| December elejéig előzetesben marad Benedek Fülöp | A Fővárosi Bíróság (FB) elutasította Benedek Fülöp és védője által benyújtott fellebbezést, így a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkára is - december 5-ig - előzetes letartóztatásban marad. | 2010-11-17 16:33:00 | 0 |
| Szocialista örökség Újbudán - feljelentést tett az ÁSZ | Ismeretlen tettes ellen, hanyag kezelés gyanújával tett feljelentést a rendőrségen az Állami Számvevőszék az újbudai önkormányzat egyik korábbi beruházása miatt. | 2010-11-17 16:30:00 | 0 |
| Hagyó a börtönben tölti az ünnepeket | Meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán a BKV-ügyben érintett Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását 2011. február 17-ig. | 2010-11-17 16:29:00 | 0 |
| Egyesítették a Laborc Sándor elleni ügyeket | A katonai ügyészség egyesítette azt a két ügyet, amelyben - lapinformációk szerint - Laborc Sándort, a polgári elhárítás volt vezetőjét gyanúsítottként hallgatták ki - értesült ügyészségi forrásból szerdán a Magyar Távirati Iroda. | 2010-11-17 16:00:00 | 0 |
| Babák: A szocialisták az állami nyugdíjkasszát fejték | Van annak valami diszkrét bája, amikor a szocialisták lopásról beszélnek - mondta Répássy Róbert, a Fidesz képviselője a jövő évi költségvetésről szóló szerdai parlamenti vitában. A magyar uniós elnökség miatt a külügyi tárca költségvetése is nőni fog - hangzott el a vitában. | 2010-11-17 15:56:00 | 0 |
| Orbán: Az uniónak nem helyes fiúkra van szüksége | A soros magyar elnökség alatt kell elindítani a nemzeti költségvetési tervek előzetes uniós egyeztetésének gyakorlatát - fejtette ki a miniszterelnök szerdán. | 2010-11-17 15:36:00 | 0 |
| "Gyökeresen új irányt szabunk a mezőgazdaság fejlődésének" | Az új agrár- és vidékpolitika alappillére a biodiverzitás - azaz a biológiai sokszínűség - és a génmegőrzés - hangoztatta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a "Fenntartás és fejlesztés" címet viselő szakmai konferencián. | 2010-11-17 15:26:00 | 0 |
| A jövő év a megújulás időszaka lesz az egészségügyben | Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az ágazat átrendeződését alapozza meg az Országgyűlés elé került egészségügyi törvénycsomag. Az egészségügyi szabályokat számos helyen átrendező, tizenhárom jogszabály módosítását kezdeményező előterjesztést a Parlament egészségügyi bizottsága szerdai ülésén a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviselőinek igen szavazatával és egy szocialista nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta. | 2010-11-17 15:22:00 | 0 |
| Egy év szabadságvesztés is kiszabható lenne falfirkálásért | Egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a falfirka elhelyezését egy fideszes képviselő. | 2010-11-17 15:04:00 | 0 |
| Saját kézbe venné a távfűtést Szigetvár | A városvezetés célja, hogy Szigetváron hosszú távon is minőségi és megbízható távhőszolgáltatás legyen a jelenleginél lényegesen kedvezőbb díjtételek mellett. A mostani rendszer ugyanis aránytalanul drága és igazságtalan - mondta Kolovics János polgármester szerdán. | 2010-11-17 14:59:00 | 0 |
| Orbán Viktor Párizsba látogat csütörtökön | Párizsban kezd csütörtökön kétnapos látogatást Orbán Viktor. A magyar kormányfő tárgyal Nicolas Sarkozy államfővel és Francois Fillon miniszterelnökkel, valamint előadást tart a jövő évi magyar uniós elnökség prioritásairól. | 2010-11-17 14:47:00 | 0 |
| Nyugat-dunántúl: formálódó gazdasági tengely | A nyugat-dunántúli régió három nagyvárosa - Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa - összefogásával speciális gazdasági övezetet kívánnak létrehozni, amely 2014-ig 20 ezer új munkahelyet eredményezhet a térségben, hangzott el a három város polgármestereinek közös sajtótájékoztatóján Szombathelyen szerdán. | 2010-11-17 14:41:00 | 0 |
| Megújul a borsodnádasdi egészségház | Uniós és költségvetési pénzből újul meg a borsodnádasdi egészségház, a település az egészségügyi szolgáltatások fejlesztéséhez nyert csaknem 80 millió forintot - jelentette be a borsodi város önkormányzata szerdán. | 2010-11-17 14:33:00 | 0 |
| Hatmilliárdos hitelkeret a vis maior eseméyek enyhítésére | A Magyar Fejlesztési Bankon keresztül, az elháríthatatlan külső oknak (vis maior) minősülő események miatt kárt szenvedett mezőgazdasági termelő vállalkozások számára, 6 milliárd forint keretösszeggel, Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogramot hozott létre a kormány - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. | 2010-11-17 14:32:00 | 0 |
| Budapesten nem emelkedik a távhő díja decemberben | Változatlan marad a távhő díja a fővárosban 2010. december 1-jétől érvényes háztartási célú hatósági távhőszolgáltatási hődíj-tételek szerint. | 2010-11-17 14:18:00 | 0 |
| Még idén vádat emelhetnek Szilvásyék ellen | A főügyészség Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét, Herényi Károlyt, az MDF volt frakcióvezetőjét, Tóth Károlyt, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, továbbá Szilvásy György volt titokminisztert személyes adattal visszaélés bűntettével gyanúsította meg. | 2010-11-17 13:54:00 | 0 |
| Nyitrai: Az IT-szakma értékeli a párbeszédet | A napokban Business clubot rendezett az egyik hazai vezető IT-szaklap, az itbusiness. A találkozón a piaci szereplők hozzászóltak a Digitális Magyarország vitairathoz, elmondták javaslataikat, illetve megfogalmazták, mit hiányolnak még a vitairatból; több résztvevő azt is elmondta: értékelik, hogy a Nyitrai Zsolt vezette Infokommunikációs Államtitkárság megteremtette a valódi párbeszéd lehetőségét. | 2010-11-17 13:52:00 | 0 |
| Pokorni: A jó életpályamodell továbblépésre ösztönöz | Magas pályakezdő bérek, már a képzés elején kiemelt ösztöndíjak, osztatlan képzés, megfelelő színvonalú továbbképzés és az elhelyezkedés garantálása - így foglalta össze Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke a pedagógus-életpályamodell általa legfontosabbnak ítélt elemeit szerdán egy szakmai konferencián Budapesten. Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár lehetséges modellként említette, hogy a pedagógus-életpálya egy kétéves gyakornoki időszakból és három - kivételes esetben négy - további szakaszból állna. | 2010-11-17 13:47:00 | 0 |
| Megszülethet a szegénység visszaszorításának programja | Tavaszra születhet meg a szegénység visszaszorítását célzó nemzeti reformprogram - mondta Lakner Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főtanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője egy regionális szociálpolitikai konferencián szerdán Győrben. | 2010-11-17 13:02:00 | 0 |
| EU-val és az IMF-fel tárgyal Írország | Az ír pénzügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy közös euróövezeti és IMF küldöttség érkezik Írországba, amely csütörtöktől a Dublinnak nyújtandó esetleges közös hitelprogramról kezd hivatalos tárgyalásokat. | 2010-11-17 12:57:00 | 0 |
| Bóka István lehet a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke | A korábbi gyakorlat alapján várhatóan a szervezet elnöki posztját is Bóka István fogja betölteni - mondta Molnár Gábor a BFT munkaszervezetének vezetője. | 2010-11-17 12:53:00 | 0 |
| "Budapestnek minden magyar fővárosává kell válnia" | A főpolgármester szerint Budapestnek olyan példaképekre van szüksége, akik értékrendet teremtenek és alakítanak, és méltó módon képviselik a magyar fővárost Európában és annak határain túl is. | 2010-11-17 12:19:00 | 0 |
| Díszpolgári címet kap Albert Flórián és Demjén Ferenc | A főváros napja alkalmából szerdán díszpolgári címet kapott mások mellett Albert Flórián egykori labdarúgó, Demjén Ferenc előadóművész, Nádas Péter író és Szörényi Levente zeneszerző, előadóművész. | 2010-11-17 11:54:00 | 0 |
| Fókuszban a gyermekvédelem és a gyermekjogok | Navracsics Tibor november 18-án Brüsszelben részt vesz a "Vulnerable Children On The Run - A European Challenge" címmel rendezett gyermekjogi konferencián. A miniszterelnök-helyettes záróbeszédet mond a belga királyi palotában megrendezésre kerülő gyermekjogi eseményen, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke meghívására az azt megelőző (november 17-e, szerda este), szintén ebben a témában tartandó díszvacsorán is részt vesz - áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium portálunkhoz szerdán eljuttatott közleményben. | 2010-11-17 10:57:00 | 0 |
| Megfigyelték Budai Gyulát + jegyzőkönyv és képgaléria | Egyértelműen megállapítható, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány a titkosszolgálatokat ellenzéki politikusok megfigyelésére, és egy velük kapcsolatos adatgyűjtésre használta fel - hangzott el Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajtótájékoztatóján szerdán. A politikus úgy fogalmazott: a megfigyelésére vonatkozó iratok tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy azokat vagy titkosszolgálati, vagy korábban a titkosszolgálatnál dolgozó szakemberek hajtották végre. A megfigyelés akkor gyorsult fel, amikor Szilvásy György volt titokminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz került mint humánpolitikai főigazgató. Tekintse meg képgalériánkat! | 2010-11-17 10:50:00 | 0 |
| Orbán Viktor találkozott Van Rompuyjel és Barrosoval + képek | Orbán Viktor szerdán Brüsszelben találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével, és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság - a legfőbb uniós végrehajtó testület - elnökével. | 2010-11-17 10:39:00 | 0 |
| Reméljük, minél több elkövetőnek kell elszámolnia | | 2010-11-17 10:35:00 | 0 |
| Lépések a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében | Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei szükség esetén készek "határozott és összehangolt" lépéseket tenni az Európai Unió pénzügyi stabilitásának megőrzése érdekében - közölte kedd este Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az eurócsoport elnöke. | 2010-11-17 10:05:00 | 0 |
| Hunvald: pénz, kocsi, nők, Viagra | | 2010-11-17 09:55:00 | 0 |
| Papcsákék felülvizsgálnák a privatizációs szerződéseket | Az elmúlt 20 év privatizációs szerződéseinek környezetvédelmi, környezet-biztonsági és természetvédelmi pontjai teljesítésének felülvizsgálatát kezdeményezi a kormánynál az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslatában három kormánypárti képviselő. | 2010-11-17 09:36:00 | 0 |
| Nemzeti véderő kell! | | 2010-11-17 09:29:00 | 0 |
| Jövőre ötvenhat milliárd többlet jut az egészségügynek | Ugyanitt a Parlament egészségügyi bizottságának fideszes elnöke leszögezte: nem lesz államtitkár, jó kapcsolatot ápol a szaktárcával, minden vitás kérdést meg tudnak beszélni. | 2010-11-17 09:09:00 | 1 |
| Csatát nyert a kormány | | 2010-11-17 09:03:00 | 0 |
| Nem eleve elrendelt | | 2010-11-17 08:49:00 | 0 |
| Gyurcsány megtizedelte az MSZP-t | | 2010-11-17 08:37:00 | 0 |
| Hunvald Györgynek tetszett a Tolvajtempó | Szentnek és sérthetetlennek hitte magát - mondta volt sofőrje a Magyar Nemzet birtokába került ügyészségi tanúvallomásában Hunvald Györgyről, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesteréről, akit a volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnökkel, Gál Györggyel és 23 társukkal bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség. | 2010-11-17 08:26:00 | 0 |
| Eltűnt gabona: messzire érnek a szálak? | Egészen Gráf József korábbi agrárminiszterig vezethetnek a szálak az úgynevezett intervenciós terményraktározás kivizsgálásakor - vélte Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos. | 2010-11-17 08:22:00 | 0 |
| Folytatódik a költségvetés általános vitája | Folytatódik ma a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitája az Országgyűlésben. | 2010-11-17 08:17:00 | 0 |
| Együtt ülésezik a kormány és az Európai Bizottság | Együttes ülést tart szerdán Brüsszelben a magyar kormány és az Európai Bizottság a 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökség előkészítéséhez kapcsolódóan. | 2010-11-17 08:10:00 | 0 |
| Magyar Nemzet: Gyanúsított lett Laborc Sándor | Hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a Budapesti Katonai Ügyészség Laborc Sándort, a polgári elhárítás volt vezetőjét - tudta meg a Magyar Nemzet. | 2010-11-17 08:04:00 | 0 |
| A Duna Stratégia Budapestet a régió központjába helyezheti | Az Európai Duna Stratégia Budapestet régió központba helyezheti - mondta Hári Csaba, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) nemzetközi titkára, aki az EU Duna Stratégiáért felelős kormánybiztost képviselte kedden a Közép-Európai Klub (KEP) Pannonia Közhasznú Egyesület törzsasztal fórumán, Budapesten. | 2010-11-17 08:01:00 | 0 |
| EU: tárgyalnak Írországgal | Tárgyalások folynak az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Írország között az ír bankszektor súlyos problémáinak megoldásáról - erősítette meg Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse kedden Brüsszelben. | 2010-11-16 20:47:00 | 0 |
| Magyarország számára minden EU-csatlakozási törekvés fontos | Törökország azt kéri Magyarországtól, hogy 2011-es uniós elnöksége idején segítse a török EU-csatlakozási folyamatot - a kérést az ankarai parlament EU-integrációs bizottságának küldöttsége tolmácsolta az Országgyűlés külügyi bizottságának kedden. | 2010-11-16 20:01:00 | 0 |
| Úszó kiállítótérrel bővült az A38 hajó | Multifunkcionális, úszó kiállító- és előadótérrel bővült kedden a főváros népszerű kulturális központja, az újbudai A38 állóhajó: a művészdereglyének is nevezett építményt ünnepélyes keretek között, Szőcs Géza kulturális államtitkár jelenlétében nyitották meg. | 2010-11-16 19:43:00 | 0 |
| Rangos díjat kapott Nagykanizsa | Nagykanizsa belvárosának fejlesztési, rekonstrukciós terve nyerte el az idén az egyik Európai Településtervezési és Területfejlesztési Díjat, a kitüntetést kedden adták át Brüsszelben. | 2010-11-16 19:19:00 | 0 |
| Obama ratifikálásra ajánlotta a magyar-amerikai egyezményt | Barack Obama amerikai elnök "mielőbbi" ratifikálásra a szenátushoz küldte tovább a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóelkerülés megakadályozásáról szóló magyar-amerikai egyezményt, valamint az ahhoz kapcsolódó megállapodást - közölte a Fehér Ház sajtótitkárának hivatala. | 2010-11-16 18:41:00 | 0 |
| Támogatás: egymilliárd forint a tanyákra | Egymilliárd forintot szán a Nemzeti Ügyek Kormánya a magyarországi tanyás térségek fejlesztésére Balogh József országgyűlési képviselő javaslatai alapján - jelentette be Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadójaként az Országgyűlés november 15-i ülésnapján. | 2010-11-16 17:41:00 | 0 |
| Fellegi: Cél a magyar gazdaság újjáépítése | Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ismertette a kormány gazdaságpolitikai prioritásait és az arányos közteherviselést célzó átmeneti válságadók bevezetésének hátterét a német gazdasági élet képviselőinek tartott zártkörű gazdasági találkozón kedden a budapesti Német Nagykövetségen - közölte a tárca. | 2010-11-16 17:32:00 | 0 |
| Az új munkahelyek létrehozása közös európai érdek | Orbán Viktor a mai napon az Európai Unió soros elnökségére való felkészülés jegyében hivatalában fogadta az Európai Parlament szocialista frakciójának delegációját - tájékoztat közleményében a miniszterelnök szóvivője. | 2010-11-16 17:04:00 | 0 |
| Az MSZP csak vádaskodni és hazudozni képes | Miközben a magyar emberek, a vállalkozások és a kormányzat széles körű összefogásával, megfeszített erővel zajlik a kármentés a példátlan vörösiszap-tragédia után, az MSZP csak vádaskodni és hazudozni képes - reagált közleményében Szijjártó Péter Gőgös Zoltán (MSZP) szavaira. | 2010-11-16 15:44:00 | 0 |
| Nevelőszülők továbbképzése Hevesben | "Nézz jól egy gyermek szemébe" elnevezéssel indított programot nevelőszülők továbbképzésére a Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézménye - tájékoztatott Kocsa Erika, az intézmény vezetője. A szervezet kezdeményezését, pályázat alapján, csaknem egymillió forinttal támogatja Nemzeti Erőforrás Minisztérium. | 2010-11-16 15:37:00 | 0 |
| Orbán Viktor vezető európai politikusokkal egyeztet | Több hivatalos külföldi programon is részt vesz a következő napokban Orbán Viktor; a miniszterelnök ezek során találkozik mások mellett az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökével, a francia állam- és kormányfővel, valamint felszólal a NATO lisszaboni csúcstalálkozóján is. | 2010-11-16 14:54:00 | 0 |
| Tűzifagyűjtő közmunkaprogram indul | A kormány téli tűzifagyűjtő közmunkaprogramot indít, amelynek keretében 6.600 köbméter tüzelőt gyűjtenek majd össze, ezt az önkormányzatokon keresztül, köbméterenként 1.500 forintért vásárolhatják meg a rászorulók - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. | 2010-11-16 14:29:00 | 0 |
| Cséfalvay: A NAV teljes körű kontrollt és védelmet biztosít | Jövő év január 1-jétől létrejön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összeolvadásával. A NAV elnökét a nemzetgazdasági miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki határozatlan időre. | 2010-11-16 14:28:00 | 0 |
| Kilenc évre választják a legfőbb ügyészt | Az Országgyűlés a jövőben a köztársasági elnök javaslatára kilenc évre választja meg a legfőbb ügyészt a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül, az ügyészségi szolgálati viszonyról kedden elfogadott törvénymódosítás alapján. | 2010-11-16 14:24:00 | 0 |
| Orbán Viktor a CIA igazgatójával tárgyalt | Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Leon E. Panettát, a CIA igazgatóját. | 2010-11-16 14:19:00 | 0 |
| Folytatódik az átvilágítás, átalakítás Zuglóban | Új vezetőt választ csütörtökön a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. élére a XIV. kerületi önkormányzat - írja közleményében Papcsák Ferenc polgármester. | 2010-11-16 13:54:00 | 0 |
| Gyorsabbá válik az ügyintézés a külképviseleteken | A külképviseleteken - a kettős állampolgársághoz kapcsolódó, várhatóan emelkedő számú igénylés miatt - kezdeményezett eljárások egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lebonyolításának érdekében módosította a konzuli védelemről szóló törvényt az Országgyűlés kedden. | 2010-11-16 13:53:00 | 0 |
| Barrosóval és Sarkozyvel is találkozik Orbán Viktor | Orbán Viktor miniszterelnök több hivatalos külföldi programon vesz részt az elkövetkező napokban - tájékoztat közleményében Szijjártó Péter. | 2010-11-16 13:38:00 | 0 |
| Januártól létrejönnek a kormányhivatalok | Január 1-jén létrejöhetnek a fővárosban és a 19 megyében a kormányhivatalok, az Országgyűlés ugyanis kedden elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett a Ház elé. | 2010-11-16 13:29:00 | 0 |
| Lázár: Fontos választási ígéretünket teljesítettük | Az Alkotmánybíróság jogkörének és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításával a kormányzó pártszövetség sarkalatos választási ígéretének tett eleget; ez nem gyengíti, hanem erősíti a demokráciát - hangsúlyozta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. | 2010-11-16 13:29:00 | 0 |
| Gyula városa a termelők érdekeit nézi | A város fokozottan kívánja támogatni a jövőben a helyi mezőgazdasági termelőket, mert ezt a munkahelyteremtés és -megőrzés szempontjából stratégiai feladatnak tekinti - közölte a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón a településen. | 2010-11-16 13:20:00 | 0 |
| Van Rompuy figyelmeztet | Az euróövezet a túlélésért küzd, és ha az euróövezetet nem sikerül életben tartani, azt az Európai Unió sem éli túl - mondta kedden Brüsszelben Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. | 2010-11-16 13:18:00 | 0 |
| A magyar elnökségre marad a költségvetés elfogadása | Jelentősen megnövekedtek az Európai Unió élén a jövő év első felében betöltendő magyar soros elnökség feladatai, miután az uniós intézmények delegációinak nem sikerült egymással megállapodniuk a jövő évi uniós büdzsé sarokszámaiban - mutatott rá kedden Brüsszelben kiadott közleményében Surján László (KDNP), az európai parlamenti tárgyalódelegáció egyik képviselője. | 2010-11-16 13:11:00 | 0 |
| A nemzeti adatvagyon az állam felügyelete alá kerül | Az állam számára a kiemelten fontos adatbázisok üzemeltetésének és kezelésének állami feladattá kell válnia - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. | 2010-11-16 12:45:00 | 0 |
| Tabuk dőltek meg a Parlamentben | Csak egyes alapjogok sérelme esetén semmisítheti meg az Alkotmánybíróság (Ab) a költségvetésről, az adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket ezután - így döntött az Országgyűlés kedden. Elfogadták a különadó új szabályait, melyek értelmében a munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára. Megszavazták továbbá a jövő évi adó- és járuléktörvényeket is. | 2010-11-16 12:16:00 | 0 |
| Támogatta az Országgyűlés Lázár János módosítóit | Az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes Lázár Jánosnak az alkotmánymódosításhoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatát. | 2010-11-16 11:44:00 | 0 |
| A Fradi öregfiúk-csapata a Parlamentbe látogatott | Hétfőn este ellátogatott a Parlamentbe a Ferencváros öregfiúk-csapata. Lipcsei Péteréket Kövér László, az országgyűlés elnöke fogadta. | 2010-11-16 11:10:00 | 0 |
| A gazdaság konszolidációja a legfontosabb az EU-ban is | Az Európai Bizottság és a magyar kormány együttes ülésén áttekintik a 2011 első felében esedékes soros magyar elnökség főbb témáit november 17-én Brüsszelben . Magyarország 2011. január 1-jétől lesz az Európai Unió soros elnöke, a tisztséget korábban ellátó Spanyolországgal és Belgiummal triót alkotva közösen látja el az EU elnöki teendőit 2010 januárjától 2011 június végéig. | 2010-11-16 10:26:00 | 0 |
| A költségvetés lehetősége | | 2010-11-16 10:15:00 | 0 |
| Halotti beszéd | Ebben a pillanatban javarészt mozgalmi matrónák és matuzsálemek, korrumpálódott zsiványok, szignóval szereplő gyanúsítottak alkotják a Jókai utcai dalárdát. | 2010-11-16 10:10:00 | 0 |
| Parragh: Szakmát kell adni a fiatalok kezébe | Parragh László szerint nem csak magas hozzáadott értékű munkahelyekre van szükség az országban. A fiatalok kezébe szakképesítést kell adni, mivel e nélkül ötven százalékos valószínűséggel egész életen át munkanélküliségre ítéltetnek - nyilatkozta az iparkamara elnöke kedden a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában. | 2010-11-16 09:57:00 | 0 |
| Az alkotmányügyi bizottság igent mondott Lázár módosítóira | Az alkotmányügyi bizottság kedd reggeli ülésén támogatta Lázár János zárószavazás előtti módosító indítványait az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény megváltoztatásához és a különadóról szóló törvényhez. | 2010-11-16 09:39:00 | 0 |
| Jelentős béremelésre számíthatnak a pedagógusok | Új pedagógus-bértáblát és minősítő rendszert vezetne be, rangban és fizetésben nagyobb különbséget téve a pedagógusok között az oktatási kormányzat. Mint az a Magyar Neemzet birtokába került új pedagógus-életpályamodell tervezetéből kiderül, a kezdő pedagógusok fizetését másfélszeresére, a legkiválóbb tanárok bérét pedig csaknem kétszeresére növelnék - írja a Magyar Nemzet keddi számában. | 2010-11-16 09:37:00 | 0 |
| A köztisztviselőknek pártsemlegeseknek kell lenniük | Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: az egyablakos rendszerrel jóval inkább ügyfélbaráttá válik a közigazgatási rendszer. | 2010-11-16 09:25:00 | 0 |
| Az örököst nem lehetne kötelezni az elhunyt különadójának megfizetésére | Négy, zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be kedd reggel Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az általa jegyzett, a 98 százalékos különadóval összefüggésben benyújtott három javaslathoz. | 2010-11-16 09:13:00 | 0 |
| Hunvald nem tudott hogyishívjákolni | | 2010-11-16 09:13:00 | 0 |
| Aggodalom | | 2010-11-16 08:57:00 | 0 |
| Meddő népfrontos vágyak | | 2010-11-16 08:54:00 | 0 |
| Szijjártó: A költségvetés feleljen meg a választói akaratnak | Minden bizonnyal tiszteletreméltó megfontolásai vannak a jövő évi büdzsét bíráló Kopits Györgynek, a Költségvetési Tanács elnökének, de a költségvetésnek meg kell felelnie a választói akaratnak, és az európai megújulási versenyben biztosítani kell Magyarország pozícióját - jelentette ki Szijjártó Péter a Magyar televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-16 08:12:00 | 0 |
| Lázár János indítványai a Parlament előtt | A szokott parlamenti menetrenddel ellentétben nem hétfőn, hanem kedden lesznek a határozathozatalok az Országgyűlésben, a napirend előtti felszólalások után. A Ház megválasztja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnökét és tagjait. | 2010-11-16 08:05:00 | 0 |
| Hunvald Gergényitől kért információkat | Hunvald György baráti viszonyt ápolt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal, vele rendszeresen, egy-két havonta egy VII. kerületi Kazinczy utcai étteremben találkozott - írja a keddi Magyar Nemzet. | 2010-11-16 07:57:00 | 0 |
| "A 2011-es költségvetés a felelősség jegyében készült" | Rogán Antal a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában azt mondta, a 2011-es büdzsének az a feladata, hogy helyreállítsa a magyar gazdaságpolitika és Magyarország hitelességét. | 2010-11-15 20:47:00 | 1 |
| Lázár: Legfontosabb a hiánycél tartása + Videó és képgaléria | A 2011-es költségvetés leginkább azt üzeni, hogy a 2,8 százalékos hiánycél tartása a legfontosabb - jelentette ki hétfőn a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában a parlamentben Lázár János, a Fidesz vezérszónoka. Itt tekintheti meg képgalériánkat! | 2010-11-15 19:59:00 | 1 |
| "A megújulás költségvetése szakít a megszorításokkal" | A jövő évi költségvetés szakít a megszorításokkal, és a családok, a vállalkozások támogatását, a munkahelyteremtést helyezi középpontjába - mondta Szijjártó Péter, a költségvetési vita expozéjában a bizottságok többségi véleményét ismertetve hétfőn délután a Parlamentben. | 2010-11-15 19:01:00 | 0 |
| Domokos: Az adóbevételek csaknem fele teljesíthető | A jövőre tervezett adóbevételek csaknem fele teljesíthető az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint, amely ugyanakkor úgy véli, hogy magas a közepes kockázatú, és kisebb a magas kockázatúnak minősülő adóbevételek összege - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a jövő évi költségvetési törvényjavaslat expozéjában, hétfőn a parlamentben. | 2010-11-15 18:05:00 | 0 |
| Elhasalt az MSZP kezdeményezése | Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem adott zöld utat az MSZP magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseinek. A testület hétfői ülésén nem hitelesítette az ellenzéki párt által benyújtott három minta-aláírásgyűjtő ívet. | 2010-11-15 17:21:00 | 0 |
| "Egy év alatt meg kell történnie a pénzügyi konszolidációnak" | A 2011-es költségvetés lehet Magyarország uniós csatlakozása óta az első, amelyben az ország teljesíti a vállalt 3 százalék alatti hiány mértékét és három fordulatot indít be: csökkenhet az államadósság mértéke, bővülhet a fogyasztás, a beruházás, a foglalkoztatás mértéke, illetve csökken a jövedelem- és az adócentralizáció. Matolcsy György a jövő évi költségvetés hétfői expozéjában elmondta: egy év alatt meg kell történnie a pénzügyi konszolidációnak, a megújulásnak; a szerkezeti reformokat tavasszal ismerteti a kormány. | 2010-11-15 17:17:00 | 1 |
| Új elnök az NCA Tanács élén | Az NCA Tanács javaslatára dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért is felelős kormánytag, dr. Csizmadia Lászlót kérte fel az NCA Tanács elnökének. | 2010-11-15 17:12:00 | 0 |
| Egészséges életmódra nevelés a Csillagszem Óvodában | Rákosmente Önkormányzatának stratégiai célja az egészséges életmód népszerűsítése, ezért oktatási és nevelési intézményei ezirányú törekvéseit, pályázatírói tevékenységével is segíti. A szakmai együttműködés eredményeképpen a Csillagszem Óvoda 7 236 400 forint európai uniós támogatást nyert a TÁMOP-2009-6-1-2/A-09/1-KMR "Egészséges táplálkozás, sokoldalú mozgásfejlesztés a Csillagszem Óvodában-programsorozat" című pályázatával. | 2010-11-15 15:48:00 | 0 |
| "Össze kell hangolni a kohéziós és a fejlesztési politikát" | Az Európai Unió (EU) regionális politikájával foglalkozó, most elkészült ötödik jelentés megvitatása volt a fő témája a négy visegrádi ország, valamint Bulgária, Románia és Szlovénia kohéziós politikáért felelős miniszterei tanácskozásának hétfőn Pozsonyban. | 2010-11-15 15:40:00 | 0 |
| Tanyakabinet alakult Csongrád megyében | Megalakult a Csongrád megyei tanyakabinet; a szervezet a rendőrség, a megyei és a környező települési önkormányzatok, a polgárőrség és a katolikus egyház képviselőinek részvételével hétfőn megtartotta első ülését Csongrádon. | 2010-11-15 15:32:00 | 0 |
| A Gyurcsány-kormány sok családellenes döntést hozott | Selmeczi Gabriella napirend előtti felszólalásában ismertette a kormány döntését, hogy a nők a jövőben már negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, és aki több gyermeket nevelt, az akár 32 év munkaviszonnyal is jogosulttá válhat a nyugdíjba vonulásra. | 2010-11-15 15:19:00 | 1 |
| "A munkahelyeket is akadálymentesíteni kell" | Hét évvel az előző stratégia kiadását követően az Európai Bizottság (EB) ma bemutatta a 2010 és 2020 közötti időszakra tervezett új európai fogyatékosságügyi stratégiáját. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz) üdvözölte a dokumentumban szereplő európai akadálymentesítési intézkedéscsomag kezdeményezésének tervét. A néppárti politikus szerint az európai közbeszerzések területén a fogyatékos emberek foglalkoztatására és az akadálymentesítés szempontjaira különös figyelmet kell fordítani. | 2010-11-15 15:17:00 | 0 |
| Pokorni megállapodott Réthelyi Miklóssal | A felsőoktatás átalakításáról szóló alapelvekben és a közös célokban megállapodott Pokorni Zoltán Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel hétfői budapesti megbeszélésükön. Az oktatási bizottság fideszes elnöke az MTI-vel közölte: a megállapodás szövegszerű változatását várhatóan még a héten nyilvánosságra hozzák. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint jó esély van arra, hogy egyetértésre jussanak a felek a szakmai kérdésekben. | 2010-11-15 14:05:00 | 0 |
| Szijjártó: A Jobbik jobban figyeljen a törvényekre | A kormány előterjesztése tartalmazza azt a javaslatot, hogy az adófizetők a személyi jövedelemadójuk (szja) egy százalékát felajánlhassák az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítését és a tragédia által sújtott térség helyreállítását célzó Magyar Kármentő Alap számára - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, a Jobbik hétfői sajtótájékoztatójára reagálva. | 2010-11-15 13:53:00 | 0 |
| Stratégia a fogyatékkal élők helyzetének megkönnyítésére | Az Európai Bizottság új stratégiai tervet fogadott el azzal a céllal, hogy az unió és a tagállami kormányok tegyék lehetővé fogyatékkal élő polgáraik számára az életvitelüket korlátozó akadályok minél teljesebb felszámolását. | 2010-11-15 13:34:00 | 0 |
| Iszapömlés: negyedmilliárdos plusz az egészségügynek | Egy jogszabály-módosítás után 240 millió forintot ad a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában résztvevő egészségügyi intézményeknek a H1N1 vírus okozta megbetegedések kezelésére szánt félmilliárdos tartalékalapból. | 2010-11-15 13:07:00 | 0 |
| Orbán-Sarkozy-találkozó lesz pénteken | Orbán Viktor miniszterelnök Nicolas Sarkozy francia államfővel folytat megbeszélést péntek délelőtt Párizsban, látogatása előtt szerdán Orbán Viktor közös sajtótájékoztatót tart José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével Brüsszelben. | 2010-11-15 13:03:00 | 0 |
| Termálvízzel fogják fűteni Gyopárosfürdőt | A jövőben termálvízzel fogják fűteni az Orosháza melletti Gyopárosfürdőt, s ezzel jelentősen csökkentik a fürdőkomplexum működési költségét - közölte a város polgármestere hétfőn. | 2010-11-15 12:16:00 | 0 |
| Orbán: Magyar modellt vezetünk be! + Videó és képriport | Egy erős, stabilan növekvő gazdaság megteremtéséhez teljes megújulásra van szükség, tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtéséhez, és ahhoz, hogy minden magyarnak biztosítani tudják a hazájában való tisztes megélhetés lehetőségét - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. Itt tekintheti meg képgalériánkat! | 2010-11-15 11:46:00 | 1 |
| Szemináriumsorozat a közpénzek felhasználásáról | Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrei által megjelölt legjobb önkormányzati pénzfelhasználási gyakorlatokat kívánja terjeszteni az a szemináriumsorozat, amelynek létrehozásáról hétfőn Budapesten írtak alá szándéknyilatkozatot az érintettek. | 2010-11-15 11:05:00 | 0 |
| Női esélyegyenlőséget a munka világában | A kormány intézkedései elő kívánják segíteni a nők esélyegyenlőségét a munka világában; rossz beidegződés az, hogy a nők munkavégzésében a család, a gyermek hátráltató tényező - erről Nagy Anna kormányszóvivő beszélt hétfőn egy esélyegyenlőségi konferencián Budapesten. | 2010-11-15 10:55:00 | 0 |
| Elhagyhatja a kórházat az utolsó kolontári beteg | Heteken belül elhagyhatja a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházat az ott ápolt utolsó kolontári sérült - közölte Tamás László János főigazgató főorvos. | 2010-11-15 10:14:00 | 0 |
| Kópháza: korszerű fejlesztés a csapadékvíz-elvezetésre | Kópháza Község Önkormányzata 61,3 millió forintot nyert a Nyugat-dunántúli Operatív Program "Belterületi vízrendezés" nevű pályázati kiírásán. A 72,1 millió forint összköltségvetésű beruházás révén a Vasút utca, a Savanyúkút utca és a Kerti sor csapadékvíz elvezetése oldódott meg. Az átadási ünnepségen Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője mondott beszédet. | 2010-11-15 10:13:00 | 0 |
| Varsó főpolgármestere fogadta Tarlós Istvánt | Tarlós István november 9. és 11. között háromnapos hivatalos látogatást tett Lengyelországban. A főpolgármestert Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói főpolgármester asszony, Gordon István, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Kiss Róbert, varsói nagykövet és a Jerzy Popieluszko emléktemplom plébánosa is fogadta rövid lengyelországi tartózkodása alatt. | 2010-11-15 10:09:00 | 0 |
| A tervezet szerint 50 milliárddal több jutna oktatásra | 2012-től évente mintegy 50 milliárd forinttal több jutna közoktatásra - derül ki az új közoktatási törvénytervezetből. A 65 oldalas dokumentum szerint a többlettámogatást az indokolja, hogy az utóbbi tíz évben legalább 100 milliárd forintot vontak ki a közoktatásból. | 2010-11-15 10:07:00 | 0 |
| "Az MSZP még csak tápászkodik a nagy bukásból" | A baloldal épp csak tápászkodik szédítő bukásából, hiányzik a kudarccal való szembenézés, miközben a régi bajok megmaradtak, ráadásul a Fidesz olyan társadalompolitikába kezdett, amivel a szocialisták nagy része is egyetért. Minderről Tölgyessy Péter beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. | 2010-11-15 09:55:00 | 0 |
| Hunvald: "Ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni" | Hihetetlenül magabiztos volt a 2009. februári letartóztatása előtti egy évben is Hunvald György, Erzsébetváros korábbi MSZP-s polgármestere, akit 24 társával együtt különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolt meg az ügyészség - derült ki a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratokból, a lehallgatott telefonbeszélgetésekből. Hunvald párton belüli leszámolást sejtett az akkor már zajló nyomozás mögött. | 2010-11-15 09:33:00 | 0 |
| Törvényt sértett Gyurcsány cége? | Miközben Gyurcsány Ferenccel kapcsolatosan egy telekcsere nyomán kutakodik az elszámoltatásért felelős miniszterelnöki megbízott - s talán az ügyészség is -, a múlt hét péntekén egy másik csere kapcsán tett feljelentést Léhmann György ügyvéd a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettesek ellen, de kétségkívül Gyurcsány Ferenc üzleti ügyleteivel összefüggésben - írja a Magyar Hírlap. | 2010-11-15 09:29:00 | 0 |
| Mindkét feladat kipipálva | | 2010-11-15 08:56:00 | 0 |
| Befejezni a rendszerváltást | | 2010-11-15 08:48:00 | 0 |
| Helyzeti előny és csapnivalóan rossz művek | | 2010-11-15 08:39:00 | 0 |
| Költségvetési kényszerek | | 2010-11-15 08:35:00 | 0 |
| Biszku-ügy: mégis nyomozni kellene? | | 2010-11-15 08:31:00 | 0 |
| Gyárbővítés Esztergomban | Tizenegymillió eurós, mintegy hárommilliárd forintos beruházással, új munkahelyeket teremtve, jelentősen bővíti esztergomi üzemét a német Kirchhoff-csoport magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft., amely a Mercedes kecskeméti üzemének is beszállítójává vált - írja a Népszabadság. | 2010-11-15 08:27:00 | 0 |
| Ki kell szűrni a valódi hitéletet nem folytató egyházakat | Jelen pillanatban a legtöbb érv amellett szól, hogy egy teljesen új törvényt alkossanak, mellyel kiszűrik a bizniszegyházak működését, és a valódi hitéletet támogatják - jelentette ki a köztévében az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár. | 2010-11-15 08:22:00 | 0 |
| Hunvald tudta, hogy lehallgatják | | 2010-11-15 08:04:00 | 0 |
| A többség átviszi nyugdíját az állami rendszerbe | Az emberek döntő többsége az állami nyugdíjrendszerbe helyezi majd át a nyugdíjcélú befizetéseit, mert ez jelent számukra biztonságot és biztos nyugdíjat - húzta alá Szijjártó Péter. | 2010-11-14 16:40:00 | 0 |
| Új királyok: az iskolai macsók és a terrorlegények | | 2010-11-14 15:05:00 | 0 |
| Miniháborúk zajlanak a munkahelyeken? | | 2010-11-14 15:02:00 | 0 |
| Kettős állampolgárság: tájékoztató fórum Szabadkán | Lakossági fórumot szervezett Szabadkán Korsós Tamás magyar főkonzul a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról; a megjelenteknek Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztos adott tájékoztatást az eljárás menetéről és különféle gyakorlati kérdésekről - írta hétvégi számában az újvidéki Magyar Szó. | 2010-11-14 13:09:00 | 0 |
| Elkezdődik a költségvetés általános vitája | A jövő heti négynapos ülés első napján, hétfőn kezdi az Országgyűlés a jövő évi költségvetés tárgyalását, kedden pedig dönt a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által előterjesztett három, a 98 százalékos különadót érintő törvénymódosításról. | 2010-11-14 11:58:00 | 0 |
| A különadó és a szabályozás között nincs összefüggés | A piaci folyamatok indokolják a gázmoratórium felfüggesztését a nemzeti fejlesztési miniszter szerint. A kormány várhatóan a jövő héten jelenti be, hogy januártól hogyan változik a gáz ára. Fellegi Tamás a Hír Televíziónak azt mondta: a gázáremelési moratórium az év végén megszűnik. | 2010-11-14 10:29:00 | 0 |
| Iszapömlés: ismét megtelt a kijelölt szennyezőanyag-tározó | Megtelt az a tározó, amelybe a katasztrófavédelem eddig hordta az ajkai katasztrófa sújtotta térségből összegyűjtött vörösiszapot és törmeléket, így rövid időre leállították a szállítást - tudta meg az MTI tudósítója szombaton Kolontáron. | 2010-11-14 10:19:00 | 0 |
| A károsultak kétharmada nem akarja elhagyni Kolontárt | A vörösiszappal elöntött Kolontáron a 34 bontásra ítélt lakóház tulajdonosainak mintegy kétharmada döntött úgy, hogy nem kíván elköltözni a Veszprém megyei kistelepülésről, és az újonnan épülő lakóparkban szeretné folytatni életét - tudta meg az MTI tudósítója a helyszínen vasárnap. | 2010-11-14 10:16:00 | 0 |
| A japán befektetők bíznak Magyarországban | Újabb japán beruházások indulhatnak Magyarországon, a már megtelepedett cégek újrabefektetéseinek, részint új vállalatok megjelenésének köszönhetően, miután Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár több japán nagyvállalattal, állami és szövetségi vezetővel tárgyalt az elmúlt napokban Japánban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). | 2010-11-14 10:03:00 | 0 |
| Törvényjavaslat: újabb támogatást kap a Malév | A Malév tőkeemelésére 13,75 milliárd forintot irányoz elő a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat. | 2010-11-14 09:59:00 | 0 |
| Vizsgálják a hamburgeradó bevezetésének lehetőségét | Támogatja a hamburgeradó bevezetését Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Már vizsgálják, hogy a szakemberek mit szólnak ehhez. A tervek szerint az egészségtelen gyorséttermi hamburgerekre, sült krumplira, szénsavas italokra, chipsekre vetnék ki az új közterhet. | 2010-11-13 17:57:00 | 0 |
| Szeged: lemond mandátumáról B. Nagy László | Várhatóan a jövő héten lemond szegedi önkormányzati képviselői mandátumáról a Fidesz-KDNP korábbi polgármesterjelöltje; B. Nagy László már a választások éjszakáján bejelentette, hogy vissza fog lépni. | 2010-11-13 17:49:00 | 0 |
| Hátrébb küldené Gyurcsányt az MSZP elnökhelyettese | Gyurcsány párttagságát nem vonná meg, de nem szán szerepet a volt miniszterelnöknek az MSZP elnökhelyettese a megújuló szocialista pártban. Balogh András szerint nem járhatják tovább a "gyurcsányi utat", hiszen annak a párt, az ország és a nemzet is kárát látta. | 2010-11-13 17:31:00 | 0 |
| Az ügyészség vizsgálódhat a Fővárosi Közterület-fenntartónál | A Legfőbb Ügyészséggel vizsgáltatná ki a fővárosi vezetés, hogy tudott-e a felügyelőbizottság a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) vállalatnál a csúszópénzek visszaosztásáról, illetve hogy eleget tett-e ellenőrzési kötelezettségének. A pénzügyi botrányt a hírTV Célpont című műsora tárta fel. | 2010-11-13 17:27:00 | 0 |
| KEHI-ellenőrzés az Educatio Kft.-nél | A kabinet felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét, hogy rendeljen el soron kívüli ellenőrzést az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél, és az ellenőrzés eredményéről készült jelentést terjessze a kormány elé. | 2010-11-13 17:23:00 | 0 |
| Hivatkozás a Szent Koronára és a kereszténységre | Pozsgay Imre szerint a magyarság önazonosságát erősítő, a Szent Koronára és "a keresztény nemzeti kultúrára" hivatkozó alkotmányra van szükség. | 2010-11-13 17:12:00 | 0 |
| EU-elnökség: a honlap lesz az egyik legfontosabb eszköz | A magyar EU-elnökség legfontosabb kommunikációs eszköze a honlap lesz, amelyet hétfőn kezdenek tesztelni, és december 20. körül élesítenek - mondta el az elnökség hivatalos honlapjáról tartott előadásában a projekt vezetője egy szombati budapesti szoftverfejlesztési konferencián. | 2010-11-13 16:09:00 | 0 |
| Fél év kell, hogy a timföldgyár átálljon új technológiára | Szakértői becslések szerint legalább hat-nyolc hónap szükséges ahhoz, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. átálljon a jelenleg használt nedves technológiáról az úgynevezett száraztárolásra, de a jelenlegi rendszerben a vörösiszap tárolása még biztonságosan megoldható - tájékoztatott Petróczi Tímea, a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője. | 2010-11-13 15:53:00 | 0 |
| Megalkotják a nemzeti adatvagyon fogalmát | A kiemelt jelentőségű állami nyilvántartások - közte a nyugdíjbiztosítás - adatfeldolgozását csak az állami szférába tartozó, azaz az adatkezelő által közvetlenül ellenőrizhető szervezet láthatja majd el, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatot. | 2010-11-13 14:26:00 | 0 |
| Nyolcezer önkéntes tartalékost szeretne Hende Csaba | Honvédek őrizhetik a Szent Koronát, tartalékos katonák a laktanyákat, ha az Országgyűlés elfogadja a honvédelmi miniszter javaslatát. Hende Csaba azt is kezdeményezi, hogy a parlament engedélyezze a honvédségnek nyolcezer önkéntes tartalékosi státusz létesítését. | 2010-11-13 13:04:00 | 0 |
| Súlyosabban büntetnék a házi őrizet szabályainak megszegését | Fogolyszökésnek minősítené a kormány január 1-jétől a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom szabályainak súlyos megszegését; egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat, amelyet a hét végén terjesztett a kabinet az Országgyűlés elé. | 2010-11-13 12:43:00 | 0 |
| Kövér: A magyar nemzetet óvó államra van szükség | Az Országgyűlés elnöke Csaba királyfi szobrának - Blaskó János alkotásának - felavató ünnepségén vett részt Nyárádszeredában többek között Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) és Iszák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével. | 2010-11-13 12:28:00 | 0 |
| Elkezdik építeni az új kolontári védőgátat | Már a jövő hét elején elkezdik a Kolontárt és Devecsert védő új, mintegy másfél kilométeres védőgát építését, az alapozás befejeződött, a nyomvonal melletti szervizút mintegy fél kilométeren elkészült - mutatták meg az eddig végzett munkálatokat vízügyi szakemberek az MTI tudósítójának szombaton a helyszínen. | 2010-11-13 11:53:00 | 0 |
| Nem terhelhetők tovább a háztartások | | 2010-11-13 11:40:00 | 0 |
| Beismerő vallomás | | 2010-11-13 11:24:00 | 0 |
| A méltánytalanság filozófiája | | 2010-11-13 11:21:00 | 0 |
| Naptári napokban számolják majd a határidőket | Jövő évtől a közigazgatási hatósági eljárásokban ismét naptári napokban, nem munkanapokban számolják majd a határidőket. | 2010-11-13 11:01:00 | 0 |
| Szijjártó: A válságadó egy három évre szóló modell | A válságadó egy három évre szóló modell - erősítette meg az Magyar Televízió Este című műsorában Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője arra a kérdésre, hogy 2012 után újabb adókkal sújtják-e a bankokat és óriásvállalatokat, azt mondta: az Orbán-kormány az új közteherviselési modell mellett teszi le a voksát, így 2012 után is lesz valamiféle arányos közteherviselés a nagycégek számára. | 2010-11-13 10:31:00 | 1 |
| Elavult pénzügyi mechanizmusrendszer | | 2010-11-13 10:25:00 | 0 |
| Újabb támogatást kapott Kolontár és Devecser | Eddig 33 millió 400 ezer forint segélyt ítélt oda a Magyar Kármentő Alapból a devecseri és kolontári önkormányzatnak a vörösiszap-katasztrófa adományait kezelő kármentő bizottság. | 2010-11-13 10:17:00 | 0 |
| Meghosszabbítják Hagyó előzetes letartóztatását | A Fővárosi Főügyészség indítványozta Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának újabb három hónappal való meghosszabbítását - mondta el a Magyar Nemzetnek Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője. | 2010-11-13 09:57:00 | 0 |
| Uniós segítségkérésről tárgyal az ír kormány | Az ír kormány tárgyalásokat folytat az európai pénzügyi stabilitási keret (EFSF) igénybevételéről, és valószínűleg meg is kapja a segítséget a támogatási alapból - jelentette péntek délután a Reuters. | 2010-11-12 20:51:00 | 0 |
| Beterjesztették a költségvetést megalapozó törvények módosítását | A kormány pénteken beterjesztette az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. | 2010-11-12 19:36:00 | 0 |
| Martonyi János megbeszélései Ausztriában | Bemutatta a magyar európai uniós elnökség célkitűzéseit, európai uniós és kétoldalú kérdéseket tekintett át a magyar külügyminiszter Johannes Hahn regionális politikáért felelős európai uniós biztossal, illetve az osztrák külügyminiszterrel folytatott pénteki ausztriai találkozóján. | 2010-11-12 19:04:00 | 0 |
| Visszakapta a "biztonságos" státuszt Ferihegy | A kormány ha kell, jogszabály-módosítással biztosít szélesebb ellenőrzési jogkört a légi közlekedés biztonságával foglalkozó hatóságoknak és szerveknek, annak érdekében, hogy többször ne fordulhasson elő a nyárihoz hasonló "leminősítés" - hangsúlyozta a kormányszóvivő és a légiközlekedési miniszteri biztos is azt követően, hogy a Budapest Airport visszanyerte a "clear" státuszt. | 2010-11-12 17:51:00 | 0 |
| A cigányság felzárkózása nem csak etnikai kérdés | A magyarországi cigányság felzárkózása nem csupán etnikai, hanem társadalmi és szociális-gazdasági kérdés is - emelte ki Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy pénteki budapesti konferencián. | 2010-11-12 17:31:00 | 0 |
| Duna-stratégia: a közlekedés az egyik legfontosabb szempont | A Duna-stratégiában, amelynek a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökségi programban is jelentős szerepe lesz, az egyik legfontosabb szempont a közlekedési helyzet javítása, de ez nem szoríthatja háttérbe a stratégia többi célját - mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken Budapesten, miután egyeztetett az Európai Bizottság képviselőivel. | 2010-11-12 17:06:00 | 0 |
| A foglalkoztatás bővítése hazánk legfontosabb vállalása | A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az Európai Bizottságnak az Európa 2020 Stratégia (EU2020) magyar vállalásait tartalmazó előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet (NIT), amely tartalmazza, hogy az ország a stratégia kiemelt céljainak eléréséhez milyen számszerű célkitűzések teljesítését vállalja 2020-ig - közölte a minisztérium pénteken. | 2010-11-12 16:35:00 | 0 |
| Fellegi kezdeményezte az autóbeszerzések felfüggesztését | A fejlesztési miniszter a MÁV és a Posta személygépjármű-beszerzéseinek felfüggesztését kezdeményezte - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken. | 2010-11-12 16:04:00 | 0 |
| "A parancsot a feljebbvaló, ám a bizalmat maga az ország adja" | Schmitt Pál köztársasági elnök szerint Magyarországnak jól képzett, tettre kész, elhivatott és hűséges katonái vannak. Az államfő pénteken, a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisán megtartott, Új lendület 2010 elnevezésű hadgyakorlaton hangsúlyozta: a katonaság nem pusztán technika és szakmai tudás, hanem hűség, ragaszkodás és becsület is egyben. | 2010-11-12 15:18:00 | 0 |
| Olyan romapolitikára van szükség, amely összefogást hoz | Farkas Flórián miniszteri biztos, fideszes országgyűlési képviselő szerint vissza kell adni a hazai cigány népességét tartását, büszkeségét, ezért új romapolitikára van szükség, amely minden idők legnagyobb összefogását hozza magával. | 2010-11-12 14:59:00 | 0 |
| Közelebb kell hozni az uniót az emberekhez + Képgaléria | A 2011. január elsején kezdődő soros magyar EU-elnökség hazai szóvivője Bakos Piroska, brüsszeli szóvivői pedig Polner Gergely és Hajdú Márton lesznek. A szóvivők feladata a soros magyar elnökséggel kapcsolatos feladatok ellátása, azaz kizárólag az elnökség nevében és ügyeiben nyilatkoznak majd. Az eseményről készült galériánkat itt tekintheti meg. | 2010-11-12 14:36:00 | 0 |
| Semjén: Összefogással épül újra Felsőzsolca | A kormány és a civil társadalom összefogását emelte ki a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki pénteken átadott egy, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hathatós támogatásával újjáépült házat a Petőfi utcában. | 2010-11-12 13:54:00 | 0 |
| Európa újraegyesülésének jelképe a Duna-stratégia | Az európai újraegyesülési folyamat jelképe a Duna-stratégia, egyben felelősség és lehetőség is - mondta Martonyi János pénteken egy ausztriai konferencián. | 2010-11-12 13:52:00 | 0 |
| Magyarország érdekelt Ukrajna európai integrációjában+Képek | Orbán Viktor Kijevben megbeszélést folytatott Viktor Janukovics ukrán elnökkel - olvasható Szijjártó Péter pénteki közleményében. A felek megállapodtak abban, hogy a két ország külügyminiszterei közös cselekvési tervet dolgoznak ki hazánk uniós elnökségének időszakára. | 2010-11-12 13:24:00 | 0 |
| Kormányzati Infokommunikációs Fejlesztési Ügynökség alakul | Szerdán és csütörtökön újabb rendezvényeken mutatta be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára a Digitális Magyarország vitairatát. | 2010-11-12 13:20:00 | 0 |
| A második kamara az egyensúlyi politika támasza + Képgaléria | A második kamarának jelentős hagyományai vannak Magyarországon - hívta fel a figyelmet Balsai István, a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken, a bizottság és a Fidesz-frakció által rendezett konferencián, amelyen Kukorelli István alkotmányjogász arról beszélt, a második kamara a törvényhozást kiegyensúlyozottabbá teheti. A rendezvényen készült képgalériánkat itt tekintheti meg. | 2010-11-12 13:05:00 | 0 |
| Bús: Nem tehetünk különbséget a nélkülözők között | Gazdasági társaság és önkormányzat összefogásával épül három ingatlan a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Felsőzsolcán. Az első elkészült házat pénteken adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban. | 2010-11-12 12:54:00 | 0 |
| Expóközpont épül Békéscsaba és Gyula között | Csaknem 700 millió forintos beruházással expóközpont épül a Békéscsaba és Gyula között található, a Békés Megyei Önkormányzat tulajdonában álló repülőtér közelében - jelentette be H. Kovács Judit, a megyei önkormányzat fejlesztésekért felelős alelnöke pénteken. | 2010-11-12 12:41:00 | 0 |
| Büntetné a vitézeket | | 2010-11-12 11:58:00 | 0 |
| "A következő év hihetetlenül fontos időszak lesz" | Még kétezer milliárd forint körüli, szabadon lehívható uniós forrás áll az Orbán-kormány rendelkezésére az Európai Unió 2013-ig tartó költségvetési ciklusából. A szocialista kormány azonban olyan szerződéseket is kötött - a várható választási vereségre készülve -, amelyekkel tudatosan szűkíteni akarta a következő kormányzat mozgásterét - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek reggel. | 2010-11-12 11:55:00 | 0 |
| "A közgyűlés működése nem múlhat eseti megállapodásokon" | A szegedi közgyűlés hetvenkét bizottsági posztjából negyvenet a Fidesz delegáltja tölt majd be, s a legnagyobb frakciót adó párt négy képviselője tanácsnokként is dolgozik a jövőben - döntött pénteki ülésén a testület. | 2010-11-12 11:51:00 | 0 |
| Toleráns oktatással kell rendre nevelni a fiatalokat | A tehetséggondozás nyomán, ha évtizedek múlva is, de javul az életminőség - jelentette ki Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkár győri Géniusz Tehetség-nap rendezvénye előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón. | 2010-11-12 11:47:00 | 0 |
| Egy település egy családért | Dunaszentmiklóson a talajsuvadás miatt összedőlt Hermann Sándorék háza, s a család segítségére sietett Michl József országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), Tata polgármestere. A parlamenti KDNP-frakció kezdeményezéséhez csatlakozva döntött a segítségről, amelyhez sokan csatlakoztak. A minap tartott bokréta-ünnepségen megjelent Harrach Péter KDNP-frakcióvezető. | 2010-11-12 10:47:00 | 0 |
| Jövőre teljesen átalakul az NCA rendszere | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága felülvizsgálta a civil szervezetek működését szabályozó joganyagot és a tervek szerint jövő év elején kívánja benyújtani a Parlamentnek azt az új törvényt, amely újraszabályozza a civil szektor finanszírozását és a civil szervezeteknek adható kedvezmények körét és mértékét - írja a tárca által portálunkhoz pénteken eljuttatott közlemény. | 2010-11-12 10:44:00 | 0 |
| Tarlós: Érthetetlen az NKH viselkedése | Tarlós István főpolgármester szerint "különös", hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) most hozott határozatot a BKV vasúthatósági engedélyeinek megvonásáról a cég pénzügyi helyzete miatt. | 2010-11-12 10:08:00 | 0 |
| Jelentősen nőtt a GDP a harmadik negyedévben | A bruttó hazai termék (GDP) az idén a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal nőtt éves bázison, kiigazítás nélkül és a naptárhatás kiszűrésével egyaránt, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a GDP 0,8 százalékkal nőtt 2010 második negyedévéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján pénteken. | 2010-11-12 09:53:00 | 0 |
| Fürjes: Ózd a fejlődés útjára lépett | Ózdon mintha megállt volna az idő az elmúlt nyolc évben. Elmenekülő befektetők, más városokba települő cégek, "baráti szerződések" sokasága. A visszásságokat sokáig lehetne folytatni, de a hiteles helyzetképért a lehető legkompetensebb személyhez fordultunk felvilágosításért, Fürjes Pálhoz, aki október 3-ával kezdhette meg polgármesteri tevékenységét a városban. Nem reménytelen a helyzet - erősödött bennünk az érzés, ahogy a fideszes városvezetőt hallgattuk. | 2010-11-12 09:50:00 | 0 |
| Kósa: A pénztárcánkhoz kell igazítani vágyainkat | A feladatfinanszírozásra kell áttérni az önkormányzatoknál - jelentette ki az önkormányzati államtitkár. Tállai András egy konferencián azt mondta: elsőként a feladatokat kell pontosan meghatározni, és azokhoz kell állami vagy helyi forrást rendelni. A jövőre elkészülő önkormányzati törvény azonban több polgármester szerint már nagy késésben van. Több település ugyanis már az idén sem tudja a számláit kifizetni. | 2010-11-12 09:44:00 | 0 |
| Végigdolgozott életek | | 2010-11-12 09:42:00 | 0 |
| Jogállam és elszámoltatás | | 2010-11-12 09:31:00 | 0 |
| Az ember, aki nem volt ott | | 2010-11-12 09:25:00 | 0 |
| Aranyreneszánsz | | 2010-11-12 09:19:00 | 0 |
| Milyen lesz a magyar jövő? | | 2010-11-12 09:08:00 | 0 |
| "A Költségvetési Tanács fogatlan oroszlánná vált" | Domokos László szerint kérdés, hogy szükség van-e a válság elmúlta után a Költségvetési Tanácsra. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ)elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban hangsúlyozta, hogy a testületet a válság begyűrűzésekor hozták létre, válaszlépésként egy rendkívüli helyzetre. Reméljük, hogy a válságkormányzásból vissza lehet térni a normális kormányzásra - fogalmazott. | 2010-11-12 09:02:00 | 0 |
| Ötezermilliárd forint a bedőlt cégek össztartozása | Bődületes összeggel, ezermilliárdokkal tartoznak az államnak és a gazdasági élet szereplőinek a felszámolás alatt álló társaságok. Akad olyan polgár is ebben az országban, akinek nagyjából száz bedöntött cég van a nevén. | 2010-11-12 08:49:00 | 0 |
| Hétfőig lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre | Jövő hét hétfőig lehet jelentkezni a 2011. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásra, a diákok több mint 1100 féle képzésből választhatnak 94 intézményben. Felvételi kérelem a hagyományos úton, illetve elektronikusan is benyújtható. | 2010-11-12 08:38:00 | 0 |
| Parragh: Ösztönözni kell a fiatalokat, hogy szakmát tanuljanak | A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pénteken a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta: nagy tömegben ott lehet álláslehetőséget teremteni, ahol alacsony a képzettség és a munkakultúra. Hozzátette: a munkahelyteremtés célja annyi, hogy a segélyt helyettesítse a fizetéssel. | 2010-11-12 08:27:00 | 0 |
| "Szolgálja a betegek érdekeit a gyógyszerellátás!" | Megkezdődtek az egyeztetések a gyógyszertárak létesítése és működtetése terén tervezett változtatásokról a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a szakmai szervezetek között - közölte a tárca egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön. | 2010-11-11 20:23:00 | 0 |
| A Fővárosi Közgyűlés napirendjén a BKV ügye | Várhatóan a BKV működőképességéről, valamint a kormány által megígért támogatásról vitáznak majd a Fővárosi Közgyűlés pénteki, rendkívüli ülésén. | 2010-11-11 19:24:00 | 0 |
| "Az emberközeli elnökség megteremtése a cél" | A kormány pénteken bemutatja a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség három szóvivőjét, Bakos Piroskát, Polner Gergelyt és Hajdú Mártont - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság csütörtökön. | 2010-11-11 19:20:00 | 0 |
| Holding létrehozásáról döntött a kaposvári közgyűlés | A városi közgyűlés csütörtöki ülésnapján Szita Károly polgármester szóbeli kiegészítőjében a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú holding működésével kapcsolatosan stratégiai célként fogalmazta meg, hogy az "a Dél-Dunántúlon megkerülhetetlen, jelentős erővel bíró gazdasági társaság legyen". | 2010-11-11 18:22:00 | 0 |
| Pintér: Gátat kell vetni a kirekesztő megnyilvánulásoknak | Meg kell védeni a demokratikus értékrendet, és gátat kell vetni a szélsőséges, kirekesztő megnyilvánulásoknak, amelyek ma is veszélyt jelenthetnek a szabadságjogok érvényesülésére - mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budapesten a Világ Igaza kitüntetés és a Belügyminisztérium Bátorságért érdemjelének átadásán. | 2010-11-11 18:15:00 | 0 |
| "Az együttműködést akadályozó falakat el kell bontani" | Németország húsz évvel ezelőtti újraegyesítésének emlékére csütörtökön német és magyar politikusok jelenlétében a berlini fal egy eredeti darabját adtak át Budapesten, a Terror Háza épülete előtt. | 2010-11-11 18:12:00 | 0 |
| Afrika jövője a nemzetközi béke szempontjából kulcsfontosságú | Martonyi János kulcsfontosságúnak nevezte a szudáni rendezést, amikor az afrikai ország külügyminiszterével, Ali Ahmed Kartival tárgyalt csütörtökön Budapesten. | 2010-11-11 17:34:00 | 0 |
| "El kell kerülni a szociális rendszer összeomlását" | Az elmúlt évek elvonásai után a szociális ellátórendszer az összeroppanás határán áll, ezért most az a legfontosabb, hogy elkerüljük annak összeomlását. A szociális, család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt erről Keszthelyen. | 2010-11-11 17:30:00 | 0 |
| Balog: Radikális lépéseket kell a szegénység ellen tenni | Húsz évvel a rendszerváltoztatás után éppen itt az ideje, hogy a szegénység ellen radikális lépéseket tegyenek - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. | 2010-11-11 16:51:00 | 0 |
| A kormány fel fogja számolni az "etnobizniszt" | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága egyeztetést tartott az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségével - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtöki közleményében. | 2010-11-11 16:49:00 | 0 |
| Ózd a fejlődés útjára lépett | Ózdon mintha megállt volna az idő az elmúlt nyolc évben. Elmenekülő befektetők, más városokba települő cégek, "baráti szerződések" sokasága. A visszásságokat sokáig lehetne folytatni, de a hiteles helyzetképért a lehető legkompetensebb személyhez fordultunk felvilágosításért, Fürjes Pálhoz, aki október 3-ával kezdhette meg polgármesteri tevékenységét a városban. Nem reménytelen a helyzet - erősödött bennünk az érzés, ahogy a fideszes városvezetőt hallgattuk. | 2010-11-11 16:34:00 | 0 |
| Szijjártó: A kormánytól senki ne várjon megszorításokat | Simor András jegybankelnököt a kormánnyal szembeni komoly sértődöttség vezérli - reagált Szijjártó Péter az MNB-elnök által csütörtökön elmondottakra. | 2010-11-11 16:13:00 | 0 |
| Rozsnyón ülésezett a magyar-szlovák vegyes bizottság | A Magyar-Szlovák Határon Átívelő Kormányközi Vegyes Bizottság 2010. november 11-én, csütörtökön a szlovákiai Rozsnyó városában tartotta ülését. | 2010-11-11 15:47:00 | 0 |
| Két lavinamentővel segítik a kárfelszámolást a szlovákok | Szlovákok is segítséget nyújtanak a vörösiszappal elöntött ajkai térség mezőgazdasági területeinek kárfelszámolásához: két, permetezővel felszerelt lavinamentő gépjármű érkezett csütörtökön Devecserbe, hogy egy kísérleti vegyszerrel próbálják közömbösíteni a szennyező anyag lúgos kémhatását. | 2010-11-11 15:42:00 | 0 |
| A fogyasztókat a törvényalkotás során is védeni kell | A kormány célkitűzése, hogy a fogyasztóvédelemben is ügyfélbarát, hatékony intézményrendszer alakuljon ki - hangsúlyozta Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Magyar Termék Nagydíj Pályázati Iroda közös szakmai szemináriumán csütörtökön, Budapesten. | 2010-11-11 15:30:00 | 0 |
| 146 millió energiahatékonysági és megújuló beruházásokra | Az Európai Parlament mai plenáris ülésén elfogadta a gazdaságélénkítő csomag módosítását, melynek értelmében az Európai Unió 146 millió eurót fordít energiahatékonysági és megújuló beruházások finanszírozására. | 2010-11-11 15:24:00 | 0 |
| Vörösiszap: öt évig figyelik az érintettek egészségi állapotát | A tervek szerint öt éven keresztül fogják nyomon követni azoknak az egészségi állapotát, akik bármilyen formában érintettek voltak a vörösiszap-katasztrófában - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi helyettes államtitkára csütörtökön újságíróknak. | 2010-11-11 15:23:00 | 0 |
| "Súlyos hiba volt az intervenciós rendszer leépítése" | Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő (Fidesz)csütörtöki plenáris ülésen tett felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy súlyos hiba volt az Európai Unió részéről az intervenciós rendszer leépítése. | 2010-11-11 15:20:00 | 0 |
| Cél a pénzügyi stabilitás és befektetői védelem erősítése | A jelentés javaslatai révén az egész európai befektetési piac stabilitása nagymértékben megerősödhet - olvasható a közleményben. | 2010-11-11 15:04:00 | 0 |
| Budapestnek működőképes BKV-ra van szüksége | A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Bajnai-kormány korábbi ígéretének megfelelően 7,5 milliárd forintos támogatást és 5 milliárd forintos hitelgaranciát biztosít a BKV-nak. | 2010-11-11 15:03:00 | 0 |
| Negyven év után kedvezményes nyugdíjba mehetnek a nők | Kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. Várhatóan 2012-ben vezetik be Magyarországon a duális szakképzést, de kísérleti jelleggel már 2011 szeptemberétől élhet a német szakképzési rendszer. 18-ról 17 évre módosul a tankötelezettség korhatára - hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón melyen Nagy Anna, Czomba Sándor és Hoffmann Rózsa számolt be a kabinet legutóbbi döntéseiről. Ugyanitt elhangzott: a kormány nem hagyja magára a BKV-t. Tekintse meg képgalériánkat! | 2010-11-11 15:00:00 | 0 |
| Jelentős támogatás a virtuális fenyegetések kivédésére | A jövőben a Magyar Honvédség fogja őrizni a Szent Koronát, a koronázási jelvényeket és a Sándor-palotát - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter egy infokommunikációs konferencián csütörtökön Balatonfüreden. | 2010-11-11 14:59:00 | 0 |
| Elemi érdeke az EU-nak a terroristák korai kiszűrése | Hankiss Ágnes európai parlamenti képviselő (Fidesz) az EP mai plenáris ülésén írásban leadott nyilatkozatában üdvözölte az utasnyilvántartásról (PNR) szóló uniós külső stratégia kidolgozására vonatkozó többpárti állásfoglalási indítványt, mivel az a biztonság és az adatvédelem egyensúlyán nyugvó megállapodást kíván előmozdítani az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között. | 2010-11-11 14:47:00 | 0 |
| Deutsch: Hatékonyabb ellenőrzést! | Az Európai Unió 2009-es költségvetéséről szóló éves jelentés bemutatásának mai plenáris vitájában Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő (Fidesz) kiemelte, hogy az uniós források hatékonyabb felhasználása érdekében a jövőben az uniós költségvetési kifizetésekkel kapcsolatos hibaarányt tagállamonként kell meghatározni. | 2010-11-11 14:40:00 | 0 |
| Varga: Magyarország jelenleg kényszerpályán van | A bankadó segít az országot egyensúlyi pályán tartani, ezért az jó az OTP Banknak is - mondta Varga Mihály. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Balatonfüreden a különadókat és a bankadót is átmenetinek nevezte, amelyek 2013-ig szólnak, és amelyeket fokozatosan vezetnek majd ki a rendszerből. | 2010-11-11 14:36:00 | 0 |
| Magyarország támogatja a Nyugat-Balkán EU-integrációját | Magyarország támogatja a nyugat-balkáni országok, így Albánia európai uniós integrációját - közölte a magyar külügyminiszter, miután csütörtökön Budapesten tárgyalt albán kollégájával, Edmond Haxhinastóval. A tiranai vendég azt mondta, fel kívánják hívni a magyar vállalatok figyelmét az albán piac kínálta lehetőségekre. | 2010-11-11 14:31:00 | 0 |
| Folytatódik az M43-as építése Makó és az országhatár között | Jövőre folytatódik az M43-as építése Makó és az országhatár között, 2013 májusára szabadulhat meg a tranzitforgalomtól Apátfalva és Magyarcsanád - írta csütörtöki számában a Délmagyarország. | 2010-11-11 14:26:00 | 0 |
| 2006: felülvizsgálhatják több letartóztatott ügyét | Törvényjavaslatot készít Balsai István, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott és stábja, amelynek alapján felülvizsgálhatják körülbelül kétszáz, a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett ember ügyét. | 2010-11-11 14:21:00 | 0 |
| Jövő héten kezdődik a 2011. évi büdzsé vitája | Jövő hétfőn kezdi az Országgyűlés a 2011. évi költségvetés tárgyalását, kedden pedig dönt a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által előterjesztett három, a 98 százalékos különadót érintő törvénymódosításról. | 2010-11-11 11:39:00 | 0 |
| Az EU rajta tartja a szemét Írországon | "Minden szükséges eszközt bevetünk Írország megsegítésére, ha kell" - mondta az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, amikor azt kérdezték tőle, hogy elképzelhetőnek tart-e egy, a görög mentőcsomaghoz hasonlót Írország esetében is. | 2010-11-11 11:35:00 | 0 |
| A gazdaságban megújulásra van szükség + képgaléria | 2013-ban létre kell hozni a közteherviselés új modelljét - szögezte le Orbán Viktor azon a rendezvényen, melyen Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK ) elnökével közösen megállapodást írtak alá a szakképzési feladatokról. A rendezvényen készült képgalériánkat itt tekintheti meg. | 2010-11-11 11:27:00 | 0 |
| Fellegi: Új infokommunikációs stratégia készül | November végére elkészül a kormány új infokommunikációs stratégiája, jövő év januártól jelentős változások kezdődnek a közigazgatás informatikai rendszerében - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége szervezésében tartott konferencián, Balatonfüreden. | 2010-11-11 11:25:00 | 0 |
| Tarlós vizsgálatot indított a BKV ügyében | Tarlós István főpolgármester vizsgálatot indított a Városházán és a BKV-nál, mert a BKV működési engedélyének felfüggesztése ügyében lengyelországi útján egy SMS üzenetet kapott a BKV vezérigazgatójától. | 2010-11-11 11:21:00 | 0 |
| Új feladatotok a Nemzeti Kegyeleti Bizottság számára | A történelmi emlékhelyek ápolása és gondozása közfeladat - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a IX. kegyeleti konferencián csütörtökön a fővárosban. | 2010-11-11 11:12:00 | 0 |
| Nyitrai Zsolt Finnországban: a tét a sikeres EU-elnökség | A napokban finnországi kétoldalú találkozókon vett részt Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációs államtitkára. A tárgyalások vezérfonalát a sikeres magyar EU-elnökségre történő fölkészülés jelölte ki. | 2010-11-11 10:36:00 | 0 |
| A Mal most választhat: épít vagy fizet | Devecseren folytatja a munkát a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoport, miután kedden Kolontáron befejezték a lakossággal folytatott egyeztetést. | 2010-11-11 10:35:00 | 0 |
| Domokos: A büdzsé sok tekintetben előre lép | Míg tavaly az Állami Számvevőszék még az adóbevételek 96 százalékáról nem tudott véleményt mondani, az idén ez már csak a 35 százalékára igaz - jelentette ki Domokos László, a szervezet elnöke, aki csütörtökön a Magyar Televíziónak adott interjújában úgy vélte, lehet részletkérdésekről vitatkozni, de alapjában véve a költségvetés teljesíthető. | 2010-11-11 10:32:00 | 0 |
| Útkereső baloldal | | 2010-11-11 10:25:00 | 0 |
| Rozsnyón ülésezik a magyar-szlovák vegyes bizottság | Rozsnyó városában tartja következő ülését csütörtökön a határon átívelő Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság. | 2010-11-11 10:22:00 | 0 |
| "Tízszer akkora károkozás történt, mint a Zuschlag-ügyben" | A VII. kerületre alaposan rájárt a rúd az elmúlt húsz évben. A kerület botrányoktól volt hangos, az önkormányzat kasszájából százmilliós összegek tűntek el. Csak a problémák maradtak. Október harmadikától új korszak vette kezdetét a fideszes irányítás alá került városrészben. A bizalom érezhető, de nagy az elvárás. A megfelelés érdekében kidolgozott cselekvési tervekről Vattamány Zsolt polgármester beszélt a fidesz.hu-nak. | 2010-11-11 10:13:00 | 0 |
| "Tízszer akkora károkozás történt, mint a Zuschlag-ügyben" | A VII. kerületre alaposan rájárt a rúd az elmúlt húsz évben. A kerület botrányoktól volt hangos, az önkormányzat kasszájából százmilliós összegek tűntek el. Csak a problémák maradtak. Október harmadikától új korszak vette kezdetét a fideszes irányítás alá került városrészben. A bizalom érezhető, de nagy az elvárás. A megfelelés érdekében kidolgozott cselekvési tervekről Vattamány Zsolt polgármester beszélt a fidesz.hu-nak. | 2010-11-11 09:59:00 | 0 |
| Az MSZP is elszámoltatná Gyurcsányt | | 2010-11-11 09:17:00 | 0 |
| Néhány vérlázító végkielégítés | | 2010-11-11 09:11:00 | 0 |
| Semjén: Az állami nyugdíjrendszer jövedelmezőbb | Ami Magyarországon van, az csak a volt szocialista országokban megszokott - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magánnyugdíj-pénztárakra kialakított konstrukcióval kapcsolatosan csütörtökön a köztévében. | 2010-11-11 08:53:00 | 1 |
| Mártírkodó dúsgazdag baloldaliak | | 2010-11-11 08:48:00 | 0 |
| Vitézy Dávidot szakmai tudása segítette pozícióba | A VEKE egykori szóvivője most nagy feladatot kapott Tarlós Istvántól, Vitézy Dávidot a Budapesti Közlekedési Központ frissen kinevezett vezérét nem a jobboldalon jól csengő családneve, hanem szakmai tudása segítette a fővárosi közlekedés elsőszámú pozíciójába - írja a Figyelő. | 2010-11-11 08:41:00 | 0 |
| Orbán Viktor megállapodást ír alá Parragh Lászlóval | Magyarországon is bevezetik a német típusú, "duális" szakképzési rendszert. Ezzel kapcsolatosan ír alá megállapodást ma délelőtt Orbán Viktor és Parragh László. | 2010-11-11 08:35:00 | 0 |
| Magánnyugdíjpénztárak balliberális kezekben | A Magyar Nemzet összeállításából kiderül: a pénztárak fontos vezetői között számos ismert vagy kevésbé ismert balliberális személyiség található, akik gyaníthatóan politikai érdekeik miatt próbálnak gáncsot vetni az Orbán-kormány intézkedéseinek, és nem csupán a lakossági befizetésekből felhalmozott hatalmas, 2800 milliárdos pénztári vagyon elvesztésétől tartanak. | 2010-11-11 08:33:00 | 0 |
| Ángyán: 2009 rossz éve volt a mezőgazdaságnak | Negatív tendenciák voltak jelen tavaly a magyar mezőgazdaságban - összegezte Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az ágazat múlt évi teljesítményét az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának szerdai ülésén. | 2010-11-10 20:56:00 | 0 |
| Parlamenti vitára alkalmas a 2011-es költségvetés | Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága általános parlamenti vitára alkalmasnak tartotta szerdai ülésén a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. | 2010-11-10 18:00:00 | 0 |
| A logisztika a gazdaság meghatározó eleme lett | A logisztika a magyar gazdaság meghatározó elemévé fejlődött az elmúlt tíz évben, s az ország számára kitörési pont lehet a logisztikai keresletet idevonzó infrastruktúra- és szolgáltatásrendszer - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Balatonalmádiban, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) kétnapos kongresszusának szerdai megnyitóján. | 2010-11-10 17:56:00 | 0 |
| Hiteles, valóságra épülő költségvetés lesz | A Fidesz egy percig sem csodálkozik azon, hogy az MSZP nem érti, vagy nem akarja érteni a költségvetés prioritásait. A szocialisták ugyanis 8 éven át hazugságokon alapuló költségvetéseket alkottak - fogalmaz közleményében a Fidesz-frakció. | 2010-11-10 17:10:00 | 0 |
| Szászfalvi: Helyreáll a bizalom az állam és az egyház közt | Nyolc év után először van megegyezés a kormányzat és az egyházi szakértők között a zárszámadási törvényt illetően - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára szerdán az MTI-nek adott interjújában. | 2010-11-10 17:08:00 | 0 |
| A nemzeti kisebbségek védelme az EBESZ alapvető feladata | Gál Kinga fideszes néppárti képviselő módosító indítványainak köszönhetően a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések megfelelő hangsúllyal kerülnek az Európai Parlament által tárgyalt, "az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megerősítéséről és az Európai Unió szerepéről" szóló jelentésbe. | 2010-11-10 16:16:00 | 0 |
| "Kórusban hazudtak a szocialisták az Országházban" | A szocialisták kérjenek bocsánatot a Fidesz frakciótól és személy szerint Meggyes Tamástól is. Hagyjanak fel a hazudozással egyszer és mindenkorra - szólította fel az MSZP-frakció tagjait L. Simon László szerdai sajtótájékoztatóján. | 2010-11-10 16:14:00 | 1 |
| Szigorúbban ellenőrzik a schengeni szabályok betartását | Az Európai Bizottság ezentúl szigorúbban kívánja ellenőrizni a schengeni szabályok betartását, mert az előírásokat az európai uniós tagállamok továbbra sem mindig alkalmazzák megfelelően - jelentette be Cecilia Malmström belügyi biztos szerdán Brüsszelben. | 2010-11-10 14:31:00 | 0 |
| A kormányfő nyitja meg a jövő évi költségvetés vitáját | Orbán Viktor mond expozét a 2011-es költségvetésről szóló törvényjavaslat - a tervek szerint - jövő kedden kezdődő általános vitájában a parlamentben - erősítette meg a sajtó értesülését a miniszterelnök szóvivője szerdán. | 2010-11-10 14:29:00 | 0 |
| Schmitt: Szlovénia hazánk egyik legfontosabb partnere | A szlovéniai magyar és a magyarországi szlovén kisebbségek helyzete volt az egyik kiemelt témája Schmitt Pál köztársasági elnök és szlovén partnere, Danilo Türk megbeszéléseinek szerdán Budapesten; a magyar államfő emellett a romakérdés kezeléséről is részletesen tájékoztatta szlovén kollégáját. | 2010-11-10 14:25:00 | 0 |
| Európa gazdasági ereje a belső piac megerősítésén múlik | Az EU belső piacának az észak-amerikaihoz hasonló egységes gazdasági hátországot kell teremtenie az európai vállalatok számára, melynek érdekében a nemzeti érdekeket összhangba kell hozni az egységes uniós piac célkitűzéseivel - olvasható Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2010-11-10 14:18:00 | 0 |
| Kultúrpalotát adnak át Kaposváron | Háromnapos fesztivállal ünneplik Kaposváron a felújított Szivárvány Kultúrpalota átadását, a művészetek kedvelői csütörtökön vehetik birtokba rendezvényközpontot. | 2010-11-10 14:08:00 | 0 |
| Megújul a békéscsabai kórház sürgősségi osztálya | Több mint 510 millió forintból megújul a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet sürgősségi betegellátó osztálya - közölte a város polgármestere. | 2010-11-10 13:38:00 | 0 |
| Európa gazdasági ereje a belső piac megerősítésén múlik | Az EU belső piacának az észak-amerikaihoz hasonló egységes gazdasági hátországot kell teremtenie az európai vállalatok számára, melynek érdekében a nemzeti érdekeket összhangba kell hozni az egységes uniós piac célkitűzéseivel - olvasható Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2010-11-10 13:17:00 | 0 |
| "A magyar emberek számítanak a sikeres magyar vállalkozásokra" | A Coop elmúlt tizenöt éves története bebizonyította, megéri tisztességesnek lenni, mert Magyarország és a magyar emberek számítanak a sikeres magyar vállalkozásokra. Erre tudjuk felépíteni a magyar gazdaságot - jelentette ki a miniszterelnök szerdán a Művészetek Palotájában, a Coop üzletlánc tizenöt éves fennállása alkalmából tartott ünnepségen. Képgalériánkat itt tekintheti meg. | 2010-11-10 13:09:00 | 0 |
| "Le kellett győzni a spekulánsok magánérdekeit" | Amíg a kormány a választói akaratnak megfelelően teszi a dolgát, mint tette eddig, akkor mindvégig számíthat a parlamenti többség támogatására - mondta Szijjártó Péter szerdán a Parlamentben. Ugyanitt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kiemelte: az előző nyolc év "ősbűne" az államadósság nagy mértéke. | 2010-11-10 12:53:00 | 1 |
| Zöld utat kaptak Lázár János módosító indítványai | Az alkotmánymódosításhoz benyújtott módosító javaslatot 261 igen és 96 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta a Ház, az Ab-törvényt érintő előterjesztés módosítását 261 igen és 100 nem szavazattal hagyták jóvá. Az egyes gazdasági tárgyú törvényekhez beadott módosító indítványt 303 igen és 58 nem szavazattal fogadták el. | 2010-11-10 12:36:00 | 0 |
| Szijjártó: 2012 után megszűnik a válságadó | A válságadó 2012 után megszűnik - szögezte le Szijjártó Péter az MTI-nek szerdán az ezzel ellentétes tartalmú sajtóhírek kapcsán. A kormány az érintett ágazatok szereplőivel tárgyalásokat folytat majd "egy új szabályozásról". | 2010-11-10 12:06:00 | 0 |
| Orbán: A szolgáltatások nem pótolhatják a termelést | Terjedelmes interjút közölt a Frankfurter Allgemeine Zeitung Orbán Viktorral szerdai számában, melyben a miniszterelnök kifejtette: a magyar hagyomány a parlamentáris rendszerben van, a politika központjában a Parlament áll és nem az államfő. | 2010-11-10 12:00:00 | 0 |
| Orbán Viktor pénteken Kijevbe utazik | Orbán Viktor miniszterelnök pénteken látogatást tesz Kijevben, ahol találkozik Viktor Janukovics ukrán államfővel és Mikola Azarovval, Ukrajna miniszterelnökével - adta hírül Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője szerdán. | 2010-11-10 11:41:00 | 0 |
| Megkezdik az új kolontári védőgát építését | Devecserben folytatja a munkát a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoport, miután kedden Kolontáron befejezték a lakossággal folytatott egyeztetést - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka szerdán. | 2010-11-10 10:37:00 | 0 |
| A vadász és a csemete | | 2010-11-10 10:24:00 | 0 |
| Az MSZP-faktor | | 2010-11-10 09:57:00 | 0 |
| A legnagyobb magyar terv | | 2010-11-10 09:44:00 | 0 |
| A nemzethalál elmélete | | 2010-11-10 09:34:00 | 0 |
| A közösségi oldalaktól nem leszünk boldogabbak | A népesedési adatokat elnézve különösen igaz ez Magyarországra: a kedvezőtlen születési számok mögött nemcsak anyagi, hanem értékmegfontolások is állnak. Kopp Mária az MNO-nak kijelentette: meg kell szólítani a fiatalokat az általuk használt csatornákon is. A magány veszélyes szituáció, s ezen nem képesek segíteni a virtuálitásban meglévő közösségek sem. | 2010-11-10 09:30:00 | 0 |
| Magas nyugdíj a megtorlásért | | 2010-11-10 09:18:00 | 0 |
| "A kormány napokon belül dönt az átlépés szabályairól" | A kormány hamarosan dönt a magánnyugdíjpénztárból az állami nyugdíjrendszerbe való átlépés pontos szabályairól - fogalmazott Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán a TV2 Mokka című műsorában. | 2010-11-10 09:04:00 | 0 |
| Panaszt tett a feljelentő a Biszku-ügyben | Panasszal él a hágai nemzetközi bíróságon dolgozó Gellért Ádám a Fővárosi Főügyészség azon döntése ellen, amelyben az elutasította, hogy büntetőeljárást indítson Biszku Béla egykori belügyminiszter ellen - írja a Magyar Nemzet. | 2010-11-10 08:40:00 | 0 |
| Budai: Gyurcsány felelőssége megkerülhetetlen | Megkerülhetetlennek tartja Gyurcsány Ferenc büntetőjogi felelősségét a sukorói beruházás ügyében az új elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula az MTI-nek adott interjúban ugyanakkor rámutatott arra is, hogy két másik kaszinóberuházás és a 2006. őszi fővárosi események ügye is felveti a volt miniszterelnök felelősségét. Gyurcsány Ferenc mentelmi joga ügyében szerinte taktikázik az ügyészség. Budai Gyula - kétéves kormánybiztosi megbízatása zárásaként - korrupcióellenes jogszabálytervezet elkészítését tervezi. | 2010-11-10 08:30:00 | 0 |
| Lázár: Szakmai vita zajlik Hoffmann és Pokorni közt | Kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője a Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár közötti vitáról kifejtette: megspórolhatatlan a vita az olyan súlyú kérdésekben, mint a felsőoktatás átalakítása. Lázár János szerint azonban ezeknek nem párt-, hanem szakmapolitikai vitáknak kell lenniük. | 2010-11-09 21:22:00 | 0 |
| "Továbbra is védeni kell a termőföldet" | Az Európai Unió (EU) eddigi közös mezőgazdasági politikájának (KAP) átfogó reformja mellett szállt síkra a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - valamint Bulgária és Románia agrárminisztere, akik kedden Pozsonyban tanácskoztak. | 2010-11-09 20:41:00 | 0 |
| "Nézd meg jól az ajándékukat, a következőt nem a postás hozza" | Életveszélyesen megfenyegették Papp Gábort, Hévíz polgármesterét. Hétfő délután egy levelet kapott, amely mellett egy lőszer is volt a borítékban. A levél feladója egyelőre ismeretlen, azonban a bélyegen található pecsétből kiderül, hogy a küldeményt a hévízi postán adták fel. | 2010-11-09 16:42:00 | 0 |
| Orbán Viktor Erdő Péterrel találkozott | A magyar EU-elnökségre való felkészülés szerepelt Orbán Viktor kormányfő és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek keddi budapesti találkozójának napirendjén. | 2010-11-09 16:39:00 | 0 |
| Felfüggesztette az NKH a BKV működési engedélyét | A Nemzeti Közlekedési Hatóság kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét pénzügyi helyzetének bizonytalanságára hivatkozva, és hat hónapos ideiglenes engedélyt adott ki - írja Tarlós István keddi közleményében. | 2010-11-09 16:24:00 | 0 |
| A magyar elnökségre átnyúló témákról tárgyaltak Brüsszelben | Több olyan témát tárgyaltak meg kedden Brüsszelben az EU-országok igazságügyi minisztereinek tanácskozásán, amelyet a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökségnek tovább kell majd vinnie - tájékoztatta a magyar újságírókat Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a megbeszélés után. | 2010-11-09 16:00:00 | 0 |
| Program kis CO2-kibocsátású technológiák fejlesztésére | Sokmilliárd eurós beruházási programot indított kedden az Európai Bizottság innovatív, kis szén-dioxid-kibocsátású technológiák fejlesztésére. | 2010-11-09 15:53:00 | 0 |
| Vádat emeltek Hunvald és társai ellen | Vádat emeltek Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke és 23 társuk ellen különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel. | 2010-11-09 15:48:00 | 0 |
| Navracsics az uniós bel- és igazságügyminiszterek brüsszeli találkozóján | Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden - 2010. november 9-én - az Európai Unió Bel-és Igazságügyi Tanácsának soron következő ülésére Brüsszelbe utazott. | 2010-11-09 15:46:00 | 0 |
| Uniós támogatásból bővül Füzesgyarmat szenyvízhálózata | Az elnyert pénzből teljesen kiépülhet a település teljes szennyvízcsatorna-hálózata - közölte a város polgármestere kedden. | 2010-11-09 15:27:00 | 0 |
| Varsóba látogat Tarlós István főpolgármester | Varsóba vezet Tarlós István első külföldi hivatalos útja. | 2010-11-09 14:37:00 | 0 |
| Cséfalvay: Stabilizáljuk a pénzügyi szolgáltatókat | Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat elsődleges célja egyes pénzügyi tárgyú uniós irányelvek hazai gyakorlatba való átültetése - mondta az általános vita elején az expozét ismertető nemzetgazdasági államtitkár kedden a parlamentben. | 2010-11-09 13:35:00 | 0 |
| Törvénymódosítás a gyerekek jobb napközbeni ellátásáért | Törvénymódosítást készít elő a nemzeti erőforrás miniszter a gyermekek jobb napközbeni ellátása érdekében, egyetértve az ombudsman ajánlásával. | 2010-11-09 13:17:00 | 0 |
| Többlet finanszírozásra számíthat a külügyi tárca | Jelentős mértékben növekszik a Külügyminisztérium jövő évi költségvetése az ideihez képest; ennek részben a több feladat, egyebek között a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség az oka - tájékoztatta az Országgyűlés külügyi bizottságát kedden a szaktárca. | 2010-11-09 13:12:00 | 0 |
| Az európai joggyakorlatban nem ismeretlen a különadó | Volt a Fidesznek egy választási ígérte. Szeretném, ha 20 év után a választási ígértek betartásra kerülnének - jelentette ki Lázár János a végkielégítések 98 százalékos megadóztatása ügyében a TV2 Mokka című műsorában. | 2010-11-09 12:49:00 | 1 |
| "Új és végleges alkotmánya legyen Magyarországnak" | Az új korszakban a kormányzat nem meghátrál a vállalásai elé került akadályok láttán, hanem megteremti intézkedései alkotmányos alapját - nyilatkozta Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a végkielégítésekre kivetendő kilencvennyolc százalékos különadó kapcsán a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. Az öt éves visszamenőleges hatály ugyanakkor ellenzéki ötlet volt, a kormányoldal most befogadta az ellenzék indítványát - tette hozzá. A határon túli magyarok szavazati joga ügyében még széles körű konzultáció zajlik, a javaslatok beérkezését és kiértékelését követően lehet majd eldönteni, mi kerüljön a törvényjavaslatba, ám a határon túli magyarok státusza addig is fontos kérdés Magyarországon - hangzott el a beszélgetésben. | 2010-11-09 12:16:00 | 1 |
| Egységes támogatás a költségvetés koncepciójának | A jövő évi költségvetés összeállításának rendező elveiről beszélt Orbán Viktor a Fidesz-frakció keddi ülésén, ahol tájékoztatást adott arról, hogy jövő héten, november 16-án megkezdődik a büdzséjavaslat vitája az Országgyűlésben - közölte a tanácskozás után Lázár János. | 2010-11-09 11:56:00 | 0 |
| Stabilan működhet a pénzügyi rendszer | A PSZÁF-ról szóló új törvény lehetőséget teremt arra, hogy a pénzügyi rendszer stabilabban működjön, s a fogyasztók érdekeit is figyelembe vegyék. | 2010-11-09 11:44:00 | 0 |
| Jobb lett a külkereskedelmi többlet a várnál | Az elemzők szerint a szeptemberi külkereskedelmi mérleg többlete jobb lett a várnál, és az év végi az éves többlet elérheti akár az 5,3 milliárd eurót is. | 2010-11-09 11:20:00 | 0 |
| Digitális átalakulás | Teljes szélessávú lefedettség, felhasználóbarát e-közigazgatás, a távmunka és a távoktatás kereteinek megalkotása, valamint az infokommunikációs vállalkozások helyzetbe hozása - többek között ezekre a témákra fókuszál a Digitális Magyarország vitairat, amely a kormány infokommunikációs stratégiájának fő irányait vázolja. Nyitrai Zsolt államtitkár a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta: szemben a korábbi gyakorlattal, minden döntést szakmai konzultáció fog megelőzni. | 2010-11-09 11:12:00 | 0 |
| Lendvai Ildikó és az utcai politizálás | | 2010-11-09 10:27:00 | 0 |
| Legyen magyar villamosgyártás | Ganz-villamosok gyártását és beszerzését szorgalmazza a miskolci polgármester, aki szerint legalább 200-220 magyar jármű találhatna magyar piacra - írta az Észak-Magyarország kedden. | 2010-11-09 09:34:00 | 0 |
| Innovációs zónává kell átalakulnia Közép-Európának | Tág értelemben vett ipari zónából innovációs zónává kell átalakulnia Közép-Európának és benne Magyarországnak a hosszú távú stabilitás érdekében - mondta Cséfalvay Zoltán hétfőn egy bécsi gazdasági fórumon felszólalásában. | 2010-11-09 09:25:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc ügye nem csúszhat el semmin! | | 2010-11-09 09:12:00 | 0 |
| 40 milliárdos többletbevétel az államkasszának | Megszavazta a nyugdíjjárulék emelését a parlament - eszerint 9 és fél százalékról 10 százalékra nő a közteher 2011-ben. A járulékemelés jövőre mintegy 40 milliárd forintos többletbevételt jelenthet az államkasszának, amelyre a kormány szerint a nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásához van szükség. | 2010-11-09 09:06:00 | 0 |
| Pálinkás: Áprilisban lehet új alkotmány | Megírta a miniszterelnöknek részletesen mindazt, amiről a Magyar Nemzetnek adott interjúban az új alkotmányról elmondott - jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-09 09:02:00 | 0 |
| A Népszava értelmezési problémái | | 2010-11-09 09:01:00 | 0 |
| Évente százmilliárdok tűntek el az országból | Évi két-háromszáz milliárd forint vándorolt hazánkból külföldi bankszámlákra az elmúlt esztendőkben a Blochamps pénzügyi tanácsadó becslése szerint. | 2010-11-09 08:52:00 | 0 |
| Martonyi tárgyalásokat sürget Izrael és Palesztína között | Sem az izraeli, sem a palesztin félnek nem szabad egyoldalúan cselekednie, mert az ronthatja a tárgyalás útján elérendő békemegállapodás esélyeit - jelentette ki az izraeli látogatáson járó Martonyi János külügyminiszter a Jerusalem Post című lapnak hétfőn adott interjújában. | 2010-11-09 08:51:00 | 0 |
| Üzenet Orbán Viktornak: ne vacakoljatok! | | 2010-11-09 08:48:00 | 0 |
| Megtalálta a középutat a Fidesz | | 2010-11-09 08:44:00 | 0 |
| Az MSZP-s polgármester számlája Kolontárnak | | 2010-11-09 08:36:00 | 0 |
| Mennyi legyen? | Nyelvi oldalról közelítve a kérdést, meg kell vizsgálnunk, mit jelent esetünkben a végkielégítés kifejezésben a vég szócska. | 2010-11-09 08:33:00 | 0 |
| "Az emberek igazságérzete egyértelmű teendőket diktál" | Az emberek igazságérzete egyértelmű teendőket diktál a kormányzat számára - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-09 08:29:00 | 1 |
| Hatalmas az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt | Három óra alatt több mint háromszázan érdeklődtek a csíkszeredai magyar főkonzulátusnál, időpontot kérve a kedvezményes honosításhoz szükséges dokumentumok benyújtásához. A külképviseleteken hétfőtől lehet időpontot egyeztetni, a dokumentumok leadásának első napja 2011. január 3. | 2010-11-09 08:23:00 | 0 |
| Állampolgár is fordulhatna az AB-hoz egyes kérdésekben | Az új javaslatok szerint nem kötik össze az Alkotmánybíróság hatáskörét a népszavazási tilalmakkal, és módosítják a különadó tervezetét is - minderről Lázár János beszélt hétfőn Az Estében. | 2010-11-08 21:07:00 | 1 |
| Fellegi: Folytatni kell a kohéziós politikát | Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn hivatalában fogadta Peter Ramsauer német szövetségi közlekedési minisztert. A megbeszélésen a felek a magyar uniós elnökségi időszak prioritásairól, a két ország közötti együttműködési lehetőségekről tárgyaltak. | 2010-11-08 21:03:00 | 0 |
| Kétharmados többséggel választható a legfőbb ügyész | A jövőben a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben - tartalmazza egyebek között a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítási javaslat. | 2010-11-08 20:57:00 | 0 |
| "Magyarország bátorító üzenetet küld Szerbiának" | Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az Európai Unió (EU) és Szerbia közötti stabilizációs és társulási megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. | 2010-11-08 19:33:00 | 0 |
| Még két évig maradna az energetikai cégekre kirótt adó | További két évig, 2013. január 1-ig maradna az energetikai cégekre 2008-ban kivetett Robin Hood adó, amit az utolsó adóévben, 2012-ben december 31-ig kell megfizetni a parlament előtt lévő, a kormány által támogatott módosító javaslat szerint. | 2010-11-08 19:00:00 | 0 |
| Ezren kértek magyar állampolgárságot Székelyföldön | Mintegy ezer, magyar állampolgárságért folyamodót jegyeztek elő hétfőn a csíkszeredai magyar főkonzulátuson - tájékoztatott Balogh György konzul. | 2010-11-08 18:48:00 | 0 |
| Mal Zrt.: megkezdődött a technológiai váltás előkészítése | Megkezdődött a technológiai váltás előkészítése a Mal Zrt.-nél, ennek részeként csökkentik a 10/a tározóba kerülő anyagok lúgtartalmát - közölte a kormánybiztos szóvivője hétfőn. | 2010-11-08 18:36:00 | 0 |
| Szerdán is ülésezni fog a Parlament | Az Országgyűlés ezen a héten szerdán is ülést tart, amelyen a Lázár János Fidesz frakcióvezető önálló indítványaihoz benyújtott módosító javaslatokról dönt a parlament - tudta meg az MTI a házbizottság hétfő délutáni rendkívüli ülése után. | 2010-11-08 16:44:00 | 0 |
| "Húsz év után beszéljünk végre a többségi demokráciáról!" | Lázár János hétfői sajtótájékozatóján leszögezte: személy szerint ezt a gondolatot fogja képviselni az alkotmányozás folyamatában is és a következő hónapok minden egyes döntésében. A honatya emellett a 98 százalékos különadó, az Alkotmány és az Alkotmánybizottság hatáskörét érintő javaslatokban rejlő lehetőségekről beszélt. | 2010-11-08 15:47:00 | 0 |
| Kerékpárút épül Mezőkövesden | Várhatóan heteken belül átadják Mezőkövesd új kerékpárútját, a beruházáshoz uniós pályázaton 40 millió forintot nyert el a matyóváros - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata. | 2010-11-08 15:42:00 | 0 |
| A PDSZ elégedett | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) összességében elégedett az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén megtárgyalt, a 98 százalékos különadót érintő módosító javaslatokkal - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. | 2010-11-08 15:30:00 | 0 |
| A koorindációs központ felelős az adományokért | Civil humanitárius koordinációs központ hangolja össze a karitatív szervezetek munkáját és osztja el a beérkezett adományokat a vörösiszap károsultjainak Devecserben és Kolontáron; a munkacsoport a hétfőn felállt Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ részeként tevékenykedik. | 2010-11-08 14:31:00 | 0 |
| Vízummentes lett Albánia és Bosznia-Hercegovina | Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárainak a jövőben nem kell vízumot váltaniuk ahhoz, hogy három hónapnál nem hosszabb időtartamra beutazzanak az Európai Unió országaiba - döntöttek hétfői brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok belügyminiszterei. | 2010-11-08 14:20:00 | 0 |
| "Gyurcsány felelőssége kézzelfogható közelségben" | - A Fidesznek volt egy választási ígérete, felsoroltuk, amiben elszámoltatni kell. Ezekben az ügyekben folynak a vizsgálatok. Ahol büntetőjogi felelősség megállapítására van lehetőség, ott feljelentést teszünk, amely ügyekben szerződést kell megtámadni, ott a szerződések megtámadásra kerülnek; vagyis folyik az elszámoltatás, ami egyébként az elmúlt nyolc évben elkövetett olyan eseményekkel kapcsolatos, amelyek ezt az országot oda juttatták, ahol vagyunk jelen pillanatban - mondta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában nyilatkozva Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos. | 2010-11-08 14:12:00 | 0 |
| A választói akarat teljesítése nem gyengíti a demokráciát | Lázár János azt javasolja a parlament alkotmányügyi bizottságának, hogy költségvetési, költségvetés-végrehajtási, adó-, járulék és illetékügyekben bizonyos esetekben legyen az Alkotmánybíróságnak felülvizsgálati jogköre. | 2010-11-08 13:42:00 | 1 |
| Megépül az új stadion Debrecenben | Szijjártó Péter kifejtette: a kormány úgy döntött, Orbán Viktor miniszterelnök személyes ígéretének megfelelően megszünteti azt a méltatlan helyzetet, hogy Magyarország egyik legjobb futballcsapata nem tud a saját szurkolói előtt, Debrecenben játszani Európa élcsapataival. | 2010-11-08 13:23:00 | 0 |
| Jövő kedden lehet zárószavazás Lázár javaslatairól | Jövő hét kedden lehet a zárószavazása a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott törvényjavaslatoknak, amelyek a 98 százalékos különadóval, valamint az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörével kapcsolatosak. | 2010-11-08 13:19:00 | 0 |
| Növekedésünk záloga a kis- és középvállalkozások sikere | A Széchenyi Kártya átütő siker lett, a KA-VOSZ-on keresztül a termék a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudta érni - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn az érdekképviselettel együttműködő Haller Vállalkozói Hiteliroda átadásán, Budapesten. | 2010-11-08 12:42:00 | 0 |
| Többmilliós támogatási előleg a károk ellentételezésére | Több millió forint támogatási előleget ad a Belügyminisztérium (BM) Somlóvásárhelynek - közölte a minisztérium hétfőn közleményben. | 2010-11-08 12:36:00 | 0 |
| Balog: Vízumkényszer helyett hatósági együttműködés | Kanada növekvő nyitottságot mutat azzal a magyar állásponttal kapcsolatban, amely nem a vízumkényszer visszaállításában, hanem a két ország hatóságainak szoros együttműködésében látja a Magyarországról érkező bevándorlási hullám megoldását - jelentette ki vasárnap Vancouverből telefonon az MTI-nek Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. | 2010-11-08 12:34:00 | 0 |
| Orbán: Kölcsönös felelősségvállalásra van szükség | A közép-európai országoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a közös fejlesztési programok nyomán a kis- és középvállalkozók a térség egészében a gyorsuló fejlődés hajtóerejét adhassák - hangsúlyozta Orbán Viktor a hétfői bukaresti Duna-csúcson. Képgalériánkat itt tekintheti meg! | 2010-11-08 12:15:00 | 0 |
| Ismét alkotmánybírót választ az Országgyűlés | A parlamenti pártok várhatóan péntekig tehetnek javaslatot új alkotmánybíró személyére amiatt, hogy Trócsányi László lemondott posztjáról - mondta Balsai István, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság fideszes elnöke hétfőn az MTI-nek. | 2010-11-08 11:55:00 | 0 |
| Az emigráció szétszórtsága miatt szükséges a regiszter | Magyarország soros uniós elnöksége egy lehetőség arra, hogy a határon túli magyarság ügyei hangsúlyosan megjelenjenek. A szavazati jog kérdése a nemzeti egység megőrzése érdekében maradt ki a MÁÉRT zárónyilatkozatából. Az összmagyar regisztert pedig jelentős nemzetközi erőforrásnak szánja a kormányzat. | 2010-11-08 11:04:00 | 0 |
| Biszku Béla és társai mégis támadhatóak? | Támadhatónak látja a nemzetközi jog alapján a Kádár-rezsim hírhedt belügyminiszterét, Biszku Bélát és társait egy Hágában dolgozó magyar jogász, Gellért Ádám. | 2010-11-08 10:48:00 | 0 |
| Duna-csúcs: a térség kohéziójának erősítéséért | A konferencia témája a nemzeti politikai lépések összehangolása, a területi, gazdasági és kulturális kohézió megteremtése a térségben. | 2010-11-08 10:26:00 | 0 |
| A magyarok 73 százalékának nincs megtakarítása | | 2010-11-08 10:12:00 | 0 |
| Egymillió hektár hiányzik a nyilvántartási rendszerből | Az ország 7,78 millió hektár termőterületéből csak 6,81 millió hektárra vonatkozóan tartalmaz adatokat a földhivatalok által 2000 óta vezetett, 2007. év óta közhiteles földhasználati nyilvántartás, 970 ezer hektár föld tehát - a földek 12,5 százaléka - papíron "nincs meg" Magyarországon - derül ki a múlt évi agrárjelentésből, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) terjesztett az országgyűlés elé. | 2010-11-08 10:08:00 | 0 |
| Újrakezdés | | 2010-11-08 10:08:00 | 0 |
| Fizetett spionok alakították az eseményeket | | 2010-11-08 09:57:00 | 0 |
| Lázár: Nem a közszolgák megsarcolása a cél | Aki nyugdíjba vonul, az ne tartozzon a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály hatálya alá, bizonyos esetben a 2 milliós plafon 3,5 millió forintra emelkedjen és 2010 helyett a már 2005-től számított adóévre vonatkozna a javaslat - ismertette a végkielégítésekre vonatkozó 98 százalékos különadó kapcsán indítványának módosításait Lázár János az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács hétfői ülésén. | 2010-11-08 09:37:00 | 0 |
| Növekvő turizmus Magyarországon | Szeptemberben 6,2 százalékkal nőtt a belföldi és a külföldi vendégek által, a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, szeptemberben 6,3 százalékkal több vendég érkezett, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. | 2010-11-08 09:28:00 | 0 |
| Megkezdődött a tanítás Devecserben | Öt héttel a vörösiszap-katasztrófa után hétfő reggel újraindult a tanítás a devecseri általános iskolában; a rendőrség az iskola környékéről a forgalmat elterelte; a gyermekek egy része porvédő maszkban, szülői kísérettel érkezett a Veszprém megyei kisváros Várkert utcai iskolaépületébe. | 2010-11-08 09:24:00 | 0 |
| Mit (t)akar Gyurcsány? | | 2010-11-08 09:18:00 | 0 |
| Konzíliumot, de gyorsan! | | 2010-11-08 09:16:00 | 0 |
| Bencsik: Egyszámjegyű energiaár-emelkedés lesz | Mi úgy kalkulálunk, hogy jövőre szükség van minimális emelkedésre az energiahordozók terén - jelentette ki Bencsik János, energiaügyi és otthonteremtési államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-08 09:14:00 | 1 |
| A fog fehérje | | 2010-11-08 09:11:00 | 0 |
| Pálinkás: Pontosan meg kell határozni az Ab jogkörét | Az MTA elnöke azonban azt sem tartja helyesnek, ha a parlamenti többség konkrét alkotmánybírósági döntések nyomán módosítja az alaptörvényt. | 2010-11-08 09:05:00 | 0 |
| Nem kizárt a tárgyalás lehetősége sem | Tollár Tibor kormánybiztos-helyettes nyilatkozatában kifejtette: az állam nem zárná ki a tárgyalás lehetőségét, ha érvényesíthető az érdek, amiért a pert indítják. | 2010-11-08 09:00:00 | 0 |
| Zárószavazás lehet Lázár János indítványairól | Az alkotmánymódosítási javaslat és az Alkotmánybíróságról szóló törvénymódosítás elfogadásához kétharmados többség szükséges. | 2010-11-08 08:38:00 | 0 |
| Erősíteni kell a Duna menti régió kohézióját | Bukarest ad otthont hétfőn annak a Duna-csúcstalálkozónak, amely várhatóan végleges politikai nyilatkozattal erősíti meg a Európai Unió Duna-stratégiáját, és amelyen részt vesz Orbán Viktor, a soros EU-elnökségre készülő Magyarország miniszterelnöke. | 2010-11-08 08:29:00 | 0 |
| Bürokrácia visszavágásával a munkahelyteremtésért | Kistelepülési vezetők szerint a vidéki üzemek beindítását, vagyis a munkahelyteremtést hátráltatja az állami bürokrácia, amely a hazai és a külföldi befektetőket egyaránt riasztja. Czomba Sándor a pályázati rendszer egyszerűsítését ígéri, amit segíthet, hogy jövőre öt százalékkal csökkentenék az állami bürokrácia költségeit. | 2010-11-08 08:26:00 | 0 |
| Válságadó: a beszállítókat védené a javaslat | Az áruházláncok beszállítóit védi az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának módosító javaslata, amelyet a testület a jövő évi adótörvények tervezetéhez nyújtott be. Az indítvány szerint a válságadó alapjába be kellene számítani azt a bevételt is, amelyet a kiskereskedelmi hálózatok polcpénzként vagy egyéb jogcímen szednek be üzleti partnereiktől. A javaslat egyértelművé teszi azt is, hogy a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatóknak is meg kell fizetniük az energiaszektorra kivetett különadót. | 2010-11-08 08:22:00 | 0 |
| A földalapnál nem érheti hátrány a gazdákat | A gazdákat nem éri hátrány, panaszaikkal továbbra is elsősorban a Nemzeti Földalaphoz érdemes fordulniuk. A korábbiakkal szemben nem kell másfél évet várniuk, ügyeiket hetek alatt rendezik - reagált a földalappal kapcsolatos szombati Magyar Nemzetes írásra a Vidékfejlesztési Minisztérium. | 2010-11-08 08:20:00 | 0 |
| A gázár is szóba került a kormányülésen | A gázárról is tárgyal vasárnapi ülésén a kormány - mondta el a miniszterelnök a Hír Televíziónak az egyeztetés előtt. | 2010-11-08 08:14:00 | 0 |
| Martonyi János a Közel-Keletre látogat | Kétnapos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett vasárnap Martonyi János külügyminiszter, akit este Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter díszvacsorán fogad. A magyar miniszter előzőleg Jordániában járt. | 2010-11-08 08:11:00 | 0 |
| Elkészült a sérült tározót körülvevő védőgát | Mintegy három méter magasságban védőtöltéssel vették körbe az ajkai timföldgyár megsérült tízes számú zagytározójának kiszakadt részét, hogy meggátolják a szennyeződés további kiömlését, és vasárnap reggelre elkészült az a lecsapoló árok is, amellyel az erősen lúgos vizet egy semlegesítő helyre vezetik. | 2010-11-07 14:16:00 | 0 |
| Budai: Hagyjuk abba ezt a bújócskát! + Videó! | Az elszámoltatási kormánybiztos arra kéri Kovács Tamás legfőbb ügyészt, nyilatkozzon, valóban érkezett-e a nyomozóhatóság részéről Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány, és megfelel-e a valóságnak, hogy ez az irat körülbelül négy hete érkezett meg. | 2010-11-07 13:55:00 | 1 |
| A szakképzés csökkentheti a munkanélküliséget | Kistelepülési vezetők szerint a vidéki üzemek beindítását, vagyis a munkahelyteremtést hátráltatja az állami bürokrácia, amely a hazai és a külföldi befektetőket egyaránt riasztja. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a pályázati rendszer egyszerűsítését ígéri, amit segíthet, hogy jövőre öt százalékkal csökkentenék az állami bürokrácia költségeit. | 2010-11-07 13:17:00 | 0 |
| Cserháti Péter: Nem lesz kórházi térítési díj | A plusz szolgáltatásokért kérhetnek pénzt az intézmények, de az átlagos ellátásért az ellátási területen kívül sem kell fizetni - mondta el Cserháti Péter egészségügyi helyettes államtitkár szombat este a Kossuth Rádió Krónika című műsorában. | 2010-11-07 12:00:00 | 0 |
| Hétfőn lehet zárószavazás Lázár indítványairól | Hétfőn dől el, lesz-e zárószavazás a kétnapos parlamenti ülés első napján Lázár János fideszes frakcióvezető önálló indítványairól. | 2010-11-07 11:38:00 | 0 |
| Folyamatosan mossák Devecser utcáit | Folyamatosan locsolják és mossák a vörösiszappal öt hete elöntött, az átmenő forgalom elől lezárt Devecser utcáit; a kárfelszámoláson kevés munkagép dolgozik, mert a közvetlen lakókörnyezet kitakarításával már végeztek. | 2010-11-07 11:21:00 | 0 |
| Kétszáz éve született Erkel Ferenc | A Himnusz zeneszerzőjéről, a nemzeti operajátszás megalapítójáról, a budapesti Zeneakadémia első igazgatójára számos rendezvényen emlékeznek meg vasárnap Budapesten. | 2010-11-07 11:09:00 | 0 |
| "A járulék-emelés a nők nyugdíjba vonulását segítené" | A miniszterelnök szóvivője szerint a nyugdíjjárulék-emelésből befolyó plusz pénzből a legalább 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulását fedeznék. A politikus erről a Magyar Televízió Híradójának beszélt szombaton. | 2010-11-07 10:58:00 | 0 |
| "Egyértelmű Gyurcsány és Veres büntetőjogi felelőssége" | Új feladatairól és az ügyek állásáról számolt be Budai Gyula frissen kinevezett elszámoltatásért felelős kormánybiztos a Hír TV Péntek 8 című műsorának vendégeként. | 2010-11-06 15:08:00 | 1 |
| Átalakítanák a lakásfenntartási juttatások rendszerét | A rendelkezésre álló 42,5 milliárd forintból a jövedelemstatisztikai adatok alapján 906 ezer háztartást lehet támogatni- olvasható a Magyar Nemzet szombati számában. | 2010-11-06 13:56:00 | 0 |
| Schmitt: Úgy illeszkedjünk egymáshoz, mint a fogaskerekek | "Egyetértek azzal a nézettel, hogy a V4 hasznos mechanizmus a közös párbeszédre, a kölcsönös megismerésre és olyan konkrét együttműködési projektek keresésére, amelyek túllépik a határokat" - jelentette ki Václav Klaus cseh köztársasági elnök szombaton délután Karlovy Varyban a visegrádi országok államfőinek kétnapos találkozója utáni sajtóértekezleten. | 2010-11-06 13:34:00 | 0 |
| "Az embereket nem érdekli mit akar az MSZP" | Az emberek áprilisban és októberben is változást akartak, teljesen mást, mint amit a szocialisták csináltak az elmúlt nyolc évben, és felhatalmazást adtak mindarra, amit a Gyurcsány-korszak nem tudott és nem akart megoldani - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kiss Péter (MSZP) szavaira szombaton. | 2010-11-06 11:36:00 | 0 |
| Szocialista hagyaték: kaotikus pályázati rendszer | Kaotikus uniós pályázati rendszert kapott örökül az új kormány - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára. | 2010-11-06 11:02:00 | 0 |
| Átalakul a helyszíni kárfelszámolási operatív törzs | Hétfőtől új felépítési rendszerben, más szakemberekkel, új feladatokat kell ellátnia a katasztrófavédőknek a vörösiszappal elöntött ajkai térségben, így az újjáépítéshez szükséges struktúra átalakítása lesz a hétvégi munkafeladat - mondta Benkovics Zoltán dandártábornok, a feladatokat irányító parancsnok szombat reggel Devecserben. | 2010-11-06 10:57:00 | 0 |
| Partizánként folytatják | | 2010-11-06 10:52:00 | 0 |
| Tiszta vizet a pohárba! | | 2010-11-06 10:49:00 | 0 |
| Új irány | | 2010-11-06 10:31:00 | 0 |
| Kéz a kézben | | 2010-11-06 10:28:00 | 0 |
| Ceausescu és a magyar autonómia | | 2010-11-06 10:26:00 | 0 |
| A jó szokások tisztelete | | 2010-11-06 10:24:00 | 0 |
| Egy a magyar | A 2004-es magyar-magyar csúcs kudarcba kényszerítése, a határon túliakkal való intézményes kapcsolat megszakítása még a szocialisták egy részét is meglepte. Persze nem arról volt szó, hogy az MSZP-t különösebben érdekelték volna a magyarok, főleg a nem szavazók és adót sem fizetők. | 2010-11-06 10:18:00 | 0 |
| Két héten belül a Ház elé kerül a semmisségi törvény | Várhatóan két héten belül a parlament elé kerül a semmisségi törvényjavaslat - nyilatkozta Balsai István, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott a Magyar Nemzet szombati számában. | 2010-11-06 10:09:00 | 0 |
| Nincs rendkívüli helyzet Pest megyében | A megyei közgyűlés elnöke szerint az elmúlt nyolc évben folyamatos volt a forráskivonás, ami nehéz helyzetbe hozta az intézmények fenntartóit, köztük Pest megye önkormányzatát is. | 2010-11-05 20:29:00 | 0 |
| Semjén: Példátlan nemzeti egység valósult meg | Véget ért a IX. Magyar Állandó Értekezlet, a zárónyilatkozat tartalmát Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ismertette. A politikus kifejtette: példátlan magyar nemzeti egység valósult meg, mind a magyarországi pártok, mind a határon túli magyar szervezetek részéről. | 2010-11-05 19:52:00 | 0 |
| Korszerűsítették a békési szakképző intézményeket | Kónya István a megyei közgyűlés fideszes elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a Harruckern János, Farkas Gyula és Hunyadi János iskolákban a szakrendszerű, és nem szakrendszerű képzésekben megközelítőleg nyolc ezer diák tanul. | 2010-11-05 17:37:00 | 0 |
| A konzuli törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz | A kettős állampolgársághoz kapcsolódó igénylések gyorsabb és hatékonyabb lebonyolítása érdekében a konzuli törvény módosítását kezdeményezi két fideszes képviselő. | 2010-11-05 17:31:00 | 0 |
| A magyar uniós elnökségről egyeztetett Navracsics | A jövő évi magyar uniós elnökség igazságügyi prioritásairól egyeztetett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken francia kollégájával Párizsban. | 2010-11-05 16:36:00 | 0 |
| "A munkanélküliség és a bűnözés felszámolása a fő feladat" | Az új elnök a munkanélküliség, a szegénység és a bűnözés megoldását nevezte fő feladatának. A megyei közgyűlésben - amelynek létszáma a korábbi 59-ről 30-ra csökkent - 17 képviselője van a Fidesz-KDNP szövetségnek, 6 az MSZP-nek és 7 a Jobbiknak. | 2010-11-05 16:24:00 | 0 |
| Végső búcsút vettek az iszapkatasztrófa legfiatalabb áldozatától | Véső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés során vesztette életét | 2010-11-05 16:11:00 | 0 |
| Kártalanítási kormányhatározat: a Mal Zrt. a károkozó | A vörösiszap-katasztrófa egyértelmű károkozójaként nevezi meg a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről és a helyreállításról szóló kormányrendelet. | 2010-11-05 15:34:00 | 0 |
| Lázár hétfőn ismerteti új javaslatait | A Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács és az Országgyűlés ülésén jelenti be a 98 százalékos különadóval összefüggő, új elemeket is tartalmazó javaslatát. | 2010-11-05 15:31:00 | 0 |
| "Véget kell vetni az állam széthordásának" | A jogalkotási folyamatokra is ki kívánja terjeszteni a kormány a nemzeti konzultációt - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten. | 2010-11-05 15:00:00 | 0 |
| Rogán: Hanyagul végzi munkáját a fővárosi projektcég | Rogán Antal polgármester a Budapest Szíve Programot koordináló projektcég vezetőinek leváltását kezdeményezte, arra hivatkozva: a felújítási munkálatok kapcsán számos probléma vetődött fel, s kaotikus helyzet alakult ki az V. kerületben. | 2010-11-05 14:00:00 | 0 |
| Orbán: Véget ért a MÁÉRT nélküli korszak | Azt szokták mondani, hogy a nemzetek három könyvbe írják történetüket; a tettek, a szavak és a művek könyvébe. Magyarország túlélt a történelemben példátlan csonkítást, már csak ezért is a nagy nemzetek sorába tartozik - mondta ünnepi beszédében a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén. Képgalériánkat itt tekintheti meg! | 2010-11-05 13:39:00 | 1 |
| "Meg kellett menteniük a Szent Koronát" | A múltra való emlékezés nem más, mint a jövő iránti elkötelezettség - idézte II. János Pál pápa szavait Hende Csaba honvédelmi miniszter a Szent Korona Emlékhely avatásának pénteki ünnepségén Veszprémben, ahol az egykoron Sziklának nevezett katonai erődítmény falán elhelyezték a Szent Koronát ábrázoló domborművet. | 2010-11-05 13:30:00 | 0 |
| Miniszteri megbízott koordinálja a mentesítést | Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Szabó Csabát nevezte ki a vörösiszappal elöntött térségben zajló mentesítési munkálatokkal, földcserével kapcsolatos koordináló-egyeztető feladatok ellátására. | 2010-11-05 13:17:00 | 0 |
| Kormányhatározat a kártalanításról | Kormányrendelet szabályozza a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak kárenyhítését; a rendelkezés szerint megsemmisült ingatlanjaik helyett új, vagy használt cserelakásra, ingóságaik kártérítésére 500 ezer forint értékhatárig, egyéb értékeik elvesztése miatt 200 ezer forintig kaphatnak kárpótlást - közölte Muhoray Árpád vezérőrnagy, kármentesítési parancsnok Devecserben újságírókkal, a védelmi bizottság pénteki ülését követően. | 2010-11-05 13:13:00 | 0 |
| 1000 milliárd forinttal nőhet az államháztartás bevétele | A 2013-15 közötti időszakra évi 1000 milliárd forinttal nőhet az államháztartás bevétele, míg kiadási oldala 600-800 milliárd forinttal csökkenhet, többek között az adósságszolgálat, a PPP-programokkal kapcsolatos kiadások, és az állam működési költségeinek zsugorodása következtében - mondta Matolcsy György az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést ajánl a kormány. | 2010-11-05 12:59:00 | 0 |
| Papcsák: Gyurcsány visszaélt hivatali hatalmával | Sukoró, a sanghaji világkiállítás és az Omninvest Kft. ügyében indított vizsgálatot a KEHI, amely megállapította: mindhárom esetben jelentős anyagi kár érte a magyar államot. A vizsgálat részleteiről Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztos utódjával, Budai Gyulával tartott közös sajtótájékoztatóján tájékoztatta a sajtó képviselőit a Parlamentben. Képgalériánkat itt tekintheti meg! | 2010-11-05 12:10:00 | 0 |
| Még ma előzetesbe kerülhet Benedek Fülöp | Az ügyészség pénteken kezdeményezte Benedek Fülöp előzetes letartóztatásának elrendelését. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát csütörtökön hallgatták ki gyanúsítottként, és vették őrizetbe jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt. | 2010-11-05 12:07:00 | 0 |
| Három év múlva stabilizálódhat a lakáspiac | Magyarországon nincs szükség évi 40 ezer új lakásra, az 500 ezer kiváltandó lakás helyett kell fokozatosan újakat építeni. 2012-ben újra 25-30 ezer lakás épülhet, majd a következő évtől évi 30 ezerrel stabilizálódhat a piac - mondta Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára pénteken a XI. Készház és Passzívház Vásárt kísérő konferencián. | 2010-11-05 11:59:00 | 0 |
| Vörösiszap-ömlés: tízre emelkedett az áldozatok száma | Győrben meghalt az október elején történt vörösiszap-ömlés hetek óta súlyos állapotban lévő, idős sérültje. Ő a tizedik áldozata a katasztrófának. | 2010-11-05 11:44:00 | 0 |
| Tudósítás a baloldali és liberális univerzumról | | 2010-11-05 11:39:00 | 0 |
| Célzott támogatás | | 2010-11-05 11:27:00 | 0 |
| "A keleti partnerség foglalja el az őt megillető helyet" | A keleti partnerségre és a Mediterrán Unióra mint az Európai Unió szomszédságpolitikájának két irányára kellene tekinteni, nem pedig mint a tagállamok figyelméért egymással versengő dimenziókra - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Varsóban a visegrádi négyek, valamint Ausztria és Szlovénia alkotta Regionális Partnerség parlamenti elnökeinek kibővített találkozóján. | 2010-11-05 10:38:00 | 0 |
| Egy magyar nemzet, egy állampolgárság! | A magyar nemzetnek elkötelezett nemzetpolitikára és erős államra van szüksége - húzta alá Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a IX. MÁÉRT ülésen pénteken. Kiemelte: a MÁÉRT mellett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is össze fogják hívni. Képgalériánkat itt tekintheti meg! | 2010-11-05 10:18:00 | 1 |
| Kéz a kézben | | 2010-11-05 10:15:00 | 0 |
| Bankkonszolidáció? Soha! | | 2010-11-05 10:10:00 | 0 |
| Legitim | | 2010-11-05 09:55:00 | 0 |
| Ismét három évig jár majd a gyermekgondozási segély | Elkészült az a törvényjavaslat, amely két évről újra három évre növelné a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának idejét - tudta meg a Magyar Nemzet. A jogszabály-módosítást várhatóan még ebben a hónapban elfogadja a parlament. | 2010-11-05 09:51:00 | 0 |
| Medgyessy: Gyurcsány csacsiságokat beszél | Gyurcsány azon kijelentése, miszerint Orbán Viktor miniszterelnökként nem legitim, az csacsiság, komolytalanná teszi a baloldalt - mondta pénteken Medgyessy Péter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-05 09:35:00 | 0 |
| Hatéves szünet után ismét Máért | Hatéves szünet után ma ismét összeül a Magyar Állandó Értekezlet (Máért); a Parlamentben tartandó tanácskozás napirendjén szerepel többi között az oktatási-nevelési támogatás és a státusztörvény módosítása. A rendezvényen délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, kora délután pedig Orbán Viktor kormányfő is felszólal. | 2010-11-05 09:23:00 | 0 |
| Gráfék trükköztek a kifizetésekkel | A szocialista vezetésű agrárkabinet nem biztosította a nemzeti agrártámogatások reálértékének megőrzését, ezért a gazdáknak közel hatvanmilliárd forinttal kevesebb pénz jutott - olvasható a pénteki Magyar Hírlapban. | 2010-11-05 09:20:00 | 0 |
| Úraindult a vonatközlekedés Kolontárnál | Péntek hajnalban újraindult a vonatközlekedés Devecser és Kolontár között, ahol a vörösziszap-áradás miatt több mint négy hete a vasúti pálya megsérült, és ezért mintegy másfél kilométeres szakaszon ki kellett cserélni a vasúti síneket. | 2010-11-05 09:03:00 | 0 |
| "Együttműködést vár a V4-ektől Magyarország" | Az együttműködés eddigi eredményeinek kiértékelése, a következő időszak legfőbb közös kezdeményezéseinek és prioritásainak meghatározása a cél a visegrádi csoport (V4) kétnapos államfői csúcstalálkozóján, amely pénteken délelőtt kezdődött a nyugat-csehországi Karlovy Varyban.
Schmitt Pál a magyar és a lengyel EU-elnökségről is tárgyalt Karlovy Varyban, a visegrádi országok államfőinek találkozóján. A köztársasági elnök pénteken elutazása előtt elmondta, tájékoztatni fogja kollégáit arról, hogy milyen terveik és prioritásaik vannak a magyar elnökséggel kapcsolatban. | 2010-11-05 08:50:00 | 0 |
| Budai: Az elszámoltatás nem állhat meg! | Sukoró-ügyben előbbre jutott a vádhatóság a kormányváltás óta, mint az előző egy évben - jelentette ki Budai Gyula a Magyar Televízió ma reggel című műsorában. | 2010-11-05 08:29:00 | 0 |
| Nemzeti gyásznap - Megemlékező menettel zárult a rendezvénysorozat | Megemlékező menetet tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtásának, a szovjet csapatok 54 évvel ezelőtti bevonulásának évfordulóján, csütörtökön Budapesten, a több száz résztvevő a Szent István-bazilikától vonult a Parlament előtti Kossuth térig, ahol katonai tiszteletadással levonták a Magyar Köztársaság félárbocra engedett lobogóját és őrlángra állították a Forradalom lángját. | 2010-11-04 20:42:00 | 0 |
| Martonyi: A gazdasági válság fordulatot hozott az integrációban | Két évtizeddel a német egység megvalósulása és a kelet-európai rendszerváltások után új kihívások előtt áll földrészünk, ha demokratikus, erős és sikeres Európát akarunk megvalósítani - hangsúlyozta a Német-Magyar Fórum 20. közgyűlését megnyitó beszédében csütörtökön a magyar külügyminiszter. | 2010-11-04 20:39:00 | 0 |
| Hazánk teljes mértékben számít a lengyelek támogatására | A jövő évi magyar és lengyel EU-elnökségről egyeztetett csütörtökön Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban a lengyel képviselőház (szejm) és a szenátus elnökével. | 2010-11-04 20:02:00 | 0 |
| Meghaladja a riasztási határértéket a porkoncentráció | A vörösiszap sújtotta térség porszennyezettsége minden mérési ponton meghaladja az egészségügyi határértéket, három helyen több mint kétszeres értéket regisztráltak a műszerek. Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a betegek, a gyerekek és az idős emberek a lehető legkevesebbet tartózkodjanak a szabad levegőn. | 2010-11-04 19:32:00 | 0 |
| 45 nap alatt készültek el az új házak Kolontáron | Tizennégy otthon kulcsát adták át csütörtökön a Borsod megyei Felsőzsolcán, a könnyűszerkezetes házak időre - mindössze 45 nap alatt készültek el. | 2010-11-04 18:41:00 | 0 |
| Hűtlen kezelés: őrizetbe vették Benedek Fülöpöt | Őrizetbe vette az ügyészség Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt államtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét. Benedek Fülöpöt több mint harmincmillió forint értékre elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Ezenkívül hatrendbeli magánokirat-hamisítással is meggyanúsították. | 2010-11-04 18:29:00 | 0 |
| Szócska Miklós bemutatta az állami egészségügyi modellt | Az egészségügy megmentését célzó Semmelweis Terv egyebek között a racionális területi és szervezeti integráció megvalósítására helyezi hangsúlyt - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett Merre tovább egészségügy? című konferencián, kiemelve a vitairat egyik pontját. | 2010-11-04 17:18:00 | 0 |
| "Megkezdődött a magyar nemzet közjogi egyesítése" | Elindult a www.allampolgarsag.gov.hu nevű portál, melyen elérhető az összes információ és űrlap, ami az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges - jelentette be csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A honlap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium belső fejlesztése, így egyetlen fillérjébe sem került az adófizetőknek. | 2010-11-04 17:08:00 | 0 |
| A kontinens élelmezés-biztonsága a kiindulópont | A Közös Agrárpolitikáról (KAP), a magyar EU-elnökségről és az élelmiszerbiztonságról folytatott megbeszélést Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Ilse Aignerrel, német szövetségi élelmezési, mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszterrel. | 2010-11-04 17:06:00 | 0 |
| Szilvásy György bocsánatot kért valótlanságaiért | Szilvásy György csütörtöki közleményében kért bocsánatot Kövér Lászlótól és Demeter Ervintől, mivel megsértette a jó hírnévhez fűződő jogaikat. Az egykori titokminiszter több műsorban is valótlanul nyilatkozta, hogy a felperesek kapcsolatot tartottak Horváth Józseffel, az UD Zrt. vezetőjével, illetve hogy ezen cég tevékenysége kapcsán büntetőeljárások indultak. | 2010-11-04 17:01:00 | 0 |
| Magyarország számára kiemelt fontosságú Németország | A januárban kezdődő soros magyar EU-elnökség feladatairól, az európai alapszerződés módosításának szükségességéről tárgyalt csütörtökön Berlinben a magyar és a német külügyminiszter. | 2010-11-04 16:37:00 | 0 |
| 6700 milliárd 2014-ig | Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló körülbelül 8000 milliárd forint európai uniós forrásból 2010 első félévéig 4200-4300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel, ugyanakkor csak 1300 milliárd forint kifizetés történt - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke csütörtökön Budapesten. | 2010-11-04 16:10:00 | 0 |
| Rács mögött tölti a szilvesztert is az MSZP-s felbújtó | Újabb két hónappal meghosszabbítaná a csepeli kettős gyilkosság két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság - írja a Magyar Hírlap. | 2010-11-04 15:44:00 | 0 |
| Nem rendelnek el szmogriadót | Nem éri el Budapesten a szálló por mennyisége azt a határértéket, amely miatt el kellene rendelni a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. A csütörtök délelőtti adatok szerint az egészségügyi határértéket ugyan meghaladja a szálló por mennyisége, ám nincs annyi a levegőben, amely valamilyen intézkedést indokolna. | 2010-11-04 15:19:00 | 0 |
| Balsai: Finomodhat az eredeti indítvány | Finomodhat a Lázár János által jegyzett alkotmánymódosítási javaslat, amely a népszavazási tilalom alá eső kérdéseket kivenné az Alkotmánybíróság (Ab) felülvizsgálati jogköréből. | 2010-11-04 15:10:00 | 0 |
| Makarenko Tomival mos | | 2010-11-04 13:41:00 | 0 |
| Pálffy: Hatékony és gazdaságos közmédiát | Többfajta párhuzamosságot is fel kellene számolni a közszolgálatban, de a legfontosabb feladat mégis a nemzeti közszolgálati média alapfeladatainak tisztázása lesz - nyilatkozta Pálffy István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a parlament kulturális és sajtó bizottságának alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában csütörtök reggel, a héten elfogadott médiaalkotmányról beszélgetve. | 2010-11-04 13:41:00 | 0 |
| Mellébeszéltek a szocialisták - dupla annyi a hiány | A Heves Megyei Közgyűlés új, fideszes elnöke szerint a korábbi szocialista vezetők közlésével szemben nem 3 milliárd, hanem több mint 6 milliárd forint az önkormányzat adóssága. | 2010-11-04 13:29:00 | 0 |
| Jelentős átrendeződés várható az egészségügyben | Az egészségügyben 2011 a fenntartható átrendeződés éve lesz. Ez azt jelenti, hogy a tartalékok átrendezésével lehetőség van arra, hogy a tárca túlélje a jövő évet, de még nem a megváltás éve jön - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2010-11-04 13:06:00 | 0 |
| Szobrot koszorúztak a magyar hősi halott orvosok emlékére | Szobrot koszorúztak Józsefvárosban a világháborúkban, forradalmakban elhunyt egészségügyi dolgozók emlékére. | 2010-11-04 12:32:00 | 0 |
| Adócsökkentés: 100 milliárdot is hozhat két év múlva | A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint az egykulcsos adórendszer jelentősen visszaszorítja majd a feketegazdaságot is. | 2010-11-04 11:48:00 | 0 |
| A főösszegekről december 7-én dönt a Parlament | A kormány november 8-án terjeszti a parlament elé a 2011. évi költségvetés fejezeti köteteit, a büdzsét megalapozó, úgynevezett salátatörvényt pedig november 12-én nyújtja be. A jövő évi költségvetés főösszegeiről december 7-én dönt a Ház. | 2010-11-04 11:33:00 | 0 |
| Karlovy Varyban találkoznak a visegrádi országok államfői | Kétnapos visegrádi államfői csúcstalálkozó nyílik pénteken délelőtt a híres nyugat-csehországi fürdővárosban, Karlovy Varyban. | 2010-11-04 11:29:00 | 0 |
| Budai Gyula az új elszámoltatási kormánybiztos | A miniszterelnök javaslatára Budai Gyula lesz az új elszámoltatásért felelős kormánybiztos - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtöki sajtótájékoztaóján. A politikus beszélt a Magyar Kármentő alapba beérkező felajánlások után járó adókönnyítésekről, valamint a 98 százalékos különadóról. | 2010-11-04 11:09:00 | 0 |
| "A cigányság fölemelésének útja az oktatáson át vezet" | Az Európai Uniónak foglalkoznia kell a roma kisebbséggel, a romák gazdasági és társadalmi integrációja európai stratégiát kíván - hangoztatta a magyar külügyminiszter egy német lapnak adott csütörtöki interjúban. | 2010-11-04 11:04:00 | 0 |
| "Ne lehessen tízmilliós végkielégítésekkel elsétálni!" | Mindenki, akinek családja van, megkapja a családi pótlékot. Ez az intézkedés mindenkinek jó. A szocialistáknak szakítani kellene azzal a gondolkodással, hogy egy gazdasági intézkedés csak olyan lehet, hogy valakiknek szükségszerűen rossz - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-04 10:35:00 | 1 |
| Az OKÉT összehívását kezdeményezi Lázár János | Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője kezdeményezi az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) hétfő reggeli összehívását a 98 százalékos különadóval kapcsolatos álláspontjának ismertetése érdekében - közölte a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja csütörtökön. | 2010-11-04 10:05:00 | 0 |
| Hollandia igenis jogállam! | | 2010-11-04 09:59:00 | 0 |
| Gallyon | | 2010-11-04 09:53:00 | 0 |
| Szonda: utcahosszal vezet a Fidesz | A biztos szavazók körében a kormánypártot 66 százalék támogatja, míg a szocialistákat mindössze 16 százalék - derül ki a Szonda Ipsos október második felében készített felméréséből, mely szerint az önkormányzati választások eredménye egyik párthoz sem vitt új szavazókat, de korábbi támogatókat sem tántorított el. | 2010-11-04 09:45:00 | 0 |
| Húsz éve erre vártunk | | 2010-11-04 09:29:00 | 0 |
| Aki felszólal: Kőszeg Ferenc | | 2010-11-04 09:25:00 | 0 |
| A laktanyák őrzését tartalékos katonák veszik át | A magyar honvédség katonái kiemelkedő képzettségűek, az emberi minőség az, amiben jók vagyunk - jelentette ki Hende Csaba a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-04 09:14:00 | 1 |
| Tállai: A károsultak többsége az állam segítségét kéri | A kolontáriak megértették, hogy az ésszerű és racionális megoldás az, ha az állam segítségét elfogadják. Ez esetben azonban nem perelhetnek kártérítésért, vagyis fel kell mondaniuk a Magyar György ügyvédi irodájával kötött szerződést - jelentette ki Tállai András önkormányzati államtitkár csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-04 09:05:00 | 1 |
| A hanyatlás kezdete | | 2010-11-04 08:42:00 | 0 |
| Újraindul a vonatközlekedés az ajkai térségben | Újraindul a vonatközlekedés pénteken azokon a vasúti pályaszakaszokon, amelyeken a vörösziszap-áradás miatt a vasúti pálya megsérült. Sebességkorlátozásra még szükség lesz, emiatt néhány perces késések is előfordulhatnak - olvasható a Magyar Államvasutak (MÁV) közleményében. | 2010-11-04 08:33:00 | 0 |
| November 4.: '56 áldozataira emlékezünk | A Himnusz hangjaira felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság lobogóját csütörtök délelőtt, a nemzeti gyásznapon Budapesten, a Kossuth téren. Az eseményen jelen volt Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. | 2010-11-04 08:25:00 | 0 |
| Továbbra is erős közös agrárpolitikára van szükség az unióban | A 2013 végéig tartó költségvetési időszakot követően is erős Közös Agrárpolitikára (KAP) van szükség az Európai Unióban - állapították meg az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottsága képviselői és a magyar vezető agrárpolitikusok tárgyalásain szerdán Budapesten. | 2010-11-03 20:29:00 | 0 |
| Vörösiszap: az egyéb károkat is térítené az állam | A kormány tervei szerint a vörösiszap-katasztrófát elszenvedett állampolgárok egyéb kárainak megtérítését is átvállalná a magyar állam - számolt be a még tárgyalás alatt lévő javaslatról Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdán Devecserben, lakossági fórumon. | 2010-11-03 20:21:00 | 0 |
| A nemzeti ügyek kormánya az emberek oldalán áll | A nyugdíjvédelmi miniszteri megbízott szerint a kormány az emberek oldalán áll akkor is, ha spekuláns üzletemberek fenyegetik. | 2010-11-03 20:16:00 | 0 |
| Jövőre több pénz jut a határon túli magyarságnak | A jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forinttal több forrás jut majd a határon túli magyarság támogatására - fejtette ki Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. | 2010-11-03 20:11:00 | 0 |
| A családi pótlék továbbra is alanyi jogon jár | Nem változik a családi pótlék jelenlegi rendszere, a juttatás továbbra is alanyi jogon jár majd - tájékoztatott a kormány szerdai döntéséről a kormányszóvivő. | 2010-11-03 20:05:00 | 0 |
| Lázár: A közszolgálati dolgozókat nem érheti hátrány | Az Országgyűlés már jövő hét hétfőn elfogadhatja az irreálisan magas végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó bevezetéséről szóló jogszabályt, amelynek szövegébe a Fidesz a szakszervezetek javaslatait is beépítené. | 2010-11-03 19:33:00 | 0 |
| "Ha rajtam állna, már működne a rendszer" | A tervek szerint jövő év októberétől már egy holding irányítása alatt működhetne a főváros tizenkét kórháza, az új struktúra előkészítése már idén ősszel kezdetét veszi - mondta Pesti Imre (Fidesz) főpolgármester-helyettes egy budapesti konferencián szerdán. | 2010-11-03 17:23:00 | 0 |
| Világos jövőképre és átfogó agrárstartégiára van szükség | Létrehoztuk az Agrár Forgóeszköz Hitel vis maior programot a versenyképesség növelése és a munkahelyteremtés érdekében - jelentette ki Fazekas Sándor a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A vidékfejlesztési miniszter beszélt a 2009-es agrárjelentésről és egy átfogó agrárstartégia megteremtésének szükségességéről. | 2010-11-03 17:10:00 | 0 |
| Tarlós: December 15-éig rendet teszünk az aluljárókban | December tizenötödikéig, még az ünnepek előtt rend lesz a főváros aluljáróiban - hangzott el Tarlós István főpolgármester Városházán tartott sajtótájékoztatóján szerdán. A fideszes városvezető elmondása szerint a szociális programokra a krízisalapból való átcsoportosításnak köszönhetően jelenleg 80 millió forint áll a rendelkezésükre, a hiányzó költségeket a fővárosi kasszából fogják pótolni. | 2010-11-03 16:53:00 | 0 |
| Bizottság alakul a gátszakadás kivizsgálására | Döntés született a vörösiszap-katasztrófát kivizsgáló bizottság megalakításáról - jelentette be Kovács Zoltán országgyűlési képviselő szerdán. | 2010-11-03 16:39:00 | 0 |
| Erős Magyarországra van szüksége az uniónak | Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt az olcsó hitelekkel helyzetbe hozott kis- és közepes vállalkozások lehetnek a gazdasági növekedés motorjai - hangzott el szerdán az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodájának állampolgári fórumán, Szolnokon. | 2010-11-03 16:19:00 | 0 |
| "A Nőkért és a Tudományért" program díjazottjait fogadta Dr. Navracsics Tibor a Magyar Tudomány Ünnepén | | 2010-11-03 16:01:00 | 0 |
| Lázár János a Parlamentben | | 2010-11-03 15:48:00 | 0 |
| Maléter Pálra emlékeztek Tökölön | Maléter Pálra, az 1956-os forradalom és szabadságharc után kivégzett egykori honvédelmi miniszterre emlékeztek Tököl városa és a Honvédelmi Minisztérium (HM) szervezésében szerdán a tököli repülőtér bejárata melletti Maléter-kopjafánál. | 2010-11-03 15:27:00 | 0 |
| A Fidesz kompromisszumos megoldásra törekszik! + Fotó | Azokat szeretnénk elkapni, akik csődbe vittek állami vagy önkormányzati cégeket, majd 1-2 éves munkaviszonyuk után tíz- vagy százmilliós végkielégítésekkel léptek le - hívta fel a figyelmet a 98 százalékos különadóval kapcsolatban Lázár János szerdai sajtótájékoztatóján. | 2010-11-03 14:24:00 | 0 |
| Mikola: Kiemelten kell kezelni a hazai gyógyturizmust | Az Új Széchenyi-tervnek kiemelten kell kezelnie a gyógyturizmust - állapította meg az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai kihelyezett ülésén, Gyulán. | 2010-11-03 14:24:00 | 0 |
| A Fidelitas is gyűjt a vörösiszap károsultjainak | Az egész országot megrendítette a Devecser térségében történt katasztrófa, a vörösiszap mindenütt óriási pusztítást okozott. A Fidelitas rögtön felismerte: ebben a helyzetben neki is kötelessége segíteni. | 2010-11-03 13:56:00 | 0 |
| Magyar-szlovák határ menti tűzoltó-együttműködés | Jövőre várhatóan elindulhat a határ menti magyar-szlovák tűzoltó-együttműködés - mondta Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője a két ország ez ügyben illetékes vegyes bizottságának szerdai, győri ülése után, sajtótájékoztatón. | 2010-11-03 13:46:00 | 0 |
| Uniós védelmet kapott a szegedi paprika | Felvette az Európai Bizottság a "védett származási helyen előállított termékek" (appellations d'origine protégées, AOP) listájára a szegedi paprikát - jelentették be szerdán Brüsszelben. | 2010-11-03 13:39:00 | 0 |
| Varsóba utazik csütörtökön Kövér László | Varsóba utazik csütörtökön Kövér László, az Országgyűlés elnöke, hogy részt vegyen a "Regionális Partnerség" parlamenti elnökeinek kibővített találkozóján - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke. | 2010-11-03 13:27:00 | 0 |
| Folyamatosan működik az ajkai timföldgyár | Több mint 22 ezer tonna bauxitot dolgozott fel október 15-i újraindítása óta a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ajkai timföldgyára - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője szerdán. A termelést azután állították le, hogy október 4-én átszakadt a cég egyik vörösiszap-tározójának gátja, és a kiömlő anyag több települést elárasztott. A MAL Zrt. október közepe óta állami felügyelet alatt van. | 2010-11-03 13:21:00 | 0 |
| Rogán: Szakítunk az eddigi végkielégítési gyakorlattal | Az emberek nem véletlenül adtak példátlanul erős felhatalmazást a mostani kormánypártoknak. Azért támogatták őket, hogy ne ugyanaz a "töketlenkedés" legyen, mint ami az előző éveket jellemezte - mondta el Rogán Antal az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szerdán, a TV2 Mokka című műsorában. | 2010-11-03 13:15:00 | 1 |
| Elkészült a Makót elkerülő út | Elkészült a Makót elkerülő út, amelyet az autósok ma délutántól használhatnak - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) | 2010-11-03 13:07:00 | 0 |
| "Meg kell állítani az önkormányzatok eladósodását!" | Mindenképpen meg kell állítani az önkormányzatok eladósodását - jelentette ki Tállai András szerdán a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában. Az önkormányzati államtitkár beszélt az elektronikus közműnyilvántartási rendszer létrehozásáról és az iszapkatasztrófa utáni újrakezdés szükségességéről is. | 2010-11-03 12:57:00 | 1 |
| Czomba: Kulcskérdés a munkahelyteremtés | A munkahelyteremtés kulcsfontosságáról beszélt egy szerdai győri rendezvényen Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. | 2010-11-03 11:45:00 | 0 |
| Szükséges a Kanada és hazánk közötti vízummentesség | Kanadai látogatáson vesz részt Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára október 30-a és november 8-a között. A politikus kanadai magyar közösségekkel találkozik, és megbeszéléseket folytat a kanadai kormány illetékeseivel a romák tömeges kiutazásáról Magyarországról Kanadába - közölte az államtitkárság sajtóirodája szerdán. | 2010-11-03 11:42:00 | 0 |
| A kormány előtt a családipótlék-rendszer átalakítása | Többféle változat fekszik még a kormány előtt a családi pótlék rendszerének átalakítása kapcsán, valószínűleg az 1,3 millió forint feletti havi jövedelmű családok nem kapnak jövőre családi pótlékot - nyilatkozta Nyitrai Imre, a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek. | 2010-11-03 11:33:00 | 0 |
| Hoffmann: Értékalapú felsőoktatásra van szükség | Elkészült az új felsőoktatási törvény vitaanyaga: a tanárképzésben visszaállhat az osztatlan képzés, új finanszírozási és gazdálkodási rendszer léphet életbe, az oktatói előmenetelben elismernék a minősített gyakorlatot. | 2010-11-03 11:23:00 | 0 |
| Kormányzati informatika: nehéz az örökség | Koszorús László fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában üdvözölte, hogy a kormány társadalmi vitára bocsátotta a Digitális Magyarország vitairatot. | 2010-11-03 11:12:00 | 1 |
| "Elengedhetetlen, hogy új rendőrség szülessen" | A belügyi államtitkár szerint a rend érdekében elengedhetetlen, hogy új rendőrség szülessen. A rendészeti tárgyú és azokkal összefüggő törvényeket módosító javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában Kontrát Károly szerdán a parlamentben kijelentette, hogy szakítanak az elmúlt évek gyakorlatával, amelyek szerint a rendőr az állami uralom jelképe és végrehajtója, ennek érdekében a rendőröket is ellenőrizni akarják. | 2010-11-03 11:05:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc bíróság elé kerülhet! | Egyértelműen meghatározható, hogy a legfőbb ügyész úr előtt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogára vonatkozó indítvány van, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség terjesztett elő - jelentette ki Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai sajtótájékoztatóján. | 2010-11-03 10:49:00 | 0 |
| Megkezdte a munkát a jogászcsoport Kolontáron | Megkezdte a munkát a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoport a vörösiszapömlés által sújtott Kolontáron, ahol a tárgyalások lezárása után, várhatóan csütörtökön folytatódik a sérült ingatlanok elbontása - tájékoztatott Muhoray Árpád tábornok, helyreállítási és újjáépítési felügyelő. | 2010-11-03 09:45:00 | 0 |
| Gyurcsány vádlott lehet? | Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a legfőbb ügyész helyettese, hogy Gyurcsány Ferenc is gyanúsított lehet a sukorói telekcsereügyben. Belovics Ervint az állami tulajdonú földterületek értékesítésének kivizsgálásával megbízott Budai Gyula kérdezte. | 2010-11-03 09:21:00 | 0 |
| Kötelező biztosítást a veszélyes anyagokat kezelő cégeknek! | Minden veszélyes hulladékkal foglalkozó cégnek kötelező lenne felelősségbiztosítást kötni - Illés Zoltán szerint ezt törvényben szabályoznák. Jelenleg Magyarországon 1000-1200 cég foglalkozik veszélyes anyagokkal. A környezetvédelmi államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt arról is, hogy szerinte újból veszélyes anyaggá kell minősíteni a vörösiszapot, ahogy az Magyarország európai uniós tagsága előtt volt. | 2010-11-03 09:16:00 | 0 |
| Gulyás: A különadó kiállja az alkotmányosság próbáját | Kizártnak tartja, hogy azt a különadóról szóló törvénytervezetet, amely a parlament elé kerül, ne szavazza meg a frakció - jelentette ki Gulyás Gergely, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-03 09:07:00 | 0 |
| Tarlós nem vacakol | | 2010-11-03 09:04:00 | 0 |
| MSZP: nem kell népszavazás! | | 2010-11-03 09:02:00 | 0 |
| A pénztárak szocializálása | | 2010-11-03 08:54:00 | 0 |
| Javul a háztartások jövedelmi helyzete | Jövőre egy átlagos háztartásban 100 ezer forint, összességében havi 25 milliárd forint maradhat a lakosságnál, aminek egy részét befektetheti - írja a Magyar Nemzet szerdai számában a KBC Equitas befektetési társaság kalkulációjára hivatkozva. | 2010-11-03 08:35:00 | 0 |
| Folytatódik Lázár János három indítványának tárgyalása | A részletes vitával folytatódik ma annak a három törvényjavaslatnak a parlamenti tárgyalása, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be a Háznak azt követően, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót. | 2010-11-03 08:33:00 | 0 |
| Ahogyan a charta tüntet | | 2010-11-03 08:29:00 | 0 |
| A jogos végkielégítéseket ne sújtsa különadó | Az Országgyűlés kedden késő este lefolytatta a 98 százalékos különadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Az indítvány - amely lényegében megegyezik az Alkotmánybíróság által a múlt héten megsemmisített jogszabállyal - a társadalmi igazságérzetet sértő, közpénzekből származó juttatásokra külön mértékű adót állapítana meg. Az előterjesztő Lázár János zárszavában hangsúlyozta: keresik a módját annak, hogy a több évtizednyi munkaviszony után a köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak jogosan járó végkielégítéseket ne sújtsa különadó. Ezt a vitában előzőleg minden párt szorgalmazta. | 2010-11-03 08:01:00 | 0 |
| Megérkezett Görögországba az uniós határőrsegítség | Kedden megérkeztek Görögországba azoknak a határőröknek az első csoportjai, akiket az Európai Unió segítségül küldött a török határra az illegális bevándorlók áradatának feltartóztatására. | 2010-11-02 21:00:00 | 0 |
| Az emberek oldalára állt a kormánytöbbség | A Fidesz az emberek igazságérzetének oldalára állt a "régi" és az "új korszak" szabályai között feszülő konfliktusban - fogalmazott Szijjártó Péter, a Fidesz vezérszónoka a Lázár János által benyújtott alkotmánymódosítási, illetve az Alkotmánybíróságról szóló törvénymódosítási javaslat együttes általános vitájában kedden este az Országgyűlésben. | 2010-11-02 19:45:00 | 0 |
| Gyurcsánynak fáj a pofátlan végkielégítések megadóztatása | Ma újra bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány-korszak mindig vissza akar tolakodni Magyarországra - reagált közleményében Szijjártó Péter a charta által szervezett tüntetésen elhangzottakra. | 2010-11-02 19:37:00 | 0 |
| L. Simon: Nagy eredmény a médiaalkotmány elfogadása | A Fidesz nagy eredménynek tartja a médiaalkotmány keddi elfogadását, mivel azzal a médiaszabályozás fontos szakasza zárult le. | 2010-11-02 19:28:00 | 0 |
| Öt pontból áll a médiacsomag | Minden médiumra, így a hírportálokra, internetes újságokra is kiterjed az Országgyűlés által kedden elfogadott médiaalkotmány hatálya. A jogszabály meghatározza a közönség jogait és a sajtó feladatait. | 2010-11-02 19:10:00 | 0 |
| Nyugdíjpénztárak: az államfő aláírta a törvényeket | Schmitt Pál köztársasági elnök kedden aláírta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, valamint a magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel. Schmitt Pál arra kérte a Házelnököt, haladéktalanul kezdjék meg a két törvény részletszabályainak kidolgozását. | 2010-11-02 19:00:00 | 0 |
| A választói akarat teljesítéséről szól a különadó ügye | A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta: az általa, a 98 százalékos különadó alkotmánybírósági megsemmisítése után beterjesztett javaslatok elfogadása nem gyengíteni fogja a jogállamot, hiszen egy normálisan működő országban a választói akarat teljesítése erősíti a demokráciát. | 2010-11-02 18:57:00 | 0 |
| Elfogadta az Országgyűlés a médiaalkotmányt | Elfogadta az Országgyűlés kedden a médiaalkotmányt, kitolta a költségvetési és adóhatáridőket, és támogatták a képviselők a bioüzemanyagokat érintő javaslatot is. Folytatódott a vita a 98 százalékos különadó ügyéről is. | 2010-11-02 18:05:00 | 0 |
| Észak-Dunántúlon marad a harmadfokú készültség | Ismét gipszet öntenek a Torna-patakba és a Marcal folyóba - adta hírül kedden az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövízig), amely továbbra is fenntartja a harmadfokú készültséget. | 2010-11-02 17:01:00 | 0 |
| Jövőre várhatóan 3,5 százalék alá csökken az infláció | Magyarországon a GDP a 2010. évi 0,8 százalékos bővülés után 2011-ben 3 százalékkal, 2012-ben 3,5 százalékkal, 2013-ban 5 százalékkal, 2014-ben pedig 5,2 százalékkal bővül majd a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden ismertetett prognózisa szerint. | 2010-11-02 16:36:00 | 0 |
| Gulyás: A politika munkája itt véget ért | Befejezte feltáró munkáját a 2002-2010 között elkövetett jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság. A testület által feltárt tényeket Gulyás Gergely, az albizottság elnöke összegezte kedden a Parlamentben. | 2010-11-02 15:49:00 | 0 |
| Vörösiszap: a geodéták folyamatosan mérik a gát mozgását | Folyamatosan mérik a sérült gát mozgását a szakemberek, a négy héttel ezelőtt megsérült ajkai vörösiszap-tározó X. számú kazettájának északi fala fél centiméternyit mozdult el - mondta Muhoray Árpád tábornok, helyreállítási és újjáépítési felügyelő kedden. | 2010-11-02 15:33:00 | 0 |
| Szanyinak elege van Gyurcsányból | | 2010-11-02 15:13:00 | 0 |
| Növekedés, adócsökkentés és pénzügyi stabilizáció | A 2011-es költségvetésről elmondható: egyszerre valósul meg az ország pénzügyi stabilizációja megszorítások nélkül, egyszerre lesz adócsökkentés, és gazdasági növekedés - jelentette ki Rogán Antal napirend előtti felszólalásában. Czomba Sándor a felszólalást követően elmondta, a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a növekedés megindítása és a foglalkoztatás növelése áll, a költségvetési és adópolitika terén e célnak rendeli alá az eszközöket. | 2010-11-02 14:11:00 | 1 |
| Borkai Zsoltnak nem a rang, a feladat a fontos | A köztársasági elnöknek megválasztott Schmitt Pál lemondása után, november 20-án választják meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnökét. Habár a jelentkezés még nem zárult le, biztos befutónak tartják Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornászt, Győr polgármesterét, ő viszont még korainak tartja az esélylatolgatást. | 2010-11-02 14:00:00 | 0 |
| Az emberek többsége egyet ért a 98 százalékos adóval | A Fidesz-KDNP tovább erősödött a helyhatósági választásokat követően, a megkérdezettek 47 százaléka szavazna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a kormányzó pártokra. A végkielégítések kétmillió forint feletti részét 98 százalékos kulccsal való megadóztatásával 10 emberből 9 egyetért. | 2010-11-02 13:57:00 | 0 |
| Szigorodhatnak az ügyvédi kamarai tagság feltételei | Szigorítanák a kormánypártok az ügyvédi kamarai tagság megszerzéséhez szükséges feltételeket: a fideszes Vitányi István és a KDNP-s Rubovszky György által kedden benyújtott előterjesztés szerint a kamarai tagság feltétele lenne legalább egy év ügyvédjelölti vagy alkalmazott ügyvédi joggyakorlat is a hatályban levő követelmények mellett. | 2010-11-02 13:52:00 | 0 |
| Magyarországra jön az EU mezőgazdasági bizottsága | Magyarországra látogat a héten az Európai Unió mezőgazdasági bizottsága - mondta Horváth István, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke (Fidesz) a bizottság keddi ülésén Budapesten. | 2010-11-02 13:23:00 | 0 |
| Középpontban a munkahelyteremtés és a kkv-k | A kormány gazdaságpolitikájának két fontos alappillére van, a munkahelyek létrehozásának ösztönzése, valamint a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások gazdasági lehetőségeinek szélesítése - hangoztatta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten a XIX. Magyar Minőség Hét keretében tartott szakmai konferencián. | 2010-11-02 13:13:00 | 0 |
| Pénteken összeül a Magyar Állandó Értekezlet | Összehívja a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben rendezendő tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státusztörvény módosítása szerepel. Minderről Semjén Zsolt tájékoztatta a sajtó képviselőit. | 2010-11-02 12:13:00 | 0 |
| Az alkotmányügyi bizottság támogatta Lázár indítványait | Támogatta Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítására vonatkozó képviselői önálló indítványait az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén. | 2010-11-02 12:04:00 | 0 |