intézmény megnyitóján.2013-05-25 10:01:00 0
"Az emberiség gyökere és jövőjének záloga a család"A rosszul értelmezett individualizmus olyan, mintha kötőanyag nélkül rakosgatnánk egymásra téglákat - emelte ki Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, pénteken a Magyarország Jobban Teljesít konferenciasorozat nyíregyházi állomásán. Ugyanitt Kovács Ferenc Nyíregyháza fideszes polgármestere elmondta: elsősorban munkahelyek teremtésére és fenntartására volt szükség ahhoz, hogy a családok gazdasági alapját biztosítsák. Tekintse meg képgalériánkat!2013-05-24 17:44:00 0
Rogán: Bármikor be lehessen lépni az árfolyamgátba!Tekintettel arra, hogy 2013. május 31-én lejárna a csatlakozás határideje, a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolja, hogy az árfolyamgátba való belépés lehetősége legyen folytonos 2017-ig – jelentette be Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján.2013-05-24 17:01:00 0
Répás: A kormány támogatja a diaszpóra szervezeteitA magyar kormány arra törekszik, hogy támogassa a diaszpóra szervezeteit és az ott működő egyházakat abban a munkában, amelyet a magyar identitás és a magyarsághoz tartozás megőrzésében és továbbörökítésében végeznek.2013-05-24 16:48:00 0
Reklámadó: közzétették a törvényjavaslat munkapéldányátA reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat munkapéldányát tette közzé pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormányportálon.2013-05-24 16:45:00 0
Június közepéig lehet jelentkezni a szociális földprogramraMeghosszabbították a szociális földprogram jelentkezési határidejét, június 17-éig lehet pályázni a három és félmillió forintig terjedő állami támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.2013-05-24 16:43:00 0
Emmi: a család a legjobb védelemA gyermekek védelme leghatékonyabban családokban biztosítható, a kormány ezért a nevelőszülői hálózat megerősítésével szeretné megelőzni, hogy a - jórészt intézményekből - megszökött fiatalok bűncselekmények áldozatává vagy részeseivé váljanak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkársága pénteken az MTI-vel.2013-05-24 16:08:00 0
"Magyarország jobban teljesít a családok támogatásának területén is"A család az emberek érdekeit képviselő politikai gondolkodás és cselekvés alapja - jelentette ki Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Nyíregyházán, a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának első előadását megelőző sajtótájékoztatón, pénteken.2013-05-24 15:23:00 1
Orbán Viktorral találkozott a FINA elnökeBudapest kész a 2017-es junior úszó-világbajnokság megrendezésére is, amennyiben július 19-én Barcelonában elnyeri a 2021. évi felnőtt úszó, vízilabda, műugró, műúszó, nyíltvízi úszó és sziklaugró vb rendezésének jogát - közölte Orbán Viktor a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tájékoztatása szerint.2013-05-24 15:16:00 0
Magyar cégek lehetőségeiről tárgyalt SzijjártóMagyar vállalatok befektetési lehetőségeiről tárgyalt pénteken Bosznia-Hercegovinában Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. A megbeszéléseken megegyezés született a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amelyhez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni.2013-05-24 15:05:00 0
Nőtt a kisgyermekes anyák foglalkoztatásaA nők és a kisgyermekes anyák növekvő foglalkoztatási adatairól beszélt Szalai Piroska, a területért felelős miniszteri biztos az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportjának pénteki konferenciáján, amelyen a kormány nőkért, családokért és gyermekekért tett intézkedéseiről volt szó.2013-05-24 14:29:00 0
Kormányablak: 2500 ügykörben lehet ügyeket intézniAz év végén már 2500 ügykörben intézhetik kormányablakban az ügyeiket az állampolgárok - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.2013-05-24 13:40:00 0
Fürjes: Gőzerővel zajlik az új Albert Stadion építéseA terveknek megfelelően, gőzerővel zajlik az új Albert Stadion építése, így várhatóan 2014 őszén átadják a létesítményt, és a Ferencváros labdarúgócsapata a 2014/15-ös idényt új otthonában kezdheti meg - mondta Fürjes Balázs, a beruházásért felelős kormánybiztos a sajtó képviselőinek tartott pénteki helyszíni bejáráson.2013-05-24 13:25:00 0
A szocialisták pénztárgépe Portik Tamáshoz volt bekötveA szocialisták már csak tudják mi a mutyi, hiszen a maffiabaloldal pénztárgépe Portik Tamáshoz, az alvilág vezéréhez volt kötve - írja pénteki közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-05-24 13:08:00 0
Balog Zoltán: Ma Európa jövője a kérdésAzok a viták, amelyek Magyarország bizonyos politikai intézkedéseiről, döntéseiről, politikai irányvonalairól szólnak, valójában alapvetően az Európai Unió és Európa jövőjéről szólnak az emberierőforrás-miniszter szerint.2013-05-24 12:55:00 0
"Érdemes ezen az úton továbbmenni"A tavalyi év harmadik negyedévében 100-ból 53 nő dolgozott, mely európai összesítésben sem rossz adat – hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó a „Mit tett a kormány a nőkért, családokért és a gyermekekért?” című konferencián pénteken.2013-05-24 12:54:00 0
Időben sikerült elhárítani a Magyarország nemzetbiztonságát veszélyeztető fenyegetéseketOlyan politikai csoportosulás, vagy ellenséges támadás, amely Magyarország nemzetbiztonságát hosszú távon, vagy nagy mértékben veszélyeztetné teljes egészében nem tudott kialakulni, azokat időben sikerült elhárítani - mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti éves meghallgatásán.2013-05-24 12:45:00 0
Haladékot kaphatnak a helyi tévék a digitális átállásraHároméves haladékot kapnak a helyi és körzeti televíziók az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolására, ha az Országgyűlés elfogadja Menczer Erzsébet (Fidesz) erről szóló előterjesztését, amelyet pénteken terjesztett a Ház elé.2013-05-24 12:41:00 0
Répássy: Az alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteniNem lesznek elbocsátások a kormányhivataloknál a 3 milliárd forintos zárolás miatt - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Répássy Róbert bejelentette azt is, hogy a közelmúltban komoly felháborodást kiváltó esetek elkerüléséhez átalakítaná az igazságügyi szakértők munkaszervezési rendszerét az igazságügyi tárca.2013-05-24 12:39:00 0
"Nem brüsszeli vállveregetés a fontos nekünk, hanem az itt élők"A debreceni befogadóállomás minden lakójának megvizsgálják szeptember 1-jéig a tartózkodási körülményeit, és október 31-ig végleges döntés születik arról, hogy maradhatnak-e az állomáson - közölte Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselő pénteken Debrecenben.2013-05-24 12:14:00 0
28 milliós támogatás az egri civil szervezeteknekAz idén csaknem 28 millió forinttal támogatja a helyi civil szervezetek tevékenységét Eger önkormányzata - tájékoztatta a polgármesteri hivatal médiareferense pénteken az MTI-t.2013-05-24 12:11:00 0
"A baloldal már utaztatja is a gyűlöletkampányt"Ha a Gyurcsány-Bajnai-kormányon múlik, ma villamos sincs - reagált közleményében a DK pénteki akciójára Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-05-24 12:07:00 0
Nem szabad összekeverni a jogi kérdéseket a politikai vitákkalAz európai integráció rendszerét egy nagyon szigorú, jól értelmezhető jogi rendszerben lehet működtetni, és ha összekeverjük a jogi kérdéseket a politikai-ideológiai vitákkal, akkor az egész rendszert veszélyeztetjük - mondta a külügyminiszter pénteken Budapesten, a Pro Integratione 2013 konferencia nyitóelőadásában.2013-05-24 11:59:00 0
"Ebben a helyzetben ennyit érdemes mondani"Martonyi János külügyminiszter derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolhatja jövő szerdán az Európai Bizottság.2013-05-24 11:12:00 0
Orbán Viktor részt vesz a Debreceni Református Kollégium ünnepségénOrbán Viktor kormányfő is részt vesz a 475 éves Debreceni Református Kollégium, a 175 éves Dóczy Gimnázium és a magyar református egység ünnepe alkalmából szervezett hálaadó istentiszteleten szombaton, a debreceni Nagytemplomban – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.2013-05-24 10:54:00 0
Navracsics: Szoros együttműködésre van szükségA kelet-közép-európai országok szoros együttműködésére van szükség, Nyugat-Európa alábecsüli az ebben a térségben rejlő lehetőségeket - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.2013-05-24 10:46:00 0
Navracsics: Ma várhatóan elküldjük az Európai Bizottságnak szánt válaszokatVárhatóan még ma, azaz május 24-én, pénteken elküldi a Közigazgatatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az Európai Bizottságnak az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban megfogalmazott kérdésekre adott válaszokat – mondta a 180 percben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.2013-05-24 09:39:00 0
Lovasság, hazugság, tankok2013-05-24 09:36:00 0
Gyógykörút2013-05-24 09:24:00 0
Változhat a taxirendeletMódosítaná a főváros az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: enyhülhet a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.2013-05-24 09:20:00 0
Lerághatatlan csont2013-05-24 09:15:00 0
Gondolatok a skanzenben2013-05-24 08:55:00 0
Magyar delegáció tárgyalt Jeruzsálemben a 2014-es holokauszt emlékév programjárólA magyar holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából hirdetett 2014-es emlékév programjáról egyeztetett egy kéttagú magyar küldöttség Izraelben.2013-05-24 08:32:00 0
Ingyenes parlagfű-kisokos diákoknakJátékos formában kapnak információt a parlagfűről és az ellene védekezésről a gyerekek a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által készített ingyenes ismeretterjesztő kiadványban.2013-05-24 08:29:00 0
Kiemelt figyelem a Tokaji BorvidékreA  Fidesz-frakció  üdvözli a Tokaji Borbizottság felállítását - írta közleményében Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke.2013-05-23 18:54:00 0
Bosznia-Hercegovinában tárgyal Szijjártó PéterBosznia-Hercegovina és Magyarország gazdasági együttműködéséről állapodott meg Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár csütörtökön Szarajevóban, kétnapos bosznia-hercegovinai tárgyalásainak első napján - tájékoztatta az Nemzeti Külgazdasági Hivatal az MTI-t.2013-05-23 18:20:00 0
Rogán: Senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényétA Fidesz frakcióvezetőjeként  a leghatározottabban elítélek minden olyan kétértelmű kijelentést, mint ami elhangzott ma a Parlamentben Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában - fogalmaz csütörtöki közleményében Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.2013-05-23 18:16:00 0
Navracsics: Az állami cégeknek a közjót kell szolgálniukNavracsics Tibor szerint az állami cégeknek a közjót, nem a magánjavakat kell szolgálniuk. A miniszterelnök-helyettes azon a sajtótájékoztatón beszélt erről Veszprémben csütörtökön, amelyen bemutatták a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. 2013-14. évi közjóléti fejlesztései és beruházásai című projektet.2013-05-23 18:15:00 0
Az öreg családi házak energetikai felújítása 2017-ben indulhatTöbb mint kétmillió 1945 és 1990 között épült, többségében vidéki családi ház található az országban, amelyek energetikai felújítása 2017-ben megkezdődhet, európai uniós támogatással - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.2013-05-23 18:01:00 0
Külföldi érdeklődés az Ős-Dráva program irántFelelős közösségek címmel nemzetközi konferenciát tartanak az Ormánság felvirágoztatását célzó Ős-Dráva programról, komplexitására külföldi szakemberek is felfigyeltek. Tiffán Zsolt, a projektért felelős kormánybiztos, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a 180 percben elmondta, egy-két hónapon belül elkezdődik annak a látogatóközpontnak az építése, amely ökoturisztikai szolgáltatást nyújt a Dráva egyik mellékágánál: a centrumhoz tanösvények, állatbemutató telep és kerékpárutak kapcsolódnak majd, aminek új munkahelyeket is velejárói.2013-05-23 17:56:00 0
Egyre többen javasolnak hasonló módszereketTöbb mint száz ország politikai és gazdasági vezetőinek részvételével kezdődött meg a hatodik gazdasági fórum Asztanában, Kazahsztán fővárosában. A gazdasági fórumon részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki szerint a válság leküzdéséhez egyre többen javasolnak a magyarországihoz hasonló módszereket.2013-05-23 17:45:00 0
Folytatódik a Segítő vásár programFolytatódik és újabb helyszínekkel bővül a szociális államtitkárság fogyatékossággal élő embereket támogató Segítő vásár programja - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.2013-05-23 17:36:00 0
Újabb rezsicsökkentés a láthatáronA szolgáltatóknak be kell tartaniuk a parlament és a kormány által meghozott jogszabályokat, és ezek alapján kell szolgáltatniuk a fogyasztók felé – mutatott rá Németh Szilárd fideszes parlamenti képviselő. A XXI. kerület polgármesterét portálunkon tartott online fogadóóráján elsősorban a rezsicsökkentéssel kapcsolatos ügyekről faggatták fórumozóink, de szóba kerültek a csepeli szocialisták viselt dolgai is.2013-05-23 16:51:00 0
Czomba: Töretlen a bizalom az ország és a munkaerő irántTöbb mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Hungária Kft. - jelentették be a beruházás átadásakor, csütörtökön Egerben.2013-05-23 16:41:00 0
Orbán Viktor pénteken egyeztet Varga MihállyalVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken tér haza külföldi útjáról, akkor fog egyeztetni Orbán Viktor miniszterelnökkel a túlzottdeficit-eljárás lezárását célzó esetleges lépések tartalmáról - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.2013-05-23 16:23:00 0
"Csak virágzó közösségekből épülhet erős Magyarország"Csak virágzó közösségekből épülhet erős Magyarország - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Szeresd a magyart! címmel rendezett konferencián, csütörtökön a Veszprém megyei Nemesvámoson.2013-05-23 16:07:00 0
Szita: Kaposvár a jövő úszóit is szeretné megtalálniA száz éve született Csik Ferencre, a 100 méteres gyorsúszás 1936-os olimpiai bajnokára emlékeznek ezen a héten a somogyi megyeszékhelyen, és immár 45. alkalommal rendeznek versenyt a tiszteletére.2013-05-23 15:33:00 0
"Megmentettük a kanadai magyar vízummentességet""Modellértékű módon sikerült a Kanadába érkező roma bevándorlók ügyét rendezni", ami a folyamatos párbeszédnek köszönhető, és "megmentettük ezzel a kanadai magyar vízummentességet" - mondta Németh Zsolt csütörtökön az MTI-nek.2013-05-23 15:29:00 0
Fazekas: A tokaji bor nemzeti kincsMegalakult a Tokaji Borbizottság csütörtökön Budapesten, a testület feladata, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a szaktárca és a borvidék között.2013-05-23 15:20:00 0
Az NFM és a MEKH vizsgálja a rezsicsökkentés bővítésének lehetőségeitA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az árelőkészítő hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jelenleg vizsgája a rezsicsökkentés kibővítésére rendelkezésre álló lehetőségeket - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az NFM.2013-05-23 14:57:00 0
Szentágothai Jánosról neveztek el teret FerencvárosbanSzentágothai Jánosról neveztek el csütörtökön egy ferencvárosi teret, ahol felavatták az idegtudomány két nagyja, Szentágothai János és a spanyol Santiago Ramón y Cajal mellszobrát is.2013-05-23 14:51:00 0
"A családi gazdálkodás központi szerepet játszik az élelmiszerellátásban"A családi gazdálkodásról szóló globális fórum és kiállítás szervezését tervezi Magyarország a jövő év márciusában a Családi gazdálkodás nemzetközi évének keretében - jelentette be Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy nemzetközi szakmai konferencián.2013-05-23 14:20:00 0
Már harmincezernél is több győri állt a rezsicsökkentés melléGyőr két választókerületi Fidesz-elnöke sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy már harmincezernél is több győri állt aláírásával is a rezsicsökkentést támogató kezdeményezés mellé.2013-05-23 14:14:00 0
Kibővült a térfigyelőrendszer KőbányánBővítette a X. kerületi térfigyelő kamerás rendszert a kőbányai önkormányzat, a fejlesztéssel csaknem 70 százalékra nőtt a városrész lefedettsége.2013-05-23 13:32:00 0
Átadták a felújított salgótarjáni gyermektábortFelújította gyermektáborát 150 millió forintos beruházással Salgótarján önkormányzata.2013-05-23 13:28:00 0
A magyar gazdák érdekeit az USA-val szemben is védeni kellA Fidesz európai parlamenti delegációja az Európai Parlament mai strasbourgi ülésén nem szavazta meg az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi megállapodásról szóló jelentést.2013-05-23 13:16:00 0
"Torz és elfogult az Amnesty-jelentés"Ma reggel megint arra ébredtünk, hogy alaptalan és hamis állításokkal próbálnak nyomást gyakorolni Magyarországra, hiszen Rui Tavares után most az Amnesty International írt jelentést Magyarországról – mondta Hoppál Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kormánypárti képviselő emlékeztetett, ugyanez a szervezet volt az, amely támogatóként jelent meg a Bajnai-gárda mögött, amikor „erőszakos és törvénytelen cselekedetekre buzdították a fiatalokat, a Fidesz székházba küldve őket törni-zúzni”.2013-05-23 12:54:00 0
Bővülhetnek a 2014-től elérhető uniós forrásokA közvetlenül Brüsszelből pályázható források miatt a Magyarország által kialkudott, nettó 7301 milliárd forintos keretösszeg további 20 százalékkal is bővülhet a 2014-2020 közötti időszakban - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy székesfehérvári gazdasági konferencián.2013-05-23 12:20:00 0
"Még több teher kerül le a magyar családok válláról"A szennyvízszippantás és a kéményseprés díjának csökkentéséről szóló fideszes törvényjavaslat tárgyalásával kezdődött meg csütörtökön az Országgyűlés ülése. A szennyvíz szippantásának díját a 2013. január 31-én alkalmazott árakhoz képest 10 százalékkal csökkentenék, a kéményseprés rezsióradíját pedig 2000 forintban maximálhatja a parlament.2013-05-23 11:42:00 0
Orbán Viktor sajtónyilatkozata, 2013.05.23.2013-05-23 11:26:00 0
Orbán: Az új alkotmány körüli viták korszaka lezárultErős és szuverén Magyarország nem létezhet erős alkotmányos alap nélkül; erős alkotmányos alap pedig nem létezhet erős alkotmányos alapvédelem nélkül - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön, miután megbeszélést folytatott Paczolay Péterrel. Az Alkotmánybíróság elnöke ugyanitt kiemelte, az új alkotmánybírósági törvény szabályozása lehetővé teszi a hatékony alkotmánybíráskodást.2013-05-23 10:40:00 1
"A névvita egy mélyebben gyökerező probléma tünete""Minek is nevezzelek?"- tehetné fel egyből a kérdést az Európai Parlament Macedónia kapcsán, mivel Görögország vétója miatt Macedónia mind a mai napig nem hívhatja magát Macedóniának, holott, több EU-tagállam elismerte ezen a néven, többek között Magyarország is. Schöpflin György fideszes EP-képviselő felszólalásában egyenesen különcködő nyelvújítási változatnak nevezte a fyromot, egyben felhívva az európai közvélemény figyelmét arra, hogy a névvita csupán tünete egy sokkalta mélyebben gyökerező problémának, hiszen a sokáig halogatott EU-val való csatlakozási tárgyalások megkezdése igenis szerepet játszik a feszültségekkel teli Macedóniában.2013-05-23 10:12:00 0
Kontraszemiták, antiszelektáltak2013-05-23 08:52:00 0
Nemzeti érdek2013-05-23 08:40:00 0
Bajnai adórendszere egyenlő a brutális adóemelésselA Fidesz szerint Bajnai Gordon kormányra kerülése után az ország adórendszere egyenlő lenne a brutális adóemeléssel, Európa egyik legalacsonyabb adókulcsának eltörlésével, amely akár kétmillió munkavállalót sújtana, sőt már a havi 112 ezer forintot keresőket is.2013-05-23 08:26:00 0
Kövér: A kormány megmentette az országot a csődtőlA kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit, elvégzett munkájának mennyisége pedig vetekszik az 1990 és 1994 közötti első szabadon választott kormányéval - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este Budapesten.2013-05-23 08:24:00 0
Napirenden a szennyvízszippantás díjának csökkentéseA szennyvízszippantás díjának csökkentéséről tárgyal elsőként, majd a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel az Országgyűlés csütörtöki ülésnapja, amelynek végén a halgazdálkodások és a halak védelme kerülhet szóba.2013-05-23 08:19:00 0
Reális az esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséreA Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára szerint reális esély van arra, hogy az Európai Bizottság idén nyáron megszüntesse Magyarország ellen a túlzott deficit eljárást.2013-05-22 18:23:00 0
Orbán: Ki kell kerülnünk a túlzottdeficit-eljárás alólMagyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő ugyanitt arról is beszélt, hogy folytatni fogják a Magyarországon rezsicsökkentésnek nevezett politikát, mind a háztartások, mind a vállalkozások esetében.2013-05-22 18:19:00 0
Kanadába látogat Répás ZsuzsannaHivatalos látogatásra Kanadába utazott szerdán a nemzetpolitikai helyettes államtitkár - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.2013-05-22 17:21:00 0
Font: Az új földtörvény eredeti koncepciója nem változottEgységes szerkezetűvé vált az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága által benyújtott bizottsági módosító javaslatok nyomán a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló új törvényjavaslat.2013-05-22 16:22:00 0
680 ezer embernek segített a munkahelyvédelmi akcióAz első negyedéves adatok alapján 680 ezer ember munkavállalását segítette a kormány által elindított munkahelyvédelmi akció - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának szóvivője szerdán Szentkirályon.2013-05-22 16:13:00 0
Létrejöhet a kazah-magyar pénzügyi alapSzándéknyilatkozatot írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és kazah társa a közös magyar-kazah pénzügyi alap létrehozásáról szerdán - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek Asztanából telefonon adott interjúban.2013-05-22 15:55:00 0
Varga: A zárolás keretösszege teljesülni fogA kormány által elrendelt költségvetési zárolásokat a tárcák határidőre bejelentették a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), a keretösszeg teljesülni fog - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek szerdán.2013-05-22 15:53:00 0
Tapolczai Gergely újra EUD-elnökségi tagA Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 4 év után ismét Tapolczai Gergelyt delegálta a Siketek Európai Uniójának (EUD – European Union of the Deaf) elnökségi választására - közölte szerdán a Fidesz-frakció.2013-05-22 15:51:00 0
Bankunió több lépcsőben: minőség és elszámoltathatóságA szerdai napon szavazott az Európai Parlament plenáris ülése az Európai Bizottságnak a közös európai bankfelügyelet létrehozására beterjesztett javaslatáról, amely az első fontos lépés lehet az EP által már 2010 óta szorgalmazott európai bankunió megteremtése felé. Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő üdvözölte a strasbourgi vita következtetéseit. Hangsúlyozta: "Magyarország a visegrádi négyek többi tagjával egyeztetve továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a bankuniót megteremtő intézkedések nem kerülhetik ki a meglévő uniós intézményrendszert, s nem hozhatják a mostaninál rosszabb helyzetbe az eurózónán kívüli országokat, köztük Magyarországot sem.2013-05-22 15:44:00 0
"Határtalan összefogás értékeinkért"Az összefogás szükségességét hangsúlyozta Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya a III. Magyar Világtalálkozó megnyitóján a fővárosban - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata szerdán az MTI-vel. A programokra öt földrész mintegy félszáz országából érkeztek magyar és nem magyar állampolgárok.2013-05-22 15:40:00 0
Totális átverés a szocialisták aláírásgyűjtéseTotális átverés a szocialisták élelmiszeráfa-csökkentéséről szóló aláírásgyűjtése: nemcsak hiteltelen, hanem törvénytelen is. Ma kiderült, hogy az MSZP két hónapja teljesen törvénytelenül gyűjti az aláírásokat, és valószínűleg adatbázis építésre használhatja azt - mutat rá szerdai közleményében Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.2013-05-22 15:21:00 0
Az MSZP-s kormányok üldözték adósságokba a családokatAz ócsai lakópark, amelyen a szocialisták hetente gúnyolódnak, azoknak a családoknak épült, akik már elveszítették otthonaikat, és ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma az utcán lennének - írta közleményében a Fidesz-frakció.2013-05-22 15:08:00 0
"A tiszta játékszabályok nem állnak a baloldal érdekében"Láthatóan, amikor a tettekre kerülne a sor, kézzel-lábbal tiltakozik a baloldal az olcsóbb, tisztább, átláthatóbb kampányfinanszírozás ellen - közölte portálunkkal a Fidesz Sajtóiroda, szerdán.2013-05-22 14:58:00 0
Kivitelezés fázisában az Ős-Dráva program több elemeTöbb évnyi előkészület után idén látványosabb szakaszához ért az Ős-Dráva program azzal, hogy egyre több eleme jut a kivitelezés fázisába - mondta Tiffán Zsolt, a projektért felelős kormánybiztos szerdán Pécsett.2013-05-22 14:53:00 0
KIM: magyarságunk országhatároktól függetlenül összeköt bennünketEgyedülálló kezdeményezéssel készül a Nemzeti Összetartozás Napjára a KIM; közös éneklésre invitál mindenkit határon innen és túl. Mindenkit  bátorítunk arra, hogy június 4-én 18 órakor énekelje velünk az Összetartozás Dalát a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése, a nyelvéből, zenéjéből, kultúrájából erőt és értéket merítő magyarság nemzeti megújulásának, összetartozásának kifejezésére - közölte a tárca portálunkkal, szerdán.2013-05-22 14:51:00 0
A kormányzatnak két egyértelmű célja valósul megNem emelték a kötelező árrést, azt ugyanis korábban csak kikényszerített megállapodások szabályozták, most viszont törvény határozza meg. A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy a törvényben a kormányzatnak két egyértelmű célja valósul meg.2013-05-22 13:54:00 1
Csütörtökön temetik el Rácz SándortCsütörtök délután, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben vesznek végső búcsút Rácz Sándortól, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) tiszteletbeli elnökétől - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.2013-05-22 13:38:00 0
Hoppál: A kormány nem költ Bajnai elleni lejárató kampányraBajnai Gordon az, aki minden jel szerint aljas lejárató kampányt indított a bajba jutott családok ellen, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni, és tíz év után ma kimerik nyitni a szájukat arról, hogy hogyan tették tönkre őket a Hajdú-Bét-ügyben - közölte Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, szerdán.2013-05-22 13:37:00 0
Fontos az európai és a magyar gazdák érdekeinek a védelmeTéved Schiffer András, amikor azt állítja, hogy az Európai Parlament (EP) a héten az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról, nemzetközi egyezményről szavazna - írja Gyürk András az LMP társelnökének címzett nyílt levelében.2013-05-22 13:37:00 0
Ifjúságpolitikai együttműködésről tárgyal Izraelben Mihalovics PéterDr. Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos vezetésével Izraelbe látogatott a zánkai Új Nemzedék Központ delegációja – egy februári együttműködési megállapodás értelmében – a helyi Ifjúsági Központ (Israeli Youth Exchange Council) meghívására - közölte portálunkkal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), szerdán.2013-05-22 13:30:00 0
Fideszes képviselőnők büntetnék a hozzátartozók megalázásátHozzátartozó bántalmazása helyett háztartáson belüli erőszaknak neveznék fideszes képviselőnők a július 1-jén életbe lépő büntető törvénykönyv (Btk.) új tényállását. Azt is büntetnék, ha az elkövető megalázza vagy súlyos nélkülözésnek teszi ki hozzátartozóját.2013-05-22 13:22:00 0
Hende: Összpárti konszenzus alakult ki a beszerzésekrőlÖsszpárti konszenzus alakult ki a Magyar Honvédség (HM) helikopter- és repülőgép-beszerzéséről - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten a négypárti egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatóján.2013-05-22 13:10:00 0
Az Alkotmánybíróság elnökével tárgyal Orbán ViktorOrbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel az Alkotmánybíróság (Ab) épületében megbeszélést folytat Paczolay Péterrel, a testület elnökével - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerdán az MTI-t.2013-05-22 12:56:00 0
Az új magyar médiaszabályozás összhangban áll az uniós törekvésekkelAz Európai Parlament mai plenáris ülése nagy többséggel elfogadta az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv átültetésével kapcsolatos jelentést. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő a szavazás után elmondta: a dokumentummal összhangban az új magyar médiaszabályozás is hangsúlyt fektet a médiaszolgáltatások és a sajtótermékek körében megjelent új technológiákra.2013-05-22 12:52:00 0
Díszpolgárok a BL-győztes kézilabdázókA város díszpolgára címmel jutalmazták szerdán a május 11-én Bajnokok Ligáját nyert Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát.2013-05-22 12:34:00 0
Sikertörténet a magyar-amerikai gazdasági együttműködésA turbófeltöltőket gyártó amerikai BorgWarner nyolcmilliárd forintot meghaladó ráfordítással bővítette oroszlányi gyárát, az új üzemcsarnokot Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár adta át szerdán.2013-05-22 12:30:00 0
Még több pénzt az új európai segélyalapba a leginkább rászorulóknak!Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága - többszöri halasztás után - hétfőn este egy rendkívüli strasbourgi ülés keretében szavazott a leginkább rászorulók részére tervezett új európai alapról (FEAD) szóló jelentésről. "Mindenképp sikerként könyvelhetjük el, hogy a néppárti frakció támogatásával szakbizottságunk megszavazta a jelentést. Ez azt jelenti, hogy egy mielőbbi sikeres plenáris szavazás után az Európai Bizottság létrehozhatja végre az új eszközt, hogy a továbbiakban is megfelelően segíthessünk a leginkább rászoruló uniós állampolgároknak. Azonban a Bizottság által javasolt 2,5 milliárd eurós büdzsé nem elégséges, ezért is szeretnénk minimum 3,5 milliárd eurót az alap mellé rendelni" – jelentette ki Őry Csaba fideszes EP-képviselő, a néppárti frakció foglalkoztatási koordinátora a szavazás után.2013-05-22 12:27:00 0
Nézőpont: a vállalások jelentős részét teljesítette a kormányA kormányzati ciklus harmadik évének végén a kormány már csaknem háromnegyedét (69 százalékát) teljesítette a 2010. május 29-én elfogadott kormányprogramban vállaltaknak - állapította meg a Nézőpont Intézet elemzésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.2013-05-22 12:23:00 0
Kistérségi egészségügyi központot adtak át BalmazújvárosbanKorszerűsített és bővített kistérségi komplex egészségügyi központot adtak át szerdán Balmazújvárosban.2013-05-22 12:14:00 0
Magyar kereskedőházat adott át Varga Mihály AsztanábanVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a harmadik külföldi magyar kereskedőházat adta át, ezúttal a kazah fővárosban, Asztanában.2013-05-22 12:05:00 0
Magyarország támogatja az uniós energiapiac egységesítésétMagyarország támogatja az egységes uniós energiapiac létrehozását, de az árliberalizációt addig nem, amíg a piac nem működik elég jól és hatékonyan - mondta el Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára kedden, az Európai Unió közösségi ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követően.2013-05-22 11:20:00 0
Az alapvető jogi normákat sem tartják be a szocialistákVizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az MSZP áfacsökkentési aláírásgyűjtése kapcsán. Álságos a baloldal minden olyan megnyilvánulása, amely a jogállamiságot, a demokráciát kéri számon, hiszen az alapvető jogi normákat sem tartják be a szocialisták – hangsúlyozta Hoppál Péter szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője a nettó keresetek növekedése kapcsán aláhúzta, végre a háztartások is érezhetik a javulást.2013-05-22 11:14:00 0
Társadalmi párbeszéd indul a kormányzat teljesítményérőlOrszágos konferenciasorozatot indít a Fidesz, Magyarország jobban teljesít címmel május 24-től – jelentette be Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján. Ugyanitt szólt arról is, hogy a mai napig több mint 1,7 millió honfitársunk döntött úgy, hogy támogatja aláírásával a rezsicsökkentést, és ezáltal nemet mond a Mesterházy – Bajnai – féle rezsicsökkentés ellenes koalícióra.2013-05-22 11:13:00 1
Cser-Palkovics: Pontosabbá válnak a választási szabályokAz eddigi szabályozást pontosítja az országgyűlési képviselők választásával kapcsolatban és a polgármesterek, helyi képviselők megválasztására vonatkozó eljárási szabályokat is tartalmazza a választási eljárásról szóló törvény javasolt módosítása - mondta a fideszes Cser-Palkovics András szerdán az Országgyűlésben.2013-05-22 10:12:00 0
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkeresetAz idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 147 800 forint volt, 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.2013-05-22 10:05:00 0
Rogán: Eldőlt, hogy ki alkotmányozAz Alkotmánybíróság elutasította az alaptörvény negyedik módosítására vonatkozó ombudsmani kifogásokat.2013-05-22 09:52:00 1
A kisebbségben élő magyar látássérültek is férjenek hozzá a magyar művekhezAz Európai Parlament kedd délutáni plenáris ülésén tárgyalta azt az egyezmény-tervezetet, mely a látássérültek és olvasási képességükben korlátozott személyek kulturális termékekhez való hozzáférését kívánja elősegíteni. A dokumentum az Európai Bizottság és a Szellemi Tulajdon Világszervezetével (WIPO) közreműködésével kerül kidolgozásra. A vitában felszólaló Kósa Ádám fideszes EP-képviselő felhívta a figyelmet: megfelelő garanciákat kell kidolgozni a nyelvi kisebbségekhez tartozó, így a határon túli magyar látássérültek érdekében is.2013-05-22 09:51:00 0
Lépések a fenntartható nyugdíjrendszer irányábaA fenntartható nyugdíjrendszerről szóló ún. európai bizottsági fehér könyvvel kapcsolatos jelentést fogadott el az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén. " A dokumentumot néppárti jelentéstevő, a holland Ria Oomen-Ruijten jegyzi, és szakmai észrevételeinknek köszönhetően a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait is megfelelően számításba veszi" – mondta el Őry Csaba EP-képviselő, a néppárti frakció foglalkoztatási koordinátora a plenáris szavazás után.2013-05-22 09:47:00 0
Helyes és helytelen utakon2013-05-22 09:24:00 0
Érdekalap és értékalap2013-05-22 09:09:00 0
Hisztéria a köbön2013-05-22 08:54:00 0
Kifulladt lovasroham2013-05-22 08:33:00 0
A bérek reálértékének megőrzése a célNincs konkrét minimum, a három fél egybehangzó véleménye nyomán létrejött ajánlásról beszélhetünk – mondta az M1 Az Este című műsorában a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.2013-05-22 08:28:00 0
Több száz önkormányzat kap térítésmentesen állami ingatlantMintegy 1,2 milliárd forint értékben ad át térítésmentesen ingatlanokat az állam 417 önkormányzatnak.2013-05-22 08:23:00 0
A kampányfinanszírozás átalakítása a Ház napirendjénAz Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett megtárgyalhatja azokat a változtatási javaslatokat, amelyeket kormánypárti képviselők tettek a kampányfinanszírozás átalakítására.2013-05-22 08:19:00 0
A képzés hosszával megegyező ideig kell itthon dolgozniuk az ösztöndíjasoknakA képzésük befejezését követő húsz évben tanulmányaik időtartamával megegyező időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak a felsőoktatási törvény kedden a parlamentben elfogadott módosítása alapján.2013-05-22 08:16:00 0
Tízszázalékos árrés a dohány-kiskereskedőknekA trafiktörvény módosításával a parlament kedden tízszázalékos garantált árrést biztosított a dohánytermék-kiskereskedőknek, és tovább bővítette a trafikokban árusítható termékek körét.2013-05-22 08:14:00 0
Új eljárás a menekültügyi kérelmek elbírálásábanÚj eljárást tesz lehetővé a menekültügyi kérelmek elbírálásában az a törvényjavaslat, amelyet a héten tárgyal az Országgyűlés - közölte Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen fideszes polgármestere sajtótájékoztatón kedden.2013-05-22 08:08:00 0
Kétszáz módosító javaslat a Tavares-indítványhozA Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja Gál Kinga vezetésével mintegy kétszáz módosító indítványt nyújtott be a két hete előterjesztett, Magyarországról szóló Tavares-jelentéshez.2013-05-21 18:56:00 0
Július 1-jétől bevezethetik a menekültügyi őrizetetA menedékkérők engedély nélküli távozása és a menekültügyi eljárással való visszaélés magas arányára tekintettel 2013. július 1-jétől bevezethetik a menekültügyi őrizetet Magyarországon. A belügyminiszter vonatkozó javaslatának általános vitáját a tervek szerint szerdán kezdi meg a parlament.2013-05-21 18:51:00 0
Új eljárás a menekültügyi kérelmek elbírálásábanÚj eljárást tesz lehetővé a menekültügyi kérelmek elbírálásában az a törvényjavaslat, amelyet a a héten tárgyal az Országgyűlés - közölte Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen fideszes polgármestere sajtótájékoztatón kedden.2013-05-21 18:49:00 0
Folyamatos és egységes lesz a nemzetbiztonsági ellenőrzésA nemzetbiztonsági átvilágítás újraszabályozásáról döntött a parlament: folyamatos és egységes lesz az ellenőrzés.2013-05-21 18:35:00 0
Potápi: Magyarország mindent megtesz az adatok védelmébenJövő héten hétfőn kerül az Európai Parlament elé a felvidéki jogfosztott magyarok ügye - mondta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága elnökével közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. Potápi Árpád ugyanitt arról beszélt, Magyarország mindent megtesz, hogy ne essen senkinek bántódása amiatt, hogy felveszi a magyar állampolgárságot.2013-05-21 18:03:00 0
Az MKP elnökével egyeztetett Szijjártó PéterSzijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár kedden egyeztetett Berényi Józseffel, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével - tájékoztatta a Miniszterelnökség Külügyi és Külgazdasági Államtitkárságának sajtófőnöke az MTI-t.2013-05-21 17:51:00 0
Lezárult a 2,3 millió eurós hansági kerékpárút-fejlesztésLezárult a Hanság és az ausztriai Fertőzug összeköttetését javító, a magyar oldalon kerékpárút-fejlesztésből álló projekt hazai szakasza, az itteni beruházás egyik legfőbb elemét, a Hansági-főcsatornán átívelő hidat a hétvégén avatják fel - közölte Kapuvár önkormányzata kedden az MTI-vel.2013-05-21 17:45:00 0
Szabó: Több száz gazda juthat földhözBorsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint hatezer hektár olyan állami földet hirdet meg bérbeadásra a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a nemzeti földalapból, amelynek haszonbérleti szerződése 2017. március 31-én lejár - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium földügyekért felelős miniszteri biztosa Miskolcon kedden.2013-05-21 17:43:00 0
Rogán Antal napirend előtti felszólalása2013-05-21 17:38:00 0
Rogán: Az alkotmány körüli viták időszaka lezárult"Az Alkotmánybíróság mai döntése megerősítette az alkotmányt. Az alkotmány körüli viták időszaka lezárult" - közölte portálunkkal Rogán Antal, kedden.2013-05-21 16:28:00 0
Teljes ellenőrzési és szankcionálási jogot kap az NFHA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a rezsicsökkentés mind a kilenc  területén jogosítványokat kap arra, hogy ellenőrizze azt a tájékoztatást, amit a szolgáltatók kötelesek nyújtani a fogyasztóknak a rezsicsökkentés megvalósulását illetően - jelentette ki Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke keddi sajtótájékoztatóján.2013-05-21 16:05:00 0
Pozitív változások indultak a magyar gazdaságbanA 2013-as év első negyedévében a magyar gazdaság elindult a növekedési pályán, kezd a saját lábára állni - mondta Varga Mihály, kedden a parlamentben.2013-05-21 15:27:00 0
Az NGM több intézkedés finomhangolásán dolgozikA gazdasági tárca több intézkedés, így a kisvállalati adónemek, a munkahelyvédelmi akcióterv és a közbeszerzési törvény finomhangolásán dolgozik, de az adórendszerben nagyobb átalakításra már nem kell számítani - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 52. küldöttgyűlésén, kedden a fővárosban.2013-05-21 14:59:00 0
Az MSZP csatlakozik az európai szocialisták kórusáhozA leghatározottabban vissza kell utasítanunk minden olyan hangot, mely a magyar emberek, a magyar gazdasági szereplők teljesítményét becsüli alá - szögezte le Rogán Antal napirend előtti felszólalásában.2013-05-21 14:32:00 1
Tovább szigorítanák a termőföldszerzést és -használatotTovább szigorítaná a termőföld megszerzését és a termőföld használatát az a törvényjavaslat, amely a korlátozó jogi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szól.2013-05-21 14:18:00 0
Általános vitára alkalmas az adatkezelésről szóló törvényjavaslatAz Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága keddi ülésén általános vitára alkalmasnak találta a honvédségi adatkezelésről és az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló törvényjavaslatot.2013-05-21 14:05:00 0
"Határozott és összehangolt lépések szükségesek"A szerdai Európai Tanácsülés előkészítésének részeként az Európai Parlament (EP) kedd reggel plenáris vitát tartott az adócsalás és adóelkerülés elleni uniós szintű intézkedésekről. Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő, az éves adóügyi jelentés szerzője üdvözölte az Európai Bizottság következtetéseit - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.2013-05-21 13:53:00 0
"Az MSZP az ország ellenzéke"Az előző hetekben nyilvánosságot látott növekedési adatok nemzetközileg is komoly, pozitív visszhangot váltottak ki külföldön – mondta Rogán Antal a nemzetgazdasági miniszter felszólalására reagálva, kedden a parlamentben.2013-05-21 13:43:00 1
Orbán Viktor részt vesz a V4-találkozón és az EU-csúcsonA brüsszeli európai uniós csúcstalálkozóra utazik szerda reggel Orbán Viktor - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel.2013-05-21 13:17:00 0
Czomba: Rugalmasabbá válik a támogatás szabályozásaRugalmasabbá válik a lakhatási támogatás szabályozása, miután a kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, és a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.2013-05-21 13:07:00 1
Czomba: Fontos orientáció a bérajánlásAz ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését - tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás.2013-05-21 12:47:00 0
Szijjártó: Kitüntetett szerepe lehet a gyógyszeriparnakStratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Sanofi gyógyszeripari vállalattal kedden Budapesten.2013-05-21 12:18:00 0
A jog elsőbbsége és a különbözőség tiszteletben tartásaAz európai integráció folyamata mindig a jog elsőbbségén és a különbözőség tiszteletben tartásán alapult, és ha ideológiai szempontok fognak előtérbe kerülni, az mindannyiunk számára problematikus lesz - jelentette ki Martonyi János a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív lapnak adott interjúban.2013-05-21 12:01:00 0
Németh: Komoly fogyasztóvédelmi lépések is szerepelnek a javaslatbanJúliustól jön a rezsicsökkentés újabb hulláma: a kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget 50 százalékkal 2000 forintra mérsékli. Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a rezsicsökkentés egy átlagos családnak évente 90-95 ezer forintos megtakarítást jelent.2013-05-21 11:47:00 0
Pintér: Megfelelő rendőrök kerüljenek vezetői beosztásbaA 3500 új rendőr mellé hamarosan mintegy 1200 tiszthelyettes is szolgálatba állhat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, kedden.2013-05-21 11:28:00 0
"A nemzet életének legfontosabb feltétele a szabadság"A honvédelem napján  nemzeti emlékhellyé avatták a Budai Várnegyedet, az ezt jelképező oszlopot a Szentháromság téren kedden Hende Csaba honvédelmi miniszter és Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere leplezte le.2013-05-21 11:04:00 0
Újabb idegenforgalmi fejlesztések Nógrád megyébenHárom újabb Nógrád megyei projekt kapott összesen 660 millió forintos támogatást a turisztikai attrakciófejlesztés keretéből; a drégelypalánki kulturális tanösvény, a megye erdeit érintő ökoturisztikai fejlesztés és a mátrakeresztesi interaktív ásványkiállítás - tájékoztatott Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke kedden.2013-05-21 10:16:00 0
"Egyensúlyra van szükség az uniós intézmények között"Egyensúlyra van szükség az EU és a tagállamok jogrendszere között, és tiszteletben kell tartani a tagállamok eltérő alkotmányos és politikai berendezkedését - mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Budapesten.2013-05-21 10:13:00 0
Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékátTöbb mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát - tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától.2013-05-21 09:26:00 0
Simor valódi bukása2013-05-21 09:14:00 0
Egyenlők és egyenlőbbek az unióban2013-05-21 08:51:00 0
Schulz mester2013-05-21 08:35:00 0
Stratégiai megállapodást köt a kormány a SanofivalÚjabb nagyvállalattal, a Sanofi gyógyszeripari céggel köt ma stratégiai partnerségi megállapodást a kormány.2013-05-21 08:26:00 0
Szavazhat a Ház a dohányzással összefüggő törvénymódosításokrólAz eredetileg elfogadott négy százalékról tízre emelheti a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját az Országgyűlés hétfői ülésén. A képviselők emellett új szabályokat állapíthatnak meg a nemzetbiztonsági ellenőrzésre, továbbá elfogadhatják a számvevőszék 2012-es beszámolóját is.2013-05-21 08:09:00 0
Áder János Ljubljanában tárgyal keddenÁder János köztársasági elnök kedden Ljubljanában tárgyal meghívójával, a szlovén köztársasági elnökkel, találkozik a szlovén országgyűlés elnökével, és megbeszéléseket folytat Szlovénia miniszterelnökével - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t.2013-05-20 19:15:00 0
Navracsics: Úrkúton meg lehet mozdítani a településtNem érheti baj a települést, amely össze tud fogni és tiszteli őseit - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Veszprém megyei Úrkúton, a település felújított névadó kútjának avató ünnepségén hétfőn.2013-05-20 18:59:00 0
"Dévény Anna segíteni akart és segíteni tudott"Dévény Anna gyógytornász, a Dévény-módszer kidolgozója kapta meg a Budavár Díszpolgára címet idén. A címet ünnepélyes keretek közt Nagy Gábor polgármester adta át a Kerület Napján, aki köszöntőjében kiemelte: Dévény Anna a nehézségektől soha nem rettent vissza, önmagához és betegeihez mindig hű maradt. Ugyanitt Rogán Antal Belváros – Lipótváros polgármestere laudációjában úgy fogalmazott: össze sem lehet számolni, hogy hányan kapták vissza neki köszönhetően a mozgás örömét és szabadságát.2013-05-20 18:53:00 0
Támogatás a látássérültek rehabilitációjáraMég egy hétig lehet pályázni arra a mintegy 120 millió forintra, amellyel a kormány a látássérültek elemi rehabilitációját támogatja nyolc magyarországi  rehabilitációs központban - hívta fel a figyelmet a Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-nek küldött hétfői közleményében.2013-05-20 12:40:00 0
Háromnapos ülést tart a parlamentÚjabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, valamint az árusítható termékkörök kibővítéséről. Szerdán a kampányfinanszírozás kormánypárti módosításának tárgyalása kerül napirendre. A parlament csütörtökön a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel.2013-05-20 11:01:00 0
Az akció 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítetteAz első negyedéves adatok alapján eddig 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a Munkahelyvédelmi Akció - tájékoztatta portálunkat Selmeczi Gabriella, vasárnap.2013-05-19 12:34:00 0
A Fidesz visszautasítja az alaptalan antiszemita vádakatA Fidesz minden esetben határozottan visszautasítja a Magyarországgal és a kormánnyal szemben megfogalmazott igazságtalan antiszemita vádakat - közölte a nagyobbik kormánypárt sajtóirodája portálunkkal, szombaton.2013-05-19 10:14:00 0
Parlament előtt a választási eljárásról és a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatBenyújtották szombaton a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt módosító javaslatot, valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot.2013-05-18 17:50:00 0
Semjén: A csíksomlyói búcsú megerősít magyarságunkbanA csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok - nyilatkozott az MTI-nek a zarándoklat végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.2013-05-18 16:08:00 0
Bajnainak fáj az új kampányfinanszírozási törvényAz Együtt 2014 legutóbbi nyilatkozatából világosan kiderül, hogy Bajnai Gordonnak és pártjának fáj az új kampányfinanszírozási törvény- olvasható a Fidesz-frakció szombati közleményében.2013-05-18 15:45:00 0
Hoppál: Újra együtt a maffiabaloldalÚjra együtt a maffiabaloldal, és a jogállamért kiáltoznak azok, akik lepaktáltak az alvilág vezérével, aki maga a ,,vér, mocsok, gyilkosság és korrupció" - írja szombati közleményében Hoppál Péter a  Fidesz szóvivője.2013-05-18 15:42:00 0
Átadták az első V4-es kerékpárverseny díjaitÁtadták a díjakat az első V4-es kerékpárverseny nyerteseinek szombaton Krakkóban, az eseményen Martonyi János külügyminiszter kiemelte: a verseny a közép-európaiságot szimbolizálja.2013-05-18 15:35:00 0
Martonyi: Nem mindegy, mi történik tőlünk keletreMartonyi János szerint a visegrádi csoport külügyminisztereinek pénteki krakkói találkozója segíthet felgyorsítani a keleti partnerség országainak közeledését az Európai Unióhoz.2013-05-18 15:34:00 0
"Felháborító Martin Schulz kijelentése Magyarországról"A Fidesz visszautasítja, felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja Martin Schulz európai parlamenti (EP) elnök kijelentését, miszerint Magyarország "össze akarja írni a zsidókat" - közölte Gulyás Gergely, a kormánypárt képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.2013-05-18 14:52:00 0
Megkezdődött a Ludovika Zászlóalj száznapos ünnepségeMegkezdődött a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljának száznapos ünnepsége szombaton. A végzős tisztjelölt hallgatók a következő időszakban leteszik utolsó vizsgáikat, záróvizsgáznak, lezárul kiképzésük, és lelkileg is felkészülnek, hogy mintegy 100 nap múlva, augusztus 20-án esküt tegyenek és honvédtisztekké váljanak - mondta Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora az MTI-nek.2013-05-18 13:58:00 0
Félmilliárd forintnyi támogatás intézményi korszerűsítésreFélmilliárd forintot nyertek el Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bentlakásos intézmények korszerűsítésre, fejlesztésre; az Új Széchenyi Terv részeként megítélt támogatási összeget Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára adta át jelképesen szombaton, Miskolcon.2013-05-18 13:57:00 0
Tisztább, átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampányfinanszírozásÁtalakul a kampányfinanszírozás rendszere – jelentette ki Rétvári Bence közigazgatási államtitkár Gulyás Gergellyel közösen tartott szombati sajtótájékoztatóján. A fideszes országgyűlési politikus ugyanitt arról tájékoztatott, több ponton is változik a választási eljárásról szóló törvény.2013-05-18 13:53:00 1
Brüsszel pajzsa2013-05-18 10:59:00 0
"Minden településen csökkenteni kell a kéményseprés díját"A magyar emberek nem keresnek olyan jól, mint a nyugat-európai országokban, ennek ellenére az unióban a magyar rezsiárak a felső negyedben foglalnak helyet, ez így nincs rendjén - fogalmazott Hoppál Péter a köztévé Az Este című műsorában pénteken.2013-05-18 10:53:00 1
Hatalmas tartalék a rezsicsökkentésre2013-05-18 10:47:00 0
Benyújtották a költségvetési törvény módosításátBenyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot, amely a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében meghozott intézkedések egy részének végrehajtását tartalmazza.2013-05-18 10:44:00 0
Nem riadtunk vissza a változtatástólMegértettük, amit a tavalyi béremelésből kimaradt dolgozók mondtak, és kevesebb mint egy éven belül megtaláltuk a megoldást a problémájukra – hangsúlyozta Szócska Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az egészségügyért felelős államtitkár rámutatott, az ágazati béremelést folytatják, és a népegészségügyi mozgósítás részeként számos programmal készülnek.2013-05-18 10:40:00 0
Pumpa vagy szivattyú?2013-05-18 10:31:00 0
Navracsics: Bizalmatlansággal találjuk szembe magunkatMiért bélyegzi meg Európa a modern Magyarországot? címmel közölte a The Independent című liberális brit napilap online kiadása pénteken a közigazgatási és igazságügyi miniszter írását.2013-05-18 10:27:00 0
Varga: Hazánknak le kell kerülnie a szégyenpadrólA nemzetgazdasági miniszter szerint ha az Európai Unió a szokásos gyakorlat szerint dönt a túlzott deficiteljárások jövőjéről, akkor Magyarországnak le kell kerülnie a szégyenpadról, ahová a korábbi kormányok ültették - olvasható Varga Mihály Magyar Hírlapnak adott interjújában.2013-05-18 10:22:00 0
Békéscsaba ad otthont az idén a Városi Polgármesterek RandevújánakBékéscsaba ad otthont a XIX. Városi Polgármesterek Randevúja című rendezvénynek június 14-én.2013-05-18 10:19:00 0
A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerülhet a MargitszigetA fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerülne a Margitsziget Navracsics Tibor javaslata szerint; a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken nyújtotta be a vonatkozó javaslatot az Országgyűlésnek.2013-05-18 10:18:00 0
Bajnai egyenlő a zéró erkölccsel és a zéró hozzáértésselA Gyurcsány-Bajnai-kormány volt az, amelyet könyörtelenül elzavartak a választók, mert elegük volt a zéró erkölcsből és zéró hozzáértésből. Ugyanazok, akik egyszer már tönkretették az országot most mégis újra összeálltak, hogy tovább folytassák szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájukat - írja közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, Bajnai Gordon miskolci beszédére reagálva.2013-05-18 10:16:00 0
Kövér: Az újrakezdés készsége a magyar lélek legfontosabb sajátosságaAz újrakezdés készségét nevezte a magyar lélek legfontosabb sajátosságának az Országgyűlés elnöke pénteken Gyálon, az új városközpont avatásán.2013-05-17 20:28:00 0
Mutyi ott van, ahol az MSZP központja vanLejárató kampány helyett a saját háza táján söprögessen Mesterházy Attila, aki maga ismeri el egy mai nyilatkozatában, hogy a párttársai korrupciós ügyei hatalmas gondot jelentenek számára - írta közleményében Hoppál Péter,a  Fidesz szóvivője.2013-05-17 20:17:00 0
A kancelláriaminiszterrel tárgyalt Navracsics TiborNavracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Ronald Pofalla német kancelláriaminiszter a két ország belpolitikai helyzetét tekintette át kétoldalú tárgyalásuk során, pénteken. A német tárcavezető Navracsics Tibor meghívására érkezett Budapestre - tájékoztatott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken.2013-05-17 17:40:00 0
Az MSZP a magyar emberek teljesítményét kérdőjelezi megMiközben ma már az amerikai és az európai közvélemény is elismeri, hogy Magyarország jobban teljesít, mint korábban és kitört a gazdasági recesszióból, egyedül a magyar baloldal már megint az, aki megkérdőjelezi a magyar emberek teljesítményét - írta közleményében a Fidesz-frakció.2013-05-17 17:28:00 0
Martin Schulz tisztességes emberek millióit sértette megA Külügyminisztérium visszautasítja, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke Magyarországot antiszemitának nyilvánítsa - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.2013-05-17 16:49:00 0
Több megválaszolandó kérdés vár Lamperth MónikáraA Fidesz somogyi elnöke a Portik-ügyben válaszokat vár Lamperth Mónika volt belügyminisztertől.2013-05-17 15:44:00 0
Egészségipari együttműködésről tárgyalt Szijjártó PéterA magyar-azeri egészségipari együttműködés fontosságát hangsúlyozta pénteken Budapesten Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, miután magyar egészségipari cégek mutatkoztak be az azeri egészségügyi minisztérium delegációja előtt.2013-05-17 15:40:00 0
Megalakult a büntetőeljárás-jogi kodifikációs bizottságMegalakult a büntetőeljárás-jogi kodifikációs bizottság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) - tájékozatta portálunkat a tárca.2013-05-17 15:38:00 0
Fejlesztik a rehabilitációs ellátást a Nógrád megyei kórházakbanNógrád megye mindhárom kórházában megkezdik a rehabilitációs ellátások fejlesztését. Balassagyarmaton, Pásztón és Salgótarjánban összesen több mint egymilliárd forint értékben valósulnak meg a beruházások - tájékoztatta Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke pénteken az MTI-t.2013-05-17 15:08:00 0
Fejlesztik a kerékpáros turizmust Dél-BaranyábanDél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken Pécsen írták alá az abban érdekelt szervezetek vezető képviselői.2013-05-17 14:49:00 0
Összhang a budapestiek és a vidéki termelők közöttA Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) árkádjai alól a Vidék Mustra - a belváros szívében heti rendszerességgel megrendezett termelői piac - a Kossuth Lajos téren zajló felújítási munkálatok miatt ideiglenesen a Hold utcai vásárcsarnokba költözött. Rogán Antal, a Belváros polgármestere a pénteki napon felkereste a Hold utcai vásárcsarnok emeletén a magyar termelők pavilonjait.2013-05-17 14:43:00 0
Összhang a budapestiek és a vidéki termelők közöttA Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) árkádjai alól a Vidék Mustra - a belváros szívében heti rendszerességgel megrendezett termelői piac - a Kossuth Lajos téren zajló felújítási munkálatok miatt ideiglenesen a Hold utcai vásárcsarnokba költözött. Rogán Antal, a Belváros polgármestere a pénteki napon felkereste a Hold utcai vásárcsarnok emeletén a magyar termelők pavilonjait.2013-05-17 14:35:00 0
Martin Schulz kérjen bocsánatot a magyar polgároktól!A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja a leghatározottabban visszautasítja Martin Schulz szocialista EP-elnök által tett, az egész magyar nemzetet és minden magyar polgárt becsületében súlyosan sértő kijelentést. Példátlan és elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament elnöke egy egész országot és annak minden polgárát antiszemitizmussal vádolja. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja ezúton felszólítja Martin Schulzot, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a magyar polgároktól és haladéktalanul kérjen helyreigazítást hazug és gyalázatos kijelentése miatt.2013-05-17 13:32:00 0
"A baloldal ma is ki akarja használni a pedagógusokat"A baloldal csak szavazóbábunak nézi a pedagógusokat, ezzel szemben a kormány minden tanárt partnernek tekint - olvasható Hoppál Péter pénteki közleményében, melyben Kunhalmi Ágnes kijelentéseire reagált.2013-05-17 13:02:00 0
Navracsics: Új bíróságok létrehozása is szóba kerülhetHosszabb távon akár új bíróságok létrehozása is szóba kerülhet annak érdekében, hogy a bírósági szakaszba lépő ügyekben minél gyorsabb megszülethessen az ítélet - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.2013-05-17 12:52:00 0
Csökken a kéményseprés és a szennyvízszippantás díja isMérséklődik a szennyvízszippantás, valamint a kéményseprés díja – jelentette be Németh Szilárd pénteki sajtótájékoztatóján. A rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője ugyanitt elmondta azt is, javasolja, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság jogkörét és hatáskörét terjesszék ki a rezsicsökkentéssel kapcsolatos minden területre.2013-05-17 12:01:00 0
Pintér: Iskolarendőrség kezdi meg munkájátA kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi működését az iskolarendőrség - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten. Pintér Sándor a most alakult Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nyomozók a tantestület tagjaként vesznek részt a nevelő munkában.2013-05-17 11:50:00 0
"A baloldal bűnözőkkel végeztette el a piszkos munkát"Nem kerülhet Magyarország és a magyar emberek sorsa újra a "maffiabaloldal" kezébe - közölte Sebestyén László, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Miskolcon.2013-05-17 10:47:00 0
Feltörték Papcsák Ferenc autójátFeltörték Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, országgyűlési képviselő autóját csütörtökön, a járműből csak pénztárcáját és Fidesz-flottás telefonját vitték el – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-t.2013-05-17 10:44:00 0
NFM: csökken a kéményseprés díja július elsejétőlA Kormány 2013. május 15-i ülésén döntött a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtási kormányrendelete közszolgáltatás díját megállapító rendelkezésének megváltoztatásáról. A módosítás az 1 egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), pénteken.2013-05-17 10:29:00 0
Új befektetési célpontként írnak hazánkrólKumin Ferenc a nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a pénteki Ma reggelben az Euromoney kiadványával kapcsolatban elmondta, hogy ez egy több oldalas anyag, ami kifejezetten Magyarországgal foglalkozott, s  csupa jó hírről tanúskodott.2013-05-17 10:09:00 1
Kövér: Laborc a szabályzat összes pontja ellen vétettTörvénybe ütköző volt, hogy Laborc Sándor 2008-ban a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjeként titkos találkozón egyeztetett Portik Tamással, az alvilág jól ismert figurájával – mondta a Hír TV Magyarország Élőben című műsorában Kövér László.2013-05-17 09:27:00 1
A komlói példa2013-05-17 09:05:00 0
"Személyre szabott" demográfiai program2013-05-17 08:52:00 0
Csak nyernénk az euróval2013-05-17 08:44:00 0
Rétvári: Kivizsgáljuk az egész bírósági ügyszakotAz igazságügyi minisztérium a szakértői, a nyomozati, a vádemelési rész és az egész bírósági ügyszakot is vizsgálja az ároktői banda ügyében - jelentette ki Rétvári Bence a köztévé Az Este című műsorában csütörtökön.2013-05-17 08:37:00 1
Elismerés az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásnakWashingtonban nagy elismeréssel tekintenek Magyarország afganisztáni NATO-szerepvállalására - jelentette ki csütörtökön Washingtonban az MTI-nek Hende Csaba honvédelmi miniszter, miután az Atlanti Tanács (Atlantic Council) világpolitikai kutatóintézet szervezésében amerikai védelempolitikai szakértőkkel tanácskozott.2013-05-17 08:32:00 0
Hende: Együtt mentünk be, együtt jövünk ki AfganisztánbólEgyütt mentünk be, együtt jövünk ki - jelentette ki Hende Csaba védelmi miniszter a The Washington Times című konzervatív napilapnak arra a kérdésre válaszolva, hogy a magyar harcoló alakulatok meddig maradnak Afganisztánban, miután az amerikai erők jövőre kivonulnak onnan.2013-05-17 08:27:00 0
Orbán: Béremelés a háziorvosoknak és a tanároknakA háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2013-05-17 08:22:00 1
"A magyar kormány elismeréssel tekint a német ipar eredményeire"A német vállalkozások eddig csaknem 21 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon, ezzel Németország Magyarország elsőszámú külföldi befektetője – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 20 éves jubileumának alkalmából szervezett ünnepi rendezvényen.2013-05-17 08:17:00 0
Tarlós: Alá fogják írni a BKV közszolgáltatási szerződésétA főváros a Budapesti Közlekedési Központon (BKK) keresztül meg fogja kötni a BKV idei közszolgáltatási szerződését - jelentette ki a főpolgármester a Hír TV Magyarország élőben című műsorában csütörtökön.2013-05-17 08:13:00 0
Prőhle: Nem ad okot aggodalomra Merkel nyilatkozataKorántsem ad okot aggodalomra a német kancellár nyilatkozata Magyarországról, hiszen Angela Merkel joggal bízik abban, hogy Magyarország "az európai megoldást" választja - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek.2013-05-17 08:11:00 0
Kiemelt jelentőségű beruházás az Olimpia Park és a környező utcák felújításaNemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a budapesti V. kerületi Olimpia Park és a környező utcák teljes körű felújításának építési beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.2013-05-17 08:09:00 0
Fejlesztésekről tárgyalt a magyar-osztrák vízügyi bizottságA magyar-osztrák vízügyi bizottság értékelte az elvégzett feladatokat, és a várható fejlesztésekről is tárgyalt 57. ülésszakán, Győrben - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-t.2013-05-16 19:01:00 0
VM: a parlagfű elleni védekezést már most meg kell kezdeniA parlagfű elleni védekezést már most meg kell kezdeni, azokon a szántóföldi területeken, ahol a nagy mennyiségű csapadék vagy a belvíz miatt kipusztult a növényzet, a terület száradása után a parlagfű tömeges megjelenése várható - hívja fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).2013-05-16 17:51:00 0
Navracsics Tibor nyitotta meg a varsói könyvvásártNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyitotta meg csütörtökön a Varsói Nemzetközi Könyvvásárt, amelyen a magyar írók közül többek között Spiró György, Tolnai Ottó, Zsille Gábor és Falusi Márton vesz részt.2013-05-16 17:28:00 0
A térfigyelőkamera-rendszer bővítését tervezik PécsettA térfigyelőkamera-rendszer bővítését tervezik, továbbá ideiglenes tanácsadó testületet hoznak létre a közbiztonság javítására Pécsett.2013-05-16 17:10:00 0
Cséfalvay: Erős fejlesztéspolitikára van szükségA tartós növekedés megteremtése a válságkezelés egyik fontos pillére, ehhez erős fejlesztéspolitikára van szükség, amit a kutatáshoz, a fejlesztéshez és az innovációhoz kötődő befektetésekre való összpontosítással lehet megvalósítani - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a Duna-régióra vonatkozó uniós stratégiával foglalkozó szakmai találkozón, csütörtökön Pozsonyban.2013-05-16 16:55:00 0
Emmi: a helyi közösségeken is segíthet a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásaKovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a Főkefe agrártelepei kiváló példák arra, hogyan segíthet a helyi közösségeken a hátrányos helyzetű emberek államilag támogatott foglalkoztatása - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).2013-05-16 16:31:00 0
Tarlós: Gyalogoshidak épülhetnek BudapestenKözéptávon több gyalogoshíd is épülhet Budapesten a Fővárosi Közgyűlés által nemrégiben elfogadott Duna-tanulmány szerint - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten, hangsúlyozva, hogy a közúti hidak építését is folytatni kell.2013-05-16 16:19:00 0
Javaslat a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépésértA zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében törvényjavaslatot nyújtott be csütörtökön a parlamentnek a fideszes Nagy István. Előterjesztése célja, hogy könnyebb legyen feltárni és semmisnek nyilvánítani az ilyen megállapodásokat. Lehetőség lenne arra is, hogy a zsebszerződéssel eladott termőföldek tulajdonjoga adott esetben az államhoz kerüljön.2013-05-16 16:10:00 0
"Az átkelő megnyitásával nő a térség versenyképessége"Megnyílt az Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom (Backi Vinogradi, Bácsszőlős) közötti határátkelőhely csütörtökön.2013-05-16 15:47:00 0
"A baloldalt kirázza a hideg a rezsicsökkentéstől"A Fidesz tovább folytatja a rezsicsökkentés politikáját és az azzal kapcsolatos aláírásgyűjtést - mondta Hoppál Péter csütörtökön Pécsen.2013-05-16 15:31:00 0
9000 gyerek nyaralhat az idén a zánkai centrumbanKilencezer, szociálisan rászoruló gyermek nyaralhat az idén a zánkai Új Nemzedék Központ területén - jelentette be Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón, Zánkán.2013-05-16 15:27:00 0
Egymilliárd euró nemzetközi közlekedési kapcsolatokraA nemzetközi közlekedési kapcsolatok kiépítésére szolgáló alapból 2014-től Magyarországnak mintegy egymilliárd euró áll rendelkezésére - mondta el az MTI-nek Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár csütörtökön Tatán, a határ menti együttműködésről rendezett konferencián.2013-05-16 15:24:00 0
"Magyarország megérdemli, hogy sikeres legyen"Európa jelenlegi problémáinak jellemző vonása a gyengülő versenyképesség - állapítja meg Orbán Viktor a Euromoney májusi kiadásának Magyarországról összeállított ismertetőjében.2013-05-16 14:00:00 0
A szegedi újszülöttszolgálatnak gyűjtenek HódmezővásárhelyenA szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt támogatják a hódmezővásárhelyiek: a dél-alföldi városban csütörtökön neves képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás, az alkotások eladásából befolyó bevételt az alapítvány kapja.2013-05-16 13:39:00 0
Kerékpárút-fejlesztés kezdődik a Velencei-tónálMintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik meg júniusban a Velencei-tó déli partján, a 730 millió forintos fejlesztés várhatóan az idén befejeződik - közölte a körzet országgyűlési képviselője csütörtökön, Agárdon, a Gárdony város és térsége turisztikai egyesület által rendezett szakmai napon.2013-05-16 13:12:00 0
Ragaszkodni kell a tényekhez a Tavares-jelentésben isRagaszkodni kell a tényekhez a zöldpárti Rui Tavares európai parlamenti képviselő által bemutatott jelentésben is, mert csak így lehet objektív állásfoglalást kialakítani - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a tárca által szervezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen, Budapesten.2013-05-16 12:56:00 0
Félmilliárd forintos fejlesztés ÚjbudánMegújul a XI. kerületi Bikás park, amelynek fejlesztésére több ütemben félmilliárd forintot fordít a városrész önkormányzata.2013-05-16 12:54:00 0
Kiszámíthatóbb ma a családok jövőképe MagyarországonA közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint kiszámíthatóbb ma a családok jövőképe Magyarországon, mint három évvel ezelőtt. Erről Rétvári Bence egy csütörtöki. fővárosi konferencián beszélt.2013-05-16 12:52:00 0
"Az egész magyar nemzet ünnepe a honvédelem napja"A Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerint a magyar katonák fegyelme, hűsége és áldozatvállalása a távoli hadszíntereken, a NATO-szolgálatban, vagy hazai katasztrófák esetén, a hóban rekedt utazók mentésében, kidőlt villanyoszlopok felállításakor a történelmi múlthoz hasonlóan békés jelenünk hétköznapjaiban is követendő példa az ifjúság honvédelmi nevelésében.2013-05-16 12:30:00 0
Ostyaüzem létesül RétságonKétmilliárd forintos beruházással létesít ostyaüzemet Rétságon a dunakeszi székhelyű Urbán és Urbán Kft. Fél év múlva tervezik az üzem megnyitását, ahol ötven-hatvan embert foglalkoztatnak majd - jelentette be Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Rétságon.2013-05-16 12:27:00 0
Kövér László diákokat fogadott a ParlamentbenKövér László, az Országgyűlés elnöke a Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó program nyertes diákjait fogadta csütörtökön a Parlamentben.2013-05-16 12:20:00 0
A siker kapujában2013-05-16 11:36:00 0
Brüsszelnek ezt látnia kellA GDP-adat hozzájárulhat ahhoz, hogy hazánk kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – mondta Rogán Antal a Hír TV-ben, szerdán. A Fidesz frakcióvezetője a Magyarország Élőben című műsorban a trafikpályázatok kapcsán úgy fogalmazott: az egy ellenzéki gumicsont, és az utólagos pályázati lehetőségekkel azok is újabb esélyt kapnak, akik korábban trafiktulajdonosok voltak, de nem nyertek a kiíráson.2013-05-16 10:24:00 1
Farkasszem2013-05-16 10:07:00 0
Szócska: Valós forrást teremtett a kormánySzócska Miklós egészségügyi államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a népegészségügyi termékadóból, a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adójának emeléséből valós forrást teremtett a kormány.2013-05-16 09:55:00 0
Felavatták Esterházy János bronzszobrátFelavatták Esterházy János egész alakos bronzszobrát szerdán a főváros XII. kerületében, a Gesztenyés kertben, ahol Áder János köztársasági elnök arról beszélt: a nemzet belső kiegyezését az szolgálja, ha a résztvevők nemcsak a néhai szlovákiai magyar politikus szobra köré gyűlnek, hanem kiállnak az elvei mellett is.2013-05-16 09:50:00 0
Orbán Viktor beszéde, 2013.05.15.2013-05-16 09:48:00 0
Törésvonal2013-05-16 09:43:00 0
A siker kapujábanTalán még nem kellene elkiabálni, de egyre több meglepetés utal arra, hogy a siker kapujában áll a különutas magyar gazdaságpolitika. Az elmúlt két napban is olyan kedvező adatok láttak napvilágot, amikre még a derűlátásra hajlamosabb szakemberek sem számítottak.2013-05-16 09:34:00 0
Bázisugrás2013-05-16 09:23:00 0
Varga István: A kérdést azonnal meg kell oldaniAzonnali magyarázatot vár Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől a Fidesz-frakció arra, hogyan lehet szabadon két, idős embereket bántalmazó sorozatgyilkos - közölte Varga István országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdai sajtótájékoztatóján, Orosházán.2013-05-16 09:14:00 0
Hende: Mindig éreztük a szimpátiát és a jóindulatotAz ohiói katonákkal való együttműködésünk hadtörténetünk legfényesebb lapjaira tartozik - jelentette ki Washingtonban az MTI-nek Hende Csaba honvédelmi miniszter abból az alkalomból, hogy a kongresszusban szerdán ünnepélyes megemlékezést tartottak a Magyar Honvédség és az Ohiói Nemzeti Gárda közötti együttműködés kezdetének 20. évfordulója alkalmából.2013-05-16 08:42:00 0
Magyarország kiváló agroökológiai adottságokkal rendelkezikA német cégek a bioenergetikában is megtalálják számításukat Magyarországon - hangsúlyozta Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára szerdán Berlinben a német bioenergetika szövetség (BBE) rendezvényén tartott előadásában.2013-05-16 08:37:00 0
"Az ország most már egyre többre képes"Az elmúlt 30 év értékelésekor megállapítható, hogy "ennyire voltunk képesek", de úgy tűnik, az ország most már egyre többre képes - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke egy szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetésen.2013-05-16 08:31:00 0
Nyári étkeztetést biztosítanak a rászoruló keszthelyi gyerekeknekTöbb mint száz rászoruló gyermek nyári étkeztetését kívánja biztosítani Keszthely önkormányzata pályázati forrásból.2013-05-16 08:26:00 0
Állami kitüntetést kapott Esterházy AliceA Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adta át Áder János köztársasági elnök Esterházy Alice-nak, a néhai szlovákiai magyar politikus, Esterházy János lányának szerdán Budapesten.2013-05-16 08:25:00 0
Varga: Magyarország kezd növekedési pályára állniVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország kezd növekedési pályára állni. A nemzetgazdasági miniszter ezt a kormany.hu portálnak nyilatkozta az első negyedéves GDP-adat közzététele után, hozzátéve: azok a stabilizációs lépések, amelyek az elmúlt években történtek, meghozták az eredményüket.2013-05-15 19:04:00 0
Módosulnak a szellemi tulajdonra vonatkozó törvényekElsősorban az úgynevezett árva művekre vonatkozó, az uniós szabályozással megegyező előírásokat illeszti be a szerzői jogi törvénybe az a törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.2013-05-15 18:55:00 0
Hazugságspirálban van Bajnai GordonBajnai Gordon országjáró lódító körútjának mai állomásán azzal vakítja a pedagógusokat, hogy ha rajta múlna, béremelés várna rájuk, de Bajnai Gordon már az elején lebukott - írja szerdai közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz-szóvivője.2013-05-15 18:43:00 0
Wittner Mária képviseli a Hajdú-Bét károsultakatA Hajdú-Bét és a Novofarm Rt. által megkárosított baromfitenyésztők felkérték Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőt, hogy a parlamentben képviselje az ügyüket - közölte Ónodiné Demeter Éva gazdálkodó, a károsult családok képviselője szerdán az MTI-vel.2013-05-15 18:35:00 0
"Magyarország egyre több területen teljesít jobban"A Fidesz szerint minden téren egyre inkább beérnek a kormány eddigi intézkedései.2013-05-15 18:11:00 0
Balog: Magyarország értékként tekint a Távol-KeletreA Nyugat és a Kelet, az egymástól távoli kultúrák egymásra hatásának jelentőségét hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Pekingben, amikor 16 közép- és kelet-európai ország képviseletében eszmecserét folytatott a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának alelnökével szerdán.2013-05-15 17:52:00 0
Tarlós: A főváros büszke a budapesti helyőrségi dandárraBudapest és a városvezetés egyaránt büszke a budapesti helyőrség dandárra - mondta Tarlós István főpolgármester szerdán, a dandárnál tett látogatása során.2013-05-15 17:27:00 0
Korszerűsítik az újfehértói óvoda épületétÁllami és uniós forrás bevonásával, több mint 210 millió forintból korszerűsítik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó óvodáját, a beruházás alapkövét szerdán tették le a nyírségi kisvárosban.2013-05-15 16:43:00 0
Győri: Elkészült a hivatalos álláspont a Tavares-jelentésrőlElkészült a kormány hivatalos álláspontja az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti (EP-) jelentés tervezetéről, amelyet a portugál, zöldpárti Rui Tavares mutatott be a múlt hét elején - közölte szerdán magyar újságírókkal a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára Brüsszelben.2013-05-15 16:24:00 0
Rendeletet alkothatnak Szolnokon a biztonságos szórakozóhelyekrőlÚjra szülői fórumot rendeztek a városházán. A tavalyi kezdeményezés - mely az önkormányzat és a rendőrség közötti együttműködéssel indult - sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy az azóta eltelt évben számos alkalommal ültek egy asztalhoz szülők, diákok, szakemberek, szórakozóhelyek, az önkormányzat és a városi rendőrkapitányság képviselői. Tegnap az eredményekről és az előttük álló új feladatokról számoltak be.2013-05-15 16:05:00 0
Orbán: A saját utunkon kell továbbmennünkA ciszterciek tanító és nevelő munkája az egész országban megbecsülést és elismerést szerzett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Zirci Ciszterci Apátság felújított épületének átadásán. Az eseményről készült képek itt megtekinthetők.2013-05-15 15:54:00 1
Bajnai megint a kisvállalkozókat sanyargatnáIsmét kiderült, ha Bajnai Gordon tehetné, megint jól megszorongatná a családi vállalkozásokat. Bajnai Gordon 7000 hazai kisvállalkozásnak több költséget varrna a nyakába és megnehezítené a megélhetésüket - közölte portálunkkal a Fidesz-frakció, szerdán.2013-05-15 15:45:00 0
A baloldal már megint nem a magyar emberek oldalán állA szocialisták elnöke ma a Facebookon örvendezett annak, hogy a 98 százalékos végkielégítési különadó ügyében elmarasztaló ítéletet hozott tegnap a strasbourgi bíróság - olvasható Hoppál Péter Fidesz-szóvivő szerdai közleményében.2013-05-15 15:44:00 0
Magyar-szlovák csúcstalálkozó lesz júliusban BudapestenMagyar-szlovák kormánycsúcstalálkozó lesz Budapesten július 2-án - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az MTI-nek, szerdai pozsonyi tárgyalásait követően.2013-05-15 15:20:00 0
Bővítik a látássérültek rehabilitációs szolgáltatásaitJelentős mértékben fejlesztik és bővítik a látássérülteknek nyújtott rehabilitációs szolgáltatásokat. Új, bentlakásos rehabilitációs intézmény létesül Tatán, és felújítják a Vakok Állam Intézetét is - hangzott el a témában tartott konferencián szerdán Budapesten.2013-05-15 15:10:00 0
Répás: Folytatódik a Külhoni magyar kisiskolák éve programSikeresnek értékelte a Külhoni magyar kisiskolák éve program most zárult Kárpát-medencei körútját Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.2013-05-15 14:50:00 0
Országos mintaprogram helyi eredményekre alapozvaSzerdán lezárult a Belvárosban a Segítő kezek – összefogás félmillió idős otthoni biztonságáért mintaprojekt igényfelmérő szakasza, mely a vártnál sokkal nagyobb eredményt hozott, majdnem megháromszorozta az igénylők számát. Az idősek biztonságának erősítése érdekében országos mintaprogram kidolgozására és bevezetésére kerül sor.2013-05-15 14:42:00 0
Nincs szükség a baloldal gazdaságpolitikájáraA baloldal bölcsebben teszi, ha nem ígéri ugyanazt a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikát a magyar fiataloknak, amellyel egyszer már megduplázta a munkanélküliségüket, és nyakig eladósította őket - fogalmaz közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-05-15 14:00:00 0
Varga: Erőteljesebben javulhat a gazdaság teljesítményeA kormány számolt azzal, hogy kedvezően alakul a gazdaság első negyedévi teljesítménye - ezt mondta a Híradónak Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint az első félévben egy gyengébb gazdasági növekedési ütem várható, de a második félévben várhatóan már erőteljesebben javul a gazdaság teljesítménye, így az év egészében akár az 1 százalékot is meghaladhatja a GDP növekedése. A mostani adatok egyelőre nem befolyásolják a kormány múlt héten bejelentett gazdasági intézkedéseit.2013-05-15 13:47:00 0
4,5 milliárdos élelmiszeripari beruházás SzékesfehérváronTizenkilencmillió dollárt, közel négy és félmilliárd forintot fektet be a világ legnagyobb snacktermékeket gyártó vállalata, a Mondelez International európai régiós központja a Győri Keksz székesfehérvári üzemében - jelentette be Iryna Shandaryvska, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Cser-Palkovics András polgármester aláhúzta, Székesfehérvár és környéke nemcsak Magyarországon, hanem európai viszonylatban is vonzó befektetési célpont.2013-05-15 13:00:00 0
"Bajnai korábban elismerte azt, amit most tagad"Újabb kérdésekre várunk választ Bajnai Gordontól a Hajdú-Bét ügyében – hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.2013-05-15 13:10:00 0
Összkárpát-medencei ifjúsági találkozó a CsallóközbenIdén első alkalommal rendezi meg július 18-21 között több kárpát-medencei ifjúsági szervezet közreműködésével a Via Nova a Martosi Szabadegyetemet Csallóközben. Ennek kapcsán Ágh Péter, a Fidelitas elnöke szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kezdeményezés egyedi módon irányítja a figyelmet arra, hogy milyen sorskérdésekkel küszködnek a felvidéki magyarok. Ugyanitt Gubik László, a Via Nova elnöke úgy fogalmazott: a Tusványosi Szabadegyetemhez hasonló, nemcsak diákoknak szóló eseményre van szüksége a felvidéki magyarságnak.2013-05-15 13:00:00 1
Játszóterek újulnak meg a II. kerületbenAz önkormányzat játszótér-felújítási programja keretében Láng Zsolt polgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében felavatták a Marczibányit Téri Művelődési Központ új játszószereit.2013-05-15 12:38:00 0
Zsigó: A kormány megerősítette a család értékeitOlyan gazdaságpolitika mellet tettük le a voksunkat, amely az előző időszaktól eltérően, nem a magyar családokra teszi a terhet, hanem igazságos tehervállalást kértünk az extraprofitot termelő multiktól, valamint a külföldi érdekeltségű nagyvállalatoktól - hangsúlyozta Zsigó Róbert a családok nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján, szerdán. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta, ha a baloldal újra hatalomra jutna, akkor megint a családok húznák a rövidebbet.2013-05-15 12:18:00 1
Fazekas: A vidék jövőjét a családi gazdaságok jelentikA tervek szerint a tavaszi ülésszak végén fogadhatja el az Országgyűlés az új földtörvényt, amellyel új korszak kezdődik az ország történetében – mondta a vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A jogszabály kimondja, hogy csak magyar földműves vehet földet Magyarországon, a magyar földműves lesz a földpiac első számú szereplője – fogalmazott Fazekas Sándor.2013-05-15 12:01:00 0
Zsigó: Nő a fogyatékkal élők támogatásaA parlament hétfői döntése értelmében június elejétől 19.500 forintra, illetve 24 ezer forintra emelkedik a fogyatékkal élők támogatásának összege, amelyet a jövőben nem az öregségi nyugdíjhoz kötve állapítanak meg, hanem fix összeg lesz, ami minden évben a nyugdíjak mértékével együtt emelkedik – mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2013-05-15 11:56:00 0
Nézőpont: stabil a kormánypártok előnyeA Nézőpont Intézet legfrissebb, a trafikügy megjelenését követő első közvélemény-kutatása szerint a választásra jogosultak körében az utóbbi hónapban sem változott kormánypártok népszerűsége.2013-05-15 11:49:00 0
Közös fabrikett-programot indít Mosonmagyaróvár és ÉrsekújvárKözel egymillió eurós költségvetéssel környezetvédelmi és szociális célokat is szolgáló fabrikett-programot indít közösen Mosonmagyaróvár és a szlovákiai Érsekújvár - hangzott el a projekt szerdai indító sajtótájékoztatóján, Mosonmagyaróváron.2013-05-15 11:33:00 0
Bujtor István emlkétáblát avattak FerencvárosbanBujtor István színművész születésének 71. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata emléktáblát állított.2013-05-15 11:18:00 0
A Tavares-jelentést a jog eszközeivel kellene cáfolniA Tavares-jelentés politikai üzenete is befolyásolhatja a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.2013-05-15 10:16:00 0
Az EU keleti bővítése magyar érdek2013-05-15 09:50:00 0
Eső után köpönyeg?2013-05-15 09:49:00 0
Torzulások2013-05-15 09:37:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-05-15 09:35:00 0
Magyarország kijött a recesszióbólMagyarország kijött a recesszióból - kommentálta Giró-Szász András kormányszóvivő az első negyedéves GDP-adatokat szerdán az MTI-nek. Hozzátette: ennek fenntartásához az kell, hogy a következő negyedévben is folytatódjon a most megindult gazdasági növekedési fordulat.2013-05-15 09:29:00 0
Növekedésnek indult a GDP, felgyorsult az ipari termelésA bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest a szezonális- és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint, az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Márciusban felgyorsult az ipari termelés növekedési üteme: az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal nőtt a kibocsátás az előző havi 0,1 százalékos emelkedés után. Az NGM a gazdaság teljesítményének további erősödésére számít.2013-05-15 09:25:00 0
Az irányelv kiterjeszti az emberkereskedelem definíciójátA belga szenátus emberkereskedelemről és gyermekkel való koldulásról szóló meghallgatásán vett részt Járóka Lívia fideszes EP-képviselő Philippe Moureaux, a szenátus Belügyi Bizottságának elnöke meghívására. Felszólalásában a képviselő emlékeztetett az emberkereskedelemről szóló uniós irányelv átültetésének szükségességére, valamint hangsúlyozta, hogy a koldulás gyökerei nem a roma hagyományokban, hanem a társadalmi kirekesztésben keresendők.2013-05-15 08:59:00 0
Répássy: Nem marad büntetőjogi válasz nélkül a hozzátartozók bántalmazásaSúlyosabb ítélet alá esik majd a jövőben a hozzátartozók sérelmére elkövetett bántalmazás, erőszak, mely akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – mondta el Répássy Róbert a köztévé Ma reggel című műsorában.2013-05-15 08:53:00 1
Újabb gazdasági vegyes bizottságok élén Szijjártó PéterÚjabb gazdasági vegyes bizottságok élére nevezte ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárt szerdai hatállyal Orbán Viktor miniszterelnök.2013-05-15 08:45:00 0
A magyar-szaúdi kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt a házelnökKövér László, az Országgyűlés elnöke kedden hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.2013-05-15 08:34:00 0
Magyarország számára fontos, hogy az adóelkerülő technikák megszűnjenekAz adóztatás, a bankszanálás, valamint az Európai Unió idei költségvetésének kérdésében konkrét haladást sikerült elérni az Európai Unió pénzügyminisztereinek keddi tanácskozásán - jelentette ki a megbeszéléseket követően Michael Noonan, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Írország pénzügyminisztere.2013-05-15 08:31:00 0
Surján: Magyarország Európa szerves részeMóser Zoltán Valahol, Európában című fotóalbumával Magyarország be akarja mutatni, hogy Európa szerves része, a kultúra értekeire nyitott nemzet - hangsúlyozta Surján László kereszténydemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő kedden Brüsszelben, az EP székházában tartott könyvbemutató megnyitásakor.2013-05-15 08:27:00 0
A számvevőszék tavalyi beszámolóját értékeli a HázAz Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2012-es beszámolóját tárgyalja szerdai ülésén az Országgyűlés.2013-05-15 08:11:00 0
Koszorús: Vágó Gábor valótlanságot állítottIsmételten csak csodálkozásunknak tudunk hangot adni azzal kapcsolatban, hogy Vágó Gábor a letelepedési államkötvényről valótlanságokat állított. Érdekes, hogy a képviselő urat nem zavarta, amikor Simor András még az MNB elnökeként kedvező adózású off-shore területre menekített magyar pénzeket - írja keddi közleményében Koszorús László, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alelnöke.2013-05-14 19:04:00 0
Szalay: Ez a teher nem hárítható át a szolnokiakraSzolnok önkormányzata éves szinten 18 millió forintot kifizet a távfűtést biztosító Alfa-Nova Kft.-nek a mérőberendezések ellenőrzésével és cseréjével kapcsolatos költségekre, hogy a januártól érvényes tíz százalékos rezsicsökkentés mértéke változatlanul megmaradjon - közölte Szalay Ferenc (Fidesz), a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.2013-05-14 18:34:00 0
Bizottsági támogatás az egészségügyi salátatörvénynekÁltalános vitára alkalmasnak találta a parlament egészségügyi bizottsága keddi ülésén azt a salátatörvényt, amely rendezi egyebek között az idei béremelést, az implantátum-regiszter létrehozását, a határokon átnyúló egészségügyi ellátást, vagy megteremti annak lehetőségét, hogy a magánorvosok rákszűrési adatai egy központi nyilvántartásba kerüljenek.2013-05-14 18:09:00 0
Kövér László fogadta a grúz külügyminisztertMagyarország számára - a meghirdetett keleti nyitás politika részeként - Grúzia nagyon fontos partner, ezért törekszünk mind a gazdasági, mind a kulturális kapcsolatok fejlesztésére - mondta az Országgyűlés elnöke, amikor kedden hivatalában fogadta a magyarországi látogatáson tartózkodó grúz külügyminisztert, Maia Pandzsikidzét.2013-05-14 18:07:00 0
Varga: Az Európai Bizottság szerint biztatóak az eddigi intézkedésekBiztatónak nevezte a Magyarországon bejelentett költségvetési intézkedéseket Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért felelős alelnöke - közölte a közmédiával kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácskozásának szünetében.2013-05-14 16:23:00 0
Teljes adatvédelem és biztonság kell a választásra regisztrálók számáraTeljes adatvédelmet és biztonságot kell nyújtani a magyarországi választásokon való részvételre külföldön regisztrálók számára – mondta el Potápi Árpád a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke kedden, azt követően, hogy a választási törvény végrehajtásáról tárgyalt a bizottság a Parlamentben2013-05-14 15:53:00 0
Gyurcsányt, Bajnait és Szilvásyt is meghallgathatja a bizottságIsten óvja Magyarországot, hogy Bajnai Gordon még egyszer a titkosszolgálatok közelébe kerüljön, ugyanis Jávor Benedek – az Együtt 2014 vezetőjének egyik „eltartottja” – a ciklus egyik legdilettánsabb javaslatát tette meg a bizottság mai ülésén – fogalmazott Kocsis Máté keddi sajtótájékoztatóján, melyet az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése után tartott.2013-05-14 15:41:00 0
"A magyar és a horvát nép között mély a barátság"A kulturális, tudományos és a gazdasági élet számos területére kiterjedő együttműködési megállapodást kötött Csongrád és a horvát Tengermellék-hegyvidék megye (Primorsko-goranska zupanija) önkormányzata, a dokumentumot kedden írták alá Szegeden.2013-05-14 15:24:00 0
Újabb nagy lehetőség Nógrád megye felzárkóztatásáraNógrád megyében négyre bővül a szabad vállalkozási zónába sorolt kistérségek száma; a döntés eredetileg a szécsényi, a salgótarjáni és a bátonyterenyei térséget érintette, de a kormány határozata értelmében bekerül az adókedvezményben és plusztámogatásban részesülő övezetbe a pásztói kistérség is - tájékoztatott Becsó Zsolt, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke, fideszes országgyűlési képviselő kedden.2013-05-14 15:17:00 0
Magyar-grúz gazdasági vegyes bizottság jön létreGazdasági vegyes bizottság jön létre Magyarország és Grúzia között, a bizottság várhatóan még az idén megtartja első ülését - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.2013-05-14 13:45:00 0
Immár 1080 település szabad vállalkozási zónaA Fidesz üdvözli a kormány döntését a szabad vállalkozási zónák számának növeléséről, ezáltal immár 1080 település élvezheti országszerte a kiemelt kormányzati segítséget Sátoraljaújhelytől Baján át Komlóig - közölte portálunkkal Zsigó Róbert.2013-05-14 13:35:00 0
Szigorúbban büntessék a hozzátartozói erőszakot!A jövőben egyértelművé kell tenni, hogy a családon belüli, vagy hozzátartozói erőszak nem családi ügy, hanem súlyos bűncselekmény - jelentette ki Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájában elmondott expozéjában.2013-05-14 13:11:00 0
"Vállalhatatlanná vált az MSZP"Hiába mondja azt Mesterházy Attila, hogy zéró toleranciát kell alkalmazni a vállalhatatlan, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben, ezt Orbán Viktor miniszterelnök korábban, egy nemzetközi konferencián már megfogalmazta  - jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján a szocialista pártelnök Oslóban tett nyilatkozatára reagálva.2013-05-14 13:11:00 1
Kínában tárgyalt Balog Zoltán miniszterA kulturális intézetek egymás országában történő felállításának szándékát is tartalmazó kétoldalú kulturális együttműködési megállapodást írt alá Magyarország és Kína között Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere Pekingben kedden - tájékoztatta a tárcavezető az MTI-t a kínai fővárosban.2013-05-14 12:03:00 0
Czomba: Változik a távolléti díj számításaA kormány a múlt héten döntött a szabad vállalkozási zónák kibővítéséről és a távolléti díj számításának új módjáról - mondta Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón Budapesten.2013-05-14 12:00:00 0
Kormányzati segítség a gyermekek nyári étkeztetéséhezGyerekek nyári étkeztetésére kaphatnak kormányzati forrást azok az önkormányzatok, melyek jövő hétfőig pályáznak a támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága kedden közleményben az MTI-vel.2013-05-14 11:51:00 0
Komlón az MSZP a múlt, a Fidesz a jövőA fideszes Hoppál Péter napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy vereséget szenvedett az MSZP a vasárnapi időközi választáson Komlón, ahol Hegedüs Norbert, a Lungo Drom jelöltje fideszes támogatással nyerte meg a kenderföldi körzetben az önkormányzati képviselő-választást.2013-05-14 11:50:00 1
Magyarország az EU-bővítés egyik legerőteljesebb támogatójaA magyar gazdaságpolitika legfontosabb célja, hogy bekövetkezzék a növekedési fordulat, és ehhez szükség van a keleti nyitás stratégiájának sikeres végrehajtására - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Ma reggelben. Hangsúlyozta: Magyarország az EU-bővítés egyik legerőteljesebb támogatója az unión belül.2013-05-14 11:00:00 0
Új kiírás jelent meg a "régi" trafikosoknakÚj pályázati kiírás jelent meg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapján azoknak a kiskereskedőknek, akik korábban dohányárusítással foglalkoztak, de nem nyertek jogosultságot a koncessziós eljárásban - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben.2013-05-14 09:56:00 0
Szócska: A kormány prioritása az egészségügySzócska Miklós egészségügyi államtitkár azt mondta: a kormány prioritása az egészségügy, ezért azon dolgoznak, hogy minden évben több részletben emeljék a fizetéseket. Hozzátette: az uniós válság idején Magyarország az egyetlen a régióban, amely emeli az orvosbéreket. Az államtitkár az M1 Az Este című műsorában kijelentette: különböző javaslatokat gyűjtöttek össze szakmai szervezetektől, amelyek mind a diplomás ápolókat emelték első helyre; az ő bérüket most 41 ezer forinttal egészítik ki.2013-05-14 09:23:00 0
Balfékek és ellensúlyokHa valóra válik az a leginkább Amerikából szponzorált megoldás, hogy Bajnai Gordon lesz a baloldalnak nevezett öszvéregyveleg miniszterelnök-jelöltje, első alkalom lesz a rendszerváltozás megkezdése óta, hogy nem az MSZP adja ezt a személyt.2013-05-14 09:27:00 0
Bizonyíték az Európai Bizottság részrehajlására2013-05-14 08:55:00 0
(kinek mi jutott...)2013-05-14 08:44:00 0
Ütőkártya, de nem aduász2013-05-14 08:27:00 0
Jancsi, a minta2013-05-14 08:22:00 0
Bajnai nap mint nap képes alulmúlni önmagátHoppál Péter, a Fidesz szóvivője a Ma reggelben azt mondta: az a 100 család, amelyek a Hajdú-Béttel közvetlen kapcsolatban voltak, 2 millió forintot kapnak kártalanításul.2013-05-14 08:18:00 1
Martonyi: Ukrajna fokozatosan teljesíti a feltételeketNemzet- és kisebbségpolitikai szempontból sem közömbösek az Ukrajnában zajló folyamatok - mondta a külügyminiszter.2013-05-14 08:14:00 0
Hoppál: Lopott és hazudott a maffiabaloldalA Gyurcsány-Bajnai szövetségnek semmilyen alapja, pláne erkölcsi alapja nincs arra, hogy bárkit számon kérjen - reagált Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője Molnár Csaba hétfői sajtótájékoztatójára.2013-05-14 08:11:00 0
A családon belüli erőszak szigorúbb szankcionálása a Ház napirendjénAz Országgyűlés keddi ülésén egyebek mellett terítékre kerül a kormány azon javaslata, amely külön büntetőjogi tényállásként határozná meg a hozzátartozók bántalmazását.2013-05-14 08:04:00 0
A kétoldalú kapcsolatok erősítéséről egyeztetett Martonyi János Mircea GeoanavalMartonyi János külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatok erősítésének fontosságáról tárgyalt Mircea Geoana korábbi román külügyminiszterrel és volt szenátusi elnökkel hétfőn - tudatta a Külügyminisztérium az MTI-vel.2013-05-14 08:01:00 0
Belügyminisztérium: felgyorsulhat a körözési eljárásNaprakésszé válik az információs rendszer, egységes nyilvántartás segíti a nyomozati szervek munkáját, és felgyorsul a körözési eljárás, ha a parlament is jóváhagyja a kormány által a múlt héten elfogadott törvényjavaslatot - közölte Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.2013-05-13 17:58:00 0
Júniustól emelkedik a fogyatékossággal élők és a vakok támogatásaJúniustól emelkedik a fogyatékossággal élők támogatása és a vakok személyi járadéka - döntött a parlament hétfőn.2013-05-13 17:57:00 0
NGM: magyar-dél-afrikai gazdasági vegyes bizottság alakultMagyarország és Dél-Afrika között az elmúlt fél évtized legmagasabb szintű tárgyalásai kezdődtek meg hétfőn a magyar-dél-afrikai gazdasági vegyes bizottság alakuló ülésével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).2013-05-13 17:24:00 0
"Példátlan, ahogyan kifosztották a Hajdú-Bétet"Kósa Lajos (Fidesz) hétfői interpellációjában a Hajdú-Bét károsultjainak nyújtandó kormányzati segítségről érdeklődött.2013-05-13 17:06:00 0
VM: elrendelték a határszemle-ellenőrzéstA Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Földügyi és Térinformatikai Főosztálya elrendelte a idei határszemle-ellenőrzések végrehajtását.2013-05-13 16:59:00 0
Varga: Megkapta Brüsszel a tájékoztatástAz Európai Bizottság megkapta a magyar kormány által pénteken bejelentett pénzügyi intézkedések listáját, és már fel is tett néhány pontosító kérdést, mielőtt elvégzi az intézkedések értékelését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek hétfőn.2013-05-13 16:39:00 0
Fokozott védelem a nőknek és a családtagoknakA közel kétszeres büntetési tétel bizonyítja, a kormány a családok, családtagok, elsősorban a bántalmazott nők és gyerekek mellé áll – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit hétfői sajtótájékoztatóján.2013-05-13 16:34:00 0
A grúz társulás bizonyíthatná a keleti partnerség sikerétAz Európai Unió keleti partnerségi programjának sikerét bizonyítaná, ha a novemberi vilniusi csúcstalálkozón sikerülne jóváhagyni az integráció társulási megállapodását Grúziával - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.2013-05-13 16:09:00 0
Emelkedik a fogyatékkal élők támogatásaAmennyiben a parlament elfogadja a törvénymódosítást, június elejétől 19 500, illetve 24 000 forintra nőhet a fogyatékos személyek havi támogatásának összege - jelentette ki Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a parlament hétfőn szavaz a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosításártól.2013-05-13 16:09:00 0
Intézményi reformokra koncentráló együttműködés alakulhat ki SzerbiávalMagyarország bízik abban, hogy az intézményi reformokra koncentráló együttműködés alakulhat ki Szerbiával - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott Suzana Grubjesic európai integrációért felelős szerb miniszterelnök-helyettessel.2013-05-13 15:54:00 0
KIM: 2017-re elkészülhet az új polgári perjogi törvénykönyvA polgári perrendtartásról szóló szabályozás megújításáról döntött a kormány. Az új polgári perjogi törvénykönyvet a tervek szerint 2016 végén vitatja meg a kormány, és 2017-ben tárgyalhatja az Országgyűlés - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.2013-05-13 15:35:00 0
Balog: Ezek azok a kérdések, amelyeket át kell alakítaniAz Ázsiai és az Európai Oktatási Miniszterek negyedik találkozóján (ASEMME4) éppen azokat a kérdéseket vitatták meg, amelyeket Magyarország is fontosnak tart az oktatás reformja kapcsán - nyilatkozott hétfőn Kuala Lumpurban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.2013-05-13 14:01:00 0
"Magyarország nem az uniós megszorítások útját járja"Magyarország nem az uniós megszorítások útját járja, hanem az adósság visszafizetése céljából a bankokra és a nagyvállalatokra vetett ki adót – hangsúlyozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hétfői napirend előtti felszólalásában.2013-05-13 14:06:00 1
Nagy: Európai sikertörténet az Erzsébet-programCsaknem 400 fogyatékossággal élő ember számára biztosítanak kedvezményes üdülési lehetőséget az idén először meghirdetett speciális Erzsébet-táborok - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten. Az érintettek május 20-ig pályázhatnak.2013-05-13 13:44:00 0
"Magyarország a saját lábán áll"Magyarország elvégezte a házi feladatát, a saját lábán áll, nincs szüksége más országok pénzére, sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vagy az Európai Unió pénzügyi programjára - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő hétfőn Helsinkiben, miután hivatalos látogatása során tárgyalt Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel.2013-05-13 13:36:00 0
Németh: Hazánk elkötelezett a bővítés mellettMagyarország elkötelezett az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése mellett és a nemzetpolitikai érdekek érvényesítésére törekszik az integrációs folyamatban – jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén.2013-05-13 13:30:00 0
"A jövő jelöltje nyert Komlón"Komlón a Lungo Drom jelöltje a Fidesz támogatásával fölényes győzelmet aratott a komlói időközi önkormányzati választáson – jelentette be Hoppál Péter hétfői sajtótájékoztatóján, melyet Polics Józseffel tartott. Ugyanitt a Fidesz szóvivője felszólította Bajnai Gordont, hogy ne viccelődjön a Hajdú -Bét-ügy károsultjain.2013-05-13 13:31:00 0
Megemelte a VM a diverzifikációs pályázati forrástMegemelte, 7,8 milliárdról 13,5 milliárd forintra a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a mezőgazdasági termelők tevékenységének bővítését segítő - úgynevezett diverzifikációs - pályázat keretösszegét - közölte V. Németh Zsolt, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2013-05-13 13:08:00 0
Martonyi: Magyar érdek, hogy megkezdődjenek a tárgyalásokA külügyminiszter szerint fontos európai, közép-európai és magyar érdek, hogy az Európai Tanács meghatározza, mikor kezdi el a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával.2013-05-13 12:42:00 0
Magyarország elítéli a reyhanli merényletetMagyarország a lehető leghatározottabban elítéli a törökországi Reyhanliban szombaton elkövetett merényletet és elfogadhatatlannak tartja a terrorizmus, a civilek elleni brutális erőszak bármely formáját - közölte a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.2013-05-13 12:29:00 0
Orbán Viktor a Helsinki Egyetemen2013-05-13 11:56:00 0
Budai: Sikerült újjászervezni a magyar kinológiátEgyéves intenzív egyeztető folyamat eredményeként sikerült újjászervezni a magyar kinológiát - jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten egy nemzetközi szakmai tanácskozáson.2013-05-13 11:30:00 0
Minden egészségügyi dolgozó kap béremeléstKülönböző mértékben, de minden egészségügyi dolgozó kap béremelést - mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn, Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.2013-05-13 11:19:00 0
Martonyi: Fontos a társulási megállapodás UkrajnávalA keleti partnerség jövője miatt is fontos, hogy a novemberi vilniusi csúcstalálkozón az Európai Unió aláírja a társulási megállapodást Ukrajnával - mondta a magyar külügyminiszter a 6. Európa-Ukrajna fórum megnyitóján, Budapesten.2013-05-13 10:48:00 0
Orbán: Az erős Európához erős nemzetekre van szükségTörténelmi hibának nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Helsinki Egyetemen tartott beszédében, hogy a posztkommunista országok a diktatúra összeomlása után nem csatlakoztak azonnal az Európai Unióhoz.2013-05-13 09:55:00 0
Brutális pofont kapott az MSZPElképesztően hatalmas vereséget szenvedett az MSZP a vasárnapi időközi választáson Komlón. A Baranya megyei város 1994–2006 között a szocialisták egyik legerősebb fellegvára volt, és egy évvel az általuk remélt kormányváltás előtt szinte kötelező lett volna a győzelem számukra.2013-05-13 09:33:00 0
Giró-Szász: Igazságtalan a brüsszeli kényszerítésMéltánytalannak és igazságtalannak tartja a kormány, hogy Brüsszel rákényszerítette a kabinetet a költségvetés egyes tételeinek zárolására - ezt a kormányszóvivő mondta a Ma Reggel című műsorban.2013-05-13 09:20:00 0
Nem szégyelljük magunkat!2013-05-13 09:12:00 0
Hideget, meleget2013-05-13 09:10:00 0
"A demokrácia kisajátítása zajlik"2013-05-13 08:59:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-05-13 08:56:00 0
Finnországban tárgyal Orbán ViktorHelsinkiben tárgyal a hétfői napon Orbán Viktor miniszterelnök.2013-05-13 08:44:00 0