| A bunkó | | 2009-09-24 11:54:00 | 0 |
| Mondjanak nemet a Bajnai-csomagra! | Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése felszólította országgyűlési képviselőit - többek között Lamperth Mónikát és Kolber Istvánt -, hogy mondjanak nemet a kaposváriaknak kárt okozó Bajnai-csomagra. | 2009-09-24 11:51:00 | 0 |
| Ismerjük a szocialistákat... | Ha egy politikai erő hét és fél éve kormányon van, és úgy véli, hogy az országban eluralkodott a rasszizmus, illetve az antiszemitizmus, akkor az éppen elég ok arra, hogy a saját alkalmatlanságát belássa - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője, a párt szóvivője, aki szerint a szocialisták minden idők legaljasabb, legmocskosabb kampányára készülnek. | 2009-09-24 11:36:00 | 0 |
| Először lesz képviselői felszólalás jelnyelven | Először szólal fel hallássérült képviselő a magyar Országgyűlésben: kedden a fideszes Kósa Ádám európai parlamenti (EP) képviselő jelnyelven beszél majd - tudta meg az MTI. | 2009-09-24 11:31:00 | 0 |
| Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezk Szombathelyen | Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi még szeptemberre a Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség, mert továbbra is szeretné elérni, hogy a szombathelyi önkormányzat feloszlathassa önmagát - jelentette be csütörtökön Marton Zsolt, a helyi Fidesz-KDNP-frakció vezetője sajtótájékoztatón. | 2009-09-24 11:26:00 | 0 |
| Józsefvárosnak változásra van szüksége | Kocsis Mátét indítja a Fidesz-KDNP a VIII. kerületi polgármesteri székért - erről Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője csütörtökön számolt be sajtótájékoztatón, ahol a jelölt maga is bemutatkozott. | 2009-09-24 11:25:00 | 1 |
| A Polgári Frakció mélységesen elítéli a történteket | Bombariadó miatt nem kezdhette meg munkáját csütörtök reggel a székesfehérvári városi közgyűlés. A történtekre Cser-Palkovics András közleményben reagált. | 2009-09-24 11:07:00 | 0 |
| Rég nem látott aszálytól félhet India | Egy héttel a monszun időszak vége előtt a szokásosnál mintegy húsz százalékkal kevesebb eső hullott Indiában, ami évtizedek, pontosabban 1972 óta nem látott szárazságot eredményezhet a hatalmas országban. | 2009-09-24 11:01:00 | 0 |
| Cser-Palkovics András (Fidesz) közleménye | | 2009-09-24 10:59:00 | 0 |
| Már a gumit is (vissza)bérlik | | 2009-09-24 10:51:00 | 0 |
| Húszezres Critical Mass Budapesten | A bringások nem lezárt útvonalon, szabályos felvonulás keretében, hanem a forgalomban elvegyülve tekertek a Nagykörúton. | 2009-09-24 10:46:00 | 0 |
| Szennyező klímacsúcs New Yorkban | A nemzetközi klímaváltozási csúcstalálkozó részvevői beszennyezték New Yorkot, amely az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának kezdetén idén is átalakult egy hétre a diplomatákat szállító és a levegő minőségét rontó gépkocsioszlopok városává. | 2009-09-24 10:42:00 | 0 |
| Az MSZP-nek vissza kellene vonnia a költségvetést | "Az MSZP egyetlen döntést hozhat: sürgősen letesz arról a szándékáról, hogy elveszi a gyerekek menzai ebédjének kétharmadát" - húzta alá Cser-Palkovics András közleményében. | 2009-09-24 10:01:00 | 0 |
| Cégek ezrei menekülnek külföldre | | 2009-09-24 09:39:00 | 0 |
| Lendvai Ildikó a gyermekétkeztetésről - a Fidesz véleménye | | 2009-09-24 09:38:00 | 0 |
| Családjaitok nem lehetnek igazán boldogok | A válság - nem annyira a világgazdaságé, mint az ország mély, belső, morális és gazdasági válsága -, s a hetedik esztendeje tartó, folyamatos értékrombolás okozta fásultság-e az oka, de tény, hogy vészt jósló, üres csönd kíséri csupán, amint kihúzzák az egyik fundámentumot, mely biztosította, hogy hazánk a keresztény, európai civilizáció értékrendje szerint szerveződjék. Se társadalmi vita nem előzte meg, se tiltakozás nem követi, hogy a parlament megszavazta: az új polgári törvénykönyv egyszerűen kihagyja a családjogi törvényből azt a passzust, miszerint "a házastársak hűséggel tartoznak egymásnak". | 2009-09-24 08:48:00 | 0 |
| Putyin Gyurcsányja | Vlagyimir Putyin nem szerette Gyurcsányt. Finoman szólva. A volt magyar kormányfő mint ember idegesítette. Az ellenszenv nem abból a közhelyből indult, miszerint az alacsony embereket zavarják a nagyobb termetűek. Vlagyimir Putyinra sohasem volt jellemző, hogy kisebbségi érzése legyen bárkivel szemben is. A Kreml urát a magyar kormányfő személyisége irritálta. | 2009-09-24 08:31:00 | 0 |
| Ki zakóban, ki köpenyben | Már jó ideje immúnis az ember a mindennapos kormányzati ökörségekre, az elme ügyesen védekezik az egymást sűrű menetben váltó miniszterek és miniszterelnökök hajmeresztő kijelentései ellen. Egyik fülön be, a másikon ki, beszéljetek csak, már úgysem tehetitek sokáig. A pénzügyér tegnapi kijelentésétől azonban csaknem gutaütést lehetett kapni. | 2009-09-24 08:13:00 | 0 |
| Egy magyar New Yorkban | Bajnai Gordon, a válságkezelő kormányfő New Yorkba utazott az ENSZ éves közgyűlésére. Ha már ilyen hosszú utat tett meg, találkozott mindenkivel, aki számít és aki hajlandó volt vele találkozni. Idegenbe szakadt hazánkfiaival, a multimilliárdos Sorossal, a befolyásos Gátival, a volt amerikai nagykövettel, bankárokkal és az ENSZ-főtitkárral. Utóbbinak előadta nagyszabású tervét a népirtás-megelőzési központ felállításáról Budapesten. | 2009-09-24 07:37:00 | 0 |
| Az EBRD-elnök szerint még tart a válság | Az első negyedévi meredek zuhanások után már stabilizálódik Kelet-Európa gazdasága, ám még korai lenne a globális válság végéről beszélni - állítja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, kilátásba helyezve a kelet-európai térség idei teljesítményére adott EBRD-előrejelzés további rontását. | 2009-09-23 23:00:00 | 0 |
| Újabb parkolóőröket vettek őrizetbe vesztegetés miatt | Újabb három parkolóőrt vett őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - mondta Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese szerda este az MTI-nek. | 2009-09-23 22:54:00 | 0 |
| A kormányalakítás után új költségvetést alkotunk | A Fidesz, ha megnyeri a választást, a kormányalakítás után azonnal új költségvetést alkot - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában szerda este. | 2009-09-23 22:16:00 | 0 |
| Köhler aláírta a lisszaboni szerződés kiegészítő törvényeit | Aláírta a német államfő az Európai Unió reformszerződésének németországi ratifikációjához szükséges kiegészítő törvényeket - közölte szerdán Horst Köhler hivatalának szóvivője. Ezzel elhárult az akadály a lisszaboni szerződés németországi ratifikációja útjából. | 2009-09-23 18:50:00 | 0 |
| A Fidesz kész arra, hogy átvegye Székesfehérvár vezetését | Bár a székesfehérvári közgyűlésben a polgári frakció van többségben, a várost továbbra is az MSZP, s annak politikusa, Warvasovszky Tihamér irányítja, a Fidesz és a polgári oldal pedig ellenzékben van - jelentette ki Cser-Palkovics András szerdán sajtótájékoztatón. | 2009-09-23 18:47:00 | 0 |
| Elmaradt a kormány az uniós támogatások kifizetésével | A kormány saját, 2008. évi tervezéséhez képest 43 százalékkal kevesebb uniós forrást tudott kifizetni a pályázóknak - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Állami Számvevőszék európai uniós támogatások felhasználásának ellenőrzéséről szóló jelentésére hivatkozva szerdán sajtótájékoztatón Békéscsabán. | 2009-09-23 18:05:00 | 0 |
| Tankonyhát és tancukrászdát avattak szerdán Kiskunhalason | Molnár Nándor intézményvezető, Bányai Gábor megyei elnök és dr. Várnai László, Kiskunhalas polgármesterének jelenlétében fölavatták a Garbai Szakközépiskola új tankonyháját, valamint tancukrászdáját. | 2009-09-23 17:29:00 | 0 |
| Ipkovich menti az irháját | A Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség Szombathely Megyei Jogú Város közgyűlésének feloszlatását kezdeményezte volna csütörtökön, de Ipkovich György szocialista polgármester az ülést október 2-ára halasztotta - közölte közleményben Marton Zsolt, a Fidesz szombathelyi önkományzati frakciójának vezetője, városi tanácsnok. | 2009-09-23 17:17:00 | 0 |
| Kósa Lajos: nem adjuk el áron alul ingatlanjainkat | A szocialisták az elmúlt hétéves kormányzásuk alatt tönkretették a gazdaságot és az államháztartást, az országot az összeomlás szélére kormányozták, ennek hatását érzik most az önkormányzatok. | 2009-09-23 17:02:00 | 0 |
| Horváth Ágnes szerint is kevés a pénz az egészségügyben | | 2009-09-23 16:52:00 | 0 |
| Sopron: környezetvédelem és a fenntarthatóság érvényesítése | A Fenntarthatóság Napja alkalmából a soproni Zöld Állomáson szólt a nap jelentőségéről dr. Simon István alpolgármester és Kosztka László, a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. Ügyvezetője. | 2009-09-23 16:51:00 | 0 |
| Drasztikus pénzügyi elvonások várnak Szolnok megyére | A Bajnai-kormány költségvetés-tervezete alapján Jász-Nagykun-Szolnok megyében is drasztikus pénzelvonások várhatók, emiatt jövőre a megyei önkormányzatnál 480 dolgozó, minden negyedik alkalmazott bérének nem lesz meg a fedezete - jelentette be Fejér Andor, a megyei közgyűlés fideszes elnöke szerdán Szolnokon. | 2009-09-23 16:44:00 | 0 |
| Jobbratolódás előtt Magyarország | | 2009-09-23 16:40:00 | 0 |
| Novemberben véglegesíthetik az egyéni jelöltek listáját | November első felében érhetnek véget azok az egyeztetések, amelyeket személyesen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke folytat a párt mind a 176 egyéni képviselőjelöltjével; ezután véglegesíthetik a névsort a 2010-es választásra - mondta Szijjártó Péter szerdán az MTI érdeklődésére. | 2009-09-23 15:36:00 | 0 |
| Levél Oszkó Péter pénzügyminiszterhez | Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója a mai napon levelet intézett Oszkó Péter pénzügyminiszterhez, melyben megköszöni a miniszter meghívását egy visszaélés-gyanús ügy közös tisztázására, ezzel kapcsolatban javaslatot tesz arra, mely dokumentumokat szükséges előkeresni az irattárakból, további gyanús ügyek megbeszélését is indítványozza, végül kifejti, hogy várja a miniszter időpont-javaslatát a személyes találkozásra. | 2009-09-23 15:25:00 | 0 |
| Levél Oszkó Péter pénzügyminiszterhez | | 2009-09-23 15:17:00 | 0 |
| Csődhelyzetbe kerülhet a szombathelyi önkormányzat | A kormány újabb megszorító intézkedései 700 millió forintot vonnak el a város költségvetésétől. | 2009-09-23 15:08:00 | 0 |
| Megalakult az Uniós Forrásokat Felügyelő munkacsoport | Fideszes országgyűlési képviselők egy csoportja Pelczné dr. Gáll Ildikó elnökletével megalakította az Uniós Forrásokat Felügyelő munkacsoportot. | 2009-09-23 14:57:00 | 0 |
| Kormányzati lépéseket sürget a Magosz | Veszélybe kerülhet a jövő évi gabonatermés, ha a gazdák nem tudják időben értékesíteni terményüket, ezért a Magosz határozott lépéseket vár a kormánytól a pangó gabonakereskedelem beindítására - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szerdán sajtótájékoztatón. | 2009-09-23 14:10:00 | 0 |
| A többség szerint Fidesz-kormány következik | A megkérdezettek 58 százaléka szerint a Fidesz alakíthat majd kormányt a legkésőbb jövő áprilisban esedékes választások után - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Heti Válasz számára készített. A választópolgárok alig 20 százaléka támogatja a sukorói ingatlanberuházást. | 2009-09-23 13:29:00 | 0 |
| A városi vagyonkezelő Pécs BKV-ja | Pécs BKV-ügyének nevezte a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. gazdálkodását Nagy Csaba, a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában. | 2009-09-23 12:42:00 | 0 |
| Mi lesz most a kórházakkal? | Az előző esztendőhöz képest a gyógyító, megelőző kassza reálértékben 15 százalékos forrást veszített el, és eléri a százmilliárd forintos nagyságrendet - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Mikola István. | 2009-09-23 12:40:00 | 1 |
| Lendvai Ildikó felébredt Csipkerózsika-álmából | | 2009-09-23 12:06:00 | 0 |
| Rohadtnarancs.hu | | 2009-09-23 11:34:00 | 0 |
| Szép új világ | | 2009-09-23 11:28:00 | 0 |
| Hogyan csináljunk közvagyonból magánvagyont? | A Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. - Rácfürdő-projektjével kapcsolatban történt milliárdos közvagyonvesztésről tartott sajtótájékoztatót György István, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettes és Orbán Gyöngyi felügyelő-bizottsági tag. | 2009-09-23 11:20:00 | 1 |
| Autómentes Nap: lehetséges az élet autó nélkül is | Az Európai Autómentes Napon városi kerékpártúrát rendezett Sopron önkormányzata, amelyen több mint 150 résztvevő vett részt, akik végigkerekeztek a városon. Járóka Lívia EP-képviselő brüsszeli utat ajánlott fel a résztvevők közül kisorsolt szerencsés nyertesnek. | 2009-09-23 09:42:00 | 0 |
| Bajnai: A Wall Street már érzi a magyar sikereket | | 2009-09-23 09:25:00 | 0 |
| KDNP: a Fővárosi Vízműveknél is kézi vezérlés tapasztalható | A KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a "BKV-sodás" jeleként a városvezetés kézi vezérlése érzékelhető a Fővárosi Vízműveknél is. | 2009-09-23 09:04:00 | 0 |
| A legfőbb ügyészhez fordul a Fidesz a Rác fürdő miatt | A legfőbb ügyésznél kezdeményez vizsgálatot a fővárosi Fidesz-frakció a Rác fürdő felújítása kapcsán általuk észlelt jogsértések, önkormányzati vagyonvesztés miatt - tudta meg az MTI kedden este a képviselőcsoport tagjaitól. | 2009-09-23 09:01:00 | 0 |
| Politikusok lovagolnak a kerékpártémán | | 2009-09-23 08:26:00 | 0 |
| Támogatás csak papíron | | 2009-09-23 08:26:00 | 0 |
| Vágyunk a tudásra | Amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet küld a hit megőrzéséről, azt a templomokban felolvassák. Így történt most is, szeptember 20-án. (A körlevél teljes szövege a a KDNP honlapján olvasható.) Templomjáró (vallása szerint katolikus) ember erre a mondatra nem kapja fel a fejét, "igen, emlékszem", bólint, és lapoz tovább. Hiszen ő ott volt, hívei közt, nem csak úgy lazán arra járt, nem csak betévedt oda, nincs rá jobb szó, gyakorolta a hitét. | 2009-09-23 07:29:00 | 0 |
| Politikai vakrepülés | Nincs mélypont, amelyet ez a kormány alul ne múlna. Ahol megszűnhet a vakvezető kutyák képzése, mert a látásukat vesztett emberek ügyét a kormány fölös tételként szinte leírta, ott a költségvetés már nem pénzügyi terv, hanem egy hitelfelvételekbe bonyolódott szolgahad országos lealjasodásának kordokumentuma. A Bajnai-kormány a vakok szövetségétől éves gazdálkodási keretük 80 százalékát el akarja venni. Ezzel kihúzza lábuk alól a szőnyeget. | 2009-09-23 07:22:00 | 0 |
| Kigolyózza a főváros a Centrumot a piacról? | A fővárosi önkormányzatnál fél éve dolgoznak a közszolgáltatási struktúra átalakításán és ezen belül a parkolási piac átláthatóvá tételén. A lap információi szerint ennek jegyében a főváros vezető politikusai rábólintottak arra a koncepcióra, hogy a fővárosi tulajdonban álló egyik parkolási cég parkolásüzemeltetési közszolgáltatói státuszt kapjon, és mint ilyen, elvigye a budapesti parkolási piacot a sokat szidott Centrum Kft.-től. A tervezett elszámolási struktúra sokkal átláthatóbb lehet. | 2009-09-22 22:15:00 | 0 |
| BKV-sodik a vízművek? | A KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a "BKV-sodás" jeleként a városvezetés kézi vezérlése érzékelhető a Fővárosi Vízműveknél is. | 2009-09-22 21:42:00 | 0 |
| Hunvald "másképpen kapta" polgármesteri fizetését | Hunvald György polgármesteri fizetését nem arra a bankszámlára utalták, amelyet egyéb vagyontárgyak mellett a Központi Nyomozó Főügyészség az elmúlt héten vett zár alá - közölte Sebes Péter, Hunvald György ügyvédje kedden. | 2009-09-22 21:38:00 | 0 |
| Buzek optimista? | Derűlátónak mondta magát Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos szlovák-magyar nézeteltérések rendezését illetően. | 2009-09-22 21:21:00 | 0 |
| Továbbra sincs válasz a magas rektori fizetésekre | A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy továbbra sincs válasz arra, hogy szaladhattak el ennyire a felsőoktatási intézményekben a rektori fizetések - mondta Pósán László országgyűlési képviselő kedden. | 2009-09-22 16:28:00 | 0 |
| Téma volt a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása | A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásáról is szó volt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén, amikor meghallgatták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését a 2008. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről. | 2009-09-22 16:17:00 | 0 |
| Nagy adóssága a magyar parlamentnek a jelnyelvi törvény | Hivatali ügyintézéskor is lehet majd használni a magyar jelnyelvet, ha az Országgyűlés elfogadja a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslatot, amelynek általános vitája kedden kezdődött meg a parlamentben. | 2009-09-22 16:01:00 | 0 |
| A Fidesz a családi adózás bevezetését szorgalmazta | Minden felszólaló támogatta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló határozati javaslat elfogadását az előterjesztés kedden folytatódott általános vitájában, a parlamentben. | 2009-09-22 15:37:00 | 0 |
| Kína lesz az éghajlatváltozás elleni fellépés élharcosa? | A Nyugat helyett Kína lesz az éghajlatváltozás elleni fellépés élharcosa - ezt mondta az ENSZ klímaügyi főfelelőse a New York-i éghajlati konferencia előestéjén. De hogyan tehetne többet a kérdésben az az ország, amely eddig az ipari forradalmat megindító Nyugatot tette felelőssé az üvegházi gázok emissziójáért? | 2009-09-22 15:33:00 | 0 |
| Veszélybe kerülhet a miskolci villamosprojekt | Akár veszélybe is kerülhet a túlnyomórészt uniós forrásból megvalósuló miskolci villamosprojekt, ha az MSZP vezette kormány és a miskolci önkormányzat, valamint a projekt menedzselésével megbízottak tehetetlensége tovább tart - közölte Juga György fideszes és Garamvölgyi Attila KDNP-s önkormányzati képviselő kedden Miskolcon, sajtótájékoztatón. | 2009-09-22 15:31:00 | 0 |
| Svédország a kiskorú menekültekről sem feledkezik meg | A Bel- és Igazságügyi Tanács tegnap tartotta első ülését Svédország elnökletével. A fő napirendi pont az uniós letelepítési program kidolgozására tett bizottsági javaslat volt. A tárgyalások ma, a Polgári Válságkezelési Bizottság informális találkozója keretében folytatódnak. | 2009-09-22 15:02:00 | 0 |
| A Fidesz felülvizsgálja az új Ptk.-t, ha kormányra kerül | Kormányra kerülése esetén felülvizsgálná az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) a Fidesz, feltéve, ha egyáltalán életbe lép a jogszabály - közölte Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója az MTI kérdésére kedden. | 2009-09-22 15:00:00 | 0 |
| Általános vitára alkalmas a zárszámadás | Általános vitára alkalmasnak találta a 2008-as zárszámadási törvényjavaslatot keddi ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága. | 2009-09-22 14:30:00 | 0 |
| A Nap-kelte továbbra sem kiegyensúlyozott | Általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány 2007-es beszámolóját keddi ülésén az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága. | 2009-09-22 14:19:00 | 0 |
| Védjük meg a magyar sportot Varga Zoltántól! | Varga Zoltán önkormányzati miniszter nem tartja a szavát, megbízhatatlan, nem teljesíti az általa felügyelt szakterületek érdekképviseletét. A Fidesz lemondásra szólítja fel. | 2009-09-22 14:18:00 | 1 |
| Választói névjegyzéket állítanak össze | Az év végig össze kell állítani a választókorú vajdasági magyarok névjegyzékét, ők választhatják meg majd közvetlenül a kulturális autonómiát működtető Magyar Nemzeti Tanács 35 tagját - hangzott el az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén, ahol egy szerb-magyar történészbizottság felállításának lehetősége is szóba került, amely a vajdasági magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett tömeggyilkosságokkal foglalkozna. | 2009-09-22 14:08:00 | 0 |
| Bekeményített a miniszter | A lisztérzékenyek érdekében intézett kérdést Székely Tamás egészségügyi miniszterhez Dr. Heintz Tamás az Országgyűlés hétfői ülésén. Kaposvár fideszes képviselője felháborítónak tartja, hogy az egészségbiztosítási pénztár a gluténmentes termékek helyett a keményítőt támogatja, miközben tudható: utóbbiból nem lehet kenyeret sütni. Heintz Tamás szerint a szakmaiatlan döntés veszéllyel fenyeget a szociális válság idején. | 2009-09-22 13:55:00 | 0 |
| Nagyobb fokozatra kapcsol az EU-misszió Grúziában | Az EU attól tart, hogy a tavalyi orosz-grúz háború okait vizsgáló jelentés - jövő héten esedékes - publikálása miatt újra feszültté válhat a viszony a két ország között. Az Unió megfigyelői éppen ezért fokozzák tevékenységüket a térségben. | 2009-09-22 13:54:00 | 0 |
| BKV-botrány: a sajtóból értesült mindenről a vezérkar? | | 2009-09-22 13:20:00 | 0 |
| Átverés a gázár-csökkentés! | Miután a szocialisták kormányzásuk alatt évente többször jelentősen emelték a gáz árát, most, a választások közeledtével nem merik ezt újra megtenni. Ezért inkább átverik az embereket. - írja közleményében Cser-Palkovics András. | 2009-09-22 13:17:00 | 0 |
| Átverés a gázár-csökkentés! | | 2009-09-22 13:15:00 | 0 |
| Romániának sem tetszik a szennyezési kvóta | Vitába keveredtek az Európai Unió közép- és kelet-európai új tagországai az Európai Bizottsággal arról, hogy újrahasznosíthatják-e azt a szén-dioxid-kibocsátási kvótát, amelyet az elmúlt években nem használtak ki - írta legfrissebb számában a European Voice című brüsszeli hetilap. | 2009-09-22 12:36:00 | 0 |
| Az Idősügyi Nemzeti Stratégia céljai nem megfelelőek | A fideszes politikusok szerint az Idősügyi Nemzeti Stratégia céljai nem megfelelőek, azonban megszavazzák a határozati javaslatot. | 2009-09-22 12:33:00 | 0 |
| Elégtelen a kórházválság felszámolásához a kormány ajánlata | A kormány által javasolt négymilliárd forintos összeggel nem lehet megoldani a kórházválságot - mondta keddi sajtótájékoztatóján Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa. | 2009-09-22 12:27:00 | 0 |
| 400 bérlakás káros az egészségre Terézvárosban | Csaknem 400 önkormányzati bérlakás penészes, és így az egészségre is káros Terézvárosban. Wertán Zsolt, a Fővárosi Közgyűlés KDNP-frakciójának tagja, Terézváros önkormányzati képviselője kedden azt mondta, hogy a kerületi önkormányzat nem segít a lakók gondjain, csak levelezget velük. | 2009-09-22 12:07:00 | 0 |
| Irdatlan mennyiségű hulladékot termelünk repülés közben | Miközben a repülőgépgyártó cégek - összhangban a légitársaságok igényeivel - egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemmel kapcsolatos műszaki fejlesztésekre, például a korszerű hajtóművek révén az üzemanyag-fogyasztás csökkentésére és a károsanyag-kibocsátás mérséklésére, addig viszonylag kevés szó esik a fedélzeten és a repülőtereken keletkező irdatlan mennyiségű szilárd, illetve folyékony hulladék okozta problémákról. | 2009-09-22 12:01:00 | 0 |
| Klímavédelem: besegített a válság | Páratlan sikert ért el a világ az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb jelentéséből. | 2009-09-22 11:52:00 | 0 |
| A börtönben ne járjon állami apanázs! | Helyi szocialisták szavazatával lehetővé vált, hogy Hunvald továbbra is kapja fizetését - hangzott el Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-09-22 11:34:00 | 1 |
| Romokban a mezőgazdaság | Az országgal együtt sajnálatos módon romokba döntötték a mezőgazdaságot is az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt - emelte ki Font Sándor napirend előtti felszólalásában. | 2009-09-22 11:15:00 | 1 |
| Bajnai: el kell fogadnunk a lopást | Mint egy természeti csapást, belenyugvással kell fogadnunk az állami cégvezetők magas fizetéseit és a BKV-jellegű lopásokat - Bajnai Gordon szerint. | 2009-09-22 10:03:00 | 0 |
| Gyerekek és politikusok bicikliztek kerékpárutakért | A tatai városháza elől indult a hétvégén a százfős csapat, valamennyien drótszamár nyergébe pattanva. | 2009-09-22 09:22:00 | 0 |
| Lánc a Városháza körül, kétkerekűek az utakon | Nem együtt biciklizni, hanem együtt dolgozni szeretnénk a fővárossal - fogalmazott a közéjük kerékpározni beálló, ám a kerékpározás körülményeinek javításáért szerintük édeskeveset tevő Demszky Gáborra utalva Kürti Gábor, a keddi Critical Mass-demonstráció egyik szervezője. A megmozdulás rendezői felhívják a figyelmet a várható torlódásokra is. | 2009-09-22 09:19:00 | 0 |
| Amit lehet, azt a szocialisták elmaszatolják | A Fidesz semmilyen változást nem vár a titkosszolgálatok irányításában attól, hogy Ficsor Ádámot Juhász Gábor váltja a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős tárca nélküli miniszteri poszton. Kövér László az InfoRádiónak elmondta, az MSZP pártpolitikai célokra használja a titkosszolgálatokat. | 2009-09-22 08:40:00 | 0 |
| Program a konfliktusok oldására Bagon | A helyi cigányok és a többségi lakosság közötti konfliktusok oldására több, egymásra épülő elemből álló koncepciót dolgozott ki a bagi önkormányzat, a 3 éve alakuló program a gyakorlatban jól vizsgázott, mára javult a légkör a faluban, oldódott a korábban meglévő bizalmatlanság - közölte a Pest megyei település polgármestere az MTI-vel. | 2009-09-22 08:34:00 | 0 |
| Rutinműtét | A Jóisten mentsen meg attól, hogy megbetegedjem... Nemcsak én mondom ezt, de egyre többen a környezetemben, olyanok, akiknek egyébként semmi bajuk önmagukkal és a világgal, egészségesen a csillagokat is lehozzák az égről, de manapság a legkisebb orvosi beavatkozástól is rettegnek, mert nem akarnak egy rutinműtétbe belehalni. | 2009-09-22 08:15:00 | 0 |
| Őrület | "Ez őrület" - válaszolta Mesterházy Attila, a szocialista párt parlamenti frakciójának vezetője arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Orbán Viktor nyilatkozatáról, mely szerint ha a Fidesz kormányra kerül, azonnal visszavonja a 2010-es költségvetést. Mesterházy szerint ez teljes káoszt okozna az országban. | 2009-09-22 07:23:00 | 0 |
| Ferge Zsuzsa levelét megírta | | 2009-09-22 00:25:00 | 0 |
| Vízumkötelezettség a kanadai diplomatáknak? | Elvben akár vízumkötelezettség bevezetésével is sújthatja az Európai Unió a kanadai diplomatákat, ha Ottawa az év végéig nem állítja vissza a vízummentességet a beutazni kívánó cseh állampolgárok vonatkozásában - figyelmeztetett hétfőn Brüsszelben az EU biztonsági és igazságügyi biztosa. | 2009-09-21 18:55:00 | 0 |
| Biciklire pattantak a győri önkormányzat dolgozói | Biciklire pattanhatnak az önkormányzati dolgozók Győrben. A polgármesteri hivatal ugyanis saját pénzén húsz darab városi kerékpárt vásárolt. Ezeket a városházán dolgozók hivatali időben bármikor használhatják, ha ügyet kell intézniük. 500 ezer forintból összesen húsz városi kerékpárt vásárolt az önkormányzat. A hivatali dolgozók hamar rákaptak a tekerésre. | 2009-09-21 18:35:00 | 0 |
| Továbbra is jár Hunvaldnak havi 742 ezer forint | Továbbra is jár Hunvald György (MSZP) VII. kerületi polgármesternek az önkormányzattól a havi 742.560 forintos juttatás, az erzsébetvárosi képviselő-testület ugyanis hétfői ülésén nem vette napirendre a Fidesz azon indítványát, hogy függesszék fel a polgármester illetményének kifizetését, illetve vonják meg tőle költségátalányát - közölte a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője az MTI érdeklődésére. | 2009-09-21 18:12:00 | 0 |
| Felállhat a vizsgálóbizottság a sukorói beruházás ügyében | Támogatta a sukorói beruházással kapcsolatos kormányzati felelősség feltárását célzó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén. | 2009-09-21 16:47:00 | 0 |
| Ami ebben az országban zajlik, az nem mehet tovább | Németh Lajos polgármester, közgyűlési tag, volt Somogyért alapító alelnök kilépett az egyesületből. | 2009-09-21 16:37:00 | 0 |
| Ausztria inkább a keleti határokat erősítené | A Bel- és igazságügyi Tanács ülésén Ausztria belügyminisztere elmondta: egyetért az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex megerősítésével, de a francia elképzelésektől eltérően nem a Földközi-tengeren érkező menekültek hatékonyabb feltartóztatására, hanem az unió keleti határainak jobb őrzésére összpontosítana. | 2009-09-21 16:17:00 | 0 |
| Írország: átmehet az alapszerződés | Írországban folyamatosan nő a Lisszaboni Szerződést támogatók aránya, a megkérdezettek több mint fele igennel szándékozik szavazni a kérdésben másodszorra megrendezésre kerülő népszavazáson (2009. október 2.). | 2009-09-21 16:15:00 | 0 |
| Font az ügyészséghez fordul az 500 milliós támogatás miatt | Font Sándor fideszes képviselő interpellációjában azt tudakolta Gráf József agrárminisztertől, hogy a válság közepette egyedi kérelem alapján miként kaphatott egy civil szervezet 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást az FVM-től? | 2009-09-21 15:47:00 | 1 |
| Voltak-e százmilliós kifizetések a HM-ben? | A BKV botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, avagy szabálytalan több százmilliós kifizetések a Honvédelmi Minisztériumnál is előfordultak címmel fogalmazott meg interpellációt Szekeres Imre miniszter úrhoz Csampa Zsolt, fideszes képviselő. | 2009-09-21 15:33:00 | 1 |
| Hatalmas pénzek az ország tönkretevőinek | "Nem pofátlanság, hogy akik tönkreteszik, lerohasztják, szétlopják az országot, tízmilliókat kapnak, akik gyógyítanak, gyereket nevelnek, tüzet oltanak, vagy a rendet próbálják fenntartani, azok, ha van két gyerekük, alanyi jogon a segélyezettek kategóriájába tartoznak?" - Révész Máriusz interpellációja. | 2009-09-21 15:11:00 | 1 |
| Botrány és szégyen | Csak nem haveri, üzlettársi alapon dől el a külföldön lévő magyar állami vagyon sorsa? - kérdezte interpellációjában a külügyminisztertől Gruber Attila. | 2009-09-21 15:04:00 | 1 |
| "Számadás" | 2008. január elsejétől sújtja keresetkorlát a friss korhatár alatti nyugdíjasokat. A Számvevőszék jelentése rögzíti, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap több mint 67 és fél milliárdos hiánnyal zárta az évet, a tervezet null szaldó helyett. Zombor Gábor interpellációja. | 2009-09-21 14:46:00 | 1 |
| Volt egy olyan kategória, hogy csókosok... | | 2009-09-21 14:23:00 | 0 |
| Foglalkoztatás és munkanélküliség terén rettenetesen állunk | Foglalkoztatás tekintetében az EU 27 tagállamából csupán Máltát tudjuk megelőzni - emelte ki Czomba Sándor napirend előtti felszólalásában. | 2009-09-21 14:15:00 | 1 |
| A rács mögött is tovább kapja a milliókat Hunvald | | 2009-09-21 13:39:00 | 0 |
| Tűkanyarok a koppenhágai úton | Kevesebb, mint 80 nap van hátra a koppenhágai csúcsig, ám a tárgyalások nem olyan ütemben haladnak, ahogy azt mindannyian várnánk. Az Unió pedálozik, az USA fékez, a fejlődő országok lánca pedig állandóan akadozik. A héten két nagyszabású nemzetközi találkozó is esélyt adhat a továbblépésre. | 2009-09-21 13:20:00 | 0 |
| A szegedi Fidesz önkormányzati ingatlanvásárlásokról kérdez | A szegedi Fidesz-frakció szeretné megtudni: igazak-e azok a sajtóhírek, amelyek szerint az önkormányzat több tízmillió forintért vásárolt meg néhány garázst az uszodaépítésre hivatkozva úgy, hogy a sportberuházás megvalósítására egyelőre nincs esély - mondta Hüvös László frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján. | 2009-09-21 12:59:00 | 0 |
| A fogyatékkal élők számára elviselhetetlen a megvonás | Elfogadhatatlan és elviselhetetlen az a megvonás, melyeket a fogyatékkal élőket támogató szervezetek szenvednek el a 2010-es költségvetés szerint - mutatott rá újságírók előtt a Parlamentben Soltész Miklós. | 2009-09-21 12:48:00 | 0 |
| Itt a kampány: Kende Péter könyvet írt | | 2009-09-21 12:00:00 | 0 |
| A sarkvidéken maradnak télen a költöző madarak | Egyre kevesebb északi-sarki örvös lúd vándorol el télen a melegebb, déli területek felé, ugyanis a globális felmelegedés hatására fokozatosan enyhülő sarkvidéki telek, inkább otthon maradásra csábítják őket. | 2009-09-21 11:44:00 | 0 |
| Ukrajna egy lépésre az EU-tól? | Az utóbbi napokban Ukrajna két vezető diplomatája is kijelentéseket tett az ország Európai Unióhoz való esetleges csatlakozást illetően - tette közzé az EUobserver. | 2009-09-21 11:42:00 | 0 |
| A jogállamiságot sérti a sietős törvénykezés | Az ellenzék várhatóan nem szavazza meg az új polgári törvénykönyvet. Az 1200 paragrafusból álló magánjogi kódex zárószavazását egy héttel ezelőtt meglepetésszerűen a mai napra halasztotta a kormányzat. Ráadásul ma a terv szerint még záróvita is lesz. Salamon László, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének oktatója a Magyar Nemzetnek azt mondta: a márciusi záróvita után a kabinet átírta a korábbi tervezetet, így a kormánynak a törvényjavaslatot vissza kellene vonnia. A sok rögtönzéssel tarkított jogalkotási folyamat nem nevezhető jogállaminak. | 2009-09-21 11:41:00 | 0 |
| Energiaellátás: Az EP aggódik a biztonságért | Európai parlamenti képviselők kedden (szeptember 16.) ismét sürgették az Európai Bizottságot, hogy javítson az európai vészjelző mechanizmusokon, melyek a januári gázkrízis alatt kudarcot vallottak. | 2009-09-21 11:33:00 | 0 |
| Nem hűtenek eléggé az erdők | A világszerte növekvő hőmérséklet csökkenti az erdők hűtőhatását - bizonyították német kutatók kísérletekkel. Forróság esetén a fák kevesebb lebegő részecskét, más néven aeroszolt bocsátanak ki, amelyek a vízgőz kondenzációs magjaiként szolgálnak. Amennyiben túl kevés termelődik, kevesebb felhő képződik, a földet pedig több napsütés éri. | 2009-09-21 11:32:00 | 0 |
| Politikai útikalauz européereknek | | 2009-09-21 11:13:00 | 0 |
| Horn Gábor szerint a gyásznap nem segít | | 2009-09-21 11:01:00 | 0 |
| Nem gyógyul az Északi-sarkvidék | Az elmúlt harminc év alatt csak kétszer volt kisebb az Arktisz jege, mint idén: tavaly és tavalyelőtt - közölte az Egyesült Államok Nemzeti Hó- és Jégadatok Központja (NSIDC), a kutatási eredményeket német szakértők is alátámasztották. | 2009-09-21 10:59:00 | 0 |
| Drasztikusan fogy az arktiszi jég | | 2009-09-21 10:53:00 | 0 |
| Azonnali intézkedéseket vár a Critical Mass | A budapesti kerékpáros mozgalom legnagyobb eredménye a városlakók meggyőzése. Rohamosan nő a kerékpárosok száma, és az autóvezetők is figyelmesebbek lettek. Sajnos a város vezetői mintha észre sem vennék a fővárosiak elementáris igényét a környezetbarát közlekedésre. | 2009-09-21 10:34:00 | 0 |
| A szakadék szélén | Az éghajlatváltozás gyorsabb, mint ahogy azt akár csak két éve is gondoltuk. Ha ipari tevékenységünket az eddig szokásos módon folytatjuk, az szinte biztosan magával hozza már ebben az évszázadban az éghajlatunk veszélyes, akár katasztrofális megváltozását. Ez a legfontosabb kihívás, ami a politikusok jelenlegi generációja előtt áll. | 2009-09-21 09:55:00 | 0 |
| Drasztikusan fogy az arktiszi jég | Az elmúlt harminc év alatt csak kétszer volt kisebb az Arktisz jege, mint idén: tavaly és tavalyelőtt - közölte az Egyesült Államok Nemzeti Hó- és Jégadatok Központja (NSIDC). | 2009-09-21 09:47:00 | 0 |
| A választási programból kormányprogram lesz | Egy esetleges Fidesz-győzelem után a párt választási programjából készül majd el az új kormányprogram. Navracsics Tibor frakcióvezető szerint nem szabad mást mondani a választási kampányban, mint amit kormányon tesznek majd. A mostani kiábrándultságot Gyurcsány Ferenc és az MSZP 2006-os választási hazugságai okozták. A frakcióvezető nem ígéretnek, hanem parancsnak tartja azt, hogy egymillió új munkahelyet kell teremteni az országban tíz év alatt. | 2009-09-21 07:25:00 | 0 |
| Hitelképtelen | Eredményes hónapokról számolt be őszi parlamenti évadnyitóján Bajnai Gordon miniszterelnök, aki szerint a forint árfolyamának alakulása jelzi a szocialista kabinet sikereit. A kormányfő idézett nyugati gazdasági intézetektől is, amelyek véleményének az a lényege, hogy nálunk hamarabb lehet euró, mint a cseheknél vagy éppen a lengyeleknél. Korábban Oszkó Péter pénzügyminiszter is a hazai fizetőeszköz izmosodását hozta fel a kormányzati munka profitjaként, illetőleg a magyarországi állampapírpiac "nekilendülését" dicsérte. | 2009-09-21 07:19:00 | 0 |
| A vízibivalybőr táska titka | A tekintélyes svájci gazdaságkutató intézet - az Institute for Management Development - 1989-óta kutatja és publikálja az országok versenyképességét. Több mint háromszáz versenyképességi kritérium szerint állapítják meg a sorrendet. Mérik a gazdasági teljesítményt, a kormányzat hatékonyságát, az infrastruktúra fejlettségét, és kikérik közel négyezer vezető gazdasági szakember véleményét is. Magyarország az utóbbi években jócskán lecsúszott a rangsorban. A legnagyobb mértékű visszaesés a kormányzati hatékonyság területén történt. Ebben elsősorban a magas államháztartási deficit és az ebből adódó megszorító intézkedések, a munkát terhelő adók magas szintje és az adóelkerülés mértéke játszott szerepet. | 2009-09-21 07:10:00 | 0 |
| Bér, veríték, könnyek | A szívem vérzik Simor Andrásért, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökéért, aki akárhogy küzd is ellene, egyszerűen kénytelen folyamatosan gazdagodni. Hiába vágyna szolidaritást vállalni a romló állapotok közt élő magyar néppel, együtt nélkülözni, éhezni, fázni a tisztes munkából élő, egyszerű emberekkel, nem teheti. Amikor tömegek szegényednek el, ő rendületlenül gyarapszik, ha akarja, ha nem. Törvény kötelezi rá. | 2009-09-21 07:04:00 | 0 |
| Nyelvi sokszínűség az EU-ban | A nyelvtörvényeknek előrevivőnek és nem korlátozónak kell lenniük, és el kell kerülniük a személyes terekbe való beavatkozást - foglaltak állást neves szakemberek azon a nemzetközi konferencián, amelyet Hollandiában tartottak a hét végén Nyelvi sokszínűség az EU-ban - szabályozás és gyakorlat címmel. | 2009-09-20 20:41:00 | 0 |
| Ámítás, színház, púder - MSZP kontra végkielégítések | A szocialisták úgy csinálnak, mintha éppen ők harcolnának a - saját maguk által kifizetett - végkielégítések és más különjuttatások, valamint a többmilliós havi fizetések ellen. Szijjártó Péter reagálása Lendvai Ildikó közleményére. | 2009-09-20 16:06:00 | 0 |
| Ennyire azért nem kellene hülyének nézni az embereket! | | 2009-09-20 16:02:00 | 0 |
| "Így kormányoztok ti" | Nézzük sorra, ki mit mondott az MSZP-re. Írók, művészek, és nem utolsó sorban szocialista képviselők - fogalmazott Cser-Palkovics András közleményében. "Így kormányoztok ti" - tette hozzá. | 2009-09-20 15:58:00 | 0 |
| "Így kormányoztok ti" | | 2009-09-20 15:50:00 | 0 |
| Média(ákok) | | 2009-09-20 15:46:00 | 0 |
| Halálozásban piacvezetők | Nem akarom sötétebbre festeni a képet, mint amilyen sötét magától is. Hosszú sora van annak, hogy az orvosok kimondták a végső szót. Most sem lázadnak, most sem mutatják be a nyilvánosság segítségével a nagyközönségnek a lepusztult helyszíneket, a várólistáikat, azok következményeit, az eszköztelenséget, a gyógyszernélküliséget, a pénztelenséget és a szakemberhiányt, a szánalmas munkakörülményeket, a prést, ami alatt az aktuális kormányzat aktuális pénzelvonó magatartása tartja őket. Nem mutatják meg a proszektúrát sem, hány halott és milyen körülmények között várakozik az örökkévalóságra, vagy legalábbis az önkormányzat koporsójára. Nem. | 2009-09-20 13:34:00 | 0 |
| Barroso megfenyegette Írországot | José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Dublinban figyelmeztetett: ha az írek ismét nemmel szavaznak a lisszaboni szerződésről tartandó népszavazáson, országuk elveszítheti az európai biztos jelöléséhez társuló automatikus jogot. | 2009-09-20 13:26:00 | 0 |
| A britek többsége népszavazást akar a lisszabonról | A britek nagy többsége Írországhoz hasonlóan népszavazást akar az uniós intézményi reformokra kidolgozott lisszaboni szerződésről, és a választók egy jelentős kisebbsége azt szeretné, ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból - ez derül ki a The Sunday Telegraph országos felmérésből. | 2009-09-20 13:23:00 | 0 |
| Barroso: újratöltve | Az Európai Parlament elsöprő többsége szerdán, azaz 2009. szeptember 16-án úgy döntött, szeretne még egy adagot kapni a "majdnem távozó" politikusból, az Európai Bizottság régi-új elnökéből, José Manuel Barrosóból. | 2009-09-20 12:22:00 | 0 |
| Inkább helyben telelnek az örvös ludak | Egyre kevesebb északi-sarki örvös lúd vándorol el télen a melegebb, déli területek felé, ugyanis a globális felmelegedés hatására fokozatosan enyhülő sarkvidéki telek, inkább "otthon maradásra" csábítják őket. | 2009-09-20 12:15:00 | 0 |
| Igazságtalan zsebpénz | Hunvald György február óta börtönben van, munkáját nem végzi, mégis havi 740.000 forintot keres. Ezen kifizetéseket meg kell szüntetni! - fogalmazott sajtótájékoztatóján Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője. | 2009-09-20 11:21:00 | 0 |
| Százmilliós a Hunvald-vagyon | Százmilliós nagyságrendű Hunvald György, bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel gyanúsított szocialista VII. kerületi polgármester zárolt vagyona - tudta meg az egyik bulvárlap. | 2009-09-19 16:43:00 | 0 |
| Figyelni kell Magyarország értékeire | A köztársasági elnökség szép és fontos célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet az ország természeti értékeire - mondta Sólyom László szombaton Felsőtárkányban a Bükki Nemzeti Park területén tett látogatásának második napján. | 2009-09-19 15:33:00 | 0 |
| Kálmán Olga vs Eörsi Mátyás | | 2009-09-19 13:27:00 | 0 |
| Szénnel szemben | | 2009-09-19 13:26:00 | 0 |
| Tíz évet jelenthet, ha egészségesen él | Tíz évvel korábban meghalhatnak azok a középkorú férfiak, akik dohányoznak, magas a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük - figyelmeztet egy kutatás. | 2009-09-19 13:20:00 | 0 |
| 16. MENTA konferencia | Az innováció és a kreativitás jegyében rendezte meg a 16. MENTA konferenciát az Informatikai Vállalkozások Szövetsége. | 2009-09-19 12:50:00 | 0 |
| Ki pénzelje az éghajlatváltozás elleni harcot? | A bankárok prémiumának szigorú szabályozását sürgették a jövő heti G20-as csúcs előtt az EU vezetői. Azt is kimondták, hogy a klímaváltozás elleni harcot a legszegényebb országokon kívül mindenkinek támogatnia kell anyagilag. | 2009-09-19 12:10:00 | 0 |
| Találkozó Montenegró házelnökével | Nem hivatalos négyszemközti találkozón vett részt Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke és Ranko Krivokapic, Montenegró házelnöke. A montenegrói politikus éppen egy nemzetközi konferencián vesz részt Magyarországon. | 2009-09-19 11:39:00 | 0 |
| A gyerekek ebédjén spórol az MSZP-kormány! | A Fidesz-KDNP frakciószövetség felszólítja a szocialistákat, hogy vonják vissza az embertelen költségvetést, mert csak tovább tetézik a bajt, és veszélyes, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el - hangzott el Soltész Miklós sajtótájékoztatóján. | 2009-09-19 11:12:00 | 1 |
| Juhász diploma nélkül | | 2009-09-19 10:27:00 | 0 |
| Németh Miklós: Jöhet a Fidesz | | 2009-09-19 10:25:00 | 0 |
| 2011-től csökkenteni kell az államháztartási hiányt | Az Európai Unió országainak 2011-től csökkenteniük kell államháztartási hiányukat, hogy megakadályozzák az ellenőrizetlenül szárnyaló adósságspirált - tartalmazza az Európai Bizottság egyik dokumentuma, amit az EU pénzügyminisztereinek október 1-én kezdődő kétnapos ülésére készült. | 2009-09-19 10:17:00 | 0 |
| A Fidesz hatályon kívül fogja helyezni a költségvetést | A szocialisták a költségvetéssel hátat fordítanak az embereknek, mindenkinek, aki értékes munkát végez - mondta a Fidesz elnöke a hírTV Péntek 8 című adásában. | 2009-09-19 10:10:00 | 1 |
| 2010 legyen a remény éve Magyarország számára | Bízom benne, hogy 2010 egész Magyarország számára a remény éve lesz, amikor a rombolás szelleme után az építő szellem uralkodik majd - fogalmazott Orbán Viktor Győrött. | 2009-09-18 17:45:00 | 0 |
| További EU-s együttműködések a Balti-stratégia mintájára? | Paweł Samecki regionális politikáért felelős lengyel biztos is részt vesz azon a Stockholmban megrendezett miniszteri konferencián, melyen az Európai Unió balti-tengeri régiójának stratégiáját vitatják meg. A svéd elnökség szerint az Európai Bizottság által tavaly júniusban elfogadott stratégia modellként szolgálhat a további regionális együttműködések számára. | 2009-09-18 16:14:00 | 0 |
| Közös uniós álláspontot fogadtak el a G20 találkozóra | Az unió vezetői tegnap (2009. szeptember 17.) megállapodtak a jövő héten megrendezendő pittsburghi G20 csúcstalálkozón képviselendő közös uniós álláspontról. A tagállamok vezetői egyeztették álláspontjaikat az állami gazdaságélénkítő csomagok visszavonásának feltételeiről, a banki prémiumok mértékének szabályozásáról, valamint a klímaváltozás elleni küzdelemről is. | 2009-09-18 15:39:00 | 0 |
| Vezető orvosok az éghajlatváltozás ügyében | Katasztrofális következményekkel járhat az emberek egészségére, ha a politikusok nem lépnek fel kellő határozottsággal az éghajlatváltozással szemben - figyelmeztetett több orvosi szervezet vezetője két brit szaklapban. | 2009-09-18 15:34:00 | 0 |
| A költségvetés elősegíti az egészségügy kivégzését | Ez a költségvetés, amely ilyen mérvű forráskivonást tervez, ez nemcsak tönkreteszi az egészségügyi intézményeket, hanem közvetlenül is életveszélyes, közvetlen életveszélyt jelent a betegek számára - húzta alá Pesti Imre sajtótájékoztatóján. | 2009-09-18 15:28:00 | 1 |
| Egymilliárd embert veszélyeztet a Himalája felmelegedése | Szeptember legelején Nepálban a térség tudósai és döntéshozói a Kathmanduból Koppenhágába című konferencián megpróbálták felhívni a világ figyelmét arra, hogy milyen súlyos veszedelmet jelent számukra a globális felmelegedés. | 2009-09-18 15:25:00 | 0 |
| Hunvald sofőrje kitálal | | 2009-09-18 14:13:00 | 0 |
| Hárommilliárd forint hitel felvételével számol Győr | Hárommilliárd forint hitel felvételével számol Győr önkormányzata az idén, ugyanakkor a városnak jelenleg csaknem hétmilliárd forint lekötött pénze is van bankban - mondta Borkai Zsolt polgármester az előző napi közgyűlést követő pénteki sajtótájékoztatóján Győrött. | 2009-09-18 14:04:00 | 0 |
| Példát mutatnának | Ma, amikor csak megszorításokról, bezárásokról és közben milliárdos állami és fővárosi eladósodásról lehet hallani, példát szeretnénk mutatni: lehet eladósodás nélkül, a meglévő kereteken belül is fejlődni - mondta a Demokratának Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere. | 2009-09-18 11:24:00 | 0 |
| Összebékül a város és a vidék | Világosan megüzentük a befektetőknek: nem érdemes pénzt fektetniük ezekbe a vagyontárgyakba, mert a kormányváltást követően ezeket a szerződéseket fel fogjuk bontani - mondta a Demokratának Bencsik János, országgyűlési képviselő, a Fidesz szakpolitikusa. | 2009-09-18 11:18:00 | 0 |
| "Az alapellátás a kőszikla" | Bajban vannak a háziorvosok. A gyógyító munka rovására rendelési idejük nagy részét adminisztratív munkára fordítják, mert nem tehetik meg, hogy még egy alkalmazottat felvesznek. Heintz Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője, maga is háziorvos, állítja: égető szükség lenne egy háziorvosokat képviselő országos érdekvédelmi szervezetre. | 2009-09-18 10:05:00 | 0 |
| BKV-szindróma | | 2009-09-18 09:49:00 | 0 |
| Orbán a vietnámi miniszterelnökkel tárgyalt | Orbán Viktor arról tájékoztatta pénteken Vietnam miniszterelnökét, hogy Magyarországon jelentős politikai átrendeződés várható, a Fidesz pedig vállalja az ezzel járó felelősséget. | 2009-09-18 09:47:00 | 0 |
| Félmiliós nyelvpótlékot kap a posta egyik vezetője | | 2009-09-18 09:11:00 | 0 |
| Szőnyegbombázás | Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka, melynek minden bizonnyal legfontosabb témája a jövő évi költségvetés tervezete lesz. A KDNP elnök-frakcióvezetője a büdzsé és a szlovák-magyar kormányfői találkozó mérlegét vonta meg. | 2009-09-18 08:06:00 | 0 |
| Hatan haltak bele a "sikertörténetbe" | Ficsor Ádám munkáját kifejezetten eredményesnek ítélte a kormányfő. A 29 éves titkosszolgálati miniszter alig öt hónapnyi hivatali ideje alatt kétszer irányította magára a figyelmet. | 2009-09-18 07:53:00 | 0 |
| Szocialista technikák | Egy politikai korszak vége felé járunk Magyarországon. Mégpedig a posztkádárizmus politikai korszakának vége felé. Mielőtt azonban végleg eltűnne e korszak, érdemes figyelnünk az utolsó hónapokban azokra a szocialisták által használt kommunikációs technikákra, amelyekkel a valóság eltorzítását, a felelősségük elhárítását és a politikai ellenfél démonizálását igyekeznek elérni. | 2009-09-18 07:46:00 | 0 |
| Nulla-nullás hátrányból | Idilli kép volt. A liverpooli és a debreceni játékosok egyenrangú félként pacsiztak - valaki kiszámolta, hogy a DVSC éves költségvetését a brit sztárklub négy nap alatt élné fel -, az Anfield Road negyvenezer hazai szurkolója pedig megtapsolta a magyar labdarúgókat és drukkereket. A Bajnokok Ligája nyitányán elszenvedett tisztes, 1-0-s vereség mellett mindez tovább legyezte büszkeségünket, ezért mi, a helyszíni tudósítók kíváncsian indultunk az interjúzóna felé: vajon miként vélekedik a történtekről a két edző, Rafa Benitez és Herczeg András? Ám kiderült, választanunk kell közöttük. A BL, de talán a nemzetközi sport históriájában ugyanis egészen egyedi módon a szervezők nem egyetlen, közös "mixed zone"-t, találkozási pontot alakítottak ki, hanem két, teljesen különállót. Egyet maguknak, a klubházban, egyet nekünk, az autóparkolóban, a hátsó udvarban. | 2009-09-18 07:39:00 | 0 |
| Mi közük hozzá? | | 2009-09-17 21:36:00 | 0 |
| Az élelmiszeripar már el is veszítette a harcot? | | 2009-09-17 20:28:00 | 0 |
| "Az elmúlt húsz év legnagyobb hazugsága" | | 2009-09-17 18:39:00 | 0 |
| A megoldás nem a "névtáblák átfestése" | A BKV csőd közeli helyzetének rendezését új finanszírozási modellel, a megrendelői és a szolgáltatói szerepek markáns szétválasztásával, szakmailag kiérlelt, vállalható reorganizációval lehet megoldani - jelentette ki a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten. | 2009-09-17 17:19:00 | 0 |
| Nem lesz EP-határozat a nyelvtörvényről | Nem kerülhet napirendre az Európai Parlamentben a szlovák nyelvtörvényről tervezett vita, jóllehet Szájer József (Fidesz) javaslatára a csütörtöki házbizottsági ülésen (a frakcióvezetők ülésén) Joseph Daul néppárti frakcióvezető kezdeményezte, hogy a parlament tárgyaljon meg egy erről szóló határozati javaslatot - közölte a Fidesz a strasbourgi plenáris EP-ülés margóján. | 2009-09-17 17:17:00 | 0 |
| Eörsi örül, de maga sem tudja, minek | | 2009-09-17 17:06:00 | 1 |
| Erős védelmet a külső felvásárlásokkal szemben | Az Európai Bizottságnak mihamarabb ki kell dolgoznia a külső felvásárlások elleni védelem jogi kereteit - jelentette ki Gyürk András az Európai Parlament plenáris ülésén az energiabiztonságról szóló vitában. | 2009-09-17 15:29:00 | 0 |
| Néppárti kezdeményezés a szlovák nyelvtörvény vitájáról | Szájer József javaslatára, az Európai Néppárt Képviselőcsoportja elnökségének döntése alapján, az Európai Parlament mai, házbizottsági ülésén Joseph Daul frakcióelnök kezdeményezte, hogy a szlovák nyelvtörvényről szóló határozati javaslatot a parlament tárgyalja meg. | 2009-09-17 15:24:00 | 0 |
| Évtizedes gondot old meg Sopron | Rendkívüli örömteli hír, hogy az EU kohéziós Alap által támogatott korszerűsítési projekt zöld utat kapott és elkezdődhet a Kőszegi úti aluljáró építése, mely rendkívüli mértékben növelni fogja a soproni polgárok komfortérzetét - jelentette ki Abdai Géza, a Fidesz Soproni Szervezetének elnöke mai sajtótájékoztatóján, amelynek helyszíne a Kőszegi úti kettős vasúti kereszteződés volt. | 2009-09-17 15:22:00 | 0 |
| FIDESZ III. Nyári Egyetem már a YouTube-on is | Szárszó 2009 - a FIDESZ Ifjúsági Tagozata idén is megrendezte nyári táborát a Balaton partján. A III. Nyári Egyetemre ebben az évben is több mint kétszázan voltak kíváncsiak. | 2009-09-17 15:16:00 | 0 |
| A költségvetés miatt összedől a szociális rendszer | A kormány ne csökkentse a szociális normatívákat a jövő évi költségvetésben - szólította fel a Bajnai-kabinetet Soltész Miklós. | 2009-09-17 15:12:00 | 1 |
| King's City: a kormány ingatlanpanamája | A Velencei-tó partjára tervezett vigalmi negyed csak egy ügy, amely azt jelzi, hazánkban csupán szavakban létezik a jogállam - közölte Balogh Ibolya. A Fejér megyei önkormányzat elnöke szerint a kormány által támogatott ingatlanpanamával állunk szemben. A Magyar Nemzetnek adott interjújában leszögezte: nemcsak a felháborító történtek miatt, hanem elvből sem támogatnák a kaszinó felépítését a megyében. | 2009-09-17 14:53:00 | 0 |
| Vászonra zárt erdélyi idő | A székely világ megfestőjének, Zsögödi Nagy Imrének nyílt életmű-kiállítása a kecskeméti Cifrapalotában. A Csíkszeredáról érkezett tárlat október 11-ig tekinthető meg a második emeleten. | 2009-09-17 14:46:00 | 0 |
| BKV milliókkal teli a Hócipő | | 2009-09-17 14:08:00 | 0 |
| A tejpiaci válság oka a kvótaemelés | Glattfelder Béla, fideszes, európai parlamenti képviselő szerint a tejpiaci válság fő oka a tejkvótaemelés. | 2009-09-17 13:14:00 | 0 |
| Élő fát használnak áramforrásként | A Washingtoni Egyetem kutatói olyan áramkört fejlesztettek ki, ami szokatlan áramforrást használ: egy élő fát. A bemeneti feszültség a millivoltos tartományban mozog, de az áramkör különleges kialakításának köszönhetően ez elégnek bizonyul. | 2009-09-17 12:57:00 | 0 |
| Nincs tovább | A baj összehozza a szakmai szervezeteket, még soha nem volt közöttük ilyen egység, és eddig nem volt szükség ilyen radikális fellépésre sem - értékelte az egészségügy helyzetét Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház vezetője. | 2009-09-17 12:46:00 | 0 |
| A kormány képtelen lehívni az uniós pénzeket | A kormány alkalmatlansága miatt Magyarország több tízmilliárdos európai uniós támogatástól esett az utóbbi időszakban - jelentette ki Répássy Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-09-17 12:17:00 | 1 |
| Hétszeres az igény az EKF civil programjainak támogatására | Hétszer akkora összegre nyújtottak be igényt pályázók a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozat civil programjainak támogatására a napokban lejárt határidőig, mint amennyit a célra szánt 100 millió forintos keret lehetővé tesz. | 2009-09-17 12:16:00 | 0 |
| Adócsökkentésre, a bürokrácia visszaszorítására van szükség | A jövő évi költségvetés a feketegazdaság további erősödését eredményezné, ezért azt a szocialistáknak azonnal vissza kell vonniuk - szögezte le közleményében Szijjártó Péter. | 2009-09-17 11:58:00 | 0 |
| Hatalmas tempóval haladunk a feketegazdaságba | | 2009-09-17 11:53:00 | 0 |
| Nő a feketegazdaság - a Fidesz véleménye | | 2009-09-17 11:41:00 | 0 |
| Szlovénia Horvátország gyors csatlakozását szorgalmazza | A horvát EU-csatlakozási tárgyalásokat csaknem egy éven keresztül akadályozó szlovén kormány most már a délkeleti szomszéd minél hamarabbi uniós csatlakozását szorgalmazza. A pálfordulás oka a szlovén gazdaságra súlyos csapásokat mérő válság. | 2009-09-17 11:38:00 | 0 |
| Újabb törvénytelen kifizetés a Nemzeti Vagyonkezelőnél | Hova tűnt 273 millió forint közpénz? - tette fel a kérdést Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél történt kifizetésekkel kapcsolatosan. | 2009-09-17 11:34:00 | 1 |
| 7+1 dolog, amit ne tegyél, ha kormányszóvivő vagy | | 2009-09-17 11:26:00 | 0 |
| Bemutatjuk az Országgyűlés új elnökét | A házelnöki tisztségéről lemondó Szili Katalin utódjául az Országgyűlés titkos szavazáson Katona Bélát választotta meg 2009. szeptember 14-én. Mivel az Országgyűlés új elnöke szorosan kötődik a XVIII. kerülethez, szerkesztőségünk egy összeállítást készített olvasóink számára, hogy jobban megismerhessék az új házelnököt, akinek feladata az Országgyűlés tekintélyének megóvása, a demokrácia értékeinek védelme. | 2009-09-17 11:21:00 | 0 |
| A közös jövőnk biztosítéka | Családi adózásnak hívjuk, ha a háztartás a jövedelmek összevonásával az eltartottak számának figyelembevételével adózik. A jelenlegi személyi jövedelemadó megállapítás ezzel szemben nincs tekintettel arra, hogy az adott jövedelemből hány családtagot kell eltartani. Elindult a csaladiadozas.hu. | 2009-09-17 11:19:00 | 0 |
| Erdély Magyarország meghódítására készül | | 2009-09-17 11:10:00 | 0 |
| Szollár Domokos gyöngyszemei az állami fizetésekről | | 2009-09-17 11:09:00 | 1 |
| A szocialisták csak mélyítik a válságot | A reálkeresetek csökkenése és az építőipari termelés újabb visszaesése is jelzi: teljesen értelmetlenek Bajnai megszorításai, az MSZP-kormány félrekezeli a válságot - húzta alá Cser-Palkovics András a KSH-adatokra való reagálásában. | 2009-09-17 10:45:00 | 0 |
| Évi 16 ezer halott a porszennyezés miatt | A porszennyezettség közel 16 ezer ember halálát okozza Magyarországon évente. Buszcsereprogram, kevesebb és korszerűbb teherautó, utasbarát tömegközlekedés és zöldzónák - így kaphatnánk több és tisztább levegőt. Ellenkező esetben akár uniós pénzbüntetést is kiróhatnak ránk. | 2009-09-17 10:38:00 | 0 |
| KSH-adatok - a Fidesz véleménye | | 2009-09-17 10:24:00 | 0 |
| Közháló - vita a Parlamentben | Nyitrai Zsolt Baja Ferencnek tett fel azonnali kérdést a közháló programmal kapcsolatban. | 2009-09-17 10:19:00 | 0 |
| Tatabánya bekapcsolódik az engedélyezési eljárásba | Tatabánya energetikai, környezetvédelmi és klíma szakértőkkel képviseli a város érdekeit pénteken a mohi atomerőmű engedélyezési eljárásának pozsonyi közmeghallgatásán - közölte az MTI-vel csütörtökön a polgármester. | 2009-09-17 09:26:00 | 0 |
| Továbbra is kétharmados a Fidesz támogatottsága | A biztos szavazók több mint kétharmada a Fideszre, kevesebb mint ötöde az MSZP-re, tizede pedig a Jobbikra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások - állapította meg a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legújabb kutatása, amelynek eredményét csütörtökön a Heti Világgazdaság című lapban teszik közzé. | 2009-09-17 08:55:00 | 0 |
| 430 milliót von el az állam a győri bölcsődéktől, iskoláktól | Hiába ígérte Bajnai Gordon miniszterelnök, hogy a gyes lerövidítésével párhuzamosan bölcsődefejlesztésekbe kezd a kormány, a 2010-es büdzsé szerint csak Győrben 26 millió forinttal kell majd jövőre többet költenie az önkormányzatnak a bölcsődék fenntartására, mint idén. Az ingyenes óvodai és iskolai étkeztetésre szánt összeg a harmadára csökken. | 2009-09-17 08:48:00 | 0 |
| Sikeres volt az első európai telefórum | Sikeres volt az első európai telefórum: csaknem 1.700 kaposvári kapcsolódott be abba a telefonos beszélgetésbe, amelynek során kérdezhettek, javaslatokkal élhettek, véleményt mondhattak a város lakói - közölte Szita Károly, Kaposvár polgármestere az MTI-vel szerdán este. | 2009-09-17 08:38:00 | 0 |
| Nyomorultak 15 perce | Önmérsékletet fogadtak a kereskedelmi televíziók a napokban, így állítólag véget ér az a civilizált és kulturált emberhez méltatlan gyakorlat, hogy a ki tudja mivel "megvett" emberek a televízióban élő adásban próbálják egymásra ráerőltetni saját, igaznak vélt, rendkívül magvas gondolataikat. Nem magasröptű logikai párbajokról van szó: ököllel, lábbal és hajcibálással megy az "érvelés". | 2009-09-17 07:57:00 | 0 |
| Orosz rulett | Aláírták a pénzügyi szervezetek magatartási kódexét. Magatartási - etikai - kódex egyébként eddig is volt, csak szinte senki nem tudott róla. Ez egy olyan dokumentum, amit néha aláírnak. Kódex tehát van, volt és lesz. Ami igazán fontos, az a magatartás. Érthetetlen táblázatok, végeláthatatlan, apró betűs szerződéskiegészítések, lekezelő banki ügyintézők, okoskodó biztosítási ügynökök. Ez jellemzi ma ezeket az intézményeket. | 2009-09-17 07:16:00 | 0 |
| Klaus újra megkérdőjelezi a közös európai eszmét | Az euroszkeptikus nézeteiről ismert Václav Klaus cseh államfő szerdán egy németországi vitában ismét megkérdőjelezte az Európai Unió jelenlegi felépítését és kétségbe vonta, hogy létezne valamiféle közös európai eszme. | 2009-09-16 23:00:00 | 0 |
| Ügyes... | | 2009-09-16 18:41:00 | 0 |
| Dávid az ellene szóló bizonyítékokhoz juthat? | | 2009-09-16 18:13:00 | 0 |
| Európai perspektíva a nyugat- balkáni országoknak | A vízumliberalizációval a vajdasági magyarok kapcsolata is közvetlenebbé válhat az anyaországgal - hangsúlyozta Gál Kinga európai parlamenti képviselő felszólalásában, Strasbourgban. | 2009-09-16 17:13:00 | 0 |
| A banki etikai kódex nem segítség | A banki etikai kódex nem törvény, aláíróit nem kötelezi semmire, nem segít azoknak, akiknek már árverezik a lakását - reagált Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy a kormány 13 bankkal és a pénzügyi felügyelettel együtt aláírta a banki magatartáskódexet. | 2009-09-16 16:51:00 | 0 |
| Működésképtelenné teszi a kormány a kórházakat | Működésképtelenné teszi a kormány az ország, így Vas megye kórházait is az október 1-jén bevezetendő bázisalapú finanszírozással a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc (Fidesz) országgyűlési képviselő szerint. | 2009-09-16 16:15:00 | 0 |
| Tízezer munkahely szűnhet meg országszerte | Ha a kormány nem oldja fel az egészségügy zárolt 30 milliárd forintját, akkor a kórházaknak nincs hova hátrálniuk, már csak leépítéssel tudnak kevesebbet költeni, ami azt jelenti, hogy mintegy tízezer munkahely szűnhet meg országszerte - mondta Repa Imre, a kaposvári kórház főigazgatója szerdán Kaposváron a somogyi kórházak helyzetéről tartott sajtótájékoztatón. | 2009-09-16 15:49:00 | 0 |
| Ösztöndíjpályázatot hirdet Kaposvár önkormányzata | Ösztöndíjpályázatot hirdet Kaposvár önkormányzata a diploma megszerzése után a városban munkaviszonyt vagy egyéb, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítő, illetve helyi székhelyű vállalkozás tagjaként dolgozó hallgatók számára - adta hírül a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata (ÖS) szerdán. | 2009-09-16 15:31:00 | 0 |
| Végveszélyben vannak a somogyi kórházak | Négy somogyi kórháztól másfél milliárd forintot vontak el. A kormány oldja fel a korábban zárolt pénzeket! - szólított fel Gelencsér Attila és Repa Imre sajtótájékoztatón. | 2009-09-16 14:30:00 | 1 |
| Ez nem más, mint pótcselekvés | Zöld utat adott az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottsága szerdán a közoktatási törvény iskolai erőszak elleni fellépést célzó módosításának. A szocialisták által benyújtott javaslat lehetővé tenné, hogy akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtsák azt, aki egy iskola területén botrányt okoz. | 2009-09-16 14:23:00 | 0 |
| Pályakezdő diplomásokat akar foglalkoztatni Békéscsaba | Három pályakezdő friss diplomást kíván foglalkoztatni a békéscsabai önkormányzat a megyei területfejlesztési tanács által korábban meghirdetett ösztöndíj program segítéségével - olvasható az MTI által működtetett Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) portálon szerdán. | 2009-09-16 13:56:00 | 0 |
| Helló, harmadik világ! | | 2009-09-16 13:47:00 | 0 |
| SZDSZ-es: "menthetetlenek vagyunk" | | 2009-09-16 13:32:00 | 0 |
| A kormányé a felelősség | A Fidesz szerint a kormány viseli a felelősséget a volt guantánamói fogoly befogadásáról szóló döntésért. | 2009-09-16 13:31:00 | 0 |
| Lerakták a pécsi tudásközpont alapkövét | Elhelyezték a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont alapkövét a baranyai megyeszékhelyen szerdán. | 2009-09-16 13:13:00 | 0 |
| Újra Barroso az Európai Bizottság elnöke | Újraválasztotta szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) José Manuel Barrosót az Európai Bizottság elnökévé. | 2009-09-16 12:59:00 | 0 |
| Az Európai Parlament ma dönt Barroso újraválasztásáról | Az Európai Parlament plenáris ülése ma dönt arról, hogy támogatja-e José Manuel Barroso elnöki mandátumának öt éves meghosszabbítását az Európai Bizottság élén - olvasható a Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajtóközleményében. | 2009-09-16 12:22:00 | 0 |
| Véssünk kőbe etikai szabályokat! | Győri Enikő felszólalt a közelgő G20 csúcstalálkozóval kapcsolatban az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban. | 2009-09-16 11:16:00 | 0 |
| Élnek az adófizetők pénzéből, mint Marci Hevesen | A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy az állami cégvezetők valós juttatásait hozzák nyilvánosságra, mivel jelenleg a 80-150 százalékos prémiumokat elfelejtették közölni - fogalmazott Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-09-16 11:13:00 | 1 |
| Telefórum Kaposváron | Az Amerikai Egyesült Államokban is újdonságnak számító, Európában eddig ismeretlen kezdeményezést indít el Kaposváron Szita Károly polgármester. A somogyi megyeszékhely vezetője szerda este telefonos fórumot tart a város polgáraival, ezzel is bevonva őket a helyi ügyek intézésébe. | 2009-09-16 11:03:00 | 0 |
| Szereti a meglepetéseket | | 2009-09-16 11:00:00 | 0 |
| Világsztárok Pécsett? | A hollywoodi rendező, Andy Vajna Kálomista Gábor producerrel közösen tárgyalt kedden Pécsett Páva Zsolt polgármester kezdeményezésére. A megbeszélésen egy nemzetközi fesztivál pécsi megvalósításáról egyeztettek. | 2009-09-16 10:52:00 | 0 |
| Kisbusz a tatai kistérség szolgálatában | A Tatai Kistérségi Többcélú Társulás új közösségi kisbusszal gazdagodott, amelyet kedvező anyagi feltételekkel használhatnak a kistérségből jelentkező igénylők. | 2009-09-16 10:37:00 | 0 |
| Győztek a füst ellen kűzdők | Hosszú évek küzdelmének sikere, hogy az Újpest és Rákospalota határán álló öntödében felszereltek egy szárazpor-leválasztó berendezést. Ezzel a két kerület határán élők végre tiszta levegőhöz juthatnak. A környezetszennyező cég ellen folytatott harcukban a Helyi Téma is támogatta a lakókat. | 2009-09-16 10:34:00 | 0 |
| A krízis egy éve: így bagatellizálták az ország vezetői | Egy éve tart a gazdasági világválság: tavaly ezen a napon jelentett csődöt a Lehmann Brothers, bár előtte egy-másfél évvel már voltak a bajra utaló jelek. Itthon és külföldön szakértők tucatjai már 2008 elejétől figyelmeztettek a krízis európai megjelenésére, a magyar kormány és a jegybank azonban egészen októberig bagatellizálta a válságot. | 2009-09-16 09:40:00 | 0 |
| Ami csípi az emberek szemét, az nem lehet helyes | A Fidesz budapesti elnöke szerint nem lehet, hogy pusztán rossz szakmai döntések vezettek a BKV-nál kialakult botrányos helyzethez. Fónagy János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, még ha jogszerű is, nem lehet helyes az, ami a lakosság nagy részének csípi a szemét. | 2009-09-16 09:28:00 | 0 |
| "Önök jelentik a rendszer hibáját" | | 2009-09-16 09:10:00 | 0 |
| "Ami csípi az emberek szemét, az nem lehet helyes" | A Fidesz budapesti elnöke szerint nem lehet, hogy pusztán rossz szakmai döntések vezettek a BKV-nál kialakult botrányos helyzethez. Fónagy János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, még ha jogszerű is, nem lehet helyes az, ami a lakosság nagy részének csípi a szemét. | 2009-09-16 09:06:00 | 0 |
| Zsarolással vádolják Kolompárt | | 2009-09-16 08:48:00 | 0 |
| Az EP szavaz Barroso újabb mandátumáról | Az Európai Parlament dönt az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso újabb ötéves megbízatásáról. | 2009-09-16 08:38:00 | 0 |
| A kapzsiság vására | Egy évvel ezelőtt John Thain, a Merrill Lynch amerikai bankház vezérigazgatója remegő gyomorral nézett a telefonjára. Szeptember 12-e volt, esős, szürke pénteki nap, egyike azoknak, amikor a New York-i forró nyár szépen lassan átadja helyét a szeles ősznek. Ez a nap azonban mégis sorsfordulót sejtetett, mert délután öt órakor csengett a telefon. A pénzvilágban ez kétségtelenül nagyon rosszat jelent, hiszen csupán alig néhányszor fordult elő a bankvezér harmincéves karrierje során ilyen eset. Amikor végül felvette a kagylót, balsejtelmei beigazolódtak. | 2009-09-16 07:34:00 | 0 |
| Cusi | Az a jó az újságírásban, hogy közvetlenül üzenni lehet bárkinek. Most például Zuschlag Jánosnak. A Magyar Hírlap méltányolja Zuschlag erőfeszítéseit, és őszintén kívánjuk neki, hogy sokáig jusson a regények élvezetében. Sajtótudósítások szerint ugyanis a bilincsbe vert börtönszocialista sittes magányában orosz klasszikusokat olvasgat. Meglódítottuk a fantáziánkat: a Bűn és bűnhődést netalántán? Vagy a Korunk hősét? Szerintem Dosztojevszkij A félkegyelműje a legvalószínűbb, már csak azért is, mert ahogyan a kiskunhalasi minigyurcsány elvitte a balhét, az valóban csökkent értelmi képességre vall. | 2009-09-16 07:21:00 | 0 |
| Hátba szúrt ország | Azt mondja Bajnai Gordon átmeneti miniszterelnök, hogy most már minden rendben van, minden nagyon jó, már csak egy kicsit kell várni, s itt lesz a karácsony, felvirágzik az ország. Természetesen mindez az ő drága válságkezelő kormányának és a hű szocialistáknak köszönhető, akik minden álságos támadás, gáncs ellenére kitartottak e nehéz időkben, semmi mást nem nézve, csakis és kizárólag az ország érdekeit, feláldozva akár a pillanatnyi népszerűséget, meg az úgynevezett baloldali értékeket is ("nem kifejezetten baloldali program" - árulta el a kormányfő a jövő évi büdzséről). | 2009-09-16 07:04:00 | 0 |
| Összehangolják a H1N1 vírus elleni oltóanyag elosztását? | A H1N1 influenzavírus elleni oltóanyag elosztásának az uniós országok közti összehangolását javasolta kedden Andrulla Vasziliu, az EU egészségügyi biztosa. | 2009-09-15 22:22:00 | 0 |
| Széles támogatást kért Barroso | Széles körű támogatást kért az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso az Európai Parlamenttől az újabb ötéves megbízatásáról tartandó voksoláson. | 2009-09-15 22:15:00 | 0 |
| A nyelvtörvény Maiamiból | | 2009-09-15 17:14:00 | 0 |
| Az MSZP és a bankok közösen okozták az ország válságát | Magyarország válságát az MSZP és a bankok közösen okozták - reagált az MTI-hez is eljuttatott keddi közleményében a fideszes Koszorús László a Tóbiás József és Török Zsolt szocialista képviselők sajtótájékoztatóján elhangzottakra. | 2009-09-15 17:05:00 | 0 |
| Elégtelenek a hitelkárosultakért tett lépései a kormánynak | Soltész Miklós (KDNP) szerint azok a lépések, amelyeket a kormány megpróbált megtenni a hitelkárosultakért, vagy elégtelennek bizonyultak, vagy kevésnek, vagy pedig nem is veszik igénybe azok, akik erre jogosultak lennének. | 2009-09-15 16:31:00 | 0 |
| Az MSZP a bankokról - a Fidesz reagálása | | 2009-09-15 16:11:00 | 0 |
| Továbbra is politikai alapon működtetnék a szolgálatokat | A kormánypárti képviselők és a szabad demokrata Gulyás József igen szavazataival támogatta Juhász Gábor kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. | 2009-09-15 16:09:00 | 0 |
| Vulkánkitörések és cunamik fenyegetik Európát | Cunamik Nagy-Britanniában, óriási lavinák az Alpokban, vulkánkitörések Németországban - a világ vezető geológusai szerint többek között ehhez hasonló természeti katasztrófák várnak ránk, ha a globális hőmérséklet tovább emelkedik. | 2009-09-15 15:50:00 | 0 |
| A Fidesz javaslatai jelentik a megoldást | Az állami cégvezetők fizetését radikálisan le kell csökkenteni, a költségvetést pedig vissza kell vonni - emelte ki Szijjártó Péter közleményében. | 2009-09-15 15:01:00 | 0 |
| Szlovákia gúnyt űz Magyarországból | A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint Szlovákia gúnyt űz Magyarországból. Németh Zsolt azután nyilatkozott a sajtónak, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa kedden részt vett az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén. | 2009-09-15 14:49:00 | 0 |
| A Fidesz az állami cégvezetők fizetéséről | | 2009-09-15 14:39:00 | 0 |
| Senki sem elégedett az uniós büdzsétervezettel | Az Európai Unió költségvetésének tervezetével jelenleg senki sem elégedett - állapította meg a javaslat keddi strasbourgi vitájában az Európai Parlament jelentéstevője, Surján László (KDNP). | 2009-09-15 14:17:00 | 0 |
| Szociális együttműködés Tatabánya és Tata között | A tatabányai kistérséghez hasonlóan jelzőrendszeres házi segítségnyújtást valósítanak meg Tatán. | 2009-09-15 14:11:00 | 0 |
| Az EU nem hagyhatja szó nélkül a szlovák nyelvtörvényt! | Schmitt Pál, Gál Kinga és Gyürk András EP-képviselők a tegnapi napon felszólaltak az Európai Parlament ülésén a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban. | 2009-09-15 13:49:00 | 0 |
| Kusza önkormányzati jog- és hatáskör | Tarlós István elmondta: részben a kerületek, részben a fővárosi önkormányzat javára változtatni kellene a jelenlegi kusza önkormányzati jogkörökön és hatáskörökön, azokat össze kellene hangolni; a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek kedden úgy nyilatkozott, hogy a kerületek megszüntetését pillanatnyilag nem támogatná. | 2009-09-15 12:53:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Szabó Zoltán (MSZP) közleményére | | 2009-09-15 12:48:00 | 0 |
| Nyelvtörvény: Tőkés László EP-határozatot sürget | Azt kérte az Európai Parlamenttől Tőkés László püspök, erdélyi magyar EP-képviselő, hogy határozati formában foglaljon állást az Európai Unió normáival ellentétes szlovák nyelvtörvény ügyében. | 2009-09-15 12:45:00 | 0 |
| 49 emlősfajt fenyeget a kihalás a Földközi-tenger vidékén | A Földközi-tenger vidékén az emlősök egyhatodát fenyegeti kipusztulás, főleg az urbanizáció, a mezőgazdaság és a klímaváltozás miatt - állapította meg a Nemzetközi Természetvédelmi szövetség (IUCN) kedden közzétett tanulmánya. | 2009-09-15 12:33:00 | 0 |
| Magas hegyre bukkantak kutatók a Jeges-tenger fenekén | Egy amerikai-kanadai kutatócsoport 1152 méter magas hegyre bukkant a Jeges-tenger fenekén, mintegy 1100 kilométerre Alaszkától északra. A felfedezés további okot adhat a két országnak arra, hogy igényt tartsanak a szárzföldjüktől északra eső tengeri területekre. | 2009-09-15 12:28:00 | 0 |
| Titkoban pálmaolajat kevernek a gázolajba | Az olajvállalatok egyre gyorsuló ütemben pusztítják az esőerdőket azzal, hogy titokban pálmaolajat kevernek a brit autósok számára értékesített gázolajhoz. Tizenkét olajvállalat összesen 123 millió liter pálmaolajat szállított áprilisig a benzinkutakhoz. | 2009-09-15 12:17:00 | 0 |
| Környezetkímélőbb kisteherautókat akar az EU | Felső korlátot kíván szabni az Európai Bizottság az Európai Unióban gyártott kisteherautók szennyezőanyag-kibocsátására - derül ki egy tegnap Brüsszelben kiszivárgott tervekből. | 2009-09-15 11:55:00 | 0 |
| Szén-dioxid és a jégsapkák olvadása | Szoros az összefüggés a levegő szén-dioxid szintjének csökkenése és az antarktiszi jégtáblák 34 millió évvel ezelőtti kialakulása között - állapították meg amerikai és brit tudósok, akik heteken keresztül Tanzánia üledékes kőzeteit vizsgálták Afrikában. | 2009-09-15 11:44:00 | 0 |
| Szemfényvesztés zajlik a sukorói ügyben | Továbbra is titkolja a kormány a sukorói ügylet előkészületeit - mutatott rá újságírók előtt Balsai István. | 2009-09-15 11:34:00 | 1 |
| Időhúzás Dávid és Herényi ügyében | Újabb iratokat kér be az ügyészségtől a mentelmi bizottság Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi ügyében - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a bizottsági ülés szünetében kedden Budapesten újságíróknak. | 2009-09-15 11:05:00 | 0 |
| Kétes szerződést kötött a szocialista Kapolyi? | | 2009-09-15 10:34:00 | 0 |
| A mezőgazdaság nehéz éve | Az agrárium gondjaira hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában Jakab István. | 2009-09-15 10:31:00 | 1 |
| 3,5 milliárdos lyuk a Külügy memóriájában | | 2009-09-15 09:46:00 | 0 |
| Kórház a tönk szélén | Azonnali hatállyal szabadítsa fel a miniszterelnök azt a 30 milliárd forintot, amit korábban zárolt, ellenkező esetben működésképtelenné válnak az ország, benne Somogy megye kórházai - mondta napirend utáni felszólalásában dr. Heintz Tamás, a Fidesz kaposvári országgyűlési képviselője a hétfői ülésen. | 2009-09-15 09:18:00 | 0 |
| Csak egy picit cinikus... | | 2009-09-15 09:14:00 | 0 |
| A Fidesznek nincs alternatívája | A politika "beárazta" a jövő évi választások eredményét, de hogy ez előny vagy hátrány a legnagyobb ellenzéki pártnak, abban eltérnek a vélemények. A Vision Politics igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában úgy látta: a Fidesz ebben a helyzetben megteheti, hogy terveiből szinte semmit sem árul el. Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója ugyanakkor azt mondta: a legnagyobb ellenzéki párt azt üzeni, hogy gyors megoldást nem adhat a problémákra, de perspektívát igen. | 2009-09-15 08:44:00 | 0 |
| Kevesebb pénz jut az asztmás gyerekek kezelésére | | 2009-09-15 08:25:00 | 0 |
| Válságkommunikációs tanácsadói szerződés a BKV-nál | | 2009-09-15 08:17:00 | 0 |
| A BKV az iratai büntetőjogi vizsgálatát kéri | Feljelentés kíséretében juttatta el a BKV a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak a 2003 óta megkötött tanácsadói szerződéseket. A fővárosi tömegközlekedési vállalat szeretné, ha a BRFK gazdaságvédelmi osztálya valamennyi megállapodás büntetőjogi vizsgálatát elvégezné. | 2009-09-15 08:08:00 | 0 |
| Valóban itt a kilábalás? | | 2009-09-15 08:00:00 | 0 |
| Az EU előbb tárgyalni kíván Iránnal | Óvatosan nyilatkoztak hétfőn az Európai Unió egyes tagországainak külügyminiszterei az Iránnal szembeni szankciók megszigorítását illetően, és inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy Brüsszel választ vár Teherántól az október elsejére tervezett tárgyaláson a nyugtalanító iráni atomprogrammal, illetve az emberi jogokkal kapcsolatos kérdésekre. | 2009-09-15 07:30:00 | 0 |
| MSZP-kampány újratöltve | A csodák azért vannak, hogy néha megtörténjenek - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban arra a felvetésre, hogy elképzelhetőnek tart-e egy kétharmados Fidesz-győzelmet a következő választáson. Hangsúlyozta, ezért keményen meg kell dolgozniuk. A remélt győzelem után azonnal munkához látnának, és elképzelhető, hogy módosítanák a költségvetést. Szijjártó Péter elmondta, gyors, hatékony kormányalakítást, elszámoltatást és a gazdasági növekedés beindítását tervezik. | 2009-09-15 07:30:00 | 0 |
| MSZMP-retro | A politikai alvilág nem tört ki zokogásban tegnap. Persze, nincs félnivalójuk: az 1995-ben még őket riogató Katona Béla rájuk nézve már végképp nem veszélyes. Fölfelé bukott, nyugalmas vizekre evezett. Az országgyűlés elnöki tisztsége, még ha csak néhány hónapra is, de igazi jutalomjáték; az extra fizetés kész ajándék a nyugdíj előtt. | 2009-09-15 07:16:00 | 0 |
| Összehangolt mellébeszélés | Felszállt a fehér füst. Elkészült a magatartáskódex, vélhetőleg minden pénzügyi résztvevő számára elfogadható tartalommal. Amennyiben a bankszövetség rábólint, úgy az összes jelentős magyarországi bank csatlakozik hozzá - jelentette be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke. A kódex lefedi a teljes lakossági hitelezés folyamatát, s ez alapján a pénzintézetek önkorlátozást vállalnának a szerződésmódosítások, a banki szerződések díjtételeinek bizonyos vonatkozásaiban - magyarázta Farkas Ádám, hogy miért is van szükség erre a valamire. | 2009-09-15 07:10:00 | 0 |
| Össztűz a szlovákiai államnyelvtörvényre | Élesen bírálták magyar európai parlamenti képviselők a nyáron módosított szlovákiai államnyelvtörvényt az Európai Parlament plenáris ülésén, hétfőn Strasbourgban. | 2009-09-14 22:20:00 | 0 |
| Afganisztán: kivonulási stratégia? | Az Európai Unió (EU) arra törekszik, hogy meghatározzon egy olyan nem túl távoli időpontot, ameddig fennmaradnának az Afganisztánnal kapcsolatos külföldi kötelezettségvállalások, vagyis amelyen túl az afgánoknak maguknak kellene gondoskodniuk országuk biztonságáról - derült ki egyes EU-tagországok külügyminisztereinek nyilatkozataiból hétfőn, a kétnapos brüsszeli EU-külügyminiszteri tanácskozás kezdetén. | 2009-09-14 22:08:00 | 0 |
| Új uniós biztosokat hagytak jóvá | Támogatásáról biztosította az Európai Parlament hétfőn három biztosjelölt kinevezését a jelenlegi összetételű Európai Bizottság mandátumának hátralévő idejére. | 2009-09-14 21:33:00 | 0 |
| Felszámolt játszóterek: az MSZP szavazta le a javaslatokat | Az Országgyűlésben a szocialisták leszavazták azokat a költségvetési módosító javaslatokat, amelyek egyebek mellett játszóterek felújítását célozták - közölte Papp László, a debreceni Fidesz-frakció vezetője a szocialisták által közöltekre reagálva. | 2009-09-14 18:38:00 | 0 |
| Nem kérnek a településőrségből a községek | Nem kérnek a településőrségből több Baranya megyei községben. A polgármesterek egy része szerint a kormánynak egy új egyenruhás szervezet létrehozása helyett a már meglévő rendőrségnek kellene több pénzt adni. | 2009-09-14 18:16:00 | 0 |
| Karsai nem találja a baloldali karaktert | | 2009-09-14 18:15:00 | 0 |
| A fővárosi MSZP előre próbál menekülni | A fővárosi MSZP és a BKV végkielégítésekkel, tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos kommunikációs kampányát egyaránt furcsának és érthetetlennek nevezte Tarlós István. | 2009-09-14 18:05:00 | 0 |
| Szabad az út a horvát csatlakozási tárgyalások előtt | Szlovénia és Horvátország miniszterelnökei pénteki megbeszélésük után közös sajtótájékoztatón jelezték: sikerült megállapodásra jutniuk a határvita kérdésében, és Szlovénia nem akadályozza tovább Horvátország csatlakozási tárgyalásait. | 2009-09-14 18:00:00 | 0 |
| Lech Wałęsa népszerűsíti a Lisszaboni Szerződést Írországban | Lengyelország egykori elnöke, Lech Wałęsa a héten Írorszába látogat, hogy a lisszaboni szerződésről október 2-án tartandó népszavazást megelőző "kampányfinisben" hozzájáruljon a Szerződést támogatók táborának megszilárdításához, jelentette pénteken (szeptember 11.) a Lengyel Hírügynökség (PAP). | 2009-09-14 17:56:00 | 0 |
| Vallott, börtönt kapott, mégis szabadlábon az MSZP-s | | 2009-09-14 17:13:00 | 0 |
| Szabálytalanságok az Innovációs Alap felhasználása körül | Amit a kormány eddig az Innovációs alapból fölhasznált, azt sokszor szabálytalanul, oly módon tette, amelyek visszaélések tömegére utalnak vagy ennek gyanújára alapos okot adnak - jelentette ki Pósán László hétfői parlamenti interpellációjában. | 2009-09-14 16:39:00 | 1 |
| Lesz felelősségre vonás? | A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gazdálkodásáról szóló jelentés anyaga rávilágított arra a háttérre, amely az ország rossz gazdasági helyzetét előidézhette - jelentette ki interpellációjában Tasó László. | 2009-09-14 16:13:00 | 1 |
| Amíg Bajnai a kormányfő, az összeomlás veszélye nem múlt el | "Ha Bajnai miniszterelnök úr úgy fogalmazott a hétvégén, hogy még nem múlt el a veszély, ezt meg tudom erősíteni. Amíg ez az MSZP-SZDSZ-kormány van, és amíg Bajnai Gordonnak hívják a miniszterelnököt, az államcsőd, a gazdasági összeomlás veszélye valóban nem múlt el" - hangsúlyozta Varga Mihály az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján. | 2009-09-14 15:42:00 | 1 |
| Miért akarnak megszabadulni a közvagyontól? | Az országgyűlés őszi ülésszakának első napján Domokos László fideszes parlamenti képviselő, Oszkó Péter pénzügyminiszterhez intézett interpellációjában, azt tudakolta, hogy miért titkos a sukorói ügyben keletkezett pénzügyminisztériumi vizsgálat végeredménye. | 2009-09-14 15:40:00 | 1 |
| Ez az út a leszakadás útja | "Önök minden megtettek azért, hogy ma Magyarország egy gyenge, instabil, szegényes gazdasági erővel rendelkező ország legyen. És ez nem elég önöknek, önök további áldozatot várnak az emberektől" - húzta alá Navracsics Tibor Bajnai Gordon napirend előtt felszólalására való reagálásában. | 2009-09-14 15:32:00 | 1 |
| Zuschlag-per: újabb MSZP-s politikusokat hallgatnak meg | | 2009-09-14 15:13:00 | 0 |
| Kolompár és a pályázati pénzből sütött szalonna? | | 2009-09-14 15:00:00 | 0 |
| Egyeztetett a Fidesz és a CDU | Az adóelkerülés és a tőkekimentés megakadályozásáról egyeztetett pénteken Berlinben a Fidesz és a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU). | 2009-09-14 14:33:00 | 0 |
| Több ingyenes H1N1-védőoltást adna Óbuda | Azok körének bővítésére szólította fel a kormányt Bús Balázs óbudai polgármester, akik a H1N1 vírusfertőzés megelőzéséhez használható ingyenes oltóanyagot megkaphatják - adta hírül a III. kerületi önkormányzat. | 2009-09-14 13:48:00 | 0 |
| Letette képviselői esküjét Németh Szilárd | Képviselői mandátumigazolással kezdte munkáját hétfőn kora délután az Országgyűlés: ezt követően az új mandátum birtokosa, Németh Szilárd, a Fidesz csepeli politikusa letette képviselői esküjét. | 2009-09-14 13:38:00 | 0 |
| Webkamara | | 2009-09-14 13:03:00 | 0 |
| A 2010-es az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése | Orbán Viktor szerint a jövő évi büdzsé az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése, amely nem kezeli, hanem mélyíti Magyarország gazdasági válságát. A Fidesz elnöke ezt hétfőn Budapesten, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportjának évadnyitó, zárt frakcióülése után mondta újságíróknak. | 2009-09-14 13:02:00 | 0 |
| Tengeráramlatok olvasztják Grönland gleccsereit | Gyorsuló ütemben olvadnak Grönland gleccserei a parthoz egyre közelebb hatoló meleg tengeráramlatok miatt - mutatták ki kutatók. | 2009-09-14 12:08:00 | 0 |
| Ausztrália bocsájtja ki a legtöbb CO2-t | Bár egy főre leosztva nem bocsájt ki sok üvegházhatású gázt Kína, összességében jelentős szennyező. | 2009-09-14 11:44:00 | 0 |
| Utolsó nyitány? | | 2009-09-14 11:44:00 | 0 |
| Olajfolt fenyegeti az ausztrál tengeri élővilágot | Hatalmas olajfolt fenyegeti az élővilágot Ausztrália észak-nyugati partjainál. Az olaj hetek óta ömlik a tengerbe egy fúrólyukból, és a környezetvédők szerint elérheti azt a térséget, ahol a veszélyeztetett púpos bálnák szaporodnak. | 2009-09-14 11:05:00 | 0 |
| Növényvédőszer szennyezettség az EU-ban | Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) nyilvánosságra hozta az EU területén 2007-ben az élelmiszereken végzett végzett növényvédőszermaradék-vizsgálatok eredményeit. | 2009-09-14 10:37:00 | 0 |
| A nácikkal való összejátszás valódi példája | | 2009-09-14 10:32:00 | 0 |
| 2030-ra Kína szélerőművekkel biztosíthatná áramszükségletét? | Amerikai és kínai szakértők szerint a szélenergia 2030-ra egymagában biztosíthatna Kína elektromos energia-szükségletét. Az ENSZ koppenhágai klímaértekezlete előtt három hónappal közzétett jelentés szerint a projekt a szén-dioxid kibocsátást is jelentősen csökkenthetné. | 2009-09-14 10:27:00 | 0 |
| Molnár kirúgással fenyegetőzött | | 2009-09-14 10:17:00 | 0 |
| Ma tárgyalnak a BKV százas listájáról | Ma tárgyalja a BKV felügyelő-bizottsága azt a nyolcvanoldalas belső ellenőrzési listát, amely a jelenleg is aktív, vagy a cégtől már távozott, menedzserszerződéssel rendelkező, illetve a tízmillió forint feletti végkielégítésben részesült dolgozók juttatásait vizsgálja 2003-ig visszamenőleg. | 2009-09-14 10:11:00 | 0 |
| Toronymagasan vezet a Fidesz | Ha most vasárnap lennének a választások, a biztos pártválasztók körében a Fideszre 60 százalék, míg az MSZP-re 23 százalék szavazna - közölte hétfői számában a Népszabadság a Szonda Ipsos szeptember eleji felmérésének adatait ismertetve. | 2009-09-14 09:12:00 | 0 |
| Összevonják a BKV-s ügyek nyomozását? | | 2009-09-14 09:06:00 | 0 |
| Évadnyitó frakcióülés | Évadnyitó frakcióülést tart hétfő délelőtt a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja; a budapesti zárt ülésen várhatóan téma lesz a 2010-es költségvetés, amelynek tervezetét pénteken nyújtotta be a pénzügyminiszter. | 2009-09-14 09:01:00 | 0 |
| A Gyurcsány-Bajnai tandem bűnei | A Fidesz legfőbb támasza, hogy a Gyurcsány-Bajnai korszak még mindig nem ért véget. | 2009-09-14 08:23:00 | 0 |
| Bajnai-Fico: szerencsére senkit sem lőttek le | A televíziós híradások néhány valóban megdöbbentő képpel gyarapították kis hazánk történelmének mélypontgyűjteményét. | 2009-09-14 08:11:00 | 0 |
| Sukorói típusú üzenetek | Egyre több gyanús privatizációs vagy bérleti ügyletet tár a közvélemény elé Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója. Minden esetben kiderül, hogy a szocialista kormány, no és a kormányhoz kötődő elit próbál még valamit kiügyeskedni magának a közvagyonból vagy annak az átjátszásából. Annál is inkább, mert közeleg a választások időpontja, s a közvélemény-kutatási adatok szerint nagyon kicsi az MSZP szimpátiaindexe. Budai Gyula, ha akarta, ha nem, a harc frontvonalába került. Nem csak az éppen folyó ügyek természetéről kérdezte a Magyar Hírlap, de arról is, hogy milyen lesz majd a felelősök elszámoltatása. | 2009-09-14 07:30:00 | 0 |
| Magyarország | Húsz éve nyitottuk meg a határokat a német menekültek előtt. A szomszédos szocialista államok közül ezt senki sem merte volna megtenni. Rettegtek a szovjet lépéstől, meg aztán Csehszlovákia és az NDK vezetői - Gustáv Husák, Erich Honecker - maguk is ortodox kommunisták voltak. Ekkor még Ceausescu, a faluromboló a Romániából hozzánk menekülők visszatoloncolását kérte a magyar kormánytól. Válaszképpen a magyar miniszterelnök, Németh Miklós gyorsan aláírta a menekültekről szóló genfi egyezményt, amely nem adott lehetőséget a visszatoloncolásra. Talán ezek a hónapok voltak 1989-ben az elsők és utolsók, amikor a magyar kommunisták képesek voltak figyelembe venni Magyarország érdekeit. | 2009-09-14 07:24:00 | 0 |
| Haláltánc | Senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt - írta Márai Sándor a szovjet típusú szocialista világrend bukása idején a kommunistákról, s szavai a mai Magyarországon egészen kis változtatással aktuálisabbnak hatnak, mint valaha. A 2006-ban legálisan, ám minden demokratikus eszmény megcsúfolásával megválasztott parlament ma kezdi meg utolsó ülésszakát. Az így vagy úgy, de mindenki által várt és biztosra vett fordulattól legfeljebb egy bő fél év és a formálisan kisebbségi kormány mögé a döntő pillanatokban mindig felsorakozó országgyűlési többség választja el az országot. | 2009-09-14 07:06:00 | 0 |
| Schmitt: Valamennyiünkben több-kevesebb hajdúvér folyik | Szoboravatással és szabadtéri ünnepi képviselő-testületi üléssel emlékeztek meg vasárnap Hajdúböszörményben a hajdúk letelepítéséről. | 2009-09-13 22:39:00 | 0 |
| Bocskai nem hagyná szó nélkül a nyelvtörvényt | Szoboravatással és szabadtéri ünnepi képviselő-testületi üléssel emlékeztek meg vasárnap Hajdúböszörményben a hajdúk letelepítéséről. | 2009-09-13 17:44:00 | 0 |
| "Hogyan kormányoztok ti?" | Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivője közleményben reagált Szabó Zoltán (MSZP) hasonló című sajtótájékoztatójára. | 2009-09-13 14:04:00 | 0 |
| "Hogyan kormányoztok ti?" - a Fidesz reagálása Szabó Zoltán (MSZP) hasonló című sajtótájékoztatójára | | 2009-09-13 13:50:00 | 0 |
| Újabb milliárdos végkielégítés | Tegnap újabb milliárdos végkielégítési listára derült fény a BKV-nál, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy a BKV a szocialisták kifizetőhelyévé vált - fogalmazott vasárnapi közleményében Szijjártó Péter a Fidesz szóvivője. | 2009-09-13 11:52:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása az MSZP sajtótájékoztatójára | | 2009-09-13 11:46:00 | 0 |
| Sem a vízvagyon, sem a vasút nem lehet "privatizációs préda" | A Fidesz szerint sem a nemzeti vízvagyonra, sem pedig a vasútra nem lehet "privatizációs prédaként" tekinteni, hiszen alapvetően mindkettő közösségi tulajdon, közösségi érdekeket szolgál. | 2009-09-13 11:35:00 | 1 |
| Legyen a vasárnap igazi pihenőnap! | | 2009-09-13 11:25:00 | 0 |
| Törvénnyel kell védeni a magyar földet | A magyar föld védelmét nem elég kimondani, ehhez törvények kellenek, ezért azt követelik a kisgazdák, hogy teljes moratóriumot rendeljenek el az állami földek értékesítésére - fogalmazott Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ) elnöke szombaton Békéscsabán, a kisgazdák országos gyűlésén. | 2009-09-12 15:24:00 | 0 |
| A MÁV tisztára mossa magát | | 2009-09-12 13:50:00 | 0 |
| A költségvetés visszavonása az egyetlen megoldás | Egyetlen döntést kellett volna ma bejelentenie Bajnai Gordonnak a szocialisták tanácskozásán: a pénteken benyújtott hazug, felelőtlen és rendkívül veszélyes költségvetés azonnali visszavonását - hangsúlyozta közleményében a Fidesz szóvivője. | 2009-09-12 13:25:00 | 0 |
| A költségvetés visszavonása az egyetlen megoldás | | 2009-09-12 13:21:00 | 0 |
| Skócia mint új tagállam? | Új fejleménnyel gazdagodott kedden a skót belpolitikai vita, amely Skócia és az Egyesült Királyság közt fennálló politikai kapcsolatot boncolgatja. A skót kormány kedden publikált írásában kifejtette, önálló országként jobban boldogulna Európában és a nemzetközi porondon. | 2009-09-12 12:06:00 | 0 |
| Mentse meg a Földet: ne utazzon repülővel! | Vissza kell fogni a légiközlekedést - sugallták a brit kormány tanácsadói, akik szerint a decemberi koppenhágai klímacsúcson meg kell állapodni a repülőutakból származó emisszió csökkentéséről. A szakértők szerint a 2005 előtti szintre kell csökkenteni a légiközlekedésből származó üvegházi gázkibocsátást. | 2009-09-12 12:02:00 | 0 |
| Nemzetközi botrány a mohi atomerőmű miatt | Kiszivárgott dokumentumok bizonyítják, hogy a Slovenske Elektrarne (SE) két szovjet tervezésű nukleáris reaktor építéséről szóló közmeghallgatás manipulálását tervezi. | 2009-09-12 11:56:00 | 0 |
| 2010 - Az egészségügy fekete éve? | A kormány aktív eutanáziát gyakorol az egészségügyben és az embereken, húzásaival nem csak a jelent, hanem a jövőt is elveszi az ágazattól - fogalmazott sajtótájékoztatóján Pesti Imre. | 2009-09-12 11:02:00 | 1 |
| Csőre töltött bizalom | Szécsényben, a Fico-Bajnai-találkozó idején annyi rohamrendőr volt a városban, hogy többen azt hitték, a 2006. október 23-i hatósági randalírozásról készülő filmet forgatják. Kisvárosban ennyi nagy termetű, sötét szemüveges embert ritkán látni. Biztosan magas volt az UV-sugárzás. | 2009-09-12 10:28:00 | 0 |
| Az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetése | A kormány által benyújtott költségvetés, az elmúlt 20 év legveszélyesebb költségvetése, mert nemcsak a következő egy esztendőre, de gyermekeink jövőjére is veszély jelent - mondta Orbán Viktor a Fidesz budapesti Országos Gyűlésén. | 2009-09-11 18:12:00 | 1 |
| Elfogyott a türelem | Kósa Lajos a Fidesz Millenárison tartott országos gyűlésén úgy fogalmazott, hogy a kormány olyan mint az "etióp Mikulás": azért nem ad ajándékot a sovány gyerekeknek, mert nem esznek rendesen. | 2009-09-11 17:07:00 | 1 |
| 600-650 millióval csökkenhet az állami támogatás | Éves szinten 600-650 millió forint mínuszt jelent a zalaegerszegi önkormányzat számára a pénzügyi szaktárca költségvetés-tervezete - jelentette be Gyimesi Endre, Zalaegerszeg fideszes polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján. | 2009-09-11 16:56:00 | 0 |
| Páva: rendet kell tenni a Pécs Holdingnál | Páva Zsolt szerint rendet kell tenni a Pécs vagyonát kezelő cégnél, azaz racionalizálni kell a működését, s meg kell szüntetni a "bújtatott állásokat". | 2009-09-11 16:44:00 | 0 |
| Elbocsátották a pécsi temetkezési vállalat vezetőjét | Rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal menesztette a pécsi önkormányzat a helyi temetkezési vállalat vezetőjét, Rankasz Ernőt - közölte Nagy Csaba fideszes pécsi alpolgármester az MTI-vel pénteken; a cégnél feltételezett visszaélések ügyében egy hónapja indított nyomozást a rendőrség. | 2009-09-11 16:38:00 | 0 |
| A GE leépítéséről kér információkat a Fidesz Nagykanizsán | Több száz nagykanizsai és a város környékén élő családot érintene, ha a General Electric (GE) megszüntetné a fényforrásgyártást - közölte pénteki nagykanizsai sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő. | 2009-09-11 16:30:00 | 0 |
| Budapesten eluralkodott az apátia, nemritkán a félelem is | Budapest adóssága jelenleg több mint 400 milliárd forint, ami a főváros éves költségvetésének több, mint 80 százaléka - jelentette ki Tarlós István a Fidesz országos politikai gyűlésén. | 2009-09-11 16:00:00 | 1 |
| Súlyos, megalázó diplomáciai kudarc a Bajnai-Fico találkozó | Éles kritikával illette Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő csütörtöki találkozóját és a két kormányfő által elfogadott 11 pontos nyilatkozat tartalmát. | 2009-09-11 14:58:00 | 0 |
| Bajnai-Fico találkozó | | 2009-09-11 14:33:00 | 0 |
| Mivel akarják még sújtani Székesfehérvár közbiztonságát? | Mivel akarják még sújtani Székesfehérvár közbiztonságát? címmel nyújtott be kérdést az igazságügyi és rendészeti miniszterhez - jelentette be Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő pénteken Székesfehérváron. | 2009-09-11 13:53:00 | 0 |
| A jövő évi költségvetés vesztesei a magyar emberek lesznek | "Az eddig nyilvánosságra került információk alapján egészen világos, hogy a kormány tovább halad a gyurcsányi úton. Ez pedig a rossz út és a rossz irányba vezet, a kormány azonban ezen megy tovább" - mondta Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyminiszter pénteken benyújtotta a parlamentnek a 2010-es költségvetés tervezetét. | 2009-09-11 13:24:00 | 1 |
| A többség önmagában nem elég | A többség bármilyen szilárd alapja is a demokráciának, önmagában sohasem lehet elegendő - fogalmazott Orbán Viktor, a Konrad Adenauer Alapítvány által rendezett budapesti konferencián, amelyet a határnyitás 20. évfordulójának alkalmából tartottak. | 2009-09-11 12:51:00 | 0 |
| Pontgyűjtés | Emlékszik még valaki arra a négypontos nyilatkozatra, amelyet Robert Fico és Gyurcsány Ferenc írt alá tavaly novemberben Révkomáromban? Szépen megfogalmazott, hosszú mondatok sorakoztak a papíron, szó volt benne a radikálisokról, a nemzeti kisebbségek oktatásáról, egyebekről. Fél évre rá megszületett a módosított szlovák nyelvtörvény. | 2009-09-11 11:18:00 | 0 |
| Dávid Ibolyán segít a szocialista párt? | | 2009-09-11 10:12:00 | 0 |
| Kiss Tibor a Pécs Holding Zrt. élén | A pécsi közgyűlés zárt ülésen Kiss Tibort, a pécsi hulladékgazdálkodási cég, a Biokom Kft. ügyvezetőjét nevezte ki a baranyai megyeszékhely vagyonkezelő cége, a Pécs Holding Zrt. élére. | 2009-09-11 09:14:00 | 0 |
| Koncentrálják a szolgáltatásokat az intézményeknél | A költségtakarékosság és a hatékonyság érdekében koncentrálja a Békés Megyei Önkormányzat az intézményeiben működő háttér-szolgáltatásokat - közölte az MTI-vel a közgyűlés elnöke a testület csütörtöki ülése előtt. | 2009-09-11 08:38:00 | 0 |
| Támogatjuk Szerbia európai integrációját | Magyarország támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és e folyamatban különösen nagy jelentősége van annak, hogy minél előbb életbe lépjen a vízummentesség - jelentette ki a szerb diplomácia irányítójával folytatott csütörtöki megbeszélés után újságíróknak Németh Zsolt (Fidesz), a parlament külügyi bizottságának elnöke. | 2009-09-11 08:30:00 | 0 |
| Fico felmosta Bajnaival a padlót | Kudarcnak nevezte a magyar és a szlovák miniszterelnök szécsényi találkozóját az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten. Németh Zsolt szerint Robert Fico "felmosta a padlót" Bajnai Gordonnal. | 2009-09-11 08:25:00 | 0 |
| Újjá kell építeni a körzeti megbízotti rendszert | A Fidesz 2010 utáni rendészeti programjának főbb elemei a körzeti megbízotti rendszer újjászervezése, a súlyos létszámhiány orvoslása és a rendőrök jobb megbecsülése - hangzott el a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének választmányi ülésén csütörtökön Balatonföldváron. | 2009-09-10 19:26:00 | 0 |
| Tiltakoznak a dél-békési polgármesterek | Tiltakoznak a dél-békési önkormányzatok vezetői, mert értelmezésük szerint a kormány egyik rendeletének értelmében a következő esztendő januárjától 55 év felett már nem lehet a megváltozott munkaképességű embereket szociális foglalkoztató intézményekben alkalmazni - közölte az MTI-vel Tolnai Péter fideszes megyei önkormányzati képviselő a Békés Megyei Önkormányzat testületi ülésén csütörtökön Békéscsabán. | 2009-09-10 19:06:00 | 0 |
| Felfüggesztették az MDF tagságát az Európai Néppártban | Az Európai Néppárt választmánya (Büro) csütörtöki brüsszeli ülésén az elnökség javaslatára felfüggesztette a Magyar Demokrata Fórum tagságát a néppártban - közölte Szijjártó Péter az MTI brüsszeli irodájával. | 2009-09-10 18:33:00 | 0 |
| Szilvásy fejezze be a szándékos félremagyarázást! | A bíróság mai ítélete szerint ugyanis Szilvásy György vádaskodásai nem voltak helytállóak, jogalap tekintetében döntő mértékben nem ő lett annak a személyiségi jog megsértése miatt indított pernek a nyertese, amelyet Pokorni Zoltán ellen egy 2007. október 3-i sajtótájékoztatója miatt indított - emelte ki a Fidesz Sajtóosztályának közleménye. | 2009-09-10 18:23:00 | 0 |
| Át kell majd csoportosítani az uniós támogatásokat | A következő magyar kormánynak át kell majd csoportosítania az uniós támogatásokat, elsősorban a termelés, a kis- és középvállalkozások támogatása irányába - mondta Orbán Viktor csütörtökön magyar újságíróknak Brüsszelben. | 2009-09-10 17:57:00 | 0 |
| Szilvásy György fejezze be a Fővárosi Bíróságon ma született döntés szándékos félremagyarázását! | | 2009-09-10 17:47:00 | 0 |
| Újjáépül a történelmi városközpont Zalaegerszegen | Újjáépül a történelmi városközpont Zalaegerszegen, a város a munkálatokhoz csaknem 900 millió forint uniós támogatást nyert el. | 2009-09-10 17:31:00 | 0 |
| BKV-érettségi | | 2009-09-10 17:29:00 | 0 |
| Fejlesztések a Békés megyei kórházban | Helikopter leszállóhelyet építene a Békés Megyei Önkormányzat a fenntartásában működő Pándy Kálmán kórházban a sürgősségi osztály korszerűsítésére benyújtott pályázatának keretein belül; ha erre nem kap támogatást, akkor saját erőből is kiépíti a pályát - közölte az MTI-vel az önkormányzat elnöke. | 2009-09-10 17:23:00 | 0 |
| A Fidesz nem juttatta volna ide a fővárost | Az, hogy ugyanaz az MSZP tesz majd rendet a BKV-nál, amelyik a jelenlegi helyzetet előidézte a közszolgáltató cégeknél a városüzemeltetésében, nem más, mint a közvélemény szédítése - emelte ki sajtótájékoztatóján Tarlós István. | 2009-09-10 17:23:00 | 0 |
| Az EU fellépése nem pótolhatja a magyar választ | Az Európai Unió fellépése, amely valószínűleg hosszú jogi procedúrát jelent majd, nem pótolhatja az egyértelmű és erőteljes magyar nemzeti alapú választ - hangsúlyozta Orbán Viktor a magyar-szlovák ellentétekről szólva csütörtökön Brüsszelben magyar újságíróknak. | 2009-09-10 16:35:00 | 0 |
| Lehetséges új tárcák a Bizottságban | Margot Wallström kommunikációért felelős biztos korábbi javaslatához hasonlóan, a Bizottság jelenlegi elnöke, José Manuel Barroso is újabb biztosi portfóliókat hozna létre a következő Bizottságban. | 2009-09-10 14:48:00 | 0 |
| Gazdasági napok kezdődtek Szolnokon | Szolnoki Gazdasági Napok 2009 címmel kétnapos programsorozat kezdődött csütörtökön a Tisza-parti városban, ahol öt helyszínen kilenc konferencia és harminchárom kiállító várja a gazdasági szféra szereplőit. | 2009-09-10 14:39:00 | 0 |
| Kínában épül fel a világ legnagyobb naperőműve | Kínában várhatóan 2019-ben kezdheti meg működését a világ legnagyobb napenergia erőműve, amelyet az amerikai First Solar épít fel Belső-Mongóliában. A 2000 megawatt kapacitású komplexum teljesítménye harmincszor akkora, mint az Európában működő napkollektoroké. | 2009-09-10 14:33:00 | 0 |
| Az MSZP politikai céljaira használja a titkosszolgálatokat | A Gyurcsány-Bajnai-kormány szétzilálta a nemzetbiztonsági szerveket azzal, hogy - demokráciában megengedhetetlen módon - politikai célokra használta fel őket - reagált közleményében Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja Juhász Gábor kinevezésére. | 2009-09-10 14:07:00 | 0 |
| Demszky definícója a lopásra | | 2009-09-10 13:55:00 | 0 |
| Juhász Gábor kinevezése - a Fidesz véleménye | | 2009-09-10 13:55:00 | 0 |
| Újabb 100 milliók tanácsadókra - erre megint van pénz? | Cser-Palkovics András írásbeli kérdést intézett Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez. | 2009-09-10 13:51:00 | 0 |
| Cser-Palkovics András írásbeli kérdése Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez | | 2009-09-10 13:32:00 | 0 |
| Bajnai - Fico találkozó | | 2009-09-10 13:30:00 | 0 |
| Kínai kémprogramot fogtak magyar kamerákban | | 2009-09-10 13:12:00 | 0 |
| Év végére 870 milliós hiányra számít a Zala Megyei Kórház | A finanszírozási rendszer változásai miatt várhatóan 870 millió forinttal kevesebb bevételre számít az egészségügyi kasszából a Zala Megyei Kórház, amelynek fenntartója, a megyei közgyűlés számára jelenleg ez a legnagyobb probléma - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a zalai közgyűlés elnöke. | 2009-09-10 12:35:00 | 0 |
| Politikai évadnyitó gyűlést tartott a Fidesz | A napi aktuális kérdéseket és az elkövetkező időszak feladatait tekintették át a Fidesz politikai évadnyitó gyűlésén pénteken a Millenárison, a rendezvényen felszólalt Orbán Viktor pártelnök. | 2009-09-10 12:26:00 | 0 |
| Jövő szerdán szavaznak Barroso újabb mandátumáról | Úgy döntöttek az Európai Parlament frakcióinak vezetői csütörtökön Brüsszelben, hogy az uniós képviselőtestület jövő heti plenáris ülésén megtartják a szavazást José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök újabb ötéves megbízatásáról, amire a tagországok kormányait képviselő tanács tett egyhangú javaslatot. | 2009-09-10 12:19:00 | 0 |
| Egy lépéssel közelebb a német ratifikációhoz | A Bundestag kedden jóváhagyta azokat a törvényeket, melyek a német alkotmánybíróság megítélése szerint szükségesek a Lisszaboni Szerződés németországi ratifikációjához. A felsőház a jövő héten szavaz a jogszabálycsomagról. A nyomás egyre nagyobb Írországon, amely október elején szavaz az uniós reformszerződésről. | 2009-09-10 12:06:00 | 0 |
| Vérszomjas magyar cinkék | Téli álmukból ébredő denevérekre vadásznak Magyarországon a széncinkék: kicsípik az álmos emlősök agyát, lecsipkedik csontjaikról húsukat - írja a brit Guardian és a New Scientist egy tanulmány alapján. Magyar és svéd kutatók számos cinkék által elpusztított denevért találtak a Bükkben. | 2009-09-10 11:36:00 | 0 |
| "Kevesebb pénz kevesebb embernek" | A kormányzati szólamokkal ellentétben "egyre kevesebb ember, egyre kevesebb család egyre kevesebb pénzt kap" gáz- és távhőtámogatásra jövőre - jelentette ki Fónagy János fideszes szakpolitikus a támogatási rendszer 2010-es módosításával kapcsolatban. | 2009-09-10 11:25:00 | 1 |
| "A MeH úgy hágja át a szabályokat, ahogy akarja?" | Bekérte az augusztus 20-i repülőverseny szervezőjével kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivataltól Ughy Attila. A Fővárosi Önkormányzat városfejlesztési bizottságának fideszes elnöke az MNO-nak elmondta: többek között arra vár választ, hogy ki és miért engedélyezte a Lánchídon az óriásplakát elhelyezését, ki működtette a büféket, és hogyan lehetséges, hogy a hivatal továbbadta a területfoglalási engedélyt a szervezőknek, holott az önkormányzat rendelete ezt nem engedélyezi. A Miniszterelnöki Hivatal nem válaszolt az MNO kérdéseire. | 2009-09-10 11:23:00 | 0 |
| A Legfelsőbb Bíróság is Bagó Zoltánnak adott igazat | A megyei bíróság, valamint az ítélőtábla után a Legfelsőbb Bíróság is Bagó Zoltánnak adott igazat - emelte ki közleményében a Fidesz Sajtóosztálya. | 2009-09-10 10:53:00 | 0 |
| A Legfelsőbb Bíróság is Bagó Zoltánnak adott igazat | | 2009-09-10 10:41:00 | 0 |
| Amit a város megépített, azt a kormány már nem tudja elvenni | Csaknem egy kilométeren újították fel teljes egészében Sopronban az Uszoda utca és a Csik Ferenc utca környékét, ahol az út- és járdafelújításon kívül parkolók kialakítására is sor került. | 2009-09-10 08:57:00 | 0 |
| Friss diplomások elhelyezkedését támogatják Békés megyében | Harmincnyolc pályakezdő diplomás foglalkoztatását támogatja ösztöndíjjal a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács - közölte a testület elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Békéscsabán. | 2009-09-09 18:30:00 | 0 |
| A szabadságért folyamatosan kell harcolni | A szabadságért folyamatosan kell harcolni - hangsúlyozta Szájer József, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának vezetője abban a beszédében, amelyet egy lengyel emlékkiállítás megnyitóján mondott az EP brüsszeli székházában. | 2009-09-09 17:58:00 | 0 |
| Tömegoszlatásról tartottak konferenciát Budapesten | | 2009-09-09 16:47:00 | 0 |
| A kormány képtelen a biztonság megteremtésére | A megoldás a rendőrség megerősítése, átszervezése, a Büntető Törvénykönyv szigorítása, a három csapás törvény elfogadása, és a büntetőeljárások felgyorsítása - reagált szerdai sajtótájékoztatóján Kontrát Károly Bajnai Gordon és Draskovics Tibor bejelentéseire. | 2009-09-09 16:17:00 | 1 |
| A jelenlegi politika tarthatatlan | A jövő évi költségvetés nem más, mint a gyurcsányi politika folytatása, hiszen újra hazugságokra épül, még jobban eladósítja Magyarországot, és tele van újabb megszorításokkal - reagált Bajnai Gordon szavaira Cser-Palkovics András, szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-09-09 15:36:00 | 1 |
| 15 milliárd euró a fejlődő országok klímavédelmére | Azt javasolja az Európai Bizottság, hogy az unió évente 15 milliárd euróval támogassa a fejlődő országok küzdelmét az éghajlatváltozás ellen - derül ki brüsszeli médiajelentésekből. | 2009-09-09 15:02:00 | 0 |
| Gazdasági csődhullám fenyeget Szabolcsban | Gazdasági csődhullám fenyeget Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, miután nyilvánvalóvá vált, hogy értékesítési gondjaikkal magukra maradtak az almatermelők - mondta Simon Miklós (Fidesz) országgyűlési képviselő, Nyírbogát polgármestere a Fidesz térségi szervezetének nyíregyházi sajtótájékoztatóján szerdán. | 2009-09-09 14:57:00 | 0 |
| Luxuskiadások a négyes metró állomásainál | | 2009-09-09 14:54:00 | 0 |
| Újabb állami bevételek landolnak magánkezekbe | Felső-Szigetköz vadászterületét az állami tulajdon kezelői kiengedik a magánszférába. Hiába a pénzügyminiszter tagadása, folytatódik az állami erdőterületekhez kapcsolódó vagyonelemek és vagyoni értékű jog átjátszása magánkézbe - írja közleményében Tasó László. | 2009-09-09 13:50:00 | 0 |
| Nehezen képzelhető el, hogy Molnár Gyula ezekről nem tudott | Egy belső vizsgálat szerint több mint 100 millió forintos kárt okozott a Gyógyír Kht-nál, a XI. kerületi egészségügyi szolgáltatónál a volt ügyvezető igazgató - mondta kedden az MTI-nek Kupper András, a kerület Fidesz-frakciójának vezetője, aki szerint nehéz elképzelni, hogy a polgármester erről nem tudott. | 2009-09-09 13:34:00 | 0 |
| Hidegkúti Mentőállomás - alapkőletétel | Budapesten a Hidegkúti az első és egyetlen új mentőállomás, amely az elmúlt 5 évben épült. | 2009-09-09 12:59:00 | 0 |
| Három éve rohadnak német szemétbálák Kunbaján | A Magyarországra illegálisan beszállított német szemétbálák egy része Bács-Kiskun megye néhány településén három éve változatlan állapotban rohad - írta szerdán megjelent helyszíni riportjában a Magyar Nemzet. | 2009-09-09 12:51:00 | 0 |
| EU: a telepek törvénytelenek, és a béke akadályai | Az Európai Unió felszólította Izraelt, hogy haladéktalanul hagyjon fel lakásépítési terveivel a megszállt Ciszjordániában lévő zsidó telepeken és Kelet-Jeruzsálemben. | 2009-09-09 12:35:00 | 0 |
| Izland: 2000 kérdés 2 hónap alatt | Olli Rehn bővítési biztos kedden egy 2000 kérdésből álló kérdőívet adott át Izland miniszterelnöknőjének, Johanna Sigurðardóttirnak, melynek célja, hogy felmérje Rejkjavík felkészültségét az uniós csatlakozásra. | 2009-09-09 12:32:00 | 0 |
| Az északiak költik a legtöbb pénzt kutatásra | Hazai össztermékének arányában Svédország és Finnország fordította a legtöbb pénzt 2007-ben kutatásra és fejlesztésre, miközben Ciprus, Szlovákia, Bulgária és Románia voltak a sereghajtók. 2006-hoz képest Magyarországon is csökkent a GDP-arányos K+F kiadás mértéke - derül ki az Eurostat frissen közzétett adataiból. | 2009-09-09 12:29:00 | 0 |
| Dimasz: a GDP-mutató elavult | Sztavrosz Dimasz környezetvédelemért felelős biztos sajtótájékoztatón beszélt a Bizottság terveiről, mely a következő években egy új mérőszámot vezetne be a gazdasági teljesítmény mérésére, mely többek között tükrözné a tagállamok környezetvédelmi teljesítményét is. | 2009-09-09 12:27:00 | 0 |
| Megszűnő járatok, több várakozás, több átszállás | | 2009-09-09 12:22:00 | 0 |
| Tornádó és földcsuszamlások | Tornádót és földcsuszamlásokat okozott Argentína északi és Brazília déli részén tomboló heves vihar, a természeti csapások legalább 15 ember halálát okozták a térségben. | 2009-09-09 12:18:00 | 0 |
| Magánmetró | | 2009-09-09 12:12:00 | 0 |
| Rohamosan enyhül az Északi-sark időjárása | Az Északi-sark időjárása jelenleg sokkal melegebb, mint az elmúlt 2000 évben bármikor. Az Arizona Egyetem tudósai szerint, bár a bolygón megtalálhatók egy több évszázadon át tartó lehűlés nyomai, mégis az elmúlt száz évben, a károsgáz-kibocsátások növekedésével, gyors hőmérséklet-emelkedés tapasztalható a sarkkörön. | 2009-09-09 11:58:00 | 0 |
| Kínában épül fel a világ legnagyobb napenergia erőműve | Kínában várhatóan 2019-ben kezdheti meg működését a világ legnagyobb napenergia erőműve, amelyet az amerikai First Solar épít fel Belső-Mongóliában. | 2009-09-09 11:48:00 | 0 |
| Illegális hulladéklerakókat térképeztek fel | Uniós források segítségével, mintegy 30 millió forint felhasználásával közel száz illegális hulladéklerakót térképeztek fel a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és kárpátaljai szakaszán - mondta Szűcs Julianna, az Együtt az Élő Tiszáért program koordinátora egy nemzetközi konferencián szerdán Vásárosnaményban. | 2009-09-09 11:37:00 | 0 |
| Balassagyarmat: Robert Fico nemkívánatos személy | Balassagyarmat vezetői arra kérik Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy más határátkelőhelyet válasszon, és kerülje el Balassagyarmatot, amikor csütörtökön a közeli Szécsénybe utazik Bajnai Gordonnal való találkozójára - áll az MTI-hez szerdán eljuttatott nyílt levélben, melyet a Nógrád megyei város vezetői a szlovák nagykövetségre is elküldtek. | 2009-09-09 11:19:00 | 0 |
| A kormány padlóra küldi az egészségügyet | A kormánynak azonnal változtatnia kell a jelenlegi egészségügyi finanszírozási módon, mert azzal a csőd szélére került az ágazat - jelentette ki Mikola István szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-09-09 11:15:00 | 1 |
| Az elitnek szépen, nemesen és választékosan kellene élni | | 2009-09-09 11:01:00 | 0 |
| Az elrettentés a célja a szlovák nyelvtörvénynek | Balog Zoltán szerint Szlovákiának sokkal inkább az elrettentés a célja az államnyelvtörvény módosításával, mint hogy költségvetését az ebből befolyó bírságokból töltse fel. A bírságátvállalással ezért - mint mondta - elsősorban a szlovákiai magyarok félelmét akarják csökkenteni. | 2009-09-09 09:45:00 | 0 |
| Trükkök százai jönnek | A következő kormány 2010 közepén azzal fog szembesülni, hogy elődje sokkal többet költött, mint ami látható volt - állítja Pokorni Zoltán. A Fidesz-alelnök nem ígéri, hogy ez lesz az utolsó szűkös iskolakezdés, de azt tudja, milyen oktatást akar 2014-re. | 2009-09-09 09:23:00 | 0 |
| Luxuszacc | "Kilencmillió forintot fizetett ki a BKV azért a tanulmányért, amely luxusmetróvá alakítaná át a kis földalattit" - adta közre az egyik kereskedelmi rádió. | 2009-09-09 09:00:00 | 0 |
| Bajnai is csomagol | Várhatóan újabb csapást mér a közbiztonságra az az intézkedéscsomag, amelyet hétfőn a Rendőrtiszti Főiskola évnyitóján hirdetett meg Bajnai Gordon. A rend és biztonság elnevezésű tízpontos program feltehetőleg csak növeli majd a rendetlenséget és a bizonytalanságot. Akkor is, ha semmi sem valósul meg belőle, hiszen a hírverés és a propaganda magában is rengeteg kárt okoz. | 2009-09-09 08:44:00 | 0 |
| Bővül a Bundestag beleszólása | A német parlament kedden jelentősen bővítette saját beleszólási jogát az európai uniós szintű döntésekkel kapcsolatban. | 2009-09-08 18:48:00 | 0 |
| Úszó szélturbina Norvégia partjainál | A BBC brit közszolgálati hírportál kedden részletesen bemutatta a világ első úszó szélturbináját, amelyet Norvégia a nyáron helyezett üzembe. A kivitelező a StateoilHydro norvég energetikai óriásvállalat, amelynek 30 évi tapasztalata van már tengeri olajbányászatban, úszó olajtornyok építésében. | 2009-09-08 18:41:00 | 0 |
| Az NBH-nak még fel kell tárnia az ügy hátterét | Ha a nemzetbiztonsági szolgálatokat pártpolitikai célokra használják, nem jut erő az érdemi munkára - jelentette ki Demeter Ervin az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után. | 2009-09-08 18:20:00 | 0 |
| Több százmilliós bevételtől esik el Ajka | Ajka önkormányzata több százmillió forintos bevételtől esik el, mivel a szemétszállítás díjbevételéből származó nyereséget öt éven át teljes egészében a helyi szolgáltató Avar Kft.-ben 49 százalékos kisebbségi tulajdonnal rendelkező Zalai Huke Kft. viheti el - mondta Fülöp Zoltán, a város Fidesz-frakciójának vezetője sajtótájékoztatón kedden. | 2009-09-08 17:30:00 | 0 |
| Ficsor beismerte: az NBH hibázott | | 2009-09-08 17:28:00 | 0 |
| Figyelmen kívül hagyják a vidéken élők érdekeit | A kormány nem közlekedési indokok miatt akar bezárni egyes vasútvonalakat, hanem a világbanknak tett ígérete alapján, amelynek értelmében 70 milliárd forintot ki kell vonni a közösségi közlekedésből - mondta Fónagy János (Fidesz) országgyűlési képviselő kedden Baján. | 2009-09-08 16:09:00 | 0 |
| Leadta ajánlószelvényeit a Fidesz képviselőjelöltje | Leadta ajánlószelvényeit a Baranya megye 3. számú körzetében októberben sorra kerülő időközi országgyűlési választáson való induláshoz Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje kedden. | 2009-09-08 15:36:00 | 0 |
| Tovább a gyurcsányi úton | A költségvetés terveinek ismeretében ki kell mondani, válságkezelés helyett válságmélyítés folyik Magyarországon - szögezte le Cser-Palkovics András. | 2009-09-08 15:16:00 | 1 |
| Végső csapás a turizmusra | A Fidesz elutasítja az idegenforgalmi adó mellé járó állami támogatás csökkentését - szögezte le Bánki Erik keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-09-08 15:10:00 | 1 |
| Nem alkalmazhatóak a szabadpiaci szabályok a mezőgazdaságra | Nem alkalmazhatóak a szabadpiaci verseny szabályai a mezőgazdaságra, mivel az alapjául szolgáló termőföld nem szabadpiaci termék, így a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) is más szabályokat kellene alkalmaznia az ágazatra - mondta Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának keddi ülésén. | 2009-09-08 14:27:00 | 0 |
| Szemfényvesztés a krízisalap | A krízisalap a szocialisták választási pártkasszája - közölte a Fidesz Kiss Péter társadalompolitikai miniszter keddi sajtótájékoztatójára reagálva. | 2009-09-08 14:14:00 | 0 |
| Végső soron Strasbourghoz lehet fordulni | Adottak az intézményes keretek az európai országokon belüli emberi jogi problémák kezelésére - vélekedett José Manuel Barroso hétfőn egy brüsszeli kerekasztalvitán, Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában. | 2009-09-08 13:26:00 | 0 |
| Kiss Péter a krízisalapról - a Fidesz reagálása | | 2009-09-08 12:58:00 | 0 |
| A válság apostolai | Ha rápillantunk a mai statisztikára, az egy összeomlott, erkölcsi-társadalmi-gazdasági krízisben lévő ország látleletét adja. | 2009-09-08 12:57:00 | 0 |
| Újabb két vezető repült | A Munka Pécsért Non-profit Kft. kettős ügyvezetésének azonnali megszüntetését - és a két ügyvezető helyett egy új alkalmazását - kezdeményezte a városvezetés. A Pécs közmunkaprogramjaiért felelős cégnél ezzel évi négymillió forintot spórolnak, tekintve hogy mintegy bruttó 350 ezer forintot fizettek eddig ügyvezetőnként. | 2009-09-08 12:33:00 | 0 |
| Nem sajnálja a BKV a pénzt tanácsokra | A Magyar Nemzet keddi számában hosszú listát közöl a BKV tanácsadói szerződéseiről. Az összesen 1,2 milliárd forintnyi, 2005 óta tartó költekezés legérdekesebb darabjait válogatták táblázatba. A DBR Metró vezérigazgató-helyettes például 36 millió forintért kapott "módszertani tanácsokat" egy bt.-től, a humánpolitikai igazgatóság pedig humánpolitikai tanácsadásra költött milliókat. | 2009-09-08 12:22:00 | 0 |
| "Hazugsággyár" működtetését is javasolta a BKV-tanulmány | | 2009-09-08 11:44:00 | 0 |
| A termőföld kiárusítása nagy üzlet a szocialista kufároknak | Ángyán József a Magyar Hírlapnak adott interjújában felhívta a figyelmet arra, hogy az új agrártámogatási rendszernek, az SPS-nek a hazai változatát saját holdudvarának találta ki a regnáló hatalom. | 2009-09-08 11:35:00 | 0 |
| Tata megtoldja a panelprogramon elnyerhető állami támogatást | A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ismét meghirdette az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítására vonatkozó pályázatot (nyílászáró-csere, hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés), amelyet további támogatással toldott meg az önkormányzat - tájékoztatott Michl József, Tata polgármestere. | 2009-09-08 11:28:00 | 0 |
| Hol tart a vizsgálódás a King's City ügyében? | A korábban magabiztos Oszkó Péter pénzügyminiszter az ÁSZ jelentésének ismeretében a múlt héten módosította álláspontját a King's City beruházását illetően - jelentette ki Balsai István újságírók előtt. | 2009-09-08 10:59:00 | 1 |
| Csak Gyurcsányt furikázta a lezárt földalatti | | 2009-09-08 09:48:00 | 0 |
| A "pénzsíbolás" elhárításáról beszélgetett Bajnai | | 2009-09-08 09:21:00 | 0 |
| A BKV a koalíció egyik pénzszivattyúja | | 2009-09-08 09:15:00 | 0 |
| Sopron: 1 milliárd forint útfelújításokra városszerte | Mágel Ágost a Soproni Önkormányzat által az utóbbi hónapokban elvégzett útfelújításokról tartott sajtótájékoztatót. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője elmondta: az elmúlt hónapokban jelentős útfelújításokat és útfejlesztéseket végeztek el Sopronban. | 2009-09-08 09:07:00 | 0 |
| Súlyos örökség vár egy Fidesz-kormányra | Navracsics Tibor szerint egy esetleges Fidesz-kormány súlyos örökséget vesz majd át a jelenlegi kabinettől. A Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban nem zárta ki, hogy az MSZP esetleg támogat majd fideszes javaslatokat az önkormányzatokat érintő költségvetési kérdésekben. Elismerte, a Fidesz arra készül, hogy egyfajta "cserét" hajtson végre az államigazgatásban. | 2009-09-08 08:36:00 | 0 |
| A XVII. kerület gazdasági társasága nyereséges | A XVII. kerületi önkormányzat gazdasági társasága 2008 ősze óta nyereségesen gazdálkodik, és sikerült megszüntetni a korábbi MSZP-SZDSZ-es kerületi vezetés pazarlását - közölte a fideszes vezetésű önkormányzat hétfőn az MTI-vel. | 2009-09-07 18:33:00 | 0 |
| Jönnek a régi haverok és viszik, ami megmaradt | Hiába a sok beszéd a szakértői kormányról, még mindig a régi szocialista rezsim működik. Jönnek a régi haverok, cimborák, üzlettársak, és viszik, ami megmaradt - reagált hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Koszorús László arra a hírre, hogy Winkler Gyulát a Miniszterelnöki Hivatal alkalmazta. | 2009-09-07 17:01:00 | 0 |
| Az ország helyzete továbbra is súlyos | A Nemzetközi Valutaalap (IMF) túl optimistán látja Magyarország helyzetét. A Fidesz értékelése szerint a magyar kormány totális alkalmatlansága miatt az ország helyzete továbbra is súlyos - emelte ki közleményében Domokos László országgyűlési képviselő. | 2009-09-07 16:13:00 | 0 |
| Hogyan "kormányoztok ti"? | Cser-Palkovics András Szabó Zoltán (MSZP) Hogyan "kormányoztok ti"? - című sajtótájékoztatójára reagált. | 2009-09-07 16:07:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Szabó Zoltán (MSZP) sajtótájékoztatójára | | 2009-09-07 16:04:00 | 0 |
| IMF - a Fidesz véleménye | | 2009-09-07 15:44:00 | 0 |
| Ismét Jakab István az elnök | Ismét Jakab Istvánt választották a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökévé szeptember 5-én, szombaton, Karcagon, a Magosz országos tisztújító küldöttgyűlésén - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az agár-érdekképviseleti szervezet. | 2009-09-07 15:26:00 | 0 |
| Két évtizedre eladósították az intézményeket | A felsőoktatási intézmények támogatása évek óta stagnál, a bejelentett zárolásokkal milliárdokat vesznek el az egyetemektől és főiskoláktól - így reagált Sió László fideszes szakpolitikus Hiller István szavaira. Az oktatási miniszter arról beszélt, hogy az elmúlt években a legjelentősebb felsőoktatási infrastrukturális fejlesztés valósult és valósul meg. | 2009-09-07 14:57:00 | 0 |
| Páva azonnali válságkezelést sürget a pécsi vagyonkezelőnél | Azonnali válságkezelésre és a biztonságos működés megteremtésére van szükség a Pécs vagyonát kezelő Pécs Holding Zrt.-nél Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere szerint, aki ezt a cég átvilágításának eredményével indokolta hétfőn Pécsett, sajtótájékoztatón. | 2009-09-07 14:54:00 | 0 |
| Üres duma rendőrségi reform helyett | Bajnai Gordon, a Rendőrtiszti Főiskolán tartott, a közbiztonságról szóló beszéde erőtlen, gyenge és semmitmondó volt - fogalmazott sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András. Rámutatott: A kormány több rendőr helyett ismét csak üres dumával próbálja megnyugtatni az embereket. | 2009-09-07 14:23:00 | 1 |
| Végveszélyben a magyar szőlősgazdák | Nagyon rossz időszak van a magyar borásztársadalom mögött. A leépülés szélére jutott az ágazat, az emberek inkább kivágják szőlőiket, hiszen nem tudnak megélni a szőlőért, borért kapott pénzből - jelentette ki Font Sándor hétfői sajtótájékoztatóján. | 2009-09-07 14:11:00 | 1 |
| Sub Bass Monster - Mista Slota | | 2009-09-07 14:06:00 | 0 |
| Barroso: Európa válaszúton | José Manuel Barroso múlt hét végén közzétette a következő öt évre vonatkozó politikai programját, melyet újraválasztása esetén követne a Bizottság elnökeként - amennyiben ismét bizalmat kapna az EP-től. A Bizottság jelenlegi elnöke szerint a most véget érő ciklus a 27 tagú EU konszolidálódásáról szólt, mely után Európa - a következő ötéves ciklusban - immár ambiciózusabb tervekkel készülhet a jövőre. | 2009-09-07 13:45:00 | 0 |
| Bajnai programja csak eltakarja a problémákat | A Bajnai által bejelentett intézkedéscsomag negyvenezer rendőr számára semmit nem jelent - jelentette ki az MNO-nak Lázár János. | 2009-09-07 13:20:00 | 0 |
| Magyarországot sújtotta a legkeményebben a válság | | 2009-09-07 13:16:00 | 0 |
| Nem hagyják bezárni az újhelyi kórházat | Lassú kínhalált okoznak Zemplénben a kormány ismételt egészségügyi megszorító intézkedései. A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház ugyan éves szinten 250 millió forintot veszít a nadrágszíjhúzó akción az elkövetkező időszakban, ugyanakkor a szlovák határhoz közeli régióban nem hagyják tönkremenni csaknem százezer ember betegellátó centrumát - erről Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely fideszes polgármestere tájékoztatta a Magyar Nemzetet. | 2009-09-07 12:32:00 | 0 |
| Tizenkilencmilliós juttatás 9 hónap után | | 2009-09-07 11:53:00 | 0 |
| Az új EP politikai összetétele | A júniusi európai parlamenti választások átütő jobbközép sikerrel zárultak. A győztes pártok az Európai Néppártban tömörülve alkotják az EP legnagyobb frakcióját. A júliusi alakuló ülést követően most a képviselők az új parlament szeptember 14-i strasbourgi plenáris ülésére készülnek. | 2009-09-07 11:50:00 | 0 |
| Elítélő határozat a szlovák nyelvtörvény ügyében | Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) felszólítja a szlovák kormányt, hogy késedelem nélkül vonja vissza a nyelvtörvény június 30-án elfogadott módosításait - ismertette a szervezet határozatát Ágh Péter és Dömötör Csaba hétfői sajtótájékoztatóján. | 2009-09-07 11:42:00 | 1 |
| The Tommy Horror Picture Show, újratöltve | | 2009-09-07 11:36:00 | 0 |
| Szűcs Erika, a dolgozó nő | | 2009-09-07 11:33:00 | 0 |
| Egy fóka is tagja lesz az Európai Bizottságnak | | 2009-09-07 11:29:00 | 0 |
| Új seprű | Nagytakarítás kezdődött Pécsett, ami egyben a Fidesz országos elszámoltatási politikájának bemutató verziója. Az új polgármester munkáját könnyíti, hogy a belharcokkal terhelt helyi MSZP nem viselkedik ellenzékként - a szocialisták budapesti kampányközpontja viszont már dokumentumokat gyűjt a visszavágóhoz. | 2009-09-07 11:26:00 | 0 |
| BKV: 19,2 millió a fénymásolók felmérésére | | 2009-09-07 11:25:00 | 0 |
| Ban Ki Mun: a világ a szakadék felé rohan | A klímaváltozás gyorsul, a világ a szakadék felé rohan - jelentette ki csütörtökön a genfi Klíma Világkonferencián Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. | 2009-09-07 10:56:00 | 0 |
| India megháromszorozza károsgáz-kibocsátását | Megháromszorozódik 2030-ra India károsgáz-kibocsátása és bár ez aggasztó adatnak tűnik, az indiai szakemberek jelezték, hogy az így is messze elmarad a fejlett országok átlagaitól. A jelentés elkészítésére Delhi független szakértői csoportokat kért fel. | 2009-09-07 10:26:00 | 0 |
| Fejlesztéseket veszélyeztet az ifa kiegészítésének megvonása | A fejlesztéseket, de sok település esetén a működést is veszélyezteti, ha az eddig kiszivárgott terveknek megfelelően a kormány felére csökkenti a turizmusból élő önkormányzatok idegenforgalmi adójának (ifa) kiegészítését - közölte hétfői, hévízi sajtótájékoztatóján Manninger Jenő (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke. | 2009-09-07 10:07:00 | 0 |
| Firtl: jövőt biztosító családpolitikára van szükség! | Bezárt iskolák, megnyirbált gyes és gyed, csökkentett utazási költségtérítés, étkezési hozzájárulás, áfaemelés szétvert egészségügy és szociális hálózat, szétzilált családtámogatási rendszer és otthonteremtés, megemelt adók, kilakoltatás és szánalmas krízisalap - most ezt kapják a kormánytól a családok. | 2009-09-07 10:07:00 | 0 |
| A sziklára épített ház soha nem omolhat össze! | Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke nemzetközi érettségi diplomákat adott át fiataloknak a budapesti Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnáziumban. | 2009-09-07 09:59:00 | 0 |
| A Fidesz az állami cégvezetők fizetéseiről | | 2009-09-06 12:24:00 | 0 |
| MSZP-választmány - A Fidesz reagálása | | 2009-09-06 12:23:00 | 0 |
| A Fidesz horgonya a keresztény gondolat | A kereszténydemokratákkal való koalíció biztosítja a Fidesznek, hogy néppártként egyesítse egymással az igazságot és a többséget, értékrendjük horgonyt ad a néppártnak - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Esztergomban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége fennállásának húszéves jubileuma alkalmából rendezett emlékülésen. | 2009-09-06 11:55:00 | 0 |
| Az önkormányzati megszorítások fő vesztesei | | 2009-09-06 11:31:00 | 0 |
| VI. Polgári Piknik - Kultúra (a) válságban | A Balatontól kilenc kilométerre fekvő Somogy megyei Kötcsén, a konzervatív oldalhoz köthető tudósok, művészek, újságírók, politikusok hatodik alkalommal gyűltek össze, hogy most a kultúrát tegyék a kerekasztal-beszélgetések és előadások középpontjába. | 2009-09-06 10:49:00 | 0 |
| A nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítanunk | Orbán Viktor a hatodik kötcsei polgári pikniken a balliberális oldal bukásáról és a politikai erőtér változásairól beszélt. | 2009-09-05 20:59:00 | 0 |
| Újabb felújított utat adott át Sopron | Újabb felújított utat adott át ma Sopron városvezetése együtt a Tanulmányi Erdőgazdaság vezetőjével. A harminc millió forintos beruházással megújult Récényi utat ma dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek együtt adták át a forgalomnak. | 2009-09-05 15:44:00 | 0 |
| Az MSZP hülyének nézi az embereket | Az állami fizetések ügyében az MSZP továbbra is hülyének nézi az embereket - írja a Fidesz helyetes szóvivője. | 2009-09-05 15:36:00 | 0 |
| Csak magukkal foglalkoztak | Az MSZP ma ugyanazt tette, mint az elmúlt hét évben folyamatosan, csak magukkal foglalkoztak, az ország érdeke pedig egyáltalán nem számít nekik - írja közleményében Szijjártó Péter. | 2009-09-05 15:23:00 | 0 |
| Százmilliós viharkár Tokajban | Májer János, Tokaj polgármestere legalább százmillió forintra becsüli a várost szombaton kora hajnalban ért vihar kárát - olvasható az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján. | 2009-09-05 14:22:00 | 0 |
| Pislogó cinizmus | Még egy kemény telet át kell vészelnie a magyar népnek, hogy végre megszabaduljon ettől az országrontó politikai hatalomtól. Nem lesz könnyű. Ezreket, tízezreket fenyeget a kilakoltatás réme. Vannak, akik a rájuk tukmált devizaalapú hiteleik törlesztőrészleteit nem bírják fizetni, vannak, akik a felhalmozott rezsitartozásaik miatt kerültek reménytelen helyzetbe. Az önkormányzatok eddig is igyekeztek az önhibájukon kívül bajba jutott családokon segíteni, miközben sok más kötelező feladat ellátása mellett biztonságosan működtették az oktatási és egészségügyi intézményeiket is, gondoskodtak a szemétszállításról, az úthálózatuk karbantartásáról. | 2009-09-05 13:23:00 | 0 |
| Bírálják a NATO-t az EU-külügyminiszterek | Bírálták a NATO-t az Európai Unió külügyminiszterei szombati stockholmi találkozójukon amiatt, hogy az észak-atlanti szervezet feltehetőleg polgári áldozatokat is követelő légicsapást hajtott végre az előző nap Afganisztánban. | 2009-09-05 13:07:00 | 0 |
| Rasszisták az MSZP-választók? | | 2009-09-05 11:10:00 | 0 |
| A következő kormány alatt fogadhatják el a klímatörvényt | A következő kormány feladata lesz elfogadtatni a készülő klímatörvényt, a jogszabály tervezete ugyanis legkorábban csak a rendkívül rövid tavaszi ülésszakban kerülhet az Országgyűlés elé; a Fidesz kormányra kerülése esetén fontos kérdésnek tartja az Európában szinte egyedülálló jogszabály megalkotását - hangzott el a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) megalapításának 20. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen pénteken. | 2009-09-04 18:56:00 | 0 |
| Az IMF túl optimistán látja Magyarország helyzetét | Túl optimistán látja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarország helyzetét - vélekedett Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteken, azután, hogy pártja találkozott a szervezet küldöttségével Budapesten. | 2009-09-04 17:13:00 | 0 |
| Polgármesterek az önkormányzati forráscsökkentésről | A kormányzat által tervezett 120 milliárd forintos önkormányzati forráscsökkentéssel nem "politikai ellenfeleit" sújtja a kormány, az mindenkit érinteni fog - hangsúlyozták Székesfehérváron, a Fidesz városi szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján résztvevő polgármesterek. | 2009-09-04 17:11:00 | 0 |
| Nagykanizsán hiteltelen az MSZP és a polgármester | Hiteltelennek nevezte a nagykanizsai polgármestert és a helyi MSZP-t a város fideszes alpolgármestere pénteken, mert az érintettek ígéretük ellenére nem támogatták a közgyűlés feloszlatására vonatkozó javaslatot. | 2009-09-04 16:51:00 | 0 |
| A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt | | 2009-09-04 16:40:00 | 0 |
| Litvánia az évtized közepén vezetheti be az eurót | A recesszió sújtotta Litvánia az évtized közepére vezetheti be az eurót, amennyiben sikerül csökkentenie államháztartási hiányát - vélekedett Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari és vállalkozási biztosa. | 2009-09-04 16:37:00 | 0 |
| A Fidesz helyi ügynek tekinti az edelényi vitát | Helyi ügynek tekinti a Fidesz a Molnár Oszkár, a párt országgyűlési képviselője, Edelény polgármestere által elmondottakból kirobbant vitát - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke pénteken az MTI-vel. | 2009-09-04 16:26:00 | 0 |
| A kormány egy jottányit sem akar engedni | Az önkormányzati szövetségek felfüggesztették tárgyalásaikat a kormánnyal. A Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumának péntek délelőtti ülése után azt közölték: figyelemfelhívásnak szánták döntésüket, mert úgy látják, hogy a költségvetési tervezet benyújtása előtt már konkrét számokról kellene beszélni. | 2009-09-04 14:05:00 | 0 |
| Kormányzati ráhatással döntöttek a sukorói biznisz mellett | Az MNV Zrt. egyik belső feljegyzése alapján egyértelműen megállapítható a kormányzati ráhatás a sukorói csereszerződés létrejöttében. Erről Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. | 2009-09-04 13:50:00 | 1 |
| Be kellene fejezni az oktatásban a törvényalkotási dühöt | Kapuzárási pánikként jellemezte a Fidesz oktatási műhelyének vezetője azt a szabad demokrata és szocialista javaslatot, amely ismét a közoktatási törvényt módosítaná. | 2009-09-04 13:42:00 | 0 |
| Bajnai a szlovákokkal ünnepel | | 2009-09-04 13:34:00 | 0 |
| Lépni kell a kilakoltatások miatt! | A Fidesz-KDNP sürgősséggel szeretné tárgyaltatni a kilakoltatások leállításáról szóló határozati javaslatot - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője. | 2009-09-04 12:00:00 | 0 |
| Nyilvános lesz az önkormányzati cégek vezetőinek fizetése | Több önkormányzati cég vezetőjének eddig is nyilvános volt a fizetése, azokon a településeken pedig, ahol nem, ott szeptember 15-én eleget tesznek a közzétételre vonatkozó rendeletnek - derült ki az MTI országos összeállításából. | 2009-09-04 09:56:00 | 0 |
| Ismerik, tudják, teszik | | 2009-09-04 09:37:00 | 0 |
| Uniós százmilliók a Wallisnak | | 2009-09-04 08:53:00 | 0 |
| A kormány megfojtja az önkormányzatokat | A kormány 2010-re tervezett 120 milliárd forintos önkormányzati támogatás-elvonása az egész országot megbéníthatja - véli Borkai Zsolt, Győr polgármestere. | 2009-09-04 08:50:00 | 0 |
| Tartoznak nekünk | Kenedi János kutatót a napokban nagy öröm érte. Nem vagyoni kára miatt és a perben felmerült költségek megtérítése címén 13 ezer euró, azaz körülbelül 3,5 millió forint üti a markát a Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete alapján, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ki is fizet számára. Kenedit közpénzből fogják kártalanítani, hiszen a magyar állam ellen indított perében adtak neki igazat. A strasbourgi bírói fórum megállapította ugyanis, hogy ügyének túlzott elhúzódásával sérült a tisztességes eljáráshoz fűződő joga, s mivel nem fért hozzá akadálytalanul ahhoz az állam által birtokolt forráshoz, amelyet egy tanulmánya elkészítéséhez a kutató szükségesnek ítélt, a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő joga is sérült. | 2009-09-04 08:50:00 | 0 |
| Több forrás az adócsalás elleni harcban | Győri Enikőnek, az Gazdasági és Pénzügyi Bizottság magyar képviselőjének a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványát nagy többséggel szavazta meg a az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága legutóbbi ülésén. | 2009-09-04 08:37:00 | 0 |
| A szocialisták gyakorlatilag elvették az M9-es autópályát | Elfogadhatatlan Sopron és Győr-Moson-Sopron megye számára az a kormányzati útfejlesztési elképzelés, amely a Sopron és Szombathely közötti gyorsforgalmi szakaszt módosította és főútra cserélte - jelentette ki Sopronban dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), a dr. Fodor Tamással, Sopron polgármesterével (Fidesz-KDNP) tartott közös sajtótájékoztatóján. | 2009-09-04 08:31:00 | 0 |
| Ideiglenes főtitkára lett az Európa Tanácsnak | A holland Maud de Boer-Buquicchio tölti be szeptember eleje óta ideiglenesen az Európa Tanács főtitkári posztját, miután mandátumának lejártával távozott a posztról Terry Davis, s helyette nem sikerült új főtitkárt választani - közölték csütörtökön Strasbourgban. | 2009-09-04 07:57:00 | 0 |
| Az oktatás a megszorított területek közé tartozik | Biztos, hogy a jövő évi büdzsében az oktatás a megszorított területek közé tartozik majd, s a költségvetési hiányt jelentős részben az oktatásra terheli a kormány - jelentette ki Pokorni Zoltán. | 2009-09-04 07:47:00 | 0 |