| Nyitrai: Pontot tettünk a biznisz-adatkezelés végére | A jövőben kizárólag az állam tarthatja nyilván a kiemelt jelentőséggel bíró közérdekű és személyes adatokat, ennek akadályozása pedig akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz. A döntéssel az állam a biztonság megteremtése mellett milliárdokat spórol. | 2010-12-14 15:36:00 | 0 |
| Az elnökségi trió együttműködése gördülékeny | Magyarország gyakorlatilag átvette az Európai Unió soros elnökségét a tagországok szakminisztereiből álló mezőgazdasági tanácsban - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján. | 2010-12-14 15:30:00 | 0 |
| Élet és Imádság - Olofsson Placid atya új könyve | Élet és Imádság címmel könyvet írt a Gulag szörnyűségeit is megtapasztalt Olofsson Placid atya. A kétlemezes hangoskönyv és leírt változata az atya életének legfontosabb mozzanatait rögzíti. Olofsson Placid atya a keddi napon a Képviselői Irodaházban dedikálta legújabb művét. | 2010-12-14 15:15:00 | 0 |
| Hangsúly az ökológiai és kulturális értékeken | Magyarországnak rendkívül fontos a Duna-stratégia, amely látványosan erősíti a közép-kelet-európai együttműködést, és azt a szimbolikus üzenetet közvetíti, hogy "egymásra vagyunk utalva" - mondta Barsiné Pataky Etelka, a stratégiáért felelős kormánybiztos kedden a Parlamentben. | 2010-12-14 13:37:00 | 0 |
| Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont | Megnyílt a Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecserben, ahol az iszapkatasztrófa által érintett lakosság egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a központ megnyitóján Devecserben kedden. | 2010-12-14 13:32:00 | 0 |
| EU-2020: fókuszban a gazdaságélénkítés | A foglalkoztatási szint emelését, a versenyképesség növelését és a stabilitást célzó EU 2020 stratégia összhangban áll a magyar kormány gazdaságpolitikai elképzeléseivel - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden a Parlamentben. | 2010-12-14 13:23:00 | 0 |
| Elfogadták az új alkotmány koncepcióját | Elfogadta az új alkotmány koncepcióját a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága. A testület keddi ülésén döntött arról is, hogy határozati javaslatot terjeszt a parlament elé, amelyben felkérik a kormányt: az új alkotmányról szóló törvényjavaslatot március 15-ig terjessze az Országgyűlés elé. | 2010-12-14 13:21:00 | 0 |
| A kormány meg fogja erősíteni a praxisjogot | A teljesítményalapú finanszírozás fejlesztésével erősíti anyagilag és szakmailag a háziorvosi praxist a kormány - jelentette be Szócska Miklós az egészségügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. | 2010-12-14 13:08:00 | 0 |
| Nem szabad pesszimistának lenni az EU-bővítés kapcsán!+Képek | Az euró védelme első számú feladat a politikusok számára az Európai Unióban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden, uniós elnökségi körútja bécsi állomásán. | 2010-12-14 13:06:00 | 0 |
| A Duna olyan, mint Európa "főutcája" | Az új Duna-régió alakuló rendszerében Budapestnek a növekedés, a tudás és a piaci lehetőségek közvetítőjeként fontos szerepe lehet Nyugat és Kelet, azaz az új és a régi Európa között - mondta a főpolgármester. | 2010-12-14 13:01:00 | 0 |
| L. Simon: Közszolgálati médiát BBC módra | Szakmailag indokolt egyetlen törvényben szabályozni a teljes hazai médiarendszert. A törvény alkotmányos, és kiállja akár az Alkotmánybíróság vizsgálatát is - mondta L. Simon László a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedden. | 2010-12-14 12:48:00 | 1 |
| Nőtt az ipari termelés az euróövezetben | Októberben 0,7 százalékkal bővült az ipari termelés az euróövezetben az előző hónaphoz képest, míg az éves szintű növekedés 6,9 százalék volt - jelentette kedden az Európai Unió statisztikai hivatala. | 2010-12-14 12:32:00 | 0 |
| Főpolgármester: Új szemlélet Budapesten | A főpolgármester szerint a főváros frekventált aluljáróiban élő hajléktalanok jelentős többsége, mintegy 80 százaléka elfogadja a számukra felkínált szociális segítséget. | 2010-12-14 12:29:00 | 0 |
| Szerkezeti átalakítással 600-800 milliárd takarítható meg | Matolcsy György nem tart attól, hogy a különadóval sújtott szektorok visszafogják beruházásaikat, vagy hitelezési aktivitásukat a bankok, a 2013-as, és 2014-es költségvetési egyensúlyt a nemzetgazdasági miniszter szerint a 2011. február végén megjelenő, minden nagyobb költségvetési tétel felülvizsgálatával járó, strukturális reformprogram biztosítja, amelyet a kormány még abban az évben el is indít, és 2012 végéig végrehajt. | 2010-12-14 12:19:00 | 0 |
| Szerbia vízummentességét fenn kell tartani! | Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén Szerbia és Macedónia vízumliberalizációs rendszerét érintő kérdéseiről tartottak vitát. Bár 2009 decembere óta az Európai Unió és a két délkelet-európai állam között vízummentesség áll fenn, mégis egyre magasabb az ezekből az országokból érkező, régi uniós tagállamokban menedékjogot kérők száma. Gál Kinga európai parlamenti képviselő (Fidesz) szerint a Szerbiának és Macedóniának megadott vízummentesség fenntartása alapvető fontosságú a két ország integrációjának elősegítésében, azonban ezért a lehetőségért bizonyos kötelezettségeknek meg kell felelniük. | 2010-12-14 12:10:00 | 0 |
| Kopint-Tárki: jövőre három százalék alatt lesz a deficit | A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet 2010-ben változatlanul 1,2 százalékos GDP növekedésre számít, és 3,0 százalékos gyorsulásra jövőre - hangzott el az intézet keddi budapesti tájékoztatóján, ahol bemutatták az új konjunktúra jelentést. | 2010-12-14 11:03:00 | 0 |
| A költségvetés a megújulás és stabilitás irányába mutat | Az Országgyűlés kedden folytatta a 2011. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitáját nyolcórás időkeretben. | 2010-12-14 10:56:00 | 0 |
| Németh: Mi leszünk az első lisszaboni elnökség | Az egy évvel ezelőtt hatályba lépett Lisszaboni Szerződésről beszéltek kedden reggel napirend előtt a képviselők a Parlamentben. | 2010-12-14 10:20:00 | 0 |
| Erdőhorvátiból érkezik az ország karácsonyfája | A fenyő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőhorváti község adománya. A települést idén tavasszal árvíz sújtotta, az újjáépítés alatt több fa kivágása vált szükségessé. Ez a sors várt arra a fenyőfára is, amely szerdától a Kossuth teret díszíti majd. | 2010-12-14 09:46:00 | 0 |
| Orbán Viktor Bécsbe és Pozsonyba látogat | Bécsbe, majd Pozsonyba látogat kedden Orbán Viktor kormányfő, és találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral, valamint Iveta Radicová szlovák miniszterelnökkel. | 2010-12-14 09:26:00 | 0 |
| Folytatódik a jövő évi költségvetés vitája | A jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitáját folytatja le kedden a Parlament nyolc órás időkeretben, és ugyancsak időkeretben, öt órán keresztül tárgyalja a Ház a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló javaslatot. | 2010-12-14 09:21:00 | 0 |
| Önálló kistérség központjává válik Devecser | Az Országgyűlés kedden elfogadta az önálló devecseri kistérség létrehozásáról szóló, Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselők által kezdeményezett törvénymódosítást. | 2010-12-14 09:17:00 | 0 |
| Simor újabb betlije | | 2010-12-14 09:12:00 | 0 |
| Esélye most sincs | | 2010-12-14 09:05:00 | 0 |
| Retro | | 2010-12-14 08:58:00 | 0 |
| (Pap)Ír tigris | | 2010-12-14 08:54:00 | 0 |
| Pórázra kötve | | 2010-12-14 08:49:00 | 0 |
| Visszavonták az OFI főigazgatójának megbízását | Visszavonták az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatójának a megbízását - tudta meg a Magyar Nemzet. A minisztérium szerint Csekő Krisztina veszélyeztette az uniós projektek megvalósulását - írja a lap keddi számában. | 2010-12-14 08:47:00 | 0 |
| Lázár: Az állam nem tűnhet el, a kockázati tőkealap igen | A köztévé Ma reggel című műsorában Lázár többek közt arról is beszélt, hogy egy vékony réteg számára nem éri meg visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe. A politikus szerint ez a magas jövedelműek egy részét érinti. | 2010-12-14 08:34:00 | 1 |
| Megkezdődik a kockázatkezelési rendszer újjáépítése | Az agrárkormányzat egyik legfőbb feladata az ágazat jövőképének és stratégiájának megalkotása, amely azt a célt szolgálja, hogy a következő évek legfontosabb feladatai, és a megvalósulásukhoz a megfelelő eszközök világosan meghatározásra kerüljenek - erről Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt a Napi Gazdaságnak. | 2010-12-14 08:23:00 | 0 |
| Majdnem megölték a vak férfit a rendőrök | Bár fehér botja miatt nyilvánvaló volt, hogy vak, a maszkos, azonosítószám nélküli rendőrök mégis kiterelték az utcára V. P.-t, és közvetlen közelről tíz gumilövedéket lőttek a hátába és a nyakába 2006. október 23-án a budapesti Blaha sörözőnél. Kilenc lövedék a hátába, egy pedig a nyakába fúródott - olvasható a napilapban. | 2010-12-14 08:16:00 | 0 |
| "Egy választási ígéret betartása nem gyöngíti, hanem erősíti a demokráciát" | A kormány döntéseit el kell mondani az embereknek, világossá kell tenni azokat a számukra. Nem hiszem, hogy személyes szempontokat kellene ilyenkor mérlegelni - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: az elmúlt fél év ilyen szempontból nem volt sétagalopp. | 2010-12-13 21:30:00 | 1 |
| Döntöttek a Nyugdíjreformról és Adósságcsökkentő Alapról | Átalakul a nyugdíjrendszer; az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a magánnyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell: maradnak, vagy belépnek az állami rendszerbe. A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat. | 2010-12-13 19:59:00 | 0 |
| Tíz év évig támogatja az állam a lakás-előtakarékosságot | Az eddigi nyolc év helyett tíz év évig támogatja az állam a lakás-előtakarékosságot - egyebek közt ezt a rendelkezést tartalmazza az Országgyűlés által hétfőn elfogadott, az egyes pénzügyi tárgyú törvényeket módosító jogszabályt. | 2010-12-13 19:09:00 | 0 |
| Tőkefinanszírozással segítheti a vállalkozókat a MFB | Az Országgyűlés hétfőn törvénybe foglalta, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) a jövőben a magyarországi székhelyű kis- és középvállalkozások, valamint a mezőgazdasági őstermelők és családi gazdálkodók tevékenységét is hitel-, illetve tőkefinanszírozással segítheti. | 2010-12-13 18:56:00 | 0 |
| A HM az átláthatóság elve szerint gazdálkodik | A Honvédelmi Minisztérium (HM) új vezetése töretlenül folytatja a tárca gazdálkodásának átláthatóvá tételét, s akkor is ezt teszi, ha ez a tárcát korábban birtokló MSZP-nek nem tetszik - közölte a HM sajtóirodája hétfőn arra reagálva, hogy az MSZP szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter megalapozatlan nyilatkozatot tett két darab helikopter beszerzéséről beszélve. | 2010-12-13 18:48:00 | 0 |
| Navracsics: A magyar-lengyel uniós elnökség óriási lehetőség | A jövő évi közös uniós elnökség alapjairól egyeztetett a magyar kormány tagjaival a lengyel miniszterelnök-helyettes hétfőn Budapesten - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága. | 2010-12-13 18:26:00 | 0 |
| "Kiemelten fontos az egyházakkal való párbeszéd" | Egyházi vezetőkkel találkozott Martonyi János külügyminiszter, aki a hétfői budapesti megbeszélésen rámutatott: a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít az egyházakkal való párbeszédre, amelynek szükségességét a lisszaboni szerződés is tartalmazza - közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel. | 2010-12-13 18:15:00 | 0 |
| Kósa: Szükség van a nyugdíjmentő csomagra | Ha nem alakítjuk át a nyugdíjrendszert, akkor rövid távon is ellehetetlenül a magyar állam, és nő a kiszolgáltatottsága - jelentette ki Kósa Lajos hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidesz ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: a kormány legfontosabb üzenete az adórendszer reformján keresztül a demográfiai folyamatok megváltoztatása. A politikus emellett szólt a távhő árának szabályozásáról is. | 2010-12-13 17:16:00 | 0 |
| Esztergom: balesetveszély a kivilágítatlan közutakon | Esztergom polgárai is veszélyben vannak a város kivilágítatlan, sötét utcáin. Az elmúlt két hétben már három embert gázolták el az érintett közterületeken, a három lakosból egy meghalt, a másik kettő, pedig nyolc napon túli sérülést szenvedett - olvasható az esztergomi Fidesz szervezet portálunkhoz eljuttatott közleményében. | 2010-12-13 16:33:00 | 0 |
| "A kis tagországok is hozzájárulnak az EU naggyá tételéhez" + Képek | Nagy érték a kis és közepes méretű európai uniós tagországok együttműködése, ezért ezt meg kell erősíteni - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Nicosiában, miután a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében tárgyalt Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi elnökkel. | 2010-12-13 16:07:00 | 0 |
| Magyar delegáció: sikeres volt a klímacsúcs | Sikerrel zárult az ENSZ mexikói klímakonferenciája, a résztvevő tagállamok kiegyensúlyozott határozati csomagot állítottak össze, amely megnyitja a lehetőséget egy globális éghajlati megállapodás létrehozására, és nagy hatással bír a soros magyar EU elnökségre is, hiszen Magyarország feladata lesz, hogy az anyag számos nyitva hagyott kérdésében segítse az egységes uniós álláspont kialakítását - közölte hétfőn a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). | 2010-12-13 15:13:00 | 0 |
| Brüsszelben bemutatják hazánk romaprogramját | Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn mutatja be Magyarország EU-elnökségi romaprogramját a Roma Platform ülésén Brüsszelben - közölte a tárca. | 2010-12-13 13:44:00 | 0 |
| A bankadó második részletéből 88 milliárd folyt be | A pénzügyi szervezetek befizették a "bankadó" második részletét is a költségvetésbe, a múlt hét pénteki teljesítési határidőig 88,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, így idén a banki különadó összesen 181,8 milliárd forintnyi bevételt jelentett a büdzsé számára - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). | 2010-12-13 13:42:00 | 0 |
| A tagdíj-kiegészítés és a reálhozam is adómentes lesz | Zárószavazás előtti módosító javaslattal kerül be a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló törvénybe, hogy adómentes lesz a pozitív reálhozam, azaz az infláció feletti hozam készpénzben való felvétele azok esetében, akik átlépnek az állami nyugdíjrendszerbe. | 2010-12-13 13:36:00 | 0 |
| Korszerűsödött a főváros szennyvízhálózata | A fővárosi önkormányzat mintegy 40 millió eurós - mintegy 11,2 milliárd forintos - uniós forrás felhasználásával új szennyvíz-beruházásokat valósított meg az ÉlőDuna projekt részeként - tájékoztatott a projekt pr-cége hétfőn. | 2010-12-13 13:17:00 | 0 |
| Bécsbe és Pozsonyba látogat kedden a miniszterelnök | Bécsbe, majd Pozsonyba látogat kedden Orbán Viktor kormányfő, és találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral, valamint Iveta Radicová szlovák miniszterelnökkel. | 2010-12-13 12:44:00 | 0 |
| Közművesítik a kolontári lakópark területét | A területrendezési munkálatokat követően megkezdi a közművek kiépítését a kolontári lakópark területén a VeszprémBer Zrt. - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. | 2010-12-13 12:40:00 | 0 |
| Nagy Anna: Nincsenek veszélyben a nyugdíjak | A kötelező magánnyugdíjpénztár fogalma "furcsán hangzik", hiszen törvényileg köteleztek arra embereket, hogy egy magáncégnek utaljanak át havonta összegeket - szögezte le Nagy Anna, hangsúlyozva: vissza kell térni a normális európai modellhez. A kormányszóvivő emellett az új típusú internetes tájékoztatásról, valamint a devizahitelesek megsegítéséről beszélt a Duna TV Heti hírmondó című műsorában vasárnap. | 2010-12-13 12:38:00 | 1 |
| Nem reális alternatíva a status quo fenntartása | Támogatandó az EU Bizottságnak az a megállapítása, miszerint a Közös Agrárpolitika (KAP) maradjon meg két pillér köré szerveződő, erős közös politikának - többek között ezt a megállapítást is tartalmazza a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) előzetes álláspontja a KAP jövőjéről közzétett bizottsági közleményről. | 2010-12-13 12:32:00 | 0 |
| Intenzív felkészülés után hatékony elnökséget ígér Ódor | Magyarország minél hatékonyabban szeretné betölteni az EU soros elnöki posztját; az elmúlt négy hónapot az intenzív felkészülés jellemezte - mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten. | 2010-12-13 12:08:00 | 0 |
| Az Országházban meggyújtották a betlehemi békelángot | Ünnepélyes keretek között meggyújtották a betlehemi békelángot hétfőn a Parlamentben; az eseményt köszöntötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke, beszédet mondott Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, és Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. | 2010-12-13 11:37:00 | 0 |
| Levonulóban az árhullám a Tisza felső szakaszán | Levonulóban az árhullám a Tisza Vásárosnamény feletti szakaszán, attól lejjebb, Záhonyig viszont továbbra is harmadfokú készültségi szint feletti a víz - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn. | 2010-12-13 11:09:00 | 0 |
| Szájer: Sopron polgárai világtörténelmet írtak | A mi városunk sosem elégedett meg azzal, amit külső erők kiszabtak számára, a sorsfordító pillanatokban mindig maga vette kezébe a sorsát - jelentette ki dr. Szájer József vasárnap, miután átvette a díszpolgári címét Sopronban. | 2010-12-13 11:06:00 | 0 |
| Félreállították, mert figyelmeztette Gyurcsányékat | Már 2006-ban figyelmeztette a kormányt Kun János makroközgazdász, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer nem működik, de a Gyurcsány-kormány körüli volt tanácsadót egy erről megjelent írása után két munkanappal kitették a Miniszterelnöki Hivatalból. | 2010-12-13 11:03:00 | 0 |
| Az elemzők szerint is túlzó volt a Moody's leminősítése | A múlt heti Moody's-leminősítés után megvan a kockázata a magyar adósosztályzatok további rontásának, bár Magyarország "nem érdemelné meg", hogy a hitelminősítők a befektetésre ajánlott szint alá, azaz a "bóvli" kategóriába sorolják vissza - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők. | 2010-12-13 11:02:00 | 0 |
| Holdingba szerveznék a MÁV-ot és a Volán-cégeket | A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt a megoldást preferálná, miszerint a tömegközlekedésből mindazt, amire szükség van és működőképes, egy cégbe szerveznék, a többit pedig kivezetnék a piacról. Jelenleg a koncepciók ütköztetése folyik. | 2010-12-13 10:30:00 | 1 |
| Szennyvíziszap: az NNI nyomoz Pécsett | Házkutatást tartottak a Tettye Forrásház Zrt. székházában a francia tulajdonú Pécsi Vízmű Zrt. által el nem szállított iratok után kutatva - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. | 2010-12-13 10:22:00 | 0 |
| Vérlázadás | | 2010-12-13 10:09:00 | 0 |
| Mitől lenne vidámabb a meggyötört nép? | | 2010-12-13 10:06:00 | 0 |
| Medgyessy: A kormánynak joga van a tiszta laphoz | Ennek a kabinetnek valószínűleg két ciklusa van, érdemes hosszabb távra terveznie - fogalmazott Medgyessy Péter vasárnap este a hírTV Kontraszt című műsorában. Minden kormánynak joga van ahhoz, hogy tiszta lappal induljon - jelentette ki az elszámoltatásokkal kapcsolatban a volt miniszterelnök. | 2010-12-13 10:01:00 | 0 |
| Bontják a házat | | 2010-12-13 09:56:00 | 0 |
| Közös érdekünk az Európai Unió bővítése | Orbán Viktor délelőtt Athénban megbeszélést folytatott Jeórjiosz Papandreu görög kormányfővel - írja Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője hétfői közleményében. A rendezvényen készült képgaléria megtekinthető itt. | 2010-12-13 09:39:00 | 0 |
| Rendszerkorrekció 2010-ben | | 2010-12-13 09:22:00 | 0 |
| Polt: Az elszámoltatás nem jogi, hanem politikai kategória | Polt Péter bízik abban, hogy szakmai tevékenysége alapján jelölték a legfőbb ügyészi posztra. A Hír Televízió Kontraszt című műsorában vendégeskedő jogász nem tudott részletekkel szolgálni Budai Gyula azon kijelentéséről, hogy elődje, Kovács Tamás asztalán már ott van a Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló indítvány. | 2010-12-13 09:15:00 | 0 |
| Egyedülálló informatikai fejlesztés Magyarországon | Múlt héttől akár 40 gigabit/sec-os adatsebességet is lehetővé tévő hibrid hálózat köti össze a felsőoktatási intézményeket, ez pedig Európában egyedülálló - jelentette ki az infokommunikációs államtitkár. | 2010-12-13 09:11:00 | 1 |
| Tennivalók az agyelszívás és elvándorlás ellen | | 2010-12-13 09:07:00 | 0 |
| Martonyi elnökli az együttműködési tanácsot | Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei: hétfőn külpolitikai témákat tekintenek át, kedden pedig - az úgynevezett általános ügyek megvitatásakor - szó lesz egyebek közt az unió bővítési politikájáról, valamint előkészítik a hét második felében, csütörtökön és pénteken tartandó EU-csúcstalálkozót. | 2010-12-13 09:05:00 | 0 |
| Medgyessy: Természetes dolog az elszámoltatás | | 2010-12-13 08:27:00 | 0 |
| Görögországban és Cipruson tárgyal Orbán Viktor | Görögországban és Cipruson tárgyal hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében. A magyar elnökség prioritásai közé sorolja az unió bővítésének folytatását. | 2010-12-13 08:16:00 | 0 |
| Oszkó Péternek is szemet szúrt az Omninvest | Kénye-kedve szerint változtathatta az előző kormány idején az állammal kötött megállapodás tervezetét a hazai vakcinagyártó Omninvest Kft., így végül drágábban adhatta a patikákba szánt oltóanyagot - derül ki egy levélből, amelyet Oszkó Péter írt. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere nem értette, miként lehet ennyire kiszolgáltatott a kabinet ennek a cégnek. | 2010-12-13 08:13:00 | 0 |
| Fideszes jelöltek nyertek Békésben | Fideszes jelöltek nyertek a Békés megyei Köröstarcsán és Dombiratoson az időközi polgármester-választásokon vasárnap - közölték az érintett települések jegyzői. Pesterzsébeten marad a Fidesz-KDNP többség. | 2010-12-13 08:10:00 | 0 |
| "Szeretnénk a magyar sikerekből táplálkozni" | A magyar EU-elnökségi prioritások találkoznak Lengyelország érdekeivel is - jelentette ki Kövér László,miután fogadta Bogdan Borusewiczet, a lengyel szenátus elnökét. | 2010-12-13 07:51:00 | 0 |
| Tesztelték Közép-Európa leghosszabb gyaloghídját | Katonák meneteltek, kocogtak és futottak az épülő szolnoki gyaloghídon, így tesztelték, mozgás közben mennyit bír el. A tiszavirágot formázó hidat eredetileg szeptember elsején adták volna át, de az áradások miatt többször leállt az építkezés. Bár a folyó vízszintje most is magas, a kivitelező szerint még az idén átadják a forgalomnak. | 2010-12-12 17:52:00 | 0 |
| Egy év szünet után ismét jár a vonat Abaújban | Egy év szünet után ismét közlekedik vonat Abaújban, az első, feldíszített szerelvény vasárnap indult el. Az új menetrend szerint ezentúl naponta hat vonat jár Szerencs és Hidasnémeti között. | 2010-12-12 16:53:00 | 0 |
| Kibővíti a fűtési támogatásokat a kormány | Kibővíti a fűtési támogatásokat jövőre a kormány. A tervek szerint 2011 októberétől nem csak a gázzal és távhővel, de a fával, szénnel és cseppfolyós gázzal fűtő, hátrányos helyzetű családok is igényelhetnek kompenzációt. A részleteken még dolgozik a minisztérium. Nyitrai Imre helyettes államtitkár szerint a lakásfenntartási támogatáshoz külön forrást nyújtanak majd az önkormányzatoknak. | 2010-12-12 16:35:00 | 0 |
| Döntés a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról | Várhatóan nagyjából öt órán keresztül szavaznak a képviselők hétfőn az Országgyűlésben: a kétnapos ülés első napján döntenek egyebek mellett a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényjavaslatról, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó "salátatörvényről". Kedden a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitája lesz nyolc órás időkeretben. | 2010-12-12 15:21:00 | 0 |
| "Hányatott sorsú települések találkoztak" | Mintegy hatvan, a vörösiszap-katasztrófában érintett devecseri és kolontári lakos érkezett vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tákosra és Csarodára, hogy egy tanulmányút keretében megtekintsék a 2001-es beregi árvíz után újjáépített ingatlanokat. | 2010-12-12 14:33:00 | 0 |
| Indítvány: a távhőárak csökkentése a cél | A távhőárak csökkenését akarja elérni nemrég benyújtott törvénymódosító javaslatával két fideszes képviselő: Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke és Schmidt Csaba, az Országgyűlés energiaügyi albizottságának tagja. | 2010-12-12 13:45:00 | 0 |
| Az ügyészséghez fordul az újbudai polgármester | Az ügyészséghez fordul Hoffmann Tamás, a XI. kerületi polgármester az önkormányzat intézményeinek fenntartását végző Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat ügyében. A kerület átvétele során több szabálytalanságot is találtak. A cég például az előző ciklusban sikertelen pályázatnál is fizetett sikerdíjat. | 2010-12-12 13:42:00 | 0 |
| Reális alternatíva a kkv-k hitelezésében | Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy indokolt volt a Széchenyi Kártya Program kibővítése beruházási és forgóeszközhitellel - mondta Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója | 2010-12-12 13:36:00 | 0 |
| "Nehéz lenne igazolni" | | 2010-12-12 13:33:00 | 0 |
| Orbán: Bízzanak a kormányban és a Parlament döntésében! | A kormányfő Facebook-oldalán "A Miniszterelnök válaszol" címmel sorozat indult, melynek keretében az emberek kérdéseire videóüzenetben felel Orbán Viktor. Az első, vasárnap felkerült videón többek között a miniszterelnök a nyugdíjak és az országot ellehetetlenítő államadósság összefüggéseiről beszélt. | 2010-12-12 12:54:00 | 1 |
| Szabolcsban 29 ezer hektár az elöntött terület | Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 29 ezer hektár, azaz 290 négyzetkilométer a belvíz által elöntött terület nagysága - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője vasárnap. | 2010-12-12 12:14:00 | 0 |
| Magyarország állja a sarat | | 2010-12-12 11:56:00 | 0 |
| Kétnapos ülést tartanak az uniós külügyminiszterek | Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei: hétfőn külpolitikai témákat tekintenek át, kedden pedig - az úgynevezett általános ügyek megvitatásakor - szó lesz egyebek közt az unió bővítési politikájáról, valamint előkészítik a hét második felében, csütörtökön és pénteken tartandó EU-csúcstalálkozót. | 2010-12-12 11:13:00 | 0 |
| Mitől erősödhet tovább a gazdaság? | A korábban közöltnél nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP), amely 1,7 százalékkal bővült a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg 2010 második negyedévével összevetve 0,8 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. | 2010-12-12 10:44:00 | 0 |
| Két szárnyvonalon indul újra a vasúti közlekedés | Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Fehérgyarmat-Zajta és a Kocsord alsó-Csenger vasútvonalalakon újraindulhat a vasúti közlekedés vasárnaptól; az első szatmári szerelvényt - jelképesen - szombaton indították útnak a magyar-román határ melletti Zajta község vasútállomásáról. | 2010-12-12 09:48:00 | 0 |
| "Vidékfejlesztés nem lehetséges a helyi közösségek nélkül" | Az ország gazdasági életének újbóli beindítása elképzelhetetlen a falvak gazdaságának beindítása, a közszolgáltatások újraszervezése nélkül - jelentette ki Kövér László szombaton a Zala megyei Nagylengyelben, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szociális központjának avatásán. | 2010-12-11 17:36:00 | 0 |
| Hányan vagyunk? | | 2010-12-11 16:42:00 | 0 |
| Offshore honvágy | | 2010-12-11 16:31:00 | 0 |
| A hitelesség kedvéért | | 2010-12-11 16:26:00 | 0 |
| Szembenézés és vezeklés | | 2010-12-11 16:17:00 | 0 |
| Durcás bukottak | | 2010-12-11 16:13:00 | 0 |
| Padtársak | | 2010-12-11 16:06:00 | 0 |
| Életpálya modell készül a fiatal gazdáknak | A Vidékfejlesztési Minisztérium néhány hónapon belül kidolgozza azt a keretrendszert, amely biztos hátteret nyújt azoknak a fiataloknak, akik a jövőben megélhetésként és életformaként a gazdálkodást választják - jelentette be Karcagon a vidékfejlesztési miniszter. | 2010-12-11 15:59:00 | 0 |
| "Nemzetpolitika terén együttgondolkodásra van szükség" | Az egyenrangú, konstruktív partnerségen alapuló együttműködést hangsúlyozta a határon túli ifjúsági szervezetekkel a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a Magyar Ifjúsági Konferencia ülésén szombaton a Parlamentben. Répás Zsuzsanna a magyar-magyar kapcsolatokat az online-fórumok és közösségi terek erőteljesebb használatával is erősítené. | 2010-12-11 15:53:00 | 0 |
| Alkotmányban rögzítenék az NMHH elnökének egyes jogait | Újabb fideszes alkotmánymódosítási javaslatot nyújtottak be szombaton: Rogán Antal önálló képviselői indítványa azt kezdeményezi, hogy rögzítsék az alaptörvényben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát. | 2010-12-11 15:34:00 | 0 |
| "Stratégiai partnerséget adunk az ifjúsági szervezeteknek" | A szociális-, család és ifjúságügyi államtitkárság stratégiai partnerséget ajánl az ifjúsággal foglalkozó szervezeteknek - mondta Téglásy Kristóf, az államtitkárság főosztályvezetője a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szombati budapesti ülésén a Parlamentben. | 2010-12-11 15:22:00 | 0 |
| Célkeresztben a szerencsejáték-ipar | Miért nem érdekli az államot a pénznyerő automatákból származó bevétel, illetve hová tűntek és kinél landoltak a pénznyerő automatákból származó milliárdok? - ezt az írásbeli kérdést tette fel Lázár János Orbán Viktor miniszterelnöknek. A Fidesz frakcióvezetője pontosabban meg nem határozott becslésekre hivatkozva kifejtette, hogy adócsalással és megtévesztéssel évente 200-400 milliárdos haszonhoz jut egy bizonyos érdekcsoport, tehát szerinte ekkora összeget tüntetnek el az adóhivatal elől. | 2010-12-11 14:49:00 | 0 |
| Miniszteri biztos koordinálja a határon túliak eü-ellátását | December elsejétől fél év időtartamra miniszteri biztossá nevezte ki Roykó Ádámot a nemzeti erőforrás miniszter az Európai Unión kívül, a szomszédos országokban élő magyarok magyarországi egészségügyi ellátásának koordinálása. | 2010-12-11 14:24:00 | 0 |
| Orbán Viktor videoüzenetben válaszol az emberek kérdéseire | A miniszterelnök válaszol címmel sorozat indul Orbán Viktor Facebook-oldalán, amelynek keretében az emberek kérdéseire a kormányfő videoüzenetben felel majd. | 2010-12-11 14:09:00 | 0 |
| Kistérségi központtá válhat Devecser | Önálló devecseri kistérség létrehozását javasolják Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselők a többcélú kistérségi társulásokról szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatukban. | 2010-12-11 14:04:00 | 0 |
| "A magyar fiataloknak közös céljaik kell hogy legyenek" | Fontos, hogy a magyar fiatalok találkozzanak egymással, részt vegyenek egymás életében, legyenek közös céljaik és álmaik - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki megnyitotta a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szombati budapesti ülését a Parlamentben. | 2010-12-11 13:52:00 | 0 |
| Hat időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap | Hat településen lesz időközi önkormányzati választást vasárnap; öt helyen polgármestert, egy budapesti egyéni választókerületben pedig képviselőt választanak. Az időközi választásokat azért kellett kiírni, mert az október 3-ai általános önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki az első két jelölt között. | 2010-12-11 13:46:00 | 0 |
| "Kőbánya nem lesz többé a főváros mostohagyermeke" | Parkolók építését, az infrastruktúra fejlesztését, a közbiztonság helyzetének javítását tartja a legfontosabbnak Kőbánya polgármestere. Kovács Róbert a fidesz.hu-nak arról beszélt, a jövőben nagyobb hangsúlyt fordítanak a fővárossal, civil szervezetekkel, vállalati vezetőkkel, való közös munkára, hiszen a kerület csak az összefogás által lehet sikeres. Szóba került a kerület alatt húzódó gigantikus pincerendszer is, ami egyszerre áldás és átok. | 2010-12-11 13:30:00 | 0 |
| Prőhle: Magyarországnak stabil kormánya van | Magyarországnak némely más európai uniós tagállamtól eltérően stabil kormánya van, és erre a stabilitásra 2011 első félévi európai uniós elnöksége során is építeni akar - jelentette ki Prőhle Gergely helyettes államtitkár egy ausztriai újságírófórumon. | 2010-12-11 12:06:00 | 0 |
| Levélben kapnak tájékoztatást a kormányfőtől a nyugdíjasok | A kormány biztonságba helyezte a nyugdíjakat, a kisfogyasztású háztartások számára nem emelkedik jövőre a gáz ára - derül ki Orbán Viktor leveléből, amelyet Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertetett szombati sajtótájékoztatóján. Ugyanitt elhangzott: az állami rendszerbe való visszalépéssel - amely az egyetlen lehetőségnek mutatkozott a nyugdíjrendszer megmentésének érdekében - mindenki jól jár; azok, akik jelenleg nyugdíjasok, akik néhány év múlva mennek nyugdíjba, illetve a fiatalok számára is kiszámíthatóbbá vált a rendszer. | 2010-12-11 11:44:00 | 0 |
| Rekord közeli vízállás lehet a Tiszán | Rekord közeli vízállásra számítanak Észak-Magyarországon, a Tisza felső szakaszán a vízügyi szakemberek. Egy nap alatt három méterrel emelkedett a vízszint. A Szamos és a Bodrog is árad, és a belvízzel elöntött területek is növekedtek. Nyíregyházán és Újfehértón kitelepítésekre is szükség volt, több mint ötszáz házat védenek homokzsákokkal. | 2010-12-10 20:27:00 | 0 |
| A kormányhivatalok 124 milliárd forintból működnek jövőre | A 2011. január elsején megalakuló kormányhivatalok működési költsége 124 milliárd forint lesz jövőre - közölte az MTI kérdésére a területi közigazgatásért felelős államtitkárság pénteken. | 2010-12-10 19:39:00 | 0 |
| Orbán: Alacsonyabb kamat kell a gazdaságnak | A magyar gazdaságnak olcsó hitelre van szüksége a növekedéshez, a jegybanki alapkamatot ezért csökkenteni kell, nem pedig emelni - fejtette ki Orbán Viktor pénteken a lettországi Rigában. | 2010-12-10 19:15:00 | 0 |
| Differenciáltan osztják szét a kórházak pénzét | Várhatóan a jövő héten a kórházak számláján lesz az az összeg, amelyet a beszállítói tartozások és a várólisták csökkentésére fordíthatnak. Összesen 27,5 milliárd forintot utalnak; a pénz az Egészségbiztosítási Alap (E-alap) 2007-2008-as maradványa. | 2010-12-10 17:35:00 | 0 |
| Orbán: Jövőre már lesznek eredményeink | Orbán Viktor szerint 2011 első negyedévében már láthatóak lesznek a siker jelei annak a nem szokványos gazdaságpolitikának a nyomán, amelyet a kormány folytat. Mint fogalmazott, a leminősítéseket felminősítések fogják követni. | 2010-12-10 16:48:00 | 0 |
| Újabb szabálytalanságok kerülnek napvilágra | dr. Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely újonnan megválasztott vezetője többek között az előző polgármester választások előtti jutalomosztásáról, a határokon átívelő kapcsolatokról és Nyíregyháza lehetőségeiről szólt a beszélgetés során. | 2010-12-10 16:36:00 | 0 |
| "A forrást nem szolgáltathatjuk ki a költségvetésnek" | Az elképzelések szerint a nemzeti összjövedelem meghatározott részével támogatnák a nemzeti értékek védelmére és megőrzésére létrehozott hungarikum alapot - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a témában tartott nyírbogáti fórumot megelőzően pénteken. | 2010-12-10 16:31:00 | 0 |
| Utalják a kórházaknak a 27,5 milliárd forintot | Várhatóan a jövő héten a kórházak számláján lesz az az összeg, amelyet a beszállítói tartozások és a várólisták csökkentésére fordíthatnak. Összesen 27,5 milliárd forintot utalnak; a pénz az Egészségbiztosítási Alap (E-alap) 2007-2008-as maradványa. | 2010-12-10 16:21:00 | 0 |
| Egyelőre kevés eredménye van a klímacsúcs-végi hajrának | Éjszakába nyúlóan tárgyaltak a cancúni klímacsúcs részvevői a pénteki, hivatalos zárónap előtt azzal a céllal, hogy az ellentétes álláspontok kereszttüzében egy elfogadható, a klímavédelmi tárgyalások jövőjét fenntartani képes megállapodással állhassanak elő. A tárgyalások akár a hétvégén is folytatódhatnak. | 2010-12-10 15:56:00 | 0 |
| A kormány rendezett birtokviszonyokat alakít ki | Magyarország és Ausztria egyaránt azon az állásponton van, hogy nem érdekük az európai uniós mezőgazdasági piac további liberalizálása - mondta Jakab István(Fidesz), az Országgyűlés alelnöke azt követően, hogy tárgyalt Martin Preneiderrel, az osztrák parlament felsőházának elnökével pénteken Bécsben. | 2010-12-10 15:38:00 | 0 |
| Új fejezet kezdődött a nemzetpolitikában | A Nemzeti Együttműködés Kormánya nem mond le egyetlen magyarról sem, éljenek a Kárpát-medence, vagy a világ bármely pontján - mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke Sándor Krisztinával, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken. | 2010-12-10 15:18:00 | 0 |
| A neoliberális elemzők nem szeretik a különutasságot | Szubjektív tényezők alapján minősítette le hazánkat a Moody's - írja portálunk felkérésére készített elemzésében Takács Gábor, a Nézőpont Intézet munkatársa. | 2010-12-10 15:17:00 | 0 |
| Konkrét lépések a korrupció elleni harcban | A kormány célja az, hogy senki se úszhassa meg a törvénysértést, és a korrupciónak minél kevesebb esélye legyen - jelentette ki Répássy Róbert a kormányszóvivő tájékoztatón. | 2010-12-10 14:58:00 | 0 |
| Új fejezet a romák és a többségi társadalom viszonyában | A roma kisebbség sorsának javítását célzó programokról, a roma kérdés európai dimenziójáról folytatott tárgyalásokat pénteken Berlinben a közigazgatási és igazságügyi minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. | 2010-12-10 14:54:00 | 0 |
| Becsey: Erősíteni kell a határokon átívelő kapcsolatokat | Közép-Európa jövedelemmegtartó erejét a határokon átnyúló együttműködések révén is erősíteni lehetne - mondta Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára Nagykanizsán pénteken. | 2010-12-10 14:48:00 | 0 |
| A regionalizmus adja az európai együttműködés értelmét | Európa jövője nagy mértékben függ a regionális együttműködés elmélyítésétől - hangoztatta az Országgyűlés elnöke pénteken a témában rendezett nemzetközi konferencián, Budapesten. Kövér László szerint eljött az ideje annak, hogy a térségek közötti együttműködést egy új, magasabb szintre helyezzék. | 2010-12-10 14:41:00 | 0 |
| Újabb szabálytalanságok kerülnek napvilágra | dr. Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely újonnan megválasztott vezetője többek között az előző polgármester választások előtti jutalomosztásáról, a határokon átívelő kapcsolatokról és Nyíregyháza lehetőségeiről szólt a beszélgetés során. | 2010-12-10 14:34:00 | 0 |
| Az Európai Parlament szakbizottsága előtt a Romastratégia | Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága tegnap tárgyalta Járóka Lívia jelentés-tervezetét a romák társadalmi befogadását célzó európai uniós stratégiáról. A dokumentum főbb pontjainak ismertetését követően az EP valamennyi frakciója támogatásáról biztosította a Fidesz európai parlamenti képviselőjét. | 2010-12-10 14:12:00 | 0 |
| A Gyurcsány-érában súlyos bűncselekmények történtek | A bizottságban - nagy sajnálatunkra - az MSZP nem vett részt, amit később az egyik baloldali napilapban Mesterházy Attila is hibának minősített - fejtette ki Gulyás Gergely, a Parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke a köztelevízió reggeli műsorában. | 2010-12-10 14:09:00 | 0 |
| Keller Lászlót is meggyanúsították | Gyanúsítottként hallgatta ki Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - értesült a Magyar Nemzet. | 2010-12-10 13:45:00 | 0 |
| Kiszámíthatónak kell lennie a nyugdíjrendszereknek | A magánnyugdíjpénztári megtakarítás napi, pillanatnyi árfolyam szerint számított érték, éppen ezért ingadozó is - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó az ATV Reggeli Jam című műsorában pénteken. Az EP képviselő emellett beszélt az unió nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos álláspontjáról, valamint hangsúlyozta a változtatás szükségességét. | 2010-12-10 13:26:00 | 1 |
| Pokorni: Magyar Bálint szétverte a bolognai rendszert | Fokozatosan szabad csak szélesebb körben előírni az emelt szintű érettségit, időt hagyva a diákoknak és az iskoláknak felkészülni a szigorúbb követelményekre - így nyilatkozott Pokorni Zoltán fideszes oktatáspolitikus, volt oktatási miniszter, a parlament oktatási bizottságának elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek reggel. Ugyanitt elmondta: az emelt szintű érettségi rendszere jól működött volna, ha nyolc évvel ezelőtt nem veri szét a Magyar Bálint-féle oktatáspolitika. | 2010-12-10 13:20:00 | 1 |
| Április 25-én fogadnák el az új alkotmányt | A tervek szerint jövő év április 25-én fogadnák el az új alkotmányt - mondta Balsai István, az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának fideszes elnöke a Történelmi tradíciók és az új alkotmány című konferencián pénteken a Parlamentben. | 2010-12-10 13:17:00 | 0 |
| EU-elnökség: jó döntés volt a gödöllői kastélyt választani | Jó döntés volt a gödöllői királyi kastélyt választani a magyar soros elnökség kiemelt helyszínéül, mivel az az unióra jellemző sokszínűséget szimbolizálja - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Gödöllőn. | 2010-12-10 12:36:00 | 0 |
| Az új oktatásirányítás partnerként kezeli a hallgatókat | Az új felsőoktatási törvény koncepciójáról egyeztetett az oktatási államtitkárság pénteken a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) delegációjával. Az államtitkárság közölte, hogy a legkritikusabbnak tartott változások esetében - vizsgák száma, kreditszűrés, hallgatói képviselet - a kibékíthetetlennek tűnő álláspontok kismértékben közeledtek egymáshoz, de a kérdések továbbra is nyitva maradtak. | 2010-12-10 12:30:00 | 0 |
| "Kőbánya nem lesz többé a főváros mostohagyermeke" | Parkolók építését, az infrastruktúra fejlesztését, a közbiztonság helyzetének javítását tartja a legfontosabbnak Kőbánya polgármestere. Kovács Róbert a fidesz.hu-nak arról beszélt, a jövőben nagyobb hangsúlyt fordítanak a fővárossal, civil szervezetekkel, vállalati vezetőkkel, való közös munkára, hiszen a kerület csak az összefogás által lehet sikeres. Szóba került a kerület alatt húzódó gigantikus pincerendszer is, ami egyszerre áldás és átok. | 2010-12-10 12:15:00 | 0 |
| "Jó úton halad Magyarország" | Orbán Viktor szerint jó úton halad Magyarország, amit az is bizonyít, hogy 2011-ben 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány, és várhatóan csökken az államadósság mértéke is. A miniszterelnök ezt a magyar gazdaságot érintő újságírói kérdésre válaszolva mondta pénteken Vilniusban sajtótájékoztatón, miután találkozott Andrius Kubilius litván miniszterelnökkel. | 2010-12-10 11:31:00 | 0 |
| Miért nincs érdemi munka? | Az adósságrendezési eljárás minél hosszabb ideig húzódik, annál nagyobb károkat okoz Esztergom életében, ezért a Fidesz frakció mindent megtesz annak érdekében, hogy a Tétényi Éva polgármesterasszony által kezdeményezett eljárás a lehető leghamarabb befejeződjön. A csődeljárás már így is olyan mértékű következményekkel jár, amelyek évekre korlátozzák a város fejlődését, gyarapodását. | 2010-12-10 11:19:00 | 0 |
| Állami pénzből támogatták Szilvásy apósát is | Befejeződött három ügyben a belső ellenőrzés, ami alapján, mindegyik esetben büntetőfeljelentést tettünk. A három feljelentésből kettő a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közbeszerzéseit érinti, míg a harmadik esetben a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) festményvásárlásainak ügyében vizsgálódtunk - jelentette be Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos pénteki sajtótájékoztatóján. | 2010-12-10 11:17:00 | 0 |
| A közoktatási ráfordítások rövid távú hasznai | | 2010-12-10 11:03:00 | 0 |
| Többlépcsős program a szegénység csökkentésére | Az ötszázmilliós Európában minden hatodik ember szegénynek számít. Az Unió azt tűzte ki célul, hogy tíz év alatt legalább húszmillió polgárát emeli ki ebből az élethelyzetből. Magyarországon közel hárommillió ember, minden negyedik ember szegény. A kormányzat pedig többlépcsős programot indít a helyzet megváltoztatására, a hazai szegénység csökkentésére - derült ki Réthelyi Miklósnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát vezető miniszternek a Duna Televízióban tett csütörtök esti nyilatkozatából. | 2010-12-10 11:00:00 | 0 |
| Ügyészségi őrségváltás | | 2010-12-10 10:47:00 | 0 |
| Kultúrmisszió | | 2010-12-10 10:43:00 | 0 |
| Világszínvonalú informatikai fejlesztés | 2010. december 9-étől elérhetővé válik Magyarországon az úgynevezett hibrid hálózat. A hagyományos internetet és a legkorszerűbb dinamikus pont-pont összeköttetéseket is lehetővé tevő hibrid rendszer átadása mérföldkő a magyar informatika történetében. Hazánk legkorszerűbb és legnagyobb teljesítményű optikai hálózata a szakmai körökben is elismert Nemzeti Informatikai Infrastruktúra Fejlesztő Intézet (az NIIF Intézet) műszaki teljesítményének köszönhetően, többéves kutatómunkával, világviszonylatban is a leghaladóbb technológiák alkalmazásával valósult meg. | 2010-12-10 10:35:00 | 0 |
| Gerő büszkesége | | 2010-12-10 10:21:00 | 0 |
| A titkosítás titkosítása | | 2010-12-10 10:10:00 | 0 |
| Még azt is tudták, mikor rendel pizzát Vitézy | Feljelentést tesz a róla készült adatgyűjtés miatt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Ezt a Hír TV Rájátszás című műsorában jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Vitézyt az előző ciklusban, 2007 őszétől figyelték meg, amikor a BKV felügyelőbizottságának tagjaként belső vizsgálatokat kezdeményezett a korrupciógyanús ügyekben. | 2010-12-10 09:44:00 | 0 |
| Legfőbb ellenségünk | | 2010-12-10 09:34:00 | 0 |
| Vilniusban kezdte meg baltikumi tárgyalásait Orbán Viktor | Vilniusban kezdte meg Orbán Viktor pénteki baltikumi tárgyalásait. A magyar kormányfő péntek reggel a litván miniszterelnöki hivatalban kezdett megbeszélést Andrius Kubiliusszal, Litvánia miniszterelnökével. | 2010-12-10 09:18:00 | 0 |
| Békesi, Draskovics, László és Csillag is ragaszkodik a státuszához | A nemzeti erőforrás miniszter kérésére, az általa megszabott november 30-i határidőig az egyetemi tanácsok tiszteletdíjas tagjainak harmada mondott le önként, több volt szocialista és egy szabaddemokrata miniszter ragaszkodik az előző kormánytól kapott pozícióhoz és a tiszteletdíjhoz - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. | 2010-12-10 09:06:00 | 0 |
| Félmilliárddal több jut a határon túli magyarok oktatására | A jövő évi költségvetésben a közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra - mondta Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők. | 2010-12-10 08:37:00 | 0 |
| Tájékoztató levelet kapnak a magánnyugdíjpénztár-tagok | Levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat az előttük álló döntésekről és a határidőkről - közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában. | 2010-12-10 08:30:00 | 1 |
| Nyelvtörvény : csalódottságának adott hangot az MKP | Csalódottságának adott hangot a szlovákiai államnyelvtörvény csütörtökön elfogadott módosítása kapcsán a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP). | 2010-12-09 20:51:00 | 0 |
| EU-USA: két új belügyi szerződés születhet | Reménykedünk abban, hogy a magyar uniós elnökség alatt a légiutas-nyilvántartási adatállományról (PNR) valamint a menekültügyi-migrációs kérdésben politikai állásfoglalás, akár még szerződés is születhet az EU és az Egyesült Államok között - jelentette ki csütörtökön Washingtonban az MTI-nek Pintér Sándor belügyminiszter. | 2010-12-09 19:58:00 | 0 |
| Semjén: Ismét egységes magyar nemzet jött létre | A száz évvel ezelőtt született Varga László örökségét valóra váltottuk, mert a határon túl élő magyaroknak állampolgárságot adtunk, ezzel ismét egységes magyar nemzet jött létre, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pedig határozott világnézeti párt lett, amely szövetségben van az Orbán Viktor vezette nagy gyűjtőpárttal, a Fidesszel - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke csütörtökön Kecskeméten. | 2010-12-09 19:54:00 | 0 |
| Amerikai érdek is, hogy Magyarország sikeres elnök legyen | Az Egyesült Államoknak is érdeke, hogy Magyarország sikeres legyen az Európai Unió elnöki tisztjében - jelezték amerikai kormányilletékesek csütörtökön Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva. | 2010-12-09 18:57:00 | 0 |
| Védelem a a közérdekű bejelentést tevő személyeknek | A kormány elkötelezett abban, hogy megadja a kellő védelmet a közérdekű bejelentést tevő személyeknek - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten a Transparency International Magyarország konferenciáján, amelyet a Korrupcióellenes Világnap alkalmából rendeztek. | 2010-12-09 18:26:00 | 0 |
| 2011 januárjában indul a Márai-program | Jövő év januárjában indul az egymilliárd forintos keretből finanszírozott Márai-program, amelynek célja, hogy az irodalmi és ismeretterjesztő művek kiadását, forgalmazását és könyvtári jelenlétét támogassa - jelentette be csütörtökön Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnöke. | 2010-12-09 17:50:00 | 0 |
| Iszapömlés: energianövények termesztését javasolják | Elsősorban a fás szárú energianövények termesztését javasolja a vörösiszap által sújtott területen a térség rehabilitációját elősegítő szakmai konzorcium. Az öt intézményből álló konzorcium csütörtökön Gyöngyösön tartott operatív ülése után tartott sajtótájékoztatón elhangzott: a helyreállítás után egy-két év múlva lehetne termelni a területen, de valószínű, hogy a kereskedelem nem fogadná el az itt termesztett növényeket. | 2010-12-09 17:46:00 | 0 |
| Az OMSZ-hez kerül a betegszállítás irányítórendszere | 2011. első felében az Országos Mentőszolgálathoz kerül a betegszállítás egységes irányítórendszere. Ugyanakkor kiépülhet egy online nyomkövetéses rendszer, amellyel átláthatóbbak lesznek a betegszállítások - jelentették be egy konferencián. | 2010-12-09 16:44:00 | 0 |
| Hazánk új alapokra kívánja helyezni kapcsolatait Kínával | A magyar-kínai gazdasági, pénzügyi együttműködés felgyorsítását, a magyar szándék komolyságának kifejezését szolgálta az a négy nap, amelynek során kormányzati szervek, maghatározó pénzintézetek és tíz vállalat vezetőivel tárgyalt a kínai fővárosban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos és delegációja. | 2010-12-09 15:53:00 | 0 |
| Kormányzati intézkedések a korrupció ellen | Magyarország megújulásához elengedhetetlen, hogy a korrupciót közellenségnek minősítsük. Az elmúlt években büntetlenül hagyott és szervezetten gyakorolt korrupciónak és az afelett szemet hunyóknak súlyos szerepe van az ország gazdasági és pénzügyi helyzetének kialakulásában, az általános erkölcs és bizalom lábbal tiprásában. Magyarország májusban hivatalba lépett kormánya elkötelezett abban, hogy az állam iránti bizalmat növelje, és minden rendelkezésre álló eszközzel garantálja a nemzeti vagyonnal és a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a korrupció felderítését és a bűnösök elszámoltatását. | 2010-12-09 15:51:00 | 0 |
| Magyarország irányítja a Duna Régió Stratégia elfogadását | Magyarország mindent megtesz az uniós Duna Régió Stratégia sikeréért, amelyet a jövő évi soros magyar EU-elnökség fog jóváhagyni, jelentette ki Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos a csütörtöki nap folyamán. A kormánybiztos bejelentette, hogy az Európai Bizottság közzétette az új, Duna-menti országokat és régiókat érintő átfogó fejlesztési stratégiáját, és az ahhoz kapcsolódó részletes akciótervet. | 2010-12-09 15:42:00 | 0 |
| Győri: Aktív, cselekvőképes polgárokra van szükség | Az önkéntesség kiemelt hangsúlyt kap a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség idején, nagyon szerencsés, hogy a jövő év az önkéntesség éve lesz az EU-ban - mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. | 2010-12-09 15:40:00 | 0 |
| A Baltikumban tárgyal pénteken Orbán Viktor | A Baltikumban folytatja tárgyalásait pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében. | 2010-12-09 15:06:00 | 0 |
| Új munkahelyek Pécsett | Páva Zsolt, Pécs polgármestere csütörtökön írta alá azt a szerződést, melyben az önkormányzat közös céget alapít osztrák befektetőkkel. | 2010-12-09 15:04:00 | 0 |
| Parragh László a különadók mellett | A gazdasági monopóliumok megtörését, a szakképzési rendszer átalakítását, és az iparkamarák szerepének erősítését szorgalmazta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Debrecenben. | 2010-12-09 15:00:00 | 0 |
| Vádat emeltek Szilvásy, Tóth, Dávid Ibolya és Herényi ellen | Személyes adattal való visszaélés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György volt titokminiszter, Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselő, Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke és Herényi Károly volt MDF-es országgyűlési képviselő ellen. | 2010-12-09 14:23:00 | 0 |
| Világszínvonalú orvosi eszközök a Heim Pál Gyermekkórháznak | Tizennyolc millió forint értékben adott át orvosi eszközöket a Gyermekrákért Alapítvány a Heim Pál Gyermekkórháznak. Ezáltal az intézmény két osztálya is a kor követelményeinek megfelelő felszerelésekkel gyarapodott. | 2010-12-09 14:18:00 | 0 |
| Stratégiai javaslat a Duna-régió fejlesztésére | Bemutatta csütörtökön az Európai Bizottság a Duna-régióra, és annak 115 millió lakosára vonatkozó stratégiai fejlesztési javaslatát. | 2010-12-09 13:56:00 | 0 |
| Már 2945 négyzetkilométer van víz alatt | Országszerte 2945 négyzetkilométernyi földet árasztott el a belvíz, jelenleg 183 településen van belvízvédelmi készültség; Magyarország folyóinak fővédvonalain 1192 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság csütörtökön az MTI-vel. | 2010-12-09 13:55:00 | 0 |
| Orbán Viktor januárban Egyiptomba látogat | Magyarország egyiptomi cégeken keresztül olyan ázsiai és afrikai piacokra juthat el, amelyeken korlátozott a magyar jelenlét - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön, miután Budapesten fogadta Ahmed Aboul Gheit egyiptomi külügyminisztert. | 2010-12-09 13:50:00 | 0 |
| A Duna Televízió közvetítheti az uniós elnökség programjait | A Duna Televízió közvetítheti a 2011 első félévében esedékes magyar európai uniós elnökséggel összefüggő programokat. | 2010-12-09 13:47:00 | 0 |
| Kardeván: Elkészült a magyar termék rendelet | A tárcánál elkészült, így heteken belül kihirdetésre kerülhet a magyar termék rendelet - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön újságíróknak Budapesten. | 2010-12-09 13:26:00 | 0 |
| Jövőre akár három százalékkal is nőhet a GDP | A bruttó hazai termék (GDP) az idén körülbelül 1 százalékkal nőhet az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélik: jövőre 2,7-3 százalék lehet a gazdasági növekedés. | 2010-12-09 12:54:00 | 0 |
| Tarlós rendet tenne a közterületeken | Várhatóan megtiltják a dohányzást Budapesten, a tömegközlekedési járművek megállóiban, illetve a szeszesital-fogyasztást is a fővárosi aluljárókban. Mindezeket Tarlós István főpolgármester javasolja a Fidesz-KDNP-többségű Fővárosi Közgyűlésnek. Egy másik javaslat szerint csaknem tíz százalékkal emelkednének a kegyeleti szolgáltatási díjak. | 2010-12-09 12:45:00 | 0 |
| Jövőre új munkahelyeket adhat a mezőgazdaság | Kritikus a belvízi helyzet, az elöntött területek nagysága naponta több tízezer hektárral nő. A mezőgazdaság idei összes kára alulról súrolja a százötven milliárd forintot. Jövőre - ha a körülmények is engedik - a megnövelt agrárbüdzsé révén mégis megkezdődhet a munkahelyteremtés az agráriumban - mindezekről, az agrárium jövő évi terveiről és a magyar földvásárlási moratórium sorsáról is nyilatkozott Czerván György, a vidékfejlesztési tárca agrár ügyekért felelős államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este. | 2010-12-09 12:35:00 | 0 |
| Feszített munka vár a képviselőkre a jövő héten | A Fidesz hétfőn tárgyaltatná meg és fogadtatná el a parlamenttel a miniszterelnök által is jegyzett, a magánnyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatot. | 2010-12-09 11:52:00 | 0 |
| "A fejlesztéssel egyedi turisztikai attrakció jön létre" | Az 1,7 milliárd forint uniós támogatással megvalósuló fejlesztést követően a 2.700 négyzetméteres épület úgynevezett rendezvény- és látogatókastély funkciót fog betölteni, korhűen berendezett termeiben időszaki és állandó kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók. | 2010-12-09 11:35:00 | 0 |
| Kósa: Nem a Moody's választ, hanem a magyar emberek! | Az unióban most van terítéken az a kérdés, hogy hogyan próbáljuk meg szabályozni a hitelminősítők szerepét, mozgásterét, mert egy-egy ilyen intézet sokszor olajat önt a tűzre - jelentette ki Kósa Lajos a Hír TV Rájátszás című műsorában szerdán. A Fidesz ügyvezető alelnöke emellett beszélt a nyugdíjkifizetések garantálásáról, valamint a Magyar Nemzeti Bank és a gazdasági irányítás közötti összhang szükségességéről. | 2010-12-09 11:34:00 | 1 |
| "Sokkal több vízzel kell számolnunk, mint korábban" | Az állam 63 millió forintot költ naponta a belvíz elleni védekezésre; napi szinten 28 millió köbméter vizet forgatnak meg, ami egy Velencei-tó nagyságú vízmennyiségnek felel meg - hívta fel a figyelmet Illés Zoltán a hírTV Rájátszás című műsorában. | 2010-12-09 11:29:00 | 1 |
| Kihirdették az Európai Vállalkozási Díj hazai nyerteseit | Öt kategóriában tizenhét pályázat kapott elismerést az Európai Vállalkozási Díj nemzeti fordulóján csütörtökön, Budapesten. | 2010-12-09 10:43:00 | 0 |
| Fejlesztések várhatók a BKV tarifarendszerében | A Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sikeres tárgyalásainak eredményeképpen 2011. január 1-jétől az árak szinten tartása mellett bővül az egyes budapesti jegyfajtákkal elérhető szolgáltatások köre. A dr. György István főpolgármester-helyettes által benyújtott előterjesztés szerint az utasok 2011-től a Budapest-bérleten túl a BKV 24 órás jegyét, a 72 órás jegyet és a hetijegyet is használhatják az elővárosi vonatokon és a Volánbusz járatain, Budapest határain belül. A Fővárosi Közgyűlés december 15-i ülésén dönt a kérdésben - írja a Budapesti Közlekesdési Központ csütörtöki közleményében. | 2010-12-09 10:39:00 | 0 |
| A garancia | | 2010-12-09 10:23:00 | 0 |
| Újra megnyitotta kapuit Csepelen a Vénusz utcai könyvtár | A Fővárosi Önkormányzat, a XXI. kerület Csepeli Önkormányzata és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár anyagi támogatásával sikerült a régit egy olyan, minden igényt kielégítő könyvtárrá formálni, amely a hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett a rendelkezésre álló korszerű informatikai eszközökkel segíti a bibliotéka látogatóit. Ezt emelte ki ünnepi beszédében Csomós Miklós, oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes is, aki aláhúzta: a könyvtárak szerepe ugyan az idők során változott, ám egy valami állandó, mégpedig, hogy azok a nemzet felemelkedését szolgálják. | 2010-12-09 10:16:00 | 0 |
| Hiteltelen hitelintézetek | | 2010-12-09 10:15:00 | 0 |
| Szanyi nem szívesen látja Gyurcsányt az MSZP-ben | | 2010-12-09 10:08:00 | 0 |
| Az unió bizakodva várja a magyar elnökséget | A korábbi médiaszabályozás alapvetően egy gyenge felügyeleti rendszert tartott fent, ahol az ágazat erős szereplői a saját, kizárólagos piaci szempontjaik szerint alakították a hír- és tartalomszolgáltatás folyamatait - fejtette ki G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója portálunk megkeresésére. A politikai szakértő elemzésében soros elnökségünkkel kapcsolatban elmondta: nemcsak Magyarországot kell fejlődő pályára állítani, hanem az uniós szintéren is aktív politikát szükséges folytatni a jövő év első felében. | 2010-12-09 10:05:00 | 0 |
| Még Hiller szerint is gyenge az MSZP | | 2010-12-09 09:50:00 | 0 |
| Kik gyülekeznek az SZDSZ és az MSZP zászlói alatt? | | 2010-12-09 09:28:00 | 0 |
| Molnár a rendőröknek: "Ti senkik vagytok" | | 2010-12-09 09:06:00 | 0 |
| A baloldali értelmiség és a szolgaiság | | 2010-12-09 09:01:00 | 0 |
| Rogán: Uniós átlag feletti gazdasági növekedés várható hazánkban | Magyarország gazdaságának kedvező kilátásai hosszú távon a nemzetközi hitelminősítőket is meggyőzik majd - mondta az InfoRádióban az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke. Rogán Antal szerint abban, hogy a Moody's mégis leminősítette Magyarországot, fontos szerepet játszik az eurózóna szkeptikus jövőképe, ami miatt a hitelminősítők csak a kockázatokat veszik észre, a lehetőségeket nem. A politikus a műsorban a magánnyugdíjpénztári vagyon sorsáról is nyilatkozott. | 2010-12-09 08:58:00 | 0 |
| Strukturális reformok: beruházás-ösztönzés is várható | A miniszterelnök szóvivője az m1 reggeli műsorában többek közt a bürokrácia, az egészségügy és az oktatás reformjáról beszélt. | 2010-12-09 08:54:00 | 1 |
| Magyar Nemzet: nyilvánossá válhatnak az ügynöklisták? | A lap szerint a megfelelő alkotmányos biztosítékok mellett természetesen csak az érintettek tekinthetnek be az aktákba. | 2010-12-09 08:21:00 | 0 |
| Martonyi: A Moody's-nak újra kell gondolnia intézkedését | A külügyminiszter a HardTalk című műsorban beszélt a valutaalapról, a médiaszabályozásról és a romakérdésről is. | 2010-12-09 08:12:00 | 0 |
| "Az egész társadalomnak szüksége van toleranciára" | Nem csak a zsidó közösségnek, az egész magyar társadalomnak szüksége van toleranciára - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára szerdán Budapesten a Nyugati téren, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó összes lángját. | 2010-12-08 19:34:00 | 0 |
| Kövér: '56-ban újra megtalálták egymást az emberek | Magyarországon 1956 igazsága volt az a zászló, amely egybegyűjtötte az átalakulás erőit; a magyar forradalom és szabadságharc olyan sebet ütött a kommunista világbirodalom testén, amely soha többé nem gyógyult be - mondta Kövér László szerdán Salgótarjánban az 1956. december 8-i sortűz áldozatainak emlékére rendezett városi gyásznapon. | 2010-12-08 18:47:00 | 0 |
| Erős, saját vállalati szektorra van szüksége az országnak | A hatékony felzárkózáshoz az országnak erős, saját vállalati szektorra van szüksége, a hazai kis- és középvállalatok fejlődését, exportját emiatt is támogatni kell - mondta Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) budapesti szakmai rendezvényén. | 2010-12-08 18:03:00 | 0 |
| Ismét Puskás a MJVSZ informatikai bizottságának elnöke | A tisztújító közgyűlést december 3-án és 4-én tartották Debrecenben. Puskás Tivadarnak, a város polgármesterének meggyőződése szerint a tisztség annak elismerése, amit Szombathely önkormányzata eddig az informatikai fejlesztések területén elért. | 2010-12-08 17:50:00 | 0 |
| Hamarosan dönthet a kormány Mikola kinevezéséről | A nemzetgazdasági miniszter Mikola Istvánt jelöli OECD nagykövetnek, Matolcsy György kezdeményezte a kinevezési eljárás lefolytatását a külügyminiszternél, az erről szóló végső döntési lehetőség hamarosan a kormány elé kerül - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményében. | 2010-12-08 16:55:00 | 0 |
| Kormányrendelet a devizahitelesek megsegítésére | A devizahitelesek segítését célzó kormányrendelet rögzíti az egyoldalú szerződésmódosítás feltételeit, oly módon, hogy az ágazati különadók ne legyenek az ügyfelekre háríthatóak - jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. Ugyanitt Szócska Miklós az egészségügyi kasszában maradt források felhasználásáról számolt be. | 2010-12-08 16:43:00 | 0 |
| Győztes néppárti kezdeményezés az intézményi átláthatóságért | Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának utolsó ülésén a képviselők elsöprő többséggel szavazták meg Hankiss Ágnes véleménytervezetét a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés uniós felülvizsgálatával kapcsolatban. A néppárti politikus javaslatai ezzel zöld jelzést kaptak, így a hosszú évek óta húzódó ügyben érdemben először sikerült megtörni a brit szocialista képviselő, Michael Cashman mögött felsorakozó tábor többségét. | 2010-12-08 16:39:00 | 0 |
| Jelentősen több pénz jut 2011-től sportra | A 2011. évi költségvetés tervezetében a kormány jelentősen növeli a sportköltségvetést, így várhatóan a jelenlegi mintegy 16 milliárd forintos, sportcélokra fordított keret több mint másfélszeresére nő majd - olvasható a Miniszterelnöki Sporttanácsadói Iroda sajtóközleményében. | 2010-12-08 16:27:00 | 0 |
| Platini: Orbán Viktor sokat tehet a futballért | A magyar kormányfő szerdán fogadta Michel Platinit, az UEFA elnökét, akivel többek között áttekintették a magyar és a nemzetközi futball helyzetét. | 2010-12-08 16:21:00 | 0 |
| Százmilliós vagyonvesztés a magánnyugdíjpénztárnál | Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján felhívta minden tag figyelmét, hogy a magánnyugdíjpénztárban a befizetett vagyonuk nincs biztonságban, folyamatos veszteségeket szenvednek el. | 2010-12-08 15:13:00 | 0 |
| Tovább folytatódhat a magyar lakáshitel-támogatási program | Engedélyezte az Európai Bizottság szerdán annak a magyar lakáshitel-támogatási programnak a meghosszabbítását, amelynek célja a gazdasági visszaesés által sújtott lakástulajdonosok segítése. | 2010-12-08 14:35:00 | 0 |
| Schmitt: A biztatást a lelkipásztorok adhatják meg | Határon túli magyar egyházi méltóságokat fogadott Schmitt Pál köztársasági elnök advent alkalmából szerdán Budapesten, a Sándor-palotában. | 2010-12-08 13:42:00 | 0 |
| Ötpárti tiltakozás Tóásó Előd ügyében | Tóásó Előd fogva tartásának körülményei, sem a vele szemben folyamatban levő eljárás pártatlansága nem felel meg az általánosan elfogadott nemzetközi és emberi jogi normáknak, és különösen az ENSZ "A kínzás és más kegyetlen vagy megalázó büntetések elleni nemzetközi egyezménye" (UNCAT) követelményeinek - olvasható abban a nyilatkozatban, melyet mind az öt parlamenti párt képviselője aláírt szerdán. | 2010-12-08 13:36:00 | 0 |
| Hazánk stratégiai partnere Horvátországnak | Magyarország meg szeretné oldani a határain kívül élő magyar állampolgárok parlamenti képviseletét, s ebben számít Horvátország tapasztalataira - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán, miután Budapesten fogadta a horvát parlament elnökét, Luka Bebicet. | 2010-12-08 13:31:00 | 0 |
| Balog: A szegénység nem kizárólag szociálpolitikai ügy | A jövő évi költségvetésben kiemelt összeg áll majd rendelkezésre a hátrányos helyzetűek ösztöndíjára, és fokozottan támogatni akarja a kormány a lakhatási körülmények javítását is - erről Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve záró rendezvényének szünetében. | 2010-12-08 13:20:00 | 0 |
| A szocialisták még ma sem képesek szembe nézni tetteikkel | Azért, mert a hatalom nem ért egyet valakivel, még nincs joga korlátozni gyülekezési és véleménynyilvánítási jogát - hangsúlyozta Gulyás Gergely, az emberi jogi bizottság fideszes alelnöke, miután négy párt képviselői egyhangúlag elfogadták a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről készült részjelentést szerdán. | 2010-12-08 13:11:00 | 0 |
| Iszapömlés: működik a mozgásérzékelő rendszer | Működésbe lépett az október elején megsérült X-es iszaptározó északi falán kiépített számítógépes mozgásérzékelő rendszer; szükség esetén a beépített szenzorok riasztják a Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központot, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletét, a Veszély Felderítő Csoportot és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot - közölte a katasztrófavédelem. | 2010-12-08 12:09:00 | 0 |
| Rogán: Magyarország képes lesz megállni a saját lábán! | Azzal a bravúrral kellett végigkormányoznunk az elmúlt hónapokat, hogy egy fillérrel nem költhetünk többet, mint amennyi bevételt be tudunk szedni - utalt a szocialista kormány súlyos örökségére Rogán Antal a Hír TV Rájátszás című műsorában kedden. A gazdasági és informatikai bizottság elnöke Magyarország leminősítésével kapcsolatban úgy fogalmazott: ha a kormány azt tenné, amit a minősítő intézetek elvárnak tőle, akkor az a következő években is tarthatatlan költségvetési politikához vezetne. | 2010-12-08 11:42:00 | 1 |
| "Nemcsak az egészségügyet, a betegeket is megalázták" | Rendkívül ízléstelen és szerencsétlen akciónak nevezte kedden az Echo TV Napi aktuális című műsorában Pesti Imre főpolgármester-helyettes a néhány éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épületében tartott Bolondok Haza címmel megtartott rendezvényt. | 2010-12-08 11:38:00 | 1 |
| Az üzleti szektor túljutott a válságon | Pozitív tendenciák mutatkoznak a munkaerőpiacon, az üzleti szektor túljutott a válságon, amit mutat az is, hogy 2011-ben 15 százalékkal többen terveznek létszámbővítést, mint csökkentést - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. | 2010-12-08 11:05:00 | 0 |
| Átfogó intézkedésekkel a szegénység ellen | A magyar kormány elkötelezett a szegénység kezelése iránt - hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének záró rendezvényén szerdán a fővárosban. | 2010-12-08 10:58:00 | 0 |
| Fejezetek az új alkotmányból | | 2010-12-08 10:47:00 | 0 |
| Fontossági sorrend | | 2010-12-08 10:44:00 | 0 |
| Spiró megmondta | | 2010-12-08 10:40:00 | 0 |
| Készül az új polgári törvénykönyv | Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) előkészítésében részt vevő kodifikációs főbizottság elfogadta azokat az elvi, koncepcionális megfontolásokat és szempontokat, amelyek figyelembevételével a munkacsoportok, az operatív szakmai bizottság és a szerkesztőbizottság a Ptk. további előkészítését a már elfogadott, de hatályba nem lépő 2009. évi törvény megoldásaihoz képest folytatják - tájékoztat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapja. | 2010-12-08 10:28:00 | 0 |
| Játék a kastélyban | | 2010-12-08 10:23:00 | 0 |
| Egy rendetlen ország | | 2010-12-08 10:19:00 | 0 |
| Lemondó öngondoskodás | | 2010-12-08 10:15:00 | 0 |
| 200 milliós veszteség a Honvéd Magánnyugdíjpénztárban? | Veszteséges ingatlanüzletekbe fektette a pénztártagok befizetéseinek egy részét a Stabilitás Pénztárszövetség elnökségi tagja által irányított nyugdíjpénztár - értesült a Magyar Nemzet. | 2010-12-08 10:00:00 | 0 |
| Belső hatalmi harc: mire készül Gyurcsány Csepelen? | Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök december 14-én Csepelre látogat. A Munkásotthonba tervezett fellépését a helyi pártszervezet teljes titoktartás mellett, az illegalitásban használt módon szervezi - írja a Csepel.info. | 2010-12-08 09:54:00 | 0 |
| Rács mögött marad Benedek Fülöp | Vélhetően tudott a rendőrségi nyomozás vele kapcsolatos lépéseiről Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár, akit novemberben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás gyanújával vettek őrizetbe, és előzetes letartóztatásba helyeztek. Benedek Fülöp előzetesét most február 5-ig meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság. | 2010-12-08 09:52:00 | 0 |
| "Az áldozatnak is vannak emberi jogai" | Nemcsak a gyanúsítottnak, a vádlottnak vannak emberi jogai, hanem a sértettnek, az áldozatnak is - mondta Polt Péter újonnan megválasztott legfőbb ügyész a Magyar Nemzet szerdai számában közölt interjúban. | 2010-12-08 09:50:00 | 0 |
| Győr: bővült a csapadékvíz-elvezető rendszer | Egységes csapadékvíz-elvezető rendszer épül ki Győr szabadhegyi városrészében; a többéves beruházási program legújabb szakasza az Európai Unió és a magyar állam csaknem 68 millió forintos támogatásával valósult meg. | 2010-12-08 09:43:00 | 0 |
| Kiemelkedő informatikai fejlesztés Józsefvárosban | Újabb informatikai eszközöket kapott a BRFK Józsefvárosi Rendőrkapitánysága a kerülettől. A nagy összegű fejlesztéssel a kerületben dolgozó rendőrök új számítógépeket és digitális kamerákat kaptak. A VIII. kerületi rendőrség meglehetősen rossz felszereltséggel bír, ennek leküzdésében segít Józsefváros vezetése - tájékoztatta szerkesztőségünket a VIII. kerület sajtóosztálya. | 2010-12-08 09:38:00 | 0 |
| Hoffmann: Az oktatási törvény változtatni fog a lazaságon | A felsőoktatási törvényhez készített vitairat véleményezésére még néhány nap hátra van, ezután kerül az irat a kormány, majd törvényjavaslat formájában a parlament elé - mondta szerdán az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Hoffmann Rózsa államtitkár. | 2010-12-08 09:26:00 | 0 |
| "A magyar társadalomnak érzelmileg kell kötődnie az alaptörvényhez" | A jelenlegi alkotmány szövege sem a jogbiztonság szempontjából, sem szimbolikusan nem képes ellátni a funkcióját, éppen ezért nem is tekinti senki olyan szövegnek, amelyhez ne lehetne hozzányúlni - mondta az alkotmányt előkészítő eseti bizottság fideszes tagja az InfoRádió Aréna című műsorában kedden. Szájer József szerint a magyar társadalomnak érzelmileg kell kötődnie az alaptörvényhez, ám egy olyan alkotmányt nem lehet szeretni, amelyet 1949. augusztus 20-án, a kommunista rendszer győzelmének betetőzéseként fogadott el az akkori parlament. | 2010-12-08 09:11:00 | 0 |
| Cséfalvay: Ez az első költségvetés, ami reális számokon alapul | Cséfalvay Zoltán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában szerdán arról beszélt: a kormány által számolt jövő évi 3 százalékos növekedés tartható, sőt még ennél több is lehet. | 2010-12-08 08:34:00 | 0 |
| Becsületsértésért perlik a szocialisták erős emberét | Öt rendbeli becsületsértés miatt vádat emelt Molnár Gyula volt MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi XI. kerületi polgármester ellen az ügyészség - közölte az MTV híradója kedd este. | 2010-12-07 21:43:00 | 0 |
| Clinton is jelen lesz a EU-keleti partnerség csúcson | Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is jelen lesz az Európai Unió és kelet-európai partnerországainak (Ukrajna, Moldova, Grúzia, Fehéroroszország, Örményország, Azerbajdzsán) budapesti csúcstalálkozóján, jövő májusban - erősítette meg kedden Brüsszelben Németh Zsolt külügyi államtitkár. | 2010-12-07 20:36:00 | 0 |
| Megalakult a katasztrófa felelőseit kereső parlamenti bizottság | Tíz taggal megalakult az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömléssel kapcsolatos felelősség feltárását, és a hasonló katasztrófák megakadályozását célzó parlamenti vizsgálóbizottság - közölte kedden a kormány a vörösiszap-katasztrófa hivatalos honlapján. | 2010-12-07 19:30:00 | 0 |
| Ünnepi emlékév lesz a 2013-as esztendő Székesfehérváron | 2013-ban lesz a 75. évfordulója annak, hogy 1938. augusztus 18-án, az államalapító halálának 900. évfordulóján az országgyűlés a koronázó városban meghozott törvénnyel emelte állami ünnep rangjára Szent István ünnepét. | 2010-12-07 19:25:00 | 0 |
| A Néppárt elnöke kapta a Polgári Magyarországért Díjat | Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, volt belga miniszterelnök kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat. A Budapesten tartózkodó európai politikus Kövér László házelnöktől vette át az elismerést kedd este a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai székházában. | 2010-12-07 18:39:00 | 0 |
| Átfogó szociális intézkedési tervet vezet be a kormány | Újra három évig járhat a gyermekgondozási segély (gyes), a rendelkezésre állási támogatást a bérpótló juttatás váltja fel - ismertette Halász János államtitkár kedden a Prlamentben, hangsúlyozva: a kormány átfogó szociális intézkedési tervet vezet be. | 2010-12-07 18:19:00 | 0 |
| Akár négymilliárd is összegyűlhetne az EU-s káralapba | Krisztalina Georgieva a nemzetközi együttműködésért, humanitárius segélyezésért és válságkezelésért felelős biztos az unióban. | 2010-12-07 18:07:00 | 0 |
| Az EU nem bünteti hazánkat a nyugdíjrendszer átalakításáért | Az Európai Unió nem fogja büntetni Magyarországot a nyugdíjrendszer megváltoztatása, a magánnyugdíjpénztári pillérből az állami nyugdíjrendszerbe való visszaáramoltatás miatt - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben. | 2010-12-07 17:56:00 | 0 |
| Orbán: Realistán nézünk az elnökségre | A kedden délután Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson szóba került az energiahatékonyság és az Európai Unió további bővítésének kérdése is. | 2010-12-07 17:44:00 | 0 |
| Akadálymentesítették az óbudai Szent Margit Rendelőintézetet | A Szent Margit Rendelőintézet jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy szakmai szolgáltatásainak körülményeit, komfortját, igénybevételének feltételeit fejlessze, és a rendelőintézetet bizalmukkal megtisztelő polgárok e körülményekkel is elégedettek legyenek. Számos eredményt értünk el e területen eddig is. Most azonban jelentős állomásához érkezett ez az igyekezet - áll rendelőintézetet üzemeltető nonprofit Kft. portálunkhoz kedden eljuttatott közleményben. | 2010-12-07 17:30:00 | 0 |
| A Fidesz ragaszkodik a közbiztonság helyreállításához | Az MSZP úgy tűnik nem akar vagy nem mer tudomást venni arról a közbiztonság tragikus állapotáról, amellyel átadtak az országot - olvasható a Fidesz frakció portálunkhoz kedden eljuttatott közleményben. | 2010-12-07 17:14:00 | 0 |
| Kiemelten fontos az igazságügyi dolgozók uniós képzése | A januárban kezdődő soros magyar EU-elnökség igazságügyi prioritásait ismertette az Európai Parlament Budapesten tájékozódó Jogi Bizottsága (JURI) képviselőivel Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter - áll a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében. | 2010-12-07 16:55:00 | 0 |
| Napi 63 millió forintot emészt fel a belvízi védekezés | Jelenleg több mint 280 ezer hektáron található belvíz Magyarországon, ebből 160 ezer hektár szántóterület. A belvízi károk helyreállításának napi költsége 63 millió forint, az év eleje óta a kormány 6,5 milliárd forintot költött erre a célra - mutatott rá a kormányszóvivői tájékoztatón Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. | 2010-12-07 16:00:00 | 0 |
| "A szocialista kormányoknak nem volt egyházpolitikája" | A kormány paradigmaváltást kíván végrehajtani az egyházpolitikában - mondta Szászfalvi László egyházügyi államtitkár kedden Budapesten, a Márton Áron erdélyi püspökről rendezett tanácskozáson. | 2010-12-07 15:59:00 | 0 |
| "Egészségügyi intézmény nem veszhet el, csak átalakulhat" | Probléma van az európai uniós források hatékony felhasználásával azok ütemezése miatt, az ellátórendszer struktúrájához még mindig szűkösek az erőforrások - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti konferencián kedden. | 2010-12-07 15:11:00 | 0 |
| A kormány célja a bürokratikus terhek csökkentése | A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése, és a hitelezők érdekeinek hatékonyabb védelme miatt módosítaná a cégeljárási törvényt a kormány. | 2010-12-07 15:05:00 | 0 |
| Az EU támogatja Oroszország WTO-tagságát | Minden akadály elhárult annak útjából, hogy az Európai Unió támogassa Oroszország tagságát a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO), a két fél képviselői kedden Brüsszelben jegyzéket írtak alá az EU egyetértéséről - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője. | 2010-12-07 14:58:00 | 0 |
| "Hisztérikus, irracionális és kiszámíthatatlan a piac" | A piac, amely "névtelen új szereplőként" jelent meg az európai színtéren, bizonyos esetekben "hisztérikus, irracionális és kiszámíthatatlan" - mondta az Európa előtt álló kihívásokról tartott keddi londoni előadásában Martonyi János. | 2010-12-07 14:43:00 | 0 |
| "A Moody's lépése nem oszt, nem szoroz" | Bécsi keltezésű tudósítást közölt kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar hitelképességnek a Moody's által történt leminősítéséről. | 2010-12-07 14:38:00 | 0 |
| A teljes kollekció 95 százaléka gazdára talált | Az árverés iránt - amit Dr. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, történész nyitott meg és a Dumaszínház fiatal humoristái vezettek le - hazai és külföldi körökben is hatalmas volt az érdeklődés: 22 országból jelentkeztek licitálók a tárgyakért. | 2010-12-07 14:04:00 | 0 |
| A teljes kollekció kilencvenöt százaléka gazdára talált | Csaknem 13 millió forint bevételt hozott a Pintér Galéria és Aukciósházban hétfőn (2010. december 6-án) megrendezett "Soha többet! Harmadszor" elnevezésű jótékonysági aukció, melynek keretében a kormány megszabadult a raktáraiban évtizedek óta porosodó szocialista műtárgyaktól. | 2010-12-07 14:02:00 | 0 |
| Valódi segítség a fogyatékkal élőknek | Együttműködési nyilatkozatot írt alá Pokorni Zoltán a Down Egyesülettel kedd délután a Parlamentben, amelyben a hazai oktatási intézmények integrációs oktatás iránti elkötelezettségét fogalmazták meg. Az eseményen készült képgalériánk megtekinthető itt. | 2010-12-07 13:45:00 | 0 |
| Hivatalosan is jóváhagyták az ír mentőcsomagot | Hivatalosan is jóváhagyták kedden az uniós országok pénzügyminiszterei az Írország megsegítésére kidolgozott 85 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagot. | 2010-12-07 13:38:00 | 0 |
| Szijjártó: Adómentes lesz a pozitív reálhozam kivétele | Adómentes lesz az állami nyugdíjrendszerbe való áttérésnél a pozitív reálhozam (azaz az infláció mértékénél nagyobb hozam) felvétele készpénzben, illetve átvitele önkéntes nyugdíjpénztárhoz - közölte a miniszterelnök szóvivője keddi sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a kormányfő két fideszes képviselőtársával közösen politikai nyilatkozattervezetet terjesztett a Ház elé a kötelező magánnyugdíjpénztárak tagjainak védelméről. | 2010-12-07 13:34:00 | 0 |
| Engedélyezték a magyar intézkedéscsomag meghosszabbítását | Jóváhagyta az Európai Bizottság kedden, hogy Magyarország hat hónappal, 2011. június 30-ig meghosszabbítsa a pénzintézeteknek a pénzügyi világválságra adott válaszként segítő intézkedéscsomagot, amelynek keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelekre érvényes garanciához. | 2010-12-07 13:33:00 | 0 |
| Elfogadta a Ház a jövő évi költségvetés főösszegeit | Az Országgyűlés 249 igen és 83 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a jövő évi költségvetés főösszegeit kedden. | 2010-12-07 13:08:00 | 0 |
| Több uniós forrás jut majd a kkv-nak | Az Új Széchenyi Terv céljai alapján a korábbi éveknél jóval több uniós forrást kapnak majd a kis- és középvállalkozások (kkv-k) - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke kedden Budapesten a Hungexpo partnertalálkozóján. | 2010-12-07 13:00:00 | 0 |
| Az EU engedélyezte a magyar program meghosszabbítását | Jóváhagyta az Európai Bizottság kedden, hogy Magyarország hat hónappal, 2011. június 30-ig meghosszabbítsa a pénzintézeteknek a pénzügyi világválságra adott válaszként segítő intézkedéscsomagot, amelynek keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelekre érvényes garanciához. | 2010-12-07 12:54:00 | 0 |
| A Ház elfogadta a kormány által támogatott indítványokat | Az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által is támogatott "első körös" módosító indítványokat. Támogatták azt a javaslatot is, amely a Költségvetési Tanácstól 825,5 millió forintot vont el. Több jobbikos és LMP-s módosító indítványt is "befogadott" a többség. | 2010-12-07 12:48:00 | 0 |
| Az eredmények a kormány munkáját fogják igazolni | Orbán Viktor arra számít, hogy a közeljövőben ismét "felminősítik" Magyarországot. Az eredmények a kormány munkáját fogják igazolni - jelentette ki a magyar miniszterelnök Stockholmban a Moody's leminősítése kapcsán. | 2010-12-07 12:18:00 | 0 |
| Rács mögé került a kiszivárogtató | A brit rendőrség kedden svéd kezdeményezésre, nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vette Julian Assange-ot, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját. | 2010-12-07 12:11:00 | 0 |
| Januártól felgyorsul az egyszerűsített honosítás | Új ügyfélszolgálati iroda fogadja az egyszerűsített honosítási kérelmeket január 3-ától Budapesten. | 2010-12-07 11:53:00 | 0 |
| Elkészült a Szülőföld Alap jogutódja | A kormány a határon túli magyarságnak szánt eddigi támogatási rendszerek legjobb elemeit építi be a nemzetpolitika végrehajtási struktúrájába a benyújtott indítvánnyal - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Bethlen Gábor Alapról szóló törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben. | 2010-12-07 11:48:00 | 0 |
| "A befektetők látják, hogy stabil a kormányzat" | Az amerikai befektetők - főleg a reálszférában - most is érdeklődnek Magyarország iránt - mondta Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkára a Moody's Investors Service hitelminősítő intézet hétfői leminősítésével kapcsolatban kedden, a TV2 Mokka című műsorában. | 2010-12-07 11:34:00 | 1 |
| Varga Mihály: A gazdaság új pályára áll | Nem mérlegelt minden szempontot az intézet, hiszen az elmúlt hónapokban Magyarországon olyan intézkedések születtek, amelyek a gazdaságot egy új pályára akarják állítani, és az adósságcsapdából akarják kihozni - szögezte le Varga Mihály a Moody's leminősítésével kapcsolatban. A Miniszterelnökség államtitkára emellett a Költségvetési Tanácsról, az oktatás, az egészségügy, valamint az önkormányzati rendszer átalakításának szükségességéről beszélt a tv2 Mokka című műsorában kedden. | 2010-12-07 11:24:00 | 1 |
| Pécsett Hoppál Péter vezeti a Fideszt | Hoppál Pétert választotta a Fidesz pécsi elnökének a párt helyi csoportja legutóbbi ülésén - közölte a párt az MTI-vel kedden. | 2010-12-07 11:15:00 | 0 |
| Hétfőtől 6 százaléknyi bioüzemanyag a penzum | Hétfőtől kötelező az üzemanyag-forgalmazóknak a forgalmazott mennyiség hat százalékában bioüzemanyagot árulni a novemberben elfogadott törvény szerint. | 2010-12-07 11:09:00 | 0 |
| Három megyében dolgozik a katasztrófavédelem | A belvíz elleni védekezésben elsősorban Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében látnak el feladatokat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a tűzoltóságok - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel. | 2010-12-07 11:03:00 | 0 |
| Új városközpont Gyálon | Csaknem egymilliárd forintot költenek jövőre Gyál városközpontjának modernizálására. A nagyrészt uniós támogatással indult projekt keretében új városháza, sétálóút és kerékpárút, valamint számos parkoló épül - közölte az önkormányzat beruházási ügyintézője. | 2010-12-07 10:49:00 | 0 |
| Ötletei még vannak | | 2010-12-07 10:27:00 | 0 |
| Kun és Rákosi szellemi örököse | | 2010-12-07 10:19:00 | 0 |
| Társadalombiztosítás és demokrácia | | 2010-12-07 10:14:00 | 0 |
| Orbán, Kósa és Lázár megvédené a magánnyugdíjpénztári tagokat | Politikai nyilatkozattervezetet nyújtott be a kötelező magánnyugdíjpénztári tagok védelméről Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János fideszes képviselő kedden az Országgyűlésnek. | 2010-12-07 10:12:00 | 0 |
| Abszurd színház | | 2010-12-07 10:00:00 | 0 |
| Elvi szabályokra koncentrál az új alkotmány | A részleteket külön jogszabályok fogalmazhatják meg, ugyanakkor belekerülnek új elemek is az alaptörvénybe a tervek szerint, például a költségvetéssel kapcsolatban - mondta az alkotmány-előkészítő bizottság elnöke a 180 percben. | 2010-12-07 09:47:00 | 0 |
| Cséfalvay: Az ország stabilitását szolgálja a költségvetés | Cséfalvay Zoltán szerint a 2011. évi költségvetés Magyarország megújulásának költségvetése, az ország stabilitását szolgálja. | 2010-12-07 09:44:00 | 0 |
| A választók támogatják a kormány módszereit | A leminősítés az leminősítés, de érdemes megjegyezni, hogy a 2008-as és a 2009-es leminősítés óta sokat romlott a Moody's megítélése - mondta kedden a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. Hozzátette: a nemzetközi hitelminősítő cég Írország esetében mindig kiváló minősítéseket adott, most pedig kiderült: a nyugat-európai ország államháztartási hiánya 40 milliárd forinttal több, mint Magyarországé. | 2010-12-07 09:33:00 | 1 |
| Nem kívánatos személyek a politikában | | 2010-12-07 09:33:00 | 0 |
| Kommunista relikviák: soha többet, harmadszor! | Óriási érdeklődés mellett kezdődött meg a több napig tartó, "Soha többet, harmadszor!" néven futó jótékonysági árverés a Pintér Aukciósházban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében porosodó kommunista propagandafestményeket a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára bocsátották kalapács alá. | 2010-12-07 09:19:00 | 0 |
| Húsz családi ház épül fel jövő nyárra Kolontáron | A falu egy magasabban fekvő pontján állnak majd a 60-150 négyzetméteres egyszintes téglaházak, melyekbe a kolontáriak elveszett otthonaik helyett költözhetnek. | 2010-12-07 08:49:00 | 0 |
| Hatalmas buli a volt Lipótmezőn | | 2010-12-07 08:43:00 | 0 |
| Ellenszélben | Senki sem lepődött meg, amikor tegnap a Moody's hitelminősítő lejjebb vitte hazánk besorolását, és kaptunk hozzá még egy negatív kilátást jelző fekete pontot is. A forint sem rogyott bele a lefokozásba: cirka egyszázalékos gyengüléssel vette tudomásul a döntést, amely azonban nehezen magyarázható. | 2010-12-07 08:41:00 | 0 |
| Hoffmann: Változik a pontszámítás | Az emelt szintű érettségi vizsgák esetében valamivel alacsonyabbra teszik a mércét, a kettes osztályzat megszerzéséhez azonban a jelenleginél lényegesen nagyobb tudásról kell számot adni az érettségin - derül ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Magyar Nemzetnek adott interjújából. | 2010-12-07 08:30:00 | 0 |
| Stockholmba és Koppenhágába látogat Orbán Viktor | Stockholmba utazik kedden Orbán Viktor, ahol megbeszélést folytat Fredrik Reinfeldt svéd kormányfővel. A miniszterelnök a svéd fővárosból Koppenhágába utazik, ahol találkozik Lars Lokke Rasmussen dán kormányfővel - tájékoztatott a magyar Miniszterelnökség. | 2010-12-07 08:26:00 | 0 |
| Euróövezet: nem kell bővíteni a mentőkeretet | Nincs szükség az "európai pénzügyi stabilitási eszközként" emlegetett mentőkeret bővítésére, a készenlétben álló pénz elég a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő országok megsegítésére - ezzel a közös következtetéssel zárták megbeszélésüket az eurózóna országainak pénzügyminiszterei, a 27 EU-tagállami pénzügyminiszter keddi tanácskozásának előestéjén. | 2010-12-07 08:25:00 | 0 |
| A büdzsé főszámairól dönt az Országgyűlés | A 2011. évi költségvetés első körös módosító indítványairól és a büdzsé főszámairól dönt az Országgyűlés. | 2010-12-07 08:20:00 | 0 |
| Orbán Viktor Szlovákiába látogat a jövő év első felében | A magyar miniszterelnök Magyarország jövő év első felében esedékes EU-elnökségét előkészítő körútja során látogat Szlovákiába. | 2010-12-07 08:10:00 | 0 |
| Eltörölték a közjogi méltóságok 13. havi juttatását | Megszűnik a közjogi méltóságok 13. havi juttatása, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát. | 2010-12-06 21:06:00 | 0 |
| Polt Pétert választották legfőbb ügyésszé + Képgaléria | Titkos szavazással, 271 igen és 91 nem ellenében választotta meg legfőbb ügyésznek Polt Pétert az Országgyűlés, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a megbizatást. Az újonnan megválasztott legfőbb ügyész 2010. december 14-től tölti be tisztségét. Az eseményről készült képgalériánkat itt tekintheti meg. | 2010-12-06 20:12:00 | 1 |
| Felszámolják a Költségvetési Tanács titkárságát | Megszűnik a Költségvetési Tanács titkársága, a tanács három - díjazás nélkül dolgozó - tagból áll majd, emelkedik a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági elnökének és tagjainak tiszteletdíja, valamint lehetőség nyílik az offshore-vagyonok hazahozatalára - egyebek között ezeket, a 2011. évi költségvetést megalapozó, a kormány által is támogatott a módosító indítványokat fogadta el az Országgyűlés hétfőn. | 2010-12-06 19:53:00 | 0 |
| Elidegenítési tilalom az iszapkárosultak lakóépületeire | Tízéves elidegenítési tilalmat jegyeznek be azokra a lakóépületekre, amelyek állami támogatással kerülnek a vörösiszap-katasztrófa sújtotta családok tulajdonába - tartalmazza a károsultak támogatásáról szóló, hétfőn közzétett belügyminiszteri rendelet. | 2010-12-06 19:29:00 | 0 |
| Átadták a kolontári lakópark építési területét | Hétfőn átadták a kivitelezőknek a kolontári lakópark építésére kijelölt öthektáros területet. A mintaház építését pénteken kezdik meg a szakemberek - közölte Tili Károly, Kolontár független polgármestere az MTI-vel. | 2010-12-06 19:17:00 | 0 |
| Kiépül a rendvédelem egységes belső ellenőrzési rendszere | A rendőrség szervezetének átalakítását, a rendvédelem egységes belső ellenőrzési rendszerének megteremtését - benne a megbízhatósági vizsgálat bevezetését -, valamint uniós jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését tartalmazza egyebek mellett az egyes rendészeti tárgyú, és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló javaslat, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés. | 2010-12-06 19:03:00 | 0 |
| Miniszteri biztos felügyeli az agrárkamara átalakítását | Az agrárkamarai rendszer átalakítását felügyelő megbízottat nevez ki a vidékfejlesztési miniszter a parlament hétfői döntése értelmében. A kamarai biztos az agrárkamarai rendszer új szervezeti és működési feltételeit meghatározó törvény hatályba lépéséig, de legfeljebb jövő június 30-ig látja el feladatait. | 2010-12-06 18:56:00 | 0 |
| Gulyás: Nem változik a magzati élet védelméről szóló törvény | Az új alkotmány nem teszi majd szükségessé a magzati élet védelméről szóló jelenlegi törvény módosítását - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának fideszes alelnöke hétfőn a parlamentben. A kormánypárti politikus szerint az új alkotmánykoncepció végleges szövegében várhatóan már csak az egykamarás parlament marad benne. Azt is elmondta: szerencsésebbnek tartaná, ha az alkotmányt nem csak két egymást követő Országgyűlés kétharmados döntésével lehetne módosítani. | 2010-12-06 18:45:00 | 0 |
| Jövőre megváltozik a pártok költségvetési támogatása | Az idei, egyszeri 15 százalékos csökkentés után jövőre várhatóan visszaáll a nekik járó szintre a pártok költségvetési támogatása. Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága konszenzussal fogadta el hétfői ülésén a javaslatot. A bizottság hétfőn, a 2011. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványa szerint összesen 223 millió forinttal emelkedik a pártok támogatása a büdzsé eredetileg benyújtott változatához képest. | 2010-12-06 18:31:00 | 0 |
| Megemelték a költségvetés általános tartalékát | A távközlési ágazat különadójából származó 61 milliárd forinttal emelte meg a büdzsé általános tartalékát hétfőn az Országgyűlés. | 2010-12-06 18:26:00 | 0 |
| Döntöttek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság büdzséjéről | Az Országgyűlés hétfőn döntött az NMHH, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi költségvetéséről. A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának indítványát a kormánypártok támogatásával fogadták el a képviselők. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 29,3 milliárd forintból, a médiatanács 194,4 millió forintból gazdálkodhat jövőre. | 2010-12-06 18:14:00 | 0 |
| Személyi kérdéseket is vizsgál a fővárosi vezetés | Személyügyi kérdéseket is érint a vegyes tulajdonban lévő fővárosi cégek átvilágítása. Egyes vezetők helyükön maradnak, de a Fővárosi Gázművek Zrt. jelenlegi vezetőjét leváltják - olvasható a Főpolgármesteri Iroda sajtóközleményében. | 2010-12-06 16:03:00 | 0 |
| Megnövekedett a bér-pálinkafőzés iránti kereslet | Magyarország legjobb idei pálinkájának a Brill Pálinkaház 2009-es évjáratú Irsai Olivér szőlőpálinkáját tartották az ítészek, a párlatot hétfőn helyezték el Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban, hogy megőrizzék az utókor számára. | 2010-12-06 16:00:00 | 0 |
| Dán és svéd kollegáival találkozik Orbán Viktor | Stockholmba utazik kedden Orbán Viktor, ahol megbeszélést folytat Fredrik Reinfeldt svéd kormányfővel. A miniszterelnök a svéd fővárosból Koppenhágába utazik, ahol találkozik Lars Lokke Rasmussen dán kormányfővel - közölte a magyar Miniszterelnökség hétfőn. | 2010-12-06 15:47:00 | 0 |
| Martonyi: Magyarország mindenben segít Montenegrónak | Magyarország Montenegróra mint jövőbeli NATO- és EU-tagra tekint - jelentette ki hétfőn Budapesten a magyar külügyminiszter, miután fogadta montenegrói kollégáját, Milan Rocent. | 2010-12-06 14:36:00 | 0 |
| "A siker a kormányt fogja igazolni" | Az történik, amit a miniszterelnök fél évvel ezelőtt előre jelzett. A rövid távú leminősítések hosszú távon felminősítésekké válnak majd - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az egyik legnagyobb hitelminősítő intézet, a Moody's Investors Service hétfői döntésére. Matolcsy György az intézet bejelentésére reagálva úgy fogalmazott: a jelenlegi értékelés több dolgot nem vett figyelembe. | 2010-12-06 14:20:00 | 0 |
| Fideszes javaslatra két új albizottság jöhet létre | A Fidesz a következő két hétben a számvevőszéki és költségvetési, valamint a gazdasági bizottságban egy-egy albizottság felállítását kezdeményezi - jelentette be Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a Parlamentben, napirend előtti felszólalásában. | 2010-12-06 14:01:00 | 1 |
| Szlovákia támogatja a magyar EU-elnökség prioritásait | Szlovákia üdvözli, hogy a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc a magyar európai uniós elnökség kiemelt feladatai közé tartozik - jelentette ki Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter azt követően, hogy magyar kollégájával Pintér Sándorral tárgyalt hétfőn Pozsonyban. | 2010-12-06 13:44:00 | 0 |
| Lázár: Polt Pétert mindkét frakció támogatja | A frakcióülésen a legfőbb ügyész személyéről és a jövő évi költségvetéshez, az úgynevezett salátatörvényhez beérkezett módosító indítványokról döntöttek a képviselők - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn. | 2010-12-06 13:25:00 | 0 |
| Impozáns óvoda épült Tatán | Szép és különleges épülettel gazdagodott Tata városa: 142 millió forintos uniós támogatásból és 300 milliós önerőből emeltek új óvodát, pompás természeti környezetben. A Makovecz Imre stúdió tervezőasztalán készült Bartók Béla Óvodát Michl József polgármester, országgyűlési képviselő adta át a gyerekeknek. | 2010-12-06 13:22:00 | 0 |
| Gulyás: Az a cél, hogy minél több gyerek szülessen meg | Egy olyan országban, ahol 120 ezren halnak meg évente, 150 ezer magzat fogan meg, de csak 90 ezer születik meg, ott fontos világossá tenni, hogy az államnak és a társadalomnak is az az érdeke, hogy minél többen szülessenek meg - mondta Gulyás Gergely a magzati élet védelmével kapcsolatban. Az alkotmányt előkészítő eseti bizottság alelnökét a készülő új alkotmánnyal kapcsolatban kérdezték a tv2 Mokka című műsorában hétfőn. | 2010-12-06 12:56:00 | 1 |
| "A sport a legjobb tanítója a fiatal generációnak" | Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában fogadta az Európai Bizottság képviseletvezetőit. | 2010-12-06 11:53:00 | 0 |
| Magánkihallgatáson fogadta Orbán Viktort a pápa + Képek | A vatikáni magánkihallgatáson XVI. Benedek Magyarországról kérdezte a kormányfőt. Orbán Viktor megbeszélést folytatott Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral is, akivel áttekintette a vatikáni-magyar szerződés pontjait, és megállapodtak egy időtálló, távlatos szerződés előkészítéséről. Az eseményről készült fotósorozatot ide kattintva érheti el. | 2010-12-06 11:36:00 | 0 |
| A minisztériumok nem költhetnek többet decemberben | A kormány irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek kiadása decemberben nem haladhatja meg a novemberit - az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. | 2010-12-06 11:33:00 | 0 |
| Lévai Anikó: Nem halat adunk, hanem horgot | A bajnak nincs pártállása, nincs nemzetisége, sem felekezete - jelentette ki Lévai Anikó az Echo TV Heti mérleg című műsorában szombaton. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete beszélt a segélyszervezet munkájáról és az adományozási kedv növekedéséről is. | 2010-12-06 11:23:00 | 1 |
| A Stabilitás haszonélvezője volt a rendszernek | A Századvég Gazdaságkutató Zrt. a hetekben készített egy, a magánnyugdíjpénztárrakkal foglalkozó elemzést, melynek a Stabilitás Pénztárszövetség hihetetlen rövid időn belül elkészítette a cáfolatát. Portálunk kérésére G. Fodor Gábor a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója részletesen kifejtette, hogy miért nem állja meg a helyét a Stabilitás Pénztárszövetség reakciója. | 2010-12-06 10:51:00 | 0 |
| Fellegi Tamás a magyar-kínai gazdasági kormánybiztos | A kormány Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert 2010. december 3-i hatállyal egy év hat hónapra a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztossá nevezte ki - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). | 2010-12-06 10:37:00 | 0 |
| Iszapömlés: a 2001-es árvíz utáni beregi újjáépítés a minta | A 2001-es árvizet követő beregi rekonstrukció tapasztalatai alapján kívánják a vörösiszap-katasztrófa által sújtott településeket újjáépíteni - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). | 2010-12-06 10:34:00 | 0 |
| Haditerv készült az MSZP szétszakítására? | | 2010-12-06 10:21:00 | 0 |
| Saját zsebüket védték a szónokok | | 2010-12-06 10:16:00 | 0 |
| Szigetvári: Nem kell túlvédeni a rendszerváltás értékeit | Az MSZP nem látja azokat a problémákat, amelyek ma az embereket foglalkoztatják, így az elmúlt nyolc évben teljesen félrekezelte vagy nem is kezelte a társadalmi kihívásokat - véli Szigetvári Viktor. Az MSZP volt kampányfőnöke, aki jó ideje segíti a párt választási hadjáratait, nem ért egyet Gyurcsány Ferenccel abban, hogy a baloldal megújulását a rendszerváltás értékeinek kritikátlan védelme jelenti. | 2010-12-06 09:49:00 | 0 |
| A kettős állampolgárságról szóló népszavazásra emlékeztek | Az összefogás és az egymásra figyelés december 5-e üzenete - erről beszélt a Rendezvényháznál tartott megemlékezésen Wittner Mária országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta: nem szabad hagyni, hogy megosszanak bennünket, mert egy nemzethez tartozunk. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a Rendezvényház megemlékezésén kiállítás nyílt két kiváló székelyföldi fotóművész képeiből - tájékoztatta szerkesztőségünket a Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata. | 2010-12-06 09:45:00 | 0 |
| Olcsóbb, de erősebb lesz az új Költségvetési Tanács | A Fidesz már 2006-ban is, és most is azt képviseli, hogy erős jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanács legyen, amelynek nincs bürokráciája - fejtette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-12-06 09:31:00 | 1 |
| Brüsszeli kettős mérce | | 2010-12-06 09:28:00 | 0 |
| A későn érő gyerekek a nulladikkal indulnának | Az óvodapedagógusok egyértelmű döntése, hogy a hetedik életév betöltése után a gyermeket be kell iratni az iskolába - mondta Hoffman Rózsa a Ma Reggelben. Ma még 8 évesen is vannak gyerekek az óvodában, ami nem jó a kisebbeknek, és nem jó az iskoláskorú gyereknek sem - tette hozzá. | 2010-12-06 09:24:00 | 1 |
| Nincs új a lap alatt | | 2010-12-06 09:21:00 | 0 |
| Papcsák: Ezt még a NASA is megirigyelné! | Több tucat szerződés felbontását kezdeményezte a zuglói önkormányzat, melyek értéke egyenként nagyságrendileg 300 és 900 ezer forint között mozgott. Mindemellett a kerület ingatlanvagyona is erősen megcsappant az előző években. Papcsák Ferencet, Zugló polgármesterét a városrész mozgásteréről kérdeztük. | 2010-12-06 09:19:00 | 0 |
| Félmilliárdos beruházás a hazai természetért | Három helyszínen hajtanak végre fejlesztéseket a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén abból az 519 millió forintból, amelyet az Európai Uniótól nyertek pályázaton. Ez a Környezet és Energia Operatív Programon belül a tizenötödik olyan uniós projekt, ami a természetvédelmi értékek megőrzését és bemutatását szolgálja. Az igazgatóság pályázatainak összesített költségvetése ezzel meghaladja a 2,5 milliárd forintot - közölte Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vezetője. | 2010-12-06 08:57:00 | 0 |
| 74 milliót kapott a lelépésért, ma is tanácsadó | Szerves része a BKV-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló büntetőeljárásnak B. Gábor, a közlekedési cégtől csaknem 74 millió forintos végkielégítéssel távozott egykori főosztályvezető, jelenlegi szakszervezeti bizalmi ügye. A fővárosi vállalat az egyik cégénél ma is tanácsadóként dolgozó férfiról nem nyilatkozik. A szakszervezet elnöke szerint már nincs is ügy. | 2010-12-06 08:46:00 | 0 |
| 2015-2016-ra készülhet el a Nyugati rekonstrukciója | A jelenlegi műemlék jellegű Nyugati pályaudvar folytatásaként új épület terve került a központi tervtanács elé, amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós forrásból valósulhat meg - írja a Napi Gazdaság. | 2010-12-06 08:42:00 | 0 |
| Egy szégyenfolt hatodik évfordulójára | | 2010-12-06 08:18:00 | 0 |
| Legfőbb ügyészt választ a Ház | A parlament tervezett napirendje szerint ma a határozathozatalok végén, várhatóan fél nyolckor kezdődik a legfőbb ügyész megválasztása. A jelöltről titkos szavazással döntenek a képviselők. | 2010-12-06 08:04:00 | 0 |
| Az MSZP nem látja a problémákat | | 2010-12-06 08:02:00 | 0 |
| Toronymagas a Fidesz támogatottsága | Öt kutatóintézet (Tárki, Szonda Ipsos, Századvég, Nézőpont, Medián) novemberi, pártok támogatásával kapcsolatos kutatásának eredményét gyűjtötte egy táblázatba a Zipp. | 2010-12-05 17:20:00 | 0 |
| Tőkés: A magyarságnak gyűjtőpártra van szüksége Romániában | A romániai magyarságnak befogadó jellegű gyűjtőpártra van szüksége, amely az Európai Néppárt "nemzeti leágazása" lehetne - hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hétvégi székelyudvarhelyi küldöttgyűlésén Tőkés László európai parlamenti alelnök, a szervezet elnöke. | 2010-12-05 16:35:00 | 0 |
| Selmeczi: Az átlépőknek nem kell adózniuk | Selmeczi Gabriella az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, hogy számításaik szerint több mint félmilliárd forint hiányzik a magánnyugdíjpénztári tagok vagyonából. | 2010-12-05 14:30:00 | 0 |
| Egyszerűsíteni kell az adminisztrációs terheket | Magyarországon szinte tízszer annyi papírt kell egy egységnyi bor forgalomba hozatalakor kiadni, mint például Ausztriában. Ezen a lehetetlen helyzeten változtatni kell, mert ez embertelen állapot, és rajtunk röhög már Európa, hogy milyen adminisztratív terhek sújtják a magyar borászatot - mondta Tiffán Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője a soproni Bormarketing Konferencián. | 2010-12-05 13:41:00 | 0 |
| Borkai változásokat szeretne a sporttörvényben | Változtatásokat szeretne a sporttörvényben, illetve a jövő évi költségvetésben, s ehhez kért támogatást szerdán az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságától Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke azért, hogy már a jövő évtől egycsatornássá válhasson a sporttámogatás, és az állami pénzek egyenesen a MOB-hoz kerüljenek. | 2010-12-05 13:11:00 | 0 |
| Ágh: Kiküszöböltük december ötödike csorbáját | Az elmúlt években szomorú napként tekinthettünk december ötödikére, hiszen 2004-ben a magyarság mint fogalom, mint nemzet, és mint közösség hatalmas pofont kapott - írja közleményében Ágh Péter, a Fidelitas elnöke. | 2010-12-05 12:41:00 | 0 |
| Kiküszöböltük december ötödike csorbáját | | 2010-12-05 12:37:00 | 0 |
| Hat éve szavaztunk a kettős állampolgárságról | Hat éve zajlott a kettős állampolgárságról szóló eredménytelen népszavazás. Az évfordulón felidézzük a balliberális holdudvar és az akkori kormány álláspontját és érveit a "felelős választás" mellett, továbbá az MNO összefoglalta a referendum következményeit és utóéletét, a debreceni kézilabda-Eb erdélyi szurkolóinak üzenetétől kezdve a trianoni emléktörvényig. | 2010-12-05 12:35:00 | 0 |
| Hunvald autójából erősödik az erzsébetvárosi rendőrség+Képek | Három új járművet adott át Erzsébetváros önkormányzata vasárnap a kerületi rendőrségnek. A kerület polgármestere, Vattamány Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy árverésen szeretnék értékesíteni Hunvald György egykori szolgálati autóját, s a pénzből újabb autókat akarnak venni a rendőrségnek. Az eseményen készült képgalériát ide kattintva tekintheti meg. | 2010-12-05 11:51:00 | 0 |
| A polgárok aktivitására van szükség | Magyarország az Európai Unió soros elnökeként mindent megtesz az önkéntes munka népszerűsítése, illetve még nagyobb társadalmi elismertetése érdekében - mondta Nagy Anna kormányszóvivő vasárnap, az önkéntesség nemzetközi napján tartott sajtótájékoztatón Budapesten. | 2010-12-05 11:33:00 | 0 |
| Kövér László ritkítaná a plenáris üléseket | Meg kellene vizsgálni, hogy az állandó parlamenti belépővel rendelkező újságíróknak és szakértőknek valóban szüksége van-e erre a jogosultságra - nyilatkozta az InfoRádiónak Kövér László. Hozzátette, az üléstermen belüli rendről egyeztetni kíván az alelnökökkel. Az Országgyűlés elnöke arról is beszélt, hogy ritkítaná a plenáris üléseket. | 2010-12-05 10:46:00 | 0 |
| Készültség mindenhol: víz alatt az ország | Több tízezer hektárnyi földterület van belvíz alatt Magyarország keleti részén. A védekezést nehezíti, hogy a Berettyón elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Békésben a települések közel felében rendeltek el belvízvédelmi készültséget. | 2010-12-05 10:04:00 | 0 |
| Hétfőn eldől a legfőbb ügyész személye | Kétnapos ülést tart jövő héten a parlament, a képviselőknek mindkét napon biztosítaniuk kell a határozatképességet: hétfőn döntenek a legfőbb ügyészről, kedden pedig a 2011. évi költségvetés első körös módosító indítványairól és a büdzsé főszámairól. | 2010-12-05 10:01:00 | 0 |
| A Fidelitas a magyar politika meghatározó szereplője lett | Az 1996-ban alakult Fidelitas a magyar politikai élet egyik meghatározó szereplője lett - mondta Ágh Péter, a politikai-ifjúsági közösség elnöke szombaton Székesfehérváron abból az alkalomból, hogy a szervezet kihelyezett ülést tartott Fejér megye székhelyén, ahol egyben 14. születésnapját is megünnepelte. | 2010-12-04 16:01:00 | 0 |
| Egyre nagyobb területeket önt el a belvíz | Észak-Magyarországon, ahol folyamatosan dolgoznak a szivattyúk tízezer hektárnál is nagyobb területet borít a belvíz. | 2010-12-04 14:42:00 | 0 |
| Távközlési prioritások: stratégia, biztonság, frekvencia | Brüsszelben összeült az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanácsának távközlési szekciója pénteken, amelyen hazánkat Nyitrai Zsolt, infokommunikációért felelős államtitkár képviselte. | 2010-12-04 13:25:00 | 0 |
| Kósa: A megyei jogú városok Magyarország motorjai | A 2,3 millió embernek otthont adó megyei jogú városok alkotó módon szeretnének részt venni Magyarország megújításában, s a kormány segítségére kívánnak lenni a közszolgáltatások átalakításában - mondta Kósa Lajos (Fidesz), a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) újraválasztott elnöke szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben. | 2010-12-04 12:32:00 | 0 |
| Vasárnaptól kötelező a bioetanol árusítása a kutakon | Vasárnaptól kötelező az üzemanyag-forgalmazóknak a forgalmazott mennyiség hat százalékában bioüzemanyagot árulni a novemberben elfogadott törvény szerint. | 2010-12-04 11:42:00 | 0 |
| A kormány elkötelezett a nyugdíjak megvédésében | Mindent elmond a szombati szakszervezeti tüntetésről, hogy annak szervezői között olyanok is vannak, akik személyesen részt vesznek a nyugdíjakat eltőzsdéző magánpénztárak vezetésében - áll a Miniszterelnökség szombati közleményében. | 2010-12-04 11:38:00 | 0 |
| A vég legvége | | 2010-12-04 11:34:00 | 0 |
| Szőke? Fekete! | | 2010-12-04 11:31:00 | 0 |
| A kör bezárult | | 2010-12-04 11:29:00 | 0 |
| Kárpótolhat a sors | | 2010-12-04 11:26:00 | 0 |
| Nyugdíjegyszeregy | | 2010-12-04 11:24:00 | 0 |
| A víz és a gyerek | | 2010-12-04 11:21:00 | 0 |
| Medveczky: Nem a politikának kell megfelelni | Nem a politikának, hanem a nézőknek kell megfelelni, a vezérigazgatói pozíciót pedig évről évre újra ki kell érdemelni - mondta Medveczky Balázs, a Magyar Televízió néhány hete kinevezett vezérigazgatója a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban. | 2010-12-04 11:13:00 | 0 |
| Illegalitásba menekülnek az adósok? | A bajba jutott családok nyakán így még akkor is marad adósság, ha ingatlanjukat elárverezik, ez pedig tízezreket űzhet "illegalitásba" - nyilatkozta Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezetője a napilapnak. | 2010-12-04 10:59:00 | 0 |
| Bővül a lakásfenntartási támogatásban részesülők köre | Nyitrai Imre, a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság helyettes államtitkára beszélt arról is: a lakásfenntartási támogatásban részesíthetők körét és az elérhető támogatás összegét a kormány 2011. szeptember 30-tól jelentősen kibővíti. | 2010-12-04 10:51:00 | 0 |
| Nyitrai: Konszenzusra kell törekedni | Az európai uniós tagországok közti konszenzus irányába kívánja vinni Magyarország a jövő félévben soros elnökként azt a két kiemelt jogszabály-alkotási dossziét, amelyekkel a távközlés területén kell foglalkoztatnia - hangoztatta pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár. | 2010-12-03 20:49:00 | 0 |
| Jakab: Szükség van agrárkamarai biztosra | Az agrárkamara taglétszáma alig haladja meg a 11 ezret, ugyanakkor évente 2,7 milliárd forint uniós és 100 milliót meghaladó hazai támogatást vesz igénybe - indokolta az agrárkamarai biztos kinevezésének tervét Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken Köröstarcsán. | 2010-12-03 20:23:00 | 0 |
| Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja | Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja, amelyen folyamatosan tájékoztatnak a kármentő bizottság döntéseiről és az alapból történő kifizetésekről - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos hivatalos honlapja pénteken. | 2010-12-03 19:54:00 | 0 |
| Fellegi: Csúcsértekezlet az uniós energiastratégiáról | Történetében először foglalkozik kifejezetten ágazati politikával az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek fóruma, az Európai Tanács a magyar soros elnökség idején, februárban tartandó ülésén - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján. | 2010-12-03 19:12:00 | 0 |
| Schmitt fel fog szólalni az EP-ben elnökségünk ideje alatt | Schmitt Pál köztársasági elnök a jövő évi soros magyar EU-elnökség kapcsán pénteken fogadta az Európai Néppárt frakciójának küldöttségét; a találkozón a néppárti frakció elnöke fontosnak nevezte, hogy Magyarország ambiciózus tervekkel készüljön a közelgő elnökségre. | 2010-12-03 19:08:00 | 0 |
| Az Európai Néppárt támogatásáról biztosította a kormányt | Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárt (EPP) érdekelt a januárban kezdődő magyar EU-elnökség sikerében, és számos eszközzel támogatja azt - közölte a Külügyminisztérium a magyar kormány és a párt pénteki találkozója után az MTI-vel. Az EPP tájékoztatása szerint Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök európai politikáját. | 2010-12-03 19:04:00 | 0 |
| A közszférában sem lesznek vesztesei az új adórendszernek | A közszférában sem lesznek vesztesei az új adórendszernek, a jövő évi költségvetés 22 milliárd forintot biztosít arra, hogy a közszféra dolgozóinak nettó keresete ne csökkenjen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel. | 2010-12-03 17:42:00 | 0 |
| Ismét Kósa Lajos a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke | Újabb négy esztendőre Kósa Lajost (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét választotta elnökévé a Megyei Jogú Városok Szövetsége pénteken, a testület kétnapos tisztújító, valamint az önkormányzatokkal kapcsolatos szakmai ügyekkel foglalkozó közgyűlésének nyitónapján Debrecenben - tájékoztatta közleményben a szövetség az MTI-t. | 2010-12-03 17:36:00 | 0 |
| Navracsics átvette az uniós elnökségi stafétát | Átvette pénteken az uniós elnökségi stafétabotot Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tagállami kormányokat képviselő Tanács igazságügyi szekciójában. | 2010-12-03 16:46:00 | 0 |
| Értékelvű lesz a közoktatás | Elkészült az új közoktatási és a pedagógus életpálya-modell koncepciója. A vitairatnak szánt, a mai napon a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján közétett tervezetet Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár és Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár mutatta be. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság közleménye. | 2010-12-03 16:04:00 | 0 |
| Az új városvezetés az ifjúság és az oktatás szolgálatába áll | A Főpolgármesteri Hivatalban került sor a Fővárosi Pedagógiai Napok 2010 rendezvénysorozat nyitó eseményére. Az Oktatási Ügyosztály Galériájában a Modell Divatiskola diákjainak műsora és kiállítása színesítette a programot - áll a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának pénteken portálunkhoz eljuttatott közleményében. | 2010-12-03 16:01:00 | 0 |
| Papcsák: Ezt még a NASA is megirigyelné! | Több tucat szerződés felbontását kezdeményezte a zuglói önkormányzat, melyek értéke egyenként nagyságrendileg 300 és 900 ezer forint között mozgott. Mindemellett a kerület ingatlanvagyona is erősen megcsappant az előző években. Papcsák Ferencet, Zugló polgármesterét a városrész mozgásteréről kérdeztük. | 2010-12-03 15:30:00 | 0 |
| "A szocialistáknak illene egy kicsit csendesebbnek lenniük" | Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint az MSZP még mindig nem szakított a hazugságokkal és továbbra is a milliárdos spekuláns üzletemberek pártját fogja. | 2010-12-03 15:28:00 | 0 |
| Szájer: Széleskörű vitára van szükség! | Ez egy olyan átfogó munkaanyag, ami jól szolgálja azt, hogy minél szélesebb körű vita alakuljon ki az alkotmányozás kérdésköréről - fogalmazott a Parlamentben újságírók előtt az alkotmányt előkészítő eseti bizottság fideszes tagja, Szájer József. | 2010-12-03 15:16:00 | 0 |
| Bencsik János: A fűtött otthon nem lehet kérdés | A lakossági fogyasztók közel hatvan százalékának nem emelkedik majd a gáz ára januártól; a kormányzat sávos rendszerben alakította ki a jövő év elejétől érvényes gázárakat - mondta el Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. | 2010-12-03 14:54:00 | 1 |
| A magyar EU elnökség Közép-Európára irányíthatja a figyelmet | Őry Csaba a magyar elnökség élet által átírt prioritásairól beszélt az albizottság pénteki ülésén. A néppárti képviselő - többek közt - az EU 2020 stratégiájának megalkotásáról és az unió megmentéséről is szólt. | 2010-12-03 14:39:00 | 0 |
| "Ez a híd számunkra az újrakezdés egyik jelképe lett" | A honvédelem jövőre nagyobb lehetőséget kap arra, hogy szolgálja a nemzetet; hosszú idő óta először növekszik a honvédség költségvetése - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Győrött azon az ünnepségen, amelyen a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezésben és mentésben részt vett katonák helytállását ismerték el. | 2010-12-03 14:25:00 | 0 |
| Szócska: Legfontosabb az anya és a gyermek biztonsága | Az otthonszülésről szóló jogszabálytervezet véleményezése érdekében újabb egyeztetést tartott pénteken Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a témában érdekelt civil és szakmai szervezetekkel; a tervezetet még nem fogadták el, ezért újabb egyeztetés lesz a jövő héten. | 2010-12-03 14:10:00 | 0 |
| Gloviczki: Nem bérkorrekció, hanem minőségbiztosítás | A nevelés középpontba állítását, illetve a pedagógusok méltó fizetését, valamint előrelépési lehetőségét kívánják biztosítani a közoktatást érintő törvénykoncepciók - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken az új közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell tervezetét bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten. | 2010-12-03 13:55:00 | 0 |
| Növekedés, munkahelyteremtés, pénzügyi fegyelem | Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió soros elnökségére való felkészülés jegyében pénteken megbeszélést folytatott az Európai Néppárt frakciójának vezetőivel. | 2010-12-03 13:39:00 | 0 |
| "Közös érdekünk a nyugat-balkáni térség stabilizációja" | Magyarország és Bulgária közös, kiemelt érdeke a nyugat-balkáni térség további stabilizációja, amelynek legfontosabb eleme, hogy az EU-csatlakozási folyamat előrehaladjon - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott bolgár kollégájával, Nikolaj Mladenovval. | 2010-12-03 13:28:00 | 0 |
| Nagy Anna: Elengedhetetlen a vállalkozások támogatása | Ha visszanézünk az elmúlt dinamikus félévre, akkor látjuk azt, hogy nagyon sokszor a költségvetési lyukak betömése volt a cél - jelentette ki Nagy Anna a kormány súlyos szocialista örökségére utalva az ATV Reggeli Jam című műsorában. A kormányszóvivő emellett beszélt a nőket érintő intézkedésekről, a válságadó bevezetéséről, a vállalkozások támogatásának fontosságáról, valamint a Költségvetési Tanácsról is. | 2010-12-03 13:00:00 | 1 |
| Az új alkotmány koncepciója megadja az iránymutatást | Amennyiben minden jól meg, 2011. áprilisának végén fogadhatja el a Ház az új alkotmányt - mondta el Gulyás Gergely a Hír TV Rájátszás című műsorában. | 2010-12-03 13:00:00 | 1 |
| Átláthatóbbá válik a közfoglalkoztatás rendszere | Egyszerűbbé, igazságosabbá és átláthatóbbá válik a közfoglalkoztatás rendszere, amely eddig túlságosan sokba került, és rossz hatásfokkal működött - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Nyírbogáton. | 2010-12-03 12:58:00 | 0 |
| A fogyatékkal élők számára is fontos a munka | Az alkotás teszi az embert emberré, épp ezért fontos a fogyatékossággal élők számára is a munka - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a "Segítő Vásárlás" című szakmai konferencián Budapesten. | 2010-12-03 12:49:00 | 0 |
| Hende: Profi katonákra van szükség | A tartalék haderő állományának feltöltése akkor lenne a legköltségkímélőbb, ha visszatérnének a honvédségtől az elmúlt években távozott katonák. Emellett számítanak a felsőoktatásban tanulókra, a közszolgálatban dolgozókra, és mindenkire, aki elkötelezett a haza védelme iránt - fejtette ki Hende Csaba, honvédelmi miniszter a tartalék-haderőről szólva a Ma reggel vendégeként pénteken. | 2010-12-03 12:43:00 | 1 |
| Fogyatékossággal Élők Nemzetközi Napja | A Fogyatékossággal Élők Nemzetközi Napján a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében fogyatékossággal élő alkotók festményeiből nyílik kiállítás a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban ma délután. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz), mint a rendezvény házigazdája, hatszázezer magyar fogyatékkal élő ember munkásságát szinte ismeretlen, de annál megdöbbentőbb adatokkal kívánja bemutatni. | 2010-12-03 11:39:00 | 0 |
| Megérkezett a hét és fél milliárd a BKV számlájára | Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester megállapodása alapján - közel három héttel a kormány döntését követően - pénteken megérkezett a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a BKV számlájára a 7,5 milliárd forint - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. | 2010-12-03 11:35:00 | 0 |
| A KNYF megkezdte a nyomozást az Álomsziget-projekt ügyében | A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint csütörtökön nyomozás indult az Álomsziget-projekthez kötődő üzletrész-értékesítés ügyében, Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos által tett feljelentés alapján. | 2010-12-03 11:07:00 | 0 |
| EU-s forrásból kármentesítik a berhidai ipartelepet | A beruházás az Európai Unió száz százalékos támogatásával, önrész nélkül valósul meg, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belül. | 2010-12-03 10:57:00 | 0 |
| Középpontban a magyar EU-elnökség prioritásai | Budapesten tárgyal pénteken a kormány és Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportja. A politikusok találkoznak Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd Martonyi János külügyminiszter elnöklésével kerül sor a képviselőcsoport és a magyar kormány találkozójára. A megbeszélések középpontjában a jövő évi soros magyar EU-elnökség prioritásai, valamint az elnökség és az Európai Parlament közötti együttműködés áll. | 2010-12-03 10:55:00 | 0 |
| "A Fidesz politikájának egyik alappillére a szolidaritás" | A Fidesz frakcióvezetője a szolidaritás elvével és a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének céljával indokolja a parlamentnek pénteken beterjesztett indítványát. | 2010-12-03 10:36:00 | 0 |
| Pest megyében is egyre több a baleset a hó miatt | Egyre több jármű akad el, illetve szenved balesetet Pest megye havas, jeges útszakaszain - közölte péntek délelőtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki szerint a folyamatos figyelmeztetések ellenére sem eléggé óvatosak az autóvezetők. | 2010-12-03 10:34:00 | 0 |
| Három évvel meghosszabbítják a földmoratóriumot? | Az Európai Bizottság a következő hetekben szentesítheti, hogy Magyarország a moratóriumot három évvel meghosszabbítsa. A kormány azért kérte a halasztást, mert a magyar termőföldárak még mindig elmaradnak a nyugat-európai szinttől. | 2010-12-03 10:30:00 | 0 |
| Országszerte nehezíti a közlekedést a havazás | Egyelőre a vonatközlekedésben nem okoz jelentősebb fennakadást az intenzív havazás. Esik a hó Vas és Pest megyében, Zalában és Győr környékén, az Alföldön köd nehezíti a közlekedést, az M1-es az M7-es és az M0-s is havas, latyakos. | 2010-12-03 10:28:00 | 0 |
| Szakszervezeti vezetőnek is van érdekeltsége a pénztárakban? | Elismerte a Hír Televízió Célpont című műsorának Borsik János, hogy személyesen is érdekelt a magánnyugdíjpénztárak fennmaradásában. Az Autonóm Szakszervezeti Szövetség vezetője ugyanis évek óta elnöke a vasutas nyugdíjpénztár ellenőrző bizottságának is. | 2010-12-03 09:46:00 | 0 |
| MSZP: üvöltő felek | | 2010-12-03 09:24:00 | 0 |
| Felsőoktatás alulnézetből | | 2010-12-03 09:00:00 | 0 |
| Rendőrautók Hunvald síbolt vagyonából | | 2010-12-03 08:50:00 | 0 |
| Fedél és cél nélkül | | 2010-12-03 08:47:00 | 0 |
| Kalapács alatt a Mal Zrt. vezérigazgatójának vagyona | A Mal Zrt. vezérigazgatóját tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével gyanúsítják a vörösiszap-katasztrófával összefüggésben. | 2010-12-03 08:38:00 | 0 |
| Jogállamiság és érdek | | 2010-12-03 08:29:00 | 0 |
| Címlapsztori | | 2010-12-03 08:25:00 | 0 |
| Balatonfüred méltó helyszíne lesz az uniós rendezvényeknek | Kulturális programok széles kínálatával igyekszik megfelelő környezetet teremteni Balatonfüred a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökségi találkozóknak. A kormány hozzávetőleg három hónappal ezelőtt döntött az elnökségi rendezvényeknek otthont adó vidéki városokról: Debrecen fél éven át a keleti országrészt képviseli majd, míg a dunántúli régióban Balatonfüredre esett a választás. | 2010-12-03 08:22:00 | 0 |
| Tarlós: Budapest a rend fővárosa | Tarlós István szerint Budapest nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa, amely nem tűr meg semmiféle hátrányos megkülönböztetést; ezt bizonyítja a hanuka mostani megünneplése is. A főpolgármester csütörtökön a fővárosi Nyugati téren beszélt erről, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó második lángját. | 2010-12-03 08:03:00 | 0 |
| "Az EU nem szólhat bele a nyugdíjrendszer működtetésébe" | Minden ország szuverén, belső döntése, hogy milyen nyugdíjrendszert működtet, ebbe az Európai Unió nem szólhat bele. Őry Csaba néppárti európai parlamenti képviselő (Fidesz) a HírTV-nek elmondta: nincs ilyen előírás a közösségen belül. | 2010-12-02 21:00:00 | 0 |
| Kovács László nem tudja, mit beszél | | 2010-12-02 20:39:00 | 0 |
| Két év ingyenes lakásbiztosítás jár az iszapkárosultaknak | Két évig átvállalja a biztosítás díját az állam által épített és vásárolt ingatlanokra a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) a vörösiszap-katasztrófával érintett településeken - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője csütörtökön az MTI-vel. | 2010-12-02 20:15:00 | 0 |
| Stratégiai fontosságú a magyar-német gazdasági kapcsolat | Magyarország és Bajorország együttműködéséről tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfő és Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke csütörtökön Budapesten. | 2010-12-02 19:56:00 | 0 |
| Kövér: Húsz éves adósságot pótolnak az új törvények | A válság, amely Magyarországon és Közép-Európában kialakult, nem a politikai intézmények válsága, hanem a társadalmi elité, amelynek nemcsak a politikusok, hanem az újságírók is tagjai - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a Délkelet-európai Médiafórum című nemzetközi újságíró-konferencia megnyitóján Budapesten. | 2010-12-02 19:47:00 | 0 |
| Osztrák újságíró-delegáció a Fidesz frakciónál | A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön egy 18 tagú osztrák újságíró-delegációt fogadott. A zsurnaliszták kérdéseire, amelyek elsősorban gazdaságpolitikai, alkotmányügyi, illetve a médiaszabályozáshoz kapcsolódtak, Rogán Antal és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettesei, valamint Firtl Mátyás KDNP-s képviselő válaszoltak. | 2010-12-02 18:32:00 | 0 |
| Orbán: Az erős Európa támasz és erőforrás + képgaléria | Magyarországon olyan erőviszonyok alakultak ki, amelyek nem fenyegetik az elnökség stabil levezetését - mondta Orbán Viktor, miután az Európai Parlament elnöke és frakcióvezetői a magyar EU-elnökségről egyeztettek a kabinettel. Elnökségünk prioritásairól a miniszterelnök leszögezte, hogy az alapokmány módosítása szerepel a legelső helyen. Az eseményt követő sajtótájékoztatón, amelyet a magyar kormányfő Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével közösen tartott elhangzott: a magyar EU-elnökség előkészületei a parlamenti dimenzióban is sikerrel zajlottak.
Az eseményről készült képgaléria ide kattintva érhető el. | 2010-12-02 16:05:00 | 0 |
| Átalakítás előtt a LEADER-program | Az Európai Unió vidékfejlesztés érdekében indított LEADER programját át kell alakítani, mert csökkenteni kell a pályázatok idejét, valamint erősíteni kell a helyi döntéshozatal szerepét - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön Lajosmizsén tartott sajtótájékoztatóján. | 2010-12-02 15:47:00 | 0 |
| Minden ötödik gyermek után még egy év kedvezmény | A Fidesz választás előtt megígérte, kormányra kerülve betartja ígéretét: a nők akár 32 év munkaviszony és 8 év gyermekneveléssel eltöltött idő után nyugdíjba mehetnek - olvasható a Fidesz-frakció által kiadott közleményben csütörtökön. | 2010-12-02 15:47:00 | 0 |
| "Az otthonszülés integrálódjon az egészségügyi rendszerbe" | Mikola István szerint a bábáknak és az otthonszülésnek integrálódniuk kell az egészségügyi rendszerbe. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnökéhez hasonló véleményt fogalmazott meg Lesley Page angol bábaprofesszor is a Semmelweis Mozgalom csütörtöki indító konferenciáján Budapesten. | 2010-12-02 15:41:00 | 0 |
| "Az uniónak meg kell erősítenie a közös politikákat" | Hivatalba lépését követően Németország után a második külföldi útja Magyarországra vezetett a francia kormány EU-ügyekért felelős új miniszterének: Laurent Wauquiez ezt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján "erős jelzésnek" minősítette, bizonyítéknak arra, hogy a francia vezetés milyen jelentőséget tulajdonít Magyarországnak, s általában Közép-Európának. | 2010-12-02 14:53:00 | 0 |
| "A honvédelem jövőre nagyobb lehetőséget kap az országtól" | A honvédség élen járt a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezésben - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a fővárosban egy ünnepségen, amelyen 200 katona vehette át a katasztrófa-elhárításért járó szolgálati jelet. | 2010-12-02 14:09:00 | 0 |
| Beindult a Társadalmi Megbékélés Programja | Eddig 116, a kiemelt budapesti aluljárókban életvitelszerűen tartózkodó hajléktalan esetében "van vállalás arra", hogy december 15-ig megfelelő elhelyezéshez juthatnak - közölte Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BSZKI) szakmai igazgatója csütörtökön az MTI megkeresésére. | 2010-12-02 13:53:00 | 0 |
| Tavaszra elkészülhet az új légügyi stratégia | A magyarországi vidéki repterek kihasználtságának növelésével, a légiközlekedés versenyképességének javításával is foglalkozik a tavaszra elkészülő légügyi stratégia, amely a várhatóan őszre megszülető új légiközlekedésről szóló törvény alapja lesz - ismertette Márton Attila légiközlekedésért felelős miniszteri biztos a témában tartott szakmai konzultációt követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. | 2010-12-02 13:44:00 | 0 |
| Szócska: Minden anyának joga van eldönteni, hol kíván szülni | Az egészségügyért felelős államtitkár szerint "a közéletben lezajlott, otthonszüléssel kapcsolatos mozgalom" nem egészen az otthonszülésről, hanem a szülészet mai állapotáról, a humánus szülés igényéről szól. Annak megoldásához kulturális változásra van szükség - mondta Szócska Miklós csütörtökön egy budapesti konferencián. | 2010-12-02 13:43:00 | 0 |
| Közzétették az új alkotmány koncepciójának szövegét | Elkészült, és hivatalosan is közzétették az új alkotmány koncepciójának egységes szövegét. | 2010-12-02 13:37:00 | 0 |
| Nagy Anna: Az új adórendszer a családokat segíti | Amikor a kormány azt mondta, hogy a legelső feladat a gazdaság talpraállítása, akkor az volt a cél, hogy mindenki fellélegezhessen - jelentette ki a kormányszóvivő a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában csütörtökön. Nagy Anna az elmúlt félév intézkedéseit értékelve elmondta: a kormánynak az a célja, hogy senki ne járjon rosszul. | 2010-12-02 12:49:00 | 1 |
| Bővül az egykori szocialista államtitkár bűnlajstroma | Újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium egykori szakállamtitkárát - tudta meg a Magyar Nemzet. | 2010-12-02 12:49:00 | 0 |
| Hétfőn választja meg a legfőbb ügyészt a Parlament | Kétnapos ülést tart a jövő héten a parlament, a képviselőknek mindkét napon biztosítaniuk kell a határozatképességet: hétfőn döntenek a legfőbb ügyészről, kedden pedig a 2011. évi költségvetés első körös módosító indítványairól, és a büdzsé főszámairól. | 2010-12-02 12:30:00 | 0 |
| "Az alkotmány elfogadottsága nem pártkérdés " | Tíz nap múlva kész alkotmány-koncepciót tesz le az Országgyűlés asztalára a parlament eseti, alkotmány-előkészítő bizottsága. A koncepciót a nemzet minden tagja magáénak érezheti majd - nyilatkozta Salamon László, az előkészítő bizottság kormánypárti elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában.
Az ellenzék távolmaradása kapcsán úgy fogalmazott: az alaptörvény elfogadottsága, legitimitása reményei szerint nem pártkérdés. A határon túliak szavazati jogát - ahogy több más konkrét kérdést is - a sarkalatos törvényként definiált kétharmados törvények szabályoznak majd. Az új alkotmány kicsi lesz, de emelkedett hangvételű és remélhetőleg a jövőben olyan ritkán kell azt módosítani, mint az Egyesült Államok alaptörvényét - mondta Salamon László. | 2010-12-02 12:13:00 | 0 |
| Századvég: unokáink jövője a tét | Megalapozatlanok a Stabilitás Pénztárszövetség azon célzásai, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt. nem hivatalos forrásból származó, esetleg tudatosan eltorzított adatokat használt volna számításai során - olvasható a szervezet csütörtöki közleményében, amelyben cáfolják a Stabilitás azon állítását, hogy rossz adatokból téves következtetést vontak le. | 2010-12-02 12:04:00 | 0 |
| Komoly előrelépés az utasjogok terén | Az Európai Parlament és a Tanács november 30-i éjszakai egyeztetésén megállapodott arról a dokumentumról, mely a busszal utazók jogait kívánja rendezni egy, a tagállamokban is közvetlenül hatályos uniós jogszabályban. Az egyeztető bizottság által támogatott szöveg rendezné az Európai Unióban busszal utazó polgárok jogait baleset, valamint a szolgáltatás elmaradása illetve törlése esetén, továbbá a fogyatékkal élő emberek részére is többletjogokat biztosítana. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz), az egyeztető bizottság egyik főtagja már régóta szorgalmazta a rendelet létrehozását. | 2010-12-02 11:57:00 | 0 |
| Hétfőn megválasztják a legfőbb ügyészt | Kétnapos ülést tart a jövő héten a parlament, a képviselőknek mindkét napon biztosítaniuk kell a határozatképességet: hétfőn döntenek a legfőbb ügyészről, kedden pedig a 2011. évi költségvetés első körös módosító indítványairól és a büdzsé főszámairól. | 2010-12-02 11:51:00 | 0 |
| Már nem vigyázhatnak ránk a városőrök | Tétényi Éva nem utalta át október 15-ig a Városőrség Közhasznú Non-profit Kft-nek a céltámogatást, amelyet a szerződésben rögzítettek, és amiből a munkabéreket fizették volna ki a kft munkavállalóinak, ezért a cég kénytelen volt elbocsátani a 22 dolgozóját. Így már nem csak közvilágítás, de járőrszolgálat nélkül is maradt Esztergom, Tétényi Éva másfél hónapos polgármesteri tevékenységének eredményeképpen - hívja fel a figyelmet közleményében a Fidesz Esztergomi Szervezete. | 2010-12-02 11:33:00 | 0 |
| Elutalta a BKV támogatását a Magyar Államkincstár | Két nappal a kormány döntését követően a Magyar Államkincstár intézkedett a kormány által a BKV részére juttatott 7,5 milliárd forintos állami támogatás átutalásáról, miután a Belügyminisztériumtól megkapta a támogatás kifizetéséhez szükséges dokumentumokat. A támogatás december 3-án, pénteken érkezik a vállalat számlájára. | 2010-12-02 11:20:00 | 0 |
| Optimisták a magyar vállalati vezetők | Mind saját cégük, mind az ország gazdasági kilátásait tekintve optimisták a magyar vállalati vezetők, akiknek háromnegyede azt várja, hogy cége árbevételének alakulása két éven belül ismét eléri vagy meghaladja a válság kitörése előtti szintet - derül ki a BDO Magyarország Tanácsadó Kft. aktuális gazdasági trendeket vizsgáló, nyolc ország 450 vállalatára kiterjedő felméréséből. | 2010-12-02 11:00:00 | 0 |
| Wintermantel: Visszaadjuk a Duna-partot az újpestieknek | Tanuszoda építését, Káposztásmegyeren vasúti megálló létrehozását, a Duna-part fejlesztését tervezi Újpest új polgármestere. Wintermantel Zsolt a zöld energia hasznosításáról és az öröklött pénzügyi, gazdasági problémákról is beszélt a fidesz.hu-nak. | 2010-12-02 10:49:00 | 0 |
| Megkezdődött a zöldmezős beruházás Tatabányán | Ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött csütörtökön a Henkel új ragasztógyárának és logisztikai központjának építése a Tatabánya-Környe Ipari Parkban. | 2010-12-02 10:47:00 | 0 |
| Kifelé a válságból: zöld irodaházat építenek a Váci úton | A belga Atenor Group 50 milliárd forint beruházással 85 ezer négyzetméter A-kategóriás iroda építését kezdi meg még az idén a budapesti Váci úton - jelentette be Stéphan Sonneville vezérigazgató. A Magyar Kormány részéről dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntötte a beruházást. | 2010-12-02 10:44:00 | 0 |
| Schmitt: Tolerálni kell a migrációt | Az emberi jogok, köztük a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét emelte ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megvalósításra váró vállalásai közül Schmitt Pál köztársasági elnök a szervezet Asztanában zajló csúcsértekezletén. A köztársasági elnök a Ma reggelben csütörtökön azt mondta: ennek a szervezetnek a legfontosabb célja a biztonság, egyik a katonai biztonság, a másik a politikai együttműködés, a harmadik pedig a migráció kérdésével kapcsolatos biztonság. | 2010-12-02 10:38:00 | 0 |
| Wintermantel: Visszaadjuk a Duna-partot az újpestieknek | Tanuszoda építését, Káposztásmegyeren vasúti megálló létrehozását, a Duna-part fejlesztését tervezi Újpest új polgármestere. Wintermantel Zsolt a zöld energia hasznosításáról és az öröklött pénzügyi, gazdasági problémákról is beszélt portálunknak. | 2010-12-02 10:37:00 | 0 |
| Jövő évtől egyszerűsödik a pályázati rendszer | A következő három évben évente 300-300 milliárd forint, összesen 900 milliárd összegű uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások, sikerre az a vállalkozás számíthat, amely adózó munkahelyet teremt vagy tart meg - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián. | 2010-12-02 10:31:00 | 0 |
| Az állam olcsóbban kezeli a nyugdíjrendszert | Jövőre már 400 milliárd forinttal kellett volna kiegészítenie az állami nyugdíjrendszert a költségvetésből, hogy fenntartsa a nyugdíjrendszert - mondta Soltész Miklós. | 2010-12-02 10:28:00 | 1 |
| Ami tetszik, és ami nem | | 2010-12-02 10:25:00 | 0 |
| Zsebedbe nyúl, s tolvajt kiált | | 2010-12-02 10:16:00 | 0 |
| OÉT: 78 ezer forint lesz a minimálbér | A jövő évi minimálbér 78 ezer forint,a garantált bérminimum 94 ezer forint lesz, az országos béremelési ajánlás 4-6 százalék közé esik. | 2010-12-02 10:12:00 | 0 |
| Profit és demokrácia | | 2010-12-02 10:04:00 | 0 |
| Lasszóval fogják a kormány ellen tüntető pedagógusokat | | 2010-12-02 09:58:00 | 0 |
| Elhagyhatja a kórházat az utolsó vörösiszapsérült is | Csütörtök reggel engedik haza a kórházból az utolsó Győrben ápolt vörösiszapsérültet. Az idős devecseri nőt két hónapig kezelték az intézményben. Testének több mint 30 százalékán szenvedett égési sérüléseket. | 2010-12-02 09:49:00 | 0 |
| Az ünnepeket is börtönben tölti Tátrai | A karácsonyt és a szilvesztert is a börtönben tölti Tátrai Miklós. A Népszabadság Online információja szerint a bíróság márciusig meghosszabbította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását a sukorói ügyben. | 2010-12-02 09:23:00 | 0 |
| Orbán is felszólal az EP-elnökök budapesti értekezletén | Az Európai Parlament (EP) elnöke és frakcióvezetői a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökségről egyeztetnek a magyar kormánnyal csütörtökön az Országházban, kétnapos budapesti látogatásuk első napján. | 2010-12-02 09:16:00 | 0 |
| Zár alatt a Mal-vezér több ingatlana | Kedden zárolta a Veszprémi Bíróság Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatójának több ingatlanát - írja a Magyar Nemzet. | 2010-12-02 09:12:00 | 0 |
| Menekült Demszky a kihallgatás után | Ismét tanúként hallgatták ki Demszky Gábort a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói a Főkert Zrt. ügyében. A politikust ebben az ügyben már másodjára idézték be, július végén egyszer már meghallgatták. | 2010-12-02 09:10:00 | 0 |
| Navracsics Tibor átveszi a stafétát a Bel- és Igazságügyi Tanácsban | December 2-án és 3-án Brüsszelben tartja a belga uniós elnökség alatti utolsó ülését az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa. A tanácskozáson a napirendi pontok tárgyalása után Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ismerteti a soron következő magyar elnökség bel- és igazságügyi prioritásait, illetve - a Tanács igazságügyi szekciójának következő elnökeként - átveszi a korábbi féléves cikluson átívelő igazságügyi feladatokat - írja közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. | 2010-12-02 08:58:00 | 0 |
| Üres tiltakozás | | 2010-12-02 08:53:00 | 0 |
| Elkezelt pénzek a magánkasszákban | | 2010-12-02 08:48:00 | 0 |
| 7 évre betiltják az új olajkutak fúrását a Mexikói-öbölben | Barack Obama újabb moratóriummal 7 évre megtiltja az új olajkutak fúrását a Mexikói-öböl keleti medencéjében és az egész atlanti partvidéken - jelentette be szerdán Washingtonban Ken Salazar belügyminiszter. | 2010-12-02 08:37:00 | 0 |
| Romastratégiára van szükség | Az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának tegnapi és mai közmeghallgatásán mutatták be Járóka Lívia európai parlamenti képviselő (Fidesz) által készített, a romák társadalmi befogadását célzó uniós stratégiával kapcsolatos jelentés. A közmeghallgatáson jelenlevők egyetértettek: összeurópai prioritás a romák társadalmi befogadásának előmozdítása és egy európai romastratégia megalkotása. | 2010-12-02 08:33:00 | 0 |
| Januárra vezetik be az egyszerűsített honosítást | December közepére minden készen áll az egyszerűsített honosítási eljárás januári bevezetéséhez - mondta Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI-nek, hozzátéve: a legtöbb fejlesztés jobban áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Eddig Csíkszeredában volt a legnagyobb az érdeklődés, de sokan jelentkeztek Kolozsvárott és Szabadkán is. | 2010-12-02 08:29:00 | 0 |
| Budapesten tárgyalnak az Európai Parlament vezetői | Az Európai Parlament (EP) elnöke és frakcióvezetői a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökségről egyeztetnek a magyar kormánnyal csütörtökön az Országházban, kétnapos budapesti látogatásuk első napján. | 2010-12-02 08:26:00 | 0 |
| Az alkotmány tesz eleget a jogbiztonság követelményének | Magyarországnak olyan alkotmányra van szüksége, amely utal a magyar joghagyomány élő értékeire - hangsúlyozta Szájer József, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciójának alelnöke egy szerda esti brüsszeli fórumon. | 2010-12-02 08:15:00 | 0 |
| BKV: 2011 januárjától nem emelkednek a jegyárak | 15 éve 2011 az első olyan év, amikor januártól nem emelkednek a BKV jegy- és bérletárai. Már az elmúlt évek tarifaemelései sem hozták meg a közlekedési vállalatnak a várt bevételt, 2008 óta a sorozatos tarifaemelések ellenére sem nőtt a cég bevétele, ezért 2011 januárjában a BKV jegy- és bérletárai változatlanok maradnak, így az utasok az újévben is a régi áron vehetik igénybe a közösségi közlekedés szolgáltatásait. | 2010-12-02 08:02:00 | 0 |
| Legfontosabb feladat a minőség romlásának megállítása | Az új felsőoktatási törvényt a tervek szerint már januárban elfogadhatja a kormányülés, s a végső szövegezés után még a nyári szünet előtt elfogadhatja a parlament - mondta szerdán a felsőoktatás változásairól tartott szegedi előadása előtt Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. | 2010-12-01 20:51:00 | 0 |
| Egyszerűbb, gyorsabb eljárási rend a Leader programban | A megújuló Leader programban szükség van a döntési idő megfelezésére, az eljárási rend egyszerűsítésére és rugalmasabbá tételére, és a helyi közösségek valódi döntési helyzetbe hozására - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Balatonlellén. | 2010-12-01 20:36:00 | 0 |
| Martonyi: A zsidóságnak teljes biztonságban kell élnie | A zsidóság félelem nélkül, teljes biztonságban, szabadságban, igazságban kell, hogy éljen - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán, a Hanuka első napján, a budapesti Nyugati téren felállított nyolcágú gyertyatartó - hanukiah - első lángjának ünnepélyes meggyújtásakor. | 2010-12-01 19:58:00 | 0 |
| 2011: tizenöt éve először nem emelkednek a BKV tarifái | Januártól nem emelkednek a BKV jegy- és bérletárai - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán - olvashattó a BKK által szerda este kiadott közleményben. | 2010-12-01 19:48:00 | 0 |
| L. Simon: A médiahatóság nem fog ügyeket kreálni + videó | L. Simon László a Parlament kulturális szakbizottságának elnöke Pálffy István KDNP-s képviselővel közös módosító indítványt nyújtott be a médiatörvényhez, ugyanis többen kifogásolták, hogy a normaszöveg nem tartalmazza a megfelelő biztosítékokat. Erről szerda esti sajtótájékoztatóján számolt be a két képviselő. | 2010-12-01 19:17:00 | 1 |
| Martonyi: A sikeres elnökség össznemzeti érdek | Martonyi János külügyminiszter szerdai nyilatkozatában arra kért mindenkit, hogy megszólalásaival, tevékenységével a magyar EU-elnökség össznemzeti sikerét mozdítsa elő. | 2010-12-01 18:04:00 | 0 |
| Matolcsy: Nem lesznek vesztesei az új adórendszernek | Mintegy 22 milliárd forintot biztosítanának a jövő évi költségvetésben arra, hogy a közszféra dolgozóinak rendszeres nettó keresete ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék őket. | 2010-12-01 17:51:00 | 0 |
| Várhatóan több közlekedési jogszabály módosul | A kormány több, közlekedéssel összefüggő jogszabályt is módosítana; a parlamentnek benyújtott javaslat szerint határozat nélkül kiszabható lenne bizonyos esetekben a bírság, engedélyeznék a kamerás megfigyelést a közösségi közlekedés járművein és megállókban, valamint csökkentenék az utak mentén elhelyezett reklámtáblák számát is. | 2010-12-01 17:36:00 | 0 |
| "Ismét magyar lehet harminckét magyar" | Magyarok újabb csoportja tette le az állampolgársági esküt 2010. november 30-án Budafok - Tétényben, a Városháza Záborszky Nándor termében Szabolcs Attila polgármester előtt - olvasható az önkormányzat fidesz.hu-hoz szerdán eljuttatott közleményében. | 2010-12-01 17:20:00 | 0 |
| Ötszáz kistelepülésen indulhat újra az alsótagozatos oktatás | Magyarország 2020 címmel, egy tíz évre kitekintő agráriumot, vidékfejlesztést és környezetvédelmet magában foglaló stratégia készül el egy konzultációsorozat után jövő májusig, melyre alapozva egy kerettörvényt fog alkotni az Országgyűlés - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Lakiteleken. | 2010-12-01 16:52:00 | 0 |
| A bajor miniszterelnökkel tárgyal Orbán Viktor csütörtökön | Magyarországra látogat Horst Seehofer csütörtökön, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyaljon; a bajor miniszterelnök ezzel a szeptemberre tervezett látogatását pótolja - áll a Német Nagykövetség honlapján olvasható közleményben. | 2010-12-01 16:48:00 | 0 |
| Pintér két civilt és tíz rendőrt részesített elismerésben | Bátorságért Érdemjelet adományozott szerdán a belügyminiszter két állampolgárnak, akik önfeláldozó módon léptek fel bűncselekmények elkövetőivel szemben, Pintér Sándor tíz rendőrt is elismerésben részesített, akik a napokban történt veszélyes bűncselekmények megakadályozásában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. | 2010-12-01 16:07:00 | 0 |
| "Segítő Vásárlás" a fogyatékkal élők megsegítésére | A Nemzeti Erőforrás Minisztérium idén először, hagyományteremtő céllal rendezi meg a Millenárison december 3-án és 4-én a "Segítő Vásárlást", a fogyatékossággal élők által készített termékek kiállítását és vásárát - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. | 2010-12-01 15:41:00 | 0 |
| Czerván: Az agrárium teljesítménye nélkülözhetetlen | A termelői értékesítő szervezetek (Tészek) megerősítését szolgálja, hogy jövőre az ideinél 500 millió forinttal nagyobb támogatást kapnak ezek a szervezetek - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén. | 2010-12-01 15:20:00 | 0 |
| "Az alkotmány egészét sosem fogadta el demokratikus szerv" | Az emberek jelentős többsége továbbra is támogatja a kormányzó pártszövetség politikáját, azonban vannak területek, amelyeket világosabban kellene kommunikálniuk a döntéshozóknak - nyilatkozta portálunknak Szánthó Miklós. Soros EU-elnökségünkkel kapcsolatban a politikai szakértő kifejtette: az adminisztráció tevékenységének jó részét a folyó ügyek "menedzselése" köti majd le. | 2010-12-01 14:52:00 | 0 |
| Hazánk határozott szándéka a horvát csatlakozás lezárása | A nyugat-balkáni állam, a jövő év első felében, soros elnökségünk alatt, lezárhatja az összes csatlakozással kapcsolatos dossziét - áll a néppárti képviselők által portálunkhoz szerdán eljuttatott sajtóközleményben. | 2010-12-01 14:39:00 | 0 |
| Összevont kormányzati portált indít jövőre a KIM | A jövő év elején megszűnnek a minisztériumi honlapok, valamint a kormanyszovivo.hu és a kormany.hu is, helyettük egy új, összevont kormányzati portál indul - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerdán. | 2010-12-01 14:33:00 | 0 |
| Schmitt: Védeni kell a nemzeti kisebbségek jogait | Az emberi jogok, köztük a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét emelte ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megvalósításra váró vállalásai közül Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán, a szervezet Asztanában zajló csúcsértekezletén. | 2010-12-01 14:28:00 | 0 |
| Bakos: 80 millió euró lesz a magyar elnökség összköltsége | Más tagországokhoz képest ez viszonylag takarékos költségvetésnek számít - mondta az EU-elnökségi szóvivő. | 2010-12-01 14:05:00 | 0 |
| Lassítja a korrupciós ügyek felderítését a "külföldi szál" | A jogállamiság erősödésének nevezte Polt Péter szerdai bizottsági meghallgatásán azt a parlamenti döntést, hogy az országgyűlési képviselők nem interpellálhatják a legfőbb ügyészt. | 2010-12-01 13:46:00 | 0 |
| Elindulhat az ajkai térség ökológiai rehabilitációja | Befejeződött a vízminőségi kárelhárítás a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben, így elkezdődhet a terület ökológiai rehabilitációja - mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerdán, az egyik érintett településen Kolontáron tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. | 2010-12-01 13:46:00 | 0 |
| FAZ: Szenzációs az Orbán-kormány új adópolitikája | "Szenzációsnak" nevezi a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerdai írása a január 1-jétől hatályba lépő 16 százalékos szja-kulcsot, amivel egyidejűleg 10 százalékra mérséklődik a társasági adó. A budapesti keltezésű cikkből az is kiderül, hogy Orbán Viktor szakítani akar azzal a kormányzati gyakorlattal, amelynek értelmében a politikának úgy kell táncolnia, ahogy a gazdaság fütyül. | 2010-12-01 13:28:00 | 0 |
| "Népegészségügyi kérdéseket nem lehet bigottan kezelni" | Az AIDS tekintetében Magyarország a szerencsés országok közé tartozik - mondta el a betegség elleni világnap alkalmából Nagy Anna kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatón Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Az eseményen a fideszes politikus a megelőzésre és a fiatalok védelmére hívta fel a figyelmet. | 2010-12-01 13:20:00 | 0 |
| Le kell zárnunk a december 5-ével kezdődött időszakot | Máig hatnak Trianon következményei, ezért szükség van a gyógyításra - hangsúlyozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerdán Budapesten. A Kempinski Szállodában tartott sajtófogadás a kilencven évvel ezelőtt történtekre emlékezve harangzúgással kezdődött. | 2010-12-01 13:18:00 | 0 |
| Tarlós a jövő kedden találkozik a kórházi vezetőkkel | Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester várhatóan jövő kedden megbeszéléseket folytat a fővárosi kórházak vezetőivel az intézmények gazdasági helyzetéről - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. | 2010-12-01 13:12:00 | 0 |
| Surján: Meg kell védeni a kohéziós politika alapkövét | A szakbizottság keddi ülésén szavaztak "A GDP-n innen és túl - a haladás mérése változó világunkban" című véleményről. Surján László kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő három frakciót (néppárt, liberálisok, konzervatívok) kovácsolt össze annak érdekében, hogy a kohéziós politika forrásainak elosztásában a GDP melletti más mutatószámok ne befolyásolják a tagállamoknak jutó összeget, azok csak a tagállamon belüli szétosztásban kapjanak - amennyiben a tagállam kívánja - bizonyos szerepet. Ennek eredményeként a bizottság többsége leszavazta a zöld és szocialista indítványokat - írja a néppárti képviselő fidesz.hu-hoz szerdán eljuttatott közleményében. | 2010-12-01 13:10:00 | 0 |
| 2013 után is szükség van az uniós gazdák támogatására | Font Sándor szerint Magyarországnak a francia-német tengelyhez csatlakozva van esélye érvényesíteni sajátos érdekeit a készülő új közös uniós agrárpolitikában. | 2010-12-01 13:06:00 | 1 |
| "Célunk, hogy hazánk ismét megbízható partner legyen" | Ha korrupcióellenes harcról van szó, akkor nem kell foglalkozni azokkal, akiknek rossz a lelkiismeretük, és ezért kitalálnak mindenféle támadást - szögezte le Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában kedden. A fideszes politikus szólt a korrupcióellenes küzdelem fontosságáról, a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos változásokról, valamint az egyablakos ügyintézésről is. | 2010-12-01 12:45:00 | 1 |
| "Tarlós feladata, hogy rendet tegyen a nemzet fővárosában" | Ezt a könyvet nem egy politikától visszavonult politikus írta, hanem egy olyan városvezető, aki élete legnagyobb feladata előtt áll - jelentette ki Tarlós István a Gellért Szállóban szerdán az Otthonom - Budapest című könyvének bemutatóján. A most megjelent művet Kövér László méltatta, aki hangsúlyozta: hatalmas feladat előtt áll a nemrég megválasztott főpolgármester. A rendezvényen készült képgalériánk megtekinthető itt. | 2010-12-01 12:34:00 | 0 |
| Szócska: Meg kell erősíteni a mentőszolgálatot | A mentőszolgálatot nagyon alaposan meg kívánják erősíteni, és a teljes egészségügyi sürgősségi ellátás egységes lesz, ami sokat fog segíteni az úgynevezett betegutak "letisztításában" - mondta Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár szerdán egy konferencián Budapesten. | 2010-12-01 12:31:00 | 0 |
| Lengyelország és Magyarország ideje | A két nemzet között a kezdetektől fennálló szolidaritásra épülő magyar-lengyel barátság akár az Európai Unió eszmei előképének is tekinthető - írta a Rzeczpospolita című lengyel napilapban szerdán megjelent cikkében Orbán Viktor miniszterelnök. | 2010-12-01 12:28:00 | 0 |
| Soha nem volt ilyen nagy szükség a magyar virtusra | Orbán Viktor és Donald Tusk a mai napon Varsóban mintegy másfél órás találkozón tekintette át a soron következő magyar és lengyel EU-elnökség legfontosabb feladatait - tájékoztat közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. | 2010-12-01 12:15:00 | 0 |
| Havazás, ónos eső, jó lesz vigyázni! | Akár 15 centiméternyi hó is hullhat az ország északi és északnyugati területein, így a fővárosban is szerdán; délután és este inkább ónos esőre lehet számítani - közölte Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel. | 2010-12-01 11:10:00 | 0 |
| Nem szólt a colt | | 2010-12-01 10:55:00 | 0 |
| Álomsziget: Gyurcsány és Veres felelősségét is vizsgálni kell | Budai Gyula kormánybiztos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, továbbá hivatali visszaélés bűntette elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Álomsziget-projekt ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen. | 2010-12-01 10:44:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc remegő szájszéle | | 2010-12-01 10:44:00 | 0 |
| Hende: Januártól 2000 tartalékos léphet szolgálatba | 2011. január 1-jétől több mint 2000 önkéntes védelmi tartalékos szolgálatba léptetését tervezzük - jelentette ki Hende Csaba a tv2 Mokka című műsorában szerdán. A honvédelmi miniszter emellett beszélt a tartalékosok feladatairól és illetményéről, valamint az afganisztáni misszióról is. | 2010-12-01 10:30:00 | 0 |
| Alkossunk végre együtt! | | 2010-12-01 10:25:00 | 0 |
| 7,5 milliárdos gyorssegélyt juttat a kormány a BKV-nak | A kormány 7,5 milliárd forintot csoportosított át a költségvetés általános tartalékából a fővárosi közösségi közlekedés zavartalan működésének biztosítása érdekében - olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben. | 2010-12-01 10:00:00 | 0 |
| "Az idejétmúlt médiatörvény megérett a változásra" | A XXI. század egyik legfontosabb iparágának szabályozását kell elvégeznie az Országgyűlésnek - mondta Menczer Erzsébet fideszes képviselő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat expozéjában szerdán a parlamentben. | 2010-12-01 09:48:00 | 0 |
| Az Országgyűlés elé kerül a médiatörvény-javaslat | Ma kezdi a kormánypárti képviselők által benyújtott médiatörvény-tervezet megtárgyalását az Országgyűlés. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatot a fideszes Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet terjesztette be. | 2010-12-01 09:25:00 | 0 |
| Tarlós: Átvizsgáltuk a BKV helyzetét | Ma jelenik meg Tarlós István Otthonom Budapest című könyve. A főpolgármester szerint van, aki nem fog örülni a könyvnek. Tarlós István elárulta, szerettei sem nagyon örülnek annak, hogy kitárulkozik, és ennyire kiadja magát a kötetben. A főpolgármester szerint majd a liberálisok is azt fogják mondani, hogy kit érdekel, hogy Tarlós milyen volt gyerekkorában. | 2010-12-01 09:14:00 | 1 |
| Mitől kínos Sas József szereplése az MSZP nagygyűlésén? | | 2010-12-01 09:07:00 | 0 |
| Új alkotmányt? Miért ne? | | 2010-12-01 08:58:00 | 0 |