| Sikere volt, ezért ismét lesz telefórum Kaposváron | Három hónappal az első, sikeres telefonos fórum után december 2-án ismét összekapcsol több ezer kaposvári vonalat Szita Károly polgármester, hogy a várost érintő és az ott élőket foglalkoztató témákról megoszthassák véleményüket egymással - közölte az MTI-vel kedden a városháza sajtóreferense. | 2009-12-01 12:13:00 | 0 |
| El fognak bukni a költségvetés jelenlegi számai | Minden idők legveszélyesebb költségvetését fogadta el az Országgyűlés, mind szakmai, és mind a jövő szempontjából - mondta keddi sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. | 2009-12-01 12:08:00 | 1 |
| A Fidesz is támogatja az előterjesztést | Bevezeti az úgynevezett "leplezett figyelés" lehetőségét az a törvényjavaslat, amelynek tárgyalását kedden kezdte meg az Országgyűlés. | 2009-12-01 12:02:00 | 0 |
| Felmelegedés Afrikában és Indiában | Afrikában az általános felmelegedés mára a legszegényebbek sorsát tovább nehezítő valósággá vált: aszályok és árvizek követik egymást, terjednek a betegségek, ember és állat egyaránt tanácstalan. Gyors ütemben sivatagosodik el India. | 2009-12-01 12:02:00 | 0 |
| Aki törvénytelenül jutott földhöz, számíthat elszámoltatásra | A Magosz már az MNV első földértékesítései után tiltakozott az ellen, hogy az állami vagyont kezelő társaság a hatályos jogszabályok figyelmen kívül hagyásával adja el a magyar termőföldet - olvasható Budai Gyula közleményében. | 2009-12-01 11:54:00 | 0 |
| Akik törvénytelenül jutottak földhöz, számíthatnak az elszámoltatásra | | 2009-12-01 11:51:00 | 0 |
| Felháborító eljárás | Szijjártó Péter hétfő reggel a Duna Televízió vendége volt. A riporteri kérdésekre korrekten, legjobb tudása szerint válaszolt. A beszélgetés után távozott. Senkivel semmilyen módon nem értékelte a tévészereplést, semmit nem kifogásolt - írja közleményében Havasi Bertalan sajtófőnök. | 2009-12-01 11:30:00 | 0 |
| Szijjártó Péter szereplése a Duna Tv-ben - a Fidesz közleménye | | 2009-12-01 11:27:00 | 0 |
| Költségvetés... | | 2009-12-01 11:17:00 | 0 |
| Az antalli zászló szocialista kezekben lobog | Az MSZP-kormány ötvenmillióból emlékezne Antallra.
A néhai Antall Józsefet többnyire csak mocskoló szocialisták most élére állnának az antalli örökségnek. | 2009-12-01 11:17:00 | 0 |
| Az önazonosság dilemmái | | 2009-12-01 11:15:00 | 0 |
| Ha Benedeket elítélik, megrendülhet a nagy kaszinóügylet | | 2009-12-01 11:04:00 | 0 |
| Egy elfelejtett nemzedék esélyei | A Gyurcsány-Bajnai-korszak politikája nemcsak rövid, de hosszú távon is komoly veszélyt jelent az országnak - emelte ki napirend előtti felszólalásában Ágh Péter. | 2009-12-01 11:02:00 | 1 |
| Kirúgták, mert rosszat kérdezett Mesterházytól? | | 2009-12-01 10:32:00 | 0 |
| Szigetvári lesz az MSZP kampányvezére | | 2009-12-01 10:12:00 | 0 |
| Kezdődhet a 471-es főút helyreállítása | Simon Miklós napirend utáni felszólalásában örömének adott hangot, amiért a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium ígéretet adott a 471-es Debrecent, Mátészalkával összekötő főút felújítására. | 2009-12-01 09:26:00 | 0 |
| A kisemberek ellen szól a kgfb-törvény módosítása | A "kisemberek ellen szól" a gyorsított kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kárrendezéseinek szigorítása - fogalmazott Püski András (Fidesz) a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosítások részletes vitájában. | 2009-12-01 09:15:00 | 0 |
| Elbukott a magyar uniós biztos-jelölt | Ismeretlen, szélsőbaloldali, befolyás nélküli. Ő lesz az új magyar EU-biztos. A magyar jelölt Andor László állítólagos pártonkívülisége végül nem segített semmit: valamennyi közép-európai jelölt fontosabb posztokat tudott elhappolni. | 2009-12-01 09:09:00 | 0 |
| A magyar közigazgatás a legpazarlóbb a térségben | Legalább 4-5 év szükséges ahhoz, hogy Magyarország ledolgozza a hátrányát a térségbeli országokkal szemben, és visszaszerezze vezető pozícióját - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Palócz Éva szerint továbbra is a magyar központi közigazgatás a legpazarlóbb a térségben. | 2009-12-01 08:57:00 | 0 |
| Déjà vu | Tegnap négy évet visszazökkent az idő. Ugyanazt a költségvetési retrodramaturgiát láthattuk a parlamentben, mint 2006-ban: a büdzsé stabilitást hoz, felelősségteljes, növeli a versenyképességet, megalapozza a gyarapodást, védelmet nyújt az egész országnak, pénzügyi szempontból éllovassá tesz, Közép-Európa vezető gazdasága leszünk, és "jó szívvel" elfogadható. A szereplők stáblistája is alig változott, mint ahogy a fő üzenetek sem. | 2009-12-01 08:44:00 | 0 |
| Tiszta lapot! | Az Egyesült Államok elnöke még a látszatát is kerüli annak, hogy a válságot kirobbantó Wall Street-i pénzvilág környékéről tisztségviselőket kérjen fel a kormányába. A "Wall Street-i fiúk" tehát masszívan kimaradnak az új elnöki stábból, ellentétben a magyarral, ahol még mindig sikk az állam kárára végbevitt "vállalkozói" múlt, sőt egy hajdú-bétes üzleti előélet akár még a miniszterelnökségig is elrepíthet. Vagyis a magyar gazdaságpolitika alapfilozófiája, irányítói és azok ars poeticája mit sem változott. Magyarországon azt a neoliberális gazdaságpolitikát alkalmazzák, toldozgatják-foldozgatják, "válságkezelik", amelytől már szinte minden kormány szabadulni igyekszik a világban. | 2009-12-01 08:41:00 | 0 |
| Korszakhatár az unióban | A "történelmi" jelző használatát gyakran túlzásba viszik. 2009. december 1-je mégis úgy kerül majd be az Európai Unió történetébe, mint a lisszaboni szerződés hatályba lépésének napja, amely csaknem egy évtizedig tartó belső vitáknak vetett véget. A szerződés révén erősödik a demokrácia az Európai Unióban, és jelentősen bővülnek az Európai Parlament hatáskörei. A parlament jogalkotói és költségvetési hatáskörei csaknem megkétszereződnek. A kibővült hatáskörök egyik kulcsfontosságú területe a közös agrárpolitika. Az európai parlamenti képviselők először döntenek majd együtt a nemzeti kormányok minisztereivel mind az agrárjog, mind az agrárkiadások vonatkozásában - ez utóbbi az EU költségvetésének mintegy negyven százalékát teszi ki. Ugyanez vonatkozik a halászati politikára is. | 2009-12-01 08:35:00 | 0 |
| Költségvetés tűzön-vízen át | Milyen lesz a jövő évi költségvetés? Választási, netán megszorító jellegű? Hát ilyen is, meg olyan is. Ami biztos: 2010-ben országgyűlési választások lesznek, a jelek szerint a Fidesz alakíthat majd kormányt - s a legnagyobb ellenzéki párt azt ígéri, visszavonja a büdzsét. Optimista becslések szerint a tegnap elfogadott költségvetés májusig-júniusig kitart... | 2009-12-01 07:30:00 | 0 |
| Meghosszabbítja az EU a banki adatok tanulmányozását | Kilenc hónappal meghosszabbítja az Európai Unió azt a rendszert, amely a terrorizmus elleni fellépés jegyében lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy európai állampolgárok bankadataihoz jusson hozzá. | 2009-11-30 23:22:00 | 0 |
| Miért nincs koherens vízgazdálkodási koncepció? | Az egyre súlyosabbá váló vízgazdálkodási helyzet drámai következményei az idei aszálykor is megmutatkoztak - emelte ki interpellációjában Balogh József. | 2009-11-30 18:45:00 | 1 |
| Saját kerületük ellen szavaztak a csepeli MSZP-sek | Németh Szilárd, Csepel fideszes országgyűlési képviselője tizenöt, a kerületet érintő költségvetési módosító indítványt tett le a Parlament asztalára. Avarkeszi Dezső és Podolák György, az MSZP képviselői azonban ezek közül egyetlen egyet sem támogattak. | 2009-11-30 18:02:00 | 0 |
| Miért jelent előnyt az MSZP tagsági könyv? | "Miért jelent előnyt az MSZMP vagy az MSZP tagsági könyv a nemzeti kulturális intézmények vezetői megbízásánál?" - tette fel a kérdést Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez intézett interpellációjában Halász János. | 2009-11-30 17:39:00 | 1 |
| Bécs csökkentené szén-dioxid-kibocsátását | Az 1990-es adatokhoz képest 21 százalékkal szeretné csökkenteni Bécs az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás mértékét 2020-ig - ennek elfogadása a keddi, bécsi környezetvédelmi konferencia egyik legfontosabb célkitűzése. | 2009-11-30 17:31:00 | 0 |
| Vízummentességet kapott Szerbia, Macedónia és Montenegró | Az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsa hétfőn elfogadta annak a rendeletnek a módosítását, amely lehetővé teszi, hogy Szerbia, Macedónia és Montenegró állampolgárai december 19-től vízummentesen léphessenek be az Európai Unió területére - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. | 2009-11-30 17:26:00 | 0 |
| Nyilvános az óvodák, iskolák, kapitányságok elérhetősége | Az óvodák, iskolák, szociális intézmények és rendőrkapitányságok címe, elérhetősége nyilvános, mindenki számára megismerhető, például a telefonkönyvből - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke hétfőn az MTI érdeklődésére arra reagálva, hogy az MSZP azt firtatta: hogyan küldött személyes kampányleveleket a Fidesz. | 2009-11-30 17:23:00 | 0 |
| Rendkívüli parlamenti bizottsági tárgyalás a bundabotrányról | | 2009-11-30 17:19:00 | 0 |
| A Fidesz nem szavazza meg a költségvetést | Nemmel szavaz a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja a 2010-es költségvetésre hétfőn az Országgyűlésben - közölte Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón, a Parlamentben. | 2009-11-30 16:48:00 | 0 |
| Mély kutat ás az állami titkoknak az MSZP | | 2009-11-30 16:39:00 | 0 |
| Menekülnek a megbízható elvtársak | Pelczné Gáll Ildikó hétfői interpellációjában a gazdasági diplomácia kormánypárti "ejtőernyőseiről" beszélt, arról, hogy bizalmi embereket választ a gazdasági minisztérium szakdiplomatáknak. | 2009-11-30 16:22:00 | 1 |
| Jogalkotási hozzá nem értés | Pánczél Károly interpellációjában felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialisták most akarják a felsőoktatással való egyeztetés nélkül, sőt tiltakozása dacára törvénybe iktatni mindazt, amit eddig nem mertek. | 2009-11-30 16:19:00 | 1 |
| Visszatért az infláció az euróövezetben | Visszatért az infláció az euróövezetben novemberben: az Eurostat hétfőn közzétett első becslése szerint a fogyasztói árak 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Elemzők 0,4 százalékos növekedést vártak. | 2009-11-30 16:04:00 | 0 |
| A kormányzati lehetetlenségek országa | A zöldberuházási rendszer kiépítésének elmaradása miatt elveszített nemzetközi bizalomról és a széndioxid kvóták értékesítésének visszáságairól beszélt - napirendelőtti felszólalásában Bencsik János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. | 2009-11-30 16:03:00 | 1 |
| Felkészületlen a kormány | Mi alapján kerülnek kiválasztásra a magyar diplomaták az Európai Külügyi Szolgálatra? - érdeklődött interpellációjában Balla Mihály. | 2009-11-30 15:51:00 | 1 |
| Miért lopják meg a haldokló egészségügyet? | Amit a kormányzat az új influenzára vonatkozólag tájékoztatás terén, a szájon át szedhető szerek tartalékolása terén, valamint az oltóanyag beszerzése és kiszállítása terén tett, az egyenesen botrány - fogalmazott interpellációjában Pesti Imre. | 2009-11-30 15:22:00 | 1 |
| Hiteltelen költségvetés | Bajnai Gordon sokszor hivatkozott arra, hogy éllovasok vagyunk a térségben. Egy szempontból ez valóban igaz is: a munkanélküliség tekintetében elsők vagyunk. Navracsics Tibor reagálása Bajnai Gordon napirend előtti felszólalására. | 2009-11-30 14:58:00 | 1 |
| Ökoturizmus és természeti látványosság a tatai Öreg-tónál | A hetvenes években még olasz vadászok álltak lesben a leeresztett tómederben, s kényelmesen lövöldöztek az Öreg-tóra behúzó vadludakra. Manapság távcsöves fotómasinák állnak "lövésre" készen az ökoturizmusban jeleskedő rendezvényen, a Tatai Vadlúd Sokadalom hangulatos eseményén. Tíz- és tízezer vadlúd érkezik az ország legrégebbi mesterséges halastavához, a város szívébe ilyentájt. | 2009-11-30 14:22:00 | 0 |
| Karikatúra: Költségvetés, 2010 | | 2009-11-30 14:18:00 | 0 |
| A vallás és a fogyatékosság is legyen kérdés | Soltész Miklós arra szólította fel a szocialistákat, fogadják el a népszavazási törvényről szóló Fidesz-KDNP módosító indítványokat vallási, fogyatékos és kisebbségi ügyekben. | 2009-11-30 14:02:00 | 0 |
| Jobbnál jobb svájci plakátok | | 2009-11-30 14:00:00 | 0 |
| Merkel szerint nem szabad leírni Koppenhágát | A német kancellár szerint akik előre borítékolják az ENSZ decemberi klímakonferenciájának kudarcát, azok malmára hajtják a vizet, akik szándékosan hátráltatják a nemzetközi együttműködést. Hét eleji sajtótájékoztatóján Angela Merkel arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan: kizárólag a fejlett államok, különösen az Amerikai Egyesült Államok politikájának változásával kerülhetjük el, hogy 2050-ig két foknál nagyobb mértékben emelkedjen bolygónk átlaghőmérséklete. | 2009-11-30 13:44:00 | 0 |
| Kaposvár jövőre is az egyik legolcsóbb város lesz | Kaposvár jövőre is egyike lesz a legolcsóbb magyar városoknak - jelentette be a település fideszes polgármestere hétfői, kaposvári sajtótájékoztatóján, amelyen a 2010-es adókról és árakról beszélt. | 2009-11-30 13:34:00 | 0 |
| Nehéz helyzetbe hozza a kormány Zala megyét | Az elvonások miatt mintegy 1,5 milliárd forint működési hiányra számít a Zala Megyei Közgyűlés, a hiány egy részét a tartalékokból vagy a kibocsátott kötvényből kell majd fedezni - közölte Manninger Jenő (Fidesz), a közgyűlés elnöke hétfőn. | 2009-11-30 13:31:00 | 0 |
| Bemutatták az új Bizottság jelöltjeit | José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nyilvánosságra hozta az új Bizottság tagjelöltjeinek listáját pénteken (november 27.). Az új jelöltek mellett Barroso néhány korábbi biztosnak új portfóliót adna. Így a finn Olli Rehn, bővítésért felelős biztos a jövőben gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozhat. | 2009-11-30 13:29:00 | 0 |
| SZDSZ: Gulyás is távozik | | 2009-11-30 13:20:00 | 0 |
| Közös koppenhágai állásponton dolgoznak a közép-európaiak | A héten véglegesíti az Európai Unió nemzetközi klímatárgyalási stratégiájához szánt közös javaslatát az a nyolc közép- és kelet-európai tagállam, amely az első kiotói periódusból megmaradó károsanyag-kibocsátási egységek hosszú távú felhasználhatóságában érdekelt-értesült pénteken a BruxInfo. A javaslat várhatóan december 6-án kerül megvitatásra a koppenhágai klímacsúcson tartandó első uniós belső egyeztetés során. | 2009-11-30 12:21:00 | 0 |
| Izzó, forró, bevállalós kampányt ígér Mesterházy | | 2009-11-30 12:05:00 | 0 |
| Ki vállalja be? | | 2009-11-30 12:01:00 | 0 |
| Debrecen 2,5 milliárdos kötvénycsomagot szüntetett meg | A debreceni önkormányzat novemberben visszafizette a 2001 után kibocsátott, 2,5 milliárd forintos, Főnix Kötvény nevű csomagját - jelentette be Kósa Lajos polgármester hétfőn sajtótájékoztatón. | 2009-11-30 11:57:00 | 0 |
| Életbe lép kedden a Lisszaboni Szerződés | Életbe lép kedden, december 1-jén az Európai Unió Lisszaboni Szerződése, amely hivatalos indoklása szerint "biztosítani fogja a szükséges jogi keretet és eszközöket ahhoz, hogy a kibővített unió meg tudjon felelni a jövő kihívásainak, és válasszal szolgáljon a polgárok által megfogalmazott igényekre". | 2009-11-30 11:42:00 | 0 |
| Szavazat-maximalizálás borotvával | | 2009-11-30 11:34:00 | 0 |
| Advent és Betlehem a tatabányai Fő téren | Bencsik János polgármester az összefogás fontosságát hangsúlyozta a Fő téren megjelent, több mint ezer ember előtt. | 2009-11-30 11:14:00 | 0 |
| Kilakoltatások a maffia módszereivel | | 2009-11-30 11:00:00 | 0 |
| Webkamara | | 2009-11-30 10:58:00 | 0 |
| Hallgatag békebűnösök | Bán Károly újságíró nyílt levele Vince Mátyáshoz, az MTI elnökéhez. | 2009-11-30 10:58:00 | 0 |
| A rendbe nem tett gazdaság | Sokszor elhangzott már 1979 óta - korábban az állampárt, manapság az utód ikerpárt szólama -, hogy ők rendbe tették a gazdaságot. A szólamot a média fortissimo követi hónapokig, néha évekig. Történik mindez harminc éve anélkül, hogy valaki érdemben bemutatta volna, mit is kell érteni a gazdaság balról jött rendbetétele alatt. Ők ugyanis ezt nem magyarázzák, hanem eleddig úgy tapasztalták, hogy a közvélemény tőlük ezt a kijelentést készpénzként fogadja. | 2009-11-30 10:56:00 | 0 |
| Klímaváltozás: autó helyett bicikli | Egy friss brit felmérés eredményei szerint a helyi lakosok többsége hajlandó lenne kisebb-nagyobb mértékű változtatásra közlekedési szokásait illetően a környezet védelmének érdekében. | 2009-11-30 10:32:00 | 0 |
| Rendhagyó történelemóra Marosvásárhelyen | November 25-én, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitotta meg a Páneurópai Piknik és határáttörés eseményeit és történelmi következményeit bemutató tárlatot Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, egy rendhagyó történelemóra keretében. | 2009-11-30 10:21:00 | 0 |
| Idén 8-9 százalékkal csökken az EU gázfogyasztása | Az Európai Unió földgázfogyasztása az idén 8-9 százalékkal lesz kisebb a tavalyinál a gazdasági válság miatt - írta a lengyel Rzeczpospolita című lap hétfőn, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) fő közgazdászát, Fatih Birolt idézve. | 2009-11-30 09:29:00 | 0 |
| Kína-EU: A kínai valuta árfolyama és éghajlatváltozás | Kína a Nankingban tartott 12. Kína-EU csúcson hétfőn elhárította az újabb európai nyomást arra vonatkozóan, hogy hagyja erősödni valutáját, miközben megígérte, hogy mindent megtesz a közelgő koppenhágai klímakonferencia sikeréért. | 2009-11-30 08:59:00 | 0 |
| A pokol évtizede | Az amerikai Time magazin jellemezte így századunk első, hamarosan véget érő évtizedét. Hívhatjuk esetleg elveszett évtizednek, a szertefoszlott álmokénak vagy a végítéletének. Mindegy, miként nevezzük, csak adjunk hálát Istennek, hogy hamarosan vége lesz - kesereg az amerikai hetilap. | 2009-11-30 08:14:00 | 0 |
| Tejüvegzsebesek | Magyarország alig tesz valamit a korrupció mérséklésére - állapította meg legutóbbi jelentésében a Trancparency International. Ennél sokkal súlyosabb a helyzet. Az Országgyűlés baloldali többsége a közelmúltban szép csendben módosította a cégnyilvánosságról szóló törvényt annak érdekében, hogy megnehezítsék a nyilvánosság kontrollját a gazdasági társaságok működése felett. A törvénymódosítás célja úgymond a "természetes személyek védelme" volt. A jövő év januárjától a hivatalos cégjegyzékből már nem lehet megtudni az ügyvezetők, a felügyelőbizottsági tagok, az igazgatósági tagok lakcímét. Magyarán: a cégjegyzék alkalmatlanná válik arra, hogy a társaságok tisztségviselőit, természetes személyiségű tulajdonosait bárki azonosítani tudja. | 2009-11-30 01:01:00 | 0 |
| Barrosóval tárgyalt a kínai kormányfő | Kína és az Európai Unió kapcsolatainak elmélyítését szorgalmazta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök vasárnap Nankingban (Nanjing), ahol megbeszélést tartott José Manuel Durao Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével. | 2009-11-29 23:26:00 | 0 |
| Hunvald: Mindenben ártatlan vagyok! | | 2009-11-29 23:21:00 | 0 |
| Kis lépés az MSZP-nek, óriási visszalépés az országnak | | 2009-11-29 23:21:00 | 0 |
| Kétharmados Fidesz győzelem | Horváth János, a Fidesz-KDNP közös jelöltje nyerte meg a főváros XVI. kerületében tartott időközi helyi önkormányzati képviselő-választást vasárnap - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. | 2009-11-29 23:11:00 | 0 |
| Az MSZP-nek ezúttal is csak a harmadik hely jutott | | 2009-11-29 22:59:00 | 0 |
| Barroso: az ígéretek nem elegendőek a klímaváltozás ellen | A világ országainak eddigi vállalásai az üvegházhatást okozó gázok csökkentésére nem elegendők a klímaváltozás elleni hatékony küzdelemhez - ezt jelentette ki Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasárnap. | 2009-11-29 16:58:00 | 0 |
| Hornnak nem tetszik a költségvetés és visszavonul | | 2009-11-29 16:06:00 | 0 |
| Az EU megvédi Görögországot | Görögország soha nem lesz fizetésképtelen államadóssága után, mert mögötte áll az Európai Unió támogatása, ezt mondta az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Joaquín Almunia vasárnap. | 2009-11-29 15:38:00 | 0 |
| Szili Katalin hitelességéről | Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője foglalta össze pártja véleményét Szili Katalin hitelességéről. | 2009-11-29 14:07:00 | 0 |
| Így kormányoztok ti | Így kormányoztok ti címmel reagált Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivője, Szabó Zoltán hasonló című sajtótájékoztatójára. | 2009-11-29 13:46:00 | 0 |
| Így kormányoztok ti - a Fidesz reagálása Szabó Zoltán hasonló című sajtótájékoztatójára | | 2009-11-29 13:30:00 | 0 |
| Szili Katalin a hitelességről - a Fidesz véleménye | | 2009-11-29 13:21:00 | 0 |
| Kétszáz ember élén indul a baloldal újjáépítésére Szili | | 2009-11-29 12:55:00 | 0 |
| Százmillió forintos kár érhette a XI. kerületet | Az újbudai Fidesz szerint százmillió forintos kár érhette a XI. kerületet egy ingatlanügy miatt. Schneller Domonkos, az önkormányzat jogi bizottságának elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, az önkormányzat mellett a földhivatal is hibát követhetett el, ezért vizsgálatot követel és bírósághoz kíván fordulni. | 2009-11-29 12:07:00 | 0 |
| Rossz állapotban van a közkultúra | Rossz állapotban van ma Magyarországon a közösségi és közkultúra - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke szombaton. | 2009-11-29 11:55:00 | 0 |
| Szocialista ejtőernyősök | A szocialisták olyan személyi kinevezésekről döntenek, amelyekkel hosszú időre bebetonozzák magukat - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján. | 2009-11-29 11:26:00 | 1 |
| Mi nem tehetünk üres ígéreteket | Hiba lenne azt hinni, hogy a választásokat már megnyertük; a kampány igazi küzdelme, a sárdobálás még csak most kezdődik, és mi nem hazudhatunk, nem tehetünk üres ígéreteket - jelentette ki szombaton a párt regionális értekezletén a Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ) elnöke. | 2009-11-28 15:22:00 | 0 |
| Mesterházy jelölésével folytatódik a Gyurcsány-korszak | "Tovább folytatódik, újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak. Mesterházy Attila egyet jelent a múlttal, egyet jelent a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal, a megszorításokkal" - közölte a Fidesz szombaton, miután az MSZP választmánya Mesterházyt miniszterelnök-jelöltnek javasolta a kongresszus számára. | 2009-11-28 13:28:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Mesterházy jelölésére | | 2009-11-28 13:06:00 | 0 |
| Új esély Európának - Új lehetőségek Magyarországnak | A lisszaboni szerződés december 1-jei hatálybalépésével pont kerülhet az Európai Unió évek óta húzódó intézményi válságára, amely jelentősen hátráltatta a közösség fejlődését - mondta Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke szombaton Budapesten. | 2009-11-28 12:36:00 | 0 |
| Szereptévesztés: Szilvásy az ügyészséget vallatja | | 2009-11-28 12:13:00 | 0 |
| Bajnai: Éllovasok lettünk, hozzászoktunk a válsághoz | | 2009-11-28 12:09:00 | 0 |
| Becsey: Feleslegesek a munkavállalást korlátozó szabályok | Szabaddá lehetne tenni az unión belüli munkaerő áramlást, derült ki a Nyitott-határok - szabad munkavállalás címmel pénteken, Piliscsabán megtartott konferencián. | 2009-11-28 12:02:00 | 0 |
| "Pécs fölé nem épülhet katonai radar" | "Pécs fölé nem épülhet katonai radar" - reagált a Fővárosi Bíróság Tubes-perben hozott pénteki jogerős döntésére Páva Zsolt, aki mellett pénteken a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) is közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a határozat felülvizsgálatát fogja kérni a Legfelsőbb Bíróságtól (LB). | 2009-11-28 12:00:00 | 0 |
| Ismert közgazdászok az Országgyűlésnek | Ismert közgazdászok szombaton nyílt levélben szólította fel a parlamenti képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetés jelenlegi tervezetét, "ne sodorják újabb veszélybe az országot". | 2009-11-28 11:19:00 | 0 |
| Megnyesnék a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatását | A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2010-ben mintegy 1,6 milliárd forinttal kevesebb támogatásra számíthat a központi költségvetésből a büdzsé elfogadása esetén az illetékbevételek feleződése és majdani csökkenése, valamint a több mint 800 millió forintos normatíva elvonása miatt - mondta Bányai Gábor (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke pénteken Kecskeméten. | 2009-11-27 17:14:00 | 0 |
| A csongrádi MSZP-s polgármester elutasítja a fejlesztéseket | Vincze László a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként nyílt levelet írt Bedő Tamásnak,
Csongrád MSZP-s polgármesterének. | 2009-11-27 16:08:00 | 0 |
| Fehér port tartalmazó borítékot kapott a polgármester | Fehér port tartalmazó borítékot kapott pénteki postájával Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere - olvasható a Fidesz Sajtóosztályának közleményében. | 2009-11-27 16:05:00 | 0 |
| Halálos fenyegetést kapott a fideszes polgármester | | 2009-11-27 15:57:00 | 0 |
| EU-biztosi poszt - Navracsics Tibor közleménye | | 2009-11-27 15:49:00 | 0 |
| December 19-től vízum nélkül jöhetnek a vajdasági magyarok | Vízum nélkül utazhatnak az Európai Unióba december 19-től Szerbia, Macedónia és Montenegró állampolgárai - erről fognak határozni hétfőn az EU belügyminiszterei uniós diplomaták közlése szerint. | 2009-11-27 14:47:00 | 0 |
| A kormány jelöltje könnyűnek találtatott | Magyarország az Európai Bizottsági posztok elosztásának vesztese lett - szögezi le közleményében Navracsics Tibor. | 2009-11-27 14:43:00 | 0 |
| Utolsó segélykiáltás Sopron részéről | A soproni önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója arra kéri Kránitz László soproni listás MSZP-s országgyűlési képviselőt, hogy ne szavazza meg hétfőn a parlamentben a soproni embereket és intézményeket sanyargató költségvetést. Ne árulja el a soproniakat! - fogalmazott mai sajtótájékoztatóján Rádonyi László, a soproni önkormányzat képviselőtestülete Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. | 2009-11-27 14:39:00 | 0 |
| Bűvésztrükk a vakcinával | | 2009-11-27 14:23:00 | 0 |
| Molnár és Horváth ne szavazza meg a költségvetést! | Ha elfogadják a költségvetést, akkor az komoly károkat okoz az önkormányzati rendszer számára - figyelmeztet a II. Kerületi Önkormányzat. | 2009-11-27 14:11:00 | 0 |
| Okiratot hamisítanak a PM-nél? | Több mint kínos, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter egy általa aláírt levélről azt állítja, nem ő írta, sőt a tartalmát sem ismeri. A pénzügyminiszterségre már korábban is bizonyítottan alkalmatlan tárcavezetőnek távoznia kellene a posztjáról - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Bencsik János. | 2009-11-27 13:38:00 | 1 |
| Az UNICEF regionális elnökével tárgyalt az alpolgármester | Robozné Schőnfeld Zsuzsanna tatai alpolgármester dr. Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Bizottság tagja hívására érkezett a Parlamentben rendezett konferenciára, ahol Philip O'Briannel, az UNICEF genfi regionális elnökével is találkozott. | 2009-11-27 13:37:00 | 0 |
| Sztrájk lehet a Ferihegyi repülőtéren | | 2009-11-27 13:05:00 | 0 |
| Hol az igazság Kaszab Csaba ügyében? | Kőbánya lakossága, pártállástól függetlenül, felháborodással értesült arról, hogy 8 évvel a korrupciós bűncselekményei után Kaszab Csaba büntetőeljárása a héten újrakezdődött, és ismét a legelején tart - írja közleményében Révész Máriusz. | 2009-11-27 12:59:00 | 0 |
| Melis György munkásságát mindenhol elismerték | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megrendülten értesült Melis György operaénekes, Kossuth-díjas művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagjának haláláról - írja közleményében Navracsics Tibor. | 2009-11-27 12:52:00 | 0 |
| Feljelentést tett a szegedi Fidesz | Üzletként működő garázsokat vásárolt meg négyzetméterenként átlagosan 450 ezer forintos áron a szegedi önkormányzat; a helyi Fidesz szerint az ügylet során sérültek a város érdekei, s felmerül a bűncselekmény gyanúja is, ezért Hüvös László, a párt közgyűlési frakciójának vezetője pénteken feljelentést tett az ügyben. | 2009-11-27 12:31:00 | 0 |
| Felmondta a debreceni Fidesz az MDF-fel kötött megállapodást | | 2009-11-27 12:11:00 | 0 |
| Orbán Viktor megbeszélése az EP elnökével | Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a mai napon megbeszélést folytatott Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével. | 2009-11-27 12:07:00 | 0 |
| Ne emelje a kormány a vonatjegyek árát! | Fónagy János sajtótájékoztatóján felszólította a kormányt, hogy fejezze be az emberekkel szembeni bosszúhadjáratát, és ne emelje meg a vonatjegyek árát. | 2009-11-27 11:42:00 | 1 |
| Ál-Oszkó a PM-ben | | 2009-11-27 11:36:00 | 0 |
| Felmondta a debreceni Fidesz az MDF-fel kötött megállapodást | Az MDF Debrecenben is végérvényesen szakított azzal a politikával, amely mint ideológiai kapocs 11 éven keresztül összekötötte a két párt debreceni szervezetét - írja közleményében Papp László, a helyi Fidesz frakcióvezetője. | 2009-11-27 10:48:00 | 0 |
| Szemben a forgalommal | | 2009-11-27 10:41:00 | 0 |
| Új érettségi rendszert vezetne be a Fidesz | Kultúra nélkül az országot nem lehet felemelni arról a mélypontról, ahová jutott - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Hoffmann Rózsa, akit a napokban választott elnökévé a Fidesz kulturális tagozata. A KDNP frakcióvezető-helyettese, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Tanárképző Intézetének vezetője elmondta: amennyiben a választóktól lehetőséget kapnak a kormányzásra, újraindítják a bezárt oktatási intézményeket, mindenki számára elérhető kultúrát teremtenek, és a szocialista-szabad demokrata önző és materialista politikát emberközpontú szemlélet váltja majd fel. | 2009-11-27 10:34:00 | 0 |
| Az ILO egyezmények ratifikációjára szólítottak fel | Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén ma szavazott a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által naprakésznek nyilvánított egyezmények ratifikálásáról szóló állásfoglalásáról. | 2009-11-27 10:09:00 | 0 |
| Martonyi János tiszta viszonyt akar Oroszországgal | A lengyel-magyar kapcsolatokat erősítené az Orbán-kormány egykori külügyminisztere, de a Fidesz a közép-európai országok együttműködését is szorosabbra fűzné. Martonyi János az InfoRádióban elmondta: segíteni kell a határon túli magyarokat abban, hogy közösségi jogokat szerezhessenek, emellett tiszta viszonyt kell teremteni az orosz-magyar kapcsolatokban. | 2009-11-27 09:31:00 | 0 |
| Ha minél előbb választhatnánk | Az elsők között kezdtem követelni az előre hozott választásokat a balliberális koalíció idején. Először halkabban 2003-ban, a kirobbant Kulcsár-botrány hatására, amikor kiderült, hogy a Medgyessy-kormány és az MSZP vezérkarának számos tagja érintett lehet a Kulcsár-ügyben. A fejlett demokráciák kialakult normáit vettem alapul, s próbáltam szembeállítani a magyar politikai állapotokkal. Mondanom sem kell, süket fülekre találtam nemcsak a baloldali, de akkor még a jobboldali sajtóban is. | 2009-11-27 09:09:00 | 0 |
| Bajuszosok | Lássuk be, Debreczeni József azért foglalkozik annyira megszállottan Orbán Viktorral, ír róla tudományos-fantasztikus könyveket, s talán álmodik is vele, mert egyoldalúan rajong érte, felnéz rá. A többi tényleg szimpla lélektan: szeretem és nem szeretem között mindössze egy paraszthajszál a távolság: nem kellettek a tanácsaim, na, akkor megyek a baloldalra, hátra sem nézek, mostantól munkásőrökkel és Dávid Ibolyával barátkozom, ekkora az én elkeseredésem. | 2009-11-27 08:58:00 | 0 |
| Megérkezett hozzánk is az őrület | A médiának most tényleg van felelőssége - s ez sajnos halálosan komoly. | 2009-11-27 08:42:00 | 0 |
| Macedóniában tárgyalt a svéd külügyminiszter | A Macedónia és Görögország között fennálló névvita megoldásáról és a volt jugoszláv tagköztársaság európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről folytatott megbeszélést csütörtök este Szkopjéban Carl Bildt, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Svédország külügyminisztere. | 2009-11-27 07:39:00 | 0 |
| Kérdőjelek | Ha létezik sportesemény, amelyet képtelen voltam és vagyok megnézni, az a pankráció. Két, látszólag megvadult hústorony habzó szájjal, üvöltve pocskondiázza egymást, aztán az egyik fejjel a másik gyomrába rohan, feldönti, fojtogatja, amaz precíz halántékrúgással válaszol, ellenfele pillanatnyi zavarát kihasználva kitolja a szemeit, de csak majdnem, mert máris kicsavarják, kificamítják a karját, a játékvezető egy pillanattal a közvetlen életveszély beállta előtt választja szét a feleket. | 2009-11-27 00:24:00 | 0 |
| Védett erdők? | Nicolas Sarkozy azt javasolta csütörtökön, hogy az általános felmelegedés elleni harcra szánt pénzeszközök 20 százalékát fordítsák az erdők védelmére. | 2009-11-27 00:05:00 | 0 |
| ET-képviselők bírálták az ukrajnai választási rendszert | Élesen bírálták csütörtökön az ukrajnai választási rendszert azok az Európa tanácsi képviselők, akik két napja Kijevben tartózkodnak a januári elnökválasztás körülményeinek figyelése céljából. | 2009-11-27 00:02:00 | 0 |
| Egységben az erő | | 2009-11-26 23:25:00 | 0 |
| Pécsre kerül az egyik legjelentősebb Zsolnay-magángyűjtemény | Megvásárolja a világ egyik legjelentősebb és legátfogóbb Zsolnay-magángyűjteményét Pécs: a város a közgyűlés csütörtöki döntése értelmében a piaci ár feléért, 1,3 millió euróért (354 millió forint) juthat hozzá az Egyesült Államokban élő Gyugyi László mintegy hatszáz darabos kollekciójához. | 2009-11-26 23:08:00 | 0 |
| Újabb BKV járatritkítás lesz? | Wintermantel Zsolt fideszes képviselő kérésére a közgyűlésen kiosztották azt a "nem nyilvános" minősítésű dokumentumot, amelyet Horváth Csaba még főpolgármester-helyettesként készíttetett arról, hogyan érhető el forrásmegtakarítás a BKV-nál. | 2009-11-26 22:44:00 | 0 |
| Ciprus szankciókat sürget Törökország ellen | Ciprus arra készül, hogy a közelgő EU-csúcson megtorpedózza Törökország közeledését az Európai Unióhoz. | 2009-11-26 22:24:00 | 0 |
| Pénzzel támogatja a HPV elleni védőoltást Dombóvár | Átvállalja a magukat beoltató helyi lányok szülei helyett a méhnyakrákot okozó humán papillóma vírus (HPV) elleni védőoltás árának egyharmadát a dombovári önkormányzat - közölte a város fideszes polgármestere az MTI-vel csütörtökön. | 2009-11-26 17:10:00 | 0 |
| Sokkoló korrupció Magyarországon | | 2009-11-26 17:09:00 | 0 |
| A nyilasterror mártírjairól nevezik el az alsó rakpartokat | Módosította a közterületek elnevezését szabályozó rendeletét a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, hogy elnevezhessék a nyilasterror mártírjairól az alsó rakpartokat. | 2009-11-26 16:30:00 | 0 |
| Navracsics Tibor (Fidesz) közleménye | | 2009-11-26 15:22:00 | 0 |
| Brutális erőszak terjed az országban | Azt látjuk, hogy a brutális erőszak terjed az országban, ennek véget kell vetni - reagált a pécsi lövöldözés hírére csütörtöki sajtótájékoztatóján Simicskó István. | 2009-11-26 15:20:00 | 0 |
| Nemzetbiztonsági bizottsági ülés Omninvest-ügyben | A nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte Simicskó István a testület KDNP-s elnöke jövő hét hétfőre Omninvest-ügyben. | 2009-11-26 15:16:00 | 1 |
| Nagyon veszélyes a jövő évi költségvetés | Nagyon veszélyes a jövő évi költségvetés, amely, ha a szocialista és szabad demokrata képviselők szavazataival elfogadják, beláthatatlan következményekkel járhat az ország számára. Erről Cser-Palkovics András csütörtökön Székesfehérváron beszélt. | 2009-11-26 14:51:00 | 0 |
| Szétesett a közgyűlés | Szétesett a Fővárosi Közgyűlés működése, és az SZDSZ-szel közös koalícióból nemrég kilépő szocialisták a csütörtöki ülésen sokszor saját korábbi indítványaik ellen szavaztak - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője. | 2009-11-26 14:33:00 | 0 |
| 40-50 buszjáratot szüntetne meg Horváth | Bár Horváth Csaba főpolgármester-helyettesként tartott utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta, a BKV működésének racionalizálására készített javaslata nem tartalmaz érdemi járatritkítást, a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén kiderült: a politikus 40-50 buszjárat megszüntetését javasolja a közlekedési társaságnak. | 2009-11-26 12:42:00 | 0 |
| Kudarcot vallott a kormány gazdaságpolitikája | Ez a kormány képtelen a munkanélküliség megfékezésére - szögezte le sajtótájékoztatóján Répássy Róbert. | 2009-11-26 12:39:00 | 1 |
| Mintakerület | Egy modern kertváros létrehozására törekszünk, amely bár őrzi kertvárosi jellegét, ugyanakkor megfelelő infrastruktúrával rendelkezik - nyilatkozta a Demokratának Riz Levente, Budapest XVII. kerületének fideszes polgármestere. | 2009-11-26 12:31:00 | 0 |
| Schöpflin: Nem kényszer a csatlakozás | Az EU-csatlakozás önkéntes, de az európai feltételeknek minden országnak meg kell felelnie - hangsúlyozta Schöpflin György európai parlamenti képviselő felszólalásában. | 2009-11-26 12:05:00 | 0 |
| Deutsch: Nevezzük meg az uniós források pazarlóit! | Jogunk van tudni és megmutatni, hogy ki, hol, mikor kapott európai pénzügyi támogatást, és mire használta fel az uniós forrásokat! - hangsúlyozta Deutsch Tamás néppárti képviselő az Európai Számvevőszék 2008. évi jelentéséről folytatott európai parlamenti vitájában Strasbourgban. | 2009-11-26 11:56:00 | 1 |
| Somogyi cége 63 milliót kapott az NBH-tól | | 2009-11-26 11:49:00 | 0 |
| Éjféli vita a jelnyelvről és a szlovákiai magyarokról | A kisebbségi nyelvek használata az európai kulturális örökség része - ezzel a felütéssel vont Kósa Ádám egyperces felszólalásában párhuzamot a siketek és a szlovákiában élő magyarok helyzete között. Az igencsak parázs vitában az Európai Unió többnyelvűségért felelős biztosa most kiállt a nyelvi sokszínűség mellett. | 2009-11-26 11:37:00 | 0 |
| Elfogadta az EP az uniós távközlési csomagot | Minden európai állampolgár életére hatással van az a jogszabálycsomag, melyet november 24-én szavazott meg az Európai Parlament. Az uniós telekommunikációs szabályozás átdolgozása erősítené a telefont, illetve az internetet használók jogait, valamint az adatok védelmét, modernizálná a rádióspektrum használatát, és fokozná a vállalatok közötti versenyt. Az új szabályokat egy-másél éven belül kell majd alkalmazni. | 2009-11-26 11:29:00 | 0 |
| Hová tűntek a kvótaértékesítésből származó milliárdok? | 130 milliárd forintot bukott el Magyarország, mert nem tudtak elindulni a kvótaeladási szerződésekben vállalt pályázatok, ez derült ki a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jelentéséből - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő. | 2009-11-26 11:28:00 | 1 |
| Visszahívta fb-tagjait a fővárosi Fidesz és a KDNP | Visszahívta felügyelőbizottsági tagjait a főváros közüzemi gazdasági társaságaiból - BKV, vízművek, csatornázási művek, Főtáv - a Fidesz és a KDNP; az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén két tartózkodás mellett, egyhangúlag fogadták el a képviselők. | 2009-11-26 11:19:00 | 0 |
| Egyszámjegyű az MSZP támogatottsága | | 2009-11-26 11:14:00 | 0 |
| Orbán alkalmasabb, mint Bajnai | A biztos pártválasztók közül majd háromszor annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re, a megkérdezettek 59 százaléka választaná az ellenzéki pártot, az MSZP támogatóinak aránya 20 százalék. A harmadik helyen a Jobbik áll (12 százalék). Őket az LMP és az MDF követi 3-3 százaléknyi szavazóval. A lista végén az SZDSZ áll, ők 1 százalékot kapnának a felmérés szerint. A megkérdezettek többsége Orbán Viktort alkalmasabbnak látja a kormányfői posztra, mint Bajnai Gordont - derül ki a Századvég és a Forsense novemberi közös felméréséből. | 2009-11-26 10:46:00 | 0 |
| A magyar gyermekek az Európai Unió legszegényebbjei | A magyar gyermekek a népesség egészéhez viszonyítva szegényebbek, mint a többi európai országban. A családtámogatási rendszer sokakat óv meg a még mélyebb szegénységtől, bár az alapprobléma a gyermekes családok alacsony foglalkoztatottsága - többek között ez derül ki abból az Európai Unió egészére vonatkozó, a gyermekek jólétét és szegénységét áttekintő tanulmányból, amelyet ma vitatnak meg Brüsszelben egy nemzetközi konferencián. | 2009-11-26 09:45:00 | 0 |
| A félelem ára | Lassan öt éve, hogy egy hajszál választotta el a nemzetet az erkölcsi megsemmisüléstől, s már egy év telt el azóta, hogy államcsőd fenyegette hazánkat. Lehangoló évfordulók ezek, ám nem kapcsolat nélkül valók. | 2009-11-26 09:24:00 | 0 |
| Újpest elutasítja a központi költségvetést | Újpest a jövő évben a kormány megszorító csomagja miatt mintegy 1,5 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat. | 2009-11-26 09:23:00 | 0 |
| Méregkeverők | Hunvald elégedetten ült: úszónadrág, jóféle tengeri levegő, barátok, ital, kártya. Nyaraláshoz mi kell több ennél? Hunvald elégedett volt, elégedettek voltak az őt körülvevő haverok is. Csupa tisztes úriember, amolyan könyvmolylelkek, akik megértették az erzsébeti szocialista polgármester közéleti vízióját. Hunvald szinte törékenynek tűnik, az ő masszív entellektüelsármjuk, testeken átívelő tetoválásaik és kilós aranysmukkjaik mellett. | 2009-11-26 08:31:00 | 0 |
| Somogyi szerint Bajnai lesz a miniszterelnök-jelölt | | 2009-11-26 07:58:00 | 0 |
| Nem nagyon akar fizetni az MSZP-frakció a krízisalapba | | 2009-11-26 07:49:00 | 0 |
| 2010 végére meg kell határozni az euróbevezetés céldátumát | A Fidesz célja 2010 végére meghatározni az euróbevezetés céldátumát, mivel a piacoknak támpontra van szükségük - nyilatkozta Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a Fidesz vezető gazdasági szakpolitikusa a Reutersnak szerdán. | 2009-11-26 01:30:00 | 0 |
| December elsején ünneplik a Lisszaboni Szerződés | December elsején ünnepséget rendeznek a portugál fővárosban a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése alkalmával; jelen lesz Herman van Rompuy uniós elnök és a külügyek új irányítója, Catherine Ashton is - jelentették be szerdán Lisszabonban. | 2009-11-26 01:27:00 | 0 |
| Elfogadták az EU ötéves belügyi programját | Elfogadta az Európai Parlament szerdán az Európai Unió új ötéves programját a polgárok szabadságának és biztonságának előmozdítását szolgáló lépésekről. | 2009-11-26 01:13:00 | 0 |
| Jelentősen növelhető lenne a szélerőmű-kapacitás | A magyarországi szélerőmű-kapacitást jelentősen, egy kormányzati tanulmány szerint akár 50-100 szorosára is lehetne fejleszteni az ország természeti adottságai alapján - mondta Varga Katalin, az Energia Klub projektvezetője szerdán az MTI-nek. | 2009-11-26 01:08:00 | 0 |
| Egységes EU-álláspontot sürget klímaügyben Áder János | Áder János fideszes európai parlamenti képviselő támogatja a koppenhágai klímatárgyalásokon képviselendő egységes európai uniós álláspont kialakítását. Ez az EU-álláspont azonban nem hagyhatja figyelmen kívül Magyarország és a többi közép-kelet-európai tagállam klímavédelem terén eddig elért eredményeit. | 2009-11-26 00:01:00 | 0 |
| Az Aaland-szigetek ratifikálta a Lisszaboni Szerződést | A Finnországhoz tartozó autonóm Aaland-szigetek - Helsinki nagy megkönnyebbülésére - szerdán ratifikálta a Lisszaboni Szerződést. | 2009-11-25 23:49:00 | 0 |
| Megdőlt a melegrekord Budapesten | Megdőlt a melegrekord Budapesten, szerdán a fővárosban 17,5 Celsius fokot mértek - közölte Dobosi Erzsébet, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel. | 2009-11-25 23:45:00 | 0 |
| Szájer: Ne lehessen visszaélni az uniós jogokkal | Készen áll az Európai Parlament (EP) az európai uniós reformdokumentum, a lisszaboni szerződés bevezetésére, miután strasbourgi plenáris ülésén szerdán megszavazta az erről szóló jelentést. | 2009-11-25 18:50:00 | 0 |
| Milyen az óceáni élet ötezer méter mélyen? | Sokkal változatosabb, fajokban gazdagabb élet rejtőzik az óceánok sötétségbe burkolózó mélyén, mint korábban gondolták a tudósok - derült ki egy tengeri életformákat lajstromba vevő tízéves kutatás legújabb, vasárnap közzétett eredményeiből. | 2009-11-25 16:57:00 | 0 |
| Jelentősen vezet a Fidesz | Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz a kormánypárttal szemben; a Fidesz nagy előnye mellett az MSZP támogatottsága továbbra is alacsony, a Jobbik pedig a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van - derül ki a Tárki novemberben végzett közvélemény-kutatásából, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez. | 2009-11-25 16:52:00 | 0 |
| Lottónégyes | | 2009-11-25 16:45:00 | 0 |
| Egy leköszönő és egy bukott politikus tárgyalt a semmiről | Egy leköszönő főpolgármester egy bukott kormány miniszterelnökével két és fél órán keresztül tárgyalt a semmiről - értékelte a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője Demszky Gábor és Bajnai Gordon mai találkozóját. | 2009-11-25 16:40:00 | 1 |
| A szombathelyi Fidesz rendőrségi feljelentést tett | Rendőrségi feljelentést tett a Fidesz szombathelyi szervezete személyes adatokkal való visszaélés miatt - jelentette be a városi rendőrkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Lazáry Viktor, a Fidesz helyi szervezetének szóvivője és Szakály Gábor, a párt szombathelyi önkormányzati képviselője szerdán. Lazáry Viktor szerint a Societas egyik alapszervezeti vezetője "lejárató célzatú" filmet készített a Fidesz helyi politikusairól. | 2009-11-25 15:20:00 | 0 |
| Nem szerencsés a kormány elképzelése | Nem szerencsés a kormánynak az az elképzelése, hogy a magánpénztárakat magánbiztosítókká alakítsák át a jövőben, a választások utáni új kormány várhatóan első lépései közé tartozik majd, hogy ezt korrigálja - mondta Varga Mihály szerdán Budapesten, a Figyelő és a Heti Válasz hetilapoknak a nyugdíjrendszer jövőjéről tartott konferenciáján. | 2009-11-25 14:59:00 | 0 |
| 56 éves az évszázad mérkőzése | | 2009-11-25 14:36:00 | 0 |
| 110 milliárdot buktunk a kvótabizniszen | A zöldombudsman szerint a PM és a MeH a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből befolyt pénzekből foltozták a büdzsét. | 2009-11-25 14:31:00 | 0 |
| Fidesz-MSZP: 48-11 | Az egyes pártok lehetséges kormányfő-jelöltjei közül Orbán Viktor megválasztását támogatnák a legtöbben - ez derül ki a Nézőpont Intézet novemberi felméréséből, amelyet a Heti Válasz megbízásából készített. Az MSZP frissen megnevezett miniszterelnök-aspiránsát, Mesterházy Attilát viszont csak az összes megkérdezett 5 százaléka választaná. | 2009-11-25 14:24:00 | 0 |
| Szennyezési kvótát vegyenek! | "Litvánia 50 millió szén-dioxid kibocsátási egységet akar eladni, mégpedig minél hamarabb" - nyilatkozta Laura Dzelzyte, a balti állam környezetvédelmi minisztériumának szóvivője a Reuters hírügynökségnek. | 2009-11-25 14:12:00 | 0 |
| Nem lehet érdek Oroszország elszigetelése | Sem az Európai Uniónak, sem Közép-Európának, sem Magyarországnak nem érdeke Oroszország elszigetelése - mondta a parlament külügyi bizottságának a Magyar Külügyi Intézetbe (MKI) kihelyezett szerdai ülésén Németh Zsolt, a testület elnöke. | 2009-11-25 14:07:00 | 0 |
| Megerősítették az EU klímavédelmi pozícióját | Megerősítették az Európai Unió korábban ismertté vált klímavédelmi pozícióját az Európai Unió tagországainak környezetvédelmi miniszterei hétfői brüsszeli találkozójukon. | 2009-11-25 14:05:00 | 0 |
| Termőföld-értékesítési moratóriumot kezdeményez a Fidesz | A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében lévő földterületek további értékesítésének, tartós bérletbe adásának felfüggesztését kezdeményezi a következő országgyűlési képviselőválasztás eredményének kihirdetéséig, illetve az új kormány hivatalba lépésének napjáig a Fidesz. | 2009-11-25 13:16:00 | 0 |
| Kormányfői esélyek: Orbán 38% - Mesterházy 5% | | 2009-11-25 13:01:00 | 0 |
| A parlagföldek a helyi közösségek hasznára válhatnának | A hibás kormányzati politika erőteljesen sújtja az önkormányzatokat, új irány szükségeltetik! - hangsúlyozta házigazdaként Michl József, tatai polgármester. A városba hívta össze dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke a Komárom-Esztergom megyei települések vezetőit. | 2009-11-25 12:29:00 | 0 |
| Teljessé vált a biztosjelöltek névsora | Teljessé vált kedden a biztosjelöltek listája, miután a három utolsó tagállam is megnevezte kiválasztottját. José Manuel Barroso második bizottságának kilenc hölgytagja lesz, az előző testületből az elnökkel együtt tizenhárman maradnak. | 2009-11-25 12:05:00 | 0 |
| Erősödik az EP Lisszabontól | Az EP-képviselők már türelmetlenül várják a Lisszaboni Szerződés december elsejei életbe lépését, az új reformszerződés ugyanis egy sor új területen - így az agrárpolitika vagy a hétéves költségvetés ügyében - is szélesebb körű jogosítványokat ad a Parlament kezébe. | 2009-11-25 11:59:00 | 0 |
| A győri MSZP-sek nem támogatták a várost érintő javaslatokat | Nem támogatták az MSZP győri parlamenti képviselői azokat a Győrt érintő módosító indítványokat, amelyeket Szakács Imre fideszes országgyűlési képviselő nyújtott be a 2010-es költségvetéshez. Erről az ellenzéki honatya szerdán, sajtótájékoztatón beszélt. | 2009-11-25 11:45:00 | 0 |
| Lenyúlás, alkalmatlanság és hazudozás | Az egészségügyi intézmények beszállítói között több szocialista cég tűnt fel az utóbbi időben, ami egyértelműen mutatja, az MSZP-sek lenyúlásra használják az ágazatot - mutattot rá újságírók előtt Pesti Imre. | 2009-11-25 11:20:00 | 1 |
| Sikeres fellépés a szlovák nyelvtörvény ügyében | A Fidesz Európai Néppárti Képviselőcsoportja kiemelkedő sikerként értékeli a tényt, hogy az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Gál Kinga és Bauer Edit kezdeményezéseként tegnap vitára került a kisebbségi nyelvhasználat és a szlovák nyelvtörvény kérdése. | 2009-11-25 11:00:00 | 0 |
| Norvégia védi a guayanai erdőket | Az elmúlt évben, Bharrat Jagdeo, Guyana elnöke körbeutazta a világot, hogy felajánlja: országának erdeit nemzetközi felügyelet alá helyezhetik, ha más országok fizetnek a guyanaiaknak azért, hogy ne irtsák a trópusi erdőket. | 2009-11-25 10:22:00 | 0 |
| Gál Kinga a kisebbségek nyelvhasználatáról | Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a testület strasbourgi plenáris ülésén felszólalt a kisebbségek nyelvhasználatának vitájában. | 2009-11-25 10:22:00 | 0 |
| Stockholmi Program - Központban a polgárok | Az Európai Parlament keddi, strasbourgi ülésén zajlott le a Stockholmi Program vitája, mely program célja, hogy kézzelfoghatóvá váljanak a polgárok számára a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség előnyei. Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő a Lisszaboni Szerződéshez, illetve a Stockholmi Programhoz kapcsolódóan kérdezte az Európai Bizottság elnökét, majd a Program vitájához írásban nyújtotta be hozzászólását. | 2009-11-25 10:17:00 | 0 |
| Koppenhágai Diagnózis | Tegnap újabb tudományos tanulmány látott napvilágot a klímaváltozás jelenvalóságáról és az ebből következő, megkerülhetetlen teendőkről: a Koppenhágai Diagnózisban 26 tudós felső határ kiszabását sürgeti az üvegházgázok globális kibocsátására a közelgő dániai klímacsúcson. | 2009-11-25 10:16:00 | 0 |
| Különös pénzmozgások az ózdi MSZP-nél | Egy a Hír Televízió birtokába került jegyzőkönyv szerint a szocialista polgármester táppénzre küldése után a párt városi elnöke több százezer forintot tett át magánszámlájáról a pártkasszába. A magyarázat zavaros: Boda István szerint a párt 20. születésnapjára kellett a pénz. | 2009-11-25 10:15:00 | 0 |
| Szélsőjobboldali fordulat az Egyesült Államokban? | | 2009-11-25 09:58:00 | 0 |
| Fővárosi Vízművek: a semmiért vesznek fel sikerdíjat | Évente több milliárd forintot tesznek zsebre a semmiért a Fővárosi Vízművek francia társtulajdonosai. | 2009-11-25 09:54:00 | 0 |
| Felperzseli Budapestet a bukott koalíció? | Akár 60-70 százalékos csatornadíj-emelés lehet Budapesten a jövőben, ha a főváros jelenlegi MSZP-SZDSZ-es többsége a csepeli, más néven központi szennyvíztisztító működésének költségeit teljes egészében a lakosságra, a budapesti fogyasztókra hárítja. | 2009-11-25 09:51:00 | 0 |
| Végjáték tizenkét keréken | | 2009-11-25 09:48:00 | 0 |
| Botrány! Cserélgeti hivatali kocsijait a polgármester | | 2009-11-25 09:42:00 | 0 |
| Mi lesz az egyetemes szolgáltatással? | Nyitrai Zsolt kérdést nyújtott be a Molnár Csabához, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez. | 2009-11-25 09:32:00 | 0 |
| Nem kell a parlamenttel rivalizáló erős elnök | Téved az, aki úgy gondolja, hogy munka és küzdelem nélkül most választást tud nyerni - hangsúlyozta Orbán Viktor az MTV Ma Reggel című műsorában, ahol egyebek között a jelenlegi közjogi rendszer mellett érvelt, illetve az orosz miniszterelnökkel történt találkozójáról is szólt. | 2009-11-25 09:13:00 | 1 |
| Csak arányosan! | Egy volt Hajdú-Bihar megyei rendőrnek két évet kell leülnie amiatt, mert 2008-ban ötezer forintot fogadott el egy román autóstól. A bíróság szerint lejáratta Magyarországot és a rendőrséget. | 2009-11-25 08:57:00 | 0 |
| Biztató | Nem tudom, mivel biztassam Mesterházy Attilát, az MSZP várható miniszterelnök-jelöltjét a választási küzdelem előtt. A frakcióvezető mögött felsorakozó elnökség döntésére még a választmánynak és a kongresszusnak is rá kell bólintania, s a szocialisták láttak már karón varjút. Ha igazak a sajtóhírek, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc erősen lobbizik Mesterházy ellenében, rövidesen kiderülhet, a bukott miniszterelnök puccsistának alkalmas-e még. | 2009-11-25 08:22:00 | 0 |
| A jelölt | | 2009-11-25 08:21:00 | 0 |
| Új EU-biztos: illetékes a kisebbségek védelmében | A nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmére is kiterjed majd az új, az alapvető emberi jogokkal foglalkozó európai biztosi portfolió - jelentette ki az Európai Parlamentben kedden José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke. | 2009-11-24 22:23:00 | 0 |
| Nincs speciális státusuk az alkotmánybíróságoknak | A közösségi joggal, az európai jogszabályok értelmezésével összefüggésben az EU-tagállamok alkotmánybíróságainak nincs speciális státusuk - mondta Vasziliosz Szkurisz, az Európai Bíróság elnöke kedden, a magyar Alkotmánybíróság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián a Parlamentben. | 2009-11-24 22:06:00 | 0 |
| Teljes az Európai Bizottság | Kedd délutánra ismertté vált, hogy az Európai Unió 27 tagállama kit jelöl az Európai Bizottságba. Eldőlt, hogy a testületnek kilenc női tagja lesz. | 2009-11-24 21:52:00 | 0 |
| Nem fért be a pincébe | | 2009-11-24 20:20:00 | 0 |
| MSZP-s lejárató műsor | Bebizonyosodott, hogy fiatal szocialista politikus volt, aki a fővárosi VII. kerületből Győrbe utazott, hogy hangfelvételeket rögzítsen, majd azokból a későbbiekben lejárató műsort állítson össze - mondta Borsi Róbert, a Fidesz győri szervezetének szóvivője az MSZP győri székháza előtt tartott sajtótájékoztatón kedden. | 2009-11-24 18:51:00 | 0 |
| Debreczeni, Dávid és Kuncze együtt rettegtek Orbántól | | 2009-11-24 18:31:00 | 1 |
| Nem kell átalakítani az igazságszolgáltatás szervezetét | Nem akarja átalakítani a Fidesz az igazságszolgáltatás szervezetét - jelentette ki Navracsics Tibor kedden az MTI-nek. | 2009-11-24 18:06:00 | 0 |
| Zuschlag és a furcsa bélyegző | | 2009-11-24 17:57:00 | 0 |
| Medgyessy: Esélytelen az MSZP | | 2009-11-24 17:55:00 | 0 |
| Gyorsabb számátvitel, erősebb jogok az internet-használóknak | Üdvözüljük, hogy az Európai Parlament mai plenáris ülésén a brüsszeli Fidesz-delegáció egyhangú támogatása mellett végleg jóváhagyta a telekommunikációs jogszabálycsomago. Gyürk András sajtóközleménye. | 2009-11-24 17:05:00 | 0 |
| Újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak | Azzal, hogy Mesterházy Attilát javasolja az MSZP elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének, tovább folytatódik, újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak. | 2009-11-24 17:01:00 | 0 |
| Álljon el a kormány az áremelési szándékától! | A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy álljon el áremelési szándékától: ne engedje sem az áram, sem a gáz árának emelését, és ne növelje a busz- és a vonatjegyek árát sem. | 2009-11-24 16:17:00 | 0 |
| Mesterházy az MSZP kormányfőjelöltje | | 2009-11-24 16:14:00 | 0 |
| Átgondolatlan a javaslat | A Fidesz ellenzi a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz kapcsolódó eljárásról szóló törvényjavaslatot - derült ki az előterjesztés általános vitájában kedden, a parlamentben. | 2009-11-24 14:51:00 | 0 |
| Bajnai valljon színt az MTV ügyében! | Senki sem gondolta, hogy a szocialisták valaha odáig fognak lealacsonyodni, hogy kicsinyes bosszúállás miatt lehetetlenné teszik a közszolgálati média működését - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor a köztévé finanszírozása kapcsán. | 2009-11-24 14:32:00 | 1 |
| A célok jók, a végrehajtás viszont nem biztosított | Bencsik János a 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló általános vitában azt mondta, hogy annak céljaival egyetértenek, azok támogathatóak, de ennek összkormányzati végrehajtása korántsem biztosított. | 2009-11-24 14:00:00 | 0 |
| Törökország új lendültet vesz | Törökország erőteljes kommunikációs stratégiát dolgoz ki annak érdekében, hogy még jövőre hat új tárgyalási fejezetet nyithassanak meg az Európai Unióval, közölte Egemen Bagiş, török európai ügyekért felelős miniszter, egyben török főtárgyaló. | 2009-11-24 13:31:00 | 0 |
| Az MSZP "beintett" a választóknak | Vasárnap időközi önkormányzati képviselő-választás lesz a XVI. kerületben, ám van, aki nyíltan beint a választóknak - fogalmazott Kovács Péter keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-11-24 13:17:00 | 1 |
| A non-profit jelleget kellett volna tovább fejleszteni | A Fidesz szerint a magánnyugdíj-pénztárak non-profit jellegét kellett volna továbbfejleszteni, megerősíteni - jelentette ki László Tamás a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényjavaslat általános vitájában. | 2009-11-24 12:55:00 | 0 |
| Ferrero-Waldner lehet az új kereskedelmi biztos | A Bizottság jelenlegi külügyi biztosa, Benita Ferrero-Waldner lehet az új Bizottság kereskedelmi biztosa, s így lényegében hivatalt cserél a Lisszaboni Szerződés által létrehozandó kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztra megválasztott Catherine Ashtonnal. | 2009-11-24 12:24:00 | 0 |
| Összenőtt, ami összetartozik | Debreczeni József könyvének egyetlen újdonsága, hogy bemutatóján összenőtt, ami összetartozik - mutat rá közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. | 2009-11-24 12:18:00 | 0 |
| Debreczeni-könyv - a Fidesz véleménye | | 2009-11-24 12:16:00 | 0 |
| Elszegényedett vidék, tönkretett gazdák | 2009 nemcsak a vidék és a mezőgazdaság fekete éve, sajnos a feketegazdaság éve is, a leépülés, a zsugorodás esztendeje is - mondta el napirend előtti felszólalásában kedden a parlamentben Jakab István. | 2009-11-24 12:07:00 | 1 |
| Hivatalból leszerelve! | | 2009-11-24 12:01:00 | 0 |
| Felszabadítási frontok | | 2009-11-24 11:56:00 | 0 |
| Vigyázó szemetek Mérgesre vessétek | | 2009-11-24 11:50:00 | 0 |
| Hejjesírási versenyt nyert a BKV | | 2009-11-24 11:49:00 | 0 |
| A termelést tovább kell növelni | Mariann Fischer Boel, az Európai Unió mezőgazdasági biztosa EurActivnak adott interjújában leszögezte, hogy az Uniónak ellen kell állni mindenfajta a kísértésnek, amelyek a Közös Agrárpolitika támogatásának visszafogására biztatnak. Ehelyett a gazdálkodókat el kell látni a megfelelő eszközökkel annak érdekében, hogy fokozni tudják az élelmiszertermelést az Unió területén. | 2009-11-24 11:40:00 | 0 |
| Változatlanul nő a kínai autópiac | Jövőre is kétszámjegyű maradhat a kínai autópiac növekedésének üteme, bár valószínűleg elmarad majd az ideitől. Ennek hatása a nemzetközi kőolajpiacon is érződik majd, vélik elemzők. | 2009-11-24 11:31:00 | 0 |
| A szocialisták kikosarazták Tatabányát | A szocialisták által beterjesztett, 2010-es költségvetési törvényjavaslat alapján Tatabánya városától közel 800 millió forintot terveznek elvenni. | 2009-11-24 10:58:00 | 0 |
| Az MSZP nem fogja megúszni az EMFESZ-ügyet | Hónig Péter miniszter azonnali kérdésemre adott válaszából egyértelműen kiderül: az MSZP érzi vesztét, most azon munkálkodik, hogy minél többet lophasson ki az állam pénzéből - fogalmazott sajtótájékoztatóján Fónagy János. | 2009-11-24 10:52:00 | 1 |
| Manipulált NBH-s hangfelvétel | | 2009-11-24 10:30:00 | 0 |
| Az emberiség egyharmada él sötétben | Az emberiség közel egyharmada él sötétben, mert nem rendelkezik energiaforrással. Nyolcvan százalékuk a kevésbé fejlett országokban és Fekete-Afrikában él, és gyakorlatilag semmilyen esélyük sincs arra, hogy elérjék a 2015-re kitűzött fejlesztési célokat. | 2009-11-24 10:22:00 | 0 |
| Budai Bernadett kétségbeesett, miután lebuktatta az MSZP-t | Amit eddig Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Szilvásy György és a többi szocialista politikus tagadott, azt Budai Bernadett a közelmúltban bevallotta - húzta alá Cser-Palkovics András közleményében. | 2009-11-24 10:10:00 | 0 |
| Fidesz: Budai Bernadett kétségbeesett, miután lebuktatta az MSZP-t | | 2009-11-24 10:04:00 | 0 |
| Csaba László: a költségvetés növekedésellenes | A következő kormánynak hihető költségvetéssel kell előállnia, mozgásterét ugyanis az adhatja, ha a reális büdzsé alapján újratárgyalhatja a nemzetközi pénzügyi intézetekkel kötött szerződéseket - mutatott rá Csaba László, hozzátéve: bár jelenleg nemzetközi összehasonlításban jó hiányszámot tud felmutatni a kormány, jövőre ez már közel sem lesz így. | 2009-11-24 09:33:00 | 0 |
| Matolcsy: jövőre más ország, más jegybank | Az angolszász társadalmi modellre váltana Magyarország, s ezt már a következő után jövő kormány sem tudná visszafordítani, takarékszövetkezek aranykora jönne, kevesebb közszolga dolgozna magasabb fizetésért, s a kormányzatnak Audik helyett olcsóbb típusok szolgálnának - derül ki többek között Matolcsy Györgynek, a Fidesz vezető gazdaságpolitikusának az FN.hu-nak adott interjújából. | 2009-11-24 09:09:00 | 0 |
| Gyakornok orvos 93 000 forint per hó, négy ügyelettel | Hazát az orvosnak, orvost a hazának! - csakhogy lassan visszajönni sem lesz miért, nemhogy itthon maradni. | 2009-11-24 08:43:00 | 0 |
| Van lejjebb | Tóth Károly szocialista képviselő már az európai uniós választási kudarc előtt úton-útfélen elmagyarázta, hogy a veszteségek minimalizálása érdekében pártjának bele kellene mennie az előre hozott választásba. Persze a szocialista többség azonnal árulót kiáltott, mert komolyan hittek benne, népszerűségük mélyrepülése hamarosan véget ér, azaz nincs lejjebb. Vasárnap este kiderült, sokkal lejjebb is van. | 2009-11-24 08:24:00 | 0 |
| A vakcinaügy felelősei | Újabb és újabb adatok látnak napvilágot arról, milyen jogi, pénzügyi és kommunikációs trükközés zajlik az influenzajárvány ügyében. Legutóbb például az vetődött fel, hogy az állam drágábban szerzi be és nagyobb haszonnal adja el az oltóanyagot, mint indokolt volna. Jelenleg pedig azt vizsgálják, hol nyissanak további oltási központokat és ezek miként működjenek. | 2009-11-24 08:17:00 | 0 |
| A német mezőgazdasági termelők kaphatnak külön támogatást | Az Európai Bizottság ideiglenesen jóváhagyta azt a bonni tervet, hogy minden német mezőgazdasági termelő akár 15 ezer euró támogatást kapjon, miután a gazdasági válság miatt csökkent az ágazatban dolgozók bevétele. | 2009-11-24 08:15:00 | 0 |
| Megerősítették az EU klímavédelmi pozícióját | Megerősítették az Európai Unió korábban ismertté vált klímavédelmi pozícióját az Európai Unió tagországainak környezetvédelmi miniszterei hétfői brüsszeli találkozójukon. | 2009-11-24 08:00:00 | 0 |
| Mérföldkő a fogyatékos emberek életében | Az Európai Parlament mai ülésén jelnyelven tett felszólalásában Kósa Ádám, fideszes európai parlamenti képviselő üdvözölte a Lisszaboni Szerződés december elsejei életbelépését, mellyel szerinte új időszámítás kezdődik a fogyatékos emberek számára is az Európai Unióban. | 2009-11-23 18:53:00 | 0 |
| Rendezni kell a magyar-orosz kapcsolatokat | Orbán Viktor azért ment a hétvégén Szentpétervárra, hogy rendezze az orosz-magyar kapcsolatokat. A Fidesz elnöke ezt újságírói kérdésre válaszolva mondta hétfőn a Parlamentben. | 2009-11-23 18:51:00 | 0 |
| 300 millió euró a tejágazat megsegítésére | A 2010-es EU költségvetésből a parlament kezdeményezésére 300 millió eurót különítenek el a tejágazat megsegítésére - írja közleményében Surján László. | 2009-11-23 18:22:00 | 0 |
| Reális döntés a megfelelő pillanatban | Orbán Viktor szerint az 50 százalékos parlamenti többség elérése a reális a Fidesz számára, a kétharmadot viszont irreálisnak tartja. A Fidesz elnöke ezt hétfőn mondta a Parlamentben újságíróknak. | 2009-11-23 18:20:00 | 0 |
| Az MSZP-s honatyának a kerékbilincsért sem kell fizetni | | 2009-11-23 17:50:00 | 0 |
| Szita Károly nyílt levele | Szita Károly nyílt levelet írt Kaposvár és Somogy megye országgyűlési képviselőinek. | 2009-11-23 16:51:00 | 0 |
| Távközlési szabályok: tagállami kozmetika a szavazás előtt | AZ EU-tagállamok több mint fele továbbra is nyugtalan a közelgő távközlési jogszabály "csomag" előírásai miatt. A "csomag" Európa elektronikus hírközlési rendszerét szabályozza, várhatóan a következő évtől. | 2009-11-23 16:44:00 | 0 |
| Ki lesz Van Rompuy utódja? | Herman Van Rompuyt az Európai Unió állam-, illetve kormányfői csütörtök este az Európai Tanács elnökévé választották meg. Az új elnök várhatóan 2010. január elsejével veszi át új, uniós hivatalát, amelyet a december elsején hatályba lépő Lisszaboni Szerződés hív életre. II. Albert király ezért azzal bízta meg Wilfried Martens volt belga miniszterelnököt, aki a kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt elnöke, hogy igyekezzen megtalálni az eddigi kormányfő legmegfelelőbb utódját. | 2009-11-23 16:37:00 | 0 |
| A vagyonkezelőnél folytatódik az ámokfutás | A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél folytatott belső vizsgálat eredményeként megállapításra került, hogy törvénysértő módon bontották fel és értékelték a Pest megyei 2500 hektáros területre kiírt haszonbérleti pályázatokat - hívta fel a figyelmet közleményében Budai Gyula. | 2009-11-23 16:24:00 | 0 |
| A vagyonkezelőnél folytatódik az ámokfutás | | 2009-11-23 16:15:00 | 0 |
| Zöldíthető az európai áramelosztó hálózat | Elfogadható költségekkel meg lehet oldani az európai áramelosztó távvezeték hálózat alkalmassá tételét megújítható energia forrásokból termelt áram fogadására, 2050-ig el lehetne érni a 90 százalékos "zöld" áram arányt - írja a Greenpeace most közzétett tanulmánya. | 2009-11-23 16:11:00 | 0 |
| Az ígéret és a valóság között óriási a szakadék | A munkanélküliség növekedése hónapról hónapra egyre aggasztóbb méreteket ölt - emelte ki interpellációjában ki Bernáth Ildikó. | 2009-11-23 16:09:00 | 1 |
| Beintett az embereknek az MSZP-s képviselőjelölt | | 2009-11-23 16:08:00 | 0 |
| Kínos, hiteltelen a kormányfő magyarázkodása | Bajnai Gordon miniszterelnök "kínos, hiteltelen magyarázkodása" aligha nyugtatta meg a befektetőket. | 2009-11-23 15:58:00 | 0 |
| Az unió eddig 4 millió munkahelyet veszített el | Több mint 4 millió munkahely szűnt meg az Európai Unióban a nemzetközi gazdasági válság kezdete óta. Az Európai Bizottság jelentése szerint a férfiak, a fiatalok, az alacsony képzettségűek és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak kerültek a legkedvezőtlenebb helyzetbe az elmúlt hónapokban. | 2009-11-23 15:50:00 | 0 |
| Egymilliárd forintos fejlesztés Veszprémben | Több mint egymilliárd forint összegű városfejlesztési projekt megvalósítása kezdődött el hétfőn Veszprémben, ehhez 860 millió forint uniós támogatást nyert el az önkormányzat, a többi pénzt saját erőből pótolják - mondta a város polgármestere a beruházás helyszínén, a Betekints-völgyben tartott sajtótájékoztatón. | 2009-11-23 15:43:00 | 0 |
| A világjárványnál is a betegeken akarnak keresni | Mire fordítják azt a közel egymilliárd forintot, amit az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet keres az új influenza elleni vakcinán - kérdezte Kupper András Székely Tamás Egészségügyi Miniszterhez intézett interpellációjában. | 2009-11-23 15:40:00 | 1 |
| Magára maradt az MSZP Budapesten | Az MSZP lényegében tönkretette a budapesti városüzemeltetést, a Fővárosi Önkormányzatban 12+3 évig soha nem volt kíváncsi az ellenzék álláspontjára, most egyedül maradtak - áll Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnökének és Bagdy Gábor, társelnök közleményében. | 2009-11-23 15:38:00 | 0 |
| A kormány tönkreteszi a közösségi közlekedést | A Fidesz aggódva figyeli a kormány megalapozatlan és kapkodó vasútátalakítási terveit; különösen aggályosnak tartja, a közösségi közlekedést 40 Mrd Ft-tal sújtó költségvetési megszorítást - Fónagy János állásfoglalása. | 2009-11-23 15:32:00 | 0 |
| Magánbirtokként használják az állami erdőket | A helyi gazdák és termelők helyett csak a feneketlen gyomrú klientúra fér hozzá minden földi és állami jóhoz - jegyezte meg interpellációjában Tasó László. | 2009-11-23 15:32:00 | 1 |
| Szijjártó jogi lépéseket tesz Török hazugsága miatt | A Fidesz sajtófőnökének tájékoztatása szerint Szijjártó Péter jogi lépéseket tesz Török Zsolt újabb valótlan állításai miatt. | 2009-11-23 15:29:00 | 0 |
| Magára maradt az MSZP Budapesten | | 2009-11-23 15:25:00 | 0 |
| Bajnai hiteltelen magyarázkodása | Bajnai Gordon kínos, hiteltelen magyarázkodása aligha nyugtatta meg a befektetőket - reagált közleményében Cser-Palkovics András a miniszterelnök nagykövetekkel való találkozójára. | 2009-11-23 15:25:00 | 0 |
| Bajnai találkozója a nagykövetekkel - a Fidesz véleménye | | 2009-11-23 15:22:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára | | 2009-11-23 15:18:00 | 0 |
| Ne titkolják a Mentorprogram körüli vizsgálat anyagát! | Hozzák nyilvánosságra a Mentorprogramhoz és az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság vezetőjéhez köthető visszaélések dokumentációját!- fordult Ékes Ilona interpellációjában Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez. | 2009-11-23 15:12:00 | 1 |
| A Fidesz garantálni fogja a rendet Magyarországon | Ha a Fidesz nyeri a 2010-es választásokat, kistérségi rendőrséget hoz létre, háromezer új rendőrt vesz állományba, Miskolcon állandó készenléti rendőrséget fog állomásoztatni, és a Büntetőtörvénykönyvet is szigorítja. Erről Lázár János beszélt napirend előtti felszólalásában hétfőn. | 2009-11-23 14:02:00 | 1 |
| Jó helyen vagytok | | 2009-11-23 13:55:00 | 0 |
| Ez a költségvetés arra vár, hogy visszavonják | Ez a költségvetés nem elfogadható számunkra, nem fogjuk a végszavazásnál támogatni - szögezte le újságírók előtt Varga Mihály a Parlamentben. | 2009-11-23 13:35:00 | 0 |
| Európa új arcai | Az előrejelzésekre rácáfolva meglepően rövid idő alatt egyetértésre jutottak az EU27-ek vezetői csütörtök este a két új uniós kulcspozíció betöltéséről. Az Európai Tanács elnöke két és fél éves mandátummal Herman Van Rompuy eddigi belga kormányfő, a kül- és biztonságpolitikai főképviselő pedig a brit Cathy Ashton bárónő lesz. | 2009-11-23 12:27:00 | 0 |
| Két fontos győzelem egy nap alatt | Magyarország változást akar, és a sok helyi változással majd az országos változás is be fog következni - szögezte le Szijjártó Péter. | 2009-11-23 11:47:00 | 1 |
| Igen, megcsináltuk! | | 2009-11-23 11:37:00 | 0 |
| Lábnyom-automata a repülőtéren | Fura kis készüléken akadt meg a szemem a San Franciscó-i repülőtér nemzetközi termináljának egyik folyosóján. Akár egy bankjegy-automata, de mégsem. | 2009-11-23 10:58:00 | 0 |
| Már az Antarktika keleti fele is veszít tömegéből | Meglepő eredményeket publikált a Nature Geoscience folyóiratban a NASA a közelmúltban - írja a BBC. | 2009-11-23 10:49:00 | 0 |
| Energia = gáz és olaj | Ha energiaforrásokról beszélünk Európában, a legtöbbször a gáz és az olaj jut eszünkbe, hiszen ez a két energiahordozó okozza a legtöbb problémát politikai és gazdasági szinten egyaránt. Ennek megfelelően a jeles nemzetközi szakértőket és politikusokat felvonultató 4. Energia Fórum beszélgetéseinek is ez a két anyag volt a legkedveltebb témája. A résztvevők közül azonban néhányan hiányolták a megújulókról szóló vitát. | 2009-11-23 10:39:00 | 0 |
| Húsz év kell, hogy a Tátra kiheverje a szélviharokat | A Magas-Tátrában 15-20 évre van szükség a szélvihar által öt éve letarolt erdők teljes regenerációjához, noha a terület 70 százalékán már megkezdődött a fák telepítése - mondta el Ladislav Scherich Tátra-szakértő egy pénteki konferencián Budapesten. | 2009-11-23 10:20:00 | 0 |
| A nők kevésbé szennyezik a környezetet | A környezetükre vagy az alakjukra jobban ügyelő nők állítólag kevésbé szennyezik a környezetet, mint a férfiak - derült ki "a nőkről, a népességről és az éghajlatról" a héten közzétett ENSZ-jelentésből. | 2009-11-23 10:13:00 | 0 |
| 4,6% | | 2009-11-23 10:10:00 | 0 |
| Már tanácsadóként is autó járt Molnárnak | | 2009-11-23 10:05:00 | 0 |
| Szanyi: Az MSZP nem korrupt, csak megfertőzték... | | 2009-11-23 09:57:00 | 0 |
| Nem úri huncutság | November 17-én vette át a német köztársasági elnök által adományozott Német Szövetségi Érdemkeresztet Prőhle Gergely. A volt berlini és berni nagykövet szerint nem elég a jó német-magyar kapcsolatot hangoztatni, ideje lenne azt több tartalommal is megtölteni. | 2009-11-23 09:48:00 | 0 |
| A BKV-vezér újabb botránya: céges autó a feleségnek? | | 2009-11-23 09:42:00 | 0 |
| Merre tovább, MSZP? | Lehet, hogy mégis végzetes lesz a szocialista pártra nézve, hogy Gyurcsány bukása után nem adta át a kormányrudat. | 2009-11-23 09:23:00 | 0 |
| Ébresztő! | | 2009-11-23 08:49:00 | 0 |
| Érdekváltás | Izzadt vodkagőz, másnapra laza Unicum, az erősebbeknek barackpálinkával vegyítve. Régi közös ivászatok és vadászatok adomái, közös munkák, közös múlt. Egymás közös múltjának pontos ismerete. Milliárdos gáz- és olajmutyi, zsíros üzletek. Az MSZP ide züllesztette a magyar-orosz viszonyt. | 2009-11-23 08:44:00 | 0 |
| Orbán a legnépszerűbb pártpolitikus | A politikusok népszerűségi listáján Sólyom László és Orbán Viktor áll az élen, 9-10 pont előnyük van a harmadik helyen álló Szili Katalinnal szemben, aki egyébként a legnépszerűbb kormánypárti politikus - néhány érdekesség a Szonda Ipsos által 2009 novemberében készített közvélemény-kutatásából. | 2009-11-23 08:34:00 | 0 |
| Csökkent munkaképesség | A Biztonság, a Józanság, majd az Új Egyensúly (ezek szerint volt régi?) után jövőre belépünk a Felelősség költségvetésének évébe. Az állítólag baloldali karakterű büdzsé - amely Bajnai Gordon szerint Európa legjobb válságkezelő programja - úgy ígér "józanságot és stabilitást", hogy azoknak helyzetén ront, akiknek fogyatékosságukból adódóan amúgy is jóval több terhet kell vinniük és elviselniük az élet megpróbáltatásaiból. | 2009-11-23 08:32:00 | 0 |
| A csornaiak tették le az új jövő alapkövét | A csornaiak, a Csorna környékiek tették le Magyarország új jövőjének alapkövét a vasárnapi időközi országgyűlési választás eredményével - nyilatkozta Gyopáros Alpár, a választást csaknem 80 százalékos arányban megnyerő Fidesz-KDNP-jelölt politikus az MTI-nek. | 2009-11-22 23:05:00 | 0 |
| Az embereknek elegük van a Gyurcsány-Bajnai korszakból | A választópolgárok Csorán és Józsefvárosban is újra világosan a hatalom tudtára adták, hogy elegük van az állandó hazudozásból, az ország tönkretételéből és a Gyurcsány-Bajnai korszakból - jelentette ki Szijjártó Péter a budapesti Polgárok Házában a vasárnapi időközi választások fideszes sikereinek ismeretében. | 2009-11-22 22:14:00 | 0 |
| Óriási Fidesz-győzelem, az MSZP a parlamenti küszöb alatt | Érvényes a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója Csornán, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje, Gyopáros Alpár győzött 79,71 százalékos szavazati aránnyal. Az MSZP öt százalék alá került. | 2009-11-22 21:46:00 | 0 |
| 5 százalék alatt kapott az MSZP Csornán | | 2009-11-22 21:29:00 | 0 |
| Véget ért egy korszak | Józsefvárosban sok szempontból véget ért egy korszak, a rendszerváltás óta ugyanis a kerületnek soha nem volt még jobboldali polgármestere - jelentette ki Kocsis Máté Budapest VIII. kerületének frissen megválasztott polgármestere. | 2009-11-22 21:26:00 | 0 |
| Így kormányoztok ti | A Fidesz ismét a szocialisták és a szabad demokraták korruptságára vonatkozó idézetekkel reagált az MSZP vasárnapi sajtótájékoztatójára. | 2009-11-22 13:30:00 | 0 |
| Így kormányoztok ti - a Fidesz reagálása az MSZP hasonló című sajtótájékoztatójára | | 2009-11-22 12:53:00 | 0 |
| Az elmúlt húsz év legaljasabb kampányára készül az MSZP | Csalás és személyes adattal való visszaélés gyanújával tettek feljelentést azok a fideszes politikusok, akiktől Németh Gábor, az MSZP ifjúsági szervezetének egyik vezetője újságírónak kiadva magát igyekezett adatokat gyűjteni. | 2009-11-22 12:44:00 | 1 |
| Firtl: Megszűnhetnek a regionális híradók | A Magyar Televízió költségvetésének csökkentése miatt megszűnhetnek a regionális híradók, ezzel nagymértékben szűkül a helyi közösségek, az önkormányzatok véleménynyilvánítási lehetősége. Az MTV-t érintő költségvetési elvonások ellehetetlenítik a közszolgálatiságot, hiszen ezeken kívül veszélybe kerülhetnek a kisebbségi, a vallási és egyházi műsorok, a határon átnyúló kapcsolattartás - jelentette ki Firtl Mátyás az MTV Soproni Regionális Stúdiója hétvégi magazinműsorában. | 2009-11-22 10:34:00 | 0 |
| Orbán új alapokra helyezné a magyar-orosz kapcsolatokat | XXI. századi alapokra kell helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat - hangzott el Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Orbán Viktor megbeszélésén Szentpétervárott. A Fidesz elnöke az Európai Néppárt alelnökeként kapott meghívást a kormányzó Egységes Oroszország Párt XI. kongresszusára, ahol négyszemközt tárgyalt a volt orosz elnökkel, jelenlegi miniszterelnökkel. | 2009-11-22 10:26:00 | 0 |
| Orbán-Putyin találkozó | | 2009-11-22 10:10:00 | 0 |
| Orbán Putyinnal találkozott | Az Egységes Oroszország Párt kongresszusán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel Szentpéterváron szombaton - közölte a Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-vel. | 2009-11-22 10:09:00 | 0 |
| A Gyurcsány-Bajnai korszak elveheti a jövőt a fiataloktól | A Gyurcsány-Bajnai korszak elveheti a jövőt a fiataloktól - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szombaton Veszprémben, a Fidelitas kibővített elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón. | 2009-11-21 18:19:00 | 0 |
| Ki adta a fehér lovat? | Cser-Palkovics András közleményben reagált Lendvai Ildikó sajtótájékoztatójára. | 2009-11-21 16:03:00 | 0 |
| Ki adta a fehér lovat? - a Fidesz válasza Lendvai Ildikónak | | 2009-11-21 15:44:00 | 0 |
| Varga László bátran forduljon a siófoki polgármesterhez | A Fidesznek esze ágában sincs elhatárolósdit játszani az MSZP-vel - reagált Ágh Péter Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatójára. | 2009-11-21 15:37:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Varga László (MSZP) sajtótájékoztatójára | | 2009-11-21 15:33:00 | 0 |
| Ellehetetlenítik a fogyatékkal élők foglalkoztatását | A szocialisták egy újabb balegyenessel már nemcsak megrendítik a fogyatékos, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégeket, hanem végleg földre is küldik őket - jelentette ki Soltész Miklós sajtótájékoztatóján. | 2009-11-21 14:58:00 | 1 |
| Az MSZP már a látszatra sem ügyel | Újabb bizonyítékok láttak napvilágot arról, hogy az MSZP gátlástalanul lenyúlja a közpénzt - húzta alá közleményében Font Sándor. | 2009-11-21 14:08:00 | 0 |
| Fidesz: MSZP-pénzzé válnak a Leader-források | | 2009-11-21 14:01:00 | 0 |
| És a nyertes: a szocialista székházba bejelentett cég | | 2009-11-21 13:03:00 | 0 |
| Kuncze Gábort is vinné az MDF? | | 2009-11-21 12:13:00 | 0 |
| Van megoldás a válság okozta tömeges elbocsátások kezelésére | Őry Csaba fideszes európai parlamenti képviselő 2009. november 18-án levelet írt Herczog László szociális és munkaügyi miniszternek az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap forrásai nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatban. | 2009-11-21 11:48:00 | 0 |
| Bajnainak már senki sem hisz | A hétköznapok biztonságára Bajnai Gordon jelenti a legnagyobb veszélyt - emelte ki közleményében Szijjártó Péter. | 2009-11-21 11:20:00 | 0 |
| Bajnai a közbiztonságról - a Fidesz véleménye | | 2009-11-21 11:15:00 | 0 |
| Takarékossági intézkedések Zalaegerszegen | Zalaegerszegen az intézmények támogatása két és fél százalékkal, a polgármesteri hivatal működtetésére jutó összeg négy százalékkal csökken jövőre, és tíz százalékkal kevesebb jut az önkormányzati cégekre, ugyanis az önkormányzatokat érintő elvonásokat csak takarékossági intézkedésekkel lehet megoldani - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere. | 2009-11-21 10:57:00 | 0 |
| Önámító, önsorsrontó politikát folytat a kormány | Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ellentétben minden nemzetközi intézettel, minden prognózissal, a kormány megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy az ország helyzete javul. | 2009-11-20 17:04:00 | 0 |
| Előre elosztja az MSZP-SZDSZ a fejlesztési pénzeket? | A Fidesz szerint a demokrácia megcsúfolása, ami a regionális területfejlesztési tanácsokban döntéshozatal címén történik. | 2009-11-20 16:10:00 | 0 |
| Komássy beismerése | | 2009-11-20 15:57:00 | 0 |
| Rosszul indul a miniszterelnök-jelölés az MSZP-nek | Rosszul indul a miniszterelnök-jelölés az MSZP-nek. Legfőbb jelöltjük épp a napokban volt kénytelen vallani az egyik legbotrányosabb korrupciós ügyben, a Zuschlag-perben, miután más tanúk súlyosan terhelő állításokat fogalmaztak meg vele kapcsolatban - reagált Répássy Róbert arra a sajtóértesülésre, hogy a legesélyesebb MSZP-s kormányfő- és listavezető-jelölt Mesterházy Attila jelenlegi parlamenti frakcióvezető, aki vállalja is a felkérést. | 2009-11-20 15:43:00 | 0 |
| Mesterházy és csapata - a Fidesz reagálása | | 2009-11-20 14:55:00 | 0 |
| A járvány a kormányt is levette a lábáról | Az oltópontok megszervezése és kialakítása kényszerhelyzet, és bizonyos tekintetben veszélyes megoldás is, hiszen egyetlen egy ott dolgozó orvos sem rendelkezik a betegéről annyi ismerettel, mint a háziorvos - jelentette ki Pesti Imre pénteki sajtótájékoztatóján. | 2009-11-20 14:35:00 | 1 |
| Bencsik: a klímavédelem közösségi szerepvállalás | A klímaváltozás következményeihez való alkalmazkodás nem az együttérzés, hanem az igazságosság kérdése - fogalmazott Bencsik János a Fejér Megyei Önkormányzat szervezésében, a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával a megye közéleti vezetői számára szervezett "Teremtésvédelmi Konferencián". A tatabányai polgármester, országgyűlési képviselő előadásában a közösségi szerepvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet. | 2009-11-20 13:49:00 | 0 |
| Bukott főpolgármester-helyettesek | György István a fővárosi Fidesz-frakció nevében reagált a főpolgármester-helyettesek lemondására. | 2009-11-20 13:40:00 | 0 |
| A Fidesz a főpolgármester-helyettesek lemondásáról | | 2009-11-20 13:36:00 | 0 |
| Gyanús körülmények Török Zsolt diplomája körül? | Koszorús László (Fidesz) írásbeli kérdése Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez. | 2009-11-20 12:52:00 | 0 |
| Gyanús körülmények Török Zsolt szocialista képviselő diplomája körül? | | 2009-11-20 12:50:00 | 0 |
| A Volán és az önkormányzat közösen fejleszt Tatabányán | A Vértes Volán és az önkormányzat közösen fejleszti a tatabányai tömegközlekedést; ezért a város meghosszabbította a cég közszolgáltatási szerződését, hozzájárult egy átszállóállomás építéséhez és a két fél közös vállalkozás alapításáról kezd tárgyalásokat. | 2009-11-20 12:42:00 | 0 |
| Mentsük meg az MTV regionális stúdióit! | Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke nyílt levélben emelt szót a Magyar Televízió regionális tudósítói hálózata megmentése érdekében. | 2009-11-20 12:11:00 | 0 |
| A vasút elsorvasztásának iskolapéldája a kormány terve | | 2009-11-20 11:30:00 | 0 |
| Az önkormányzat győzött | Közleményt adott ki a megyei közgyűlés elnöke a Segesd-Kutas közötti összekötő út ügyében. | 2009-11-20 11:23:00 | 0 |
| Távozzanak a valódi felelősök a földmutyi miatt! | A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatói érvénytelenítették a haszonbérleti pályázatokat, de a valódi felelősök megnevezése elmaradt - fogalmazott Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. | 2009-11-20 11:19:00 | 1 |
| Magyar vállalkozásokkal bővíttetné Paksot a Fidesz | Magyar vállalkozásokat juttatna munkához az erőműbővítés során a Fidesz. A polgári párt munkástagozatának vezetője, Kontur Pál erről Pakson beszélt. Kontur bejelentette: kizárólag szakmai alapokra helyezve átszervezik az erőmű vezetését is. | 2009-11-20 10:04:00 | 0 |
| M6: a dolgozók fele veszélyben | | 2009-11-20 09:45:00 | 0 |
| Ha élelmiszer, akkor legyen magyar! | A lakosság mindenekelőtt az élelmiszerek esetében ragaszkodik a magyar áruhoz, közülük is különösen a hús- és hentesáru, a tej és tejtermékek, illetve a zöldség- és gyümölcsfélék esetében. Ha teheti, a megkérdezettek 52 százaléka a magyar terméket részesít előnyben - ezek a legfontosabb megállapításai az Ipsos válságkutatás-sorozatának. | 2009-11-20 09:34:00 | 0 |
| Orbán Viktor az Egységes Oroszország párt kongreszusán | Orbán Viktor szombaton részt vesz az Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusán - tájékoztat közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. | 2009-11-20 09:25:00 | 0 |
| Orbán Viktor részt vesz az Egységes Oroszország párt kongresszusán | | 2009-11-20 09:22:00 | 0 |
| Kiemelt terület lesz az informatika | Navracsics Tibor és Nyitrai Zsolt videóüzenete a Fidesz IT-programjáról. | 2009-11-20 09:00:00 | 0 |
| Firtl: Magyarország lejtmenetben | Magyarország az egyetlen olyan ország, amelynek a gazdasági teljesítménye az utóbbi időszakban folyamatosan csökken - mondta Firtl Mátyás a Pulzus Televíziónak adott interjújában. Ez a családokat, a nyugdíjasokat, a legkiszolgáltatottabbakat érinti a legérzékenyebben. | 2009-11-20 08:47:00 | 0 |
| Két évtized után bukhat az SZDSZ Józsefvárosban | A rendszerváltástól kezdve az SZDSZ egyik legerősebb kerületének számított Józsefváros, ahol Csécsei Béla lemondása miatt vasárnap időközi polgármester-választásra kerül sor. A liberálisok a mostani EP-választáson még az öt százalékot sem érték el, míg a szocialisták is csupán 20 százalékot szereztek. A megmérettetés esélyese Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP jelöltje, de ringbe szállt Komássy Ákos is, akinek eddig semmilyen önkormányzati tapasztalata nem volt, és nem kötődik a kerülethez. | 2009-11-20 08:25:00 | 0 |
| Választási csalás? - Az SZDSZ-re is ráterelődött a gyanú | Az MSZP után az SZDSZ-re is ráterelődött a gyanú a józsefvárosi választási csalási ügyben. A Hír Televíziónak egy Magdolna utcai ház lakói azt állították: egy második emeleti lakásba tömegesen jöttek a hajléktalanok, ahol lefénymásolták személyi igazolványukat. | 2009-11-20 08:25:00 | 0 |
| Zuschlag, a magánzó | | 2009-11-20 08:19:00 | 0 |
| Kaliforniában betiltják az energiazabáló tévéket | Az amerikai államban 2011-től szigorúbb energiatakarékossági szabványoknak megfelelő tévékészülékeket lehet csak majd árusítani, mivel a szakértők attól tartanak, az óriásképernyős modellek elterjedésével - melyekből egy házban gyakran több is van - jelentősen megemelkedne a háztartások áramfogyasztása. | 2009-11-20 08:13:00 | 0 |
| Voksbazár | Ki hiszi el a rókának, hogy hajlandó leszokni a csibehúsról? Legfeljebb az, aki komolyan gondolta, hogy az MSZP csalási kísérlet nélkül fut majd neki a hét végi józsefvárosi polgármester-választásnak. Ugyan miért is hihetné bárki, hogy a szocialisták éppen most javulnak meg, amikor nem csupán a győzelem, hanem a puszta lét, azaz a totális lebőgés elkerülése a tét. | 2009-11-20 08:11:00 | 0 |
| A fogyatékkal élő gyerekeken spórolna a kormány | A Bajnai-kormány jövő évi oktatási elvonásai következtében 75 millió forinttal csökkenhet Győr két gyógypedagógiai módszertani intézményének költségvetése. Ezzel gyakorlatilag az iskolák jövőbeni működése kerülhet veszélybe, amely azt jelentheti, hogy a fogyatékkal élő gyerekek számára megszűnik a speciális oktatási forma a kisalföldi megyeszékhelyen. | 2009-11-20 07:48:00 | 0 |
| Költői álom | Van valami kirekesztő zöngéje annak, hogy egyetlen "beltéri" szocialista politikus sem világosította fel a derék Kolompárt, mondván: Te Orbán, hát akárhonnan is nézzük, ez az OCÖ mégiscsak baloldali szervezet, végeredményben ifjúsági is, hiszen az egész vezetősége olyan fiatalosan jó kondiban van, nem szólva a roppant fontos közérdekű tevékenységéről, a büntetett előéletűek társadalmi visszailleszkedésének támogatásáról, mert abban - elég csak rád nézni - igazán szép eredményeket értetek el, hát miért nem mentek be az Ifjúsági és Sportminisztériumba, és kértek egy kis támogatást, nálatok sem a veteményeskertben terem a pénz, jól jön nektek is minden fillér. | 2009-11-20 07:24:00 | 0 |
| A brit konzervatívok együttműködést ígérnek | Együttműködést ígértek a brit konzervatívok az Európai Unió (EU) első elnökével és "külügyminiszterével", jóllehet ellenzik az új tisztségeket létrehozó Lisszaboni Szerződést. | 2009-11-20 07:19:00 | 0 |
| Csaknem egy órán át nem járt a 3-as metró | Csaknem egy órán keresztül nem járt a 3-as metró a Nagyvárad tér és a Határ út között csütörtök este - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere az MTI-t. | 2009-11-20 00:07:00 | 0 |
| Van Rompuy az elnök és Ashton a külügyi főképviselő | Herman Van Rompuy belga miniszterelnök lesz az Európai Unió első elnöke, Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztos pedig az első "külügyminiszter", pontosabb nevén kül- és biztonságpolitikai főképviselő - jelentette be az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően. | 2009-11-20 00:01:00 | 0 |
| Valóban elindul a taszári repülőtér fejlesztése? | Juhász Tibor, Kaposvár fideszes alpolgármestere csütörtökön azt közölte az MTI-vel: reméli, hogy ezúttal nem kell csalatkozni a taszári repülőtér fejlesztéséről tett bejelentéssel kapcsolatban. | 2009-11-19 23:40:00 | 0 |
| Sikernek kell lennie a koppenhágai klímacsúcsnak | Sikerrel kell végződnie a káros éghajlatváltozás elleni következő nemzetközi lépésekről egyeztetni hivatott nemzetközi csúcstalálkozónak decemberben - hangoztatta Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök csütörtök este Brüsszelben. | 2009-11-19 23:18:00 | 0 |
| A demokrácia célnak tartja az embert | A demokrácia célnak tartja az embert, míg a diktatúra eszköznek használja fel - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Veszprémben, a helybeli Nők Kerekasztala Egyesület fórumán. | 2009-11-19 23:11:00 | 0 |
| Juhász Tibor: Remélem, ezúttal nem kell csalatkoznunk | Juhász Tibor, Kaposvár fideszes alpolgármestere csütörtökön azt közölte az MTI-vel: reméli, hogy ezúttal nem kell csalatkozni a taszári repülőtér fejlesztéséről tett bejelentéssel kapcsolatban. | 2009-11-19 19:08:00 | 0 |
| Az EKI mondjon le "aránytalanul nagy hasznáról" | A Fidesz nevében arra szólította fel az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetet (EKI) Kupper András, a párt országgyűlési képviselője, hogy mondjon le "aránytalanul nagy hasznáról, és ne az influenzajárványon akarjon nyerészkedni". | 2009-11-19 18:47:00 | 0 |
| Csökkenteni fogják a távhő díját Kaposváron | Kaposváron ülésezett a város közgyűlése, amelyen még a napirendi pontok megtárgyalása előtt Szita Károly közölte: 2010 január elsejétől csökkenteni fogják a távhő díját. | 2009-11-19 18:34:00 | 0 |
| ÁSZ: Hódmezővásárhely működése rendben van | Rendben találta Hódmezővásárhely önkormányzatának működését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átfogó vizsgálata; a 2008. december 31-vel zárult időszak eredményeit csütörtökön adták át Lázár János polgármesternek. | 2009-11-19 17:34:00 | 0 |
| Nyugati nagykövetek: korrupt közállapotok Magyarországon | | 2009-11-19 16:59:00 | 0 |
| Szocialista provokáció Győrött? | Csalás és személyes adattal való visszaélés miatt feljelentést tesznek győri fideszes önkormányzati képviselők ismeretlen tettesek ellen, akik szerintük álnéven hang- és videoanyagot terveznek megjelentetni a velük történt telefonbeszélgetések nyomán - közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Borsi Róbert, a párt városi frakciójának szóvivője. | 2009-11-19 16:48:00 | 0 |
| A jövő év az ideinél is nehezebb lesz | A jelenlegi kormány egyszerűen érzéketlen az emberek mindennapi gondjai iránt - szögezte le Fónagy János. | 2009-11-19 16:10:00 | 1 |
| Az MSZP és a korrupció | Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a szocialista korrupciót felemlegető kormányoldali nyilatkozatokkal válaszolt Nyakó István vádjaira. | 2009-11-19 15:39:00 | 0 |
| Az MSZP és a korrupció - a Fidesz reagálása Nyakó István nyilatkozatára | | 2009-11-19 15:29:00 | 0 |
| A kormány képtelen megvédeni az embereket | Hónapok óta tudni lehet, hogy influenzajárvány fenyeget, a kormány a mai napig "kísérleti megoldásokat" próbál tesztelni. Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten úgy fogalmazott: a kormány képtelen arra, hogy megvédje a magyar embereket. | 2009-11-19 14:59:00 | 0 |
| Budai lebuktatta az MSZP-t | Amit eddig Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Szilvásy György és a többi szocialista politikus tagadott, azt immár Nyakó István és Budai Bernadett is bevallotta, ország-világ elé tárta - mutat rá közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. | 2009-11-19 14:48:00 | 0 |
| Újabb pofont kaptak a szocialisták | A szocialista kormány jókora pofont kapott a külföldi befektetőkért aggódó nagykövetektől - írja közleményében Cser-Palkovics András. | 2009-11-19 14:20:00 | 0 |
| Nagykövetek aggodalma a befektetések miatt - a Fidesz véleménye | | 2009-11-19 14:18:00 | 0 |
| Budai lebuktatta az MSZP-t: a Zuschlag-ügy kézi vezérléses pénzosztás volt! | | 2009-11-19 13:57:00 | 0 |
| Hunvald után újabb ingatlanpanama? | | 2009-11-19 13:51:00 | 0 |
| A kormány cserbenhagyta Miskolcot, Borsodot | A kormány cserbenhagyta Miskolcot és cserbenhagyta Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, a Sajóbábonyban történtek ezt ékesen bizonyítják - közölte csütörtökön a borsodi megyeszékhelyen Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, egyúttal a rendőrség finanszírozásának megoldását szorgalmazva. | 2009-11-19 12:59:00 | 0 |
| Duna Stratégia a magyar elnökség alatt | Az EU-elnökségi munkacsoport 2009. november 11-én tartotta immár tizenegyedik ülését, melynek legfőbb témája a magyar elnökség alatt elfogadandó Duna Stratégia volt. Az elkövetkező hónapokban lehetőségünk lesz arra, hogy érdemben beleszóljunk a Duna menti országokat érintő stratégia kidolgozásába, amely nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági, közlekedési, infrastruktúra fejlesztési, sőt kulturális projekteket is felölel majd. Az EU-elnökségi munkacsoport a Duna Stratégia mellett foglalkozott a magyar elnökség naptárával, és ahhoz kapcsolódóan a magyarországi rendezvények helyszíneivel, továbbá a spanyol-belga-magyar elnökségi trió programjának tervezetével is. | 2009-11-19 11:21:00 | 0 |
| Durva választási csalás Józsefvárosban | Szavazatvásárlás történt a vasárnapi józsefvárosi polgármester-választás kampányában - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Kocsis Máté. | 2009-11-19 11:10:00 | 1 |
| Egyre több a szélessávú internet hozzáférés az EU-ban | Az Európai Bizottság frissen közétett jelentése alapján az Európai Unió lakosságának közel negyede rendelkezik szélessávú hozzáféréssel, mely arány - a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is - folyamatosan növekszik. | 2009-11-19 11:05:00 | 0 |
| Hasznosítanák a kormányzati negyedre szánt területet | | 2009-11-19 10:48:00 | 0 |
| Józsefváros: visszaadni a megkopott fényt | Tételesen számon kérhető programot kínál a józsefvárosiaknak Kocsis Máté, a Fidesz-KDNP jelöltje a november 22-én tartandó időközi polgármester-választáson. Ezzel a lépéssel is helyre szeretné állítani a politikába vetett bizalmat. A közbiztonság megteremtése elsőbbséget kap a tervei között. A jelenlegi alpolgármester szerint a pesti kerület sorsa visszatükrözi a társadalomét, hisz mint cseppben a tenger jelennek meg benne az országos gondok. Formabontó a jogász abban a tekintetben is, hogy csak annyit ígér, amennyit felelősen vállalni lehet az elkövetkezendő hónapokban. | 2009-11-19 10:38:00 | 0 |
| Növekszik az illegális elefántcsont kereskedelem | A 2004 óta lassan, de folyamatosan erősödő illegális elefántcsont kereskedelem idén határozottabb növekedésnek indult - tájékoztatott friss információkra hivatkozva az Elefántkereskedelmi Információs Rendszer (ETIS). | 2009-11-19 10:24:00 | 0 |
| Hamarosan európai főváros lehet Belgrád | A Berlinbe látogató szerb elnököt Merkel támogatásáról biztosította. | 2009-11-19 10:05:00 | 0 |
| Menekülttábor Brüsszel szívében | Menekülttábort hozott létre Európa fővárosában öt nemzetközi és helyi humanitárius szervezet, köztük a Caritas és az Orvosok Határok Nélkül. | 2009-11-19 10:00:00 | 0 |
| Most jön el a fenyők ideje | Csak az tudja, aki már "élt" fenyővel, hogy a mindig zöld és illatos társ különös környezetet teremt. A fenyőfélékről azoknak sem kell lemondaniuk, akiknek csak pici helyűk van. A különleges hangulatú fák törpeváltozatai egy balkonon is elférnek. | 2009-11-19 09:44:00 | 0 |
| Az IMF már a Fidesszel számol | Hiába próbálja Oszkó Péter saját magát helyzetbe hozni: a nemzetközi pénzügyi szervezet a realitásokból indul ki. | 2009-11-19 09:38:00 | 0 |
| Klímaváltozás a Kárpát-medencében | Földtörténeti szempontból igen kis mértékű klímaváltozások voltak a Kárpát-medencében az utóbbi ötezer évben, ám azok mégis társadalmi változásokat okoztak. | 2009-11-19 09:18:00 | 0 |
| Évgyűrűk tanúskodnak a globális felmelegedésről | Amerikai kutatók a globális felmelegedés új tanúira bukkantak. A világ legöregebb fáinak évgyűrűi bizonyítékkal szolgálnak az elmúlt évtizedek szélsőséges hőmérsékletváltozására. | 2009-11-19 09:10:00 | 0 |
| Uniós támogatással egyházi szociális intézmények épülnek | Az Európai Unió támogatásával egyházi szociális intézmények épülnek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; Gégényben időseknek, míg Nyírbogdányban fogyatékosoknak hoznak létre nappali otthont - közölték az érintett református egyházközségek vezetői. | 2009-11-19 08:22:00 | 0 |
| Jött a fekete autó, és egy ezrest ígértek a szavazatért | | 2009-11-19 08:20:00 | 0 |
| Megint beindultak | Nehéz lehetett témát találni a szocialista párt legújabb eredménykampányához. A Lendületben az ország, a Közös a siker és a Magyarország kirobbanó formában című korábbi tájékoztatók színvonala önmagában is magasra tette a lécet, az unió pénzéből épült fejlesztések ellopása pedig már az európai parlamenti választások előtt megtörtént. | 2009-11-19 07:53:00 | 0 |
| Évi 300 ezer eurót keres majd az ET leendő elnöke | Évente mintegy 300 ezer euró lesz az uniós fizetésekre kirótt - jövedelemadó jellegű - illeték levonása előtt az Európai Tanács leendő elnökének a fizetése. | 2009-11-18 23:45:00 | 0 |
| Valótlan híresztelés az egyik hetilapban | Hírlapi kacsa az egyik hetilap állítása arról, hogy a Fidesz a Legfelsőbb Bíróságba olvasztaná az Alkotmánybíróságot. | 2009-11-18 23:42:00 | 0 |
| Az Egyesült Államok újabb gázválságra figyelmezteti az EU-t | Az Egyesült Államok azt javasolja az Európai Uniónak, hogy készüljön fel az újabb gázválságra, amerikai szakértők szerint télen Oroszország újra üresen hagyja a gázvezetékeket - írta a hétfőn Budapesten tartott IV. Energia Fórumról szóló, szerdán közölt beszámolójában a Kommerszant című orosz gazdasági lap. | 2009-11-18 23:20:00 | 0 |
| Megállapodtak a jövő évi uniós költségvetésről | Megállapodtak az Európai Unió tagországainak szakminiszterei és az uniós intézmények tárgyalódelegációi a jövő évi uniós költségvetésről - jelentette be a szerdai találkozót követően a költségvetési ügyekért felelős európai bizottsági tag, Algirdas Semeta. | 2009-11-18 22:56:00 | 0 |
| Eredményes volt Páváék tárgyalása a franciákkal | Szerda délelőtt Pécsre érkezett a francia Suez cég delegációja, hogy tárgyalást folytasson a pécsi vízmű ügyében kialakult helyzetről Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével. A tárgyalás eredményesen zárult - tájékoztatott a Polgármesteri Kabinetiroda. | 2009-11-18 19:08:00 | 0 |
| Navracsics és Martonyi előadása az EU-elnökségről | Navracsics Tibor és Martonyi János is felszólalt az MTA "Rajtunk a sor" című, novemberi 13-án tartott konferenciáján, melynek fő témái a Lisszaboni Szerződés hatása illetve hazánk EU-elnöksége volt. | 2009-11-18 17:36:00 | 1 |
| A Kisalföld interjúja Orbán Viktorral | Az ember úgy érzi, az arcátlanságnak nincs határa. Mindenki rendcsinálást és elszámoltatást vár - nyilatkozta a Fidesz elnöke Csornán. | 2009-11-18 16:53:00 | 0 |
| "Oltást hátráltató adó" az EKI extraprofitja | Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy az új típusú influenza elleni oltóanyag terjesztése üzleti szempontok szerint történik. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) extraprofitja nem segíti, hanem gátolja a magyar lakosságot abban, hogy felvegye az oltást. Ezt Pesti Imre mondta szerdán sajtótájékoztatón. | 2009-11-18 16:39:00 | 1 |
| A kormánynak nincs átfogó környezetvédelmi jövőképe | Hiába fogalmazódtak meg a hat esztendővel ezelőtti célok, mert azok nem váltak a kormányzati politika szerves részévé. Az Országgyűlés által, sok esetben teljes egyetértéssel elfogadott általános stratégiákat rendre felülírták az ágazati cselekvési tervek. Így aztán a II. Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) is sok tekintetben csak írott malaszt maradt - mondta az Országgyűlés szerdai vitanapján Bencsik János, a Fidesz vezérszónoka. | 2009-11-18 15:42:00 | 0 |
| Vitában az Európai Bizottsággal | Erősíti a megváltozott munkaképességű alkalmazottak elbocsátását az Európai Bizottság egy január elsejétől életbe lépett rendelete, mely a gazdasági válság hatására várhatón jövő évben harapódzik el. Őry Csaba és Kósa Ádám a rendelet módosítása érdekében és a fogyatékossággal élő munkavállalók foglalkoztatására szánt pénzügyi alapok felhasználásának vizsgálata céljából írásban fordult a Bizottsághoz. | 2009-11-18 15:22:00 | 0 |
| Lendvai Ildikó szereptévesztésben van | Lendvai Ildikó szereptévesztésben van, a szocialistáknak ugyanis nem megrendelőként kellene fellépniük a Sajóbábonyban történtek kapcsán, hiszen hét és fél éve ők vannak kormányon - mondta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. Hozzátette: az MSZP az egyik fő felelőse annak, hogy ma Magyarországon a kormány képtelen garantálni az embereknek a védelem jogát. | 2009-11-18 15:18:00 | 0 |
| Elferdítették Orbán Viktor mondatát Romániában | | 2009-11-18 15:05:00 | 0 |
| A Bajnai-kormány 80 milliárdot vesz el az idősektől | Nyugdíjemelésről beszél a Bajnai-kormány, miközben minden idős embertől újra elvesz több tízezer forintot - hangsúlyozta közleményében Cser-Palkovics András. | 2009-11-18 15:01:00 | 0 |
| A Bajnai-kormány 80 milliárdot vesz el az idősektől | | 2009-11-18 14:58:00 | 0 |
| Jövőre újabb hitelt kell felvenni a Valutaalaptól | Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint jövőre új hitelt kell felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól. Matolcsy György az InfoRádiónak azt mondta, jövő nyáron új költségvetést is kell készíteni 2010-re, aminek egyelőre bizonytalan a hiánycélja. | 2009-11-18 14:39:00 | 0 |
| Somogyit felkérték MDF-es képviselőjelöltnek | | 2009-11-18 14:34:00 | 0 |
| Ankara és Teherán közeledése aggasztja Brüsszelt | Az Európai Unió arra próbálja rávenni Teheránt, hagyjon fel atomprogramjával. A politikai döntéshozók és a befolyásos média azonban egyaránt arra figyelmeztet, hogy Törökország és Irán fejlődő kapcsolatai hátráltathatják az EU Iránnal szembeni törekvéseit. | 2009-11-18 14:16:00 | 0 |
| A kormány magára hagyja, Pécs viszont támogatja sportolóit | Az önkormányzat finanszírozza Sors Tamás pécsi úszóbajnoknak a világbajnokságra való kiutazásához szükséges 600 ezer forintot. | 2009-11-18 14:12:00 | 0 |
| Topolánek: A V4-ektől még Sarkozy is tartana | A volt cseh miniszterelnök úgy véli, a közös energiapolitika létfontosságú Európa számára. Mirek Topolánek szerint ezt elősegítené a visegrádi országok szorosabb együttműködése, melytől még a francia államfő is tart. Hangsúlyozta, ha a Fidesz nyeri a jövő évi választásokat, Csehország és Magyarország -hasonló álláspontja miatt- erős tengelye lehet a négyes szövetségnek. Az EurActiv a 4. Energia Fórumon beszélgetett a volt kormányfővel. | 2009-11-18 13:58:00 | 0 |
| Szocialista miniszterelnök-jelölt a bíróság előtt | Mesterházy Attila méltó miniszterelnök-jelöltje lesz a zuschlagok és hunvaldok pártjának - nyomatékosította közleményében Répássy Róbert. | 2009-11-18 13:14:00 | 0 |
| Szocialista miniszterelnök-jelölt a bíróság előtt | | 2009-11-18 13:11:00 | 0 |
| Kirendelték az iskolásokat Komássy kampányára | | 2009-11-18 12:32:00 | 0 |
| Mikola: nem lesz Kánaán az egészségügyben | A 2010-es költségvetés rettenetes helyzetet jelent az egészségügynek, mert reálértéken további forráskivonást eredményez, amit ezzel a struktúrával nem lehet kezelni - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Mikola István. | 2009-11-18 12:20:00 | 0 |
| A tizenhetedik | | 2009-11-18 12:01:00 | 0 |
| A nap kérdése | | 2009-11-18 11:44:00 | 0 |
| Megbukott a szakképzés privatizálása | | 2009-11-18 11:28:00 | 0 |
| Jogerős ítélet született a sukorói földügyletben | Nem lehet befektető Sukorón Joav Blum, mivel a Fejér Megyei Bíróság megállapította, hogy Blum lakhelye fiktív volt a szerződés megkötésekor - mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-11-18 11:15:00 | 1 |
| Mesterházy és Szilvásy egymásra mutogat | | 2009-11-18 11:14:00 | 0 |
| Szijjártó Péter csak az MSZP szerint "mutyizott" | A Fidesz sajtófőnöke Török Zsolt közleményére reagált. | 2009-11-18 10:56:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Török Zsolt közleményére | | 2009-11-18 10:51:00 | 0 |
| Új holland zöld adó kilométeralapon | A holland kormány pénteken új "zöld" adó előterjesztését jelentette be, melynek érdekessége, hogy 2012-től kilométer alapon kívánják 10 százalékkal csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, és felére csökkenteni közúti forgalmat. | 2009-11-18 10:40:00 | 0 |
| Az olaszok lepipálnak szelektív gyűjtésben is | Egy-két éve láttuk, hogy a nápolyi és szicíliai szemétmaffia miatt városok élete bénult meg a kidobott háztartási szeméttől, a zárva tartott lerakóktól és a szemet csípő mérgező füsttől. Ma már a déli tartományokban is jól kiépített a szelektív gyűjtés, sőt van amiben még Nápoly is leelőzött minket. | 2009-11-18 10:32:00 | 0 |
| Válságmenedzselést is kell majd folytatni az egészségügyben | Válságmenedzselést is kell majd folytatnia az egészségügyben a Fidesznek, ha kormányra kerül; az egészségügyi ellátás struktúráját pedig csak évtizedes távlatban lehet rendezni - mondta Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa a Magyar Nemzetnek adott interjújában. | 2009-11-18 10:15:00 | 0 |
| Konzerv-ideológia | | 2009-11-18 09:53:00 | 0 |
| Tegyél a baloldalért, a Népszaváért, önmagadért! | | 2009-11-18 09:49:00 | 0 |
| Peresz németjei - Ilyen ország pedig nincs CCIV. | | 2009-11-18 09:42:00 | 0 |
| Az "igazolás" Istennél | Mögötte a múlt század harcterei, a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelmek. Volt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke és államfője. Tildy Zoltán százhúsz esztendővel ezelőtt e napon született. | 2009-11-18 09:12:00 | 0 |
| A vasút elsorvasztásának iskolapéldája a kormány terve | | 2009-11-18 08:59:00 | 0 |
| Vízummentesség 3 délszláv államnak | Míg 2007 végén kilenc új tagállam csatlakozhatott az unió "határok nélküli" schengeni övezetéhez, az unió idén december 19-én nyugat-balkáni országokat ajándékozhatja meg a könnyebb utazás lehetőségével. Az EP és Tanács közös állásfoglalásban jelezte: Szerbiát, Macedóniát és Montenegrót érettnek tartja a vízummentesség bevezetésére. | 2009-11-18 08:56:00 | 0 |
| Elkészült az első német tengeri szélerőmű park | Elkészült az első német szélerőmű park az Északi-tengeren: hét hónapig tartó munkálatokat követően felállították az "alpha ventus" kísérleti szélerőmű park tizenkettedik, egyben utolsó turbina egységét. | 2009-11-18 08:51:00 | 0 |
| Csökkenteni kell az orosz gáztól való függést | A régió országainak együttműködésében látja az orosz gáztól való függés csökkentésének zálogát a Constellation Energy Institute igazgatója. Orbán Anita az InfoRádióban elmondta: hatalmas lehetőségek vannak az energiahatékonyság növelésében is. | 2009-11-18 08:48:00 | 0 |
| Amerika és Ázsia megbuktatta Koppenhágát | Az ázsiai országok vezetői vasárnap megerősítették, hogy továbbra is komoly ambíciókkal készülnek a koppenhágai csúcstalálkozóra, ám végül nem sikerült meghatározni a széndioxid kibocsátás csökkentésének konkrét mértékét. | 2009-11-18 08:43:00 | 0 |
| Ügyészséghez fordul Pécs a Mercedes-ügylet miatt | Ügyészséghez fordul a pécsi városvezetés, mert előnytelennek tartja a helyi járatú Mercedes buszok vásárlására, szervizelésére még 2003-ban kötött szerződést - írta kedden az Új Dunántúli Napló. | 2009-11-18 08:40:00 | 0 |
| Jövőre ingyen parkolhatunk Budapesten? | | 2009-11-18 08:33:00 | 0 |
| Kincsünk, a Tó védelmében | Sokat hallani a kétes ügyletekről, amelyek egy tóparti óriásberuházás körül zajlottak, és amelyeket több hatóság is vizsgál. Arról azonban már sokkal kevesebb szó esik, hogy milyen környezet- és természetvédelmi - európai uniós és magyar, országos és helyi - jogszabályok lehetetlenítik el ezt a gigantikus beruházást. | 2009-11-18 08:19:00 | 0 |
| Cselekvési terv kell, és annak végrehajtása | Az ország nem választásra, hanem polgárháborús állapotokra készül - fogalmazott Miskolc szocialista polgármestere a hét végén Sajóbábonyban a romák és a radikális Jobbik szimpatizánsai között kirobbant, tettlegességig fajuló konfliktus kapcsán. Már hat gyanúsítottja van az ügynek: három embert őrizetbe is vettek. | 2009-11-18 08:11:00 | 0 |
| Emlékeztetőül | A Fidesz közleménye, amelyet Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője jegyez, egy az egyben közölte az utóbbi hetekben elhíresült, a sajtóban többször is vitatott idézetet, amely Veresné Szabó Éva szocialista országgyűlési képviselő Balatonőszödön elhangzott felszólalásáról tudósítva jelent meg a Balközép című szocialista orgánumban. | 2009-11-17 23:42:00 | 0 |
| Hibázott az NBH | A kormány érzékelte ugyan a nyomozás során előállt hibákat, de nem tett semmit - jelentette ki Demeter Ervin a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló tényfeltáró munkacsoport ülése után. | 2009-11-17 18:39:00 | 0 |
| A családok érdeke egyben Európa érdeke | Járóka Lívia elnöklete alatt tartotta őszi ülését az Európai Parlament "Minőségi Gyermekkor" munkacsoportja. Nyitóbeszédében a fideszes EP-képviselő a munka és magánélet jobb összeegyeztetését szolgáló intézkedések bevezetését, valamint a nagycsaládok erőteljesebb támogatását sürgette. | 2009-11-17 18:30:00 | 0 |
| Beismerés: elhibázott foglalkoztatás | Az, hogy a kormányzat egyik kiemelt céljának nevezi a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának javítását, beismerésnek alkalmas, felelős fejlesztéspolitikai tervezéshez és programhoz azonban kevés. | 2009-11-17 17:54:00 | 0 |
| II. kerület: 2013-ig lehívható a támogatás | 2013-ig használható fel az az 5 milliárd forint, amit az unió a budai fonódó villamoshálózat kivitelezésére ítélt meg és nincs határideje az építési engedély kiadásának - közölte a II. kerületi önkormányzat. | 2009-11-17 17:47:00 | 0 |
| Molnár Gyula ne veszélyeztesse az emberek egészségét! | Felszólítják a XI. kerületi Fidesz és KDNP vezetői Molnár Gyula polgármestert, hogy hagyjon fel a látszatpolitizálással, és ne veszélyeztesse saját céljai érdekében az emberek egészségét. | 2009-11-17 17:20:00 | 0 |
| Politikailag erős biztosjelölteket sürgetnek | Politikailag erős tagot kell küldenie minden európai uniós tagországnak az Európai Bizottság következő testületébe, hiszen a bizottság és az unió szavahihetőségéről van szó - hangoztatta Szájer József (Fidesz), az Európai Parlament néppárti frakciójának elnökhelyettese Joseph Daul frakcióelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden Brüsszelben. | 2009-11-17 16:59:00 | 0 |
| A Fidesz-frakció fizeti dolgozóinak a védőoltás költségeit | Az új típusú influenza egyre gyorsabban terjed. A magyar kormány sajnos folyamatosan késve reagált a járvány fokozódására - írja közleményében Navracsics Tibor. | 2009-11-17 16:57:00 | 0 |
| A Fidesz-frakció fizeti dolgozóinak a védőoltás költségeit | | 2009-11-17 16:56:00 | 0 |
| Aláírták a történelmi egyházak Lomnici Zoltán felhívását | Aláírták a történelmi egyházak azt a felhívást, amelyet az emberi méltóság védelmének érdekében tett közzé Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke - jelentette be sajtótájékoztatón kedden Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke Budapesten. | 2009-11-17 16:45:00 | 0 |
| Az Emfesz-vezér bemószerolta Veres Jánost | | 2009-11-17 16:39:00 | 0 |
| Tőkés: Áttörésre kell törekedni a kisebbségi kérdésben | Húsz évvel a közép- és kelet-európai rendszerváltozások után, az Európai Unió Lisszaboni Szerződéssel életbe lépő reformjai nyomán arra kell törekedni, hogy az uniós politikában bekövetkezzék az áttörés a kisebbségi kérdésben és a kommunizmussal való szembenézés kérdésében - jelentette ki Tőkés László püspök, romániai magyar néppárti EP-képviselő a romániai forradalom 20. évfordulójára rendezett brüsszeli konferencia előtt tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-11-17 16:33:00 | 0 |
| A kormány 2006 óta képtelen garantálni a rendet | A Fidesz szerint a kormány 2006 óta nem tudja biztosítani a rendet Magyarországon, képtelen garantálni a közbiztonságot minden magyar ember számára - mondta Lázár János, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján a hétvégén Sajóbábonyban történtekkel kapcsolatban. | 2009-11-17 15:52:00 | 0 |
| "Elképesztő, hogy a baloldal egy ilyen embert indít!" | A jogerős bírósági ítélet ellenére a mai napig sem fizette ki egy debreceni cégnek a Komássy Ákos, MSZP-s polgármester-jelölt által korábban irányított FIB a táborozás és a rongálás költségeit - hívta fel a figyelmet a volt MSZP-székház előtt tartott sajtótájékoztatóján Kósa Lajos. | 2009-11-17 15:45:00 | 0 |
| A szocialisták csúnyán átverik az embereket! | Amit egyik kezükkel adnak, azt a másikkal többszörösen visszaveszik - mutatott rá közleményében László Tamás. | 2009-11-17 15:44:00 | 0 |
| Távfűtés - a szocialisták csúnyán átverik az embereket! | | 2009-11-17 15:36:00 | 0 |
| Januártól ingyen utazhatnak a kismamák Dombóváron | Januártól ingyen utazhatnak a dombóvári helyi járatokon a hároméves kor alatti gyerekeket nevelő kismamák - jelentette be a város fideszes polgármestere kedden Dombóváron, sajtótájékoztatón. | 2009-11-17 15:12:00 | 0 |
| A kormány egy világjárványból is hasznot akar húzni | A H1N1 világjárvány, mely az év végére, jövő év elejére elérheti hazánkat is. A magyar oltóanyag immáron nemzetközi elismerésben is részesült, ennek ellenére idehaza nem becsülik meg - fogalmazott Pesti Imre keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-11-17 15:02:00 | 1 |
| A Fidesz nem támogatja az indítványt | Magánnyugdíj-biztosítókká alakulnak 2013-tól a magánnyugdíj-pénztárak - mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár kedden a parlamentben. A Fidesz jelenlegi formájában nem támogatja az indítványt, mondván: sem az előkészítés, sem a tartalom nem megfelelő. | 2009-11-17 14:56:00 | 0 |
| Nyilatkozatot fogadhat el a Ház | Nyilatkozatot fogadhat el a jövő héten az Országgyűlés a kárpátaljai magyar oktatás védelmében - hangzott el az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén, amelyen meghallgatást tartottak az ukrajnai magyar oktatást ért hátrányos intézkedésekről. | 2009-11-17 14:27:00 | 0 |
| A Fidesz nem támogatja a módosításokat | Lefolytatta az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő módosításáról az általános vitát kedden a parlament. | 2009-11-17 14:18:00 | 0 |
| Elhalasztották a Föld megmentését | Legalább fél, de lehet, hogy egy évvel elhalaszthatják az új nemzetközi klímaegyezmény aláírását, amelyet idén decemberben, Koppenhágában akartak megkötni. A többek között a klímára káros gázkibocsátás visszafogásának mértékéről folyó előzetes tárgyalások elakadtak, optimista jóslások szerint fél-egy éven belül eljöhet az áttörés. Miért bukott el már a kezdés előtt a koppenhágai csúcs és mi lesz így a Földdel? | 2009-11-17 13:29:00 | 0 |
| Lakosságbarát ügyintézés Békéscsabán | Integrált ügyfélszolgálati rendszert alakított ki Békéscsaba, amelynek révén a lakosság egy helyen intézheti önkormányzati, valamint a különböző szolgáltatókkal kapcsolatos ügyeit - közölte a város polgármestere keddi békéscsabai sajtótájékoztatóján kedden. | 2009-11-17 13:28:00 | 0 |
| Ha gondolták volna... | | 2009-11-17 13:21:00 | 0 |
| "Irány a Kárpát-medence!" | Programot hirdet Pelczné Gáll Ildikó annak érdekében, hogy a középiskolák helyi tantervének része legyen a határon túli, magyarlakta települések, tájegységek felkeresése. | 2009-11-17 13:08:00 | 0 |
| Nem engedünk monopóliumot a termálenergia-hasznosításban | Az Országgyűlés hétfőn este tárgyalta a Gazdasági Bizottság, Bányatörvény módosítására benyújtott indítványát, mely lehetővé tette volna a hazai termálenergia-készlet koncessziós keretek között történő hasznosítását. | 2009-11-17 12:57:00 | 0 |
| Debrecenben 200 milliós közlekedési fejlesztés zárult le | Csaknem 200 millió forintos közlekedésfejlesztési beruházás zárult le a napokban Debrecenben; a projekt részeként 47 buszmegállót felújítottak, akadálymentesítettek és úgy alakítottak át, hogy méreteiben igazodjon a nyár óta közlekedő új városi buszokhoz. | 2009-11-17 12:55:00 | 0 |
| Kormány-főtanácsadóként gyalázza ellenfeleit Gréczy | | 2009-11-17 12:24:00 | 0 |
| Mikor nyerik el büntetésüket? | Navracsics Tibor országgyűlési képviselő levélben fordult a legfőbb ügyészhez, hogy a Cozma-ügy részleteiről érdeklődjön. | 2009-11-17 12:19:00 | 0 |
| Több pénz kellene az idegenforgalomból élő településeknek | Költségvetési átcsoportosítást szorgalmaz Balatonfüred fideszes polgármestere annak érdekében, hogy az elsősorban idegenforgalomból élő települések több pénzhez jussanak a tervezettnél 2010-ben. | 2009-11-17 11:58:00 | 0 |
| Nem támogathatók a javaslatok | A parlament megkezdte a korrupcióellenes törvénycsomag általános vitáját kedden. | 2009-11-17 11:54:00 | 0 |
| Elkészült az első német tengeri szélerőmű park | Elkészült az első német szélerőmű park az Északi-tengeren: hét hónapig tartó munkálatokat követően felállították az "alpha ventus" kísérleti szélerőmű park tizenkettedik, egyben utolsó turbina egységét. | 2009-11-17 11:53:00 | 0 |
| Gazdaságpolitikai váltás a megoldás! | Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: Magyarország gazdasági helyzetét, csak egy teljes gazdaságpolitikai váltás képes rendezni. | 2009-11-17 11:51:00 | 1 |
| Szociális akadémiát tervez Michl József Tatán | Bensőséges ünnepség keretében nyújtotta át a mosonmagyaróvári Giesswein Sándor Emlékbizottság nevében Csapó István elnök és Nagy József címzetes prépost Michl József tatai polgármesternek az emlékérmet, amelyet 2006 óta ítélnek oda a hazai kereszténydemokrácia és keresztényszocializmus egyik alapítójának tartott pap-politikus emléke ápolásáért. Michl József polgármester ez alkalommal jelentette be, hogy Tatán szociális akadémiát kívánnak alapítani, az e területen dolgozók képzése, segítése céljából. | 2009-11-17 11:10:00 | 0 |
| Az MSZP képes rágalmazni és hazudni | A józsefvárosi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója közleményben reagált Szabó Zoltán sajtótájékoztatójára. | 2009-11-17 11:08:00 | 0 |
| Az MSZP döntött: továbbra is kapja fizetését Hunvald | A szocialisták döntöttek, továbbra is fizetnek az előzetes letartóztatásban ülő Hunvald Györgynek - szögezte le sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. | 2009-11-17 10:46:00 | 1 |
| Reagálás Szabó Zoltán "merő spekulációkra alapozott" sajtótájékoztatójára | | 2009-11-17 10:36:00 | 0 |
| Szlovákia a tiltott nyelvek országa | A szlovákiai nyelvtörvényről beszélt Horváth János fideszes képviselő keddi napirend előtti felszólalásában a parlamentben. | 2009-11-17 10:24:00 | 1 |
| Kudarc a stabilitási paktum | A német kormány gazdasági tanácsadóinak értékelésével hazai elemzők is egyetértenek. | 2009-11-17 09:47:00 | 0 |
| Az álszentség és kormányzóképtelenség története | A hasonló szavak nem jelenthetnek morális és politikai azonosságot, mondá Donáth László szocialista képviselő, és egyet kell hogy értsek vele. | 2009-11-17 08:55:00 | 0 |
| Függetlenség! | A Nobile házaspár egy opera-előadás után vacsorát ad a barátainak Gondviselés utcai házában. A vacsora utáni zenélés, csevegés közben a vendégek egyre többet beszélnek a hazamenetelről, mégis ott helyben elalszanak. Reggel döbbenten tapasztalják, hogy az egyébként nyitott szalon küszöbét senki sem tudja átlépni. E megmagyarázhatatlan korlátozottság miatt a társaság egyre kétségbeesettebb és hisztérikusabb lesz. | 2009-11-17 08:43:00 | 0 |
| Csak félelemkeltéssel tudják összetartani a szavazótáborukat | Elképzelhető, hogy a költségvetés elfogadása után néhány miniszter feláll, mondván, már nincs több dolga - véli a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István azonban arra nem lát esélyt, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök is leköszön. A politológus az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a jelenlegi kormány feladata lehetne a leltárkészítés, a helyzet felmérése és az átadás-átvétel feladatainak meggyorsítása. | 2009-11-17 08:26:00 | 0 |
| A legalkalmasabb jelölt | Gazdag és boldog ország az, ahol egy tíz százalék körüli népszerűségnek örvendező párt is számtalan tetőtől talpig alkalmas miniszterelnök-jelöltet tudna kiállítani, ha éppen ahhoz volna kedve. Persze a miniszterelnöké nem egy olyan bonyolult, összetett, egész embert kívánó hivatal, mint például a kintornásé, amihez hivatástudat, született tehetség és szív, főleg szív kell. | 2009-11-17 07:24:00 | 0 |
| Az állam kötelessége a biztonság megteremtése | Magyarországon mindenkinek biztonságban kell éreznie magát, és ennek megteremtése az állam feladata - jelentette ki Orbán Viktor az egyik kereskedelmi televízió műsorában a sajóbábonyi esettel kapcsolatban. | 2009-11-16 23:34:00 | 0 |
| Sólyom László: a csoportos elnökség nagy lehetőség | Az Európai Unió (EU) első csoportos elnökségének tagjaként Spanyolországnak és Magyarországnak is nagy lehetősége nyílik az unió struktúrájának, működési módjának alakítására - hangsúlyozta Sólyom László hétfőn este Madridban, miután I. János Károly spanyol király audiencián fogadta. | 2009-11-16 23:24:00 | 0 |
| Letett az EU a kabuli Afganisztán-konferencia tervéről | Letett az Európai Unió arról a korábbi tervről, hogy nagy nemzetközi Afganisztán-konferenciát rendezzenek jövő januárban Kabulban - közölte hétfőn Brüsszelben a külkapcsolatokkal foglalkozó EU-biztos. | 2009-11-16 23:03:00 | 0 |
| Az uniós miniszterek továbbították Albánia kérelmét | Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben úgy döntöttek, hogy továbbítják Albánia EU-csatlakozási kérelmét az EU legfőbb végrehajtó testületéhez, az Európai Bizottsághoz. | 2009-11-16 22:55:00 | 0 |
| Az igazság a Szijjártó-ítéletről | | 2009-11-16 19:09:00 | 0 |
| Átverték a balatoniakat | A kormány nem tartotta magát az idegenforgalmi adóval (ifa) kapcsolatos ígéretéhez - jelentette ki Balázs Árpád, a Balatoni Szövetség elnöke hétfőn az MTI-nek. | 2009-11-16 19:03:00 | 0 |
| Elszámoltatható, elkötelezetten uniópárti EU-bizottságot! | Az Európai Parlament részéről elszámoltatható, elkötelezetten uniópárti tagokból álló Európai Bizottság felállítását sürgette az EP legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt egy José Manuel Durao Barroso bizottsági elnökhöz címzett dokumentumban. | 2009-11-16 18:35:00 | 0 |
| Vajon hány várgesztesi ügy volt és van még folyamatban? | A várgesztesi pihenőhelyről kérdezte Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztert interpellációjában Bagi Béla. | 2009-11-16 16:48:00 | 1 |
| Tanácsadás havi 750-ért | | 2009-11-16 16:47:00 | 0 |
| "Oroszország újra elzárná a gázcsapokat" | Oroszország ezúttal előre figyelmezteti Európát: elképzelhető egy újabb gázválság kirobbanása. Vlagyimir Csizov, Oroszország brüsszeli nagykövete ezért "megelőző intézkedések" megtételére szólította fel az Európai Uniót. | 2009-11-16 16:31:00 | 0 |
| Vasárnap megszűnt a közbiztonság Sajóbábonyban | Példátlan jelenség, aggasztó jel, a kormányzat és az állam működőképtelenségét mutatja a most vasárnapi sajóbábonyi eseménysorozat - fogalmazott Lázár János a Parlamentben újságírók előtt. | 2009-11-16 16:00:00 | 0 |
| Elhibázott és rosszul átgondolt a vagyonadó! | Szatmáry Kristóf interpellációja az alkotmány- és vállalkozásellenességről, avagy a vagyonadó törvényről. | 2009-11-16 15:59:00 | 1 |
| Kiszervezik a helyi tömegközlekedést? | A 2010-es költségvetés romboló hatását a gazdaság és társadalom több területe is megszenvedi, egyik legfőbb vesztese a közösségi közlekedés - fogalmazott Hónig Péter közlekedésügyi, hírközlési és energiaügyi miniszterhez intézett, Fazekas Sándorral közös interpellációjában Varga Mihály fideszes honatya. | 2009-11-16 15:48:00 | 1 |
| Megtarthatja a végkielégítését több egykori BKV-vezető | | 2009-11-16 15:48:00 | 0 |
| Mi lesz a gyermekeinkkel? | A nappali gyermekmegőrzők kapacitásának növelése esetében ismét csak a kormány munkájára jellemző tipikus "papíron bővülésnek látszó intézkedésekről" beszélhetünk - hívta fel a figyelmet interpellációjában Mátrai Márta. | 2009-11-16 15:38:00 | 1 |
| Gyenge állam, tarthatatlan közállapotok | Hogyan fordulhat elő, hogy támadás érhet egy rendőrkapitányságot ma Magyarországon? - tette fel a kérdést a nagykátai eset kapcsán interpellációjában Kontrát Károly. | 2009-11-16 15:26:00 | 1 |
| Obama a klímavédelem ellen? | A Greenpeace felháborítónak tartja az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés, az úgynevezett APEC csúcson tegnap reggel kötött alkut, ahol a vezetők a klímavédelmet szolgáló konkrét döntéseket, amit a 15. ENSZ Klímakonferencián kellene meghozniuk, egy bizonytalan időpontig tolták ki. | 2009-11-16 14:43:00 | 0 |
| Az állam keresni akar a járványon | Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) 40 százalékos árrése miatt nőtt az eredetileg tervezett duplájára az új típusú influenza elleni oltóanyag gyógyszertári ára - jelentette ki Kupper András hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. | 2009-11-16 14:09:00 | 1 |
| Slotáék népszerűtlenek Szlovákiában | | 2009-11-16 13:45:00 | 0 |
| Szilvásy visszalőtt a szivárogtatásvád miatt | | 2009-11-16 13:39:00 | 0 |
| Káosz az influenzaoltás körül | Piti üzleti ügyek hálózzák be az influenzajárvány elleni vakcina gyártását és terjesztését - hívta fel az újságírók figyelmét Pesti Imre a Parlamentben, kiemelve, nemcsak a betegek, de az orvosok is bizalmatlanok az oltóanyaggal szemben. | 2009-11-16 13:34:00 | 0 |
| Mesterházy méltó a "zuschlagok és hunvaldok" pártjához | Mesterházy Attilának tehát van miről beszélnie szerdai kihallgatásán, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. | 2009-11-16 13:14:00 | 0 |
| Mélyrepülésben az ország | Gazdasági mélyrepülés, a jövőnket elvevő államadósság, korrupció és munkanélküliségi krízis - ez jellemzi Magyarországot 2009 harmadik negyedében. Navracsics Tibor sajtótájékoztatója. | 2009-11-16 12:44:00 | 1 |
| Beindult a bűnbakkeresés a vagyonkezelőnél | Az, hogy sorra indulnak a felelősségre vonások a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV) azt mutatja, nem hiábavaló a Fidesz és a Magosz munkája, melynek során szinte hetente hoznak nyilvánosságra bűncselekmény-gyanús ügyeket a földértékesítések terén és más ügyekben. | 2009-11-16 12:40:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc bebizonyította saját alkalmatlanságát | | 2009-11-16 12:09:00 | 0 |
| A világ kifelé, mi nem | | 2009-11-16 11:56:00 | 0 |
| Beindult a bűnbakkeresés a vagyonkezelőnél | | 2009-11-16 11:42:00 | 0 |
| Passzív házak: 2020-tól kötelező | Az új közösségi energiatakarékossági előírásoknak csak 2018-tól felelnek meg az EU-intézmények épületei, a lakásoknál és az irodáknál 2020-ra kell eleget tenni ezeknek a feltételeknek. | 2009-11-16 11:37:00 | 0 |
| Energiafüggetlenség 20 éven belül | A leendő kormány nem tűzhet ki annál kisebb célt maga elé, minthogy húsz év alatt megszüntesse Magyarország energiafüggőségét. Orbán Viktor erről a Budapesten megrendezett IV. Energia Fórumon beszélt. | 2009-11-16 11:17:00 | 0 |
| Az EU zöld utat ad az albán csatlakozási tárgyalásoknak | Az EU tagállamai megegyeztek, elfogadják Albánia csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, mellyel megtörtént az első lépés a lehetséges tagság felé vezető hosszú folyamatban, közölték EU-diplomaták. | 2009-11-16 11:08:00 | 0 |
| A képviselők az EU-orosz kapcsolatokról | Emberi jogok, energiabiztonság, klímaváltozás, új együttműködési egyezmény - ezek lehetnek a november 18-ai EU-Oroszország csúcs fő témái. A képviselők most állásfoglalást fogadtak el az EU és Oroszország kapcsolatairól. | 2009-11-16 10:54:00 | 0 |
| Belefulladunk-e Kínába? | Nem sokkal azután, hogy a G8-tagországok Olaszországban (többek között) a világméretű felmelegedés korlátozásáról egyezkedtek, a média a december 7-18. között megrendezésre kerülő koppenhágai Klímakonferencia felé fordította figyelmét. | 2009-11-16 10:47:00 | 0 |
| Újabb kínos vallomások Mesterházy szerepéről a Zuschlag-ügyben | | 2009-11-16 10:46:00 | 0 |