Cikkarchívum
| Jókai Anna Józsefváros díszpolgára | Jókai Anna lett 2012-ben Józsefváros díszpolgára. A híres írónő a kerületben született, itt élt sokáig és Józsefvárosban is dolgozott, a kerületi Jázmin utcai általános iskolában tanított, majd a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára volt. | 2012-03-22 15:00:00 | 0 |
| "Fontos a V4-ek közös uniós és NATO-képviselete" | A visegrádi együttműködés (V4) fontosságát, a négy ország - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - érdekeinek közös uniós és NATO-képviseletét hangsúlyozta csütörtökön a Sándor-palotában Schmitt Pál köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel. | 2012-03-22 14:44:00 | 0 |
| "Az Országgyűlés törvényes keretek között adhat elégtételt az egész magyar népnek" | A fidesz.hu mindkét levelet közzéteszi. | 2012-03-22 14:41:00 | 0 |
| Munkahelyi családi napközik létrehozására lehet pályázni | A kormány a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében 8 milliárd forinttal támogatja munkahelyi családi napközik létrehozását, ezzel segítve a kisgyermekes anyák munkaerő-piaci visszatérését. | 2012-03-22 14:07:00 | 0 |
| Fontos a fenntartható vízgazdálkodás | A vízkészletek védelmére és a fenntartható vízgazdálkodás fontosságára hívta fel a figyelmet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, a víz világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. | 2012-03-22 13:23:00 | 0 |
| Czene: Kitolhatják a TAO-igénylés határidejét | Kitolhatják a társasági adókedvezmény (TAO) igénylésének április elsejei határidejét Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára szerint. | 2012-03-22 13:15:00 | 0 |
| A nemzeti roma integrációs stratégiák végrehajtása kulcskérdés | Az Európai Roma Platform rendkívüli ülésén mondott vitaindító beszédet Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő. A néppárti politikus a tagállami roma integrációs stratégiák alapos értékelését, a következő hétéves pénzügyi keret megfelelő kialakítását és a tagjelölt országok bevonását nevezte az uniós intézmények előtt álló legfontosabb feladatnak. | 2012-03-22 12:58:00 | 0 |
| Cséfalvay: Újabb kutatás-fejlesztési pályázatok | A jövő héten újabb pályázatok jelennek meg az európai uniós és hazai forrásból vissza nem térítendő támogatásra rendelkezésre álló 74,6 milliárd forint kutatás-fejlesztés-innnovációs (K+F+I) keret terhére - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy csütörtöki budapesti konferencián. | 2012-03-22 12:50:00 | 0 |
| Réthelyi: Kiemelkedő jelentőségű munka | Kiemelkedő jelentőségű munkának nevezte a 2013 szeptemberében bevezetendő hittan, illetve erkölcstan kötelező oktatásának előkészítését és végrehajtását a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartott konferencián. | 2012-03-22 12:47:00 | 0 |
| Közös munkacsoportot alakít a magyar kormány és a Siemens | Közös munkacsoport létrehozásáról állapodott meg csütörtökön Münchenben Orbán Viktor miniszterelnök és a Siemens felsővezetése a magyar szakképzési rendszer további fejlesztése érdekében - közölte a magyar kormányfő szóvivője. | 2012-03-22 12:41:00 | 0 |
| Ígéret az Európai Külügyi Szolgálattól: Napirenden tartják a Tóásó-ügyet | Gál Kinga fideszes EP-képviselő az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságnak legutóbbi ülésén az Európai Külügyi Szolgálathoz (EKSZ) intézett kérdést Tóásó Előd ügyében. Az EKSZ képviselője válaszában ígéretet tett: a bolíviai külügyminiszter március végi brüsszeli látogatásán napirendre veszik a fogva tartott magyar állampolgár ügyét. | 2012-03-22 12:14:00 | 0 |
| Várakozáson felül teljesít a SZÉP-kártya | Várakozásokon felül növekedett a SZÉP Kártya népszerűsége. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az elektronikus utalványkártya már ebben az évben tízmilliárd forintos pótlólagos keresletet hozhat a belföldi turizmusba. A munkáltatók az első negyedévben 10,5 milliárd forint cafeteriát utaltak az elektronikus utalványkártyára. Április 15-től már minden, a rendszerhez csatlakozott bank POS terminálján elfogadják a SZÉP Kártyákat. | 2012-03-22 11:57:00 | 0 |
| A termőföldtől az asztalig ellenőrzik az élelmiszereket | Új hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrzi e hónap közepétől a magyar élelmiszereket a termőföldtől az asztalig - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. | 2012-03-22 11:56:00 | 0 |
| "Várakozáson felüli siker a SZÉP-kártya" | Március 20-áig több mint 355 ezer SZÉP-kártya tulajdonos van a program mögött, közel 15 ezer hellyel sikerült szerződést kötni a kártyakibocsátóknak, és több mint 10 milliárd forintot igényeltek a dolgozók – jelentette ki Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozáésrt felelős államtitkár a Széchenyi Pihenő Kártya eredményeiről szóló sajtótájékoztatón csütörtökön. Ugyanitt Körtélyessy László miniszteri biztos úgy fogalmazott: az új cafeteria-rendszerbe beáramló összeg 21-27 milliárdos GDP növekedést eredményez, és 1500- 2000 új munkahely is keletkezik a kártya megjelenésével. | 2012-03-22 11:49:00 | 0 |
| A romastratégiák kiértékelését kéri Balog Brüsszeltől | Áprilisban esedékes jelentésében az Európai Bizottság ne csupán általánosságban és összevontan értékelje az uniós országok roma befogadási stratégiáit, hanem adjon külön értékelést minden egyes tagállam romastratégiai dokumentumáról - szorgalmazta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Brüsszelben. | 2012-03-22 11:32:00 | 0 |
| Klaeden: A magyar kormány az európai úton kíván haladni | Eckart von Klaeden német államminiszter szerint a sajtó tudatos félreértésekkel le akarja járatni a magyar kormányt. | 2012-03-22 11:23:00 | 0 |
| Orbán: Nincs szégyellnivalónk | A magyar kormány egy erős, gyors és mély reformpolitikát hajt végre, ezért nem lepődik meg az országot ért európai uniós kritikákon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Münchenben, a Bayerischer Rundfunknak, a bajor közszolgálati rádiónak és televíziónak adott nyilatkozatában. | 2012-03-22 11:17:00 | 0 |
| Jobb és egyértelműbb szabályozást a munkavállalók kiküldetése területén | Az Európai Bizottság többszöri halasztás után szerdán mutatta be azt a jogszabálycsomagot, mely a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv hatékonyabb végrehajtását hivatott elősegíteni. Őry Csaba fideszes EP-képviselő, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság néppárti koordinátora a frakció nevében üdvözölte a tervezetet, ugyanakkor számos kételyének is hangot adott. | 2012-03-22 10:45:00 | 0 |
| A Fidesz elkötelezett a múlt lezárásában + videó | Nem igaz, hogy a Fidesznek nincs egységes álláspontja az ügynökkérdésben, a kormánypárt elkötelezett abban, hogy a múltat megnyugtató módon lezárják, és az ügynökkérdéssel a jövőben senkit se lehessen "revolverezni" - mondta L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő szerdán az m1 Az Este című műsorában. | 2012-03-22 10:16:00 | 1 |
| "Ez egy nagyon komoly segítség a kormány részéről" | Egy olyan lakóparkról beszélünk, mely zöldmezős beruházás, ugyanakkor kiemelten fontos, hogy olyan paraméterekkel rendelkezzen, melyek egyszerűvé teszik a fenntarthatóságot – válaszolta Giró Szász András kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában arra a kérdésre, miért csúszik az a devizahitelesek ócsai lakótelepének átadása. | 2012-03-22 09:19:00 | 0 |
| Balos infantilizmusok | 2012-03-22 09:03:00 | 0 | |
| Gyurcsány, Medgyessy és Bajnai álma | 2012-03-22 08:53:00 | 0 | |
| Cool ciki | 2012-03-22 08:45:00 | 0 | |
| A zokogó baloldal | 2012-03-22 08:43:00 | 0 | |
| "Több mint száz éve létező gyakorlatot kritizálnak" | Nagyon érzékeny az Európai Unió minden magyar kérdésben, a figyelem középpontjában vagyunk – fogalmazott Navracsics Tibor szerda este a Hír TV Rájátszás című műsorában. Mint mondta, olyan kérdésekre is válaszolnunk kell, amelyek más országoknál elő nem fordulnak. | 2012-03-22 08:39:00 | 1 |
| Kiállt hazánk mellett a szlovén külügyminiszter | Túlzónak nevezte a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárásban hozott döntést a szlovén külügyminiszter egy osztrák lapnak adott, az interneten szerdán közölt interjúban. | 2012-03-22 08:31:00 | 0 |
| Korszerűbb lesz Zalakaros közvilágítása | Mérőműszerekkel felszerelt LED lámpákkal korszerűsítik Zalakaros közvilágítását; az új világítótestek a környezetvédelem mellett tudományos kutatási célokat is szolgálnak - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap. | 2012-03-22 08:26:00 | 0 |
| Hazánkba látogat a lengyel államfő | A magyar-lengyel barátság napja alkalmából magyarországi munkalátogatásra érkezik ma Bronislaw Komorowski lengyel államfő és felesége. | 2012-03-22 08:21:00 | 0 |
| A fogyasztók érdekében módosul a fogyasztóvédelmi törvény | Már csak az Országgyűlés jóváhagyására vár a fogyasztói törvény módosítása, amelynek tervezetét a kormány szerdai ülésén elfogadta, és amelynek révén a jövőben - többek között - gyorsabbá válik a panaszkezelés és bővül a békéltető testületek hatásköre - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. | 2012-03-21 18:46:00 | 0 |
| Sikorski: Lengyelország és Magyarország ezer éve barátok | Az "ezer éves közös múlt mély érzése" mellett az is összeköti Magyarországot és Lengyelországot, hogy úgy érzik: amikor még csak jelöltek voltak az uniós csatlakozáshoz, a nyugati országok olyan magas normák szerint ítélték meg őket, amelyeket önmagukra nem alkalmaztak - mondta Radek Sikorski lengyel külügyminiszter a Le Monde című francia napilap szerda délutáni számában megjelent interjúban. | 2012-03-21 18:00:00 | 0 |
| 2012 végére elkészül a debreceni 2-es villamos pálya | Garanciát kapott a debreceni önkormányzat arra, hogy a 2-es villamos pályáját építő konzorcium be tudja fejezni a pálya építését 2012 végére, a remíz építését pedig 2013 tavaszára - közölte Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szerdán az MTI-vel. | 2012-03-21 17:50:00 | 0 |
| Navracsics: A kabinet várja a testület válaszát | A kormány arra kérte az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy részletesen értelmezze azt a határozatát, amely alkotmányellenesnek minősítette a médiaszabályozás több pontját. A kabinet várja a testület válaszát, és amint megkapja, a parlament elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, hogy azt május végéig elfogadhassa a Ház - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, miután szerdán Budapesten tárgyalt az Európa Tanács (ET) főtitkárával. Thorbjorn Jagland a közös sajtótájékoztatón azt mondta, ezt követően is folytatódik a párbeszéd a magyar kormánnyal. | 2012-03-21 17:30:00 | 0 |
| Elsöprő többséggel fogadták el Hankiss Ágnes véleménytervezetét | Az Európai Parlament (EP) Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) szerdán elsöprő többséggel fogadta el Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő által készített, a kiemelt jelentőségű informatikai infrastruktúrák védelmével kapcsolatos véleménytervezetét. | 2012-03-21 16:32:00 | 0 |
| Kétnapos látogatásra érkezik a lengyel államfő hazánkba | Schmitt Pál köztársasági elnök meghívására a magyar-lengyel barátság napja alkalmából csütörtökön kétnapos magyarországi munkalátogatásra érkezik Bronislaw Komorowski lengyel államfő és felesége. | 2012-03-21 16:28:00 | 0 |
| "Egy nemzet akkor van biztonságban, ha erős vidékre támaszkodik" | Fő célkitűzés, hogy a magyar vidék versenyképes legyen más országok vidéki tájaival megélhetés, egészséges környezet tekintetében, és a vidék gerincét adó agrárium a magyar gazdaság húzóágazata legyen – jelentette ki Fazekas Sándor Giró-Szász Andrással közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján, a Nemzeti Vidékstratégia elfogadását követően. | 2012-03-21 16:00:00 | 0 |
| A kisebbségi kérdés nem magyar, hanem európai kérdés | A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Külügyi Intézet szervezésében Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára mutatta be Gál Kinga néppárti EP-képviselő angol nyelvű könyvét, amely az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának elmúlt két és fél éves tevékenységét ismerteti problémaorientált megközelítésben. A tegnapi budapesti rendezvényen felszólalók egyetértettek abban, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése nem csupán magyar, hanem európai kérdés. | 2012-03-21 16:03:00 | 0 |
| Közlemény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben meghatározott határidőről | A hivatkozott törvény 33. paragrafusa alapján a 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban részesülő - az öregségi nyugdíjkorhatárt 5 éven túl betöltő, azaz 1954. december 31-ét követően született - személyek ellátását 2012. január 1-jétől rehabilitációs ellátásként folyósítja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (az ellátás összege megegyezik a 2011. december hónapra járó - a III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülők esetén a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt - ellátás összegével). | 2012-03-21 15:45:00 | 0 |
| Latin-Amerika fórum: előnyös a szorosabb együttműködés | Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint újra kell építeni a latin-amerikai magyar külképviseleti hálózatot, hiszen a Közép-Európa és Latin-Amerika közötti együttműködés szorosabbá tétele mindkét félnek előnyös. | 2012-03-21 15:24:00 | 0 |
| Nyíregyháza is pályázik a Föld órája fővárosa címre | Nyíregyháza is megpályázza a Föld órája fővárosa cím elnyerését; a környezetvédelmi mozgalomhoz való csatlakozásra Kovács Ferenc, a 120 ezer lakosú város polgármestere szerdán szólította fel a település lakóit. | 2012-03-21 15:09:00 | 0 |
| "Washingtonba az Európai Unión keresztül vezet az út" | Ha Magyarország júniusig végrehajtja az Európai Unió által kért kiigazító lépéseket, akkor az IMF-megállapodás feltételei "szinte automatikusan" rendeződnek, vagyis Washingtonba az Európai Unión keresztül vezet az út - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke a Magyarországon működő Amerikai Kerekedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán szerdán Budapesten. | 2012-03-21 15:03:00 | 0 |
| Októberre készül el a Hegyvidék Központ | Egy veszteséges, önkormányzati piac helyén, üzleti alapon épül, és októberre elkészül a Hegyvidék Központ, amely elsősorban nem bevásárló, hanem szolgáltató funkciókat lát majd el - mondta Pokorni Zoltán a XII. kerület polgármestere a központ bokréta ünnepségén szerdán. | 2012-03-21 14:56:00 | 0 |
| Útfelújítás 1,6 milliárd forintért a pápai kistérségben | Mintegy 1,6 milliárd forint beruházással újítanak fel utakat a pápai kistérségben; a beruházások teljes költségét európai uniós pályázati támogatásból finanszírozza a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - jelentette be szerdán a Pápa melletti Dörzeménypusztán Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője. | 2012-03-21 14:25:00 | 0 |
| Májusban jóváhagyhatják a fenntartható fejlődési stratégia tervezetét | A tervek szerint májusban hagyja jóvá a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia tervezetét a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a dokumentumot ezután benyújtják az Országgyűlésnek. | 2012-03-21 14:15:00 | 0 |
| EUROSTARS: többszörösére nő a forráskeret | A 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakban az eddigi többszörösére - 800-ról 2800 millió euróra - nő az EUREKA együttműködési kereteken belül az EUROSTARS kutatási együttműködési program forráskerete - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán. | 2012-03-21 13:54:00 | 0 |
| "Az általános béremelésnek ez csak az első lépése" | Jó közelítéssel sejthették az orvosok béremeléséről szóló koncepciórészleteit az érdekvédők, hiszen a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara javaslata alapján született meg az új bértábla – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-03-21 13:53:00 | 1 |
| Készül a Makói Hagyma Program | A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a termelők bevonásával programot dolgoz ki a nagy hagyományokkal rendelkező, ám az elmúlt évtizedekben válságba került makói vöröshagyma termesztésének újjáélesztésére, amelynek termőterülete mára 150 hektárra csökkent - közölte a szaktárca szerdán. | 2012-03-21 13:50:00 | 0 |
| Több forrás jut vidékfejlesztésre | Magyarország az Európai Unió 2014-től induló költségvetési ciklusában a mostaninál kevesebb, 20,2 milliárd euró forráshoz juthat, ezen belül azonban a vidékfejlesztésre többet fordíthat - mondta Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerdán Baján. | 2012-03-21 13:33:00 | 0 |
| Szokatlan Gyurcsányéknak a közvagyon gyarapítása | Selmeczi Gabriella közleményben reagált Varju László (DK) sajtótájékoztatójára. | 2012-03-21 13:17:00 | 0 |
| Méltányos bérleti díjak a Nemzeti Eszközkezelő programjában | A bérleti díj havi mértéke a forgalmi érték 1,5 százalékának az egytizenketted része lesz azoknak a lakásoknak, amiket a bajba került hitelesek visszabérelhetnek a Nemzeti Eszközkezelőtől – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján. | 2012-03-21 12:40:00 | 0 |
| Beruházási szakaszba lépett az Európai Történelem Háza | Az előkészítő munkálatokat követően a beruházási szakaszba lépett az Európai Történelem Háza elnevezésű projekt. A létrejövő múzeum alapvető rendeltetése az európai értékek közvetítése és a kontinens történelmének bemutatása lesz. Tőkés László és Bagó Zoltán néppárti európai parlamenti képviselők, mint az EP Kulturális Bizottságának tagjai, folyamatosan figyelemmel kísérik a Magyarország szempontjából is fontos kezdeményezést. | 2012-03-21 12:11:00 | 0 |
| Hazánk elkötelezett a latin-amerikai nyitás felé | Jakab István, az Országgyűlés alelnöke 2012. március 20-án az Országházban munkavacsorán látta vendégül Angelino Garzónt, Kolumbia alelnökét. Angelino Garzón alelnök részt vesz a Budapesten 2012. március 21-22-én megrendezett Magyarország-Latin-Amerika Fórumon. | 2012-03-21 11:21:00 | 0 |
| Csökkent a munkanélküliség Győr megyében | Februárban is csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében, miközben emelkedett a bejelentett üres álláshelyek száma - hangzott el Kara Ákos (Fidesz), az országgyűlés foglalkoztatási bizottságának alelnöke és Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. | 2012-03-21 11:12:00 | 0 |
| Agrár szakképzési megállapodásokat írtak alá | Együttműködési szerződéseket írt alá szerdán a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) a Szent István Egyetemmel és a Kisállattenyésztési Kutatóintézettel (KÁTKI) szerdán Gödöllőn, amelyek célja a közös oktatási, kutatási, szaktanácsadási és vidékfejlesztési területek erősítése. | 2012-03-21 10:54:00 | 0 |
| "Érdemi segítséget nyújtunk a családoknak" + videó | Első körben április-májusban a köztisztviselők és közalkalmazottak élhetnek az árfolyamgát lehetőségével, júniustól mindenki, akinek lakáscélú hitele van, szeptembertől pedig már azok a családok is, akik szabad rendelkezésű hitelt vettek fel, de azt az otthonukra fordították – hangsúlyozta az árfolyamgát lehetőségével összefüggésben Rogán Antal az m1 Ma reggel című műsorában szerdán. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke ugyanitt kiemelte: a döntés körülbelül 630 ezer családot érint. | 2012-03-21 10:58:00 | 1 |
| A kiváltságos helyzetet kívánják megszüntetni + videó | Változatlanul fenntartjuk, hogy az OBT-nek csak bíró tagjai legyenek, de tanácskozási jogot biztosítana a törvény a legfőbb ügyész és az ügyvédi kamara elnöke, és meghívott civil szervezetek számára is – mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára, a köztévé Ma reggel című műsorában, szerdán. | 2012-03-21 10:51:00 | 1 |
| St. Gallen-i kalandok a Szépművészeti Múzeumban | Az utóbbi évtizedek talán legfontosabb adományaként került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe a svájci Erker Műhely mintegy 600 grafikája, melyből hetvenet láthat március 21-től a közönség a St. Gallen-i kalandok - Hartung, Tapies, Uecker és az Erker-jelenség című tárlaton. | 2012-03-21 10:19:00 | 0 |
| Budapestre látogat az Európa Tanács főtitkára | Budapestre látogat ma Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és Martonyi János külügyminiszterrel tanácskozzon a bírósági reformról, az egyházügyi törvényről és a sajtószabadságról. | 2012-03-21 10:03:00 | 0 |
| Az erőtlen ellenzék | 2012-03-21 09:48:00 | 0 | |
| Bronzlidércek | 2012-03-21 09:44:00 | 0 | |
| Csőd széléről fejlődő pályára | 2012-03-21 09:39:00 | 0 | |
| Legény a gáton | 2012-03-21 09:14:00 | 0 | |
| Visszavásárolhatja Budapest a Vízművek kisebbségi részvénycsomagját | Visszavásárolhatja a fővárosi önkormányzat a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját - jelentette be Tarlós István főpolgármester kedd este az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve, hogy az erről szóló döntést hétfőn, rendkívüli ülésen hozhatja meg a Fővárosi Közgyűlés. | 2012-03-21 09:08:00 | 0 |
| Vannak pontok, ahol a kormány vitatkozni fog a Velencei Bizottsággal + videó | A kormány azért kezdeményezte a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítását a Velencei Bizottság észrevételei után, mert a bizottság több ponton félreérthetőnek tartja a szabályozás szándékait, vagy más szándékot tulajdonít neki, mint a jogalkotó - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTV Az este című műsorában kedden. Navracsics Tibor hangsúlyozta: sok olyan pont van a bizottság jelentésében, amellyel a kormány vitatkozni fog. | 2012-03-21 08:45:00 | 1 |
| Horváth: Magyarország akkor boldogul, ha stabilitás van | Átmenetiek a félreértések a magyar-amerikai kapcsolatokban, amelyek a közeli jövőben kiigazíthatók - összegezte több mint egyhetes egyesült államokbeli látogatását Horváth János, az Országgyűlés korelnöke az MTI-nek kedden Los Angelesből telefonon nyilatkozva. | 2012-03-21 08:39:00 | 0 |
| Kiszámítható, versenyképes adórendszer szükséges | Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be; a polgári kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter Scheirig Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában. | 2012-03-21 08:26:00 | 0 |
| Politika, illúziók, téveszmék | Schöpflin György fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Politika, illúziók, téveszmék (Politics, Illusions, Fallacies) című, angol nyelvű könyvét mutatták be kedd este az Európai Parlament brüsszeli székházában. | 2012-03-21 08:23:00 | 0 |
| Marokkóban tárgyal Kövér László házelnök | Hivatalos látogatáson hatnapos látogatáson tartózkodik Kövér László, az Országgyűlés elnöke keddtől a Marokkói Királyságban - közölte a parlament sajtószolgálata. | 2012-03-21 08:15:00 | 0 |
| A közoktatás megújítását szolgálja a köznevelési törvény | Az oktatásért felelős államtitkár szerint az új közoktatási és a felsőoktatási törvény, illetve a formálódó Nemzeti alaptanterv (NAT) a hazai oktatási-nevelési rendszer teljes megújítását szolgálja. | 2012-03-21 08:04:00 | 0 |
| Körvonalazódó kompromisszum az uniós közlekedési törzshálózati folyosók ügyében | Az Európai Unió dán elnöksége által készített kompromisszumos javaslatok nyomán mérséklődtek azok a korábbi aggodalmak, amelyek szerint az európai közlekedési folyosók nemkívánatos harmadik szintté alakulhatnak a törzshálózaton belül - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden. | 2012-03-20 18:31:00 | 0 |
| NFM: a nyugdíjrendszer átalakításához igazodnak az utazási kedvezmények | A nyugdíjrendszer átalakításához igazodnak az utazási kedvezmények - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden. | 2012-03-20 18:29:00 | 0 |
| NFM: nem várható gázáremelés a következő negyedévben | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő negyedévben nem tervezi a hatósági árak változtatását a fölgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóknál - közölte a tárca kommunikációs főosztálya az MTI érdeklődésére kedden. | 2012-03-20 18:27:00 | 0 |
| "Az együttélés nem vezethet a kisebbség beolvadásához" | Az európai uniós állampolgároknak egyforma elbírálásban kellene részesülniük az élet összes területén – mondta el Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára a Gál Kinga Kisebbségi Intergroup-elnöki időszakáról szóló könyvbemutatón kedden a Magyar Külügyi Intézetben. | 2012-03-20 18:13:00 | 0 |
| Fidesz: az MSZP irigyli a béremelést az orvosoktól | A Fidesz szóvivője szerint Mesterházy Attilának, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének keddi nyilatkozata azt mutatja, hogy a szocialisták irigylik a fizetésemelést az orvosoktól. | 2012-03-20 18:09:00 | 0 |
| "Az igazgatási bírság erőtlen eszköz az önkormányzatok kezében" | Maradjon meg az önkormányzatoknak az a joga, hogy rendeletben szabálysértési tényállást állapíthatnak meg - javasolja négy fideszes polgármester az április 15-én hatályba lépő, új szabálysértési törvény módosításával. | 2012-03-20 17:49:00 | 0 |
| Közlemény a 2012. évi József Attila-díjak odaítéléséről | Idén a március 15-iki nemzeti ünnep alkalmából Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 17 kategóriában 105 művész - színészek, zeneművészek, képzőművészek, kritikusok, stb. - kiemelkedő teljesítményét ismerte el. | 2012-03-20 17:38:00 | 0 |
| Összefogás Európa erdeinek védelmében | A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) várakozásai szerint joghatással bíró európai erdőegyezmény születhet annak a nemzetközi tárgyalássorozatnak az eredményeként, amelynek első fordulóját e hónap elején tartották a bécsi ENSZ-központban. | 2012-03-20 16:07:00 | 0 |
| Folytatódik a kerékpárút építése Miskolcon | A kedvező időjárásnak köszönhetően kedden megkezdték a miskolci kerékpárút továbbépítését, a 12 kilométeres utat teljes hosszában a nyár végétől használhatják a biciklisek - tájékoztatott az önkormányzat. | 2012-03-20 15:44:00 | 0 |
| Stratégiai szövetségesének tekintjük Romániát | Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti Romániát – mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Bukarestben, miután román kollégájával, Cristian Diaconescuval folytatott megbeszélést. | 2012-03-20 15:41:00 | 0 |
| Újraindítják az öblösüveggyártást Salgótarjánban | Új telephelyen, új gépekkel indítja újra az öblösüveggyártást Salgótarjánban a helyi Tarján Glass Kft. és az indiai befektető, a Shamvik Glasstech. A két cég és az önkormányzat képviselői kedden írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy 60 napon belül kidolgozzák a részleteket, és mint a sajtótájékoztatón közölték, egy éven belül elindulhat a termelés. | 2012-03-20 15:31:00 | 0 |
| Csökkenthető a járművek károsanyag-kibocsátása és üzemeltetési költsége | Elvi támogatást adott a gázalapú közösségi közlekedés megvalósításához az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának energetikai, valamint közlekedési és infrastrukturális albizottsága keddi együttes ülésén. | 2012-03-20 15:28:00 | 0 |
| Támogatás az egészségügyi átalakításnak és fejlesztésnek | A Fidesz támogatja az egészségügyi kormányzat struktúraátalakítási és fejlesztési elképzeléseit. | 2012-03-20 15:26:00 | 0 |
| Európában nincs helye az etnikai alapú erőszaknak | A Magyar Néppárti Képviselőcsoport megdöbbenéssel értesült a franciaországi Toulouse-ban történt mészárlásról. A zsidó iskolánál történt vérontást még tragikusabbá teszi, hogy a támadó három gyermek életét is kioltotta. A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői osztoznak a gyászoló családok fájdalmában. | 2012-03-20 15:24:00 | 0 |
| A Népszabadság ismét félrevezeti a közvéleményt | Szalai Anna "Háromszoros árban állapodott meg Tarlós" című cikke, mely kedden a Népszabadság Online-on jelent meg, félrevezető, egyenesen nyilvánvaló rágalmat tartalmaz - közölte Szűcs Somlyó Mária a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. | 2012-03-20 15:14:00 | 0 |
| Új programok indulnak a fiatalok munkába állításáért | A következő hetekben több, a pályakezdő fiatalok elhelyezkedést segítő program indulását jelenti be a kormány - mondta Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Tatabányán, a megyei munkaügyi központ Fiatalok Európája elnevezésű rendezvényén. | 2012-03-20 15:10:00 | 0 |
| Selmeczi: "Kórosan túlzott" önbizalom jellemzi Gyurcsányt | Kórosan túlzott önbizalomra vall, ha egy 1%-os töredékpárt elnöke azt gondolja magáról, hogy bárkinek is a vetélytársa lehet - írja Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője keddi közleményében, amelyben Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagál. | 2012-03-20 15:02:00 | 0 |
| Március 21-én indul a civil tagok megválasztása a Nemzeti Együttműködési Alap testületeibe | Szerdán megkezdődik a civil szervezetek tagjainak megválasztása a Nemzeti Együttműködési Alap testületeibe. A Nemzeti Együttműködési Alap testületeinek - a Tanácsnak és az öt kollégiumnak - a három-három tagját és póttagjait az érvényesen bejelentkezett civil szervezetek elektorai választják meg a Kormányablakokban. A szimpátiaszavazás március 21-én, szerdán lesz, a végleges választás pedig március 23-án, pénteken. | 2012-03-20 14:29:00 | 0 |
| "Van értelme a jövőn dolgozni" | Az egészségügyben dolgozó, közel 86 ezer embert érintő idei alapbéremelést jelentett be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Szócska Miklóssal és Giró-Szász Andrással tartott közös keddi sajtótájékoztatón. | 2012-03-20 14:16:00 | 0 |
| Az olasz államfő kitüntette Semjén Zsoltot | Az Olasz Köztársasági Érdemrend kitüntetésben részesült Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. | 2012-03-20 13:58:00 | 0 |
| "A sportgazdaság komoly húzóerő lehet Magyarországon" | "A kormány előtt lévő tervek szerint nem bontjuk le a Puskás Ferenc Stadiont, amely a jövőben atlétikai stadionként funkcionálna tovább, az új nemzeti futballstadion, melyet hatvanötezer néző befogadására terveznek, a jelenlegi Puskás Stadion és a Papp László Sportaréna közötti területen épülne fel" - mondta a kormányfő a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótorna keddi sajtótájékoztatóján. | 2012-03-20 13:58:00 | 0 |
| Gulyás: Korrekt, elfogadható javaslat született + videó | Az ügynöktörvénnyel kapcsolatban a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén egy korrekt, mindenki számára elfogadható javaslat született – jelentette ki Gulyás Gergely kedden, a TV2 Mokka című műsorában. | 2012-03-20 13:19:00 | 1 |
| Közel 600 ezer család élhet az árfolyamgát lehetőségével + videó | Lényegesen szélesebb kör számára vált elérhetővé az árfolyamgát rendszere a módosítás miatt, ugyanis a lakás értékéhez kötött változat az összes devizahiteles mintegy 72 százalékát érintette volna, míg a jelenlegi formában közel 90 százalék élhet a lehetőséggel – jelentette ki Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című műsorában, kedden. | 2012-03-20 13:01:00 | 1 |
| Nem került közvetlen veszélybe a damaszkuszi nagykövetség | A damaszkuszi magyar nagykövetség munkatársai, magyar állampolgárok nem kerültek közvetlen veszélybe a hétfőre virradó éjjel zajlott fegyveres összecsapásokban – tájékoztatta a Külügyminisztérium kedden az MTI-t. | 2012-03-20 12:23:00 | 0 |
| Az újpesti kórház ügyében a szocialistákat terheli a felelősség | Bartók Béla, a párt újpesti elnöke kedden, az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva azt közölte az MTI-vel, "ismét bebizonyosodott a régi igazság, hogy a tettesek mindig visszatérnek a tett színhelyére", majd leszögezte: erre a szocialisták egyetlen oka a bocsánatkérés lenne. | 2012-03-20 12:02:00 | 0 |
| Agrárium: Fejér megye az egyik legfontosabb termőterület | Fejér megye az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági termőterülete - hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában L. Simon László a parlamentben. | 2012-03-20 10:41:00 | 0 |
| Gyurcsány blokádja | Kispárt vezetője mondjon nagyot, ha azt akarja, hogy oda figyeljenek rá. Ez akkor is érvényes, ha a pici párt vezére exminiszterelnök, és Gyurcsány Ferencnek hívják. Így aztán nevezett bejelentette: blokád alá veszik az Alkotmánybíróságot, ha nem bírálja el kedvezően egy baráti intézet alkotmányossági panaszát, amit azért adtak be, mert a grémium nem mondta ki a polgári kormány törvénytelen voltát. | 2012-03-20 10:10:00 | 0 |
| Hitelesek: indulhat a mentőprogram újabb eleme | Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésére vonatkozó szabályok módosítását, s a honatyák arról is döntöttek, hogy augusztus 31-ig forintosítani kell a feltételeknek megfelelő devizahiteleket, így elindulhat a devizahitelesek megsegítését szolgáló program újabb eleme. | 2012-03-20 09:40:00 | 0 |
| A társadalom igazságérzete | 2012-03-20 09:38:00 | 0 | |
| Emelkedtek a nettó átlagkeresetek | A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219.100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 225.000 forint, míg a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 206.800 forint volt januárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. | 2012-03-20 09:36:00 | 0 |
| A csapda és természete | 2012-03-20 09:27:00 | 0 | |
| A többség egyetért a kormány üzeneteivel | Orbán Viktor kormányfő március 15-i beszédének főbb üzeneteivel a Nézőpont Intézet legújabb felmérésében a válaszadók 72-89 százaléka egyetértett, és a cég szerint a kormányzati és ellenzéki tüntetéseken megjelentek közötti számbeli különbség is jól szimbolizálta a kormánypártok kimagasló támogatottságát a töredezett ellenzékkel szemben - írta a Magyar Nemzet kedden. | 2012-03-20 09:26:00 | 0 |
| Varga: Jó hatással lesz a gazdaságra az árfolyamgát | Jó hatással lesz a gazdasági növekedésre az új árfolyamgát rendszere – véli a miniszterelnökséget vezető államtitkár. Varga Mihály hétfő este, a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta: serkenteni fogja a belső fogyasztást és a beruházásokat, hogy a nehezen fizető devizahiteleseket sikerül kiszabadítani az adósságcsapdából. | 2012-03-20 09:14:00 | 0 |
| Egészségügyi államtitkárság: körvonalazódni látszik a megoldás | Az egészségügyi államtitkárság nem akar közvetlenül beavatkozni a kórházak és a beszállító cégek pénzügyi vitájába, ugyanakkor a probléma megoldásának kidolgozásában "aktív" szerepet vállal - közölte az államtitkárság hétfőn az MTI megkeresésére. | 2012-03-20 08:59:00 | 0 |
| Kiállítást nyitott meg Martonyi János és Sali Berisha | Magyarország és Albánia diplomáciai kapcsolatai felvételének 90. évfordulója alkalmából kiállítást nyitott meg Martonyi János külügyminiszter és Sali Berisha albán kormányfő hétfőn Budapesten - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya az MTI-vel. | 2012-03-20 08:56:00 | 0 |
| Tarlós: A bankok is nagyon pozitív szerepet játszanak a BKV megmentésében | Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint a bankok a pénzvilág szigorú szabályaihoz képest váratlanul rugalmasak és konstruktívak a BKV adósságának finanszírozásával kapcsolatban, mindegyik pénzintézettel meg lehetett állapodni az adósságok refinanszírozásáról. | 2012-03-20 08:53:00 | 0 |
| "Magyarország az egységesebb és erősebb Európában érdekelt" | Magyarország a még egységesebb, integráltabb és erősebb Európában, az együttműködés elmélyítésében érdekelt - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter az ország külpolitikai céljait ismertető hétfő esti előadásában a Közép-európai Egyetemen. | 2012-03-20 08:45:00 | 0 |
| A magyar kormány nem gondolkodik "B" forgatókönyvben | A kormányszóvivő kizártnak tartja azt a forgatókönyvet, hogy az Ecofin június végén ne helyezze hatályon kívül a Magyarországot megillető kohéziós források felfüggesztését. Gíró-Szász András az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn este beszélt arról is, hogy az IMF-fel folytatott tárgyalások kapcsán a magyar kormány nem gondolkodik "B" forgatókönyvben, szeretnének megállapodni a Nemzetközi Valutalappal egy biztonsági keretszerződésről, amely a piacoknak még nagyobb nyugalmat ad, az országkockázati felár és az állampapírok kamatszintje tovább mérséklődik, és a nemzeti valuta árfolyama is moderáltabb lesz. | 2012-03-20 08:40:00 | 0 |
| Völner: A kedvezményrendszer átalakítása 20 éves adósságunk | A személyszállítási törvény módosítása, köztük a menetrend és a kedvezményrendszer átalakítása húsz éves adóssága a Parlamentnek, mondta hétfőn a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában a fejlesztési tárca államtitkára. | 2012-03-20 08:31:00 | 0 |
| Újratárgyalják az adatvédelmi hatóság elnökének jogállását | Az Országgyűlés ma kezd általános vitát az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét növelő kormányzati előterjesztésről, amelyet a kabinet az Európai Bizottság aggályai hatására készített. | 2012-03-20 08:23:00 | 0 |
| "Erkölcsi kötelességünk, hogy a kommunista diktatúra bűneit feltárjuk" + hang | A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint pártjának nem érdeke, hogy bármi is titokban maradjon "a Kádár-rendszer bűneiből", a múlt lezárása nélkül ugyanis nem jöhet létre egy új magyar társadalom. A múltfeltárás során azonban különbséget kell tenni bűnös és áldozat között - jelentette ki Lázár János kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. | 2012-03-20 08:15:00 | 1 |
| Augusztus végéig forintra váltani a tartósan nem fizetők devizahitelét | Augusztus 31-ig kötelesek a bankok forintra váltani a tartósan nem fizetők devizahitelét a parlament hétfői döntése értelmében. Esetükben - a kormány és a bankszövetség megállapodásának megfelelően - a pénzintézeteknek a forintra váltás napján el kell engedniük a követelésük negyedét. | 2012-03-19 18:48:00 | 0 |
| Adómentesen vehetik fel a reálhozamot az állami rendszerbe visszalépők | A parlament hétfőn úgy döntött, adómentesen vehetik fel reálhozamukat azok a magánpénztártagok, akik március 31-ig visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe. | 2012-03-19 17:55:00 | 0 |
| A baloldali kormányok is felelősek a devizaeladósodásért | A 2002 és 2008 közötti baloldali kormányok, a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét egyaránt megállapítja a lakossági devizaeladósodás okait feltáró jelentés, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés. | 2012-03-19 17:48:00 | 0 |
| Bizottság vizsgálhatja a Volánbusz ingatlanügyeit | Parlamenti bizottság jön létre, hogy kivizsgálja a Volánbusz 2003-as reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit, így több ingatlanértékesítési ügyet is - döntött hétfőn a parlament 316 igen szavazattal, 12 nem ellenében, egy tartózkodás mellett. | 2012-03-19 17:29:00 | 0 |
| Az érintettek 90 százaléka élhet az árfolyamrögzítéssel | Az árfolyamrögzítéssel az érintettek 90 százaléka élhet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint; az árfolyamgátként ismertté vált törvényjavaslat zárószavazása hétfőn lesz. | 2012-03-19 17:27:00 | 0 |
| Biomassza erőmű épül Kalocsán | Másfél milliárd forintos beruházással egy biomassza erőmű és hozzá kapcsolódó hálózat épül Kalocsán, melyből az önkormányzat intézményei mellett több épület távfűtését is biztosítani tudják - mondta Török Ferenc, Kalocsa polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. | 2012-03-19 16:56:00 | 0 |
| Molnár Csaba nem látja a lényeget | A Fidesz közleményben reagált Molnár Csaba országgyűlési törvényjavaslattal kapcsolatos nyilatkozatára. | 2012-03-19 16:37:00 | 0 |
| Varga: Rendkívül durva csúsztatás, amit Schiffer állít | Visszautasítja a fideszes Varga István az LMP-s Schiffer Andrásnak azt a kijelentését, hogy a Lehet Más a Politika, illetve az ellenzék "nyomása" kellett a Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállításához. A kormánypárti képviselő hangsúlyozta, már a tavaly decemberben elfogadott, az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések kimondják e testület működését. | 2012-03-19 15:57:00 | 0 |
| Szoborcsoport őrzi dr. Béres József emlékét Szolnokon | Méltóságteljes ünnepség keretében avatták fel a Csepp parkot Szolnok belvárosában, melyet az idén 40. évfordulóját ünneplő Béres Csepp és megalkotója, a köztiszteletnek örvendő kutató, dr. Béres József tiszteletére állíttatott Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Béres Gyógyszergyár. A Rózsaparkban felállított kompozíció ünnepélyes átadásán a Béres család tagjai is megjelentek. | 2012-03-19 15:35:00 | 0 |
| Megjelentek a Bethlen Gábor Alap pályázatai | Megjelentek a Bethlen Gábor Alap oktatás-nevelési pályázatai, amelyekre a kérelmeket április 30-ig várják a határon túli lebonyolító szervezetek. | 2012-03-19 15:03:00 | 0 |
| Kocsis: Emlékezzünk Bauer Sándorra! + videó | Kocsis Máté a parlamentben napirend előtti felszólalásában Bauer Sándorra emlékezett. | 2012-03-19 14:38:00 | 1 |
| Gulyás: Ne legyen frakciója olyan pártnak, amely nem érte el az 5 százalékot | Szerencsés lenne, ha már most kialakulna az a struktúra a parlamentben, mely 2014 után kisebb létszámmal is működőképes lesz – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes parlamenti képviselő az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-03-19 14:28:00 | 1 |
| Módosító javaslatok az árfolyamgát ügyében | Törvényileg szabályozná a devizakölcsön forintosításának, valamint a tartozás 25 százaléka elengedésének eljárásrendjét a kötelezettségüket tartósan nem teljesítő adósok esetében a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat. Egy másik indítvány az árfolyamrögzítésre jelentkezők kérelmeinek befogadási sorrendjét szabályozná. | 2012-03-19 13:36:00 | 0 |
| Letették a Debreceni Labdarúgó Akadémia alapkövét | Szakmai konferencián mutatták be a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) tevékenységét és céljait hétfőn Debrecenben, majd letették az edzőkomplexumának alapkövét. | 2012-03-19 13:33:00 | 0 |
| "Forradalmaink utat mutattak Albániának" + videó + képek | A legnagyobb feladat, hogy több erőt és energiát helyezzünk az albán-magyar gazdasági kapcsolatokba – mondta Orbán Viktor Sali Berisha albán miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Ugyanitt az albán kormányfő arról beszélt: az 56-os magyar szabadságharc és a Magyarországon történt változások a nyolcvanas években útmutatásként szolgáltak Albánia számára. Tekintse meg képgalériánkat! | 2012-03-19 13:02:00 | 1 |
| Baleset miatt sérült meg a szombathelyi Fidesz frakcióvezetője | Egy szerencsétlen esés miatt törte el a felkarját a szombathelyi városi közgyűlés fideszes frakcióvezetője, akit ezért megműtöttek, jelenleg is kórházban van, de már lábadozik. | 2012-03-19 12:21:00 | 0 |
| Félmilliárdos kerékpárút-fejlesztés Nyíregyházán | Több mint félmilliárd forintos költségből fejleszti és hálózattá kapcsolja össze Nyíregyháza kerékpárútrendszerét a város önkormányzata - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn sajtótájékoztatón a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. | 2012-03-19 12:19:00 | 0 |
| Lázár: A nyilvánosság megteremtésében vagyunk érdekeltek + videó | A kommunista diktatúra minden bűnét fel kell dolgozni, a diktatúra bűneivel való szembenézés és a kommunista rendszer lezárása a magyar társadalom megújításának alapvető erkölcsi és morális feltétele – jelentette ki Lázár János a Fidesz-KNDP frakcióülését követő hétfői sajtótájékoztatón. A politikus beszámolt arról is, hogy a frakció arra kérte a kormányt, hogy május 15-ig dolgozzon ki minden olyan jogszabályt, amely lehetővé teszi a kommunista rendszer bűneit feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását. A frakcióülésen téma volt még a Velencei Bizottság észrevételein alapuló javaslatcsomag, és az az országgyűlési törvényjavaslat is. A Fidesz-KDNP frakcióülésén részt vett a miniszterelnök is. | 2012-03-19 11:44:00 | 1 |
| Rendszer- és/vagy módszerváltás Magyarországon | 2012-03-19 08:35:00 | 0 | |
| Párhuzam | 2012-03-19 08:23:00 | 0 | |
| Elzúgó márciusok | 2012-03-19 08:19:00 | 0 | |
| Uniótól unióig | 2012-03-19 08:16:00 | 0 | |
| A devizában eladósodottakon segíthet az Országgyűlés | Az Országgyűlés hétfői ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amely a húszmillió forint alatti devizakölcsönnel rendelkezőknek teszi elérhetővé hiteltörlesztésük árfolyamának befagyasztását. A parlament emellett szintén ma dönthet a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg. | 2012-03-19 08:09:00 | 0 |
| Az ügynökaktákról vitázik a Fidesz-KDNP-frakció | Az ügynökkérdésről tárgyal hétfői ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök korábban azt mondta, az ügynökmúlt feltárásának módszeréről komoly vita zajlik a kormánypárti képviselők közt. | 2012-03-19 08:06:00 | 0 |
| Orbán Viktor az albán miniszterelnökkel találkozik | Orbán Viktor kormányfő hétfőn megbeszélést folytat Budapesten Sali Berisha albán miniszterelnökkel. | 2012-03-19 07:56:00 | 0 |
| A KDNP együttérzését fejezi ki a kopt egyházfő halála miatt | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) együttérzését fejezi ki III. Senuda kopt egyházfő halála miatt az egész kopt egyháznak a közösség Magyarországon élő tagjain keresztül - közölte a párt vasárnap az MTI-vel. | 2012-03-18 16:35:00 | 0 |
| Orbán Viktor az albán miniszterelnököt fogadja hétfőn | Orbán Viktor kormányfő hétfőn megbeszélést folytat Budapesten Sali Berisha albán miniszterelnökkel - közölte a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-vel. | 2012-03-18 13:42:00 | 0 |
| Az árfolyamgát felállításáról dönt a parlament | A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés hétfőn változatlan formában fogadja el az erről szóló törvénymódosító javaslatot. | 2012-03-18 13:40:00 | 0 |
| A kormány megrendüléssel értesült a kopt egyházfő haláláról | Magyarország kormánya megrendüléssel értesült III. Senuda kopt egyházfő haláláról - közölte a miniszterelnök sajtóstábja az MTI-vel vasárnap. | 2012-03-18 13:38:00 | 0 |
| Németh: Nem lehet különbséget tenni a diktatúrák között | A Külügyminisztérium államtitkára szerint nem lehet különbséget tenni a különböző totális diktatúrák, így a nácizmus és a kommunizmus között, mert ez a kettős mérce kikezdi az európai integráció értékalapját. | 2012-03-18 13:30:00 | 0 |
| "Bauer Sándor cselekedete jelzés a jövő nemzedékeinek" | Halála után 43 évvel állít szobrot Józsefváros Bauer Sándornak, annak a fiatal autószerelőnek, aki az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény ellen tiltakozott azzal, hogy felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeum kertjében. A mártírhalált halt fiúnak a tavaly, róla elnevezett utca közelében állítottak szobrot vasárnap. A megemlékezéssel egybekötött szoboravatáson Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő beszédében kiemelte, hogy a kommunista hatalom megrettent Bauer Sándor tettétől, és mindent megtettek azért, hogy eljelentéktelenítsék önéletáldozatát. Kocsis Máté Józsefváros polgármestere rámutatott: régi adósságot törlesztenek azzal, hogy köztéri szobrot állítanak Bauer Sándor emlékére. Tekintse meg az eseményen készült képeinket! | 2012-03-18 12:53:00 | 0 |
| "Magyarország pénzügyi stabilitása európai érdek" | Magyarország pénzügyi stabilitása európai érdek, senki nem akarja az országot megroppantani vagy tönkretenni - jelentette ki a Költségvetési Tanács (KT) és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke szombaton Zalaegerszegen. | 2012-03-17 13:47:00 | 0 |
| "Erős alap vagyunk" | A munkaalapú gazdaság lényege pontosan az, amit az új Munka Törvénykönyve képvisel: aki ma Magyarországon tud és akar dolgozni, annak legyen munkahelye - nyilatkozta portálunknak Kontur Pál, a Fidesz Munkás és Alkalmazotti Tagozatának országos vezetője, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja, akit a szervezet nyolcéves évfordulója kapcsán egyebek mellett a március végén kezdődő országjáró körútról is kérdeztünk. | 2012-03-17 13:42:00 | 0 |
| "Erős alap vagyunk" | A munkaalapú gazdaság lényege pontosan az, amit az új Munka Törvénykönyve képvisel: aki ma Magyarországon tud és akar dolgozni, annak legyen munkahelye - nyilatkozta portálunknak Kontur Pál, a Fidesz Munkás és Alkalmazotti Tagozatának országos vezetője, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja, akit a szervezet nyolcéves évfordulója kapcsán egyebek mellett a március végén kezdődő országjáró körútról is kérdeztünk. | 2012-03-17 13:13:00 | 0 |
| Ilyen az eurokommunizmus | 2012-03-17 12:24:00 | 0 | |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-03-17 12:19:00 | 0 | |
| Az alternatíva | Március 15. mindenekelőtt a szabad sajtó ünnepe – hallani régóta és gyakran ezt a mondatot. Az idei ünnep azonban sokkal inkább a gyülekezés szabadságára, egy másik olyan alapjogra irányította a figyelmet, aminek gyakorlása nélkül nem lett volna 1848, s aminek maradéktalan biztosítása nélkül ma sem lehet teljes a demokrácia. | 2012-03-17 12:12:00 | 0 |
| Németh: Magyarország kész a bírálatok megvitatására | A magyar kormány meghozta az alapvető, helyes döntéseket az államháztartási hiány csökkentésével kapcsolatban, így már csak kisebb módosításokra lehet szükség - fejtette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Berliner Zeitungnak a német baloldali lap hétvégi számában megjelent beszámoló szerint. | 2012-03-17 11:59:00 | 0 |
| Horváth: Magyarnak lenni nemcsak formalitás | Magyarként sokan, egyre többen jól érzik magukat az Egyesült Államokban - jelentette ki pénteken Washingtonban az MTI-nek Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, aki Bartos Mónika képviselő (Fidesz) társaságában tesz látogatást az Egyesült Államokban. | 2012-03-17 11:45:00 | 0 |
| "Minden nemzet gazdagságot ad az emberiségnek" | Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen értéket, gazdagságot ad az egyetemes emberiségnek, ezért az a nemzet, amely megőrzi kultúráját és értékeit, az egyetemes emberiségnek tesz ezzel szolgálatot - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az isztambuli magyar főkonzulátuson tartott március 15-i megemlékezésen. | 2012-03-17 11:40:00 | 0 |
| A mezőgazdaság segítségével juthatunk ki a válságból | A kis-, közepes- és nagygazdaságok harmonikus egyensúlyát kell megteremteni a magyar agráriumban - jelentette ki Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, aki kinevezését követő első hivatalos szakmai programjára érkezett Fejér megyébe pénteken. | 2012-03-17 11:26:00 | 0 |
| "Bizonyos nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe kell venni" | Értelmiségi belügynek nevezte az ügynöktörvény vitáját Kövér László házelnök a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában, pénteken este; mint mondta, nem hiszi, hogy van még olyan titok, amiről a fátyol eddig nem lebbent fel. | 2012-03-17 11:18:00 | 1 |
| Eddig csaknem százan igényelték a Tamási kártyát | Eddig csaknem százan igényelték a tamási önkormányzattól a március 1-jén bevezetett Tamási kártyát, amellyel helyi lakosok 5-25 százalékos kedvezménnyel vehetnek igénybe szolgáltatásokat a városban. | 2012-03-17 10:57:00 | 0 |
| Lázár: Katartikus lenne az ügynöklista nyilvánosságra hozása | Amíg nem lépünk, ez a terület a magyar demokrácia gennyes sebe marad, és a beteg állapota napról napra csak rosszabbodni fog – mondta lapunknak az ügynökügy megoldásával kapcsolatban a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János. Kifejtette, ő azon az állásponton van, hogy a katonai és a nemzetbiztonságunkat veszélyeztető jelentéseken kívül minden adatot nyilvánossá kell tenni. Arról, hogy esetlegesen a Fideszben vagy a párt holdudvarában is dolgozhatnak érintettek, elmondta, nekik is vállalniuk kell a felelősséget. Arra is kitért, lusztrációs szabályozásra is szükség van, amellyel a közéletből kizárhatják a volt kommunista rendszer működtetőit. | 2012-03-17 10:50:00 | 0 |
| Lázár: Nyilvánossá kell tenni az adatokat | A katonai és a nemzetbiztonságot veszélyeztető jelentéseken kívül minden, az ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjú szerint. | 2012-03-17 10:43:00 | 0 |
| Fellegi: "Az álláspontok jelentősen közeledtek" | Közeledett Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF ) álláspontja abban, hogy az egyeztetés fókuszában a gazdasági-pénzügyi kérdéseknek kell állniuk - mondta az MTI-nek pénteken Washingtonban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, aki az elmúlt két nap folyamán az amerikai fővárosban informális megbeszéléseket folytatott az IMF illetékeseivel. | 2012-03-16 17:51:00 | 0 |
| "Az általa hivatkozott kijelentés nem hangzott el" | A miniszterelnök szóvivője szerint nem hangzott el olyan kijelentés Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében, amelyben az Európai Uniót a Szovjetunióhoz és a Habsburgokhoz hasonlította volna. | 2012-03-16 15:53:00 | 0 |
| Magyarország támogatja a VI. Víz Világfórum törekvéseit | Magyarország számára a Marseille-ben zajló VI. Víz Világfórumának egyik fő tanulsága, hogy míg a vízhiány egész földrészeket sújt, addig hazánkban vagy a szélsőséges időjárással kell megbirkóznunk, amely hol árvizet, hol aszályt okoz, vagy pedig az ipar által okozott környezetszennyezéssel kell küzdenünk - mondta az MTI-nek Nagy Andor, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke. | 2012-03-16 15:49:00 | 0 |
| Kijevben tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök | Rövid munkalátogatást tett Kijevben Orbán Viktor miniszterelnök pénteken - közölte a miniszterelnök szóvivője. | 2012-03-16 15:12:00 | 0 |
| Szájer: Létezik a kettős mérce az unióban + videó | A többi országgal összehasonlítva a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások végződnek a legkevesebb esetben bírósági tárgyalással – hívta fel a figyelmet Szájer József a HírTV Rájátszás című műsorában. | 2012-03-16 14:21:00 | 1 |
| Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál | Az Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítással megnyílt pénteken az Iparművészeti Múzeumban a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF). | 2012-03-16 13:08:00 | 0 |
| Fellegi Tamás Washingtonban az IMF képviselőivel egyeztet | Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter Washingtonban csütörtökön megkezdte az informális egyeztetést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel - közölte az MTI-vel Szapáry György, Magyarország egyesült államokbeli nagykövete. | 2012-03-16 12:51:00 | 0 |
| Magyarország támogató hozzáállást kér Németországtól | Magyarország támogató hozzáállást kér Németországtól az Európai Unióval (EU) folytatott vitákkal összefüggésben - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken Berlinben német politikai és gazdasági vezetőkkel folytatott tárgyalásai után. | 2012-03-16 12:49:00 | 0 |
| Kovács: "Tárgyalni fogunk, megoldást találunk" | A március 15-i budapesti eseményekről beszámoló La Repubblica olasz baloldali napilap Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárral készített interjút jelentetett meg pénteki számában. | 2012-03-16 11:55:00 | 0 |
| Országgyűlés: módosulhat a bírósági törvény | Az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörébe helyezné az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke igazgatási feladatainak egy részét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítására tett javaslatában. | 2012-03-16 11:21:00 | 0 |
| "Az európai rend alapja nem az önzés szabadsága" | A márciusi forradalom politikai programja az egyéni és a nemzeti szabadság elválaszthatatlanságára épült, és ma is ez a magyarok álma - fejtette ki Német Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a berlini magyar nagykövetségen mondott ünnepi beszédében. | 2012-03-16 11:09:00 | 0 |
| Hende: Idén már kokárdát tűzhettek a katonák | Idén már kokárdát tűzhettek a Magyar Honvédség katonái; elindultak gyakorlatozni Svédországba a magyar Gripenek - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter péntek reggel az MR1-Kossuth 180 perc című műsorában. | 2012-03-16 11:05:00 | 0 |
| Rétvári: A magyar és kanadai érdek megegyezik | Magyarország és Kanada érdekei megegyeznek a menekültkérdés megítélésének és kezelésének ügyében - közölte az MTI-vel telefonon Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki csütörtökön Ottawában találkozott Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszterrel. | 2012-03-16 10:53:00 | 0 |
| Az egyszerűsített honosításra évtizedek múlva is emlékezni fognak | A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági és tartományi parlamenti mandátumainak gyarapodását és önkormányzati pozícióinak megerősödését várja Pásztor István pártelnök a szerbiai választásoktól. Az ünnepségen a magyar kormány nevében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter köszöntötte az egybegyűlteket. | 2012-03-16 10:50:00 | 0 |
| Mások mellett, másokkal együtt kell magyarnak lennünk | Mai feladatunk az, hogy magyarnak kell maradnunk, nem másokkal ellentétben, hanem másokkal együtt, mások mellett, hiszen a magyarságnak csak akkor van jövője, ha Közép-Európának is van jövője, ha az itt élő nemzetek egymás mellett, egymást tiszteletben tartva szolgálják Európát, Közép-Európát - jelentette ki Navracsics Tibor csütörtökön a szlovéniai Lendván tartott március 15-ei megemlékezésen. | 2012-03-16 10:41:00 | 0 |
| Tőkés: A szabadság minden ember joga | A szabadságot nem lehet kisajátítani, a szabadság minden ember Istentől adott elidegeníthetetlen joga - jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtökön Nagyváradon. | 2012-03-16 10:38:00 | 0 |
| Pataki: Hatalmas a bizalmam Magyarország jövőjében + videó | Videoüzenetet küldött a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Fidesz ifjúsági társszervezetének, a Fidelitasnak New York állam magyar származású volt kormányzója, George Pataki, aki azt mondta: hatalmas a bizalma Magyarország jövőjében. | 2012-03-16 10:17:00 | 0 |
| KIM: Óriási tömeg a rendezvényeken | Idén is népszerűek voltak a március 15-i programok. Délelőtt az Országház épülete előtt, katonai tiszteletadás kíséretében vonták fel a nemzeti lobogót, melyet több mint ezren kísértek figyelemmel. | 2012-03-16 10:15:00 | 0 |
| Kriza: Negyvennyolc legfontosabb üzenete az összefogás | Csütörtökön Miskolcon a Petőfi téren a műsort követően ünnepi köszöntőt mondott dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. a kegyelet virágainak elhelyezését követően, az ünneplő tömeg elindult megkoszorúzni az 1848-49-es hősök miskolci emlékhelyeit. | 2012-03-15 18:36:00 | 0 |
| Harrach: A szabadságért meg kell küzdeni ma is | Harrach Péter szerint "a szabadságért meg kell küzdeni ma is". A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője csütörtökön Vácon, a március 15-ei megemlékezésen úgy fogalmazott: ma nem fegyverrel akarják a szabadságunkat korlátozni, hanem gazdasági és politikai eszközökkel. | 2012-03-15 18:13:00 | 0 |
| Isten áldd meg a magyart! | Az idei március 15-ei nemzeti ünnepen Magyarország Horvátországi Nagykövetsége meghívására a Magyar Országgyűlés képviseletében Firtl Mátyás, a Parlament Európai ügyek bizottságának alelnöke a Zágrábban tartott ünnepség meghívott díszvendégeként koszorút helyezett el az Országgyűlés nevében Petőfi Sándor Vlaska utcai emléktáblájánál. Ezt követően Firtl Mátyás a március 15-ei ünnepi rendezvényen az Ady Endre Magyar Kultúrkör székházában mondott ünnepi beszédet. | 2012-03-15 17:49:00 | 0 |
| Orbán Viktor - Március 15 | 2012-03-15 17:36:00 | 0 | |
| Orbán: A szabadságharcok népe vagyunk + videó és képek | Magyarország a rá nehezedő nemzetközi nyomással és diktátumokkal szemben nem tudta volna felvenni a kesztyűt 2011-2012 telén, ha nem lépnek sorompóba százezrek, hogy tudtára adják mindenkinek: a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni - szögezte le ünnepi beszédében Orbán Viktor a Kossuth téren. Tekintsék meg képeinket! | 2012-03-15 16:06:00 | 1 |
| Március 15.: Petőfi-szobrot avattak Óbecsén | Felavatták a Délvidék első egész alakos Petőfi-szobrát, Szarapka Tibor szabadkai szobrászművész alkotását csütörtökön Óbecsén. | 2012-03-15 14:40:00 | 0 |
| Szájer: Magyarország a szabadság hazája + videó | Véget vetettünk a tehetetlenség és a pangás korszakának, megindultunk felfelé, elkezdtük az ország gyökeres megújítását - szögezte le ünnepi beszédében Szájer József a Kossuth téren. A fideszes EP-képviselő arról is beszélt, hogy nincs szükségünk arra, hogy olyanok oktassanak ki bennünket demokráciából, akiknek a saját országukban töménytelen elvégzetlen feladatuk van. | 2012-03-15 15:37:00 | 1 |
| A lengyelek támogatásukat fejezik ki Magyarország iránt | A nemzeti ünnepre Budapestre érkezett több ezer lengyel a jelenlegi nehéz időszakban a rokonszenvét akarja kifejezésre juttatni Magyarország iránt, és annak kíván hangot adni, hogy támogatja az Orbán-kormány politikáját - mondta az MTI-nek nyilatkozva az utazás lengyel főszervezője. | 2012-03-15 13:31:00 | 0 |
| Lezsák Sándor Petőfi-szobrot avatott Lakiteleken | A március 15-i ünnep keretében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Petőfi Sándor bronz mellszobrát avatta fel csütörtökön Lakiteleken. | 2012-03-15 13:12:00 | 0 |
| Lázár: Március 15-e lázadó énünk ünnepe | Március 15-e a keleti énünk, a megzabolázhatatlan, lázadó énünk ünnepe; amely nemet mond a szolgaságra, amely vakmerő, szabad és bátor - fogalmazott március 15-i ünnepi beszédében Lázár János (Fidesz) polgármester Hódmezővásárhelyen. | 2012-03-15 13:11:00 | 0 |
| Energiahatékonyság és megújulók: versenyképesebb mezőgazdaság | Glattfelder Béla, fideszes EP-képviselő üdvözölte, hogy az Európai Parlament mai ülésén nagy többséggel elfogadták a széndioxid kibocsátás 2050-ig szóló európai ütemtervéről szóló jelentést. A jelentéshez Glattfelder Béla készítette el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményét. A képviselő szerint jelentős magyar siker, hogy fontosabb javaslatai beépültek a jelentésbe. | 2012-03-15 13:04:00 | 0 |
| Március 15.: népszerűek a programok | Jó hangulatban zajlanak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami programok, rendkívüli esemény nem történt. | 2012-03-15 12:44:00 | 0 |
| Semjén Zsolt: 1848 hitet és erőt ad | Hitet és erőt ad 1848 - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Veszprémben a forradalom és szabadságharc 164. évfordulóján megrendezett ünnepségen. | 2012-03-15 12:34:00 | 0 |
| Székelyföldön is elkezdődtek az ünnepi rendezvények | Székelyföldön csütörtök délelőtt elkezdődtek a magyarság nemzeti ünnepének rendezvényei. Romániában nem munkaszüneti nap március 15-e, de a székelyföldi településeken a magyar többségű önkormányzatok már délelőtt elkezdték az ünnepségeket. | 2012-03-15 12:18:00 | 0 |
| Répássy: A büntetőpolitikához kell a börtönöket alakítani | A Duna TV Közbeszéd stúdiójában Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott: több büntetési nem közül lehet majd választani a kisebb súlyú bűncselekményeknél. Bevezetünk rövidebb időtartamú szabadságvesztéseket, hogy úgymond megkóstoltassuk a börtönt, hogy senki ne vágyjon oda vissza - fűzte hozzá. | 2012-03-15 12:08:00 | 0 |
| "Egyszerűen csak szeretjük a hazánkat" + videó | Európa sokat tanulhat a hagyományaira büszke, önazonosságát őrző, de összetartozását a legnehezebb időkben is bizonyító lengyel és magyar nemzettől - hangsúlyozta ünnepi beszédében Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Múzeumkertben. A rendezvényen felszólalt a nemzeti ünnepre Lengyelországból érkező Tomasz Sakievicz, a Gazeta Polska főszerkesztője is. A Kossuth téri zászlófelvonásról készült képgalériánk megtekinthető itt. | 2012-03-15 10:27:00 | 1 |
| Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren + képgaléria | Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 164. évfordulójának alkalmából a Parlament előtti Kossuth Lajos téren csütörtök reggel, ezzel megkezdődött az állami ünnepségsorozat. Képgalériánk megtekinthető itt. | 2012-03-15 08:43:00 | 0 |
| Benyújtotta a Fidesz az Országgyűlésről szóló törvényjavaslatot | Benyújtotta az Országgyűlésről szóló új törvény javaslatát és a hatályos házszabály módosítását a parlamentnek szerda este Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Gulyás Gergely fideszes képviselő. | 2012-03-15 08:24:00 | 0 |
| Lezsák: Európa értékválsággal is küzd | A budapestit megelőző 1848. március 13-i bécsi forradalomról is megemlékezett a bécsi magyar nagykövetségen mondott ünnepi beszédében szerdán Lezsák Sándor (Fidesz), az országgyűlés alelnöke, és köszönetet mondott a Magyarország elleni uniós eljárások során elfoglalt osztrák álláspontért. | 2012-03-15 08:19:00 | 0 |
| Orbán Viktor levelet írt José Manuel Barrosónak | Levelet írt kedden a magyar kormányfő az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak. Orbán Viktor az Európai Bizottság által januárban Magyarország ellen megindított három kötelezettségszegési eljárásra reagálva írta meg összegzését, amelyben - mint fogalmazott - már a Bizottság által felvetett kérdések megoldását szem előtt tartva értékelte a kialakult helyzetet. | 2012-03-15 08:03:00 | 0 |
| Megkülönböztetett elismeréssel jár magyarnak lenni | Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a magyarokat a világon mindenhol megkülönböztetett elismeréssel kezelik, a magyar nemzet ugyanis eddig már sokszor kivívta az egész világ figyelmét, elismerését, csodálatát, bár néha értetlenségét is. | 2012-03-14 19:05:00 | 0 |
| Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete elítéli a gyalázkodó holland honlapot | Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) közös nyilatkozatban ítélte el a kelet-európai bevándorlók ellen uszító holland honlapot - erről a Fidelitas tájékoztatott szerdán. | 2012-03-14 19:02:00 | 0 |
| Nemzeti pontok | Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számítása szerint évi mintegy 8.500 milliárd forintra rúghat az ellenőrizetlenül kiáramló, elvesztett pénz. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban a héten megjelent cikkében hangsúlyozza: "be kell tömni azokat az óriási lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból". | 2012-03-14 18:50:00 | 0 |
| Kassai Gyula Miskolc tiszteletbeli polgára lett | Miskolc tiszteletbeli polgára lett Kassai Gyula, a felvidéki Léva református lelkésze, akit megfosztottak szlovák állampolgárságától, miután felvette a magyart; A lelkész szerdán vette át a miskolci polgárságáról tanúskodó oklevelet Kriza Ákostól (Fidesz-KDNP), a borsodi megyeszékhely polgármesterétől. | 2012-03-14 18:40:00 | 0 |
| Törökországba látogat Semjén Zsolt | Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken kétnapos látogatásra utazik Isztambulba, ahol a magyar nemzeti ünnep alkalmából törökországi megemlékezéseken vesz részt - közölte a miniszterelnök sajtóstábja szerdán. | 2012-03-14 17:57:00 | 0 |
| Új tisztségek lesznek a parlamentben | Az új országgyűlési törvény javaslata szerint új tisztségek jönnek létre a parlamentben: a háznagy és a főigazgató. Ez a jogszabály mondja majd ki a parlamenti képviselők és a polgármesterek összeférhetetlenségét, továbbá lehetővé tenné, hogy egy súlyos rendzavarást elkövető képviselőt a házelnök akár ki is zárhasson az adott parlamenti ülésnap hátralévő részéről - hangzott el egy szerdai kormánypárti háttérbeszélgetésen. | 2012-03-14 17:52:00 | 0 |
| Több szerénységet várnak el a miskolciak a szocialistáktól | A Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatainak vezetői közül azok, akik eseti jutalmat kaptak, annak összegét életmentő steril szoba kialakítására ajánlották fel szerdán - tájékoztatta portálunkat Kiss János, a városi Fidesz-frakció vezetője. | 2012-03-14 16:56:00 | 0 |
| Törvényjavaslat a termékek egységes piacfelügyeletéről | Csak biztonságos termék hozható forgalomba Magyarországon, a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, míg az importőr és a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről szakmai ismerete alapján tudnia kellene, hogy az nem biztonságos - ebből indul ki "a termékek egységes piacfelügyeleti szabályozásáról" szóló törvényjavaslat, amely a kormány honlapján olvasható. | 2012-03-14 16:18:00 | 0 |
| Művészet nélkül nem lennénk igazi nemzet | Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Magyarország Kiváló Művésze, Érdemes Művésze és Babérkoszorúja-díjat adott át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Halász János parlamenti államtitkár és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár az Iparművészeti Múzeum Dísztermében, szerdán. | 2012-03-14 16:09:00 | 0 |
| Schmitt: "Sosem voltunk távol Európától" + képek | Az Országház Kupolacsarnokában összegyűlt tudósok és művészek képviselte tudás, szépség és siker bizonyítják, hogy sosem voltunk távol Európától, így visszatalálnunk sem kell oda - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend középkereszt kitüntetéseinek átadásán. Képgalériánk megtekinthető itt. | 2012-03-14 15:59:00 | 0 |
| Megkezdődik a Felsődobszát védő gát építése | Március 19-én megkezdődik a Felsődobszát a Hernád esetleges áradata ellen védő gát építése. A beruházás csaknem 750 millió forintba kerül, a munka a tervek szerint augusztus elejére befejeződik - mondta Ódor Ferenc (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. | 2012-03-14 15:47:00 | 0 |
| Hajléktalanok életét megmentő szervezeteket ismertek el | A rendkívüli hideg időjárás idején hajléktalanok, és más rászorulók életét megmentő szervezetek vezetőinek adott át elismeréseket Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán Budapesten. | 2012-03-14 15:39:00 | 0 |
| Még tavasszal a Ház elé kerülhet a felnőttképzési törvény | A szakképzésről, illetve a szakképzési hozzájárulás fizetéséről szóló jogszabályok változása után még a tavaszi ülésszak idején a parlament elé kerülhet a felnőttképzésről szóló törvény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Nagykanizsán sajtótájékoztatón. | 2012-03-14 15:05:00 | 0 |
| L. Simon: Hamvay méltatlan állításaival megsértette az NKA-t | Hamvay Péter, a Népszava újságírója 2012. március 12-i cikkében (Rákay Philip váltja L. Simon Lászlót) közölt valótlan állításaival mélyen megsértette a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), és ezen intézményen keresztül a magyar kulturális élet szereplőinek becsületét, valamint megkérdőjelezte munkásságuk hitelét - reagált L. Simon László bizottsági elnök szerdai sajtónyilatkozatában az NKA honlapján. | 2012-03-14 14:31:00 | 0 |
| "Nehéz időben is jó magyarnak lenni" | Tisztelet a bátraknak, akik dacolva minden kockázattal, fenyegetéssel, sutba vágják félelmüket, és a szívükre hallgatva cselekszenek. Velük együtt újra méltó tettet hagyhatunk örökül az utánunk jövőknek: a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét - hangsúlyozza Orbán Viktor a határon túli magyaroknak szóló üzenetében. | 2012-03-14 14:06:00 | 0 |
| A névtelen ország megoldásra vár | Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szavazott a Macedóniával, Izlanddal és Bosznia-Hercegovinával kapcsolatos bővítési jelentésekről. Schöpflin György a szavazást megelőző vitában a "minek is nevezzelek?” helyzet abszurditására hívta fel a figyelmet Macedóniára vonatkozóan és a vita mielőbbi megoldását sürgette. | 2012-03-14 12:50:00 | 0 |
| Start munkaprogram indul az Ormánságban | Több mint 400 embernek indul Start munkaprogram az ország egyik leghátrányosabb tájegységében, a dél-dunántúli Ormánságban március második felétől december végéig - jelentette be Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerdán Pécsen. | 2012-03-14 12:33:00 | 0 |
| Tállai: Biztosabb lesz az önkormányzatok gazdálkodása | A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerint számos pozitív változást, így biztosabb gazdálkodást és fejlesztési lehetőségeket hozhat a kistelepülések számára a jövőre életbe lépő önkormányzati kerettörvény. | 2012-03-14 12:21:00 | 0 |
| Czomba: Létkérdés a családok megerősítése + videó | 2011-ben negyedévente átlagosan 45-50 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a versenyszférában - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden. | 2012-03-14 11:48:00 | 1 |
| Az NGM támogatja az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők adómentességét | A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatja az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága módosító javaslatát, amely a magánnyugdíj-pénztárakból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe átlépő pénztártagoknak járó kifizetések adómentességét biztosítja - közölte az NGM szerdán. | 2012-03-14 11:28:00 | 0 |
| Tovább kell erősíteni a felsőoktatási intézmények közötti európai együttműködést | Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése elfogadta a bolognai folyamat értékelésével kapcsolatos jelentést. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő szerint megfontolandó, hogy az Erasmus ösztöndíjas hallgatók pályáztatására objektív kiválasztási rendszer kidolgozására kerüljön sor. | 2012-03-14 11:20:00 | 0 |
| Egymilliárdos hitel felvételét tervezi Tata önkormányzata | Az uniós támogatással megvalósuló fejlesztések önerejéhez legfeljebb egymilliárd forintos hitel felvételét tervezi Tata önkormányzata, amely ez ügyben közbeszerzési eljárást ír ki - erről döntött szerdai ülésén a helyi képviselő-testület. | 2012-03-14 10:29:00 | 0 |
| Gyürk: Nem tűrhetjük az emberi méltóság megcsúfolását | A Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajnálattal vette tudomásul, hogy a holland miniszterelnök nem jelent meg az Európai Parlamentben a kelet-európai állampolgárokat gyalázó szélsőséges holland honlapról szóló plenáris vitán. Gyürk András delegációvezető a vitához benyújtott írásbeli nyilatkozatában kijelentette: miközben az európai liberálisok pártpolitikai célból, alapjogokra hivatkozva támadják a néppárti kormányokat, addig a liberális holland miniszterelnök nyíltan együttműködik a honlapot jegyző szélsőséges Szabadságpárttal. | 2012-03-14 10:22:00 | 0 |
| Felavatták az új mezőfalvi művelődési házat | Az egytermes kultúrotthon helyett minden igényt kielégítő művelődési házzal várja a lakókat és a vendégeket Mezőfalva. | 2012-03-14 10:16:00 | 0 |
| "Nem tűrhetjük az emberi méltóság megcsúfolását" | A Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajnálattal vette tudomásul, hogy a holland miniszterelnök nem jelent meg az Európai Parlamentben a kelet-európai állampolgárokat gyalázó szélsőséges holland honlapról szóló plenáris vitán. Gyürk András delegációvezető a vitához benyújtott írásbeli nyilatkozatában kijelentette: miközben az európai liberálisok pártpolitikai célból, alapjogokra hivatkozva támadják a néppárti kormányokat, addig a liberális holland miniszterelnök nyíltan együttműködik a honlapot jegyző szélsőséges Szabadságpárttal. | 2012-03-14 10:15:00 | 0 |
| Cséfalvay: 130-140 milliárdot kell megtakarítani + videó | A nemzetgazdasági minisztérium államtitkára szerint 130-140 milliárd forint megtakarítást kell elérni az ez évi költségvetésben, hogy a kormány bizonyítsa elkötelezettségét a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentésében. | 2012-03-14 10:01:00 | 1 |
| Vigyázó szemek Budapesten | 2012-03-14 09:34:00 | 0 | |
| Lázár: A cél, hogy jobb oktatási rendszer legyen | Hoffmann Rózsa azt szeretné, ha minél több önkormányzat vállalná iskolái működtetését, mivel ez egyértelmű és egészséges feladatmegosztást eredményezne; az oktatási államtitkár erről kedden Hódmezővásárhelyen, egy közoktatási és szakképzési konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón beszélt. | 2012-03-14 09:27:00 | 0 |
| Giró-Szász: Az Európai Unió előkelő zónájában vagyunk + videó | Mind a magyar költségvetéshiány-tendencia, mind a kormány gazdasági növekedés érdekében tett lépései egyáltalán nem arra predesztinálják az országot, hogy szankciókkal sújtsák - hangsúlyozta Giró-Szász András szerdán a köztévé Ma reggel című műsorában. | 2012-03-14 08:51:00 | 1 |
| Tanítsuk Európát! | 2012-03-14 08:44:00 | 0 | |
| Megtalált ünnep | 2012-03-14 08:42:00 | 0 | |
| "...díjazva van az élet..." | Joggal tehetjük föl a kérdést immár lassan hétnegyed évszázada, amikor közönyös, egymásra sorjázó hétköznapjaink megtorpannak március 15-én, és föl is tesszük ezt a kérdést, hogy miért éppen ez a nap lett az a magyar ünnepek között, amelyre mindenki úgy tekint, mint a nemzeti együttlét legszebb és legszentebb piros betűs alkalmára. Ha nem is volt mindig piros betűs, tudjuk, hiszen voltak évtizedek, régen is, a közelmúltban is, amikor a szabadságnak még a gondolatától is rettegett az államvezető reakció. És mitől van az, hogy öt-hat nemzedéknyi idő, azaz már 1849 óta ünnepe a magyarságnak ez a zsarnokijesztő évforduló, ez a közszabadságot hirdető tavasz eleji nap? | 2012-03-14 08:53:00 | 0 |
| Sarkunkra állunk | 2012-03-14 08:32:00 | 0 | |
| Navracsics: Magyarországnak most van ideje bizonyítani | Navracsics Tibor szerint viszonylag rövid ideje van Magyarországnak, hogy lépjen a kohéziós pénzek ügyében, "az alatt viszont bizonyíthatunk", és a kormány elérheti, hogy ne fagyasszanak be uniós támogatásokat. | 2012-03-14 08:25:00 | 1 |
| "Hazánk kedvező helyzetbe került" | Technikai kérdés a kiigazítások megtétele; júniusra teljesíthetőek az Európai Bizottság által kért változtatások – értékelte az Ecofin döntését az mno-hunak Giró-Szász András kormányszóvivő. | 2012-03-14 08:22:00 | 0 |
| Eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett | Eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és mintegy 130 ezren tették le az állampolgársági esküt - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI kérdésére. A nemzeti ünnep alkalmából idén is több önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken tartanak eskütételt. | 2012-03-14 08:16:00 | 0 |
| Négymillió forint gyűlt össze a fogyatékkal élők támogatására + képek | Négymillió egyszázezer forint gyűlt össze a Fogadj örökbe egy macit! elnevezésű kampány árverésén, amelynek bevételéből a fogyatékkal élő emberek munkahelyteremtő programját támogatják. Tekintse meg képgalériánkat! | 2012-03-14 07:58:00 | 0 |
| "Kitöltetlen csekket ad a NAT tervezete a kerettantervek készítőinek" | Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke szerint a Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezete nem teszi lehetővé, hogy a közoktatás elmúlt húsz évének tapasztalatait levonják, ezért attól tart, hogy "elszalasztjuk a valódi tartalmi megújulás lehetőségét". | 2012-03-13 19:04:00 | 0 |
| Hármas felelősséget állapított meg a jelentés | A kormányok és a kormánytól független intézmények, a bankrendszer, valamint a hitelfelvevők felelőségét állapította meg jelentésében a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság, amely egy határozati javaslatot is készített a szükséges kormányzati intézkedésekről. | 2012-03-13 18:36:00 | 0 |
| A Fidesz támogatja a vitanapot, és azon részt is vesz | A Fidesz kötelességének tartja az állambiztonsági múlt feltárásának ügyét, ezért az LMP által kezdeményezett vitanap összehívását megszavazza a Parlamentben, arra alaposan felkészül és részt is vesz azon - közölte portálunkkal a Fidesz-frakció. | 2012-03-13 17:38:00 | 0 |
| Tarlós: Karnyújtásnyira van a megegyezés BKV-ügyben | A főpolgármester szerint karnyújtásnyira van a kormány és a főváros tárgyalódelegációja közötti megállapodás a BKV ügyében. | 2012-03-13 17:12:00 | 0 |
| "A magyar kormány nyitott a megegyezésre" | A kormány nem adja fel az etnikai alapú magyar politika támogatását, és a Felvidéken a Magyar Koalíció Pártját (MKP) tekinti partnerének - emelte ki Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden a Parlamentben. | 2012-03-13 16:35:00 | 0 |
| A tagállamok kétharmada kiállt hazánk mellett | Matolcsy György szerint a magyar nemzeti érdekek és az európai uniós értékek szempontjából egyaránt ésszerű megoldás született kedden Brüsszelben, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek értekezletén a Magyarországgal kapcsolatos kezdeményezésekről. A miniszter szerint a döntéssel megszűnt az országgal szembeni kettős mérce. | 2012-03-13 16:31:00 | 0 |
| Szolnok: egyesítik a Hetényi és a MÁV kórházat | Az egészségügyi átalakítás részeként Szolnoknak a jövőben egy kórháza lesz: az eddig önálló Hetényi kórház és MÁV Kórház összevontan működik tovább. Az összevonás és a gyógyító munka megosztásának részleteit a következő hónapokban tárgyalja meg a két intézmény menedzsmentje - jelentette be Szalay Ferenc, a város fideszes polgármestere keddi sajtótájékoztatóján. | 2012-03-13 16:03:00 | 0 |
| Támogatja a Fidesz, hogy vitanap legyen | Támogatja a Fidesz parlamenti frakciója az LMP kezdeményezését, hogy rendezzenek politikai vitanapot az Országgyűlésben az állambiztonsági múlt feltárása ügyében. | 2012-03-13 14:16:00 | 0 |
| "Fontos és mélyreható reformok zajlanak" | Látlelet egy európai reformországról – jellemezte a most elkészült OECD jelentést Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár kedden, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyarországról készített, 2012. évi országtanulmányát bemutató sajtótájékoztatón. | 2012-03-13 14:07:00 | 0 |
| Bizottsági támogatás a foglalkoztatási szövetkezeteknek | A kormány új szövetkezeti törvényt készít, de azt megelőzően úgy módosítja a szociális szövetkezetek szabályait, hogy foglalkoztatási szövetkezeteket is lehessen alapítani, a javaslatot a mezőgazdasági bizottság egyhangúlag támogatta keddi ülésén Budapesten. | 2012-03-13 13:34:00 | 0 |
| Nemzeti konzultáció indul az uniós Horizon 2020 programról | Megkezdődött a nemzeti konzultáció az Európai Unió 2014-2020 időszakra szóló Horizon 2020 Kutatási és Innovációs Keretprogram tervezetéről kedden, Budapesten. | 2012-03-13 12:50:00 | 0 |
| Gazdasági növekedés és hiteles bővítés - ebben rejlik az EU vonzereje | Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén értékelte a márciusi európai uniós csúcstalálkozót. A vita során Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő a csúcstalálkozó döntéseit korszakhatárként értékelte, hiszen világossá vált, hogy a bővítési folyamat nem állt le, még ha lendülete lassulni is látszik. | 2012-03-13 12:47:00 | 0 |
| Ipari parkot alakítanak ki Bátonyterenyén | Egymilliárd forintos beruházásban alakítanak ki ipari parkot a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol a vállalkozások betelepítésével legalább 65 új munkahely teremtése a cél. | 2012-03-13 12:23:00 | 0 |
| Illés: A génmódosítással a nagyok járnak jól + videó | Az Európai Unió lakosságának hetvenhat százaléka, míg hazánk lakosságának több mint nyolcvannyolc százaléka elutasítja a génmanipulált növények termesztését - jelentette ki Illés Zoltán az Echo Tv Napi aktuális című műsorában. | 2012-03-13 12:18:00 | 1 |
| Rétvári: Az állam nem akadály, hanem partner | A jogszabályok előkészítése kapcsán stratégiai megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden fővárosi civil szervezetekkel, a dokumentumot Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára és a tömörülések képviselői írták alá a Parlamentben. | 2012-03-13 12:10:00 | 0 |
| Balla: A liberálisok érvei alapján támadták Magyarországot | Brüsszelben és Strasbourgban Magyarországot a szociáldemokrata és a liberális szervezetek érvei alapján támadták – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak Balla Mihály. A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke az interjúban kiemelte: az Orbán-kormány látványosan többet tett a költségvetési hiány lefaragása érdekében, mint Gyurcsányék. | 2012-03-13 11:53:00 | 0 |
| Balla: A liberálisok érvei alapján támadták Magyarországot | Brüsszelben és Strasbourgban Magyarországot a szociáldemokrata és a liberális szervezetek érvei alapján támadták – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak Balla Mihály. A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke az interjúban kiemelte: az Orbán-kormány látványosan többet tett a költségvetési hiány lefaragása érdekében, mint Gyurcsányék. | 2012-03-13 11:51:00 | 0 |
| Oroján: Sok területen megszűnt az állami túlköltekezés | Oroján Sándor, a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportjának ügyvivője is előadást tartott a Business & Technology konferencián, Siófokon. Az IVSZ és az IT Business közös rendezvényén elmondta: a Munkacsoport aktívan hozzájárul a párt kormányra kerülés előtt kitűzött céljainak eléréséhez, a kormányzatot segíti az elfogadott ágazati stratégia végrehajtásában. | 2012-03-13 11:20:00 | 0 |
| Korszerűsítik Tata távfűtőrendszerét | Korszerű vezetékekre cserélik a tatai távfűtést biztosító gerinchálózat harmincévesnél idősebb csöveit; az ellátási biztonság megteremtésére 254 millió forintot fordítanak, az összeg felét pályázaton nyerte el az önkormányzat - mondta a város polgármestere kedden. | 2012-03-13 10:55:00 | 0 |
| Az MSZP az utolsó, amire Esztergomnak szüksége van | A Fidelitas szerint sajnos Esztergomban valóban komoly gondok vannak, de ennek ellenére a szocialista párt az utolsó, amire Esztergom városának szüksége van. A Fidesz ifjúsági szervezete ezt arra reagálva adta közre a hétfőn az MTI-hez is eljuttatott közleményében, hogy az MSZP március 15-én Esztergomban tiltakozik az - úgymond - "kétharmados megszállás" ellen. | 2012-03-13 09:55:00 | 0 |
| Lesújtó bizottság | 2012-03-13 09:46:00 | 0 | |
| A TASZ jelenti... | 2012-03-13 09:44:00 | 0 | |
| Számok és szónokok | 2012-03-13 09:20:00 | 0 | |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-03-13 09:17:00 | 0 | |
| Méltó emléket szeretnének állítani a diktatúra áldozatainak | Levélben kért anyagi segítséget az önkormányzatok vezetőitől Kistarcsa polgármestere annak érdekében, hogy a településen lévő volt internálótábor helyén emlékmúzeumot, esetleg a budapesti Terror Háza Múzeumhoz hasonló létesítményt alakíthassanak ki. | 2012-03-13 09:05:00 | 0 |
| Központosítanák a büntetés-végrehajtási egészségügyi intézményeket | A kormány egyetért azzal, hogy a Szent László Kórház területén hozzanak létre egységes intézményt a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórház és a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegének - olvasható a Magyar Közlönyben. | 2012-03-13 08:35:00 | 0 |
| Ország-előrejelzés és miniszteri programok készülnek | Rendeletet alkotott a kabinet a kormányzati stratégiai irányításról: a jogszabály a stratégiai tervdokumentumokra, köztük az úgynevezett ország-előrejelzésre és a miniszteri programokra vonatkozó követelményeket határozza meg. | 2012-03-13 08:33:00 | 0 |
| A deviza-eladósodás kérdésköréről folytat vitát a parlament | Az Országgyűlés keddi ülésén ismét tárgyal a deviza-eladósodás kérdésköréről, a képviselők a lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslatról, továbbá a 2002 és 2010 közötti időszak eladósodás okait vizsgáló bizottsági jelentésről is elmondhatják véleményüket. | 2012-03-13 08:32:00 | 0 |
| Rétvári: Méltóképpen szükséges megemlékezni a kommunista diktatúra áldozatairól | A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint méltóképpen szükséges megemlékezni a kommunista diktatúra és önkény áldozatairól. Ezt Rétvári Bence mondta az MTI-nek, miután a kommunista diktatúra által elkövetett tömeges kitelepítések hatvanadik évfordulója alkalmából határozatot fogadott el az Országgyűlés. | 2012-03-13 08:29:00 | 0 |
| Járóka: Nagyobb figyelmet kell szentelni a sérülékenyebb helyzetű nők ügyének | A nemek közötti egyenjogúság kérdéséről és a politikai döntéshozatalban való női részvétel arányáról folytatott vitát az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése hétfőn, néhány nappal a nemzetközi nőnap után. | 2012-03-13 08:19:00 | 0 |
| Prőhle: Konkrét tartalmi kérdésekről essen szó | Prőhle Gergely egy berlini vitán hétfőn arról beszélt: a magyar kormány fontosnak tartja, hogy ne pusztán "a demokrácia általános állapotáról filozofáljon" a nemzetközi közvélemény, hanem konkrét tartalmi kérdésekről essen szó. | 2012-03-13 08:14:00 | 0 |
| 20 millió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat | Az Országgyűlés hétfőn változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. A Ház kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el. A módosítást LMP-s képviselők nem támogatták, míg a Jobbik tartózkodott a szavazáson. | 2012-03-12 19:06:00 | 0 |
| A kommunizmusban kitelepítettekre emlékezik határozatban a Ház | A kommunista diktatúra által elkövetett tömeges kitelepítések hatvanadik évfordulója alkalmából határozatot fogadott el az Országgyűlés hétfőn. A dokumentum leszögezi: szükséges méltóképpen megemlékezni az önkény áldozatairól. | 2012-03-12 19:01:00 | 0 |
| Elfogadta a Balsai-jelentést az Országgyűlés | Elfogadta a parlament Balsai Istvánnak a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépésről készített jelentését. Az időközben alkotmánybíróvá választott fideszes politikus miniszterelnöki megbízottként arra jutott, hogy az ügyben szükséges Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök politikai és jogi felelősségének vizsgálata, és úgy ítélte meg, felvetődhet a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is. | 2012-03-12 18:59:00 | 0 |
| Parlamenti bizottság vizsgálhatja a Malév privatizációját | Tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság jön létre az Országgyűlés hétfői döntése alapján a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációja, valamint a légitársaság visszaállamosítása körülményeinek kivizsgálására. A fideszes Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kezdeményezését 273 igen, 52 nem és 3 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. | 2012-03-12 18:51:00 | 0 |
| Határozatban mondták ki a Mal Zrt. felelősségét | Az Országgyűlés hétfőn határozatban mondta ki, hogy döntően a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t tartja felelősnek a kolontári vörösiszap-katasztrófáért; egyetértve ezzel az ügy kivizsgálásra létrehozott bizottság jelentésével. A képviselők 290 igen szavazattal, 46 nem ellenében szavazták meg a vörösiszap-katasztrófa ügyében alakult vizsgálóbizottság jelentésének elfogadásáról szóló határozatot. | 2012-03-12 18:43:00 | 0 |
| Orbán Viktor levélben gratulált Robert Ficónak | Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon levélben gratulált Robert Ficónak, az Irány-Szociáldemokrácia párt elnökének a szlovákiai parlamenti választásokon aratott győzelméhez - olvasható Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének hétfői közleményében. | 2012-03-12 18:28:00 | 0 |
| Az ellenzék "gyűlölködő csetepatét" csinálna az ünnepből | A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "gyűlölködő csetepatét kíván csinálni" a március 15-i nemzeti ünnepből. | 2012-03-12 17:10:00 | 0 |
| Lázár: Március 26-án folytatódik az ötpárti egyeztetés | Az a cél, hogy a párttörvény, a pártfinanszírozási törvény, és a választási eljárásról szóló törvény kérdéseiben júniusig szabályozási javaslatot terjesszenek be – erről Lázár János beszélt hétfőn az ötpárti egyeztetést követő sajtótájékoztatóján. | 2012-03-12 16:45:00 | 0 |
| Szócska: Fel kell gyorsítani az ellátórendszer átalakítását | Fel kell gyorsítani az egészségügyi ellátórendszer átalakítását, a városi fekvőbeteg-intézmények átvételét májusban le kell zárni - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. | 2012-03-12 16:19:00 | 0 |
| "Újabb források nyílnak meg a magyar sport számára" | Mind a miniszterelnök, mind a MOB elnöke komoly előrelépésként értékelték azokat az új jogszabályokat, amelyek nyomán újabb források nyílnak meg a magyar sport számára, és amelyek nyomán egységes, átlátható sportirányítási rendszer jött létre - olvasható Szijjártó Péter hétfői közleményében. | 2012-03-12 16:15:00 | 0 |
| Tarlós: Sikeres volt a téli hajléktalanellátás a fővárosban | Tarlós István főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján ismertette, hogy tavaly október és idén március között egy ember hűlt ki budapesti közterületen. Közölte, hogy a fővárosban ötszáz új férőhelyet nyitottak meg, és több mint 340 millió forintot költöttek ellátásra. | 2012-03-12 15:54:00 | 0 |
| Aranycímer díjat kapott Láng Zsolt | Ünnepélyes keretek között, a Parlament épületében vehette át Dr. Láng Zsolt II. kerületi polgármester és országgyűlési képviselő a Budapesti Filharmóniai Társaság Aranycímer elnevezésű díját. | 2012-03-12 15:45:00 | 0 |
| A 2014-2020 közötti pénzügyi keretről tájékozódott az európai ügyek bizottsága | Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretéről tartott tájékoztatót az egyeztetési eljárás keretében az Országgyűlés európai ügyek bizottsága (EÜB) képviselőinek hétfőn a kormány két államtitkára. | 2012-03-12 15:38:00 | 0 |
| Zombor: Nem csappant meg a befektetői bizalom | Nem csappant meg az ország iránt a befektetői bizalom, több olyan nagy jelentőségű, munkahelyteremtő beruházás történt, amely a hátrányos helyzetű térségeket érinti - hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Zombor Gábor a parlamentben. | 2012-03-12 15:11:00 | 1 |
| A felvidéki kitelepítésekre emlékeznek | A Felvidékről kitelepítettek országgyűlési emléknapjává nyilvánítaná április 12-ét, a II. világháború utáni lakosságcsere-egyezményben a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját a fideszes Molnár Attila. | 2012-03-12 14:54:00 | 0 |
| Fazekas:Fontos, hogy ne szakadjunk el a földtől | A tavalyinál tízszer több diák kap ajándék vetőmagcsomagot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségétől, a szaktárca támogatását is élvező Vesd bele magad! mozgalom keretében – jelentette be a hétfői programnyitón a vidékfejlesztési miniszter Tiszaigaron. | 2012-03-12 14:43:00 | 0 |
| Támogatás az egészségügy fejlesztésének | A Fidesz-frakció támogatja az egészségügyi kormányzat fejlesztési elképzeléseit. | 2012-03-12 14:01:00 | 0 |
| A nemzetközi baloldalnak már az ünnepeink sem szentek? | Tovább folytatódik a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen. Már március 15-i nemzeti ünnepünk sem szent az MSZP-s, SZDSZ-es külföldi elvbarátok számára - írja közleményében Selmeczi Gabriella. | 2012-03-12 13:59:00 | 0 |
| "Ahhoz, hogy valaki járni tudjon, először meg kell tanulnia felállni" | Ahhoz, hogy valaki járni tudjon, először meg kell tanulnia felállni; ez a felállás, a megkapaszkodás programja – jelentette ki az induló szociális szövetkezetekkel kapcsolatban Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó Giró-Szász Andrással közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a kormányszóvivő hangsúlyozta, arra kell ösztönözni az embereket, hogy a munka világába kapaszkodjanak meg, és ne a szociális segélyek világában éljenek. | 2012-03-12 13:38:00 | 1 |
| A Fidesz reagálása a Milla-botrányra | Megdöbbenéssel értesült a Fidesz arról a hírről, hogy az Egymillióan a magyar sajtószabadságért közösség azt az embert választotta úgynevezett alternatív köztársasági elnöknek, és ezzel a március 15-i rendezvényük vezérszónokának, aki legutóbb a Himnusz meggyalázásával szerzett magának kétes értékű hírnevet - tájékoztatta portálunkat Selmeczi Gabriella a nagyobbik kormánypárt szóvivője. | 2012-03-12 13:30:00 | 0 |
| Várhatóan júniusra valósul meg bérkompenzáció | Júniusban már eredménye lehet annak a cégek számára tervezett pályázatnak, amely a bérkompenzációhoz ad majd támogatást - mondta Czomba Sándor államtitkár. | 2012-03-12 13:29:00 | 0 |
| "A szocialistáknál jobban senki nem osztotta meg a nemzetet" | Döbbenetes, hogy éppen az az MSZP beszél a magyarság megosztásáról - olvasható Semjén Zsolt közleményében, melyben a miniszterelnök-helyettes emlékeztet arra, hogy a szocialistáknál jobban senki nem osztotta meg a magyar nemzetet a 2004-es, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. | 2012-03-12 12:54:00 | 0 |
| Március 15. Észak-Amerikában is készülnek az ünnepségre | Az 1848-1849-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos egyesült államokbeli megemlékezés-sorozat szombaton New Brunswickben kezdődött, a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Csűrdöngölő népi táncegyüttes és a 25 éves Életfa zenekar fellépésével. A tengeren túlra látogatott Horváth János, az Országgyűlés korelnöke, akit Bartos Mónika képviselő (Fidesz) kísért el, Kanadában látogat Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is. | 2012-03-12 12:04:00 | 0 |
| "Szinte minden héten sikerült százmilliót megtakarítani" | A gazdasági válság kellős közepén, százmilliókkal csökkent források mellett több mint kétmilliárd forinttal javul Csepel pénzügyi helyzete 2010-hez képest, amennyiben a tavalyihoz hasonlóan idén is sikerül tartani a költségvetést. Emellett jóval több rendőr, márciustól pedig kétszer annyi közterület-felügyelő teljesít szolgálatot, mint korábban. Hamarosan befejeződhet a csatornázás, új utak készülnek, megkezdődhet a Csepel Kapuja beruházás, folytatódik a méhnyakrák elleni ingyenes oltás, kiemelt támogatást kap a Jedlik Ányos Gimnázium és megalakul az a cég is, amelyik majd az új uszodát építi és működteti. Minderről Németh Szilárd polgármester beszélt a csepel.hu-nak. | 2012-03-12 10:17:00 | 0 |
| A hét rendőrvicce | A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete aggódik és tiltakozik, amiért a napokban több olyan lista nyilvánosságra került, amelyen a 2006. október 23-án tömegoszlató rendőrök neve szerepel. Az érdekvédők főtitkára, bizonyos Bárdos Judit úgy látja: az összeírás megfélemlítő, és demoralizálja az egész állományt. | 2012-03-12 08:54:00 | 0 |
| Fico kávéja | 2012-03-12 08:26:00 | 0 | |
| Egyszerű emberek | 2012-03-12 08:20:00 | 0 | |
| Márciusi lázak után | 2012-03-12 08:17:00 | 0 | |
| Jobboldaliak | 2012-03-12 08:13:00 | 0 | |
| A Malév csődjének vizsgálatába kezdhet a parlament | Az Országgyűlés hétfőn vizsgálóbizottságot állíthat fel a Malév 2010 előtti működésének elemzésére, továbbá megnevezheti a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és elfogadhatja a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentését is. A képviselők emellett - a kormány javaslata alapján - felére, esetenként negyedére rövidíthetik a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetésének idejét. | 2012-03-12 08:06:00 | 0 |
| A Külügyminisztérium nyitott a párbeszédre | A magyar Külügyminisztérium nyitott az intenzív párbeszédre, bízik a sikeres együttműködésben, kész a szlovákiai magyar közösség sorsát érintő nyitott kérdések megtárgyalására - közölte a tárca sajtófőosztálya a szlovákiai parlamenti választások kapcsán az MTI-vel. | 2012-03-11 17:51:00 | 0 |
| Megalakult a Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége | A "Jövőnk az összefogás" üzenetével megalakult a Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége; az alapító okiratot vasárnap Debrecenben, a Megyeházán tartott ünnepségen írta alá húsz itthoni és határon túli magyar zsidó hitközség, illetve zsidó szervezet képviselője. | 2012-03-11 16:24:00 | 0 |
| Török Zsoltot ismét megcsalta emlékezete | Török Zsoltnak sajnos rövid az emlékezete. A magyar emberek azonban még nem felejtették el a szocialisták kormányzását, és azt sem, amikor tisztább pillanataikban őszintén bevallották korruptságukat a 2010-es választások előtt. Tóth Károly (MSZP) azt mondta, "tiszta szívből utálja" a korrupciót, mert "ráment az MSZP", Szanyi Tibor (MSZP) pedig néhány éve úgy fogalmazott: "az MSZP-t tényleg megfertőzték a hatalombrókerek és a mutyilovagok" - reagált az MSZP szóvivőjének szavaira Selmeczi Gabriella vasárnapi közleményében. | 2012-03-11 16:23:00 | 0 |
| Kedvezményekre jogosító kártyával növelné vendégforgalmát Pécs | Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a külföldi minta alapján készülő Pécs Kártyát a város turisztikai menedzselését, programjainak népszerűsítését végző TÉDÉEM Pécs Nonprofit Kft. adja ki. A turisták a társasággal partneri viszonyban álló szállásadójuknál juthatnak hozzá. | 2012-03-11 14:16:00 | 0 |
| Erős középosztály nélkül nem létezhet stabil demokrácia | A nyugati államokban a középosztályosítási program a jóléti állam időszakához köthető. Az 1950-1985 közötti évek jelentették a virágkort, amikor erős állami szerepvállalással, a gazdasági növekedés előnyeit kihasználva újraelosztással tudatos középosztályosítási programot hajtottak végre. Nekünk ez nem adatott meg; miközben Nyugaton a jóléti államot építették, mi a szocializmusban a nyomort osztottuk újra - fogalmazott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. | 2012-03-11 13:41:00 | 0 |
| A 2006-os rendőri fellépés is a Ház napirendjén | A képviselők az Országgyűlés következő heti, kétnapos ülésén hozzájárulhatnak a Malév-bizottság felállításához, továbbá meghatározhatják a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és szavazhatnak a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentéséről is. A Ház emellett gazdasági kérdésekben is határozhat: a kormány javaslatára felére, esetenként negyedére rövidülhet a kiemelt beruházások környezetvédelmi engedélyeztetésének ideje; kedden pedig a deviza-eladósodás kérdésköréről kezdődhet vita. | 2012-03-11 11:19:00 | 0 |
| Selmeczi: A cél, hogy 5,5 millió ember dolgozzon | Társadalompolitikai célkitűzés is, hogy öt és félmillió ember dolgozzon, ez ugyanis automatikusan magával hozza a középosztály felerősödését, ami politikai stabilitást és erős gazdaságot jelent, és ez képes megtermelni a jövő időseinek nyugdíját is - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Kiss Péter MSZP-s politikus szombati sajtótájékoztatójára. | 2012-03-11 11:08:00 | 0 |
| Bukott balliberális politikusok a Kossuth téri tüntetésen | "Bukott, a korrupcióba és az alkalmatlan kormányzásba belesült szocialista és SZDSZ-es politikusok" részvételével zajlott szombaton tüntetés a Kossuth téren - olvasható Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének közleményében. | 2012-03-11 11:04:00 | 0 |
| Kövér: A polgári társadalomnak meg kell erősödnie + videó | Kövér László szerint deficites a magyar demokrácia, és ahhoz, hogy Magyarországon igazán erős demokrácia legyen, meg kell erősödnie a polgári társadalomnak; az Országgyűlés elnöke erről az Echo TV Heti mérleg című műsorában beszélt szombaton. | 2012-03-11 11:00:00 | 1 |
| Mihalovics: A kormány kiáll a fiatalok boldogulása mellett | A kormány működésében látszanak azok az értékek, amelyekért az elmúlt 15 évben a Fidelitas is küzdött, ilyen például a családok és gyermeke védelme, a fiatalok boldogulása és jövője érdekében tett erőfeszítések, a jövő nemzedékekre elzálogosított jövőjének, adósságainak enyhítése – jelentette ki az mno.hu-nak Mihalovics Péter ifjúságpolitikáért felelős biztos. | 2012-03-10 14:58:00 | 0 |
| "A kormány elkötelezett az unió bővítése mellett" | A magyar kormány elkötelezett az Európai Unió további bővítése mellett - mondta Martonyi János a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai pénzügyi napilapnak. | 2012-03-10 14:09:00 | 0 |
| Martonyi uniós külügyminiszterekkel találkozott | Szombaton zárult a külügyminiszterek félévenként megrendezett kétnapos, informális találkozója, amelyen Magyarországot Martonyi János külügyminiszter képviselte - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel. | 2012-03-10 13:22:00 | 0 |
| Megújuló energiával működő irodaépület Hajdúszoboszlón | Intelligens, megújuló energiával működő irodaépületet épít Hajdúszoboszlón, és új munkahelyeket teremt az Agua-Generál Kft.; az uniós támogatással megvalósuló, 197,7 millió forintos beruházás alapkövét szombaton helyezte el Márton Attila (Fidesz), a fürdőváros országgyűlési képviselője és Katona Imre a hajdúszoboszlói cég vezetője. | 2012-03-10 13:20:00 | 0 |
| Orbán: Hazánk nem veszít el egyetlen forintot sem a kohéziós pénzekből | A kohéziós pénzekkel kapcsolatban mindenkit megnyugtat, Magyarország nem veszít el egyetlen forintot sem, és azért van ő ott, hogy ez ne következzen be - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Békés Megyei Hírlapnak adott interjújában. | 2012-03-10 12:25:00 | 0 |
| Kósa: Brüsszel álláspontja fából vaskarika + videó | Az Európai Központi Bank és a jegybankok rendszere nem tudta elhárítani vagy megelőzni a válságot, és azóta is keresik a választ – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a HírTV Péntek8 című műsorában. | 2012-03-10 12:12:00 | 1 |
| Rangos díjat kapott Zugló polgármestere | Pongrátz Gergely Érdemérem odaítélésével ismerték el dr. Papcsák Ferenc munkáját. Az ’56-os Magyarok Világszövetsége, a Corvin-közi Bajtársi Közösség és az ’56-os Pesti Srác Alapítvány nevében a rangos elismeréseket Wittner Mária elnök és Trencsényi László ügyvezető elnök ünnepélyes keretek között adta át. | 2012-03-10 11:09:00 | 0 |
| A neoliberalizmus agóniája | 2012-03-10 10:51:00 | 0 | |
| Hamis vád- és panaszáradat | 2012-03-10 10:40:00 | 0 | |
| Kedvező hír | 2012-03-10 10:37:00 | 0 | |
| "Az eredmények még tovább javulnak a következő években" | A vártnál több adót fizettek be tavaly a magánszemélyek és a vállalkozások - mondta Balogh Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes-államtitkára a Krónikában. | 2012-03-10 10:29:00 | 0 |
| Minisztériumi vizsgálat a fogyasztók biztonságáért | Közérdekű bejelentésnek tartja a Hír TV műsorában elhangzott, a Tescóval kapcsolatos információkat a Vidékfejlesztési Minisztérium, ezért vizsgálatot rendelt el - írta szombati számában a Magyar Nemzet. | 2012-03-10 10:19:00 | 0 |
| Foglalkoztatási szövetkezetek jöhetnek létre | A szociális szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek. | 2012-03-10 10:16:00 | 0 |
| Közlekedési felmérés kezdődött Hódmezővásárhelyen | Átfogó közlekedési felmérés kezdődött a napokban Hódmezővásárhelyen, mert az önkormányzat a lakosság véleménye, javaslatai alapján szeretné fejleszteni a jövőben a város közlekedési rendszerét – tájékoztatta Göbl Vilmos sajtóreferens az MTI-t. | 2012-03-10 10:13:00 | 0 |
| Bethlen Gábor Alapkezelő és a Határtalanul! program: új pályázati kiírások | Megjelentek pénteken a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Határtalanul! program új pályázati kiírásai; az előbbinél a tavalyi évhez képest újdonság, hogy magyarországi szervezetek is - lap és könyvkiadás esetén gazdasági társaságok is - pályázhatnak. | 2012-03-10 10:11:00 | 0 |
| Újabb felvidéki magyarokat ért inzultus | A magyar kormány felháborodással értesült arról, hogy a szlovák rendőrség otthonában, illetve munkahelyén zaklatta a Révkomáromban élő Boldoghy Olivér vállalkozót és Fehér István révkomáromi tanárt; a kormány elutasítja ezt a magatartást - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken. | 2012-03-09 18:09:00 | 0 |
| Együttműködik a kínai Shandong tartomány és Borsod-Abaúj-Zemplén megye | Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Kínai Népköztársaság harmadik leggazdagabb tartománya, Shandong képviselője és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vezetője pénteken, a miskolci megyeházán. | 2012-03-09 18:05:00 | 0 |
| A Zsolnay gyár működése biztosított | A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. működése biztosított, a cég idén túljut minden nehézségen - mondta Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere, országgyűlési képviselő. | 2012-03-09 17:59:00 | 0 |
| Figyelembe veszik az Európai Bizottság felvetéseit | Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek pénteken. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és indokolt mielőbbi hatályba léptetésük. | 2012-03-09 17:38:00 | 0 |
| Völner: Szó sincs vasúti vonalbezárásról | Szó sincs vasúti vonalbezárásról, az április 15-i menetrendváltozásban összehangolják a közösségi közlekedést, kiszűrik a párhuzamosságokat, az utaslétszámhoz igazítják a járatokat, hatékonyabban használják fel a közpénzeket - hangsúlyozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken Budapesten. | 2012-03-09 15:54:00 | 0 |
| Átadták a kaposvári kórház új épülettömbjét | Az egészségügyben rövidebb várólistára, jobb ellátásra, gazdaságosabb és hatékonyabb működésre van szükség, ebben Kaposváron sokat segít, hogy elkészült a Kaposi Mór Oktató Kórház új épülettömbje - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára pénteken az intézmény átadásán. | 2012-03-09 15:04:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Isten éltesse, Real Madrid! | Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a 110. születésnapját pénteken ünneplő Real Madridot és a 65 éves Floreintino Pérez elnököt. | 2012-03-09 14:34:00 | 0 |
| Március 15: számos megemlékezés lesz a fővárosban | - Budapesten a Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az idei március 15-i állami ünnepségsorozat rendezvényei. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentnél beszél majd délután három órától. | 2012-03-09 14:27:00 | 0 |
| "Méltón, visszafogottan rendezzük meg az ünnepet" + képek | A tavalyi évhez hasonlóan idén is nettó ötvenmillió forint körül lesz a március 15-i állami rendezvények költségeinek végösszege - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a nemzeti ünnep programjait. Az eseményen készült galériánk itt megtekinthető. | 2012-03-09 14:14:00 | 1 |
| Új helyettes államtitkár felügyeli a vízügyet | Kovács Pétert nevezte ki a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkárává Orbán Viktor miniszterelnök a miniszter javaslatára - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken. | 2012-03-09 13:53:00 | 0 |
| Győri: A kormány technikai ügyként kezeli a kérdést | Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint a tagállamok pénzügyminisztereinek tanácsa jövő heti ülésén várhatóan megszavazza a Magyarországnak szánt kohéziós támogatások felfüggesztését. | 2012-03-09 13:45:00 | 0 |
| Schmitt: Nem érdemes közepesnek maradni | Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken ambíciózusságra kérte a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola tanulóit, arra bíztatva őket, soha ne elégedjenek meg a jelen állapottal, helyette mindig törekedjenek többre. A nemzeti parkok hatalmas idegenforgalmi vonzerővel rendelkeznek, emellett hozzájárulnak az emberek neveléséhez is - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök az Őrségi Nemzeti Park alapításának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Vas megyei Őriszentpéteren pénteken. | 2012-03-09 13:39:00 | 0 |
| "Összefogásra van szükség a romák felzárkóztatásához" | Az egyház, az önkormányzatok, a kormányzat összefogására és az emberek aktív részvételére közösen van szükség a romák felzárkóztatásához - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán. | 2012-03-09 13:33:00 | 0 |
| A kormány mindenben megállapodásra törekszik | A most módosított növekedési mutatók alapján is 3 százalékos hiánnyal számol az unió a 2012-es magyar költségvetés kapcsán – hangsúlyozta Giró-Szász András az ATV Start című műsorában. | 2012-03-09 12:48:00 | 1 |
| Prioritás a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítése | A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium (KüM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján. | 2012-03-09 12:24:00 | 0 |
| Orbán: A siker záloga a vállalkozások támogatása és a munkahelyteremtés | A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán. | 2012-03-09 12:24:00 | 0 |
| Európának meg kell erősítenie keresztény gyökereit | Európa akkor tudja kultúráját megőrizni, ha erős keresztény gyökerei vannak - emelte ki a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a Jogunkban áll Krisztus-követőnek lenni! címmel pénteken a fővárosban rendezett konferencián. | 2012-03-09 12:10:00 | 0 |
| "Ott rejtőzik bennünk a kreativitás szikrája" | A napokban a Magyar Tudományos Akadémia adott helyet a ”Startup Underground” elnevezéssel futó rendezvénynek, ahol Koszorús László, a Gazdasági bizottság Informatikai és Távközlési albizottságának elnöke köszöntötte a megjelent kockázati-tőke befektetőket, ill. a startupok megálmodóit. | 2012-03-09 11:49:00 | 0 |
| Varga Mihály: A megállapodáshoz két fél kell + videó | A megállapodáshoz két fél kell és mivel a kormány már ott ül a asztalnál, nem rajta múlik a tárgyalás kezdete - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön, az Echo TV Napi Aktuális című műsorában. | 2012-03-09 11:46:00 | 1 |
| Fónagy: Egységesíteni kell a menetdíjakat | Azt hiszem, abban nincs vita, hogy egységesíteni kell a menetdíjakat, a menetjegyeket és a lehetséges intézkedések keretei között lehetővé kell tenni, hogy minél többen bérlettel vegyenek részt a közösségi közlekedésen - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, az m1 Az Este című műsorában. | 2012-03-09 11:38:00 | 0 |
| 2011-ben 1,7 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye | Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011. IV. negyedévében 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a növekedés hajtóereje elsősorban a mezőgazdaság, másodsorban az ipari export volt; a gazdaság teljesítménye 2011-ben 1,7 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken honlapján. | 2012-03-09 10:56:00 | 0 |
| Közös Békés megyei földgázbeszerzés | Negyedik éve áll az élére a Békés Megyei Önkormányzat a települések közös földgázbeszerzésének Békés megyében és képviseli érdekeiket hatékonyan a szolgáltatók előtt. Ennek a hatékonyságnak köszönhető, hogy idén Békés megye 75 településéből 54 csatlakozott a közös közbeszerzéshez, mellettük 4 kistérség, és két kórház is. A megyei önkormányzatnál minden település aláírta a szindikátusi szerződést, ezzel hivatalosan is véglegesítették csatlakozási szándékukat. A beszerzés a nem végleges adatok szerint 15-16 millió köbméter földgáz beszerzéséről szól. | 2012-03-09 10:29:00 | 0 |
| Otthonteremtési kamattámogatást ad az állam | Lakásépítéshez illetve új és használt lakások vásárláshoz nyújt otthonteremtési kamattámogatást az állam. Az új lakás vételára nem haladhatja meg a 30, a használté pedig a 15 millió forintot, és a felvett hitel nem lehet több a vételár egyharmadánál. | 2012-03-09 10:11:00 | 0 |
| Martonyi: Mielőbbi tárgyaláskezdésre törekszünk | A magyar kormány az Európai Unióval fennálló vitáinak megoldásán dolgozik, és arra törekszik, hogy mielőbb megkezdődhessenek a tárgyalások az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az elővigyázatossági hitelről - írta pénteken a The Wall Street Journal című amerikai pénzügyi napilap európai kiadása (WSJE), Martonyi János magyar külügyminiszterrel készített interjúja alapján. | 2012-03-09 10:07:00 | 0 |
| Ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Fidesz | A párttörvényről, a pártfinanszírozási törvényről, a választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos elképzelésekről és az MSZP által benyújtott kampányfinanszírozási törvényjavaslatról egyeztetne a Fidesz hétfőn a parlamenti pártok képviselőivel. | 2012-03-09 09:58:00 | 0 |
| Tarlós: Jó úton haladnak a tárgyalások + videó | A főpolgármester elmondta: a szakszervezetekkel sikerült ugyan megegyezni, és a bankokkal is konstruktív tárgyalásokat folytatott, megállapodásról azonban még nincs szó. | 2012-03-09 09:30:00 | 1 |
| Hankiss Ágnes pert nyert Vásárhelyi Mária ellen + videó | Bűncselekmény hiányában felmentette Hankiss Ágnest a rágalmazás útján megvalósuló kegyeletsértés vádja alól a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön - közölte Futó Barnabás, a vádlott ügyvédje az MTI-vel. A magánvádló, Vásárhelyi Mária bejelentette fellebbezési szándékát, így az ítélet nem jogerős. | 2012-03-09 09:28:00 | 1 |
| Kezdődik a kapuvári belváros-rekonstrukció | Hamarosan elindulhat a kapuvári belváros mintegy 670 millió forintba kerülő megújítása; az önkormányzat aláírta a közbeszerzési pályázat nyertesével, a Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt.-vel a kivitelezői szerződést. | 2012-03-09 08:55:00 | 0 |
| Bogáncsos szívvel | 2012-03-09 08:51:00 | 0 | |
| Abszurdisztán | 2012-03-09 08:49:00 | 0 | |
| Népszavazás vagy népakarat | 2012-03-09 08:44:00 | 0 | |
| Tűzgyújtási tilalom lép életbe szombaton Pest megyében | Általános tűzgyújtási tilalmat rendelnek el szombattól átmeneti időre a Pest megye területén fekvő erdőkre, valamint az azok határától számított kétszáz méteren belüli területekre - közölte a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. | 2012-03-09 08:38:00 | 0 |
| "A kormány folytatja a sikeres roma programokat" | A sikeres roma integrációs programokat az uniós források megszűnése után hazai forrásokból fogja fenntartani a kormányzat - hangsúlyozta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. | 2012-03-09 08:33:00 | 0 |
| Schmitt Pál Vas megyében folytatja országjárását | Vas megyében folytatja országjárását Schmitt Pál köztársasági elnök. | 2012-03-09 08:20:00 | 0 |
| Akár a jövő héten benyújthatják az országgyűlési törvényt | Már a parlamenti frakciók előtt van, és az egyeztetéseket követően akár a jövő héten egyéni képviselői indítvány formájában be is nyújthatják az Országgyűlés jövőbeli működését szabályozó kétharmados törvényjavaslatot - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. | 2012-03-09 08:19:00 | 0 |
| "Fontos a hatékony magyar érdekképviselet" | Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint fontos, hogy az etnikai alapon szerveződő pártok révén legyen hatékony magyar nemzeti érdekképviselet a szomszédos országok törvényhozásaiban, ezért lenne jó, ha a Magyar Koalíció Pártja (MKP) visszakerülne a parlamentbe a hétvégi szlovák választásokon. | 2012-03-09 08:17:00 | 1 |
| Czene: Kedvező a sport Európai Unión belüli helyzete | Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára szerint mára kimondottan kedvező képet mutat a sport Európai Unión belüli helyzete. | 2012-03-08 18:49:00 | 0 |
| Fegyverkereskedelem: szigorodnak a szabályok az unióban | Az illegális fegyverkereskedelem elleni küzdelem fokozásáról döntött csütörtöki brüsszeli ülésén az uniós országok belügyminiszteri tanácsa. | 2012-03-08 18:38:00 | 0 |
| Orbán Viktor - Magyar Kereskedelmi és Iparkamara | 2012-03-08 17:55:00 | 0 | |
| Schmitt: Szívünkön viseljük a kisebbségek sorsát | A magyar és a szlovén államfő szerint vonzó régió lehet a magyarországi szlovén nemzeti kisebbség által lakott Rábavidék és a szlovéniai magyarok lakta Muravidék. | 2012-03-08 17:25:00 | 0 |
| Selmeczi: Újra összenőtt, ami összetartozik | Négy kérdést intézett csütörtökön Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökhöz és cégtársaihoz Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője annak kapcsán, hogy ugyanezen a napon az egyik hetilap arról közölt cikket: Bulgáriában közös céget alapított Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, Kóka János, az SZDSZ egykori elnöke, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter. Selmeczi Gabriella többek között azt szeretné megtudni: került-e közpénz a bulgáriai vállalkozásba. | 2012-03-08 16:29:00 | 0 |
| Környezetvédelmi világszervezet létrehozását támogatja Magyarország | A magyar kormány, hasonlóan az Európai Unió tagországaihoz, támogatná egy új, környezetvédelmi világszervezet létrehozását az ENSZ égiszén belül – mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az MTI-nek csütörtökön Budapesten, a "Rio+20" konferenciát előkészítő civil fórumon. | 2012-03-08 15:40:00 | 0 |
| Kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között | A Mercedes gyárának építéséhez szükséges területet csak úgy tudtuk biztosítani, hogy Városföld község saját közigazgatási területéből 221 hektárt átadott védőövezet létesítéséhez Kecskemétnek - mondta Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere csütörtökön. | 2012-03-08 15:25:00 | 0 |
| Tarlós: Megkapja a BKV az állami garanciát | Megkapja az állami garanciát a hiteleihez a fővárosi tömegközlekedési társaság, "sokak várakozása ellenére a BKV valószínűleg megmenekül" – jelentette ki Tarlós István csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2012-03-08 15:05:00 | 0 |
| Rogán: Sok pontban sikerült egyetértésre jutni + videó | Az IMF-tárgyalások elkezdésének, ha van igazán feltétele, akkor az a gazdasági kérdésekben való egyetértés, ez pedig a jegybanktörvény, melyben gyakorlatilag sikerült egyetértésre jutni – hangsúlyozta Rogán Antal csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában. | 2012-03-08 14:43:00 | 1 |
| A kamara támogatja a szerkezetátalakítást | A kamara támogatja a szerkezetátalakítást, és ha azokat végig tudják vinni, fenntartható pályára kerülhet Magyarország - jelentette ki Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című fórumán. | 2012-03-08 14:05:00 | 0 |
| Levélben fordult Orbán Viktor az EB és az EiT elnökéhez | Levelet küldött Orbán Viktor az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének – írja a Népszabadság. | 2012-03-08 13:49:00 | 0 |
| Kovács: A kormány ismét talpraállítja a rendszert | A magyar kormány tevékenységéről, a rendszerváltás óta eltelt időszak belpolitikai-gazdasági fejleményeiről tartottak politikai vitát a tekintélyes londoni közgazdasági egyetem, a London School of Economics rendezésében. | 2012-03-08 13:49:00 | 0 |
| Bővül a Nyúl-unk a munkáért program | Újabb öt település kapcsolódik be a Nyúl-unk a munkáért elnevezésű nyúltenyésztési programba, a program keretében országszerte már mintegy háromszáz család foglalkozhat nyúltenyésztéssel - jelentették be program szervezői csütörtökön Gyulajon. | 2012-03-08 13:30:00 | 0 |
| Semjén: Nem fogjuk az emberekre tenni a terheket | Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kötelezettségszegési eljárások kapcsán hozott brüsszeli döntések kapcsán a 180 percben azt mondta, politikai köntösbe bújtatott támadás zajlik Magyarország ellen. A politikus szerint nem csupán a Magyarországon is aktív és korábban szent tehénnek tekintett nemzetközi nagyvállalatok és bankok megadóztatása sérti a hazánk ellen támadó körök érdekeit, de attól is tartanak, hogy a magyar példát más országok is követhetik. | 2012-03-08 13:26:00 | 0 |
| Rendeletben szabályozzák a munkába járás költségtérítését | A munkába járással összefüggésben utazási költségtérítésre jogosultak körét, a költségtérítés számítását, a számítás során figyelembe vehető költségeket, továbbá a költségtérítés mértékét és az igénybevétel jogosultsági feltételeit a kormány rendeletben szabályozza - derül ki Fónagy János és Völner Pál fideszes képviselők javaslatából. | 2012-03-08 12:36:00 | 0 |
| A magyar-szlovén gazdasági együttműködést szorgalmazták | A Szlovénia és Magyarország közötti gazdasági együttműködés további erősítését szorgalmazta csütörtökön Danilo Türk szlovén és Schmitt Pál magyar köztársasági elnök. | 2012-03-08 12:25:00 | 0 |
| "Ez rendkívüli fejlődési sebesség az elmúlt 20 évet tekintve" | Az önkéntes tartalékos rendszer felállítása a legfontosabb haderő-fejlesztési program a rendszerváltás óta - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság éves értékelő és feladatszabó értekezleten. | 2012-03-08 11:58:00 | 0 |
| Támogatja a kormányoldal a zalaszentgróti középiskolai oktatás fennmaradását | A kormányoldal támogatja, hogy az évek óta alacsony beiskolázási számok ellenére, a város önkormányzatával együttműködve a továbbiakban is megmaradjon a középfokú oktatás Zalaszentgróton - közölte közös sajtótájékoztatóján a megyei önkormányzat elnöke és a zalai kormánymegbízott csütörtökön Zalaegerszegen. | 2012-03-08 11:03:00 | 0 |
| "Az erős középosztály megléte a magyar üzleti világ érdeke" + képek + videó | 2010-ben a kormányváltáskor több ember élt állami juttatásból, mint munkából, ezért célul kell kitűzni, hogy legalább 5 és félmillió ember munkából, vállalkozásból éljen - hangsúlyozta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című fórumán csütörtökön.Ugyanitt rámutatott, a sikeres gazdaságpolitikához sikeres társadalompolitikát is hozzá kell kapcsolni. A bizottságnak a kohéziós támogatások felfüggesztésére tett javaslatát Orbán Viktor rossz irányítási felfogásnak nevezte, az IMF-egyeztetés kapcsán pedig leszögezte: a tárgyalások elhúzódásáért a felelősség nem a mi oldalunkon van. A rendezvényen készült képgalériánk megtekinthető itt. | 2012-03-08 11:48:00 | 1 |
| Fellegi: Készen állunk a tárgyalásra | Magyarország célja a mielőbbi EU-IMF megállapodás, nincs "B" terv - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a Portfolio.hu által rendezett csütörtöki budapesti konferencián. | 2012-03-08 09:31:00 | 0 |
| Egy közkegyelem-gyakorlás okai | Közkegyelemi törvényt utoljára huszonegy évvel ezelőtt fogadott el az Országgyűlés. Akkor az előterjesztő Göncz Árpád köztársasági elnök volt. Most a kormánypártok az LMP december 23-i, általuk is jogellenesnek minősített akciója miatt tartották indokoltnak újabb közkegyelmi törvény elfogadását. | 2012-03-08 09:29:00 | 0 |
| A kormány mindent megtesz, amit a nemzeti érdek megenged | Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott, és mivel a jegybanktörvény ügyében nem folytatódik az eljárás, azt mondhatni, hogy 90 százalékos az egyetértés a testülettel. Erről a kormányszóvivő beszélt csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. | 2012-03-08 09:23:00 | 0 |
| Meg akar-e újulni az unió? | 2012-03-08 08:57:00 | 0 | |
| Simor mint Medgyessy-reinkarnáció? | 2012-03-08 08:47:00 | 0 | |
| Vén Európa | 2012-03-08 08:37:00 | 0 | |
| NFM: nyáron hazánkba látogat a NAÜ főigazgatója | A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Yukija Amano június végén Magyarországon tárgyal, erről állapodott meg Kovács Pállal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkárával a NAÜ Kormányzó Tanácsának március 5-8. közötti ülésszakán - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel. | 2012-03-08 08:29:00 | 0 |
| Jóváhagyta a jegybanktörvény módosítását a kormány + videó | A kormány a szerdai ülésén megtárgyalta és jóváhagyta azokat a szükséges törvénymódosító intézkedéseket, amelyeket az Európai Bizottság (EB) jegybankkal kapcsolatos felvetései indokolnak - mondta a kormányszóvivő az EB szerdai, kötelezettségszegési eljárással kapcsolatos döntéséről szólva. | 2012-03-08 08:25:00 | 1 |
| Schmitt Pál a szlovén államfőt fogadja | Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön délelőtt Szentgotthárdon fogadja Danilo Türk szlovén államfőt, aki néhány órával később saját hazájában viszonozza a vendéglátást magyar kollégájának. | 2012-03-08 08:16:00 | 0 |
| 75 milliárdos kutatásfejlesztési pályázatok indulnak | Uniós és hazai forrásokból kutatásfejlesztési projektek megvalósítására összességében 75 milliárd forint értékben jelennek meg pályázatok az év első felében - jelentette be Cséfalvay Zoltán az egyéves magyar EUREKA elnökség eddigi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón szerdán Pécsen. | 2012-03-07 18:54:00 | 0 |
| NGM: a kormány módosíthatja a jegybanktörvényt | A kormány több ponton tervezi módosítani a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán levélben tájékoztatta Mario Draghi-t, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. | 2012-03-07 18:18:00 | 0 |
| Vidéken mintegy 170 járást alakítanak ki | Mintegy 170 járás lesz vidéken 2013. január 1-jétől, Budapesten még nem dőlt el a kialakítandó körzetek száma - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon. | 2012-03-07 17:32:00 | 0 |
| Átkeresztelné a kormány a kisebbségek napját nemzetiségek napjává | Határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek szerdán Navracsics Tibor, kezdeményezve, hogy december 18-a a kisebbségek napja helyett a nemzetiségek napja nevet viselje. | 2012-03-07 17:30:00 | 0 |
| Közgyűlési elnökök: a bizottsági javaslat megalapozatlan | Megalapozatlannak nevezte a 19 megyei közgyűlési elnök a Magyarországnak szánt 2013-as kohéziós támogatások csökkentését szerdai közös közleményében, rámutatva, hogy a pénz megvonása a kiegyensúlyozott fejlődéshez nélkülözhetetlen forrásoktól fosztja meg a régiókat. | 2012-03-07 16:41:00 | 0 |
| Indul a 13 milliárdos szennyvíz-beruházás csatornaépítése Nyíregyházán | Indul a több mint 13 milliárd forint értékű szennyvíz-beruházási program csatornaépítése Nyíregyházán és térségében - jelentette be Kovács Ferenc, a város polgármestere szerdán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, ahol aláírta a kivitelezési szerződést a munkálatokat végző KE-VÍZ 21 Zrt., a Bonex Építőipari Kft., valamint a Trigon Invest Kft. képviselőivel. | 2012-03-07 16:07:00 | 0 |
| A Bizottság bejelentése igazolja a parlament döntéseit | Az Európai Bizottság szerdai bejelentése azt bizonyítja, hogy a parlamenti döntések összhangban vannak az európai joggal és az európai értékekkel, hiszen a testület elfogadta a kormány válaszát a felvetett kérdések döntő többségét illetően - olvasható Selmeczi Gabriella szerdai közleményében. | 2012-03-07 16:02:00 | 0 |
| "A magyar igazságszolgáltatás megfelel az európai normáknak" | A kormány egyelőre nem kapta meg a Velencei Bizottság hivatalos jelentését a magyar bírósági rendszerről - tájékoztatott szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), kijelentve ugyanakkor: a kabinet álláspontja az, hogy a magyar igazságszolgáltatás megfelel az európai normáknak, a bíróság pedig független. | 2012-03-07 16:01:00 | 0 |
| A magyar emberek képzettsége vonzza a befektetőket + videó | A kormány által küldött válaszok alapján megnyugodhat az Európai Bizottság (EB), hiszen minden egyes kérdésben a magyar parlament olyan törvényeket alkotott, amelyek maximálisan összhangban vannak az európai értékekkel - jelentette ki Szijjártó Péter a Hír TV Rájátszás című műsorában, az EB által hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárásokra utalva. | 2012-03-07 15:04:00 | 1 |
| Lezárult a korrupció megelőzési program társadalmi egyeztetése | Lezárult a kormány korrupció megelőzési programjának társadalmi egyeztetése. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012. február 14-én nyilvánosságra hozott programjához számos érdemi javaslat érkezett magánemberekről és szervezetektől egyaránt. A javaslatok részletes feldolgozását és a közigazgatási egyeztetést követően, az antikorrupciós program heteken belül a kormány elé kerül. | 2012-03-07 13:56:00 | 0 |
| "Az Európai Parlament továbbra is a demokrácia színtere" | Schmitt Pál magyar államfő Martin Schulzcal, az Európai Parlament (EP) januárban hivatalba lépett, szocialista párti elnökével találkozott kétnapos brüsszeli látogatásának második napján, szerdán. | 2012-03-07 13:48:00 | 0 |
| A kormány készen áll a további konzultációra | A kormány örömmel értesült arról, hogy az Európai Bizottság az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, így ezeket az ügyeket le lehet zárni - olvasható Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai közleményében. | 2012-03-07 13:43:00 | 0 |
| Multifunkcionális sportpályák a nyíregyházi óvodákban | Nyíregyháza négy óvodájában épül multifunkcionális sportpálya. Az erről szóló szerződést szerdán írta alá Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester és Molnár Andrea, az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány elnöke. Az építkezést májusban kezdik, és június 30-án tervezik a sportlétesítmények átadását. | 2012-03-07 13:35:00 | 0 |
| Segítenek a díjhátralékosoknak Ferencvárosban | A lakásgazdálkodás átszervezésével, helyi gázár- és távhőtámogatással, illetve lakbértámogatással próbál segíteni a díjhátralékosoknak az egyik legtöbb önkormányzati bérlakást fenntartó budapesti kerület, Ferencváros. | 2012-03-07 13:28:00 | 0 |
| A fejlődéshez nélkülözhetetlen forrásoktól foszthatják meg a régiókat | Megalapozatlannak nevezte a 19 megyei közgyűlési elnök a Magyarországnak szánt 2013-as kohéziós támogatások csökkentését szerdai közös közleményében, rámutatva, hogy a pénz megvonása a kiegyensúlyozott fejlődéshez nélkülözhetetlen forrásoktól fosztja meg a régiókat. | 2012-03-07 13:22:00 | 0 |
| "Senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerben" | Az MSZP magára maradt az adórendszerekről folytatott vitában is. Az arányos adórendszer megalapozza a gazdaság növekedését, így az egyik legfontosabb eszköz arra, hogy kijavítsuk a Gyurcsány-korszak hibáit - olvasható Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjének szerdai, Tukacs István szocialista képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagáló közleményében. | 2012-03-07 13:18:00 | 0 |
| A múlt hibáit orvosolja a magyar kormány | A kormány, miként eddig, úgy a jövőben is elkötelezett a deficitcél betartása mellett. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta ez az első olyan kormány, amely három százalék alá szorította le a költségvetési hiányt - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az EB március 6-ai közleményére. | 2012-03-07 13:17:00 | 0 |
| Győri: Javítani kell a romák lakhatási és oktatási helyzetét | Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint meg kell teremteni a feltételeket a romák felemelkedéséhez, ennek részeként a kormányoknak munkahelyeket kell létrehozniuk. | 2012-03-07 13:06:00 | 0 |
| Czomba: Egyre inkább letisztul a rendszer + videó | Meggyőződésünk, hogy az egykulcsos, arányos adórendszer megvalósulása mind foglalkoztatáspolitikai, mind gazdaságpolitikai szempontból kulcskérdés – jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a köztévé Ma reggel című műsorában. | 2012-03-07 13:06:00 | 1 |
| "Ötcsillagos várost építünk" - Gyógyhely címre pályázik Sárvár | Gyógyhely címre pályázik Sárvár, ha a Rába-parti város a nyár végéig be tudja adni kérelmét az illetékes hivatalhoz, komoly esély van arra, hogy tizenkét év folyamatos és céltudatos fejlesztés után az év végéig megkapja a gyógyhely minősítést - mondta el az MTI érdeklődésére Kondora István (Fidesz) polgármester szerdán. | 2012-03-07 12:19:00 | 0 |
| Munkahelyteremtést segítő pályázatokról tartottak vállalkozói fórumot Szegeden | Országos szinten összesen tízmilliárd forintnyi pályázati forrás áll rendelkezésre kis- és közepes vállalkozások számára az idén a foglalkoztatást növelő beruházások és fejlesztések támogatására – közölte B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott a szerdán Szegeden rendezett vállalkozói fórum szünetében. | 2012-03-07 11:24:00 | 0 |
| Lázár: A trükkök kora lejárt | Az a feladatunk, hogy olyan rendszert alakítsunk ki, amely Magyarország, a magyar emberek érdekeit szolgálja. Nem visszavonulnunk kell, hanem mennünk előre. Ezt rótták ránk az emberek - mondta a Demokratának Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. | 2012-03-07 10:32:00 | 0 |
| A nemzeti vagyon megőrzése és annak visszaforgatása a cél | 2012-03-07 09:56:00 | 0 | |
| Törött uniós szemüveg | 2012-03-07 09:54:00 | 0 | |
| Szociáldemokrácia vagy bolsevizmus | 2012-03-07 09:47:00 | 0 | |
| Lázár: A trükkök kora lejárt | Az a feladatunk, hogy olyan rendszert alakítsunk ki, amely Magyarország, a magyar emberek érdekeit szolgálja. Nem visszavonulnunk kell, hanem mennünk előre. Ezt rótták ránk az emberek - mondta a Demokratának Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. | 2012-03-07 10:06:00 | 0 |
| A baloldal nagy fájdalma | 2012-03-07 09:24:00 | 0 | |
| Kilenc zászlóalj | 2012-03-07 09:21:00 | 0 | |
| Ódor: A Bizottságnak mindenképpen döntenie kell az ajánlásokról | Március 13-án szavaz a pénzügyminiszterek tanácsa, vagyis az Ecofin a Bizottság által javasolt kohéziós támogatások felfüggesztéséről - erősítette meg az InfoRádiónak Ódor Bálint, aki azonban hozzátette, hogy ideális lenne, ha ezzel egy időben döntés születne arról is, hogy a Bizottság megfogalmaz-e újabb ajánlásokat. | 2012-03-07 09:20:00 | 0 |
| "Azt szeretnénk, ha Magyarország megállna a saját lábán" | A magyarok nagyon komoly hozzáadott értéket jelentenek az Európai Unióhoz - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Brüsszelben, miután találkozott José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel. | 2012-03-07 09:06:00 | 0 |
| Schmitt: A nemzetet egynek és oszthatatlannak kell tekinteni | Meghaladta a 150 ezret azon határon túli honfitársak száma, akik megkérték és megkapták a magyar állampolgárságot - jelentette be Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Brüsszelben, kárpátaljai magyar festőművészek kiállításának megnyitóján felszólalva. | 2012-03-07 09:05:00 | 0 |
| Hende: 1848 Európa első nagy, valóban közös tavasza | Összetartozunk a közös szabadságban, magyarként és európaiként, ha együtt, és nem egymás ellenére keressük a közös boldogulás útjait - hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedd este Brüsszelben, a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság által az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. | 2012-03-07 09:01:00 | 0 |
| Az iskolaszövetkezetekre is kiterjesztenék az elvárt béremelés szabályait | Kósa Lajos és Kara Ákos fideszes képviselő a munkaerő-kölcsönzőkhöz hasonlóan - az iskolaszövetkezetekre is kiterjesztené az elvárt béremelés speciális szabályait. | 2012-03-07 08:52:00 | 0 |
| Jelentős bejelentések várhatók Orbán Viktor indiai látogatásán | Jelentős gazdasági vonatkozású bejelentéseket hozhat Orbán Viktor közelgő indiai látogatása: három-négy egyezmény már csak aláírásra vár - nyilatkozta a Világgazdaságnak adott interjújában Gauri Shankar Gupta, India magyarországi nagykövete. | 2012-03-07 08:37:00 | 0 |
| "A legjobb szándék szerint vezetjük át a módosításokat" | Schmitt Pál köztársasági elnök José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott keddi beszélgetéséből arra következtet, hogy Magyarország az ellene indított három kötelezettségszegési eljárás ügyében olyan levelet kap szerdán Brüsszelből, amely "kezelhető", és értékeli "eddigi erőfeszítésinket". | 2012-03-07 08:34:00 | 0 |
| "A társadalom is sikereket vár a kormánytól a nemzetpolitikában" | Magyarország mellett a határon túli magyarok és a külföld is érdekelt a sikeres nemzetpolitikában, amelynek kereteit meghatározza az alaptörvény - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. | 2012-03-06 21:10:00 | 0 |
| Magyarországnak érdeke, hogy az unió jól működjön | Martonyi János szerint Magyarország, a magyarság érdekelt abban, hogy az Európai Unió jól működjön, hogy az áruk, a szolgáltatások, a tőke, s ami a legfontosabb, a személyek szabadon mozogjanak. A külügyminiszter a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Nemzetközi Szabadegyetem című rendezvénysorozatának első meghívott vendégeként beszélt erről kedden a baranyai megyeszékhelyen. | 2012-03-06 19:47:00 | 0 |
| Fidesz: az LMP egyeztetés helyett vitát provokál | A Fidesz-frakció továbbra is fenntartja, hogy az LMP-nek az állambiztonsági akták ügyében beterjesztett törvénytervezete hiteltelen, szakmaiatlan és farizeus - olvasható a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának kedd esti közleményében. | 2012-03-06 19:34:00 | 0 |
| Németh: Kertész soraival minden magyart megsértett | Visszautasította az antiszemitizmus és a zsidóellenes érzelmek vádját Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden az MTI-nek nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy Kertész Ákos budapesti díszpolgári címe visszavonásának semmi köze nincs az író vallásához, származásához. | 2012-03-06 17:46:00 | 0 |
| Orbán Viktor ünnepi beszéde a Kossuth téren - meghívó | Orbán Viktor Március 15-én délután háromtól beszédet mond az állami ünnepségsorozat részeként a Kossuth téren. Jövő hét csütörtökön a fővárosban és országszerte több helyen emlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. | 2012-03-06 17:10:00 | 0 |
| Schmitt Pál EP-képviselőkkel találkozott Brüsszelben | Az Európai Parlament magyar képviselőivel találkozott Schmitt Pál köztársasági elnök kedden az Európai Unió mellett működő, brüsszeli magyar állandó képviseleten. | 2012-03-06 16:17:00 | 0 |
| Németh: Az autonómia nem gyengíti Románia stabilitását | A magyar kormány álláspontja egyértelmű az autonómia kérdésében - szögezte le Németh Zsolt újságírók előtt miután kedden tárgyalásokat folytatott a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel a fővárosban. | 2012-03-06 15:40:00 | 0 |
| A munkahelyek megőrzését segíti a bérkompenzáció | Czomba Sándor államtitkár az elvárt béremelés végrehajtásával összefüggő törvények és az idei költségvetéséről szóló törvény módosításának együttes általános vitájának expozéjában hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az adóváltozások következtében idén a munkavállalók keresete ne csökkenjen. | 2012-03-06 15:38:00 | 0 |
| Ismét hazánknak szavazott bizalmat Kanada | Kétoldalú megállapodás alapján hétfőtől Magyarország damaszkuszi nagykövetsége Kanada politikai képviseletét is ellátja Szíriában - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya kedden. | 2012-03-06 15:12:00 | 0 |
| Az EU tartsa tiszteletben tagjai önrendelkezését + videó | Elültek a kritikák, egységesebb lett a néppárt, körvonalazódik egy közép-európai összefogás - Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint szerint ez a hozadéka a támadásoknak. | 2012-03-06 15:02:00 | 1 |
| Makovecz Imre nevét veszi fel a csengeri általános iskola | A tavaly elhunyt világhírű magyar építész, Makovecz Imre nevét veszi fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger általános iskolája. | 2012-03-06 15:01:00 | 0 |
| A bérkompenzáció nagyjából egymillió embert érint | Júniustól teljessé válik a bérkompenzáció, a gyesről, gyedről munkába visszatérőknek pedig új pályázat készül – mondta Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkár a 180 percben. | 2012-03-06 14:18:00 | 0 |
| Felsőoktatás: százmilliárdos fejlesztési program indul | A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) idén 100 milliárd forint uniós forrást biztosít a hazai felsőoktatási intézmények számára, mindamellett, hogy az intézményekkel közösen megkezdi a felsőoktatás középtávú fejlesztési stratégiájának kidolgozását is. Erről Réthelyi Miklós tárcavezető dr. Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján számolt be, hétfőn. | 2012-03-06 14:17:00 | 0 |
| 2012 legyen a Világörökség Éve! | Ötpárti javaslat született arról, hogy 2012 legyen a Világörökség Éve, amelynek során különböző rendezvényeken mutatnák be a magyar és külföldi világörökségi helyszíneket. | 2012-03-06 13:10:00 | 0 |
| Kiálltak Magyarországért: litván politikusok látogattak hazánkba | A Fidesz-frakció meghívására Budapestre látogattak azok a litván képviselők, akik a Magyarország önrendelkezését támogató határozati javaslatot kezdeményezték a litván parlamentben. | 2012-03-06 13:03:00 | 0 |
| Magyar-algériai gazdasági megállapodást írtak alá | A magyar kormány nevében Gazdasági Együttműködési Megállapodást (GEM) írt alá kedden Algírban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Rachid Benaissa algériai agrárminiszter a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóján - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). | 2012-03-06 12:47:00 | 0 |
| "A nyugalom és béke érdekében jött létre az együttműködés" | A város működőképességének megőrzése érdekében közösen fogadta el a Gyöngyös idei költségvetését a település önkormányzatának Polgári Unió nevű frakciója és a szocialista képviselőcsoport - jelentette be a város fideszes polgármestere kedden Gyöngyösön. | 2012-03-06 12:36:00 | 0 |
| Soltész: Hetvenötezren kapnak üdülési lehetőséget | Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. | 2012-03-06 12:21:00 | 0 |
| Orbán: Jó irányba mennek a dolgok | A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen. | 2012-03-06 12:09:00 | 0 |
| Az uniós intézményeket kereste fel Schmitt Pál | Az Európai Unió központi intézményeinél kezdett látogatást kedden Brüsszelben Schmitt Pál köztársasági elnök. | 2012-03-06 11:57:00 | 0 |
| Lázár: Jó megoldásokra fogunk törekedni + videó | Lázár János azokkal a véleményekkel ért egyet, akik azt mondják, hogy az még első félévben megszületik az IMF-megállapodás. A politikus a TV2 Tények című műsorában aláhúzta: a magyar fél készen áll, minden feltétel adott ahhoz, hogy a tárgyalások elinduljanak, és jó megállapodás szülessen mind az IMF-el, mind az unióval. | 2012-03-06 11:25:00 | 1 |
| Simor és a szent tehén | 2012-03-06 10:08:00 | 0 | |
| Nincs pardon | 2012-03-06 10:03:00 | 0 | |
| Putyin | 2012-03-06 09:43:00 | 0 | |
| Lázár: A vizsgálat nem maradhat következmények nélkül + videó | A Fidesz meggyőződése szerint 2006 őszén a magyar állam a hatalmával visszaélve olyan tiltakozókra, tüntetőkre támadt fegyverrel, akik a demokratikus alapjogaikért álltak ki. Arra, hogy az állam így használta volna fel az eszközeit, 1956 megtorlása óta nem volt példa a magyar demokrácia történetében. Ezért volt fontos, hogy legyen egy tisztázó vizsgálat, mindez azonban nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki Lázár János, a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának a vezetője az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-03-06 09:32:00 | 1 |
| Putyin könnyei | 2012-03-06 09:26:00 | 0 | |
| A meghozott jogszabályok az európai elvekkel egybevágnak | Tippelni nem szeretnék, de abban reménykedem, hogy az EB megfontolta azokat az érveket, melyeket a kormány világossá tett a testület ellőtt - mondta a miniszterelnök szóvivője a Duna Tv Közbeszéd című műsorában. Hozzátette: minden kérdésre olyan válaszokat adtunk, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy az általunk meghozott jogszabályok az európai elvekkel egybevágnak. | 2012-03-06 09:17:00 | 0 |
| Réthelyi: Cél az aktív időskor megteremtése | Idén az aktív időskor megteremtését tűzte ki célul az unió, amelyhez elsősorban szemléletváltás kell - mondta el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Kossuth Rádió, Krónika című műsorában. | 2012-03-06 09:13:00 | 0 |
| Napirenden a bérkompenzáció és az új személyszállítási törvény | Az Országgyűlés keddi ülésén kezd tárgyalni a kormány által javasolt bérkompenzációról, illetve annak költségvetési hatásairól, de a képviselők emellett elmondhatják véleményüket az új személyszállítási törvényjavaslatról, valamint a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentéséről is. | 2012-03-06 08:59:00 | 0 |
| Nemzetközi rendőrségi akadémia jubileumát ünnepelték Bécsben | A magyar-osztrák kezdeményezésen alapuló Közép-európai Rendőrakadémia (KERA) fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték hétfőn este Bécsben az osztrák és a magyar belügyminiszter részvételével. | 2012-03-06 08:48:00 | 0 |
| Kormányjelentés készül a jogsértő rendőrökről | A kormánynak április 15-ig jelentést kell készítenie arról, hogy a 2006 őszén bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök, valamint az intézkedéseket irányító rendőri vezetők közül hányan szolgálnak ma is a rendőrség állományában. A dokumentumnak arra is ki kell térnie, hogy közülük a kormányváltás óta hányan láttak el, illetve töltenek be jelenleg rendőrségi vagy állami vezetői feladatot, beosztást. | 2012-03-06 08:37:00 | 0 |
| Egyszerűsödnek a fegyvertartás szabályai | Az Országgyűlés 278 igen szavazattal, 19 nem és 30 tartózkodás mellett hétfőn elfogadta a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvény módosítását, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közösen kezdeményezett. | 2012-03-06 08:34:00 | 0 |
| Uniós vezetőkkel találkozik Schmitt Pál | Schmitt Pál kedden kétnapos látogatásra Brüsszelbe utazik, a magyar államfő José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével is találkozik. A köztársasági elnök emellett megbeszélést folytat az Európai Unió több más vezető politikusával és magyar európai parlamenti képviselőkkel - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi hivatalvezetője hétfőn. | 2012-03-06 08:25:00 | 0 |
| Jó állam: több mint kétezer vélemény érkezett | Több mint 2300-an mondták el eddig véleményüket az egy hónapja elindított Jó állam fórumon az állam működésével kapcsolatban - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfőn. | 2012-03-06 08:19:00 | 0 |
| Köszönet a lengyeleknek és a litvánoknak | Határozatban mondott köszönetet az Országgyűlés lengyel és litván civileknek, valamint politikusoknak "a magyarországi átalakulást érő nemzetközi bírálatokkal szembeni" állásfoglalásukért. | 2012-03-06 08:17:00 | 0 |
| Érdekünk, hogy termelő beruházások jöjjenek hazánkba | A térség minden országában az egészségügyi ellátás biztonságát veszélyezteti, hogy a nyugati régiók elszívják a helyben képzett orvosokat – jelentette ki Lázár János a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfőn. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője Franciaországban folytatott tárgyalásai kapcsán kijelentette: ugyanaz jellemző Párizsra és Berlinre; a sajtó világát a 68-as generáció tagjai tartják befolyásuk alatt, de ez nem egyenlő a politika világával. | 2012-03-05 21:51:00 | 1 |
| A kormányhivatal szerint összeférhetetlen Szabó tisztsége | A Tolna Megyei Kormányhivatal, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) állásfoglalása szerint összeférhetetlenség áll fenn Dombóvár polgármesterének tisztsége és az őt elmarasztaló jogerős ítélet között - közölte a dombóvári képviselő-testület Fidesz-frakciójának vezetője hétfőn az MTI-vel. | 2012-03-05 18:02:00 | 0 |
| Az e-cigaretták számos ismerten káros anyagot tartalmaznak | A legújabb vizsgálatok is kimutattak az egészségre ismerten káros anyagokat az elektromos cigaretták összetevői között - közölte az egészségügyi államtitkárság hétfőn az MTI-vel. | 2012-03-05 17:31:00 | 0 |
| Az államfő uniós vezetőkkel találkozik Brüsszelben | Schmitt Pál kedden kétnapos látogatásra Brüsszelbe utazik. A köztársasági elnök megbeszélést folytat az Európai Unió vezető politikusaival és magyar európai parlamenti képviselőkkel - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) külügyi hivatalvezetője hétfőn az MTI-vel. | 2012-03-05 17:28:00 | 0 |
| Magyarország készen áll a tárgyalások megkezdésére | A magyar külügyminiszter szerint Magyarország készen áll arra, hogy azonnal megkezdje a tárgyalásokat az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal az elővigyázatossági hitelmegállapodásról. | 2012-03-05 16:59:00 | 0 |
| A dán elnökségnek újra fel kell vennie a fogyatékosságügy fáklyáját! | A dán soros elnökség szervezésében magas szintű fogyatékosságügyi konferencia kezdődött hétfőn Koppenhágában, melynek témája az akadálymentesítés és a társadalmi befogadás volt. A konferenciát a dán koronaherceg felesége, Mary hercegnő nyitotta meg a dán szociális miniszterrel közösen, majd Kósa Ádám, az Európai Parlament fogyatékosságügyi munkacsoportjának elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit. | 2012-03-05 16:51:00 | 0 |
| A saját magára vonatkozó iratokat bárki megnézheti az irattárban | Komoly vita folyik az ügynökmúlt feltárásának módszeréről a kormánypárti frakcióban, azonban "a szándékok egyértelműek" - mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben egy jobbikos képviselő azonnali kérdésére válaszolva. A miniszterelnök jelezte egyúttal, készek megvitatni, hogy a Romániában alkalmazott módszereknek milyen haszna lenne Magyarországon. | 2012-03-05 16:42:00 | 0 |
| Lázár: A magyar előterjesztés az osztrák megoldáson alapul | Fidesz frakcióvezetője szerint sok multinacionális vállalat, köztük több dohányipari cég, mára sportot űz abból, hogy szembehelyezkedik a kormányzati törekvésekkel. Lázár János az úgynevezett trafiktörvényről, amely a tervek szerint újraszabályozná a dohány-kiskereskedelmet, az MTI-nek hétfőn nyilatkozva azt mondta: a javaslattal nem jutna előnyhöz a magyar dohánygyár, legfeljebb a hátrányából faraghatna. A politikus megjegyezte, a magyar előterjesztés az osztrák megoldáson alapul. | 2012-03-05 16:02:00 | 0 |
| Czomba: Az új Mt. összhangban van a közösségi joggal | Erős fáziskéséről árulkodik az LMP népszavazási kezdeményezése, hiszen a kérdések egy része okafogyott, de van olyan is, amely tárgyi tévedést tartalmaz - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek. A Lehet Más a Politika (LMP) szombaton jelentette be, hogy négy kérdésben szeretne népszavazást kezdeményezni: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, és végül azt, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni. | 2012-03-05 15:52:00 | 0 |
| Új Btk. - szigorúbb fellépés a veszélyes bűnözők ellen | Egy demokratikus erős országnak szüksége van olyan törvényalkotásra, amelynek köszönhetően az állam képes megvédeni az állampolgárait - fejtette ki Kocsis Máté hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásában, majd felidézte a három csapásról szóló törvényjavaslat benyújtását | 2012-03-05 15:30:00 | 0 |
| "Magyarországnak higgadtan kell kiállnia saját érdekei mellett" + videó | Magyarországnak higgadtan, nyugodtan kell kiállnia saját érdekei mellett - hangsúlyozta Orbán Viktor Vona Gábornak adott válaszában hétfőn a parlamentben. Balczó Zoltán jobbikos képviselő kérdésére reagálva pedig azt mondta: nem egyetlen lépéssel érhető el, hogy a nagybirtokok aránya a kicsik javára csökkenjen. | 2012-03-05 14:19:00 | 1 |
| Zöld út a kiegészítő bérkompenzációnak | Az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai bizottsága 22 igen és 4 tartózkodás mellett támogatta hétfői ülésén annak a kormányzati módosító javaslatnak az általános vitára bocsátását, amely kiegészítő bérkompenzációt vezetne be azon munkáltatók számára, akiknek még az 5 százalékos béremelés is gondot okoz. | 2012-03-05 14:01:00 | 0 |
| NGM: Matolcsy György alaposan és részletesen érvelt | Az Ecofin belső szabályzata szerint ha egy kérdéshez az érintetten kívül más ország nem szól hozzá, szavazást arról nem lehet kérni – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott közleményben, reagálva Kovács Lászlónak egy tévéinterjúban elhangzott szavaira. Az NGM közleményében hangsúlyozzák: az Ecofin január 24-i ülésén Matolcsy György alaposan érvelt. | 2012-03-05 13:52:00 | 0 |
| Március 19-i ülésén tárgyal az ügynökaktákról a Fidesz-KDNP | Március 19-i ülésén vitatja meg a Fidesz-KDNP-frakciószövetség az ügynökmúlt feltárásának kérdését - közölte a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja hétfőn az MTI-vel. | 2012-03-05 13:42:00 | 0 |
| Bizottsági támogatás a bérkompenzációhoz szükséges módosítóknak | Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága hétfői ülésén támogatta a bérkompenzációhoz szükséges módosító javaslatokat és ezzel összefüggésben az idei költségvetési törvény 21 milliárd forinttal való módosítását. | 2012-03-05 13:15:00 | 0 |
| Juh- és húsmarhatartókat támogató program indult | Kérődző szerkezetátalakítási program indult, az új támogatási rendszer a várakozások szerint 12 ezer gazdálkodót - főként juh- és húsmarhatartót - érinthet, akik összesen 44,5 millió eurót, azaz több mint évi 13 milliárd forintot igényelhetnek. | 2012-03-05 12:56:00 | 0 |
| "Verejtékes jelen, reményteljes jövő" | Földi László Cegléd Város polgármestere volt a házigazdája az országjáró kerekasztal-beszélgetés sorozatnak, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének győri szervezete indított útjára 1997-ben. | 2012-03-01 18:08:00 | 0 |
| "Meg kell teremteni az idősödők aktív életének feltételeit" | A nemzeti erőforrás miniszter szerint meg kell teremteni az idősödők aktív életének feltételeit, ez azt jelenti, hogy mind a társadalomnak, mind pedig az idősödőknek mindent meg kell tenniük azért, hogy az érintettek egészségben, lehetőleg a családban és tevékenyen éljenek. | 2012-03-05 11:54:00 | 0 |
| "Nemzeti érdek, hogy a vajdasági magyar közösség politikai erő legyen" | Orbán Viktor miniszterelnök ma fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét. A közel egyórás találkozón nagy megelégedéssel nyugtázták, hogy március elején, több mint egy évtizedes küzdelem eredményeként, Szerbia elnyerte az uniós tagjelölti státust, ami megkérdőjelezhetetlen érdeke a Szerbiában élő vajdasági magyar közösségnek és Magyarországnak is - olvasható Szijjártó Péter hétfői közleményében. | 2012-03-05 11:21:00 | 0 |
| Elérheti év végére a 350 ezret a honosítottak száma | Év végére akár 350 ezer határon túli magyar teheti le az állampolgársági esküt, vagyis ennyien kaphatják meg egyszerűsített eljárásban a honosítási okiratokat. | 2012-03-05 09:58:00 | 0 |
| Tállai András tartotta a szavát | Harminchatan jutottak álláshoz azok közül, akik a szocialisták által szervezet éhségmenet mezőkövesdi állomásának másnapján a helyi hivatal épülete előtt jelentkeztek munkáért. Van, aki a belvízelvezetésben, mások a közútkarbantartásban, de olyanok is lesznek, akik a mezőgazdasági utak rendbetételében és az illegális hulladéklerakó-felszámolásban dolgozhatnak március 1-jétől. | 2012-03-05 09:58:00 | 0 |
| Megújult a főváros hivatalos honlapja | Megújult a fővárosi önkormányzat hivatalos weboldala, a budapest.hu – tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel. | 2012-03-05 09:51:00 | 0 |
| Kiben van a hiba? | 2012-03-05 08:54:00 | 0 | |
| Ki lehet ma sikerember? | 2012-03-05 08:48:00 | 0 | |
| Sértett tanúk | 2012-03-05 08:38:00 | 0 | |
| "Kizárólag egy jogi-technikai jellegű eljárásról van szó" | Elképzelhetetlen, hogy egy olyan országot büntessenek, mely gazdaságpolitikája egyre több sikerpontot ér el - mondta Szijjártó Péter. | 2012-03-05 08:31:00 | 1 |
| Szijjártó: Néhány ügyben újabb fázisba léphet a kötelezettségszegési eljárás | A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság. | 2012-03-05 08:24:00 | 0 |
| A fegyvertartás szabályairól és közkegyelemről szavazhat a Ház | Az Országgyűlés hétfői ülésén szavazhat a fegyvertartás szabályainak lazításáról és a tavaly év végi LMP-s demonstráció után büntetőeljárás alá vontak közkegyelméről szóló javaslatokról. A határozathozatalok után a Volánbusz 2003-as reorganizációjának vizsgálata kerül terítékre több, korábban kezdett vita folytatása mellett. | 2012-03-05 08:18:00 | 0 |
| Eltűnhettek a 2006 őszén készített rendőrségi felvételek | Völgyesi Miklós szerint a rendőrség 2006 őszén készített felvételeket a brutális őrizetbe vételekről, azonban ezeket feltehetően még a kormányváltás előtt eltűntették, megsemmisítették, mivel a kirívó törvénytelenségeket bizonyították volna - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. | 2012-03-05 08:11:00 | 0 |
| "Magyarország egyetlen euró uniós támogatást sem veszít el" | Azt amerikai kongresszusi képviselők pártállástól függetlenül abban egyetértenek, hogy Magyarország egy nagyon erős demokratikus hagyományokkal rendelkező ország. Nem véletlenül, hogy a magyar történelem, akárcsak az amerikai, a forradalmak és a szabadságharcok története – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. | 2012-03-04 14:43:00 | 0 |
| "Erre van a legnagyobb szükségünk: bízni, gyarapodni" | Megtartó hit, küldetéstudat hiányában a közösség csak vegetál, végül elsorvad - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Pápán, a Dunántúli Református Egyházkerület alapításának négyszázadik évfordulóján a jubileumi évnyitó istentiszteletén. | 2012-03-04 14:36:00 | 0 |
| Balog: Barátságtalan lépés lenne a vízumkényszer | Barátságtalan lépés lenne, ha Kanada vízumkényszert vezetne be a magyarokkal szemben a menekültstátuszt kérő romák miatt – mondta Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár a Hír Televíziónak. | 2012-03-04 14:31:00 | 0 |
| Biztonságérzet és bizalom kell a gyermekvállaláshoz | A gyermekvállaláshoz stabilitás, biztonságérzet és magas bizalmi szinttel bíró társadalmi környezet szükséges - fejtette ki a Magyar Nemzet Online-nak adott interjújában Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese. A szakember szerint a kormányzat nagyvonalú családpolitikai intézkedései ellenére más jellegű társadalmi változások sem kedveznek a gyermekvállalási kedvnek, amelyet olyan tényezők is tovább nehezítenek, mint például az individualista életmód erősödése, vagy a kortárs csoportok által kifejtett nyomás. | 2012-03-04 13:55:00 | 0 |
| "Karakter nélküli nemzetek nem tudják naggyá tenni az európai közösséget" | "Van egy rejtett Európa" címmel interjút közölt Orbán Viktorral a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő konzervatív német lap. A lap a címoldalon "Megsértették Magyarország méltóságát" címmel foglalta össze Orbán interjúját, amelyből mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a magyar miniszterelnök "tiltakozik az országa fölötti gyámkodás ellen". | 2012-03-04 12:40:00 | 0 |
| Magyarországra látogat Kína Santung tartományának delegációja | Magyarországra látogat március 8. és 12. között a kínai Santung (Shandong) tartomány népi kongresszusának hivatalos delegációja Mengyi Rolandnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének meghívására - közölték a látogatás szervezői vasárnap az MTI-vel. | 2012-03-04 12:10:00 | 0 |
| A közkegyelmi javaslatról és a fegyvertartás könnyítéséről szavazhat a Ház | A fegyvertartás szabályainak lazításáról és a tavaly év végi LMP-s demonstráció után büntetőeljárás alá vontak közkegyelméről is határozhat az Országgyűlés következő kétnapos ülésén. A képviselők emellett tárgyalni kezdhetik például a kormány bérkompenzációval és a költségvetés ehhez kapcsolódó módosítását. | 2012-03-04 10:27:00 | 0 |
| Répássy: A támadó helyett az áldozat mellé álljon a törvény | Fontos, hogy a megtámadott, az áldozat mellé álljon a törvény, és nem a támadó mellé – hangsúlyozta Répássy Róbert a társadalmi vitára bocsátott Büntető Törvénykönyv (Btk.) tervezete kapcsán. Az igazságügyért felelős államtitkár a fidesz.hu-nak adott interjújában részletesen beszélt a jogos védelem szabályairól, és elmondta, mi indokolta, hogy 35 év után új Btk. készüljön. A politikus kifejtette, miért szükséges bevezetni a középmértékes büntetést, és elmondta azt is, hogy mire számít a parlamenti vitában. | 2012-03-04 13:18:00 | 0 |
| Egészségügy: mindenki munkájára számítanak | A bérfelzárkóztatás első lépése hamarosan a kormány elé kerül - jelentette be Szócska Miklós a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szombati budapesti nagygyűlésén. | 2012-03-03 16:08:00 | 0 |
| "Minden tagállamot egyformán kell elbírálni" | A cseh kormányfő szerint politikai okai vannak annak, hogy az Európai Bizottság nemrégiben azt javasolta, függesszék fel a Magyarországnak szánt jövőbeni kifizetéseket az Európai Unió kohéziós alapjából, mert Budapest nem kezeli hatékonyan a túlzott deficitet. | 2012-03-03 12:37:00 | 0 |
| Navracsics: Mindszenty hős volt, nem áldozat | Mindszenty József hős volt, nem áldozat, a demokrácia pedig az egyetlen politikai rendszer, amely lehetővé teszi, hogy értékek mentén éljünk - mondta Navracsics Tibor Veszprémben, a bíboros emlékére rendezett konferencián szombaton. | 2012-03-03 12:26:00 | 0 |
| Országimázs: szépen és okosan! | 2012-03-03 12:24:00 | 0 | |
| Csak csendben, csak halkan | 2012-03-03 12:17:00 | 0 | |
| Haza? Haladás? | 2012-03-03 11:57:00 | 0 | |
| Búcsú a manézstól | 2012-03-03 11:35:00 | 0 | |
| Az idén is segítik a hátrányos helyzetű családokat | Az elmúlt évben a Minden Gyerek Lakjon Jól alapítvány az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségének 300 településén 15 147 halmozottan hátrányos helyzetű többgyerekes család számára biztosított az egész évi zöldség- és fehérjeszükségletükhöz szükséges vetőmagot és kishaszonállatot - jelentette be Hegedűs Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke az Országházban pénteken tartott évértékelő tájékoztatón. | 2012-03-03 11:22:00 | 0 |
| A jövedelemtől függ a bölcsődei napidíj Hódmezővásárhelyen | Egyedi módszerrel, sávosan, a családok egy főre eső jövedelme alapján határozta meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat az áprilisban életbe lépő, már gondozási díjat is magában foglaló bölcsődei napidíjat - közölte az önkormányzat sajtószolgálata. | 2012-03-03 11:08:00 | 0 |
| Navracsics: Stratégiai fontosságú a közép-európai együttműködés | Stratégiai fontosságúnak nevezte a közép-európai együttműködést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki pénteken Varsóban megbeszélést tartott Jaroslaw Gowinnal, a tavaly ősszel kinevezett lengyel igazságügyi miniszterrel. | 2012-03-03 10:51:00 | 0 |
| Genfben ismertette hazánk álláspontját Németh Zsolt | Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (EJT) ülésén Magyarország álláspontját ismertette a legfontosabb nemzetközi emberi jogi kérdésekben, és több találkozót tartott az ENSZ és különböző nemzetközi szervezetek vezető képviselőivel. | 2012-03-03 10:43:00 | 0 |
| Fontos a közösségi kezdeményezések támogatása | Az aktív időskort elősegítő programok és jó gyakorlatok tapasztalatait osztották meg egymással a Q-Ageing nevet viselő nemzetközi program résztvevői, köztük Újbuda önkormányzata pénteken Bécsben. | 2012-03-03 10:39:00 | 0 |
| Martonyi: Hazánk megteszi a szükséges intézkedéseket | Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország meghozza a szükséges intézkedéseket azért, hogy három százalék alá csökkenjen a költségvetési hiány, biztos, hogy az ország "egy fillért sem" veszít el a kohéziós támogatásokból. | 2012-03-03 10:23:00 | 0 |
| Szerbia tagjelölti státusza Magyarország saját sikere is | A nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatát tevőlegesen is támogató EU-tagállamként Magyarország saját sikereként is értékeli a döntést, hogy Szerbia megkapja az EU-tagjelölt ország hivatalos státusát - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya pénteken az MTI-vel. | 2012-03-02 17:25:00 | 0 |
| "Köszönet a gyors és hatékony együttműködésért" | Levélben mondott köszönetet Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP), Székesfehérvár polgármestere Tarlós István főpolgármesternek amiatt, hogy a főváros nem helyezi újra forgalomba a Budaörsi úton, az M1-M7 autópálya bevezető szakaszán tavaly nyáron kialakított buszsávot. | 2012-03-02 17:12:00 | 0 |