Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Milliók a létminimumonEgyre többen élnek hazánkban mélyszegénységben. A létminimum küszöbén vagy az alatt csaknem három és fél millióan tengődnek. A Magyar Szociális Fórum az érintettek egészségügyi állapotára is egyre jobban kiható, ezáltal az ország jövőjét is fenyegető probléma felszámolásáért széles körű tanácskozást hív össze a közeljövőben.2008-05-17 12:53:00 0
Önkormányzati traffipaxokDebrecen később dönt az önkormányzati traffipaxok működtetéséről, Pécs vizsgálja a lehetőséget, Székesfehérváron pedig egyelőre nemet mondtak a megvalósításra. A fővárosban várhatóan januártól telepítik a sebességmérőket.2008-05-17 12:15:00 0
Gyurcsányék újabb antidemokratikus lépéseA Fidesz tiltakozik és önmérsékletre szólítja fel Gyurcsány Ferencet és a szocialistákat a Magyar Televízió és a Magyar Rádió MSZP-és kurátorainak jelölése miatt.2008-05-17 11:34:00 1
78 millió ember él szegénységbenElkezdődött a Szegénységben Élők 7. Európai Találkozója Brüsszelben. A szombatig tartó találkozó célja, hogy lehetőséget biztosítson az Európai Unió valamennyi tagállamából érkező szegénységben élő emberek, valamint az Uniós és tagállami döntéshozók közötti közvetlen párbeszédre.2008-05-17 00:29:00 0
Kóka az SZDSZ becsületét keresi (kincs, ami nincs)2008-05-17 00:02:00 0
Kaposvár polgármestere segítséget ajánlott a rendőrségnekKaposvár polgármestere segítséget ajánlott a rendőrségnek, cserébe a közbiztonság további javítását kérte a városi rendőrkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken a városházán.2008-05-16 17:14:00 0
Engedély nélkül épül a metró Baross téri állomása?Engedély nélkül, környezetkárosító módon épül a 4-es metró Baross téri állomásának egy része - áll abban a beadványban, amelyet egy civil szervezet juttatott el a környezetvédelmi hatósághoz. A DBR Metró Projektigazgatóság szerint az engedély nem a technológiára vonatkozik.2008-05-16 15:47:00 0
Bélapátfalva: újabb környezetszennyezésre bukkantakÚjabb környezetszennyezésre bukkant az egykori bélapátfalvai cementgyár és mészkőbánya, rekultiváltnak mondott területén a település önkormányzata; a testület rendőrségi feljelentést tett - jelentette be pénteken Bélapátfalván a város polgármestere.2008-05-16 15:40:00 0
Hajógyári-sziget: fővárosi-kerületi összefogás?Bús Balázs, a III. kerület polgármestere elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben a fővárosi és az óbudai önkormányzat közösen működtesse a Hajógyári-szigetet, azonban az erről szóló tárgyalások lassan haladnak - ezt a fideszes polgármester maga nyilatkozta pénteken.2008-05-16 15:22:00 0
Négymilliárdos strandberuházás TatabányánElhelyezték az új tatabányai strand- és élményfürdő alapkövét. A létesítmény a város egyik legnagyobb, négymilliárd forintos beruházása. Az elkészült szabadidős létesítményt az önkormányzat húsz év alatt bérli vissza a projektet lebonyolító társaságtól.2008-05-16 14:41:00 0
Fuvarozókkal konzultál a FideszA Fidesz konzultációt kezdeményezett a fuvarozók szervezeteivel az üzemanyagár-drágulás okozta szociális katasztrófa megelőzése érdekében. Ezt Fónagy János a párt szakpolitikusa mondta pénteken újságíróknak.2008-05-16 14:27:00 1
Szenvedélybetegek nappali ellátó intézménye MórahalmonElsősorban alkoholbetegek kapnak személyre szabott, anonim ellátást a szenvedélybetegek nappali intézményében, amelyet uniós támogatással hoztak létre Mórahalmon - közölte Nógrádi Zoltán polgármester (Fidesz) pénteken, a homokháti városban.2008-05-16 13:18:00 0
Piros alsógatyáját mutogatja Gyenesei2008-05-16 13:07:00 0
Zseniális Feri2008-05-16 12:27:00 0
Bíróságon szerzett vissza földterületet BalassagyarmatHárom éve húzódó pert nyert meg Balassagyarmat önkormányzata, így újra a tulajdonába került egy korábban lakópark céljára eladott, de a vevő által ki nem fizetett héthektáros földterület - közölte pénteken a Nógrád megyei város alpolgármestere.2008-05-16 12:22:00 0
Fordulat kell!A Fidesz szerint a versenyképesség javítása érdekében meghozott kormányzati intézkedések teljesen értelmetlenek voltak, ezt igazolja a svájci IMD intézet közelmúltban közzétett felmérése is - állapította meg Répássy Róbert.2008-05-16 12:09:00 1
Levél Demszky Gáborhoz2008-05-16 11:26:00 0
Tovább csökken a reálbér - a Fidesz véleménye2008-05-16 11:23:00 0
SztárcsinálóKiemelt fizetést kell adni azoknak a tudósoknak, akik kimagasló eredményeket érnek el és ösztönzően hatnak a fiatal kutatókra - nyilatkozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, aki 476 szavazatból 276 igent kapott a tudóstestület múlt heti tisztújító közgyűlésén.2008-05-16 10:59:00 0
Levél Demszky GáborhozTisztelt Főpolgármester Úr! A BKV vezérigazgatója többszöri kérésem - és ígérete - ellenére, a mai mapig nem volt hajlandó átadni a - időközben állítólag a megbízott által felmondott, de részben kifizetett - sokáig vitatott, 3 milliárdos szerződésekkel kapcsolatos anyagokat - írja nyílt levelében Tarlós István.2008-05-16 10:47:00 0
Gyurcsányt cáfolják a reálkereset-adatokA Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc ígéreteit cáfolják a legfrissebb KSH-adatok a reálkeresetek csökkenéséről. A statisztikai hivatal pénteki adatai szerint az első negyedévben a reálkeresetek 0,7 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest.2008-05-16 10:40:00 0
Molnár Gyula újabb feszült munkanapjaEgymás után harmadszor volt határozatképtelen tegnap a XI. kerület önkormányzata. Molnár Gyula MSZP-s polgármester nem mond le, azt sem lehet tudni, mikor hívja össze az újabb ülést. A Fidesz szerint egyetlen megoldás az időközi választás.2008-05-16 10:37:00 0
Kiadási szigor az Európai UnióbanAz Európai Bizottság 2009-es költségvetési tervezete négymilliárd euróval csökkentené a közösségi kiadásokat, így az unió céljaihoz és elképzeléseihez képest jövőre is alulfinanszírozott marad - mondta Surján László európai néppárti képviselő, és úgy tartja, irreális a hazai gazdasági növekedés egészét az EU-forrásokra alapozni.2008-05-16 09:55:00 0
Európa választ keres az élelmiszer-drágulásraTartósan magas élelmiszerárakra kell Európának berendezkednie, de az unió ellátásával aligha lesz probléma. A szegényebb térségekben ismét feléledhet az ötvenes évekbeli gyakorlat, a termelőktől való közvetlen felvásárlás.2008-05-16 09:46:00 0
Azonnali és radikális változást sürgetnek a vállalkozásokCsak stabil politikai hátterű, szakmai alapokon nyugvó kormányzással valósítható meg egy "országmentő" stratégia a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint. A szervezet azonnali és radikális változásokat sürget. Demján Sándor ügyvezető elnök fontosnak tartja a politikai és baráti kapcsolatokon nyugvó pályáztatási és pénzosztási gyakorlat felszámolását is.2008-05-16 08:41:00 0
Gyanús miniszterekLassan népmesei fordulatoknak minősülnek a demokratikus úton kijelölt kormányról a rendszerváltáskor kialakult elképzelések.2008-05-16 08:19:00 0
Tüntetés a pécsi gimnázium átszervezése ellenTöbb százan, diákok, szülők és pedagógusok tüntettek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tervezett átszervezése ellen Pécsett csütörtökön.2008-05-16 08:14:00 0
Tallinn újra nyertA NATO úgy döntött, hogy Észtország fővárosában állítja fel azt a központját, amelynek feladata az interneten és számítógépeken tárolt vagy cserélt adatok védelme lesz. Anyagi támogatást és szakembereket Észtország mellett Németország, Olaszország, Spanyolország, Lettország, Litvánia biztosít azzal, hogy az együttműködéshez mások csatlakozását is várják.2008-05-16 08:02:00 0
Teljesen átformálja világunkat a klímaváltozásA globális klímaváltozás máris minden kontinensen megzavarta az élővilágot - állapította meg egy páratlan részletességű elemzés, amely számos tanulmány eredményét összegezte, egészen a hetvenes évekig visszamenően.2008-05-15 22:06:00 0
Filló: A Fidesz alakítja meg a következő kormányt2008-05-15 22:04:00 0
A szocialista alpolgármester is érintett a mutyiban?Szombathely szocialista alpolgármestere, Czeglédy Csaba is érintett lehet abban a telekügyletben, amelynek iratait feljelentés megtétele nélkül ugyan, de már továbbították a rendőrségnek és az ügyészségnek - közölte a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciójának szóvivője csütörtökön. Ez az az ügy, amelyben a Fidesz már korábban is hűtlen kezelés kísérletét feltételezte - emlékeztetett Lazáry Viktor.2008-05-15 21:05:00 0
Középiskola átszervezése ellen tüntettek PécsettTöbb százan, diákok, szülők és pedagógusok tüntettek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tervezett átszervezése ellen Pécsett csütörtökön.2008-05-15 18:21:00 0
Molnár nem tud rendesen dolgozniTovábbra sem tud előterjesztésekkel foglalkozni az újbudai képviselő-testület, miután a csütörtöki ülésen ismét nem szavazták meg a napirendet az ellenzéki képviselők.2008-05-15 18:09:00 0
A törvény szigorával a színesfémlopások ellenA Magyar Önkormányzatok Szövetségének szervezésében a Duna Palota adott helyet annak a színesfém-kereskedelemmel foglalkozó konferenciának, amelyen összegezték a témában tartott ötpárti egyeztetés-sorozat eredményeit. Bencsik János országgyűlési képviselő, a fórum fideszes résztvevője a színesfém-kereskedelem feltételeinek szigorítása mellett érvelt.2008-05-15 15:56:00 0
BAZ-megye átvenné a kazincbarcikai kórházatA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat továbbra is kész lenne átvenni a kazincbarcikai kórház üzemeltetési jogát az MSZP-s vezetésű városi önkormányzattól - jelentette ki Ódor Ferenc (Fidesz), a megyei önkormányzat elnöke csütörtöki, miskolci sajtótájékoztatóján.2008-05-15 15:35:00 0
Vádat emeltek Révész Máriusz megverése ügyébenVádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség két rendőr ellen csütörtökön Révész Máriusz fideszes képviselő megverése ügyében. Az egyik egyenruhás bűnsegédként, a másik bűnpártolás miatt szerepel az ügyben. Azt a rendőrt nem találták meg, aki ténylegesen bántotta a politikust.2008-05-15 13:54:00 0
Megállapodás-tervezetet nyújtott át a sztrájkbizottságMegállapodás-tervezetet nyújtott át a sztrájkbizottság a BKV vezetőségének a csütörtöki tárgyaláson - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az egyeztetés után.2008-05-15 13:12:00 0
Hajléktalanok háziorvosi rendelőjét adták át KaposváronA kaposvári hajléktalanok eddig bizonytalan háziorvosi ellátása rendeződött megnyugtatóan azzal, hogy a múlt év augusztusában átadott hajléktalan gondozási központban ezentúl háziorvosi rendelő is működik - mondta Szita Károly (Fidesz) polgármester csütörtökön az rendelő ünnepélyes átadásán.2008-05-15 11:46:00 0
Aggódnak az intézményi integrációja miattAggodalmát fejezte ki a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Békéscsaba polgármestere a szarvasi központú Tessedik Sámuel Főiskola és a gödöllői székhelyű Szent István Egyetem tervezett integrációja miatt; az erről szóló közleményét a két fideszes önkormányzati vezető csütörtökön juttatta el az MTI-hez.2008-05-15 11:43:00 0
Végérvényesen eltűnhet Peru "Svájca"Lassan, de feltartóztathatatlanul eltűnőben van Peru "Svájca", a Cordillera Blanca gleccservidéke. Az ok a klímaváltozás.2008-05-15 11:10:00 0
Emelné a zöldadót BrüsszelRossz idők jönnek a szennyezőkre, amennyiben Brüsszelben sikerrel veszik a döntéshozatali folyamat akadályait az adózás zöldítését célzó javaslatok.2008-05-15 11:06:00 0
Csehország felére csökkentheti a károsanyag-kibocsátástCsehország képes arra, hogy elfogadható költséggel a jelenlegi szint felére csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását 2020-ig - olvasható az Enviors cég jelentésében, amelyet Martin Bursik, cseh környezetügyi miniszter ismertetett újságírók előtt.2008-05-15 11:02:00 0
Biológiailag lebomló műanyag burgonyábólMűanyagok nélkül ma már elképzelhetetlen az élet: bevásárlószatyor, csomagolóanyag, játék, autóalkatrész - egy idő után mind a szemétdombokat gyarapítják.2008-05-15 11:00:00 0
Tarlós Istvánt elutasította a BKV-vezérMegtagadta tőlem Balogh Zsolt, a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló, közpénzből működő BKV Zrt. megbízott vezérigazgatója, hogy betekinthessek a cég által kötött több milliárd forintos tanácsadói szerződésekbe - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki szerint az ellenzék számára végképp elfogadhatatlanná vált, ami a BKV-nál történik.2008-05-15 10:57:00 0
Takarékoskodnak az eurózóna pénzügyminisztereiAz euróval fizető övezet pénzügyminiszterei megállapodtak abban, hogy a lassuló gazdasági növekedés ellenére takarékos költségvetési politikát folytatnak, és jövőre 0,5 százalékkal csökkentik a strukturális államháztartási hiányt.2008-05-15 10:57:00 0
II. Erzsébet támogatja Törökország uniós törekvéseitNagy-Britannia támogatásáról biztosította Ankara európai uniós törekvéseit II. Erzsébet angol királynő kedden, törökországi látogatása első napján.2008-05-15 10:55:00 0
Növeli a vérrögképződés kockázatát a légszennyezésA légszennyeződés növeli a vérrögképződés, s így az alsó végtagok mélyvénás trombózisának a kockázatát - állítják amerikai kutatók. A gépkocsiknak, valamint az iparnak "köszönhetően" a levegőbe apró szennyeződés szemcsék - korom, nitrátok, fémek - jutnak.2008-05-15 10:51:00 0
Közmeghallgatás az osztrák hulladékégetőről SzentgotthárdonSemmiféle eredménnyel nem járt a rábakeresztúri (heiligenkreuzi) ipari parkba tervezett osztrák hulladékégető ügyében Szentgotthárdon megtartott közmeghallgatás, ez volt talán az egyetlen megállapítás amelyben valamennyi résztvevő egyetértett.2008-05-15 10:49:00 0
Gyenesei nem méltó a köz bizalmára!A Fidesznek továbbra is az a határozott álláspontja, hogy nem lehet a Magyar Köztársaság minisztere, akinek a neve köztörvényes bűncselekményeknél felmerül - írja közleményében Cser-Palkovics András.2008-05-15 10:44:00 0
Átadás-átvétel az önkormányzati tárcánál - Gyenesei nem méltó a köz bizalmára!2008-05-15 10:41:00 0
Mozgalom a szakrendelőértNéhány hét alatt eddig több mint négyezren csatlakoztak az Újpesti Szakrendelők megmentésére indított Együtt Újpestért Összefogáshoz, amelyet a Fidesz Újpesti szervezete indított útjára.2008-05-15 10:30:00 0
Gyurcsány még a ruhaboltokat is tönkretette2008-05-15 09:39:00 0
Gazdaság: minden mutató rossz2008-05-15 09:37:00 0
Defektes biciklitender2008-05-15 09:06:00 0
Zsugorodó hátország"Megszünteti a Fiatal Baloldalt, az MSZP társult ifjúsági szervezetét a tömörülés szombati kongresszusa - a többi közt a Zuschlag-ügy miatt, melyben egyébként vádat emeltek." (MTV Híradó, május 14.)2008-05-15 07:13:00 0
Elszámolás nélkül távoznakTöredelmesen be kell vallanom, hogy értetlenül figyelem a kormány szerkezeti átalakítását. A politikusok úgy tesznek, mintha minden rendben zajlana, csupán a koalícióból kivonuló párt hozzáállását méricskélik.2008-05-15 07:09:00 0
A nagy leépítőCsak négy hónapra volt szüksége a posta vezérkarának ahhoz, hogy rájöjjön: valami nem stimmel a horribilis pénzért megvásárolt ötezer postásbicikli körül. De nem ám az egymilliárdos tender januári eredményhirdetése óta megjelent több tucat tényfeltáró írás, leleplező riport és vitriolos publicisztika késztette elmerengésre a cég újdonsült fővezérét, Szűts Ildikót. Nem.2008-05-15 06:50:00 0
Hatalmas jégeső és zivatar pusztított NagymányokonHatalmas jégeső verte el Nagymányokot, percek alatt fehér lepelbe borult a falu, tudta meg a TEOL. A felhőszakadás mintegy 25 percig tartott, előbb mogyorónagyságú jég esett, majd sűrű eső zúdult le.2008-05-14 22:34:00 0
FIB: megsérült a brand...2008-05-14 17:40:00 0
Hol marad az önkritika?"Nem érdemes további cselekkel próbálkozni, a társadalombiztosítás nem eladó és nem kiárusítható" - fogalmazott Mikola István újságírók előtt.2008-05-14 17:36:00 0
Nyilatkozat a kisiskolák megmentéséért TolnábanKözös nyilatkozatot fogadott el és alapítványt létesített a kisiskolák megmentéséért 22 Tolna megyei kistelepülés polgármestere szerdán Sárszentlőrincen, ahol a megyei közgyűlés elnökének meghívására tartottak megbeszélést.2008-05-14 17:02:00 0
Nyitná a német álláspiacot a kamaraA kelet-közép-európai munkavállalókra vonatkozó korlátozások beszüntetésére szólította fel a német kormányt a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (DIHK).2008-05-14 16:57:00 0
Tizenhat lakással gyarapodott BékéscsabaTizenhat lakással gyarapodott a békéscsabai önkormányzat, mert a közelmúltban megállapodott a Honvédelmi Minisztériummal (HM) a bérlőkijelölési jog átadásáról - tájékoztatott a város polgármestere.2008-05-14 16:33:00 0
Világörökségi nap a Fertő-tájonA Fertő-táj természeti és épített értékeinek megismertetésére és népszerűsítésére szombaton rendezik meg a világörökség napját a térség településein - közölte a szervező Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke a programot beharangozó sajtótájékoztatón szerdán Balfon.2008-05-14 16:03:00 0
Legyen gyorsabb a bírósági ügyintézésMinden parlamenti frakció támogatja a polgári perrendtartásról, a bírósági végrehajtásról és az egyes közjegyzői nem peres eljárásokról szóló törvényjavaslatot. Erről a módosítás együttes általános vitájában beszéltek a képviselők szerdán a parlamentben.2008-05-14 15:59:00 0
Biztosítani kell a régió számára szükséges fejlesztéseketAz alapvető cél, hogy a természeti- és az építészeti értékek megőrzése mellett biztosítsák a Balaton régió számára szükséges fejlesztéseket - mondta Bóka István a Balaton-törvény módosítása kapcsán.2008-05-14 15:31:00 0
Kétszázhetvenmillió forintos bölcsődebővítés SzentendrénFelújítva, kibővítve fogadja mostantól a gyerekeket a 270 millió forintos beruházással elkészült szentendrei bölcsőde - közölte a város polgármestere szerdán az MTI-vel.2008-05-14 15:03:00 0
Demokráciában ilyen botrány még nem történtEgyhangúlag igennel szavazott az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai ülésén arról, hogy általános vitára alkalmas az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről szóló javaslat.2008-05-14 13:54:00 0
Milyen legyen a leendő BKV-vezér?2008-05-14 13:51:00 0
Magas színvonalon teljesített az ÁSZA számvevőszék 2007-es tevékenységéről szóló jelentést úgy értékelte a Fidesz képviselője, hogy az ÁSZ magas szakmai színvonalon, határidőre, a tények bemutatásával végezte munkáját.2008-05-14 13:11:00 0
Kovács Kálmán már kormánybuktatásról beszél2008-05-14 12:11:00 0
Nemzetközi pályázat: "válságkezelő" BKV-vezért keresnekNemzetközi pályázat kiírását támogatta szerdán a BKV vezérigazgatói posztjára a Főpolgármesteri Kabinet - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián elmondta, hogy a pályázatokat június 30-ig lehet benyújtani. A vezérigazgatói posztot pedig augusztus 1-től töltheti be öt évig a nyertes pályázó.2008-05-14 11:42:00 0
Miért az aprópénz csörög 1,6 millió nyugdíjas zsebében?A miniszterelnök május elsejei beszédéről beszélt napirend előtti felszólalásában Aszódi Pál.2008-05-14 11:40:00 1
Klaus félti a Benes-dekrétumokatVáclav Klaus cseh államfő attól tart, hogy a lisszaboni szerződés várható ratifikációja veszélyeztetheti a II. világháború után kiadott Benes-dekrétumok érvényességét.2008-05-14 11:39:00 0
Nem tragédia2008-05-14 11:13:00 0
A Kárpát-medencében ma már csak egy magyar ügy vanÚj, erkölcsi többség megteremtésén fáradozik a márciusban Romániában bejegyzett Magyar Polgári Párt - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Szász Jenő, az alakulat elnöke, aki kedden Orbán Viktor Fidesz-elnökkel tárgyalt Budapesten. A tizenkét évig Székelyudvarhely polgármestereként tevékenykedő politikus Hargita megye tanácsának elnöki tisztségét célozta meg a június elsejei helyhatósági választásokon.2008-05-14 09:31:00 0
Remény az erdélyieknekAki gyűlöletet vet, az félelmet arat - ez volt az elmúlt tizennyolc év politikai jellemzője. Ezzel szemben mi a jövőt kínáljuk, optimizmust igyekszünk sugallni az erdélyi magyarok felé - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szász Jenő, a két hónapja alakult, de már önkormányzati választásokra készülő Magyar Polgári Párt elnöke. A párt szakítana a sérelmi politizálással, s új magyar egység megteremtésére törekszik Erdélyben.2008-05-14 09:05:00 0
Szanyi ringbe szállna Lendvai székéért2008-05-14 08:49:00 0
Tildy Zoltán emlékeA zselici dombok közt megbújva — Szennában — áll egy kazettás mennyezetű, 18. századi népi barokk stílusú református templom, ahol 1919-ben egy később nevessé váló segédlelkész teljesített szolgálatot. Úgy hívták: Tildy Zoltán. Az a politikus, akinek tiszteletére a napokban Budapesten emléktáblát avattak, és akiről az Encyclopædia Britannica szócikke azt írja: "non-Communist statesman", azaz nem kommunista államférfi.2008-05-14 07:16:00 0
De..."Nem szívesen tesszük, de..." Jól jegyezzük meg ezt a félmondatot, mert gyakran fogjuk hallani a következő (maximum) két évben. Kedden felszállt a veres füst, az ellenzéki SZDSZ támogatásával átalakult (megalakult?) a sokadik Gyurcsány-kormány.2008-05-14 06:50:00 0
KaméleonpolitikaÉrvényesült a papírforma tegnap az Országgyűlésben, amikor a hivatalosan kisebbségben hatalmat gyakorló MSZP kényelmes többséggel el tudta fogadtatni a kormányzati szerkezetátalakítást. Az "álellenzékinek" bizonyuló SZDSZ azzal a magyarázattal indokolta támogató voksait, hogy bár "nem értenek egyet a kormányátalakítás tartalmával, de miután Gyurcsány Ferenctől egyértelmű ígéretet kaptak arra, hogy az eddiginél nem kerül többe a kormány működése", megszavazzák a törvénymódosítást.2008-05-14 06:39:00 0
Pénzbüntetésre számíthatnak a nem szavazókAkár 50 ezer forintos büntetésre is számíthatnak azok a fideszes képviselők, akik kedden igazolatlanul voltak távol az országgyűlési szavazástól, így két interpellációra adott választ is el tudott fogadni a kisebbségben kormányzó MSZP - közölte Répássy Róbert.2008-05-13 21:49:00 0
Megújul a kaposvári művelődési központCsaknem kétmilliárd forintból, 90 százalékban európai uniós támogatásra számítva megújulhat a kaposvári Együd Árpád Általános Művelődési Központ 2010-re - közölte az önkormányzat sajtóreferense.2008-05-13 18:42:00 0
Tőkés EP-megfigyelőket küldene a csángókhozVeszélyeztetett kultúrák - veszélyeztetett örökség című konferencián Bákóban Tőkés László királyhágómelléki református püspök, EP-képviselő felkért hozzászólóként ismertette a moldvai csángók ügyében általa tett lépéseket, illetve az elmúlt tizennyolc esztendőben tapasztalt mulasztásokat ezen a téren.2008-05-13 18:17:00 0
Kerékpárút épül GyőröttKözel 2,4 kilométer hosszú kerékpárút épül Győrött 72,2 millió forintos költségből. A beruházáshoz 50 millió forintot nyert a város a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatán, ehhez járult hozzá 22,2 millió forinttal az önkormányzat - közölte Szabó Jenő önkormányzati képviselő kedden sajtótájékoztatón.2008-05-13 18:00:00 0
Medgyessyt küldi Izraelbe Gyurcsány2008-05-13 17:25:00 0
Újabb "zöld lépés" TatabányánTatabánya, mint klímabarát település céltudatosan keresi és alkalmazza az éghajlatvédelmet szolgáló és a káros kibocsátásokat csökkentő megoldásokat - hangsúlyozta Bencsik János polgármester.2008-05-13 15:02:00 0
A személyi mobilitás a függetlenség kulcsaA Fidesz "Szabad Európa Vitanapok" konferenciasorozatának 2008. május 9-i házigazdája Barsiné Pataky Etelka szerint Budapesten a közlekedési helyzet tarthatatlan, a légszennyezettségéről a főváros pedig kezd hírhedté válni.2008-05-13 14:57:00 0
Solana: szilárd EU-barát szerb kormánytJavier Solana szerint bármilyen pártösszetételű belgrádi kormány elfogadható Brüsszel számára, ha az valóra váltja az Európai Unióhoz való közeledésbe vetett szerb reményeket.2008-05-13 14:43:00 0
Egykori Gulág-rabok az EmlékpontbanHárom, második világháborút, majd szovjet büntetőtábort megjárt férfival ismerkedhettek meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban a város diákjai. A fiataloknak egy történelmi vetélkedőhöz nyújtottak segítséget a közgyűjtemény munkatársai az "élő" történelem bemutatásával.2008-05-13 14:24:00 0
Miért van szükség önkormányzati sarcokra?"Miért sarcolja meg az állam az önkormányzati támogatásokat?" címmel nyújtott be a interpellációt Veres János pénzügyminiszterhez Rogán Antal.2008-05-13 13:47:00 1
Kecskékre káposztát?"Kecské(k)re káposztát?" címmel interpellációt nyújtott be Nógrádi Zoltán Bajnai Gordon Önkormányzati és Területfejlesztési miniszterhez. Az interpellációra Újhelyi István államtitkár választolt.2008-05-13 13:33:00 1
Hajóval szállítják az ivóvizet BarcelonábaAz elmúlt száz év legnagyobb aszálya pusztít Katalóniában, ahol példátlan szigort vezettek be a vízkészletek kímélésére. Az ötmilliós Barcelonát csak úgy tudják ellátni vízzel, hogy tartályhajókkal szállítanak ivóvizet a városba.2008-05-13 13:18:00 0
Felújították a Jósa András Múzeum épületének belsejétBefejeződött a nyíregyházi Jósa András Múzeum épületének belső felújítása: a csaknem 400 millió forintért korszerűsített intézményt május 16-án nyitják meg újra a látogatók előtt, akik a Dürer és kora kiállítást tekinthetik meg első rendezvényként - közölte Seszták Oszkár, a létesítmény fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat fideszes elnöke kedden sajtótájékoztatón.2008-05-13 12:44:00 0
Öndicséret helyett kérjen bocsánatot a kormány!Aki a társadalombiztosítást szétveri, az magát a közösséget, a nemzeti kockázatközösséget veri szét - szögezte le Mikola István napirend előtti felszólalásában.2008-05-13 12:13:00 1
Lesújtó kép a magyar konvergenciárólMagyarország továbbra is az egyetlen olyan tagállam, amely az euróátvétel egyetlen feltételét sem teljesíti - derül ki a Bizottság május 7-én közzétett konvergencia-jelentéséből.2008-05-13 12:03:00 0
Az SZDSZ elhitte2008-05-13 11:37:00 0
Újrahasznosított szemétből kiállítás HódmezővásárhelyenA hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban Kukatündér címen nyílt tárlatot csaknem négyszáz kisgyermek készítette.2008-05-13 11:36:00 0
Egyes madarak alkalmazkodnak a klímaváltozáshozEgy oxfordi kutató szerint az egyes madarak képesek úgy módosítani viselkedésüket, hogy különösebb megerőltetés nélkül alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz.2008-05-13 11:33:00 0
Génbankba gyűjtik a földkerekség fáitA világ faállományának genetikai adatbázisát akarja létrehozni a New York-i botanikus kert.2008-05-13 11:30:00 0
Új egységre van szükség ErdélybenTörténelmi dokumentumnak tartjuk a Magyar Polgári Párt Új lehetőség keretprogramját, mert a magyarok közötti versenyfutásban végre megjelent néhány olyan, nemzeti szempontból fundamentális kérdés, amelynek sikere mindannyiunk érdeke - jelentette ki Orbán Viktor Szász Jenővel folytatott tárgyalása után.2008-05-13 11:28:00 0
Újjáalakult Nagyszalontán a Bihari Hajdúvárosok SzövetségeMásfél évszázad után ünnepélyes keretek közt írták alá Nagyszalontán a Magyar Házban a Bihari Hajdúvárosok Szövetségének újjáalakulásáról szóló szerződést 16 önkormányzat polgármesterei.2008-05-13 11:22:00 0
Meglepő: az SZDSZ megszavazza a kormányátalakítást2008-05-13 11:15:00 0
Románia vonzóbb mint Magyarország2008-05-13 11:14:00 0
Komoly szélenergetikai fejlesztések Kelet-EurópábanA Continental Wind Partners (CWP) nevű pénzalap, amely megújítható, s elsősorban szélenergetikai fejlesztésekre szakosodott Kelet-Európában, azt tervezi, hogy ezer MW szélerőművi kapacitást tesz lehetővé a térségben 1,5 milliárd eurós befektetéssel.2008-05-13 11:07:00 0
Európa-barát koalíciót remél Szerbiában az EP elnökeEurópa-barát koalíciót remél Szerbiában az Európai Parlament (EP) elnöke annak ellenére, hogy a belgrádi demokrata erők nem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel.2008-05-13 09:45:00 0
Megújul Kaposvár belvárosaAz elkövetkező két évben egy 2,4 milliárd forintos fejlesztés eredményeként megújul Kaposvár belvárosa - közölte a városháza sajtóreferense.2008-05-13 09:23:00 0
Jön a kánikulaA héten változékony idő, záporok, zivatarok mellett is napról napra melegebb lesz, vasárnap már 31 fok is lehet a hőmérséklet.2008-05-13 09:22:00 0
Német László: A magyar nép valami jobbra szolgált ráJavult az állam és a magyarországi történelmi egyházak viszonya az elmúlt egy évben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára.2008-05-13 09:19:00 0
Lányi: Az Országggyűlés gúnyt űz az alkotmánybólAz Élőlánc Magyarországért szerdán mutatja be azt a javaslatát, amellyel megmenthetőek lennének a kisiskolák. A civil szervezet elnökségi tagja az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: minőségközpontú, ösztönző finanszírozást léptetnének életbe, emellett növelnék a települések önállóságát is. Lányi András a jövő nemzedékek ombudsmanja kapcsán arról beszélt: az Országgyűlés gúnyt űz az alkotmányból, amikor újra és újra leszavazza a köztársasági elnök jelöltjeit.2008-05-13 09:13:00 0
"Ez egy hülye kérdés"2008-05-13 09:01:00 0
A turizmus fokozhatja a kullancsveszélytMár-már azt lehetne hinni, hogy nehéz újat mondani a kullancsok veszedelméről. De lehet. Mert ki gondolná, hogy a klímaváltozás is és az Európai Unió bővülése is a kullancsveszély növekedésével jár. Pedig ez a helyzet dr. Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke szerint.2008-05-13 08:33:00 0
Elbukott a 2010-es pécsi borfalu terveÚjabb csapás éri az Európa Kulturális Fővárosa-projektet. Az ötletgazda a román könyvpiacra megy.2008-05-13 08:29:00 0
Pesszimizmus, leszakadás2008-05-13 08:21:00 0
Megszentelt ünnepek nagy csodáiCsodák ideje lenne? Végül is minden megszentelt ünnep egy csoda. De ezen a pünkösdvasárnapon Gyimesbükk túlvégén, a Keleti-Kárpátokban nemcsak szimbolikus értelmet kap ez a szó.2008-05-13 08:06:00 0
Írország: június 12-én népszavazásEgy hónap múlva, június 12-én tartanak népszavazást Írországban a Lisszaboni Szerződésről, azaz az Európai Unió reformszerződéséről - közölték hétfőn hivatalosan az ország hatóságai.2008-05-13 07:31:00 0
Aknamezőn járkálunk"MURALI tulajdonképpen megsétáltatja a mongúzt az aknamezőn. A robot végigvezeti a területen az állatot, miközben az, szagok után kutatva, néhol felgyorsítva, bizonyos helyeken lelassítva rángatja mesterséges gazdáját." (Index.hu, május 12.)2008-05-13 07:17:00 0
Szerbia jól döntöttSzabadka elveszett, de a magyarokkal számolni kell - nagyjából így lehetne összefoglalni a szerbiai választások első visszhangjait.2008-05-13 07:14:00 0
Belgrádi jövőképFél éven belül másodszor vall szerelmet Szerbia Európának, pedig az utóbbi hónapokban az uniós államok többsége mindent elkövetett annak érdekében, hogy jelezze mélységes érdektelenségét az egyoldalú vallomás iránt. A szerbiai polgárok januárban a demokrata párti Borisz Tadics államfőnek szavaztak bizalmat a radikális Tomiszlav Nikoliccsal szemben, s a világ akkor is egyfajta Európáról szóló referendumot emlegetett. Ettől még az EU nagyobbik fele - Washingtonnal karöltve - a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül mellőzte a nemzetközi jogot és saját elveit Koszovó függetlenségének elismerésekor.2008-05-13 07:00:00 0
Civil segítséggel juthatott műszerhez a kecskeméti kórházRákos gyermekek gyógyításában segít az a laparoszkópos műszer, amelyet alapítványi felajánlásból kapott a kecskeméti megyei kórház. A civil segítség nélkül az intézmény talán csak évek múlva tudott volna hasonló műszert vásárolni.2008-05-12 22:54:00 0
A plébániáknak nyitott közösségekké kell válniukA XVI. Benedek pápánál tett ad limina látogatásról és a tavalyi budapesti városmisszió tapasztalatairól beszélt előadásában Erdő Péter bíboros, prímás pünkösd hétfőjén, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szervezésében tartott máriaremetei karizmák ünnepén. Az esztergom-budapesti érsek felidézte, hogy a találkozón XVI. Benedek szót ejtett a magyarországi demográfiai válságról is.2008-05-12 22:11:00 0
Kényszer-végelszámolással szűnnének meg a pénztárak2008-05-12 00:14:00 0
Egy kisebbségi kormány lavírozása nem elegendő2008-05-10 15:39:00 0
Révbe ért a balatoni hajózásKiss Péter kancelláriaminiszter szombaton nemcsak a nyár fővárosának kulcsát, hanem a Balaton Hajózási Zrt. állami tulajdonban lévő, 49 százaléknyi tulajdoni hányadot képviselő részvényeit is átadta - ingyenesen - Balázs Árpádnak, Siófok fideszes polgármesterének, a Balatoni Szövetség elnökének Siófok szezonnyitó ünnepségén.2008-05-10 14:25:00 0
Hármas válság vanMagyarországon ma hármas válság van; megélhetési, politikai és gazdasági - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szombaton Veszprémben, a Fidelitas Országos Választmányának ülésén.2008-05-10 13:12:00 0
Szemet vetettek a szegedi fürdőreSpanyol kézbe kerülhet a szegedi fürdő. Bár a területet és a rajta álló ingatlanokat még az önkormányzat és a Hunguest Hotel Zrt. közös tulajdonában álló cég birtokolja, de a közeljövőben minden megváltozhat.2008-05-10 12:47:00 0
Minden településre piacotSelmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő el szeretné érni, hogy minden hazai településen legyen hetente legalább egyszer, kétszer nyitva tartó, helypénz- és adómentes piac, ahol a helyi lakosok megvásárolhatják az őstermelők és kistermelők áruit.2008-05-10 12:33:00 0
Hat esztendő rombolása2008-05-10 12:30:00 0
Sorsdöntő választás előtt Szerbia: Európa vagy Oroszország?2007 januárjától számítva vasárnap immár negyedszer járulnak az urnákhoz a szerb választópolgárok, ahol újra sorsdöntő kérdés előtt állnak. A radikálisok győzelme esetén Oroszország, míg a demokrata erők sikere az Európai Unió (EU) felé nyitná meg az országot. Elképzelhető, hogy a szoros végeredmény miatt újabb választást kell tartani, de ezt a lehetőséget az összes politikai erő elkerülné. A magyar pártok hosszú idő után újra egységesen indulnak, és legalább 5-7 helyre számítanak az új belgrádi parlamentben.2008-05-10 12:19:00 0
Gumigyár: népszavazást kezdeményezne a gyöngyösi FideszA gyöngyösi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén jóváhagyta az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyárral kötendő előszerződés tervezetét. A dokumentum a végleges szerződés aláírását a részletes környezetvédelmi hatásvizsgálat eredményéhez köti. A Fidesz népszavazást kezdeményzne a gumigyár kapcsán.2008-05-10 12:08:00 0
Több szocialista frakciótag nem indulna el 2010-ben?2008-05-10 12:07:00 0
Gyurcsányék ott állnak, ahol a part szakadLezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az MNO-nak adott interjújában leszögezte: a szövetség készen áll arra, hogy kivezesse az országot abból a válságból, amibe a baloldal belesodorta.2008-05-10 12:01:00 0
A hazugság és a nyerészkedés áraAz egészségügyben elpazaroltak két évet, kidobtak egy csomó pénzt az ablakon. Újra kell kezdeni az építkezést - hangzott el Mikola István szombati sajtótájékoztatóján.2008-05-10 11:35:00 1
Portugália ratifikálta a Lisszaboni SzerződéstAnibal Cavaco Silva portugál elnök Európa Napján, pénteken hirdette ki ünnepélyesen az EU-reformszerződés portugáliai ratifikálására vonatkozó jogszabályt.2008-05-10 10:50:00 0
Elnapolták a Tubesre tervezett lokátor ügyétElnapolta a Tubesre tervezett lokátor ügyében indult pert a Fővárosi Bíróság. A honvédelmi miniszter építést jóváhagyó határozatát több civil szervezet, illetve 31 magánszemély és Pécs városa támadta meg.2008-05-10 10:22:00 0
A tiszta levegő lesz az esőerdők hóhéra?Ironikus módon éppen a levegő tisztulása okozhatja Amazonas-menti esőerdő pusztulását. Egy tanulmány szerint szoros kapcsolat van a széntüzelésű erőművek kéndioxid-kibocsátásának csökkenése és az Atlanti-óceán északi vidékén tapasztalható tengervíz-melegedés között, ami 2005-ben pusztító aszályt okozott a világ legnagyobb esőerdejében.2008-05-10 09:04:00 0
Dánia hamarosan népszavazáson dönt az euró bevezetésérőlEgy-két hónapon belül dönt a dán kormány az euró bevezetéséről szóló népszavazásról - mondta Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök pénteken Budapesten az MTI-nek, miután díszdoktorrá avatták a Budapesti Corvinus Egyetemen.2008-05-10 09:00:00 0
Tízezer helyett 1000-1500 ember2008-05-10 08:52:00 0
A többség az előre hozott választás mellettAz emberek fele szerint a jelenlegi MSZP-SZDSZ szakítás csupán egy megrendezett politikai színjáték. 70 százalék úgy véli: az MSZP nem lesz képes megnyerni a következő választást.2008-05-10 08:42:00 0
Baj van egy 65 milliárdos BKV-szerződéssel2008-05-10 08:31:00 0
A Szabadság Kör nyilatkozataA Szabadság Kör megdöbbenéssel értesült Bencze József országos rendőrfőkapitány nyilatkozatáról, mely szerint a rendőrség a jövőben is figyelmen kívül fogja hagyni az Európai Emberi Jogi Bíróság döntését, és fel akarja oszlatni a békés, spontán gyülekezéseket. Közlemény.2008-05-09 16:39:00 0
Gyurcsány Ferenc minden döntése mögött saját érdeke állBalsai István az MVM feldarabolásával kapcsolatosan úgy fogalmazott: a privatizáció folytán az utolsó stratégiai fontosságú állami céget akarják átjátszani egyelőre nem ismert piaci szereplők javára.2008-05-09 15:30:00 1
Indokolt az új katalizátor-szabályozásIndokolt lenne a katalizátorok beszerelésére vonatkozó szabályozás átgondolása, hiszen a most közlekedő kétüteműek zöme néhány éven belül úgyis kikerül a használatból - vetette fel Erdős Norbert, a békési térség fideszes országgyűlési képviselője a szaktárcával folytatott levélváltása során, amelyről pénteki, békési sajtótájékoztatóján számolt be.2008-05-09 14:47:00 0
Munkaszüneti nap lesz május 9.?Michel Rocard volt francia miniszterelnök szerint "nagyon jó ötlet", hogy a május 9-i Európa-nap minden európai uniós tagállamban munkaszüneti nap legyen.2008-05-09 14:08:00 0
Az összefogás győzelmeTöbb éves munkánk aratott győzelmet, munkánk beérett - mondta el Horváth Zsolt utalva arra, hogy az emberek, a szakma képviselői és a Fidesz politikusai a kormányzati önkény és alkalmatlanság fölött három győzelmet arattak.2008-05-09 13:58:00 1
Fodor sem zárja ki az előrehozott választást2008-05-09 11:38:00 0
Gyurcsány: A szántás és vetés után az aratás következik2008-05-09 09:26:00 0
Lendvai is megy a süllyesztőbe?2008-05-09 08:47:00 0
Kar nélküli embertől követeltek rokkantigazolványt2008-05-09 08:19:00 0
Müller Péter Sziámi viszolyog a hazafiságtól2008-05-09 08:10:00 0
Tajvan és a WHO: veszélyes játékÚjra kérelmezte tagfelvételét az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) Tajvan. Az ENSZ-szervezet eddig a szuverén államiság hiányára hivatkozva elutasította Tajpej próbálkozását. A tajvaniak szerint veszélyes játékot űz a WHO azzal, hogy átpolitizál egy egészségügyi problémát. A WHO közgyűlése május 19-én dönt. Az esélyekről és a tajvani-kínai kapcsolatokról Stanley Kaót, Tajvan budapesti képviselőjét kérdezte a Magyar Hírlap.2008-05-09 08:06:00 0
Kóka: Az SZDSZ-nek nem volt eszköze az adóreformra2008-05-09 07:59:00 0
Tajani lesz az új olasz EU-biztosAntonio Tajani európai parlamenti képviselőt jelölte az olasz kormány az Európai Bizottságba a külügyminiszteri megbízatása miatt leköszönt Franco Frattini helyére - jelentette be José Manuel Durao Barroso, az EU végrehajtó testületének elnöke csütörtök este Brüsszelben.2008-05-09 07:41:00 0
A szerbiai választások tétjeMár hosszú ideje nyilvánvaló volt, hogy akárki, akármelyik politikai erő legyen is hatalmon Szerbiában abban a pillanatban, amikor Koszovó kikiáltja függetlenségét, automatikusan bukásra van ítélve.2008-05-09 07:23:00 0
Az oszlatók oszlatása"Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását" - olvasható abban a beadványban, amelyet a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány állított össze. Lényegében ebben az egyetlen mondatban összefoglalható közállapotunk.2008-05-09 07:16:00 0
Céltalan céldátumokHat évvel ezelőtt hazánk euróbevezetésének tervezett éve 2007, Szlovákiáé pedig 2010 volt. Mára a helyzet, jól tudjuk, ennek éppen az ellenkezője: Szlovákia - átgondolt gazdaságpolitikája eredményeként - az uniós valuta átvételéhez szükséges összes pénzügyi követelményt teljesíti, ezért a tervezettnél előbb, 2009. január elsején bevezetheti az eurót. Túl a presztízskérdésen: a gazdaság állapotának egyik legfontosabb fokmérője, az egy főre jutó nemzeti termék északi szomszédunknál már tavaly magasabb volt a magyar szintnél, jóllehet 2002-ben még utcahosszal álltunk előttük ebben a versenyben is.2008-05-09 00:09:00 0
Baka András: A politikának felelős döntést kell hozniaA Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltje szerint a politikának felelős döntést kell hoznia az igazságszolgáltatás és az intézmények működésének biztonsága érdekében. Baka András az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: nincsenek politikai kapcsolatai, már most a Legfelsőbb Bíróság megválasztott elnökeként kell viselkednie és távol kell tartania magát a pártoktól.2008-05-08 22:33:00 0
Várhatóan támogatják Baka AndrástA Fidesz és a KDNP várhatóan támogatja a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka Andrást, annak ellenére, hogy a két párt korábban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) döntésétől tette függővé a támogatást. Az OIT szavazásán született szoros eredmény és a táblabíróságok elnökeinek kiállása a jelölt mellett ugyanis árnyalhatja a képet - tudta meg az MTI.2008-05-08 22:25:00 0
Molnárnak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellenKupper András azt mondta, hogy Molnár Gyula XI. kerületi polgármesternek, aki "be akarja záratni az iskolát", bizalmi szavazást kellene maga ellen kezdeményezni.2008-05-08 16:40:00 0
Kész átverés-show Hagyó koncepciója?Kész átverés-show-nak tekinthetőek a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által egy éve felvetett javaslatok, amelyekkel a távfűtéses lakások problémáját kívánják kezelni. Minderről György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese beszélt újságírók előtt.2008-05-08 16:34:00 0
Útlezárással tiltakoztak a sittszállítás ellenÚtlezárással tiltakoztak a XVI. kerületi Csobaj bánya feltöltése közben használt szállítási útvonalak ellen a helyi lakók csütörtökön; a polgármester szerint tarthatatlan, hogy a 4-es metró építkezéséről a mostani útvonalakon, lakóházak közelében viszik a földet a bányába. A DBR Metró Projekt Igazgatóság szerint alvállalkozója szabályosan használja az utakat.2008-05-08 16:27:00 0
Nem szeretik az MSZP-t és az SZDSZ-tA Fideszt érzik a legtöbben magukhoz közel állónak, 36% adott 4-es vagy 5-ös osztályzatot. Az MSZP-t (13%) megelőzi a KDNP is, amellyel 15% szimpatizál. A két kisebb parlamenti párt közül az MDF-et érzik többen (10%) magukhoz közel állónak, az SZDSZ esetében ez az érték csupán 5%, amit még a Jobbik 7%-a is meghalad.2008-05-08 16:09:00 0
Minden perc hatalmas károkat okozAz Európai Bizottság szerdai döntése újabb ékes bizonyítéka a Gyurcsány-kormány alkalmatlanságának, és annak, hogy minden egyes perc, amit a jelenlegi kormány hivatalában tölt, az hatalmas károkozást jelent Magyarország számára - szögezte le közleményében Domokos László.2008-05-08 15:41:00 0
Posztkommunista hatalomgyakorlás, amit Gyurcsányék művelnek?Gyurcsány és az MSZP viselkedésében látványosan mutatkozik meg a posztkommunizmus - értékelte az MNO-nak Fricz Tamás az elmúlt időszak történéseit. A politológus szerint Gyurcsány továbbra is menekül, foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz. Ha nem sikerül a szocialista szavazókat visszacsalogatni a párthoz, abba az MSZP és Gyurcsány is belebukhat - ezt már a Nézőpont Intézet elemzője fogalmazta meg.2008-05-08 15:29:00 0
Kékesi Tibor a gazdaságról és a költségvetés helyzetéről - a Fidesz véleménye2008-05-08 15:25:00 0
A lettek és a litvánok jóváhagyták az EU reformszerződésétLettország és Litvánia csütörtökön jóváhagyta az Európai Unió reformszerződését.2008-05-08 15:11:00 0
Botrányos tisztogatás a Csepel újságnálA baloldaliságára büszke, MSZOSZ-díjas újságíró "bűne" valójában azonban többek szerint is az volt, hogy az ellenzéki pártok rendezvényeiről is szakmailag korrekt beszámolókat írt.2008-05-08 14:27:00 0
Szélerőmű-parkot létesítenek Jánossomorja határábanNyolc megawatt teljesítményű szélerőmű-parkot létesít a Renerwind Energetikai Kft. a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja határában.2008-05-08 14:12:00 0
Újabb dömpingellenes eljárás Kínával szembenAz Európai Bizottság újabb kínai acéltermék importjával kapcsolatban indított be dömpingellenes eljárást, és ezzel új területre terjesztette ki a Kínával folytatott kereskedelmi vitákat.2008-05-08 14:06:00 0
Gál Kinga az emberi jogok helyzetérőlMa délelőtt fogadta el az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülése az emberi jogok globális helyzetéről szóló 2007-es évi, Marco Cappato által készített jelentést.2008-05-08 14:00:00 0
Több támogatást a sportnakSchmitt Pál a sportra fordított költségvetési források növelését szorgalmazta a sport Fehér Könyvéről folytatott csütörtöki vitán, az Európai Parlament plenáris ülésén.2008-05-08 13:58:00 0
A demokratikus deficit végeÚj eljárásokat vezetnek be az EP-képviselők az EP bürokráciájának csökkentésére, és a demokratikus kontroll erősítésére.2008-05-08 13:52:00 0
Kisebb volt az ózonszennyeződés tavalyAz elmúlt évtized során 2007-ben volt a legalacsonyabb az ózonszennyeződés szintje Európában, ez részben a tavalyi nedves és hűvös nyárnak köszönhető - állapította meg az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.2008-05-08 13:42:00 0
Globális kihívásokra globális válaszokA 21-ik század globális kihívásaira 21 pontban adták meg válaszaikat a Globális Zöldek, akik május 4-én fejezték be négynapos kongresszusukat a brazíliai Sao Pauloban. Az eseményen 88 ország és az összes földrész föderációs szervezete képviseltette magát.2008-05-08 13:20:00 0
Áttörés az üvegházhatású gázok elleni küzdelemben?A Newcastle-i egyetem kutatói olyan technológiára bukkantak, amellyel energiatakarékosan lehet széndioxidot gyűrűs karbonátokká alakítani.2008-05-08 13:16:00 0
Módosították a szólásszabadságot korlátozó török törvénytA török államfő aláírta, a hivatalos közlönyben megjelent csütörtökön, s ezzel hatályba lépett az a törvénymódosítás, amely eltörli a szólásszabadság egyik súlyos korlátját az Európai Unióba törekvő országban.2008-05-08 13:14:00 0
Húsz százalékkal csökkenti CO2-kibocsátását a Mátrai ErőműA Mátrai Erőmű az Európai Unió által meghatározott határidő előtt, 2020 helyett már 2009-ig 20 százalékkal csökkenti széndioxid kibocsátását.2008-05-08 13:01:00 0
Az energiafogyasztók védelmébenAz Európai Parlament Ipari Bizottsága nagy többséggel elfogadta Gyürk András energiafogyasztók védelméről szóló előterjesztését.2008-05-08 12:50:00 0
Csökkentett költségvetés mellett egyenlő esélyekJövőre az új tagállamok a régiekkel azonos mértékben jutnak felzárkózási támogatáshoz.2008-05-08 12:43:00 0
Megreccsent a szocialista vezetés2008-05-08 12:30:00 0
Névtelen fenyegető ÓbudánPolgármesterként és magánemberként is mélységesen elítélem a félelemkeltés, és névtelen fenyegetés minden formáját - írja közleményében Bús Balázs, a III. kerület polgármestere.2008-05-08 12:23:00 0
Hazudtak, mégis van pénz az orvosoknak!A kormány hazudott a népszavazási kampányban, és alaptalanul riogatta a háziorvosokat azzal, hogy nincs pénz a háziorvosi rendszer biztonságos működtetésére.2008-05-08 12:17:00 0
Szakmai indok nélküli politikai bosszúA Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az MSZP szakmai indokok nélkül, politikai bosszúállásból nem támogatja Bihari Mihály és Kukorelli István alkotmánybírók újraválasztását. Erről Répássy Róbert (Fidesz) beszélt csütörtökön Budapesten, az alkotmánybírákat jelölő bizottság ülése előtt.2008-05-08 12:13:00 0
Döbbenet: Gyurcsányt félreértették!2008-05-08 10:02:00 0
Induljon vizsgálat Keller ellen!Fegyelmi vizsgálatot indítana Keller László ellen a megfigyelési botrány miatt a Fidesz. Demeter Ervin, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja szerint az adatgyűjtési ügyben a volt közpénzügyi államtitkár személyét nem tisztázta a kancellária vizsgálata.2008-05-08 09:19:00 0
Évforduló: Európa NapjaAz Európai Unió napját - az Európa Napot - május 9-én ünneplik az Unió tagországaiban, ezzel is kiemelve az európai integráció jelentőségét és méltatva az abban elért eredményeket.2008-05-08 09:14:00 0
Veszélyben a budai termálforrásPetíciót adtak át a világszenzációt jelentő rózsadombi karsztbarlangért aggódó szakemberek a zöldtárca képviselőjének.2008-05-08 09:07:00 0
EU: Moszkva tartsa tiszteletben a grúz határtGrúzia határainak tiszteletben tartására és a Grúziával kialakult feszültség békés megoldására szólította fel szerdán Oroszországot Benita Ferrero-Waldner, az Európai Bizottság kül- és szomszédságpolitikai ügyekben illetékes tagja.2008-05-08 08:28:00 0
Tisztelet a kivitelnekVálság? Milyen válság? Nyugalom, gazdasági válság még nincs - legalábbis technikai értelemben -, csak lassú leépülés. Utóbbi azonban lehet rosszabb is, mint az előbbi. Akkor, ha több évig is eltart. Márpedig ez reális veszély.2008-05-08 08:27:00 0
A zöldek ellenzik a tervezett átcsoportosítástAz emisszió-kereskedelem ügyének kormányzati átcsoportosítása ellen tiltakozva fordult Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz 64 zöld szervezet nyílt levélben szerdán.2008-05-08 08:23:00 0
Az EU szerint elfogadhatatlan az orosz húsimport tilalomAz Európai Bizottság szerdán bírálta Oroszországot amiért hét EU-tagország több cégével szemben húsimport-tilalmat léptetett életbe.2008-05-08 08:16:00 0
Vágyálom a makulátlanságrólÉpp ideje volt, hogy az Alkotmánybíróság megálljt parancsoljon: a pártpénzek körüli visszásságok tömkelegét az ország lassan már kezdte elkerülhetetlen sorscsapásnak tekinteni.2008-05-08 07:15:00 0
Halottja is van a pécsi gázrobbanásnakTizenegyen megsérültek abban a gázrobbanásban, amely szerdán délután történt Pécsett; egyikük este a kórházban meghalt. Szabálytalan munkavégzés okozhatta a robbanást.2008-05-08 06:48:00 0
A nemzet tanácsadójaBár a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nem politikai-hatalmi szereplő, közéleti szakkérdésekben minden körülmények között hallatnia kell a hangját - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Pálinkás József fizikus, a tudóstestület kedden nagy többséggel megválasztott új elnöke. Az Orbán-kormány volt oktatási minisztere már lemondott parlamenti mandátumáról és Fidesz-tisztségeiről, ám debreceni egyetemi állását megtartotta. MTA-elnökként bízik a kormánnyal való együttműködésben, a kutatási-fejlesztési pénzek növekedésében és abban, hogy lesz megoldás a fiatal tehetségek itthon tartására.2008-05-08 06:42:00 0
Kiborult az MSZP-frakció2008-05-08 00:58:00 0
Putyin örökségeHa Dmitrij Medvegyev ma a Moszkva környéki elnöki rezidenciáról behajtat a Kremlbe, a limuzinból kitekintve egy látványosan fejlődő város képe tárul elé. Hasonló átalakuláson Európában a legutóbbi időben Moszkván kívül egyedül Berlin ment keresztül. Kezdetben ugyan csak a gombamód szaporodó bankok és a minden utcasarkon megnyíló kaszinók jelezték a változást, a gazdagságot.2008-05-08 00:18:00 0
Újabb mélygarázs-panama?Hűtlen kezelés kísérletét feltételezi a Fidesz szombathelyi szervezete egy, az önkormányzat által pályázat útján értékesített, most pedig állításuk szerint az önkormányzat vagyonhasznosító cége által visszavásárolni kívánt ingatlan esetében, ezért az általuk beszerzett dokumentumokat átadják a rendőrségnek és az ügyészségnek - jelentette be szerdán Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján a párt két önkormányzati képviselője. Korábban a szocialista vezetésű Sopronban és Vácon kötöttek a város számára előnytelen szerződéseket mélygarázsok építésére.2008-05-08 00:16:00 0
Az előrehozott választás a demokratikus megoldásOrbán Viktor szerdán Temerinben kijelentette: bízik benne, hogy a vasárnapi szerbiai választásokon sok magyar megy el szavazni, hozzásegítve ezzel a Magyar Koalíciót a jó szerepléshez. A csütörtökön megjelenő Magyar Szónak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy "Tanulhatunk a szerb politikusoktól. Kormányválságra a válasz az előrehozott választás. Ez a demokratikus megoldás."2008-05-07 18:13:00 0
Hegyvidék: se plázának, se lakóparknak nincs helyeSem pláza, sem lakópark nem épül a Hegyvidéki Bevásárlóközpont nyílt pályázaton történő értékesítése után - ismertette közleményében Kovács Lajos. A Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere azt írja: a cél egy emberközeli, a Hegyvidéken élő emberek számára minőségi szolgáltatásokat nyújtó kisvárosias szolgáltatóház létrehozása.2008-05-07 17:58:00 0
Hazudtak - mégis van pénz az orvosoknak!2008-05-07 17:54:00 0
Bajnai megint a hírTV-től tudta meg2008-05-07 17:43:00 0
Összegyűjthetők az aláírások a népi kezdeményezéshezA Fidesz szerint nem kétséges, hogy össze lehet gyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást a parlament feloszlatására irányuló népi kezdeményezéshez; a párt szóvivője azt követően beszélt erről, hogy az Országos Választási Bizottság kedden hitelesítette a jelenlegi parlament feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.2008-05-07 17:32:00 0
"Új Tulajdonosi Program" - a Fidesz véleménye2008-05-07 16:48:00 0
Csak a választások előtt fontos a benzinár kérdése2008-05-07 15:57:00 0
Zerkula János - prímásElhunyt az erdélyi tradicionális zene kiemelkedő alakja, Zerkula János, a legendás gyimesközéploki prímás. A Demokrata című lap egy korábbi interjújával emlékezünk rá. Gyimesközéplokon él, de a szülői ház egy faluval lejjebb, Gyimesbükkön áll. A népzenészeknek, néptáncosoknak közös ünnepük volt idén János bácsi nyolcvanadik születésnapja.2008-05-07 15:21:00 0
Elköltöztetik a kehidakustányi pszichiátriai betegeketA rossz körülmények között ápolt betegeket átköltöztetik a kehidakustányi pszichiátriai betegek otthonából a Zala Megyei Önkormányzat fenntartásában működő integrált szociális és módszertani otthonba - jelentette be Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.2008-05-07 14:14:00 0
Geszti százmillióval tartozik az APEH-nak2008-05-07 11:49:00 0
Gyurcsány belengette lemondását, amennyiben...2008-05-07 11:04:00 0
Délvidéki magyar egységOrbán Viktor két napos körútra érkezett a Délvidékre Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének meghívására. A Fidesz elnöke az adai gyűlésen tartott beszédében a magyar pártok és a magyar emberek egységére hívta fel a figyelmet.2008-05-07 10:45:00 0
Ki Marxot, ki pedig a tőkét kaptaKülönös módját választotta az osztozkodásnak az állampárt vagyonán a valamikori MSZMP vezérkara a rendszerváltás hajnalán: az örökségből a kisebbségbe szorult kommunistáknak, a munkáspártnak Marx jutott, a ma is hatalmon lévő, dúsgazdag és neoliberálissá vedlő MSZP kapta a tőkét - figyelmeztet ironikusan a történtekre Thürmer Gyula. A munkáspárt elnöke az MSZP-vel nem kötne választási szövetséget, ám adna még egy esélyt a Fidesz kormányzásának, ha a párt folytatja elkezdett politikáját. Az ellenfél közös: a piac és a pénz abszolút uralmára építő neoliberális politika s vele az ezt kiszolgáló MSZP és SZDSZ.2008-05-07 09:32:00 0
Nem előrelátó az Európai UnióAz Európai Unió nem eléggé előrelátó, amikor túlzott mértékben támogatja a bioüzemanyagok részarányának növelését. Legalábbis azok a környezetvédelmi hivatkozások, amelyekkel indokolni szokták a bioüzemanyag szükségességét, számos lehetséges ártalmat figyelmen kívül hagynak. A 2020-ra előírt cél teljesítése aligha lehetséges, mert nincs hozzá elegendő földterület Európában, s ha importálni kell a nyersanyagot, az súlyos következményekhez vezethet a fejlődő világban.2008-05-07 09:01:00 0
A dán kormányfő lehet Európa első George WashingtonjaSzámottevően csökkent Tony Blair volt brit miniszterelnök és Bertie Ahern ír kormányfő esélye az európai elnöki tisztség elnyerésére. Az Európai Unió főbb pénzügyi támogatói között nem született kompromisszum az ambícióikat nyíltan is vállaló nagy-britanniai jelöltek támogatása ügyében.2008-05-07 08:55:00 0
Medvegyev OroszországaA 42 éves Dmitrij Medvegyev, a ma hivatalba lépő orosz államfő II. Miklós cár után a legfiatalabb a hatalmas ország élére került cárok, pártfőtitkárok, elnökök között.2008-05-07 08:32:00 0
Megújulás vagy leszakadásHányszor hallottunk már arról, hogy mi, magyarok milyen tehetségesek, született Nobel-díj-gyárosok vagyunk, és stratégiailag mennyire fontos szürkeállományunk minél hatékonyabb hasznosítása.2008-05-07 08:19:00 0
A tudás életveszélyes a hatalomra?2008-05-07 08:18:00 0
A tudós visszatért igazi otthonábaPálinkás Józsefet választotta meg elnökévé tisztújító közgyűlésén a Magyar Tudományos Akadémia. A tudós testület megszavazta az új alelnököket, valamint a főtitkár és helyettesének személyéről is döntöttek. A volt oktatási miniszter azonnal lemondott parlamenti mandátumáról és párttagságáról.2008-05-07 08:14:00 0
A kisebbségi kormányzás rontja az ország pozíciójátA parlamenti többség elvesztésével járó fokozódó bizonytalanság "hatással lesz a Magyarországról, az Európai Unióban alkotott képre" - írta kedden Brüsszelben kiadott közleményében Szájer József, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője.2008-05-07 07:36:00 0
Sötét alku a háttérben?Menesztése után a Nyíregyházi Főiskola egy felújított épületét fillérekért bérlő médiacég érdekeltségébe tartozó kft.-nél kapott vezető beosztású állást Vad Sándor, aki a főiskola részéről a botrányos bérleti szerződést megkötötte - tudta meg a Magyar Nemzet. A Hallgatói Centrum (HC) pénzügyi ellenőrző jelentéséből úgy tűnik, a főiskola pénzéből szerelték fel több tíz millió forintért a médiacég stúdióit is. A rektor nem beszél a múltról.2008-05-07 06:49:00 0
Hódít a nem tudásÚj tudásprogramot hirdetett a közelmúltban Hiller István, amelynek révén "soha nem látott fejlesztések" kezdődnek majd az oktatásban. A ma már kisebbségi - de még mindig ultraliberális - kormányzat érvelése szerint semmi sem drága, ha a magyar fiatalok versenyképességéről van szó, márpedig ha az új program megvalósul, a mieink tudásban újra Európa élmezőnyében lesznek. A valóság azonban természetesen most sem egyezik meg a hangzatos szlogenekkel, sőt - ahogy az nálunk mostanában lenni szokott - éppen a mondottaknak az ellenkezője igaz. Az idei érettségi vizsgák jól mutatják, mit is jelent az új tudás: a nem tudást.2008-05-07 06:31:00 0
Elfogyott a gázolaj a BKV-nálA négynapos hétvége végére kifogyott a gázolaj a kőbányai buszgarázsban, így 35 autóbusznak a dél-pesti garázsban kellett tankolnia. Az üzemanyagtartályt hétfőn feltöltötték.2008-05-06 22:46:00 0
Minél előbb álljon helyre a kerület működőképességeA Fidesz abban érdekelt, hogy a XI. kerület működőképessége minél előbb helyreálljon.2008-05-06 22:20:00 0
Pálinkás: Ésszerű együttműködésre törekszem a kormánnyalAz ésszerű együttműködésnek a miniszterelnökkel és a kormánnyal semmi akadálya nincs - hangsúlyozta az InfoRádió kérdésére a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke. Pálinkás József megválasztásakor lemondott fideszes frakciótagságáról és képviselői mandátumáról.2008-05-06 22:07:00 0
Brüsszel aggódik az uniós pénzek felhasználása miattAggodalmát fejezte ki kedden az Európai Bizottság költségvetési felelőse amiatt, hogy az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott 12 tagországban nem halad megfelelő tempóban az uniós pénzek hasznosítása.2008-05-06 18:44:00 0
Az MTA elnökeként lemond mandátumárólA magyar közélet legelismertebb intézményének vezetőjeként az új akadémiai törvény elfogadtatásáért, a magyar tudományos kutatás versenyképességének növeléséért kíván tevékenykedni Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke.2008-05-06 18:35:00 0
Ötpárti kompromisszum lehet az örökösödési adórólKonszenzus lehet az öt parlamenti párt között az MDF által javasolt - haláladóként is emlegetett - örökösödési illeték megváltoztatásáról. A Fidesz azt javasolja, hogy júliustól töröljék el a négy százalékos különadót. Erről a pártok képviselői tájékoztatták a sajtót az MDF kezdeményezte adóreform-tárgyalást követően, kedden Budapesten.2008-05-06 17:25:00 0
Továbbra is feloszlatják a villámtüntetéseket2008-05-06 17:00:00 0
Gyurcsány miniszterjelöltjének "erotikus" tánca2008-05-06 16:33:00 0
Támogatás kaposvári hulladéklerakók rekultivációjáhozA hulladéklerakók térségi szintű rekultivációjára kiírt pályázat első fordulójában 120 millió forintot nyert a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - mondta kedden a városháza sajtóreferense.2008-05-06 14:54:00 0
Rezervátummá nyilváníthatják VerespatakotA szenátus tegnap elfogadta a Verespatak régészeti és természeti rezervátummá nyilvánítására vonatkozó törvénytervezetet.2008-05-06 14:53:00 0
Jogtalan támadások a gyógyszerészek ellenJogtalanul bírságoltak meg 2,2 millió forinttal egy hét leforgása alatt 400 patikát. Mint azóta kiderült, a szoftver volt a hibás, a pénzből azonban semmit sem látnak viszont a patikusok - jelentette ki Mikola István.2008-05-06 14:48:00 1
Uniós témák Sólyom és Klaus megbeszélésénMagyarország üdvözli a 2009-ben esedékes cseh EU-elnökség legfontosabb céljait és kész együttműködni a régiót érintő témákban - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, miután megbeszélést folytatott a cseh államfővel. Václav Klaus kiemelte: Csehország azon van, hogy a lisszaboni reformszerződés után ne álljon meg az európai bővítés folyamata.2008-05-06 14:17:00 0
Bíróság elé viszik a nápolyi szemét ügyétAz Európai Bizottság kedden közölte, hogy az Európai Bíróság elé viszi az olaszországi szemétválság ügyét, aminek következtében rothadó szeméthegyek lepik el a nápolyi utcákat hónapok óta.2008-05-06 13:27:00 0
Pálinkás József az MTA új elnökePálinkás József atomfizikust választotta meg új elnökévé a Magyar Tudományos Akadémia tisztújító közgyűlése. Az 56 éves atomfizikus 276 szavazatot, azaz a voksok 58 százalékát kapta. Hárman versengtek a tisztségért. Két riválisa, Roska Tamás és Somlyódi László 31, illetve 165 voksot kapott.2008-05-06 13:14:00 0
Nő az óceáni sivatag területeNem csak a szárazföldön érezteti hatását a klímaváltozás, hanem a világtengerekben is. Újabb kutatások kimutatták, hogy a trópusi óceánok vizében csökken az oxigéntartalom, vagyis terjeszkednek az "óceáni sivatagok".2008-05-06 12:33:00 0
Eger: helyreállították a Hősök temetőjének sírjaitHelyreállította az egri Hősök temetőjének megrongált katonasírjait az egri önkormányzat - tájékoztatta kedden az MTI-t a polgármesteri hivatal sajtóreferense.2008-05-06 12:01:00 0
Kuncze 250 millióért borotválná le...2008-05-06 11:54:00 0
Szívjuk és fújjuk a füstötA legtöbben és a legtöbbet mi, magyarok dohányzunk a visegrádi országok közül, a leszokásban is a legroszszabbul állunk. Kutatók szerint évente több mint kétezren halnak meg nálunk passzív dohányzás miatt. A lakosság többsége támogatja a dohánytilalmat.2008-05-06 11:49:00 0
Barroso: Albánia integrációja a reformok gyorsaságán múlikA reformok végrehajtásának ütemétől függ, mikor léphet tovább Albánia az Európai Unió tagsága felé vezető úton - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke, miután hétfőn Brüsszelben találkozott Sali Berisha albán miniszterelnökkel.2008-05-06 11:29:00 0
Döntési jogkör jár az EP-nek menekültügyekbenKonzultatív helyett döntési jogkör jár az Európai Parlamentnek a menekültstátus megadására és visszavonására vonatkozóan - ítélkezett kedden az Európai Bíróság.2008-05-06 11:22:00 0
Az SZDSZ ragaszkodik a pozíciókhozTávozásra szólította fel a Nógrád megyei állami vállalatokban ülő szabad demokrata felügyelőbizottsági és igazgatósági tagokat a Fidesz megyei választmányának nevében Barna János, a párt országos választmányának tagja. A megyei közgyűlés alelnöke hozzátette, számára egyértelmű, hogy az SZDSZ valójában nem lépett ki a koalícióból.2008-05-06 11:19:00 0
Vérdíj a vásárhelyi szobortolvajokraSzázezer forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki nyomra vezeti a hatóságokat két, Hódmezővásárhelyen történt szoborlopás ügyében. A Csongrád megyei városban valamikor április első felében lophatták el a két, házfalra helyezett domborművet, amelyek egyike Szent Istvánt ábrázolta, a másik egy fotóművész emlékművének része volt.2008-05-06 11:17:00 0
Víztisztítás a természetbenAmerikai kutatók csapata három éven át vizsgálta az Egyesült Államok és Puerto Rico patakjait, hogy kiderítsék, mi történik a vízbe mosódott nitrogénnel.2008-05-06 11:08:00 0
Lamperth "szabotálta" Gyurcsány elképzeléseit?2008-05-06 10:45:00 0
A tandíj ügyében az emberek véleménye egyértelműÁgh Péter napirend előtti felszólalásában felszólította a kormánypártot arra, hogy verje ki végre a fejéből a tandíjat. Az emberek döntöttek.2008-05-06 09:56:00 1
Időközi választás közeleg?Újbuda korábbi MSZP-SZDSZ-MDF-es többségű képviselő-testületének feloszlatását kezdeményezi a helyi ellenzék - erősítette meg a Magyar Nemzet információját a kerületi frakcióvezető.2008-05-06 07:44:00 0
Előfinanszírozás garázsbólVillamosgarázsokra utaló nevű cégeket alapított a BKV egyik vezérigazgató-helyettese. A közlekedési társaság közben ingatlanértékesítésre készül, egyetlen remíz eladásából 1,2 milliárd forintot remél.2008-05-06 07:03:00 0
Spessarti erdő mesék nélkülA hosszú hétvégén Németországban voltam. Németországban lenni persze jó, nyugalom és tisztaság és rend stb.2008-05-06 06:11:00 0
Gyurcsányék különleges izgalma2008-05-06 06:09:00 0
Kóka mosolyra fakaszt2008-05-06 06:08:00 0
Beszédes mellébeszélés"Azon leszek, hogy a folyamatot nyugodtabb mederbe tereljem. Tőletek pedig csak annyi megértést kérek, amennyi tényleg elvárható. Sajnálom, ha bárkinek bármilyen kényelmetlenséget okoztunk, de ne hagyjatok cserben!" Így szólt Gyurcsány Ferenc ezekben a válságoktól terhelt időkben.2008-05-06 06:05:00 0
Bezzeg Gyurcsány2008-05-06 05:55:00 0
Kormánya válogatjaA miniszterek egy évet adnak Brownnak - olvasható a londoni Times szalagcímében. Mármint Gordon Brown miniszterelnöknek, aki a Munkáspárt történetében csaknem páratlan arányú vereséget szenvedett az Angliában és Walesben tartott önkormányzati választásokon. A kormánypárt katasztrófájára a londoni főpolgármester-választás tette fel a koronát. A vereségnek igazi demokráciában következménye szokott lenni. Ha a kormány általános választáson veszít, természetesen azonnal mennie kell.2008-05-06 05:51:00 0
Gizella Napok VeszprémbenTizenhetedik alkalommal rendezik meg Veszprémben a Gizella Napokat; a királynék városában szerdától hat napon át több mint ötven programon vehetnek részt az érdeklődők - tájékoztatta Porga Gyula, Veszprém alpolgármestere az MTI-t.2008-05-05 18:34:00 0
Tárgyalások az éghajlatváltozásról és a megbékélésrőlA kereszténység, a zsidó vallás, valamint az iszlám mintegy húsz magas rangú európai képviselőjével folytatott tárgyalást - ezúttal az éghajlatváltozásról, illetve a megbékélésről - hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnöke, valamint az unió Tanácsának soros elnökségét adó Szlovénia miniszterelnöke.2008-05-05 16:06:00 0
Tudatos vasútellenes politikaA vasúti koncepciót kérte számon Puch Lászlóhoz intézett interpellációjában Bebes István, tudatos vasútellenes politikát tulajdonítva a kormánynak.2008-05-05 15:56:00 1
Szlovákia: Az infláció nehezítheti az euró bevezetésétAz infláció és az államháztartás eladósodása nehezítheti Szlovákia csatlakozását az euróövezethez, értesült a Süddeutsche Zeitung.2008-05-05 15:51:00 0
Elindult a "Sulizsaru" program ÓbudánMinden tanítási nap reggelén rendőrök és a közterület-felügyelet munkatársai segítik a közlekedést az óbudai iskoláknál a "Sulizsaru" program keretein belül - közölte Bús Balázs, a III. kerület polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.2008-05-05 15:31:00 0
Padlón a környezetvédelem"Merre tovább - folytatódik-e a környezetvédelem szétzüllesztése?" címmel nyújtott be interpellációt a a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez Fehérvári Tamás, amelyre Dr. Oláh Lajos államtitkár válaszolt.2008-05-05 15:21:00 1
Megbukott a Nemzeti Környezetvédelmi Program II.Nem javult a vezetékes ivóvíz minősége az EU-hoz történt csatlakozásunk óta, az árvízvédelem pedig még mindig nem megoldott - húzta alá interpellációjában Farkas Sándor.2008-05-05 15:20:00 1
Uniós pénzen épülnek menekülttáborok UkrajnábanUkrajnában öt központot hoznak létre azoknak az illegális bevándorlóknak az elhelyezésére, akiket az Európai Unió államai toloncolnak majd vissza az országba egy nemrég megkötött megállapodás értelmében. A Deutsche Welle információja szerint az öt központ létrehozására az Európai Unió 30 millió eurót (7,5 milliárd forint) utalt ki.2008-05-05 15:14:00 0
Mégis kinek a felelőssége?Gazdaság növekedésről nem beszélhetünk, az infláció elszabadulni látszik, a munkanélküliség pedig tartósan 8 százalék körüli - hívta fel a figyelmet interpellációjában Balla György.2008-05-05 15:02:00 1
Hitelesség, kiszámíthatóság, stabilitás?"Miniszterelnök úr, az a helyzet, hogy amit önök többségben nem tudtak elvégezni, azt kisebbségben még kevésbé fogják tudni elvégezni. Nem hisz senki sem ma a kisebbségi kormányzásban" - emelte ki Navracsics Tibor.2008-05-05 15:00:00 1
Mikor Gyurcsány és Navracsics együtt vacsorázottAz igazat megvallva, egy kicsit hízeleg a hiúságomnak, hogy Dobrev Klára szerény személyemmel takarózva próbálja férje erősen gyengélkedő hitelességét és népszerűtlenségét javítani - írja a Jobbklikken Navracsics Tibor.2008-05-05 14:57:00 0
Már az idén elolvadhat a jég az Északi-sarkonAz eddigi legborúlátóbb jóslatoknál is pesszimistább képet festett az északi jégsapka sorsáról egy neves amerikai kutatóintézet szakértője: ha nincs szerencsénk az időjárással, akár az idei nyár végére eltűnhet a teljes jégtakaró.2008-05-05 14:19:00 0
Euróbevezetési helyzetjelentést ad ki az Európai BizottságAz euró bevezetéséhez vezető folyamat helyzetét értékelő jelentést tesz közzé az Európai Bizottság szerdán tíz európai uniós tagállamról, köztük Magyarországról, de közülük minden bizonnyal csak Szlovákiáról állapítja meg, hogy készen áll az áttérésre a közös EU-valutára.2008-05-05 14:12:00 0
Tilos pontyot fogni a BalatononPontyfogási tilalom kezdődik a Balatonon hétfőn, és június 13-ig tart - tájékoztatott Szakál Tamás, a Balatoni Halászati Zrt. horgászturisztikai menedzsere.2008-05-05 13:47:00 0
Az EB felfüggesztette a Mol-OMV ügylet vizsgálatátAz Európai Bizottság hétfőn felfüggesztette az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalatnak a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárlására irányuló terveivel kapcsolatos vizsgálatot.2008-05-05 13:43:00 0
Gondot okozhat az EU-ban a vallás kérdéseA világnézetileg semleges Európai Unió alkotmányában nem szerepel a keresztény örökség ápolása, amit több, újonnan csatlakozott ország sérelmez, és ez komoly feszültségek forrása is lehet a későbbiekben - mondta legújabb kutatásai kapcsán Tomka Miklós vallásszociológus az MTI-nek.2008-05-05 13:41:00 0
Kostunica szerint nem sokáig él a szerb-EU szerződésA május 11-i választások nyomán létrejövő új szerb kormány és parlament megsemmisíti Szerbia és az EU stabilitási és társulási szerződését - jelentette ki Vojislav Kostunica szerb ügyvezető miniszterelnök.2008-05-05 13:37:00 0
Károly-díjjal tüntették ki Angela Merkel német kancellártAngela Merkel német kancellár kapta az idei Károly-díjat csütörtökön a németországi Aachenben.2008-05-05 13:34:00 0
Napenergia: mennyi támogatás igényelhető?Nagyobb állami támogatást szorgalmaznak a napenergia, mint alternatív energiaforrás elterjesztésének elősegítésére a napenergiával foglalkozó cégek vezetői.2008-05-05 13:30:00 0
Apró rovar dönti romba a számításokatFelgyorsíthatja az éghajlatváltozást egy kicsiny rovar, amely gyorsuló ütemben pusztítja a nyugat-kanadai Brit Kolumbia tartomány fenyőerdeit.2008-05-05 13:22:00 0
Átcímkézett élelmiszer a piaconA napokban a rendőrség, az élelmiszer-egészségügy és a munkaügyi felügyelőség közös akcióban csapott le egy vállalkozásra, amely biotermékként értékesítette az élelmiszerdiszkontokban vásárolt halat.2008-05-05 13:17:00 0
Már 10 millió tonna CO2 az Északi-tengeri tárolóbanTíz millió tonna üvegházhatású gáz biztonságos tárolását oldotta meg kialakítása, 1996 óta az a tengerfenék alatti tároló, amely Norvégia partjainál készült el az Északi-tengerben, a maga nemében egyedülálló ipari létesítményként.2008-05-05 13:08:00 0
Felhatalmazás nélküli kormányzás kezdődöttA kormány minden jel szerint felhatalmazás nélküli kormányzásba kezdett május elsején. Gyurcsány Ferenc hivatalban van, azonban nem képes irányt adni az ország fejlődésének, ezt ő maga is tudja, ezért sem kér maga ellen bizalmi szavazást - jelentette ki Navracsics Tibor.2008-05-05 11:36:00 1
Kovács László magyaráz2008-05-05 11:28:00 0
Nem hisz a kisebbségi kormányzásban Kákosy2008-05-05 11:25:00 0
Történelmi rombolást tulajdonítanak Horváth Ágnesnek2008-05-05 10:13:00 0
Jókai-napok kultúrával és bablevesselNem túl profán-e egy írót a róla elnevezett bablevessel ünnepelni? Jaj, dehogy az! Különösen, hogy a balatonfüredi Jókai-napok rendezvényeinek ez csak az egyik állomása volt. De növelte a jelentőségét, hogy több ezren vendégeskedtek ezen a vasárnapon a Balatonfüredet övező erdőben, a nevezetes Koloska-völgyben, és nem csak a bográcsokban főtt leves, hanem a kulturális műsor élvezetéért is. Két napon át irodalmi estek, könyvbemutatók, kiállítások, koncertek, folklórprogramok zajlottak a Balaton északi fővárosában, a Nagy Mesélő és a Nagy Palóc emlékezete jegyében. A Füredet szeretteként tisztelő Jókai Mór mellett az írótárs, Mikszáth Kálmán emlékét és műveit is megidézték a résztvevők, mert a jubileumi, tizedik Jókai-napokon a jelképes vendég - Mikszáth Kálmán volt. Természetesen adódott hát, hogy a nagy hagyományú balatonfüredi rendezvényen a Nagy Palóc szűkebb pátriája, Nógrád megye legyen a díszvendég. És a helyi értékek mellett Palócföld is megmutathatta magát, értékei legjavát. Sok ismert arcot láttunk a majálisozók tömegében. Az irodalmi kapcsolatok, barátságok szólították ide az erdélyi költőt, Szőcs Gézát. "Hivatalból" van itt Bernáth Ildikó, hisz az Országgyűlésben Veszprém megyét képviseli - de füredi kötődése miatt is "kötelező" itt lennie: egykor maga is a városban élt. A történész házaspárt, Gereben Ágnest és Kun Miklóst is a hely szelleme vonzotta, no és a barátok invitálása. És a többi, legalább két-háromezer embert? Kit a Jókai-kultusz, kit a gasztronómiai csábítás, kit meg egyszerűen a Koloska-völgy szépsége. Két, identitását tekintve nagyon elütő tájegység "találkozásának" lehetnek tanúi e program résztvevői. Mégis, mi köti össze Füredet és Nógrád megyét? Erről kérdezte a Magyar Hírlap a két érintett fideszes országgyűlési képviselőt, a Balaton-parti város polgármesterét, Bóka Istvánt és Nógrád Megye Közgyűlésének elnökét, Becsó Zsoltot.2008-05-05 09:27:00 0
Mozgáskorlátozottaknak építenének turisztikai központotTamási egy Európában egyedülálló, komplex turisztikai fejlesztést szeretne megvalósítani, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékkal élőknek, ezen belül a kerekes székhez kötött vendégeknek is elérhető legyen minden szolgáltatás - mondta a Magyar Hírlapnak Hirt Ferenc országgyűlési képviselő. A programot szakmai szempontból kiválónak minősítették, sorsa a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezében van.2008-05-05 09:24:00 0
Még a Duna-parton is túladna CsepelCsepeli népszavazás kezdeményezését fontolgatja a Fidesz-KDNP-frakció. Az ellenzékiek egy értékes önkormányzati tulajdonrész eladását kívánják megakadályozni.2008-05-05 08:51:00 0
Gyurcsány Rt. és az SZDSZ2008-05-05 08:46:00 0
Fehérterror-ária és a valóság2008-05-05 08:43:00 0
Mindkét oldal békét szeretneA hónap közepén ünnepli megalakulásának hatvanadik évfordulóját Izrael Állam. Az évforduló kapcsán az elmúlt évtizedek izraeli küzdelmeiről, kudarcairól, a sikerekről, a közel-keleti békefolyamat esélyeiről, valamint az izraeli-magyar kapcsolatokról kérdezte Izrael budapesti nagykövetét, Aliza Bin-Nount a Magyar Hírlap.2008-05-05 08:25:00 0
Azonnali intézkedéseket a Feneketlen-tó érdekébenRétvári Bence szerint nem szabad tovább várni, ideiglenes intézkedésekkel helyre kell állítani a Feneketlen-tó környezetét, és pótolni kell a tóból hiányzó vizet.2008-05-05 08:19:00 0
Drága kormányunkItt van például Gyenesei István, a somogyi kiskirály, aki sok mindennek tekinthető, csak jobboldalinak nem.2008-05-05 07:21:00 0
Bátorítás anyajelölteknekKezükben virággal, de lelkiismeret-furdalástól gyötörve nyitották édesanyjukra az ajtót a felnőtt gyerekek tegnap.2008-05-05 07:05:00 0
Ostromlott várLeszámítva a tekintélyt, a hitelességet, az ország ügyeinek intézésében elvárható szakértelmet, a társadalmi támogatottságot és a formális parlamenti többséget, a Gyurcsány-kormány a hatalma gyakorlásához szükséges minden eszközzel rendelkezik. Mutatis mutandis utoljára a rendszerváltozást megelőző pillanatokban, 1989-ben jegyeztek fel valami ehhez hasonlót a krónikák.2008-05-05 06:56:00 0
Hankiss: Lassan a politikusoknak is leesik a tantuszAz ország mély gazdasági, társadalmi, lelki válságba sodródott, amiért elsősorban az országot irányító politikai osztály a felelős - mondta a távirati irodának Hankiss Elemér társadalomtudós, aki vasárnap ünnepli 80. születésnapját.2008-05-04 21:41:00 0
Sarkosan fogalmazvaHa nemcsak a most távozó miniszterek kapnának végkielégítést, hanem az összes, aligha sajnálnánk tőlük a fájdalomdíjat - kerül, amibe kerül.2008-05-04 16:38:00 0
Az unió nemet mond a génmódosított kukoricára?Várhatóan elutasítja az Európai Bizottság azokat a kérelmeket, amelyek benyújtói génjeikben mesterségesen módosított kukoricaféleségek európai uniós termesztésére szeretnének engedélyt kapni - értesült legfrissebb számában a European Voice című hetilap.2008-05-04 14:32:00 0
Napjaink, anyákkalIgen, igen, Mama, hogyne, tudom, tudom, Mama, természetesen, drága Mama, igazad van, jó, de ezt már mondtam az előbb, csak nem figyeltél rám, jóóóó, jól van, na, mama.2008-05-04 13:08:00 0
Egészségügyi szűrővizsgálat az erdélyi Kászonaltíz községbenEgészségügyi szűrővizsgálatot szervez a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés április végi soros ülésének döntése szerint romániai testvérmegyéje, Hargita Kászonaltíz nevű településén, hogy ezzel segítse az Erdélyben élő magyarság egészségügyi szakellátását - közölte a testület elnöke az MTI-vel.2008-05-04 11:23:00 0
"A Gyurcsány-kormánnyal már nem lehet mit tenni"2008-05-03 18:28:00 0
Ígéretekből nincs hiány2008-05-03 17:54:00 0
Közadakozásból mentenék meg a csornai kórházatA rábaköziek összefogásán múlhat a csornai Margit-kórház sorsa, a település önkormányzata közadakozásból próbálja megmenteni a 350 millió forintos adósságot görgető intézményt. A 80 aktív ággyal működő kórházból nemrég 100 embert bocsátottak el, több osztályt pedig összevontak.2008-05-03 17:29:00 0
Modern kori kitelepítés PestenFürst-dekrétumok, 2005: Nem a birkáknak akarjuk az Andrássy utat felújítani! Gyerektelen bérlők kellenek.2008-05-03 14:32:00 0
Őry: Kár lenne csodát várni az Európai UniótólAz elmúlt négy évben Magyarország nem tudta megfelelően kihasználni az Európai Unió biztosította lehetőségeket - mondta Őry Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: kár lenne az uniótól csodákat várni, ám arra nagyon fontos odafigyelni, hogy jó pályázatokat nyújtsunk be a források elnyeréséért.2008-05-03 11:34:00 0
A baloldal lelkiismereteMedgyessy Pétert kitette Gyurcsány miniszterelnök, úgy látszik, nincs már szükség holmi jószolgálatra.2008-05-03 10:11:00 0
Vesztébe rohan a fővárosFordítva sült el Demszky csodafegyvere, a főváros fasisztázás helyett szakmai és szellemi változásra vár - mondta el többek között Tarlós István a Magyar Nemzetnek adott interjújában.2008-05-02 18:51:00 0
Szocialista portálra menekítették Gyurcsány blogját2008-05-02 18:49:00 0
Erdélyben is megérett az idő a változásraErdélyben megérett az idő változásra, akárcsak Magyarországon - jelentette ki Székelyudvarhelyen Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, aki részt vett a Magyar Polgári Párt (MPP) országos kampányindító rendezvényén.2008-05-02 18:47:00 0
Játékfegyvert fogtak Gyurcsányra a majálison2008-05-02 18:45:00 0
Új gazdaságpolitikára van szükségA kisemberek, az alkalmazottak boldogulását szolgáló, a munkahelyteremtést középpontba állító új gazdaságpolitikára van szükség Magyarországon - hangoztatta a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának elnöke a távirati irodának adott csütörtöki nyilatkozatában.2008-05-02 18:43:00 0
Gyurcsány Medgyessynek is búcsút int2008-04-30 20:32:00 0
Tiltakozás a "fóliás rendelettervezet" miattA Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan visszautasítja az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) április 29-én kiadott állásfoglalását a fóliasátrak építését szabályzó rendelet tervezettel kapcsolatban - jelezte a gazdálkodói érdekképviselet a témával kapcsolatos MTI-hez eljuttatott véleményében.2008-04-30 17:09:00 0
Szocialista realizmus2008-04-30 14:56:00 0
Schmitt Pál naplóírásba kezdettSchmitt Pál EP képviselő Napló írásába kezdett. A Napló három téma köré csoportosul: közélet, kultúra, sport. A napló a www.schmitt.hu oldalon érhető el.2008-04-30 14:21:00 0
Kampány indul Kaposvár közterületeinek tisztaságáértTartsuk tisztán Kaposvárt! címmel május közepétől köztisztasági akciót hirdet a Kaposvári Városgazdálkodási (KVG) Zrt - jelentette be Püspök Rudolf, az önkormányzati többségű cég vezérigazgatója szerdán a városházán, Szita Károly polgármesterrel közös sajtótájékoztatón.2008-04-30 14:05:00 0
Időközi választások lehetnek ÚjbudánIdőközi választásokhoz is vezethet az újbudai önkormányzati válság - mondta a Lánchíd Rádió reggeli műsorában a XI. kerület fideszes képviselője.2008-04-30 13:21:00 0
Nagy-Britannia: a keleti munkavállalók fele hazamentAz EU-bővítés óta Nagy-Britanniába érkezett kelet-európai munkavállalók fele már hazament, áll az egyik vezető londoni kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, amelyből kiderül, hogy Magyarországról nagyon kevesen próbálkoztak brit munkavállalással, viszont aránytalanul sok a magyarok között az orvos.2008-04-30 12:27:00 0
Közös céget alapít az RFV és Érd önkormányzataÉrd összes intézményének energia menedzselésére a város önkormányzata közös céget hoz létre az RFV Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő RFV ESCO Kft-vel, RFV Érd Energia Non Profit Kft. néven - tette közzé az RFV a BÉT hivatalos honlapján szerdán.2008-04-30 11:57:00 0
Kitiltották a terepjárókat az Ukrán-Kárpátok egy részérőlMegtiltották a terepjáró gépkocsik használatát a Kárpátok Ivano-Frankivszk megyéhez tartozó természetvédelmi területein.2008-04-30 11:22:00 0
Bogár: Rákos áttétként épülhet be az SZDSZ más pártokbaAz SZDSZ bukása és pusztulása a magyar társadalom jövője szempontjából döntő jelentőségű és pozitív fejlemény - jelentette ki Bogár László a Magyar Nemzet Online-nak. A közgazdászprofesszor úgy véli: attól, hogy az SZDSZ-t visszavonja a globális hatalom és a népszavazással az emberek nemet mondtak a törpepártra, képesek lehetnek arra, hogy mint rákos sejtek áttéteket képezzenek más pártokban. Orbán Viktorra vár az a feladat, hogy egy átfogó nemzetstratégia mentén kísérletet tegyen arra, hogy a magyar társadalom visszaforduljon a végezetes lepusztulási lejtőn.2008-04-30 10:36:00 0
A Die Welt is leírta hazánkat2008-04-30 10:09:00 0
Nincs szükség árnyékkormány alakításáraNem tartaná szerencsés megoldásnak az árnyékkormány alakítását Kövér László, mert a kormánykoalíció médiaapparátusa azonnal rátolná a nem létező kormányzás felelősségét a még ellenzékben lévő Fideszre - olvasható a Magyar Hírlap szerdai számában.2008-04-30 10:05:00 0
Törökország: enyhítettek szólásszabadságot korlátozásánJóváhagyta a török parlament szerdára virradóra a szólásszabadságot korlátozó törvényi rendelkezés régóra várt módosítását, enyhítve a jogszabály szigorát.2008-04-30 09:42:00 0
Sólyom: a Rába dolga a legjobb úton haladSólyom László a grazi találkozón Heinz Fischer osztrák elnökkel folytatott megbeszélésén éppúgy szóba hozta a Rába-szennyezés és a rábakeresztúri (heiligenkreuzi) szemétégető ügyét, mint a határ menti útlezárások problémáját.2008-04-30 09:39:00 0
Bibliakiállítás nyílt a Szombathelyi Egyházmegyei MúzeumbanA Biblia Éve programsorozatához kapcsolódóan nyílt bibliakiállítás a Szombathelyi Egyházmegyei Múzeumban, a tárlatot Veres András megyéspüspök nyitotta meg kedden.2008-04-30 09:37:00 0
Sólyom: az EU reformszerződése értékeket is leszögezNagyon fontos, hogy az Európai Unió reformszerződése nemcsak az intézményi átalakítást szolgálja, hanem értékeket is leszögez - jelentette ki a nyolc EU-állam elnökeinek grazi találkozóján Sólyom László.2008-04-30 09:26:00 0
A szeretetet szét kell osztaniA Kecskeméti Megyei Kórház dolgozói Erdélyben jártak, hogy Székelyvarságban, a tanyás-jellegű erdélyi településen szűrővizsgálatokat végezzenek egy teljes héten át.2008-04-30 09:17:00 0
Meghosszabbította Mianmar elleni szankcióit az EUMeghosszabbította Mianmar elleni szankcióit az Európai Unió, sőt szigorítja is azokat, ha az ázsiai országban nem javul a helyzet - jelentették be az EU-tagországok külügyminisztereinek keddi luxembourgi találkozóját követően.2008-04-30 09:07:00 0
A koalíciós színjáték perceiEgyelőre nem lesz fideszes árnyékkormány, de ha itt az idő, a párt azonnal készen áll a kormányváltásra - állítja a Fidesz választmányának elnöke. Kövér László nem remél sokat a koalíció felbomlásától. Szerinte egy valódi demokráciában a miniszterelnök ilyenkor előkészítené a következő parlamenti választásokat, és pártjával együtt megpróbálna a lehető legfájdalommentesebben eltűnni a hatalomból. Ám ez most nem várható, mert Gyurcsány és a nála fiatalabb, hatalomra került baloldali generáció olyan mértékben gátlástalan, ami egyenesen álmélkodásra készteti az embert.2008-04-30 08:36:00 0
Médiabirodalom foglalta el a főiskolátÚjrakötötte a Nyíregyházi Főiskola azt a bérleti szerződést, amelynek értelmében az intézmény az egyik frissen felújított épületét fillérekért kiadja a Kelet-Magyarországot uraló Advertum médiacsoportnak.2008-04-30 08:24:00 0
Újabb BKV-botrány: valóban létezik a listaAz MSZP "gazdasági holdudvarához" köthető vállalkozók cége jutott megbízáshoz a BKV-tól - állítja a szerdán utcára kerülő számában a Heti Válasz. Az MTI megkeresésére Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottsági tagja közölte: valóban létezik a cikk alapjául szolgáló elektronikus feladatlista, ami a hetilap birtokába került.2008-04-30 08:22:00 0
A koalíciós színjáték percei2008-04-30 08:21:00 0
Nem értek egyet az apósommalNincs az az erőszakmentes polgári engedetlenségi mozgalom, amelynek ne lenne létjogosultsága, ha a kormány nem szór hamut a fejére a megfigyelési botrány miatt - mondja Orbán Viktor kabinetfőnöke. Deutsch-Für Tamás azt is elárulja: horngábori stílusban küldte el Bayer Zsoltot kalandos helyekre.2008-04-30 08:14:00 0
Súlyos működési zavarMolnár Gyulának le kell vonnia a következtetést, ha nem tudja biztosítani a képviselőtestületi többséget - írják közös közleményükben a XI. kerületi ellenzéki politikusok.2008-04-30 08:07:00 0
Lamperth Mónika elfelejtette a titkot2008-04-30 08:04:00 0
Újabb távozó: lemondott Ujhelyi István2008-04-30 07:57:00 0
Az SZDSZ-nek el kell döntenie, hogy mit akarAmerre az SZDSZ billen, arra billen a parlamenti többség is, a szabad demokraták nem nagyon döntötték el, hogy merre fognak billenni - mondta Navracsics Tibor az MTV Este című műsorában.2008-04-30 07:42:00 0
Értékelik a kialakult helyzetetKétnapos elnökségi ülésen értékelik a Fidesz vezetői a kialakult politikai helyzetet, a négynapos munkaszünet után pedig hétfőn frakcióülést tart a Fidesz-KDNP, a kisebbségi kormányzás első parlamenti napja előtt - mondta Szijjártó Péter szóvivő a keddi elnökségi ülés után.2008-04-30 07:27:00 0
Gyurcsány vergődéséről írt az új miniszter2008-04-29 18:09:00 0
Lendvai Ildikó még mindig a koalícióról beszél2008-04-29 18:06:00 0
Debrecen cáfolja az MSZP-s vádakatAz érvénytelenített pályázat miatt nem éri kár Debrecent.2008-04-29 17:27:00 0
"Folyamatosan készen kell állnunk a kormányzás átvételére"A népszavazás óta új politikai helyzet alakult ki Magyarországon. Más irányt vettek a reformfolyamatok és az SZDSZ koalícióból való kilépésével a kormány is átalakul. Kisebbségi kormányzás következik, a régi emberek mennek, új miniszterek jönnek. A kormánypárt pedig nagy lendülettel járja az országot, hogy társadalmi támogatottságot nyerjen elképzeléseinek. Navracsics Tibor szerint jelen esetben nem az előrehozott választás a cél, hanem az, hogy Magyarországnak cselekvőképes kormánya legyen, mely kihúzza a válságból. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Vehír kérdésére értékelte az elmúlt időszakot és felvázolta a jövő lehetőségeit.2008-04-29 17:06:00 0
KasszafúrásA BKV-nál őrzött, lapunkhoz is elkerült dokumentumok tanúsítják: a csőd közeli vállalatnál arra azért van pénz, hogy a gombhoz varrjanak kabátot. Vagyis úgy válasszanak udvari szállítót, hogy a feladatait még ki sem találták. A kedvezményezett cég, a Metróber Kft. 2007 szeptembere óta az MSZP gazdasági holdudvarához kötődik.2008-04-29 17:00:00 0
A Fidesz készen állEbben a politikai környezetben már több az esélye az előre hozott választásnak. De azt továbbra is fenntartom, hogy az MSZP mindent megtesz majd ennek elkerüléséért - mondta a Demokratának Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.2008-04-29 16:34:00 0
Veszélybe került a pártpolitikától mentes elosztásAz összeférhetetlenségi törvénnyel ellentétesnek nevezte a Fidesz európai uniós szakpolitikusa kedden azt a bejelentést, amely szerint a szocialista országgyűlési képviselők fejlesztési mentorként segítik a jövőben a kiemelt uniós projektek megvalósulását.2008-04-29 15:41:00 0
Stabilizációs és társulási megállapodást SzerbiávalAláírja az Európai Unió kedden a stabilizációs és társulási megállapodást (SAA) Szerbiával - döntöttek Luxembourgban az EU külügyminiszterei.2008-04-29 15:17:00 0
EU-források pártpolitikai célú felhasználása?Az összeférhetetlenségi törvénnyel ellentétesnek nevezte a Fidesz európai uniós szakpolitikusa kedden azt a bejelentést, amely szerint a szocialista országgyűlési képviselők fejlesztési mentorként segítik a jövőben a kiemelt uniós projektek megvalósulását.2008-04-29 15:06:00 0
Helyi népszavazást kezdeményez a frakcióA csepeli önkormányzat vezetői és MSZP-s többsége - a Fidesz határozott tiltakozása ellenére - úgy döntött, hogy wellness központ megépítése céljából eladja az önkormányzat hat Kis-Duna-parti ingatlanát.2008-04-29 13:19:00 0
Elfogadhatatlan az állami vezetők számának növeléseA Fidesz azt fontolgatja, hogy a kormányátalakítás kapcsán módosító indítványt nyújt be, hogy megakadályozza az állami vezetők számának emelését - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek kedden.2008-04-29 12:49:00 0
Uniós normán belül a szlovák infláció, jövőre jöhet az euróSzlovákia még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy jövőre bevezessék az eurót az országban - derült ki azután, hogy az Európai Bizottság hétfőn közzétett előrejelzése szerint a szlovák infláció az uniós normán belül marad.2008-04-29 11:33:00 0
Átfogó agrár- és vidékpolitika szükségesEgy stabil, erős, konszenzussal elfogadott agrárstratégia nélkül a magyar mezőgazdaság nem lesz képes a jelenlegi helyzetből kilábalni - hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában Jakab István.2008-04-29 11:11:00 0
Gyurcsánynak bizalmi szavazást kellene kérnieA Fidesz országgyűlési frakcióvezetője szerint a kormányfőnek bizalmi szavazást kellene indítania maga ellen. Navracsics Tibor az MR1-Kossuth Rádióban azt mondta, nem az előrehozott választás a cél, hanem az, hogy legyen egy cselekvőképes kormány, amely kihozza Magyarországot a válságból.2008-04-29 10:54:00 0
A güssingi szennyvíztisztító is szennyezheti a RábátEgy, az ausztriai Güssing határában lévő, korszerűtlen szennyvíztisztító is szennyezheti a Rábát, hozzájárulhat a folyón tapasztalható kellemetlen jelenségekhez - közölte az MTI-vel kedden az osztrák számvevőszék vizsgálati jelentésére hivatkozva a PRONAS szentgotthárdi környezetvédő civil szervezet.2008-04-29 10:29:00 0
Eladják és beépítik a csepeli Kis-Duna partotKészpénzért értékesíti a csepeli önkormányzat Kis-Duna parti ingatlanjait - többek között erről döntött Csepel képviselőtestülete. A döntést finoman szólva "nem tette ki az ablakba" a kerület MSZP-s vezetése. Noha stratégiai lépésről van szó, Csepel hivatalos honlapján hiába keresnénk az erről szóló tájékoztatást. Még a testületi anyagok letölthető dokumentumai között sem találni a végül elfogadott határozatot. A Fidesz helyi népszavazást kezdeményez az ügyben.2008-04-29 09:28:00 0
Meghívó a valóságbaA Magyar Hírlap beszélgetett Balogh Ibolyával, Fejér Megye Közgyűlésének elnökével nehézségekről és eredményekről.2008-04-29 09:23:00 0
Írek landolnak Mezőkövesden az egykori katonai bázisonA mezőkövesdi repülőteret magyar-ír befektetői csoport kezdi fejleszteni. A leendő üzemeltető szerint Budapest kedvező megközelíthetősége nagy előnyt jelent.2008-04-29 09:08:00 0
Az EU célja a széles sávú elérések növeléseAz Európai Bizottság legutóbbi jelentése szerint a várakozásoknak megfelelően terjed a digitális kultúra és a széles sávú internetes hozzáférés Európában, különösen az unióban. Csak tavaly negyvenmillió új felhasználó csatlakozott a hálóra.2008-04-29 08:50:00 0
Az unió jövőjéről és biztonságáról tanácskoznak GrazbanAz unió jövőjéről és biztonságáról tanácskozik az Arraiolos-csoportot alkotó nyolc európai uniós tagállam - köztük Magyarország - államfője kedden és szerdán az ausztriai Grazban.2008-04-29 08:43:00 0
Kétséges rendelet a világörökség védelmérőlHelyi védelem alá helyezte a VII. kerületi képviselő-testület azt a Nagydiófa utcai épületet, amelynek bontása ellen régóta tiltakoznak a környék lakói és civilszervezetek.2008-04-29 08:13:00 0
Nem értelmezhető a piaci versenyTavaly a szakmai véleményeket nélkülözve, a társadalom elsöprő többségének tiltakozása ellenére, az egészségügyi reform keretében bevezette a kormány a vizitdíjat. Az idén márciusban, a szociális népszavazás elsöprő eredményeinek ismeretében eltörölték. A vizitdíj hatása azonban nem maradt nyomtalan: a betegforgalom tizenöt-húsz százalékkal csökkent. Mindennek vannak-e visszafordíthatatlan következményei - erről beszélgettünk Kriza Ákossal, a miskolci MÁV rendelőintézet orvos igazgatójával.2008-04-29 08:04:00 0
Hortobágy: légvezetékek a földbenA vadmadarakra rendkívül veszélyes elektromos légvezetékeket süllyesztettek a földbe Hortobágyon. A madarak gyakran repülnek magasfeszültségű villanyoszlopoknak, ezért Magyarországon évente több ezer pusztul el áramütés miatt.2008-04-29 07:56:00 0
Füvészkertre és vadasparkra pályázik BalassagyarmatFüvészkertre és vadasparkra pályázik a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. - írja a Nógrád Megyei Hírlap. Az állami erdészet az Ipoly parti város üdülőövezetét, a Nyírjest újítaná fel.2008-04-29 07:54:00 0
Innovációban 34 évvel vagyunk elmaradvaMagyarország az EU sereghajtói közé tartozik az innováció területén, ez derült ki a tagállamok újító tevékenységéről készült jelentésből, amelyet nemrég tettek közzé Brüsszelben. Az összesítés fő tanulsága, hogy a felzárkózáshoz elengedhetetlen a meglévő innovációs források hatékonyabb felhasználása.2008-04-29 07:50:00 0
Mozgalmi munkával indult a miniszterek pályája2008-04-29 07:45:00 0
Út a semmibe2008-04-29 07:43:00 0
Illegális osztrák szemétre bukkantak RábafüzesenEgy osztrák rendszámú teherautó illegálisan rakott le szemetet Rábafüzesen, az egykori benzinkút közelében. A Pro Natura St. Gotthard (PRONAS) környezetvédő egyesület feljelentést tett a magyar rendőrségen és értesítette a burgenlandi hatóságokat is.2008-04-29 07:36:00 0
A leválthatatlan kormányA szabad demokraták a kormánykoalícióból való kiválással zsarolási potenciáljukat az egekbe emelték. A kisebbségi kormányzás jóval többe fog nekünk kerülni, mint a koalíció.2008-04-29 07:29:00 0
Népbetegség a fiatalok között, ám az állam mégsem segítÁgh Péter, a Fidelitas országgyűlési képviselője egy, a fiatalokat különösen sújtó vírussal kapcsolatban kérdezte az egészségügyi tárca államtitkárát a Parlamentben. A HPV szexuális úton terjed és méhnyakrákot okozhat. Az új fertőzések 75%-a a 15-24 évesek között fordul elő. Az állam azonban semmilyen segítséget nem nyújt a betegség elleni küzdelemhez.2008-04-28 17:28:00 0
Olcsóbb áramot kaphat, aki zöldenergiát használEgyre többen számolnak a megújuló energiát hasznosító berendezések beszerzésével Magyarországon, legalábbis ezt tapasztalják a szakma egyik legnagyobb vásárán kiállító cégek.2008-04-28 16:24:00 0
Katasztrófát okozhat az éghajlatmentési kísérletA legújabb amerikai kutatások szerint az ózonpajzs jelentős része megsemmisül, ha az éghajlatváltozás megfékezése érdekében nagy mennyiségű ként juttatnak a légkörbe.2008-04-28 16:15:00 0
Nyomul a kék energiaA Föld hője ingyen van, a geotermikus erőművek viszont sok pénzbe kerülnek, Németországban mégis több üzemel már.2008-04-28 16:10:00 0
Két kereke hiányzik, kormánya meg nincs"Két kereke hiányzik, kormánya meg nincs" címmel nyújtott be interpellációt Veres János pénzügyminiszterhez Balla György fideszes képviselő.2008-04-28 15:36:00 1
Falurombolás XXI. századi módonAz egészségügy, a közoktatás, a vasúti közlekedés után most a falusi kisposták jól működő rendszerét kívánják tönkretenni - fogalmazott interpellációjában Tilki Attila2008-04-28 15:30:00 1
A muzeológiai intézmények védelméértA postahivatalok sorozatos megszüntetésével, valamint a magyar posta szervezetének leépítésével kapcsolatban nyújtott be interpellációt Márton Attila Veres János pénzügyminiszterhez.2008-04-28 15:22:00 1
Kudarc, csőd, válság"Miniszterelnök úr, ha valóban olyan nagylegény, kérjen bizalmi szavazást önmaga ellen, legyen világos, hogy az SZDSZ támogatja-e az ön összetákolt kormányát, vagy pedig nem."2008-04-28 14:56:00 1
Gyurcsány: Bármikor leváltható a kormány2008-04-28 14:39:00 0
A zöld nejlonzacskó nem feltétlenül környezetbarátA lebomló nejlonszatyrok elterjesztését célzó elképzeléseket elhibázottnak tartja a csomagolóipar arra hivatkozva, hogy ezek a termékek éppenhogy több terhet rónak a környezetre a hagyományos zacskókhoz képest, ráadásul többletfeladatot jelentenek a hulladékgazdálkodásban.2008-04-28 14:37:00 0
Az állami vagyon felelőtlen elherdálásaA Wallis nagyon jó üzletet kötött, hiszen a budai ingatlanárakhoz képest jóval olcsóbban, egy pesti külvárosi tömblakás négyzetméterára alatt jutott hozzá a műemlék jellegű budai postapalotához - hívta fel a figyelmet interpellációjában Kovács Zoltán.2008-04-28 14:32:00 1
Romló gazdasági mutatók az EU-banCsökkenő növekedést, magasabb inflációt jelez előre az Európai Bizottság.2008-04-28 14:31:00 0
Szennyezett ukrán étolaj került EU-tagországokbaSzénhidrogénnel szennyezett ukrán étolaj került európai uniós országok üzemeibe, de az emberi egészségre az első vizsgálatok szerint nem jelent veszélyt.2008-04-28 14:29:00 0
Hidrogénautót tesztel az Európai Parlament elnökeHans-Gert Pöttering, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését állhatatosan szorgalmazó Európai Parlament elnöke is csatlakozott azon politikusokhoz és hírességekhez, akik tesztelik a BMW Hydrogen 7 típusú, hidrogénhajtású limuzinját, amely a gyártó szerint a világ első, sorozatgyártásra alkalmas hidrogénhajtású autója.2008-04-28 14:19:00 0
Demszkyéket nem érdeklik a "szárnyas patkányok"!2008-04-28 14:04:00 0
Az új tandíj sokkal rosszabb, mint a régiA rektorok tandíjjavaslata még a népszavazáson elbukott, Hiller-féle sarcnál is sokkal rosszabb. - Most már nem évi százezer forintról, hanem több mint egymillió forintos tandíjról van szó - állítja Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. Az érdekvédő úgy látja: ha a rektorok terve valóra válik, a hallgatók egyharmada sem jut el a diplomáig, és újra kizárólag a gazdagok gyerekei alkotják majd az értelmiséget. Miskolczi szerint a HÖOK-ra egyre nagyobb politikai nyomás nehezedik.2008-04-28 13:54:00 0
Előrehozott választásokat!2008-04-28 13:41:00 0
SZDSZ, a konstrutív ellenzéki párt2008-04-28 13:31:00 0
Legyen tilos a tanár szó2008-04-28 13:30:00 0
Új startot vett a Galileo, pályán a program újabb műholdjaJacques Barrot EB alelnök és Jacques Dordain, az Európai Űrügynökség vezérigazgatója meghívásának eleget téve Barsiné Pataky Etelka a fucinói Operációs Központból kísérte figyelemmel a Giove-B műhold fellövését.2008-04-28 13:18:00 0
Fico újra államosítaná a bősi erőművetSzlovákia teljes ellenőrzése alá akarja vonni a bősi erőművet - jelentette be Robert Fico kormányfő a múlt héten. Jelenleg a Szlovák Villamos Művek többségi részvényese, az olasz Enel bérli az erőművet.2008-04-28 11:28:00 0
Fidesz: 39, MSZP: 15, SZDSZ: 1A szocialisták támogatottsága jelenleg a népesség egészén belül 15, a szabad demokratáké 1 százalékos. A biztos pártválasztók körében is mélyponton van e két párt: 23 százaléknyi, illetve 2 százaléknyi aktív választópolgárt érezhet maga mögött - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutató felmérésből, amelyet a Népszabadság hétfői száma közöl.2008-04-28 11:04:00 0
Ez a kormány alkalmatlan az ország vezetéséreA KSH mai jelentése újabb bizonyíték a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának teljes csődjére - hívja fel a figyelmet közleményében Bernáth Ildikó.2008-04-28 10:16:00 0
Tovább növekvő munkanélküliség - a Fidesz véleménye2008-04-28 10:09:00 0
Eger részt kér a kórházbólTovább harcol az egri önkormányzat közgyűlése a Markhot Ferenc Kórház működtetési és vagyonkezelői jogának megszerzéséért.2008-04-28 10:03:00 0
Kétséges rendelet a világörökség védelmérőlHelyi védelem alá helyezte a VII. kerületi képviselő-testület azt a Nagydiófa utcai épületet, amelynek bontása ellen régóta tiltakoznak a környék lakói és civilszervezetek.2008-04-28 09:13:00 0
Bezárt Gyurcsányék egykori pécsi Bázisa2008-04-28 09:00:00 0
Laborcz Sándort le kell váltaniSemmi keresnivalója az önkormányzatoknál a titkosszolgálatnak - jelentette ki Demeter Ervin az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes tagja kiemelte: az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzését más eszközökkel kell végezni. Hozzátette: a Fidesz addig nem vesz részt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein, amíg a kormány nem váltja le Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját.2008-04-28 08:53:00 0
Ha ló nincs...2008-04-28 08:49:00 0
Áldozat lett a középkori falrészLebontottak egy középkori falrészt a budai vár oldalában, mert útjában volt egy épülő mélygarázsnak. A beruházó állítja, hogy csak a várhegyet bontották, a régész szerint viszont pénzben szinte kifejezhetetlen pusztítást végeztek a munkagépek. Az sem mellékes, hogy mindezt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jóváhagyásával tették, mondván, kellenek a parkolóhelyek.2008-04-28 08:33:00 0
Tízmilliárdból újítják fel a budai várat"Tízmilliárd forintra lenne égetően szüksége a budai várnak, és most egyre inkább azt látjuk, hogy olyan irányban mozdul el minden, hogy ezt a pénzt nem fogják hatékonyan és átláthatóan felhasználni" - mondta Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere az Echo Tv Tabuk nélkül című műsorában.2008-04-28 08:04:00 0
Ha hisznek benne, lehet segíteni a mezőgazdaságotMég a mai viszonyok között is lehet hatékonyan segíteni egy város gazdálkodóit. Erről kérdezte a Magyar Hírlap Hódmezővásárhely polgármesterét, Lázár Jánost a tegnap befejeződött alföldi állattenyésztési napok kapcsán. A sikeres recept egy kis odafigyelést igényel a település vezetésétől, meg a mezőgazdaságba vetett hitet.2008-04-28 07:21:00 0
Csak az uniós pénzektől növekedést várni illúzióTöbb ezermilliárd forintnyi európai uniós forrást hívhat le Magyarország 2007 és 2013 között. Szakértők azonban óvnak attól, hogy a közösségi forrásokra alapozzuk a gazdasági növekedést. Miután a pályázati kiírások csak most jelennek meg, legkorábban az év második felétől vagy a következő esztendő elejétől lehet pozitív hatásra számítani.2008-04-28 07:15:00 0
Titkosított liberális fegyverAz igazmondás Istennek tetsző dolog. A szabad demokratáknak azonban nem ez a követendő norma. Nem is követik.2008-04-28 07:08:00 0
Magánspionok a baloldalértGyurcsány Ferenc azon méltatlankodik blogjában: a média egy része nem hallgatja el, hogy titkosszolgálati módszerekkel figyeltek meg vezető ellenzékieket a 2002-es kormányváltás után Keller László volt közpénzügyi államtitkár megrendelésére és Kapolyi László milliárdos finanszírozásával.2008-04-28 07:02:00 0
Tarol a fideszes javaslatA különböző egészségbiztosítási modellek közül a Fidesz nevéhez köthető egybiztosítós modell élvezi a legnagyobb támogatást mindegyik párt szavazóinak körében - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Nézőpont Intézet készített a Magyar Nemzet számára.2008-04-28 06:50:00 0
SpirálErwin Koeman nevével barátkozik az edzőt, játékost, szurkolót felölelő magyar labdarúgó-társadalom. Csütörtök óta ő a válogatottunk szövetségi kapitánya. Hogy kicsoda és micsoda? Íme, egy jellemző történet. A sportnapilap tegnapi számában interjút közöl Kovács Ferenccel, a Videoton hajdan UEFA-kupa-döntős vezetőedzőjével. A "Mit szól hozzá?" kérdésre a sokat látott mester azt feleli: Koemant játékosként, elsősorban kitűnő rúgótechnikája miatt nagyra tartotta, s edzőként is megfordult már néhány nagy csapatnál. A riporter erre közbeveti, talán inkább a bátyja, Ronald. Erre a mester felteszi a kezét, s bevallja, azt hitte, Ronald Koeman a kapitány, Erwinről még nem hallott.2008-04-28 06:35:00 0
Katasztrófát okozhat az éghajlatmentési kísérletA legújabb amerikai kutatások szerint az ózonpajzs jelentős része megsemmisül, ha az éghajlatváltozás megfékezése érdekében nagy mennyiségű ként juttatnak a légkörbe.2008-04-27 23:32:00 0
Kóka: Magyarország gazdasági értelemben gyenge ország2008-04-27 16:23:00 0
Parlamenti többségét is elveszítette a Gyurcsány-kormányTársadalmi támogatottsága után immár parlamenti többségét is elveszítette a Gyurcsány-kormány - mutat rá Szijjártó Péter közleményében.2008-04-27 16:14:00 0
Az SZDSZ kilép a koalícióból - a Fidesz közleménye2008-04-27 16:07:00 0
Kóka pártját egy békához hasonlította2008-04-27 16:03:00 0
Fodor: Egyre látványosabb és gyorsabb a hanyatlás2008-04-27 15:51:00 0
Sólyom László a vasút megmentésének ünnepénA Veszprém-Győr közötti, bakonyi vasútvonal megmentését és ideiglenes védelem alá helyezését ünnepelték vasárnap civil szervezetek és természetjárók a Bakonyban, a Cuha-völgyi porvacseszneki vasútállomásnál; az ünnepségen jelen volt Sólyom László, köztársasági elnök is.2008-04-27 15:40:00 0
Tíz százalék legyen az élelmiszerek áfájaA Fidesz azt javasolja, hogy csökkentsék az élelmiszerek árának áfatartalmát a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra - mondta Font Sándor vasárnap.2008-04-27 12:11:00 1
Legyintenek az emberek, ha Verest halljákA magyar emberek tehát már csak legyintenek, ha Veres János az adórendszer átalakításáról beszél, szavainak már nem ad hitelt senki" - így reagált a Fidesz Veres János legújabb kijelentésére.2008-04-26 17:50:00 0
A sajtó törődjön a maga dolgával!A miniszterelnök blogjában szívből jövő indulattal kérte ki magának, hogy az újságok foglalkozni merészelnek a Kapolyi-Keller kémtengellyel.2008-04-26 16:33:00 0
Veres János az adórendszer átalakításáról - A Fidesz reagálása2008-04-26 16:29:00 0
A Fidesz álláspontja világosAz egészségügyben káoszt, zűrzavart és fejetlenséget okozó kormányzati politikával szemben a Fidesznek világos álláspontja van a kórházak, rendelőintézetek működtetésével kapcsolatban - reagált Cser-Palkovics András a szocialista Török Zsolt szavaira.2008-04-26 15:51:00 0
A Fidesz reagálása Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára2008-04-26 15:47:00 0
Az internetadó tervének visszavonására szólít fel a FideszA Fidesz felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az internetadóval kapcsolatos javaslatát, mert az akadályozná az internet magyarországi terjedését. Erről Nyitrai Zsolt a párt információs és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője beszélt szombati sajtótájékoztatóján.2008-04-26 15:25:00 1
1985: Az NBH-szóvivő a Varsói Szerződést élteti2008-04-26 14:34:00 0
A BKV vezérigazgató-helyettesének leváltását követelikSomodi László, a BKV közlekedési vezérigazgató-helyettesének azonnali leváltását követeli a cég szakszervezeteit képviselő sztrájkbizottság - olvasható a cég vezetőinek címzett levélben.2008-04-26 14:21:00 0
Politikai tisztogatás a BKV-nál?A Népszabadság úgy tudja, az érintettek között lehet a korábban - még Aba Botond idejében - egyszer már menesztett, majd Antal Attila kinevezésekor visszavett Somodi László, közlekedési vezérigazgató-helyettes, Nemcsics Róbert informatikai igazgató, Bősze Sándor közlekedési főosztályvezető és Bosnyák Gyula stratégiai igazgató is.2008-04-26 14:17:00 0
Horn nem zárja ki az előrehozott választásokat2008-04-26 13:47:00 0
Lemondásra szólította fel a Fidesz az elítélt SZDSZ-estLemondásra szólítja fel a Fidesz zalai választmánya Gelse adócsalásért és magánokirathamisításért jogerősen elítélt szabad demokrata polgármesterét. Rácz József másodfokon 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott.2008-04-26 13:23:00 0
A ferencvárosi MSZP közpénzből nyit kávézót?A Ferencvárosi Polgári Frakció szerint az MSZP kilencedik kerületi szervezete 2,5 millió forint közpénzből akar vendéglátó-ipari egységet nyitni a Ferenc téri zenepavilonoknál a kulturális célú hasznosítás helyett - jelentette ki Martos Dániel, a Ferencvárosi Polgári Frakció (FPF) frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.2008-04-26 13:19:00 0
Kövér és Turi-Kovács az előrehozott választásokról"Az elmúlt időszak történései azt mutatják, hogy Magyarországon ma közelebb van egy előrehozott választás lehetősége, mint az elmúlt 18 évben bármikor, ezt azonban csak az emberek kényszeríthetik ki - hangzott el Turi-Kovács Béla és Kövér László sajtótájékoztatóján szombaton.2008-04-26 12:53:00 0
Urkrajnai megemlékezés a csernobili katasztrófa évfordulójánSzombatra virradóra mintegy százan - közöttük Viktor Juscsenko államfő és más magas rangú állami vezetők - helyezték el a megemlékezés virágait a csernobili áldozatok kijevi emlékművénél és gyújtottak gyertyát a tragédia évfordulója alkalmából tartott gyászszertartáson - közölte az elnöki hivatal.2008-04-26 11:41:00 0
A somogyi fideszesek megdöbbentek Lamperth és Kolber szavainA Fidesz Somogy megyei képviselőcsoportja úgy fogalmazott, hogy a szocialista képviselők"végképp cserbenhagyták a somogyi embereket".2008-04-26 11:31:00 0
A 21. század pestise a dohányzásMagyarországon három és fél millióan dohányzanak, közülük 28 ezren halnak meg évente káros szenvedélyük miatt. A férfiak tüdőrák okozta halálozásában világelsők vagyunk, a nőknél európai viszonylatban a második helyet foglaljuk el.2008-04-26 08:37:00 0
Egészségügyi Holding DebrecenbenBár a szocialista frakció nem támogatta, tegnap a közgyűlés minősített többséggel megszavazta Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének az Egészségügyi Holding Zrt. megalapításáról szóló előterjesztését. Az egészségügyi társaságot a városi és a megyei önkormányzat hozza létre. Biztonságos és magas színvonalú szolgáltatásokat várnak tőle.2008-04-26 08:31:00 0
Segélypolitika-csapdaA neoliberális politika számára közömbösek azok az értékek, amelyeket mi a személyiségformálás és a társadalomalakítás szempontjából fontosnak tartunk. Ilyen a munka szerepe. A napokban két dokumentum látott napvilágot, amelyek ezt a kérdést érintik.2008-04-26 08:29:00 0
Egy ország, ami nincsAdott egy párt, amely nem átallja Szabad Demokraták Szövetségének nevezni magát. Egy párt, amely nélkül, ahogyan Kuncze Gábor mondta tavalyi hattyúdalában, Magyarország nem lenne az, ami. Nincs sok mondata Kunczénak, amelyet magam is szóról szóra ugyanígy fogalmaztam volna meg. Az, hogy az SZDSZ-nek mennyire fontos Magyarország, világos. Legutóbb Horn Gábor szólta el magát a Nap-keltében, mondván, neki fontosabb, mi történik az SZDSZ-szel, mint hogy mi történik az országgal. (A Horn-féle igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy a politikus később korrigálta mondatát, de a gyakorlat ez.)2008-04-26 08:17:00 0
BKV fb: nem bizonyított a 11 milliárdos megtakarításElsöprő többséggel elfogadott határozatban nyilvánította ki pénteken a BKV Zrt. felügyelőbizottsága (fb) azt, hogy nem látja bizonyítottnak a cégvezetés azon álláspontját, miszerint a múlt évi stabilizációs program keretében 11 milliárd forintot megtakarítottak volna - tudta meg az MTI az fb tagjaitól, s megerősítette ezt Székely Gábor, a testület elnöke is. Az fb tagjai szerint a BKV-menedzsmentje nem veszi őket komolyan.2008-04-26 08:14:00 0
Litvánia feltételeiLitvánia elutasította pénteken azt a szlovén kompromisszumos javaslatot, amelyet az Európai Unió Oroszországgal kötendő új partnerségi szerződésére, a szerződéssel kapcsolatos tárgyalások megnyitására nézve tett Ljubljana.2008-04-25 16:13:00 0
Jogerős felfüggesztett kapott az SZDSZ-es polgármester2008-04-25 15:34:00 0
Gyurcsány ellen szervezkednek az MSZP-ben2008-04-25 14:18:00 0
Kínaiak Afrikában - hátrányban az EU?Kína hamarosan leelőzheti az EU-t, és Afrika legfőbb kereskedelmi partnerévé válhat.2008-04-25 12:59:00 0
Gyurcsány a báránybőrbe bújt jobboldali radikalizmusról2008-04-25 12:56:00 0
A Bundestag nagy többséggel jóváhagyta az európai szerződéstNagy többséggel hagyta jóvá a német parlament alsóháza, a Bundestag az Európai Unió reformszerződését.2008-04-25 11:11:00 0
A gyerekekre ártalmas lehet egy műanyagokban lévő vegyszerEgy, a műanyag csomagolóanyagokban, így a cumisüvegben is előforduló vegyszer ártalmas lehet a gyerekek idegrendszeri fejlődésére és ivarszerveire - jelentette az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH).2008-04-25 11:07:00 0
Szociális katasztrófa előtt az országA magyar lakosság nem képes újabb terhet elviselni, szociális katasztrófa fenyeget - szögezte le pénteken Fónagy János utalva arra, hogy ismét gázáremelés előtt állunk.2008-04-25 11:07:00 1
Nem megoldás a kisebbségi kormányzásA megkérdezettek 54 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy az MSZP képes lehet a következő választásokig kisebbségben kormányozni.2008-04-25 11:02:00 0
Veszélyes elmélet: végzetes lehet a Föld mesterséges hűtéseA globális fölmelegedés elleni harcban inkább csak kárt okoz, ha kénrészecskék kerülnek a levegőbe.2008-04-25 11:01:00 0
Az élelmiszerválság lehetséges okai és megoldásaiA 2004-es délkelet-ázsiai cunami után a világ országai 12 milliárd dollárt gyűjtöttek össze a tragédia károsultjainak.2008-04-25 10:49:00 0
A kihaló fajokkal az ember számára is elveszik egy-egy esélyA különböző állat- és növényfajok kihalása az ember számára fontos gyógyszerek és gyógymódok eleveszítését is jelenti. A véleményt egy most megjelent könyvben fogalmazta meg 100 kutató.2008-04-25 10:47:00 0
Szombaton fizetni kell a parkolásért BudapestenVáltozik a parkolási rend a május 1-jei munka ünnepe miatt, ezért szombaton fizetni kell a parkolásért Budapesten - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája pénteken az MTI-t.2008-04-25 10:09:00 0
XII. kerületi kabinetfőnök: Demszky provokáltA Fővárosi Közgyűlés ülésén történtek nem segítik a Világháborús Emlékmű körül kialakult, több éve húzódó méltatlan vita rendezését; a főpolgármester felszólalása provokáció volt - reagált közleményben a XII. kerületi polgármester kabinetfőnöke a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén történtekre.2008-04-25 09:07:00 0
Közéleti témák és magyar bor a baráti körökbenEgy országos hálózat első elemeként alakult meg a héten a Magyar Hírlap és az Echo Tv IX. kerületi baráti köre a Munkástanácsok és a Fidesz női és munkástagozatának szervezésében. A Magyar Hírlap 2 perces interjúja Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével.2008-04-25 09:02:00 0
Most ki vagy be?2008-04-25 08:50:00 0
Demszkyt nem figyeltettékDemszky Gábor főpolgármesterhez semmilyen megkeresés nem érkezett a megfigyelési kormányhatározat után. Molnár Gyula újbudai szocialista képviselő viszont tudott az elfogadásáról, és alapgondolatával egyet is ért. Csepelen az MSZP-s többségű képviselő-testület napirendre sem tűzte a kormányhatározat megtárgyalását.2008-04-25 08:30:00 0
Tender, turul, tojásokMár kora reggel rendőrök szállták meg a városháza tanácstermét, hogy vigyázzanak a képviselőkre a turulszobor miatti tüntetés előtt, alatt és után. A Fővárosi Közgyűlés munkáját délután maga a főpolgármester akadályozta meg, délelőtt azonban még sikerült elfogadni a 4-es metró pályázati anyagát, amelyben 224 milliárd forintot kérnek az uniótól.2008-04-25 08:27:00 0
Burleszk2008-04-25 08:23:00 0
BurleszkA nyakkendőadó órák alatt elvérzett javaslatával a Gyurcsány-kormány immár egyetlen lépésre van a legendás Monty Python-csoport által vizionált Hülye Járások Minisztériuma létrehozásától, a modernizáció főpapjai amúgy is vonzódnak a fura nevű hivatalokhoz. A kormány népszerűségét tovább erodáló, képtelenebbnél képtelenebb ötletek kiszivárgásáért most nehéz lenne egy bűnbakot felelőssé tenni, ahogy Kovács László tette egykor szegény Máté Dániel volt pénzügyminisztériumi szóvivővel. A mostani már rendszerhiba.2008-04-25 08:03:00 0
Herczog Edit, a titkos lobbistaAz Európai Parlamentben (EP) működő titkos multinacionális irodára derült fény címmel adott ki közleményt tegnap délután Jens-Peter Bonde európai parlamenti képviselő hivatala. A jelentés szerint több vezető multinacionális vállalat lobbiirodát működtetett az Európai Parlamentben, a parlament telefonszámával és címével. A titkos lobbista tevékenység irányításában EP-tagok vettek részt. Frakcióvezetőjük semmit nem tudott tevékenységükről.2008-04-25 08:01:00 0
Jó szakember Székely TamásJól felkészült szakembernek tartja Pesti Imre, a Fidesz képviselője Székely Tamást - nyilatkozta a politikus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtök este az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójáról, akit esélyesnek tartanak az egészségügyi miniszteri posztra.2008-04-25 07:58:00 0
Sarkosan fogalmazvaMivel a nyakkendőadó tervét állítólag elvetették, nem szívesen humorizálok az agyament kormány újabb ötleteivel kapcsolatban, mert most a kanapéadó van soron a hírek szerint.2008-04-25 07:23:00 0
Döntés a kisgyermekesek BKV-bérletének bevezetésérőlRétvári Bence (KDNP) előterjesztése alapján a Fővárosi Közgyűlés csaknem egyhangúlag döntött arról csütörtökön, hogy a kisgyermeket nevelő, rászoruló szülők részére kedvezményes BKV-bérletet vezet be.2008-04-25 07:15:00 0
Kínába érkezett BarrosoAz Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso egy uniós delegáció élén csütörtökön Pekingbe érkezett.2008-04-24 18:24:00 0
Ömlik szét a sarki jégAz északi-sarki jég sokkal gyorsabban olvad, mint eddig prognosztizálták - állapította meg a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet.2008-04-24 18:14:00 0
Kommunikációs tanácsok szociális válság idején?Szijjártó Péter írásbeli kérdést intézett Lamperth Mónika miniszterhez.2008-04-24 17:49:00 0
Debrecen nem kér a nemzetbiztonsági védelembőlDebrecen nem kíván az önkormányzat nemzetbiztonsági védelmére megállapodást kötni a nemzetbiztonsági szolgálattal. Ezt határozatban rögzítette csütörtökön a város közgyűlése.2008-04-24 17:19:00 0
Aggódik az EP az EU természeti sokféleségének apadása miattMélységes aggodalmát fejezte ki az Európai Parlament csütörtökön az Európai Unió természeti sokféleségének folyamatos csökkenése miatt.2008-04-24 17:13:00 0
EP: jobb garancia kell a környezetszennyezők fizettetéséreNem alkalmazzák megfelelően az európai uniós tagállamok az Európai Parlament szerint azt az elvet, hogy a környezetszennyezőknek az árba építve meg kell fizetniük az okozott kárral járó költségeket.2008-04-24 17:09:00 0
Dánia is megszavazta az EU reformszerződésétA várakozásoknak megfelelően nagy többséggel ratifikálta a dán parlament csütörtökön az Európai Unió reformszerződését.2008-04-24 17:00:00 0
Peking kezdjen párbeszédet a dalai lámávalAz Európai Unió külügyi biztosa arra kérte csütörtökön a kínai kormányt, hogy "a tibeti helyzet jobbítása" érdekében kezdjen "konstruktív és lényegre törő" tárgyalásokat a tartomány száműzetésben élő szellemi vezetőjével, a dalai lámával.2008-04-24 16:58:00 0
Új szálloda épülhet Tatabánya Fő térenÚj szálloda és kétszintes mélygarázs épülhet a tatabányai Fő téren, az önkormányzat pályázati úton választotta ki a beruházót - mondta Bencsik János.2008-04-24 16:53:00 0
Horn szoktatta rá Gyurcsányt a whiskey-re2008-04-24 16:11:00 0
Egyre mélyebbre süllyed az MSZP2008-04-24 16:07:00 0
Égetni emberi dolog?Hulladékégetőkre egyáltalán nincs szükség; a kommunális hulladék kezelése megoldhatatlan az égetők nélkül - ez az a két álláspont, amelyek között a hazai szakértők véleménye igencsak szóródik.2008-04-24 14:44:00 0
Árrobbanás és pánik az élelmiszerpiacokonAz agrártermelés szerkezetének újragondolására, a kereskedelem korlátozására késztetheti a világ országait az élelmiszer-piaci árrobbanás, ami számos helyen pánikreakciókat váltott ki. A drágulás tartós, hatása pedig szerteágazó lehet.2008-04-24 14:20:00 0
Európai Szocialisták: elfogadható a szlovák sajtótörvényJoseph Daul, az Európai Néppárti Képviselőcsoport elnöke mélységesen elítélte az Európai Szocialisták megalkuvó és felelőtlen döntését, és Hans Swoboda, európai parlamenti képviselő megjegyzéseit, ami szerint "az új szlovák sajtótörvény elfogadható és összeegyeztethető az európai normákkal."2008-04-24 14:10:00 0
Rossz úton jár a pénzügyi kormányzatAz IIF nemzetközi pénzügyi szervezet legfrissebb elemzése adósságcsapdától félti az országot - írja közleményében a Fidesz-frakció Gazdasági Kabinete.2008-04-24 13:41:00 0
A 2009. évi költségvetés gondjai és reményeiAz Európai Parlament plenáris ülése 2008. április 24-én elfogadta a 2009-re vonatkozó költségvetési keretről és prioritásokról szóló állásfoglalást.2008-04-24 13:33:00 0
Deutsch-Für Tamás a Heti VálaszbanProgramunkat mindenki ismerheti, tavaly év végén hoztuk nyilvánosságra Erős Magyarország címmel - mondta a Heti Válasznak Deutsch-Für Tamás.2008-04-24 13:00:00 0
Megdöbbentek a néppárti képviselőkAz Európai Unió megállapításai szerint a strukturális alapok felhasználásának hatóságai nagyon kevés esetben működnek az elvárható hatékonysággal a tagországokban, ám e rendszerek megfelelő működtetéséhez átlátható, demokratikus döntéshozatalra és végrehajtásra van szükség - hangsúlyozzák közleményükben az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselői.2008-04-24 12:52:00 0
Rossz úton jár a pénzügyi kormányzat2008-04-24 12:43:00 0
Kommunikációs tanácsok szociális válság idején?Szijjártó Péter írásbeli kérdése Lamperth Mónika miniszternek2008-04-24 12:40:00 0
Miért is sorakoztak Gyurcsány mögé a szocik?2008-04-24 10:53:00 0
Vágó István egyetlen esélye Gyurcsány2008-04-24 09:24:00 0
Gyurcsány: Még csak a karrierem elején tartok2008-04-24 09:17:00 0
Fidesz-MSZP: 69:19A megkérdezetteknek már csak mindössze 10 százalék választaná az MSZP-t. A biztos szavazók körében a Fidesz 69 százalékon áll.2008-04-24 08:53:00 0
EU-elnökség: rosszul állunk a felkészülésbenVészes, körülbelül egyéves csúszásban van a 2011-es magyar EU-elnökségre való kormányzati felkészülés - értesült a Világgazdaság. Ahhoz, hogy 2011. január és június között hazánk elláthassa a soros elnöki teendőket, 1000-1200 szakemberre van szükség, ám ebből legalább 800-an még hiányoznak, a vezetők és az operatív munkatársak toborzása, kiválasztása viszont jelenleg áll.2008-04-24 08:27:00 0
AdópokolJó pár ezer évvel ezelőtt azért találta fel az emberiség az adózást, hogy korlátozzák valahogy a hatalom önkényeskedését, gátat szabjanak mindent eltulajdonító, pusztító mohóságának. Hajdanán, amikor a társadalmak még nem voltak olyan fejlettek és humánusak, mint amilyen a Magyar Köztársaság is, az adókat az uralkodó, illetve az uralkodó réteg személyes kiadásaira, kényelmére és luxusára fordították, az adózók nem számíthattak semmi közvetlen ellenszolgáltatásra a pénzükért, vagyontárgyaikért.2008-04-24 08:08:00 0
Biztonságos Csernobil és környéke?Az atomenergia-ipar eddigi legnagyobb katasztrófáját okozó csernobili atomerőmű meghibásodott blokkjának szarkofágja biztonságos, a katasztrófa idején sugárszennyezetté vált területeken termelt ételek fogyaszthatók - mondták el szakemberek szerdán.2008-04-24 07:51:00 0
Állásfoglalás a szenvedélybetegségek visszaszorításáértEgyhangúlag fogadta el az Országgyűlés emberi jogi bizottsága szerdai ülésén azt a testületi állásfoglalást, amely az alkoholprobléma és a többi szenvedélybetegség visszaszorítását célozza.2008-04-23 18:59:00 0
Vita a Feneketlen-tó apadásáról és az útfelújításokrólA Feneketlen-tó vízszintjének jelentős csökkenése, illetve a 2005-ben felújított XVI. kerületi Mátyás király úton keletkezett nagy számú, és sok esetben már mintegy 15 négyzetméteres úthiba miatt szerdán vizsgálatot kezdeményezett a főpolgármesternél a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága.2008-04-23 18:45:00 0
Váratlan a turizmustörvény-javaslat, de szükség van ráVáratlanul érte a Fideszt a kormány turizmustörvény-javaslata, de a párt szerint is szükség van a jogszabályra - mondta Bánki Erik, a parlament turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerdán.2008-04-23 18:40:00 0
"Ha Kuncze elindul, még aznap visszalépek"2008-04-23 17:56:00 0
A ciántiltó román törvény elfogadását sürgetikNyílt levélben fordultak az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának román képviselői Bogdan Olteanu román képviselőházi elnökhöz, és ebben azt kérik, hogy a parlament mielőbb fogadja el azt a törvényi kezdeményezést, amely megtiltaná a bányászatban a ciántechnológia alkalmazását.2008-04-23 17:28:00 0
Felszabadult energiák az SZDSZ-ben2008-04-23 17:09:00 0
Totó, szőrpamacs, békák, Ferenc2008-04-23 16:58:00 0
Kínai "nyomulás" Afrikában: egységes EU-stratégiát akarnakKína hamarosan Afrika legfőbb kereskedelmi partnerévé válhat, megelőzve az Európai Uniót - figyelmeztetett az Európai Parlament (EP), szerdai strasbourgi ülésén elfogadott jelentésében.2008-04-23 16:23:00 0
Ők valóban a hazájukat képviselik2008-04-23 15:52:00 0
Az "új többségből" rendes többség lettA két évvel ezelőtti parlamenti választások óta 2,3-ról 3,4 millióra gyarapodott a Fidesz tábora, míg a szocialisták akkor még pár tízezerrel nagyobb bázisa egymilliót alig meghaladóvá zsugorodott - áll a Nézőpont Intézet ezer ember személyes megkérdezésével, március végén, április elején készített, a Heti Válasz internetes oldalán publikált felmérésben.2008-04-23 15:39:00 0
A kormány naponta 6 milliárddal növeli az államadósságotA kormány naponta több mint 6 milliárd forinttal növeli az államadósságot - mutat rá Nyitrai Zsolt közleményében.2008-04-23 15:25:00 0
Nyakó István (MSZP) adósságról beszél - a Fidesz véleménye2008-04-23 15:20:00 0
SZDSZ-es logika2008-04-23 14:34:00 0
A Fidesz fenntartja javaslatátA Fidesz fenntartja javaslatát, és amennyiben parlamenti többséget szerez, törvénybe foglalja a gyerekek és az idősek fokozottabb büntetőjogi védelmét.2008-04-23 14:17:00 0
A Galileo végre pályára állhatInterjú Barsiné Pataky Etelkával, a Galileo jelentés európai parlamenti plenáris szavazásának napján.2008-04-23 13:09:00 0
Tragikomikus MSZP-indítványAz MSZP egy újabb, az emberek terheit növelő, újabb adót bevezető javaslattal állt elő - mutat rá Ágh Péter közleményében.2008-04-23 12:57:00 0
A Fidesz álláspontja a "nyakkendő-adóról"2008-04-23 12:52:00 0
"A szlovákiai magyarok elnyomják a szlovákokat"2008-04-23 12:50:00 0
Kóka nagylelkű2008-04-23 12:49:00 0
Megfigyelés golyóálló mellényben és fegyverrelCsak azt tudom, hogy napokon keresztül megfigyelték az életemet - jelentette ki Riz Levente a Magyar Nemzet Online-nak.2008-04-23 12:25:00 0
Eladnák a BKV kuriózumaitMagánkézbe kerülhet a HÉV, a libegő, a sikló, a dunai kishajóflotta, sőt, még a remízek és buszgarázsok légtere is.2008-04-23 11:22:00 0
Mit tett a kommunista diktatúra az egyházakkal?Tudományos konferenciát szerveztek Hódmezővásárhelyen "Történelmi egyházak a kommunista diktatúra évtizedei alatt" címmel, immár második alkalommal.2008-04-23 11:21:00 0
Gyurcsány egyértelmű kudarcai2008-04-23 11:17:00 0