| Wass Albert posztumusz kapja vissza állampolgárságát | Levél a köztársasági elnöknek | 2007-09-27 12:42:00 | 0 |
| Európai falusi turizmus konferencia Egerben | Európában a kulturális és a természeti turizmus jelentik az idegenforgalom húzóerejét; miközben az ágazat növekedése lelassult a kontinensen, a két szektor 15-20 százalékkal bővül évente - mondta a Falusi és Agroturizmus Európai Szövetségének (EuroGites) elnöke csütörtökön Egerben. | 2007-09-27 12:36:00 | 0 |
| Százezerrel több mobil-előfizető augusztusban | Az idén augusztusban a három magyarországi mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma 101 ezerrel 10 millió 387 ezerre nőtt, így száz lakosra 103,3 előfizetés jutott a hónap végén - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) csütörtökön. | 2007-09-27 12:07:00 | 0 |
| A szocialisták ellopják az uniós forrásokat | Gyurcsány Ferencnek számot kell adni arról, hogy mely módszerek azok, amelyekkel magánzsebekbe vándorolhattak az európai uniós források - jelentette ki Nógrádi Zoltán csütörtökön sajtótájékoztatón. | 2007-09-27 12:03:00 | 1 |
| Több száz szélsőjobboldali csoport működik Szerbiában | Egy neonáci csoport Újvidékre tervezett felvonulásának betiltása ráirányította a szerb sajtó figyelmét az újfasiszta csoportosulásokra, amelyekből több száz működik országszerte. | 2007-09-27 11:49:00 | 0 |
| Előzsűri döntött a pályázati pénzekről: "a legagresszívebben Mesterházy követelőzött" | Az egykori ifjúsági és sportminisztériumban a pályázati pénzek elosztását eleve meghatározó "elő-zsűriről" és visszautasíthatatlan támogatási követelésekről beszél a tárca 2003-ban kirúgott helyettes államtitkára a hvg.hu-nak. | 2007-09-27 11:42:00 | 0 |
| Fűszerpaprika-ügy: pénteken várhatóan első fokon ítélet születik | A bíróság pénteken várhatóan első fokon ítéletet hirdet abban az ügyben, melyben a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatóját és két társát folytatólagosan elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés bűntettével és folytatólagosan elkövetett fogyasztó megtévesztésének vétségével vádolják - tájékoztatott Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese csütörtökön. | 2007-09-27 11:39:00 | 0 |
| Kampányra készek a romániai magyarság európai képviselőjelöltjei | Jól megszervezett, tisztességes kampánnyal lehet elérni a minél nagyobb képviseletet az Európai Parlamentben (EP) - mondta a bukaresti Új Magyar Szónak (ÚMSZ) Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora, aki a szövetség választási listájának vezető helyén áll. | 2007-09-27 11:34:00 | 0 |
| Németországban tovább csökkent a munkanélküliség | Németországban szeptemberben 162 ezerrel 3,543 millióra fogyatkozott a munkanélküliek száma, arányuk 8,4 százalékra csökkent az augusztusi 8,8 százalékról és a júliusi 8,9 százalékról, közölték a német munkaügyi hivatalban csütörtökön. Tavaly szeptemberben 10,1 százalékos volt az arány. | 2007-09-27 11:31:00 | 0 |
| Elfogták a tálib lázadók szóvivőjét? | Egy rajtaütés során Dél-Afganisztánban elfogták Juszuf Ahmadit, az iszlamista tálib lázadók egyik szóvivőjét - közölte az afgán belügyminisztérium. | 2007-09-27 11:19:00 | 0 |
| A népmese napja - programok országszerte | A nagy mesemondó, Benedek Elek születésének évfordulója alkalmából ismét megrendezik a népmese napja programját, amelynek keretében szombaton országszerte "mesés" programokkal várják az érdeklődőket. | 2007-09-27 10:32:00 | 0 |
| Sátorban a magyarság esélyeiről - Lakitelek húsz éve | Éppen ma húsz esztendeje gyűlt össze száznyolcvanegy felelős magyar állampolgár, értelmiségi Lakiteleken egy író, tanár, Lezsák Sándor invitálására, hogy a tennivalókról, a jövőbe vezető utakról, az ország közös dolgairól cseréljen gondolatokat. A tanácskozás címe A magyarság esélyei volt, s a békés rendszerváltozás fontos határköveként tartjuk számon, mert ellenzékiek, a Kádár-rendszer állapotaival elégedetlen polgárok addig soha ilyen nagy számban nem jöttek össze. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-27 10:29:00 | 0 |
| Feljelentést tett a Fidesz | Hivatali visszaélés, valamint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűncselekményének alapos gyanújával feljelentést nyújtottam be az ügyészséghez a Lágymányosi-öböl, illetve a Kopaszi-gát fejlesztésének ügyében - közölte lápunkkal tegnap Schneller Domonkos (Fidesz) újbudai Önkormányzati képviselő. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-27 10:13:00 | 0 |
| Gyurcsány: Mindenkinek el kell számolnia tetteivel... | | 2007-09-27 09:55:00 | 0 |
| A L'Oréaltól a jezsuitákig | Egyszerű, kockás ingben könyököl a képernyő közepén, semmi ünnepélyes külsőség, semmi pátosz. Fényképe alatt azokat a válaszokat találjuk, amelyeket a katolikus egyház ad mindennapi életünk aprócska kérdéseire - ezúttal Kiss Ulrich jezsuita szerzetes megfogalmazásában. Népszabadság interjú. | 2007-09-27 09:46:00 | 0 |
| Konferencia és kiállítás a magyar-csehszlovák lakosságcseréről | A hatvan évvel ezelőtti magyar-csehszlovák lakosságcseréről szóló konferenciát tart és kiállítást nyit ma a Terror Háza. | 2007-09-27 09:35:00 | 0 |
| A BT önmérsékletre szólította fel a mianmari kormányzatot | Nyugtalanságát fejezte ki az ENSZ Biztonsági Tanácsa a mianmari helyzet miatt, és önmérsékletet sürgetett, elsősorban a mianmari katonai kormányzat részéről, azt szorgalmazva, hogy a junta engedélyezze az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának látogatását. | 2007-09-27 09:32:00 | 0 |
| Kiéleződött a konfliktus Grúzia és Dél-Oszétia között | A grúz és a dél-oszétiai katonaság egységei tüzet nyitottak egymásra és a másik fél lakott településeire szerdán: néhány civil sebesült is van. | 2007-09-27 09:28:00 | 0 |
| A tervezett intézkedésekkel 2008-ban emelkedik a bírságok mértéke | Az adórendszer jövő évi változtatásának részeként a környezetvédelmi termékdíjakkal kapcsolatos ellenőrzések átkerülnének a vám- és pénzügyőrséghez. Ha az ősszel az Országgyűlés elfogadja a tervezett intézkedéseket, 2008-ban emelkedik a bírságok mértéke is - mondta Deák László, a PricewaterhouseCoopers szakértője. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-09-27 09:23:00 | 0 |
| Elkésett az aszálykárral kapcsolatos vis maior miniszteri bejelentés | A Magosz véleménye szerint elkésett az aszálykárral kapcsolatos vis maior miniszteri bejelentés, ezt már korábban meg kellett volna tenni - tájékoztatott Budai Gyula, az agrár érdekképviselet szövetségi igazgatója. | 2007-09-27 09:21:00 | 0 |
| Feloszlatta magát a karádi képviselő-testület | Feloszlatta magát a Somogy megyei Karád képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. | 2007-09-27 09:14:00 | 0 |
| Közös EU-amerikai állásfoglalás Mianmar ügyében | Az Európai Unió és az Egyesült Államok közös nyilatkozatban szólította fel szerdán a mianmari hatóságokat, hogy hagyjanak fel a békés tüntetők ellen alkalmazott erőszakkal. | 2007-09-27 09:12:00 | 0 |
| A tandíj ellen tüntettek az egyetemisták Miskolcon | A tandíj ellen demonstráltak egyetemi és főiskolai hallgatók szerda este a Miskolci Egyetemen, a protestálók egyebek mellett azt hangoztatták: a tandíj egyszerűen forrásteremtést jelent, egyfajta adóbevétel, ezért nem tandíj, hanem gazdasági reform kell a felsőoktatásban. | 2007-09-27 09:09:00 | 0 |
| Bombák közt járkálnak a szerbek | Még ma is számos, a NATO-bombázásokból visszamaradt kazettás bombát rejt a föld Szerbiában, de a Vajdaságban nincs veszély. A belgrádi hatóságok megkapták a NATO-tól az 1999-es légi hadműveletek térképeit. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-27 08:45:00 | 0 |
| Érdektelenségbe fulladó kampánykezdet | Rendkívül gyér érdeklődés mellett zajlott le tegnap délután az oktatási minisztérium által szervezett Felsőoktatási reformtúra 2007 programsorozat első állomásán tartott pódiumbeszélgetés a budapesti Műszaki Egyetem Kollégiumában. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 08:43:00 | 0 |
| Botrány a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsban | Elmozdították állásából Miszler Miklóst, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóját. Távozása "közös megegyezéssel" történt, miután Wekler Ferenc, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a tanács tegnapi ülésén ismertette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter levelét, ebben "egy vizsgálat eredményére" hivatkozva javasolja, hogy ne Miszler Miklós legyen az ügynökség vezetője. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 08:37:00 | 0 |
| Szocialista helyettesét, Hagyót bírálja Demszky | Demszky Gábor főpolgármester szerint Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes önálló PR-akciót folytat, amikor nem jelenik meg vele a nyilvánosság előtt. Az ellenzék szerint ezen nincs mit csodálkozni, Hagyó már a Demszky utáni jövőjét építi. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 08:26:00 | 0 |
| Gyurcsány sportminiszterként nem tudta, mire adtak egyedi támogatásokat | Szokatlan időpontban, kedden este nyolctól három órán keresztül válaszolt az ügyészek kérdéseire Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Zuschlag-ügyben indult büntetőeljárás tanújaként - írja a Magyar Hírlap. | 2007-09-27 08:20:00 | 0 |
| Jövő évi költségvetés: milliárdok sorsa volt a tét a tárcák lobbiversenyében | Tegnap véglegesítette a kormány a 2008-as büdzsét, amely az ideinél huszonöt százalékkal kisebb hiánnyal kalkulál: az államháztartás hiánya 1240 milliárd forint lesz. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 08:04:00 | 0 |
| "Sebezhető a több-biztosítós rendszer" | Az egészségbiztosítási reformról kötött koalíciós megállapodás több fontos részletkérdést megoldatlanul hagyott - mondta a GKI Egészségügyi Kutatóintézet igazgatója. Skultéty László szerint a magánbefektetőknek tudniuk kellene, hogy milyen menedzsmenti jogokat kaphatnak. Hozzátette: egy-két éven belül biztosan nem lesz számottevő minőségjavítás, eleinte csak hangulatjavító intézkedésekkel kell számolni. Az inforadio.hu írása. | 2007-09-27 07:19:00 | 0 |
| Újabb SZDSZ-es kilépő | Újabb alapító tagot veszít el az SZDSZ. A párt országos tanácsának hét végi zárt ülésén Bauer Tamás döntött a kilépés mellett. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 07:13:00 | 0 |
| Energiaár-emelés miatt drágulhat a vasút | A villamos energia jövő évi várható drágulásával elvileg emelkedhetnek a MÁV jegyárai, bár ez a tényező az árképzésnek csak az egyik szintje. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 07:04:00 | 0 |
| A kisebb cégek rosszabbul járhatnak | "Konkrét számítások elvégzése nélkül nehéz megmondani, hogy a kis adók összevonásával bevezetett - 0,9-1,22 százalékig terjedő - adóteher mely vállalkozásoknak kedvez. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 06:54:00 | 0 |
| A gyanú | Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-27 06:47:00 | 0 |
| Magyarország maradt közepesen korrupt ország | A nemzetközi listát összeállító Transparency International jelentése szerint hazánk közepesen korrupt. Súlyos probléma, hogy az állam nem hozza nyilvánosságra maradéktalanul a közbeszerzési döntéseket, megkötött szerződéseket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 06:39:00 | 0 |
| Alagútba juthat a 4-es metró támogatása | Egyelőre nem akarja nyilvánosságra hozni a 4-es metró újonnan készített költség-haszon elemzését a Főpolgármesteri Hivatal. A beruházás csak akkor kaphat uniós támogatást, ha az ötszázmilliárdos projekt több tekintetben is megtérül. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint hiába bűvészkednek a számokkal, rossz célokra költik a forrást: a 4-es metró sem a várható utasszámot, sem az utazási idő lerövidítését tekintve nincs arányban a költségekkel. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 06:30:00 | 0 |
| Brüsszeli képviseletre készülnek az erdélyi magyar politikusok | Elkészítette és benyújtotta európai parlamenti jelöltlistáját a Romániai Magyarok Demokrata Szövetsége (RMDSZ), amelyről a híresztelések ellenére sem lépett vissza a Tőkés László híveként ismert Sógor Csaba. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-27 06:27:00 | 0 |
| Szolidaritás az MKP-val: Szili Katalin nem utazik Szlovákiába | Szili Katalin lemondta a jövő hétre tervezett szlovákiai látogatását és semmi okot nem lát arra, hogy megváltoztassa döntését - tájékoztatta Kerényi György, a házelnök kabinetfőnöke szerdán az MTI-t. Sólyom László viszont elutazik Szlovákiába, igaz, ő a révkomáromi magyarok meghívásának tesz eleget. | 2007-09-27 06:23:00 | 0 |
| Veres nem kommentál, de nem tagadja meg Kabait | A jogerős bírósági döntést nem kommentálom - mondta Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol arról kérdezték: mit szól Kabai Károly őrizetbe vételéhez. A MTI híre. | 2007-09-27 06:20:00 | 0 |
| A tandíj ellen tüntettek a miskolci és az egri hallgatók | A tandíj ellen demonstráltak egyetemi és főiskolai hallgatók szerda este a Miskolci Egyetemen, a protestálók egyebek mellett azt hangoztatták: a tandíj egyszerűen forrásteremtést jelent, egyfajta adóbevétel, ezért nem tandíj, hanem gazdasági reform kell a felsőoktatásban. Az MTI híre. | 2007-09-27 06:18:00 | 0 |
| Újabb gyanú merült fel Juhászné ellen | Közokirat-hamisítás mellett magánokirat-hamisítás miatt is nyomoztak Juhászné Lévai Katalin MSZP-s képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés előző elnöke ellen. Mindkét ügy a helyi fejlesztési támogatásokat elosztó szervezet működésével kapcsolatos. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-27 06:16:00 | 0 |
| MÁV: eladták a jegyellenőrzést | Magáncégre bízza a MÁV Zrt. a jegyellenőrzést a budapesti pályaudvarokon. A vasúttársaság egy titokban lezajlott egyszerűsített közbeszerzési eljárással privatizálta ezt a feladatot, s évente 230 millió forintot fizet majd annak a magáncégnek, amelynek egyik tulajdonosa a MÁV Zrt. marketingvezetője volt. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-27 06:13:00 | 0 |
| Törvény is emelné a vízdíjat | Drasztikusan emelkedik az ivóvíz díja egy-két éven belül Magyarországon, a növekvő terhekre pedig még egy lapáttal rátesz majd a víziközmű-cégek várható privatizációja. Mindezzel részben egyetért a környezetvédelmi tárca is, amely a magánosítás kockázatait csökkentő víziközmű-törvény megalkotásával késlekedik. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-27 06:07:00 | 0 |
| A tanú | Kedden este más programjainak végeztével a legnagyobb titokban Kecskemétre, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre érkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Természetesen tanúként jelent meg, a vádhatóság rövid úton - telefonon - egyeztette a kormányfővel a kihallgatás időpontját. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-27 06:00:00 | 0 |
| Leleplező videó: szocialista mutyizás uniós pénzekkel | Az uniós pályázatok lefölözésének módszerét ismerteti a volt kiskunhalasi kistérségi megbízott egy 2005-ben készült, titkos felvételen. Weiszenberger László arról beszél, a visszaosztott pénzből a minisztérium is részesült. Az ügy szálai Zuschlag Jánoshoz vezetnek. | 2007-09-26 18:45:00 | 1 |
| A román parlamentben is nacionalista vihart kavart Markó kijelentése | Újból felfüggesztették a kisebbségi törvény szakbizottsági vitáját szerdán a román képviselőházban, az ülést vezető Lia Olguta Vasilescu, a Nagy-Románia Párt (PRM) képviselője ugyanis befagyasztotta az ülést, miután Anghel Stanciu szociáldemokrata párti politikus - a Markó Béla nemzetállamra vonatkozó kijelentései elleni tiltakozásul - több társával együtt kivonult az ülésről. | 2007-09-26 18:41:00 | 0 |
| Szijjártó: Jövőre tovább mélyül a szociális válság | 2008-ban tovább mélyül a szociális válság, az emberek még nehezebb fognak élni, mint idén - mondta a Fidesz szóvivője szerdán azt követően, hogy a pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón a 2008. évi költségvetési törvény tervezetéről és bizonyos adóváltoztatásokról beszélt. | 2007-09-26 18:33:00 | 0 |
| Végső búcsú ifj. Járóka Sándor prímástól | Több száz zenész és több ezer tisztelő vett végső búcsút ifj. Járóka Sándor prímástól, hegedűművésztől szerdán Budapesten, a rákoskeresztúri Új köztemetőben. | 2007-09-26 17:47:00 | 0 |
| A parlamenti frakciók és a házelnök elfogadták Jánosi Katalin meghívását | Az Országgyűlés elnöke, valamint az MSZP, a Fidesz, az MDF, a KDNP és az SZDSZ frakcióvezetője is elfogadta Jánosi Katalin meghívását október 4-ére egy beszélgetésre, amelynek a Nagy Imre emlékház ad otthont. | 2007-09-26 17:43:00 | 0 |
| Bűnpártoló a kormányoldal! | A címben feltett kérdést Pósán László és Halász János fideszes országgyűlési képviselők tette fel annak kapcsán, hogy hétfőn a parlament nem függesztette fel Juhászné Lévai Katalin szocialista képviselő mentelmi jogát. | 2007-09-26 17:29:00 | 0 |
| Kritikus helyzetben Békés megye | Békés megye helyzetét több szempontból kritikusnak, illetve recesszióba süllyedőnek nevezte a megyei önkormányzat fideszes elnöke, amikor a sajtó munkatársainak ismertette a megye fejlesztési terveit szerdán, Békéscsabán. | 2007-09-26 17:14:00 | 0 |
| Emlékkonferencia a lakiteleki találkozó 20. évfordulóján | A lakiteleki találkozó huszadik évfordulója alkalmával emlékkonferencia helyszíne lesz a hét végén Lakitelek, ahol szombaton délután beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. | 2007-09-26 17:07:00 | 0 |
| Zuschlag: tiszta haszon a piszkos ügyben | Engem még se ki, se meg nem hallgatott soha semmilyen ügyészség. Nem is tudom, milyen az. Valószínűleg bebattyog az ember egy, a magyar közszférára oly jellemző málló falú épület kis szobájába, ahol kérdeznek tőle ezt-azt, semmi fakszni, gyorsan megvan az egész. | 2007-09-26 17:04:00 | 0 |
| Funar nézetei hatással vannak a románokra? | A román politikusok nagy része úgy gondolja, hogy Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista nézetei még mindig hatást gyakorolnak a román szavazókra - mondta szerdán Bukarestben Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azzal kapcsolatban, hogy a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátusi frakciójának elnöke feljelentette őt a nemzetállammal kapcsolatos kijelentése miatt. | 2007-09-26 16:56:00 | 0 |
| Digitális mikroszkóp az oktatásban: világelső a Semmelweis Egyetem | A világon elsőként a fővárosi Semmelweis Egyetemen (SE) vezették be a patológia oktatásában a digitális mikroszkópot - jelentették be az egyetem vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon Budapesten. | 2007-09-26 16:53:00 | 0 |
| Brüsszel ösztönözni kívánja a gabonatermesztést | Az Európai Bizottság a gabonatermő-terület növelésével akarja enyhíteni a gabonahiányt Európában. Glattfelder Béla néppárti képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel Brüsszel beismerte: súlyos hiba volt a kukoricaintervenció pár hónappal ezelőtti megszüntetése. | 2007-09-26 16:36:00 | 0 |
| Munkácsy, Mednyánszky és francia festők képei Szentendrén | A legismertebb európai művésztelep, Barbizon tájai elevenednek meg a szentendrei Ferenczy Múzeum november 11-ig látogatható kiállításán. Rousseau, Courbet, Corot munkái mellett egyebek mellett Paál László, Munkácsy Mihály és Mednyánszky László tájképei is megtekinthetők. | 2007-09-26 16:22:00 | 0 |
| Csáky Pál feljelenti Ján Slotát | Hitelrontás címén feljelentést tesz Csáky Pál Ján Slota ellen, mert a nacionalista szlovák pártvezető a minap egy televíziós nyilatkozatában "okádéknak" és "rohadt ganénak" nevezte Csákyt, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökét. | 2007-09-26 16:03:00 | 0 |
| Margit kórház megmentése: teljes a konszenzus | Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának képviselőtestülete mai közgyűlésén az összes (36) jelenlévő képviselő igen szavazatával, egyhangúan támogatta az alábbi határozati javaslat elfogadását - tudtuk meg Ambrus Balázs sajtóreferenstől. | 2007-09-26 15:41:00 | 0 |
| Felvidéki Imakilenced a palócföldi Ipolyfödémesen | A III. Felvidéki Imakilenced soron következő állomása ezúttal egy palócföldi kis magyar falu, Ipolyfödémes volt. 2007. szeptember 23-án itt gyűltek össze papok és hívek, hogy közösen imádkozzanak a keresztény magyarság lelki megújulásáért. A falu hívő lakosságának nagy örömet jelentett, hogy az Imakilenced 6. állomásának ők adhattak otthont a Szent Mihály plébániatemplomban. | 2007-09-26 15:34:00 | 0 |
| Vonatok északnak és délnek: konferencia a szlovák-magyar lakosságcseréről | A második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere történetéről és következményeiről rendeznek tudományos konferenciát Salgótarjánban jövő csütörtökön és pénteken "Vonatok északnak és délnek" címmel. | 2007-09-26 15:34:00 | 0 |
| Erős Európát, átlátható bevándorlási politikát | Az Európai Parlament a mai napon a legális bevándorlásról tartott vitát. Szájer József, az Európai Néppárti Képviselőcsoport alelnöke, a Magyar Néppárti Delegáció vezetője a Néppárt nevében elmondott felszólalásában hangsúlyozta, hogy a közös európai bevándorlási politika összehangolatlansága és elégtelensége ma feszültséget okoz Európában. | 2007-09-26 15:13:00 | 0 |
| Ujhelyi István továbbra is hallgat a Zuschlag-ügyben | Ujhelyi István továbbra is hallgat a Zuschlag-ügyben, nem tisztázta a nyilvánosság előtt, részt vett-e, és ha igen, milyen minőségében azokon a találkozókon, ahol az ifjúsági egyesületek, alapítványok támogatásairól döntöttek - jelentette ki Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen. | 2007-09-26 15:09:00 | 0 |
| Brüsszelben dől el a MOL sorsa? | A MOL-OMV harcról ír a Financial Times, az üzleti lap szerint a két cég csatája Brüsszelben dőlhet el. A cikk főként az esetleges fúzió következményeit latolgatja. | 2007-09-26 15:07:00 | 0 |
| Kína repülőteret vett Németországban | Németországban felavatták az első kínai tulajdonú repülőteret. Az egykori szovjet légbázist egy kínai befektető vette meg, aki teherszállítási csomópontot tervez létrehozni, és akár napi harminc járattal számol. | 2007-09-26 14:27:00 | 0 |
| Gyurcsány és az MSZP mutyizós ifjúságpolitikai világa | Gyurcsány Ferencnek tisztáznia kell, hogy ifjúsági minisztersége idején tudott-e Zuschlag János ügyeiről - szögezte le Navracsics Tibor szerdai sajtótájékoztatóján. | 2007-09-26 14:21:00 | 1 |
| Elhunyt Gaál István filmrendező | Elhunyt Gaál István Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége. A Balázs Béla-díjas, érdemes művész életének 75. évében, súlyos betegség után, kedden hunyt el. | 2007-09-26 14:18:00 | 0 |
| Hepatitis a Somló-hegy környékén | Fertőző májgyulladás (hepatitisz) terjed a Somló-hegy környéki településeken; augusztus eleje óta összesen 31-en betegedtek meg, de a nagy többségük gyógyultan távozott már az ajkai kórházból, ahol jelenleg három hepatitisz-fertőzöttet kezelnek - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közép-dunántúli régiójának igazgatója szerdán az MTI-t. | 2007-09-26 14:11:00 | 0 |
| Éger: Kísérleti nyúl lesz Budapest és Pest megye | A főváros és Pest megye kísérleti nyúl lesz a nyereségérdekelt biztosítási rendszer bevezetésekor - a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint. | 2007-09-26 13:30:00 | 0 |
| Kóka és Fodor tárcája lesz a költségvetés vesztese? | Kóka János és Fodor Gábor tárcája lehet a vesztese a jövő évi költségvetésnek, az MSZP-s Kiss Péter, Veres János és Szekeres Imre területeiken viszont többletforrásokra számíthatnak - tudta meg az Index. | 2007-09-26 13:27:00 | 0 |
| Közös európai energiapolitikát a fogyasztók érdekében! | Gyürk András a magyar néppárti delegáció energiaügyekért felelős képviselője az európai parlament napirendjén szereplő: Az "energiára vonatkozó közös európai külpolitika felé" című jelentéssel kapcsolatban írásbeli felszólalást tett. | 2007-09-26 13:14:00 | 0 |
| Elhunyt Gaál István filmrendező | Elhunyt Gaál István Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége. | 2007-09-26 13:14:00 | 0 |
| Önkormányzati rendelet a forráselvonás miatt | A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat rendeletben döntött arról, hogy saját fenntartású intézményeikben, hirdetményben teszik közzé a Gyurcsány-kormány forráselvonása miatt meghozott kényszer-intézkedéseket. | 2007-09-26 13:10:00 | 0 |
| Dől a lé befelé, dől a lé kifelé | Ha énekelném a cikk címét, valószínűleg egy jó kis plágiumpernek néznék elébe. Így leírva viszont inkább egyetértéssel fogják fogadni a szerzők, főként a témát illetően. Forever egészségügy! | 2007-09-26 12:35:00 | 0 |
| Veres alapítója volt a később adócsalásra használt cégnek | Veres János pénzügyminiszter alapítója volt a kilencvenes években annak a Kft-nek, amelyet később adócsalásra használt Kabai Károly, a napokban, kórházban elfogott üzletember - írja cégadatokra hivatkozva a Magyar Nemzet. | 2007-09-26 12:26:00 | 0 |
| SME: A pozsonyi parlament megalázta a kisebbségeket | Az, hogy a Benes-dekrétumok iránti hódolata jeléül a szlovák parlament ismét "felesküdött" - a szlovákiai magyarok és németek II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő dokumentumra -, Budapesten olyan fogadtatásra talált, amilyet csak az összefogás közös témáját évek óta kereső öt parlamenti párt képes produkálni - írta szerdán a szlovák lépést élesen bíráló SME. | 2007-09-26 12:17:00 | 0 |
| Újabb őrizetbe vétel a Zuschlag-ügyben | Önként feladta magát a Zuschlag-ügyben körözött Lados István, a holokauszttal viccelődő szocialista politikus egykori titkára, aki a tagfelvételi botrányával és a vagyonkezelőjének vitatott tenderei miatt elhíresült zuglói MSZP szervezetnek volt a tagja. | 2007-09-26 11:45:00 | 0 |
| További szankciókat szavaztak meg Irán ellen | Az amerikai képviselőház kedden nagy többséggel megszavazta, hogy nyilvánítsák terrorszervezetnek az iráni Forradalmi Gárdát, és hozzanak további szankciókat Teherán ellen. | 2007-09-26 11:42:00 | 0 |
| Gyurcsány 2011-13 közé, az SP 2014 utánra teszi az eurót | 2011 és 2013 között lehet bevezetni az eurót Magyarországon - jelentette ki a kormányfő egy lapinterjúban. Gyurcsány Ferenc mindezt azután nyilatkozta, hogy a Standard and Poor's legutóbbi jelentése szerint hazánk 2014 előtt nem lehet tagja az euróövezetnek. | 2007-09-26 11:35:00 | 0 |
| Tarlós István vezeti a "Szociális népszavazás 2008" kampányt | Varga Mihály a Fidesz elnökségének szerdai ülése után bejelentette: Tarlós István elvállalja a népszavazási kampány tartalmi vezetését. A politikus beszámolt döntésének okairól és az együttműködés feltételeiről. | 2007-09-26 11:32:00 | 1 |
| Tejhiány emeli a boltban az árat | A tej ára emelkedett, emelkedni fog. Míg a termelők és a feldolgozók az áron vitatkoznak, egyre több boltban hiányoznak a polcokról a tejtermékek - írja a Tolnai Népújság. | 2007-09-26 11:23:00 | 0 |
| Támogatókat keresnek a nyolcmillió éves fák konzerválásához | Felhívásban kéri a támogatók jelentkezését a miskolci Herman Ottó Múzeum annak a négy, nyolcmillió éves fának a konzerválásához és bemutatásához, amelyet augusztus elején szállítottak az intézmény területére. | 2007-09-26 11:01:00 | 0 |
| Milliárdos perek folynak a magyar állam ellen | A bíróságokon a magyar államot képviselő Pénzügyminisztérium perképviseleti munkatársai jelenleg 271 ügyben rohangálgatnak alperesként a törvényházakba - írja a Napi Gazdaság. | 2007-09-26 10:53:00 | 0 |
| Letette a hivatali esküt az új japán miniszterelnök és kormánya | Letette a hivatali esküt Fukuda Jaszuo, Japán új miniszterelnöke és kormánya Akihito császár előtt szerdán. | 2007-09-26 10:46:00 | 0 |
| Kitört a Ruapehu vulkán | Kitört a Ruapehu vulkán. A gyűrűk ura filmtrilógiából jól ismert új-zélandi tűzhányó hamu- és porfelhőt lövellt a magasba, és egy-két méter átmérőjű kövekkel terítette be a kráter két kilométeres körzetét. | 2007-09-26 10:41:00 | 0 |
| A tandíj ellen tiltakoztak Veszprémben is | Tandíj ellen tiltakoztak fáklyás felvonulással kedden este a veszprémi egyetemisták. | 2007-09-26 10:29:00 | 0 |
| Bauer Tamás otthagyta az SZDSZ-t | Bauer Tamás otthagyta a Szabad Demokraták Szövetségét. A párt országos tanácsának hétvégi zárt ülésén Salgótarjánban jelentette be, hogy kilép - írja a Népszava. | 2007-09-26 10:29:00 | 0 |
| A tandíj ellen tüntettek a dunaújvárosi főiskolások | Kilencszáznál több "no tandíj!" és "tandíj nem" feliratú léggömböt eresztettek a magasba a dunaújvárosi főiskolások a tandíj ellen kedd este rendezett demonstráció végén - közölte a hallgatói önkormányzat elnöke az MTI-vel. | 2007-09-26 10:13:00 | 0 |
| Civil összefogás indult a közoktatás megmentéséért | Szakmai egyeztető fórumot kezdeményezett a közoktatást érintő problémákról a magyarországi református egyház különböző civil és szakmai szervezetekkel. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-26 09:49:00 | 0 |
| Az uniós források felét sem hívta le Magyarország | A 2004-2006 között rendelkezésre álló uniós forrásoknak csak kevesebb, mint a felét tudta lehívni Magyarország - derült ki az Európai Bizottság által készített tavalyi zárszámadásból. A BruxInfo elemzője az InfoRádióban elmondta: ha Magyarország nem gyorsítja fel a pénzfelhasználást, jelentős fejlesztési összegektől eshet el. Az inforadio.hu írása. | 2007-09-26 09:39:00 | 0 |
| A GVH elnöke szerint, ami az egészségügyben zajlik, az nem verseny | Az egészségügyben nem a versenyre kell helyezni a fő hangsúlyt, és amit az utóbbi években tett a kormány, az nem is a versenyt készítette elő - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. | 2007-09-26 08:52:00 | 0 |
| Gazdátlan disznóságok | Hosszú, forrongó őszt jeleztek a nyáron a politikai barométerek. Úgy tűnik, tévedtek. A fásultság, a reménytelenség és a közöny lett úrrá az embereken. Még össze-összecsődülnek néhány százan egy-egy alkalomra a virágos parkká szelídülő Kossuth téren, hogy azután szépen haza is kullogjanak. Magyar Hírlap publicisztika. | 2007-09-26 08:45:00 | 0 |
| Gyurcsány a Zuschlag-ügyről: "Az lett volna a furcsa, ha tudunk róla" | Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, egykori ifjúsági és sportminiszter egy televíziós interjúban a Zuschlag-ügy kapcsán azt mondta: nem tudott arról, hogy az általa vezetett tárcánál fiktív alapítványoknak fizettek volna ki jelentős pályázati támogatást, úgy, hogy azzal a szervezetek nem tudtak elszámolni. Az inforadio.hu írása. | 2007-09-26 08:27:00 | 0 |
| Az egészségügy "zuschlagosítása" zajlik | Az egészségügy "zuschlagosításaként" értékelte Orbán Viktor az egészségügyi biztosítókról született koalíciós megállapodást a Fidesz választókerületi elnökeinek tartott értekezleten. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-26 08:20:00 | 0 |
| Egészségbiztosítók: csupán habot cseréltek a tortán | Sok kérdés nyitva maradt az után is, hogy a koalíciós pártok hétfőn megegyeztek az egészségbiztosítás reformjáról. Nem tudni, mekkora lesz az alapítás tőkeigénye, pedig alapjában ez határozza meg a profitigényt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-26 08:04:00 | 0 |
| Az emberkísérlet folytatódik | Most jön a neheze. A látszat ellenére ugyanis egyelőre csupán a könnyebb akadályt vette a koalíció. A kormányfői ultimátumnak lett foganatja. A szocialisták és liberálisok összekapták magukat, és fegyelmezetten végrehajtották az utasítást. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-26 07:12:00 | 0 |
| Funar bíróságon támadja meg Markó Bélát | Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátusi frakciójának vezetője feljelentette a romániai főügyésznél Markó Bélát, az RMDSZ elnökét azzal a váddal, hogy veszélybe sodorja Románia biztonságát és alkotmányos rendjét. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-26 07:00:00 | 0 |
| Veszprémben a legnagyobb a munkanélküliség | A közép-dunántúli régióban az elmúlt fél év adatai szerint Veszprémben alakult a legkedvezőtlenebbül a munkaerőpiaci helyzet, legkedvezőbb a változás Komárom-Esztergom megyében, míg Fejér megyében nem tapasztalható lényeges elmozdulás a tavalyi értékekhez képest - hangzott el a regionális munkaügy tanács tatabányai ülésén. MTI hír. | 2007-09-26 06:51:00 | 0 |
| Újabb szabálysértés a Hankooknál | Ismét munkaügyi szabálytalanságon kapták az ellenőrök a Dunaújváros közelében működő Hankook gumiabroncsgyártót. A dél-koreai befektető a nyolcmilliós bírság kiszabása után most, nem jogerősen, 16 milliós büntetést kapott. A gazdasági tárca szerint azonban mindez nem akadályozza meg a vállalatot abban, hogy hozzájusson az állami támogatásokhoz. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-26 06:45:00 | 0 |
| Tüntetés a szlovák nagykövetség előtt | Több százan tüntetettek kedden este a Benes-dekrétumok megerősítése ellen a budapesti szlovák nagykövetség épülete előtt. A tüntetés vezetői egy petíciót szerettek volna átadni a szlovák nagykövetségnek, de a dokumentumot nem vették át. A kordonnal körülvett nagykövetséget és környékét körülbelül 100 rendőr biztosította. Kisebb inzultus ért egy szlovák forgatócsoportot. MNO összefoglaló. | 2007-09-26 06:39:00 | 0 |
| Vihart kavart az iráni elnök beszéde | Nem tett jót sem a Columbia Egyetemnek, sem Iránnak, hogy Mahmud Ahmedinedzsad államfő a neves intézményben felszólalhatott. Lapzártánk után mondott beszédet az ENSZ közgyűlésén az amerikai és az iráni elnök, és fokozott figyelemre számíthatnak Nicolas Sarkozy francia államfő szavai is. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-26 06:37:00 | 0 |
| Az OMV újabb ajánlatát is visszautasította a Mol | Csaknem húszszázalékos felárat kínált tegnap szándéknyilatkozatában az osztrák OMV a Mol részvényeiért. Értesüléseink szerint a magyar olajvállalat mára informális tanácskozásra hívta össze a legnagyobb részvénycsomagokkal bíró tulajdonosokat, hogy vitassák meg a helyzetet. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-26 06:28:00 | 0 |
| Kökény: Csak nyolc maradhat | Az állam létrehoz minden megyében egy pénztárat állami többséggel, és a kisebbségi részvénycsomagra pályázatot ír ki - nyilatkozta az MNO-nak Kökény Mihály, hozzátéve: szerinte 2009 -re csak 8 vagy 10 pénztár lesz. A nyereségérdekelt biztosítókról szóló megállapodást Orbán Viktor az egészségügy "zuschlagosításaként" értékelte. A kormányfő szerint jó döntés született. MNO összefoglaló. | 2007-09-26 06:23:00 | 0 |
| New Yorkban folytatódik az alkudozás Koszovóról | Szerbia diplomáciai offenzívával készül a koszovói státustárgyalások New York-i fordulójára. Várhatóan mindkét fél felfedi eddig titokban tartott lapjait. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-26 06:21:00 | 0 |
| ÁSZ-kritika a kabinetnek | Ellentmondásos évnek nevezte Veres János pénzügyminiszter a tavalyit: az államháztartás hiánya lényegesen magasabb lett a vártnál, de a gazdaság jól teljesített. Az Állami Számvevőszék szerint a költségvetés tavalyi kézbentartásának hiányosságaira enged következtetni, hogy az államháztartás fizetőképességét garantáló finanszírozási tervet öt alkalommal kellett módosítani. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-26 06:17:00 | 0 |
| Európai szintre került a Benes-dekrétumok ügye | Éles vita alakult ki az Európai Parlamentben a magyar, a német és a szlovák képviselők közt a Benes-dekrétumokról. A magyar politikai erők Strasbourgban és Budapesten is közös állásponton vannak a jogfosztó rendelkezések ügyében. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-26 06:15:00 | 0 |
| Zuschlag-ügy: ha kell, Gyurcsány rendelkezésre áll | Állok rendelkezésre, ha meg kívánnak hallgatni - reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden sajtótájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy állítólag meghallgatják őt tanúként Zuschlag János és társainak ügyében. MTI hír. | 2007-09-26 06:13:00 | 0 |
| Nincs felelősük a visszaéléseknek | Hiába állapított meg tavaly súlyos mulasztásokat és szabálytalanságokat több privatizáció kapcsán az Állami Számvevőszék, az azóta eltelt több mint egy évben sem vizsgálat, sem felelősségre vonás nem történt egyik ügyben sem - írja a Magyar Nemzet. | 2007-09-26 06:09:00 | 0 |
| Gyurcsány ellen | Az ellenzéki képviselők mellett öt szocialista képviselő - nevezetesen Baja Ferenc, Hagyó Miklós, Juhász Ferenc, Molnár Gyula és Pál Tibor - is Gyurcsány Ferenc kiadása mellett voksolt egy tegnapi parlamenti szavazáson, de az Országgyűlés többsége végül nem függesztette fel a kormányfő mentelmi jogát. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-26 06:04:00 | 0 |
| Bajnaiék számainak csak a fele igaz | Óriási az elmaradásunk az uniós pénzek felhasználását tekintve: a leghátrányosabb térségek fejlesztésére szánt, úgynevezett kohéziós források 23 százalékát sikerült csak lehívnunk 2004 és 2006 között, a strukturális alapok tekintetében pedig 66 százalékos szintet értünk el. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-26 06:01:00 | 0 |
| Lehet hisztizni? | A megszokott koreográfiát követte a több-biztosítós, nyereségérdekelt egészségügyi modellről szóló koalíciós huzavona hétfőn este politikai egyezséggel lezárult fejezete. A felek a hónapokig húzódó, színfalak mögötti szakértői tárgyalásokon lecövekelték magukat egymástól távoli álláspontjaik mellett, s időnként nyilvánosan üzengettek egymásnak. A közvélemény megértő mosollyal fogadta, amikor az úgynevezett SZDSZ felvetette a koalícióból való kilépés lehetőségét arra az esetre, ha az MSZP "reformellenes" erői tovább makacskodnak. Magyar Nemzet publicisztika. | 2007-09-26 05:57:00 | 0 |
| A tej felvásárlási ára akár 80 forint is lehet literenként | A tej felvásárlási ára, az export növekedése és a takarmányhiány, valamint az így kialakult keresleti piac miatt, az idei év végére akár a 80 forintot is elérheti literenként - tájékoztatta az MTI-t Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakmai koordinátora kedden Budapesten. | 2007-09-25 18:09:00 | 0 |
| Új helyzetben az uniós vasutak | Az Európai Parlament kedden szavazta meg utolsó olvasatban a nemzetközi vasúti személyszállítási piac 2010-es megnyitásáról, a vasúton utazók jogairól, valamint a mozdonyvezetők képesítéséről szóló jogszabályokat. | 2007-09-25 17:32:00 | 0 |
| Elmulasztott szembenézések | A kormány nem hajlandó szembenézni azzal az országban kialakult helyzettel, amit ő maga okozott, s továbbra sem mond le arról a programról, mely felelős a válság kialakulásáért - jelentette ki Szijjártó Péter a miniszterelnöki sajtótájékoztatóra adott reagálásában. | 2007-09-25 16:55:00 | 0 |
| Karitatív akció a Nyugat-Dunántúlon | Győr, Tata és Sopron fiataljait szólítja meg jövő szerdán kezdődő háromnapos karitatív akcióján a Győr Egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Fórum - mondta a szervezet vezetője kedden az MTI-nek. | 2007-09-25 16:46:00 | 0 |
| A Fidesz nem szavazza meg a tavalyi zárszámadást | A Fidesz úgy látja, a 2006-os költségvetés legnagyobb tanulsága, hogy senki sem teheti kockára a magyar gazdaság helyzetét a hatalom megtartása érdekében. Minderről Varga Mihály, a Fidesz vezérszónoka beszélt. | 2007-09-25 16:27:00 | 0 |
| 2006 mindenkit kijózanít... | | 2007-09-25 16:18:00 | 0 |
| Újabb cukorkvóta-csökkentés | Az Európai Parlament megszavazta a tavaly bevezetett cukorreform felülvizsgálatáról szóló jelentést. Glattfelder Béla, néppárt képviselő szerint félő, hogy Magyarországon a kabai cukorgyár bezárását követően tovább csökken a termelés, és akár újabb cukorgyár-bezárásra is sor kerülhet. | 2007-09-25 15:56:00 | 0 |
| Rogán átadta a Belváros egynapos sebészeti részlegét | Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere adta át a Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat egynapos sebészeti részlegét kedden Budapesten. | 2007-09-25 15:50:00 | 0 |
| Az adatvédelmi biztos szerint sem turkálhat a multi a táskánkban | A CJB állásfoglalást kért az adatvédelmi biztostól az Auchan áruházban tapasztalt jogellenes, az emberi méltóságot sértő táskaellenőrzésekkel kapcsolatban. | 2007-09-25 15:46:00 | 0 |
| NET: egyeztetések nélkül történtek az eddigi egészségügyi átalakítások | Szükség van szerkezetátalakításra az egészségügyben, az eddigi átalakítások azonban az előzetes vélemények figyelembevétele nélkül, a szakmai és társadalmi szervezetekkel való egyeztetések nélkül történtek - közölte a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) elnöke kedden Budapesten. | 2007-09-25 15:11:00 | 0 |
| Vasárnap lesz a szív világnapja - rendezvények a Városligetben | Ingyenes szűrővizsgálatokkal várják az érdeklődőket a Szív világnapja alkalmából rendezendő programon vasárnap a Városligetben - mondta a kardiológusok társaságának főtitkára a rendezvényt felkaroló Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NET) keddi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten. | 2007-09-25 14:55:00 | 0 |
| Szerdán búcsúznak ifj. Járóka Sándor prímástól, hegedűművésztől | Ifj. Járóka Sándor prímást, hegedűművészt szerdán 13 órakor helyezik végső nyugalomra a rákoskeresztúri Új köztemetőben - tájékoztatta "Buffó" Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője kedden az MTI-t. | 2007-09-25 14:49:00 | 0 |
| Szlovákok | A szlovákok most - 2007 szeptemberében - a parlamentjükben arra szavaztak, hogy a Beneš-dekretumok sérthetetlenek. Más szóval megerősítették a magyarok kollektív bűnösségének véleményét, amelyet 1945-ben mondtak ki a magyarokra. | 2007-09-25 14:23:00 | 0 |
| Debreczeni közírása | Komoly(?) elemző írásra adta a fejét Debreczeni József. A közíró. "Elnök vagy király" című cikkében a Köztársasági Elnök fejéről tépkedi az általa odaképzelt koronát. Tartalmát röviden azzal lehetne elmondani, hogy Debreczeni szerint: Sólyom László ne mászkáljon, hallgasson, és engedelmeskedjen az Őt megválasztó pártokat. (NOL) | 2007-09-25 14:20:00 | 0 |
| Az OMV kész ajánlatot tenni a Molra - A Mol nem tárgyal az OMV-vel | Nem kezd tárgyalásokat a Mol az OMV-vel, amelynek keddi felvásárlási szándéknyilatkozata és megkeresése nem érdemel további megfontolást a magyar cég részéről - közölte a Mol kedden a tőzsde honlapján. | 2007-09-25 13:28:00 | 0 |
| Orbán: Az egészségügy "zuschlagosítása" zajlik | Az egészségügy "zuschlagosításaként" értékelte Orbán Viktor az egészségügyi biztosítókról született koalíciós megállapodást. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kiemelte: a pártelnök a választókerületi elnököknek tartott értekezleten azt mondta, hogy a szocialisták ugyanazt akarják tenni az egészségüggyel, mint az ifjúsági pénzekkel. | 2007-09-25 12:49:00 | 0 |
| Gyurcsány most az oktatásnak ígér milliárdokat | Könnyen lehet érzéketlen a tanárok, gyermeket nevelő átlagos szülők helyzete iránt az az ember, aki egy páncélozott luxusautóból indul reggelenként egy rózsadombi villából - mondta Ágh Péter azt követően, hogy a kormányfő egy oktatási konferencián szónokolt. | 2007-09-25 12:46:00 | 0 |
| A Fidesz elutasítja a kormány paktumát | A kormány paktumot kötött, melynek célja Gyurcsány Ferenc továbblépése, következménye pedig a szociális vláság tovább mélyülése lesz. | 2007-09-25 12:27:00 | 1 |
| Elfogadhatatlan a Benes-dekrétumok aktualizálása | Gál Kinga európai parlamenti képviselő írásban benyújtott napirend előtti felszólalása a szlovákiai események kapcsán. | 2007-09-25 12:10:00 | 0 |
| Javaslatok az olcsóbb állam megteremtésére | A szerénység, az átláthatóság és a kötelességtudat elveire épül a Fidesz olcsóbb államról szóló törvénycsomagja - jelentette be Navracsics Tibor és Répássy Róbert. | 2007-09-25 12:04:00 | 1 |
| A megújuló energia útiterv feltétele a regionális szintű döntéshozatal! | De Blasio Antonio, az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának fideszes tagja a mai napon a Parlament strasbourgi plenáris ülésén az Európai Bizottság megújuló energia útitervével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a célok elérésének elengedhetetlen feltétele a decentralizált, regionális szintű döntéshozatal. | 2007-09-25 11:29:00 | 0 |
| Egy szlovák politológus szerint Pozsonynak bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól | Miroslav Kusy, szlovák politológus szerint Szlovákiának bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól azért, amit az 1945-1948 közötti időszakban tett ellenük. | 2007-09-25 11:10:00 | 0 |
| Ágh: Miért kellett átverni a fiatalokat? | A kormány a tandíj bevezetésével valójában nem versenyt hirdet, hanem megakadályozza a verseny lehetőségét - hangsúlyozta Ágh Péter fideszes frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában kedden az Országgyűlésben. | 2007-09-25 10:58:00 | 0 |
| Ki kormányoz(zon)? avagy a kormányzás visszavétele | "A liberalizmus olyan, mint egy ingovány, lehet rajta ugyan járni, de ha egyszer bajba kerülsz, bizonyosan kapaszkodók nélkül maradsz." (egy konzervatív) | 2007-09-25 10:56:00 | 0 |
| Egy fontos lépéssel közelebb | Ma már nem kell elérhetetlennek tűnő földrajzi távolságokból példákat említeni ahhoz, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: a globális felmelegedés, ahogy a megnevezése is mutatja, egyik államnak sem belügye. | 2007-09-25 10:35:00 | 0 |
| A 71 éves Fukuda Jaszuó az új japán kormányfő | A japán parlament alsóháza a 71 éves Fukuda Jaszuót választotta meg miniszterelnöknek, miután elődje, Abe Sinzo és kormánya pár órával ezelőtt hivatalosan is lemondott posztjáról. | 2007-09-25 10:16:00 | 0 |
| Ujhelyi Istvánnak is voltak Zuschlag-féle alapítványai? | Hasonló az 1996-1997-ben az Ujhelyi István nevéhez kötődő subasai alapítvány, a Felnövekvő Generációért és más, BIT-hez közeli Csongrád megyei civil szervezetek pénzszerző esete és a most kipattant Zuschlag János-ügy - állítják Fidesz-körökben. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke cáfolja a feltételezéseket. | 2007-09-25 10:03:00 | 0 |
| Nem függesztették fel Juhászné Lévai Katalin mentelmi jogát | A törvényhozás nem függesztette fel Juhászné Lévai Katalin (MSZP) mentelmi jogát, akit közokirat-hamisítással vádol a Hajdú-Bihar Megyei Ügyészség. | 2007-09-25 09:51:00 | 0 |
| Tandíjellenes tiltakozás Dunaújvárosban és Veszprémben | Kedden este hét órától demonstrálnak a diákok a Dunaújvárosi Főiskola épülete előtt. A szervezők körülbelül 800 emberre számítanak, akik "NO TANDÍJ" feliratú lufikkal és mécsesekkel tiltakoznak majd a Fejlesztési Részhozzájárulás (FER) bevezetése ellen. | 2007-09-25 09:43:00 | 0 |
| Visszaadhatják a pénzbe kerülő "ingyenes" tankönyvek árát | Továbbra is sok bejelentés érkezik a szülői egyesületekhez, mert az iskolák ráfizetést kértek az ingyenes tankönyvekre. Az Oktatási Hivatal által kiadott tájékoztatóban a szülők olyan információt kapnak az ingyenes tankönyvellátás szabályairól, amelynek ismeretében észrevételt tehetnek az Oktatási Hivatalnál, ha valamilyen okból sérelmezik gyermekük iskolai tankönyvellátását - mondta az InfoRádiónak Simonné Toldi Ágnes, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének szóvivője. | 2007-09-25 09:37:00 | 0 |
| KSH: nagyobb volt a népességfogyás, mint egy évvel korábban | Az év első hét hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint a 2006 január-júliusi periódusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. | 2007-09-25 09:10:00 | 0 |
| Mégis bíróság elé állíthatók a guantánamói foglyok | Elfogadta a Pentagon érvelését és felülbírálta az elsőfokú döntést a katonai fellebbviteli bíróság, így ismét vádat emeltek háborús törvények megsértése, terrorizmus támogatása és összeesküvés címén egy Guantánamón fogva tartott kanadai őrizetes ellen. | 2007-09-25 08:16:00 | 0 |
| Az iráni elnök a Columbia Egyetemen | Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hétfőn a New York-i Columbia Egyetemen nem adott egyenes választ arra, hogy Iránnak szándékában áll-e Izrael megsemmisítése, illetve hogy tagadja-e a holokauszt történelmi tényét. | 2007-09-25 08:10:00 | 0 |
| Lecserélik a Hedvig-ügy nyomozóit és ügyészeit | Szlovákia legfőbb ügyésze hétfőn úgy döntött, hogy a Malina Hedvig ellen folyó eljárásban eljáró nyomozókat és ügyészeket leváltja, és helyükbe újakat állít. | 2007-09-25 08:02:00 | 0 |
| Egyik dékánja szerint a Columbia Egyetem Hitlert is meghívná vitázni | A New York-i Columbia Egyetem egy dékánja kijelentette hétfőn: ha Hitler élne, az egyetem őt is meghívná egy vitára. | 2007-09-25 08:01:00 | 0 |
| Európai ellenállás a Benes-dekrétumok megerősítése miatt | A Benes-dekrétumok szlovák parlamenti megerősítése miatt egy német európai képviselő azt szorgalmazta hétfőn, hogy az Európai Parlament elnöke hivatalosan tiltakozzon a szlovák kormánynál. | 2007-09-25 07:58:00 | 0 |
| Szabó Máté: az ombudsmannak tipikus alkotmányossági visszásságokra kell választ adnia | Szabó Máté szerint az ombudsmannak nem a reformok ügyét kell megoldania, hanem tipikus és tömeges alkotmányos visszásságokra kell választ adnia - mondta Szabó Máté újságíróknak megválasztását követően hétfőn a parlamentben. | 2007-09-25 07:53:00 | 0 |
| FPÖ-szóvivő: Magyarország helyesen cselekszik a Benes-dekrétumok ügyében | A hivatalos Magyarország megtalálta a megfelelő szavakat arra a provokációra, amelyet a szlovák parlament okozott a Benes-dekrétumok érinthetetlenségének kinyilvánításával - közölte hétfőn az ellenzéki Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) a kitelepítettek ügyében illetékes szóvivője. | 2007-09-25 07:50:00 | 0 |
| Fidelitas-tüntetés a tandíj ellen Kecskeméten | A Fidelitas helyi szervezete a jövő évtől bevezetésre kerülő tandíj ellen szervezett hétfőn demonstrációt Kecskeméten; a tüntetésen 50-60 fiatal vett részt. | 2007-09-25 07:36:00 | 0 |
| Sólyom szerint "nagyon jó" ombudsman lesz Szabó | Biztos vagyok benne, hogy Szabó Máté nagyon jó ombudsman lesz - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn újságíróknak, miután a Ház megválasztotta az állampolgári jogok új országgyűlési biztosát. | 2007-09-25 07:33:00 | 0 |
| Energiapartnerség: a tanulóidő kezdete | Ha sok pénzt nem is, de annál értékesebb nemzetközi tapasztalatokat hozhat az a partnerség, mely fellendítheti hazánkban a megújuló energiaforrások felhasználását. Persze csak akkor, ha elterjedésüket a kormányzat képes lesz támogatni a megfelelő kedvezményekkel is. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-25 07:05:00 | 0 |
| Lyukas szociális háló, a legjobbak is fizetik a tandíjat | Október 6-án dönt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közgyűlése a tandíjellenes tüntetéseket lezáró budapesti demonstráció időpontjáról - mondta lapunknak Miskolczi Norbert elnök. A tandíjellenes megmozdulások addig is országszerte folytatódnak, a szervezet alternatív javaslatot készít a tandíj kiváltására. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-25 06:51:00 | 0 |
| Brown hallgat az idő előtti választásokról | Brit munkásoknak brit munkahely, fejlesztés az egészségügyben és az oktatásban, valamint a közszolgáltatások személyesebbé tétele - ezek Gordon Brown miniszterelnök főbb elképzelései a brit jövőről. A kormányfő a Munkáspárt éves kongresszusán szólalt fel, az előre hozott választásokról azonban nem beszélt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-25 06:44:00 | 0 |
| Még a héten beidézhetik Gyurcsányt | A Magyar Hírlap információi szerint a Zuschlag-ügyben akár ezen a héten tanúként hallgathatják ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, a későbbiekben pedig Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős minisztert. A Csongrád Megyei Bíróság helybenhagyta a volt MSZP-s képviselő előzetes letartóztatásáról szóló döntést. | 2007-09-25 06:42:00 | 0 |
| Megállapodtak: jöhetnek a nyereségérdekelt biztosítók | A késő estig tartó egyeztetésen politikai megállapodásra jutottak a koalíciós pártok az egészségbiztosítás kérdésében. A vezérelv szerint 22 területi egységből 18-at tesznek ki a megyék, 4-et pedig a közép-magyarországi régió. MNO összefoglaló. | 2007-09-25 06:40:00 | 0 |
| Innováció a politika árnyékában | A politika rátelepedett a tudományra, ahelyett hogy kiszámítható és kedvező piaci környezetet teremtene a kutatás-fejlesztésben érdekelt vállalatoknak. Többek között ilyen bírálatok hangzottak el a Kinőni Magyarországot című tegnapi konferencián. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-25 06:32:00 | 0 |
| Benes-dekrétumok: Német és osztrák tiltakozás | A Benes-dekrétumok szlovák parlamenti megerősítése miatt egy német európai parlamenti képviselő azt szorgalmazta hétfőn, hogy az Európai Parlament elnöke hivatalosan tiltakozzon a szlovák kormánynál. Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt szóvivője kijelentette: a dekrétumok megvédése nem más, mint a kitelepítések és a gyilkosságok igazolása. Az MNO írása. | 2007-09-25 06:26:00 | 0 |
| Hedvig-ügy: leváltották az eljáró nyomozókat és ügyészeket | Szlovákia legfőbb ügyésze hétfőn úgy döntött, hogy a Malina Hedvig ellen folyó eljárásban eljáró nyomozókat és ügyészeket leváltja, és helyükbe újakat állít. Az MNO írása. | 2007-09-25 06:23:00 | 0 |
| Újabb bírság a Hankooknak, most feketén dolgoztattak | A gumiabroncsot gyártó Hankook több mint 30 koreai munkavállalót illegálisan foglalkoztatott, emiatt több mint 16 millió forint bírságra számíthat a cég - számolt be a köztelevízió híradója hétfőn este. | 2007-09-25 06:21:00 | 0 |
| Kevesen úsznák meg az ingatlanadót | Egy húszmillió forint értékű lakás után évi ötvenezer forint ingatlanadót kellene fizetni - állapítja meg az a birtokunkba került tanulmány. A dokumentum szerint az adó szinte minden ingatlantulajdonosra vonatkozna. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-25 06:18:00 | 0 |
| A jól bevált módszert vetették be Pécsett? | Miközben a bíróság pénteken elrendelte a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatást, addig egy másik, szintén az MSZP érdekköréhez köthető korábbi ügy vet fel eddig megválaszolatlan kérdéseket. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-25 06:16:00 | 0 |
| Még nincs börtönben Lendvai volt kampányfőnöke | Hiába ítélte a Fővárosi Ítélőtábla júniusban jogerősen három év börtönbüntetésre Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető egykori kampányfőnökét, Csonka Gábort, a mai napig nem vonult be a börtönbe. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-25 06:13:00 | 0 |
| Hiánycikké válhat a magyar tej | Tejhiány van Magyarországon. Olyannyira, hogy több kiskereskedelmi áruházláncban is problémákat okozott az utóbbi hetekben az áru beszerzése. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-25 06:09:00 | 0 |
| Tagadták, tehát lesz | Miközben szünet nélkül fecseg a felszín, csendben dolgozik a mély. Kommunikációs stratégiát váltott a kormány a legújabb adótervekkel kapcsolatban. Agyonbeszéli a témát, szinte nem telik el nap, amikor az ügyről ne egyeztetne, tájékoztatna valaki. A Pénzügyminisztérium olyat tesz, amit korábban még sohasem: a kabinet jóváhagyása előtt nyilvánosságra hozza a vonatkozó törvénytervezeteket. Ömlenek az információk, az értesülések és annak cáfolatai. Egyre nő a hangzavar. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-25 06:01:00 | 0 |
| Szabó Mátét ombudsmanná választották | Szabó Mátét az állampolgári jogok országgyűlési biztosának választotta hétfőn titkos szavazással az Országgyűlés. Az országgyűlési biztos letette a hivatali esküt. | 2007-09-24 18:42:00 | 0 |
| Amerikai vita az iráni elnök egyetemi meghívásáról | A hangos tiltakozások ellenére a New York-i Columbia Egyetem elnöke a szólás és az általa vezetett intézmény szabadságát védve hétfőn jelezte: nem vonják vissza az iráni elnök meghívását, hogy előadást tartson az egyetemen. | 2007-09-24 18:35:00 | 0 |
| ENSZ-főtitkár: véget ért a kétkedés időszaka a klímaváltozás kérdésében | Az ENSZ-főtitkár szerint a globális felmelegedés okozta klímaváltozás kérdésében véget ért a kétkedés időszaka, azonnali cselekvésre van szükség. | 2007-09-24 18:21:00 | 0 |
| Fillon: "Túl sokáig titkoltuk el az igazságot" | A társadalombiztosítási szigorítások bejelentése kapcsán Francois Fillon francia kormányfő hétfőn megerősítette korábbi kijelentését, miszerint az állami költségvetés kritikus helyzetben van. | 2007-09-24 18:19:00 | 0 |
| Egyeztető fórumot hív össze a református egyház | Szakmai egyeztető fórumot hív össze a Magyarországi Református Egyház (MRE) keddre, amelyen az egészségbiztosítási rendszer tervezett és a közoktatási rendszer folyamatban lévő átalakítása lesz a téma - tájékoztatta Csoma Áron, az egyház szóvivője hétfőn az MTI-t. | 2007-09-24 18:01:00 | 0 |
| Megtörtént: Kabait átszállították a börtönbe | Kabai Károlyt, az adócsalásért jogerősen elítélt szocialista vállalkozót hétfőn kora délután a Lipótmezőről átszállították a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületébe. Köztudott: Kabait a Hír TV munkatársai találták meg múlt hét pénteken. | 2007-09-24 17:52:00 | 0 |
| A NASA 2037-ig embert szeretne küldeni a Marsra | A NASA 2037-ig szeretne embert küldeni a Marsra - jelezte hétfőn Michael Griffin, az amerikai űrkutatási hivatal vezetője egy Indiában zajló nemzetközi űrkutatási értekezleten. | 2007-09-24 17:28:00 | 0 |
| Álmos nővérének maradványa is lehet a kazincbarcikai lelet | A feltételezések szerint akár Álmos vezér nővérének csontmaradványai is lehetnek azok a leletek, amelyekre az észak-borsodi Kazincbarcikán bukkantak rá, az úgynevezett Boszorkányszögben - közölte Arady Zsolt történész hétfőn. | 2007-09-24 17:21:00 | 0 |
| Nyomozást rendeltek el Olmert házvásárlása ügyében | Az izraeli főügyész utasítást adott a rendőrségnek, hogy indítson nyomozást Ehud Olmert miniszterelnök jeruzsálemi házvásárlása ügyében - közölte az igazságügy-minisztérium hétfőn. | 2007-09-24 17:08:00 | 0 |
| Németország állandó tagságra törekszik az ENSZ BT-ben | Németország továbbra is állandó tagságra törekszik az ENSZ Biztonsági Tanácsában, s erre vonatkozó igényét Angela Merkel kancellár fel meg fogja erősíteni a közgyűlés ülésszakán - közölték német kormányforrások hétfőn. | 2007-09-24 16:55:00 | 0 |
| "Slota a szlovákiai közélet szégyene" | A szlovákiai közélet szégyenének nevezte Ján Slotát hétfőn kiadott sajtóközleményében a Magyar Koalíció Pártja (MKP). | 2007-09-24 16:40:00 | 0 |
| Kivonult a Fidesz-KDNP a nyíregyházi közgyűlésből | Nem értett egyet Nyíregyháza önkormányzatának hétfői közgyűlésén a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) tervezett módosításával az ellenzéki Fidesz-KDNP-frakció, ezért tiltakozásul kivonult az ülésteremből a napirendek elfogadása előtt. | 2007-09-24 16:39:00 | 0 |
| A mezei lopások tovább növelik a gazdák kárait | Kispál Ferenc parlamenti interpellációjában arra hívta fel a figyelmet: a gazdák problémáit tovább fokozza, hogy a rendkívül kevés termés "betakarításához" nem várt és nem kért külső segítséget is kapnak. | 2007-09-24 16:38:00 | 1 |
| Hova tűnnek az uniós források? | " A kutya ugat, a karaván halad?" címmel nyújtott be interpellációt Bajnai Gordonhoz, önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez Nógrádi Zoltán. | 2007-09-24 16:38:00 | 1 |
| Magyarországon nincs szükség vízágyúra | Pelczné Gáll Ildikó interpellációt intézett Dr. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez, "Takács Albert vízágyúja fel van..." címmel, amelyre a tárcavezető távollétében Kondorosi Ferenc államtitkár válaszolt. | 2007-09-24 16:37:00 | 1 |
| EU: nyugtalanító a boszniai helyzet | Komolynak és nyugtalanítónak nevezte a bosznia-hercegovinai helyzetet Miroslav Lajcak, az EU-nak az államszövetséget felügyelő főmegbízottja. | 2007-09-24 16:29:00 | 0 |
| Szlovákia "nyomásmegelőző" lépésre készül a Benes-dekrétumok ügyében | Találkozót kért Hans-Gert Pötteringtől, az Európai Parlament (EP) elnökétől a szlovák küldöttség egyik képviselője, hogy "semlegesítse" a szlovák parlamentnek a Benes-dekrétumokat újraszentesítő határozata nyomán várható nyomást. | 2007-09-24 16:27:00 | 0 |
| Kistérségek: mégis elkészült a besorolás? | Hol van, lesz-e egyáltalán valami a beharangozott 100-120 milliárd forintos többlettámogatásból? - kérdezte interpellációjában az önkormányzati és területfejlesztési minisztertől Tasó László. | 2007-09-24 16:23:00 | 1 |
| Slota: "Valamiféle magyarok itt Közép-Európában nem ugrálhatnak" | Ján Slota, a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének állítása szerint a németek sem hajtottak végre annyira "elvetemült tetteket" a II. világháború idején, mint a magyar fasiszták Dél-Szlovákiában. | 2007-09-24 16:22:00 | 0 |
| Bizalmatlansági indítvány Romániában | A román Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn benyújtotta a parlamentben a régóta ígért bizalmatlansági indítványát a liberális Calin Popescu Tariceanu kormánya ellen. | 2007-09-24 16:13:00 | 0 |
| Kontur: A népszavazás kivezethet a szociális válságból | Magyarországon az elmúlt másfél év a "válságok, a leépülés, az elkeseredés időszaka volt" - hangsúlyozta Kontur Pál, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. | 2007-09-24 16:07:00 | 1 |
| Neves emigránsokat rabolt el egykor a csehszlovák titkosszolgálat | Mintegy kéttucatnyi neves cseh és szlovák emigráns személyiséget rabolt el és hozott vissza a népi demokratikus Csehszlovákiába a negyvenes évek végétől a hatvanas évek elejéig a korabeli csehszlovák kommunista felderítés és titkosszolgálat. | 2007-09-24 15:57:00 | 0 |
| Őszödön is a MEH fizeti a politikusok vizitdíját | Nem fizetnek vizitdíjat az állami vezetők a balatonőszödi kormányüdülőben. A Miniszterelnöki Hivatal fizeti helyettük a 300 forintos összeget. | 2007-09-24 15:40:00 | 0 |
| Nincs közvilágítás Veszprém egyik negyedében | Több mint egy hónapja nincs közvilágítás Veszprém egyik városrészében. A terület tulajdonosa és az önkormányzat ugyanis nem tud megegyezi, hogy kinek a feladata lenne a világítás biztosítása a Csererdőben, az ott élők pedig félnek éjszaka kilépni az utcára. | 2007-09-24 15:26:00 | 0 |
| Száz százalékos béremelésért sztrájkolnak a bolgár pedagógusok | Határozatlan idejű sztrájkot kezdett hétfőn több ezer bolgár pedagógus, követelve megalázóan alacsony fizetésének megduplázását október 1-jei hatállyal. | 2007-09-24 15:21:00 | 0 |
| Zuschlag előzetesben marad | Előzetesben marad Zuschlag János, miután a Csongrád Megyei Bíróság másodfokon jóváhagyta az első fokú ítéletet. A Szegedi Városi Bíróság múlt pénteken helyezte 30 napra előzetes letartóztatásba szocialista politikus, ez ellen azonban a gyanúsított fellebbezett. | 2007-09-24 15:06:00 | 0 |
| Párizs gazdálkodik Európában a legjobban | Első ízben kapott a párizsi városvezetés kiváló minősítést három jelentős hitelminősítő intézettől. | 2007-09-24 14:49:00 | 0 |
| A tisztességes játék alapja a bizalom | A személyes hitelességet kérte számon Gyurcsány Ferencen és politikáján Navracsics Tibor a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva. | 2007-09-24 14:33:00 | 1 |
| Best of Gyurcsány 2: túl a 100.000 letöltésen | A magyar miniszterelnök görbe tükrét a netezők nem bírják megunni. A Youtube-ra feltett videó már több mint százezer letöltésen is túl van, pedig alig két hete érhető csak el. | 2007-09-24 14:05:00 | 0 |
| Nem dönt kedden az Ab a Fidesz-KDNP népszavazási kérdéseiben | Nem dönt kedden az Alkotmánybíróság (Ab) a Fidesz-KDNP népszavazási kérdései ügyében hozott országos választási bizottsági (OVB) határozatokról - mondta a testület sajtófőnöke, akit a távirati iroda annak kapcsán keresett meg, hogy a Magyar Nemzet hétfői számában azt közölte, kedden várhatóan pontot tesz az Ab a három kérdés ügyének végére. | 2007-09-24 14:02:00 | 0 |
| Elkészült a Fidesz egészségbiztosítási koncepciója | A Fidesz elkészült a nemzeti egészségbiztosítás koncepciójával, amelyet széles körű társadalmi és szakmai vita után ősszel a parlament elé terjeszt - jelentette be Mikola István, a párt szakpolitikusa hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. | 2007-09-24 14:00:00 | 0 |
| Kabai újabb kiskapuval próbálkozik | Elképzelhető, hogy még a mai napot is az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben tölti az adócsalásért jogerősen börtönre ítélt szocialista vállalkozó. A Hír Televízió értesülése szerint Kabai Károly kezelőorvosa rendkívüli bírói szemlét kért betege állapotának felmérésére. | 2007-09-24 13:59:00 | 0 |
| Oslo nem számít a NATO segítségére az oroszok ellen? | Egy Oroszországgal való konfliktus esetén Norvégia nem számol a NATO segítségével - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra került titkos katonai jelentésből. | 2007-09-24 13:58:00 | 0 |
| "Tornádósorozat" Angliában | "Tornádókról" számoltak be helyi lakosok hétfőn Anglia középső és déli vidékein, amelyekre meglehetősen viharos idővel köszöntött rá a csillagászati ősz. | 2007-09-24 13:33:00 | 0 |
| Kiírták a Nemzeti Színház vezérigazgatói pályázatát | Meghirdették a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázatot - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn Budapesten. | 2007-09-24 13:28:00 | 0 |
| "Negyedszer alázta meg az MSZP a csepeli sportolókat" | "A kerületi MSZP ezzel a magatartásával véglegesen bebizonyította, hogy képtelen a sportélet képviselőinek szemébe nézni, mert sunyin, de nagyon is érthetően a csepeli sport érdekeivel szemben a pénzéhes "befektetők" érdekeit támogatja". | 2007-09-24 13:24:00 | 0 |
| EU: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés...? | Egy német orvos hat éve vár az Európai Bizottság válaszára, a tagállamok tovább győzködik egymást. Az unió nekiveselkedik, hogy még az idén eldöntse: hány órát lehet dolgozni egy héten? A Népszabadság írása. | 2007-09-24 13:16:00 | 0 |
| A Fidesz felkérése Tarlós Istvánnak | A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy Tarlós Istvánt kéri fel a népszavazási kampány politikai vezetőjévé - jelentette be Orbán Viktor az elnökség délelőtti ülését követően. | 2007-09-24 13:06:00 | 1 |
| Két feltétellel térnének vissza a franciák NATO katonai szervezetébe | Nicolas Sarkozy francia elnök két feltételhez kötötte vasárnap Franciaország esetleges visszatérését a NATO integrált katonai szervezeteibe, köztük ahhoz, hogy országa helyet kapjon az észak-atlanti szövetség irányító testületeinek "legmagasabb szintjén". A NOL írása. | 2007-09-24 12:52:00 | 0 |
| Újbuda milliárdokat bukott az öböl-projekten | Újbuda 10-15 milliárd forint haszontól esett el a kerületi önkormányzat vezetésének hibás ingatlanhasznosítási döntései miatt - közölte Kupper András, a Fidesz és Mészáros József, a KDNP helyi politikusa hétfői sajtótájékoztatóján. | 2007-09-24 12:10:00 | 0 |
| Keveset tesz a világ a klímaváltozás káros hatásainak mérsékléséért | Keveset tesz a világ a klímaváltozás káros hatásainak mérsékléséért - hangsúlyozta hétfőn Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. | 2007-09-24 11:52:00 | 0 |
| A törvényes renddel vív harcot az MSZP | A Fidesz számára a jelenlegi válság megoldásaként csak demokratikus és erőszakmentes eszköz jöhet szóba, a népszavazás - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője megjegyezte ugyanakkor, hogy a többi az embereken múlik. A politikus beszélt a Sarkozy-látogatásról és a Zuschlag-ügyről is. | 2007-09-24 11:26:00 | 0 |
| Afganisztánban kiszabadították a két elrabolt olasz katonát | Az afganisztáni NATO-erők kiszabadították azt a két olasz katonát, akit két napja raboltak el a dél-ázsiai ország nyugati részén - közölte hétfőn a kabuli olasz nagykövetség egyik diplomatája. | 2007-09-24 11:05:00 | 0 |
| Szeged: az állam helyett egy gyógyszercég segít a rákos betegeknek | Az állam helyett egy gyógyszercég segít a rákos betegek kezelésében Szegeden. A klinikai központ új laborjában októbertől egy új berendezés segítségével, személyre szabottan állítják elő a daganatos betegek gyógyszerinfúzióit. | 2007-09-24 10:29:00 | 0 |
| Valóban rosszabbul élünk - kevesebbet vásároltunk | Vélhetően a reálbér-csökkenéssel magyarázható az, hogy a KSH adatai szerint júliusban tovább apadt Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom volumene. | 2007-09-24 10:17:00 | 0 |
| Megszűnik a családok átmeneti otthona Pécsett | Megszűnik januártól a krízishelyzetbe került családok átmeneti otthona Pécsett - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló. | 2007-09-24 10:02:00 | 0 |
| Távolodó Európa | Simó Endre Neoliberális vagy szociális unió? címmel, a Népszabadságban megjelent cikke (szeptember 4.) számos tévedést tartalmaz. Ez önmagában nem ok arra, hogy az ember reagáljon rá, hiszen mindenkinek joga van tájékozatlannak lenni, és ezt a nyilvánosság elé tárni. A szerző azonban azzal is megvádolja a Fideszt, hogy az alkotmányos szerződés tervezetének jóváhagyásával - amely tervezetet a júniusi állam- és kormányfői találkozó óta reformszerződésnek hívnak - szentesíti az MSZP gazdaság- és szociálpolitikáját. A szerző végső következtetéseivel azonban egyetértek: valóban erősíteni kell ma Magyarországon a szociális jogokat, a mai kormányzat szélsőségesen antiszociális intézkedéseivel szemben össze kell fogni az emberi és szociális jogok érvényesítése érdekében. | 2007-09-24 10:01:00 | 0 |
| Bűnszövetkezet | Amikor Zuschlag János csuklóján kattant a bilincs, sokan érezték azt az országban, hogy talán most, most elkezdődik valami. A demokrácia kikényszeríti az öntisztulást. Legalább néhányan a főkolomposok közül elnyerik méltó büntetésüket. | 2007-09-24 09:58:00 | 0 |
| Robbanás történt Pristinában | Robbanás történt hétfő hajnalban Koszovó fővárosában, Pristinában. Két ember életét vesztette, tízen megsebesültek - közölték tisztviselők. | 2007-09-24 09:52:00 | 0 |
| Ombudsmant választ a Ház | Új ombudsmant választ ma az Országgyűlés. | 2007-09-24 09:37:00 | 0 |
| Az amerikai légierő egy Irán elleni esetleges háborút készít elő? | Brit lapértesülés szerint az amerikai légierő titkos csoportot állított fel a "következő háború megvívásának" megtervezésére, miközben növekszik a feszültség az amerikai-iráni kapcsolatokban. | 2007-09-24 09:32:00 | 0 |
| Széphalom továbbra is Sátoraljaújhely városrésze marad | Továbbra is Sátoraljaújhely városrésze marad Széphalom, a vasárnapi népszavazáson a többség így döntött, az eredmény még nem hivatalos - közölte a voksok összeszámlálását követőem Fedorné Fráter Zsófia Sátoraljaújhely címzetes főjegyzője az MTI-vel. | 2007-09-24 09:20:00 | 0 |
| A Székelyföld sajátos autonómiáját fogja szorgalmazni az RMDSZ | A Székelyföld sajátos autonómiáját fogja szorgalmazni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az Európai Parlamentben - jelentette be Markó Béla, a szövetség elnöke a hétvégén Kolozsváron. | 2007-09-24 09:17:00 | 0 |
| Benes-dekrétum: a külügyminisztériumba hívták a szlovák nagykövetet | Bekérették a külügyminisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét - mondta a külügyi tárca vezetője. Göncz Kinga veszélyesnek nevezte a szlovák parlament Benes-dekrétumokkal kapcsolatos döntését. A hirt.hu írása. | 2007-09-24 08:58:00 | 0 |
| Járai: Még nem vagyunk túl a nehezén | Tehetetlenség és a szakértelem hiánya jellemzi az államháztartás rendbetételét célzó eddigi kormányzati intézkedéseket - jelentette ki Járai Zsigmond. A hirtv.hu írása. | 2007-09-24 08:57:00 | 0 |
| Tanácstalan mentőhelikopter | A múlt héten csütörtökön Egerbe vezényelt mentőhelikopter fölösleges röptetése nyilván kommunikációs hiba eredménye, s mintha fontosabb volna döntéshozói szinten, hogy a kormány kiélezett koalíciós vitát folytathasson a profitorientált rendszer kialakítása érdekében, pedig a magyar egészségügy mélyrepülése veszélyes méreteket öltött - mondta kérdésünkre Csiba Gábor, a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Oktató Kórház főigazgató főorvosa. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-24 08:13:00 | 0 |
| Kabai a Lipótmezőn keresett menedéket a börtön elől | A Lipótmezőn próbálta meg elkerülni börtönbüntetésének letöltését Kabai Károly volt szocialista politikus. Jogerősen elítélték adócsalásért és okirat-hamisításért, de nem vonult be a börtönbe, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kabait a rendőrök őrizetbe vették, és ma várhatóan a tököli rabkórházba szállítják. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 08:10:00 | 0 |
| Hibáztak a szlovák rendőrök | Szlovákia legfőbb ügyésze ismét megerősítette, hogy a Malina Hedvig ügyében eljáró rendőrség és az ügyészség egyaránt hibázott. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-24 08:09:00 | 0 |
| Minimális kamatcsökkentés várható | Az elemzők túlnyomó többsége szerint nem késik tovább a jegybanki kamatcsökkentés: a monetáris tanács mai ülése után hét és fél százalékra mérséklődik az alapkamat, vagyis negyed százalékponttal lesz alacsonyabb a mostaninál. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 08:07:00 | 0 |
| Európa időzített energiabombája | Kontinensünk biztonságát az elkövetkezendő tizenöt évben inkább a közös energiapolitika hiánya fogja fenyegetni, mintsem a ránk leselkedő terroristák. Európa versenyképességét az energiakérdés megoldatlansága időzített bombaként veszélyezteti. A legnagyobb szállítóknak sincs használható stratégiájuk a kimerülő lelőhelyek pótlására. Európa gyakorlatilag megosztott az energetikai reformot illetően. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 08:02:00 | 0 |
| Gyanúval övezett átsorolás - százmilliós támogatás ígérete az ablakban | Százmilliós kötelezettségvállalást tett a Rákos Mezeje Zrt. a XVII. kerület előző ciklusbeli képviselő-testületének, ha a Rákosliget melletti Szőlőhegyre olyan szabályozási tervet fogad el, amely lehetővé teszi lakópark építését. Mára kiderült, hogy a százmilliós ígéret csupán csali volt, és a Rákosmente vezetői rá is haraptak. Az új testület, mentve a menthetőt, úgy döntött, hogy módosítja a szabályozási tervet. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 07:13:00 | 0 |
| Termőföldbe fekteti a pénzt a lakásmaffia | A jogszabályok szigorítása következtében mára évi száz-százötvenre csökkent a lakásmaffia áldozatainak száma, a károsultak többnyire elesett, idős emberek. Az ingatlanra specializálódó bűnszövetkezetek következő célpontja a termőföld lehet. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 06:55:00 | 0 |
| A hívek megtartása a legfontosabb feladat | Szombaton véget ért a Magyar Katolikus Egyház fővárosi missziós hete. A záróprogramon Erdő Péter bíboros mellett négy európai főpásztor beszélt az egyházra váró feladatokról. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 06:52:00 | 0 |
| Magyarországnak nagy a lemaradása a régiós versenyképességben | Hazánk versenyképessége állt az idei Brandfestival középpontjában. A visegrádi rendezvényen felszólalt Kóka János gazdasági miniszter és Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter. Kóka szerint gazdaságunk jó úton jár, Bokros szerint viszont hat éve megtört a gazdasági növekedés. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 06:38:00 | 0 |
| Nagyon kevés az adózó a magyar gazdaságban | Az adóalap kiszélesítésével, vagyis az adófizetők körének növelésével elérhető közelségbe kerülne az adócsökkentés, de a többletbevételből az állami feladatok ellátását is javítani lehetne. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a gazdaság kifehérítésétől nem várhatunk csodát, ugyanis ebben mindössze százmilliárdos tartalék van. A Magyar Hírlap elemzése. | 2007-09-24 06:33:00 | 0 |
| Ján Slota tovább feszíti a húrt | Miközben a szlovák parlament által pénteken visszavonhatatlanná tett Benes-dekrétumok ügye miatt indult tiltakozáshullám továbbra sem csitul, a Felvidékre Magyarországról betelepült szlovákok üdvözlik a megerősítő döntést. A kezdeményező Ján Slota önbizalma is rendíthetetlen: a szlovák politikus kikérte magának, hogy szélsőséges lenne. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-24 06:30:00 | 0 |
| Alakul az új kisgazda egység | Tovább terjeszkedik a Kisgazda Szövetség és Polgári Párt. A Turi-Kovács Béla vezette szervezethez Békés után Jász-Nagykun-Szolnok megyében is csatlakozott az FKGP tagsága. Az elnök elmondta: céljuk a hárommillió vidéki szegény ember képviselete. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-24 06:28:00 | 0 |
| Gyurcsány helyett kordon várta a tüntetőket | A rendőrség fém kordonokkal zárta el a Kossuth téri tüntetők elől Gyurcsány Ferenc Szemlőhegy utcai házát vasárnap este. A demonstrálók a kormány és a miniszterelnök távozását követelik. Az MTI írása. | 2007-09-24 06:25:00 | 0 |
| Nem játék az uniós játékbiztonság | Kár, hogy nem rajzolják Magyarország egére is Meglena Kunevának, az Európai Unió fogyasztóvédelemért felelős bolgár biztosának azt a napokban tett kijelentését, hogy "bármilyen törvény sikerének kulcsa annak hatékony végrehajtása". A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-24 06:23:00 | 0 |
| Hamarosan gyűjthetik az aláírásokat | Holnap várhatóan pontot tesz az Alkotmánybíróság (AB) a Fidesz és a KDNP három népszavazási kérdésének ügyére. Értesülések szerint a bírák jóváhagyják a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyében meghozott elsőfokú határozatokat, így még a héten elkezdődhet az adott témákban az aláírások összegyűjtése. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-24 06:18:00 | 0 |
| Trükkös uniós pályázatok | Dombóvári közpénzekkel "igazoltak" önerőt uniós pályázatokhoz egyes dél-dunántúli cégek - véli Naszvadi Balázs dombóvári Fidesz-KDNP-s képviselő, aki két példával is alátámasztotta állítását. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-24 06:16:00 | 0 |
| Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom bunkója | Bár a jelenség névadója már távozott a politika első vonalából, a közbeszéd elkunczésodása megállíthatatlannak látszik. A vérbő szellemesség és a szimpla tahóság tartományai között szűk mezsgye húzódik, az úgynevezett SZDSZ első embere utolsó aktív éveiben mélyen átcsúszott az utóbbiba. Poénjait mindinkább a méltányosság és az emberi méltóság tiszteletének teljes hiánya jellemezte; a mélypont a rendőrök által ájultra vert Révész Máriusz fideszes képviselő nevével való ízléstelen tréfálkozás volt. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-24 06:11:00 | 0 |
| A Kabai-szindróma | Valahol Szabolcsban egy embert rajtakaptak, majd jogerősen elítéltek. Egy embert, valahonnan Szabolcsból, még több mint fél évvel az ítélet után sem találunk ott, ahol másvalaki hasonló esetben már régen a megérdemelt büntetését töltené. Egy ember, valahonnan Szabolcsból, megteheti, hogy bolondot csinál bíróságból, rendőrségből, és egy elmegyógyintézet falai között reméli kivárni, hogy a volt igazságügy-miniszter ügyvédi irodája bebizonyítsa: a bűnös ártatlan. Magyar Nemzet publicisztika. | 2007-09-24 06:00:00 | 0 |
| Új postaépület Berettyóújfalunak | A Berettyóújfalu központjában álló, 80 évvel ezelőtt épült postapalota, mára szűkössé és korszerűtlenné vált, ezért egy új, a XXI. század követelményeinek megfelelő épület megteremtéséért küzdött a város képviselő testülete és a térség országgyűlési képviselője, Vitányi István. | 2007-09-23 23:58:00 | 0 |
| Felavatták Sopron-Kismartont összekötő kerékpárutat | A magyar és az osztrák oldal két nagy kerékpár-úthálózata kapcsolódik össze a mai naptól Sopronkőhidánál. Magyar oldalon a Fertő-part körüli, a Tómalom-fürdőn keresztül a Sopronba vezető, továbbá a Fertőd irányába tartó kerékpárutakhoz is vezet út. | 2007-09-23 23:54:00 | 0 |
| Átadták a Magyar Örökség Díjakat | Idén 48. alkalommal osztották ki a Magyar Örökség Díjakat 2007. szeptember 22-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Kitüntették Dsida Jenő költőt, Buday György erdélyi származású fametszőt, Járai Zsigmond közgazdászt, Bakay Kornél régészt, valamint a Toldy Ferenc Gimnáziumot, és a Békéstarhos Énekiskolát, továbbá a magyar huszár fél évezredes helytállását. | 2007-09-23 23:47:00 | 0 |
| Egyesülettel a magyarság építéséért | A szégyenteljes 2004. december 5-i népszavazás egyéves évfordulóján - szakrális helyen - Esztergomban jött létre 11 - elsősorban nemzeti elkötelezettségű - önkormányzat és Pálfi István európai parlamenti képviselő vezetésével a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesület. | 2007-09-23 23:33:00 | 0 |
| Hétéves a tatabányai Máltai játszótér-játszóház | Sportrendezvényekkel, kézműves foglalkozásokkal, zenés programokkal emlékeztek meg a Máltai Játszótér - Játszóház fennállásának hetedik évfordulójáról a Tatabányán, a Bánhidai lakótelepen. | 2007-09-23 23:21:00 | 0 |
| "Magyarország pillanatai drágák!" | A Széchenyi Társaság idén huszadik alkalommal koszorúzta meg gróf Széchenyi István szobrát a "legnagyobb magyar" születésnapján, a Magyar Tudományos Akadémia előtt. | 2007-09-23 23:15:00 | 0 |
| Jubileumot ünnepeltek a soproni határőrök | A Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete másfél évtizeddel ezelőtt, 1992 szeptemberében tartotta alakuló ülését. Erre az évfordulóra ünnepi megemlékezést szervezett az egyesület a Soproni Határőrizeti Kirendeltségen. | 2007-09-23 23:03:00 | 0 |
| Megkezdődött a nagyszüret Tokaj-hegyalján | Megkezdődött a nagyszüret a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a hétvégén, mind a termés, mind pedig a felvásárlási ár elmarad a remélttől - tudta meg Marczinkó Ferenctől, a hegyközségi tanács elnökétől az MTI vasárnap. | 2007-09-23 18:05:00 | 0 |
| Éles ellentétek Berlin és Párizs között Iránnal kapcsolatban | Mind élesebbek az ellentétek Berlin és Párizs között az Iránnal szembeni politikával kapcsolatban a Der Spiegel vasárnap utcára került száma szerint. | 2007-09-23 17:51:00 | 0 |
| Belpolitikai válság uralkodik Belgiumban | A belpolitikai válság árnyékában ünnepelte a függetlenség napját Belgium. Mintegy ezer ember gyűlt össze a brüsszeli belvárosban, hogy a nemzet egységét ünnepelje. Belgium 1830-ban vívta ki függetlenségét. A flamandok és a vallonok alkotta Belgium szétszakadásáról azonban épp a napokban lángolt fel újabb politikai vita. | 2007-09-23 17:20:00 | 0 |
| Del Ponte és a háborús főbűnösök | A hangzatos ígéretek és fogadkozások dacára úgy néz ki, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészének nem jut osztályrészül a remélt nagy siker: december végén anélkül távozik hivatalából Carla Del Ponte, hogy kézre került volna a balkáni polgárháborúk két körözött főbűnöse, Ratko Mladic és Radovan Karadzic. | 2007-09-23 17:04:00 | 0 |
| Nukleáris minták Szíriában? | Észak-koreai nukleáris alapanyagokat zsákmányolt Szíriában az izraeli hadsereg elit felderítő kommandója, mielőtt az izraeli légierő a nyersanyagot rejtő raktárt szeptember elején megsemmisítette - írta washingtoni és jeruzsálemi forrásokra hivatkozva a The Sunday Times. | 2007-09-23 16:00:00 | 0 |
| Új rend? Gyógyszercég segít a rákos betegeken az állam helyett | Az állam helyett egy gyógyszercég segít a rákos betegek kezelésében Szegeden. A klinikai központ új laborjában egy új berendezés segítségével október közepétől személyre szabottan állítják elő a rákbetegek gyógyszerinfúzióit. Az egészségügyi minisztériumtól csak szigorú feltételeket kaptak, pénzt azonban nem az új módszer bevezetésére. | 2007-09-23 15:32:00 | 0 |
| Csúcstalálkozó a klímaváltozás elleni teendőkről | Több mint 150 ország vezető politikusai vesznek részt azon a hétfői csúcstalálkozón New Yorkban, amit az ENSZ szervez a klímaváltozás elleni teendőkről. Előzőleg, a kanadai Montrealban "történelmi jelentőségűnek nevezett megállapodás" született az ózonréteget károsító anyagok kibocsájtásának megszüntetéséről. | 2007-09-23 14:40:00 | 0 |
| Egy asztalnál ült az amerikai és iráni külügyminiszter | Egy asztalnál ült az amerikai és az iráni külügyminiszter helyi idő szerint szombat este New Yorkban az Irakról szóló nemzetközi konferencián, de egyetlen szót sem váltottak egymással - közölte egy amerikai illetékes. | 2007-09-23 13:54:00 | 0 |
| Kabai az MSZP áldozata? | Nyírbogát fideszes polgármestere Kabai Károlyt, az adócsalásért jogerősen elítélt, szombaton őrizetbe vett szocialista vállalkozót az MSZP áldozatának nevezte. Köztudott, hogy Kabait a HírTV munkatársai találták meg pénteken az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben. | 2007-09-23 13:38:00 | 0 |
| Aranyérmes lett Eger a Virágos Városok Versenyében | Aranyérmet nyert Eger a Nemzetközi Virágos Városok Versenyében. Az elismerésről Angliában, Harrogate and Ripon településen döntött pénteken a nemzetközi zsűri. Minderről Habis László, Eger polgármestere tájékoztatott. | 2007-09-23 13:24:00 | 0 |
| Fukuda a leendő japán kormányfő | Fölényes győzelmet aratott a mérsékelt Fukuda Jaszuo vasárnap a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt belső elnökválasztásán, s ezzel automatikusan ő lesz a távol-keleti ország következő kormányfője is. | 2007-09-23 13:04:00 | 0 |
| Tandíj után újabb sarcok | A Fidelitas arra kér mindenkit, hogy a közelgő népszavazáson szavazzanak a tandíj ellen - hangzott el Ágh Péter és Koszorús László vasárnapi sajtótájékoztatóján. | 2007-09-23 12:51:00 | 0 |
| Bagdad az ENSZ nagyobb szerepvállalását szorgalmazta | Az ENSZ nagyobb iraki szerepvállalásának támogatására szólította fel Irak a szomszédos országokat és nagyhatalmakat, de a világszervezet főtitkára arra figyelmeztetett, hogy a biztonsági helyzet még nem teszi lehetővé az iraki ENSZ-misszió személyi állományának növelését. | 2007-09-23 12:40:00 | 0 |
| Autómentes nap - felére csökkent a károsanyag-tartalom | A szombati autómentes napnak köszönhetően a felére csökkent a levegő károsanyag-tartalma az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésében, ahol a mérőkocsi állt - mondta el Váralja Irén, a Vituki levegőtisztasági referenciaközpontjának munkatársa. | 2007-09-23 11:54:00 | 0 |
| Adatgyűjtés a külföldre utazó amerikaiakról | Az amerikai kormány adatokat gyűjt a külföldre utazó amerikaiak millióiról, és évekig őrzi is ezeket a szigorúbb határellenőrzés politikája jegyében - jelentette szombaton a The Washington Post. | 2007-09-23 11:36:00 | 0 |
| KDNP: tovább nő a káosz az egészségügyben | A kereszténydemokraták leszögezik: ha a kormány végrehajtja a társadalombiztosítás átalakításával kapcsolatos tervét, akkor a jelenlegi káosz tovább fokozódik az egészségügyben - mondta a párt szakpolitikusa, azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc szombaton bejelentette: október 15-ig benyújtják a parlamentnek a szükséges törvényjavaslatot. | 2007-09-23 10:44:00 | 0 |
| Sólyom: Recsk beépül a nemzet emlékezetébe | Az '56-os pesti srácokhoz és a vörös sipkás honvédekhez hasonlította a Rákosi-korszak internáltjait a köztársasági elnök a recski kényszermunkatábor felszámolásának 54. évfordulóján. Sólyom László azt mondta, azért kell újra és újra beszélni Recskről, hogy a társadalom megismerhesse a nyers és leplezetlen önkény igazi arcát. | 2007-09-23 10:34:00 | 0 |
| Eljárási hibák a Malina Hedvig-ügyben | Szlovákia legfőbb ügyésze ismét megerősítette, hogy a Malina Hedvig ügyében eljáró rendőrség és az ügyészség egyaránt eljárási hibákat követett el. Olyanokat is, amelyek utólag már nem tehetők jóvá, mert bizonyos eljárások egyszeriek és megismételhetetlenek. | 2007-09-23 10:22:00 | 0 |
| Európai uniós Mindentudás Egyetemét javasolta Vizi | Európai uniós szinten is indítsanak a Magyarországon roppant sikeresnek bizonyult Mindentudás Egyeteméhez hasonló programsorozatot - javasolta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke Janez Potocniknak, az Európai Bizottság kutatási ügyekért felelős tagjának pénteken Brüsszelben. | 2007-09-23 10:06:00 | 0 |
| Vasy Géza a Magyar Írószövetség új elnöke | Vasy Géza irodalomtörténészt választotta új elnökévé három évre a Magyar Írószövetség választmánya a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén Budapesten. | 2007-09-22 18:35:00 | 0 |
| Kisgazdák a népszavazás sikeréért | A most szerveződő Kisgazda Szövetség és Polgári Párt, megerősödve, mozgósító erejével hozzájárulhat a Fidesz által kezdeményezett népszavazáshoz, ami demokratikus úton kényszerítheti ki a kormány távozását - jelentette ki Turi-Kovács Béla szombaton Albertirsán, a párt helyi alakuló ülésén. | 2007-09-22 18:28:00 | 0 |
| Gyurcsányt beidézhetik a Zuschlag-ügyben | Lapinformációk szerint hamarosan tanú lehet Gyurcsány Ferenc - az ügyészség beidézi a Zuschlag-ügyben a korábbi szakminisztereket, így a jelenlegi miniszterelnököt is. | 2007-09-22 18:02:00 | 0 |
| Ján Slota kikéri magának, hogy szélsőséges lenne | Ján Slota, a kormányban koalíciós partnerként részt vevő nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője kikérte magának, hogy "szélsőségesnek, idegengyűlölőnek és fajgyűlölőnek" nevezte őt Csáky Pál, az ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke az Európai Parlamentnek küldött levelében. | 2007-09-22 17:45:00 | 0 |
| Megkezdődött a Critical Mass Budapest biciklis felvonulás | Több tízezer ember részvételével kezdődött meg a Critical Mass Budapest biciklis felvonulás a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon szombaton délután. | 2007-09-22 17:37:00 | 0 |
| Erdő Péter a budapesti városmisszióról | A budapesti városmisszió hete alatt a katolikus egyház megpróbált felvonultatni olyan módszereket és programokat, amelyeken keresztül megszólalhat a hit örömre, tartalma, meggyőződése, közösségalkotó és vigasztaló ereje - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton. | 2007-09-22 17:34:00 | 0 |
| Motorosdemonstráció a magas teljesítményadó ellen a fővárosban | Több ezer motoros gyűlt össze a budapesti Dózsa György úton szombaton, az Európai Autómentes Napon, hogy felvonulással fejezzék ki tiltakozásukat a motorkerékpárokat sújtó gépjárműadó változása miatti adóteher-növekedés ellen. | 2007-09-22 16:15:00 | 0 |
| A külügyi bizottság nem tárgyal a szlovákokkal | Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lemondta a szlovák parlament külügyi bizottságával keddre tervezett közös ülést a Szlovák Nemzeti Tanács Benes dekrétumok érinthetetlenségét kimondó határozata miatt. Németh Zsolt ezt vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. | 2007-09-22 16:13:00 | 1 |
| Petíció kezdődik a felvidéki magyarok kárpótlásáért | A szlovákiai magyarok egyszeri, jelképes kárpótlását kiküzdeni hivatott aláírásgyűjtést indít a Révkomáromban bejegyzett Never Again - 1945-1948 nevű szervezet. | 2007-09-22 16:11:00 | 0 |
| A Malina Hedvig-ügyről nyilatkozott Szlovákia legfőbb ügyésze | Szlovákia legfőbb ügyésze ismét megerősítette, hogy a Malina Hedvig ügyében eljáró rendőrség és az ügyészség egyaránt eljárási hibákat követett el. Olyanokat is, amelyek utólag már nem tehetők jóvá, mert bizonyos eljárások egyszeriek és megismételhetetlenek. | 2007-09-22 15:47:00 | 0 |
| Megint a feketegazdaság elleni küzdelemről beszéltek | A feketegazdaság elleni küzdelem három lépcsőfoka: a korrupció visszaszorítása, a bürokrácia leépítése és az adócsökkentések - hangsúlyozza Cser-Palkovics András helyettes szóvivő közleményében. | 2007-09-22 15:44:00 | 0 |
| Kisgazda Polgári Szövetség: az új Vásárhelyi-terv lehetne a változás kulcsa | Az új Vásárhelyi-terv elkészítésének szorgalmazása sarkalatos része kell, hogy legyen a kisgazdák és mindazok törekvésének, akik változást akarnak - erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke beszélt szombaton Szolnokon. | 2007-09-22 15:33:00 | 0 |
| Főpásztorok kerekasztal-beszélgetése a Szent István-bazilikában | A katolikus vallás jelenlegi üzenetéről osztották meg gondolataikat a nagyközönséggel a Városmisszió Budapest 2007 zárónapján, szombaton, az ötéves múltra visszatekintő rendezvénysorozatnak otthont adó városok egyházi vezetői. | 2007-09-22 15:04:00 | 0 |
| Megemlékezés a recski Nemzeti Emlékparkban | Az egykori recski kényszermunkatábor, a volt rabokat tömörítő Recski Szövetség erőfeszítései nyomán, egyre inkább beépül a nemzet emlékezetébe - jelentette ki Sólyom László szombaton a munkatábor helyén kialakított Nemzeti Emlékparkban megtartott megemlékezésen. | 2007-09-22 15:00:00 | 0 |
| Megkezdődött a Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése | A "túlélés három esztendejének" nevezte az elmúlt ciklust a Magyar Írószövetség szombat délelőtt Budapesten megkezdődött tisztújító közgyűlésén Kalász Márton, a szervezet leköszönő elnöke a köszöntők után mondott összegző beszédében. | 2007-09-22 13:09:00 | 0 |
| Ágh Attila szerint az őszödi beszéd semmiféle mérföldkövet nem jelent | | 2007-09-22 13:00:00 | 0 |
| Budai fideszes polgármesterek a gyermekkórház bezárása ellen | Arra kérik Buda fideszes polgármesterei az MSZP országos választmányának, illetve az SZDSZ ügyvivő testületének tagjait, hogy ne politikusként és pártemberként, hanem emberként tekintsenek az egészségügyre, és ne járuljanak hozzá a Budai Gyermekkórház bezárásához. | 2007-09-22 12:51:00 | 0 |
| Szijjártó: Gyurcsány eltévesztette a házszámot | Gyurcsány Ferenc eltévesztette a házszámot. Gyurcsány Ferencnek a magyar emberekkel van kibékíthetetlen vitája; a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az emberek négyötöde szerint rosszul kormányoz. | 2007-09-22 12:37:00 | 0 |
| Kabai őrizetben az elmeosztályon | Leghamarabb hétfőn szállítják el Kabai Károly nyírbogáti vállalkozót az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből, miután ott a rendőrség őrizetbe vette őt, azt követően, hogy elrendelték országos körözését - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton. | 2007-09-22 12:18:00 | 0 |
| Nem szednek vizitdíjat az őszödi kormányüdülő rendelőjében | Nem kell vizitdíjat fizetni azoknak az állami vezetőknek, akik az őszödi kormányüdülőben töltik szabadságukat, a Miniszterelnöki Hivatal átvállalja helyettük az orvosi vizsgálatok költségét. | 2007-09-22 11:53:00 | 0 |
| Az utolsó csepp | Naphosszat lehet megértően elemezgetni a sérült, kisebbségi komplexusban szenvedő szlovák lélekről, a fiatal, s önmeghatározásában még bizonytalan Szlovákiáról vagy arról, hogy jobb híján a szlovákok kénytelenek mással szemben meghatározni nemzeti identitásukat. Vagy arról, mennyiben vagyunk mi, magyarok hibásak a kialakult helyzetért, és hány százalékban felelős mindenért Trianon. | 2007-09-22 11:51:00 | 0 |
| Amire van pénz: bőkezű magával a kormány | Saját magára költ a kormány külsős cégek bevonásával mintegy 2,5 milliárd forint értékben a Magyarországnak rendelkezésre álló európai uniós fejlesztési forrásokból - értesült a Magyar Nemzet. A négy tételből álló, az államreformot szolgáló pénzek egy részét már folyósították kormány közeli cégeknek. | 2007-09-22 11:44:00 | 0 |
| Kabai-ügy: elrendelték az adócsaló körözését | Elrendelte a rendőrség Kabai Károly, nyírbogáti vállalkozó körözését, miután megkapta az elfogatóparancsot a bíróságtól - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője szombaton. | 2007-09-22 11:39:00 | 0 |
| A szociális válságra teljes foglalkoztatottság a válasz | A Fidesz programjának kulcskérdése a teljes foglalkoztatottság. Ez a kitörési pont a negyven éve nem látott mértékű, kiterjedt szociális válságból - mondta a Magar Hírlapnak Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke. Kifejtette, hogy a Gyurcsány-kormány munkája a pénzbehajtásban merül ki. A szocialisták politikai táborában a legnagyobb és legfenyegetőbb szélsőséges erőt látja a mai Magyarországon. A népszavazástól a középosztály és a leszakadók új, történelmi szövetségét és a válságból kivezető változások elindulását várja. | 2007-09-22 11:09:00 | 0 |
| Rogán nyitotta meg a belvárosi autómentes napot | Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere nyitotta meg a belvárosi autómentes napot szombaton Budapesten. | 2007-09-22 11:03:00 | 0 |
| Hódmezővásárhely: utat neveznek el Rapcsák Andrásról | Rapcsák András egykori hódmezővásárhelyi polgármester nevét viseli az alföldi város főteréről kiinduló egyik út szombat reggeltől - tájékoztatott az önkormányzat sajtóreferense. | 2007-09-22 10:58:00 | 0 |
| Az MSZOSZ nem fogadja el a további reálbér csökkenést | A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nem fogadja el a további reálbér csökkenést, a jövő évre vonatkozó keresetemelési tárgyalásokon mindenképpen a reálpozíciók javítását igényli - tájékoztatott Hódi Zoltán a szövetség bér és gazdaságpolitikai ügyvivője. | 2007-09-22 10:56:00 | 0 |
| Városmisszió Budapest 2007: hálaadó szentmise a Gellért-hegyen | Hálaadó szentmisét mutattak be pénteken este a Gellért-hegyen, a városmisszió keretében megtartott fáklyás felvonulás lezárásaként. | 2007-09-22 10:50:00 | 0 |
| Letiltották Aczélt és Oroszt | A jövő héten sem Orosz József, sem Aczél Endre nem vezeti majd a Nap-kelte műsorát, mivel nem tették meg összeférhetetlenségi nyilatkozatukat - közölte Prónay-Zakar Gina, a Magyar Televízió (MTV) sajtószóvivője pénteken. | 2007-09-22 10:47:00 | 0 |
| Fico megerősítette: érinthetetlenek a Benes-dekrétumok | A szlovák kormányfő pénteken, a Gyurcsány Ferenccel folytatott telefonbeszélgetése során "kormánya nevében is megerősítette a Benes-dekrétumok érinthetetlenségét." | 2007-09-22 10:42:00 | 0 |
| Futni hagyják a pénzügyminiszter volt üzlettársát? | A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel a rendőrség politikai célokra történő felhasználásával, és haladéktalanul szerezzen érvényt a törvénynek, a jogerős bírósági ítéletnek! | 2007-09-22 10:38:00 | 0 |
| A Hír TV megtalálta Kabait: elmegyógyintézetben bújkál Veres volt üzlettársa | A hírtelevízió munkatársai találták meg Veres jános börtön elől bújkáló és körözés alatt álló egykori üzlettársát. | 2007-09-22 10:32:00 | 0 |
| Gallup: Újabb mélyponton Gyurcsányék megítélése | A társadalom széles körében mélyponton van a Gyurcsány-kormány politikai-gazdasági tevékenységének megítélése a Magyar Gallup Intézet pénteki közlése szerint. | 2007-09-22 10:23:00 | 0 |
| Kaczynski-győzelemre számít Walesa a lengyelországi választáson | Jaroslaw Kaczynski mostani kormányfő győzelmére számít Lech Walesa volt államfő az október 21-i előre hozott parlamenti választáson Lengyelországban. | 2007-09-22 10:16:00 | 0 |
| Két kórház összevonása ellen demonstráltak Miskolcon | Mintegy kéttucatnyian demonstráltak Miskolcon a diósgyőri kórház előtt az önkormányzat csütörtöki döntése miatt, amely a városi kórházak összevonásáról határozott. | 2007-09-22 10:12:00 | 0 |
| A szlovák házelnök szerint félrevezették a magyarokat | A szlovák parlament elnöke "meglepőnek" találja a magyar Országgyűlés képviselőinek álláspontját", szerinte a magyar honatyák "valószínűleg nem ismerik" a Benes-dekrétumok érvényességét megerősítő szlovák parlamenti határozat szövegét. | 2007-09-22 10:08:00 | 0 |
| Harrach Péter megbeszélése a pápa különleges küldöttével | Nem hivatalos tárgyaláson fogadta Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke pénteken a Parlament Gobelin termében a Városmisszió Budapest 2007 alkalmából Magyarországon tartózkodó Camillo Ruini bíborost, a pápa különleges küldöttét és kíséretét. | 2007-09-21 18:15:00 | 0 |
| Átadták a Széchenyi Társaság idei díjait | Átadták a Széchenyi Társaság idei díjait pénteken; a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Hegyeli Attila, a moldvai csángó gyerekek anyanyelvű oktatásában kiemelkedő szerepet betöltő tanár, Szabó Ferenc, jezsuita szerzetes és Baldauf László, a CBA alapító elnöke vehette át az elismerést. | 2007-09-21 18:15:00 | 0 |
| Oroszország: ezer milliárd dollár infrastruktúra-fejlesztésre | Az orosz elnök szerint a magánbefektetők - köztük a külföldiek is - fő szerepet játszanak majd abban a nagyszabású programban, amelynek során a következő tíz évben mintegy ezer milliárd dollárt költenek infrastruktúra-fejlesztésre Oroszországban. | 2007-09-21 18:13:00 | 0 |
| V4: középpontban Schengen és a közlekedés | A visegrádi együttműködésben részt vevő államoknak (V4) sok területen szorosabban kell együttműködniük a jövőben - közölte a pénteki keszthelyi plenáris tárgyalásokat követően Sólyom László köztársasági elnök. | 2007-09-21 18:10:00 | 0 |
| Gyurcsány rosszul kormányoz a döntő többség szerint | A miniszterelnökről szeptember elején száz ember közül csak húsz látja úgy, hogy inkább jól mint rosszul kormányoz. Az őszi politikai szezon kezdetén a teljes népesség 16 százaléka szimpatizál a Szocialista Párttal és 33 a Fidesszel. Az SZDSZ támogatottsága nem éri el a parlamentbe jutás küszöbét. | 2007-09-21 17:55:00 | 0 |
| A pápa elítélte a terrorizmust | XVI. Benedek pápa elítélte pénteken "a terrorizmus súlyos jelenségét" a Kereszténydemokrata Intenacionálé képviselőivel való találkozóján. | 2007-09-21 17:45:00 | 0 |
| Lázár: ami ma zajlik, az pénzkivonás | A Fidesz tárgyalni kíván a rendvédelmi és honvédségi szakszervezetekkel, mert olyan módosítást nem támogat, amellyel szférában dolgozók jogait csorbítanák - közölte Lázár János. | 2007-09-21 17:34:00 | 0 |
| Nyíregyháza - a szocialista polgármestert nem érdekli a büntetőeljárás | Folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és egyéb bűncselekményekkel vádolják a nyíregyházi stadiont és a nyíregyházi utánpótlás nevelést működtető Nyírsuli Kht. ügyvezető igazgatóját, Bartha Lászlót, a korábbi pénzügyi vezetőt, Pócsik Ágnest és a műszaki felelőst, Császár Imrét. | 2007-09-21 17:21:00 | 0 |
| Ujhelyi Istvánnak színt kell vallania a Zuschlag-ügyben | Ujhelyi Istvánnak színt kell vallania a Zuschlag-ügyben, be kell számolnia arról, milyen szerepet játszott az egyesületi, alapítványi támogatások odaítélésében - jelentette ki Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke pénteken a csongrádi megyeszékhelyen. | 2007-09-21 17:16:00 | 0 |
| Gyurcsány-gárda | Már a baloldalon is mind többen vetik fel: Gyurcsány Ferenc sorsa megpecsételődött, s csak idő kérdése, hogy pártja mikor cserél miniszterelnököt. A kormányfő azonban erős adukat tart a kezében. Lapunk sorba szedte azt a húsz feltétlen hívét az országgyűlésben, akik meg tudnák akadályozni a menesztését, illetve utódjának megválasztását - a Heti Válasz írása. | 2007-09-21 16:58:00 | 0 |
| Elrendelték Fujimori kiadatását Perunak | A chilei legfelsőbb bíróság pénteken úgy rendelkezett, hogy Alberto Fujimori volt perui elnököt ki kell adni Perunak. | 2007-09-21 16:57:00 | 0 |
| Sólyom: érthetetlen, elfogadhatatlan a szlovákok döntése | Magyarország elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, egyben visszautasítja a Benes-dekrétumok megerősítéséről szóló szlovák parlamenti határozatot. Ezt a köztársasági elnök mondta pénteken Keszthelyen. | 2007-09-21 16:50:00 | 0 |
| Kétmilliárd forint értékben bocsát ki kötvényt Sárospatak | Kétmilliárd forint értékű kötvény kibocsátásáról döntött Sárospatak önkormányzata, a pénzügyi tranzakciót a Hypo Bank közreműködésével bonyolítják le - mondta Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP), a zempléni város polgármestere pénteken az MTI-nek. | 2007-09-21 16:43:00 | 0 |
| Tízezres biciklis és motoros felvonulás az Európai Autómentes Napon | Több tízezer embert várnak a Critical Mass Budapest biciklis felvonulásra és Rrace Mono Motoros Nonprofit Érdekvédelmi Szervezet motoros demonstrációjára szombaton az Európai Autómentes Napon. | 2007-09-21 16:36:00 | 0 |
| Újabb szocialista politikust gyanúsítanak bűncselekménnyel | Közokirat-hamisítás miatt egy szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész. A mentelmi bizottság a képviselő kiadatását indítványozta. Az érintett Juhászné Lévai Katalin szerint tévedésről, jogértelmezési problémáról van szó. | 2007-09-21 16:20:00 | 0 |
| Időközi választás Pécsett | December kilencedikén időközi választást tartanak Pécsett a 7. számú egyéni választókerületben, miután a városrész önkormányzati képviselője, Mellár Tamás (Fidesz-KDNP) a szeptember 6-ai közgyűlésen lemondott mandátumáról - olvasható a helyi választási bizottság MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. | 2007-09-21 16:15:00 | 0 |
| Tandíj ellen demonstrál az Eszterházy Károly Főiskola | 2007. szeptember 26-án az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzata demonstrációt tart a tandíj ellen - áll a Hallgatói önkormányzat sajtóközleményében. | 2007-09-21 16:09:00 | 0 |
| Vizi E. a tudományos kutatás jobb európai összehangolását szorgalmazza | Sokkal jobban össze kell hangolni a nemzeti, a regionális és az európai uniós kutatási terveket - hangsúlyozta pénteken Brüsszelben Vizi E. Szilveszter. | 2007-09-21 16:07:00 | 0 |
| Zushlag-ügy: a szálak Gyurcsányig érhetnek | A Zuschlag-ügyben meg kell történnie a szükséges felelősségrevonásnak, még akkor is, ha a szálak Gyurcsány Ferenc dolgozószobájáig érhetnek. Erről Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2007-09-21 16:02:00 | 0 |
| Csáky riasztó szlovákiai fejleményeire figyelmeztetett | Csáky Pál a "szlovákiai politika riasztó fejleményeire" figyelmeztette az Európai Parlament (EP) emberjogi bizottságának elnökét szeptember 10-én kelt levelében - szivárogtatták ki a levelet sérelmező bírálataikban pénteken szlovák politikusok. | 2007-09-21 15:57:00 | 0 |
| Kóka és Veres megint versenyképességről beszélnek | Továbbra is adós a kormány a versenyképességet támogató intézkedésekkel. Ezt a Fidesz szóvivője mondta újságíróknak pénteken. | 2007-09-21 15:46:00 | 0 |
| Táblák a megszorító intézkedésekről | A Gyurcsány-kormány pénzelvonása miatti intézkedésekről péntektől táblával tájékoztatják a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat intézményeit felkeresőket - mondta el az MTI-nek a közgyűlés elnöke. | 2007-09-21 15:44:00 | 0 |
| Nem sül el a csodafegyver | A mostani gazdasági környezetben nincs lehetőség radikális adócsökkentésre. Annyi kényszerpálya van a magyar gazdaságban, amit a Gyurcsány-kormány okozott, hogy nincs is igazán mozgástér - véli Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a Fidesz alelnöke. A legnagyobb ellenzéki párt decemberben áll a nyilvánosság elé új gazdaságpolitikai koncepciójával. | 2007-09-21 15:43:00 | 0 |
| Új épületszárnnyal bővült a mórahalmi Gyógyfürdő | A gyógyászati szolgáltatások könnyebb és gyorsabb megközelíthetősége érdekében új szárnnyal bővítették az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt - közölte Nógrádi Zoltán polgármester az MTI-vel pénteken. | 2007-09-21 15:32:00 | 0 |
| A kollektív bűnösség elve európai alapértékekbe ütközik | Az öt magyar parlamenti párt európai parlamenti képviselői - Gál Kinga (Fidesz), Tabajdi Csaba (MSZP), Szent-Iványi István (SZDSZ), Olajos Péter (MDF) és Surján László (KDNP) - pénteken közös nyilatkozatban ítélték el a szlovák parlament előző napi döntését, amely a Benes-dekrétumokat politikailag megerősíti. | 2007-09-21 15:32:00 | 0 |
| XVI. Benedek fogadta Orbán Viktort | XVI. Benedek pápa pénteken magánkihallgatáson fogadta a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) vezetőségét - jelentette a vatikáni sajtószolgálat. A pápai audiencián ott volt Orbán Viktor, a CDI alelnöke is - erősítette meg a Fidesz sajtóosztálya. | 2007-09-21 14:39:00 | 0 |
| Ünnepi megemlékezést tart a Fidesz október 23-án | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az 1956-os forradalom évfordulóján, október 23-án ünnepi megemlékezést tart Budapesten, az Astoriánál. | 2007-09-21 14:32:00 | 0 |
| A hongkongihoz hasonló megoldás készül Koszovónak | A nemzetközi közvetítők ahhoz hasonló megoldást próbálnak találni Koszovó problémájára, amelyet tíz éve Hongkong esetében alkalmaznak - értesült az összekötő csoporthoz közeli forrásból a Blic című belgrádi lap. | 2007-09-21 14:24:00 | 0 |
| Ünnepi megemlékezést tart a Fidesz október 23-án | | 2007-09-21 14:14:00 | 0 |
| Koalíciós válság Németországban? | Koalíciós válsággal fenyeget Németországban a tervezett biztonsági intézkedések miatt kibontakozott vita. | 2007-09-21 14:12:00 | 0 |
| Az MSZP-t nem érdekli az emberek véleménye | A nagyobbik kormányzó párt ismét semmibe veszi az emberek véleményét - jelentette be Pósán László országgyűlési képviselő debreceni sajtótájékoztatóján, melyet annak kapcsán tartott, hogy előző nap a parlament oktatási bizottsága levette napirendjéről a 60 ezer aláírást összegyűjtő PDSZ-javaslatot. | 2007-09-21 13:59:00 | 0 |
| Zuschlag szerint továbbra sincs Zuschlag-ügy... | | 2007-09-21 13:51:00 | 0 |
| Érvek helyett minisztériumi arrogancia | Az arrogancia csimborasszója az Egészségügyi Minisztérium válasza, amelyet Péterfalvi Attila, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, a Budai Gyermekkórház aktív ágyainak megszüntetésével kapcsolatos állásfoglalására adott. | 2007-09-21 13:43:00 | 0 |
| Félezren pislogtak vissza az APEH-re | | 2007-09-21 13:39:00 | 0 |
| Integrált gazdaságfejlesztés: Grundfos City Tatabányán | Tegnap Tatabányán avatta fel európai és közel-keleti kompetencia központját a - polgári kormányzat idején Magyarországra települt - Grundfos dán szivattyúgyártó vállalat. | 2007-09-21 13:37:00 | 0 |
| Az európai polgárok biztonságáért | Néppárti módosító javaslatok az EU 2008-évi költségvetéséhez - Surján László sajtóközleménye. | 2007-09-21 13:29:00 | 0 |
| Nomen est omen - Zuschlag | | 2007-09-21 13:27:00 | 0 |
| Parlamenti küldöttség megkoszorúzta Széchenyi bécsi emléktábláját | A hagyományoknak megfelelően az Országgyűlés háromfős küldöttsége pénteken megkoszorúzta Széchenyi István bécsi emléktábláját. | 2007-09-21 13:16:00 | 0 |
| A KDNP a kórházak körüli parkolás átalakítását kezdeményezi | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kezdeményezi, hogy a főváros területén a kórházak, valamint a fogyatékosokat ápoló intézmények 200 méteres körzetében a parkolás két órán keresztül ingyenes legyen - mondta a párt szociálpolitikával foglalkozó országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten. | 2007-09-21 13:14:00 | 0 |
| Nyolcmilliós munkaügyi bírság a Hankook-nak | Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség Közép-Dunántúli Munkaügyi Felügyelősége 8 millió forintra bírságolta a Hankook Tire Magyarország Kft.-t a magyar munkarend és a Munka Törvénykönyve előírásainak súlyos megsértése miatt. | 2007-09-21 13:04:00 | 0 |
| Hitelesség és versenyképesség | Varga Mihály, a polgári kormány pénzügyminisztere fiskális kiigazításra tett javaslatait ismertette pénteken Debrecenben. | 2007-09-21 12:53:00 | 0 |
| Nem esélytelen Debrecen | Teljes az egyetértés a kormány, Debrecen és a Magyar Olimpiai Bizottság - MOB - között abban a tekintetben, hogy a 2010-es Ifjúsági Nyári Olimpia megrendezésére a cívisváros pályázzon. | 2007-09-21 12:41:00 | 0 |
| A munkavállalók jogait tiszteletben kell tartani! | Már bírságot is ki kellett szabni Kóka János büszkeségére, a magyarországi Hankook gyárra, amely sorozatosan szegi meg hazánk jogszabályait, és figyelmen kívül hagyja a munkások jogait. | 2007-09-21 12:40:00 | 0 |
| Schmitt: Vonzó és megfizethető felsőoktatásra van szükség | Európa 4000 egyetemének valós potenciálját csak az Unió tagországainak közös fellépése tudja mozgósítani - mondta Schmitt Pál az európai tanulmányokról szóló pénteki, gödöllői konferencián. | 2007-09-21 12:31:00 | 0 |
| Szociális válságban a családok | Jövőre tovább mélyül a válság: előrejelzések szerint a családok megélhetési költségei akár a duplájára is emelkedhetnek - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó pénteken sajtótájékoztatón. | 2007-09-21 12:27:00 | 1 |
| Bírság a Hankooknak - a Fidesz véleménye | | 2007-09-21 12:27:00 | 0 |
| Tudjuk-e? | | 2007-09-21 12:20:00 | 0 |
| Elrendelték Zuschlag előzetes letartóztatását | Elrendelte a bíróság a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag János előzetes letartóztatást - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese pénteken. | 2007-09-21 12:14:00 | 0 |
| 32 milliárdos kártérítést kérnek a kartellező autópálya építőktől | A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) 32 milliárd forint kártérítést követel az autópálya építések során bizonyítottan kartellező cégektől, amiről pénteken postázták az értesítést az érintetteknek - tájékoztatta Reményik Kálmán, a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken az MTI-t. | 2007-09-21 12:07:00 | 0 |
| Nem kell kétségbeesni a fasisztáktól | | 2007-09-21 11:44:00 | 0 |
| Amerikai jelentés elítélte az iraki korrupciót | Elítélte az iraki kormány berkeiben dúló korrupciót és Núri al-Máliki miniszterelnöknek a megvesztegetések felszámolásával szembeni elutasítását egy pénteken Bagdadban nyilvánosságra hozott amerikai jelentés, néhány nappal az arab ország jövőjével kapcsolatos fontos New York-i megbeszélések előtt. | 2007-09-21 11:43:00 | 0 |
| Miért szavaztak Gyurcsányra? | | 2007-09-21 11:39:00 | 0 |
| Katona nem akar zúgolódni, de... | | 2007-09-21 11:32:00 | 0 |
| Második plenáris ülésüket tartják a V4-ek államfői | A csütörtöki első plenáris ülés után pénteken délelőtt megkezdték második tárgyalásukat Keszthelyen a visegrádi négyek köztársasági elnökei. | 2007-09-21 11:26:00 | 0 |
| A kulisszák mögött | Helyi Tourinform irodákba, központokba látogattak Sopron idegenforgalomban dolgozó szakemberei. | 2007-09-21 11:05:00 | 0 |
| Százmilliárdba is kerülhet az elmaradt ügyeleti díjak kifizetése | Százmilliárd forintjába is kerülhetne az államnak, ha valamennyi egészségügyi dolgozó perre menne az elmaradt ügyeleti díja miatt. Az érintettek többsége azonban nem megy bíróságra, a most futó eljárásokban összesen százmillió forintot követelnek a munkáltatóktól - írja a Napi Gazdaság. | 2007-09-21 10:44:00 | 0 |
| Tarlós István levele Orbán Viktorhoz | A szociális válságot előidéző kormányzati hazudozások, félrevezetések, relativizálások egy süllyedő gazdaság képét takarták el - mutat rá Orbán Viktorhoz írt levelében Tarlós István. | 2007-09-21 10:44:00 | 0 |
| Dr Orbán Viktor Elnök Úrnak | | 2007-09-21 10:34:00 | 0 |
| Benes dekrétumai visszatérnek | Tiltakozunk! Európában, a 21. században, az unió tagjaként bármit meg lehet csinálni. Ezt bizonyította tegnapi határozatával a szlovák parlament, amikor - hatvankét esztendővel eredeti kiadásuk után - ismételten törvényesítette a Benes-dekrétumokat. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-21 10:16:00 | 0 |
| Az ellenzék bizottsági vizsgálatot kér az MTV-autók ügyében | A Magyar Hírlap tegnapi számában megírta, hogy a Magyar Televízió áron alul értékesítette Skoda Octavia 1.9 TDI típusú személygépkocsijait, amelyeket a felügyelő kuratórium három kormánypárti tagja vásárolt meg. Az ügyet az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottsága is megvizsgálhatja. | 2007-09-21 10:10:00 | 0 |
| Lehet gázáremelés | Szakértői számítások alapján a kormányzat jövő év elejével mintegy 5-10 százalékos gázáremelésre készül. Rászorultságtól függően ez jelenthet ténylegesen kisebb kiadásnövekedést, de erről egyelőre csak az tudható, hogy a támogatás igényléséhez újra végig kell járni az év eleji tortúrát. | 2007-09-21 10:07:00 | 0 |
| Idegen zsebekbe vándorolt a tízmilliárd | A Kopaszi-gát eladásával tíz-tizenöt milliárd forint kár érte az újbudai önkormányzatot - állítja a helyi ellenzék. A koalíció szerint viszont nem történt értékvesztés. Erre az egymásnak gyökeresen ellentmondó álláspontra jutott a terület eladását vizsgáló bizottság. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 09:59:00 | 0 |
| Népszabadság: A roboti jogok chartája | | 2007-09-21 09:51:00 | 0 |
| Bevonja az 1 és 2 forintos érméket március 1-jén az MNB | A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel. | 2007-09-21 09:44:00 | 0 |
| Ma van a Magyar Dráma Napja | Ma van a Magyar Dráma Napja, ez alkalomból elismeréseket adnak át, továbbá rendhagyó irodalomórát és beszélgetést tartanak Budapesten. | 2007-09-21 09:31:00 | 0 |
| Népszavazás lesz Széphalomban | Szeptember 23-án, vasárnap népszavazáson dönthetnek a jelenleg Sátoraljaújhelyhez tartozó széphalmiak arról, hogy településük önálló legyen, avagy továbbra is a zempléni város része maradjon. | 2007-09-21 09:29:00 | 0 |
| A tandíj ellen tüntettek a kecskeméti főiskolások | Több mint száz kecskeméti főiskolás vonult fáklyákkal a város központjába csütörtök este; a diákok a tandíj jövő évi bevezetése ellen tiltakoztak. | 2007-09-21 09:18:00 | 0 |
| Zuschlag Jánoson múlhat Gyurcsány Ferenc sorsa | A Magyar Hírlapnak tegnap Zuschlag János környezetéből erősítették meg azt az információt, hogy Zuschlag nem vallott a kormányfő ellen. Ezután az ügyészség súlyosbította a Zuschlaggal szembeni csalás vádját. | 2007-09-21 09:17:00 | 0 |
| Szünetelt a melegvíz-szolgáltatás Kazincbarcikán | Üzemzavar miatt csütörtök estig az észak-borsodi Kazincbarcika valamennyi távfűtéses lakásában szünetelt a melegvíz-szolgáltatás; estére viszont a település nagy részében helyreállt az ellátás - tájékoztatta Móricz József, a Kazinc Távhő Kft. vezetője az MTI-t. | 2007-09-21 09:16:00 | 0 |
| Az OTI helyhiány miatt nem tudott fogadni egy beteget | Az OTI helyhiány miatt nem tudott fogadni egy beteget, ezért akkor még hiába szállt le az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) helikoptere, amelyik az egri kórházból az Országos Traumatológiai Intézetbe (OTI) repült volna - értesült csütörtökön az MTI. | 2007-09-21 09:11:00 | 0 |
| Horváth Ágnes másképp tudja | A Liberális hét rendezvényeinek keretein belül Székesfehérvárra látogatott Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-21 09:11:00 | 0 |
| Törődésben gyenge a magyar állam, de adóztatásban erős | A posta és a vasút elvétele, az óvodák és az iskolák bezárása alapjaiban rendíti meg a kis közösségek életét. A vidékiek joggal érezhetik úgy, az állam lemondott róluk. A növekvő adóteherrel nem jár együtt a gondoskodás, a hiánnyal küszködő önkormányzatok alig tudnak segíteni a polgároknak. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-09-21 08:59:00 | 0 |
| Az észtek eltérítik az Északi Áramlatot | Veszélybe kerülhet az évszázad egyik legfontosabb energetikai beruházása, a Nord Stream (Északi Áramlat) balti-tengeri gázvezeték, miután az észt kormány nem engedélyezte a kutatást területi vizein. A német kormány eközben élesen bírálta az Európai Bizottság energetikai reformterveit, melyek az ágazati monopóliumok felszámolását szorgalmazzák. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 08:49:00 | 0 |
| Útfelújítások: beismert szabálytalanságok | Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elismerte, hogy az állami forrásból is támogatott fővárosi útfelújítások nem minden esetben zajlottak a vállaltak szerint. Az ellenőrzést végző ügynökség azt állítja, hogy a pályázati pénzekből csak azt az útszakaszt lehet felújítani, amelyről megegyeztek. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 08:03:00 | 0 |
| Belgrád a szökevény hadurak kézre kerítését ígérte | A szerb kormány mindent megtesz a hágai szökevények kézre kerítéséért, ígérték meg ismét tegnap Belgrádban a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének, Carla del Ponténak. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 08:02:00 | 0 |
| Schengenről is tanácskoztak az államfők | Megkezdődött a visegrádi országok idei kétnapos csúcstalálkozója Keszthelyen. Az ünnepélyes fogadtatást és katonai tiszteletadást követően Sólyom László köztársasági elnök és felesége a Festeticsek egykori palotájának udvarán köszöntötte az egymás után érkező Lech Kaczynski lengyel, Ivan Gasparovic szlovák és Václav Klaus cseh államfőt, valamint feleségüket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 07:58:00 | 0 |
| Tízezermilliárd forintnyi vagyonunk sorsa a tét | Még az idén feláll az új állami vagyonkezelő intézmény, amely a jelenlegi három szervezetet egyesíti - de tevékenységét csak január elsejével kezdi meg. A Fidesz szerint a privatizáció kiszolgáltatottá teszi az országot, s utat nyit kisemmizéséhez. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 07:06:00 | 0 |
| Újabb költségvetési trükközések? | A Pénzügyminisztérium átírta a makrogazdasági pályát, ami számítások szerint hatvanötmilliárd forintos többletbevétellel jár. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 06:54:00 | 0 |
| Szimbolikus büntetés a multinak | A Magyar Hírlap információi szerint elmarasztalta a Hankookot a munkaügyi felügyelőség, ám a büntetés csak szimbolikus. A dél-koreai miniszterelnök keddi budapesti látogatásán megígérte a munkajogi szabályok betartását. A témát a köztársasági elnök hozta szóba, Gyurcsány Ferenc nem akarta rontani a tárgyalások légkörét. | 2007-09-21 06:42:00 | 0 |
| A családi gazdálkodóknak kevés EU-pénz jut | Soha nem látott fejlesztések kezdődhetnek meg a mezőgazdaságban az uniós támogatások felhasználásával Gráf József szakminiszter szerint. A Fidesz véleménye viszont az, hogy a pályázatok döntő többségéből kizárták a családi gazdálkodókat, így az uniós pénzek a nagyüzemekhez jutnak. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 06:32:00 | 0 |
| Slota megállította az időt | Érinthetetlenné tette a szlovák parlament a felvidéki magyarok és németek második világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumokat. A döntést többek között elítélte a magyar kormány is. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-21 06:27:00 | 0 |
| Kolompár szervezete után is vizsgálódnak | Bajba került egy olyan - közpályázatokon feltűnően sikeres - helyi roma civil szervezet, amelyet az Országos Cigány Önkormányzat régi-új elnökének, Kolompár Orbánnak a neve fémjelez. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-21 06:24:00 | 0 |
| Tréning Szetey módra | Szetey Gábor egykori cégét bízta meg a minisztériumi vezetők és köztisztviselők tréningeztetésével a kormányzati személyügyi államtitkárság, amelynek éppen Szetey a vezetője. Ráadásul az államtitkár egy másik volt érdekeltsége is állami megbízást kapott a közelmúltban. Négy esztendeje, a Medgyessy-kormány idején egy hasonló botrány elegendő volt Kiss Elemér kancelláriaminiszter menesztéséhez. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-21 06:21:00 | 0 |
| Mégsem indul nyomozás a Y-tervvel kapcsolatosan | Megkapta a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtök este az ügyészség állásfoglalását a Kossuth téri tüntetők Y-tervével kapcsolatban. Eszerint nem valósultak meg azok a súlyos bűncselekmények, amelyeket az iroda korábban gyanított, ezért nem indítanak nyomozást az ügyben. Az MNO írása. | 2007-09-21 06:17:00 | 0 |
| Sógoré a mélygarázs - Szocialista mutyi Miskolcon | Miskolc szocialista városvezetése titkos paktumokat köt MSZP közeli vállalkozásokkal beruházási, vagyoneladási ügyekben - jelentette ki Szinay Attila, a Fidesz miskolci frakcióvezetője a városi közgyűlés ülése után. Miskolcon az egyik szocialista városatya sógora épített mélygarázst és szerzett meg olcsón egy értékes területet. | 2007-09-21 06:13:00 | 0 |
| Bajnaiék kiskapui | Újabb változtatásokkal szeretné minél "rugalmasabbá" tenni az uniós pénzek elosztását a Bajnai Gordon vezette Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-21 06:11:00 | 0 |
| Nagyvadra utaznak | Legutóbbi hírünk szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületének hatodik emeletén, egy kétszemélyes zárkában várja Zuschlag János, hogy a szegedi bíróságra szállítsák, ahol várhatóan ma döntenek az előzetes letartóztatásáról. A fiatal politikussal az ellenzék kérlelhetetlen ostorozójaként, a szocialista párt ifjú reménységeként ismerkedhetett meg a közvélemény. Magyar Nemzet publicisztika. | 2007-09-21 06:03:00 | 0 |
| Kinek a kormánya ez a magyar kormány? | Bár tudja, hogy sok százezer, cselekvésre kész ember áll mögötte, kizárólag a demokrácia szabályai szerint hajlandó a kormány ellen küzdeni - nyilatkozta Orbán Viktor a HírTV-nek. | 2007-09-20 23:52:00 | 0 |
| Védnökség kubai politikai foglyok felett | A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) kétnapos, római tanácskozásán megerősítette Orbán Viktort az alelnöki posztján, és elfogadta a Fidesz elnöke által benyújtott dokumentumot. | 2007-09-20 17:39:00 | 0 |
| Százmilliók hiányoznak az olimpiai felkészülésre | A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy idén legalább 800 millió forintos többlettámogatás biztosítson az olimpiai felkészülés érdekében, míg jövőre 3 milliárd forinttal járuljon hozzá az ötkarikás játékokon való részvételhez. | 2007-09-20 16:55:00 | 1 |
| A nemzeti vagyon privatizációja tovább mélyíti a szociális válságot | A Fidesz az állam és az emberek szempontjából rendkívül káros döntésnek tartja a nemzeti vagyon elherdálását lehetővé tevő új vagyontörvény elfogadását. | 2007-09-20 15:46:00 | 1 |
| Szabadulnak az Amőbától | Az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) kuratóriumának elnöke megerősítette, hogy az alapítvány eladta neki Bázis Holding-részvényeit. Horváth Lóránt erről szerdán nyilatkozott a HVG-ben megjelent cikk kapcsán. | 2007-09-20 15:28:00 | 0 |
| Koszorús: Horváth Ágnes elfogadta a Fidelitas javaslatát | A fiatalok elhízásának megakadályozásáról szóló Fidelitas-javaslatról egyeztetett csütörtökön az egészségügyi miniszterrel Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő, aki a megbeszélés után azt mondta, Horváth Ágnes elfogadta kezdeményezésüket. | 2007-09-20 15:22:00 | 0 |
| Életveszélyes fenyegetést kapott Navracsics Tibor | Életveszélyes fenyegetést kapott Navracsics Tibor; a Fidesz frakcióvezetőjét levélben fenyegette meg a magát "Békét szerető embereknek" nevező feladó. | 2007-09-20 15:20:00 | 0 |
| Ismét emelkedhet a BKV-bérletek ára | A fővárosi közgyűlés jövő héten dönt a BKV bérletek árának emeléséről. Az előzetes tervek szerit 3 százalékkal kellene többet fizetni érte, de érvényes lenne az agglomerációs MÁV és Volán járatokra is. | 2007-09-20 15:11:00 | 0 |
| Megdöbbentő szlovák döntés | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a szlovák parlament elfogadta a Benesi Dekrétumokat is magába foglaló, A II. világháború utáni dokumentumok érinthetetlenségéről szóló határozatot. | 2007-09-20 14:30:00 | 0 |
| Kína: bírálatok Washingtonból vallásszabadság ügyében | A kínai kormányzat csütörtökön visszautasította a washingtoni külügyminisztérium múlt heti, a vallásszabadság világméretű helyzetével foglalkozó éves jelentésének az ázsiai országgal kapcsolatos bírálatait. | 2007-09-20 14:26:00 | 0 |
| A szlovák parlament szentesítette a Benes-dekrétumok érinthetetlenségét | Határozatban szentesítette csütörtökön a szlovák parlament a felvidéki magyarok és a németek II. világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét. A szlovák honatyák a határozat mellett, az MKP húsz képviselője ellene szavazott. | 2007-09-20 13:58:00 | 0 |
| A szülőföld az a város, ahol egyszer én is harangoztam | Bálint Tibor íróra (1932-2002) emlékeztek 75. születésnapja alkalmából Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. A XII. Kárpát-medencei napok keretében megtartott esten Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőségének munkatársa mondott beszédet. | 2007-09-20 13:57:00 | 0 |
| Kisebbségi kérdésékről is tárgyalt Sólyom a román külügyminiszterrel | A román kisebbségi törvény szükségességéről és a romániai magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztéséről is tárgyalt Sólyom László államfő és Adrian Cioroianu román külügyminiszter csütörtökön Budapesten - tájékoztatta a köztársasági elnök hivatal. A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a diplomáciai vezetőt. | 2007-09-20 13:21:00 | 0 |
| Szülői egyesületek az óraszámcsökkentés mellett | Az országos szülői szervezetek támogatják a pedagógusok kötelező óraszámának csökkentését célzó törekvéseket - közölte két tömörülés csütörtökön. | 2007-09-20 12:30:00 | 0 |
| Kovács támogatásáról kérdezik Horváth Ágnest | Kovács Attila volt államtitkár szakrendelőinek juttatott állami támogatásokról kérdezi Pesti Imre fideszes képviselő az egészségügyi minisztert. | 2007-09-20 12:26:00 | 0 |
| Polgári Szociális Bázis alakult | A vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések kampányában is szerepet vállal a Polgári Szociális Bázis, amelynek megalakulását Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője jelentette be csütörtökön, Budapesten. | 2007-09-20 12:07:00 | 0 |
| Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé ülésén | Orbán Viktor, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnökeként részt vesz a szervezet Rómában rendezett elnökségi és vezetőségi ülésén - tájékoztat a Fidesz közleménye. | 2007-09-20 11:45:00 | 0 |
| "Legyen minden azoké, akik bánni tudnak vele" | | 2007-09-20 11:42:00 | 0 |
| Rendőri vezetők fizetésemelése ügyében nyomoz a katonai ügyészség | Rendőri vezetők fizetésemelésének ügyében nyomoz a katonai ügyészség - közölte a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön. | 2007-09-20 11:31:00 | 0 |
| Elhunyt Polcz Alaine | Életének 85. évében elhunyt Polcz Alaine pszichológus, író - közölte Bulkainé Ádámosi Margit, a művész egyik barátja. | 2007-09-20 11:26:00 | 0 |
| Észtország nem járul hozzá az Északi áramlat építéséhez | Észtország nem járul hozzá, hogy a Balti-tengeren át húzódjék a Németországba irányuló Északi Áramlat gázvezeték, jelentette be Urmas Paet észt külügyminiszter. | 2007-09-20 10:53:00 | 0 |
| Ultimátum után jöhet a kiürítés | A belvárosi önkormányzat október elsejéig adott határidőt az egészségügyi tárcának a 10,5 milliárd forint elmaradt parkolási díj és bírság kifizetésére. Rogán Antal bejelentette, ha nem fizetnek, kiürítik a parkolót. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-20 10:47:00 | 0 |
| Már az orvosjelöltek is külföldre veszik az irányt | Jelenleg több mint ötezer fiatal szakorvosjelölt sorsa bizonytalan. A kórházreform miatt az intézmények egyre-másra mondják fel a velük kötött szerződéseket. A szaktárcánál most készül a rezidensképzés koncepciója. | 2007-09-20 10:46:00 | 0 |
| 20 ezres felvonulásra készülnek a motorosok szombaton | 20 ezres felvonulásra készülnek a motorosok szombaton Budapesten. A biciklisek több tízezres felvonulásával körülbelül egyidőben tartják a figyelemfelkeltő akciót. A súlyadó csökkentését és számukra kedvező KRESZ-módosítást szeretnének - a szervezők kidolgozott javaslataikat szondáztatnák ezúton. | 2007-09-20 10:36:00 | 0 |
| Fellendülő bioenergiaipar - Emelkedő élelmiszerárak | A következő tíz évben akár ötven százalékkal emelkedhetnek az élelmiszerárak a bioenergia-ipar fellendülése nyomán - ezt prognosztizálja az OECD. Az idei szélsőséges időjárás és a rossz termés csak átmeneti ársokkot okoz, de az energiafüggetlenedést szolgáló amerikai, európai, kínai politika megváltoztatja az agrártermelés szerkezetét, és legalább középtávon tartós élelmiszerár-emelkedést vetítenek előre. | 2007-09-20 10:22:00 | 0 |
| Berlin kárpótlást fizet az egykori zsidó gettók kényszermunkásainak | Egyszeri kétezer eurós kárpótlást igényelhetnek Németországtól azok a túlélők, akik a náci rezsim zsidó gettóiban végeztek kényszermunkát, és mostanáig semmilyen kárpótlást nem kaptak munkájukért - jelentette be szerdán a német kormányszóvivő. | 2007-09-20 09:43:00 | 0 |
| Zuschlagot húsz év fenyegeti | Őrizetbe vették Zuschlag Jánost, mert bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják. A sporttárca volt helyettes államtitkára szerint Gyurcsány egyik pártbeli ellenfelének támogatását élvezi az ügyben feltáró vallomást tett tanú. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-20 09:42:00 | 0 |
| Meg kell fordítani a tragikus demográfiai mutatókat | A Kereszténydemokrata Néppárt a jövő héten nyújtja be a nyugdíjrendszert érintő javaslatát, mely a rendszer teljes reformjára vonatkozik, és a tavasszal beterjesztett, családi adózásról szóló törvényjavaslatot egészíti ki - jelentette be Semjén Zsolt szerdán Baján. | 2007-09-20 09:27:00 | 0 |
| Nem lehet bohóctréfát űzni a népszavazásból | A szociális válság lényege, hogy a megélhetési költségek maguk alá temetik a családokat - jelentette ki többek között Orbán Viktor az MTV Az Este című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz miért tartja fontosnak a népszavazást. | 2007-09-20 09:15:00 | 0 |
| Várhatóan karcsúsítja gyors reagálású eliterejét a NATO | Tárgyalások folynak a NATO-n belül, milyen módon lehetne a jelenlegi nemzetközi helyzethez alkalmazkodóbbá, rugalmasabbá tenni a katonai szövetség gyors reagálású erejét, az úgynevezett NATO Reagáló Erőt (NRF) - erősítette meg James Appathurai szóvivő szerdán az erről megjelent sajtóértesüléseket, közvetve elismerve azt is, hogy létszámcsökkentésről is szó van. | 2007-09-20 09:07:00 | 0 |
| Ötszáz forint lehet a behajtás díja a Belvárosba | Ötszáz forintos dugódíjat szedne az autósoktól 2010 után főváros vezetése, hogy korlátozza a Belváros forgalmát. Az intézkedésről már régóta beszélnek a városházán, ennél többet már csak az ehhez kapcsolódó megvalósítatlan parkolási és közlekedésfejlesztési tervekről esik szó. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-20 08:01:00 | 0 |
| A kígyósi néptanító és népfőiskolája | A honi népfőiskolák legjobbjainak egyikét, az újkígyósit hozta létre s működteti Harangozó Imre. Irodalmi, népismereti, helytörténeti, magyarságtudományi előadássorozatokat kínál a kígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola másfél évtizede. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-20 06:57:00 | 0 |
| Hat százalékkal romlott a fizetésünk értéke | A KSH adatai szerint 6,2 százalékkal csökkentek az első félévben a reálbérek Magyarországon 8,5 százalékos infláció mellett. A költségvetési tervezet szerint jövőre a reálbér igen-igen szolid, a nullához közeli mértékben emelkedhet. A nettó keresetek tekintetében a visegrádi országokban az utolsó helyen állunk. A Magyar Hírlap elemzése. | 2007-09-20 06:46:00 | 0 |
| Kudarcból sikert kovácsol Clinton | Teljesen újnak mondott ötlettel állt elő az Egyesült Államok reményteljes elnökjelöltje azért, hogy csaknem ötvenmillió ember - akinek semmilyen egészségbiztosítása nincs - biztonságba kerüljön. Hillary Rodham Clintonnak jó esélye van arra, hogy 2009 januárjában beköltözzön a Fehér Házba - ezúttal a saját jogán. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-09-20 06:36:00 | 0 |
| Kevés jut a határon túlra | A határon túli magyaroknak szánt támogatásokról számolt be tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Eszerint a kabinet egymilliárd forintot sem szán a kisebbségben élő nemzettársakra, akik szerint Budapest jelenlegi támogatási politikája megosztja az érintett közösségeket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-20 06:32:00 | 0 |
| Az MTV áron alul értékesítette szolgálati autóit | A Magyar Hírlap birtokába került dokumentumok szerint áron alul értékesítette személygépkocsijait a Magyar Televízió Zrt. A közszolgálati adó az idén júliusban felajánlotta az őt ellenőrző kuratórium elnökségi tagjainak, hogy megvásárolhatják a társaság tulajdonában lévő nyolc Skoda Octavia 1.9 TDI-t. A kurátorok a piaci árakat meg sem közelítő összeget fizettek az autókért. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-20 06:25:00 | 0 |
| Debrecen: fáklyás felvonulás a tandíj ellen | Fáklyás felvonuláson tiltakozott mintegy ezer egyetemi hallgató a tandíj ellen szerdán este Debrecenben. Az egyetemisták a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete elől vonultak fáklyáikkal a belvárosba, s a Déri Múzeum előtti téren tartottak nagygyűlést. MTI tudósítás. | 2007-09-20 06:23:00 | 0 |
| Belső körös pénzosztás? | Az Egészségügyi Minisztérium nemrég lemondott államtitkárának érdekeltségébe tartozó járóbeteg-szakrendelő kapta a legmagasabb összegű támogatást a szaktárcától. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-20 06:21:00 | 0 |
| Bajnai Gordon is hazudik | Hazugsággal próbálta meg elfedni a kormányzatot rendkívül kínosan érintő izraeli vízágyúbeszerzés körüli botrányt Bajnai Gordon. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter ugyanis azt nyilatkozta: "Vissza lehet keresni, hogy a közbeszerzés tavaly nyári, vagyis semmi belpolitikai vonatkozása nincs, s megelőzte az őszi eseményeket." A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-20 06:19:00 | 0 |
| Bene felelősségét is vizsgálják | Az ügyészség vizsgálja, teljesítette-e jelentési kötelezettségét Bene László akkori országos rendőrfőkapitány Révész Máriusz ügyében. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-20 06:13:00 | 0 |
| Elszabadult vízágyú | Háromszáztizenötmillió forintért vásárolt Magyarország vízágyúkat egy Európai Unión kívüli, ázsiai országtól. Ehhez a pénzt az úgynevezett Schengen-alapból kaptuk. Az unió szándékai szerint az innen származó eurómilliókat külső határaink ellenőrzésének megerősítésére - informatikai támogatásának kiépítésére, a mélységi ellenőrzés hatékonyságának növelésére, a nemzetközi bűnözéssel szembeni hatékony fellépés segítésére - költhetjük. Magyar Nemzet publicisztika. | 2007-09-20 06:04:00 | 0 |
| A kormány már az őszödi beszédet is meghamisítja | Az ellenzéknek kell megvédenie a szociális válságba juttatott embereket, október 23-ára pedig erőt sugárzó megemlékezést tervez a Fidesz - mondta Orbán Viktor az InfoRádióban. (Szó szerinti leirat.) | 2007-09-19 22:31:00 | 0 |
| Mégis lebontják az új kordont | Lebontják kedden a Kossuth tér zöldterületei köré állított kordont. Korábban a Köztársasági Őrezred arról határozott, hogy hetente vizsgálják felül a parkot övező kordon szükségességét. Szerdán délben azonban újabb döntés született a korlátozásról. A hirtv.hu írása. | 2007-09-19 21:11:00 | 0 |
| A volt egészségügyi államtitkár munkahelye kapja a legtöbb pénzt | A múlt héten lemondott egészségügyi államtitkár volt munkahelye kapja a legtöbb pénzt a vidéki szakrendelők közül a társadalombiztosítás megtakarításából. A budaörsi Europ-Med Kft.-nek több mint 9 millió forintot ad a liberális vezetésű minisztérium. A hirtv.hu írása. | 2007-09-19 21:07:00 | 0 |
| Debrecen ifjúsági Olimpiát rendez? | Az Ifjúsági Olimpiát abban a huszonhat sportágban kell megrendezni, melyek az öt év múlva sorra kerülő londoni nyári játékok programján is szerepelnek, többek között erről tájékoztatták az előzetesen jelentkezett városok képviselőit a Lausanne-ban tartott kétnapos munkaértekezleten. MTI hír. | 2007-09-19 21:02:00 | 0 |
| Büntetőeljárás kormányzati megrendelésre | Kimerítheti az államellenes bűncselekmény fogalmát az úgynevezett Y terv - amely szerint kormányhivatalokat és parlamenti képviselők otthonát vonnák blokád alá -, ezért büntetőeljárások megindítására utasította a rendészeti miniszter a rendőrséget. Jogászok ugyanakkor úgy vélik, ilyen utasítási joga a tárcavezetőnek nincs. Az Index írása. | 2007-09-19 20:58:00 | 0 |
| Hatalmas lehetőség a művér, már csak pénz kell hozzá | Magyar kutatócsoport olyan művért képes előállítani, amelyik nem ürül ki gyorsan a szervezetből, és egy új eljárásnak köszönhetően vércsoporttól függetlenül bárkinek beadható. Az inforadio.hu írása. | 2007-09-19 20:56:00 | 0 |
| Ombudsmani jelentés: alkotmányos jogot sért a kórházátalakítás | Alkotmányos jogot sért és szakmailag vállalhatatlan a gyermekek ellátásához kapcsolódó kórházátalakítás. Ezt állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jogkörében eljáró adatvédelmi ombudsman. Az inforadio.hu írása. | 2007-09-19 20:52:00 | 0 |
| Még a 3 százalékot sem éri el a jövő évi GDP-növekedés | A kormány 2,8 százalékos GDP növekedés és 4,5 százalékos infláció mellett tervezi a jövő évi költségvetést, amely eredményszemléletben 4,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tartalmaz - jelentette be a pénzügyminiszter, miután a kormány első olvasatban tárgyalta a 2008-as büdzsé tervezetét. A Fidesz szerint 2008-ban várhatóan tovább mélyül a válság. Az inforadio.hu elemzése. | 2007-09-19 20:50:00 | 0 |
| Százan a Kossuth téren | Mindössze százan gyűltek össze szerda este nyolcig a Parlament előtti Kossuth téren a Magyar Nemzeti Bizottság demonstrációján, amelyen a szónokok továbbra is a kormány távozását követelték. MTI hír. | 2007-09-19 20:43:00 | 0 |
| Nem készül el időben a szentesi légi mentő bázis | Budai Bernadett kormányszóvivő ígérete ellenére nem januárban, hanem csak tavasszal kezdheti meg a működést a szentesi légi mentő bázis. Az üzemeltető Kht. vezetője szerint az építkezésre legkorábban novemberben írják ki a közbeszerzési pályázatot. | 2007-09-19 18:37:00 | 0 |
| Többszörösére nőtt a román állampolgárok elkövette bűncselekmények száma | Nyolcszorosára nőtt a román állampolgárságú bevándorlók elkövette bűncselekmények száma Londonban 2007 első félévében az előző év hasonló időszakának adataihoz képest a brit sajtóban szerdán ismertetett rendőrségi adatok szerint. | 2007-09-19 18:33:00 | 0 |
| Varsó hazatérésre buzdítja az áttelepült lengyeleket | Hazatérésre buzdítja az Európai Unió (EU) nyugati tagállamaiba áttelepült állampolgárainak százezreit Lengyelország - jelentette be szerdán Lech Kaczynski elnök. | 2007-09-19 18:26:00 | 0 |
| A NATO minden helyzetre felkészült Koszovóban | A NATO minden helyzetre felkészült Koszovóban - hangoztatta a szövetség szóvivője szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján. | 2007-09-19 18:22:00 | 0 |
| A Zuschlag-ügy szálai Gyurcsány dolgozószobájáig vezetnek | Mintha a láthatáron egy újabb Tocsik-ügyet látnánk. Az újabb ügy szálai teljesen világosan Gyurcsány Ferenc dolgozószobájáig vezetnek - fogalmazott az ügy kapcsán Varga Mihály. | 2007-09-19 18:16:00 | 0 |
| Nem segít az autópálya: hatalmas a tokaji átmenőforgalom | A Szerencsen épülő szalmatüzelésű erőmű tovább növeli majd a Tokajon áthaladó elviselhetetlen forgalmat - véli Tokaj polgármestere. Májer János az InfoRádiónak elmondta: a teherautósok és kamionosok nem használják a közelmúltban átadott M3-as autópályaszakaszt, mivel drága és messze is van. | 2007-09-19 18:09:00 | 0 |
| IKSZ: a Zuschlag-ügy a szocialistákra vet árnyékot | Az IKSZ legalább annyira bízik a Zuschlag-ügy teljes kivizsgálásában, mint az SZDSZ Új Generáció. Reméljük, hogy politikai és kormányzati pozícióra tekintet nélkül, minden érintettre kiterjed az ügyészség vizsgálata. | 2007-09-19 18:05:00 | 0 |
| Keszthelyen találkoznak a visegrádi államfők | Visegrádi államfői csúcstalálkozó lesz csütörtökön és pénteken a keszthelyi Festetics Kastélymúzeumban. | 2007-09-19 18:00:00 | 0 |
| Politikai elfogultság a támogatások elosztásánál | A mai miniszterelnöki tájékoztató nem tudta rendbe tenni azt a káoszt, ami a határon túli támogatások körül tapasztalható az elmúlt években. | 2007-09-19 17:53:00 | 0 |
| Morvai: Ideje lenne elszámoltatni a felelősöket | Egy évvel a történtek után joguk van a tavaly októberi véres tömegoszlatás sebesültjeinek ahhoz, hogy kiderüljön az igazság - a Civil Jogász Bizottság társelnöke szerint. Morvai Krisztina a Sopronban az őszi események évfordulós nagygyűlésén elmondta: ideje lenne, hogy megtalálják a felelősöket és elszámoltassák őket. | 2007-09-19 17:45:00 | 0 |
| Tadic: Koszovó függetlenségének kikiáltása háborúhoz is vezethet | Akár háborúhoz is vezethet, ha Koszovó egyoldalúan kikiáltja függetlenségét - véli a szerb államfő. "A háború lehet a legrosszabb következmény" - jelentette ki Boris Tadic abban az interjúban, amelyet szerdán közölt a Hospodárské Noviny cseh gazdasági és politikai napilap. | 2007-09-19 17:36:00 | 0 |
| Veres évek óta drágítja Magyarország működését | Szociális és gazdasági válság van ma Magyarországon, s minden bizonnyal elérte a magyar gazdaság növekedése az abszolút mélypontot - jelentette ki Varga Mihály szerdai kormányszóvivői tájékoztatóra adott reagálásában. | 2007-09-19 17:28:00 | 1 |
| Kormányzati egészségpolitika: elvesznek 80 milliárdot, majd visszaadnak hármat | Hárommilliárd forintot kapnak a kórházak, a pénzt az intézményi komfortemelésre fordíthatják - jelentette be az egészségügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz hangsúlyozza: ez az összeg megalázóan alacsony és nem alkalmas a kórházak problémáinak kezelésére. | 2007-09-19 17:25:00 | 0 |
| Németország megnyitja munkaerőpiacát | A németországi szakemberhiány enyhítése céljából november 1-től megkönnyíti a Németországban a munkavállalást az EU-ba frissen felvett tagállamokból. A berlini nagykoalíció szerdai döntése révén Magyarországról is mérnökök ezrei dolgozhatnak majd legálisan a szövetségi köztársaságban. | 2007-09-19 17:10:00 | 0 |
| Gyurcsány tudni akarja... | | 2007-09-19 16:55:00 | 0 |
| Rogán: a szolgáltatások fejlesztése nélkül elképzelhetetlen a dugódíj | A szolgáltatások koncepciójának kidolgozása nélkül elképzelhetetlen a dugódíj bevezetése a belvárosban; előbb parkolókat, mélygarázsokat kell építeni, és a tömegközlekedést kell fejleszteni akár hitelekből is, s majd csak ezután lehet pénzt szedni az autósoktól - jelentette ki Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. | 2007-09-19 16:44:00 | 0 |
| Őrizetbe vették a vörös khmerek egykori főideológusát | Háborús és emberiesség elleni bűnök miatt vádat emelt szerdán a vörös khmerek még életben lévő legmagasabb rangú vezetője ellen a kambodzsai népirtással foglalkozó nemzetközi bíróság - közölték illetékesek. | 2007-09-19 16:33:00 | 0 |
| Zuschlag befolyásolni akarta a tanúkat? | Megpróbálta befolyásolni az ügyében érintett tanúkat, ez a legfőbb indoka annak, hogy Zuschlag János szocialista politikust őrizetbe vették szerdán az ügyészek. Zuschlag harminc napos előzetes letartóztatásáról a Szegedi Városi Bíróság dönt, várhatóan még a héten. Az ügyben Gyurcsány és az SZDSZ ifjúsági szervezete is állást foglalt, míg a Fiatal Balodal egyelőre hallgat. | 2007-09-19 16:25:00 | 0 |
| Kirúgták Sváby Andrást | A Tv2 tulajdonosa, a német ProSiebenSat.1-csoport köszöni szépen, és sok sikert kíván Svábynak a továbbiakban. Sváby hét éven át vezette a Tv2 legnagyobb beszállítóját, az Interaktív Kft-t, sőt 2006-ig tulajdonrésze is volt a cégben. Az Index információi. | 2007-09-19 16:24:00 | 0 |
| Érvényesíthető a népakarat | Nem elég a szókimondás, a hatalmi visszaélések leleplezése - cselekedni kell, hogy a kormányzati rombolást meg lehessen állítani. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-19 16:19:00 | 0 |
| Az amerikaiak nem szerették meg az iraki háborút | Az amerikai közvélemény "nem szerette meg" az iraki háborút az optimista bagdadi helyzetjelentés és a Bush-beszéd hatására - derül ki két friss felmérésből. | 2007-09-19 16:06:00 | 0 |
| Galileo: az EU nem kér több pénzt a kormányoktól | Az Európai Bizottság szerdán jelezte, hogy nem kér több pénzt a tagországoktól a műholdas helymeghatározást lehetővé tevő rendszer, a Galileo kiépítésére. | 2007-09-19 15:53:00 | 0 |
| Kóka szablyát ragadott, majd összevagdalta magát | A legszebb az volt, amikor Kóka János egy még meg sem jelent írásunkkal kapcsolatban kürtölte tele a sajtót azzal: tudomása van róla, hogy a Heti Válasz rágalmakat szór majd a fejére. | 2007-09-19 15:19:00 | 0 |
| Az EU szerepet akar Koszovó jövőjének meghatározásában | Az Európai Unió apró lépésekkel építgeti saját jogkörét annak érdekében, hogy dönthessen Koszovó jövőbeni státusáról, amennyiben Oroszország az ENSZ-ben meggátolná a megállapodást a szakadár szerb tartomány sorsáról. | 2007-09-19 15:14:00 | 0 |
| Hatósági nyomásra nem lesz magyartanítás egy csángó faluban | Nem indulhat be a hivatalos magyar nyelvű oktatás a Bákó megyei csángó faluban Gajdáron (Coman) az ottani polgármester, valamint a helyi iskola koordinálásával megbízott pedagógus aknamunkája miatt - írta szerdai számában az erdélyi Krónika. | 2007-09-19 14:53:00 | 0 |
| Aki iskolát épít, a jövőt készíti elő | Régi álma vált valóra Hajdúböszörmény Középkerti városrészének: a mintegy hét és félezernyi lakos általános iskolája a korábbi négy épület helyett, egy vadonatúj épületben kezdhette meg az idei tanévet. | 2007-09-19 14:34:00 | 0 |
| A pápa különleges küldötte misézett Esztergomban | A keresztény magyar vértanúk tanúságtételének erejét és bátorságát mutatta fel példaként a Városmisszió alkalmából az esztergomi bazilikában mondott szentmiséjén szerdán Camillo Ruini bíboros, hogy az egyház mindinkább tudatára ébredjen, természeténél fogva missziója van. | 2007-09-19 14:24:00 | 0 |
| Többmilliárdos kártérítési per fenyegeti a Strabagot? | Többmilliárd forintos kártérítési per fenyegeti - négy másik magyar céggel együtt - az osztrák Strabag építőipari konszern magyar leányvállalatát, a Strabag Zrt.-t, legalábbis erre a következtetésre jutott a Die Presse című osztrák lap, miután a Fővárosi Ítélőtábla augusztus végén helybenhagyta az autópálya-építő kartellügyben hozott, elsőfokú ítéletet. | 2007-09-19 14:07:00 | 0 |
| "Mindig az emberek fizetnek, sohasem a miniszterelnökök" | Nem szabad elhinni, amikor a kormány azt állítja, hogy az ország túl van a megszorítások nehezén - nyilatkozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádiónak. Hozzátette: a kormányfő hazugságainak árát az emberek fizetik meg. | 2007-09-19 14:07:00 | 0 |
| Rogán hajthatatlan | Jogtalan közterület-használat miatt ismét inkasszót nyújtott be az Egészségügyi Minisztérium ellen Rogán Antal, miután a belvárosi képviselő-testület a napokban elfogadta a polgármester e tárgyban hozott korábbi döntését. A Népszabadság írása. | 2007-09-19 13:47:00 | 0 |
| A Fidesz a vízbázisok eladása ellen | A vízbázisokat állami tulajdonban kellene tartani - jelentette ki a tegnapi parlamenti vitában a Fidesz képviselője, úgy vélik ugyanis, hogy a privatizációs csomagban szerepel a hat regionális vízmű teljes értékesítése. Álláspontjuk szerint ez megdrágítaná a szolgáltatás árát. A Népszabadság írása. | 2007-09-19 13:43:00 | 0 |
| Nincs megállapodás a biztosítás reformjáról a koalícióban | Továbbra sem született megállapodás az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról a koalíciós pártok között a hétfőn késő estig tartó tárgyaláson. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-19 13:35:00 | 0 |
| Egyben egyetértenek, válság van | A vezetési válságért az ország irányításában uralkodó amatörizmus a felelős - mondta Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet Kihívások válaszok nélkül elnevezésű kerekasztal-beszélgetésén. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-19 13:33:00 | 0 |
| A családnak a gyermek javára kell választania | Vannak, akik felelőtlenségnek, mások természetes igénynek tartják az otthoni szülést. Az orvosok a kockázatok miatt ellenzik, míg a támogatók elutasítják azt a szemléletet, hogy nemcsak meghalni, hanem születni is kórházban "illik". A kérdésnek különös jelentőséget ad a hét végi tragédia, amikor meghalt egy otthon szülő édesanya babája. Magyar Hírlap írása. | 2007-09-19 13:30:00 | 0 |
| Hátrányos helyzetben a magyar és román diákok Ukrajnában | Olajos Péter levele Benita Ferrero-Waldnerhez a kárpátaljai kisebbségi oktatás diszkriminációjáról. | 2007-09-19 12:49:00 | 0 |
| A britek is megkezdik a kivonulást Irakból | Nagy-Britannia az ősszel jelentős csapatkivonsára készül Irak déli részén - közölték brit források az iraki erők amerikai főparancsnokával való egyeztetést követően. | 2007-09-19 12:49:00 | 0 |
| Korszerű, felhasználóbarát és fejleszthető honlap készül Sopronban | Korszerű, felhasználóbarát és fejleszthető honlap készül Sopronban - tájékoztatta a sajtót Rádonyi László, a közbeszerzési bizottság elnöke a soproni Városházán. | 2007-09-19 12:36:00 | 0 |
| ,,Biztonságon közlekedni egy életúton" | Közlekedésbiztonságot növelő programsorozat várja a soproniakat a Káposztás utcai stadion területén. | 2007-09-19 12:23:00 | 0 |
| Letartóztatták a volt maffia-nagyfőnök kincstárnokát | Letartóztatták szerdán hajnalban a Palermo közelében fekvő Corleonéban Giuseppe Lipari maffiózót, akit a helyi szervezett alvilág "intézőjének" tartanak. | 2007-09-19 12:21:00 | 0 |
| Miért van szükség kormányzati urizálásra? | Szociálisan érzéketlen az a kormány, amelyik 471 millió forintért biztonsági járműveket szerez be, miközben az ország nagy része megélhetési gondokkal küszködik. | 2007-09-19 11:47:00 | 1 |
| EU: szigorodó munkaügyi előírások | Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagországokat, hogy ha nem állapodnak meg még az idén és nem változtatják meg az EU munkaügyi előírásait, jövőre bepereli a jelenleg érvényes szabályok megsértőit. | 2007-09-19 11:39:00 | 0 |
| Őrizetben Zuschlag János | Őrizetbe vették Zuschlag János szocialista politikust szerdán, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson jelent meg - közölte az MTI-vel Kopasz Zsolt városi vezető ügyész. Indítványozzák előzetes letartóztatását. | 2007-09-19 11:10:00 | 0 |
| Fábryék levele a pénzügyminiszternek | Hatvankét aláíró nyílt levélben fordult Veres János pénzügyminiszterhez. Kérik, hogy amíg a vagyontörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági határozat meg nem születik, addig ne engedélyezze nemzeti vagyontárgyak értékesítését. | 2007-09-19 10:52:00 | 0 |
| Elhunyt ifjabb Járóka Sándor cigányprímás | Ötvennégy éves korában elhunyt ifjabb Járóka Sándor cigányprímás. A hegedűművészt kedden, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban érte a halál - tudatta a Független Hírügynökséggel Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar főtitkára. | 2007-09-19 10:29:00 | 0 |
| Feloszlatta magát a böhönyei képviselő-testület | Feloszlatta magát a Somogy megyei Böhönye község képviselő-testülete - közölte a település körjegyzője az MTI-vel szerdán. | 2007-09-19 10:13:00 | 0 |
| A gabonatermesztők is kárenyhítést kérnek | Hiába a magas gabonapiaci árak, a valóban aszályos területeken még ez sem képes ellensúlyozni a termelők veszteségeit. Ezért a MOSZ, a fagykárt szenvedő gazdálkodókhoz hasonlóan, kárenyhítésért kér az agrártárcától. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-19 09:59:00 | 0 |
| Tovább dübörgünk: 6,2 százalékkal csökkentek a reálbérek | Január-júliusban a bruttó átlagkeresetek 8,2, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett - 6,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. | 2007-09-19 09:54:00 | 0 |
| Sólyom aláírta, az Élőlánc támadja a vagyontörvényt | Sólyom László köztársasági elnök aláírta az új vagyontörvényt, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom pedig máris bejelentette: megtámadja az Alkotmánybíróságon. A szervezet arra kérte Veres János pénzügyminisztert, hogy a testület döntéséig ne alkalmazzák a jogszabályt. A civilek szerint az alaptörvény kimondja, hogy az állami tulajdon a nemzet tulajdona, így csak az Országgyűlés dönthet róla. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-19 09:45:00 | 0 |
| Fémtolvajok miatt állt a vonat | Fémtolvajok miatt állt órákig a vonatközlekedés kedden a Hegyeshalom Budapest vonalon - írja a Kisalföld. Mint ismert egy belógó, meglazult vezeték akadt bele hajnalban a Budapest felé haladó személyvonat áramszedőjébe. | 2007-09-19 09:39:00 | 0 |
| Veszteséget termelnek és felélik vagyonukat a vállalkozások | A rendszerváltozás óta 30 százalékkal csökkent a kis- és középvállalatok (kkv) tőkéje; ez 2007-ben mintegy 10 000 milliárd forint volt, így ebben a körben vagyonfelélés ment végbe - mondta a Magyar Iparszövetség konferenciáján Vadász György ügyvezető társelnök. | 2007-09-19 09:06:00 | 0 |
| Egy éve volt... | Tegnap délután a Fidelitas budapesti szervezete is megemlékezett a maga módján az elhíresült őszödi beszéd egy éves évfordulójáról. | 2007-09-19 08:54:00 | 0 |
| Magyarország öt legszennyezettebb vidéke | Megvan Magyarország öt legszennyezettebb vidéke. A Népszabadság azután állította össze a listát, hogy az angol Blacksmith Intézet közzétette a Föld legszennyezettebb térségeit. | 2007-09-19 08:44:00 | 0 |
| Keveset költünk az oktatásra | Magyarország két oktatási mutató alapján is sereghajtónak számít az OECD-tagok között: a tanárok fizetését és óraszámát tekintve. | 2007-09-19 08:27:00 | 0 |
| Új rend: akár ötszázmillió forintra is büntethet a fogyasztóvédő | A jövőben ötszázmillió forint lehet a fogyasztóvédelmi bírság felső határa, és súlyos visszaélés esetén a fogyasztóvédők bezárathatják az üzletet. Tegnap az APEH által kiszabható bírságok drasztikus emelkedéséről számoltak be sajtóorgánumok. | 2007-09-19 08:24:00 | 0 |
| Koalíciós haragszom rád? | | 2007-09-19 08:20:00 | 0 |
| A Vatikán Magyarországon váltja meg széndioxidkvótáját | 150 ezer négyzetméteres erdőt telepít egy vállalat, amivel megváltja az egyházi állam széndioxid-kibocsátását. | 2007-09-19 08:12:00 | 0 |
| Takács nem tartja indokoltnak menesztését | Tegnap is folytatódtak a kormányellenes demonstrációk a fővárosban, bár a tiltakozók száma erősen megcsappant. A politikai közéletet inkább a rendőrség munkája foglalkoztatta. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter nem tartaná indokoltnak menesztését. Személyes garanciát vállalt a képviselők biztonságáért, ennek ellenére több politikust is inzultáltak a tüntetők. Magyar Hírlap írása. | 2007-09-19 08:09:00 | 0 |
| Hatalmas vihar csapott le Karcagra | A tavaly augusztus 20-i viharhoz hasonló söpört végig tegnap délután a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon. | 2007-09-19 07:59:00 | 0 |
| Horváth külföldre küldené a májátültetésre váró gyermekeket | Továbbra is külföldre küldené Horváth Ágnes a májátültetésre váró gyermekeket, ugyanis szerinte 7-10 esetért nem érdemes osztályokat fenntartani a kórházakban. | 2007-09-19 07:47:00 | 0 |
| Debrecenben és Nyíregyházán tüntetnek a diákok | Folytatódik a tandíj-ellenes tüntetéssorozat. Szerdán Nyíregyházán és Debrecenben lesz fáklyás felvonulás. Szeptemberben az eddig megszerzett engedélyek alapján még három város, Kecskemét, Eger és Miskolc csatlakozik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által meghirdetett megmozdulásokhoz. | 2007-09-19 07:43:00 | 0 |
| Körösényi: "Korai még azt mondani, hogy túl vagyunk a nehezén" | Inkább csak retorikai megjegyzés a miniszterelnöktől, hogy Magyarország túl lenne a nehezén - mondta Körösényi András politológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár közölte: az egészségüggyel ellentétben a nyugdíjrendszer átalakításánál még a koncepció sem látszik. Hozzáfűzte: Gyurcsány Ferenc kormányfő kiszivárgott őszödi beszéde politikai válsághoz vezetett. | 2007-09-19 07:38:00 | 0 |
| Ismét tüntettek vidéken is | Nyíregyházán kedd este mintegy háromszázan követelték a Gyurcsány-kormány azonnali távozását. A nemzetiszínű és árpádsávos zászlókkal - az utóbbiból kettő jutott Kossuth Lajos szobrának kezébe is - demonstrálók előtt Gyüre Csaba, a Jobbik megyei elnöke elmondta: ez a nyíregyháziak 366. tüntetése az utóbbi egy év alatt, és a továbbiakban is szinte minden este demonstrálnak majd. | 2007-09-19 07:31:00 | 0 |
| Lemondott az orosz védelmi miniszter | Az új kormányfőhöz fűződő családi kapcsolatára hivatkozva kedden lemondott Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter. | 2007-09-19 07:20:00 | 0 |