Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Varga: Mindenki jól fog járni az egykulcsos adóvalMár kormányalakításkor sem voltak illúzióink, nem gondoltuk, hogy könnyű első évünk lesz, s utólag elmondhatjuk, nem is volt az - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki arra a kérdésre, hogy lesz-e hamarosan kormányátalakítás, azt mondta: "a mérlegelés joga a miniszterelnök úré". A politikus szerint a következő években is mindennél fontosabb lesz a költségvetési fegyelem biztosítása.2011-05-19 08:44:00 0
Politikusok is jelentkeznek az önkéntes haderőbeA honvédségnek nyolcezer önkéntes tartalékosra van szüksége - közölte szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Fodor Lajos hozzátette: a korábbi 17 után most mintegy kétezer tartalékosra számíthatnak.2011-05-19 08:32:00 0
Tanácsadó iroda nyílt GyöngyöspatánJogi, szociális, családi, munkaügyi, oktatási és áldozatvédelmi kérdésekben ad segítséget az állampolgároknak az a tanácsadó iroda, amelyet a Heves Megyei Kormányhivatal nyitott szerdán Gyöngyöspatán - tájékoztatta a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szerdán.2011-05-18 21:08:00 0
Nem állítják vissza a hadkötelezettségetCsak kihirdetett rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején lenne kötelező sorkötelezettség; az állampolgárokat sem adatszolgáltatási kötelezettség, sem sorozás nem terhelné békeidőszakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.2011-05-18 20:32:00 0
Kulcsfontosságú a belső piac egységének fokozása az EU-banAz Európai Unióban kulcsfontosságú az innováció ösztönzéséhez a belső piac egységének fokozása - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerdán Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti fórumon.2011-05-18 19:21:00 0
Elfogadhatják a romastratégia szövegétAz Európai Unió foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanácsa (EPSCO) csütörtöki ülésén megtárgyalja és várhatóan elfogadja a roma keretstratégia szövegét - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.2011-05-18 18:35:00 0
Összhang a kormányzati energia- és vidékstratégiák közöttBencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár is felszólalt a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció Országgyűlési Nyílt Napján 2011. május 18-án, Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Az államtitkár jelezte, hogy a megújuló nemzeti energiapolitika kész minden szükséges segítséget megadni a magyar vidék mélyreható változásaihoz, megerősítéséhez.2011-05-18 17:05:00 0
A Vidékstratégia várhatóan ősszel kerül a Parlament eléA Nemzeti Vidékstratégia - amelynek jelenleg zajlik a társadalmi vitája - várhatóan még ez év őszén az Országgyűlés elé kerülhet - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.2011-05-18 16:57:00 0
Tisztázni kell a rendvédelmi dolgozók helyzetétKifulladni látszik az a baloldali hecckampány, amely megpróbálja a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíja körüli vitát aktualizálni. A tempó és a módszerek ismerősek, csak úgy tűnik, hogy a felejtés jótékony homálya elfedi mindazt, amit a mostani hangoskodók a 2010-es választási kampányban egymásra licitálva követeltek.2011-05-18 16:46:00 0
Kisebb, hatékonyabb, olcsóbb önkormányzatot tervez SopronKisebb, hatékonyabb és olcsóbb önkormányzati rendszer működtetését, ugyanakkor a bevételek "ésszerű növelését" tűzi ki célul Sopron 2014-ig szóló gazdasági programja, amelyet jövő csütörtökön tárgyal a megyei jogú város közgyűlése.2011-05-18 16:19:00 0
"A kormány érvényt akar szerezni a szülőtartásnak"A kormány új szociálpolitikai elképzelései szerint az állampolgárok által igénybe vehető szociális ellátások színvonalában egy országosan egységes szintet alakítanának ki - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Tatabányán, ahol a szociális konzultáció keretében a terület szakembereivel találkozott.2011-05-18 15:40:00 0
Matolcsy 160 forinton rögzítené a svájci frank árfolyamátMatolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében rögzítsék a frank árfolyamát 160 forinton, az euró árfolyamát pedig 250 forinton - jelentette szerdán a Reuters hírügynökség.2011-05-18 15:33:00 0
Fidelitas, IKSZ: Magyarországé a sikerA Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnökeinek szerdai találkozóján örömmel üdvözöltük, hogy az Európai Néppárt ifjúság szervezetének (YEPP) berlini kongresszusán Dömötör Csabát választották elnökké - olvasható Ágh Péter, a Fidelitas és Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökének szerdai közleményében.2011-05-18 14:17:00 0
A romák helyzetének javítása közös európai feladatA romák európai társadalmi befogadásának előmozdításáról, az erre irányuló uniós keretstratégia tervezetéről tárgyalnak csütörtökön Brüsszelben az EU-tagállamok kormányzati képviselői - zömmel szociálisügyi miniszterei -, Balog Zoltánnak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárának az elnökletével.2011-05-18 14:08:00 0
Navracsics: A leghatékonyabb a preventív büntetőjogNavracsics Tibor a preventív büntetőjogot tartja a leghatékonyabbnak, azonban úgy látja, ma Magyarország nincs abban az anyagi és kulturális helyzetben, hogy ennek révén meg lehessen akadályozni a bűncselekmények többségét, marad tehát a "megtorlás".2011-05-18 13:31:00 1
"A Nemzeti Vidékstratégia a vidék alkotmánya"A nemrégiben társadalmi vitára bocsátott, tíz évre szóló Nemzeti Vidékstratégia alapvető célja a versenyképesség növelése - húzta alá Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.2011-05-18 13:14:00 0
Magyarország fontos szerepet tulajdonít a vállalkozásoknakÖssze kell egyeztetni az Európai Unióban és annak tagországaiban a szabályozás és egyszerűsítés folyamatát annak érdekében, hogy a kis- és középvállalkozások minél jobb helyzetbe kerülhessenek a gazdasági válság mélypontja utáni időszakban - vélte Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára szerdán Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozón.2011-05-18 13:11:00 0
Benkő: Nem hagyjuk magukra az elhunyt katonák családjaitGyakorlott és kiképzett sofőrnek számít az a katona, aki a kedden Afganisztánban felborult járművet vezette - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök szerdán a Duna Televízió reggeli műsorában.2011-05-18 12:58:00 0
"A mi célunk, hogy az emberek munkából éljenek"A mi célunk az, hogy minél több munkahely legyen, és az emberek alapvetően munkából éljenek, és ne segélyből - jelentette ki Navracsics Tibor az ATV Start című műsorában. A miniszterelnök-helyettes beszélt a szociális konzultáció jelentőségéről, az ország megújításáról, valamint a Velencei Bizottság tagjaival lefolytatott tárgyalásról.2011-05-18 12:57:00 1
Emelkedett a versenyszférában alkalmazottak számaMárciusban 18 ezerrel többen álltak alkalmazásban mint egy évvel korábban elsősorban a feldolgozóiparban foglalkoztatottak számának bővülése miatt - idézi a Nemzetgazdasági Minisztérium a Központi Statisztikai Hivatal szerdán közzétett gyorsjelentését.2011-05-18 12:48:00 0
Külképviseleteken is igényelhető lesz ujjlenyomatos útlevélEzentúl a külképviseleteken is lehet ujjlenyomatos útlevelet igényelni, a nagy forgalmú helyeken akár már a jövő héttől - jelentette be Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerdán Budapesten.2011-05-18 12:34:00 0
Martonyi: Meg kell őrizni a schengeni rendszer lényegétAz Európai Parlament és az afrikai, karibi, illetve csendes-óceáni (ACP) országok 21., Budapesten tartott közgyűlésén az egyik hozzá intézett kérdésre adott válaszában a magyar diplomácia vezetője kifejtette: ez azért is fontos, mert a schengeni rendszer alapvető joganyaga az európai integráció egyik sikere.2011-05-18 12:06:00 0
KSH: nőtt a foglalkoztatottak számaAz egy évvel korábbihoz képest a nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.2011-05-18 11:59:00 0
Orbán: Biztatóak a friss foglalkoztatási adatokKifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, a sajtónak nyilatkozva. A magyar miniszterelnök a sajtótájékoztató előtt előadást tartott az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozón, ahol leszögezte: az unió nagy lépést tett előre a gazdaságirányítás, az úgynevezett gazdasági kormányzás terén Magyarország soros elnöksége alatt.2011-05-18 11:31:00 0
A Széchenyi Pihenő Kártya a belföldi turizmust erősítiA kormány a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya bevezetésével a belföldi turizmus növekedését, az ágazat erősítését kívánja elérni - hangsúlyozta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turisztikai főosztályvezetője szerdán a Turizmus és Profit 2011 szakmai konferencián, Budapesten.2011-05-18 11:13:00 0
Riasztották az árvízvédelmi csoportokat KözépföldénEgy előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlat szerint a középföldei Hosszú-folyón levonuló, minden eddigit meghaladó árvíz miatt szükségessé vált a völgyzugolyi, a gondori és a rohani polgári védelmi árvízvédelmi csoportok riasztása - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel.2011-05-18 11:10:00 0
Budai: Egészen Kókáig vezethetnek a szálakBüntetőfeljelentést tett hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A politikus az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő (IKTA) Zrt. gazdálkodásának és szerződéskötéseinek vizsgálatát követően jutott erre az elhatározásra. A cég az elmúlt hat évben 1.7 milliárd forintos kárt okozott a magyar államnak - emelte ki Budai Gyula. A kormánybiztos kérdésre válaszolva elmondta: a szerződéskötések ügyében az állami vezetés részéről egészen Kóka János egykori gazdasági és közlekedési miniszterig vezethetnek a szálak, aki maga is érintett a szerződéskötések egyikében.2011-05-18 10:58:00 0
Pusztító vihar Völgyzugolyban - országos próbariasztásA pusztító vihart imitáló tesztriasztás célja, hogy felkészítsék a lakosságot egy esetleges katasztrófahelyzetre. Ilyen nagyszabású gyakorlatra még nem volt példa.2011-05-18 10:13:00 0
Afganisztán: stabilizálták a magyar katona állapotátSikerült stabilizálni a kedden Afganisztánban életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát, szerdán eldőlhet, mikor hozhatják haza a sérülteket - mondta Kovács József vezérőrnagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.2011-05-18 10:08:00 0
Zsarolási nyomaték2011-05-18 10:03:00 0
Öngól2011-05-18 09:51:00 0
Szerencsés Dániel2011-05-18 09:49:00 0
Józan ész és rend2011-05-18 09:31:00 0
Répássy: A magyar elnökség elkötelezett az adminisztrációs terhek csökkentése irántDr. Répássy Róbert, a KIM igazságügyért felelős államtitkára május 16-17. között az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Magyarország képviseletében vett részt Brüsszelben "Az európai társasági jog jövője" című konferencián. Az államtitkár ismertette a magyar elnökség versenyképességi prioritásait a társasági jogi célkitűzéseket illetően. Elsőként az európai cégek működésének olcsóbbá tételének szükségességéről beszélt.2011-05-18 09:31:00 0
Bukórepülés2011-05-18 09:29:00 0
Rétvári: Bízom benne, hogy magyarázatot adnak az ellenzéki pártokA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy mindegyik ellenzéki párt 2010-es választási programjában szerepelt a negyvenes éveikben járók kedvezményes nyugdíj lehetőségeinek felülvizsgálata. Rétvári Bence az MTI-nek azt mondta, hogy egy év alatt 180 fokot fordult az MSZP, az LMP és a Jobbik véleménye is a korai nyugdíjba vonulás kapcsán.2011-05-18 09:21:00 0
Czomba: Nem változik a szabadság időtartamaIdén őszre készül el a Munka törvénykönyvének átfogó módosítása, amely négy fő területet - a próbaidőt, a túlmunkát, a heti munkaidőt, illetve a szabadságot - érint - jelentette ki Czomba Sándor a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.2011-05-18 09:13:00 1
Balsai István: Várnám az új kollégákatAz Alkotmánybíróságban tőrténő változásokról beszélt Balsai István fideszes politikus a Népszabadságnak adott interjúban. A politikus a lapnak nyilatkozva nem zárta ki, hogy az Ab elnöke, Paczolay Péter ismét bizalmat kap.2011-05-18 08:54:00 0
A vallon vállalati szektor is nyit Magyarország feléPozitív tapasztalatokról számoltak be a témával foglalkozó, keddi vallon-magyar gazdasági szemináriumon részt vevő belga vállalkozások magyarországi jelenlétükkel kapcsolatban - mondta el az MTI-nek Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára, aki kiemelt előadóként részt vett az említett programon, Liege-ben.2011-05-18 08:44:00 0
Nyilvánosak lesznek a banki stressz-tesztek eredményeiJúniusban nyilvánosságra hozzák az Európai Unióban a bankok idei kockázatértékelésének, az úgynevezett stressz-teszteknek az eredményeit - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek találkozóját követően, sajtótájékoztatón. Kompromisszumos lépésekre kapott felhatalmazást az elnökség a koordinációs jogszabályok ügyében.2011-05-18 08:37:00 0
Pécs két sikeres évet tudhat maga mögöttPáva Zsolt, Pécs polgármestere szerint bár a baranyai megyeszékhely nehéz anyagi helyzetben van, működése ebben a ciklusban biztosan finanszírozható.2011-05-18 08:33:00 0
Az MSZP-nek lett volna ideje megvalósítani elképzeléseitA Fidesz-KDNP szerint a szocialista pártnak 20 éve volt megvalósítani saját egészségügyi programját, hiszen 2010 szeptemberéig többségük volt a Fővárosi Közgyűlésben. Németh Zoltán, a párt fővárosi frakcióvezetője Horváth Csaba keddi sajtótájékoztatójára reagálva az MT-nek azt mondta: érthetetlen, hogy a korábbi városvezetés miként hagyhatta ilyen állapotban az ágazatot.2011-05-18 08:29:00 0
Dsida Jenő első magyarországi szobrát avatták fel KaposváronDsida Jenő Szatmárnémetiben született erdélyi magyar költőnek Magyarországon elsőként Kaposváron állítottak szobrot. A bronzból készült mellszobrot - Balvin Nándor kaposvári művésztanár alkotását - a költő születésének 114. évfordulóján, kedden avatták fel a Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban.2011-05-18 08:26:00 0
Javítani kell a sertéstenyésztők alkupozíciójátJavítani kell a sertéstermelők alkupozícióját, és az árfigyelő rendszer mellett az árrésfigyelést is be kell vezetni - javasolták egyebek közt az uniós tagállamok agrárminiszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon, amelynek egyik napirendi pontja a nehéz helyzetbe került sertéságazat volt.2011-05-18 08:24:00 0
A svájci házelnökkel tárgyalt a főpolgármesterA demokráciáról, a sajtószabadságról és az alkotmányozásról is szó esett Tarlós István főpolgármester és Jean-René Germanier svájci házelnök keddi budapesti találkozóján. A budapesti városvezetés ismertette az elmúlt időszak változásait és az önkormányzat működését.2011-05-18 08:10:00 0
A kohéziós politikának a gazdasági növekedést kell szolgálniA jövőbeni kohéziós politikának továbbra is a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, a versenyképességet kell szolgálnia, miközben az európai szolidaritás elve is érvényesül - Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a magyar EU-elnökség hivatalos honlapjának, az eu2011.hu-nak adott interjúban a területfejlesztési és kohéziós politikáért felelős miniszterek 2011. május 19-20-i gödöllői informális találkozója előtt.2011-05-18 08:06:00 0
Hősi halottá nyilvánították az elhunyt magyar katonákatA honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította azt a két magyar katonát, aki az afganisztáni Baglán tartományban halt meg kedden magyar idő szerint délelőtt 10 óra 15 perckor. Hende Csaba honvédelmi miniszter azt is bejelentette: a baleset következtében egy katona válságos állapotban került kórházba, egy társuk súlyos, de nem életveszélyes, kettő társuk pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.2011-05-17 17:46:00 0
Közép-Európa lehet a legsikeresebb gazdasági térségOrbán Viktor miniszterelnök kedden megbeszélést folytatott Hu Chunhuával, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjával, a Belső-Mongólia Autonóm Terület Állandó Bizottságának elnökével - írja Szijjártó Péter keddi közleményében.2011-05-17 17:36:00 0
Meghalt két magyar katona AfganisztánbanKözúti balesetben meghalt két magyar katona, négy pedig megsérült kedd délelőtt Afganisztánban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. A Fidesz-frakció tagjai őszinte részvétüket fejezték ki az elhunytak hozzátartozóinak.2011-05-17 17:03:00 0
Vizsgálná a cukorgyárak privatizációját a FideszParlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték fideszes képviselők a cukorgyárak privatizációjának kivizsgálása érdekében.2011-05-17 16:57:00 0
Következetesebbé és hatékonyabbá válik a Btk.A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint az új költségvetési csalás bűncselekmény tényállás megalkotásának célja, hogy következetesebbé és hatékonyabbá tegye a Büntető Törvénykönyvet (Btk.) a büdzsét károsító bűncselekmények vonatkozásában. Rétvári Bence a Btk. módosításáról szóló javaslat keddi parlamenti expozéjában kiemelte, hogy az indítvány részét képezi a táppénz- és egyéb társadalombiztosítási csalások hatékonyabb üldözésének lehetővé tétele is.2011-05-17 16:52:00 0
Be kell vonni a közös munkába a civil társadalmat és az önkormányzatokat!Közösen kell reagálniuk a fejlett és a fejlődő országoknak a világ nagy kihívásaira, mert csak így lehet sikereket elérni; a civil társadalmat és az önkormányzatokat ebbe mindenképpen be kell vonni - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.2011-05-17 16:19:00 0
"Betegbarát, kiszámítható gyógyszerpiac jön létre"Nagy Anna Szócska Miklóssal közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: Pintér Sándor tájékoztatta a kormányülésen a kabinetet, hogy javaslatokat kért a rendvédelmi szakszervezetektől több kérdésben, azonban az érdekképviseleti szervek a miniszter felvetéseire érdemben nem reagáltak. Szócska Miklós beszámolt a gyógyszerkassza várható átalakításáról.2011-05-17 16:28:00 0
Kaposvár megelőlegezi a tűzoltók elmaradt túlóradíjátKaposvár önkormányzata megelőlegezi a helyi tűzoltók elmaradt túlóradíját, amit a korábbi kormányok 2004 májusa és 2008 januárja között törvénytelenül nem adtak meg - közölte Szita Károly kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.2011-05-17 15:40:00 0
"Garantáljuk a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára"Nincs politikai szándék az Alkotmánybíróság (Ab) létszámának 11-ről 15-re emelése mögött - jelentette ki vezérszónoki felszólalásában a fideszes Varga István az alkotmánymódosítási javaslat kedden megkezdődött parlamenti vitájában. Frakciótársa, Talabér Márta azt mondta, garantálják a nyugdíjakat az 57 év felettiek számára, az aktív korú embereket pedig szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra.2011-05-17 15:31:00 0
A család központi szereppel bír a magyarok életébenSemmi nem lett volna a hivatásomból, ha nem lennének a gyerekeim, és nem lenne a családom - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó a Duna TV Reggel a Dunán című műsorában kedden. A EP képviselő a gyermekvállalás fontosságáról, valamint a család és a hivatás összeegyeztetéséről beszélt a műsorban, és megosztotta személyes tapasztalatait is.2011-05-17 14:48:00 1
Balsai: Nem elvenni, hanem adni akarunkA fideszes Balsai István szerint a pártja által beterjesztett alkotmánymódosítási javaslattal megszüntethető az a jelenlegi helyzet, hogy az 57 év alatti, egészséges állapotban lévő, ám nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozók nem szolgálják az ország közbiztonságát.2011-05-17 14:31:00 0
Javaslatok a gazdasági koordinációt fokozó jogszabályok ügyébenAz Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden felhatalmazták a soros magyar elnökséget, hogy kompromisszumos javaslatokat tegyen az Európai Parlamentnek az uniós gazdasági együttműködés fokozására hivatott jogszabálycsomag ügyében.2011-05-17 14:27:00 0
Népszámlálás: idén interneten is lehet adatot közölniOktóber 1-jén kezdődik a népszámlálás; Magyarországon az idén lehet először interneten adatot szolgáltatni, de 40 ezer kérdezőbiztos is járja majd az országot - közölték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.2011-05-17 14:03:00 0
Bencsik: A siker kulcsa az energiastruktúra-váltásBencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár megnyitójával kezdődött meg a MACH-TECH szakkiállítás, majd a Gazdasági és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) konferenciája 2011. május 17-én, a budapesti Hungexpón. Az államtitkár Nemzeti Energiastratégiáról szóló előadásában leszögezte, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége és a társadalom jóléte a biztonságosan hozzáférhető és megfizethető energiától függ.2011-05-17 13:49:00 0
Az évtized második felében jönnek a jobb hatásfokú napelemekMagyarországnak fel kell készülnie a villamos energiát termelő napelemek gyártására és telepítésére, mivel az évtized második felében jönnek a jelenleginél jóval nagyobb hatásfokú eszközök, és ezzel a megtérülés is jelentősen lerövidül - mondta Bencsik János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége által rendezett konferencián kedden Budapesten.2011-05-17 13:17:00 0
"Hatékony felsőoktatásban vagyunk érdekeltek"Nemcsak Magyarország, de Európa is azzal küszködik, hogy a tömeges felsőoktatást közpénzből szinte lehetetlen finanszírozni - hangsúlyozta Pokorni Zoltán a TV2 Mokka című műsorának vendégeként kedden. Az oktatáspolitikus többek közt beszélt az egyetemek integrációjának lehetőségeiről és a felsőoktatás finanszírozhatóságáról is.2011-05-17 12:33:00 1
Újabb iratokat kér a mentelmi bizottság Gyurcsány ügyébenTovábbi iratokat kér az ügyészségtől az Országgyűlés mentelmi bizottsága Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyében.2011-05-17 12:20:00 0
Társaság az orosz-magyar kapcsolatokértA Tolsztoj Társaság egyik célkitűzése, hogy megváltoztassák az emberekben az orosz népről kialakított képüket, ehhez segítségül hívják az irodalom, a tudományos és kulturális élet kapcsolatrendszerét is - jelentette ki Lezsák Sándor a köztévé Ma reggel című műsorában kedden.2011-05-17 12:02:00 1
Simicskó: Békeidőben kell a védelmi rendszereket kiépíteniFelülvizsgálják a területi védelmi igazgatóságok működését az idén, ezután pedig jogi és hatásköri változások is lesznek - jelentette be Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a fővárosi védelmi bizottság 20. jubileumi tájértekezletén kedden, Budapesten.2011-05-17 11:17:00 0
"Alapvető probléma nem fogalmazódik meg az alaptörvénnyel kapcsolatban"Navracsics Tibor a Velencei Bizottsággal folytatott tárgyalásokat követő sajtótájékoztatóján elmondta: a testület látogatásának célja a tájékozódás. Elsősorban az új alaptörvény és a sarkalatos törvények felől érdeklődnek - tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes kitért arra is, hogy a Bizottság további tárgyalásokat fog folytatni az ellenzéki pártok képviselőivel és az alkotmányügyi bizottság tagjaival is.2011-05-17 10:29:00 0
Kerékpárút épülhet Soprontól az osztrák határigPályázati forrásból épülhet kerékpárút Sopron külterületétől az osztrák határig, az egykori klingenbachi (Kelénpatak) határátkelőig a 84-es út mentén; az ezzel összefüggő előterjesztés jövő csütörtökön kerülhet a megyei jogú város közgyűlése elé.2011-05-17 10:03:00 0
Hunvald: Az nem úgy volt2011-05-17 10:00:00 0
Média-erőszakoskodás2011-05-17 09:55:00 0
Megbukott a neoliberális washingtoni konszenzus2011-05-17 09:48:00 0
Kaposvár ragaszkodik értékeihez2011-05-17 09:30:00 0
Megállapodtak a portugál hitelprogramrólMegállapodásra jutottak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei hétfőn arról a programról, amelynek keretében az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) három év alatt összesen 78 milliárd eurónyi hitelt nyújt Portugáliának.2011-05-17 09:23:00 0
Gyurcsány receptjei2011-05-17 09:07:00 0
Népszavazá​s Józsefváro​sbanHelyi népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésre tett javaslatot kedden reggel Kocsis Máté, mivel a kerület a lehetőségeihez képest túlzott terhet vállal a budapesti hajléktalanok ellátásában és az ehhez kapcsolódó problémák megoldásában.2011-05-17 08:59:00 0
Kedden döntenek Gyurcsány Ferenc mentelmi jogárólZárt ülésen dönt kedden az Országgyűlés kormánypárti többségű mentelmi bizottsága arról: javasolja-e a parlamentnek Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését.2011-05-17 08:52:00 0
Nem az infrastruktúrán fog múlni a 4-es metró átadásaNem a 4-es metró infrastruktúráján fog múlni, hogy időben, 2013-ban átadják a budapestieknek az új metróvonalat - mondta az MTI-nek hétfőn Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a 4-es metró budai állomásainak műszaki bejárása után.2011-05-17 08:42:00 0
Pályázatok szolgálati úton a HM-benEgyedi módon értelmezték a Honvédelmi Minisztérium térképészeti cégénél a közbeszerzést és a közpénzek kezelését, így felmerült a hűtlen kezelés gyanúja - tudta meg a Magyar Nemzet. Hende Csaba honvédelmi miniszter még idén márciusban tett feljelentést a HM Térképészeti Kht.-nál történt törvénytelenségek ügyében.2011-05-17 08:38:00 0
Korkedvezményes nyugdíj: tízórás vitakeretLázár János és Balsai István alkotmánymódosítási javaslata rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt. De lennének kivételek is.2011-05-17 08:27:00 0
Módosul a világörökségi védelem szabályozásaAz 1972-ben született világörökség egyezmény a legjelentősebb eszköz földünk egyetemes természeti és kulturális örökségeinek megőrzésére - mondta hétfőn a parlamentben a világörökségről szóló törvényjavaslat általános vitáját felvezető expozéjában Réthelyi Miklós.2011-05-16 20:25:00 0
Ismét tartós állami tulajdonba került a Herendi PorcelánmanufaktúraAz állami vagyonról szóló törvény hétfői módosításával ismét közvetlen, tartós állami tulajdonba került a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. részvényeinek negyede. Az Országgyűlés erről 331 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett döntött.2011-05-16 18:31:00 0
Egyszerűsödik az otthonszületett gyermekek anyakönyvezéseJúnius 1-jétől egyszerűsödnek az intézeten kívül született gyermekek anyakönyvezésének szabályai, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az anyakönyvi törvény módosítását.2011-05-16 18:15:00 0
Kistérségi fizetőeszköz bevezetését tervezik Veszprémben isA kezdeményezéshez csatlakozott Balatonfüred, Balatonalmádi, Várpalota és Nemesvámos község is, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara, így tehát egy kisrégiós (térségi) fizetőeszközről van szó - tette hozzá a polgármester.2011-05-16 18:00:00 0
Szigorították a polgárőrségek működésének feltételeitA jövőben csak a székhelyükön láthatják el tevékenységüket a polgárőrszervezetek - döntött az Országgyűlés hétfőn.2011-05-16 17:45:00 0
Az energiainfrastruktúra fejlesztése az európai gazdaság motorjaFellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter köszöntőjével kezdődött meg a kétnapos Energia Infrastruktúra Magasszintű Konferencia 2011. május 16-án, Budapesten.2011-05-16 17:19:00 0
Eddig három önkormányzattal állapodott meg PintérPintér Sándor belügyminiszter megegyezett Tarlós István budapesti főpolgármesterrel, Szita Károly kaposvári és Borkai Zsolt győri polgármesterrel a tűzoltók 2004-2007 közötti túlmunkája után "jogosan járó, azonban évek óta elodázott és megoldatlan díjak" kifizetéséről - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.2011-05-16 17:02:00 0
Elkezdődhet a Sopron környéki hulladékkezelő építéseAugusztusban elkezdődhet a Sopron környéki hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése - közölte hétfőn a megyei jogú város önkormányzata.2011-05-16 16:34:00 0
Kósa: Komoly előrelépési potenciál lehet az orvostudományKósa Lajos debreceni polgármester vezetésével májusban magyar delegáció tárgyalt Kínában egyebek mellett a debreceni repülőtér és a hozzá kapcsolódó ipari fejlesztési területek, az egészségipar, a gyógyszerkutatás, a termál egészségturizmus, valamint az elektromos járműgyártás együttműködési lehetőségeiről.2011-05-16 16:34:00 0
A svájci Nemzeti Tanács elnökét fogadta Kövér LászlóMagyarország európai uniós elnöksége során elért eredményeiről, a nemzetközi pénzügyi válság svájci bankrendszerre gyakorolt hatásáról, illetve aktuális nemzetközi és belpolitikai kérdésekről volt szó az Országgyűlés elnökének és Jean-René Germanier, a svájci Nemzeti Tanács elnökének, valamint az általa vezetett parlamenti delegációnak hétfői budapesti találkozóján.2011-05-16 15:58:00 0
Változhat a tényfeltáró bizottság tervezett összetételeA tervezettnél több tagja és több alelnöke lehet majd a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló parlamenti eseti bizottságnak, ha az Országgyűlés elfogadja az erre vonatkozó fideszes módosító indítványokat.2011-05-16 15:56:00 0
Három százalék alatt lehet a jövő évi hiányA kormány egyetért az Európai Bizottság (EB) 2011 tavaszi előrejelzésével, amelyben az szerepel, hogy jövőre a Széll Kálmán Terv megvalósítása esetén a költségvetés hiány a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt várható - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).2011-05-16 15:44:00 0
Törvénysértő az ukrán titkosszolgálatok faggatózásaMagyarország magyarázatot és megfelelő jogorvoslatot vár a kárpátaljai magyarokat ért incidensekre.2011-05-16 15:13:00 0
Infrastrukturális kihívások az európai energiapolitikábanA magyar soros elnökség és az Európai Bizottság 2011. május 16-17-én az uniós energiapiacok infrastrukturális kihívásairól szervez konferenciát Budapesten. A rendezvényt az uniós szervek képviseletében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Günther Oettinger energiaügyi biztos valamint Gyürk András nyitotta meg. A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a kontinenst érő energetikai kihívások eredményes kezelése érdekében további erőfeszítésekre, így a meglévő infrastruktúra jobb kihasználására, új beruházásokra valamint egységesebb szabályozásra van szükség.2011-05-16 15:08:00 0
Lázár: Át kell alakítani a kedvezmények rendszerétFelül kell vizsgálni a korábbi kedvezményeket a rendészeti ágazatban, amikor a közbiztonság hazánk egyik legnagyobb problémája - hangsúlyozta Lázár János hétfői, parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető kijelentette: a foglalkoztatás bővítéséhez át kell alakítani a kedvezmények rendszerét.2011-05-16 14:53:00 0
Az energetikai infrastruktúráról tárgyalnak BudapestenA 2020-ig és az utána következő időszakra szóló európai energetikai infrastruktúra fejlesztése az egységes piacot és az energetikai "szigetek" felszámolását szolgálja, amiről hétfőn kezdődött kétnapos tanácskozás Budapesten.2011-05-16 14:30:00 0
Schmitt: Magyarország szolidárisMagyarország a gazdasági nehézségek ellenére is aktívan kiveszi a részét a fejlődő országok iránti szolidaritásból, az EU Tanácsának soros elnöki posztja egyedülálló lehetőséget ad a fellépésre az ügyben - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn Budapesten.2011-05-16 13:22:00 0
Lázár: "Aki tud, annak dolgoznia kell!" + videóJelenleg 3,5 millió munkavállaló gondoskodik önmagán kívül 6,5 millió polgártársáról - hívta fel a figyelmet hétfőn napirend előtti beszédében Lázár János.2011-05-16 14:07:00 1
Orbán: Mélyíteni és szélesíteni kell az európai integrációt + képekAz Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn, Katowicében, a 3. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján elhangzott beszédében. A rendezvényen készült képgaléria megtekinthető itt.2011-05-16 13:03:00 0
Magyar elnök az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének élénDömötör Csaba személyében magyar elnöke lesz az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP).2011-05-16 12:45:00 0
Nagy Anna: Sűrű esztendő van mögöttünkTalán szokatlan ütemben, de szükségszerűen történtek lépések és újfajta dolgok az Orbán-kormány első évében - nyilatkozta Nagy Anna kormányszóvivő a Duna Televízió reggeli műsorában hétfőn. A szóvivő szerint óriási volt a társadalomban a várakozás a kormányzati cselekvésre, ezzel összhangban történtek meg az első év lépései. Évek óta halogatott lépéseket valósítottak meg, akár a munka világának újraszabályozásában, akár a családtámogatásban, akár a magyar-magyar kapcsolatok új alapokra helyezésében;utóbbi esetben például a kettős állampolgárság megadásával a határon túli magyaroknak, avagy a rájuk vonatkozó odafigyelés szabályainak erősítésével az új alkotmányban.2011-05-16 12:40:00 1
Lezsák: Őszre meglesz a hungarikum törvényA hungarikum olyan nemzeti érték, amely bizonyítja a nemzeti örökséghez történő tartozást.2011-05-16 11:47:00 0
Matolcsy: 217 milliárdos megtakarítás várhatóHárom év alatt összesen 217 milliárd forint költségvetési megtakarítást eredményezhet a rokkantsághoz, egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások átalakítása a nemzetgazdasági miniszter közlése szerint. Matolcsy György egy írásbeli kérdésre adott válaszában kitért arra is, hogy a rokkantnyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások - a korhatár betöltéséig - a jelenlegi formájukban megszűnnének, és egészségkárosodási ellátássá alakulnának át.2011-05-16 11:45:00 0
Tállai: Gyökeres változás a közigazgatásbanLátok esélyt arra, hogy Budapesten gyökeres változás történjen az önkormányzatiság terén - jelentette ki Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára a tv2 Mokka című műsorában hétfőn. A politikus emellett beszélt a járások megalkotásáról, hangsúlyozva, hogy az új rendszer hatékonyabb, előnyösebb lehet az állampolgárok számára.2011-05-16 11:43:00 1
Óriási lehetőség a vízi turizmus fejlesztéseA magyar kormány a Duna-stratégián belül szeretne egy öt országot érintő Tisza-stratégiai tervet is kidolgozni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Barsiné Pataky Etelka. A stratégiáért felelős kormánybiztos arról is beszélt, hogy zászlóshajó lehet a geotermikus energia hasznosítása is.2011-05-16 11:41:00 0
Készül a törvényjavaslat a gépjármű-kereskedelemreA gazdasági bizottság hamarosan törvényjavaslat-csomagot nyújt be a parlamentnek, amelyben a gépjármű-kereskedelem és -javítás problémáit orvosolják, erről már tárgyalt Matolcsy György gazdasági miniszterrel - mondta Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke a bizottság közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának ülésén hétfőn Budapesten.2011-05-16 11:15:00 0
Erősödött az államháztartás finanszírozási képességeAz államháztartás nettó finanszírozási képessége a GDP 5,0 százalékát tette ki (1379 milliárd forintot) a 2011 első negyedévével lezárt egy évben az első negyedévében elszámolt magánnyugdíjpénztári kilépések miatt - közölte az MNB hétfőn. A tőketranszfer hatását figyelmen kívül hagyva azonban az államháztartás finanszírozási igénye (hiánya) a GDP 4,6 százaléka (1.271 milliárd forint) volt.2011-05-16 10:50:00 0
Egységes jogi kultúrára van szükség EurópábanNavracsics Tibor szerint közös jogi kultúra kialakítására van szükség az európai igazságügyi térségben a bűnüldözés sikere érdekében. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt hétfőn Budapesten mondta az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai közti együttműködést ösztönző Eurojust és a magyar Legfőbb Ügyészség közös szemináriumán.2011-05-16 10:47:00 0
Akiknek adósai vagyunk2011-05-16 10:41:00 0
A magyar EU-elnökség alatt ülésezik a Területi Kormányhivatalok Európai Szervezete2011. május 18-a és 21-e között a magyar EU-elnökséghez kapcsolódóan rendezi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Területi Kormányhivatalok Európai Szervezetének (EASTR) éves találkozóját Balatonszemesen és Siófokon - tájékoztat közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.2011-05-16 10:36:00 0
Mezőhegyesi ménesbirtok: Budai Gyula feljelentést teszHűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz az elszámoltatási kormánybiztos a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. 2004-es privatizációjának ügyében.2011-05-16 10:35:00 0
Szocialista Fekete Péter2011-05-16 10:31:00 0
Biccentés Bokros Lajosnak2011-05-16 10:20:00 0
Gyurcsány és az MSZP: a szakítás igazi oka2011-05-16 10:17:00 0
A nyomozás ellenére alkalmas jelölt az MSZP számára2011-05-16 10:11:00 0
Belső cenzúra2011-05-16 10:02:00 0
A nemzet2011-05-16 09:37:00 0
Bencsik: Az energiatermelés sokféleségére van szükségAz energiastratégia keretében a kieső erőművek pótlására részletes feltételrendszert dolgoznak ki, amelynek egyik eleme lesz a villamosenergia-termeléshez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás egyharmaddal történő csökkentése - ismertette az energiastratégia-tervezet részleteit Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.2011-05-16 09:20:00 0
Időközi: fölényes siker a XVI. kerületbenA Fidesz-KDNP politikusa nyerte meg a XVI. kerületi időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap - közölte Ancsin László, a hivatal jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.2011-05-16 09:14:00 0
Szigorodhatnak a polgárőrségek működési feltételeiAz Országgyűlés hétfői ülésnapján dönthet a polgárőrségek működési feltételeinek szigorításáról, és emellett tovább tárgyalhatja például az úgynevezett egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállítására vonatkozó kormánypárti javaslatot is.2011-05-16 08:54:00 0
Csak egyszer engedné az elterelést az új Btk.Változtatnának azon a szabályon is, amely szerint a drogdílerek, a kábítószer-kereskedők enyhébb büntetést kapnak, ha rendszeres drogfogyasztók - írta a Népszabadság.2011-05-16 08:52:00 0
Vesztegetés kontroll nélkülAz előző, baloldali vezetésű kormányzati ciklusokban kontroll nélkül osztogathatták a kenőpénzeket a Honvédelmi Minisztériumban, mert gyakorlatilag nem működött a belső ellenőrzés. Hende Csaba jelenlegi honvédelmi miniszter egyik első intézkedése ezért a korábbi védelemgazdasági főosztály átszervezése volt. A tárca korrupcióellenes stratégiát és etikai kódexet is kidolgozott.2011-05-16 08:49:00 0
Lakásvásárlás az állam segítségévelÁllamilag támogatott lakásvásárlási hitel konstrukcióját is tartalmazza a kormány és a Magyar Bankszövetség megállapodás közeli tervezete, amely a bajba jutott devizahiteleseknek nyújt segítséget - írta hétfői számában a Magyar Hírlap a birtokába került dokumentumra hivatkozva.2011-05-16 08:46:00 0
9 milliárdot nyertek állami intézmények a KEOP keretébenÖsszesen 9,28 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el épületenergetikai korszerűsítésre állami felsőoktatási- és egészségügyi intézmények - jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma és energiaügyekért felelős államtitkára vasárnap a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán Budapesten.2011-05-15 16:01:00 0
Nyomoz a Kehi a szálloda eladások ügyébenElrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kilenc szállodájának eladása miatt.2011-05-15 12:17:00 0
Réthelyi: A család az életet meghatározó együttléti formaA család az életet meghatározó együttléti forma, jelentősége a XXI. században is igen nagy - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vasárnap Budapesten.2011-05-15 11:11:00 0
Videós segítség az szja-bevalláshozVideós segítséget nyújt honlapján a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának kitöltéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).2011-05-15 10:35:00 0
Az Új Széchenyi Terv keretében főként kkv-k pályáztakAz Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében eddig a 260 milliárd forint támogatásra benyújtott 1.800 pályázat 80 százaléka a kis- és középvállalkozói szférából érkezett - nyilatkozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkár az MTI-nek.2011-05-15 10:33:00 0
A jövő évtől léphet életbe a köztisztviselők etikai kódexeVárhatóan jövő évtől léphet hatályba a köztisztviselők új etikai kódexe, a tervek szerint akár el is bocsáthatják azokat, akik súlyosan megszegik az ebben foglaltakat.2011-05-15 10:31:00 0
A jövő héten tárgyalja a Ház a költségvetési csalás tényállásának bevezetésétAz Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésén kezdheti tárgyalni a költségvetési csalás tényállásának a kormány által kezdeményezett bevezetését, emellett dönthet például a polgárőrségek működési feltételeinek szigorításáról is.2011-05-15 10:27:00 0
Megkezdődik a szennyvíz-beruházás kivitelezése NagykanizsánA jövő héten megkezdődnek a kivitelezési munkálatok Nagykanizsa térségében, a 11,1 milliárd forintos beruházás a várost és további 12 települést érint - közölte a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás elnöke szombati nagykanizsai sajtótájékoztatóján.2011-05-14 16:30:00 0
A fiatalok bevonásával készül az ifjúsági stratégiaA fiatalok bevonásával készül a kormányzati ifjúsági stratégia - mondta el Mihalovics Péter az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos szombaton a Magyar Ifjúsági Konferencián (MIK) az ausztriai Felsőőrön (Oberwart).2011-05-14 15:23:00 0
Egyeztetések a VDSZSZ követeléseinek teljesítésítésérőlA kormány jogosnak és reálisnak tartja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléseit, amelyek teljesítéséről egyeztetések kezdődnek - az érdekképviselet tájékoztatása szerint ezt mondta Fónagy János államtitkár a VDSZSZ Szolidaritás VIII. küldöttgyűlésén.2011-05-14 15:16:00 0
Nappali melegedő nyílt egyházi és önkormányzati segítséggelHajléktalanoknak nyílt nappali melegedő a Pécsi Egyházmegye és a helyi önkormányzat együttműködéseként a baranyai megyeszékhelyen szombaton.2011-05-14 14:22:00 0
Lázár, Szijjártó: mindenki munkájára szükség van!A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson "negyvenegynéhány éves", tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.2011-05-14 14:11:00 0
"A kormány célja, hogy rehabilitálja a megyéket"A megyék életében is fontos fordulópont lehet az idei év, ismét megerősödnek, intézményeket kapnak, s megerősödnek hatáskörök szempontjából is - mondta Navracsics Tibor szombaton Fehérvárcsurgón, a Fejér megyei megyenap keretében tartott ünnepi közgyűlésen.2011-05-14 14:07:00 0
Bánki: Akik rendet tesznek, hatalmasat nyerhetnekAz Európai Bizottság végre zöld jelzést adott annak a magyar kezdeményezésnek, melynek köszönhetően mintegy 20 milliárd forint áramolhat a magyar sportba 2011 augusztusától. A hazai sportélet felvirágoztatásáról és a sporttörvény újításairól az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnökével, Bánki Erikkel beszélgetett a Magyar Nemzet Online.2011-05-14 13:49:00 0
Limonádét prédikál2011-05-14 13:33:00 0
Kulturált önfelszámolósdi2011-05-14 13:13:00 0
Precizitás2011-05-14 13:04:00 0
Nekem hét2011-05-14 12:58:00 0
Nekik fütyül2011-05-14 12:49:00 0
Ön elhiszi?Mélyen tisztelt bíróság, tekintetes törvényszék, én mint jogkövető állampolgár, elhiszem, hogy Hunvald Györgyöt haza kellett engedni. Azt is készséggel elhiszem, hogyha valakit 603 millió forintos károkozással gyanúsítanak, és több mint két évig őrizetben tartanak, annak jár némi szabadság, grasszáljon szabadon Budapesten, hiszen lakhelye a főváros, s csak ezt tiltják neki.2011-05-14 12:45:00 0
Varga: Megoldás kell a végkielégítések visszafizetéséreVarga Mihály szerint a kormányzatnak keresnie kell a törvényes megoldást arra, hogy azok a volt politikusok is visszafizessék végkielégítésüket, akik felelősek azért, ami az országgal történt az elmúlt években. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt a Hír TV-ben mondta péntek este azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) szerint visszaélés esetén akár öt évre visszamenőleg is kivethető a 98 százalékos különadó.2011-05-14 12:23:00 1
Összhang van a kormány és a jegybank közöttA kormány és a jegybank közötti viszonyban nem tapasztalt problémát a monetáris tanács két új tagja, akik a szombati Magyar Nemzetben nyilatkoztak.2011-05-14 12:06:00 0
Hende: a honvédelem újra nemzeti ügy leszArra szegődtünk, hogy megújítsuk az egész honvédséget, mire végzünk, a honvédelem újra nemzeti ügy lesz - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton a Ludovika zászlóalj ünnepélyes csapatzászló-adományozó ünnepségén a fővárosban.2011-05-14 11:25:00 0
Ötpontos mentőcsomag a devizahiteleseknekA frankalapú jelzáloghitelek mellett az euróban és jenben felvett kölcsönökre is törlesztési árfolyam-korlátozás lépne életbe 2015. június 30-ig, a kormány és a Bankszövetség a Magyar Hírlap birtokába került megállapodása szerint. A Nemzeti Eszközkezelő forgalmi értéken vásárolná meg az ingatlanokat. Budapesten és a megyei jogú városokban a forgalmi érték 55 százalékáért, városokban ötven, községekben pedig 35 százalékáért - ismerteti a napilap a kormány és a Magyar Bankszövetség között alakuló megállapodás tervezetét.2011-05-14 11:12:00 0
Egyaránt fontos az energiahatékonyság és a klímapolitikaLehetséges az energia- és klímapolitika összhangjának megteremtése, ezek nem egymást gyengítő szempontok - közölte Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára az MTI-vel az elkészült és társadalmi vitára bocsátott új energiastratégia tervezetével kapcsolatban.2011-05-14 10:45:00 0
Orbán: A nemzeti önbecsüléssel rendelkező országok az erősek"A nemzeti önbecsüléssel rendelkező országok az erősek" címmel Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közölt interjút pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung internetes kiadása. Az interjút - amely a német konzervatív napilap szombati számában jelenik meg - Georg Paul Hefty, az újság magyar származású szemleírója készítette, aki mindenekelőtt az új magyar alaptörvényről és Magyarország soros uniós elnöki tevékenységéről kérdezte a kormányfőt.2011-05-13 21:00:00 0
Vadai Ágnes javaslata támadás a sajtószabadság ellenA Magyar Nemzet c. napilapban a Magyar Szocialista Párt Demokratikus Koalíció Platformjáról megjelent cikkből kizárólag a platform taglétszámára vonatkozó adatok voltak megismerhetők - reagált közleményében Gulyás Gergely a Vadai Ágnes sajtótájékoztatóján elhangzottakra.2011-05-13 19:57:00 0
Pintér: A rendet garantálni fogjukAz amerikai nagykövet a Pintér Sándor belügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: jó benyomást tett rá, hogy milyen gyorsan reagált a magyar kormány a gyöngyöspatai eseményekre a feszültség további éleződésének megakadályozásáért.2011-05-13 19:22:00 0
BKK: tizenkét villamosvonalon kezdődik felújításTizenkét villamosvonalon kezd felújításokat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nyáron; a fedezet a BKV-nak minden évben átutalt beruházási támogatás, amelyet az idén egymilliárddal forinttal növeltek, tizenegy milliárdra emeltek.2011-05-13 19:05:00 0
Egészségügy: megnövekszik a szakmai közélet súlyaAz új szakmai kollégium felállásával megnövekszik a szakmai közélet súlya az egészségügyben - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy pénteki budapesti rendezvényen.2011-05-13 17:54:00 0
Navracsics: Nő az államigazgatás szerepeNagyobb szerepe lesz az államigazgatásnak területi, megyei, 2013. januártól pedig járási szinten nemcsak a hatósági ügyekben, hanem az egészségügyben és az oktatásban is - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Szekszárdon.2011-05-13 17:52:00 0
Támogatják a tagországok a kereskedelmi kedvezmények rendszerének felülvizsgálatátTámogatják az európai uniós tagországok külügyminiszterei annak az európai bizottsági javaslatnak a fő irányvonalait, amelynek célja, hogy átfogó felülvizsgálatnak vessék alá az unión kívüli országoknak nyújtott kereskedelmi kedvezmények rendszerét - jelentette be az elnöklő Martonyi János a miniszterek brüsszeli találkozóját követő sajtótájékoztatón.2011-05-13 16:53:00 0
Már szeptembertől 15 tagú lehet az AlkotmánybíróságSzeptember 1-jétől 11 helyett 15 tagja lehet az Alkotmánybíróságnak (Ab), és ugyanekkor léphet hivatalba a testület parlament által megválasztott elnöke. Az erre vonatkozó javaslatát pénteken terjesztette az Országgyűlés elé a fideszes Lázár János és Balsai István.2011-05-13 16:28:00 0
Történelmi hagyomány és jövőbe mutató innovációA gazdag történelmi múlt és a jelenkori gazdasági erőcentrum kettősségéről, a Székesfehérvárt érintő infrastrukturális beruházásokról és az időközi választásról kérdezte többek között a fidesz.hu a város polgármesterét. Cser-Palkovics András értékelte a médiatörvény óta eltelt időszakot is, bocsánatkérésre szólítva fel az alaptalanul vádaskodókat. A városvezető beszámolt a Videoton első bajnoki címét követő ünneplésről is.2011-05-15 12:19:00 0
Hazánk és Kína érdekelt az együttműködés elmélyítésébenOrbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytatott Taj Ping-kuo kínai államtanácsossal. A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a két kormány által létrehozott gazdasági vegyesbizottság jól működik, és a jövőben is jó keretét fogja adni a stratégiai együttműködésnek a gazdaság területén - olvasható Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjének az eseményről kiadott közleményében.2011-05-13 15:56:00 0
Átalakítás: "Hogy valóban a betegek gyógyulását segítsék"Újabb, a gyógyszerkasszával összefüggő szigorításokat tervez a kabinet - közölte a kormányszóvivő pénteken az MTI-vel2011-05-13 15:51:00 0
Történelmi hagyomány és jövőbe mutató innovációA gazdag történelmi múlt és a jelenkori gazdasági erőcentrum kettősségéről, a Székesfehérvárt érintő infrastrukturális beruházásokról és az időközi választásról kérdezte többek között a fidesz.hu a város polgármesterét. Cser-Palkovics András értékelte a médiatörvény óta eltelt időszakot is, bocsánatkérésre szólítva fel az alaptalanul vádaskodókat. A városvezető beszámolt a Videoton első bajnoki címét követő ünneplésről is.2011-05-14 10:21:00 0
Átalakítják a nyugellátás rendszerét"Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető" - áll abban a javaslatban, amelyet a fideszes Lázár János és Balsai István terjesztett az Országgyűlés elé pénteken.2011-05-13 15:21:00 0
Tizenkét villamosvonalon kezdődik felújítás a nyáronTizenkét villamosvonalon kezd felújításokat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nyáron; a fedezet a BKV-nak minden évben átutalt beruházási támogatás, amelyet az idén egymilliárddal forinttal növeltek, tizenegy milliárdra emeltek.2011-05-13 14:38:00 0
Csökkenti az energiaköltségeket KaposvárHárom beruházás révén is csökkenti az energiaköltségeket Kaposvár önkormányzata; biomassza erőmű épül, ami a távfűtött lakások fűtésköltségét mérsékli, napkollektorokat szerelnek egy kollégiumra, a megújult városi fürdő fűtését pedig részben a cukorgyárban előállított biogáz biztosítja, de már vizsgálják a lakossági felhasználás lehetőségét is.2011-05-13 14:22:00 0
Hazai gyártótól rendelhet járműveket a honvédségTöbbmilliárd forintos katonai jármű megrendelést készül adni a Rábának az idén a honvédelmi tárca; az idei megrendelés a tavalyinál nagyobb értékű lesz, előkészítése folyamatban van - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter újságíróknak csütörtökön Győrött.2011-05-13 14:22:00 0
Összehangolt cselekvés az európai szegénység ellenA szegénység elleni küzdelem az Európai Unió minden tagállamának nemzeti intézkedéseiben és nemzeti reformprogramjaiban is megjelenik, de fontos az is, hogy az erőfeszítéseket uniós szinten is összehangolják, koordinálják - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Brüsszelben a szegénységben élők európai találkozóján.2011-05-13 13:57:00 0
Állítsuk össze az európai családok közös fotóalbumát! - A Nemzeti Erőforrás Minisztérium fotópályázataMutassuk be az európai családok sokszínűségét, hogy kiderüljön: a család a legnagyobb érték, éljünk bárhol Európában. Olyan privát pillanatokat, megörökített élményeket várunk, amelyeket a családok hajlandóak megosztani a szélesebb közvéleménnyel is, hogy mindenki lássa: a család a legfőbb boldogság forrása - olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) portálunkhoz pénteken eljuttatott közleményében.2011-05-13 13:50:00 0
"Látleletet" kell készíteni az ifjúság problémáirólBemutatták Az európai fiatalok világa a 21. század elején című könyvet pénteken Budapesten; Mihalovics Péter az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos és Jancsák Csaba ifjúságkutató, szociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötetet vitairatnak szánják, és az ifjúságot mindenképpen be kell vonni a róla szóló döntésekbe.2011-05-13 13:24:00 0
Kína államtanácsosának adott át kitüntetést Schmitt PálSchmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke pénteken a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adta át Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) kínai államtanácsosnak.2011-05-13 13:21:00 0
Balla: Nagy előrelépést ért el Magyarország a bővítésbenMár eddig is jelentős előrelépést ért el a magyar soros elnökség a bővítésben, a horvát csatlakozási tárgyalások komoly mértékben haladtak az elmúlt időben - mondta Balla Mihály, a külügyi bizottság elnöke pénteken az MTI-nek.2011-05-13 12:25:00 0
Újra meghirdették a Családbarát Munkahely pályázatotÚjra meghirdette az ezredforduló óta létező Családbarát Munkahely pályázatot Soltész Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára, a hasonló című konferencián pénteken Budapesten.2011-05-13 12:06:00 0
Kihírdették a különadó új szabályaitA Magyar Közlöny pénteki számában kihirdették a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó Országgyűlés által hétfőn elfogadott új szabályait, amelyek így - a törvény szövege alapján - szombattól lépnek hatályba.2011-05-13 11:55:00 0
Társadalmi vitára bocsátják a Nemzeti EnergiastratégiátVitára kész állapotban van a Nemzeti Energiastratégia, amelyet nyilvános társadalmi véleményezésre bocsátnak. A következő egy hónapban lehetősége lesz mind az energiagazdaság szereplőinek, illetve a természet- és környezetvédelmi szervezetek delegáltjainak, és mindazok álláspontjának a befogadására, akik fontosnak tartják a stratégia véleményezését - jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára pénteken Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján.2011-05-13 11:42:00 0
Tállai: Minden önkormányzat megmarad MagyarországonMég nem érvényesebb az önkormányzatokra vonatkozó szigorúbb szabályok, bár tavalytól könyvvizsgálói jelentés kell az egy éven túli hitelfelvételhez - jelentette ki Tállai András a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.2011-05-13 11:31:00 1
Ismét bíznak a befektetők MagyarországbanA kormányzati intézkedések hatására a nemzetközi piacok megbízható gazdasági partnernek tekintik Magyarországot, ezt bizonyítja többi között a 3,75 milliárd dolláros kötvénykibocsátás elmúlt időszakbeli sikere, az, hogy 13,5 milliárd dolláros befektetési ajánlat érkezett a magyar állampapírokra - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által szervezett Pénzügyi csúcstalálkozón.2011-05-13 10:40:00 0
Taxisblokád újrajátszva?2011-05-13 09:51:00 0
Demokrata Párt: szakadhat az MSZP2011-05-13 09:43:00 0
Martonyi: Felül kell vizsgálni a kereskedelmi kedvezmények uniós rendszerétAz európai uniós tagországok külügyminisztereinek pénteki találkozójával megkezdik annak a javaslatnak a vitáját, amely átalakítaná az unión kívüli országoknak nyújtott kereskedelmi kedvezmények rendszerét - jelentette be a brüsszeli ülésen elnöklő Martonyi János külügyminiszter az értekezlet előtt.2011-05-13 09:40:00 0
A kormány forró krumplija2011-05-13 09:34:00 0
"C" típusú ellenőrzésen kell átesnie a korona őreinekA koronaőr, illetve palotaőr szolgálati beosztást ellátó hivatásos és szerződéses állományú katonákkal bővül a "C" típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésre kötelezettek köre - derül ki a honvédelmi miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendeletéből.2011-05-13 09:27:00 0
A könyv és szövege2011-05-13 09:24:00 0
KSH: 2,4 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévbenMagyarország bruttó hazai terméke (GDP) 0,7 százalékkal nőtt az idén az első negyedévben a megelőző negyedévhez és 2,4 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.2011-05-13 09:23:00 0
Csata a szabadságharcban2011-05-13 09:21:00 0
A pártalapítás margójára2011-05-13 09:17:00 0
Nem megfelelő a Szlovákiától kapott államközi tervezetMagyarország folyamatosan tájékoztatja majd Szlovákiát a határon túli magyarok választójogával kapcsolatos lépésekről. Ebben állapodott meg Martonyi János magyar és Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter pozsonyi tárgyalásain. A kettős állampolgárságról egyelőre nincs megegyezés.2011-05-13 08:45:00 0
Nem akar több hitelt Pécs polgármesterePáva Zsolt (Fidesz) Pécs polgármestere leállította a város mintegy 2,8 milliárd forint hitel felvételére irányuló kezdeményezését - adta hírül a PécsMa.hu internetes hírportál csütörtökön.2011-05-13 08:42:00 0
A bürokrácia bénítja a Magyar HonvédségetA politikai és a katonai vezetés célja egy jelenleginél nem nagyobb, de hatékonyabb rendszer kialakítása, melynek fókuszában az ország-védelem áll - mondta a Magyar Hírlapnak Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.2011-05-13 08:39:00 0
Középpontban a kötöttpályás közlekedésA főváros a kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztése mellett tette le a voksát, egyértelmű prioritást akarnak adni ennek a közúti fejlesztésével szemben - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a főpolgármester.2011-05-13 08:34:00 0
Profi korrupciós pénzlenyúló rendszer volt a HM-benHende Csaba is megdöbbent azon a profin kiépített korrupciós pénzlenyúló rendszeren, ami a szocialista kormányzás alatt működött a Honvédelmi Minisztériumban.2011-05-12 20:56:00 0
Elindult a Nemzeti Összközlekedési StratégiaMegkezdődött a Nemzeti Összközlekedési Stratégia kidolgozása; Magyarország egyik fő vonzereje a jövőben is földrajzi helyzete lehet - ismertette Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedési helyettes államtitkára a Közlekedésfejlesztés Magyarországon címmel rendezett konferencián.2011-05-12 19:33:00 0
Budapest és Pozsony tovább tárgyalA magyar és a szlovák külügyminiszter szerint Budapest és Pozsony egyaránt folytatni kívánja a tárgyalásokat azokról a kérdésekről, amelyekben a két ország álláspontja eltér egymástól.2011-05-12 17:41:00 0
500 milliárddal csökkennek a terhek januártólA kormány a gazdasági stabilitás megteremtésével, kiszámítható gazdaságpolitikával segíti a vállalkozásokat, továbbá január elsején elindít egy olyan programot, amelynek eredményeként mintegy 500 milliárd forinttal kisebb adminisztrációs teher sújtja majd a vállalkozásokat - mondta Székesfehérváron Cséfalvay Zoltán egy új üzemcsarnok átadásán.2011-05-12 17:35:00 0
Magyar-orosz együttműködést segítő társaság alakultMegalakult a Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület csütörtökön a Parlamentben, az ülésen felszólalók a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének fontosságát hangsúlyozták.2011-05-12 16:29:00 0
Mérséklődött a munkanélküliség BorsodbanCsökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol áprilisban 72 ezer 400 állástalant tartottak nyilván. Márciusban számuk még meghaladta a 78 ezret, februárban pedig a 80 ezret.2011-05-12 15:36:00 0
Cél, hogy a tervezett gyerekek meg is szülessenekNégy alkotás került be márciusban a babazászló-pályázat döntőjébe. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a tervezett gyerekek megszülessenek, és létrejöjjön egy támogató közösség is. Összesen 198 pályázat érkezett a felhívásra.2011-05-12 15:26:00 0
A személyek szabad mozgása az EU egyik legfőbb vívmányaAz EU-belügyminiszterek csütörtöki brüsszeli tanácskozásán mindenki egyetértett azzal, hogy a személyek szabad mozgása az EU egyik legfőbb vívmánya, amelyet meg kell őrizni - hangsúlyozta újságírók előtt Pintér Sándor.2011-05-12 15:06:00 0
Egy pápa arcai: pillanatfelvételek II. János PálrólSoha nem fogja megbánni, hogy elolvasta - hogy mélyen belenézett II. János Pál szemébe - olvasható az ajánlás Alfonso Aguliar könyvének előszavában. Az Egy pápa arcai meghitt pillanatfelvételeket mutat be II János Pálról, arról az egyházfőről, aki az Egyházat és az emberiséget a harmadik évezredbe vezette. A kötetet Arturo Mari fotói illusztrálják.2011-05-12 15:06:00 0
Zalaegerszeg gazdálkodása kiegyensúlyozott voltA tavalyi év elején tervezett mintegy 700 millió forintos hiányt év végére teljesen ledolgozta Zalaegerszeg önkormányzata, amely ezzel együtt csökkentette a város hitelállományát és növelte a vagyonát - közölte csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján a város polgármestere.2011-05-12 14:57:00 0
Közös katonai harci egységet hoznak létre a V4-ekKözös európai uniós hadtestet (battle group) hoz létre a négy visegrádi ország.2011-05-12 14:52:00 0
Eger - Budapest: gyorsabban, kényelmesebbenA Magyar Kormány május 11-i ülésén kiemelt projektként nevesítette az Egert az M3-as autópályával összekötő út első ütemét - jelentette be sajtótájékoztatón csütörtökön Egerben dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.2011-05-12 14:45:00 0
Összefogás a romák munkába állásáért Győr megyébenAz állami, önkormányzati cégeknél betöltetlen állásokról készít adatbázist az itt élő roma emberek munkahelyhez juttatása érdekében a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal és a megyei cigány önkormányzat.2011-05-12 14:39:00 0
A gyermekek érdekében kell megerősíteni a családokatA Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára szerint a gyermekvédelem a jelenleginél több figyelmet és több forrást érdemelne.2011-05-12 14:21:00 0
Orbán: Macedónia tagsága az egész Európai Unió érdekeMacedónia EU-s tagsága mellett foglalt állást csütörtökön Szkopjéban Orbán Viktor miniszterelnök, aki egynapos látogatást tett a volt jugoszláv tagköztársaság fővárosában - jelentette a helyszínről az MTI Hírcentrum tudósítója. Tekintse meg képgalériánkat!2011-05-12 13:39:00 0
Növekedésbarát környezetet kell biztosítani a kkv-k számáraAz Európai Parlament plenáris ülése nagy többséggel szavazta meg a 2008 júniusában elfogadott "Kisvállalkozói Intézkedéscsomag" felülvizsgálatáról szóló közös állásfoglalási indítványt. A felülvizsgálat szerint a kisvállalkozásoknak számos előnye származik ebből az intézkedéscsomagból, mely többek között olcsóbbá és könnyebbé teszi az új vállalkozások indítását az unió területén.2011-05-12 13:16:00 0
"Arányosabb választójogi rendszert szeretnénk"Arányosabb választójogi rendszert szeretnénk alkotni - szögezte le Gulyás Gergely az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön. A képviselő a határon túli magyarok szavazati jogáról szólva kifejtette: az európai gyakorlat szerint az állampolgárság és a választójog általában együtt jár.2011-05-12 13:04:00 1
Az emberek szolgálatában2011-05-12 12:23:00 0
Napirenden a szlovákiai magyarok állampolgárságaA magyar-szlovák kapcsolatok időszerű, nyitott kérdéseiről tárgyal vezető szlovák politikusokkal csütörtökön Pozsonyban Martonyi János.2011-05-12 12:13:00 0
Szerkezetében nem változik a különadóról szóló törvényAz ismét beterjesztendő jogszabály hatálya minden közszereplőre kiterjed, és maradnak az összeghatárok is - mondta Lázár János a Fidesz frakcióvezetője a 180 percben hétfőn.2011-05-10 18:06:00 0
Kitüntette Horváth Jánost az Amerikai Magyar KoalícióAz Amerikai Magyar Koalíció (Hungarian American Coalition, HAC) a magyar-amerikai kapcsolatok előmozdításában játszott kiemelkedő tevékenységéért szerdán elismerésben részesítette Horváth Jánost, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét és a William Penn Szövetséget.2011-05-12 12:01:00 0
A bankok sikeres tesztjén múlik a befektetők bizalmaMichel Barnier belső piacért felelős uniós biztos jelenlétében zajlott le az Európai Parlament tegnapi plenáris vitája az európai bankszektor stressztesztjéről. A vitában felszólaló Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő szerint, ha az idei tesztsorozat sem lesz eredményes, akkor nem sikerül helyreállítani az európai bankszektorba vetett befektetői bizalmat, ami súlyosan fogja érinteni az egész európai gazdaságot és annak növekedési kilátásait.2011-05-12 11:52:00 0
Komoly elismerést kapott hazánk az ENSZ Emberi Jogi TanácsátólBalog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának meghallgatásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarország komoly elismerést kapott a szervezettől, ugyanakkor kritikus kérdéseket is tettek fel a delegáltak, azonban a magyar küldöttség mindenre megnyugtató választ tudott adni. Az államtitkár megjegyezte: az alkotmányhoz fűződő kérdések egy része egyfajta tudatlanságról tanúskodott.2011-05-12 11:20:00 0
2014-ig kell kidolgozni az új állami támogatási szabályokatAz uniós országok nemzeti támogatási szabályai 2013 végén hatályukat vesztik, addig kell kidolgozni az újakat; ehhez kérte a magyar uniós elnökség keretében megrendezett Állami Támogatási Nap résztvevőinek hozzájárulását Hegmanné Nemes Sára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, csütörtökön Budapesten.2011-05-12 11:15:00 0
Fazekas a termelési módszerek megváltoztatását sürgette az ENSZ-benA termelési módszerek és a fogyasztási szokások megváltoztatásának szükségességét hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter New Yorkban, az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága 19. ülésszakán - tájékoztatta a szaktárca az MTI-t csütörtökön.2011-05-12 11:04:00 0
Policy Agenda: Rogáné a legtöbb jelentős törvényjavaslatAz elmúlt egy évben Rogán Antal fideszes képviselő nyújtotta be a legtöbb nagy jelentőségű törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a kormánypárti politikusok közül - állapította meg a Policy Agenda, amely csütörtökön juttatta el elemzését az MTI-hez.2011-05-12 10:56:00 0
Törzsfejlődés2011-05-12 10:25:00 0
Koncepciós védekezés2011-05-12 10:23:00 0
Sakkjátszma2011-05-12 10:15:00 0
A pártütőAhogy Gyurcsány Ferenc a KISZ-t eltemette, úgy lehet, hogy az a küldetése, hogy az MSZP-nek is megássa sírját, és beletemesse. (Csintalan Sándor a Magyar Nemzetnek, 2004. augusztus 25.)2011-05-12 09:57:00 0
LOP2011-05-12 09:49:00 0
Semmi különös2011-05-12 09:44:00 0
Csak korlátozott időre2011-05-12 09:38:00 0
Pintér: Minden országnak joga van a mélységi ellenőrzésreEddigi ismereteink szerint száz százalékosan összeegyeztethető a schengeni előírásokkal és az uniós alapszerződéssel, hogy a dán hatóságok ismét bevezetik a szúrópróbaszerű vámellenőrzést a határtérségben - mondta Pintér Sándor csütörtökön Brüsszelben az MTI-nek.2011-05-12 09:12:00 0
Önkormányzati behívó SátoraljaújhelyenBehívót postázott a sátoraljaújhelyi önkormányzat félszáz helybéli férfinak, készenlétbe helyezésüket a város megvédése érdekében rendelte el a polgármester - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.2011-05-12 07:56:00 0
Hazánkban folytat stratégiai párbeszédet az EU és KínaA soros magyar EU-elnökség magas szintű találkozóinak helyszínén, a gödöllői királyi kastélyban tartják meg csütörtökön az EU-Kína stratégiai párbeszéd következő tárgyalási fordulóját.2011-05-12 07:50:00 0
Gödöllő mutatkozott be BrüsszelbenAz Európai Unió intézményrendszeréhez tartozó Régiók Bizottságában, Brüsszelben fotókiállítással mutatkozott be a magyar uniós elnökség kiemelt helyszínei közé tartozó Gödöllő szerda este.2011-05-12 07:44:00 0
A reformcsomag célja az európai adósságválság megfékezéseAz Európai Unió tagállamai az EU gazdasági reformcsomagjának elfogadására meghatározott június 24-i határidő elmulasztását kockáztatják, ha az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalásokon nem mutatnak nagyobb rugalmasságot a következő napokban - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott interjúban.2011-05-12 07:37:00 0
"Kulturáltan Gyurcsány-ellenes" hangulat2011-05-12 07:32:00 0
NGM: A külgazdasági stratégia is a növekedést támogatjaA külgazdasági stratégia fő célja, hogy a külgazdaság prioritásainak kijelölésével, eszközeinek finomhangolásával hozzájáruljon a kormány növekedési, egyensúlyi és foglalkoztatási céljainak megvalósításához a 2011-2015 közötti időszakban - tartalmazza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján szerdán közzétett közgazdasági stratégia szakmai vitairata.2011-05-11 19:50:00 0
Németh: Minden, ami stabilizálja a térséget, jóIzrael biztonsága Magyarország számára "személyes kérdés", így a magyar külpolitika lényeges része - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, az Izrael Állam függetlenségének 63. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.2011-05-11 19:06:00 0
Ragaszkodni kell a belső határok nélküli Európa eszméjéhezRagaszkodni kell a belső határok nélküli Európa eszméjéhez és gyakorlatához - hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter a magyar elnökségi honlapnak, az eu2011.hu-nak adott, szerdán közölt interjúban, rámutatva: ugyanezt szeretnék elérni a schengeni térség megerősítését szorgalmazó tagállamok is.2011-05-11 18:09:00 0
Nagy Anna: Tiszta pályát teremt a kormányzatNagy Anna kormányszóvivő a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóján bejelentette: a kabinet döntése értelmében megszűnik a passzív táppénz. Ugyanitt beszámolt arról is: a kormány javaslatot tett arra, hogy aki legalább tizenöt napja táppénzen van, azt soron kívül lássák el az egészségügyi intézményekben. Továbbá tájékoztatott a szóvivő arról, hogy a kabinet felül kívánja vizsgálni a kormányzati testületeket is a bürokrácia csökkentésének jegyében.2011-05-11 17:32:00 0
Hűtlen kezelés miatt feljelentés CsepelenHűtlen kezelés bűntettének illetve sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Németh Szilárd, Csepel polgármestere. A feljelentésben érintett cég akkori résztulajdonosa az MSZP csepeli önkormányzati képviselője.2011-05-11 16:11:00 0
Demokrata Párt: hol köt ki Gyurcsány lövése?2011-05-11 16:02:00 0
"A győri motor nagyobb sebességre kapcsolt"Győr-Moson-Sopron megye munkaerő-piaci helyzetéről tartott szerda délelőtt közös sajtótájékoztatót Győrött Kara Ákos, győri országgyűlési képviselő, a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának alelnöke és Rimányiné Somogyi Szilvia, a munkaügyi központ igazgatója.2011-05-11 15:29:00 0
Szakmai konzultáció a neten az NGM stratégiai vitairatairólA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) internetes szakmai konzultációt kezdeményez három nagy jelentőségű terület, a külgazdaság, az otthonteremtés és a turizmus jövőjét illetően - tették közzé a minisztérium szerdán a honlapján.2011-05-11 15:25:00 0
Az elvárásoknak megfelelően működik a kormányhivatalA Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal törzshivatala az illetékes minisztériumtól 20 státuszt kapott, így 138 fővel, valamint a szakigazgatási szervekkel minden rá háruló feladatot teljeskörűen el tud látni - közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán.2011-05-11 15:12:00 0
Cséfalvay: A növekedés munkahelybővüléssel járAz Európai Unióban a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett szükség van a versenyképesség erősítésére is, és a növekedésnek munkahelybővüléssel kell járnia - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Joint Venture Szövetség (JVSZ) szakmai rendezvényén szerdán, Budapesten.2011-05-11 14:23:00 0
"Magyarország minden nemzetközi kötelezettségének eleget tesz"A romák ügye meglepő módon nemcsak Európát, hanem az egész világot foglalkoztatja, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában a magyar emberi jogi helyzet áttekintésekor a tagállamok küldöttei által feltett kérdések kétharmada ezt a témakört érintette - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára telefonon az MTI-nek szerdán Genfből a háromórás meghallgatás után.2011-05-11 14:13:00 0
Martonyi: A szlovák-magyar kapcsolatok jelenleg kitűnőekA magyar-szlovák kapcsolatok időszerű, nyitott kérdéseiről tárgyal vezető szlovák politikussal csütörtökön Pozsonyban Martonyi János. A magyar külügyminiszter egynapos hivatalos látogatást tesz Szlovákiában vendéglátója, Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter meghívására.2011-05-11 12:52:00 0
Martonyi: Hatékony válasz kell a társadalmi kirekesztés ellenA társadalmi kirekesztés veszélyére hatékony választ kell adni, ezt mutatják az Európai Unió magyar elnökségének törekvései, különösen az európai romastratégia kidolgozása - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter az Európa Tanács külügyminiszteri értekezletén Isztambulban.2011-05-11 12:23:00 0
Tállai: Hatékonyabb lesz az önkormányzati rendszerVárhatóan augusztusban, de legkésőbb szeptemberben kerülne az Országgyűlés elé az új önkormányzati törvényjavaslat, melyet októberben vagy novemberben el is fogadhatnak a képviselők - jelentette be Tállai András szerdai sajtótájékoztatóján.2011-05-11 12:07:00 0
Kopits: Fiskális szabályrendszerre van szükségAz egyedi, diszkrecionális döntések helyett következetesen betartott fiskális szabályrendszerre van szükség Magyarországon, ez teremtheti meg a tartós hitelességet - mutatott rá Kopits György, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott szerdai előadásában.2011-05-11 12:03:00 0
"A legfontosabb, hogy az államadósságot csökkentsük"Kormányváltáskor az országot a szakadék széléről kellett visszarángatni, annak a szakadéknak a széléről, amelybe majdnem belelökték az elmúlt nyolc évben a szocialisták - mondta Szijjártó Péter kedden a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.2011-05-11 11:50:00 1
Áder János június végére készíti el jogalkotási koncepciójátÁder János június végére készíti el azt a jogalkotási koncepciót, amely a választójogi és az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatos elképzeléseit összegzi.2011-05-11 11:39:00 0
Lázár: A sikerhez konzultációk kellenekOrbán Viktor értékelte a frakció egyéves munkáját, és kijelentette, abban, hogy a kormány helyt tudott állni, kiemelt szerepe volt a frakciónak - jelentette ki Lázár János a tv2 Tények este című műsorában kedden. A Fidesz újraválasztott frakcióvezetője emellett beszélt az Országgyűlés előtt álló feladatokról, a rendvédelmi dolgozók tiltakozásáról, a gyöngyöspatai helyzetről, a különadókról, és hangsúlyozta a konzultációk szükségességét is.2011-05-11 11:15:00 1
Nagyszabású villamos- és trolibeszerzési program BudapestenA Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt reméli, hogy ehhez mintegy százmilliárdos uniós támogatást sikerül szerezni. Vitézy Dávid a 180 percben elmondta azt is, hogy két részletben ugyan, de megépül a budai fonódó villamoshálózat.2011-05-11 10:49:00 0
Győr megyében csökken a munkanélküliségMásodik hónapja csökken Győr-Moson-Sopron megyében a munkanélküliség: a múlt hónap végén 6,1, egy évvel korábban 7,2 százalék volt az álláskeresők aránya - hangzott el a regionális munkaügyi központ vezetője Rimányiné Somogyi Szilvia és a Kara Ákos, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága alelnökének szerdai, győri sajtótájékoztatóján.2011-05-11 10:23:00 0
Balog: Az új alkotmány mérföldkőAz új alkotmány mérföldkő a magyar jogállamiság fejlődésének történetében, különösen az emberi jogok tekintetében, a diktatúrából a demokráciába való átmeneti időszak végét jelképezi - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Genfben, amikor az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában beszámolt az emberi jogok magyarországi helyzetéről.2011-05-11 10:19:00 0
Sikerdíj és végkielégítés2011-05-11 10:17:00 0
Beteg érvek, betegérdek2011-05-11 09:53:00 0
Isten mint olyan2011-05-11 09:47:00 0
A hangos amerikai2011-05-11 09:43:00 0
Színtelenek2011-05-11 09:24:00 0
"Az Alstom olyan vádakat fogalmazott meg, amelyek nem igazak"A főpolgármester közönséges hazugságnak nevezte azokat a - francia bíróságon az Alstom cég részéről elhangzott - állításokat, melyek szerint megegyeztek volna az oroszokkal metrókocsik gyártásáról. Tarlós István szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában megerősítette korábbi közlését, amely szerint a "realitást" egy új tender kiírásában látja.2011-05-11 09:19:00 1
Balogék az emberi jogi kérdésekről tárgyalnak GenfbenMagyarországi emberi jogi kérdéseket, illetve az azokkal összefüggő koncepciókat és intézkedéseket vizsgálnak meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában az úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálati (UPR) mai ülésen Genfben.2011-05-11 08:56:00 0
"Az állammal foglalkozó hivatások legyenek átjárhatóak"A vegyes, egyfordulós választási rendszert jó modellnek tartja a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a korkedvezményes nyugdíjról, és arról is, hogy mikortól áll fel a járási rendszer.2011-05-11 08:39:00 0
Több mint 90 ezren csatlakoztak a Teszedd!-hezOrszágos, önkéntes lakossági szemétgyűjtő akciót szerveznek május 21-én, szombaton; a Teszedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű kezdeményezéshez már több mint 90 ezren csatlakoztak.2011-05-10 21:02:00 0
Miniszteri biztost kért a Zeneakadémia vezetéseA Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői azt kezdeményezték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását a főigazgató. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerint komoly gondok vannak a Zeneakadémia gazdálkodásában.2011-05-10 20:47:00 0
Védeni kell a schengeni vívmányokat!Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén a Tanács és a Bizottság ismertette álláspontját a kontinens déli határait feszítő és a tagállamok között egyre nagyobb vitákat kavaró migrációs és menekültügyi kérdésről, valamint a schengeni övezetre gyakorolt hatásáról. Gál Kinga fideszes EP-képviselő felszólalásában felszólított a schengeni vívmányok megvédésére, valamint kiemelte a menekültek és az illegális bevándorlók közötti különbségtétel fontosságát.2011-05-10 20:37:00 0
"Az ÁSZ számos területen nem tudta betölteni feladatát"Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta keddi ülésén az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényjavaslatot, amelyet a gazdasági és informatikai bizottság nyújtott be, nem támogatta ugyanakkor a Nyikos László (Jobbik) és Bödecs Barna (Jobbik) által az ÁSZ-ról egyéni indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.2011-05-10 19:15:00 0
A sport szerepét méltatta Schmitt Pál GenfbenA sport fontos szerepéről beszélt Schmitt Pál köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja a II. Nemzetközi Fórum a Sportért, Békéért és Fejlődésért című konferencián Genfben.2011-05-10 19:07:00 0
"A szaktárca takarékosságot támogató javaslatokat vár"Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Grantham-mel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével kedden, Budapesten. A találkozón a miniszter hangsúlyozta: az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor.2011-05-10 18:50:00 0
Együttműködik a székesfehérvári önkormányzat és a VodafoneTöbb pilléres együttműködési megállapodást kötött Székesfehérvár önkormányzata és a Vodafone Magyarország; a szerződést Cser-Palkovics András (Fidesz) a város polgármestere és Beck György, a mobilszolgáltató cég elnök-vezérigazgatója írta alá kedden.2011-05-10 18:37:00 0
Pokorni: Szemléletváltás szükséges az oktatásbanPokorni Zoltán szerint a jövőben az államnak kellene fizetnie a pedagógusokat, míg a közoktatási intézményeket továbbra is az önkormányzatok tartanák fenn; az Országgyűlés Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnöke erről kedden Egerben, az Agria Universitas Egyesület zártkörű fórumát megelőzően beszélt újságíróknak.2011-05-10 18:30:00 0
A cél a hatékony egészségügyi rendszer kialakításaAz európai egészségügyi rendszerek sok hasonló kihívással küzdenek, ilyen az elöregedő társadalom, a betegek elvárásainak bővülése és az új technológiák gyors elterjedése, a gazdasági válság ugyanakkor nehezíti a helyzetet - jelentette ki a soros magyar uniós elnökség keretében az információs technológia egészségügyi alkalmazásáról rendezett miniszteri konferencia megnyitóján Réthelyi Miklós.2011-05-10 18:23:00 0
Horváth János elévülhetetlen érdemeit méltatja az AMKAz Amerikai Magyar Koalíció (Hungarian American Coalition) minden évben kitüntet egy, a magyar-amerikai kapcsolatok előmozdításában kiemelkedő szerepet játszó személyt vagy szervezetet. Idén prof. Dr. Horváth János országgyűlési képviselőre esett a választás - olvasható A Fidesz-frakció sajtóosztályának keddi közleményében.2011-05-10 17:13:00 0
"Samu Tamás Gergőnek le kell mondania mandátumáról!"Ha a Jobbik a törvény és a rend pártja, akkor az 1990 óta változatlan törvényeket nekik is be kell tartaniuk - jelentette ki kedden Gulyás Gergely, kiemelve: az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján Samu Tamás Gergő jobbikos képviselőnek a Fővárosi Bíróság ítélete miatt le kell mondania képviselői mandátumáról.2011-05-10 16:32:00 1
Kórházfejlesztésre nyert jelentős támogatást SopronA legfontosabb célra: az egészségre, az egészség megőrzésére és az egészség esélyének visszaállítására nyert Sopron városa hárommilliárd forintot - jelentette be sajtótájékoztatóján a soproni városvezetés.2011-05-10 16:25:00 0
Orbán Viktor látogatást tett a Magyar Tudományos AkadémiánOrbán Viktor miniszterelnök hétfőn látogatást tett a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), ahol újraválasztásához gratulált Pálinkás József elnöknek. Az elkövetkezendő három év feladatairól folytatott eszmecseréjükön a miniszterelnök üdvözölte az akadémiai intézethálózat dinamikus átalakítására vonatkozó elnöki terveket, amelyeket a kormány a kutatóintézetek infrastrukturális megújítása stratégiai modelljének finanszírozásával is támogat - olvasható az MTA keddi közleményében.2011-05-10 16:19:00 0
A kormány mindent megtett a közbiztonság javításáértA javaslatot jegyző fideszes Kocsis Máté szerint a kormány minden szükséges lépést megtett azért, hogy a magyarországi közbiztonsági állapotok javuljanak - a képviselő erről az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló határozati javaslat keddi, általános vitájában beszélt.2011-05-10 15:55:00 0
Szócska: fenntarthatóbb és betegbarát lesz az egészségügyAz uniós országok elektronikus egészségügyi rendszerének fejlesztésével fenntarthatóbb és betegbarátabb lesz az egészségügy - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden az MTI-nek adott interjújában.2011-05-10 15:51:00 0
A II. kerület sajtóközleményeA II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete keddi rendkívüli ülésén egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javaslatát a budai fonódó villamoshálózat-fejlesztés megvalósításával kapcsolatban.2011-05-10 15:24:00 0
Egyszerre szolgálja Budapest, Buda és a II. kerület érdekeitA Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is elfogadja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) javaslatát a budai fonódó villamoshálózat projektjének két ütemre bontására és tartalmának bővítésére; megkezdődhet a beruházás - közölte az önkormányzat és a BKK kedden az MTI-vel.2011-05-10 15:09:00 0
Fonódó villamos: a főváros elfogadja az NFÜ javaslatátA Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is elfogadja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) javaslatát a budai fonódó villamoshálózat projektjének két ütemre bontására és tartalmának bővítésére; megkezdődhet a beruházás - közölte az önkormányzat és a BKK kedden.2011-05-10 15:08:00 0
Rendkívül fontos egy versenyképes oktatási rendszerA Fidesz-frakció feladatairól, az új oktatási rendszer kialakításáról beszélt Lázár János a Lánchíd rádiónak adott interjújában. A frakcióvezető rámutatott: Magyarország számára rendkívül fontos egy versenyképes oktatási rendszer megvalósítása.2011-05-10 14:17:00 0
Pintér: Provokáció történhetett az Országház előttPintér Sándor szerint nem zárható ki, hogy provokáció történt a rendvédelmi dolgozók pénteki budapesti tüntetésén.2011-05-10 14:12:00 0
Rendkívül fontos egy versenyképes oktatási rendszerA Fidesz-frakció feladatairól, az új oktatási rendszer kialakításáról beszélt Lázár János a Lánchídrádiónak adott interjújában. A frakcióvezető rámutatott: Magyarország számára rendkívül fontos egy versenyképes oktatási rendszer megvalósítása.2011-05-10 14:15:00 0
Orbán: Amikor nálam van a labda, rögtön más a történetTízezerszám fogjuk kivinni a gyerekeket a pályára, és ennek az eredménye néhány éven belül látszani fog majd a profi labdarúgásban, és azután a nemzeti válogatottban is - jelentette ki Orbán Viktor az újra induló Bozsik-program kapcsán a HírTV Pálya című sportműsorában.2011-05-10 13:04:00 1
Gulyás: Várjuk az ellenzék javaslataitAz a cél, hogy idén november elsejéig elfogadja az Országgyűlés az új választójogi törvényt - nyilatkozta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője a Duna Televízió reggeli műsorában kedden. A politikus néhány konkrét változtatást már megerősített - például biztosan megszűnnek a megyei listák, és több választó jut majd egy képviselőre az egyéni körzetekben -, másokról viszont mint javaslatról beszélt, jelezve, azokhoz várják az ellenzék véleményét is. A parlamentnek már benyújtott törvénytervezet pedig egy kiindulási alap. A határon túli magyar állampolgárok esetében továbbra is két választójogi szabályozás lehetősége áll fenn: az országos listára szavazás, vagy a külön lista állítása a határon túliak számára. Gulyás Gergely szerint mindent egybevetve nincs ok azt feltételezni, hogy a határon túliak szavazatai döntenék majd el a magyarországi parlamenti választásokat.2011-05-10 12:34:00 1
"Az alkotmány megfelel az európai normáknak"A magyar gazdaságpolitika mozgásterét bővíteni kell, legnagyobb közös gondunkat, az államadósságot le kell győzni, ehhez mindenkinek a munkájára szükség van - jelentette ki Szijjártó Péter a köztévé az Este című műsorában hétfőn. A miniszterelnök szóvivője emellett beszélt a nagy összegű végkielégítésekről is, valamint leszögezte: az alkotmány és a médiatörvény megfelel az európai normáknak.2011-05-10 12:24:00 1
Pintér: 40 százalékkal csökkent a bolti lopások számaNegyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma az elmúlt évben a szabálysértési törvény módosításának a hatására - közölte a belügyminiszter keddi miniszteri meghallgatásán az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ülésén.2011-05-10 11:59:00 0
A szocialisták szándékosan zsugorították az ágazatotTízmilliárdos nagyságrendű kárt okozott a fagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a termés mintegy 80 százaléka veszett oda, pontos adatot csütörtök estére mondanak a szakértők - jelentette ki Jakab István, a Magosz elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.2011-05-10 11:51:00 1
Egységesítik az állam által kibocsátott okmányokatA jövőben kevesebb okmánya, kártyája lehet az állampolgároknak, a 2012 végéig létrejövő nemzeti egységes kártyarendszer célja ugyanis ezek egységesítése; erről a rendszer kialakításért felelős miniszteri biztos beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.2011-05-10 11:28:00 0
Nem érzi magát felelősnek Medgyessy + képgalériaMedgyessy Péter nem érzi felelősnek magát az államadósság drasztikus növekedése miatt. A 2002-2010 közötti államadósság növekedést vizsgáló albizottság keddi ülésén többek között beszélt az autópályaépítés kiugróan magas költségeiről is, a hatalmas anyagi ráfordítás szükségességét Magyarország felszíni adottságaival magyarázta. Tekintse meg képgalériánkat!2011-05-10 11:16:00 0
Szijjártó: Helyesnek bizonyult a gazdaságpolitikaSzijjártó Péter fideszes képviselő azzal kezdte a Parlamentben napirend előtti felszólalását, hogy a tavaly megalakult kormánynak vissza kellett rántania az országot a szakadék széléről. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a külföldi befektetésekről beszélt.2011-05-10 11:05:00 0
Szocialista riogatás és képmutatás az Európai ParlamentbenAz Európai Parlament tegnap késő esti plenáris ülésén Tabajdi Csaba és Göncz Kinga MSZP-s, valamint Monika Flašíková Benova szlovák szocialista EP-képviselők képmutató felszólalásokkal igyekeztek Magyarországot és a magyar kormányt lejáratni. Az alaptalan és képmutató vádakat a Magyar Néppárti Képviselőcsoport a leghatározottabban visszautasítja.2011-05-10 11:03:00 0
Egy óriásplakát szélére2011-05-10 09:42:00 0
Mérlegen a második Orbán-kormány első éve2011-05-10 09:33:00 0
Dögkeselyű2011-05-10 09:31:00 0
Különalku2011-05-10 09:28:00 0
Holtversenyben Franciaországgal2011-05-10 09:27:00 0
MSZP: sok a beszóló2011-05-10 09:17:00 0
Tovább növekvő külkereskedelmi többletA külkereskedelmi mérleg 2011 első negyedévében 2,063 milliárd euró (560 milliárd forint) exporttöbbletet mutatott, ez az egyenleg 606 millió euróval (172 milliárd forinttal) több a 2010. január-márciusi 1,457 milliárd euró (388 milliárd forint) aktívumhoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes becsült adatokat kedden.2011-05-10 09:10:00 0
Pálinkás: Van remény a javulásraEgy tízes skálán hármas-négyes közöttire értékeli a Magyar Tudományos Akadémia hatékonyságát Pálinkás József. Az intézmény elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: lát lehetőséget a javulásra. Azt MTA vezetője a műsorban arról is beszélt, hogy a Lendület programban, amelynek célja a tehetséges fiatal magyar kutatók hazahozatala, vagy Magyarországon tartása, a világ legnagyobb kutatóintézeteivel és egyetemeivel kell versenyezniük.2011-05-10 08:52:00 0
Bűncselekmény lehet ősztől az orvvadászatVárhatóan ősszel elfogadja az Országgyűlés az új büntető törvénykönyvet, s ezzel a magyar vadállomány hatásosabb védelme is megvalósulhat - írja a Magyar Nemzet keddi száma.2011-05-10 08:48:00 0
Gyanúsítottként hallgatták ki a szocialista polgármestertMegerősítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hogy gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség hétfőn Szitka Pétert, Kazincbarcika szocialista polgármesterét.2011-05-10 08:41:00 0
Újabb gyanús Leader-pénzköltésLuxuscikkekre használták fel a vidékfejlesztésre szánt uniós pénzek harmadát az előző ciklusban néhány somogyi Leader-egyesületnél - írja a Magyar Nemzet.2011-05-10 08:38:00 0
2002 után beelőzött a többi visegrádi ország2004 óta jelentősen lelassult a magyar gazdaság felzárkózása az európai uniós átlaghoz - ez derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium 2002 és 2010 közötti, a gazdaság folyamatait vizsgáló jelentéséből.2011-05-10 08:37:00 0
Szocialista örökség: milliárdok mentek el a közvetítőkönMilliárdok laktanyaőrzésre, százmilliók áramközvetítésért, százezrek parkolóbérletre, biankó benzinkártyák. Többek között ilyen pazarlásra bukkantak a honvédelmi tárca legnagyobb vagyonkezelő cégének felülvizsgálatakor a szakértők, amikor a társaság előző, szocialista kormányok alatti gazdálkodását ellenőrizték. Hende Csaba tárcavezető kezdeményezte a korábbi gazdaságtalan kiszervezések megszüntetését.2011-05-10 08:22:00 0
Együttműködés: Kínában tárgyalt Kósa LajosA magyar-kínai, illetve pártközi kapcsolatokat érintő kérdésekről tárgyalt Pekingben Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere.2011-05-10 08:18:00 0
Gyöngyöspata, államadósság és a tisztviselők felmentése a napirendenA képviselők az Országgyűlés keddi ülésén egyebek mellett a gyöngyöspatai eseményeket feltáró eseti bizottság létrehozásáról, a kormány- és köztisztviselők felmenthetőségéről, valamint az államadósság csökkentését célzó alapról mondhatják el véleményüket.2011-05-10 08:09:00 0
Orbán: Minden puding próbája az evésA miniszterelnök szerint a magyar nép igazságérzetével ellenkezik, hogy csak a 2010 után kapott végkielégítéseket lehet 98 százalékos különadóval sújtani.2011-05-09 22:03:00 0
Lázár: Köszönöm a bizalmat! + képgalériaA frakció ismét kitüntetett a bizalmával, és megválasztott a Fidesz frakcióvezetőjének, ezért hálás vagyok, és igyekszem ezt a bizalmat a következő időszakban megszolgálni- jelentette ki Lázár János, miután hétfő este újraválasztották a Fidesz frakcióvezetőjének. A szavazás előtt Orbán Viktor azt mondta: a frakció munkájának biztos fokmérője az időközi választások eredménye. Tekintse meg képgalériánkat!2011-05-09 21:30:00 0
Elfogadta a Ház a különadó új szabályaitA hétfő reggel benyújtott és még aznap este megszavazott fideszes javaslat értelmében a különadó a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja.2011-05-09 20:07:00 0
Párizs elismeri a magyar EU-elnökség eredményeitAz Európai Unió soros magyar elnökségéről, illetve az azt követő kétoldalú francia-magyar együttműködésről egyeztetett hétfőn Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára Párizsban.2011-05-09 19:31:00 0
"Az Ab döntése ellentétes az emberek igazságérzetével"Szijjártó Péter szerint az ország érdekével és az emberek igazságérzetével is ellentétes döntést hozott a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó ügyében az Alkotmánybíróság (Ab), de ha elfogadja a Ház a Fidesz törvényjavaslatát, akkor "legalább a 2010-es évre" orvosolható ez a helyzet.2011-05-09 18:45:00 0
Balog Zoltán: Minden kérdést megválaszolunkNincs szó arról, hogy Magyarország félne az emberi jogi teljesítményével kapcsolatos kérdésektől vagy fel lenne háborodva, hogy az ENSZ többi tagországához hasonlóan meghallgatják a világszervezet emberi jogi tanácsában - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.2011-05-09 18:28:00 0
Átláthatóbb lesz a közpénzekből nyújtható támogatásL. Simon László hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: az általa benyújtott közpénzek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot meg fogja szavazni a parlament. A képviselő elmondta: a módosítás lehetőséget teremt arra, hogy a közpénzek felett a kulturális szakmai kuratóriumok úgy tudjanak rendelkezni, hogy a döntésekbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) keretein belül bevonják az összes szervezetet.2011-05-09 17:16:00 0
Áder: Január 1-jéig el kell fogadni a választójogi reformotLegkésőbb a jövő év elejéig el kell fogadnia az Országgyűlésnek a választójogi reformot - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Áder János. A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője a Nol.hu információját megerősítve elmondta, hogy valóban felkérték a választójogi reform megalkotásának koordinálására.2011-05-09 16:47:00 0
Rogán: A képviselőket is 2010. január 1-jétől sújtsa a különadó!Az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) képviselőkre, valamint az alpolgármesterekre is a 2010. január 1-jén vagy azt követően megszerzett jövedelmek alapján vonatkozzon a különadó-fizetési kötelezettség - ezt javasolja a fideszes Rogán Antal abban a módosító indítványában, amelyet hétfő délután nyújtott be az aznap reggel a különadóval kapcsolatban beterjesztett törvényjavaslathoz.2011-05-09 15:50:00 0
"Magyarország teljesíti a három százalék alatti deficitet"Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint Magyarország az idén és a következő két évben is teljesíti a 3 százalék alatti államháztartási deficitet, az Európai Bizottságnak ez év áprilisában benyújtott konvergenciaprogramot is erre alapozva állította össze a kormány.2011-05-09 15:00:00 0
Győzelem FehérváronA vasárnapi időközi önkormányzati választáson a leadott szavazatok abszolút többségével győzelmet aratott a Fidesz jelöltje. Deák Lajosné megköszönte a választók bizalmát, és elmondta, hogy folytatni kívánja az elődje, Bezzegi Pál által elkezdett felelős munkát a városrészben élők érdekeinek minél erőteljesebb érvényesítéséért. Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint az eredmény azt jelzi, hogy az emberek továbbra is bíznak a Fideszben, és támogatják azt a lelkesedést és határozottságot, mellyel az új városvezetés októberben munkához látott.2011-05-09 14:59:00 0
Felülvizsgálhatják a rehabilitációs hozzájárulásokatFelülvizsgálhatja a kabinet a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló kormányzati program keretében úgy, hogy az alapelvek nem változnak.2011-05-09 13:31:00 0
Folyamatosan erősödik Győr gazdaságaGyőr gazdasága folyamatosan erősödik, amelyet jól jelez a befektetői tőke bizalma, a munkahelyteremtő beruházások növekedése, és a munkanélküliek számának csökkenése - mondta hétfőn Simon Róbert Balázs (Fidesz-KDNP) a város pénzügyekért felelős alpolgármestere.2011-05-09 12:41:00 0
"Fontos, hogy a Számvevőszék pozíciója is megerősödjön"Mivel az új alaptörvény erőteljes "közpénzügyi rendbetételt" céloz meg, feltétlenül fontos, hogy a Számvevőszék pozíciója is megerősödjön - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának ülésén, amelyen az új, most benyújtandó ÁSZ-törvényt vitatták meg a képviselők.2011-05-09 12:13:00 0
Júliusban lép életbe az új ÁSZ-törvényJúlius elsején léphet életbe az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló új törvény, amely kibővíti a testület jogkörét - mondta Rogán Antal (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke, a testület hétfői ülésén.2011-05-09 11:50:00 0
Filmes rendszerváltás húsz év késéssel2011-05-09 10:45:00 0
Alkotmánykerülők2011-05-09 10:38:00 0
A Ház előtt a különadót újraszabályozó fideszes javaslatBenyújtotta hétfő reggel a parlamentnek a 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó javaslatát a Fidesz frakcióvezetője, miután az Alkotmánybíróság (Ab) múlt pénteken megsemmisítette a különadó visszamenőleges hatályát.2011-05-09 10:35:00 0
Az aláírás hangja2011-05-09 10:32:00 0
Káoszt akarunk?2011-05-09 10:07:00 0
Ez történik velünk2011-05-09 09:59:00 0
Betelt a pohár2011-05-09 09:52:00 0
Duna-stratégia: a három igenre kell koncentrálniA Duna-stratégia koordinátorainak találkozóján azok vitatják meg a közös feladatokat, akik majd meg is valósítják a kezdeményezést - mondta Barsiné Pataky Etelka, a stratégiáért felelős kormánybiztos hétfőn Gödöllőn.2011-05-09 09:50:00 0
Járai: A kamatfelár jelentősen csökkent az elmúlt évbenMagyarország régóta adósságcsapdában van, azért veszünk fel újabb hiteleket, hogy visszafizessük az épp lejárókat. Sőt, ennél is rosszabb a helyzet, mert a hitelek kamatait is hitelekből fizetjük általában - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának az elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.2011-05-09 09:46:00 0
Kinek a méltósága?Az Alkotmánybíróság (AB) eddigi működésének szinte összes lényegi ellentmondását felveti az a döntés, amelyet a 98 százalékos különadó ügyében pénteken írt alá a testület. A határozatot kilenc bíró látta el kézjegyével, az előadó Paczolay Péter, az AB jelenlegi elnöke volt, érintettsége miatt a korábbi elnök, Bihari Mihály nem vett részt az eljárásban.2011-05-09 08:58:00 0
Vízi polgárőrség a Felső-DunánVízi polgárőrség kezdte meg működését a hétvégén Győrben - írja a Kisalföld.2011-05-09 08:55:00 0
Vörösiszap-katasztrófa: készpénzben térítik meg a károkatMódosult a katasztrófa-elhárítási célelőirányzat felhasználásáról szóló rendelet, amelynek terhére készpénzben térítik meg a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta családok konyhakertekben, haszonállatban, gépjárművekben, illetve ruhaneműben keletkezett kárát, és amelyből az állam a károkozó helyett helytáll a védekezésben, helyreállításban és a lakosság kártalanításában.2011-05-09 08:54:00 0
A Fidesz jelöltjei taroltak a hétvégénSárrétudvaron a Fidesz jelöltjét 44,2 százalékkal választották a település polgármesterévé, míg a székesfehérvári időközi önkormányzati választáson is több mint 50 százalékot szerzett a kormányzópárt jelöltje.2011-05-09 08:51:00 0
Hétmilliárdra pályázhatnak a mikrovállalkozásokA vidéki mikrovállalkozások számára az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (UMVP) 7 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre 2013-ig - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.2011-05-09 08:44:00 0
Dolgozószobájában fogadja Pintér a rendvédelmiseketNyolc órakor fogadja a dolgozószobájában Pintér Sándor a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek képviselőit, hogy tárgyaljanak az új hivatásos életpályamodellről.2011-05-09 08:40:00 0
Frakcióvezetőt választ hétfőn a Fidesz képviselőcsoportjaSzijjártó Péter, a kormányfő szóvivője vasárnap jelentette be: Orbán Viktor azt javasolja, hogy Lázár János az elmúlt egy év sikeres munkája után folytassa a Fidesz-frakció vezetését.2011-05-09 07:56:00 0
Budait tanúként idézték be Bábolna ügyébenTanúként beidézte a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost abban a büntetőügyben, amely Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.(MNV) volt vezérigazgatója és Mezei László, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetője ellen zajlik, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.2011-05-08 17:30:00 0
Minden magyar küldetése saját nemzeti örökségeMinden magyar küldetése, hogy saját nemzeti örökségét kimunkálja, tudatosítsa és felmutassa - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a bukovinai székelyek hazatérésének 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a budavári Mátyás templomban.2011-05-08 16:38:00 0
Színvonal alattiak és szakmaiatlanok Török szavaiA miniszterelnök szóvivője szerint színvonal alattiak és szakmaiatlanok Török Zsolt MSZP-szóvivő vasárnapi szavai.2011-05-08 16:13:00 0
Barroso: Erősebb európai gazdaság épülAz Európai Bizottság elnöke szerint Európa fontos előrelépést tett a mostani elnökség alatt: levonta a gazdasági válság tanulságait, és erősebb európai gazdaságot épít a jövő számára; José Manuel Barroso erről a magyar elnökségből eddig eltelt időszakot értékelő, az eu2011.hu-nak adott interjújában beszélt.2011-05-08 15:52:00 0
Ríz: "A jövő életformáját építjük"Majáliskor adták át Rákosmente új főterét, amely az elmúlt harminc év legnagyobb beruházása a kerületben. A budapesti peremkerület 2007-óta rekordösszegű támogatást, 5,1 milliárd forintot nyert hazai és uniós pályázatokon. A helyi fejlesztésekről, a kilakoltatási moratórumról és az önálló kötött pályás közlekedésről készült interjú az mno.hu-n Riz Leventével, a XVII. kerület fideszes polgármesterével.2011-05-08 15:13:00 0
200 milliót költöttek luxusautók és irodák bérléséreA Somogy megyei Leader-pénzek egyharmadát luxuscikkekre költötték az előző szocialista kormányok idején - mondta a megyei területfejlesztési tanács elnöke.2011-05-08 14:51:00 0
Orbán Viktor ismét Lázárt jelöli a Fidesz frakcióvezetői posztjáraOrbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke Lázár Jánost jelöli a párt parlamenti frakcióvezetőjének a képviselőcsoport hétfői ülésén - közölte a miniszterelnök szóvivője vasárnap újságírók előtt.2011-05-08 14:43:00 0
"Uruguayban ragaszkodnak a magyar származáshoz"Példamutatónak tartja Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára azt, hogy az uruguayi magyarság meg tudta őrizni egységes közösségi jellegét, a magyar nemzethez tartozás lehetőségét.2011-05-08 13:15:00 0
A végkielégítések ügye már hétfőn a T. Ház előtt lehetA képviselők az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésén ismét foglalkozhatnak a Gyöngyöspatán kialakult helyzet vizsgálatával, és reagálhatnak az Alkotmánybíróság végkielégítéseket érintő pénteki döntésére is. A Ház napirendjén nem szerepel jelentősebb törvényjavaslatról szóló határozathozatal, az ülésnapok idejének nagy része korábban tárgyalni kezdett előterjesztések részletes vitáival telhet.2011-05-08 12:36:00 0
Villamos járhat Hódmezővásárhely és Szeged közöttA Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamos megvalósíthatósági tanulmányára írt ki nyílt közbeszerzést Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.2011-05-08 10:11:00 0
Répássy: Az első legitim alkotmány az új alaptörvényRépássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szerint az idei volt Magyarország első legitim alkotmányozása.2011-05-07 17:58:00 0
Szócska: A probléma már 2002 óta látható voltSzócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint már 2002 óta látható volt, hogy ha nem javítanak az egészségügyi dolgozók helyzetén, egyre nagyobb lesz az elégedetlenség, ezzel együtt az orvoshiány.2011-05-07 16:58:00 0
Az elnökség lehetőség hazánknak a bemutatkozásraMagyarország soros uniós elnöksége remek alkalom, hogy az ország minél többet megmutasson magából, ezért szerveznek annyi kulturális rendezvényt a félév alatt Magyarországon és külföldön is - mondta Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkár szombaton Budapesten. Van Rompuy a magyar elnökség munkáját is méltatta az uniós nyílt napon Brüsszelben.2011-05-07 16:33:00 0
Állami támogatás a munkahelyteremtésértLakásépítésre vagy használt lakások vásárlására is pályázhatnak - vissza nem térítendő állami támogatásra azok a települések, amelyeken 2013 végéig legalább száz munkahely létesül. A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet módosítása a napokban lépett hatályba. Forrásként az Állami Bérlakás Program szolgál, amelyre 3,5 milliárd forintot különített el az Országgyűlés az idei költségvetésben.2011-05-07 16:16:00 0
Vajna: A filmalap nem szól bele az alkotói munkábaA Magyar Nemzeti Filmalap nem szól bele az alkotói munkába, sokkal inkább a kereteket akarja biztosítani - fogalmazott Andrew G. Vajna, a filmszakma megújulásáért felelős kormánybiztos a 42. Magyar Filmszemle szakmai fórumán az Uránia Nemzeti Filmszínházban szombaton.2011-05-07 14:32:00 0
Gyurcsány Ferenc közpénzzel tömné a zsebétGyurcsány Ferenc tegnap sem hazudtolta meg magát. Miközben az emberek összefogással éppen az általa felhalmozott államadósság csapdájából próbálnak kijutni, ő arra biztat, hogy senki ne fizesse vissza a pofátlan végkielégítéseket - írja közleményében a Miniszterelnökség.2011-05-07 14:30:00 0
Megnyitotta kapuit a Nefmi a nagyközönség előttSzombaton egy napra megnyitotta kapuit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) a nagyközönség előtt, hogy bemutassák a "csúcsminisztériumot" és ágazatainak működését.2011-05-07 13:16:00 0
Főpolgármesteri Hivatal: az Alstom rágalmazA Főpolgármesteri Hivatal szerint az Alstom értelmezhetetlen rágalmakat fogalmazott meg a metrókocsik ügyében.2011-05-07 13:14:00 0
Jól bánnak a labdával a székelyföldi közméltóságokA Magyar Parlament SE székelyföldi közméltóságokkal játszott barátságos labdarúgó mérkőzést a Puskás Ferenc Stadionban. A mérkőzésen készült képgalériánk megtekinthető itt.2011-05-07 12:28:00 0
Bencsik: Csökkenteni kell az energiafüggőségetA kormány májusban társadalmi vitára bocsátja a Nemzeti energiastratégia 2030-ig, kitekintéssel 2050-re című dokumentumot, amelyről várhatóan júniusban dönt majd az Országgyűlés. A fenntartható gazdasági fejlődés egyik alappillérének tartott hosszú távú energiastratégia legfontosabb elemeiről Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár beszélt a Magyar Hírlapnak.2011-05-07 12:13:00 0
Felélt aranytartalék2011-05-07 12:09:00 0
Mindig válság?2011-05-07 11:59:00 0
Kapaszkodó2011-05-07 11:36:00 0
Az egyetlen járható, egyenes út2011-05-07 11:18:00 0
Hamarosan elfogadják az új európai romastratégiátCélegyenesbe került a magyar uniós elnökség egyik fő témája, az európai roma keretstratégia - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Balog Zoltán. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint már a jövő héten sor kerülhet a kormány és az Országos Roma Önkormányzat közötti, mintegy százezer munkahelyről szóló megállapodás aláírására. "Május 19-én ülnek össze az unió szociális és munkaügyi miniszterei, és szavaznak az Európai Bizottsággal közösen tett ajánlásról" - tette hozzá Balog Zoltán államtitkár.2011-05-07 11:13:00 0
Gyurcsány mögül kifogytak a platformok2011-05-07 10:54:00 0
Az örökbefogadást népszerűsíti a kormányAz örökbefogadás mellett kampányol a kormány, hogy a nem tervezett gyerekek is esélyt kaphassanak az életre. Az Estében Soltész Miklós szociális államtitkár hangsúlyozta: minden életre szükség van.2011-05-07 10:39:00 0
Rágalomária2011-05-07 10:17:00 0
Gulyás: Marad a vegyes választási rendszerA jövőben is vegyes rendszerben választják majd az országgyűlési képviselőket, a szavazási fordulók száma azonban még nem dőlt el - mondta Gulyás Gergely az MTI-nek adott interjúban. A fideszes politikus szerint ha a benyújtott választójogi törvényjavaslat struktúrájában nem lesz változtatás, akkor körülbelül 95 egyéni választókerület esetén lenne változatlan a választási eredmények alapján történő mandátumelosztás. A határon túli magyarok voksolására a kormánypárti képviselő két forgatókönyvet vázolt: vagy a magyarországi országos listára, vagy külön, határon túli listákra szavazhatnának.2011-05-07 10:06:00 0
Schmitt: Jelenleg "jól állnak a csillagok"Az autonómiaforma, amelyet a Vajdaság kapott, nagyszerű lehetőséget ad az önmegvalósításra, és hatékony érdekképviseletre nyújt lehetőséget - jelentette ki Szabadkán Schmitt Pál köztársasági elnök magyar újságíróknak nyilatkozva, összegezve pénteki vajdasági megbeszéléseit.2011-05-06 19:41:00 0
A látványberuházásoktól kell pénz elvonniA szegedi Fidesz-frakció visszautasítja Botka László szocialista polgármester költségvetési módosító javaslatát - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Bohács Zsolt frakcióvezető.2011-05-06 19:21:00 0
Pintér tárgyalásra várja a szakszervezeti vezetőketPintér Sándor belügyminiszter pénteken megjelent a rendvédelmi dolgozók budapesti, Kossuth téri tüntetésén, és bejelentette: hétfőn tárgyalásra várja a szakszervezeti vezetőket.2011-05-06 19:17:00 0
Járási rendszer lesz az önkormányzatiság alapjaA járási rendszer lesz az önkormányzatiság alapja, nevesítik a járási székhely fogalmát, és az egyes önkormányzatok mellett a települések meghatározott feladatokat kötelező társulási formában látnak majd el - mondta el az önkormányzati rendszer tervezett átalakításáról a terület államtitkára pénteken a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének közgyűlésén pénteken Tatán.2011-05-06 18:26:00 0
Vidékfejlesztési célok: van erő a megújulásraAz elmúlt nyolc év pusztító vidékrombolása ellenére van erő a megújulásra; a következő tíz esztendő agrár- és vidékfejlesztési céljait foglalja össze a nemzeti vidékstratégia - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Püspökladányban.2011-05-06 18:23:00 0
Londoni elemzők: nincs szükség az IMF-reMagyarországnak a kötvénykibocsátások sikere után nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) finanszírozására - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők pénteki helyzetértékelésükben.2011-05-06 17:42:00 0
Valótlan állítások: pert indít Józsefváros és a Rév8 zrt.A Rév8 Zrt. és a Józsefvárosi Önkormányzat közös sajtóközleménye.2011-05-06 17:33:00 0
Új mércék - új módszerekJelentős átrendeződés ment végbe az elmúlt időszakban a globális politikai és gazdasági erőtérben, új kihívások elé állítva az országokat. Portálunk megkeresésére G. Fodor Gábor, a Századvég Intézet kutatási igazgatója ezzel összefüggésben elemezte a második Orbán-kormány tevékenységét, rámutatva arra, hogy az elmúlt húszéves gyakorlattal szemben, egészen más módszerekkel dolgozik a jelenlegi kabinet. Az új alaptörvény szövege is tükrözi azt a kormányzati szándékot, hogy minél inkább csökkentsék az ország jövőbeni kiszolgáltatottságát.2011-05-06 17:00:00 0
G. Fodor Gábor: Új mércék - új módszerekJelentős átrendeződés ment végbe az elmúlt időszakban a globális politikai és gazdasági erőtérben, új kihívások elé állítva az országokat. Portálunk megkeresésére G. Fodor Gábor, a Századvég Intézet kutatási igazgatója ezzel összefüggésben elemezte a második Orbán-kormány tevékenységét, rámutatva arra, hogy az elmúlt húszéves gyakorlattal szemben, egészen más módszerekkel dolgozik a jelenlegi kabinet. Az új alaptörvény szövege is tükrözi azt a kormányzati szándékot, hogy minél inkább csökkentsék az ország jövőbeni kiszolgáltatottságát.2011-05-06 16:58:00 0
Az EBESZ megdicsérte Magyarországot roma ügybenAz Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megdicsérte Magyarországot a hétfőn elfogadott törvénymódosítás miatt, amely révén könnyebben lehet fellépni a kisebbségeket megfélemlítő paramilitáris csoportok ellen.2011-05-06 16:51:00 0
Az Ab döntése ellentétes Magyarország érdekeivel + hangA Fidesz meggyőződése szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott - reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére.2011-05-06 16:41:00 0
Vörösiszap: kiemelt beruházási övezet lesz a térségÁtmeneti időszakra a kormány kiemelt beruházási övezetté nyilvánítja a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által érintett Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely települést a pályázati-fejlesztési programok megfelelő kezelése érdekében - mondta Ékes József, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Kolontáron.2011-05-06 16:15:00 0
Közigazgatás-fejlesztés: jön a Magyary ProgramA kormány június tizedikén nyilvánosságra hozza közigazgatás-fejlesztési stratégiáját, a Magyary Programot - közölte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság.2011-05-06 16:12:00 0
Orbán: Európa legegyszerűbb adórendszerét alakítottuk ki + képekA magyar gazdaság- és pénzügypolitika fő irányairól, a gazdasági és politikai reformintézkedésekről tartott előadást pénteken Frankfurtban Orbán Viktor. A rendezvényen készült képgaléria megtekinthető itt. A miniszterelnök a nap folyamán találkozott Helmut Kohl-lal is.2011-05-06 15:45:00 0
"Követendő minta lehet a magyar modell"Az elmúlt húsz év gyakorlatával szemben az ország mostani vezetése nem modellkövető magatartást választott - jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel az Orbán-kormány elmúlt egy évéről szóló értékelésében. A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint emellett elengedhetetlen, hogy a kormányzat európai szövetségeseket is keressen magának a külföldi bírálatokkal szembeni eredményesebb küzdelem érdekében. Az ellenzéki pártokról szólva leszögezte: keresik a fogást a kormányon, ugyanakkor vezetési- és identitásválsággal is meg kell birkózniuk.2011-05-06 15:34:00 0
Hétfőn benyújtják az új ÁSZ-törvényjavaslatotHétfőn nyújtja be az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló új törvényjavaslatát az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága a parlamentnek, amellyel a "következmények nélküli ellenőrzések rendszerét" szeretnék felszámolni - tájékoztatta közleményben az MTI-t pénteken Rogán Antal, a testület fideszes elnöke.2011-05-06 15:29:00 0
Navracsics: Polgár-közeli Európa a célAz öröklési jogról és az európai nyomozási határozatról - a polgár-közeli Európához fontos intézkedésekről - tárgyaltak pénteken a visegrádi országok igazságügyi miniszterei pénteken Veszprémben, a találkozón részt vett a horvát és a szlovén igazságügyi miniszter, valamint a német igazságügyi államtitkár is.2011-05-06 15:25:00 0
"Követendő minta lehet a magyar modell"Az elmúlt húsz év gyakorlatával szemben az ország mostani vezetése nem modellkövető magatartást választott - jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel az Orbán-kormány elmúlt egy évéről szóló értékelésében. A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint emellett elengedhetetlen, hogy a kormányzat európai szövetségeseket is keressen magának a külföldi bírálatokkal szembeni eredményesebb küzdelem érdekében. Az ellenzéki pártokról szólva leszögezte: keresik a fogást a kormányon, ugyanakkor vezetési- és identitásválsággal is meg kell birkózniuk.2011-05-07 09:58:00 0
Balla: A horvát csatlakozási tárgyalások lezárásának csúszása nem kudarcAz optimista megközelítés szerint sikerül a magyar soros elnökség idején lezárni a horvát csatlakozási tárgyalásokat, de néhány hetes-hónapos csúszás nem jelentene kudarcot - mondta Balla Mihály (Fidesz) , a külügyi bizottság elnöke pénteken Budapesten.2011-05-06 14:51:00 0
Fazekas Sándor Szlovéniában tárgyaltA szlovéniai Gradban tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Dejan Zidane szlovén agrárminiszter meghívására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája pénteken az MTI-vel.2011-05-06 14:38:00 0
Médiatörvény: méltatta az EU-biztos a magyar hatóságok gyors reagálásátNeelie Kroes médiaügyi EU-biztos egy pénteki brüsszeli konferencián újra méltatta a magyar hatóságok gyors reagálását az Európai Bizottság észrevételeire a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban.2011-05-06 14:10:00 0
Hét közép-európai ország állapodott meg légterének egybenyitásáról2011-05-06 14:08:00 0
Húsz éve a vállalkozásfejlesztés szolgálatábanA Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (RVA) - a vállalkozói szféra támogatásának és hatékony tájékoztatásának jelentőségét felismerve - már két évtizede fontos szerepet játszik a gazdaságfejlesztési feladatok ellátásában - mondta Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára a szervezet létrehozásának 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen 2011. május 5-én, Székesfehérváron.2011-05-06 14:03:00 0
Illés: Kötelező biztosítás jöhetVárhatóan 2012 januártól kötelező biztosítást kell kötniük a veszélyes anyagokat kezelő cégeknek, a környezetvédelmi hatóság a biztosítás meglétéhez köti majd az egységes környezethasználati engedély kiadását - közölte Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár sajtótájékoztatón pénteken Kolontáron.2011-05-06 13:44:00 0
Nagy Kálmán: Változhat a végrehajtási törvényA társasházak működésének szabályozása a társadalom egyik legfontosabb problémája - hangsúlyozta dr. Nagy Kálmán pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz-KDNP Népjóléti kabinetjének vezetője emellett arról is beszélt, hogy ősszel várhatóan módosulni fog a végrehajtási törvény.2011-05-06 13:18:00 0
Orbán Viktor Berlinben2011-05-06 13:56:00 0
Köszönet Ausztriának a kolontári segítségnyújtásértA közép-európai együttműködés lehetőségeit és a nemzetközi katonai szerepvállalás tapasztalatait tekintette át Hende Csaba honvédelmi miniszter az osztrák kollégájával, Norbert Darabos osztrák védelmi és sportminiszterrel folytatott pénteki megbeszélésén Szombathelyen.2011-05-06 12:47:00 0
Az elöregedő társadalomhoz kell igazítani a nyugdíjrendszert!Néhány európai uniós tagállamban, így Magyarországon is a nyugdíjrendszert az elöregedő társadalomhoz kell igazítani, ahhoz a helyzethez, hogy míg a járulékfizetők száma csökken, addig a nyugdíjasoké nő - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter egy budapesti konferencián pénteken.2011-05-06 12:40:00 0
Új tendert írhatnak ki a 2-es és 4-es metró szerelvényeireTarlós István főpolgármester szerint nagy a valószínűsége annak, hogy új tendert írnak ki a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeire.2011-05-06 12:35:00 0
Németh Zsolt: A keleti partnerségre kell koncentrálniA dél-mediterrán térség eseményei nem árnyékolhatják be az uniós keleti szomszédságpolitikát, amelynek elhalványulása az EU hitelességvesztéséhez vezethet az európai integrációt következetes reformokkal megvalósító keleti szomszédok körében - hangsúlyozta Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.2011-05-06 12:35:00 0
Az újságírói szakmának a jövőben ismét legyen presztízseA fiatalokon is múlik, hogy az újságírók lesújtóan negatív önképe megváltozzon - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke pénteken Budapesten, a 18. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált megnyitó beszédében.2011-05-06 12:30:00 0
Szijjártó: Zajlik az ország újjászervezéseSenki nem készül semmilyen kormányátalakításra, mert nem a kormány, hanem az ország átszervezése, megújítása zajlik - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteken az MTI-vel a Népszabadságban megjelentekre reagálva.2011-05-06 12:01:00 0
Még idén érkezik a HuaweiJelentős számú munkahelyeket teremt Pécsett és Komáromban az egyik vezető kínai távközlési társaság, a Huawei. Az egész európai kontinenst kiszolgáló pécsi elosztóközpont létrehozását még ebben az esztendőben elkezdik - mindezt a héten Kínában tárgyaló Páva Zsolt mondta a pecsma.hu-nak telefonon.2011-05-06 12:00:00 0
Fidelitas: Fogadj örökbe egy falut!A "fogadj örökbe egy falut" kezdeményezés képes lesz megvalósítani azt, hogy a városi és a vidéki fiatalok egymásra találjanak - húzta alá Chladek Tibor Ágh Péterrel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján.2011-05-06 11:47:00 1
"A gazdasági fejlődés motorja a lakáshitelezés"A lakáshitelezés a gazdasági fejlődés egyik motorja, amely a gazdaság alaptevékenységét tartja mozgásban - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke pénteken Budapesten.2011-05-06 11:38:00 0
Schmitt: Szimbolikus az újvidéki látogatásMinden ország "európai" kötelessége, hogy gondoskodjon a területén élő nemzeti közösségekről, és jogaikat biztosítsa - jelentette ki Schmitt Pál magyar köztársasági elnök pénteken Újvidéken, miután tárgyalt Egeresi Sándorral, a vajdasági tartományi parlament elnökével.2011-05-06 10:47:00 0
Kövér: Az új alaptörvény úttörő jellegűMagyarországnak a volt szocialista országok közül utolsóként végre új alaptörvénye van, amelynek létrehozási folyamata és tartalma "minden ellenkező híresztelés ellenére" megfelel a demokratikus elveknek, sőt, sok szempontból úttörő jellegű - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az uniós parlamenti külügyi bizottsági elnökök találkozóján pénteken Budapesten.2011-05-06 10:29:00 0
Martonyi: Hatékony hazánk és az unió vezetőinek együttműködéseA magyar soros elnökség alatt hatékony az együttműködés Orbán Viktor miniszterelnök és az unió vezetői, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke között - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten.2011-05-06 10:26:00 0
Új alaptörvény2011-05-06 10:05:00 0
Félkatonai fekete seregek2011-05-06 09:46:00 0
Domokos: A közvagyont csak erős ÁSZ őrizhetiSzükség van arra, hogy az Állami Számvevőszék megfelelő jogi eszközökkel rendelkezzék - mondta a testület elnöke a 180 percben.2011-05-06 09:45:00 0
Ma született bárány2011-05-06 09:38:00 0
Hatékony az együttműködés SomogybanOlajozottan működik az ügyintézés a Somogy Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságán, a kormányhivatalba integrálódás zökkenőmentesen zajlott, állapította meg mai kaposvári látogatásán prof. Dr. Mészáros József.2011-05-06 09:37:00 0
Kisiklott érvelés2011-05-06 09:28:00 0
Filmek kamatos kamatra2011-05-06 09:27:00 0
"A vallási turizmus hozzájárulhat Európa megújításához"Szászfalvi László szerint a vallási turizmus hozzájárulhat Európa lelki-szellemi megújításához, a népek közötti megbékéléshez, és ahhoz, hogy egy újfajta XXI. századot lehessen megteremteni a kontinensen.2011-05-06 07:52:00 0
Bajnai intézte az Audi-gyár melletti terület eladásátBajnai Gordon korábbi miniszterelnök írta alá azokat a kormányrendeleteket, amelyek megnyitották az utat az Audi-gyár mellett fekvő, állami tulajdonú volt katonai lőtér eladása előtt, és a terület meghirdetése is a kormányváltás előtt történt - írta a pénteki Magyar Nemzet a győri Reflex környezetvédő egyesület jogtanácsosának állítás alapján.2011-05-06 07:45:00 0
Mráz: Még nincs vége az alkotmányozásnakAz új alaptörvény nem változtat drasztikusan a parlamenti pártok viszonyán - mondta a Nézőpont Intézet vezető elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában. Mráz Ágoston Sámuel szerint az alkotmányozási folyamat akkor zárul majd le, ha ősszel az Országgyűlés elfogadja a sarkalatos törvényeket, köztük a választásról szóló jogszabályt.2011-05-06 07:03:00 0
Újabb intézkedés a korrupció ellenAntikorrupciós szabályrendszert dolgoz ki a kormányzat a közszféra valamennyi alkalmazottja számára. A regulákat súlyosan megsértő állami munkavállalók az állásukat is elveszíthetik - írja a Magyar Nemzet.2011-05-06 06:50:00 0
Vajna: Ismét sikeres lehet a magyar filmAndrew G. Vajna szerint a jövőben újra sikeres lehet a magyar film. A nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos az MTV Az Este című műsorában elmondta: olyan filmeknek kellene készülniük Magyarországon, melyekre büszkék lehetünk.2011-05-06 06:47:00 0
Orbán: A német befektetőket hosszú távú partnernek tekintjükNémetország erősödése, gazdasági fejlődése és befolyásának növekedése egybeesik a magyar nemzetpolitikai célokkal - jelentette ki Orbán Viktor azon a berlini üzleti fórumon, amelyet a Deutsche Bank szervezett a németországi látogatáson tartózkodó magyar miniszterelnök tiszteletére.2011-05-05 22:31:00 0
Schmitt: Hazánk támogatja Szerbia integrációs törekvéseitMagyarország támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és minden segítséget meg kíván adni - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök Boris Tadic szerb államfővel folytatott megbeszélése után csütörtökön Belgrádban.2011-05-05 19:35:00 0
"Az EU sikertörténetre törekszik a moldovai kapcsolatokban"Az Európai Unió arra törekszik, hogy keleti szomszédsági politikájában sikertörténet legyen a Moldovával való kapcsolatok fejlesztése - hangsúlyozta Németh Zsolt csütörtökön Brüsszelben.2011-05-05 19:16:00 0
Értelmetlen intézmények bezárásáról spekulálniA miniszterelnök szóvivője szerint mindaddig, amíg a kormány sem tárgyalta a témát, teljesen értelmetlen és felesleges dolog egyetemek bezárásáról spekulálni.2011-05-05 18:08:00 0
Hulladéklerakó-projektre nyert milliárdokat SopronA nyugatmagyar.hu információja szerint 4,4 milliárd forintos uniós pályázati támogatást nyert a 6,25 milliárdos cséri hulladéktároló-projektre Sopron és a környező települések konzorciuma.2011-05-05 18:05:00 0
Mintegy 900 ezer embernek nincs szakképesítéseA foglalkoztatáspolitika egyik legsúlyosabb problémájának nevezte az illetékes államtitkár, hogy napjainkban a munkanélküliek és az inaktívak táborában közel 900 ezer olyan ember van, akiknek semmiféle szakképzettsége nincs.2011-05-05 17:01:00 0
Duna-stratégia: első célkitűzését elérte a magyar elnökségA Duna-stratégiával kapcsolatos első célkitűzését elérte a magyar EU-elnökség, hátravan még a megállapodás a módszerekről és a végrehajtásról - jelentette ki Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos egy csütörtöki bécsi konferencián.2011-05-05 16:22:00 0
A berlini Herthát is meglátogatta Orbán Viktor + képekA hivatalos program, az Angela Merkel kancellárral kitűzött, csütörtök déli találkozó előtt Dárdai Pál futballcsapatát, a Hertha BSC-t, illetve a híres berlini Olimpiai Stadiont kereste fel Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök, aki kétnapos látogatásra érkezett Németországba, a berlini klub ügyvezetőjét, illetve menedzserét, Michael Preetzet a felcsúti Puskás Akadémia nevében - az Aranycsapat világhírű középcsatárára emlékezve - egy 10-es számú, piros mezzel ajándékozta meg. A klub vezetői - szintén Puskás Ferencre gondolva - ugyancsak egy 10-es számú, de a Hertha színeit tükröző kék-fehér mezt és egy ugyancsak kék-fehér labdát nyújtottak át a miniszterelnöknek. A látogatáson készült képgaléria megtekinthető itt.2011-05-05 16:13:00 0
Bánki: Európa bennünket fog követni + videóA társasági adókedvezményről szóló törvényjavaslat forradalmi áttörést jelent a hazai sportfinanszírozásban - hangsúlyozta Bánki Erik csütörtöki sajtótájékoztatóján. A sport és turisztikai bizottság elnöke hozzáfűzte: az Európai Bizottsággal történt egyeztetések eredményesek voltak, és elképzelhető, hogy más uniós országok is hasonló sportfinanszírozási rendszert alkotnak majd meg.2011-05-05 16:11:00 1
Londoni elemzők: Magyarország "nagy meglepetés"A közép-kelet-európai térség feldolgozószektorainak "valamelyest széttartó" aktivitását mutatják az országcsoport legutóbbi gyáripari beszerzési menedzserindexei (PMI), a régión belül ugyanakkor a legnagyobb pozitív meglepetés a magyar ipar aktivitási mutatójának megugrása - közölték csütörtökön londoni felzárkózó piaci elemzők.2011-05-05 15:14:00 0
Elkészült a Nemzeti Energetikai StratégiaVárhatóan június közepén kerülhet a kormány elé az a 2030-ig szóló Nemzeti Energia Stratégia, amelynek alternatíváit a következő egy hónap során különböző szakmai- és környezetvédelmi szervezetek bevonásával véglegesítik, ha pedig a kormány is támogatja a tervezetet, azt még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Bencsik János.2011-05-05 15:05:00 0
Merkel: Köszönet Magyarországnak + képekKöszönetet mondott a magyar uniós elnöki tevékenység eddigi munkájáért Angela Merkel. A német kancellár emellett jónak minősítette a kétoldalú kapcsolatokat is. A találkozón készült képgaléria megtekinthető itt.2011-05-05 14:59:00 0
Nagy Anna: Jobban kell vigyázni a táppénzekreBár a táppénzzel való visszaélés némileg talán csökkent, még így is negyvenezer esetre derült fény 2009-ben, a rokkantsági nyugdíjjal való visszaélésről pedig szinte mindenki hallott már történeteket. Hogy ezeken a területeken is jobban lehessen vigyázni a közpénzekre, ezt a célt szolgálja a csalással kapcsolatos büntetési tételek szigorítása és új büntetési tételek bevezetése - hangoztatta Nagy Anna kormányszóvivő a Duna Televízió Reggel a Dunán című műsorában csütörtökön. A szóvivő szerint az új táppénzszabályok is arra kívánnak ösztönözni, hogy csak az menjen táppénzre, aki beteg és valóban rászorul, tavaly ugyanis együttesen elképesztően sok napot töltöttünk táppénzen mi, magyarok.2011-05-05 14:59:00 1
Versenyképes műszaki értelmiségre van szükségMagyarországnak erős és versenyképes műszaki értelmiségre van szüksége, mert nélkülük elképzelhetetlen a gazdasági fejlődés - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Kecskeméten.2011-05-05 14:21:00 0
Borkai: Erős térségre van szükségSzeretnénk Európa térképén nemcsak fent lenni, de olyan erős Centrope-régiót alkotni, ami alapján a határon átnyúló lehetőségeinket folyamatosan ki tudjuk használni - mondta a közép-európai együttműködési szervezet csúcstalálkozójának csütörtök délelőtti, zárt ajtók mögött folytatott megbeszélését követően Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere.2011-05-05 14:00:00 0
Stabilabb lesz a pécsi Gandhi gimnázium működéseBalog Zoltán szerint az ország egyetlen roma nemzetiségi középfokú oktatási intézményének, a pécsi Gandhi gimnáziumnak a működése stabilabbá válik azzal, hogy fenntartását a közeljövőben egy nonprofit gazdasági társaság veszi át a közalapítványtól.2011-05-05 13:56:00 0
Előzetes letartóztatásban marad Hunvald GyörgyA Fővárosi Ítélőtábla a napokban helyben hagyta a Fővárosi Bíróság azon döntését, amely elutasította a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester házi őrizetbe helyezésre irányuló kérelmét - mondta a vádlott védője az MTI érdeklődésére csütörtökön.2011-05-05 13:41:00 0
Zöld cselekvési tervet kell készíteniük az önkormányzatoknakA kormány megtette egy év alatt azt, amit a zöld gazdaságért vállalt, a következő lépést az önkormányzatoknak kell megtenniük azzal, hogy elkészítik a zöld cselekvési terveiket - mondta Olajos Péter a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a megújuló energia hasznosítását bemutató Renexpo kiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten.2011-05-05 12:32:00 0
Szászfalvi: Erősödjenek fel az értékes kezdeményezésekErősödjenek fel az értékeket megjelenítő, jó szándékú egyházi és civil kezdeményezések, és ezek segítsék egymást az egész Kárpát-medencében - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.2011-05-05 12:28:00 0
"A magyar újjászületés legfontosabb dokumentuma"Az újjászületés dokumentumának nevezte az új magyar alaptörvényt a Die Welt című lap csütörtöki számában megjelent írásában Orbán Viktor miniszterelnök.2011-05-05 12:25:00 0
"Az eddigi segélyezési rendszer nem ösztönzött munkára"A romákat be kell vonni a velük kapcsolatos intézkedésekbe - hangsúlyozta Balog Zoltán a köztévé Ma reggel című műsorában csütörtökön. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár úgy véli, a változáshoz elengedhetetlen a munkára ösztönző segélyezési rendszer.2011-05-05 12:23:00 1
"A költségek rendelkezésre állnak a struktúraváltáshoz"Létrehozzák az Állami Egészségszervezési Központot az állami egészségügyi intézmények felügyeletére - hangzott el Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárának csütörtöki sajtótájékoztatóján.2011-05-05 12:03:00 0
A külképviseleteken kérhetők a magyar igazolványokMostantól a főkonzulátusokon, külképviseleteken lehet igényelni a magyar igazolványokat - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön.2011-05-05 11:09:00 0
Nem ingott meg a kétharmad2011-05-05 10:45:00 0
Helyreállító forradalom2011-05-05 10:19:00 0
Pályakezdő dilemmája2011-05-05 10:06:00 0
Gyurcsány: Harcom2011-05-05 09:53:00 0
Szabadon dolgozni külföldön2011-05-05 09:44:00 0
"A magyar állam kiáll azokért, akiket zaklatás ért"A magyar állam ki fog állni azok mellett, akiket hátrány ért Ukrajnában a kettős állampolgárság kérvényezése miatt - mondta a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán a Hír Televízió Rájátszás című műsorában.2011-05-05 09:33:00 0
Gyöngyöspata: A Ház előtt a bizottságról szóló javaslatBeterjesztette az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállítására vonatkozó önálló képviselői indítványát a fideszes Kocsis Máté és Németh Szilárd csütörtökön a parlamentnek. A parlament jövő héten tárgyal a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról.2011-05-05 09:26:00 0
Vajna: A filmtörvény sok pontban megváltozikEgy éve szünetel a magyar filmtámogatási rendszer a Magyar Mozgókép Közalapítvány leállásával, amely a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint 10,6 milliárd forint adósságot, kötelezettségvállalást halmozott fel. A kormány április 30-ával megszüntette a közalapítványt, a nemzeti filmszakma megújításával megbízott kormánybiztos, Andrew G. Vajna pedig május 2-án bejelentette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közhasznú részvénytársaságot hoz létre, és a jövőben a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. fog dönteni a magyar filmek támogatásáról. A kormánybiztos a Magyar Nemzetnek elmondta: a filmtörvény sok pontban megváltozik, a tervezet most hétvégére elkészülhet.2011-05-05 09:15:00 0
Két alpolgármestere lesz GyőrnekKét alpolgármester lesz a jövőben Győrben; nem töltik be az Ottófi Rudolf halálával megüresedett posztot - közölte Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére.2011-05-05 08:58:00 0
Veszprémben tárgyalnak a V4-ek igazságügyminisztereiAz igazságügyi képzésről ír alá megállapodást a magyar, a szlovák, a lengyel, a cseh és a horvát igazságügyi miniszter csütörtök délután Veszprémben, ahol megkezdődik a visegrádi országok (V4) tárcavezetőinek háromnapos, kibővített találkozója.2011-05-05 08:47:00 0
"A rendszer így sokkal átláthatóbbá válik"Megjelent a határon túli oktatási-nevelési támogatások pályázati felhívása, a kérelmeket június 30-ig lehet benyújtani. Újdonság, hogy az idei évtől óvodások után is kérhető a támogatás.2011-05-05 08:42:00 0
Orbán Angela Merkellel tárgyal BerlinbenOrbán Viktor kormányfő kétnapos németországi látogatása során a magyar uniós elnökségről, a hátralévő időszak feladatairól, valamint az Európai Unió előtt álló legsürgősebb teendőkről tárgyal Angela Merkel német kancellárral.2011-05-05 08:32:00 0
Belgrádba és a Vajdaságba látogat Schmitt PálSchmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön kétnapos látogatást kezd a Szerb Köztársaságban, Belgrádban találkozik a szerb köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel.2011-05-04 20:38:00 0
Gyöngyöspata egy "szociális vészhelyzet" következményeBalog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint, ami Gyöngyöspatán történt, csak a jéghegy csúcsa, egy "szociális vészhelyzet" következménye, és inkább arról kell beszélni, "mi van a mélyben".2011-05-04 20:32:00 0
Navracsics: Erősíteni kell a lengyel-magyar barátságot!A jelenben és a jövőben is erősíteni kell a lengyel-magyar barátságot - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Budapesten az Andrzej Przewoznik lengyel történész, államtitkár emlékére rendezett Ott hevernek, s mintha élnének... című emlékkiállítás megnyitóján. Az eseményről készült képgalériánkat itt tekintheti meg!2011-05-04 19:34:00 0
A Belügyminisztérium közleményeAz Észak-Afrikában az elmúlt hónapokban bekövetkezett események, társadalmi változások következményei, így főként a déli tagállamokon keresztül érkező menekülthullám és migrációs nyomás rendkívüli kihívások elé állították az Európai Unió egészét. A Bel- és Igazságügyi Tanács februári és áprilisi ülésein a tagállamok az előállott helyzetre gyorsan adandó rövid távú válaszokat és megoldásokat kerestek, így került sor jelentős humanitárius segítségnyújtásra, a Frontex ügynökség Hermes és Poseidon műveleteire, a tagállami szolidaritás kifejezésére menekültek önkéntes átvételével, valamint az április 11-ei ülésen tanácsi következtetések elfogadására.2011-05-04 18:18:00 0
Nátrán: Strukturális reformok kellenek az euró bevezetéséhezAhhoz, hogy sikeresen szembe tudjunk nézni a XXI. század kihívásaival, hogy megteremtsük az euró bevezetésének feltételeit, komoly strukturális reformokat kell végrehajtani Magyarországon - mondta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az "Utazó euró" című kiállítás ünnepélyes megnyitóján.2011-05-04 18:11:00 0
"A hazai mezőgazdaságnak jó adottságai vannak"Az elmúlt évtizedekben az európai mezőgazdaság szerepe és feladata gyökeresen megváltozott, tükrözve az európai társadalomban és gazdaságban végbemenő folyamatokat - hangoztatta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten egy nemzetközi konferencia megnyitóján.2011-05-04 17:33:00 0
Deutsch: Eddig egy fillér sem jutott MagyarországraDeutsch Tamás (Fidesz) európai parlamenti képviselő szerint eddig egy fillér sem jutott Magyarországra a 2007-től 2013-ig igénybe vehető, mintegy 12 milliárd eurós közvetlen brüsszeli fejlesztési forrásból, egyszerűen azért, mert arra nem pályáztak.2011-05-04 16:45:00 0
Önkormányzati biztos kijelölését kéri a Fidesz AjkánÖnkormányzati biztos kijelölését és azonnali adósságrendezési eljárás kezdeményezését tartja szükségesnek a Fidesz helyi szervezete Ajkán, a város hatmilliárd forintot meghaladó tartozása miatt - mondta Stolár Mihály, a Fidesz városi elnöke szerdán sajtótájékoztatón a településen.2011-05-04 16:36:00 0
Nem lehet csupán a termelés növelése a szektor céljaAz elmúlt évtizedekben az európai mezőgazdaság szerepe és feladata gyökeresen megváltozott, tükrözve az európai társadalomban és gazdaságban végbemenő folyamatokat - hangoztatta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten egy nemzetközi konferencia megnyitóján.2011-05-04 15:53:00 0
Tiszteletet érdemelnek, akik kitartottak magyarságuk mellettAz egyszerűsített honosítási eljárás keretében 64 személy tett állampolgársági esküt Debrecenben.2011-05-04 15:36:00 0
Javul a tömegközlekedés DebrecenbenGyorsjáratok indításával, továbbá az ipari parkok és az új városrészek bevonásával korszerűsíti szolgáltatásait a debreceni tömegközlekedést ellátó DKV Zrt.; a cég vezérigazgatója szerdai debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: az idén csökkentenék a vállalat veszteségét.2011-05-04 14:56:00 0
A vidékstratégia világos jövőképen alapulHatározott jövőkép nélkül elképzelhetetlen a fejlődés, ezért a kormány 10 éves vidékstratégiája világos jövőképen, egy modern mezőgazdaság és élhető vidék kialakításán alapul - hangsúlyozta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Fenntartható Fejlődés Tanácsának ülésén a Parlamentben.2011-05-04 14:50:00 0
Kulcsszerephez jutnak a regionális víziközmű vállalatokJelenleg lakossági, ipari és mezőgazdasági vízszolgáltatóként közel négyszáz víziközmű vállalat működik az országban, és a kormányzati szándék az, hogy ezek száma 30 körülire csökkenjen - közölte a Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár a víziközmű szolgáltatás állami koncepcióját ismertető sajtótájékoztatón szerdán Szolnokon.2011-05-04 14:43:00 0
A mentelmi bizottság május 17-én dönt Gyurcsány ügyébenMájus 17-én dönt az Országgyűlés mentelmi bizottsága arról, hogy mikor hallgatják meg Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt - mondta el Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke szerdán az MTI-nek.2011-05-04 14:32:00 0
A roma stratégiáról is beszámol Magyarország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Egyetemes Időszakos Felülvizsgálatán2011. május 11-én első alkalommal vesz részt Magyarország az Egyesült Nemzetek Szervezete Emberi Jogi Tanácsának Egyetemes Időszakos Felülvizsgálatának (Universal Periodic Review, röviden UPR) tanácskozásán, Genfben.2011-05-04 13:56:00 0
Font: Több hazai élelmiszer fogyasztása a célA kormányzat célja, hogy a lakosság minél több hazai élelmiszert fogyasszon - mondta Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke szerdán Budapesten, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) éves tisztújító közgyűlésén az MTI kérdésére.2011-05-04 13:37:00 0
Európának önerőből kell megoldania a munkaerő-ellátást + képekAz Európai Néppártnak az arab és az észak-afrikai országok helyzetével foglalkozó találkozóján tartott előadást szerdán Orbán Viktor miniszterelnök Palermóban. A miniszterelnök palermói útjáról készült képgaléria megtekinthető itt.2011-05-04 13:28:00 0
Kampány az egyidejű család- és munkavállalás ösztönzéséreA családi életet támogató munkahelyek fontosságára figyelmeztető, valamint a nők és a férfiak társadalmi esélyegyenlőségét célzó tudatformáló kampányt indít a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága.2011-05-04 12:53:00 0
A kormány támogatja a piacélénkítő fejlesztéseketSzupergyors mobilinternet-hálózatot épít a Magyar Telekom az Ericsson közreműködésével, nyárra már 200 helyen lesz elérhető ez a szolgáltatás. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten a fejlesztést bejelentő sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás a magyar távközlési piac egészséges versenyének növekedését hozza magával.2011-05-04 12:40:00 0
A Fidesz-frakció megbízható szövetségese a kormánynakAz elmúlt egy évben a Fidesz-frakció maximálisan támogatta a kormányt - jelentette ki a frakció elmúlt egy évét értékelő szerdai sajtótájékoztatóján Lázár János. A frakcióvezető a parlamenti munka részleteiről szólva megjegyezte azt is, az Országgyűlés 197 törvényt fogadott el, ebből 77 törvényjavaslatot a Fidesz kezdeményezett, a frakció tagjai a Házban 160 óránál többet beszéltek, 33 interpellációt nyújtottak be, 36 szóbeli és 227 írásbeli kérdéssel, illetve 64 napirend előtti és 23 napirend utáni felszólalással fordultak a kormányhoz vagy az ellenzéki képviselőkhöz.2011-05-04 12:26:00 1
Gyöngyöspata: a valóság újrafelfedezéseMiért okoz feszültséget a cigányság helyzete még 2011-ben is? Mi a politika felelőssége abban, hogy 21 évvel a rendszerváltás után arról kell vitatkozni, létezik-e cigánybűnözés? Hogyan látják a helyzetet azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy változtassanak ezen? Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének írása az [origo] felkérésére Gyöngyöspatáról.2011-05-04 12:13:00 0
Angela Merkellel találkozik Berlinben Orbán ViktorAz Angela Merkel kancellárral való találkozó áll a magyar miniszterelnök csütörtökön kezdődő, kétnapos németországi látogatásának középpontjában. Orbán Viktor - akinek kíséretében lesz a többi között Matolcsy György nemzetgazdasági és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, továbbá Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - már szerda este megérkezik Berlinbe.2011-05-04 12:00:00 0
Pokorni: A pénzt a jövőbe fektetik beA politikusok legfeljebb jó döntést hozhatnak egy beruházásnál, de az adófizetők pénzének felhasználásáról határoznak - hangsúlyozta Pokorni Zoltán szerdán Salgótarjánban a felújított Kodály Zoltán tagiskola avatási ünnepségén.2011-05-04 11:47:00 0
Szijjártó: Most nem lehet kis lépésekben haladniSzijjártó Péter szerint súlyos helyzetet jelent a tizenegy százalék körüli munkanélküliség együtt az alacsony foglalkoztatási szinttel - ebből pedig csak nagy léptékű döntésekkel lehet kikerülni. A szociális konzultáció kapcsán Szijjártó Péter azt mondta: továbbra is feltett szándékuk időről időre közvetlenül megkérdezni az embereket - még akkor is, ha némely szakszervezet számára ez presztízskérdést jelent.2011-05-04 11:45:00 0
Semjén: Magyarország várja az ukrán állam magyarázatátMagyarország - a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez hasonlóan - érdeklődéssel várja az ukrán állam magyarázatát, hogy az ukrán biztonsági szolgálat miért zaklatott Kárpátalján élő magyar nemzetiségű polgárokat - mondta Semjén Zsolt szerdán a Parlamentben.2011-05-04 11:21:00 0
Új, évtizedekre szánt választójogi törvény születikAz Alkotmánybíróság jogkörszűkítéséről, az új választási rendszer lehetőségeiről és az Orbán-kormány leválthatóságáról beszélt Lázár János az Fn.hu-nak adott interjújában. A frakcióvezető a jelenlegi helyzet szerint a következő országgyűlési választásokon kizárólag az országos listát támogatná.2011-05-04 11:38:00 0
Tovább javuló külkereskedelmi adatokAz idén az első két hónapban a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1,232 milliárd eurót tett ki 376 millió euróval többet, mint 2010 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a részletes adatokat.2011-05-04 10:44:00 0
Hárman egy ellen2011-05-04 10:30:00 0
No pasarán!2011-05-04 10:21:00 0
Öt új magyar2011-05-04 10:15:00 0
Terítéken a magyar elnökség kiemelt külpolitikai céljaiÁlláspontjaikat ismertetik, egyeztetik, eszmét cserélnek az uniós tagállamok parlamenti külügyi bizottságainak elnökei csütörtökön kezdődő, kétnapos budapesti találkozójukon - mondta Balla Mihály (Fidesz) az MTI-nek.2011-05-04 10:08:00 0
Kórus, előre betanult szöveggel2011-05-04 10:04:00 0
A foglalkoztatás szempontjából is fontos a turizmusJelenleg államigazgatási egyeztetésen van a turizmus törvény koncepciója, ezt követi a társadalmi-szakmai vita, és legkésőbb a második félévben a parlament elfogadja az új törvényt - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Szállodaszövetség által a budapesti turizmus fejlesztéséről rendezett konferencián szerdán Budapesten.2011-05-04 09:55:00 0
Budapesten folytat stratégiai párbeszédet az EU és KínaA jövő héten csütörtökön megrendezendő találkozón az EU-t Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő, a világ legnagyobb fejlődő államát pedig Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) államtanácsos, a kínai elnök külpolitikai főtanácsadója fogja képviselni - közölte a nevének elhallgatását kérő tisztviselő.2011-05-04 09:50:00 0
Az arab és észak-afrikai válságról beszél Orbán ViktorAz Európai Néppártnak az arab és az észak-afrikai országok helyzetével foglalkozó találkozóján tart előadást szerdán Orbán Viktor miniszterelnök a szicíliai Palermóban.2011-05-04 09:40:00 0
Ahogy a Bastille-jal2011-05-04 09:27:00 0
Rédly atya2011-05-04 09:23:00 0
2013-ban léphet hatályba az új Büntető TörvénykönyvIdőszerűnek tartana az új Alkotmány után egy új büntető törvénykönyvet is elfogadni Répássy Róbert. Az igazságügyért felelős államtitkár a Hír Televízió Rájátszás című műsorában azt mondta: az új Btk. célkeresztjében a visszaeső bűnözők állnak majd és a többszörös bűnelkövetőkkel szemben nem lesz tolerancia.2011-05-04 08:47:00 0
A nukleáris energia nem megkerülhetőKulcsfontosságú, hogy a parlament még a nyári szünet előtt elfogadja az energiastratégiát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiapolitikáért felelős államtitkára. Bencsik János arról is beszélt, hogy érdekeltté kell tenni a magánlakás-tulajdonosokat és a közintézmények vezetőit az energiafelhasználás csökkentésében. Hozzátette: A nukleáris energia továbbra sem megkerülhető Magyarországon.2011-05-04 08:43:00 0
Martonyi: A nemzetközi terrorizmus lefelé szálló ágban vanA nemzetközi terrorizmus és az al-Kaida szervezet "lefelé szálló ágban van", az elmúlt évek sikertelen, meghiúsított merényletkísérletei azt mutatják, hogy egyre hatékonyabbak a biztonsági intézkedések - mondta Martonyi János külügyminiszter kedden.2011-05-04 08:26:00 0
A képviselők sem vonulhatnak nyugdíjba korkedvezménnyelAz országgyűlési képviselők és a polgármesterek korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőségét az év végéig kivezetik a rendszerből - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.2011-05-04 08:20:00 0
Önkormányzatok: száz új munkahelyért állami támogatásHa egy önkormányzat közigazgatási területén 2011. január 1. és 2013. december 31. között legalább 100 új munkahely létesül, akkor az önkormányzat jogot szerez arra, hogy állami támogatást igényeljen költségelvű bérlakásokra - az ezzel foglalkozó kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.2011-05-03 20:44:00 0
Igazságügyi tanácskozást tartanak a V4-ek VeszprémbenAz igazságügyi képzésről ír alá együttműködési megállapodást a magyar, a szlovák, a lengyel, a cseh és a horvát igazságügyi miniszter csütörtökön a visegrádi országok (V4) tárcavezetőinek háromnapos, kibővített találkozóján Veszprémben.2011-05-03 19:39:00 0
Együttműködés a vidéki, falusi és agroturizmus fejlesztéséértA falusi és agroturizmus fejlesztésének érdekében együttműködési megállapodást írt alá kedden három turisztikai szervezet képviselőjével Kovács Ferenc, az Országgyűlés falusi turizmusért felelős albizottságának elnöke .2011-05-03 19:26:00 0
Prőhle: A korábbi kedvező példához kellene visszatérni!Egyszerű megoldás lenne visszatérni ahhoz a korábbi gyakorlathoz, amikor Orbán Viktor első miniszterelnöksége és az akkori szlovák kormányfő, Mikulás Dzurinda idejében nem alkalmaztak szankciókat a kisebbségi nyelvhasználat miatt - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára kedden az MTI-nek.2011-05-03 19:10:00 0
"A magyar nép tudja, hogy járjon el helyesen"Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy Magyarországon az új alaptörvény elfogadását követő törvényhozási folyamat példás legyen a demokrácia elvei szempontjából - mondta Pamela Quanrud amerikai helyettes külügyi államtitkár kedden Budapesten az MTI-nek adott exkluzív interjúban; szólt arról is, hogy Washington szerint a soros magyar EU-elnökség minden elismerést megérdemel.2011-05-03 17:49:00 0
Fellegi: Nyilvános lesz a paksi atomerőmű teszteléseA magyar hatóságok készen állnak a paksi atomerőmű tesztelésére, amely rögtön azután elindul, hogy az Európai Unióban megállapodtak ennek kritériumairól - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az energiaügyi miniszterek gödöllői informális ülését követő sajtótájékoztatón.2011-05-03 17:01:00 0
Magyarországon nincs terrorveszélyOszama bin Laden, az al-Kaida hálózat első számú vezetőjének likvidálása miatt kedden összeült a Terrorellenes Koordinációs Bizottság; a testület tagjai szerint nincs olyan információ, amely szerint Magyarország egy esetleges terrortámadás célpontja lenne - tájékoztatta a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-t.2011-05-03 15:55:00 0
Munkaszüneti nappá tenné Nagyboldogasszony napját Michl JózsefÖnálló képviselői indítványként javasolta Michl József tatai polgármester, a Parlament KDNP-frakciójában helyet foglaló országgyűlési képviselő, hogy augusztus 15-e, a katolikus egyházban Nagyboldogasszony napjaként számon tartott ünnep hivatalosan is munkaszüneti nap legyen hazánkban. A munkaszüneti napok a Munka Törvénykönyvében szerepelnek, ezek sorába kívánja emelni Michl József augusztus 15-ét, az európai és a magyar hagyományokra hivatkozva.2011-05-03 14:39:00 0
A geotermális energia és a földhő hasznosítás mértéke 2020-ig ötszörösére növekedhetBencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. május 3-án, egy budapesti konferencián ismertette a kormány geotermikus energiaforrásokkal kapcsolatos célkitűzéseit. Az államtitkár kiemelte: a nemzeti megújuló cselekvési tervben 2020-ra kitűzött célszámok szerint jelentősen átalakul a megújuló energiaforrások részesedésének megoszlása a teljes megújuló energiatermelésen belül. Az egyik legnagyobb mértékű növekedés a geotermikus energia és a földhő hasznosításának területén várható. Ezek jelenlegi 8%-os részesedése a villamos energia és hűtés-fűtés szektorokban felhasznált megújuló energiahordozók tekintetében 2020-ra várhatóan 19%-ra emelkedik majd. Az előrejelzések szerint először a hőszivattyús földhő hasznosítás elterjedése várható, a geotermális energia felhasználásának igazi fellendülését az évtized második felére prognosztizáljuk - tette hozzá a szakpolitikus.2011-05-03 14:08:00 0
Gyurcsány akcióban: "Mekkora pofont ne adjak?"2011-05-03 13:33:00 0
"Teljes mértékben összhangban van a magyar érdekekkel"Az Európai Unió agrárminisztereinek tanácsa több mint kétharmados többséggel elfogadta a Magyarország által beterjesztett, 2014-től érvényes közös agrárpolitika alapelveit - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, beszámolva a magyar EU-elnökség munkájáról az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén.2011-05-03 13:22:00 0
Szőcs: Még a magyar uniós elnökség alatt létrejön a nemzeti digitális archívumA kulturális kormányzat még a magyar uniós elnökség alatt létrehozza a magyar nemzeti digitális archívumot, amely a teljes magyar kultúrkincs digitális rögzítésére és minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételére lesz hivatott - mondta Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a kétnapos siófoki Média Hungary konferencia nyitóelőadásán kedden.2011-05-03 13:15:00 0
MTA: újra Pálinkás Józsefet választották elnöknekPálinkás Józsefet választotta újabb hároméves ciklusra a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára kedden az MTA 181. közgyűlésén.2011-05-03 12:31:00 0
Tanácskozás az Európai Unió 2050-ig szóló Energia ÚtitervérőlGödöllőn kedd délelőtt elkezdődött az EU tagországok energiaügyi minisztereinek informális munkaülése, amely az első alkalom, hogy a tárcavezetők véleményt cseréljenek az Európai Unió 2050-ig szóló Energia Útitervéről, és a huszonhetek folytatják az atomerőművi stressztesztek előkészítését is.2011-05-03 12:26:00 0
Répássy: Elég világosak az új szabályokLehet, hogy mikor először találkozott vele, a rendőrség még nem tudta a megfelelő választ arra, ha visszaéltek a polgárőri jogosítványokkal és a gyülekezési joggal. A hétfői Btk-módosítások és a polgárőr törvény várható módosítása viszont már világossá teszik a testület számára, mi az, amit nem tolerálhat, például a gyöngyöspataihoz hasonló esetekben - nyilatkozta Répássy Róbert az igazságügyi tárcsa igazságügyért felelős államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este. A politikus úgy látja: az is világosan elkülöníthető lesz, hogy mikor csap át például egy politikai rendezvénynek bejelentett gyülekezés törvénytelenségbe. Arról, hogy az MSZP és az LMP megszavazta, a Jobbik viszont elutasította Btk-szigorítást, Répássy azt mondta, elég nyilvánvaló a Jobbik "politikai pecsenyesütögetése".2011-05-03 12:22:00 0
"Gátat kell szabni az egyenruhás bűnözésnek"A gyöngyöspatai masírozás a legkevésbé sem a rendcsinálás szándékával jött létre, sokkal inkább a káoszt akarták generálni - jelentette ki Kósa Lajos a tv2 Mokka című műsorában kedden, hangsúlyozva: gátat kell szabni az "egyenruhás bűnözésnek". A Fidesz alelnöke a szociális konzultációval kapcsolatban elmondta, hogy a kormány figyelembe veszi az emberek véleményét, és az elveket igyekeznek majd átültetni a gyakorlatba.2011-05-03 11:54:00 1