Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

A bankok visszaélhettek az erőfölényükkelÜdvözöljük, hogy a Kúria jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte a devizahitel-szerződések ügyében, az indítványt saját honlapján is közzétette - jelentette ki Gulyás Gergely hétfői napirend előtti felszólalásában.2013-11-25 15:03:00 1
Több százezer családnak segítettek az intézkedésekA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i döntésével tizenegy pénzintézettel szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt összesen 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint összegű bírságot szabott ki. A Fidesz szóvivője megdöbbentőnek nevezte, hogy „voltak bankok, akik megakadályozták, hogy emberek éljenek a végtörlesztéssel és kikerüljenek a devizacsapdából”.2013-11-25 09:27:00 0
Napirenden a jövő évi költségvetésAz Országgyűlés hétfői ülésén véglegesítheti a 2014-es költségvetés bevételeit, kiadásait és hiányát. A képviselők emellett további harminc törvényt módosíthatnak a büdzsé megalapozása érdekében.2013-11-25 09:24:00 0
A Fidesz adócsökkentésben, a baloldal adóemelésben gondolkodikVilágosan látszik, hogy a baloldal adóemelésben, a kormánypárt pedig további adócsökkentésben gondolkodik.2013-11-22 18:05:00 0
Ezer új munkahely MiskolconBemutatkozott a japán Takata-cégcsoport csütörtökön Miskolcon. A cég ezer új munkahelyet teremt a városban, ez az elmúlt öt év legnagyobb zöldmezős beruházása a borsodi megyeszékhelyen.2013-11-22 16:35:00 0
Hiába mosakodik hajléktalanügyben Tóth JózsefA szocialista Tóth József a napokban folyamatosan igyekszik mosakodni hajléktalan-ügyben - reagált a Főpolgármesteri Hivatal a XIII. kerületi polgármester nyilatkozataira, pénteken.2013-11-22 14:08:00 0
"Az Európai Unió legfőbb célkitűzése a béke"A Európai Unió legfőbb célkitűzése a béke. Az a béke, amely az első és a második világháború után a legmeghatározóbb dolog volt ezen a földrészen. Annak idején, a francia-német megbékélés kapcsán vetődött fel az ötlet, hogy olyasféle kohézió kell Európában, amely a békét hosszútávon tudja biztosítani - jelentette ki Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő, a Szabad Európa Vitanapok konferenciasorozat „Oktatás, kultúra, ifjúság, sport az Európai Parlamentben” című állomásának megnyitóján. Ugyanitt Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár a mindennapos testnevelés hasznosságára hívta fel a figyelmet.2013-11-22 12:48:00 0
Folytatódik a pályakezdők elhelyezkedését segítő programJövőre is folytatódik a pályakezdők elhelyezkedését segítő támogatási program - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán, ahol a Dönts jól, jövőd a tét elnevezésű pályaválasztási kiállítás díjait adta át, majd az átalakított szakképzés lehetőségeiről tartott előadást.2013-11-22 12:01:00 0
Bajnai csökkentené a kiskeresetűek fizetésétBajnai Gordon és az MSZP már korábban beismerte, hogy a bankadó kivezetésére, csökkentésére készülnek. Bajnai azt is beismerte, hogy ha rajtuk múlik, ez „fájni fog”. A „fájni fog program” és a bankadó kivezetésének árát újra a kiskeresetű családokkal, a munkavállalókkal fizettetnék meg, ugyanúgy, ahogy tették azt kormányzásuk alatt is – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-11-22 11:49:00 0
Századvég: Tovább erősödött a FideszA Századvég novemberben készített közvélemény-kutatása szerint a Fidesz tovább erősödött az előző hónapokhoz képest, a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP pozíciója stabil, a Jobbikra a választókorúak 7 százaléka szavazna, míg az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb alá esett.2013-11-22 11:47:00 0
Kocsis: A bankok összejátszottakA GVH által kiszabott bírság kezdésnek jó, de nem elegendő, a Kúria jogegységi döntésére várunk - jelentette ki Kocsis Máté csütörtöki sajtótájékoztatóján.2013-11-22 11:38:00 0
Áttörést hozhat a gyed extra a kisgyermekesek foglalkoztatásábanSzalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos szerint áttörést hozhat a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában, hogy 2014. január elsejétől a gyed mellett is lehet dolgozni.2013-11-22 11:27:00 0
Puskás: 2014-ben a családok többől gazdálkodhatnakA magyar családok teljesítményének köszönhetően az adótörvények nem tartalmaznak új adónemeket és adóemelést – emelte ki Puskás Imre.2013-11-22 11:24:00 0
Kibeszélhetőnek kell lennie a történelmi tragédiáknakAz Országgyűlés elnöke szerint amíg vannak feldolgozatlan történelmi tragédiák, ki nem beszélt sérelmek, nem lehet szó békéről, ezért lehetővé kell tenni a történelmi tragédiák kibeszélhetőségét. Kövér László erről az ukrajnai holodomor 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen beszélt pénteken a Parlamentben.2013-11-22 11:20:00 0
"Megengedhetetlen a józsefvárosi piac működése"Bűncselekmények elkövetése szempontjából Budapest gócpontjáról van szó – fogalmazott Kocsis Máté a józsefvárosi piac bezárása kapcsán, csütörtöki sajtótájékoztatóján.2013-11-22 11:18:00 0
Megvédjük a rezsicsökkentést a hazug baloldaltól!A Fidesz további lépéseket fog kezdeményezni a rezsicsökkentés védelmében, mert Bajnai Gordon és a szocialisták a mai napig támadják a rezsicsökkentést itthon és Brüsszelben egyaránt, ezzel ismét veszélyeztetik a magyar családok megélhetését - írja közleményében Németh Szilárd.2013-11-22 10:47:00 0
Több pénz marad a borsodi családok zsebében isA kormány az elmúlt időszakban azon dolgozott, hogy több pénz maradjon a családok, így a borsodiak zsebében is - hangsúlyozta Csöbör Katalin.2013-11-22 10:44:00 0
Erzsébet-program: eddig 260 ezren üdülhettekMintegy 260 ezer ember üdülhetett két év alatt az Erzsébet-program keretében - közölte a program szóvivője csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.2013-11-22 10:38:00 0
Gulyás: Ez a felelősség nem szűnhet megA Fidesz javaslatot készít elő annak érdekében, hogy megszűnő párt ne hagyhasson maga után adósságot - mondta a Magyar Hírlapnak Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője.2013-11-22 10:31:00 0
Orbán: Több lábon kell állniA kormány célja az, hogy 2018-ra a jelenlegi 11-12 százalékról 33 százalékra növelje az Európán kívülre irányuló export arányát - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak.2013-11-22 10:26:00 1
Tovább erősödhet a hazai gumiabroncsgyártásA Mol és a Japan Synthetic Rubber (JSR) várhatóan 2017-től termelő tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárával tovább erősödhet a magyarországi gumiabroncsgyártás Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint.2013-11-22 10:17:00 0
Varga: A kabinet már eddig is nagy utat tett megA nemzetgazdasági miniszter lehetségesnek tartja, hogy három éven belül csökkenjen Magyarországon a személyi jövedelemadó (szja) mértéke. A 10 százalék alatti szja bevezetését Varga Mihály középtávon reális célkitűzésnek nevezte.2013-11-22 10:15:00 0
A kormányfő ismét kiállt az egy számjegyű szja mellettMagyarország és Közép-Európa támogatja, hogy minél hamarabb megszülessen a Japán és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény - mondta Orbán Viktor Japánban.2013-11-22 10:11:00 0
Hatékonyan segíti a Nébih az élelmiszerlánc-biztonságotA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága fennállásának egy éve alatt 351 ellenőrzést végzett, ennek során mintegy 1630 tonna termékkel kapcsolatban intézkedtek. Ebből 710 tonnát kellett megsemmisíteni, illetve kiszabtak 141 millió forint bírságot és megállapítottak 7,5 milliárd forint adóelkerülést - ismertette  Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos a Magyar Országos Állatorvos Egyesület csütörtöki közgyűlésén Budapesten.2013-11-21 12:39:00 0
Egyszerűbbé válik a fuvarozás Magyarország és Fehéroroszország közöttEgyszerűbbé válik a fuvarozás Magyarország és Fehéroroszország között, ami hozzájárulhat a két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedéséhez.2013-11-21 12:37:00 0
A mozgáskorlátozottak számíthatnak a kormányraNem túl nagy költséggel, egy kis figyelemmel közösen megoldható a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jobb megközelíthetősége a fogyatékossággal élők számára – hangsúlyozta Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár Becsey Jánossal - kétszeres paralimpiai bajnok úszóval, a Paralimpikonok Klubjának vezetőjével - tartott sajtótájékoztatóján.2013-11-21 12:08:00 1
Japán-magyar cég gyárt majd szintetikus gumit TiszaújvárosbanSzintetikus gumit gyártó vegyesvállalat létrehozásáról állapodott meg a Mol és a Japan Synthetic Rubber (JSR): az 51 százalékban japán, 49 százalékban magyar cég Tiszaújvárosban működik majd - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Tokióban, az Abe Sindzó japán kormányfővel folytatott tárgyalása után.2013-11-21 12:08:00 0
Új sétány épült a keszthelyi Balaton-partonA Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) támogatásával épült új sétány Keszthelyen a városi strandon, illetve a Halászcsárda előtti területen - a fejlesztést szerdán a helyszínen a város polgármestere mutatta be.2013-11-21 12:03:00 0
"Politikai kirakatper zajlik Tőkés László ellen"Politikai kirakatper folyik Tőkés László romániai magyar európai parlamenti (EP-) képviselő ellen, amelynek célja a volt királyhágómelléki református püspök ellehetetlenítése és az erdélyi magyarság jogaiért küzdők megfélemlítése - írja csütörtöki közleményében a Fidesz EP-küldöttsége.2013-11-21 11:59:00 0
"A többi partnerországgal való kooperációt is erősíteni kell"Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint a 21. század még zaklatottabb lehet, mint a korábbi időszakok, s az új kihívások kezelése csak még szorosabb egységben lehetséges.2013-11-21 11:57:00 0
Völner: Az útdíjbevétel a tervek szerint alakulAz e-útdíjból szerdáig 63,5 milliárd folyt be, a bevétel az év végére eléri a tervezett 75 milliárd forintot - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, egy fuvarozói konferencián.2013-11-21 11:55:00 0
Balog Zoltán oktatási szándéknyilatkozatot írt alá TokióbanBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön közös oktatási szándéknyilatkozatot írt alá a japán oktatási miniszterrel Tokióban - tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma.2013-11-21 11:51:00 0
"Az önkormányzatoknak átláthatóan kell működniük"Az önkormányzatoknak minél átláthatóbban és tiszta viszonyok között, a törvényeket és az előírásokat maradéktalanul betartva kell működniük - hangoztatta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen.2013-11-21 11:46:00 0
Hende Csaba hivatalában fogadta a NATO főtitkár-helyettesétHende Csaba honvédelmi miniszter hivatalában egyeztetett Alexander Vershbow NATO főtitkár-helyettessel csütörtök reggel - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.2013-11-21 11:35:00 0
Kövér: A NATO továbbra is a biztonság zálogaA NATO továbbra is a biztonság záloga, minden idők egyik legsikeresebb, legütőképesebb katonai szövetsége - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, a XVII. Nemzetközi NATO-konferencia megnyitóján. Martonyi János külügyminiszter arról beszélt, az I. világháború kitörésének közelgő századik évfordulója is arra emlékeztet, hogy a NATO legfontosabb feladata a béke szavatolása.2013-11-21 11:17:00 0
Megnyílt a tokiói magyar kulturális és turisztikai központMegnyílt Tokióban a Magyar Kulturális és Turisztikai Információs Központ. A japán főváros magyar nagykövetségénél lévő központ csütörtöki ünnepélyes szalagátvágásán - amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Mizuta Noriko, a tokiói Dzsószai Egyetem vezetője végzett el - Orbán Viktor miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly Japánból 77 ezer turista ékezett Magyarországra. Több mint 153 ezer éjszakát töltöttek el ott, ami tízszázalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.2013-11-21 08:15:00 0
Orbán: Közép-Európa nyitva áll Japán előttKözép-Európa nyitva áll Japán előtt - jelentette ki a hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök helyi idő szerint csütörtök délelőtt a tokiói Dzsószai Egyetemen tartott beszédében. A kormányfőt a közönség faggatta a magyar eurócsatlakozásról is, amire azt válaszolta, hogy erről szerinte nem években, hanem évtizedben vagy évtizedekben kell gondolkodni.2013-11-21 08:11:00 0
"Sereghajtókból ismét éllovasok lehetünk"Az elmúlt három és fél év kormányzati lépéseinek és a választók munkájának, kitartásának és hitének köszönhetően érkeznek az eredmények, így "sereghajtókból ismét éllovasok lehetünk" - hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerda este Sárváron.2013-11-21 08:02:00 0
Válság idején kreativitásra és új megoldásokra van szükségVálság esetén nem azok a megoldások a legjobbak, amelyeket már tízszer vagy százszor kipróbáltak, és nem működtek, hanem kreativitásra és új megoldásokra van szükség, az európai intézményeknek pedig segíteniük, és nem akadályozniuk kell ezeket a törekvéseket - hangoztatta Szájer József szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.2013-11-20 18:49:00 0
Állami érdek a tisztességes kaszinóüzemeltetésBajnai pártja azoknak a szerencsejátékosoknak a pártját fogja, akik megbízhatatlanok, adót csalnak, és akik miatt be kellett tiltani a nyerőgépes szerencsejátékot. Az új jogszabály szerint csak olyanok rendelkezhetnek koncesszióval, akik 10 éves tapasztalattal rendelkeznek, feddhetetlen a tevékenységük, és minden adót befizetnek - tájékoztat szerdai közleményében a Fidesz Sajtóiroda.2013-11-20 18:00:00 0
Győr felállíttatja ismét a Radnóti-szobrotGyőr mindent megtesz azért, hogy 2014. november 9-én, Radnóti Miklós halálának napján ismét álljon a költő szobra - jelentette be Borkai Zsolt, a város polgármestere szerdai győri sajtótájékoztatóján.2013-11-20 17:37:00 0
Orbán Viktor a japán miniszterelnökkel tárgyalAbe Sindzó japán miniszterelnökkel tárgyal csütörtökön Tokióban Orbán Viktor kormányfő.2013-11-20 17:33:00 0
Kövér László fogadta a holland szenátus elnökétKövér László szerdán a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Ankie Broekers-Knolt, a holland szenátus elnökét és kíséretét - tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-t.2013-11-20 17:32:00 0
Megkülönböztetett figyelem az egyházak pályázatainakA 2014-2020-as időszakban az egyházak előnyben részesülhetnek az európai uniós pályázati pénzek elosztása során - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán Pannonhalmán, a majorsági látogatóközpont alapkövének letételekor.2013-11-20 17:27:00 0
A szocialisták ismét a múlt embereit rángatják előA szocialisták a fővárosiaknak sem tudnak újat mondani, ismét a múlt emberét rángatják elő - olvasható a Fidesz Sajtóiroda közleményében, melyben Mesterházy Attila bejelentésére reagálnak.2013-11-20 17:21:00 0
Az Európai Parlament biztosítja a Közös Agrárpolitika jövőjétAz Európai Parlament mai plenáris ülésén megszavazta a Közös Agrárpolitika jövőjéről szóló jogszabálycsomagot. A reformtárgyalások elején többen meg akarták szüntetni a KAP-ot és az európai agrártámogatások rendszerét. Köztük volt Gyurcsány Ferenc, magyar szocialista miniszterelnök, aki kijelentette, hogy a gazdáknak nincs szükségük támogatásra. Ezzel szemben a magyar kormánynak a magyar uniós elnökség során sikerült egy olyan határozatot elfogadtatnia, amely szerint a mezőgazdasági támogatásokat meg kell őrizni. A mai szavazás biztossá tette, hogy a KAP-nak lesz jövője. Külön magyar siker, hogy hazánk esetében nem csak megőriztük, hanem még növeltük is az agrártámogatások összegét: a következő hét évben a magyar gazdák 20%-kal több támogatáshoz juthatnak, mint a megelőző hét évben.2013-11-20 16:32:00 0
Gyurcsány Ferencre már egyszer nemet mondtak az emberekA Gyurcsány-Bajnai-kormány  egyszer már tönkretette az országot és elszegényítette a magyar családokat, itt Borsod megyében is. A bukott baloldal politikusait ma is csak a személyes, hatalmi érdekek hajtják. Ha rajtuk múlna, ismét a magyar családok húznák a rövidebbet - írta közleményében a Fidesz miskolci szervezete.2013-11-20 16:27:00 0
Számos előrelépés szociális, esélyegyenlőségi és fejlesztéspolitikai területenAz Európai Parlament plenáris ülésén elfogadta a kohéziós, regionális fejlesztési és szociális alapjairól szóló jogszabálycsomagot. A csomag számos előrelépést tartalmaz a felzárkóztatási források és szociális programok tervezése és végrehajtása területén. A változtatások révén nő a szegénység elleni küzdelemre fordítható források mértéke, számos ponton kibővültek a fogyatékossággal élő személyek hozzáférhetőségével kapcsolatos előírások, több fejlesztési kifizetésekre vonatkozó szabály egyszerűsödik. Őry Csaba, Kósa Ádám és Deutsch Tamás fideszes EP-képviselők számos, a magyar polgárok érdekeit szolgáló módosító indítványa vált a jogszabálycsomag részéve.2013-11-20 15:44:00 0
Indulhatnak a kohéziós és agrárkifizetésekAz Európai Parlament plenáris ülése nagy többséggel elfogadta az Unió 2014. évi költségvetését. Jövőre kötelezettségvállalásokra 142,6 milliárd euró, a kifizetésekre 135,5 milliárd euró áll rendelkezésre. A döntés révén időben megindulhatnak a hazánknak fontos kohéziós és agrárkifizetések. A költségvetés jelentős forrásokat biztosít a fiatalkori munkanélküliség kezelésére is. A büdzsébe szintén bekerült több fontos fogyasztóvédelmi rendelkezés valamint az igazságszolgáltatás működését gyermekeknek bemutató program támogatása is.2013-11-20 15:42:00 0
Újabb, a nők foglalkoztatását segítő program indultA Nők 40 programmal a nyugdíjhoz közeledő nők foglalkoztatását és munkahelyük védelmét kívánjuk segíteni. A program az 55 év feletti munkanélküli nőket segíti - mondta Selmeczi Gabriella Pesti Imrével közösen tartott sajtótájékoztatóján.2013-11-20 15:24:00 0
"Gyurcsány magatartása elképesztő"Az, hogy a milliárdos Gyurcsány Ferenc pénzt kér a nyugdíjasoktól azért, hogy őt meghallgassák, az egész egyszerűen elképesztő - mondta szerdán, egy más témában tartott sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella.2013-11-20 15:23:00 1
Rogán: A kartellezés felett nem lehet szemet hunyniA kartellezés felett nem lehet szemet hunyni - reagált Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Indexnek Gazdasági Versenyhivatal döntésére, amely alapján tizenegy pénzintézettel szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt összesen 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint összegű bírságot szabott ki.2013-11-20 15:12:00 0
Szócska: 33,1 milliárdot kapnak a kórházakKilencvenhárom fekvőbeteg intézmény kap összesen 33,1 milliárd forintot, amelyet a lejárt szállítói tartozás kifizetésére fordíthat - közölte az egészségügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten.2013-11-20 14:54:00 0
Selmeczi: Az egészségügy talpra állNemcsak a béremeléssel, hanem fejlesztésekkel és adósságrendezéssel is segítjük az egészségügy talpra állását. A rendszerváltás óta a legnagyobb 300 milliárd forintos fejlesztés indult el az ágazatban – reagált Tóbiás József sajtótájékoztatóján elhangzottakra Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.2013-11-20 14:47:00 1
Történelmi jelentőségű a nemzetiségiek parlamenti képviseleteAz Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte szerdán Budapesten, hogy "Európában egyedülálló módon" a magyar törvényhozás biztosítja a magyarországi nemzetiségek országgyűlési képviseletét.2013-11-20 13:57:00 0
Tovább nőttek a reálkeresetekKilenc hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése. Az év első 9 hónapjában a bruttó átlagkeresetek 3,6 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 5 százalékkal nőttek. Tavaly szeptemberhez képest 5 százalékos a reálbér-emelkedés is – reagált a KSH szerdán ismertetett adataira Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.2013-11-20 13:57:00 1
Alkotmányosak a választási eljárás szabályaiGulyás Gergely szerdai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet az alapvető jogok korábbi biztosának a levelére, melyben Szabó Máté arról tájékoztat, hogy a választási eljárás szabályai összhangban állnak az alkotmánnyal, a nemzetközi és az eddigi magyarországi gyakorlattal.2013-11-20 13:27:00 1
Cséfalvay: Kiszámíthatóbb lesz a magyar gazdaságpolitikaEgyre kiszámíthatóbb lesz a magyar gazdaságpolitika - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a CNBC televíziónak Budapesten.2013-11-20 12:54:00 0
Tovább egyszerűsödnek a vagyonszerzési illetékszabályokAz illetéktörvény módosításával 2014. január 1-jétől illetékmentessé válnak a házastársak közötti vagyonmozgások, ezzel szélesedik a családokat tehermentesítő illetékszabályozás, ami több százmillió forint megtakarítást jelenthet az érintetteknek. Erről Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára beszélt sajtótájékoztatón, szerdán, Budapesten.2013-11-20 12:39:00 0
"Nemzeti létünk tartóoszlopa a Szent Korona"Navracsics Tibor szerint a Szent Korona nemzeti létünk tartóoszlopa. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a veszprémi Szent Korona-emlékműnél szerdán tartott megemlékezésen beszélt.2013-11-20 12:29:00 0
Soltész: Ezek a kiadások megtérülnekA központi költségvetésnek jövőre 18-20 milliárd forintjába kerül a gyed extra januári bevezetése, amely 65 ezer embert érint; a kormány álláspontja szerint a kiadások megtérülnek - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyekért felelős államtitkára szerdán a parlamentben.2013-11-20 12:26:00 0
Gyermekeink jogainak védelme legfontosabb feladatunk!November 20-a a Gyermeki Jogok Világnapja, az ENSZ gyermekjogi egyezménye elfogadásának évfordulója. Ennek alkalmából Gál Kinga fideszes EP-képviselő konkrét uniós projektek és uniós szintű civil összefogás fontosságát hangsúlyozta a gyermekek védelme érdekében.2013-11-20 10:59:00 0
Jogos elvárás, hogy igazságot tegyenek az ügybenA kormány egyelőre azzal segíthet, hogy megyei törvényszékekre viszi ki a devizahitel-pereket, ahol vannak gazdasági kollégiumok, de az igazi megoldás számukra is a jogegységi döntés lenne.2013-11-20 10:39:00 0
Biomassza tüzelésre áll át a tatabányai fűtőerőműEgy közel ötmilliárd forintos fejlesztési program kezdődik a tatabányai fűtőerőműben, amely 2015 végére földgáz helyett biomassza tüzelésével biztosítaná a fűtést és a melegvizet a város 23 ezer lakásában és intézményeiben - jelentették be az erőmű vezetői, valamint Schmidt Csaba polgármester és Bencsik János országgyűlési képviselő szerdán az erőműben.2013-11-20 10:38:00 0
Kövér: A gyerekek és a családok számíthatnak az államraA gyerekek és a családok számíthatnak a magyar államra, számíthatnak Magyarország törvényhozóira - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy a gyermekjogokról rendezett nemzetközi konferencián szerdán a Parlamentben.2013-11-20 10:17:00 0
Több elkölthető pénz marad a családoknálVarga Mihály egyre erőteljesebb növekedési pályát vár 2015-ig a magyar gazdaságban. Számításai szerint, 2015-ben már 2,5 százalék vagy efölötti lehet a bővülés. Emellett az államadósság szintje mérsékelten csökkeni fog, az államháztartási hiányunk pedig stabilan 3 százalék alatt tud maradni - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.2013-11-20 09:38:00 0
KSH: öt százalékkal nőttek a keresetekA bruttó átlagkeresetek 5,0, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az idén szeptemberben az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel. A reálkeresetek - az 1,4 százalékos szeptemberi inflációval számolva - 4,9 százalékkal nőttek a családi adókedvezmény hatását nem számítva.2013-11-20 09:35:00 0
Kinőni az adósságotA befektetők Magyarország iránti bizalmát tükrözi, hogy már a kibocsátása napján szétkapkodták az újabb dollárkötvényt. Több mint ötszörös túljegyzés és a kezdetihez képest alaposan lenyomott hozam mellett vásároltak be a magyar papírból. Hazánk már idén februárban, huszonegy hónap után visszatért a kötvénypiacra, amellyel a kormány egyértelművé tette: nem hagyja az IMF hálójában vergődni tovább az országot.2013-11-20 08:57:00 0
Kiknek a szavazatára hajt a baloldal?2013-11-20 08:52:00 0
Felemelkedés és foci2013-11-20 08:48:00 0
Szabad áramlás?2013-11-20 08:47:00 0
Apadás2013-11-20 08:45:00 0
Nem érdeke az összefogás a baloldali szereplőknekSe Gyurcsánynak, se Mesterházynak, se Bajnainak nem érdeke az összefogás a baloldalon – jelentette ki a debreceni polgármesterségért jövőre már nem induló fideszes Kósa Lajos, aki politikai jövőjét illető döntéséről is beszélt a Magyar Hírlapnak.2013-11-20 08:42:00 0
A kötvényjegyzők bizalmát jelzi a kibocsátás sikereA befektetők 10 évre szóló bizalmát jelzi, hogy a 2 milliárd dollár összegű magyar államkötvény kibocsátását fokozott érdeklődés, ötszörös túljegyzés kísérte - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden.2013-11-20 08:30:00 0
Cséfalvay: 140 milliárd jut a start-up programokraA kormány a következő  uniós költségvetési ciklusban mintegy 140 milliárd forintot szán uniós és hazai forrásból a magyarországi start-up világ erősítését célzó programokra - mondta Cséfalvay Zoltán kedden a "Fiatal vállalkozók hete" rendezvényén.2013-11-20 08:25:00 0
A médiahatóság munkáját értékeli az OrszággyűlésAz Országgyűlés szerdai ülésén több, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) működéséről szóló jelentést is megtárgyal.2013-11-20 08:21:00 0
Korszerűsítik a közvilágítást TapolcánCsaknem négyszázmillió forintból korszerűsítik a közvilágítást Tapolcán, az energiatakarékos lámpáknak köszönhetően a közvilágítás költsége a felére csökken a városban - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.2013-11-20 08:18:00 0
Soltész: 1800 nevelőszülő speciális képzését kezdték megAz Új Széchenyi Tervben eddig 1800 nevelőszülő speciális képzését kezdték meg, közülük 200 az új belépő - mondta Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.2013-11-20 08:16:00 0
Szakmai előkészítő oktatási és nemzetiségi tanácsot hoz létre a kormányzatA társadalmi szervezetekkel történő együttműködés erősítése érdekében a kormány létrehozza az Országos Köznevelési Tanácsot, valamint az Országos Nemzetiségi Tanácsot - olvasható a Magyar Közlöny keddi számában.2013-11-20 08:15:00 0
Csaknem 27 milliárd forinttal jut több idén gyógyításra és megelőzésreCsaknem 27 milliárd forinttal megemelte a kormány az idei gyógyító-megelőző kassza keretét. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.2013-11-20 08:13:00 0
A kormány több mint másfél milliárd forintot csoportosított át a VárgarázsraMintegy 1,7 milliárd forintot csoportosított át keddi határozatával a kormány azonnali hatállyal a budavári Várgarázs beruházásra.2013-11-20 08:12:00 0
Orbán Viktor miniszterelnök Japánba utazottHivatalos látogatásra Japánba utazott kedd este Orbán Viktor miniszterelnök, aki a távol-keleti országban találkozik mások mellett Akihito japán császárral és Abe Sindzó kormányfővel.2013-11-20 08:11:00 0
Beterjesztette a kormány az új büntetés-végrehajtási kódexetBenyújtotta Navracsics Tibor igazságügy-miniszter az új büntetés-végrehajtási kódex tervezetét az Országgyűlésnek kedden. A kormány célja, hogy a börtönök önellátóvá váljanak, emellett szigorítanák a fogvatartottak nyilatkozattételi lehetőségeit.2013-11-19 19:09:00 0
Integráltabb fejlesztések finanszírozását tervezikA 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakban a források elosztásában a jelenleginél kisebb számú, de sokkal integráltabb fejlesztések finanszírozását tervezik, és a beruházásoknál figyelemmel kell lenni az adott térség többi fejlesztésére is - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára kedden a Széchenyi Kártya Programról és az Útdíj Hitelprogramról szóló előadássorozat Pest megyei állomásán, Gödöllőn.2013-11-19 18:57:00 0
Felhasználóbarátabbak a jövő évi adótörvényekCélzott csoportok helyzetének jobbátételét szolgálják az adótörvények módosításai - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: a vállalkozók adminisztrációs terhei csökkenjenek, valamint a kiskeresetűeknek az adóterhelése is csökkenjen.2013-11-19 18:33:00 0
Magyarország az egyik fő nyertese lesz az EU új költségvetésénekMagyarország lesz az egyik legnagyobb nyertese az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetésének, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.2013-11-19 17:45:00 0
A kormány támogatja a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésétA kormány legutóbbi ülésén támogatásáról biztosította a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely ápolására, megóvására és bemutatására szolgáló Árpád-ház programot - mondta Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő a város polgármesterével közös, keddi sajtótájékoztatóján.2013-11-19 17:17:00 0
Tisztaszén-technológiával hasznosítanák a borsodi szénvagyontA kormány egyetértésével és támogatásával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szorgalmazza a mélyművelésű szénbányák újbóli megnyitását, a kinyert szén 21. századi, tisztaszén-technológia alapján történő ipari és háztartási felhasználását - jelentette ki Riz Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő (Fidesz) keddi sajtótájékoztatóján.2013-11-19 17:00:00 0
Négy eszköz segíti a zsebszerződések felszámolásátAz új földtörvénybe foglalt szabályok, a büntető törvénykönyv módosítása, az állami elővásárlási jog és a kisajátítás alkalmazása, illetve a legutóbbi, a zsebszerződések felszámolását célzó törvény adja az alapját annak, hogy a kormány elejét vegye az ilyen szerződésekkel történő földszerzésnek - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.2013-11-19 16:16:00 0
Uniós támogatással újul meg Kecskemét két peremkerületeAz Európai Unió 487,8 millió forintos támogatásával, összesen 573,9 millió forintból újul meg Kecskemét két peremkerületi városrésze - mondta Kecskemét polgármestere kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.2013-11-19 16:15:00 0
Zöld lámpa a hétéves uniós pénzügyi kerettervnekAz Európai Parlament keddi plenáris ülése hozzájárulását adta az európai állam és kormányfőkből álló Európai Tanács februári megállapodásához - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.2013-11-19 16:06:00 0
Győri: Nem kellene túlterhelni az "európai szemesztert"Az úgynevezett "európai szemesztert" az uniós tagállamok közötti szorosabb gazdasági koordináció érdekében találták ki, és nem lenne helyes, ha túlterhelnék a folyamatot e témakörön kívül eső kérdésekkel, részben olyanokkal, amelyekben nem is uniós, hanem nemzeti hatáskör érvényesül - vélekedett Győri Enikő, a külügyminisztérium EU-ügyi államtitkára kedden újságírókkal beszélgetve Brüsszelben, a tagországok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek tanácskozása után.2013-11-19 16:05:00 0
Erasmus: folytatódik az Európai Unió legnépszerűbb programjaAz Európai Parlament plenáris ülésén kedden nagy többséggel megszavazták az Unió oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramját, ami az Erasmus+ nevet kapta - közölte portálunkkal az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának sajtóirodája.2013-11-19 16:01:00 0
Kazahsztán és Magyarország stratégiai partnernek tekinti egymástMagyarország és Kazahsztán stratégiai partnerként tekint egymásra, az erről szóló megállapodást a kazah elnök jövő évi magyarországi látogatása alkalmával írják alá - mondta Martonyi János külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten, miután kazah kollégájával, Jerlán Idriszovval folytatott megbeszélést.2013-11-19 15:25:00 0
Jelentősen csökkent a dohányosok számaAz elmúlt években a nemdohányzók védelme érdekében tett intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent a dohányosok száma - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.2013-11-19 15:09:00 0
A magyar-vietnami együttműködés fontos szerepet játszik a keleti nyitásbanA magyar-vietnami együttműködés bővítésének fontos szerepe van a kormány keleti nyitás stratégiájának megvalósításában - hangsúlyozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a magyar-vietnami gazdasági vegyesbizottság társelnöke kedden a testület budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.2013-11-19 15:05:00 0
"Ebben az ügyben egyre több a hazugság"Mindenképpen el kell mondanunk az elmúlt néhány hét történéseivel kapcsolatban, hogy az egész baloldal egyre mélyebben süllyed a bajai videóval kapcsolatos hamisítási botrányba – jelentette ki kedden, egy más témában tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva Zsigó Róbert.2013-11-19 14:56:00 0
Még szigorúbb szabályok védik majd a kiskorúakatA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) benyújtotta az Országgyűlésnek a második gyermekbarát törvénycsomagot – jelentette be Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.2013-11-19 14:22:00 0
Korszakalkotó lépések a gyermekvédelembenKorszakalkotó lépések történtek az elmúlt években a gyermekvédelemben, olyanok, amelyek szükségességét mindenki érezte - hangsúlyozta a szociális és családügyért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, a Fejér megyei gyermekvédelmi napok rendezvénysorozatának szakmai napján.2013-11-19 14:01:00 0
Rendezzék a számlát a liberálisok!Megdöbbentő, hogy az SZDSZ a legalapvetőbb dolgokat sem fizette ki, például bérleti díjakat, vagy villanyszámlákat hagyott maga után. Magyarországnak nincs szüksége azokra, akik az országot tönkretették és emellett a saját pártjukat is csődbe vitték – mondta Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján.2013-11-19 14:02:00 1
Húzóágazat lehet a hazai élelmiszeriparA kormány célja, hogy a cukorrépa-termelés és a cukorgyártás nemzetgazdasági jelentőségét megőrizze - fogalmazott Orbán Viktor kedden, a Kaposvári Cukorgyár silóavatási ünnepségén.2013-11-19 13:11:00 1
Bővül a kisgyermekesek foglalkoztatási adókedvezményeJanuár 1-jétől a GYED Extra program keretében - az eddigi kedvezmények fenntartása mellett - bővül a kisgyermekes szülők foglalkoztatásához kapcsolódó adókedvezmény - ismertette Czomba Sándor keddi budapesti sajtótájékoztatóján.2013-11-19 12:16:00 0
Navracsics: A Kúriára vár a kabinetNavracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden jogalkalmazókkal egyeztetett a devizahitelekről Budapesten.2013-11-19 12:15:00 0
A gazdaság napról napra jobban teljesítA mostani adótörvények mögött az érezhető, hogy napról napra, hónapról hónapra jobban teljesít a gazdaság - mondta a köztévében az NGM államtitkára. Szatmáry Kristóf szerint a mostani adótörvények a stabilitás adótörvényei.2013-11-19 12:12:00 1
Budapesten rendezik meg a Népek Udvara találkozótA Vatikánnak a hívők és nem hívők közötti párbeszédet szorgalmazó nemzetközi programsorozatának újabb állomása februárban Budapesten lesz - mondta Hölvényi György egyházi ügyekért felelős államtitkár kedden, kétnapos vatikáni tárgyalásait követően az MTI-nek.2013-11-19 11:50:00 0
Több mint 250 ezren vették már igénybe az Erzsébet-programotA kormánynak az az álláspontja, hogy az étkezési jegyek forgalmazása szociálisprogram-forrás, nem a piac törvényei a meghatározóak, hanem a közszolgáltatási logika, Brüsszelnek semmi keresnivalója nincs a területen - mondta Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, kedden.2013-11-19 11:09:00 0
Rétvári: Ez felgyorsíthatja a büntetőeljárásokatA törvényben most megszabott 90 napos szakértői határidő felgyorsíthatja majd a büntetőeljárásokat, de ehhez több drága berendezés is kell, ezek beszerzésére több százmillió forintot költ és költött a tárca – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a 180 percben. Emellett mindenkit, aki a szakértő intézeteknél dolgozik, közalkalmazottból köztisztviselővé soroltak át, ami jelentős mértékű keresetnövekedést eredményezett, a magasabb bérek és a javuló munkakörülmények pedig minden bizonnyal vonzóbbá is teszik majd a pályát – tette hozzá Rétvári Bence a Kossuth Rádió reggeli műsorában.2013-11-19 11:08:00 0
Még nem született ilyen kedvező szabályozás a kismamák számáraMagyarországon még nem született ilyen kedvező szabályozás a kismamák számára - jelentette ki Orbán Viktor kedden a gyed extra kapcsán a kaposvári Életfa ünnepségen.2013-11-19 10:42:00 1
Az örökség2013-11-19 08:50:00 0
Az SZDSZ még a rezsit sem fizette ki2013-11-19 08:47:00 0
Működési költségek a "szegénységpárti" baloldalon2013-11-19 08:45:00 0
Egyenlő mércét!2013-11-19 08:38:00 0
Kósa: A balliberálisok 13 ezer milliárdot tüntettek elA Fidesz ügyvezető alelnöke szerint nem áll össze a választásokra a baloldal. Kósa Lajos a köztévében azt mondta: szerinte inkább a kitérést választják majd.2013-11-19 08:29:00 1
Jól halad a fejlesztési pénzek magyar pályázati lekötéseJól halad magyar részről azoknak az uniós támogatási pénzeknek a pályázatokkal történő lekötése, amiknek a folyósítását Brüsszel korábban felfüggesztette, majd Lázár János szeptember 9-i brüsszeli megbeszélései és az akkor született megállapodás nyomán újra felszabadította - tájékoztatták hétfőn az MTI-t uniós források, miután a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a nap folyamán újabb eszmecserét folytatott az unió székhelyén Johannes Hahn regionális politikáért felelős EU-biztossal.2013-11-19 08:16:00 0
2014 a kiskeresetű családok adócsökkentésének éve leszAz adótörvény legfontosabb elemét kétség kívül a családi adókedvezmény kiterjesztése adja - mondta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek.2013-11-19 08:08:00 0
Közel 900 millió forintos közvilágítás-korszerűsítés kezdődik TolnábanÖsszesen közel 900 millió forintos közvilágítás-korszerűsítés kezdődhet Szekszárdon és négy környező településen az Új Széchenyi Terv 85 százalékos támogatásával.2013-11-19 08:04:00 0
A nemzetiségek helyzetéről vitázik az OrszággyűlésA magyarországi nemzetiségek elmúlt kétévi helyzetéről szóló jelentést tárgyalja keddi ülésén az Országgyűlés.2013-11-19 08:00:00 0
Az idei az elmúlt időszak leggyakorlatiasabb adótörvényeVarga Mihály az elmúlt időszak leggyakorlatiasabb adótörvényének nevezte a hétfői parlamenti zárószavazásra került normaszöveget, a benyújtott módosításokkal az adózók mindennapi problémáira kerestek megoldást. A nemzetgazdasági miniszter erről a Parlamentben, az adómódosításokról történő szavazással egyidejűleg tartott sajtótájékoztatón beszélt.2013-11-18 18:53:00 0
Kiterjesztették a családi adókedvezménytAz Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.2013-11-18 18:50:00 0
Bajnai pártja adóemelést akarBajnai Gordon pártja most már a parlament falai közt is kampányol a családi adórendszer ellen - reagált Hoppál Péter egy más témában tartott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor hétfői nyilatkozatára.2013-11-18 17:43:00 0
Minden korcsoportban a Fidesz-KDNP a legnépszerűbbA Tárki legfrissebb, az elmúlt egy év adatainak összegző elemzése szerint valamennyi korcsoportban a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, az MSZP és a Jobbik a korfa két ellentétes oldalán népszerű.2013-11-18 17:24:00 0
2014 januártól tovább csökken a kiskeresetű családok adójaA 2014-es év további adócsökkentést hoz a kiskeresetű családok számára – jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.2013-11-18 17:04:00 0
Nőtt a Magyarország és Vietnam közötti kereskedelmi forgalomKözös sikernek tartják a Magyarország és Vietnam közötti kereskedelmi forgalom emelkedését a két ország gazdasági vegyes bizottságának társelnökei.2013-11-18 15:58:00 0
Varga Mihály a kazah külügyminiszterrel tárgyaltA közvetlen légi járat újranyitásáról és közös pénzügyi alap felállításáról is egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Jerlan Idriszov kazah külügyminiszterrel hétfőn Budapesten.2013-11-18 15:56:00 0
A kkv-k fontosságát hangsúlyozta a kormányfőA kis- és középvállalkozások (kkv) szerepéről, valamint a technológiák exportjáról is egyeztetett Orbán Viktor kormányfő az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével, Sir Suma Chakrabartival hétfőn a Parlamentben - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.2013-11-18 15:43:00 0
Radnóti-szobor: százezer forintot ajánlott fel Kara ÁkosMagánemberként százezer forintot ajánlott fel a hétvégén összetört, Győrhöz közeli Radnóti-szobor felújítására Kara Ákos (Fidesz), a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő.2013-11-18 15:43:00 0
Varga: Várakozáson felül bővült a gazdaságA 0,8 százalékos várakozást jóval meghaladó 1,7 százalékos harmadik negyedévi GDP-bővülésről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter napirend előtti felszólalásában.2013-11-18 15:04:00 1
Orbán Viktor José María Aznarral tárgyaltA jövő évi európai parlamenti (EP) választás is téma volt Orbán Viktor miniszterelnök és José María Aznar volt spanyol kormányfő hétfői találkozóján, a Parlamentben - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.2013-11-18 13:35:00 0
A Fidesz-frakció elítéli a könyvégetéstA november  9-én, Miskolcon lezajlott könyvégetést Magyarországon minden jóérzésű ember elítéli - írja hétfői közleményében L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke.2013-11-18 12:24:00 0
Emelkedett a kormánypártok támogatottságaA jobboldali pártok és az LMP támogatottsága kismértékben nőtt, a baloldali és liberális pároké pedig kissé csökkent az elmúlt egy hónapban, és emelkedett a pártpreferenciájukat titkolók aránya - állapította meg novemberi kutatása alapján az Ipsos, amely szerint az egy hónappal korábbiakhoz képest javult a közhangulat és mérsékeltebbé vált a kormányváltás szándéka Magyarországon.2013-11-18 11:48:00 0
Szijjártó: Alapvető egyensúlyátrendeződés folyikA magyar-kínai kapcsolatok erősítése nem lehet pártkérdés, a Kínával folytatott kooperáció ügyében a kormány és az ellenzék együttműködik - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Kínai-Magyar Barátságért kitüntető díj átadásán hétfőn.2013-11-18 11:41:00 0
Tudomány nélkül egy ország nem lehet sikeresAz emberi erőforrások minisztere szerint tudomány nélkül egy ország nem lehet sikeres.2013-11-18 11:09:00 0
Most Kéthlyt ünneplik2013-11-18 10:45:00 0
Toporgás a hatalomért2013-11-18 10:35:00 0
Giró-Szász: Megint mi nyertünkAz EU újra alábecsülte a magyar gazdaság teljesítményét, a szerkezet-átszervezésből adódó lehetőségek hatását, miközben a mostani GDP-adat az exportbővülés mellett már egyértelmű termelésnövekedésről tanúskodik – mondta a kormányszóvivő.2013-11-18 10:11:00 1
Végre konvergencia2013-11-18 09:03:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-11-18 08:55:00 0
Varga: Fenntartható a gazdasági növekedési folyamatA nemzetgazdasági miniszter szerint nem lesz szükség a jövő évi költségvetés módosítására.2013-11-18 08:41:00 1
Varga: A kormány szívügye a Klebelsberg Kúria felújításaA kabinet több száz millió forintos támogatásával újul meg Klebelsberg Kunó két világháború közti kultuszminiszter fővárosi nyári villája. Az épület a felújítandó II. kerületi épületek listájának első helyén állt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.2013-11-17 17:07:00 0
Czerván: Évi 4,7 millió euró támogatás a méhészetnekÉvi 4,7 millió euró támogatáshoz jut a magyar méhészet az Európai Unió és a magyar kormány 50–50 százalékos forrásbiztosításával – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára vasárnap Gödöllőn, a Magyar Méhészek Nyolcadik Világtalálkozóján tartott megnyitó beszédében.2013-11-17 16:39:00 0
Jövőre több pénz jut a koraszülött mentésreAz Országgyűlésnek benyújtott tervezet szerint, a jövő évi költségvetésben az idei évre tervezetthez képest 182 millió forinttal több jut a koraszülöttek mentésére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkársága vasárnap, a koraszülöttek világnapján az MTI-vel.2013-11-17 16:38:00 0
A jövő évi adótörvényekről dönt az OrszággyűlésAz  Országgyűlés az előző héthez hasonlóan jövő héten is háromnapos ülést tart. A képviselők hétfőn elfogadhatják a jövő évi adóváltozásokat, amivel már az egyéni járulékok terhére is igénybe vehető lesz az eddigi családi adókedvezmény, továbbá 27 százalékról 5 százalékra csökken a sertéshús áfája.2013-11-17 16:37:00 0
A pénzügyi rezsicsökkentéssel javulnak a családok életlehetőségeiJavulnak a családok életlehetőségei a pénzügyi rezsicsökkentéssel, amelynek három lépése több millió embert érint – fogalmazott vasárnapi sajtótájékoztatóján Puskás Imre fideszes országgyűlési képviselő.2013-11-17 16:29:00 1
Selmeczi: A baloldal hazugságot hazugságra halmozAz elmúlt hetekben a szocialisták hazugságot hazugságra halmoztak, nem tisztázták a felelősségüket, pedig ez elkerülhetetlen lenne – fogalmazott vasárnapi sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.2013-11-17 14:58:00 1
"A templom és az iskola a magyarság megmaradásáért folytatott harc legfontosabb színtere"A török hódoltság idején éppúgy, mint most a templom és az iskola a magyarság megmaradásáért folytatott harc legfontosabb színtere a Kárpát-medencében - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő vasárnap a felvidéki Rimaszombatban, ahol beszédet mondott a helyi református templom felújításának befejezése alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten.2013-11-17 13:18:00 0
Bajnai ragaszkodik az adóemeléshezBajnai Gordon  Fájni fog programjával azt a családi adórendszert akarja eltörölni, amely egymillió munka mellett gyermeket nevelő család  jövedelmét növeli - írja közleményében Selmeczi Gabriella, Karácsony Gergely (Együtt-PM) sajtótájékoztatójára reagálva.2013-11-17 13:14:00 0
Az év végéig hatszázzal nő a határrendészek számaAz év végéig hatszázzal nő a határrendészek száma, akiket folyamatosan képeznek ki és állítják őket szolgálatba - mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár vasárnap Balatonalmádiban, az épülő új rendőrkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.2013-11-17 12:08:00 0
Soltész: Ez nagy segítség az édesanyák számáraTöbb mint hatvanezer, családos embert érint az, hogy január elsejével életbe lép a gyed extra. Soltész Miklós, az emberi erőforrások minisztériumának államtitkára a budapesti Babamama hétvégén azt mondta, hogy jövőre már párhuzamosan két gyes, vagy akár gyes és gyed is folyósítható lesz egyszerre. Az államtitkár a gyed extra legfontosabb részének nevezte, hogy a második gyerek születésekor megmaradnak az előző gyerek utáni juttatások is.2013-11-17 10:52:00 0
Kormányrendelet szabályozza a tervezési díjat januártólAz építmény  tervezésének díját januártól a becsült kivitelezési költség százalékában kell meghatározni, és nem lehet kisebb a meghatározott legalacsonyabb díjnál, illetve nem lehet több a meghatározott legmagasabbnál. Az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.2013-11-17 09:57:00 0
A kormány stratégiai megállapodást kötött az MTK-valStratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton; Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát.2013-11-16 21:35:00 1
Cél, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacraA vidékfejlesztési miniszter szerint a cél az, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra. Fazekas Sándor erről szombaton Lengyeltótiban a térség növény- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóinak fórumán beszélt.2013-11-16 18:03:00 0
Közadakozásból épült fel a Nemzeti emlékezet háza HajdúbagosonAz országban egyedülálló módon közadakozásból, közfoglalkoztatottak építették fel Hajdúbagoson a Nemzeti emlékezés házát, amelyet szombaton adtak át a helyi temetőben.2013-11-16 17:27:00 0
Stílusterrorizmus2013-11-16 15:28:00 0
Túlhajtott demokráciabiciklin az abszurd világába2013-11-16 15:22:00 0
Altisztek példája2013-11-16 15:19:00 0
Azaz: a "beágyazottság"2013-11-16 15:16:00 0
A vásárcsarnok korszerűsítésére pályáztak a tanyaprogrambanA Belváros önkormányzata szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot, ezért pályáztak a tanyaprogramban - közölte Puskás András alpolgármester szombaton.2013-11-16 14:51:00 0
A gazdasági nehézségek ellenére is tudunk fejleszteniVálság idején kell, ahogy a sportolók mondják, felszívni magunkat, és az emberek nagy részének támogatásával nekünk ez sikerült, mert a világot, így az országot is sújtó gazdasági nehézségek ellenére az elmúlt három évben egyaránt fejleszteni tudtunk a tudomány, a kultúra és a sport világában is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szolnoki Vízilabda Aréna szombati átadásán.2013-11-16 14:41:00 1
Rövidesen tárgyalják az új házszabály tervezetétKövér László szerint a jövő héten, de legkésőbb az azt követő héten az Országgyűlés asztalára kerülhet az új házszabály tervezete.2013-11-16 12:55:00 0
Az alaptörvénybe bekerültek a lakiteleki találkozó gondolataiMagyarország új alaptörvényében benne van mindaz, amit 1987-ben a lakiteleki találkozó résztvevői megfogalmaztak - mondta Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum (NF) elnöke, az Országgyűlés alelnöke szombaton az NF országos gyűlésén Budapesten.2013-11-16 12:53:00 0
Félmilliárd forint jut az első világháborús megemlékezésekreFélmilliárd forintot fordít a kormány pályázati úton az első világháború százéves évfordulójával kapcsolatos méltó megemlékezésekre  - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság szombati ülése utáni sajtótájékoztatón.2013-11-16 12:52:00 0
Bajnai programja a gyermeket nevelőknek fájna a legjobbanBajnai Gordon bejelentette, hogy útjában állnak az adótörvények – kommentálta Hoppál Péter az Együtt-PM vezetőjének nyilatkozatát, mely szerint meg kell szüntetni a jogszabály kétharmados védelmét. Ugyanitt arról is beszélt, hogy a bukott baloldal mindent elkövet azért, hogy Magyarországot gyengítse.2013-11-16 12:38:00 1
Több pénz marad a fővárosi családok zsebében isA Fidesz frakcióülésén megállapította a BKK beszámolója után, hogy a menetdíjbevételek tekintetében a BKV sokkal jobban teljesített ebben az évben, mint bármikor – közölte Németh Szilárd, a rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője, szombaton.2013-11-16 12:00:00 1
"Ezért nem lehet nekik hinni"Orbán Viktor a közmédiának adott exkluzív interjújában azt mondta: a közgazdászok a gazdasági növekedéstől azt várják, hogy az emberek elkezdenek fogyasztani, ő azonban óvatosságra int minden magyart. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 Az Este című műsorában kifejtette: a növekedés és a belső fogyasztás nem mindig függ össze egymással.2013-11-16 10:24:00 1
A víziközmű-törvényben is szerepelne a védendő fogyasztó fogalmaA víziközmű-törvénybe is bevezetné a kormány a védendő fogyasztó fogalmát - derül ki az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatból, amelyet a kormány pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek.2013-11-16 10:15:00 0
A hivatalos kampányban személyvédelmet kaphatnak a kormányfőjelöltekMiután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek.2013-11-16 10:14:00 0
A gazdaságpolitika logikus következménye a növekedésA kormányzati gazdaságpolitika logikus következményének nevezte a magyar gazdaság növekedését Orbán Viktor miniszterelnök az M1 Az este című pénteki műsorában. A kormányfő szólt a devizahitelesekről is, úgy fogalmazva: az lenne a normális, ha az igazságügyi rendszer, nem pedig a kormány próbálna igazságot szolgáltatni nekik.2013-11-16 10:08:00 1
"Őszintén kell beszélni a Trianonhoz vezető okokról"A trianoni békéhez vezető okok őszinte kibeszélése, a másik megismerése enyhítheti a kölcsönös félelmeket - mondta Surján László (KDNP), az Európai Parlament alelnöke pénteken Budapesten, Dusan Trancík Történelemóra című dokumentumfilmjének vetítése után.2013-11-15 21:04:00 0
Kósa Lajos országgyűlési képviselőként folytatja pályájátKósa Lajos országgyűlési képviselőként folytatja pályáját, a fideszes politikus négy polgármesteri ciklus után jövőre nem indul a debreceni polgármesteri posztért.2013-11-15 20:12:00 0
Orbán Viktor sajtónyilatkozata2013-11-15 18:21:00 0
Háztáji sertés-program indul Karcag környékénÚjraéledhet Karcagon és környékén a ház körüli sertéstartás, amely valaha ugyanolyan hagyománynak számított, mint Makón a hagyma, vagy Kalocsán a fűszerpaprika termesztése - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Karcagon, az Auchan Magyarország Kft. háztáji sertés-programját ismertető rendezvényen.2013-11-15 18:18:00 0
Németh: Magyarország megvédi érdekeit, értékeitMagyarország megvédi az érdekeit és az értékeit - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy este Magyarország külpolitikája címmel tart előadást a Tomori Pál Főiskola és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége budapesti rendezvényén.2013-11-15 18:14:00 0
"Közép-Európa kiemelkedő évtized előtt áll"Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a TAKATA céggel kötött stratégiai megállapodás aláírása után Stefan Storkerrel, a vállalat elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.2013-11-15 17:10:00 1
"A magyar gazdaság növekedési pályára került"Beigazolódott az a gazdaságpolitika, amit a kormány az elmúlt években folytatott. Érdemes volt kitartani mellette, hiszen úgy tűnik, a magyar gazdaság lassan de biztosan le tudja küzdeni eddigi nehézségeit és növekedési pályára tud lépni - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, pénteki sajtótájékoztatóján.2013-11-15 16:08:00 1
Megkezdődhet a Nemzeti Közlekedési Stratégia társadalmi vitájaElkészült a Nemzeti Közlekedési Stratégia, amelynek társadalmi vitája a jövő héten megkezdődhet, és a remények szerint decemberben le is zárul  - mondta az infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken Siófokon, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) konferenciáján.2013-11-15 15:28:00 0
Hoppál: Gyurcsány visszaélt a hatalmával2006 őszén Gyurcsány Ferenc személyes utasítására vertek meg embereket, és az ő személyes utasítására lőttek a tömegbe a rendőrök – fogalmazott Hoppál Péter pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta azt is: Bajnai Gordon adóemelést akar végrehajtani, ha kormányra kerül.2013-11-15 15:30:00 1
Fidesz: hazugságokat állít a csepeli MSZPA Fidesz szerint az MSZP csepeli frakcióvezetője hazudott pénteki sajtótájékoztatóján, amikor azt állította, hogy a helyi Fidesz "konzultációnak álcázott kampánnyal" a gyermekeken keresztül próbált a választók magánéletébe férkőzni.2013-11-15 14:12:00 0
Aláírták az isztambuli magyar intézetről szóló megállapodástAláírta az isztambuli Magyar Kulturális Intézet létrehozásáról szóló megállapodást Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Bekir Bozdag török miniszterelnök-helyettessel a török metropoliszban - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-t.2013-11-15 14:06:00 0
Meghirdették a 2014-es országos konyhakert-művelési programotEgyre többen tartják fontosnak, hogy minél jobb minőségű és egészséges élelmiszert termeljenek meg maguknak és minél több település kapcsolódjon be az idén már országos méretűvé szélesedett konyhakert-művelési programba - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Karcagon, a Magyarország legszebb konyhakertje elnevezésű mozgalom 2014. évre való meghirdetése alkalmából tartott sajtótájékoztatón.2013-11-15 14:03:00 0
Jövőre indul a 4. Nemzeti Környezetvédelmi ProgramA jövő év elején indul a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program, amelynek célja a fenntartható fejlődéshez szükséges környezeti feltételek biztosítása - mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a készülő új programot  tárgyaló konferencián.2013-11-15 14:01:00 0
Cséfalvay: A program ezt hivatott tovább erősíteniBudapest régiós start-up fővárossá válásának nemrégiben meghirdetett programját ismertette Londonban és Cambridge-ben Cséfalvay Zoltán.2013-11-15 13:29:00 0
Szijjártó: A kormány célja, hogy fő tranzitország legyünkA kormány célja, hogy Magyarország legyen a kelet-nyugati irányú áruforgalom fő közép-európai tranzitországa - mondta a külügyi és külgazdasági államtitkár egy nemzetközi vasúti fuvarozási konferencián tartott előadásában pénteken Budapesten.2013-11-15 13:21:00 0
"A fiatalok munkanélkülisége együttműködéssel csökkenthető"Három év alatt több mint 20 ezer európai fiatal munkaerő-piaci helyzetén segítene a most induló kezdeményezésével a Nestlé – jelentette be sajtótájékoztatóján Mike Nixon, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója pénteken, Budapesten.2013-11-15 13:02:00 0
"A kiművelt emberfő az ország aranytartaléka"A fiatal kutatók elvándorlására nem a sajnálkozás a megfelelő válasz, hanem egy olyan, világviszonylatban is versenyképes kutatóközpont felépítése, ahová haza tudnak térni - jelentette ki Orbán Viktor az MTA Természettudományi Kutatóközpont új épületének átadásán, pénteken. Itt tekintheti meg az eseményen készült képeinket.2013-11-15 12:40:00 1
Első világháborús emlékhely kialakítását javasolja a HMEmlékhely kialakítását javasolja a Honvédelmi Minisztérium (HM) az első világháború centenáriumára - jelentette be Vargha Tamás, a minisztérium parlamenti államtitkára a XII. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferencián pénteken Budapesten.2013-11-15 12:05:00 0
Balog: Bővül a nemzeti emlékhelyek számaMég az idén tizenháromra bővül a nemzeti emlékhelyek száma a Fiumei úti sírkerttel és a Pannonhalmi bencés apátsággal - jelentette be Balog Zoltán a XII. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferencia megnyitóján pénteken Budapesten.2013-11-15 12:03:00 0
Rezsicsökkentés a budapesti közösségi közlekedésbenA Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy 2014. január 1-től 10 százalékkal csökken a közösségi közlekedésben a bérletek ára. Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd fővárosi képviselő javaslatára a napi munkába és iskolába járáshoz leginkább szükséges bérlettermékek ára csökken.2013-11-15 11:12:00 0
Gyurcsány rehabilitációjára készülnek2013-11-15 09:16:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-11-15 09:06:00 0
Megint jöttek, provokáltak2013-11-15 08:55:00 0
Varga: Európai összevetésben is jók az adatokAkár 2 százalék feletti növekedés is elképzelhető az idei év utolsó negyedében a gazdasági miniszter szerint. Varga Mihály a Duna TV Közbeszéd című műsorában beszélt erről, annak kapcsán, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette a harmadik negyedévi GDP-adatokat.2013-11-15 08:47:00 0
A görög EU-elnökség prioritásairól egyeztetett Athénban Győri EnikőA közelgő görög EU-elnökség fő célkitűzéseiről, mindenekelőtt a foglalkoztatás, a migráció és az európai bankszabályozás kérdéseiről egyeztetett csütörtökön Athénban Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.2013-11-15 08:25:00 0
Varga: Magyarország Európa élvonalához tartozikA nemzetgazdasági miniszter szerint a nemzeti össztermék gyarapodását tekintve Magyarország Európa élvonalához tartozik, a tárcavezető szerint jövőre két százalék fölötti is lehet a növekedés - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.2013-11-15 08:19:00 0
Kormánydöntés az Abasár ivóvízellátásával kapcsolatban szükséges intézkedésekrőlMegjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában a Heves megyei Abasár ivóvízellátását biztosító kutak szennyezettsége okának kiderítésével, valamint a település ivóvízellátásával kapcsolatban szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat.2013-11-15 08:11:00 0
Lázár: Ez érdemi segítség CsanádpalotánakÁtvállalta a Csongrád megyei Csanádpalota adósságát is az állam; az erről szóló értesítő dokumentumot Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a térség országgyűlési képviselője adta át a település polgármesterének csütörtökön. Közölte, reméli, hogy ez a könnyítés érdemi segítség lesz a városnak.2013-11-15 08:10:00 0
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek JászberénybenRendszámfelismerő kamerákat telepítettek a városba vezető utak mentén Jászberényben. A fejlesztést a település önkormányzata valósította meg, a 12 millió forintos beruházást a Belügyminisztérium 9,6 millió forinttal támogatta.2013-11-15 08:04:00 0
Kövér: A baloldali ellenzék nem tud alternatívát kínálniKövér László szerint a baloldali ellenzék nem tud alternatívát kínálni a jelenlegi kormány politikájával szemben. Az Országgyűlés elnöke erről Nagyatádon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének csütörtök esti rendezvénye előtti sajtótájékoztatón beszélt.2013-11-14 20:47:00 0
Uniós támogatással készült el Izsákon egy javítóbázisAz Európai Unió 75 millió forintos támogatásával 150 millió forintból készült el az Izsépker Plusz Kft. gépjavítóbázisa Izsákon, amelyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adott át csütörtökön.2013-11-14 17:38:00 0
Fejlesztik Szolnok kerékpárút-hálózatátKét kerékre Szolnok! című sikeres pályázatával a helyi önkormányzat több mint 490 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Programja keretében a település kerékpárút-hálózatának fejlesztésére.2013-11-14 16:35:00 0
Szócska: Eredményes volt az ösztönzőrendszerA rendszeres testmozgással, a helyes táplálkozással csökkenthető a cukorbetegség kialakulásának kockázata, illetve a betegség jobban kezelhető. Erről Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára beszélt csütörtökön Budapesten.2013-11-14 16:31:00 0
Érdemes megőrizni múltunkból mindent, ami értékA százéves Balatonfüredi Állami Szívkórház csütörtöki centenáriumi ünnepségén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az intézményt a szívgyógyászat "csúcscentrumának" nevezte.2013-11-14 16:11:00 0
Fidelitas: némák maradtak a megélhetési jogvédőkKéri László Jászapátiban, Szekeres Imre lakossági fórumán elfogadhatatlan, nőgyalázó jelzőkkel illette Selmeczi Gabriellát, a Fidesz szóvivőjét. Sajnálatos tény, hogy az elhangzottakra Szekeres Imre csak vigyorgással reagált, és a más esetekben hiperaktív megélhetési jogvédők szintén némák maradtak a felháborító kijelentések után - írja csütörtöki közleményében a Fidelitas.2013-11-14 15:01:00 0
Több pénz juthat a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinekÖt százalékkal nagyobb működési támogatást kaphatnak a fogyatékossággal élők érdekképviseleti szervezetei – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő.2013-11-14 14:59:00 1
A Tóásó-ügy az EP plenáris napirendjénGál Kinga néppárti képviselő kezdeményezésére az EP novemberi plenáris ülésének napirendjére tűzték Tóásó Előd ügyét. A jogellenesen, ítélet nélkül fogva tartott Tóásó és horvát társának ügyéről, a bolíviai igazságszolgáltatás helyzetéről vitázik és fogad el határozatot jövő csütörtök délután az Európai Parlament plénuma.2013-11-14 14:50:00 0
"Ez a teljesítmény a piaci várakozások duplája"Újabb megerősítést kaptunk arról, hogy Magyarország jobban teljesít. Tartós növekedési pályára állt a gazdaság és a vártnál is jobban teljesít – kommentálta a Fidesz szóvivője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatsorát, csütörtökön.2013-11-14 14:19:00 1
Így támogatja Kaposvár a kormány rezsicsökkentő politikájátKaposváron jövőre nem emelik sem a helyi adókat, sem pedig a közszolgáltatások díját, így támogatja a város a kormány rezsicsökkentő politikáját - erről döntött csütörtöki ülésén a somogyi megyeszékhely közgyűlése.2013-11-14 13:14:00 0
Varga: Stabil növekedési pályára állt hazánkA magyar gazdaság stabil, kiegyensúlyozott növekedési pályára állhat a következő években - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Duna tv-csatorna híradójában.2013-11-14 13:01:00 0
Új pályázatok nyílnak állatartási és élelmiszeripari technológák fejlesztéséreÁllattartási és élelmiszeripari technológiák bevezetésére és korszerűsítésére írnak ki újabb pályázatokat a vidékfejlesztési alapba visszakerülő forrásokból. A Vidékfejlesztési Minisztérium a támogatási jogosultságot elveszítő, nyertes pályázók által fel nem használt támogatási keretösszegre decemberben ír ki pályázatot - jelentette ki szerdán a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a Békéscsabán a vidékfejlesztési konferencián.2013-11-14 12:55:00 0
Kétmilliárdos turisztikai fejlesztés indult BajánElindult a Baja fesztivál-város turisztikai háttér infrastruktúrájának komplex fejlesztése elnevezésű projekt megvalósítása, amelyhez közel 2 milliárd forintot nyert a város önkormányzata – jelentette be Zsigó Róbert, Baja Fideszes polgármestere csütörtökön, a Bácskai Kultúrpalotában tartott sajtótájékoztatón.2013-11-14 12:55:00 0
Több mint 2,5 milliárd forintból újul meg az egri Dobó tér és környezeteAláírták Egerben a Dobó térre és a hozzá kapcsolódó területek fejlesztésére vonatkozó kivitelezői szerződést: a több mint 2,6 milliárd forintos beruházás része az egri történelmi belváros 25 projekteleméből álló, tavaly szeptemberben kezdődött, várhatóan 5,5 milliárd forintos rehabilitációjának - tájékoztatta a Média Eger Nonprofit Kft. az MTI-t.2013-11-14 12:48:00 0
Feldman: Az áfacsökkentés illeszkedik a programbaAz élő- és félsertés áfájának csökkentése szervesen illeszkedik abba a kormányzati programba, amely a sertéságazat talpra állítását célozza - mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután a sertésügyekért felelős miniszteri biztossal közösen egyeztetett az áfacsökkentésről az ágazati szereplőkkel.2013-11-14 12:33:00 0
Levélben tájékoztatják a pécsieket a rezsicsökkentés eredményeirőlLevélben kap tájékoztatást Pécs lakossága a héten az állami adósságátvállalás, valamint a rezsicsökkentés eredményeiről - mondta Csizi Péter fideszes országgyűlési képviselő a városban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.2013-11-14 12:30:00 0
12,3 milliárd euró uniós támogatás a mezőgazdaságnakA következő uniós költségvetési időszakban, 2014 és 2020 között a magyar mezőgazdaság 12,3 milliárd euró uniós támogatáshoz jut, ez 1,9 milliárd euróval több a most záruló költségvetési időszak támogatásánál - mondta Fazekas Sándor,vidékfejlesztési miniszter, a fejlesztési forrásokról rendezett konferencián csütörtökön Budapesten.2013-11-14 12:10:00 0
Tíz százalékkal csökkenhetnek a BKK bérletek áraiCsaknem tíz százalékkal csökkenhetnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérleteinek árai, ha erről döntést hoz a Fővárosi Közgyűlés - jelentette be Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón.2013-11-14 12:04:00 0
KSH: 1,7 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévbenMagyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett gyorsbecsléséből.2013-11-14 11:59:00 0
Az elmúlt három évben 6 milliárd jutott tanyafejlesztésreAz elmúlt három évben közel 6 milliárd forint jutott a tanyán élők életkörülményeinek és életminőségének javítására - jelentette ki Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által a Tanyafejlesztési Program megismertetésére indított roadshow csütörtöki állomásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban.2013-11-14 11:35:00 0
Hatékonyabb kezeléssel a diabétesz megelőzéséértFelvette a kormány a harcot a már több mint kétmillió magyar ember egészségét  közvetlenül is veszélyeztető cukorbetegséggel. Korai szűrésekkel, egészségfejlesztési irodák nyitásával, szigorúbb kezelési protokollal, az egészséges életmódot elősegítő intézkedésekkel segíti a diabétesz hatékonyabb megelőzését és kezelését - írja csütörtöki közleményében Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.2013-11-14 10:38:00 0
Szijjártó Péter felavatta Magyarország főkonzulátusát HongkongbanFelavatta Magyarország főkonzulátusát Hongkongban Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön.2013-11-14 09:28:00 0
Németh: Fontos a tudatos fogyasztói magatartás erősítéseEgyszerűvé, egységessé, átláthatóvá és érthetővé válnak a rezsiszámlák a jövő évtől - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő azután, hogy a Parlament elfogadta az egységes számlaképről szóló törvényt.2013-11-14 09:00:00 0
Magyar dráma2013-11-14 08:56:00 0
Lavór nélkül2013-11-14 08:52:00 0
Hoppá!2013-11-14 08:50:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-11-14 08:45:00 0
Helyreállítják a tiszaligeti körtöltést SzolnokonVárhatóan ez év végéig befejeződik a korábbi árvizekben megrongálódott tiszaligeti körtöltés helyreállítása Szolnokon - közölte a város önkormányzatának sajtóreferense az MTI-vel.2013-11-14 08:40:00 0
Sikeres kereskedelmi lépés volt a reverz gázszállítás Magyarországról UkrajnábaSikeres kereskedelmi lépésnek minősítették mindkét részről a Magyarországon keresztül visszaáramló (reverz) gázszállítást Ukrajnába azon a megbeszélésen, amelyet Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára folytatott Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszterrel szerdán Kijevben.2013-11-14 08:34:00 0
Kövér: Most az összegzés és felkészülés ideje vanKövér László szerint rosszabb hangulatú kampányra kell készülni, mint a 2002-es volt. Az Országgyűlés elnöke erről Pápán, a Pápai Polgári Kör szerdai rendezvényén beszélt.2013-11-14 08:30:00 0
Pintér: Mindenki megfelelő ellátást kaphatA Belügyminisztérium szükség esetén meg tudja duplázni a jelenlegi mintegy 10 ezer hajléktalanszállói helyet, aluljárót azonban télen sem nyitnak meg erre a célra - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek adott interjújában, amelyben egyebek mellett a közfoglalkoztatást érintő változásokról, a rendvédelmi szervek téli felkészüléséről és az önkormányzati adósságátvállalás második köréről is beszélt.2013-11-14 08:24:00 0
Rogán: Törvény rögzíti majd a megfizethetőség elvétA közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvény rögzíteni fogja a megfizethetőség elvét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.2013-11-14 08:18:00 1
Megújulásra biztatják a LEADER szervezeteketA vidékfejlesztési tárca szerint a hazai LEADER együttműködésnek szervezeti megújulásra van szüksége ahhoz, hogy az eddiginél jobban ki tudják használni azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek a 2014-2020 közötti uniós tervezési ciklusban rendelkezésre állnak - erről V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium  államtitkára beszélt szerdán a Vas megyei Bükfürdőn egy önkormányzati tanácskozáson.2013-11-13 18:36:00 0
Tiltott közterületekről, közlekedési tarifákról dönthet a Fővárosi KözgyűlésA Fővárosi Közgyűlés meghatározhatja csütörtöki rendes ülésén azokat a közterületeket, amelyeken jogellenes az életvitelszerű tartózkodás, továbbá dönthet a BKK-nyugdíjasbérletek árának csökkentéséről.2013-11-13 17:41:00 0
Emmi: érthetetlen, az örmény önkormányzat miért ellenzi a nemzetiségi regisztrációtÉrthetetlennek tartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hogy az Országos Örmény Önkormányzat (OÖÖ) elutasítja a nemzetiségi regisztrációt.2013-11-13 17:30:00 0
Illés: Kárelhárítási programok indulhatnakA Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára lát esélyt arra, hogy a következő európai uniós költségvetési ciklusban komoly kárelhárítási programok induljanak Magyarországon.2013-11-13 17:10:00 0
Hazánk Közép-Európa sikeres gazdasága lehetMagyarország  Közép-Európa egyik sikeres gazdasága lehet - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerdán Veszprémben, a TOP 100+100, Veszprém megye gazdasága című kiadvány bemutatóján.2013-11-13 16:51:00 0
A helység (sarló)kalapácsa2013-11-13 16:27:00 0
Minden szakon lesz államilag finanszírozott férőhelyMinden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely a jövő évben - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, miután szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt a fővárosban és megerősítették a témában kötött korábbi részmegállapodást.2013-11-13 16:26:00 0
"Bajnai elszólta magát"Bajnai Gordon utólag hiába tagadja, hogy mondta, egy ország hallotta, hogy beismerte, ha rajta múlna, akkor fájdalmas megszorító intézkedéseket vezetne be – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.2013-11-13 16:21:00 1
Kövér László a szingapúri elnökkel tárgyaltA gazdaság, a politika és az oktatás terén kínálkozó együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Tony Tan Keng Jam szingapúri elnök szerdán a Parlamentben - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.2013-11-13 14:57:00 0
Horgászszervezetek kezelésébe kerülhetnek a természetes vizekAz állam átadná a természetes vizek kezelését a horgászszervezeteknek annak érdekében, hogy azokon horgászati célú halgazdálkodás folyjon - közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerdán az MTI-vel.2013-11-13 14:00:00 0
Orbán Viktor a szingapúri elnökkel tárgyaltSzingapúr pozitívnak és előremutatónak tartja a magyarországi gazdasági és politikai változásokat - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Tony Tan Keng Jam szingapúri államfő szerdai budapesti tárgyalásán, az Országházban.2013-11-13 13:33:00 0
Hét év alatt 14 milliárd forint jut az úszásnakAz idén 639 millió, 2020-ig pedig összesen 14 milliárd forinttal támogatja a hazai úszás fejlesztését a kormány.2013-11-13 13:25:00 0
Szijjártó Péter megnyitotta Pekingben a Magyar Kulturális KözpontotMegnyitotta szerdán a pekingi Magyar Kulturális Központot a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos.2013-11-13 13:23:00 0
Felújítják a pesthidegkúti nyári Klebelsberg-rezidenciátIdén megkezdik a II. kerületi nyári Klebelsberg-rezidencia felújítását, a beruházásra 700 millió forintot fordít az állam.2013-11-13 13:18:00 0
A kormány egy jó állapotú gazdaságot hozott létreA nemzetgazdasági miniszter várakozása szerint a csütörtökön napvilágra kerülő GDP adatok a magyar gazdaság növekedését fogják visszatükrözni.2013-11-13 13:16:00 0
Németh: Fogyasztóbarát közüzemi számlák jönnek2014. január elsejétől egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára megérthető számlakép lesz – mondta el Németh Szilárd. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának a vezetője szerdai sajtótájékoztatóján be is mutatta, hogyan néz majd ki a jövőben egy közüzemi számla.2013-11-13 12:13:00 1
"A családi adókedvezmény csípi a baloldal szemét"Selmeczi Gabriella szerint az Orbán-kormány az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy létezik más válságkezelési recept, és immár egyre többen követik a magyar utat Európában.2013-11-13 11:51:00 1
Több program a megváltozott munkaképességűeknekA Fidesz, ahogy vállalta, teljesíti: kiemelt figyelmet fordít a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékkal élők életkörülményeinek javítására - közölte Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, szerdán.2013-11-13 11:45:00 0
Szijjártó: Megnyílt a pekingi Magyar KereskedőházSajtótájékoztatón jelentették be a pekingi Magyar Kereskedőház megnyitását Kína fővárosában - tájékoztatta Szijjártó Péter magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerdán telefonon az MTI-t.2013-11-13 11:09:00 0
El kell utasítani a társadalmi feszültségeket kihasználó szélsőségeketEl kell utasítani azokat a szélsőségeket, amelyek ki-, illetve felhasználni próbálják azokat a feszültségeket, amelyek a mai magyar társadalomban jelen vannak - szögezte le az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.2013-11-13 11:07:00 0
Áprilisig ötezerrel több fogyatékossággal élő ember kap munkátJövő év áprilisáig a jelenleginél ötezerrel több fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embernek lesz munkája, így összesen 15 ezerrel többen dolgoznak majd, mint a 2010-es kormányváltáskor - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2013-11-13 10:46:00 0
A területi önkormányzatokhoz kerülhetnek a regionális fejlesztési ügynökségekA területi önkormányzatokhoz kerülnek a regionális fejlesztési ügynökségek, a korábbi Országos Területfejlesztési Tanács helyett Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum jöhet létre a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény módosításával.2013-11-13 10:04:00 0
Fájna. De kinek?2013-11-13 09:11:00 0
Szijjártó Péter több megállapodást is aláírt PekingbenEgyebek mellett az egészségügyi együttműködést és a kereskedelmi kapcsolatok javítását szolgáló megállapodásokat írt alá szerdán pekingi tárgyalásai alkalmából Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos.2013-11-13 09:07:00 0
Történelmi lehetőségek2013-11-13 09:01:00 0
Csak térképolvasók2013-11-13 08:59:00 0
Infláció: négy évtizedes rekord2013-11-13 08:56:00 0
Megnyílik a pekingi Magyar Kulturális IntézetMa nyílik meg a pekingi Magyar Kulturális Intézet a kínai főváros egyik legemblematikusabb épületében, a Zaha Hadid által tervezett Galaxy Sohóban.2013-11-13 08:21:00 0
Joseph Daul az Európai Néppárt új elnökeA francia Joseph Dault, a párt európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetőjét választották meg kedden a múlt hónapban meghalt Wilfried Martens utódául az Európai Néppárt élére.2013-11-14 11:40:00 0
"Lényegében mi minden hangszeren játszunk otthon"Aggasztónak nevezte az európai fiatalok munkanélküliségének mértékét Orbán Viktor az erről szóló keddi párizsi konferencián, a miniszterelnök azonban hangsúlyozta: Magyarország minden olyan módszert alkalmaz az ifjúsági munkanélküliség enyhítésére, amely Európában ismert.2013-11-12 19:02:00 0
Autót adományozott Terézváros a katasztrófavédelemnekSzemélygépkocsit adott a terézvárosi önkormányzat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak - tájékoztatta a kerület az MTI-t.2013-11-12 18:16:00 0
Újbuda birtokba vette a CitadellátBirtokba vette a Citadellát a XI. kerületi önkormányzat, a hasznosítási pályázat tavaszi kiírásáig a korábbi bérlők ideiglenesen a területen maradnak - jelentette be Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.2013-11-12 18:09:00 0
Minden rászorulót el tudnak helyezni a krízisidőszakbanMinden hajléktalan embert el tudnak helyezni télen, a krízisidőszakban, a meglévő szálláshelyek mellett a Hungexpo területén akár tízezres nagyságrendben tudnak kulturált helyet adni a rászorulóknak - közölte Tarlós István, Budapest főpolgármestere kedden egy budapesti sajtótájékoztatón.2013-11-12 17:52:00 0
Minden pénzügyi akadály elhárult a megállapodás útjábólMegállapodásra jutottak a Tanács és az Európai Parlament tárgyalódelegációi a 2014-es uniós költségvetésről és a 2013-as költségvetés még rendezetlen kifizetési szükségleteiről. Surján László az EP kereszténydemokrata alelnöke szerint ezzel elhárult az utolsó pénzügyi akadály is a 2014-2020-as uniós költségvetési keretek elfogadása útjából.2013-11-12 16:34:00 0
Segély helyett tanulást és munkát kínálunk a fiataloknakAz idei tanévben az eddiginél magasabb ösztöndíjjal segíti a kormány a hátrányos helyzetű diákokat. Az Útravaló Ösztöndíjprogram az általános iskolától a szakmaszerzésig támogatja a rászoruló diákokat és szüleiket; segíti a diákok középiskolába jutását, az érettségi megszerzését, a felsőoktatásba való bejutását - fogalmaz keddi közleményében Pósán László, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke.2013-11-12 16:20:00 0
Emelkedik az Útravaló ösztöndíj összegeA hátrányos helyzetű fiatalok Útravaló ösztöndíjrendszeréhez tartozó alprogramokban összesen mintegy 14 ezer tanuló jut támogatáshoz az elnyerhető támogatási összeg jelentős emelkedésével - mondta a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján a Komárom-Esztergom megyei Ácson.2013-11-12 16:17:00 0
"Látványos, amit a magyar-szlovák viszonyban elértünk"Kedvezőnek értékelték a magyar-szlovák viszony fejlődését a külügyi vegyes bizottság társelnökei, Németh Zsolt és Peter Javorcik kedden Budapesten a bizottság ülése utáni sajtótájékoztatón.2013-11-12 15:52:00 0
Kiterjesztik a koraszülötteknek adható RSV-oltástMinden, a 32. hét előtt született koraszülött részesülhet az őket leginkább fenyegető vírusfertőzés, az RSV megelőzésére szolgáló oltóanyagból - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.2013-11-12 14:24:00 0
A pénz megőrzi értékét, a forint értéktartó fizetőeszköz40 év óta nem történt meg az, hogy a fizetés, illetve a nyugdíj értéke alig látható mértékben romlik – jelentette ki Hoppál Péter keddi sajtótájékoztatóján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) októberi inflációs adatai kapcsán.2013-11-12 14:13:00 1
Fontos a magán-, a civil és az állami szféra összefogásaA magán-, a civil és az állami szféra hatékony összefogásának fontosságát hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a 6. Civil Licit fenntarthatósági árverésen kedden.2013-11-12 12:21:00 0
Fogyasztói jog a havi két ingyenes pénzfelvételDecember 1-jétől január 20-ig kell nyilatkoznia annak, aki február 1-jétől élni szeretne a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, kedden.2013-11-12 11:47:00 1
"Bajnai öntsön tiszta vizet a pohárba!"Világosan látszik, hogy a baloldalon semmit nem tanultak a múlt hibáiból, és ha megtehetnék, újra bevezetnék a megszorításokat – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.2013-11-12 11:38:00 1
KSH: októberben 0,9 százalékos volt az inflációOktóberben 0,9 százalékos volt az éves infláció. A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.2013-11-12 11:24:00 0
Balog: Védeni kell a gyermekeket a digitális világbanA kormány elkötelezett aziránt, hogy tájékoztatással vagy jogszabályokkal védje a gyermekeket a virtuális valóságban, a digitális világban - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, a Médiatudatosság az oktatásban című konferencián.2013-11-12 10:38:00 0
Ingyenes pénzfelvétel: a törvényalkotónak gyorsan kellett reagálniaA most ingyenessé tett tranzakciók korábban akár a havi jövedelem 2-3 százalékát is elvihették, így a törvényalkotónak gyorsan reagálnia kellett - mondta a 180 percben a fideszes politikus.2013-11-12 10:24:00 0
Répás: Fontos a szórvány közösségek megtartásaA nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint az egész magyar nemzet számára fontos a szórvány közösségek megőrzése.2013-11-12 10:21:00 0
Egységesek és átláthatóbbak lesznek a közüzemi számlákAz egységes számlaképnek köszönhetően átláthatóbbak lesznek a közüzemi számlák: 2014. január elsejétől a gáz-, a villany-, a távhő-, és a vízszámlákra is egységes tartalmi és formai követelmények vonatkoznak majd. Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja vezetőjének erről szóló törvényjavaslatát keddi ülésén fogadta el az Országgyűlés.2013-11-12 10:07:00 0
Uniós konferencián vesz részt Orbán Viktor PárizsbanOrbán Viktor kormányfő is részt vesz kedden azon a párizsi uniós konferencián, amelyen az európai fiatalok munkanélkülisége elleni küzdelemről egyeztet 24 EU-ország állam- és kormányfője, munkaügyi minisztere, valamint a legfőbb európai intézmények vezetői - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.2013-11-12 09:33:00 0
Ha törik, ha szakad2013-11-12 08:59:00 0
Balfácánság vagy csak a szokásos2013-11-12 08:51:00 0
Óvatos áfalépések2013-11-12 08:37:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-11-12 08:33:00 0
"Az autonómia a közösségi lét szinonimája és garanciája"Ha egy kisebbségben élő közösség meg akar maradni, nincs más út számára, mint az autonómia, amely a közösségi lét szinonimáját és garanciáját jelenti egyidejűleg - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár hétfőn Pozsonyban a Beszélgetések a nemzettudatról című esten.2013-11-12 08:22:00 0
Sanghajban tárgyalt Szijjártó PéterA Magyarországra beáramló külföldi működő tőke jelentős emelkedését hangsúlyozta sanghaji tárgyalásain a háromnapos kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter.2013-11-12 08:19:00 0
A jövő évi költségvetésről tárgyal a parlamentAz Országgyűlés keddi ülésnapján tízórás időkeretben folytathatja a jövő évi költségvetés tárgyalását.2013-11-12 08:17:00 0
A közigazgatási ösztöndíjprogramra november 22-ig lehet pályázniA Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programra november 22-ig lehet jelentkezni, a pályázat nyertesei tíz hónapos szakmai gyakorlatot teljesíthetnek Magyarország és egy másik uniós állam egy-egy közigazgatási szervénél - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága az MTI-vel.2013-11-12 08:14:00 0
Ma tartják a Kárpát-medencei magyar szórvány napjátMa tartják a Kárpát-medencei magyar szórvány napját Budapesten, a fővárosi Magyarság Házában szakmai konferenciát és gálaműsort rendeznek.2013-11-12 08:10:00 0
Januártól öt százalékra csökken a sertésáfaJóváhagyta a parlament a sertésáfa-csökkentést, így január 1-jétől öt százalékra csökken az élő- és a félsertés forgalmi adója. Az Országgyűlés hétfőn döntött a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatokról, a jogszabály zárószavazást várhatóan a következő héten tartják.2013-11-12 08:08:00 0
Havi két pénzfelvét ingyenes összesen 150 ezer forintigJövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot.2013-11-11 18:57:00 0
Megszűnik az előzetes letartóztatás felső korlátja a legsúlyosabb bűncselekményeknélA parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának - eddig négyéves - felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél.2013-11-11 18:54:00 0
Döntött az Országgyűlés a babakötvény megújításárólJövőre a gyermek 18. születésnapjáig kamatozó, 19 éves futamidejű állampapírral, a megújult babakötvénnyel kötik össze a Start-számlát.2013-11-11 18:40:00 0
Elfogadta az Országgyűlés a tavalyi zárszámadástAz Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta a 2012-es zárszámadást, amely szerint a módosított előirányzathoz képest a kiadási főösszeg 87 milliárd, a bevételi főösszeg 15 milliárd, míg az egyenleg 73 milliárd forinttal alacsonyabb.2013-11-11 18:35:00 0
Az Országgyűlés elfogadta az NMHH tavalyi zárszámadásátA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly 39,2 milliárd forintos bevétellel gazdálkodott, míg kiadása 20,8 milliárd forint volt, pénzmaradványa pedig 18,3 milliárd forint - a hatóság tavalyi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényt hétfőn 243 igen, 72 nem szavazattal, két tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.2013-11-11 18:34:00 0
Rogán: Nem kerülhet ki az előzetesből az ároktői banda tagjaAz Országgyűlés még hétfőn dönthet a büntetőeljárási törvény módosításáról, ami lehetővé teszi majd, hogy az ároktői banda tagja börtönben marad, és nem szabadul ki november 22-én – hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője ugyanitt elmondta, azt is, a büntetőeljárási törvény módosításához a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja négy pontból álló javaslatot nyújtott be.2013-11-11 16:11:00 1
"Ezt a célt szolgálja a jogos védelem körének bővítése"Fokozott büntetőjogi védelmet nyújt számos rendelkezésével az új büntető törvénykönyv (Btk.) gyermekek, idősek és fogyatékossággal élők részére - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.2013-11-11 15:28:00 0
"Önöknek ma színt kell vallani!"Arra kérem önöket, az ellenzéki padsorokban senki ne álljon egy gyilkossággal vádolt ember pártjára, hanem szavazzák meg ma a parlamentben az általunk kezdeményezett, házszabálytól való eltérést, hogy a szigorító javaslatokról az Országgyűlés még a mai napon dönteni tudjon és ezáltal megakadályozza az ároktői banda újabb tagjának szabadlábra kerülését - fogalmazott hétfői napirend előtti felszólalásában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.2013-11-11 14:40:00 1
Járóka: Vissza kell hozni az európai fiatalokat a munkaerőpiacraMinél több európai fiatalt vissza kell hozni a munkaerőpiacra - hangoztatta Járóka Lívia néppárti európai parlamenti képviselő egy magyar, osztrák és szlovák egyetemistáknak rendezett hétfői győri fórum előtt újságíróknak nyilatkozva.2013-11-11 12:56:00 0
Varga: Az NGM felgyorsítaná a kasszacserétA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeretné felgyorsítani a kasszacserét, így egy új, még a héten kiadandó rendeletben szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten az Európai Kereskedelem Napján, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg.2013-11-11 12:15:00 0
Támogatást nyert Balassagyarmat az ivóvíz-beruházáshozBalassagyarmat önkormányzata 148,7 millió forint támogatást nyert a Svájci Önerő Alapból a Dejtár-Balassagyarmat ivóvíz távvezeték és a belterületi ivóvízhálózat megújítására - közölte az alpolgármester hétfőn.2013-11-11 11:56:00 0
Navracsics: Létre kell hozni a dinamikusan fejlődő Közép-EurópátLétre kell hozni azt a Közép-Európát, ahol az egymással barátságban, sorsközösségben élő nemzetek kialakítják az egyik legdinamikusabban fejlődő térséget - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az Európa nagy háborúja és az új világrend születése című nemzetközi konferencia sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.2013-11-11 11:30:00 0
Balog: A szociális munka napja az esély ünnepeA szociális munka napja az esély ünnepe: felhívja a figyelmet arra, hogy ez a munka a társadalmat építi és azokra, akik az elesettekért dolgoznak - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.2013-11-11 11:27:00 0
Giró-Szász: Négy újabb lépés a jövő feléA demográfiai csomag egy-másfél évtized múlva hozhat tendenciájában is kimutatható változást, de valakinek el kellett végre kezdeni - mondta a kormányszóvivő a Ma Reggelben. A mostani intézkedések ugyanakkor már rövidtávon is szolgálhatják a gyerekeket nevelők stabilitását, középtávon pedig ösztönözhetik a hamarabbi és többgyerekes családvállalást.2013-11-11 10:46:00 0
Támogatják az aprófalvas kistérségek fejlesztésétA tanyás és aprófalvas kistérségek fejlesztését közösen támogatja a Vidékfejlesztési és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) - közölte a vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM).2013-11-11 10:31:00 0
Titkos adatgyűjtés: tömegesen sérültek az emberi jogokTömegesen sérültek az emberi jogok az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) törvénytelen lehallgatásai során - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azon a megbeszélésen, amelyet a kormányfő kezdeményezésére hétfő reggel folytatott le a két politikus az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban a miniszterelnök dolgozószobájában. Erről Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője tájékoztatta az MTI-t.2013-11-11 10:16:00 0
Következmények nélküli párt2013-11-11 09:08:00 0
Együtt - hová is?2013-11-11 09:02:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-11-11 08:49:00 0
Szun-ce és a Fidesz2013-11-11 08:46:00 0
Pénzügyi rezsicsökkentésről dönthet a HázAz Országgyűlés hétfői ülésén dönthet a kormányoldal pénzügyi rezsicsökkentést szorgalmazó előterjesztéséről, amellyel jövőre havonta kétszer, összesen 150 ezer forintig ingyenessé válhat a pénzfelvétel a bankautomatákból.2013-11-11 08:30:00 0
Hende: Biztonságpolitikai párbeszédet indítunk KínávalBiztonságpolitikai stratégiai párbeszéd elindításáról állapodott meg kínai tárgyalásain Hende Csaba honvédelmi miniszter Csang Van-csuan vezérezredessel, nemzetvédelmi miniszterrel - tájékoztatta a magyar tárcavezető az MTI-t hétfőn Pekingben.2013-11-11 08:24:00 0
Potápi: Fontos, hogy minél többen feliratkozzanakFontos, hogy minél többen iratkozzanak fel Németországban is a külhoni választói névjegyzékbe, ezzel is erősítve az anyaország és a diaszpórában élők kapcsolatát - emelte ki Potápi Árpád János, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága elnöke a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége hétvégi közgyűlésén.2013-11-11 08:19:00 0
Békéscsaba: a Fidesz-KDNP jelöltje nyertA Fidesz-KDNP jelöltje nyert a békéscsabai időközi önkormányzatiképviselő-választáson. Bíró Csaba István a leadott szavazatok 51,38 százalékát szerezte meg.2013-11-10 21:45:00 0
Békéscsaba: a Fidesz-KDNP jelöltje nyertA Fidesz-KDNP jelöltje nyert a békéscsabai időközi önkormányzatiképviselő-választáson. Bíró Csaba István a leadott szavazatok 51,38 százalékát szerezte meg.2013-11-10 21:42:00 0
Varga: Van lehetőség a növekedés előmozdításáraAz elmúlt három év kormányzati intézkedései nyomán jövőre közel két százalékkal növekedhet a magyar gazdaság, és ennek fő nyertesei a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) kell legyenek - mondta a nemzetgazdasági miniszter vasárnap a Pest megyei Sarlóspusztán, ahol fiatal közgazdászokkal találkozott.2013-11-10 16:42:00 0
Rogán: Online is lehessen nyilatkozni a fizetési számláról!A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt javasolja, hogy az ügyfeleknek ne csak személyesen a pénzintézetnél, hanem internetbankon keresztül is lehessen nyilatkozniuk arról, melyik fizetési számlájuk esetében kérik biztosítani az ingyenes készpénzfelvételt.2013-11-10 16:11:00 0
Hoppál: A családok támogatása az elsőA családok segítése, támogatása áll az első helyen a Fidesz politikájában - mondta a párt szóvivője vasárnap Pécsen, sajtótájékoztatón.2013-11-10 14:34:00 0
Háromnapos látogatást tesz Kínában Szijjártó PéterHáromnapos látogatást tesz a jövő héten Kínában Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos - közölte sajtófőnöke, Varga Éva vasárnap.2013-11-10 10:25:00 0
Varga: Beérett a munkaA kormány még nem döntött arról, hogy az idén végrehajt-e kötvénykibocsátást, de elgondolkozik azon, hogy érdemes lenne "bespájzolni" a jövő év első felében lejáró nagyobb összegek törlesztésére - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV P8 című műsorában szombaton este.2013-11-10 10:14:00 0
Balog: Enélkül nincs jövője az országnakA siker, a győzelem a keresztények számára elsősorban feladat és szolgálat, ha pedig siker koronázza munkájukat, az nem karriert jelent, hanem áldást - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) IX. országos kongresszusán tartott beszédében szombaton a Parlament felsőházi termében.2013-11-09 18:21:00 0
NFM: 110 oktatási intézmény csatlakozott a Bringázz a Munkába! kampányhozAz idén 110 középiskola és felsőoktatási intézmény csatlakozott közel 400 résztvevővel a Bringázz a munkába! kampányhoz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szombaton az MTI-vel.2013-11-09 18:18:00 0
Kovács: A pozitív változások jelei már láthatókHosszú út vezet a nemzeti felzárkózási stratégia sikeréhez, de az általa elindított pozitív változások jelei már láthatók - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Komlón szombaton.2013-11-09 18:15:00 0
Fazekas: Kedvezőbb áron lehet majd sertést vásárolniA néhány napja bejelentett áfacsökkentésnek köszönhetően kedvezőbb áron lehet majd sertést vásárolni - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton, a kilencedik nemzetközi hurkatöltő fesztivál megnyitóján Tápiószentmártonban.2013-11-09 18:12:00 0
Rogán: Várjuk az ellenzék támogatásátA Fidesz az ellenzéki képviselők támogatását várja ahhoz, hogy hétfőn a házszabálytól való eltéréssel megszavazhassák a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, mellyel megakadályozzák, hogy az ároktői banda egyik tagja szabadlábra kerüljön. Erről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt, szombati sajtótájékoztatóján.2013-11-09 16:06:00 1
"Nem lehet következmények nélkül átverni a kiszolgáltatott embereket"A héten elfogadott törvénymódosítással véglegesen betiltjuk a fogyasztói csoportok létrehozását. 2012-től átmenetileg már be lettek tiltva ezek a szervezetek, a törvénymódosítás értelmében új csoportokat már nem lehet létrehozni, a korábban létrehozott vásárlói klubok pedig csak nagyon szigorú szabályok szerint működhetnek a jövőben - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.2013-11-09 14:24:00 1
Fazekas: A VM korszerűsíti a Magyar ÉlelmiszerkönyvetA Magyar Élelmiszerkönyv korszerűsítését végzik a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) annak érdekében, hogy tisztázzák és meghatározzák a kézműves termék fogalmát, hatékonyan segítve ezzel a termelőket - közölte a vidékfejlesztési miniszter szombaton Budapesten újságírók előtt.2013-11-09 12:48:00 0
"Csak közös munkánkkal újíthatjuk meg az országot"Csak közös erőfeszítésünkkel, közös munkánkkal újíthatjuk meg az országot - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) IX. országos kongresszusán tartott megnyitó beszédében szombaton a Parlament felsőházi termében.2013-11-09 12:30:00 0
Stratégiai megállapodást kötött az NGM turisztikai szervezetekkelA jogszabályok előkészítésében való részvételről stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a turizmus és vendéglátás területen működő öt szakmai szervezettel szombaton.2013-11-09 12:26:00 0
Kósa: A baloldalon senki nem mond igazat2013-11-09 11:42:00 0
Kérdőjelek a baloldali összefogás körül2013-11-09 11:39:00 0
Nem bocsánatos bűnök2013-11-09 11:24:00 0
Kósa: A baloldalon senki nem mond igazatA Fidesz országgyűlési választási kampányában – amely január végén, február elején kezdődhet – legalább 60-100 ezer aktivista támogatására számítanak a 2-2,5 millió aláírás összegyűjtéséhez – derül ki Kósa Lajos Magyar Nemzetnek adott interjújából. A Fidesz ügyvezető alelnöke jövő héten Debrecenben jelenti be, hogy – a 2014-től életbe lépő összeférhetetlenségi szabályok miatt – parlamenti képviselőként vagy polgármesterként folytatja-e pályafutását. Kósa egyébként azt támogatja, külön időpontban tartsák jövőre az országgyűlési és az európai parlamenti választásokat. A Fidesz egyik meghatározó politikusa úgy véli, „egy rendes, nem MSZMP-jogutód baloldali pártra nagyobb szüksége lenne az országnak, mint a mostani MSZP-re”.2013-11-09 11:07:00 0
"Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere Németország"Magyarországon minden feltétel adott ahhoz, hogy a Német Iparszövetség (BDI) magyarországi befektetésekre bátorítsa a német vállalkozásokat - mondta Ulrich Grillo, a BDI elnöke pénteken Budapesten, a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyaláson.2013-11-09 10:55:00 0
Gulyás: A kisebbik rosszat kell választaniA Fidesz nem szeretné, ha a jövőben előfordulhatna az, hogy súlyos életellenes, akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények elkövetői szabadlábon védekezhessenek – mondta Gulyás Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese pénteken az M1 Az Este című műsorában.2013-11-09 10:51:00 1
Rendelet a vidéki gazdaság és lakosság támogatásárólAz Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) négy célterületre nyújtandó támogatást szabályozza a vidékfejlesztési miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.2013-11-09 10:39:00 0
Németh Zsolt: Győzelemmel ér fel ez a felújításGyőzelemmel ér fel az, hogy 11 évig tartó munka után befejeződött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola impozáns épületének a felújítása - jelentette ki péntek este Beregszászon Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a főiskola megújult épületének átadási ünnepségén.2013-11-09 10:35:00 0
A takarékszövetkezetek integrálása miatt módosulhat az idei költségvetésA takarékszövetkezetek integrálása miatt módosulhat a 2013. évi költségvetés: a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjáról szóló, múlt hónapban született törvény alapján az idei büdzsé kiegészül az alapról szóló fejezettel, amelybe 135 milliárd 499,6 millió forint kerül. Az erről szóló törvényjavaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter terjesztette a parlament elé pénteken, a dokumentum az Országgyűlés honlapján jelent meg.2013-11-09 10:31:00 0
Módosítják a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvénytElsősorban a Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének erősítését célozza az a javaslat, amelyet az MMA-ról szóló törvény módosítására pénteken nyújtott be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlésnek.2013-11-09 10:29:00 0
Talpra állhat a magyar sertéságazatTalpra állhat a nehéz helyzetben lévő magyar sertéságazat az élő- és félsertés áfa-csökkentésének köszönhetően, így a hazai vidék számára a sertéstartásban és -feldolgozásban több tízezer munkahelyet tudunk megmenteni, sőt újakat tudunk létrehozni - fogalmaz szombati közleményében Puskás Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője.2013-11-09 10:21:00 0
Ma lép életbe a kibővített árfolyamgátA mai napon lép életbe a könnyített árfolyamgát és a téli kilakoltatási moratórium. Mostantól azok is élhetnek az árfolyamgát lehetőségével, akik számára az eddigi feltételek ezt nem tették lehetővé - olvasható a Fidesz-frakció szombati közleményében.2013-11-09 10:17:00 0
Szijjártó Péter a laoszi miniszterelnök-helyettessel tárgyaltA magyar-laoszi gazdasági együttműködésről egyeztetett Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár Szomszavat Lengszavad laoszi miniszterelnök-helyettessel pénteken a Parlamentben - közölte a Miniszterelnökség Külügyi és Külgazdasági Államtitkársága az MTI-vel.2013-11-08 18:25:00 0
"A fotók tökéletesen visszaadják az agóniáját élő szocializmus hangulatát"A rendszerváltás negyedszázados évfordulójához kapcsolódva Horváth Ernő fotós képeiből nyílt kiállítás 1988. október 23. emlékére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) pénteken Budapesten.2013-11-08 18:21:00 0
Kövér László avatta fel II. Lajos király szobrát TökölönSzobrot emeltek II. Lajos királynak Tökölön. A kőszobor pénteki avatóünnepségén Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt mondta, hogy a történelemből megtanulhatjuk, összetartozunk jó és rossz időkben egyaránt, és csak akkor maradhatunk meg és juthatunk előre, ha tudunk együtt, egymásért dolgozni.2013-11-08 17:52:00 0
"Folytatódni fog az együttműködés Kárpátaljával"Folytatódni fog az együttműködés Kárpátaljával a Keleti Partnerség Programja keretében, mivel sikerrel zárult a magyarországi támogatással megvalósított fejlesztések első szakasza - jelentette ki pénteken Ungváron Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki kétnapos hivatalos látogatást kezdett Kárpátalján.2013-11-08 17:00:00 0
Balog: A munkaalapú társadalom felé kell haladniKözponti felelősségvállalás nélkül a nagy rendszerek nem működnek, mivel a megosztott felelősség nem számon kérhető - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter egy pénteki budapesti konferencián.2013-11-08 16:57:00 0
Szombattól életbe lép a kibővített árfolyamgátSzombaton lép életbe a könnyített árfolyamgát és a téli kilakoltatási moratórium - a törvényt mai napon kihirdették.  Mostantól azok is élhetnek az árfolyamgát lehetőségével, akik számára az eddigi feltételek ezt nem tették lehetővé. A meghosszabbított téli kilakoltatási moratórium pedig április végéig garantálja, hogy ne lehessen senkit az utcára tenni télen. A Fidesz álláspontja szerint a magyar családok otthonainak mentését szolgáló átfogó megoldás kidolgozása alól tovább már nem húzhatják ki magukat sem a bankok, sem a bíróságok.2013-11-08 16:19:00 0
Óbudán 2015 közepéig lenne ingyenes a parkolásÓbuda-Békásmegyer polgármestere azt kezdeményezi, hogy a kerületben a fizetőparkolás bevezetését 2015 közepéig halasszák el - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.2013-11-08 16:05:00 0
A terveknek megfelelően halad a Várkert Bazár megújulásaA rekonstrukció első üteme március végére befejeződhet - közölte L. Simon László, a budai várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos a helyszín pénteki bejárásán.2013-11-08 15:52:00 0
Balog Zoltán: 31 milliárdot kapnak a kórházakHarmincegy milliárd forintot kapnak konszolidáció címén a kórházak - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.2013-11-08 15:36:00 0
Letették az új győri sportuszoda alapkövétLetették a 2017-es győri Európai Olimpiai Ifjúsági Fesztivál (EYOF) egyik helyszínéül szolgáló uszoda alapkövét pénteken; a létesítmény 3,2 milliárd forintból készül el jövő őszre.2013-11-08 15:34:00 0
Összeálltak a szobordöntögetők és a hamisítókBudapesten is összeálltak a szobordöntögetők és a hamisítók - fogalmaz pénteki közleményében Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetőjének nyilatkozatára reagálva.2013-11-08 15:16:00 0
"Gérecz Attila megérdemli, hogy emlékezzünk rá"Gérecz Attila költő, sportoló huszonhat évesen halt hősi halált 1956 novemberében a szovjet megszállók elleni küzdelemben. Rá emlékeztek az egybegyűltek a VII. kerületi Klauzál téren, ahol 57 évvel ezelőtt elhunyt. A megemlékezésen beszédet mondott Wittner Mária és Rónaszékiné Keresztes Mónika. Képeinket itt tekintheti meg.2013-11-08 15:17:00 0
A cél, hogy tovább növekedjen a foglalkoztatási szintAz előző évekhez képest jóval többen dolgoznak ma Magyarországon, és csökken a munkanélküliek létszáma, amiben a közfoglalkoztatás bővülése is komoly szerepet játszik; erre a programra idén 153, jövőre pedig 183 milliárd forintot fordít a kormány - mondta Czomba Sándor egy térségi felzárkóztatási program keretében szervezett konferencián pénteken.2013-11-08 14:45:00 0
Jelentősen nő a szőlő- és bortermelés uniós támogatásaMagyarország a következő ötéves időszakban 145,5 millió euró (43 milliárd forint) felhasználására jogosult a szőlő- és bortermelés uniós támogatási keretéből, ami több mint 30 millió eurós növekedést jelent – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Soltvadkerten.2013-11-08 14:09:00 0
Devizahitelek - A kormány jogi konzultációra kérte fel NavracsicsotA kormány egy minél hamarabb megindítandó jogi konzultációra kérte fel a devizahitel-szerződések ügyében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert - közölte Orbán Viktor kormányfő pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.2013-11-08 13:53:00 0
"Ez szükséges volt ahhoz, hogy megmaradhassunk magyarnak"A nemzet történelmében a talpra állás mindig új szellemiséget követelt, mert "ez szükséges volt ahhoz, hogy megmaradhassunk magyarnak" - hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium pénteki jubileumi ünnepségén.2013-11-08 13:47:00 0
Feljelentést tesz Németh SzilárdNémeth Szilárd, Csepel kormánypárti polgármestere pénteken feljelentést tesz a rendőrségen annak kiderítésére, hogy volt-e felbujtója annak a fiatal lánynak, akit jelenleg hatóság félrevezetésével gyanúsít a rendőrség.2013-11-08 13:43:00 0
Orbán: Mindent megteszünk, hogy Bosznia közelebb kerüljön az EU-hozMagyarország mindent megtesz azért, hogy Bosznia-Hercegovina közelebb kerüljön az Európai Unióhoz - erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök a boszniai kormányfőnek, akivel pénteken tárgyalt Budapesten. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Vjekoslav Bevanda azt mondta, őszinteség és tisztelet jellemzi a magyar-boszniai kapcsolatokat.2013-11-08 12:54:00 1
EBESZ konferencia a romák befogadásárólAz EBESZ Roma Akciótervének eredményeiről tart kétnapos konferenciát a nemzetközi szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája. Vitaindító beszédében Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő felhívta a figyelmet, hogy a kelet-európai rendszerváltások okozta gazdasági megrázkódtatások következtében a romák nagy része egyre mélyebb nyomorba süllyedt.2013-11-08 12:28:00 0
"Nem a szavaknak, hanem a tetteknek kell hinni"Az intézkedéseinkben, a döntéseinkben mindig a jó szándék vezet bennünket – mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a Szabad Európa Vitanapok keretében megrendezett pénteki konferencián, ahol a fogyatékkal élők helyzetét vitatták meg a résztvevők. Kósa Ádám EP-képviselő előadásában kiemelte, az Európai Unió intézményei felismerik, hogy fontos a fogyatékossággal élők ügye.2013-11-08 12:30:00 0
"A társadalomnak, az országnak meg kell védenie magát"Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Magyarországon egy gyilkossággal vádolt ember gyakorlatilag szabadlábra kerülhet. Ezt nem engedhetjük meg, és nem is fogjuk - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.2013-11-08 12:13:00 1
"Erkölcsi elégtételt nyújtani sohasem a gyengeség jele"Azt kérjük az ukrán államtól, hogy értékelje a kárpátaljai magyar áldozatok sztálinizmus alatti szenvedéseit - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatairól tartott megemlékezést megnyitó beszédében pénteken az Országházban.2013-11-08 11:52:00 0
A fogyatékossággal élők számíthatnak a FideszreA fogyatékossággal élők számíthatnak a Fideszre és a kormányra – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Ugyanitt Kósa Ádám európai parlamenti képviselő arról tájékoztatott, a Szabad Európa Vitanapok keretében megrendezett konferencián számos előremutató eredményről számolhatnak be a fogyatékkal élők helyzetével kapcsolatban.2013-11-08 11:41:00 1
A német iparszövetség elnökével tárgyalt Orbán ViktorA magyar és a német gazdaság szoros együttműködéséről, továbbá az ipar megerősítésének fontosságáról tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Ulrich Grillo, a német iparszövetség elnöke pénteken a Parlamentben - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.2013-11-08 09:56:00 0
Tabuk társadalma2013-11-08 09:30:00 0
Feketézés magyar módra2013-11-08 08:45:00 0
Giró-Szász: Könnyebbé teszi a gyermekvállalást a gyed extraÚjabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében.2013-11-08 08:30:00 0
Gyámság alatt2013-11-08 08:25:00 0
Négyszázmilliós közlekedésfejlesztési projekt kezdődött SopronbanCsaknem négyszázmillió forintból fejlesztik Sopron közösségi közlekedését a következő egy évben. A projekthez a városnak 18, a Kisalföld Volánnak 37 milliós önrészt kellett biztosítania.2013-11-08 08:19:00 0
Orbán: Magyarország 2010-hez képest szabad és függetlenMagyarország 2010-hez képest ma szabad és független ország - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.2013-11-08 08:14:00 1
Erkel Színház: megnyílt a felújított épületErkel Ferenc születésének évfordulóján, a magyar opera napján a zeneszerző által komponált magyar himnusz eredeti változatának hangjaival csütörtökön megnyílt a csaknem kétmilliárd forint ráfordítással megújult Erkel Színház.2013-11-07 19:56:00 1
Áttörés várható a kisgyermekes anyák foglalkoztatásábanA nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos szerint áttörés várható a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában a gyed melletti munkavégzés tilalmának feloldásával.2013-11-07 19:54:00 0
Máért-ülés: Egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatotEgyhangúlag, valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával fogadták el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozatát - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tanácskozás után csütörtök este a Parlamentben.2013-11-07 19:52:00 0
Orbán: Magyarország visszanyeri nagyságátEgy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Erkel Színház újranyitása alkalmából rendezett ünnepi gálaesten csütörtökön.2013-11-07 19:49:00 1
Tanműhelyt adtak át PécsenSaját tanműhelyt létesített a dohányipari berendezések és alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft.: a 160 millió forintból kialakított gyakorlati helyet Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke és Jürgen Krebs, a társaság ügyvezetője adta át Pécsett csütörtökön.2013-11-07 19:45:00 0
Öt százalékra csökken az élősertés és a félsertés áfája január 1-jétőlAz élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról; a döntés az adótörvények elfogadásával lép hatályba, a mérséklés ellenére a szektor fehéredésének köszönhetően az adóbevételek várhatóan szinten maradnak - jelentette be a kormány szerdai döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön.2013-11-07 16:39:00 0
Lehet más az álláskeresés is, mint korábbanA közfoglalkoztatás idén 300 ezer álláskereső embernek nyújt munkát. A Fidesz nem hisz a baloldal kudarcos politikájában, amely hagyta, hogy egész térségek segélyen tengődjenek. Lehet más az álláskeresés is, mint korábban: segély helyett tisztességes, a közösség számára értékteremtő munkalehetőséget nyújt a közfoglalkoztatás - írja csütörtöki közleményében a Fidesz Sajtóiroda, Szél Bernadett (LMP) nyilatkozatára reagálva.2013-11-07 16:30:00 0
Megduplázódott a térfigyelő kamerák száma a FerencvárosbanMegduplázódott a térfigyelő kamerák száma a főváros IX. kerületben. A kibővített kamerarendszer csütörtöki átadásán Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy a kerületben élők a kormányváltáskor elsősorban biztonsággal használható aluljárókat kértek, valamint több rendőrt a közterületekre.2013-11-07 15:54:00 0
Rogán: A bankok ne gátolják, hanem segítsék az ügyfeleketAz Országgyűlés a héten döntött a devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatról. Az új jogszabály kiszélesítette azok körét, akik beléphetnek az árfolyamgátba, így már a 90 napon túli tartozással rendelkezők is élhetnek ezzel a lehetőséggel - írja csütörtöki közleményében Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.2013-11-07 15:37:00 0
Varga: Jövőre is három százalék alatt lesz a hiányA választási évben sem ugrik meg az államháztartás hiánya, jövőre is a GDP három százaléka alatt marad a deficit, 2,9 százalék lesz az idei 2,7-2,8 százalék után - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 21. konjunktúrafórumán.2013-11-07 15:31:00 0
Navracsics: Több százezer embert veszített el az ország 1956-banTöbb százezer embert veszített el az ország 1956-ban, nemcsak azokat, akik életüket adták a forradalomban, hanem azokat is, akik elhagyták a hazájukat – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az 1956-os veszprémi deportáltak emléktáblájának avató ünnepségén csütörtökön.2013-11-07 15:25:00 0
A visegrádi országok előtt álló közös kihívásokról egyeztettekA 2014-2020-as uniós programozási időszak aktuális kérdéseiről tartottak informális megbeszélést a magyar elnökség szervezésében a visegrádi országok csütörtökön Budapesten.2013-11-07 15:05:00 0
Befejeződött a csepeli szennyvízhálózat korszerűsítéseBefejeződött a csepeli szennyvízhálózat korszerűsítése. A megújult rendszert Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd kerületi polgármester adta át szimbolikusan csütörtökön.2013-11-07 15:03:00 0
Bajnai további károkat okoz az országnakArra kérjük Bajnai Gordont, hogy ne okozzon több kárt Magyarországnak, ő már egyszer tönkretette az országot - reagált csütörtöki sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert Bajnai Gordon nyilatkozataira.2013-11-07 14:37:00 1
Kiemelt cél a kkv-k versenyképességének növeléseA kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy tovább növelje a kkv szektor bruttó hazai termékhez (GDP) való hozzájárulásának mértékét, ezért cél, hogy a jelenlegi 55,2 százalékos arányhoz képest 2020-ra a szektor 15-20 százalékkal nagyobb mértékben járuljon hozzá a GDP-hez - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerések átadásán csütörtökön Budapesten.2013-11-07 14:22:00 0
"A gazdaságfejlesztés motorját a pályázati pénzek jelentik"Csepreghy Nándor szerint minden félnek meg kell értenie, hogy nincs sikeres Európa sikeres Magyarország nélkül, és nincs sikeres Magyarország sikeres Európai Unió nélkül.2013-11-07 13:48:00 0
Kulturális közfoglalkoztatási programot indít a kormányNégyezer fő részvételével, 2,5 milliárd forint forintos kerettel indul a települések harmadát érintő kulturális közfoglalkoztatási program novemberben.2013-11-07 13:33:00 0
A magyar sportban érdemi elmozdulást hozott a TAO-rendszerA magyar utánpótlásképzésben és a sporthoz kapcsolódó gazdasági tevékenységekben is érdemi elmozdulást hozott a társaságiadó-kedvezmény (TAO) rendszere - jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen polgármestere csütörtökön a városban tartott sajtótájékoztatón.2013-11-07 13:28:00 0
Szociális tűzifaprogrammal a magyar családokértA kormány a rezsicsökkentés mellett a fával fűtő családok anyagi terheit is igyekszik mérsékelni a szociális tűzifaprogram segítségével - közölte Vinnai Győző és Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón csütörtökön, Nyíregyházán.2013-11-07 13:25:00 0
Átadták a pécsi erőmű új biomasszablokkjátÁtadták a pécsi erőmű 24 milliárd forintból épült új biomassza-tüzelésű blokkját csütörtökön.2013-11-07 13:13:00 0
Illés: Újra lehetne hasznosítani a lakossági hulladék jelentős részétKétszázmillió forintos beruházással bővítette PET-palack feldolgozó és újrahasznosító üzemét a Sárvári HUKE Kft., amelynek új üzemcsarnokát és berendezéseit csütörtökön Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára adta át.2013-11-07 13:10:00 0
Eddig a házak mintegy felébe költöztek beJelenleg 39 házban laknak az ócsai szociális lakóparkban, s további családok beköltözése várható a közeljövőben - tájékoztatta a település alpolgármestere csütörtökön az MTI-t.2013-11-07 11:46:00 0
Újabb családi támogatásokat vezet be jövőre a kormányÚjabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be a szociális és családügyért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten.2013-11-07 11:42:00 0
Orbán Viktor beszéde a Máért ülésén2013-11-07 11:18:00 0
L. Simon: Sikeresen lezárult a digitális átállásMagyarországon sikeresen lezárult a televíziózásban és a rádiózásban a digitális átállás. A kormány és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködése eredményeképpen ma hazánkban nem beszélhetünk olyan családról, akinek ne biztosítottuk volna a lehetőséget a korszerű televíziózáshoz szükséges vételi eszközök beszerzésére és üzembe állítására - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke.2013-11-07 10:55:00 1
Szijjártó: 2013 a siker éve az autóiparbanAz autóiparnak óriási szerepe van abban, hogy Magyarország ma jobban teljesít: 2013 a növekedési fordulat éve a magyar gazdaságban, és egyben a siker éve az autóiparban - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten az Automotive Hungary Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás megnyitóján.2013-11-07 10:41:00 0
Mire jó az ünnep?2013-11-07 10:37:00 0
Fazekas: Kezd vonzóvá válni a tanyasi életformaA vidékfejlesztési miniszter szerint megélhetést lehet találni és takarékosan lehet élni, továbbá nagyon jó közösségek vannak a tanyavilágban.2013-11-07 10:32:00 0
Orbán: Sikeres anyaország áll a Kárpát-medencei magyarság mögöttA Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll a háta mögött a következő esztendőkben- jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén csütörtökön. A kormányfő ugyanitt tájékoztatott arról is, a kormány döntött a gyed extra bevezetéséről.2013-11-07 09:46:00 1
Nemzetközi konferencia a magára hagyott gyermekek jogainak védelme érdekébenA nagy létszámú intézményben élő gyermekek nyomasztó emberi jogi problémáival és az ő tömeges valós tragédiáival foglalkozó magas-szintű konferenciát rendezett szerdán az Európai Parlamentben Kósa Ádám fideszes EP-képviselő. Az esemény különös aktualitását adta, hogy két hét múlva kerül az Európai Parlament elé az új, Strukturális Alapokról szóló rendelettervezet, amely többek közt kilátásba helyezi a nagy létszámú elavult intézeteknek a közösségű alapú szolgáltatásokkal való felváltását. Mint kiderült, az ilyen intézményekben élő európai gyermekeknek csak elenyésző része árva.2013-11-07 09:27:00 0
Na és, Gyula2013-11-07 08:52:00 0
Tanácsok a naftalinból2013-11-07 08:38:00 0
Szócska: A mostani emelt összegnek jövőre is megvannak a forrásaiA háziorvos hozzáférhet páciense közfinanszírozott ellátásban igénybe vett összes adatához, így célzottabban szervezheti a betegutat is - hívta fel a figyelmet egészségügyért felelős államtitkár az M1 esti műsorában.2013-11-07 08:31:00 0
Uniós forrásból újulhat meg a gyöngyösi idősotthonA Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében 180 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével újulhat meg a gyöngyösi kistérségi humán szolgáltató központ által működtetett Idősek bentlakásos otthona - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetjének kommunikációs munkatársa az MTI-t.2013-11-07 08:20:00 0
Hazánk mindent megtesz az újabb génmódosított növény engedélyezése ellenA kormány mindent megtesz annak megakadályozása érdekében, hogy újabb GMO-t engedélyezzen az Európai Unió - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán.2013-11-07 08:19:00 0
Orbán Viktor beszédet mond a Máért ülésénA nemzetpolitikai stratégia megújítása, az egyszerűsített honosítás és a jövő évi választásra való felkészülés szerepel a Magyar Állandó Értekezlet csütörtöki ülésének napirendjén. A tanácskozáson beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.2013-11-07 08:15:00 0
"Kitartó munkával szeretném meghálálni, amit Békéscsabától kaptam"Büszkék lehetünk arra, amit Békéscsaba – a szűkös anyagi lehetőségek ellenére – az elmúlt időszakban elért. Ma már több fejlesztési forrás érkezik a térségbe, mint a korábbi időszakban - jelentette ki Bíró Csaba, a békéscsabai ötös számú körzet fideszes jelöltje a vasárnapi időközi választás kapcsán.2013-11-07 07:59:00 0
Történelmi siker az egyszerűsített honosítási eljárásA Magyar Diaszpóra Tanács tagjai az egyetemes magyarság történelmi sikereként értékelik az egyszerűsített honosítási eljárást, amelynek köszönhetően az alaptörvény által is deklarált egységes magyar nemzet valóban közjogilag is egyesült - áll a testület szerdai ülését követően kiadott zárónyilatkozatban.2013-11-06 20:48:00 0
Varga: Hosszabb időt igényel a képviselőjelöltek kincstári számlájának szabályozásaA frakciók igényei miatt a tervezettnél hosszabb időt igényel a parlamenti választáson induló jelöltek támogatására szolgáló kincstári kártya használatának szabályait tartalmazó miniszteri rendelet elkészítése.2013-11-06 19:00:00 0
Rétvári: A Benes-dekrétumok ellentétesek az EU jogávalRétvári Bence igazságügyi államtitkár szerint a felvidéki magyarság második világháború utáni jogfosztását eredményező 1945-ös Benes-dekrétumok ellentétesek az unió jogával, Szlovákia és Csehország mégis fenntartja azokat. A kereszténydemokrata politikus előadása a KDNP és a Konrad Adenauer Alapítvány közös rendezvényén hangzott el Budapesten, szerdán. Az államtitkár más hivatalos elfoglaltsága miatt nem volt jelen a rendezvényen, előadását felolvasták.2013-11-06 18:32:00 0
Selmeczi: Megint Soros György pénzén támadják hazánkatMár megint Soros György pénzén támadják Magyarországot - így kommentálta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Human Rights Watch kapcsolati erőszakkal foglalkozó jelentését.2013-11-06 18:30:00 0
Külügyminisztérium: a voksolás fontos eleme a koszovói-szerb megbékélésnekA Külügyminisztérium álláspontja szerint a koszovói önkormányzati választások demokratikus lebonyolítása fontos lépés a Belgrád és Pristina közötti megbékélési folyamatban.2013-11-06 18:28:00 0
Az Egri Csillag Szalon vendége volt a HázelnökLátogatás Ternyák Csaba egri érseknél, gyertyagyújtás az 1956-os egri sortűz áldozatainak emléktáblájánál, találkozó a helyi sajtóval, majd beszélgetés az Egri Csillag Szalon rendezvényén. Ezek voltak Kövér László, az Országgyűlés elnökének egri látogatásának állomásai.2013-11-06 17:36:00 0
Felelősséggel a választásokon Európa jövőjéértA Lisszaboni Szerződésnek megfelelően az Európai Unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet folytat az egyházakkal és vallási szervezetekkel, valamint a filozófiai és nem vallási szervezetekkel. Míg májusban az egyházak képviselőivel, addig tegnap a humanistákat, szekularistákat és egyéb véleményformáló csoportokat képviselő vezetőkkel rendeztek a magas szintű találkozót. Az Európai Bizottságot José Manuel Barroso elnök, az Európai Tanácsot Herman Van Rompuy elnök, az Európai Parlamentet pedig a témáért felelős alelnöke, Surján László kereszténydemokrata politikus képviselte.2013-11-06 16:53:00 0
Intézkedéseket vár a főpolgármester a BKK-tólHúsz pontban foglalta össze a fővárosi közlekedésre vonatkozó elvárásait a főpolgármester.2013-11-06 16:16:00 0
A versenyképesség összefügg az átláthatósággalSzorosan összefügg a vállalatok versenyképessége az átláthatóságukkal, üzleti működésükben ezek egymást erősítik - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a Transparency International A vállalati jelentéstétel átláthatósága Magyarországon című kiadványát.2013-11-06 15:47:00 0
Németh: Több kapcsolódási pontra van szükségMagyarország erősíteni akarja az energiabiztonságot, és ehhez arra van szükség, hogy több kapcsolódási pontot alakítsanak ki az országot körülvevő térségben az egyes energetikai hálózatok között - hangsúlyozta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán egy brüsszeli konferencián.2013-11-06 14:55:00 0
Egyeztetésre kész a Nemzeti Épületenergetikai StratégiaA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. elkészítette a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát, amelyet a hamarosan induló társadalmi vitát követően még az idén elfogadhat a kormány - mondta Hizó Ferenc, az NFM helyettes államtitkára a stratégiáról rendezett konferencián szerdán Budapesten.2013-11-06 14:37:00 0
"Az egészségügy a kormányváltás óta erősödik"Az egészségügy az a terület, ahol a kormányváltás óta a legtöbb sebet kellett begyógyítani – jelentette ki Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt arról is beszélt, a szocialisták kormányzásuk alatt öncélú, liberális kísérleti tereppé tették az oktatásügyet.2013-11-06 14:08:00 1
Varga: Ez az az összeg, amelyre számítani lehetNagyjából kétmilliárd dollár értékű lesz az a kötvénykibocsátás, amelyet a magyar állam az év végéig szeretne végrehajtani - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Bloomberg hírügynökségnek adott, kedden megjelent interjúban.2013-11-06 13:25:00 0
Soltész: A kormány megőrizte a nyugdíjak reálértékétA kormány kiemelt figyelmet fordít az időskorúakra, a nyugdíjasokra, a 2010-ben tett ígéretét beváltotta, megőrizte a nyugdíjak reálértékét, vásárlóértékét - mondta Soltész Miklós szerdán Alsózsolcán, a felújított gondozási központ átadásán.2013-11-06 13:19:00 0
Szócska: Utalják az emelt összegű finanszírozást az egészségügyi alapellátásbanA napokban kapják kézhez egy összegben az egészségügyi alapellátásban dolgozók az emelt szintű finanszírozást, a visszamenőleg tíz hónapra járó összeg összesen 6,14 milliárd forint. Erről Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára beszélt szerdán Budapesten.2013-11-06 13:17:00 0
Navracsics: Most a legjobbak a magyar-ukrán kapcsolatokAz utóbbi húsz évben most a legjobbak, problémamentesek a magyar-ukrán kapcsolatok - állapította meg Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kijevi látogatása alatt folytatott megbeszélései alapján szerdán az MTI-nek nyilatkozva.2013-11-06 13:15:00 0
"Alapvető cél, hogy a termelési funkciók erősödjenek"Óriási volt az érdeklődés a Tanyafejlesztési Program iránt az idén, ez abból is adódhat, hogy az utóbbi tíz évben a tanyán élők száma mintegy 240 ezerről 300 ezerre nőtt - mondta a vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.2013-11-06 13:13:00 0
Elkezdődött a kerékpárút építése a Velencei-tó déli partjánElkezdődött a kerékpárút építése a Velencei-tó déli partján: a tizenkét kilométeres szakaszt 730 millió forintos összköltséggel, európai uniós források felhasználásával valósítják meg az év végéig.2013-11-06 13:10:00 0
Kocsis: Balogh József már nem tagja a FidesznekBalogh József független országgyűlési képviselő már nem tagja a Fidesznek - közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel. Az élettársát bántalmazó Balogh Józsefet a napokban gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség.2013-11-06 12:28:00 0
A kormány betartotta a nyugdíjasoknak tett ígéreteitA Fidesz egyértelműen be tudta tartani, amit vállalt a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Azt mondtuk, hogy megvédjük a nyugdíjasokat, illetve a nekik járó különböző juttatásokat, megvédjük a nyugdíjakat és azok reálértékét. Az elmúlt három és fél évben ezt sikerült megtenni - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, szerdán, a nyugdíjasok képviselőivel folytatott konzultáción. Iván László, a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke ugyanitt arról beszélt, az elmúlt három és fél év után jó lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy a jelenlegi kormány teljesítette az időseknek tett vállalásait.2013-11-06 11:57:00 0
Az OECD országok közül Magyarországon nőttek a legjobban a minimálbérekVoltak olyan időszakok, amikor a minimálbér-emelést hitelfelvételekből teremtették meg, ám az „zsákutca” – a jelenlegi kormány a termelékenységet is figyelembe veszi az emelés mértékének meghatározásakor – mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Czomba Sándor szerdán a Kossuth Rádióban kitért a jelenleg zajló bértárgyalásokra is.2013-11-06 10:08:00 0
"Nagyobb elismerést kiérdemlő országgá váltunk"2010 óta azt mondhatjuk, hogy egy gyenge, kiszolgáltatott és veszélyeztetett országból egy, a maga útját járó erősebb, nagyobb elismerést kiérdemlő országgá váltunk – fogalmazott Orbán Viktor szerdán, a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén a Parlamentben.2013-11-06 10:05:00 1
"Brüsszel elismerte az ország teljesítményét"A fenntartható növekedési pálya stabilitását szolgálják azok a 2014-es költségvetést megalapozó törvények, amelyeket tegnap kezdett tárgyalni az Országgyűlés - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Ma Reggelben. Varga Mihály hozzátette: 2014 egy sokkal könnyebb év lesz a magyar gazdaság szereplői, így a magyar családok számára is, mint amilyen 2013 volt.2013-11-06 09:46:00 0
Varga: 2014 könnyebb év lesz a magyar családoknakA fenntartható növekedési pálya stabilitását szolgálják azok a 2014-es költségvetést megalapozó törvények, amelyeket tegnap kezdett tárgyalni az Országgyűlés - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Ma Reggelben. Varga Mihály hozzátette: 2014 egy sokkal könnyebb év lesz a magyar gazdaság szereplői, így a magyar családok számára is, mint amilyen 2013 volt.2013-11-06 09:33:00 1
Harmadik hónapja nőtt a kiskereskedelmi forgalomHarmadik hónapja megszakítás nélkül nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott első gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest, a naptárhatástól megtisztított növekedés 0,3 százalékos volt.2013-11-06 09:21:00 0
Mesterházy2013-11-06 08:56:00 0
Elkezdődött a piszkos kampány2013-11-06 08:55:00 0
A hamisítás nem lehet eszköz2013-11-06 08:47:00 0
Unortodoxia!2013-11-06 08:36:00 0
Ülést tart a Magyar Diaszpóra TanácsAz egyszerűsített honosítás eddigi eredményei és a jövő évi választásra való felkészülés szerepel a többi között a Magyar Diaszpóra Tanács mai ülésén, amelyen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.2013-11-06 08:23:00 0
Giró-Szász: Ideje volt a pozitív korrekciónakAz Európai Bizottság korábbi prognózisai az előző három évben rendre tévedtek a magyar kormánnyal szemben, ideje volt a pozitív korrekciónak - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak az Európai Bizottság őszi prognózisára reagálva.2013-11-06 08:21:00 0
Kövér: Semmire nem jut kevesebb pénzA jövő évi költségvetés tükrözi az elmúlt három év erőfeszítéseit, egyértelmű sikerként könyvelhető el, hogy semmire nincs kevesebb pénz, mint az előző esztendőkben - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke keddi egri sajtótájékoztatóján.2013-11-06 08:14:00 0
NGM: az EB is elismeri a magyar gazdaság teljesítményétA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) üdvözli az Európai Bizottság (EB) őszi előrejelzését, amely a tárca szerint reális értékelése a fokozatosan javuló magyar gazdaságnak. A költségvetési hiány az Európai Unió (EU) szakértői szerint sem emelkedik 3 százalék fölé a következő években - közölte a nemzetgazdasági tárca kedden.2013-11-06 08:09:00 0
Ukrajnában tárgyal Navracsics TiborMagyarország támogatja Ukrajnának azt a döntését, amellyel elkötelezi magát az euroatlanti integráció mellett - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden a Stratégiai párbeszéd Ukrajna jövőjéről című nemzetközi konferencián Kijevben.2013-11-05 18:42:00 0
A szórvány-diaszpóra munkacsoport napirendjén a magyar oktatás megerősítéseA kivándorolt magyarok szerepe a diaszpórában, és a magyar oktatás megerősítése szerepelt egyebek között a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának keddi budapesti ülésén.2013-11-05 18:27:00 0
Az EB reális értékelést adott a magyar gazdaságrólAz Európai Bizottság reális értékelést adott a fokozatosan javuló magyar gazdaságról, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Krónikának, reagálva a Bizottság őszi jelentésében megjelent adatokra.2013-11-05 18:25:00 0
Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap BékéscsabánAz időközi választást Békéscsaba 5. számú egyéni választókerületben Köles István (Fidesz-KDNP) egyéni képviselő halála miatt írták ki.2013-11-05 18:21:00 0
Brüsszel elismerte az ország hároméves teljesítményétRendkívül kedvező véleményt kaptunk Brüsszelből, az Európai Bizottság elismerte az ország hároméves teljesítményét - értékelte a nemzetgazdasági miniszter az Európai Bizottság kedden közzétett őszi gazdasági előrejelzését újságíróknak kedden Törökbálinton.2013-11-05 18:18:00 0
Bajnaiék visszaállítanák a 2010 előtti kudarcos adórendszertBajnai Gordon és hívei már megint hazudnak és becsapják a Hajdúságban élőket. A bukott baloldal és annak debreceni képviselőjelöltjei, Szegedi István és Rónai György egyértelműen adóemelést akarnak. A bankadó kivezetésének árát már megint a munkavállalókkal és a gyermeket nevelőkkel fizettetnék meg - reagált Pósán László, a Fidesz helyi szervezetnek elnöke az Együtt-PM aláírásgyűjtési akciójára, kedden.2013-11-05 17:43:00 0
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány és a TelenorStratégiai együttműködési megállapodást írt alá kedden a kormány és a norvég Telenor-cégcsoport, ezzel egyidejűleg a telekommunikációs társaság megnyitotta magyarországi szolgáltató központját.2013-11-05 17:29:00 0
Az e-Egészségügy új projektjével nő az ellátás színvonalaAz e-Egészségügy új projektjének, a Nemzeti egészségügyi informatikai rendszernek a megvalósításával nő majd az ellátás színvonala, az emberek pedig egészségesebbekké és egészségtudatosabbakká válhatnak - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.2013-11-05 17:26:00 0
A magyarokkal lehet jó üzletet kötni2010 után beléptünk a stratégiai partnerség időszakába, amikor a magyar gazdaság számára meghatározó területeken működő cégek keresik az együttműködést a mindenkori magyar állammal – hangsúlyozta Orbán Viktor a Telenor Magyarország Zrt-vel kötött stratégiai megállapodás aláírása előtt.2013-11-05 17:21:00 1
Budapest 2020-ra a régió startup fővárosa lehetA BudapestHUB munkacsoport azt a célt tűzte ki, hogy Budapest legyen az évtized végére a régió startup fővárosa; az államnak ebben katalizátor szerepe van, feladata az, hogy elhárítsa az akadályokat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára kedden.2013-11-05 16:05:00 0
Átadták az újpesti uszodátÚj uszodát adtak át a főváros IV. kerületében kedden. Az egymilliárd forintos beruházást a kerületi önkormányzat finanszírozta.2013-11-05 16:02:00 0
KIM: újabb lépések az ügyfélbarát közigazgatásértKedden nyújtotta be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a parlamentnek azt a törvénymódosító csomagot, amely számos ponton tovább egyszerűsíti az ügyfelek mindennapi ügyintézését a kormányhivatalok működésének tapasztalatai alapján, valamint segíti a bűncselekmények áldozatait is avval, hogy az okmányok pótlásának költségeit a jövőben az állam átvállalja - tájékoztatta portálunkat a tárca.2013-11-05 15:50:00 0
Lehallgatási-botrány: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a FideszAz NSA titkos adatgyűjtési ügyének a tisztázására a Fidesz-frakció a lehallgatási botránnyal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi – jelentette be Kocsis Máté keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján.2013-11-05 15:14:00 1
"Az államnak ebben katalizátor szerepe van"A BudapestHUB munkacsoport azt a célt tűzte ki, hogy Budapest legyen az évtized végére a régió startup fővárosa; az államnak ebben katalizátor szerepe van, feladata az, hogy elhárítsa az akadályokat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára kedden.2013-11-05 15:11:00 0
A bizottság jelentése megerősíti, hogy jó úton járunkAz Európai Bizottság legfrissebb gazdasági és pénzügyi előrejelzése feketén-fehéren azt igazolja, hogy Magyarország jobban teljesít – hangsúlyozta Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szólva azt mondta: a döntésnek köszönhetően erősödnek a fogyyasztói jogok hazánkban.2013-11-05 15:18:00 1
Martonyi: Jól haladtak előre a dolgokNagyon jól haladtak előre a dolgok francia-magyar kapcsolatok minden területén az elmúlt egy év alatt, beleértve a kulturális, a gazdasági és politikai kérdéseket is - mondta az MTI-nek Párizsban kedden Martonyi János külügyminiszter, akit hivatalában fogadott francia kollegája, Laurent Fabius.2013-11-05 15:05:00 0
Rétvári: Gyorsabbá válnak az eljárásokGyorsabbá válnak az eljárások és szigorodik a végrehajtás a büntető jogszabályok módosításával - mondta Rétvári Bence keddi budapesti sajtótájékoztatóján.2013-11-05 15:01:00 0
Németh Lászlóné: Eddig 58 milliárd forintot hozott az új rendszerSikeresnek tartja a július elsején bevezetett új elektronikus útdíjrendszert (e-útdíj) a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné egy keddi siófoki szakmai rendezvényen elmondta, hogy eddig 58 milliárd forint többletbevétele származott ebből az államnak.2013-11-05 14:53:00 0
Növelnék a magyar vállalkozások részvételi arányát a közbeszerzésekbenA közbeszerzésekben a magyar vállalkozások részvételének növelését nevezték a legfontosabb célnak a témában tartott keddi debreceni szakmai konferencia résztvevői.2013-11-05 14:50:00 0
A Fidesz kiáll a nemzeti érdekekértA Fidesz kitart amellett, hogy a külpolitikában következetesen kiáll a nemzeti  érdekekért, szemben Bajnai Gordonnal, akinek külkapcsolati bizonyítványában kétségkívül stréberségből jeles áll a globális pénzügyi köröknek, az  IMF-eknek és az uniós bürokratáknak való engedelmességben - írja keddi közleményében Balla Mihály, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke.2013-11-05 14:22:00 0
A kormány elfogadta a középtávú logisztikai stratégiátA napokban elkészült és a kormány által elfogadott középtávú logisztikai stratégia célja, hogy Magyarország a régió logisztikai szolgáltató központjává váljon - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára  sajtótájékoztatón kedden Budapesten.2013-11-05 14:11:00 0
Az Európai Bizottság gazdasági előrejelzése szerint Magyarország jobban teljesítAz Európai Bizottság közzétett gazdasági előrejelzése szerint szinte az összes gazdasági mutatóban további javulás várható Magyarországon a következő években: csökken a munkanélküliség és az államadósság, gyorsul a gazdasági növekedés, a költségvetési hiány pedig 3% alatt marad. Ez egyértelmű üzenet Európából: Magyarország ma jobban teljesít, mint korábban. Ez Magyarország és a magyar polgárok sikere - szögezte le közleményében a Magyar Néppárti Képviselőcsoport.2013-11-05 14:01:00 0
Egyértelmű üzenet: az Európai Bizottság gazdasági előrejelzése szerint Magyarország jobban teljesítAz Európai Bizottság közzétett gazdasági előrejelzése szerint szinte az összes gazdasági mutatóban további javulás várható Magyarországon a következő években: csökken a munkanélküliség és az államadósság, gyorsul a gazdasági növekedés, a költségvetési hiány pedig 3% alatt marad. Ez egyértelmű üzenet Európából: Magyarország ma jobban teljesít, mint korábban. Ez Magyarország és a magyar polgárok sikere - szögezte le közleményében a Magyar Néppárti Képviselőcsoport.2013-11-05 13:57:00 0
Novemberben kerül plenáris napirendre az "Erasmus +" és a "Kreatív Európa"Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága ma reggel nagy többséggel elfogadta az "Erasmus +" és a "Kreatív Európa" programokat. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő a szavazást követően elmondta: ha a képviselők nem kívánnak változtatni a szövegen, a novemberi plenáris ülés végre pontot tehet a több mint egy éves jogalkotási folyamat végére.2013-11-05 13:52:00 0
Szorosabb együttműködés az orosz régiókkalA magyar kormány szoros gazdasági együttműködésre törekszik Oroszország régióival, köztük a Tatár Köztársasággal - erről beszélt Szijjártó Péter, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos kedden a Parlamentben, ahol fogadta Ravil Muratovot, az Oroszországban lévő Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.2013-11-05 13:34:00 0
Pokorni: Csak az életvitelszerűen a körzetben lakó gyermeket legyen köteles felvenni az óvodaA köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a fideszes Pokorni Zoltán azért, hogy az óvodák csak az életvitelszerűen a körzetükben lakó gyermekeket legyenek köteles felvenni.2013-11-05 13:32:00 0
Letették a pécsi biogázüzem alapkövétLetették annak a kétmilliárdos beruházás keretében megépülő biogázüzemnek az alapkövét Pécs mellett, amellyel a baranyai megyeszékhely szennyvíztelepén keletkező szennyvíziszap energetikai hasznosítása valósul meg.2013-11-05 13:30:00 0
Magyarországon nőttek a legjobban a minimálbérekMagyarországon nőttek a legjobban a bruttó minimálbérek 2010 és 2013 között a Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) 34 tagországa közül, évente átlagosan 9,89 százalékkal - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.2013-11-05 12:56:00 0
Roma információs központ nyílt BrüsszelbenJáróka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő közreműködésével nyitotta meg a Roma Méltóság Központját a Yahad in Unum kutatószervezet Brüsszelben. A megnyitó ünnepségen elmondott beszédében a képviselő az emlékezés és a történelmi tanulságok levonásának szükségességéről beszélt, valamint méltatta a szervezet munkáját a romák ellen elkövetett népirtás kutatásában és megismertetésében.2013-11-05 11:20:00 0
Rogán: Ez a megoldás segítséget nyújthatKülönösen nagy jelentősége van annak, hogy beléphetnek az árfolyamgátba azok a 90 napon túli tartozással rendelkezők, akik az elmúlt hónapokban már nem tudták fizetni a hiteleiket, és akik előtt eddig a rögzített árfolyamon való törlesztés nem volt megnyitva - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.2013-11-05 11:19:00 1
Összhangban a büdzsé keretszámaivalHarminc törvényt érint a jövő évi központi költségvetést megalapozó törvények módosítására vonatkozó törvényjavaslat, amelynek tartalma összhangban áll a 2014-es büdzsé keretszámaival és előirányzataival - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának keddi expozéjában.2013-11-05 10:12:00 0
A keleti nyitás újabb eredményeit ismertette SzijjártóA keleti nyitás stratégia újabb eredményeit ismertette napirend előtti felszólalásában Szijjártó Péter.2013-11-05 10:07:00 0
Szabadságvesztés jár hamis, becsületsértő felvételekértA parlament keddi döntése alapján szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít. A büntető törvénykönyv szigorítását a bajai videoüggyel indokolták a kormánypártok.2013-11-05 10:03:00 0
Kiszélesítették az árfolyamgátat, meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumotAz árfolyamgát kiszélesítéséről és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról döntött az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára.2013-11-05 10:02:00 0
Mérgükben hídra másznak2013-11-05 09:53:00 0
Lejárt lemezek2013-11-05 09:15:00 0
Sarkosan fogalmazva2013-11-05 09:11:00 0
A baloldal bajaLehet hasztalan számolgatni, elemezni, lehet közös listát vizionálni. Lehet az ellenzéki összefogás kérdését a közös egyéni jelöltek meglétére redukálni. És így tovább „ad infinitum” a számok világában csámcsogni – de nem érdemes! Ugyanis nem ez a baloldal legnagyobb baja. Sokkal mélyebb a válság és sokkal több hiányzik az esély megteremtéséhez.2013-11-05 09:07:00 0
Kiterjesztheti az árfolyamgátat az OrszággyűlésAz Országgyűlés mai ülésén kivételes sürgős eljárás után mindenkinek lehetővé teszi a belépést az árfolyamgátba, és április 30-ig kiterjeszti a végrehajtási moratóriumot, továbbá elfogadhatja azt a kormánypárti javaslatot, amely szabadságvesztéssel teszi büntethetővé a becsületsértő felvételek készítőit.2013-11-05 08:49:00 0
A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot állít fel a kormányA nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot hoz létre a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter - olvasható a hétfőn megjelent Hivatalos Értesítőben.2013-11-05 08:44:00 0
Jóváhagyta a kormány a debreceni 2-es villamos többletköltségétA debreceni 2-es villamos pályaépítésének összköltsége 3,67 milliárd forinttal emelkedhet - az ezt jóváhagyó kormányhatározat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.2013-11-05 08:42:00 0
Társadalmi egyeztetésen a zöldség-gyümölcs ágazati stratégiaA Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) elkészítette a zöldség-gyümölcs ágazati stratégiát, a tervezet a kormany.hu oldalon december 4-ig véleményezhető - közölte a szaktárca az MTI-vel.2013-11-05 08:41:00 0
Stratégiai megállapodást köt a kormány és a TelenorÚjabb három magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány: a Telenorral, a DELPHI cégcsoporttal és a Schneider Electric cégcsoporttal.2013-11-05 08:36:00 0
Rogán: Legalább egy megoldást biztosítani kellA Fidesz frakcióvezetője szerint legalább egy megoldást mindenkinek biztosítani kell a devizahitelével kapcsolatos problémájára, ezért mindenki számára lehetővé teszik a belépést az árfolyamgátba, és április 30-ig kiterjesztik a végrehajtási moratóriumot.2013-11-05 08:28:00 0
Varga: A kormány támogatja a Fidesz-frakció javaslatátA kormány támogatja a fideszes javaslatot az árfolyamgát kiszélesítésére, a nemzetgazdasági tárcánál azonban nem áll le a munka, folytatják az egyeztetéseket.2013-11-04 18:50:00 0
Holokauszt-emlékhelyek iskolai látogatását is támogathatja a kormányA parlament hétfőn határozatban kérte fel a kormányt, hogy biztosítson részleges költségtérítést azoknak a köznevelési intézményeknek, amelyek magyarországi holokauszt-emlékhelyek látogatását szervezik meg diákjaiknak.2013-11-04 18:48:00 0
Navracsics: A nemzet kiválóan vizsgázott bátorságból1956. november 4-én és az azt követő bő egy hónapban a nemzet kiválóan vizsgázott bátorságból - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn Veszprémben.2013-11-04 18:47:00 0
Döntés a kaszinó-koncessziók kiadásának változtatásárólA nemzetgazdasági miniszter kiemelt díj ellenében pályázati eljárás nélkül is koncessziós szerződést köthet legfeljebb öt játékkaszinó üzemeltetésére a megbízhatónak minősített szerencsejáték-szervezőkkel.2013-11-04 18:14:00 0
Fogyasztóvédelmi referenst kell alkalmazniuk a nagyvállalatoknak, üzletláncoknakAz Országgyűlés hétfői döntése értelmében fogyasztóvédelmi referenset kell alkalmazniuk a nagy vállalkozásoknak, üzletláncoknak. A parlament fogyasztóvédelmi rezsipontok létrehozásáról is határozott, ahol a közműszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyekben kaphat tanácsokat a lakosság.2013-11-04 18:08:00 0
Erősödő állami kontroll a kaszinóüzemeltetésbenTovább nő az állami kontroll a kaszinók üzemeltetésében. Az Országgyűlés ma dönt a kaszinó-koncessziók kiadásának változtatásáról - tájékoztat hétfői közleményében Puskás Imre, az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke.2013-11-04 17:57:00 0
Támogatta a pénzügyi rezsicsökkentés módosításait a gazdasági bizottságTámogatta az Országgyűlés gazdasági bizottsága a pénzügyi rezsicsökkentést módosító törvényjavaslathoz beadott költségvetési bizottsági módosító indítványt, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2012. évi tevékenységéről szóló beszámoló általános vitáját is hétfői ülésén, Budapesten.2013-11-04 17:29:00 0
Több mint 1700 önkormányzat kap tűzifa-támogatástÖsszesen 1760 önkormányzat kap mintegy kétmilliárd forint értékben tűzifa-támogatást Pintér Sándor belügyminiszter rendelete szerint, amelyet hétfőn tettek közzé a kormányzati portálon.2013-11-04 16:10:00 0
A magyarok többsége mérsékelt politikai erőkre szavazottMindig rá kell mutatni arra a tényre, hogy a magyarok többsége sem most, sem a korábbi választásokon nem szavazott radikális pártra – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn az azonnali kérdések órájában az Országgyűlésben.2013-11-04 16:02:00 1
Hamarosan befejeződik a kárpátaljai keleti partnerségi fejlesztési programNemsokára befejeződik Kárpátalján a keleti partnerségi fejlesztési program, amelyhez Magyarország és Ukrajna egyaránt egymillió dollárral járult hozzá - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.2013-11-04 15:41:00 0
Nyissuk meg a védelem lehetőségét mindenki számára!A Fidesz-frakció egyetért a kormány azon indítványával, hogy a Magyar Bankszövetség hozza nyilvánosságra javaslatát, indítson konzultációt, és ismerjük meg az érintettek, a devizahitelesek véleményét – jelentette ki Rogán Antal napirend előtti felszólalásában.2013-11-04 14:36:00 1
Henri Malosse-szal tárgyalt Varga MihályElismerését fejezte ki Magyarország foglalkoztatásban elért eredményeiért Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke a Varga Mihállyal folytatott hétfői tárgyaláson. Magyarországon ugyanis több mint húsz éve nem mértek ilyen magas foglalkoztatottságot - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).2013-11-04 14:32:00 0
Potápi: Továbbra is támogatjuk ezt az ügyetAz Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága (NÖB) elítéli az Európai Parlament petíciós bizottságának döntését, amellyel levette napirendjéről a felvidéki magyarokat ért jogsértésekről szóló beadványt - mondta Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke közölte: keresetlevéllel fordul az Európai Bírósághoz, hogy semmisítse meg az Európai Parlament döntését.2013-11-04 14:30:00 0
Balog: Még több képzési programra van szükségAz emberi erőforrások minisztere szerint a jelenleginél is több képzési programra lenne szükség ahhoz, hogy a szociálisan leszakadt társadalmi rétegeket be tudják vonni a munka világába.2013-11-04 14:05:00 0
Wittner Mária és Brusznyai József kapta a Mindszenty-emlékérmetWittner Mária 1956-os halálra ítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője és Brusznyai József nyugalmazott esperes kapta idén a Mindszenty-emlékérmet, amelyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke adott át hétfőn a Parlamentben.2013-11-04 14:01:00 0
"Nem maradhat olyan, aki nem kap segítséget"Az a törvény, amit most leteszünk az asztalra, azt jelenti, hogy minden devizahiteles fizetési problémával küszködő, valamilyen megoldási formát választhat. Most már a működő megoldási formákból senki nem lesz kizárva - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hétfői sajtótájékoztatóján.2013-11-04 13:39:00 1
Új befektetőket vonz Kecskemét északi elkerülőjének megépítéseTovább növeli a térség vonzerejét Kecskemét északi elkerülő útjának megépítése - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a beruházás hétfői alapkőletételén, a Bács-Kiskun megyei város határában.2013-11-04 13:32:00 0
A kormány átvállalja az önkormányzatok hátramaradt adósságát isA kormány február 28-ig minden magyar település hátramaradt adósságát átvállalja, összesen mintegy 420 milliárd forint értékben - jelentette be hétfőn a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.2013-11-04 13:31:00 0
Belvízelvezető hálózat épül Szolnok megye hat településénA belvíz elleni védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet a vidékfejlesztési miniszter hétfőn Kunhegyesen, egy hat települést érintő közel 2,5 milliárd forint értékű bel- és csapadékvíz-elvezetésre hivatott fejlesztés projektnyitó rendezvényén.2013-11-04 13:26:00 0