| Bajnai Kordon | | 2009-03-31 17:44:00 | 0 |
| MSZP-s magánügy a vesztegetési ügy | A jövőben minden testületi ülésen lemondásra szólítja fel a helyi Fidesz Dombóvár vesztegetésen ért szocialista polgármesterét. A nyomozók a tanúmeghallgatásoknál és a bizonyítékok beszerzésénél tartanak. Szabó Loránd magánügynek tekinti a történteket. | 2009-03-31 17:35:00 | 0 |
| Pénzbehajtó akciót indít a kormány a Kikelet ürügyén | Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy újabb pénzbehajtó akciót indít Gyurcsány Ferenc kormánya a Kikelet fogyasztóvédelmi ellenőrzés ürügyén - reagált Koszorús László, a Fidesz szakpolitikusa arra a bejelentésre, hogy április 1-jén újraindul a Kikelet elnevezésű fogyasztóvédelmi ellenőrzés. | 2009-03-31 17:29:00 | 0 |
| Az orosz tulajdonszerzésről kérdeznék Hernádit és Verest | A Fidesz az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását kezdeményezi a Molban történt orosz tulajdonszerzés miatt. Ezt Németh Zsolt, a testület elnöke mondta újságíróknak. | 2009-03-31 16:15:00 | 1 |
| Konkrét észrevételek a fővárosi költségvetéshez | Mivel Demszky Gábor főpolgármester a 2009. évi költségvetés legsúlyosabb problémáiról még tárgyalni sem hajlandó, ezért - ezek fenntartása mellett - Tarlós István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke, Demszky Gábor külön kérésének eleget téve az alábbi konkrét észrevételeket teszi a költségvetéshez. | 2009-03-31 15:49:00 | 0 |
| Tarlós István észrevételei a fővárosi költségvetéshez | | 2009-03-31 15:47:00 | 0 |
| Segíti a vállalkozásokat Salgótarján önkormányzata | Pénzügyi és ügyintézési kedvezményekkel segíti Salgótarján önkormányzata a város vállalkozásait, ez évtől például duplájára, évi egymillió forintra emelik az adómentes helyi iparűzési alapot. Az intézkedésekről keddi ülésén döntött a közgyűlés. | 2009-03-31 14:41:00 | 0 |
| Újabb "dicső" listát vezetünk | Magyarországon a legmagasabb a fizetésképtelen cégek aránya az Európai Unióban - mondta Dercze Zoltán, a hitelbiztosító és követeléskezelő Coface Hungary országigazgatója kedden Budapesten háttérbeszélgetésen. | 2009-03-31 14:25:00 | 0 |
| A kulcs az önellátás | Európa a világ legnagyobb élelmiszer-importőre és egyben a világ legnagyobb élelmiszer-exportőre. Egyelőre képes arra, hogy önellátó legyen. Ha azonban a közös agrárpolitikát szétverik, elveszítheti ezt a képességét - mondta a Demokratának Glattfelder Béla agrárpolitikus, európai parlamenti képviselő. | 2009-03-31 14:12:00 | 0 |
| Felháborodás és értetlenség | A jelenlegi körülmények között elképzelhetetlennek tartja a gyed időtartamának egy évre csökkentését a Fidesz női tagozata, ezért arra kérik Bajnai Gordont, hogy gondolja át az ezzel kapcsolatos terveket. | 2009-03-31 13:42:00 | 0 |
| A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Női Tagozatának közleménye | | 2009-03-31 13:38:00 | 0 |
| A Fidesz kiáll a Mol nemzeti érdekkörben tartása mellett | A szocialista kormányok az elmúlt hét évben kiárusították Magyarországot: eladták a stratégiai vagyont, a Tankönyvkiadót, a kórházakat, a MÁV Cargót és a közelmúltban orosz kézre juttatták a nemzeti légitársaságot is - mutat rá közleményében a Fidesz elnöksége. | 2009-03-31 12:43:00 | 0 |
| A Fidesz kiáll a Mol nemzeti érdekkörben tartása mellett | | 2009-03-31 12:40:00 | 0 |
| Gyurcsány-Bajnai: a kétélű kard | | 2009-03-31 12:06:00 | 0 |
| Gyurcsányi átverés | | 2009-03-31 11:55:00 | 0 |
| Az otthonteremtés ellehetetlenítése | A Bajnai Gordon vezetésével újjáalakulni készülő szocialista kormány tervezett megszorításairól, többek közt az otthonteremtési támogatások drasztikus megvonásáról beszélt mai sajtótájékoztatóján Mádi László, a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének elnöke. | 2009-03-31 11:17:00 | 1 |
| Ki szivárogtat? - Ellenőrzik az MSZP elnökségi tagjait | | 2009-03-31 11:09:00 | 0 |
| Megállapodtak az az uniós távközlési reformokról | Megállapodtak az Európai Unió intézményei a távközlési ágazat reformjáról, amelynek célja a verseny növelése, a fogyasztók jobb és olcsóbb kiszolgálása - közölték uniós források kedden. | 2009-03-31 11:03:00 | 0 |
| Budavár: dohányzási tilalom már a sportpályákon is | A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag fogadta el azt a javaslatot, hogy a kerületi játszóterek mellett április 1-től az Önkormányzat tulajdonában, fenntartásában lévő általános és középiskolák zárt udvarain, sportterein valamint a Czakó Utcai Sport- és Szabadidőközpont sportolásra alkalmas teljes területén is tilos a dohányzás. | 2009-03-31 10:50:00 | 0 |
| Lendvai Ildikó az első áldozat? | | 2009-03-31 10:27:00 | 0 |
| "Hajtsunk fejet Kazinczy emléke előtt!" | A 250 éve született nyelvújítónkról, Kazinczy Ferencről emlékezett meg napirend előtti felszólalásában Hörcsik Richárd a Parlamentben. | 2009-03-31 10:05:00 | 1 |
| Mi nyugtatná meg a politikát? | | 2009-03-31 09:36:00 | 0 |
| Gyurcsány szerepe Európa bekerítésében | | 2009-03-31 08:42:00 | 0 |
| A hatalom még saját embereiben sem bízik | | 2009-03-31 08:26:00 | 0 |
| Tandíj nélkül vonzóbb a felsőoktatás | | 2009-03-31 08:17:00 | 0 |
| Elvi hozzájárulás egy új atomerőművi blokk létesítéséhez | A képviselők hétfőn elfogadták azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely hozzájárulást ad új atomerőművi blokk vagy blokkok telepítésének előkészítéséhez a paksi atomerőmű telephelyén. | 2009-03-31 07:55:00 | 0 |
| Szakadhat-e az MSZP? | | 2009-03-31 07:47:00 | 0 |
| A szocializmus gyermekei | | 2009-03-31 07:39:00 | 0 |
| Kiskunlacházi gyilkosság: márványtábla az áldozat emlékére | A Kiskunlacházán meggyilkolt 14 éves lány, illetve a hozzá hasonlóan értelmetlen erőszak áldozataivá váltak emlékének tiszteleg az a márványtábla, amelyet április 25-én avatnak a településen - tudta meg a távirati iroda Répás József polgármestertől. A márványkőre a lány neve, fotója, és kedvenc idézete kerül. | 2009-03-31 07:37:00 | 0 |
| Ha ez a siker, akkor mi a kudarc? | | 2009-03-31 07:21:00 | 0 |
| Az államon belül kellene a kiadásokat megvizsgálni | A Bajnai Gordon által tervezett megszorítások helyett először az állami kiadásokat vizsgálná felül Navracsics Tibor; erről a Fidesz frakcióvezetője a közszolgálati televízióban Az Este című műsorban beszélt hétfőn este. | 2009-03-31 07:17:00 | 1 |
| A libák érdeke | Melyek a magyar nyelv leggyakrabban használt szavai? Kosztolányi óta tudjuk, melyek a legszebbek: gyöngy, gyűrű, gyűszű, búza stb. Ám hogy melyek az utolsó hét évben a leggyakrabban használatosak, azt még nem vizsgálta meg senki. De erre nézve még csak kutatásokat sem kell végeznünk. Két szó elvitathatatlan gyakorisággal vezet. Az egyik szó: ország. A másik: érdeke. | 2009-03-31 07:11:00 | 0 |
| Amatőrök | Kezdjük egy megtörtént esettel. 1941. június 29-én, egy héttel a német támadás után Sztálin tábornokaival tanácskozott, és a következőt mondta: "Lenin nagyszerű örökséget hagyott ránk, és mi, az utódai, az egészet elb...tuk." | 2009-03-31 07:02:00 | 0 |
| Az EKB-elnök nem javasolja az euró "túl korai" bevezetését | Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet hétfőn minden érintettet eltanácsolt az euróövezet "túl korai, elhamarkodott" bővítésétől. Az euró bevezetése nem helyettesítheti a hazai (gazdaság)politikai kiigazítás szükségességét - mondta. | 2009-03-31 01:48:00 | 0 |
| Gráf József szerint Veresnek mennie kell | | 2009-03-31 01:41:00 | 0 |
| Olaj a tűzre | Miközben az emberek mellett már a közvélemény-kutatók szerint is előre hozott választásokért kiált Magyarországon a többség, a szocialisták és a szabad demokraták a megbukott Gyurcsány Ferenc koreográfiáját követik, és a bukott kormány egyik tagját, Bajnai Gordont nevezték meg aktuális miniszterelnök-jelöltnek. Nevének hallatán a Standard and Poor's hitelminősítő intézet tegnap megint leminősítette az országot, az euró délután 313 forintra emelkedett, a helyzetünk folyamatosan romlik. | 2009-03-31 01:32:00 | 0 |
| Gyurcsány-Kóka-Bajnai: kötelékben repülnek | | 2009-03-30 20:08:00 | 0 |
| A békési SZDSZ-elnök előrehozott választásokat követel | | 2009-03-30 19:51:00 | 0 |
| Daróczi cáfolja a Kommerszant információját | | 2009-03-30 18:50:00 | 0 |
| Belváros: az önkormányzat új eljárást indít | "Örömmel vesszük tudomásul, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletében nem vitatta, hogy az Egészségügyi Minisztérium mellett található terület közút, ily módon nem a minisztérium, nem is az állam, hanem Belváros-Lipótváros Önkormányzatának tulajdona" - írja közleményében Rogán Antal. | 2009-03-30 18:22:00 | 0 |
| "...Magyarországon baloldalinak lenni: szégyen" | | 2009-03-30 17:44:00 | 0 |
| Csődhullámra számít az EU | Az Európai Bizottság kis- és középvállalkozásokért (kkv) felelős követe szerint akár 200.000 vállalkozás is csődbe mehet idén Európában. Françoise Le Bail szerint a bankok vonakodnak kölcsönt nyújtani a kkv-k számára, ezért több ezer -egyébként életképes - cég kényszerül elhagyni a piacot. | 2009-03-30 16:59:00 | 0 |
| Elsöprő demonstráció? | | 2009-03-30 16:40:00 | 1 |
| Schiffer János mondjon le mandátumáról! | Schiffer János, a Magyar Szocialista párt képviselője Puch László képviselő helyett szavazott a hétfői ülésnap során - hívta fel a figyelmet Répássy Róbert a Parlament épületében tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-03-30 16:23:00 | 1 |
| "Sólyomnak az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnia" | | 2009-03-30 15:55:00 | 0 |
| A kormány átalakítása újabb kudarc Magyarország számára | A Fidesz a most formálódó illegitim kormánnyal és a mögötte álló MSZP-SZDSZ új koalícióval nem bocsátkozik tárgyalásba. Továbbra is kitartunk az új választások követelése mellett - szögezi le közleményében a Fidesz elnöksége. | 2009-03-30 15:44:00 | 0 |
| A magyar kormány átalakítása újabb kudarc Magyarország számára | | 2009-03-30 15:41:00 | 0 |
| Az Indextől is lopott a BKV offshore partnere | | 2009-03-30 15:34:00 | 0 |
| "Bizonyíték vagy bocsánatkérés" | "Egyetért Ön a kormányfő kijelentéseivel? Ha igen, milyen bizonyítékai vannak az igazságszolgáltatás politikailag elfogult, részrehajló működésére? Ha nincsenek ilyen bizonyítékai, akkor ki fog bocsánatot kérni a bíráktól és az ügyészektől Gyurcsány Ferenc szégyenteljes szavaiért?" - kérdezte interpellációjában Répássy Róbert és Balsai István Draskovics Tibortól. | 2009-03-30 15:10:00 | 1 |
| Kaposvár bérlakásépítéssel siet a fiatalok megsegítésére | Öt év kihagyás után ismét bérlakás-építési programba kezdett Kaposvár önkormányzata; az első 30 garzonlakást augusztusban adják át - közölte a város polgármestere hétfőn az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón. | 2009-03-30 15:08:00 | 0 |
| 38 millió facsemetét akarnak ültetni az Appalache-hegységben | Most még csak pár száz fát ültettek az Appalache-hegységben, hosszú távon azonban 38 millió facsemetével akarják új életre kelteni a bányák miatt sivárrá lett területeket. | 2009-03-30 14:50:00 | 0 |
| Az MSZP-SZDSZ egyetlen célja a választások elkerülése | Navracsics Tibor hétfői napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését azért támogatták a szocialisták, mert az előrehozott választásokat akarják elkerülni. | 2009-03-30 14:25:00 | 1 |
| Az 1-es számú főklón | | 2009-03-30 13:47:00 | 0 |
| A K-terv | | 2009-03-30 13:36:00 | 0 |
| Gyurcsány vérfürdőt rendez az MSZP-frakció ülésén? | | 2009-03-30 13:06:00 | 0 |
| Bajnai gyorsmérleg | | 2009-03-30 12:55:00 | 0 |
| Utolsó nap | | 2009-03-30 12:21:00 | 0 |
| Oligarchák és megszorítások | | 2009-03-30 12:08:00 | 0 |
| MSZP-s apátia: 14 százalék a kormány teljesítménye | | 2009-03-30 11:43:00 | 0 |
| Növelné az autóiparnak nyújtott támogatást az EP | 413 igen szavazattal állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament az európai autóipar helyzetéről. A gazdasági válság következményeként az EU tagállamok is újabb súlyos strukturális problémák elé néznek, a problémák fő okozója pedig az autóipar, amely ágazati szektor igencsak megsínylette a válságot. | 2009-03-30 11:00:00 | 0 |
| Buták | | 2009-03-30 10:48:00 | 0 |
| Gyógyszermaradványok halakban | Az Egyesült Államok öt nagyvárosának szennyvíztisztítói melletti folyószakaszokról kifogott halakban egy nagyszabású vizsgálat számos gyógyszer maradványát mutatta ki, köztük koleszterinszint csökkentő, allergiaellenes, vérnyomáscsökkentő és depresszió elleni szerek hatóanyagát. | 2009-03-30 10:46:00 | 0 |
| FAO-kiadvány a világ erdeinek állapotáról | Európa esetében általánosságban kedvező helyzetről számol be, a gazdasági visszaesés hatásainak elemzése még nem kerülhetett bele a kiadványba. | 2009-03-30 10:46:00 | 0 |
| Szigorodik az ózonréteget károsító anyagok szabályozása | Jóváhagyta a Föld körüli ózonréteget károsító anyagokra vonatkozó szabályok megújítását az EP plenáris ülése, rábólintva a Parlament és a Tanács által korábban kialkudott kompromisszumos javaslatra. Az új szabályok nem csak az ózont károsító anyagokat tartalmazó termékek reklámozását tiltják, de számos, a hűtőkben és a házak szigetelésénél alkalmazott anyag eltávolítását is előírják. | 2009-03-30 10:27:00 | 0 |
| Suhan a zöldmadár, a széllel hajtott autó | Egy brit mérnök fejlesztette ki azt a szélerővel hajtott járművet, amellyel sikerült megdöntenie a kategória sebességrekordját és átlépnie a 200 km/h-s lélektani határt. | 2009-03-30 10:14:00 | 0 |
| Nem fér el az állomáson az új metrókocsi | | 2009-03-30 09:42:00 | 0 |
| Az összeomlás (+videó) | | 2009-03-30 08:43:00 | 0 |
| Megégni lassú tűzön | | 2009-03-30 08:40:00 | 0 |
| Akár Sólyom is kezdeményezhetné a parlament föloszlatását | Lánczi András politológus szerint akár Sólyom László köztársasági elnök is nyújthatna be a parlament feloszlatását kezdeményező határozati javaslatot. Az egyetemi tanár elmondta: a hatalom szétzilálódott, a kormánypárt nem tudja irányítani a folyamatokat. | 2009-03-30 08:38:00 | 0 |
| A bukás | Ahogy Gyurcsány Ferenc a KISZ-t eltemette, úgy lehet, hogy az a küldetése, hogy az MSZP-nek is megássa sírját, és beletemesse. (Csintalan Sándor a Magyar Nemzetnek, 2004. augusztus 25.) Gyurcsány Ferenc távozása (lelépése, visszavonulása, bukása stb.) éppen olyan, mint az országlása volt. Dicstelen, hazug, katarzis nélküli, kínosan hosszúra nyúló. A baloldal bukott vezére sem hatalmat megszerezni és gyakorolni, sem arról lemondani nem tudott tisztességesen, egyenesen, becsületesen. | 2009-03-30 01:02:00 | 0 |
| Elsöprő Fidesz-győzelem | Császár László 47 éves agrármérnököt, közgazdászt, a Fidesz jelöltjét választották meg polgármesterré vasárnap Tapolcán - tájékoztatta Imre László, a város jegyzője, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t. | 2009-03-30 00:45:00 | 0 |
| Jön az új IMF-csomag? | | 2009-03-30 00:41:00 | 0 |
| Maradni akar a politikában Gyurcsány | | 2009-03-29 23:20:00 | 0 |
| Először "ünnepelt" Fidesz-unoka is | A Fidesz nagykorúságát az első Fidesz-unoka világra jötte is jelzi. | 2009-03-29 17:37:00 | 0 |
| Visszafelé megyünk az időben | A szabadságjogok állapota és a független intézmények függetlensége terén is visszafelé megyünk az időben - mondta Szájer József fideszes politikus vasárnap. | 2009-03-29 12:55:00 | 0 |
| A Fidesz felkészült a kormányzásra | A Fidesz nem tehet mást, mint újra és újra indítványozza a parlament feloszlatását - mondta Orbán Viktor pártelnök vasárnap újságíróknak. | 2009-03-29 12:03:00 | 1 |
| Hoppál Péter átvette képviselői megbízólevelét | Hoppál Péter pécsi fideszes önkormányzati képviselő átvette országgyűlési képviselői megbízólevelét Ádám Antaltól, a területi választási bizottság elnökétől a baranyai megyeszékhelyen, szombaton. | 2009-03-29 11:34:00 | 0 |
| Szörnyű színjáték | | 2009-03-28 22:38:00 | 0 |
| Az EP-választás tükrözi a választói támogatást | Az európai parlamenti választás eredménye - mivel ezúttal pártlistákra szavaznak a választók - egyértelműen megmutatja majd, hogy melyik párt, milyen választói támogatással rendelkezik - mondta Szájer József szombaton újságíróknak Székesfehérváron. | 2009-03-28 18:08:00 | 0 |
| Az MSZP csak a hatalmához ragaszkodik | Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetvezetője szombati sajtótájékoztatóján kifejtette: amit a szocialista párt művel, az nem csak a pártot, de egész Magyarországot is lejáratja. | 2009-03-28 17:53:00 | 0 |
| A szocialisták rettegnek az előrehozott választásoktól | | 2009-03-28 16:58:00 | 0 |
| Akar-e Ön is miniszterelnök lenni? | A Fidelitas győri szervezete közleményt adott ki az országban kialakult helyzetről. | 2009-03-28 16:57:00 | 0 |
| Fodor tanácskozás helyett inkább megemlékezik | | 2009-03-28 16:55:00 | 0 |
| A változás úton van | Az 1989. február 26-án megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ünnepi rendezvényének - huszadik, jubileumi közgyűlésének - résztvevőit köszöntve Orbán Viktor a legutóbbi magyarországi fejleményekre utalva kijelentette: "A változás úton van, és hamarost meg is fog érkezni". | 2009-03-28 15:58:00 | 0 |
| Gyurcsányt most is csak a hatalom érdekli? | | 2009-03-28 15:00:00 | 0 |
| Akar-e Ön is miniszterelnök lenni? | A Fidelitas Győri szervezete megdöbbenve tapasztalja az egy hete tartó folyamatokat, mely Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozási szándékát bejelentően követően kialakult. A miniszterelnök bejelentette lemondását, de konstruktív bizalmatlanság keretében, melyről a parlament majd csak később dönthet. S mi történt egy hét óta? Semmi. | 2009-03-28 14:17:00 | 0 |
| Búcsú | | 2009-03-28 14:02:00 | 0 |
| Válságtanácskozás az MSZP-ben? | | 2009-03-28 13:04:00 | 0 |
| Már Bokros sem vállalja! | | 2009-03-28 12:55:00 | 0 |
| Regionalizmus és víz | Az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportja 2009. március 24-i ülésén napirend előtt határozott arról, hogy - az MDF frakció megszűnése következtében - a munkacsoport a továbbiakban négypárti testületként működik majd. A munkacsoport hetedik ülésén egyetértés volt a parlamenti pártok között abban, hogy a regionalizmus és a víz kérdésköre is szerepeljen a magyar elnökségi félév kiemelt témái között. | 2009-03-28 12:20:00 | 0 |
| Zöld Széchenyi-tervre van szükség | Zöld Széchenyi-tervet, zöld beruházásokat finanszírozó hitelintézetet és az egyoldalú energiafüggőség csökkentését javasolták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató szombati konferencián. | 2009-03-28 11:51:00 | 0 |
| Gyurcsány valamiről lemondott | | 2009-03-28 11:12:00 | 0 |
| Így csak gyenge kormány alakulhat | Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján. | 2009-03-28 10:51:00 | 0 |
| Álharc a korrupció ellen? | | 2009-03-28 10:22:00 | 0 |
| Fellázadtak a szocialisták | | 2009-03-28 10:15:00 | 0 |
| Suchman: "Új pártelnököt kell választani az MSZP-nek!" | | 2009-03-28 00:56:00 | 0 |
| Egyre zavarosabb a Gyurcsány körüli szomorújáték | | 2009-03-27 18:17:00 | 0 |
| Magyarország a törött fülű élelmiszerkosár | Éder Tamás az ÉFOSZ elnöke hangsúlyozta: valami nem stimmel a magyar élelmiszergazdaságban és ez látható abból is, hogy folyamatosan csökken a sikeres vállalkozások száma. | 2009-03-27 17:57:00 | 0 |
| A Fidesz mindig a magyar érdekeket képviselte Brüsszelben | Glattfelder Béla emlékeztetett: amikor beléptünk az unióba, akkor olyan döntés született, hogy a magyar gazdák nem fogják ugyanazokat a támogatásokat megkapni, mint a régi tagállamok gazdálkodói. | 2009-03-27 17:42:00 | 0 |
| Nem egyszerű az élet vidéken | Magyarország óriási agrárpotenciállal rendelkezik, de a kormányzat nem hagyja, hogy ezt érvényesíthessük - fogalmazott beszédében Győrffy Balázs. | 2009-03-27 17:38:00 | 0 |
| Vészes lemaradások az EKF előkészületeiben | Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármester-jelöltje felszólalásában a közös európai örökség - a római jog, a keresztény kultúra és vallás, valamint a polgári szabadságeszmény - fontosságáráról beszélt. | 2009-03-27 17:15:00 | 0 |
| Más vidékpolitikára van szükség | Az a szégyen, ami megesett Magyarországgal egy banánköztársaságban sem eshet meg - utalt előadásában Orbán Viktor az MSZP miniszterelnök-jelölti játszmájára. | 2009-03-27 17:13:00 | 0 |
| Magyarországnak nincs átfogó vidékfejlesztési programja | Jakab István, a Magosz elnöke beszédében kiemelte: 2002 óta folyamatosan épül le a vidék és a mezőgazdaság. | 2009-03-27 17:01:00 | 0 |
| A kormány tudatosan teszi tönkre a mezőgazdaságot | A kormány az elmúlt években ellehetetlenítette a falvakat, a vidéki kisvárosokat: bezárták az oktatási és egészségügyi intézményeket, tönkretették a közlekedést. | 2009-03-27 16:54:00 | 0 |
| Szimpátiatüntetés Gyurcsány mellett? | | 2009-03-27 16:38:00 | 0 |
| Az önálló palesztin állam elfogadását várja Izraeltől az EU | Az Európai Bizottság azt várja Benjamin Netanjahutól, a következő izraeli kormányfőtől, hogy fogadja el a szuverén palesztin állam megteremtésének elvét - közölte pénteken Brüsszelben Amadeu Altafaj Tardio, José Manuel Barroso bizottsági elnök egyik szóvivője. | 2009-03-27 16:05:00 | 0 |
| Korszerűsítik a békéscsabai kórházat | Közel 536 millió forintból korszerűsítik a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet sürgősségi betegellátó osztályát - közölte a város fideszes polgármestere pénteken. | 2009-03-27 15:50:00 | 0 |
| Házszabály-módosítás Le Pen távoltartására | Az európai parlamenti képviselők megelégelték Jean-Marie Le Pen antiszemita kijelentéseit, és úgy döntöttek: házszabályt módosítanak, hogy a független Le Pen ne elnökölhessen rangidősként az EP júliusi nyitóülésén - adja hírül a Deutsche Welle. | 2009-03-27 15:43:00 | 0 |
| Elsöprő fölénnyel vezet a Fidesz az MSZP előtt | A Századvég-Forsense legfrissebb felmérése szerint a Fidesz a biztos pártválasztók között 67, míg az MSZP 22 százalékon áll, sem az SZDSZ, sem az MDF nem jutna a parlamentbe. A megkérdezettek 42 százaléka látná szívesen Orbán Viktort a miniszterelnöki székben. | 2009-03-27 15:29:00 | 0 |
| Közel 20 ezer fókát mészároltak le Kanadában | Ezen a héten több mint 19 ezer fóka esett áldozatául a Kanadában minden évben megrendezésre kerülő és igencsak vitatott fókavadászat első szakaszának. | 2009-03-27 14:53:00 | 0 |
| MSZP komédia | | 2009-03-27 14:38:00 | 0 |
| Karsai: Bokros egy neutronbomba | | 2009-03-27 14:37:00 | 0 |
| Baromfiudvar | | 2009-03-27 14:18:00 | 0 |
| Budavári válságkezelő csomag | A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén válságkezelési programot fogadott el, amely segítséget nyújt a gazdasági-pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozóknak és a rászoruló családoknak. | 2009-03-27 13:53:00 | 0 |
| Kiszabadultak a transzgének | Mexikóban most már hivatalosan is megerősítették, hogy elszabadultak a genetikailag módosított kukorica génjei, és már a vad fajokban is fellelhetőek. | 2009-03-27 13:42:00 | 0 |
| Tiltakozás a heiligenkreuzi hulladékégető ellen | Negyven magyar és osztrák Greenpeace aktivista tiltakozott pénteken az ausztriai Heiligenkreuz (Rábakeresztúr) ipari parkjában a két ország határára tervezett hulladékégető építése ellen. | 2009-03-27 12:43:00 | 0 |
| "Az Electrolux hűtőgépgyár bizakodva tekint a jövőben" | | 2009-03-27 12:35:00 | 1 |
| Transzatlanti intézményeket javasol az EP | Egy nappal azután, hogy a soros elnökséget vivő Cseh Köztársaság miniszterelnöke bírálta az amerikai válságkezelést, Az Európai Parlament elfogadta a transzatlanti kapcsolatokat értékelő jelentését, melyben leszögezi, hogy Európa számára az Egyesült Államokkal fenntartott viszony "a legfontosabb stratégiai partnerség". Az EP felállítaná a "Transzatlanti Politikai Tanácsot" a rendszeres kül- és biztonságpolitikai egyeztetések végett. | 2009-03-27 12:34:00 | 0 |
| A vidék Európája | Véget ért a Fidesz európai választási programalkotó vitasorozatának mai rendezvénye, A vidék Európája című konferencia. | 2009-03-27 12:23:00 | 0 |
| Gyurcsány nem tudta, hol van | Az EU és az Egyesült Államok által támogatott Nabucco vagy az Oroszország által szorgalmazott Déli Áramlat vezetéken kapnak majd földgázt az Egyesült Államok európai szövetségesei? Az elmúlt éveket meghatározó vitában tanúsított magatartása miatt Gyurcsány Ferenc mind Washington, mind Moszkva bizalmát elvesztette. | 2009-03-27 12:11:00 | 0 |
| Erkölcsileg elfogadhatatlan ez a támadás a népszavazás ellen | Éppen 72 nap van hátra a köztársasági elnök által június 7-re kiírt európai parlamenti választásig - mondta el Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján. | 2009-03-27 12:04:00 | 1 |
| Például Wales: Egy Magyarország - egy Föld? | | 2009-03-27 11:47:00 | 0 |
| A majdnem-miniszterelnök | | 2009-03-27 11:37:00 | 0 |
| Barroso a török csatlakozási tárgyalások folytatását sürgeti | A török elnökkel, Abdullah Güllel való találkozóját követően az Európai Bizottság elnöke elmondta: bízik benne, hogy még a cseh elnökség idején legalább két fejezet nyílhat meg a tárgyalások során. | 2009-03-27 11:33:00 | 0 |
| Csökkent a Nagy-tavak jégtakarója | Jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkent az észak-amerikai Nagy-tavak téli jégtakarója a hetvenes évek óta, ezzel nőtt a veszélye annak, hogy a világ legnagyobb édesvíz-rendszeréből magasabb arányban párologjon el a víz. | 2009-03-27 11:22:00 | 0 |
| Rabosították Lőrinci kormánypárti polgármesterét | Gyanúsítottként hallgatta ki, és rabosította a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Víg Zoltánt, Lőrinci kormánypárti polgármesterét - értesült a Magyar Nemzet. | 2009-03-27 11:14:00 | 0 |
| Nincs minőségi különbség tej és "GMO-tej" között | A génmódosított kukoricával táplált szarvasmarhák ugyanolyan összetételű tejet adnak, mint "hagyományos" takarmánnyal hizlalt társaik - derült ki német kutatók tanulmányából. | 2009-03-27 11:11:00 | 0 |
| Der Standard: Egyre súlytalanabb kormányfőjelöltek | | 2009-03-27 11:11:00 | 0 |
| Új jövőképre és stratégiára van szüksége Magyarországnak | Péntek délelőtt mutatták be a Jövőkép: Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon című kötetet, melyet a kötet szerkesztői az új nemzeti kormány számára ajánlottak fel. | 2009-03-27 10:47:00 | 0 |
| Ki van a cilinderben? | | 2009-03-27 10:38:00 | 0 |
| Soros áll az OTP megtámadása mögött | | 2009-03-27 09:21:00 | 0 |
| Az utolsó nagy MSZP-mutyi - Szili nem akadályozta meg | Hiába keringett a hír, hogy Szili Katalin MSZP-s polgármesterjelölt képes lesz visszafogni a pécsi ügyvezető alpolgármester utolsó nagy privatizációs akcióját, a város közgyűlése ma elfogadta, hogy egy máltai strandra bejegyzett postafiókcég leányvállalatához kerüljön a patinás Zsolnay-gyár. | 2009-03-27 09:14:00 | 0 |
| Elutasították Hagyó Miklós interpellációs válaszát | Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtöki ülésén Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettesnek arra a fideszes interpellációra adott válaszát, amelyben az ellenzék arra is magyarázatot kért, hogy a BKV miként hozhatott létre a közgyűlés döntésével ellentétesen egy energiakereskedéssel foglalkozó kft.-t. | 2009-03-27 08:32:00 | 0 |
| Meg kell nyitni az erős Magyarország fejezetét | A Fidesz szerint le kell zárni Magyarország hanyatló időszakát, és meg kell nyitni az erős Magyarország fejezetét - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője csütörtökön este Budapesten, egy lakossági fórumon a XVI. kerületben. | 2009-03-27 08:28:00 | 0 |
| Bizonytalan a taszári repülőtér jövője | Aggodalmát fejezte a taszári repülőtér jövője miatt a somogyi közgyűlés alelnöke csütörtökön Kaposváron tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-03-27 07:30:00 | 0 |
| Komoly ember nem vállalja a válságkormány vezetését | | 2009-03-27 07:12:00 | 0 |
| Június 7-én választunk európai képviselőket | Június 7-re tűzte ki a magyarországi európai parlamenti választásokat Sólyom László államfő. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a tagállamoknak az Európai Unió által meghatározott június 4-e és 7-e között kell megtartaniuk a voksolást. | 2009-03-27 07:02:00 | 0 |
| Az MSZP nem talál egy évre kormányfőt | Erre az egy évre nem talál olyan embert az MSZP, aki elvállalja a kormányfői feladatot, így előrehozott választásra van szükség - vélekedett Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi problémák az őszödi beszéd okozta bizalmi válságból erednek, és az emberek bizalmát csak hosszú évek sziszifuszi munkájával lehet visszaszerezni. | 2009-03-27 06:57:00 | 0 |
| Ki ígér többet? | Özvegy Börzseyné este még azt mondta, nem vállalja. De még minden jóra fordulhat. A dolgok őrületes gyorsasággal változnak errefelé. | 2009-03-27 06:50:00 | 0 |
| Vivát, elnök úr! | Sólyom László köztársasági elnök tegnapelőtt államfőhöz méltó és a helyzetnek megfelelő nyilatkozatot tett. Mikor szólalhat meg belpolitikai kérdésekben a köztársasági elnök? | 2009-03-27 06:45:00 | 0 |
| Destruktív bizalmatlanság | Szombaton, amikor Gyurcsány Ferenc az MSZP tisztújító kongresszusán bejelentette, hogy elhárítja az akadályt a változások elől, amikor hosszasan beszélt lemondási szándékáról, feltámadt a remény, hogy a kormányfő lemond. A szó legszorosabb értelmében. Később derült ki, mit is jelentenek valójában Gyurcsány dodonai mondatai. Hogy lényegében csupán kilátásba helyezte távozását, ha a szocialisták találnak helyette valakit a kényelmetlenné vált szerepkörre. Valakit, akit majd a konstruktív bizalmatlansági indítvány jogintézményét alkalmazva választanak meg pofozózsáknak, bűnbaknak, IMF-végrehajtónak, csupa hálátlan feladatra. | 2009-03-27 06:40:00 | 0 |
| A világbajnok | | 2009-03-26 23:51:00 | 0 |
| Veres: Ki beszél itt szakértői kormányról? | | 2009-03-26 21:01:00 | 0 |
| Szabványból is megárt a sok? | Észrevette-e már, hogy Európában mindenütt azonos méretűek a hitelkártyák, és ugyanakkora papírra nyomtatunk? Konnektorok tekintetében azonban már nem ilyen egységes a kép. Bár Európában nagyrészt a Magyarországon is használt típus van használatban, számos tagállamban ettől eltérő a szabvány. Könnyen érthető tehát, miért ragaszkodik Brüsszel az EU-n belüli egységes szabványokhoz. Ez nem csak a fogyasztók érdekei, hanem a vállalatok közti verseny szempontjából is elsődleges. | 2009-03-26 18:42:00 | 0 |
| Évi 42 milliót keres a BKV főtanácsadója | | 2009-03-26 18:33:00 | 0 |
| "Felhizlalt" sünöket engedtek vissza az erdőbe | Huszonhat mentett sünit engedtek szabadon Nagybörzsöny térségében a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai. A sünök mindegyike legyengült állapota miatt került az állatkertbe még tavaly, elsősorban azért, mert nem tudták volna átvészelni a telet. | 2009-03-26 18:06:00 | 0 |
| Szili mindenhol, mindenkor, mindent és mindenkivel | | 2009-03-26 17:58:00 | 0 |
| A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását kérik | Az önkormányzat a területén fekvő, árverésre bocsátott, lakócélú ingatlan esetében rendelkezzen elővásárlási joggal - kezdeményezi a XVI. kerületi polgármester. | 2009-03-26 17:36:00 | 0 |
| Gyurcsány már a P betűnél tart | | 2009-03-26 17:12:00 | 0 |
| Szánalmas színjáték zajlik | A Fidesz szánalmas színjátéknak, valamint felelőtlennek és tisztességtelennek tartja, amit az MSZP és az SZDSZ csinál - jelentette ki Szijjártó Péter szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-03-26 17:07:00 | 0 |
| Miniszterelnöknek jelentkezem | | 2009-03-26 16:52:00 | 0 |
| Befőtt (újratöltve) | | 2009-03-26 16:46:00 | 0 |
| Élelmiszertermelés - de hogyan? | Hagyományos, ökológiai vagy génmódosított? Tudja-e, honnét származnak élelmiszereink? Az EU-ban hatalmas az élelmiszerválaszték, de nem mindegy, hogyan készítik, dolgozzák fel, csomagolják és értékesítik az élelmiszereket. Az EP-képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy mindez a termelők és a fogyasztók érdekében világosan fel legyen tüntetve a termékeken. Milyen szabványokat kellene még betartaniuk a gazdáknak és az élelmiszeripari vállalatoknak? Mondjon véleményt a júniusi európai választáson! | 2009-03-26 16:19:00 | 0 |
| 20 milliárd eurós hitelt kap Románia is | Magyarország és Lettország után az Európai Unió újabb tagállama szorul hitelre a válság miatt romló gazdasági eredmények miatt. Románia az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdai (2009. március 25.) bejelentése szerint 20 milliárd eurós hitelt kap. | 2009-03-26 15:59:00 | 0 |
| Flamingók, zsiráfok és orrszarvúk veszélyben | Több százezer flamingó és számos más védett állat is elpusztulhat Kenyában, ahol öt védett erdős térség is lángokban áll. Feltehetően gyújtogatás okozta a kenyai erdőtüzek többségét. | 2009-03-26 15:50:00 | 0 |
| BREAKING: a Portfolio.hu nem vállalja | | 2009-03-26 15:26:00 | 0 |
| No comment | | 2009-03-26 15:12:00 | 0 |
| Orbán Viktor új gazdaságpolitikai kötetet mutat be | Honlapunk élő közvetítést sugároz a Jövőkép: Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon című könyv bemutatójáról március 27-én 10 órakor. | 2009-03-26 14:53:00 | 0 |
| Miért szükséges küldöncöt alkalmazni | Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének levele Demszky Gábornak Budapest költségvetésével kapcsolatosan. | 2009-03-26 14:40:00 | 0 |
| Bús: cianid kerül a Dunába a Gázművek telephelyéről | Súlyosan szennyező vegyületek, köztük cianid, fenol, arzén, benzol és naftalin került a Dunába és a talajba a Gázművek Zrt. III. kerületi ingatlanjáról, a volt óbudai gázgyár területéről - mondta Bús Balázs (Fidesz) Óbuda polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-03-26 14:35:00 | 0 |
| A Magosz szociális boltja európai megoldás | Glattfelder Béla üdvözölte a Magosz által kezdeményezett szociális bolthálózatot. A kezdeményezés elősegíti a magyar termékek eljutását a magyar fogyasztókhoz. Ez mind a fogyasztók, mind a mezőgazdasági termelők számára előnyös. | 2009-03-26 14:35:00 | 0 |
| Tarlós István levele Demszky Gábornak | | 2009-03-26 14:27:00 | 0 |
| Várda Ferenc kapta a PMA díját | Várda Ferenc hitoktató kapta idén a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) "Fiatalok a Polgári Magyarországért" Díját. A PMA fiatalok tevékenységét kívánja elismerni a 2006-ban alapított, egymillió forintos juttatással járó díjjal. A "Polgári Magyarországért" Díj feltételeivel összecsengve, de kimondottan a fiatal korosztály értékteremtő tevékenységére teszi a hangsúlyt az Alapítvány ezzel az elismeréssel. | 2009-03-26 14:25:00 | 0 |
| Fenyegető vég | Ha júniusig nem lesz költségvetése a fővárosnak, Budapest működésképtelenné válhat - mondta a Demokratának Tarlós István, a Fidesz frakciójának vezetője. | 2009-03-26 14:17:00 | 0 |
| Előrehozott választást szeretne Dávid Ibolya | | 2009-03-26 12:51:00 | 0 |
| Több lehetőséget a fogyatékkal élőknek! | Több lehetőséget kell kapniuk a fogyatékkal élőknek a jövőben, hogy közülük egyre többen legyenek aktív tagjai a társadalomnak - mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP Népjóléti Kabinetjének kereszténydemokrata vezetője csütörtökön Pécsett, sajtótájékoztatón. | 2009-03-26 12:47:00 | 0 |
| MSZP: ventilátorba szálló papagáj | | 2009-03-26 12:12:00 | 0 |
| Szocialista ámokfutás a független intézmények ellen? | A Fidesz szégyenteljesnek és példátlannak tartja, hogy az MSZP folyamatos támadást indított a köztársasági elnök és az alkotmányos intézmények ellen - fogalmazott Balsai István fideszes parlamenti képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-03-26 12:02:00 | 1 |
| Június 7-én lesz az EP-választás | A várakozásoknak megfelelően június 7-ére, vasárnapra írta ki a magyarországi európai parlamenti választást csütörtökön a köztársasági elnök. Sólyom László bejelentésével kezdetét vette a hivatalos kampány. | 2009-03-26 11:06:00 | 0 |
| Orbán Viktor levele az Ocskay családnak | A Fidesz elnöke együttérzését fejezte ki a gyászolóknak. | 2009-03-26 10:52:00 | 0 |
| Surányi és az elherdált 62 tonnányi aranykészlet | | 2009-03-26 10:34:00 | 0 |
| Vértes és az előrehozott választás | | 2009-03-26 10:28:00 | 1 |
| Szabó Máté: Kialakulhat a félelem légköre | | 2009-03-26 10:27:00 | 0 |
| Pártelnökként is megbuktatnák Gyurcsányt? | | 2009-03-26 10:05:00 | 0 |
| Kuncze Gábor büntetlenül ciánozhatott | | 2009-03-26 09:59:00 | 0 |
| Kommunista bűntettek: emlékeztek a Baltikumban | Lettek és észtek százai emlékeztek meg szerdán a hatvan évvel ezelőtt szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt polgártársaikról. | 2009-03-26 08:41:00 | 0 |
| Népszava: puccs készül az MDF-ben? | | 2009-03-26 08:18:00 | 0 |
| Szorul a hurok Gyurcsányék körül | | 2009-03-26 08:15:00 | 0 |
| Játék, móka, kacagás: a fővárosi költségvetés | | 2009-03-26 08:08:00 | 0 |
| Nemzetpolitikai stratégiáról tárgyaltak | A nemzetpolitikai stratégiáról tárgyalt és fogadott el dokumentumtervezetet szerdán a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) külügyi és Európa-ügyi albizottsága. | 2009-03-26 07:59:00 | 0 |
| Hatalom és Mágia hősei | | 2009-03-26 07:54:00 | 0 |
| Kommerszant: miniszterelnöki széket vesztett a Gazprom | | 2009-03-26 07:43:00 | 0 |
| Egyedül is nekifutna a kormányfőcserének az MSZP | | 2009-03-26 07:36:00 | 0 |
| Egyetlen mérce az emberi méltóság | Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén tárgyalták a "Prágai Nyilatkozat" alapján készült Európa lelkiismerete és a totalitarianizmus című határozati javaslatot. A vitában felszólalt Szájer József, a dokumentum társszerzője. A Magyar Néppárti Képviselőcsoport közleménye. | 2009-03-26 07:25:00 | 0 |
| Barátunk, Surányi | Gyurcsány Ferenc úgy döntött, mostantól főállásban foglalkozik azzal, amihez kétségkívül ért is valamelyest: pártvezérként vezényli a jobboldal elleni gyűlöletkampányt. A kormányzást addig is kiszervezné az MSZP-ből. Felszólalásaiban, blogjában a közéletet tovább hiszterizálva személyes küldetésként hirdet harcot a Fidesz ellen; szerinte minden alkotmányos eszközzel (2006. október 23. óta tudjuk, mit jelent ez) meg kell tartania a baloldalnak a hatalmat. | 2009-03-26 04:29:00 | 0 |
| Az MSZP tele van korrupciós ügyekkel | A KDNP elnöke kijelentette: társadalmi támogatottság nélkül nem lehet kormányozni. Hozzátette: éppen azért kell új választásokat tartani, hogy el lehessen kerülni az államcsődöt. | 2009-03-26 04:24:00 | 0 |
| Alakul a harmadik Gyurcsány-kormány | | 2009-03-25 18:33:00 | 0 |
| Biometrikus útlevelekről szavazott az Európai Parlament | Tizenkét éves kor alatt nem kell majd ujjlenyomatot venni a biometrikus útlevél kiállításához az EU-ban, viszont mindenkinek saját útlevéllel kell rendelkeznie, a gyerekek tehát nem utazhatnak majd a szülő úti okmányával. | 2009-03-25 18:24:00 | 0 |
| Az SZDSZ-nek támogatnia kellene a parlament feloszlatását | Az SZDSZ-nek harmadszorra már igent kellene mondania a parlament feloszlatására - kommentálta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján szerdán Fodor Gábor szabad demokrata pártelnök véleményét, miszerint ha nem tudnak megegyezni a miniszterelnök-jelölt személyéről, "nincs más tisztességes megoldás az ország számára, mint az előre hozott választás". | 2009-03-25 17:32:00 | 0 |
| A közösségi fejlesztési bankok forduljanak térségünk felé is | Az EU két szakosított pénzintézetének prioritásai közé vegyék vissza egyrészt Közép-Kelet-Európát, másrészt az e térségben működő kis- és középvállalatokat - javasolta Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő az EP strasbourgi ülésén, a luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Bankról (EIB) és a Londonban működő Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankról (EBRD) folytatott vitában. | 2009-03-25 17:07:00 | 0 |
| Az Amway menti meg Magyarországot | | 2009-03-25 16:50:00 | 1 |
| Kövér: sorsunk a saját kezünkben van | Kara Ákos választókerületi elnök meghívására Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke tartott fórumot Nyúlon. Előadása előtt válaszolt a Kisalföld kérdéseire. | 2009-03-25 16:49:00 | 0 |
| Úton az "égi Schengen" felé | Az EP elfogadta az európai légi közlekedés megújítását célzó javaslatcsomagot, melynek célja olcsóbb és környezetileg fenntarthatóbb légi forgalom kialakítása - mondta el Barsiné Pataky Etelka. | 2009-03-25 16:19:00 | 0 |
| 40 év múlva lesz 4-es metrónk | | 2009-03-25 16:12:00 | 0 |
| Simon Gábor és a kormányzati többség | | 2009-03-25 15:38:00 | 1 |
| Szelektív szuperhősök képzése 60 percben | Immár ötödik évadban indul országjáró körútjára ÖKO Panna és ÖKO Palkó, a szelektív hulladékgyűjtés két kis hőse, hogy megmutassák ifjú közönségüknek, hogyan válhatnak ők is a környezetük védelmezőivé. | 2009-03-25 15:35:00 | 0 |
| Működési költségvetést javasol Demszkynek a Fidesz-KDNP | Működési költségvetés elkészítését javasolja a budapesti Fidesz-KDNP frakció a főváros működőképességének biztosítására, szándékaik szerint erről még az április 30-i határidő előtt megszavaztatnák a közgyűlést - mondta Tarlós István, a frakciószövetség vezetője szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-03-25 15:15:00 | 1 |
| A szocialisták, mint szerelmes férfiak | | 2009-03-25 14:56:00 | 0 |
| Halálos idegméreg az óceán mélyén | Nagy mennyiségben találtak a tenger mélyén is a felszíni algák által termelt idegméregből Kalifornia partjainál. Ez a korábban feltételezettnél nagyobb veszélyt jelent a mélytengeri élőlényekre - közölték amerikai kutatók a Nature Geoscience című szaklapban. | 2009-03-25 14:31:00 | 0 |
| Tarlós István levele Demszky Gábor részére | Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének a város működése érdekében megfogalmazott javaslatai. | 2009-03-25 14:30:00 | 0 |
| Gyenesei és az előrehozott választások | | 2009-03-25 14:09:00 | 1 |
| Megfelelően halad a Tamási Áron iskola bővítése | Az ütemtervnek megfelelően halad a budapesti Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium felújítása és bővítése, az ökoiskola átadása a szeptemberi tanévkezdésre várható - mondta Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere az iskola bokrétaavató ünnepségén szerdán. | 2009-03-25 13:41:00 | 0 |
| Az MSZP-s Orbán István lemondott képviselői mandátumáról | A néhány napja szabadlábra helyezett és az edzőtábor igazgatójaként sikkasztással gyanúsított Orbán István (MSZP) lemondott képviselői mandátumáról a tatai önkormányzat szerdai ülésén. | 2009-03-25 13:28:00 | 0 |
| E-tértivevényről az Országgyűlésben | Nyitrai Zsolt, a Fidesz infokommunikációs szakpolitikusa pártja álláspontját ismertette a Parlamentben. | 2009-03-25 12:57:00 | 0 |
| Megbukott a soros EU-elnök | Hiába a soros EU-elnökség és az átalakított kormány, a baloldali ellenzéknek sikerült megbuktatnia a kisebbségben kormányzó cseh kormánykoalíciót. | 2009-03-25 12:39:00 | 0 |
| Sólyom szerint az előrehozott választás a legjobb megoldás | Csak egy előrehozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában szerdán. | 2009-03-25 12:30:00 | 1 |
| Hét év alatt 130 millió Szilinek | | 2009-03-25 12:19:00 | 0 |
| Nem támogatták a Tubes ügyében benyújtott törvénymódosítást | Nem támogatta szerdai ülésén az Országgyűlés önkormányzati bizottsága azt a javaslatot, amelynek értelmében a pécsi önkormányzat visszakapná a jogorvoslati lehetőséget a tubesi lokátorállomás ügyében. | 2009-03-25 12:18:00 | 0 |
| Egyszer véget ér... | | 2009-03-25 12:08:00 | 0 |
| Új választások után erős államot akarunk | Szembe kell nézni a választópolgárokkal, el kell mondani nekik, mi történt az elmúlt három évben, miért jutottunk oda, ahol ma vagyunk, s el kell mondani, hogyan lehet kijutni ebből a válságból - fogalmazott Navracsics Tibor egy veszprémi fórumon. | 2009-03-25 11:51:00 | 0 |
| Azbesztveszély a népligeti buszpályaudvaron | A szomszédos laktanya egyik épületének félbeszakadt bontása miatt lélegeznek be azbesztet a népligeti buszpályaudvar utasai és dolgozói. | 2009-03-25 11:50:00 | 0 |
| Koppenhága lesz az első CO2-semleges főváros | A decemberben megrendezésre kerülő ENSZ-klímakonferenciának otthont adó Koppenhága lesz a világ legelső széndioxid-semleges fővárosa 2025-re - jelentették be a város illetékesei. | 2009-03-25 11:39:00 | 0 |
| Őszödi beszéd reloaded: Vértes, Surányi, Bokros... | | 2009-03-25 11:14:00 | 1 |
| Tisztítószerügynök lehet Gyurcsány utódja | | 2009-03-25 11:08:00 | 0 |
| Csökkent a Nagy-tavak jégtakarója | Jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkent az észak-amerikai Nagy-tavak téli jégtakarója a hetvenes évek óta, ezzel nőtt a veszélye annak, hogy a világ legnagyobb édesvíz-rendszeréből magasabb arányban párologjon el a víz. | 2009-03-25 11:06:00 | 0 |
| Légszennyezés a nagyvárosi gyilkos | Drámai mértékben növekszik Ázsia és Dél-Amerika nagyvárosainak légszennyezettsége - vált ismertté a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által a Meteorológiai Világnap alkalmából közzétett adatokból. | 2009-03-25 10:58:00 | 0 |
| Tízmilliárdok tűntek el szocialista mutyik következtében? | Amíg a szocialista kormány újabb és újabb megszorításokat hajtott végre, addig az MSZP-SZDSZ kormány által kinevezett állami vállalati vezetők tízmilliárdokkal rövidítették meg Magyarország közösségét - hangzott el Bencsik János és Cser-Palkovics András szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-03-25 10:29:00 | 1 |
| 192 +1 igaz demokrata Gyurcsányért, a Köztársaságért | | 2009-03-25 09:57:00 | 0 |
| Hoppál a költségtérítéséből adott | Pécs leendő új országgyűlési képviselője majdani költségtérítésének jelentős részét, mintegy 1 millió forintot ajánlott fel a Szemem Fénye Alapítványnak a mai napon. A szervezet halálos beteg kisgyermekek szállítására vállalkozott, az állam ugyanis ezt nem tudja elvégezni. Hoppál Péter azt mondta, szívesen adja oda a pénzt, főleg, mert gyerekekről van szó. | 2009-03-25 09:47:00 | 0 |
| Az ország érdekében | | 2009-03-25 09:39:00 | 0 |
| Szakértői kormány: egykor blöff, ma remény? | | 2009-03-25 09:20:00 | 0 |
| Szemétdombra a neoliberalimussal, új választásokat! | Túlságosan sokat nem lehet várni a Reformszövetség (RF) társadalompolitikai munkacsoportjától - jelentette ki az MNO-nak Simó Endre. A súlyos megszorításokat javasló RF új munkacsoportja kedden alakult meg. A Szociális Fórum vezetője állítja: le kell számolni a neoliberális gazdaságpolitikával, s előre hozott választásokra van szükség. | 2009-03-25 09:00:00 | 0 |
| A regionalizmus és a víz is a prioritások között | Egyetértés van a parlamenti pártok között abban, hogy a regionalizmus és a víz kérdése is szerepeljen a magyar uniós elnökség kiemelt témái között - mondta Mesterházy Attila szocialista és Németh Zsolt fideszes képviselő az EU-elnökségi munkacsoport keddi ülése után. | 2009-03-25 08:56:00 | 0 |
| Az új kormány a túlélésre játszik majd | Az új kormánynak egy feladata lesz, a túlélésre játszás egy báb miniszterelnökkel - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden este Tapolcán, egy időközi választási nagygyűlésen. | 2009-03-25 08:49:00 | 0 |
| Bábkormány | Az Magyar Szocialista Párt tehát kereste a messiást, de csak három királyt talált, mert az ő messiását változatlanul úgy hívják, Gyurcsány Ferenc. | 2009-03-25 08:46:00 | 0 |
| Van-e jogállam? | Okkal mondhatnánk azt is, hogy jószerivel már állam sincs. Az ország nemzetközi helyzetét és kormányzati képviseletét tekintve szuverén magyar államról nem is beszélhetünk. | 2009-03-25 08:45:00 | 0 |
| Új kormány csak új választások után jöhet létre | A Fidesz számára elvi és alapvető álláspont, hogy új kormány csak új választások után jöhet létre, és ugyanígy új miniszterelnököt is csak egy új választás után lehet jelölni - mondta a párt szóvivője azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke kedden este bejelentette a miniszterelnök-jelölteket. | 2009-03-25 08:35:00 | 0 |
| Óvodák, iskolák integrációjáról döntött Kaposvár közgyűlése | Átszervezik a kaposvári óvodákat, általános iskolákat; az intézményeket érintő változtatásról kedden rendkívüli ülésen döntött a somogyi megyeszékhely közgyűlése. | 2009-03-25 08:26:00 | 0 |
| Fortélyos haláltusa | A címben jelzett haláltusáról, ha jobban belegondolok, valószínűleg szó sincs. Fortélyról annál inkább. Gyurcsány Ferenc eleve túlélésre rendezkedett be, miként pártja is. Hogy precízebben fogalmazzak: túlélősködésre. A vörös folyondár - mi másnak nevezhetném - mímelt agóniájában szépen virul. Egyetlen kérdés nyitott: utolsó cseppig kiszívja-e a fából, amelyre felkapaszkodott, az élet nedveit. | 2009-03-25 07:27:00 | 0 |
| Vádaskodó baranyai szocialisták | Visszautasítja a pécsi Fidesz, hogy köze lenne egy, a szocialisták szerint közvélemény-kutatásnak álcázott, Szili Katalin házelnököt lejárató kampányhoz. Erről a párt közleményben tájékoztatta kedden az MTI-t. | 2009-03-24 18:17:00 | 0 |
| Profitszerzés helyett társadalmi összefogást | Ma szavazta meg az Európai Parlament Becsey Zsolt jelentését a mikrohitel fejlesztésére irányuló európai kezdeményezésről. Hozzászólásában Járóka Lívia a mikrohitel-rendszer kiterjesztését és a hátrányos helyzetű csoportok célzott bevonását sürgette. | 2009-03-24 18:00:00 | 0 |
| A Wall Street Journal az új választás mellett | | 2009-03-24 17:48:00 | 0 |
| Tarlós ostoba kijelentésnek nevezte a Jobbik állítását | Tarlós István ostoba kijelentésnek nevezte a Jobbik képviselőinek azon állítását, amely szerint a Fidesz és a KDNP fővárosi frakciójának vezetői féltik a pozíciójukat, ezért nem vetették fel az elmúlt egy hónapban a Fővárosi Közgyűlés önfeloszlatásának szükségességét. | 2009-03-24 17:38:00 | 0 |
| Európai mikrohitel-rendszert sürget Becsey Zsolt | A mikrohitel nem csodaszer, hanem hasznos módszer lehet az Európai Unióban hátrányos helyzetű egyének és csoportok visszavezetésére a munka világába. Ezért elterjesztését a tagállamokban nemcsak a kormányokra kell hagyni, hanem kedvező közösségi jogszabályi környezettel a mikrohitelezés támogatására kellene ösztönözni a regionális és helyi önkormányzatokat, valamint a civil társadalmat. Ez a fő üzenete Becsey Zsolt (EPP-ED, Fidesz) mikrohitel-jelentésének, ami európai jogszabályalkotásra és akcióprogram kidolgozására szólítja föl a brüsszeli Bizottságot, és amit csaknem egyhangúlag, elsöprő többséggel szavazott meg az Európai Parlament. | 2009-03-24 16:42:00 | 0 |
| EP: állásfoglalás a többnyelvűség megőrzéséről | Azon országokban vagy régiókban, ahol két vagy több hivatalos nyelv él együtt, létfontosságú a többnyelvűség megőrzése - foglalt állást kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP), a többnyelvűségről elfogadott véleményadó, vagyis jogi kötelező erővel nem bíró állásfoglalásában. | 2009-03-24 16:39:00 | 0 |
| A Fidesz nem támogatja Surányit | Orbán Viktor, a Fidesz elnöke találkozott Surányi Györggyel, de a párt nem támogat háttérmutyik nyomán létrejövő kormányt, vezesse azt Surányi György vagy bárki más - mondta kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. | 2009-03-24 16:36:00 | 0 |
| Gyurcsány: Küzdeni kell az előrehozott választások ellen | | 2009-03-24 16:31:00 | 0 |
| Kötött mandátum: Szűkre szabták Gyurcsány mozgásterét | Az MSZP-képviselőcsoportban az a döntés született, hogy a párt tárgyalódelegációjának minden javaslatát előzetesen egyeztetnie kell a frakcióval - tudta meg szocialista forrásokból az InfoRádió. | 2009-03-24 16:13:00 | 0 |
| Gyurcsány ezt akarta megúszni | | 2009-03-24 15:06:00 | 0 |
| Lerövidítenék a választások kiírásának határidejét | A Fidesz-KDNP frakciószövetség törvénymódosítással rövidítené le az országgyűlési választások kiírásának határidejét, így lehetővé válna, hogy az európai parlamenti választásokkal egy időben az előrehozott országgyűlési voksolást is meg lehessen tartani. Erről Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetvezetője és Semjén Zsolt KDNP-s frakcióvezető beszélt szerdán sajtótájékoztatón. | 2009-03-24 14:58:00 | 1 |
| 200 fős parlament, vegyes választási rendszer | A Fidesz a 200 fős parlamentet, valamint a kormánnyal ellentétben a vegyes választási rendszert támogatja - mondta Répássy Róbert az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában kedden a parlamentben. | 2009-03-24 14:47:00 | 0 |
| Végre! A Kormányzati Jósda elemzést közölt a Fideszről | | 2009-03-24 14:22:00 | 0 |
| Gyurcsány tart az igazságszolgáltatástól | A bukott párt bukott miniszterelnöke ha körbenéz, akkor tucatszámra láthatja azokat a politikustársait, akik nehéz bilincsben töltik büntetésüket, várják tárgyalásukat vagy várják a vádiratot - mutatott rá Balsai István. | 2009-03-24 11:47:00 | 1 |
| Bizonyíték: Orbán tud a vízen járni! | | 2009-03-24 11:21:00 | 0 |
| MSZP-s képviselők könnyen jutnak támogatáshoz | Elfogadhatónak tartja-e a kormány, hogy amíg az uniós források nehezen jutnak el a vállalkozásokhoz, addig kormánypárti képviselők cégei minden nehézség nélkül kapnak vissza nem térítendő támogatást? - tette fel a kérdés Cser-Palkovics András. | 2009-03-24 10:47:00 | 0 |
| Az MDF "ellentétes pozíciója" | | 2009-03-24 10:42:00 | 0 |
| Eddig elkerülte iskoláinkat a csőre töltött fegyver | Napjainkban egyre korábbra tevődik az első bűncselekmény elkövetése, gyermekeink már 12-13 éves korban "szagot fognak". A bűnözés intenzitása a 16-17 évesek között a legmagasabb. Rosta Andrea emellett az MNO-nak arról is beszélt, hogy a bűnelkövetés minősége is megváltozott. Magyarul: brutálisabbak és kegyetlenebbek fiataljaink. Ugyan a fegyverviselési szabályozás igen jó Magyarországon, a szociológus-kriminológus nem zárta ki: ha nem is a közeljövőben, de megjelenik iskoláink falai között is a lőfegyver. Miért mutogatnak egymásra az érintettek? | 2009-03-24 10:35:00 | 0 |
| Ultimátumot kapott Gyurcsány - nő a feszültség | | 2009-03-24 10:16:00 | 0 |
| Medgyessy szerint előrehozott választás kell | | 2009-03-24 09:55:00 | 0 |
| Társadalmi támogatottság nélkül nem megy | Gazsó Ferenc egyetemi tanár szerint a most kialakult politikai helyzet megoldását az segítené a legjobban, ha a parlament kimondaná az önfeloszlatását. Az MSZP-nek nem lenne meg a társadalmi támogatottsága a válságkezelő program végrehajtására - tette hozzá. | 2009-03-24 09:55:00 | 0 |
| Pécs: milliárdos megbízás MSZP-s cégnek | Még a polgármester-választás előtt döntenének a pécsi közétkeztetési pályázatról. | 2009-03-24 09:49:00 | 0 |
| Gyurcsány a Gazpromnál landol? | | 2009-03-24 09:45:00 | 0 |
| Három pártnak nem érdeke az előrehozott választás | Meg fog egyezni az MSZP, az SZDSZ és az MDF annak érdekében, hogy ne legyenek előrehozott választások Magyarországon - véli Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója. Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy hibásak azok a külföldi példák, amelyekkel a Fideszt az esetleges kormánytöbbség támogatására szeretnék rábírni. | 2009-03-24 09:37:00 | 0 |
| Koppenhága példát mutatna | A decemberben megrendezésre kerülő ENSZ-klímakonferenciának otthont adó Koppenhága lesz a világ legelső széndioxid-semleges fővárosa 2025-re - jelentették be a város illetékesei. | 2009-03-24 09:27:00 | 0 |
| Gyurcsány nagyon megijedt Orbántól | | 2009-03-24 09:26:00 | 0 |
| A Fitch Ratings is előrehozott választásokat preferál | | 2009-03-24 09:15:00 | 0 |
| Mikrohitelezés-élénkítési előterjesztés az EP előtt | A gazdasági növekedés és a foglalkoztatás támogatását célzó mikrohitelezés fejlesztése érdekében Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti (EP) képviselő által beadott javaslat kedden kerül az EP strasbourgi plenáris ülésének napirendjére. | 2009-03-24 08:38:00 | 0 |
| Hamis az újabb erőltetett példa | | 2009-03-24 08:04:00 | 0 |
| Közterület ingyen kiadó! | | 2009-03-24 07:43:00 | 0 |
| Szervilizmus mesterfokon | | 2009-03-24 07:39:00 | 0 |
| Gyurcsány nem vész el, csak átalakul | Nem tudom, hányan néztek a naptárra ebben a csődlovagok dúlta országban, amikor az intézeti gyerekként felhúzott szemöldökkel hazudozó szocialista rablóvezérek bedobták a sajtónak ezt az új, szánalmas gumicsontot. Hogy Gyurcsány távozik. Március 21-e volt, hazánk történetében az első bolsevik hatalomátvétel évfordulója. A fordulat napja egy akkor már fél éve rémálomban élő országban, ahol azt hitték, rosszabb már nem lehet. | 2009-03-24 07:34:00 | 0 |
| Tőkés az EU segítségét kérte Verespatak megvédéséhez | Az Európai Unió intézményeinek támogatását kérte Tőkés László ahhoz, hogy védjék meg Verespatakot az ott tervbe vett aranybánya létesítésétől. | 2009-03-24 07:33:00 | 0 |
| Végjáték | Egyéves időtartamra egy miniszterelnöknek látszó személyt keres a szocialista párt. Feladata, hogy nevét adja ahhoz az agóniához, amellyel a következő parlamenti választásokig a legkisebb veszteséggel kihúzhatja az időt a minimális társadalmi támogatottsággal sem bíró MSZP és a jelenlegi helyzetben biztos kiesőnek számító két kis párt. Bárkit is választ önnön utódjának Gyurcsány és néhány csatlósa, tudnia kell: 2010 tavaszáig képtelenség hiteles, minimum középtávra szóló válságkezelő stratégiát alkotni, erre épülő programot kidolgozni, mindezt az érdekegyeztető fórumokkal elfogadtatni, majd keresztülvinni a törvényhozáson. | 2009-03-24 03:29:00 | 0 |
| Gyurcsány távozásának módszertana | | 2009-03-23 20:26:00 | 0 |
| Gyurcsány ajtót csapkodott, mert "éhes volt" | | 2009-03-23 20:15:00 | 0 |
| Ne építsék meg az osztrákok a heiligenkreuzi szemétégetőt! | Az osztrák fél vizsgálja felül a heiligenkreuzi szemétégető megépítésére vonatkozó tervet, vegye figyelembe a magyar szempontokat, és állítsa le a projektet - szólította fel Ausztriát Schöpflin György néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő az EP hétfői strasbourgi ülésén, napirend előtti felszólalásában. | 2009-03-23 18:51:00 | 0 |
| A hatalom a demokráciát is semmibe veszi | A magyar nemzeti ünnep alkalmával olyan mértékben sértettek politikai szabadságjogokat Budapesten, amely minden tagállamban azonnali felháborodást, rendőrfőnök-leváltást vonna maga után - mondta Gál Kinga néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn az EP strasbourgi plenáris ülésén, napirend előtti felszólalásában. | 2009-03-23 18:46:00 | 0 |
| A Fidesz új választásokban látja a megoldást | Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte: az egyeztetésen az előre hozott választások mellett érvelt, ugyanakkor alapvető problémának tartotta, hogy az SZDSZ pozíciója egyelőre nem világos, hiszen részben tárgyalnak az MSZP-vel egy új kormány alakításáról, részben pedig lebegtetik a lehetőséget, hogy hozzájárulnak a parlament feloszlatásához. | 2009-03-23 18:24:00 | 0 |
| Gyurcsány Dávid Ibolyát akarja utódnak?! | | 2009-03-23 17:13:00 | 0 |
| Köszönöm, hogy nem rendeltek el kijárási tilalmat... | A március 15-én alkalmazott és sok esetben jogsértő rendőri intézkedések kivizsgálásával kapcsolatban tette fel kérdéseit hétfői interpellációjában Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke. | 2009-03-23 16:49:00 | 1 |
| A magyar EU-elnökség óriási lehetőség, óriási felelősség | Alig több mint másfél év múlva Magyarország átveszi az Európai Unió elnökségét - hívta fel a figyelmet Horváth János napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben. | 2009-03-23 15:20:00 | 1 |
| Pityergő MSZP-sek | | 2009-03-23 14:56:00 | 0 |
| Nyomorúságos komédia ez | A szocialisták hülyének nézik az embereket. Megbuktak, de a hatalomról nem tudnak lemondani - reagált Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető Gyurcsány Ferenc kormányfő napirend előtti felszólalására hétfőn az Országgyűlésben. | 2009-03-23 14:52:00 | 1 |
| Webkamara | | 2009-03-23 13:20:00 | 0 |
| Vissza kell adni az embereknek a döntés lehetőségét! | Az, hogy egy bukott párt akar új kormányt alakítani, ellentétes a demokráciával. Vissza kell adni az embereknek a döntés lehetőségét, mert az ország hitelét csak egy olyan kormány adhatja vissza, amelyet a választók hatalmaznak fel - jelentette ki Orbán Viktor a frakcióülés után. | 2009-03-23 13:10:00 | 0 |
| Az új miniszterelnök: ilyen ember nincs is | | 2009-03-23 12:37:00 | 0 |
| Az MSZP Gyurcsány halálos ölelésében | | 2009-03-23 12:31:00 | 0 |
| A Nemzet Sportolójáról neveztek el sportcsarnokot | Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőről nevezték el a felújított városi sportcsarnokot Tatabányán. | 2009-03-23 12:05:00 | 0 |
| Kitiltják a legszennyezőbb autókat Budapest belvárosából | A legszennyezőbb autók ezreit tilthatják ki a tágan vett Budapest belvárosából az év 2. harmadában. | 2009-03-23 11:17:00 | 0 |
| Alkotmányos diktatúra. Első felvonás | | 2009-03-23 11:11:00 | 0 |
| Csáky Pál az előrehozott választások mellett | A NOL villáminterjújában a magyarországi belpolitikai fejleményekről kérdezte a Magyar Koalíció Pártjának elnökét. | 2009-03-23 11:08:00 | 0 |
| Álláskeresők figyelmébe | | 2009-03-23 11:02:00 | 0 |
| Sürgető volna dönteni a Margit hídról | Előzetes kötelezettséget kellene vállalni a fővárosnak, hogy uniós támogatással megépülhessen a dél-budai Egér út hiányzó szakasza. Mielőbb dönteni kellene a Margit híd felújításáról és más, idei indítású uniós projektektről is. | 2009-03-23 10:57:00 | 0 |
| Ideiglenes határellenőrzések Németországban | A német belügyminisztérium értesítése szerint 2009. március 20. és április 5. között ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzéseket schengeni belső határaikon. Az ellenőrzések célja az április 3-án és 4-én megrendezésre kerülő NATO-csúcstalálkozó biztosítása. | 2009-03-23 10:50:00 | 0 |
| Miket mondott Gyurcsány Surányiról és Bokrosról Őszödön? | | 2009-03-23 10:41:00 | 0 |
| Veszélyben a Csernobil környéki állatok | Az eddig feltételezettnél sokkal nagyobb mértékben érintette a környéken élő állatokat a csernobili atomerőmű katasztrófája utáni radioaktív sugárzás - cáfolja a korábbi kutatási eredményeket egy tanulmány. | 2009-03-23 10:35:00 | 0 |
| Zavar az Erőben | | 2009-03-23 09:46:00 | 0 |
| Direkt szívatják a rokkantigazolványosokat a parkolási cégek? | | 2009-03-23 09:41:00 | 0 |
| Gyurcsány bizalmatlanná vált Gyurcsánnyal szemben | A bukott kormányfő kormányalakítási javaslata megerőszakolja az alkotmányt. | 2009-03-23 09:18:00 | 0 |
| Török Gábor: Gyurcsány át akarja menteni hatalmát | Török Gábor politikai elemző szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csupán azért akart a pozícióján változtatni, hogy továbbra is befolyásolhassa a kormány politikáját. Hozzátette, a miniszterelnök lépése várható volt. Szerinte 2010-ben akár MSZP-SZDSZ-MDF koalíció is indulhat a választásokon. | 2009-03-23 09:05:00 | 0 |
| Válságstáb Berlinben Gyurcsány miatt | | 2009-03-23 09:00:00 | 0 |
| Alkotmányellenes lehet Gyurcsány javaslata | | 2009-03-23 08:47:00 | 0 |
| Katolikus focisulit indítanak Gyulán | Célegyenesbe ért a gyulai Grosics Gyula Futballakadémia létrehozása, az intézmény ősszel megnyitja kapuit - tudta meg a Magyar Hírlap az ötletgazda szeged-csanádi megyés püspöktől, Kiss-Rigó Lászlótól. Mint mondta, a keresztény hit az élet minden területét, így a sportot is érinti, még ha ma ez hazánkban újdonságnak számít is. Olaszországban például majd minden plébániához tartozik focicsapat. | 2009-03-23 08:32:00 | 0 |
| Emlékmű a szovjetek áldozatainak | Emlékművet állított Székesfehérvár azoknak a mártíroknak, akiket 1945. március 22-én szovjet katonák végeztek ki; az emlékművet Warvasovszky Tihamér (MSZP) polgármester avatta fel, az áldozatokra Radics József (Fidesz) önkormányzati képviselő emlékezett. | 2009-03-23 08:28:00 | 0 |
| Nem működött a magyar kártya | A szlovákiai elnökválasztás első fordulójának eredménye a szlovák demokrácia győzelmét jelenti - így értékelte Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa az északi szomszédunknál tartott elnökválasztás első fordulójának eredményét. | 2009-03-23 08:25:00 | 0 |
| "Millió, millió, millió zsebbe száll" | Hétfő reggel 6 órától él a riadólánc. Civil szervezetek és helyi lakossági csoportok bármelyik percben készek közbeavatkozni a Nagymező utcában aznap reggeli időponttal kivágásra ítélt 19 platánfa érdekében. Mélygarázst építene ide a Verók István által vezetett MSZP-SZDSZ-es önkormányzat - hangzott el a fák kivágása elleni, vasárnapi tüntetésen. A megmozduláson felszólaló Illés Zoltán az MNO-nak elmondta: hajnaltól ő is a helyszínen lesz. | 2009-03-23 08:19:00 | 0 |
| A választás nem probléma, hanem megoldás a demokráciában | Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában azt mondta: "demokráciáról van szó, itt a választópolgároknak kell kimondani a kezdő és a végszót". | 2009-03-23 08:19:00 | 0 |
| NATO-főtitkári ambíciók | Meglepő hírrel szembesült nemrég a Hír Tv gyanútlan nézője. Egy konferenciáról tudósítva - vélhetően "intimpistáskodva" - a kandi kamera egy beszélgetést rögzített, amelyen Szekeres honvédelmi miniszter és a kamerának háttal álló Gyarmati István a nyáron esedékes NATO-főtitkár-váltással kapcsolatban Radoslaw Sikorskiról beszélgetett, és elhangzott az óhaj: "Jó volna egy magyar főtitkár." | 2009-03-23 07:31:00 | 0 |
| Kacsák, sasok | Béna kacsának nevezik a Föld boldogabbik felén a még hivatalát töltő, de intézkedésképtelen vezetőt. Nálunk, Magyarországon legfeljebb gúzsba kötött verebekről meg nagyotmondó szárcsákról beszélhetünk a szocialista kormány áldásos tevékenységének idején. | 2009-03-23 07:26:00 | 0 |
| A bukott miniszterelnök | Nagy lépés Gyurcsány Ferencnek, kis lépés Magyarországnak. A baloldal vezére pártja tisztújító kongreszszusán ismét a meglepetés fegyverét szegezte a kormányzati kudarcoktól és kilátástalanságtól frusztrált és tanácstalan szocialistáknak: bejelentette távozási szándékát a miniszterelnöki posztról. Egyben megbízta mások mellett saját magát - mint nagy többséggel megerősített pártelnököt - az új kormányfő kiválasztásának levezénylésével. Az ilyesmire szokás mondani: úgy megy, mintha jönne. A lépés mögötti szándék megfejtése nem túl nehéz feladvány. | 2009-03-23 00:39:00 | 0 |
| Új kormány csak az emberek akaratából születhet | A tegnapi nappal minden eddiginél világosabbá, egyértelműbbé vált, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP megbukott. Most egy bukott miniszterelnökkel és egy bukott kormánypárttal állunk szemben - fogalmazott Szijjártó Péter Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatójára adott reagálásában. | 2009-03-22 15:29:00 | 1 |
| A nyírfa lett az év fája Ausztriában | A nyírfát választották Ausztriában az idei év fájává, miután a nyírek több fajának jelentősen megcsappant az állománya az alpesi országban. | 2009-03-22 13:57:00 | 0 |
| Ég veled, Feri! | | 2009-03-22 13:42:00 | 0 |
| Páva: Változtatni kell a régió zuhanórepülésén | Felháborítónak tartja Pécs fideszes polgármesterjelöltje, hogy a szocialista városvezetés egy fillért sem ad a helyi gyermekklinika koraszülött- és intenzív osztályának felújítására. | 2009-03-22 13:11:00 | 0 |
| Nemzeti Vágta | | 2009-03-22 12:01:00 | 0 |
| Meg kell csörrenteni a vészkolompot! | | 2009-03-22 11:46:00 | 0 |
| Az ember, aki nem bízik magában - avagy a nyomorúságos komédia | | 2009-03-22 11:40:00 | 0 |
| Tovább csökkennek a külföldi mobilhasználat díjai | 2010 nyarától percenként az eddigi 46 helyett legfeljebb 40 eurócentet fizethetünk híváskezdeményezés, és legfeljebb 16 eurócentet hívásfogadás esetén az EU‑n belül. 2009 júliusától pedig a jelenlegi átlag 29 eurócent helyett legfeljebb 11 eurócentet kellene fizetniük, ha az EU-n belüli másik országba küldünk sms-t. | 2009-03-22 11:22:00 | 0 |
| Egyszerűen elfogyhat a víz Európában | Nem először figyelmeztetik Európát pazarló életmódja miatt. A legújabb kutatások szerint minden európai kormánynak ki kell dolgoznia a vízhasználatra vonatkozó politikáját, mivel a növekvő életszínvonal a fenntartható érték fölé emelte a vízhasználat szintjét. | 2009-03-22 10:35:00 | 0 |
| Ma van a Víz Világnapja! | Az ENSZ XLVII. Közgyűlése március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította. Tizenöt év óta ezen a napon a világ minden táján különféle eseményekkel, rendezvényekkel igyekeznek felhívni a figyelmet a vizek védelmére. | 2009-03-22 10:19:00 | 0 |
| Növöget az olajfa... | | 2009-03-21 23:56:00 | 0 |
| Fico Gyurcsány mellett kampányol | | 2009-03-21 23:10:00 | 0 |
| A Fidesz Elnökségének közleménye | | 2009-03-21 18:04:00 | 0 |
| Gyurcsány nem válthatja le saját magát | | 2009-03-21 17:15:00 | 0 |
| El kell számoltatni a rombolás felelőseit | Előrehozott választásokat és a kormány elszámoltatását sürgette Kövér László a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton. A Fidesz választmányi elnöke szerint Gyurcsány Ferenc a globális nagytőke szálláscsinálójává vált. | 2009-03-21 17:12:00 | 0 |
| Elnökség: Kezdeményezzük a parlament feloszlatását | A Fidesz tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról sem. A Fidesz hétfőn kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását - ismertette szombaton a Fidesz közleményben megfogalmazott álláspontját Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője. | 2009-03-21 15:58:00 | 1 |
| Best of Gyurcsány-blog: hogyan zokognak az igazi rajongók? | | 2009-03-21 15:49:00 | 0 |
| Gyurcsánynak már azt sem hiszik el, hogy lemondott | | 2009-03-21 13:32:00 | 0 |
| Retró videó - az IGAZI őszödi beszéd | | 2009-03-21 13:11:00 | 0 |
| Egy felelős vezető | | 2009-03-21 12:57:00 | 0 |
| Bokros néhány pártban "rángatja a szálakat" | | 2009-03-21 12:47:00 | 0 |
| Gyurcsány: nem kívánok elmenni | | 2009-03-21 11:46:00 | 0 |
| Mi lesz a Malév sorsa? | Az elmúlt hét szerdáján befejeződött maratoni Malév közgyűlésről, a légitársaság további sorsáról és a tulajdonosi szerkezet változásairól beszélt ma, sajtótájékoztatón Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő. | 2009-03-21 11:27:00 | 1 |
| Börtönbe Orbánnal! | | 2009-03-21 10:59:00 | 0 |
| Gyurcsány lemond a miniszterelnökségről? | | 2009-03-21 10:44:00 | 0 |
| Gergényi megint megúszta | | 2009-03-21 10:20:00 | 0 |
| Ki a szélsőséges? | | 2009-03-21 10:12:00 | 0 |
| Az MSZP titkos kongresszusi határozattervezete | | 2009-03-20 18:17:00 | 0 |
| Az MSZP 20 millió forintért építi a klientúráját Kőbányán | A képviselő-testület március 19-i ülésén az eddig általában a Fidesszel szavazó SZDSZ átállt az MSZP oldalára. Az új többség egyből gátlástalan klientúra-építésbe kezdett - áll a kőbányai Fidesz közleményében. | 2009-03-20 16:51:00 | 0 |
| Szarszökőkút | Meg lehet próbálni kordonokkal, fémdetektoros kapukkal, IMF-hitellel, folyamatos hazudozással, maszatolással vagy egyszerű hallgatással elfojtani a következmények felszínre bukkanását, de minden ilyen kísérlet végső soron kudarcra van ítélve: mint egy túlterhelt és eltömődött szennyvízhálózatból a szar, úgy fog feltörni a leggyengébb, a leginkább sebezhető pontokon az a feszültség, amiről úgy teszünk, mintha nem lenne. | 2009-03-20 16:13:00 | 0 |
| A Nabucco stratégiai érdeke az Unió minden polgárának | Üdvözöljük az Európai Tanács döntését, amely visszahelyezte a támogatandó energetikai projektek közé a Nabucco gázvezetéket - jelentette ki közös közleményében Németh Zsolt és Kóka János. | 2009-03-20 16:09:00 | 0 |
| Bokros letagadta MSZP-s párttagságát | | 2009-03-20 14:28:00 | 0 |
| Összeomolhat az antarktiszi jégtakaró | Az elmúlt ötmillió évben 38-szor olvadt el az antarktiszi jégtakaró. Rosszak a tapasztalatok, nagy vízszint-emelkedés jöhet. | 2009-03-20 14:10:00 | 0 |
| Prioritások az MSZP-kongresszus előtt | | 2009-03-20 13:13:00 | 0 |
| Rábakeresztúr: A Greenpeace megfellebbezte az engedélyt | Fellebbezést nyújtott be a Greenpeace környezetvédő szervezet pénteken a rábakaresztúri (heiligenkreuzi) hulladékégető engedélyezése ellen az osztrák szövetségi környezetvédelmi minisztérium szenátusánál. | 2009-03-20 13:04:00 | 0 |
| Kapcsold le Te is a villanyt a Föld Óráján! | A FÖLD ÓRÁJA a világ legnagyobb klímavédelmi akciója. Március 28-án este közel egy milliárd ember kapcsolja le a villanyt világszerte, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás veszélyeire. | 2009-03-20 12:59:00 | 0 |
| Magasabb uniós követelmények a fényforrásokra | Magasabb hatékonysági követelményeket támaszt az Európai Bizottság kihirdetett két rendelete a fényforrásokkal - izzólámpákkal, halogén és kompakt fluoreszkáló lámpákkal - szemben. | 2009-03-20 12:39:00 | 0 |
| A válság visszaveti a vízügyi fejlesztéseket | A globális válság egy évtizeddel vagy akár többel is visszaveti a világon a vízügyi fejlesztéseket, és a lakosság egyre növekvő mértékben képtelen fizetni a vízszámlákat - figyelmeztetett a Világbank a hétfő óta Isztambulban zajló Víz Világfórumon. | 2009-03-20 12:26:00 | 0 |
| "Soha többet ne hivatkozz Antall Józsefre" | | 2009-03-20 12:15:00 | 0 |
| Tatabánya: a város többségi tulajdonába került a fűtőmű | A tatabányai fűtőerőmű megvásárlására még az elmúlt esztendő elején kötött szindikátusi megállapodást a város önkormányzata, és az ELMIB Energetikai Zrt. | 2009-03-20 12:04:00 | 0 |
| MSZP-s belső kampány | | 2009-03-20 12:01:00 | 0 |
| Tegye világossá az MSZP, milyen lépésekre készül! | Tegnap újabb riasztó adatok láttak napvilágot a magyar gazdaság és a magyar társadalom állapotáról, Magyarország a válságot jóval mélyebben éli meg, mint a régió más országai - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. | 2009-03-20 11:28:00 | 1 |
| Az MSZP mintapolitikusa | | 2009-03-20 10:48:00 | 0 |
| Gazdálkodás vagy erdőirtás folyik nálunk? | Magyarország erdőterülete több évtizede folyamatosan növekszik. Jelenleg 1,89 millió hektárt, az ország ötödét borítja erdő, míg 1989-ben ez a szám 1,65 millió volt. A kitermelt fa mennyisége ugyanakkor az elmúlt években folyamatosan csökkent, így tavaly már csak 6,6 millió köbméter fát vágtak ki ipari jelleggel hazánkban. | 2009-03-20 10:46:00 | 0 |
| 44 csomag csokigolyót rabolt egy férfi | | 2009-03-20 09:17:00 | 0 |
| Milliárdokat költene a HM régi Kalasnyikovokra | | 2009-03-20 09:14:00 | 0 |
| Gyurcsánynak mennie kell, hogy az MSZP megmaradhasson? | | 2009-03-20 09:13:00 | 0 |
| Kell egy kutatóintézet | | 2009-03-20 09:08:00 | 0 |
| Szili nem tagadja a 24 milliós költségtérítést | | 2009-03-20 09:04:00 | 0 |
| Tarlós: Demszky ígéreteiből semmi nem valósult meg | Demszky Gábor főpolgármester néhány évvel ezelőtt miniszterelnöki támogatással ígért beruházásaiból semmi nem valósult meg - közölte a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem az ellenzék felelőssége, ha nem lesz Budapestnek költségvetése, és hozzátette: a Fidesz új Budapest-stratégiája év végére elkészül. | 2009-03-20 09:02:00 | 0 |
| Eperjes és Korzenszky brüsszeli műsora | Mi a hit, ki a keresztény, mi a kereszt, ki a magyar? A két előadó verses párbeszédében megelevenedtek a magyar líra évszázadai. | 2009-03-20 08:57:00 | 0 |
| Mágel Ágost: Országjárás helyett valódi intézkedéseket! | Szánalmas, hogy a kormány valódi intézkedések helyett miniszteri roadshow, politikai reklámakció segítségével próbálja kezelni a válságot. Azt a válságot, amit saját maga és a világgazdaság együttesen okozott - mondotta többek között mai sajtótájékoztatóján Mágel Ágost, a Fidesz önkormányzati képviselője. | 2009-03-20 08:47:00 | 0 |
| Mansfeldre emlékeztek: nem tetszett az MSZP-s politikusnak | Valósággal kiviharzott Horváth Gyula alpolgármester, miután a csepeli képviselőtestület egyperces néma felállással emlékezett meg Mansfeld Péterről, akit 1959-ben akasztottak fel, megvárva, hogy betöltse 18. életévét. | 2009-03-20 08:40:00 | 0 |
| Kosicézik, oradeázik és tirgu muresezik a MÁV hangosbemondója | | 2009-03-20 08:24:00 | 0 |
| Barroso újraválasztását javasolja az Európai Néppárt | Hivatalosan javasolta az Európai Néppárt csütörtökön, hogy az Európai Bizottság elnöke az ősszel újraválasztandó testületben is José Manuel Durao Barroso legyen. | 2009-03-20 08:13:00 | 0 |
| Jóváhagyták az ötmilliárd eurós beruházási programot | Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak vezetői azt az ötmilliárd eurós beruházástámogatási listát, amely az Európai Bizottság javaslata alapján a gazdaságélénkítést szolgálja a következő két évben. | 2009-03-20 08:07:00 | 0 |
| A csalók paradicsomává vált az ország | | 2009-03-20 07:31:00 | 0 |
| Kerékkötők | Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatója - saját szavaival élve - egy pitiáner ügy miatt került az érdeklődés középpontjába, ám jelen állás szerint úgy tűnik, ez a semmiség éppen elég lehet ahhoz, hogy leleplezze a roma értelmiséget átszövő rokoni-baráti céghálózatot. Nem lehet ugyanis kizárni, hogy éppen a cigány hivatalnokok és jogvédők egy csapata csapolta meg a roma társadalom felzárkóztatására szánt pénzt. | 2009-03-20 07:23:00 | 0 |
| Becstelen ügyek | Az MSZP ilyen-olyan emberei holnap elindulnak a budapesti Syma csarnok felé. Az épületet ekkorra már átnézi a titkosszolgálat, s megtalálják helyüket a baráti büfések is. | 2009-03-20 06:34:00 | 0 |
| Több, mint kormányváltás | Ebből most már tényleg elég volt. Ami március 15-én történt a fővárosban, csak egyetlen értelmezést kínál a politológus számára: Magyarországon megszűnt a demokrácia. | 2009-03-20 06:26:00 | 0 |
| Bűnösnek találták Dombóvár szocialista polgármesterét | Első fokon bűnösnek találta a Dombóvári Városi Bíróság Szabó Loránd szocialista polgármestert rágalmazás bűntettében, és pénzbírsággal sújtotta. A városvezető három nap gondolkodási időt kért, azonnal nem fellebbezett. | 2009-03-19 23:10:00 | 0 |
| Magyarország felfüggesztette Bős ügyében a tárgyalásokat | Magyarország és Szlovákia felfüggeszti a tárgyalásokat a bős-nagymarosi vízerőmű ügyében 1997-ben hozott hágai nemzetközi bírósági ítélet végrehajtásáról szóló ideiglenes megállapodásról. Ebben állapodott meg a két ország kormányküldöttsége csütörtöki találkozóján Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák hírügynökség. | 2009-03-19 23:07:00 | 0 |
| Bűnösnek találták a rágalmazó MSZP-s polgármestert | Első fokon bűnösnek találta a Dombóvári Városi Bíróság Szabó Loránd szocialista polgármestert rágalmazás bűntettében, és pénzbírsággal sújtotta. A városvezető három nap gondolkodási időt kért, azonnal nem fellebbezett. | 2009-03-19 21:28:00 | 0 |
| Éljen a szólásszabadság! | | 2009-03-19 21:22:00 | 0 |
| Lengyelország nem kap, hanem ad hitelt az IMF-nek | | 2009-03-19 18:51:00 | 0 |
| Nem úszhatják meg azok, akik tönkretették az országot | A Fidesz elnöke szerint még egyszer nem fordulhat elő, hogy egyszerűen odébb állnak azok, akik tönkretették az országot. A legkésőbb jövő tavasszal távozó hatalomnak el kell számolnia azzal, amit tett, illetve nem tett a mostani helyzet kialakulásáért. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: miután a kormány nem tesz semmit a válság kezeléséért, a magyar gazdaság idén akár 8 százalékkal is visszaeshet, az államadósság pedig meghaladhatja a GDP 80 százalékát. | 2009-03-19 18:34:00 | 0 |
| Bizalom nélkül nem lehet kezelni a válságot | A válságkezelésre elkülönített pénzeknek nem csak a bankokhoz, de a kis- és középválallkozásokhoz is el kell jutnia - mondta a Fidesz elnöke Brüsszelben, a néppárti politikusok csúcstalálkozóját követően. A néppárti politikusok megegyeztek arról, hogy a válság után újra kell szabályozni a pénzügyi piacokat és vissza kell szorítani a spekulációt. | 2009-03-19 17:45:00 | 0 |
| A szakszervezetek 120 milliárd eurós mentőövet szeretnének | További 120 milliárd eurós, munkahelyteremtő uniós program azonnali beindítását kérik az európai szakszervezetek. Európai szövetségük szerint ehhez a 27 tagország össz-GDP-je 1 százalékának elköltésére lenne szükség. A szövetség vezetője, John Monks bírálta az EU-t, mert keményen ellenáll az amerikaiak felhívásának, hogy további, összehangolt serkentő akciót indítsanak a válság legyőzésére. | 2009-03-19 17:28:00 | 0 |
| Martonyi János beszédének szó szerinti leirata | | 2009-03-19 16:19:00 | 0 |
| Essősy Zsombor beszédének szó szerinti leirata | | 2009-03-19 16:18:00 | 0 |
| Jójárt Ferenc beszédének szó szerinti leirata | | 2009-03-19 16:16:00 | 0 |
| Surján László beszédének szó szerinti leirata | | 2009-03-19 16:13:00 | 0 |
| Vereczkey Zoltán beszédének szó szerinti leirata | | 2009-03-19 16:08:00 | 0 |
| Rogán Antal beszédének szó szerinti leirata | | 2009-03-19 16:03:00 | 0 |
| Schmitt Pál beszédének szó szerinti leirata | | 2009-03-19 15:51:00 | 0 |
| Az idén Isztambul ad otthont az ötödik Víz Világfórumnak | A fórumon Katona Kálmán és Nagy Andor, a Környezetvédelmi bizottság elnöke és alelnöke képviselte a magyar országgyűlést. | 2009-03-19 15:01:00 | 0 |
| Nem érvényesül a regionális egyensúly elve | Üdvözlendő, hogy az Európai Unió gazdaságélénkítési terve keretében 3,5 milliárd eurót szánna létfontosságú energetikai beruházásokra - írja közleményében Gyürk András. | 2009-03-19 14:17:00 | 0 |
| 24 milliós költségtérítés Szili Katalinnak | | 2009-03-19 14:14:00 | 0 |
| Megszorítások az országnak, 468 millió a haveroknak | Amíg Magyarország egyre rosszabb helyzetbe kerül a válság és a kormányzat elhibázott gazdaságpolitikája miatt, addig szocialista képviselők több százmilliós támogatásokat kapnak - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője, csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-03-19 13:37:00 | 1 |
| Európa az értékek közösségét jelenti | Túl gyenge jelenleg az Európai Unió ahhoz, hogy érvényesítse céljait és értékeit - fogalmazta meg az elmúlt öt év tapasztalatát Szájer József, a magyar néppárti európai parlamenti (EP-) delegáció vezetője csütörtökön egy brüsszeli rendezvényen. | 2009-03-19 13:25:00 | 0 |
| Győri Fidelitas: ne előzhessenek a kamionok az autópályán | Az autópályán történő kamionelőzés tiltásának további bővítését kezdeményezi a Fidelitas győri szervezete - közölte a szervezet elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Győrött. | 2009-03-19 13:20:00 | 0 |
| Egy újabb átverési kísérletről | Wintermantel Zsolt nyílt levele Demszky Gábornak az Újpesti Károlyi Sándor Kórház keretein belül működő felnőtt és gyermek szakorvosi rendelő felújításáról. | 2009-03-19 12:55:00 | 0 |
| "Csak abban hibáztak, hogy meztelenre vetkőztették" | | 2009-03-19 12:53:00 | 0 |
| 24 milliós költségtérítés Szili Katalinnak | Szili Katalin másfél milliós elnöki fizetése, állami lakása és autója mellé vette fel az óriási pénzt. | 2009-03-19 12:49:00 | 0 |
| Szociális bolt nyílik Miskolcon | Jövő csütörtökön nyílik az első szociális bolt Miskolcon. Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója, a bolthálózat ötletgazdája és szervezője az Észak-Magyarországnak elmondta: a miskolci bolt az egyik bevásárlóközpont közelében lesz. | 2009-03-19 11:51:00 | 0 |
| Lendvai Ildikó várja hercegét | | 2009-03-19 11:44:00 | 0 |
| Demszky sorsa sem tabu | | 2009-03-19 11:40:00 | 0 |
| Isten veled Pölöskei szörp | Az IKSZ Vidékért munkacsoportja hatékonyabb munkavégzésre szólítja fel az illetékes minisztériumokat. | 2009-03-19 10:48:00 | 0 |
| Luxushotelre, rendezvényre van pénz | | 2009-03-19 10:43:00 | 0 |
| A véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet | Alkotmányosan aggályosak a közrendvédelmi csomagnak a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos elemei, ezért is nem szavazta meg azt a Fidesz - szögezte le a Népszabadság kérdésére Répássy Róbert frakcióigazgató, a jogi kabinet vezetője. | 2009-03-19 10:16:00 | 0 |
| Legyen augusztus 23. emléknap! | Támogatja az Európai Uniót jelenleg elnöklő Csehország, hogy augusztus 23-t, a hírhedt Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának napját a náci és kommunista totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává nyilvánítsák - jelentette be Alexandr Vondra, az uniós ügyekért felelős cseh miniszterelnök-helyettes azon a szerdai brüsszeli konferencián, amelyet Húsz év után - A totalitárius kommunizmus bűnei és az európai lelkiismeret címmel rendeztek. | 2009-03-19 09:37:00 | 0 |
| Fidesz-MSZP: 66-23 | A közhangulat további romlását jelzi minden lehetséges mutató a Medián 2009. március 6-a és 10-e között, 1200 fő személyes megkérdezésével készített felmérése szerint, amelyet a legfrissebb HVG is közöl. A legszembetűnőbb változás, hogy tovább emelkedett azoknak az aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok. | 2009-03-19 08:48:00 | 0 |
| Gyurcsány: rossz példa, kerülendő partner, vicc | | 2009-03-19 08:40:00 | 0 |
| A német megszállással végleg elvesztettük a háborút | 65 éve került sor Magyarország német megszállására, amelynek során egy nap alatt, harc nélkül az ország elvesztette a függetlenségét egészen 1991. június 30-ig, az utolsó szovjet csapatok távozásáig. A német akció révén véglegesen elveszett annak a lehetősége, hogy nagyobb áldozatok nélkül ugorjunk ki a világháborúból, és legalább megőrizzük a bécsi döntés révén visszaszerzett magyar többségű területeket. | 2009-03-19 08:28:00 | 0 |
| 18 százalék | | 2009-03-19 08:27:00 | 0 |
| Másnapos ébredés | | 2009-03-19 08:21:00 | 0 |
| Megnyílt a Kálvin-kiállítás Debrecenben | A debreceni Református Kollégium nagykönyvtárában szerdán megnyitott Kálvin-kiállítással megkezdődött a Kálvin-emlékévek 2014-ig tartó programsorozata. | 2009-03-19 08:10:00 | 0 |
| Hunvald kommunikál | | 2009-03-19 07:55:00 | 0 |
| Kilépett az MSZP-ből a volt államtitkár | | 2009-03-19 07:42:00 | 0 |
| Hivatásos tapsolók | Nem jártam még Észak-Koreában, de a főváros kórháza állítólag a mai napig is Rákosi Mátyásról van elnevezve. Persze, lehet, hogy ez csak egy nagyvárosi legenda. | 2009-03-19 07:33:00 | 0 |
| "Csendben, de szorgalmasan készülünk" | A jelölteknek az a célja, hogy minél több emberrel, választópolgárral, szakértővel találkozzanak, és közösen beszéljék meg az ország előtt álló feladatokat - mondta az európai parlamenti választás kapcsán Deutsch Tamás békéscsabai sajtótájékoztatóján. | 2009-03-19 07:27:00 | 0 |
| Nemzeti reneszánsz kell | Lezsák Sándor sohasem törekedett magas pozíciókba, jóllehet ő a rendszerváltás egyik legismertebb alakja. Nem a rangok érdekelték, hanem a formálódó események, egy új Magyarország esélyei. Két évtized telt el a rendszerváltás óta. Nekibuzdulásokról és csalódásokról, tervekről és elmaradt tettekről beszélt a Magyar Hírlapnak a Nemzeti Fórum elnöke. | 2009-03-19 01:45:00 | 0 |
| Gyűlölet? Beszéd... | Bő egy héttel a március 28-i Albánia-Magyarország világbajnoki selejtező előtt Enver Hodzsa, Mehmet Shehu és Ramiz Alia - az európai kommunizmus utolsó, mára azért ledőlt bástyájának hős védői - szelleme kísért. Csakhogy nem Tiranában, hanem Budapesten. | 2009-03-19 01:24:00 | 0 |
| Növekedés és igazságosság | Nem az a cél, hogy javaslatunk lex-Semjén néven bevonuljon a történelembe, hanem az, hogy megmentsünk családok tízezreit a csődtől - jelentette ki a KDNP elnök-frakcióvezetője. | 2009-03-19 01:00:00 | 0 |
| APEH: egymilliós bírság cipzárjavításért | | 2009-03-18 20:11:00 | 0 |
| A kormány a rendőrséget a "csicskásává" degradálta | A rendőrség a közbiztonságot lenne hivatott védeni, nem pedig a kormány politikai hatalmát és Gyurcsány Ferencék már régen nem lévő méltóságát és becsületét - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben. | 2009-03-18 19:03:00 | 0 |
| 16:6 a Fidesz javára | A Nézőpont Intézet márciusi mandátum-előrejelzése szerint csak két párt delegálhatna képviselőket az európai parlamenti (EP) választások után Brüsszelbe, a Fidesz és az MSZP; előbbi 16-ot, utóbbi pedig 6-ot. A közvélemény-kutató a Heti Válasz számára készített felmérését szerdán juttatta el az MTI-hez. | 2009-03-18 18:58:00 | 0 |
| A felügyelőbizottság összehívását kezdeményezi Vitézy | 2007-ben 973 millió forint, 2008 augusztusáig 409 millió forint, azóta pedig 390 millió forint értékű tanácsadói szerződése volt a BKV-nak. | 2009-03-18 18:54:00 | 0 |
| Munkahelymegőrzési támogatás a cégeknek | A megyei önkormányzattól kért segítséget az üzem újraindításához a keszthelyi Hunnia Húsipari Kft.: a cég ügyvezetője mintegy 50 millió forint rövid lejáratú kölcsönért folyamodott a Zala Megyei Önkormányzathoz - közölte Manninger Jenő, a közgyűlés elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-03-18 18:00:00 | 0 |
| Bús Balázs módosítaná a távhőtörvényt | Előterjesztést nyújtott be Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere Budapest Főváros Közgyűlésének, mely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény egyes rendelkezéseinek módosításaira vonatkozik. | 2009-03-18 17:17:00 | 0 |
| Rendőrség: törvényes és szakszerű volt a megalázás | | 2009-03-18 16:38:00 | 0 |
| Tőkés: Igazság- és jóvátétel a kommunizmus áldozatainak | Következetesen folytatni kell a harcot a kommunizmus áldozatait megillető igazság- és jóvátételért, Európa tartozik nekik és önmagának ezzel - hangoztatta Tőkés László református püspök, erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselő szerdán Brüsszelben, a Szembenézés a kommunista múlttal című konferencián. | 2009-03-18 16:31:00 | 0 |
| A többség szerint Gyurcsánynak nincs helye a politikában | | 2009-03-18 16:30:00 | 0 |
| Az elmúlt 6-7 év gazdaságpolitikája miatt vagyunk sebezhetők | Az elmúlt hat-hét év adósságból finanszírozott növekedésre épülő gazdaságpolitikája az oka annak, hogy Magyarország mára az egész Európai Unió legsebezhetőbb állama lett - mondta Matolcsy György, a Fidesz parlamenti képviselője, volt gazdasági miniszter a budapesti Zsigmond Király Főiskolán rendezett háttérbeszélgetésen szerdán. | 2009-03-18 16:27:00 | 0 |
| Két Magosz-bolt nyílik Budafok-Tétényben | Budán először a XXII. kerületben nyílik a Magosz szociális bolthálózatának két új üzlete - jelentette be Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán alpolgármester a budafok-tétényi Városházán, március 18-án tartott sajtótájékoztatón. A megállapodást Magyar Gábor önkormányzati képviselő kezdeményezte. | 2009-03-18 15:57:00 | 0 |
| Horn Gábor és az emlékezet | | 2009-03-18 15:50:00 | 0 |
| A szocialista politikusok visszaéltek a hatalmukkal | A Fidesz lemondásra szólítja fel Sós Tamást, a Heves megyei közgyűlés szocialista elnökét, és a testület rendkívüli összehívását kezdeményezi a HospInvest-botránnyal kapcsolatban - jelentette be Herman István, a közgyűlés fideszes frakcióigazgatója szerdán sajtótájékoztatón. | 2009-03-18 14:23:00 | 1 |
| A kormány elvesz a családi pótlékból | Szűcs Erika a családtámogatás kapcsán ma sem beszélt a lényegről - reagált közleményében a kormányszóvivői tájékoztatóra Cser-Palkovics András. | 2009-03-18 14:16:00 | 0 |
| Kormányszóvivői tájékoztató - a Fidesz reagálása | | 2009-03-18 14:11:00 | 0 |
| Elhunyt Strenner Zoltán | Súlyos veszteség érte Nagyvázsonyt, 78. életévében elhunyt első szabadon választott polgármestere, id. Strenner Zoltán. | 2009-03-18 14:07:00 | 0 |
| Delors sötéten látja az eurózóna jövőjét | Jacques Delors volt bizottsági elnök kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna vajon átvészeli-e a jelenlegi gazdasági válságot. | 2009-03-18 13:42:00 | 0 |
| Mikor lesz zajvédőfal az M3-as kivezető szakaszán? | A Fővárosi közgyűlés tegnapi rendkívüli ülésén elhalasztotta a városvezetés azon javaslatát, hogy forrást biztosítsanak a Zuglót is érintő M3-as autópálya bevezető szakasz zajvédelmi falának megépítésére és a környező házak nyílászáróinak cseréjére. | 2009-03-18 13:33:00 | 0 |
| Búcsú a villanykörtéktől | Környezetvédelmi és energiatakarékossági megfontolásokból lejárt a hagyományos villanykörték ideje. A takarékos izzók pár hónapon belül uniós és állami rásegítéssel vehetik át a hatalmat az izzópiacon. | 2009-03-18 13:00:00 | 0 |
| Teljesen megújuló energiaellátást tervez egy dán kisváros | Merész tervre tette fel jövőjét Frederikshavn, a kis dán kikötőváros: 2015-re el akarja érni, hogy - elsőként a világon - teljes energiafogyasztását megújuló energiaforrásokból fedezze. | 2009-03-18 12:37:00 | 0 |
| Épülhet Európa legnagyobb partmenti szélfarmja | Elindulhat Európa legnagyobb partmenti szélfarmja, a London Array kivitelezése, miután a világhírű RMJM építésziroda megkapta a tervezési engedélyt a kulcsfontosságú parti transzformátor- és elosztóállomásra. A kunyhósort formázó létesítmény kapcsolja össze a partközeli vizeken telepített, 1000 megawatt összteljesítményű turbinákat a brit áramszolgáltató hálózattal. | 2009-03-18 12:22:00 | 0 |
| Nőhet az atomenergia szerepe | A szénerőművek várhatóan csökkenő kapacitása, a CO2-kibocsátás visszafogására tett európai szintű vállalás, valamint a januári gázkrízis mind az atomenergia növekvő szerepének irányába mutat Magyarországon - mondta Pálinkás József, az MTA elnöke. | 2009-03-18 12:04:00 | 0 |
| Orbán Viktor beszédének szó szerinti leirata | Orbán Viktor - a Fidesz 2009. március 15-i rendezvényén elhangzott - beszédének szó szerinti leirata. | 2009-03-18 11:56:00 | 0 |
| Gyurcsány bort iszik és vizet prédikál | | 2009-03-18 11:55:00 | 0 |
| A kormány nem segíti ki az építőipart a gödörből | Amennyiben a kormány továbbra is késlekedik az építőipar helyzetének javításával, s nem kezeli érdemleges módon a Fidesz által kezdeményezett ötpárti indítványt, akkor mintegy 100 ezer munkahelyet tesz kockára - szögezte le Bencsik János szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-03-18 10:49:00 | 1 |
| Nem kaptak többséget a javaslatok | Nem kapták meg a kormány és az MSZP-frakció támogatását önálló indítványaikhoz az ellenzéki képviselők, a kormány adócsomagját és a társadalombiztosítási nyugellátások módosítását célzó javaslatait pedig az ellenzék szavazta le az Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén. | 2009-03-18 10:34:00 | 0 |
| Az SZDSZ 200001 négyzetmétere | | 2009-03-18 10:33:00 | 0 |
| Jobb sorsra volt érdemes | | 2009-03-18 10:23:00 | 0 |
| Uniós érdek is a Kárpát-medence fejlesztése | Az Európai Uniónak is érdeke, hogy a Kárpát-medence térségének gazdasága még inkább meginduljon a fejlődés útján, különösen most, a nemzetközi gazdasági válság idején - hangsúlyozta De Blasio Antonio európai parlamenti képviselő a témáról az EP brüsszeli épületében kedden rendezett tanácskozás következtetéseit összefoglalva. | 2009-03-18 09:39:00 | 0 |
| A kormánynak nincs programja | A jelenlegi helyzet legnagyobb problémája, hogy a kormánynak nincs komolyan vehető programja - mondta el Orbán Viktor a Napi aktuális extra című műsorban. | 2009-03-18 08:57:00 | 0 |
| Klánok között tűnik el a közpénz | | 2009-03-18 08:49:00 | 0 |
| Felelősséget visel "a koncepciótlan magyar külpolitika" | Felháborító provokációt engedett meg magának Románia azzal, hogy visszavonta a leszállási engedélyt a március 15-i erdélyi megemlékezésre igyekvő magyar köztársasági elnök gépétől - jelentette ki kedden Brüsszelben újságírók előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. | 2009-03-18 08:42:00 | 0 |
| Két pert is bukott a Hospinvest egy nap alatt | | 2009-03-18 08:34:00 | 0 |
| Hét szűk esztendő | Ez a válság bizony hét évig is eltarthat. A korábbi világválságok az elmúlt fél évszázadban általában hat-hét negyedév alatt megjárták a mélypontot, utána lassú, majd gyorsuló növekedésbe kezdett a gazdaság. De ez most más válság! Ezek az idők és körülmények mások. | 2009-03-18 08:20:00 | 0 |
| A demokrácia cumija | Ha a véleményszabadságot következmények nélkül sárba tiporhatja a regnáló politikai hatalom erőszakszervezete egy országban, akkor abban az országban megszűnt a demokrácia. | 2009-03-18 06:15:00 | 0 |
| Gyurcsány játékszabályai | 54. § (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni...
61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra...
62. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.
(Alkotmány)
Ha így halad az ország, jövőre kijárási tilalmat léptet életbe a kormány március 15-re, a szabadság ünnepére. Márpedig így halad. Mert félnek és egyre jobban félnek. Betegesen félnek a nyilvánosságtól, a társadalomtól, attól a szikrától, ami beindítja a láncreakciót, és elsöpri őket. | 2009-03-18 01:19:00 | 0 |
| A kormánynak nincs programja | A jelenlegi helyzet legnagyobb problémája, hogy a kormánynak nincs komolyan vehető programja. Hozzátette: március 15-én az elmúlt húsz évet megcsúfoló események zajlottak Budapesten, amelynek következményei lesznek. | 2009-03-18 01:10:00 | 1 |
| Videó: Feloszlatták Morvai Krisztinát | | 2009-03-17 20:10:00 | 0 |
| Magyar-román egészségügyi fejlesztések Csongrád megyében | Csaknem másfél milliárd forintos egészségügyi fejlesztés valósulhatna meg Csongrád megye két kórháza és román partnereik európai uniós, Interreg pályázatai nyomán, a pozitív megítélésről már érkeztek befogadó nyilatkozatok is - közölte a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kedden Szegeden. | 2009-03-17 18:28:00 | 0 |
| Összeomolhat a Fővárosi Közgyűlés | Továbbra sincs költségvetése Budapestnek. A főváros vezetésének javaslatát az MSZP sem támogatta a közgyűlésben, így az mindössze 11 igen szavazatot kapott 33 nem ellenében. A voksoláson 22-en tartózkodtak. | 2009-03-17 18:16:00 | 0 |
| Németh Zsolt bízik az EU elkötelezettségében a Nabucco iránt | Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke bízik benne, hogy a következő napokban sikerül semlegesíteni azokat az unión belüli nézeteket, amelyek megkérdőjelezik a Nabucco gázvezetékprogram uniós támogatásának szükségességét. | 2009-03-17 18:13:00 | 0 |
| A Fidesz nem költ többet százmilliónál | A Fidesz akkor sem költ többet százmillió forintnál európai parlamenti választási kampányára, ha nem születik ötpárti megállapodás ebben a kérdésben - közölte a párt dél-dunántúli kampányának vezetője kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón. | 2009-03-17 18:07:00 | 0 |
| Aláírásgyűjtés a vonatjáratért | Háromezer aláírás gyűlt össze két hét alatt a közvetlen Szekszárd-Budapest vasúti közlekedés visszaállításáért - jelentette be a tolnai megyeszékhely fideszes polgármestere kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón. | 2009-03-17 18:03:00 | 0 |
| Három éve csak "vesszőfutás" jellemzi az egészségügyet | Nem kell új költségvetést készíteni, hiszen az Egészségbiztosítási Alap (E-alap) fő összegeiben nem történik változás, csak belső átcsoportosítás lesz - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter egy képviselői kérdés kapcsán kedden az Országgyűlés szakbizottságában. Pesti Imre vesszőfutásnak nevezte az elmúlt három év egészségügyben tett lépéseit. Molnár Ágnes szerint a tervezett változtatásokkal szűkülni fog az ellátások köre, nőnek majd a várólisták, és ennek a betegek látják kárát. | 2009-03-17 17:25:00 | 0 |
| 200 001 :) | | 2009-03-17 17:12:00 | 0 |
| Hoppál mehet a parlamentbe | Hétfőn este ülésezett a Fidesz Baranya Megyei Választmánya. A 80 éves korában elhunyt Aszódi Pál helyére végül dr. Hoppál Pétert javasolták az Országgyűlésbe. Elsőként dr. Páva Zsoltot kérték fel, de a Fidesz-civil összefogás polgármester-jelöltje a Parlament helyett inkább Pécset választotta. | 2009-03-17 16:49:00 | 0 |
| Roma vezetők feljelentik a Hír TV-t | | 2009-03-17 16:44:00 | 0 |
| Magyar részvétel az űrprogramban | Az európai műhold mai fellövésével és magyar kutatók részvételével új távlatok nyílnak Európa számára stratégiailag fontos területeken, például kőolaj- és gáztartalékaink feltérképezésében vagy a klímaváltozás megértésében - mondta el Barsiné Pataky Etelka, európai parlamenti képviselő, a GALILEO űrprogram korábbi jelentéstevője. | 2009-03-17 16:44:00 | 0 |
| Cenzúra alatt a szurkolói transzparensek is | | 2009-03-17 16:42:00 | 0 |
| A kormány politikai zombiként még elközlekedik | Adóátszervezésekkel és ügyes törvényjavaslatokkal nem lehet azt a morális katasztrófát megváltoztatni, amiben ma élünk, itt tényleg forradalmi változtatásokra van szükség - ismételte meg Kósa Lajos március 15-én megfogalmazott véleményét az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában. Hangsúlyozta, hogy a beszédben sem biztatott fegyveres felkelésre és most sem ezt teszi. | 2009-03-17 16:35:00 | 1 |
| A soproniak méltó módon ünnepeltek | Miközben a szabadságot ünneplő embereket jogaikban korlátozzák és ünneplésükben akadályozzák a szocialisták, aközben Sopronban kioktatni próbálnak az ünnep lényegéből. | 2009-03-17 16:23:00 | 0 |
| Nincs az országnak felelősséget vállaló kormánya | A Fidesz és a Fidelitas győri szervezete közös ünnepi megemlékezést tartott március 14-én. A Batthyány téren megtartott ünnepségen szépszámú közönség jelent meg, akik Borkai Zsolt polgármester, majd Szájer József európai parlamenti képviselőt hallgathatták Simon Róbert Balázs alpolgármester, Fidesz győri alelnök bevezetője után. | 2009-03-17 16:17:00 | 0 |
| Szita: Kaposvár az ország egyik legolcsóbb városa | Kaposvár az ország egyik legolcsóbb városa - mondta a somogyi megyeszékhely polgármestere kedden a városházán tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-03-17 16:14:00 | 0 |
| Három szociális boltot avattak Nógrádban | Három szociális boltot avatott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kedden Nógrád megyében. Az egyik Balassagyarmaton a Szűgyi úton, a másik kettő az Ipoly-parti város szomszédságában, Őrhalomban, illetve Nógrádmarcalban látja el hazai gazdák olcsó termékeivel a helyieket. | 2009-03-17 16:05:00 | 0 |
| A kormány minden eddiginél mélyebbre süllyedt | Miközben az emberek a szabadságot és a függetlenséget akarták ünnepelni határon túl és innen, addig a hatalom diktatúrát játszott - jelentette ki Balog Zoltán, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság fideszes elnöke a március 15-i eseményekre utalva. | 2009-03-17 15:57:00 | 1 |
| Demszky-ünnep: szentmise detektoros vizsgálat után | | 2009-03-17 13:53:00 | 0 |
| Érvénytelenítette a bíróság az egri kórház szerződését | Érvénytelenítette a Heves Megye Önkormányzat és a HospInvest Zrt. közötti, az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház működtetésére kötött szerződést kedden a Nógrád Megyei Bíróság. | 2009-03-17 13:09:00 | 0 |
| Csak egy új kormány dolgozhat ki hatékony programot | Valós és hatékony válságkezelő programot kidolgozni és véghezvinni csak egy, a politikai bizalmat helyreállító új kormánnyal és új parlamenttel lehet - mondta a Reformszövetség elképzeléseit tartalmazó országgyűlési határozati javaslat keddi általános vitájában Szatmáry Kristóf. | 2009-03-17 13:05:00 | 0 |
| Választási kampánynyitó az Európai Parlamentben | Ünnepélyesen megnyitották kedden Brüsszelben az európai parlamenti választások intézményi kampányát, vagyis azt az eseménysort, amely nem az egyes pártok saját mozgósító akcióit, hanem magának az EP-nek a figyelemfelhívó tevékenységét jelenti. | 2009-03-17 12:50:00 | 0 |
| Az MSZP is kihátrált Demszky költségvetése mögül? | A Fidesz egyeztetések nélkül nem tudja elfogadni a főváros költségvetését - mondta el Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-03-17 12:30:00 | 1 |
| Kifogásolható a Reformszövetség javaslata | A Fidesz szerint politikailag, közgazdaságilag és erkölcsileg is kifogásolható az SZDSZ által benyújtott, a Reformszövetség válságkezelő elképzeléseit tartalmazó országgyűlési határozati javaslat - mondta Matolcsy György (Fidesz) kedden az Országgyűlésben. | 2009-03-17 12:22:00 | 0 |
| Nem tudni, pontosan milyen vészforgatókönyvre gondol Veres | A kormánynak van vészforgatókönyve arra az esetre, ha a magyar gazdaság visszaesése nagyobb lesz, mint 3,5 százalék - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter egy tegnap reggeli televíziós műsorban. Tállai András, a Fidesz szakpolitikusa szerint további szigorításokra, új adókra, illetőleg hitelfelvételre készülhet a kormány. | 2009-03-17 12:12:00 | 0 |
| Romlik a nyugdíjasok anyagi helyzete | Iván László napirend előtti felszólalásában a nyugdíjasok életéről, valamint az emberek egészségének a romlásáról beszélt. | 2009-03-17 11:49:00 | 1 |
| Morvai feljelenti Gyurcsányt és Draskovicsot | | 2009-03-17 11:29:00 | 0 |
| Levél az országos rendőrfőkapitánynak | Számos rendőri intézkedés indokoltsága még a fennálló, részben alkotmányos aggályokat felvető törvények alapján is megkérdőjelezhető - fogalmazott nyílt levelében Balog Zoltán a március 15-i események kapcsán. | 2009-03-17 11:07:00 | 0 |
| Nem lehet 30 milliárdot az egészségügyből elvonni | "Nem értünk egyet ezzel az elvonással, protestálni fogunk ellene, már csak azért is, mert a többi ágazathoz képest aránytalanul nagy mértékben érinti az egészségügyet" - mondta Mikola István, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke kedden sajtótájékoztatón. | 2009-03-17 11:05:00 | 1 |
| Polgári hatalomátvétel Fehérváron | A szocialisták szétesése után a Fidesz szerint le kell mondania a polgármesternek. | 2009-03-17 10:40:00 | 0 |
| 4-es metró: újabb ultimátum pluszmilliárdokért | Újabb ultimátummal fenyeget a 4-es metró alagútját fúró cégcsoport; ha nem kapnak egy hónapon belül további 30 milliárd forintot a pluszmunkákra, felbontják a szerződést. A DBR Metró Projekt Igazgatóságnál nem nyilatkoznak, mert az rontaná tárgyalási pozíciójukat. | 2009-03-17 10:38:00 | 0 |
| A javulás jeleit érzékelni az európai gazdaságokban | Kedvezőbb jelzéseket tapasztal az európai nemzetgazdaságokban a három hónappal ezelőtti helyzethez képest az Európai Bizottság pénzügyi biztosa, akinek interjúja egy olasz lapban jelent meg kedden. | 2009-03-17 10:20:00 | 0 |
| Kevés a Reformszövetség programja? | | 2009-03-17 10:10:00 | 0 |
| Vetkőztették és megalázták a Gyurcsányt bírálókat | | 2009-03-17 10:08:00 | 0 |
| A szabadságjogok megsértése nem belügy | A fideszes képviselőknek saját értékrendjükből fakadóan kötelességük volt felvetni a 2006. októberi budapesti eseményeket az Európai Parlamentben (EP) - húzta alá a magyar néppárti EP-delegáció vezetője. | 2009-03-17 10:03:00 | 0 |
| Levél Bencze József országos rendőrfőkapitánynak | | 2009-03-17 09:38:00 | 0 |
| Együttműködés az európai autógyártás megmentése érdekében | A General Motors üzemeinek otthont adó EU-tagállamok hétvégén az európai autóipar jelenlegi kihívásairól tárgyaltak. A tagállamok megállapodtak abban, hogy szorosan együttműködnek a munkahelyek megőrzése érdekében. | 2009-03-17 09:06:00 | 0 |
| Belháború, tülekedés: MSZP | | 2009-03-17 09:04:00 | 0 |
| Nem titkolózik tovább Ausztria, Luxemburg és Svájc | Az adóparadicsomként ismert Liechtenstein és Andorra után Ausztria, Luxemburg és Svájc is jelezte: hajlandó enyhíteni a banktitokra vonatkozó előírásain. A bejelentéseket Gordon Brown brit miniszterelnök "az adóparadicsomok végének kezdeteként" értékelte. | 2009-03-17 08:49:00 | 0 |
| Kizsebelik a multik a hazai beszállítókat | | 2009-03-17 08:16:00 | 0 |
| A grúz-orosz háború folytatódik! | | 2009-03-17 07:49:00 | 0 |
| Nyerges-tető mint kálvária | | 2009-03-17 07:41:00 | 0 |
| Defenesztráció | Akkor mindjárt a legelején meg kell magyarázzam ezt a furcsa szót ott a címben. Mert tényleg: mi is az a defenesztráció? | 2009-03-17 07:29:00 | 0 |
| Fővárosi Közgyűlés: nem fogadták el a költségvetést | A büdzsé elfogadása mellett csak 10 SZDSZ-képviselő és Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes szavazott. A Fidesz-KDNP-MDF elutasította a büdzsét, a szocialisták többsége pedig tartózkodott a név szerinti szavazás során. | 2009-03-17 07:15:00 | 0 |
| Megérte | Semmi kétség, Dávid Ibolya és Herényi Károly történelmet írnak: a napokban megszűnik az MDF-frakció, így - ha nem történik újfent valami egészen váratlan - a parlament jövő heti ülésén csaknem 19 év óta először nem hallathatja a hangját a párt napirend előtt. Az MDF az első szabad választás óta állandó szereplője a magyar Országgyűlésnek - még ha számtalan szakadást, kiválást, kudarcot kellett is átvészelnie -, sőt képviselői 1989 nyarától jelen voltak a törvényhozásban. Ennek a történetnek a végére kerül most pont. | 2009-03-17 01:18:00 | 0 |
| A magyar földet meg kell védeni | A kormány célja bebizonyítani, hogy nem érdemes gazdálkodással foglalkozni, mert az nem lehet nyereséges. Ezután pedig már csak egy lépés, hogy a reményvesztett parasztok eladják földjeiket - mondta Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője. A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke kiemelte: ezért a gazdáknak most túlélésre kell berendezkedniük, s bárki bármit mond, nem szabad túladniuk földjükön. | 2009-03-17 00:52:00 | 0 |
| Megmenekülhet az MDF frakció | | 2009-03-16 23:24:00 | 0 |
| Megújítja kommunikációs arculatát a rendőrség | | 2009-03-16 22:05:00 | 0 |
| Miért nem képes a kormány valós adócsökkentésbe kezdeni? | Szakmaiatlanság, maszatolás, hebehurgyaság, lárifári beszéd jellemzi a Veres-csapat munkáját - emelte ki Domokos László interpellációjában. | 2009-03-16 18:02:00 | 1 |
| Nincs döntés Brüsszel ötmilliárd eurós javaslatáról | Nem jutottak egyetértésre az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn arról a javaslatról, hogy a tavaly megmaradt mezőgazdasági pénzek terhére az Európai Bizottság finanszírozzon energiaügyi és távközlési beruházásokat a tagországokban. | 2009-03-16 17:51:00 | 0 |
| 50 ezerbe került a "Gyurcsány takarodj" | | 2009-03-16 17:36:00 | 0 |
| Lagymatag nyilatkozatok helyett erélyes tiltakozást! | A Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékek körüli problémákról, illetve Sólyom László romániai látogatásának részleteiről beszélt újságírók előtt Németh Zsolt a Parlamentben. | 2009-03-16 16:11:00 | 0 |
| Kitalicskázták-e maguknak a közpénzt? | Révész Máriusz és Pósán László fideszes képviselők Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez intézett interpellációjukban arra várták a választ, hogy felelősnek érzi-e magát a miniszter amiatt, hogy minisztériumában a jelenlegi és volt munkatársai, tanácsadói családtagjaikkal éveken keresztül folyamatosan, nagy tételben "talicskázták ki" maguknak a közpénzt. | 2009-03-16 16:06:00 | 1 |
| Környezeti katasztrófa fenyeget, ha megépül a bánya | Bár egyszer már visszautasították a kérelmüket, a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) kanadai-román óriáscég továbbra sem adja fel a bányászáshoz való jogok megszerzését Verespatakon. | 2009-03-16 15:57:00 | 0 |
| Újabb átláthatatlan tárgyalás a Déli Áramlatról | A Fidesz felháborítónak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc megkerüli a parlamentet a Déli Áramlat gázvezeték ügyében - szögezte le interpellációjában Németh Zsolt. | 2009-03-16 15:55:00 | 1 |
| Online is elérhető az EU-Ombudsman | Az Európai Ombudsman pénteken (március 13.) nyitotta meg az online panaszbejelentés lehetőségét. Az EU állampolgárai a jövőben az interneten keresztül is szót emelhetnek az európai intézmények eljárásában őket ért hivatali visszásságok ellen. Az online rendszer azt kívánja biztosítani, hogy az Ombudsmanhoz beérkező panaszok valóban a hatáskörébe tartozzanak. | 2009-03-16 15:27:00 | 0 |
| Oroszországból lövik fel az EU műholdját | Az Európai Űrügynökség (ESA) hétfőn (2009. március 16.) Oroszországból lövi fel azt a műholdját, mely a éghajlatváltozás okainak feltárásában fog segíteni a tudósoknak. | 2009-03-16 15:19:00 | 0 |
| Polgári kezdeményezés az álláskeresőknek és munkaadóknak | Február közepén indult útjára a WorkFinder.hu címen elérhető országos álláskereső portál. A honlap üzemeltetőinek célja: professzionális módon nyújtani ingyenes szolgáltatást az álláskeresőknek és a munkaadóknak. | 2009-03-16 15:06:00 | 0 |
| Kitüntették Óbuda polgármesterét | "Példaképeink 1956-ban 1848 hősei voltak. Egy cél, egy emlékezet vezérelt bennünket" - mondta Wittner Mária. | 2009-03-16 15:03:00 | 0 |