| Komplex fejlesztések a törökszentmiklósi ipari parkban | A törökszentmiklósi ipari parkban egymilliárd forint értékben fejlesztéseket hajtottak, végre: az eddig hasznosítatlan területek közművesítése mellett egy könnyűszerkezetes üzemcsarnokkal, inkubátorházzal, valamint egy több mint 1000 méter hosszú iparvágánnyal gyarapodott az ipari terület. A komplex fejlesztés megvalósítását szolgáló projekt az Új Széchenyi Terv forrásából 50 százalékos mértékű támogatást kapott. | 2012-04-27 16:33:00 | 0 |
| Félezer újabb kiüresedett jogszabályt iktatnak ki a jogrendszerből | A tavalyi indított jogszabály felülvizsgálatok idén is folytatódnak, a Kormány törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel négyszázhatvan újabb kiüresedett, szükségtelenné vált törvényt helyezne hatályon kívül. Az egyszerűsítés része a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként elindított deregulációs programnak - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteki közleményében. | 2012-04-27 16:29:00 | 0 |
| "A XIX. század dicső évei ma is összefogásra szólítanak minket" | Felavatták Klauzál Gábor egészalakos szobrát pénteken a főváros XXII. kerületében, ahol az első független magyar kormány egykori földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter életének utolsó másfél évtizedét töltötte. | 2012-04-27 16:25:00 | 0 |
| Stabilan őrzik vezető pozíciójukat a kormánypártok | A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint április végén az aktivitáscsökkenés mellett a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat. | 2012-04-27 16:02:00 | 0 |
| "A magyarság nem papírok, dokumentumok dolga" | Első alkalommal vett részt magyar állampolgársági eskütételen Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szabadkai főkonzulátuson. A vajdasági látogatáson tartózkodó kormányfő az ünnepségen arról beszélt, hogy a nemzet határokon átívelő egyesítésében fontos szerepe van a könnyített állampolgársághoz jutás lehetőségének. | 2012-04-27 15:45:00 | 0 |
| "Orbán Viktor eleget tett adófizetési kötelezettségeinek" | A miniszterelnök és családja minden évben a hatályos törvényeknek megfelelően leadta vagyonnyilatkozatát, és maradéktalanul eleget tett adófizetési kötelezettségeinek - írja Szijjártó Péter pénteki közleményében, Varju László sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. | 2012-04-27 15:34:00 | 0 |
| Törvénymódosítás indítványozását kéri a hódmezővásárhelyi Fidesz | Törvénymódosítás indítványozására kéri a térség országgyűlési képviselőjét a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete azért, hogy a szándékos bűncselekményért, jogerősen börtönbüntetésre ítélt képviselők jogállása az ítéltet követően megszűnjön - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel. | 2012-04-27 15:30:00 | 0 |
| Tettarányos, következetes és igazságos lesz az új Btk. | A kormány szerdai ülésén elfogadta az új Büntető Törvénykönyv (Btk.) tervezetét, melyet a pénteki napon be is nyújt az Országgyűlésnek. Várhatóan májusban elkezdődhet az új Btk. tárgyalása, és a tavaszi ülésszak végéig el is fogadhatja azt a Ház. Az új Btk. 2013-ban, egy éves felkészülési idő után lépne életbe – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Répássy Róbert. | 2012-04-27 15:04:00 | 0 |
| Hétfőig lehet kérni a vallási egyesületté nyilvánítást | Hétfőig nyújthatják be a vallási egyesületté nyilvánításra vonatkozó kérelmet a területileg illetékes törvényszékeken azok a korábban egyházként működő szervezetek, amelyeket márciustól az egyházügyi törvény nyomán nem ismernek el egyháznak - olvasható a www.kormány.hu oldalon. | 2012-04-27 14:53:00 | 0 |
| Rajz- és fotópályázat népszerűsíti a környezetkímélő közlekedési módokat | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium közösen hirdeti meg a szeptemberi Európai Mobilitási Hetet beharangozó, hagyományos rajz- és fotópályázatot. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatának idei jelmondata: „Mozdulj a jó irányba!” | 2012-04-27 14:51:00 | 0 |
| Hazánk rendezi a totalitárius rezsimek áldozatainak idei emléknapját | Magyarország rendezi a totalitárius rezsimek áldozatainak idei, az uniós tagállamok részvételével zajló emléknapját augusztus 23-án - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. | 2012-04-27 13:52:00 | 0 |
| A kormány és a főváros aláírta a BKV-ról szóló megállapodást | Aláírta a BKV hosszú távú működésének finanszírozásáról szóló négyoldalas megállapodást a főváros és a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-t. | 2012-04-27 13:45:00 | 0 |
| Négymilliárdos fejlesztés a nagykanizsai kórházban | Közel négymilliárd forintból fejlesztik a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház sürgősségi osztályát, valamint teljes infrastruktúráját; a kivitelezői szerződést pénteken írták alá a Zala megyei városban. | 2012-04-27 13:41:00 | 0 |
| "Legalább évente egyszer emlékezzünk az áldozatokra" + videó | Óriási adóssága van a mai magyar társadalomnak azzal a 800 ezer emberrel szemben, akit 1944 őszétől elhurcoltak a Szovjetunióba; egy jelképes anyagi kárpótláson túl semmiféle igazságszolgáltatásban, lelki kárpótlásban, jóvátételben nem volt részük az elmúlt húsz esztendőben - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Siófokon egy rendezvényen. | 2012-04-27 13:32:00 | 0 |
| Hegyvidék: nem kell parkolási díjat fizetni a szülőknek az óvodáknál, iskoláknál | Május elsejétől nem kell parkolójegyet váltaniuk azoknak a szülőknek, akik XII. kerületi bölcsődébe, óvodába vagy általános iskolába szállítják gyermeküket - tájékoztatta Kovács Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester pénteken az MTI-t. | 2012-04-27 13:38:00 | 0 |
| Pokorni: Arányos szakképzés szükséges + videó | A képzési idő legalább egyharmadát a szakképzésre, egy másik harmadát pedig a közismereti képzésre kell fordítani, s mivel a szakmák különbözőek, a képzési típusok eltérőek, a kettő között változó arányban kell megállapodni különböző tantervenként - mondta Pokorni Zoltán, Hegyvidék fideszes polgármestere pénteken, az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-04-27 13:12:00 | 1 |
| Orbán: A templomok a magyarságunk bástyái | A magyarság, a nemzeti összetartozás bástyáinak nevezte a templomokat pénteki vajdasági látogatásán Orbán Viktor, a szabadkai Szent György-templomban elmondott beszédében. | 2012-04-27 13:07:00 | 0 |
| Komplex fejlesztések a törökszentmiklósi ipari parkban | Az ipari park fejlesztése egy újabb lépés afelé, hogy Törökszentmiklós Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legjelentősebb gazdasági központjává váljon - mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára az Új Széchenyi Terv forrásaiból megvalósult befektetés-ösztönző projekt záró rendezvényén a törökszentmiklósi ipari parkban, 2012. április 27-én. | 2012-04-27 11:41:00 | 0 |
| Kormánypárti sikerek a választásokon | A legtöbb nyugat-európai országban egymás után buknak bele a válság kezelésébe a kormányok. Az európai politika egyik fenegyereke, Berlusconi lemondásra kényszerült, a görögök, a spanyolok és a románok után a hollandoknál következett be demokratikus népakaratból vezetőváltás. Most éppen a franciáknál készül az ellenzék átvenni a hatalmat, sőt maga Merkel kancellár asszony is egyre bizonytalanabb kormányzati helyzetbe került. | 2012-04-27 11:38:00 | 0 |
| Szabálysértési törvény: nem változik büdzsé egyenlege | A költségvetés módosítását kezdeményezték fideszes képviselők az új szabálysértési törvény rendelkezései miatt. A büdzsé egyenlege nem változik. | 2012-04-27 11:29:00 | 0 |
| Kocsis: Hatékonyabb rendőri fellépésre van szükség + videó | A prostitúcióval és a droggal kapcsolatos problémákkal idén kiemelten kell foglalkoznunk – hangsúlyozta Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, a rendészeti és honvédelmi bizottság elnöke a Duna TV Közbeszéd című műsorában csütörtökön. A fideszes politikus emellett beszélt a Gyöngyöspata-bizottságról, valamint a budapesti járásokról is. | 2012-04-27 11:35:00 | 1 |
| Államfőválasztás: Áder János az egyetlen jelölt | Egyedül Áder Jánosra, a Fidesz EP-képviselőjére érkezett a magadott határidőig államfőjelölti ajánlás. Őt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről 262 képviselő ajánlotta. A jelöléséket péntek reggel 8 óráig kellett leadni, az érvényességről a házbizottság döntött. | 2012-04-27 11:16:00 | 0 |
| A szerbiai választáson való részvételre biztatott Orbán | A jövő hét végén esedékes szerbiai választásokon való részvételre buzdította a helyi magyarokat Orbán Viktor miniszterelnök pénteki vajdasági látogatásának első állomásán, a magyar határhoz közeli Hajdújáráson. | 2012-04-27 11:13:00 | 0 |
| Bernáth Ildikó miniszteri biztos Tatára látogatott | Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos felkereste a tatai Szent Gergely Lakóotthont, és megtekintette a Nemzeti Színkottás Zenekar fellépését is. | 2012-04-27 11:09:00 | 0 |
| Az Európai Parlament elé kerül a Benes-dekrétumok ügye | "Pozitív ajánlás"- fogalmazott röviden a Benes-dekrétumok kapcsán benyújtott petíció kapcsán Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti képviselő az EP Petíciós Bizottságának csütörtöki ülését követően. | 2012-04-27 10:39:00 | 0 |
| "A tranzakciós adó nagy részét a bankok fizetik meg" | A kormányszóvivő szerint egy átlagos jövedelmű család számára havi 500-550 forint terhet jelent majd a tranzakciós adó, valamint a telefon és az sms-ek után fizetendő illeték. | 2012-04-27 09:55:00 | 0 |
| Két magyar város kapott elismerést az éghajlatvédelemért | Az Európai Klímaszövetség az idén ötödik alkalommal tüntette ki települések és közösségi hálózatok legjobb klímavédelmi projektjeit; az idén kilenc európai ország - köztük Magyarország - összesen húsz projektje kapott klímavédelmi Oscar-díjnak is nevezett elismerést. | 2012-04-27 09:46:00 | 0 |
| A strukturális reformok hatását jelzi a foglalkoztatás bővülése | A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a strukturális reformok hatását jelzi, hogy másfél éve - a kedvezőtlen külpiaci környezet ellenére - folyamatosan pozitív éves bővülés figyelhető meg a foglalkoztatottságban. | 2012-04-27 09:44:00 | 0 |
| 59 ezerrel többen dolgoztak az első negyedévben | Az idei első negyedévben 3 millió 791 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 59 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, hozzátéve, hogy mind a férfiak, mind a nők munkaerő-piaci pozíciói javultak. | 2012-04-27 09:37:00 | 0 |
| A gyilkosnak lelke van | | 2012-04-27 09:02:00 | 0 |
| Hazai | | 2012-04-27 08:49:00 | 0 |
| Sok szó közt elnémul a lélek | | 2012-04-27 08:47:00 | 0 |
| Orbán: A kormány nem változtat a céljain + hang | Orbán Viktor úgy ítéli meg, sikerrel képviselte Brüsszelben azt, hogy a magyar kormány nem változtat a céljain, és csak az elérésükhöz szükséges eszközökről tárgyal. A miniszterelnök az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken azt is mondta: Magyarország gyors tárgyalásban érdekelt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de nem akar hitelt felvenni tőle. | 2012-04-27 08:42:00 | 1 |
| Szijjártó: Kína komoly szerepet fog játszani az európai gazdaságban | Kína érdekelt a közép- és kelet-európai országokkal történő fejlesztési együttműködésekben – ismertette a varsói Lengyelország-Közép-Európa-Kína Gazdasági Fórumon történteket csütörtökön az m1 Az Este című műsorában a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a magyar és a szlovák kormányfő megbeszélésén a két ország gázvezetékrendszerének összekötéséről is megállapodtak. | 2012-04-27 08:33:00 | 0 |
| Martonyi János külügyminiszter felszólalása az EU-ASEAN külügyminiszteri találkozóján | Martonyi János 2012. április 27-én felszólalt az Európai Unió és a Délkelet-Ázsiai Államok Szövetsége (ASEAN) sorrendben 19. alkalommal megrendezett külügyminiszteri találkozóján. A külügyminiszter vázolta az Európai Unión belüli gazdasági és pénzügyi megoldáskeresés irányait és eredményeit. | 2012-04-27 08:28:00 | 0 |
| Új javaslatok az unió közös mezőgazdasági politikájával kapcsolatban | Több ponton új javaslatokkal élt Magyarország az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának (KAP) reformjáról készülő jogszabály vitájában a tagországok csütörtökön Luxembourgban tartott találkozóján - mondta el Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az ülést követően az MTI-nek. | 2012-04-27 08:25:00 | 0 |
| "Németországnak érdeke, hogy hazánk sikeres ország legyen" | Jól fogadták Németországban az Európai Bizottság (EB) döntéseit, amelyek révén megkezdődhetnek a tárgyalások egy elővigyázatossági hitelkeretről - értékelte a német kormányzat képviselőivel folytatott tárgyalásait a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Berlinben. | 2012-04-27 08:19:00 | 0 |
| "Az egységes kórházi rendszer megtakarítást eredményez" | Szócska Miklós szerint az egységes állami kórházhálózat kialakítása nyomán egységes kapacitásszabályozást lehet érvényesíteni, ami megtakarítást jelent, és így több jut mindenkinek. | 2012-04-26 19:03:00 | 0 |
| Változik a felszámolók névjegyzékéről szóló kormányrendelet | A felszámolók névjegyzékébe továbbra is pályázattal lehet bekerülni, de a pályázatokat értékelő bizottság 3-ról 7 tagúvá bővül, az elnökét nem a pénzügyért, hanem az igazságügyért felelős miniszter adja, és kikerül a bizottságból a felszámolók érdekképviseletének a küldötte - a névjegyzékkel kapcsolatos feltételeket meghatározó, módosításokat tartalmazó kormányrendelet tervezete a kormány honlapján már olvasható. | 2012-04-26 18:43:00 | 0 |
| Május elsejétől az OMSZ irányítja a betegszállítást | Május elseje után a betegszállítás elrendelésére jogosult szakembereknek az 1820-as számot kell tárcsázni akkor, ha egyszerű betegszállításra van szükség. Ettől a naptól ugyanis az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a betegszállítás irányítását. A május elsejei átállás előtti utolsó egyeztetést tartották a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete, az Országos Mentőszolgálat és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának képviselői csütörtökön a minisztériumban. | 2012-04-26 17:16:00 | 0 |
| Orbán Viktor Varsóban | | 2012-04-26 16:37:00 | 0 |
| A kormány minden eszközzel támogatja az ipari kapacitások bővítését | Új, 5.400 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokkal bővült a jármű hűtőket gyártó Modine Hungária Kft. Mezőkövesdi gyára, a beruházás értéke 10 millió euró volt. | 2012-04-26 16:27:00 | 0 |
| A jövő évtől fizetős lesz a parkolás Óbuda egy részén | Fizetőssé teszik a parkolást Óbuda központi részén 2013. január 1-jével, erről csütörtökön döntött a városrész képviselő-testülete. | 2012-04-26 16:11:00 | 0 |
| "Az autonómiát kell megteremteni a határon túliak számára" | A határon túli magyar közösségek 10-20 százalék közötti népességfogyása hosszú távon jelentkező probléma, amely jelzi, hogy ebben a kérdésben a magyar nemzetpolitikának stratégiai megoldásokban kell gondolkodnia – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Répás Zsuzsannával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján. Répás Zsuzsanna ugyanitt arról beszélt, idén indítják el a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálatot, melynek révén egy olyan hálót alakítanának ki a térségben, amely segíti a külhoni magyar állampolgárok és közösségek jogvédelmét és jogkiterjesztését. | 2012-04-26 15:43:00 | 0 |
| Selmeczi: Ne töröljék el a 98 százalékos különadót! | A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség két javaslatot fogalmaz meg a kormány felé: ne töröljék el a magánszemélyek végkielégítésére vonatkozó 98 százalékos különadót, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték és a telekommunikációs adó kapcsán mérlegelje a kabinet azt, hogy vannak olyan családok, akiknek ez komoly anyagi terhet jelent – fogalmazott Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2012-04-26 15:40:00 | 0 |
| Elutasítjuk a kettős mércét és a diszkriminációt! | Tíz közép-kelet-európai ország (Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia) néppárti delegációvezetője a mai napon nyílt levelet intézett José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez. A levélben az európai parlamenti képviselők az elmúlt időszakban a közép-kelet-európai állampolgárokat érő diszkriminatív intézkedésekre hívják fel a figyelmet, egyben kérik a Bizottság erélyes fellépését. A levél társkezdeményezői Gyürk András magyar, és Jacek Saryusz-Wolski lengyel néppárti delegációvezetők voltak. | 2012-04-26 15:02:00 | 0 |
| Sikeres a katonai alapismeretek oktatása | Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át az első, honvédelmi alapismeretek tantárgy oktatására alkalmas tantermet csütörtökön a fővárosban. | 2012-04-26 14:57:00 | 0 |
| V. Németh: A kisgazdaságokra koncentrálunk | A vidékfejlesztési stratégia hangsúlyos eleme, hogy a helyi gazdaságra, a kistermelőkre, őstermelőkre a kisgazdaságokra koncentrál és nem a nagy tömegtermelőkre - mondta V. Német Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten. | 2012-04-26 14:42:00 | 0 |
| Cséfalvay: A kormány erősíti a magyar kézműipart | A kormány négy intézkedéssel erősíti a magyar kézműipart: a hungarikum-törvény, a szakképzés átalakítása, a családi gazdaságok számára fontos egyszerűsített foglalkoztatás bevezetése, a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) egyaránt ezt a célt szolgálja - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén, Magyar Kézműves Remek címek átadásán, Budapesten. | 2012-04-26 14:33:00 | 0 |
| Uniós szintű előrelépés a kiszolgáltatott fogyasztók védelmében | Az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága a csütörtöki napon nagy többséggel megszavazta a kiszolgáltatott fogyasztók jogainak megerősítésére irányuló stratégiáról szóló jelentéstervezetet. Az EP állásfoglalási indítványa értelmében az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak ki kell dolgozniuk azokat a jogszabályokat, amelyek biztosítják a fogyasztók megfelelő védelmét, különösen azokon a területeken, ahol a kiszolgáltatottság mértéke magas. Ezen intézkedéseket a 2014-2020-as időszakra szóló fogyasztóvédelmi menetrend és fogyasztóvédelmi program keretében meg is kell majd valósítani. | 2012-04-26 14:30:00 | 0 |
| Hosszú tárgyalások után jó megállapodás | Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Erste Bank Hungary Zrt. az év eleje óta tárgyalásokat folytatott a két fél között fennálló megállapodás megújításáról. | 2012-04-26 14:26:00 | 0 |
| Tovább csökkenthető a halálos közúti balesetek száma | Magyarországon az elmúlt tíz évben a korábbi felére esett vissza a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma, ami tovább is csökkenthető - mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Bükfürdőn egy közlekedésfejlesztési konferencián. | 2012-04-26 14:12:00 | 0 |
| Orbán: Európát adóssághalmok alól kell kiásni | Európát adóssághalmok alól kell kiásni, s ebben olyan szövetségesekre van szüksége, mint Kína - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Varsóban. | 2012-04-26 14:11:00 | 0 |
| 15 milliárdos többletforráshoz juthat a labdarúgás | Mintegy 15 milliárd forint többletforráshoz jut a labdarúgás a sportágfejlesztési adókedvezmény eredményeként a kormány várakozása szerint. | 2012-04-26 13:39:00 | 0 |
| A magyar vasút ügye több mint ágazati ügy | A magyar vasút ügye nem ágazati ügy, nem is egy vállalat ügye, jó vagy éppen elégtelen működésének ugyanis az egész gazdaságra és a társadalomra is komoly hatásai vannak - hangoztatta csütörtökön Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Vas megyei Bükfürdőn rendezett közlekedésfejlesztési konferencián tartott előadásában. | 2012-04-26 13:26:00 | 0 |
| Rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzések várhatóak | Folytatódik és a jövőben rendszeres lesz az áruházláncok fogyasztóvédelmi ellenőrzése a fővárosban, hogy megfelelő minőségű és színvonalú ellátást kapjanak a vásárlók - hangsúlyozta Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatala kormánymegbízottja csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. | 2012-04-26 12:52:00 | 0 |
| Tarlós: Egyelőre megmarad a normatív támogatás | Két napon belül megkötheti a BKV hosszú távú finanszírozásáról szóló megállapodást a kormány és a főváros. Budapest a költségek fedezésére, illetve a bevételek növelésére dugódíjat vezethet be. Tarlós István főpolgármester a 180 percben ennek kapcsán azt mondta, a dugódíj csak az egyik tétel a sok közül, amit a főváros vállal a BKV helyzetének rendezése végett. A politikus közölte, nem tartja szerencsésnek, hogy a főváros és a kormány egyenként több mint fél tucat vállalása kapcsán ezt az egyet emeljék ki. | 2012-04-26 12:48:00 | 0 |
| Hutiray: Az unió támogatja a közös településfejlesztést | A kohéziós politika 2014-2020 közötti időszakra kialakított tervei a gazdasági erőt és munkahelyeket teremtő fejlesztési lehetőségekre összpontosulnak Budapest térségében - közölte Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten, egy, az agglomeráció jövőjéről szóló konferencián. | 2012-04-26 12:23:00 | 0 |
| Hangsúlyosabban jelenhetnek meg a nemzetiségek a Nemzeti Alaptantervben | Hangsúlyosabban jelenhetnek meg a nemzetiségek a Nemzeti Alaptantervben(NAT). Ezt a célt szolgálta az a megbeszélés, amelyet Balog Zoltán, a KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkára hívott össze a mai napon a NAT megalkotóival és kormányzati, valamint független szakértők részvételével. | 2012-04-26 11:43:00 | 0 |
| Sárvári Csaba a Veszprém Megyei Közgyűlés új tagja | Letette képviselői esküjét a veszprémi megyegyűlés csütörtöki ülésén Sárvári Csaba (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Vállalkozók és Munkaadók Pártjának elnöke Kovács Norbertet váltja a Veszprém Megyei Közgyűlésben. | 2012-04-26 10:14:00 | 0 |
| Új bevételi forráshoz és friss lendülethez juthat Európa gazdasága | Az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága tegnap délután nagy többséggel megszavazta az elmúlt hónapok hangos vitáitól sem mentes európai pénzügyi tranzakciós adó (Financial Transaction Tax) bevezetésére vonatkozó jelentését. Az Anni Podimata görög szocialista képviselő nevével fémjelzett tervezet a különböző pénzügyi tranzakciók megadóztatásán keresztül kíván hozzájárulni Európa gazdaságának növekedéséhez és pénzügyi fegyelmének erősödéséhez - olvasható Pelczné Dr. Gáll Ildikó csütörtöki közleményében. | 2012-04-26 10:03:00 | 0 |
| Prőhle: Ezek elvi kérdések | A hiteltárgyalások során is lesznek olyan kérdések, amelyekben a magyar kormány nem enged majd az álláspontjából - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára úgy véli, Áder János köztársasági elnökként valószínűleg kiemelt fontosságúnak tartja majd a környezet- és a vízvédelem ügyét, hisz Európai Parlamenti képviselőként is sokat dolgozott ezekért. | 2012-04-26 09:46:00 | 0 |
| Martonyi János gazdasági ügyekről tárgyal Bruneiben | Martonyi János Bruneibe érkezett, hogy részt vegyen az április 26-27-én megrendezésre kerülő EU-ASEAN külügyminiszteri találkozón. A külügyminiszter az értekezlet első napján kétoldalú megbeszélést folytatott Erlinda F. Basilióval, a Fülöp-szigetek Külügyminisztériuma junior miniszterével, akivel elsősorban gazdasági kérdésekről tárgyalt - közölte a külügyi tárca csütörtökön. | 2012-04-26 09:45:00 | 0 |
| A magyar büdzsé stabil, míg mások elvéreznek + videó | Giró-Szász András kormányszóvivő szerint hathatós és nyomós érv egy hosszú távú program, amikor európai országok gazdaságilag-politikailag véreznek el. | 2012-04-26 09:40:00 | 1 |
| Tízmilliárd forintot csoportosít át a kormány | Mintegy tízmilliárd forintot csoportosít át a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból; az összeg több mint kétharmada a rendőrséghez kerül - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. | 2012-04-26 09:33:00 | 0 |
| Hard Talk | | 2012-04-26 09:26:00 | 0 |
| Esély | | 2012-04-26 09:17:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2012-04-26 09:13:00 | 0 |
| Játszadozás a műveltséggel | | 2012-04-26 09:06:00 | 0 |
| Lényeges tárgyalási eredményeket mutat a brüsszeli döntés | Magyarország Európai Unió melletti állandó képviseletének vezetője szerint az Európai Bizottságnak a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos szerdai döntései azt mutatják, hogy a magyar fél fontos és jó eredményeket ért el a végrehajtó testülettel folytatott konzultációs folyamatban. | 2012-04-26 08:55:00 | 0 |
| Közfoglalkoztatás önkormányzati földeken | Évről évre egyre több önkormányzat dönt úgy, hogy közfoglalkoztatásban gazdálkodik a saját földjein - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. | 2012-04-26 08:52:00 | 0 |
| Magyarország nem fogad el bármit + videó | Egyértelművé vált, hogy azok az álláspontok, amiket Magyarország felsorakoztatott, helytállóak, és hazánk nagyon közel van a megállapodáshoz – közölte Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Hír Televízió Rájátszás című műsorában. | 2012-04-26 08:50:00 | 1 |
| Bővülhet az utalványban fizetett szociális ellátások köre | A kormányszóvivő szerint bár az a döntés most megszületett, hogy a jövőben a gyermekvédelmi kedvezmény teljes összegét utalvány formájában kapják meg a családok, ezzel a téma még nem került le a napirendről, folyamatosan bővülhet ugyanis az Erzsébet-utalványban kifizetett szociális ellátások köre. | 2012-04-26 08:47:00 | 0 |
| Ficóval találkozik Orbán Viktor Varsóban | Orbán Viktor kormányfő ma Varsóban találkozik szlovák kollégájával, Robert Ficóval, aki újabb kormányfői kinevezése óta első ízben folytat megbeszélést a magyar miniszterelnökkel. | 2012-04-26 08:45:00 | 0 |
| A második negyedév végére lehet megállapodás + videó | Rogán Antal reálisnak tartja, hogy két-három hét múlva elinduljanak az IMF/EU- hiteltárgyalások Magyarországgal, és úgy vélte a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet. | 2012-04-26 08:42:00 | 1 |
| Btk.: önálló törvényi tényállásként szerepelhetnek a zsebszerződések | A szerdai kormányülés tárgyalásra alkalmasnak ítélte a büntető törvénykönyv módosításának tervezetét, amelyben önálló törvényi tényállásként szerepelnek a zsebszerződések - mondta az MTI-nek Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Pápán. | 2012-04-26 08:34:00 | 0 |
| Lázár: A következő két év nagy kihívása az életkörülmények javítása | A következő két év legnagyobb kihívása a kormánypártok számára, hogy az emberek életminőségén, ezen belül elsősorban a bér- és jövedelemviszonyokon miként tudnak javítani - mondta Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán Szolnokon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón. | 2012-04-26 08:31:00 | 0 |
| Fellegi: Májusban kialakulhat a hiteltárgyalások menetrendje + videó | A következő hetekben a partnerekkel egyeztetve kialakulhat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a hiteltárgyalások menetrendje. | 2012-04-26 08:15:00 | 1 |
| Semjén: III. Senuda jó pásztora volt a rábízott közösségnek | III. Senuda a hitéért való kiállásával és híveinek áldozatos szolgálatával maradandót alkotott, életműve példaként áll a világ előtt - emelte ki Semjén Zsolt az MTI-nek abból az alkalomból nyilatkozva, hogy a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház megemlékezett szerdán a negyven napja elhunyt kopt egyházfőről az egyház budapesti templomában. | 2012-04-25 18:40:00 | 0 |
| A pozsonyi csata tiszteletére emeltek emlékművet Zalaegerszegen | Egy szinte elfeledett történelmi győzelem, a 907-es pozsonyi csata előtt tisztelegve avattak emlékművet szerdán Zalaegerszegen, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség zalaegerszegi szervezete kezdeményezésére. | 2012-04-25 18:18:00 | 0 |
| Fővárosi Közgyűlés: jóváhagyták a kórházak átadásáról szóló megállapodást | Elfogadta a fővárosi fenntartású egészségügyi intézmények állami kézbe adásáról szóló megállapodástervezetet a Fővárosi Közgyűlés szerdán. | 2012-04-25 18:11:00 | 0 |
| VM: június végéig lesznek válaszok az uniós kifogásokra | A magyar élelmiszerek önkéntes jelölését segítené a magyar termék rendelet, amelyet a szakértők jelenleg egyeztetnek Brüsszellel. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) legkésőbb június 25-éig küldheti meg válaszait az uniós kifogásokra - tájékozatta a tárca szerdán az MTI-t. | 2012-04-25 17:58:00 | 0 |
| Kaposváron 12 milliárdos beruházási program indul az idén | Tizenkétmilliárd forint értékű beruházási program indul az idén Kaposváron úgy, hogy a város új hiteleket nem vesz fel, a pályázati lehetőségeket kihasználva mindössze 575 millió forintos önerőt tesz hozzá a programokhoz - mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán a városházán tartott sajtótájékoztatón. | 2012-04-25 17:47:00 | 0 |
| A kormány több év alatt vonulna ki a BKV finanszírozásából | Tarlós István főpolgármester szerint Budapest komoly terhet vállal magára a kormánnyal kötendő, a BKV finanszírozására vonatkozó megállapodással, de a közlekedési cég összeomlását kerülik el vele. | 2012-04-25 17:23:00 | 0 |
| NEFMI: Célzottabb támogatás a családoknak | A kormány március 30-i határozatának megfelelően az érintett tárcák megvizsgálták, hogy szociálpolitikai okokból mely szociális juttatások esetében indokolt és előnyös az Erzsébet-utalvánnyal történő fizetés - olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdai közleményében. | 2012-04-25 17:13:00 | 0 |
| Selmeczi: Több szerénységet várnánk Gyurcsánytól! | Közleményben reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szerdai sajtótájékoztatójára. | 2012-04-25 17:04:00 | 0 |
| "Mesterházy ne feledkezzen meg az Őszödi beszédről!" | Ránk az ország adósrabszolgaságból való kiszabadításának feladata maradt – reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Mesterházy Attila szerdai nyilatkozatára. | 2012-04-25 16:33:00 | 0 |
| TÁRKI: jelentős a Fidesz-KDNP előnye | A támogatottságot tekintve a kormánypártok továbbra is jelentős előnnyel vezetnek a többi parlamenti párt előtt. A pártok népszerűsége általában véve az év eleji képet mutatja, míg a Jobbik népszerűsége az elmúlt bő félévben kis lépésekben csökkenni látszik - derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet áprilisi pártpreferencia-kutatásából. | 2012-04-25 16:07:00 | 0 |
| Letették a HBMKIK új székházának alapkövét Debrecenben | Letették a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBMKIK) új székházának az alapkövét szerdán Debrecen belvárosában. | 2012-04-25 15:47:00 | 0 |
| Fellegi: Mérföldkőhöz érkeztünk + videó | A kormány célja mindvégig az volt, hogy olyan megoldás szülessen, amely nem sérti hazánk szuverenitását, nem alkalmaz kettős mércét, Magyarország gazdasági és politikai érdekeit szolgálja, illetve a kormány politikájával is összhangban van - mondta Fellegi Tamás, az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter, szerdán. A főtárgyaló sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy a hitelkeret nagyságáról a tárgyalóasztalnál lehet majd megállapodni. | 2012-04-25 16:13:00 | 1 |
| Tizenötmilliárd forintot kap a BKV | Tizenötmilliárd forintot kap a BKV a működésére, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes költségvetés-módosításról szóló javaslatát. | 2012-04-25 15:21:00 | 0 |
| Pleschinger: Magyarország hamarosan kiléphet a hitelpiacra | Pleschinger Gyula nem zárja ki, hogy Magyarország még az IMF/EU-hitelmegállapodás megkötése előtt kilép a nemzetközi kötvénypiacra. | 2012-04-25 15:11:00 | 0 |
| Szócska: Sikeres a nemdohányzók védelmében indított kampány | Azt szeretnénkk, ha kevesebben betegednének meg, kevesebben dohányoznának, kevesebben halnának meg, hogy fellélegezhessünk - hangsúlyozta Szócska Miklós Demjén Tiborral, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpontjának vezetőjével, valamint Szarka Lászlóval, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatójával közösen tartott szerdai sajtótjákékoztatóján, a Keleti pályaudvaron. Az egészségügyért felelős államtitkár ugyanitt bejelentette: a dohányzásról való leszokást segítő honlapon indítanak. | 2012-04-25 15:13:00 | 0 |
| Ingyenes wifit indított a II. kerület | Ingyenes közterületi wifi-szolgáltatást indult a II. kerületi Mechwart ligetben és a Lövőház utcában szerdán. | 2012-04-25 14:33:00 | 0 |
| A parlament döntsön a járások székhelyéről! | Két fideszes országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy a 2013. január 1-jén létrejövő járások székhelyét és területi beosztását ne a kormány határozza meg rendeletben, hanem azt a járások kialakításáról szóló törvény tartalmazza. | 2012-04-25 13:45:00 | 0 |
| Biztosított a BKV hosszú távú finanszírozása | Gyakorlatilag megkötötte a megállapodást a kormány és a főváros a BKV hosszú távú finanszírozásáról azzal, hogy a kabinet szerdai ülésén teljes egészében elfogadta a vonatkozó tervezetet – közölte Tarlós István főpolgármester szerdán az MTI-vel. | 2012-04-25 13:41:00 | 0 |
| Zöld utat ad az Európai Bizottság az IMF/EU-tárgyalások megkezdésének + videó | Az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdai ülésén úgy ítélték meg, hogy Magyarország "elégséges lépést tett és kötelezettséget vállalt" ahhoz, hogy elinduljanak a hivatalos tárgyalások - derül ki az Európai Bizottság közleményéből. | 2012-04-25 13:32:00 | 1 |
| Ötmilliárdos beruházással megújult az egri Líceum | Az Új Széchenyi Terv ötmilliárd forintos támogatásával megújult az Eszterházy Károly Főiskolának otthont adó Líceum épülete Egerben; a beruházást szerdán adták át a Hevesi megyeszékhelyen. | 2012-04-25 13:30:00 | 0 |
| A gazdasági kapcsolatokról tárgyalt Indonéziában Martonyi | A magyar-indonéz gazdasági kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről tárgyalt Gita Wirjawan indonéz kereskedelmi miniszterrel Martonyi János magyar külügyminiszter délkelet-ázsiai körútjának második napján, szerdán - közölte az MTI-vel Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője. | 2012-04-25 13:06:00 | 0 |
| Nevet váltott a VM háttérintézménye | Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) néven folytatja munkáját a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), és bővül a feladatköre is. | 2012-04-25 12:23:00 | 0 |
| Számos népegészségügyi program várható a jövőben | Ahhoz, hogy az egészségügyi fejlesztésekre a 2014-2020-as időszakban is legyenek uniós források, a következő hónapokban az egészségügynek nagyobb támogatást kell kapnia az Országgyűlésben - jelezték az egészségügyi államtitkárság képviselői az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén. | 2012-04-25 11:59:00 | 0 |
| Fővárosi Közgyűlés: jóváhagyták a vízművekre vonatkozó megállapodást | Jóváhagyta a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, valamint az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről szóló előzetes megállapodást a Fővárosi Közgyűlés szerdán. | 2012-04-25 10:22:00 | 0 |
| VM: szeptember 15-ig kell befizetni a kárenyhítési hozzájárulást | A kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig kell befizetniük a gazdáknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kárenyhítési lebonyolítási számlájára, a termőterület alapján kiszámított pontos összegről a hivatal július 15-ig küld hivatalos értesítést a termelőknek. | 2012-04-25 09:46:00 | 0 |
| NFM: buszbérlettel vonaton huszonegy vasútvonalon | Egyetlen bérlettel utazhatnak vonaton és autóbuszon is az áprilisi menetrendi változásokban érintett huszonegy vasútvonal mentén élők május elsejétől, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezése alapján a MÁV-START a vonatai által érintett 197 település közötti utazásra jogosító buszbérleteket is elfogadja a jövő hónaptól. | 2012-04-25 09:45:00 | 0 |
| Jelentős változások az utazási kedvezmények rendszerében | Még idén megkezdődhet a használatarányos elektronikus útdíj-rendszer kialakítása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, aki az új személyszállítási törvényből adódó átalakításokról is beszélt. | 2012-04-25 09:00:00 | 0 |
| Frakcióznak | | 2012-04-25 08:59:00 | 0 |
| Nem lett más | | 2012-04-25 08:51:00 | 0 |
| Láng: Szakmai érvek mentén folyt az egyeztetés | Üdvözli a kerületi szinten szerveződő kormányzati hivatalokról szóló javaslatot Láng Zsolt, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnökségi tagja, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának fideszes elnöke. | 2012-04-25 08:24:00 | 0 |
| Fővárosi Közgyűlés: döntés születik a Vízművekről és a BKV-támogatásról | A Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, a BKV-nak nyújtandó újabb 15 milliárd forintos forrásról, valamint a díszpolgári címekről dönt egyebek mellett szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. | 2012-04-25 08:20:00 | 0 |
| Megújult Kőszeg belvárosa | Átadták kedden Kőszeg felújított belvárosát. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Jurisics téren, a kőszegi városháza előtt mondott köszöntőjében az összefogás példájának nevezte azt, hogy a Vas megyei település önkormányzata több cikluson keresztül mindent megtett a történelmi belváros megújulásáért. | 2012-04-25 08:16:00 | 0 |
| Berlinben folytat tárgyalásokat Győri Enikő | Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára szerdán Berlinben találkozik Michael Link német külügyi államminiszterrel és Thomas Steffennel, a szövetségi pénzügyminisztérium európai és nemzetközi gazdasági ügyeiért felelős államtitkárával. A megbeszélések célja az Európai Unió előtt álló kihívások áttekintése, különös tekintettel az unió többéves pénzügyi keretére és a további bővítésre. | 2012-04-25 08:09:00 | 0 |
| Szijjártó: Magyarország meg tud állni a saját lábán | Magyarország a saját lábán meg tud állni, finanszírozni tudjuk magunkat a piacokról, de nem mindegy, hogy ennek milyen költsége van – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a köztévé Ma reggel című műsorában szerdán. | 2012-04-25 08:08:00 | 0 |
| A BM egyeztetett a KIM-TAF szakértőivel | Nem hazudott Kontrát Károly mai napirend előtti felszólalásában, amikor azt állította: egyeztetett a KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságával (KIM-TAF). | 2012-04-24 18:53:00 | 0 |
| A törvény segíti a közösségi közlekedés versenyképességét | A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény elősegíti a közösségi közlekedés elsőbbségének érvényre jutását, versenyképességének erősítését, megalkotásával megteremtődtek a korszerű és fenntartható vasúti közlekedés kialakításának szabályozási alapfeltételei - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden. | 2012-04-24 18:50:00 | 0 |
| Kész az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci átmeneti otthonának felújítása | Ötmillió forint értékű felújítás fejeződött be kedden az Ökumenikus Segélyszervezetnek a miskolci családok megsegítésére létrehozott átmeneti otthonában. | 2012-04-24 18:32:00 | 0 |
| Kövér: Szükségesek voltak a válságadók | Kövér László szerint a jelenlegi kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt eredményezte. | 2012-04-24 18:28:00 | 0 |
| Becsey: Magyarország képes ipari termelési bázissá fejlődni | Befejeződött a Michelin nyíregyházi gyárának újabb fejlesztési szakasza - mondta John Young, a Michelin Hungária Abroncsgyártó Kft. ügyvezető igazgatója a nyíregyházi gyár évfordulós ünnepsége után tartott sajtóbeszélgetésen kedden, a nyírségi nagyvárosban. A Michelin hozzájárult a magyar nemzeti jövedelemhez és a foglalkoztatáshoz - hangsúlyozta Becsey Zsolt. | 2012-04-24 18:24:00 | 0 |
| Kína kész magas minőségű magyar élelmiszerek vásárlására | Kína magas feldolgozottságú, egészséges élelmiszereket szeretne importálni, s kész arra, hogy magyar termékeket vásároljon - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési keddi pekingi tárgyalásait követően. | 2012-04-24 18:20:00 | 0 |
| Győri: Magyarország szeretné megőrizni a források nagyságát | Közös nyilatkozatban nyilvánította ki az Európai Unió 12 tagállama, köztük Magyarország kedden, hogy az unióban az évtized hátralévő részében is erős kohéziós politikát tart szükségesnek, és nem fogadja el azt, hogy a kiadások bármiféle további csökkentése egyedül ezt a területet sújtsa. | 2012-04-24 18:18:00 | 0 |
| Hatékonyabb fogyasztóvédelmet az energetika és a telekommunikáció területén | A keddi napon az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi szakbizottsága (ITRE) egyhangúlag megszavazta Gyürk András véleménytervezetét, amely az állampolgárok belső piaccal kapcsolatos aggályaira nyújt megoldási javaslatokat. A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője az energetikával és a telekommunikációval kapcsolatos aggályokra, illetve a kis- és középvállalkozások helyzetének javítására dolgozott ki konkrét megoldási javaslatokat. | 2012-04-24 18:15:00 | 0 |
| Székesfehérvár vonzó a külföldi befektetők számára | Megnyitotta első európai vállalkozását a Power and Composite Technologies (PCT) amerikai cég Székesfehérváron, a Sóstó Ipari Parkban; a beruházás befejezésközeli első ütemét Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete és Égi Tamás Székesfehérvár fideszes alpolgármestere avatta fel kedden. | 2012-04-24 18:13:00 | 0 |
| Bács-Kiskun: döntöttek az elnökjelöltekről | Nem egyéniben csak országos listán indul a 2014-es választásokon Semjén Zsolt, a miniszterelnök-helyettes, aki jelenleg a Kalocsa központú választókerület képviselője, a tervek szerint a választási kampány szervezője lesz a határon túli magyarságság körében - közölte Kerényi János a Fidesz Bács-Kiskun-, Békés-, és Csongrád megyéért felelős pártigazgatója kedden az MTI-vel. A KDNP elnökének körzetében várhatóan Font Sándor fideszes képviselő indul. | 2012-04-24 18:10:00 | 0 |
| Áttörés várható az elektronikus egészségügyi szolgáltatásokban | Európa-szerte és Magyarországon is nagy fejlődés előtt állnak az elektronikus egészségügyi szolgáltatások - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az MTI-nek kedden, útban hazafelé a dániai Horsensből, ahol az Európai Unió egészségügyi minisztereinek informális ülésén vett részt. | 2012-04-24 17:03:00 | 0 |
| Heteken belül nyilvánosságra hozza a romastratégiák elemzését a Bizottság | Járóka Lívia fideszes EP-képviselő, a szakbizottság alelnöke a nemzeti romaintegrációs stratégiák pénzügyi megvalósíthatóságáról, és a szegénységellenes uniós programok fenntarthatóságáról kérdezte Viviane Reding alapvető jogokért és uniós polgárokért felelős biztost. | 2012-04-24 15:57:00 | 0 |
| Hende: Magyarországot meg kell újítani | Hende Csaba szerint az elmúlt időszakban nagy átalakulásoknak voltunk tanúi, mert a régi módon nem mehettek tovább a dolgok: Magyarországot meg kell újítani. A honvédelmi miniszter erről kedden Budapesten beszélt, a Hungária körúti egyetemi campus névadó ünnepségén. | 2012-04-24 15:51:00 | 0 |
| Helytörténeti tablósorozat a XII. kerületben | Helytörténeti sétára invitáló utcai tablósorozatot helyeztek el a XII. kerületi Városmajor utcában. A kilenc ismertető tábla a Magyar Jakobinusok terétől a Szent János Kórházig vezeti végig az érdeklődőket, történetekkel, archív képekkel bemutatva egyebek mellett a Barabás-villát, a Városmajort, a Szívszanatóriumot és a Fogaskerekű vasutat. | 2012-04-24 15:41:00 | 0 |
| Átadták a Blaguss soproni buszközpontját | Átadták a Blaguss Agora Hungary Kft. 400 millió forintos beruházásban elkészült soproni buszközpontját. A beruházás az Új Széchenyi Terv támogatásával valósult meg. A buszközpont avatása dr. Robert Blaguss, a cég osztrák tulajdonosa és dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere közös szalagátvágásával kezdődött. | 2012-04-24 15:32:00 | 0 |
| Akadálymentes oktatás nélkül nincs társadalmi befogadás | Kósa Ádám fideszes EP-képviselő zárszavával végződött az Európai Parlamentben a befogadó oktatás témakörében szervezett kerekasztal beszélgetés, amelyet Katarina Nevedalova szlovák képviselőtársával közösen szervezett. Kósa felhívta a figyelmet a fogyatékossággal élő diákok és tanulók problémáira, megjegyezve, hogy befogadásuk nélkül nem képzelhető el a nagyobb fokú foglalkoztatottság sem. | 2012-04-24 14:57:00 | 0 |
| Hende: A kihívások kezeléséhez együttműködésre van szükség | Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a biztonsági kihívásokat nem lehet csak katonai, rendvédelmi vagy civil eszközökkel megoldani - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a Fejér megyei Bakonycsernyén tartott országos védelmi igazgatási gyakorlaton kedden. | 2012-04-24 14:47:00 | 0 |
| "A magyar igazságszolgáltatás függetlenségét semmi sem veszélyezteti" | Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke informális találkozón tekintették át a Magyarország és az Európai Bizottság közötti tárgyalások alatt álló ügyeket, kedden - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. | 2012-04-24 13:58:00 | 0 |
| Orbán: Lényegében elhárultak az akadályok a tárgyalások megkezdése elől | Orbán Viktor közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hivatalos tárgyalások megkezdése elől. A miniszterelnök egyebek között arról biztosította José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnököt keddi brüsszeli találkozójukon, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét semmi sem veszélyezteti. | 2012-04-24 13:57:00 | 0 |
| Elfogadták a Volánbuszt vizsgáló bizottság ügyrendjét | Egyhangúlag elfogadta ügyrendjét a Volánbusz 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság keddi ülésén. | 2012-04-24 13:53:00 | 0 |
| Papcsák: Vissza kell nyúlnunk a gyökereinkhez | Fontos, hogy a kommunista diktatúrához köthető személyekről elnevezett, vagy a névtelen közterületeket átkereszteljük és ezek olyan történelmi személyiségek neveit viseljék, akik ezt megérdemlik – mondta Papcsák Ferenc Zugló fideszes polgármestere kedden, az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-04-24 13:16:00 | 1 |
| A megújuláshoz elengedhetetlen az egészségügy fejlesztése | A kormányzat az egészségügyre olyan ágazatként tekint, amelynek fejlesztésére mindenképpen szükség van ahhoz, hogy Magyarország megújuljon - mondta Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár kedden Szolnokon, a Hetényi kórház új sürgősségi osztályának átadásán. | 2012-04-24 12:35:00 | 0 |
| Mély és gyors átalakulás zajlik az adórendszerben+videó | Az adókivetésnél alapvető szempont volt, hogy széles legyen a bázisa, a másik oldalról pedig alacsony legyen a kulcsa – jelentette ki Cséfalvay Zoltán kedden a TV2 Mokka című műsorában. | 2012-04-24 12:31:00 | 1 |
| Átalakul a könyvkiadás állami támogatása + videó | A Márai program elbírálására létrejött két ideiglenes kollégiumot megszüntetve létrehoztunk egy kizárólag a könyvkiadás támogatásával foglalkozó szakmai testületet – jelentette ki L. Simon László a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke a köztévé Ma reggel című műsorában kedden. | 2012-04-24 12:27:00 | 1 |
| Új térségi fejlesztési tanács alakult megyei összefogással | A Vértes Térségi Fejlesztési Tanács átalakulásának eredményeképpen, Fejér megye és Komárom-Esztergom megye összefogásával megújult térségi fejlesztési tanács jött létre kedden Velencei-tó Térség – Váli-völgy – Vértes Térségi Fejlesztési Tanács néven. A fejlesztési tanács a Velencei-tó környéki, a váli-völgyi és a Vértes környéki települések összehangolt fejlesztését, valamint a 2014-es európai uniós fejlesztési időszakra vonatkozó átfogó fejlesztési stratégia kidolgozását tervezi. | 2012-04-24 12:00:00 | 0 |
| Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezi a VM | Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium, mert a mezőgazdaság céljainak eléréséhez hatékonyabb, korszerűbb öntözésre van szükség - közölte Illés Zoltán, a tárca környezetügyért felelős államtitkára kedden egy budapesti vízgazdálkodási konferencián. | 2012-04-24 11:55:00 | 0 |
| Gimnáziumok is pályázhatnak a Határtalanul! programra | Az idén már gimnáziumok is pályázhatnak az általános iskolák és a szakiskolák mellett a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra - hívta fel a figyelmet Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kedden Budapesten. | 2012-04-24 11:51:00 | 0 |
| Az Európai Bizottság elnökével találkozott Orbán Viktor | José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel találkozott kedden Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. | 2012-04-24 11:48:00 | 0 |
| A szigorú büntetőpolitika mellett is érvényesíthetőek a gyermekjogok | „Az a meggyőződésünk, hogy a szigorú büntetőpolitika mellett is érvényesíthetőek a gyemekjogok” – hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által rendezett „Emberarcú igazságszolgáltatás – Alapvető jogok kint és bent” című konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón, kedden. Ugyanitt Szabó Máté ombudsman kiemelte: ez évben a hivatal megkülönböztetett figyelmet szentel a fiatalkorúak fogvatartási körülményeinek vizsgálatának. | 2012-04-24 11:40:00 | 0 |
| Átadták az első új típusú diákigazolványokat | Átadták az első új típusú, a nemzeti egységes kártyarendszer részét képező diákigazolványokat kedden Budapesten. | 2012-04-24 11:30:00 | 0 |
| Erzsébetváros elsőként fogad el forgatási rendeletet | Az utóbbi években egyre jobban megnőtt a kereslet a nemzetközi filmgyártó cégek, produkciós irodák részéről a fővárosi forgatási helyszínek iránt. Erzsébetváros önkormányzata olyan helyi rendeletet alkot, mellyel még több filmes produkciót hozhat a kerületbe. | 2012-04-24 11:25:00 | 0 |
| Martonyi megbeszélést folytatott az indonéz külügyminiszterrel | A hivatalos indonéziai látogatáson tartózkodó Martonyi János külügyminiszter 2012. április 24-én Jakartában megbeszéléseket folytatott partnerével, Marty Natalegawával. A felek a tárgyalás során számos új együttműködési területet tártak fel - olvasható a Külügyminisztérium keddi közleményében. | 2012-04-24 10:58:00 | 0 |
| Roma nőknek szánt programokat indít a kormány | Többszörös hátrányt szenvednek a roma nők, a helyzetükön ezért csak célzott programokkal lehet javítani - fejtette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Berlinben a magyar nagykövetség Roma nők az EU-ban című rendezvényén. | 2012-04-24 10:20:00 | 0 |
| Bíró Márk a KRESZ gyökeres felülvizsgálatát javasolja | A jelenleg hatályos KRESZ gyökeres felülvizsgálatát vagy egy teljesen új közúti közlekedési szabályozás megalkotását javasolja megfontolásra a fideszes Bíró Márk, akinek előterjesztésére hétfőn úgy döntött a Fidesz-frakció: a KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát kéri, a képviselők álláspontja szerint ugyanis túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak. | 2012-04-24 09:53:00 | 0 |
| Budapesten kerületi szinten szerveződjenek a járások! | A közigazgatási tárca által tervezett körzetek helyett kerületi szinten szerveződhetnek a 2013. január 1-jén létrejövő járási hivatalok Budapesten, ha a parlament elfogadja az erre vonatkozó módosító indítványt, amelyet a kormánypártok fővárosi polgármesterei mellett - egyéni képviselőként - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is aláírt. | 2012-04-24 09:51:00 | 0 |
| "Magyarország külpolitikájának központi eleme a globális nyitás" | Martonyi János külügyminiszter délkelet ázsiai körútja kezdetén, április 24-én interjút adott a The Jakarta Post című, vezető, angol nyelvű indonéz napilapnak. A miniszter az indonéz üzleti szféra, döntéshozók és az ázsiai országban élő külföldiek számára íródó újságban ismertette látogatása céljait. A tárcavezető elsősorban a magyar-indonéz kapcsolatokat tekintette át, majd az interjút követően kollégájával, Marty Natalegawával tárgyban - közölte kedden a Külügyminisztérium. | 2012-04-24 09:03:00 | 0 |
| (kinek a lelke...) | | 2012-04-24 08:59:00 | 0 |
| Szlovák-magyar huzavona | | 2012-04-24 08:53:00 | 0 |
| Szoci tempó | | 2012-04-24 08:44:00 | 0 |
| Szomorúfűz | | 2012-04-24 08:24:00 | 0 |
| Orbán: Kivonul a Mol a Nabucco-projektből | Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése szerint kivonul a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert összefüggésben áll azzal a törekvéssel, hogy az ország megszüntesse egyoldalú függőségét az energiaellátás biztosításában. | 2012-04-24 08:11:00 | 0 |
| A járások kialakításáról folytatódhat a parlamenti vita | Az Országgyűlés keddi ülésnapján kezdődik vita a közadatok újrahasznosításáról szóló kormányzati javaslatról, de folytatódhat a járások kialakítását tartalmazó, ugyancsak a kabinet által jegyzett előterjesztés általános vitája is. | 2012-04-24 08:06:00 | 0 |
| Orbán: Erős Európára van szükségünk | A felelősséget végső soron a nemzeti kormányok viselik az Európai Unióban is - mondta Orbán Viktor hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) elemző műhely rendezvényén. | 2012-04-23 21:01:00 | 0 |
| Hetven egészségügyi intézmény kerül állami kézbe | Az Országgyűlés hétfői döntése alapján május 1-jével összesen hetven egészségügyi intézmény kerül át az önkormányzatoktól az államhoz, közülük 54 kórháznak az állam lesz a tulajdonosa és a fenntartója is. | 2012-04-23 18:43:00 | 0 |
| Elfogadták a személyszállítási szolgáltatásról szóló törvényt | Szolgáltatásközpontú, átlátható támogatási módokon keresztül ellentételezett, a társadalom és a költségvetés teherbíró képességét figyelembe vevő egységes közszolgáltatási személyszállítási rendszer létrehozását tűzte ki célul a hétfőn elfogadott személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény. | 2012-04-23 18:42:00 | 0 |
| NGM: a Széll Kálmán Terv 2.0 hatékonyságnövelést és kiadáscsökkentést hoz | A Széll Kálmán Terv 2.0 az összes nagy kiadási területen rendszerszintű átalakításokról, hatékonyságnövelésről és jellemzően kiadáscsökkentésről szól - válaszolta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az MTI kérdésére a tárca internetes sajtótájékoztatóján, hétfőn. | 2012-04-23 18:08:00 | 0 |
| 1,5 százalékos bevételt jelent a nyugdíjjárulékok befizetése | A GDP másfél százalékának megfelelő összegű strukturális bevételt jelent az, hogy 2012. január 1-jétől minden biztosított a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe fizeti a nyugdíjjárulékát - derül ki a hétfőn közzétett Széll Kálmán Terv 2.0 dokumentumból. | 2012-04-23 18:06:00 | 0 |
| Az élelmiszerminősítésről tárgyalt Fazekas Pekingben | Térségi kínai élelmiszerminősítő vállalat létesülhet Magyarországon, és egy kereskedőházként is működő közös beszerzési, termeltetési társaság is megvetheti itt a lábát - tájékoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-t hétfői tárgyalásairól Pekingben. | 2012-04-23 17:34:00 | 0 |
| Nyilvántartásba vette a KIM az Országgyűlés által elismert egyházakat | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását, mely tartalmazza ezen egyházak belső egyházi jogi személyeinek elnevezését, székhelyét, képviselőjének nevét és a képviselet módját. | 2012-04-23 17:30:00 | 0 |
| Tovább növekszik a debreceni reptér jelentősége | A működő londoni járat után az őszi menetrendben már Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air Debrecenből, ez utóbbi azért előnyös, mivel onnan interkontinentális járatokra lehet átszállni – jelentette be Kósa Lajos Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air légitársaság vezérigazgatója Budapesten. | 2012-04-23 17:14:00 | 0 |
| Tovább növekszik a debreceni reptér jelentősége | A működő londoni járat után az őszi menetrendben már Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air Debrecenből, ez utóbbi azért előnyös, mivel onnan interkontinentális járatokra lehet átszállni – jelentette be Kósa Lajos Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air légitársaság vezérigazgatója Budapesten. | 2012-04-23 17:11:00 | 0 |
| Cséfalvay: Hazánk kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól | Magyarország még az idén kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, miután a kormány közzétette a Széll Kálmán Terv második részét. | 2012-04-23 16:49:00 | 0 |
| "Tudás és bátorság jellemezte Csicsery-Rónay Istvánt" | Zord idők tanújának és a külpolitika emberének nevezte Csicsery-Rónay Istvánt a parlament korelnöke. Az egy éve elhunyt íróra, a koalíciós idők és az emigráció politikusára és hagyatékára emlékezett hétfői sajtótájékoztatóján Horváth János, Harrach Péter és Csóti György. Bartos Csaba, az örökösök képviselője beszámolt a vasárnapi emléknapról, Róka Enikő muzeológus a Zichy- és a Csicsery-Rónay-gyűjtemény egyedülállóságáról beszélt, Entz Géza, a NEFMI főtanácsadója pedig arról tájékoztatott, hogy a minisztérium megkezdte az örökösökkel a tárgyalást. | 2012-04-23 16:24:00 | 0 |
| Kocsis: A kormány kiemelten kezeli a közbiztonság kérdését | A kormány kiemelten kezeli a közbiztonság kérdését, ennek eredménye, hogy már rövid időn belül sikerül kézre keríteni a bűncselekmények gyanúsítottjait - jelentette ki hétfői napirend előtti felszólalásában Kocsis Máté. | 2012-04-23 15:49:00 | 0 |
| "Közép-Európa fellendülésnek néz elébe" | Valószínűleg kerülnek majd Magyarországgal kapcsolatos kötelezettségszegési ügyek az Európai Bíróság elé - vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén. | 2012-04-23 15:37:00 | 0 |
| Összefognák a fővárosi bentlakásos intézmények fenntartóit | Civil, valamint egyházi fenntartókat és segélyszervezeteket tömörítő tanács létrehozását indítványozta Szentes Tamás egészségügyért és szociális területért felelős főpolgármester-helyettes az Arany Alkony idősotthonok esetében történtek elkerülése érdekében. | 2012-04-23 15:28:00 | 0 |
| Hivatalosan is Áder János a Fidesz-KDNP jelöltje | „A Házhoz, az országhoz és a magyar néphez méltatlan eljárásnak gondolom, hogy az MSZP és az LMP távolmaradással és az elnökválasztás bojkottálásával tüntet” – hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján, miután Harrach Péterrel benyújtották a parlamentnek az Áder János államfővé választásához szükséges ajánlási íveket. A KDNP frakcióvezetője ugyanitt leszögezte: „frakciószövetségben dolgozunk, és közös volt a döntésünk”. | 2012-04-23 14:57:00 | 0 |
| Hende: Átlagosan mintegy 230 ezer forintot keresnek a katonák | Átlagosan bruttó 229 ezer 803 forintot keresnek a Magyar Honvédség katonái - derült ki az Országgyűlés honlapjára hétfőn feltett miniszteri válaszból. | 2012-04-23 14:29:00 | 0 |
| Elkészült a konvergenciaprogram és a Nemzeti Reform Program | A kormány elküldte hétfőn Brüsszelbe a Széll Kálmán Terv 2.0 programját, amelynek része a konvergenciaprogram és a Nemzeti Reform Program. A bruttó hazai termék az idei 0,1 százalék után jövőre 1,6, 2014-ben és 2015-ben egyaránt 2,5 százalékkal nő a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő makrogazdasági prognózis szerint. | 2012-04-23 14:00:00 | 0 |
| 75 milliárd forint jut idén kutatás-fejlesztés-innovációra | Pályázatokkal is segíteni kívánja a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyarország felkészülését a Horizon 2020 elnevezésű európai uniós kutatás-fejlesztési programra. | 2012-04-23 13:56:00 | 0 |
| Támogatás a jegybanktörvény módosításának | A kormánypárti képviselők támogatásával általános vitára alkalmasnak tartotta a jegybanktörvény módosító javaslatát az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn. Cséfalvay Zoltán és Rogán Antal azt hangsúlyozta, ha kell újabb módosításokra is kész a kormány, Simor András pedig az MNB és az EKB által kifogásolt, a módsításból hiányzó pontokra hívta fel a figyelmet. | 2012-04-23 13:24:00 | 0 |
| Az oktatásnak nemzetstratégiai jelentősége van | Az oktatásnak nemzetstratégiai jelentősége van, egy közösség megmaradását az biztosíthatja, ha tagjai piacképes tudás birtokában vannak - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes hétfőn Szabadkán. | 2012-04-23 13:21:00 | 0 |
| Lezsák nem veszi tudomásul a DK frakcióalakítási bejelentését | A házelnöki jogokat gyakorló Lezsák Sándor nem veheti tudomásul a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakciójának megalakulásáról szóló bejelentést a napokban hatályba lépett rendelkezések miatt. | 2012-04-23 13:01:00 | 0 |
| Martonyi: Közel állunk az eredményhez + videó | Van egy teljesen világos célunk, és mindent ennek érdekében teszünk: az, hogy a tárgyalásokat minél előbb el tudjuk kezdeni – mondta Martonyi János külügyminiszter vasárnap, a Hír TV Kontraszt című műsorában. Aláhúzta, az Európai Bizottságtól azt a tájékoztatást kapták, hogy április végéig megszülethet a döntés az EU/IMF tárgyalások megkezdésére vonatkozóan. | 2012-04-23 12:57:00 | 1 |
| Uniós jóváhagyásra vár a magyar termék rendelet | A Vidékfejlesztési Minisztérium már a múlt év végén elkészítette és elküldte Brüsszelbe a magyar termék rendelettervezetét, a notifikációs eljárás jelenleg is zajlik, az első uniós vélemény kifogásolta, hogy a termékjelölés piaci előnyt biztosítana a magyar termékeknek. | 2012-04-23 12:55:00 | 0 |
| A KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát kéri a Fidesz | A KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát kéri a Fidesz parlamenti frakciója, a képviselők álláspontja szerint ugyanis túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak - közölte a kormánypárti képviselőcsoport hétfőn. | 2012-04-23 12:51:00 | 0 |
| Hende: Át kell gondolni a fegyvertartás szabályait | Válogathat a honvédség a fiatal, jól képzett, nyelveket beszélő tisztekben, a magyar katonák már többször bizonyították Afganisztánban, és más országokban is, hogy nemzetközi szinten kiemelkedő tudással rendelkeznek – jelentette ki a hvg.hu-nak adott interjújában Hende Csaba. | 2012-04-23 12:29:00 | 0 |
| Uniós bankrátorok | | 2012-04-23 10:05:00 | 0 |
| Strasbourgi dokument | | 2012-04-23 09:57:00 | 0 |
| Budai: Drákói szigorra számítsanak az érintettek | Politikai haszon reményében hiteltelen emberek nevezik botrányosnak az állami földek haszonbérleti pályázatainak eredményeit – mondta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula. A vidékfejlesztési tárca államtitkára szerint képtelenség, hogy 1760 oligarcha, zöldbáró legyen Magyarországon. Jelezte: az új földtörvényben el kell mennünk a legvégsőkig, a zsebszerződők pedig drákói szigorra számíthatnak. | 2012-04-23 09:44:00 | 0 |
| Hátszél | | 2012-04-23 09:39:00 | 0 |
| Kórisme | | 2012-04-23 09:34:00 | 0 |
| Csicsery-Rónay István íróra, politikusra emlékeztek | Emléknapot tartottak Csicsery-Rónay István (1917-2011) szülőházában vasárnap a Somogy megyei Zalán, a politikus, író, könyvkiadó, az amerikai emigráció kiemelkedő alakja halálának első évfordulója alkalmából. | 2012-04-23 09:25:00 | 0 |
| Fidesz-KDNP-s győzelem a II. kerületben és Miskolcon | Kormánypárti képviselő nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Budapest II. kerületében; a pesthidegkúti 13-as számú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Makra Krisztina a szavazatok 57,06 százalékát (744 voks) szerezte meg a vasárnap esti, egyelőre nem hivatalos eredmény szerint. Takács Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje lett Miskolc 2-es számú választókerületének új képviselője, miután rá szavaztak a legtöbben a vasárnap tartott időközi választáson - közölte a voksok összeszámlálását követően Csiszár Miklós, a borsodi megyeszékhely jegyzője az MTI-nek. | 2012-04-23 09:18:00 | 0 |
| Takács Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött Miskolcon | Takács Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje lett Miskolc 2-es számú választókerületének új képviselője, miután rá szavaztak a legtöbben a vasárnap tartott időközi választáson - közölte a voksok összeszámlálását követően Csiszár Miklós, a borsodi megyeszékhely jegyzője az MTI-nek. | 2012-04-23 09:12:00 | 0 |
| A Fidesz-KDNP jelöltje nyert a II. kerületben | Kormánypárti képviselő nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Budapest II. kerületében; a pesthidegkúti 13-as számú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Makra Krisztina a szavazatok 57,06 százalékát (744 voks) szerezte meg a vasárnap esti, egyelőre nem hivatalos eredmény szerint. | 2012-04-23 09:07:00 | 0 |
| Tisza István-szobrot avattak Zuglóban | Tisza István szellemi öröksége, hazaszeretete, szinte megfejthetetlen szolgálatkészsége példaként állítható a felnövekvő és feltörekvő nemzedékek előtt - mondta Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere Tisza István néhai miniszterelnök szobrának avatásán, több száz résztvevő előtt, vasárnap Budapesten. | 2012-04-23 09:02:00 | 0 |
| Belváros: a Kossuth tér átépítésével több lesz a zöldfelület | A Kossuth tér átépítésének eredményeként a terület jelenleg negyvenöt százalékát elfoglaló autók végre teljesen kiszorulnak onnan, a zöldfelület pedig érdemben nőni fog - közölte Belváros-Lipótváros Önkormányzata vasárnap az MTI-vel. | 2012-04-23 08:52:00 | 0 |
| Szigorítanák az érettségi vizsga követelményrendszerét | Az érettségi komolyságának visszaállításáért szigorítaná az oktatási államtitkárság a vizsga követelményeit - mondta a ReggelInfónak Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. | 2012-04-23 08:41:00 | 0 |
| "A kormány kész azonnal megkezdeni a tárgyalásokat" | Varga Mihály szerint a kormány figyelembe vette az Európai Központi Bank (EKB) megállapításait a jegybanktörvényhez benyújtott módosításaiban, azokon a parlament még változtathat, sőt, ha a tárgyalásokon a megállapodás megkötésének feltétele lenne a törvény módosítása, azt később is megteheti a parlament. | 2012-04-23 08:37:00 | 1 |
| Állami kézbe kerülhetnek a települési kórházak | Az Országgyűlés hétfői ülésén dönt a jelenleg még önkormányzati fenntartású kórházak állami kézbe vételéről, továbbá a kormány új személyszállítási törvényjavaslatáról is. A képviselők az ülésnap végén a gyöngyöspatai eseményekről készült bizottsági jelentést tárgyalhatják. | 2012-04-23 08:28:00 | 0 |
| Öt településen tartanak időközi választást | Öt helyen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Budapest II. kerületében és Miskolcon egy-egy önkormányzati képviselőt, a szintén Borsod megyei Sajószögeden és a Pest megyei Szobon polgármestert, a baranyai Erdősmecskén pedig településvezetőt és képviselő-testületet is választanak. | 2012-04-22 17:52:00 | 0 |
| Répás: Az új rendszer alapja az összetartozás | A határon túli magyar óvodák támogatására indított külhoni magyar óvodák éve programról és a Határtalanul tanulmányi kirándulásokról adott tájékoztatást Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár felvidéki és anyaországi pedagógusoknak vasárnap Budapesten; az aznap zárult háromnapos programon, amelyen 30-30 felvidéki és magyarországi pedagógus vett részt, szó volt az eddigi nemzetpolitikai intézkedésekről is. | 2012-04-22 16:26:00 | 0 |
| Nyereséggel zárta a tavalyi évet a Fidesz | Nagyjából 130 millió forintos nyereséggel zárta a múlt évet a Fidesz, miközben a kormánypárt több mint 600 millió forintot fordított hitel-visszafizetésre. | 2012-04-22 11:53:00 | 0 |
| Közfoglalkoztatottak vehetnek részt az adatbevitelben | A kormány mintegy 274 millió forintot csoportosít át a költségvetésben azért, hogy közfoglalkoztatottak végezhessék a tavaly októberi népszámlálás adatbeviteli feladatait. | 2012-04-22 11:24:00 | 0 |
| Napirenden az egészségügy átalakítása | Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén járulhat hozzá a jelenleg önkormányzati fenntartású kórházak állami átvételéhez, továbbá elfogadhatja a kormány új személyszállítási törvényjavaslatát is. A képviselők hétfőn tárgyalják a gyöngyöspatai eseményekről készült bizottsági jelentést, míg kedden a járások kialakításáról folytatódhat a vita. | 2012-04-22 10:21:00 | 0 |
| Megmaradhat a Cuha-völgyi vasútvonal | Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint bízni lehet abban, hogy megmarad a személyszállítás a Veszprém-Győr vasútvonalon és működik a Cuha-völgyi vasút. | 2012-04-22 10:16:00 | 0 |
| Nyitrai Zsolt: Nem lesz internetadó | "Biztos vagyok benne: internetadó nem lesz" - közölte Facebook-oldalán szombaton Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt infokommunikációért felelős államtitkára. | 2012-04-21 18:28:00 | 0 |
| Új egészségügyi központ nyílt Mikepércsen | Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megnyitó beszédében azt mondta: a kormány elkötelezett az egészségügy, azon belül az alepellátás fejlesztése iránt. | 2012-04-21 15:28:00 | 0 |
| Jóváhagyta a kormány az örökjáradékokról szóló megállapodást | Jóváhagyta a kormány a magyarországi zsidó vallási közösségek közötti, az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről született megállapodást, amelynek mindkét fél általi jóváhagyásával több hónapos tárgyalássorozat zárult le - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel. | 2012-04-21 15:06:00 | 0 |
| A jövő évtől indulhat az elektronikus ügyfélazonosítás | A jövő év elejétől elektronikus ügyfélazonosítással, továbbá elektronikus aláírással benyújtható dokumentumok használatával bővülhet az elektronikus közigazgatási szolgáltatások köre - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel. | 2012-04-21 14:38:00 | 0 |
| Illés: Lehetővé kell tenni a környezetbarát megoldások választását | A fenntarthatóság jegyében a kormányzat törekszik olyan helyzetbe hozni az embereket, illetve a vállalkozásokat, hogy a környezetbarát megoldásokat választhassák - mondta Illés Zoltán a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Föld napi központi rendezvényén szombaton Budapesten az MTI-nek. | 2012-04-21 13:55:00 | 0 |
| A válság sújtotta Európában különösen fontos a hazafiság | A válság sújtotta Európában különösen fontos a hazafiság szerepe, el kell gondolkodni arról, mennyire vagyunk készek tenni egymásért, és megvédeni a közös értékeket - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Hazafiság az EU-ban című tanácskozáson. Balog Zoltán református lelkész, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kisebbség és a többség kultúrája kölcsönösen inspirálja és gazdagítja egymást. | 2012-04-21 13:37:00 | 0 |
| Civitas Invicta - Szigetvár megkapta az igazoló okiratot | Megkapta a "leghősiesebb város" címet igazoló okiratot Szigetvár: a tavaly őszi parlamenti döntést írásba foglaló díszes dokumentumot Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át Kolovics János fideszes polgármesternek a baranyai városban rendezett szombati ünnepségen. | 2012-04-21 13:36:00 | 0 |
| Rágalmazás miatt Budai Gyula ismét feljelentette Török Zsoltot | Rágalmazás gyanúja miatt feljelentést tesz Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, amiért Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken politikai és gazdasági "üzletágakat" működtető vállalathoz hasonlította a Fideszt, és azt mondta, a "földmutyirészleget" "Fazekas Sándor, Busi Lajos és Budai Gyula mint samesz neve fémjelzi". | 2012-04-21 13:32:00 | 0 |
| "Hogy fogják így bebizonyítani, hogy lehet más a politika?" + hang | Nagyon rossz irányba vezet, hogy valódi politizálás helyett személyeskedésre építi kampányát több ellenzéki politikus – mondta a második kerületi időközi választással kapcsolatban, a Lánchíd Rádióban Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, szombaton. | 2012-04-21 13:28:00 | 1 |
| Mezőgazdasági biztosítás szükséges a teljes kárenyhítéshez | A mezőgazdasági biztosítások mielőbbi megkötését javasolja a gazdáknak a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), e nélkül ugyanis csak a kárenyhítő juttatás felére jogosult a termelő az uniós szabályok alapján. | 2012-04-21 11:08:00 | 0 |
| Nyelvbotlás | | 2012-04-21 10:38:00 | 0 |
| Bajszosokat a címlapra! | | 2012-04-21 10:35:00 | 0 |
| Mennyi is az annyi? | | 2012-04-21 10:27:00 | 0 |
| A mezőgazdaság feladása | | 2012-04-21 10:21:00 | 0 |
| Hamarosan a kormány elé kerül az új Ptk. tervezete | Hamarosan a kormány elé kerül az új polgári törvénykönyv (Ptk.)tervezete, amelyről folyamatosak a szakmai egyeztetések - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. | 2012-04-21 10:13:00 | 0 |
| Egymilliárd forint roma szakkollégiumok támogatására | Roma szakkollégiumok támogatására 1,15 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. | 2012-04-21 10:10:00 | 0 |
| Kövér: Az SZDSZ legrosszabb vonásait idézi az LMP politikája | Kövér László, az Országgyűlés elnöke elismerte, hogy húzódozott az esetleges köztársasági elnöki jelöltségtől. A politikus a HírTV Péntek8 című műsorában erről azt mondta: "hál’ Istennek, nem én leszek a köztársasági elnök". A beszélgetés során a házelnök kommentálta az ellenzéki pártok pozícióját is az államfőválasztás kapcsán. | 2012-04-21 10:05:00 | 1 |
| Változatlan a magyar állampolgárság iránti igény | Nem lankad a magyar állampolgárság iránti igény Wetzel Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedvezményes honosítással megbízott miniszteri biztosa pénteken nagyváradi nyilatkozata szerint. | 2012-04-20 18:05:00 | 0 |
| Új kerékpárút épül Sopronban | Fejlődik a város, fejlődik a környék – fejlődik fizikai valóságában és szemléletében is – mondta dr. Simon István , a körzet önkormányzati képviselője azon a helyszínen, ahol megkezdődik a Sopron Hubertusz út - Sopron határállomás közötti kerékpárút építése. Az Új Széchenyi Terv pályázatának köszönhetően több mint hét kilométernyi kétirányú kerékpárút épül a város külterületén. | 2012-04-20 17:05:00 | 0 |
| Szabó: A járások kialakítása nem jár elbocsátásokkal | Az új járási hivatalokban szükség van az államigazgatási ügyek intézésében jártas, tapasztalattal rendelkező munkatársakra, így szó sincs elbocsátásokról - jelentette ki Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára az LMP mai közleményére reagálva. Hozzátette: a törvényjavaslatból is egyértelműen kiderül, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatalok állományába kerülnek mindazon köztisztviselők, akik most a polgármesteri hivatalokban végeznek államigazgatási feladatokat, csak a foglalkoztatási jogviszonyuk alakul át kormánytisztviselővé. | 2012-04-20 16:49:00 | 0 |
| Győr egységes arculata érdekében rendeletet hozott a helyi közgyűlés | Rendeletet hozott Győr egységes arculata érdekében pénteki ülésén a megyei jogú város közgyűlése; az egyhangúlag elfogadott szabályozás szerint a belvárosi boltok, vendéglátóhelyek napellenzői a jövőben csak natúr színűek lehetnek, előírják továbbá a cégfeliratok és a szélfogók magasságát, valamint azt is, hogy a teraszokon elhelyezett bútoroknak illeszkedniük kell a környezethez. | 2012-04-20 16:45:00 | 0 |
| "Csak akkor jutunk előrébb, ha hagyatékunkat gazdagítjuk" | Az idei esztendőt a Budapest Világörökségéért Alapítvány kezdeményezésével az Országgyűlés a héten a Világörökség Évévé nyilvánította az UNESCO Világörökség Egyezmény 40. évfordulója és további hat magyar világörökségi évforduló egybeesése okán, melyek közül kiemelkedik Budapest 25 éves világöröksége. A Világörökség Év pénteki akadémiai nyitókonferenciájának védnöke, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta: a jelen a múlt és jövő keresztpontja, hiszen döntéseink, cselekedeteink a múlt által meghatározottak, és alakítják jövőnket. | 2012-04-20 16:36:00 | 0 |
| "Az élmezőnyhöz akarunk tartozni" | Orbán Viktor szerint Magyarországon 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni. A miniszterelnök erről az Inform Média lapcsoportnak adott interjúban beszélt, amelyet a haon.hu hírportál tett közzé pénteken. | 2012-04-20 15:38:00 | 0 |
| Fidesz: a Miniszterelnökség a tájékoztatóihoz kérhesse ki az állampolgárok lakcímét! | Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez neveket és lakcímeket kérhetne ki a Miniszterelnökség az ezeket tartalmazó nyilvántartásból, ha a parlament elfogadja a fideszes Koszorús László erre vonatkozó, pénteken benyújtott törvénymódosítási javaslatát. | 2012-04-20 15:16:00 | 0 |
| Megszavazták Tőkés László jelentését | Az Európai Parlament (EP) pénteki strasbourgi ülésén megszavazták Tőkés László erdélyi néppárti EP-képviselő előterjesztését az európai felsőoktatási rendszerek modernizációjáról. | 2012-04-20 15:08:00 | 0 |
| Balog: Az újrakezdés népévé kell válnunk | Ma Magyarországon megint egy olyan helyzetben vagyunk, hogy újra kell kezdeni – jelentette ki pénteken Balog Zoltán a Fiatalok a Polgári Magyarországért-díj ünnepélyes átadásán. A zalaegerszegi Összefogás Botfáért Egyesületnek ítélte oda idén a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Kuratóriuma, melyet Mádl Dalma adott át. | 2012-04-20 14:23:00 | 0 |
| Közlekedési kormánybiztos lesz Fónagy János | A kormány Fónagy Jánost a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztossá nevezi ki 2012. május 1-jétől egyéves időtartamra - közölte a Kormányszóvivői Iroda pénteken. | 2012-04-20 13:49:00 | 0 |
| Tizenötmilliárd forintot kaphat a BKV | Az előterjesztés szerint a tömegközlekedési társaság 35 milliárd forintos idei finanszírozása a már korábban megszavazatott, a fejlesztésektől átcsoportosított 6 milliárd forintból, továbbá 9 milliárd forintos szabad pénzmaradványból, a BKV 5 milliárd forintos saját megtakarításából, valamint a szerdán napirendre kerülő 15 milliárd forintból állna össze. | 2012-04-20 13:32:00 | 0 |
| A V4-ek közös nyilatkozatot adtak ki a svájci bevándorláskorlátozásra reagálva | Közös nyilatkozatban fejezték ki sajnálkozásukat a visegrádi országok (V4) a svájci kormány döntése miatt, amely ismét bevezeti nyolc uniós tagállam állampolgáraira a letelepedési engedélyekhez kapcsolódó korlátozásokat. A V4-ek bíznak abban, hogy Bern felülvizsgálja a határozatot - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője pénteken az MTI-vel. | 2012-04-20 13:16:00 | 0 |
| Rétvári: A közigazgatást az emberekre kell szabni | A közigazgatás átszervezését az állam igyekszik úgy végrehajtani, hogy az új rendszer az emberekre legyen szabva, kényelmes és gyors ügyintézés valósuljon meg - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára pénteken Nyíregyházán. | 2012-04-20 13:04:00 | 0 |
| Hende: A zsidó emberek a nemzettel együtt harcoltak | A zsidóság hozzátette a magáét a haza fegyveres védelméhez az 1849-1849-es szabadságharcban, valamint fiai ott harcoltak az első világháborúban és annak vége után a Székely hadosztályban is - mondta Hende Csaba a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos konferenciáján pénteken Budapesten. | 2012-04-20 13:02:00 | 0 |
| Az NGM álláspontja az Európai Bíróság előtt lévő áfa-ügyekről | Magyar Kormány az Európai Bíróság előtt lévő áfa-ügyek miatt a magyarországi projektek "vitatott" áfa-költségeire nem számol el európai uniós forrást, ezért semmilyen visszafizetési kockázat nincs, így a peresített összegek tekintetében a magyar költségvetés "pozitív kockázatot fut" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel. | 2012-04-20 12:05:00 | 0 |
| Kocsis: Szeretnék hűséges lenni a kerülethez + videó | Ha lehet, akkor polgármesterként szolgálnám a kerületieket a jövőben – jelentette ki Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere az ATV Start című műsorában csütörtökön. | 2012-04-20 12:09:00 | 1 |
| Új uniós kezdeményezések a foglalkoztatás növeléséért | Szerdán fogadta el az Európai Bizottság az egy közleményből és kilenc munkaprogramból álló nagyszabású ún. foglalkoztatási csomagját, amellyel középtávon az uniós gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést hivatott előmozdítani az uniós jogalkotó testület. | 2012-04-20 12:02:00 | 0 |
| Olcsóbbá kell tenni a környezetkímélő megoldásokat + videó | Lakossági fórumot rendez a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szombaton, a Föld napja alkalmából. Illés Zoltán, a VM környezetvédelmi államtitkára a TV2 Mokka című műsorában ennek kapcsán elmondta: a természetvédelem és a vízügyek fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a kezdeményezés apropóján. | 2012-04-20 11:54:00 | 1 |
| A környezetkímélő megoldásokat kell olcsóbbá tenni + videó | Lakossági fórumot rendez a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szombaton, a Föld napja alkalmából. Illés Zoltán, a VM környezetvédelmi államtitkára a TV2 Mokka című műsorában ennek kapcsán elmondta: a természetvédelem és a vízügyek fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a kezdeményezés apropóján. | 2012-04-20 11:51:00 | 1 |
| Magyarországot semmiféle veszély nem fenyegeti | Magyarországot semmiféle veszély nem fenyegeti – szögezte le a belügyi államtitkár az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának pénteki, zárt ülését követően újságírók előtt. | 2012-04-20 10:51:00 | 0 |
| Együttműködhet a főváros és a honvédség | Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint a megállapodás mindkét félnek előnyökkel jár, egyebek mellett a védelmi igazgatás felkészítési rendezvényein, a honvédelmi nevelés és a katonai pályára irányítás területén. | 2012-04-20 10:34:00 | 0 |
| Államfői poszt: május 2-án lesz a választás | Május 2-án 10 órakor lesz az államfőválasztás a parlamentben - közölte a házbizottság pénteki, rendkívüli ülését követően az MTI-vel Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke. | 2012-04-20 10:22:00 | 0 |
| Gesztusok | | 2012-04-20 09:22:00 | 0 |
| Kettős csapdában | | 2012-04-20 09:20:00 | 0 |
| Sarkosan fogalmazva | | 2012-04-20 09:13:00 | 0 |
| Az EKB nem független? | | 2012-04-20 09:00:00 | 0 |
| Szócska: Itt nem állunk meg | Májusban tarthatják a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház szerkezetkésszé váló új épületének úgynevezett bokrétaünnepségét, a 11,3 milliárdos projekt 4 milliárdos eszközbeszerzési részére kiírt pályázat eredményét pedig napokon belül hirdethetik ki. | 2012-04-20 08:51:00 | 0 |
| Az EP ösztönzi az energiahatékonyságot és a és a környezetbarát termékeket | Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén elfogadta az energiatermékek uniós adóztatás szabályainak alapos felülvizsgálatára vonatkozó javaslatát. Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő üdvözölte a szavazás eredményét, melynek értelmében az új szabályok célja az energiatermékek adóztatásának átstrukturálása, valamint a jelenleg fennálló egyensúlytalanságok megszüntetése. A javaslat mindezek mellett előnyben részesíti a megújuló energiaforrásokat és ösztönzi az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások felhasználását. | 2012-04-20 08:42:00 | 0 |
| Uniós támogatást a helyi élelmiszereknek! | Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő az Európai Parlament csütörtöki ülésén a helyben termelt élelmiszerekről szóló vitában hozzászólalásában rámutatott azok kiemelt jelentőségére. | 2012-04-20 08:41:00 | 0 |
| Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló | Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este a Debreceni Televízió Közügy című műsorában. | 2012-04-20 08:30:00 | 0 |
| Szócska: A kormányzati ciklus végére érezhető változások lesznek az egészségügyben | Az egészségügy új finanszírozási rendszerének kiteljesedéséhez kell néhány év, de a ciklus végére már érezhetőek lesznek a változások - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtök este, az InfoRádió Aréna című műsorában. | 2012-04-20 08:26:00 | 0 |
| Orosz-magyar külügyi konzultáció Moszkvában | Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az észak-afrikai és a közel-keleti régió kérdéseiről folyatott konzultációt csütörtökön az orosz külügyminisztériumban. | 2012-04-20 08:14:00 | 0 |
| Az egységes európai társasági adóalap növelheti az Unió versenyképességét | Az Európai Parlament többsége csütörtöki plenáris ülésén támogatta az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy egy uniós szintű, önkéntes, közös konszolidált társasági adóalap (KKTA) kerüljön bevezetésre. A Közös Konszolidált Társasági Adóalap irányelv az adóalap kiszámítását és arányos felosztását harmonizálja, de nem érinti sem az adó mértékét, sem a beszámolásra vonatkozó nemzeti szabályokat, használata ugyanakkor jelentősen növelheti az európai gazdaság versenyképességét. | 2012-04-20 08:12:00 | 0 |
| "A törpe nem lesz nagyobb attól, ha levágja az óriás lábait" | Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén a képviselők túlnyomó többsége jóváhagyta az EU és az USA között megkötendő, utasforgalmi adatok átadására és felhasználására (PNR) irányuló egyezményt. Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő üdvözölte a többszörösen módosított jelentés elfogadását, ám felhívta a figyelmet a kölcsönösség szükségességére az USA és az EU kapcsolatában. | 2012-04-20 08:10:00 | 0 |
| Réthelyi: A könyv hatalom | Csütörtökön délután megkezdődött a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. A seregszemlét megnyitó Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kiemelte: a könyv hatalom, amely magában hordozza az igazság és az örökkévalóság ígéretét. | 2012-04-19 18:58:00 | 0 |
| Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás nyílt Pécsen | A Zsolnay család és a nevét viselő, nemzetközi hírűvé vált porcelánmanufaktúra több mint másfél évszázados történetét mutatja be az az állandó kiállítás, amely csütörtökön nyílt a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. | 2012-04-19 18:40:00 | 0 |
| A Külügyminisztérium Tóásó szabadlábra helyezését kéri | A Külügyminisztérium a bolíviai kormánytól és igazságügyi szervektől azt kéri, hogy tartsák be a saját büntetőeljárási törvényük határidőkre vonatkozó szabályait, és haladéktalanul rendelkezzenek Tóásó Előd szabadlábra helyezéséről. | 2012-04-19 18:11:00 | 0 |
| "Pécs kezelhetetlen mértékű eladósítása 2003-tól indult meg" | A Pécs eladósodásának okait vizsgáló ideiglenes bizottság jelentése szerint politikai felelősség terheli a korábbi vezetőket a kialakult helyzet miatt. A dokumentum részleteit a testület fideszes elnöke, Hoppál Péter a pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén ismertette. | 2012-04-19 18:07:00 | 0 |
| Az idén elkészülhet a választási eljárásról szóló új törvény | Várhatóan még az idén elkészül a választási eljárásról szóló új törvény, ám az új jogszabály részleteiről a Fideszen belül még semmilyen döntés nem született - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt képviselője egy csütörtöki budapesti konferencia kerekasztal-beszélgetésén. | 2012-04-19 17:24:00 | 0 |
| El kell utasítani a totalitárius eszméket! | A totalitárius eszmék és az embertelen rendszerek elutasításának jelentőségét hangsúlyozta beszédében Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltáborban, ahol több mint harminc ország képviselőinek részvételével nemzetközi megemlékezést tartottak. | 2012-04-19 17:17:00 | 0 |
| Orbán: Debrecen az ország egyik zászlóshajója lett | A miniszterelnök szerint Debrecen nem ajándékba kapja a stadiont, és tárgyalnak a Latinovits Színházról is - mondta Orbán Viktor a Debreceni Televízió Közügy című műsorának. A csütörtök este adásba kerülő interjúról a dehir.hu internetes portál számolt be. | 2012-04-19 17:13:00 | 0 |
| Kezdeményezések a strasbourgi emberi jogi bíróság reformjára | Az Emberi Jogok Európai Bíróságán felhalmozódott ügyhátralék csökkentését célzó reform, illetve a strasbourgi székhelyű jogi fórum finanszírozásának jövője volt a két fő napirendi pont az Európa Tanács szakminisztereinek csütörtöki brightoni konferenciáján, amelyen magyar részről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter vett részt. | 2012-04-19 17:10:00 | 0 |
| 2 milliárdos pályázati keret a civil szervezetek számára | Megkezdte működését és csaknem kétmilliárd forintos keretösszegben ki is írta első pályázatát a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), amely a társadalmi élet különböző területein működő civil szervezetek számára nyújt támogatást - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkársága csütörtökön az MTI-vel. | 2012-04-19 16:37:00 | 0 |
| Napirenden a GOP-os fejlesztések | A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja a Gazdaságfejlesztési Operatív Program informatikai és távközlési projektjeiről tárgyalt április 18-i ülésén. Az első napirend előadója volt Siba Ignác, a GOP IH vezetője, aki beszámolt az iparágat közvetlenül érintő, aktuális pályázatokról. | 2012-04-19 16:34:00 | 0 |
| Zárt hulladékudvarokat alakítanak ki Óbudán | Zárt és őrzött hulladékudvarokat alakít ki az óbudai önkormányzat, emellett pedig folyamatosan bővíti a jelenlegi, helyben történő szelektív gyűjtési rendszert. | 2012-04-19 16:32:00 | 0 |
| Átadták a Budafoki Borvárost | A híres hazai borvidékeket, a borospincék sajátosságait mutatja be a Budafoki Borváros, amelynek avatóünnepségét csütörtökön tartották. | 2012-04-19 16:26:00 | 0 |
| Az értékeknek és a céloknak kell meghatározniuk a politika alakítását+képgaléria | Martonyi János külügyminiszter szerint Antall József egykori miniszterelnök öröksége az, hogy az értékeknek, az alapelveknek és a céloknak kell meghatározniuk a politika alakítását, a nehéz döntési helyzetekben ezek szolgálhatnak iránytűként. Képgalériánk megtekinthető itt. | 2012-04-19 16:22:00 | 0 |
| Beérkezett a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem | Beérkezett a szerdai nap során a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem, a legtöbb igénylést Csíkszeredában, Szabadkán és Kolozsvárott adták be - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-vel. | 2012-04-19 15:40:00 | 0 |
| A civil szervezetek működési támogatásáról | Idén civil szervezetnek működési támogatás központi költségvetési forrás terhére kizárólag a Nemzeti Együttműködési Alapból (NEA) nyújtható. (Az egyesülési jogról, közhasznú jogállásról valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló CLXXV. törvény szerint). | 2012-04-19 15:35:00 | 0 |
| A Széchenyi Kártya valódi sikertörténet | A Széchenyi Kártya valódi sikertörténet, Magyarországon az elmúlt tíz évben ezen kívül egyetlen program sem tudott célzottan 1.000 milliárd forintot ilyen jól elkölteni, és egyben alkalmas arra is, hogy tükröt állítson ezen időszak elé - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az évforduló ünnepségén, Budapesten. | 2012-04-19 13:00:00 | 0 |
| Martonyi: Sok területen lehetséges az együttműködés | A május 20-án és 21-én Chicagóban tartandó NATO-csúcstalálkozó résztvevői meg fogják erősíteni a transzatlanti kohéziót és szolidaritást - emelte ki Martonyi János csütörtökön Brüsszelben az MTI-nek adott nyilatkozatában. | 2012-04-19 12:48:00 | 0 |
| A legszigorúbb összeférhetetlenségi szabály lép életbe 2014-ben | A 2014-től életbe lépő összeférhetetlenségi szabályokról beszélt többek között Gulyás Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában. | 2012-04-19 12:44:00 | 1 |
| NGM: dinamikusan nőtt a bruttó átlagkereset hazánkban | A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2012 februárjában a nemzetgazdaságban mért bruttó átlagkeresetek 6,9 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó bérek 3,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. | 2012-04-19 12:37:00 | 0 |
| Orbán Viktor - Richter Zrt. | | 2012-04-19 12:33:00 | 0 |
| 300 milliós pályázati keret a turizmus támogatására | Olyan rendezvényeket szeretnénk támogatni, ahol méltó módon meg tud jelenni a magyar gasztronómia – jelentette ki csütörtökön Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke a köztévé Ma reggel című műsorában. | 2012-04-19 12:36:00 | 1 |
| A Föld Napja Sopronban: előadások a környezettudatosságról | Fiatalok, gyermekek, családok, közösségek, cégek helyes és progresszív környezetszemléletének formálásában élen jár Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. (STKH). Idén, ötödik alkalommal hívta előadásra a Föld Napja alkalmából a helyi sajtót. A Föld Napján osztották ki a cég rajzpályázata díjait is, amelyekkel a szelektív hulladékgyűjtőket dekorálják majd. | 2012-04-19 12:22:00 | 0 |
| Hatékonyabb közigazgatást eredményez a kormányzati informatika konszolidálása | A közigazgatás olcsóbb és rugalmasabb, azaz hatékonyabb működését teszi lehetővé a kormányzati informatika infrastruktúrájának konszolidálása - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a CIO Hungary 2012 szakmai konferencia megnyitóján 2012. április 19-én, Siófokon. | 2012-04-19 12:14:00 | 0 |
| Az "új keleti nyitással" javulhat gazdasági versenyképességünk | A magyar kormány célja a térség egyik legversenyképesebb gazdaságának létrehozása, aminek fontos része egy "új keleti nyitás", például a kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése. | 2012-04-19 12:00:00 | 0 |
| "A rendszerváltás legnagyobb hazugsága az ügynökügy" | A teljes nyilvánosság híve vagyok. Lehetőséget kell adni arra, hogy az ügynök és a beszervező is elmondhassa a saját történetét - nyilatkozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a 168 Óra című hetilapnak. Arról is beszélt, hogy Brüsszel sok tekintetben nem mért azonos mércével, hiszen más országok ellen is indítottak eljárásokat, Magyarországot „mégis jobban büntetik, mint a többieket”. | 2012-04-19 11:34:00 | 0 |
| Magyarország visszatér a győztesek táborába | A Richter történetében megmutatkozik a magyarság története, annak a tehetséges, kitartó embernek a története, aki eléri célját, bebizonyítja igazát és maradandót alkot - hangsúlyozta Orbán Viktor ünnepi beszédében a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzemének átadásán, csütörtökön. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta: a város 1998-ben célul tűzte ki, hogy "Debrecen legyen a magyar magas hozzáadott értékű ipar és szolgáltatás fellegvára". Bogsch Erik vezérigazgató az avatáson kijelentette, hogy a 2008-ban kezdődött zöldmezős beruházás összességében mintegy 25 milliárd forintba került, és 120 új munkahelyet teremt. | 2012-04-19 11:30:00 | 0 |
| Hétfőn dönthet a parlament a települési kórházak átvételéről | Az Országgyűlésben valószínűleg jövő hétfőn lesz a zárószavazása annak törvényjavaslatnak, amelynek értelmében az önkormányzati fenntartású kórházak május elsejével állami kézbe kerülnek - jelentette be Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója egy csütörtöki konferencián Budapesten. | 2012-04-19 11:19:00 | 0 |
| Rendhagyó EU-óra vajdasági fiatalokkal | Kalocsa vezetése fontosnak tartja, hogy szerbiai testvérvárosával, Kúlával fennálló testvérvárosi kapcsolatát elmélyítse, és a szokásos kulturális és sportegyüttműködéseken túl gazdasági és politikai együttműködéssé is kovácsolja. Ennek jegyében Simon Zoltán, Kalocsa alpolgármestere és dr. Bagó Zoltán, EP-képviselő is részt vett a Vajdasági Magyarok Ifjúsági Szövetségének küldöttgyűlésén, melyre a közelgő szerbiai választások miatt a Vajdaság minden területéről delegált a szervezet küldötteket. | 2012-04-19 11:16:00 | 0 |
| Tarnai: Hatékonyabb lesz az ügyintézés a járási hivatalokban | A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője szerint a januártól működő járási hivatalok gyakorlatilag olyan "mini kormányhivatalok" lesznek, ahol a jelenleginél jobb és hatékonyabb ügyintézést tudnak majd biztosítani az állampolgároknak. | 2012-04-19 11:06:00 | 0 |
| KIM: májusban dönthet a parlament a médiaszabályozás módosításáról | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tudomásul vette az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, és annak értelmében előkészíti és az Országgyűlés elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, amelyet még májusban megszavazhatnak a képviselők - közölte a tárca sajtóirodája az Ab médiaszabályozásról kiadott határozatára reagálva csütörtökön az MTI-vel. | 2012-04-19 10:56:00 | 0 |
| Magyar-román határ menti üzleti együttműködés | Az Európai Unió támogatásával fejleszti a magyar-román határ menti üzleti együttműködést a nyíregyházi és a szatmárnémeti (Satu Mare-i) önkormányzat; a két város helyhatósága a mikro-, kis- és középvállalkozások kapcsolatát erősíti 2013. február végéig. | 2012-04-19 10:40:00 | 0 |
| Nyugati betegség | | 2012-04-19 10:24:00 | 0 |
| Lázár Jánost jelölték választókerületi elnöknek | Hódmezővásárhely-Makó választókerületének tanácsa egyhangú szavazással Lázár János országgyűlési képviselőt jelölte választókerületi elnöknek - olvasható a Fidesz-frakció szerdai közleményében. | 2012-04-19 10:18:00 | 0 |
| Az állam én vagyok | | 2012-04-19 09:47:00 | 0 |
| Mellébeszélés helyett | „Becsülöm a vizionárius politikusokat, akik egy-két ecsetvonással stratégiai irányokat jelölnek ki. Néha irigykedve nézem őket, de ahogy az ember öregszik, rájön: érték az is, ha egy élhető kisvárost hoz létre” - mondja Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnökét a Heti Válasz az államfőválasztás kulisszatitkairól és egykori szakdolgozatáról is kérdezte. | 2012-04-19 09:44:00 | 0 |
| A magyar gazdaság motorja lenne Dunaújváros és térsége | Dunaújváros és környéke 2020-ra Magyarország legversenyképesebb térségévé válhat - hangzott el a Közép-Duna térségi gazdaságfejlesztési konferencián, amelynek a Dunaújvárosi Főiskola adott otthont szerdán. | 2012-04-19 09:29:00 | 0 |
| Megjelent az egészségügyi dolgozók bérrendezéséről szóló jogszabálytervezet | Megjelent egy újabb egészségügyi salátatörvény-tervezet, amely legfőbb elemeként a dolgozók visszamenőleges béremeléséről rendelkezik, részletes szabályokat tartalmaz munkaidejükre vonatkozóan, létrehozná a rezidensek országos érdekképviseleti szervét, illetve kimondja a támogatott gyógyászati ellátások körének, az árukhoz nyújtott támogatás mértékének újraszabályozását is. | 2012-04-19 09:23:00 | 0 |
| "Morális és jogi szembenézésre került sor" | "A rendőrség állományába tartozó, és a 2006 őszi események kapcsán bűncselekményeket elkövetőket a tisztességes és esküjükhöz hű rendőri közösség öntisztulási folyamata eredményeképpen kivetette maga közül" - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére annak kapcsán, hogy a kabinetnek a Balsai-jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozat alapján április 15-ig kellett jelentést kell készítenie arról: a 2006 őszén bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök, valamint az intézkedéseket irányító rendőri vezetők közül hányan szolgálnak ma is a rendőrség állományában. | 2012-04-19 09:11:00 | 0 |
| Pártállamvédelem | | 2012-04-19 09:08:00 | 0 |
| Gazdasági öngyilkosság | | 2012-04-19 08:56:00 | 0 |
| "A válaszból kiderül, melyek a további elképzelhető lépések" + videó | A magyar kormány két kérdésben, a jegybanki vezetők fizetése és az alaptörvényre teendő eskü kapcsán március végén elküldte érveit az Európai Bizottságnak, és jelenleg is várja a választ - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön. | 2012-04-19 08:40:00 | 1 |
| Orbán Viktor felavatja a Richter biotechnológiai üzemét | A Richter Gedeon Nyrt. debreceni biotechnológiai üzemét csütörtökön avatja fel Orbán Viktor miniszterelnök, Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és Bogsch Erik, a részvénytársaság vezérigazgatója. | 2012-04-19 08:33:00 | 0 |
| "Kívánatos, hogy a dialógus az elfogulatlanság alapján folyjon" | Magyarország nyitott arra, hogy a magyar ügyekkel kapcsolatban folytassa a párbeszédet az Egyesült Államokkal, de kívánatos, hogy a dialógus az elfogulatlanság alapján folyjon - nyilatkozott washingtoni tárgyalásainak befejeztével az MTI-nek Prőhle Gergely külügyi államtitkár-helyettes. | 2012-04-19 08:30:00 | 0 |
| Lázár Jánost jelölték választókerületi elnöknek | Hódmezővásárhely-Makó választókerületének tanácsa egyhangú szavazással Lázár János országgyűlési képviselőt jelölte választókerületi elnöknek - olvasható a Fidesz-frakció szerdai közleményében. | 2012-04-19 08:26:00 | 0 |
| 20 milliárd a munkahelyi képzések támogatására | A munkahelyi képzések támogatására május másodikától lehet pályázatokat benyújtani az Új Széchenyi Terv keretében - mondta Kara Ákos, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke szerdán, győri sajtótájékoztatóján. | 2012-04-18 17:58:00 | 0 |
| Cséfalvay: Valóságos jelét látom az előrehaladásnak | Cséfalvay Zoltán szerint haladás tapasztalható az IMF/EU-tárgyalások kezdését illetően, miután Magyarország és nemzetközi szervezetek szakértői tárgyaltak a vitatott jegybanktörvényről. | 2012-04-18 17:55:00 | 0 |
| Győr-Moson-Sopron megye: egyre kevesebb az álláskeresők száma | Közel 60 ezerrel csökkent márciusban az álláskeresők száma az előző év azonos időszakához képest, és 55 ezerrel kevesebb volt a munkanélküli az országban a 2012 februári adatokhoz képest - mondta Kara Ákos, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat alelnöke, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága alelnöke szerdán Győrött sajtótájékoztatón. | 2012-04-18 17:53:00 | 0 |
| Navracsics Tibor részt vesz az ET emberi jogi bíróságának megújítását célzó konferencián | Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter részt vesz a 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács igazságügy-minisztereinek az Emberi Jogok Európai Bírósága megújítására szervezett brightoni tanácskozásán csütörtökön. | 2012-04-18 17:41:00 | 0 |
| Tőkés: A Jobbiknak önvizsgálatot kellene tartania | Tőkés László szerint a hagyományos erdélyi toleranciától teljességgel idegen mindenfajta antiszemitizmus. Ezt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közölte szerdán az MTI-vel. | 2012-04-18 17:17:00 | 0 |
| Hazánkba látogat a kínai kormányfő első helyettese | Li Ko–csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes - aki 2013 tavaszától várhatóan Kína miniszterelnöke lesz - hivatalos látogatást tesz Magyarországon április végén. | 2012-04-18 16:52:00 | 0 |
| Garantálni kell a fogyatékossággal élők emberi jogait | Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő a keddi és a szerdai strasbourgi plenáris ülésen is felhívta a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek problémáira. Hozzászólásában kiemelte: a következetes európai külkapcsolatok, valamint az eredményes kohéziós, azaz az uniós támogatás- és fejlesztéspolitika elképzelhetetlen a fogyatékos emberek esélyeinek javítása nélkül. | 2012-04-18 15:42:00 | 0 |
| Magyarország egyeztet Afganisztán ügyében | Magyarország idén nem tervezi az afganisztáni nemzetközi erőkhöz (ISAF) való hozzájárulásának számottevő módosítását, de megkezdte az egyeztetéseket a szövetségesekkel a várható jövőbeli csökkentések ütemezéséről - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán Brüsszelben John Allen vezérezredessel, az ISAF parancsnokával. | 2012-04-18 15:33:00 | 0 |
| Szatmáry: Megalapozta az építőipar jövőjét a kormány | Az elmúlt másfél évben a kormány megalapozta az építőipar jövőjét, először is mentesítette a fogyasztókat a deviza-eladósodottság terhe alól, majd az otthonteremtési programmal lendületet is adott az építőiparnak - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Construma építőipari szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten, a kőbányai vásárközpontban. | 2012-04-18 15:27:00 | 0 |
| Régi városképek takarhatják el az üres kirakatokat Budapesten | Régi budapesti városképek, illetve képzőművészeti alkotások takarhatják el a használaton kívüli belvárosi üzletek kirakatait; az érintett ingatlanok közös logót is kapnak, amelyen feltüntetik a bérbeadó elérhetőségeit. | 2012-04-18 15:25:00 | 0 |
| "A Fidesz tette a legtöbbet az állambiztonsági múlt feltárásáért" + videó | A mai ügynök-fogalom alatt azt is értjük, aki az elveit elárulva, önként jelentkezett ügynöknek és súgta be közeli ismerőseit és hozzátartozóit, valamint azt is, aki soha nem jelentett, de aláírt egy papírt, mert a családjával zsarolták, és a börtön elől így menekülhetett meg – jelentette ki Gulyás Gergely a HírTV Rájátszás című műsorában. A Fidesz országgyűlési képviselője ugyanitt elmondta azt is: a jelenlegi szabályozás értelmében nem alakíthat frakciót a Demokratikus Koalíció. | 2012-04-18 15:07:00 | 1 |
| Mezőgazdasági Bizottság: védelem a termőföldnek | Egyhangúlag tárgysorozatba vételre ajánlotta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága a külföldiek termőföldön történő zálogjog alapításának megakadályozását szorgalmazó törvényjavaslatot szerdán. | 2012-04-18 14:17:00 | 0 |
| Nem lehet diszkriminatív az állampolgársági törvény! | Az állampolgárságra vonatkozó nemzetközi szerződések és az európai jog alapján nem lehet egy országgal összefüggésben diszkriminációs rendelkezést hozni - reagált Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek arra, hogy a Fico-kormány úgy módosítaná a szlovák állampolgársági törvényt, csak azok veszítsék el a szlovák állampolgárságot, akik a magyart vették fel. | 2012-04-18 13:50:00 | 0 |
| Zsinórmértékké kell váljon az emberi jogi dimenzió | Az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg az emberi jogok globális helyzetéről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló éves jelentést. Gál Kinga fideszes EP-képviselő módosító indítványainak köszönhetően a jelentés külön részben foglalkozik a nemzeti kisebbségek kérdésével, valamint megerősíti az EU gyermekek jogainak védelme iránti elkötelezettségét. | 2012-04-18 12:31:00 | 0 |
| A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul | A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében májusban. | 2012-04-18 12:19:00 | 0 |
| Tarlós: Az Alstom-szerződésben sem hitt senki + videó | Nagyon kulturált és barátságos környezetben sikerült megállapodni a Fővárosi Vízművek 25 százalékos, kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról a francia és a német tulajdonosokkal, ami azt jelenti, hogy ez a stratégiailag fontos cég visszakerül a főváros tulajdonába, ha ezt a közgyűlés is jóváhagyja – jelentette ki Tarlós István főpolgármester az m1 Ma reggel című műsorában. | 2012-04-18 12:16:00 | 1 |
| Javul az ivóvíz minősége Hódmezővásárhelyen és kistérségében | Egy 1,6 milliárd forintos uniós támogatású projektnek köszönhetően a jövőben jelentősen javul az ivóvíz minősége Hódmezővásárhelyen és kistérségében - jelentette be Lázár János polgármester, szerdán a dél-alföldi városban. | 2012-04-18 12:15:00 | 0 |
| Nőtt a helyi adóbevétel Nyíregyházán | Az idei első negyedévben több, mint 3 milliárd 522 millió forint volt az adóbevétele a helyhatóságnak, szemben a múlt évi 3 milliárd 134 millió forinttal - mondta Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, szerdán. Kiemelte: a legnagyobb összeg, csaknem 2 milliárd 238 millió forint, az iparűzési adó volt, amely 343 millió forinttal (18,1 százalék) növekedett a múlt évihez képest. | 2012-04-18 11:34:00 | 0 |
| Klímasztár díjat kapott Veszprém az Európai Klímaszövetségtől | Klímasztár díjat kapott Veszprém az Európai Klímaszövetségtől a klímastratégiájáért és az e területen megvalósult beruházásaiért - tájékoztatott a polgármesteri kabinet vezetője. | 2012-04-18 11:34:00 | 0 |
| Lázár János nem tervez változást feladataiban | Lázár János nem tervezi, hogy Varga Mihály helyébe lépjen a Miniszterelnökséget vezető államtitkári poszton. A Fidesz frakcióvezetője erről újságírói kérdésre egy sajtótájékoztatón beszélt szerdán, Hódmezővásárhelyen. | 2012-04-18 10:32:00 | 0 |
| Borkai: Nem volt hangos a váltás | Hatalmas átalakuláson megy keresztül a magyar sport, és ez az átalakulás eddig jól működik, ha nem is zökkenőmentesen - jelentette ki Borkai Zsolt fideszes országgyűlési képvielő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke egy szerdai lapinterjúban. | 2012-04-18 10:26:00 | 0 |
| Gulyás: A Fidesz egységesen támogatta Áder jelölését | Áder János államfőként valószínűleg élni fog a politikai és az alkotmányos vétó jogával - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában. A fideszes politikus szerint a Demokratikus Koalíció frakcióalakítását megakadályozó törvény kiállja az alkotmányosság próbáját. | 2012-04-18 10:11:00 | 0 |
| "Ádernek általános respektusa és tekintélye van" + videó | Kósa Lajos a Duna Közbeszéd című műsorában Áder János köztársasági elnöki jelöléséről beszélt, és kommentálta a kormányátalakítással kapcsolatos sajtóhíreket. | 2012-04-18 09:53:00 | 1 |
| A holokauszt áldozataira emlékeztek Cegléden | Kötelességünk emberségesnek lenni! – hangzott el a Holokauszt áldozatainak emléknapján kedden, a ceglédi városi ünnepségen. Hegedűs Ágota alpolgármester beszédében kiemelte: szükség van példamutatásra, jó viselkedésmintákra, és bátorságra, mert ezeknek a puszta léte is küzdelmet jelent az intolerancia, a rasszizmus, az idegengyűlölet ellen. | 2012-04-18 09:48:00 | 0 |
| Írásbeli kérdést nyújtott be L. Simon László | Indult-e végrehajtási eljárás a Magyar Nemzeti Galéria ellen? címmel írásbeli kérdést nyújtott be kedden az Országgyűlésben Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez L. Simon László fideszes parlamenti képviselő. | 2012-04-18 09:39:00 | 0 |
| Varga: Nincs akadálya a tárgyalások megkezdésének | Várakozó állásponton vagyunk, most már elég régóta - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az IMF-tárgylások megkezdéséről az m1 Ma reggel című műsorában szerdán. | 2012-04-18 09:20:00 | 1 |
| Eddig 35 ezer hektár földet hirdettek meg | A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a családi gazdálkodók részére első lépcsőben 35 ezer hektár állami földnek a haszonbérbe-adását hirdette meg a kijelölt 65 ezer hektárból, a pályázható parcellák jelentős részéről már döntés született - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek. A tárcavezető Békés megyében szarvasi és gyomaendrődi gazdálkodóknak személyesen adta át az elnyert földhaszonbérleti szerződéseket. | 2012-04-18 09:16:00 | 0 |
| A tolvajok ellen kapnak azonosítót a méhkaptárok | Június elsejétől kötelező lesz azonosítóval ellátni a méhkaptárokat, az erről szóló rendeletmódosítást kedden írta alá Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. | 2012-04-18 09:05:00 | 0 |
| Az új elnök | | 2012-04-18 09:02:00 | 0 |
| Fico munkában | | 2012-04-18 08:36:00 | 0 |
| Tormay Cécile köztünk van | | 2012-04-18 08:27:00 | 0 |
| Fico-dekrétum | | 2012-04-18 08:24:00 | 0 |
| Rendben lezárult az ÁSZ-ellenőrzés Hódmezővásárhelyen | Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat intézkedési tervét az Állami Számvevőszék (ÁSZ), ezzel rendben lezárult a város gazdasági helyzetét átvilágító, tavaly év végén publikált ellenőrzés - tájékoztatta Göbl Vilmos, a városháza sajtóreferense az MTI-t. | 2012-04-18 08:16:00 | 0 |
| Semjén Zsolt: Áder János a legjobb jelölt | A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint Áder János a legjobb jelölt az államfői posztra. | 2012-04-18 08:15:00 | 0 |
| Benyújtotta a kormány a jegybanktörvény módosítását | Benyújtotta a kormány a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény néhány pontját és az Alaptörvényt módosító javaslatait kedden az Országgyűlésnek. Ezek szerint nem kell megküldeni a kormánynak a monetáris tanács napirendjét, a kormány képviselője nem vesz részt a testület ülésein, kikerülnek a törvényből a tanácstagok felmentését és a testület megszűnését szabályzó egyes passzusok, és nem vonják össze az MNB-t a PSZÁF-fal. | 2012-04-18 08:11:00 | 0 |
| "Nagyon komoly munka van mögöttünk" + képgaléria | Magyarországon nem segélyalapú társadalmat szeretnénk felépíteni, ahol az emberek az államtól, vagy az önkormányzatoktól várják problémáik megoldását, hanem olyan országot, ahol mindenki képességei és lehetőségei szerint munkához tud jutni, és így tudja saját magát és a családját eltartani – jelentette ki Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a Klebelsberg Kultúrkúriában. Láng Zsolt kerületi fideszes polgármester ugyanitt a II. kerület 13. számú egyéni választókörzetében, április 22-én tartandó időközi önkormányzatiképviselő-választás Fidesz–KDNP-s jelöltjét, Makra Krisztinát mutatta be a jelenlévőknek. Tekintse meg az eseményről készült képeinket. | 2012-04-17 20:01:00 | 0 |
| Kövér László aláírta az országgyűlési törvényt | Aláírta a köztársasági elnök feladatait ellátó házelnök az országgyűlési törvényt kedden - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel. | 2012-04-17 18:54:00 | 0 |
| Orbán Viktor a Gazprom vezérigazgatójával tárgyalt | | 2012-04-17 18:49:00 | 0 |
| A kormány célja a legkedvezőbb üzleti környezet | A kormány célja, hogy a kelet-közép-európai térség legkedvezőbb üzleti környezete Magyarországon jöjjön létre, az adópolitika irányvonala továbbra is a jövedelmeket, a beruházásokat terhelő adók csökkentése, valamint a forgalmi és fogyasztási adók súlyának növelése - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara konjunktúrajelentésére kedden. | 2012-04-17 16:48:00 | 0 |
| Orbán Viktor az ausztrál parlament elnökével tárgyalt | Orbán Viktor miniszterelnök a keddi napon hivatalában fogadta Peter Slippert, az ausztrál törvényhozás elnökét, aki a közelmúltban magyar estét rendezett az ausztrál parlamentben - tájékoztatott közleményében Szijjártó Péter. | 2012-04-17 16:32:00 | 0 |
| Scholz: Az alaptörvény garantálja a jogállamiságot | Rupert Scholz alkotmányjogász szerint "meglepő és alaptalan" az a "kritikus szőrszálhasogatás", amellyel az új magyar alkotmányt fogadják. A korábbi német védelmi miniszter erről a Die Weltnek adott interjújában beszélt. | 2012-04-17 15:11:00 | 0 |
| Példaértékű és előnyös megállapodás | A város egy rendkívül pozitív megállapodást kötött a befektetővel, ráadásul olyan körülmények között, mely a Külügyminisztérium állásfoglalása szerint is példaértékű – jelentette ki Tarlós István keddi sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a hétfői napon előzetes megállapodást kötött Budapest a Suez Environnement vezérigazgatójával a Fővárosi Vízművek visszavásárlásáról. | 2012-04-17 14:39:00 | 0 |
| Megalakult a Malév-privatizációt vizsgáló bizottság | Megtartotta első ülését a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottság kedden Budapesten. A testület munkarendjéről és a meghallgatandó személyek köréről a következő ülésen döntenek. | 2012-04-17 13:31:00 | 0 |
| Kopp Mária egy egész nemzet önbizalmát építgette + videó | Nehéz elfogadni, hogy itt a földön már nincs velünk a tudós, a magatartáskutató, az egyetemi oktató, aki óriási tudása mellett anyai gondoskodással hirdette, hogy „minden fiú királyfi és minden leány királylány” – emlékezett napirend előtti felszólalásában kedden Rónaszékiné Keresztes Mónika Kopp Máriára, a Semmelweis Egyetem professzorára. Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár viszontválaszában úgy fogalmazott, Kopp Mária kutatásai nagymértékben segítették a polgári gondolkodást, és a jelenlegi kormány családerősítő és gyermeknevelő intézkedéseit. | 2012-04-17 12:51:00 | 1 |
| "A szabadságot megőrizni embert próbáló feladat" | A szabadságnak ára van - hangsúlyozta egybehangzóan Bölcskei Gusztáv református püspök és Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a debreceni Református Nagytemplomban. | 2012-04-17 12:24:00 | 0 |
| Cél a biztonságos, jó minőségű élelmiszerellátás | A Nemzeti Vidékstratégia egyik alapvető célja a magyar lakosság biztonságos, jó minőségű, értékes, belföldi forrásból származó élelmiszerrel való ellátása - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Budapesten egy szakmai tanácskozáson. | 2012-04-17 12:01:00 | 0 |
| Nincs alkotmányos alapja a DK kezdeményezésének | Nincs alkotmányos alapja az új országgyűlési törvény megerősítésére vonatkozó, a Demokratikus Koalíció (DK) által javasolt népszavazási kezdeményezésnek - erről tájékoztatta a házelnöki feladatokat ellátó Lezsák Sándor parlamenti alelnök a DK ügyvezető alelnökét, a független országgyűlési képviselő Molnár Csabát. | 2012-04-17 11:52:00 | 0 |
| Megalakult a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma | Megalakult a Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma. A testületet Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságával egyetértésben alapította a nemzetközi, illetve országos turisztikai vonzerővel bíró kulturális és gasztronómiai fesztiválok támogatására. Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatóján kedden, L. Simon László és Bánki Erik arról számolt be, hogy a kollégiumot három évre, kijelölt feladatának ellátásáig hozták létre. A 300 millió forintos keretre május elejétől lehet pályázni a 2012. április 1. és 2013. március 31. között megvalósuló programokra. | 2012-04-17 11:30:00 | 0 |
| Lázár: Igazságot kell szolgáltatnunk + videó | A rendszerváltozás bukásának élő bizonyítéka, hogy Magyarországnak lehetett olyan miniszterelnöke, aki köztudomásúan a titkosszolgálat egyik vezető tisztségviselője volt – jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden a parlamentben az állambiztonsági múlt feltárásával kapcsolatban. | 2012-04-17 11:07:00 | 1 |
| Fellegi: Kiemelten fontos a tárgyalások megkezdése | A magyar kormány számára változatlanul kiemelten fontos kérdés, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, ugyanakkor a kabinet nem ért egyet azzal, hogy a tárgyalások előfeltételei között olyan kérdések szerepeljenek, amelyeknek semmi köze a gazdaságpolitikához - hangsúlyozta Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter kedden az Országgyűlésben. | 2012-04-17 10:55:00 | 0 |
| Áder | | 2012-04-17 09:07:00 | 0 |
| A GDP, a sokkterápia és a boldogság | | 2012-04-17 08:59:00 | 0 |
| Virrasztók | | 2012-04-17 08:49:00 | 0 |
| Erkölcsileg ingoványos | | 2012-04-17 08:39:00 | 0 |
| Megszületett a megállapodás a Fővárosi Vízművekről | Megállapodott a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavételéről Tarlós István főpolgármester és Jean-Louis Chaussade, a francia Suez Environnement S.A. vezérigazgatója hétfő délután - tudta meg az MTI. | 2012-04-17 08:35:00 | 0 |
| Kósa: Olyan államfőre van szükség, aki megvédi a magyarok becsületét + videó | A Fidesz ügyvezető alelnöke szerinte ma, amikor "rendkívül erősen támadják" az országot, nem egy "se hús, se hal" típusú államfőre van szükség, hanem egy olyan emberre, akinek van karaktere, aki megvédi a magyarok becsületét. | 2012-04-17 08:33:00 | 1 |
| Egyszerűbbé válik a jövedékiadó-visszatérítés | A gazdák 2013. január 1-jétől a gázolaj jövedékiadó-visszatérítési igényeiket közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) nyújthatják be, az igazolásokat a hatóságok egymástól szerzik be - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel. | 2012-04-17 08:22:00 | 0 |
| Napirenden az állambiztonsági múlt feltárásának kérdése | Az Országgyűlés kedden az LMP kezdeményezésére összesen több mint öt órán át vitatkozhat az állambiztonsági múlt feltárásáról. A képviselők ezt követően a járások kialakításáról szóló kormányzati elképzeléseket tárgyalhatják meg. | 2012-04-17 08:20:00 | 0 |
| Áder: A jelölést tisztelettel elfogadom | Megtisztelő számomra, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség engem jelöl Magyarország új köztársági elnökének. Az elmúlt napokban volt időm a feladat súlyával és személyes felelősségével szembenézni, mindent alaposan mérlegre tenni, és megfontolt döntésre jutni. A jelölést tisztelettel és a megbízatás iránti illő alázattal elfogadom - írja Áder János hétfő esti, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk. | 2012-04-16 20:50:00 | 0 |
| Répás: Fontos, hogy a közösségeknek legyenek terveik | Észak-bácskai egyházi intézményeket látogatott meg hétfőn Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vendégeként járt Szerbiában. | 2012-04-16 19:41:00 | 0 |
| Áder János a köztársasági elnökjelölt + videó | Orbán Viktor Áder Jánost javasolta a Fidesz-frakciónak az államfői posztra - hangzott el Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének hétfő esti közös sajtótájékoztatóján. | 2012-04-16 20:23:00 | 1 |
| Nem alakíthat frakciót a Demokratikus Koalíció | A hétfőn elfogadott házszabály-módosítás értelmében ebben a ciklusban nem alakíthat képviselőcsoportot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK). | 2012-04-16 19:19:00 | 0 |
| Csak a parlamenti munkáért jár majd pénz a képviselőknek | Jövő év január 1-je helyett csak a következő ciklusban lépnek életbe a parlamenti képviselők javadalmazásának új szabályai. Ettől fogva a képviselők kevés kivétellel csak országgyűlési munkájukért kaphatnak majd pénzt. | 2012-04-16 19:15:00 | 0 |
| Létrejön az Országgyűlési Őrség | A parlament döntése értelmében 2013. január 1-jén létrejön az Országgyűlési Őrség, a házelnök irányítása alatt álló fegyveres szerv. Ezen felül a jövőben a korábbiaknál erősebb fegyelmi jogköre lesz az ülést levezető elnöknek. | 2012-04-16 19:13:00 | 0 |
| Kövér az ausztrál képviselőház elnökével találkozott | Magyarország és Ausztrália a közösen vallott értékek és azonos érdekek alapján működik együtt - mondta a köztársasági elnöki feladatokat jelenleg ellátó Kövér László, amikor hétfőn fogadta Peter Slippert, az ausztrál képviselőház elnökét és a politikust kísérő többpárti küldöttséget. | 2012-04-16 18:46:00 | 0 |
| Elfogadták az új országgyűlési törvényt | Elfogadta a parlament hétfőn az új országgyűlési törvényt, amely alapján év végéig meg kell választani a háznagyot, aki a házelnök politikai helyettese lesz, és ki kell nevezni a főigazgatót, aki pedig az Országgyűlés Hivatalát vezeti majd. | 2012-04-16 18:45:00 | 0 |
| Megújítja a tárgyalásokat a kormány a dunai vízlépcső ügyében | Szabó Marcell a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos ismertette: hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az a miniszterelnöki határozat, amely felhatalmazza őt a Magyarország és Szlovákia között a dunai vízlépcsőre vonatkozó, a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletével összhangban álló szerződés létrehozásával kapcsolatos tárgyalások levezetésére. | 2012-04-16 17:53:00 | 0 |
| "Határozott fellépéssel vessenek véget a provokációknak" | Magyarország Kormánya felháborodással értesült a vereckei magyar honfoglalási emlékmű újabb - immár sokadik - meggyalázásáról - írja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfői, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2012-04-16 17:50:00 | 0 |
| A holokauszt magyar áldozataira emlékeztek Tatabányán | A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan hétfőn délután Tatabányán koszorúzással emlékeztek meg a volt zsinagógánál a holokauszt magyarországi áldozatairól, majd az Edutus Főiskola aulájában folytatódott a hivatalos program, ahol Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mondott beszédet. | 2012-04-16 17:47:00 | 0 |
| "Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják" | A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a csepeli áldozatokért gyújtott mécseseket a Nefelejcs utcai izraelita temetőben, ahol Fináli Gábor vallási vezető mondott imát az elhunytakért. A jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra: mécsest gyújtottak és kavicsokat helyeztek el az emlékműnél. | 2012-04-16 17:33:00 | 0 |
| Gigantikus falfestményen a "Gombold újra!" | Kétszázötven négyzetméteres falfestményen örökítették meg a „Gombold újra! Divat a magyar” pályázat egyik nyertes darabját. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót hétfőn Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere Budapesten. | 2012-04-16 15:56:00 | 0 |
| "A zsidó közösségek hidat képeznek az országok között" | Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint fontos a szembenézés a múlttal, és két éve új korszak kezdődött, már határozottan "nevén lehet nevezni a dolgokat", beszélni lehet arról, amiről sokáig nem lehetett. | 2012-04-16 15:40:00 | 0 |
| Harminc szociális lakásra pályázhatnak a csepeli rászorulók | A tavalyi húsz után az idén harminc szociális lakásra lehet pályázni Csepelen. Ábel Attila alpolgármester hangsúlyozta: az önkormányzat azokon a rászorulókon szeretne segíteni, akik változtatni akarnak a sorsukon. A nyertesek pályázatát a tavalyihoz hasonlóan ismét ellenőrzik, emellett kemény feltételeket is teljesíteniük kell, ezért sem „ingyenlakásokról” van szó. | 2012-04-16 15:39:00 | 0 |
| 100 milliárdos hitelkeret közösségi közlekedésfejlesztésre | A kormány a közösségi közlekedés infrastrukturális feltételeinek fejlesztése érdekében határozatot hozott a Magyar Fejlesztési Bank Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Programja keretösszegének a korábbi érték kétszeresére, 100 milliárd forintra emeléséről. A kibővített árfolyam-fedezeti kötelezettségvállalással is megtámogatott programban elérhető hitelek futamideje legfeljebb 15 év - közölte portálunkkal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), hétfőn. | 2012-04-16 14:51:00 | 0 |
| Mobil betongyárat adtak át Karcagon | Mobil betongyárat létesített a CEMEX Hungária Kft. Karcagon. Az üzem hétfői avatásán Renars Griskevics, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: az üzem elsősorban a Szajol-Püspökladány vasútvonal-szakasz felújításához kapcsolódó betonigény kiszolgálására létesült, de a térség építőiparát is erősíteni fogja. | 2012-04-16 14:47:00 | 0 |
| VM: kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát | Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát, a társaság megmentésére készített tervezetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormány elé fogja terjeszteni - jelentette ki Budai Gyula hétfőn Budapesten. | 2012-04-16 14:44:00 | 0 |
| A jegybanktörvény módosítása van a középpontban | Az Európai Bizottság (EB) által elindított kötelezettségszegési eljárások leglényegesebb eleme a Magyar Nemzeti Bankot érintő törvény, és annak módosítása után jöhet létre az IMF/EU-megállapodás - mondta Cséfalvay Zoltán hétfőn Budapesten. | 2012-04-16 14:42:00 | 0 |
| Főhajtás a Wallenberg-szobornál | Dr. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezett a II. kerületi Wallenberg-szobornál. A 100 éve született svéd diplomata 1944 júliusától 1945 januárjáig több mint húszezer magyar zsidó életét mentette meg. A holokauszt idején folytatott embermentő tevékenységre emlékezve a magyar kormány 2012-t Raoul Wallenberg Emlékévnek nyilvánította. | 2012-04-16 13:34:00 | 0 |
| Az országnak biztonságos élelmiszerekkel kell ellátnia a lakosságot | Közös érdek, hogy az ország, főleg belföldi alapanyagok felhasználásával, képes legyen ellátni a magyar lakosságot biztonságos élelmiszerekkel - hangoztatta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. | 2012-04-16 13:18:00 | 0 |
| Az Ausztrál Parlament elnökével találkozott Lezsák Sándor | A sydney-i magyar főkonzulátus újbóli megnyitásának előkészítése is szóba került Lezsák Sándor, a parlament házelnöki feladatait gyakorló országgyűlési alelnöke és Peter Slippert, az Ausztrál Parlament elnökének hétfői, budapesti találkozóján, amelyet követően az ausztrál házelnök közölte, meghívta a magyar Országgyűlés delegációját egy ausztráliai látogatásra. | 2012-04-16 13:13:00 | 0 |
| "Egy gonosz eszme magyar áldozatai előtt hajtunk fejet" | A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján "azon honfitársaink előtt hajtunk fejet, akik a második világháborúban nem a harcok során estek el, hanem egy gonosz, gyilkos eszme német és magyar kiszolgálói miatt vesztették életüket" - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. | 2012-04-16 13:07:00 | 0 |
| Fontos lépés az átláthatóság és az elszámoltathatóság felé + videó | A járásokkal kapcsolatos jogalkotás, a képviselők javadalmazása, illetve az országgyűlési törvény, valamint az LMP által kezdeményezett - ügynöküggyel foglalkozó - keddi vitanap voltak a hétfői, első frakcióülés témái – tájékoztatott Lázár János sajtótájékoztatóján hétfőn. A politikus bejelentette: hétfő este 8 órára összehívta a frakcióülést, ahol Orbán Viktor pártelnök és országos listavezető javaslatot tesz az köztársasági elnöki méltóság betöltésére, illetve az eljárás lebonyolítására. | 2012-04-16 13:06:00 | 1 |
| A többletmunka indokolja a főállású képviselőséget + videó | A képviselői javadalmazás szigorításának bevezetési időpontjában engedett a Fidesz a KDNP-nek, és csak az új Országgyűlés megbízatásának kezdetétől lesz hatályos az új szabályozás – jelentette ki Gulyás Gergely a köztévé Ma reggel című műsorában, hétfőn. | 2012-04-16 12:36:00 | 1 |
| "Magyarország teljes átalakításával egy új jövőt kell megalapozni" | Az Antall József Baráti Társaság április 13-án a ceglédi Városháza dísztermében Antall József emlékestet tartott. Ez a hagyomány Cegléden 1994. óta van jelen. Az ünnepség vendége volt dr. Kövér László, ideiglenes köztársasági elnök az Országgyűlés elnöke, dr. Gálszécsy András, volt tárca nélküli titkosszolgálati miniszter, Boross Péter, volt miniszterelnök, Marinovits Endre, Antall József egykori kabinetfőnöke, az Antall József Baráti Társaság elnöke. Megjelent a néhai miniszterelnök özvegye, Antall Józsefné Klára asszony, és egyik fia, Antall Péter. A házigazda szerepét dr. Csáky András, volt MDF-es parlamenti képviselő és Földi László Cegléd Város polgármestere töltötte be. | 2012-04-16 11:45:00 | 0 |
| Nem papír | | 2012-04-16 09:22:00 | 0 |
| Egy közönségszervező | | 2012-04-16 09:18:00 | 0 |
| Szómágia | | 2012-04-16 09:11:00 | 0 |
| Koholmányok kiteregetése? | | 2012-04-16 09:08:00 | 0 |
| Nagy fejlesztések indulnak négy év múlva a honvédségnél | 2016-tól a honvédelem minden területét érintő komoly fejlesztések kezdődnek nyilatkozta a honvédelmi tárca vezetője, Hende Csaba a Kossuth Rádióban. | 2012-04-16 08:50:00 | 0 |
| Este nevezi meg államfőjelöltjét Orbán Viktor | Hétfő este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel. | 2012-04-16 08:44:00 | 0 |
| Megújul Orosháza főtere | Orosházán megújul a főtér, a beruházásra az önkormányzat 745 millió forint európai uniós támogatást nyert, a kivitelezés költsége 941 millió forint. A főtér szerkezetátalakításának területét a nyertes kivitelező hétfőn veszi át - tájékoztatott Csizmadia Ibolya (fidesz) alpolgármester. | 2012-04-16 08:39:00 | 0 |
| Április 16: ma van a holokauszt áldozatainak emléknapja | Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Ebből az alkalomból a magyar kormány hivatalos megemlékezést tart a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, valamint a Damjanich János Múzeum - Szolnoki Galériában és a tatabányai Edutus Főiskolán. | 2012-04-16 08:35:00 | 0 |
| "Aki nem törődik a múlttal, az a jelen folyamatai között sem tud eligazodni" | A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a csepeli áldozatokért gyújtott mécseseket vasárnap a Nefelejcs utcai izraelita temetőben, ahol Fináli Gábor vallási vezető mondott imát az elhunytakért. A jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra: mécsest gyújtottak és kavicsokat helyeztek el az emlékműnél. | 2012-04-16 08:34:00 | 0 |
| A hivatásos képviselőségről és az országgyűlési őrségről dönt a parlament | Az Országgyűlés hétfői ülésén új törvényt fogadhat el saját működésének szabályzására. A kormánypárti javaslat jelenlegi formájában a képviselők a következő ciklustól parlamenti munkájukon kívül nem folytathatnak más keresőfoglalkozást, az ülésterem rendjét pedig a jövőben külön őrség biztosíthatná. | 2012-04-16 08:24:00 | 0 |
| Tarlós: 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró | Műszakilag 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró építése, ezért Budapest vezetése rendkívüli lépéseket tett az elmúlt hetekben - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek. | 2012-04-16 08:18:00 | 0 |
| "Homályos státusú" dokumentum a "non paper" | Martonyi János külügyminiszter szerint "homályos státusú" dokumentum az a "non paper", amelyet a Velencei Bizottság (VB) titkára fogalmazott meg az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban, s az nem a szervezet hivatalos álláspontja. | 2012-04-16 08:06:00 | 1 |
| Minden település megfelelően elérhető a menetrendi változások után is | Az utasok számára az igényeikhez igazodó, a munkába és iskolába járáshoz megfelelő kínálatot biztosító vasúti és közúti szolgáltatások állnak rendelkezésre a menetrendi változások bevezetését követően is. A vonatközlekedés minden működő viszonylaton fennmaradt, a párhuzamos buszjáratok leállításával növekszik a fizetőképes kereslet a távolsági és elővárosi vasúti forgalomban. | 2012-04-16 08:00:00 | 0 |
| Varga: Gyorsan létrejöhet majd a megállapodás+videó | Nem az államháztartási hiány tartása a legfontosabb kérdés, hanem a növekedés - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vasárnap a Hír Televízió Kontraszt című műsorában. A politikus ugyanitt megerősítette, a ciklus félidejében, azaz májust követően átalakul a kormány. | 2012-04-15 17:53:00 | 1 |
| Vasútrombolás helyett ésszerűsítés | A vasúti szárnyvonalak bezárását, ahogy a Gyurcsány-korszakban, úgy most sem támogatjuk. Ugyanakkor a működő vonalakon közlekedő járatok száma más kérdés - írja közleményében a Fidesz Sajtóiroda. | 2012-04-15 17:31:00 | 0 |
| A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztek | Ember az embertelenségben címmel a holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett szabadtéri koncertet a Terror Háza Múzeum, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, Terézváros önkormányzata és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. | 2012-04-15 17:16:00 | 0 |
| Csak 2014-ben lépjen hatályba az új javadalmazási rendszer | A tervezett 2013 helyett csak 2014-ben, a következő Országgyűlés megalakulásával lépnének hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok, ha a Ház elfogadja a fideszes Gulyás Gergely ezzel kapcsolatos, vasárnap benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítványát. | 2012-04-15 16:22:00 | 0 |
| Gulyás: 2013 végéig lezárható lehet az ügy | Huszonkét éve húzódó ügy az "ügynökügy", azaz a kommunista rendszer idején működött szigorúan titkos tartótisztek, illetve beszervezett ügynökök listájának nyilvánosságra hozatala körüli vita. A téma kapcsán a Vasárnapi újság stúdióvendége, Gulyás Gergely, a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes tagja és Fráter Olivér történész, a titkosszolgálati akták egyik levéltári kutatója volt. | 2012-04-15 15:48:00 | 0 |
| Hét kulturális nagyrendezvényt támogat a nyíregyházi önkormányzat | Hét, idegenforgalmi és városmarketing-szempontból is jelentős kulturális nagyrendezvény költségeihez ad együttesen 25 millió forint támogatást a nyíregyházi önkormányzat az idén - közölte az MTI-vel Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere. | 2012-04-15 15:41:00 | 0 |
| Fidelitas: Emlékezünk az áldozatokra | Mind a történelem, mind a napi történések sajnos sokszor adnak alkalmat arra, hogy a józanul gondolkodó emberek hallassák a hangjukat. A Fidelitas a kirekesztés, a diktatúra és az embertelenség ellen mindig felemelte a szavát. Kiálltunk felvidéki nemzettársainkért a szlovákiai nagykövetség előtt, emlékeztünk a kommunista terror áldozataira, az itthon és a GULAG-on szenvedett magyarokra, utoljára pedig pénteken hajtottunk fejet a katyni szovjet vérengzés áldozatai előtt - írja közleményében Falusi Vajk Zsolt. | 2012-04-15 15:35:00 | 0 |
| A lengyelek tragédiája mindannyiunk tragédiája | A lengyel parlament 2007-es döntése alapján április 13-a a Katyńi Bűntény Áldozatainak Emléknapja. A katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának döntése alapján a Belügyi Népbiztosság, a hírhedt NKVD egységei hajtották végre több tízezer hadifogoly-táborban raboskodó lengyel tiszt és főtiszt ellen - írta közleményében Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, országgyűlési képviselő. | 2012-04-15 14:39:00 | 0 |
| Magyarok nem érintettek a kabuli támadásban | Magyar érdekeltséget nem érintett az a fegyveres támadás Kabulban, amely vasárnap történt az afgán fővárosban - közölte a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője az MTI érdeklődésére. A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy a Kabulban tartózkodó magyar katonákat sem érte támadás. | 2012-04-15 14:18:00 | 0 |
| Még lehet pályázni az Erzsébet-program nyári táboraira | Még egy hónapig pályázhatnak az Erzsébet-tábor nyári programjaira az általános iskolák, valamint a családsegítő és gyermekvédelmi ellátást biztosító különböző intézmények, köztük a nevelőszülői hálózatok. | 2012-04-15 11:09:00 | 0 |
| Rétvári: Magyarország csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nyilatkozathoz | Magyarország a kormány döntése értelmében csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nemzetközi nyilatkozathoz - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. A program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzás megteremtése. | 2012-04-15 10:41:00 | 0 |
| Eltűnnek a régi szemétlerakó helyek Szolnokon és a környező településeken | Az idei év végére felszámolják Szolnok valamint három környékbeli település - Abony, Rákóczifalva és Szajol - már használaton kívüli szeméttelepeit; az élő környezet védelmét szolgáló munka a kétpói regionális hulladék lerakó építésére hivatott projekt részeként valósul meg. | 2012-04-15 10:23:00 | 0 |
| "Javaslunk egy önelemző, őszinte tisztázó megbeszélést" | Mi már csak egyet tehetünk: javaslunk egy önelemző, őszinte tisztázó megbeszélést Török Zsolt, Lendvai Ildikó, Szanyi Tibor és társaik között – írja Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombati közleményében, melyben Török Zsolt sajtótájékoztatójára reagál. | 2012-04-14 19:07:00 | 0 |
| "A két nép egy lélek" + képgaléria | A katyni áldozatok emléknapja alkalmából koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartott szombaton Óbuda-Békásmegyer önkormányzata és a lengyel nemzetiségi önkormányzat. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében azt mondta, nincs a világon még két nép, melyek között olyan legendás barátság lenne, mint a lengyel és a magyar között. Jan Stanislaw Ciechanowski a lengyel háborús veteránok és az elnyomás áldozatainak minisztere ugyanitt arról beszélt, a magyar és a lengyel népet a kommunista rendszer áldozatainak emléke is összeköti. Tekintse meg az eseményről készült képeinket! | 2012-04-14 18:52:00 | 0 |
| "A két nép egy lélek" + képgaléria | A katyni áldozatok emléknapja alkalmából koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartott szombaton Óbuda-Békásmegyer önkormányzata és a lengyel nemzetiségi önkormányzat. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében azt mondta, nincs a világon még két nép, melyek között olyan legendás barátság lenne, mint a lengyel és a magyar között. Jan Stanislaw Ciechanowski a lengyel háborús veteránok és az elnyomás áldozatainak minisztere ugyanitt arról beszélt, a magyar és a lengyel népet a kommunista rendszer áldozatainak emléke is összeköti. Tekintse meg az eseményről készült képeinket! | 2012-04-14 18:34:00 | 0 |
| Egymilliárdos beruházás Pápán, ötven új munkahely létesül | Új termék gyártása kezdődhet meg a Hirtenberger Bt. autóipari cég európai uniós és magyar támogatások bevonásával létesült új pápai üzemcsarnokában, amelyet szombaton avattak fel. | 2012-04-14 13:05:00 | 0 |
| A juhászon is jól járt | | 2012-04-14 11:59:00 | 0 |
| "Értelmiség" | | 2012-04-14 11:45:00 | 0 |
| A 2×2 magányossága | | 2012-04-14 11:40:00 | 0 |
| "Megbízható együttműködési partnere vagyunk Oroszországnak" | Oroszország és Magyarország viszonya a hosszú évtizedes viszontagságok után végre egyenesbe jutott - mondta a honvédelmi miniszter pénteken az MTI-nek. | 2012-04-14 11:18:00 | 0 |
| Fazekas: A föld nemzeti kincs | A föld nemzeti kincs, alapvető érdekünk, maradjon magyar tulajdonban, amit az alaptörvényben és a jogszabályokban is rögzíteni kívánunk - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Gyomaendrődön, a társadalmi vitára bocsátott földtörvény-tervezet első nyilvános fórumán. | 2012-04-14 11:09:00 | 0 |
| Hétfőn ötoldalú egyeztetés kezdődik a jegybanktörvényről | Ötoldalú egyeztetés kezdődik a jegybanktörvényről hétfőn Frankfurtban, az Európai Központi Bank (EKB) székhelyén - erősítette meg az MTI értesülését péntek este az EKB sajtóosztálya. | 2012-04-14 11:02:00 | 0 |
| Példaértékűek a nemdohányzók védelmében hozott intézkedések | Magyarország "irigylésre méltóan" halad az egészségügyi rendszer újjászervezésével - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteken az MTI-nek, útban hazafelé a visegrádi négyek, valamint Ausztria egészségügyi kormányzati vezetőinek találkozójáról. | 2012-04-14 10:56:00 | 0 |
| Április 30-ig kérhetik a vallási egyesületek a nyilvántartásba vételüket | Április 30-ig jelenthetik be a vallási egyesületek az illetékes törvényszéknek a nyilvántartásba vételhez szükséges adataikat, változásbejegyzési eljárás keretében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel. | 2012-04-14 10:39:00 | 0 |
| NFÜ: 75 milliárd a munkaerő-piaci változáshoz igazodó képzésekre | A gazdaság és a munkaerőpiac változásához igazodó képzések támogatására a Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) eddig összesen 1.418 projekt részesült mintegy 75 milliárd forint támogatásban, melyből mintegy 24 milliárd forintot előlegként, és további 42 milliárd forintot számla alapján már kifizettek az Európai Szociális Alapból. | 2012-04-14 10:35:00 | 0 |
| A kormány kibővíti az M0 nagyprojektet | A kormány úgy bővíti ki az M0 útgyűrű építésének uniós nagyprojektjét, hogy annak legyen része a meglévő útpálya aszfalt burkolatának a megerősítése is 7,2 kilométer hosszban - az erről szóló határozat a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg. | 2012-04-14 10:30:00 | 0 |
| Az egészségügyi rendszerek működtetéséről tárgyaltak a V4-ek szakvezetői | Az egészségügyi rendszerek működtetése a gazdasági válság idején - ez volt a központi témája a négy visegrádi ország és Ausztria illetékes szakvezetői kétnapos tanácskozásának Prágában. | 2012-04-13 17:46:00 | 0 |
| "Közelebb vagyunk a kritikus ponthoz, mint gondolnánk" | A fosszilis energiák túlfogyasztása miatt felborulhat szülőföldünk természeti egyensúlya, közelebb vagyunk a kritikus ponthoz, mint gondolnánk – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szarvason, a Föld Napja ünnepségen. | 2012-04-13 17:08:00 | 0 |
| Hétfő este nevezi meg államfőjelöltjét Orbán Viktor | Hétfő este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel - tudatta a kormányfő szóvivője pénteken újságírókkal. | 2012-04-13 16:38:00 | 0 |
| Cél a hatékonyan működő közösségi közlekedési rendszer | A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) dolgoznak a közösségi közlekedés átalakításán, de már nem egy önálló nemzeti közlekedési holdingban, hanem az MNV Zrt. keretei belül egységes vagyonkezelési koncepció mellett működő MÁV társaságokban, és a Volán társaságok átalakításában gondolkodnak - mondta Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár pénteken egy budapesti háttérbeszélgetésen. | 2012-04-13 16:34:00 | 0 |
| BM: törvény kötelezte a tárcát Esztergom normatív támogatásának felfüggesztésére | A Belügyminisztérium (BM) tájékoztatása szerint törvény kötelezte a tárcát arra, hogy felfüggessze Esztergom állami normatív támogatását, mert az önkormányzat nem teljesítette határidőre az adatszolgáltatási kötelezettségét. A város pénteki képviselő-testületi ülésén sem tudtak döntést hozni a költségvetésről, így az állami forrásra továbbra sem számíthat az önkormányzat. | 2012-04-13 16:14:00 | 0 |
| Kövér: Van olyan jelölt, aki vállalná a tisztséget | Van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná is a tisztséget - ez derült ki Kövér László házelnök szavaiból a Fidesz pénteki elnökségi üléséről távozóban. Nevet nem mondott, azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra. | 2012-04-13 16:03:00 | 0 |
| Répássy: Májusban tárgyalhatja az Országgyűlés a kódexet | Az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete április végén kerülhet a kormány elé és május elején kezdheti meg az Országgyűlés a javaslat általános vitáját - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a tárca által rendezett nyílt napon pénteken. | 2012-04-13 15:08:00 | 0 |
| Az új nemzeti stadion lesz a Puskás | Az új, a tervek szerint 2016-ra elkészülő nemzeti labdarúgó-stadiont Puskás Ferencről nevezik el, míg az Aranycsapat legendás csatárának nevét viselő régi aréna új névvel működik majd. | 2012-04-13 14:36:00 | 0 |
| Újratemették öt magyar honvéd földi maradványait Rudkinóban | Öt magyar honvéd földi maradványait temették újra pénteken a Don fennsíkján, a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben. | 2012-04-13 14:20:00 | 0 |
| A többség nem tartja jogosnak a Bizottság határozatát | A magyarok többsége nem tartja jogosnak az EU döntését az országot megillető kohéziós források felfüggesztéséről, az események hatására tovább romlott az unió általános megítélése - derült ki a Századvég Alapítvány április elején készített közvélemény-kutatásából, amelyről pénteken számolt be az MTI-nek. | 2012-04-13 14:14:00 | 0 |
| Az osztrák-magyar összefogást jelképező emléktáblát avattak Devecserben | Az osztrák-magyar összefogást jelképező emléktáblát avattak pénteken a devecseri Vackor óvodában; az intézmény vörösiszap-katasztrófát követő felújítása nagyrészt két osztrák tartomány, Burgenland és Stájerország adományaiból valósult meg. | 2012-04-13 14:07:00 | 0 |
| "Az arányos adórendszer díjazza a munkát" | Változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást; az egyeztetések folyamatban vannak - mondta a kormányfő a 24 óra című Komárom-Esztergom megyei lapban pénteken megjelent interjúban. | 2012-04-13 14:00:00 | 0 |
| "Az arányos adórendszer díjazza a munkát" | Változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást; az egyeztetések folyamatban vannak - mondta a kormányfő a 24 óra című Komárom-Esztergom megyei lapban pénteken megjelent interjúban. | 2012-04-13 13:54:00 | 0 |
| Posztumusz díszpolgári címet kap Mindszenty Zalaegerszegen | Posztumusz díszpolgári címet kap Zalaegerszegen Mindszenty József bíboros, aki még apátplébánosként évtizedeken át tevékenykedett a városban, s meghatározó szerepe volt a mai városkép kialakulásában is - mondta a zalai megyeszékhely polgármestere pénteken sajtótájékoztatón. | 2012-04-13 13:52:00 | 0 |
| Szeptemberben indulhatnak a kereskedőházak | A kormány elfogadta Magyarország 2012–2020 közötti külgazdasági stratégiáját, végrehajtása érdekében pedig egyebek mellett a kereskedőházak koncepciójának kidolgozását írta elő az érintett minisztereknek. | 2012-04-13 13:13:00 | 0 |
| A szórványmagyarság közösségei is elemi alkotói az összmagyarságnak | A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a szórványmagyarság megmaradása része az egész Kárpát-medencei magyarság megmaradásának. | 2012-04-13 13:11:00 | 0 |
| Módosulhat a szakképzési törvény | Módosítaná a szakképzési törvényt Matolcsy György, így szeptember elsejétől a kilencedik évfolyamon is lehetne majd tanulószerződést kötni, ezzel kiterjesztve a gyakorlati képzést a szakiskolákban. | 2012-04-13 13:07:00 | 0 |
| Pelczné: A következő napokban, hetekben várható előrehaladás | Egyelőre nincsenek konkrét feltételei az EU- és IMF-tárgyalások megkezdésének; egy kiélezett hangnemben és körülmények között zajló folyamatban vagyunk – mondta Pelczné dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő pénteken az m1 Ma reggel című műsorában. Szólt arról is, Orbán Viktor miniszterelnök a jövő héten várhatóan találkozik José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével. | 2012-04-13 12:33:00 | 1 |
| Az államfőjelölésről tárgyal a Fidesz elnöksége | Ülést tart péntek déltől a Fidesz elnöksége a Parlamentben; a megbeszélésen az államfőjelölés szerepel napirenden. | 2012-04-13 12:09:00 | 0 |
| Borsodban 21 ezer közmunkást foglalkoztatnak | Ebben az évben több mint 21 ezer embert foglalkoztatnak a közmunka- és közfoglalkoztatási program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, minderre csaknem 19 milliárd forint jut - mondta Demeter Ervin, a megye kormánymegbízottja pénteken, miskolci sajtótájékoztatóján. | 2012-04-13 11:57:00 | 0 |
| Nem diszkriminatív az, ami mindenkire vonatkozik + videó | Az unió folyamatosan változtatja a feltételeket, nem lehet tudni, hogy milyen körülményekhez kell alkalmazkodnunk – jelentette ki Kósa Lajos pénteken az ATV Start című műsorában az EU-IMF-tárgyalások kapcsán. | 2012-04-13 11:40:00 | 1 |
| "Nem hagyhatók figyelmen kívül a helyi viszonyok" + videó | Nem tudtuk elfogadni az ellenzék javaslatait, mert nem láttuk azt az okot, ami miatt a 22 év óta változatlan köztársasági elnökválasztási metódust meg kellene változtatni – jelentette ki Kósa Lajos a Hír TV Rájátszás című műsorában csütörtökön. | 2012-04-13 11:32:00 | 1 |
| Répássy: Fokozottan kell figyelni a gyermekek érdekeire+videó | A büntetőjog területén elsősorban a gyermeknek mint sértettnek az érdekeit vettük figyelembe, s úgy láttuk, szükséges elkerülni, hogy egy gyermek másodlagosan is áldozattá váljon az eljárás miatt – mondta Répássy Róbert a köztévé péntek reggeli műsorában. | 2012-04-13 11:23:00 | 1 |
| "Az MSZP a külföldi bürokraták érdekeit tartja szem előtt" | Bárándy Gergely ismét bebizonyította, hogy az MSZP nem a magyar emberek, hanem a külföldi spekulánsok és bürokraták érdekeit tartja szem előtt – reagált a szocialista politikus szavaira pénteki közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. | 2012-04-13 11:12:00 | 0 |
| Ötoldalú egyeztetés kezdődik a jegybanktörvényről | A Nemzetgazdasági Minisztérium megkapta az Európai Központi Bank (EKB) véleményét a jegybanktörvényről, és az abban megfogalmazott kifogásokról már a jövő héten megkezdődik az ötoldalú, szakmai informális egyeztetés - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI megkeresésére pénteken. | 2012-04-13 10:52:00 | 0 |
| A non paper nem hivatalos dokumentum | Navracsics Tibor nem tekinti hivatalos dokumentumnak azt a "non papert", amelyet a Velencei Bizottság titkára fogalmazott meg az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban. | 2012-04-13 10:46:00 | 0 |
| "A sikeres gazdaságok gerincét a kis- és közepes vállalkozások adják" | Orbán Viktor szerint a Gyermelyi Zrt egy igazi magyar mintavállalat. A miniszterelnök reméli, hogy mielőbb lesz új Duna-híd. Esztergom "belügyeibe" nem avatkozna bele, de a kormányban és az adórendszerben változtatásokat tervez – mondta ki Orbán Viktor a kemma.hu-nak. | 2012-04-13 10:39:00 | 0 |
| Orbán Viktor a Kossuth Rádióban | | 2012-04-13 10:21:00 | 0 |
| Megjelent a lakbérről és cseréről szóló rendelet | Megjelent és hatályba lépett a Nemzeti Eszközkezelőnek értékesített ingatlanok bérleti díjáról és cseréjének feltételéről szóló kormányrendelet. A lakbér induláskor a devizahitel felvételekor megállapított forgalmi érték 1,5 százaléka lesz évente, majd az inflációval emelkedik. | 2012-04-13 10:10:00 | 0 |
| NGM: kedvező ipari termelésbővülés februárban | Kedvezően alakult az ipari termelés az év második hónapjában, a járműgyártás területén igen dinamikus, 16,9 százalékos volumenbővülés volt tapasztalható - értékeli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). | 2012-04-13 10:07:00 | 0 |
| Egyházi vezetők találkozója a II. kerületben | A II. kerület polgármesteri hivatalában tartották az egyházi vezetők szokásos, éves találkozóját, amelyen részt vettek a római és görög katolikus, az evangélikus, a református, valamint a zsidó felekezetek kerületi vezetői és képviselői. A történelmi egyházak hagyományos találkozóján a résztvevők évről évre áttekintik az egyházak és a kerület együttműködésének lehetőségeit és kérdéseit, valamint szót ejtenek a városrész aktuális, sokakat érintő ügyeiről. | 2012-04-13 10:03:00 | 0 |
| Navracsics: A közigazgatásnak megújulásra késznek kell lennie | Navracsics Tibor szerint a magyar közigazgatásnak mindig fiatalnak és megújulásra késznek kell lennie. A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a tárcája által rendezett nyílt napon, pénteken beszélt fiatalok előtt. | 2012-04-13 09:56:00 | 0 |
| Társbérlők kiköltözése | | 2012-04-13 09:51:00 | 0 |
| Köszönettel tartozunk | | 2012-04-13 09:42:00 | 0 |
| Írásnemértők | | 2012-04-13 09:33:00 | 0 |
| Seftes hittel | | 2012-04-13 09:29:00 | 0 |
| Győri: Szeretnénk egy egyértelmű helyzetet teremteni + videó | Továbbra sem ismertek az IMF-tárgyalások megindulásának pontos előfeltételei. A Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön a Duna Közbeszéd című műsorában elmondta: „sok szinten folynak a tárgyalások, sok minden elhangzik. Konkrét lista arról, hogy pontosan milyen elvárások lennének ahhoz, hogy meginduljanak a hitelvonalról a tárgyalások, ilyen nincsen” – mondta Győri Enikő. Hozzátette: felmerült az MNB függetlenségének kérdése, hogy erről jussunk düllőre az Európai Bizottsággal. Magyarország ezen dolgozik – fűzte hozzá az államtitkár. | 2012-04-13 09:14:00 | 1 |
| Orbán: Biztonságot adó embernek kell lennie a köztársasági elnöknek + hang | Magyarországnak ki kell törnie az adósságcsapdából, ám ebben sokan ellenérdekeltek, például bankárok, bürokraták és nagy cégek, amelyek jó üzletet remélnek - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszterelnök. Orbán Viktor ezen kívül beszélt még a köztársasági elnök választásáról, a Barroso-val tervezett találkozóról, az IMF-EU-tárgyalásról, a mezőgazdaság helyzetéről. | 2012-04-13 08:52:00 | 1 |
| ReGeneráció: közigazgatási nyílt nap a KIM-ben | Második alkalommal nyitja meg kapuit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az érdeklődő fiatalok előtt; a ReGeneráció címmel meghirdetett mai nyílt napon a többi között a tárca kiemelt projektjeiről tartanak előadásokat. | 2012-04-13 08:43:00 | 0 |
| Fónagy: 20-25 milliárd forintot is megspórolhat az állam | Megmarad a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők utazási kedvezménye - mondta a Heti Válasznak Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. | 2012-04-13 08:37:00 | 0 |
| Fazekas: Erős vidékre van szükség | Erős vidékre van szükség, hogy fennmaradjon a magyarság - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a budapesti Corvinus Egyetemen. | 2012-04-13 08:33:00 | 0 |
| Csökkent az autópályák fajlagos építési költsége | A magyar autópályák fajlagos építési költsége az utóbbi hat évben 3,1 milliárd forintról 1,4 milliárdra csökkent, és megfelel a nemzetközi átlagnak - válaszolta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Ferenczi Gábor (Jobbik) országgyűlési képviselő írásban feltett kérdésére. | 2012-04-13 08:28:00 | 0 |
| Megalapozatlanok a szocialista politikai rágalmak | A Kormány elkötelezett Magyarország megújítása és az állampolgárokat közvetlenül érintő szolgáltatások jobbá tétele mellett. Az elmúlt közel két évben a Kormány megkezdte Magyarország alkotmányos újraszervezését. Ennek keretében sor került számos társadalmi alrendszer megújítására, a hosszú ideje hiányolt érdemi lépések megtételére. Ez alól az egészségügy és a betegszállítás sem kivétel. Ezen a területen is több lépést tett a Kormány a tarthatatlan helyzet megoldására. | 2012-04-13 08:20:00 | 0 |
| Folyamatosan napirenden a Benes-dekrétumok | Martonyi János külügyminiszter szerint a kormány az elmúlt másfél évben a magyar-szlovák kétoldalú találkozókon napirenden tartotta a Benes-dekrétumok ügyét, és az új szlovák kormánnyal folytatandó párbeszédben is kiemelten kezeli majd a kérdést, szorosan együttműködve mindazokkal, akik felvállalják a magyar kisebbség érdekeinek védelmét. | 2012-04-13 08:18:00 | 0 |
| EU-IMF: Továbbra sem ismertek az előfeltételek | Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti hitelkonstrukció-igénylési tárgyalások megindulásának pontos előfeltételei - közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodája. | 2012-04-13 08:03:00 | 0 |
| Silberhorn: El kell választani a politikai szándékokat a tárgyi kérdésektől | A Fidesz-KDNP frakció meghívására hazánkban járt a német Keresztényszociális Unió (CSU) delegációja. A látogatás célja az volt, hogy a kormánypártok képviselőitől tájékozódjanak a magyarországi helyzetről, és hogy ezt követően az unióban és az Európai Néppártban is tisztázzák a hazánkkal kapcsolatos vitákat – tudta meg portálunk Thomas Silberhorntól, aki a CSU képviselője és a jogi és európai ügyek bizottságának tagja a német törvényhozásban. | 2012-04-12 23:12:00 | 0 |
| Zugló kifosztói tüntettek a kerület kifosztása ellen + dokumentum | A 2012. április 12-én Zuglóban tartott, az LMP, az MSZP, a Szolidaritás, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK), valamint a Demokratikus Koalíció (DK) által szervezett tüntetésre reagálva Zugló Önkormányzata és Papcsák Ferenc polgármester felháborítónak tartja, hogy éppen azok a személyek, pártok, szervezetek beszélnek a kerület kifosztásáról, akik a korábbi ciklusok alatt ténylegesen kifosztották Zuglót. Az igazság az, hogy a jelenlegi vezetésnek olyan nehéz anyagi helyzettel kell szembenéznie, ami egyértelműen az előző, MSZP-SZDSZ által vezetett időszak eredménye – olvasható Zugló Önkormányzatának csütörtöki, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2012-04-12 19:07:00 | 0 |
| Zugló kifosztói tüntettek a kerület kifosztása ellen | A 2012. április 12-én Zuglóban tartott, az LMP, az MSZP, a Szolidaritás, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK), valamint a Demokratikus Koalíció (DK) által szervezett tüntetésre reagálva Zugló Önkormányzata és Papcsák Ferenc polgármester felháborítónak tartja, hogy éppen azok a személyek, pártok, szervezetek beszélnek a kerület kifosztásáról, akik a korábbi ciklusok alatt ténylegesen kifosztották Zuglót. Az igazság az, hogy a jelenlegi vezetésnek olyan nehéz anyagi helyzettel kell szembenéznie, ami egyértelműen az előző, MSZP-SZDSZ által vezetett időszak eredménye – olvasható Zugló Önkormányzatának csütörtöki, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2012-04-12 18:50:00 | 0 |
| Provokáció a Jobbik javaslata a "szexuális devianciákról" | Szükségtelen és indokolatlan provokációnak tartja a Fidesz azt a jobbikos előterjesztést, amely törvényileg büntetné "a szexuális devianciák népszerűsítését". | 2012-04-12 16:52:00 | 0 |
| "Nehezen hihetőek Garai István krokodilkönnyei" | Garai Istvánnak van a legkevésbé erkölcsi alapja a kritikára mindazok után, amit a szocialisták elkövettek a beteg emberekkel szemben - hangsúlyozza Selmeczi Gabriella csütörtöki közleményében. | 2012-04-12 15:15:00 | 0 |
| Gulyás: Konszenzusra törekszünk + videó | Egy kétszáz fős parlamentben egészen más lesz a képviselői munka, jelentősebb lesz a munkateher, ezért indokolt az, hogy aki a képviselőséget vállalja, az minden idejét ennek a tevékenységnek szentelhesse – jelentette ki Gulyás Gergely az összeférhetetlenségről szólva. A Fidesz országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában emellett beszélt a levezető elnök jogkörének kiszélesítéséről, valamint kiemelte, a Demokratikus Koalíció tagjai a jelenlegi házszabály értelmében sem alapíthatnak új frakciót. | 2012-04-12 15:01:00 | 1 |
| Balog: A cigánykérdésben a lehetőséget kell meglátni | A cigánykérdésben nem a problémát, hanem a lehetőséget, az erőforrást kell meglátni - jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen, az erdélyi magyar ajkú cigányok helyzetével foglalkozó konferencián Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. | 2012-04-12 14:51:00 | 0 |
| "A bolygót is kötelességünk megvédeni" | Eljött az ideje, hogy megalapítsák a zöld városok világszövetségét - állapította meg Szőcs Géza kulturális államtitkár a Kinek van joga a világhoz? című kétnapos nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében csütörtökön Budapesten. | 2012-04-12 14:24:00 | 0 |
| 2016-ra készülhet el az új nemzeti labdarúgó-stadion | A kormány döntése értelmében a helyén marad a Puskás Ferenc Stadion, ugyanakkor egy új, nemzeti labdarúgó-stadion épül majd fel mellette, amely 2016-ra készülhet el. | 2012-04-12 13:51:00 | 0 |
| "A cél, hogy ismét megérje állatot tartani Magyarországon" | Helyre kell állítani az állattenyésztés és a növénytermesztés megbomlott egyensúlyát Magyarországon, mert csak így lehet fellendíteni például a nehéz helyzetben lévő sertéstenyésztést - mondta Turi-Kovács Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson. | 2012-04-12 13:48:00 | 0 |
| Kontrát: Magyarország megvédi határait, polgárait | Új hőkamerarendszert adtak át a magyar-szerb határ Csongrád megyei szakaszán csütörtökön; a korszerű berendezés segíti az illegális migráció és az embercsempészés elleni fellépést. | 2012-04-12 13:22:00 | 0 |
| Várhatóan az április 23-i héten választanak új államfőt | Várhatóan az április 23-án kezdődő parlamenti héten választanak új köztársasági elnököt - derült ki a házbizottság csütörtöki ülésén, ahol szóba került a jobbikos Baráth Zsolt napirend utáni felszólalása is. Ennek kapcsán a Jobbik azt közölte, hogy a jövőben szeretnének "jobban odafigyelni" arra, mikor, mi hangzik el. | 2012-04-12 12:29:00 | 0 |
| Hende: Ütemezetten, nagyobb lépésekkel fejlesztjük a haderőt | A kormány garanciát vállalt arra, hogy 2015-ig legalább a mostani szintű költségvetést biztosítja a honvédségnek, 2016-tól 2022-ig a GDP arányában évi 0,1 százalékkal nőni fog a honvédelmi ráfordítás - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a köztévé Ma reggel című műsorában. | 2012-04-12 11:59:00 | 1 |
| Rugalmasabb munkaerőpiacra van szükség a foglalkoztatás növelése érdekében | Őry Csaba néppárti EP-képviselő román és cseh kollégájával közösen európai parlamenti meghallgatást szervezett Brüsszelben a közép-kelet-európai munkajogi reformok bemutatására. Őry Csaba, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság néppárti koordinátora felhívta a figyelmet a szakmai konferencia jelentőségére, hiszen politikai vezetők, EP-képviselők, munkajogi szakértők, valamint a szociális partnerek képviselői egyeztethettek nyílt légkörben a nemrég bevezetett munkaerőpiaci reformokról. | 2012-04-12 11:33:00 | 0 |
| "A világ mintha jó irányba kezdene fordulni" + videó + képek | A miniszterelnök szerint a Gyermelyi Zrt. malomberuházása és a hozzá hasonló fejlesztések megfordíthatják a magyar élelmiszeripar sorsát, és ha a magyarokat egyre inkább magyarok látják el jó minőségű, hazai ennivalóval, "jobb lesz az életünk" is. Orbán Viktor ezt csütörtökön mondta a Gyermelyi Zrt. új malmának alapkőletételi ünnepségén. Az eseményről készült képeket itt tekintheti meg. | 2012-04-12 11:13:00 | 1 |
| Újabb szocialista feljelentés Magyarország ellen | Az MSZP európai parlamenti delegációja ismételten, ezúttal az egyházügyi törvény kapcsán vádolta meg Magyarországot az Európai Bizottságnál - olvasható a Magyar Néppárti Képviselőcsoport közleményében. Mint írják, ez az akció jól beilleszthető a szocialisták korábbi politikai indíttatású támadásainak és vádaskodásainak sorozatába. | 2012-04-12 11:04:00 | 0 |
| Több, mint kétezer közmunkást foglalkoztat az idén Nyíregyháza | Több, mint kétezer közmunkás foglalkoztatását tervezi az idén a nyíregyházi önkormányzat - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere csütörtökön az MTI-vel. | 2012-04-12 11:02:00 | 0 |
| Martonyi: Erősíteni kell a magyar-kínai kapcsolatokat | Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország és Kína stratégiai partnerek, kitűnőek a kapcsolataik, és azokat a továbbiakban is minden területen erősíteni kell. Ugyanitt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a válság rávilágított arra, hogy új egyensúlyt kell találni az állam és a piac viszonyában, erős államra van szükség. | 2012-04-12 10:52:00 | 0 |
| Néma főhajtással emlékeztek Csepelen Weiss Manfrédra | Április 11-e nemcsak József Attila születésnapja és a költészet napja; a gyáralapító Weiss Manfréd is ezen a napon született. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata nevében Németh Szilárd polgármester, Ábel Attila, Borbély Lénárd és Morovik Attila alpolgármesterek helyezték el a megemlékezés koszorúját a Szigetcsúcsnál található emlékműnél az évforduló alkalmából. | 2012-04-12 10:23:00 | 0 |
| "Gyurcsány borítékolta, hogy vádlott lesz, szerintem nem jár messze az igazságtól" | Mintegy 100 milliárd forint folyt be a költségvetésbe az elszámoltatási kormánybiztosi munkaának köszönhetően - jelentette ki Budai Gyula a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szerdai budapesti rendezvényén. Ugyanitt Semjén Zsolt kiemelte: a balliberális oldal nem hajlandó tudomásul venni, hogy legitim módon, a magyar hagyományoknak megfelelő alaptörvényre váltották le a korábbi, "Rákosi nevével fémjelzett", ideiglenes alkotmányt. | 2012-04-12 09:54:00 | 0 |
| Lázár: Legyen minden egyes fillér nyomon követhető + hang | A képviselői javadalmazás átalakításnak a legfontosabb tétele az, hogy minden egyes fillér nyomon követhető legyen, átlátható legyen, és tételesen elszámolható legyen - jelentette ki Lázár János a Klubrádió Szabad sáv című műsorában szerdán. A Fidesz frakcióvezetője emellett beszélt az új köztársasági elnök megválasztásáról, az ügynöklisták ügyéről, valamint az országgyűlési törvényről is. | 2012-04-12 09:44:00 | 1 |
| Magyarként Európában | | 2012-04-12 09:37:00 | 0 |
| A közép-európai demokráciák "mássága" | | 2012-04-12 09:27:00 | 0 |
| Trehány Ferenc diplomája | Egy ország lesi, megtalálja-e Gyurcsány Ferenc rég nem látott diplomaterveit odahaza valahol a pincében vagy a padláson, esetleg a gardróbszekrény legmélyén. Feltehetőleg ő sem gondolta volna, hogy az iromány ilyen felfokozott, széles körű kíváncsiságot fog kiváltani valaha. Az emberek túlnyomó többségét viszonylag hidegen hagyják általában a tanárképző főiskolai vagy egyetemi szakdolgozatok még a Balaton-felvidéki szőlészet-borászat vagy a gazdasági társaságok és a tőzsde működése témakörében is. | 2012-04-12 09:16:00 | 0 |
| "A demokrácia él és működik a magyar társadalomban" | Egy társadalomban még demokratikus választások esetén is letérhetnek a dolgok a helyes útról, Oroszországban például Putyin visszájára fordítja a demokrácia irányában tett apró lépéseket, Magyarországon azonban nem ez a helyzet - mondta Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet a Magyar Külügyi Intézetben (MKI) tartott szerdai előadásában. | 2012-04-12 09:09:00 | 0 |
| Rétvári: Erőltetett a szocialisták érvelése | Az Európai Bizottság mindössze tájékoztatást kér az egyházügyi törvényről a magyar hatóságoktól, a folyamatot pedig nem a testület, hanem csupán képviselők egy csoportja kezdeményezte - mondta Rétvéri Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. | 2012-04-12 09:02:00 | 0 |
| Hatékony fellépés a zsebszerződések ellen | Zsebszerződések révén közel egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület is kerülhetett külföldiek kezébe, főleg a Dunántúlon - mondta el Budai Gyula, a vidékfejlesztési tárca államtitkára a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság első ülésén. | 2012-04-12 08:57:00 | 0 |
| Immunológia | | 2012-04-12 08:50:00 | 0 |
| Nonszensz | | 2012-04-12 08:44:00 | 0 |
| Húsz százalékkal nőtt a nagycsaládosok nettó keresete | Százhatvanmilliárd forinttal segítette tavaly az egykulcsos adórendszer azt a több mint félmillió családot, ahol legalább az egyik szülő legálisan dolgozott, a gyerekkedvezmény miatt a nagycsaládosok keresete több mint húsz százalékkal nőtt - írja a Magyar Nemzet. | 2012-04-12 08:39:00 | 0 |
| Győri: A kormány megteszi a szükséges lépéseket | A Magyarországgal szemben indított három uniós kötelezettségszegési eljárásból kettő nem előfeltétele a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalások megkezdésének - mondta szerdán a Dow Jones hírügynökségnek Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára. | 2012-04-12 08:31:00 | 0 |
| Balog: A kormány kitart az egykulcsos adó mellett | Kitart a kormány az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) mellett - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek. Mint elmondta, az új adórendszer kétharmados oltalmát sem kívánják megszüntetni, ezt a hiteltárgyalások megkezdésének feltételeként eddig sem a valutaalap, sem az Európai Unió nem kérte. | 2012-04-12 08:27:00 | 0 |
| "Elkötelezettek vagyunk a határon túli magyarok mellett" | Martonyi János külügyminiszter szerint bár Szerbia EU-csatlakozása fontos érdek, a kormány nem feltétel nélkül támogatja, és nagy figyelmet szentel a vajdasági magyarok helyzetének, valamint az emberi- és kisebbségi jogok tiszteletben tartásának. | 2012-04-12 08:22:00 | 0 |
| Kövér László Tbiliszi polgármesterével tárgyalt | Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök udvariassági látogatáson fogadta Giorgi Ugulavat, Tbiliszi polgármesterét, aki Tarlós István főpolgármester meghívására érkezett Budapestre - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében. | 2012-04-12 08:18:00 | 0 |
| 2013-tól változhat az egészségügyi ellátás | Amíg az új keretek nem alakulnak ki, nem változhat az egészségügyi ellátás, csak a tulajdonos és a fenntartó - mondta Kovács József, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke a Napi Gazdaságnak. | 2012-04-12 08:14:00 | 0 |
| "Magyarországon minden kisebbség biztonságban élhet" | Orbán Viktor határozottan elítélte a parlament egyik múlt heti ülésén elhangzott szélsőséges kijelentéseket és világossá tette, hogy kormánya garantálja, hogy Magyarországon minden kisebbség biztonságban élhet - olvasható Szijjártó Péter szerdai közleményében. A miniszterelnök hivatalában fogadta Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját. | 2012-04-11 19:25:00 | 0 |
| Lázár: Legyen minden egyes fillér nyomon követhető + hang | A képviselői javadalmazás átalakításnak a legfontosabb tétele az, hogy minden egyes fillér nyomon követhető legyen, átlátható legyen, és tételesen elszámolható legyen - jelentette ki Lázár János a Klubrádió Szabad sáv című műsorában szerdán. A Fidesz frakcióvezetője emellett beszélt az új köztársasági elnök megválasztásáról, az ügynöklisták ügyéről, valamint az országgyűlési törvényről is. | 2012-04-11 19:14:00 | 1 |
| "Az MSZP-nek le kellene vonnia a megfelelő következtetéseket" | A Heves Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerint az MSZP-nek le kellene vonnia a megfelelő következtetéseket azok után, hogy a megyegyűlés szocialista frakciójának vezetőjét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt nem jogerősen elmarasztalta a bíróság. | 2012-04-11 16:41:00 | 0 |