Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

EU-elnökség: évindító ülést tart a kormányÉvindító ülést tart a kabinet hétfőn és kedden. Csütörtök este lesz az Európai Unió soros elnökségének átadás-átvételi ünnepsége a Parlamentben, ezt pénteken a magyar kormány és az Európai Bizottság együttes ülése követi majd.2011-01-03 15:42:00 0
FAZ: képtelenek megemészteni a Fidesz győzelmétA Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzése szerint a Budapest elleni támadások igazi oka, hogy a nyugati baloldal képtelen megemészteni, hogy egy jobbközép párt kétharmadot kapott.2011-01-03 15:39:00 0
2011: Magyarország az EU soros elnökeMagyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján rámutatott: a magyar elnökség elsődleges feladata az összeurópai érdekek előmozdítása; az "erős Európa" elnökségi mottó is jelzi, hogy a magyar EU-elnökség hozzá akar járulni a gazdasági, szociális, politikai és intézményi szempontból egyaránt erős Európa építéséhez.2011-01-03 15:24:00 0
Orbán: Jó hír Európának a magyar elnökségMindenki erős Európát szeretne. Ennek szellemében az EU Tanácsának 2011 első félévében soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tanács honlapján megjelenő exkluzív interjúban.2011-01-03 15:21:00 0
4,5 milliárd euró uniós pénzre pályázhatunkMintegy 4,5 milliárd euró összegű pályázatot írt ki az Európai Unió alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra és megújuló energiaforrásokra - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján.2011-01-03 15:18:00 0
Greenpeace-aktivistákkal találkozott Győri EnikőAz államtitkár hangsúlyozta: a magyar elnökség igyekszik végrehajtani a cancúni klímakonferencián született döntéseket, és mindenkinek elfogadható megoldást találni a genetikailag módosított élelmiszerek ügyében.2011-01-03 15:02:00 0
Soltész: Módosulhat a közbeszerzési törvényA kormány fontosnak tartja a fogyatékossággal élők támogatását, illetve a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek termékeinek a piacra jutását; ennek érdekében a közbeszerzési törvény módosítását is tervezi - közölte Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára az MTI-vel, miután átadta a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. (SZEFO Zrt.) zömében megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató új telephelyét Orosházán hétfőn.2011-01-03 14:41:00 0
Tovább csökkent a készültség a TiszántúlonTovább apadnak a folyók a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén; hétfőre a Berettyó torkolati szakaszán is elsőfokúra mérsékelték a készültséget - közölte Bara Sándor védelemvezető. Elsőfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Hármas-Körösön Gyomaendrődnél hétfőn, a folyó vízszintje Szarvasnál is apad, ám ott még másodfokú a riasztás - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Elérte az újabb árhullám a Tisza középső szakaszát.2011-01-03 14:21:00 0
A közmédia centralizációja a BBC-nél2011-01-03 14:09:00 0
Gyurcsány a villamoson2011-01-03 14:05:00 0
Kedvezményes honosítás: nagy az érdeklődésZökkenőmentesen elindult az egyszerűsített honosítási kérelmek beadása a szabadkai magyar főkonzulátuson hétfő reggel. Fennakadások nélkül fogadták a kedvezményes honosítást igénylőket a romániai magyar külképviseleteken. Szlovákiában az ellentörvényt a tervek szerint februárban módosítják, ezután várható a kérelmek számának növekedése. Szlovéniában sokan érdeklődnek a honosítás iránt.2011-01-03 14:01:00 0
Hamvába holt Kóka János kínai üzleteEltűnt kínai beruházók, felszámolás alatt álló cég, büntetőeljárás, nulla új munkahely - ez a mérlege a Gyurcsány-kormány egyik hangzatos, de meg nem valósult fejlesztésének. S ami még szomorúbb: a környezetbarát, lebomló műanyagok gyártására néhány hónappal a kínaiak előtt egy magyar cég is bejelentkezett, de ők nem voltak elég jók Gyurcsány kormányának.2011-01-03 13:47:00 0
Budai a metrókocsi-szerződést is átnéziTarlós István a Városházán tárgyalt az elszámoltatási kormánybiztossal a metrókocsi-szerződés ügyében - tájékoztatott közleményében Szűcs Somlyó Mária, kommunikációs igazgató.2011-01-03 13:44:00 0
Navracsics: Új rendszert építünkValóban új rendszert épít a kétharmados többség, amely szakít az elmúlt húsz év félelemre épített logikájával - mondta a Magyar Hírlapnak adott újévi interjúban Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter, kormányfőhelyettes a bírákról szólva megjegyezte: reméli, hogy ők is érzik, megrendült a bíróságokba vetett bizalom az ésszerűtlenül elhúzódó perek miatt. Saját szerepéről elárulta: inkább a pragmatikus irányzathoz sorolja magát, s kijelentette azt is, hogy a Fideszben nincsenek ideoló­giai törésvonalak, csak konkrét ügyek körül kialakuló viták.2011-01-03 13:40:00 0
Előremutató infokommunikációs cselekvési tervA Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja üdvözli a nemrégiben nyilvánosságra hozott Digitális megújulás cselekvési tervet.2011-01-03 13:13:00 0
Parkolás a fővárosban: húsz év után itt is rend leszA Parking Kft. üzemelteti mától a fővárosi parkolóhelyeket, más forgalmasabb utak mellett például a Nagykörúton és az Andrássy úton. A fővárosi tulajdonú cég frissen képzett parkolóőröket alkalmaz, akik már sárga zacskókban helyezik majd ki a fizetési felszólításokat a feledékeny autósok kocsijára.2011-01-03 12:20:00 0
Kutyabajunk van2011-01-03 11:39:00 0
A zongorista2011-01-03 11:32:00 0
A telhetetlen médiahidra2011-01-03 11:27:00 0
Panaszosok2011-01-03 11:25:00 0
Hétfőn megnyíltak a kormányablakokMegnyíltak hétfő reggel a fővárosi és megyei kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok - jelentette be a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár hétfőn Szekszárdon.2011-01-03 11:21:00 0
"Bebizonyítjuk, hogy egyáltalán nincs igazuk a kétkedőknek"Végre olyan rendszert alakíthatunk ki, amely sokkal közelebb áll a nyugati típusú demokráciákhoz, mint az eddigi - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a miniszterelnök-helyettes.2011-01-03 10:30:00 0
Huszárruhát öltött a Manneken PisA most kezdődött féléves magyar EU-elnökség alkalmából huszárruhát öltött hétfőn egy napra Brüsszel legnevezetesebb turistalátványossága, a Manneken Pis.2011-01-03 10:15:00 0
Javult a levegő Budapesten - lefújták a szmogriadótMár nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel hétfő hajnalban.2011-01-03 09:55:00 0
"Kilencven év után elindulhat a nemzet újraegyesítésének folyamata"Átadták az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban hétfőn, a kolozsvári Hantz Péter beadványát Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vette át.2011-01-03 09:46:00 0
Szigorú dohányzásellenes törvény SpanyolországbanÉletbe lépett Spanyolországban Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye - számolt be a spanyol média vasárnap.2011-01-02 17:33:00 0
Európai színvonalú rendszer kiépülését várja a BKVMegkezdte az új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer kialakítását a BKV. Több mint 2000 járművet látnak el fedélzeti vezérlő és utastájékoztató berendezéssel és 257 új tájékoztatót telepítenek a megállókba. Az utasok neten, mobilon, a megállókban és a járművek kijelzőin követhetik a járművek közlekedését.2011-01-02 15:12:00 0
Harmadával több jut sürgősségi ellátásraJanuártól egyhavi finanszírozással emelkedik a kórházak támogatása, a sürgősségi ellátásokra körülbelül 30 százalékkal kapnak többet az intézmények, az aktív fekvőbeteg-szakellátás finanszírozását pedig 146 ezerről 150 ezer forintra emelte a kormány.2011-01-02 14:40:00 0
Változások a személyi jövedelemadózásbanAz idén jelentősen változott a személyi jövedelemadózás: a korábbi kétkulcsos (progresszív) adórendszer helyett 16 százalékos egykulcsos adót vezettek be, s nagy hangsúlyt kapott a családok támogatása.2011-01-02 14:33:00 0
Rendeletalkotási jogot kapott a PSZÁFA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a jövőben rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekének védelmében közérdekű pert indíthat, illetve békéltető testületet is működtethet a főhatóság.2011-01-02 13:59:00 0
Kovács: Megújulhatnak a kormányszóvivői tájékoztatókA kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tervei szerint hamarosan több szempontból is megújulnak a kormányszóvivői sajtótájékoztatók: fix időpontban lennének, "állandó" újságírókat várnának rá egy-egy médiumtól, és lehetne chatelni is a kormányszóvivővel. Kovács Zoltán erről az MTI-nek adott év eleji interjúban beszélt, közölve azt is, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos külföldi bírálatok mögött politikai hisztériát sejt.2011-01-02 13:07:00 0
Iszapömlés: január 15-ig összesítik a kárigényeketJanuár 15-ig összesítik a vörösiszap-katasztrófa által sújtott ingatlanok tulajdonosainak az ingóságaikban keletkezett kárait, amelyeket ezután a Magyar Kármentő Alapból térít meg az állam - közölte a Veszprém megyei védelmi bizottság vasárnap.2011-01-02 12:00:00 0
Jó hír Európának a magyar elnökség2011-01-02 11:56:00 0
Szolgálatba léptek az első önkéntes tartalékos katonákSzolgálatba léptek az első önkéntes tartalékos katonák vasárnap a fővárosban; az őrzési, védelmi feladatokat átvevő első önkénteseket Benkő Tibor vezérkari főnök köszöntötte a Petőfi Sándor laktanyában.2011-01-02 11:28:00 0
Budapest: marad a szmogriadó tájékoztatási fokozataVáltozatlanul indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása a mérési adatok alapján - közölte Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap2011-01-02 11:12:00 0
Árvíz: megszűnt a készültség a Felső-TiszánMegszűnt az árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán, a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, a magyar-ukrán országhatár és a Tiszabercel közötti részéről levonul a karácsony előtt kialakult újabb árhullám - tudta meg az MTI vasárnap a nyíregyházi vízügyi igazgatóság védelmi központjában. Mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Sebes-Körösön és a Berettyón. Apadnak a tiszántúli folyók is.2011-01-02 10:58:00 0
Taszár ügyében is vizsgálódik Budai GyulaSikkasztás gyanúja miatt vizsgálódik Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a taszári repülőtér hasznosítása és ingóságaival kapcsolatos bejelentés miatt.2011-01-02 10:55:00 0
Egykulcsos adórendszer, magasabb minimálbér, hároméves gyesTöbb jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján: egykulcsos lett az adórendszer, emelkedett a minimálbér és a nyugdíj, ismét három évig vehető igénybe a gyes, és negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők.2011-01-02 10:43:00 0
Egyedi Herendi-váza, diplomatakalauz, Európa PontEgyedi Herendi-váza, belvárosi diplomatakalauz, Európa Pont a Millenárison - néhány az idei első félév magyar EU-elnökségét kísérő alkotások, kiadványok, népszerű helyszínek közül, amelyek mellett számos időszaki kulturális program is színesíti majd a következő hat hónapot a fővárosban és országszerte.2011-01-02 10:39:00 0
Észtország is bevezette az eurót"Kis lépés az euróövezetnek, de nagy lépés Észtországnak" - jelentette ki Andrus Ansip észt kormányfő szombaton Tallinnban annak kapcsán, hogy 2011. január elsejétől Észtország is bevezette az Európai Unió közös pénzét, az eurót.2011-01-02 10:36:00 0
Budapestre látogat az Európai BizottságPénteken Budapestre látogat az Európai Bizottság, hogy hivatalosan egyeztessen a most kezdődött félév teendőiről a szombaton hivatalba lépett soros elnök, Magyarország kormányával.2011-01-02 10:26:00 0
Kinevezték a köztévé két csatornájának új vezetőitMedvecz Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2 intendánsává pedig Süveges Gergőt nevezte ki - közölte az MTV.2011-01-02 10:21:00 0
PMA: több pénzt kapott a szervezetIdén várhatóan 611 millió forint lesz a költségvetési támogatása a Fidesz pártalapítványának, a Polgári Magyarországért Alapítványnak, amelynek 2011-ben is a Közéleti Akadémia képzései jelentik a fő tevékenységét - közölte a kuratórium elnöke, Balog Zoltán.2011-01-02 10:16:00 0
Államigazgatás: megalakultak a kormányhivatalokA közigazgatási hivatalok jogutódjaiként január 1-jével megalakultak a kormányhivatalok.2011-01-02 10:01:00 0
2011: Magyarország az EU soros elnökeMagyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján rámutatott: a magyar elnökség elsődleges feladata az összeurópai érdekek előmozdítása; az "erős Európa" elnökségi mottó is jelzi, hogy a magyar EU-elnökség hozzá akar járulni a gazdasági, szociális, politikai és intézményi szempontból egyaránt erős Európa építéséhez.2011-01-01 12:34:00 0
Tarlós önkorlátozásra kérte a légszennyezőketTovábbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció - közölte Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.2011-01-01 12:31:00 0
Orbán: Jó hír Európának a magyar elnökségMindenki erős Európát szeretne. Ennek szellemében az EU Tanácsának 2011 első félévében soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tanács honlapján megjelenő exkluzív interjúban.2011-01-01 12:17:00 0
Nagy Anna: Az EU-elnökségnek stabil belpolitikai háttere vanA kormányszóvivő szerint az EU-elnökség miatt Magyarországra irányuló figyelem alkalmat ad a félreértések tisztázására, például a médiatörvénnyel kapcsolatban.2011-01-01 04:24:00 0
"A magyarok 2010-ben letették voksukat az újrakezdés mellett"Az új esztendő első napján vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokkal, ne fogadjunk meg semmit, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel, emberséggel - mondta szombaton Schmitt Pál köztársasági elnök, aki televíziós újévi köszöntőjét a Sándor-palotát bejárva mondta el.2011-01-01 04:19:00 0
Szilveszteri bulival indul a magyar elnökség féléveSzilveszteri bulival indul péntek este a soros magyar EU-elnökségi félév; a 2011 első felében esedékes elnökség "felvezetőjét" Európa mi vagyunk címmel rendezik meg a budapesti Millenáris Parkban.2010-12-31 13:18:00 0
A köztársasági elnök aláírta a médiatörvénytAláírta a köztársasági elnök a médiatörvényt, amelyet a Magyar Közlöny pénteki számában tettek közzé. A jogszabály legtöbb pontja január elsején lép hatályba.2010-12-31 11:58:00 0
Az Európai Unió legegyszerűbb adórendszere született meg2011. január elsejétől megvalósul Magyarországon az arányos személyi jövedelemadózás, a magánszemély valamennyi jövedelmére egységesen 16 százalék lesz az adó. E változtatás a magyar adórendszer versenyképességének javítását célozza, egyben az ország új gazdasági rendszerének kialakítása érdekében tett fontos lépés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Egyszerűsödik a személyi jövedelemadó bevallása is.2010-12-31 11:47:00 0
Az emberek többsége nem fizet többet a gázért jövőreJanuár 1-jétől az új, sávos gázárszabályozásnak köszönhetően a fogyasztók 57 százalékánál egyáltalán nem változik a gáz ára. Az új szabályozás szerint 1200 köbméter éves fogyasztásig 2011-ben is fennmarad a kormány által bevezetett gázár-moratórium.2010-12-31 11:33:00 0
Mérsékelték a készültséget a Felső-Tisza egyes szakaszainA Felső-Tisza tiszaberceli szakaszán mérsékelték, a Túron pedig meg is szüntették az árvízvédelmi készültséget. Azonban a belvíz miatt Felső-Szabolcsban és Újfehértón továbbra is súlyos a helyzet.2010-12-31 11:09:00 0
Hatszázezer szülőnek nem kell szját fizetnieTöbb mint 600 ezer szülőnek nem kell személyi jövedelemadót fizetnie január 1-jétől az egykulcsos, családi adórendszer bevezetésével. A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint az egygyermekes szülőknek 58, a kétgyermekeseknek 68 a háromgyermekeseknek pedig 98 százaléka mentesülhet az adó alól.2010-12-31 09:47:00 0
Időt hagy a földpiacnak az újabb három év moratóriumA magyarországi földmoratórium meghosszabbítása szakértők szerint időt hagy a hazai földpiac egészségesebb szerkezetűvé alakítására és a földtörvény piaci kihívásokhoz való igazítására - írta a Napi Gazdaság.2010-12-31 09:28:00 0
Sokat köszönhetünk a szocialistáknak2010-12-31 09:10:00 0
Évzáró2010-12-31 09:04:00 0
Offshore-világ proletárjai, egyesüljetek!2010-12-31 09:02:00 0
Sajtószabadság2010-12-31 08:59:00 0
Hazánk mindent megtesz a Nyugat-Balkán integrációjáértKiemelt figyelmet kíván szentelni az uniós bővítési folyamat továbbvitelének, a nyugat-balkáni térség integrációjának 2011. első félévi soros EU-elnöksége idején Magyarország. A kormányzat mindent megtesz azért, hogy a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalások lezáruljanak.2010-12-31 08:50:00 0
Kósa és Rogán jegyzi a legtöbb egyéni képviselői indítványtA debreceni polgármester előterjesztője volt az önkormányzatokat érintő törvénymódosítások mellett a büntető törvénykönyv szigorításának is, míg Rogán Antal javasolta a médiaszabályozás átalakítását és a válságadók kivetését.2010-12-31 08:44:00 0
Január 3-tól nyílik lehetőség az egyszerűsített honosításraAz első évben 250-400 ezer kérelmezővel számolnak, a legnagyobb érdeklődés eddig Szabadkán, Csíkszeredán és Kolozsvárott volt. Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvény augusztus 20-án lépett hatályba, alkalmazni 2011. január 1-jétől kell. A kérelmeket az év első munkanapjától, január 3-tól lehet benyújtani.2010-12-31 08:31:00 0
A kormány újranyitná a korábban bezárt kisiskolákatÚjranyitná a kormány a korábban bezárt kisiskolákat, Hoffman Rózsa oktatási államtitkár tájékoztatása szerint erre 300 millió forint áll rendelkezésre a költségvetésben - írta a Magyar Hírlap.2010-12-31 08:23:00 0
Távol kell tartani a közvagyontól az "állami pénzek dézsmálóit"A korrupciós ügyek felderítését segítheti az az új törvénymódosítás, amely szerint az ügyészek ezután titkosszolgálati eszközöket is alkalmazhatnak - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Rétvári Bence. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára közölte: a jövőben a közigazgatási bíróságok a közpénzek felhasználását és a politikusok felelősségét is megvizsgálhatnák. Ezek a fórumok dönthetnének a közigazgatási dolgozók munkaügyi pereiben, a közbeszerzési jogvitákban, és távol tarthatnák a közpénztől azokat, akik korábban megdézsmálták az állami vagyont - írja a pénteki Magyar Nemzet.2010-12-31 08:12:00 0
A médiatörvény kiállja az európai értékek próbájátNavracsics Tibor kifejtette a médiatörvény minden elemében kiállja az összes európai érték próbáját. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt Neelie Kroesnak, az Európai Bizottság sajtószabadságért is felelős alelnökének írt válaszlevelében közölte.2010-12-30 17:30:00 0
Európa mi vagyunk - Szilveszter éjjelén kezdődik elnökségünkSzilveszteri bulival indul a soros magyar EU-elnökségi félév; a 2011 első felében esedékes elnökség "felvezetőjét" péntekről szombatra virradóra Európa mi vagyunk címmel rendezik meg a budapesti Millenáris Parkban.2010-12-30 17:25:00 0
Nem fog a "polcon maradni" az új cselekvési terv + videóNyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában szerdán a Digitális Megújulás Cselekvési Tervről beszélt. Az államtitkár a megszületett anyagot összehasonlítva az előző évek hasonló stratégiáival kiemelte: ez nem fog a "polcon maradni", hiszen végrehajthatóak és számon kérhetőek a benne foglaltak.2010-12-30 17:19:00 1
"A legnagyobb ajándék, hogy szerethetjük egymást"Szeretet, nyugalom, család - kétgyermekes anyaként Selmeczi Gabriella ezeket az értékeket tartja igazán fontosnak, nemcsak az ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is. A politikusasszony a fidesz.hu-nak elárulta: a családdal együtt töltött idő szépíti meg igazán az adventi időszakot, s a magány legjobb gyógyszere a barátság.2010-12-30 16:48:00 0
"Csak egy erős Magyarország lehet az EU motorja"Tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kovács László (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatójára, ahol azt javasolták a kormánytöbbségnek, hogy halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását.2010-12-30 16:28:00 0
A BKK célja: egységes közlekedési kassza létrehozásaA Parking Kft. új parkolóőrei ellenőrzik januártól a fővárosi üzemeltetésű parkolóhelyeket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Vitézy Dávid csütörtökön azt mondta, a fővároshoz kerülő parkolóhelyeken is érvényesek lesznek a korábban kiadott parkolókártyák, és a készpénz mellett továbbra is lehet majd mobiltelefonon fizetni.2010-12-30 16:10:00 0
"Fő pilléreink: oktatás, foglalkoztatás, lakhatás"Már korai gyerekkorban oda kell figyelni a hátrányos helyzetű gyerekekre - állítja az MNO-nak a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság. Az Orbán-kormány a korábbinál szakszerűbb munkát ígér a cigányok felzárkóztatásának ügyében. Ami biztos: nőtt a cigány többségű iskolák száma, emellett a jövőben hangsúlyos szerepet kap az egyén elköteleződése is az integrációs folyamatban. A magyar EU-elnökség egyik kiemelt területe a romaintegráció, amelynek a hazai mellett európai vonatkozásai is vannak. Az MNO a főbb csapásirányokról tájékozódott.2010-12-30 16:01:00 0
Éjfél után hangzik el az államfő újévi köszöntőjeÉjfél után néhány perccel hangzik el a Magyar Televízióban Schmitt Pál államfő újévi köszöntője - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.2010-12-30 15:27:00 0
A Néppárt elnöke támogatásáról biztosította a magyar kormánytNyilatkozatot tett közzé az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatban Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke.2010-12-30 15:24:00 0
Adóvisszatérítéssel segíti a kormány az árufuvarozókatAz árufuvarozók megsegítése érdekében megszületett a kereskedelmi gázolaj intézménye - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. A tárca egy másik csütörtöki közleménye szerint: félmilliárd forint adóalapig 10 százalékos társasági adó, a legkedvezőbb adózási környezetet teremti meg a kelet-közép-európai térségben a versenyképesség növelése érdekében. Az NGM közleménye kitér arra is: jövőre várhatóan jelentősen bővül az egyszerűsített beszámolót készítők köre is.2010-12-30 14:47:00 0
Pintér: Egyetlen becsületes rendőrnek sincs félnivalójaPintér Sándor belügyminiszter a katasztrófákhoz kapcsolódó kormányhatározatokat nevezte tárcája szempontjából 2010-ben az emberek jövőjét leginkább elősegítő döntéseknek az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában. Továbbá beszélt a rendőri életpálya-modell új koncepciójáról és arról, hogy a keresztféléves rendőrképzés bevezetésének köszönhetően a remények szerint már egy éven belül csaknem kétezren ölthetik magukra az egyenruhát.2010-12-30 13:46:00 0
Scmitt Pál aláírta a jövő évi költségvetési törvénytA közlöny 200. számában a költségvetés mellett három másik jogszabályt is közzétettek. Ezek között van a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvény; az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása, amelyek egyebek mellett visszaállítják három évre a gyest; valamint a közlekedési tárgyú törvények módosítása.2010-12-30 13:31:00 0
Össznemzeti védőpáncél2010-12-30 13:28:00 0
Európa rettegői és a valóság2010-12-30 13:22:00 0
A liberálisok reálgazdasága2010-12-30 13:12:00 0
Bankadó2010-12-30 13:09:00 0
Bolognán innen és túl2010-12-30 13:07:00 0
180 fok2010-12-30 13:04:00 0
NFM: Még 2000 milliárd forint EU-s forrás használható felAz operatív programok 2011-2013 közötti akcióterveinek elfogadásával a kormány 2.000 milliárd forint uniós forrás felhasználásának feltételeit teremtette meg a következő három évre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)csütörtökön.2010-12-30 13:01:00 0
Új "fenomén" jött létre a magyar politikai erőtérben"Következetességemet úgy őrzöm, hogy célom egysége érdekében válogatom eszközeimet" - adta meg a konzervatív politizálás alapvetését Edmund Burke. És bár gondolata két évszázaddal ezelőtt született, az igaz lehet a XXI. századi tömeg- vagy médiademokrácia korában is. Ahhoz ugyanis, hogy a polgári jobboldal elérje középtávú célját - azaz 2014-ben is megnyerje a választásokat -, következetes, hiteles politizálásra van szükség. Tömören fogalmazva: a "jó állam" kiépítésére. Ehhez kell megtalálni a megfelelő pragmatikus eszközöket - írja Szánthó Miklós a Nézőpont Intézet munkatársa a 2010-es évet értékelő, összefoglaló írásában.2010-12-30 12:48:00 0
EU-elnökség: Kihívás és lehetőségKihívásokkal teli év lesz 2011 Európa számára, ebben a kulcsfontosságú időszakban erős közép-európai vezetésre van szükség az Európai Unió élén - szögezte le Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke csütörtökön Brüsszelben kiadott közleményében.2010-12-30 12:18:00 0
"A törvényt ért bírálatok nem árnyékolhatják be elnökségünket"A külügyi tárca vezetője csütörtökön az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli hírműsorának a külföldön megfogalmazott kritikákról szólva hangsúlyozta: a jogszabály ellen tiltakozók túlnyomó többsége nem olvasta el a törvényt, ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy tanulmányozza a dokumentumot, és ezt követően jelölje meg azokat a rendelkezéseket, amelyek aggodalmat keltenek.2010-12-30 12:11:00 0
"A magyar médiatörvény európai jogszabály"A médiatörvényről megfogalmazott legutóbbi külföldi vélemények sem tartalmaznak konkrétumot, és semmilyen körülmény nem merült fel, amely megváltoztatását indokolná - közölte Szijjártó Péter csütörtökön.2010-12-30 12:02:00 0
Budai: Nem személyek ellen folyik az elszámoltatásBudai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a kormánybiztosság 2010-ben milyen ügyeket tárt fel, illetve a jövőben mely esetekben kíván vizsgálódni. A lezárt ügyekkel kapcsolatban a kormánybiztos elmondta: azok túlnyomó többségében büntetőfeljelentés született. A kormánybiztos a felderítésre váró ügyek közt megemlítette az Alstom és a BKV között létrejött szerződést is.2010-12-30 11:37:00 0
Győri: Az euró bevezetése továbbra is napirenden vanA költségvetési fegyelem lesz a középpontban Magyarország uniós elnöksége idején - jelentette ki Győri Enikő EU-ügyekért felelős külügyi államtitkár szerdán a Dow Jones Newswires hírügynökségnek.2010-12-29 17:36:00 0
Feldolgozók bevonásával folytatódik az iskolatej programAz iskolatej program 2011. évi folytatásáról szóló vidékfejlesztési minisztériumi rendelet január elsejétől hatályos, a támogatást már a tejfeldolgozók is igényelhetik - közölte a VM szerdán.2010-12-29 16:30:00 0
Szijjártó: Április után sem lesznek kilakoltatásokÁprilis után sem lesznek kilakoltatások, egyetlen családot sem lehet utcára tenni azért, mert nem bírja kifizetni a megemelkedett lakástörlesztést - közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel a Jobbik szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.2010-12-29 16:11:00 0
A következő négy év nyertesei a fiatalok lehetnekAz elmúlt hónapok intézkedéseit nézve kijelenthetjük, hogy nyolc év után ismét olyan kormánya van Magyarországnak, amely segíteni akar a fiataloknak - jelentette ki Ágh Péter szerdai sajttájékoztatóján. A Fidelitas elnöke hangsúlyozta: a kabinet segítő jobbot nyújt a fiatal generációnak.2010-12-29 15:16:00 1
Januárban lehet a következő magyar-orosz találkozóA következő magyar-orosz találkozóra januárban kerülhet sor a pravoszláv karácsony után - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán az Index-nek adott interjújában.2010-12-29 15:11:00 0
Szerkezeti változások2010-12-29 13:39:00 0
Kormányablakok segítik a gördülékenyebb ügyintézéstHuszonkilenc helyszínen, tizenkét órás nyitva tartással és háromszáz munkatárssal nyílnak meg 2011. január 3-án a kormányablakok, az integrált ügyfélszolgálati irodák, amelyekben 29 ügykört lehet majd intézni.2010-12-29 13:27:00 0
"2011-nek a megújulás évének kell lennie"A következő fél év kormányzati intézkedéseinek középpontjában a gazdasági növekedés beindítása, a foglalkoztatás növelése és az államadósság-csapdából való kitörés szerepelnek - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a szocialisták szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.2010-12-29 13:12:00 0
Barbárok2010-12-29 13:08:00 0
Nem áll le a 4-es metró második szakaszának építéseA főváros cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint az önkormányzat letett volna a 4-es metró második szakaszának megépítéséről. A főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek azt mondta: akkor lesz gazdaságos a beruházás, ha elkészül a folytatása is.2010-12-29 12:34:00 0
Nemzeti Egységes Kártyarendszer 2013-tólNemzeti Egységes Kártyarendszert vezetne be a kormány 2013-tól. Az új rendszer a különböző jogosultságot igazoló és szolgáltatások igénybevételére jogosító kártyák kibocsátását és felhasználását fogná össze és egyszerűsítené - írta az Origó szerdán.2010-12-29 12:19:00 0
Fogyasztóvédelem: határokon átnyúló együttműködésA fogyasztóvédelemben az elmúlt időszakban mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén számos olyan folyamat indult meg, amely okot ad arra, hogy elégedettek legyünk a mögöttünk álló időszakkal - értékelte Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója a 2010-es évet.2010-12-29 11:58:00 0
Január elsejétől életbe lép az egykulcsos adórendszerA jövő év első napjától számos jelentős törvényváltozás lép hatályba; az egykulcsos adórendszer létrejötte mellett egyszerűsödik a személyi jövedelemadó-bevallás, továbbá emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve ismét három évig lesz igénybe vehető a gyermekgondozási segély.2010-12-29 11:32:00 0
Erősíteni kell a gazdálkodók közösségeitA megszorítás helyett a növekedés politikája lesz érzékelhető a jövő évi agrárköltségvetésben, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a nemzeti érdekekért kiálló, a helyi közösségeket képviselő programot kíván megvalósítani - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek évértékelő interjújában.2010-12-29 11:12:00 0
Nemcsak Sukorót és Bábolnát vizsgálja Budai GyulaCsak a mezőgazdaságot érintően tíz nagyobb ügyben zajlik az elszámoltatás - mondta Budai Gyula a Magyar Nemzetnek.2010-12-29 10:52:00 0
Beszédesek, hallgatagok2010-12-29 10:24:00 0
A tolvaj helye2010-12-29 10:19:00 0
Uniós elnökség: a turisztikai ágazat derülátóMagyarország féléves uniós elnöksége - remények szerint - a hazai turizmuson is rajta hagyja a keze nyomát: a szakma éves szinten öt-tíz százalékos bevételnövekedésre és a vendégéjszakák számának jelentős megugrására számít.2010-12-29 10:08:00 0
Demszky és az MSZP botrányos örökséget hagytak a fővárosraHúsz év után idén Budapesten is megtört a balliberális hatalom, a Fidesz és a KDNP az áprilisi országgyűlési és az októberi önkormányzati választáson is nagy fölénnyel győzött.2010-12-29 09:56:00 0
"Az ügyintézés megy majd az állampolgárokhoz"Bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei 2011. január 3-tól, az államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett ugyanis megnyílnak a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok, ahol egyszerre több ügy is intézhető lesz - minderről Navracsics Tibor beszélt az MTI-nek adott év végi interjúban.2010-12-29 09:35:00 0
L. Simon: A médiatörvényt érő kritikák alaptalanokL. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke kijelentette: a médiatörvényt érő kritikák egy része politikai szándékú, másik része szakmai tévedéseken alapul, így teljesen jogtalan. A fideszes politikus az MTI-nek kedden azt mondta: a médiatanács csak a fokozatosság és az arányosság elve alapján szabhat ki bírságokat.2010-12-28 18:13:00 0
Tovább nő a belvízveszély az Alsó-Tisza vidékénTovább nőtt az elöntött területek nagysága az Alsó-Tisza vidékén, a becslések szerint 830 négyzetkilométert borít belvíz - közölte Priváczkyné Hajdu Zsuzsanna, a regionális vízügyi igazgatóság sajtóreferense kedden az MTI-vel.2010-12-28 17:33:00 0
Illés: Törvénymódosítás szükséges a hulladéklerakók kapcsánIllés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy egyértelmű legyen, mely intézmény gyakorolja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági hatáskört a hulladéklerakókkal kapcsolatban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.2010-12-28 16:14:00 0
A médiatörvény átlátható és takarékos gazdálkodást teremtSzijjártó Péter leszögezte: az új médiatörvény az elmúlt évek gyakorlatával szemben működőképes rendszert hoz létre, amely "támogatja a tisztelet kultúráját", védi az emberi méltóságot és a gyermekek jogait, megteremti a közmédiumok átlátható és takarékos gazdálkodásának feltételeit.2010-12-28 15:37:00 0
A Kodály Központ az egész zeneszerető világ büszkeségeAz új koncertterem büszkesége Pécsnek, Magyarországnak, valamint az egész zeneszerető világnak - jelentette ki Páva Zsolt az m1 Ma reggel című műsorában kedden. Pécs polgármestere leszögezte: a Kodály Központ megépítéséhez a gyűjtőerőt az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program adta.2010-12-28 15:27:00 1
Belvíz: megdőlt az 1936-os rekordTovábbra is a nyírségi tájegységben a legsúlyosabb a belvízhelyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság illetékese. A megyében az elöntött terület nagysága meghaladja a 45 ezer hektárt, Újfehértón 200 lakóházat fenyeget a belvíz.2010-12-28 14:17:00 0
Védőmaszkokra lehet szükség DevecserenAz átlagot meghaladó mennyiségben száll a - szél által felkavart - vörösiszappor Devecser egyes részein - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A szakértők szerint szükségessé válhat a védőeszközök, porálarcok használata.2010-12-28 13:45:00 0
Közlekedésbiztonság: 1,8 milliárd forint pályázati forrásA pályázati kiírások alapján közlekedésbiztonsági létesítmények építésére 1,8 milliárd forintnyi állami társfinanszírozás vehető igénybe a következő években - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).2010-12-28 13:31:00 0
Albizottság vizsgálhatná az államadósság növekedésétAz előző nyolc év alatt bekövetkezett államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság létrehozását kezdeményezi Szijjártó Péter, az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke a testület Fidesz-, illetve KDNP-frakcióhoz tartozó tagjai nevében.2010-12-28 13:24:00 0
Tizenhét év2010-12-28 11:51:00 0
9 999 0002010-12-28 11:43:00 0
Hármuk ellenére2010-12-28 11:36:00 0
Karácsonyi üzenet Mesterházytól2010-12-28 11:31:00 0
A baloldal revolúcióról álmodik2010-12-28 11:21:00 0
Orbán: A médiatörvény európai törvényNem állja meg a helyét a médiatörvénnyel szembeni - a sajtószabadságot már-már temető - számtalan külföldi bírálat. Ha a kritizált pontokat jobban megvizsgáljuk, nem találunk olyan elemet a szabályozásban, amely ne lenne megtalálható valamely más, Európában működő médiaszabályozásban - olvasható a Magyar Hírlap keddi számában.2010-12-28 11:01:00 0
Last minute ajándék Veres bérlőjénekA kormányváltás előtti utolsó pillanatban számos könnyítést adtak az előző ciklusban összesen hatmilliárd forintos támogatást kapott dán Coloplast társaságnak. A cég Veres János egykori pénzügyminiszter nyírbátori tésztagyárát bérelte. A támogatási szerződést módosító pénzügyminiszteri alkalmazott már a felmondási idejét tölti, az egész ügyet pedig Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vizsgálja - áll a Magyar Nemzet keddi számában.2010-12-28 10:49:00 0
Megalakul a Nemzeti Államigazgatási KözpontNemzeti Államigazgatási Központ (NÁK) néven központi hivatal alakul, amely egyebek mellett a fővárosi és a megyei kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálatának működését ellenőrzi.2010-12-28 10:46:00 0
Markáns irányváltás a nemzetpolitikábanA nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint szemléletváltás valósult meg a nemzetpolitikában a kormányváltással. Répás Zsuzsanna az eddigi intézkedéseket összegezve az irányváltás legmarkánsabb jelei között említette az egyszerűsített honosításról és a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényeket. A jövő év komoly feladatának a honosítás eljárás mellett külön szórványstratégia kidolgozását nevezte.2010-12-28 10:39:00 0
Rétvári: szükséges a lobbizás átfogó szabályozásaNem váltotta be a korrupció elleni fellépés során a hozzá fűzött reményeket a lobbitörvény, ezért döntött úgy a kormány, hogy januártól hatályon kívül helyezi - jelentette ki Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek.2010-12-28 10:26:00 0
Munkahelyteremtés: nagy szerep jut a kkv-knekA kormány politikájának centrumában továbbra is a munkahelyteremtés áll, amelyben jelentős szerepet szán a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Jelezte: jövőre előrelépés várható a rugalmas foglalkoztatásban, és szeretnék bővíteni a közfoglalkoztatottak létszámát is.2010-12-27 17:40:00 0
Nem tárgyszerű a kritikatömeg2010-12-27 17:34:00 0
Lázár: A külföldi kifogások jó része nonszenszAz európai uniós országok médiaszabályozásait vette modellként a kormányoldal az új médiatörvény megalkotásakor, ezért nonszensz, hogy azokból az államokból kritizálnak minket, ahol a nálunk elfogadotthoz hasonló törvények és médiahatóságok léteznek - erről beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjúban Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. A politikus hangsúlyozta, a kormánypárt mostani belső vitái 2011 gyöngébb előjátékának minősíthetők. "Olyan volumenű átalakításokat tervezünk, amelyeket még jelentősebb szakmai viták fognak követni. Olyan frakcióvezető szeretnék lenni, aki ezeket nem elfojtja, hanem generálja" - hangsúlyozta Lázár János.2010-12-27 17:30:00 0
Lázár: Mindenkinek közös a felelősségeA korábbi kormánypárti frakciókkal ellentétben a párton belüli vitákat nem söpörjük a szőnyeg alá. Ezekről a konfliktusokról, véleménykülönbségekről szó van a frakcióban. Egyetlenegy vitát sem szeretnék elfojtani, a vitának mindig teret fogok engedni. Amikor viszont a vitának vége, akkor mindenkinek közös a felelőssége - jelentette ki a hvg.hu-nak adott interjújában Lázár János.2010-12-27 17:13:00 0
Nem drágul jövőre a helyközi közlekedésA távolsági és elővárosi autóbuszokra, illetve a vonatokra is az ideivel megegyező áron válthatnak jegyet 2011-ben az utasok. Az autópályák díja ugyanakkor emelkedik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint, így a közösségi közlekedés versenyképessége javulhat az egyéni megoldásokkal szemben.2010-12-27 15:06:00 0
A megújulás éve jön2010-12-27 14:33:00 0
Az ünnepek alatt is folytatták a kárfelszámolástA karácsonyi ünnepek alatt is folytatódott a vörösiszappal elöntött ajkai térségben a kárfelszámolás - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn, megjegyezve, a fagy miatt csökkent a szennyezőanyag bemosódásának veszélye a folyóvizekbe.2010-12-27 14:08:00 0
EU-elnökség: takarékos fél évre készül MagyarországAz elnökségi költségvetések sorában a Külügyminisztérium szerint takarékosnak számít a 2011 első félévében esedékes magyar elnökség, amelynek összköltsége 2007-2011 között várhatóan 85 millió euró (23,78 milliárd forint) körül alakul.2010-12-27 13:37:00 0
A Gulágon is megtartottuk a karácsonytEredetileg tanárnak készült, de úgy tűnik, más küldetést szántak Olofsson Placid atyának. Engem Isten azért vezérelt a munkatáborba, hogy tartsam a lelket a rabtársaimban - mondta a bencés szerzetes lapunknak adott interjújában. Placid atyával a hit mozgósító erejéről, a Gulágon töltött Szentestéről, a katonák elől rejtegetett "egypengős" Bibliáról, az apró örömök és az akaraterő fontosságáról beszélgettünk.2010-12-27 12:25:00 0
A hivatalos aggódók még a törvény szövegét sem ismerikUgyanazt a hivatalos rettegést érzem a mostani tiltakozóknál, mint 2000-ben Ausztria esetében - mondta a Magyar Nemzetnek a magyar médiatörvényt érintő tiltakozásról Michael Gahler.2010-12-27 12:22:00 0
Hosszú távon fenntartható roma-stratégia szükségesAhhoz, hogy európai szinten sikeres romastratégia jöhessen létre, és ebben Magyarország érdemei szerint programadó szerepet játszhasson, elsősorban idehaza kell működő stratégiai koncepciót tervezni, építeni és működtetni - nyilatkozta Póczik Szilveszter az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa a Magyar Nemzet Online-nak.2010-12-27 12:14:00 0
Kétségbeejtő a helyzet a szabadidős szokásoknál2010-12-27 12:02:00 0
Muszáj bővíteni a foglalkoztatást2010-12-27 11:50:00 0
Semjén: Közjogilag is egyesülhet a nemzetA határon túl élők számára biztosított magyar állampolgárság lehetővé teszi, hogy a nyelvében, kultúrájában és történelmében mindig is egységes magyar nemzet közjogi értelemben is egyesülhessen - mondta hétfői, a január 1-jén induló állampolgárság-igénylési eljárásról szóló parlamenti sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt.2010-12-27 11:47:00 0
Navracsics: 2010 volt a váltás éveCsupán félelmeknek tartja a kormányt ért külföldi kritikákat Navracsics Tibor, aki szerint az egyes törvények szövegéből levont hipotézisek okozzák a bírálatokat. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI-nek adott év végi interjúban a médiatörvényt ért negatív értékeléseket is az ilyen típusú elmarasztalások közé sorolja. A Rogán-féle alkotmánymódosítással összefüggő vitáról azt mondta: nem olyan jelentőségű volt az ügy, hogy tűzön-vízen át képviselnie kellett volna álláspontját.2010-12-27 11:44:00 0
A főváros megfellebbezi a francia bíróság döntésétLengyelországban a korrupcióellenes ügyészség vizsgálja a varsói metrókocsik beszerzését. Két embert előzetes letartóztatásba helyeztek egy svájci bankár vallomása alapján, egyikük a helyi városháza vezető beosztású munkatársa. A lengyel főváros szállítója ugyanaz a francia cég volt, mint Budapesté. A hazai metrókocsitendert a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a hatóságokkal vizsgáltatná ki, a főváros vezetése pedig az elszámoltatási kormánybiztoshoz fordult.2010-12-27 11:20:00 0
Új házaikban ünnepelnek az árvízkárosultakFelsőzsolcán okozta a legnagyobb károkat a nyári árvíz, itt 74 új ház épült fel. Sokan néhány nappal karácsony előtt vették birtokba új otthonukat. A családok közül nagyjából hatvanan nem éltek a támogatott házépítés lehetőségével, őket lakásvásárlásban segítette a kormány.2010-12-27 11:14:00 0
Általános kritikán túl nem említenek konkrétumokat2010-12-27 11:12:00 0
Az identitástudat megerősítését szolgálja a regiszterMinden magyar érdeke a tervezett összmagyar regiszter, amelyhez nem kötelező csatlakozni - mondta az MR1-Kossuth Rádióban a KDNP elnöke.2010-12-27 11:08:00 0
Kiszelly: Jó irányba indult az ország2010-12-27 10:45:00 0
Megszűnt a szmogriadó MiskolconMiskolcon megszüntették hétfőn a szmogriadót, miután jelentősen javult a levegő minősége - tájékoztatott Orosz Gábor, a polgármesteri hivatal szóvivője.2010-12-27 10:35:00 0
"Óriási az MSZP szerepe a kinti hisztériában"Jelentős átalakításokat hoz majd a következő év, a kormány az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátórendszer és az önkormányzatok területén is változásokat tervez - mondta el a Magyar Hírlapnak adott interjúban Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint ezek a lépések jelentős szakmai vitákat generálhatnak.2010-12-27 10:32:00 0
Nőtt a belvízzel elöntött területek nagyságaJelentősen nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúlon, az Alsó-Tisza, a Közép-Tisza vidékén és Békés megyében is. A szabolcsi Újfehértón és Tiszaeszláron is lakhatatlanná vált egy-egy ház. Egy Kunmadarastól délre fekvő tanyán mintegy ezer birkát is veszélyeztet a belvíz. Első- és másodfokú a készültség az észak-magyarországi folyókon.2010-12-27 10:28:00 0
Erdő Péter: Megkezdődik a család éveMegkezdődik vasárnap a család éve, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erre az alkalomra írt körlevelét országszerte felolvassák a szentmiséken - közölte az MKPK sajtóirodája.2010-12-27 10:20:00 0
Orbán: A megújulás éve jönMeg fogjuk hozni azokat a döntéseket, amelyek a választási programunkból fakadnak, hiszen az emberek erre szavaztak - mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Orbán Viktor.2010-12-27 10:10:00 0
Turizmus: elindult az összefogás az ágazatbanElindult az összefogás a turizmus szereplői között, ami a versenyképesség javulásának alapja, egyben ez alapozhatja meg a foglalkoztatás bővülését is az ágazatban - mondta Dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.2010-12-27 10:02:00 0
"Indokolt lenne a szocialisták szerénysége ebben az ügyben"Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az Országgyűlés - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.2010-12-25 13:00:00 0
2011-ben 6000 közmunkás fog dolgozni vízügyi feladatokonFontos év volt a 2010-es esztendő a vízügy, a természet- és a környezetvédelem területén, mivel az új kormány megalakulását követően megszűnt a mezőgazdasági és a környezetvédelmi tárca és a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság, a vízügy valamint a környezet- és természetvédelem felügyelete egy új minisztérium fennhatósága alá került - mondta az MTI-nek az idei évet értékelve Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a vízügyért valamint a természet- és környezetvédelemért felelős államtitkára.2010-12-25 12:52:00 0
Bölcskei: Karácsony Isten válságkezeléseKarácsony nem más, mint Isten "szent, igazi válságkezelése", egyszer, s mindenkorra szóló megoldása az emberiség válságára - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szombaton a debreceni Református Nagytemplomban tartott karácsonyi istentiszteleten.2010-12-25 12:43:00 0
"Jézus Krisztus születésének örvend a világ"Idén Magyarországot is sújtották katasztrófák, ekkor mutatkozott meg, hogy él még az emberek szívében a segítőkészség, hogy nem csak adományokkal, de önkéntes munkával és törődéssel is tudnak egymáson segíteni - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli misén.2010-12-25 12:40:00 0
"Vegyük észre a szeretetet!"Az ünnepek közeledtével kicsit több figyelmet fordítunk szeretteinkre és az elesettekre is. Portálunk Porkoláb Gyöngyit, a Debreceni Kőr Dáma Egyesület elnökét, a Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjának debreceni vezetőjét kérdezte arról, hogy a családban hogyan készülődnek a karácsonyra, vannak-e férjével, a debreceni polgármesterrel és három lányukkal ünnepi tradícióik.2010-12-24 09:22:00 0
"Vegyük észre a szeretetet!"Az ünnepek közeledtével kicsit több figyelmet fordítunk szeretteinkre és az elesettekre is. Portálunk Porkoláb Gyöngyit, a Debreceni Kőr Dáma Egyesület elnökét, a Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjának debreceni vezetőjét kérdezte arról, hogy a családban hogyan készülődnek a karácsonyra, vannak-e férjével, a debreceni polgármesterrel és három lányukkal ünnepi tradícióik.2010-12-24 08:59:00 0
A megújulás éve jönEz a karácsony és az év vége annyiban különbözhet sok előzőtől, hogy most már sokkal többen hisznek, hihetnek abban, hogy van értelme a helytállásuknak, van jövőjük ebben az országban. Nem olyan jövő, amit el kell hárítani, amivel szemben védekezni kell, hanem olyan, amiben lehet élni, tervezni, gyarapodni - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek.2010-12-23 20:08:00 0
"Egy elkötelezett európai demokráciát építünk"A Fidesz rendszerváltó pártként harcolt a kommunista rendszer ellen a demokráciáért az 1980-as évek folyamán, részt vett a kommunista diktatúra utáni demokratikus átmenetben és most kétharmados parlamenti többség birtokában készen áll arra, hogy a választók akaratának megfelelően lezárja az átmenet zavaros korszakát - olvasható Szijjártó Péter csütörtöki közleményében, amelyből az is kiderül: a magyar médiahatóság elnökének rendeletalkotási jogához a mintát a német médiahatóság írányelv-kiadási gyakorlata szolgáltatta.2010-12-23 19:55:00 0
"A média szabadsága magától értetődően fontos"Teljes képtelenségnek nevezte a német parlament egyik magas rangú képviselője, hogy az új magyar médiatörvény elfogadása kapcsán megkérdőjelezzék a magyar kormány Európa iránti hűségét, vagy akár a magyar európai uniós elnökség jogosságát.2010-12-23 19:09:00 0
Üzembe helyezték a horvát-magyar közös gázvezetéketA Horvátországot és Magyarországot összekötő új gázvezeték nemcsak a két ország, hanem az egész közép-európai térség számára kiemelkedő jelentőségű az energiabeszerzés diverzifikációja szempontjából - jelentette ki csütörtökön Zágrábban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, miután megbeszélést folytatott Jadranka Kosor horvát miniszterelnökkel.2010-12-23 19:04:00 0
Lehallgató készülék volt a csengeri polgármester irodájábanKémtollat talált irodájában Forján Zsolt, Csenger fideszes polgármestere; a lehallgató készülék a polgármester íróasztala fölötti szalmadíszből esett ki - írja a Szabolcs Online (szon.hu).2010-12-23 18:36:00 0
"Az ország sokat visszanyert saját képességeiből"Nem az a kérdés, hogy a Fidesznek mi tetszik, hanem, hogy a választópolgárok mivel bíztak meg minket - nyilatkozta csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: Magyarországon egy átmeneti helyzet van, ami azért állt elő, mert az ország szabadulni akar a húsz éve fennálló átmenettől. Ahhoz hogy ezt közösen le tudjuk zárni, végre kell hajtani az új alkotmány átszervezését. A kormányfő a műsorban arról is beszélt: saját felelősségének érzi, hogy az ország jól működjön, újjá tudják szervezni, hogy az emberek úgy érezzék, a jövő nem veszélyeket, hanem lehetőségeket tartogat számukra.2010-12-23 18:02:00 1
Matolcsy: Hamarosan felminősítések várhatóakSokk érte a külföldi befektetőket a magyar válságkezelő intézkedések kapcsán, ezért minősítették le Magyarországot - nyilatkozta Matolcsy György a Hír Televíziónak. A nemzetgazdasági miniszter szerint a bankok és a multinacionális cégek megadóztatása, a nyugdíjrendszer átalakítása, és a költségvetési tanács reformja miatt hoztak negatív döntéseket a hitelminősítők. A tárcavezető felhívta rá a figyelmet, hogy a megindult pozitív folyamatoknak köszönhetően hamarosan felminősítések várhatóak.2010-12-23 17:46:00 0
Több megyei közgyűlésben új választásokat tartanakTöbb megyei közgyűlésnek új elnöke, Pápának pedig új polgármestere lesz, és több városi önkormányzatban is változásokra kell számítani, miután csütörtökön kinevezték a kormánymegbízottakat, amely tisztség összeférhetetlen az önkormányzati pozíciókkal.2010-12-23 17:08:00 0
A siker a kormányt fogja igazolniA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sajnálatát fejezi ki, de nem tartja meglepőnek a Fitch Ratings csütörtöki döntését, amellyel egy fokozattal visszaminősítette Magyarországot - közölte az NGM csütörtökön.2010-12-23 16:59:00 0
A kormány döntései a gyerekvállalást segítikA kormány a szociálpolitikai döntéseivel azt az üzenetet közvetíti, hogy a gyermekvállalást segíti, támogatja - mondta Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár a kormány szerdai ülését követően, csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Budapesten.2010-12-23 16:53:00 0
Elkészült az új kolontári védőgátElkészült a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség teljes biztonságát garantáló kettes gát Kolontáron, a védmű gáttestének és résfalának műszaki átadása megtörtént - mondta Takács Árpád ezredes, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka csütörtökön az MTI-nek.2010-12-23 16:51:00 0
A honosítás nem lehet pártpolitikai viták tárgyaLegelőször Tőkés László fordult a magyar kormányhoz, és ajánlotta fel, hogy a Demokrácia Központok az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodahálózatán keresztül segítenek az egyszerűsített honosítással kapcsolatos tájékoztatásban, az iratok összeállításában, hogy minél inkább problémamentes legyen az ügyintézés.2010-12-23 16:44:00 0
Westerwelle: Magyarország felkészült az uniós elnökségreMartonyi János magyar, és Guido Westerwelle német külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott csütörtökön. A német diplomácia vezetője hangsúlyozta: hazánkat "teljes mértékben felkészültnek tartja az Európai Unió soros elnöki tisztének betöltésére."2010-12-23 16:20:00 0
"Egymásban és a világban kell megtalálnunk a szeretetet"A karácsony nálunk mindig csodavárással telt. Ennek a csodavárásnak a Szenteste volt a gyönyörű megkoronázása. Mivel én ezt tanultam otthon, nálunk is mindig van egyfajta rákészülés a karácsonyra, ami a fiamnak is ugyanazt a csodát szokta hozni, mint amit nekem jelentett - mondta portálunknak Nagy Anna kormányszóvivő.2010-12-23 16:17:00 0
Nyitrai: A digitális megújulás ügye nemzeti ügy isA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációs cselekvési terve csütörtöktől nyilvános - közölte a minisztérium.2010-12-23 16:12:00 0
Személyi változások történtek az MTI-benA Magyar Távirati Iroda (MTI) előtt álló új feladatokra való tekintettel Belénessy Csaba, a hírügynökség vezérigazgatója 2011. január 1-jei hatállyal személyi intézkedéseket hozott, amelyek a cég Hírszerkesztési Központjának, valamint szerkesztőségeinek vezetésére is kiterjednek.2010-12-23 16:08:00 0
"A legnagyobb ajándék, hogy együtt lehetünk és szerethetjük egymást"Szeretet, nyugalom, család - kétgyermekes anyaként Selmeczi Gabriella ezeket az értékeket tartja igazán fontosnak, nemcsak az ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is. A politikusasszony a fidesz.hu-nak elárulta: a családdal együtt töltött idő szépíti meg igazán az adventi időszakot, s a magány legjobb gyógyszere a barátság.2010-12-23 15:24:00 0
A Gulágon is megtartottuk a karácsonytEredetileg tanárnak készült, de úgy tűnik, más küldetést szántak Olofsson Placid atyának. Engem Isten azért vezérelt a munkatáborba, hogy tartsam a lelket a rabtársaimban - mondta a bencés szerzetes lapunknak adott interjújában. Placid atyával a hit mozgósító erejéről, a Gulágon töltött Szentestéről, a katonák elől rejtegetett "egypengős" Bibliáról, az apró örömök és az akaraterő fontosságáról beszélgettünk.2010-12-23 15:23:00 0
Rogán: Vége a megszorítások korszakánakA költségvetés és az új gazdaságpolitika eredményeként a gazdaságnak reális lehetősége van arra, hogy kilépjen az adósságcsapdából, a megszorítások csapdájából és a növekedés útjára lépjen - jelentette ki csütörtökön Rogán Antal a költségvetés elfogadása után tartott sajtótájékoztatóján.2010-12-23 14:34:00 0
FAZ: alaptalanul bírálja a Nyugat a médiatörvénytA Frankfurter Allgemeine Zeitung csütörtöki vezércikkében a magyar médiatörvényt ért bírálatokra reagálva azt írja: az Alkotmánybíróság döntései alapján Magyarországon nagyobb becsben áll a véleménynyilvánítás szabadsága, mint általában Nyugaton. Sok habókos és ügyeskedő ezt szándékosan és gátlástalanul félreértette. Georg Paul Hefty cikkében szól arról is: éveken át panaszkodtak magyar értelmiségiek arra, micsoda förmedvények láthatnak napvilágot Magyarországon. Most pedig elvetendő volna az ezek elleni törvényi fellépés?2010-12-23 14:20:00 0
Elfogadta a Parlament a jövő évi költségvetéstJövőre a költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz. Az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott költségvetési törvény rögzíti azt is: jelenlegi formájában megszűnik a Költségvetési Tanács, helyette új, háromtagú testület jön létre, új jogosítványokkal, titkárság nélkül.2010-12-23 13:47:00 1
"Optimista vagyok a magyar elnökséget illetően"A Le Figaro csütörtöki számában megjelent interjújában Laurent Wauquiez EU-ügyekért felelős miniszter kijelentette: európai vonatkozásban a magyarok nagyon komoly előkészítő munkát végeztek.2010-12-23 13:25:00 0
Nem névleges a választás a nyugdíjrendszerek közöttNem bűnbakszerep, hanem dicsőség jár a nyugdíjrendszer mostani átalakításáért, mely hozzásegíti az országot a konszolidációhoz - állítja Matolcsy György, aki szerint különben a megszorítások és az államcsőd közül választhattunk volna. Erről egyebek mellett a nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasznak adott interjújában beszélt.2010-12-23 13:00:00 0
A Fidesz Szalay Pétert jelöli parlamenti képviselőnekA Fidesz a Tarlós István főpolgármester lemondása miatt megüresedett országgyűlési képviselői helyre Szalay Pétert, korábbi XIII. kerületi képviselőjelöltet delegálja - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön.2010-12-23 12:59:00 0
Újra három év lesz a gyermekgondozási segélyAz Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyes kettőről három évre való visszaállítását. A képviselők döntöttek többek között a Bethlen Gábor Alapról, a közalkalmazotti kinevezési rendszerről és a sporttámogatások elosztásáról is. A bírósági eljárások gyorsítását elősegítő változtatásokat is elfogadta a Ház. Továbbá döntöttek a képviselők a Nemzeti összetartozás bizottságának létrehozásáról és az energetikai különadó áthárításának tilalmáról is. Egy másik elfogadott törvény alapján a közszolgáltatást végző cégek alkalmazottjai csak bizonyos feltételek teljesülése mellett sztrájkolhatnak ezt követően. Egy a költségvetési törvényhez benyújtott módosító inditvány alapján jövőre csökken az abortuszok támogatására szánt összeg.2010-12-23 12:50:00 0
Orbán: Magyarországon élni és sikeresnek lenni összetartozó dologTíz olyan intézkedést sorol fel a Facebook közösségi portálon csütörtökön közzétett videoüzenetében Orbán Viktor, amelyre szerinte "mindannyian, közösen és együtt a leginkább büszkék lehetünk".2010-12-23 12:37:00 1
Egy óra elcsendesedés + KépgalériaAdventi imaórán vettek részt kormánytagok, parlamenti képviselők és munkatársaik a Németajkú Református Gyülekezet templomában csütörtök reggel. Az imaórán készült képeinket megtekintheti itt.2010-12-23 12:26:00 0
Lázár: Ismét vegyen részt az ellenzék az alkotmányozásbanLázár János, a Fidesz frakcióvezetője az együttműködés jegyében arra kérte az ellenzéki pártok képviselőit, hogy vegyenek részt az új alkotmány elkészítésében, és az egyeztetéseket kezdjék újra januárban.2010-12-23 12:03:00 0
Csak miniszter volt2010-12-23 12:02:00 0
Négyszeres erőfölény sajátos tálalásban2010-12-23 11:55:00 0
Megszűnik az ide-oda küldözgetés2010-12-23 11:45:00 0
Kubatov: Az adórendszerrel senki sem jár rosszabbulA pártigazgató a műsorban többek közt beszélt arról is, hogy korábban több elemző is 6,7 százalékos államháztartási hiányt valószínűsített erre az évre, és ebből 3 százalék lett.2010-12-23 11:34:00 1
Másfél száz gyermek vett részt a Gyermekotthonok KarácsonyánMintegy 150 gyermeknek szerzett nagy-nagy örömet a Fővárosi Önkormányzat azzal, hogy idén is megrendezte a Gyermekotthonok Karácsonya elnevezésű központi ünnepséget.2010-12-23 11:26:00 0
Szavakat lízingelni2010-12-23 11:02:00 0
Orbán: Precíz és barátságos államot kell létrehozniPrecíz és barátságos államot kell létrehozni, olyan közigazgatással, ami nem akadályt, ellenséget jelent - hangsúlyozta Orbán Viktor a megyei kormányhivatalok vezetőinek kinevezésén mondott beszédében csütörtökön. A miniszterelnök az elmúlt nyolc évről szólva leszögezte: zűrzavar és rendetlenség uralta a közigazgatás minden szintjét. Képgalériánk megtekinthető itt.2010-12-23 10:55:00 0
Fennmarad a szmogriadó tájékoztatási fokozataTovábbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten. A fővárosban - a megkezdődött javulás ellenére - nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció.2010-12-23 10:45:00 0
Alstom-ügy: Demszkyt is meghallgatná a VEKEA Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt szorgalmazza, hogy a metrókocsiügy minden részletének tisztázása érdekében a magyar hatóságok hallgassák meg a BKV és az Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) volt vezetőit.2010-12-23 10:43:00 0
Átalakult a médiapiac2010-12-23 10:01:00 0
"Jézus születése fényt ad az emberiség történelmének"Jézus születéséről mint az emberiség egész történelmének értelmet adó eseményről, a megtestesült bizalomról beszéltek, az egymásra találás fontosságát hangsúlyozták egyházi vezetők az MTI-nek karácsony alkalmából adott interjúikban.2010-12-23 09:48:00 0
Miért is háborodtak volna föl?2010-12-23 09:48:00 0
Schöpflin: Az ország felkészült az uniós elnökségreA hivatalos szervek felkészültek az uniós elnökségre, az állampolgárok kevésbé - mondta az InfoRádiónak Schöpflin György. A fideszes európai parlamenti képviselő hozzátette: az intézményrendszer átalakítása miatt az elnökségnek több külpolitikai feladata lesz, mint arra korábban számítottak. A politikus szerint Törökországra kiemelten kell figyelni.2010-12-23 08:46:00 0
Az MSZP tudatosan félretájékoztat+VideóA médiaszabályozás valóban érzékeny kérdés, de a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában az új médiaszabályozással kapcsolatban.2010-12-23 08:39:00 1
Kormányablak: fontos lépés a közigazgatásbanHáromszáz segítő munkatárs kezdi meg tevékenységét azokon az ügyfélszolgálatokon, amelyek január 3-án nyílnak meg az ország 29 pontján - írja a Magyar Nemzet.2010-12-23 08:35:00 0
Kihordási időÉveken át az volt a vád a Fidesszel szemben, hogy nincs programja. Nem tudják, mit akarnak, fogalmuk sincs, milyen lesz a gazdaságpolitikájuk, mit kezdenek a szociális kérdésekkel, miként alakítják az adózási rendszert.2010-12-23 08:03:00 0
Zárószavazás a jövő évi költségvetésrőlCsütörtökön szavaz az Országgyűlés a jövő évi költségvetés elfogadásáról. Az idei utolsó ülés a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, és a tervezett napirend szerint nagyjából háromórás lesz.2010-12-23 07:53:00 0
Magyarország legújabb imázsfilmje+VideóMagyarország 2011-es európai uniós soros elnökségének apropójából internetes publicitást kapott a nagy népszerűségnek örvendő, több nemzetközi díjjal is jutalmazott Budapest imázsfilm alkotóinak legújabb filmje.2010-12-22 20:21:00 0
Megnézhető az új imázsfilm+VideóMagyarország 2011-es európai uniós soros elnökségének apropójából internetes publicitást kapott a nagy népszerűségnek örvendő, több nemzetközi díjjal is jutalmazott Budapest imázsfilm alkotóinak legújabb filmje.2010-12-22 20:15:00 0
Jegybanktörvény: nem emelt lényegi kifogást az EKBAz Európai Központi Bank (EKB) nem emelt érdemi kifogást a kormánynak a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvénymódosítási javaslata ellen az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet levele szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.2010-12-22 20:03:00 0
Biztosított a fogyasztók folyamatos gázellátásaA hatályos jogszabályok alapján a földgázellátás folytonossága minden felhasználó számára biztosított, akkor is, ha egy szolgáltató nem lenne képes eleget tenni vállalt kötelezettségeinek - hangsúlyozta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.2010-12-22 19:34:00 0
A luxemburgi miniszter nem kormányálláspontot közöltOrbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülés szünetében telefonon beszélt Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökkel, aki világossá tette a luxemburgi külügyminiszter keddi nyilatkozatával kapcsolatban, hogy egyáltalán nem a luxemburgi kormány hivatalos álláspontjáról van szó - közölte a magyar kormányfő szóvivője szerdán újságírókkal.2010-12-22 17:17:00 0
Harmincnyolc helyen lehet nyilatkozni a pénztárválasztásrólA magánnyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál, illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magánnyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el szerdán az ONYF budapesti tájékoztatóján.2010-12-22 16:56:00 0
Horvátországban népszavazást rendeznek az EU-csatlakozásrólÚjabb három tárgyalási fejezetet lezárt szerdán Horvátország az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások idei utolsó fordulóján, és így 35 fejezetből 28 esetében már befejeződtek az egyeztetések.2010-12-22 16:12:00 0
Gulyás: Nem akarjuk megkerülni a társadalmi vitátAz alkotmánymódosítások sora véget ért, az új alaptörvény kidolgozásában pedig szeretnék érdemi munkára bevonni az ellenzéki pártokat - nyilatkozta Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője, frakcióvezető-helyettese a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában szerda reggel. A nyár eleje óta kétharmaddal kormányozó Fidesz politikusa egyes esetekben és részlegesen elismerte a munkájukat ért kritikák jogosságát, de úgy látja: az eddig elfogadott jogszabályok kiállják majd az idő próbáját.2010-12-22 13:53:00 0
Együttműködési nyilatkozat ZalaegerszegenKözös nyilatkozatot fogadtak el a város érdekében történő összefogásról az októberi önkormányzati választáson résztvevő pártok, szervezetek Zalaegerszegen; a Jobbik távol maradt a szerdai ünnepélyes aláírástól, bár az alapcélokkal egyetért.2010-12-22 13:21:00 0
Támogatás a Jókai SzínháznakHárom millió forinttal támogatja a Békés Megyei Jókai Színházat az OTP Bank Nyrt. békéscsabai fiókja - mondta el a teátrumot fenntartó Békés Megyei Önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán.2010-12-22 13:17:00 0
Szijjártó: Az uniónak bővülnie, erősödnie kellOrbán Viktor oroszlánként fog küzdeni az uniós bővítésért - ezt Szijjártó Péter jelentette ki a Hír TV Rájátszás című műsorában kedden. A miniszterelnök szóvivője az ügynöklistákkal kapcsolatban kifejtette: reméli, hogy a szocialista kormányok nem okoztak annyi kárt, ami az igazság megismerését lehetetlenné teszi.2010-12-22 12:32:00 1
"A médiatörvényt olyanok támadják, akik el sem olvasták"Nem jár automatikus halasztás a médiahatóság bírságainak befizetésére bírósági eljárás esetén sem - mondta el L. Simon László kedden, a Duna TV Közbeszéd című műsorában. A politikus szerint a sajtószabadságnak nincs vége, ellenben sokan a sajtószabadság tárgykörébe akarják besorolni például a "rágalomszabadságot".2010-12-22 12:10:00 0
Stabil Fidesz-fölényTovábbra is a Fidesz számít a legnépszerűbb pártnak a teljes lakosság körében; a biztos szavazó pártválasztók körében a kormánypárt négyszer népszerűbb az MSZP-nél - olvasható a Századvég felmérésében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.2010-12-22 11:53:00 0
Nem lesz kilakoltatás2010-12-22 11:38:00 0
Tarlós Budaihoz fordul a metrókocsik ügyébenTarlós István szerdai sajtótájékoztatóján a főváros és az Alstom között létrejött szerződés visszásságairól és a jövőben lehetséges lépésekről számolt be.2010-12-22 11:11:00 0
Isten ujja2010-12-22 10:56:00 0
A sukorói ügy szálai egészen a Gyurcsány-kormányig érnekMarkó Andreánál, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkáránál tartott házkutatás egyértelműen azt mutatja, hogy a szálak egészen a Gyurcsány-kormányig érnek - jegyezte meg Budai Gyula a Parlamentben újságírók előtt.2010-12-22 10:50:00 0
A kérdőjelek kora2010-12-22 10:48:00 0
"Keményen és korrekten védjük nemzeti érdekeinket"Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint januárban megegyezés születhet az oroszokkal a Malév sorsáról; a légitársaság iránt két komoly érdeklődő is van - olvasható a szerdai Napi Gazdaságban.2010-12-22 10:14:00 0
Csak egy őszinte mondatot!2010-12-22 10:01:00 0
A mi közös ajándékunk2010-12-22 09:47:00 0
Schmitt Pál aláírta a nyugdíjtörvénytA köztársasági elnök aláírta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt, amelyet december 13-án fogadott el az Országgyűlés.2010-12-22 09:37:00 0
Simor András bosszúja2010-12-22 09:35:00 0
Jövőre 600 ezer szülő mentesül az szja megfizetése alólAz egygyermekes szülők 58 százalékától, a két gyermeket nevelők 68 százalékától, míg a háromgyermekesek 98 százalékától egy fillér személyi jövedelemadót sem kér jövőre az állam. A január elsején életbe lépő új adórendszer gyermekkedvezményei 2011-ben több mint hatszázezer szülőt mentesíthetnek az adófizetés alól.2010-12-22 09:23:00 0
Az Orbán-kormánynak fél év is elég volt2010-12-22 09:02:00 0
Szonda: Orbán a legnépszerűbb politikusA miniszterelnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját 47 ponttal, Gyurcsány Ferenc csupán a jegyzék utolsó előtti helyén szerepel.2010-12-22 08:59:00 0
Nagy Anna: A kormány teret adott az egyeztetésreNem igaz, hogy a kormány nem egyeztet az érintett szakmai-érdekvédelmi szervezetekkel - jelentette ki Nagy Anna a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A kormányszóvivő példaként említette: a felsőoktatási törvény koncepciója előzetesen kikerült a szaktárca honlapjára, hogy véleményezhessék azt.2010-12-22 08:37:00 0
Elfogadta a Parlament a médiatörvénytA Parlament 256 igen szavazattal 87 nem ellenében szavazta meg a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényt.2010-12-21 20:31:00 0
Orbán: Mindenki szurkol Magyarország sikeréértA miniszterelnök szerint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gazdaságpolitikai elképzeléseket érintően "két különböző malomban őröl". Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában emellett arról is beszélt, hogy az évtized végénél hamarabb nem tűnik realitásnak az euróövezethez való csatlakozásunk. A kabinet munkájával elégedett a kormányfő.2010-12-21 20:17:00 1
Még idén megkapják a gazdák a területalapú támogatástA Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) december 20-tól folyamatosan utalja a 2010-es területalapú támogatás (SAPS) még fennmaradó részét a gazdálkodók számára, eddig már több mint 15 milliárd forint kifizetése indult el mintegy 50 ezer ügyfél részére - közölte az MVH kedden.2010-12-21 17:08:00 0
EU-elnökség: több száz kulturális programMintegy 300 kulturális programot tartanak Magyarország európai uniós elnökségének fél éve alatt itthon és külföldön. A kulturális rendezvények - elsősorban koncertek, kiállítások és konferenciák - többségét Budapesten rendezik.2010-12-21 16:39:00 0
Megkezdte működését a magyar EU-elnökség honlapjaA gyors, pontos, hiteles és széles körű tájékoztatás a célja a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség hivatalos honlapjának - mondta Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár kedden a Külügyminisztériumban, miután bemutatták az elnökség weblapját.2010-12-21 16:16:00 0
Eddig 115 milliárd forint folyt be a válságadóbólDecember 20-ig összesen 115 milliárd forint folyt be a "válságadóból" - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden kiadott közleményében.2010-12-21 15:52:00 0
Fenyegetőzött és trágárkodott a szocialista képviselőA Parlamentben hétfő hajnalban Dr. Varga László sértő és az ország házához nem méltó kijelentést tett. A nyomdafestéket nem tűrő megfogalmazás miatt a Fidesz-KDNP felszólítja a szocialista képviselőt, hogy haladéktalanul mondjon le mandátumáról.2010-12-21 15:42:00 1
Sukoró: a volt szakállamtitkár is gyanúsítottElőállították és gyanúsítottként hallgatták ki M. Andreát, a Pénzügyminisztérum volt szakállamtitkárát a sukorói telekcsere kapcsán - közölte kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. M. Andrea olyan szerződést hagyott jóvá, melynek teljesedése esetén az államot 1 milliárd 327 millió forint vagyonvesztés érte volna.2010-12-21 15:12:00 0
Szijjártó: Minden karácsonyra örömmel emlékszemA karácsonyi hagyományokról és az ünnepi előkészületekről kérdeztük Szijjártó Pétert, a miniszterelnök szóvivőjét, aki többek között arról is beszélt, hogy minden évben olyan fenyőt vesznek, melyet később elültetnek a kertjükben.2010-12-21 15:11:00 0
Németh: Európai megoldásokat várunk elNémeth Zsolt szerint Magyarország elvárja szomszédaitól, hogy az ott élő magyarság problémáit az európai normák szellemében oldják meg.2010-12-21 14:00:00 0
Iszapömlés: Vizsgálják az okokat és a felelősségetElfogadták a Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottság ügyrendjét és munkatervét a parlamentben tartott keddi ülésen.2010-12-21 13:57:00 0
Elengedték a legsúlyosabban károsultak tartozásátAz OTP Bank elengedte a vörösiszap-katasztrófában legsúlyosabban károsult ügyfeleinek tartozását. A pénzintézet keddi közleménye szerint a cég szakértői munkacsoportja az elmúlt két hétben tárgyalt a katasztrófa sújtotta területen élő, hitellel rendelkező ügyfeleivel.2010-12-21 13:43:00 0
Dönthetnek a Budapest Gyógyfürdői Zrt. konszolidálásárólA mintegy félmillárd forintos tartozást felhalmozó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. konszolidálásáról dönthet szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés; a testületnek ez az utolsó ülése ebben az évben.2010-12-21 13:25:00 0
Orbán: Hazánk felkészült az uniós elnökségre+KépgalériaAz Európai Unió nehéz félév előtt áll, ennek tudatában végezzük a munkánkat - jelentette ki Orbán Viktor, miután tárgyalásokat folytatott Herman van Rompuy-jal, az Európai Tanács elnökével. Képgalériánk megtekinthető itt!2010-12-21 12:35:00 1
Erős euró és közös energiapolitika szükségesA magyar külügyminiszter szerint az Európai Uniónak erős euróra van szüksége ahhoz, hogy a világ legversenyképesebb régiója legyen. Martonyi János az Európai Unió előtt álló kihívások témájában az Akadémián rendezett keddi konferencián közös energiapolitika megteremtését is szorgalmazta.2010-12-21 12:32:00 0
KIM Szalon a kulturális sokszínűség jegyébenA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) folyosóit és termeit a jövő évi magyar EU-elnökségi ciklus ideje alatt fiatal magyar kortárs művészek alkotásai díszítik. A kulturális kezdeményezés lényegéről, amely a KIM Szalon nevet viseli, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, valamint Nagy Anna kormányszóvivő beszélt kedden, sajtótájékoztató keretében. Tekintse meg képgalériánkat!2010-12-21 11:46:00 0
Nyugdíj: jövőre 24 ezer nő élhet a kedvezménnyelSokan járnak jól a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetőségével - jelentette ki napirend előtti felszólalásában Selmeczi Gabriella.2010-12-21 11:23:00 1
Elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer átalakításaA nyugdíjrendszer második pillérének megszüntetése szükséges, és szakmailag indokolható lépés - szögezte le Szász Károly, a PSZÁF elnöke.2010-12-21 11:14:00 0
Kontrát: Hatékonyabbá válik a szervezett bűnözés elleni fellépésAz Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) létrehozásáról szóló határozat átültetése javítani fogja a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni fellépés hatékonyságát, segíti a közrend és közbiztonság megerősítését - mondta Kontrát Károly belügyi államtitkár a törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben.2010-12-21 11:12:00 0
A Fidesz-KDNP a legsikeresebb politikai szövetségA magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója a Fidesz és a KDNP pártszövetsége - nyilatkozott Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt nemrég újraválasztott elnöke, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel. A politikus főleg a szövetség kétharmados választási eredményére és arra büszke, hogy "zsinórban" nyertek meg egyéb országos szavazásokat is az elmúlt években.2010-12-21 10:57:00 1
Parragh: A privatizáció monopóliumokat szültFelül kell vizsgálni, újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, mert hatalmas pénzekről van szó- mondja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László szerint az itthon termelt jövedelem hét százaléka hagyja el az országot extraprofit formájában, ami az elmúlt tíz év alatt több ezermilliárd forintot tett ki.2010-12-21 10:49:00 0
Orbán: Az euró legyen a világ legmegbízhatóbb pénzeMeg kell szilárdítani, és a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján olvasható köszöntőjében 2011 első félévének feladatai között említi egyebek mellett az állandó válságkezelő mechanizmus felállítását és a szerződésmódosítást.2010-12-21 10:41:00 0
Európa szellemi örökségét jobban ki kell használniPálinkás József szerint ha az Európai Unió erős akar lenni a világban, a kontinens szellemi örökségét és lehetőségeit jobban ki kell használnia. Herman Van Rompuy a konferencián leszögezte: az eurózóna stabilitásának megőrzése kulcskérdés.2010-12-21 10:38:00 0
Tarlós: Megnyugtató a BKV engedélyeTarlós István megnyugtatónak tartja, hogy a BKV ismét határozatlan idejű működési engedélyt kapott a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH).2010-12-21 10:32:00 0
Navracsics: Jó félévet zárt a kormányA hazai belpolitika stabil, a magyar kormányzati politika pedig jó félévet zárt - szögezte le a Magyar Nemzetnek adott interjújában Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.2010-12-21 09:37:00 0
"Történelmi feladat előtt áll 2011-ben Magyarország"Nehéz, de nagyon fontos félév előtt áll hazánk az uniós elnökség előtt, azonban egy sikeres vezetés után egy hitelét és mozgásterét visszanyerő Magyarország lehet a munka haszna - hangsúlyozták a téma szakértői az Andrássy Gyula Külpolitikai Szalon hétfő esti rendezvényén. A felszólalók úgy látják, 2011-ben véglegesen az EU teljes jogú tagjává válhatunk, és teljes egészében megismerhetjük a brüsszeli intézményrendszert.2010-12-21 09:25:00 0
Mire vágyik Aczél Endre?2010-12-21 09:20:00 0
Új nyomozók faggatják BenedeketPolt Péter legfőbb ügyész döntése értelmében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytatja tovább a Benedek Fülöp egykori agrárállamtitkárral szemben indított büntetőeljárást - értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben eddig eljáró Budapesti Nyomozó Ügyészségtől azért kerültek át a nyomozás iratai, mert azt a történtek súlya, valamint az eljárásban várhatóan a továbbiakban érintettként felbukkanó más személyeknek a cselekmények idején betöltött tisztsége indokolja.2010-12-21 09:18:00 0
Kik csatlakoznak majd az új MSZP-birgádhoz?2010-12-21 09:16:00 0
Meghiúsított második Trianon2010-12-21 09:12:00 0
Az energetikai tárgyú törvények módosításáról tárgyal a HázA parlament kedden kezdi tárgyalni az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosítását, valamint az energetikai tárgyú jogszabálytervezetet.2010-12-21 09:10:00 0
Kara: Az érdekképviseletek fontos feladatot látnak elA sztrájktörvény módosítása nem tiltja a munkabeszüntetést - hangsúlyozta az indítvány egyik előterjesztője, a fideszes Kara Ákos kedd hajnalban a parlamentben.2010-12-21 09:07:00 0
Az uniós elnökség és az igazság kimondása2010-12-21 09:05:00 0
Brüsszelben félti a kuruc.info-t Szegedi Csanád2010-12-21 09:02:00 0
Jogos öngyűlölet2010-12-21 08:57:00 0
EllenségeinkrőlJó lenne, ha sikerülne. Ha végre sikerülne bebizonyítani, hogy van élet a nómenklatúrán túl. Hogy nem utópia a nemzet szabadsága egy olyan országban, amely 66 éven át a megszállók hálózatának befolyása alatt élt, és amely most végre esélyt kapott, hogy lerázza magáról a vérszívókat.2010-12-21 08:50:00 0
Tarlós István szmogriadót rendelt elMeghaladta a tájékoztatási küszöbértéket vasárnap és hétfőn a szálló por koncentrációja Budapesten több helyszínen. Tarlós István főpolgármester - ezért a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el. A főpolgármester arra kéri a budapestieket, hogy ne használják a korszerűtlen, környezetszennyező autókat, lehetőleg tömegközlekedéssel utazzanak és mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések, mint például a kandallók, cserépkályhák üzemelését.2010-12-21 08:44:00 0
Hétfőn megszavazták a médiatörvénytAz Országgyűlés keddre virradó éjszaka kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el a három fideszes képviselő által benyújtott, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló indítványt, amely a többi között szabályozza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogköreit, meghatározza a médiapiaci szereplők jogait és kötelességeit, illetve rendelkezik a rájuk kiróható szankciókról is.2010-12-21 08:40:00 0
Lázár: Nemzeti konzultációra van szükség az új alkotmányrólA jövő év legfontosabb feladatának tartja Lázár János, hogy megszülessen az új alkotmány, amelyet szerinte nemzeti konzultációnak kell megelőznie. A Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban jelezte, nem támogatja, hogy Ópusztaszeren írják alá az új alaptörvényt. A politikus elismeri, hogy az elmúlt fél évben voltak stílusbeli, kommunikációs hiányosságok, de minden egyes eddig elfogadott törvénnyel egyetért. Közölte: már jövő szeptemberben hatályba léphetnek az új oktatási, egészségügyi, szociális, önkormányzati és közigazgatási rendszert megalapozó jogszabályok.2010-12-21 08:37:00 0
Elfogadták a második körös módosító indítványokatElfogadta az Országgyűlés a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által is támogatott második körös módosító indítványokat hétfőn.2010-12-20 21:00:00 0
Az alkotmányban rögzítik az NMHH-elnök rendeletalkotási jogátAz alkotmányban rögzítik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát.2010-12-20 20:23:00 0
Negyven év munka után nyugdíjba mehetnek a nőkNegyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonulhat minden nő - a kormány erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el a parlament 254 igen, 15 nem és 73 tartózkodással.2010-12-20 20:18:00 0
Döntött a Ház az új tartalékos haderőrőlAz Országgyűlés hétfőn elfogadta a Magyar Honvédség új tartalékos rendszerét kialakító törvénymódosítást; a változtatás önkéntes jelentkezés alapján teszi lehetővé műveleti és védelmi tartalékosok toborzását, illetve meghatározza a rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet esetén behívható személyek körét.2010-12-20 19:09:00 0
Szigorodnak a polgármesteri összeférhetetlenség szabályaiTöbb, az önkormányzatok működését szabályozó rendelkezést fogadott az Országgyűlés: a jövőben több aljegyzőt is kinevezhetnek a megyei jogú városok, a fővárosi kerületek és a megyei közgyűlések is; szigorodnak a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok; a képviselő-testületek csökkenthetik a polgármesterük díjazását.2010-12-20 18:27:00 0
1 év 8 hónapot kapott az "ujjtördelő" rendőrparancsnokElítélte a bíróság a vadászpuskás osztag vezetőjét, aki eltörte egy tüntető ujját 2006. október 23-án. Vágó László 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, 3 évre felfüggesztve.2010-12-20 18:07:00 0
Elfogadta a Ház a nyugdíjügyi politikai nyilatkozatotElfogadta az Országgyűlés a Fidesz által kezdeményezett, a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló nyilatkozatot.2010-12-20 18:03:00 0
Döntött a Fidesz-frakció Rogán alkotmánymódosításárólA Fidesz-frakció hétfőn elfogadta Rogán Antal azon javaslatát, mely szerint az alaptörvénybe emelnék a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát.2010-12-20 17:19:00 0
A pedagógusok maradjanak közalkalmazottakA pedagógusokat meg kell tartani a közalkalmazottak jogállásában, ezt az életpályamodell törvénytervezete is tartalmazza - mondta Gloviczki Zoltán oktatási helyettes államtitkár hétfőn Budapesten a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos fórumán.2010-12-20 16:06:00 0
EU-elnökség: a gazdaságra kell összpontosítaniA gazdasági válságból való európai kilábalás teendőit helyezte első helyre Martonyi János magyar külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, a januárban hivatalba lépő magyar EU-elnökség programismertető sajtótájékoztatóján.2010-12-20 15:49:00 0
Európai Bizottság: az ágazati különadó belügyAz adózás és a helyi tarifák alakítása egyaránt nemzeti hatáskörbe, a nemzeti hatóságok illetékességébe tartozik, de az Európai Bizottság kapcsolatban áll az érintett magyar szervekkel - hangoztatta az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testületének egyik szóvivője hétfőn.2010-12-20 15:45:00 0
A bürokratikus tényezők kikerülnek a bírósági eljárásbólAz ügyészeknek korábban nem voltak meg a megfelelő eszközeik arra, hogy korrupciós bűncselekményeket tárjanak fel - jelentette ki Répássy Róbert azzal kapcsolatban, hogy a jövőben az ilyen ügyek felderítésére akár titkosszolgálati eszközöket is igénybe lehet venni. Az igazságügyért felelős államtitkár erről, valamint a bírósági eljárások egyszerűsítéséről és a bolti lopások számának csökkenéséről az m1 Ma reggel című műsorában beszélt hétfőn.2010-12-20 15:08:00 1
Belgium mindenben támogatja MagyarországotMagyarország számíthat Belgium teljes körű támogatására a jövő év első napján kezdődő, féléves soros elnökségi tevékenységéhez az Európai Unió élén - jelentette ki hétfőn Brüsszelben Steven Vanackere belga külügyminiszter, összegezve az elmúlt félévet elnöklő Belgium tevékenységét.2010-12-20 14:43:00 0
Tájrehabilitációs Kutatóintézet jöhet létre DevecserbenA vörösiszap-katasztrófa okozta károk komplex kezelésére, a Marcal folyó vizes élőhelyeinek helyreállítására, illetve az energianövények hasznosítása kereteinek biztosítására Tájrehabilitációs Kutatóintézet jöhet létre Devecserben - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja hétfőn egy devecseri fórumon.2010-12-20 13:40:00 0
Meghosszabbítható a földvásárlási moratóriumAz Európai Bizottság hétfőn úgy döntött, hogy engedélyezi Magyarország számára a termőföld-vásárlási moratórium, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárok és valamennyi jogi személy termőföldszerzésének korlátozására vonatkozó átmeneti időszak meghosszabbítását három évvel.2010-12-20 13:34:00 0
Elkészült az intézeten kívüli szülésről szóló rendeletElkészült az intézeten kívüli szülést szabályozó rendelet - jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyi államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.2010-12-20 13:27:00 0
EU-elnökség: nagyköveteket tájékoztatott Orbán ViktorOrbán Viktor miniszterelnök a hétfői napon az Országházban vendégül látta az EU-tagállamok Budapestre akkreditált nagyköveteit - tájékoztatott közleményében Szijjártó Péter.2010-12-20 13:26:00 0
Támogatást kapott Rogán javaslata a Fidesz-frakciótólTámogatta a Fidesz parlamenti frakciója hétfői ülésén Rogán Antal alkotmánymódosítási javaslatát, amellyel a fideszes politikus az alaptörvénybe emelné a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát - közölte a miniszterelnök szóvivője újságírókkal.2010-12-20 13:24:00 0
Új mentőállomások önkormányzati felajánlások nyománOrszágszerte huszonkét új mentőállomás épülhet európai uniós forrásból és a települési önkormányzatok ingatlan-felajánlásaiból.2010-12-20 13:19:00 0
Borsodi árvízvédelem: ötmilliárd forint szükségesIllés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések árvíz- és belvízvédelmi feladatainak elvégzéséhez ötmilliárd forintra és legalább másfél évre van szükség.2010-12-20 13:13:00 0
Gyanúsított lett a volt SZDSZ-es polgármesterHűtlen kezeléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Weinek Leonárdot, a XIV. kerület volt SZDSZ-es polgármesterét - közölte a Magyar Televízió hétfőn.2010-12-20 13:09:00 0
Lázár: A leghevesebb vitában is higgadt tudok maradni!A frakcióvezetés nagy áldozat a családtól, rossz is miatta a lelkiismeretem. Ha Zita és a gyerekek látni akarnak, bekapcsolják az m2-esen a parlamenti közvetítést - nyilatkozta a Blikknek Lázár János. A politikus beszélt többek között az otthoni feladatmegosztásról, a családdal és a frakcióval való "vitákról", valamint a gyerekei érdekérvényesítő képességéről.2010-12-20 13:04:00 0
Lázár: Jó megoldásokra és jó kompromisszumokra van szükségNem személyi, hanem a törvényalkotás tempójával kapcsolatos vitának tartja a Rogán Antal által jegyzett alkotmánymódosítási javaslat körül kialakult nézeteltérést Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki az MTI-nek nyilatkozva rögzítette: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek semmilyen konfliktusa nincs a kormánypárti képviselőcsoporttal.2010-12-20 12:00:00 0
Támogatják a közszférát érintő törvénymódosításokatTámogatta a közszférában dolgozókat érintő törvényjavaslatokat az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága hétfői ülésén Budapesten.2010-12-20 11:49:00 0
Húsz év után pont kerülhet az ügynöklisták végéreNem veszik el semmilyen adat és információ a mágnesszalagokon tárolt ügynökanyagokból és megfigyelési ügyekből azt követően sem, hogy azok feldolgozása a civil Kenedi-bizottságtól visszakerül az államhoz, az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz - nyilatkozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel. A politikus szerint azért van szükség az állam ismételt szerepvállalására e téren, mert az elmúlt húsz évben sem tudták megoldani a "különféle bizottságok" az ügynöklisták és az állampárti besúgói rendszer ügyét, és nem sikerült pontot tenni a sokszor máig is kiható egykori hálózati rendszer hagyatékának végére.2010-12-20 11:22:00 0
Gyerekek karácsonya a Parlamentben + Képgaléria800 általános és középiskolás gyermeket hívott meg itthonról és a határon túlról a parlamenti karácsonyi ünnepségre az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Az Országház kulcsának jelképes átadása után az Operettszínház művészei szórakoztatták a vendégeket. A rendezvényen készült képgaléria megtekinthető itt.2010-12-20 11:02:00 0
GKI: a vállalkozások optimistábbakNégy és fél éve mért legmagasabb értékén, a novemberivel megegyező szinten maradt decemberben a GKI szezonális hatásoktól megtisztított konjunktúraindexe, novemberhez képest az üzleti bizalmi index emelkedett, a fogyasztói viszont csökkent.2010-12-20 10:37:00 0
Új szakpolitikai lehetőségek a fiatalokértA Fidelitas Békés megyei Választmányának meghívására hétvégén Gyulára látogatott Ágh Péter, a Fidelitas elnöke.2010-12-20 10:33:00 0
Családpolitika, mezőgazdaság: új szakpolitikai lehetőségek a fiatalokért2010-12-20 10:28:00 0
Közteher2010-12-20 10:11:00 0
Tarlós: Munkahelyet biztosítunk a hajléktalanok számáraA hajléktalanoknak gondoskodást, munkát és emberi körülményeket biztosítottunk, ahelyett, hogy az aluljárókban fetrengenének - hívta fel a figyelmet Budapest egyik legnagyobb problémájának megoldására Tarlós István az [origo]-nak adott interjújában.2010-12-20 10:03:00 0
Rakéta Ferihegyen2010-12-20 10:01:00 0
Sárádi Kálmánné a főváros új főjegyzőjeHétfőtől tölti be posztját Budapest új főjegyzője. Sárádi Kálmánnét a Fővárosi Közgyűlés múlt szerdai ülésén nevezte ki. A képviselők egyhangú szavazással döntöttek így.2010-12-20 09:46:00 0
Elnökség: honlap a legfontosabb kommunikációs felületHétfőn indítják el a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség hivatalos honlapját.2010-12-20 09:19:00 0
Írország nem lép ki az eurózónábólÍrország nem fog kilépni az eurózónából - jelentette ki a spanyol El País-nak adott, vasárnap megjelent nyilatkozatában az ír külügyminiszter.2010-12-20 09:08:00 0
Reformterv a BKV problémájának megoldásáraPillanatnyilag nincs elegendő forrás a négyes metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszának megépítésére - erősítette meg a Világgazdaság értesüléseit a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában Tarlós István, Budapest főpolgármestere.2010-12-20 09:01:00 1
Átadták az adományt az iszapkatasztrófa károsultjainakA kommunista relikviák jótékonysági árverésén gyűjtött 19 millió forintot adventi ünnepen adták át vasárnap a Katolikus Karitásznak. A segélyszervezet ezzel az összeggel a kolontári és devecseri vörösiszap-károsult családokat támogatja.2010-12-20 08:57:00 0
Feljelentés: BKV-sztori a Duna TV-nélÓkovács Szilveszter hétfőn tesz feljelentést a luxusklinika ügyében.2010-12-20 08:52:00 0
Zombi, technoparti, horror2010-12-20 08:47:00 0
Forradalmi marxisták az MSZP-ben2010-12-20 08:34:00 0
Parragh: Véget kell vetni a jövedelmek kiáramlásánakFelül kell vizsgálni, újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, ha minimális esély van erre, mert hatalmas pénzekről van szó - mondta a Magyar Nemzet adott és a hétfői számban megjelent interjúban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.2010-12-20 08:21:00 0
Dönt a Ház a nők kedvezményes nyugdíjazásárólEzen a héten ülésezik idén utoljára az Országgyűlés. A Ház ma szavaz egyebek mellett a jövő évi költségvetéshez beadott, úgynevezett második körös kapcsolódó módosító indítványokról, a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét biztosító, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatokról.2010-12-20 08:16:00 0
A Los Angeles-i Operaház bemutatja a Bánk bántPlácido Domingo vezényletével, a magyar kulturális kormányzat anyagi támogatásával bemutatják Erkel Ferenc operáját, a Bánk bánt a következő évadban a Los Angeles-i Operaházban - jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo vasárnap délután Budapesten.2010-12-20 07:54:00 0
Tarlós: Új egyezség az AlstrommalPereskedés helyett új egyezséget köt a metrókocsikat gyártó Alstommal a főváros. Ezt Tarlós István jelentette be a Hír Televízió Kontraszt című műsorában.2010-12-19 21:51:00 0
Nem romlott a belvízhelyzetA Tiszán levonuló árhullám Tiszadorogma térségében tetőzött, a hideg idő és a lefagyások miatt pedig egyelőre nem romlott tovább a belvízhelyzet - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap az MTI-vel.2010-12-19 17:06:00 0
Bod: Kiegyensúlyozottabb év lehet 2011Míg a 2010-es évet a mozgástér tágítása jellemezte, 2011 már egy sokkal kiegyensúlyozottabb év lehet gazdasági szempontból - mondta Bod Péter Ákos.2010-12-19 16:47:00 0
Elhunyt az euró egyik atyjaVasárnapra virradó éjjel, hetvenéves korában meghalt Tommaso Padoa-Schioppa olasz közgazdász, akit az euró egyik kitalálójaként és létrehozójaként tartottak számon.2010-12-19 16:02:00 0
Felkérték Budai Gyulát a taszári reptér ügyének kivizsgálásáraAz elszámoltatási kormánybiztoshoz fordul Kaposvár a taszári repülőtér ügyében. Azt szeretnék, ha Budai Gyula kivizsgáltatná az elmúlt nyolc év kormányainak felelősségét a sikertelen hasznosításban. A somogyi megyeszékhely gyanúja szerint az egykor az amerikai hadsereg által használt bázisról sok minden eltűnt, felelős azonban nincs.2010-12-19 15:40:00 0
Szijjártó: Mindenki jól jár az egykulcsos adóvalMindenki jól fog járni az egyszerű, átlátható, egykulcsos adórendszerrel - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MSZP vasárnapi sajtótájékoztatójára.2010-12-19 14:57:00 0
Tavaszig maradhat a veszélyhelyzetMárcius végéig meghosszabbíttatná az Országgyűléssel a kormányzat az ajkai térségben október elején bekövetkezett vörösiszap-ömlés miatt kihirdetett, év végéig tartó veszélyhelyzetet - tudta meg kormányzati forrásból vasárnap az MTI.2010-12-19 12:17:00 0
Fővárosi támogatás a gyógyfürdőknekAz idei évben végzett közszolgálati feladatok ellentételezéseként 888 millió forintot juttatna a Fővárosi Önkormányzat a nehéz helyzetbe jutott Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek - derül ki György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztett javaslatából.2010-12-19 11:26:00 0
Most valósíthatóak meg a KDNP eredeti terveiA KDNP elnöke szerint igazából most teljesítik be Varga László politikai örökségét.2010-12-19 11:15:00 0
December 23-án ülésezik utoljára az OrszággyűlésDecember 23-án, csütörtökön ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi költségvetésről a képviselők. Az utolsó héten várhatóan több mint húsz törvényjavaslatról voksol a Ház.2010-12-19 11:00:00 0
Független polgárnesterek nyerték az időközi választásokatA korábbi polgármestert, Horváth Gábort (független) választották meg újra az önkormányzat vezetőjének szombaton a Somogy megyei Libickozmán. Tiszavalkon Domonkos Józsefné lett a polgármester.2010-12-19 10:27:00 0
"A korábban alkalmazott módszerek nem működnek"Kelet-Európáról és Magyarországról még mindig számos sztereotípia él nyugaton. Például a dolgok elintézésének fura módjairól, a barbárságról a civilizálatlanságról - mondta Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Mandiner.hu konferenciáján. Hozzátette, számítottak rá, hogy negatív reakciókat váltanak majd ki a kormány reformjai, de próbálják elmagyarázni, hogy a régi módszerek már nem működnek. Azonban igen nagy az ellenszél.2010-12-19 10:08:00 0
Politikai döntés volt a kötelező pénztári tagság2010-12-19 10:03:00 0
Időközi voksolás: Fidesz-KDNP-s siker ÚjbudánIdőközi helyi önkormányzati képviselő választás tartottak szombaton Budapest 11. kerületében, Újbuda 11. számú egyéni választókerületében, ahol győzelmet aratott a Fidesz-KDNP jelöltje: Szaniszló Krisztián.2010-12-18 21:21:00 0
Schmitt: Számunkra érték a hagyományok színességeMagyarországnak kötelessége odafigyelni a kisebbségekre, hiszen a magyarok sorsa összefonódott a térség más nemzetiségeivel - jelentette ki Schmitt Pál a Kisebbségért Díjak átadásán szombaton a Sándor-palotában.2010-12-18 18:24:00 0
Orbán: Szövetség vagy felmorzsolódás + videóA miniszterelnök a Kereszténydemokrata Néppárt választmányi ülésén többek közt szót ejtett a mögöttünk álló nehéz évekről és a jövőről is, hangsúlyozva, csak a szövetségi politika lehet üdvözítő a Fidesz és a KDNP számára.2010-12-18 17:57:00 1
A kereskedelmi láncok sem háríthatják át a különadótA Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke által pénteken benyújtott jogszabálytervezet pontosítja a tisztességtelen kereskedői magatartás jelenlegi szabályozását.2010-12-18 16:50:00 0
Hazánk harci járműveket kap az Egyesült ÁllamoktólA napokban tíz új MRAP harcjárművet kap a honvédség; az útszéli pokolgépek ellen is biztonságot nyújtó gépeket Afganisztánban használja majd a honvédség - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton.2010-12-18 16:12:00 0
Hátrányos helyzetű gyerekeket fogadtak a ParlamentbenAz Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) mintegy nyolcszáz gyermeket hívott meg a Parlamentbe a szombati karácsonyi ünnepségre.2010-12-18 15:49:00 0
Romhalmazt örököltünk2010-12-18 15:06:00 0
Emelni kell a foglalkoztatottak arányát2010-12-18 15:03:00 0
Újra Semjént választották meg a KDNP elnökénekIsmét Semjén Zsoltot választotta meg a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökévé a párt országos választmánya szombaton a fővárosban. A kisebbik kormánypártnak több új alelnöke is lehet. A választmány ülésére meghívást kapott Orbán Viktor miniszterelnök.2010-12-18 13:58:00 0
A szavak jól mutatják, hogy jelentősen átalakult a világAz m1 szombati műsorában a miniszterelnök többek közt a felkészülés időszakáról, szakmai stábjáról és az uniós elnökségünk idején várható kihívásokról beszélt.2010-12-18 13:25:00 1
Hó borítja az egész országotÉjfél óta erősen havazik Zala megyében, egyes területeken már 30-35 centiméteres hó esett, az utakat több mint félszáz gép tisztítja folyamatosan. ntenzíven havazik, járművek csúsztak az árokba, akadtak el a hó miatt szombaton reggel Vas megyében - tudatták a közútkezelő és a katasztrófavédelem ügyeletein. Várhatóan a szombat délutáni órákban szűnik meg a havazás a főváros környékén, és éjszaka már csak az ország keleti területein kell számítani hóesésre - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Több mint 260 munkagéppel dolgozik a hóeltakarításon és a síkosságmentesítésen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a társaság szombat délelőtt.2010-12-18 11:44:00 0
Dalból születik a nemzet2010-12-18 11:30:00 0
Nyugdíjlabda2010-12-18 11:28:00 0
Viszlát, Kenedi!2010-12-18 11:24:00 0
Mindent vagy semmit2010-12-18 11:18:00 0
Kitüntetés a szcientológusoktól az OPNI bezárásáért?A Nemzetközi Szcientológiai Egyház legmagasabb kitüntetésével, a szabadságéremmel jutalmazták Dobos Jánost, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű szervezet elnökét és egy másik tagját, Hídvégi Klárát többek között azért, mert elősegítették az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárását - olvasható az objektivszcn.blog.hu portálon. Azt nem tudni pontosan, hogy a díjazottaknak milyen szerepük volt az OPNI 2007-es megszüntetésében - írja a Magyar Nemzet szombati számában.2010-12-18 11:15:00 0
Lázár: Cselekvési kényszer volt, romhalmazt örököltünkKorántsem hibátlan minden, ami az elmúlt hat hónap kormányzásában történt - fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a Délmagyarország című napilapnak adott szombati interjújában, melyben egyebek közt beszélt a készülő médiatörvényről és a szegedi lézerközpontról is.2010-12-18 10:54:00 0
Bajnaiék elkótyavetyélték a chicagoi konzulátust isTöbbe került a chicagói főkonzulátus bezárása, mint amennyibe több évi működtetése került volna - mondta el a Hír TV-nek egy chicagói újságíró, Harmath István. A 2007 októberében megnyitott képviselet csaknem félmillió Amerikában élő magyarról gondoskodott, ez az amerikai magyarság egyharmada.2010-12-18 10:48:00 0
"Érintett lehet mentelmi joggal rendelkező képviselő is"Nincs politikai és nem politikai ügy, csak bűnügyek vannak, ezeket pedig egyformán ítéljük meg - szögezte a Magyar Hírlapnak Polt Péter legfőbb ügyész.2010-12-18 10:42:00 0
Magyar Nemzet: készülőben a semmisségi törvényElkészült a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló úgynevezett semmisségi törvény első változata - erről Balsai István fideszes országgyűlési képviselő beszélt a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.2010-12-18 10:37:00 0
Magyar Nemzet: alig emelkedett a kórházak adósságaA Nemzeti Erőforrás Minisztérium legújabb felmérésére hivatkozva a cikk alig néhány milliárdos adósságnövekedésről ír az egészségügyi ellátó intézményeknél.2010-12-18 10:27:00 0
"Az egyik legsúlyosabb kihívás az eladósodottság"Egy nyugdíjrendszerben csak az állam képes normális garanciákat adni - szögezte le a HírTV Péntek8 című adásában Lázár János.2010-12-17 21:21:00 1
Biztosítani kell az elégséges szolgáltatástAz elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás, ennek hiányában pedig az erről döntő munkaügyi bíróság határozata esetén tenné lehetővé a jogszerű sztrájkot két fideszes képviselő azoknál a cégeknél, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végeznek.2010-12-17 20:00:00 0
NGM: példaértékű a német szakképzési rendszerA német duális, az eddiginél gyakorlatorientáltabb szakképzési rendszer bevezetése jelentősen növelheti a szakképzett magyar munkaerő foglalkoztathatóságát, és hozzájárul a kormány céljához, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely jöjjön létre Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel annak kapcsán, hogy a tárca szakmai delegációja Münchenben tanulmányozta a bajor szakképzési rendszert.2010-12-17 19:14:00 0
Több jut belvízvédelemre az Észak-AlföldönAz eredetileg rendelkezésre álló 8 milliárd forint mellett további 870 millió forintot csoportosított át a 2009-2010-es időszak belvízvédelmi fejlesztéseire az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség - közölte a szervezet pénteken.2010-12-17 17:59:00 0
EU-Duna Régió Stratégia: ismertették a menetrendetMagyarország és Szlovákia közösen mutatta be az EU-Duna Régió Stratégiával kapcsolatos törekvéseit. A program főként a régió vízgazdálkodásának közös koordinációját jelenti a jövőben - számolt be Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos pénteki pozsonyi látogatását követően. A Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztos a szlovák fél által rendezett nemzetközi konferencián üdvözölte az uniós Duna Régió Stratégia közzétételét, valamint ismertette a jövő évi magyar uniós elnökség menetrendjét a stratégia elfogadására.2010-12-17 16:09:00 0
Zárónyilatkozat: az EU-nak van közös gazdasági stratégiájaMárciusban módosítják a tervek szerint az Európai Unió alapszerződését a tagországok állam- és kormányfői, júniusban pedig várhatóan megállapodnak azokról a jogszabályokról, amelyek a gyakorlatban alkalmazhatóvá teszik a gazdasági együttműködés fokozásáról eddig hozott döntéseket - derül ki a vezetők pénteken Brüsszelben befejeződött találkozójáról kiadott zárónyilatkozatból.2010-12-17 15:46:00 0
Magyarország sorsa otthon dől el, nem BrüsszelbenA januárban kezdődő magyar EU-elnökség alatt nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet, és azon belül is az a fő feladat, hogy meg kell erősíteni az eurót - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a pénteken zárult brüsszeli EU-csúcstalálkozó utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján. Az eseményen készült képgaléria megtekinthető itt.2010-12-17 15:17:00 0
Gazdaságélénkítő önkormányzati program indul ZalaegerszegenZalaegerszegen jövőre elindul a Deák Ferenc Gazdaságélénkítő Program, amelyre 200 millió forintot szán 2011-ben a zalai megyeszékhely önkormányzata - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.2010-12-17 14:55:00 0
Illetékmentességet kapnak az iszapkatasztrófa károsultjaiNem kell illetéket fizetniük a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak új otthonaik, új gépjárműveik, valamint a megrongálódott, megsemmisült okmányaik, bizonyítványaik pótlása után. A nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.2010-12-17 14:44:00 0
Budai: Az elszámoltatás folytatódni fogTátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt - előzetes letartóztatásban lévő - vezérigazgatójának tanúkénti meghallgatása fordulópont lehet a Sukoró-ügyben - mondta Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos újságíróknak pénteken Hódmezővásárhelyen.2010-12-17 14:34:00 0
Az év végéig megszülethet a megújuló energia stratégiaÉv vége előtt elfogadhatja a kormány az Európai Bizottságnak benyújtandó Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervet - közölte Bencsik János klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár a tervezettel kapcsolatos szakmai konzultáción, pénteken.2010-12-17 14:30:00 0
Nincs kétség a sikeres magyar uniós elnökséget illetőenBizonyosságát fejezte ki pénteken Herman Van Rompuy, az európai uniós tagországok állam- és kormányfői tanácsának állandó elnöke, hogy Magyarország jól fogja végezni soros EU-elnöki teendőit a következő fél évben. Az uniós politikus a kétnapos brüsszeli EU-csúcstalálkozót lezáró sajtótájékoztatón beszélt erről.2010-12-17 14:19:00 0
Jövőre 28 százalékkal nő az agrártámogatások összegeA kis és közepes családi gazdaságok támogatását és a helyi társadalom, piacok megerősítését állította az új mezőgazdasági politika középpontjába a kormány - közölte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hódmezővásárhelyen.2010-12-17 14:13:00 0
3,1 milliárdos uniós támogatást nyert a Közép-DunántúlA Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke elmondta: a program keretében nem csak telephelyfejlesztésre, de csapadékelvezetésre és vízrendezésre is lehett pályázni, amni több ezer új munkahelyet jelent a térségben.2010-12-17 13:50:00 0
A szegénység elleni küzdelem a demokrácia próbájaA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára "A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évének" záró rendezvényén vett részt a mai napon Brüsszelben.2010-12-17 13:49:00 0
Magyarország Ukrajna európai integrációja mellettAz Európai Unió soros elnökeként Magyarország mindent meg fog tenni azért, hogy előmozdítsa Ukrajna európai integrációját - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Kijevben, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali kollégájával, Viktor Janukoviccsal.2010-12-17 13:44:00 0
Gazdasági unió felé halad az EUA válság nyomán elhatározott válaszlépésekkel a gazdasági unió kialakítása felé halad az Európai Unió - állapították meg az elnökségi triót alkotó három ország - Spanyolország, Belgium és Magyarország - európai ügyekkel foglalkozó államtitkárai pénteki brüsszeli sajtóbeszélgetésükön.2010-12-17 13:31:00 0
Tagjelölti státust adott Montenegrónak az EUEurópai uniós tagjelöltté nyilvánították Montenegrót pénteken az EU tagországainak állam- és kormányfői.2010-12-17 13:28:00 0
Bóka István a Balatoni Fejlesztési Tanács élénA Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Bóka István (Fidesz) országgyűlési képviselőt, Balatonfüred polgármesterét választották meg egyhangúlag a szervezet új elnökének.2010-12-17 13:07:00 0
Pokorni: Egy sikeres rendszerhez jó pedagógusok kellenekA sikeres, eredményes oktatási rendszer felépítéséhez, működtetéséhez mindenképpen jó pedagógusokra van szükség, de a pedagógusok élethelyzete igen riasztó képet mutat - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke pénteken Budapesten.2010-12-17 12:52:00 0
Polt: Mi leszünk a motorja az EU-s ügyészi integrációnakKövér László, az Országgyűlés elnöke iktatta be hivatalába Polt Pétert, a napokban megválasztott új legfőbb ügyészt, ünnepélyes országos vezetői értekezleten Budapesten pénteken.2010-12-17 11:32:00 0
Tudatos távközlési szolgáltatás vásárlásra biztat az MNHHAz elektronikus eszközök, illetve a távközlési és internetes szolgáltatások vásárlásakor fontos tudnivalókra, illetve a tudatos vásárlásra és használatra hívta fel a figyelmet karácsony előtt a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) hírközlési és média biztosa.2010-12-17 11:06:00 0
A kormány elfogadta a közfoglalkoztatás új szabályaitA kormány elfogadta a közfoglalkoztatás átalakításának részletszabályait tartalmazó kormányrendeletet - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.2010-12-17 11:02:00 0
Az M44-es a gazdasági fejlődés szempontjából elsőrendűA Békés Megyei Önkormányzat több mint 387 millió forintot nyert a tervezet M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és a határ, valamint Tiszakürt és az M5-ös autópálya közötti szakaszai megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére - jelentette be a közgyűlés elnöke pénteken a grémium ülésén.2010-12-17 10:43:00 0
Varga: Gyors és cselekvőképes a kormányA romok eltakarításával lassan végez a kormány, jövőre indulhat az építkezés - mondta az [origo]-nak adott interjújában Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, aki olyan új nyugdíjrendszert ígér, amelyben bárki bármikor lekérdezheti, mennyi járandóságra számíthat időskorában.2010-12-17 10:10:00 0
Bajnaiék alultervezték az egyházi iskolák támogatását isAzért késik az egyházi és az alapítványi óvodák, iskolák normatív támogatása, mert a Bajnai-kormány tudatosan alultervezte a költségvetésben az erre a célra rendelkezésre álló előirányzatot - közölte az oktatási államtitkárság. A pénzt a jövő héten kapják meg az intézmények - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.2010-12-17 10:07:00 0
Napi százmillióba kerül a bel- és árvíz elleni védekezésA belvízi helyzet kezelése napi 75, az árvízi 45 millió forintot visz el - jelentette ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a Magyar Hírlap érdeklődésére pénteken.2010-12-17 10:02:00 0
Pintér továbbra is számít a polgárőrök támogatásáraA szabálysértési törvény augusztusi módosítása óta 40 százalékkal csökkent a bolti lopások száma a nagyvárosokban dolgozó kereskedők visszajelzései alapján - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség pénteki évértékelő elnökségi ülésén Budapesten.2010-12-17 09:51:00 0
Az MMKA felélte jövőjét is2010-12-17 09:50:00 0
Orbán az EU bővítéséről egyeztetett Angela MerkellelAz Európai Tanács pénteki ülését megelőzően Orbán Viktor egyeztetett Mark Rutte holland miniszterelnökkel és Angela Merkel német kancellárral. Az eseményen készült képgaléria megtekinthető itt. A brüsszeli EU-csúcson készült fotók itt láthatóak.2010-12-17 09:45:00 0
Miben csúcstartó Magyarország?2010-12-17 09:43:00 0
Előbb a munka, utána a nyugdíj2010-12-17 09:39:00 0
Rá kell koncentrálni a feladatokra2010-12-17 09:32:00 0
Bölcsnek és mértéktartónak kell lennie az államfőnekBölcs és mértéktartó alkotmányos érzék szükségeltetik a mindenkori államfőnek, hogy ellen tudjon állni a hatalommal visszaélés csábításának - mondta egy lapinterjúban Salamon László annak kapcsán, hogy parlamentfeloszlatási joggal ruháznák fel a köztársasági elnököt. A kereszténydemokrata politikus úgy véli: minden alkotmányos rendszer a szabályozáson és a szerepvállalók alkotmányos érzületén múlik.2010-12-17 09:31:00 0
Mit jelent polgárnak lenni?2010-12-17 09:24:00 0
KSH: 2,8 százalékkal nőttek a reálkeresetekA reálkereset - a fogyasztóiár-index 5 százalékos növekedése mellett - 2,8 százalékkal emelkedett január-októberben, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.2010-12-17 09:23:00 0
Eddig 155 milliót fizettek ki a Magyar Kármentő AlapbólA Magyar Kármentő Alapba beérkezett több mint 1,6 milliárdból 155 millió forintot fizettek ki a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, a lekötött pénzhez bármikor hozzáférhetnek - mondta Lasztovicza Jenő, a kármentő bizottság elnöke.2010-12-17 09:19:00 0
Gyurcsány képtelen belátni, hol a helye2010-12-17 09:17:00 0
Navracsicsék hozták a legtöbb törvénytLegjobban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) - derül ki a Policy Agenda elemzéséből, amelyet az őszi ülésszak végére készített.2010-12-17 09:16:00 0
Új elképzelés az adósok megmentéséreAz állam kevesebb bankadót szed be azoktól a pénzintézetektől, amelyek kihúzzák a bajból a nehéz helyzetbe került adósaikat. A Magyar Nemzet információi szerint ez az elképzelés is felvetődött a kormány berkeiben.2010-12-17 09:13:00 0
Selmeczi: Nyugat-európai mintájú nyugdíjrendszer jön létre + videoAz állami szervek készen állnak, hogy közbelépjenek, ha probléma van. Aki visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, arra úgy tekintenek, mintha korábban ki sem lépett volna a magánnyugdíjpénztárba - fejtette ki többek közt a nyugdíjügyi miniszterelnöki megbízott a Ma reggel pénteki műsorában.2010-12-17 09:07:00 1
Megismerhetővé válnak a múlt rendszer megfigyelési aktáiAz előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz, megszűnik a Kenedi-bizottság tagjainak megbízatása, és az állam ügynökeinek adatai a jövőben kutathatók lesznek. Ezt tartalmazza az állambiztonsági szolgálatok mágnesszalagra rögzített adatbázisaiban található adatok felülvizsgálatáról szóló, most megjelent kormányrendelet.2010-12-17 09:00:00 0
Fazekas: Versenyképessé kell tenni a magyar vidéketA kormány célja, hogy talpra állítsa a vidéket - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Civil Akadémián tartott előadásában csütörtökön Budapesten.2010-12-16 19:32:00 0
NMG: Egy Költségvetési Tanács van MagyarországonAz eredeti elképzeléseknek megfelelően az új jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanács tagja a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, valamit a Köztársasági Elnök által hat évre kinevezett, kiemelkedő tudású közgazdász lesz - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében.2010-12-16 18:36:00 0
Hitelminősítők "minősítették le" a Moody's elemzését"Nehezen lenne igazolható", ha a hitleminősítők "bóvli", vagyis befektetésre már nem ajánlott osztályzati szintre sorolnák vissza a magyar adósságot - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők. A citybeli elemzői közösségben nem először hangzik el ez a vélemény.2010-12-16 17:22:00 0
Informatikai kutatóközpont a Pannon EgyetemenInformatikai kutatóközpontot hozott létre a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán az IBM Magyarország; a cég az általa berendezett szoftvertechnikai laboratóriumban hatezer féle szoftvertermékéhez és a budapesti innovációs központjában működő hardvereszközeihez biztosít ingyenes hozzáférést - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a központ megnyitóján, Veszprémben.2010-12-16 16:47:00 0
Pelletgyár épült TiszajvárosbanElkészült és megkezdte próbaüzemét a miskolci székhelyű, magyar-olasz tulajdonú Eko Fire Pellet Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek a Tiszaújvárosi Ipari Parkban felépült pelletgyára, a beruházás mintegy ötmillió euróba került, a gyár teljes kapacitással a jövő év januárjától üzemel - mondta Kovács József, a cég ügyvezetője csütörtökön, az üzem átadásakor.2010-12-16 16:31:00 0
Pénzügyi átcsoportosítások az energiahatékonyságértAz energiahatékonysági beruházások révén százmilliárdos megtakarítást lehet elérni az állami és önkormányzati forrásokból, de ezek a feladatok egyben munkalehetőséget is jelentenek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára csütörtökön Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán elvégzett rekonstrukciós munkák átadása kapcsán.2010-12-16 16:27:00 0
Kormányzati beruházások a tavaszi árvízkárok megelőzéséreA kormány 750 millió forintot biztosít a Felsőzsolca környéki árvízkárokat megelőző beruházások elvégzésére. A kormány több beruházást hajt végre januártól annak érdekében, hogy az árvizek alacsonyabb szinten vonuljanak le, illetve minél kisebb kárt okozzanak. A munkálatok végrehajtására közcélú munkásokat is bevonnak. Emellett a veszélyeztetett 90 település víz-kárelhárítási terveit is felülvizsgáltatja, és azok elkészítéséhez pénzügyi támogatást biztosít.2010-12-16 16:21:00 0
"Szuper sulit" alapít Debrecen a versenyszféra segítségévelKósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere a biztosító, az önkormányzat és a képzést szervező intézet közötti együttműködési szerződés csütörtöki aláírását megelőzően elmondta: a városi cégek biztosítását is végző Generali-Providencia Biztosító 10 millió forintot ajánlott fel a beruházáshoz.2010-12-16 16:13:00 0
Mégis napirendre tűzi a Ház Rogán javaslatát?Kezdeményezni fogja a Fidesz-frakció a Parlament hétfői ülésén a napirend kiegészítését a fideszes Rogán Antal alkotmánymódosítási javaslatával, amellyel a politikus a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát az alaptörvénybe emelné - mondta a kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke csütörtökön.2010-12-16 15:40:00 0
Kulcsfontosságú időszakban kerül sor a magyar elnökségreAz, hogy januártól Magyarország töltheti be az Európai Unió soros elnöki tisztét, mutatja, milyen messzire jutott az ország a rendszerváltás óta, ugyanakkor kihívást is jelent a kormány számára - vélte a European Voice című brüsszeli hetilap, amely csütörtökön megjelent legfrissebb számában többoldalas mellékletet készített a magyar elnökségről.2010-12-16 15:28:00 0
Orbán: Erős euró nélkül nincs erős EurópaHa erős Európát akarunk, akkor erős euróra is szükség van, és ennek érdekében most meg kell hozni néhány történelmi döntést - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos tanácskozása előtt.2010-12-16 15:20:00 0
Selmeczi: Megvédjük és garantáljuk a nyugdíjakatHétfőn az Országgyűlés elfogadta a Nyugdíjreformról és Adósságcsökkentő Alapról, valamint a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényt, szerdán pedig a kormány döntött a részletszabályokról. Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján a részletszabályokat ismertette.2010-12-16 15:09:00 0
Egyszerűsödnek az egyéni vállalkozói bejelentésekEgyszerűsödnek az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentések - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) honlapján.2010-12-16 15:03:00 0
Szócska: A transzplantációnak átláthatóbbá kell válniaJanuárban csatlakozási tárgyalásokat kezd Magyarország az Eurotransplant nevű, a szervátültetést segítő nemzetközi szervezettel - jelentette be Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.2010-12-16 14:59:00 0
Nemzeti érdek a források hatékony felhasználásaAz Európai Bizottság elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) végrehajtott változtatásokat, személycseréket - mondta Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.2010-12-16 14:27:00 0
Építkezések az árvízkárok megelőzéséértJövőre záportározó épülhet több borsodi településen, Felsőzsolca körül pedig körtöltés létesülhet, miután a kormány döntött a Felsőzsolcán és környékén tervezett, az árvízkárok megelőzését szolgáló beruházások támogatásáról. A szükséges forrásokat a kormány biztosítja.2010-12-16 14:02:00 0
Önálló magyar egyetemre van szükségAz önálló erdélyi magyar egyetem a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyenjogúságának a próbája - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Kolozsváron.2010-12-16 13:27:00 0
Ülésezik a Magyar-Szlovén Vegyes BizottságNagykanizsán ülésezik a Magyarország - Szlovénia Határon Átívelő Vegyes Bizottság csütörtökön. Az eseményt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkársága szervezi.2010-12-16 13:27:00 0
A civilek a segélyező tevékenységet egészítik kiEgyüttműködési megállapodást kötött a vörösiszap-katasztrófa károsultjait segítő kormányzati és segélyszervezeti támogatások összehangolásáról a segélyszervezeteket tömörítő Civil Humanitárius Koordinációs Központ és a Magyar Kármentő Alap döntéshozó bizottsága - jelentette be Lasztovicza Jenő, a Kármentő Bizottság elnöke sajtótájékoztatón Kolontáron.2010-12-16 13:22:00 0
Támogatás a magyar EU-programnak+KépekAz Európai Tanács csütörtöki és pénteki ülését megelőzően a visegrádi négyek miniszterelnökei José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével találkoztak - tájékoztat közleményében Szijjártó Péter. Orbán Viktor brüsszeli útján készült képgaléria megtekinthető itt.2010-12-16 13:16:00 0
Varga Zs. András lett a legfőbb ügyész helyetteseSchmitt Pál köztársasági elnök közjogi legfőbb ügyész-helyettessé nevezte ki Varga Zs. András legfőbb ügyészségi ügyészt december 15-ei hatállyal.2010-12-16 13:04:00 0
Növekvő állatjóléti költségek: emelkedhet a tojás áraAz európai tojáságazat jövőjéről tartottak vitát az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén. Glattfelder Béla EP-képviselő (Fidesz) szerint az európai tojástermelők a hagyományos ketrecek 2012. január 1-jével történő betiltása miatt súlyos versenyhátrányba kerülnek az EU-n kívül származó importtal szemben. A képviselő szerint nyilvánvaló, hogy a fogyasztók többsége nem hajlandó magasabb árat fizetni a szigorúbb állatjóléti szabályok betartásával és emiatt drágábban termelt tojásért.2010-12-16 12:54:00 0
Medián: háromszoros Fidesz-fölénySzűkült a rés a Fidesz-KDNP és az MSZP támogatottsága között az utóbbi egy hónapban a választani tudó "biztos" szavazók körében, de a Fidesz-hívők még mindig több mint háromszor annyian vannak - olvasható a Medián felmérésében, amelyet a hvg.hu tett közzé csütörtökön.2010-12-16 12:51:00 0
Magyarország jó irányba halad2010-12-16 12:42:00 0
Orbán Viktort méltatja a Stratfort vezető elemzőjeOrbán Viktor azon kevesek közé tartozik, aki helyesen értelmezi az európai helyzetet - jelentette ki a hvg.hu-nak Marko Papic.2010-12-16 12:34:00 0
A hely, ahonnan milliónyi levelet küldenek napontaA napokban dr. Nyitrai Zsolt a Magyar Posta vezérigazgatójának invitálására Budaörsön megtekintette a postaszolgáltatás logisztikai centrumát, az MPL-t.2010-12-16 12:28:00 0
A NATO-csúcs kérdőjeleiAz Európai Parlament szerda esti plenáris ülésén a lisszaboni NATO-csúcstalálkozó eredményeiről tartottak vitát. Hankiss Ágnes írásbeli nyilatkozatában üdvözölte a NATO-orosz kapcsolatokban elért fejleményeket, ugyanakkor több megválaszolatlan kérdésre is felhívta képviselőtársai figyelmét.2010-12-16 12:18:00 0
Szili: Az MSZP nem baloldali értékeket képvisel2010-12-16 12:15:00 0
"Kíméletlen és brutális esetekkel szembesültünk!"2006 őszén emberi tragédiák sora történt - hangsúlyozta Gulyás Gergely, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság elnöke a HírTV Rájátszás című műsorában szerdán. A politikus beszélt az áldozatok megkövetéséről, valamint a felelősök felkutatásának fontosságáról is. A műsorban megszólalt Papp Lajos szívsebész is egy vak férfit ért sérülésekkel kapcsolatban.2010-12-16 11:54:00 1
Év végére elkészül a szennyvízrendszer KolontáronÉv végére elkészül a vörösiszappal elöntött Kolontáron a szennyvízrendszer, januárra pedig az ivóvízhálózatot is kiépítik, majd a gáz- és elektromos hálózat közművesítése is befejeződik a tavaszig - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön.2010-12-16 11:44:00 0
Közel 1 milliárd forint támogatás civil szervezeteknekA kormány 971 millió 283 ezer 500 forint összegben egyedi támogatást nyújt 240 alapítvány, közalapítvány és társadalmi szervezet részére a kormányprogramban megfogalmazott célok mentén. Ilyen kiemelten támogatott célok a gyermekekkel kapcsolatos tevékenységek támogatása, a fogyatékosok, rászorultak támogatása, a nemzetpolitikai tevékenység, a közoktatás speciális feladatainak támogatása, kulturális és kisebbségpolitikai feladatok támogatása, sport és szabadidő tevékenység támogatása. A szervezeteket 100 ezer és 35 millió forint közötti összegekkel segíti a kormány. Kiemelt támogatásban részesül a Magyar Labdarúgó Szövetség, amely 114 millió forintot kap utánpótlás-nevelési iskolai programok működtetésére.2010-12-16 11:41:00 0
Századvég: javuló kilátások, bővülő fogyasztásA bővülő lakossági fogyasztás nyomán javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai. A Századvég kutatóintézet legfrissebb, csütörtöki prognózisa szerint az idén 1,1, jövőre 3,3 százalékkal bővülhet a GDP. A kutatók 2011-ben 4,2 százalékos inflációra, év végére 6,25 százalékos jegybanki alapkamatra számítanak, elérhetőnek tartják a jövő évi hiánycélt.2010-12-16 11:41:00 0
Polip-akták Pestszentlőrinc-PestszentimrénA XVIII. kerület mindennapjait, a különböző színtereket teljesen átszövő, behálózó, azokat teljesen gúzsba kötő szerződéseket, polip-aktákat találtunk az előző városvezetés munkájának átvilágítása során - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Lévai István Zoltán, Pestszentlőrinc-Pestszentimre alpolgármestere.2010-12-16 11:29:00 1
December 23: zárószavazás a jövő évi büdzsérőlDecember 23-án ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi büdzséről a képviselők.2010-12-16 11:28:00 0
Ahogy voltKüzdelem van. Minden fronton. A válságba futott, becsődölt régi és a változtatni akaró, még formálódó új világ vívja harcát.2010-12-16 11:26:00 0
Orbán Viktor Londonban2010-12-16 11:08:00 0
Árvízkárok: támogatást nyújt az EU hazánknakAz Európai Unió szolidaritási alapjából támogatást javasol az Európai Bizottság az EU-tagországokban tavasszal lezajlott árvizek kárainak enyhítésére, Magyarország is részesül a segítségből - értesült az MTI.2010-12-16 10:58:00 0
Orbán Viktor a Fidesz-frakció döntése szerint szavazOrbán Viktor kormányfő a Fidesz-frakció döntésének megfelelően szavaz majd a parlamentben Rogán Antalnak arról az alkotmánymódosítási javaslatáról, amellyel a politikus a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát az alaptörvénybe emelné. Erről a miniszterelnök szóvivője tájékoztatott.2010-12-16 10:46:00 0
"Szeretnénk a várost minél erősebb pozícióba helyezni"Fenntartható, ugyanakkor megfizethető közszolgáltatási rendszert ígér a ciklus végére Budapest új vezetése. Állítják: a jövőre esedékes áremeléseknél még megkötötte kezüket az elmúlt ciklus hagyatéka.2010-12-16 10:46:00 1
Korlátozzák az egyoldalú kamatemeléstSzombattól a bankok korlátozottan emelhetik egyoldalúan a lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés kamatát. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.2010-12-16 10:28:00 0
Szánalmas paródia2010-12-16 09:45:00 0
Miért támadják ismét Lévai Anikót?2010-12-16 09:43:00 0
A magyar válságkezelés tétje2010-12-16 09:37:00 0
A szögre akasztott vipera2010-12-16 09:34:00 0
Egyszerre kezeljük a belvíz- és az árvízhelyzetetVisszavásárolná az állam a már privatizált Árvízi-Belvízi Központi Szolgálatot. A céghez mintegy száz főt csoportosítanának, a "gyors reagálású hadtest" a helyi szakemberekkel megszervezné az operatív feladatokat árvíz idején - mondta a köztévében a környezetvédelmi államtitkár.2010-12-16 09:20:00 1
Orbán Viktor képviseli hazánkat az uniós csúcsonFőként a gazdasági válságból való kilábalás teendőire összpontosít az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön és pénteken Brüsszelben tartandó tanácskozása. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli a kétnapos értekezleten.2010-12-16 09:05:00 0
Elnökségi büdzsé: évekig alultervezveAz előző években folyamatosan alultervezett volt a magyar soros uniós elnökség felkészülésének anyagi finanszírozása - tudta meg a Magyar Nemzet külügyi forrásból.2010-12-16 09:01:00 0
A gazdasági válságból való kilábalásra összpontosítanakFőként a gazdasági válságból való kilábalás teendőire összpontosít az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön és pénteken Brüsszelben tartandó tanácskozása.2010-12-16 08:50:00 0
Hisztériakeltés a Moody's leminősítéseA kormányzat most meghozott intézkedéseinek célja az államcsőd elkerülése volt - jelentette ki Demján Sándor a Magyar Nemzetben.2010-12-16 08:27:00 0
Rendeződhet a betegszállítás jogszabályi háttereMár közigazgatási egyeztetésen van a betegszállítás jövőjét érintő jogszabály-tervezet, a rendelet várhatóan még az idén életbe lép - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága.2010-12-16 08:26:00 0
Iszapömlés: újabb gyanúsítottat hallgattak kiEurópai jelentés készül az ajkai térségben történt vörösiszap-katasztrófáról. Vizsgálják azt is, miként került az ajkai timföldgyár működése során keletkezett vörösiszap a nem veszélyes hulladékok kategóriájába. A Magyar Nemzet úgy értesült, az ügyben újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda. A károsultak egy részét képviselő ügyvéd, Magyar György ellen pedig előzetes vizsgálat indult állítólagosan törvénytelen és etikátlan tartalmú megbízások miatt.2010-12-16 08:23:00 0
Megszüntették a Kossuth téri mélygarázs-szerződéstA Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött, megszünteti a Kossuth téri mélygarázs építésére vonatkozó szerződést a Parking Kft.-vel.2010-12-16 08:19:00 0
Lezsák: Támogatni kell az egyházi médiumokatLezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az ország erkölcsileg szétzüllött, ennek ellensúlyozására anyagilag támogatni kell az egyházi médiumokat; a fideszes politikus, a Nemzeti Fórum elnöke szerdán a Katolikus egyház a médiában című rendezvényen arról is beszélt, hogy a szakembergárdára nagy hangsúlyt kell helyezni.2010-12-16 08:17:00 0
Magyar Hírlap: beidézték Tátrait a sukorói ügybenTátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatóját is meghallgatja a Fejér Megyei Bíróság a sukorói King's City telekcsere-szerződésének semmissé nyilvánításáért indított polgári perben - értesült a Magyar Hírlap.2010-12-16 08:15:00 0
Áprilistól kezdődhetnek a reálhozam-kifizetésekAz állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magánnyugdíjpénztári tagok reálhozamának kifizetése 2011 április közepétől kezdődhet meg - tudatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.2010-12-16 08:13:00 0
A Fidesz-frakció hétfőn tárgyalja Rogán Antal javaslatátRogán Antal alkotmánymódosítási javaslatáról hétfőn dönt a Fidesz-frakció, a határozat kötelező lesz a frakciótagok számára.2010-12-16 07:56:00 0
Továbbra is fölényben a FideszTovábbra is nagy a kormánypártok fölénye a változatlanul alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben, ugyanakkor érzékelhető mértékben csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora - olvasható a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet decemberi felmérésében, amelynek eredményeit szerdán közölték az MTI-vel.2010-12-15 18:38:00 0
Orbán: Magyarország visszanyerheti tekintélyének nagy részét + KépekA magyar EU-elnökség feladatairól és terveiről kezdett tárgyalásokat Londonban szerda este Orbán Viktor miniszterelnök brit kollégájával, David Cameronnal. A brit miniszterelnök a Down Street-i kormányfői hivatalban fogadta a magyar vendéget. Orbán Viktor londoni látogatásán készült képek megtekinthetők itt.2010-12-15 18:36:00 1
Együttérzését fejezte ki Orbán Holbrooke özvegyénekLevélben fejezte ki együttérzését Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Richard Holbrooke özvegyének, a magyar származású Kati Martonnak.2010-12-15 17:50:00 0
Vadonatúj ruhák és játékok a Kozmutza diákjainakA Csongrád megyei fenntartású intézménybe és Szeged városának összesen 3000 dollár értékben küldtek teljesen új ruhákat és játékokat. A toledói magyarok 19 éve gyűjtenek ajándékokat, a megyei fenntartású intézmények 12 éve kapnak minden karácsony előtt az adományokból - olvasható a Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálatának szerdai közleményében.2010-12-15 17:39:00 0
Nyolcmilliárdos program a hátrányos helyzetűekértMintegy nyolcmilliárd forintos keretösszeggel oktatási, foglakoztatási és lakhatási programot indít a kormány hátrányos helyzetű emberek és települések számára jövőre - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy szerdai budapesti konferencián.2010-12-15 17:31:00 0
Fontos döntések várhatók a KAP jövőjérőlMezőgazdasági területen sok feladat áll a magyar soros uniós elnökség előtt, az egyik legfontosabb cél a Közös Agrárpolitika jövőjével összefüggő tanácsi következtetések elfogadása lesz - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten, miután megbeszéléseket folytatott Dacian Ciolos-szal, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős tagjával.2010-12-15 17:13:00 0
Megszületett a kormány következő félévi munkarendjeDöntött a kabinet a jövő év első félévének munkatervéről - közölte Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A kormány az európai uniós elnökség, az alkotmányozás és a strukturális reformok mellett minimum 12 törvénnyel készül.2010-12-15 16:46:00 0
Gyurcsány Ferenccel nem érdemes foglalkozni!Gyurcsány Ferenc alkotmány-koncepcióval kapcsolatos valótlan felvetéseivel nem érdemes foglalkozni - szögezi le közleményében a Fidesz.2010-12-15 16:45:00 0
Az unió is az állami nyugdíjrendszer mellettAz Európai Parlament mai plenáris ülése nagy többséggel elfogadta az Európai Bizottság 2011. évi munkaprogramjára vonatkozó parlamenti határozatot. A néppárti, szocialista és liberális frakciók által közösen előterjesztett állásfoglalás felszólítja az Európai Bizottságot az állami nyugdíjrendszer megerősítésére.2010-12-15 16:36:00 0
Felállították az ország karácsonyfáját + KépekIdén is az Országház előtt, a Kossuth téren állították fel az ország karácsonyfáját. A fenyőfa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőhorváti község adománya. A települést idén tavasszal árvíz sújtotta. Az újjáépítés során szükségessé vált több fa kivágása is - ez a sors várt arra a fenyőfára is, amely szerdától a budapesti Kossuth téren áll. Tekintse meg képeinket!2010-12-15 16:16:00 0
Papcsák több ügyben is feljelentést tettAz előző vezetés ügyeinek vizsgálata után több feljelentést is tett Papcsák Ferenc, a XIV. kerület fideszes polgármestere a rendőrségen hűtlen kezelés miatt. Ezt maga a polgármester közölte szerdán az MTI-vel. A közlemény kitér a kerületi informatikai fejlesztésekre is, melyről a fideszes városvezető portálunknak adott interjújában is beszélt.2010-12-15 15:55:00 0
"Aki vissza akar térni, annak semmit nem kell tennie"Döntött a kormány azokról az eljárási szabályokról, amelyek az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépéshez kapcsolódnak - közölte a kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet ülése után.2010-12-15 15:49:00 0
A nagycsaládosoknak kedvez az állami nyugdíjrendszerA magánnyugdíjpénztári tagság a többgyerekes anyákat érintette a leghátrányosabban - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) főtitkára szerdán. Szerinte a nagycsaládosok számára pozitív az, hogy visszatérhetnek az állami nyugdíjrendszerbe.2010-12-15 15:43:00 0
Győri: Az EU továbbra is elkötelezett a bővítés mellettAz Általános Ügyek Tanácsának keddi ülésén született egyik legfontosabb eredmény, hogy a tagállamok az aggodalmak ellenére is megerősítették elkötelezettségüket az unió bővítésének folytatása mellett - mondta Győri Enikő, EU-ügyekért felelős államtitkár szerdán a Külügyminisztériumban.2010-12-15 15:38:00 0
Új fejezet az európai integráció folyamatábanSchöpflin György európai parlamenti képviselő (Fidesz) a témához való hozzászólalásában kiemelte: az állampolgári kezdeményezés intézményének életbeléptetése kétségtelenül az európai integráció legfontosabb fejleményei közé tartozik, egyrészt mert a hatalom szélesebb körben történő megosztását segíti elő az Európai Unión belül, másrészt mert magában hordozza az európai politika megújulásának lehetőségét is. Mindez nagy horderejű következményekkel járhat, hiszen ezzel az új intézménnyel megnyílik például az egész integrációs folyamatra jellemző feltételrendszer megkérdőjelezhetősége, nevezetesen az elit-vezérelt folyamatok módosulása.2010-12-15 15:24:00 0
Az Európai Parlament elfogadta a 2011-es uniós költségvetéstAz Európai Unió történetében először született meg az Unió költségvetése a Lisszaboni Szerződés szabályai szerint az Európai Parlament mai strasbourgi plenáris ülésén. Surján László szerint a költségvetés elfogadásával az egy hónapja húzódó politikai válság a végéhez ért, azonban az számos tanulságot tartalmaz az európai döntéshozók számára. A büdzsébe több, Magyarország szempontjából fontos módosító javaslat is bekerült.2010-12-15 14:50:00 0
Megújulnak az egészségügyi szakmai kollégiumokÁtalakítják az egészségügyi szakmai kollégiumokat, a jelenlegi rendszer kétszintűvé válik - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága.2010-12-15 14:49:00 0
Nagyobb uniós hangsúly az energiahatékonyság támogatásánAz Európai Parlament szerdai plenáris ülésén elfogadta az uniós Energiahatékonysági cselekvési terv felülvizsgálatára vonatkozó ajánlásait. A jelentés, összhangban több, novemberben közzétett uniós dokumentummal, felhívja a figyelmet Európának az energiahatékonyság területén tapasztalható lemaradására, értékeli a kiaknázatlan lehetőségeket, valamint konkrét beruházásösztönző javaslatokat fogalmaz meg.2010-12-15 14:34:00 0
Átlátható és hatékony alapjogi rendszer szükségesAz Európai Parlament mai plenáris ülésén nagy többséggel megszavazta Gál Kinga jelentését az alapvető emberi jogok uniós helyzetéről. Az éves jelentés célja, hogy az EU alapjogok védelmével foglalkozó, már meglévő és a Lisszaboni Szerződés óta létező új intézményeit és mechanizmusait átláthatóvá és hatékonyabbá tegye, valamint hogy az alapjogi rendszer a polgárok számára érthető, elérhető és eredményesen használható legyen.2010-12-15 14:00:00 0
Lengyelország szorosan együttműködik hazánkkalA 2011-es egymást követő magyar és lengyel EU-elnökség legfontosabb céljairól és az Európai Unió előtt álló kihívásokról, köztük a kohéziós politika, a mezőgazdaság, a pénzügyek és költségvetés, az energetika és a keleti partnerség területén kialakítandó szoros együttműködésről tárgyalt szerdán Budapesten Martonyi János külügyminiszter lengyel kollégájával, Radoslaw Sikorskival.2010-12-15 13:21:00 0
Kétezer kilométeren van árvízi készültségOrszágszerte továbbra is sok gondot okoz az ár- és a belvíz. A tiszai árhullám miatt Szabolcsban több mint húsz kilométeren a legmagasabb fokú a készültség. A legfrissebb helyzetről a legérintettebb térségben számoltak be a szakemberek. Az eddigi harmadik legnagyobb vízszinttel vonul az árhullám a Tiszán és mellékfolyóin, de a vízügyi szakemberek urai a helyzetnek. Jelenleg harmadfokú készültségi szintnél tetőzött a Tisza Gávavencsellőnél.2010-12-15 13:15:00 0
Kövér: Figyelembe kell venni a hagyományokatA döntések során támaszkodni kell az elődöktől örökölt hagyományokra, figyelembe kell venni az utódokra gyakorolt hatást - mondta Kövér László házelnök, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) elnöke a testület 2010-2014-es ciklusának alakuló ülésen.2010-12-15 12:49:00 0
"A megszorító gazdaságpolitika nem vezetett sehova"A néppárti európai parlamenti képviselő az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén a hangsúlyozta: az európai érdekek egységes képviselete lesz a soron következő magyar uniós elnökség másik fő feladata.2010-12-15 12:48:00 0
Egyetért a strukturális reform fő elemeivel a GKIA jövő év a strukturális reformok végrehajtásának előkészítésére lesz elegendő, a reform költségvetési vonatkozásai inkább 2012-ben és 2013-ban lesznek érzékelhetőek - mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.2010-12-15 12:37:00 0
Két hónap alatt két európai díj JózsefvárosnakEgymást követően két józsefvárosi fejlesztési projekt is európai szintű elismerést kapott. A fejlesztésekért járó díjakat alig két hónap alatt ítélték oda. Míg a Corvin Sétány városfejlesztési projekt az Európában és Afrikában vizsgált fejlesztések között bizonyult a legjobbnak, addig Józsefváros Bűnmegelőzési Programját Brüsszelben díjazták - tájékoztatta szerkesztőségünket a kerület sajtóosztálya.2010-12-15 12:35:00 0
Polt: Korszerűsíteni kell a mentelmi jog szabályozásátA képviselői mentelmi jog szabályozásában szükség volna bizonyos korszerűsítésre, a szabályozás újragondolására - mondta Polt Péter legfőbb ügyész a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában szerdán. Ugyanitt Polt kifejtette: Magyarország közelgő uniós elnöksége kapcsán az ügyészségnek is jut majd szerep a hazai értékek és eredmények nemzetközi felmutatásában.2010-12-15 12:32:00 0
Balog Zoltán: Európa jövője múlhat a romakérdésenHa nem kezdünk el egy olyan gazdasági fejlesztési fókuszú szociálpolitikát, ami az embereket jobb helyzetbe hozza, és csak az állapotfenntartásra és a szinten tartásra koncentrálunk, az öngyilkos dolog. Európának azt kellene meglátnia, hogy a jövője múlik ezen - hangsúlyozta Balog Zoltán a romakérdéssel kapcsolatban az m1 Ma reggel című műsorában szerdán. A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár ugyanakkor leszögezte: olyan átfogó európai stratégiára van szükség, ami bőrszíntől függetlenül esélyt jelenthet mindenki számára.2010-12-15 12:22:00 1
A vörösiszap-károsultakat segítené az idős festőTíz festményét kínálja megvételre egy budapesti, kilencvenéves festő; a képekből befolyt összeget a vörösiszap-károsultak javára fordítaná. Nagy János portálunknak elmondta, elkeserítő, ami az ajkai térségben élőkkel történt, ezért minden lehetséges módszerrel segíteni kell a bajbajutottakat. Hozzátette: számára az is öröm, hogy a Fidesz nem egy alkalommal nyújtott már neki segítséget céljai megvalósításához.2010-12-15 11:38:00 0
30 milliárd forintos nemzeti támogatás a gazdáknakA vidékfejlesztési miniszter rendelete értelmében a 2010. évi kiegészítő nemzeti támogatás (top up) összege 30,6 milliárd forint, amely top upra, valamint juh- és kecsketenyésztési csekély összegű (de minimis) támogatásokra folyósítható - írta szerdai közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).2010-12-15 10:52:00 0
A hitelminősítő intézetek egységes szabályozása szükségesAz Európai Parlament kedd délutáni plenáris ülésén a hitelminősítő intézetek uniós szabályozásáról tartottak vitát. Pelczné Dr. Gáll Ildikó felszólalásában a hitelminősítő intézetek egységes európai uniós szintű szabályozásának és felügyeletének fontosságára hívta fel a figyelmet.2010-12-15 10:48:00 0
Bizonytalanok és spekulatívak a hitelminősítők elemzéseiMagyarországon nem szokványos gazdasági folyamatok zajlanak, és a sok újszerű lépést érdekeik szerint másként látják a különböző hitelminősítő intézetek - mondta Kovács Árpád, az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Közgazdasági Társaság elnöke úgy véli, ha sikerül a gazdaság terheit enyhíteni, és a világgazdasági körülmények is kedvezően alakulnak, akkor újabb beavatkozások nélkül megoldhatók az ország gazdasági gondjai.2010-12-15 10:47:00 0
Tilos lesz a dohányzás a BKV-megállókbanAz ivóvíz, a csatorna és a szemétszállítás díjáról, valamint a BKV-járművek megállóiban a dohányzás megtiltásáról, a Budapest-jegyről és az új jegyző személyéről döntött egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.2010-12-15 10:42:00 0
8,3 százalékkal nőtt az ipari termelés októberbenAz ipari termelés volumene októberben az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,3 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan index szerint is egyformán - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.2010-12-15 10:35:00 0
Nyugodjatok már meg!2010-12-15 10:31:00 0
Nyolc településen tartanak időközi választást a hétvégénSzombaton és vasárnap nyolc településen tartanak időközi önkormányzati választást. Három helyen azért kell időközi választást tartani, mert az októberi helyhatósági választáson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb voksot kapó jelöltek között.2010-12-15 10:14:00 0
Verók nélkül nem dönthettek ingatlanügybenA Fővárosi Bíróságon szerdán folytatódik a szocialista politikusokat is érintő terézvárosi ingatlanpanama vádlottainak pere.2010-12-15 10:07:00 0
A sajtó és a politika kötélhúzása2010-12-15 09:48:00 0
Jólét és szabadság2010-12-15 09:46:00 0
Új kőkor2010-12-15 09:41:00 0
"Az egész magyar társadalomnak szeretnénk szolgálni"2010-12-15 09:34:00 0
Tour de capitales: a jobb uniós koordinációértPárizsban tárgyalt Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára december 14-én a magyar uniós elnökségi programról és prioritásokról Thierry Mariani közlekedési államtitkárral - közölte szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.2010-12-15 09:16:00 0
A lelkeket kellene gyógyítani2010-12-15 09:10:00 0
Erdő: Rendezni kell a katolikus egyház jogállásátHa az alkotmány megváltozna, automatikusan felvetődne annak a szükségessége, hogy a katolikus egyház jogállását, illetve a magyar állam és a katolikus egyház közötti jogviszony alapjait kétoldalú dokumentumban fektessük le - erről Erdő Péter bíboros a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjújában beszélt.2010-12-15 08:52:00 0
Dönthetnek a dohányzási tilalomról a fövárosi képviselőkAz ivóvíz, a csatorna és a szemétszállítás díjának emeléséről, valamint a BKV-járművek megállóiban a dohányzás megtiltásáról dönt várhatóan egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.2010-12-15 08:47:00 0
Magyar Nemzet: látták, hogy vak, mégis ütöttékKezemben tartottam a fehér botomat, ennek ellenére tonfával, gumibottal ütöttek - emlékezett vissza a vak fiatalember - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.2010-12-15 08:40:00 0
A díjazás mellett a társadalmi megbecsülés is fontosHoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Ma reggel szerdai műsorában a pedagógusi életpályamodell készülő koncepciójáról beszélt. Az ügy kapcsán elmondta, hogy a szakmai szervezetek pozitívan fogadták a kormányzat vitairatát, és 2012-től bevezethetővé válik a rendszer.2010-12-15 08:30:00 0
Szijjártó: Budapest kivár, nem üzenget a sajtón keresztülA magyar miniszterelnök Szlovákiában semmilyen pártalapú találkozót nem bonyolított le, ez alól csak egyetlen kivételt tett: találkozott az egyetlen magyar párt képviselőivel - mondta a köztévében a miniszterelnök szóvivője.2010-12-15 08:23:00 1
Az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes maradMegmarad az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is, így aki akarja, ebbe belépve kiegészítheti majd az államtól érkező járandóságát - szögezte le Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes emellett hangsúlyozta: az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes marad.2010-12-15 08:17:00 0
Orbán: A közép-európai országok jövője közös+KépekA határon túli magyarok könnyített honosítása kérdésében Magyarország és Szlovákia álláspontja továbbra is nagyon messze van egymástól - ezt a két ország miniszterelnöke közölte kedden Pozsonyban a szlovák-magyar megbeszélések utáni sajtóértekezleten. A találkozóról készült képgaléria megtekinthető itt.2010-12-14 19:17:00 0
Gyorsabb és kiszámíthatóbb lesz az igazságszolgáltatásAz állampolgárok jogosan várják el a kormánytól, hogy gyors és kiszámítható igazságszolgáltatást biztosítson számukra - hangsúlyozta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár kedden a bíróságok hatékony működését, és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló egyes törvénymódosítások általános parlamenti vitájában elmondott expozéjában.2010-12-14 18:32:00 0
Orbán: Váljon valódi világvalutává az euró!A közelgő magyar EU-elnökség jövő év június végéig olyan európai roma stratégiát fog előterjeszteni, amely mindenekelőtt a romák integrációjára összpontosít az oktatás, a foglalkoztatás és a lakhatás terén - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bécsben az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban.2010-12-14 17:05:00 0
Ne lehessen tagadni a kommunizmus bűneit!A volt kommunista rendszerek által elkövetett bűnök tagadásának tilalmát kérte az Európai Bizottságtól hat EU-tag kelet-európai ország.2010-12-14 17:00:00 0
A veszélyes anyagok szigorúbb felügyeletére van szükség!A vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) támadások vagy katasztrófák egyre fenyegetőbb veszélye mind komolyabb védelmi feladatokat ró az Európai Unió szerveire. Ezért is örvendetes, hogy az Európai Parlament plenáris ülése ma szinte egyhangúlag fogadta el a CBRN fenyegetésekre vonatkozó cselekvési tervet véleményező jelentést, amelynek a néppárti frakció részéről Hankiss Ágnes volt a témafelelőse. A fideszes EP-képviselő örömmel nyugtázta, hogy az általa benyújtott módosító javaslatokat a jelentés készítője maradéktalanul befogadta.2010-12-14 16:46:00 0
Elismerő szavak a Transparency InternationaltőlA hiányosságok megjelölése mellett támogatja a Transparency International Magyarország a kormány által benyújtott, az igazságszolgáltatás reformját célzó javaslatokat - áll a civil szervezet keddi közleményében. A bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló törvényjavaslathoz írott állásfoglalást a szervezet elküldte a tárgyban érintett parlamenti képviselőknek.2010-12-14 15:42:00 0