Cikkarchívum
| Tizenötmilliárd forintos energia-beruházás Észak-Alföldön | Több mint tizenötmilliárd forint értékű energia-takarékossági, illetve megújuló energia-hasznosítási beruházást valósítottak és valósítanak meg pályázati támogatással a Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok, valamint magánszemélyek. | 2012-06-19 13:39:00 | 0 |
| Vizsgálja a kormány a mecseki urántermelés lehetőségét | A kormány megvizsgálja a mecseki uránbányászat újrakezdésének lehetőségét - jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere kedden. | 2012-06-19 13:15:00 | 0 |
| "Az a fontos, hogy visszajöjjenek" | A Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak (NIT) elsősorban kormányzati cselekvési terveket kell megvitatnia, de reményeim szerint ez nemcsak egyoldalú beszélgetés lesz, hanem a fiatalok is időről – időre jelezhetik, hogy milyen lépéseket kellene szerintük tenni azért, hogy Magyarország a jövőben barátságosabb, és terveik megvalósítására alkalmasabb hely legyen – nyilatkozta portálunknak Navrcsics Tibor miniszterelnök-helyettes, illetve a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője a Nemzeti Ifjúsági Tanács alakuló ülése után, kedden. Ugyanitt Mihalovics Péter ifjúságpolitikai miniszteri biztos érdeklődésünkre azt emelte ki: rá kell ébreszteni az embereket, hogy az új nemzedék jövője nemzetstratégiai ügy. | 2012-06-19 12:55:00 | 0 |
| Orbán Viktor Nagykátán | 2012-06-19 12:35:00 | 0 | |
| Átadták Budapest díszpolgári címeit | Átadták a főváros díszpolgári címeit kedden a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén, Budapesten. | 2012-06-19 12:11:00 | 0 |
| "Magyarország legyen még inkább nyitott a fiatalok iránt" | Navracsics Tibor a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) megalakulását előkészítő keddi tanácskozáson célként azt jelölte meg, hogy Magyarország legyen még inkább nyitott a fiatalok iránt. | 2012-06-19 12:04:00 | 0 |
| 21 éve hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona | Varga István fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy 47 év szovjet megszállás után, 21 évvel ezelőtt ezen a napon hagyta el Magyarországot Záhonynál az utolsó szovjet katona. | 2012-06-19 11:48:00 | 0 |
| Bagó Zoltán kiáll az ERASMUS-pályázatokért | Az Európai Bizottság Erasmus Mindenkinek című javaslata szerint az élethosszig tartó tanulás programjában kijelölt hat intézmény helyett csak az Európai Tanulmányok Szakkollégiuma és az Európai Egyetemi Intézet kapná meg az erre a célra elkülönített támogatást. Bagó Zoltán továbbra is a pályáztatással való támogatás-elosztást preferálja, ezért kérdéssel fordult a Bizottsághoz. | 2012-06-19 11:24:00 | 0 |
| Újabb két törvény megfontolását kérte az államfő | Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder János államfő. | 2012-06-19 11:09:00 | 0 |
| Navracsics: A lényeg az, hogy hazajöjjenek családot alapítani a fiatalok+videó | Ma alakul meg a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az uniós tagállamok közül Magyarország az utolsó, ahol létrejön egy ilyen fórum. Az ifjúság szervezeteinek ad olyan tanácskozási keretet, ahol elmondhatják, milyen Magyarországot akarnak – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-06-19 11:03:00 | 1 |
| Cséfalvay: Bővülhet hazánk pénzügyi mozgástere | Ha létrejön a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, a javuló állampapírhozamok folytán ez újabb pénzügyi mozgásteret adhat. | 2012-06-19 11:00:00 | 0 |
| Varga: Egészséges, jó kompromisszum született + hang | A következő két hét után bármikor megindulhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval egy elővigyázatossági megállapodásról – mondta Varga Mihály kedd reggel a Lánchíd Rádiónak. | 2012-06-19 10:42:00 | 1 |
| Adós adó fizessen! | 2012-06-19 08:54:00 | 0 | |
| Varjak az Akropoliszon | 2012-06-19 08:42:00 | 0 | |
| Szünet előtt a bíróságok | 2012-06-19 08:36:00 | 0 | |
| Tükörbeszéd, tükör-Magyarország | 2012-06-19 08:32:00 | 0 | |
| Tarlós István: Keressük a lehetőségeket + videó | A főpolgármester közlése szerint még dolgoznak a szakemberek a dugódíj, illetve a hídpénz bevezetésének részletein, nem dőlt el, mekkora legyen a gyűrű átmérője és mennyit kellene fizetni. | 2012-06-19 08:19:00 | 1 |
| Ünnepi ülést tart a Fővárosi Közgyűlés | A szabadság napját ünnepli a főváros is; a Fővárosi Közgyűlés ez alkalomból összehívott keddi ünnepi ülésén tizenhatan kapnak budapesti díszpolgári címet. | 2012-06-19 08:17:00 | 0 |
| Napirenden az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosítása | Az Országgyűlés keddi ülésén kezdi tárgyalni a kormány igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvénymódosításait. | 2012-06-19 08:15:00 | 0 |
| Szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége | A kormány által korábban kezdeményezettnél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége, miután a parlament hétfőn több, ezt célzó módosító javaslatot is támogatott. Így a lakásba vagy a kertbe éjjel vagy fegyveresen, illetve felfegyverkezve történő vagy csoportos behatolás elhárításakor nem lesz a büntetlenség feltétele, hogy fennállt-e a személy elleni támadás veszélye. Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az új Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló javaslatcsomagot is, amely több ponton módosítja a július 1-jén hatályba lépő munkajogi kódexet is. Ezek mellett tárgyalta a ház a kéményseprő-ipari törvényt, a termékek piacfelügyeletéről szóló törvényt és pontosították a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt is. | 2012-06-19 08:13:00 | 0 |
| Elfogadták a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítását | Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a nemzeti vagyonról szóló törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosítását. | 2012-06-18 18:53:00 | 0 |
| Egyszerűsödnek az örökbefogadási és a cégjogi eljárások | Kibővíti a származás megismerésének lehetőségét és egyszerűsíti a külföldi örökbefogadást, az apai elismerő nyilatkozattal kapcsolatos eljárásokat, valamint a cégkivonatra vonatkozó szabályokat is a parlamentben hétfőn elfogadott jogszabály. | 2012-06-18 18:52:00 | 0 |
| Bővíti nemzetközi stratégiai partnereinek körét a kormány | Három újabb külföldi vállalattal bővíti stratégiai együttműködését a kormány "Magyarország külföldön történő hiteles és pozitív megjelenése érdekében" - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel. Az ügynökségeknek - amelyek Franciaországban, Németországban, Ausztriában és az Egyesült Államokban segítik a magyar érdekérvényesítést - idén 284 millió forintot fizet a kabinet. | 2012-06-18 18:51:00 | 0 |
| Kiemelt beruházás lett a paksi atomerőmű bővítése | Kiemelt fontosságú beruházásnak nyilvánította a kormány a paksi atomerőmű telephelyén létesítendő új blokk, illetve blokkok megvalósítását. Az erről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben. | 2012-06-18 18:44:00 | 0 |
| A kormány döntött a bortörvény módosításáról | Az Országgyűlés elé kerül a bortörvény módosítása, amely többek között lehetővé teszi, hogy a hegybírók dönthessenek a szőlőültetvények telepítéséről és kivágásáról - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn. | 2012-06-18 18:04:00 | 0 |
| "A magyar törvénymódosítások eurokonformnak bizonyultak" | Az elmúlt egy év, különösen az utolsó fél év fejleményei azt mutatják, hogy a magyar törvénymódosítások eurokonformnak bizonyultak, és a kormány nagyon alkalmazkodókész volt - jelentette ki Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára hétfőn egy bécsi sajtóbeszélgetésen. | 2012-06-18 18:01:00 | 0 |
| Jelentősen nőhet a Magyar Művészeti Akadémia büdzséje | Jelentősen, több mint másfélszeresére nő jövőre a Magyar Művészeti Akadémia támogatása - a többi közt ez derül ki a 2013-as költségvetési tervezetben közzétett adatokból. | 2012-06-18 17:55:00 | 0 |
| "A leleményesség és a szorgalom teheti sikeressé a magyarokat" | Magyarország egyik kincsének nevezte a termálvizet Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a nagykátai gyógyfürdő ünnepélyes átadásán. | 2012-06-18 16:26:00 | 0 |
| Rogán: Ez lesz az emelkedés költségvetése | Ha valaki idős vagy fogyatékos sérelmére követ el súlyos bűncselekményt, ugyanúgy szigorú megítélés alá essen, mintha ezt fiatalkorú rovására tenné meg - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján a parlamentben. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője arról is informált, a frakció megtárgyalta azt a kérdéskört, hogy a fiatalok és iskoláskorúak védelme érdekében szükség van-e a rendőrség jogköreinek bővítésére. Szólt arról is, hogy jövő héten hétfőn vitatja meg a Fidesz-frakció a 2013-as költségvetésről szóló javaslatot, amelyet az emelkedés költségvetésének tart a képviselőcsoport. | 2012-06-18 15:22:00 | 0 |
| Letette esküjét a fideszes Horváth Zoltán | Letette képviselői esküjét Horváth Zoltán, a fideszes politikus a köztársasági elnökké választott Áder János európai parlamenti helyét átvevő Bánki Eriket váltja az Országgyűlésben. | 2012-06-18 15:20:00 | 0 |
| Rogán: A szocialisták szégyenpadra ültették az országot + videó | 2012 az első olyan év, amikor Magyarország kikerülhet az unió által elindított eljárások alól, amikor közelebb kerülünk egy lépéssel ahhoz, hogy a 2004-ben Magyarország ellen elindított túlzottdeficit-eljárás megszűnjön, amikor elérhetjük azt, hogy hazánk 2013-ban végre kikerülhet a költségvetési szégyenpadról – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői napirend előtti felszólalásában. | 2012-06-18 14:32:00 | 1 |
| "Magyarország ilyen tekintetben egy szuperjogállam" | Szűkítené a Kúria előtti felülvizsgálati eljárás lehetőségét a közigazgatási és igazságügyi miniszter törvénymódosító javaslata, amely vagyonjogi perekben emelné az értékhatár összegét, valamint egyes közigazgatási és munkaügyi perekben is értékhatárt vezetne be - az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén általános vitára alkalmasnak tartották az előterjesztést. | 2012-06-18 13:31:00 | 0 |
| Energetikai kérdésekről tárgyalt a házelnök | Energetikai kérdések, a jövőbeni európai uniós együttműködés, valamint a parlamentek közötti kapcsolat is szóba került a horvát szábor és a magyar Országgyűlés elnökének hétfői, budapesti találkozóján. Boris Sprem és Kövér László erről újságíróknak számolt be a találkozót követően. | 2012-06-18 13:07:00 | 0 |
| Eltűnhetnek Pécsen a kommunista diktatúrához köthető utcanevek | Eltűnhetnek októberre Pécsen a kommunista diktatúrához, valamint a Tanácsköztársasághoz köthető, még meglévő utcanevek, ha a város közgyűlése csütörtöki ülésén elfogadja az ezzel kapcsolatos előterjesztést. | 2012-06-18 12:06:00 | 0 |
| Réthelyi Miklós lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának új elnöke | Réthelyi Miklós korábbi erőforrás-miniszter lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának új elnöke – jelentette be Balog Zoltán tárcavezető hétfőn a testület budapesti alakuló ülésén. | 2012-06-18 11:56:00 | 0 |
| "Karakteres kultúrpolitikát, kellő diplomáciai érzékkel" | A mai nehéz helyzetben a kultúrpolitika számára elengedhetetlen az, hogy egy kézben legyen az NKA és a tárca irányítása – jelentette ki L. Simon László kijelölt kulturális ügyekért felelős államtitkár, a Hír TV Kontraszt című műsorában. | 2012-06-18 11:53:00 | 1 |
| "Megfelel az előzetes elvárásoknak és hatástanulmányoknak" | Nehezen tudták előre megbecsülni a feladat nagyságát, de az érdeklődést látva egyértelművé vált: hosszú távon nagyon sok teendőt jelent az egyszerűsített honosítás. A Belügyminisztérium alá tartozó Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ezért felmentést kapott a minden tárcát érintő, januári kormányhatározatban nyilvánosságra hozott létszámleépítés alól is. Ha marad a jelenlegi tendencia, a 2014-es választásra akár félmillió „új magyar állampolgár" lehet. Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztossal beszélgetett a Heti Válasz. | 2012-06-19 18:41:00 | 0 |
| "Az utolsó komoly akadály is elhárult a tárgyalások megkezdése elől" | Varga Mihály tárca nélküli miniszter egészséges kompromisszumnak nevezte azt a jegybank-törvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen héten nyújtanak be a parlamentnek, és amelynek elfogadása után elkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) egy elővigyázatossági megállapodásról. | 2012-06-18 11:11:00 | 0 |
| Sopronban kapott állandó helyet Hidvégi Béla vadászati gyűjteménye | Hidvégi Béla páratlan értékű vadászati gyűjteményének mostantól a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdészeti Múzeuma ad otthont a soproni Esterházy palotában. | 2012-06-18 10:14:00 | 0 |
| Leszállt az első Wizz Air-járat Debrecenben | Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air-légitársaság első menetrendszerinti járata; a London-Lutonból érkező repülőgép 9 óra 32 perckor landolt a helyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a begördülő repülőt. | 2012-06-18 09:57:00 | 0 |
| Giró-Szász: Ez nagyon konzervatív számítás+videó | További tárgyalásokon dől el, hogy kiket érint majd, és milyen módon a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése. Erről Giró-Szász András kormányszóvivő beszélt az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-06-18 09:33:00 | 1 |
| Különbségtétel író és ember között | 2012-06-18 09:25:00 | 0 | |
| Szócska: Ott lesz több pénz, ahova több beteg megy | A betegek egyelőre semmit nem éreznek majd a július elsejei kórház átalakításokból,az ésszerűsítés éppen az ő érdekükben történik - hangsúlyozta Szócska Miklós. | 2012-06-18 09:05:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-06-18 08:59:00 | 0 | |
| Csillagok, csillagok... | 2012-06-18 08:56:00 | 0 | |
| Mérséklődött a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében | A közfoglalkoztatás bővüléséből, valamint a szezonális munkaerőigények növekedéséből adódóan ezer fővel mérséklődött májusban a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. | 2012-06-18 08:50:00 | 0 |
| Hárommillió élősködő | 2012-06-18 08:46:00 | 0 | |
| Pintér: Gyökerestül tépjük ki a korrupciót + videó | Két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek is a következménye a Vizoviczki-ügy – mondta el a Hír TV Kontraszt című műsorában Pintér Sándor belügyminiszter. A politikus arról is beszélt, hogy új típusú átvilágítást vezethetnek be a testületnél. | 2012-06-18 08:37:00 | 1 |
| Hatósági ügyekben segít az új online szolgáltatás | Hatósági ügyekben nyújt segítséget a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) új online szolgáltatása ügyfeleknek és ügyintézőknek egyaránt. | 2012-06-18 08:24:00 | 0 |
| Rögzíthetik az egészségügyi dolgozók béremelését | Az Országgyűlés hétfői ülésén dönthet egyebek mellett a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, továbbá rögzítheti az egészségügyi dolgozók béremelését is. | 2012-06-18 08:12:00 | 0 |
| A szabadság napját ünnepli a főváros kedden | A szabadság napját ünnepli a főváros kedden; ez alkalomból tizenhatan kapnak budapesti díszpolgári címet, aznap este pedig ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. | 2012-06-17 17:45:00 | 0 |
| Júliustól bármikor megkezdődhetnek az IMF-tárgyalások | A kormány a jövő héten terjeszti a parlament elé a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására tett új javaslatát; a jelenleg a Ház előtt fekvő jegybanktörvény-módosítást a kabinet visszavonja - közölte Varga Mihály, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetője vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában. | 2012-06-17 17:26:00 | 0 |
| "A szaúdi trónörökös Magyarország barátja volt" | Nayef bin Abdul Aziz Al Saud trónörökös elhunyta miatt Martonyi János külügyminiszter 2012. június 17-én táviratban fejezte ki részvétét Saud Al-Faisal Bin Abdul-Aziz Al-Saud hercegnek, Szaúd-Arábia külügyminiszterének. | 2012-06-17 15:12:00 | 0 |
| Meghalt a szaúdi trónörökös: a kormányfő részvétét fejezte ki | Részvétét nyilvánította Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Najef bin Abdel-Aziz szaúdi trónörökös halála miatt – tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t. | 2012-06-17 13:28:00 | 0 |
| "A stabilitás a legfontosabb szempontunk" + videó | Hazánknak a védelmi eszközeit kell megerősíteni, ennek egyik eleme az IMF-megállapodás – emelte ki Varga Mihály az EchoTV Heti mérleg című műsorában. A tárca nélküli miniszter emellett beszélt a jegybanktörvény módosításáról, a görög választásokról, valamint az eurózóna válságáról is. | 2012-06-17 11:58:00 | 1 |
| Magyarország nagyon sikeres volt a válság kezelésében | Magyarországot még sok évig nem érinti, hogy az Európai Unió az erősebb integráció, a fiskális- és bankunió felé halad, amikor is a tagállamoknak a szuverenitás még nagyobb hányadáról kell lemondaniuk. "Levontuk a tanulságot a déli országok válságából: az eurócsoporthoz való túl gyors csatlakozás katasztrófához vezet" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bécsi Die Presse vasárnapi számában megjelent interjújában. | 2012-06-17 11:24:00 | 0 |
| Balatonföldvár birtokba vette a Széchenyi-villát | Az alapításának 116., várossá válásának 20. évfordulóját ünneplő Balatonföldvár szombaton jelképesen birtokba vette a Kulipintyó néven ismertté vált helyi Széchenyi-villát, amely egy kormányrendeletnek köszönhetően ingyenes vagyonjuttatással kerül a tulajdonába, és közcélokra kell majd hasznosítania. | 2012-06-17 10:38:00 | 0 |
| Felavatták Horthy Miklós mellszobrát Csókakőn | Felavatták a Fejér megyei Csókakőn Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát, amelyet civil kezdeményezésre, több szervezet összefogásával és az önkormányzat jóváhagyásával állítottak. | 2012-06-17 10:30:00 | 0 |
| Áder János részt vesz a Rio+20 konferencián | Áder János köztársasági elnök vezeti a magyar küldöttséget a fenntartható fejlődés kérdéseiről tartandó jövő heti brazíliai Rio+20 nemzetközi konferencián. | 2012-06-17 10:26:00 | 0 |
| Napirenden az egészségügyben dolgozók béremelése | Az Országgyűlés a jövő héten háromnapos üléssel kezd bele július 13-ig tartó nyári rendkívüli ülésszakába. A képviselők hétfőn egyebek mellett dönthetnek a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, továbbá rögzíthetik az egészségügyi dolgozók béremelését is. | 2012-06-17 10:21:00 | 0 |
| Balog: Forrásbővítést terveznek az egészségügy területén | A kormány jövő szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen pótlólagos forrásokat találnak az egészségügy számára - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton újságíróknak egy fővárosi rendezvényen. | 2012-06-17 10:15:00 | 0 |
| Több pénzből gazdálkodhat a Külügyminisztérium | Az ideinél mintegy 4,1 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat a Külügyminisztérium a 2013. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat szerint. A tárcáról szóló fejezetben az indoklás kiemelten támogatott célnak nevezi Magyarország kül- és Európa-politikai érdekérvényesítő képességének növelését. | 2012-06-17 10:14:00 | 0 |
| Több mint 75 ezren üdülhetnek az Erzsébet-táborokban | Az Erzsébet-táborokban idén hárommilliárd forintból több mint 75 ezer ember üdültetése válik lehetővé - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton Budapesten egy tábornyitó rendezvényen. | 2012-06-17 10:12:00 | 0 |
| "Azokat sem szabad az útszélén hagyni, akik nem tudnak akarni" | Az állam és az egyház abban képes a leginkább együttműködni, hogy közösen megtanítsa akarni az embereket - jelentette ki Balog Zoltán szombaton a Heves megyei Átányban, a helyi Református Általános Iskola ballagásán. | 2012-06-16 13:57:00 | 0 |
| A Fidelitasnak feladata van hazánk jövőjének alakításában | Van remény, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb legyen a fiatalok számra, mint 2010-ben volt; a kormány megtette a kezdő lépéseket, de még nyitottabbá kell válnia a fiatalok számára - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Fidelitas országos választmányi ülésén szombaton Zánkán. | 2012-06-16 13:47:00 | 0 |
| Alapjaiban változik meg az önkormányzatok finanszírozása | Alapjaiban megváltozik az önkormányzati feladatellátás és ezzel együtt a finanszírozási rendszer is 2013-tól, miután az önkormányzati feladatok egy része az államhoz kerül. | 2012-06-16 13:04:00 | 0 |
| A mozgalom és rémtettei | 2012-06-16 12:42:00 | 0 | |
| Nyugdíj és dugó | 2012-06-16 12:39:00 | 0 | |
| "Csak" mártír volt | 2012-06-16 12:36:00 | 0 | |
| Szijjártó: Alacsony mértékű teher lesz a tranzakciós illeték + videó | Szijjártó Péter szerint nem csak Magyarországon, hanem egész Európában nagyon komoly vita zajlik a tranzakciós adó bevezetéséről, különböző elképzelések futnak, de alacsony mértékű illetékről van szó, az "ebből fakadó bevétel pedig egy egyszerű számtani művelet eredménye". | 2012-06-16 12:02:00 | 1 |
| A térségi igények alapján korrigálták a vasúti menetrendet | A térségi egyeztetések nyomán az áprilisi menetrendi változások óta alacsonyabb járatszámmal üzemelő tíz vasútvonalon a helyi igényeknek megfelelően módosították a menetrendet június 16-tól - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére. | 2012-06-16 11:54:00 | 0 |
| Kiemelt terület a határon túli magyarság támogatása | Továbbra is kiemelt terület a határon túli magyarság programjainak támogatása - olvasható a jövő évi költségvetés tervezetében, amelyet pénteken nyújtottak be az Országgyűlésnek. | 2012-06-16 11:51:00 | 0 |
| Elindulhat 2013-ban a pedagógus életpályamodell | Elindulhat várhatóan 2013 szeptemberében a pedagógus életpályamodell, a jövő évi költségvetés oktatási fejezete több mint 10 milliárd forintot irányoz elő a bevezetésével járó kiadásokra. | 2012-06-16 11:49:00 | 0 |
| Az egészségügyi feladatokra több pénz juthat jövőre | Az egészségügyi feladatok ellátására több, a gyógyszertámogatásokra viszont kevesebb pénz juthat 2013-ban az ideinél - derül ki a jövő évi költségvetésről szóló, a kormány által pénteken benyújtott törvényjavaslatból. | 2012-06-16 11:46:00 | 0 |
| Jövőre több pénz jut rendvédelemre | Jövőre több pénzből gazdálkodhat a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ és a vízügyi igazgatóságok, bevezetik a nyomkövető rendszert és új büntetés-végrehajtási objektumot fognak működtetni - többek közt ez derül ki a kormány által az Országgyűlésnek pénteken benyújtott 2013. évi költségvetési törvényjavaslat Belügyminisztériumra vonatkozó fejezetéből. | 2012-06-16 11:44:00 | 0 |
| Balog Zoltán: A kultúra adja meg önbecsülésünket | A kultúra részének nevezte a képeslapot is Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szerencsen pénteken A képeslap világa című állandó kiállítás megnyitóján. | 2012-06-16 11:40:00 | 0 |
| Meghosszabbították a külhoni magyar óvodák éve programhoz kapcsolódó pályázat határidejét | Június 20-ig meghosszabbították a 2012 - A külhoni magyar óvodák éve elnevezésű programhoz kapcsolódó továbbképzési pályázat jelentkezési határidejét, a nagy érdeklődésre való tekintettel - tájékoztatta a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-t. A határidő eredetileg pénteken járt volna le. | 2012-06-16 11:37:00 | 0 |
| Répássy: Nagy mértékben egyezik a kormány és a Velencei Bizottság álláspontja | Összességében demokratikusnak és a jogállamiságot szolgálónak találta a Velencei Bizottság az általa most vizsgált magyar törvényeket, azaz a választójogi, a nemzetiségek jogairól és az ügyészségről szóló jogszabályokat - nyilatkozta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a testület pénteki plenáris ülését követően az MTI-nek. | 2012-06-16 11:34:00 | 0 |
| Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek a Vértanúk terén | Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek szombat reggel a Parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. | 2012-06-16 11:24:00 | 0 |
| Prágában találkoznak a V4-ek kormányfői jövő pénteken | Csúcstalálkozót tartanak a visegrádi országok miniszterelnökei a jövő pénteken Prágában - közölték a cseh kormány honlapján. | 2012-06-15 18:54:00 | 0 |
| Módosítják a borgazdálkodási törvényt | A vállalkozók költségeinek, illetve adminisztrációjának csökkentése, továbbá a szükségessé vált technikai változtatások érdekében nyújtotta be a kormány a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosítási javaslatát az Országgyűlésnek pénteken. | 2012-06-15 18:47:00 | 0 |
| Felfüggesztik a termálvíz visszasajtolási kötelezettségét | Felfüggesztenék a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó termálvíz visszasajtolási kötelezettséget 2015. június 30-ig a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása szerint, amit pénteken terjesztett be a kormány a parlamentnek. | 2012-06-15 18:46:00 | 0 |
| Kovács Pál: Hazánk számára kedvező kompromisszum született | Kovács Pál klíma- és energiaügyi államtitkár értékelése szerint Magyarország számára kedvező kompromisszum született az uniós energiahatékonysági jogszabályról az Európai Parlament és az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács között. | 2012-06-15 17:59:00 | 0 |
| A felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz | A szabályozási összhang megteremtésével és jogtechnikai pontosításokkal indokolja a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását a fideszes Vinnai Győző. | 2012-06-15 17:55:00 | 0 |
| Az MSZP ismét feleslegesen riogatja a nyugdíjasokat | Az MSZP megadóztatná a nyugdíjakat, ha lehetősége lenne rá. Erre utal Mesterházy Attila pártelnöknek a Parlamentben a június 14-ei vitanapon tett kijelentése és a szocialista Horn kormány alatt hozott nyugdíjtörvény is, amely 2013-tól adókötelessé tette volna a nyugdíjakat, megkárosítva ezzel nyugdíjba vonulók százezreit, és bizonytalanságban tartva a nyugdíjasokat - reagált a szocialisták által a napokban gyakran hangoztatott vádakra az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), pénteken. | 2012-06-15 17:51:00 | 0 |
| Módosítják az elektronikus hírközlési törvényt | Az elektronikus hírközlést érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot nyújtott be két fideszes képviselő, a változtatások elsősorban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) autonómiáját és kompetenciáját erősítik azzal, hogy átkerül a hatósághoz több olyan hatáskör, amely ma még a nemzeti fejlesztési miniszternél van. | 2012-06-15 17:29:00 | 0 |
| A köznevelési törvény módosítását kezdeményezik kormánypárti képviselők | A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a fideszes Hoppál Péter és a kereszténydemokrata Michl József; az Országgyűlés honlapján pénteken közzétett javaslat a járások és járási kormányhivatalok megszervezése, az állami közfeladatellátással összefüggő intézményfenntartás mellett jogtechnikai okokat sorol a változtatásokat indokolva. | 2012-06-15 17:27:00 | 0 |
| Törvényjavaslat a kölcsönzött kulturális javak védelméről | A kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé pénteken Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter; az indítvány célja a Magyarországon időszaki kiállításon bemutatandó, külföldről érkező kulturális javak védelme. | 2012-06-15 17:25:00 | 0 |
| Az Európai Beruházási Bank Magyarországon: megkezdi a működését a Budapest Duna Kontakt Pont | Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott 2012. június 15-én a Külügyminisztériumban Wilhelm Molterer az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke, Pleschinger Gyula a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Államtitkára és Medgyesy Balázs a Duna Makro-régió Stratégia (DMRS) Kormánybiztosa azzal a céllal, hogy bejelentse az EIB és Magyarország közti megerősített együttműködést a DMRS kivitelezésnek felgyorsítása céljából az újonnan elindított Budapest Duna Kontakt Pont (BDKP) irodán keresztül. | 2012-06-15 17:12:00 | 0 |
| Haszonbérleti szerződéseket adott át Fazekas Fegyverneken | Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter újabb földhaszonbérleti szerződéseket adott át pénteken hat pályázónak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken, a nyertes gazdák egy-egy zsák magyar nemesítésű kukorica vetőmagot is kaptak - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel. | 2012-06-15 16:46:00 | 0 |
| Újabb százötven munkahely a mezőgazdasági feldolgozóiparban | Az átalakuló fogyasztói szokások miatt egyre fontosabb a húsipari cégek alkalmazkodóképességének növelése, erre jó példa a Surjány-Hús Kft. nettó 1,3 milliárd forintból készült új utóérlelő és szárazáru üzeme – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a cégnél tett pénteki látogatása során, Törökszentmiklós-Surjányban. | 2012-06-15 16:43:00 | 0 |
| A többség továbbra is a kormánypártokat támogatja | A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a pártpreferenciával rendelkezők nagyjából 4,5 milliós táborának fele továbbra is a kormánypártokat támogatja. | 2012-06-15 16:41:00 | 0 |
| A szolnoki önkormányzat gondoskodik egy helyi idősotthon lakóiról | Szolnok önkormányzata gondoskodik péntektől a kistérséggel karöltve azokról az idős emberekről, akik a helyi Gondoskodás Házában laknak; az otthonban élők ellátása azért került veszélybe, mert az üzemeltető csődbe ment - közölte a polgármesteri hivatal szóvivője pénteken az MTI-vel. | 2012-06-15 16:08:00 | 0 |
| Újabb támogatást ad Józsefváros a kerületi rendőrségnek | Újabb hatmillió forint működési támogatást ad a józsefvárosi önkormányzat a kerületi rendőr-kapitányságnak a közbiztonság erősítésére. | 2012-06-15 15:21:00 | 0 |
| VM: végre a tényekre is kíváncsi az LMP | Vidékfejlesztési Minisztérium előrelépésnek tartja, hogy "felelőtlen politikai haszonleső kampány helyett a hatóságok véleményére is kíváncsi a LMP". | 2012-06-15 14:14:00 | 0 |
| Júliusban megkezdi működését a Budapest Kontakt Pont | Júliusban megkezdi működését a Budapest Duna Kontakt Pont, amely a Duna-stratégiában részt vevő államokat fogja segíteni a stratégia megvalósításában és az együttműködés erősítésében - jelentette be Medgyesy Balázs Duna-stratégiáért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. | 2012-06-15 13:59:00 | 0 |
| Németh: Csak a vad gyűlölet képes éket verni emberek és értékek közé | "Cinikus provokátorok akarják a pénteken 18 órára meghirdetett Nyirő József irodalmi estet alantas politikai haszonszerzés céljára felhasználni. Ők azok, akik a politikai dzsungelben, a népszerűségvesztés elleni harcban már odáig süllyedtek, hogy írók-költők vagy zeneszerzők műveit akarják eltüntetni a magyar kultúrából" - fogalmaz portálunkhoz pénteken eljuttatott sajtóközleményében Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere. | 2012-06-15 13:48:00 | 0 |
| Új Tourinform-irodát adtak át Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn | Átadták Szabolcs-Szatmár-Bereg megye harmadik Tourinform-irodáját pénteken Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. Az ide érkező turisták tájékoztatását szolgáló iroda a műemlék jellegű, mintegy 50 millió forintból felújított sóstói víztoronyban kapott helyet. | 2012-06-15 13:05:00 | 0 |
| Semjén Zsolt részt vesz az 50. Eucharisztikus Kongresszuson | Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Dublinban részt vesz az 50. Eucharisztikus Kongresszus pénteki programján - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. | 2012-06-15 12:49:00 | 0 |
| Új magyar képviseleti iroda nyílt Brüsszelben + képek | Hivatalosan is megkezdte működését a H4 - HunOR Brüsszeli Képviseleti Iroda, amely egyebek mellett kutatásfejlesztési és önkormányzati projekteket képvisel. | 2012-06-15 12:30:00 | 0 |
| "Le kell győzni az európai bővítési fáradtságot!" + képek | Le kell győzni a válságból fakadó, "hagyományos európai térségekben" jelentkező "bővítési fáradtságot" - Orbán Viktor szerint ez a magyar külpolitika jelenleg egyik legfontosabb törekvése. A kormányfő ezt azután mondta, hogy pénteken Budapesten megbeszélést folytatott Igor Luksic montenegrói miniszterelnökkel, akit biztosított arról: Magyarország elkötelezett híve Montenegró és térsége EU-csatlakozásának. | 2012-06-15 12:19:00 | 0 |
| A tatabányai vasútállomások átépítését tervezik | Év végéig lezárul a Biatorbágy-Tata vasútvonal rekonstrukciójának tervezése, amelyben a tatabányai főpályaudvar teljes átépítése és egy vasútállomás átköltöztetése szerepel - mondta a tatabányai polgármester pénteki sajtótájékoztatóján, a városban. | 2012-06-15 12:15:00 | 0 |
| Magyarország érdeke, hogy az euróövezet rendezett legyen | Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint Magyarország gazdasága igen kiszolgáltatott a külső világnak, ezért az az érdeke, hogy környezete, az euróövezet rendezett legyen, "összeszedje magát". | 2012-06-15 12:15:00 | 0 |
| Áder ENSZ-konferenciát kezdeményez a vízről | Az öt parlamenti frakció egyetértésével elsősorban a víz témáját képviseli majd a köztársasági elnök vezette magyar tárgyalódelegáció a fenntartható fejlődésről szóló, júniusi Rio+20 konferencián, amelyen Áder János egy 2013-ban, Magyarországon tartandó ENSZ-tanácskozást is kezdeményez majd a kérdésről. | 2012-06-15 12:13:00 | 0 |
| Befejeződött a nagy rendszerek átalakítása + videó | Egy csoda részesei vagyunk, 2010-ben ugyanis sokan még úgy vélekedtek, hogy hasonló úton vagyunk, mint Görögország – mondta Kósa Lajos csütörtökön a Hír Tv Rájátszás című műsorában. | 2012-06-15 12:07:00 | 1 |
| "Mindszenty bíboros a XX. század fehér vértanúja volt" | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint Mindszenty József volt "a magyar Gandhi", aki erőszak nélkül harcolt az igazságért és hirdetett ellenállást. Rétvári Bence erről a mártír sorsú bíborosról pénteken a fővárosban rendezett emlékkonferencián beszélt. | 2012-06-15 11:57:00 | 0 |
| Állami segítséget kapnak az önkormányzatok | Az állam 15 milliárd forintos segítséget ad az önkormányzatoknak a korábban PPP-beruházás keretében megépített tanuszodák és tornatermek működtetési és fejlesztési költségeinek finanszírozására - tájékoztatta az újságírókat Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón. | 2012-06-15 11:45:00 | 0 |
| Színes programok a II. kerület ünnepén | Nemcsak a II. kerületieket várja az önkormányzat június 15-én este és 16-án egész nap a Millenárison. Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Kerület Napját, ahol fellép Váczi Eszter és a Quartet, a Budapest Bár és az Old Boys együttes. A rendezvény ingyenesen látogatható. | 2012-06-15 11:29:00 | 0 |
| Követendő példaként európai értékelvek alapján szervezték át Magyarországot | Ha eredmény, hogy az ország megújításával gyakorlati példát mutattunk Európának, akkor kereszténydemokrataként, a kormány fontos eredményének tartom, hogy követendő példaként európai értékelvek alapján szervezte át Magyarországot - mondta Firtl Mátyás az Orbán-kormány 2 évét értékelő vitanapon mondott felszólalásában. | 2012-06-15 11:26:00 | 0 |
| Bundestag: elutasították a hazánkat támadó SPD-Zöld javaslatot | Elutasította a német törvényhozás alsóháza (Bundestag) a kormányzó konzervatív-liberális koalíció szavazataival a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek közös határozati javaslatát, amelyben az ellenzéki pártok kezdeményezték, hogy a német kormány és a Bundestag fejezze ki aggodalmát a magyarországi demokratikus viszonyok állapota miatt. | 2012-06-15 10:48:00 | 0 |
| Nátrán Roland az EXIM Bank és a Mehib Zrt. vezérigazgatója | Nátrán Roland lett az EXIM Bank és a Mehib Zrt. vezérigazgatója - tájékoztatott pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium. | 2012-06-15 10:42:00 | 0 |
| Döntöttek a Fejlesztési Kabinet létrehozásáról | A Kormány a fejlesztéspolitika területére vonatkozó kormányzati döntések gyors, megalapozott és koordinált előkészítése és érvényesítése érdekében Fejlesztési Kabinetet hoz létre. | 2012-06-15 10:41:00 | 0 |
| Az utolsó simításokat végzik a jegybanktörvény módosításán + videó | Az utolsó simításokat végzik a jegybanktörvény azon a módosításán, amelyet a jövő héten be fogunk nyújtani a parlamentnek - jelentette ki Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-06-15 10:13:00 | 1 |
| Félidő az aknamezőn | 2012-06-15 09:41:00 | 0 | |
| Mesterházy Attila, a népszerű | 2012-06-15 09:37:00 | 0 | |
| Vörös csillag | 2012-06-15 09:32:00 | 0 | |
| Magyarságképek | 2012-06-15 09:23:00 | 0 | |
| 2016-ra készülhet el az új nemzeti stadion | Új nemzeti stadion épülhet fel a Budapesti Olimpiai Központban, vagyis a Puskás Ferenc Stadion mellett. A tervezett létesítménybe az elképzelések szerint 65 ezren férnek majd be. Névszavazást is terveznek az új stadionról. | 2012-06-15 09:14:00 | 0 |
| Orbán: A magyar parlament nem adhatja fel a szuverenitását + hang | Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek megindulhatnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken. Az interjúban beszélt arról is, szerinte Magyarországnak érdemi vitát kell folytatnia a következő egy-két évben arról, hogy a jellegében teljesen megváltozott eurózónához akar-e csatlakozni. | 2012-06-15 08:56:00 | 1 |
| Ötpárti egyeztetés a riói klímacsúcsról | Áder János köztársasági elnök meghívására a Sándor-palotába érkezik az öt parlamenti frakció képviselője, akikkel a június 20-án kezdődő, a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 konferenciával összefüggésben tanácskozik az államfő. | 2012-06-15 08:49:00 | 0 |
| Matolcsy: A szaktárcák nyitottak a tárgyalásokra | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium továbbra sem tartja esélytelennek egy új nemzeti légitársaság létrehozását, ennek érdekében több befektetővel, befektetői csoporttal is tárgyal az együttműködési lehetőségekről - derül ki a fejlesztési miniszter írásos válaszából, amely az Országgyűlés honlapján olvasható. | 2012-06-15 08:34:00 | 0 |
| Logisztikai bázist avattak Kecskeméten | Hatmilliárd forintos beruházással létrehozott tízezer négyzetméter alapterületű logisztikai bázist adott át a Kühne+Nagel német cégcsoport magyar leányvállalata csütörtökön Kecskeméten. | 2012-06-15 08:16:00 | 0 |
| Nőhet a szemétszállítás díja a fővárosban | Nettó 2,8 százalékkal emelkedhet a szemétszállítás díja Budapesten, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán elfogadja a vonatkozó előterjesztést. | 2012-06-14 18:45:00 | 0 |
| Véleményezhető a köznevelési törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet tervezete | Megjelent a köznevelési törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet tervezete, amelyet június 26-ig lehet véleményezni. Ez a többi között rögzíti, hogy ha a köznevelési intézmény nem vesz részt a kötelező állami feladatellátásban, a szolgáltatás igénybevétele tandíjfizetés mellett történhet, kitér továbbá az adatszolgáltatásra és a helyettesítésekre is. | 2012-06-14 18:37:00 | 0 |
| Fizetni kellene a jövőben a Budapest név használatáért | Fizetniük kellene a jövőben a Budapest nevet vagy annak változatait használó egyéni vállalkozóknak és gazdasági társaságoknak Tarlós István főpolgármester javaslata szerint; erről jövő szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés. | 2012-06-14 18:11:00 | 0 |
| "Az alaptörvény szétrombolja a posztkádári struktúrát" | Ön bármikor kimehet az utcára tüntetni, vihet magával bármilyen táblát és nem kell félnie attól, hogy a rendőrök megverik" - intézte szavait Gyurcsány Ferenchez parlamenti felszólalásában Révész Máriusz. Az Orbán-kormány két éves tevékenységéről rendezett parlamenti vitanapon kósa Lajos úgy fogalmazott: az új alakotmány szétrombolta a korábban az országban uralkodó posztkádári struktúrát. | 2012-06-14 17:49:00 | 0 |
| Minden párt részt vesz az Áder által összehívott tanácskozáson | Minden parlamenti párt képviselteti magát azon a pénteki ötpárti tanácskozáson, amelyet Áder János köztársasági elnök kezdeményezett a június 20-án kezdődő, a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 konferencia kapcsán. | 2012-06-14 17:45:00 | 0 |
| Ángyán a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának a tagja | Ángyán József jelen pillanatban is a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagja, és egyetlen olyan indítvány sem érkezett, amely ezt megkérdőjelezné - közölte a Fidesz-frakció sajtóosztálya csütörtökön az MTI érdeklődésére. | 2012-06-14 17:27:00 | 0 |
| A megújult fertődi kastélyban lehet a hétvégén megtekinteni az Esterházy Madonnát | Az egyre inkább eredeti pompájában látogatható fertődi Esterházy-kastélyba látogat a hétvégén Raffaello Esterházy Madonnája a Múzeumok Éjszakájának részeként. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló látványos rekonstrukciónak köszönhetően a kastély a magyar és az európai kultúra egyik ékköve lesz, amelynek egyik fontos állomása az Esterházy Madonna bemutató is. A rendezvényt Zumbok Ferenc kormánybiztos nyitja meg szombaton este, a festményt szombat este 8 órától vasárnap reggel 6 óráig nézhetik meg az érdeklődők - közölte portálunkkal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, csütörtökön. | 2012-06-14 16:37:00 | 0 |
| L.Simon László hivatalos látogatást tesz Münchenben | Münchenbe utazott L. Simon László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője a Magyar Intézet meghívására - olvasható a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében. | 2012-06-14 16:32:00 | 0 |
| Felsőoktatás, mint valódi gazdasági stratégiai erőforrás | A felsőoktatásnak és a felsőoktatási ágazatirányításnak meg kell újulnia, hogy megfelelhessen azoknak a társadalmi kihívásoknak, amelyek soha nem látott mértékű változások elé állítják - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára az Információs társadalom parlamentje című konferencián csütörtökön Budapesten. | 2012-06-14 16:24:00 | 0 |
| Az izraeli magyarság képviselőivel tárgyalt Répás | Az egyes országoknak a diaszpórával történő kapcsolattartásáról volt szó azon a konferencián, amelyen Magyarországot Répás Zsuzsanna képviselte Jeruzsálemben. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek Izraelből csütörtökön telefonon elmondta: találkozott az ottani magyar közösség képviselőivel is. | 2012-06-14 15:48:00 | 0 |
| VM: kibővül az MFB agrárhitel programja | A kormány döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által működtetett hitelkonstrukció kibővítéséről, így a gazdálkodók még mintegy 9,5 milliárd forintért igényelhetnek hitelt az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogramból - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-vel. | 2012-06-14 15:46:00 | 0 |
| NFM: felülvizsgálják a MÁV-vezetők prémiumait | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezte a MÁV-vezetők 2011. évi prémiumfeladatainak felügyeleti vizsgálatát - közölte a minisztérium csütörtökön. | 2012-06-14 15:36:00 | 0 |
| Átalakul a kormányzati kommunikáció | A jövőben a belföldi kommunikáció irányítása mellett a kormányszóvivői iroda, személy szerint Giró-Szász András kormányszóvivő alá tartozik majd a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkárság is Kumin Ferenc politológus vezetésével, valamint a miniszterelnök kommunikációjáért felelős sajtófőnökség, amelyet Havasi Bertalan helyettes államtitkár irányít. | 2012-06-14 15:35:00 | 0 |
| Vilniusban a soros uniós elnökségre való felkészülésről tárgyalt Győri Enikő | Litvánia jövő évi soros uniós elnökségére való felkészüléséről, a folyamatban való magyar közreműködésről tárgyalt Vilniusban Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára. | 2012-06-14 15:32:00 | 0 |
| "A szocialisták által ásott gödörből együtt kell kimásznunk" + videó | A kormány első két évéről rendezett vitanapot csütörtöki ülésén az Országgyűlés. Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője hozzászólásában kiemelte: nemcsak a költségvetési hiánycélt sikerült betartani, csökkenteni tudták a költségvetési hiányt és az államadósságot is. | 2012-06-14 15:35:00 | 1 |
| Ez a költségvetés az uniós válságra adott magyar válasz | A 2013-as költségvetés kiszámíthatóságot és stabilitást kell, hogy jelentsen Magyarország számára egy olyan időszakban, amikor az uniós gazdasági környezet egyértelműen romlik – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ugyanitt a nemzetgazdasági tárca vezetője azt hangsúlyozta, hogy a makrogazdasági mutatóink alapján már közeledünk a Visegrádi Négyek átlagához. | 2012-06-14 14:43:00 | 0 |
| "Az ország közelebb került a kitűzött célokhoz" + videó | A közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön, az Orbán Viktor vezette kormány első két évéről szóló országgyűlési vitanapon tartott vitaindítójában kijelentette azt is, hogy az ország közelebb került a kitűzött célokhoz. A megtett feladatok közül a fideszes politikus kiemelte a költségvetés stabilitásának megteremtését, az új alaptörvény megalkotását, és azt, hogy a kabinet, amikor csak teheti, az ország polgáraihoz fordul. | 2012-06-14 14:12:00 | 1 |
| A kormányfő is kijelölhető központi hivatal irányítására | A miniszterelnök is kijelölhető lesz kormányrendeletben központi hivatal irányítására a parlament csütörtöki döntését követően. Navracsics Tibor erről szóló törvényjavaslatát kivételes sürgős eljárással - 213 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 18 tartózkodás mellett - fogadta el az Országgyűlés. | 2012-06-14 13:43:00 | 0 |
| Emmi: Magyarország mindannyiunk közös otthona | Magyarország demokratikus jogállam, az emberi jogok szempontjából pedig biztonságos ország, így aki más országban politikai menekültjogot kér és félfasiszta diktatúrára hivatkozik, nem mond igazat - így reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kanadai szenátus bevándorlási törvényt érintő módosítására, amelynek alapján a Kanadában menekültstátusért folyamodó magyar cigányok többségét is gyorsított eljárás után küldhetik haza. | 2012-06-14 13:40:00 | 0 |
| Benyújtották az NKA törvény módosítását | A emberi erőforrások minisztere lesz a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, amennyiben az Országgyűlés elfogadja az NKA-ról szóló törvény módosítását, amelyet csütörtökön terjesztettek a Ház elé. Az Alapnál létrehozzák az alelnöki posztot. | 2012-06-14 13:40:00 | 0 |
| Jó a fogadtatása a kistérségi startmunka-programnak | Az idén az állam összesen 132 milliárd forintot fordít a közmunkaprogram megvalósítására, amiből mintegy 200 ezer ember megélhetését segíti elő - mondta Papp Károly, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Gödöllőn egy gazdanapi rendezvény megnyitóján. | 2012-06-14 13:32:00 | 0 |
| Grandiózus uniós kezdeményezések a foglalkoztatás növeléséért | Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén határozatot fogadott el az Európai Bizottság nagyszabású ún. foglalkoztatási csomagja kapcsán, amellyel középtávon az uniós gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést hivatott előmozdítani a jogalkotó testület. Őry Csaba fideszes EP-képviselő a tegnap esti plenáris vita során a Bizottság által megjelölt irányt alapvetően helyesnek ítélte, véleménye szerint azonban a rendkívül nehéz gazdasági és foglalkoztatási helyzet miatt nincs késlekednivalója az uniós döntéshozóknak. | 2012-06-14 13:21:00 | 0 |
| 2015-től erősödik az európai vegyi üzemek biztonsága | A csütörtöki napon elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek elleni védekezésről szóló, ún. Seveso-III irányelv 2015-től hatályos új normaszövegét. A jogszabály európai parlamenti felelőse Áder János volt. A volt néppárti EP-képviselőnek a frakciók és az uniós intézmények közötti kompromisszumot még köztársasági elnökké jelölését megelőzően sikerült tető alá hoznia. A mai szavazás formális megerősítése volt e kompromisszumnak. Az új szabályozás jelentősen megerősíti az európai vegyi üzemek biztonságát. | 2012-06-14 13:17:00 | 0 |
| Az informatika új eszközei segíthetik hazánk megújítását | Az egyes kormányzati szektorok informatikai fejlesztéseiről, valamint az informatikában rejlő lehetőségeiről számoltak be az Információs társadalom parlamentje című konferencia résztvevői csütörtökön Budapesten, az Országgyűlés épületében. | 2012-06-14 13:14:00 | 0 |
| Július 13-ig ülésezik a parlament | Július 13-ig ülésezik nyáron az Országgyűlés, a jövő évi költségvetés vitája a június 25-ei héten kezdődik a Házban - hangzott el a házbizottság csütörtöki ülésén. | 2012-06-14 13:10:00 | 0 |
| Tarlós: Nem a városhatár lesz a behajtási díj zónahatára | Bizonyosan nem Budapest városhatára lesz a behajtási díj zónahatára – jelentette ki Tarlós István főpolgármester csütörtökön, miután több kerületi polgármesterrel is egyeztetett a témában. | 2012-06-14 12:38:00 | 0 |
| Kilenc kilométer utat újítanak fel Pápa és Marcaltő között | Kilenc kilométer utat újítanak fel Pápa és Marcaltő között csaknem kilencszázmillió forintért - hangzott el a munkaterület átadásáról tartott pápai sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2012-06-14 12:34:00 | 0 |
| Orbán: Kaput kell nyitni az arab világ felé + képek | Jordánia kiemelten fontos partnere Magyarországnak a Közel-Keleten - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a fővárosi Buddha-Bar Hotel Klotild Palace ünnepélyes megnyitóján. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők. | 2012-06-14 12:34:00 | 0 |
| Navracsics: Kiszámíthatóbb célrendszert kell kijelölni | Navracsics Tibor a Figyelőnek adott interjújában vívmánynak nevezte, hogy a kormány az elmúlt két évben úgy tudta végrehajtani politikai és közigazgatási akaratát, hogy az ország stabil maradt; ezért a miniszterelnök-helyettes abban bízik, hogy még ebben az évben "a gazdaságban és a szociális ellátórendszerben jelen lévő instabilitás flexibilis stabilitássá alakul". | 2012-06-14 12:17:00 | 0 |
| 52 milliárdos Digitális Oktatási Alapcsomag a diákoknak | A versenyképes oktatás egyik alappillére, hogy a digitális kor követelményeinek megfelelni képes oktatási rendszert biztosítson a magyar állam minden, a köznevelésben résztvevő diákja számára - hangsúlyozta Giró Szász András Papp Istvánnal, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójával, valamint Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Papp István leszögezte: a Digitális Oktatási Alapcsomag a XXI. század legkorszerűbb tanulási környezetét teszi elérhetővé minden diák számára Magyarországon. Lázár János kiemelte: a Miniszterelnökség egyik legfontosabb célja, hogy Magyarországon a felzárkózás lehetőségét képes legyen biztosítani. | 2012-06-14 12:13:00 | 0 |
| A kis, a közepes és a nagy gazdaságokra egyaránt szükség van | A gazdasági válságból Magyarország számára elsősorban a mezőgazdaság nyújthat lehetőséget a kilábalásra, amit mutat, hogy tavaly a GDP 1,7 százalékos növekedésének döntő hányadát az agrárágazat adta - mondta Budai Gyula csütörtökön a Gödöllőn rendezett gazdanap megnyitóján. | 2012-06-14 12:02:00 | 0 |
| "A nemzetközi együttműködés lehet hatékony megoldás" | Martonyi János külügyminiszter szerint csak a nemzetközi együttműködés lehet hatékony megoldás a tömegpusztító fegyverek elterjedésének visszaszorítására. | 2012-06-14 11:03:00 | 0 |
| Az Orbán-kormány teljesítménye a legjobb az elmúlt 10 évben | A jelenlegi Fidesz-kormány teljesítményével a leginkább elégedettek a magyar választók az előző tíz évet és három politikai ciklust tekintve - derül ki a Századvég közvélemény-kutatásából. | 2012-06-14 10:13:00 | 0 |
| A kócos frontharcos | 2012-06-14 09:57:00 | 0 | |
| Pezsgő | Ha valaki előtt eddig nem lettek volna világosak a balliberális kormányzás mozgatórugói, akkor most bizonyosságot kaphat azok lényegéről. A sukorói kaszinóberuházáshoz kötődő arcátlan telekcsere-szerződés ügyében jogerős bírósági ítélet leplezi le mind a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által hosszú évekig megtestesített kormányzati akaratot, mind az azt gátlástalanul levezénylő rendszert. | 2012-06-14 09:46:00 | 0 |
| Zászlóbontás | 2012-06-14 09:38:00 | 0 | |
| Bécsben találkoztak az osztrák-magyar határtérség polgármesterei | Az osztrák-magyar határmenti települések polgármesterei tartottak találkozót szerdán Bécsben - közölte az MTI-vel Magyarország bécsi nagykövete. | 2012-06-14 09:36:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-06-14 09:28:00 | 0 | |
| Az idő urai | 2012-06-14 09:24:00 | 0 | |
| Az emberi erőforrások minisztere lehet az NKA elnöke | Csütörtökön kerül az Országgyűlés elé a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosítása, amely szerint az NKA elnöke az emberi erőforrások minisztere lesz - közölte az MTI-vel a kultúráért felelős államtitkári posztot június 18-ától betöltő L. Simon László, aki alelnökként irányítja majd az alapot. | 2012-06-14 09:16:00 | 0 |
| "Magyarország kifejezetten jó üzleti környezetet kínál"+videó | Szijjártó Péter szerint Magyarország kifejezetten jó üzleti környezetet kínál autógyártó cégeknek, ugyanakkor nem tud olyan tárgyalásokról, amelyek alátámasztanák a KIA és a BMW magyarországi befektetéseiről szóló információkat. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdaságért felelős államtitkára erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt szerdán este. | 2012-06-14 09:08:00 | 1 |
| Támogatták Áder ipari balesetek elleni védekezéssel kapcsolatos jelentését | Széles körben támogatták az időközben köztársasági elnökké választott Áder János ipari balesetek elleni védekezéssel kapcsolatos európai parlamenti jelentését szerdán Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. | 2012-06-14 09:06:00 | 0 |
| A parlament előtt a behajtási díjak bevezetése | Módosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek két kormánypárti képviselő az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslathoz, ezzel lehetővé teszi, hogy a főváros területén található egyes helyi közutak használatáért a Fővárosi Önkormányzat rendeletében meghatározott mértékű díjat szedjen be. | 2012-06-14 09:00:00 | 0 |
| "A bolíviai hatóságok tartsák be saját törvényeiket" | Magyarország nem tartja szerencsésnek és nem is tudja értelmezni Álvaro García Linera bolíviai alelnöknek a szerdai helyi lapok által idézett kijelentését - közölte Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az MTI megkeresésére. | 2012-06-14 08:58:00 | 0 |
| "A legnagyobb taxiscégeknek eszük ágában sincs tüntetni" | "Nem tudok semmiféle taxisháborúról, lehet bulvárosítani a témát, csak semmi értelme. A legnagyobb taxiscégeknek eszük ágában sincs tüntetni és háborúzni" – jelentette ki Tarlós István főpolgármester az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön. | 2012-06-14 08:55:00 | 0 |
| L. Simon: Terveink közel állnak egymáshoz + videó | Lemondott Szőcs Géza kulturális államtitkár, helyére L. Simon Lászlót kérte fel az emberi erőforrások minisztere, aki ezt el is fogadta. L. Simon László az m1 Az Este című műsorában elmondta: hetek óta tárgyalt Balog Zoltán tárcavezetővel, hivatalosan azonban csak szerda délután kérték fel. Szőcs Géza egy ideje tervezte már, hogy távozik, és jelezte: L. Simon Lászlót látná legszívesebben ezen a poszton – tette hozzá a leendő államtitkár. | 2012-06-14 08:44:00 | 1 |
| A kormány két évét értékelhetik a képviselők | A képviselők a 13 órakor kezdődő ülésen először arról a kormányzati törvényjavaslatról határoznak, amely alapvetően a Miniszterelnökség szerkezetének átalakításáról szól, de ez az indítvány teremti meg annak lehetőségét is, hogy kormányrendeletben a miniszterelnök is kijelölhető legyen központi hivatal irányítására. | 2012-06-14 08:34:00 | 0 |
| Kiemelten ellenőrzik a játszótereket Kaposváron | Kiemelten ellenőrzik a játszótereket a nyári iskola szünet előtt Kaposváron; a közterület-felügyelők felmérik a homokozók és a játékok állapotát, különös figyelmet fordítanak a tisztaságra, a kutyatartás és a dohányzási tilalomra vonatkozó szabályok betartatására. | 2012-06-14 08:30:00 | 0 |
| Megújul a csapadékvíz-elvezető csatorna Pápán | Tizenkétezer ember lakókörnyezetét, negyvenhektáros területet óvnak meg az új csapadékvíz-elvezető csatornával Pápán - közölte az MTI-vel az önkormányzati projekt kommunikációs partnere. | 2012-06-14 08:22:00 | 0 |
| A Közép-európai Kezdeményezés fontos Magyarországnak | Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarországnak azért fontos a Közép-európai Kezdeményezés (KEK), mert 18 tagállamával lefedi azt a térséget, amelyben a magyar külpolitika különösen aktívan lép fel. | 2012-06-13 18:14:00 | 0 |
| Iskola-összevonás fejlesztési program Hajdúnánáson | Fejlesztési programot dolgoztak ki Hajdúnánáson a korábbi négy önkormányzati iskola összevonásával létrejött intézmény működésének segítésére, a felvetődő problémák megoldására - az átalakítást Szólláth Tibor (Fidesz) polgármester szerdán sajtótájékoztatón mutatta be Debrecenben. | 2012-06-13 17:45:00 | 0 |
| Végre vége a sukorói telekspekulációnak! | Nagy öröm számomra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla immár jogerősen is kimondta, hogy a választókörzetemhez tartozó sukorói terület újra a magyar állam tulajdonába kerül - írja közleményében L. Simon László országgyűlési képviselő. | 2012-06-13 17:08:00 | 0 |
| Kövér: A Fidesz a magyar történelem egyik legmélyebb válsága idején vette át a kormányzást | A Fidesz 2010-ben a magyar történelem egyik legmélyebb és legösszetettebb válsága idején vette át a kormányzást - mondta szerdai londoni előadásában Kövér László. | 2012-06-13 17:04:00 | 0 |
| A német kormánypártok is a kohéziós alapok befagyasztásának feloldását kérik az Ecofintől | A CDU/CSU német kormánypárti frakciószövetség is arra kéri az Európai Unió Pénzügyminisztereinek Tanácsát (Ecofin), hogy oldják fel azt a döntést, mely szerint felfüggesztik a kohéziós alapból folyósított összegek kifizetését Magyarország vonatkozásában – közölte portálunkkal Rogán Antal az egyeztetés után, szerdán. | 2012-06-13 16:31:00 | 0 |
| Ingyen ad ételt rászoruló gyerekeknek a miskolci önkormányzat | Az elmúlt évben 300, idén már 400 rászoruló miskolci gyermek étkezhet térítésmentesen a nyári szünetben - közölte Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője szerdán az MTI-vel. | 2012-06-13 16:21:00 | 0 |
| "Koszovó jó befektetési lehetőségekkel rendelkezik" | Koszovó fiatal és stabil ország, érdemes ott befektetni - mondta a Szerbiából kiszakadt köztársaság miniszterelnöke egy szerdai budapesti gazdasági fórumon. Az Üzlet és befektetés Koszovóban című tanácskozáson Hashim Thaci mellett felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. | 2012-06-13 16:10:00 | 0 |
| A kohéziós forrásokat szinten kell tartani | Zajlanak az egyeztetések az Európai Unió 2013 utáni többéves pénzügyi kerettervéről. A téma az Európai Tanács június végi ülésén is napirenden lesz. Az EP ma fogadta el álláspontját a kérdésben, amelyben kiáll az uniós költségvetési források hatékonyabb felhasználása, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedést ösztönző beruházások támogatása mellett. Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő szerint ezek a célok csak a kohéziós politika szerepének megtartásával érhetőek el. | 2012-06-13 15:48:00 | 0 |
| Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása | Még ebben a hónapban megkezdődhet mintegy 2,5 milliárd forintból a diósgyőri vár és környezete felújítása, amely várhatóan 2014 májusában fejeződik be - tájékoztatta Dobos Tímea, a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának szóvivője az MTI-t szerdán. | 2012-06-13 15:14:00 | 0 |
| Hatályba lép 2013-ban a hulladékgazdálkodási törvény | Ősszel kerül a parlament elé az előkészítés alatt álló hulladékgazdálkodási törvény, amely jövőre hatályba lép, s így 2013-tól a jelenleginél 25 milliárd forinttal több, összesen 85 milliárd forint folyhat be környezetvédelmi termékdíjként az államkasszába - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára szerdán egy gödöllői szakmai konferencián tartott sajtótájékoztatón. | 2012-06-13 15:13:00 | 0 |
| L. Simon László életrajza | L. Simon László József Attila-díjas írót, szerkesztőt, fideszes országgyűlési képviselőt kérte fel Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a kultúráért felelős államtitkári posztra szerdán a tisztségéről lemondott Szőcs Géza utódjaként. L. Simon László elfogadta a megbízatást, tisztségét június 18-tól tölti be. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga: | 2012-06-13 15:10:00 | 0 |
| L. Simon László lesz a kultúráért felelős államtitkár | L. Simon Lászlót kérte fel Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a kultúráért felelős államtitkári posztra szerdán. L. Simon László elfogadta a megbízatást, tisztségét június 18-tól tölti be - tájékoztatta az MTI-t a tárca. | 2012-06-13 14:09:00 | 0 |
| A fiskális fegyelem minimum követelmény | Nagy többséggel szavazta meg az Európai Parlament azt a két további gazdaságirányítási csomagot, amelyek beleillenek a gazdasági kormányzás közös rendszerébe, s így megkezdődhetnek a tárgyalások az első olvasatos megállapodás elérése érdekében. | 2012-06-13 14:04:00 | 0 |
| "Ez fáj Gőgösnek, ezért támadja a földpályázatokat" | Érthető a szocialista párt és Gőgös Zoltán részéről tapasztalható nagy felhördülés, hiszen a jelenlegi kormány a szocialistákhoz köthető nagybirtokok kivételezett helyzetének felszámolására törekszik. Magyarországon jelenleg 500 ezer hektár termőföld van állami tulajdonban, amelyből 400 ezer hektárt a volt szocialista állami gazdaságok utódcégei bérelnek az NFA-tól - reagált közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a szocialista politikus elmúlt napokban tett kijelentéseire szerdán. | 2012-06-13 14:01:00 | 0 |
| "Heteken belül megtörténhet a köznevelési törvény módosítása" | Heteken belül megtörténhet a köznevelési törvény módosítása, azt még az Országgyűlés jelenlegi ülésszaka alatt benyújtják - mondta Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár szerdán az MTI kérdésére. | 2012-06-13 13:46:00 | 0 |
| Vállalkozói övezetté válik egy volt kőfeldolgozó Egerben | Vállalkozói övezetet alakít ki egy volt egri kőfeldolgozó helyén a területet birtokló önkormányzati tulajdonú EVAT Zrt. az Új Széchenyi Terv támogatásával - jelentette be a projekt szerdai nyitórendezvényén Habis László (Fidesz-KDNP), a város polgármestere. | 2012-06-13 13:18:00 | 0 |
| Szavazatokat várnak az új nemzeti stadion nevére | Bárki szavazhat az új nemzeti stadion nevére a www.mnsk.hu internetes oldalon felkínált lehetőségek közül: Puskás Ferenc Stadion, Kocsis Sándor Stadion, Nemzeti Stadion, Nemzeti Aréna és Németh Imre Stadion. Vígh László kormánybiztos szerint 2014 elején indulhat el az építkezés. | 2012-06-13 13:13:00 | 0 |
| Felsőoktatás átalakítása: egyik cél a gazdaság fejlesztése | A felsőfokú oktatás átalakítása elsősorban a hazai gazdaság fejlesztését, a termelés növelését célozza; a magyar felsőoktatás fejlesztését a kormány fontosnak tartja és erre az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) forrásokat biztosít - hangsúlyozta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára szerdán, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) uniós projektet záró konferenciáján. | 2012-06-13 13:10:00 | 0 |
| Czerván: Megőrizheti pozícióját a gabonatermesztés | Az Európai Unió 2014-től tervezett Közös Agrárpolitikája (KAP) szerint megőrizheti pozícióját az eddig kedvező helyzetben lévő hazai gabonatermesztés - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Dunaföldváron. | 2012-06-13 13:02:00 | 0 |
| Kőbányán is megnyílt a LÉLEK-ház | Átadták a kőbányai LÉLEK-házat szerdán. A főváros X. kerületében, a Maglódi úti volt napközis gyermektábor területén található létesítmény a városrész felzárkóztató programjában részt vevő mintegy 30 hajléktalannak ad otthont. | 2012-06-13 11:22:00 | 0 |
| Orbán: Magyarország érdeke Koszovó uniós integrációja + képek | Európa ma egy gyengélkedő kontinens, de a keleti, délkeleti peremén óriási növekedési potenciál mutatkozik - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő szerdán Budapesten, az Üzlet és befektetés Koszovóban című gazdasági fórumon, amelyen részt vettek a balkáni ország politikai vezetői, köztük Hashim Thaci, a Koszovói Köztársaság miniszterelnöke. Az eseményen készült képek itt megtekinthetők. | 2012-06-13 11:23:00 | 0 |
| Négymilliárd forintot kaphatnak a fiatal mezőgazdasági termelők | Új pályázatok indulnak a Darányi Ignác Tervben, júniusban több fontos kiírás is megjelent, illetve megjelenik - közölte V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2012-06-13 11:15:00 | 0 |
| Új bűnmegelőzési központ nyílt Csepelen | Ünnepélyes keretek között adták át június 12-én a csepeli közterület-felügyelőknek a kerület központjában, a Kossuth Lajos utcában nyílt új telephelyét - közölte portálunkkal Csepel Önkormányzata, szerdán. | 2012-06-13 10:56:00 | 0 |
| Szőcs Géza életrajza | Felmentését kérte az emberi erőforrások miniszterétől szerdán Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga: | 2012-06-13 10:26:00 | 0 |
| "A művészet olyan út, amely végül is az Istenhez vezet el" | Székesfehérváron mutatták be L. Simon László új esszékötetét; a Szubjektív ikonosztáz című, 376 oldalas kötetet Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója méltatta. | 2012-06-13 10:17:00 | 0 |
| A kormányfő főtanácsadónak kérte fel Szőcs Gézát | Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta Szőcs Géza lemondását, egyben felkérte, hogy a továbbiakban miniszterelnöki főtanácsadóként végezze tevékenységét - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t szerdán. | 2012-06-13 10:06:00 | 0 |
| Soltész: Húsz év múlva is fenntartható lesz a rendszer | Az Soltész Miklós kedden az m1 Az Este című műsorában azt mondta: 1997-ben az akkori szocialista-szabaddemokrata kormány hozott egy törvényt, amely szerint 2013-tól bruttó számokból kell kiszámítani a nyugdíjat, ennek pedig következménye lett volna a nyugdíjak adóztatása. Mint mondta, ezt a szabályt azért kellett eltörölni, hogy ne adóztassák meg az időskori ellátást, valamint azért, hogy akiknek már nyugdíjuk van, azoknak ugyanaz maradjon a járandóság kiszámítása. | 2012-06-13 09:39:00 | 1 |
| Barcelonai minta | 2012-06-13 09:10:00 | 0 | |
| A keleti nyitás nem okoz kulturális törést | 2012-06-13 09:04:00 | 0 | |
| Megint jönnek, megújulnak | Akár kormányon voltak, akár ellenzékben, állandóan meg akartak újulni. Hétfőn a Népszabadság ismertette azt a friss koncepciót, amely harminc oldalon – nagyjából az elveszett Gyurcsány-szakdolgozat terjedelmében – vázolja az MSZP stratégiájának főbb vonalait. | 2012-06-13 08:56:00 | 0 |
| Merjünk magyarok lenni! | 2012-06-13 08:49:00 | 0 | |
| Kilencven nap | 2012-06-13 08:41:00 | 0 | |
| Varga: A kompromisszumnak a magyar gazdaság érdekeit kell szolgálnia | A szerdai kormányülésen dönt majd a kabinet arról, hogy új jegybanktörvényt terjesszen-e be a mostani, többszörösen módosított indítvány helyett - mondta az IMF-EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Varga Mihály szerint június végén megkezdődhetnek a tárgyalások a két szervezettel. Hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy az európai helyzet nem kedvez Magyarországnak, ezért törekednek a minél előbbi megállapodásra. | 2012-06-13 08:34:00 | 0 |
| Budai: Hasonló a német és a magyar álláspont a KAP-ról | Magyarország és Németország több kérdésben ugyanazt az álláspontot képviseli a közös agrárpolitikában, a két ország közötti párbeszéd a jövőben is folytatódik - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkárára, akit egynapos berlini tárgyalásai kapcsán idéz a szaktárca közleménye. | 2012-06-13 08:28:00 | 0 |
| Kétmilliárdot csoportosítanak át az NKE elhelyezésére | Kétmilliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésben azért, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központját, több tanszékét és könyvtárát az egykori Ludovika Akadémia épületében helyezhessék el. Az állam idén és jövőre várhatóan négy és fél milliárd forintot ad a beruházásra. | 2012-06-13 08:25:00 | 0 |
| Magyarország büszkén ad számot eredményeiről+videó | Magyarország szívesen fogad bármilyen monitoringeljárást, és büszkén ad számot az elmúlt két évben elért eredményekről - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdaságért felelős államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában szerdán. Szijjártó Péter arra a kérdésre mondta ezt, hogy nem tart-e a kormány attól, hogy a Velencei Bizottság ajánlására monitoringeljárás indul Magyarország ellen. | 2012-06-13 08:21:00 | 1 |
| Memóriazavaros belvárosi szocialisták | Steiner Pál és Pásztor Tibor keddi közleményét olvasva ismét megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy az az MSZP emel szót a Kossuth téri fákért, amelynek képviselői két évvel ezelőtt 176 darab fát akartak kivágni a tér déli részén a mélygarázs építése miatt - közölte Puskás András, Belváros - Lipótváros alpolgármestere. | 2012-06-13 08:12:00 | 0 |
| "Debrecennek az az érdeke, hogy megépüljön a 2-es villamos pályája" | Debrecennek az az érdeke, hogy megépüljön a 2-es villamos pályája. A beruházás zajlik, a kivitelező ATK konzorcium eleget tett a város június 1-i felszólításának, végzi a munkát, ezért a sajtóhírekkel ellentétben nincsen szó a jelenleg is életben lévő szerződés felmondásáról, és erre így jogi lehetőség sincsen - mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere az MTI-nek kedden. | 2012-06-12 19:15:00 | 0 |
| A VM üdvözli a géntechnológiai törvény módosítását | Ötpárti egyetértéssel, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását, amely elősegíti a 2006-ban szintén ötpárti egyetértéssel elfogadott országgyűlési határozat céljának teljesítését: a környezeti és egészségügyi biztonság növelését - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-vel | 2012-06-12 18:56:00 | 0 |
| Emmi: hamisak a PDSZ elbocsátásokról szóló kijelentései | Az egyre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb pedagógusra lesz szükség, de ezt a helyzetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkársága nem elbocsátásokkal kívánja megoldani, hanem azzal, hogy nem töltik be a nyugállományba vonulók státusát. | 2012-06-12 18:50:00 | 0 |
| "Ez a teljesítmény hazánkat az EU élvonalába helyezi" | A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Jó hírek a Dunánál címmel reagált az Economist múlt heti cikkére, amelyben a brit gazdasági-politikai folyóirat azt írta, "komor olvasmány" a négyéves mandátuma félidejénél tartó magyar kormány bizonyítványa. | 2012-06-12 18:43:00 | 0 |
| "Mi a szabadságharcosok pártja vagyunk" | A tervezettnél korábban kivezethetik a magyarországi bankadót Orbán Viktor szerint, aki brutálisnak nevezte az adó mértékét kedden Bécsben, az osztrák gazdasági kamara épületében, a Raiffeisen Bank képviselőjének kérdésére adott válaszában. A kormányfő szólt arról is, támogatja, hogy vasútvonalakat vegyen át a GYSEV a MÁV-tól. | 2012-06-12 18:20:00 | 0 |
| Az AirBridge tulajdonosát hallgatta meg a vizsgálóbizottság | A Malév privatizálására létrejött projektcég, az AirBridge Zrt. egyik alapító tulajdonosát, Költő Magdolnát és Somkuti Istvánt, az ÁPV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesét hallgatta meg a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság szerdán Budapesten. | 2012-06-12 17:34:00 | 0 |
| Közös munkacsoportot alakít a Fidesz és a német CDU/CSU frakciója | Német kezdeményezésre új típusú együttműködés kezdődik a Fidesz parlamenti frakciója és a Bundestag - a német törvényhozás alsóháza - konzervatív képviselőcsoportja között - mondta az MTI-nek kedden Berlinben a Fidesz frakcióvezetője. | 2012-06-12 17:14:00 | 0 |
| Emmi: a megőrzés záloga az ismeretek átadása | A magyar kormány aláírta az Európa Tanácsnak a kulturális örökség társadalmi értékéről szóló, 2005-ös farói keretegyezményét. Ezzel Magyarország jelentős lépést tett a kulturális örökség komplex védelme, kezelése és fenntartása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. | 2012-06-12 16:09:00 | 0 |
| "A sikeres európai válságkezeléshez sokszínűségre van szükség" | Sok tanulnivalójuk van még a magyaroknak az osztrákoktól Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki azt mondta, az elmúlt 40-45 év gazdasági teljesítménye alapján Ausztria tekinthető Európa legsikeresebb országának. | 2012-06-12 15:45:00 | 0 |
| Soltész: A kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét | Fenntartható a nyugdíjrendszer, és 25 év múlva is az lesz - jelentette ki Soltész Miklós szociális államtitkár a parlamenti vitában. | 2012-06-12 15:41:00 | 0 |
| Hatékonyan működik az új Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat | Hatékonyan működik Hende Csaba szerint a két korábbi titkosszolgálat összevonásával idén év elején megalakult Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. A jövő évtől, a létszámcsökkentés után pedig több százmillió forintot is megspórolhat a tárca a szolgálat működésén - mondta a honvédelmi miniszter kedden, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt tartott éves beszámolójában. | 2012-06-12 15:38:00 | 0 |
| CÖF-CET: minden állampolgár véleménye aranyat ér | Az új nemzeti konzultáción való részvételre buzdítja az állampolgárokat a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET); a civil szervezetek szerint a kérdőívekre adott válaszokkal a kormány a legautentikusabb információk alapján hozhatja meg döntéseit. | 2012-06-12 15:31:00 | 0 |
| Láng Zsolt visszautasítja a helyi önkormányzatokat ért kritikát | Az Országgyűlés önkormányzati bizottságának fideszes elnöke visszautasítja, hogy Magyarországon a helyi önkormányzatoknál a legnagyobb a korrupció veszélye. | 2012-06-12 15:17:00 | 0 |
| Cséfalvay: Magyarországnak kész a házi feladata+videó | Jónak és megfontolandónak nevezte a Költségvetési Tanács megfogalmazta tanácsokat Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-06-12 14:04:00 | 1 |
| "Gúr Nándor ne csak az íróasztal mellől nézze a valós életet!" | Gúr Nándornak tisztelettel ajánlom, hogy ne csupán az íróasztal mellől nézze a valós életet. Ez kényelmes, de nem elegendő hozzáállás az ország problémáinak megoldásához - reagált Selmeczi Gabriella a szocialista képviselő keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra. | 2012-06-12 13:51:00 | 0 |
| Az Emmi és az NGM közösen dönt a kórházi adósságrendezésből megmaradt pénzről | Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közösen dönt a kórházi adósságrendezésből megmaradt csaknem 5,5 milliárd forintos összeg felhasználásáról - közölte az egészségügyi államtitkárság kedden az MTI megkeresésére. | 2012-06-12 13:47:00 | 0 |
| Hazánk komoly szerepet vállalna a vízügyek területén az ENSZ-ben | Magyarország nagy szerepet vállalna egy vízügyi tematikájú cél kidolgozásában az ENSZ fenntartható fejlődési céljai között - mondta Baranyai Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. | 2012-06-12 13:36:00 | 0 |
| Szatmáry: A minősítés feltételei transzparensek | Nemzeti védjegy lett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által működtetett Hotelstars szállodaminősítési rendszer, az erről szóló megállapodást kedden írta alá a sajtó jelenlétében Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára és Kopócsy Andrea, a szövetség elnöke Budapesten. | 2012-06-12 13:27:00 | 0 |
| Átszervezik az erzsébetvárosi művelődési és kulturális intézményeket | Közös nonprofit társaságba integrálják a VII. kerület valamennyi önkormányzati fenntartású művelődési és kulturális intézményét - tájékoztatta a városrész önkormányzata kedden az MTI-t. | 2012-06-12 12:41:00 | 0 |
| Pintér: Száz százalékban teljesítettük 2011-es ígéreteket | Száz százalékban teljesítettük a 2011 évre vállalt ígéreteinket – erről Pintér Sándor belügyminiszter beszélt az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt, kedden elhangzott beszámolójában. | 2012-06-12 12:33:00 | 0 |
| Asszonytalálkozó a "Virágzó Civil Világért" + videó | Huszonnyolc szervezet képviselői vettek részt az idei Kárpát-medencei Asszonytalálkozó Virágzó Civil Világért címet viselő háromnapos programsorozatán. | 2012-06-12 12:31:00 | 1 |
| Az emberi jogok legyenek az EU bilaterális kapcsolatainak középpontjában! | Hétfő este az Európai Parlament plenáris ülésén került megvitatásra a Latin-Amerikával való új fejlesztési együttműködés meghatározásáról szóló jelentés. Gál Kinga fideszes EP-képviselő a vita kapcsán az emberi jogok tiszteletben tartásának és védelmének fontosságát hangsúlyozta, konkrétan kitérve Tóásó Előd ügyére. | 2012-06-12 12:28:00 | 0 |
| Magyarország egy erősebb nemzetközi klímapolitikai összefogásban érdekelt | Luxemburgban tartotta hétfőn az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa soron következő ülését, amelyen a klímapolitikai tárgyú napirendi pontok tárgyalásánál Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyért felelős államtitkára által vezetett delegáció képviselte Magyarországot - tájékoztatta portálunkat a tárca. | 2012-06-12 12:31:00 | 0 |
| Orbán Viktor Bécsben | 2012-06-12 12:08:00 | 0 | |
| Navracsics: Nincs veszélyben sem a demokrácia, sem a jogállamiság + videó | Mi mindig is nyitottak voltunk arra, hogy módosítsunk a törvényeken, ráadásul a Velencei Bizottsággal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan folyamatosan egyeztetünk az Európa Tanács (ET) elnökével és főtitkárával is – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és igazságügy miniszter a Hír TV Rájátszás című műsorában, hétfőn. | 2012-06-12 11:58:00 | 1 |
| Semjén: Példátlan siker az egyházi ingatlanrendezés | Példátlan sikernek értékelte az elmúlt húsz évben megvalósult egyházi ingatlanrendezést Semjén Zsolt a témával foglalkozó konferencián kedden, a parlamentben. | 2012-06-12 11:26:00 | 0 |
| Megkoszorúzta a kormányfő Mindszenty emléktábláját | Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek emléktáblájának megkoszorúzásával kezdte meg egynapos bécsi látogatását Orbán Viktor miniszterelnök. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adta át Orbán Viktor miniszterelnök Günter Geyernek, a Vienna Insurance Group (VIG) igazgatósági elnökének. | 2012-06-12 11:19:00 | 0 |
| A soproni szocialisták megint mellébeszélnek | Az emberek megtévesztése, kiábrándítása, kedélyük megkeserítése, rossz hangulat keltése, szellemi kútmérgezés, hazudozás nem tartozhat felelős politikus eszközrendszerébe – reagált dr. Simon István (Fidesz-KDNP) arra a szocialista mellébeszélésre, amellyel így akarják feledtetni a rengeteg kárt és baklövést, amit kormányzásuk alatt Sopronban és az országban előidéztek a szocialisták. | 2012-06-12 10:27:00 | 0 |
| Bánki Erik megkezdte európai parlamenti munkáját | Az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén Martin Schulz, az EP elnöke bemutatta a néppárti frakció új magyar tagját, Bánki Eriket. A fideszes politikus ezáltal hivatalosan is megkezdte európai parlamenti munkáját. | 2012-06-12 10:21:00 | 0 |
| Az MSZP gondolkodásmódját tekintve is 1989 előtt ragadt | A fideszes Mihalovics Péter arról beszélt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője új magyar exodustól tart, mert egy felmérés szerint a 30 év alatti fiatalok közel fele el akar menni az országból. Szerinte ugyanakkor ez a szám egy "elképzelés" arra vonatkozóan, hogy a következő hónapokban vagy években valaki külföldön akar tanulni vagy szakmai tapasztalatot szerezni. | 2012-06-12 10:18:00 | 0 |
| Vöröscsillag-per: az MSZP-vel fizettetné ki a kártérítést egy Fidesz-KDNP-s javaslat | Az MSZP költségvetési támogatásából fizettetné ki a vöröscsillag-perben a magyar államra kirótt 6400 euró kártérítést és perköltséget a fideszes Wittner Mária és a KDNP-s Stágel Bence. | 2012-06-12 09:44:00 | 0 |
| Balliberálisok ideje | 2012-06-12 09:18:00 | 0 | |
| Navracsics képviseli a kormányt a parlamenti vitanapon | Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter képviseli a kormányt a csütörtöki parlamenti vitanapon, amikor a képviselők a kabinet elmúlt két évének munkáját tárgyalják meg - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel. | 2012-06-12 09:01:00 | 0 |
| Nyelvünk és lelkünk | 2012-06-12 08:59:00 | 0 | |
| Figyelő szemünk Madridon | 2012-06-12 08:55:00 | 0 | |
| "A kormány nem hagyja felrúgni a nemzetstratégiai érdekeket" | A magyar kormány mindenben kompromisszumkész, de a nemzeti szuverenitást nem hagyja korlátozni, a nemzetstratégiai érdekeket pedig nem hagyja felrúgni - mondta az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András kormányszóvivő. | 2012-06-12 08:43:00 | 0 |
| Kósa: A Fidesz őrzi vezető szerepét + videó | Az Orbán-kormány az elmúlt húsz év kabinetjei közül a legnépszerűbb a parlamenti ciklus félidejében - jelentette ki Kósa Lajos a köztévé Ma reggel című műsorában kedden. | 2012-06-12 08:37:00 | 1 |
| Napirenden a nyugdíjak adómentessége | A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-es üzleti beszámolójáról és a nyugdíjak adómentességéről is tárgyal kedden az Országgyűlés. | 2012-06-12 08:33:00 | 0 |
| "A vörös csillag sokakban félelmet, rossz emléket kelt" | A magyar kormány nem ért egyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának vörös csillag viselése ügyében született ítéletével, és fenntartja az eljárás során képviselt álláspontját, amiről már számos magyarországi civil szerveződés is támogatásáról biztosította - szögezte le Rétvári Bence hétfőn a parlamentben. | 2012-06-12 08:29:00 | 0 |
| Áder ötpárti tanácskozásra hívja a frakcióvezetőket | Ötpárti tanácskozásra hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit péntekre az államfő. Áder János a június 20-án kezdődő Rio+20 konferencia kapcsán, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban kéri ki a politikusok véleményét - tájékoztatta Altorjai Anita, a köztársasági elnök sajtófőnöke az MTI-t hétfőn. | 2012-06-12 08:24:00 | 0 |
| Budai Gyula Berlinben folytat tárgyalásokat | Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára június 12-én, kedden Berlinben folytat tárgyalásokat - közölte a VM hétfőn az MTI-vel. | 2012-06-12 08:21:00 | 0 |
| Változott a nemzeti eszközkezelőről szóló törvény | Az Országgyűlés hétfőn módosította a nemzeti eszközkezelőről szóló törvényt: a változtatás lehetővé teszi például azt, hogy a bérlő halála után a vele együtt lakók tovább bérelhetik az ingatlant. Emellett a törvény kiveszi a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t a társasági adó hatálya alól. | 2012-06-12 08:19:00 | 0 |
| Hóvári János képviselte az államfőt a szerb köztársasági elnök beiktatásán | Áder János köztársasági elnök Hóvári Jánost, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárát bízta meg, hogy képviselje Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök hétfői belgrádi beiktatásán; a magyar államfő levélben fejezte ki készségét a személyes együttműködés kialakítására - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya az MTI-vel. | 2012-06-11 18:21:00 | 0 |
| Új munkahelyek létrehozását támogatja az NGM Csongrádban | Összesen 269 új munkahelyet hoznak létre mikro-, kis- és középvállalkozások Csongrád megyében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 503,4 millió forintos pályázati támogatásával – tájékoztatta a megyei kormányhivatal szóvivője az MTI-t hétfőn. | 2012-06-11 17:52:00 | 0 |
| Eltörtölte a katasztrófavédelmi hozzájárulást a parlament | Az Országgyűlés hétfőn a katasztrófavédelmi törvény összes olyan rendelkezését hatályon kívül helyezte, amely összefüggésben áll a katasztrófavédelmi hozzájárulással. | 2012-06-11 17:16:00 | 0 |
| VM: a kormány megvédi a magyar földet | A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) felhívja a Jobbik figyelmét, hogy konkrét megoldásokkal, kidolgozott szakmai anyagokkal sokkal inkább segíthetnék a vidéki emberek életét, mint megtévesztő kérdések és hamis állítások, valamint ámító és hazug lózungok puffogtatásával. A Jobbik szerint a legutóbbi kormányszóvivői sajtótájékoztatón egyetlen konkrétum sem hangzott el a földtörvényről, ezért a vidékfejlesztési tárca a párt kedvéért is felsorolja a nyilvánosságra hozott új koncepció legfontosabb elemeit - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium hétfőn. | 2012-06-11 17:07:00 | 0 |
| Zöld a lámpa a közigazgatási reform keretében megvalósuló fejlesztéseknek | Az Európai Bizottság elfogadta az Államreform - és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program módosítását. | 2012-06-11 16:39:00 | 0 |
| A kormány számos erőfeszítést tett a termelői szektorért+videó | A gazdaság szerkezetéről kérdezett Koszorús László fideszes képviselő a parlamentben a hétfői interpellációk során. Ezt követően az azonnali kérdések órájával folytatta munkáját a T. Ház. | 2012-06-11 16:33:00 | 1 |
| Cegléd városa elutasítja és elítéli a rasszizmust | Cegléd városa elutasítja és elítéli a rasszizmust, az antiszemita és kirekesztő érzelmeknek minden formáját és megnyilvánulását, elkövetőivel semmiféle közösséget nem vállal - közölte portálunkkal a pest megyei város önkormányzata hétfőn, arra a hírre reagálva, hogy Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit inzultálták otthona közelében a fővárosban. | 2012-06-11 16:17:00 | 0 |
| Hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába utazik Kövér László | Hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába utazik kedden Kövér László; a házelnök többek között találkozik a brit parlament Alsóházának elnökével és a Lordok Házának elnökével. | 2012-06-11 16:07:00 | 0 |
| "Magyarország mindannyiunk közös otthona" | Teljes meggyőződéssel csatlakozunk Áder János köztársasági elnök felhívásához, amelyben világossá tette, hogy hazánkban nincs helye a napokban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért szóbeli támadáshoz hasonló eseteknek - közölte Belváros-Lipótváros Önkormányzata hétfőn. | 2012-06-11 16:01:00 | 0 |
| Mesterházy Attila alaptalanul vádolja Orbán Viktort | Alaptalanul vádolja Mesterházy Attila a kormányfőt a nagykanizsai menóra megrongálásával kapcsolatban - reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MSZP elnökének hétfői nyilatkozatára. | 2012-06-11 15:55:00 | 0 |
| Ritka lesz a zárószavazás előtti módosító, mint a fehér holló | Olyan Büntető törvénykönyvet kívánunk elfogadni, ami megkönnyíti a munkát a bűnüldözők számára; ami lehetővé teszi, hogy megszűnjenek a bűnismétlések, illetve azt, hogy a Btk.-nak visszariasztó hatása legyen azokkal szemben, akik bűncselekmények elkövetését fontolgatják - jelentette ki Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy az új házszabálynak és országgyűlési törvénynek köszönhetően gyorsabbá és megbízhatóbbá válik a parlamenti munka. | 2012-06-11 15:42:00 | 0 |
| Aláírták a magyar-bosnyák idegenrendészeti megállapodást | Idegenrendészeti, úgynevezett visszafogadási egyezményt írt alá hétfőn Budapesten Pintér Sándor magyar belügyminiszter és Sadik Ahmetovic, Bosznia-Hercegovina biztonsági minisztere. | 2012-06-11 14:50:00 | 0 |
| Kocsis: Jó úton halad a rendőrség megújítása + videó | A kormánypártok rendet ígértek, amelynek része a korrupció felszámolása is - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői napirend előtti felszólalásában. | 2012-06-11 14:43:00 | 1 |
| A VB kritikáira adott válaszokat teszi teljesebbé az alkotmányügyi bizottság módosítója | Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár szerint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének intézkedéseivel kapcsolatos jogorvoslatokat rendezi és részben a Velencei Bizottság kritikáira adott válaszokat teszi teljesebbé az alkotmányügyi bizottság bírósági szervezettel kapcsolatos törvénymódosításhoz hétfőn benyújtott módosító javaslata. | 2012-06-11 14:24:00 | 0 |
| A kormányfő is kijelölhető lesz központi hivatal irányítására | A jövőben a miniszterelnök is kijelölhető lesz kormányrendeletben központi hivatal irányítására, ha a parlament elfogadja Navracsics Tibor erre vonatkozó, hétfőn benyújtott törvénymódosító javaslatát. | 2012-06-11 14:12:00 | 0 |
| Sopron: megújul a Bánfalvi út | Az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően 390 millió forintból újul meg a Sopron-Brennbergbánya közötti országos közút mintegy 3,4 kilométeres szakasza. Az útfelújításról hétfőn Sopron városvezetése és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetői – Kovács Ákos, vezérigazgató és Sümegi Péter, regionális igazgató – közös sajtótájékoztatón számoltak be, a felújítás egyik helyszínén, Bánfalván. | 2012-06-11 14:12:00 | 0 |
| A Széchenyi Terv keretében újulnak meg utak Győr-Moson-Sopron megyében | Megkezdődött a kunszigeti bekötő út felújítása. A munkaterület átadását követő sajtótájékoztatón a térség országgyűlési képviselője, Kara Ákos és a település polgármestere, Lendvai Ivánné beszélt a beruházás fontosságáról. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t a Győr-Moson-Sopron megyei igazgató, Sümegi Péter képviselte. A 144 milliós beruházás az Öttevény és Kunsziget közötti út Kunsziget felőli részét érinti másfél kilométer hosszan. | 2012-06-11 14:06:00 | 0 |
| Martonyi: Nagy jelentőségűek az ázsiai kapcsolatok | Martonyi János külügyminiszter közlése szerint a globális nyitás külpolitikai irányában Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az ázsiai kapcsolatoknak, ezért is jelentős esemény Sri Lanka külügyminiszterének hétfői budapesti látogatása. | 2012-06-11 13:07:00 | 0 |
| Nyolcezer belügyi dolgozó nyaralhat családjával | Nyolcezer belügyi dolgozó nyaralhat családjával az Erzsébet-programban hétfőn meghirdetett pályázat keretében különböző állami üdülőkben - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. | 2012-06-11 13:04:00 | 0 |
| Hatmilliárd forint a vidéki turizmus ösztönzésére | Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetnek a vidéki turizmus ösztönzésére szánt európai uniós keret elosztásáról, összesen hatmilliárd forint sorsáról határozhatnak, pályázni július 1-31. között lehet - tette közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn a kormany.hu oldalon. | 2012-06-11 12:19:00 | 0 |
| Új tényállás kerülhet a Büntető törvénykönyvbe | A számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegéséről szóló szabályozással egészítené ki a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények körét az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága, amely hétfőn bizottsági módosító javaslatot nyújtott be a büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló törvényjavaslathoz. | 2012-06-11 12:01:00 | 0 |
| 2014 májusáig elkészülhet a Kossuth tér rendezése | 2014 májusáig elkészülhet a Kossuth tér rendezése - hangzott el az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának hétfői budapesti ülésén. | 2012-06-11 11:44:00 | 0 |
| Orbán: Helyreállt a jogállam + képek | Magyarországon elmúltak azok az idők, amikor súlyos, az embereket, egész közösséget megrázó bűncselekmények büntetlenül maradhattak – szögezte le beszédében Orbán Viktor az ügyészség napja alkalmából tartott hétfői budapesti ünnepségen. Magyarország megújításában komoly feladat hárul az igazságszolgáltatás teljes rendszerére, és ebből a nehéz munkából nyilvánvalóan az ügyészeknek is ki kell venniük a maguk részét - hangsúlyozta a kormányfő. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők. | 2012-06-11 11:13:00 | 0 |
| Ifjúsági könyvtár nyílt Cegléden | A 83. Ünnepi Könyvhét ceglédi eseménysorozatának záró rendezvényeként - író-olvasó találkozó keretében - felavatták Magyarország első ifjúsági könyvtárát. A helyiség klubként működik, vagyis az olvasáson kívül szórakozásra, internetezésre, játékra, és találkozóhelyként is szolgál. Célközönsége elsősorban a középiskolás korosztály. | 2012-06-11 09:57:00 | 0 |
| "Ez olyan, mint egy élve eltemetés" + videó | Nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását a kormány – jelentette ki az igazságügyi államtitkár a Hír Televízió Kontraszt című műsorában. | 2012-06-11 09:50:00 | 1 |
| Következmények nélkül | 2012-06-11 09:15:00 | 0 | |
| Divatban vagyunk | 2012-06-11 09:06:00 | 0 | |
| Kérik a következőt! | 2012-06-11 08:48:00 | 0 | |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-06-11 08:45:00 | 0 | |
| Veszprém megye: csaknem százmillió forint munkahelymegtartásra | Veszprém megyében 99,4 millió forint támogatással összesen 293 munkahely megtartására nyílik lehetőség - tájékoztatta az MTI-t Kovács Zoltán megyei kormánymegbízott hétfőn. | 2012-06-11 08:37:00 | 0 |
| Szavazhatnak a további afganisztáni katonai szerepvállalásról | Az Országgyűlés hétfői ülésén dönt arról, megtartsák-e a népszavazást az LMP által feltett négy kérdésben. A képviselők emellett szavazhatnak a további afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról és a katasztrófavédelmi hozzájárulás eltörléséről is. | 2012-06-11 08:10:00 | 0 |
| A DK inkább kerítse elő Gyurcsány szakdolgozatát | A Fidesz reagálása a DK akciójára. | 2012-06-10 18:50:00 | 0 |
| Baranya: Horváth Zoltán a jelölt | Horváth Zoltánt javasolta a Fidesz Baranya megyei választmányának elnöksége az EP-képviselőnek jelölt Bánki Erik megüresedő országgyűlési helyére - közölte a választmány elnökének sajtófőnöke a testület pénteki ülése után az MTI-vel. | 2012-06-10 15:42:00 | 0 |
| Navracsics: Bevált az új kormányzati rendszer | A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadság internetes oldalán vasárnap megjelent interjúban kifejtette: 2010-ben új, az együttműködésen alapuló intézményi rendszert kellett kialakítani. | 2012-06-10 15:29:00 | 0 |
| Selmeczi: Kiemelt nemzeti ügy a munkahelyteremtés | Az MSZP programot dolgoz ki a fiatalok megtartására - jelentette be Winkfein Csaba sajtótájékoztatóján. Az Önök miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc mondta, hogy el lehet menni az országból! - reagált közleményében Selmeczi Gabriella a szocialisták szavaira. | 2012-06-10 15:23:00 | 0 |
| "Demszkyék a 4-es metróval tönkretették a várost hosszú időre" | Folyik a szerecsenmosdatás a BKV és a főváros helyzetével kapcsolatban, „egy vicc, ami történik némely orgánumban”, miközben a mostani városvezetést azzal támadják, hogy visszamutogat, pedig 20 évig ugyanaz az ember vezette Budapestet – mondta kérdésre válaszolva Tarlós István főpolgármester a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. | 2012-06-10 15:15:00 | 0 |
| Totalitárius diktatúrák: egy éves az elítélő nyilatkozat | Az önkényuralmi rendszerek bűntetteinek elítélése, illetve a méltó megemlékezés a totalitárius rezsimek áldozataira összeurópai feladat - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek abból az alkalomból, hogy egy éve írták alá az erről szóló nyilatkozatot. | 2012-06-10 14:38:00 | 0 |
| Heteken belül indul az ócsai szociális lakópark építése | Heteken belül megkezdődik annak a nyolcvan lakásnak az építése a leendő ócsai szociális lakóparkban, amelybe a fizetésképtelen lakáshitelesek költözhetnek. Még nem választották ki a lakóparkba költöző 80 családot, a szempontokat viszont már kidolgozták. | 2012-06-10 10:57:00 | 0 |
| Fazekas: A magyar gazdáké lesz a föld | Az új földtörvény célja, hogy megvédje a magyar gazdákat a spekulációtól, megvédje a magyar földet, ehhez képest a vita a földhaszonbérletek körül körülbelül 5-10 pályázatot érint – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című adásában. Az új jogszabály tervezetéről társadalmi egyeztetés kezdődik. | 2012-06-10 10:51:00 | 0 |
| Az Orbán-kormány első két évéről tart vitanapot az Országgyűlés | A második Orbán-kormány első két évéről tart politikai vitanapot az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők egyebek mellett dönthetnek a további afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról és a katasztrófavédelmi hozzájárulás eltörléséről is. | 2012-06-10 10:28:00 | 0 |
| Az Ünnepi Könyvhétre látogatott az államfő | Áder János ellátogatott szombaton a 83. Ünnepi Könyvhét budapesti helyszínére; a köztársasági elnök szerint bizakodásra ad okot, hogy az eseményen sok a látogató. | 2012-06-10 10:03:00 | 0 |
| Fazekas: A zsebszerződéseket nem lehet legalizálni! | A vidékfejlesztési miniszter szerint a nemzeti földalapról szóló törvény alapkoncepciója, hogy megvédje a magyar földet, mert a helyben lakó gazdákra alapozzák a jövő birtokviszonyait. | 2012-06-09 16:53:00 | 0 |
| Tisztítótűz | 2012-06-09 16:47:00 | 0 | |
| A vörös csillag fényei | 2012-06-09 16:44:00 | 0 | |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-06-09 16:38:00 | 0 | |
| Fazekas: A gazdák kapják a földeket + videó | Nem nagybirtokosok, nem oligarchák, nem spekulánsok jutnak a földekhez, hanem helyben élő, mezőgazdasággal foglalkozó földművesek - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hír TV Péntek8 című műsorában. | 2012-06-09 15:31:00 | 1 |
| "Mádl Ferenc az életét adta a szabadságért" + videó | Mádl Ferenc az életét adta a szabadságért: élt érte, élt benne, élt vele - mondta Orbán Viktor kormányfő szombaton a néhai köztársasági elnök síremlékének felavatásán, a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az emlékművet megáldó Erdő Péter bíboros, prímás szerint Mádl Ferenc példája ma is sokakat kell, hogy megszólítson. | 2012-06-09 14:53:00 | 1 |
| V. Németh: Kötelező lesz a többalapú tervezés | Rugalmasabbá kell tenni a vidékfejlesztési pályázatokat; kötelező lesz a többalapú tervezés - jelentette ki V. Németh Zsolt szombaton Veszprémben. | 2012-06-09 13:21:00 | 0 |
| Bagó: Ez egy permanens lejárató kampány + videó | Az a lejárató kampány, amely most már permanensen folyik hazánk ellen, valószínűleg a 2010-es választási eredménynek köszönhető, illetve annak a kilátástalanság-érzetnek, amit a szocialisták saját politikai sorsukat illetően éreznek – mondta Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti képviselő az Echo TV Napi aktuális című műsorában, pénteken. | 2012-06-09 13:12:00 | 1 |
| "Magyarország ma stabil pénzügyekkel rendelkezik"+videó | Arra törekszik a magyar állam, hogy az adósság minél nagyobb részét forintra konvertálja devizából. Erről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt a HírTV vasárnap esti, Versus című műsorában. Azt is hozzátette, hogy a kormánynak nem azért van szüksége az IMF-re, mert pénzre szorul. Felidézte, hogy a kormány megállapodott az Európai Bizottsággal, de az EKB-nak és az IMF-nek különvéleménye van. | 2012-06-09 12:05:00 | 1 |
| Jelentős iskolafejlesztés Téten | Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője, dr. Kukorelli László, téti polgármester és Boros Zoltán igazgató helyezték el a megújuló általános iskola alapkövét. 285 millió forintot nyert Tét városa arra, megújítsa a helyi iskola és óvoda épületeit. | 2012-06-09 11:48:00 | 0 |
| Hazánk fontosnak tartja az iraki kormányzat eredményeit | A két ország gazdasági együttműködéséről is tárgyalt Martonyi János külügyminiszter pénteken a munkalátogatáson Magyarországon tartózkodó Labid Abavi iraki külügyminiszter-helyettessel - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel. | 2012-06-09 11:35:00 | 0 |
| Átmeneti a jelenlegi utaskiszolgálási technológia a Liszt Ferenc-repülőtéren | Átmeneti az az utaskiszolgálási technológia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely alapján a Ryanair-járatok utasai gyalogosan közlekednek a termináltól a repülőgépig, illetve a betonon várakoznak felszállás előtt - derül ki a nemzeti fejlesztési miniszternek egy képviselői kérdésre adott írásos válaszából. | 2012-06-09 11:22:00 | 0 |
| Miniszteri biztos segíti az elektronikus fizetési rendszerek bevezetését a közlekedésben | Szőke Pál személyében miniszteri biztost nevezett ki a nemzeti mobilfizetési rendszer, valamint a magyar elektronikus jegy- és bérletplatform létrehozásával kapcsolatos feladatok teljesítésének összehangolására Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel. | 2012-06-09 11:17:00 | 0 |
| "A tettel arányos legyen a büntetés" | Az új büntető törvénykönyvvel szemben az egyik legfontosabb elvárás a szigorúság, de fontos szempont a közérthetőség és a következetesség is - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára pénteken Lakiteleken, a Nemzeti Fórum közéleti akadémián tartott előadásában. | 2012-06-09 11:12:00 | 0 |
| Áder János nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát | Nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát Áder János köztársasági elnök pénteken. | 2012-06-09 11:02:00 | 0 |
| "Az élet, a magzat védelme mindenek felett áll" | Helye lehet az abortusztablettának a magyar egészségügyi gyakorlatban, ha az orvos úgy ítéli meg, hogy az kevésbé veszélyes az érintett nő egészségére, mint a műtéti úton történő terhességmegszakítás - közölte a Fidesz Női Tagozatának elnöke pénteken az MTI-vel. Pelczné Gáll Ildikó az MSZP elnökségi tagjának csütörtöki közleményére reagált, amelyben Bangóné Borbély Ildikó a tagozat álláspontját tudakolta az abortusztabletta bevezetéséről. | 2012-06-09 10:59:00 | 0 |
| Horváth Zoltán kaphatja meg Bánki parlamenti mandátumát | Horváth Zoltánt javasolta a Fidesz Baranya megyei választmányának elnöksége az EP-képviselőnek jelölt Bánki Erik megüresedő országgyűlési helyére - közölte a választmány elnökének sajtófőnöke a testület pénteki ülése után az MTI-vel. | 2012-06-09 10:52:00 | 0 |
| Elkészült a Szeged-Hódmezővásárhely tramtrain megvalósíthatósági tanulmánya | Elkészült a Szeged és Hódmezővásárhely belvárosát közvetlenül összekapcsoló, a nagyvasúti és a villamospályát is használó tramtrain megvalósíthatósági tanulmánya. | 2012-06-09 10:22:00 | 0 |
| "A szabadságnak ára és értéke van" - a 75 éves Wittner Máriát köszöntötték | Az 1957-ben letartóztatott, 1958-ban halálra ítélt, majd nyolc hónapi siralomház után kegyelmet kapott, majd több évet börtönben töltött, 75. születésnapját ünneplő Wittner Máriát köszöntötték 56-os harcostársak, barátok, politikusok. A Testnevelési Egyetem előadótermét zsúfolásig megtöltő vendégek előtt Balog Zoltán úgy fogalmazott, nincs az életben nagyobb kincs annál, mint az igazságért harcolni, és az igazsággal legyőzni milliók hazugságát, fegyverét, gonoszságát. Képgalériánk megtekinthető itt. | 2012-06-08 22:09:00 | 0 |
| Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci elhelyezkedésének segítése | Az Új Széchenyi Tervben közel 9,5 milliárd Ft áll rendelkezésre megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci elhelyezkedésének segítésére. | 2012-06-08 17:10:00 | 0 |
| A lehető legtöbb európai uniós forrás felhasználása a cél | Több mint kétmilliárd forint értékben hajt végre fejlesztést a veszprémi Valeo Auto-Electric Magyarország Kft.: pénteken átadtak egy új gyártócsarnokot, és letették az alapkövét az év végén elkészülő kutatás-fejlesztési központnak. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az avatóünnepségen tartott beszédében kiemelte: az új gyártócsarnok új munkahelyeket, gyarapodás jelent. | 2012-06-08 17:07:00 | 0 |
| Befejezte körútját Kövér László házelnök | Befejezte romániai körútját Kövér László házelnök, aki a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként kedd óta vett részt az önkormányzati választásokra készülő párt választási kampányában. | 2012-06-08 16:49:00 | 0 |
| "Az egyetemes magyarság összetartozását szimbolizálja" | Semjén Zsolt szerint az egyetemes magyarság összetartozását szimbolizálja, üzenetértékű, s nemzetpolitikailag is fontos, hogy Fonyódon tanulhatott és sportolhatott 51 kárpátaljai magyar diák. | 2012-06-08 15:45:00 | 0 |
| Megszűnhetnek a fix összegű szabálysértési pénzbírságok | Megszüntetné a közlekedési szabálysértésekre kiróható fix összegű bírságok lehetőséget Bíró Márk fideszes országgyűlési képviselő. | 2012-06-08 15:31:00 | 0 |
| "Fontos az infokommunikációs fejlesztések kiegyensúlyozott uniós támogatása" | Magyarország számára fontos, hogy a létrehozás előtt álló Európai Hálózatfinanszírozási Eszközre fordítandó európai uniós források minden tagállamban és térségben kiegyensúlyozottan támogassák az infokommunikációs fejlesztéseket – jelentette ki Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az EU-tagroszágok távközlési ügyekben felelős kormánytagjainak pénteki találkozóján Luxembourgban. | 2012-06-08 15:19:00 | 0 |
| Megkezdődött a 13 milliárdos szennyvízberuházás csatornaépítése Nyíregyházán | Megkezdődött az Európai Unió 80 százalékos támogatásával megvalósuló, 13 milliárd forint értékű szennyvízberuházás csatornaépítése Nyíregyházán; az első ingatlant a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely egyik külterületi városrészén, Manda-bokorban pénteken már rá is kötötték az új rendszerre. | 2012-06-08 14:33:00 | 0 |
| Befejeződött a Darus utcai általános iskola energetikai korszerűsítése | Befejeződött a Darus Utcai Általános és Magyar–Német Két Tannyelvű Iskola épületének európai uniós támogatással megvalósított energetikai korszerűsítése. A projekt keretében a XVIII. kerületi Önkormányzat több mint 143 millió forintot fordított az iskola fejlesztésére, amiből csaknem 92 millió forint volt az uniós forrás. | 2012-06-08 14:19:00 | 0 |
| Józsefváros: önkormányzati lakásba költözhettek a LÉLEK program résztvevői | Önkormányzati lakásokba költöztek a józsefvárosi önkormányzat hajléktalanfelzárkóztató programjának, az úgynevezett LÉLEK programnak (Lakhatási, Életviteli, Lelki-segítségnyújtási és Egzisztenciateremtési Közösségi) az első résztvevői pénteken. | 2012-06-08 14:13:00 | 0 |
| Napi egyszeri meleg étkezés 110 ezer gyermeknek részben állami forrásból | Több mint 110 ezer gyermek számára biztosítják a napi egyszeri meleg étkezést a nyári szünetben azok az önkormányzatok, amelyek összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatást kaptak a kormányzat által kiírt pályázaton - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. | 2012-06-08 14:08:00 | 0 |
| Országosan védett természeti érték lett a Tamariska-domb Csepelen + képek | Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter bejelentése szerint az országos jelentőségű, védett természeti területek közé emelik a csepeli Tamariska-dombot - tájékoztat a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormányzati hírportálon. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők. | 2012-06-08 13:58:00 | 0 |
| Több mint 300 milliós támogatás munkahelyteremtésre | Több mint 300 millió forint támogatást nyertek el Tolna megyei kis- és középvállalkozások (kkv-k) a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázatán - jelentette be a Tolna Megyei Kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője pénteken Tamásiban, sajtótájékoztatón. Hozzátette: a pályázatok elbírálásánál többek közt szempont volt, hogy a vállalkozás hátrányos helyzetű településen működjön, és elsősorban termelő tevékenységet folytasson. | 2012-06-08 13:48:00 | 0 |
| "A kormányablakok javítják az állam és a polgárok kapcsolatát" | A járási szervezetben összesen 300 kormányablak jön létre a jövő év végéig - mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára pénteken Tatán. | 2012-06-08 13:24:00 | 0 |
| Bíró: Egyszerűsíteni akarjuk a KRESZT-t + videó | A mostani KRESZ-szel az a probléma, hogy túlságosan jogi szaknyelven fogalmaz, nem oktatható, nem megérthető – jelentette ki Bíró Márk az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-06-08 12:41:00 | 1 |
| "A sakkban óriási lehetőségek rejlenek" | Számos hazai és nemzetközi kutatás igazolja, hogy a sakkozó gyerekek logikai képessége szignifikánsan különbözik a nem sakkozókétól, és számos más területen – például a szövegértési feladatokban – is jobban teljesítenek – hangsúlyozta Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője a „SMART Kreatív Interaktivitás 2012” elnevezésű országos digitális tananyagkészítő pályázat eredményhirdetésén, pénteken. A Budapesti Sakkszövetség Elnöke ugyanitt szólt arról is: a sakk bekerült a Nemzeti alaptantervbe (NAT). | 2012-06-08 11:46:00 | 0 |
| "Nem érdekünk a feszültség élezése" | A Fidesznek és a magyar kormánynak nem a feszültség élezése a célja Romániával, hanem éppen ellenkezőleg, a konkrét, pragmatikus együttműködés javítása. Az Országgyűlés elnöke erről a Lánchíd Rádiónak adott pénteki nyilatkozatában beszélt. | 2012-06-08 11:39:00 | 0 |
| Wittner: Nem lehet abbahagyni + videó | A 75. születésnapját ünneplő Wittner Mária volt pénteken az m1 Ma reggel című műsorának vendége. | 2012-06-08 11:42:00 | 1 |
| A közösségi szokások jelöljék ki a határokat | 2012-06-08 11:17:00 | 0 | |
| Az MSZP újabb fronton szítja a hazánk elleni nemzetközi lejárató kampányt | A Magyar Nemzet csütörtöki cikke szerint a közelmúltban Göncz Kinga MSZP-s EP-képviselő két szűk körű megbeszélésen is egyoldalúan tájékoztatta, és a magyar kormány elleni fellépésre bíztatta a jelenlévő nemzetközi szervezetek és uniós szervek képviselőit. A kirobbant botrány újabb bizonyítéka, hogy az MSZP és annak európai parlamenti képviselői kulcsszerepet játszanak a Magyarország ellen indított nemzetközi lejárató kampány gerjesztésében – olvasható a Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajtóközleményében. | 2012-06-08 10:05:00 | 0 |
| Martonyi: Rendezzük a vitás kérdéseket | A kohéziós politika forrásai a következő hétéves időszakban csökkennének a tervek szerint – mondta az m1 Az Este című műsorában csütörtökön Martonyi János. A külügyminiszter szólt arról is, hogy a közeljövő egyik legfontosabb feladata: megerősíteni az erdélyi magyarság egységét. | 2012-06-08 09:25:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-06-08 09:02:00 | 0 | |
| Csillagvizsgáló | 2012-06-08 08:53:00 | 0 | |
| Kiabáló spekulánsok | 2012-06-08 08:44:00 | 0 | |
| "Erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni" | A magyar gazdaság az átmenet állapotát éli, de jövőre már erős növekedést fog mutatni - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a CNN-nek nyilatkozva. Szólt arról is, hogy elkészült a magyar konvergenciaprogram, amelyet jóváhagyott az Európai Bizottság. | 2012-06-08 08:40:00 | 0 |
| Farkas: Elítéljük a főrabbit ért barbár támadást | Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) csütörtökön elítélte a Schweitzer József elleni támadást, egyben szolidaritásukról biztosították a nyugalmazott országos főrabbit. Schweitzer Józsefet az utcán egy ismeretlen szidalmazta kedden. A támadást Áder János köztársasági elnök és a kormány is elítélte. | 2012-06-07 18:54:00 | 0 |
| Jóváhagyták az európai közlekedési folyosók finanszírozásának tervét | Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak közlekedési ügyekben illetékes miniszterei azt az előterjesztést, amelynek alapján várhatóan új pénzügyi támogatási eszköz jön létre az Európát behálózó közlekedési folyosók fejlesztésére. | 2012-06-07 18:33:00 | 0 |
| Tőkés: Egyetlen közös magyar ügy létezik | A XXI. századi Európa alapértékeit semmibe véve korlátoznák az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát azok a román pártok, amelyek vezetői obskúrus nyilatkozatokkal vegzálják Magyarország közméltóságait - olvasható Tőkés László európai parlamenti képviselő csütörtöki közleményében. | 2012-06-07 18:10:00 | 0 |
| Kínai-magyar együttműködés foglalkoztatási kérdésekben | Foglalkoztatási kérdésekről is tárgyalt Wang Xiaochu (Vang Hsziao-csu), a Kínai Népköztársaság Humánerőforrás és Társadalombiztosítási Minisztériumának miniszterhelyettese csütörtökön, amikor fogadta őt Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár Budapesten - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel. | 2012-06-07 17:40:00 | 0 |
| Elsődleges fontosságú a schengeni térség egysége | Az Európai Unió belügyminiszterei 2012. június 7-én Luxembourgban tanácsülést tartottak, amelyen általános megközelítést fogadtak el a "schengeni kormányzás" javaslatcsomagról. Ennek legnagyobb érdeklődést kiváltó eleme a belső határellenőrzés visszaállításának lehetősége volt. A schengeni kormányzás-javaslatcsomag megerősíti a schengeni értékelést, és létrehozza a súlyos, tartósan fennálló hiányosságok esetén alkalmazható, a schengeni térség önvédelmét jelentő korrekciós mechanizmust, amelynek végső eleme a belső határok ellenőrzése visszaállításának lehetősége - olvasható a Belügyminisztérium csütörtöki közleményében. | 2012-06-07 17:39:00 | 0 |
| "A miniszterelnök figyelembe veszi az emberek véleményét" | A nemzeti konzultáció a közös ügyek eldöntésében való részvétel lehetőségét adja meg azoknak, akik ezt fontosnak gondolják a két választás között is. Visszautasítjuk, hogy a szocialisták "alibikonzultációnak" nevezik a kezdeményezést, ezek valódi, fontos és nyitott kérdések, a miniszterelnök kíváncsi az emberek véleményére és figyelembe veszi azt - reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke Török Zsolt (MSZP) közleményére. | 2012-06-07 17:36:00 | 0 |
| Továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb politikai erő | A Medián májusi kutatása szerint is a Fidesz–KDNP a legnépszerűbb politikai erő a kormányzati ciklus félidejébe érkezve. A kormánypártok a választani tudó biztos szavazók körében 41, míg a szocialisták 25 százalékon állnak. | 2012-06-07 16:32:00 | 0 |
| Hulladékgazdálkodási rendszer épül Mosonmagyaróvár térségében | Mintegy 3,7 milliárd forintból épül ki Mosonmagyaróvár és térsége szilárdhulladék-gazdálkodási rendszere - hangzott el a csütörtöki projektindító rendezvényen. | 2012-06-07 15:08:00 | 0 |
| Pécs elítéli az antiszemitizmust | Pécs város valamennyi polgárának képviseletében csatlakozom Magyarország köztársasági elnökének felhívásához, mivel magam is mélységesen elítélem az elmúlt napokban dr. Schweitzer József világhírű tudós, nyugalmazott országos főrabbi ellen irányuló atrocitást – olvasható Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármesterének csütörtöki közleményben. | 2012-06-07 14:32:00 | 0 |
| Csepel lakossága minden szélsőséges provokációt elutasít | Alig telt el egy nap Schweitzer József nyugalmazott főrabbi, Széchenyi-díjas tudósunk rasszista indíttatású, alávaló megtámadása óta, s mi csepeliek is a saját bőrünkön érezhettük, hogy mennyire belénk mar a szélsőséges és rosszakaratú emberek előre kitervelt, provokatív támadása – írja csütörtöki közleményében Németh Szilárd, Csepel polgármestere. | 2012-06-07 14:25:00 | 0 |
| Nemzetközi elítélésünket szervezi Göncz Kinga | A Magyar Nemzet értesülései szerint újabb támadásokat intézett külhoni fórumokon Magyarország ellen Göncz Kinga MSZP-s európai parlamenti képviselő. Közben több nemzetközi szervezet is bírálta hazánkat, a kormány szerint alaptalanul. Elsősorban szlovákiai témákkal foglalkoztak a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány brüsszeli irodájában tartott meghívásos rendezvényen május végén. Ám a zártkörű tanácskozást - a lap információja szerint - Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő arra használta fel, hogy ismét hazánk elleni támadásra biztasson. Ehhez a Soros-féle alapítvány segítségét kérte. | 2012-06-07 13:51:00 | 0 |
| "A szocialisták elhanyagolták a családokat" | A közteherviselés átrendezése során jelentős jövedelemnövekedést sikerült elérni azoknál a családoknál, akiket a szocialisták a korábbiakban teljesen elhanyagoltak – reagált Burány Sándor csütörtöki kijelentéseire Selmeczi Gabriella. | 2012-06-07 13:28:00 | 0 |
| Fazekas: Megvédjük a magyar földet! | A kormány nemzeti vagyonként tekint a magyar termőföldre – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő Fazekas Sándorral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. A vidékfejlesztési tárca vezetője ugyanitt kiemelte: ígéretüknek megfelelően a magyar földtörvény előkészítése során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a magyar föld védelme és a magyar gazdák érdekei érvényesüljenek a jogalkotásban. | 2012-06-07 13:24:00 | 0 |
| Rogán: Az állam keretet ad a piac működéséhez | Az állam szabályozói szerepének fontosságáról beszélt Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető csütörtökön Budapesten, az Edutus Főiskola által az állam gazdasági szerepvállalásáról rendezett konferencián. | 2012-06-07 12:33:00 | 0 |
| Gulyás: Ez minden korábbinál nagyobb előrelépés volt + videó | Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerint lehetnek kedvező hatásai annak, hogy Santa Cruzba helyezték át Tóásó Elődék ügyének szóbeli ítélethozatali tárgyalását. A politikus az ATV Start című műsorában csütörtökön arról is beszélt, minden korábbinál nagyobb előrelépésnek tartja, hogy az alkotmány átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény tartalmazza azt a fontos szabályt, miszerint a kommunista időszak hatalombirtokosai személyiségi jogvédelemre csak nyilvánvalóan valótlan tényállítás esetén hivatkozhatnak. | 2012-06-07 12:31:00 | 1 |
| "Orbán Viktor a garancia a szélsőjobb ellen" | A nemzetközi aggodalmakat nem a Fidesz és Orbán Viktor, hanem a Jobbik megjelenése váltotta ki. Számomra viszont éppen a Fidesz a garanciája annak, hogy ennek a jobbos, gyakran ízléstelen szélsőségnek nem jut szerep – jelentette ki a Heti Válasznak adott interjújában Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellár, volt néppárti elnök. | 2012-06-07 11:44:00 | 0 |
| Szárnyasoltárt ajándékozott Zala megye | A történelmi Zala megye fennállásának ezer éves évfordulójára készült Nemes László festőművész szárnyasoltára, amelyet a megye ajándékként adott át csütörtökön a szlovéniai Lendván a muravidéki magyarságnak. | 2012-06-07 11:32:00 | 0 |
| Martonyi: A nehezén már túl vagyunk | Martonyi János külügyminiszter az MTI-nek az elmúlt két évet értékelve azt mondta: a külső feltételek nem alakultak kedvezően, mivel a kezdeti várakozásoknál jóval súlyosabbnak bizonyult a gazdasági válság, amelynek középpontja az Európai Unióra helyeződött át. Ugyanakkor a tárcavezető szerint jelentős előrelépést értek el az elmúlt két évben az alapvető külpolitikai célok megvalósításában, az országot ért nemzetközi kritikákat illetően pedig úgy látja, "a nehezén már túl vagyunk". | 2012-06-07 10:55:00 | 0 |
| Több, mint ötezren az Óbudai Olimpián | Az öt állomásból álló, országosan egyedülálló sportrendezvény-sorozat elérte célját: a szabadidősport egy nagy közösségé kovácsolta az óbudaiakat, és felhívta a figyelmet az egészséges életvezetés fontosságára. A záróeseményen kisorsolták a londoni Olimpiára szóló utazást és a további nyereményeket. | 2012-06-07 10:30:00 | 0 |
| Mégis, kinek az érdeke? | A nemzeti érdeket helyezte fókuszába az a konferencia, amelyet a Századvég Alapítvány a Széll Kálmán Alapítvánnyal és a Heti Válasszal közösen rendezett. Orbán Viktor kormányának első két éve után, a ciklus feléhez érkezve a tetteket a nemzeti érdek érvényesülésének szűrőjén keresztül vizsgáltuk. Tettük ezt azért, mert hiszünk a közösség teremtő erejében, a nemzeti érdeket megfogalmazni képes és a szerint cselekvő politika értelmében és hasznosságában. | 2012-06-07 10:20:00 | 0 |
| A beruházásokat ösztönző pénzügyi tervezés szükséges | A néppárti frakció vezetőségi ülése a mai napon a 2014 utáni többéves pénzügyi kerettervről tanácskozott az Európai Parlamentben. A tanácskozás célja a frakció álláspontjának és stratégiájának kialakítása volt. Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő szerint a kohéziós források jelenlegi szintjét a következő tervezési időszakban is meg kell tartani, a forrásokat azonban a tagállamok valós igényeihez igazítva, kellő rugalmassággal és hatékonyabban kell ütemezni. Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő felszólalásában az agrártámogatások jelenlegi szintjének fenntartása mellett emelt szót. | 2012-06-07 10:21:00 | 0 |
| Németh: Magyarország a határon túli magyarok mögött áll | Az elmúlt években lezajlott a Kárpát-medencei magyarság politikai szerveződésének létrehozása, látványos eredményeket is hozott a különböző szervezetek működése, de közben a közelmúltban felerősödtek a belső viták, ellentétek, és a felütötte fejét a pártoskodás, amely sokszor rágalmazó hadjáratokkal járt együtt - fejtette ki Németh Zsolt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette, ez a pártoskodó szemlélet ma a határon túli politikai szemlélet legnagyobb problémája. Ezért is tartja fontosnak, hogy a Tőkés László védnökségével működő Erdélyi Magyar Néppárt megfogalmazta az új egység létrehozásának programját. | 2012-06-07 10:05:00 | 0 |
| Ki-be vonulók | 2012-06-07 09:59:00 | 0 | |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-06-07 09:47:00 | 0 | |
| Ez meg az | 2012-06-07 09:40:00 | 0 | |
| "A magyaroknak a románokkal közös érdekeik vannak" | Ha az erdélyi magyar pártok nem alakítanak ki közös álláspontot a romániai magyarság érdekeit sértő bukaresti kormányzati intézkedések ügyében, a magyar kormány nem tud segíteni - jelentette ki Németh Zsolt a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott szerda esti csíkszeredai fórumon, amelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi jelöltjeit mutatták be. | 2012-06-07 09:02:00 | 0 |
| "Nem bennem van az oka ennek a kitüntető figyelemnek" | Kövér László házelnök Gyergyószentmiklóson, a Magyar Polgári Párt (MPP) választási kampányát támogató székelyföldi körútja második napján, szerda esti sajtóértekezletén arról beszélt, a magyar-román viszonyt terhelő vitákat nem ő provokálta ki, ezek a román kormányváltásra vezethetők vissza. | 2012-06-07 08:59:00 | 0 |
| Németh: Projekttársaságot lenne célszerű létrehozni | Új nukleáris blokkokhoz kapcsolódó elemző, tervező, döntés-előkészítő és engedélyeztetési munkákat a nemzetközi tapasztalatok alapján leghatékonyabban projekttársaság formájában lehet elvégezni - áll Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter szerdán közzétett írásbeli válaszában, amelyet egy országgyűlési képviselői kérdésre adott. | 2012-06-07 08:50:00 | 0 |
| Példaértékű a kalocsai "zöld távhő" szolgáltatás megvalósítása | A helyi energia-előállítás az ország energiafüggőségét csökkenti, ezért példaértékű minden önkormányzat számára a kalocsai "zöld távhő" szolgáltatás megvalósítása - mondta Semjén Zsolt szerdán, az Új Széchenyi Terv 638 millió forintos támogatásával épülő erőműről. | 2012-06-07 08:44:00 | 0 |
| "Lényeges, hogy ne csökkenjenek a kohéziós források" | A többéves pénzügyi keret vitájáról szóló társadalmi egyeztetés konferenciasorozat harmadik állomásaként június 5-én került sor a regionális politika témájú rendezvényre a Külügyminisztérium és az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága közös szervezésében. | 2012-06-07 08:36:00 | 0 |
| Átalakul 2013-tól a BKV finanszírozási struktúrája | A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint 2013-tól az ideihez képest 10 milliárd forinttal csökkenhet ugyan a BKV finanszírozásához nyújtott állami támogatás, de a főváros rendelkezésére álló forrásrendszer várhatóan úgy módosul, hogy fedezetet teremtsen a cég finanszírozására. Az NGM ezt szerdán arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy a Napi Gazdaság azt írta: a kormány a 2013-as költségvetésben már egy forintot sem szánna a BKV finanszírozására. | 2012-06-07 08:26:00 | 0 |
| Könyvespolc a közterületen | Nem mindennapi könyvszekrénnyel találkozhat az, aki a Római téren jár. A harmadik kerületi önkormányzat és a Platán Könyvtár közös kezdeményezése az irodalom iránti érdeklődést kívánja növelni és a nyomtatott könyvek olvasását népszerűsíteni. | 2012-06-06 18:55:00 | 0 |
| KIM: hiteltelen érvelésre épül a Freedom House jelentése | Újabb megalapozatlan és több helyen hiteltelen érvelésre épülő Freedom House jelentés látott napvilágot. Bebizonyosodott, hogy a washingtoni székhelyű szervezet kettős mércével méri a közép- és kelet-európai demokráciákat. A jelentés arról árulkodik, hogy a szervezet a megértés legkisebb jelét sem mutatja - a kommunizmust húsz éve maga mögött hagyó, de az azután örökölt közjogi berendezkedés hibái miatt még számos változást és reformot igénylő - térség, és konkrétan Magyarország iránt - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében. | 2012-06-06 18:14:00 | 0 |
| Több mint háromszáz új munkahely Somogyban pályázati támogatásból | Több mint háromszáz új állás jöhet létre Somogy megyében a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro-, kis- és középvállalkozások számára februárban meghirdetett munkahelyteremtő beruházásokat támogató pályázatán elnyert, összesen 692,3 millió forint vissza nem térítendő forrás segítségével - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán az MTI-vel. | 2012-06-06 17:56:00 | 0 |
| Varga: Szeretnénk jó megállapodást kötni | A jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti végszavazás elhalasztása segíteni fogja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) tervezett tárgyalásokat akadályozó nézeteltérések feloldását - mondta Varga Mihály szerdán a Bloomberg hírügynökségnek. | 2012-06-06 17:45:00 | 0 |
| Ösztöndíj-program külhoni magyar joghallgatóknak | Ösztöndíj-program indul külhoni magyar joghallgatók számára; a Szász Pál egykori erdélyi országgyűlési képviselő nevét viselő programról szóló megállapodást szerdán írták alá Budapesten. | 2012-06-06 16:32:00 | 0 |
| KIM: hazánk új fejezetet nyitott a korrupcióellenes harcban | Az elmúlt húsz évben soha nem tettek összesen annyit magyar kormányok a korrupció megelőzésére, visszaszorítására és számon kérésre, mint a jelenlegi kormány az elmúlt két évben. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy ez a tény kimaradt a szervezet jelentéséből, így a megállapításai nagy részével sem lehet egyetérteni. Sokkal indokoltabbnak tűnt volna a korrupcióért aggódni 2002 és 2010 között, amikor egymás után ejtettek szégyenfoltokat az országon az akkori kormányzati politikusok - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerdai, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2012-06-06 16:27:00 | 0 |
| "Mások mocskát most nekünk kell eltakarítanunk" | "Ez az inzultus, bár Schweitzer professzor urat érte, mégis önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat" - Áder János így fogalmaz az ország polgáraihoz írt nyílt levelében, amelyet szerdán ismertetett újságírók előtt, a Sándor-palotában. | 2012-06-06 15:53:00 | 0 |
| Kósa: Az akadálymentes közlekedés kialakítása megtérülő befektetés | Az EU közlekedéspolitikájának fogyatékosügyi aspektusaival foglalkozó konferencia került megrendezésre szerdán az EP Fogyatékosságügyi Munkacsoportjának (Disability Intergroup) védnöksége alatt. A rendezvény arra kereste a választ, hogy a tervezhető, biztonságos, akadálymentes utazás kialakítása hogyan valósulhat meg Európában. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő szerint a közlekedési eszközöknek mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie, az idősödő európai társadalomban pedig a területen történő fejlesztésekre hosszútávon megtérülő befektetésként kell tekinteni. | 2012-06-06 15:48:00 | 0 |
| A Gyurcsány-korszakban kétszer annyit fizettek ki a fotósoknak | Burger Barna fotóművész képeit a miniszterelnök programjairól a teljes magyar sajtó folyamatosan használja - reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke Török Zsolt (MSZP) közleményére. | 2012-06-06 15:39:00 | 0 |
| Biztonság és átláthatóság az atomenergia békés célú hasznosításában | A kormány a miniszterelnök vezetésével kormánybizottságot hoz létre a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos stratégiai döntések előkészítésére – erősítette meg a korábbi híreket Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) Kormányzó Tanácsának tagja 2012. június 5-én, Bécsben - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdai, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2012-06-06 14:29:00 | 0 |
| A kölcsönzött munkaerőt az elsők között kellene kifizetni | A kölcsönzött munkaerő bérét az elsők között kellene kifizetni egy-egy cég felszámolása esetén Kósa Lajos fideszes képviselő módosító indítványa szerint. | 2012-06-06 13:58:00 | 0 |
| Selmeczi: Állampolgári jogegyenlőség van | Molnár Csaba jobban tenné, ha a társadalombiztosítási jogot tanulmányozná, mielőtt a pénzintézetek érdekében határozati javaslatokat nyújtogat be az Országgyűlésnek - olvasható Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőjének szerdai közleményében, amelyben a Demokratikus Koalíció alelnökének szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagál. | 2012-06-06 13:51:00 | 0 |
| Egészségkártyát kap tízezer pécsi gyerek | A legfontosabb egészségügyi adataikat tartalmazó kártyát kap tízezer gyermek Pécsen még a nyári szünet előtt - jelentette be a baranyai megyeszékhely alpolgármestere szerdán. | 2012-06-06 13:22:00 | 0 |
| Erdélybe utazik Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára | A Kárpát-medencei együttműködés erősítése, valamint szakmai tapasztalatcsere céljából látogat Erdélybe Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára június 7-8. között. | 2012-06-06 13:13:00 | 0 |
| Ötmilliárdos szeméttelep-rekultiváció Észak-Magyarországon | Ötmilliárd forintos beruházással rekultiválnak 38 elavult hulladéklerakó telepet az Új Széchenyi Terv keretében Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye 36 településén - jelentette be Egerben a projektgazda Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás vezetője szerdán. | 2012-06-06 13:07:00 | 0 |
| Újabb munkahelyek Szombathelyen | Egymilliárd forinttal támogatja a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft. munkahelyteremtő beruházását, az erről szóló szerződését a sajtó nyilvánossága előtt írták alá szerdán Szombathelyen. | 2012-06-06 13:03:00 | 0 |
| Kerettanterv: együttműködik az államtitkárság és az MTA | Együttműködik az oktatási államtitkárság és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a természettudományos kerettantervek kidolgozásában - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pálinkás József, az MTA elnöke szerdán Budapesten. | 2012-06-06 13:00:00 | 0 |
| EURO-2012: Orbán Viktor ott lesz a nyitómeccsen | Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen nézi meg a lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság nyitómérkőzését - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán. | 2012-06-06 12:55:00 | 0 |
| Németh: Ott tudunk öntözni, ahol már nő a fű | Székelyudvarhelyen nyílt meg a Kárpát régió üzleti hálózat harmadik romániai irodája szerdán. | 2012-06-06 12:53:00 | 0 |
| Visszakerült helyére a székesfehérvári Országalma keresztje | Visszakerült helyére a székesfehérvári Országalma szombaton megrongált keresztje - közölte a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-vel. | 2012-06-06 12:45:00 | 0 |
| Budai: Meg kell védeni a termőföldünket | A helyben lakó családi gazdálkodóknak olyan jogosítványokat kell adnunk, hogy mindenkit megelőzve tudjanak termőföldet szerezni, és el kell érnünk, hogy a külföldieknek a lehető legkisebb legyen a mozgástere a földvásárlások során – jelentette ki Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus a fidesz.hu-nak adott interjújában emellett beszélt a spekulatív célú földvásárlások visszaszorításáról, a Malév-vizsgálóbizottság munkájáról, valamint a Dataplex-ügy kapcsán Bajnai Gordon felelősségéről. | 2012-06-06 11:43:00 | 0 |
| Budai: Meg kell védeni a termőföldünket | A helyben lakó családi gazdálkodóknak olyan jogosítványokat kell adnunk, hogy mindenkit megelőzve tudjanak termőföldet szerezni, és el kell érnünk, hogy a külföldieknek a lehető legkisebb legyen a mozgástere a földvásárlások során – jelentette ki Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus a fidesz.hu-nak adott interjújában emellett beszélt a spekulatív célú földvásárlások visszaszorításáról, a Malév-vizsgálóbizottság munkájáról, valamint a Dataplex-ügy kapcsán Bajnai Gordon felelősségéről. | 2012-06-06 11:34:00 | 0 |
| Színes programok az Óbudai Nyár keretében | A 12. Óbudai Nyár rendezvénysorozat ékes bizonyítéka annak, hogy Óbuda a kultúra városa! Idén is 10 helyszínen és számtalan programmal várja látogatóit a kerület. | 2012-06-06 11:03:00 | 0 |
| "Azok osztják meg az erdélyi magyarságot, akik kiszorítják a másként gondolkodókat" | Azok osztják meg az erdélyi magyarságot, akik nem engedik, hogy különböző értékrendek megnyilvánuljanak az egységes képviseletben, és kiszorítják a másként gondolkodókat - szögezte le Kövér László házelnök szerdán a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi székházában tartott sajtóértekezletén. | 2012-06-06 10:36:00 | 0 |
| Újabb két törvényt küldött vissza az államfő | Megfontolásra visszaküldött két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek Áder János államfő. A köztársasági elnök ezúttal is eljárási és formai kifogásokat fogalmazott meg. | 2012-06-06 10:11:00 | 0 |
| A kormány elítéli a Schweitzer Józsefet ért támadást | A magyar kormány a leghatározottabban elítéli, hogy inzultálták Schweitzer József világhírű tudóst, nyugalmazott országos főrabbit, a magyar értelmiség egyik legmegbecsültebb tagját - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán. | 2012-06-06 09:32:00 | 0 |
| Ujhelyi az RMDSZ-nek segített | 2012-06-06 09:30:00 | 0 | |
| Szabadságharcok | 2012-06-06 09:23:00 | 0 | |
| Szomszédunk, Romanova | 2012-06-06 09:11:00 | 0 | |
| Sarkosan fogalmazva | 2012-06-06 09:10:00 | 0 | |
| Július 1-jével hatályba léphet az új munka törvénykönyve | Alig érkezett érdemi hozzászólás az ellenzéktől a munka törvénykönyvének vitájához - állapította meg a szakállamtitkár. | 2012-06-06 09:00:00 | 1 |
| A csúcsminisztériumok létrehozása beváltotta a hozzá fűzött reményeket | Az új Büntető törvénykönyvről és a kormányzati szerkezet átalakításáról is beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a 180 percben. | 2012-06-06 08:38:00 | 0 |
| Az új Btk-ról tárgyal a Ház | Az Országgyűlés szerdai ülésén folytatja az új Büntető törvénykönyvről (Btk) szóló kormányzati javaslat tárgyalását, valamint napirendjére tűzi az LMP népszavazási kezdeményezéseit. | 2012-06-06 08:31:00 | 0 |
| Kövér: Nem sértettem meg a román törvényeket és ezután sem áll szándékomban | Kövér László házelnök keddi, éjszakába nyúló marosvásárhelyi sajtóértekezletén leszögezte, hogy nem sértette meg a román törvényeket, és ezután sem áll szándékában megsérteni azokat. | 2012-06-06 08:24:00 | 0 |
| Johann Herrmann-nal találkozott Pintér Sándor | Az illegális bevándorlásról és a Duna menti országok biztonságpolitikai együttműködéséről tárgyalt Pintér Sándor belügyminiszter bajor kollégájával, Johann Herrmann-nal kedden Budapesten. | 2012-06-06 08:18:00 | 0 |
| A TEK központjába látogatott a bajor belügyminiszter | A magyarországi hivatalos látogatáson tartózkodó Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter kedden délután látogatást tett a Terrorelhárítási Központ budapesti bázisán, ahol Hajdu János, a TEK főigazgatója fogadta. | 2012-06-06 08:15:00 | 0 |
| Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Cserkészszövetséggel a kormány | Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) - derül ki a keddi Magyar Közlönyben közölt kormányhatározatból. Az együttműködés céljai között szerepel a szövetség taglétszámának növelése, illetve a magyarországi és a határon túli magyar cserkészet megerősítése. | 2012-06-06 08:13:00 | 0 |
| Európában bevett gyakorlat a határon átnyúló kampányolás | Az Európai Unió minden polgárát megilleti a szabad mozgás joga, európai politikusok pedig rendszeresen részt vesznek az egyes tagállamokban megrendezett párteseményeken. Kövér László erdélyi látogatása és részvétele a Magyar Polgári Párt kampányeseményein ezért sem jogi, sem politikai alapon nem lehet kifogás tárgya - közölte az Európai Paralment Magyar Néppárti Képviselőcsoportja, kedden. | 2012-06-05 18:47:00 | 0 |
| Megvenné a kormány a fővárosi MTESZ-székházat | Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány arra, hogy megszerezze a tulajdonjogát a budapesti Kossuth Lajos téren lévő Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) székházépületének. A kabinet ugyanis azt tervezi, hogy bővíti a Steindl-programot, és helyreállítja a MTESZ-székház homlokzatát, továbbá visszaállítja a közigazgatási tárca épületének korhű tetőzetét. A következő két évben 20 milliárd forintot szánnak a projektre. | 2012-06-05 18:39:00 | 0 |
| Kövér László tiszteletben tartja a román törvényeket | Kövér László eddig is tiszteletben tartotta, és a jövőben is maradéktalanul tiszteletben tartja a román törvényeket - reagált az MTI-nek Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke a román miniszterelnök nyilatkozatára. | 2012-06-05 18:08:00 | 0 |
| A házelnök részt vesz az MPP Maros megyei kampánykörútján | Kövér László házelnök a romániai önkormányzati választásokra készülő Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként kedden arra bíztatta a Maros megyei magyarokat, hogy éljenek a választás szabadságával. | 2012-06-05 17:43:00 | 0 |
| Martonyi: A növekedés egyik fontos forrása a kohéziós alap | Martonyi János külügyminiszter szerint az egész Európai Unió érdeke, hogy ne csökkenjenek a kohéziós politikára fordítandó források a következő költségvetési időszakban (2014-2020), mert ez a gazdasági növekedés egyik legfontosabb forrása a tagállamokban. | 2012-06-05 17:40:00 | 0 |
| "Nem lehet sokáig elodázni a párbeszéd megkezdését" | Nem lehet sokáig elodázni a romániai magyarság érdekeit sértő bukaresti kormányzati intézkedésekről szóló, a két kormány közötti párbeszéd megkezdését - jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján. | 2012-06-05 17:28:00 | 0 |
| Jövő tavasszal kikerülhetünk a túlzottdeficit-eljárás alól | Magyarország várhatóan jövő év tavaszán kerülhet ki az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól - mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője kedden, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ülésén. | 2012-06-05 17:26:00 | 0 |
| A kormány üdvözli a Roszatom szándékát, de további ajánlatokat is vár | A kormány üdvözli a Roszatom paksi beruházási szándékát, de további ajánlatokra is számít, és részletesen elemezni fogja azokat a döntés előtt - mondta az MTI-nek Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden Bécsben. | 2012-06-05 16:30:00 | 0 |
| Johannes Hahnnal egyeztetett Balog Zoltán | Kétoldalú megbeszélést folytatott kedd délelőtt Budapesten Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Johannes Hahn, az Európai Unió regionális ügyekért felelős biztosa. A találkozón a jelenlegi tervezési időszak tapasztalatai mellett szó esett a 2014-2020 közötti pénzügyi perspektíva tervezési feladatairól - közölte az emberi erőforrás tárca. | 2012-06-05 16:04:00 | 0 |
| Molnár: A munka első szakasza lezárult | Benyújtotta lemondását Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára - közölte a tárca kedden. Molnár Ágnes nyilatkozatában közölte: Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a jövőben a Miniszterelnökségen folytatja munkáját. | 2012-06-05 15:37:00 | 0 |
| Emberi jogi bizottság: elfogadhatatlanok a román hatóságok intézkedései | Elfogadhatatlanok azok a román hatósági intézkedések, amelyek átmenetileg megakadályozták Nyirő József újratemetését - olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága fogadott el keddi ülésén. | 2012-06-05 15:30:00 | 0 |
| Műveltségi csapatversenyt hirdet Csepel Önkormányzata | Budapest XXI. Kerület irodalmi és műveltségi csapatversenyt hirdet a két világháború közötti Erdélyről és annak irodalmáról a Kárpát-medencei magyar középiskolák diákjai részére - közölte portálunkkal Csepel Önkormányzata, kedden. | 2012-06-05 15:18:00 | 0 |
| Új igazságszolgáltatási modell kell a kommunista bűnök jogi rendezéséhez | A nemzetközi igazságszolgáltatás új modelljének kialakítására is szükség lehet annak az erkölcsi és jogi adósságnak a rendezéséhez, amely az Európai Unión belül is létezik a lakosság azon részével szemben, amely a kommunista totalitárius rendszerek alatt súlyos emberijog-sértéseket szenvedett el. | 2012-06-05 14:49:00 | 0 |
| Szabolcs-Szatmár-Bereg: csökkent a munkanélküliek száma | Márciushoz képest 8,4, az előző év azonos időszakához képest pedig 11,6 százalékkal mérséklődött az álláskeresők száma áprilisban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a tárgyidőszakban összesen 57.640 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván - közölte honlapján a térségi kormányhivatal munkaügyi központja. | 2012-06-05 14:23:00 | 0 |
| Játékadó: 37 milliárdos bevétellel számol a kormány | A pénznyerő automaták üzemeltetése után fizetendő játékadóból a kormány 37,2 milliárd forint bevétellel számol 2012-ben; ez csaknem megegyezik a 2011-es 33,15 milliárd forintos előírással - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy írásbeli válaszából. | 2012-06-05 14:17:00 | 0 |
| Kövér: Abban bízom, hogy a kedélyek lenyugszanak | Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marosvásárhelyre érkezett, hogy részt vegyen a Magyar Polgári Párt (MPP) erdélyi választási kampánykörútján a párt tiszteletbeli elnökeként. | 2012-06-05 13:53:00 | 0 |
| Semjén Zsolt: Nincs fölösleges ember | A FŐKEFE Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató majorsága annak a bizonyítéka, hogy sérült emberek is tudnak piacképes terméket előállítani - jelentette ki Semjén Zsolt, amikor kedden látogatást tett a cég karácsondi farmján. | 2012-06-05 13:50:00 | 0 |
| "A kohéziós források azt segítik, hogy eladósodás nélkül fejlődjünk" | Magyarország uniós belépését követően az országba áramló kohéziós források jelentősen, egyes számítások szerint 2004 óta 9 százalékkal növelték a GDP-t - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára kedden a parlamentben, azon a konferencián, amelyen a kohéziós forrásoknak a következő uniós költségvetési ciklusban való alakulását vitatták meg. Deutsch Tamás kulcsfontosságúnak nevezte azt az európai parlamenti állásfoglalást, amely szerint a kohéziós politika forrásai nem csökkenhetnek. | 2012-06-05 13:11:00 | 0 |
| Martonyi: Az összmagyarság érdekeit kell képviselni | Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak, az anyaországnak az összmagyarság érdekeit kell képviselnie, mert ez a felelőssége, és erre csak neki van meg a lehetősége. | 2012-06-05 12:44:00 | 0 |
| "Olyan jogszabály kell, amely minden igénynek megfelel" | Azt szeretnénk, ha valóban egy olyan törvény kerülne a parlament elé, amelynek elfogadásával a horgászat és halászat rendkívül fontos területei hosszú távon olyan szabályozást kaphatnának, amely a nagytöbbség számára kielégítő lehet - jelentette ki kedden a parlamentben Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke, „Az Európai Unió közös halászati politikájának reformja és hatása Magyarország természetes vízi halgazdálkodására, horgászturizmusára” elnevezésű konferencián. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára ugyanitt elmondta, olyan új jogszabályt szeretnének kialakítani, amely minden igénynek megfelel, és hosszú távra biztosítja a horgászat és halászat számára azokat a lehetőségeket, melyeket megfogalmaz. | 2012-06-05 12:22:00 | 0 |
| Több mint 4 ezer új munkahely jön létre a kkv-szektorban | Több mint 4 ezer új munkahely jön létre a magyarországi kis- és középvállalkozásoknál (kkv-knál) az NGM munkahelyteremtő pályázatának köszönhetően a tárca keddi tájékoztatása szerint. | 2012-06-05 12:20:00 | 0 |
| "Mindkét diktatórikus rendszert el kell ítélni" + videó | Szükséges a választói regisztráció, mert különben nem tudjuk lebonyolítani a választást – mondta Kósa Lajos – az ATV Start című műsorában, kedden. A Fidesz ügyvezető alelnöke ezt azzal indokolta, hogy a határon túli és az azon belüli szavazatokat egységes rendszerben kell kezelni. A kormánypárti politikus a Horthy Miklós személye körül kialakult polémia kapcsán leszögezte: senki sem bocsájtja meg Horthynak a numerus clausus törvényeket, ugyanakkor szavai szerint nem lehet különbséget tenni a kommunista és a náci népirtó rendszerek között. | 2012-06-05 12:09:00 | 1 |
| Tartós pénzügyi konszolidációra és reformokra van szükség | Magyarországon tartós pénzügyi konszolidációra és reformokra van szükség ahhoz, hogy a gazdasági növekedés szilárd alapokra épüljön - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden, a Világgazdaság által szervezett budapesti konferencián. | 2012-06-05 11:45:00 | 0 |
| Trianonra emlékezett Cegléd | A kérdés ma az, hogy szembe tudunk-e nézni a keserű múlttal, hogy fel tudjuk-e végre dolgozni a békediktátum okozta traumát - mondta Hegedűs Ágota azon az ünnepségen, melyet a trianoni szerződés 92. évfordulója alkalmából rendezett az önkormányzat és a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda a Városháza Dísztermében. | 2012-06-05 10:58:00 | 0 |
| Cegléden edz a Női Vízilabda Válogatott | A Magyar Női Vízilabda Válogatott a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban tart edzést a felkészülési program keretein belül június 4-9-ig. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót a strand melletti Aquarell Hotelben június 4-én, hétfőn délelőtt 10 órakor. | 2012-06-05 10:56:00 | 0 |
| A ceglédi holokausztra emlékeztek a felújított imaházban | A ceglédi zsidóság deportálásának 68-ik évfordulójára emlékeztek Cegléden. Dr. Róna Tamás rabbi celebrálta a gyászistentisztelet, amelyen többek közt részt vett Zucker Immánuel kántor, Dr. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Feldmájer Sándor, a Nagykőrösi Hitközség elnöke, prof. dr. Grósz Andor a Kecskeméti Hitközség elnöke és Földi László Cegléd Város polgármestere, országgyűlési képviselő is. | 2012-06-05 10:53:00 | 0 |
| Kövér: A román kormány élezi a konfliktust + videó | Kövér László a Hír TV Rájátszás című műsorában elmondta: a kormány korábban kiadott egy közleményt Nyirő József ügyében, miszerint kegyeleti aktus az újratemetés, nincsenek benne politikai szándékok. | 2012-06-05 09:42:00 | 1 |
| Gazdasági háború Európa ellen | 2012-06-05 09:26:00 | 0 | |
| Piszkos munka | 2012-06-05 09:10:00 | 0 | |
| Kesztyűs kézzel | 2012-06-05 09:05:00 | 0 | |
| Bankmentés magyar módra | 2012-06-05 08:50:00 | 0 | |
| Répássy: Európa halálbüntetés-mentes övezet | Nem támogatja a kormány és a parlamenti szakbizottság sem a jogos védelem szabályainak kiterjesztését oly módon, hogy büntetlenséget kapjon, aki az élet kioltására is alkalmas eszköz telepítésével védi magát vagy tulajdonát és a támadó halálát okozza. | 2012-06-05 08:40:00 | 0 |
| "A magyarság és a románság történelmi sorsközösségben van" | Semjén Zsolt szerint Trianon sebét a nemzet közjogi egyesítésével, az állampolgárság megadásával lehet meggyógyítani, ezzel lehet a világon bárhol élő magyarokat - közülük is elsősorban a Kárpát-medencei magyarságot - egyesíteni, akik az útlevéllel és a szavazati joggal kapcsolódhatnak közjogi értelemben is a magyar nemzethez. | 2012-06-05 08:15:00 | 0 |
| Kormányrendelet a Nemzeti alaptantervről | Megjelent a Nemzeti alaptantervről (NAT) szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben; ebben a többi között rögzítik, hogy az iskolai nevelés-oktatás egységes pedagógiai folyamat, amelyben a NAT műveltségi területenként határozza meg az iskolai nevelés-oktatás pedagógiai tartalmát. A dokumentum szól a kerettantervekről, továbbá a kötelező és válaszható tanítási órák számáról is. | 2012-06-04 20:56:00 | 0 |
| Kitart romániai látogatása mellett Kövér László | Kitart keddi romániai látogatása mellett Kövér László. A házelnök ezt azután tudatta, hogy a bukaresti parlament szenátusi elnöke, Vasile Blaga és képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben arra kérte őt: halassza el tervezett romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra. | 2012-06-04 20:54:00 | 0 |
| Fontos, hogy ne csökkenjenek a kohéziós források | Az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága elnökének véleménye szerint Magyarország számára különösen fontos, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban ne csökkenjenek az európai integráció kohéziós alapjának forrásai. | 2012-06-04 20:51:00 | 0 |
| Simicskó: A nemzet összetartozik | A nemzet összetartozik, és a megmaradásnak az a záloga, hogy képesek vagyunk fellépni az igazságtalansággal szemben is - emelte ki Simicskó István a Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közös megemlékezésén a főváros XI. kerületében hétfőn. | 2012-06-04 20:47:00 | 0 |
| "Magyarország kormánya garantálja az Önök biztonságát és félelem nélküli életét" | Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a székesfehérvári zsidótemető megrongálása miatt, egyben utasította a belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban és leghatározottabban járjon el a felelősségre vonás kérdésében. | 2012-06-04 20:46:00 | 0 |
| Kövér: A nemzetet szellemisége teszi naggyá | A nemzeti összetartozás mi vagyunk - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Kaposváron a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésen. | 2012-06-04 19:03:00 | 0 |
| Orbán: A közbeszerzések résztvevőinek fel kell fedniük kilétüket + képek | A kormány büszke arra, hogy a jelenlegi parlamenti többség volt képes először olyan szabályokat alkotni, amelyek alapján offshore cégek nem vehetnek részt közbeszerzésekben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések és válaszok órájában hétfőn a parlamentben. A hétfői parlamenti ülésen készült képgalériánk megtekinthető itt. | 2012-06-04 18:44:00 | 1 |
| Jövőre már a járásokban és egyablakos ügyintézéssel várják az ügyfeleket | A területi közigazgatási átalakításának egyik legfontosabb állomásához érkezett azzal, hogy az Országgyűlés mai döntésével megszületett a törvényi szabályozás a járási hivatalok kialakításáról. A több száz éves múltra visszatekintő járási rendszert 1983-ban szüntetették meg, így harminc év után, de új szervezeti rendben és új céllal 2013. január 1-jével ismét létrejönnek a magyar közigazgatás egykor szerves egységét képező járások. A fővárosi és megyei kormányhivatalok kirendeltségeként felálló kerületi és járási hivatalok legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz. Így megvalósul az államigazgatási és az önkormányzati feladatok szétválasztása, a járások kizárólag államigazgatási területi egységet jelentenek majd. | 2012-06-04 18:25:00 | 0 |
| Az Emmi tiltakozik a sajóhidvégi romák megfenyegetése ellen | Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tiltakozik és fellép minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő, rasszista magatartással szemben. | 2012-06-04 17:55:00 | 0 |
| Magas belga állami kitüntetést kapott Győri Enikő | A Koronarend Parancsnoki Kitüntetést adományozta Győri Enikőnek, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkárának a belga kormány az Európai Unió Tanácsa spanyol-belga-magyar trió elnökségében való közreműködéséért és a soros magyar EU-elnökség idején nyújtott teljesítményéért - tájékoztatott a szaktárca. | 2012-06-04 17:51:00 | 0 |
| Felavatták a csillaghegyi országzászlót | A Nemzeti Összetartozás Napján közel 300 fős közönség előtt, június 4-én felavatták az országzászlót Csillaghegyen a főváros III. kerületében. | 2012-06-04 17:24:00 | 0 |
| Finn miniszterekkel tárgyalt Pintér Sándor | 2012-06-04 17:16:00 | 0 | |
| Módosul a költségvetés a szabálysértési törvény miatt | Módosította az Országgyűlés hétfőn az idei költségvetést az új szabálysértési törvény rendelkezései miatt: az egymilliárd forintos átrendezés - amelyet 232 igen, 71 nem és 4 tartózkodás mellett fogadott el a Ház - a büdzsé egyenlegét nem érinti.Módosult a szakképzési törvény. A Ház Határozatot fogadott el a szélsőségesség elleni fellépésről. | 2012-06-04 16:57:00 | 0 |
| Letette miniszteri esküjét Varga Mihály | A nemzeti összetartozás napjáról való megemlékezéssel, valamint Varga Mihály miniszteri eskütételével kezdődött az Országgyűlés hétfői ülése. | 2012-06-04 16:42:00 | 0 |
| A roma gyermekek korai fejlesztése a legelső lépés a nyomorból való kitöréshez | A roma gyermekek korai oktatásáról és neveléséről tartott konferenciát a Roma Oktatási Alap (Roma Education Fund) a mai napon Brüsszelben. Járóka Lívia fideszes EP-képviselő, az alapítvány kuratóriumi tagja, beszédében az egyik legfontosabb befektetésnek nevezte a roma gyermekek korai oktatását és fejlesztését. A néppárti politikus sürgette, hogy az ilyen programok egyrészről a születéstől az iskoláskorig tartó teljes időszakot célozzák, másrészről azok egy komplex fejlesztési stratégia részeként valósuljanak meg - olvasható Járóka Lívia hétfői közleményében. | 2012-06-04 16:28:00 | 0 |
| Nyolcról tizenegy százalékra nő az energiaellátók jövedelemadója | A szektort terhelő különadó megszűnése után, jövőre is megmarad az energiaellátók jövedelemadója, mértéke pedig nyolcról tizenegy százalékra nő. Az áram- és gázcégeken kívül a víz- és csatornaszolgáltatóknak, valamint a települési hulladékkezelőknek is fizetniük kell. A kormány és a bankszövetség megállapodásának megfelelően módosította a pénzügyi szervezetek különadójának szabályait a parlament hétfőn. | 2012-06-04 16:17:00 | 0 |
| Maximalizálták a távközlési adó mértékét | Kevesebb lesz a második félévtől fizetendő távközlési adó maximális mértéke havonta a parlament hétfői döntésével. | 2012-06-04 16:14:00 | 0 |
| Egyeztetésre ad lehetőséget a MNB-törvény elhalasztása | A jegybanktörvényt módosító törvényjavaslat zárószavazásának elhalasztása lehetőséget teremt arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a magyar kormány meg tudjon állapodni a jegybanktörvény nyitva maradt, vitás kérdéseiről - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére hétfőn. | 2012-06-04 16:03:00 | 0 |
| A járások feladatairól döntött a parlament | Elfogadta a Ház a járási rendszer kialakításával összefüggő első törvénycsomagot, amely tartalmazza a járási hivatalok feladatait, rögzíti a hivatalvezetők jogállásának szabályait - kimondva, hogy a következő parlament megalakulásáig akár országgyűlési képviselő is lehet vezető -, továbbá leszögezi: a tervezett hét körzet helyett kerületi szinten szerveződnek a 2013. január 1-jén létrejövő járási hivatalok Budapesten. | 2012-06-04 15:52:00 | 0 |
| Életet mentett Zuglóban a metróállomáson elhelyezett készülék | Sikeresen élesztettek újra a mentősök egy férfit vasárnap délután a 2-es metró állomásán, a Stadionoknál elhelyezett defibrillátor készülék segítségével. Zugló Önkormányzata dr. Papcsák Ferenc polgármester kezdeményezésére 2011-ben helyezett ki újraélesztő berendezéseket a kerület főbb közlekedési csomópontjain. | 2012-06-04 15:28:00 | 0 |
| A Ház ismét elfogadta a médiaszabályozás módosítását | Az Országgyűlés hétfőn ismét elfogadta a médiaszabályozás módosítását, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a Háznak. | 2012-06-04 15:22:00 | 0 |
| Megszűnt az MNB és a PSZÁF összevonásának lehetősége | Megszüntette a parlament a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonásának lehetőségét. | 2012-06-04 14:42:00 | 0 |
| "A szocialisták máig be nem gyógyuló sebeket ejtettek" | Sajnáljuk, hogy ma, a nemzeti összetartozás napján sem voltak képesek a szocialisták felülemelkedni kicsinyes pártérdekeiken - írja hétfői közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. | 2012-06-04 14:39:00 | 0 |
| Rogán: A nyári szünet előtt elfogadja a Parlament a jegybanktörvény módosítását | A képviselőcsoport támogatta Varga Mihály kérését, és le is került a parlament hétfői napirendjéről a jegybanktörvény zárószavazása – mondta el Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető szerint még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés a Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását. A hétfői frakcióülésen szóba került a szakképzési törvény, és meghallgatták Lázár János államtitkár tájékoztatóját is. | 2012-06-04 13:17:00 | 0 |
| Rogán: A munkát terhelő adókat csökkenteni kell | A Fidesz új frakcióvezetője büszke arra, hogy a gazdasági válság közepén nekifogtak, hogy lerakják egy új Magyarország erkölcsi és jogi alapjait. Rogán Antal vasárnap az m1 Lényeg című műsorában arra emlékeztetett, hogy nemcsak válságkezelésre kaptak felhatalmazást. A frakcióvezető szerint a következő két évben „emberközelibb” törvénykezésre számíthatnak a választók, akik beleszólhatnak a politikába, és véleményüket eljuttatják a képviselőkhöz. Erre, mint mondta, személyes garanciát vállal. | 2012-06-04 13:02:00 | 1 |
| Médiatörvény: bizottsági támogatás az újbóli elfogadáshoz | Az alkotmányügyi bizottság hétfőn szabad utat adott az államfő által megfontolásra visszaküldött médiaszabályozás újbóli elfogadásának, a testület kormánypárti többsége ugyanis támogatta a közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztéshez benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatát. | 2012-06-04 12:40:00 | 0 |
| Rogán: A tények a szocialisták ellen beszélnek + képek + videó | Mi mindig készen állunk arra, hogy megvédjük zsidó, cigány, német, szerb honfitársainkat éppen úgy, mint a határon túli magyarokat – jelentette ki Rogán Antal , a Fidesz frakcióvezetője hétfői napirend előtti felszólalásában a parlamentben. Az eseményen készült képek itt megtekinthetők. | 2012-06-04 12:31:00 | 1 |
| "Szükség lenne egy budapesti székhelyű légitársaságra" | Egy budapesti székhelyű légitársaságra szükség lenne, de nem biztos, hogy annak állami tulajdonban kell lennie - mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési kérdésekben illetékes helyettes államtitkára a parlament sport- és turizmus bizottságának hétfői ülésén. | 2012-06-04 12:17:00 | 0 |
| Újraindult a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja | Újraindult hétfőn a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Schmitt Pál lemondása óta szüneteltett honlapja. | 2012-06-04 12:14:00 | 0 |
| Testvérvárosi kapcsolatot létesítene Budapest és Székelyudvarhely | Testvérvárosi kapcsolatot létesítene Budapest Székelyudvarhellyel - jelentette be a nemzeti összetartozás napja alkalmából Székelyudvarhelyen Tarlós István, Budapest főpolgármestere. | 2012-06-04 12:11:00 | 0 |
| Áder: Az összetartozás alapja a pontos önismeret | A múltba csak egy út vezet, az emlékezeté, s a jövőbe is csak egy út visz, az életé. Minden, ami megtörtént velünk a múltban, az velünk lesz a jövőben is, és minden, amit ma cselekszünk, az a jövőben válik emlékezetünk részévé. Így él velünk Trianon emléke is. És így válik emlékezetünk részévé nemzeti összetartozásunk napja - olvasható Áder János nyilatkozatában. | 2012-06-04 11:54:00 | 0 |
| "Elsősorban a magyarság szellemi léte a tét" | Egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg - fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékező beszédében a nemzeti összetartozás napján a parlamentben hétfőn. | 2012-06-04 11:51:00 | 0 |
| Szőcs Géza részt vett a V4 kulturális miniszterek találkozóján | Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára képviselte Magyarországot a visegrádi négyek (V4) kulturális minisztereinek Prágában tartott, kétnapos találkozóján, amelynek során többek között a kultúra támogatásában rejlő gazdasági lehetőségekről is megbeszélést folytattak. | 2012-06-04 11:44:00 | 0 |
| Támogatták a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását | Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot hétfői ülésén. | 2012-06-04 11:41:00 | 0 |
| "Mélyen felháborít a garázdaság" | Székesfehérvár városgondnoksága helyreállítja a múlt héten meggyalázott Óvoda utcai zsidó temetőt, miután a város polgármestere soron kívüli intézkedést kért – közölte az önkormányzat kommunikációs központja hétfőn az MTI-vel. | 2012-06-04 11:35:00 | 0 |
| Pokorni módosítóját támogatta az alkotmányügyi bizottság | Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén a szakiskolai képzésben tanított közismereti tárgyak arányával kapcsolatban a fideszes Pokorni Zoltán zárószavazás előtti módosító indítványát támogatta a Nemzetgazdasági Minisztériuméval szemben. | 2012-06-04 11:08:00 | 0 |
| Semjén: Az összetartozás a közös jövőnk | Az összetartozás a közös jövőnk - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nemzeti összetartozás napja ifjúsági programjainak megnyitóján hétfőn. | 2012-06-04 10:56:00 | 0 |
| Köszönő levelet írt Orbán Viktornak a FIFA elnöke | Köszönő levelet írt Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke Orbán Viktornak azért, hogy a magyar miniszterelnök hozzájárult a szervezet májusi, Budapesten rendezett kongresszusának sikeréhez. | 2012-06-04 10:53:00 | 0 |
| "Határidőre minden munkát elvégzünk" | A törvényjavaslat tartalmazni fogja, hogy tagszervezeti felhatalmazása alapján szakszervezeti szövetség is köthet kollektív szerződést - mondta a Magyar Nemzetnek a munka törvénykönyve átmeneti rendelkezéseiről adott interjújában Czomba Sándor. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára azt is közölte, hogy a pótszabadság kérdésében munkaszerződésben és kollektív szerződésben is csak a munkavállaló javára lehet majd eltérni. | 2012-06-04 09:43:00 | 0 |
| A közelítő Rákosi-retró | 2012-06-04 09:29:00 | 0 | |
| Összetartozás? | 2012-06-04 09:03:00 | 0 | |
| Trianon sebei | 2012-06-04 09:00:00 | 0 | |
| Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren + képek | Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében a Himnusz hangjaira felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a nemzeti összetartozás napja alkalmából Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfő reggel. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők. | 2012-06-04 08:50:00 | 0 |
| Navracsics: Megteremtődtek az olcsóbb állam feltételei | Az elmúlt két év átalakításaival megteremtődtek az olcsóbb állam feltételei, a takarékossági intézkedések elsősorban a közigazgatást érintették, mondta Navracsics Tibor a Vasárnapi Újságban. | 2012-06-04 08:45:00 | 0 |
| "Az egykulcsos rendszer serkenti a legális munkavállalást" | A jövőben adókedvezménnyel támogatnák a munkaerőpiac nehéz helyzetű szereplőinek elhelyezkedését, jövőre életbe léphet az evát felváltó új vállalkozói adó, ez a lehetőség a termeléssel foglalkozó társaságokat várja majd, de vagyonadót és országos ingatlanadót sem most, sem később nem vet ki a kormány - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek. | 2012-06-04 08:39:00 | 0 |
| Szijjártó: Nyitottak vagyunk a jegybank függetlenségét növelő javaslatokra + videó | A magyar kormány minden olyan javaslatra nyitott, amely a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét növeli - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára azzal kapcsolatban, hogy az IMF/EU-tárgyalásokat tárca nélküli miniszterként felügyelő Varga Mihály a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását kérte, amit a Fidesz frakcióvezetője is támogat. | 2012-06-04 08:36:00 | 1 |
| Országszerte megemlékezések a nemzeti összetartozás napján | A nemzeti összetartozás napján a trianoni békeszerződés aláírásának napjára - 1920. június 4-re - emlékeznek a magyarországi helyszíneken és külhoni magyarlakta településeken. | 2012-06-04 08:32:00 | 0 |
| Az államfő által visszaküldött médiaszabályozásról szavaz a Ház | Az Országgyűlés hétfői ülésén újból elfogadhatja az államfő által megfontolásra visszaküldött, médiaszolgáltatást szabályozó törvénymódosítást. A házelnök napirendi javaslatával szemben azonban ma mégsem írják át a jegybanktörvényt. | 2012-06-04 08:30:00 | 0 |
| Hende: Ezer esztendeje közös a sorsunk | Szomszédainkkal is összetartozunk, hiszen együtt élünk, ezer esztendeje közös a sorsunk, amely egymás kezében is van - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Komáromban, a Turul szobor avatásán, mielőtt Molnár Attila polgármesterrel leleplezte az alkotást. | 2012-06-04 08:27:00 | 0 |
| Változatlan formában fogadhatja el a médiaszabályozásról szóló törvényt az Országgyűlés | A korábbival megegyező tartalommal, de már házszabályszerűen fogadhatja el az Országgyűlés hétfőn az államfő által megfontolásra visszaküldött, a tömegkommunikációról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény módosítását a közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap beterjesztett zárószavazás előtti javaslata nyomán. | 2012-06-03 18:01:00 | 0 |
| "A pedagógusok nemzetünk jövőjét alapozzák meg" | A pedagógus-életpályamodell a pedagógusoknak a jelenleginél sokkal nagyobb fizetést, kiszámítható előrejutási lehetőségeket, biztos jövőt garantál, és világos minősítési rendszerről is gondoskodik - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap, pedagógusnapi közleményében. | 2012-06-03 17:18:00 | 0 |
| "A Fideszt gyermekeink jövőjének biztosítása vezérli" | A szocialisták 2003-ban vezették be a 18 éves korhatárt, hogy leplezzék a fiatalok munkanélküliségi adatait. Ezek riasztóan romlottak a szocialisták kormányzása alatt, hiszen a 2002-es 12,7 százalékról 2010-re 26,6 százalékra nőtt a mutató. Ezt a drámai emelkedést a nemzeti ügyek kormánya mára megállította - hangsúlyozza vasárnapi közleményében Selmeczi Gabriella. | 2012-06-03 16:14:00 | 0 |
| Júniusban tárgyalhat a Ház az ügynökkérdésről | Gulyás Gergely információi szerint várhatóan még e hónapban az Országgyűlés elé kerül az ügynökkérdést rendező törvényjavaslat; a parlament emberi jogi bizottságának fideszes alelnöke erről vasárnap, a témában Budapesten rendezett konferencia helyszínén nyilatkozott az MTI-nek. | 2012-06-03 14:34:00 | 0 |
| Rogán: A frakció támogatja a jegybanktörvény zárószavazásának elhalasztását | Biztosra vehető a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének közlése szerint az, hogy hétfőn - az eredeti tervekkel ellentétben - nem tartja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására benyújtott kormányzati javaslat zárószavazását. | 2012-06-03 12:34:00 | 0 |
| Varga: A felek készen állnak a tárgyalás megkezdésére + videó | Azt gondolom, hogy alapvetően most már mind a három fél – az Európai Bizottság, a valutaalap, a magyar kormány – kész arra, hogy meginduljanak a tárgyalások – hangsúlyozta Varga Mihály a HírTV Péntek8 című műsorában. | 2012-06-03 12:27:00 | 1 |
| "A kegyeleti ügyek nem férnek össze a politikai minősítésekkel" | "A magyar kormány szerint a kegyeleti ügyek nem férnek össze a politikai minősítésekkel, márpedig a kormány erre az ügyre továbbra is kegyeleti kérdésként tekint" - közölte az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap annak kapcsán, hogy Victor Ponta román miniszterelnök szerint Orbán Viktornak kötelessége lenne elhatárolódnia Kövér László házelnök Romániával kapcsolatos kijelentéseitől. | 2012-06-03 11:20:00 | 0 |
| "A regisztrációra valamilyen formában szükség van" | Az ellenzők szerint az előzetes regisztráció miatt még aránytalanabb lehet a választási rendszer. Kósa szerint viszont ez nem kedvez a Fidesznek, mert a szavazati joggal bárki élhet. | 2012-06-03 10:47:00 | 1 |
| Illés: Sokan dolgoztak azért, hogy szebb és tisztább legyen az ország | A rendelkezésre álló - szombat késő délutáni - részadatok alapján sikeresnek minősítette a második "TeSzedd" országos önkéntes szemétszedési akciót Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyi államtitkára. | 2012-06-03 10:44:00 | 0 |
| VM: eredményes volt a TeSzedd! akció | Az idén is sikeres és eredményes volt a TeSzedd! akció. A résztvevők több ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szombaton az akció befejezése után az MTI-vel. | 2012-06-03 10:39:00 | 0 |
| A földtörvény célja a középbirtokok megerősítése | Az új földtörvény társadalmi vitára bocsátott koncepciójának fő célja a családi gazdaságok dominanciáján alapuló földtulajdon-szerkezet kialakítása - mondta Kurucz Mihály, a koncepció egyik kidolgozója az MTI-nek. | 2012-06-03 10:37:00 | 0 |
| Újabb helyszíneken a külhoni magyar óvodák éve program | Újabb, ezúttal felvidéki és kárpátaljai helyszínekre látogat hétfőtől a 2012 - a külhoni magyar óvodák éve program - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel. | 2012-06-03 10:33:00 | 0 |
| Nemzeti összetartozás napja: nyílt nap az Országházban | Parlamenti nyílt nap, határon túli kézműves vásár, kóstoló a Kárpát-medence gasztronómiai kincseiből, táncház és irodalmi beszélgetések - a többi között ezek a programok várják az ünneplőket a nemzeti összetartozás napja alkalmából vasárnap Budapesten. | 2012-06-03 10:30:00 | 0 |
| A képviselők módosíthatják az alaptörvényt | Háromnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőn, kedden és szerdán. Első alkalommal módosíthatják az év elején hatályba lépett alaptörvényt, továbbá dönthetnek az államfő által megfontolásra visszaküldött, médiaszolgáltatást szabályozó törvénymódosításról. A képviselők emellett a trianoni döntés évfordulója alkalmából megemlékezhetnek a nemzeti összetartozás napjáról, tárgyalni kezdhetik az LMP népszavazási kezdeményezéseit, továbbá az új büntető törvénykönyvhöz (Btk.) benyújtott több mint kétszáz módosító indítványt is értékelhetik. | 2012-06-03 10:26:00 | 0 |
| Varga: Fontolják meg a végszavazás elhalasztását | Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő kinevezett tárca nélküli miniszter azt kéri Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőtől, hogy a képviselőcsoport fontolja meg a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását. | 2012-06-02 17:22:00 | 0 |
| Fidesz: Kedves Gúr úr, mire ez a nagy mellény? | 2002-ben, amikor az Orbán kormány átadta a kormányzást, 5,8% volt a munkanélküliségi ráta, 2010-ben pedig 11,4%, vagyis a szocialisták megduplázták azt, ezért a szocialista politikusok elvtelen vádaskodások helyett jobban tennék, ha inkább elmélyednének az adatok tanulmányozásában - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor szombati sajtótájékoztatójára | 2012-06-02 16:41:00 | 0 |