| Az Élőlánc hétfőn újra demonstrál a vagyontörvény ellen | Hétfőn délután az Élőlánc Magyarországért Mozgalom újabb demonstrációt tart, mivel a kormánykoalíció a korábban a köztársasági elnök által visszaküldött vagyontörvényt változtatás nélkül készül elfogadni. A megmozdulás célja, hogy a képviselők ne fogadják el a törvénytervezetet. | 2007-09-10 13:35:00 | 0 |
| Árvízvédelmi készültség Óbudán | | 2007-09-10 13:26:00 | 0 |
| Léteznek és működnek - Gárdák körgyűrűjében Magyarország | Nacionalista gárdák veszik körül Magyarországot. A Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitost) Polgári Társulás a politikusok bejelentései ellenére létezik és működik, vezérük, Ivan Sykora küldöttségével a "testvérszervezetek" közül Romániában a Noua Dreapta képviselőivel, Szerbiában pedig a Srpski Obraz vezetőivel tárgyalt. Egyetértettek a három nemzet legnagyobb veszélye, "közös és évszázados ellenségük, a nagymagyar sovinizmus" értékelésében, ami által "az ellene folytatott harc új dimenziókat kapott". | 2007-09-10 13:20:00 | 0 |
| Továbbra is SZDSZ-tagokat toboroz a lopásért elítélt polgármester | Folytatja a tagtoborzást Drávapiski polgármestere, aki az SZDSZ elnökválasztási kampányában több száz baranyait léptetett be a liberális pártba. | 2007-09-10 13:13:00 | 0 |
| Indokolatlan előnyt kapnak a megye jogú városok | De Blasio Antonio, az Európai Parlament Regionális Fejlesztési és Költségvetési Ellenőrző Bizottságainak tagja megdöbbenéssel fogadta a kormány azon döntését, amelynek értelmében a kiemelt programok finanszírozására szánt keretből a dél-dunántúli régióban csak a megyei jogú városok jogosultak támogatásra. | 2007-09-10 13:00:00 | 0 |
| Magyaroknak fizetős, a kínaiaknak ingyenes felsőoktatás? | A fenti kérdést tette fel pénteken tartott sajtótájékoztatóján Debrecenben Pósán László országgyűlési képviselő, aki azt is bejelentette, hogy Szegeden már demonstrálnak a tandíj ellen a hallgatók, akik szerint megadóztatatásukról van szó, nem pedig fejlesztési hozzájárulásról. | 2007-09-10 12:58:00 | 0 |
| Bocskaira emlékeztek a város napján | Másfél évtizede hagyomány már, hogy a hajdúk letelepedésének évfordulóján, szeptember 2-án a hajdúvárosok megemlékeznek jótevőjükről, Bocskai István fejedelemről. Így volt ez az idén is Hajdúszoboszlón, ahol ünnepi testületi ülésre, majd koszorúzásra került sor. | 2007-09-10 12:56:00 | 0 |
| Nem szabad visszaélni a zsidó áldozatok emlékével | Vissza kell utasítani azt, hogy ártatlan emberek emlékét eszközként használják, és ezzel politikai feszültséget keltsenek - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, amikor hétfőn részt vett egy XII. kerületi, a zsidó áldozatoknak emléket állító tábla avatásán. | 2007-09-10 12:55:00 | 0 |
| Újabb mélyponton Prodiék népszerűsége | Újabb mélypontra került Romano Prodi olasz miniszterelnök kormányának népszerűsége: egy hétfőn közzétett felmérés szerint az olaszok 68 százaléka negatív véleménnyel van a testület munkájáról. | 2007-09-10 12:34:00 | 0 |
| Elkerülő út megépítését szorgalmazzák a 86-os mentén | Óránként átlagosan 180 jármű - ebből 80 kamion - halad át a 86-os út melletti Zala megyei településeken, derült ki a júniusban végzett forgalomszámlálás adataiból - írta a Zalai Hírlap hétfői számában. | 2007-09-10 12:17:00 | 0 |
| Név szerinti szavazást a vagyontörvény ügyében! | A Fidesz és a KDNP továbbra is kivonul Gyurcsány Ferenc beszédeiről. A két frakció név szerinti szavazást kezdeményez a nemzeti vagyonról szóló törvény esetén. | 2007-09-10 12:13:00 | 1 |
| Fábry: "Nem kellett volna véres eszközöket alkalmazni" | Fábry Sándor - bár az elmúlt években főként Fidesz-rendezvényeken tűnt fel - baloldalinak tartja magát. A humorista az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, Magyarországon elmaradt a szembenézés a múlttal. Fábry Sándorral a Somogy megyei Kötcsén rendezett Polgári Pikniken készített interjút az InfoRádió. | 2007-09-10 11:52:00 | 0 |
| Kóka: "Le***t egy galamb!" | | 2007-09-10 11:43:00 | 0 |
| Az értékek követésére szólított fel a Szentatya ausztriai látogatásán | Vasárnap befejeződött XVI. Benedek pápa háromnapos ausztriai zarándoklata. A pápa 11 beszédének szinte mindegyikében az egyház értékeit hangoztatta: hitet tett az abortusz és az eutanázia elutasítása, a cölibátus fenntartása mellett, Európát az identitását jelentő keresztény gyökerek tudatosítására szólította fel, az embereket több gyermek vállalására és a vasárnap szentségének tiszteletben tartására intette. Népszabadság összefoglaló. | 2007-09-10 11:12:00 | 0 |
| Súlyos kételyek a "titokzatos szerző" körül | Nagy-Britanniában ismét fellángolt a vita William Shakespeare munkássága körül, ám ezúttal széleskörű összefogást bontakozott ki minden idők egyik legnagyobb drámaírójának kilétével kapcsolatban. | 2007-09-10 11:10:00 | 0 |
| Életet lehelnének a Trabantba | Sokadszor próbálkoztak az ötven éve született, de immár tizenhat éve eltemetett Trabant márka feltámasztásával, Klaus Schindlernek talán sikerül. A Népszabadság írása. | 2007-09-10 11:02:00 | 0 |
| Halk gyanú Zuschlag-ügyben | Jól rákattant a jobboldal az ifjú szocialisták pályázati panamáira. Igazhitű ellenzéki most szívesen kéjeleg a reményben, hogy majd jól lebuknak azok a büdös szocik, és majd szépen lesittelik őket. | 2007-09-10 10:54:00 | 0 |
| Mária napi cigány-búcsú Csatkán | A csatkai kultusz egy gyógyulás-történetből ered: Ropoli Ferenc plébános feljegyzése szerint 1863-ban a Mária forrásnál egy vak fiú megmosta a szemét és a víztől visszanyerte látását. NOL összefoglaló. | 2007-09-10 10:54:00 | 0 |
| Az ördöggel hálni | Van egy ember. Olykor az őrülettel határos módon erőszakos, kíméletlen és energikus. Orbán fogja be a száját! - parancsolja ilyenkor; vonja vissza! - villog a szeme tőrként előredöfő orra felett. Olykor pedig már-már katatón módon lassú, elmélázó. MNO jegyzet. | 2007-09-10 10:51:00 | 0 |
| Több mint 300 kilométeren van készültség a Dunán | A korábbi előrejelzésekkel ellentétben a fővárosnál a vártnál korábban, már kedden hajnalban tetőzhet a Duna, melynek eddig 334 kilométeres szakaszán rendeltek el védelmi készültséget. Budapesten egyelőre még lehet közlekedni a rakparton. Közben a növekvő vízszint miatt leállították a Szigetmonostorról közlekedő komp-járatot. MNO összefoglaló. | 2007-09-10 10:48:00 | 0 |
| Csődben a mentőszolgálat - lesz-e felelősségrevonás? | A minisztérium kivételével szinte mindenki látja, hogy az Országos Mentőszolgálat óriási hiányának hátterében főként a reform részeként végrehajtott profiltisztítás áll. A Napi Gazdaság írása. | 2007-09-10 10:45:00 | 0 |
| Részben lebontják a Kossuth-téri kordont | Az MTI információi szerint a Parlament főlépcsőjével szemben néhány héten belül lebontják a kordont és virágláda-sort tesznek a helyére. | 2007-09-10 10:42:00 | 0 |
| Forró ősz helyett - jön az új adócsomag is | A héten kezdi munkáját az országgyűlés, a karácsonyig tartó ülésszakon negyven törvényt terveznek elfogadni a képviselők. Ezek közül a legfontosabb az egészségbiztosítási, az új államháztartási törvény és persze a szokásos őszi menü: adótörvényekkel spékelt költségvetés. A Napi Gazdaság összefoglalója. | 2007-09-10 10:26:00 | 0 |
| A szocialistáknak bajuk van Kóka Jánossal? | "Olyan messze van ez a helyzet a koalíciós szakítástól, mint egér az elefánttól" - mondta lapunknak Lendvai Ildikó frakcióvezető, miután bejelentették: az MSZP kitart az általa képviselt biztosítási modell mellett. Horn Gábor a biztosítási reform miatt ultimátumot adott az MSZP-nek. A Népszabadság írása. | 2007-09-10 10:19:00 | 0 |
| Modernizálna a MÁV? - Milliárdok új mozdonyokra | A MÁV a mozdonypark modernizációs programjának keretében közbeszerzési eljárást indított 25 kétáramnemű villamos mozdony beszerzésére, és további 25 opciójára - közölte a vasúttársaság. A vasútársaság évente több tízmilliárdos veszteséget termel, melyet a vezetés a többi között a mellékvonalak megszüntetésével próbál kezelni. MNO összeállítás. | 2007-09-10 09:51:00 | 0 |
| Újabb negyvenezer embernek nincs munkája | Kevesebb a munkanélküli, mint egy évvel korábban, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint. A regisztrációban viszont ezekben a hónapokban körülbelül 40 ezerrel nőtt az álláskeresők (munkanélküliek) létszáma az egy évvel korábbihoz képest. MTI összefoglaló. | 2007-09-10 09:42:00 | 0 |
| Az iszlámra akarja áttéríteni az amerikaiakat Bin Laden | Három év hallgatás után ismét feltűnt a képernyőn az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden. A felvételt egy iszlamista honlap közölte. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 09:39:00 | 0 |
| A nukleáris energia reneszánsza | Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés 21 tagországa a hét végén aláírta azt a megállapodást, amely az energiafelhasználás hatékonyságának fokozásával kívánja csökkenteni a globális felmelegedést előidéző gázok kibocsátását. A szakemberek szerint e megállapodás megvalósítása elképzelhetetlen a nukleáris energia részarányának növelése nélkül, olyan új technológiákkal, melyek kizárják egy a csernobilihoz hasonló újabb katasztrófa lehetőségét. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-09-10 09:38:00 | 0 |
| Félezer britet vonnak ki Irakból | Néhány hónapon belül ötszáz fővel csökkenti Irakban állomásozó katonáinak számát Nagy-Britannia. A brit védelmi minisztérium tegnapi bejelentése szerint a következő négy hétben kétszázötven katona hagyja el végleg az arab országot, őket néhány hónap leforgása alatt újabb kétszázötven fegyveres követi. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-10 09:02:00 | 0 |
| Segíthet a kamatvágás | A második negyedéves, a vártnál is alacsonyabb, 1,2 százalékos GDP-adat láttán felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások a piacon. Van tér a kamatvágásra: a Calyon Bank például szeptemberre 25 bázispontos mérséklést vár, de csak akkor, ha a külső piaci környezet nem romlik. A Magyar Hírlap elemzése. | 2007-09-10 09:00:00 | 0 |
| 199-en perlik Gyurcsányt | Perre megy 199 magánszemély Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Veres János pénzügyminiszterrel, mert szerintük a közérdekű államháztartási adatok eltitkolása miatt félrevezető információk alapján kellett dönteniük a választás első fordulóján. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 08:56:00 | 0 |
| Tízezer elkeseredett és elszánt ember, egymásba kapaszkodva | A Nagycsaládosok Országos Egyesületének hívására a tiltakozók ezrei a Fiumei úti temetőtől a Kossuth térig tartó útvonalon gyülekeztek, hogy egymás kezét fogva élőláncot alkossanak. Ezután a Kossuth téren tartották nagygyűlésüket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 08:38:00 | 0 |
| A közvagyon kiárusítása ellen a civil összefogás születésnapján | Az Élőlánc Magyarországért mozgalom demonstrációjának résztvevői délután a Hősök terén a vagyontörvény ellen tiltakoztak. A tüntetésen felszólalt Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt elnöke, Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő, Ángyán József professzor, a Magosz tanácsadója. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 08:35:00 | 0 |
| Nagy a baj, nem is tudjuk, hogy mekkora | Egyre nő a feszültség: mind élesebb határvonal rajzolódik ki a civilek és a kormányzat között. Párbeszéd híján a civil társadalom nem képes az akaratát a képviseleti demokrácia keretei közt érvényre juttatni, így a hatalom által utált és félt módon, az utcán mond véleményt. A Magyar Hírlap összefoglalója. | 2007-09-10 08:04:00 | 0 |
| Gyülekezési törvény: huzavona, egyre szűkülő mozgástérrel | Teljes a káosz a gyülekezési törvény körül. A kormány módosító javaslatainak pontos szövege eddig nem került nyilvánosságra, csupán a szándék körvonalazódik. Pedig az ősszel beköszönhet a kormányellenes tüntetések újabb forró szezonja. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 06:38:00 | 0 |
| Tiltakoznak a civilek | A magyar állampolgárok vagyonának védelmében léptek fel a Pénzügyminisztérium előtti tüntetők szombaton. A fenyegetett tulajdonosok mi vagyunk valamennyien - politikai hovatartozástól, kortól, nemtől és etnikai kötődéstől teljesen függetlenül. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-10 06:35:00 | 0 |
| Túlkapások tévútra vezényelt nyomozása | Magyarországon vissza kell állítani a rendőrségbe vetett közbizalmat, ezt azonban csak a tavaly október 23. kapcsán csapaterőben történt súlyos rendőri és katonai elöljárói bűncselekmények elkövetőinek mielőbbi számonkérésével lehet. Ez mindmáig elmaradt, sőt a rendőri brutalitással kapcsolatos nyomozás szándékosan, vagy talán tévedésből mellékvágányra került. A bűncselekményeknek csak egyik vonulatát, a bántalmazást vizsgálták, a katonai bűncselekmények egyelőre elkerülték a törvényesség felett őrködő ügyészség figyelmét. A nyomozás során eljárási illetékességi hiba is történt - mondta lapunknak Bonavent Pál alkotmányjogász, az Országos Közbiztonsági Szövetség elnöke. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 06:33:00 | 0 |
| Hamis mítoszt gyártottak a határnyitás évfordulóján | Tizennyolc évvel ezelőtt nyitotta meg Magyarország Ausztriával közös határát a keletnémet menekültek előtt. Az esemény évfordulója alkalmából Az első tégla a berlini falból címmel rendeztek konferenciát az Országházban. A rendezvényt ellentmondásosan értékelték az általunk megkérdezett szakemberek. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 06:30:00 | 0 |
| Kiderült, kik az új tulajdonosai a Földhitel és Jelzálogbanknak | Az előírások szerint az FHB Földhitel és Jelzálogbank közzétette a privatizációs folyamat lezárása utáni, 2007. szeptember ötödikei állapot szerinti tulajdonosi struktúráját. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 06:28:00 | 0 |
| Elkerülhető lett volna a tavalyi trükközés? | A könyvvizsgálatról szóló, januárban életbe lépő törvénymódosítás csak részben terjed ki az államháztartás alrendszereire. A költségvetésben csupán az elkülönített célalapokat, a társadalombiztosítást és részben az önkormányzatok pénzfelhasználását hitelesíti könyvvizsgáló. Sugár Dezső, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke úgy véli, a könyvvizsgálat az államháztartásnak is kontrollt jelenthetne. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 06:26:00 | 0 |
| Parlament: államfő kontra miniszterelnök? | A köztársasági elnök lesz az egyik főszereplője az Országgyűlés ma kezdődő, december 21-ig tartó őszi ülésszakának. Sólyom László napirend előtt szólal fel, és tart helyzetértékelést. Az államfőét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde követi, melyre várhatóan minden frakcióvezető reagál majd. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-10 06:23:00 | 0 |
| Slota: Hülyeséggel határos naivitás a megbékélés | A hülyeséggel határos naivitásnak nevezte vasárnap a magyar-szlovák megbékélés eszményét Ján Slota egy szlovák televíziós vitaműsorban. Csáki Pál szerint ezzel a konfliktushoz vezető utat választja a szlovák politika. MTI hír. | 2007-09-10 06:20:00 | 0 |
| A kistérségek ügyében ma javíthatnak a szocialisták | Szándékosan sértettek törvényt a szocialisták, amikor saját kormányukkal szemben megszavazták a kistérségi lehatárolás megváltoztatását célzó képviselői indítványt - jelentette ki Tasó László fideszes parlamenti képviselő, Nyíradony polgármestere. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-10 06:18:00 | 0 |
| Véderő tüzérség, légvédelem és katona nélkül | Nem lehetséges az ország biztonságát szavatolni ekkora s ráadásul rosszul, gazdaságtalanul szervezett haderővel, a katonák közben elhagyják a sereget - jelenti ki Tián József, a Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége elnöke. Az érdemei elismerése ellenére nyugalmazott, a jelenlegi zsákutcából kiutat kereső ezredes társaival új koncepciót dolgozott ki a katonák és köztisztviselők lakáshoz juttatására. Magyar Nemzet interjú. | 2007-09-10 06:12:00 | 0 |
| Ellenállás | Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek - jövendölte Gyurcsány Ferenc a hírhedtté vált balatonőszödi beszédében, nem kevés cinizmusról és a kormányzott népesség iránti megvetésről tanúbizonyságot téve. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-10 06:01:00 | 0 |
| Viktor Orbán meets diplomatic representatives | The referendum is the only remaining solution to the current political and economic crisis and the only appropriate tool within the framework of a constitutional democracy - said Viktor Orbán in his speech delivered before representatives of the diplomatic corps in Budapest. | 2007-09-09 23:54:00 | 0 |
| Ég a nádas a Hortobágyon | Mintegy harminc hektáron és a nádas Tiszafüred külterületén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a távirati irodával vasárnap. | 2007-09-09 17:03:00 | 0 |
| Angolvizsgára köteleznék a vendégmunkásokat Nagy-Britanniában | Gordon Brown miniszterelnök a hétfői brit szakszervezeti konferencián készül bejelenteni, hogy a jövőben az országba érkező szakmunkásoknak angolból vizsgát kell tenniük. Tavaly az EU-n kívüli országokból több mint 95 ezren érkeztek, és a brit hatóságok szerint harmaduk egyáltalán nem beszél angolul. A szabály alól kivételt csak a brit bajnokságon résztvevő csapatokhoz leszerződött focisták képeznek. | 2007-09-09 16:58:00 | 0 |
| Tüntetés a Gazprom felhőkarcolója ellen | Mintegy négyezren tüntettek a hétvégén Oroszországban a Gazprom orosz gázmonopólium tervezett szentpétervári felhőkarcolójának felépítése ellen. | 2007-09-09 16:51:00 | 0 |
| A kormányt csak a magánbiztosítók profitja érdekli | Nyilvánvalóvá vált, hogy az egészségügyi kormányzat nem az emberek, hanem egy szűk üzleti kör pártján áll - jelentette ki Szijjártó Péter az SZDSZ vasárnapi sajtótájékoztatójára reagálva. | 2007-09-09 16:36:00 | 0 |
| Fenyegetőzik az ETA | Fenyegető üzenetet adott ki vasárnap az ETA baszk terrorista szervezet, közölve, hogy "folytatja csapásait a spanyol állam ellen minden fronton", amíg el nem éri politikai céljait. | 2007-09-09 16:11:00 | 0 |
| Szlovák részről esélytelennek látszik a kölcsönös bocsánatkérés | Csáky Pál szerint a konfliktushoz vezető utat választja a szlovák politika, amikor tétovázás nélkül elutasítja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) tervezett indítványát, miszerint a szlovák parlament és a magyar Országgyűlés kölcsönös bocsánatkéréssel tegyen pontot a történelmi sérelmek felhánytorgatásának végére. | 2007-09-09 15:47:00 | 0 |
| Árvíz: lezárják az alsó rakpart egy szakaszát | Vasárnap délután 4 és 5 óra között lezárják a budai alsó rakpart Margit híd és Mozaik utca közötti szakaszát a Duna vízszintjének emelkedése miatt. | 2007-09-09 15:28:00 | 0 |
| Egy brit lap szerint az amerikaiak lefizetik a szunnita felkelőket | Több százezer dollárt fizet az amerikai hadsereg azoknak az iraki szunnita felkelő egységeknek, amelyek átállnak, és az al-Kaida terrorhálózat ellen fordulnak - írta a The Sunday Times. | 2007-09-09 15:17:00 | 0 |
| A kereszténydemokraták kismamabérletet vezetnének be | Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a KDNP fővárosi frakciója közös internetes kampányt indít a gyermeket nevelő szülők utazási kedvezményének bevezetése érdekében a www.kismamaberlet.hu oldalon. A kereszténydemokraták a tanulóbérlethez hasonló kedvezményt adnának a kismamáknak. | 2007-09-09 15:01:00 | 0 |
| Tárgyalna a tálibokkal az afgán elnök | Tárgyalásokat ajánlott a tálib lázadóknak vasárnap Hamid Karzai afgán elnök a közép-ázsiai országban évek óta tartó, több ezer halálos áldozatot követelő harcok befejezése érdekében. | 2007-09-09 14:52:00 | 0 |
| A vasárnap méltó megünneplésére szólított fel a pápa | A vasárnap méltó megünneplésére és belső tartalommal való megtöltésére szólította fel a pápa a hívőket a bécsi Stephansdom előtt elmondott, szokásos vasárnapi úrangyala imájában. | 2007-09-09 14:43:00 | 0 |
| Szerbia hivatalos magyarázatot vár az Egyesült Államoktól | Szerbia, külügyminisztere szerint, hivatalos magyarázatot vár az Egyesült Államoktól egyik vezető diplomatájának Koszovót érintő kijelentése miatt. | 2007-09-09 14:34:00 | 0 |
| Felsőbüki Nagy Pál nemesi politikusra emlékeztek | Fetőszentmiklós szülöttje, Felsőbüki Nagy Pál nevét viseli a helyi általános iskola az idei tanévtől; a XIX. század első felében tevékenykedett nemesi politikusról emlékeztek meg születésének 230., halálának 150. évfordulóján vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei településen. | 2007-09-09 14:27:00 | 0 |
| Marketing Centrum: egymillióval több fideszes szavazó | A Fidesznek közel egymillióval több támogatója van, mint az MSZP-nek - derül ki a Marketing Centrum felméréséből. A vizsgálat szerint a pártszimpátiákra semmilyen hatással sem volt a Magyar Gárda megalakulása. A választásra jogosultak 36 százaléka a Fideszt, 22 százaléka pedig a szocialistákat támogatja. Az MSZP támogatottsága a 60 évnél idősebbek körében az átlag fölötti. | 2007-09-09 14:10:00 | 0 |
| Der Spiegel: Bush és Merkel is tudott merényletkísérletekről | Az amerikai elnök és a német kancellár is tudott az elmúlt héten leleplezett németországi merényletkísérletekről - írja legfrissebb számában a Der Spiegel. | 2007-09-09 14:01:00 | 0 |
| Az afgán elnök incidens miatt félbeszakította a beszédét | Félbeszakította beszédét Hamid Karzai afgán elnök vasárnap Kabulban, egy a fővárosi stadionban tartott ünnepségén, majd a politikust elszállították, mert a környékén lövöldözés hallatszott - közölték szemtanúk. | 2007-09-09 13:40:00 | 0 |
| Folytatódik Bálint Sándor boldoggá avatási eljárása | Folytatódik az 1980-ban elhunyt szegedi néprajzkutató és művészettörténész, Bálint Sándor boldoggá avatási eljárása - tájékoztatta Kis-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök az MTI-t. | 2007-09-09 13:28:00 | 0 |
| Al-Kaidához tartózó csoport a felelőse a tegnapi merényletnek | Egy al-Kaidához kötődő csoport követte el a tegnapi algériai öngyilkos merényletet, amelyben 28-an meghaltak és 60-an megsérültek. | 2007-09-09 12:50:00 | 0 |
| Elérte Győrt az árhullám, estére már lezárják a budai rakpartot | Győrben már több csónakház, egy part menti szórakozóhely és a városi uszoda is vízben áll. Szombat délután óta legalább fél métert emelkedett a Duna és a Mosoni-Duna vízszintje. A budai alsó rakpart Margit híd és Mozaik utca közötti szakaszát csak késő este kell lezárni. | 2007-09-09 12:28:00 | 0 |
| Baniszadr: bizonyosra vehető egy Irán elleni támadás | Az Iráni Iszlám Köztársaság első elnöke meg van győződve arról, hogy az Egyesült Államok katonai csapást hajt végre Irán ellen. | 2007-09-09 12:12:00 | 0 |
| Lépések a nyugdíjcsökkenés megakadályozása érdekében | Iván László vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne csökkenjenek a nyugdíjak. | 2007-09-09 11:55:00 | 1 |
| Összeütközött két személyszállító hajó a Belgrád rakpart előtt | Összeütközött két belföldi járaton közlekedő személyszállító hajó szombat este a Duna budapesti szakaszán, a Belgrád rakpart előtt - tájékoztatta az MTI-t a BRFK ügyeletese. | 2007-09-09 11:54:00 | 0 |
| Szentmisével kezdődött a pápa ausztriai látogatásának utolsó napja | Az első keresztény vértanú, Szent István nevét viselő bécsi Stephansdomban bemutatott szentmisével kezdődött vasárnap délelőtt a pápa ausztriai apostoli útjának utolsó napja. | 2007-09-09 11:32:00 | 0 |
| Ankara magyarázatot kér Izraeltől | Ankara magyarázatot kért Izraeltől azt követően, hogy a török-szíriai határ közelében két tartalék repülőgép-üzemanyagtartályt találtak az ország területén, amelyek feltételezés szerint izraeli harci gépek felszereléséhez tartoznak - közölték szombaton török diplomáciai források. | 2007-09-09 10:55:00 | 0 |
| A jobboldal készen áll a kormányzásra | A jobboldal bármikor készen áll a kormányzásra - Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója kiemelte: ez a fő üzenete az idei Polgári Pikniknek, amelyet a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével szombaton a Somogy megyei Kötcsén rendeztek meg. | 2007-09-09 10:23:00 | 0 |
| Ünnepségsorozat a budakalászi katolikus templomban | Felszentelésének 100. évfordulója alkalmából egyhetes ünnepségsorozat kezdődik vasárnap a budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban - közölte Szabó Sándor római katolikus plébános szombaton az MTI-vel. | 2007-09-09 10:10:00 | 0 |
| Ha a szavak kevesek, jöjjenek a tettek | Nincs más lehetőség, mint a parlamenten kívüli cselekvés, vagyis a népszavazás - jelentette ki Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén megrendezett Polgári Pikniken. | 2007-09-09 04:15:00 | 0 |
| Az 50-es éveket idézi a szüreti munkaügyi ellenőrzés Hevesben | A "rákosista" időket idézőnek tartja a szüreti munkaügyi ellenőrzéseket a Fidesz Hevesben - közölte szombaton az MTI-vel a párt megyei elnöke. | 2007-09-08 17:13:00 | 0 |
| A nemzeti vagyon megmentéséért tüntettek | A nemzeti vagyon megmentéséért tüntetett az Élőlánc Magyarországért mozgalom szombaton Budapesten, a tüntetők a vagyontörvény visszavonását és a kormány távozását követelték. | 2007-09-08 17:02:00 | 0 |
| Egységet ígérnek a külügyminiszterek Koszovó ügyében | Az Európai Unió külügyminiszterei azt ígérték portugáliai értekezletükön, hogy fenntartják egységüket Koszovó státusa ügyében még akkor is, ha kudarcba fullad az utolsó közvetítési kísérlet a szerbek és albánok között. | 2007-09-08 16:59:00 | 0 |
| Végső búcsút vettek Luciano Pavarottitól | Csaknem százezren vettek búcsút a szombat délutáni temetési gyászszertartásig a modenai katedrálisban felravatalozott Luciano Pavarotti olasz operaénekestől, aki csütörtök hajnalban hunyt el szülővárosában, 71 éves korában. | 2007-09-08 16:52:00 | 0 |
| Gyurcsány hiába magyarázza a bizonyítványt | Hazudozással, alkalmatlan, ostoba intézkedésekkel nem lehet erős Magyarországot építeni - írja közleményében Szijjártó Péter. | 2007-09-08 16:45:00 | 0 |
| Az éghajlatváltozásról fogadott el nyilatkozatot az APEC | Konkrét kötelezettségeket nem tartalmazó, az üvegházhatás csökkentéséhez szükséges hosszú távú célkitűzéseket megfogalmazó nyilatkozatot fogadtak el szombaton Sydney-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletének résztvevői. | 2007-09-08 16:41:00 | 0 |
| Világhírű magyar fotográfusok kiállítása Debrecenben | Öt világhírű magyar származású fotográfus - Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton - műveit bemutató kiállítás nyílt meg péntek este Debrecenben, a Kölcsey Központban. | 2007-09-08 16:33:00 | 0 |
| Tiltakozó séta indul a vagyontörvény újbóli elfogadása ellen | Körülbelül ezren gyűltek össze szombat délután 3-kor a budapesti Hősök terén, ahonnan tiltakozó séta indul az Andrássy úton át a Pénzügyminisztérium József nádor téri épületéig. A demonstrálók a közvagyon kiárusítása ellen kívánnak így tiltakozni. | 2007-09-08 16:23:00 | 0 |
| Számítógépes kalózok a francia kormányzati rendszerekben | Számítógépes kalózok támadták meg a francia kormányzati rendszereket - közölte szombaton Francis Delon, a francia nemzetvédelmi főtitkár (SGDN), szerinte a nyomok Kínába vezetnek. | 2007-09-08 16:18:00 | 0 |
| Harmadfokú árvízvédelmi készültség a Nagy-Duna szigetközi szakaszán | Az erőteljes áradás miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szombat délelőtt a Nagy-Duna szigetközi szakaszán - tájékoztatták az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletén az MTI-t. | 2007-09-08 16:07:00 | 0 |
| Önkormányzati munka a pályázatok tükrében | Eddig mintegy 21 alkalommal pályázott sikeresen a soproni önkormányzat, és nyert el közel 3,4 milliárd forintos támogatást. Ebbe a kategóriába tartozik például a Kőszegi úti aluljáró megépítése - mondta el dr. Fodor Tamás mai sajtótájékoztatóján a soproni Városházán. | 2007-09-08 15:52:00 | 0 |
| Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács: Rácz Róbert az elnök | Debrecenben - szeptember 7-én - tartotta soron következő ülését az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács, mely a szokásjognak megfelelően - rotációs alapon - egy évre Rácz Róbertet, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnökét választotta meg a két hónap múlva leköszönő Fülöp István elnök helyére. | 2007-09-08 15:51:00 | 0 |
| A kormány elveszítette a hitelét Brüsszel előtt | Nemzeti sorskérdések helyett tizedrangú kérdésekről folyik itthon a vita - mondta Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke, a magyar néppárti képviselőcsoport vezetője. Beszél a reformsietség valódi okairól és arról is, hogy miért kerültünk már megint gyámság alá. | 2007-09-08 15:18:00 | 0 |
| Parlamenti konferenciát kezdeményeznek a Felvidékről kitelepítettek | Az egykori Csehszlovákiából elűzött magyarok ügyében is rendezzenek parlamenti konferenciát, hasonlóan a német kitelepítésre emlékező, november 16-ára meghirdetett rendezvényhez - kérte Szili Katalin házelnökhöz intézett levelében a felvidéki kitelepítettek és deportáltak 6. országos találkozóján, szombaton Komáromban, a rendezvényt szervező Kecskés László Társaság Alapítvány. | 2007-09-08 14:48:00 | 0 |
| A KSH-nál 14 ezerrel többen, amúgy 40 ezerrel kevesebben dolgoznak | A Központi Statisztikai Hivatal munkaerő felmérésének legutóbbi, a május-júliusi időszakra vonatkozó adatai szerint 14 ezerrel kevesebb a munkanélküli, mint egy évvel korábban, a regisztrációban viszont ezekben a hónapokban körülbelül 40 ezerrel nőtt az álláskeresők (munkanélküliek) létszáma az egy évvel korábbihoz képest. | 2007-09-08 14:41:00 | 0 |
| Zuschlaghoz köthető egyesület helyett fizetett a FiB | A Fiatal Baloldal Békés Megyei Szövetsége rendezte az egyik Zuschlag Jánoshoz köthető kulturális egyesület helyett, egy három évvel ezelőtti táboroztatás számláját. | 2007-09-08 14:35:00 | 0 |
| A pápa ünnepi misét mutatott be Mariazellben | Ünnepi misét mutatott be a pápa szombaton Mariazellben, a Szűz Mária születésének szentelt templom előtti téren a híres stájerországi kegyhely fennállása 850. évfordulójának tiszteletére. Homíliájában az igazság keresésének és megtartásának fontosságát hangsúlyozta. | 2007-09-08 14:31:00 | 0 |
| Robbantásos merénylet Algériában | Gépkocsiban elhelyezett pokolgép 17 embert ölt meg és 30-at megsebesített Algériában, Dellys kikötővárosban - jelentette szombaton az APS hivatalos algériai hírügynökség, kórházi forrásokra hivatkozva. | 2007-09-08 14:28:00 | 0 |
| Beperelték Gyurcsány Ferencet az őszödi beszéd miatt | Magánszemélyek beperelték Gyurcsány Ferenc kormányfőt, az MSZP elnökét tavaly őszödi beszéde miatt - erősítették meg a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán szombaton az MTI érdeklődésére a Magyar Rádió hírét. | 2007-09-08 14:14:00 | 0 |
| Washington egyoldalúan elismerné Koszovó függetlenségét? | Az Egyesült Államok kész egyoldalúan elismerni Koszovó függetlenségét, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem sikerül egyezségre jutni a dél-szerbiai tartomány jogállásáról - jelentette ki pénteken egy magas beosztású amerikai külügyi illetékes. | 2007-09-08 13:59:00 | 0 |
| Az antiszociális kormánynak mennie kell! | A kormányzat nem problémákat old meg, hanem káoszt teremt és félelmet gerjeszt - szögezte le Pelczné Gáll Ildikó a Kossuth téren megtartott sajtótájékoztatóján. | 2007-09-08 13:53:00 | 0 |
| Erőszakos leszámolás a csömöri hulladék miatt | Azonnali fellépést kér az igazságügy-minisztertől Illés Zoltán az után, hogy a csömöri illegális hulladéklerakás leleplezése miatt felgyújtották egy helyi vállalkozó teherautóit. | 2007-09-08 13:48:00 | 0 |
| Gergényi idealista és hívő | | 2007-09-08 13:38:00 | 0 |
| Több mint tízezren tiltakoztak a kormányzati intézkedések ellen | Több mint tízezren vonultak végig a Fiumei úti temetőtől a Parlamentig szombaton a fővárosban, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) felhívására a kormány intézkedései ellen tiltakozzanak. | 2007-09-08 13:02:00 | 0 |
| Polgári kulturális piknik Simán | Az európai kulturális örökség iránt fogékony polgárok és családok összekovácsolása, és a nemzet hagyományos értékeinek képviselete a célja annak a polgári kulturális pikniknek, amely ma kezdődik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Simán. | 2007-09-08 12:58:00 | 0 |
| Még mindig nem találják Kabai Károlyt | Kabai Károly nyírbogáti lakásán hiába tartanak napi rendszerességgel razziákat a rendőrök, a jogerősen börtönbüntetésre ítélt vállalkozót nem találják - tudtuk meg Fedor Ritától, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Pedig Veres János pénzügyminiszter korábbi üzlettársának már több mint két hete be kellett volna vonulnia a börtönbe. | 2007-09-08 12:08:00 | 0 |
| Előre hozott parlamenti választások Lengyelországban | Október 21-re tűzte ki péntek éjjel Lengyelországban Lech Kaczynski államfő az előre hozott parlamenti választások időpontját. | 2007-09-08 11:56:00 | 0 |
| Élőláncos tiltakozás a kormányzati intézkedések ellen | Sok ezer ember gyűlt össze szombat délelőtt Budapest kilenc pontján, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) felhívására csatlakozzon a kormányzati intézkedések elleni tiltakozáshoz, és élőláncot alkosson a Fiumei úti temető bejáratától a Parlamentig. | 2007-09-08 11:50:00 | 0 |
| Mélyponton a gazdaság | Az előzetes adatoknál is alacsonyabb volt a gazdasági növekedés a második negyedévben: mindössze 1,2 százalékos volt a GDP éves bővülési üteme. A Pénzügyminisztérium szerint a kijelölt pályának megfelelő a reformprogram végrehajtása, de szakértők úgy látják, a kormányzati kiigazítás hosszabb időre fojthatja le a gazdaságot, mint a Bokros-csomag. | 2007-09-08 11:45:00 | 0 |
| Külföldre vezethetnek a titkosszolgálatok átszervezésének szálai | Magyarország nemzetbiztonsági szempontból minden korábbinál támadhatóbbá vált az után, hogy átszervezésre való hivatkozással nemrég lefejezték a főigazgató nélkül maradó Nemzetbiztonsági Hivatalt. | 2007-09-08 11:36:00 | 0 |
| Ma nyit a Budapesti Nemzetközi Vásár | Ma nyílik a Budapesti Nemzetközi Vásár a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. | 2007-09-08 11:29:00 | 0 |
| A kormány kifosztja a kis falvakat | A kis falvak iskoláinak diákjai sokkal kevesebb "fejpénzt" kapnak a Gyurcsány-kormánytól, mint a nagyobb települések intézményeibe járó társaik - számította ki a Borsod megyei közgyűlés alelnöke. Körképből az is kiderül, minden megyében drasztikus leépítésekkel néznek szembe az idei tanévnyitó után. | 2007-09-08 11:22:00 | 0 |
| Európa felelősségéről és szerepéről beszélt a pápa Bécsben | Európa maga is jobbá válhat azáltal, ha vállalja egyedülálló szellemi hagyományaival, rendkívüli képességeivel és gazdasági hatalmával arányban álló felelősségét a világ dolgainak intézésében - hangoztatta péntek este a pápa abban a beszédében, amelyet a bécsi Hofburgban, az elnöki palotában mondott el. | 2007-09-08 11:16:00 | 0 |
| Noriegát kiadják Franciaországnak | Manuel Noriega volt panamai diktátor egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy egy franciaországi börtöncellában folytassa életét; Miamiban egy amerikai szövetségi bíró pénteken elutasította a kiadatása ellen benyújtott fellebbezést. | 2007-09-08 11:12:00 | 0 |
| Demszky Gábor akkor megy szabadságra, amikor akar? | "Demszky Gábor az egyetlen olyan magyar munkavállaló, aki úgy gondolja, hogy nincs főnöke és nem tartozik senkinek elszámolással, sem a munkájával, sem a szabadságával" - jelentette ki Rétvári Bence, a fővárosi KDNP-frakció szóvivője pénteken annak kapcsán, hogy a főpolgármestertől választ kapott a városvezető szabadság kivételi gyakorlatát kifogásoló interpellációjára. | 2007-09-08 11:07:00 | 0 |
| Sikkasztásért négy évet kapott egy volt MSZP-s | Elsőfokon négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték sikkasztásért Ispánkai László volt szocialista önkormányzati képviselőt. Az általa vezetett Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. pénzéből 2003-ban 120 milliót szó szerint kivett a trezorból. | 2007-09-08 10:59:00 | 0 |
| Együttműködési megállapodást kötött Békés és Bihar megye | Együttműködési megállapodást kötött Békés és a romániai Bihar megye, az erről szóló dokumentumot pénteken este írták alá Békéscsabán. | 2007-09-08 10:51:00 | 0 |
| Magyarország legidősebb madárleletei kerültek elő a Bakonyban | Magyarország legidősebb madárleletei és egy ősi aligátorféle részleges koponyája is előkerült a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció idei bakonyi ásatásai során - tájékoztatta Ősi Attila paleontológus, a kutatócsoport vezetője az MTI-t. | 2007-09-08 10:40:00 | 0 |
| Egymás elfogadását szorgalmazta a pápa | Egymás elfogadását és megértését szorgalmazta pénteken a pápa az osztrák fővárosban, ahová aznap délelőtt érkezett háromnapos apostoli útra. Programja részeként megállt a holokauszt áldozatainak emlékművénél is. | 2007-09-08 10:29:00 | 0 |
| A vagyontörvény ellen tüntetettek Tatabányán | A vagyontörvény elfogadása és a vízművek értékesítése ellen tüntetett pénteken Tatabányán a Fidesz az Észak-dunántúli Vízmű székháza előtt. A megmozduláson közel 300-an vettek részt. | 2007-09-08 10:23:00 | 0 |
| Németországban szigorítják a biztonsági intézkedéseket | A hét elején leleplezett merényletkísérletek nyomán a biztonsági intézkedések szigorításában állapodott meg Wolfgang Schauble német szövetségi belügyminiszter pénteken tartományi kollégáival. | 2007-09-08 10:10:00 | 0 |
| "Borzasztó a magyar gazdaság állapota" | Még az előzetesen közölt és megdöbbenést okozott második negyedéves GDP adatnál is gyengébb volt a bővülés üteme a KSH által pénteken közölt számok szerint, a megkérdezett elemzők azonban úgy vélték, hogy a gazdaság növekedése vélhetően elérte a mélypontját, de az év egészében a bővülési ütem alig haladja majd meg a 2 százalékot. | 2007-09-07 17:57:00 | 0 |
| Polgári Piknik szombaton, frakcióülés hétfőn | A Fidesz hétfőn frakcióüléssel kezdi az őszi parlamenti ülésszakot, előtte azonban szombaton a már hagyományos Polgári Pikniket rendezi meg a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével. | 2007-09-07 17:33:00 | 0 |
| A Nagyszebenben fogva tartott fiatalok szerint nem segített az RMDSZ | Valóban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közbenjárására engedték szabadon Nagyszebenben a röplapokat terjesztő fiatalokat - erősítette meg pénteken Marosvásárhelyen az MTI-nek Szepessy László, a szövetség elnöki hivatalának igazgatója, miután az érintett fiatalok közleményben tagadták ezt az információt. | 2007-09-07 17:03:00 | 0 |
| Slota megvonná a magyar helységnévhasználat jogát egyes településektől | Ján Slota megvonná a magyar helységnévhasználat jogát mintegy harminc vegyesen lakott szlovákiai településtől, amelyeken becslései szerint az utóbbi években 20 százalék alá esett a magyar népesség aránya. | 2007-09-07 16:57:00 | 0 |
| Módosította európai parlamenti választási listáját az RMDSZ | Frunda György és Sógor Csaba szenátor került a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új európai parlamenti választási listájának élére, a szövetség Állandó Tanácsa (ÁT) ugyanis pénteki marosvásárhelyi ülésén módosította a korábbi névsort, tudomásul véve, hogy nem sikerült megegyezésre jutni közös lista létrehozásáról a Tőkés Lászlót támogató szervezetekkel. | 2007-09-07 16:54:00 | 0 |
| Októberre halasztották Nastase volt román kormányfő perét | Október 11-re halasztotta a döntést a román legfelsőbb bíróság pénteken a korrupciós ügyekkel vádolt Adrian Nastase volt kormányfő perével kapcsolatban. | 2007-09-07 16:48:00 | 0 |
| Szlovák-magyar megbékélési dokumentumot kezdeményez az MKP | A Magyar Koalíció Pártja (MKP) arra készül, hogy közös megbékélési dokumentum elfogadását javasolja a szlovák és a magyar parlamentnek. | 2007-09-07 16:21:00 | 0 |
| Szocialista válságtanácskozás Tapolcán | Az emberek érdekeinek megvédése helyett a kormány a bűnözők oldalára áll, lehetővé téve a szabadulást a legszörnyűbb bűntetteket elkövető gyerekgyilkosoknak és sorozatgyilkosoknak - mutat rá Szijjártó Péter közleményében. | 2007-09-07 16:12:00 | 0 |
| Egymás elfogadását szorgalmazta a pápa a bécsi Am Hof téren | A történelmi nevezetességű helyen, ahol a Kilenc Angyal Kórusának kápolnája található, sok ezer ember - többségében fiatal hívő - várta órákon át, szakadó esőben a Mercedes-pápamobillal érkező XVI. Benedeket. Az egyházfő külön megköszönte nekik a kitartást. | 2007-09-07 15:53:00 | 0 |
| Tanévkezdés buktatókkal | A minisztérium hetek óta titkolózik, mellébeszél. Ez tarthatatlan helyzet, hiszen közérdekű adatokról van szó. Az előzetes információk alapján ötszáz és hatszáz között lesz a megszüntetett, összevont iskolák és óvodák száma, és nagyjából tízezer pedagógus állása került veszélybe. Azt gondolom, mind két adat megdöbbentő - mondta a Demokratának Sió László, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője. | 2007-09-07 15:43:00 | 0 |
| Lemondott a nyíregyházi kórház főigazgatója | Az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés vezetői szerint nem volt politikai indíttatása a lemondott nyíregyházi kórház főigazgatója ellen kezdeményezett vizsgálatnak, s az önként távozott Pintérné Gönczi Ágnes ügyét korrekt módon igyekeznek lezárni - ezt a helyhatóság elnöke és alelnöke hangsúlyozta pénteken Nyíregyházán sajtótájékoztatón. | 2007-09-07 15:31:00 | 0 |
| Lánchíd Rádió Budapest: elvben sem kapcsolható hálózatba | Nem kapcsolódhat hálózatba, és nem bővítheti pályázat nélkül vételkörzetét a következő mintegy másfél évben a Lánchíd Rádió Budapest - döntött e heti ülésén a médiahatóság. | 2007-09-07 15:14:00 | 0 |
| Vádemelés Budaházy ellen | Vádat emelt az ügyészség B. (Budaházy) György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken. | 2007-09-07 14:53:00 | 0 |
| Erőviszonyokat tisztáz a Markó-Tőkés megállapodás elmaradása? | Számítani lehetett arra, hogy a Markó Béla vezette Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés Lászlót támogató szervezetek között meghiúsul az európai parlamenti választásokra vonatkozó megegyezés - ez a vélemény olvasható a pénteki romániai magyar sajtóban, amely szerint az a tény, hogy a felek külön-külön indulnak a megmérettetésen, segít majd tisztázni a valóságos erőviszonyokat. | 2007-09-07 14:42:00 | 0 |
| Tasó László: Szándékosan sértettek törvényt a szocialisták | Szándékosan sértettek törvényt a szocialisták, amikor saját kormányukkal szemben megszavazták a kistérségi lehatárolás megváltoztatását célzó képviselői indítványt az Országgyűlésben - közölte Tasó László (Fidesz) parlamenti képviselő, Nyíradony polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján Debrecenben. | 2007-09-07 14:35:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc a bűnözők pártjára állt | Elfogadhatatlan, hogy amikor az ország ilyen nehéz helyzetben van, a kormány számára az a legfontosabb, hogy kiengedje a börtönből az életfogytiglanra ítélteket. | 2007-09-07 13:36:00 | 1 |
| Nem kapják meg az azonnali segélyt a mentősök | A kormány adja vissza az egészségügynek a teljes, 50 milliárdos megtakarítást, s ne csak annak felét - tudatta a Fidesz követelését Mikola István pénteki sajtótájékoztatóján. | 2007-09-07 12:59:00 | 0 |
| Titkolja a szennyezett élelmiszerek listáját Lamperth | A Fidesz felszólítja Lamperth Mónikát, hogy azonnali hatállyal hozza nyilvánosságra a szennyezett guargumival kapcsolatba hozható cégek és termékek listáját - közölte Koszorús László pénteken, a Fidelitas Szociális és Munkaügyi Minisztérium előtt megtartott sajtótájékoztatóján. | 2007-09-07 12:23:00 | 0 |
| "Hány bőrt akar lehúzni Gyurcsány Ferenc az emberekről?" | A kormánynak le kell tennie a jövő évre tervezett adóemelésekről, hiszen az emberek megélhetése már így is végveszélybe került - jelentette ki Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján. | 2007-09-07 11:48:00 | 0 |
| Mindnyájunknak el kell menni... a NOE demonstrációra | A nagycsaládosok legfontosabb üzenete: a holnap ma is köztünk van! A jövőnk ugyanis közös felelősség. Ha együtt lélegzünk a társadalom jobbító erőivel, akkor ott a helyünk 8-án. | 2007-09-07 11:44:00 | 0 |
| Át kell dolgozni a Vásárhelyi-tervet | Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Kisgazda Polgári Szövetség országos elnöke két olyan stratégiai kérdésről szólt pénteken újságírók előtt, amely az elkövetkezendő időket lényegileg befolyásolja majd. | 2007-09-07 11:14:00 | 0 |
| Jön a recesszió? | Termelői oldalon csak az ipar és a bankszektor mutat növekedést, felhasználási oldalon a háztartások kiadásainak és a közösségi fogyasztás jelentős mértékű csökkenésére lehet számítani. A Napi Gazdaság írása. | 2007-09-07 11:04:00 | 0 |
| Az "elveszett" regiment | Több mint 50 ezer munkahely szűnt meg a közszférában ebben a kormányzati ciklusban. Az elbocsátottak nagy része nyugdíjba vonult, a vállalkozói szférában kevesen helyezkedtek el. A Népszabadság írása. | 2007-09-07 10:55:00 | 0 |
| Ausztrália uránt ad el Oroszországnak | Oroszország és Ausztrália megállapodást kötött pénteken Sydney-ben az ötödik kontinensen bányászott urán oroszországi exportjáról - jelentette be Alexander Downer, az ausztrál kormány külügyminisztere. | 2007-09-07 10:26:00 | 0 |
| Hová lett a gazdasági növekedés? | A bruttó hazai termék (GDP) 2007 II. negyedévében 1,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a bruttó hazai temék 0,1 százalékkal emelkedett - írja a Világgazdaság. | 2007-09-07 10:14:00 | 0 |
| Tb-kasszatöbblet: A mentőszolgálatnak még várnia kell | Ebben a hónapban kezdi kifizetni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az egészségbiztosítási alap szufficitjéből származó 25 milliárd forintot. A Világgazdaság írása. | 2007-09-07 10:08:00 | 0 |
| Áfát raknak a telkekre | Drágulhatnak a telkek, kevesebbet kaphatnak a tulajdonosok. Jövőre az építési telkek, illetve a két évnél nem régebbi házak, lakások, üdülők eladása minden esetben áfaköteles lesz. Az áfát az eladónak kell befizetnie - emiatt vélhetően emeli az árat, aki teheti. Kérdés, miként osztoznak a terhen a vevők és az eladók. A Népszabadság írása. | 2007-09-07 09:49:00 | 0 |
| Meghatározta a korrupció fogalmát a koordinációs testület | Megtartotta alakuló ülését a kormány által létrehozott 18 tagú antikorrupciós koordinációs testület; az ülésen egyebek mellett elfogadták a grémium ügyrendjét, meghatározták a korrupció fogalmát és három munkacsoportot hoztak létre - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. MTI hír. | 2007-09-07 09:46:00 | 0 |
| Gyár épül a kertek alatt | Helybenhagyta elsőfokú döntését a környezetvédelmi hatóság, a fellebbezők meglepetésére nem kötelezte részletes hatástanulmány elkészítésére a veresegyházi fecskendőgyár építőit. A város népszavazásra készül, közben az önkormányzat újabb telkek eladásával bővítené a még nem létező ipari területet a veresegyházi "Rózsadomb" szomszédságában. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 09:05:00 | 0 |
| Fokozott terrorveszély Németországban | A biztonsági intézkedések szigorítását rendelték el Németországban, miután három, szélsőséges iszlamista szervezethez tartozó férfit tartóztattak le. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-07 08:54:00 | 0 |
| Vágyak és valóság találkozása | Nemcsak átmeneti segítségre, hanem konszolidációra van szüksége az Országos Mentőszolgálatnak a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szerint. Felszólítják a kormányt, hogy anyagilag hozza rendbe a mentőszolgálatot - írja a Magyar Hírlap. | 2007-09-07 08:52:00 | 0 |
| Az utcán újra kulcsszerepbe kerül majd a vétkes rendőr | Értetlenül fogadta a közvélemény a Papp-bizottság jelentése szerint súlyosan hibázó rendőri vezetők előléptetését, a rendészeti miniszter úgy tesz, mint aki az egészből nem ért semmit, Budapest főkapitánya pedig azt mondja, a bizottság megállapításait a sajtó eltúlozta, a nyilvánosságra hozott adatok miatt nincs ok bármiféle változtatásra. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 08:50:00 | 0 |
| Külön indul a református püspök | Amint az sejthető volt, nem sikerült megegyeznie a közös európai parlamenti választási listáról tegnapi kolozsvári találkozóján Markó Bélának, az RMDSZ elnökének és Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 08:47:00 | 0 |
| Gyurcsány lelki rokonságot érez | Gazdasági szempontból állítólag sikeres volt a magyar delegáció kínai útja, ám a látogatás más vonatkozásai miatt máris bírálják a magyar kormányt. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-09-07 08:45:00 | 0 |
| A cégekkel is fizettetnének luxusadót | Hiteltelenné teszik az országot az olyan intézkedések, mint például a luxusadó kiterjesztése a vállalatok körére - mondja a lapunk által megkeresett szakértő. A kormány eredetileg azt tervezte, hogy a százmilliós ingatlanok tulajdonosai az ötvenmillió feletti rész után fizessenek adót. A sajtóban megszellőztetett hírek után azonban lapunk információi szerint visszatáncolt a tárca. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 08:43:00 | 0 |
| Százezermilliárd értékű ingatlan adhat el az állam | Amennyiben a parlament egyszerű többséggel elfogadja a nagytőke-párti vagyontörvényt, akkor a magyar állam tulajdonát képező mintegy százezermilliárd forint értékű ingatlantömeg magánkézbe kerülhet, ez pedig tragédia lenne - fogalmazott ma a Miskolci Egyetemen megtartott sajtótájékoztatóján Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-07 08:03:00 | 0 |
| Bokros: Épphogy elkerültük az államcsődöt | Csak az uniós csatlakozásnak köszönhetően kerülte el Magyarország az államcsődöt - mondta Bokros Lajos a Figyelő 50. születésnapján. A volt pénzügyminiszter bírálta a Gyurcsány kormány adó-, nyugdíj-, oktatási- és önkormányzati politikáját. A hirtv.hu és a Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 07:58:00 | 0 |
| Többen keresnek állást, mint tavaly | A regisztrált álláskeresők száma augusztusban negyvenezerrel haladta meg a tavalyi adatokat. Budapesten az első fél évben ötször nagyobb létszámleépítést jelentettek be, mint 2006 első hat hónapjában. Szakértők szerint a megszorítások hatása és a stagnáló gazdasági bővülés tükröződik a számokban. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 06:37:00 | 0 |
| A közös lista csődje | A Romániai Magyar Demokrata Szövetség első embere még bízik abban, hogy az erdélyi magyarságnak lesz brüsszeli képviselete, de kívülről nézve ez az esély minimálissá zsugorodott, mert a tegnapi tárgyaláson az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem egyezett meg közös lista állításáról a november 25-i európai parlamenti választásokra. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-07 06:35:00 | 0 |
| Már kezdődik az ellenkampány | A Fidesz hat népszavazási kérdésére és Kálmán László nyelvésznek az azokkal teljesen ellentétes három kérdésére is igent mondanának a választópolgárok - ez derül ki a Medián közvélemény-kutatásából. Az egymásnak ellentmondó eredmény elbizonytalaníthatja a közvéleményt, ez pedig a kormány érdekeit szolgálja. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 06:33:00 | 0 |
| Ne herdálja el a közvagyont a kupeckormány | Holnap a főváros utcáira vonulnak várhatóan sok ezren. Gyermekeink, unokáink jövőért tüntetnek mind a nagycsaládosok, mind azok a civilek, akik a nemzeti vagyon megvédésére, egy készülő törvény megakadályozására szövetkeztek. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-07 06:31:00 | 0 |
| Eligazítás és panasznap az MSZP-ben | A szocialisták mától kétnapos frakcióülést tartanak Tapolcán. Információink szerint a meghirdetett napirend mellett különös hangsúlyt kap majd a szocialista politikusokat húsbavágóan érintő fejlesztéspolitika, de megkerülhetetlen témának ígérkezik az agrárium, az oktatás és az egészségügy súlyos helyzete is - írja a Magyar Nemzet. | 2007-09-07 06:26:00 | 0 |
| Megrótták Cserni bírót | Lezárult a Cserni János ellen a legnagyobb titokban indított fegyelmi és etikai eljárás, amelyben a Fővárosi Bíróság (FB) büntetőbíráját a legenyhébb fokozatú elmarasztalásban: figyelmeztetésben részesítették - tudta meg lapunk bírósági forrásokból. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-07 06:23:00 | 0 |
| Előléptetés | Előléptettek három rendőrt. Rendes körülmények közt ebben nem lenne semmi különös. Akkor sem, ha a szakmai elismerést netán valamely tömegoszlató akcióban kifejtett tevékenységért ítélték oda. A rendőr munkája a civilek szemszögéből nézve számos kellemetlen mozzanatot is magában foglal. Ha például az ember középszintű rendőri vezetőként azt a feladatot kapja, mint Pigler István és Majoros Zoltán, hogy csapaterő részeként vonuljon Budapest belvárosában az Alkotmány utcától a Deák téren, a Károly körúton át egészen az Astoriáig, akkor ezt teljesíti. Magyar Nemzet publicisztika. | 2007-09-07 06:20:00 | 0 |
| Vallott a volt helyettes államtitkár | Az úgynevezett Zuschlag-ügyben tanúvallomást tett a Kecskeméti Városi Ügyészségen Ocsovai Tamás, a sporttárca egykori helyettes államtitkára, aki az ügyészi kérdésre többször kijelentette, különböző pályázatok elbírálásakor felettesei - köztük Gyurcsány Ferenc korábbi sportminiszter - utasításait követte. Az alábbiakban szó szerinti részleteket közlünk Ocsovai vallomásából. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-07 06:12:00 | 0 |
| Varga Mihály: Jelenleg reform-szélessáv van | Napjainkban nem reformok zajlanak az országban, hanem stabilizálási kísérlet történik - mondta el Varga Mihály a Figyelő által szervezett gazdasági konferencián. | 2007-09-06 18:54:00 | 0 |
| Ficót is kihallgatják Malina Hedvig ügyében? | A jelek szerint növekszik annak esélye, hogy Malina Hedvig ügyében kihallgassák a szlovák kormányfőt. | 2007-09-06 18:02:00 | 0 |
| Államközi viszály Szerbia és Montenegró között | Államközi viszály alakult ki Szerbia és Montenegró között egy szerb főpap miatt, aki több mint egy hete éhségsztrájkot folytat a két ország határán. | 2007-09-06 17:42:00 | 0 |
| A hülyeség mélységei | Gárda ide vagy oda, nem bukott meg az "egy a tábor" gondolata Kövér László szerint. A Fidesz választmányi elnöke úgy véli, a magyar népnek joga van az öngyilkossághoz. | 2007-09-06 17:31:00 | 0 |
| Oscar-díj: a Taxidermia a hivatalos magyar nevezés | A Taxidermia című filmet, Pálfi György alkotását nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű filmért járó 2008-as Oscar-díjra - erről csütörtökön döntött az illetékes bizottság. A film rendezője az MTI-nek elmondta: nagy örömmel, egyúttal szkeptikusan fogadta a döntést. | 2007-09-06 17:23:00 | 0 |
| Katonákat ejtettek túszul buddhista szerzetesek | Mianmarban több száz feldühödött buddhista szerzetes csütörtökön túszul ejtett kolostorában húsz katonát, miután a szerzetesek az előző napi tüntetésen összetűzésbe keveredtek a biztonsági erőkkel. Egy rendfőnök közbeavatkozására a szerzetesek néhány óra múltán szabadon engedték a katonákat - közölte egy rangidős szerzetes. | 2007-09-06 16:41:00 | 0 |
| Tőkés nem fogadta el az RMDSZ közös listára vonatkozó javaslatát | Megegyezés nélkül ért véget Markó Béla és Tőkés László megbeszélése az európai parlamenti választásokra vonatkozó közös listáról. | 2007-09-06 16:32:00 | 0 |
| Gyerekgyilkosok, sorozatgyilkosok büntetését enyhítené a kormány | | 2007-09-06 16:19:00 | 0 |
| Gyerekgyilkosok, sorozatgyilkosok büntetését enyhítené a kormány - a Fidesz véleménye | | 2007-09-06 16:15:00 | 0 |
| Debrecen: a városnak érdeke a jelentős légiforgalom | Első ízben tárgyalt a debreceni nemzetközi repülőtér értékesítéséről a város közgyűlése csütörtökön. | 2007-09-06 16:07:00 | 0 |
| AI: a magyar kormány legitimálja Kína jogsértéseit | Az Amnesty International (AI) szerint a magyar kormány legitimálja Kína jogsértéseit azzal, hogy nyilatkozataival alárendeli az emberi jogokat a gazdasági érdekeknek. Ezt az emberi jogi szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében írta. | 2007-09-06 15:41:00 | 0 |
| Elhunyt Luciano Pavarotti | Modenában csütörtökön hajnalban elhunyt Luciano Pavarotti olasz operaénekes - jelentette be a művész menedzsere. A 71 éves művészt szombaton temetik el Modenában. A gyászszertartást a város székesegyházában tartják. | 2007-09-06 15:27:00 | 0 |
| Pályázatok előkészítését támogatja a Csongrád Megyei Önkormányzat | Negyvenkét település 40 milliárd forint összértékű pályázatának előkészítéséhez nyújt segítséget a Csongrád Megyei Önkormányzat - jelentette be Sándor Attila, a megyei közgyűlés alelnöke csütörtökön Szegeden. | 2007-09-06 15:20:00 | 0 |
| HRW: Izrael megsértette a háború szabályait tavaly nyáron | A Human Right Watch (HRW) nemzetközi emberjogi megfigyelő szervezet szerint Izrael megsértette a hadviselés szabályait a 2006 nyarán Libanon ellen vívott háborúban, mivel megkülönböztetés nélkül támadott célpontokat, s ennek következtében civilek sokasága vesztette életét. | 2007-09-06 15:14:00 | 0 |
| Járai: Ez nem piacgazdaság, hanem mutyizás | Magyarországon nem alakult ki a modern piacgazdaság, ehelyett egy mutyizós gazdaság működik - mondta egy budapesti konferencián Járai Zsigmond volt jegybankelnök. | 2007-09-06 14:59:00 | 0 |
| Székesfehérvár bocsánatkérést és válaszokat vár | A Fidesz székesfehérvári szervezetének politikai nyilatkozata. | 2007-09-06 14:04:00 | 0 |
| Gyurcsány ismét lebukott | Gyurcsány Ferenc ismét lebukott, hiszen azt ígérte, az övé az adócsökkentés kormánya lesz, ehhez képest új adónemeket vezetett be és adót emelt, s most kiderült az is, hogy újabb terheket készül kivetni az emberekre és a vállalkozásokra. | 2007-09-06 13:53:00 | 1 |
| Háromnapos apostoli látogatást tesz Ausztriában a pápa | Háromnapos apostoli látogatást kezd pénteken Ausztriában a pápa, amelynek homlokterében az egyik legjelentősebb közép-európai búcsújáróhelyre, Mariazellbe tervezett zarándoklata áll: a magyar történelemhez és hitélethez is számos ponton kötődő híres kegyhely, a Szűz Mária születésének szentelt templom az idén ünnepli alapításának 850. évfordulóját. | 2007-09-06 12:58:00 | 0 |
| Leszerelték a "halálra ítélt kistérség és város" transzparenseket Sarkadon | Leszerelték csütörtökön délelőtt Sarkad főutcájáról azokat a transzparenseket, amelyeken azt hirdették, hogy "Az MSZP-s Gyurcsány kormány által halálra ítélt város és kistérség". | 2007-09-06 12:46:00 | 0 |
| Eü-reform: óriási társadalmi ellenállás | Az egészségügyi rendszer privatizálása nem jelentene mást, mint az egészségbiztosítás kiszolgáltatását a nyereségérdekelt magántársaságoknak - jelentette ki Mikola István. | 2007-09-06 12:44:00 | 0 |
| Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Németországban | Németország-szerte megerősítették a biztonsági intézkedéseket csütörtökön, egy nappal azután, hogy a hatóságok tájékoztatták a közvéleményt az elsősorban amerikai katonai és polgári létesítmények ellen tervezett merényletkísérletekről. | 2007-09-06 12:43:00 | 0 |
| KDNP: a kormány a szociálisan rászorulókat támadja | A szociális törvény módosításával újabb támadást intéz a kormány az idősek, a fogyatékosok és a tartósan betegek ellen - mondta Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. | 2007-09-06 12:40:00 | 0 |
| Új szóvivő a külügyminisztériumban | Szelestey Lajos szeptembertől a Külügyminisztérium új szóvivője - tájékoztatta a tárca csütörtökön az MTI-t. | 2007-09-06 12:35:00 | 0 |
| Mit tesz a kormány a villamosenergia-áremelés megakadályozására? | A Fidesz azt javasolja, hogy a kormány a villamosenergia területén tartsa fenn a hatósági árszabályozás lehetőségét - mondta Fónagy János sajtótájékoztatóján. | 2007-09-06 12:16:00 | 1 |
| Kilencigenes népszavazás? | Jókora kavarodás lehetne abból, ha a Fidesz és Kálmán László kérdéseiről is népszavazást tartanának. A Medián Népszabadság megbízása alapján készített felmérése a tervezett referendumról. | 2007-09-06 10:58:00 | 0 |
| Európa szemközt a jövővel | Nincs fontosabb közügy, mint a közösség élete. S ezt csak az foghatja fel, aki nem csupán "alanyban-állítmányban", de "népben-nemzetben" is képes gondolkozni. Noha a politikának kötelező normája az utóbbi, az elmúlt fél évszázadban csak igen ritka, kivételes esetben volt képes hazai politikánk gondolkozni és cselekedni "népben-nemzetben". Kádár idején a gyermekgondozási segélyről és a gyermekgondozási díjról hozott döntések pillanataiban, az elfuserált rendszerváltás óta a Fidesz-kormány eszmélt rá, a közösségi élet megiramló pusztulása milyen halálos veszedelem, de a kívánatos cselekvésben ez a kormány is elbizonytalanodott. Az MNO írása. | 2007-09-06 10:54:00 | 0 |
| Dioxinos guargumi - megvan a felhasználó cég | Lapértesülés szerint a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. (GKI) volt az a cég, amely felhasznált mintegy egytonnányi dioxinnal szennyezett guargumit. MTI hír. | 2007-09-06 10:51:00 | 0 |
| Zuschlag bűnszövetkezetben csalt? | Bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettére és egyéb bűncselekményekre, főleg okirat-hamisításra módosulhat a vád Zuschlag János és társai ügyében - nyilatkozta lapunknak Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun megyei főügyész helyettese. (A közbeszédben ilyen esetekre alkalmazzák a maffia-bűncselekmény kifejezést.) MNO összefoglaló. | 2007-09-06 10:31:00 | 0 |
| Barbie baba kínai ólomsminkjét vizsgálja Brüsszel és Washington | A világ legnagyobb játékforgalmazója, az amerikai Mattel tegnap bejelentette, hogy újabb nyolcszázezer gyermekjátékot hív vissza világszerte, mert mérgező ólomszármazékokat tartalmazó festékkel vannak bevonva. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 10:26:00 | 0 |
| Vasútprivatizáció: az oroszok kimaradnak | A MÁV Cargo privatizációjával eldőlhet, hogy melyik szakmai és pénzügyi befektetőcsoport felügyeli a hazai vasúti áruszállítás zömét a transzkontinentális kereskedelemben. Ennél is fontosabb a magyar fuvarozói és logisztikai szektornak az, hogy milyen szerep jut az országnak az Európa és Ázsia között zajló áruforgalomban. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 10:24:00 | 0 |
| Egyre több háztartás a fizetésképtelenség határán? | Bár a magyarországi bankok hitelportfóliója nemzetközi összehasonlításban még mindig jó minőségűnek mondható, a lakossági piacon már szaporodnak az aggasztó jelek - derül ki a friss statisztikákból. A Világgazdaság írása. | 2007-09-06 10:03:00 | 0 |
| Jövőre kismértékű adóváltozások lesznek | Hiányoznak a gazdaságélénkítő módosítások az adótörvény-tervezetből. Szakértők szerint főképp csak technikai jellegű változtatások lesznek. A luxusadó továbbra is csak a százmillió feletti építményeket érinti, de a vállalkozások is adóalannyá válnak. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 09:57:00 | 0 |
| Az orvostársadalom is ott lesz a civilek tüntetésén | Fölszólít minden Magyarországon dolgozó orvost a kamara, hogy vegyen részt a civilek szombati tüntetésén. A testület elvárja az egészségügyi tárcától, hogy vizsgálja meg a csecsemőhalandóság növekedésének okát. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 09:36:00 | 0 |
| Körbekerített pályázók | Bár még javában tart a nyilatkozatháború, hogy kell-e kerítés a Kossuth téren, a győztes pályázat készítői nem várták meg az eredményhirdetést, hanem döntöttek: nem terveztek semmiféle térelhatároló elemet. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 09:35:00 | 0 |
| Súlyosan hibázó rendőröket léptettek elő | Csak az adatvédelmi ombudsman közbenjárására adta ki az Origo internetes portálnak az ORFK azoknak a parancsnokok nevét, akik szakmai hibákat követtek el a tavaly októberi tömegoszlatáskor. Közülük hármat előléptettek. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 08:53:00 | 0 |
| A sztrájkot lefújták, a perek most indulnak | Két közlekedési dolgozó a munkaügyi bírósághoz fordult, mert állításuk szerint írásos nyilatkozatot kértek tőlük arról, hogy nem vesznek részt a sztrájkban. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 08:31:00 | 0 |
| Hárman Németország ellen | Letartóztattak három férfit a frankfurti nemzetközi repülőtér és a ramsteini amerikai katonai támaszpont ellen tervezett terrortámadás gyanújával Németországban. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-09-06 08:01:00 | 0 |
| Szórványmagyarok közt Kárpátalján | A határátkelőnél a magyar oldalon percek alatt végeztek az úti okmányok ellenőrzésével, az ukrán sorompó előtt azonban ránk telepedett a nagy keleti lustaság. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 07:57:00 | 0 |
| A kisebb halakra vadásznak a hatóságok | Hadat üzent a kormány a feketemunkának, ám mint az alábbi esetekből is látszik, válogatás és a körülményekre való tekintet nélkül csapnak le mindenkire, kivált a kunsági szőlőkben, kertekben, veteményesekben. A magyaroknál sincs pardon, külföldiek esetében pedig még csak nem is mérlegelhetik a hatóságok a büntetés mértékét. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 06:37:00 | 0 |
| Megfeleződik a hazánkba áramló működő tőke | A gazdasági tárca évközi adatai szerint az idén kevesebb működő tőke beáramlása várható, mint tavaly, illetve a 2005-ös évben. Legfeljebb hárommilliárd euró érkezhet, ez pontosan a fele az elmúlt két év átlagának. Ezzel szemben a lengyelek tizenkétmilliárd dolláros értékben számítanak vállalati befektetésekre. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 06:34:00 | 0 |
| Körvonalazódó vajdasági magyar egység | A vajdasági magyar pártok között helyreálló bizalom jegyében találkozott tegnap a négy szervezet vezetője. Arról tanácskoztak a délvidéki szervezetek képviselői, hogy van-e mód az együttműködésre vagy akár a közös fellépésre a mostanában esedékes, különböző szintű választásokon. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 06:31:00 | 0 |
| Nagyváradi fiatalokat zaklattak | Indokolatlanul zaklatott a román rendőrség öt nagyváradi fiatalt, aki a szervezők engedélyével szórólapozott a nagyszebeni ökumenikus nagygyűlés helyszínén. Bár a református ifjakat később szabadon engedték, az ügy ezzel aligha ért véget. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-06 06:30:00 | 0 |
| Ma még szól a mentők szirénája | Vannak dolgok, amelyek különösen érzékenyen érintik az embereket. A mentőszolgálat is ezek közé tartozik, hiszen bármikor szenvedhetünk balesetet, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor betegszünk meg úgy, hogy azonnali, sürgős beavatkozásra legyen szükségünk. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-06 06:27:00 | 0 |
| Háborúba mennek a fiúk | Jövőre magyar kommandósokat küldünk Afganisztánba, akik már nemcsak a békésebb északi tartományokban, hanem nemzeti kötöttség nélkül, a legveszélyesebb háborús övezetekben is bevethetők lesznek - derült ki tegnap Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Liam Fox brit ellenzéki képviselő, a brit árnyékkormány hadügyminiszterének tárgyalásain. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-06 06:24:00 | 0 |
| Öt kilométeres élőlánc | Szombaton a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) élőláncos utcai demonstrációt tart, amelynek végén a Kossuth téren a házelnöknek több pontból álló petíciót adnak át. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy öt kilométer hosszú élőláncot alkotnak a fővárosi Fiumei úti temetőtől a Parlamentig, az előbbi helyszínnel is jelképezve a kormány dilettáns család-, népesedés-, egészség- és oktatáspolitikáját. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-06 06:18:00 | 0 |
| Eltűnt a nagykanizsai mélygarázs építője | Egy kapavágás nélkül, nyomtalanul eltűnt a nagykanizsai mélygarázs felépítésével megbízott cég. A társaság elvállalta a munkát, aláírta az erről szóló szerződést a város akkori kormánypárti vezetésével, elvégeztette a régészeti leletmentést a helyszínen, majd a vállalkozás köddé vált. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-06 06:15:00 | 0 |
| Méreg | Dübörög a reform: a modernizáció és a haladás jegyében tavasz óta a köztársaság állampolgárai elfogyasztottak közel egy tonna, dioxinnal mérgezett guargumit. Az illetékes hatóságok nem szóltak senkinek: nehogy túlidegeskedje magát a lakosság. Most nem lehet tudni, hogy száz vagy éppen ezer tonna élelmiszerbe került bele a szennyezett sütőipari alapanyag. Ebből az következik, hogy aki kenyeret vagy más péksüteményt vásárolt Csongrádban, jó eséllyel kapott egy adagot. És ez a produkció csak az élelmiszer-biztonságot szavatoló intézmények gyurcsányi reformjának segítségével jöhetett létre. Újmagyarul: racionalizáltak a területen. Az alapvető koncepció az addig egymástól független szakhatóságok összevonása volt. Magyar Nemzet publicisztika. | 2007-09-06 06:03:00 | 0 |
| Olajos: Alkoholfogyasztás elleni nemzeti stratégiára van szükség! | Szeptember 5-én fogadta el az Európai Parlament az alkoholfogyasztással kapcsolatos károk csökkentésének uniós stratégiájáról szóló jelentést, mely szerint évente 17 ezren halnak meg ittas vezetés okozta közúti balesetben az Európai Unióban, és az alkoholfogyasztás ezen túl is óriási egészségügyi és gazdasági károkat okoz. A Magyarországon is rohamos mértékben terjedő alkoholfogyasztás adatai alapján Olajos Péter magyar néppárti képviselő (MDF) a hazai alkoholfogyasztás elleni nemzeti stratégia megalkotását szorgalmazza. | 2007-09-05 18:32:00 | 0 |
| Új FAG-gyár Debrecenben | Ezeregyszáz dolgozónak ad munkát a Schaeffler-csoport új debreceni FAG csapágygyára, amelyet szerdán adtak át a város ipari parkjában. | 2007-09-05 18:16:00 | 0 |
| Közösen indulnak a vajdasági magyar pártok | Közös jelölteket indítanak a vajdasági magyar pártok a hónap végén az óbecsei (Becej) helyhatósági választásokon - az erről szerdán létrejött megállapodás tizenhárom éve tartó vetélkedésüknek vetett véget. | 2007-09-05 17:51:00 | 0 |
| Gyurcsány is érintett lehet a Zuschlag-ügyben? | Egyelőre csak MSZP-s államtitkárok voltak kénytelenek Kecskemétre látogatni, hogy tanúvallomást tegyenek a Zuschlag-ügyben, azonban nem kizárt, hogy az ifjúsági pénzek elosztásáért felelős egykori minisztert, Gyurcsány Ferencet is eléri majd a nyomozás - írja az Index. | 2007-09-05 17:40:00 | 0 |
| A tandíj miatt csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma | A tandíj bevezetésének hatására jelentősen csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma: tavaly 140 ezren jelentkeztek és közülük 56 ezer fiatalt vettek fel idén csak 108 ezren jelentkeztek és közülük 48 ezret vettek fel - közölte szerdán Szombathelyen Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidelitas alelnöke sajtótájékoztatón. | 2007-09-05 17:36:00 | 0 |
| Ász-jelentés: eladósodtak az önkormányzatok | Az előző négy évben az önkormányzatok vagyona és költségvetési bevétele közel duplájára nőtt, ennek ellenére közel harmaduk hitelfelvétellel növelte eladósodását - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2002-2006 közötti időszakot átfogó vizsgálatából, melynek összegzését szerdán jutatták el az MTI-hez. | 2007-09-05 17:24:00 | 0 |
| Helytállásukat ismerték el | Múlt hónap elején tűz volt a Bárándi Pszichiátriai Betegek és Értelmi Fogyatékosok Otthonában. A dolgozóknak a tűz megfékezésében nyújtott önzetlen helytállását a megyei önkormányzat pénzjutalommal ismerte el. | 2007-09-05 17:02:00 | 0 |
| Az EU ragaszkodik a szerb bűnösök kiadatásához | Az Európai Unió továbbra is a háborús bűnösök kiadásától teszi függővé a társulási egyezmény megkötését Szerbiával. | 2007-09-05 16:51:00 | 0 |
| Fidesz - Egri Lokálpatrióta Egylet: deklarált együttműködés | Együttműködési megállapodást kötött az egri Fidesz és a település polgármesterét is jelölő Egri Lokálpatrióta Egylet (ELE) - erről szerdán tájékoztatták az MTI-t az aláíró szervezetek vezetői. | 2007-09-05 16:43:00 | 0 |
| Kiszivárgott adótervek - a kormány nem cáfolja a szigorításokat! | Újabb adótervek szivárogtak ki a kormányzattól, de ennek a kormánynak adó-ügyekben már azt sem lehet elhinni, amit kérdez. | 2007-09-05 16:31:00 | 0 |
| Kiszivárgott adótervek - a kormány nem cáfolja a szigorításokat! | | 2007-09-05 16:19:00 | 0 |
| Lengyelország: nagy kedvezmény a gyerekes családoknak | A lengyel parlament megszavazta szerdán azt a törvényt, miszerint a gyerekes családok gyerekeik után a kormány által megszabottnál kétszerte nagyobb összegű, azaz évenként és gyermekenként 1200 zloty értékű adóvisszatérítést kapnak. | 2007-09-05 16:17:00 | 0 |
| A kormány végképp magára hagyta a nagycsaládokat | A Gyurcsány-kormány végképp magára hagyta a nagycsaládokat, hiszen egyedül a kormányzat volt olyan helyzetben, hogy a megfelelő intézkedésekkel mérsékelhette volna az élelmiszerárak drasztikus növekedését, s mégsem tett semmit a súlyos helyzet kialakulása ellen - jelentette ki Font Sándor szerdai sajtótájékoztatóján. | 2007-09-05 16:10:00 | 1 |
| Kaposvár polgármestere harcol a Coats megmaradásáért | Soron kívüli megbeszélést kért Kaposvár polgármestere, Szita Károly (Fidesz) Sergei Detchevtől, a Coats Magyarország Kft. ügyvezetőjétől, miután tudomására jutott, hogy a cég a kaposvári gyárában dolgozók elbocsátását tervezi. | 2007-09-05 16:02:00 | 0 |
| A pécsi közgyűlés önfeloszlását kezdeményezik | A pécsi közgyűlés önfeloszlását kezdeményezi a testület jobboldali koalíciója a közgyűlés következő, csütörtöki rendes ülésén - derül ki a baranyai megyeszékhely internetes oldalán olvasható előterjesztésből. | 2007-09-05 15:38:00 | 0 |
| Október 23: előléptették a brutális tömegoszlatókat | Súlyos hiányosság, hogy még mindig nem vállalta senki a felelősséget az október 23-án történtek miatt. | 2007-09-05 15:30:00 | 0 |
| Példátlan botránysorozat vár az élelmiszergyártókra? | Az üdítőitalokban, édességekben és feldolgozott élelmiszerekben használt egyes adalékanyagok felelőssé tehetők a gyermekek viselkedési zavaraiért - a kiszivárgott információk szerint ezt a konklúziót tartalmazza a brit élelmiszerminőségi intézet jelentése. | 2007-09-05 15:18:00 | 0 |
| Erőszakmentes megoldás kell | A Magyar Gárda létrehozása rossz válasz a problémákra, a válságra - jelentette ki többek között Orbán Viktor a Budapestre akkreditált nagykövetekkel folytatott tanácskozáson. | 2007-09-05 15:13:00 | 0 |
| Zuschlag-ügy: kábítószer is előkerült egy házkutatás során | A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag János és társai elleni nyomozás alkalmával elrendelt házkutatások során kábítószergyanús anyagot talált az egyik gyanúsítottnál - közölte Szabó Ferenc, a megyei főügyész helyettese. | 2007-09-05 14:55:00 | 0 |
| Több százezer tankönyv nem készült el | Körülbelül 350 ezer tankönyv nem érkezett meg az iskolákba tanévkezdésre - értesült lapunk. A kiadványok egy része, főképp a középiskolások irodalomkönyve és szöveggyűjteménye csak októberre kerül a gyerekekhez. | 2007-09-05 14:33:00 | 0 |
| Még mindig ideiglenes szabályzattal működik az ÁEK | Az Állami Egészségügyi Központban egyik nyáron beadott pályázatot sem bírálták az illetékesek, így a mamut-kórház még mindig átmenetileg kinevezett osztályvezetőkkel működik, ráadásul a koraszülött részleg élére is külön osztályvezetőt kell kinevezni. | 2007-09-05 14:20:00 | 0 |
| Vissza kell szorítani a koraszülések számát | A szocialisták elutasították a Fidesz azon javaslatát, amely egy akcióterv kidolgozására bíztatta volna a kormányt a koraszülések számának visszaszorítása érdekében - jelentette be Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján. | 2007-09-05 14:14:00 | 1 |
| Csecsemőhalálozás: a MOK átfogó vizsgálatot sürget | A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt várja az Egészségügyi Minisztériumtól, hogy a csecsemőhalálozással kapcsolatban indítson átfogó vizsgálatot szeptember végéig - jelentette ki Mánya Kristóf, a kamara titkára szerdán Budapesten. | 2007-09-05 14:08:00 | 0 |
| Gyurcsány és a gázpedál | | 2007-09-05 14:06:00 | 0 |
| Elítéltek egy rendőrt | Hivatali visszaélés, bántalmazás és magánokirat-hamisítás miatt 9 hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság azt a volt zalaegerszegi rendőrt, aki szolgálat közben megalázott két fiatakorú fiút és hamisított biztosítást kötött autójára - írja a Zalai Hírlap. | 2007-09-05 14:02:00 | 0 |
| Az egészségügyi finanszírozás rendezését sürgeti a Magyar Szepszis Fórum | Az egészségügyi finanszírozás igazságosabb és racionálisabb rendezését sürgette szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a vérmérgezéses betegségek csökkenéséért tevékenykedő Magyar Szepszis Fórum. | 2007-09-05 13:59:00 | 0 |
| Előléptettek több októberben hibázó rendőrt | Pár hetes huzavona után kiadta az [origo] kérésére az ORFK azoknak a parancsnokoknak a nevét, akik egy belső rendőri jelentés szerint szakmai hibákat követtek el a 2006. október 23-ai tömegoszlatáskor. Magas rendfokozatú, vezető beosztású rendőrökről van szó, akik közül hárman ma már nyugdíjasok, hármójukat viszont előléptették a tavalyi zavargások óta. Ketten közülük magas rangú szakmai munkájukért kaptak elismerést. Az októberi zavargások során elkövetett hibákért egy alezredest megróttak és alacsonyabb rangú rendőröket vontak felelősségre. | 2007-09-05 13:55:00 | 0 |
| Kitört az Etna | Kedden kitört az Etna, Európa legmagasabb aktív vulkánja. Szerda hajnalra azonban befejeződött. A mérőműszereken minden mutató visszatért a normális értékre - mondta a szicíliai vulkanológiai intézet egy szakértője az AFP-nek. | 2007-09-05 13:52:00 | 0 |
| Önálló maradhat a Sarkadi kistérség | Megmaradhat az önálló Sarkadi kistérség, ha az Országgyűlés elfogadja az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság erről hozott szerdai, egyhangú határozatát. | 2007-09-05 13:42:00 | 0 |
| A Tebész kéri az FHB értékesítésben a vevők megnevezését | A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) levélben kéri, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) közölje, mely vevők mekkora tulajdonrészhez jutottak az FHB részvényértékesítés során - mondta Dióslaki Gábor, a szövetség elnöke szerdán. | 2007-09-05 13:36:00 | 0 |
| Erdő Péter ökumenikus nagygyűlést nyitott meg | A keresztény önazonosság, az európai értékrend és az egyházak közötti építő párbeszéd gondolatának jegyében kezdődött meg szerdán Nagyszebenben a III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés, amelyet főszervezőként Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke és Jean-Arnold de Clermont, az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) elnöke nyitott meg. | 2007-09-05 13:20:00 | 0 |
| Most már a közalkalmazottak bére is késik?! | Nem kapja meg fizetését a szokásos időben több tízezer közalkalmazott. Répássy Róbert írásbeli kérdése Veres János pénzügyminiszterhez. | 2007-09-05 12:51:00 | 0 |
| Elkészült az adócsomag: mégis lesz ingatlanadó 2009-ben? | Megint vaskos adócsomaggal lepi meg az állampolgárokat a Pénzügyminisztérium - derül ki az Index birtokába került tervezetből. Az egyik érdekesség, hogy 2009-re tulajdonképpen két lépcsőben a luxusadó alakulna át általános ingatlanadóvá. | 2007-09-05 12:41:00 | 0 |
| Elvehetik a világörökséget Tokajtól | Aláírásgyűjtést kezdeményeztek és levélben kértek segítséget az UNESCO-tól a tokajiak a világörökségi védettségű tokaj-hegyaljai borvidék védelme érdekében. A területen napi ezer kamion forgalma teszi elviselhetetlenné az életet, és három erőmű rémével is meg kell küzdeniük. Kettő megépítése ellen, úgy tűnik, sikeresen küzdöttek, ám az MSZP-közeli vállalkozó, Hujber Ottó szalmaerőműve már novemberben épülni kezdhet, bár a környéken nincs is szalma. A tokajiak az UNESCO-nak írt levél mellett aláírást is gyűjtenek a beruházás ellen. | 2007-09-05 12:18:00 | 0 |
| Répássy Róbert (Fidesz) írásbeli kérdése Veres János pénzügyminiszterhez | | 2007-09-05 12:13:00 | 0 |
| Miért kell mennie Kókának? | Uniós botrányt előzött meg Kóka János azzal, hogy bejelentette távozását a gazdasági tárca éléről, illetve hogy lefújta az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Zrt. privatizációját - értesült a Heti Válasz. | 2007-09-05 12:05:00 | 0 |
| A kormányzat hülyének nézi a vásárlókat | A Fidesz felszólítja a fogyasztóvédelmi hatóságokat és a kormányt, hogy ne nézze hülyének a vásárlókat, hanem azonnal nevezze meg azt a szegedi céget, amely egy tonnányi dioxinnal szennyezett guargumit használt fel. Erről Koszorús László, a Fidesz fogyasztóvédelmi szakpolitikusa nyilatkozott szerdán az MTI-nek. | 2007-09-05 12:02:00 | 0 |
| Uráni átok | "Kedvező feltételek esetén reális esély van arra, hogy 2010-2011-ben újraindul az uránbányászat a Mecsekben - mondta az ausztrál tulajdonú WildHorse Energy Hungary Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn." (Index.hu, szeptember 3.) | 2007-09-05 11:47:00 | 0 |
| Reform, ingyenebéd és (rém)mesék | A liberális véleményformálók mostanában diadalmasan ünneplik "reformjaik" sikerét, azt, hogy mint mondják, eredményesen értetik meg a magyar nép kissé rest agyú többségével, hogy "nincs ingyenebéd". Vagyis mindennek ára van, és ezt az árat meg kell fizetni, tehát legyen szíves ezek után mindenki "öngondoskodni", és egyúttal a pénztárhoz fáradni. | 2007-09-05 11:39:00 | 0 |
| Megettünk egy tonna szennyezett guargumit | Nem szólt a hatóság, mert nem akart pánikot kelteni, amikor kiderült az elmúlt hetekben, hogy egy szegedi sütőipari alapanyagot gyártó cég kétszer is vásárolt mérgezett guargumit, írja a Délmagyarország. A termék nagyobb részét már megettük. | 2007-09-05 11:30:00 | 0 |
| Nem akartak tárgyalni a szocialisták az OMSZ-ről | Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának többsége szerdai ülésén leszavazta azt a napirend előtti javaslatot, hogy a grémium foglalkozzon az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) gazdálkodásával; a grémium jövő heti ülésén lesz napirenden az OMSZ helyzete. | 2007-09-05 11:24:00 | 0 |
| A Fidesz azonnali lépéseket vár a nemzeti marketing javítására | A nemzeti marketing javítására azonnali kormányzati lépéseket, legalább 1 milliárd forintos plusz forrást sürgetett Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának fideszes elnöke, az első hét havi turisztikai mutatószámok ismeretében. | 2007-09-05 11:23:00 | 0 |
| Tíz éve nem volt ennyire súlyos a helyzet | 2006 a hazugságok éve volt a költségvetésben is. Az előző esztendőben 614 milliárd forinttal lett magasabb a hiány a vártnál. | 2007-09-05 11:13:00 | 1 |
| Minden idők legnagyobb tőkekivonása Magyarországról | Minden idők legnagyobb, egy hónap alatti tőkekivonását hajtották végre augusztusban a külföldiek Magyarországról - erősítették meg a portfolio.hu feltételezését a Magyar Nemzeti Bank szakértői. Mintegy 1050 milliárd forint értékben adtak el forintot a külföldiek úgy, hogy eközben a magyar állampapír-állományuk történelmi csúcsra emelkedett. | 2007-09-05 10:47:00 | 0 |
| A legjobban a miniszterelnök emberei keresnek | Már nem a diplomaták a legjobban fizetett szakemberek a közigazgatásban, a tavalyi évről szóló zárszámadási törvényjavaslat szerint a miniszterelnökség munkatársainak keresete volt a legmagasabb, a külügyi dolgozók pedig visszaestek a harmadik helyre - írja a Napi Gazdaság. | 2007-09-05 10:44:00 | 0 |
| Az új jogszabállyal szétverik a kalákát | A vidéki emberek a fizetett napszámot kalákával - egymásnak való segédkezés a szőlőben, gyümölcsösben, építkezésen - igyekeztek csökkenteni évtizedeken át, ám az új jogszabályok szétverik ezt a rendszert. A magyar és a külföldi alkalmi munkavállalóknak a munkavállalást lehetővé tevő kék és zöld könyvet kell kiváltaniuk. Ez azonban kifogyott, ezért sorok kígyóztak tegnap például a kiskőrösi munkaügyi központ előtt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 10:40:00 | 0 |
| Őszi pályázatözön - kérdőjelekkel | Az ősszel valóságos pályázatdömping indul meg az Új Magyarország fejlesztési terv keretében. Csaba László közgazdász szerint ha egy ország gazdasága nem bővül érdemben, akkor az uniós forrásoktól sem várhatunk csodát. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 10:38:00 | 0 |
| Egyházi csúcstalálkozó Nagyszebenben | Tegnap kezdődött és vasárnapig tart a romániai Nagyszebenben a harmadik Európai Ökumenikus Találkozó; az első ilyen rendezvény, amelyre ortodox többségű országban kerül sor. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 10:35:00 | 0 |
| Útlezárások, káosz, dugó dugó hátán a fővárosban | Hatalmas torlódást okozott tegnap és tegnapelőtt, hogy a Váci úton két sávot lezártak. Sok helyütt szintén rendkívül vontatottan halad a forgalom az útfelújítások miatt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 10:29:00 | 0 |
| Hamar munka földindulással jár | Földomlás temette be a 4-es metró Tétényi úti állomás szellőző alagútját. A tizenöt méter mélységbe zúduló földtömeg összezúzta az útjába kerülő összes víz- és gázvezetéket, szerencsére senki sem sérült meg. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 10:18:00 | 0 |
| Tüntettek a bezárt mátraszőlősi iskola előtt | Gyerekek és szülők tüntettek a Nógrád megyei Mátraszőlős bezárt iskolája előtt szerdán; az önkormányzat négy nappal a tanévkezdés előtt döntött az intézmény megszüntetéséről, s mintegy negyven, döntő többségében cigány tanuló nem kezdte meg tanulmányait. | 2007-09-05 10:09:00 | 0 |
| A magánpénztárak elviszik a járulékot | A nyugdíjalapot a költségvetésből csaknem akkora összeggel kellett tavaly kiegészíteni, mint amennyit a lakosság a magánnyugdíjpénztáraknak befizetett. Az idősek járadékára 2006-ban az Állami Számvevőszék adatai szerint 2113 milliárd forintot költött az ország. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 09:30:00 | 0 |
| Összeomlik a nyugdíjkassza? | Az állami nyugdíjkasszának jelenleg háromszázmilliárd forint hiánya van. Ha a mostani rendszert vesszük alapul, akkor 2010-ben a hiány négyszáz milliárd forintra emelkedhet. Magyar Hírlap interjú. | 2007-09-05 09:05:00 | 0 |
| A nyugdíjasok zsebére megy a reform | Ismét politikai viták kereszttüzébe kerültek a nyugdíjak. A kormánykoalíció és az ellenzék éles szembenállására a január elsején életbe lépő változások adtak okot. Minden vita ellenére tény, hogy az újonnan nyugdíjba vonulók súlyosan hátrányos helyzetbe kerülnek, az év közbeni nyugdíjemelések összege pedig el sem éri a nyugdíjas fogyasztói kosár inflációs szintjét. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 08:54:00 | 0 |
| Magyarország kevésbé vonzó a működő tőkének | Elapadhat a működő tőke áramlása Magyarország irányába - derül ki a Commerzbank friss felméréséből. A pénzintézet kutatói szerint hiába csökken a hiány, a magyar forint továbbra is sérülékenyebb, mint a régió többi valutája. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 08:19:00 | 0 |
| A Miniszterelnöki Hivatalban fizetnek a legjobban | Már nem a diplomaták a legjobban fizetett szakemberek a közigazgatásban, a tavalyi évről szóló zárszámadási törvényjavaslat szerint a miniszterelnökség munkatársainak keresete volt a legmagasabb, a külügyi dolgozók pedig visszaestek a harmadik helyre - írta szerdai számában a Napi Gazdaság. | 2007-09-05 08:14:00 | 0 |
| Elégedetlenek a BKV-dolgozók: nem védték meg őket Demszky támadásától | Elégedetlenek a BKV-dolgozók, a bérmegállapodás óta eltelt két napban sokan kiléptek a szakszervezetekből, s még többen jelezték távozási szándékukat. | 2007-09-05 08:11:00 | 0 |
| Hackerek törtek be a Pentagon szerverére | Ismeretlen hackerek valóban behatoltak a Pentagon szerverére és hetekre lebénították Robert Gates amerikai védelmi miniszter levelező rendszerét - közölte egy brit lapértesülésre reagálva kedden a washingtoni minisztérium. | 2007-09-05 08:08:00 | 0 |
| Vádat emelnek a Szcientológia Egyház ellen Belgiumban | Csalás, zsarolás és más törvénytelenségek gyanújával vádat emelnek a Szcientológia Egyház ellen Belgiumban - jelentette a helyi sajtó kedden. | 2007-09-05 08:04:00 | 0 |
| A Binladin csoport tagadja felelősségét a szeptember 11-i merényletekben | A Saudi Binladin Group, a bin Laden família nemzetközi vállalatbirodalma tagadja, hogy pénzügyi támogatást nyújtott volna az al-Kaida terrorszervezetnek, és így felelőssége lenne a 2001. szeptember 11-i, Amerika elleni merényletekben. | 2007-09-05 07:58:00 | 0 |
| Besúgó volt állítólag a bolgár államfő és 19 parlamenti képviselő | A kommunista titkosszolgálat besúgója volt a bolgár államfő, egy parlamenti párt vezetője és 19 jelenlegi parlamenti képviselő is - ezt állítja egy szófiai testület, amelyet a rendőrség iratainak átfésülésével bíztak meg. | 2007-09-05 07:51:00 | 0 |
| Privtaizáció után: a Moody's meredeken visszaminősítette az FHB-t | Agresszív mértékben, négy fokozattal az eddigi elsőrendűről a közepes befektetői sáv alsó szélére rontotta kedden az FHB Jelzálogbank hosszú távú
devizabetét-kockázati besorolását a Moody's Investors Service, arra hivatkozva, hogy az állam eladta többségi részesedését a pénzintézetben. | 2007-09-05 07:47:00 | 0 |
| Tanácskozás a határon túli magyar nyelvi kutatóállomásokról | A határon túli magyar nyelv kutatásának időszerű kérdéseit tekintették át a szakemberek a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában kedden befejeződött kétnapos tanácskozásukon - tájékoztatott a helyszínen Szoták Szilvia, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza. | 2007-09-05 07:43:00 | 0 |
| Konzorcium alakult a bükkábrányi mocsárciprusok kutatására | A bükkábrányi mocsárciprusok őslénytani-földtani vizsgálatára az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Magyar Természettudományi Múzeum részvételével konzorcium alakult, amely pályázatot nyújtott be az Országos Tudományos Kutatási Alaphoz - mondta Kázmér Miklós, az ELTE Őslénytani Tanszékének docense kedden. | 2007-09-05 07:37:00 | 0 |
| A debreceni SZDSZ helyesli a fideszes vezetés döntését | Az SZDSZ debreceni önkormányzati képviselői támogatják a debreceni repülőtér tervezett privatizációját - közölte Gadus István önkormányzati képviselő az SZDSZ hajdú-bihari elnöke kedden sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen. A Fidesz-frakció nyitott minden segítő, a város javát szolgáló felvetésre - reagált erre Papp László frakcióvezető. | 2007-09-05 07:33:00 | 0 |
| Magyar-szerb-horvát elnöki találkozó: segítségnyújtás katasztrófa esetén | A magyar és a horvát elnök is örömmel támogatja a szerb elnök kezdeményezését a természetvédelmi katasztrófák esetén nyújtandó egymás országai közötti segítségnyújtásról. Erről Sólyom László köztársasági elnök beszélt a horvát és a szerb államfővel közösen adott sajtónyilatkozatában kedden, a horvátországi Tikvesen. | 2007-09-05 07:26:00 | 0 |
| Sólyom új zöldpolitikát sürget | Azonos védettségi szintű, a határokon átívelő tájvédelmi egység létrehozásáról tárgyalt tegnap Sólyom László magyar, Boris Tadic szerb és Stipe Mesic horvát köztársasági elnök a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 06:33:00 | 0 |
| Újabb olajügyi felülvizsgálatot kérnek | Nem hoznák nyilvánosságra az olajügyeket korábban vizsgáló parlamenti testület, a Pallag-bizottság titkosított anyagainak túlnyomó részét az érintett szervezetek - derült ki az iratokat vizsgáló kormányzati munkacsoport hétfői ülésén. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-05 06:31:00 | 0 |
| Mindig kevesebbet... | A nyugdíjrendszerrel baj van. Mindenütt. Európa elöregszik; kevesebb gyermek születik, az emberek pedig - az egészségügyi ellátásnak és az egészséges életmód terjedésének köszönhetően - tovább élnek, mint korábban bármikor. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-05 06:29:00 | 0 |
| Karsai: Magukra hagyták a gazdákat | Felhívással fordult a magyar gazdálkodókhoz Karsai József, Battonya polgármestere, a térség szocialista országgyűlési képviselője, amelyben szolidaritásra és segítségnyújtásra szólítja fel a "szerencsésebb" gazdákat. Mint közleményében olvasható, a mezőgazdaságból és állattenyésztésből élő kisemberek megélhetése végveszélybe került. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-05 06:25:00 | 0 |
| A korrupció árnyékában | Egy lapunk birtokába került szerződésből az derül ki, hogy a volt budapesti rendőrfőkapitány májusban saját üzlettársával kötött megállapodást. A korrupciógyanús szerződések miatt jelenleg is fegyelmi eljárás folyik Gergényi ellen, de azt egyelőre nem tudni, az új információk birtokában indul-e büntetőeljárás - írja a Magyar Nemzet. | 2007-09-05 06:21:00 | 0 |
| Elveszett dolgozók az adórendszerben | Eléri a 30 százalékot a hibásan kitöltött elektronikus bevallások aránya az alkalmazottak számát tekintve - ismerte el lapunk érdeklődésére az APEH. A számtalan téves bevallás miatt rendőröket, tanárokat, tűzoltókat utasítanak el az orvosnál. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-05 06:17:00 | 0 |
| Fair play | Ismerős kép, amikor a magyar kormányfő elutazik valahová, és a sajtótájékoztatón kijelent valami korszakalkotót. Ilyenkor általában lassabban beszél, mint szokott, minden szót többször is átgondol, látványosan, hogy minden kamerában jól nézzen ki mint felelős politikus. Magyar Nemzet publicisztika. | 2007-09-05 06:09:00 | 0 |
| Brit szakszervezetek: "rabszolgasorban" tartják a keleti munkavállalókat | Gyakran "rabszolgatartással" felérő körülmények között foglalkoztatják a kelet-európai EU-tagállamokból nagy-britanniai munkavállalásra érkezőket, áll a brit országos szakszervezeti szövetség (TUC) kedden Londonban kiadott jelentésében. | 2007-09-04 17:50:00 | 0 |
| Szlovák dicséret Gyurcsánynak | Méltatta a magyar kormányt és bírálta a Fideszt a Magyar Gárda kapcsán Ján Kubis szlovák külügyminiszter kedden Prágában. | 2007-09-04 17:32:00 | 0 |
| A palesztinok javára módosították a ciszjordániai kerítést | Az izraeli felsőbb bíróság kedden a palesztinok javára módosította a ciszjordániai biztonsági kerítés útvonalának egy szakaszát. | 2007-09-04 17:21:00 | 0 |
| Magyar-horvát-szerb államfői csúcs Kölkeden | A magyar-horvát-szerb határ menti területek fejlesztésének összehangolásáról tárgyalt a három ország államfője a Kölkedi Nagyréten. | 2007-09-04 17:20:00 | 0 |
| Nyári természeti katasztrófák | Az éghajlatváltozás az idei nyarat katasztrófák sorozatává tette. Egész Európa, sőt a világ nagy része megrendülve nézte a híreket. Rekordáradások Angliában, Svájcban, Németországban. Aszály és erdőtüzek Közép- és Dél‑Európában, ideértve a nemrég kitört tragikus kimenetelű görög erdőtüzeket is, ahol 60 fölé emelkedett az áldozatok száma. Magyarországon az aszály miatt többek között a kukoricatermés jelentős része is megsemmisült, erdőtüzekben pedig több mint 400 Ha lett a lángok martaléka. | 2007-09-04 16:56:00 | 0 |
| Gazprom: megavállalat politikai küldetéssel | Magánhadsereg, közel félmillió alkalmazott, mintegy 56 ezer milliárd forintos piaci érték - ez a Gazprom, a világ harmadik legnagyobb vállalata. A nyugati országok régóta gyanakodva figyelik az orosz megacég működését és szoros kapcsolatát a moszkvai vezetéssel. Vajon igazuk van-e és kell-e aggódni a Gazprom terjeszkedése miatt? | 2007-09-04 16:46:00 | 0 |
| Brown továbbra sem zárja ki az őszi választásokat | Továbbra sem volt hajlandó egyértelműen cáfolni az őszi - esetleg már októberi - általános választások kiírásáról terjedő találgatásokat keddi sajtóértekezletén Gordon Brown brit miniszterelnök, jóllehet az aznap megjelent legújabb felmérések a kormányzó Munkáspárt eddigi támogatottsági előnyének alapos megcsappanását mutatták. | 2007-09-04 16:26:00 | 0 |
| Parlamenti bizottság elé viszik az OMSZ csődhelyzetét | A Fidesz kezdeményezi, hogy a parlament egészségügyi bizottsága az Országos Mentőszolgálat csődközeli helyzetével is foglalkozzon a testület holnapi ülésén - közölte Szijjártó Péter fideszes szóvivő keddi budapesti sajtótájékoztatóján. | 2007-09-04 16:18:00 | 1 |
| Romániába járnak dolgozni a magyarok | Lassult a gazdasági növekedés Romániában a munkaerőhiány miatt. A megoldást a magyar munkavállalók adhatják. | 2007-09-04 15:54:00 | 0 |
| Marad a budapesti közlekedési káosz az év végéig | Év végéig dugó lesz a fővárosban. Az útfelújítások 20 százaléka csúszott át iskolakezdés utánra azok közül a munkák közül, amelyeket már be kellett volna fejezni. Egy nagyobb útrekonstrukciós csomagot finanszírozási okok miatt csak októberben lehet elindítani. | 2007-09-04 15:27:00 | 0 |
| A kormánypártok titkolóznak az MTV-ben is | Az MTV-ben a kormánypártok delegáltjai közpénzek tízmilliárdjai felhasználási módjának eltitkolásában érdekeltek - hangsúlyozta közleményében Szabó László. | 2007-09-04 15:05:00 | 0 |
| Az ausztrálok többsége szerint Bush az Egyesült Államok legrosszabb elnöke | Az ausztrálok többsége úgy gondolja, hogy George W. Bush az Egyesült Államok történetének legrosszabb elnöke. | 2007-09-04 15:03:00 | 0 |
| Ígért iskolafelújítások helyett bezárások | Bár az oktatási miniszter milliárdokat ígért iskolafelújításokra - Szabolcsban több olyan intézményt is bezártak idén, amit két éve építettek - a számítástechnikai laborokra pedig több tíz milliós uniós támogatást kaptak tavaly. Márokpapiban a bezárt posta után, most már iskola sincs. | 2007-09-04 14:55:00 | 0 |
| Bírálatok Havel nemzetközi megfigyelőkre vonatkozó javaslatára | Bírálták egykori lengyel ellenzékiek Václav Havel volt cseh államfőnek azt a javaslatát, amely szerint nemzetközi megfigyelőkkel kellene ellenőriztetni, hogy az ősszel várható lengyel parlamenti választások megfelelnek-e a demokratikus kritériumoknak. | 2007-09-04 14:41:00 | 0 |
| Nyilvánosságra kerül a Hankook-szerződés | Nem jogerős az az ítélet, amely szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 15 napon belül köteles a Hankook-szerződést nyilvánosságra hozni. A Fővárosi Bíróság első fokon, kedden ugyanis így döntött. Az ítéletet a tárca várhatóan megfellebbezi. | 2007-09-04 14:35:00 | 0 |
| Megerősítette Vegyi Ali halálos ítéletét az iraki legfelsőbb bíróság | Megerősítette Szaddám Huszein megbuktatott diktátor Vegyi Ali néven elhíresült unokatestvérének halálos ítéletét kedden az iraki legfelsőbb bíróság. | 2007-09-04 13:59:00 | 0 |
| Rafszandzsánit választotta meg elnökének az iráni Szakértők Tanácsa | A Nyugattal jobb viszonyra törekvő, pragmatikusan konzervatív volt iráni elnököt, Ali Akbar Hasemi Rafszandzsánit választották meg kedden a befolyásos vallási testület, a Szakértők Tanácsa vezetőjévé - jelentette az állami televízió. | 2007-09-04 13:40:00 | 0 |
| Magyar diákoknak tandíj, kínai diákoknak ösztöndíj | Tarthatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc a felsőoktatás jelenlegi helyzetében kínai diákoknak ajánl fel ingyenes tanulási lehetőséget Magyarországon - hangzott el Ágh Péter és Koszorús László sajtótájékoztatóján. | 2007-09-04 13:16:00 | 0 |
| "Végig hazudtuk az elmúlt négy évet!" | | 2007-09-04 13:12:00 | 0 |
| A kormányzat ne akarja korlátozni a sztrájkjogot! | Kontur Pál országgyűlési képviselő, a Fidesz Munkástagozatának elnöke a munkaügyi miniszterhez fordult levelével. | 2007-09-04 13:10:00 | 0 |
| Kontur Pál országgyűlési képviselő, a Fidesz Munkástagozatának elnöke a munkaügyi miniszterhez fordult a következő levéllel: | | 2007-09-04 12:54:00 | 0 |
| Ferencváros: aláírásgyűjtés a rendelő privatizációja ellen | A ferencvárosi Fidesz aláírásgyűjtést indított azért, hogy a kerületi önkormányzat ne privatizálja az egészségügyi szolgálat járóbeteg-szakellátását január 1-jével - közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a párt két helyi politikusa kedden. | 2007-09-04 12:27:00 | 0 |
| MAGOSZ: ismételt tárgyalások a fagykárenyhítésről | Ismételt tárgyalásokat kezdeményez a fagykárenyhítésről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Demonstrációs Bizottság - tájékoztatta az újságírókat kedden Budapesten Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) szövetségi igazgatója. | 2007-09-04 12:14:00 | 0 |
| A kormány rossz tranzakciót hajtott végre | A kormány nem képviselte megfelelően a magyar állampolgárok érdekeit, rossz tranzakciót hajtott végre, rossz árfolyamon - mutatott rá Varga Mihály az FHB-bankcsoport értékesítéséről szólva. | 2007-09-04 12:13:00 | 1 |
| Újabb valótlan sajtóhíresztelések | Közlemény | 2007-09-04 12:06:00 | 0 |
| Feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Dániában | Pokolgépes merénylet tervezésének gyanújával őrizetbe vettek több embert keddre virradóra Dániában - jelentette be a dán rendőrség hírszerzési részlege (PET). | 2007-09-04 12:04:00 | 0 |
| Infrastrukturális fejlesztés Jánostelepen | A soproni önkormányzat határozott lépéseket tesz azért, hogy a jánostelepi lakókörzetben megoldják a csapadékvíz-elvezetését. Ezt ma a helyszínen jelentette be dr. Simon István alpolgármester. | 2007-09-04 11:24:00 | 0 |
| Legerősebb vár a templom mellett az iskola | A derecskei főtér dísze a tekintélyt parancsoló Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kibővített és felújított épülete, melyet tanévnyitóval egybekötve hétfőn adtak át. | 2007-09-04 11:23:00 | 0 |
| Fischer: Ausztria semlegessége alkotmányjogi alapelv | Ausztria semlegességének fellazítása ellen emelte fel a szavát Heinz Fischer osztrák államfő, leszögezve, hogy az ország semleges státusa alkotmányjogi alapelv. | 2007-09-04 11:09:00 | 0 |
| Pálinkás József: Az életmű ma is érvényes | A tavalyi Bartók-év után az idén Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóját ünnepeljük. A Németh László Kulturális Alapítvány szervezésében, a Vox Artis Társaság közreműködésével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben holnap a zeneszerző kórus- és szimfonikus művei csendülnek fel. A koncertről és a kodályi hagyatékról Pálinkás József professzorral, az est fővédnökével beszélgettünk. Magyar Hírlap interjú. | 2007-09-04 10:43:00 | 0 |
| Pesszimisták a vállalkozások | Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúramutatója szinte változatlan maradt az augusztusi szinthez képest. A cégek több mint kétharmada fél éven belül nem lát esélyt a növekedésre. A Magyar Hírlap elemzése. | 2007-09-04 10:27:00 | 0 |
| Jelzálogpiaci krízis idején adták el az FHB-t | Miután az FHB kitüntetett szereplője a jelzáloghitelezésnek, ráadásul ez a magyarországi bankpiac motorja, kétség sem fér ahhoz, hogy a bank megvételével jól járnak majd az új tulajdonosok. A bank korábbi vezetője a dupláját remélte a hatvanhétmilliárd forintos vételárnak. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-04 10:20:00 | 0 |
| Hiába kevesebb a gyerek, kell a több tanár | Nehézséget okozott a tanévkezdéskor, hogy csak későn derült ki, hány pedagógust bocsátanak el, és hány osztályt vonnak össze - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kerpen Gábor hozzátette: a tárca hatástanulmányok nélkül vonja meg a forrásokat az intézményektől. | 2007-09-04 10:14:00 | 0 |
| Támadások a kis Máért ellen | Szinte egyöntetűen az autonómiáról folytatott párbeszédet emelte ki a kis Máért párkányi megbeszéléseiről tudósító szlovákiai, romániai és szerbiai sajtó. Magyar Hírlap összeállítás. | 2007-09-04 10:14:00 | 0 |
| Gázömlés miatt lezárták a Tétényi úti metróépítkezést | Gázömlés miatt kellett lezárni az Etele tér és a Tétényi út találkozásánál lévő metróépítkezést, valamint a Tétényi úti piacot - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője kedden az MTI-vel. | 2007-09-04 10:14:00 | 0 |
| Eltörött egy víznyomócső, elázott a 4-es metró Etele téri állomása | Egy eltörött, 150 milliméter átmérőjű víznyomócső miatt ázott be a 4-es metró épülő Etele téri állomása - közölte kedd reggel az MTI-vel Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője. | 2007-09-04 10:05:00 | 0 |
| Magyar főrendőre lesz Koszovónak | Pallagi Imre, a BRFK kiemelt főnyomozója lesz Koszovó új főrendőre. Ez a Magyar Televízió Kékfény című műsorában hangzott el hétfő este. | 2007-09-04 10:01:00 | 0 |
| A multik megjelenése átszabta az érdekvédelmet | Harcosabbak a szakszervezetek a kormányzási időszak közepe táján, míg a legnagyobb türelmet mindig a választások előtt mutatják. Tény azonban, hogy Magyarországon egyre kevesebb az olyan sok alkalmazottat foglalkoztató cég, ahol a dolgozók is viszonylag tág mozgásteret kapnak a szerveződéshez. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-04 09:59:00 | 0 |
| A szakácsok és a pincérek is elmentek pénzt keresni Angliába | Akadozik a szakács- és pincérutánpótlás a hazai vendéglátásban: a végzős szakemberek többségét a bizonyítvány kézhezvétele előtt külföldre szerződtetik az állásközvetítők. A célországok: Anglia és Írország, ahol tárt karokkkal várják a magyar vendéglátóipari munkaerőt. Az Új Dunántúli Napló írása. | 2007-09-04 09:55:00 | 0 |
| Malina Hedvig a szlovák miniszterelnök kihallgatását indítványozza | Malina Hedvig az ügyvédje közvetítésével még a múlt héten arra kérte az ügyében vizsgálódó nyomozótisztet, hogy idézze be és tanúként hallgassa ki Robert Fico miniszterelnököt, aki a médiában olyan nyilatkozatokat tett, amelyek azt sugallják, hogy Hedvig ügyéről "többet tud annál, mint ami a nyomozás aktájából megtudható" - derült ki hétfőn a lány ügyvédjének nyilatkozatából. Fico az ügyben nem kíván megszólalni. | 2007-09-04 09:53:00 | 0 |
| Gyalázkodás - a kormány elé kerül a Ptk.-módosítás javaslata | Szerdán kerül a kormány elé az a javaslat, amely úgy módosítaná a Polgári törvénykönyvet (Ptk.), hogy bárki, aki egy vallási, etnikai, kisebbségi csoport tagjaként vagy épp szexuális hovatartozása, világfelfogása miatt megszólítva érzi magát, felléphessen a sértő megnyilvánulás ellen. Az Igazságügyi Minisztérium által készített javaslatról a tárca civilisztikai szakállamtitkára beszélt a távirati iroda megkeresésére. | 2007-09-04 09:52:00 | 0 |
| BKV - lemondott két szakszervezeti vezető | Lemondott posztjáról Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) alelnöke, mert nem ért egyet a BKV-val kötött bérmegállapodással. Ezt maga Nemes Gábor közölte hétfőn az MTI-vel. Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetei Szövetsége (TDFSZSZ) elnökhelyettese is lemondott tisztségéről. | 2007-09-04 09:49:00 | 0 |
| Keveset sztrájkol a magyar | összehasonlításban viszonylag keveset sztrájkolnak a magyar munkavállalók. A német szakszervezetekhez közel álló Hans Böckler Alapítvány 17 országra kiterjedő tanulmánya szerint honfitársainknál csak a németek, a svájciak, a lengyelek és a hollandok nyúlnak ritkábban a csoportos munkabeszüntetés eszközéhez. A Világgazdaság írása. | 2007-09-04 09:37:00 | 0 |
| Tart a hiteldömping a háztartásoknál | Nyáron sem akart leállni a hitelfelvétellel a magyar lakosság, júliusban is több mint 191 milliárd forinttal nőtt a szektornál kinnlevő kölcsönök állománya. Az új kihelyezések gyakorlatilag teljes egésze deviza - többnyire svájcifrank - alapon történik. Néhány hónap múlva a lakossági hitelállomány meghaladja majd a betétek összegét. A Világgazdaság írása. | 2007-09-04 09:32:00 | 0 |
| Bush szerint lehetséges a csapatcsökkentés Irakban | George Bush váratlan látogatást tett hétfőn Irakban, ahol közölte: elképzelhető az amerikai csapatok létszámának csökkentése. | 2007-09-04 09:30:00 | 0 |
| A szocialistáknak nem sürgős | A szocialistáknak nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi rendszer. Az SZDSZ viszont ragaszkodik az eredeti menetrendhez. A Népszabadság írása. | 2007-09-04 09:18:00 | 0 |
| Államtitkárokat idéztek be Zuschlag és társai ügyében | Tanúként hallgatta ki a kecskeméti ügyészség Újhelyi Istvánt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát a Zuschlag János nevével fémjelzett büntetőügyben - erősítette meg a Magyar Nemzetnek az érintett a HavariaPress értesülését. | 2007-09-04 08:47:00 | 0 |
| Kovács Árpád: Meg kell fékezni a költségvetéseket! | A 2006-os költségvetés "elszállása" döbbenetes mértékű, 139 százalékos volt, amelynek legfőbb oka, hogy a büdzsé tervezése reményekből indul ki, abból, hogy a szabálytalan szabályszerűvé tehető - mondta hétfőn Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, amikor a tavalyi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről szóló jelentésüket ismertette Budapesten. A hirtv.hu írása. | 2007-09-04 08:15:00 | 0 |
| A külügy rácáfolt Gyurcsányra | Németh Zsolt nyomására a Külügyminisztérium elismerte, hogy utasította a nagykövetségeket: folytassanak beszélgetést a fogadó ország illetékeseivel és vezető sajtóköreivel a Magyar Gárdáról. Gyurcsány Ferenc korábban saját blogjában azt írta, hogy nem rendeltek meg cikkeket. A lanchidradio.hu írása. | 2007-09-04 08:06:00 | 0 |
| A NATO legszegényebb serege | Miközben a honvédség létszámához képest a legtöbb katonát tartjuk fegyverben külföldi missziókban a többi NATO-tagállamhoz viszonyítva, jövőre Izland szintjére csökken a magyar védelmi költségvetés. A NATO ezért minden eddiginél súlyosabb kritikát fogalmazhat meg hazánkkal szemben - áll egy felső szintű katonai szakértői jelentésben. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-04 06:38:00 | 0 |
| Csőd szélén a mentőszolgálat? | Létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el szeptember 1-jével az Országos Mentőszolgálatnál Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A tárcavezető a mentőszolgálat jelenlegi gazdasági helyzetével indokolta a lépést, amelynek köszönhetően határozatlan ideig még az üres helyekre sem vehetnek fel munkatársat, illetve a kötelezően előírt béreken, a jogerős bírósági határozat által megítélt összegeken kívül semmit nem fizethetnek ki. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-04 06:34:00 | 0 |
| A mai BKV-sztrájk lefújva, helyette pörgősebb járatok | Többször kevesebbet fognak pihenni a buszsofőrök, s az így megtakarított százmilliókat dolgozói egy százalékos béremelésére költi a BKV. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-04 06:31:00 | 0 |
| Szakszervezetek | Normálisan működő demokráciákban a munkavállalói érdekképviselet és a hatalom között átjárhatatlan határ húzódik. Ha ugyanis valaki itt is, ott is megjelenik, akkor a két szerep közül az egyiket biztosan nem tölti be tiszta lelkiismerettel. Szintén elképzelhetetlen, hogy a szakszervezeti tisztségviselő a munkaadótól kapjon különleges kedvezményeket. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-04 06:29:00 | 0 |
| Kínai cégeket támogatnánk | Készpénzt is tartalmazó kormányzati támogatást, munkahely-teremtési hozzájárulást és adókedvezményeket kínált fel tegnap a Kínában tartózkodó Kóka János annak érdekében, hogy a távol-keleti vállalkozók Magyarországra jöjjenek 10 millió euró fölötti befektetéseikkel. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-04 06:26:00 | 0 |
| Orosz-kínai erőpróba Nizsnij Novgorodban | A kínai hölgyek fölénye, eredményessége az utolsó tízegynéhány évben sok fejtörést okozhatott az oroszoknak, hiszen minden világversenyen megelőzik a korábban első számú esélyesnek tartott konkurenciát, s máig nincs magyarázata az erőviszonyok megváltozásának. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-04 06:23:00 | 0 |
| Retrospektív | A kínaiak bölcs, előrelátó emberek. Megsejtették, hogy a magyar miniszterelnöktől nem számíthatnak túl sok okos információra, ezért nem is tolongtak a magyar gazdasági, kulturális és idegenforgalmi évad megnyitóján. Az ünnepi eseményen kivezényelt gyerekek biztosították, hogy legalább fél ház legyen a teremben. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-04 06:16:00 | 0 |
| Havel külföldi megfigyelőket küldene a lengyelországi választásokra | Nemzetközi megfigyelőkkel kellene ellenőriztetni, vajon az ősszel várható lengyel parlamenti választások megfelelnek-e a demokratikus kritériumoknak - jelentette ki hétfőn Krakkóban Csehország korábbi államfője. | 2007-09-03 18:02:00 | 0 |
| Szíria és Jordánia vízumkényszert vezet be az irakiak számára | Szíria és Jordánia korlátozó intézkedéseket tesz az iraki háború elől menekülő emberözön visszaszorítására, mivel a két ország területén már több mint 2 millió iraki talált menedékre. | 2007-09-03 17:57:00 | 0 |
| Rekordot döntött az idei Moziünnep | Látogatottsági rekorddal zárult az idei Moziünnep; a négynapos eseményen több mint 545 ezren vettek részt, vagyis 25 százalékkal többen, mint tavaly - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t. | 2007-09-03 17:52:00 | 0 |
| Civilek megmozdulása a vagyontörvény ellen | Nyílt levélben kérik az országgyűlési képviselőket közéleti személyiségek, hogy ne támogassák az állami vagyonról szóló törvényjavaslatot, mert szerintük az alkotmányellenes, és súlyos veszélyt jelent a nemzet számára; az ügyben tüntetést is szerveznek szombaton - erről Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyányi Körének elnöke beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2007-09-03 17:48:00 | 0 |
| Elhagyta Iránt az amerikai-iráni egyetemi tanárnő | Elhagyta Iránt Haleh Esfandiari amerikai-iráni állampolgárságú egyetemi tanárnő, akit a nemzetbiztonság veszélyeztetése címén több mint három hónapig fogságban tartottak, majd augusztusban óvadék ellenében szabadon engedtek - közölték hétfőn hivatalos teheráni források. | 2007-09-03 17:38:00 | 0 |
| Nem a képesség, hanem a pénztárca vastagsága dönt | A Fidesz reagálása Hiller István tanévnyitó beszédére: a tandíj bevezetésével a kormány elzárja a főiskolákra, egyetemekre vezető utat a szegényebb családokból származó fiatalok előtt. | 2007-09-03 17:24:00 | 0 |
| Bush váratlanul Irakba érkezett | Váratlan látogatásra Irakba érkezett hétfőn George Bush amerikai elnök - jelentették be arab hírtelevíziók és a washingtoni Fehér Ház. | 2007-09-03 16:45:00 | 0 |
| Áron alul adja el az ELMŰ-részvényeket a főváros | A Fidesz szerint áron alul adhatja el a "családi ezüstöt", az ELMŰ-részvényeket a főváros, mert a közgyűlés alacsony minimáláron adott felhatalmazást az eladásra a főpolgármesternek. A főpolgármester-helyettesi iroda hétfőn egyebek mellett a részvények utáni várható alacsony osztalékrészesedéssel indokolta a döntést. | 2007-09-03 16:25:00 | 0 |
| Resolution of the Presidency of Fidesz - Hungarian Civic Union | As a consequence of the last two weeks' hate campaign, it has now become clear that for his own political survival Prime Minister Ferenc Gyurcsány oversteps all written and unwritten rules to generate hysteria both on national and on international level. | 2007-09-03 16:13:00 | 0 |
| Kerületi polgármesterek bírálták a főváros közlekedéspolitikáját | Jórészt jobboldali és független kerületi polgármesterek bírálták a főváros közlekedéspolitikáját, miután hétfőn egyeztetést folytattak Tarlós Istvánnal, a fővárosi Fidesz-frakció vezetőjével Budapesten. | 2007-09-03 16:11:00 | 0 |
| Bús Balázs polgármester nyílt levele Demszky Gábor főpolgármesterhez | Augusztus 30-án a fővárosi képviselőtestület döntött az Észak Budai kórház integrációról melynek következtében a Szent Margit kórházat jogutód nélkül megszüntették - fogalmazott levelében Bús Balázs. | 2007-09-03 15:59:00 | 0 |
| Stratégiai kérdés az egészséges ivóvíz biztosítása | A regionális vízművek állami részesedésének értékesítése elfogadhatatlan, hiszen globális szinten az egészséges ivóvízkészletek feletti rendelkezés ma már nagyobb értéket képvisel, mint a kőolajmezők birtoklása. Nemzeti szinten tehát az egyik legfontosabb feladat az egészséges ivóvíz biztosítása - hangsúlyozta Bencsik János, aki felszólalt a Batthyány Alapítvány által szervezett "Nem eladó" című tanácskozáson Budapesten. | 2007-09-03 15:53:00 | 0 |
| Hetekig is elhúzódhat a ferihegyi sztrájk | Akár hetekig is eltartó munkabeszüntetéssel fenyeget két ferihegyi szakszervezet, mert úgy vélik, hogy a munkáltató csak az időt húzza azzal, hogy elutasítja a közvetítői szolgálat bevonását a repülőtéren kialakult helyzet békés tisztázásába. Pető Alfréd, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke kiemelte: nem kapnak megfelelő tájékoztatást. | 2007-09-03 15:51:00 | 0 |
| A Fidesz Női Tagozata országos konzultációt indít | | 2007-09-03 15:43:00 | 0 |
| A FIDESZ ELNÖKSÉGÉNEK HATÁROZATA | | 2007-09-03 15:39:00 | 0 |
| Elnökségi határozat a gyurcsányi hisztériakampányról | A Fidesz elnöksége megtárgyalta a két hete folyó hisztériakampányt, és lezártnak tekinti az a vitát, amelyet Gyurcsány Ferenc gerjesztett. | 2007-09-03 15:26:00 | 1 |
| Egész Oroszországban a beszlani tragédiára emlékeznek | A beszlani túszdráma áldozatairól emlékeztek meg egyperces néma csenddel egész Észak-Oszétiában, a moszkvai kormány ülésén és Oroszország számos városában hétfőn, szeptember 3-án, moszkvai idő szerint 13.05-kor, amikor három éve megkezdődött a tragikus kimenetelű túszmentő akció. | 2007-09-03 15:25:00 | 0 |
| Náray-Szabó: Veszély fenyegeti a nemzeti vagyont | közéleti személyiségek, hogy ne támogassák az állami vagyonról szóló törvényjavaslatot, mert szerintük az alkotmányellenes, és súlyos veszélyt jelent a nemzet számára. A kezdeményezést Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke ismertette. | 2007-09-03 15:03:00 | 0 |
| Újabb rendőrper október 23. miatt | Újabb rendőr pere kezdődött el a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa előtt a tavaly őszi zavargások ügyében; a Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományába tartozó törzsőrmestert hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja a főügyészség. | 2007-09-03 14:46:00 | 0 |
| Mélygarázsügy Kanizsán: csak a gödör maradt a cég után | Váchoz és Sopronhoz hasonlóan Nagykanizsán is erősen kétséges mélygarázsépítésbe kezdett a zalai város előző - szocialista - vezetése. Kanizsán viszont nem kezdődtek el a munkálatok, csak a régészeti leletmentés történt meg a kijelölt területen. A mélygarázsok építésével megbízott cég időközben eltűnt, még a régészeti feltárásért sem fizettek. Az adósság mellett két gödör és az elkerítésre szolgáló palánkok maradtak utána. | 2007-09-03 14:22:00 | 0 |
| Megszűnt a mátraszőlősi iskola | Mátraszőlős általános iskolájába januárban még 93 gyerek járt, és hat pedagógus oktatta őket. Ma már mind pásztói tanulók. | 2007-09-03 14:02:00 | 0 |
| Hatalmas veszteség érte Gyurcsányt | | 2007-09-03 13:42:00 | 0 |
| Nem lesz BKV-sztrájk: bruttó hatezres emelést harcoltak ki | Lezárt az idei bértárgyalás, miután a szakszervezetek és a BKV Zrt. vezetősége egyezségre jutott - jelentette be Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten. | 2007-09-03 13:41:00 | 0 |
| Folyamatos leépülés: az uszoda is bezár Újpesten | A fővárosi önkormányzat bezárja az újpesti uszodát. Derce Tamás IV. kerületi polgármester elmondta: nem ért egyet a döntéssel, a kerületnek viszont nincs annyi pénze, hogy megvásárolja és maga működtesse a létesítményt. | 2007-09-03 13:30:00 | 0 |
| Brown "pártok feletti" kormányzást akar | "Országegyesítő" kormányzást hirdetett hétfői nyilatkozatában Gordon Brown brit miniszterelnök, akinek szavaiból a brit sajtó azonnal küszöbönálló választásokra következtetett; ezt a szándékot Brown nem is cáfolta egyértelműen. | 2007-09-03 13:28:00 | 0 |
| Letisztították Antall József megrongált mellszobrát | A délelőtti órákra letisztították Antall József néhai miniszterelnök I. kerületi mellszobrát, amit piros festékkel öntötték le a hétfő hajnali órákban - közölte a Budavári Önkormányzat. | 2007-09-03 13:19:00 | 0 |
| Testvére magyar a magyarnak | Immár a 21. emléktáblát helyezték el - Aradtól Beregszászig, Máriapócstól Érmihályfalváig - Simonyi József huszár-ezredes tiszteletére szeptember első vasárnapján a partiumi Székelyhíd római katolikus templomának kertjében, egy sziklatömbön. | 2007-09-03 13:08:00 | 0 |
| Határon túli siker | A Szent Imre millenniumi emléktúra záró napjára a partiumi Hegyközszentimrén került sor, amikor is a vállalkozó szellemű lovasok - együtt, határok nélkül - több száz km megtétele után megérkeztek az 1031. szeptember 2-án tragikus körülmények közt elhunyt Imre herceg halálának helyszínére. | 2007-09-03 13:07:00 | 0 |
| Talks with US Congressmen | "Freedom is one and indivisible, and this cannot mean less in Cuba than in the United States or Hungary", said former PM Viktor Orbán, after he had received a delegation of American Congressmen of Cuban origin. | 2007-09-03 13:00:00 | 0 |
| Újabb rendőrper a tavaly őszi zavargások kapcsán a fővárosban | Újabb rendőrper kezdődött el a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa előtt hétfőn, a tavaly őszi zavargások kapcsán; a Rebisz állományába tartozó törzsőrmestert hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja a főügyészség. | 2007-09-03 12:59:00 | 0 |
| Demszky hozza nyilvánosságra a metrószerződéseket! | A főpolgármesternek nyilvánosságra kell hoznia, hogy a főváros milyen szerződéseket kötött a vállalkozókkal a 4-es metró beruházásával kapcsolatban; ez Demszky Gábor személyes felelőssége - hangoztatta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője hétfőn újságírók előtt. | 2007-09-03 12:45:00 | 0 |
| A Női Tagozat országos konzultációt kezdeményez | A Fidesz Női Tagozata 2007. szeptember 1-én megtartott elnöki ülésének közleménye. | 2007-09-03 12:10:00 | 0 |
| 110 éve született - Tamási Áronra emlékeztek | Tamási Áronra emlékeztek Farkaslakán, az író szülőfalujában. A székely lélek nagy ismerője ebben a hónapban született, éppen 110 évvel ezelőtt. | 2007-09-03 12:01:00 | 0 |
| Célegyenesben az RMDSZ és a Tőkés-párti szervezetek közötti tárgyalás? | Néhány napon belül ismét találkozik Markó Béla és Tőkés László, és megállapodás születhet a hosszú távú együttműködésről - írta hétfőn a romániai magyar sajtó, amely szerint "célegyenesbe" jutott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), illetve a Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét támogató szervezetek közötti tárgyalássorozat. | 2007-09-03 12:00:00 | 0 |
| Az élelmiszerár-növekedés egyetlen felelőse a kormány | A kormány tagjai most veszik csak észre, milyen nagy gondok vannak a magyar mezőgazdaságban, holott a Fidesz már másfél hónapja felhívta a figyelmet a kialakult súlyos állapotokra - mutatott rá Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke. | 2007-09-03 11:48:00 | 1 |
| Terjeszkedik a kínai központ Budapesten | Ezernél több, fejlett technológiát alkalmazó és igényes termékeket előállító kínai cégnek ad lehetőséget a magyarországi és térségbeli bemutatkozásra a Márkás Kínai Áruk Központja, amelyet Budapesten hoznak létre. Erről írt alá szerződést Pekingben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. | 2007-09-03 11:31:00 | 0 |
| Oroszország nem alkuszik, ha nemzetbiztonságáról van szó | Oroszország és az Egyesült Államok közösen felelős a világ stratégiai stabilitásának fenntartásáért - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, azt sürgetve, hogy a vezető hatalmak kollektívan irányítsák a világot. | 2007-09-03 11:22:00 | 0 |
| Drasztikusan csökkent a munkanélküliség a szomszédban | Ausztriában augusztusban átlagosan 191 226 munkanélkülit tartottak nyilván, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - adta hírül az MTI. | 2007-09-03 10:54:00 | 0 |
| "Atlantiszt" találtak az Északi-tenger mélyén | Elveszett birodalmat találtak az Északi-tenger mélyét tanulmányozó brit tudósok. A valaha emberek által benépesített tájat tavak, sós mocsarak és folyók tagolták, most azonban több mint száz méterrel a tenger felszíne alatt található. | 2007-09-03 10:36:00 | 0 |
| Kivonultak a brit erők Bászra belterületéről | Hétfőre gyakorlatilag megszűnt a brit katonai jelenlét a legnagyobb dél-iraki város, Bászra belterületén, ahonnan egyetlen összehangolt művelettel félezer brit katonát vontak ki az éjszaka folyamán. Londoni sajtókommentárok szerint ez az utolsó lépés a teljes brit csapatkivonás előtt. | 2007-09-03 10:23:00 | 0 |
| Miénk a legfejlettebb közlekedési infrastruktúra a régióban? | | 2007-09-03 10:06:00 | 0 |
| Tandíjellenes kiállítás nyílt Szegeden | Harmincnégy fehér, illetve fekete, ember nagyságú bábut állítottak fel hallgatók hétfőn reggel a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektori hivatala előtti téren, a bútorlapból készült figurák nyakában az "Ők már nem lehetnek velünk, nekik nem volt elég pénzük" felirat olvasható. | 2007-09-03 09:42:00 | 0 |
| A BKV menetrend-átalakítással biztosítja a forrást a béremelésre | A menetrendek átszerkesztésével tud forrást biztosítani a BKV Zrt. a béremelésre - mondta Regőczi Miklós, a társaság vezérigazgató-helyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn. | 2007-09-03 09:28:00 | 0 |
| Továbbra is mélyponton a miniszterelnök népszerűsége | Még soha nem volt ilyen kedvezőtlen a magyar politikusok megítélése - számolt be a Szonda Ipsos. A politikai elit presztízsét a 100-as skálán mindössze 40 pontra értékelték, szemben a rendszerváltáskor mért 54 ponttal. | 2007-09-03 09:26:00 | 0 |
| Becsengettek - megkezdődött a 2007/2008-as tanév | Ma reggel közel egymillió 381 ezer diák számára ért véget a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció és kezdődik meg a tanítás az ország általános és középiskoláiban. | 2007-09-03 09:26:00 | 0 |
| Bánki Erik: Egy fillér uniós támogatás nem jut | A külföldi turisták száma négy százalékkal visszaesett, ami elkeserítő. A belföldi élénkülés üdvözlendő, de kizárólag az üdülési csekknek köszönhető. Magyar Hírlap interjú. | 2007-09-03 09:24:00 | 0 |
| Lemondott a legújabb japán mezőgazdasági miniszter is | Lemondott hétfőn a legújabb japán mezőgazdasági miniszter is amiatt, hogy az általa korábban vezetett gazdaszövetkezet hűtlenül kezelt állami kártérítést. Endo Takehiko alig egy héttel ezelőtt lépett hivatalba az Abe Sindzo miniszterelnök által átalakított kormány tagjaként. | 2007-09-03 09:23:00 | 0 |
| A turizmusban az ősz egyre fontosabb évszak | Évek óta nem volt arra példa, hogy augusztus huszadika után ne "zárt volna be" a Balaton. Most megtörtént, elmaradt a szezonzárás. A szakemberek szerint ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt évek fejlesztései kezdenek beérni. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 09:20:00 | 0 |
| Az állampolgár csupán fogyóeszköz | Tiltakozik az állami vagyon végkiárusítása ellen, és szeptember 8-ra tüntetésre hívja az állampolgárokat az Élőlánc Magyarországért mozgalom. Vezetőjével, Lányi Andrással az elkészült törvénytervezetről az Echo Tv-ben Obersovszky Péter beszélgetett. Magyar Hírlap interjú. | 2007-09-03 09:17:00 | 0 |
| Hatalmas a szakadék a fejlettek és fejletlenek között | Noha a termelékenység az elmúlt évtizedben világszerte nőtt, széles maradt a szakadék a fejlett országok és a többiek közt - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 09:11:00 | 0 |
| Papíron már a jövő évben is lesz ingatlanadó, de fizetni nem kell | Politikai döntés még nincs, de vélhetően ebben a ciklusban, a konvergenciaprogram nyomására, mégis lesz ingatlanadó. Úgy tűnik, 2009-től. Az viszont elképzelhető, törvényszöveg formájában már jövő évtől bevezetik. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 09:02:00 | 0 |
| Megállapodtak: nem lesz kedden BKV sztrájk | Elmarad a budapesti tömegközlekedési dolgozók szeptember 4-re beharangozott sztrájkja, mert a szakszervezetek képviselőinek és a BKV Zrt vezetőségének vasárnap éjjel sikerült egyezségre jutniuk egymással - közölte Regőczi Miklós, a BKV Zrt vezérigazgató helyettese az MTI-vel. | 2007-09-03 08:26:00 | 0 |
| Schengen a legsürgetőbb kérdés | Letelepedés nélküli kettős állampolgárságot kértek szombaton a schengeni rendszerhez nem Magyarországgal együtt csatlakozó országokban élő magyar közösségek számára a Párkányban megszervezett "kis Máért" résztvevői. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 08:18:00 | 0 |
| Három napot szánnak Irán szétzúzására | Az amerikai védelmi minisztérium kész tervekkel rendelkezik egy Irán elleni légicsapás-sorozat végrehajtására - állítja a Sunday Times. A brit lap szerint az akció három nap alatt kiiktatná az iráni hadsereget és a nukleáris létesítményeket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 08:15:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc Pekingben méltatta a roma kultúrát | A romák és kultúrájuk nélkül nem érthető sem Magyarország, sem Európa - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kínában, amikor egy kortárs magyar roma festők műveiből összeállított kiállítást nyitott meg a pekingi Modern Művészeti Kiállítóteremben. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 08:14:00 | 0 |
| Szeptemberben végképp elfogy a szegedi klinika túlórakerete | A szegedi traumatológiai klinikán a hét végén már csak átszervezésekkel sikerült biztosítani az ügyeletet. E hónapban végképp elfogy a túlórakeret. A vásárhelyi és makói traumatológiai ügyelet megszűntével csaknem kétszeresére nőtt a betegforgalom. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 08:12:00 | 0 |
| Álreform a nagyobb tudás ellen | Drasztikusan csökkenti a kormány az iskolák állami támogatását, 2010-ig összesen 190 milliárddal kevesebb jut oktatásra. A "reform" már érezteti hatását, az idei tanév nagy múltú iskolák bezárásával, pedagógusok tömeges elbocsátásával indul. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 08:03:00 | 0 |
| A vasárnap legyen újra a családé, a gyerekeké és a vallásgyakorlásé | A szabad vasárnap visszaállításáért országos demonstrációt indított a Kereszténydemokrata Néppárt. Az első állomáson Győrben félpályás útlezárással és transzparensekkel tiltakozott több száz ember két nagyáruház parkolója előtt. A Magyar Hírlap összefoglalója. | 2007-09-03 07:58:00 | 0 |
| Most már a GKI is pesszimista | Nem tarthatók a magyar gazdaság fejlődésére vonatkozó év eleji prognózisok - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb jelentéséből. A kutatóintézet szerint a gazdasági növekedés kisebb, az infláció és a munkanélküliség viszont nagyobb lesz az előzetesen vártnál. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-03 06:35:00 | 0 |
| Bajban a külföldön eminens honvédség | Miközben a jövő évi költségvetés alapján a katonasággal nem rendelkező Izland szintjére juthat hadseregünk, a külföldi NATO-missziókban messze súlyunkon és erőnkön felül teljesítünk - áll a jelentésben, amelyet magas rangú katonai vezetők készítettek Szekeres Imre honvédelmi miniszternek. A Magyar Hírlap írása. | 2007-09-03 06:31:00 | 0 |
| Becsöngetés és rászámolás | Az iskolakezdés normális esetben is traumatikus élmény diáknak, szülőnek egyaránt. Az idei pedig hatványozottan az. Mert az iskolák sem úszták meg: a megszorítások az oktatási rendszert is elérték. A pénzkivonás miatt iskolákat zárnak be, és - előzetes adatok szerint - mintegy nyolcezerkétszáz pedagógus marad munka nélkül. Magyar Hírlap álláspont. | 2007-09-03 06:29:00 | 0 |
| A figyelemelterelés a cél | Miközben titokban, átlátható privatizációs eljárás helyett külföldön, tőzsdén értékesítette a magyar állam a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Nyrt. még állami tulajdonban lévő 50 százalék plusz egy szavazatot érő részvénycsomagját, és a gazdaság teljesítőképessége egyre siralmasabb képet mutat, a kormány jelentéktelennek tűnő ügyekkel vonja el a lényegről a figyelmet. Legutóbb a kabinet azzal rukkolt elő, hogy a cirkuszi állattartásról alkotott rendeletet. A Kormányszóvivői Iroda úgy látja, ők igenis keményen dolgoznak. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-03 06:27:00 | 0 |
| Internet van, vécé nincs | Magyar Bálint továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a következő két évben 35 milliárd forintot költsenek digitális táblákra, miközben az iskolák egynegyedében nincs radiátoros fűtés, több mint felében nem megfelelő a vécék állapota, és az épületek 85 százalékát fel kellene újítani. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-03 06:24:00 | 0 |
| Valóban rossz gazda az állam | Nem gazdálkodott felelősen az adófizetők pénzével tavaly az állam - derül ki az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentéséből. A tavalyi büdzsét ellenőrző összefoglaló rávilágít: a parlament által elfogadott költségvetési törvény fényévekre állt a tényektől. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-03 06:18:00 | 0 |
| A tudás veszélyes | Minden tanévnyitó új kezdet is egyben. Az idei még inkább az. - Most a közoktatás egészében új szakasz kezdődik - jelentette ki az országos tanévnyitón Hiller István, majd büszkén elszavalta, hogy a szeptembert 8223 tanár kezdheti az utcán az iskola helyett. A második Gyurcsány-kormány megalakulása óta újabb, a szocialista párttal kapcsolatos illúzióval lettünk szegényebbek. Azt hittük, ha egyszer végre az MSZP nem enged az SZDSZ zsarolásának, és megtartja magának az oktatási tárcát, legalább ezen a téren számíthatunk némi javulásra. A Magyar Nemzet írása. | 2007-09-03 06:14:00 | 0 |
| Jelentősen csökkent a munkanélküliség Ausztriában | Ausztriában augusztusban átlagosan 191 226 munkanélkülit tartottak nyilván, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, közölték az osztrák foglalkoztatási hivatalban vasárnap. A belföldiek körében 5,1 százalékkal, a külföldi dolgozók körében 3,2 százalékkal csökkent a munkanélküliség tavaly óta. | 2007-09-02 18:25:00 | 0 |
| Nagy sikert aratott az ingyenes védőoltás az V. kerületben | Kétszázötvennél is több fiatal kapta meg a méhnyakrák elleni védőoltást a főváros V. kerületében. Áprilisban adták be az első ingyenes injekciókat, azóta már tartottak ismétlőoltást is. | 2007-09-02 18:06:00 | 0 |
| Már a bőrünkön érezzük az éghajlatváltozást | Egy felmérés szerint Magyarországon a klímaváltozással kapcsolatos kérdések sürgős napirendre tűzését a megkérdezettek 88 százaléka, sürgős intézkedések meghozását pedig 92 százaléka támogatja. Láng István akadémikus az InfoRádióban azt mondta: a számokban megmutatkozik az utóbbi évek szélsőséges időjárása is. | 2007-09-02 17:53:00 | 0 |
| Új választási törvény Palesztinában | Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap bejelentette a ciszjordániai Rámalláhban, hogy új választási törvényt tettek közzé, amely az ő pártjának, a Fatahnak kedvez az ellenlábas Hamásszal szemben. | 2007-09-02 17:02:00 | 0 |
| A libanoni hadsereg ellenőrzése alá vonta a Nahr el-Báred tábort | A libanoni hadsereg teljesen az ellenőrzése alá vonta vasárnap a Nahr el-Báred palesztin menekülttábort, miután az ostrom nyomán minden ellenállás megszűnt a Fatah al-Iszlám szélsőséges szervezet ott meghúzódó harcosainak részéről - közölték katonai források. | 2007-09-02 16:53:00 | 0 |
| Szicília: a vállalkozószövetség fellázadt a maffia ellen | A szicíliai vállalkozók szövetsége, a hét végi tanácskozásán, határozatban fellázadt a maffia helyi uralma ellen, mivel a maffia követelte "védelmi" pénzek az utóbbi időben jelentősen emelkedtek. A vállalkozók egyelőre nem számíthatnak a hadsereg segítségére. | 2007-09-02 16:38:00 | 0 |
| A vácegresi választásról | Közlemény | 2007-09-02 16:22:00 | 0 |
| Huszonöt tálib harcost öltek meg Afganisztánban | Huszonöt fundamentalista iszlám fegyverest öltek meg afgán katonák és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciós erők egy tálib parancsnoki központ elleni rajtaütésben Afganisztán déli részén - jelentették be vasárnap a koalíciós erők. | 2007-09-02 15:51:00 | 0 |
| A szabad vasárnapért tüntettek Győrött | A vasárnapért mint általános pihenőnapért tüntettek mintegy ötvenen vasárnap délelőtt Győrben a KDNP szervezésében. | 2007-09-02 15:02:00 | 0 |
| Megújul a Hír TV, sok új műsor hétfőtől | A nézők egy arculatában, műsorstruktúrájában teljesen megújult Hír Televíziót látnak majd hétfőtől - ígérte Gajdics Ottó, a társaság vezérigazgató-helyettese. - Röviden: sokkal szebb, modernebb arculat, sok új műsor. Biztos vagyok benne, hogy mindez a már meglévő nézőtábornak is tetszeni fog, de nagyon sok új nézőt is remélünk az átalakulástól - fűzte hozzá. | 2007-09-02 14:34:00 | 0 |
| "Újra kell teremteni a szövetséget az ember és a Föld között" | XVI. Benedek pápa a katolikus egyház első környezetbarát ifjúsági találkozójának élére állva, vasárnap sürgette a világ vezetőit, hogy bátor intézkedéseket tegyenek a bolygó megmentésére, mielőtt - mint mondta - túl késő lenne. | 2007-09-02 14:03:00 | 0 |
| Kitörést kíséreltek meg a Fatah al-Iszlám harcosai | Kitörést kíséreltek meg a Fatah al-Iszlám szélsőséges palesztin szervezet ostromlott harcosai a Libanon északi részén lévő Nahr el-Báred palesztin menekülttáborból - közölte vasárnap reggel a libanoni hadsereg szóvivője. | 2007-09-02 13:42:00 | 0 |
| A katolikus iskolák országos tanévnyitója | Különleges tanévet kezdünk, sok nehézség és probléma között élünk, ám mégis van okunk az örömre - mondta Erdő Péter bíboros a katolikus iskolák országos tanévnyitóján a debreceni Svetits Gimnázium Szent Kereszt-kápolnájában szombaton. | 2007-09-02 13:13:00 | 0 |
| December elején tartják az orosz alsóházi választásokat | December 2-án tartják az orosz alsóházi választásokat, az erről szóló elnöki rendeletet vasárnap írta alá Vlagyimir Putyin államfő - közölte a Kreml sajtószolgálata. | 2007-09-02 12:43:00 | 0 |
| Zavargások voltak a dán fővárosban | Összecsapott a rendőrséggel mintegy ezer, túlnyomórészt fiatal randalírozó szombat éjjel Koppenhágában, napra pontosan hat hónappal azután, hogy egy népszerű ifjúsági ház lebontása miatt utcai csatározások törtek ki a dán főváros ugyanezen kerületében. | 2007-09-02 12:22:00 | 0 |
| Jöjjön az idézet! | Cser-Palkovics András közleményében idézi Pásztor Tibornak, az MSZP budapesti elnökségi tagjának tavalyi antiszemita internetes bejegyzését. | 2007-09-02 12:11:00 | 0 |
| Hazatértek a magyar tűzoltók Görögországból | Hazatértek szombaton késő este a görögországi tűzvészben helytállt magyar tűzoltók. | 2007-09-02 12:02:00 | 0 |
| Kövér: Bármire képesek a hatalomért | A hatalom megtartása érdekében a Gyurcsány-kormány bármire képes - jelentette ki Kövér László pénteken. | 2007-09-02 12:02:00 | 0 |
| Robbantás Oroszországban - négy halott | Négy rendőr halt meg egy szombati, oroszországi robbanásban. A hatóságok muszlim szakadárok által elkövetett terrortámadásra gyanakodnak. | 2007-09-02 11:30:00 | 0 |
| Viharos tanévkezdés a közoktatásban | Kaotikus tanévkezdésnek nézünk elébe, és ennek alapvető oka a kormány munkájában keresendő - szögezte le Pokorni Zoltán vasárnapi sajtótájékozatóján. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a forráskivonást az oktatásból. | 2007-09-02 11:18:00 | 1 |
| Szita: Ne vonjanak el több pénzt az oktatástól | Az Eötvös Loránd Műszaki Iskola tanévnyitóján a település polgármestere Szita Károly arra kérte a tárca vezetőjét, ne vonjanak el több támogatást az oktatási intézményektől. | 2007-09-02 11:03:00 | 0 |
| Határon túli magyar szervezetek fóruma Párkányban | A határon túli magyar szervezetek egységes álláspontot képviselnek az anyaországi támogatásokról, a legsürgetőbb kérdésnek a 2008 januárjától a schengeni határokon kívül rekedő magyar nemzetrészek kapcsolattartásának biztosítását tartják - hangzott el ki a szervezetek képviselőinek a szlovákiai Párkányban rendezett szombati tanácskozásán. | 2007-09-02 10:26:00 | 0 |
| Barroso Görögországban | José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szombaton Görögországban helikopterről megtekintette az erdőtűzben elpusztult területeket, és további EU-segélyeket ígért az országnak. | 2007-09-02 10:02:00 | 0 |
| Welcome, "utcai politizálás"! | | 2007-09-01 18:06:00 | 0 |
| Jövőre izlandi szintre juthat a magyar haderő | Miközben Szekeres Imre (MSZP) honvédelmi miniszter azt tervezi, hogy az Andrássy úton katonai díszszemlét tart, egy lapunk birtokába került belső jelentés szerint a jövő évi védelmi kiadásaink már a Magyar Honvédség létét is megkérdőjelezik - írja a magyar Hírlap. | 2007-09-01 17:55:00 | 0 |
| Szakadék a szavak és a valóság között | Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő, a fogyasztóvédelmi eseti bizottság alelnöke szerint a Gyurcsány-kormány az elmúlt időszakban számtalanszor bizonyította, hogy tetteivel ellehetetleníti a fogyasztóvédelmet. | 2007-09-01 17:39:00 | 0 |
| 135 éves az Iparművészeti Múzeum | Ma 135 évvel ezelőtt, 1872. szeptember elsején alapították meg Budapesten az Iparművészeti Múzeumot, Európában harmadikként. | 2007-09-01 17:37:00 | 0 |
| Új fejezet a magyar diáklány ügyében | Felülvizsgálja Malina Hedvig ügyét a legfőbb ügyész Szlovákiában. Dobroslav Trnka bekérette az eljárásról szóló aktákat a nyitrai rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy kiderítse: hibáztak-e a hatóságok. | 2007-09-01 17:23:00 | 0 |
| A Fidesz Országos Választmányának határozata | A Fidesz Országos Választmánya szombati ülésén az alábbi, 13/2007. 09.01. sz. határozatot hozta. | 2007-09-01 16:14:00 | 0 |
| Haraggal emlékeztek a beszlani vérengzésre | Haraggal vegyes gyásszal emlékeztek meg szombaton az észak-oszétiai Beszlan városában az egykori iskola romjainál a három évvel ezelőtti túszszedésről, amely 332 ember, köztük 186 gyermek halálával végződött. | 2007-09-01 15:18:00 | 0 |
| Négy állítólagos ETA-tagot vettek őrizetbe Franciaországban | A Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet négy állítólagos tagját, köztük egy nőt vették őrizetbe szombaton reggel Franciaország délnyugati részén - közölték francia igazságügyi illetékesek és a spanyol belügyminisztérium. | 2007-09-01 14:38:00 | 0 |
| Hiányos ügyelet a szegedi traumatológiai klinikán | A szokásos négy helyett csak három orvos kezdte meg az ügyeletet szombat reggel a szegedi traumatológiai klinikán, mivel az orvosok kétharmadának elfogyott a kötelezhető túlóra kerete - tájékoztatta Török László egyetemi adjunktus az MTI-t. | 2007-09-01 13:47:00 | 0 |
| Orosz pártszimpátiák | A biztosan
szavazó orosz állampolgárok 47,7 százaléka szándékozik Vlagyimir
Putyin elnök pártjára, az Egységes Oroszországra szavazni a december
2-án tartandó választásokon - mutatta ki a VCIOM állami
közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérésében. | 2007-09-01 13:30:00 | 0 |
| Ismeretlen Munkácsy-festményt találtak a szakemberek | Egy eddig nem látott és nem regisztrált Munkácsy-festményt találtak a szakemberek Svájcban. | 2007-09-01 13:19:00 | 0 |
| Gyurcsány "nyílt parancsával csakis szembeszegülni lehet" | A Független Jogász Fórum szerint a jelenkori, ténylegesen is működő polgári demokráciák kormányzataitól teljességgel szokatlan az a fajta felszólítás, mint amilyet Gyurcsány Ferenc intézett a köztársasági elnökhöz, a pártokhoz és a történelmi egyházakhoz a "fasiszta veszély" kapcsán. | 2007-09-01 13:09:00 | 0 |
| Fogyasztóvédelem: létrejött a NFH | Létrejött az egységes fogyasztóvédelmi szervezeti rendszer, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a regionális fogyasztóvédelmi felügyelőségek összevonásával. | 2007-09-01 13:03:00 | 0 |
| Antiszemita az antifasiszta tüntetésen | | 2007-09-01 12:51:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc hadat üzent | Gyurcsány Ferenc hadat üzent az egész magyar társadalomnak, a történelmi egyházaknak, a köztársasági elnöknek és az MSZP-nek is - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz szombati országos választmányi ülésén. | 2007-09-01 12:17:00 | 0 |
| Újabb vagyonvesztés | Akkor most populista leszek. Azaz népszerű, a szó legkonkrétabb értelmében. Az FHB Jelzálogbankra szükségünk volt. Nekünk, magyaroknak. A kormány azonban eladta. Titokban, éjjel, lemutyizva, a szerdai tőzsdezárás után. | 2007-09-01 11:31:00 | 0 |
| Libanoni helikopterek csapásokat mértek a Nahr el-Bared menekülttáborra | A libanoni hadsereg helikopterei csapásokat mértek Nahr el-Bared palesztin menekülttáborra, ahol a Fatah al-Iszlám radikális szunnita szervezet fegyveresei még tartják állásaikat. | 2007-09-01 11:17:00 | 0 |
| Rendőrségi feljelentés a galvániszap elhelyezői ellen | Környezetszennyezés miatt, ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett pénteken a rendőrségen magánemberként Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője és Illés Zoltán, a Fidesz zöldtagozatának alelnöke a Csepel Művek területén illegálisan lerakott mintegy 1.200 tonna környezetszennyező galvániszap miatt. | 2007-08-31 19:40:00 | 0 |
| Változhat az Országgyűlés munkarendje | Elképzelhető, hogy változhat az Országgyűlés őszi munkarendje, így a korábban megszokott hétfői és keddi ülésnapok helyett kedden és szerdán lenne plenáris ülés. | 2007-08-31 17:42:00 | 0 |
| Részleges megállapodás született az RMDSZ és a Tőkést támogató szervezetek között | Újabb elvi kérdésekben egyeztek meg pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés László református püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét támogató civil szervezetek munkacsoportjai, de a megállapodásról szóló végső döntést a jövő hétre halasztották. | 2007-08-31 17:16:00 | 0 |
| Hatvan évvel ezelőtt indult a Romániai Magyar Szó | Hatvan évvel ezelőtt indult útjára a Romániai Magyar Szó (RMSZ), a mai bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) elődje, amely pénteki számában külön mellékletben idézte fel a romániai magyar sajtótörténet egyik legrangosabb szellemi műhelyének viharos időszakait, a kortársak emlékeit. | 2007-08-31 17:01:00 | 0 |
| Az Iparművészeti Múzeum dolgozói kiállnak főigazgatójuk mellett | Az Iparművészeti Múzeum csaknem félszáz munkatársa pénteken állásfoglalást írt alá, amelyben kijelenti: az intézmény szakmai munkájának folytatását a felmentett főigazgató, Takács Imre vezetésével képzeli el - közölte Jékely Zsombor, a múzeum tudományos titkára. | 2007-08-31 16:41:00 | 0 |
| A kormány intézkedései miatt nőtt a csecsemőhalandóság | A csecsemőhalandóság növekedéséért a kormányzati intézkedések által kiváltott bizonytalanság, szervezetlenség és sok esetben az ellátó rendszer működésképtelensége okolható - hangsúlyozza Szijjártó Péter közleményében. | 2007-08-31 16:18:00 | 0 |
| A Fidesz megakadályozná az ingatalanadót | Az ingatlanadó rendkívül igazságtalan, hiszen bevezetése esetén az embereknek olyan vagyontárgyuk után kellene adót fizetni, amelyet amúgy is adózott jövedelmükből vettek - hangsúlyozza Szijjártó Péter közleményében. | 2007-08-31 15:26:00 | 0 |
| El a kezekkel a Nagymező utcától! | Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa és Ozsváth Kálmán, a párt budapesti zöld tagozatának vezetője a sajtó nyilvánossága előtt számolt be a Nagymező utcai mélygarázs építése körül kialakult botrányról, a beruházás jelenlegi állapotáról és a szocialista-liberális városvezetés az üggyel kapcsolatban tanúsított viselkedéséről. | 2007-08-31 14:58:00 | 0 |
| Szobrot állítana a tatabányai MSZP a diktatúra főkommunistájának | A csütörtöki közgyűlésen döbbenten szembesültünk azzal, hogy az MSZP képviselő-csoportja azzal kíván tisztelegni az idén hatvan esztendős város előtt, hogy szobrot állít közpénzen a kommunista diktatúra emblematikus vezetőjének - jelentette ki Bencsik János, Tatabánya város polgármestere. | 2007-08-31 13:52:00 | 0 |
| Hogy jön ehhez Gyurcsány Ferenc? | Gyurcsány Ferenc nem hajlandó szembenézni a következményekkel, egyszerűen azért, mert ő maga is tudja, hogy alkalmatlan a kormányzásra - szögezte le Navracsics Tibor az ötpárti sajtótájékoztatón. | 2007-08-31 13:49:00 | 0 |
| Szakszervezeti ajánlat a minimális szolgáltatásokra | A metró, a HÉV és a fogaskerekű esetében 20 százalékos minimális szolgáltatást, míg a busz, a villamos és a troli esetében azt javasolták a szakszervezetek a BKV vezetésének, hogy az esetleges szeptember 4-i sztrájk alatt csak óránként induljanak a járatok. | 2007-08-31 13:37:00 | 0 |
| Csökken az egyházi közoktatási intézmények állami támogatása | Nagy terhet jelent a normatív és kiegészítő támogatás csökkenése az egyházi közoktatási intézményeknek és fenntartóiknak; néhány esetben iskolákat szűntettek meg vagy vontak össze, és pedagógusok elbocsátásával is számolnak - erről a történelmi egyházak tájékoztattak. | 2007-08-31 12:43:00 | 0 |
| "Kis Máért" lesz a hétvégén Párkányban | Egynapos értekezletet - a szervezők megfogalmazásában "kis Máértet" - tart szombaton a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma a szlovákiai Párkányban (Stúrovo). | 2007-08-31 12:38:00 | 0 |
| A történelmi Magyarország műkincseit követeli vissza a SME | Az SME című szlovák újság vitatja pénteki számában a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) vezetőinek azt az állítását, hogy "a magyarok az 1867 és 1945 közötti időszakban félezernél több szlovák műkincset hurcoltak el szlovák területről". | 2007-08-31 12:35:00 | 0 |
| A kormány reformja elől menekülnek a háziorvosok | A folytatódó falurombolás és az egészségügyi reform negatív hatásai elérték a vidék Magyarországát is - hangzott el Mikola István és Turi-Kovács Béla pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2007-08-31 12:23:00 | 0 |
| Sólyom is felszólal a parlament első ülésnapján | Az államfő felszólal az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján, szeptember 10-én. Sólyom László erről levélben tájékoztatta Szili Katalin házelnököt, a dokumentumot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal internetes honlapján. | 2007-08-31 11:27:00 | 0 |
| Szetey volt cége a Bajnai-buliban | A kormányzati személyügyi államtitkár, Szetey Gábor alapította azt a céget, amelynek jogutódja nettó százmillió forintért félnapos fesztivált rendezhetett augusztus 19-én az Andrássy úton. | 2007-08-31 10:30:00 | 0 |
| Az iskolaszegényítés a jövőt rabolja ki | Zűrzavarral és bizonytalansággal kopogtatott be az új tanév. Tízezer pedagógus álláshely megszűnéséről és több ezer pedagógus lehetséges elbocsátásáról szólnak a hírek, ám pontos adatokat még a szaktárca sem közölt. Ami biztos: a 2007-2008-as tanévben csaknem harmincmilliárd forintot vonnak ki a közoktatásból. | 2007-08-31 09:42:00 | 0 |
| Bizonytalan, lesz-e megegyezés az RMDSZ és Tőkés között | Bizonytalannak tűnik, lesz-e megegyezés pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés László református püspököt támogató szervezetek között. | 2007-08-31 09:25:00 | 0 |
| Riasztó | Hol Gyurcsány van, ott válság van. A Magyar Gárda megalakítása, illetve a körülötte roppant médiahátszéllel gerjesztett hisztéria a kormányoldal érdekeit szolgálja. Hiszen - legalábbis átmenetileg - alkalmas a figyelem elterelésére olyan, az utódpárti-neoliberális koalíció kormányzásra való alkalmatlanságát újfent bizonyító, az emberek mindennapjait terhelő témákról, mint a közelgő pedagóguselbocsátások, a szegények adóját jelentő infláció tartós csúcsra járatása vagy a szapora csecsemőhalál. | 2007-08-31 09:02:00 | 0 |
| Navracsics: "Gyurcsány végig fasisztázni fog minket" | Miután Gyurcsány Ferenc kormányfő belebukott tavasszal abba, hogy antiszemitizmussal gyanúsította a Fideszt, most fasisztázni fog - így fogalmazott a párt parlamenti frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy mire számít a párt ősszel a parlamentben. | 2007-08-31 08:37:00 | 0 |
| USA: 150 ezer ember adatait lopták el egy állami portálról | Csaknem 150 ezer ember adatait lopták el az Egyesült Államokban egy álláskereső kormányzati weboldalról. A kormányzat részlegesen letiltotta a weboldalt addig, míg megfelelő nem lesz az adatbázis biztonsága. Az adatlopás célja az lehetett, hogy megkárosítsák az érintetteket. | 2007-08-31 08:27:00 | 0 |
| Átalakítás, bizonytalanság - A "reformok" igazi arca | A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első felében csaknem nyolc százalékkal nőtt a csecsemőhalálozás az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Mészáros József, a csecsemő- és gyermekgyógyászat szakfelügyelője szerint az okok között az egészségügy átalakítása, a fejlesztések elmaradása és az általános bizonytalanság áll. | 2007-08-31 08:20:00 | 0 |
| Sólyom László levélben gratulált a török köztársasági elnöknek | Sólyom László köztársasági elnök levélben gratulált Abdullah Gül török köztársasági elnöknek elnökké választása alkalmából - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztálya csütörtökön. | 2007-08-30 17:54:00 | 0 |
| 30 milliárdot vesznek el az oktatástól | A fővárosi fenntartású középfokú oktatási intézményekben 619 álláshely szűnt meg, ebből 238 a pedagógusi - közölte Hiller István szakminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva. A Fidesz továbbra is a pontos, országos adatok nyilvánosságát sürgeti. | 2007-08-30 17:47:00 | 0 |
| A Fidesz az alkotmányosság és a rend pártja | A Fidesz az alkotmányosság, a törvényesség és a rend pártja, szemben a válságból válságba evickélő kormánnyal - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön újságíróknak, arra a kérdésre, hogy elhatárolódik-e a Magyar Gárdától és a Jobbiktól. | 2007-08-30 17:45:00 | 0 |
| Slota tudni véli, miért éppen 56 tagja van a Magyar Gárdának | Ján Slota úgy gondolja, hogy a szombaton felesküdött Magyar Gárda tagjainak 56 fős létszáma meghökkentő módon az 56-os magyarországi forradalmat idézi, ami vélekedése szerint azt az üzenetet hordozhatja, hogy "újabb forradalomra készülhetnek, és minden jel arra utal, hogy ez a forradalom majd Szlovákia, Románia és Szerbia ellen irányul". | 2007-08-30 17:27:00 | 0 |
| Kilencvenkétmilliót nyer a sztrájkon a BKV | Kilencvenkétmillió forint megtakarítást eredményezhet a szakszervezetek által szeptember 4-re időzített sztrájk a Budapesti Közlekedési Vállalatnak - olvasható a Népszabadság csütörtöki számában. | 2007-08-30 17:18:00 | 0 |
| Nem minden szélsőséget ítél el az MSZP-SZDSZ | Indulatos szóváltásokat követően csütörtökön délután szünetet rendeltek el a Fővárosi Közgyűlésben, majd a Fidesz bejelentette, hogy nem vesz részt a testület további munkájában. | 2007-08-30 17:07:00 | 0 |
| A szabadság egy és oszthatatlan - Kubában is | A szabadság egy és oszthatatlan, és ez Kubában sem lehet kevesebb, mint az Egyesült Államokban vagy Magyarországon - hangsúlyozta Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott az amerikai kongresszus kubai származású képviselőinek delegációjával. | 2007-08-30 17:02:00 | 0 |
| A gyártók szerint jogszerűtlen a gyógyszerártámogatás csökkentése | A gyógyszergyártók és forgalmazók jogsértőnek tartják az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) magatartását, mert az egészségügyi miniszter rendeletével ellentétben immár havonta változtatja a fix összegű támogatásban részesülő készítmények körét, azaz csökkenti egyes termékek támogatását a rendeletben meghatározott negyedéves periódus helyett - közölte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége csütörtökön közös közleményben. | 2007-08-30 16:55:00 | 0 |
| Erősödött a spanyolországi erdőtűz | Kelet-Spanyolországban csütörtökön 400 tűzoltó kénytelen volt meghátrálni a kedd óta tomboló erdőtűz előtt. A meleg és a nyári szelek miatt a tűz csütörtökön erősödött. | 2007-08-30 16:31:00 | 0 |
| A fiatalok még mindig nehezen találnak munkát | Idén május és július között 7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A legrosszabb elhelyezkedési esélyei az alacsony iskolai végzettségű, középkorú férfiaknak van. | 2007-08-30 16:24:00 | 0 |
| Ne titkolózzon tovább a kormány! | A Fidesz és a Vállalkozók Pártja felszólítja a kormányt: ne titkolózzon tovább a vagyonosodási vizsgálatok kapcsán - írja Szatmáry Kristóf közelményében. | 2007-08-30 16:02:00 | 0 |
| Szakszervezeti szolidaritás a BKV dolgozóival | A Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) szolidáris a BKV dolgozóival - közölték a szakszervezetek csütörtökön az MTI-vel. | 2007-08-30 15:58:00 | 0 |
| Vagyonosodási vizsgálatok - a Fidesz véleménye | | 2007-08-30 15:57:00 | 0 |
| A gyermekeiket egyedül nevelő szülők az ingyenes tankönyvről | Levélben fordul a Miniszterelnöki Hivatalhoz, az Országgyűlés elnökéhez, valamint a szociális- és munkaügyi miniszterhez a csütörtökön alakult Gyermekeiket Egyedül Nevelő Szülők Országos Egyesülete azért, hogy az ingyenes tankönyvellátásból kiszorult gyermekeket anyagilag kompenzálja az állam - mondta Keszei Sándor, a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért elnöke az MTI-nek. | 2007-08-30 15:49:00 | 0 |
| A BKV-nak százmilliós megtakarítást jelenthet a sztrájk? | Akár százmillió forintot is spórolhat a BKV a jövő hét keddre tervezett munkabeszüntetéssel egy külső szakértők bevonásával készített felmérés szerint. Ennyivel kevesebb ugyanis a társaság tervezett bevételkiesése a munkabeszüntetés ideje alatti költségmegtakarításnál. | 2007-08-30 15:35:00 | 0 |
| "Reform" után: ugrásszerűen nőtt a csecsemőhalálozás | A Fidesz az egészségügyben bizonytalanságot keltő és tragikus következményekkel járó intézkedések visszavonását kéri a kormánytól. Ezt Szijjártó Péter mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2007-08-30 15:11:00 | 1 |
| Változik a családtámogatás kifizetési rendszere | Megváltozik a családtámogatás kifizetési rendszere a jövő évben, ezek a feladatok fokozatosan, teljes egészében a Magyar Államkincstárhoz kerülnek - közölte az MTI-vel a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára. | 2007-08-30 14:49:00 | 0 |
| Az M5 beruházás miatt távozik Kóka? | A hetilap szerint az autópálya beruházás és az AKA Zrt. privatizációjával kapcsolatos jövőbeni botrány miatt döntött úgy a gazdasági miniszter, hogy távozik posztjáról. | 2007-08-30 14:39:00 | 0 |
| Személyi változások a kínai kormányban | Öt poszton változott a miniszter személye a kínai kormányban, többek között az állambiztonsági, az ellenőrzési, a pénzügyi, és a személyügyi tárca élén - közölte csütörtökön az Új Kína hírügynökség. | 2007-08-30 14:33:00 | 0 |
| Két hét múlva alakul meg a II. Kisebbségi Kerekasztal | Két hét múlva megalakítják a nemzetiségiek egyeztető fórumát, a II. Kisebbségi Kerekasztalt - jelentette be Kállai Ernő kisebbségi ombudsman csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta a 13 hazai kisebbség országos önkormányzatának elnökét. | 2007-08-30 14:27:00 | 0 |
| A kialakult helyzetért a kormány a felelős | Font Sándor örömét fejezi ki közleményében, hogy egyesek már a szocialista frakcióban is felismerték, amit a Fidesz egy hónapja jelez: alapjaiban rendíthetik meg az állattartókat a várható nagyon alacsony gabonatermés miatt duplájára nőtt gabonaárak. | 2007-08-30 14:14:00 | 0 |
| MSZP-s politikus az agrárválságról - a Fidesz álláspontja | | 2007-08-30 13:05:00 | 0 |
| Kóka lebukott - leléphet | | 2007-08-30 12:26:00 | 0 |
| Hagyják abba közhangulat hiszterizálását! | Navracsics Tibor felszólította a kormányt: hagyja abba közhangulat hiszterizálását, helyette a bűnösöket büntesse meg, a védelemre szorulókat védje meg, az ártatlanokat pedig hagyja békén. | 2007-08-30 12:26:00 | 1 |
| Magyar Rádió: Politizálásból jeles, rádiózásból elégtelen | A napokban volt egy esztendeje, hogy Such György elnökként működik a Magyar Rádió Zrt. élén: megválasztása még mindig nem tekinthető véglegesnek, mert jelenleg is folyamatban van több, a törvényességet megkérdőjelező jogi eljárás. A civil szervezetek képviselőiből álló kuratórium kezdeményezésére holnap rendkívüli ülést tartanak, és áttekintik a rádióban történteket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-08-30 12:24:00 | 0 |
| A klímaváltozás meghatározza a közüzemi cégek stratégiáját | A klímaváltozás meghatározó részévé vált a közművek stratégiájának - derül ki a PricewatehouseCoopers Energia és hatékonyság - Globális közszolgáltatói felmérés 2007 című éves tanulmányából. E szerint napjainkban óriási változás megy végbe az energetikai szektorban az energiahatékonysággal és a tisztább üzemanyagokkal kapcsolatos tevékenységekben és gondolkodásmódban. Az idei év gyökeres változást mutat az energiahatékonyság, a megújuló energia használata és a nukleáris energia területén. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-08-30 12:23:00 | 0 |
| Újabb kórházakat vonnak össze: az MSZP szerint önállóan nem képesek jól működni | A Szent János, a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház összevonásáról döntött a szocialista és liberális képviselők szavazataival a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön. | 2007-08-30 11:55:00 | 0 |
| Nyolcvanmilliárd dollár a magyar államadósság | Hozzávetőleg nyolcvanmilliárd dollárra rúg Magyarország államadóssága, ebből számítások szerint 25 százalékot költöttek beruházásra, illetve fogyasztásra. Vagyis az államadósság döntő része a halmozódó kamatterhek kifizetésére megy el. Csak az államháztartási hiány jelentős csökkenése esetén áll meg az eladósodottság növekedése. A Magyar Hírlap elemzése. | 2007-08-30 11:52:00 | 0 |
| Az energiafelhasználás hatékonyságát növelni kell | Egyre többen állnak át otthonukban a megújuló energia termelésére, bár az eljárás rendkívül költséges, és az energiaszolgáltatókkal sem zökkenőmentes az együttműködés. A legfontosabb feladat az energiafelhasználás hatékonyságának növelése és a fogyasztói szokások megváltoztatása. A magyar Hírlap írása. | 2007-08-30 11:46:00 | 0 |
| Sztrádakartellezés miatt hétmilliárd forintos bírság | Helybenhagyta tegnap a Fővárosi Ítélőtábla az autópálya-kartellezési ügyben hozott eddigi versenyhivatali és bírósági határozatokat. A versenyhivatal még 2003-ban indított eljárást útépítő cégekkel szemben, és összesen hétmilliárd forintos bírsággal sújtotta őket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-08-30 11:39:00 | 0 |
| Európa egyre türelmetlenebb Koszovó miatt | Homlokegyenest ellenkező álláspontokkal utazott el a bécsi tárgyalásokra Belgrád és Pristina küldöttsége. A szerb fél derűlátó, az albánok viszont már a függetlenség kihirdetését tervezik. A Magyar Hírlap írása. | 2007-08-30 11:37:00 | 0 |
| Törik a sztrájkot | A kongresszus röhögött. Először vidáman, mert azt hitték, a magyar képviselő viccel, aztán erőltetetten, mert viccnek ez azért elég rossz lett volna, végül pedig keserűen, mert rájöttek, hogy komolyan beszél a Pestről érkezett "szaki". Magyar Hírlap publicisztika. | 2007-08-30 11:32:00 | 0 |
| Magyar zarándokok után nyomoznak az ügynökök | Titokzatos, kémelhárító ügynök látszatát keltő idegen keresett fel a minap egy székelyföldi családot, és korábban elutazott vajdasági vendégükről érdeklődött. A hatóságok nem tudják, ki lehetett a nyomozó megbízója, de az eset nem egyedülálló. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-08-30 11:24:00 | 0 |
| Korrupciógyanú lengi be a garázsépítést | Leleplezte magát Verók István VI. kerületi szocialista polgármester, amikor néhány napja egy lakossági fórumon beismerte, hogy a mai önkormányzati testületi ülésen a Nagymező utcai mélygarázs továbbépítése mellett kíván szavazni, figyelmen kívül hagyva a lakosság tiltakozását - állítja Illés Zoltán, a kerület fideszes elnöke. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-08-30 11:21:00 | 0 |
| Kóka lebukott - leléphet | | 2007-08-30 11:20:00 | 0 |
| Továbbra is hét százalékos a hazai munkanélküliség | Az idén május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 949 ezer, a munkanélkülieké 297 ezer fő volt, ami 7 százalékos munkanélküliségi rátát jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. MTI összefoglaló. | 2007-08-30 11:18:00 | 0 |
| Deloitte: Elvonásban csúcson van Magyarország | Hazánkban vonja el a legtöbbet az állam a fizetésekből a visegrádi országokban, így nálunk a legnagyobb a szakadék a bérek bruttó és nettó értéke között. Míg Csehországban 2008-tól a munkabér alig egytizedét viszik el az adók, addig ez az arány nálunk több mint a fizetés 40 százaléka - derül ki a Deloitte vizsgálatából. A Magyar Nemzet írása. | 2007-08-30 11:16:00 | 0 |