| 17 millárddal több jut kulturális és közösségi célokra | Az idei évhez képest 17 millárd forinttal több támogatás jut kulturális és közösségi célokra 2014-ben - mondta Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a Magyar Teátrumi Társaság hétfői tisztújító közgyűlésén Budapesten. | 2013-11-04 12:26:00 | 0 |
| Rogán: Szélesítsék ki az árfolyamgátat! | A árfolyamgát teljes megnyitását és a kilakoltatási moratórium kiszélesítését javasolja a Fidesz - közölte Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. | 2013-11-04 12:06:00 | 0 |
| Átfogó tudománypolitikai koncepcióra van szükség | Egy több évtizedre szóló, átgondolt tudománypolitikai koncepció kidolgozásának szükségességére hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat hétfői megnyitóján a veszprémi Pannon Egyetemen. | 2013-11-04 12:00:00 | 0 |
| Általános iskolák épületenergetikai fejlesztését végzik el Debrecenben | Három debreceni általános iskola és egy óvoda 904 millió forintos épületenergetikai fejlesztésére nyert uniós támogatást a debreceni önkormányzat - tájékoztatott Pajna Zoltán alpolgármester. | 2013-11-04 11:39:00 | 0 |
| Április közepére átalakulhat az ülésterem | Januárban kezdődhetnek meg a parlamenti ülésterem átalakítási munkálatai, amelyek a tervek szerint április közepére fejeződhetnek be - tájékoztatta az Országgyűlés Sajtóirodája hétfőn az MTI-t. | 2013-11-04 10:58:00 | 0 |
| A 12 évesnél fiatalabbak ne gyermekotthonban éljenek | A kormány egyik célja a gyermekvédelmi szabályozások megváltoztatásával, hogy 2017. január 1-jétől a 12 évesnél fiatalabbak nevelőszülőnél és ne gyermekotthonban éljenek. Január elsejétől már nem helyezhetnek el ilyen korú gyerekeket állami intézetekben - mondta el az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. | 2013-11-04 10:56:00 | 0 |
| Hoppál: A baloldali erők alulmúlták egymást | Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője a Ma reggelben elmondta, hogy a baloldali erők az elmúlt hónapokban már alulmúlták egymást, pedig - mint fogalmazott - "még nincs kampány", a törvény értelmében vett kampányüzemmód még nem indult be. | 2013-11-04 10:11:00 | 0 |
| "Ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres" | Hazánk újraiparosításából jönnek majd az új munkahelyek, a gazdasági növekedés, a külföldi beruházások, és ettől lesz Magyarország versenyképes és sikeres – hangsúlyozta Orbán Viktor Henri Malosse-szal tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke ugyanitt azt mondta: saját szemével szerette volna látni azokat a „rendkívül érdekes és innovatív lépéseket”, amelyeket Magyarország tett annak érdekében, hogy a válságból kilábaljon. | 2013-11-04 10:14:00 | 1 |
| Németh: Fenntartható rezsicsökkentést szeretnénk | A Fidesz a földgázellátási törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat határozatlan ideig ne módosíthassák. Erről Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője beszélt a Kossuth Rádió reggeli műsorában. | 2013-11-04 10:01:00 | 0 |
| Muszkavezetők, hazaárulók | | 2013-11-04 08:57:00 | 0 |
| Heller nem ismeri Európát? | | 2013-11-04 08:52:00 | 0 |
| Soros kötelék | | 2013-11-04 08:43:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-11-04 08:41:00 | 0 |
| Vérbe fojtás | Ötvenhét éve, november 4-én „Mennydörgés” jelszóval megindult a „Forgószél” hadművelet, és több mint százezer szovjet katona tankokkal, önjáró lövegekkel, repülőegységek kíséretével lerohanta Magyarországot. A több hetes hősies fegyveres ellenállás után a világ legnagyobb szárazföldi hadserege vérbe fojtotta az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot. Akkor is belső árulások és külföldi katonai segítség kellett ahhoz, hogy hazánk ne úgy élhessen, ahogyan a döntő többség akarta: szabadságban, függetlenségben, polgári demokráciában. | 2013-11-04 08:34:00 | 0 |
| "Tisztázza magát a baloldal!" | A baloldali pártok mindent megtesznek a hatalomért, számukra minden eszköz megengedett, írott és íratlan szabályokat is megszegnek, hogy egy kis politikai előnyre szert tegyenek - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója A Lényegben. | 2013-11-04 08:14:00 | 1 |
| Módosíthat a Ház a kaszinókoncessziók kiadásán | Az Országgyűlés hétfői ülésén új koncessziós eljárást vezethet be a kaszinóüzemeltetésre, így a jövőben a megbízhatónak ítélt szerencsejáték-szervezők kiemelt díj ellenében, pályáztatás nélkül is működési engedélyt kaphatnának. | 2013-11-04 08:07:00 | 0 |
| Megemlékezéseket tartanak a nemzeti emléknapon | Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek ma országszerte a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 57. évfordulóján. | 2013-11-04 08:06:00 | 0 |
| Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak | Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak - mondta Rétvári Bence az MTI-nek. | 2013-11-04 08:03:00 | 0 |
| Varga: 1956 öröksége a ragaszkodás a függetlenséghez | Az 1956-os forradalom örökségéhez való hűség nyilvánul meg az ország függetlenségéhez ragaszkodásban politikai és gazdasági téren is - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter vasárnap az 57 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen és koszorúzáson az óbudai Kiscelli Schmidt-kastélyban. | 2013-11-04 08:00:00 | 0 |
| A hős katonaorvosokra emlékeztek Budapesten | A hős katonaorvosok tiszteletére tartott közös megemlékezést a Nemzeti Fórum Egyesület, a Honvédelmi Minisztérium és Józsefváros Önkormányzata Budapesten vasárnap, a résztvevők megkoszorúzták a magyar orvos hősi halottak emlékszobrát a VIII. kerületben. | 2013-11-03 20:14:00 | 0 |
| Segítik a hátrányos helyzetben lévők képzését | A Tudásod a jövőd című program sikeresen segítette a hátrányos helyzetben lévők képzését; az utóbbi egy évben több mint 96 ezren vettek részt a meghirdetett csaknem 10 ezer képzésben - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek abból az alkalomból, hogy épp egy éve indult el a Tudásod a jövőd program. | 2013-11-03 12:46:00 | 0 |
| Dollármilliókkal tömött szélsőséges politika | November 1-től életbe lépett az újabb rezsicsökkentés, mely örömteli hír a magyar családoknak, de nem nyugodhatunk meg, mert úgy halljuk, a rezsicsökkentés egyik legnagyobb ellenségét dollármilliókkal hizlalják homályos pénzügyi körök – jelentette ki Zsigó Róbert vasárnapi sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc cégeit – a hírek szerint - globális pénzügyi körök tömik pénzzel. | 2013-11-03 11:31:00 | 1 |
| Az akció a Jobbik politikai provokációja | A belváros polgármestereként a Jobbik politikai provokációjának tartom és elítélem Gyöngyösi Márton mai szoboravató akcióját - szögezte le közleményében Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. | 2013-11-03 10:23:00 | 0 |
| Több megváltozott munkaképességű ember dolgozik | Több mint 870 megváltozott munkaképességű munkavállaló és fogyatékossággal élő foglalkoztatását segíti a kormány azzal a 325 millió forinttal, amelyet pályázat útján nyújt negyvennégy vállalkozásnak - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkársága. | 2013-11-03 10:01:00 | 0 |
| "A gyűlölet nem igazolható semmivel" | A rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, a kisebbségek elleni gyűlölet erősödik egész Európában, így Magyarországon is - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szombaton Nagycsécsen. Tállai András erről azon a Borsod megyei településen beszélt, ahol öt évvel ezelőtt, akkor még ismeretlenek, gyújtóbombát dobtak romák által lakott házakra és agyonlőttek egy 40 éves nőt és egy 43 éves férfit. A gyilkosság a romák elleni támadássorozat része volt. | 2013-11-02 17:02:00 | 0 |
| Hazánkban tesz látogatást Henri Malosse | Az európai ipar fellendítése érdekében fenntartható beruházásokat támogató politikát sürget Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) elnöke, aki hétfőn érkezik háromnapos látogatásra Magyarországra. | 2013-11-02 13:54:00 | 0 |
| Befejeződött a vásárosnaményi hulladéklerakó rekultivációja | Befejeződtek a vásárosnaményi hulladéklerakó rekultivációjának kivitelezési munkálatai, a depónia rendezésére nagyrészt uniós támogatásból mintegy 298 millió forintot fordított a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város önkormányzata - közölte a helyhatóság az MTI-vel. | 2013-11-02 09:51:00 | 0 |
| De profundis | | 2013-11-02 09:34:00 | 0 |
| Távol, messze van hazám | | 2013-11-02 09:30:00 | 0 |
| Folyamatábra | | 2013-11-02 09:29:00 | 0 |
| "Látom a további munka értelmét" | „Próbálunk egyre több lehetőséget biztosítani a rászorulóknak, ám aki nem él velük, annak nem engedjük, hogy randalírozzon a városban” – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Tarlós István. Közölte, inkább igent mondana, ha Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan felkérné a főpolgármester-jelöltségre. A városvezető szólt arról is, ezzel együtt vannak „objektív kérései”, melyekből ha egyet sem teljesítenek, el kellene gondolkodnia a dolgon. Beszélt a Római-partról is, és „bájosnak” nevezte, hogy azok, akiknek húsz éven át kötelességük lett volna lépni az ügyben, most előkelő idegenként próbálnak félreállni. | 2013-11-02 09:21:00 | 0 |
| Hende: A Fidesz feljenti a szocialista politikust drogvádak miatt | Feljelenti a szombathelyi Fidesz-frakció drogvádak miatt az MSZP helyi frakcióvezetőjét. Ezt Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője jelentette be a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. | 2013-11-02 09:07:00 | 1 |
| Emelkednek a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások is januártól | A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadékok összege is emelkedik január 1-jével a nyugdíjakkal azonos mértékben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel. | 2013-11-01 20:26:00 | 0 |
| Jogszabályba foglalná a kormány a nevelőszülők foglalkoztatási jogviszonyát | A gyermekvédelmi törvény módosításával a kormány megteremtené a nevelőszülői, hivatásos nevelőszülői jogviszony foglalkoztatási jogviszonnyá alakításának lehetőségét. | 2013-11-01 20:23:00 | 0 |
| A kormány több ponton módosítaná a választási eljárási törvényt | A kormány több ponton módosítaná a választási eljárási törvényt, egyebek mellett részletesen szabályozná a politikai reklámok közzétételét a kampányidőszakban. | 2013-11-01 20:22:00 | 0 |
| Hősi emlékművet avattak a Vas megyei Nádasdon | Az első és a második világháború hősi halottaira és polgári áldozataira, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére emelt emlékművet avattak fel péntek délután a Vas megyei Nádasd község temetőjében. | 2013-11-01 20:20:00 | 0 |
| Eltörölné a kormány az alkotmánybírák felső korhatárát | Eltörölné a kormány azt a szabályt, amely szerint automatikusan megszűnik a 70 éves korukat betöltő alkotmánybírák mandátuma. | 2013-11-01 16:40:00 | 0 |
| Kitelepített őrségiekre emlékeztek Szalafőn | Az Őrségből kitelepítettekre emlékeztek pénteken a Vas megyei Szalafőn, az internáltak emlékhelyénél Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott beszédet. | 2013-11-01 16:35:00 | 0 |
| Nyolcszázmillió forintot meghaladó közvilágítás-korszerűsítés indul Kecskeméten | Közel 840 millió forintból mintegy 5500 lámpatestet cserélnek LED-es fényforrásokra Kecskeméten, a fejlesztéssel járó jelentős energiamegtakarítás mellett a közvilágítás fényereje is megduplázódik az érintett utcákban – közölte a polgármester az MTI-vel. | 2013-11-01 13:09:00 | 0 |
| Orbán Viktor november végén Japánba utazik | Orbán Viktor kormányfő november végén hivatalos látogatásra Japánba utazik - erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére. | 2013-11-01 13:05:00 | 0 |
| Washington üdvözölte az ötödik alkotmánymódosítást | Amerikai részről a helyes irányba tett lépésként értékelték az alaptörvény ötödik módosítását - tájékoztatta a Külügyminisztérium pénteken az MTI-t. | 2013-11-01 13:00:00 | 0 |
| Magyar-amerikai párbeszéd kezdődött az adatgyűjtési ügyben | Párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között a lehallgatási ügyről - közölte a Külügyminisztérium Martonyi János tárcavezető és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszéléséről beszámolva pénteken az MTI-vel. | 2013-11-01 12:59:00 | 0 |
| Jelentősen javultak az átlagbérhez viszonyított rezsiárak | Mától újabb 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő árra, így már 20 százalékkal kell kevesebbet fizetni ezekért a szolgáltatásokért, mint egy évvel ezelőtt – közölte Kocsis Máté pénteki sajtótájékoztatóján. | 2013-11-01 11:30:00 | 1 |
| Közös nyilatkozatban szorgalmazták az EU-n kívüli KEK-tagállamok segítését a külügyminiszterek | A Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszterei csütörtöki gödöllői ülésükön elfogadott közös nyilatkozatukban szorgalmazták, hogy a szervezet azon tagjai, amelyek már az EU-hoz tartoznak, segítsék az unión kívüli országokat. | 2013-10-31 18:21:00 | 0 |
| Új sebészeti tömb épül a Pándy Kálmán kórházhoz Gyulán | Új sebészeti tömb épül 6,4 milliárd forintból a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház területén, Gyulán, a beruházás alapkövét csütörtökön tették le. A bontási és előkészítési munkálatok befejeződtek, a kivitelezés novemberben kezdődik meg. | 2013-10-31 18:01:00 | 0 |
| Németh: A közép-európai összetartozás erősítése a cél | A közép-európai országok összetartozás-tudatának erősítése volt a visegrádi csoport (V4) és a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) kétnapos külügyminiszteri találkozójának célja, és ebben a tekintetben sikeresnek bizonyult a tanácskozás - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az esemény végén csütörtökön Gödöllőn. | 2013-10-31 17:56:00 | 0 |
| Bajnai ügyvédekkel lőné le a gordonelete.hu honlapot | Bajnai Gordon jogászokkal támadja a www.gordonelete.hu honlapot. Ha tehetné, eltüntetné az éterből is. Nem véletlenül, hiszen a honlapon minden olyan infót meg lehet találni, amelyet szívesen titkolna a közvélemény előtt. Bajnai Gordon megint a jogászai szoknyája mögül támad - közölte portálunkkal a Fidelitas, csütörtökön. | 2013-10-31 17:30:00 | 0 |
| Mintegy száz új bölcsőde nyílik a ciklus végéig | Az elmúlt három évben ez a százkilencedik bölcsőde, amit megnyitunk – közölte Hoppál Péter Dunakeszin az intézmény átadásán, csütörtökön. Dióssi Csaba, a település polgármestere arról tájékoztatott: Dunakeszi bölcsődei férőhelyeinek száma ezzel a négycsoportos fejlesztéssel 37 százalékkal emelkedett. | 2013-10-31 17:28:00 | 0 |
| Az első világháború centenáriumára a hadisírok gondozásával is készül a HM | Az első világháború centenáriumára készülve a következő években belföldön és külföldön is számos hadisír és emlékmű felújítását és újak létrehozását elvégzi a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya - derült ki a tárca csütörtökön az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásából. | 2013-10-31 16:11:00 | 0 |
| Ivóvízminőség-javító program Mórahalmon és térségében | Mintegy 4 milliárd forintból ivóvízminőség-javító program valósul meg Mórahalmon és térségében; a projektben tíz település vesz részt - közölte a kivitelezési szerződés aláírása kapcsán tartott sajtótájékoztatóján Mórahalom polgármestere. | 2013-10-31 16:03:00 | 0 |
| Sikeresen zárult a TeSzedd! | Sikeresen zárult az idei TeSzedd! hulladékgyűjtési akció, ez is utal arra, hogy egyre környezettudatosabb a magyar lakosság - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-vel. | 2013-10-31 15:46:00 | 0 |
| Naperőmű épült Sellyén | Átadták Magyarország jelenlegi legnagyobb naperőművét Sellyén csütörtökön. | 2013-10-31 14:26:00 | 0 |
| Új turistalétesítmények a salgótarjáni hegyekben | Új erdei tornapályát és interaktív tanösvényt épített ki, valamint fából készült erdei padokat, asztalokat, esőbeállókat, állatfigurákat és kerékpártárolókat telepített Eresztvénybe a Salgótarjáni Helyi TDM Közhasznú Egyesület – közölte Palásthy Tamás, a szervezet elnöke az MTI-vel csütörtökön. | 2013-10-31 13:51:00 | 0 |
| Hoppál: Soros pénzügyi körei támogathatják Gyurcsány cégeit | Soros György pénzügyi körei támogathatják Gyurcsány Ferenc cégeit – jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-31 13:55:00 | 0 |
| A reformáció emléknapja: megalakult az emlékbizottság a kormányfő vezetésével | Megalakult Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével csütörtökön a reformáció emlékbizottság, az állam és a protestáns egyházak közös szervezete - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a reformáció napján tartott Károli Gáspár-díj átadásán Budapesten. | 2013-10-31 13:37:00 | 0 |
| Letették a szombathelyi Markusovszky kórház belgyógyászati tömbjének alapkövét | Letették csütörtökön a szombathelyi Markusovszky kórház 6,3 milliárd forintból megépülő új belgyógyászati tömbjének alapkövét, a beruházás a tervek szerint a jövő nyár végére fejeződik be. | 2013-10-31 13:34:00 | 0 |
| V4: érdek a Nyugat-Balkán integrációja | A visegrádi országoknak (V4) felelősségük a nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának segítése - mondta Martonyi János külügyminiszter a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek találkozója alkalmából tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Gödöllőn. | 2013-10-31 13:32:00 | 0 |
| Mintegy 7300 milliárd forint forrás fejlesztésre | Fejlesztésre mintegy 7300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten. | 2013-10-31 13:30:00 | 0 |
| Devizahitelek: jogi rendezettség nélkül nincs gazdasági megoldás | A kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni - mondta a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten. | 2013-10-31 13:28:00 | 0 |
| Medián: növelte előnyét a Fidesz | Növelte előnyét a Fidesz az ellenzéki pártokhoz képest a Medián felmérése szerint; nőtt a miniszterelnök népszerűsége, aki így nagyságrendekkel előzi meg az ellenzék vezetőit. | 2013-10-31 12:07:00 | 0 |
| Orbán Viktor beszéde a Deák Téri Evangélikus Iskolában | | 2013-10-31 11:38:00 | 0 |
| Befagyaszthatják a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat | A Fidesz a földgázellátási törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat határozatlan ideig ne módosíthassák. Ezt Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője jelentette be csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon. | 2013-10-31 10:20:00 | 0 |
| "Minden sikeres korszakban ez az együttműködés virágzott és erős volt" | A világon valószínűleg az egyházak rendelkeznek a legnagyobb tudással arról, hogyan kell valódi és erős közösségeket felépíteni – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön. A reformáció emléknapján a kormányfő megállapodást írt alá a Magyarországi Evangélikus Egyházzal a Deák Téri Evangélikus Iskolában. Képgalériánk megtekinthető itt. | 2013-10-31 10:00:00 | 1 |
| Németh: Fenntarthatóvá tenni a rezsicsökkentést | A csökkentést megelőzően a magyar családok fizették a legmagasabb rezsit Európában: a gáz tekintetében az első, míg a villanyt tekintve a második helyen álltunk - hangsúlyozta Németh Szilárd a Duna TV Közbeszéd című műsorában. | 2013-10-31 09:41:00 | 0 |
| Valamennyi pártnak és jelöltnek elszámolási kötelezettsége van | Ha valaki szabálytalanul számol el, és azt az Állami Számvevőszék megállapítja, akkor az elköltött pénz dupláját kell visszafizetni - jelentette ki Gulyás Gergely. | 2013-10-31 09:16:00 | 0 |
| KSH: augusztusban nőtt a külkereskedelmi aktívum | Az idén augusztusban a kivitel értéke 6,4 milliárd eurót (1911 milliárd forintot), a behozatalé 5,8 milliárd eurót (1728 milliárd forintot) tett ki, a külkereskedelmi aktívum 613 millió euró (184 milliárd forint) volt, míg egy évvel korábban 606 millió euró - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. | 2013-10-31 09:10:00 | 0 |
| Közös bűn | | 2013-10-31 09:00:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-31 08:53:00 | 0 |
| A baloldal be is fejezhetné a kampányt | | 2013-10-31 08:26:00 | 0 |
| Gulyás: Ma minden mutató lényegesen jobb | A KDNP parlamenti frakcióvezetője értékrendi kérdésnek tartja, hogy a valóság feltárása minden esetben negatív kampány-e, vagy csupán szembesítés. "Mi azt mondjuk, fel kell tárni a valóságot, de nem fogunk hazudni, csúsztatni, rágalmazni" - hangoztatta Harrach Péter szerdán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) egri kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón. Ma minden mutató lényegesen jobb, mint 2006 és 2010 között volt - hangsúlyozta Gulyás Gergely. | 2013-10-31 08:24:00 | 0 |
| Világszínvonalú PET-centrum épül a Kaposvári Egyetemen | Egy világszínvonalú PET-centrum létesítésével újabb mérföldkőhöz érkezett a Kaposvári Egyetem - mondta Szávai Ferenc, az intézmény rektora a hárommilliárd forintos beruházás szerdai bokrétaünnepségén. | 2013-10-31 08:18:00 | 0 |
| A biodiverzitás megőrzése stratégiai feladat | Magyarországon az agro-biodiverzitás az elmúlt száz évben elveszítette genetikai állományának 75 százalékát, ezért alapvető a fenntarthatóságot szavatoló mezőgazdasági modell, illetve az agrárium biológiai alapjainak a megóvása, megőrzése - mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek szerdán Budapesten. | 2013-10-30 18:08:00 | 0 |
| A kormányzati és nem kormányzati szektor közösen dolgozza ki a kiberbiztonsági szabályokat | A Miniszterelnökség szervezésében megalakult a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Fórum, amelyben a kormányzati és nem kormányzati szféra magas szintű szakmai együttműködésével dolgozzák ki Magyarország kiberbiztonsági szabályozását. | 2013-10-30 18:05:00 | 0 |
| Országszerte ünnepségek a reformáció emléknapján | A reformáció napját ünneplik országszerte a protestáns egyházak csütörtökön, a központi ünnepséget a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezi a Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő Reformációi Emlékparkban. Az ünnephez kötődően Orbán Viktor miniszterelnök megállapodást ír alá a Magyarországi Evangélikus Egyházzal (MEE) a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. | 2013-10-30 18:02:00 | 0 |
| A baloldal összezár a korrupt Molnár Gyula mögött | Hét év után beigazolódni látszik, hogy a XI. kerület korábbi szocialista vezetése nyakig benne volt a kerületnek súlyos károkat okozó korrupciós ügyekben - közölte a Fidesz portálunkkal, szerdán. | 2013-10-30 18:00:00 | 0 |
| Bajnai már megint a jogászok szoknyája mögé bújik | A Fidesz szerint az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon folyamatosan a jogászok szoknyája mögé bújik. | 2013-10-30 17:25:00 | 0 |
| Folyamatosan fejlődik a magyar-szlovák gazdasági együttműködés | Az energiabiztonság növelését, az autóipari kutatások összehangolását és a határátkelők számának növelését célzó megállapodások születtek a magyar-szlovák gazdasági vegyesbizottság szerdán Pozsonyban tartott ülésén. | 2013-10-30 17:15:00 | 0 |
| A magyar, a lengyel és a litván nemzet együtt akarja építeni Európát | A magyar, a lengyel és a litván nemzet a jövőben is együtt akarja építeni Közép-Európát és Európát - mondta Martonyi János külügyminiszter a Jagelló dinasztiát megalapító II. Ulászló és Hedvig szobrának felavatásán szerdán a budapesti Európa ligetben. | 2013-10-30 17:10:00 | 0 |
| Kriza Ákos visszautasította a helyi egészségügyet ért MSZP-s "támadást | Miskolc polgármestere szerdán orvosként és városvezetőként egyaránt elítélte és visszautasította a koraszülöttek ügyében a helyi egészségügyet, orvosokat és ápolókat ért "MSZP-s agresszív támadást". Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: egy három hónapos alapos vizsgálat azt állapította meg, hogy szakmai hiba nem történt, egyéb tényezők okozták a csecsemők halálát. | 2013-10-30 17:01:00 | 0 |
| Szijjártó: Kulcsszerepe van a gázvezetékek összekötésének | A jövő év közepén próbaüzembe helyezik a magyar és a szlovák gázvezetékrendszert összekötő interkonnektort, amelyen 2015-től a kereskedelmi forgalom is megindulhat - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár szerdán Pozsonyban, a magyar-szlovák gazdasági vegyesbizottság ülése után. | 2013-10-30 16:23:00 | 0 |
| Mindenkinek joga van az ingyenes készpénzfelvételhez | A költségvetési bizottság ma beadott, Rogán Antal előterjesztő által támogatott módosító indítványa világossá teszi, hogy mindenkinek joga van az ingyenes készpénzfelvételhez - olvasható a Fidesz-frakció szerdai közleményében. | 2013-10-30 16:19:00 | 0 |
| Hoppál: Reménykeltő az irány | A hamisítás napi rutin részévé vált a szocialisták és az Együtt-PM esetében – kommentálta Hoppál Péter a két ellenzéki alakulat szerdai sajtótájékoztatóját. | 2013-10-30 16:26:00 | 1 |
| Átadták a rákoskeresztúri buszsávot | Átadták szerdán Budapesten a XVII. és X. kerületben létesített buszsávot, amely Rákosmente központját köti össze az Örs vezér terével. | 2013-10-30 15:54:00 | 0 |
| "Eger úgy újul meg, hogy közben megőrzi értékeit" | A kormány döntése értelmében több mint 1,1 milliárd forinttal emelik az egri történelmi belváros rehabilitációjára szánt keretet, amely így 4,2 milliárdról csaknem 5,4 milliárd forintra nő - jelentette be Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő és Habis László polgármester szerdán sajtótájékoztatón, a városban. | 2013-10-30 15:47:00 | 0 |
| Új telephelyet nyitott a Gumiflex Kft. Zalaegerszegen | Új telephelyet nyitott a gumiabroncsok, keréktárcsák kis- és nagykereskedelmi forgalmazásával, valamint szervizhálózat működtetésével foglalkozó Gumiflex Kft. szerdán Zalaegerszegen. | 2013-10-30 15:38:00 | 0 |
| "A jó minőségű élelmiszer stratégiai kérdés" | Magyarország számára a tiszta, egészséges, jó minőségű élelmiszer stratégiai kérdés - jelentette ki Budai Gyula szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apagyon. | 2013-10-30 15:23:00 | 0 |
| Bitay: A családi gazdaságokban látjuk a jövőt | A szocialista kormányok a nagygazdaságok térnyerésében voltak érdekeltek, a vidékfejlesztési tárca ezzel ellentétben a családi gazdaságokban látja a jövőt - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára. | 2013-10-30 14:22:00 | 0 |
| Rétvári: Módosul a GVH eljárásaira vonatkozó szabályozás | Újrarendezi a személyes adatokra, a védett adatokhoz való hozzáférésre, illetve ezek kezelésére, valamint az iratbetekintésre vonatkozó szabályokat a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, valamint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezésekről szóló javaslat - közölte Rétvári Bence expozéjában szerdán az Országgyűlésben. | 2013-10-30 14:06:00 | 0 |
| Felzárkóztatási program indult a bihari térségben | Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű, bihari kistérségében indult 600 millió forintos, kétéves felzárkóztatási program a hátrányos helyzetű gyerekek egészségügyi, szociális és oktatási helyzetének javítására. | 2013-10-30 13:58:00 | 0 |
| Átadták a Rába megerősített árvízvédelmi létesítményeit Szentgotthárdon | Átadták a Rába 318 millió forintból megerősített és kibővített árvízvédelmi létesítményeit szerdán Szentgotthárdon. | 2013-10-30 13:43:00 | 0 |
| Elhelyezték az Ős-Dráva látogatóközpont alapkövét | Elhelyezték a több mint egymilliárd forintból épülő Ős-Dráva Ökoturisztikai Látogatóközpont és Bemutatóhely alapkövét a baranyai Szaporcán szerdán. | 2013-10-30 13:36:00 | 0 |
| Martonyi: Szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat Litvániával | A magyar-litván kapcsolatok kitűnőek, és fontos cél a két ország együttműködésének még szorosabbá tétele - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott litván kollégájával, Linas Linkeviciusszal. | 2013-10-30 13:32:00 | 0 |
| Tarlós: Gőzerővel folyik a dezinformálás | A főpolgármester álláspontja szerint Budapesten "gőzerővel folyik a dezinformálás", a beindult kampány két slágertéma köré szerveződik: a hajléktalanprobléma és a Római-parti védmű kérdése köré. | 2013-10-30 13:31:00 | 0 |
| Martonyi: A bizalom az együttműködés alapja | Helyre kell állítani a bizalmat az Egyesült Államokkal, mert ez az együttműködés alapja - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán az amerikai titkos adatgyűjtéssel kapcsolatban Budapesten. | 2013-10-30 13:29:00 | 0 |
| Értékesebb végzettséget nyújt a felsőoktatás, mint korábban | A szocialisták kormányzásával szemben, amikor a felsőoktatás munkanélküli fiatalok tömegét termelte ki, az intézményeket pedig kivéreztették és eladósították, a felsőoktatás ma versenyképes képzést, értékesebb végzettségeket nyújt a hallgatóknak és kiszámíthatóbb, tervezhetőbb működést az egyetemeknek - reagált a Fidesz Hiller István szocialista politikus szerdai nyilatkozatára. | 2013-10-30 12:08:00 | 0 |
| Egységessé és egyszerűbbé válhatnak a közműszámlák | Január 1-től egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára érthető közműszámlák kerülhetnek kibocsátásra – tájékoztatott Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője ugyanitt elmondta azt is, novembertől a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal lesz olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest. | 2013-10-30 11:40:00 | 1 |
| Magyarország határozottan kiáll a magánszféra védelme mellett | Magyarország határozottan kiáll az emberi jogok védelme, így a magánszféra védelme mellett is - közölte szerdán a Külügyminisztérium. | 2013-10-30 11:33:00 | 0 |
| Szabad szoftveres ismereteket tartalmazó honlapot indított a KIM | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium E-közigazgatásért Felelős Helyettes Államtitkársága alatt működő E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ szabad szoftverekkel kapcsolatos tudásbázist tartalmazó honlapot indított, a http://szabadszoftver.kormany.hu címen. A szabadon felhasználható szakértői és oktatási tevékenységének tapasztalatait is tükröző anyagok az Európai Unió által támogatott EKOP 1.2.15. kódszámú, „E-közigazgatási szabad szoftver kompetencia központ létrehozása” című projekt részeként készültek el, és a későbbiekben hiánypótló szabad szoftverekkel is kiegészülnek. | 2013-10-30 11:13:00 | 0 |
| Martonyi: Az autonómia nem ellentétes a román alkotmánnyal | Sem a román alkotmánnyal, sem az európai vagy nemzetközi szabályozással nem ellentétes az autonómia egyetlen formája sem - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. | 2013-10-30 10:00:00 | 0 |
| Félmilliárd a hullámsírban | | 2013-10-30 09:11:00 | 0 |
| "Egyre mélyebbre kerülnek a ellenzék pártjai" | A Fidesz szóvivője a bajai kampányvideóval kapcsolatos törvénymódosításról azt mondta: szeretnék, ha „ezek az alulmúlhatatlan dolgok” meg sem történnének, és a közélet tisztább lenne, a sajtó írott és íratlan szabályai pedig korlátozottabb mederben zajlanának. | 2013-10-30 08:48:00 | 1 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-30 08:42:00 | 0 |
| Konvergencia | | 2013-10-30 08:40:00 | 0 |
| Négymillió | | 2013-10-30 08:32:00 | 0 |
| Czomba: Nem segélyt, hanem munkát adunk | Nem segélyt adunk az embereknek, hanem munkát, és ezt az egész rendszert szeretnénk a következő években a szociális szövetkezés irányába eltolni, ami még nem versenyszféra, de már nem közfoglalkoztatás – mondta Czomba Sándor államtitkár. | 2013-10-30 08:28:00 | 0 |
| Varga Mihály az orosz Állami Duma alelnökével tárgyalt | A két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, különösen a tudományos-technológiai együttműködés lehetőségeit tekintette át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szergej Zseleznyak, az orosz Állami Duma alelnöke kedden Budapesten - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t. | 2013-10-30 08:15:00 | 0 |
| Czerván: Kiválóak az őszi betakarítású növények hozamai | A júliusi és augusztusi kánikula és szárazság ellenére a legfrissebb adatok alapján egészen kiválóak az őszi betakarítású szántóföldi növények terméseredményei - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a hazai agrárium aktualitásairól tartott előadásában kedden Szolnokon. | 2013-10-30 08:14:00 | 0 |
| Véget ér a költségvetés általános vitája | Az Országgyűlés szerdai ülésén véget ér a jövő évi költségvetés általános vitája, amely négy ülésnapon át tartott az elmúlt egy hétben. | 2013-10-30 08:12:00 | 0 |
| Sikeres a "Magyarország legszebb konyhakertje" program | Sikeresnek tartja a "Magyarország legszebb konyhakertje" programot az ötletgazda, Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere. Fazekas Sándor köszöntőjében kiemelte: nagyszerű eredmény, hogy az ország érdeklődését rá lehetett irányítani a kertművelő mozgalomra. | 2013-10-29 18:11:00 | 0 |
| A szegénységet a bukott baloldal politikája mélyítette el | A különbség a szocialisták és a Fidesz kormányzása között az, hogy a baloldal az elszegényedést csak elmélyíteni tudta, a jelenlegi kormány pedig képes kiutat nyújtani a szegénységből - reagált a Fidesz Korózs Lajos (MSZP) nyilatkozatára. | 2013-10-29 17:58:00 | 0 |
| Mengyi: Javult Borsod közbiztonsága | Javult annak az öt megyének - köztük Borsod-Abaúj-Zemplénnek - a közbiztonsága, amelyekbe szeptember végén a készenléti rendőrség bevetési egységeit vezényelték, elsősorban a lopások, vagyon elleni bűncselekmények száma mérséklődött - mondta Mengyi Roland (Fidesz), a borsodi közgyűlés elnöke keddi miskolci sajtótájékoztatóján. | 2013-10-29 17:48:00 | 0 |
| Újranyit a magyar nagykövetség Nigériában | Újranyitja nagykövetségét Magyarország Nigériában, a külképviselet avató ünnepségét kedden tartották az afrikai ország fővárosában, Abujában. | 2013-10-29 16:07:00 | 0 |
| Felavatták az olasz vízszivattyúgyárat Nagykanizsán | Felavatták az olasz tulajdonú DAB Production Hungary Kft. vízszivattyúkat gyártó üzemét kedden Nagykanizsán. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az átadáson kiemelte; foglalkoztatási szempontból is fontos üzenete van annak, hogy az olasz cég a dél-zalai várost választotta a beruházás helyszínéül. | 2013-10-29 15:42:00 | 0 |
| Pártfogói felügyelettel gátolná a gyermekkorúak bűnismétlését a KIM | Megelőző pártfogást vezetne be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azért, hogy megakadályozza a gyermekkorúak bűnismétlését. A tárca gyermekvédelmi jogszabálytervezetében egy internet-kerekasztal létrehozása is szerepel. | 2013-10-29 14:51:00 | 0 |
| Varga: Négy célja van a javaslatnak | Négy célt tűzött ki a kormány az adótörvényekről szóló javaslat elkészítésekor: a családok terheinek csökkentését, a vállalkozói környezet javítását és az adminisztráció csökkentését, továbbá a gazdaság fehérítését - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. | 2013-10-29 14:46:00 | 0 |
| Az MSZP félretájékoztat a területalapú támogatások ügyében | Az MSZP szándékosan félretájékoztatja a közvéleményt az európai uniós területalapú támogatások jogosulatlan igénylésével kapcsolatos ügyben - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. | 2013-10-29 14:39:00 | 0 |
| "A Corvin sétányt közös sikernek éljük meg" | A Corvin sétányt politikai, városfejlesztési és a kerület gazdasági fejlődésének szempontjából is közös sikerként értékeljük. A városrész amellett, hogy rengeteg embernek jelent otthont, munkahelyeket teremt, vonzza a beruházásokat a kerületben, és növeli Józsefváros gazdasági teljesítőképességét - jelentette ki Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere kedden, a Corvin sétány 2. ütemének sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadásán. | 2013-10-29 14:10:00 | 0 |
| Magyar-bolgár hadisír-gondozási egyezményt írtak alá | A hadisírgondozásról szóló kormányközi együttműködési megállapodást írt alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Angel Petrov Najdenov bolgár védelmi miniszter kedden Budapesten. | 2013-10-29 13:37:00 | 0 |
| Hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából | A harmadik negyedévi adatok szerint 24 ezerrel kevesebb a munkanélküliek száma, és 54 ezerrel több a foglalkoztatott, mint tavaly ilyenkor; ez azt jelenti, hogy 40. hónapja pozitív a foglalkoztatási folyamat – fogalmazott Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján, megjegyezve: hónapról hónapra egyre többen élnek segély helyett munkából. | 2013-10-29 13:35:00 | 1 |
| "Ne válasszunk félmegoldásokat!" | Rendelkezésre állnak a források a magyar természetjárás színvonalának a fejlesztésére - hangsúlyozta Orbán Viktor kedden a Som-hegyi Turistaház avató ünnepségén. Tekintse meg képgalériánkat! | 2013-10-29 12:26:00 | 1 |
| Lázár János képviselő-jelöltségét támogatják a Fidesz helyi szervezetei | Lázár János képviselő-jelöltségét támogatják a Fidesz helyi szervezetei a Csongrád megyei 4-es, hódmezővásárhelyi és makói központú választókerületben – tájékoztatott a párt választókerületi szervezete kedden. | 2013-10-29 11:24:00 | 0 |
| Huszonegy éves csúcson a foglalkoztatás | Huszonegy éves csúcson van a foglalkoztatás, utoljára 1992-ben volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, a legfrissebb statisztikai adatok szerint 3 millió 990 ezren dolgoznak Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. | 2013-10-29 11:22:00 | 0 |
| A kormány gazdaságpolitikai céljai a jövő évi adótörvényekben is tükröződnek | A Fidesz szerint a kormány világos gazdaságpolitikai céljai a jövő évi adótörvényekben is tükröződnek: a családok, valamint a kis- és közepes vállalkozásokat kívánja kedvezőbb helyzetbe hozni, míg a jövedelmező nagyvállalatokat, a többi közt a banki és az energiaszektort terhelné jobban. | 2013-10-29 11:04:00 | 0 |
| "A baloldal egyre mélyebben süllyed bele a hamisítási botrányba" | Azokkal szemben, akik részt vettek a hamis videó elkészítésében, akik érintőleg is belekeveredtek a hamisítási botrányba, a törvény teljes szigorával kell eljárni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. | 2013-10-29 10:53:00 | 1 |
| Kuncze a cserepadról | | 2013-10-29 09:45:00 | 0 |
| Egy menetelés tanulságai | | 2013-10-29 09:35:00 | 0 |
| Pelczné: Eredményes lett a magyar modell | | 2013-10-29 09:30:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-29 09:25:00 | 0 |
| Varga: Csakis kedvezően változnak az adótörvények | Az első olyan év 2014, amikor nincs adóemelés, új adót sem vezetnek be, csakis kedvezően változnak az adótörvények - jelentette ki Varga Mihály kedden a parlamentben, a kiskeresetűek adójának csökkentését nevezve a kormány fő céljának. | 2013-10-29 09:09:00 | 0 |
| Németh: Ez egy demokratikus megmozdulás volt | Elérte célját a Székelyek Nagy Menetelése - ezt mondta a vasárnapi akciót szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke. Izsák Balázs szerint mostantól Bukarestben sem tudják majd lesöpörni az asztalról a székelység ügyét. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Duna TVKözbeszéd című műsorában azt mondta, a megmozdulás legfontosabb fejleménye egy erős önállítás: van Székelyföld és vannak székelyek. | 2013-10-29 09:04:00 | 0 |
| Rogán: Történelmi jelentőségű a kezdeményezés | A pénzügyi rezsicsökkentés első lépései már elkezdődtek, az ingyenes készpénzfelvétel is ennek része - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Az M1 Az Este című műsorában arról is beszélt, hogy a devizahiteleseket segítő javaslatot dolgoz ki a kormány. | 2013-10-29 08:39:00 | 0 |
| Gulyás: A választójogi rendszer alapjaiban nem változott | A mostani magyar választójogi rendszer alapjait tekintve nem változott a régihez képest, változatlanul vegyes rendszer - nyilatkozta a keddi Népszabadságnak a Fidesz jogi szakpolitikusa. | 2013-10-29 08:28:00 | 0 |
| Költségvetésről és adóváltozásokról tárgyal a Ház | A költségvetés tárgyalásának folytatása mellett a 2014-re tervezett adóváltozásokról tárgyal az Országgyűlés keddii ülésén. | 2013-10-29 08:20:00 | 0 |
| Korszerűsítik Vác közvilágítását | Teljes egészében megújul Vác közvilágítása, miután a Pest megyei város mintegy félmilliárd forintot nyert e célra uniós pályázaton – közölte a település alpolgármestere az MTI-vel. | 2013-10-29 08:16:00 | 0 |
| Rogán: Fogyasztói alapjogról van szó | Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint hat és félmillió embert érint a pénzügyi rezsicsökkentés azon lépése, amellyel a havi első két készpénzfelvételt ingyenessé tennék. | 2013-10-29 08:07:00 | 0 |
| Kövér László üzbég parlamenti vezetőkkel tárgyalt | Üzbég parlamenti vezetőkkel tárgyalt hétfőn Kövér László, az Országgyűlés elnöke Taskentben. Kövért hivatalos üzbegisztáni látogatásán fogadta Diloram Gafurdzsanovna Tasmuhamedova, az üzbég parlament alsóházának elnöke és Ilgizar Szobirov, a felsőház, a szenátus elnöke. | 2013-10-29 08:04:00 | 0 |
| Az új Ptk.-hoz kapcsolódó törvényeket fogadott el a parlament | A jövő március 15-től hatályos új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó, a gondnokoltakról, a szomszédjogról és a jogi személyek átalakulásáról szóló jogszabályokat fogadott el az igazságügyi tárca javaslatára hétfőn az Országgyűlés. | 2013-10-28 18:31:00 | 0 |
| Törvény a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépésért | A zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében fogadott el törvényt hétfőn az Országgyűlés a fideszes Nagy István javaslatára. | 2013-10-28 18:28:00 | 0 |
| Vas megye nem kér többet a hamis és alkalmatlan baloldalból! | Ma több pénz marad a Vas megyei családok és a vállalkozások zsebében, mint korábban, és soha nem látott méretű fejlesztések kezdődtek meg a térségben, amelyeket a szocialisták azonnal leállítanának, ha hatalomra kerülnének - írja közleményében Hende Csaba, Vas megye országgyűlési képviselője. | 2013-10-28 18:19:00 | 0 |
| Elfogadta az NMHH és a közmédia jövő évi költségvetését a parlament | A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 32,4 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodhat jövőre, míg Médiatanácsa mintegy 174 millió forintos költségvetési, és 1,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli kerettel. | 2013-10-28 18:15:00 | 0 |
| A Duna-régióhoz kapcsolódó projekteket foglalják bele az uniós költségvetésbe! | Magyarország azt kérte a Duna Régió Stratégiában (EUDRS) részt vevő országoktól, hogy foglalják bele az Európai Bizottság 2014-2020-as költségvetésébe a Duna-régióhoz kapcsolódó projekteket is - mondta hétfőn az MTI-nek Győri Enikő, a külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára. | 2013-10-28 17:10:00 | 0 |
| Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Fazekas Sándor a református presbiteri szövetséggel | Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Református Presbiteri Szövetség főtitkárával hétfőn Budapesten. A tárca vezetője a rendezvényen kiemelte: a gyülekezetekben is alapelv a természetvédelem és a hosszú távon fenntartható mezőgazdasági termelés. | 2013-10-28 17:06:00 | 0 |
| A Btk. szigorítását javasolja a Fidesz a bizonyítékhamisítási botrány miatt | A közelgő országgyűlési választások megkívánják, hogy a demokratikus intézmények biztonságos működése érdekében szigorúan büntessük azt, aki hamis bizonyítékot készít, és azzal másokat megpróbál lejáratni – fogalmazott Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. | 2013-10-28 16:20:00 | 0 |
| "Minden esély megvan arra, hogy az igazság kiderüljön" | Gulyás Gergely a Fidesz országgyűlési képviselője a bajai, hamisított választási videó ügyében intézett kérdéseket a belügyi tárca illetékeséhez. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában arról beszélt, a bizonyítékhamisítási ügy nyomozása azt bizonyítja, hogy a rendőrség törvényesen, a rá vonatkozó jogszabályokat betartva, az igazság kiderítése érdekében végzi a feladatát. | 2013-10-28 15:40:00 | 1 |
| Érdemi segítséget nyújt az új babakötvény | Vonzóbb befektetést biztosít az új babakötvény, és a kezelése is egyszerűbbé válik, így várhatóan jóval több szülő fogja igénybe venni – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján reagált az Együtt-PM aláírásgyűjtési akciójára, és a DK szerencsejáték-szervezéssel kacsolatos nyilatkozatára is. | 2013-10-28 14:34:00 | 0 |
| "A november a pénzügyi rezsicsökkentés hónapja lesz" | Az ingyenes készpénzfelvételről szóló törvényjavaslat világossá teszi, hogy „vannak korlátok az előtt, amikor a bankok degeszre akarják keresni magukat az embereken” – fogalmazott hétfői napirend előtti felszólalásában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. | 2013-10-28 14:33:00 | 1 |
| Csepreghy: Nagyon fontos az átláthatóság | Eljárást indít a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azok ellen a cégek ellen, amelyek harmadszori felszólításra sem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Mintegy 2500 cég veszítheti el a neki korábban megítélt támogatást, ha pedig az összegből már felhasznált, akkor azt a pénzt kamatostul kell visszafizetni - hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában. | 2013-10-28 13:33:00 | 1 |
| Ifjúságsegítő iroda kezdte meg működését a fővárosban | Kontaktpont ifjúságsegítő iroda kezdte meg működését a főváros VIII. kerületében. | 2013-10-28 12:48:00 | 0 |
| Felmérik a budapesti védműveket | A júniusi dunai árvíz tapasztalatait figyelembe véve teljes körűen felméri a budapesti védműveket a Fővárosi Csatornázási Művek - mondta Tarlós István főpolgármester egy árvízi védekezésről szóló hétfői konferencián. | 2013-10-28 12:09:00 | 0 |
| Devizahitelek: a kormány benyújtja saját javaslatát | A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatai Varga Mihály szerint nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait - közölte a nemzetgazdasági miniszter hétfőn. | 2013-10-28 11:35:00 | 0 |
| Szembenézni a múlttal és formálni a jövőt | A tavaly létrehozott Holokauszt 2014 Emlékbizottság kötelessége, hogy a jövő évi megemlékezéseket a Kárpát-medencében megszervezze – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Samuel Pisar, az UNESCO holokausztoktatásért felelős különmegbízottjával közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján. | 2013-10-28 10:27:00 | 1 |
| Páva: Pécs gazdaságának erősítése a cél | Megújuló buszpark, drasztikusan csökkent adósságszolgálat nélküli tervezés, lezárult vízműcsata – ezek jellemzik ma Pécs helyzetét. A várost sokan ma a rezsicsökkentés élharcosának tartják, de a tömegközlekedés megújításában is példával szolgált. Páva Zsolt a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt a következő időszak terveiről is. Pécs polgármesterével Bóka Máté Ciprián beszélgetett. | 2013-10-28 10:21:00 | 0 |
| A Mechwart liget hazánk legszebb főtere | Láng Zsolt polgármester Gyulán vette át a Magyar Turizmus Zrt. által odaítélt díjat október 25-én. A nagyszabású ünnepi gálán hazánk legszebb városait és köztereit jutalmazták. | 2013-10-28 09:26:00 | 0 |
| A Magyar Postával javulhat a vidék hitelezése | Azzal, hogy a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) várhatóan 25 százalék mínusz egy szavazatnyi részesedést szerez a Magyar Postában, a vidéki Magyarország finanszírozásának és postai szolgáltatásainak fejlesztése az elsődleges cél - nyilatkozta a nemzeti fejlesztési miniszter a Napi Gazdaságnak. | 2013-10-28 09:23:00 | 0 |
| Németh: A legfőbb üzenet, hogy a Székelyföld létezik | Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vasárnapi Székelyek nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy a Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja - mondta a politikus hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. | 2013-10-28 09:10:00 | 0 |
| Tényleg oktatófilm | | 2013-10-28 08:22:00 | 0 |
| Egy imát értük is | | 2013-10-28 08:17:00 | 0 |
| Törvény | | 2013-10-28 08:14:00 | 0 |
| Székelyek | | 2013-10-28 08:11:00 | 0 |
| Az NMHH büdzséjéről tárgyal a parlament | Az Országgyűlés hétfői ülésén dönthet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2014-es büdzséjéről, valamint módosíthatja az államfő által visszaküldött hegyközségi törvényt. | 2013-10-28 08:08:00 | 0 |
| Jelezni kell, ha nem látszik a számlán a rezsicsökkenés | Aki azt tapasztalja, hogy nem csökkent a számláján a rezsiköltsége, forduljon az adott szolgáltatóhoz, ha pedig ez nem vezet eredményre, akkor a fogyasztóvédelmi hatósághoz – mondta az M1 Ma reggel című műsorában a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke. | 2013-10-28 08:04:00 | 1 |
| Emmi: a kormány megvédi a nyugdíjakat | A kormány ígéretéhez híven megvédi a nyugdíjakat, jövőre ugyanis az infláció tervezett mértékével, vagyis 2,4 százalékkal emelkednek majd a nyugdíjak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkársága vasárnap. | 2013-10-27 16:51:00 | 0 |
| Székelyek menetelése: szimpátiatüntetés Budapesten | A Székelyek nagy menetelésével egy időben szimpátiatüntetést tartottak Budapesten. Képgalériánk megtalálható itt. | 2013-10-27 16:15:00 | 0 |
| Ellenkező irányba tartunk, mint a szocialisták idején | 2014-ben több pénz marad a családok zsebében, többen dolgozhatnak és az ország még erősebb lesz - reagált közleményében a Fidesz Józsa István (MSZP) nyilatkozatára. | 2013-10-27 12:57:00 | 0 |
| Varga: Jövőre reális cél a két százalékos növekedés | A legfontosabb, hogy a magyar kormány a saját országának, a magyar nemzetnek az érdekeit szolgálja – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Vasárnapi újságban. | 2013-10-27 12:38:00 | 0 |
| 33 milliárd forintos országos útfelújítási program kezdődik | Harminchárom milliárd forintos útfelújítás indul, melynek keretében országszerte több mint 520 kilométeren 287 kritikus állapotú szakaszon javítják majd fő- és mellékutak hibáit - jelentette be vasárnap Leányfalun az infrastruktúráért felelős államtitkár. | 2013-10-27 11:27:00 | 0 |
| Az SZDSZ és Bajnai fizesse vissza a félmilliárdos tartozást! | A Fidelitas arra szólította fel az egykori SZDSZ-eseket és a velük szövetkező Bajnai Gordont, hogy fizessék vissza a liberális párt 500 millió forintos tartozását. | 2013-10-27 11:25:00 | 0 |
| VM: roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért | "Roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért" elnevezéssel rendezvénysorozatot indít október végén a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). | 2013-10-27 10:34:00 | 0 |
| Banai: Elemzők is elismerik a növekedési fordulatot | A szaktárca költségvetésért felelős helyettes államtitkára a SZAKma című adó- és számviteli lapnak adott interjújában nemzetközi bankházak elemzőinek prognózisaira hívta fel a figyelmet, amelyek a kormány növekedési előrejelzésének megfelelő, illetve annál is kedvezőbb számokat tartalmaznak. | 2013-10-27 10:28:00 | 0 |
| Nagy az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt | Az 1956-os forradalomra emlékeztek a dél-afrikai Fokvárosban szombaton, az ünnepségen részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár is. | 2013-10-27 10:20:00 | 0 |
| 1956-ban a nép végre együtt volt és egyet akart | Az értelmetlen gyilkolás áldozatainak emléke előtt tisztelegve is azért dolgozunk, hogy magyar katona soha többé ne fordítsa fegyverét magyarok ellen - mondta a honvédelmi tárca államtitkára szombaton Mosonmagyaróváron, a helyi határőr-laktanyánál 1956-ban eldördült sortűz 57. évfordulóján tartott megemlékezésen. | 2013-10-27 10:15:00 | 0 |
| Kocsis: A baloldal saját kardjába dőlt Baján | Kocsis Máté szerint a baloldal a "saját kardjába dőlt", amikor annyira nyerni akart a bajai időközi választásokon, hogy igyekezete és válogatás nélkül alkalmazott "kampánytechnikái" önveszélyessé váltak. | 2013-10-26 17:48:00 | 0 |
| A Ház előtt a szerencsejáték szervezésről szóló törvény módosítása | Benyújtották a szerencsejáték szervezésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, a javaslat meghatározza a megbízható szerencsejáték-szervező fogalmát. | 2013-10-26 17:16:00 | 0 |
| Újabb hamis állításokkal próbálkozik a bukott baloldal | A bajai hamisítás után újabb hamis állításokkal próbálkozik a bukott baloldal. Ezúttal már a jövő évi lehetséges választási vereségét magyarázza előre és ehhez a külhoni magyarokat használja fel - fogalmaz szombati közleményében a Fidesz Sajtóiroda, Jávor Benedek (Együtt-PM) nyilatkozatára reagálva. | 2013-10-26 16:12:00 | 0 |
| Óvodák újultak meg Szerencsen | Európai színvonalúnak nevezte a magyar óvodákat és az óvodapedagógusok munkáját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Szerencsen, ahol óvodaépületek átadásán vett részt. | 2013-10-26 16:07:00 | 0 |
| Szócska: Ennél még nagyobb megtakarítást is el lehet érni | A 2011-es szinthez képest mostanra 7,5 milliárd forinttal csökkentek a magyar lakosság gyógyszerkiadásai - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Úgy vélte, ennél még nagyobb megtakarítást is el lehet érni. | 2013-10-26 15:21:00 | 0 |
| Megújult a Kazinczy Ferenc Múzeum Sátoraljaújhelyen | Kilencvenöt millió forint uniós és hazai forrásból felújították a Kazinczy Ferenc Múzeumot Sátoraljaújhelyen, a január óta a Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt működő intézményt Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át szombaton. | 2013-10-26 14:37:00 | 0 |
| Csepreghy: Az NFÜ hétfőn megkezdi az elállási eljárásokat | A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hétfőn megkezdi az elállási eljárást a szombaton nyilvánosságra hozott listán szereplő cégekkel szemben - mondta el Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton az MTI-nek. | 2013-10-26 14:33:00 | 0 |
| A költségvetést is hamisítják a szocialisták | A szocialisták már a költségvetést is hamisítják. Szakértőnek mutatják magukat, miközben kormányzásuk alatt megduplázták az államadósságot és IMF-hitel nélkül mozdulni se tudtak volna - írja szombati közleményében a Fidesz Sajtóiroda Burány Sándor (MSZP) nyilatkozatára reagálva. | 2013-10-26 14:29:00 | 0 |
| Félmilliárddal jönnek | | 2013-10-26 14:22:00 | 0 |
| Élőlánc az autonómiáért | | 2013-10-26 14:14:00 | 0 |
| Méltóság nélkül | | 2013-10-26 14:09:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-26 14:05:00 | 0 |
| A bajkavaró | Milyen leleményes Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézettől, amikor Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét mostani szereplései nyomán bajkavarónak minősíti! | 2013-10-26 13:56:00 | 0 |
| V. Németh: Nem marad felhasználatlan forrás | Magyarország számára az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) folyó áron számolva mintegy 1400 milliárd forint európai uniós forrás érkezett a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére az év végével záruló programozási időszakban - közölte a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. | 2013-10-26 13:41:00 | 0 |
| "Gyurcsány zavaros színjátékot játszik" | Arra kérjük a nyomozóhatóságokat, hogy a Demokratikus Koalíció szerepét is tisztázzák a bajai videóhamisítási ügyben - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője, szombati sajtótájékoztatóján. | 2013-10-26 12:06:00 | 1 |
| "A brüsszeli kifogások alaptalannak bizonyultak" | Az állami vagyon tekintetében az akvizíciók voltak az elmúlt két évben hangsúlyosak, és várhatóak még további vásárlások is - mondta Németh Lászlónél nemzeti fejlesztési miniszter az Inforádió Aréna című műsorában. | 2013-10-26 10:56:00 | 0 |
| Magyarországon találkoznak a V4 és a KEK külügyminiszterei | Jelenleg Magyarország tölti be a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés elnöki tisztét, ezért jövő héten itt találkoznak a két regionális együttműködés országainak külügyminiszterei. | 2013-10-26 10:41:00 | 0 |
| Martonyi: Magyarország helye az Európai Unióban van | Egyértelmű, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van. Ez számunkra is nagyon sok előnnyel jár, és részt is veszünk például a romaintegráció stratégiájában, a bővítési folyamatban vagy sok más dologban - hangsúlyozta Martonyi János a France Inter közszolgálati rádióban pénteken, arra a riporteri felvetésre, hogy a kormánypártban "ellenségként" jelölik meg Brüsszelt. | 2013-10-26 10:33:00 | 0 |
| Varga: Kiemelt cél a foglalkoztatás bővítése | A kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja az adósságállomány csökkentése mellett a foglalkoztatás bővítése és a munkahelyteremtő beruházások elősegítése, ennek eredményeként 2010-hez képest ma már 207 ezerrel többen dolgoznak az országban - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Karcagon. | 2013-10-26 10:22:00 | 0 |
| Történetkutató intézetet hoz létre a kormány | Januárban megkezdheti működését a VERITAS Történetkutató Intézet, feladata többek között az lesz, hogy a nemzeti összetartozás erősítése érdekében a magyar közjogi hagyományokat méltó módon mutassa be, illetve az elmúlt másfél évszázad sorsfordító politikai és társadalmi eseményeit hitelesen, torzításmentesen dolgozza fel. | 2013-10-26 10:14:00 | 0 |
| Balog: Fontos, hogy az ember tudja, hová tartozik | A kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak, hiszen fontos számára ez a régió; tudja, hogy az itt élőknek milyen problémákkal kell megküzdeniük, így segítségére lesz az iskolának, a városnak és a térségnek is - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken a borsodi megyeszékhelyen. | 2013-10-25 18:43:00 | 0 |
| Állami ingatlanokat kap Salgótarján önkormányzata | Salgótarján önkormányzata tulajdonba kérte és ingyen meg is kapta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től a helyi Tóstrand szomszédságában lévő állami tulajdonú kempinget – mondta Székyné Sztrémi Melinda polgármester (Fidesz-KDNP), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) országos roadshow-jának salgótarjáni állomásán pénteken. | 2013-10-25 18:05:00 | 0 |
| Földeák adósságállományát is átvállalta az állam | Átvállalta a Csongrád megyei Földeák adósságát is az állam; az erről szóló értesítő dokumentumot Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a térség országgyűlési képviselője adta át pénteken a település polgármesterének. | 2013-10-25 18:02:00 | 0 |
| Egyedül a baloldal rendezvényén volt gyűlöletkeltés | Ahogy azt az október 23-án történtek is mutatják, egyedül a baloldal rendezvényén volt egymás elleni és a magyar választók többségével szembeni gyűlöletkeltés - reagált közleményében a Fidesz Szabó Tímea nyilatkozatára. | 2013-10-25 17:35:00 | 0 |
| Orbán: Ukrajnával alá fogjuk írni a megállapodást | Alá fogják írni az EU-ukrán társulási megállapodást - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben újságíróknak, az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozása után. | 2013-10-25 15:39:00 | 0 |
| Mintegy négyszáz család megélhetését segítő épületfelújítás zárult Rákosmentén | Mintegy négyszáz család megélhetését könnyíti meg az a beruházás, amelynek keretében hat panelházat újítottak fel Budapest XVII. kerületében. A felújított épületeket pénteken adták át ünnepélyes keretek között. | 2013-10-25 15:30:00 | 0 |
| Pelczné: Az Európai Unió gerincét a vállalkozások jelentik | Nagyon fontos, hogy a nők és a vállalkozások helyzetét kiemelten kezelje az Európai Unió – jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó Doris Pack európai parlamenti képviselővel tartott pénteki sajtótájékoztatóján a Parlamentben. | 2013-10-25 15:27:00 | 0 |
| Martonyi János Bosznia-Hercegovina főképviselőjével tárgyalt Budapesten | Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten tárgyalt Valentin Inzko bosznia-hercegovinai főképviselővel, és áttekintették a balkáni országgal kapcsolatos aktuális kérdéseket - tájékoztatta közleményében a Külügyminisztérium az MTI-t. | 2013-10-25 15:20:00 | 0 |
| "Ez a jogszabály a pénzügyi rezsicsökkentés első lépése" | A törvény, amit a mai napon benyújtunk, minden tizenhatodik életévét betöltő magyar állampolgár számára garantálja azt a jogot, hogy havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forint erejéig ingyenesen vegyen fel készpénzt a folyószámlájáról, bármely pénzkiadó automatánál - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-25 15:10:00 | 1 |
| Somogy az élmezőnyben van az uniós források lehívásában | A somogyi közgyűlés elnöke szerint a megye áttörést ért el, az Európai Unió most záruló hétéves költségvetési ciklusában a fejlesztési források lehívását tekintve Magyarország élmezőnyében van. | 2013-10-25 15:01:00 | 0 |
| Honlap tájékoztatja a kiskeresetű szülőket bérük emelkedéséről | A kormany.hu honlapon mostantól egy kalkulátor segít kiszámolni a kiskeresetű, gyermeket nevelő munkavállalók jövő évi fizetésének emelkedését - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel. | 2013-10-25 14:45:00 | 0 |
| "A szocialisták, amihez hozzáérnek, azt meghamisítják" | A szocialisták kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség, ma ezzel szemben egyre többen dolgoznak, 21 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta azt is, Gyurcsány Ferencnek válaszolnia kell arra, hogy mi a szerepe a videóhamisítási ügyben. | 2013-10-25 14:33:00 | 1 |
| Elkezdődnek az útfelújítási munkálatok Hajdú-Biharban | Az összesen 33 milliárd forintos országos program részeként a jövő héttől 2014 elejéig összesen 21 kilométernyi közút újul meg Hajdú-Bihar megyében, 1,7 milliárd forintból - ismertette Tasó László megyei útügyi biztos, Nyíradony fideszes polgármestere pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben. | 2013-10-25 13:20:00 | 0 |
| "A megmozdulás egyértelműen a magyarok összefogásáról szól" | A székelyek a magyarság olyan népcsoportja, amely sajátos kultúrával, hagyományokkal rendelkezik, és mindig határozottan ki tudott állni az őt megillető jogok mellett - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, pénteki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-25 12:53:00 | 1 |
| A biomassza ismét jelentős energiaforrás lehet | A biomassza ismét jelentős energiaforrása lehet a magyar vidéknek ugyanúgy, ahogyan az évszázadokon át volt - hívta fel a figyelmet a vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy szakmai tanácskozáson. | 2013-10-25 11:44:00 | 0 |
| Több mint 4 százalékponttal csökkent az adósság | Magyarország GDP-arányos adósságrátája három év alatt több mint 4 százalékponttal csökkent - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2013-10-25 11:42:00 | 0 |
| Nőtt a külkereskedelmi forgalom Oroszországgal | Az év első hét hónapjában 8,1 százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalmunk Oroszországgal a tavalyi évhez képest, és összesen 7,1 milliárd dollárt ért el - mondta Szijjártó Péter magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos a VI. Magyar-Orosz Nemzetközi Gazdasági Fórum és Üzletember Találkozón pénteken Budapesten. | 2013-10-25 11:39:00 | 0 |
| Családbarát munkahelyeket díjazott a családügyi államtitkárság | Családbarát munkahely díjakat adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken az Akadémián; az idei kitüntetettek között van a Pest Megyei Kormányhivatal, a Telekom Nyrt., az Eszterházy Károly Főiskola, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, továbbá nagyvállalatok, közepes és kisvállalkozások. | 2013-10-25 11:13:00 | 0 |
| Elkészült a Tatabánya-Tát összekötő út felújítása | A Tatabánya-Tát összekötő út közel 19 kilométeres szakaszán újult meg a burkolat. A 2,45 milliárd forintos beruházás a térség ötezer lakosa életében hoz közvetlenül érzékelhető változást - mondta el az infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken Héregen, az útszakasz Tatabánya felőli végpontján rendezett átadó ünnepségen. | 2013-10-25 11:00:00 | 0 |
| Navracsics: Cél a fiatalok hazatérése | Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint nem lehet letenni arról a célról, hogy az Európát bejáró, más országokat megismerő fiatalok hazajöjjenek és itthon tudjanak boldogulni. A politikus erről az Új Nemzedék program pályaorientációs programsorozatának első állomásán jelentette ki Veszprémben, pénteken. | 2013-10-25 10:40:00 | 0 |
| A versenyképességhez fontos a megújuló energia | Elengedhetetlen, hogy a 2014 és 2020 közötti vidékfejlesztési forrásokból minél nagyobb összeg jusson a megújuló energiatermelés támogatására - hangsúlyozta Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, egyúttal ismertetve a Vidékfejlesztés megújuló energiával című konferencia céljait. | 2013-10-25 10:37:00 | 0 |
| Közösségi házat adtak át Debrecen-Nagymacson | Megnyitották pénteken azt az új közösségi házat, amely a Debrecenhez tartozó Nagymacs városrehabilitációs projektjének legnagyobb beruházásaként épült meg. | 2013-10-25 10:08:00 | 0 |
| Kiírták a civil szervezetek támogatási pályázatait | Idén a korábbi években megszokottnál jóval hamarabb, már október 22-én kiírták a civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázatait - mondta a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek adott interjújában. | 2013-10-25 10:05:00 | 0 |
| Kumin: Én egy megkövetést szeretnék tőlük kérni | Hamisnak és rosszindulatúnak tartja a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt a filmet, amelyet szerda este mutatott be Magyarországról a svéd közszolgálati televízió. Kumin Ferenc azt mondta: nemcsak helyreigazítást, hanem megkövetést is várnak az alkotóktól. | 2013-10-25 09:55:00 | 0 |
| "A kormány olyan megoldást szeretne, amelyben szakmai konszenzus van" | Három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában, kiemelve, hogy a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete. | 2013-10-25 09:48:00 | 0 |
| Balliberális nagygyűl(ölköd)és | | 2013-10-25 09:10:00 | 0 |
| Csaknem másfél milliárdból fejlesztik a pápai kórházat | Csaknem másfél milliárd forintot nyert el a pápai Gróf Esterházy Kórház a struktúraváltás megvalósítására a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében. Megszűnik az intézmény széttagoltsága, a cél egy hatékonyan és gazdaságilag fenntarthatóan működő kórház létrehozása - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. | 2013-10-25 08:46:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-25 08:39:00 | 0 |
| Tetszik a produkció | | 2013-10-25 08:35:00 | 0 |
| Mentorkórházzá válhat a Soproni Gyógyközpont | Mentorkórházzá válhat a Soproni Gyógyközpont - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki látogatásáról kiadott közleményében az intézmény az MTI-vel. | 2013-10-25 08:26:00 | 0 |
| Folytatódik a vita a 2014-es büdzséről | Kilenc órás időkerettel folytatja a jövő évi költségvetés általános vitáját pénteken az Országgyűlés. | 2013-10-25 08:18:00 | 0 |
| Balla: Tovább kell építeni az eddigi jó kapcsolatot | Nem várható változás Németország Európa-politikájában a kormányváltás után - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Berlinben, összegezve német parlamenti képviselőkkel folytatott megbeszéléseit. | 2013-10-25 08:14:00 | 0 |
| Kormánydöntés a NIF 2,5 milliárd forint összegű tőkeemeléséről | A kormány döntött arról, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tőkéjének 2,5 milliárd forint összegű megemelése érdekében különböző átcsoportosításokat hajt végre - a kormányhatározatot a Magyar Közlöny csütörtökön tette közzé. | 2013-10-25 08:12:00 | 0 |
| Kulcsterület a kelet-európai együttműködés erősítése | Elkészült a TriGranit Fejlesztési Zrt. legújabb ingatlanfejlesztése a lengyelországi Poznanban, a Poznan City Center bevásárlóközpont - jelentette be Demján Sándor, a többségi magyar tulajdonban lévő TriGranit elnöke csütörtökön, a létesítmény ünnepélyes megnyitását megelőző sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: egy ország erejét jól mutatja, ha gazdaságának zászlóshajói nagy beruházásokra képesek külföldön. | 2013-10-24 17:20:00 | 0 |
| Pályázati forrás telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre Észak-Magyarországon | Mintegy 4,4 milliárd forint európai uniós támogatásra pályázhatnak az észak-magyarországi megyék vállalkozásai novembertől telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre - mondta Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke csütörtökön Miskolcon, sajtótájékoztatón. | 2013-10-24 16:09:00 | 0 |
| Kocsis: Az SZDSZ fizesse vissza tartozását! | Azt szeretnénk kérni Kuncze Gábortól, Fodor Gábortól és Kóka Jánostól, hogy miután kiszerepelték és kiokoskodták magukat különböző rendezvényeken, nem ülnének-e össze és nem beszélgetnének-e arról, hogy a több mint félmilliárd forintos tartozásukat valamilyen módon visszafizessék a magyar állam részére - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. | 2013-10-24 15:58:00 | 1 |
| Selmeczi: A jövő évi büdzsé ösztönzi a foglalkoztatást | A 2014-es költségvetés erénye, hogy biztosítja jövőre mind az ország, mind pedig a családok erősödését – fogalmazott Selmeczi Gabriella, csütörtökön. | 2013-10-24 15:51:00 | 1 |
| Rogán: Bajnainak 2006 őszén kellett volna tiltakoznia | Válasz Bajnai Gordonnak | 2013-10-24 15:35:00 | 0 |
| Költségvetés: lehetőség nyílik az optimistább tervezésre | A családi adókedvezmény kiterjesztésének, a pedagógus béremelésnek, valamint a rezsicsökkentésnek köszönhetően 1,9 százalékkal nő majd a háztartások fogyasztása 2014-ben, így a belső kereslet nagyobb mértékben tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután a parlament megkezdte a jövő évi költségvetés általános vitáját. | 2013-10-24 15:14:00 | 1 |
| Befejeződött a megrongálódott házak helyreállítása Baján | Befejeződött a júniusi árvíz idején megrongálódott épületek helyreállítása Baja-Dunafürdőn. A Katolikus Karitász munkájának köszönhetően negyvennyolc lakóházba költözhettek vissza a családok. | 2013-10-24 14:38:00 | 0 |
| Koszorús László és Mihalovics Péter Pekingbe látogat | Az országgyűlési képviselők részt vesznek a Kínai és közép- és kelet-európai fiatal politikai vezetők fórumán Pekingben - tudta meg portálunk, csütörtökön. | 2013-10-24 14:30:00 | 0 |
| Folyamatosan bővül a szelektív hulladékgyűjtési rendszer a fővárosban | Folyamatosan bővítik a szelektív hulladékgyűjtési rendszert a fővárosban, 2014 végéig összesen több mint 400 ezer szelektív kuka kerül a lakossághoz - közölte György István főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. | 2013-10-24 14:08:00 | 0 |
| Folytatja munkáját a Közlekedőkért munkacsoport | A nagy érdeklődésre tekintettel a KRESZ-módosítással foglalkozó munkacsoport folytatja munkáját Közlekedőkért néven – jelentette be Bíró Márk, Kovács Kázmér közlekedési szakjogásszal és Rácz Tamással, az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület képviselőjével, a vezess.hu szerkesztőjével tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-24 13:48:00 | 0 |
| Élénkülhet a fogyasztás a rezsicsökkentéstől | Pósán László fideszes országgyűlési képviselő szerint a rezsicsökkentéssel a családoknál maradó pénz növelni fogja a fogyasztást, így az árak csökkenése az egész gazdaságra jótékony hatással lesz. | 2013-10-24 13:41:00 | 0 |
| A rezsicsökkentés büdzséje a jövő évi | A 2014-es büdzsé a rezsicsökkentés költségvetése, hiszen az ármérséklés politikája jövőre fogja teljes hatását kifejteni – közölte Rogán Antal a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában csütörtökön. | 2013-10-24 12:44:00 | 1 |
| Az egész nemzet érdekét kell szolgálnunk | A kérdés az 1956-os forradalom szellemében soha nem lehet más, csak az, hogy mi a magyar érdek? Ha erre helyes választ tudunk adni, akkor nem szabad, hogy annak képviseletétől bármi eltántorítson bennünket, jöjjenek a kritikák akár belföldről, akár külföldről - mondta Gulyás Gergely, országgyűlési képviselő a soproni ünnepségen. | 2013-10-24 11:58:00 | 0 |
| Kétszázezren vesznek részt a téli közmunkaprogramban | Minden eddiginél többen, összesen kétszázezren vesznek részt közfoglalkoztatási programban idén a november elsejétől április végéig tartó téli időszakban - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. | 2013-10-24 11:40:00 | 0 |
| Sorsdöntő választás jön | A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint visszatért a régi MSZP-SZDSZ-kormány. A tegnapi ellenzéki demonstráción egészen elképesztő módon estek egymásnak a résztvevők. Bár arra lehetett számítani, hogy Gyurcsány Ferenc "begyújtja a rakétákat" - fogalmazott Kocsis Máté az M1 Ma reggel című műsorában, csütörtökön. | 2013-10-24 10:33:00 | 1 |
| "Megvédtük a magyar halászat érdekeit!" | Az Európai Parlament tegnapi strasbourgi ülésén szavazott az uniós halászati alap új, 2014-2020 közötti költségvetési időszakban érvényes szabályairól. Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő kiemelte: jelentős magyar siker született az Európai Parlamentben, hiszen sikerült megakadályozni a magyar halászat fejlődését, jövőjét veszélyeztető javaslatok elfogadását - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája, csütörtökön. | 2013-10-24 10:25:00 | 0 |
| Nem kicsi a tét - Vilnius előtti üzenet a Keleti Partnerség országainak | Az Európai Parlament tegnapi szavazásán határozott üzenetet küldött a Keleti Partnerség országainak az európai értékek, kritériumok következetes betartásáról a november végi vilniusi csúcstalálkozóra. Az üzenet keménységét alátámasztja az is, hogy a Keleti Partnerség mára már világosan három szereplő – az érintett országok, az EU és Oroszország - nyílt versenyévé vált, különféle és eltérő perspektívákkal, érdekekkel és célokkal. Schöpflin György fideszes EP-képviselő a térségben és a térségért zajló játszmák hátterére és lehetséges kimenetelére hívta fel az európai intézmények és közvélemény figyelmét - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája, csütörtökön. | 2013-10-24 10:17:00 | 0 |
| Számok és stílusok | Egymillió vagy tízezer, ötszázezer vagy pár ezer – a számokon vitatkozhatnak majd a publicisták és pártpropagandisták, az arányokon nem. Méltóságteljes Békemenet vagy szoborrugdosós papundekli- forradalmárok – ez volt az érem két oldala tegnap a magyar fővárosban. Ünneplés és főhajtás vagy a koncon való marakodás – így emlékezett 1956-ra tegnap kormányoldal és „demokratikus ellenzék”. | 2013-10-24 10:13:00 | 0 |
| Folytatódik a felelős és fegyelmezett gazdálkodás | A 2014-es költségvetés az emberek mindennapi életét megkönnyítő költségvetés, amelynek tervezéskor a kormány fő szempontja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése volt - mondta Varga Mihály a költségvetés parlamenti vitáját indító expozéjában csütörtökön. A nemzetgazdasági miniszter a büdzsé prioritásait ismertetve kiemelte: a közfoglalkoztatásban elsősorban a Start munkaprogram lehetőségei bővülnek az előző évhez képest. | 2013-10-24 10:00:00 | 1 |
| Bírni kell | | 2013-10-24 09:40:00 | 0 |
| Szobrok a két Bethlennek | | 2013-10-24 09:37:00 | 0 |
| Ha összeült a hurál... | | 2013-10-24 09:35:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-24 09:33:00 | 0 |
| Tarlós: Be kell fejezni a négyes metrót | A főpolgármester szerint 2015 vége, 2016 eleje ésszerűbb határidő a dugódíj bevezetésére a korábban vállalt 2013-nál, és erre "hallgatólagosan" már kaptak haladékot. | 2013-10-24 08:57:00 | 0 |
| Az EU-csúcsra utazott Orbán Viktor | Az Európai Tanács kétnapos ülésére Brüsszelbe utazott Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. | 2013-10-24 08:54:00 | 0 |
| Szijjártó: Csökken a magyar-orosz kereskedelmi deficit | Magyarország csökkenti a magyar-orosz külkereskedelem 5 milliárd dolláros deficitjét - írta a Világgazdaság. A lap csütörtöki számában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos elmondta: "az idei év első 7 hónapjában úgy nőtt 8 százalékkal a külkereskedelmi forgalmunk, hogy a magyar exportot 11 százalékkal tudtuk növelni, azon belül is 22 százalékkal emelkedett az élelmiszeripari exportunk értéke". | 2013-10-24 08:51:00 | 0 |
| A jövő évi költségvetésről tárgyal a parlament | Csütörtökön kezdi tárgyalni a jövő évi költségvetést az Országgyűlés. | 2013-10-24 08:48:00 | 0 |
| Martonyi: A tizenkilencedik századnak sokat köszönhet a világ | A tizenkilencedik század történelmi jelentőségét méltatta Martonyi János szerdán Kassán, a Budapest és Kassa urbanisztikai fejlődésének párhuzamait bemutató kiállítás megnyitóján. | 2013-10-24 08:43:00 | 0 |
| "1956. október 23. egyedülállót adott a nemzetnek " | A szabadság csodájáról, 1956 forradalmának jelentőségéről beszélt szerdán Martonyi János Kassán Magyarország főkonzulátusának rendezvényén. | 2013-10-24 08:41:00 | 0 |
| "1956-ban mi, magyarok valóban történelmet csináltunk" | A Fidesz frakcióvezetője szerint 1956 magyar forradalmárai leleplezték a világ előtt a kommunizmus valódi természetét, az 1956-os forradalom és szabadságharc a kommunisták Sztálingrádja. | 2013-10-24 08:37:00 | 0 |
| Kövér: '56 példa nélküli összefogást teremtett | Az elnyomás rendszere nagyon hasonlóan működött Kazahsztánban és Magyarországon is, ebből a sötétségből született meg a szabadság elemi erejű forradalma 1956 október 23-án - jelentette ki Kövér László szerdán a kazahsztáni Asztanában, az ottani magyar nagykövetség által szervezett ünnepi fogadáson az ott élő és dolgozó magyar meghívottak, valamint a vendéglátó ország hivatalos képviselőinek jelenlétében. | 2013-10-24 08:33:00 | 0 |
| 2013 az áttörés éve a magyar-török kapcsolatokban | Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója szerint 2013 "az áttörés éve" a magyar-török kapcsolatokban, a hosszú távú cél pedig az, hogy stratégiai szintre emeljék Törökország és Magyarország együttműködését, az egyes miniszterek között is rendszeressé váljon a kapcsolattartás. | 2013-10-24 08:30:00 | 0 |
| 56-os emléktáblát avatott Szófiában Németh Zsolt | Ötvenezer euró értékű segélyszállítmányt adott át és felavatta az első bulgáriai 56-os emléktáblát szerdán Szófiában Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. | 2013-10-24 08:25:00 | 0 |
| Hende: Afganisztánt nem szabad magára hagyni | Minimális elmozdulás tapasztalható az európai rakétavédelmi rendszer terén, de az oroszok hajlandónak mutatkoznak a további tárgyalásokra, az afganisztáni helyzettel kapcsolatos legfontosabb tanulság pedig az, hogy Afganisztánt nem szabad magára hagyni - fejtette ki az MTI-nek adott interjúban Hende Csaba honvédelmi miniszter a NATO-országok védelmi minisztereinek tanácskozása után. | 2013-10-24 08:19:00 | 0 |
| "1956 minden magyar számára közös vonatkozási pont" | Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, a csíkszeredai önkormányzat és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa közös szervezésében megrendezett ünnepségen vett részt. Beszédében kifejtette, hogy a forradalom örökségét vállalnunk kell, és tovább vinni azt a hitet és erőt, amely az ő küzdelmüket jellemezte - tájékoztat közleményében a Fidesz Sajtóiroda. | 2013-10-23 17:44:00 | 0 |
| KIM: több százezren a Hősök terén | Több százezren vettek részt szerdán a budapesti Hősök terén tartott megemlékezésen - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a rendezvényt követően az MTI-vel. | 2013-10-23 17:40:00 | 0 |
| Orbán Viktor beszéde 2013. október 23-án | | 2013-10-23 17:08:00 | 0 |
| Gyertyákat gyújtottak a Terror Házánál | Ünnepélyes gyertyagyújtást tartottak a budapesti Terror Házánál, a Hősök falánál az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezve szerdán. | 2013-10-23 16:16:00 | 0 |
| Bethlen Gábor szobrát avatták fel Kolozsváron | Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján. A szobor Péterffy László szobrászművész alkotása. | 2013-10-23 16:03:00 | 0 |
| Október 23-án az egész szabad világ kalapot emel | A magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan, mert semmibe veszi az egyént, annak szabadságát, és semmilyen erőszaktól nem riad vissza vele szemben - mondta Orbán Viktor szerdán a Hősök terén. Képgalériánk megtekinthető itt. | 2013-10-23 17:04:00 | 1 |
| Az EP első olvasatban elfogadta az EU költségvetését | Az Európai Parlament plenáris ülése a mai napon elfogadta a 2014. évi uniós költségvetés parlamenti olvasatát. A képviselők a 2014-2020-as időszak első költségvetésének kötelezettségvállalási szintjét 142,6 milliárd euróban, a kifizetési előirányzatokat pedig 136,1 milliárd euróban határoznák meg. Ezzel a képviselők a Tanács álláspontjához képest mintegy 1,1 milliárd euróval költenének többet a közösségi programokra. | 2013-10-23 14:57:00 | 0 |
| 1956 októbere megmutatta a magyar nemzet valódi természetét | Az 1956-os forradalom és szabadságharc két hete alapjaiban változtatta meg a világot, a benne résztvevők életét és a magyar nemzet gondolkodását; megmaradt egy olyan XX. századi pillanatnak, amelyre mindig felnézhetünk – fogalmazott ünnepi beszédében Rogán Antal Angyal István és a Tűzoltó utcai ellenállók emlékét idéző Angyalvár című alkotásnál a IX. kerületben. | 2013-10-23 14:48:00 | 0 |
| Turisztikai fejlesztés Balatonföldváron közel félmilliárdból | Balatonföldvár 475 millió forintos támogatást nyert egy új kilátót és interaktív hajózástörténeti kiállítást is magába foglaló turisztikai fejlesztésre, amelyről két héten belül aláírják a támogatási szerződést - tájékoztatta Holovits Huba (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t szerdán. | 2013-10-23 14:49:00 | 0 |
| További útkeresésben az Európai Unió | A soron következő Európai Tanácsülés előkészítése kapcsán rendeztek vitát az Európai Parlament mai plenáris ülésén. Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő beszédében a digitális gazdaság, az európai szemeszter és a bürokrácia csökkentésének fontosságára hívta fel a figyelmet. | 2013-10-23 14:44:00 | 0 |
| "Volt és van értelme a hősiességnek" | Több százan, magánemberek, civil szervezetek és politikai pártok képviselői látogattak el az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában lévő '56-os emlékműhöz szerda délelőtt. | 2013-10-23 14:08:00 | 0 |
| Wittner: 1956 forradalma nem ért véget | Wittner Mária szerint 1956 forradalma nem ért véget, folytatódik tovább, "csak ma nem fegyverekkel vívjuk, hanem szívvel-lélekkel, emberséggel". | 2013-10-23 13:47:00 | 0 |
| Schöpflin: Tavares ma már egy harmadlagos politikai figura | Schöpflin György a 180 perc keddi adásában azt mondta, az Európai Unióban van egy birodalmi fejlődés irányába vivő áramlat, amelynek képviselői szerint, amit Brüsszel mond, azt teljesíteni kell. Ezzel nagyon nehéz vitatkozni, mert az EU-s intézményrendszernek igazából nincs politikai arculata. Az átlag európai állampolgár nem tudja kikezdeni Brüsszelt, mert nincs politikai felület, ahol szembe tud nézni az EU központjával – tette hozzá. | 2013-10-23 12:40:00 | 0 |
| "1956 nemcsak Magyarországot szabadította fel" | 1956 nem bukott el: azok az emberek, akik életüket áldozták a szabadság eszményéért, nem áldozatok, hanem hősök, s szüleink, nagyszüleink azon törekvése, hogy ne csak a magyar nemzet, hanem egész Európa szabad legyen, 1989-ben valóra vált - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerdán Veszprém megyei Szentgálon, az '56-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján tartott megemlékezésen. | 2013-10-23 11:35:00 | 0 |
| "Így kérdőjeleződött meg morálisan a politikai baloldal" | Kósa Lajos debreceni polgármester szerint 1956 októberének pátosza abban áll, hogy nem a lakosság, még csak nem is a munkásosztály szállt szembe az önkénnyel, hanem a nemzet. | 2013-10-23 11:35:00 | 0 |
| Varga: Együtt kell megélni az október 23-i ünnepet | Nem engedünk azoknak, akik "el akarják hazudni eredményeinket, csorbítanák nemzeti függetlenségünket és megtörnék nemzeti egységünket" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a II. kerületben tartott október 23-i megemlékezésen, szerdán. | 2013-10-23 11:13:00 | 0 |
| Változnak a szemétdíj-számlák is | Külön rendeletben állapítja majd meg a szakminiszter a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók által alkalmazható számlaképet az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottsága által benyújtott módosító javaslat szerint. | 2013-10-23 10:32:00 | 0 |
| Felvonták a nemzeti lobogót a Hősök terén | Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulóján, szerda reggel a budapesti Hősök terén. Tekintsék meg képeinket! | 2013-10-23 09:28:00 | 0 |
| Szükségünk van a művészet jótéteményeire | Szükség van a művészet jótéteményeire, a kiváló művészekre és a magyar önkifejezés minden formájára, mert a művészet erőforrás - hangsúlyozta Orbán Viktor a felújított Zeneakadémiát megnyitó gálaműsoron kedden, Liszt Ferenc születésnapján. A miniszterelnök szavai szerint a zene lehet a legalkalmasabb arra, hogy másoknak is visszaadja a magyarok sajátos érzésvilágát. | 2013-10-23 08:35:00 | 1 |
| Hazánkban az önfoglalkoztató nők 39 százalékának van alkalmazottja | A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlése szerint tavaly Magyarországon az önfoglalkoztatók 47 százalékának volt alkalmazottja, ezen belül az önfoglalkoztató nők 39 százalékának, a férfiak 51 százalékának. Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kutatásai szerint az uniós országok közül ez az arány Magyarországon a legmagasabb. | 2013-10-23 08:27:00 | 0 |
| Orbán Viktor átadta a Zeneakadémia kistermét | A Zeneakadémia megnyitó ünnepségének részeként kedden Orbán Viktor miniszterelnök és Eduárd kenti herceg átadta az épület Solti György világhírű karmesterről elnevezett kistermét. | 2013-10-22 18:55:00 | 0 |
| Rogán: A közös célok adják az igazi szabadság élményét | Rogán Antal szerint a szabadság minden korban ott van, ha az ember túllép saját korlátain. Az V. kerület polgármestere, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője erről az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen beszélt a Vértanúk terén kedden. | 2013-10-22 18:51:00 | 0 |
| Rogán: A közös célok adják az igazi szabadság élményét | Rogán Antal szerint a szabadság minden korban ott van, ha az ember túllép saját korlátain. Az V. kerület polgármestere, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője erről az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen beszélt a Vértanúk terén kedden. | 2013-10-22 18:47:00 | 0 |
| Németh: Sok fogyasztóvédelmi probléma került felszínre | A rezsicsökkentés következtében sok fogyasztóvédelmi probléma került felszínre - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kedden Budapesten az MTI-vel. | 2013-10-22 16:44:00 | 0 |
| A baloldal megkérdőjelezné a választások tisztaságát | A baloldali ellenzék, ha a választásokat nem tudja megnyerni, akkor szeretné botrányba fullasztani – mondta a Lánchíd Rádiónak a hamisítási botrány kapcsán Gulyás Gergely. A Fidesz országgyűlési képviselője a rezsicsökkentés megvédéséről szóló nyilatkozatról is beszélt az interjúban. | 2013-10-22 16:42:00 | 0 |
| Rétvári: A forradalmakat soha nem a múlt erői vívták | A forradalmakat soha nem a múlt erői vívták - mondta Rétvári Bence a budapesti Műegyetemen kedden az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásának 57. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. | 2013-10-22 16:23:00 | 0 |
| "Fontos agrárdiplomáciai sikert ért el Magyarország" | Magyarország 220 ezer tonnás éves izocukor termelési kvótája a jövőben 250 ezer tonnára nő - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter kedden, a szabadegyházai Hungrana Kft. gyáravató ünnepségén. | 2013-10-22 16:20:00 | 0 |
| "Részvéttel osztozunk a család bánatában" | Kedden elhunyt Für Lajos. A Fidesz mély megrendüléssel értesült a volt miniszter haláláról. | 2013-10-22 16:17:00 | 0 |
| A baloldal bármire képes a hatalom megszerzéséért | Fából vaskarika, hogy a szocialista Göndör István felfüggeszti tagságát az MSZP-ben, hogy az Együtt-PM nagykanizsai országgyűlési képviselője lehessen - jelentette ki a Fidesz nagykanizsai önkormányzati frakciójának vezetője keddi sajtótájékoztatóján. | 2013-10-22 16:04:00 | 0 |
| Felújított utat adtak át az épülő árvíztározó mellett Szatmárban | Befejeződött a Tunyogmatolcsot és Szamosszeget összekötő út felújítása, az útszakaszt kedden adták át a forgalomnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tunyogmatolcs határában. Az utat a Szamos-Kraszna-közi árvízcsökkentő tározó építése miatt újították fel. | 2013-10-22 15:31:00 | 0 |
| Mesterházy Attiláról és az MSZP-ről lehullott a lepel | Milyen magasra vezetnek a szálak a bajai videó hamisítási ügyben? – kérdezte Kósa Lajos az MSZP-től keddi sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes az eset jogi vonatkozásait érintve aláhúzta: megáll a hamis vád alapos gyanúja. | 2013-10-22 15:29:00 | 1 |
| Szijjártó: A kormány ezután is támogatja az autóipart | Magyarország a kelet- és közép-európai régió éllovasa a belsőégésű motorok gyártása terén - mondta Szijjártó Péter miniszterelnökségi államtitkár az autóipari beszállító Poppe+Potthoff Hungária Kft. projektzáró rendezvényén kedden, Ajkán. | 2013-10-22 15:01:00 | 0 |
| Kezdődik a Rögtön jövök program Budapesten | Jövő héten kezdődik az üres üzlethelyiségek problémájának kezelését célzó Rögtön jövök program a főváros kilenc kerületében. | 2013-10-22 14:21:00 | 0 |
| Az oktatás nyújt hosszú távon megoldást a munkanélküliség csökkentésére | "Az oktatásnak a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is meg kell küzdenie azzal a kihívással, hogy megfelelően biztosítsa a munkaerőpiacon elvárt készségeket. Ennek érdekében tartós és fenntartható módon kell befektetni a szektorba!" – jelentette ki Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő, az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának tagja. | 2013-10-22 13:52:00 | 0 |
| Kiegészítő támogatás a kaposvári kórház rekonstrukciójára | Két és félmilliárd forint kiegészítő támogatást ad az állam a Kaposi Mór Oktató Kórház a Pólus program befejezéséhez - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden Kaposváron. | 2013-10-22 13:50:00 | 0 |
| Országszerte megemlékezések a forradalom napján | A nemzeti lobogó ünnepélyes felvonásával folytatódnak a központi megemlékezések az 1956-os forradalom 57. évfordulójának napján. Országszerte számos településen tartanak megemlékezések, több helyen tömegrendezvényekre is készülnek. Orbán Viktor miniszterelnök délután a Hősök terén mond ünnepi beszédet. A Civil Összefogás Fórum az idén is megrendezi a Békemenetet, továbbá több párt tart külön vagy közös megemlékezést, megmozdulást. Áder János államfő Kanadában új magyar állampolgárok eskütételén vesz részt. | 2013-10-22 13:34:00 | 0 |
| Növelik az autópályákon a közlekedés biztonságát | Az Új Széchenyi Tervben 55 milliárd forint áll rendelkezésre a személyi sérüléses balesetek megelőzését szolgáló fejlesztésekre, ebből 13,5 milliárd forintnyi beruházás a jövő év végére befejeződik a gyorsforgalmi úthálózaton - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a projektindító rendezvényen kedden Budapesten. | 2013-10-22 12:58:00 | 0 |
| Összeállt a roncskoalíció, de páran még hiányoznak | Nem tudjuk, hogy amit látunk igaz-e, nem tudjuk, hogy a mai megállapodás aláírása igaz-e, vagy netán az is csak egy hamisítvány. De ha igaz is, és nem hamisítvány, páran akkor is hiányoznak még az aláírók közül. Egymásra találtak a videóhamisítók, a felelősséget soha nem vállaló szobordöntögetők, de hiányoznak közülük még a szemkilövetők. Velük kiegészülve lenne teljes a baloldali roncskoalíció, amely felelős Magyarország 2002-2010 közötti romba döntéséért - írja keddi közleményében a Fidelitas, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila megállapodására reagálva. | 2013-10-22 12:55:00 | 0 |
| "Mindenképpen megéri Start-számlát nyitni" | A Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerint mindenképpen megéri Start-számlát nyitni azoknak a szülőknek is, akik korábban erről megfeledkeztek. | 2013-10-22 12:50:00 | 0 |
| Répás: Fontos, hogy legyenek közös pontok | A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint az autonómia ügye mellé minden erdélyi politikai erő odaállt, ez jelentheti a biztosítékát az erdélyi magyar jövőnek. Répás Zsuzsanna e véleményének a Göröngyös úton: autonómia, regionális átalakítás, polgári kezdeményezés címmel a budapesti Magyarság Házában kedden rendezett kerekasztal-beszélgetésen adott hangot. | 2013-10-22 12:48:00 | 0 |
| A szocialisták hamis ígéretekkel etetik a munkavállalókat | A szocialisták újra hamis ígéretekkel próbálják megvezetni a munkavállalókat és a szakszervezeteket is, nem segíteni, hanem csak kihasználni akarják őket - írja keddi közleményében a Fidesz Sajtóiroda, Gúr Nándor (MSZP) nyilatkozatára reagálva. | 2013-10-22 12:38:00 | 0 |
| Vietnami kormánydelegációval tárgyalt Szijjártó Péter | Vietnami egészségügyi és infokommunikációs beruházásokban való magyar vállalati részvételről is tárgyalt a délkelet-ázsiai ország pénzügy- és beruházási minisztériumának delegációjával kedden az Országházban Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. | 2013-10-22 12:25:00 | 0 |
| "A kormány célja, hogy Budapest a zene világvárosa legyen" | A Zeneakadémia felújítása nem izolált projekt, hanem más beruházásokkal együtt a kormány nagyobb ívű kulturális stratégiájába illeszkedik - mondta a zenepalota keddi budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. | 2013-10-22 12:22:00 | 0 |
| A kormány benyújtotta az új Ptk-val összefüggő törvénymódosításokat | A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. március 15. napján lép hatályba. Az új Ptk. a magánjogi jogviszonyok eddigi legteljesebb körű szabályozását tartalmazza, így a korábbiaktól eltérően szabályozni fogja a családjogi jogviszonyokat és tartalmazza a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat is. Az egyes minisztériumok ezért felülvizsgálták a feladatkörüket érintő jogszabályokat és javaslatot tettek a kormánynak az új Ptk.-val összefüggő törvénymódosításokra. Az egyes törvényeknek az új Ptk. hatályba lépésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat - amelyet a közigazgatási és igazságügyi miniszter ma benyújtott az Országgyűlésnek - tartalmazza az új Ptk. alkalmazásával összefüggő valamennyi törvény módosítását. | 2013-10-22 11:21:00 | 0 |
| Ez nem egyszerű hitelrontás, ez bűncselekmény | Feljelentést egyelőre nem tesznek, a rendőrségi vizsgálat eredményére és arra várnak, szigorúan megbüntetik a bizonyítékhamisítókat - mondta a Fidesz szóvivője a videofelvétel-botrányról. | 2013-10-22 10:52:00 | 1 |
| Gulyás: Az MSZP tisztázza magát a bajai videó ügyében! | Gulyás Gergely napirend előtti felszólalásában a Fidesz nevében ismét felszólította az MSZP-t, hogy tisztázza magát a bajai, hamisított választási videó ügyében. Mint mondta, MSZP-s és DK-s politikusok is érintettek az ügyben, és az egész baloldal egészének érdeke lenne az ügy tisztázása. | 2013-10-22 10:48:00 | 0 |
| Kazahsztánba és Üzbegisztánba látogat a házelnök | A gazdasági együttműködés elősegítése céljából hivatalos látogatásra Kazahsztánba és Üzbegisztánba utazik kedden Kövér László házelnök - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel. | 2013-10-22 09:53:00 | 0 |
| Oktatófilm | Nem áll jól a baloldal. Rövid időn belül három lebukásukvolt. Az egyik Herczog Edit váratlan beismerése nyomán az a hír, hogy a hazai baloldal bedolgozott a Magyarország-ellenes Tavares-jelentésbe. | 2013-10-22 09:50:00 | 0 |
| A babakötvény megújításáról vitatkoznak a képviselők | Az Országgyűlés keddi ülésén tárgyalhatja a babakötvény megújításáról szóló kormányzati javaslatot. | 2013-10-22 08:44:00 | 0 |
| Lukács evangéliuma | | 2013-10-22 08:42:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-22 08:34:00 | 0 |
| Ötvenhat elé | | 2013-10-22 08:29:00 | 0 |
| Csaba új népe | | 2013-10-22 08:27:00 | 0 |
| Termálvízzel fűtenék a mosonmagyaróvári távhőrendszert | Jövőre már termálvízzel fűtenék a mosonmagyaróvári távhőrendszert; 2014 elején indul az ehhez szükséges, három és félmilliárdos beruházás - közölte az MTI-nek nyilatkozva Nagy István (Fidesz-KDNP) polgármester. | 2013-10-22 08:22:00 | 0 |
| Századvég: Tovább erősödött a Fidesz | Tovább növelte előnyét a Fidesz-KDNP, nőtt a választói aktivitás, a Demokratikus Koalíció (DK) pedig elérte az Együtt-PM támogatottsági szintjét a teljes népesség és a biztos szavazó pártválasztók körében is - derül ki a Századvég október közepén készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet a Magyar Nemzet Online (MNO) közölt hétfőn. | 2013-10-22 08:17:00 | 0 |
| Martonyi: Az EU-ukrán megállapodás történelmi lehetőséget jelent | Az EU és Ukrajna között kötendő társulási és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás történelmi lehetőséget jelent arra, hogy Ukrajna az Európához való közeledés útját válassza, és ezt a lehetőséget meg kell ragadni - mondta telefonon nyilatkozva Martonyi János magyar újságíróknak hétfőn Luxembourgból, ahol részt vett az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán. | 2013-10-21 19:26:00 | 0 |
| A kínai kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Szijjártó Péter | A kétoldalú kapcsolatokról és az Európai Unió előtt álló kihívásokról is szó esett Szijjártó Péter és Leng Rong, a Kínai Kommunista Párt kutatóintézetének miniszteri rangú elnöke hétfői budapesti megbeszélésén. | 2013-10-21 19:16:00 | 0 |
| Csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében | Havi és éves összevetésben is csökkent Győr-Moson-Sopronban a munkanélküliség, a mutató az elmúlt öt év legalacsonyabb szeptemberi adata lett - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja hétfőn. | 2013-10-21 19:14:00 | 0 |
| Politikai nyilatkozatot fogadtak el a rezsicsökkentés megvédéséről | Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament hétfőn a rezsicsökkentés megvédéséről, amire az előterjesztő Fidesz-KDNP indoklása szerint az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlása miatt volt szükség. | 2013-10-21 19:10:00 | 0 |
| Fidesz: a baloldal adóemelést akar | Egymás után ismerik be a baloldali politikusok, hogy a baloldal egyértelműen adóemelést akar - reagált a Fidesz Scheiring Gábor (Együtt-PM) nyilatkozatára. | 2013-10-21 19:07:00 | 0 |
| "Bebetonozzuk a rezsicsökkentés politikáját" | A parlament néhány órán belül elfogadja azt a politikai nyilatkozatot, amellyel határozott üzenetet kívánunk küldeni az Európai Unió bürokratáinak és a tisztességes profittal meg nem elégedő szolgáltatóknak – jelentette be Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő és a rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője, hétfőn. | 2013-10-21 16:17:00 | 0 |
| Kerékpárút és körforgalom épül a Tatabányai Ipari Parkban | Közel két kilométernyi kerékpárút, valamit körforgalom és az ipari park fejlesztését elősegítő feltáró út építése kezdődött meg a Tatabányai Ipari Parkban - tájékoztatott a polgármester hétfőn. | 2013-10-21 15:21:00 | 0 |
| Ne bújjon a jogászai mögé Bajnai Gordon! | Bajnai Gordon ismét jogászai szoknyája mögé bújik. Az Együtt 2014 jogászokkal támadná meg a Fidelitas által indított, Gordon élete címmel indított tájékoztató honlapot - olvasható a Fidelitas országos elnökségének hétfői közleményében. | 2013-10-21 14:36:00 | 0 |
| "A bizonyíték-hamisítás nem egyszerűen etikai ügy" | Mindannyiunk számára fontos, hogy az MSZP tisztázza magát, és a közéletben ennek a politikai célzatú bizonyíték-hamisítási ügynek kiderüljenek a részletei – hangsúlyozta Rogán Antal napirend előtti felszólalásában a parlamentben a bajai videó kapcsán. | 2013-10-21 14:30:00 | 1 |
| Lázár: Helyre kell tolnunk a kizökkent időt | Lázár János szerint be kell fejeznünk a félbehagyott, elsikkasztott rendszerváltozást, és erre készek és képesek is vagyunk. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Örökség Intézete október 23-ai megemlékezésén mondta hétfőn, Budapesten. | 2013-10-21 13:58:00 | 0 |
| Szabadkai szoborlopás: megdöbbenését fejezte ki a kormány | Megdöbbenését fejezte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár hétfőn amiatt, hogy az 1944-45-ös vérengzések ártatlan magyar áldozatainak emléket állító Vergődő madár nevű szobrot ismeretlen tettesek ellopták Szabadkán, a Zentai úti temetőből. | 2013-10-21 13:53:00 | 0 |
| "Tisztázza magát az MSZP!" | A közélet tisztasága azt kívánja, hogy ennek a hamisítási ügynek minden részletére fény derüljön. Azt várjuk el a hatóságoktól, hogy a törvény teljes szigorával sújtsanak le mindazokra, akik ebben a hamisítási ügyben részt vettek, függetlenül attól, hogy milyen párttisztséget, vagy milyen országgyűlési tisztséget viselnek - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. | 2013-10-21 13:29:00 | 0 |
| Újabb átkelő nyílt a magyar-szlovák határon | Út köti össze hétfőtől a történelmi Abaúj két települését, Kékedet és a szlovák oldalon lévő Abaújnádasdot. A több mint kétmillió eurós (588 millió forint) beruházás átadásán Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár azt mondta: a következő hét évben megduplázódik a magyar-szlovák határon átívelő közlekedési kapcsolatok száma. | 2013-10-21 13:26:00 | 0 |
| Átalakul a Magyar Honvédség különleges műveleti szerepvállalása | Novembertől átalakul a Magyar Honvédség különleges műveleti erőinek struktúrája Afganisztánban - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában. | 2013-10-21 10:56:00 | 0 |
| A 2014-es adócsökkentés a demográfiai csomag első lépése | Az átszervezésekkel a kormány megteremtette a pénzt a 2014-es adócsökkentéshez, amely első lépése a demográfiai csomagnak is - hangsúlyozta a kormányszóvivő a Ma Reggelben. | 2013-10-21 10:32:00 | 1 |
| Kocsis: Gyurcsány szavait második őszödi beszédnek is vehetjük | A legdurvább szocialista módszerekkel akarták lejáratni Zsigó Róbertet, a város fideszes polgármesterét a bajai videóval. Kocsis Máté hangsúlyozta: kiderült, hogy a lejárató videót az MSZP rendelte meg. | 2013-10-21 10:29:00 | 1 |
| Pályázatokat nyújt be Hódmezővásárhely a tramtrain-beruházás előkészítésére | Pályázatokat nyújt be a hódmezővásárhelyi önkormányzat az alföldi város és Szeged központját közvetlenül összekapcsoló, a nagyvasúti és a villamospályát is használó úgynevezett tramtrain-beruházás előkészítésére – tájékoztatta Göbl Vilmos sajtóreferens az MTI-t. | 2013-10-21 10:27:00 | 0 |
| Turizmusfejlesztési projekt zárult le Mosonmagyaróváron | Háromszázmillió forintos turizmusfejlesztési projekt zárult le Mosonmagyaróváron azzal, hogy átadták a csónakkal hajózhatóvá tett Malom-ági Lajtát – közölte az MTI-vel hétfőn Nagy István polgármester (Fidesz-KDNP). | 2013-10-21 09:32:00 | 0 |
| A Külügyminisztérium elítéli a szabadkai emlékmű ellopását | Magyarország Külügyminisztériuma mélységesen elítéli a szabadkai Zentai úti temetőben az 1944/45-ös délvidéki vérengzések emlékére emelt, Vergődő madár című szobor ellopását, megrongálását - közölte a külügyi tárca vasárnap este. | 2013-10-21 08:59:00 | 0 |
| Budapesti és brüsszeli képviselők | | 2013-10-21 08:53:00 | 0 |
| Biztos út a halálhoz | | 2013-10-21 08:40:00 | 0 |
| A forradalom előzményeiről | | 2013-10-21 08:38:00 | 0 |
| Uszodafűtögetők | | 2013-10-21 08:34:00 | 0 |
| Rogán: Jogi megoldás sem kizárt a devizahiteleknél | Jogi megoldási is szóba jöhet a devizahitelek ügyében; egy közgazdasági megoldásnál a terheket a bankoknak és az ügyfeleknek kell viselniük, és ha a megoldás a rögzített árfolyam lenne, érdemes lenne a jelenlegi programban szereplő árfolyamszintnél maradni - nyilatkozta Rogán Antal a Napi Gazdaságnak. | 2013-10-21 08:15:00 | 0 |
| A rezsicsökkentés védelméről szavaz a Ház | Az Országgyűlés mai ülésén megválaszthatja az új nemzetiségi ombudsmanhelyettest, valamint elfogadhatja a kormányoldal rezsicsökkentést védő politikai nyilatkozatát. | 2013-10-21 08:08:00 | 0 |
| A kormány létrehozza a reformáció emlékbizottságát | A kormány az egyházakkal egyetértésben létrehozza a reformáció emlékbizottságát, amely 2013. október 31-től 2017. december 31-ig működik, elnöke Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor lesz - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a reformáció emlékhónapja keretében tartott gálaesten vasárnap Budapesten. | 2013-10-21 08:02:00 | 0 |
| Tovább kell szigorítani a büntetőeljárási szabályokat | Tovább szigorítaná a büntetőeljárási szabályokat a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára, aki szerint minden házi őrizetesnél, aki élet elleni vagy súlyos erőszakos bűncselekményt követett el, automatikusan fel kellene szerelni a nyomkövetőt. | 2013-10-20 13:32:00 | 0 |
| Ha Bajnain múlt, mindig a családok húzták a rövidebbet | Egyszer már láttuk, hogy milyen az ország költségvetése, ha Bajnai Gordonon múlik. Mindig a családok és a dolgozó emberek húzták a rövidebbet - reagált a Fidesz Karácsony Gergely (Együtt-PM) vasárnapi nyilatkozatára. | 2013-10-20 13:30:00 | 0 |
| Valódi megoldás a demográfiai problémára | Nem lesz jövőre adóemelés, mivel beért az egykulcsos adórendszer, melynek folyományaként tudják támogatni a kiskeresetű családokat is – jelentette ki Giró-Szász András a Hír TV P8 című műsorában. | 2013-10-20 12:28:00 | 1 |
| Gordon élete címmel honlap indult Bajnai kétes ügyeiről | Gordon élete címmel interaktív honlapot indított a Fidelitas Bajnai Gordon kétes ügyeiről. A gordonelete.hu honlapon minden olyan információt meg lehet találni, amelyet Bajnai szívesen titkolna - közölte portálunkkal a Fidelitas, vasárnap. | 2013-10-20 11:04:00 | 0 |
| Uniós támogatással épült kerékpározható út a magyar-osztrák határon | Határon átnyúló uniós program részeként épült meg az a kerékpározható út, amely a Vas megyei Nardát köti össze az ausztriai Schandorffal (Csém), az út magyarországi szakaszát és kiszolgáló létesítményeit Hende Csaba honvédelmi miniszter és Michaela Resetar, a burgenlandi tartományi kormány turizmusért felelős minisztere adta át szombaton. | 2013-10-20 10:33:00 | 0 |
| A jövő évi költségvetés tárgyalásába kezd a parlament | A jövő hét valamennyi munkanapján ülésezik az Országgyűlés. A képviselők hétfőn megválaszthatják az új nemzetiségi ombudsmanhelyettest, valamint elfogadhatják a kormányoldal rezsicsökkentést védő politikai nyilatkozatát. Csütörtökön és pénteken a jövő évi költségvetési javaslatról tárgyalnak harmincórás időkeretben. | 2013-10-20 10:27:00 | 0 |
| Másfél milliárd forintos fejlesztés indul Szolnok Széchenyi városrészében | Nyolc programelemből álló, átfogó fejlesztési program indul európai uniós támogatással Szolnok egyik legnépesebb, mintegy húszezer embernek otthont adó Széchenyi városrészében - közölte Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester az MTI-vel. | 2013-10-20 10:23:00 | 0 |
| Felavatták a Szentendrei Református Gimnázium új orgonáját | Ünnepi koncerttel avatták fel szombaton a Szentendrei Református Gimnázium új orgonáját. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. | 2013-10-20 10:21:00 | 0 |
| Több százan ünnepelték Veszprémben a belváros megújítását | Több százan vettek részt szombaton Veszprém belvárosában a Találkozzunk az óránál elnevezésű rendezvényen, amelyet az önkormányzat a 4,5 milliárdos belvárosi rehabilitációs projekt elkészültének megünneplésére szervezett. | 2013-10-20 10:19:00 | 0 |
| A kereszténydemokrácia semmivel nem pótolható | A kereszténydemokrácia hasznos, semmivel nem pótolható része a hazai demokráciának, a magyar szabadság ügyének - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy szombati mosonmagyaróvári rendezvényen. | 2013-10-20 10:16:00 | 0 |
| A hungarikumtörvény garantálja a magyarság értékeinek védelmét | Az Országgyűlés által több mint egy éve ellenszavazat nélkül elfogadott hungarikumtörvény olyan egyedülálló jogszabály, amely garantálja a magyarság csúcsteljesítményeinek, értékeinek védelmét - hangoztatta a vidékfejlesztési miniszter szombaton Csepelen. | 2013-10-19 16:25:00 | 0 |
| Végső búcsút vettek Wilfried Martenstől | A család, valamint belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök - részvételével több százan vettek végső búcsút Wilfried Martens egykori belga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől szombaton Gentben. | 2013-10-19 14:44:00 | 0 |
| Martonyi atomenergetikai megállapodást írt alá Szöulban | Martonyi János külügyminiszter október 18-án Szöulban megbeszélést folytatott dél-koreai partnerével, Jun Bjong Szével, hogy új lendületet kapjanak a két ország kapcsolatai. A magyar diplomácia vezetője atomenergetikai megállapodást is aláírt - tájékoztatta szombaton a magyar Külügyminisztérium az MTI-t. | 2013-10-19 14:43:00 | 0 |
| Újragondolandó a területfejlesztés forráselosztása | A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) azt javasolja, hogy a 2020-ig tartó időszakban a terület- és településfejlesztésre fordítható mintegy 1000 milliárd forint elosztását a kormányzat gondolja újra, mert a nagyvárosok - ellátott feladataikhoz mérten - kevés forrást kapnának. | 2013-10-19 14:10:00 | 0 |
| "Kiemelten fontos számunkra a vidéképítés" | A magyar mezőgazdaság érdekében be kell vezetni a falusi általános iskolákban az agrároktatást - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség Párt (KPE-KPSZ) elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a párt országgyűlési választásokra való regionális felkészítési gyűlését megelőző sajtótájékoztatóján szombaton Egerben. | 2013-10-19 13:42:00 | 0 |
| Navracsics: A közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé | A megújuló magyar közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé, és be akarja bizonyítani, hogy legalább annyira érdekes, innovatív és kreatív feladatok várják az ott munkát vállalókat, mint a piaci szférában - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a ReGeneráció kormányzati karrierexpón szombaton a Millenáris Parkban. | 2013-10-19 11:49:00 | 0 |
| Adótörvények - benyújtották az előterjesztést a parlamentnek | A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatát, amely szerint 2014-től kiterjesztenék a családi adókedvezményt, tovább segítenék az első lakáshoz jutást, és megtartanák a bankadót. | 2013-10-19 11:48:00 | 0 |
| Olcsó választási trükkfilm Bajáról | | 2013-10-19 11:46:00 | 0 |
| Rogán: Ezzel a bruttó jövedelem nettó jövedelemmé válik | Ez az első olyan év, amikor ki lehet mondani, hogy nincsen sem adóemelés, sem új adót nem vezettek be, és csakis kedvezően változnak az adótörvények - mondta a Fidesz frakcióvezetője. | 2013-10-19 11:44:00 | 1 |
| Jövő | | 2013-10-19 11:17:00 | 0 |
| Boross Péter: Nem ezt vártuk az uniótól | | 2013-10-19 11:15:00 | 0 |
| Kumin: A diaszpóra a nemzet természetes része | Magyarország új típusú kapcsolatot épített ki az amerikai magyar közösséggel, amelynek számos tagja a holokauszt elől menekülve vagy 1956-ban érkezett az Egyesült Államokba - jelentette ki Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az Amerikai Magyar Szövetség washingtoni 1956-os megemlékezésén. | 2013-10-19 11:11:00 | 0 |
| Fazekas: Az agrárágazat 4800 milliárdot termel | A magyar mezőgazdaság 2300-2400 milliárd forintot termel évente, ezt az összeget megduplázza az élelmiszeripar, s ebben nincs benne a kereskedelem - közölte a vidékfejlesztési miniszter pénteken Sárrétudvariban. | 2013-10-19 11:08:00 | 0 |
| Parlament előtt a versenyjogi törvény módosítása | A versenytörvény módosítási tervezete pénteken került fel az Országgyűlés honlapjára, a szöveg egyebek mellett módosítja az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályait is. | 2013-10-19 11:07:00 | 0 |
| 2014 a kiskeresetű családok adócsökkentésének éve | A kiskeresetű családok adócsökkentésének éve lesz 2014, a jövő évi adótörvények jelentősen mérsékelik a kiskeresetű családok adóterheit - közölte a szaktárca az MTI-vel pénteken. | 2013-10-19 11:05:00 | 0 |
| Szabó Róbert: A szocialisták gyűlöletet próbálnak szítani | A rezsicsökkentéssel kapcsolatban a szocialisták álságos üzengetéssel próbálnak gyűlöletet szítani egyes társadalmi csoportok között, ez Heves megyében is tapasztalható - közölte Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) pénteken, egy e témában tartott sajtótájékoztatója után az MTI-vel. | 2013-10-19 10:57:00 | 0 |
| Szócska: A változtatásoknak látható eredményei vannak | Szócska Miklós szerint látható eredményei vannak az egészségügyi intézményrendszer racionalizációjának, a népegészségügyi szabályozásban tett intézkedéseknek, és jó lépés volt a várólisták központosítása is. Az egészségügyi államtitkár erről pénteken a Figyelő hetilap XXVII. Medicina konferenciáján tartott nyitóelőadásában beszélt Budapesten. | 2013-10-19 10:37:00 | 0 |
| Feljelentést tesz a Fidesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt | Nem az MSZP ellen, nem Mesterházy Attila ellen, hanem helyette kell feljelentést tennünk, mert úgy gondoljuk, hogy az MSZP-nek és a magyar közélet egészének is az az érdeke, hogy egyértelműen tisztázódhasson, abból, amit Gyurcsány Ferenc mondott, mi igaz – fogalmazott Gulyás Gergely egy szombati sajtótájékoztatón. Ugyanitt Kocsis Máté leszögezte: nem világos, hogy hogyan akarnak megújulni a szocialisták, ha nem zárják le a saját múltjukat. | 2013-10-19 10:33:00 | 0 |
| NGM: megújul a babakötvény | Megújul a babakötvény a kormány egy pénteken a parlamentnek benyújtott törvényjavaslata alapján. | 2013-10-18 17:39:00 | 0 |
| Év végéig minden megyei főkapitányságon lesz gyermekbarát szoba | Év végéig minden megyei rendőr-főkapitányságon létrehoznak legalább egy gyermekbarát meghallgatószobát - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Nyíregyházán, ahol átadta az ország tizenhetedik ilyen jellegű helyiségét. | 2013-10-18 17:27:00 | 0 |
| Főkonzulátust nyit Magyarország Mumbaiban | Magyar főkonzulátus nyílik az indiai Mumbaiban (korábbi nevén Bombay). | 2013-10-18 17:07:00 | 0 |
| Orbán Viktor részt vesz Wilfried Martens temetésén | Orbán Viktor kormányfő péntek délután Indiából Belgiumba utazott, ahol szombaton részt vesz a múlt héten elhunyt Wilfried Martens volt belga miniszterelnöknek, az Európai Néppárt (EPP) elnökének genti temetésén - mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-nek. | 2013-10-18 17:05:00 | 0 |
| "Úgy tűnik, most az egységen van a nagyobb hangsúly" | Az európai integráció valószínűleg a valaha volt leghatékonyabb módja a konfliktuskezelésnek Európában - mondta Schöpflin György néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten. | 2013-10-18 16:26:00 | 0 |
| A Fidesz büntetőfeljelentést tett a bajai videófelvétel miatt | A HVG által közölt videó miatt a Fidesz a mai napon büntető feljelentést tett. A videót bizonyítéknak tekintjük arra, hogy megrendezetten és előre kitervelten próbálják lejáratni a Fideszt - írja pénteki közleményében Zsigó Róbert, Baja polgármestere. | 2013-10-18 16:15:00 | 0 |
| Schöpflin: Tanulnunk kell egymástól | Addig nem jöhet létre az egységes Európa, amíg a nyugatiak nem fogadják el, hogy a mi történelmünk is egyenértékű az ő múltjukkal - hangsúlyozta Schöpflin György európai parlamenti képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-18 15:10:00 | 0 |
| "Egyre többen dolgoznak Magyarországon" | Egyre többen dolgoznak Magyarországon, és ezzel egyidejűleg a fizetések értéke is szépen kúszik felfelé - jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, pénteki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-18 14:58:00 | 1 |
| Nagyobb védelmet nyújtana a kormány a vetőmagtermesztőknek | A jelenleginél nagyobb védelmet nyújtana a vetőmagtermesztőknek a kormány a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló törvény módosításával, a javaslatot a kabinet elfogadta, az hamarosan a parlament elé kerülhet. | 2013-10-18 14:41:00 | 0 |
| Mesterházynak feljelentést kellene tennie az MSZP pénzügyei miatt | Mesterházy Attilának egy lehetősége maradt, feljelentést tenni az MSZP piszkos pénzügyei miatt – utalt Kocsis Máté pénteki sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc nyilatkozatára, mely szerint a szocialisták pénzügyei nincsenek teljesen rendben. | 2013-10-18 14:57:00 | 1 |
| Navracsics: A közigazgatási reformnak látható jelei vannak | A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az államigazgatási és önkormányzati reform együtt szolgálja a közjót. | 2013-10-18 13:20:00 | 0 |
| Kontrát: 300 millió forint plusz a polgárőrségnek | Háromszázmillió forinttal egészítette ki a kormányzat a polgárőr szövetség idei 700 millió forintos támogatását - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség október 23-i ünnepségén pénteken Budapesten. | 2013-10-18 13:17:00 | 0 |
| Zalában 18 kilométernyi utat újítanak fel | Zala megyében több mint 18 kilométernyi alsóbbrendű utat újítanak fel mintegy 1,8 milliárd forintos ráfordítással, a munkálatok az időjárástól függően még az idén megkezdődnek - közölte a Zala Megyei Önkormányzat elnöke pénteken Letenyén. | 2013-10-18 12:06:00 | 0 |
| Egyre többen követik a magyar modellt az unióban | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint egyre többen követik a magyar modellt az Európai Unióban. | 2013-10-18 11:32:00 | 0 |
| Járulékkedvezmény a kiskeresetű családokért | Jövőre már az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető az eddigi családi adókedvezmény - számolt be a kormányszóvivő a kabinet legutóbbi, a 2014-es adótörvényekkel kapcsolatos döntéséről pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. | 2013-10-18 11:29:00 | 0 |
| Nyitott szemmel az ifjúság védelmében | Fontosnak tartjuk eljuttatni a gyerekek felé azt az üzenetet, hogy értékes vagy, egyszeri és megismételhetetlen. A társadalom, illetve a különböző szakterületen dolgozók számára pedig azt az üzenetet szeretnénk átadni, miszerint megengedhetetlen, hogy gyerekeket bárki is kihasználjon, kizsákmányoljon, vagy prostitúcióra kényszerítsen - jelentette ki Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője, az ERGO Európai Regionális szervezet elnöke, pénteki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-18 11:21:00 | 0 |
| Ügyfélszolgálati központ nyílik Salgótarjánban | Lakossági ügyfélszolgálati központ nyílik hétfőn Salgótarjánban. Az állampolgárok a közműszolgáltatásokkal kapcsolatos egyes ügyeket intézhetik a Munkásotthon téri épületben. | 2013-10-18 10:53:00 | 0 |
| Jövőre több pénz marad a kiskeresetű családoknál | Rogán Antal szerint a kiskeresetűek adótörvénye a kormány jövő évre vonatkozó jogszabálycsomagja, hiszen szinte csak adócsökkentés szerepel benne. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője erről az M1 Ma reggel, valamint a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt péntek reggel. | 2013-10-18 09:56:00 | 1 |
| Csalárd termék a devizaalapú hitel | | 2013-10-18 09:32:00 | 0 |
| Magyarországon lehet a legalacsonyabb az áramár az EU-ban | Orbán Viktor miniszterelnök szerint négy-öt év múlva Magyarországon lehet a legalacsonyabb a villamos energia ára az Európai Unióban, aminek feltétele az atomenergia-kapacitás bővítése. | 2013-10-18 08:49:00 | 0 |
| Gyorsulási verseny a roncsderbin | | 2013-10-18 08:46:00 | 0 |
| Az igazságtétel hiánya | | 2013-10-18 08:38:00 | 0 |
| Hazai | | 2013-10-18 08:36:00 | 0 |
| Valóban békét szeretnénk | „Méltóságteljesen kell ünnepelnünk október 23-án, hűen 1956 eszmeiségéhez” – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak Wittner Mária forradalmár, szabadságharcos. Mint mondta, már a héten megemlékezésen vesz részt Mosonmagyaróváron, ahol csodálatos, színvonalas és megrendítő kiállítást rendeznek a kommunizmus bűneiről, aztán pedig ellátogat Münchenbe, az ottani ’56-os magyarokhoz. | 2013-10-18 08:32:00 | 0 |
| 2015 elején helyezik üzembe a szlovák-magyar gázvezetéket | A szlovák-magyar gázvezeték megépülése - amelynek próbaüzeme jövőre lesz, a teljes üzembe helyezését pedig 2015 elejétől tervezik -, jelentősen javítja majd az ország energiaellátásának biztonságát, és a piaci viszonyoktól függően csökkentheti az árakat - mondta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyekért felelős államtitkára a 45. Nemzetközi Gázkonferencián Siófokon csütörtökön. | 2013-10-18 08:27:00 | 0 |
| A kormányfő nyitotta meg a mumbai tőzsde kereskedését | A hivatalos indiai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg péntek reggel a mumbai értéktőzsde (Bombay Stock Exchange, BSE) kereskedését. | 2013-10-18 08:26:00 | 0 |
| A Fidesz-frakció üdvözli az adócsökkentési terveket | A Fidesz-frakció üdvözli a kormány jövő évi adócsökkentési terveit, mivel a 2014-es adótörvények jelentősen mérséklik a kiskeresetű családok adóterheit - közölte Rogán Antal frakcióvezető pénteken az MTI-vel. | 2013-10-18 08:23:00 | 0 |
| Tatabánya nem kér a bukott baloldalból | Tatabánya polgármestere szerint a város nem kér a bukott baloldalból és a jövőre koncentrál. | 2013-10-18 08:16:00 | 0 |
| VM: a TASZ valótlanságokat állít | A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) valótlanságokat állított a ParlagfűpollenNO Társaság és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közötti perben született elsőfokú ítéletről szóló szerdai közleményében - közölte a tárca sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel. | 2013-10-18 08:13:00 | 0 |
| Százmilliárdokat hagy az embereknél a rezsicsökkentés | Fónagy János szerint jövőre százmilliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent a rezsicsökkentés a magyar háztartások számára. | 2013-10-18 08:10:00 | 0 |
| Év végéig 250 ezer hektár föld a fiatal gazdáknak | A gazdáknak év végéig 250 ezer hektár állami földet adnak bérbe; a teljes területet 2017-ig, a jelenlegi bérleti szerződések lejártáig vehetik birtokba - közölte Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben, sajtótájékoztatón. | 2013-10-17 18:55:00 | 0 |
| A felvidéki magyarok jogsértései ügyében hallgat az EP! | Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának mai koordinátori ülésén történt szavazást követően a koordinátorok javasolták a felvidéki magyarok jogfosztása ügyében beadott petíció lezárását. A zárt ajtók mögött megtartott ülésen a petíció napirenden tartását csupán az Európai Néppárt helyettes koordinátora támogatta. A koordinátorok ezzel figyelmen kívül hagyták több magyar néppárti EP-képviselő, többek között Hankiss Ágnes, Bauer Edit, Bagó Zoltán, Mészáros Alajos és Tőkés László számos, a felvidéki magyarokat ért jogsértések átfogó vizsgálatára tett indítványát. | 2013-10-17 18:13:00 | 0 |
| Kétoldalú megállapodások Indiával | A magyar-indiai gazdasági együttműködés mellett India ENSZ BT-tagságának magyar támogatása is téma volt Orbán Viktor magyar és Manmohan Szingh indiai miniszterelnök csütörtöki újdelhi megbeszélésen, amely után a két kormány képviselői több kétoldalú megállapodást is aláírtak. | 2013-10-17 18:02:00 | 0 |
| Szalai: Fontos, hogy egészséges arány alakuljon ki | A gyerekvállalási kedv és a részmunkaidős foglalkoztatás között szoros összefüggés mutatható ki, ott vállalnak többen gyermeket, ahol többeknek van lehetősége részmunkaidőben dolgozni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön, Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kutatásaira hivatkozva. | 2013-10-17 16:18:00 | 0 |
| A magyar élelmiszer újjászületésének ünnepe | A mai ünnep túlmutat önmagán; a magyar élelmiszeripar újjászületésének az ünnepe is. A száraztésztagyártás azon kevés élelmiszeripari ágazat közé tartozik hazánkban, ahol a gyárak kizárólag magyar tulajdonban, magyar kézben vannak – mondta Fazekas Sándor Jászkarajenőn. | 2013-10-17 16:14:00 | 0 |
| Több mint 400 közmunkás dolgozik az Ős-Dráva programban | Az Ős-Dráva programba bekapcsolódott 420 közmunkás foglalkoztatásáról kötött együttműködési megállapodást a Baranya Megyei Önkormányzat mintegy harminc ormánsági településsel csütörtökön. | 2013-10-17 15:26:00 | 0 |
| Németh: Javult a nemzeti érdekérvényesítő képesség | A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt években javult a magyar kormány nemzeti érdekérvényesítő képessége nemzetpolitikai szempontból. | 2013-10-17 15:03:00 | 0 |
| A szegénység elleni küzdelem nem lehet tüneti kezelés | A szegénység elleni küzdelem egyik legfontosabb alapelve az kell, hogy legyen, hogy nem tüneti kezelést alkalmaz, hanem rendszerszinten nyúl hozzá azokhoz a folyamatokhoz és helyzetekhez, amelyekben a szegénység mindig újratermelődik - mondta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön a Nógrád megyei Bátonyterenyén. | 2013-10-17 14:59:00 | 0 |
| Jövő héten kezdődik a 2014-es büdzsé általános vitája | Jövő csütörtökön megkezdődik a 2014-es költségvetésre vonatkozó javaslat általános vitája az Országgyűlésben. | 2013-10-17 14:49:00 | 0 |
| Fűtéstámogatást kapnak a rászoruló józsefvárosiak | A Józsefvárosi Önkormányzat újabb segítséget nyújt a nehéz helyzetben lévő családoknak és egyedülállóknak. | 2013-10-17 14:49:00 | 0 |
| L. Simon: Sikeres a Gárdonyi-emlékév | Sikeresnek értékelte a Gárdonyi-emlékévet L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke az országos Gárdonyi-emléknapon, egyben az egri vár napján csütörtökön Egerben. | 2013-10-17 14:30:00 | 0 |
| Növekszik az érdeklődés a háztáji gazdálkodás iránt | A háztáji gazdálkodás kezd mindinkább kedveltté válni, az emberek felismerik, hogy nem igaz az érvelés, miszerint olcsóbb a boltban megvenni az élelmiszert - mondta az agrártárca vezetője csütörtökön a témában Gödöllőn tartott tanácskozáson. | 2013-10-17 13:38:00 | 0 |
| Az MSZP már megint a magyar érdekek ellen harcol | Az E.ON gázüzletág megszerzése szociális és energiabiztonságot hoz a magyar embereknek, így a rezsicsökkentésért is több eszközzel tudunk küzdeni, saját gázvezetékekkel és saját tározóval is - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MSZP témában kiadott nyialtkozatára, csütörtökön. | 2013-10-17 13:30:00 | 0 |
| Átadták az első, fiatalokat segítő Kontaktpont irodát | Átadta a fiatalok mindennapi problémáinak megoldását segítő első Kontaktpont irodát Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Veszprémben. | 2013-10-17 12:50:00 | 0 |
| Orbán: Növelni kell az Európán kívüli magyar exportot | Jelentősen, a mostani csaknem háromszorosára növelné az Európán kívülre irányuló magyar export mértékét 2018-ra Orbán Viktor miniszterelnök, aki erről indiai látogatása alkalmával beszélt csütörtökön az Újdelhiben megrendezett magyar-indiai üzleti fórumon. | 2013-10-17 12:47:00 | 0 |
| Minden magyar képviselőnek kötelessége támogatni Budapest pályázatát | Senki sem támogatta felszólalásában Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő Magyarországgal kapcsolatos kritikus álláspontját az európai rendőrakadémia (CEPOL) elhelyezésének kérdésében az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli ülésén. | 2013-10-17 12:44:00 | 0 |
| Senki sem állt ki Tavares álláspontja mellett | Senki sem támogatta felszólalásában Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő Magyarországgal kapcsolatos kritikus álláspontját az európai rendőrakadémia (CEPOL) elhelyezésének kérdésében az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki brüsszeli ülésén. | 2013-10-17 12:42:00 | 0 |
| "Magyarország a szegénység elleni küzdelemben is jobban teljesít" | Meggyőződésünk, hogy a szegénység ellen Magyarországon a családok terheinek csökkentésével, segély helyett munka biztosításával, a bérek és a nyugdíjak megőrzésével lehet küzdeni. Az elmúlt három év intézkedéseit tekintve hazánk ezeken a területeken egyértelműen jobban teljesít - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. | 2013-10-17 12:36:00 | 1 |
| Több család kap több támogatást jövőre | Mintegy 260-270 ezer háztartás kap több családtámogatást jövőre, mint az idén. Ez összesen mintegy 53 milliárd forintot jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztérium család-, és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki budapesti konferencia megnyitóján. | 2013-10-17 12:26:00 | 0 |
| Új járóbeteg-ellátó központ épül a csornai kórházban | Mintegy 1,3 milliárd forintból épül új járóbeteg-ellátó központ a Csornai Margit Kórházban - jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2013-10-17 12:24:00 | 0 |
| Otthonmentés Józsefvárosban | Józsefváros Önkormányzata otthonmentési „akcióba” kezdett. Azokon a devizahiteleseken segít, akiknek az otthonára már rátette a kezét valamelyik bank - közölte portálunkkal a fideszes helyhatóság, csütörtökön. | 2013-10-17 11:24:00 | 0 |
| Ezer négyzetméteres falfestményen az évszázad mérkőzése | Ünnepélyesen felavatták szerdán Budapest VII. kerületében azt a festményt, amely egy tűzfalon a magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-as, londoni 6-3-as győzelmét örökíti meg. | 2013-10-17 10:17:00 | 0 |
| Répás: November 7-én tartja ülését a Máért | November 7-én tartja következő ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) - jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a fővárosban csütörtökön rendezett nemzetpolitikai napon. | 2013-10-17 10:00:00 | 0 |
| Újabb 700 millió a Fertő-tó körüli kerékpárutak fejlesztésére | Az ország összefogásához hasonlóan a kerékpárút konzorciumi összefogása teremtette meg a sikeres projekt alapfeltételeit, azt, hogy a kormány megelőző 450 milliós támogatását követően újabb 700 millió áll rendelkezésre a Fertő körüli kerékpárút-fejlesztésre. Mindezt az tette lehetővé, hogy Magyarország jobban teljesít - mondta Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselője a projektnyitón. | 2013-10-17 09:55:00 | 0 |
| Rezsim | | 2013-10-17 09:35:00 | 0 |
| Orbán: India vegye fel a térképére Közép-Európát | Ígéretes, a befektetőknek jó lehetőségeket tartogató régióként ajánlotta Közép-Európát indiai hallgatósága figyelmébe Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Újdelhiben. | 2013-10-17 09:33:00 | 0 |
| A jövő és az élet felé | | 2013-10-17 09:19:00 | 0 |
| Osztrák konszenzus Magyarország lenácizásában | | 2013-10-17 09:18:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-17 08:56:00 | 0 |
| Göncz-jelentés készült az országról | Herczog Edittől megtudtuk, nem is Tavares-, hanem Göncz-jelentésnek kellene hívnunk az országot elítélő dokumentumot – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt parlamenti frakciójának alelnöke. Kifejtette azt is, a Fidesz uniós és parlamenti kampánya között nem lesz különbség, a tét ugyanaz, hiszen az unióban ugyanúgy a magyarok képviselete a feladatuk, mint a magyar Országgyűlésben. | 2013-10-17 08:48:00 | 0 |
| Némethné: Jó üzletet kötött a magyar állam | Jól működő, nyereséges cégben szerzett többségi tulajdont az állam azzal, hogy 750 millió forintért beszállt a Mahart PassNave hajózási vállalatba. Nyomásgyakorlás nem volt az állam részéről az eladóra - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. | 2013-10-17 08:37:00 | 0 |
| Kocsis: A Tavares-levél mögött a magyar baloldal állhat | Alapos a gyanú, hogy az újabb, Magyarország lejáratását célzó Tavares-levél mögött is a magyar baloldal áll – mondta Kocsis Máté a HírTV Magyarország élőben című műsorában. | 2013-10-17 08:32:00 | 0 |
| India állam- és kormányfőjével tárgyal Orbán Viktor | Újdelhiben tárgyal csütörtökön a hivatalos indiai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök, aki találkozik a dél-ázsiai ország állam- és kormányfőjével is. | 2013-10-17 08:19:00 | 0 |
| Kétmilliárd forintból fejleszthet a megyei kórház Nógrádban | Kétmilliárd forintos fejlesztés valósul meg a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban: új központi sterilizálót építenek ki, MR-készüléket szereznek be, lecserélik az elavult eszközöket az intenzív osztályon és a műtőblokkban - közölte a Nógrád megyei önkormányzat elnöke szerdán az MTI-vel. | 2013-10-16 18:49:00 | 0 |
| Külügyminisztérium: az EU bővítése a stabilitás és fejlődés záloga | Az EU bővítési politikája nemcsak az egyik legnagyobb sikere az integrációnak, hanem Magyarország közvetlen szomszédságában is a stabilitás és fejlődés záloga, ezért az ország üdvözli, hogy az Európai Bizottság szerint a bővítési folyamatban részt vevő országok többsége előrehaladást ért el az elmúlt egy évben - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel. | 2013-10-16 18:43:00 | 0 |
| Az Amnestynek fel kellene lépnie Bajnaiék játéka ellen | A Fidelitas szerdán az Amnesty International szervezethez fordult az Együtt 2014 mozgalom "bajai szavazatszállítós" internetes játéka ügyében. | 2013-10-16 17:55:00 | 0 |
| "Szorul a hurok a bankok körül a devizahitelek ügyében" | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint "szorul a hurok a bankok körül" a devizahitelek ügyében, miután az utóbbi másfél hónapban több bíróság az adósok javára döntött. | 2013-10-16 17:47:00 | 0 |
| Százmilliós fejlesztések a Debreceni Erdőspusztákon | A Nyírerdő Zrt. 379,7 millió forintot költ közjóléti fejlesztésekre az idén Hajdú-Bihar megyében, ebből mintegy 304,7 millió forint értékű beruházás a Debrecentől keletre elhelyezkedő Erdőspusztákon valósul meg - közölte a cég vezérigazgatója szerdán az erdőspusztai tájházban tartott sajtótájékoztatón. | 2013-10-16 16:51:00 | 0 |
| Gulyás: Elvárható a szabályos jelöltállítás | A Fidesz elfogadja a választásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára jogosult testületek határozatait, és erre biztatja a többi pártot is - mondta Gulyás Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán az MTI-nek. | 2013-10-16 16:26:00 | 0 |
| Kocsis: Hazugságspirálba keveredtek a szocialisták | Arra szeretnénk kérni a Magyar Szocialista Pártot, levélben szólítsák fel Rui Tavarest, hogy hagyjon fel a Magyarország elleni hadjáratával, azzal, hogy a magyar kormányt és a belügyminisztérium eddigi munkáját lejáratja – jelentette ki Kocsis Máté szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz kommunikációs igazgatója – megcáfolva Szanyi Tibor korábbi állítását – bemutatta a portugál politikus levelét, melyben aggasztónak és sajnálatosnak nevezte, hogy Budapesten jöhet létre egy európai rendőrszakmai intézmény. | 2013-10-16 16:05:00 | 1 |
| A kormány elé kerül a tokaji borvidék helyzete | November végéig a kormány megtárgyalja a Tokaj programot: érdemi döntések születnek majd a hegyaljai borászat további támogatásáról, a törvényi feltételekről, ugyanakkor cél egy Tokaj világörökségi program elfogadása is - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán Tolcsván. | 2013-10-16 15:54:00 | 0 |
| Megkezdődött a kiürített fészekrakó lakások felújítása | Dr. Kriza Ákos polgármester, Csöbör Katalin és Sebestyén László országgyűlési képviselők, valamint a város fideszes és KDNP-és képviselői a média nyilvánossága előtt kezdték meg az önkormányzat által visszavásárolt és kiürített fészekrakós lakások takarítását és felújítását szerdán. | 2013-10-16 16:19:00 | 0 |
| Fokozottan sújtja a romákat az emberkereskedelem és kizsákmányolás | Az emberkereskedelem és kizsákmányolás növekvő problémájáról és a roma közösségek fokozott sebezhetőségéről tárgyalt Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő és Cecilia Malmström belügyekért felelős uniós biztos. | 2013-10-16 14:49:00 | 0 |
| Új épülettel bővült a Budapest-Fasori Református Kollégium | Új épülettel bővült a Budapest-Fasori Református Kollégium. Az épületet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) VII. kerületi polgármester adta át ünnepélyes keretek között szerdán a fővárosban. | 2013-10-16 13:18:00 | 0 |
| Ökoturisztikai központ épül Tatán | A tatai Öreg-tó melletti kajakház területén ökoturisztikai központ építése kezdődik meg. A 420 millió forintos beruházásban háromszintesre bővítik a kajakházat, kerékpárutat építenek a tó partján és turistaösvényeket jelölnek ki Tatán és környékén - mondta el a polgármester a központ alapkőletétele előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján. | 2013-10-16 13:16:00 | 0 |
| Kiemelt sportágak: aláírták a támogatási szerződéseket | Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerdán aláírta a kilenc kiemelt sportág közép- és hosszú távú fejlesztési programját elindító támogatási szerződéseket az érintett sportszövetségek vezetőivel. | 2013-10-16 13:13:00 | 0 |
| Rogán: A kérdések mögött lobbiérdekek vannak | A szocialisták mindig azt mondják, egyetértenek a rezsicsökkentéssel és támogatják azt; amikor kormányoztak azonban pont az ellenkezőjét tették ennek: árakat emeltek – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a tv2 Mokka című műsorában. | 2013-10-16 12:26:00 | 1 |
| A szocialisták elherdálták a nemzeti vagyont | A jövő évi költségvetési javaslatból az látszik, ami a szocialisták költségvetéseiből soha nem látszott: több pénz marad a családok zsebében és az ország talpra áll - olvasható a Fidesz Sajtóiroda szerdai közleményében, melyben Burány Sándor nyilatkozatára reagálnak. | 2013-10-16 11:33:00 | 0 |
| Kezdődik a tiszalöki-tiszaeszlári szennyvízberuházás megvalósítása | Lezárult a közbeszerzési vita, így még az idén megkezdődik a mintegy másfélmilliárd forint értékű tiszalök-tiszaszlári szennyvízberuházás megvalósítása - közölte Gömze Sándor (Fidesz-KDNP), Tiszalök polgármestere az MTI-vel, miután szerdán aláírta a vállalkozási szerződést a kivitelezővel. | 2013-10-16 11:22:00 | 0 |
| Munkacsoport alakult a vendéglátó-ipari szakképzés helyzetének javítására | A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezésére munkacsoport alakult a vendéglátó-ipari szakképzés helyzetének javítására - közölte a tárca szerdán az MTI-vel. | 2013-10-16 11:17:00 | 0 |
| Józsefváros reneszánszát éli | Nemzetközi elismerést kapott Józsefváros. A neves brit gazdasági napilap, a Financial Times is kalapot emel a kerület fejlődése előtt - tájékoztatta portálunkat a kerület önkormányzata. | 2013-10-16 11:14:00 | 0 |
| Tavasszal folytatódik a nagykanizsai belváros rehabilitációja | Mintegy 750 millió forintos támogatás révén tavasszal a második ütemével folytatódhat a nagykanizsai belváros rehabilitációja, amelynek révén a polgári hagyományokra épülő, promenádhangulatú városközpontot alakítanak ki - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere. | 2013-10-16 11:07:00 | 0 |
| Öncenzúrázó jogvédők | | 2013-10-16 09:25:00 | 0 |
| A főváros végre lendületben van | | 2013-10-16 09:20:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2013-10-16 09:10:00 | 0 |
| Válasz Brüsszelnek: marad a rezsicsökkentés | A rezsicsökkentési sorozat közvetlen hatása, hogy több pénz marad a háztartásoknál, amelyet megtakarításra vagy fogyasztásra költhetnek, másodlagos hatásként jelentkezik ugyanakkor, hogy negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció Magyarországon, mint jelenleg – jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió reggeli műsorában. | 2013-10-16 08:57:00 | 0 |
| Termálvízre áll át a mosonmagyaróvári távhőrendszer | Gáz helyett termálvízzel fűtenék a jövőben Mosonmagyaróváron a távhőhálózatra között lakásokat; uniós pályázaton közel egymilliárd forintot nyert egy projektcég, amely jövőre kezdené a 2300 méter mély kút fúrását - írja szerdai számában a Kisalföld. | 2013-10-16 08:51:00 | 0 |
| Hivatalos látogatást tesz Indiában Orbán Viktor | Hivatalos látogatást tesz Indiában Orbán Viktor miniszterelnök, aki találkozik a dél-ázsiai ország állam- és kormányfőjével is. | 2013-10-16 08:45:00 | 0 |
| A Kúria és az OBH tavalyi tevékenységét értékeli a Ház | A Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2012-es tevékenységét értékelhetik a képviselők az Országgyűlés szerdai ülésén. | 2013-10-16 08:43:00 | 0 |
| Másfél ezer milliárd maradt a családoknál | | 2013-10-16 08:38:00 | 0 |
| Navracsics: A jövő Európája a független nemzetek együttműködésének Európája lesz | A jövő Európája, ahogyan az európai történelem mindig is mutatta, a független nemzetek együttműködésének Európája lesz - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden este Brüsszelben, az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. | 2013-10-16 08:32:00 | 0 |
| Észak-Lipótváros is megújul | A Szent István tér és a Déli Belváros felújítása után - hogy csak két helyszínt említsek a sok közül -, illetve a Belváros Új Főutcája projektünkkel párhuzamosan, végre Észak-Lipótvárosba is elérkezett a "Belváros - A Jövő Városa" elnevezésű fejlesztési tervünk - mondta Puskás András, az "Északi Lipótváros megújítása" elnevezésű projekt nyitórendezvényét követő sajtótájékoztatón 2013. október 15-én. | 2013-10-16 08:24:00 | 0 |
| Répás: Szépen megyünk tovább ezen az úton | Jónak nevezte a magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) munkakapcsolatát a Transindexnek adott interjúban Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. | 2013-10-15 18:35:00 | 0 |
| A szocialisták szólítsák fel Tavarest! | Amennyiben az szocialisták valóban úgy gondolják, hogy az ő érdekük is az, hogy Budapesten épüljön meg az európai rendőrtovábbképző központ, akkor egyetlen lehetőségük van, fel kell szólítaniuk a Magyarország ellen hadjáratot folytató Rui Tavarest arra, hogy hagyja abba hazánk lejáratását, és vonja vissza a magyar kormányt alaptalanul támadó levelét - szögezi le keddi közleményében a Fidesz Sajtóiroda, Szanyi Tibor (MSZP) nyilatkozatára reagálva. | 2013-10-15 18:27:00 | 0 |
| Farkas: Tavares ítélje el az Együtt 2014 internetes játékát! | Levélben fordult Rui Tavareshez a Lungo Drom elnökeként Farkas Flórián, hogy a zöldpárti európai parlamenti képviselő ítélje el az Együtt 2014 mozgalom "bajai szavazatszállítós" internetes játékát - tájékoztatta a Lungo Drom kedden az MTI-t. | 2013-10-15 18:24:00 | 0 |
| Braille-írással készült miniszteri köszöntő levél | Braille-írással készült levélben köszöntötte Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a vak és látássérült embereket. A levelet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székházában Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója adta át a Fehér Bot Nemzetközi Napja alkalmából Szakály Melindának, a Szövetség elnökének - olvasható a Fidesz Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának keddi közleményében. | 2013-10-15 18:17:00 | 0 |
| L. Simon László: Mi nyitottak vagyunk | A közös jogkezelő szervezetek képviselőit is meghívják a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) delegáló ülésére novemberben, a tervek szerint a létrejövő új zenei kollégiumban nyolc tag kap helyet, közülük négyet delegálhatnak a szakmai szervezetek. | 2013-10-15 17:40:00 | 0 |
| "Ha bármilyen jogszabálysértés történt, annak meglesz a felelőse" | A Bükki Nemzeti Park által kezelt állami földek hasznosítása kapcsán egyelőre folyik a nyomozás, az ártatlanság vélelme mindenki megillet - reagált Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (MV) állami földprogramért felelős államtitkára az MSZP-Együtt-PM képviselőinek keddi sajtótájékoztatójára. | 2013-10-15 17:33:00 | 0 |
| A szocialisták alkalmatlanok a családok képviseletére | A szocialisták már bebizonyították, hogy alkalmatlanok az ország vezetésére és méltatlanok az ország európai képviseletére. Eger ezért nem kér többet a bukott baloldalból - írja keddi közleményében Gondos István, a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz-frakció vezetője. | 2013-10-15 17:23:00 | 0 |
| "Bajnai soha nem a dolgozó embereket segítette" | Bajnai Gordon soha nem a munkából élőket, hanem a rossz bankárokat és a tisztességes profittal megelégedni képtelen külföldi multikat segítette - reagált Hoppál Péter az Együtt-PM keddi nyilatkozatára. | 2013-10-15 16:56:00 | 0 |
| Húsz százalékkal növelheti a fogyasztást az almapromóció | Magyarország almafogyasztása évente és fejenként 15 kilogramm, amit a mostani almanépszerűsítő kampánnyal 20 százalékkal lehet növelni a belföldi piacon - mondta Fazekas Sándor kedden az egyik budapesti Spar szupermarketben. | 2013-10-15 15:55:00 | 0 |
| Bemutatták a Braille-írással készült Weöres Sándor kötetet | Bemutatták a Weöres Sándor műveit Braille-írással tartalmazó kötetet kedden, a fehér bot nemzetközi napján Budapesten. | 2013-10-15 15:43:00 | 0 |
| Ma 70 ezerrel több gyermek sportol, mint 2010-ben | Több mint száz tehetséges fiatal sportoló részesülhet a sportcsillagok ösztöndíjában, és tanulhat ezzel a támogatással a hazai felsőoktatási intézményekben - jelentette be Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára kedden egy - a Hegyvidék önkormányzata által rendezett - nemzetközi sportmenedzsment-konferencián Budapesten. | 2013-10-15 15:03:00 | 0 |
| "Egyre több fogyatékos ember tud elhelyezkedni" | Adatrögzítői és számítástechnikai munkát végez 140 fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű ember egy bank megbízásából Budapesten. Az új munkahelyek az Új Széchenyi Terv keretében indult képzési programnak köszönhetők - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára egy keddi budapesti sajtótájékoztatón. | 2013-10-15 14:44:00 | 0 |
| Fidelitas: honnan jött a szocialista lé? | Tegnapi mondatai után joggal faggatjuk Gyurcsány Ferencet, kik és honnan szponzorálják a szocialistákat? - olvasható a Fidelitas országos elnökségének keddi közleményében. | 2013-10-15 14:43:00 | 0 |
| Czomba: Cél a fogyasztói csoportok fokozott védelme | A jövőben végleg betiltják a nem hitelképes fogyasztók megtévesztéséből hasznot húzó fogyasztói csoportok létrehozását. Egyebek között ezt tartalmazza az egyes törvények fogyasztóvédelmi tárgyú módosításáról szóló, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által benyújtott javaslat, amelyet kedden kezdett tárgyalni az Országgyűlés. | 2013-10-15 14:39:00 | 0 |
| A Fidesz a látássérült emberek mellett áll | A Fidesz Magyar Polgári Szövetség nevében szeretettel és tisztelettel köszöntjük látássérült honfitársainkat és az őket áldozatos munkával segítőket a Fehér Bot napja alkalmából - írja keddi közleményében a Fidesz Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága. | 2013-10-15 14:17:00 | 0 |
| Eddig közel 30 ezer külhoni magyar állampolgár regisztrált | Eddig közel harmincezer új külhoni magyar állampolgár regisztrált levélben a jövő évi parlamenti választáson való részvételre - közölte Pálffy Ilona az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi budapesti ülésén. | 2013-10-15 14:05:00 | 0 |
| Tisztességes jelöltállításra is képtelen a baloldal | Baján kiderült, hogy a bukott baloldal képtelen tisztességesen kampányolni, Békéscsabán pedig már képtelen tisztességesen és törvényesen jelöltet állítani - írta közleményében a Fidesz Békéscsabai Helyi Szervezete | 2013-10-15 13:45:00 | 0 |
| Baja: három újabb jogsértésben marasztalták el a baloldalt | Három újabb jogsértésben marasztalta el a baloldalt a bajai Helyi Választási Bizottság - hívta fel a figyelmet közleményében Zsigó Róbert, Baja polgármestere. | 2013-10-15 13:40:00 | 0 |
| Hende: Ez a honvédség idei legnagyobb megmozdulása | A honvédelmi miniszter szerint minden hadgyakorlatnak az az értelme, hogy a legmodernebb számítógépes rendszerekkel megtámogatva ellenőrizni lehessen a felkészültséget, kíméletlenül szembe nézve a gyengeségekkel. Hende Csaba erről kedden beszélt, az Active Guardian 2013 nemzetközi gyakorlat bemutatónapján, Várpalotán. | 2013-10-15 13:20:00 | 0 |
| Kilencszázmillió forintos beruházással bővül az oroszlányi sportcsarnok | Nemzetközi kosárlabda-mérkőzések lebonyolítására alkalmas, 1500 férőhelyes csarnokot építenek Oroszlányban - jelentette be a város polgármestere. | 2013-10-15 13:09:00 | 0 |
| Navracsics: Ettől lesz erősebb Európa | Luc Van den Brande, a Régiók Bizottságának tagja, Johannes Hahn, regionális fejlesztési biztos különleges tanácsadója és Ocskay Gyula, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának főtitkára kapta az idei Pálfy István-emlékérmet. A kitüntetést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át kedden Budapesten. | 2013-10-15 12:59:00 | 0 |
| Újabb fejezetet nyitottak a szocialisták hazánk lejáratásában | A szocialista képviselők Magyarország érdekei helyett valami egészen mást képviselnek az Európai Unióban - kommentálta Hoppál Péter azt a sajtóértesülést, hogy Rui Tavaressel azért lobbizik a magyar baloldal, hogy ne Budapest legyen a székhelye a rendőrszakmai uniós ügynökségnek. A Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy a Fidesz szerint 2014 első negyedévében - a gazdasági teljesítmény függvényében - elképzelhető újabb rezsicsökkentés. | 2013-10-15 12:59:00 | 0 |
| Tállai: Cél egy tervezőbarát szabályzat elősegítése | Önállóan is olthatnának tüzet és végezhetnének műszaki mentést a jövőben egyes önkéntes tűzoltó egyesületek - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden az Országgyűlésben. | 2013-10-15 12:34:00 | 0 |
| Átadták az idei Lánchíd-díjakat | Átadták a Külügyminisztériumban az idei Lánchíd-díjakat kedden, az eseményen Martonyi János külügyminiszter azt mondta, hogy a kitüntetéssel általános emberi értékeket ismernek el. | 2013-10-15 12:29:00 | 0 |
| Rétvári: Mintaként szolgálhat a püspökök példája | A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint Márton Áron és Jakab Antal püspökök példája mintaként szolgálhat nemcsak a papság, hanem az egész erdélyi magyar közösség és a világ minden elvhű, megalkuvástól mentes embere számára. | 2013-10-15 12:16:00 | 0 |
| Gyűlöletkeltő volt a baloldal Baján | A Fidesznek adott igazat a Kecskeméti Törvényszék. A törvényszék hétfőn megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság döntését, és helybenhagyta a bajai helyi választási bizottság korábbi döntését, amely szerint Teket Melindáról, a baloldal közös jelöltjéről megalapozott volt az a kijelentés, hogy gyűlöletkeltő. Ezt az állítást a Fidesz hangosbemondó kocsikon közölte a kampány során - fogalmaz keddi közleményében Zsigó Róbert, Baja polgármestere. | 2013-10-15 12:13:00 | 0 |
| Orbán: A cél egy erős nemzeti ipar | Mi, magyarok nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy egy erős nemzeti ipart hozzunk létre, amelynek segítségével újra a térség élenjáró gazdasági teljesítményét mutathatjuk fel - jelentette ki Orbán Viktor kedden Tiszaújvárosban, a MOL új butadién-kinyerő üzemének alapkőletételén. | 2013-10-15 11:58:00 | 1 |
| Visegrádi siker az EU környezetvédelmi tanácsának ülésén | A klímapolitikáért felelős államtitkár vezette magyar küldöttség sikeresen érvényesítette a visegrádi országok (V4) érdekeit az Európai Unió környezetvédelmi tanácsának luxembourgi ülésén, az elfogadott következtetések szövegében maradéktalanul megjelenik a V4-ek álláspontja - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel. | 2013-10-15 11:52:00 | 0 |
| Fazekas: Világszínvonalú a magyar élelmiszerbiztonság | A magyar élelmiszerbiztonságot világszínvonalon szavatolja - más hatósági feladatainak ellátása mellett - az állategészségügyi szolgálat, amely fennállásának 125. évfordulóját ünnepli - mondta Fazekas Sándor egy szakmai konferenciát megelőző sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. | 2013-10-15 11:36:00 | 0 |
| Szijjártó: Alapvető érdekünk a szorosabb együttműködés Indiával | Több magyar-indiai megállapodást is kötött kedden az Újdelhiben tárgyaló Szijjártó Péter. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára alapvető érdeknek tartja, hogy Magyarország szorosabbra fűzze együttműködését Indiával, a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságával. | 2013-10-15 11:29:00 | 0 |
| Cél, hogy Magyarország nagyobb biztonságban legyen | Hatékonyabbá válhat a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem a nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozásával - emelte ki a belügyi tárca államtitkára a vonatkozó törvényjavaslatot ismertetve kedden az Országgyűlésben. | 2013-10-15 11:08:00 | 0 |
| Németh: Történelmi léptékű a 2013-as döntés | Hétfőn óriási többséggel döntöttek az újabb rezsicsökkentés mellett, de többen egyáltalán nem támogatják azt - mutatott rá Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke a köztévé Ma reggel című műsorában, keddden. | 2013-10-15 10:47:00 | 1 |
| "A jelenlegi városvezetés kezeli humánusan a hajléktalankérdést" | Ha holnap kérdeznék hivatalosan, akkor valószínűbb, hogy igent mondanék - válaszolta Tarlós István főpolgármester az M1 Ma reggel című műsorában kedden arra a kérdésre, hogy vállalna-e egy újabb ciklust a főváros élén. | 2013-10-15 10:26:00 | 1 |
| Vörös Bumeráng díj | Nagy kérdés, honnan veszik a bátorságot a szocialisták és Herczog Edit abhoz, hogy a magyar embereket ennyire rossz memóriájúaknak nézzék? | 2013-10-15 10:20:00 | 0 |
| Nagyiváni Döbrögi? | | 2013-10-15 10:09:00 | 0 |
| Kocsis: Az MSZP állítsa le Tavarest! | Az MSZP szólítsa fel Rui Tavarest, hogy Magyarország ellenes, lejárató, hazánk lehetőségeit korlátozó szándékaitól álljon el – fogalmazott keddi napirend előtti felszólalásában Kocsis Máté. | 2013-10-15 10:02:00 | 1 |
| Elsöprő támogatás Járóka Lívia jelentése mellett | "A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere nem helyez kellő hangsúlyt Európa legsérülékenyebb csoportja, a roma nők helyzetére, holott e csoport kulcsszerepet játszhat a kirekesztett közösségek megerősítésében és a pozitív változások előmozdításában" – mondta el Járóka Lívia fideszes EP-képviselő azt követően, hogy az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága hatalmas többséggel fogadta el a roma nők helyzetéről szóló jelentését. | 2013-10-15 09:40:00 | 0 |
| Tájkép Baja után | | 2013-10-15 09:32:00 | 0 |
| Imrike | | 2013-10-15 09:29:00 | 0 |
| Napközi | | 2013-10-15 09:21:00 | 0 |
| Szabad piac és manipuláció | | 2013-10-15 09:18:00 | 0 |