| A költségvetés ellehetetleníti a fogyatékosok életét | Mi történik ma Magyarországon? Visszamegyünk a középkorba? A 2010-es költségvetési tervezetből egyértelműen kiderül: a kormány egyszerűen kidobná a fogyatékkal élő embereket az utcára - fogalmazott beszédében Kósa Ádám. | 2009-10-10 12:45:00 | 1 |
| Nincs tovább! | Azért folyamodtunk a tüntetéshez, mert kifogytunk az eszközökből, nincs tovább - kezdte beszédét Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere. | 2009-10-10 12:37:00 | 1 |
| A kormány képtelen ellátni feladatát | Nem a harag, hanem az együttérzés, a tenni akarás vezérelt bennünket, hogy kimondjuk: "ez így nem mehet tovább" - szögezte le a civilek nevében felszólaló Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke. | 2009-10-10 11:55:00 | 1 |
| A csomag, köszönjük, nem kell! | Halász Gábor, Kiskutas polgármestere köszöntő beszédében arra hívta fel a figyelmet, egyre több fiatal hagyja el Magyarországot, mert nem találta jövőjét saját hazájában. | 2009-10-10 11:46:00 | 1 |
| Tönkretették az önkormányzatiságot | Bernáth László Tetétlen polgármestere a kistelepülések nevében úgy fogalmazott Magyarországon ma nem létezik önkormányzatiság, hiszen az "ön kormányzás" 2002 óta megszűnt. | 2009-10-10 11:42:00 | 1 |
| Megbukott a mutatvány | Ha olyan kormányunk van, amely képtelen a nemzet közössége elé a többség által elfogadható, megvalósítható, értelmes célokat kiűzni, akkor annak a kabinetnek nincsen létjogosultsága. A jelenlegi kormány nemhogy kitűzni, megfogalmazni sem tud ilyeneket - közölte lapunknak adott interjújában Kósa Lajos debreceni polgármester, a Fidesz alelnöke, aki mára a fővárosi Kossuth térre tüntetést szervezett az önkormányzatokat érő brutális megszorítások miatt. | 2009-10-10 11:12:00 | 0 |
| Szigorú uniós figyelmeztetés Romániának | Az Európai Bizottság vizsgálatot kezdeményez Románia ellen, mert nem biztosítja a vadmadarak védettségét, holott az uniós csatlakozáskor kötelezettséget vállalt erre az ország. | 2009-10-10 11:06:00 | 0 |
| Kinek akarja eladni az MSZP a Duna partján a telkeket? | Vagyonvesztéstől tart a fővárosi Fidesz-KDNP frakció a Duna partján található három telek értékesítése kapcsán - fogalmazott sajtótájékoztatóján Spaller Endre. | 2009-10-10 10:58:00 | 0 |
| Tiltólistára került az ízesített cigaretta | Betiltották az ízesített cigaretták és szivarkák gyártását, importját, árusítását és reklámozását Kanadában, mert kiskorúakat csábíthat a dohányzásra.
A döntés ellen a dohányipar és az amerikai dohánytermesztő államok tiltakoznak. | 2009-10-10 10:46:00 | 0 |
| Az önkormányzati rendszer működőképessége határára jutott | Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerint az önkormányzati rendszer eljutott működőképessége határára, a helyhatóságoknál olyan működési zavarok támadhatnak, hogy azok legalapvetőbb feladataikat sem tudják ellátni. | 2009-10-10 10:03:00 | 0 |
| Történelem | | 2009-10-10 01:28:00 | 0 |
| Sajtószabadságról vitáztak az Európai Parlamentben | Az olaszországi sajtószabadság állapotáról folytatott csütörtöki európai parlamenti (EP-) vitában a jobbközép és a konzervatív képviselők elsősorban attól óvtak, hogy az Európai Uniót belpolitikai témák fórumaként használják, míg a baloldaliak, a liberálisok és a zöldek uniós jogszabályt szeretnének a médiapluralizmusról. | 2009-10-09 17:27:00 | 0 |
| Rasmussen: nagyobb EU-s áldozatvállalást Afganisztánba | Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a mai nap bejelentette egy afgán rendőröket és katonákat kiképező misszió felállítását, melynek célja, hogy előkészítse a szövetségesek fokozatos kivonulását, írja az El País. | 2009-10-09 17:17:00 | 0 |
| A Fidesz az Ab-hez fordul | Törvénytelennek tartja a Fidesz, hogy a kormány egy iskolaéven belül januártól csökkenteni kívánja az iskoláknak járó állami támogatást; a kezdeményezés elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordulnak - mondta a Fidesz alelnöke pénteken Rábacsécsényben, ahol meglátogatta a település általános iskoláját. | 2009-10-09 17:12:00 | 0 |
| A cseh elnök lábjegyzettel akarja kiegészíteni Lisszabont | Václav Klaus új akadályt helyezett az Európai Unió reformszerződése elé. A dokumentumot egy lábjegyzettel szeretné kiegészíteni, mielőtt aláírná, közölte a cseh elnök az EU elnökségét betöltő Svédországgal . | 2009-10-09 16:57:00 | 0 |
| Akadozó támogatás - leálló erdőtelepítés | Körülbelül kétmillió hektár erdőterület van Magyarországon, ebből kilencszázezer magánerdő. A magánemberek általában olyan, kárpótlás során visszakapott földterületre ültetetnének erdőt, amely másra nem hasznosítható, de a támogatások akadoznak, ezért nagyon lelassult az erdőtelepítést üteme. | 2009-10-09 16:46:00 | 0 |
| Települések tüntetése a Kossuth téren | Demonstrációt tartottak az önkormányzatok az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen a Kossuth téren, október 10-én szombaton. A fidesz.hu élőben közvetítette az eseményt. | 2009-10-09 16:21:00 | 0 |
| Patay: törvényesség és bizalom | Célom, hogy az elmúlt időszak botrányai után azt lássák az emberek, itt tiszta kézzel nyúlunk a pénzhez, nincs sumákolás - mondta a Demokratának Patay Vilmos, a Fidesz és a KDNP jelöltje az október tizenegyedikei, dombóvári időközi polgármester-választáson. | 2009-10-09 16:16:00 | 0 |
| Hétfőn kiderül, csökkenti-e a kormány a távhőáfát | Már négy nap telt el a költségvetés megtárgyalásából, ám máris óriási káosz kezd kialakulni - fogalmazott sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor. Rávilágított: a távhő adókulcsának sorsa sem dőlt el, annak ellenére, hogy a csökkentés kérdése nem most merült fel először. | 2009-10-09 16:02:00 | 1 |
| Bontsák fel a sukorói beruházással kapcsolatos szerződést! | A Fidesz továbbra is azt követeli, hogy azonnali hatállyal bontsák fel a beruházással kapcsolatos szerződést - szögezte le közleményében Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója és Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. | 2009-10-09 15:36:00 | 0 |
| Régi hajónaplók az éghajlatváltozásról | A tizennyolcadik századi tengerészek hajónaplói sokat elárulhatnak a jelenkor tudósainak arról, hogy milyen volt kétszáz éve az éghajlat, és az azóta mennyit változott. | 2009-10-09 15:32:00 | 0 |
| Az elnök miatt tették ki a Societas szűrét | | 2009-10-09 15:28:00 | 0 |
| Fogamzásgátlókkal az üvegház-gáz csökkentéséért? | A családtervezés ötször költséghatékonyabb klímavédelem, mint a többi zöld technológia. Egy a baj vele: tabutéma. | 2009-10-09 15:26:00 | 0 |
| Sukoró - a Fidesz reagálása a PM közleményére | | 2009-10-09 15:19:00 | 0 |
| Nem tartja be a kabinet a vatikáni szerződést | A Fidesz szerint a kormány nem tartja be a vatikáni szerződésben foglaltakat, ezért a párt a megfelelő jogi fórumokhoz kíván fordulni - erről Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság ellenzéki elnöke beszélt pénteken a parlamentben a költségvetést megalapozó törvények vitájában. | 2009-10-09 14:36:00 | 0 |
| A Fidesz módosítana a gyermekvédelemre vonatkozó szabályokon | A fideszes Hoppál Péter a 2010-es költségvetést megalapozó törvényjavaslat pénteki általános vitájában bejelentette: módosító javaslatban kezdeményezik egyes gyermekvédelemre vonatkozó szabályok megváltoztatását. | 2009-10-09 14:20:00 | 0 |
| Harminc önkormányzati bérlakást adtak át Kaposváron | Harminc önkormányzati bérlakást adtak át pénteken Kaposváron fiatal pároknak. A bérlők - jutányos bérleti díj fizetésével - öt évig lakhatnak új otthonukban. | 2009-10-09 13:58:00 | 0 |
| Magyarország érdeke a költségvetés visszavonása | Bajnai Gordon londoni szavai és budapesti tettei köszönő viszonyban sincsenek egymással - hívta fel a figyelmet közleményében Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. | 2009-10-09 13:49:00 | 0 |
| Bajnai Londonban - a Fidesz véleménye | | 2009-10-09 13:45:00 | 0 |
| Megakadályozták az MSZP-Centrum Parkoló-mutyit | | 2009-10-09 13:42:00 | 0 |
| Vért és könnyeket szül a jövő évi költségvetés | Szakmai napokat rendezett a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Balatonlellén, ahol a jelen lévő polgármesterek, települési vezetők és köztisztviselők az első napon többek között tájékozódhattak a 2010-es költségvetés önkormányzati fejezeteiről, a megyei kórház rekonstrukciójáról, az OVB előtt álló feladatokról, valamint a Bácsszakma Zrt. tevékenységéről. | 2009-10-09 13:34:00 | 0 |
| Tessely Zoltán nyílt levele a szombati tüntetés kapcsán | "A helyzet fontossága miatt kérem Önöket, amennyiben egyetértenek a kezdeményezéssel, úgy vegyenek részt személyesen is az eseményen." Bicske polgármesterének nyílt levele. | 2009-10-09 13:28:00 | 0 |
| Véres vasárnapok után | | 2009-10-09 11:47:00 | 0 |
| Újabb bombát tettek be a szociális ellátó rendszerbe | "Újra kéne gombolni a kabátot" - fogalmazott Czomba Sándor a 2010-es költségvetést megalapozó törvénymódosítások parlamenti általános vitájában. | 2009-10-09 11:34:00 | 0 |
| A Fidesz szakpolitikában erős az EP-ben | Szakpolitikai munkában a Fidesz, politikai szólamokban a Jobbik volt a legaktívabb az Európai Parlamentben (EP) szeptemberben - áll a Policy Solutions közpolitikai és politikai kommunikációs tanácsadó intézet pénteken az MTI-hez eljuttatott elemzésében. | 2009-10-09 11:28:00 | 0 |
| Nyakóék kiszerveznék a mocskolódást? | | 2009-10-09 11:03:00 | 0 |
| Falanszter a javából | | 2009-10-09 10:52:00 | 0 |
| Nem alapoznak meg semmit a megalapozó törvények | A vezérszónoki felszólalásokkal megkezdődött a 2010-es költségvetést megalapozó törvényjavaslat vitája pénteken a Parlamentben. Babák Mihály úgy látja: ezek a törvények nem alapoznak meg semmit. | 2009-10-09 10:48:00 | 0 |
| Őszinteséget vár a miskolci polgármestertől Pelczné | Őszinte beszédre hívta fel a miskolci villamosprojekt ügyében Káli Sándor (MSZP) miskolci polgármestert Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, országgyűlési és miskolci önkormányzati képviselő nyílt levelében. | 2009-10-09 10:38:00 | 0 |
| Pelczné nyílt levele Miskolc polgármesterének | Nyílt levél Káli Sándor úrnak, Miskolc város olgármesterének. | 2009-10-09 10:35:00 | 0 |
| Kilátók és kilátások | Gyanúm szerint a szakirodalom még nem határozta meg, hogy egy mesterséges magaslat hány centiméterig számít dobogónak, s mikortól kilátónak. A János-hegyi Erzsébet-kilátó például 23,5 méter magas, s szép időben akár a Bakonyig is ellátni a tetejéről, de neki könnyű, mert van alatta 527 méternyi hegy is. | 2009-10-09 10:12:00 | 0 |
| Ez a kormány mindent csak becsuk, bezár és leépít | Ez a kormány mindent csak becsuk, bezár és leépít, ez nem közösségi közlekedési fejlesztés - jelentette ki Fónagy János az MNO-nak csütörtökön. A fideszes szakpolitikus szerint a Hónig Péter által bejelentett vasúti "újjászervezés" a logikának teljesen ellentmond, hiszen a jelentős forrásmegvonások és a szárnyvonalak bezárása mellett a vasúti közlekedés preferálását hangsúlyozza. | 2009-10-09 09:48:00 | 0 |
| Őszinteséget vár a miskolci polgármestertől Pelczné | Őszinte beszédre hívta fel a miskolci villamosprojekt ügyében Káli Sándor (MSZP) miskolci polgármestert Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, országgyűlési és miskolci önkormányzati képviselő nyílt levelében. | 2009-10-09 09:06:00 | 0 |
| A költségvetés elfogadhatatlan | A 2010. évi költségvetés tarthatatlanságára mutatott rá hozzászólásában Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője a költségvetési vitában. | 2009-10-09 08:55:00 | 0 |
| Kaczynski szombaton írja alá a ratifikációs okmányt | Szombaton írja alá a Lisszaboni Szerződés ratifikációs okmányát Lech Kaczynski lengyel államfő - jelentette be csütörtökön az elnöki hivatal vezetője. | 2009-10-09 08:35:00 | 0 |
| Nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP jelöltjét | A józsefvárosi helyi választási bizottság csütörtökön nyilvántartásba vette a november 22-ei időközi polgármester-választás első két hivatalos jelöltjét, a Fidesz és a KDNP által indított Kocsis Mátét, valamint az SZDSZ-es Takács Gábort, akiknek sikerült összegyűjteniük a szükséges számú ajánlószelvényt - közölte a választási iroda vezetője, Xantus Judit jegyző az MTI megkeresésére. | 2009-10-08 18:50:00 | 0 |
| A Nyakó-félék figyelmébe | Nyakó István ziláltnak tűnik, láthatóan reszketve tart az emberek, az önkormányzati vezetők véleményétől - olvasható Salgótartján polgármesterének közleményében. Székyné dr. Sztrémi Melinda közleményét az alábbiakban szó szerint olvashatják. | 2009-10-08 17:19:00 | 0 |
| A BKV fb bekérte a három üzemeltetési igazgató szerződését | A BKV felügyelőbizottsága (fb) bekérte a cég három üzemeltetési vezetőjének munkaszerződését; ők azok, akik feladatkör nélkül dolgoznak és kapnak fizetést, illetve prémiumokat - közölte csütörtökön Vitézy Dávid, a bizottság Fidesz által delegált tagja az fb-ülés szünetében újságíróknak. | 2009-10-08 16:32:00 | 0 |
| További versenyhátrányt okoznak a mezőgazdasági elvonások | A jövő évi költségvetés 80 milliárd forintos mezőgazdasági elvonása miatt tovább csökkenhet a magyarországi élelmiszerek versenyhátránya az európai uniós termékekkel szemben - mondta Font Sándor csütörtökön a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában. | 2009-10-08 16:23:00 | 0 |
| EP jelentés a Roma Stratégiáról 2010-ben | Nyílt napot tartott az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatósága a "Régiók és Városok Európai Hete" keretében. | 2009-10-08 16:22:00 | 0 |
| Éljen Abszurdisztán! - a szlovák nyelvtörvény margójára | Schöpflin György európai parlamenti képviselő egyperces felszólalásában a szlovák nyelvtörvény megszavazásával kialakult komoly aggodalmakra hívta fel a figyelmet. | 2009-10-08 16:18:00 | 0 |
| Hoppál "Pécs-csomagot" szeretne a jövő évi költségvetésben | Pécs kiemelten fontos, de pénz hiányában halasztott, vagy akadozó fejlesztési munkálataihoz szeretne többletforrást szerezni a jövő évi büdzsé terhére Hoppál Péter baranyai fideszes országgyűlési képviselő, aki "Pécs-csomagnak" nevezett elképzeléseiről csütörtökön beszélt a Dunántúl legnagyobb városában. | 2009-10-08 15:55:00 | 0 |
| Blokáddal, forgalomkorlátozással tiltakozik Kétpó és Túrkeve | Útlezárással demonstráltak Kétpó és Túrkeve lakói a két település megközelíthetősége szempontjából döntő fontosságú 4204-es út rossz állapota miatt csütörtökön, két különböző helyszínen. | 2009-10-08 15:43:00 | 0 |
| Félrevezető és képmutató kezdeményezés | "Az MSZP által a fővárosban tervezett "általános" jellegű vizsgálóbizottság felállítását - az MSZP és a Fidesz-KDNP közös vezetése alatt - nem támogatjuk, mert félrevezető és képmutató kezdeményezésnek tartjuk" - olvasható a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség közleményében. | 2009-10-08 15:13:00 | 0 |
| Tüntetés a veszélyes költségvetés ellen | "A demonstráció az egészségügyi gondokról, a gyermekétkeztetésről, a kistelepülési problémáról, a fogyatékkal élők nehézségeiről fog szólni" - hangsúlyozta Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-10-08 14:30:00 | 1 |
| Vonják vissza a költségvetést! | A büdzsé jövő évi tervezet köszönő viszonyba sem áll az élettel - jelentette ki Becsó Zsolt csütörtökön a 2010-es költségvetés általános vitájában a parlamentben. | 2009-10-08 14:28:00 | 0 |
| Hova tűnt a kvótaértékesítésből befolyt pénz? | A fideszes Bácskai János a szén-dioxid-kvótából befolyt pénz iránt érdeklődött csütörtökön a 2010-es költségvetés általános vitájában a parlamentben. | 2009-10-08 14:17:00 | 0 |
| Nem pártpolitikáról szól a Kossuth téri tüntetés | Salgótarján polgármestere kiemelte, nem a pártpolitikáról, hanem az önkormányzatokról szól majd a szombatra meghirdetett budapesti, Kossuth téri tüntetés. | 2009-10-08 13:35:00 | 0 |
| Kósa Lajos egységes közlekedési rendszert szorgalmaz | A debreceni polgármester a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) és a Volán konzorciumával üzemeltetné a közösségi közlekedést Hajdú-Bihar megyében és Debrecen elővárosaiban. | 2009-10-08 13:17:00 | 0 |
| Tisztességtelen a kormány magatartása | A kormány visszaél a hatalmával, mikor alkukat kényszerít a legkiszolgáltatottabbakat képviselő szervezetekre - szögezte le Szijjártó Péter a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva. | 2009-10-08 12:59:00 | 1 |
| Átverés volt a kormány távhőáfa-csökkentési ígérete | Néhány hónappal ezelőtt azzal kábították az embereket a szocialisták, hogy csökkentik a távhő áfáját, de lelepleződtek, szó sincs semmilyen csökkentésről, marad minden a régiben - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján László Tamás. | 2009-10-08 12:27:00 | 1 |
| Hogyan éljük túl a városi szmogot? | Manapság már nem csak a légköri UV-koncentráció határozza meg, hogy mikor veszélyes az utcán tartózkodni, de a légszennyezettség mértéke is. Ebből a szempontból léteznek rizikós napszakok és hónapok. | 2009-10-08 12:25:00 | 0 |
| Távhőáfa: füstbe ment MSZP-s ígéret | | 2009-10-08 12:12:00 | 0 |
| Embertelen a jövő évi költségvetés | Ez a költségvetés hátat fordít az embereknek - fogalmazott Kovács Zoltán a jövő évi költségvetésre vonatkozó előterjesztés általános vitájában csütörtökön, a parlamentben. | 2009-10-08 12:06:00 | 0 |
| Zabálják a papírt a fővárosi intézmények | Nem használ újrafeldolgozott papírt, és csak ritkán nyomtat a lap mindkét oldalára a fővárosi fenntartású intézmények - például iskolák, kórházak - többsége egy tavalyi felmérés szerint. | 2009-10-08 11:50:00 | 0 |
| A miniszter azonnal mondja fel a sukorói szerződést | Budai Gyula a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, a pénzügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a pénzügyminiszternek azonnali hatállyal fel kellene mondania a sukorói kaszinóberuházás szerződését minden maszatolás nélkül. (Rövidhír) | 2009-10-08 11:35:00 | 0 |
| 2010: Veres János az unió csalásügyi biztosa lesz | | 2009-10-08 11:22:00 | 0 |
| Tilos emberszabású majmokon kísérletezni az EU-ban | A jövőben nem szabad emberszabású majmokon laboratóriumi kísérleteket végezni - szavazta meg az Európai Parlament. | 2009-10-08 11:17:00 | 0 |
| A lengyel elnök vasárnap írja alá a Lisszaboni Szerződést | Vasárnap írja alá a Lisszaboni Szerződést Lech Kaczynski lengyel elnök - közölte Varsóban az elnök nemzetbiztonsági irodájának vezetője. Az elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczysnki ellenzéki pártvezető cáfolta, hogy az államfő vasárnap aláírná a dokumentumot. | 2009-10-08 11:15:00 | 0 |
| Háború és béke - Hegyi Karabah, 1. rész | | 2009-10-08 11:12:00 | 0 |
| Hulladékból energia a hadseregben | Az amerikai Quinetiq vállalat szemétből energiát termelő rendszert mutatott be az amerikai hadseregnek. A PyTEC rendszer felmelegíti az összegyűjtött vegyes hulladékot, és a hevítés során felszabadult gázok adta energiát hasznosítja. | 2009-10-08 11:04:00 | 0 |
| Hét tárgyalási nappal Koppenhága előtt még mindig semmi | Az USA úgy véli, hogy a fejlődő országok kibocsátás-csökkentési szándékait és konkrét lépéseit nemzetközi ellenőrzés alá kellene vonni. A koppenhágai ENSZ klímacsúcsot előkészítő bangkoki tárgyalásokon ezt a szándékot azonban határozottan visszautasították az érintett államok. | 2009-10-08 10:52:00 | 0 |
| MSZP: a harmincadára fogyott párt | | 2009-10-08 10:47:00 | 0 |
| Aszály és a szárazodás Magyarországon | Magyarországon 100 évből 28 aszályos, a kalászosoknál az ebből adódó bevételkiesések 25%-kal nőttek az elmúlt évben. Aszály elleni stratégiát sürgetnek a hazai tudósok, úgy vélik, az Országgyűlésnek mielőbb határozatot kellene hoznia az aszály káros hatásait megelőző, a védekezést elősegítő program kidolgozására. | 2009-10-08 10:42:00 | 0 |
| A költségvetés az MSZP-SZDSZ kormány nyolc évének kivonata | Ez a költségvetés az erőseket támogatja, a gyengéket sújtja, és érzéketlen a valóságra - mondta Tasó László a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat általános vitájában csütörtökön, a parlamentben. | 2009-10-08 10:27:00 | 0 |
| Nyílt támadás a helyi kisvállalkozások ellen | Az újpesti képviselő-testület múlt heti ülésén döntött arról, hogy közbeszerzési pályázatot ír ki a fenntartásában működő intézmények karbantartási munkálataira. | 2009-10-08 10:11:00 | 0 |
| A jövő évi a költségvetés elfogadhatatlan és veszélyes | A nyolc év alatt az MSZP-kormány most nyújtotta be a "legelfogadhatatlanabb, legveszélyesebb" költségvetését - jelentette ki Tállai András a 2010-es költségvetési törvényjavaslat csütörtökön folytatódott általános vitájában. | 2009-10-08 09:45:00 | 0 |
| Bajnai: Gombot nyomni hősies, köszönet jár az MSZP-nek | | 2009-10-08 09:43:00 | 0 |
| Blokáddal, forgalomkorlátozással tiltakoznak | Két helyen is forgalomlassító demonstrációt tartanak az érintett utak rossz állapota miatt ma napközben a környező települések lakói Jász-Nagykun-Szolnok megyében. | 2009-10-08 09:38:00 | 0 |
| Lendvai szerint az MSZP nélkül rosszabb volna nekünk | | 2009-10-08 09:35:00 | 0 |
| Bajnai a németeknek tart előadást a válság kezeléséről | | 2009-10-08 09:30:00 | 0 |
| Kisebbségi kérdésekről is folyt vita az Európai Parlamentben | Kisebbségi kérdésekről, azon belül a módosított szlovák államnyelvtörvényről is vitáztak egymással az európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán az EP brüsszeli plenáris ülésén, az egyperces felszólalások időkeretében. | 2009-10-08 09:27:00 | 0 |
| A gazdasági válság a fogyatékosokat sújtja leginkább | A nemzetközi gazdasági válság a fogyatékos embereket sújtja leginkább - hangsúlyozta az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén szerdán elmondott felszólalásában Kósa Ádám. | 2009-10-08 09:22:00 | 0 |
| Győri Enikő hozzászólása az EP-plenárison | Győri Enikő is felszólalt az Európai Unió reformszerződésének írországi elfogadásáról szerdán folytatott brüsszeli plenáris vitában. | 2009-10-08 09:21:00 | 0 |
| Aláírják a Királyi séta támogatási szerződését | Székesfehérvár és Fejér megye közgyűlése szerdai együttes ülésén módosította a "Királyi séta-Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron" című kiemelt projekt végrehajtására vonatkozó konzorciumi együttműködési megállapodást, s ezzel elhárult az akadály a támogatási szerződés pénteki aláírása elől. | 2009-10-08 08:57:00 | 0 |
| A kormány gondolja át a sarokszámokat | Magyarország két legnagyobb problémája a következő húsz évben a népesség fogyása és a magyarországi cigányság integrációja lesz - mondta Varga József a költségvetés vitájában szerdán a parlamentben. Csampa Zsolt a költségvetés honvédségi fejezetében foglalt összeget kevesellte felszólalásában. | 2009-10-08 08:48:00 | 0 |
| A 2010-es büdzsé még többet von el az elesettektől | A fideszes Kelemen András a határon túli magyarok támogatását kevesellte költségvetés vitájában szerdán a parlamentben. | 2009-10-08 08:42:00 | 0 |
| A kormány ellehetetleníti az önkormányzati fejlesztéseket | Hiába próbálják a helyi szocialisták elterelni a figyelmet a 2010-es országos költségvetésről, a számok egyértelműek, és ezek azt mutatják, hogy csak a soproni költségvetésből 458 millió forintos elvonást terveznek, így 2010-ben kevesebb forrás jut a soproni fejlesztésekre - mondta sajtótájékoztatóján Sopron polgármestere, amelyet Sopronban, az Ady Endre út és Ibolya út kereszteződésében tartott. | 2009-10-08 08:26:00 | 0 |
| Elfogadhatatlan a fogyatékosok támogatásának csökkentése | A fogyatékkal élők támogatásának csökkentését, az oktatás helyzetének drámai alakulását, a családtámogatások lefaragását tették szóvá fideszes és kereszténydemokrata felszólalók a költségvetés vitájában szerdán a parlamentben. | 2009-10-07 18:40:00 | 0 |
| Katasztrofális a költségvetés | Pesti Imre felszólalásában katasztrofálisnak nevezte a költségvetést, ugyanis az a "magyar emberek ellen szól", éppen ezért "egyetlen magyar orvos sem szavazhatja meg". | 2009-10-07 18:28:00 | 0 |
| "Egyetlen vágyunk lehet, a túlélés" | "Talán minden idők legrosszabb egészségügyi költségvetésével állunk szemben" - mondta Mikola István a 2010-es költségvetés általános vitájában szerdán. | 2009-10-07 18:01:00 | 0 |
| Tudásközpont létesül Veszprémben | Tudásközpontot hoznak létre Veszprémben a volt gyermekkórház épületében és egyhektáros területén mintegy hárommilliárd forintos beruházással, legkésőbb 2012-ig. | 2009-10-07 17:53:00 | 0 |
| Orosháza 380 millió forint kieséssel számol | Az orosházi önkormányzat, ha az eredetileg benyújtott törvényjavaslatot fogadják el, akkor csak a normatívák csökkenése miatt megközelítőleg 380 millió forint bevétel kiesésével számolhat - tájékoztatta az MTI-t a város alpolgármestere szerdán. | 2009-10-07 17:48:00 | 0 |
| 750 milliós elvonást jelentene a jövő évi költségvetés | A Nógrád megyei önkormányzattól 750 millió forintot venne el a jövő évi költségvetés, ezért ha a jelenlegi formájában fogadják el a büdzsét, a további intézmény-összevonások, létszámleépítések mellett visszalépésre kell számítani a sportban, a kultúrában és az idegenforgalomban is - mondta szerdán az MTI-nek a megyei önkormányzat elnöke. | 2009-10-07 17:39:00 | 0 |
| Zsákutca az Út a munkához program | Czomba Sándor a büdzsé általános vitájában Szűcs Erika miniszteri biztost idézve azt mondta, kormány is elismerte, hogy az Út a munkához program ebben a formában zsákutca. | 2009-10-07 17:25:00 | 0 |
| Az MSZP-nek azonnal vissza kell vonnia a költségvetést | Az MSZP-nek azonnal vissza kell vonnia a több tucatnyi hasonlóan embertelen elvonást és megszorítást tartalmazó költségvetést - emelte ki közleményében Cser-Palkovics András. | 2009-10-07 17:18:00 | 0 |
| Gyermekétkeztetési támogatás - a Fidesz véleménye | | 2009-10-07 17:10:00 | 0 |
| Kivágják az almafákat az elkeseredett termelők | Az igen alacsony felvásárlási árak, illetve az elmaradt kormányzati segítség miatt kivágják az almafákat az elkeseredett, jelentős veszteséget elkönyvelő termelők - közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a szervezet sajtótájékoztatóján Nyíregyházán szerdán. | 2009-10-07 17:07:00 | 0 |
| Ismét hazudtak a szocialisták | Kovács Péter, Budapest XVI. kerület polgármesterének reagálása Nyakó István, MSZP szóvivő kijelentéseire. | 2009-10-07 16:21:00 | 0 |
| Újra leminősítették Magyarországot | Ismét lesújtó ítéletet mondtak külföldi befektetők a Bajnai-kormány tevékenységéről - olvasható a Fidesz gazdasági kabinetjének közleményében. | 2009-10-07 16:19:00 | 0 |
| Újra leminősítették Magyarországot - rossz úton jár a kormány | | 2009-10-07 16:17:00 | 0 |
| A kormányzat nem törődik az egészségüggyel | Ez az egészségügyi költségvetés valóban az egészségügy teljes leépüléséhez és leépítéséhez vezet - húzta alá Pesti Imre szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-10-07 16:05:00 | 1 |
| Hány éves valójában a szocialista párt? | Rétvári Bence, az IKSZ és Ágh Péter a Fidelitasz elnöke szerdai sajtótájékoztatóján az Olimpiai parkban arról beszélt, hogy nem a huszadik, hanem a 65. születésnapját ünnepli az MSZP. | 2009-10-07 14:54:00 | 0 |
| A költségvetés cserbenhagyja a lakótelepen élőket | László Tamás a költségvetés vitájában aláhúzta: a kormány cserbenhagyja a lakótelepeken élőket, a kormány beszorítja őket a szocialista múltba. | 2009-10-07 14:47:00 | 0 |
| Falat kenyérként kellett az egymillió | Jelképesen 1 millió forintot adott át szerdán a Hetényi Géza megyei kórháznak Balázs Péter színidirektor, Szalay Ferenc polgármester és Nagy Tibor, a szolnoki Rotary Klub soros elnöke. A pénz a színházi évad végén tartott jótékonysági bál bevételéből származik, és azt az urológiai osztályon hiányzó eszköz beszerzésére fordítják. | 2009-10-07 14:33:00 | 0 |
| Az ÁNTSZ határolódjon el Oláh Lajos szórólapjától! | Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ) el kell határolódnia attól a hivatalos ÁNTSZ-kiadványhoz nagyon hasonló szórólaptól, amelyben Oláh Lajos, az MSZP hajdú-bihari elnöke, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára tájékoztatja a lakosságot az új típusú influenzával kapcsolatos tudnivalókról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, debreceni polgármester szerdán. | 2009-10-07 14:14:00 | 0 |
| A büdzsé nem teremt munkahelyeket | Domokos László a parlamentben kifejtette: a költségvetésnek nincs valódi munkahelyteremtő hatása, hiszen a közmunkaprogram csak látszólagos megoldás, tartós munkahelyeket nem teremt. | 2009-10-07 13:42:00 | 0 |
| Ne csökkenjen a normatíva! | Azonnal vonják vissza a gyermekétkeztetési normatíva drasztikus csökkentését! - szólít fel közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. | 2009-10-07 13:39:00 | 0 |
| Azonnal vonják vissza a gyermekétkeztetési normatíva drasztikus csökkentését! | | 2009-10-07 13:23:00 | 0 |
| A jövő év elején bedőlhet a MÁV | A közösségi közlekedést érintő 40 milliárd forintos elvonásról Fónagy János a költségvetés vitájában elmondta: nem jó úgy a magyar vasút ahogy ma van, változtatni kell rajta, de ez egy több cikluson átnyúló folyamat. | 2009-10-07 12:42:00 | 0 |
| Zuschlag szervezeteinek "csókja" volt a minisztériumban? | | 2009-10-07 12:41:00 | 0 |
| Embertelen, cinikus és megalázó a költségvetés | Amellett, hogy az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése a Bajnai Gordon által beterjesztett költségvetés, embertelen, megalázó és cinikus is - jelentette ki Szita Károly szerdán sajtótájékoztatón. | 2009-10-07 12:35:00 | 1 |
| Nem emelkedik a rendőrség költségvetési előirányzata | Lázár János a költségvetés vitájában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a költségvetés egyik fő erényének a rendőrség támogatását nevezte meg. | 2009-10-07 12:08:00 | 0 |
| Leadta az ajánlószelvényeket a Fidesz-KDNP jelöltje | A józsefvárosi polgármester-választás jelöltjei közül elsőként Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) adta le az ajánlószelvényeket a Helyi Választási Irodán. A jelölt szerdán arról is tájékoztatott, hogy 2024 ajánlószelvényt nyújtott be a Helyi Választási Irodának. | 2009-10-07 12:05:00 | 0 |
| A Munkaerő-piaci Alap költségvetése összeomolhat | A Munkaerő-piaci Alap (MPA) költségvetése néhány hónapon belül összeomolhat. | 2009-10-07 11:27:00 | 0 |
| Falurombolás folyik Nyugat-Nógrádban | A Fidesz a falurombolás elindításaként értékeli a Nyugat-Nógrádot jellemző közlekedési viszonyokat. | 2009-10-07 11:22:00 | 0 |
| Elvtársakból nagyurak lettek - 20 évesek a szocialisták | | 2009-10-07 11:22:00 | 0 |
| Mozgássérültek, game over - mondja a kormány | | 2009-10-07 11:09:00 | 0 |
| Félmilliárdos tanácsok | | 2009-10-07 11:08:00 | 0 |
| ÁNTSZ-kiadvány ürügyén hirdeti magát a szocialista | Mikola István arra kérte az országos tiszti főorvost és hivatalát, járjon el, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kiadványaiban ne jelenhessenek meg politikaikampány-ízű hirdetések, ez ugyanis megengedhetetlen, botrányos, és az influenzaügynek is árt. | 2009-10-07 10:39:00 | 0 |
| Az észt köztársasági elnök látogatása Veszprémben | Toomas Hendrik Ilves, Észtország köztársasági elnöke kedd délután Veszprémbe látogatott; a vendéget Debreczenyi János polgármester fogadta a városháza előtt. | 2009-10-07 09:52:00 | 0 |
| Tollal beírt nullával tízszerezték meg fizetését a BKV-nál? | | 2009-10-07 09:37:00 | 0 |
| A változás ellen | | 2009-10-07 09:07:00 | 0 |
| Ha hazudik a miniszterelnök, robbanhat a társadalom | | 2009-10-07 08:55:00 | 0 |
| Álommeló a BKV-nál: két mondatért 19,2 millió forint | | 2009-10-07 08:44:00 | 0 |
| A Nagy Októberi Szocialista Születésnap | Szeretettel köszöntjük kilencvenegyedik születésnapja alkalmából a Kommunisták Ma... elnézést, eltévesztettük. Idén októberben hatvanöt éves a Magyar Kommuni... bocsánat, ismét rontottunk. Hatvanegyedjére köszöntjük a Magyar Dolgo... sajtóhiba történt, megértésüket kérjük. Fennállásának ötvenharmadik születésnapját ünnepli a Magyar Szocialista Mu... ejnye, no. Ma húszéves az MSZP. Na végre, sikerült. | 2009-10-07 08:39:00 | 0 |
| Visszatér a múlt: Kovács László csúsztat | | 2009-10-07 08:20:00 | 0 |
| Lisszaboni szerződés: a cseh ellenzők részleges kudarca | Részleges kudarcot szenvedett kedden a lisszaboni szerződést ellenző cseh képviselők csoportja, miután a cseh alkotmánybíróság visszautasította a prágai parlament jogaira vonatkozó beadványukat. | 2009-10-07 08:16:00 | 0 |
| Nem jól használja az ország az uniós forrásokat | A magyar gazdaságban nem volt érzékelhető hatása az uniós források felhasználásának - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó a költségvetés vitájában. | 2009-10-07 08:13:00 | 0 |
| Választási költségvetés készült | Választási, mégpedig a választásokig tartó költségvetés-tervezetet nyújtott be a kormány. A kabinet azért, hogy megszerezze az MSZP és az SZDSZ támogatását, szigorúan csak a választásokig tartó időhorizonttal számol - mondta Navracsics Tibor keddi, Székesfehérváron tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-10-07 07:59:00 | 0 |
| Tönkreteszi a kistelepüléseket a költségvetés | Balla Mihály leszögezte: tönkreteszi a kistelepüléseket a költségvetés, mivel végiggondolt falurombolás zajlik. | 2009-10-07 07:54:00 | 0 |
| A költségvetés tartósítja a hazai vállalkozások lemaradását | Szatmáry Kristóf felszólalásában úgy fogalmazott: a költségvetés tervezete tartósítja a hazai vállalkozások lemaradását a környékbeli országokéhoz képest, és nem hoz érdemi adócsökkenést vagy adminisztrációs tehercsökkenést. | 2009-10-07 07:49:00 | 0 |
| Miért érdemes éhségsztrájkolni? | A napokban Tatai Tóth András, a tatai választókerület MSZP-s országgyűlési képviselője bírálta az oktatási intézményekbe a vezetők kinevezési gyakorlatát, s elmondta, diákkorában éhségsztrájkot is szervezett álláspontja igazolására. A nyilatkozatra Michl József, Tata városának a Fidesz-KDNP jelöltjeként megválasztott polgármestere nyílt levélben reagált, s közös fellépésre szólította fel a képviselőt Miért érdemes éhségsztrájkolni? felhívással. A nyílt levél a Komárom-Esztergom megyei Megyejáró című közéleti lapban jelent meg nyomtatásban. | 2009-10-07 07:43:00 | 0 |
| Az aradi vértanúk a polgári Magyarországért adták életüket | Az aradi vértanúk a magyar ügyért adták életüket, ami a szabad, független és polgári Magyarországot jelentette - mondta Navracsics Tibor kedden, a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót városrészben tartott ünnepségen. | 2009-10-07 07:38:00 | 0 |
| A munkanélkülieknek a legveszélyesebb a büdzsé | A 2010-es költségvetés tervezete azoknak a munkanélkülieknek a legveszélyesebb, akik jelenleg nem találnak munkát - mutatott rá Bernáth Ildikó kedden, a törvényjavaslat országgyűlési vitájában. | 2009-10-07 07:36:00 | 0 |
| 80 milliárdot elvonnak, de Böbe tehénre jut 146 millió | | 2009-10-07 07:31:00 | 0 |
| A gazdasági válság lassítja a klímaváltozást | 2009-ben globálisan 3 százalékkal csökkenhet a klímaváltozás legfőbb kiváltójának számító szén-dioxid kibocsátása - írja az AFP. | 2009-10-07 07:29:00 | 0 |
| Támogatás a balkáni vízumliberalizációnak | Az Európai Parlament (EP) külügyi bizottsága kedden nagy többséggel (51-8 arányban) megszavazta, hogy törölje el az unió a vízumkötelezettséget Szerbia, Montenegró, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Albánia állampolgárait illetően. | 2009-10-06 18:50:00 | 0 |
| Balsai István megbízása jogos | Balsai István megbízását többek között az alábbi szocialista nyilatkozatok is indokolják - írja közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. | 2009-10-06 17:09:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Nyakó István (MSZP) nyilatkozatára | | 2009-10-06 17:07:00 | 0 |
| Az EU már a csehekre figyel az ír "igen" után | Taktikai egyeztetést tart szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso bizottsági elnök, Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő, és cseh kollégája, Ján Fischer, a Lisszaboni Szerződés kapcsán az ír népszavazás után kialakult helyzetről. | 2009-10-06 16:36:00 | 0 |
| Nem sok jót hozott a tejtermelőknek a válságtanácskozás | Húsz uniós tagállam követelése előtt meghajolva az Európai Bizottság kész megvizsgálni a tejpiac közép- vagy hosszú távú újraszabályozásának lehetőségét, ám az agrárminiszterek hétfői informális ülésén az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindez nem érintheti a tavalyi állapotfelmérést, így a kvótarendszer eltörlésének megmásítását sem. | 2009-10-06 16:31:00 | 0 |
| Az uniós források felhasználását is megszorítja a büdzsé | A 2010-es költségvetés tervezete az uniós források felhasználásának tekintetében is a megszorítás költségvetése: mivel 120 milliárd forinttal kevesebbet közösségi pénzt terveznek kifizetni - mondta Deutsch Tamás, az Európai Néppárt képviselője kedden a parlamentben. Deutsch Tamás elsőként szólalt fel az uniós képviselők közül. | 2009-10-06 15:58:00 | 1 |
| A Fidesz első lépésben eltörli az ingatalanadót | Az ingatlanadó bevallása tekintetében nem az APEH és nem a számítástechnika segít majd az embereknek, hanem a Fidesz - húzta alá közleményében Cser-Palkovics András. | 2009-10-06 15:41:00 | 0 |
| Nagyon durva az, amit a kormány csinál | A jövő évi költségvetésben "a gyermekétkeztetési sor el lett rontva" - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője kedden az Országgyűlésben a büdzsé általános vitájában; a fideszes Pokorni Zoltán szerint nagyon durva az, amit a kormány csinál. | 2009-10-06 15:37:00 | 0 |
| Október 6. | | 2009-10-06 15:18:00 | 0 |
| Környezetbarát technológia a tatabányai jégpályán | Bencsik János polgármester és Strausz Béla, a Goldfitt Kft. ügyvezetője a polgármesteri hivatalban aláírta azt a megállapodást, amely szerint a város 70 millió forinttal előfinanszírozza a városi jégpálya környezetbarát technológiai fejlesztését. | 2009-10-06 15:04:00 | 0 |
| Nem számonkérés, elszámoltatás | Balsai István lett a Fidesz jogi igazgatója. A Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy már rögzítették azokat az ügyeket, amelyek a Fidesz szerint alapját képezhetik az elszámoltatásnak, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy "volt miniszterelnökök" álljanak bíróság előtt. | 2009-10-06 14:37:00 | 0 |
| A költségvetés már a benyújtásakor megbukott | A jövő évi büdzsé lényegében a benyújtásakor megbukott - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a 2010-es büdzséről szóló előterjesztés általános vitájában kedden, a parlamentben. Mint fogalmazott, a kormány jobban tenné, ha visszavonná a javaslatot és újat nyújtana be helyette. | 2009-10-06 14:13:00 | 0 |
| A következő kormányra kellene hagyni a büdzsé megalkotását | A következő kormányra kellene hagyni a 2010-es büdzsé megalkotását - mondta el Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes elnöke kedden a parlamentben. | 2009-10-06 13:58:00 | 0 |
| Törvényszék elé kényszerítik Gyurcsányt | | 2009-10-06 13:54:00 | 0 |
| Továbbra is maradnak a milliós cégvezetői fizetések | A Fidesz továbbra is kiáll amellett, hogy az állami cégek vezetőinek béreit csökkenteni kell, annak ellenére, hogy a javaslat napirendre vételét az MSZP tegnap elutasította - jelentette be Cser-Palkovics András keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-10-06 13:26:00 | 1 |
| Ingatlanadó-kalkulátor - a Fidesz véleménye | | 2009-10-06 12:27:00 | 0 |
| DNS-sel az illegális vadkereskedelem ellen | A géntechnológia alkalmazása segít abban, hogy az illegális vadállat-kereskedelem árucikkeit, a vadhúst és a vadállatokból készült termékeket beazonosítsák. | 2009-10-06 12:19:00 | 0 |
| 884 ezret keres az elítélt volt helyettes államtitkár | | 2009-10-06 12:17:00 | 0 |
| A hangyák fölmérik saját halandóságukat | A hangyák dolgozói - tényleges koruktól függetlenül - pontosan fölmérik a még várható élettartamukat, és ahogy csökkennek hátralévő napjaik, inkább vállalnak kockázatosabb feladatokat. | 2009-10-06 12:14:00 | 0 |
| Egy tollvonással tízszerezték meg a BKV-tanácsadó pénzét | | 2009-10-06 12:12:00 | 0 |
| A kormány ne gyengítse tovább a rendőrséget! | Jelentős létszámleépítés lesz a rendőrségnél, amely a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot is érinti. Bajnai Gordon kormányának tervei szerint megyénkben 122 rendőr válik munkanélkülivé november 1-ét követően. A döntés, mintegy 50 soproni rendőrt érint - jelentette ki Abdai Géza alpolgármester a soproni városházán tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-10-06 11:53:00 | 0 |
| Csalókák az uniós élelmiszercímkék | Sok esetben nem bizonyítottak egyértelműen azok a kedvező egészségügyi hatások, amelyeket az európai uniós tagállamokban kapható élelmiszereken tüntetnek fel - állapította meg a héten Brüsszelben ismertetett véleményében az EU élelmiszerbiztonsági hivatala (EFSA). | 2009-10-06 11:53:00 | 0 |
| Bús Balázs nyílt levele Orosz Sándornak | "Bízom abban, hogy ezúttal a lelkiismerete szavára hallgatva és nem a frakciófegyelem előírásának eleget téve hozza meg döntését" - írja Orosz Sándornak címzett nyílt levelében a költségvetési szavazás kapcsán Bús Balázs óbudai polgármester. | 2009-10-06 11:43:00 | 0 |
| 78 postást rúgnak ki Komárom-Esztergom megyében | A Magyar Posta Zrt. 78 ember leépítését jelentette be Komárom-Esztergom megyében, a postásoknak a kistelepülések postáit vállalkozásba adó Postapartner program keretében belül mondtak fel - erősítette meg az MTI értesülését kedden a vállalat szóvivője. | 2009-10-06 11:39:00 | 0 |
| Előre kurvák, gengszterek | | 2009-10-06 11:36:00 | 0 |
| Rendkívüli megyei közgyűlés a győri kórház helyzetéről | Veszélybe került a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház működése az egészségügyi ágazat finanszírozásának folyamatosan változó technikái miatt, ezért rendkívüli közgyűlésen foglalkozik a kórház helyzetével csütörtökön az intézményt fenntartó megyei önkormányzat - jelentette be Szakács Imre (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke kedden sajtótájékoztatón. | 2009-10-06 11:36:00 | 0 |
| 250 milliót spórolna meg az utas a BKV-nak | | 2009-10-06 11:34:00 | 0 |
| Jogerősen felmentette a bíróság Fonyód polgármesterét | Hidvégi József (Fidesz) fonyódi polgármestert 2008 június 16-án - a sérelmére elkövetett becsületsértés vétsége miatt - Kollmann Gergely, akkor még önkormányzati képviselő jelentette fel. (A szocialista képviselő mandátuma összeférhetetlenség miatt 2009. március 26-án megszűnt.)
A nyomozóhatóság bűncselekmény hiánya miatt az eljárást megszüntette, illetve a megszüntetés miatt benyújtott panasz megalapozatlanság miatt is elutasításra került - írja közleményében Fonyód Város Önkormányzata. | 2009-10-06 11:30:00 | 0 |
| Ismét határozatképtelen volt a szombathelyi közgyűlés | A Fidesz, a KDNP és a Pro Savaria alkotta frakciószövetség tagjainak távolmaradása miatt kedden is határozatképtelen volt a szombathelyi közgyűlés. Az ülést vezető Ipkovich György szocialista polgármester közölte, hogy csütörtökre hívja össze a testületet ismét, majd berekesztette az ülést. | 2009-10-06 11:23:00 | 0 |
| MSZP-s képviselőt reklámoz az ÁNTSZ tájékoztatója + Fotó | | 2009-10-06 11:12:00 | 0 |
| Nyolcvanmillió forint a dobókocka újraértelmezésére | | 2009-10-06 11:01:00 | 0 |
| Október a megemlékezés hónapja | Az aradi vértanúkra való megemlékezéssel kezdődött az Országgyűlés munkája kedd reggel. | 2009-10-06 11:00:00 | 0 |
| Akár Bokros Lajos is lehet szocialista kormányfőjelölt | | 2009-10-06 10:56:00 | 0 |
| Most nagyon tudna fájni, ha MSZP szavazó lennék | | 2009-10-06 10:27:00 | 0 |
| Navracsics: Szakmai alapon fogunk mindenkit elbírálni | A Fidesz frakcióvezetője az EurActivnak adott interjút. | 2009-10-06 10:17:00 | 0 |
| Pénzügyi trükkök helyett zöld lámpát a kórházaknak | Mikola István a kórházak nehéz helyzetét tette szóvá napirend előtti felszólalásában kedden a parlamentben. | 2009-10-06 09:54:00 | 1 |
| Dublőr és golyófogó | Szőcs Géza író, költő egyike azoknak, akiket Orbán Viktor felkért, dolgozzák ki a jövendő polgári kormány kultúrpolitikai stratégiáját. A neve miniszterjelöltként is felröppent, így nem csoda, hogy azonnal támadások érték. Az író azt mondja, akiket igazán izgat a kérdés, hogy jövő tavasszal ő lesz-e a kulturális tárca élén, Bukarestben ülnek. | 2009-10-06 09:25:00 | 0 |
| Magyarázatot követel Navracsics a Kossuth tér lezárása miatt | Azonnali magyarázatot követel a Fidesz az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól és az illetékes hatóságoktól arra, hogy miért kellett lezárni a fővárosi Kossuth teret és környékét kedd reggel. | 2009-10-06 09:08:00 | 0 |
| Most nagyon tudna fájni, ha MSZP szavazó lennék | Megszűnik például a vakvezető kutyakiképzés. De a gyermekek se kapnak speciális tankönyveket. | 2009-10-06 08:40:00 | 0 |
| Tatabánya és Tata közös segítőrendszere időseknek | Tata és kistérsége csatlakozott a tatabányai jelzőrendszeres szolgáltatáshoz, amelynek révén az idős emberek fél órán belül segítséget kaphatnak rosszullét vagy más probléma esetén - mondta a tatai városháza irodavezetője az MTI-nek. | 2009-10-06 08:14:00 | 0 |
| A Golgota üzenete | A magyarság történelmi kalendáriumában sok a gyásznap. A forradalmak emléknapjai - március tizenötödike és október huszonharmadika - a reményteljes kezdetekre, az elnyomás és az idegen érdekek kiszolgálása ellen lázadó közös akaratra emlékeznek. | 2009-10-06 07:32:00 | 0 |
| Európa, expressz | A magyar vonat koszos, büdös és késik. Az ember attól a másodperctől, hogy felszáll, azt várja, mikor szállhat le. Azonban soká kell várnia. Egyes tájakon az illetékesek önfeledten járatni kezdték az új, kényelmes, halkan suhanó fém-üveg hernyókat, ám a sínpályát alattuk elfeledték felújítani; kurrens szakaszokon a száguldásra termett szerelvények harminccal közlekednek. | 2009-10-06 07:24:00 | 0 |
| Linz: "teljes program és teljes látogatottság" | Még három hónapig tart Linzben az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat, s a szervezők továbbra is "teljes programot és teljes látogatottságot" ígérnek. | 2009-10-05 23:17:00 | 0 |
| Újabb gazdatüntetés Brüsszelben | Szakértői csoport létrehozását jelentette be az Európai Bizottság a nehéz helyzetben lévő európai tejágazat problémáinak áttekintésére, miközben Brüsszelben ismét termelők százai tüntettek a felvásárlási árak emelésének érdekében. | 2009-10-05 21:34:00 | 0 |
| Komoly kár érte az államot a sukorói ügyben | A King,s City elnevezésű sukorói beruházásnál komoly vagyoni kár érte az államot, amely akár 600 millió forint is lehet - mondta hétfőn a parlamentben Cser-Palkovics András. | 2009-10-05 18:45:00 | 0 |
| 500 milliót vonhatnak ki a szombathelyi oktatásból | Négyszázötven-ötszázmillió forintot vonhat ki Szombathely közoktatási rendszerének finanszírozásából a "Bajnai-csomag", amennyiben jelenlegi formájában fogadják el a központi költségvetést - jelentette ki hétfőn sajtótájékoztatón Rettegi Attila, a szombathelyi önkormányzat oktatási bizottságának fideszes elnöke. | 2009-10-05 18:01:00 | 0 |
| Blair a legesélyesebb EU-elnök posztra | Miután az írek a hétvégén nagy nehezen rábólintottak a Lisszaboni Szerződésre, így már csak két államfői szignó hiányzik ahhoz, hogy életbe léphessen az egyezmény. A lengyel Lech Kaczinsky esete elvileg egyértelmű, de cseh kollégája okozhat még kínos pillanatokat az Uniónak. Azonban a népszavazással gyakorlatilag eldőlt: megindulhat a harc az Európai Tanács elnöki székéért. | 2009-10-05 17:33:00 | 0 |
| Indokolt a vizsgálóbizottság felállítása | Bajnai Gordon támogatja, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A miniszterelnök a fideszes Cser-Palkovics András azonnali kérdésére válaszolt így hétfőn a parlamentben. Az ellenzéki politikus vizsgálóbizottság felállítása mellett érvelt. | 2009-10-05 17:23:00 | 0 |
| Szép kilátások | | 2009-10-05 16:57:00 | 0 |
| Saját korábbi döntései miatt hőzöng az MSZP | A Fidesz helyettes szóvivője közleményében Szabó Zoltán és Neupor Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára reagált. | 2009-10-05 16:50:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Szabó Zoltán és Neupor Zsolt sajtótájékoztatójára | | 2009-10-05 16:38:00 | 0 |
| Levelet ír a szemétégető ügyében az osztrák kormánynak az EP | Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága levélben fordul az osztrák kormányhoz a magyar határ közelében tervezett szemétégető ügyében - közölte az MTI-vel Hankiss Ágnes magyar néppárti EP-képviselő, a bizottság alelnöke. | 2009-10-05 16:20:00 | 0 |
| Páva Zsolt: törvényes volt a a Pécsi Vízmű birtokbavétele | "Nem ingyen akarunk mi más tulajdonából egy darabot elvenni, ennek meg van az ára, amelyről remélhetőleg hamarosan meg tudunk állapodni. Ha nem, akkor majd a bíróság fog erről rendelkezni" - jelentette ki Páva Zsolt. | 2009-10-05 16:17:00 | 0 |
| Az EU halogatja a válságból való kilábalást? | Az EU vezetői elfogadták a gazdasági válságból való kilépés tervezetét, mely véget vethet az állami gazdaságélénkítő csomagoknak. Nem született megállapodás azonban a végrehajtás időzítését illetően. | 2009-10-05 16:09:00 | 0 |
| Az egészség hídja | Pelczné dr. Gáll Ildikó a Parlament alelnöke is részt vett vasárnap este az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szervezésében már 8. alkalommal megrendezett Lánchídi Sétán, hogy sok ezer nővel együtt hívja fel a média és rajtuk keresztül a közvélemény figyelmét a mellrák szűrésének, a betegség korai felismerésének fontosságára illetőleg, hogy az információ eljusson a legszélesebb rétegekhez. | 2009-10-05 15:56:00 | 0 |
| Minden munkahely kincs | Hazánkban tartósan több mint félmillió embernek nincs munkája, az augusztusi adatok szerint 564 ezer ember hiába keresett munkalehetőséget - emelte ki interpellációjában Bernáth Ildikó. | 2009-10-05 15:54:00 | 1 |
| Egészség hídja | | 2009-10-05 15:53:00 | 0 |
| Gráfék százmilliós kampánnyal harcolnak a tejiparért | Kékkői Zoltán fideszes képviselő a hazai tejágazat válságáról beszélt interpellációjában, azt tudakolva Gőgös Zoltán agrárminisztériumi államtitkártól, hogy milyen lépéseket kíván tenni a tárca a hazai tejipar teljes összeomlásának megakadályozására. | 2009-10-05 15:45:00 | 1 |
| Saját áramtermelés házi erőművekkel | Gyártója szerint hamarosan elterjednek azok a bőröndnyi méretű házi erőművek, mellyel mindenki önellátó lehet elektromos áramból. | 2009-10-05 15:40:00 | 0 |
| Épp ésszel nem magyarázható közállapotok a vasútnál | Akar-e, képes-e megálljt parancsolni a magyar vasút esztelen és öncélú lerombolásának címmel interpellációt intézett hétfőn Hónig Péter közlekedési miniszterhez Németh Szilárd fideszes képviselő. | 2009-10-05 15:40:00 | 1 |
| Turisztikai értékeink is áldozatul eshetnek a kormánynak | Vasúti vonalfelújítások helyett a 40 milliárdos elvonás miatt ismét megszorítástól, szűkülő lehetőségektől, megszüntetéstől kell tartanunk - fogalmazott Lasztovicza Jenő interpellációjában. | 2009-10-05 15:26:00 | 1 |
| Végtelen rombolás vidéken! | Elsorvasztották a falusi kisiskolákat, felszámolták a kispostákat, tönkreteszik a közlekedést, szétverik az egészségügyet - ez a kormány hét évének mérlege. Bebes István interpellációja. | 2009-10-05 15:23:00 | 1 |
| A kormány végtelen felelőtlensége | | 2009-10-05 15:00:00 | 0 |
| Orbán Viktor az észt államelnökkel találkozott | Észtország államfője és a Fidesz elnöke egyetértett abban, hogy mindkét ország alapvető érdeke Európa Oroszországtól való egyoldalú energiafüggőségének radikális csökkentése - tájékoztatott Szijjártó Péter. | 2009-10-05 14:54:00 | 0 |
| Újjá kell építeni a jogállamot | Be kell indítani a gazdaságot, ki kell nőni a válságot - nyilatkozta a Demokratának Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. | 2009-10-05 14:34:00 | 0 |
| Tönkreteszi a kormány a vidéken élő százezrek mindennapjait | A kormány az önkormányzatokra kívánja hárítani a vasútvonalak jelentős részének fenntartását, miközben teljesen tisztában azzal, hogy a településeknek erre egyetlen fillérjük sem marad - jelentette ki Fónagy János fideszes frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában. | 2009-10-05 14:09:00 | 1 |
| Karsai a józan paraszti észről és Bajnairól | | 2009-10-05 14:01:00 | 1 |
| Erős Európa erős Magyarországgal | Ahhoz, hogy Európa erős legyen, nem elég az ír választópolgárok igen szavazata, az is kell, hogy Magyarország is erős legyen az unióban - jelentette ki Navracsics Tibor a hétvégi, Lisszaboni Szerződésről döntő ír népszavazás kapcsán napirend előtti reagálásában a parlamentben. | 2009-10-05 14:01:00 | 1 |
| Felmerült a közösségi szénadó lehetősége | A 27 tagállam pénzügyminiszterei göteborgi találkozójukon felvetették egy közösségi szintű szénadó bevezetésének lehetőségét. A javaslat sikeres svéd mintán alapulna - hasonló adó bevezetéséről jelenleg folyik a vita Franciaországban is. | 2009-10-05 13:47:00 | 0 |
| Az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetése a mostani | A Fidesz nem fogja megszavazni a költségvetést, mert azon egyértelműen látszik: nem egész évre készült, kockázatos és megalapozatlan - jelentette ki Navracsics Tibor hétfői sajtótájékoztatóján. | 2009-10-05 12:37:00 | 1 |
| Gyurcsány alatt Mesterházy felügyelte a pénzosztást | | 2009-10-05 12:20:00 | 0 |
| Tömött vonatokat állítanak le | | 2009-10-05 12:06:00 | 0 |
| ETS: szoros határidők előtt a légitársaságok | Az Európai Unió kibocsátás-csökkentési rendszerébe (EU ETS) tartozó légitársaságoknak december 31-ig ki kell alakítaniuk és a kijelölt hatósággal jóvá kell hagyatniuk a széndioxid-kibocsátásuk mérésére szolgáló rendszereket. A határidőt elmulasztó cégek azt kockáztatják, hogy hitelesített emissziós adatok nélkül nem jutnak ingyenes kibocsátási egységhez a 2013-tól induló kereskedési periódusban. | 2009-10-05 11:43:00 | 0 |
| Pécsi vízmű: törvényes visszavétel történt | A pécsi önkormányzat leszögezte: törvényes visszavétel történt, amikor biztonsági emberek nem engedték be a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőségét hétfő reggel az épületbe. | 2009-10-05 11:38:00 | 0 |
| Egy győzelem, ami után lapítani kellene | | 2009-10-05 11:29:00 | 0 |
| "Velünk az EU többre lenne képes" | Ahmet Davutoglu török külügyminiszter a brüsszeli European Policy Centre-ben pénteken tartott előadásán elmondta, hogy Törökország azzal számol, hogy 2015-ben csatlakozhat az Európai Unióhoz (EU) - tudósított a Hürriyet című török napilap. | 2009-10-05 10:49:00 | 0 |
| Holnap kezdődik | | 2009-10-05 10:34:00 | 0 |
| Klímadal hatvan zenésszel | Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár mutatta be azt a dalt és a videoklippet, amelyben csaknem hatvan zenész szerepel. A decemberi koppenhágai csúcsra elkészült klipp címe is jelzi üzenetét: itt az idő a klímadöntésre. | 2009-10-05 10:24:00 | 0 |
| Tart az elszámoltatás jogszabályi előkészítése | Már tart az elszámoltatás jogszabályi előkészítése; vizsgálni kell a közbeszerzéseket, a végkielégítéseket és az értékvesztéssel járó döntéseket - jelentette ki Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója hétfőn reggel az ATV Jam című műsorában. | 2009-10-05 09:45:00 | 0 |
| Éljen a káosz! | Akinek több a pénze, annak legyen több a joga! Mindenki tegye azt, amihez éppen kedve szottyan! Az olcsó állam alapja a káosz! Az MSZP e jelszavakkal hirdette meg 2010-es választási programját. Ez a program illeszkedik a volt miniszterelnök 2004 és 2009 között megvalósított ötéves tervéhez. Vizsgáljuk meg közelebbről, miért is jó nekünk ez a program! (Hogy jó-e, ez már nem kérdés.) | 2009-10-05 09:19:00 | 0 |
| Szervezkednek a fővárosi MSZP-elnökség ellen | | 2009-10-05 09:02:00 | 0 |
| Visszatérés | "Na látjátok, nem kell Orbántól beszarni!" Ezt Gyurcsány mondta az övéinek Őszödön, mintha ő lenne Szent György, aki legyőzte a sárkányt. Egyébként miniszterelnöki pályafutásának minden pillanatát kitöltötte az Orbán-fóbia, a végére már tényleg klinikai esetté vált. Csak elképzelni lehet, mit érez ez a beteg lelkű ember most, hogy Orbán a Fidesz miniszterelnök-jelöltje lett, ő pedig elsüllyedt abban a mocsárban, amelynek a korrupció, az arrogancia és a mélységes tehetségtelenség a legfőbb alkotóeleme. | 2009-10-05 09:01:00 | 0 |
| Új világhatalom született? | A világ legnagyobb hatalmú párja által személyesen támogatott Chicago elbukott. Feltörőben Dél-Amerika titkos favoritja. | 2009-10-05 08:55:00 | 0 |
| Veszélyben a Galápagos-szigetek élővilága | Veszélyeztetheti a Galápagos-szigetek különleges élővilágát a klímaváltozás - a szakemberek az olyan érzékeny fajok megmentésén fáradoznak, mint a kéklábú szula és a galápagosi pingvin. | 2009-10-05 08:28:00 | 0 |
| Erdőtüzek pusztítanak Kaliforniában | Kaliforniában 4500 embert költöztettek ki egy kisvárosból a pusztító erdőtüzek miatt. | 2009-10-05 08:26:00 | 0 |
| 40 kilométerről jár a rohamkocsi | | 2009-10-05 08:21:00 | 0 |
| Ságvári Endre 2009 ( Elvtárs! Segítsd a lebukottakat!) | | 2009-10-05 08:13:00 | 0 |
| Döglődik a szociáldemokrácia | | 2009-10-05 08:06:00 | 0 |
| Álnéven, álszakállban | Még mondja valaki, hogy Hunvald Györgynek nincsenek kötélből az idegei. | 2009-10-05 08:03:00 | 0 |
| Kit figyelnek a kamerák a MÁV-központban? | | 2009-10-05 07:54:00 | 0 |
| Százmilliók eltüntetésén dolgozik a kormányzat | Grál-lovagok voltak Hornék ehhez a kormánygarnitúrához képest - fogalmazott a választási felkészülés elején lévő Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a Lánchíd Rádió vasárnapi háttérműsorában. Kövér véleményt formált a forintban százmilliókat eltüntetni képes apparátusról, a kiszavazó szocialistákról, nemzeti jelképekről, Bajnai romakvótájáról és az MDF és az SZDSZ közti különbségről is. | 2009-10-05 07:20:00 | 0 |
| Sulyok Gabriella kapta az idei Tornyai-plakettet | Sulyok Gabriella grafikus kapta az idei Tornyai-plakettet, az 56. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját; az elismerést Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, a Fidesz Magyar-Polgári Szövetség képviselőcsoportjának vezetője adta át vasárnap a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. | 2009-10-05 07:17:00 | 0 |
| 84 százalék! | Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot Baranya 3. számú választókörzetében vasárnap az időközi országgyűlési képviselő-választás első fordulójában, amely érvénytelen lett az alacsony részvételi arány miatt - értesült a helyi választási irodán az MTI. | 2009-10-04 22:25:00 | 0 |
| Jelentősen nőhet a búza ára | A legtöbb országban 2050-ben már gondot jelent a búza termesztése, mivel a felmelegedés ezt egyre körülményesebbé teszi. Vannak azonban olyan államok, amelyeknél kedvezőbb feltételek lesznek a búza vetéséhez, ilyen például Kína. | 2009-10-04 17:50:00 | 0 |
| 200 millió eurót hozhat Írországnak az "igen" szavazat | Elemzői becslések szerint Írország évente 200 millió eurót takaríthat meg azzal, hogy a lisszaboni szerződés jóváhagyásával várhatóan csökken az ír szuverén adósság kockázati kamatfelára. A hétvégi, megismételt népszavazáson az ír választók több mint kétharmados többséggel hagyták jóvá az EU intézményi reformjaira kidolgozott szerződést, amelyet tavaly még elvetettek. | 2009-10-04 16:21:00 | 0 |
| Újra Koszorús László a Fidelitas választmányi elnöke | | 2009-10-04 16:12:00 | 0 |
| Ne adják el a Hauszmann utcai sporttelepet! | A Fidesz albertfalvai-kelenföldi csoportja nem ért egyet a Hauszmann Alajos utcai, állami tulajdonú sporttelep eladásával. | 2009-10-04 16:07:00 | 0 |
| Újra Koszorús László a szervezet választmányi elnöke | A Fidelitas Országos Választmánya újra Koszorús Lászlót a Fidesz Elnöki Stábjának helyettes vezetőjét választotta meg elnökévé - áll Ágh Péter közleményében. | 2009-10-04 15:01:00 | 0 |
| Emberi jogok: riasztó az észak-kaukázusi helyzet | Az emberi jogok helyzete Oroszország észak-kaukázusi térségében - e témában tartottak parlamenti meghallgatást szerdán Brüsszelben, ahol orosz újságírók és emberjogvédők a gyilkosságok elleni határozottabb nemzetközi fellépést sürgettek.
Felszólították továbbá az EU-t, gyakoroljon politikai nyomást Moszkvára az új partnerségi egyezmény tárgyalásakor. | 2009-10-04 12:39:00 | 0 |
| Elfogadták a Lisszaboni Szerződést Írországban | Több mint kétszer annyian szavaztak a Lisszaboni Szerződés mellett Írországban, mint ellene. Ezzel elhárult az egyik nagy akadály az EU intézményi változásait lefektető dokumentum elől. Most azonban minden szem a másik, a ratifikációt hátráltató tényező, Vaclav Klaus, cseh államfő felé fordul majd, figyelve, mikor adja kézjegyét az ügyhöz. | 2009-10-04 12:32:00 | 0 |
| Szén-dioxid csata az EU-ban | Az Európai Bizottság fontolóra veszi, hogy jogi lépéseket tegyen az európai legfelsőbb bírósággal szemben az EU Kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) kezelésével kapcsolatban. | 2009-10-04 12:28:00 | 0 |
| Idegméreg pusztítja a fehér-tói madarakat | Szeged - 25 madárfaj közel 1000 példánya pusztult el a Fehér-tó területén - vélhetően a botulizmus áldozatai lettek. A mocsaras területen a meleg miatt szaporodtak el a baktériumok, amelyek az úgynevezett tavi bénulást okozzák. A beteg, illetve az elpusztult állatok begyűjtését még nem fejezték be. | 2009-10-04 12:25:00 | 0 |
| Így kormányoztok ti | | 2009-10-04 12:11:00 | 0 |
| Így kormányoztok ti | Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MSZP hasonló című sajtótájékoztatójára adott reagálásában csokorba szedte a szocialista politikusok pártjukról mondott, korrupcióról, moralitásról szóló nyilatkozatait. | 2009-10-04 12:10:00 | 0 |
| Számos intézkedéssel indulna egy Fidesz-kormány | Ha a Fidesz kormányra kerül, első lépései a gazdasági növekedés beindításáról szólnak majd, de emellett új alapokra helyezné a szlovák-magyar viszonyt, törvényt alkotna a kettős állampolgárságról, megemelné a rendőrség létszámát, és megakadályozná, hogy a közintézmények MSZP-s kifizetőhelyként működjenek - emelte ki Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője az MTI-nek adott interjújában. | 2009-10-04 12:02:00 | 0 |
| A Fidesz a magyar vasútért küzd hétfőn a parlamentben | A Fidesz és a KDNP október 5-én "vasút napot" tart az Országgyűlésben, hogy felhívja a figyelmet a szocialista kormány kapkodó, romboló, kétségbeesett és alapvetően hibás MÁV-ot érintő politikájára. Fónagy János sajtótájékoztatója. | 2009-10-04 11:26:00 | 1 |
| A Fidesz üdvözli az ír népszavazás eredményét | Az eddigi hírek szerint az ír népszavazás jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést. A Fidesz gratulál az ír népnek a felelős döntésért, és üdvözöljük, hogy a legnagyobbnak tűnő akadály is elhárult a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése elől - fogalmaz a Fidesz közleménye. | 2009-10-03 15:20:00 | 0 |
| A Fidesz üdvözli az ír népszavazás eredményét | | 2009-10-03 15:13:00 | 0 |
| Tiltakozik, vizsgálatot követel a Szabadság Kör | | 2009-10-03 13:11:00 | 0 |
| Oszkó távolítsa el Benedek Fülöpöt az MNV Zrt. éléről | Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója felszólította Oszkó Péter pénzügyminisztert, hogy azonnali hatállyal távolítsa el Benedek Fülöpöt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciójából. | 2009-10-03 11:48:00 | 1 |
| Orbán a miniszterelnök-jelölt, Gyürk a kampányfőnök | Orbán Viktor pártelnök a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, Gyürk András pedig a kampányfőnöke - jelentette ki Szijjártó Péter. A Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-nek adott interjújában közölte: az ellenzéki párt készen áll a választásra, de szocialista részről minden idők "legdurvább" kampányával számol. | 2009-10-03 11:25:00 | 0 |
| Versenyhátrányba kerül a magyar agrárium | A kormány költségvetési törvényjavaslata szerint jövőre 47 milliárd forinttal csökken az agár- és vidékpolitika saját forrásból történő támogatása, ami jelentős versenyhátrányt okoz a környező országokkal szemben - mondta Ángyán József, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Lakiteleken. | 2009-10-02 15:40:00 | 0 |
| Lehullt a lepel Hunvald álnevéről | | 2009-10-02 15:38:00 | 0 |
| Folytatódhatnak a horvát csatlakozási tárgyalások | A horvát-szlovén megegyezésnek köszönhetően újabb lépéseket tehet Zágráb az uniós tagság felé. A mai (2009. október 2.) tárgyaláson várhatóan hat újabb tárgyalási fejezetet nyithatnak meg, és többet le is zárhatnak Horvátország uniós csatlakozásával kapcsolatban. | 2009-10-02 15:37:00 | 0 |
| Az EB szorosabb együttműködést szorgalmaz Latin-Amerikával | Az Európai Bizottság bemutatta megújított szakpolitikáját, amelynek célja az EU és Latin-Amerika közötti stratégiai partnerség megerősítése. A Bizottság többek között intenzívebb és célzottabb párbeszédet szorgalmaz a térség országaival, valamint egy új pénzügyi eszközt is létrehoz célzott beruházási projektek finanszírozásához. | 2009-10-02 15:34:00 | 0 |
| Jelentős előrelépés a horvát csatlakozási tárgyalásokon | Mindkét oldalon áttörésként értékelték azt a tényt, hogy Horvátország az Európai Unióval közel egyéves szünet után felújított csatlakozási tárgyalások pénteki brüsszeli fordulóján hat fejezetet megnyitott, ötöt pedig lezárt. | 2009-10-02 15:29:00 | 0 |
| Negatív rekord közeli vízállás a Tiszán | Miközben a közelmúltban árvízvédelmi nagyberuházások alapkövét tették le Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tisza minden idők egyik legalacsonyabb vízállásával ad feladatot a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakembereinek. | 2009-10-02 15:23:00 | 0 |
| A költségvetés visszavonását követelik | A jövő évi költségvetés tervezetének visszavonását és az egészségügy finanszírozásának rendezését követelik a megyei önkormányzatok abban a nyilatkozatban, amelyet a kormánypárti többségű Heves Megyei Közgyűlés kivételével valamennyi testület elnöke, illetve alelnöke aláírt pénteken, a magyar megyék napján Szegeden. | 2009-10-02 14:54:00 | 0 |
| A szocialisták mentik az irhájukat | A Fidesz szerint az MSZP igyekezete az állami fizetések és végkielégítések ellen nem más, mint hogy a szocialisták "mentik a saját irhájukat". | 2009-10-02 14:40:00 | 0 |
| Ütött a sün szó hallatán a rendőr | | 2009-10-02 14:17:00 | 0 |
| A kormány által támogatott lopás a sukorói beruházás | A Fidesz kormányra kerülése esetén felül fogja vizsgálni a sukorói beruházással kapcsolatos szerződéseket, a felelősöket megkeresi, a pénzt visszaszerzi, és helyreállítja a törvényes állapotot - közölte pénteken Budapesten Répássy Róbert, aki szerint a projektről bebizonyosodott, hogy az a kormány által támogatott lopás. | 2009-10-02 14:07:00 | 1 |
| Haldoklik a Tisza szlovákiai holtága | Szakemberek szerint maradandó károsodást okozhat a régió élővilágában a kelet-szlovákiai Nagytárkány (Vel'ké Trakany) falu határában található Tisza-holtág fokozatos kiszáradása - írta az Új Szó című pozsonyi napilap pénteki számában. | 2009-10-02 13:59:00 | 0 |
| Budafok-Tétény ott lesz a Parlament előtt | Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület önkormányzata is részt vesz az október 10-re, a Parlament elé meghirdetett tüntetésen. | 2009-10-02 13:33:00 | 0 |
| Az új gazdasági program célja az euró bevezetése | A következő kormánynak olyan gazdasági programot kell kidolgoznia, amely elvezet az euróövezethez - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) pénteki rendezvényén Budapesten. | 2009-10-02 13:09:00 | 0 |
| Helyi vállalkozókat vár beruházásaira a tatai önkormányzat | A tatai iskolák és óvodák energiatakarékos felújítására csaknem egymilliárd forintnyi beruházást hirdet meg a tatai önkormányzat, a munkálatok felére helyi kisvállalkozások pályázatát is várják - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere. | 2009-10-02 12:35:00 | 0 |
| Több milliárdos kár érte az államot | Interpellációval fordul hétfőn a Fidesz a legfőbb ügyészhez a moszkvai magyar kereskedelmi iroda eladása, valamint a New York-i magyar főkonzulátus adótartozásával összefüggő ügy miatt - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken, miután a Külügyminisztériumban frakciótársával, Koszorús Lászlóval betekintett a két ügy dokumentációjába. | 2009-10-02 12:23:00 | 0 |
| Már csak az ellenzékben bíznak | Arra törekszik a fővárosi ellenzék, hogy a BKV-nál kirobbant botrányok után gátat vethessenek az elmúlt években a városüzemeltetés területén zajló közpénzszórásnak, és megnevezzék a politikai felelősöket - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a csaknem két évtizede regnáló balliberális városvezetők a hátralévő egy évben mindent elkövetnek majd, hogy megakadályozzák a nagy változásokat. Beszélt arról is: Budapest a nemzet fővárosa, ők ezt szem előtt tartva készülnek a következő időszakra. | 2009-10-02 12:22:00 | 0 |
| Háromszáz hektoliter szeszes italt vett a HM | | 2009-10-02 11:33:00 | 0 |
| Az óbudaiakat, ne az MSZP-frakciót támogassák a képviselők! | Óbuda-Békásmegyer Képviselőtestülete a 2009. szeptember 30-án tartott testületi ülésen határozatban kérte fel Orosz Sándor (MSZP) és Donáth László (MSZP) óbudai parlamenti képviselőket, hogy a Bajnai kormány költségvetésének tárgyalásánál, a Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft (Óbudai járóbeteg szakellátás és szakrendelés) 100 M Ft-os címzett támogatása érdekében módosító javaslattal éljenek. | 2009-10-02 11:12:00 | 0 |
| Balsai István a Fidesz Elnöki Stábjának jogi igazgatója | Új szakterülettel, új igazgatósággal bővült a Fidesz Elnöki Stábja - tájékoztat közleményében a Fidesz Sajtóosztálya. | 2009-10-02 11:11:00 | 0 |
| Napkelte | | 2009-10-02 11:06:00 | 0 |
| Balsai István a Fidesz Elnöki Stábjának jogi igazgatója | | 2009-10-02 11:02:00 | 0 |
| Kivonult az ellenzék a közgyűlés rendkívüli üléséről | Kivonult a Fidesz-KDNP, a Pro Savaria Egyesület önkormányzati frakciója és az Együtt Szombathelyért Egyesület képviselője a szombathelyi közgyűlés pénteki, általuk kezdeményezett rendkívüli üléséről, az ellen tiltakozva, hogy a szocialista polgármester csak október 2-ára hívta össze az ülést és ezzel lehetetlenné tette a közgyűlés feloszlatását. | 2009-10-02 10:56:00 | 0 |
| Nyom nélkül | | 2009-10-02 10:32:00 | 0 |
| Ipoly-híd a ködben | | 2009-10-02 10:30:00 | 0 |
| Megalakult az Épületenergetikai Munkacsoport | A hét közepén, az Építésgazdasági Tárcaközi Munkabizottság keretében megalakult az Országgyűlés májusban elfogadott kötelezése alapján, az Épületenergetikai Munkabizottság. A Fidesz szakpolitikusa, Bencsik János szerint a közel öt hónapos kormányzati késedelem azt mutatja, hogy csak az ellenzéknek, és az érintett építőipari szervezeteknek fontos az ország lakásállományának és közintézményeinek, fűtéskorszerűsítéssel egybekötött épületfelújítási programja. | 2009-10-02 10:21:00 | 0 |
| Új helyen épülnek futballpályák Tatán | A tatai önkormányzat jutányos áron, négyzetméterenként 3 ezer forint plusz áfa értéken ad el a Tatai Honvéd Atlétikai Clubnak (THAC) mintegy kéthektárnyi területet a Fényes-fürdő Fényes felőli oldalán, futballpályák és öltözők építésére. A Michl József polgármester által előterjesztett javaslatot a képviselő-testület elfogadta. A polgármester és a testület e gesztussal a tatai sport támogatása okán döntött. | 2009-10-02 09:54:00 | 0 |
| Újabb fellegvárat veszíthetnek a szocialisták | Az ország egyik legerősebb szocialista fellegvárában szenvedhet vereséget a kormánypárt a vasárnapi, Baranya megye 3. számú választókörzetében tartandó időközi országgyűlési választáson. Az MSZP 1994 óta mindig könnyedén győzött, azonban a júniusi időközi voksoláson a Fidesz mindkét fordulóban fölényesen nyert, és az alacsony részvétel miatt most októberben ismétlésre kényszerülnek a pártok. Kővári János, a körzet ellenzéki jelöltje az MNO-nak elmondta: megválasztása esetén szeretné megakadályozni, hogy megvalósuljon a Pécset sújtó 1,9 milliárdos szociális megszorítás. | 2009-10-02 09:45:00 | 0 |
| A családokat mindenképpen támogatni kell | Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül az utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol azt is közölte: ha most bezárják a sydneyi főkonzulátust, akkor a Fidesznek - kormányra kerülése esetén - azt meg kell nyitnia. | 2009-10-02 08:42:00 | 1 |
| Rabosítás | Amint mai lapszámból is kitűnik, akad elég gazemberség ebben az országban. Újabb részletek derültek ki a közpénzekben dúskáló Hunvaldról, és akár a nap híre is lehetne, hogy az épülő sukorói kaszinóváros urainak csereföldjeit hatszázmillióval felülértékelték. | 2009-10-02 08:40:00 | 0 |
| Önleleplezés | A szocialisták szerint a műsor eltávolítása nyílt hadüzenet a kormánynak. Kellemes önleleplezés. | 2009-10-02 08:32:00 | 0 |
| Másodszor voksolnak Írországban a lisszaboni szerződésről | Másodszor voksolnak Írországban pénteken az Európai Uniót megreformáló lisszaboni szerződésről, amelyet a tavaly júniusi népszavazáson leszavaztak, intézményi válságba taszítva az EU-t. | 2009-10-02 08:31:00 | 0 |
| Az ország felértékelődik! | Egyre égetőbb, mi több fenyegetőbb a kérdés: mi lesz a magyar termőfölddel? Különösen égető akkor, ha tudjuk, hogy közeledik a 2011-es moratóriumfelszabadítás. | 2009-10-02 08:16:00 | 0 |
| Újabb fellegvárat veszíthetnek a szocialisták | Az ország egyik legerősebb szocialista fellegvárában szenvedhet vereséget a kormánypárt a vasárnapi, Baranya megye 3. számú választókörzetében tartandó időközi országgyűlési választáson. Az MSZP 1994 óta mindig könnyedén győzött, azonban a júniusi időközi voksoláson a Fidesz mindkét fordulóban fölényesen nyert, és az alacsony részvétel miatt most októberben ismétlésre kényszerülnek a pártok. Kővári János, a körzet ellenzéki jelöltje lapunknak elmondta: megválasztása esetén szeretné megakadályozni, hogy megvalósuljon a Pécset sújtó 1,9 milliárdos szociális megszorítás. | 2009-10-02 07:22:00 | 0 |
| Indonéziai földrengés - Akár több ezer halott is lehet | Több ezer halálos áldozata is lehet a szerdai indonéziai földrengésnek - közölte a szigetország egészségügyi minisztere, Fadilah Supari csütörtökön. | 2009-10-01 22:33:00 | 0 |
| EP tényfeltáró küldöttség jön Magyarországra | Tényfeltáró küldöttséget meneszt Magyarországra az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága, hogy az európai uniós pénzek felhasználásáról vizsgálódjon - erősítette meg a magyar sajtóban megjelent híreket csütörtök este Deutsch Tamás, az EP-bizottság alelnöke az MTI érdeklődésére. | 2009-10-01 22:09:00 | 0 |
| A miniszternek fontosabb a PR, mint a fél megye sorsa | Egy nappal a saját maga által kitűzött időpont előtt lemondta a vasúti szárny- és mellékvonalak megszüntetése tárgyában kezdeményezett egyeztető megbeszélést Hónig Péter közlekedési miniszter, és még a helyettesítéséről sem volt képes gondoskodni. | 2009-10-01 17:07:00 | 0 |
| "Ilyen volt, ilyen lett" | | 2009-10-01 15:46:00 | 0 |
| Elmaradt az egyeztetés a somogyi vasúti közlekedésről | A somogyi közgyűlés elnöke szerint "skandalum", hogy a közlekedési miniszter lemondta a hetvenezer somogyi ember "életminőségét veszélyeztető" vasúti szárny- és mellékvonalak tervezett megszüntetéséről szóló találkozót; a polgármesterek szerint a szaktárca vezetője "fityiszt mutatott" a somogyi embereknek. | 2009-10-01 15:24:00 | 0 |
| A Bajnai-csomag hatványozottan sújtja az időseket | A beterjesztett költségvetés, a "Bajnai-csomag" nem alkalmas arra, hogy hosszú távú idősügyi stratégiában lehessen gondolkodni - jelentette ki Iván László az idősek világnapján tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön. | 2009-10-01 15:17:00 | 1 |
| Gyurcsány élete | | 2009-10-01 15:15:00 | 0 |
| Álnéven bujkált egy hotelben Hunvald | | 2009-10-01 15:02:00 | 0 |
| Új uniós források a szennyvízkezelésre | A szennyvízkezelésre fordított uniós forrásokról szóló jelentését mutatta be Deutsch Tamás néppárti képviselő az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságában csütörtökön Brüsszelben. Az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság képviselőinek részvételével megtartott vitát követően a szakbizottság elfogadta a magyar képviselő jelentését. | 2009-10-01 14:58:00 | 0 |
| Helyszíni vizsgálatot indít az EP Magyarországon | | 2009-10-01 14:51:00 | 0 |
| Feljelentést tett Hódmezővásárhely | Hódmezővásárhely önkormányzata szerint a mindszenti beteg ügyében eljáró bíró súlyos bűncselekményeket követett el, ezért a Legfelsőbb Bíróság mellett a városvezetés is büntetőfeljelentést tett - jelentette be csütörtökön a város polgármestere. | 2009-10-01 14:45:00 | 0 |
| Elkészült a világ legnagyobb szélfarmja | Elkészült és megkezdte működését a világ legnagyobb szélfarmja, amit az E.On épített fel az Egyesült Államokban. | 2009-10-01 14:44:00 | 0 |
| Hogyan legyünk "tudatosak"? | Milyen veszély fenyegeti a fenntartható fogyasztás utolsó mentsvárainak tekinthető piacokat? Mit jelent a carrotmob? Hogyan befolyásolják vásárlási szokásainkat a bevásárlóközpontok? Ízelítő a fenntartható fogyasztás konferencia előadásaiból. | 2009-10-01 14:38:00 | 0 |
| "A megoldás nem ez" | Választ kapott az igazságügyi és rendészeti miniszterhez intézett írásbeli kérdésére Cser-Palkovics András. A "Mivel akarják még sújtani Székesfehérvár közbiztonságát?" című kérdésre kapott választ csütörtökön ismertette sajtótájékoztatóján Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője. | 2009-10-01 14:19:00 | 0 |
| Hagyjuk méltósággal kihalni az óriáspandát? | Chris Packham zoológus, a BBC Springwatch című műsorának házigazdája kisebb vihart kavart egy Radio Times interjú során tett kijelentésével, miszerint a pandákat - a faj megmentésére irányuló igen költséges erőfeszítések helyett - hagyni kellene inkább méltósággal kihalni. | 2009-10-01 14:04:00 | 0 |
| Több éhező gyermekkel jár a klímaváltozás | A klímaváltozás következtében négy évtized alatt 25 millióval több éhező gyermekre kell számítani, elsősorban a globális felmelegedés által súlyosabban érintett afrikai és ázsiai területeken - derül ki egy tegnap megjelent kutatási eredményből. | 2009-10-01 13:57:00 | 0 |
| Békés megye 2,5 milliárddal kevesebből gazdálkodhatna jövőre | A következő esztendőben akár 2,5 milliárd forinttal is kevesebb pénzzel gazdálkodhat a Békés Megyei Önkormányzat, mint az idén, ha a jövő évi költségvetésről szóló törvénytervezet szerint kell működnie - közölte a grémium elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Békéscsabán. | 2009-10-01 13:50:00 | 0 |
| Évi százmilliárd dollár az éghajlatváltozás ellen | Az ipari országoknak 2050-ig évente 75 és 100 milliárd dollár közötti összeggel kellene segíteniük a fejlődő országokat az éghajlatváltozás elleni harcban - derült ki a Világbank által Hágában közzétett jelentésből. | 2009-10-01 13:48:00 | 0 |
| Káoszt okoz a szociális közfoglalkoztatás | Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint káoszt okoz a mostani szociális foglalkoztatási rendszer: az Út a munkához elnevezésű program szerinte nem más, mint zsákutca az álláskeresőknek. | 2009-10-01 13:37:00 | 0 |
| Formálódó Bokros-uralom az MDF-ben? | | 2009-10-01 13:33:00 | 0 |
| A romák oktatása nemzetstratégiai kérdés | "A roma kérdés - társadalmi, gazdasági és erkölcsi felelősség" címmel rendezett közös konferenciát a Pénzügykutató Zrt. és a CIB Bank Zrt. A rendezvényen Járóka Lívia EP-képviselő Magyarország egyik legfontosabb nemzetstratégiai kérdésének és elemi gazdasági érdekének nevezte a romák integrációját. | 2009-10-01 13:23:00 | 0 |
| Miért szorul egy magáncég tanácsaira az igazságügyi tárca? | Ismét óriási összeget fizetett ki a kormány felesleges tanácsadói tanulmányért, s emellett a gyermekek menzai étkeztetésén akar spórolni - jelentette ki Ágh Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-10-01 13:23:00 | 1 |
| Átadták az első uniós irodalmi díjakat | Az Európai Unió első irodalmi díjának átadására Brüsszelben került sor. Idén 12 európai ország szerzőjének adták át a kitüntetést, köztük Szécsi Noémi magyar írónőnek. | 2009-10-01 12:12:00 | 0 |
| Megerősített EU-latin-amerikai kapcsolatok | Az Európai Bizottság az "Európai Unió és Latin-Amerika: Globális szereplők partnersége" címmel közleményt adott ki, melyben az EU latin-amerikai országokkal való kapcsolatok változását vázolta fel. A két fél közötti kapcsolatok megerősítését célzó stratégia olyan területeken való jobb együttműködést szeretne megvalósítani, mint a klímaváltozás, a migráció, vagy a pénzügyi és gazdasági válság. | 2009-10-01 11:57:00 | 0 |
| Ellopták az adófizetők pénzét | Az elmúlt 7 év szocialista-szabad demokrata kormányzása alatt sok közintézmény és vállalat kifizető helyként működött - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-10-01 11:54:00 | 1 |
| Az EP-t is megosztja a koppenhágai klímastratégia | Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának szerdai ülésén a legkülönbözőbb javaslatok hangzottak el arról, hogy a decemberben, Koppenhágában tartandó nemzetközi klímatárgyalásokon meddig menjen el az Európa Unió a károsanyagkibocsátás-csökkentési, valamint a fejlődő országok klímaprogramjainak finanszírozására vonatkozó vállalásokban. | 2009-10-01 11:42:00 | 0 |
| Kiütheti a nagyvadat néhány bohém | Egyszer már megjárta a cseh Alkotmánybíróságot a Lisszaboni Szerződés, ám most újra visszatért, ugyanis képviselők egy csoportja nem tartja az Uniós alapdokumentumot összeegyeztethetőnek a cseh alkotmánnyal | 2009-10-01 11:27:00 | 0 |
| Súlyos mínuszok | Jövőre tovább nő az ország eladósodása, és nem lesz hiány az újabb megszorításokból sem - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjújában Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A volt pénzügyminiszter kitért rá: öt címen összesen 325 milliárd forintot különített el a kormány költségvetési tartalék címén, ez a jövő tavasszal akár politikai célokat is szolgálhat. | 2009-10-01 11:20:00 | 0 |
| 150 állástalannak teremtettek munkát Pécsen | 150 munkanélküli kapott három éves elhelyezkedési lehetőséget Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódóan. | 2009-10-01 11:08:00 | 0 |
| Bye bye Gordon | | 2009-10-01 10:56:00 | 0 |
| Megalázó | | 2009-10-01 10:45:00 | 0 |
| A kormány az építőipart is leépíti | Várhatóan több mint húszezer lakást építeni, illetve vásárolni szándékozót foszt meg az új otthon lehetőségtől a kormány - jelentette ki Bencsik János. | 2009-10-01 10:35:00 | 0 |
| Az intézményrendszer működőképes | Valószínűleg jóváhagyják az írek a lisszaboni szerződést a pénteki népszavazáson, s ha az életbe lép, az új döntéshozatal lendíthet az integráción, ám sokan irreális reményeket fűznek hozzá. Tragédia akkor sem történik, ha mégis elbukik a dokumentum, a mai "praktikusabb" Európa akkor is működőképes lesz - mondta Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. | 2009-10-01 10:18:00 | 0 |
| Nagy veszélyben a fiatalok | Magyarország az öngyilkosságok tekintetében még mindig az élbolyban van, a statisztikai adatok szerint körülbelül háromezer ember hal meg így évente, az öngyilkossági kísérletek száma ennek akár a tízszerese is lehet - mondta el az MNO-nak dr. Farkas Ágnes. A Péterfy Sándor Utcai Kórház krízisintervenciós osztályának főorvosával az öngyilkosság figyelmeztető jeleiről, a depresszió gyógyításáról, a fiatalok veszélyeztetettségéről és alkoholproblémáiról is beszélgettünk. | 2009-10-01 09:55:00 | 0 |
| Az MSZP tagja a Jobbik hajdúsámsoni elnöke | | 2009-10-01 09:49:00 | 0 |
| Michl József az egész testületet meghívta a Kossuth térre | Az önkormányzatok napján tartott tatai testületi ülésen Michl József, a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott polgármester valamennyi képviselőt meghívta az október 10-i Kossuth téri tiltakozásra. A helyhatóságban helyet foglaló MSZP-s és SZDSZ-es képviselők is láthatják, milyen nehéz helyzetbe sodorja a szűkebb pátriájukért aggódókat a kormányzati politika - mondta. | 2009-10-01 09:19:00 | 0 |
| MSZP: indulnak a tömeges kilépések | Folytatódik az MSZP pécsi szervezetének bomlása: mint ismert, a pártnak - papíron legalábbis - idén februárban még közel kétezer (1980) tagja volt a városban, s a kizárásokkal (pl. Komáromi István, Sarkadi Gábor, Juhász István), és az egyéni kilépésekkel (pl. Kékes Ferenc) ugyan létszám már eddig is apadt, most viszont a Pécsi Újság.hu értesülései szerint földcsuszamlás-szerű kilépési hullám indulhat el. | 2009-10-01 09:06:00 | 0 |
| Lent és fent | Most, hogy a munkanélküliségi ráta elérte a tíz százalékot széles e hazában, és a közzétett adatok szerint a világon a magyar állampolgár retteg attól a legjobban, hogy elveszti az állását, minden, a munkahelyek felszámolásával kapcsolatos információ szinte sokkolja a közvéleményt. | 2009-10-01 08:59:00 | 0 |
| Nincs kőbe vésve a hiánycél | Varga Mihály szerint egy hiteles és reális gazdasági program indokolttá teheti, hogy a jövő évi hiánycél ne legyen "kőbe vésve". Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy a 2010-es költségvetéshez több száz, az önkormányzatokat, az egészségügyet és az oktatást, valamint a környezetvédelmet érintő módosító indítványt ad be a Fidesz. | 2009-10-01 08:29:00 | 0 |
| Bivalybőr arcok | Kétféleképpen készíthetünk választási költségvetést. Vagy jól időzítve osztogatunk fedezet nélküli összegeket a vélelmezett célközönségünknek (lásd: dupla családi pótlék), vagy áttoljuk ellenséges területre a megszorítások kényszerét, és az ebből fakadó összes feszültséget. | 2009-10-01 07:23:00 | 0 |
| BKV-s szakszervezet: támogatják a teljes átláthatóságot | Támogatjuk a BKV teljes átláthatóságát célzó intézkedéseket, az élő szerződések nyilvánosságra hozatalát, mert ez elengedhetetlen feltétele, hogy javuljon a cég helyzete és megítélése - mondta az MTI-nek szerdán Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. | 2009-09-30 23:20:00 | 0 |
| Stabilitás, kiszámíthatóság | Stabilitás, kiszámíthatóság szempontjából is nagyon rossz állapotban van ma a magyar állam, ennek elsődleges oka a közigazgatás teljes szétziláltsága, ami már piacromboló - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Röjtökmuzsajon, a XVIII. Vezérigazgató találkozón. | 2009-09-30 22:56:00 | 0 |
| Moszkva szerint az EU-jelentés Grúziát okolja a háborúért | Moszkva szerdán úgy vélte, hogy az Európai Unió jelentése Grúziát teszi felelőssé a tavaly augusztusi orosz-grúz háború kirobbanásáért; Tbiliszi úgy véli, hogy az uniós dokumentum nem állít ilyet. | 2009-09-30 22:53:00 | 0 |
| Cselekvési terv a városi közlekedés megsegítésére | A városi közlekedés problémáinak enyhítésére fogadott el cselekvési tervet az Európai Bizottság szerdai brüsszeli ülésén. | 2009-09-30 22:49:00 | 0 |
| A tanácsadói szerződésekről továbbra is hallgatnak | Pozitív döntésnek nevezte Tarlós István a BKV vezérigazgatójának feljelentését a menedzserszerződések ügyében, ugyanakkor hozzátette: "a jóval nagyobb hányadot" kitevő tanácsadói szerződésekről továbbra is hallgatnak. | 2009-09-30 18:05:00 | 1 |
| Sopron szocialistái cserben hagyták az Erzsébet kórházat | Zöld szalagot tűztek Sopron Fidesz-KDNP frakciójához tartozó képviselői Sopron önkormányzatának rendkívüli közgyűlésén, amelyen döntöttek arról, hogy felterjesztésben kérik Bajnai Gordon miniszterelnök intézkedését az egészségügy finanszírozása érdekében. A Fidesz-KDNP frakció a kórház érdekében összefogásra hívta a szocialistákat, akik ehelyett kivonultak az ülésről. | 2009-09-30 17:49:00 | 0 |
| A kormánynak a megszorítások a fontosak, és nem a vasút | A vasút kapcsán kialakult mostani viták nem a vasútról szólnak, hanem arról, hogy sok egyéb mellett a kormány 40 milliárdot vágni akar a költségvetésből, és e mögé próbálnak mondvacsinált szakmai érveket felsorakoztatni - jelentette ki Fónagy János sajtótájékoztatóján. | 2009-09-30 16:47:00 | 1 |
| Továbbra is veszélyben a zuglói Tanuszoda | A zuglói Fidesz-KDNP frakciószövetség, illetve a polgári pártok zuglói szervezetei mindent el fognak követni azért, hogy ezt az önkormányzat számára előnytelen szerződést megakadályozzák és azt is, hogy a zuglói gyermekek úszásoktatása továbbra is megoldott legyen kerületen belül. | 2009-09-30 15:52:00 | 0 |
| A kormánynak vissza kell vonnia a költségvetést | A Fidesz azt javasolja, hogy a kormány vonja vissza a 2010-es költségvetést, a Bajnai-csomagot - jelentette be szerdán Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke. A költségvetési bizottság fideszes elnöke szerint a kormánynak ezt a csomagot át kell dolgoznia, és új formában kell a parlament elé terjesztenie. | 2009-09-30 14:59:00 | 0 |
| Szarvas polgármestere folyamatosan jelezte a csicskáztatást | Szarvas város fideszes polgármestere szerint az önkormányzatnak nincs érdemi hatásköre a modern kori rabszolgatartás, vagyis a csicskáztatás ellen, ám ennek ellenére a lakossági jelzéseket folyamatosan továbbították a hatóságoknak. | 2009-09-30 14:13:00 | 0 |
| Kétkamarás parlamentet akarnak az önkormányzatok | Kétkamarás parlament létrehozását, az önkormányzati ciklus 5 vagy 6 évre történő kiterjesztését, valamint a finanszírozási rendszer újragondolását kezdeményezte az Önkormányzati Szövetségek Konzultatív Tanácsa szerdán, Budapesten tartott megbeszélésén. | 2009-09-30 14:10:00 | 0 |
| Sületlenségekkel nem foglalkozunk | Cser-Palkovics András közleményben reagált Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára. | 2009-09-30 13:25:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára | | 2009-09-30 13:24:00 | 0 |
| Kérdés a Sólyom Lászlót ért incidenssel kapcsolatban | Sólyom László köztársasági elnök Szlovákiába történő beutazásának megtagadásával kapcsolatban intézett kérdést az Európai Unió Tanácsához Gál Kinga európai parlamenti képviselő. A svéd uniós soros elnökség válaszolta meg a kérdést, amelyben az elnökség hangsúlyozta, hogy nem a Tanács nevében válaszol - a Tanács ugyanis a magyar köztársasági elnökkel kapcsolatos ügyet nem is vitatta meg. | 2009-09-30 13:12:00 | 0 |
| Megalázta a siket olimpikonokat a kormány | | 2009-09-30 12:29:00 | 0 |
| A szocialisták a bankok oldalára álltak | A szocialisták a devizahitellel rendelkező, nehéz helyzetbe került családok helyett a bankok pártjára álltak - hangzott el László Tamás sajtótájékoztatóján. | 2009-09-30 11:38:00 | 1 |
| A gombnyomás relatív ideje | Liberális értelmiségi körökben heves indulatokat váltott ki a polgári ellenzék vezérének azon bejelentése, hogy az új Fidesz-kormány a 2010-es költségvetési törvényt hatályon kívül helyezi. A liberális oldal még törvényességi érveket is felsorakoztatott, hogy a bejelentés szakmai hitelét gyengítse. | 2009-09-30 11:15:00 | 0 |
| Elkészülhet a BKV-jelentés a szerződések vizsgálatáról | Szerdára elkészül a BKV belső ellenőrzése által készített anyag arról, hogy a korábban feltárt menedzserszerződések közül melyek aggályosak és szükséges-e jogi lépések meghozatala. | 2009-09-30 11:02:00 | 0 |
| 2010 háborús helyzetet fog jelenteni az egészségügyben | 2010 háborús helyzetet fog jelenteni az egészségügyben. Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa ezt a kórházak és a kormányzat között született megállapodástervezettel kapcsolatban közölte szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2009-09-30 10:58:00 | 0 |
| MÁV: brutális sztrájkok jöhetnek | | 2009-09-30 10:53:00 | 0 |
| A vezérkari tanfolyam hallgatói a Parlamentben | A Magyar Honvédségtől beiskolázásra került felsőfokú katonai tanfolyam (vezérkari tanfolyam) hallgatóit fogadta a Parlament Nagy Imre termében Pelczné dr. Gáll Ildikó az Országgyűlés alelnöke. | 2009-09-30 10:04:00 | 0 |
| Határon átnyúló együttműködés | Révkomáromban, a szlovák-magyar határ túloldalán írták alá az együttműködési megállapodást nemzetközi csoportulás létrehozásáról. A két Komárom, Tata, Kisbér és a szlovákiai Gúta és Ógyalla települések önkormányzati vezetői a nagypolitikai asszók ellenére is barátságra szövetkeztek - hangsúlyozta Michl József tatai polgármester. | 2009-09-30 09:29:00 | 0 |
| Barsiné: szervezetlen az EU-s pénzek befogadása | Dominószerűen dőlhetnek be kormányzati beruházások, a rossz előkészítés miatt már eddig is több EU-s pénzből tervezett kiemelt programot kellett visszamondani - hangsúlyozza Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke. | 2009-09-30 08:43:00 | 0 |
| Identitásgond nélkül | Véget ért a Kunok I. Világtalálkozója. A záróeseményt a hét végén tartották a Nagykunság fővárosában, Karcagon. A város polgármesterével és a tervek szerint ezután háromévente megtartandó rendezvényt koordináló Kun Összefogás Konzorcium alelnökével, Fazekas Sándorral beszélgetett a Magyar Hírlap. | 2009-09-30 08:31:00 | 0 |
| Beperelték Bajnaiékat az elvonások miatt | Próbapert indít a magyar állam ellen Tetétlen önkormányzata a kormányzati elvonások miatt. | 2009-09-30 08:15:00 | 0 |
| Újabb ciántechnológiás aranybánya Romániában? | Gyulafehérvártól északnyugatra, Csertés község határába egy újabb, ciántechnológiás aranybányát terveznek, figyelmeztetett a Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet. | 2009-09-30 07:55:00 | 0 |
| Szeged már most búcsút intett Botkának | | 2009-09-30 07:51:00 | 0 |
| EU-jelentés: Grúzia lőtt először | Grúzia adta le az első lövést a tavaly nyári dél-oszétiai háborúban - áll szerdai német lapértesülés szerint a grúz-orosz háborúról szóló, régóta várt európai uniós vizsgálati jelentésben. | 2009-09-30 07:48:00 | 0 |
| A nézőknek nem hiányzik a Nap-kelte | | 2009-09-30 07:30:00 | 0 |
| A szárnyaló pénzügyminiszter | Oszkó Péter háza monumentális és csúnya. Olyan, mintha csatahajónak készült volna, de közben vége lett a háborúnak, ezért négyszintes adriai panzióvá kellett alakítani. Eddig azt hittem, vízfüggöny a Niagaránál van. Mióta új a pénzügyminiszter, azóta tudom, hogy az csak egy lakástartozék. Odarakják a ház homlokzatára, mint egy frufrut. Csakhogy itt nem a vízfüggöny a fő probléma. Oszkó vett egy telket, amelyen már volt építési engedély. Eddig rendben. S elkezdte az építkezést, amely jelentősen eltért az engedélyezett tervtől. Ez már nincs rendben. | 2009-09-30 07:16:00 | 0 |
| 1848-49-ből a közös hitet tudjuk megidézni | Az 1848-49-es szabadságharcot azért szeretjük "olyan egyetértéssel", mert meg tudjuk idézni belőle a közös hitet; nincs semmi más történelmünkben, amely ennyire egyértelműen és egyöntetűen része mindannyiunk hagyományainak - mondta Orbán Viktor volt miniszterelnök kedden Székesfehérváron. | 2009-09-30 00:11:00 | 0 |
| Falvakat söpört el a szökőár a Szamoa szigeteken | Az új-zélandi rádió jelentése szerint a Szamoa-szigeteken több alacsonyan fekvő falut elpusztított (helyi idő szerint) szerda reggel az a szökőár, amely az Amerikai Szamoa partjainál észlelt 8,3-es erősségű földrengés nyomán keletkezett. | 2009-09-29 23:44:00 | 0 |
| A Nyugat garanciákat akar Irántól | A nagyhatalmak határozott garanciát szeretnének kapni Irántól a felek képviselőinek csütörtökre tervezett megbeszélésén Teherán atomprogramjának békés jellegére vonatkozóan, ez azonban nem lesz könnyű - jelentette ki Javier Solana. | 2009-09-29 23:18:00 | 0 |
| Hova tartozik Suchman? | | 2009-09-29 22:11:00 | 0 |
| Szerbia az idén benyújthatja EU-tagfelvételi kérelmét | Szerbia fontolóra vette, hogy még az idén benyújtja tagfelvételi kérelmét az Európai Unióhoz (EU), s a lépést a lehető legjobban akarja időzíteni - közölte kedden Boris Tadic szerb államfő. | 2009-09-29 22:01:00 | 0 |
| Szabad Európa Gyakornoki Program 2010 | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Delegációja idén is pályázatot hirdet szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben. | 2009-09-29 17:25:00 | 0 |
| Nyakó: "A költségvetést nem lehet szeretni" | | 2009-09-29 17:02:00 | 0 |
| Polgármesteri elismerések a múlt héten meglőtt rendőrnek | A mai napon Dr. Láng Zsolt a II. kerület és Bús Balázs, a III. kerület polgármestere dicséretben és pénzjutalomban részesítette B. Szilárdot. | 2009-09-29 15:57:00 | 0 |
| Jelentős pénzeket fizettet vissza Magyarországgal az EU | A fideszes Font Sándor szerint a kormány alkalmatlanságát bizonyítja, hogy az Európai Unió (EU) jelentős pénzösszeget fizettet vissza Magyarországgal a mezőgazdasági támogatások kifizetésével kapcsolatos szabálytalanságok és eljárási hibák miatt. | 2009-09-29 15:14:00 | 0 |
| A költségvetés nem más, mint egy Bajnai-csomag | Ha a kormány nem vonja vissza a jövő évi költségvetést, az beláthatatlan következményekkel fog járni - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-09-29 14:18:00 | 1 |
| Tojik a látogatók fejére a koalíciós galamb | | 2009-09-29 14:17:00 | 0 |
| Uniós pénzt kell visszafizetnie Magyarországnak | Ma hivatalosan is bejelentették, hogy a mezőgazdasági támogatások kifizetésével kapcsolatos szabálytalanságok és eljárási hibák miatt az Európai Unió jelentős pénzösszegeket fizettet vissza Magyarországgal - mutat rá közleményében Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. | 2009-09-29 14:13:00 | 0 |
| Uniós pénzt kell visszafizetnie Magyarországnak - a Fidesz véleménye | | 2009-09-29 14:11:00 | 0 |
| Vissza kell fizetni 215 millió eurót a tagországoknak | Az Európai Bizottság kedden elfogadott határozata értelmében az uniós tagállamoknak vissza kell téríteniük Brüsszelnek az Európai Unió agrárköltségvetéséből finanszírozott és jogosulatlanul felhasznált, összesen 214,6 millió eurót. | 2009-09-29 13:47:00 | 0 |
| Attól félünk, megint elszúrják | Segítséget ajánlott Kolber Istvánnak a taszári repülőtér hasznosítására kiírt pályázatok elbírálásában a Somogy Megyei Önkormányzat, illetve Kaposvár városa. Gelencsér Attila megyei elnök és Szita Károly kaposvári polgármester kedden délelőtt bejelentette: véget szeretnének vetni a döbbenetes kudarcsorozatnak, ami több mint öt éve jellemzi a reptér körüli kormányzati munkát. A cél továbbra is az, hogy a Kolber István által 2006-ban megígért 3000 munkahely mielőbb megszülessen Taszáron. | 2009-09-29 13:47:00 | 0 |
| Már az önkormányzati jelöltségért folyik a harc az MSZP-ben | Túlságosan is nehéz teherré vált Gulyás G. Gábor az MSZP számára, ezért a csepeli vezetők a 2010-es önkormányzati választásokon legszívesebben már nem indítanák a párt színeiben. Ehhez csak annyi hiányzik, hogy a döntést a magát nép kedvencének és abszolút esélyesnek tartó politikus is elfogadja - értesült pártközeli forrásból a Csepel.info. | 2009-09-29 13:32:00 | 0 |
| Eltűnőben a hagyományos izzólámpák az EU-ban | Az Európai Unió háztartásaiban a következő évtized közepére - azaz 2016-ig - eltűnnek a hagyományos izzólámpák, helyüket az úgynevezett alternatív fényforrások, például a kompakt fénycsövek veszik át - hangzott el az Osram és a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Világítástechnikai Társaságának sajtótájékoztatóján kedden Budapesten. | 2009-09-29 12:27:00 | 0 |
| Túl szigorú feltételekkel adott hitelt az IMF | | 2009-09-29 11:58:00 | 0 |
| Fiskális terror alatt a magyar egészségügy | A magyar egészségügy olyan fiskális csoportok irányítása alá került, akiknek az ágazat problémáiról fogalma sincsen - hangsúlyozta Mikola István sajtótájékoztatóján. | 2009-09-29 11:34:00 | 1 |
| Kóka ikonja: "Németországban németül" | | 2009-09-29 11:18:00 | 0 |
| Törvény a magyar jelnyelv használatáról | A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat a siketek, nagyothallók és siket vakok érdekeit szolgálja - hangzott el Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP) képviselő felszólalásában. | 2009-09-29 10:44:00 | 1 |
| Ártatlan áldozatok, felelőtlen felelősök | Mindaddig nem lehetünk nyugodtak, amíg nem tudjuk, hogy kiknek a hibái, mulasztásai vezettek oda, hogy 14 hónapig rettegésben lehetett tartani egy országot, köztük a legvédtelenebbeket - mondta a romagyilkosságok kapcsán Farkas Flórián az Országgyűlésben. | 2009-09-29 10:32:00 | 1 |
| Már vannak áldozatai az MSZP-listának | | 2009-09-29 10:28:00 | 0 |
| Az új PTK kedvezőbb helyzetbe hozza a külön élő szülőt | | 2009-09-29 10:21:00 | 0 |
| Kitartásunk meghozta a gyümölcsét | A Nap-kelte gazdaságilag, erkölcsileg és számukra politikailag is tarthatatlan volt. Olyan szélsőségesen elfogult volt, amihez nem lehetett asszisztálni. Semjén Zsolt interjú. | 2009-09-29 10:09:00 | 0 |
| A 20. helyre esett vissza a magyar egészségügy az unióban | A tavalyi 14. helyről a 20. helyre csúszott vissza Magyarország az európai uniós egészségügyi rendszerek rangsorában az 2009. évi Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) szerint, amelyet hétfőn tettek közzé Brüsszelben. Ez a mutató a fogyasztó számára kulcsfontosságú hat területet vizsgálva rangsorolja 33 ország egészségügyi rendszerét. | 2009-09-29 09:19:00 | 0 |
| "Kovács László semmilyen nyomot nem hagyott maga után" | Kovács László magyar adóügyi biztos munkáját nyom nélkülinek nevezte az Economist. Az uniós biztosok közül Kovács egyetlen félmondatot érdemelt a nagy presztízsű hetilaptól. | 2009-09-29 09:07:00 | 0 |
| Elítélték Mezőkovácsháza baloldali volt polgármesterét | Nem ez az első eset, hogy az ex-településvezető bírósági tárgyalásokra jár. | 2009-09-29 08:56:00 | 0 |
| Döbbenet! Hunvaldot nem engedik dolgozni! | A helyi baloldali matrónák az ő arany Gyurikájukat a Fidesz által irányított koncepciós per, egy inverz MAORT-ügy áldozatának látják. | 2009-09-29 08:47:00 | 0 |
| Kovács László semmilyen nyomot nem hagyott maga után | | 2009-09-29 08:08:00 | 0 |
| 61 név a BKV tanácsadói listáján | 61 cégnév szerepel a BKV tanácsadói listáján, amelyet az Index internetes portál tett közzé. A fővárosi tömegközlekedési vállalat mintegy száz esetben kötött szerződést a szereplőkkel. A listát a BRFK nyomozócsoportja kérte be. | 2009-09-29 08:06:00 | 0 |
| A gyász éve | | 2009-09-29 07:59:00 | 0 |
| Egy hétvége alatt megverték Gyárfást | | 2009-09-29 07:57:00 | 0 |
| Még költenek a bukott kormánynegyed honlapjára | | 2009-09-29 07:46:00 | 0 |
| Baloldal nélküli Európa | Összeomlás Németországban, az abszolút parlamenti többség elveszítése Portugáliában - a vasárnapi választások az európai szocialisták visszaszorulásáról tanúskodnak a tőlük balra álló, a válság kezdete óta antikapitalista irányvonalukat erősítő radikálisok javára. | 2009-09-29 07:37:00 | 0 |
| Van képük hozzá! | Régi történet, de felejthetetlen: az első szabadon választott kormány eskütétele zajlott a Parlamentben. Az országlakók többsége érdeklődve, sokuk tán meghatottan várta a pillanatot, az akkor még egyetlen televízió előtt. Vártak, vártak - aztán a műsorvezető az eskü előtt sietve búcsúzott. A közvetítést berekesztették. És átkapcsoltak egy nemzetközi futballmeccsre. Amit persze sokan vártak kíváncsian, de a - nem túlzás - történelmi pillanatot sokkal többen... És a nemzeti érdekről még nem is szóltunk. | 2009-09-29 07:31:00 | 0 |
| Felkavart állóvíz | Már-már irigylésre méltó, amilyen szenvedélyektől mentes, ne szépítsük, unalmas volt a kampány. A németek ugyanis a válság ellenére is optimista hangulatban várták a választást, amelytől egyáltalán nem a sorsuk függött. Nem utolsósorban azért, mert Angela Merkelnek esze ágában sem volt felhígítani a még elődje által idejében keresztülvert takarékossági megszorítócsomagot. | 2009-09-29 07:26:00 | 0 |
| Hiányosságok a Sóstó-Gyógyfürdő Zrt. működésében | Hiányosságokat állapított meg a tulajdonos nyíregyházi önkormányzat közgyűlése hétfői ülésén a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. működésében; a társaságnál egyébként a Fidesz feljelentése alapján hűtlen kezelés gyanújával korábban rendőrségi nyomozás is indult. | 2009-09-28 23:30:00 | 0 |
| Ördögi kört idézhet elő a jó oktatás hiánya a romák számára | Ördögi kört idézhet elő a romák számára a megfelelő oktatás hiánya, mert munkanélküliséghez, szegénységhez, rossz lakhatáshoz, gyenge egészségügyi körülményekhez vezethet - állapították meg az Európai Bizottság illetékesei egy hétfőn Brüsszelben rendezett romaügyi konferencián. | 2009-09-28 22:56:00 | 0 |
| Még szeptemberben hívják össze a szombathelyi közgyűlést! | Ipkovich Györgynek, Szombathely szocialista polgármesterének két napja maradt arra, hogy még szeptemberben összehívja a megyei jogú város közgyűlését, lehetőséget adva ezzel a szombathelyieknek új képviselők és új polgármester választására - szögezi le a Fidesz közleménye. | 2009-09-28 18:34:00 | 0 |
| Több mint 100 éve az amerikai magyarok szolgálatában | Az Amerikai Magyar Szövetség (AHF), az egyik legnagyobb, egyben legrégebbi tengerentúli magyar ernyőszervezet azt ünnepli, hogy több mint száz éve szolgálja az amerikai magyarok közösségét; Orbán Viktor volt miniszterelnök is üdvözletét küldte ez alkalomból - tájékoztatott Frank Koszorús társelnök. | 2009-09-28 18:05:00 | 0 |
| Veszélybe kerülhet a Markusovszky Kórház működése | A Vas megyében kormányzó fideszesek és az ellenzéki szocialisták is egyetértenek abban, hogy a finanszírozási hiányosságok miatt csődbe juthat az eddig jól gazdálkodó szombathelyi Markusovszky Kórház - tartalmazza a Vas Megyei Közgyűlés hétfői közleménye. | 2009-09-28 17:50:00 | 0 |
| A 21. század iskolája Bajnai-módra | Éhező gyermekek, csődbe jutó szakképzés, ellehetetlenülő művészeti oktatás és diáksport, egyebek mellett ezeket kényszerítené rá a kormány a közoktatás szereplőire, a gyermekekre, szüleikre és a tanárokra. Több mint harminc féle megszorítás sújtja 2010-ben a közoktatást, amennyiben az Országgyűlés elfogadja a Bajnai-csomagot. Kaposváron az elvonás 614 millió forint, négy általános iskola teljes évi működtetési költsége. A somogyi megyeszékhely közoktatásának vezetői nyomatékosan felszólítják a város országgyűlési képviselőit, hogy ne szavazzák meg a büdzsét. | 2009-09-28 16:56:00 | 0 |
| Oszkó Péter mondjon le villaügye miatt! | A Fidesz lemondásra szólította fel Oszkó Pétert villaügye miatt hétfőn az Országgyűlésben. | 2009-09-28 16:28:00 | 0 |
| Egyre nehezebb a dolga a törpe pingvineknek is | Egyre inkább megnehezíti a törpe pingvinek táplálékkeresését a klímaváltozás és az ezzel járó szélsőséges időjárási jelenségek. | 2009-09-28 16:16:00 | 0 |
| Miért lehetetleníti el a kormány az egyeztetést? | "Miért lehetetleníti el a szocialista kormány az egyházakkal való egyeztetést, és ilyen módon az együttműködést?" - tette fel a kérdést Balog Zoltán interpellációjában. | 2009-09-28 16:16:00 | 1 |
| Több sebből vérzik az európai innováció | Az Európai Unió innovációs teljesítménye messze elmarad a várakozásoktól, és nem tükrözi a ráfordított eurómilliárdokat - jelentette ki a Versenyképességi Tanács csütörtöki, nyilvános vitáján Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke. A jobb eredmény érdekében a Bizottság - a tagállamok észrevételeire építve - innovációs akciótervet fog közétenni 2010-ben. | 2009-09-28 16:01:00 | 0 |
| Az MSZP nem akar segíteni a hitelkárosultaknak | A szocialisták nem akarnak gyors segítséget nyújtani azoknak a hitelkárosultaknak, akik önhibájukon kívül kerülnének utcára, önhibájukon kívül veszítették el az állásukat. | 2009-09-28 15:48:00 | 0 |
| Tisztességtelen bérpolitika | Tisztességtelen az, hogy miközben súlyos megszorításokra készült a kormány, a hallgatókra tandíjat akart kivetni, a rektoroknak kirívóan magas, akár az évi 54 millió forintot is elérő jövedelmeket állapítanak meg. | 2009-09-28 15:30:00 | 1 |
| Meddig húzzák még az onkológiai pályázatot? | Miniszter úr, ön közel másfél éve ígérgeti, hogy kiírásra kerül egy pályázat, amely az onkológiai ellátás fejlesztését segítené elő, ehhez képest semmi sem történt már évek óta - emlékeztetett interpellációjában Kovács Zoltán. | 2009-09-28 15:24:00 | 1 |
| Hol a pénz? | A fogyatékkal élők segítésére létrejött szervezetek támogatására fordítható pályázati pénzek nem kompenzálják a közvetlen elvonásokat - hívta fel a figyelmet interpellációjában Hirt Ferenc. | 2009-09-28 14:36:00 | 1 |
| A rendszer a végóráit éli | Míg kilencvenes évek elején mintegy 80 százalékban volt finanszírozott az önkormányzati rendszer, addig ma már kevesebb mint 50 százalékkal járul hozzá központi költségvetés az önkormányzati feladatok ellátásához. Emiatt az önkormányzatok több mint egyharmada nem tudja ellátni az alapfeladatait - mondta el Kósa Lajos hétfői napirend előtti felszólalásában. | 2009-09-28 14:20:00 | 1 |
| Elhallgatás és bagatellizálás | Egy éve, szeptember végén Gyurcsány Ferenc még azt mondta, a válságnak minimális hatása lesz Magyarországra. Ekkor jelentek meg az MSZP "Beindultunk" feliratú plakátjai az utcákon, miközben a budapesti részvénytőzsde első mélypontjára ért. Az azóta megbukott miniszterelnök és kormánya - benne a mostani válságkezelővel, Bajnai Gordonnal - először elhallgatta, majd bagatellizálta a krízist - derül ki az InfoRádió összefoglalójából. | 2009-09-28 14:05:00 | 0 |
| Már hétfőn hétvége van Kocsis elvtárs? | | 2009-09-28 14:05:00 | 0 |
| Nemesnádudvar: díszpolgárrá avattak Bányai Gábort | Ünnepi hangulatban töltötték a hétvégét és a poharakat Nemesnádudvaron a hétvégén. Bányai Gábort, a megyei közgyűlés elnökét pedig díszpolgárrá avatták. | 2009-09-28 13:46:00 | 0 |
| Kampányt indított a mozgássérültek érdekében a Fidelitas | Országos kampányt indított a mozgássérültek érdekében a Fidelitas győri szervezete, az akcióval azt szeretnék elérni, hogy az autósok ne használják a mozgássérültek járművei számára fenntartott parkolókat - közölte a Fidelitas helyi elnöke hétfőn sajtótájékoztatón. | 2009-09-28 13:27:00 | 0 |
| Kósa: "Tüntetésre hívjuk az önkormányzatokat!" | Tüntetésre hívjuk a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat október 10-re, délelőtt 11 órára a fővárosi Kossuth Lajos térre, hogy "közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti" - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az Országház előtt több fideszes polgármester társaságában tartott sajtótájékoztatón. | 2009-09-28 13:20:00 | 0 |
| Pert nyert az állam ellen az V. kerület | Pert nyert az V. kerületi önkormányzat a magyar állammal szemben az Egészségügyi Minisztérium parkolójának ügyében a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett ítéletével. A bíróság elutasította a Magyar Állam 8 pontból álló kereseti kérelmét, amely szerint az Egészségügyi Minisztérium parkolója állami tulajdonban lenne. | 2009-09-28 11:51:00 | 0 |
| Győr: kampány a szabálytalanul parkolók ellen | Kampányt índított a győri Fidelitas a szabálytalanul parkoló autósok ellen. | 2009-09-28 11:36:00 | 0 |
| Bajnai, a megszeppent középiskolás | | 2009-09-28 11:26:00 | 0 |
| Szoros lesz az ír népszavazás | Bár továbbra is az igen szavazatok vannak többségben, igen szoros lesz az ír népszavazás eredménye, derül ki a legújabb közvélemény-kutatásokból, melyet ezúttal a European Voice interpretált. | 2009-09-28 11:18:00 | 0 |
| Kocsis különleges ember: 20 cégnél dolgozik | | 2009-09-28 10:59:00 | 0 |
| Újabb tömeges ólommérgezés Kínában | Egy akkumulátorokat gyártó üzem felelős több mint száz kínai gyermek mérgezéséért: eddig 121 gyereknél állapították meg, hogy vérükben kiugróan magas az ólomtartalom - jelentették a délkelet-kínai Fucsien tartomány egyik megyéjéből. | 2009-09-28 10:44:00 | 0 |
| Alultervezett EU-elnökségi költségvetés | Az EU-elnökségi munkacsoport tizedik, 2009. szeptember 15-i ülése részletesen foglalkozott a magyar EU-elnökség költségvetési tervével, amely a 2009, 2010 és 2011-es évek EU-elnökséggel kapcsolatos kiadásait öleli fel, és amelynek az elkészítésével a Kormány több mint egy évet késett. Az ülésen vitát váltott ki, hogy az EU-elnökségi költségvetés az ellenzéki pártok megítélése szerint alultervezett, vagyis nem lehet majd fedezni belőle azokat a miniszteri és egyéb találkozókat, amelyeket a követező kormánynak kell majd megrendeznie a magyar elnökség alatt, 2011 első felében. | 2009-09-28 10:43:00 | 0 |
| Ausztrál tiltás a palackozott vízre | A világon elsőként betiltották a palackozott víz kereskedelmi forgalmazását egy ausztráliai kisvárosban. A kétezer lakosú Bundanoonban a hét végén lépett érvénybe a rendelkezés, melyet környezetvédő aktivisták kezdeményezték, a lakosság pedig melléjük állt. | 2009-09-28 10:37:00 | 0 |
| A honvágyról | | 2009-09-28 10:36:00 | 0 |
| Balczó a spájzban | | 2009-09-28 10:32:00 | 0 |
| Eredménytelenek voltak a megszorítások | Nemcsak károsak a Bajnai-kormány megszorításai, de teljesen eredménytelenek és feleslegesek is - ennek bizonyítékaként értékeli a Fidesz a hétfőn nyilvánosságra hozott statisztikai adatokat. | 2009-09-28 10:18:00 | 0 |
| Lendvai az elmúlt hét évről: "Életforma-forradalom volt" | | 2009-09-28 10:14:00 | 0 |
| Tovább nő a munkanélküliség - a Fidesz véleménye | | 2009-09-28 09:45:00 | 0 |
| Nincs nyoma a milliárdokról döntő szerződésnek | | 2009-09-28 09:13:00 | 0 |
| Bajnai: Tovább a fejlődés útján! | | 2009-09-28 08:48:00 | 0 |
| Józsefvárosi örvényben | A józsefvárosiakkal együtt alkotja programját Kocsis Máté, a VIII. kerület fideszes polgármesterjelöltje. A 29 éves, jelenleg alpolgármesterként és frakcióvezetőként dolgozó jogász tősgyökeres józsefvárosi, tisztában van a kihívásokkal. Budapest legszegényebb kerületéből élhető városrészt akar teremteni. Úgy véli, a kerület jövőjének alapja az oktatás fejlesztése, hiszen az iskolázott, szakmával rendelkező ember elkerülheti az életen át tartó munkanélküliséget, a szegénységet, a leszakadást. | 2009-09-28 08:31:00 | 0 |
| Ugyan már, Oszkó úr! | És ha mondjuk, én meg pénzt nyomtatnék, csupa biztonságból, mert a régit már nehéz volt olvasni? | 2009-09-28 08:22:00 | 0 |
| Lendvai asszony rögös útja | "Ahol miénk a felelősség, másokat is tisztességre kell kényszeríteni." (Lendvai Ildikó, Népszabadság Online, szeptember 27.) Ideje, hogy elnöküket a szocialisták eltiltsák minden nyilatkozattól. Hisz látszik, Lendvai Ildikó már nemigen képes kontrollálni saját gondolatait. | 2009-09-28 07:36:00 | 0 |
| Előre hozott | Hét és fél év baloldali, balliberális kormányzás után a fenti mondat soványka kampányüzenetnek tetszik. Mindenesetre megerősíti azt az érzésünket, hogy az eddigi legfurcsább választási hadjárat előtt állunk. Sohasem kezelte eddig már hónapokkal a hivatalos kampány kezdete előtt kész tényként a közvélemény - kimondva-kimondatlanul benne a politikai élet minden szereplője - a soron következő parlamenti választások végeredményét. Ma pedig nemcsak azt véli tudni mindenki, hogy bukik a kormány, hanem azt is, ki lép a helyébe. | 2009-09-28 07:23:00 | 0 |
| Az óvodásokat sem kímélik a fóti MSZP-sek | Veszélybe sodorja csaknem ezer kisgyermek - bölcsődések, óvodások és iskolások - melegétel-ellátását a Fóton immár tíz hónapja dúló, a helyi szocialisták által gerjesztett viszálykodás. Az intézmény-vezetők felsőbb utasításra egy olyan, az MSZP helyi elnökének volt üzlettársa által vezetett céghez utalták a szülőktől beszedett menzadíjat, amely nem vesz részt a közétkeztetésben, a közkonyha emiatt csődközeli helyzetbe került. | 2009-09-27 17:08:00 | 0 |
| A szakadék szélén áll az ország szekere! | Aki a hatalommal, a rábízott vagyonnal visszaél, ne számítson a társadalom hosszú távú támogatására - mondta Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke, aki a nagykanizsai Berzsenyi Polgári Kör által megrendezett lakossági fórumon beszélt az ország általános gazdasági helyzetéről. | 2009-09-27 16:05:00 | 0 |
| Adj címet a képnek! | | 2009-09-27 16:02:00 | 0 |
| Politikai hullák | | 2009-09-27 15:40:00 | 0 |
| Little red rooster | | 2009-09-27 15:34:00 | 0 |
| Bundeskanzler-keringő | | 2009-09-27 15:11:00 | 0 |
| Hiller az önkormányzatokra hárít | | 2009-09-27 14:47:00 | 0 |
| Gázpisztolyos lövöldözés Esztergomban | Gázpisztollyal lőtt támadójára Kolumbán György Esztergom fideszes önkormányzati képviselője - ezt maga a képviselő erősítette meg a távirati irodának vasárnap. Előzőleg szemtanúk számoltak be arról, hogy előző este egy verekedésben a képviselő használta gázfegyverét. | 2009-09-27 14:33:00 | 0 |
| Miska medve életére tör az orosz bürokrácia | Miska ugyan jól és elégedetten, de illegálisan él gazdájánál, és lévén állami tulajdon, sorsát a törvény szerint kell rendezni, vagyis el kell kobozni és árverésen el kell adni, vagy le kell lőni. | 2009-09-27 13:00:00 | 0 |
| Mancslenyomatokkal azonosítják a gepárdokat | Új módszert hoztak létre afrikai és brit természetvédők a vadon élő gepárdok azonosítására. | 2009-09-27 12:47:00 | 0 |
| A kormány a padlóra küldi a megváltozott munkaképességűeket | Teljes káosz uralkodik a megváltozott munkaképességűen foglalkoztatásában. A kormány politikája egyik oldalról pazarló, a másikról pedig foglalkoztatás-ellenes. Ezzel szemben a Fidesz legfontosabb üzenete: mindenkit támogatunk, aki munkát akar végezni. Czomba Sándor sajtótájékoztatója. | 2009-09-27 11:12:00 | 1 |
| Az MSZP hírtelevíziót alapít? | | 2009-09-27 10:59:00 | 0 |
| Orbán: "Helyre kell állítanunk a tiszteletet" | | 2009-09-26 19:34:00 | 0 |
| Újabb felújított utat adott át Sopron városvezetése | Kitűnő minőségű, teljesen felújított út vezet Brennbergbányáról Hermesbe és az ausztriai Récény felé, annak eredményeként, hogy a soproni önkormányzat és a Tanulmányi Erdőgazdaság összefogásával megújult a Hermesi út. Az útfelújítást követően jelentősen javultak a biztonságos közlekedés feltételei. | 2009-09-26 14:24:00 | 0 |
| Egykulcsos adóra van szükség | A költségvetési kiadások kontrollja és 45 százalékos GDP újraelosztási arány mellett bevezethető az egykulcsos adó, amelynek már alacsonyabbnak kell lennie a Fidesz-kormány által tervezett 21-22 százaléknál - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter, a 47. Közgazdász vándorgyűlésen szombaton Zalakaroson. | 2009-09-26 14:19:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Nem kérünk türelmi időt | A Fidesz elnöke a kormányzásról nyilatkozott a Blikknek. | 2009-09-26 13:21:00 | 0 |
| Fejezze be a kormány a kapkodást! | A Fidesz határozottan kéri a kormányt, hogy fejezze be a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatos kapkodást - közölte Fónagy János szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. | 2009-09-26 12:45:00 | 1 |
| Ha Oszkó marad, az nyílt felhívás a törvénysértésre | A Fidesz elképzelhetetlennek tartja, hogy a pénzügyminiszter, aki tudatosan sértett törvényt, továbbra is hivatalában maradhasson. Ezt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője mondta egy szombati budapesti kisgazda fórumon. | 2009-09-26 12:20:00 | 0 |
| Földeladási moratóriumot követelnek a kisgazdák | A kisgazdák azt követelik a kormánytól, hogy rendeljen el földeladási és tartós bérbeadási moratóriumot az új kabinet felállásáig - jelentette ki Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPE-KPSZ) elnöke a Pest megyei kisgazdák értekezletét követő sajtótájékoztatón szombaton. | 2009-09-26 11:56:00 | 0 |
| Kitúrták Suchmant, ő megsértődött | | 2009-09-26 11:08:00 | 0 |
| Jelzésértékű fideszes siker Csornán | Gyopáros Alpár, a Fidesz-KDNP jelöltje a törvényben előírt mértéknél tízszer több ajánlószelvényt kapott a november 8-ai időközi parlamenti képviselő-választást megelőzően, ez önmagában jelzi azt a bizalmat, amely Csornán és a környező 49 településen 1998 óta megmutatkozik a Fidesz iránt - közölte Áder János európai parlamenti képviselő a jelöltet bemutató pénteki sajtótájékoztatón. | 2009-09-25 18:49:00 | 0 |
| Szaharov-díj 2009. | Az EP részéről az emberi jogok és a demokrácia védelmezői számára adományozott Szaharov-díj idei tíz jelöltjét hivatalosan a külügyi, és a fejlesztési szakbizottság, valamint az emberi jogi albizottság szeptember 30-i közös tanácskozásán mutatják be. A nyertest október 22-én választják ki, ünnepélyes díjátadásra pedig december közepén kerül sor. | 2009-09-25 17:51:00 | 0 |
| Tovább húzódik a Lisszaboni Szerződés cseh ratifikációja | Václav Klaus, cseh államfő a szenátus alelnökének, Alena Gajduskovának írt levelében megerősítette, hogy csak azt követően dönt a Lisszaboni Szerződés ratifikációs okmányának aláírásáról, miután az Alkotmánybíróság megvizsgálta a dokumentummal kapcsolatos két újabb beadványt. A ratifikáció halogatása miatt Klaust számos bírálat éri belföldről és külföldről egyaránt, a brit konzervatívok azonban üdvözölték a cseh államfő lépését. | 2009-09-25 17:37:00 | 0 |
| New York-i szemét drágán eladó | | 2009-09-25 16:38:00 | 0 |
| Bács-Kiskunban tiltakoznak a kórházi megszorítások ellen | 100.000 forintos tárgyjutalomban részesítette a megyei önkormányzat a kecskeméti világbajnok Boronkay Pétert; döntöttek a képviselők a megyei kitüntető díjak 2009. évi adományozásáról; várhatóan 1,6 milliárd forinttal kevesebb lesz a jövő évi megyei költségvetés; drasztikusan csökken a kórházfinanszírozás; minden képviselő megszavazta a felterjesztést az egészségügyi megszorítások kifogásolása ügyében. | 2009-09-25 16:05:00 | 0 |
| Esőcsinálók reneszánsza Kenyában | Száz évvel ezelőtt, a brit gyarmaton a hatóság börtönnel sújtotta a varázslással vádolt esőcsinálókat, most azonban a globális felmelegedés elleni harcban a Kenyai Meteorológiai Szervezet megkereste a hagyományokat követőket. | 2009-09-25 16:04:00 | 0 |
| Oszkó "kénytelen volt" törvényt sérteni | Ha a szándékosan törvényt sértő miniszter hivatalban marad, azzal a kormány elismeri: a törvény fölé helyezi magát. Ágh Péter sajtótájékoztatója. | 2009-09-25 15:37:00 | 1 |
| Októbertől csökken a távhődíj Debrecenben | A debreceni közgyűlés határozata alapján november helyett már októbertől alacsonyabb lesz a távhő ára Debrecenben - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere pénteken. | 2009-09-25 15:34:00 | 0 |
| Átrendeződött a somogyi közgyűlés: két új tag a Fideszben | Átrendeződött a somogyi közgyűlés, a 10 tagú Somogyért Egyesület frakciójából ketten az eddig 20 tagú Fidesz-frakcióhoz csatlakoztak. A változást Gelencsér Attila (Fidesz) közgyűlési elnök jelentette be pénteken Kaposváron, a testület ülésén. | 2009-09-25 15:19:00 | 0 |
| Jövőre húszezernél is kevesebb lakás épül | Az idén várhatóan 26 ezer lakás épül Magyarországon, de jövőre nem éri el az építés a 20 ezret, mivel az előkészítés ideje 1-1,5 év, és ez elmaradt - mondta Mádi László, a Fidesz otthonteremtési műhelyének vezetője pénteken a Magyar Ingatlan Szövetség rendezésében zajló konferencián, amelyet a Lakásvásárhoz kapcsolódva tartottak. | 2009-09-25 15:15:00 | 0 |
| Hétvégén dönti el a Fidesz, szerepel-e majd az új műsorban | A hétvégén dönti el a Fidesz, hogy ha meghívást kapnak, szerepelnek-e majd hétfőtől a Magyar Televízió (MTV) új reggeli műsorában - mondta Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken az MTI kérdésére. A Nap-keltében, amelynek szerződését azonnali hatállyal felmondta a köztelevízió, 2006 ősze óta nem vettek részt a Fidesz és a KDNP politikusai. | 2009-09-25 15:11:00 | 0 |
| Hétfőn átadják a 4-es metrót | | 2009-09-25 13:37:00 | 0 |
| Szükség van a Siófok-Kaposvár közötti vasútvonalra | Szükség van a Siófok-Kaposvár közötti vasútvonalra, már csak azért is, mert ezen a szakaszon a közlekedés autóbuszokkal nem váltható ki, tovább csökkenne a térségben élők munkavállalási esélye - jelentette ki Gruber Attila, a siófoki térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken. | 2009-09-25 13:30:00 | 0 |
| Az MTV felmondta a Nap-kelte szerződését | | 2009-09-25 11:43:00 | 0 |
| A légkör szennyezéséért adót vetne ki Kína | A káros gázokra kivetendő környezetvédelmi adó bevezetését fontolgatja Kína. Az adót azokra a vállalatokra vetnék ki, amelyek szennyezik a légkört - tájékoztatott a Reuters. | 2009-09-25 11:27:00 | 0 |
| Csúnyán lebuktak a szocialisták | AZ IRM csúnyán lebuktatta a szocialistákat, akik ezáltal Hunvald György bűntársaivá váltak - reagált Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi frakcióvetője az IRM bejelentésére. | 2009-09-25 10:52:00 | 1 |
| Az újpesti szocialisták szűkmarkúak a rászorulókkal szemben | Az önkormányzat népjóléti bizottsága legutóbbi ülésén tárgyalta Nagy István alpolgármester rendelettervezetét a nehéz helyzetbe került családok lakáshitel-törlesztésének támogatásáról. A szocialista politikusok azonban olyan módosításokat tettek, melyek jelentősen csökkentenék a kedvezményezettek körét, és kevesebb támogatást adnának a rászorulóknak. Fel lesz adva a lecke a képviselő-testületnek a döntésnél, az eredeti javaslatot és a szocialisták módosításait együtt láthatják. | 2009-09-25 10:47:00 | 0 |
| Gréczy: Gyurcsány profi miniszterelnök volt! | | 2009-09-25 10:39:00 | 0 |
| Szabadlábon Lendvai volt kampányfőnöke | | 2009-09-25 10:14:00 | 0 |
| Sólyom és Orbán az élen | A Szonda Ipsos rokonszenvlistáját változatlanul Sólyom László vezeti, az államfőt Orbán Viktor Fidesz elnök és Szili Katalin szocialista politikus követi. | 2009-09-25 09:33:00 | 0 |
| Sokmilliárdos kiskapu az adócsomagban | | 2009-09-25 09:29:00 | 0 |
| 2049: Új céldátum az euró bevezetésére | | 2009-09-25 09:27:00 | 0 |
| Bizottsági javaslat az európai pénzügyi felügyeletről | Az Európai Bizottság szerdán közzétette az új európai pénzügyi felügyeleti rendszer létrehozásáról szóló javaslatait. A Bizottság reményei szerint a javaslatok még 2010-ben életbe léphetnek, segítséget nyújtva a mostanihoz hasonló pénzügyi válságok megakadályozásában. | 2009-09-25 09:23:00 | 0 |
| Ír népszavazás: továbbra is az igenek többségben | Továbbra is támogatja az írek többsége az Európai Unió lisszaboni szerződését egy közvélemény-kutatás pénteken megjelent eredményei szerint. | 2009-09-25 08:41:00 | 0 |
| Magas állami fizetések: Szlovéniában nem viccelnek | | 2009-09-25 08:37:00 | 0 |
| "Bűntény a kortárs kultúrával szemben" | | 2009-09-25 08:29:00 | 0 |
| Kong az ürességtől a krízisalap kasszája | | 2009-09-25 08:01:00 | 0 |
| Októbertől jöhet a kerékbilincselési rendelet | A kerékbilincselésért országszerte egységesen 6.500 forintot, a gépkocsik tárolásáért napi 2.000 forintot szedhetnek majd októbertől. Az autók elszállításának költsége pedig a fővárosban 13.000, a megyei jogú városokban 9.000, másutt 6.000 forint lesz - írta a Magyar Nemzet. | 2009-09-25 07:44:00 | 0 |
| Bajnai és a józan ész | | 2009-09-25 07:39:00 | 0 |
| Az elárult nemzedék | Nehéz visszafogottan írni arról, amit a Bajnai-kormány az óvodákkal és az iskolákkal művel. Jobban illene ide az a liberális orgánumokban használt alpári stílus, amit a magukat publicistának tartó megmondóemberek használnak, amikor például az egyházakat állítják erkölcsi pellengérre. | 2009-09-25 07:29:00 | 0 |
| A magyar állam értelme és célja | | 2009-09-24 23:27:00 | 0 |
| Trianoni emlékhely és új 1848-as emlékmű lesz Szekszárdon | A korábbi tervekkel ellentétben Szekszárd főterén készül új 1848-as emlékmű, s ugyanitt lesz a trianoni emlékhely - erről döntött csütörtöki ülésén a tolnai megyeszékhely közgyűlése. | 2009-09-24 23:14:00 | 0 |
| Rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben volt | Kövér László szerint rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben, a rendszerváltáskor volt. A Fidesz választmányi elnöke Kisvárdán beszélt erről csütörtökön, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetés előtt. | 2009-09-24 21:30:00 | 0 |
| A Fidesz az ügyészségi vizsgálatban bízik | A Fidesz inkább az ügyészségi, mint a belső vizsgálatban bízik a Rác fürdő rekonstrukciójával kapcsolatos, a párt által vélelmezett jogsértések ügyében - erről a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek. | 2009-09-24 18:07:00 | 0 |
| IRM: letartóztatott polgármester nem kaphat fizetést | | 2009-09-24 16:59:00 | 0 |
| Barroso az új Bizottság összetételét latolgatja | Milyen lehetőségek állnak a régi-új bizottsági elnök előtt, milyen forgatókönyvek szerint válogathatja össze az EU legfőbb döntéskezdeményező testületét? | 2009-09-24 16:46:00 | 0 |
| Vízumháború előszele az EU és Kanada közötti vitában | Uniós válaszlépésekre számíthat Kanada, ha az év végéig nem szünteti meg a cseh állampolgárokkal szemben bevezetett vízumkényszert - jelentette be a hét elején Jacques Barrot bel- és igazságügyi biztos. | 2009-09-24 16:34:00 | 0 |
| Elbukta az EB az új tagok által indított első kiosztási pert | Az Európai Bíróság szerdai döntése értelmében az Európai Bizottság nem járt el jogszerűen, amikor lecsökkentette a Lengyelország és Észtország által a 2008 és 2012 közötti időszakra javasolt nemzeti széndioxid-kibocsátási határértékeket. A döntés befolyásolhatja Magyarország és hat másik tagállam még folyamatban levő perét, amit hasonló okok miatt indítottak a Bizottság ellen. | 2009-09-24 16:26:00 | 0 |
| Pénteken pont kerülhet a német ratifikáció végére | A német államfő várhatóan pénteken - pontosan egy héttel az írországi referendum előtt - írja alá a Lisszaboni Szerződés ratifikációs okmányát. Bár Írországban a legutóbbi felmérések szerint jó eséllyel az "igenek" győznek, az uniós reformszerződés hívei nem dőlhetnek hátra. | 2009-09-24 16:12:00 | 0 |
| Jobboldali tisztogatásra gyanakszik a kirúgott Juszt | | 2009-09-24 15:55:00 | 0 |
| Önkormányzati pályázatcsapda: az ASP és ami mögötte van | Az európai unióból lehívható fejlesztési források felhasználásával Magyarország jelentős elmaradásban van. A kapkodó, átgondolatlan projektötletek elnagyolt előkészítése miatt sok fejlesztés valójában nem hasznosul. | 2009-09-24 15:30:00 | 0 |
| Tankonyhát és tancukrászdát avattak szerdán Kiskunhalason | Molnár Nándor intézményvezető, Bányai Gábor megyei elnök és dr. Várnai László, Kiskunhalas polgármesterének jelenlétében fölavatták a Garbai Szakközépiskola új tankonyháját, valamint tancukrászdáját. | 2009-09-24 15:23:00 | 0 |
| Mindenki a bőrén érzi majd a 2010-es büdzsé negatív hatásait | A jövő évi költségvetés negatív hatásait mindenki a saját bőrén fogja érezni - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön. | 2009-09-24 14:54:00 | 1 |
| Elfogadta a költségvetés módosítását a debreceni közgyűlés | Módosította a város költségvetését csütörtöki ülésén a debreceni közgyűlés; az önkormányzat az idei, várhatóan 7 milliárdos bevételkiesést hitelfelvétellel és takarékossággal pótolná. | 2009-09-24 14:47:00 | 0 |
| Egy iskola megszüntetését várja el Bajnai | Egy teljes intézmény éves költségvetését vonja el Salgótarján közoktatásától a Bajnai-csomaggal a kormány. A jövő évi állami költségvetés közoktatást érintő, előzetesen megismert számai is elkeserítő képet festettek a jövőről. A szeptember 22-én tartott, legutóbbi Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsülésen pedig bebizonyosodott: olyan költségvetést készül elfogadtatni a kormány, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a magyar közoktatást. Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, részt vett ezen a szakmai találkozón, ugyanis a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsban ő képviseli a Megyei Jogú Városok Szövetségét. | 2009-09-24 14:04:00 | 0 |
| Korszerű egészségházat kap Csorna | Korszerű egészségházat létesítenek Csornán uniós támogatással; a fejlesztés eredményeként az egészségügyi ellátás eddig szétszórtan elhelyezkedő ágazatai egy helyre kerülnek - mondta Turi György polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón a városban. | 2009-09-24 13:55:00 | 0 |
| Új fideszes képviselő a tatabányai közgyűlésben | Szutter Levente, a Fidesz önkormányzati képviselője augusztusban házasságot kötött, s Székelyföldre költözik. Képviselői mandátumáról a mai napon lemondott, munkáját a közgyűlésben - a Fidesz helyi csoport egyhangú döntése alapján - Pataki Mariann folytatja tovább. | 2009-09-24 13:48:00 | 0 |
| Somogy: katasztrofális helyzetben a szociális ellátórendszer | A somogyi közgyűlés elnöke szerint nemcsak a kórházak, hanem a szociális ellátórendszer is katasztrofális helyzetben van. | 2009-09-24 13:43:00 | 0 |
| Internet az idősklubban | Bezárkózás helyett nyitás a világra. Ez a szándék vezette Óbuda-Békásmegyer irányítóit, amikor 114 érdeklődő részvételével tanfolyam keretében ismertette meg az internet adta lehetőségekkel a kerületi időseket. | 2009-09-24 13:22:00 | 0 |
| Az emberi tragédiák és végtelen várólisták kora | A Fidesz az egészségügyi bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az egészségügyi ágazat egyre kétségbeejtőbb helyzete okán - jelentette be Mikola István csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-09-24 13:13:00 | 1 |
| Buda belvárosa | Nem adja a nevét előkészítetlen beruházásokhoz, és nem csodálkozik, ha a dózerolásról MSZP-s ingatlanspekuláció jut a választók eszébe. Szerinte igaztalanul támadták a fonódó villamosok miatt, és azt gondolja: a rózsadombiaknak is jár uniós pénz. Láng Zsolt II. kerületi polgármester adott interjút a Budai Látképnek. | 2009-09-24 12:37:00 | 0 |
| Uniós forrásból fejlesztené az iskolákat a Fidesz | A Fidesz uniós forrásokból oldaná meg azt, hogy akár a legkisebb településen is működhessen általános iskolai alsó tagozat - mondta a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Navracsics Tibor hozzátette: ma egy politikusnak számolnia kell azzal, hogy meg kell teremteni minden kistelepülésen a minimális életszínvonal feltételeit. | 2009-09-24 12:37:00 | 0 |
| Fél négyzetkilométeren szennyez a kisiklott vonat | Legalább 500 négyzetméteren szennyezi a talajt gázolajjal az a hét tehervonat, amely a hétfőn Kolosbozs mellett kisiklott szerelvény részeként a töltés mellé zuhant, jelentette szerdán a Kolozs megyei környezetvédelmi őrség munkatársa. | 2009-09-24 12:08:00 | 0 |