| Az MSZP politikai válságának kezelése folyik | A Fidesz szerint Magyarországon nem a gazdasági válság kezelése folyik, hanem az MSZP politikai válságának kezelése; nem ahhoz kérnek áldozatvállalást, hogy a magyar gazdaságot mentsék meg, hanem ahhoz, hogy az MSZP politikai hatalmát mentsék át - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője Bajnai Gordon kormányfő vasárnapi nyilatkozatára. | 2009-05-10 12:45:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Bajnai Gordon nyilatkozatára | | 2009-05-10 12:13:00 | 0 |
| Pécs: a választók közel 18 százaléka már szavazott | | 2009-05-10 11:26:00 | 0 |
| Eddig közel 10 ezer voksot adtak le Pécsett | | 2009-05-10 10:17:00 | 0 |
| Folyamatos aláírásgyűjtés a biztonságosabb Magyarországért | A Fidesz-KDNP továbbra is várja mindazok aláírását Sopronban is, akik így is szeretnék kifejezni azt, hogy egy biztonságosabb Magyarországot szeretnének a büntető törvénykönyv szigorításával. | 2009-05-09 16:26:00 | 0 |
| Keményen beolvastak Herényinek | | 2009-05-09 16:02:00 | 0 |
| "Elmuzsikált öt év van mögöttünk" | Schmitt Pál szerint "elmuzsikált öt év van mögöttünk." A Fidesz-KDNP európai listavezetője így értékelte a magyar kormány hamarosan lejáró európai parlamenti ciklus alatti teljesítményét. | 2009-05-09 13:54:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Gurmai Zita nyilatkozatára | | 2009-05-09 13:06:00 | 0 |
| "Ez nem más, mint offshore-szolidaritás" | Az elkövetkezendő időszakban várható 10 százalék fölötti forráskivonás az intézmények tömeges csődjét fogja jelenteni - hangsúlyozta Pesti Imre szombaton sajtótájékoztatón. | 2009-05-09 12:23:00 | 1 |
| "Mi nők is azt mondjuk: elég!" | A Fidesz Női Tagozata is bekapcsolódik a 2009-es európai uniós választási kampányba, és országjárásra indul. Az országjárás első, és egyben kampánynyitó rendezvényére május 8-án, pénteken került sor az óbudai Rozmaring Vendéglőben. A közel 150 fős hallgatóságot Menczer Erzsébet, a Női Tagozat budapesti elnöke köszöntötte. | 2009-05-09 11:47:00 | 1 |
| Ötven éve jelent meg az Iskola a határon | Ottlik Géza születésének évfordulójára és az Iskola a határon című regény kiadásának 50. évfordulójára emlékezik szombaton délután a Budavári Önkormányzat az író Attila út 45. alatti emléktáblájánál. Ottlik Géza 1958-tól haláláig élt a Krisztinavárosban. | 2009-05-09 11:00:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Mesterházy Attila nyilatkozatára | | 2009-05-09 10:46:00 | 0 |
| A Bajnai-kormány sorsáról dönthet a júniusi választás | A Bajnai-kormány sorsáról is dönthet a június 7-i európai parlamenti választás, mert ezt a voksolást nem lehet tartalmilag elválasztani a belpolitikától - mondta az MTI-nek pénteken Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a párt női tagozatának elnöke annak kapcsán, hogy a szervezet európai uniós választási kampánynyitó rendezvényt tart Budapesten. | 2009-05-09 10:44:00 | 0 |
| Még ősszel új választás lehet | Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje szerint a június 7-i európai parlamenti választás politikai értelemben a következő magyar parlamenti választás első fordulójának tekinthető. Pénteki győri sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus úgy vélekedett, hogy az első forduló után még az ősszel új választás lehet. | 2009-05-09 10:36:00 | 0 |
| Véget kell vetni a Gyurcsány-Bajnai korszaknak | A mostani megszorítócsomag az MSZP csomagja, mivel a párt képviselői szavazták meg azt - mondta el Orbán Viktor a hírTV Péntek8 című műsorában. A Fidesz elnöke úgy látja, olyan gazdasági rendszert kell kialakítani hazánkban, hogy aki dolgozik, az boldoguljon. | 2009-05-09 10:32:00 | 1 |
| Betelt a pohár! Elég volt! | Az MSZP mindenki számára bebizonyította, hogy nem ismer mértéket, nem ismer se Istent, se embert, ha a hatalomról, a piszkos trükkök és üzletek eltakarásáról van szó - fogalamzott közleményében Páva Zsolt. Úgy határoztam, hogy amennyiben Szili Katalin és a szocialisták az ellenem és Pécs ellen elkövetett bűnök és törvénysértések miatt nem kérnek nyilvánosan bocsánatot, visszavonulok a ma esti televíziós vitától. | 2009-05-08 17:17:00 | 0 |
| Betelt a pohár! Elég volt! | | 2009-05-08 17:13:00 | 0 |
| Török Zsolt bátorsága | Csodálatra méltó bátorságról tett tanúbizonyságot Török Zsolt akkor, amikor az adófizetési kötelezettségeiket offshore cégeken keresztül megkerülő emberekről beszélt, hiszen Bajnai Gordon éveken keresztül volt egy offshore cég kézbesítési megbízottja, és az Oszkó Péter által vezetett cég tulajdonosa is egy Cipruson bejegyzett vállalkozás - olvasható Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében. | 2009-05-08 15:42:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára | | 2009-05-08 15:39:00 | 0 |
| A cseh szenátus elfogadta a Lisszaboni Szerződést | A cseh felsőház tegnap nagy többséggel elfogadta a Lisszaboni Szerződést, lehetővé téve a dokumentum végleges ratifikációját. Ehhez már csak Václav Klaus elnöki pecsétje szükséges. Az államfő azonban korábban kijelentette, nem fogja aláírni a Szerződést kihirdető törvényt. | 2009-05-08 15:37:00 | 0 |
| A munkahelyteremtés európai tíz pontja | A tegnapi rendkívüli foglalkoztatási csúcson az unió vezető politikusai tíz lépést határoztak meg a munkanélküliség elleni küzdelem és a munkahelyteremtés érdekében. A prágai találkozón a trojka elnökségek (a cseh, a svéd és a spanyol kormány) az Európai Bizottsággal, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel tárgyalták meg elképzeléseiket. | 2009-05-08 15:21:00 | 0 |
| Már tizenötezren mondanának fel Bajnainak | | 2009-05-08 14:38:00 | 0 |
| A csatlakozással történelmi esélyt kaptunk | Sikerként értékelték a meghívottak Magyarország európai uniós (EU) csatlakozását az ötéves évforduló alkalmából a Parlamentben tartott pénteki konferencián. | 2009-05-08 14:14:00 | 0 |
| 56 milliárddal nőtt a tb-kassza hiánya | | 2009-05-08 14:06:00 | 0 |
| Tűzvonalban - egyre gyakoribbak lesznek az erdőtüzek? | Sebesen terjed az erdőtűz, a hőségben kiszáradó növényzet gyújtósként táplálja. Az áthevült szerves anyagok szénből, hidrogénből és egyéb éghető elemekből álló vegyületeket bocsátanak ki, melyek a levegő oxigénjével reakcióba lépve még több energiát termelnek, majd láncreakciót indítanak el. | 2009-05-08 14:04:00 | 0 |
| Szili már a vereségre készül | Vámos Zoltán politológus (Budapest, ELTE) elemzése a pécsi helyzetről. | 2009-05-08 13:58:00 | 0 |
| Tüntessünk együtt vasárnap a gyermekekért! | A családi pótlék és a szocpol megvonása, a gyes és a gyed idejének lerövidítése ellen tüntetünk vasárnap a Kossuth téren - mondta sajtótájékoztatóján Pelczné Gáll Ildikó. | 2009-05-08 13:50:00 | 0 |
| Bús Balázs nem vezeti be a fizetőparkolást belső Óbudán | A fővárosi fizetőövezetek bővítése ellenére nem vezeti be a fizetőparkolást a III. kerületben Bús Balázs kerületi polgármester - közölte Óbuda-Békásmegyer sajtóosztálya. | 2009-05-08 13:40:00 | 0 |
| Meghallgatták Révész Máriuszt brutális megveretése ügyében | Révész Máriusz meghallgatásával folytatódott a képviselő megverése miatti bűntetőper pénteken a Fővárosi Bíróságon. A Központi Nyomozó Ügyészség a Fidesz országgyűlési képviselőjének 2006. október 23-án történt bántalmazása miatt két rendőrt, egy főtörzsőrmestert és egy őrnagyot vádol. Révész a tárgyaláson azt mondta, súlyos sérülései miatt olyan amnéziája van, hogy semmire sem emlékszik az október 23-án történtekből, csupán a kórházi ágyban tért magához. | 2009-05-08 13:34:00 | 0 |
| A Fidesz megvédi a pécsieket! | A Fidesz aggodalommal tekint a mai délutánra, mert az MSZP kommandókat szervezett Pécsre - írja közleményében Bánki Erik országgyűlési képviselő, a Fidesz regionális igazgatója. | 2009-05-08 12:40:00 | 0 |
| A Fidesz megvédi a pécsieket! | | 2009-05-08 12:38:00 | 0 |
| Állatvédelmi előírásokat szavazott meg az EP | Megszavazta Strasbourgban az Európai Parlament (EP), hogy főszabályként tiltsák meg az EU-ban a fókatermékek forgalmazását. Az első olvasatban elfogadott rendelet értelmében a főszabály alól kivételt csak az inuitok - illetve más bennszülöttek - által hagyományos módszerekkel előállított termékek köre, valamint a személyes használatra történő behozatal képezhetne. | 2009-05-08 11:55:00 | 0 |
| Itt a csomag! Csomagoljanak el! | A Fidelitas győri szervezete felállította a "Bajnai-csomagot" a Megyeháza előtti téren, a Fidesz-faház előtt. | 2009-05-08 11:34:00 | 0 |
| Kritikusan sok elhagyott háló sodródik a világ tengereiben | A vízen sodródó vagy a tengerfenékre süllyedő "szellemhálók" 640.000 tonnás tömegükkel a világtengerekben található hulladék tíz százalékát teszik ki - állítja az ENSZ mezőgazdasági szervezetének (FAO) és környezetvédelmi programjának (UNEP) közös jelentése. | 2009-05-08 11:24:00 | 0 |
| Pécs lezárhatja a reménytelenség korszakát | A pécsi polgármesterjelölti kampány végére nem egy Szili-Páva meccs, nem is egy Fidesz-MSZP meccs, hanem egy MSZP-Pécs meccs alakult ki - tájékoztatott Szijjártó Péter. | 2009-05-08 11:22:00 | 1 |
| Kapuzárási pánik van a szocialistáknál | A Fidesz alelnöke szerint kapuzárási pánik uralkodott el a szocialistákon az uniós fejlesztéseknél. Kósa Lajos debreceni polgármester az InfoRádió Eurokassza című műsorának azt mondta: a szocialisták minden pénzre le akarnak szerződni, gátlástalanul, úgy, hogy "az elvtársaknak jusson". | 2009-05-08 10:59:00 | 0 |
| Reméljük, Demszky bejelentése nem csak PR-akció | A Fidesz-KDNP Frakciószövetség örömmel veszi tudomásul, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán Demszky Gábor főpolgármester úr a mai napon sajtótájékoztatón kívánja bejelenteni, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöknél illetőleg a kormánynál kezdeményezi a távhő 5 százalékos áfakulcsba sorolását - írja közleményében a fővárosi Fidesz. | 2009-05-08 10:54:00 | 0 |
| Áfacsökkentés | | 2009-05-08 10:49:00 | 0 |
| Szili brutális kampánya Pécsett | Ezerhatszáz MSZP-s aktivista utazik ma Pécsre, hogy lakásról lakásra járva győzködje a választókat Szili Katalin mellett. A szocialista házalásban kizárólag nők vesznek részt, busszal szállítják őket a baranyai megyeszékhelyre az ország különböző részeiből. | 2009-05-08 09:53:00 | 0 |
| Le kell állítani Bajnaiék családellenes politikáját! | A gyermeket vállalók, a családok keményen megsínylik Bajnaiék családellenes intézkedéseinek következményeit. Pelczné Gáll Ildikó az MNO-nak kijelentette: egy következetesen végrehajtott családellenes politikával állunk szemben. Vasárnap kismamákat, anyákat, mindenkit várnak a Kossuth térre, a "babakocsis" demonstrációra. Korábban Vukovich Gabriella demográfus is arról beszélt: 2002 óta Magyarországon nem lehet tervezett családpolitikáról beszélni. | 2009-05-08 09:28:00 | 0 |
| Luxusvilla a pénzügyminiszternek | | 2009-05-08 09:01:00 | 0 |
| Az SZDSZ az utcán | Miközben maradék híveiket is el-elriogatják maguktól a szabad demokraták, olyan plakátokkal pakolták tele az utcákat, amelyeken sűrű arcú, morcos tekintetű, kopasz úriemberrel ijesztgetik azokat, akik semmi esetre sem szavaznának rájuk. | 2009-05-08 08:59:00 | 0 |
| Amerika támogatja a Mol védelmét | Az Egyesült Államok támogatja a Mol védelmét az ellenséges orosz felvásárlási kísérlettel szemben - jelentette ki washingtoni megbeszéléseinek végén, csütörtökön Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. | 2009-05-08 08:16:00 | 0 |
| Egy ítélet hátravan | Szili Katalin hivatásos hazudozó. Erősen hangzik? Akkor mit tetszenek szólni ehhez: "Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...). És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó..." Bizonyára emlékeznek a Kövér László elleni hisztéria-hadjáratra; Gyurcsány Ferenc szavait idéztem, aki - gyóntatóatya híján - Debreczeni Józsefnek rebegte el, miként tervezték el a "köteles kampányt", s milyen szerep jutott benne Szilinek. | 2009-05-08 08:12:00 | 0 |
| Új filozófiát teremtünk Pécsett | Átfogó leltár készül a pécsi önkormányzat pénzügyi, gazdasági helyzetéről, a polgármester szignója nélkül egyetlen számla sem mehet ki - ezt tartja egyik legfontosabb feladatának megválasztása esetén Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterjelöltje. Hangsúlyozta, a helyi politikát meg kell változtatni, és be kell vonni az eddig háttérbe szorított civil szervezeteket a döntésekbe. Páva egyébként úgy látja: a választási kampány "példátlanul eldurvult" Pécsett. | 2009-05-08 07:57:00 | 0 |
| EU-csúcstalálkozó: gyors intézkedések a munkahelyekért | A nemzetközi gazdasági válság közepette a munkahelyek számának csökkenését az Európai Unióban (EU) csak gyors és határozott intézkedésekkel lehet megállítani. Erre a megállapításra jutottak az EU munkahelyekkel, munkapiaccal foglalkozó csúcstalálkozójának résztvevői csütörtökön Prágában. | 2009-05-08 07:20:00 | 0 |
| Ne higgyenek a szirénhangoknak! | Ne higgyenek a közvélemény-kutatásoknak, ne higgyenek a szirénhangoknak, nincs semmi lefutva - mondta hallgatóságának Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciószövetségének elnöke a két párt által szervezett európai parlamenti (EP) választási gyűlésen csütörtökön Budapesten. | 2009-05-08 03:09:00 | 0 |
| A voksolás eredménye üzenet lesz a kormánynak | Az európai parlamenti (EP) választás eredményével az emberek azt üzenhetik kormánynak: nem kérnek Bajnai Gordonból, nem kérnek az újabb sokkterápiából, nem kérnek a reménytelenség kormányából, helyette a remény fejezetét kívánják megnyitni, amit polgári kormányzásnak hívnak - hangoztatta Navracsics Tibor csütörtökön Szombathelyen. | 2009-05-08 03:03:00 | 0 |
| Szorosabb EU-keleti partnerség | Szorosabbra fűzi kapcsolatait az Európai Unió (EU) és hat volt szovjet tagköztársaság. Az érintettek ebben prágai csúcstalálkozójukon egyeztek meg csütörtökön. | 2009-05-08 02:55:00 | 0 |
| Kósa Lajos: Nem forgatják fel a Nagyerdőt | A Nagyerdőt sem átépíteni, sem túlépíteni nem akarjuk, pláne nem a debreceniek ellenére - jelentette ki Kósa Lajos, a város polgármestere csütörtökön. | 2009-05-07 17:56:00 | 0 |
| Debrecenben a sztrájk nem érinti az érettségit | Debrecenben összesen hat általános iskolában lesz sztrájk pénteken, a középiskoláknak azonban egyikében sem, így a pénteki németérettségi a városban zavartalanul mehet le - mondta az MTI érdeklődésére Halász D. János (Fidesz), Debrecen oktatásért felelős alpolgármestere csütörtökön. | 2009-05-07 17:54:00 | 0 |
| Az EU forrásokat is veszélyezteti a "tolvajszellem" | Magyarországon az uniós forrásokat is veszélyezteti az a tolvajszellem, amit a szélhámos milliárdosok szabadítottak az országra - véli a Fidesz helyettes szóvivője. Cser-Palkovics András az MSZP Pest megyei Területi Szövetsége elnökhelyettesének szavaira reagált, aki szerint nem elbizonytalanítani kell az EU-forrásokra pályázó önkormányzatokat, civil szervezeteket és cégeket, hanem erősíteni őket abban, hogy folytatódjanak a beruházások. | 2009-05-07 16:20:00 | 0 |
| A Fidesz az emberek oldalán áll Újpesten | A Fidesz újpesti képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy az újpesti önkormányzat állásfoglalásban utasítsa el a kormány önkormányzatokat és az embereket sújtó megszorításait, de a testület többsége nem támogatta a javaslatot. | 2009-05-07 16:13:00 | 0 |
| Az MSZP kérjen bocsánatot! | A Fidesz elvárja a szocialistáktól, hogy kérjenek bocsánatot a magyar gazdaság szereplőitől és a Fidesztől, miután az MSZP-s Kékesi Tibor is belátta, hogy az ellenzéki pártnak volt igaza a jegybanki alapkamat-csökkentés kérdésében - közölte Cser-Palkovics András. | 2009-05-07 16:13:00 | 0 |
| Nem válságkezelés, hanem az MSZP hatalmának átmentése zajlik | Nem ahhoz kérnek áldozatvállalást, hogy a magyar gazdaságot mentsék meg, hanem ahhoz, hogy az MSZP politikai hatalmát mentsék át - reagált Szijjártó Péter szóvivő a miniszterelnök válságkezeléssel kapcsolatos csütörtöki, prágai nyilatkozatára. | 2009-05-07 16:09:00 | 0 |
| Rendőri brutalitás: Jacques Barrot a kiállításon | | 2009-05-07 16:01:00 | 0 |
| Varju László (MSZP) az uniós pénzekről - a Fidesz reagálása | | 2009-05-07 15:54:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Bajnai Gordon válságkezeléssel kapcsolatos prágai nyilatkozatára | | 2009-05-07 15:53:00 | 0 |
| Offshore cégek híznak a bedőlt lakáshiteleseken | | 2009-05-07 15:42:00 | 0 |
| Lemond a miniszter, ha privatizálják a vízvagyont | | 2009-05-07 15:26:00 | 0 |
| Minden út Ciprusra vezet | | 2009-05-07 15:11:00 | 0 |
| Megtekintette a fotókiállítást Jacques Barrot | Az Európai Parlamentben a 2006. október 23-i, budapesti rendőri túlkapásokat bemutató fotókiállítást megtekintette Jacques Barrot az Európai Bizottság alelnöke, igazságügyi biztos. | 2009-05-07 14:48:00 | 0 |
| Szili hívja vissza embereit az utcákról! | Arra kérem, tisztelje meg a pécsieket és engem azzal, hogy nem valótlanságokkal, trükkökkel, megtévesztéssel, rágalmakkal és lejáratással próbál eredményt elérni - írja a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje Szili Katalinnak. | 2009-05-07 14:44:00 | 0 |
| Szili Katalin hagyja abba a törvénysértéseket! | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség pécsi elnöksége felszólítja Szili Katalint, azonnal hagyja abba a további törvénysértéseket. Immár második alkalommal marasztalta el a Választási Bizottság, mert megszegte a választási törvényt, kampánytrükkjei "sértik a választások tisztaságára vonatkozó alapelvet" - mutat rá közleményében Bánki Erik. | 2009-05-07 14:35:00 | 0 |
| Szili Katalin hagyja abba a törvénysértéseket! | | 2009-05-07 14:33:00 | 0 |
| Válaszút előtt | Kivizsgáltatok minden, a város számára kedvezőtlen vagy netán gyanús szerződést, minden fölösleges megbízást - mondta a Demokratának dr. Páva Zsolt, a Fidesz és a civilek pécsi polgármesterjelöltje. | 2009-05-07 14:28:00 | 0 |
| Egyik legfontosabb stratégiai érték lehet a víz | Az ország vízkészletei jelenthetik Magyarország számára az egyik legfontosabb stratégiai értéket a következő évtizedekben, ezért a vízbázis megóvásához, illetve gazdasági hasznosításához mindenféleképpen teljes szakmai és politikai konszenzusra van szükség - állapították meg egybehangzóan a Víz minden cseppje érték elnevezésű konferencia nyitóelőadói csütörtökön Budapesten. | 2009-05-07 13:59:00 | 0 |
| Javaslat a közbeszerzési törvény módosítására | Két fideszes képviselő azt javasolja, hogy 25 millió forintig továbbra se kelljen közbeszerzést kiírni szórakoztató-, kulturális és sportszolgáltatások megrendelése esetén, mert ez ellehetetlenítheti például a külföldi eladók fellépését, vagy nemzetközi művészeti kiállítások megrendezését. | 2009-05-07 13:09:00 | 0 |
| Az ökör következetessége | A Szabadság Kör április 30-án mutatta be jelentését az elmúlt év hazai jogsértéseiről. Szájer József alapító szerint az európai parlamenti választás az első lehetőség 2006 óta, hogy az ország bizalmatlanságot szavazzon a kormánynak, amely szerinte tudatosan lép fel a szabadságjogok ellen. | 2009-05-07 13:02:00 | 0 |
| Leszakadtunk a kelet-közép-európai államok mezőnyétől | | 2009-05-07 12:10:00 | 0 |
| Az egészségügyi bizottság összehívását kezdeményezi a Fidesz | A Fidesz kezdeményezte a parlament egészségügyi bizottsága zárt ülésének összehívását az influenzajárvánnyal kapcsolatban - mondta Mikola István, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten. | 2009-05-07 11:19:00 | 0 |
| A Fidesz-KDNP másfél millió ajánlószelvényt gyűjtött | Több mint másfél millió ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz és a KDNP az európai parlamenti választásokra - jelentette be Nyitrai Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-05-07 11:05:00 | 0 |
| EP-választás: egy hónap múlva lesz a voksolás | Egy hónap múlva, június 7-én választják meg Magyarországon az Európai Parlament (EP) magyar tagjait. | 2009-05-07 09:50:00 | 0 |
| Számmisztika | "Az európai uniós támogatású közlekedésfejlesztési projektek költségvetéséhez képest eddig nagyon kevés pénzt utalt át Brüsszel." | 2009-05-07 09:41:00 | 0 |
| "Zseniális szélhámos volt Zuschlag" | | 2009-05-07 09:37:00 | 0 |
| Fedél nélkül | Kétségkívül léteznek életbevágóan fontos törvényjavaslatok így válság idején. Ilyennek számíthat például a hivatalos iratok elektronikus tértivevényes kézbesítése, az anyakönyvezéssel összefüggő apró-cseprő módosítgatások vagy éppen a védjegyek lajstromozása során felmerült törvényi frissítések, amelyekkel a Tisztelt Ház mostanság foglalkozni méltóztatott. | 2009-05-07 09:32:00 | 0 |
| Ismét elmarasztalták Szilit | | 2009-05-07 09:30:00 | 0 |
| Egymilliárdra nőhet az éhezők száma | Hamarosan minden eddigi rekordot megdöntve egymilliárdra nőhet az éhező emberek száma a Földön - közölte szerdán az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója Párizsban. | 2009-05-07 08:55:00 | 0 |
| Előfizetőknek | | 2009-05-07 08:52:00 | 0 |
| Mediterrán Magyarország? | | 2009-05-07 08:36:00 | 0 |
| Izland bejelentette az első lépést az EU-csatlakozás felé | Az izlandi kormányzat bejelentette az első konkrét lépést az ország EU-csatlakozása érdekében: Jóhanna Sigurdardóttir kormányfő szerdán közölte, hogy törvénytervezetet nyújt be a parlamentnek, kérve a felhatalmazást a tagsági tárgyalások megkezdéséhez. | 2009-05-07 08:10:00 | 0 |
| Lefülelték a gyalázkodó szórólapok terjesztőit | Személyét sértő szórólapok terjesztőit fülelte le szerdán Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterjelöltje, aki a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy az ügyben feljelentést tett a rendőrségen. | 2009-05-07 07:44:00 | 0 |
| Ciprus az adóforintok végállomása | Adóforintokból fizetik ki a Magyar Televízió új székházát, de két év alatt sem sikerült elérni, hogy a szerződések nyilvánosak legyenek. | 2009-05-07 07:38:00 | 0 |
| Véget érhet az amerikai-európai vámháború | Véget érhet a hormonkezelt amerikai marhahús miatt 13 éve kirobbant amerikai-európai vámháború: az Egyesült Államok szerdán visszavonta a számos klasszikus európai termék, például a francia rokfort sajt bevitelét drágító intézkedést, az Európai Unió pedig cserébe vámmentesen enged piacára évi több tízezer tonna amerikai marhahúst a nem hormonkezelt fajtából. | 2009-05-07 01:15:00 | 0 |
| Diszkriminálták az egri kórházvédőt Gyöngyösön | Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) szerint diszkriminálta Pócs Alfrédot, az Egri Kórházvédők Egyesületének elnökségi tagját a HospInvest leányvállalata által üzemeltetett gyöngyösi kórház, amikor nem hosszabbította meg határozott idejű szerződését - erről maga az érintett, Pócs Alfréd tájékoztatta szerdán az MTI-t. | 2009-05-07 01:07:00 | 0 |
| Magyarország bajai a 2002-es kormányváltással kezdődtek | Az elmúlt hét év gazdasági adatai egyértelműen bizonyítják, hogy Magyarország bajai nem 2008-ban, nem a gazdasági világválsággal, hanem a 2002-es kormányváltással kezdődtek - mondta Áder János szerdán Kaposváron. | 2009-05-07 00:55:00 | 0 |
| Terjed az új típusú influenza | Lengyelországban, illetve Svédországban a hatóságok szerdán megerősítették az első új típusú influenzás megbetegedést az országban. | 2009-05-07 00:51:00 | 0 |
| Klaus egyelőre nem ír alá | Václav Klaus cseh elnök szerdán bejelentette, hogy egyelőre nem írja alá az Európai Unió lisszaboni szerződésének csehországi ratifikációs okmányát, tekintettel arra, hogy az EU intézményi reformjáról szóló szerződést az írek tavaly népszavazáson elutasították. Arra is hivatkozott, hogy Csehországban várhatólag újra alkotmánybíróság elé viszik az ügyet. | 2009-05-07 00:42:00 | 0 |
| A Fidesz-KDNP teljes listája | A Fidesz-KDNP listája a 2009. évi európai parlamenti választáson. | 2009-05-06 19:56:00 | 0 |
| A Fidesz-KDNP listája a 2009. évi európai parlamenti választáson | | 2009-05-06 19:54:00 | 0 |
| A Fidesz Országos Választmányának mai határozatai | A Fidesz Országos Választmánya véglegesítette a Fidesz és a KDNP közös európai parlamenti választási listáját, illetve tiltakozik a magyar vízvagyon kiárusítása ellen. | 2009-05-06 19:52:00 | 0 |
| A Jogtipró Díj átadása, avagy az elvitetés esete | | 2009-05-06 18:52:00 | 0 |
| A rendőri túlkapásokról Strasbourgban | Az Európai Parlamentben bemutatták azt az angol nyelvű dokumentumkötetet, amely a 2006. október 23-i budapesti rendőri túlkapások körülményeit elemzi, és végigköveti az azóta történteket. A rendezvényen az állampolgári jogok bizottságának alelnöke, Gál Kinga, fideszes képviselő meghívására részt vettek a kötetet létrehozó alkotók, valamint a túlkapások több áldozata is. | 2009-05-06 17:52:00 | 0 |
| Szoros együttműködés a Duna-menti országok között | A Duna térségére a jövőben egy határozott gazdasági, tudományos, és kulturális egységként kell tekintenünk - hangzott el az éves Duna-csúcstalálkozón Ulmban, ahol a német Baden-Württemberg tartomány ötödik alkalommal látta vendégül a Duna térségéből érkezett kormányfőket és minisztereket. | 2009-05-06 17:37:00 | 0 |
| Páva Zsolt új dobbantót adna Pécsnek | Drasztikus lépésekre készül a baranyai megyeszékhely mélyrepülésének megállítása érdekében Pécs egykori vezetője, Páva Zsolt. A civilek, az Összefogás Pécsért Egyesület, illetve a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje majd egy évtizede, 1994 és 1998 között már ült a polgármesteri székben. Az azóta eltelt időszakban a baloldal irányította a várost, amelynek már több mint harmincmilliárdos az adóssága, s bár az Európa Kulturális Fővárosa évre készül - rengeteg anomáliával -, a fejlesztések eddig jobbára elkerülték. A május 10-én megtartandó időközi választás előtt egy héttel kérdezte a Magyar Nemzet a jelöltet, aki az elmúlt választáson alig háromszáz szavazattal maradt el MSZP-s riválisától, az azóta elhunyt Tasnádi Péter polgármestertől. | 2009-05-06 17:19:00 | 0 |
| Az EU drágítaná a szalámit | A magyar néppárti delegáció az Európai Parlament mai plenáris ülésén nemmel szavazott a haszonállatok vágásának szabályait jelentősen szigorító jogszabályjavaslatra. | 2009-05-06 16:54:00 | 0 |
| Elindult az európai KKV-hét | Első ízben rendezik meg Európában a Kis- és Középvállalkozások Hete elnevezésű rendezvénysorozatot. A KKV-hét célja a vállalkozói kedv ösztönzése és a vállalkozások támogatására irányuló figyelemfelkeltés. A kampánynak köszönhetően a kkv-k számos információt, tanácsot, támogatást és ötletet kaphatnak, amelyek segítségével fejleszthetik tevékenységeiket. | 2009-05-06 16:40:00 | 0 |
| EU - Japán együttműködés | Az Európai Unió és Japán közösen fogják előkészíteni azt az új, légkörszennyezést korlátozó megállapodást, amely idén Koppenhágában felválthatná a kiotói egyezményt. Ebben állapodtak meg az EU és Japán képviselői prágai csúcstalálkozójukon hétfőn. | 2009-05-06 16:26:00 | 0 |
| Nem vállalhatják át a termékdíj fizetését a termelők | Nem támogatta szerdai ülésén az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján a terméket előállító kisvállalkozások átvállalhatták volna a termékdíjfizetési kötelezettséget a jelenleg első belföldi forgalomba hozónak számító vendéglátóipari egységektől. | 2009-05-06 14:52:00 | 0 |
| Egymilliárd Szolnokon út-, járda- és parkolóépítésre | Egyetlen esztendőben egymilliárd forintot költ Szolnok önkormányzata útépítésre, járdák, parkolók felújítására, kialakítására. A programról Szalay Ferenc beszélt sajtótájékoztatóján. | 2009-05-06 14:11:00 | 0 |
| Ön is aláírhatja Bajnai "felmondását" | | 2009-05-06 13:58:00 | 0 |
| Régi szocialista reflexek | A Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság május 6-i ülésén a Bizottság szocialista-szabad demokrata többsége elutasította azt a Horváth Csaba főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztést, amely a Vasfüggöny megnyitása 20. évfordulójának állított volna emléket az Andrássy úton, a Terror Háza Múzeum előtt - hívta fel a figyelmet Ughy Attila, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese közleményében. | 2009-05-06 13:40:00 | 0 |
| Korrupció és törtvénytelenség az MNV Zrt.-nél | Az MNV Zrt. létezése óta az első perctől kezdve törvénytelenül működik, nem vezetett vagyonleltárt megsértette a számvitelt és elherdálta az állami vagyon nagy részét. Budai György sajtótájékoztatója. | 2009-05-06 13:29:00 | 1 |
| A kormány olyan időkre tervez, mikor már hivatalban sem lesz | A Bajnai-kormány megszorító intézkedései olyan időszakokat is érintenek, amikor már a mostani kormány nyilvánvalóan nem lesz hivatalban - mondta Pósán László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben. | 2009-05-06 13:24:00 | 0 |
| Az elnök második éve | | 2009-05-06 13:13:00 | 0 |
| Diszkréten eldugott MSZP-logó | | 2009-05-06 13:04:00 | 0 |
| Tilos a fókatermékek forgalmazása az unióban | Megszavazta a fókából készült termékek uniós forgalmazásának tilalmát az Európai Parlament. | 2009-05-06 13:01:00 | 0 |
| Mindig rá gondolnak a pécsi Fideszben | Pécset 11 éve vezetik a szocialisták. Ez idő alatt az emberek sokat csalódtak a be nem váltott ígéretek miatt - nyilatkozta az index.hu-nak Páva Zsolt. | 2009-05-06 12:59:00 | 0 |
| Az EU-tól kér tájékoztatást a Fidesz-KDNP a négyes metróról | A fővárosi Fidesz-KDNP az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosához fordult a budapesti négyes metró finanszírozása ügyében. Erről Tarlós István, a frakciószövetség vezetője beszélt szerdán újságíróknak. | 2009-05-06 12:12:00 | 0 |
| A kis pártok "kiesési rangadót" vívnak egymással | A Fidesz szerint a kis pártok "kiesési rangadót" vívnak egymással az európai parlamenti választáson, Magyarországnak azonban olyan politikai erőre van szüksége, amely képes kivezetni az országot a válságból - jelentette ki Szijjártó Péter, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője az MDF-es Herényi Károly szerdai sajtótájékoztatójára reagálva. | 2009-05-06 11:51:00 | 0 |
| Ijesztő méretű szúnyoginvázió a Duna mellett | Három éve volt példa a szúnyogok ilyen tömegben való hirtelen megjelenésére. A helyzet a Duna mellett fekvő településeken a legrosszabb: Mohácson időnként szinte lehetetlen a szabadban tartózkodni. | 2009-05-06 11:46:00 | 0 |
| Európai rendszer épül az űrszemét követésére | Védett Föld körüli pályákat, a mainál szigorúbb szabályokat terveznek a szakemberek a műholdak használatára, főleg a működésük utáni időszakra. | 2009-05-06 11:38:00 | 0 |
| Kína szén-dioxid elnyelése jobb, mint Európáé | Először határozták meg kutatók, hogy mennyi szén-dioxidot nyeltek el Kína szárazföldi ökoszisztémái az elmúlt években. | 2009-05-06 11:13:00 | 0 |
| Gál: Nem lehet belügynek tekinteni a jogállamiság helyzetét | A 2006. október 23-i budapesti rendőri erőszakról szóló, Túlkapások című könyv angol nyelvű kiadását mutatták be kedden Strasbourgban az Európai Parlamentben (EP), Gál Kinga fideszes EP-képviselő szervezésében. | 2009-05-06 10:31:00 | 0 |
| Kampányblamázs a szabad demokratáknál | | 2009-05-06 10:08:00 | 0 |
| Mi Budapest "érdeke"? | Döntetlen eredmény született április 29-én a fővárosban az általunk kezdeményezett, a közgyűlés feloszlatásáról szóló név szerinti szavazáson. Politikai értelemben ez alapjában nem rossz jel. (Régi, élet diktálta szabály, hogy az az ökölvívó világbajnok, aki csak döntetlennel védi meg címét a kihívóval szemben, már nem tud sokáig címvédő maradni.) A Fidesz-KDNP feloszlatási javaslatához ez esetben az MDF is csatlakozott, így a formális ellenzék egységet mutatott. | 2009-05-06 09:54:00 | 0 |
| Az EP-választáson az ország helyzetéről mondhatnak véleményt az emberek | A jelenlegi kormány egy olyan programot hajt végre, amihez az emberek semmilyen támogatást, semmilyen felhatalmazást nem adtak. Ősszel újabb megszorító csomaggal állhat elő az MSZP-kormány - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke Sopronban. Az ország problémáit azonban csak a gazdasági növekedés oldja meg, amint az 1998 és 2002 között az Orbán-kormány idején már bevált. A jelenlegi brutális megszorításokból nem lesz gazdasági növekedés. | 2009-05-06 09:44:00 | 0 |
| Hazajöhetnek a Fidesz-kormányba az EP-képviselők | Az európai parlamenti választások után is van értelme az előrehozott választásoknak - mondta Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában. Az európai parlamenti képviselőjelölt kiemelte: a Fidesz egy sikeres országgyűlési választás esetén számít arra, hogy európai parlamenti képviselője hazajöjjön, ha felkérik egy kormányzati pozíció betöltésére. | 2009-05-06 09:17:00 | 0 |
| Múltkivágó | A közszolgálati tévével kapcsolatban sok mindent megértem már, és azt hiszem, sokunk kívánságát mondom ki azzal, hogy a választások után valóban a köz szolgálatába kell kerüljön a Magyar Televízió! Az elmúlt szombati Verebes-szereplés egyszerűen csak alul-, de egyben felülmúlhatatlan is volt. | 2009-05-06 08:59:00 | 0 |
| Dolgozni keresztényi módon | A Munkástanácsok Országos Szövetsége ünneplés helyett demonstrált május 1-jén. Palkovics Imre elnök szerint ezzel a MOSZ a maga legjobb hagyományaihoz igazodott. Hiszen a rendszerváltás idején alakult, független erőként, s az azóta eltelt két évtizedben is csak a dolgozói érdekek voltak fontosak a szövetségnek. A Bajnai-csomaggal pedig épp ezek az érdekek kerültek végveszélybe. | 2009-05-06 08:42:00 | 0 |
| Zaklatás miatt tett feljelentést Nagykanizsa polgármestere | Zaklatás miatt feljelentést tett a rendőrségen Marton István, Nagykanizsa polgármestere, miután észlelte, hogy autóját követik és telefonját valószínűleg lehallgatták. | 2009-05-06 08:39:00 | 0 |
| Ez nem pécsi kesztyű | Szili Katalin Barcs díszpolgára, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke, az MSZP tagja, és a pécsi polgármesterségért induló két személy egyike. Szili sok más - mondjuk ki: hasznos - megfontolásból nem vette fel elődei kesztyűjét. A város mostanában nem díjazza a szocialistákat. Ezért hát Szili Katalin házelnök törhette a fejét, mi a csudát csináljon, hogy csiribú-csiribá, elhitesse a pécsiekkel: neki aztán semmi köze sem a szocialistákhoz, sem a kormányhoz, sem a régi városvezetéshez. | 2009-05-06 08:16:00 | 0 |
| Sarkozy erősebb EU szerepvállalást akar | A francia elnök az EU erősebb szerepvállalását szorgalmazta kedden, mindenekelőtt a gázszállítások és a banki szabályozás területein. | 2009-05-06 00:21:00 | 0 |
| Európában nincs önálló fertőzési gócpont | Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem tapasztalta annak jelét, hogy az európai lakosság körében olyan mértékben terjedne az új influenza, mint az Egyesült Államokban és Mexikóban - közölte kedden a WHO második számú vezetője. | 2009-05-05 22:54:00 | 0 |
| Játszóterekre, játszóhelyekre 100 millió forintot költ Győr | Új játszóterek, játszóhelyek építésére mintegy 100 millió forintot költ az idén Győr - mondta Borkai Zsolt polgármester keddi sajtótájékoztatóján. | 2009-05-05 18:23:00 | 0 |
| Új műszaki mentőt kaptak a kaposvári tűzoltók | Egy 110 millió forint értékű műszaki mentővel gazdagodott a Kaposvári Tűzoltóság; az új, Mercedes típusú járművet Szita Károly (Fidesz) polgármester kedden adta át. | 2009-05-05 17:52:00 | 0 |
| Óbuda szúnyogirtást sürget | Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata felszólítja a Fővárosi Önkormányzatot, hogy haladéktalanul végezze el és a nyár kezdetéig legalább egyszer ismételje meg a Duna-parton a szúnyogirtást - közölte a III. kerület önkormányzata. | 2009-05-05 17:03:00 | 0 |
| Hoppál Péter: feljelentést tesznek a névtelen levél miatt | Három fideszes politikus feljelentést tesz amiatt a névtelen levél miatt, amelyet hétfőn Keller László hozott szóba a parlamentben. A szocialista politikus a levél ismeretében arról érdeklődött a legfőbb ügyésztől, hogy magukat "egykori fideszeseknek" nevező állampolgárok tettek-e feljelentést egy "zárt kongresszuson" történt hamis szavazások és jogosulatlan részvétel miatt. | 2009-05-05 17:00:00 | 0 |
| Az MSZP politikai árukapcsolása | Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese egy rendelkezést tart támogathatónak a holokauszttagadás büntetéséről szóló MSZP-s alkotmánymódosításból. A javaslat számos szükségtelen és értelmetlen jogkorlátozó intézkedést is tartalmaz, amely nem fogadható el - fejtette ki. | 2009-05-05 16:58:00 | 0 |
| Egészségügyi szűrőprogram Jász-Nagykun-Szolnok megyében | Egészségügyi szűrőprogramra készülnek az idei nyár végén és az ősz elején Jász-Nagykun-Szolnok megye 1000 fő alatti lélekszámú kistelepülésein; a kezdeményezés sikeres kivitelezésére a megyei közgyűlés, a szolnoki Hetényi kórház és az érintett falvak vezetői együttműködési megállapodást írtak alá kedden a Tisza-parti városban, a megyeházán. | 2009-05-05 16:17:00 | 0 |
| Kerékpárosok versenyeznek a vonattal | Kaposvár és Dombóvár között olyan rossz a vasúti közlekedés, hogy a szerelvényt egy jobb kerékpáros megelőzi - emlékeztetett Heintz Tamás kaposvári fideszes országgyűlési képviselő egy korábbi kijelentésére a somogyi megyeszékhely vasútállomásán tartott keddi sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették: ezt be is akarják bizonyítani. | 2009-05-05 16:10:00 | 0 |
| Egyetértés a hazai építésügy megsegítésében | Ritkán látott többséggel fogadta el az Országgyűlés azt a határozati javaslatot, amely az építőipart és a hozzá közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó válság miatt kormányzati lépéseket sürget. A fideszes kezdeményezésre, ötpárti konszenzussal, a szakma bevonásával kidolgozott javaslatcsomag sokat javíthatna a gazdaság egyik húzóágazatának helyzetén. A kérdés már csak az, hogy a kormány mennyit valósít meg mindebből - fogalmazott Bencsik János a Fidesz szakpolitikusa. | 2009-05-05 15:57:00 | 0 |
| Az "igazságszolgáltatátás lopakodó privatizációja" zajlik | Az Országgyűlés kedden megkezdte a fizetési meghagyásos eljárásokat bírói jogkörből közjegyzői hatáskörbe utaló törvényjavaslat általános vitáját. A Fidesz és a KDNP képviselői elutasították az "igazságszolgáltatatás lopakodó privatizációját" jelentő tervezetet. | 2009-05-05 15:27:00 | 0 |
| Babakocsis tüntetés a megszorító intézkedések ellen | Tüntetést szervez a Fidesz női tagozata vasárnap délutánra a budapesti Kossuth térre a kormány "brutális" megszorításai ellen. Erről Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke beszélt kedden sajtótájékoztatón. | 2009-05-05 15:06:00 | 1 |
| A Fidesz nem támogatja a törvényjavaslatot | A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvényjavaslatot a Fidesz nem támogatja, mert többek közt salátatörvénynek tartja. | 2009-05-05 15:05:00 | 0 |
| Hamarabb vizsgálják, ha fizet | Soron kívül bejuthat MR-vizsgálatra a Pécsi Diagnosztikai Központba az a beteg, aki hajlandó kifizetni az intézménynek az országos egészségbiztosítási pénztár tarifáját. Az egyes vizsgálatok ára 10 és 70 ezer Ft között van. | 2009-05-05 14:56:00 | 0 |
| A diszkriminációmentességet és az arányosságot várják el | A négy parlamenti frakció kisebb módosításokkal hajlandó támogatni az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos törvényjavaslatot - derült ki a vezérszónoki felszólalások során kedden a parlamentben. | 2009-05-05 14:39:00 | 0 |
| Zágráb elfogadja Rehn javaslatát a határvitában | Horvátország elfogadja az európai uniós bővítési biztos legújabb javaslatát a horvát-szlovén határvita megoldására - jelentették be kedden Zágrábban. | 2009-05-05 13:27:00 | 0 |
| Ad vagy elvesz az Európai Unió? | Miért kényszerít a brüsszeli Bizottság szorult helyzetben lévő uniós tagállamokat olyan lépésekre, amelyek közvetlenül rontják ezeknek az országoknak az agrár-versenyképességét? Ezt feszegeti elsőbbséget élvező írásbeli választ igénylő kérdésben az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának két tagja, Becsey Zsolt és Glattfelder Béla. A két fideszes politikus arra is rámutat beadványában, hogy a makrogazdasági egyensúly helyreállításához nyújtott segítség fejében a brüsszeli Bizottság olyan feltételeket szabott, amelyek sértik a Csatlakozási Szerződésben a tagállamoknak adott támogatási szabadságot, és ezzel nehezítik a gazdasági talpraállást. | 2009-05-05 12:58:00 | 0 |
| Több száz aláírás Jász-Nagykun-Szolnok megyéből | A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Női Tagozat aktivistái május 1-én, Szolnokon, a tiszaligeti majálison több száz aláírást gyűjtöttek össze a Bajnai-kormány GYED-del, GYES-el kapcsolatos terveivel szemben, amely a mellékelt képeken is jól látható. | 2009-05-05 11:48:00 | 0 |
| Lejáratással kampányol Pécsett az MSZP | Két hamis szórólappal és lejárató elektronikus levelekkel kezdte a pécsi időközi választás finisét az MSZP - erről Páva Zsolt, a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje és Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót kedden. | 2009-05-05 11:35:00 | 1 |
| Közügy az influenza ügye | Az új influenzavírusról és a járvány elleni védekezésről beszélt napirend előtti felszólalásában Mikola István kedden a parlamentben. | 2009-05-05 11:33:00 | 1 |
| Szili: Lúzerváros | | 2009-05-05 11:22:00 | 0 |
| Szili Katalin megint Pécset sértegeti | A mai napon több betelefonáló jelezte, hogy Szili Katalin, az MSZP polgármesterjelöltje az index.hu portál által készített videon ismét sértő megjegyzéseket tett Pécsre és a pécsiekre, amivel lejáratja városunkat, semmibe veszi az itt élők erőfeszítéseit, gondjait - olvasható a Fidesz pécsi elnöksége által írt közleményben. | 2009-05-05 11:07:00 | 0 |
| Szili Katalin megint Pécset sértegeti | | 2009-05-05 11:05:00 | 0 |
| A szocialista párt válságának kezelése | | 2009-05-05 10:45:00 | 0 |
| Ősszel az új influenzavírus várható | Alapvető különbség az új típusú és a szezonális humán influenzavírus között, hogy míg az előbbi ellen a lakosság jelentős része, az utóbbi ellen csak kis része védtelen - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője. Ócsai Lajos hozzátette: a szezonális influenza vírusa a lakosság 3-5 százalékánál okoz megbetegedést, egy világjárvány esetében ez az arány 40-50 százalék is lehet. | 2009-05-05 10:10:00 | 0 |
| Kolompár Orbán vonja vissza kijelentéseit | A Fidesz-KDNP Frakciószövetség Emberi jogi munkacsoportjának nyilatkozata. | 2009-05-05 10:07:00 | 0 |
| Vigyázat: a játszótereken is lehet kullancs! | A globális felmelegedés kedvez a kullancsok szaporodásának és túlélőképességük erősödésének. A InfoRádiónak nyilatkozó bőrgyógyász arra figyelmeztet, hogy a lakókörnyezetünkben sem vagyunk biztonságban, az aljnövényzetben lévő kullancsok hamar eljuthatnak az ember testhajlataiba. Nagy Katalin szerint a kisgyermekeket fokozottan óvni kell, ebben nagy a szerepe van a védőoltásnak. | 2009-05-05 09:51:00 | 0 |
| A Fidesz-KDNP Frakciószövetség Emberi jogi munkacsoportjának nyilatkozata | | 2009-05-05 09:40:00 | 0 |
| Parragh: Elsődleges feladat a munkahelyek megőrzése | A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a gazdasági válság el fogja söpörni a jövőre ígért adócsökkentést. Parragh László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap engedélyezheti, hogy átmenetileg 3 százalék fölé emelkedjen a költségvetési hiány, ezt azonban Magyarországnak nem szabad kérnie. A szakértő arról is beszélt: a Bajnai-kormány teljesítményét a foglalkoztatási mutatókon, a gazdaság növekedésén és az inflációs adatokon lehet majd a legjobban lemérni. | 2009-05-05 09:28:00 | 0 |
| Bajnai ne kampányolásra pazarolja az adófizetők pénzét | Bajnai Gordon, több minisztere társaságában 2009. május 5-én Pécsre látogat, hogy kampányoljon Szili Katalin mellett - tájékoztatott a pécsi Fidesz közleményében. | 2009-05-05 09:24:00 | 0 |
| Szocialista fenyegetés: "Szétverem a fejedet!" | Hetyei László XV. kerületi szocialista politikus több tanú jelenlétében, trágár szavak kíséretében megfenyegette képviselőtársát, László Tamást - közölte a fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő hétfőn közleményben. "Szétverem a fejedet!" - hangzott el a fideszes politikus közlése szerint. | 2009-05-05 08:13:00 | 0 |
| Ezért nem volt érdemes... | Kivágó Iván Györgyné jelölése a Fővárosi Közgyűlésbe nálam kivágta a biztosítékot. Ha 2009 tavaszán, a rendszerváltásnak nevezett folyamat kezdete után húsz évvel a szocialisták úgy gondolják, simán jelölhetnek egy volt III/II-est, egy pártállami állambiztonsági alkalmazottat Budapest önkormányzati képviselői közé, akkor azt kell mondanom: ezért nem volt értelme rendszert váltani. | 2009-05-05 07:21:00 | 0 |
| Emlék és varázslat | Néhány éve képeslapot és bélyegeket vettem egy dalmát kisvárosban. A boltos számolás közben halkan mormolta a vásárolt tételeket, s kiejtett egy szót: razglednica. Egy pillanatra annyira megdöbbentem, hogy a visszajáró pénzre rábökött, tegyem végre el. | 2009-05-05 07:08:00 | 0 |
| Új kvízjáték az EP-választásról | Új kvízzel frissült az "A Jó Válasz" honlap, az új tesztben mindenki próbára teheti az Európai Unióval kapcsolatos ismereteit. | 2009-05-04 19:11:00 | 0 |
| Tiltakozó nyilatkozat | Állásfoglalásunk szerint a GYED két évről 1 évre történő lerövidítése - általunk ismert formájában - megőrzi az eddigi rendszer nőkre nézve diszkriminatív jellegét, társadalmilag káros, növeli a nők és gyermekek elszegényedését, összességében koncepciótlan intézkedés. | 2009-05-04 18:06:00 | 0 |
| Jogforrások | Jogforrások gyerekek után járó ellátásokra. | 2009-05-04 17:54:00 | 0 |
| Mit ér a támogatás, ha zárolják? | Az idei év elején - a fenntarthatatlan költségvetési folyamatok következtében - a kormány minden minisztériumnál több milliárd forint zárolását rendelte el - hívta fel a figyelmet Hirt Ferenc Herczog Lászlóhoz intézett interpellációjában. | 2009-05-04 17:53:00 | 1 |
| A gyermekvállalás ne anyagi kérdés legyen! | Bajnai Gordon gyessel és gyeddel kapcsolatos terveire reagálva a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata közleményében úgy fogalmazott, a "gazdasági válságra nem az a megoldás, hogy az egyéves kisbaba mellől dolgozni küldjük az anyákat". A nők és az anyák helyzetéről kérdeztük Farkasné Pocsai Blankát, a tagozat alelnökét, szegedi önkormányzati képviselőt. | 2009-05-04 17:43:00 | 0 |
| Aláírásgyűjtés Szegeden | Alkotmánysértő és az Európai Unió irányelveivel is szembemegy az az intézkedéscsomag, amelyben a gyes és a gyed "megkurtítása" is szerepel. Ennek bevezetése ellen tiltakozott ma a Fidesz Női Tagozata Szegeden. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormányzat ilyen irányú lépései családokat lehetetlenítenek el. Ennek megakadályozására kezdtek az ország több városában egyidejűleg aláírásgyűjtésbe. A résztvevők a rendszer újragondolását kérik, erre javaslataik is vannak. | 2009-05-04 17:36:00 | 0 |
| Tiltakozás a megszorítások ellen | "Elég volt!" - olvasható a Fidesz női tagozata által meghirdetett tiltakozó akció keretében a Klauzál téren felállított, aláírásgyűjtő pannón. "Nem tűrjük, hogy elvegyék a gyedet és a gyest, a családi pótlékot, a szocpolt, a lakástámogatást, ha egyetért, aláírásával csatlakozzon Ön is." | 2009-05-04 17:23:00 | 0 |
| A Veszprém megyei szervezet is tiltakozik | A Női Tagozat által hirdetett, országos méretű "Elég volt!" felhíváshoz csatlakozhattak a Veszprém megyeiek a hétvégén. | 2009-05-04 17:14:00 | 0 |
| A Fidesz Női Tagozatának közleménye | A Magyarországon lévő gazdasági válságára nem az a megoldás, hogy az egy éves kisbaba mellől dolgozni küldjük az anyákat, mert ez nem jó a munkaadónak, nem jó az anyának, de főleg, nem jó a kisbabának sem. | 2009-05-04 17:09:00 | 0 |
| Zuschlag-per: nem vállalta arcát Arató | | 2009-05-04 16:45:00 | 0 |
| "Maszatolásszerűen" módosítaná a kormány a Btk.-t | Régen elkésett a kormány, amikor a büntető törvénykönyv (Btk.) "maszatolásszerű" módosítására törekszik - reagált Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke hétfőn Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatóra. | 2009-05-04 16:30:00 | 0 |
| Babakocsis tüntetés a gyermekekért! | Bajnai Gordon tervei között a gyes egy évre való lecsökkentése, valamint a szocpol és a családi pótlék megvonása szerepel. A Fidesz a jelenlegi körülmények között ezeket elképzelhetetlennek tartja. A brutális megszorítások ellen tiltakozva hirdetjük meg a babakocsis tüntetést gyermekeinkért, mert úgy gondoljuk, hogy elég volt! | 2009-05-04 16:26:00 | 0 |
| A vonat nem vár, elindult már... | Elég volt az ütemes menetrendből, elég volt az átverésekből, a hazugságokból - szögezte le interpellációjában Heintz Tamás a dél-magyarországi vasúti közlekedés kapcsán. | 2009-05-04 16:22:00 | 1 |
| A rasszistázás háttere és Jogtipró-díj Draskovicsnak | A kormánypártok részéről folyamatosan érkező, megalapozatlan rasszistázás politikai hátteréről beszélt napirend előtti felszólalásában Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő. | 2009-05-04 15:39:00 | 1 |
| Itt mindenkinek ügyei vannak | Domokos László interpellációjában a Postabank-üggyel kapcsolatban fordult Oszkó Péter pénzügyminiszterhez. A miniszter távollétében Katona Tamás államtitkár válaszolt. | 2009-05-04 15:28:00 | 1 |
| Fegyveres ifjúszocialista a majálison | | 2009-05-04 15:27:00 | 0 |
| Bajnai a szocialisták majálisán | | 2009-05-04 15:09:00 | 0 |
| Magyarország csúnyán leszerepelt az Európai Unióban | A szocialista kormány az uniós forrásokat nem tudta a gazdasági növekedés szolgálatába állítani - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, aki Bajnai Gordon hétfői napirend előtti felszólalására reagált. | 2009-05-04 14:49:00 | 1 |
| Ásós Attila a Fidesz EP-választási kampánynyitóján | A 2008-as Megasztár 4 döntőse, Ásós Attila (Pacsirta) a Fidesz 2009-es európai parlamenti választási kampánynyitóján adta elő Máté Péter Ez itt az én hazám című dalát. | 2009-05-04 14:33:00 | 0 |
| Az Újpesti Napló a szocialisták hitbizománya? | Harmincmillió forinttal többet költ az idén Újpest a helyi újságra, s a lapot kiadó önkormányzati céget szocialista kötődésű vezető irányítja. A Fidesz ezért a szocialista propaganda támogatását látja a döntésben, a polgármester szerint nincs miről beszélni. | 2009-05-04 13:49:00 | 0 |
| Állítsanak le minden privatizációs eljárást! | A Fidesz továbbra is azt javasolja, hogy a csökkenjen 5 százalékra a távhő áfája - reagált Szijjártó Péter a Parlamentben a kormányfő távhővel kapcsolatos bejelentésére. | 2009-05-04 13:40:00 | 0 |
| Közeleg az EP-választás | A 2009. június 7-én megrendezésre kerülő európai parlamenti választásokon indulni kívánó pártok péntekig (2009. május 8.) gyűjthetik még az ajánlószelvényeket. Ahhoz, hogy egy párt indulhasson, 20 000 ajánlószelvényt kell összegyűjtenie, és hitelesíttetnie az Országos Választási Bizottsággal (OVB). | 2009-05-04 12:48:00 | 0 |
| Kemény hegymászás - biodiverzitás az Európai Unióban | Az Európai Unió csak akkor tudja céljaival összhangban 2010-re megállítani a biodiverzitás csökkenését, ha valamennyi partner jelentősen fokozza erőfeszítéseit. Ez a fő következtetése annak a jelentésnek, amely azt értékelte, hogy az Unió milyen haladást ért el a Biodiverzitás Akcióterv végrehajtásában. | 2009-05-04 12:31:00 | 0 |
| Páva Zsolt hirdetésben is közzéteszi vagyonbevallását | Fizetett hirdetésekben teszi közzé vagyoni helyzetének részleteit a sajtóban a következő napokban Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterjelöltje, aki ezt a korrupcióellenes küzdelemmel és politikai ellenfelei vádaskodásának megelőzésével indokolta hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen tartott tájékoztatóján. | 2009-05-04 12:31:00 | 0 |
| Fegyverbe! - A Societas fegyverkezik | | 2009-05-04 12:15:00 | 0 |
| A kormány egy évre tervezzen a felsőoktatásban is! | Mindenki úgy kalkuláljon, hogy egy kormányváltással, 2010 nyarán megszűnik a nemzetközi felsőoktatási intézményekről szóló törvény, ha azt a parlament elfogadja - jelentette ki Kósa Lajos (Fidesz), a cívisváros polgármestere a Debreceni Egyetem (DE) előtt tartott sajtótájékoztatón hétfőn. | 2009-05-04 12:05:00 | 0 |
| A szocialista táltos | | 2009-05-04 11:14:00 | 0 |
| Az EP-választás bizalmi szavazás lesz | A Fidesz és a KDNP az európai parlamenti választási kampányban arra biztatja az embereket, hogy minél többen menjenek el szavazni, és mondjanak véleményt a kormány munkájáról - jelentette ki Schmitt Pál hétfői sajtótájékoztatóján. | 2009-05-04 11:00:00 | 1 |
| A legnagyobb hiba | | 2009-05-04 10:55:00 | 0 |
| "Szétverem a fejedet"! - fenyeget az MSZP-s képviselő | Több tanú jelenlétében, trágár szavak kíséretében életveszélyesen fenyegette meg a 2009. április 29-i képviselő-testületi ülés szünetében Hetyei László XV. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő a fideszes László Tamást. Erről maga az érintett számolt be sajtóközleményben. | 2009-05-04 10:30:00 | 0 |
| Ártott a magyar felsőoktatásnak a bolognai rendszer? | Az Uniós felsőoktatási rendszer, a bolognai folyamat meghonosítása összességében ártott a magyar felsőoktatásnak - hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Pálinkás József hozzátette: ennek elsősorban az uniós követelmények rossz magyarországi bevezetése az oka és így végveszélybe sodorhatja a tanárképzést. | 2009-05-04 10:21:00 | 0 |
| Hetyei László (MSZP): "szétverem a fejedet"! | | 2009-05-04 09:45:00 | 0 |
| Mol-passz! | Titkosszolgálatunk - a kormánnyal karöltve - szomorú arccal közölte: tudtak az orosz cég felvásárlási szándékáról, de nem tudtak mit tenni ellene. Ez bizony úgy szégyen, ahogy van. Mindkettejükre nézve. | 2009-05-04 09:25:00 | 0 |
| Göncz szerint a gyors Gyurcsányt félreértette a lassú EU | | 2009-05-04 08:53:00 | 0 |
| A csőd liberális terve | | 2009-05-04 08:25:00 | 0 |
| Amiről eleink álmodtak | Öt év telt el a történelmi nap, 2004. május 1-je óta, amikor tűzijáték világította meg tíz új tagállam egét, és 75 millió ember együtt ünnepelte, hogy az Európai Unió polgárává vált. E rendkívüli pillanat óta az Európai Unió jelentősége folyamatosan nő a ma már ötszázmillió uniós polgár életében. | 2009-05-04 07:34:00 | 0 |
| Hosszú kampány | Nem mondhatni, hogy kampánylázban égne az ország. Pedig a május elsejei ünneppel kezdődő hosszú hétvégén már teljes fordulatszámon pörgött a pártok korteshadjárata: egy hónap múlva, június 7-én lesznek az európai parlamenti (EP) választások. Mai tudásunk szerint ez az esztendő legfontosabb belpolitikai erőpróbája, amit ki-ki vérmérséklete és érdekei szerint nevezhet nagy mintán végzett közvélemény-kutatásnak, vagy éppen a jövőnket meghatározó, a sorsunkat eldöntő eseménynek. | 2009-05-04 07:16:00 | 0 |
| "Akik csak beszélni tudnak" | | 2009-05-03 21:18:00 | 0 |
| Átáll a főváros? | A KDNP javaslatára a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag úgy döntött, hogy környezetbarátabb működésre tér át. 2010. január 1. napjától a Főpolgármesteri Hivatalban és a Fővárosi Önkormányzat költségvetési intézményeinél csak újrahasznosított vagy famentes (mezőgazdasági hulladékból készült) papírt használnak a hivatali ügyintézések során. | 2009-05-03 17:10:00 | 0 |
| Az EU borúlátóbb | Az Európai Bizottság szakértői szerint a német gazdaság 2010-ben 0,2-0,3 százalékkal fog kevesebbet teljesíteni azután, hogy az idei évben a németországi GDP 5,6 százalékkal esik vissza. | 2009-05-03 15:54:00 | 0 |
| Ítéletidő a Fülöp-szigeteken | Legalább tíz ember meghalt és tizenöten eltűntek a Fülöp-szigeteken a keleti országrészben a hatalmas esőzések okozta földcsuszamlásokban és áradásokban - közölték vasárnap a helyi hatóságok. | 2009-05-03 12:30:00 | 0 |
| Magyar egységet álmodunk egy európai sokféleségben | Határozottan álljunk ki nemzeti érdekeink védelmében és képviseletében. Még a mostani világválságot és a magyar válságot is könnyebben leküzdjük egy erős Európában, és csak így lehetünk egy erős Európában egy erős nemzet - jelentette ki Tőkés László a Fidesz európai parlamenti választási kampánynyitó nagygyűlésén. | 2009-05-02 19:00:00 | 0 |
| Elég a Gyurcsány-Bajnai-korszakból! | Magyarország azt mondja, elég a Gyurcsány-Bajnai-korszakból, elég a gazdasági és politikai szélhámosságból és az MSZP-ből - jelentette ki
Orbán Viktor, a Fidesz európai parlamenti választási kampánynyitóján. | 2009-05-02 18:25:00 | 1 |
| Magyarország mindig is Európa szívében volt | Európának össze kell fognia, és egységesen kell fellépnie a viharos és nehéz helyzetekben is - hangsúlyozta beszédében Xavier Bertrand, a francia kormánypárt főtitkára a Fidesz és a KDNP nagygyűlésén. | 2009-05-02 17:38:00 | 0 |
| Kósa Ádám beszédének szó szerinti leirata | Kósa Ádám a Fidesz európai parlamenti választási kampánynyitó nagygyűlésén tartott beszédének szó szerinti leirata. | 2009-05-02 17:12:00 | 0 |
| A Fidesz már tudja, a fogyatékossággal élők többre képesek | A Fidesz-KDNP Magyarország történetében először jelöl fogyatékossággal élő személyt az Európai Parlamentbe. Ez erkölcsi parancs, küldetés, az értékrendünkből fakadó természetes dolog - hangsúlyozta Kósa Ádám. | 2009-05-02 17:08:00 | 0 |
| Schmitt Pál beszédének szó szerinti leirata | Schmitt Pál a Fidesz európai parlamenti választási kampánynyitó nagygyűlésén tartott beszédének szó szerinti leirata. | 2009-05-02 16:20:00 | 0 |
| Együtt fogjuk bebizonyítani, hogy Magyarország többre képes! | Januárban programalkotó vitasorozatot indított a Fidesz hét rendezvénnyel, amelyeken a közös bölcsességre alapozva alakították ki a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Európa-programját - hívta fel a figyelmet kampánynyitó beszédében Schmitt Pál a Városligetben. | 2009-05-02 16:17:00 | 0 |
| Bajnai vagyonából 4 milliárd gyanús eredetű | | 2009-05-02 14:19:00 | 0 |
| A magyar nemzetpolitika megújítása az új kormány feladata | Az erdélyi magyarság erős európai parlamenti képviselete kulcsfontosságú lehet az autonómia ügye szempontjából - mondta Csíkszeredában Németh Zsolt. | 2009-05-02 12:19:00 | 0 |
| Feri jön? Péter ott lesz? | Feri azt üzeni, nem jön. Vagy jön. Péter biztos itt lesz. Vagy nem. A Ferinél és a Péternél körbepislantanak, hogy ki figyelt föl. | 2009-05-02 11:27:00 | 0 |
| Aláírásgyűjtés Sopronban a biztonságos Magyarországért | A Fidesz-KDNP Sopronban is várja azon polgárok támogató aláírását, akik egyetértenek a büntető törvénykönyv szigorításával. | 2009-05-02 11:22:00 | 0 |
| A magyar termékeket és terményeket védenünk kell | Schmitt Pál, az Európai Parlament képviselője május 1-én Farkas Zoltán VK elnök meghívására érkezett Okány községbe. | 2009-05-02 11:21:00 | 0 |
| Ellenőrzés nélkül folytak el milliárdok lakástámogatásra | | 2009-05-02 11:06:00 | 0 |
| Legyen nyilvános az influenza elleni gyógyszerkészlet | A Fidesz felszólítja a kormányt, hozza nyilvánosságra mekkora influenzavírus elleni gyógyszerkészlet áll rendelkezésre Magyarországon, oldják fel az erre vonatkozó "államtitkot" - mondta a Fidesz szakpolitikusa pénteken az MTI-nek azt követően, hogy az egészségügyi miniszter közölte: a Mexikóból terjedő új vírus miatt lesznek Magyarországon is halálesetek. | 2009-05-02 10:59:00 | 0 |
| Magyarország az utóbbi öt évben tíz éves hátrányba került | Magyarország az utóbbi öt évben legalább tíz esztendőnyi lemaradást halmozott fel a gazdaság és a demokratikus politikai intézményrendszer működtetése terén, így ebben a tekintetben Magyarország távolodott leginkább az uniótól - fogalmazott Martonyi János volt külügyminiszter Budapesten pénteken az Út a szabadságba - Magyarország útja Európába című konferencián. | 2009-05-02 10:44:00 | 0 |
| Fodor: Az SZDSZ testvérpártja az MDF | | 2009-05-02 10:40:00 | 0 |
| Az MSZP és SZDSZ listavezetőjének szomorú bizonyítványa | | 2009-05-01 20:50:00 | 0 |
| Elég! | A Fidesz és a KDNP szombaton délután tartotta európai parlamenti választási kampánynyitó nagygyűlését a Kós Károly sétányon. A rendezvény házigazdája Schmitt Pál volt, akinek beszéde után Tőkés László EP-képviselő, valamint Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, a Fidesz-KDNP EP-listájának 12. szereplője lépett a színpadra, majd Xavier Bertrand, a francia kormánypárt főtitkára köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit. Az esemény főszónoka Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt. | 2009-05-01 19:59:00 | 0 |
| 130 ezer munkahely veszett el | Tragikus, hogy Magyarországon a munka ünnepén immár csaknem 10 százalékos a munkanélküliség, ráadásul a kormány újabb munkahely-ellenes csomagot akar lenyomni az emberek torkán - olvasható Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetőjének közleményében. | 2009-05-01 19:40:00 | 0 |
| Május 1. - A Fidesz nyilatkozata | | 2009-05-01 19:37:00 | 0 |
| Ötezer új munahely öt év alatt | A következő öt évre ötezer pécsi munkahely létrehozását ígérte Páva Zsolt, a város fideszes polgármesterjelöltje a baranyai megyeszékhelyen pénteken. | 2009-05-01 19:34:00 | 0 |
| Mindenkire szükség van, mindenki szavazata számít! | Május elseje szorosan kötődik a keresztény hagyományokhoz, lévén az Szent József, az ács ünnepe. A munka ünnepe, a munkából élők ünnepe. A KDNP elnöke a semjenzsolt.hu honlapnak adott szokásos heti interjújában szólt az euró beveztésének jelentőségéről és közvélemény-kutatások eredményeiről is. | 2009-05-01 16:07:00 | 0 |
| Hat százalékot erősödött a Fidesz | Az MSZP megsínylette a kormányváltást: a pártnak 12 éve volt utoljára ilyen alacsony a támogatottsága az összes választókorú körében - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából. | 2009-05-01 14:12:00 | 0 |
| Nem lehet rasszistának nevezni egy egész országot | A Fidesz szerint a leghatározottabban fel kell lépni a gyűlöletkeltéssel és a romák ellen elkövetett bűncselekményekkel szemben, de nem lehet egy egész országot rasszistának nevezni - mondta Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke, miután pénteken Budapesten találkozott Jacques Barrot-val, az Európai Bizottság alelnökével, az unió emberi jogi és biztonsági ügyekben illetékes biztosával. | 2009-05-01 11:40:00 | 0 |
| A kormány Brüsszel érdekeit képviseli Magyarországon | A kormány nem a magyar gazdák érdekeit képviseli Brüsszelben, hanem Brüsszel globalista érdekeit képviseli idehaza, s ez láthatóan tönkretette a magyar mezőgazdaságot - reagált Font Sándor, a Fidesz szakpolitikusa az agrárminiszter csütörtöki sajtótájékoztatójára. | 2009-04-30 17:37:00 | 0 |
| Szociális beruházások Pest megyében | Gödön, Vácott, Nagykőrösön és Érden is jobb körülményeket teremt az állami gondozott, illetve fogyatékkal élő gyermekek számára a Pest megyei önkormányzat; új épület megvásárlására, illetve a meglévők bővítésére és korszerűsítésére összesen több mint 100 millió forintot fordítanak saját erőből - közölte az MTI-vel Kempf Károly Ignác, a megyei önkormányzat sajtófőnöke csütörtökön. | 2009-04-30 17:11:00 | 0 |
| A Fidesz megerősítette nemzetközi reputációját | A Fidesz az Európai Néppárt (EPP) programalkotása során megerősítette reputációját, kiépítette azt a szolid, megbízható nemzetközi hátteret, amellyel felhatalmazás esetén jól tudja kormányozni Magyarországot, képviselni érdekeit külföldön - mondta Orbán Viktor csütörtökön Varsóban. | 2009-04-30 16:52:00 | 0 |
| Azonnal állítsák le a privatizációs eljárásokat! | A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy a privatizációs ügyekben indult vizsgálatok befejeződéséig állítson le minden privatizációs eljárást - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2009-04-30 15:00:00 | 1 |
| A szakértői kormány újabb lesre futása | | 2009-04-30 14:50:00 | 0 |
| A távmunkapályázat nem megoldás a magas munkanélküliségre | A Fidesz szerint a távmunkapályázat nem megoldás a "drámaian magas" munkanélküliségre és az alacsony foglalkoztatottságra - reagált Bernáth Ildikó, a párt országgyűlési képviselője a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatóra. | 2009-04-30 14:45:00 | 0 |
| Panelfelújítás: Kaposvár hét hónapja vár a tárca döntésére | Kaposváron folytatnák a panelfelújítást, ám az önkormányzat hét hónapja nem kap választ a minisztériumtól, noha a lakók és az önkormányzat vállalta a költségek rájuk eső kétharmadát, és a kaposvári vállalkozók is "startra készen állnak" - mondta a polgármester csütörtökön a városházán tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-04-30 14:26:00 | 0 |
| Gyurcsány minisztere támaszthatja fel az MDF-frakciót | | 2009-04-30 14:00:00 | 0 |
| Európa felkészült a sertésinfluenzára | Az új influenza egységes megelőzéséről, a kezelések lehetőségeiről tanácskoznak Luxembourgban az Európai Unió egészségügyi miniszterei. A politikusok beszélnek arról is, hogy európai szinten javasolják-e a Mexikóba tervezett utazások elhalasztását. Közben a világban egyre több óvintézkedést vezetnek be a fertőzésveszély miatt. | 2009-04-30 13:31:00 | 0 |
| Walesa: új gazdasági rendszerre van szükség | A jelenlegi gazdasági rendszer nem felel meg a XXI. század követelményeinek, ezért a mai kormányzó erők feladata ennek megújítása és kijavítása - mondta Lech Walesa csütörtökön Varsóban. | 2009-04-30 13:27:00 | 0 |
| Felülvizsgálatot kezdeményeznek az állatkórház ügyében | Becsapják a szocialisták a megye lakosságát azzal, hogy eladásra kínálják a nyíregyházi állatkórház korábbi ingatlanát, a Fidesz ezért kezdeményezni fogja az állatkórházzal kapcsolatos eddigi döntések felülvizsgálatát - jelentette ki Simon Miklós, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján Nyíregyházán. | 2009-04-30 13:25:00 | 0 |
| Néppárti kampány a biztonság jegyében | Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is részt vesz Varsóban az Európai Néppárt kampánynyitó rendezvényén, amelyen az európai keresztény és konzervatív pártokat tömörítő pártszövetség meghirdeti programját a június elején esedékes európai parlamenti választásra. | 2009-04-30 13:15:00 | 0 |
| Nem oszlatta fel magát a Fővárosi Közgyűlés | Szavazategyenlőség miatt nem született döntés a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az önkormányzat feloszlatásáról. A Fidesz-KDNP-MDF kezdeményezésről név szerinti szavazással döntöttek. | 2009-04-30 12:53:00 | 0 |
| Vészhelyzet - titkosított influenza elleni készletek! | A szinte az egész világot veszélyeztető új influenza vírus elleni védekezés hazai körülményeiről, hiányosságairól beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa, volt egészségügyi miniszter. | 2009-04-30 11:30:00 | 1 |
| Veres, Ficsor, MOL satöbbi | | 2009-04-30 10:52:00 | 0 |
| A Fővárosi Közgyűlés feloszlatását kezdeményezik | "Kérjük a Tisztelt Fővárosi Közgyűlést, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvényben foglaltak szerint döntsön feloszlásának kimondásáról." | 2009-04-30 10:40:00 | 0 |
| 2006 óta most a legnagyobb a Fidesz támogatottsága | Tovább nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben áprilisban - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. A biztos pártválasztók között a Fidesz 65, míg a szocialisták 21 százalékon állnak. A legnagyobb ellenzéki párt Budapesten 15 százalékkal vezet. A felmérés szerint jelenleg csupán két párt jutna be az Európai Parlamentbe. | 2009-04-30 09:22:00 | 0 |
| Magyarország eltáncolta a pénzét | | 2009-04-30 09:09:00 | 0 |
| Magyarország, a szív világbajnoka | | 2009-04-30 08:52:00 | 0 |
| Az MSZP népszerűsége a fiatalok közt | | 2009-04-30 08:31:00 | 0 |
| Varsóban megnyílt az Európai Néppárt kongresszusa | Az alapvető európai értékekben való hit és az azokhoz való visszatérés vezetett el húsz évvel ezelőtt a kelet-európai rendszerváltáshoz, és ugyanezek az értékek vezethetik ki a mai Európát is a jelenlegi válságból - hangsúlyozta Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerdán Varsóban, az Európai Néppárt (EPP) kongresszusát megnyitó beszédében. | 2009-04-29 18:43:00 | 0 |
| Demszky ismét kiosztotta a hírTV riporterét | | 2009-04-29 17:28:00 | 0 |
| Öt évvel az EU bővítése után | Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-, délkelet- és közép-európai országok tagságának első öt éve egyértelműen bebizonyította, hogy a bővítés siker volt - mutatott rá az évforduló alkalmából szerdán kiadott közleményében Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke. | 2009-04-29 17:14:00 | 0 |
| Otthon nélkül maradhatnak az újpesti hokisok | A Fidesz Újpesti Szervezete tiltakozik az újpesti jégkorongsport ellehetetlenítését célzó, arrogáns kormányzati fellépés ellen. | 2009-04-29 17:05:00 | 0 |
| Járóka nagyobb romaügyi koordinációt sürget | A jelenleginél jóval hatékonyabb koordináció szükséges a nemzetközi szervezetek tevékenységei között a romák társadalmi befogadása terén - hangoztatta Járóka Lívia (Fidesz) európai parlamenti képviselő a Világbank brüsszeli hivatalában a Roma portrék női szemmel című kiállítás megnyitóján. | 2009-04-29 16:36:00 | 0 |
| Eurót minél előbb! | Magyarország eurózónához való mielőbbi csatlakozását sürgeti Orbán Viktor. Úgy látja, enélkül nehéz lesz kijutnia hazánknak a válságból. Varsóban, az Európai Néppárt kongresszusán a Fidesz elnöke azt mondta: hazánk már odáig jutott, hogy a magyaroknak "sok szenvedésen" kell keresztülmenniük, és a szűkebb közép-európai térség országai sem vállalnak közösséget velük. | 2009-04-29 16:23:00 | 0 |
| Fidesz-MSZP: 64-22 | Tovább nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben áprilisban - derül ki a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatásából. A biztos szavazók között a Fidesz 64, míg a szocialisták 22 százalékon áll. A felmérés szerint a kis pártok közül egyik sem jutna be a parlamentbe. | 2009-04-29 16:07:00 | 0 |
| Schiffer Jánosnak távoznia kell a parlamentből | A parlamenti szokásjog és etika íratlan szabályai szerint a más helyett szavazó képviselőnek azonnal távoznia kell - hívta fel a figyelmet Répássy Róbert közleményében. | 2009-04-29 15:33:00 | 0 |
| Schiffer Jánosnak (MSZP) távoznia kell a parlamentből | | 2009-04-29 15:23:00 | 0 |
| Többszörös törvénysértés a Hankook-beruházásnál | A dunaújvárosi Hankook-beruházással kapcsolatos törvénysértésekre hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Dorkota Lajos, a város fideszes országgyűlési képviselője. | 2009-04-29 15:22:00 | 1 |
| Ha tavasz, akkor méregtelenítés | Tavasz idején jól tesszük, ha megfogadjuk a tanácsot: a téli hónapokba belefáradt szervezetünket célszerű alávetnünk egy jó alapos méregtelenítésnek. | 2009-04-29 15:22:00 | 0 |
| A magyar fogyatékosok 90 százaléka munkanélküli | A magyar fogyatékosok jóval kisebb arányban jutnak munkához, mint európai társaik - mondta el Kósa Ádám, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje szerdai zalaegerszegi sajtótájékoztatóján. A politikus, aki a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, az egyetlen olyan magyar EP-jelölt, aki fogyatékossággal él. | 2009-04-29 15:00:00 | 0 |
| 2010-es uniós költségvetés: középpontban a gazdaságélénkítés | Az Európai Bizottság ma (2009. április 29.) elfogadta az unió előzetes költségvetési tervezetét 2010-re. A jövő évi kiadások középpontjában a gazdaságélénkítés áll: a javaslat szerint a pénzeszközök legnagyobb része a növekedést és a foglalkoztatást segíti majd az EU versenyképességének helyreállítása céljából. | 2009-04-29 14:50:00 | 0 |
| Melléfogások tavasza | A besározódott szocialista Hunvald György február óta előzetes letartóztatásban van. Nem olyan különleges dolog ez az MSZP háza táján. Hunvald után nem sírna senki, ha nem lenne sürgős a főváros költségvetésének elfogadtatása: ha megvan a létszám, már március közepén túl lehettek volna rajta. Persze, ha kényelmes többségben lenne a Fővárosi Közgyűlésben az MSZP-SZDSZ-koalíció, senki nem foglalkozna azzal, hogy egy letartóztatott MSZP-s nem tud szavazni. De sajnos ő volt a szükséges plusz egy voks. | 2009-04-29 14:33:00 | 0 |
| A létminimum alatt élőket is képviselheti milliomos? | | 2009-04-29 14:01:00 | 0 |
| Válságban az építőipar és a lakáspiac | A kormány nem csökkenti, hanem fokozza a válságot - szögezte le Mádi László közleményében. | 2009-04-29 13:33:00 | 0 |
| 60 település kerülhet veszélybe a következő évtizedben | A globális felmelegedés miatt kell elköltöztetni egy egész várost. | 2009-04-29 13:30:00 | 0 |
| Válságban az építőipar és a lakáspiac | | 2009-04-29 13:26:00 | 0 |
| New York méretű jégtábla omlott össze | Jéghegyekké töredezett egy New York város méretű jégtábla az Antarktisz-félszigetnél, miután áprilisban a globális felmelegedés következtében összeomlott egy jéghíd is. | 2009-04-29 12:41:00 | 0 |
| Rekord vízmennyiség az Amazonason | Minden korábbinál nagyobb mennyiségű víz hömpölyög az Amazonason; egy nemzetközi kutatócsoport 8,14 méteres vízszintmagasságot mért a világ egyik leghosszabb folyamán. | 2009-04-29 12:28:00 | 0 |
| Olcsó és rövid kampányt! | A Fidesz-KDNP kampányában a fő súlypont a polgárokkal történő közvetlen találkozókon lesz, de fontos szerep jut majd az internetnek is, mert ott interaktív módon lehet majd kommunikálni az emberekkel - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. | 2009-04-29 12:04:00 | 1 |
| Útdíjat fizettettek a ballagó diákokkal | | 2009-04-29 12:02:00 | 0 |
| A lakosság félti a Molt | | 2009-04-29 11:55:00 | 0 |
| MSZP: A múlt nem számít... | | 2009-04-29 11:47:00 | 0 |
| Kiközösítették Gyurcsányt egykori gimis osztálytársai | | 2009-04-29 11:43:00 | 0 |
| Mire elég a retró? | | 2009-04-29 11:37:00 | 0 |
| Nemzeti összefogással lehet sikeres a pécsi EKF-program | Kósa Lajos szerint a kormány hátat fordított a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programnak, ezért azt csak nemzeti összefogás viheti sikerre. Debrecen fideszes polgármestere keddi pécsi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az EKF sikere nemcsak Pécs, hanem egész Magyarország érdeke. | 2009-04-29 11:34:00 | 0 |
| Adóoptimalizátorok állami csúcspozíciókban | | 2009-04-29 11:24:00 | 0 |
| Feltett kézzel a csatamezőre: a miniszter, aki bocsánatkéréssel kezdi | | 2009-04-29 11:23:00 | 0 |
| Magyar-horvát sztrádaárverseny: nyertünk! | | 2009-04-29 11:18:00 | 0 |
| Miért nem védte meg a kormány a Molt? | A kormány nem tudta, talán nem is akarta megvédeni a Molt, a nemzeti olajvállalatot, mely működésétől függ Magyarország energiaellátásának biztonsága - hangzott el Demeter Ervin sajtótájékoztatóján. | 2009-04-29 11:02:00 | 1 |
| Az EP-választás az utolsó lehetőség | Az európai parlamenti választás az utolsó eszköz a választók kezében annak kifejezésére, hogy előrehozott választásokat akarnak, mondta Áder János, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: egy nagyarányú ellenzéki győzelem jelentős változásokat indíthat el az MSZP-ben is. | 2009-04-29 10:58:00 | 0 |
| A kiterjedt tüzek jelentősen melegítik az éghajlatot | A tűzvészek nagyobb mértékben gyorsítják fel az éghajlatváltozást, mint eddig gondolták. Az Arizonai Egyetem vizsgálata szerint az erdőtüzek felelősek az ember okozta felmelegedés egyötödéért. | 2009-04-29 10:47:00 | 0 |
| Varsóban tartják az Európai Néppárt választási kongresszusát | Varsóban rendezik meg szerdán és csütörtökön, a júniusi európai parlamenti választásokra történő felkészülés jegyében a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt kongresszusát. | 2009-04-29 10:20:00 | 0 |
| Megnyílt az első szociális bolt | Fehérhegyen megnyitott az első szociális bolt, ahol a termékek akár 50 százalékkal is kevesebbe kerülnek, mint máshol. Hamarosan minden városrészben megnyílnak ezek az úgynevezett Magosz-boltok. Az üzleteket a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége üzemelteti. A termékek azért olcsóbbak, mint máshol, mert a termelők közvetlenül a boltba szállítanak. | 2009-04-29 09:40:00 | 0 |
| Akik válságba vitték az országot, nem tudják onnan kivezetni | A Fidesz frakcióvezetője szerint azok a politikusok, akik válságba sodorták az országot, nem tudják onnan kivezetni. | 2009-04-29 09:08:00 | 0 |
| Ajkán elkeseredettek az emberek | Az ajkai polgároknál "tetten érhető" az elégedetlenség, elkeseredettség és fenyegetettség - mondta Stolár Mihály, a Fidesz ajkai elnöke kedden az MTI-nek. | 2009-04-29 08:57:00 | 0 |
| A kormányzat tudott a Mol-részvények eladásáról | A kormányzat korábbi állításával ellentétben a nemzetbiztonsági bizottság ülésén kiderült, a szolgálatok a tranzakció előtt néhány nappal tájékoztatták a kormányt arról, hogy várhatóan gazdát cserél az OMV tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol részvénycsomag - közölte a testület elnöke a bizottsági ülést követően kedden újságírókkal. | 2009-04-29 08:42:00 | 0 |
| Pályázati pénzből fejlesztenek Szigetszentmiklóson | Hamarosan megkezdődhet a közvilágítás fejlesztése és az ivóvízhálózat kiépítése Szigetszentmiklós közkedvelt, úgynevezett Bucka városrészében - közölte az MTI-vel kedden Szabó József (Fidesz), a település polgármestere. | 2009-04-29 08:30:00 | 0 |
| Minden velünk csatlakozott uniós ország lepipál minket | | 2009-04-28 18:16:00 | 0 |
| Öt évvel a bővítés után sem hallgatják meg az új tagokat? | Öt évvel az Európai Unió legnagyobb bővítése után a 2004. május 1-jén belépett tíz új tagállam az unió főbb politikáinak reformját kéri, de nem hallgatják meg őket Brüsszelben az Open Society intézet kedden Szófiában ismertetett tanulmánya szerint. | 2009-04-28 17:39:00 | 0 |
| Pécs akkor lesz sikeres, ha a város a változásra szavaz | Páva Zsolttal és a pécsiekkel szeretne együttműködni Kósa Lajos. Debrecen polgármestere azt mondta: az MSZP megpróbált ellentétet szítani Pécs és Debrecen között, de ez nem sikerült neki. Debrecen sikeres, mert a város vezetése össze tudott fogni az ott élőkkel. Pécs is sikeres lehet, ha az itt élők is úgy akarják és változtatnak. Pécsnek akkor van esélye, ha a múlt helyett a jövőt, vagyis egy új városvezetést választanak, ha megvédik városukat - mondta Debrecen polgármestere. | 2009-04-28 17:23:00 | 0 |
| Weineket már saját pártjai sem támogatják | A képviselők - politikai hovatartozás nélkül - távolmaradássukkal nyilvánították ki tiltakozásukat Zugló polgármesterének az utóbbi időben folytatott gyakorlatával szemben. | 2009-04-28 17:12:00 | 0 |
| Tarlós: hátrányos költségvetést fogad el az MSZP-SZDSZ | A fővárost vezető MSZP-SZDSZ koalíciót terheli a felelősség azért, ha elfogadják az önkormányzat számára előnytelen, különlegesen rossz költségvetést, amelynek kapcsán az ellenzéknek az előterjesztést jobbító összes módosítását elutasították - nyilatkozta Tarlós István kedden az MTI-nek. | 2009-04-28 16:35:00 | 0 |
| A Fidesz nem zárkózik el a törvényjavaslat elfogadásától | A bűnügyi nyilvántartás rendszeréről szóló törvény átalakításáról szóló törvényjavaslat fideszes vezérszónokaként Kontrát Károly arról beszélt, hogy az eredeti törvény elfogadása óta eltelt, csaknem tízéves időszak keretet adhat ahhoz, hogy az azóta felmerült igényeket érvényesíteni tudják. | 2009-04-28 16:20:00 | 0 |
| Fidesz-delegáció Spanyolországban | Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője és Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke három napos hivatalos látogatást tesz Spanyolországban, a Valenciai Autonóm Tartományban - közölte a Fidesz. | 2009-04-28 15:32:00 | 0 |
| Az MSZP külföldi cégeknek árusítaná ki a vízvagyont | A nemzeti stratégiai vagyon egyik legértékesebb részének - az európai szinten is kiemelkedő magyar vízvagyonnak - a kiárusítására készül a kormány - jelentette ki Fónagy János a hírTV-nek. | 2009-04-28 15:26:00 | 0 |
| Újabb felesleges kampány a brutális megszorítások idején | A fideszes politikus írásbeli kérdése Bajnai Gordon miniszterelnökhöz a legújabb kormányzati, illetve MSZP-s kampánnyal kapcsolatban. | 2009-04-28 15:24:00 | 0 |
| Ágh Péter (Fidesz) írásbeli kérdése Bajnai Gordonhoz | | 2009-04-28 15:21:00 | 0 |
| Fidesz-delegáció Spanyolországban | | 2009-04-28 15:19:00 | 0 |
| Albánia benyújtotta csatlakozási kérelmét | Albánia hivatalosan kérte felvételét az Európai Unióba (EU). A csatlakozási kérvényt Sali Berisha albán kormányfő kedden Prágában adta át Mirek Topolánek ügyvezető cseh miniszterelnöknek. | 2009-04-28 14:34:00 | 0 |
| Németország fenntartja a munkaerőpiaci korlátozásokat | Németország 2011-ig fenntartja a munkaerőpiaci korlátozásokat a kelet-közép-európai uniós tagállamokkal, köztük Magyarországgal szemben. | 2009-04-28 13:14:00 | 0 |
| MDF-es képviselő kerestetik | | 2009-04-28 13:03:00 | 0 |
| Varsóban tartják az Európai Néppárt választási kongresszusát | A varsói Kultúra és Tudomány Palotájában rendezik meg szerdán és csütörtökön, a júniusi európai parlamenti választásokra történő felkészülés jegyében, az Európai Néppárt kongresszusát. | 2009-04-28 12:42:00 | 0 |
| A gazdasági miniszterjelölt sem bízik a változásban | Varga István gazdasági miniszterjelölt - az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságában történt - meghallgatásán Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő, a miniszterelnök immáron második jelöltjét egy nemrégiben tett nyilatkozatával szembesítette. Varga István a Piac és Profit üzleti magazinnak adott interjújában a következőképpen nyilatkozott: "a mai válság nagyon jó lehetőség a változásra, ám abban nem nagyon tud bízni, hogy ezek a változások 2009/2010-ben meg is történnek". Ha a miniszterjelölt úr sem bízik a változásban, akkor az ország polgárai és az ellenzék hogyan is bízhatna a kormány sikeres válságkezelésében - indokolta Bencsik a Fidesz-KDNP frakciószövetség elutasító szavazatait. | 2009-04-28 12:23:00 | 0 |
| Szakértői számolás | | 2009-04-28 12:18:00 | 0 |
| Szilvásy titokzatos juttatásai | Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter új, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél betöltött főigazgatói állásának eltitkolt javadalmazásairól beszélt keddi sajtótájékoztatóján Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője. | 2009-04-28 11:34:00 | 1 |
| Milliárdok MSZP-közeli iskoláknak | | 2009-04-28 11:02:00 | 0 |
| Kósa 50 millió embert képviselhet | Mind a hazai, mind az európai gyakorlatban paradigmaváltást szorgalmazott a fogyatékkal élő emberekkel kapcsolatos szemléletben Kósa Ádám, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje egy keddi sajtóbeszélgetésen. Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP politikusa, aki Kósával együtt járja az országot közös sajtókampányuk keretében, kifejtette: a kormányzat zárolta azt a cégek által befizetett 4,2 milliárd forintot, amely a fogyatékos emberek foglalkoztatását szolgálná. | 2009-04-28 11:01:00 | 0 |
| Nem jutnak el időben a gazdákhoz a támogatások | A válság kezelése nem megfelelő módon történik, a mezőgazdaság tekintetében is pr-kormányzás folyik - húzta alá napirend előtti felszólalásában Jakab István. | 2009-04-28 11:00:00 | 1 |
| Drámaian nő a munkanélküliség | Az MSZP brutális megszorító csomagja tovább súlyosbítja a válságot, és még nehezebbé teszi a családok megélhetését - mutatott rá Bernáth Ildikó közleményében. | 2009-04-28 10:54:00 | 0 |
| Nem hagyta ott az SZDSZ a húsosfazekat | | 2009-04-28 10:40:00 | 0 |
| Drámaian nő a munkanélküliség - a Fidesz véleménye | | 2009-04-28 10:36:00 | 0 |
| Újabb MSZP-s gyanúban: fordulat a Hankook botrányában | | 2009-04-28 10:07:00 | 0 |
| Elvették az esélyegyenlőség lehetőségét is | Soltész Miklós (KDNP) hétfőn az interpellációk között arra hívta fel a figyelmet, hogy 2009-ben nominálisan ugyan nem csökkent a fogyatékosszervezetek támogatása, azonban az a tavalyival egy szinten maradt. | 2009-04-28 09:56:00 | 0 |
| Új IMF-megállapodást készít elő a kormány | Matolcsy György szerint Magyarországnak új IMF-megállapodásra van szüksége, amely mérsékelten magasabb államháztartási hiányt engedélyezne, továbbá az adók csökkentését, ami élénkítené a gazdaságot. | 2009-04-28 09:36:00 | 0 |
| Ma Csepel, holnap Angyalföld! | | 2009-04-28 09:14:00 | 0 |
| Újra kell építenünk az államot | Bizalmi szavazás lesz június 7-én Bajnai Gordonról és kormányáról - mondta lapunknak Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus Fidesz-győzelmet vár, szerinte az MSZP-nek saját megcsalt támogatói előtt kell bizonyítania, hogy nem hazudik többet nekik. Kérdés, hogyan sikerülhet ez, ha a szocialisták folyamatosan menekülnek a demokratikus megméretés elől, és csak a megszorításokban látják a kiutat. Navracsics Tibor úgy véli, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége azt gondolja, hogy az állam szükséges rossz. Az új, jobboldali kormány feladata lesz az állam újjáépítése. | 2009-04-28 09:03:00 | 0 |
| Kivágó Iván Györgyné valójában hős volt | Az igazság az, hogy az MSZP-be kizárólag jó elvtársak érkeztek az MSZMP-ből. | 2009-04-28 08:52:00 | 0 |
| Ezt nem hiszem el!?! - Ilyen ország pedig nincs CLX. | | 2009-04-28 08:45:00 | 0 |
| Földprogramra vár az ország | Eredj papnak, fiam! - tanácsolta annak idején nagyanyám. Inkább nem, nagymama, tiltakozott az őszinte korú gyerek, nekem tetszenek a lányok. Nagyanyámnak szelíd természete volt. Hát akkor legyél hentes, ajánlott másik mesterséget. | 2009-04-28 08:41:00 | 0 |
| Emlékezetkiesésben szenved Bajnai? | | 2009-04-28 08:40:00 | 0 |
| Nyertesek és vesztesek | Nyertesek országa - ezt a régi-régi vágyálmot teremtheti meg az új gazdasági csomag. Minderről mostanság - nagy szerényen - Bajnai Gordon miniszterelnök nyilatkozik, mint a szakértői offshore kormány legfőbb illetékese. A kormányfő úgy tartja, hogy a válságkezelő program talán nem a világ legjobbja, de a sok-sok lemondás eredménnyel fog járni. | 2009-04-28 08:20:00 | 0 |
| A túlfogyasztás hazugsága | Magyarország produktív és vonzó, nálunk harminc százalékkal olcsóbb a munkaerő, mint Szlovákiában (Bajnai Gordon, 2009. március 11., Ybl-palota)
Hamis-realista közbeszéddel, a válságot betonbiztos hivatkozási alapként használva próbálja belénk sulykolni a szakértelem kormánya, hogy amit ma a lakosságtól "a mozgástér hiánya miatti kényszerből" elvonnak, az nem más, mint az eddigi kollektív "túlfogyasztásunk" bűne. Vagyis: mértéket nem ismerve, egy emberként elplazmatévéztük, eldáridóztuk, elszociálissegélyeztük a jövőnket, ezért a mostani fűnyíróelvszerű költségcsökkentés szükségszerűen "mindenkinek fájni fog". | 2009-04-28 08:10:00 | 0 |
| Szilvásy többet keres új posztján | | 2009-04-28 07:52:00 | 0 |
| Az EU segíteni próbál Ukrajnának | Az Európai Unió küldöttséget akar meneszteni Ukrajnába, segíteni megoldani az ottani belpolitikai kötélhúzást, amely akadályozza a gazdasági válság kezelését. | 2009-04-28 07:36:00 | 0 |
| Nincs bizalom Székesfehérvár jelenlegi vezetői iránt | Május 6-ig felfüggeszti a napi ülésezést Székesfehérvár közgyűlése - erről a testület hétfői ülésén döntöttek a képviselők. | 2009-04-28 07:30:00 | 0 |
| A nyugdíjtörvény módosításairól nem lehet kapkodva dönteni | Nem lehet kapkodva határozni a nyugdíjtörvény változásairól, mint ahogy az hétfőn délután történt az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának soron kívüli ülésén - mondta Iván László, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának fideszes tagja hétfőn az MTI-nek. | 2009-04-28 07:21:00 | 0 |
| Nyilvános szóváltás | A cseh külügyminiszter hétfőn tompítani próbálta azt a vitát, amely az EU-n belül alakult ki az Izraelhez fűződő kapcsolatok mélyítéséről, s az elmúlt napokban nyilvános szóváltáshoz vezetett Benita Ferrero-Waldner, az EU külkapcsolataival foglalkozó biztos, valamint Mirek Topolánek cseh miniszterelnök, az EU soros elnöke között. | 2009-04-27 22:04:00 | 0 |
| 15 Fidesz-mandátum várható | A megkérdezettek 53 százaléka ígérte részvételét a június eleji európai parlamenti választáson, az adatok alapján a Fidesz 15, az MSZP 6, míg a Jobbik egy brüsszeli mandátumra számíthat - áll a Forsense Piackutató és Stratégiai Tanácsadó Intézet által hétfőn közzétett adatsorban. | 2009-04-27 18:39:00 | 0 |
| EP: Globálisan is szigorúbb adószabályozásra lenne szükség | Az adócsalás elleni küzdelmet globális szintre kell emelni ahhoz, hogy az európai erőfeszítések hatékonyak legyenek, figyelmeztettek az Európai Parlament (EP) képviselői, miután - némi módosítással - jóváhagyták a Bizottság új adóügyi javaslatait. | 2009-04-27 17:37:00 | 0 |
| Szolnok minden játszóterét újjáépíti | Elkezdődött, s a tervek szerint 2010-ben fejeződik be az az egyedülálló játszótér-építési program, mely során Szolnok városa valamennyi játszóparkját újjáépítik vagy felújítják, illetve bekerítik. A több mint 400 millió forintos fejlesztés 51 játszóteret érint városszerte. | 2009-04-27 16:59:00 | 0 |
| Sikeresen küzd diplomásaiért Szolnok | Egyre több fiatal főiskolás, egyetemista, valamint cég regisztrál a Szolnok Hazavár Programban. A Tisza-parti megyeszékhely a fiataloknak tanulmányaik idejére tisztes ösztöndíjat, később biztos munkahelyet kínál. | 2009-04-27 16:55:00 | 0 |
| A Bajnai-kormány is családellenes politikát folytat | Önök rendíthetetlen kitartással évek óta folytatják családellenes politikájukat olyannyira, hogy legfrissebb tervük szerint még 2012-ben is a mostani válságért akarják a kisgyerekes családokat büntetni - szögezte le interpellációjában Zsigó Róbert. | 2009-04-27 15:59:00 | 1 |
| Bajnai Gordon esete a mezőgazdasággal | A magyar mezőgazdaság kétségbeejtő helyzetével kapcsolatban interpellálta Ángyán József Bajnai Gordon miniszterelnököt. | 2009-04-27 15:52:00 | 1 |
| Engedjék azokat táncolni, akik tudnak | Nem miniszterelnökök táncát szeretnék látni a színházba járók, hanem a Nemzeti Táncszínház táncosaiét - emelte ki Halász János interpellációjában hétfőn a parlamentben. | 2009-04-27 15:47:00 | 1 |
| Lehet-e még lakástámogatásról beszélni 2010-ben? | László Tamás interpellációjában a lakástámogatási rendszer fokozatos és tudatos leépítéséről, a fészekrakó és babakötvény programok sikertelenségéről beszélt. | 2009-04-27 15:37:00 | 1 |
| Az önkormányzatok lehetőségeik határán | Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke napirendelőtti felszólalásában a Bajnai-kormány válságkezelésének hibáiról, az embereket és az önkormányzatokat érintő ellehetetlenítésről beszélt. | 2009-04-27 15:15:00 | 1 |
| Intenzív, de olcsó és rövid kampányba kezd a Fidesz | Szombaton délután 4 órakor tartja kampánynyitó rendezvényét a Fidesz a Városligetben, a Kós Károly sétányon - tájékoztatta az újságírókat a kampány vezetője, Gyürk András. | 2009-04-27 15:09:00 | 1 |
| Szigetvári visszatért | | 2009-04-27 15:08:00 | 0 |
| Jótékony EP: a jegy árának másfélszeresét kapnánk vissza | Kevesebb üres teherautó, hosszabb maximális munkaidő a buszsofőröknek, jobban ellenőrzött fuvarozók: ezek az EP által elfogadott közúti közlekedési jogszabálycsomag főbb elemei. A képviselők szerint minden buszos utazáson biztosítani kell egy vészforgatókönyvet, ellenkező esetben a jegy árának másfélszeresét követelhetjük vissza. | 2009-04-27 14:32:00 | 0 |
| Draskovics is felelős | Az igazságügyi miniszter személyes felelősségét hangsúlyozta Lázár János azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt időszak romák ellen elkövetett gyilkosságai máig felderítetlenek. | 2009-04-27 14:19:00 | 1 |
| Izland kész beadni csatlakozási kérelmét júliusban | A hétvégi választási győzelem mámorában Johanna Sigurdardottir, Izland szociáldemokrata miniszterelnöknője támogatói előtt vasárnap (április 26.) arról beszélt, hogy villámgyors lépéseket kíván tenni az ország válság sújtotta gazdaságának megmentéséért. Ennek első lépéseként még a nyáron benyújtaná országa EU-tagsági kérelmét. | 2009-04-27 14:19:00 | 0 |
| Kap majd a gyereke is levegőt? | Az esőerdő kincs, hiszen oxigént termel, megtisztítja a levegőt a szén-dioxidtól, ezért vigyázni kell rá. De a legtöbb ország inkább irtja, mivel terjeszkedni, fejlődni akar, és ha már nincs hova, akkor kivágják az erdőket. A fejlett országok viszont védeni próbálják az esőerdőket, ezért adományalapokat hoznak létre, szövetkeznek a fejlődő országokkal, és fizetnek azért, hogy ne vágják ki az erdőket. | 2009-04-27 14:03:00 | 0 |
| Két kerékre szoktatná Európát a Velo-City | A környezetkímélő és költségtakarékos városi bicikliközlekedés népszerűsítéséről, illetve infrastrukturális feltételeinek megteremtéséről tanácskoznak a jövő hónapban Brüsszelben a Velo-City nemzetközi kerékpáros kongresszus résztvevői. | 2009-04-27 13:46:00 | 0 |
| Hivatalosan is káros az egészségre a szén-dioxid | A károsanyag-kibocsátás korlátozására készül az Obama-adminisztráció. | 2009-04-27 12:48:00 | 0 |
| Szénerőműveket építenek a britek - a Greenpeace támogatja | Annak ellenére, hogy a szénerőműveket általában a környezetvédők szentségtörésnek tartják, a brit kormány újabb ilyen létesítmények építéséről döntött. A szigorú feltétel az, hogy ezeknek alkalmazniuk kell azt az új technológiát, amely megköti a felszabaduló szén-dioxid döntő részét. | 2009-04-27 12:38:00 | 0 |
| Egy új fafajt találtak Etiópiában | Új fafajt azonosítottak kutatók Etiópia háborúk miatt kevésbé ismert keleti részén. A Science pénteki számában publikált felfedezés felveti, hogy lehetnek még más, eddig nem ismert fajok is a világon. | 2009-04-27 12:21:00 | 0 |
| Kína nyolcszorosra növeli szélerőművi kapacitásait | Kína 100 gigawattra kívánja növelni a beépített szélerőművi kapacitások nagyságát 2020-ra, mert a kormány jelentősen növelni akarja a megújuló energiaforrások részarányát a teljes energia-felhasználáson belül. | 2009-04-27 11:42:00 | 0 |
| Közpénzből kampányol Szili Pécsett | | 2009-04-27 11:27:00 | 0 |
| Távfűtés-korszerűsítési program Hódmezővásárhelyen | Mintegy 20 százalékos megtakarítás érhető el annak a távfűtés-korszerűsítési programnak köszönhetően, amelyre 463 millió forintot fordít a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte Lázár János fideszes polgármester hétfőn az alföldi városban. | 2009-04-27 11:13:00 | 0 |
| A miniszterjelölt nincs képben az informatikában | Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága mai ülésén meghallgatta Varga Istvánt, a gazdasági tárca várományosát. | 2009-04-27 11:12:00 | 0 |
| Szoborpucolás hatvanezerért?! Ugyan... | | 2009-04-27 10:16:00 | 0 |
| Kommunista állambiztonságis a letartóztatott helyére | Ez az alkotmányosság szellemiségének ismételt semmibe vételéről tanúskodik - fogalmazott közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. | 2009-04-27 10:12:00 | 0 |
| Csak tiszta forrásból | | 2009-04-27 09:49:00 | 0 |
| Nincs több hitel | Egy nemzet jólétét s versenyképességét egyetlen kulturális tényező határozza meg: a bizalom szintje az adott társadalomban - írta jó tíz éve Bizalom című könyvében Fukuyama. | 2009-04-27 09:31:00 | 0 |
| Börtönlakó után egy állambiztonságis képviselheti a budapestieket - a Fidesz reagálása | | 2009-04-27 09:18:00 | 0 |
| A befektetők és a bizalom | Kevés a levegő a Bajnai-kormány körül. Londoni elemzők megüzenték, hogy a forint árfolyamát, annak irányzatát határozatlannak tartják, amíg a kormányprogram végrehajtása világosabbá nem válik. Mindaddig a magyar nemzeti valuta árfolyama a 300 forintos lélektani határ közelében marad. Az üzenet annyit jelent, ha a megszorítások nem indulnak el, akkor a forint euróhoz viszonyított zuhanása újra megindul a 350 forintos árfolyam felé. | 2009-04-27 09:16:00 | 0 |
| Keller: A túlzott szakértelmem volt a baj | | 2009-04-27 09:10:00 | 0 |
| 2,5 milliárdos tender előre leosztva | | 2009-04-27 07:29:00 | 0 |
| Másfél milliárd jut reklámokra | | 2009-04-27 07:27:00 | 0 |
| III/II-es tiszt az MSZP jelöltje | | 2009-04-27 07:17:00 | 0 |
| Viszik a szót | Ősi meggyőződése az emberiség jobbik felének, hogy az igazi tehetséget hiába próbálják lenyomni, az mindig a felszínre tör, ellentétben a balliberális szakértelemmel, ami mindent letapos maga körül, mégis előbb-utóbb lesüllyed oda, ahová való. A Bajnai-kormány esetében a megnyugtató végkifejletre sajnos még várni kell, ők egyelőre "válságkezelnek", azaz taposnak veszettül mindent, ami a lábuk ügyébe kerül. | 2009-04-27 07:06:00 | 0 |
| Csepeli erőviszonyok 2006-ban és ma | | 2009-04-26 21:36:00 | 0 |
| Fölényesen győzött a Fidesz Csepelen | Alacsony részvétel jellemezte a csepeli 3. számú egyéni önkormányzati körzetben megtartott időközi választást, melyen Gárday Balázs, a Fidesz-KDNP jelöltje meggyőző fölénnyel nyert - értesült a Csepel.info. | 2009-04-26 21:26:00 | 0 |
| Nagyon sikeres a szociális bolthálózat | A szociális bolthálózat alternatívát biztosít az értékesítési gondokkal küzdő hazai termelőknek, a lakosság jó minőségű magyar termékekhez jut, és a csődközeli helyzetbe került kisvállalkozóknak is segít - hangzott el Budai Gyula vasárnapi sajtótájékoztatóján. | 2009-04-26 17:32:00 | 1 |
| Önkéntesek szépítik a Gellért-hegyet | Több környezetvédő szervezet összefogott, hogy a Föld napja alkalmából vasárnap megtisztítsák a szeméttől a fővárosi Gellért-hegyet és a Citadellát. | 2009-04-26 16:58:00 | 0 |
| Nem ismétlődhet meg az árvízkatasztrófa Kárpátalján? | Kárpátalja megye vezető vízügyi szakembere szerint a régióban semmilyen körülmények között sem ismétlődnek meg az 1998-as árvíz pusztító következményei. | 2009-04-26 16:49:00 | 0 |
| A fiatal diplomásai megtartásáért küzd Hódmezővásárhely | Nem foglalkoztatják tovább a nyugdíj mellett dolgozókat Hódmezővásárhelyen. Erre a polgármester utasította az önkormányzati intézmények vezetőit. Az intézkedés 300 nyugdíjast érint. Lázár János ezzel azt szeretné elérni, hogy a település megtartsa a fiatal diplomás szakembereit. | 2009-04-26 16:46:00 | 0 |
| Európában egyelőre nincs sertésinfluenza-eset | Európában még nem fordult elő olyan sertésinfluenza-eset, amilyen Mexikóban eddig 81 ember halálát okozta, az Egyesült Államokban pedig többeket megbetegített - közölte vasárnap az Európai Bizottság. | 2009-04-26 14:29:00 | 0 |
| Kövér: a Bajnai-kormány pengeélen táncol | Elképzelhetőnek tartja a Fidesz országos választmányának elnöke, hogy ősszel előrehozott választások lesznek Magyarországon. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a jelenlegi kormány - akárcsak az előzőek - pengeélen táncol. | 2009-04-26 13:41:00 | 0 |
| Diverzifikálni kell az európai gázbeszerzési forrásokat | A beszerzési források szélesítésére, nagyobb versenyre és jobb átláthatóságra van szükség a földgáz európai ellátásának egész láncolatában - összegezhetők a szófiai energiakonferencia résztvevőinek megállapításai. A mintegy harminc ország képviselőjének részvételével megtartott tanácskozáson azonban érdemi elhatározások nem születtek sem a Nabucco, sem a vele konkuráló Déli Áramlat vezetéki tervvel kapcsolatban. | 2009-04-26 13:15:00 | 0 |
| A jól felkészültségtől a hármas válságig | Öt évvel az Európai Unió széles körű kelet-európai bővítése után, ma démonokkal küzd Magyarország - írja a La Libre Belgique című belga napilap. | 2009-04-26 12:24:00 | 0 |
| Szakértő rombolás | | 2009-04-26 11:10:00 | 0 |
| Wasington is pártolja a Fidesz elképzeléseit | Navracsics Tibor rendkívüli nyitottságot tapasztalt Amerikában a Fidesz és a párt politikája iránt - a Fidesz frakcióvezetője a szombati Magyar Hírlapban számolt be erről és amerikai útjának egyéb tapasztalatairól. | 2009-04-26 11:03:00 | 0 |
| Bajnai az emberek hitét is elvenné | Bajnai Gordon és válságkezelő kormánya a jövedelmük után az abban való hitét is elvenné az embereknek, hogy lehet Magyarországon normális életet élni - mondta Kövér László Győrött. | 2009-04-26 10:59:00 | 0 |
| Tarlós István a gdanski városházán | Tarlós Istvánt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnökét pénteken fogadta a gdanski városházán Pawel Adamowicz főpolgármester. | 2009-04-26 10:34:00 | 0 |
| Bányai Gábor: "Szeretnénk a Világ közepévé válni" | Sajtótájékoztatón ismertették a szervezők a 2009-es kecskeméti Kettesfogathajtó VB részleteit - Kecskemét 60-80.000 látogatóra és 25-30 nemzet 70 versenyzőjére számít az augusztus 19-23. között tartandó XIII. Kettesfogatható Világbajnokságon. | 2009-04-26 10:22:00 | 0 |
| Megtartotta első ülését az Európai Roma Platform | A cseh uniós elnökség rendezésében megtartotta első ülését az Európai Roma Platform. A testület prágai ülésén Járóka Lívia az állam- és kormányfők erőteljesebb szerepvállalását sürgette a romák társadalmi befogadását célzó uniós stratégiával kapcsolatban. | 2009-04-26 10:14:00 | 0 |
| Érvénytelen az ajkai népszavazás | Érvénytelen az Ajkán szombaton megtartott népszavazás, ugyanis a névjegyzékbe felvett 25 893 választópolgárnak csupán a 10,37 százaléka vett részt - tájékoztatta Jáger László, a város jegyzője, a helyi választási bizottság vezetője az MTI-t. | 2009-04-26 10:06:00 | 0 |
| Bajnainak szüretkor kezdődik az év | | 2009-04-26 09:46:00 | 0 |
| Oszkó politikusként már másként gondolja | | 2009-04-25 17:56:00 | 0 |
| Országos, általános sztrájkot hirdettek május 8-ára | | 2009-04-25 15:22:00 | 0 |
| Telefonon szavaztak Hunvald mandátumának sorsáról | Kivágó Iván Györgyné veszi át a mandátumáról lemondott Hunvald György helyét a Fővárosi Közgyűlésben - nyilatkozta Molnár Zsolt, az MSZP ügyvezető budapesti alelnöke szombaton. | 2009-04-25 14:31:00 | 0 |
| Aláírásgyűjtési akció a "három csapás" törvényhez | Egy hónapig tartó aláírásgyűjtést folytat a Fidesz a büntető törvénykönyvet szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre meghallják az emberek szavát, és napirendre veszik a fideszes javaslatot az Országgyűlésben - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton. | 2009-04-25 12:23:00 | 0 |
| Eltiltották Szilit és az MSZP-t a további jogsértésektől | | 2009-04-25 11:52:00 | 0 |
| Draskovics újra megbukott | | 2009-04-25 11:11:00 | 0 |
| Az adóelkerülés nagymesterei | | 2009-04-25 10:52:00 | 0 |
| Kinek fáj a brutális MSZP-csomag? | Mivel ma az MSZP Országos Választmánya valószínűleg jóvá is hagyja a tervezett megszorításokat, ez az MSZP csomagja - fogalmazott Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombati sajtótájékoztatóján. | 2009-04-25 10:40:00 | 1 |
| A zebrák kiállnak a gyalogosokért | Elindult a Zebrafest kampány: Megkezdődött a Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületben működő reklámügynökségek közös közlekedésbiztonsági kampánya, amelynek célja a gyalogátkelőhelyeken történő gázolások megakadályozása. | 2009-04-24 20:50:00 | 0 |
| A várospolitika változására van szükség Pécsett | A várospolitika változására van szükség - mondta Pécsett Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármesterjelöltje, aki ezzel kapcsolatos elképzeléseiről Rogán Antallal, Budapest V. kerületi polgármesterével közös sajtótájékoztatóján beszélt pénteken. | 2009-04-24 18:33:00 | 0 |
| Négyszeres előnye van a Fidesznek | Egy februári reprezentatív felmérés szerint Zala megyében az összes választásra jogosult szavazó 40 százaléka a Fideszre, 10 százaléka pedig az MSZP-re szavaz majd az Európai Parlamenti (EP) választáson - közölte a Fidesz keszthelyi választókerületi elnöke Hévízen tartott sajtótájékoztatóján. | 2009-04-24 17:32:00 | 0 |
| Atrocitás érte a Fidesz aktivistáit | Ma kezdte el a Fidesz helyi szervezete Kispesten az erópai uniós és a Három Csapás törvényjavaslat kampányát. Már az első napon atrocitás érte a Fidesz aktivistáit. | 2009-04-24 17:24:00 | 0 |
| A Közösségek pénzügyi érdekeiért, a csalás ellen | Az EP elfogadta De Blasio Antonio uniós pénzekkel való visszaélés elleni fellépésről szóló jelentését. | 2009-04-24 16:51:00 | 0 |
| Rogán Antal volt a győri Fidelitas vendége | A Fidelitas Győri Szervezete immáron 5. alkalommal rendezte meg közéleti beszélgetős estjét, melynek vendége Rogán Antal országgyűlési képviselő, Budapest V. kerületének fideszes polgármestere volt. A műsort Radnóti Ákos elnök és Fekete Dávid alelnök vezette. | 2009-04-24 16:48:00 | 0 |
| Átadták a Stadler szolnoki gyárát | Átadták Szolnokon a Stadler vonatgyárát. Peter Spuhler, a Stadler Rail elnöke, Szalay Ferenc polgármester, valamint Kiss Péter társadalompolitikai miniszter közösen vágták át az üzem elindulását jelképező szalagot. | 2009-04-24 16:42:00 | 0 |
| Új kormányszóvivő minősíthetetlen stílussal | A Fidesz helyettes szóvivője közleményben reagált arra, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök Szollár Domokost, a Budapest Airport eddigi szóvivőjét nevezte ki kormánya új szóvivőjének. | 2009-04-24 16:41:00 | 0 |
| Nem a válságot, a reménytelenséget kell legyőzni | A Fidesz elnöke a 20 éve alapított Szovjetunióban volt magyar Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) országos találkozóján kijelentette: tévedés, hogy életünk újra olyan lehet, mint amilyen a válság előtt volt. Ma nem a válságot, hanem a reménytelenséget kell legyőzni - mondta Orbán Viktor Siófokon. | 2009-04-24 16:31:00 | 0 |
| Kinevezték az alpári kormányszóvivőt - a Fidesz reagálása | | 2009-04-24 16:28:00 | 0 |
| Járőrözés gyalogosan? | Félszáz Győr-Moson-Sopron megyei polgárőr szervezet nem tudja befizetni a kormány által kivetett cégautóadót. Emiatt vagy megszűntetik a tevékenységüket, vagy a jövőben gépkocsi helyett gyalog és biciklivel folytatják a járőrözéseket. | 2009-04-24 16:17:00 | 0 |
| Borsodban ajánlószelvényeket vásárolt az SZDSZ? | | 2009-04-24 16:15:00 | 0 |
| Oszkó még korainak érzi | | 2009-04-24 15:22:00 | 0 |
| Hónapról hónapra élünk | | 2009-04-24 14:56:00 | 0 |
| Megmenekült a Nagy-korallzátony? | Rekord idő alatt és magától regenerálódott az Ausztrália partjainál lévő Nagy-korallzátony azon része, amely a tudósok szerint néhány éve még nagy veszélyben volt. | 2009-04-24 14:53:00 | 0 |
| Bajnai nem más, mint ítéletvégrehajtó | Bajnai Gordon a Gyurcsány-kormány megszorításait nyíltan végre akarja hajtani, ellehetetlenítve ezzel a legkiszolgáltatottabbakat: a nyugdíjasokat. Iván László sajtótájékoztatója. | 2009-04-24 14:46:00 | 0 |
| Támogatói ív a biztonságos Magyarországért | A Fidesz várja azon polgárok támogató aláírását, akik egyetértenek a büntető törvénykönyv szigorításával. | 2009-04-24 14:35:00 | 0 |
| Kiosztották a környezetvédelmi Nobel-díjat | "Az igazi környezetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük." John James Audubon. | 2009-04-24 12:33:00 | 0 |
| Már az erdők sem segítenek | Erdészkutatók attól tartanak, hogy az éghajlatváltozás hatására az erdők a jövőben több üvegházhatású gázt bocsátanak majd ki, mint amennyit tárolnak. Jelenleg a világ erdei még a globális szén-dioxid-kibocsátás mintegy egynegyedét nyelik el. | 2009-04-24 12:15:00 | 0 |
| Egyszerűbb lesz a külföldi gyógykezelés | Az EP támogatta az Európai Bizottságnak a határon átnyúló egészségügyi ellátásban érintettek jogairól szóló javaslatát. Eszerint a másik tagállamban történő kezelés költségét addig az összegig lehetne megtéríttetni, amennyibe az a beteg országában kerülne. A képviselők pontos tájékoztatást biztosítanának a páciensek számára. A parlament a betegek biztonságáról szóló jogszabályról is szavazott. | 2009-04-24 11:58:00 | 0 |
| Nem kapták meg pénzüket a fogyatékkal élők | A Fidesz-KDNP frakciószövetség arra kéri a kormányt, hogy a költségvetési törvényben foglaltaknak megfelelően fizesse ki a fogyatékkal élők támogatását, és ne a szélsőségeseket pénzelje. Ezt a két párt közös népjóléti kabinetjének vezetője mondta pénteken újságíróknak. | 2009-04-24 11:45:00 | 1 |
| Duplázódhat az éghajlatváltozás áldozatainak száma | A rendkívüli szárazságok, viharok, áradások vagy az éghajlatváltozás egyéb jelenségei által sújtott emberek száma 2015-ig 54 százalékkal évi 375 millióra nőhet, hacsak nem lesz több és jobb segély - figyelmeztetett jelentésében az Oxfam. | 2009-04-24 11:41:00 | 0 |
| Gyurcsány álarca | | 2009-04-24 11:32:00 | 0 |
| Megbukott, ezért távoznia kell a városvezetésnek | A Fidesz Székesfehérvári Szervezete közleményében felszólítja Warvasovszky Tihamért, Csapó Csillát, valamint Pénzes Mihályt, hogy oldja meg a vezetési válságot Székesfehérváron, és a város érdekében mondjon le tisztségéről. | 2009-04-24 11:29:00 | 0 |
| Politikai megbízások vonják el a szolgálatok figyelmét | A Mol részvényeinek eladását és Rózsa-Flores Eduardo ügyét is napirendjére veszi kedden a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Ezúttal a Fidesz és a KDNP képviselői is jelen lesznek az ülésen, mert kíváncsiak arra, hogy milyen információkkal rendelkeztek a nemzetbiztonsági szolgálatok ezekről az esetekről - tudta meg a Magyar Nemzet Simicskó Istvántól, a testület KDNP-s elnökétől. | 2009-04-24 11:00:00 | 0 |
| Bajnai és az igazság másik szelete | | 2009-04-24 08:04:00 | 0 |
| Mért nem szeretitek Bajnait? | Erre a kérdésre kereste két közvélemény-kutató is a választ. Mintha nem lett volna világos elejétől fogva az új kormányzattal szembeni bizalomhiány. | 2009-04-24 07:27:00 | 0 |
| Csomagolnak | Az MSZP-SZDSZ kormány a Bokros-csomaghoz hasonlóan ismét vasárnapra időzítette a megszorítások bejelentését, mely nélkülöz minden jövő-, világ- és társadalomképet, valamint alkotmányosan is aggályos - hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt. | 2009-04-24 02:50:00 | 0 |
| Az EP-választás fontos lépés lehet a Fidesz számára | Egy nagy többséggel megnyert európai parlamenti választás, megfelelően magas részvétel esetén, komoly lépés lehet a Fidesz számára a 2010-es országgyűlési választási győzelem felé - erről Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke beszélt csütörtökön a Vas megyei Hegyfalun tartott fórumon. | 2009-04-24 01:49:00 | 0 |
| Elfogadta az EP a közlekedési jogszabálycsomagot | Kevesebb üres teherautó, hosszabb maximális munkaidő a buszvezetőknek, jobban ellenőrzött fuvarozók - ezek az Európai Parlament (EP) által csütörtökön Brüsszelben elfogadott közúti közlekedési jogszabálycsomag főbb elemei. | 2009-04-24 01:40:00 | 0 |
| Szimpátiaszavazás a székesfehérvári közgyűlésben | Szimpátiaszavazást tartottak a székesfehérvári közgyűlés csütörtöki ülésén a képviselők, annak megállapítására, hogy a testület tagjai között milyen mértékű támogatottsága van a polgármesternek és a három alpolgármesternek. A szavazást a közgyűlés jelenlegi többségét alkotó polgári frakcióval együttműködő Válasz civilszervezet képviselője kezdeményezte. | 2009-04-24 01:22:00 | 0 |
| Európa közelebb került a fellendüléshez | Európa gazdasága már mutat bizonyos pozitív jeleket, ami azt jelenti, hogy közelebb került a fellendüléshez, mint eddig bármikor - jelentette ki Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa. | 2009-04-24 01:09:00 | 0 |
| Pénzügyminiszterek vitája a Corvinus Egyetemen | Az MR1-Kossuth Rádió országjárásának újabb, fővárosi állomásán, a Corvinus Egyetemen elsőként Oszkó Péter pénzügyminiszter és Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, korábbi pénzügyi tárcavezető volt Vízy Dorottya és Rábai Balázs vendége. | 2009-04-23 20:22:00 | 0 |
| Egyelőre képlékeny az Obama-kormány Közép-Európa-politikája | Barack Obama amerikai elnök külpolitikai téren jelenleg elsősorban a nyitásokkal és a George Bushétól eltérő külpolitikai irányvonal érzékeltetésével van elfoglalva - tudta meg a héten amerikai látogatáson tartózkodó Navracsics Tibor, aki erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t. | 2009-04-23 19:44:00 | 0 |
| Tarlós István látogatása Varsóban | Tarlós Istvánt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnökét csütörtökön fogadta Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói főpolgármester asszony. | 2009-04-23 19:29:00 | 0 |
| A II. kerület támogatja a Margit híd felújítását | Egyhangúlag elfogadta a II. kerületi képviselő-testület a Margit híd budai hídfőjének és környezetének kerületi szabályozási tervét csütörtökön. | 2009-04-23 19:17:00 | 0 |
| Utalja át az állam a Bursa Hungarica ösztöndíjakat! | Kaposvár polgármestere levélben szólította fel Hiller István oktatási minisztert, hogy soron kívül utalják át a Bursa Hungarica ösztöndíjakat, amelyre csaknem 400 kaposvári hallgató egy hónapja hiába vár. | 2009-04-23 19:04:00 | 0 |
| Páva Zsoltot az Európai Néppárt is támogatja | Páva Zsoltot, a Fidesz-KDNP pécsi polgármesterjelöltjét az Európai Néppárt is támogatja - jelentette ki Schmitt Pál európai parlamenti képviselő. | 2009-04-23 17:22:00 | 0 |
| "Arra kell fordítani a pénzt, amire az szolgál" | A kormánynak fel kell oldania a munkaerő-piaci alapba a fogyatékosok foglalkoztatásra befizetett 4,2 milliárd forint zárolását, ugyanis helytelenül járt el, amikor ezt tette - mondta csütörtökön Szekszárdon, egy fogyatékkal élők számára szervezett fórumon, Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője. | 2009-04-23 17:11:00 | 0 |
| Almássy perbe fogja Dávid Ibolyát | | 2009-04-23 16:57:00 | 0 |
| A bajok gyökere a pénz szerelme | A gazdasági és pénzügyi válság gyökere a pénz szerelme és az ezzel kapcsolatos csalás - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten. | 2009-04-23 16:35:00 | 0 |
| Van egy fájdalommentes megoldás is, az új választás | A Bajnai-csomag a reménytelenséget jelenti Magyarország számára: reményt sem ad arra, hogy az ország meginduljon a növekedés útján, hiszen egy olyan csomag, amelynek nyomán munkahelyek kerülnek veszélybe, eleve nem képes Magyarország megújítására és növekedési pályára állítására. | 2009-04-23 16:33:00 | 1 |
| A Fidesz a rendőrség intézkedéseit vizsgálná | A Budai Várban tartott neonáci rendezvény kapcsán a rendészeti miniszter felelősségének, valamint a rendőri intézkedések jogszerűségének feltárására hozna létre vizsgálóbizottságot a Fidesz. | 2009-04-23 16:03:00 | 0 |
| Megvan az új többség | Schmitt Pál szerint június 7-én az európai parlamenti választás bebizonyítja, hogy megvan az új többség Magyarországon; a Fidesz-KDNP EP-listavezetője erről csütörtökön Bonyhádon sajtótájékoztatón beszélt. | 2009-04-23 15:53:00 | 0 |
| A Fidesz feloszlatná a Heves Megyei Közgyűlést | A Heves Megyei Közgyűlés önfeloszlatását kezdeményezi a testület Fidesz-Polgári Frakciója az egri kórház körüli viharok miatt - nyilatkozta Sass Barna Attila megyei aljegyző a Független Hírügynökségnek. | 2009-04-23 15:48:00 | 0 |
| Újabb gyanú Hunvald ellen | | 2009-04-23 15:47:00 | 0 |
| Újabb bűncselekményekkel gyanúsítják Hunvaldot | Újabb gyanú merült fel az erzsébetvárosi ingatlanpanama nyomozása közben Hunvald György VII. kerületi polgármester ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség újabb gyanúja szerint a polgármester állást adott Kardos Péter, az önkormányzat pénzügyi bizottsága volt elnöke élettársának, Kardos szavazataiért cserébe. Mivel kevesellték az állásban kapott pénzt, megbízási szerződés alapján további pénzeket adtak ki Kardos egy barátján keresztül is az élettársnak. | 2009-04-23 15:44:00 | 0 |
| Magán-egészségcentrum alapkövét tették le Egerben | Összesen 230 millió forint értékű magánberuházás keretében új egészségcentrum létesül Egerben. | 2009-04-23 14:20:00 | 0 |
| Számoljon el kampányköltségeivel a csepeli MSZP! | Vasárnap a tisztesség és a hazugság, az emberekkel való együttérzés és az arcátlan pénzszórás között kell választani a csepeli 3-as körzetben - jelentette ki Németh Szilárd csütörtökön sajtótájékoztatón. | 2009-04-23 13:53:00 | 1 |
| Fenntartható erdőgazdálkodási program Tatabányán | Tatabánya óvárosának patinás szépségéhez a Május 1. park és a Ligeti-tó körüli park éppúgy hozzátartozik, mint az egykori kaszinó. A parkok a több mint 100 éve elkezdett bányaművelés előtti természetes állapotot őrzik. A szóban forgó területek különleges értékűek: megmaradt kis foltjai a Vértes eredeti erdőtípusát őrzik, s a tervezett munka célja ezt a természeti értéket fenntartani. Erről Bencsik János polgármester, Pleier Tamás önkormányzati képviselő és Mohi György erdőmérnök tartott tájékoztatót, ahol a város vezetője azt is bejelentette, hogy a gépkocsija használata során tavaly kibocsátott széndioxid mennyiséget egy fa elültetésével kívánja kompenzálni. | 2009-04-23 13:50:00 | 0 |
| Törvényjavaslat az alvállalkozói csődök elkerüléséért | Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága általános vitára alkalmasnak ítélte azt a fideszes Bencsik János által kezdeményezett, és három párti indítvány keretében benyújtott törvényjavaslatot, amely az adózás rendjéről szóló törvény módosítását kezdeményezi a kis- és középvállalkozói munkahelyek tízezreinek megőrizhetősége érdekében. | 2009-04-23 13:45:00 | 0 |
| Bajnai megtisztult? | | 2009-04-23 13:44:00 | 0 |
| Megkezdődött a Belváros új főutcájának kialakítása | Megkezdődött a budapesti Belváros új főutcájának kialakítása csütörtökön a támogatói szerződés aláírásával és az alapkőletétellel; a beruházás több utca, tér felújításával, a környék autóforgalmának csillapításával több mint öt milliárd forintból 2010 elejére valósulhat meg. | 2009-04-23 13:40:00 | 0 |
| Gusztos Péter édesapja a hírTV operatőrére támadt | | 2009-04-23 13:29:00 | 0 |
| Elhunyt Mojzes Imre | Életének 62. évében elhunyt Mojzes Imre villamosmérnök, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára. Temetése holnap, április 24-én, pénteken lesz a kalocsai temetőben. | 2009-04-23 13:03:00 | 0 |
| Újabb késlekedés | Egy héttel azután sem fordult még a házelnökhöz a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának vezetője az MDF-es és a két SZDSZ által delegált tag státuszával kapcsolatban, hogy a testület elnöksége erre kérte fel - kifogásolja az MTI-hez szerda éjjel eljuttatott levelében a testület négy ellenzéki tagja. | 2009-04-23 12:38:00 | 0 |
| Szili Katalin felelőssége | | 2009-04-23 12:11:00 | 0 |
| Javulnak a Nabucco megvalósításának esélyei | Egyre inkább meg akarnak szabadulni Oroszországtól való függőségüktől a közép-ázsiai országok, s ez növeli az uniós gázvezeték megépítésének esélyeit - vélekedett csütörtöki számában egy osztrák napilap. | 2009-04-23 11:59:00 | 0 |
| Újrafesti magát az MSZP | | 2009-04-23 11:01:00 | 0 |
| A magyar vasútnak nincs hova hátrálnia | Az MSZP megszorító csomagja 50-80 milliárdot vonna el a MÁV-tól, ami a működés veszélyeztetése mellett tömeges munkanélküliséget eredményezhet - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő. | 2009-04-23 10:58:00 | 1 |
| Fideszes képviselőt lökött meg az új miniszter | | 2009-04-23 10:57:00 | 0 |
| A családokat és a gazdákat sújtja az unió | Magyarország uniós kérésre kénytelen csökkenteni a családoknak és a gazdáknak járó támogatásokat - ez volt ugyanis a 6,5 milliárd eurós hitel folyósításának feltétele - jelentette ki az Európai Parlamentben Becsey Zsolt. | 2009-04-23 10:43:00 | 0 |
| Fejlesztések Nógrád és Besztercebánya térségében | Összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Nógrád és a szlovákiai Besztercebánya megyében a magyar-szlovák határon átnyúló operatív program nyertes pályázatainak köszönhetően - mondta a Nógrád megyei önkormányzat elnöke csütörtökön Salgótarjánban. | 2009-04-23 10:36:00 | 0 |
| Videó: Critical Mass 2009 térfigyelő kamerákon | | 2009-04-23 09:19:00 | 0 |
| Ahol az élő fákról is MSZP-s plakát lóg | | 2009-04-23 09:10:00 | 0 |
| Rohadó és robbanó vezetékek | | 2009-04-23 08:56:00 | 0 |
| Mi legyen a 4-es metró sorsa? Szavazz! | | 2009-04-23 08:50:00 | 0 |
| Bajnai és az együttérzés | | 2009-04-23 08:44:00 | 0 |
| Kirekesztők | Az ország adósságállománya - GDP-arányosan - jóval hetven százalék fölötti (2002-ben 53 százalék volt). Akkor a költségvetésből évente 700 milliárd forintot kellett kifizetnünk kamatszolgálatra, ma 1700 milliárdot. | 2009-04-23 08:44:00 | 0 |
| Magyar jövő: sivatag vagy mediterrán hangulat? | Milyen lesz Magyarország 2100-ban? Jó esetben az ország klímája Toszkána mai viszonyaihoz lesz hasonló, de félsivataggá is lehetünk. Országunk népessége az optimistább prognózisok szerint marad 10 millió körüli, de egyes vélemények szerint 5 és 7 millió közé is visszaeshetünk. | 2009-04-23 08:38:00 | 0 |
| Az állunkig ér | Azt már látni lehet, hogy ebből a ganéból nagyon nehezen fogjuk kirángatni magunkat. Nem, nem a forint mélyrepüléséről vagy a GDP várható mínuszairól van szó. | 2009-04-23 08:27:00 | 0 |
| Az állami vállalat titkolja Szilvásy fizetését | | 2009-04-23 08:25:00 | 0 |
| Civil kurázsi | Az európai politikai kultúrában vannak a polgári engedetlenségnek olyan formái, amelyekkel eddig még nem éltünk - mondta a Demokratának Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója. | 2009-04-23 07:58:00 | 0 |
| Szégyennek számít Magyarországgal egy hajóban evezni | | 2009-04-23 07:47:00 | 0 |
| Milliókból kampányolnak Csepelen, egy tenyérnyi helyen | MSZP-s jelölt a buszokon, a buszmegállókban, a villanykarókon, a postaládákban, a parkban, de mivel kevesebb a karó mint a plakát, még az élő fákon is. Hetek óta ez a látvány fogadja azokat, akik a csepeli hármas számú önkormányzati körzetben laknak. | 2009-04-23 07:29:00 | 0 |
| Nem kell több csomag | Nincs új a vörös nap alatt. A csomag, amit Bajnai Gordon a címünkre feladott - mondván, hogy fájdalmat fogunk érezni a kibontásakor -, ugyanolyan, mint az eddigiek. Csak a rafiamadzag más, meg a csomagolópapír. Azok is fájtak. Azok sem segítettek. Nem akarnék nagyon bajnaizni, de a bizalom - amit az új miniszterelnök gyakran emleget - mégiscsak függ attól, milyen a jelleme a közhatalmat gyakorlónak. Voltak-e ronda, fekete ügyei? Gazemberség tekintetében Gordon nyilván lemarad elődjéhez képest. De azért voltak ronda, fekete ügyei neki is. | 2009-04-23 01:06:00 | 0 |
| Milliárdos többletveszteséget okozhat a BKV-nak a válság | Egymilliárd forintot is meghaladó többletveszteséget okozhat a gazdasági válság a főváros közlekedési cégének az idén; az első negyedévben 16 százalékkal esett vissza a jegy- és 2-3 százalékkal a bérleteladás a BKV-nál - mondta Bolla Tibor, a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese szerdán az MTI-nek. | 2009-04-23 00:58:00 | 0 |
| Egyre nehezebb kifizetni a szolgáltatási díjakat | A Fidesz és a KDNP közös pécsi polgármesterjelöltje szerint folytatni kell a panelházak szigetelését. Páva Zsolt szerdán a mintegy 4200 pécsi lakást kezelő Kertvárosi Lakásszövetkezet elnökével, Gengel Gézával tárgyalt. | 2009-04-23 00:52:00 | 0 |
| Klímavédelmi együttműködést javasol tíz megyei önkormányzat | Klímavédelmi munkacsoport megalakítását és a klímavédelemmel kapcsolatos együttműködés létrehozását javasolták tíz megyei önkormányzat képviselői szerdán Székesfehérváron, a megyeházán tartott Föld napi szakmai megbeszélésen. | 2009-04-23 00:40:00 | 0 |
| Megsértették az EU-csatlakozási szerződést | Megsértette a kormány és Európai Unió Magyarország uniós csatlakozási szerződését azzal, hogy a gazdasági válságkezeléssel indokolt makrogazdasági hitelkeretről szóló legújabb, márciusi megállapodásukban csökkentették a mezőgazdasági közvetlen támogatások nemzeti kiegészítését - állította szerdán Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő. | 2009-04-23 00:28:00 | 0 |
| Jövőre nagyobb mértékben csökkenhetnek a fogyasztói árak | Az eurózónában jövőre átlagosan nagyobb mértékben csökkenhetnek a fogyasztói árak, mint az idén - vélik legújabb előrejelzésükben a vezető német gazdaságkutató intézetek. | 2009-04-23 00:16:00 | 0 |
| Topolánek párbeszédre szólította fel a moldovaiakat | Párbeszédre szólította fel a moldovai kormányzatot és ellenzékét a parlamenti választások miatt kirobbant, erőszakba torkolló vitájuk rendezése érdekében az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország miniszterelnöke szerdán Chisinauban. | 2009-04-22 23:59:00 | 0 |
| Világos | | 2009-04-22 22:43:00 | 0 |
| Szájer József a Corvinus Egyetemen | Szájer József, az Európai Néppárt frakciójának alelnöke hétfőn este vett részt a Corvinus Egyetemen tartott Direktben című beszélgetéssorozaton. | 2009-04-22 18:14:00 | 1 |
| Összefogás önkormányzati ügyekben | Négy közös törvénymódosítási javaslatot is beadtak fideszes és MSZP-s polgármesterek önkormányzati ügyekben, ebből hármat Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Botka László Szeged szocialista városvezetője jegyez. | 2009-04-22 18:08:00 | 0 |
| Oszkó a Bokros-csomaghoz hasonlítja a megszorításokat | | 2009-04-22 17:31:00 | 0 |
| GMO-mentes térség maradhat Bács-Kiskun | Határozat-tervezet elfogadására készül a Bács-Kiskun megyei közgyűlés. Ha pénteken a képviselők megszavazzák, akkor Pest, Hajdú-Bihar és más EU-s megyék és régiók mellé Bács-Kiskun is felsorakozik a génmanipulált növénytermesztés elutasításában, így fenntartható a megye GMO-mentessége. | 2009-04-22 17:30:00 | 0 |
| Kósa: "A város kész a rá eső pénzt kifizetni" | Debrecen fideszes polgármestere szerint a kormányzat késleltetni akarja a város egyik leginkább balesetveszélyes csomópontjának átépítését. Kósa Lajos szerdai debreceni sajtótájékoztatóján bejelentette: a város kész a rá eső pénzt kifizetni. | 2009-04-22 17:19:00 | 0 |
| Tartalékosok nélkül nincs hadsereg | Változtatni kell azon, hogy Magyarországon a katonák békelétszáma ugyanannyi, mint mozgósítási létszámuk; tartalékosok nélkül ugyanis nincsen hadsereg - mondta Simicskó István, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke szerdán Budapesten. | 2009-04-22 17:02:00 | 0 |
| Elfogadta az EP az uniós energiapiac további nyitását | Elfogadta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén azt a jogszabálycsomagot, amelynek köszönhetően további liberalizálással fokozódhat a verseny az európai uniós energiapiacon. | 2009-04-22 16:54:00 | 0 |
| Dohányfüstmentes játszótereket! | A Föld Napján, jelképesen, egy cigaretta kettétörésével ismertette a Heves megyei Fidelitas kezdeményezését Oroján Sándor. | 2009-04-22 16:53:00 | 0 |
| Bíróságon a pisztolyos államtitkár | | 2009-04-22 16:09:00 | 0 |
| Az MSZP szórakozik az emberekkel | Az MSZP programja mélyen és súlyosan munkahelyellenes, ugyanis a program elfogadásával 200 ezer munkahely került veszélybe - tájékoztatott a Fidesz álláspontjáról Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-04-22 15:12:00 | 1 |
| Kiszáradnak a világ legnagyobb folyói? | A világ legjelentősebb folyóinak vízszintje jelentősen csökkent az elmúlt ötven évben - állítják amerikai kutatók. | 2009-04-22 14:48:00 | 0 |
| EP: gáz- és villamos energia liberalizációról szavaznak | Az EP-képviselők ma szavaznak a gáz- és villamosenergia-termelés és a kapcsolódó hálózatüzemeltetés teljes tulajdonosi szétválasztásáról, illetve az ehhez kapcsolódó fogyasztóvédelmi rendelkezésekről. | 2009-04-22 14:45:00 | 0 |
| Fideszes módosítók az adótörvényekhez | A jelenlegi állapot fenntartását, illetve adócsökkentést javasolnak a fideszes képviselők az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokban. | 2009-04-22 14:38:00 | 0 |
| Az "egyszerűség" az innováció kulcsa | Az Európai Technológiai Intézet (EIT) automatikusan el fogja utasítani a 40 oldalnál hosszabb pályázatokat - jelentette ki Martin Schuurmans, az intézet elnökségi tagja az Európai Újságíró Központ által szervezett brüsszeli találkozón. | 2009-04-22 14:36:00 | 0 |
| "Politikailag elfogult" döntést hozott az ORTT | A médiahatóság Fidesz által delegált tagja szerint "szakmailag hibás, politikailag pedig elfogult" döntést hozott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a múlt héten, amikor nem rendelte el a Kuncze Gábor szabad demokrata politikus által vezetetett egyik Klubrádió-műsor hatósági vizsgálatát. | 2009-04-22 14:31:00 | 0 |
| A választók fele alkalmatlannak tartja Bajnait | | 2009-04-22 14:04:00 | 0 |
| Túl sokan vagyunk | Túl sok ember él a Földön már most is - jelentette ki az Egyesült Államok korábbi és mostani kormányának egyik befolyásos tudósa. Nina Fedoroff szerint a megoldás csak az lehet, hogyha az emberek visszafogják szükségleteiket és a születési ráta is mérséklődik. | 2009-04-22 13:39:00 | 0 |
| Évtizedek múlva zárulhat be az ózonlyuk | Az utóbbi kilenc évben nem növekedett az ózonrétegen az Antarktisz fölött tátongó lyuk, de további évtizedekbe telhet, amíg rendbe jön és bezárul. | 2009-04-22 13:29:00 | 0 |
| Fidelitas: terjesszék ki a kamionok előzési tilalmát | A kamionok autópályán elrendelt előzési tilalmának kiterjesztését szorgalmazza a Fidelitas győri szervezete - közölte Radnóti Ákos elnök szerdai sajtótájékoztatóján Győrött. | 2009-04-22 13:23:00 | 0 |
| A zöld növekedés: hármas krízis Európában | Európának ma hármas krízissel kell szembenéznie: a gazdasági visszaesés, a klímaváltozás és az energiabiztonság kérdései szorosan összefüggnek, s ezért megoldanunk is együtt kell őket. | 2009-04-22 12:41:00 | 0 |
| Bajnai Gyurcsányabb a Gyurcsánynál | Az MSZP-csomag azokat az embereket bünteti, akik Magyarország jelenlegi állapotáról nem tehetnek - írja közleményében Cser-Palkovics András, Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára reagálva. | 2009-04-22 12:41:00 | 0 |
| Török Zsolt (MSZP) a családok terheinek növeléséről - a Fidesz reagálása | | 2009-04-22 12:37:00 | 0 |
| A Szilvásy család ezúttal is jól járt | Nem maradt munka nélkül a Gyurcsány-kormány bukása után a volt miniszterelnök régi barátja, Szilvásy György és felesége, Csáky Bernadett - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet egyik cikkére Balsai István. | 2009-04-22 12:28:00 | 1 |
| Ma van a Föld Napja | Az első Föld Napját Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére tartották még 1970. április 22-én. A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata e jeles nap kapcsán arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy soha nem késő fogyasztásunkon, ökológiai lábnyomunkon zsugorítani. | 2009-04-22 12:14:00 | 0 |
| Ősi tudással a klímaváltozás ellen | A bennszülött hagyományok hatásos fegyvernek bizonyulhatnak a klímaváltozás elleni küzdelemben - fogalmazták meg többek között az alaszkai inuitok, az ausztrál őslakók és a kameruni pigmeusok a bennszülött népek vasárnap kezdődött csúcstalálkozóján. | 2009-04-22 12:10:00 | 0 |
| Tárgyalás nélkül söpörték le a Fidesz javaslatait | A meglévő forrásokat nem segélyezésre, hanem munkahelyteremtésre és a munkahelyek megtartására kellene költeni - jelentette ki Czomba Sándor szerdai sajtótájékoztatóján. | 2009-04-22 11:48:00 | 1 |
| Tarlós István a krakkói városházán | Tarlós Istvánt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnökét Jacek Majchrowski főpolgármester fogadta a krakkói városházán 2009. április 21-én. | 2009-04-22 11:01:00 | 0 |
| A javaslatban vannak üdvözlendő elemek | A Fidesz-KDNP támogatni tudja, hogy a védelembe vett gyermekek esetén a családi pótlék felét természetbeni juttatásként kapják meg a gyerekek. | 2009-04-22 09:16:00 | 0 |
| Eladott diplomácia | Balázs Péter külügyminiszter kemény volt tegnap: már nem csak kért, hanem követelt is információt Bolíviától a lelőtt, illetve letartóztatott magyarokkal kapcsolatban. Kínos lehetett persze, hogy mindezt a sajtónak tudja csak elmondani. Nincs más hatékony eszköze üzenni a bolíviai vezetésnek. | 2009-04-22 08:56:00 | 0 |
| Vajdasági incidensekről számolt be Becsey Zsolt | Folytatódik az erőszak, a megfélemlítés és a megalázás a Vajdaságban élő kisebbségek, elsősorban a magyarok ellen - hangoztatta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, napirend előtt kedden elmondott felszólalásában Becsey Zsolt (Fidesz). | 2009-04-22 08:46:00 | 0 |
| Az új magyar kormány és az európai gyakorlat | Barsiné Pataky Etelka az Európai Parlamentben, napirend előtti felszólalásában furcsának nevezte: 2009-ben megalakulhat egy kormány Európában úgy, hogy egyetlen női tagja nincs. | 2009-04-22 08:38:00 | 0 |
| Alapvető a pénzéhes magyar bankárok felelőssége | Az Orbán-kormány első pénzügyminisztere szerint a kiadáscsökkentés még mélyebb gazdasági visszaesést eredményez majd. Ugyanakkor sokkal drasztikusabb programokra van szükség, fele ennyi minisztériumra és állami alkalmazottra, az állami vezetők fizetését pedig egymillió forintban kellene maximálni. Járai Zsigmonddal beszélgetett a hvg.hu. | 2009-04-22 08:22:00 | 0 |
| Minden évben két négyes metró | | 2009-04-22 08:06:00 | 0 |
| Szilvásyék nem maradnak munka nélkül | | 2009-04-22 07:24:00 | 0 |
| Arcon köpött demokrácia | Bajnai Gordon a rendszerváltozás óta az első interpellálhatatlan kormányfő. Nem szabad őt kérdezni, mert megsértődik. Becsukódik, mint sötétedéskor az illatos estike. A T. Ház tekintélye is csorbul, ha őt kínos kérdésekkel zaklatják. Vajon mire számított Bajnai Gordon, amikor elvállalta a miniszterelnöki posztot? Arra-e, hogy ha esküje végén - néhány nappal az Internacionálé eléneklése után - kimondja az "Isten engem úgy segéljen!"-t, az ellenzék ettől majd elnémul, szeme bepárásodik? S átsiklik Bajnai korábbi működése felett? Csak mert diktátor hajlamú elődje és társai - fittyet hányva az európai szokásokra - a konzervatív lapoknak, hírcsatornáknak sosem nyilatkoztak, lapunkat és a Hír TV-t kommunikációs blokád alá vonták, ebből azt a következtetést vonta le Bajnai, hogy jobboldali sajtó nincs is? Komolyan azt gondolja, hogy ha ők semmibe veszik a jobboldali orgánumokat, akkor az ott megjelenő cikkek, riportok már nem is léteznek? Tehet-e úgy egy kormányfő, mint az óvodás gyerek, aki fejére húzza kabátját, s azt hiszi, őt így nem látják? | 2009-04-22 00:29:00 | 0 |
| További munkahelyeket veszélyeztet az új kormány programja | Az új kormány programja munkahelyellenes, és elhibázott annak iránya - mondta az egyik kereskedelmi televíziónak adott interjújában Orbán Viktor. A volt miniszterelnök szerint ha ezt végre hajtják, akkor Magyarországon újabb 200 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A Fidesz programja ennek éppen ellenkezője, amelynek középpontjában munkahelyek teremtése áll - tette hozzá. | 2009-04-22 00:24:00 | 1 |
| Volt és jelenlegi MDF-vezetők Páva Zsolt mellett | Elfogadhatatlannak tartja Szili Katalin pécsi szocialista polgármesterjelölt MDF-es támogatását és fideszes ellenfele, Páva Zsolt megválasztására buzdította a választókat az MDF több volt és jelenlegi országos és baranyai vezetője kedden Pécsett, sajtótájékoztatón. | 2009-04-21 18:47:00 | 0 |
| Sérti a nemzeti kisebbségeket a szlovákiai nyelvtörvény | Gál Kinga napirend előtt felszólalt az Európai Parlament plenáris ülésén. | 2009-04-21 18:38:00 | 0 |