| Gyurcsány és az euró | Ha nincs Gyurcsány Ferenc és vele együtt a hazug és alkalmatlan gazdaságpolitika, már euróval fizethetnénk Magyarországon - írja közleményében Cser-Palkovics András. | 2008-10-16 14:58:00 | 0 |
| Gyurcsány és az euró - a Fidesz véleménye | | 2008-10-16 14:57:00 | 0 |
| Kapzsiság és mértéktelenség áll a válság hátterében | Biblia és a közélet címmel tartott előadást Orbán Viktor A Biblia döntéseinkben - Egyház a választások idején című konferencián. Előadásában arra is utalt, hogy a mai világgazdasági válság legmélyebb dimenziójában a kapzsiság és a mértéktelenség húzódik meg. | 2008-10-16 14:54:00 | 0 |
| Gyurcsány inkább ne csináljon semmit | Gyurcsány Ferenc eddigi válságkezelő megnyilatkozásai csak ártottak a magyar gazdaságnak és pénzügyi szektornak. Erről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2008-10-16 14:42:00 | 1 |
| Intézkedéscsomaggal a válság ellen | Az országot sújtó pénzügyi-gazdasági válságra és annak várható elhúzódására tekintettel Hódmezővásárhely önkormányzata a város polgárai és a helyi kis- és középvállalkozások védelme érdekében hatpontos intézkedéscsomagról határozott csütörtöki rendkívüli közgyűlésén. | 2008-10-16 14:27:00 | 0 |
| Keresztény értékek: Tőkés összefogást sürget | Az országonkénti kezdeményezések mellett fontos az európai parlamenti képviselők összefogása, sőt az összes európai parlamenti képviselő egyként léphet fel az egyenlőség, az emberi jogok és a keresztény szellemiség védelmében - olvasható Tőkés László EP-képviselő csütörtöki közleményében. | 2008-10-16 14:25:00 | 0 |
| "Kína 20 év múlva demokrácia lesz" | | 2008-10-16 13:42:00 | 0 |
| Az új vezérigazgató is csak ígérgetni tud? | | 2008-10-16 13:26:00 | 0 |
| A kapitalizmus utolsó éjszakája | | 2008-10-16 13:22:00 | 0 |
| A magyar uniós elnökség alatt dönthetnek a roma stratégiáról | A Roma Szakkollégium Brüsszelbe látogató egyetemi hallgatóival találkozott Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselője. A képviselőnő beszámolt parlamenti munkájáról és a romák társadalmi befogadásának hazai és európai perspektíváiról beszélgetett a fiatal szakemberekkel. | 2008-10-16 13:22:00 | 0 |
| Legyen nyilvános a nemzeti vagyon hasznosítása! | Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén Dr. Nagy János, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke, valamint Dr. Borbély Attila, az MNV Zrt Ellenőrző Bizottságának elnöke ismertették "A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2007. évi működéséről és az állami vagyonnal való gazdálkodásáról" szóló jelentést. | 2008-10-16 12:41:00 | 0 |
| Arató Gergely is tudott mindenről? | | 2008-10-16 12:14:00 | 0 |
| Gigantikus megszorítás a panellakásokban élőknek is | A panellakásokban élőket sújtó megszorításokról és az ÖKO-program visszásságairól beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján László Tamás. | 2008-10-16 11:37:00 | 1 |
| Aratónak felelnie kell! | A Zuschlag-per mai tárgyalásán nagyon súlyos vádak hangzottak el Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkárral szemben - hívja fel a figyelmet Cser-Palkovics András csütörtöki közleményében. | 2008-10-16 11:32:00 | 0 |
| Aratónak felelnie kell! | | 2008-10-16 11:26:00 | 0 |
| Sodródás jellemzi a kormány oktatáspolitikáját | A kormány oktatáspolitikáját továbbra is a sodródás jellemzi, mindig az adott finanszírozási helyzethez próbálják meg igazítani a rendszert, hosszú távú elképzelések nincsenek - erről Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője beszélt az V. Országos Oktatási Konferencián az MTI-nek csütörtökön, Budapesten. | 2008-10-16 11:00:00 | 0 |
| Internet Hungary 2008 | Az informatikai szakma képviselői előtt folytatott vitát Baja Ferenc informatikai kormánybiztos és Nyitrai Zsolt, a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője. | 2008-10-16 10:11:00 | 0 |
| Aggasztó a Városháza és a Kossuth téri építkezések hatása | Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere aggodalmának adott hangot a tervezett Városháza-projekthez és a Kossuth téri építkezéshez kapcsolódó mélygarázs-építések forgalomnövelő hatásai miatt; Rogán Antal szerdán az MTI-nek is megküldött levélben kezdeményezett találkozót Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesterrel. | 2008-10-16 09:06:00 | 0 |
| A belvárosi zöld területekért tüntetett a miskolci ellenzék | Demonstrációt szervezett nemrég a Fidesz és a KDNP helyi szervezete, mert a szeptemberi közgyűlésen a szocialista városvezetés eladásra jelölte ki a megyeszékhely egyik legnagyobb zöld területének, a Népkertnek a jelentős részét. | 2008-10-16 08:21:00 | 0 |
| Városközpont helyett pláza épül a Bosnyákon | Az ellenzék minden lehetőséget megragad, hogy megakadályozza a Bosnyák téri pláza felépítését. Az eredeti tervtől eltérően ugyanis már plázáról és nem egy új városközpontról beszél a liberális zuglói polgármester. | 2008-10-16 07:31:00 | 0 |
| Ivádi vagyok! | "Ich bin ein Berliner!" - kiáltotta a mikrofonba Kennedy elnök, amikor a fallal kettévágott Berlinben mondott beszédet. Vagyis "én egy berlini vagyok!" - hangzik magyarul a mondat, az örök szolidaritás és tiltakozás mondata. | 2008-10-16 07:29:00 | 0 |
| Kizsebelt önkormányzatok | Hiába nyert a Heves megyei Ivád egy kisbuszt az uniós pályázaton, csak akkor veheti át az önkormányzat a járművet, ha előbb kifizet érte 10,2 millió forintot, amit majd hónapok múlva az állam utófinanszírozással visszajuttat a településnek. A falunak soha nem volt ennyi pénze, ezért Ivády Gábor polgármester egy segítségkérő táblával kiült a Parlament elé, hogy adományokból, felajánlásokból összeszedje a szükséges pénzt. Akciója nemcsak Ivád sanyarú sorsára, hanem a mesterségesen elszegényített vidéki önkormányzatiságra is felhívta a figyelmet. | 2008-10-16 07:25:00 | 0 |
| Nemzetközi csúcstalálkozót javasolt Brüsszelben Sarkozy | A világgazdaság legfontosabb szereplőit összehívó nemzetközi csúcstalálkozó megrendezésére vonatkozó javaslatának támogatását kérte Nicolas Sarkozy francia elnök a többi európai uniós tagállamot vezető kollégáitól szerdán Brüsszelben. | 2008-10-16 07:04:00 | 0 |
| Rendkívüli állapotban | "Csapkodnak körülöttünk a villámok, dörög az ég, támadják az országot - festett drámai képet Gyurcsány Ferenc kormányfő tegnap reggel egy interjúban. - Nincs az a párt, amely előre hozott választásokat szeretne - szögezte le, és hozzátette: - Ez is a nemzeti felelősség része." Hogy mi a logikai kapcsolat a hamis állítás, hogy tudniillik, "nincs az a párt" és az ehhez kapcsolt "nemzeti felelősség" felemlegetése között, azt csak Gyurcsány tudná megmondani. Gyurcsány a nemzet sorsa iránt felelőtlennek tartja azt a pártot, amely kész lenne egy soron kívüli demokratikus választáson felhatalmazást kérni a társadalomtól válságkezelő és gazdaságélénkítő programjához. | 2008-10-16 06:50:00 | 0 |
| Reykjavík, Budapest | Pánik idején nehéz hideg fejjel gondolkozni, a jelenlegi aggasztó pénzpiaci helyzetet azonban csak józan észérvek alapján lehet értékelni. Amit biztosan tudunk: a forint zuhanása, a tőzsdei mélyrepülések és a hazai állampapírpiac lefagyása részben a hónapok óta tomboló világméretű hitelválság számlájára írható. | 2008-10-16 06:45:00 | 0 |
| Hátborzongató jóslat | | 2008-10-15 23:34:00 | 0 |
| Eltitkolta a kormány az államcsőd veszélyét? | | 2008-10-15 20:15:00 | 0 |
| A kormány a bajok forrása | A pénzügyi intézményrendszer, úgy tűnik, visszanyeri stabilitását, azonban előttünk van egy elég komoly gazdasági válság lehetősége. A recesszió, a gazdasági visszaesés réme villódzik a láthatáron - nyilatkozta Orbán Viktor Brüsszelben, az Európai Néppárt ülése után. | 2008-10-15 19:14:00 | 1 |
| Megint egy! | | 2008-10-15 19:05:00 | 0 |
| Amerika mellé kell állnunk | Sokkal nehezebb Európát Magyarországon képviselni, mint fordítva - mondja majdnem négy év európai parlamenti képviselőség után Schöpflin György. A Fidesz brüsszeli delegáltja szerint a helyünk a kontinensen továbbra is az Európai Unióban van, míg stratégiailag Washington jelenti a biztonságot. | 2008-10-15 17:16:00 | 0 |
| Közbenjárás a Néppártnál | Szijjártó Péter közleményben reagált Gyurcsány Ferenc kérésére. | 2008-10-15 16:37:00 | 0 |
| A Fidesz közleménye | | 2008-10-15 16:36:00 | 0 |
| Gyurcsány a Fidesz elnökétől kér segítséget | | 2008-10-15 15:46:00 | 0 |
| Gyurcsány saját maga alatt vágja a fát | | 2008-10-15 15:22:00 | 0 |
| Nagy-Britanniában újra vita az euró bevezetéséről | A pénzügyi válság miatt Nagy-Britanniában ismét elkezdődhet az eszmecsere arról, hogy bevezessék-e az országban az eurót, vélte Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügy- és gazdasági miniszteri csoport (Eurogroup) elnöke. | 2008-10-15 14:33:00 | 0 |
| Az euróövezetben csökkent az infláció | Az euróövezetben szeptemberben 3,6 százalékra lassult a tizenkét havi infláció az augusztusi 3,8 százalékról, közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán végleges adatként, megerősítve a szeptember végén megjelent előzetes becslést. | 2008-10-15 13:55:00 | 0 |
| Növekvő munkanélküliség, lassuló gazdaság Európában | Növekvő munkanélküliséget és lassuló gazdaságot hozott a hitelválság Európában. Spanyolországban egy hónap alatt százezerrel nőtt az állástalanok száma, miközben visszaesett a lakosság fogyasztása. A legrosszabb helyzetben az izlandiak vannak: Rejkjavik korlátozta a valutavásárlást, miközben a lakosság az alapvető élelmiszerek felvásárlásában kezdett. | 2008-10-15 13:28:00 | 0 |
| A légszennyezés már a magzat tüdejét is károsíthatja | A légszennyezés káros hatással van a magzatra és szerepe lehet a felnőttkorban kialakuló légzési betegségekben is - állítják vizsgálati eredményeikre hivatkozva svájci kutatók. | 2008-10-15 13:19:00 | 0 |
| A klímacsomagot félti az EU | A pénzügyi válság megnehezíti a ma Brüsszelben kezdődő csúcson a környezetvédelmi egyezkedéseket. | 2008-10-15 12:50:00 | 0 |
| Botrányos lakoma az MSZP válság-kongresszusán | Miközben gigantikus megszorító csomagot készít elő a kisebbségi kormány, kiderült: az MSZP talán még az elhíresült söjtörinél is fényűzőbb falatokkal kedveskedett magának a rendkívüli kongresszuson. Ez az arcátlanság netovábbja! - írja közleményében Cser-Palkovics András. | 2008-10-15 12:49:00 | 0 |
| Gyurcsány szabad mandátumot kapott | | 2008-10-15 12:47:00 | 0 |
| Német riadó: növényvédőszer a zöldségekben | A zöldségek és gyümölcsök általában az egészséges étrendet gazdagítják. Mégis néhány zöldségfajta, amelyet tavaly a német háztartások a megengedettnél nagyobb mértékben tartalmazott növényvédőszert tartalmazott. | 2008-10-15 12:46:00 | 0 |
| Botrányos lakoma az MSZP válság-kongresszusán | | 2008-10-15 12:43:00 | 0 |
| Az alagút vége? | Jose Manuel Barroso, az EU bizottságának elnöke szerint a pénzügyi válság alagútjának végén már látható a fény, de a pénzpiacok rendbetétele után azt is biztosítani kell, hogy a piacok ne annyira önmaguk, hanem inkább a polgárok, az üzleti élet javára működjenek. Újra kell gondolni a szabályozásokat és a felügyelet módját is - jelentette ki kedden Brüsszelben. | 2008-10-15 12:38:00 | 0 |
| Gigantikus megszorítások előtt az egészségügy is | A kisebbségi kormány gigantikus és brutális megszorításának előszele már érezhető az egészségügyben is. Erről Pesti Imre beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. | 2008-10-15 12:24:00 | 1 |
| Lassan járj, tovább élsz... | Amerikában és a vezető nyugati államokban terjed a takarékos, biztonságos vezetési mód, az ún. ecodriving. | 2008-10-15 12:21:00 | 0 |
| Újratemetik Janus Pannoniust | A pécsi Régészeti Múzeum október 16-án adja át az egyházmegyének Janus Pannonius földi maradványait. Az egykori pécsi püspök maradványait 17 éve egy múzeumban őrzik, de október 21-én újratemetik. | 2008-10-15 11:44:00 | 0 |
| Közigazgatási Hivatal: "súlyos" problémák a fővárosban | | 2008-10-15 10:12:00 | 0 |
| Kumin Ferenc a nemzeti csúcsról | | 2008-10-15 09:17:00 | 0 |
| Kísérteties | | 2008-10-15 09:16:00 | 0 |
| Szili kitérő válaszokat ad, de nemzeti minimumot remél | | 2008-10-15 08:59:00 | 0 |
| Tiltakozó akció az újpesti kórházért | Tiltakozó akciót indított az újpesti önkormányzat, mert a főváros megszünteti a Károlyi Sándor kórházban az aktív fekvőbeteg-ellátást - írják a Magyar Nemzet szerdai számában. | 2008-10-15 08:49:00 | 0 |
| Lemondatná a gönyűi erőmű engedélyezőit Illés Zoltán | Lemondásra szólítja fel Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusa az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét, mert a szakhatóság hozzájárult egy óriási erőmű-beruházáshoz Gönyű közelében, természetvédelmi területen. | 2008-10-15 08:45:00 | 0 |
| Traktorral támadt a rendőrökre a fény harcosa | | 2008-10-15 08:34:00 | 0 |
| Vélemények az új MDF-frakcióról | Hétfőn megmenekült az MDF-frakció. A bővülés Lengyel Zoltánnak köszönhető. Az ezzel kapcsolatos véleményekről a Magyar Hírlap érdeklődött. | 2008-10-15 08:29:00 | 0 |
| Ugrottak a bicikliutak, vissza kell fizetni a 650 milliót | 650 milliót kell visszafizetni a fővárosnak, mert nem tudták megszerezni határidőre a hatósági engedélyeket és a tulajdonosi hozzájárulások is elhúzódtak. Még 2007-ben nyert egymilliárd forintot Budapest, amiből 20 kilométernyi kerékpárutat és biciklitárolókat építettek volna 2010-ig. A fővárosi önkormányzat újra pályázni fog és azt ígérik, addig megszerzik az engedélyeket is. | 2008-10-15 08:29:00 | 0 |
| A "válság" testközelből | | 2008-10-15 08:27:00 | 0 |
| Kiderült! Nem volt véletlen a monorierdei tragédia | | 2008-10-15 08:22:00 | 0 |
| Gyurcsány: most senki nem akar előre hozott választást | | 2008-10-15 08:03:00 | 0 |
| Kigyulladt a Miniszterelnöki Hivatal! | | 2008-10-15 07:57:00 | 0 |
| BBC olvasói viccgyűjtemény a válságról | | 2008-10-15 07:45:00 | 0 |
| Budai Bernadett interpretálja Sólyom Lászlót | | 2008-10-15 07:36:00 | 0 |
| Néppusztító nemtörődömség | Némileg szaporább lett a hazai gyermekáldás az utóbbi hónapokban, de szó sincs arról, hogy enyhült volna a Magyarországot fenyegető demográfiai vészhelyzet. Arról van szó, hogy a jelenlegi harminc és harmincöt év közötti generáció valamivel több tagjánál - természetesen főként a nőknél - ellenállhatatlanul ketyegni kezdett a biológiai óra, és úgy döntöttek, hogy első gyermeküknek mindenképpen életet adnak. | 2008-10-15 07:19:00 | 0 |
| Félelmekre játszva | Mit tehet egy törpepárt, hogy beszéljenek róla? Mit tehet egy törpepárt, amelynek ehhez van médiája, pénze? Mit tehet egy törpepárt, amely a valós hatalomból kiszorult, az informális meg egyre kevésbé működik? | 2008-10-15 06:46:00 | 0 |
| Nemzeti homokozó | A fülünkben még visszhangzott némely politikai elemzők értekezése Gyurcsány Ferenc újabb "zseniális" taktikai húzásáról, azaz a hazánkat is elérő pénzpiaci válság ürügyén összehívott nemzeti csúcsról, amikor tegnap kora reggel Jordániából idevágtatott a hír: a köztársasági elnök - köszöni szépen, de - nem akar játszadozni a konszenzus homokozójában. | 2008-10-15 06:39:00 | 0 |
| MLSZ & Walton - Így rendezünk mi | | 2008-10-14 22:57:00 | 0 |
| Új kapitalizmushoz név kerestetik | | 2008-10-14 22:54:00 | 0 |
| Mégis megszűnt az MDF-frakció? | | 2008-10-14 22:45:00 | 0 |
| Orbán Viktor a Várban mond beszédet | A budai Várban mond beszédet Orbán Viktor október 23-án. A Fidesz elnöke a budai polgármesterek felkérésének tesz eleget. | 2008-10-14 22:04:00 | 0 |
| Kővel a nyakunkban is ki fogunk úszni | A tehetetlen kormányok azért szoktak összehívni tanácskozásokat, hogy leplezzék hiányosságaikat és szétkenjék a felelősséget. Az ország hullámok között próbál a felszínen maradni, egy nagy kő van a nyakában, úgy hívják: miniszterelnök - nyilatkozta Orbán Viktor Brüsszelből az InfoRádiónak. | 2008-10-14 21:00:00 | 0 |
| A Fidesz támogatja a gázhálózatok összekötését | Jövő év végére összeköthetik a román és a magyar gázhálózatot, a villamosenergia-rendszereket már idén év végétől megosztja egymással a két ország - jelentette be a kormányszóvivő kedden. Budai Bernadett erről a román-magyar kormányülés kapcsán beszélt. A Fidesz az MTI-vel közölte: támogatja a gázhálózatok összekötését. | 2008-10-14 17:18:00 | 0 |
| Európa a növekedésre épít, nem a megszorításra | A pénzügyi válságból kivezető út az Európai Néppárt szerint nem a megszorításokon, hanem a növekedés programján keresztül vezet - mondta el az InfoRádióban a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Navracsics Tibor a Néppárthoz tartozó szervezetek frakcióvezetőinek brüsszeli tanácskozását követően az InfoRádiónak azt mondta: a Fidesz részt vesz a szombati nemzeti csúcson, bár az céljait nézve bizonytalan rendezvénynek ígérkezik. | 2008-10-14 17:08:00 | 0 |
| A Fidesz részt vesz a nemzeti csúcsértekezleten | "A mai pénzügyi válság körülményei közepette világos, egyértelmű, határozott és gyors kormányzati lépésekre lenne szükség, nem új fórumok összehívására" - jelentette ki Deutsch Tamás. A Fidesz ennek ellenére ott lesz a tanácskozáson. | 2008-10-14 16:44:00 | 0 |
| A méz maga az orvosság | Egy kávéskanálnyi cukor segít lenyelni az orvosságot - de mi van akkor, ha maga az édesség az orvosság? | 2008-10-14 16:34:00 | 0 |
| Álátható hulladékútra van szükség | Az Országgyűlés keddi ülésnapján megkezdte a termékdíjak szabályozásáról szóló törvény módosítására benyújtott kormányjavaslat általános vitáját. Bencsik János a Fidesz képviselője a csomagolási hulladék útjának átláthatóságát, valamint a termékdíj nyomon követhetőségének fontosságát hangsúlyozta. | 2008-10-14 16:11:00 | 0 |
| Emberi jogok az ENSZ-ben:hogyan erősíthető az EU lobbiereje? | Az Európai Unió lassú válságon megy keresztül az ENSZ-en belül - állapítja meg egy nemrég közétett emberjogi tanulmány, amely az uniós erőfeszítések Burma és Zimbabwe kapcsán vallott kudarcát hozza fel példaként. Szeptember végén New Yorkban járt az Európai Parlament küldöttsége, amelynek egyik tagja, Colm Burke szerint "egyre inkább túlpolitizálódik az ENSZ Közgyűlése". | 2008-10-14 15:27:00 | 0 |
| A krízishelyzere való tekintettel enyhülnek az EU szabályai | Az Európai Bizottság tegnap (október 13.) hozta nyilvánosságra a pénzintézetek állami támogatásáról szóló, régóta várt alapelveit. A jogszabálytervezetet azután hozták nyilvánosságra, hogy az európai tőzsdék új erőre kaptak az európai gazdaságok hétfői közös és koncentrált fellépése után. | 2008-10-14 15:07:00 | 0 |
| Kanada csillapítja Amerika olajszomját - a természet kárára | A Kanada Alberta tartományát borító olajhomok segítségével csökkentheti az Egyesült Államok a közel-keleti olajtól való függését. Az iparág előretör, de a kitermelésnek ára van. | 2008-10-14 14:56:00 | 0 |
| "Kétfejű" lengyel delegáció a brüsszeli EU-csúcson | Lengyelországban vita bontakozott ki arról, ki képviselje az országot az Európai Tanács soron következő ülésén. Mind a miniszterelnök Donald Tusk, mind a köztársasági elnök Lech Kaczynski jogot formál országa képviseletére, jelen állás szerint mindketten megjelennek a szerdán kezdődő csúcson. | 2008-10-14 14:54:00 | 0 |
| "Izland után Magyarországon is államcsőd fenyeget" | | 2008-10-14 14:53:00 | 0 |
| Menthetők lennének a mellékvonalak | A vasúti mellékvonalak járműparkjának modernizálását hazai erőforrások felhasználásával is meg lehetne valósítani, egy-egy jármű átépítése ugyanis a töredékébe kerül azoknak a drága szerelvényeknek, amelyeket nyugati gyártóktól vásárol a MÁV. | 2008-10-14 14:45:00 | 0 |
| Hizlaló mérgek | Spanyol vizsgálatok szerint a mindennapjainkban jelen lévő vegyi anyagok széles csoportja a magzatok szervezetébe jutva hozzájárul a későbbi elhízáshoz, és így az elhízás világméretű elterjedéséhez vezethet. | 2008-10-14 14:39:00 | 0 |
| Fellép az EU melamin-ügyben | Az Európai Bizottság állásfoglalását a kínai melamin-botránnyal kapcsolatban tegnap kapták meg az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának tagjai. | 2008-10-14 14:28:00 | 0 |
| Cseh kormányértékelés a környezeti teljesítményről | Elkészült az éves jelentés Csehország környezeti állapotáról 2007-ben, és azt megvitatta a kabinet. | 2008-10-14 14:24:00 | 0 |
| A termékdíj környezetvédelmi köntösbe bújtatott adó | Bencsik János szerint eminens érdek a hulladék átlátható hasznosításának biztosítása. | 2008-10-14 14:20:00 | 0 |
| Új projektigazgatója lehet a 4-es metró építésének | Klados Gusztávot javasolja a BKV Zrt. vezérigazgatója a 4-es metró projektigazgatójának Balogh Árpád helyére, aki szeptember végén közös megegyezéssel távozott posztjáról. | 2008-10-14 13:40:00 | 0 |
| A válságból kivezető út a növekedésen keresztül vezet | A pénzügyi válságból kivezető út az Európai Néppárt szerint nem a megszorításokon, hanem a növekedés programján keresztül vezet - nyilatkozott kedden Brüsszelben a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője, miután részt vett a Néppárthoz tartozó szervezetek frakcióvezetőinek tanácskozásán. | 2008-10-14 13:38:00 | 0 |
| Gusztos provokációja a gyűlöletkampány része | Gusztos Péter, az SZDSZ képviselője az Országgyűlés mai ülésén a nyilvánosság előtt gyalázta Prohászka Ottokár katolikus püspök emlékét - írja közleményében Balog Zoltán és Lezsák Sándor. | 2008-10-14 13:35:00 | 0 |
| Fiatalkorú rablóbandák Szolnokon | Három, többségében fiatal- és gyermekkorúakból álló rablóbanda tagjait fogták el Szolnokon, akik a gyanú szerint az elmúlt két-három hétben követték el erőszakos cselekményeiket - közölte a Tisza-parti város rendőrkapitányságának megbízott vezetője sajtótájékoztatón kedden Szolnokon. | 2008-10-14 13:33:00 | 0 |
| Utáljuk ki a túlsúlyosakat? | Azt, hogy a túlsúly egészségtelen, hogy súlyos terheket ró az egészségügyre, a gazdaságnak pedig akár forint-milliárdokban mérhető veszteséget okoz, egyre többek számára ismert tények. Az azonban igencsak kétséges, hogy a jelenség ellen való küzdelem helyes módja az érintettek hátrányos megkülönböztetése volna munkahelyeken, vagy bárhol máshol. | 2008-10-14 13:16:00 | 0 |
| A monorierdei vasútbaleset | | 2008-10-14 12:44:00 | 0 |
| "A miniszterelnök csak őszinte volt" | | 2008-10-14 12:39:00 | 0 |
| Tegnap találkoztak az EU külügyminiszterei | Luxemburgban találkoztak az EU 27 tagállamának külügyminiszterei tegnap (október 13.). A találkozón többek közt arról is megállapodtak, hogy feloldják az egyes fehérorosz és üzbég személyekre vonatkozó utazási korlátozásokat. Lukasenkó 6 hónapos "próbaidőt" kapott. A miniszterek Mexikó, Moldova és Zimbabwe kérdését is érintették. | 2008-10-14 12:31:00 | 0 |
| A Műegyetem épületét veszélyezteti a metróépítés | Sürgős vizsgálatot követelt kedden Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a főpolgármestertől, amiért a szakértői javaslatok ellenére a metróépítés kivitelezői nem tettek meg mindent a Műegyetem épületének süllyedésének elkerülése érdekében, így veszélybe sodorták a közintézményt. | 2008-10-14 12:29:00 | 1 |
| Gyurcsány Ferenc minden szempontból alkalmatlan | A Fidesz kedd délelőtti elnökségi ülésén értékelte a kialakult gazdasági helyzetet. A megbeszélésről Kósa Lajos, a párt alelnöke tájékoztatta az újságírókat. | 2008-10-14 12:23:00 | 1 |
| Egyelőre nem folytatódnak a tárgyalások Oroszországgal | Az unió külügyminiszterei egyelőre nem támogatják az Oroszországgal kötendő új partnerségi szerződésről szóló tárgyalások folytatását, amelyeket Oroszország grúziai katonai beavatkozásakor függesztettek fel. | 2008-10-14 12:20:00 | 0 |
| Elviszik tőlünk a génmanipulált növényeket | A genetikai nemesítéssel foglalkozó kísérleteiket a magyarországi törvényi tiltás miatt Szlovákiába és Romániába viszik a nemzetközi cégek magyarországi leányvállalatai, ezektől a forrásoktól elesnek a kutatóhelyek. | 2008-10-14 12:10:00 | 0 |
| Hétpecsétes titok az MSZP-s fejedelmi ebéd ára | | 2008-10-14 11:11:00 | 0 |
| Közintézmény-fejlesztések Szabolcsban | A közintézmények fejlesztésére hatmilliárd forint értékű kötvényt bocsát ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. | 2008-10-14 11:10:00 | 0 |
| Hajléktalanoké a kormányzati negyed | | 2008-10-14 10:49:00 | 0 |
| Felesleges, arcátlan pénzkidobás volt a kormányzati negyed | A kormány 100 napon keresztül megsértette azt az országgyűlési határozatot, mely a kormányzati negyedről szóló elszámolási kötelezettségről rendelkezett - szögezte le Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában. | 2008-10-14 10:45:00 | 1 |
| Nehéz volt, de megszerveztük! | Magyarország elsőként szervezte meg a régióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió támogatását. "Azért, hogy ne kelljen soha igénybe venni" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap. | 2008-10-14 09:17:00 | 0 |
| Beruházási dömping Tamásiban | Magántőke és pályázati források bevonásával több tízmilliárdos fejlesztéssel számol Tamási - számolt be kedden a Tolnai Népújság az önkormányzat félidejét értékelő lakossági fórumról. | 2008-10-14 08:41:00 | 0 |
| Intőt kapott a kormány a Baross Gábor társaságtól | Arányaiban túl sok gázt használunk, rossz a megújulók ösztönzése, tisztázandó az állam energiapiaci szerepvállalása, nem tudni, lesz-e új atomerőművünk, s alig léptünk takarékosságban és a hatékonyságjavításban is. | 2008-10-14 08:39:00 | 0 |
| Tovább pusztítjuk a Földet - nem valósul meg a 2010-es terv | A világ néhány vezető környezetvédelmi szakembere a BBC-nek úgy nyilatkozott: szinte biztosan nem teljesülnek a kétszáz ország által vállalat célok határidőre. | 2008-10-14 08:32:00 | 0 |
| Újra lehet orvoslátogatói díj? | | 2008-10-14 08:21:00 | 0 |
| Már nem olyan vonzó Nagy-Britannia a bevándorlók számára | Drasztikusan csökken a kelet-európai bevándorlók száma a szigetországban - derül ki hivatalos adatokból. | 2008-10-14 08:17:00 | 0 |
| Ha nagy az államadósság, sikeresebb a pénzügyi támadás | | 2008-10-14 08:16:00 | 0 |
| Sólyom nem lesz ott a nemzeti csúcson | | 2008-10-14 08:05:00 | 0 |
| A miniszterelnök íróasztala | | 2008-10-14 07:53:00 | 0 |
| A válság első jele: összement a joghurt | | 2008-10-14 07:47:00 | 0 |
| Győrben átalakítják a középfokú képzés arányait | Győrben a jövő tanévtől megváltoztatják a gimnáziumi és a szakiskolai képzés arányait. Az átszervezés célja, hogy a képzés jobban illeszkedjen a munkaerőpiaci elvárásokhoz és minden diák a képességeinek megfelelő intézményben tanuljon - indokolta a közgyűlés múlt heti döntését Kovács Tamás, az önkormányzat többségi Fidesz-frakciójának tagja hétfőn sajtótájékoztatón. | 2008-10-14 07:42:00 | 0 |
| A melaminok már a spájzban vannak | | 2008-10-14 07:37:00 | 0 |
| Uniós tagállamokat bírságol Brüsszel a tejkvóta túllépéséért | Összesen valamivel több mint 340 millió euró összegű bírságra kell számítania hét európai uniós tagállamnak azért, mert a 2007/2008-as gazdasági évben túllépték tejkvótájukat - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn, előzetes számításokra hivatkozva. | 2008-10-14 07:26:00 | 0 |
| Ferenc, a nemzeti csúcs | De jó, hogy beteg lettél! Meggyógyít a Nagy Testvér. (URH)
A masszív védekezéssel megmutattuk azoknak, akik az országgal szembe jönnek, hogy készek vagyunk kiállni a magyar családok és a gazdaság érdekei mellett. Ezt a miniszterelnök mondta. Igaz, a múlt héten még azt állította: veszély nincs, csak ellenzéki hiszti; most meg azt, hogy a veszély el van hárítva - de ne piszkálódjunk, mert a lényeg nem ez, hanem hogy védekezett és megmutatta. Mert ő ilyen: könnyet ejt a szenvedőkért, igaztalanságot nem tűr, ha kell, kóbor gyereket segít haza a szüleihez, s amint észleli, hogy válságban a haza, akár a blogírásból is fölriad, és védekezik masszívan. Hát győzött, mint mindig. | 2008-10-14 06:55:00 | 0 |
| Kilencmilliós hibridautót kaphat Demszky az Audik helyett | Környezetbarát, hibrid Toyota Camryval járhat jövőre a főpolgármester, aki jelenleg két, több mint ötéves, egyenként csaknem 300 ezer kilométert futott Audi gépkocsit használ - tudta meg az MTI hétfőn városházi forrásokból. | 2008-10-13 23:39:00 | 0 |
| A kormány olyan, mint a viccbéli Móricka | Nem a pénzügyi válság fenyegeti Magyarországot, hanem az a gigantikus megszorító csomag, amit a kormány összerakott. A válságövezet a miniszterelnök íróasztalánál kezdődik - jelentette ki Orbán Viktor a hírTV Rájátszás című műsorában. | 2008-10-13 22:17:00 | 1 |
| A nyugdíjasok helyzete folyamatosan romlik | | 2008-10-13 19:57:00 | 0 |
| Nem kovácsol belőle előnyt | | 2008-10-13 19:30:00 | 0 |
| Átrendeződés az országgyűlési bizottságokban | Több bizottsági poszton is változás lesz az Országgyűlésben; erről állapodtak meg a frakciók a hétfő délutáni rendkívüli házbizottsági ülésen. | 2008-10-13 18:54:00 | 0 |
| Keller László pénzügyi államtitkár mondjon le! | Miután a Pénzügyminisztérium államtitkárának három interpellációra adott válaszát az Országgyűlés nem fogadta el, a Fidesz arra szólítja fel Keller Lászlót, mondjon le - mondta Bánki Erik, Font Sándor frakciótársával közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón, a parlamentben. | 2008-10-13 18:35:00 | 0 |
| "Advertum-gate? - El a kezekkel a magyar labdarúgástól" | "Advertum-gate? - El a kezekkel a magyar labdarúgástól" címmel Bánki Erik interpellációt nyújtott be Veres János pénzügyminiszterhez. Az interpellációra Keller László államtitkár válaszolt. Az államtitkár válaszát nem fogadta el az Országgyűlés. | 2008-10-13 18:01:00 | 1 |
| Nem megfelelő az egyeztetés | A kormány több kérdésben is mellőzte az egyeztetést az ötpárti EU-elnökségi munkacsoporttal Magyarország európai uniós elnökségére való felkészülésben - jelentette ki Németh Zsolt (Fidesz), az ötpárti testület társelnöke a munkacsoport 2008. október 7-i, harmadik ülésén Budapesten. | 2008-10-13 17:49:00 | 0 |
| Európai kékkártya: novemberben szavaznak a képviselők | Az elkövetkezendő két évtizedben mintegy 20 millió betöltetlen munkahellyel számol az Európai Unió - főként mérnöki és számítástechnikai állásokban. Az Európai Parlament illetékes szakbizottsága november elején szavaz majd az európai munkavállalási engedély tervezetéről, amely egységesítené a jelenleg még különböző tagállami rendszereket. Ewa Klamt, az EP témafelelőse szerint, ha meg akarjuk állítani az illegális bevándorlást, akkor "ki kell nyitnunk egy kaput a legális bevándorlás előtt". | 2008-10-13 17:43:00 | 0 |
| Kétszázmillió ember lesz földönfutó? | Jelenleg mintegy 30 millió ember tekinthető a világon ökológiai menekülnek, az évszázad közepére akár 200 millióan is lehetnek azok, kiknek a környezeti katasztrófák valóban a puszta létüket fenyegeti. A veszélyforrások: szárazság, elsivatagosodás, heves esőzések, áradások. | 2008-10-13 17:32:00 | 0 |
| Angolos távozás - 400 munkahely szűnt meg Nyíregyházán | Magyarország foglalkoztatási statisztikái az Európai Unióban a legsanyarúbb képet mutatják - fogalmazott interpellációjában Mádi László. | 2008-10-13 17:18:00 | 1 |
| Ezúttal négyszer szavazták le a kormányt | | 2008-10-13 17:07:00 | 0 |
| A Greenpeace és a Bio Austria a GMO ellen | Csütörtök délelőtt a Greenpeace és az osztrák biotermelők civil szervezete, a BIO AUSTRIA, a genetikailag módosított növényekhez fűződő uniós politika lényegi megváltoztatása mellett demonstrált. A látványos akció keretében egy Bécshez közeli hajdina ültetvényen kirajzolták 40x80 méteres szlogenjüket, NO GMO felirattal. | 2008-10-13 16:19:00 | 0 |
| Kunbaja: 500 tonna bajor hulladék | Tegnap megkezdődött 500 tonna bajor eredetű hulladék visszaszállítása Németországba a kunbajai egykori TSz-major területéről, a bajor fél költségén. | 2008-10-13 16:12:00 | 0 |
| "Az arcátlanságnak nincs határa!" | A kerteskői gazdaság eladásáról és a Bábolnára tervezett kaszinó ügyéről interpellálta Font Sándor a Pénzügyminisztériumot. Keller államtitkár válaszát a parlament elutasította. | 2008-10-13 16:09:00 | 1 |
| Finnyás Demszky | | 2008-10-13 15:47:00 | 0 |
| Az EU felfüggeszti a fehérorosz vezetők beutazási tilalmat | Felfüggesztik a fehérorosz rendszer vezetőivel szemben eddig érvényesített uniós vízumkiadási tilalmat - döntöttek hétfőn Luxembourgban az EU külügyminiszterei. | 2008-10-13 15:46:00 | 0 |
| Nem érti a kormány a gazdasági válságot | A hitelesség és alkalmasság hiánya miatt nem képes a kormány megfelelő időben és módon reagálni a gazdasági válság okozta problémákra. Erről Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. | 2008-10-13 15:44:00 | 1 |
| Montenegró még az idén megpályázza az EU-tagságot | Montenegró még az idén benyújtja csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. | 2008-10-13 15:43:00 | 0 |
| Az EU is szorosabb együttműködést kínál Marokkónak | Brüsszeli források szerint az Európai Unió külügyminisztereinek mai, luxemburgi találkozóján új státuszt ajánlanak fel Marokkónak. | 2008-10-13 15:29:00 | 0 |
| Hizlaló mérgek | Spanyol vizsgálatok szerint a mindennapjainkban jelen lévő vegyi anyagok széles csoportja a magzatok szervezetébe jutva hozzájárul a későbbi elhízáshoz, és így az elhízás világméretű elterjedéséhez vezethet. | 2008-10-13 15:09:00 | 0 |
| Általános Ügyek Tanácsa: hangsúlyos lesz a külpolitika | Bernard Kouchner, francia külügyminiszter elnöklése mellett ma kezdődött Luxemburgban az Általános Ügyek Tanácsának (GAERC) kétnapos ülése, melyen az Unió 27 külügyminisztere, a Bizottság képviselői és a közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Javier Solana is részt vesz. | 2008-10-13 14:57:00 | 0 |
| Már hat évvel ezelőtt is csak dolgozni kellett volna | Ha 2002 májusától felelős költségvetési és kormányzati politikát folytattak volna, akkor ez a válsághelyzet nem állt volna elő - mutatott rá Navracsics Tibor. | 2008-10-13 14:42:00 | 1 |
| Ízig-vérig politikus: bunkó, és még is magyarázza | | 2008-10-13 14:38:00 | 0 |
| A csepeli SZDSZ-elnök éber őrei | Továbbra is nyugtalanítja a csepeli Fidesz-szervezetet az a gazdasági összjáték, amelyben a helyi SZDSZ-elnök Korund Kft. cégének a szocialista kerületvezetés 1998 óta számtalan megbízást adott, összesen több mint százmillió forintért. | 2008-10-13 14:14:00 | 0 |
| Uniós külügyminiszterek találkozója Luxembourgban | Hétfőn kerül sor az uniós külügyminiszterek találkozójára Luxembourgban, amely fontos előkészítője a szerdán és csütörtökön Brüsszelben tartandó EU-csúcsnak. A külügyminiszterek többek között döntenek az EU-orosz tárgyalások további menetéről is. | 2008-10-13 13:38:00 | 0 |
| Energiatakarékos, de egészségkárosító izzók | Elővigyázatosságra inti az embereket a brit közegészségügyi hivatal, mertb túl sok UV-sugarat bocsátanak ki magukból az energiatakarékos izzók. | 2008-10-13 13:35:00 | 0 |
| Az energiaügyi miniszterek végre túlléptek a holtponton | Pénteken (október 10.) az európai energiaügyi minisztereknek sikerült túllépniük az EU gáz- és energiapiacának megnyitásával kapcsolatos, egy hónapja tartó holtponton. | 2008-10-13 13:31:00 | 0 |
| Tiba István letette a képviselői esküt | A fideszes Tiba István letette a képviselői esküt hétfőn az Országgyűlésben; a politikus Arnóth Sándort váltotta a parlamentben, miután ő múlt heti parlamenti bekiabálása után lemondott mandátumáról. | 2008-10-13 13:31:00 | 0 |
| A kormány továbbra sem képes megoldani a válságot | A pénzügyi válság jóval mélyebben érinti Magyarországot, mint a térség országait, melynek oka a kormány hiteltelen és alkalmatlan politikájára vezethető vissza - jelentette ki újságírók előtt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. | 2008-10-13 13:05:00 | 0 |
| Az eurózóna vezetői Londontól vették a megoldás ötletét | Az eurózóna tizenöt tagállamának vezetői közös stratégiában állapodtak meg, mely igencsak hasonlít a brit miniszterelnök, Gordon Brown által múlt héten bemutatott tervhez. A vasárnap elfogadott stratégia lényegét a beteges bankszektorba injekciózott friss tőke adná. A közös fellépés hatása már ma reggel is érezhető volt, erősen kezdtek a nyugat-európai tőzsdemutatók. | 2008-10-13 12:22:00 | 0 |
| Válaszd meg te Amerika új elnökét! | | 2008-10-13 12:11:00 | 0 |
| Válságcsúcs | | 2008-10-13 12:06:00 | 0 |
| A válság prófétája | | 2008-10-13 12:00:00 | 0 |
| Barroso: Példa nélküli összefogásra van szükség | A pénzügyi válság leküzdéséhez "példa nélküli" összefogásra van szükség - jelentette ki vasárnap az Európai Bizottság elnöke. | 2008-10-13 11:56:00 | 0 |
| EP képviselők az energiahatékonyságért | Az energiahatékonyság növelheti az EU energiafüggetlenségét és a Bizottság energiastratégiájának második felülvizsgálatában , javasolta képviselők egy csoportja a következő soros elnököknek küldött levelükben. | 2008-10-13 11:51:00 | 0 |
| Soros: ,,Ez életem krízise'' | | 2008-10-13 11:50:00 | 0 |
| 650 millió forintos uniós pályázatot bukott el a főváros | A hatósági engedélyek és a tulajdonosi hozzájárulások elhúzódása miatt bukta el a Fővárosi Önkormányzat azt a 650 millió forintos uniós pályázatot, amely kerékpárút-építésről szólt - közölte Nyári Krisztián, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója hétfőn. | 2008-10-13 11:48:00 | 0 |
| Pestig érhet a tatai botrány | Nemcsak a tatai edzőtáborban történnek "érdekes" dolgok, hanem a NUSI pesti intézményeiben is. Most épp arra derült fény, hogy a volt főigazgató-helyettes fiát és családját szolgálati lakásban helyezték el kedvezményes lakbérfizetéssel. | 2008-10-13 11:26:00 | 0 |
| Alga alapú üzemanyag Kínában | A PetroSun, mely már Texasban épít egy alga alapú bioüzemanyag gyárat, most bejelentette, hogy egy algaültetvény létrehozását tervezi Kínában. | 2008-10-13 11:05:00 | 0 |
| Új technológiával csökkenthetők a napelemek költségei | A Utah Egyetem mérnökei olyan új eljárást fejlesztettek ki, melynek segítségével rendkívül vékonyan lehet szeletelni a napelemekben használatos germániumot. | 2008-10-13 11:01:00 | 0 |
| 400 millió euró a francia ökoautógyártás fejlesztésére | Környezetbarát autók fejlesztésére és a szükséges tudományos kutatásra 400 millió eurós támogatást jelentett be Nicolas Sarkozy francia államfő. Ez része annak a három évre szóló egymilliárd eurós csomagnak, amelyet a francia kormányzat a fenntartható fejlődés kutatására kíván fordítani. | 2008-10-13 10:50:00 | 0 |
| Hiller történészkedik | | 2008-10-13 10:45:00 | 0 |
| Egyszer még újra fürödhetünk a Kis-Dunában | Csaknem harmincötmilliárd forintot szánnak a Ráckevei- (Soroksári-) Duna-ág vízgazdálkodásának javítására. A 2013-ig tartó projekt előkészítő munkálatai már megkezdődtek. Négy fő eleme van: a kotrás és iszapelhelyezés, a szennyezőanyagok parti sávból történő kivezetése, a dél-pesti szennyvíztelep tisztított szennyvizének átvezetése a Nagy-Dunába, valamint az új tassi vízleeresztő műtárgy építése. | 2008-10-13 10:33:00 | 0 |
| Nabucco: Moszkva fontolgatja a beszállást a giga-projektbe? | "A régió helyzetének a függvénye" - legalábbis így látja Moszkva azt a lehetőséget, hogy beszálljanak a Nabucco-projektbe. A Népszabadság cikke. | 2008-10-13 10:29:00 | 0 |
| Sikeresen pályázott Budavár | Budavár másfél millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Budavári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum fejlesztésére és a helyi stratégia megvalósítására a szakminisztérium pályázatán. | 2008-10-13 10:25:00 | 0 |
| Szigetmonostor: veszélyben a gyaloghíd is? | A szigetmonostoriak könnyen hoppon maradhatnak, ha nem kötnek jó szerződést az állammal a gyaloghíd megépítéséről. A mostani feltételek szerint autós helyett még gyaloghídja sem lesz a szentendrei szigeti településnek. | 2008-10-13 10:19:00 | 0 |
| Vitányi a válságról: "Már Marx is megmondta" | | 2008-10-13 10:06:00 | 0 |
| Gyurcsány előrelátása miatt "álljuk jól a vihart" | | 2008-10-13 09:55:00 | 0 |
| Küszöbön az IMF magyarországi beavatkozása? | | 2008-10-13 09:16:00 | 0 |
| Fejlődés nélkül elhal a falu | Aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről tartott fórumot szombaton a Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KPSZ). A rendezvényen Bogár László közgazdász a globalizmust bírálta, Széles Gábor nagyvállalkozó pedig a munkahelyteremtés és a falufejlesztés fontosságát hangsúlyozta előadásában. Turi-Kovács Béla, a KPSZ elnöke a jobboldal összefogásának fontosságát emelte ki. | 2008-10-13 09:05:00 | 0 |
| Szalad fűhöz-fához | A vonatszerencsétlenség utáni sajtótájékoztatóján még az idegi összeomlás szélén álló ember benyomását keltette. Alig telt el egy hét, és most újra itt van ő, az egész ország, sőt a válsággal sújtott egész világ megváltására tettre készen, itt van ő, Gyurcsány Ferenc. Ő, aki egyedül képes arra, hogy megmentse a hazát. | 2008-10-13 08:15:00 | 0 |
| Az MDF narancsfacsaró üzeme | | 2008-10-13 08:10:00 | 0 |
| Újabb csapás a kistelepülésekre | | 2008-10-13 08:06:00 | 0 |
| Hazafi a csúcson | Nem kellene ennyire szerénynek lenni. A szocialisták azt hangsúlyozták, ez a kongresszus rendkívüli lesz, mintha az MSZP szokott volna, egyáltalán képes lenne egyszerű, hétköznapi kongresszust tartani. Szó sincs róla. Az MSZP-nek minden kongresszusa rendkívüli, különleges, mondhatni kuriózum a maga nemében, igazi intellektuális delikatesz. Nem csoda, hogy a szocialista kongresszusok hírére az egész lakosság izgalomba jön, az emberek az ujjaikon számolgatják, hányat kell még aludni a nagy tanácskozásig, mert abból tanulhat és épülhet majd egyén és közösség, ott születik meg - ha akarja, ha nem - az egész ország boldogsága. | 2008-10-13 06:50:00 | 0 |
| Szanyi: 0 százalék lesz a növekedés | | 2008-10-12 23:42:00 | 0 |
| Új korszak kezdődik | A Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségének vendége volt Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke. A politikus interjút adott munkatársainknak, akik a számos belpolitikai téma közül a pénzügyi válság hazai hatásairól, az előrehozott választás lehetőségéről és rovargyűjteményéről kérdezték. | 2008-10-12 22:27:00 | 0 |
| Horváth Ágnes visszatér, avagy a siker receptje | | 2008-10-12 19:48:00 | 0 |
| Az Iparszövetség társelnöke Gyurcsány terveiről | | 2008-10-12 15:20:00 | 0 |
| Néhány év alatt megtérül a többlet hőszigetelés | Amennyiben egy készház árának plusz egy százalékát többlet hőszigetelésre fordítják, akkor az éves fűtési költség a harmadával csökken - egyebek mellett ez is elhangzott a nyíregyházi készház konferencián. | 2008-10-12 14:26:00 | 0 |
| Illegális favágásért szabtak ki börtönbüntetést Zalában | Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Városi Bíróság azt a két férfit, aki Becsvölgye környékén engedély nélkül tarra vágott több mint két hektár tölggyel és bükkel borított erdőt tavaly márciusban. | 2008-10-12 14:06:00 | 0 |
| A Fidesz felelőtlenségéről | | 2008-10-12 12:58:00 | 0 |
| EU-csúcsot előkészítő külügyminiszteri értekezlet | Az egyre terebélyesedő nemzetközi pénzügyi válság nyomja rá bélyegét a szerdán és csütörtökön Brüsszelben tartandó EU-csúcstalálkozó előkészítésére, amelynek fontos állomása lesz az uniós külügyminiszterek hétfői értekezlete Luxembourgban. | 2008-10-12 12:46:00 | 0 |
| Finom, egészséges, etikus? | Nem minden gyümölcsjoghurt (egészséges), ami annak látszik. A hazai boltokban kapható gyümölcsjoghurtokat és gyártóikat egyaránt mérlegre tette a Tudatos Vásárlók Egyesülete legutóbbi vizsgálatában. | 2008-10-12 12:41:00 | 0 |
| A legegészségesebbek Finnországban élnek | A kínai tudományos akadémia szakértői megvizsgálták, mely országokban a legegészségesebb a lakosság. A lista élére Finnország került, a másik két dobogós pedig Dánia és Svédország lett. | 2008-10-12 11:59:00 | 0 |
| A fogyasztóknak jó hír a nehéz időkben | Az üzleti szféra képviselői támogatták a fogyasztóvédelmi jogokról szóló irányelvet, amit Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős biztosa mutatott be szerdán (október 8.). A fogyasztói csoportok azonban nem elégedettek teljesen a tervezettel. Az Euractiv.hu összefoglalója. | 2008-10-12 11:39:00 | 0 |
| Egyen sok cukrot - attól lesz kedves ember! | A cukor segít, hogy az ember "édesebb" legyen - állítják holland és amerikai kutatók. Az édesített italok révén ugyanis az agy valóságos "cukorbombához" jut, s ez segít abban, hogy ne mondjuk ki azonnal, amit gondolunk valakiről. | 2008-10-12 10:48:00 | 0 |
| Globális felmelegés: a hegyekbe költöznek a trópusi állatok? | Nem csupán a jegesmedvéket veszélyezteti a globális felmelegedés: a trópusi állatoknak is melegük kezd lenni, és várhatóan a hegyekbe költöznek majd. Helyükre azonban senki nem lép, mivel nincs olyan faj, amelyik elviselné majd a forróságot. A folyamat már megkezdődött Európában és az Egyesült Államokban. | 2008-10-12 10:43:00 | 0 |
| Kárpát-medencei találkozó a Szalajka-völgyben | Kárpát-medencei találkozót rendeztek a szilvásváradi Szalajka-völgyben a 2002-ben felavatott Kárpátok Őre Emlékműnél. | 2008-10-12 10:36:00 | 0 |
| Dávid Ibolya hirtelen megkedvelte Almássy Kornélt | | 2008-10-11 22:04:00 | 0 |
| Mindenki adjon le még egy kilót! | A statisztikák elszomorítóak. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint jelenleg 1.6 milliárd kövér ember él a Földön, ugyanakkor 862 millióan rosszul tápláltak, éheznek. Az alultáplált gyermekek gyakran éhen halnak és szinte állandóan betegek. | 2008-10-11 17:05:00 | 0 |
| Az EU csalódott a boszniai nacionalista vita éleződése miatt | Az Európai Uniót csalódással és bosszúsággal tölti el a bosznia-hercegovinai három népcsoport között újból fellángolt nacionalista vita és az ebből fakadó politikai patthelyzet - tűnik ki az EU bővítési biztosának szombati nyilatkozatából. | 2008-10-11 15:05:00 | 0 |
| Kivonultak az orosz csapatok a grúziai ütközőövezetekből | Oroszország az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően kivonta katonáit a Dél-Oszétia és Abházia mellett kialakított grúziai ütközőövezetekből - erősítette meg pénteken Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. | 2008-10-11 14:58:00 | 0 |
| Az energiatakarékos izzók károsak az egészségre? | Az energiatakarékos izzók ultraibolya sugarakat bocsátanak ki, ezzel hozzájárulnak a bőrbetegségek kialakulásához - állapította meg egy, a brit kormány által végzett egészségügyi kutatás. | 2008-10-11 14:41:00 | 0 |
| Olajat eszünk, olajban fürdünk, olajon járunk | A fekete arany ára az elmúlt években az egekbe szökött, ennek első hatásaként pedig a benzin is jelentősen drágult. A kőolaj azonban nem csak üzemanyagunk alapköve, lássuk, hogy milyen egyéb területeken kell felkészülnünk hasonlóra a tartósan magas olajárak mellett. | 2008-10-11 14:32:00 | 0 |
| Ingyenes elektromos autót ígérnek hat éven belül | Az elektromos autókat kiszolgáló töltőállomásokat fejleszt ki egy kaliforniai vállalat, míg a hozzá való járműveket olyan cégek fogják gyártani, mint a Nissan és a Renault. Az autó ingyen lesz, mivel azt a töltésért fizetett díjakból fogják gyártani. | 2008-10-11 14:21:00 | 0 |
| Kétszázmillió ökológiai menekült lehet 2050-re | A környezeti katasztrófák miatt 200 millióan válhatnak földönfutóvá az évszázad közepére Bogárdi János, a bonni ENSZ Egyetem (UNU) környezeti és emberi biztonsági kutatóintézetének igazgatója szerint. | 2008-10-11 14:09:00 | 0 |
| Kibicek | | 2008-10-11 13:45:00 | 0 |
| Pécs a komédia fővárosa, Mészáros az áldozati bárány? | Mélyebb összefüggésekre világított rá Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese, a pécsi közgyűlés kulturális bizottságának tagja Mészáros Andrásnak, a 2010-es pécsi Európa kulturális fővárosa program főigazgatójának a felmentésével kapcsolatban. A komédiába illő történet már csak a pénzről szól, a kultúra szóba sem kerül. | 2008-10-11 13:16:00 | 0 |
| Nem veszélyes az önrendelkezés | "Senki sem vonja kétségbe a jelenlegi államhatárokat, de az etnikai kisebbségeknek annyi szabadságot kell adni kulturális és más vonatkozásban, amennyit csak lehet" - mondta Hans-Gert Pöttering az Echo Televíziónak adott exkluzív interjújában Brüsszelben. Az Európai Parlament néppárti elnökét Csóti György kérdezte. | 2008-10-11 10:20:00 | 0 |
| Félmilliót kap a megvert demonstráló | | 2008-10-11 10:05:00 | 0 |
| Fogyatkoznak a szocialisták | Tovább fogyatkozik az MSZP Ferencvárosban. Eddig összesen 27 párttag lépett át a Kapolyi-féle MSZDP-be. | 2008-10-11 09:59:00 | 0 |
| Európai sereghajtó a MÁV | | 2008-10-11 09:31:00 | 0 |
| Nagyon-nagyon jó lesz itt 2020-ban | Ezek tényleg hülyének nézik a magyar társadalmat. Mármint a szocialisták; erre lehet következtetni abból, hogy előkerültek a terveik az egészen 2020-ig terjedő nagy víziókról. Gyakori dolog gyerekeknél, illetve szorult helyzetben lévő embereknél, ha már más megoldás nincsen, akkor egyfajta álomvilágba menekülnek a rideg, kegyetlen, zord valóság elől. Ott aztán elképzelik, hogy éppen vadászpilóták, hős tűzoltók, esetleg csillagszemű vagy, ne adja az ég, vadakat terelő juhászok. | 2008-10-11 09:19:00 | 0 |
| A droid | Hazánkra viszonylag csekély mértékben hathat a nemzetközi hitelválság, aki ennek az ellenkezőjét állítja, így Orbán Viktor, az felelőtlenül riogat - lényegében ezt mondta néhány napja a miniszterelnök. Ismét kiderült, Gyurcsány Ferenc vélhetőleg nem ezen a földön, nem ebben az országban él, tehát egy marslakó vagy egy droid. Ha megnyomnak rajta egy gombot, pityereg, de nem lát előbbre az orránál. | 2008-10-11 08:21:00 | 0 |
| A Fidesz ragaszkodik a költségvetés visszavonásához | Ötpárti egyeztetésen találkoztak a parlamenti pártok frakcióvezetői a válság kapcsán. A Fidesz és az SZDSZ is időt kért a pénzügyi csomagterv áttanulmányozására. | 2008-10-10 18:34:00 | 0 |
| Pécs:az EKF program hatodik vezető tisztségviselője távozott | Bár nagyberuházásai még el sem kezdődtek, Mészáros András főigazgatóval immár a hatodik vezető tisztségviselője távozott a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programnak. A baranyai megyeszékhelynek kevesebb, mint tizenöt hónapja maradt arra, hogy felkészüljön a rendezvények lebonyolítására. | 2008-10-10 18:21:00 | 0 |
| Újabb öngólt rúgott az emberiség? | A globális felmelegedés egy újabb árnyoldalára világított rá az amerikai központú Vadvédelmi Társaság (WCS) a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jelenleg is tartó tíz napos barcelonai kongresszusán. A WCS kutatóinak állítása szerint a klímaváltozás egyik következménye lehet a "halálos tizenkettő"-ként ismert járványok földrajzi elterjedése, mely jelenség az élőlények -és köztük az emberiség- értelmetlen pusztulásán keresztül komoly gazdasági károkkal fenyeget. | 2008-10-10 17:59:00 | 0 |
| Eötvös találmánya az európai kutatásban | "A magyar kutatók, a GOCE és az Eötvös-inga együtt járulnak majd hozzá az európai űrkutatás sikeréhez, és a globális klímaváltozás ellen folytatott nemzetközi küzdelemhez" - emelte ki Barsiné Pataky Etelka, a FIDESZ Európai Parlamenti képviselője. | 2008-10-10 17:35:00 | 0 |
| Bővült a vörös lista | Kihalás fenyegeti a Föld állatfajainak több mint negyedét, leginkább a vizes élőhelyekhez köthető fajok vannak veszélyben - a legfrissebb vörös listán új 143 állatfaj került a magasabb veszélyeztetettségi kategóriába. | 2008-10-10 17:14:00 | 0 |
| Ökológiai katasztrófa Sarah Palin | Brigitte Bardot nyílt levelet intézett Sarah Palinhez, az amerikai Republikánus Párt alelnökjelöltjéhez, és elítélte "a környezetvédelmi kérdésekben tanúsított teljes felelőtlenségéért". | 2008-10-10 16:59:00 | 0 |
| Szombathely és Gelse nyert | A városok kategóriájában Szombathely, a községek közül pedig a Zala megyei Gelse végzett az első helyen a 2008. évi Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyben. | 2008-10-10 16:51:00 | 0 |
| Az "Egységes Égbolt tervezet" | Az EU közlekedési miniszterei tegnap (október 9.) szabad utat adtak az Unió új-generációs légiközlekedési rendszerének további fejlesztésére. A légitársaságok ugyanakkor azért kritizálják az EU-t, mert véleményük szerint a "nehézkes" kibocsátási rendszert (ETS) támogatják ahelyett, hogy az "Egységes Európai Égbolt" tervezetét fogadnák el, mely szignifikánsan csökkenthetné a légiközlekedés szén-dioxid kibocsátását. | 2008-10-10 16:43:00 | 0 |
| Lengyelország az EU CO2 kibocsátást csökkentő tervezet ellen | Lengyelország fokozott nyomásgyakorlással igyekszik módosítani az EU energiaszektorának szén-dioxid-kibocsátását csökkentő tervezetet. Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Lengyelország kész a "nagyon határozott" fellépésre, amennyiben a téma napirendre kerül az EU vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóján. | 2008-10-10 16:36:00 | 0 |
| Egészségügyi vasfüggöny Európában? | Az EP támogatja a Bizottság egészségügyi fehér könyvét, ugyanakkor hiányolja a konkrét célkitűzéseket például az antibiotikum-fogyasztással, a fogyatékosság egységes meghatározásával, a szervezett védőoltások kiterjesztésével és a betegségmegelőzéssel kapcsolatban. A képviselők szerint túl nagy a különbség a régi és az új tagállamok egészségügyi mutatói között: A születéskor várható élettartam a nőknél átlagosan 9, a férfiaknál pedig 13 évvel alacsonyabb az új tagállamokban, mint a régiekben. | 2008-10-10 16:28:00 | 0 |
| Német fürdő-, wellness- és sportközpont épül Fehérgyarmaton | Német befektetői tőkéből és pályázati támogatásokból megvalósuló fürdő-, wellness- és sportközpont építésének tervezése kezdődött meg Fehérgyarmaton - közölte Tilki Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros polgármestere a helyi önkormányzat pénteki sajtótájékoztatóján. | 2008-10-10 15:58:00 | 0 |
| A győri önkormányzat erősíti a szakképzést | Csökkenti a gimnáziumi és a szakközépiskolai osztályok számát a fenntartó győri önkormányzat, erősíti viszont a szakképzést azzal, hogy a szakiskoláknak több osztály indítására ad lehetőséget - ismertette Borkai Zsolt (Fidesz) polgármester pénteken sajtótájékoztatón a közgyűlés előző esti döntését. | 2008-10-10 15:54:00 | 0 |
| Egy új korszak beszélgetésekkel is kezdődhet | Budapest története és jövője szempontjából ennek a könyvnek a műfaja telitalálat - mondta Orbán Viktor Tarlós István Vendégjárás Budapesten című könyvének bemutatóján. | 2008-10-10 14:56:00 | 0 |
| Országjáró akció a kisiskolákért | Egy hosszú távra építkező országban nem lehet kérdés a kis iskolák fenntartása - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője pénteken Márokpapiban, ahol a két párt elindította Mi lesz veletek, kisiskolák? elnevezésű országjáró helyzetfelmérési akcióját. | 2008-10-10 14:36:00 | 0 |
| Szolidaritás, felelősség, biztonság | A szolidaritás, felelősség és biztonság megtartása feltétlenül fontos még pénzügyi válság idején is, ezért ezek a fogalmak képezték Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő felszólalásának alapját a jövő héten sorra kerülő EU csúcsértekezlet előkészítő parlamenti vitájában. | 2008-10-10 13:56:00 | 0 |
| Fidesz-MTE-találkozó | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának mai ülésén részt vett Gerényi Gábor, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) elnöke. | 2008-10-10 13:46:00 | 0 |
| Hegedűs Zsuzsa Tatabányán: "Miénk itt a tér!" | Csütörtökön kora este négy civil szervezet meghívásának eleget téve, Tatabányán vendégeskedett Hegedűs Zsuzsa szociológus professzor asszony. | 2008-10-10 13:41:00 | 0 |
| Az vízgazdálkodás közös felelősségünk | Az Európai Parlament elfogadta a vízhiány és az aszály jelentette kihívás kezeléséről szóló jelentést, amelyet a Regionális Fejlesztési Bizottság részéről De Blasio Antonio fideszes néppárti képviselő véleményezett. | 2008-10-10 13:21:00 | 0 |
| Sérthetetlen jogok | Az olyan hatalmas országok mellett lévő kisebb országoknak, mint Grúziának is sérthetetlen joga van a függetlenségre és a saját jövőjének meghatározására - mondta Orbán Viktor a grúz védelmi miniszterrel folytatott tárgyalása után. | 2008-10-10 13:14:00 | 0 |
| Az EP ülésén Betancourt a szavak erejéről beszélt | Könnyeivel küszködve mondta el beszédét a kolumbiai fogságából idén júliusban kiszabadult Ingrid Betancourt az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén. A szavak erejéről beszélő politikus arra kérte az EP-képviselőket, ne feledkezzenek meg a még mindig fogságban lévő mintegy 3000 kolumbiairól. | 2008-10-10 12:12:00 | 0 |
| Az EKB kamatlábcsökkentése sem növeli a bizalmat | Az Európai Központi Bank (EKB) meglepetésszerűen csökkentette a kamatlábat. A lépés annak a jele, hogy a recesszióval kapcsolatos aggodalmak már az inflációra is kiterjednek. Az európai pénzügypiacokon ugyanis, a nagy kormányzati mentőakciók ellenére, továbbra sem állt vissza a nyugalom. | 2008-10-10 11:43:00 | 0 |
| EP: 2015-re számolják fel a hajléktalanságot! | Jövedelme alapján az Európai Unió lakosságának közel egyötödét fenyegeti a szegénység, a dolgozók 15 százaléka szélsőségesen alacsony bért keres, a polgárok egytizede pedig olyan háztartásban él, ahol senki sem dolgozik. | 2008-10-10 11:42:00 | 0 |
| Egyéves kisfiú a legfiatalabb APEH-adós | | 2008-10-10 11:34:00 | 0 |
| Erősítené a fogyasztói jogokat a Bizottság | Az Európai Bizottság október 8.-án ismertetett javaslata erősítené a fogyasztói jogokat internetes és bolti vásárlás esetén. Szigorúbb feltételeket írna elő például az előzetes tájékoztatással, a kiszállítással, meghibásodással kapcsolatban és egyértelműbben szabályozná az e- (internetes) és az m- (mobil) kereskedelmet is. | 2008-10-10 11:32:00 | 0 |
| Kérdőjelek az EU-orosz kapcsolatokban | Oroszország és az Európai Unió soros elnöki tisztségét is betöltő Franciaország államfője a franciaországi Evianban találkozott szerdán (2008. október 8). A felek tárgyaltak egy esetleges EU-orosz együttműködésen alapuló biztonsági szerződésről, és a grúz helyzetről is, ugyanakkor egyelőre kérdéses, hogy októberben folytatódhatnak-e a az EU-orosz együttműködési szerződésről szóló magas szintű tárgyalások. | 2008-10-10 11:19:00 | 0 |
| A klímaváltozás miatt új betegségek fenyegetnek | A globális felmelegedés következtében az eddigieknél gyorsabban átterjednek majd a betegségek a vadon élő állatokról az emberre - figyelmeztetett legújabb jelentésében a Vadvédelmi Társaság (WCS). A nemzetközi szervezet különösen a "piszkos 12" emberre való átterjedéséről tart. | 2008-10-10 11:17:00 | 0 |
| Már huszonkét tagállam elismerte Koszovó függetlenségét | Az Európai Unió tagállamai közül huszonkettedikként Portugália is elismerte Koszovó függetlenségét. Luis Amado portugál külügyminiszter véleménye szerint Koszovó függetlensége visszafordíthatatlan, így a formális elismerés a portugál állam nemzeti érdeke. | 2008-10-10 11:17:00 | 0 |
| Szemétbe fulladhat az orosz főváros | Szakértők szerint hulladékkatasztrófa fenyegeti az orosz fővárost, ugyanis a Moszkva körül működő 89 hivatalos szeméttelep kapacitása legfeljebb még egy-két évre elegendő. | 2008-10-10 11:06:00 | 0 |
| Budavár nemet mond az értékalapú ingatlanadóra | A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 2009-től sem vezeti be a kerületben az értékalapú ingatlanadót, a kerületben továbbra is az ingatlan négyzetméterben számított területe után kerül meghatározásra az adóalap. | 2008-10-10 11:01:00 | 0 |
| Erős klímacsomag a pénzügyi válság ellenére | Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága megszavazta az EU klímavédelmi programjához kapcsolódó javaslatokat, melyek határozottan kiállnak a széndioxid-kibocsátás 2020-ra történő 20 százalékos csökkentése mellett. | 2008-10-10 10:43:00 | 0 |
| Az MDF-be exportálta belső harcait az MSZP? | | 2008-10-10 10:38:00 | 0 |
| Hatékonyabb vízgazdálkodást akar az EP | Uniós pénzből is küzdene az aszály és a vízhiány ellen az EP. A városokban akár a víz fele is elfolyhat a rossz vezetékek miatt. | 2008-10-10 10:35:00 | 0 |
| Több tízmillió halál a légszennyezés miatt | Több tízmillió ember halhat meg Kínában az elkövetkező 25 évben légúti betegségekben és tüdőrákban, ha nem változnak meg a dohányzási és fűtési szokások az országban - állítják kutatók a The Lancet brit orvosi szaklapban közzétett cikkükben. | 2008-10-10 10:29:00 | 0 |
| Tajvan egyik megyéje és Veszprém kapcsolatot keres | Tajvan egyik megyéjével, Taojüannal keres kapcsolatot Veszprém megye; az együttműködésről már szándéknyilatkozatot is aláírtak - tájékoztatta Lasztovicza Jenő (Fidesz), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő. | 2008-10-10 10:02:00 | 0 |
| Baráth felháborodott | | 2008-10-10 09:04:00 | 0 |
| Új adótörvényre is szükség van | A világgazdasági válság miatt újra kell gondolni a költségvetés fő számait - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Navracsics Tibor. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kiemelte: új adótörvényre is szükség van, emellett meg kell állapítani a költségvetési kiadások maximumát és fel kell állítani a költségvetési tanácsot. | 2008-10-10 08:56:00 | 0 |
| Kezdik megérteni a kisebbségi kérdéseket | Azért örülök az elismerésnek, mert a jelölésben a nem kormányzati szervezetek is részt vettek. A szavazásban pedig a képviselők, s ezt jól tükrözi, hogy mi magyarok fel tudtuk itt úgy vetni az emberi jogi, kisebbségi kérdéseket, hogy azokat meg is értették kollégáink - mondja Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője (Néppárt, Fidesz), aki a The Parliament szakfolyóirat egyik díjában részesült az igazságügyi kategóriában. | 2008-10-10 08:54:00 | 0 |
| A csepeli SZDSZ-elnök éber őrei | Továbbra is nyugtalanítja a csepeli Fidesz-szervezetet az a gazdasági összjáték, amelyben a helyi SZDSZ-elnök Korund Kft. cégének a szocialista kerületvezetés 1998 óta számtalan megbízást adott, összesen több mint százmillió forintért. A Korund Kft. őrizte a galvániszapot akkor is, amikor a veszélyes hulladék mennyisége gyanús körülmények között megnőtt, 25,7 millió forintos többletköltséget okozva az államnak. | 2008-10-10 08:41:00 | 0 |
| Fidesz közleménye | | 2008-10-10 08:36:00 | 0 |
| Pironkodnivaló számokkal állt Szekeres a NATO elé | | 2008-10-10 08:13:00 | 0 |
| A 4-es metró elsüllyeszti a Műegyetemet | | 2008-10-10 08:01:00 | 0 |
| Süllyed a Műegyetem is | Semmi sincs rendben a világ legpazarlóbbnak tartott metróépítése körül, sőt tovább sokasodnak a kivitelezés körüli visszásságok. Bizonyíték erre a látlelet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem veszélyessé vált Ch épületéről. | 2008-10-10 07:28:00 | 0 |
| Utolsó felvonás | Válság van. Pénzpiaci és morális egyaránt. A világ megszenvedi a féktelen liberalizmus reálgazdaságtól elszakadó hitelezési dömpingjét. A termelés teljesen háttérbe szorult. A világ tőkepiacain kilencven százalékban olyan ügyletek zajlanak, amelyekben az árufedezetnek még a halvány jelei sem mutathatóak ki. | 2008-10-10 07:02:00 | 0 |
| Parasztvakítás | Egy hétig izgulhatnak az MDF képviselői, hogy megmarad-e frakciójuk, bizottsági posztjaik és járulékaik, utcára kell-e tenni számos titkárnőt és egyéb fizetett szakembert. Mindez a pártot az elmúlt időben körbe lengő titokzatos ködben zajlik, s egy Vas János nevű kertészmérnök döntésén áll vagy bukik minden. | 2008-10-10 06:40:00 | 0 |
| Tolerancia SZDSZ-es módra | | 2008-10-10 00:30:00 | 0 |
| Lekapják a húsz körméről a Négy Mancsot | Nem állatkínzás a libatömés a Magyar Állatorvosi Kamara szerint. Az ügyben Lorászkó Gábor, a Kamara Állatvédelmi Bizottságának elnöke és Sótonyi Péter professzor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara Anatómia Tanszékének vezetője részletes anatómiai, élettani és etológiai vizsgálatokat végzett. | 2008-10-09 23:56:00 | 0 |
| A valóság nem akar Gyurcsányra hallgatni | | 2008-10-09 21:30:00 | 0 |
| Közép-európai együttműködés Oroszország miatt | Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint az orosz külpolitika közelmúltban tapasztalt lépései nagyon megnövelik a közép-európai együttműködés értékét. A fideszes politikus erről az után beszélt, hogy csütörtökön megbeszélést folytatott Budapesten a cseh szenátus külügyi, védelmi és biztonságpolitikai bizottsága Ladislav Svoboda alelnök vezette delegációjával. | 2008-10-09 16:58:00 | 0 |
| Tarlós és Csomós lengyel elismerése | Tarlós Istvánnak, a Fővárosi Közgyűlés fideszes frakcióvezetőjének a Lengyel Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, Csomós Miklósnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettesének és Muszbek Katalinnak, a Magyar Hospice Alapítvány elnökének pedig a kitüntetés lovagkereszti fokozatát adta át Joanna Stempinska lengyel nagykövet csütörtökön Budapesten. | 2008-10-09 16:55:00 | 0 |
| Az EP az európai jelképek használata mellett döntött | Az Európai Parlament (EP) annak ellenére használni fogja az európai jelképeket - a zászlót, a himnuszt és a mottót -, hogy ezek felsorolása kimaradt a lisszaboni szerződésből. | 2008-10-09 16:52:00 | 0 |
| Gál Kinga az év európai parlamenti képviselője | Tegnap a késő esti órákban az európai uniós ügyekre szakosodott "The Parliament Magazine" megtartotta a 2008. évi díjkiosztó ünnepségét. Az emberi jogi témában idén Gál Kinga, a Fidesz néppárti képviselője vitte el a pálmát. | 2008-10-09 16:51:00 | 0 |
| Tarlós megkapta a lengyel érdemrend tisztikeresztjét | Tarlós Istvánnak, a Fővárosi Közgyűlés fideszes frakcióvezetőjének a Lengyel Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, Csomós Miklósnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettesének és Muszbek Katalinnak, a Magyar Hospice Alapítvány elnökének pedig a kitüntetés lovagkereszti fokozatát adta át Joanna Stempinska lengyel nagykövet csütörtökön Budapesten. | 2008-10-09 16:19:00 | 0 |
| Hóhér, vigyázz! - portréfilm Wittner Máriáról | Hóhér, vigyázz! - A siralomháztól a Parlamentig címmel jelent meg egy portréfilm Wittner Máriáról. A dvd már kapható a boltokban. | 2008-10-09 15:46:00 | 1 |
| Abszolút szánalmas | | 2008-10-09 15:31:00 | 0 |
| A kormány nem fizeti ki az egészségügyiek 13. havi fizetését | Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján tisztességtelennek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány nem hajlandó odaadni az egészségügyi dolgozók 13. havi bérét. | 2008-10-09 15:20:00 | 1 |
| Leváltották a Pécs 2010 főigazgatóját | | 2008-10-09 15:15:00 | 0 |
| Ausztriában pontosan látják a Fidesz helyét | | 2008-10-09 15:02:00 | 0 |
| Gyurcsány régi haverjai ismét előnyben? | | 2008-10-09 14:41:00 | 0 |
| A Fidesz kezdeményező magatartást vár a PSZÁF-től | Varga Mihály elmondta, a világban kialakult pénzügyi válsághelyzetben a magyar pénzügyi felügyeletnek is kezdeményezőnek kell lennie, elébe kell mennie a problémáknak; a Fidesz alelnöke, gazdasági kabinetvezetője erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt az MTI kérdésére. | 2008-10-09 14:15:00 | 0 |
| Klímacsomaggal kapcsolatos javaslatokat fogadott el az EP | Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága kedden megszavazta az EU klímavédelmi programjához kapcsolódó javaslatokat, melyek határozottan kiállnak a széndioxid-kibocsátás 2020-ra történő 20 százalékos csökkentése mellett. | 2008-10-09 13:36:00 | 0 |
| Már huszonkét tagállam elismerte Koszovó függetlenségét | Az Európai Unió tagállamai közül huszonkettedikként Portugália is elismerte Koszovó függetlenségét. Luis Amado portugál külügyminiszter véleménye szerint Koszovó függetlensége visszafordíthatatlan, így a formális elismerés a portugál állam nemzeti érdeke. | 2008-10-09 13:33:00 | 0 |
| Catherine Ashton az EU új kereskedelmi biztosa | Megerősítették hivatalában Catherine Ashtont, az Európai Bizottság új külkereskedelmi biztosát. A Miniszterek Tanácsa általi kinevezésre Peter Mandelson távozását követően került sor, aki az Egyesült Királyság vállalkozás-, vállalat- és szabályozásreform-politikai miniszteri posztját kapta meg. | 2008-10-09 13:31:00 | 0 |
| Biológus Török Zs.: A polip tintahal, amelyik lebukott | | 2008-10-09 13:30:00 | 0 |
| Emelkedik a beiskolázási segély összege az I. kerületben | Emelkedik a beiskolázási segély összege, és változik a jogosultak köre is a Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján. A megemelt összegű segélyre az új kérelmeket október 31-ig lehet benyújtani. | 2008-10-09 13:28:00 | 0 |
| Felébe kerülhetne Csepelen és Pesterzsébeten a távhő ára | Csepelen és Pesterzsébeten a jelenlegi ár felébe is kerülhetne a távhő - állítják a lakásfenntartó szövetkezetek vezetői, akik hangsúlyozzák: a jelenlegi árképzési rendszer ráadásul nem teszi érdekeltté a lakástulajdonosokat a panelfelújításban. | 2008-10-09 13:12:00 | 0 |
| A Fidesz kiáll a tűzoltók fizetéséért | A kisebbségi kormány az emberek élet- és vagyonbiztonságát veszélyezteti azzal, hogy presztízsokok miatt nem hajlandó érdemi tárgyalásokat folytatni a tűzoltókkal - írja közleményében Kontrát Károly. | 2008-10-09 12:49:00 | 0 |
| A Fidesz kiáll a tűzoltók fizetéséért | | 2008-10-09 12:47:00 | 0 |
| Megszűnt Gyurcsány Bázisa | | 2008-10-09 12:30:00 | 0 |
| Válság: Portugália adócsökkentéssel segít a kis cégeken | | 2008-10-09 12:22:00 | 0 |
| Hazugság, hamisítás, megvonás... | | 2008-10-09 12:14:00 | 0 |
| Hat év kormányzás után: "Kevés volt az idő" | | 2008-10-09 11:55:00 | 0 |
| A Török-saga mai epizódja | A Török-saga mai epizódja végleg lebuktatta a szocialistákat: politikai balhék kreálására használják a titkosszolgálatokat - írja reaglásában Cser-Palkovics András. | 2008-10-09 11:55:00 | 0 |
| A Török-saga mai epizódja | | 2008-10-09 11:53:00 | 0 |
| Kaposvár előremenekül | A kaposvári vízközmű üzemeltetéséről szóló koncessziós szerződés jövő év január 31-én lejár. Úgy döntöttünk, hogy saját kezünkbe vesszük a vízművünket - mondta a Demokratának Szita Károly, Kaposvár polgármestere. | 2008-10-09 11:47:00 | 0 |
| Legyen minden településnek saját piaca | Mindannyian szeretnénk egészségesebben élni, de úgy érezzük ez manapság egyre több nehézségbe ütközik. Veszélyes anyagok vannak az élelmiszereinkben, kevés pihenőidőnkben szó sem lehet mozgásról, úgyis mindenhova rohanunk, betegségünkben halogatjuk az orvoshoz menést, keveset alszunk vagy nyugtalanul hánykolódunk az ágyunkban. Sokszor kimerültek, rosszkedvűek vagyunk ezért vigasztalásul esténként a tévé előtt mogyorót ropogtatunk vagy jégkrémet kanalazgatunk. Ám vannak, akik minden fáradtságuk ellenére az akadályokat legyőzve megküzdenek maguk és a családjuk egészségéért. Sőt élnek közöttünk olyan emberek, akiknek szívügye lett mindannyiunk egészsége. A Zsámbéki Hírek Selmeczi Gabriellát kérdezte az egészséges életmód megvalósításának fortélyairól. | 2008-10-09 11:38:00 | 0 |
| Eltűnt 450 milliárd | A kormány elkezdett spájzolni, hogy később osztogathasson - állítja Varga Mihály, az országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának fideszes elnöke. | 2008-10-09 11:23:00 | 0 |
| "Nem csak süket, vak is": SZDSZ a fogyatékkal élőkért | | 2008-10-09 11:17:00 | 0 |
| Tiba István átvette képviselői mandátumát | Átvette országgyűlési képviselői mandátumát csütörtökön Debrecenben Tiba István, Balmazújváros polgármestere. | 2008-10-09 11:11:00 | 0 |
| Felére lassul a magyar gazdaság bővülése | | 2008-10-09 10:05:00 | 0 |
| Sólyom László segítségét kérik az egriek | Egyelőre nem csillapodnak az indulatok az egri Markhot Ferenc kórház ügyében, a kórházvédők a miniszterhez és az államfőhöz fordulnak. | 2008-10-09 09:28:00 | 0 |
| Orbán Viktor Kurt Volkerrel találkozott | A két politikus áttekintette a NATO előtt álló feladatokat, a katonai szervezet lehetséges bővítését és szerepvállalását, valamint az afganisztáni misszió kihívásait - tájékoztat a Fidesz közleménye. | 2008-10-09 09:27:00 | 0 |
| Orbán-Volker találkozó | | 2008-10-09 09:18:00 | 0 |
| Zuschlag csöndje | Elkezdődött Zuschlag János pere Kecskeméten. | 2008-10-09 08:55:00 | 0 |
| Összeomlás | Miközben pánikhangulat uralja a fejlett nyugati világot, a magyar kormány jövőre háromszázalékos gazdasági növekedést tervez, versenyképességet javító adócsomaggal hecceli a közvéleményt, és homokra épülő költségvetési tervezetet nyújt be az Országgyűlésnek. | 2008-10-09 08:49:00 | 0 |
| Megmentették őket, kicsit megünnepelték | | 2008-10-09 08:40:00 | 0 |
| Németh: "Az amerikaiak álláspontja egybeesik a Fideszével" | Magyarország 85 százalékban függ az orosz gáztól, ami már biztonságpolitikai kérdés - hívta fel a figyelmet Németh Zsolt (45 éves), az Országgyűlés külügyi bizottságának a szélsőjobb által megtámadott fideszes elnöke, aki a parlamentben, az MSZP-képviselők viharos tapsa mellett, erősítette meg: a Fidesz kiáll a kormány Szlovákia-politikája mellett. | 2008-10-09 08:23:00 | 0 |
| Túlélő üzemmód | Az OTP Bank átkapcsolt túlélő módba, de megfelelő helyzetben van ahhoz, hogy átnavigáljon a jelenlegi pénzügyi krízishelyzeten - idézte tegnap a Reuters hírügynökség a társaság pénzügyi igazgatóját. Urbán László meg is magyarázta, mit ért túlélő üzemmódon: a bank nem képes biztosítani partnereinek azt a forrást, amit szeretnének megkapni. Röviden ez annyit tesz: hitel nincs, alma. | 2008-10-09 06:58:00 | 0 |
| Zuschlag-ügy: nem tudtak róla | | 2008-10-08 21:31:00 | 0 |
| Lakásvásárlási kedvezményt ad a szekszárdi önkormányzat | A piaci árnál olcsóbban juthatnak új lakáshoz pályakezdő fiatalok Szekszárdon - közölte a tolnai megyeszékhely polgármestere. | 2008-10-08 18:05:00 | 0 |
| Bővítenék az ipari területet Bonyhádon | Megállapodást írt alá Potápi Árpád, Bonyhád polgármestere és Michael Fahrenbach, a Schäfer-Oesterle Kft. ügyvezető igazgatója szerdán arról, hogy együttműködnek az ipari park bővítésében. | 2008-10-08 18:02:00 | 0 |
| Az adótörvényeknek nincs parlamenti többségük | Vonja vissza a kormány az adó- és a költségvetési törvénycsomagot, hiszen azok benyújtásakor nem voltak ismertek azok a folyamatok, melyek a világgazdaságban lejátszódnak - mondta el Tállai András szerdai sajtótájékoztatóján. | 2008-10-08 17:58:00 | 1 |
| 30 tonna almát oszt Pest megyében a Magosz | Október elsejétől hat Pest megyei településen indított iskolai alma-akciót a Magosz - jelentette be Budai Gyula, a szervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Dunavarsány, Gyál, Kiskunlacháza, Szigetszentmiklós és Tököl iskolásai egy hónapon át minden nap egy-egy darab almát kapnak az iskolában, az érdi iskolások pedig hétfőtől kapják a gyümölcsöt. | 2008-10-08 17:45:00 | 0 |
| Támogatás a bankbetétek biztonságát garantáló javaslatnak | A Fidesz támogatni fogja a bankbetétek biztonságát garantáló törvényjavaslatot - mondta el Tállai András szerdai reagálásában. | 2008-10-08 17:29:00 | 1 |
| 40-50 milliárdot akarnak elvonni az egészségügytől | A miniszter által bemutatott egészségügyi program mára teljes mértékben hatályát és értelmét vesztette, mert kiderült, hogy a kormány jövőre mintegy 40-50 milliárd forinttal kevesebbet szán az ágazatra reálértéken - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. | 2008-10-08 17:13:00 | 1 |
| Újabb rangsorban zuhant nagyot Magyarország | | 2008-10-08 16:15:00 | 0 |
| Bizottsági elégtelen | A Gazdasági és informatikai Bizottság szerdai ülésén általános vitára alkalmatlannak minősítette a kormány által beterjesztett, környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot. | 2008-10-08 16:06:00 | 0 |
| A Fidesz is módosítaná a Robin Hood-adóról szóló törvényt | A Fidesz több módosító indítványt is benyújt a Robin Hood-adóról szóló törvényjavaslathoz, és továbbra is javasolja, hogy a távhő áfáját öt százalékra csökkentsék, illetve szeretnék elérni, hogy az önkormányzatoktól ne vegyék el az árszabályozás jogát - mondta Fónagy János, a párt képviselője a javaslat szerdán kezdődő vitája előtt az MTI-nek. | 2008-10-08 16:00:00 | 0 |
| Adócsökkentés: Gyurcsány megint beleszaladt valamibe | | 2008-10-08 15:37:00 | 0 |
| A reálgazdasági válságnál tartunk | Válságok sorozata az a helyzet, amiben most vagyunk, s amely folyamat évekkel ezelőtt kezdődött. Először energiaválság, aztán élelmiszeripari válság, ezt követte a pénzügyi válság, és most a reálgazdasági válságnál tartunk - mondta többek között a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének csúcstalálkozóján Orbán Viktor. | 2008-10-08 15:19:00 | 0 |
| Tilos a dohányzás a játszótereken | A Budavári Önkormányzat Képviselőtestülete egyhangúlag fogadta el azt a javaslatot, hogy a kerületi játszótereken és azok közvetlen környezetében tilos a dohányzás. A tilalom megszegői szabálysértést követnek el, és esetükben háromezertől húszezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki. | 2008-10-08 14:49:00 | 0 |
| Fejeződjön be Csepelen az MSZP-SZDSZ mutyizás! | A közelmúltban kirobbant, mára országos médiafigyelmet kapott Bokros utcai játszó és pihenő park rejtélyes "eltűnésének" ügye ismét rávilágított Kál Károly csepeli SZDSZ-es frakcióvezető cége a Korund Kft. és a kerületi Önkormányzat üzleti kapcsolataira - hívja fel a figyelmet közleményében Németh Szilárd. | 2008-10-08 14:07:00 | 0 |
| Megszűnik az MDF frakció? | | 2008-10-08 14:00:00 | 0 |
| Vonják vissza az adó- és a költségvetési törvényjavaslatot | Az adótörvény-módosítások alkalmatlanok az Egyesült Államokból Nyugat-Európán keresztül begyűrűző gazdasági válság kezelésére. Ezért a kormánynak vissza kellene vonnia az adó- és a költségvetési törvényjavaslatot - mondta Varga Mihály, a Fidesz vezérszónoka, az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerdai parlamenti általános vitájában. | 2008-10-08 13:26:00 | 0 |
| Európai Duna-stratégiát szorgalmaz az EU biztosa | Európai Duna-stratégia megteremtését szorgalmazza Danuta Hübner, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa - jelentették be Brüsszelben. | 2008-10-08 13:07:00 | 0 |
| Mentőövre várnak az európai autógyártók | Az európai autógyártók az Egyesült Államok példáját követve legalább 40 milliárd eurós kedvezményes hitelhez szeretnének jutni elsősorban környezetbarát autók kifejlesztéséhez - jelentette ki a Financial Times-ban a Fiat vezérigazgatója. | 2008-10-08 12:47:00 | 0 |
| Magzatkárosító légszennyezés | A légszennyezés káros hatással van a magzatra és szerepe van a felnőttkorban kialakuló légzési betegségekben is egy tegnap Berlinben megjelent tanulmány szerint. | 2008-10-08 12:38:00 | 0 |
| Engedni kellett volna a tüntetést Medgyessy háza előtt | Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok megsértették az emberi jogok európai egyezségokmányának a gyülekezés szabadságát biztosító cikkelyét, amikor 2004-ben nem engedélyezték, hogy a Baumag-kárvallottak Medgyessy Péter akkori miniszterelnök háza előtt tüntessenek. | 2008-10-08 12:22:00 | 0 |
| Európai Duna-stratégiát szorgalmaz az EU biztosa | Európai Duna-stratégia megteremtését szorgalmazza Danuta Hübner, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa - jelentették be Brüsszelben. | 2008-10-08 12:17:00 | 0 |
| Megbénulhat Budapest közlekedése a NATO-csúcs miatt | Több útszakaszt és utcát teljesen lezárnak az autósok elől, sok helyen pedig korlátozás lép életbe a NATO-tanácskozás miatt már szerdán Budapesten. A Belvárost érdemes teljesen elkerülni. | 2008-10-08 12:07:00 | 0 |
| A Fidesz üdvözli a NATO-értekezletet | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli a NATO védelmi minisztereinek budapesti értekezletét, mivel a NATO, amelynek Magyarország közel tíz esztendeje tagja, nemcsak hazánk euro-atlanti kötődésének egyik legfontosabb pillére, hanem egyben biztonságunk elsődleges garantálója is - írja közleményében Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. | 2008-10-08 11:54:00 | 0 |
| A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye a NATO külügyminisztereinek informális tanácskozása alkalmából | | 2008-10-08 11:52:00 | 0 |
| Fél Brüsszel egy szocialista meghívón röhög | | 2008-10-08 11:45:00 | 0 |
| Vita a finanszírozásról | Továbbra is vita van az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportjában arról, hogy külön törvényben rögzítse vagy a költségvetésben elkülönítetten kezelje-e Magyarország 2011-es európai uniós elnökségének költségeit - mondta el újságíróknak a munkacsoport keddi ülése után Németh Zsolt (Fidesz), a testület társelnöke. | 2008-10-08 11:30:00 | 0 |
| Második YES University Kijevben | 2008. október elseje és ötödike között a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség Ifjúsági Tagozatának képviseletében a Külügyi Kabinet három tagja, Szécsi Dániel, Veress Áron és Horváth Barbara vettek részt az ukrán fővárosban szervezett YES (Yalta European Strategy) University elnevezésű konferencián. | 2008-10-08 10:20:00 | 0 |
| A kormány nem érti a válságot | Bízik-e még a Fidesz az előre hozott választásokban? Mit tenne a Fidesz a pénzügyi válság ellen, ha kormányon lenne? Mi hangzott el a lehallgatási üggyel kapcsolatban a Fidesz zárt frakcióülésén? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Orbán Viktor a blikk.hu-nak. | 2008-10-08 09:46:00 | 0 |
| Szorul a hurok Tatán | "A munkások rendszeresen jártak Orbán István két házához kertészkedni, s a tábor tujái, zöld növényei is gyakran vándoroltak Orbán István ingatlanaira. A dolgozókat rettegésben tartotta, utasította őket, hogy nem láttak semmit. Például akkor, amikor ismerőse hónapokig ingyen, teljes ellátással lakott a tábor drága szobájában" - mondta egy informátorunk, s ezt többen is megerősítették, mondván, már a rendőrségen is vallomást tettek.
Csak meg ne tudja senki. | 2008-10-08 08:57:00 | 0 |
| Demonstráció a zöldterületek megmentésért Miskolcon | Miskolc frekventált zöldterületeinek megmentéséért tartottak demonstrációt több mint százan kedden kora este a város központjában, a Szent István-szobornál és a Népkertben; a városi önkormányzat fideszes képviselői a demonstrálók mellé álltak. | 2008-10-08 08:43:00 | 0 |
| Fodor: az SZDSZ kész a kompromisszumra az MSZP-vel | | 2008-10-08 08:36:00 | 0 |
| Hogyan menekítsünk Gergényit? | | 2008-10-08 08:33:00 | 0 |
| Szűcs Erikát nem zavarja | | 2008-10-08 08:17:00 | 0 |
| "Menjetek már arrébb" | | 2008-10-08 08:09:00 | 0 |
| Síró játék | Elérték a célt: tegnap Gyurcsány Ferenc "elérzékenyüléséről" beszélt az ország, és nem arról, hogy újabb három ember elvesztegetett élete és harminc sérülése bizonyítja a MÁV katasztrofális állapotát. Hétfőn, a szörnyű tragédia utáni órákban egy ideig úgy tűnt, az ország vezetéséből néhányan - sok év után először - képesek meghozni a megfelelő döntéseket. Hogy nem egy következmények nélküli országban élünk, ezért ha elkerülhető tragédia történik az általuk vezetett területen, levonják a megfelelő következtetéseket. | 2008-10-08 07:01:00 | 0 |
| Ellenzéki többség a fővárosi bizottsági ülésen | Minden, a városvezetés által szorgalmazott előterjesztés elfogadása meghiúsult a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának kedd délutáni ülésén, mivel több MSZP-SZDSZ-képviselő is hiányzott, s így az ellenzékiek kerültek többségbe a szavazásoknál. | 2008-10-08 00:14:00 | 0 |
| Gyurcsányt baleset érte | | 2008-10-07 22:17:00 | 0 |
| Akit a válság szele sem csapott meg | | 2008-10-07 22:12:00 | 0 |
| El kell indulni a gazdasági gyarapodás útján | Hat év szocialista kormányzás után, a Megegyezés program megszületése után elmondhatjuk, hogy az ország minden szempontból rosszabb helyzetben van, mint 2002-ben volt - mondta a Fidesz frakcióvezetője az MSZP által kezdeményezett, "Magyarország megújításának lehetséges irányairól" szóló politikai vitanapon, kedden a parlamentben. | 2008-10-07 17:20:00 | 1 |
| Politikai célokra használták fel a titkosszolgálatokat | Török Zsolt immár sokadik szánalmas kísérlete sem tudja feledtetni, hogy a kormány lebukott: politikai célokra használták fel a titkosszolgálatokat, és lehallgattak két fideszes országgyűlési képviselőt - írja közleményében Cser-Palkovics András. | 2008-10-07 17:14:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára | | 2008-10-07 17:11:00 | 0 |
| Munka nincs, csak színjáték?! | | 2008-10-07 17:02:00 | 0 |
| Vak lóként pislog a válság szemébe a kormány | | 2008-10-07 16:54:00 | 0 |
| Nem megfelelő az egyeztetés | A kormány több kérdésben is mellőzte az egyeztetést az EU-elnökségi munkacsoporttal a felkészülésben Magyarország európai uniós elnökségére - jelentette ki Németh Zsolt (Fidesz), az ötpárti testület társelnöke a munkacsoport keddi, harmadik ülésén Budapesten. | 2008-10-07 16:38:00 | 0 |
| "Mindig van lejjebb" | A kisebbségi kormány esetében helytálló a mondás: mindig van lejjebb - mutat rá közleményében Cser-Palkovics András. | 2008-10-07 15:55:00 | 0 |
| Kiszűrnék a segéllyel visszaélőket | Balassagyarmat önkormányzata azt tervezi, hogy vagyonosodási vizsgálatokat kezdeményez az adóhivatalnál azon segélyezettek esetében, akik információik szerint jogtalanul vesznek fel támogatásokat - közölte a Nógrád megyei város alpolgármestere. | 2008-10-07 15:52:00 | 0 |
| Jelentés helyett tájékoztatót adott be a kormány | A parlament áprilisban arra kötelezte a kormányt, hogy június végéig számoljon be a kormányzati negyed projekt ráfordításairól, a kormány késve, és nem jelentést, hanem tájékoztatót terjesztett az Országgyűlés helyett a költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottság elé - hangzott el kedden a bizottság ellenőrzési albizottságának ülésén. | 2008-10-07 15:33:00 | 0 |
| Kormányzati nyereményjáték - a Fidesz véleménye | | 2008-10-07 15:31:00 | 0 |
| Szerdán áll bírái elé Zuschlag | | 2008-10-07 15:19:00 | 0 |
| 32 millió halálos áldozata lehet a dohányzásnak Kínában | Harminckét millió emberéletet menthetnek meg a következő 25 évben Kínában, ha polgárai lemondanak a dohányzásról, valamint a szén- és fafűtésről. | 2008-10-07 15:12:00 | 0 |
| A légszennyezés miatt egyre zajosabbak az óceánok | Az óceánok hamarosan olyan zajosak lesznek a bálnák és a delfinek számára, mint az embereknek egy New York méretű nagyváros. A zajt egyre erősíti a szennyezés, különösen a magas frekvenciákban - derült ki egy most befejezett kutatásból. | 2008-10-07 14:35:00 | 0 |
| Fidesz-javaslat a kisebb parlamentre | Kétszáz főben korlátozná a parlamenti képviselők létszámát a Fidesz-KDNP alkotmánymódosító javaslata, amelyet az egyik előterjesztő, a fideszes Répássy Róbert ismertetett kedden az Országgyűlésben. | 2008-10-07 14:33:00 | 0 |
| Természetes forró vízzel fűtik a házakat | Egy holland városban egy már kimerült bányából nyert forró vízzel fűtenek több száz házat, irodát és boltot. A világújdonságot jelentő technológiához mindössze annyi kell, hogy egy már nem működő tárna legyen a közelben. | 2008-10-07 14:32:00 | 0 |
| Kihalás fenyegeti az emlősök negyedét | Egy új kutatás szerint, az emlősök egynegyedét fenyegeti a kihalás. | 2008-10-07 14:27:00 | 0 |
| A legtöbb alaszkai gleccser vékonyodik és zsugorodik | Alaszka gleccsereinek nagy része zsugorodik, vagy vékonyodik, vagy mindkét folyamatot átéli - írja az Amerikai Geológiai Felmérést végző kutató új könyve. | 2008-10-07 14:23:00 | 0 |
| Békességet szeretnénk hozni ennek az országnak | Mi volt a zavaró a Tarka Magyarban Orbán Viktor számára? Milyen érzéki csalódás van a jobboldallal kapcsolatban? Miről szól valójában a "kétharmados vita" a baloldal részéről? | 2008-10-07 14:18:00 | 0 |
| Cégek támogatnák a jövő mérnökeinek matekóráit | Az európai iparvezető vállalatok közösen kívánják fejleszteni az iskolák és az üzleti szféra közötti együttműködést, ezért támogatnák a matematika, a természettudományok és a műszaki tudományok oktatását, az érdeklődés növelését. Az akció célja, hogy megelőzzék a jövőbeli mérnökhiányt. | 2008-10-07 14:11:00 | 0 |
| Nem vicc, igaz... | | 2008-10-07 14:04:00 | 0 |
| A kormány alkalmatlan a gazdasági válság kezelésére | Varga Mihály sajtótájékoztatóján az azt megelőző Fidesz elnökségi ülés témájáról, a világgazdasági és pénzügyi válságról beszélt. | 2008-10-07 14:02:00 | 1 |
| Balassagyarmat: kiszűrnék a nem rászorulókat | Balassagyarmat önkormányzata azt tervezi, hogy vagyonosodási vizsgálatokat kezdeményez az adóhivatalnál azon segélyezettek esetében, akik információik szerint jogtalanul vesznek fel támogatásokat - közölte a Nógrád megyei város alpolgármestere | 2008-10-07 13:28:00 | 0 |
| Az SZDSZ eltussolná a szegedi botrányt | Az SZDSZ szegedi politikusai igyekeznek eltussolni azokat a szabálytalanságokat, melyeket egy revizori jelentés tárt fel a Szegedi Nemzeti Színház gazdálkodásában még Székhelyi József igazgatósága alatt - jelentette ki Hüvös László, a Fidesz szegedi frakciójának vezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen. | 2008-10-07 13:13:00 | 0 |
| Brüsszel ma szavaz a klímapolitikai rendelkezésekről | A Parlament környezetvédelmi bizottsága ma reggel szavaz arról a kulcsfontosságú rendelkezésről, melynek értelmében az EU 2020-ig 20%-kal csökkenti teljes szén-dioxid kibocsátását. A kritikus és egyre romló gazdasági körülményeknek köszönhetően azonban több tagállam is amellett érvel, hogy halasszák el a rendelkezés gyors elfogadását. | 2008-10-07 12:33:00 | 0 |
| EU: lépések a bankszektor iránti bizalom helyreállításáért | Az európai országok pénzügyminiszterei kedden hozzálátnak az első közös intézkedések előkészítéséhez, melyek célja a betétesek megnyugtatása a bankbetétekre nyújtott garanciák minimális összegének felemelésével. | 2008-10-07 12:29:00 | 0 |
| Még nem tudják Írországban hogy lehet a "nem"-ből "igen". | Az ír külügyminiszter, Micheál Martin az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága előtt ismertette az ír elutasító népszavazás után előállt helyzetet. Egyelőre úgy tűnik - kész ír menetrend híján - a jövő heti uniós csúcs nem jelent fordulópontot a ratifikációs folyamatban. | 2008-10-07 12:22:00 | 0 |
| Kirakatintézkedés helyett távhőáfa-csökkentést! | A Fidesz áfacsökkentési javaslata alapján a családok havi 3500-4000 forintot tudnának megspórolni a távhőszámlán - hívja fel a figyelmet László Tamás közleményében. | 2008-10-07 12:18:00 | 0 |
| EU- Afrika csúcs Maliban | A globális pénzügyi válság, az emelkedő gázárak és az éghajlatváltozás egyben azt is jelentik, hogy a gazdag országoknak több erőfeszítést kell tenniük, hogy segítsék a szegényebb országokat - mondta Louis Michel fejlesztésért felelős biztos a mali fővárosban tartott EU-Afrika csúcson, ahol felavatta az első afrikai bevándorlási központot. | 2008-10-07 12:17:00 | 0 |
| Kirakatintézkedés helyett távhőáfa-csökkentést! | | 2008-10-07 12:12:00 | 0 |
| Hibrid- és villanyautók a Párizsi Autószalonon | Az idei Párizsi Autószalonon is érződik a nemzetközi pénzügyi válság hatása. Miközben a nagy amerikai és európai piacokon drasztikusan csökkennek az autóeladások, a gyártók a költségek visszafogásával a legmodernebb design alkalmazásával kifejlesztett környezetvédő, hibrid- és villanyautókkal kívánják a felhasználókat meggyőzni arról, hogy a tiszta és csendes gépkocsiké a XXI. század. | 2008-10-07 12:11:00 | 0 |
| Magyarország: új atomerőművi blokk? | Várhatóan már jövő tavasszal a parlament elé kerül egy új atomerőműi blokk építésének témája - mondta Podolák György, a parlament gazdasági és informatikai bizottságának elnöke a Magyar Atomfórum Egyesület által szervezett Foratom szeminárium sajtótájékoztatóján. | 2008-10-07 12:05:00 | 0 |
| A kormány veszélyezteti emberek élet- és vagyonbiztonságát | A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy becsülje meg a tűzoltók munkáját, adja meg nekik a jog szerint járó illetményt, és ne veszélyeztesse a magyar emberek élet- és vagyonbiztonságát - hangzott el Kontrát Károly sajtótájékoztatóján. | 2008-10-07 12:03:00 | 1 |
| Újabb postai óriástender bukhat meg | | 2008-10-07 11:35:00 | 0 |
| Ötéves a panelprogram - sikerpropaganda és a valóság | Megállapíthatjuk, hogy egy 5-6 év a paneles lakótelepek rehabilitációja szempontjából elvesztegetett idő volt, amivel el kell számoljon a kormány - mondta László Tamás kedden, napirend előtti felszólalásában. | 2008-10-07 11:08:00 | 1 |
| Az EU a magánbetétek garanciájának növelését fontolgatja | Az Európai Unió a bankokban lévő magánbetétek garanciájának növelését mérlegeli - közölte kedden az ír pénzügyminiszter. | 2008-10-07 10:26:00 | 0 |
| Szakadhat a tokaji világörökségi terület? | Néhány település azt fontolgatja, hogy kilép a 2002-ben világörökségi címet kapott tokaji kultúrtáj védett területéből, mert a címmel járó szigorú szabályozások gátat szabhatnak a térség fejlődésének. Hazánkban még nem volt példa arra, hogy bárki a világörökségi terület csökkentését kérte volna. | 2008-10-07 10:00:00 | 0 |
| Jól jár a sztrájkvezér a BKV-val | Egymás után dőlhetnek ki a csontvázak a BKV szekrényéből, ezekkel már a vállalat új vezérigazgatójának kell szembesülnie. A Kocsis István szeptemberi érkezése előtt kötött szerződések nem mindegyike szolgálta a vállalat érdekeit. Ilyen az a használati megállapodás, amely értesüléseink szerint nagyban hozzájárult Regőczi Miklós értékesítési vezérigazgató-helyettes múlt heti menesztéséhez. | 2008-10-07 09:54:00 | 0 |
| Messze van még a nyugalom | Fennakadás nélkül zajlott le az egri székhelyű Heves megyei Markhot Ferenc Kórház dolgozói sztrájkjának első napja. A munkabeszüntetés folytatódik, szerdán útlezárás is várható. | 2008-10-07 09:40:00 | 0 |
| Az őrzés-védelem ellenére széthordták a játszóteret | Szőrén-szálán eltűnt egy EU-konform játszótér minden mozdítható játszóeszköze Csepelen. Mivel az önkormányzati park őrzésével azt a Korund Kft.-t bízta meg a vagyonkezelő, amelynek tulajdonosa Kál Károly (SZDSZ) képviselő, egyben a tulajdonosi bizottság elnöke, a történtek politikai felhangot kaptak. A helyi Fidesz-szervezet szerint Kál Károly tisztsége és üzleti érdeke erkölcsileg összeférhetetlen, ezért elvárják, hogy vonja le a megfelelő konzekvenciákat. | 2008-10-07 09:32:00 | 0 |
| A rendőrség megakadályozta az LMP lézervetítését | | 2008-10-07 08:52:00 | 0 |
| Vita a független képviselők bizottsági helyéről | A nemrégiben függetlenné vált két volt fideszes képviselő közül Tóth András elfogadta, hogy másik parlamenti bizottságba kerül, mint amelynek eddig volt a tagja, míg Lengyel Zoltán nem akarja feladni költségvetési bizottsági tagságát. | 2008-10-07 08:40:00 | 0 |
| Katasztrófa | | 2008-10-07 08:29:00 | 0 |
| Ahol nincs rend | Ahol nincs rend, ott nincs rend. | 2008-10-07 07:24:00 | 0 |
| Katasztrófa | Diákok, bóbiskoló ingázók - délelőttönként tömve vannak velük a Szolnok-Budapest vonalon közlekedő vonatok. Tegnap sokukat hiába várták, s vannak, akik már sosem térnek haza. Monornál ismét vasúti baleset történt, ez évben másodszor. A katasztrófa oka a hírek szerint a biztonsági berendezés meghibásodása. | 2008-10-07 06:42:00 | 0 |
| Az MTI Gyurcsányt állította a Tarka Magyar! élére | | 2008-10-06 22:44:00 | 0 |
| Elutasították a Tibetről szóló határozatot | Az alkotmányügyi bizottság segítségével az MSZP politikai nyilatkozat-tervezetté minősíttette át a Tibet ügyében a parlament előtt lévő dokumentumot. | 2008-10-06 22:34:00 | 0 |
| A Fidesz részvétét fejezi ki az elhunytak családtagjainak | A Fidesz részvétét fejezi ki a hétfői monorierdői vonatbalesetben elhunytak családtagjainak - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője hétfőn Budapesten újságíróknak. | 2008-10-06 18:06:00 | 0 |
| A Fidesz kitart a 200 fős parlament gondolata mellett | Az Országgyűlés kedden megkezdheti a Fidesz 200 fős parlamentről szóló javaslatának tárgyalását, miután az Országgyűlés 59 elutasítás után, a hatvanadik alkalommal hétfőn napirendre vette a javaslatot. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt újságíróknak a parlamentben. | 2008-10-06 17:35:00 | 0 |
| Óceánok is bekerülhetnek az energiaversenybe: hullámerőművek | Éveken keresztül reménykedtünk abban, hogy az óceán dagályaiból és hullámaiból is nyerhetünk energiát. Ilyenkor hatalmas, a tengerbe épített létesítmények jelentek meg képzeletünkben, melyek a világ energiaszükségletének jelentős részét el tudnák látni. | 2008-10-06 17:29:00 | 0 |
| Orbán Viktor a magyarországi állapotokról | | 2008-10-06 17:16:00 | 0 |
| A Fidesz Ágh Pétert és Borsos Józsefet delegálná | A Fidesz levélben kezdeményezte Szili Katalin házelnöknél, hogy Ágh Péter és Borsos József fideszes képviselő kerüljön a költségvetési bizottságba a két volt fideszes, jelenleg független Lengyel Zoltán és Tóth András helyére - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója hétfőn az MTI-nek. | 2008-10-06 17:00:00 | 0 |
| Miért akadt el már megint az akadálymentesítés? | Hirt Ferenc arra kérdezett rá, hogy miért utasítják el rendszeresen az önkormányzatok intézményeik akadálymentesítésére beadott pályázatainak majdnem felét. | 2008-10-06 16:26:00 | 1 |
| Szűcs Erika mondjon le! | A Fidesz és a KDNP hétfőn lemondásra szólította fel Szűcs Erika szociális és munkaügyi minisztert, miután a parlament a szakminiszter három interpellációra adott válaszát is leszavazta. | 2008-10-06 16:20:00 | 0 |
| Komoly hiányosságok a kormány időspolitikájában | Komoly gondok vannak az idősotthonok körül, sok rászoruló nem kerülhet be az intézményekbe, vagy csak akkor juthat be, amikor már késő - mondta interpellációjában Zombor Gábor. | 2008-10-06 15:42:00 | 1 |
| Részvét | | 2008-10-06 15:35:00 | 0 |
| Részvétet nyilvánít a Fidesz | | 2008-10-06 15:33:00 | 0 |
| Tolerancia propagandára jut, programokra nem? | A Magyarországi Cigányokért Közalapítványt (MACIKA) működése akadozik - hívta fel a figyelmet interpellációjában Balog Zoltán. | 2008-10-06 15:03:00 | 1 |
| EU: Nemzetek feletti részvételi demokrácia? | Hogyan lehet végrehajtani az európai állampolgári kezdeményezést? Vajon ez az eszköz alkalmas lehet‑e az Európa és polgárai között fennálló szakadék áthidalására? A tagállami népszavazások mintájára, a lisszaboni szerződés elfogadásával európai szinten is közvetlenül beleszólhatnak majd a jogalkotásba a polgárok, ha ezt több tagállamból legalább egymilliónyian kezdeményezik. | 2008-10-06 14:58:00 | 0 |
| Gyurcsány és Bajnai mint Fock és Losonczi | A nemzetközi pénzügyi válsággal kapcsolatos magyar kormányzati reakciókat bírálta Varga Mihály napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. | 2008-10-06 14:55:00 | 1 |
| Regionális Energis Fórum Budapesten | Budapesten kerül megrendezésre a héten a Második Regionális Energia Fórum. A rendezvény az American Chambers of Commerce (AmCham) szervezésével jött létre azzal a céllal, hogy a közép- és kelet-európai régió országai is megerősíthessék pozícióikat a globális energiapiacon. A rendkívüli energiakonferencia legfőbb támogatói között találhatjuk a GE Energy-t és a Mol csoportot. | 2008-10-06 14:47:00 | 0 |
| Közös alap létrehozását javasolja Olaszország az EU-nak | Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter "a GDP 3 százalékának megfelelő közös alap" létrehozását javasolja európai uniós kollégáinak - jelentette ki Silvio Berlusconi olasz kormányfő. | 2008-10-06 14:45:00 | 0 |
| Izland csatlakozna az eurózónához | Az izlandi szakszervezetek szeretnék elérni, hogy ország bevezesse fizetőeszközként az eurót. Az izlandi kormány a gazdasági visszaesés miatt kezdeményezett tárgyalásokat a szakszervezettel. | 2008-10-06 14:42:00 | 0 |
| A nemzeti függetlenség erős sziklatalapzat | A globalizálódó világ ellenére a magyar nemzeti függetlenségnek még mindig van jelentősége - jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciójának a Nemzeti Gyásznapon, a Batthyány-örökmécsesnél tartott megemlékezésén. | 2008-10-06 14:22:00 | 0 |
| Európa elhúz mellettünk | Míg Európa 4 százalékos, Közép-Európa pedig még ennél is magasabb növekedést produkált, addig Magyarországon 0,9 százalékkal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma - reagált Gyenesei István sajtótájékoztatója bánki Erik. | 2008-10-06 14:08:00 | 0 |
| "Teljesen felkészületlenek vagyunk" | A magyar kormány nem készült fel arra a hatásra, amelyet a világgazdasági válság és lassulás a magyar gazdaság szempontjából jelenteni fog - hívta fel a figyelmet Varga Mihály. | 2008-10-06 14:02:00 | 0 |
| Barroso fogadta az új biztost | José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke üdvözölte múlt pénteken kinevezett (október 3.) új biztosának érkezését, a brit Baroness Ashton-t, aki Peter Mandelsont váltja a kereskedelmi biztosi székben. | 2008-10-06 13:51:00 | 0 |
| Pálfordulás | | 2008-10-06 13:39:00 | 0 |
| Melyik Gyurcsány az igazi? | | 2008-10-06 12:55:00 | 0 |
| Felkészületlenül éri Magyarországot a gazdasági válság | A kisebbségi kormány nem készítette fel, és nem is készíti fel az országot arra, hogy a pénzügyi-világgazdasági válságra reagálni tudjon - jelentette ki újságírók előtt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. | 2008-10-06 12:47:00 | 0 |
| "G4"-csúcstalálkozó: nem lesz uniós válságcsomag | Szombaton (2008. október 4.) Párizsban látta vendégül a brit, a német és az olasz kormányfőt Nicolas Sarkozy francia elnök. A világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G8 európai tagjai a nemzetközi pénzügyi krízis miatt szükséges intézkedésekről tárgyaltak. A résztvevők elutasították, hogy az amerikaihoz hasonló válságcsomagot fogadjanak el. | 2008-10-06 12:28:00 | 0 |
| Védjegy az erdélyi természeti és kulturális értékeknek | Erdély egyedi természeti és kulturális örökségét, gazdag mezőgazdasági kultúrájának, hagyományos vendéglátóiparának és konyhájának, valamint sajátos kézműves-termékeinek fennmaradását kívánja támogatni a Transylvania Authentica új védjegyprogram. | 2008-10-06 12:15:00 | 0 |
| Radioaktív hulladéktároló: bár nincs még kész, ma átadták | A magyar állampolgárok biztonságának védelmében a ma megnyíló nemzeti radioaktív hulladéktároló megnyitója alkalmából a Greenpeace a helyszínen is tiltakozott a veszélyes hulladékok nem biztonságos tárolása és az atomenergia felhasználása ellen. | 2008-10-06 12:10:00 | 0 |
| OECD környezetvédelmi jelentés | Hazánk jelentős lépéseket tett a környezetszennyezés csökkentése és a természet védelme érdekében - ezt állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) most közzétett, hazánk környezetvédelmi teljesítményét értékelő jelentése. | 2008-10-06 12:02:00 | 0 |
| Hitelt venne fel a BKV | 20 vagy 40 milliárd forintos hitelt tervez felvenni a közlekedési vállalat, a bankok azonban nem túl lelkesek. | 2008-10-06 11:07:00 | 0 |
| Szigorúbb klímavédelem esetén egészségesebb lehetne Európa | Évente akár 25 milliárd eurónyi egészségügyi költségmegtakarítást is jelenthetne Európában az, ha az Európai Unió késedelem nélkül vállalná a szigorúbb klímavédelmi célok teljesítését. | 2008-10-06 10:46:00 | 0 |
| Régiók és városok európai hete Brüsszelben | Az európai regionális politika kiemelt rendezvénye az immár hatodik éve megtartott "Nyílt Napok" rendezvénysorozat, a régiók és városok európai hete, amelyet az Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága szervez, idén október 6. és 9. között. | 2008-10-06 10:45:00 | 0 |
| Brüsszeli környezetvédelmi konferenciák | 2008 szeptember 25 -n tartottáék a Green Budget Europe (Európai Zöld Költségvetési Fórum) konferenciát. 2008 szeptember 26- án pedig a Turning the Tide: Az EEB idei éves konferenciáját. | 2008-10-06 10:39:00 | 0 |
| 1000 milliárdos nukleáris örökség | Ezer milliárd dollár kell, hogy eltüntessük a mindössze hatvan éves általunk keltett nukleáris aktivitás eredményeit. | 2008-10-06 10:29:00 | 0 |
| A pénzügyi krízis hazaszólítja Mandelsont | Az EB kereskedelempolitikáért felelős tagja, Peter Mandelson lemondott biztosi posztjáról és Gordon Brown kormányában, üzleti ügyekért felelős miniszterként folytatja a munkát. Helyét Barroso csapatában a Lordok Házának vezetője, Cathy Ashton veszi át, akit még az Európai Parlamentnek is meg kell hallgatnia. | 2008-10-06 10:26:00 | 0 |
| Recesszió felé tart Európa | Elvi megállapodás született ugyan az európai gazdasági nagyhatalmak vezetői között a bankok támogatásáról, a közös cselekvésről, de egyelőre nincs egyezség a konkrét lépésekről. A válság eközben mélyül, súlyos recesszió felé taszítva Európát is. | 2008-10-06 09:46:00 | 0 |
| Kóka-Gyurcsány találkozók? | | 2008-10-06 09:18:00 | 0 |
| Ez a kormány mindenre képes! | A Zala Megyei Önkormányzat ma délelőtt benyújtja pályázatát, tehát vételi ajánlatát arra a 903 hektár földterületre, amelyre szeptember 6-án írt ki nyílt pályázatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Zala megyei irodája - tájékoztatta a Magyar Hírlapot a hét végén Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. | 2008-10-06 09:10:00 | 0 |
| Magántarka | Fene se kívánta a kormányfőt a szombati össznépi tarkulásra, de ő csak azért is elment, bizonyítva, hogy nem az az ember, aki megfutamodik, még ha el is tanácsolják a civilszervezetek a remeknek ígérkező happeningről. | 2008-10-06 08:56:00 | 0 |
| Egészségcsapdában | Mi, magyarok sok mindennel bánunk mostohán, de legfőképpen az édes anyanyelvünkkel. Pedig szakrális mélyszerkezetét ezer éve őrző nyelvünk sok mindenben segíthetne nekünk. Például a jelzett kérdés megértésében. Három teljesen hétköznapi szó jelzi ennek a mélyszerkezetnek fontos elemeit. A magyar, ha azt szeretné tudni, hogy vajon meg tudunk-e valamit tenni, azt kérdezi: képes vagy erre? Vagyis, hogy van-e benned előképe mindannak, amire készülsz. Nyelvünk ősi szerkezete nem fogalmakban, hanem ennél sokkal mélyebb képekben, metaforákban fejezi ki önmagát. | 2008-10-06 08:40:00 | 0 |
| A szocialisták platformjai hisznek az SZDSZ-ben | | 2008-10-06 08:15:00 | 0 |
| Nyaktekerést ígért, de nem mondott le | | 2008-10-06 07:12:00 | 0 |
| Egy beteg sem marad ellátatlanul az egri kórházban | Nem lesznek ellátatlan betegek a sztrájk alatt az egri Markhot Ferenc kórházban - ígéri Hegyaljai Judit szakszervezeti elnök. Az intézmény funkcionális privatizációját ellenzők hétfő reggel hét órától szüntetik be a munkát. | 2008-10-06 06:56:00 | 0 |
| Kaszinókapitalizmus | A szakadék szélén áll a világ egy felelőtlen rendszer miatt - foglalta össze a 700 milliárd dolláros amerikai állami mentőcsomag kongresszusi elfogadása utáni helyzetet Francois Fillon francia miniszterelnök. A kivásárlásokra szánt összeg, bár szinte értelmezhetetlenül sok - a teljes magyar gazdaság egész éves termelésének négyszerese -, a banknagyhatalmak mércéjével mérve nem lesz elegendő. | 2008-10-06 06:44:00 | 0 |
| A lubickoló polip | | 2008-10-06 01:20:00 | 0 |
| Batthyány példát nyújt az utódok számára | Nagyszerű az az ország, amelynek első miniszterelnöke megkerülhetetlen példát nyújt az utódok számára, kötelező példát nyújt a követő nemzedékek politikusainak a hűségre, felelősségre, a nemzet szolgálatára - idézte fel az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, az 1849. október 6-án kivégzett Batthyány Lajos alakját Pelczné Gáll Ildikó Miskolcon vasárnap, a Petőfi téren, Petőfi Sándor szobra előtt. | 2008-10-05 19:00:00 | 0 |
| Honnan is ismerős? | | 2008-10-05 16:51:00 | 0 |
| Már nem vonzó célpont Nagy-Britannia | Az előrejelzések szerint súlyos recesszió felé tartó Nagy-Britannia már nem vonzó célpontja a kelet-európai EU-tagállamokból korábban százezrével érkező munkavállalóknak, és ez - vasárnap idézett szakmai vélemények szerint - elsősorban a brit mezőgazdaságban komoly munkaerőhiányt okozhat. | 2008-10-05 16:31:00 | 0 |
| Segítségre várnak az európai autógyártók | Az európai autógyártók az Egyesült Államok példáját követve legalább 40 milliárd eurós kedvezményes hitelhez szeretnének jutni elsősorban környezetbarát autók kifejlesztéséhez - jelentette ki a Financial Times szombati számában a Fiat vezérigazgatója. Sergio Marchionne szerint a kérést az Európai Bizottság elé is be fogja terjeszteni az európai gyártók szövetsége, az ACEA, amelynek 2007-ig Marchionne volt az elnöke. | 2008-10-05 14:32:00 | 0 |
| Nagy siker volt a Fidelitas konferenciája | Több száz fiatal részvételével, több mint 20 előadóval, nagy sikerrel zárult a Budapesti Fidelitas "Városálom 2010- Ragadd meg Budapestet!" című városszakmai konferenciája. | 2008-10-05 13:53:00 | 0 |
| Az MSZP-s Török Zsolt és a hazugság spirál | Török Zsolt mára úgy belekeveredett a saját maga által gerjesztett hazugság spirálba, hogy láthatólag nem zavarják a tények - írja közleményében a Fidesz helyettes szóvivője. | 2008-10-05 12:24:00 | 0 |
| Az MSZP-s Török Zsolt és a hazugság spirál | | 2008-10-05 12:22:00 | 0 |
| Megbukott az MSZP újabb hazugságkampánya | Az emberek megbuktatták a szocialisták újabb hazugságkampányát - szögezte le vasárnapi sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András az MSZP "Beindultunk" kampánya kapcsán. | 2008-10-05 12:17:00 | 1 |
| Egyre több a probléma az év privatizációjával | | 2008-10-05 10:47:00 | 0 |
| Konténerszámra hordják az illegális szemetet hazánkba | A schengeni határnyitás óta szinte zavartalanul érkezik a szemét nyugatról. Osztrák éttermekből és vendéglátóhelyekről utánfutónyi, konténernyi konyhai és vegyi eredetű hulladék érkezik Magyarországra, amelyet igazolnak a zsákokban talált számlák, étlapmaradványok, címzéssel ellátott szalvéták. A hegyeshalmi polgárőrök állandó járőrszolgálattal próbálják rajtakapni az illegálisan szemetelőket, és a Környezetvédelmi Felügyelet segítségét kérték a lehetséges szankcionáláshoz. | 2008-10-05 10:45:00 | 0 |
| A Fidesz közleménye | | 2008-10-04 18:48:00 | 0 |
| Egy nem magányos magánember | | 2008-10-04 17:40:00 | 0 |
| Budapest az élhetőség határán táncol | A Fidelitas szerint Budapest az "élhetőség határán táncol", és 2010-ig nem sok esély van arra, hogy alapvető változások következzenek be. Erről Schneller Domonkos fideszes fővárosi közgyűlési képviselő, a Fidelitas budapesti elnöke beszélt szombati sajtótájékoztatóján az Uránia Filmszínházban megrendezett "Városálom 2010 - Ragadd meg Budapestet!" című, általuk szervezett urbanisztikai konferencia után. | 2008-10-04 17:29:00 | 0 |
| Kiégett baloldal, tetterős jobboldal | "Egy szellemi és politikai értelemben teljesen kiégett baloldallal szemben itt van egy friss, tetterős és ambiciózus jobboldal. Tele vagyunk a helyzetre vonatkozó világos elemzésekkel és tervekkel. Komoly ambícióink vannak az ország bajainak orvoslására" - jelentette ki Orbán Viktor a Polgári Gondolán. | 2008-10-04 14:52:00 | 0 |
| Arnóth Sándor után Tiba István mehet a parlamentbe | Tiba István, Balmazújváros fideszes polgármestere foglalhatja el Arnóth Sándor lemondás miatt megüresedett székét az Országgyűlésben; a Fidesz Hajdú-Bihar megyei választmányának péntek este meghozott döntéséről szombaton tájékoztatott Rácz Róbert, a választmány alelnöke, regionális pártigazgató. | 2008-10-04 14:41:00 | 0 |
| Egyéves Demszky-ígéretek: a fele sem igaz | | 2008-10-04 12:40:00 | 0 |
| Gyurcsány: "Jelentősen megerősítettük a gazdaságot" | | 2008-10-04 12:08:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferencék végső agóniája | Lehet, hogy az oroszok már a spájzban vannak, csupán az nem világos, hogy kik és milyen kapcsolatot ápolnak velük Magyarországon - állítja Demeter Ervin. A Fidesz parlamenti képviselője, volt titkosszolgálati miniszter szerint képtelen megvédeni a magyar érdekeket a Laborc Sándor vezette Nemzetbiztonsági Hivatal, ezért is lehet szüksége a megfigyelési botrányba kevert UD Zrt.-re többek között a stratégiai helyzetben lévő Molnak és az OTP-nek. A politikus az OTP elnökéről azt tartja, ő lehet a leendő szakértői kormányfői poszt egyik várományosa - feltéve, ha nem keverik bele a megfigyelési ügyhöz hasonló, lejárató botrányokba. | 2008-10-04 10:31:00 | 0 |
| A magyarok mindenre képesek, még a legjobbra is | Matolcsy György az lehetett volna Magyarországnak, ami Ludwig Erhardt volt Németországnak a II. világháború után. Egy hosszú, fellendülő, nagy történelmi korszak gazdaságpolitikusa és gazdaságirányítója. Bízzunk abban, hogy ez a lehetőség nem semmisült meg egyszer s mindenkorra - mondta Orbán Viktor Matolcsy György 'Éllovasból sereghajtó' című könyvének bemutatóján. | 2008-10-03 22:40:00 | 0 |
| Strabag-dosszié: Kuncze és Puch neve is a papírokon | Az osztrák építővállalat, a Strabag és az MSZP, illetve az SZDSZ kapcsolatairól kezdett cikksorozatot legfrissebb számában a Heti Válasz. Az osztrák lapok értesülései és a Heti Válasz dokumentumai alapján összeállított oknyomozó írásból kiderül, hogy az utóbbi négy évben 13,5 milliárd forint folyt át egy Eurocontact nevű cégen, amelynek vezetője bejáratos volt a még Kóka János vezette gazdasági minisztériumba. | 2008-10-03 17:00:00 | 0 |
| Megkezdődött a Határon Túli Magyarok Fesztiválja Baranyában | A 'Magyarok Európai Fesztiválja' névre keresztelt rendezvénysorozaton a fellépők a Kárpát-medencében élő magyarok kulturális kincseiből adnak ízelítőt. | 2008-10-03 16:11:00 | 0 |
| Gyenesei István, a szakminiszter | | 2008-10-03 15:37:00 | 0 |
| Ledőlt Dávid Ibolya fala | | 2008-10-03 14:47:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferencnek fogalma sincsen a nyugdíjasokról | Ez egyszerűen felháborító! - reagált Iván László Gyurcsány Ferenc bejelentésére, melyet a Nyugdíjasok Világnapja alkalmából tett. | 2008-10-03 14:30:00 | 1 |
| Uniós védelmi miniszterek informális találkozója | A francia elnökség által megfogalmazott 4 prioritás egyikeként a védelempolitika fejlesztését jelölte meg. A programhoz hűen a Hervé Morin francia védelmi miniszter október 1-2-án találkozóra hívta az EU 27 védelmi miniszterét és Javier Solanat az Unió Kül- és Biztonságpolitikai Főképviselőjét, a franciaországi Deauvilleben. Témaként az Uniós katonai kapacitások és lehetőségek bővítését jelölte meg. Nagy hangsúlyt fektettek a katonai műveletek bővítésére, és a francia elnökség jelszavaként ismert "védelmezőbb Európa" és a polgári lakosság közötti kapcsolat mélyítésére. | 2008-10-03 14:26:00 | 0 |
| EU: bízunk a görög-macedón névvita megoldódásában | Olli Rehn bővítésért felelős biztos bízik benne, hogy hamarosan végső fázisába kerül a Görögország és Macedónia között mintegy 17 éve húzódó névvita. Erre akár már jövő héten is sor kerülhet, a következő hét keddjén folytatódik ugyanis az ENSZ által megfigyelt tárgyalássorozat. | 2008-10-03 14:16:00 | 0 |
| Ne a Dunát igazítsák a hajókhoz, hanem a hajókat a Dunához | Kétnapos dunai tanulmányúton vettek részt a hét elején az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottság képviselői a magyarországi Duna szakaszon. A tanulmányút keretében az Országházban találkoztak a Magyar Parlament képviselőivel egy közös bizottsági ülés keretében. | 2008-10-03 12:17:00 | 0 |
| Nyílt vitát kezdeményezne a blogokról az EP | A képviselők támogatnak egy az internetes blogbejegyzések helyzetével kapcsolatos nyílt vitát - áll az EP múlt héten elfogadott jelentésében. A szöveg eredeti változata Európa‑szerte élénk vitát váltott ki a bloggerek körében. Sokan cenzúráért, a szólásszabadság korlátozásáért kiáltottak. Marianne Mikko témafelelős szerint "a virtuális tér nem külön kategória, hanem az nagyon is az emberi élet része." | 2008-10-03 11:47:00 | 0 |
| Takarékon a Nap | Az Ulysses-szonda mérései alapján Napunk aktivitása az utóbbi évtizedek legalacsonyabb szintjén van, és ez akár a Naprendszer mágneses védőpajzsának vékonyodásához is vezethet. | 2008-10-03 11:45:00 | 0 |
| Egyre több a fatolvaj | Egyre több a fatolvaj Borsod-Abaj-Zemplénben, a megye erdőiben a fűtési szezon kezdetekor megszaporodtak a lopások - tájékoztatott a rendőrség csütörtökön. | 2008-10-03 11:32:00 | 0 |
| A globális felmelegedés hozhatja el a teljes foglalkoztatást | A felívelőben lévő "zöld" gazdaság új munkahelyek millióit teremti világszerte a következő években, Németországban 2030-ra több embernek ad állást a környezetvédelem, mint a nehézipar, a gép- és autógyártás - derül ki az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO legújabb tanulmányából. | 2008-10-03 11:21:00 | 0 |
| Egy napra betiltják a dohányzást Indiában | Gandhi születésének évfordulóján, csütörtökön egy napra betiltják a dohányzást India nyilvános helyein. Az indiai kormány szerint az emberek egészségügyi problémáinak 40 százalékáért a dohányzás a felelős. | 2008-10-03 10:51:00 | 0 |
| Méltányosabb kibocsátás-elosztási rendszert | Öt Kelet-Közép-Európai ország kiáll amellett a javaslat mellett, hogy a Bizottság januárban közzétett éghajlatvédelmi célkitűzéseit ne a jelen tervek szerinti 2005-ös bázisévhez, hanem 1990-hez viszonyítsák. | 2008-10-03 10:38:00 | 0 |
| Szlovénia: nem indokolt a módosítás a matricarendszerben | Szlovénia nem ért egyet az EU bizottságával, mely szerint diszkriminatív az ország fizetős autópálya rendszere a rövidebb utazásokat tevő tranzitutasokkal szemben. | 2008-10-03 09:52:00 | 0 |
| Hazánk jövőre elvesztheti EU-biztosi posztját | Előrelépés lenne Magyarországnak, ha életbe lépne a Lisszaboni Szerződés az unióban, mert ez biztosítaná, hogy a hozzánk hasonló közepes méretű államok kellő érdekképviseletet kapjanak. | 2008-10-03 09:38:00 | 0 |
| Sikertelen MSZP-s imázskampány | Az emberek többsége nem találja igaznak az MSZP-kampányban megfogalmazott állításokat. A Nézőpont Intézet országos közvélemény-kutatásának eredményei azt mutatják: a megkérdezettek meglehetősen szkeptikusak a kormány által sikerként tálalt eredményekkel kapcsolatban. Ráadásul a szocialista szavazóknak is csak alig fele ért egyet az MSZP "eredménykampányának" állításaival. | 2008-10-03 09:20:00 | 0 |
| Benyújtotta pályázatát a bábolnai földekre Komárom megye | Völner Pál, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke személyesen benyújtotta a megye pályázatát a Bábolna Zrt. által használt földterületek megvételére csütörtökön. | 2008-10-03 09:16:00 | 0 |
| Európának nincs energiapolitikája | A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint Európának vannak energiapolitikai elképzelései, de egységes koncepciója nincsen. Az InfoRádió Aréna című műsorában Schöpflin György kijelentette: a kormányoknak kettős tartozásuk van az adófizetők felé a hitelválság miatt. Egyrészt, hogy megmentsék a gazdasági rendszert, másrészt, hogy ne költsenek túl sokat a pénzükből. | 2008-10-03 09:04:00 | 0 |
| Ákostól a Kodály Kórusig - Őszi Fesztivál Debrecenben | A Hajdú Táncegyüttes, a Kodály Kórus és Ákos is bemutatkozik Debrecenben a már hagyományossá vált őszi fesztiválon, amelyet idén október 10. és 31. között rendeznek meg. | 2008-10-03 08:40:00 | 0 |
| Szűkös az egyházi közgyűjtemények támogatása | Asztalhoz ülnek a parlament kulturális bizottságának fideszes tagjai az egyházi közgyűjtemények képviselőivel, mert szerintük a kormányzat nem hajlandó tudomást venni az intézmények nehéz helyzetéről. | 2008-10-03 08:18:00 | 0 |
| Kevesebb arrogancia és több szakértelem kellene a BKV-nál | Még nem kapta meg, ezért nem reagál az ombudsmani jelentésre a BKV. Az ellenzék szerint gyökeres változásra van szükség a társaságnál. | 2008-10-03 08:16:00 | 0 |
| "Hitel lenni üzlet önnek" | Mit sugall önnek, kedves olvasó, egy ilyen szövegű óriásplakát? Felteszem, ugyanazt, amit nekem: ezt bizony egy magyarul alig tudó külföldi mondja. Egy import "szakember" próbálja nekem bebeszélni. Hát még ha látjuk, hogy a reklámfigura fura fején cilinder van, ami minden kétséget kizáróan a konzervatív banki üzletközpontokra utal. | 2008-10-03 07:44:00 | 0 |
| A törvény nevében | A Magyar Köztársaság jogállam. Mindene megvan hozzá: elfogadott törvényei s számos, azokat betartatni hivatott szervezete és testülete. Valami azonban mégis hibádzik. | 2008-10-03 07:31:00 | 0 |
| Szocialista diktatúra Gyöngyösön | Törvényt sértettek a szocialisták Gyöngyösön, amikor visszahívták a Fidesz önkormányzati képviselőit a képviselő-testület bizottságainak elnöki posztjáról - mondta ki az Észak-magyarországi Közigazgatási Hivatal. Ennek értelmében vissza kell állítani a törvényes rendet. Az önkormányzat erre nem hajlik, sőt bebetonozná a törvénytelenséget. | 2008-10-03 07:25:00 | 0 |
| Túl jó helyen van a kórház? | Egy bezárt nővérszállóba költöztetnék a szegedi betegeket. | 2008-10-03 07:11:00 | 0 |
| Keserű pirula | Súlyosan téved, aki azt gondolja, hogy a hazai bankrendszer stabilitása miatt Magyarországot elkerülheti a világméretű pénzügyi válság, vagy - jegybanki szóhasználattal élve - csak az oldalszele kaphat el bennünket. Tény, hogy a Magyarországon tevékenykedő pénzintézetek jóval kevesebb kockázatot vállaltak a hazai jelzáloghitelek kihelyezésénél, és a mérgezőnek bizonyult globális "pénzügyi újítások" értékpapírjaiból sem vásároltak be. Gyors fájdalomcsillapításra nálunk tehát egyelőre nincs szükség, a várhatóan hosszúra nyúló gazdasági visszaeséssel azonban számolni kell. | 2008-10-03 06:46:00 | 0 |
| Sugárzó skorpióméreg lehet a rák elleni csodaszer? | Amerikai tudósok szerint egy különös fajta skorpió mérge több rákbetegséget is gyógyíthat úgy, hogy a szervezetben csak a rákos sejteket támadja meg és pusztítja el. | 2008-10-02 23:44:00 | 0 |
| Magyarország EU-biztosi hely nélkül marad jövőre? | Szájer József szerint Magyarországnak fel kell készülnie arra a helyzetre, hogy ha a lisszaboni szerződést nem fogadja el az Európai Unió, akkor a 27 tagország egyike - akár Magyarország is - elvesztheti biztosi posztját az Európai Bizottságban - a Fidesz európai parlamenti képviselője erről csütörtökön nyilatkozott. | 2008-10-02 22:45:00 | 0 |
| A Belváros díszpolgárává választották Siklós Máriát | Belváros díszpolgárává választották Siklós Máriát, a Nemzeti Színház tervezőjét. A szocialista és szabad demokrata frakció kivonulással tiltakozott a választás ellen. | 2008-10-02 22:30:00 | 0 |
| Debrecen városi-megyei holdingba vitte egészségügyi cégeit | Debrecen önkormányzata a korábban a hajdú-bihari önkormányzattal közösen létrehozott Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt.-be vitte a tulajdonában lévő két egészségügyi cégét; az apportálásról csütörtökön határozott a város fideszes többségű közgyűlése. | 2008-10-02 18:19:00 | 0 |
| EU pályázatok: hová folyik az uniós támogatás? | Hivatalos uniós oldal indul ma (október 2.), ahol bárki megtekintheti ki mekkora összegű támogatást kapott az EU pénzügyi alapjaiból. A "Pénzügyi Átláthatósági Rendszer" a Bizottság által nyújtott támogatások kedvezményezettjeiről szolgáltat információt. Az adatbázis az Bizottság korábbi akciójának, az Európai Átláthatósági Kezdeményezés a részét képezi. | 2008-10-02 17:44:00 | 0 |
| Kreált ügy | A lehallgatási botrány luftballonja kipukkant, Szilvásy Györgynek felelnie kell állításaiért - mondta a Demokratának Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő. | 2008-10-02 16:59:00 | 0 |
| Az EU szembeszáll a kalózokkal | A tagállamok védelmi minisztereinek Dauville-i informális találkozóján tíz ország jelezte, hogy kész részt venni a szomáliai partok mellett garázdálkodó kalózok elleni, novemberre tervezett európai katonai műveletben. | 2008-10-02 16:43:00 | 0 |
| Óvatos uniós terv a pénzügyi válság rendezésére | A közös európai válasz fontosságát hangsúlyozták az európai politikusok a pénzügyi válság kapcsán, sok kérdésben azonban nem egységesek az uniós intézmények. A Bizottság szerint magasabb tőketartalékot kell, hogy tartsanak a bankintézmények. A testület tegnap (október 1.) mutatta be a rég várt uniós javaslatokat. A PArlament nagyobb hatásköröket követel az EKB-nak. | 2008-10-02 16:38:00 | 0 |
| Keselyűvédelmi program Cres szigetén | Természetvédelmi fotókiállítás nyílt Keselyűvédelmi program Cres szigetén címmel a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A városligeti intézmény 2002 óta dolgozik együtt a Cres szigetén működő természetvédelmi szervezettel, az Eko-centar Caput Insuale egyesülettel. | 2008-10-02 16:32:00 | 0 |
| A kormány késéssel várja a világgazdasági átalakulásokat | Fáziskésében a kormány: ma már nem dicsőség a globális változások fenyegetésének felismerése. Mára a megoldást kellene prezentálni - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. | 2008-10-02 16:24:00 | 1 |
| Puch László fordítva nézi a térképet! | A csornaiak szeptember 19-én félpályás útlezárással tiltakoztak a városba érkező négy főút bevezető szakaszain, amiért a többször is beígért elkerülőút a mai napig nem épült meg. | 2008-10-02 15:51:00 | 0 |
| Országos összefogással az iskolarombolás ellen | Országos összefogást kezdeményez a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke a kis iskolák megmentéséért. A fórumot október 18-án tartják a sárszentlőrinci általános iskola udvarán, ahol döntés születik az Országgyűlés felé benyújtandó javaslatokról. Az oktatási tárca legutóbb fotókiállításon is szembesülhetett a bezárt iskolák látványával. | 2008-10-02 15:28:00 | 0 |
| A Bizottság szigorítaná a hitelezés feltételeit Európában | A pénzügyi stabilitás megerősítése és a kockázatok csökkentése érdekében az Európai Bizottság módosítaná a bankok hitelnyújtására vonatkozó uniós jogszabályokat. Ennek értelmében többek között maximalizálná a felvehető hitel nagyságát és jobban ellenőrizné a több tagállamban fiókokat működtető bankcsoportokat. | 2008-10-02 15:26:00 | 0 |
| Az Európai Központi bank ma dönt az alapkamatról | Az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő tanácskozást tart ma (2008. október 2.). Bár számos politikus és közgazdász a jelenlegi pénzpiaci zavarok közepette a kamatok leszállítását javasolja, az EKB azonban várhatóan nem változtat az irányadó kamaton. | 2008-10-02 15:23:00 | 0 |
| Nem csökken az üvegházgázok kibocsátása Csehországban | Nem csökken a cseh energiaipari és kohászati üzemek által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége - derül ki a környezetszennyezésre vonatkozó országos nyilvántartásból, amelyet a cseh környezetügyi minisztérium szeptember 30-án frissített a 2007-re vonatkozó adatokkal. | 2008-10-02 15:15:00 | 0 |
| Szigorú klímavédelemmel az egészségért? | Gigantikus összegű egészségügyi megtakarítást eredményezne, ha az EU késedelem nélkül vállalná a szigorúbb klímavédelmi célok teljesítését. A Brüsszelben bemutatott tanulmány azt állítja: évente átlagosan 8 ezerrel csökkenne a kórházba kerülő betegek száma, és évi kétmillió betegnapot lehetne megspórolni. | 2008-10-02 15:01:00 | 0 |
| Franciaország három év haladékot kér az autógyártóknak | Franciaország azt kéri az Európai Unió kormányaitól, hogy adjanak több időt az autógyártóknak az üvegházhatású gázok kibocsátására előírt új határértékeknek való megfelelésre. | 2008-10-02 14:55:00 | 0 |
| Eltűnt pénzek - az MSZP-SZDSZ eltussolná a szegedi ügyet? | A Szegedi Nemzeti Színház gazdálkodását vizsgáló revizori jelentés megállapította, hogy a teátrum három éven keresztül minden esztendőben negyven-ötven millió forinttal lépte túl a költségvetést. A jelentésben többek között az is szerepel, hogy az akkor még Székhelyi József vezette intézmény sorozatosan megszegte az államháztartási törvényt. | 2008-10-02 14:53:00 | 0 |
| Tiszakeszi váltja ki a Vatikánt | Az idén ősszel kezdődhet a Vatikán széndioxid-kibocsátását teljes egészében kiváltó, 15 hektáros "klímaerdő" telepítése Tiszakeszi közelében - mondta Gazdag Dávid, az erdősítést végző KlímaFa Kft. ügyvezető igazgatója. | 2008-10-02 14:52:00 | 0 |
| CO2 pénz klímavédelemre | Belgium két millió tonna széndioxid-kibocsátási egységet vásárolt Magyarországtól szeptemberben, ez volt az első kibocsátási kvótaértékesítés a világon - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. | 2008-10-02 14:46:00 | 0 |
| Ne a Dunát igazítsák a hajókhoz, hanem a hajókat a Dunához | Kétnapos dunai tanulmányúton vettek részt a hét elején az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottság képviselői a magyarországi Duna szakaszon. A tanulmányút keretében az Országházban találkoztak a Magyar Parlament képviselőivel egy közös bizottsági ülés keretében. | 2008-10-02 14:45:00 | 0 |
| A "Robin Hood" adót végül a fogyasztók zsebéből húzzák ki | Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén Bencsik János, a Fidesz képviselője rámutatott arra, hogy a kormány által javasolt új adónem terheit a szolgáltatók előbb-utóbb áthárítják majd az energiafogyasztókra. Ennek következtében az átlagos fogyasztó terhei növekedni fognak. A kormányjavaslat leginkább arról a tényről kívánja elterelni az érintett lakosság figyelmét, hogy a gáz- és távfűtés támogatására rendelkezésre álló költségvetési forrásokat az idei 82 milliárdról 66 milliárd forintra kívánja csökkenteni. A gázár hatósági árának növelését, valamint a kormányzati elvonást lenne hivatott ellensúlyozni a "Robin Hood" adó. | 2008-10-02 14:37:00 | 0 |
| Az EU védelmi miniszterei a grúz krízisről tanácskoznak | Az EU 27 védelmi minisztere a franciaországi Deauville-ben ma (október 1.) találkozik, ugyanazon a napon, amikor az EU Megfigyelői Missziója (EUMM) is kezdetét veszi. | 2008-10-02 14:23:00 | 0 |
| Súlyos MSZP-s törvénysértés Gyöngyösön | Jogszabálysértő a gyöngyösi képviselőtestület augusztusi határozata, amely a fideszes bizottsági elnökök és külső bizottsági tagok visszahívásáról határozott- mutat rá Tatár László közleményében. | 2008-10-02 13:38:00 | 0 |
| Levél Török Zsoltnak | Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója levelet küldött Török Zsolt (MSZP) képviselő részére. A levelet az alábbiakban szó szerint közöljük. | 2008-10-02 13:33:00 | 0 |
| Súlyos MSZP-s törvénysértés Gyöngyösön! | | 2008-10-02 13:24:00 | 0 |
| Répássy Róbert (Fidesz) levele Török Zsoltnak (MSZP) | | 2008-10-02 13:20:00 | 0 |
| Eltűnt 450 milliárd a költségvetésből | Tisztázni kell annak a 450 milliárd forintnak a helyzetét, mellyel nem tud elszámolni a kisebbségi kormány - hangzott el Répássy Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2008-10-02 11:42:00 | 0 |
| Kenyérharc az ingoványban | Ingoványos ügynek nevezte a megfigyelési botrányt a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke, utalva rá, hogy messze nem az a valóság, amiről eddig a hatóságok beszámoltak. Német Ferenc szerint nagyon sokat ártott a biztonságvédelmi szakmának ez az ügy. Megítélése szempontjából elsődleges, hogy lesz-e rendőrségi intézkedés. Ha az ügyben érintettet személyeket és céget számba vesszük a Moltól az OTP-ig, belátható: ami történik, az az egész magyar nemzetgazdaságra súlyosan hátrányos. | 2008-10-02 09:59:00 | 0 |
| "Beindultunk": tovább növekszik az eladósodás | | 2008-10-02 09:45:00 | 0 |
| Tessely Zoltán polgármester új Bicskét akar | A rendszerváltás óta először nyert jobboldali polgármesterjelölt Bicskén. | 2008-10-02 09:37:00 | 0 |
| Nem voltak kémprogramok a BKV számítógépein | A rendőrség négy hónap nyomozás után végül alaptalannak találta a fővárosi közlekedési cég feljelentését, ami szerint öt kémprogramot telepítettek ismeretlenek a cég számítógépeire, és aminek következtében Vitézy Dávid felügyelőbizottsági tag Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettes levelezésének bizonyos részéhez jutott. Úgy néz ki, hogy most kipukkant egy fővárosi politikai botrány lufija. | 2008-10-02 09:11:00 | 0 |
| Két diktatúra áldozata | Szénási Géza legfőbb ügyész 1962. július 5-én perújítási indítványt tett a Budapesti Katonai Törvényszék által 1950 szeptemberében elítélt szociáldemokrata politikusok ügyében. Egy hónapra rá "háborús bűntett" és "a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés" címén "életfogytig tartó börtönre" és "teljes vagyonelkobzásra" ítélt egykori vezetőket nem bűntett, hanem "bizonyítékok hiányában" mentették fel. | 2008-10-02 09:03:00 | 0 |
| Távolodó sztrájkveszély? | A vaskerekű-ágazat szakszervezetei megállapodtak a BKV-val, hogy december közepéig nem sztrájkolnak. Az autóbuszosok még tárgyalnak, de ők is hajlanak a megegyezésre. | 2008-10-02 08:51:00 | 0 |
| Török és Szilvásy együtt megy a bíróságra | Szilvásy Györgynek és Török Zsoltnak együtt kell felelnie a bíróság előtt a képtelen rágalmakért és fideszes képviselők hazug lejáratásáért - áll Répássy Róbert közleményében. | 2008-10-02 08:38:00 | 0 |
| Sportfinanszírozás: az ígéretek 10 százaléka | | 2008-10-02 08:28:00 | 0 |
| Harmadik | Nem tudom, szándékoltan vagy akaratlanul, de roppant energiákat felemésztő túlélési küzdelmének mellékhatásaként az elmúlt hetekben a baloldal vezére sokat tett azért, hogy a következő választások után kétpárti parlament alakuljon. A kisebbségi miniszterelnök nem bízik abban, hogy nyílt megállapodás születhet az MSZP és valamelyik másik frakció között az adótörvények és a költségvetés megszavazásáról, ezért - az első opciót sem ejtve - hozzálátott a kisebb parlamenti pártok szétveréséhez. Túlélési esélyeit növeli, ha elsősorban az úgynevezett SZDSZ, de akár az MDF is, nem képes egységes, minden frakciótag biztos voksára támaszkodó politikát képviselni. | 2008-10-02 06:57:00 | 0 |
| Csak erős idegzetűeknek: alternatív MSZP kampány | | 2008-10-01 22:31:00 | 0 |
| Gyurcsány szerint Orbán ismét veszteni fog | | 2008-10-01 22:23:00 | 0 |
| SZDSZ: miniszterek is felelősek a botrányért | | 2008-10-01 19:46:00 | 0 |