| Nemzetté kell formálni a népet | | 2010-12-01 08:56:00 | 0 |
| Tárgyalni Putyinnal | Ön hogyan tárgyalna a világ legpragmatikusabb államférfijával? Ön hogyan tárgyalna egy mára gazdaságilag és katonailag újra nagyhatalmi babérokkal dicsekvő ország vezetőjével? Ön hogyan tárgyalna Vlagyimir Putyinnal? Ön hogyan tárgyalna Oroszországgal? | 2010-12-01 08:49:00 | 0 |
| Legendagyártás, titkos megfigyelés és lehallgatás | Ma jelenti be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, hogy büntetőfeljelentést tett az óbudai Álomsziget-projekt miatt. A megfigyelésével kapcsolatosan Budai Gyula azt üzente Szilvásy György volt titokminiszternek, hogy várjon még az ellene fontolgatott feljelentésével. "A végén még kiderülhet, hogy ő is érintett lehet ebben a dologban. Kellemetlen lenne, ha megismétlődne számára az UD Zrt.-ügy, amelyben ma már ő is gyanúsított." | 2010-12-01 08:44:00 | 0 |
| A BKV nem emeli januárban árait! | György István az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta: már az előző drágítás sem hozta meg a várt bevételt, ezért nincs értelme a további emelésnek. | 2010-12-01 08:33:00 | 0 |
| Selmeczi: Meg kell vizsgálni a magánnyugdíjpénztárak vagyonát | A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság levelet küld a magánnyugdíjpénztári tagoknak, amelyben részletesen és közérthetően magyarázatot ad a legfontosabb kérdésekre - mondta a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja az InfoRádió Aréna című műsorában. Selmeczi Gabriella szerint meg lehet teremteni a nyugdíjalap költségvetésének egyensúlyát, ehhez be kell indítani a gazdaság motorját. Hozzátette: a kormány meg kívánja valósítani, hogy a nyugdíjkassza csak nyugdíjakat fizessen ki, a szociális elemek külön alapba kerüljenek. | 2010-12-01 08:29:00 | 0 |
| A Legfőbb Ügyészség elé került a Biszku-ügy | Felterjesztették kedden a Legfőbb Ügyészséghez Biszku Béla ügyét - mondta Skoda Gabriella a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek. | 2010-12-01 08:25:00 | 0 |
| Vizsgálatot indított Szócska Miklós a légi mentőknél | A Magyar Televízió (MTV) Híradójának információi szerint Szócska Miklós egészségügyi államtitkár vizsgálatot indított a légi mentőknél, mert szervezési és kommunikációs zavarok voltak az Országos Mentőszolgálat és a légi mentést végző kft. között. | 2010-11-30 20:38:00 | 0 |
| Simicskó István Pozsonyban tárgyalt | A magyar és a szlovák hadsereg együttműködésének lehetőségeiről tárgyalt kedden Pozsonyban Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. | 2010-11-30 20:28:00 | 0 |
| Botka László fél | A Fidesz szegedi szervezetének elnöke szerint Botka László, a város szocialista polgármestere fél, ezért akadályozza a helyi önkormányzati cégek elmúlt nyolcéves tevékenységét átvilágító vizsgálóbizottság munkáját. | 2010-11-30 20:07:00 | 0 |
| Nyitrai Zsolt: Tömegtermelés helyett tudásipar és innováció | A tömegtermelés helyett a tudásipart és az innovációt kell a magyar nemzetgazdaság húzóágazatává tenni - mondta Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár "A magyar tudásipar és innováció kitörési pontjai" című konferencián kedden Budapesten. | 2010-11-30 18:58:00 | 0 |
| Meghosszabbították a lakóparképítésre kiírt közbeszerzési eljárást | Meghosszabbították a vörösiszap-katasztrófa által sújtott településeken épülő új lakóingatlanok kivitelezési munkálataira kiírt közbeszerzési eljárást, az építési vállalkozók csütörtökig pályázhatnak - tájékoztatta a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője kedden az MTI-t. | 2010-11-30 18:20:00 | 0 |
| Az Európai Parlament vezetői Budapestre látogatnak | Az Európai Parlament elnöke és frakcióvezetői 2010. december 2-án kétnapos látogatásra Budapestre érkeznek. A látogatás célja, hogy a magyar kormánnyal egyeztessenek a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökségről. | 2010-11-30 17:39:00 | 0 |
| Selmeczi: 500 milliárd hiányzik a nyugdíjvagyonból | A magánnyugdíjpénztár-tagok vagyonából legalább 500 milliárd forint hiányzik - jelentette ki Selmeczi Gabriella keddi sajtótájékoztatóján. A nyugdíjvédelmi kormánybiztos elmondta: súlyos milliárdok tűntek el, valaki manipulálja a statisztikai adatokat. | 2010-11-30 17:15:00 | 0 |
| EU elnökség: két környezetvédelmi tanácsülés | Hazánk 2011-ben két környezetvédelmi tanácsülés összehívását tervezi a soros magyar uniós elnökség idején, az egyiket március 14-én Brüsszelben, a másikat június 17-én Luxemburgban - egyebek közt erről tájékoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Jaroslaw Pietrast, az EU Környezetvédelmi Tanácsa titkárságának főigazgatóját kedden Brüsszelben. | 2010-11-30 17:14:00 | 0 |
| Miniszteri rendelet a pálinka-versenyek megrendezéséről | A jövő évi országos pálinka- és törkölypálinka-verseny megrendezésére december 1-31. között lehet pályázni - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája. | 2010-11-30 17:04:00 | 0 |
| EU-elnökség: Görögország támogatásáról biztosította hazánkat | A megbeszélés a 2011 első félévében esedékes soros magyar EU-elnökség előkészítését szolgálta. A felek áttekintették az uniós napirend jelenlegi állását, különös tekintettel az Európai Tanács decemberi ülésére - olvasható a Külügyminisztérium által kedden kiadott közleményben. | 2010-11-30 16:47:00 | 0 |
| Megkezdődött az első kártérítési per a Mal ellen | Megkezdődött a vörösiszapömlést követő első kártérítési per a Fővárosi Bíróságon; Konkoly József devecseri lakos csaknem húszmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést kérve nyújtott be keresetet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen. | 2010-11-30 16:42:00 | 0 |
| Debrecen bírósághoz fordul a villamostender ügyében | Súlyosan jogsértőnek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) által hozott, a debreceni 2-es villamos járműbeszerzési tenderével kapcsolatos elutasító döntést a város önkormányzata, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Fővárosi Bírósághoz - jelentette be Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester kedden sajtótájékoztatón Debrecenben. | 2010-11-30 16:36:00 | 0 |
| Az ötgyermekes családanyák további kedvezményeket kapnak | A kormánypártok további kedvezményt adnának a nyugdíjba vonuláskor azoknak a nőknek, akik legalább öt gyermeket neveltek fel. Számukra így 32 évnél kevesebb szolgálati idő is elegendő lenne a nyugdíjjogosultsághoz. | 2010-11-30 16:20:00 | 0 |
| Navracsics: A korrupció a demokrácia szívét támadja | Korrupciós ügyekre specializált csoport jöhet létre az ügyészségen belül - közölte Navracsics Tibor a Transparency International Magyarország keddi rendezvényén, Budapesten. | 2010-11-30 16:19:00 | 0 |
| Schmitt történelmi jelentőségű látogatást tett Líbiában | Magyarország az EU soros elnökeként szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait Afrikával és lehetőségeihez mérten hozzá kíván járulni a kontinens békéjének és biztonságának, ezzel fenntartható fejlődésének megerősítéséhez - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Tripoliban. | 2010-11-30 16:11:00 | 0 |
| Balog: Vannak jó gyakorlatok a romaintegráció terén | Az oktatás- és a foglalkoztatáspolitikában, valamint az integráció területén Magyarország jó, bevált gyakorlatokat ismertethet meg a többi uniós tagállammal - mondta újságíróknak Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden egy brüsszeli romaügyi tanácskozás előtt. | 2010-11-30 15:37:00 | 0 |
| Czomba: 152,5 milliárd az új közfoglalkoztatási rendszerre | Az új közfoglalkoztatási rendszer keretében azok a vállalkozások, amelyek bármilyen címen hátrányos helyzetű munkanélkülit szeretnének foglalkoztatni, nyolc hónapon át a bruttó bér és járulékok akár 70 százalékát is megkaphatják támogatásként, cserébe pedig négy hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettségük van - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten kormányszóvivői tájékoztatón. | 2010-11-30 15:32:00 | 0 |
| Orbán: Magyarország új korszakot kezdett | A magyar-orosz kapcsolatok hosszú távú rendezésére irányuló reményét fejezte ki Orbán Viktor magyar kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel tartott találkozón kedden Moszkvában. | 2010-11-30 14:55:00 | 0 |
| Tétényi adósságkezelés helyett Brüsszelbe repül | Fizetés nélkül maradhatnak Esztergomban az önkormányzati cégek dolgozói, a Vaszary Kolos Kórház számláját is zárolták. Az esztergomi Fidesz tiltakozik Tétényi Éva újabb felelőtlen lépései miatt. A Fidesz Esztergomi Szervezetének közleménye. | 2010-11-30 14:44:00 | 0 |
| 44 elfogadott törvény, 80 kormányrendelet, 131 határozat | A kormány hétfőn volt féléves, ez idő alatt dinamikus volt a döntéshozatal, a kabinet 80 rendeletet, 131 határozatot hozott, és 70 törvényt terjesztett az Országgyűlés elé, amelyből már 44-et el is fogadott a Ház - mondta Nagy Anna a kormányszóvivői tájékoztatón. Ismertette: az új Országgyűlés eddig 99 új törvényt, illetve törvénymódosítást fogadott el. | 2010-11-30 14:41:00 | 0 |
| Földpanama-gyanús ügyletekre derült fény Csepelen | Ügyészséghez fordul a csepeli polgármester a helyi sportklub két legértékesebb vagyonelemére bejegyezett nyolc millió eurós jelzálog ügyében. Németh Szilárd a kerület vezetője keddi sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy hétfőn megbeszéléseket folytatott a városrész sportéletének jövőjéről Orbán Viktorral. | 2010-11-30 14:12:00 | 0 |
| "Maradjon állami tulajdonban a herendi porcelángyár!" | Fideszes képviselők azt javasolják, hogy maradjon állami tulajdonban a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. | 2010-11-30 13:09:00 | 0 |
| Tudományos kutatások a roma integráció szolgálatában | Nyilvános ülést tartott a néppárti frakció Roma Munkacsoportja. A tanácskozást, amelyen Járóka Lívia meghívására a téma vezető európai szakemberei - szociológusok, antropológusok és etnográfusok - számoltak be legfrissebb kutatási eredményeikről, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke nyitotta meg. | 2010-11-30 13:08:00 | 0 |
| Kósa: A szocialista kormány elvette az emberek pénzét! | Most az a kérdés, hogy a szocialisták kedvéért visszamászunk-e a fára a társadalom kialakulása előtti állapotba, csak azért, mert ők létrehoztak egy olyan rendszert, ami mindenkinek rossz, vagy megyünk tovább a normális úton - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden a tv2 Mokka című műsorában. A politikus a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban megjegyezte: az nem megy, hogy valaki nem tesz bele a közösbe, de éppúgy kap belőle. | 2010-11-30 11:54:00 | 1 |
| A Balaton déli partján is fenyeget a belvíz | A Balaton déli partján a tó magas vízállása mellett egyre több gondot okoz a lehulló csapadék: telítettek a belvízelvezető rendszerek, víz alá kerültek területek, épületrészek, több helyen a szennyvízcsatornákból is feltört a víz - tájékoztatták vízügyi és katasztrófavédelmi szakemberek az MTI-t. | 2010-11-30 11:41:00 | 0 |
| Törvénymódosítást kezdeményez a szekszárdi önkormányzat | Az orvosi működtetési jogot érintő törvénymódosítást kezdeményez a szekszárdi önkormányzat, miután a tolnai megyeszékhelyen egy háziorvos külföldi munkavállalása miatt tartósan nem tudják betölteni a posztot az adott orvosi körzetben. | 2010-11-30 11:12:00 | 0 |
| Kimagasló a Fidesz-KDNP támogatottsága | A biztos pártválasztók között a Fidesz-KDNP előnye még stabilabbnak tűnik, mint eddig, mert a kormánypártoknak több mint négyszeres a támogatottsági fölénye - 66 százalék - a legerősebb ellenzéki párt, a szocialisták táborához képest, amely mindössze 15 százalékot tudhat magáénak - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felméréséből. | 2010-11-30 10:57:00 | 0 |
| Firtl: A szeretet közösséggé kovácsol | A Reménysugár több mint egy egyesület: a szeretet közösséggé kovácsolja a halmozottan sérült fiatalokat és az őket segítőket - jelentette ki Firtl Mátyás pénteken, a csornai egyesület rendezvényén. | 2010-11-30 10:38:00 | 0 |
| Az önbecsülés alaptörvénye | | 2010-11-30 09:57:00 | 0 |
| A párbaj | | 2010-11-30 09:49:00 | 0 |
| Telefon | | 2010-11-30 09:37:00 | 0 |
| Ismét útlezárások a Sajó áradása miatt | A Sajó újabb áradása miatt teljes útzárat rendeltek el a 26-os számú főutat Sajókazával összekötő szakaszon, valamint Putnok és Borsodbóta között - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. Borsod megyei igazgatósága kedden az MTI-t. | 2010-11-30 09:30:00 | 0 |
| Uzsora és túlélés | | 2010-11-30 09:23:00 | 0 |
| "Alapvető érték kell, hogy legyen a család" | A kormány a nők, édesanyák erőfeszítéseit és kettős helytállását kívánja elismerni azzal a példa nélküli kedvezménnyel, hogy korhatár nélkül nyugdíjba mehetnek azok, akik negyven évig járulékfizetői voltak a nyugdíjrendszernek - mondta a nemzeti erőforrás miniszter az erről szóló törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben. | 2010-11-30 09:19:00 | 0 |
| Illés: Ahol a feladat van, ott kell lennie a pénznek is | Az ilyen tipusú fedezeti rendszert az Egyesült Államokban honosították meg először, ennek a pénzügyi alap mellett a módszertana is fontos. A módszer lényege a szennyezett földterületek megszüntetése, kárelhárítása - közölte Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a Ma reggelben. | 2010-11-30 09:07:00 | 1 |
| Csökkentenék a polgármesterek tiszteletdíját | Ma vitatja meg az Országgyűlés az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatot, amely a jövő évtől lehetővé teszi a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását. | 2010-11-30 09:01:00 | 0 |
| Orbán gazdasági ügyekről is tárgyal Putyinnal | Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel találkozik egy rövid, néhány órás moszkvai látogatás keretében. | 2010-11-30 08:39:00 | 0 |
| Átvilágítják a magánnyugdíjpénztári vagyont | Semleczi Gabriella a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem kizárt, hogy vagyonvesztés történik a magánnyugdíjpénztári vagyonban, amikor megkezdik a vagyonelemek átvitelét az állami alapba. | 2010-11-30 08:32:00 | 0 |
| Elkezdődhet az állami nyugdíjpillér átalakítása | Az Országgyűlés előtt lévő nyugdíjtörvények elfogadásával megkezdődhet az állami nyugdíjpillér átalakítása - mondta hétfői parlamenti expozéjában Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár. | 2010-11-29 20:53:00 | 0 |
| Elfogadták a gázárszabályozásról szóló törvénymódosítást | 295 igen, 52 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés a gázárszabályozásról szóló törvénymódosítást. | 2010-11-29 20:32:00 | 0 |
| 2011 októberében lesz hazánkban népszámlálás | 2011 októberében lesz a következő népszámlálás Magyarországon. Az erről szóló törvényt hétfőn fogadta el az Országgyűlés. | 2010-11-29 20:27:00 | 0 |
| NGM: indokolatlan volt az alapkamat emelése | A kormány nem ért egyet a jegybank kamatemelésével, mert ezt a magyar gazdaság folyamatai és az államháztartás helyzete nem indokolják - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). | 2010-11-29 19:27:00 | 0 |
| A Fidesz hazahozatná a magyarok offshore-vagyonait | A fideszes Lázár János és Rogán Antal egy módosító indítványával arra ösztönözné a magánszemélyeket, hogy az offshore társaságokban tartott vagyonaikat tőkejövedelem formájában hozzák Magyarországra. A politikusok ettől az intézkedéstől többletadó-bevételeket remélnek. | 2010-11-29 18:47:00 | 0 |
| Újabb hazai fejlesztések kezdődnek | Magyarország fejlődését 235 millió euróval segíti az Európai Beruházási Bank (EIB), amelynek Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke, Anton Rop két hitel-megállapodást írt alá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel hétfőn Budapesten - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). | 2010-11-29 18:44:00 | 0 |
| Iszapömlés: bizottság vizsgálja a felelősséget | Országgyűlési vizsgálóbizottság tárhatja fel az ajkai térségben október elején történt környezeti katasztrófáért viselt - elsősorban politikai - felelősséget. A testület felállítását a Jobbik kezdeményezte. | 2010-11-29 18:13:00 | 0 |
| Versenyképesebb, hatékonyabb uniós mezőgazdaságot! | Magyarország erős, megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkező uniós Közös Agrárpolitikában (KAP) érdekelt - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a magyar álláspontot ismertetve az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsában hétfőn Brüsszelben, ahol megkezdődött a KAP 2013 utáni jövőjéről szóló bizottsági dokumentum érdemi vitája. | 2010-11-29 18:11:00 | 0 |
| Matolcsy: Megalapozatlan az Európai Bizottság véleménye | Matolcsy György leszögezte: "hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan" az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. A kormány tartja magát saját előrejelzéseihez. | 2010-11-29 18:05:00 | 0 |
| Orbán Viktor válasza | | 2010-11-29 17:10:00 | 0 |
| Miskolci botrány - 700 milliós hiány | Hétszázmillió forintnyi hiányt mutatott ki a miskolci városvezetés által indított vizsgálat a Miskolc Holding Zrt.-nél, ez az összeg hiányzik a holding tagvállalatainak működőképességéhez - közölte Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján. | 2010-11-29 16:42:00 | 0 |
| Patak-rekonstrukció Hevesben | Meder-rekonstrukciót hajtott végre az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Heves megye turisztikailag egyik leglátogatottabb térségében, a hőforrásairól nevezetes Egerszalók, illetve Demjén határában folyó Laskó-patakon - tájékoztatott Csont Csaba, az igazgatóság szóvivője. | 2010-11-29 16:06:00 | 0 |
| "Tisztesség ügyében nem kérünk kioktatást az MSZP-től" | Tisztesség ügyében nem kérünk kioktatást az MSZP-től, és az beszél félelemről, aki fél. Egyes MSZP-s képviselőknek komoly személyes problémát jelent a félelem - válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Gyurcsány Ferencnek hétfőn a Parlamentben. | 2010-11-29 15:59:00 | 1 |
| Orbán Viktor: Vége az MSZP-pénztáraknak! | A jövőben a nyugdíjbefizetéseket csak nyugdíjra lehet fordítani, az új védett rendszer pedig garantálja a nyugdíjak értékállandóságát - hívta fel a figyelmet hétfőn a Parlamentben Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában. | 2010-11-29 15:34:00 | 0 |
| Jövő márciusra készülhet el a kormány szórványstratégiája | Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár irányításával, egyházi és civil szereplők bevonásával megkezdődött az egyeztetés a kormány szórványstratégiájáról. Az első, november 27-ei temesvári tárgyalási fordulón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár is jelen volt. | 2010-11-29 15:23:00 | 0 |
| Magyar Nemzeti Bank: jövőre a GDP 3,1 százalékkal nő | Az MNB az idei 1,1 százalék után jövőre 3,1, 2012-ben pedig már 4,0 százalékos GDP növekedésre számít legfrissebb inflációs jelentésében. | 2010-11-29 15:19:00 | 0 |
| 500 milliárdot bukott hazánk a magánnyugdíjpénztárakkal? | 500 milliárd forintot bukott az ország a magánpénztárak létrehozásán - számolta ki a Századvég Gazdaságkutató. | 2010-11-29 15:11:00 | 0 |
| Kedvező a fogadtatása a kormány reformintézkedéseinek | A kormány jelentős, több területet érintő adóintézkedéseinek legfőbb célja az ország versenyképességének javítása, valamint a családok és a fogyasztás támogatása - összegezték a PwC vezetői a társaság adókonferenciájának keretében tartott sajtótájékoztatón. A gazdasági növekedés fokozatos javulását prognosztizálta Magyarország számára hétfőn kiadott féléves gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság. | 2010-11-29 15:09:00 | 0 |
| Felújítják Tatabánya központját | Egymilliárd forintot meghaladó költséggel újítják fel Tatabánya központját; a képviselő-testületnek otthont adó tanácstermet is lebontják a munkálatok során, helyére új épületet emelnek, amelyben kávézó vagy étterem is helyet kap - mondta Schmidt Csaba polgármester hétfői sajtótájékoztatóján. | 2010-11-29 14:35:00 | 0 |
| Nováknak fogalma sincs arról, hogy mi a bizottság feladata | A fideszes képviselők nem kívánnak asszisztálni ahhoz, hogy Novák Előd sorozatosan saját pártpolitikai céljaira használja fel a bizottság ülésének összehívását, ezért a csütörtökre tervezett ülésen nem vesznek részt - szögezi le közleményében a Fidesz-frakció. | 2010-11-29 13:29:00 | 0 |
| Orbán Viktor Moszkvába látogat - terítéken az energetika | Egynapos látogatást tesz Orbán Viktor kedden Moszkvában. A miniszterelnök találkozik Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel. | 2010-11-29 13:26:00 | 0 |
| "Egy város, egy család" - szívet melengető összefogás | Nem karitatív alapítványokon keresztül segítettek, hanem személyesen, egy konkrét család, az Albert-család otthonát építették fel. A cél nagy volt, hiszen szerették volna, ha a család már az őszt az új otthonban töltheti. | 2010-11-29 12:05:00 | 0 |
| Uniós forrásból újul Vasvár belvárosa | A város önkormányzata 325,2 millió forint uniós támogatást nyert el a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán, ehhez társul a fejlesztés érdekében vállalt 88,2 millió forintos önerő - tudatta az ügynökség. | 2010-11-29 10:10:00 | 0 |
| Hazahoznák a magyar kutatókat | Az elmúlt években a Magyar Tudományos Akadémia önerejéből próbálta hazacsábítani a fejlődés kulcsát jelentő tudósokat, mert a szocialista kormány egy fillért sem adott erre a célra - írja a Magyar Nemzet hétfői számában. | 2010-11-29 09:52:00 | 0 |
| Lemond parlamenti mandátumáról Tarlós István | Tarlós István december 3-i hatállyal lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, mert főpolgármesteri teendőivel a parlamenti munka időben nem egyeztethető össze - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel. | 2010-11-29 09:46:00 | 0 |
| Az újból visszanyert állam | | 2010-11-29 09:07:00 | 0 |
| Egy konferencia hordaléka | | 2010-11-29 09:00:00 | 0 |
| Magyar visszavágás | | 2010-11-29 08:44:00 | 0 |
| Tisztulnak a lelkek | | 2010-11-29 08:40:00 | 0 |
| Akik kirekesztik magukat | | 2010-11-29 08:37:00 | 0 |
| Mars ki! | | 2010-11-29 08:35:00 | 0 |
| Medveczky: Nagyon nagy lehetőség előtt a közmédia | A közszolgálati média átalakulásáról Medveczky Balázs az MTV vezérigazgatója azt mondta, az új rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy a vezetők főként a műsorra koncentráljanak. | 2010-11-29 08:32:00 | 0 |
| WikiLeaks: több mint 700 oldalas jelentés hazánkról | Magyarországra vonatkozóan is több mint 700 bizalmas amerikai külügyminisztériumi jelentést szivárogtatott ki a WikiLeaks oknyomozó portál - számolt be a Der Spiegel vasárnapi internetes kiadásában. | 2010-11-29 08:25:00 | 0 |
| A készlet mérséklése csökkentheti a fogyasztói árat | Hatósági ára lesz a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatásban a hazai kitermelésű és az import földgáznak, és a jelenlegi 1,2 milliárd köbméter helyett 600 millió köbméterre csökkenthető a biztonsági földgáztartalék. | 2010-11-29 08:19:00 | 0 |
| Egyre több szervezet él vissza a támogatással | Szűkítené a szociális államtitkárság a jövő évtől azoknak az egyházaknak a körét, amelyek szociális szakellátó intézmény fenntartójaként kiegészítő normatívára jogosultak - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában. | 2010-11-29 08:07:00 | 0 |
| A Ház előtt a nyugdíjpénztár-választásról szóló törvény | A Parlament hétfőn folytatja le a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosítások általános vitáját is. | 2010-11-29 08:02:00 | 0 |
| Vizsgálat a megfigyelési botrányokkal kapcsolatban | Egy hónapja folyik a vizsgálat a polgári titkosszolgálatoknál a megfigyelési botrányokkal kapcsolatban - válaszolta a Hír Televízió kérdésére a titkosszolgálatokat felügyelő Belügyminisztérium sajtóosztálya. Eddig még csak az UD-üggyel kapcsolatos visszásságok kerültek napvilágra, ám azóta kiderült, az MSZP-kormány idején több ellenzéki politikust is megfigyeltek. | 2010-11-28 17:56:00 | 0 |
| Semjén Zsolt gratulált a Magyar Koalíció Pártjának | Semjén Zsolt vasárnap telefonon gratulált a Magyar Koalíció Pártja elnökének, Berényi Józsefnek a párt által a szlovákiai önkormányzati választásokon elért eredményhez. | 2010-11-28 17:47:00 | 0 |
| A Ház előtt a magánnyugdíjpénztári változásokról szóló javaslat | A jövő hét első két napján, és várhatóan szerdán is tart ülést az Országgyűlés, de a végleges napirendről a házbizottság hétfői rendkívüli ülése dönt majd. A Ház tárgyalja a magánnyugdíjpénztári változásokról szóló, és a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tévő javaslatokat. | 2010-11-28 16:33:00 | 0 |
| Vas megyei kiadványokat mutatnak be Lendván | Vas megyét bemutató kiadványokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők hétfőn a Muravidék központjában, Lendván, a Bánffy Központban. | 2010-11-28 15:03:00 | 0 |
| Kezdődik a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia | Hétfőn kezdődik a mexikói Cancúnban a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia (COP), amelynek célja a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv felváltása egy új nemzetközi megállapodással. | 2010-11-28 14:06:00 | 0 |
| Schmitt Pál elutazott az Afrika-EU csúcstalálkozóra | Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap Tripoliba utazott, ahol részt vesz az Afrika-EU csúcstalálkozón. | 2010-11-28 13:28:00 | 0 |
| Össznépi jövőkép | | 2010-11-28 12:19:00 | 0 |
| Megállapodás-tervezet Írország támogatásáról | Elkészült a megállapodás-tervezet a nemzetközi tárgyalóküldöttség és az ír kormány képviselői között Írország mintegy 85 milliárd euróval történő támogatásáról - közölte vasárnap késő délelőtt egy diplomáciai forrás az AFP francia hírügynökséggel. | 2010-11-28 11:44:00 | 0 |
| A kormány segíteni kívánja az öngondoskodást | Az öngondoskodás erősítésében számít a megmaradó magánnyugdíjpénztárakra a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György a nol.hu-nak elmondta: aki racionálisan mérlegel, az nem juthat olyan döntésre, hogy pénztártag marad, és hozzátette, őt meggyőzte a kormány nyugdíjmentő csomagja, így biztos átlép az állami rendszerbe. | 2010-11-28 11:20:00 | 0 |
| Bűzbomba az osztrák határon | Az osztrák közigazgatási bíróság döntésére vár a magyar állam, és erre várnak a szentgotthárdi civilek is a Heiligenkreuzba tervezett szemétégetővel kapcsolatosan. Az időzített bűzbomba ellen további lépésekre is kész Magyarország - közölte az MNO-val a környezetvédelmi államtitkárság. A ProNatura St.Gotthard minél későbbi döntést, és egy új engedélyezési eljárást szeretne. | 2010-11-28 10:57:00 | 0 |
| Lápi nád, vörös sál, csapkodó Mesterházy | | 2010-11-28 10:38:00 | 0 |
| Átszervezik a somogyi önkormányzat intézményeit | Önkormányzati intézmények átszervezéséről, leépítésekről döntött szombati rendkívüli ülésén Somogy Megye Közgyűlése. | 2010-11-28 10:29:00 | 0 |
| Selmeczi: Adózni kell a reálhozam után | Adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magánnyugdíjpénztári reálhozam után - mondta szombaton Selmeczi Gabriella a HírTv-nek. | 2010-11-28 10:08:00 | 0 |
| Orbán: Az átalakítások időszakát le kell rövidíteni | Orbán Viktor kormányfővel készült interjú jelent meg az újvidéki Magyar Szó című napilap hétvégi számában. | 2010-11-28 09:57:00 | 0 |
| 2011 a megújulás éve lesz | A megújulás éve lesz 2011, a nemzeti megújulás első nagy éve - mondta Pálffy István, a KDNP frakciószóvivője szombaton az MTI-nek, hangsúlyozva, jövőre új, biztonságos alapokra kell helyezni a közös nyugdíjkasszát. | 2010-11-27 19:12:00 | 0 |
| Helyreállt az áramszolgáltatás Fejér megyében | Mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás szombaton kora estére Fejér megyében; utolsóként Magyaralmáson hárították el a hibát az E.ON szakemberei - közölte az áramszolgáltató sajtóreferense az MTI-vel. | 2010-11-27 18:09:00 | 0 |
| Befejeződött Debrecen belvárosának rehabilitációja | Ünnepélyes keretek között adták át szombaton Debrecenben a Református Nagytemplom mögötti Emlékkertet, Romkertet és a Verestorony épületét, felújításukra 200 millió forintot költött az önkormányzat az összesen 1,9 milliárdos belvárosi rehabilitáció keretében. | 2010-11-27 18:07:00 | 0 |
| Kósa: Nagyon a fejük tetején állnak a szocialisták | Nagyon a feje tetején állnak a szocialisták, ebből még komoly bajuk is lehet, mert nem érzékelik azt - ami egyébként az adatokból nyilvánvaló -, hogy az emberek döntő többsége a polgári kormány, az Orbán-kormány intézkedéseivel egyetért, azt támogatja - reagált Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szombaton Debrecenben az MSZP budapesti nagygyűlésén elhangzottakra. | 2010-11-27 17:59:00 | 0 |
| "Nem lehet büntetni a választás szabadságával élőket" | Az Európai Unió Tanácsa elismeri a rendszerszintű nyugdíjreformok fontosságát - hangsúlyozta Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő az EchoTV Napi aktuális című műsorában pénteken. | 2010-11-27 17:27:00 | 1 |
| A vidékfejlesztés sikerét a települések megóvása adja | Újra kell értelmezni a magyar életmódot, a magyar életformát, amelynek meg kell teremteni a feltételeit - közölte a vidékfejlesztési miniszter szombaton a zalai Vindornyalakon, egy érték- és hagyományőrző falusi turisztikai projekt avatása alkalmából. | 2010-11-27 16:41:00 | 0 |
| Demeter Ervin: Laborc nem volt egyedül | Még nem értünk az ügyek végére - fogalmazott a a Magyar Nemzetnek adott interjúban Demeter Ervin fideszes politikus, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke. | 2010-11-27 16:21:00 | 0 |
| "Ópusztaszer nemzetpolitikai szempontból is fontos" | Magyar Anna (Fidesz), a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke támogatja Semjén Zsolt (KDNP) felvetését, mely szerint az új alkotmányt Ópusztaszeren írhatnák alá; a politikus szerint a Nemzeti Történeti Emlékpark egy az EU soros magyar elnökségéhez kapcsolódó rendezvénynek is helyt adhatna. | 2010-11-27 16:09:00 | 0 |
| Selmeczi Gabriella: Letisztul a nyugdíjrendszer | Az új rendszerben mindenki eldöntheti, hogy az államtól, vagy a magánnyugdíjpénztártól kéri a nyugdíját - mondta el Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott az EchoTV Napi aktuális című műsorában pénteken. | 2010-11-27 16:02:00 | 1 |
| Estére mindenhol helyreállhat az áramszolgáltatás | Vértesbogláron teljes, öt településen részleges áramszünet van Fejér megyében; a hiba elhárításán százötvenen dolgoznak, szombat estére várhatóan mindenütt helyreáll az áramszolgáltatás - közölte az EON áramszolgáltató sajtóreferense az MTI-vel. | 2010-11-27 15:06:00 | 0 |
| Nyitrai: Meg kell állítani a nyomor újratermelődését | A szociálpolitika legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy ne nőjön tovább Magyarországon a nyomorban élők száma, és megállítsák az alsó középosztály lecsúszását - jelentette ki Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család-, és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten. | 2010-11-27 15:04:00 | 0 |
| Az egész országban rendeződtek az útviszonyok | Nincs járhatatlan út az országban, az éjszakai havazás után rendeződtek az útviszonyok Pest, Komárom, Fejér és Veszprém megyében is - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombat délután az MTI-t. | 2010-11-27 14:59:00 | 0 |
| A rokkantnyugdíjasok járandósága is emelkedik jövőre | A rokkantnyugdíjakra is vonatkozik a bejelentett januári emelés - közölte Soltész Miklós. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára szerint félreértésen alapulhatott az a hír, hogy ez a járandóság nem emelkedik. | 2010-11-27 14:41:00 | 0 |
| Bakondi: Az energiaszolgáltatók tegyenek eleget vállalásuknak | A havazás miatti részleges áramkimaradásokkal kapcsolatban Bakondi György, a katasztrófavédelem főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az áramszolgáltató társaságok novemberben kötött együttműködési megállapodásában foglaltakat be kell tartani. | 2010-11-27 14:30:00 | 0 |
| A médiapuding próbája | | 2010-11-27 13:44:00 | 0 |
| Hunvald és a Tolvajtempó | | 2010-11-27 13:25:00 | 0 |
| Tizenhatezren maradtak áram nélkül | Áram nélkül maradt 16 ezer ember Fejér és Komárom megyében - tájékoztatta Egyházi Nikoletta, az E.ON áramszolgáltató sajtóreferense szombaton az MTI-t. | 2010-11-27 13:18:00 | 0 |
| Járhatatlan utak, elakadt járművek | Járhatatlan a Komárom-Esztergom és a Fejér megyei Kőhányás és Csákvár, valamint a Veszprém megyei Tótvázsony és Veszprém közötti út - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton az MTI-t. | 2010-11-27 13:15:00 | 0 |
| Jókor, jó helyen | | 2010-11-27 13:10:00 | 0 |
| Figyeltek | Miközben úgy tűnik, örökre homály fedi a pártállami diktatúra besúgóinak és tartótisztjeinek kilétét, szinte szappanoperába illően bukkannak fel a hálózati időket idéző megfigyelésekről, adatgyűjtésekről, lehallgatásokról szóló hírek. | 2010-11-27 13:03:00 | 0 |
| 2018 | | 2010-11-27 12:47:00 | 0 |
| Musimy wygrać! | | 2010-11-27 12:38:00 | 0 |
| Bojkottálás miatt kizárták Lévait az MSZP-ből | | 2010-11-27 11:55:00 | 0 |
| Külön kell kérvényezni a magán-nyugdíjpénztári tagságot | A magán-nyugdíjpénztári tagnak személyesen kell kérnie az állami nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél január végéig, hogy továbbra is magánpénztári tag maradhasson, ellenkező esetben automatikusan az állami nyugdíjrendszerbe kerül át, az addigi befizetései pedig a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba kerülnek - egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztett a parlament elé. | 2010-11-27 11:29:00 | 0 |
| Rogán egyetért a Költségvetési Tanács átalakításával | Rogán Antal a Fidesz-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolódó módosító indítványaiban átcsoportosítaná a Költségvetési Tanács (KT) titkárságának jövő évre tervezett 835,5 millió forintos támogatását. Roma ösztöndíjprogramok támogatását a KT-tól elvont 825,5 millió forintból biztosítaná, a maradék tízmilliót pedig - egy másik indítványában - az Országgyűlés Hivatalának adná. A kormánypárti politikus több mint ötmilliárd forintot adna a MÁV legsürgősebb hídrekonstrukciós munkáinak elvégzésére is. | 2010-11-27 11:13:00 | 0 |
| 900 milliós támogatást kapnak a somogyi kórházak | Csaknem 900 millió forintos támogatást ítélt meg az egészségügyi tárca a somogyi kórházak. Az összeget napokon belül megkaphatják a bajba jutott intézmények. Az összeg több mint felét a legnagyobb betegforgalmú, s egyúttal legnagyobb - mintegy egymilliárd forint - adósságú Kaposi Mór Oktató Kórház kapja - írta szombaton a Somogyi Hírlap. | 2010-11-27 10:56:00 | 0 |
| Árad a Sajó - teljes útzárat vezettek be | A Sajó magas vízállása miatt lezárták szombatra virradóra a Borsod megyei Tiszaújváros és Kesznyéten közötti utat - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatósága az MTI-t. | 2010-11-27 10:45:00 | 0 |
| Forgalmi fennakadásokat okozott az első hó | Budapesten pénteken este az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésének megfelelően 11 óra körül változó intenzitással, sokszor rendkívül erős havazás kezdődött. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) folyamatosan takarítja az utakat, hajnalban a közösségi közlekedés elindult. | 2010-11-27 10:41:00 | 0 |
| Januártól jönnek a kormányhivatalok | 2011. január elsejétől megkezdik működésüket a kormányhivatalok - jelentette be Navracsics Tibor a Corvinus Egyetemen. | 2010-11-26 20:57:00 | 0 |
| Navracsics: Mintha éledőben lenne az önazonosságunk | Mintha éledőben lenne az önazonosságunk, s nemcsak a magyar, hanem a regionális, a megyei, avagy a bakonyi, balatoni, veszprémi önazonosságunk is - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken este Veszprémben, a Petőfi Színház előcsarnokában megnyílt Értékek, kincsek, ünnepek - Veszprém megye kirakata című kiállítás megnyitóján. | 2010-11-26 20:50:00 | 0 |
| Ópusztaszeren írhatják alá jövőre az új alkotmányt | Ópusztaszeren, az első magyar országgyűlés helyszínén írhatják alá jövőre az új alkotmányt - derül ki Semjén Zsolt (KDNP) és Magyar Anna (Fidesz) egyik, 2011.évi költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatának indoklásából. | 2010-11-26 20:37:00 | 0 |
| Tavasz végére elfogadhatják az oktatási törvényeket | A következő év tavaszán kerülhet a Parlament elé, és az ülésszak végére megszülethetnek az oktatáshoz kapcsolódó új törvények - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, pénteken, Gyulán. | 2010-11-26 20:32:00 | 0 |
| Helyre kell állítani az önkormányzatok egyensúlyát | Az országos önkormányzati érdekszövetségek szerint az ország és a helyhatóságok gazdasági állapotához képest elfogadható az önkormányzatok jövő évre tervezett finanszírozása - közölte a Belügyminisztérium pénteken. | 2010-11-26 20:19:00 | 0 |
| Helyre kell állítani az önkormányzatok gazdasági egyensúlyát | Az országos önkormányzati érdekszövetségek szerint az ország és a helyhatóságok gazdasági állapotához képest elfogadható az önkormányzatok jövő évre tervezett finanszírozása - közölte a Belügyminisztérium pénteken. | 2010-11-26 20:17:00 | 0 |
| A parlament előtt a gyes három évre való visszaállítása | Benyújtotta a parlamentnek a kormány azt a törvényjavaslatot, amely egyebek mellett visszaállítja három évre a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának időtartamát, a rendelkezésre állási támogatást (rát) a bérpótló juttatással váltja fel, és több ponton módosítja a lakásfenntartási támogatás jelenlegi rendszerét. | 2010-11-26 19:57:00 | 0 |
| Az Országgyűlés előtt a cégjogot módosító szabályok | A cégiratok teljes körű nyilvánosságát biztosítja, így az abban szereplő magánszemélyek - általában a tulajdonosok - lakóhelyét is újra megismerhetővé teszi a cégeljárási törvény módosítása - a törvényjavaslatot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken terjesztette a parlament elé. | 2010-11-26 19:09:00 | 0 |
| Erősítené az igazságszolgáltatást a Fidesz | Plusz 3 milliárd forintot adna a bíróságoknak Répássy Róbert; a Fidesz már eddig is több módosító indítványt nyújtott be, hogy e terülteknek a tervezettnél több pénz jusson. | 2010-11-26 19:07:00 | 0 |
| Jerzy Buzek támogatásáról biztosította Tőkés Lászlót | Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke támogatásáról biztosította Tőkés Lászlót, az EP alelnökét, akit korábban több román politikus hevesen támadott a székelyföldi autonómiával kapcsolatos kijelentései miatt. | 2010-11-26 18:56:00 | 0 |
| Az alföldi borok igenis jók! | A megye éttermeiben, szálláshelyein, boltjaiban ott kell lenniük a megye legjobb borainak - hangzott el a Bács-Kiskun megye "zászlósborait" bemutató összejövetelen, Hajóson az egykori érseki kastélyban. | 2010-11-26 18:38:00 | 0 |
| Szócska: Betegutak szervezése és a munkaerő itthon tartása | A betegutak jobb megszervezése, az egészségügyi ágazatban dolgozók itthon tartása és a népegészségügyi programok előtérbe helyezése a jövő év legfontosabb feladata - mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti konferencián. | 2010-11-26 18:35:00 | 0 |
| Biztonságba helyezte az emberek nyugdíját a kormány | Az MSZP azt a nyugdíjmentő törvénycsomagot támadja, amellyel a kormány biztonságba helyezte az emberek nyugdíját - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. | 2010-11-26 17:47:00 | 0 |
| A kormány átfogó szociális intézkedési tervet vezet be | A Nemzeti Együttműködés Kormánya átfogó szociális intézkedési tervet vezet be, melynek köszönhetően jelentősen nő az emberek szociális biztonsága - szögezi le közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. | 2010-11-26 17:20:00 | 0 |
| A katasztrófavédelem nemzeti ügy | Bács-Kiskun megye katasztrófavédelmi helyzetét is áttekintette szerdai látogatása során Bakondi György kormánybiztos, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósának főigazgatója. | 2010-11-26 16:55:00 | 0 |
| A londoni City polgármesterével találkozott Navracsics Tibor | Dr. Navracsics Tibor pénteken hivatalában fogadta Alderman Michael Beart, a londoni City polgármesterét és kísérőit. | 2010-11-26 16:54:00 | 0 |
| Bethlen Gábor Alap a Szülőföld Alap helyett | Bethlen Gábor Alap létrehozását kezdeményezi a kormány; a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes által jegyzett indítvány szerint az új alap a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működne, egységesítve a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert. | 2010-11-26 16:28:00 | 0 |
| "Érzelmileg, erkölcsileg elengedhetetlen a győzelem" | Újbudán gyökeres, szemléletmódbeli változásra van szükség. Budapest második legnagyobb kerületében az új vezetés számára rengeteg a kihívás: vissza kell állítani a törvényes rendet, és élhetőbb Újbudát kell teremteni. Erről és a decemberi időközi önkormányzati választásokról beszélgettünk a XI. kerület Fidesz-KDNP-s polgármesterével, dr. Hoffmann Tamással. | 2010-11-26 15:52:00 | 0 |
| A magyar elnökség prioritásként kezeli a kkv kérdéskörét | Az iparpolitika alakításában Magyarország csak olyan tagállami ajánlásokat, intézkedéseket tud elfogadni, amelyek amellett, hogy hozzájárulnak a fenntartható gazdasági növekedéshez, elsősorban munkahelyeket teremtenek - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán a Versenyképességi Tanács ülésén Brüsszelben a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleménye szerint. | 2010-11-26 15:48:00 | 0 |
| "Érzelmileg, erkölcsileg elengedhetetlen a győzelem" | Újbudán gyökeres, szemléletmódbeli változásra van szükség. Budapest második legnagyobb kerületében az új vezetés számára rengeteg a kihívás: vissza kell állítani a törvényes rendet, és élhetőbb Újbudát kell teremteni. Erről és a decemberi időközi önkormányzati választásokról beszélgettünk a XI. kerület Fidesz-KDNP-s polgármesterével, dr. Hoffmann Tamással. | 2010-11-26 15:42:00 | 0 |
| Befejeződött a dél-budai tehermentesítő út építése | Befejeződött a dél-budai tehermenetesítő út 17 éve megkezdett építése, az M1-M7-es autópályán Budapestre érkezők ezen az úton érhetik el a leggyorsabban a Lágymányosi hidat. A beruházás 2,5 milliárd forintos költségéből több mint egymilliárd forint európai uniós forrás. | 2010-11-26 15:05:00 | 0 |
| Az albizottság támogatja a jogsértésekről szóló jelentést | Támogatta a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről szóló, Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő által készített jelentés-tervezetet a parlamenti albizottság utolsó ülésén pénteken; a dokumentumot kisebb módosítások, pontosítások után várhatóan a jövő hét folyamán terjesztik elfogadásra az emberi jogi bizottság elé. | 2010-11-26 14:56:00 | 0 |
| Schmitt Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek | Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek választani Schmitt Pál köztársasági elnök - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-t. | 2010-11-26 14:54:00 | 0 |
| A kormány életpályamodellt dolgoz ki a katonáknak | A haderő mindig is elengedhetetlen marad, bár jelenleg gyakran felvetődik a kérdés, hogy mi szükség van egyáltalán rá Magyarországon, és az a hamis kép alakult ki, hogy a honvédelem nem fontos ügy - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében egy konferencián pénteken Budapesten. | 2010-11-26 14:50:00 | 0 |
| Elkészült az új uniós költségvetés tervezete | Jóváhagyta pénteken az Európai Bizottság az Európai Unió jövő évi költségvetésének új tervezetét. | 2010-11-26 14:46:00 | 0 |
| Határőrizeti támogatást nyújt az EU Ukrajnának | Határőrizeti támogatást nyújt az Európai Unió Ukrajnának, 66 millió euró értékben - jelentette be pénteken az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó intézménye. | 2010-11-26 14:42:00 | 0 |
| Nem lehet egymillió új munkahely fogyatékos emberek nélkül! | Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz) kezdeményezésére a mai napon magyar kormányzati tisztviselők részvételével tartottak egynapos információs- és demonstrációs napot Gödön. A rendezvény célja annak bemutatása volt, hogy a súlyos fogyatékossággal élő emberek is képesek értékteremtő munka elvégzésére. | 2010-11-26 14:39:00 | 0 |
| Orbán: Fontos Horvátország és Szerbia európai integrációja | Magyarország a Nyugat-Balkánnal határos régióban van, ezért rendkívül fontos számára Horvátország és Szerbia európai integrációja - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Dnevnik című újvidéki lapnak. | 2010-11-26 14:32:00 | 0 |
| "Helyére kerül a család és a munka mint érték" | Negyven év munkaviszony után teljes öregségi nyugdíjra lesz jogosult minden nő - mondta Czunyiné Bertalan Judit pénteki sajtótájékoztatóján. Mindez 2011-ben 24 ezer nőt érint, de ez a szám egyre növekedhet majd, mivel a nyugdíjkorhatár 65 évre módosul. | 2010-11-26 14:04:00 | 1 |
| Nem romlik a magyar erdők egészségi állapota | Nem romlik a magyar erdők egészségi állapota, szemben az európai trenddel, ami gyenge romlást mutat - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központi Erdészeti Igazgatósága. | 2010-11-26 14:04:00 | 0 |
| Nagy-Britannia elismeri a magyar eredményeket | Nagy-Britanniában óriási lelkesedés és tisztelet van Magyarország iránt, különösen azokat az eredményeket illeti tisztelet, amelyeket Magyarország alkotmányos demokráciaként az utóbbi húsz évben elért - mondta John Bercow, a brit alsóház elnöke pénteken Budapesten a sajtónak, miután fogadta őt Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Galériánkat ide kattintva tekintheti meg. | 2010-11-26 14:01:00 | 0 |
| Karácsonyig elkészül az új kolontári védőgát | Várhatóan december 23-ig elkészül a vörösiszap-katasztrófa térségének biztonságát garantáló úgynevezett kettes gát Kolontáron - jelentette be Kossa György alezredes, a Mal Zrt.-t felügyelő bizottság koordinátora sajtótájékoztatón Ajkán pénteken. December 6-ig elkészül az első kolontári mintaház is. | 2010-11-26 13:58:00 | 0 |
| Felújítják Gyula egyik általános iskoláját | Több mint félmilliárd forintból felújítják és bővítik a gyulai Implom József Általános Iskolát - közölte a város polgármestere sajtótájékoztatón pénteken. | 2010-11-26 13:40:00 | 0 |
| Történelmi lehetőség az uniós elnökség | Magyarország számára történelmi lehetőségnek nevezte a jövő januártól június végéig tartó európai uniós soros elnökséget Györkös Péter nagykövet, az EU mellett működő állandó magyar képviselet vezetője egy pénteki brüsszeli előadásában. | 2010-11-26 13:34:00 | 0 |
| Sopron: átadták a felújított Harkai utat | Megújult a Harkai út, ahol a burkolatépítés mellett felújították a vízvezetéket, valamint a szennyvíz- és csapadékvíz-csatornát is. A beruházás részben pályázati pénzből, részben az önkormányzat és a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt. anyagi forrásaiból valósulhatott meg. | 2010-11-26 13:16:00 | 0 |
| "A versenyképességhez erőfeszítésre van szükség" | Komoly erőfeszítéseket kell tennie mind a szerb, mind a magyar kormánynak, hogy a két ország versenyképes legyen - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Belgrádban, miután tárgyalt Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel. A magyar miniszterelnök megbeszélést folytatott Boris Tadic szerb elnökkel is. | 2010-11-26 13:08:00 | 0 |
| Újjáalakul a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács | A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) a tervek szerint az eddiginél szélesebb összefogáson alapuló ernyőszervezetként újjáalakul decemberben, - mondta Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) klíma- és energiaügyi államtitkára pénteken Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián tartott szakmai tanácskozáson. | 2010-11-26 12:58:00 | 0 |
| Közszolgálati egyetem alakulhat | Tárgyalások folynak egy úgynevezett közszolgálati egyetem létrehozásáról - közölte Navracsics Tibor a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott pénteki előadásában. | 2010-11-26 12:25:00 | 0 |
| Nagy Gábor Tamás: A falfirkálás káros divathullám | Ez olyan deviancia, amit a társadalomnak nem kell tolerálnia - mondta a falfirkálás jelenségével kapcsolatban Nagy Gábor Tamás kormánypárti képviselő, első kerületi polgármester pénteken a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-26 12:23:00 | 1 |
| Első konzultáció a Semmelweis-tervről | Jövőre az egészségügyi struktúra átrendezésével a betegutak rendbetétele lesz az első feladat, ami komoly munka lesz - mondta Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten. | 2010-11-26 12:10:00 | 0 |
| György István: Vissza kell szerezni a közműcégeket! | Idegen tőkének a közszolgáltatásokban nincsen helye - szögezte le a köztévében péntek reggel a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. György István szerint 5-8 éven belül reális esély van Budapest pozícióinak megerősítésére ezen a területen. | 2010-11-26 11:53:00 | 1 |
| Harcra hív | | 2010-11-26 11:06:00 | 0 |
| Saját hitelességét veszélyezteti a Nyugat? | Schöpflin György szerint a Nyugat saját hitelességét veszélyezteti, amikor pragmatikusan, a korábbiaknál barátibban bánik a félautoriter, neokommunista államokkal. Az európai parlamenti képviselő a Húsz éve szabadon Közép-Európában című budapesti nemzetközi konferencián tartott előadásában beszélt erről pénteken. | 2010-11-26 11:02:00 | 0 |
| Csökkentett bürokrácia | | 2010-11-26 11:00:00 | 0 |
| Vigyék a sarlót is | | 2010-11-26 10:47:00 | 0 |
| A szemérmetlen lopkodás megunt celebjei | | 2010-11-26 10:13:00 | 0 |
| Mohó bankok diszkrét bája | | 2010-11-26 10:07:00 | 0 |
| A házelnök jövő év elején hívja össze a KMKF-et | Kövér László a jövő év elején hívja össze a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF). A házelnök az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, a megbeszélésen meg kell vitatni, hogy miként lehet a KMKF-et és a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) egymás mellett működtetni. | 2010-11-26 09:43:00 | 0 |
| Orbán Viktor válaszlevele a nők nyugdíjba vonulásáról | A hölgyek mostantól szabadon dönthetnek: nyugdíjba vonulnak negyven évnyi munka után, vagy tovább dolgoznak - írja a Válasz a hölgyek negyvenéves munkaviszonyt követő nyugdíjba vonulására címet viselő, facebook-on olvasható levelében Orbán Viktor. | 2010-11-26 09:43:00 | 0 |
| Vitézy Dávidról is gyűjtöttek információt | A Hír TV birtokába került dokumentumok alapján megfigyelték Vitézy Dávidot is, miután a végkielégítések és a gyanús tanácsadói szerződések ügyében belső vizsgálatokat kezdeményezett. | 2010-11-26 09:38:00 | 0 |
| Plusz 100 millió forint az ifjúság számára | Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célokra mintegy 100 millió forintos pluszforrást biztosítana a jövő évi költségvetésben a kereszténydemokrata Stágel Bence és a fideszes Ágh Péter. A pénzből országos ifjúsági konzultáció valósulhatna meg. | 2010-11-26 09:27:00 | 0 |
| Ingyen kaphatják a gyógyszert a beteg gyerekek? | Preferált referenciaársáv-rendszert alakítana ki az egészségügyi államtitkárság a generikus (lejárt szabadalmi védettségű), kémiai úton előállított gyógyszerek társadalombiztosítási támogatására, így ösztönözné nagyobb árengedményekre e gyógyszerek gyártóit - írja pénteki számában a Világgazdaság. | 2010-11-26 09:03:00 | 0 |
| "Egy nagyon korrekt rendszer mellett döntöttünk" | Magyarország nem tett semmi mást, mint hogy visszatért ahhoz a rendszerhez, mely az Európai Unió 18 tagállamában megvan - szögezte le Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott pénteken a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-26 08:53:00 | 0 |
| Kövér: Az új alkotmánnyal szimbolikusan lezárunk egy korszakot | A Fidesz vezette kormánytöbbség új, demokratikus modellt épít - jelentette ki Kövér László az MTI-nek adott interjúban. Az új alkotmányról elmondta: az egy mondatot hagy meg a mostaniból, és megőrzi a mai parlamentáris demokrácia intézményrendszerét. | 2010-11-26 08:28:00 | 0 |
| Varga: A kormány gyors reagálásból jól vizsgázott | Aki a gazdasági válság közepette a legjobbak közé tud kerülni, annak az üzletmenetben már túl nagy meglepetés nem nagyon adódik, és feltehetőn sokkal jobban fog teljesíteni akkor, ha Magyarországon megkezdődik a fellendülés időszaka - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Szolnokon, a TOP 50 című, Szolnok megye legjobb félszáz vállalkozását felsorakoztató kiadvány bemutatóján. | 2010-11-25 19:50:00 | 0 |
| Becsey: A növekedés nem mehet a stabilitás rovására | A makrogazdasági stabilitást úgy kell megtartani, hogy közben beinduljon a növekedés a gazdaság és a foglalkoztatás területén - hangsúlyozta Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) kis- és középvállalkozási (kkv) bizottsága rendezvényén csütörtökön. | 2010-11-25 18:28:00 | 0 |
| Schmitt Pál Kovács Tamással egyeztetett a Sándor-palotában | Schmitt Pál köztársasági elnök a legfőbb ügyészi hivatal december közepén esedékes átadásának módjáról is beszélt Kovács Tamással csütörtökön a Sándor-palotában. | 2010-11-25 18:23:00 | 0 |
| Szájer Józsefet Sopron díszpolgárává avatják | Sopron díszpolgára lesz a város szülötte, Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője; a közgyűlés csütörtökön hozott határozatáról az önkormányzat szóvivőjének tájékoztatása szerint. | 2010-11-25 17:33:00 | 0 |
| Újabb lépés a győri Dunakapu tér átépítése felé | Előzetes kötelezettséget vállalt a győri közgyűlés csütörtöki ülésén a belvárosi Dunakapu téren tervezett átalakítás megtervezésének finanszírozására. | 2010-11-25 17:05:00 | 0 |
| Magyar parlamenti delegáció tárgyalt Berlinben | A januárban kezdődő magyar EU-elnökségre váró feladatok és a velük kapcsolatos magyar-német együttműködés állt azoknak a tárgyalásoknak a középpontjában, amelyeket az Országgyűlés Külügyi Bizottságának négytagú küldöttsége folytatott szerdán és csütörtökön Berlinben. | 2010-11-25 16:59:00 | 0 |
| A Fidesz Nyugdíjas Tagozatának állásfoglalása | | 2010-11-25 16:30:00 | 0 |
| Elégedettek Békés megye parlamenterei a rendőrség munkájával | Gyurosovics József dandártábornok elmondta: az ismertté vált bűncselekmények száma ugyan némileg növekedett az első kilenc hónapban az előző év hasonló időszakához képest, de mind a nyomozás, mind a kiemelt bűnügyek nyomozati eredményességének tekintetében országosan az első helyen végeztek. | 2010-11-25 16:16:00 | 0 |
| Orbán Viktor a londoni városvezetővel tárgyalt | Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Michael Beart, a londoni City polgármesterét- olvasható Szijjártó Péter közleményében. | 2010-11-25 16:07:00 | 0 |
| Stumpf: A rendszerváltás rendszere korrekcióra szorul | Stumpf István szerint Magyarország 20 évvel a rendszerváltoztatás után mérföldkőhöz érkezett; átfogó változtatásokra van szükség a társadalom alrendszereiben és az azokat összehangoló kormányzati rendszerben is. | 2010-11-25 16:04:00 | 0 |
| "A főváros és a honvédség is a megújulás útját járja" | Sok a hasonlóság a főváros és a honvédség között, mindkettő a megújulás útját járja - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a támogató dandár emlékzászló-adományozó ünnepségén, a budapesti Petőfi laktanyában. | 2010-11-25 15:56:00 | 0 |
| Az emberek támogatják az alkotmányozást | Az emberek 58 százaléka szerint az Országgyűlésnek felhatalmazása van arra, hogy új alkotmányt alkosson - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült országos közvélemény-kutatásából. | 2010-11-25 15:56:00 | 0 |
| Médiatörvény: átlátható rendszer jön létre | Átláthatóságot, sokszínűséget és hatékonyságot ígért Rogán Antal a médiatörvényről szólva csütörtöki sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényt igyekeznek úgy megalkotni, hogy a közszolgálati televíziók és rádiók ne legyenek rászorulva piaci finanszírozásra, hiszen egészen más logika alapján működnek, mint a kereskedelmi adók. | 2010-11-25 15:23:00 | 0 |
| Martonyi: Az egyenlő elbánás elve érvényesüljön az unióban! | Magyarország és Görögország egyaránt támogatja az uniós gazdasági koordináció erősítését és a nyugat-balkáni bővítést - hangzott el a két külügyminiszter megbeszélését követő sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön. | 2010-11-25 15:18:00 | 0 |
| Két régi előadást ollóztak össze 5,8 millióért | | 2010-11-25 15:00:00 | 0 |
| Semjén: Márton Áron az egyház iránti hűség szimbóluma | Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pokorni Zoltán az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke, Hegyvidék polgármestere ünnepélyes keretek között felavatta Márton Áron egykori erdélyi katolikus püspök szobrát csütörtökön Budapest XII. kerületében, a nevét viselő téren. | 2010-11-25 14:58:00 | 0 |
| Vizsgálat az FKF-tanulmányok miatt | Vizsgálatok indultak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél több, a cégnek készített tanulmány miatt; a vizsgálat az elmúlt négy évben szakértőkkel kötött szerződésekre terjed ki. | 2010-11-25 14:48:00 | 0 |
| "Duplájára kell növelni a szakmunkástanulók létszámát" | Gyakorlatorientált, hároméves szakképzést alakítanak ki, s a gyakorlati oktatásba a kisebb vállalkozásokat is bevonják majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Székesfehérváron, ahol megnyitotta a pályaválasztási kiállítást. | 2010-11-25 14:48:00 | 0 |
| Átadták a nagykanizsai inkubátorházat | Egy egykori laktanyai legénységi épület teljes felújításával alakították ki a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központot, amelyet csütörtökön adtak át. | 2010-11-25 14:41:00 | 0 |
| Tarlós István fogadta a londoni City polgármesterét+Képek | A londoni City polgármesterének első hivatalos, tengeren túli útja a magyar fővárosba vezetett; az októberben megválasztott Michael Beart csütörtökön hivatalában fogadta Tarlós István, Budapest főpolgármestere. | 2010-11-25 13:52:00 | 0 |
| "Maradjon nemzeti kézben a gyógyszerellátás!"+Videó | A Fidesz-KDNP választási programjában, majd kormányprogramjában is egyértelművé tette, hogy az esélyegyenlőség és az egyenlő hozzáférés biztosítása miatt javítani kíván a lakosság gyógyszerellátásának minőségén és biztonságán - szögezte le sajtótájékoztatóján Heintz Tamás. | 2010-11-25 13:51:00 | 1 |
| Bővítik a szociális alapellátási centrumot Mosonmagyaróváron | Az intézmény 15 kistérségi település rászorultjainak nyújt segítséget - mondta Király Csabáné projektmenedzser csütörtökön. | 2010-11-25 13:09:00 | 0 |
| Az új nyugdíjrendszerben mindenki jól fog járni! | Szerdán a kormány a nyugdíjmentő csomag keretében egy kormányhatározatot fogadott el, ennek a folyamatnak a következő lépése két törvénytervezet benyújtása lesz az Országgyűlés elé - jelentette ki a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella. A parlament december 13-án végszavaz a törvényekről. | 2010-11-25 13:09:00 | 0 |
| Közszolgálati műsorszolgáltatás a digitális korszakban | Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülése elfogadta Ivo Belet "A közszolgálati műsorszolgáltatás a digitális korszakban: a kettős rendszer jövőjéről" szóló jelentését. Bagó Zoltán európai parlamenti képviselő (Fidesz) üdvözölte a Parlament elkötelezettségét a közszolgálati műsorszolgáltatás fejlesztése iránt. A politikus emlékeztetett, hogy a napokban elfogadott magyar médiaalkotmány már a jelentésben szereplő alapelvek figyelembevételével készült. | 2010-11-25 13:08:00 | 0 |
| Formálódóban az uniós szintű energiastratégia | Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén elfogadta az új uniós energiastratégiára vonatkozó ajánlásait. A jelentés - összhangban az Európai Bizottság Energia 2020 stratégiájával és infrastruktúra prioritásaival - felhívja a figyelmet, hogy az egységes piac megvalósításához átütő strukturális változásokra és jelentős mértékű infrastrukturális beruházásokra van szükség - olvasható Gyürk András közleményében. | 2010-11-25 12:59:00 | 0 |
| Sikeres oktatáspolitikához mélyreható változások kellenek | Ahhoz, hogy az oktatáspolitika sikeres legyen, mélyreható változásra van szükség a társadalomban és a kulturális környezetben egyaránt - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a fővárosi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium fennállásának 150. évfordulója alkalmából csütörtökön tartott jubileumi rendezvényen. | 2010-11-25 12:53:00 | 0 |
| "Szolidáris gazdaságra van szükség Magyarországon" | Deutsch Tamás szerint ma szolidáris gazdaságra van szükség Magyarországon, és egy olyan új államra is, amely a szolidaritás elve alapján működik. A fideszes politikus a "Húsz éve szabadon Közép-Európában" című nemzetközi konferencián tartott előadást csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián. | 2010-11-25 12:51:00 | 0 |
| A filozófus passiója | | 2010-11-25 12:41:00 | 0 |
| Lezárul a Malévet érintő együttműködés | Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos moszkvai tárgyalásain abban állapodott meg orosz partnereivel, hogy lezárják a Malévet érintő eddigi együttműködést, és szakértői tárgyalások során rögzítik a pénzügyi elszámolás módját - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). | 2010-11-25 12:21:00 | 0 |
| Pécs visszaszerezné döntési szabadságát | | 2010-11-25 12:07:00 | 0 |
| Kövér: Erősíteni kell a kulturális cserekapcsolatokat | Az Országgyűlés elnöke szerint erősíteni kell a kulturális cserekapcsolatokat, különösen a fiatalok körében. | 2010-11-25 12:05:00 | 0 |
| Hatékonyan működő európai alapjogi rendszerre van szükség | Az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó bizottsága csütörtökön nagy többséggel megszavazta Gál Kinga európai parlamenti képviselő (Fidesz) jelentését az emberi és alapvető jogok európai uniós szerepéről. A jelentés célja, hogy az EU alapjogok védelmével foglalkozó, már meglévő és a Lisszaboni Szerződés óta létező új mechanizmusait és eljárásait átláthatóvá és hatékonyabbá tegye, ezáltal új alapokra helyezve az európai alapjogi rendszer működését. | 2010-11-25 11:58:00 | 0 |
| Emelkednek a nyugdíjak, újra három év lesz a gyes | A gyes időtartamát újra három évre hosszabbítja meg a kormány - ismertette a kabinet döntését Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, Nagy Anna kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Január 1-jétől 3.8 százalékkal fognak emelkedni a nyugdíjak, 2011. szeptember elsejétől a lakásfenntartási támogatás rendszerébe építik bele a gáz- és távhőtámogatást. | 2010-11-25 11:36:00 | 0 |
| Országos jelentőségű kiállítóhely lehet a debreceni Modem | Az országos jelentőségű kiállítóhelyek közé sorolhatják a debreceni Modern- és Kortárs Művészeti Központot (Modem), így a működési költségek felét a központi költségvetés állná - mondta Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere csütörtökön Debrecenben. | 2010-11-25 11:20:00 | 0 |
| Matolcsy: Pénzt kapnak az adórendszer vesztesei | Akinek jövőre csökken a bére a közszférában, az extra fizetésemelést kap - mondta a FigyelőNetnek adott interjújában Matolcsy György. | 2010-11-25 10:56:00 | 0 |
| Változik a büntető és a polgári törvénykönyv | A Ptk. módosításáról már a jövő év második felében tárgyalhatnak - közölte Navracsics Tibor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. | 2010-11-25 10:53:00 | 0 |
| Jól működik a Lisszaboni szerződés | Jobb az egy évvel ezelőtt életbe lépett Lisszaboni Szerződés gyakorlatba ültetése az Európai Unióban, mint azt a kétkedők várták - vélte Györkös Péter nagykövet, Magyarország EU melletti állandó brüsszeli képviseletének vezetője a European Voice című brüsszeli hetilapnak nyilatkozva. | 2010-11-25 10:36:00 | 0 |
| Lezárult az Adatvagyon Törvény általános vitája | dr.Nyitrai Zsolt kedden ismertette a Magyar Országgyűléssel a Kormány egyik legfontosabb informatikai jellegű előterjesztését: a Nemzeti Adatvagyon Törvénnyel a Magyar Állam lesz a polgárok és a vállalkozások adatainak elsődleges adatkezelője. | 2010-11-25 10:00:00 | 0 |
| Medián: Orbán a legnépszerűbb | A Fidesz támogatottsága a teljes lakosság körében 44, a biztos pártválasztók között 66 százalék, míg az MSZP-t a teljes lakosság körében 14, a pártválasztók esetében pedig 17 százalék támogatná szavazatával. Orbán Viktor kormányfő novemberben is vezeti a politikusok rangsorát. | 2010-11-25 09:55:00 | 0 |
| Gyurcsány Tiborc | | 2010-11-25 09:52:00 | 0 |
| Nem térthetünk vissza a 2002-es állapothoz | Nagyon szépen képviseli a kormány álláspontját a Fidesz és a KDNP szinte minden kérdésben, az oktatás területén van egy szakmai nézetkülönbség, ez azonban nem a két párt vitája - mondta Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. | 2010-11-25 09:45:00 | 1 |
| Élbolyban az uniós támogatások elherdálásában | | 2010-11-25 09:43:00 | 0 |
| Megújult a Vajdahunyadvár belső sétánya | Megújult Budapesten a Vajdahunyadvár belső sétányának burkolata, a másfél hónapos rekonstrukció során elbontották a régi pályaszerkezetet, átépítették a csatornát, és természetes kőburkolatot kapott az új sétány. | 2010-11-25 09:15:00 | 0 |
| MSZP-s káosz Baranyában | | 2010-11-25 08:59:00 | 0 |
| Tovább kísért a Demszky-féle bűvészkedés | | 2010-11-25 08:58:00 | 0 |
| Tállai: Jövőre több jut az önkormányzatoknak | Az idei adatokhoz képest a jövő évi költségvetésben az önkormányzatok esetében összességében 4,5 százalékos emelkedéssel számol Tállai András. Az önkormányzatokért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak elmondta, a 2012-es büdzsé már feladatfinanszírozási rendszer lesz, amelynek lényege, hogy nem az első év teljesítési adatai, hanem az adott település által elvégzett feladatokhoz igazítják az állami támogatást. | 2010-11-25 08:52:00 | 0 |
| Becsey: Csökkenő bürokrácia, adómérséklés | A kormány számos olyan lépést már megtett, illetve kilátásba helyezett, amelyek kedveznek a vállalati szférának, így a külföldi befektetőknek is - jelentette ki Becsey Zsolt külügyi államtitkár. | 2010-11-25 08:47:00 | 0 |
| A magánkasszák nem váltották be a reményeket | A magánnyugdíjpénztárak nem valósították meg a hozzájuk fűzött reményeket, nem alakult ki verseny a jövőbeli nyugdíjasok kegyeiért - idézi a Magyar Nemzet Palócz Évát, a Kopint-Tárki vezérigazgatóját. | 2010-11-25 08:34:00 | 0 |
| Szijjártó: Az új munkahelyek garantálják a nyugdíjat | A kormány jó gazdaságpolitikája a garancia a munkahelyteremtésre, és a tíz éves távlatban ígért egymillió új munkahely pedig biztosítja, hogy legyen elég járulékfizető a magánnyugdíjpénztárakban maradók nyugdíjának a kifizetésére - jelentette ki a köztévében a miniszterelnök szóvivője. | 2010-11-25 08:25:00 | 1 |
| 1,315 milliárd forint osztott szét a Szülőföld Alap | A Szülőföld Alap őszi pályázatain összesen 1,315 milliárd forint támogatást osztottak szét 1181 támogatott pályázat között - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos | 2010-11-25 08:20:00 | 0 |
| Taszár: Szita Károly kormányzati vizsgálatot sürget | A 2004-ben bezárt taszári légibázis az állami vagyon kezelésének legdurvább, legpazarlóbb példája - mondta Szita Károly kaposvári polgármester a Magyar Nemzetnek. | 2010-11-25 08:16:00 | 0 |
| A strukturális reformok minden területet érinteni fognak | A strukturális reformok, amelyeket várhatóan februárban ismertet a kormány, a költségvetés minden bevételi és főként minden kiadási szeletét érinteni fogják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a Magyar Televízió Az Este című műsorában. | 2010-11-25 08:13:00 | 1 |
| Nagyobb állami szerepvállalás az energetikában | Zöld adórendszert, egyszerűsödő engedélyeztetési eljárásokat és pályázatokat, bővülő forrásokat és nagyobb állami szerepvállalást valósít meg a kormány az energetikában - nyilatkozta Bencsik János, a néhány napja a fejlesztési tárca keretén belül összevont klíma- és energiapolitikai államtitkárság vezetője a Napi Gazdaságnak. | 2010-11-25 08:03:00 | 0 |
| Üdvözli az EU pénzügyi biztosa az ír tervet | Üdvözölte az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szerda este az ír kormány négyéves költségvetési megszorító tervét. | 2010-11-24 20:47:00 | 0 |
| Reméli az EB, hogy Szlovákia módosítja a nyelvtörvényt | Reményét fejezte ki szerdán Andrulla Vasziliu, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos, hogy Szlovákiában az új kormány a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelően módosítja a nyelvtörvényt - jelentette be strasbourgi közleményében Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti képviselő. | 2010-11-24 20:26:00 | 0 |
| Több kérdésben döntés várható Orbán moszkvai látogatásakor | Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerdán Moszkvában tárgyalt, és partnereivel megállapította, hogy a két ország közötti nyitott kérdések közül többen várhatóan döntés születik majd Orbán Viktor magyar kormányfő jövő heti moszkvai látogatásán, másokban pedig akkor szabják majd meg a felek a további irányt. | 2010-11-24 19:05:00 | 0 |
| Tárki: a Fidesz-KDNP támogatottsága kimagasló | A parlamenti pártok támogatottsága az elmúlt hónapokban lényegében változatlan; némi mozgás csak a kormánypártok népszerűségének halvány erősödésében látható - derül ki a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatásából. | 2010-11-24 18:59:00 | 0 |
| Az uniós költségvetésről tárgyalt Győri Enikő Londonban | A Lisszaboni Szerződés módosításáról, illetve az európai uniós költségvetéssel kapcsolatos bonyodalmakról tárgyalt Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár szerdán Londonban. | 2010-11-24 18:30:00 | 0 |
| Iszapömlés: már 248 házat kell elbontani Devecserben | A korábban bejelentett 225 helyett 248 ingatlant kell elbontani Devecserben; 69 család nem fogadta el az értékbecslést - tájékoztatott az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka. | 2010-11-24 18:03:00 | 0 |
| Megállapodás született a kormány és az EMNT közt | Az egyszerűsített honosítás végrehajtásához kapcsolódó együttműködési megállapodást kötött a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a romániai Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács; a szerdán Budapesten aláírt megállapodás keretében az úgynevezett Erdélyi Demokrácia Központok hálózata ingyen fogja segíteni a külhoni magyarok tájékoztatását. | 2010-11-24 17:05:00 | 0 |
| Reménytelen távolságban az egységes uniós klímaálláspont | Áder János európai parlamenti képviselő (Fidesz) mélyen elítéli az Európai Bizottság klímaügyekben alkalmazott kettős mércéjét, és továbbra is küzd a kelet-európai országok kibocsátási kvótáinak megtartásáért. | 2010-11-24 16:53:00 | 0 |
| Roma Koordinációs Központ kezdheti meg működését | Az előző kormány által működtetett Roma Integrációs Tanács utódjaként Roma Koordinációs Központ alakul - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán egy roma integrációval foglalkozó konferencián Esztergomban. | 2010-11-24 16:28:00 | 0 |
| Pécs saját kézbe venné a távfűtést | A városi távfűtő vállalat, a PÉTÁV Kft. kisebbségi tulajdonrészének visszavásárlását tervezi négy éven belül Pécs önkormányzata. A lépést a cég könnyebb irányítása indokolná. | 2010-11-24 15:39:00 | 0 |
| A kormány elfogadta a nyugdíjmentő törvénycsomagot + Képgaléria | A kormány szerdai ülésén nyugdíjmentő törvénycsomagot fogadott el. Ennek keretében a kormány megmenti a jelenlegi és a leendő nyugdíjasok, valamint a magánnyugdíjpénztári tagok nyugdíját - jelentette be Szijjártó Péter Matolcsy Györggyel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Tekintse meg képgalériánkat! | 2010-11-24 15:28:00 | 0 |
| Megállapodott a kormány a kisebbségi önkormányzatokkal | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága újbóli egyeztetésre hívta az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségét. A megbeszélésen a kormány képviseletében dr. Latorcai Csaba Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár vett részt. | 2010-11-24 15:15:00 | 0 |
| Új zászlóshajó kezdeményezés a foglalkoztatáspolitika terén | Az Európai Parlament kedd esti plenáris ülésén Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztos bemutatta az EU 2020 Stratégia új zászlóshajó kezdeményezését, az új készségekről és munkahelyekről szóló menetrendet. A néppárti frakció nevében Őry Csaba európai parlamenti képviselő (Fidesz) üdvözölte a programot, ugyanakkor több terület - atipikus szerződések, mobilitás, képzés - fokozottabb kezelésére is felhívta a figyelmet. | 2010-11-24 14:51:00 | 0 |
| Létrejöhet a háromtagú Költségvetési Tanács | A kormány támogatja, hogy a Fidesz korábban, még 2006-ban megtett javaslatának megfelelően egy erős jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanács jöjjön létre - közölte a miniszterelnök szóvivője a kabinet szerdai ülése után. | 2010-11-24 14:44:00 | 0 |
| A fenntarthatóság jegyében szervezik át az egészségügyet | Az idei év az egészségügy működésének biztosításáról szól, 2011 viszont már a fenntartható átrendeződés éve lesz; ennek a feltételeit és keretrendszerét teremti meg a Ház előtt lévő egészségügyi törvényjavaslat - közölte az indítvány expozéjában Réthelyi Miklós szerdán. | 2010-11-24 13:44:00 | 0 |
| Bánki: A turizmus a kormány sikerágazata lesz + videó | Az Orbán-kormány ismét a helyén kívánja kezelni a turizmust - szögezte le sajtótájékoztatóján Bánki Erik, magyarázatképpen hozzátéve: az ágazat a hazai GDP 8 százalékát adja, és emellett 400 ezer embert foglalkoztat, többet, mint a mezőgazdaság. | 2010-11-24 13:35:00 | 1 |
| György István: Megyünk töretlenül előre | A korrupció elleni küzdelmet két dolog segítheti, egyrészt becsületes, jó szakemberek, másrészt olyan intézményrendszer, amely elvei és struktúrája miatt ellene hat az ilyen folyamatoknak - mondta György István főpolgármester-helyettes a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában szerdán. | 2010-11-24 13:24:00 | 1 |
| Továbbra is utcahosszal vezet a Fidesz | Az év végéhez közeledve elmondható, hogy 2010-ben sem a két választás, sem a felpörgött parlamenti vagy kormányzati munka nem rendezte át a pártok alapvető pozícióit. A Forsense novemberi felmérésének preferenciaadatai szinte megegyeznek a választások előtt mért értékekkel. Fél év kormányzás után a kormány és a miniszterelnök továbbra is bírja az emberek többségének bizalmát. | 2010-11-24 12:46:00 | 0 |
| Pelczné: Nem lehet a választás jogával élőket diszkriminálni | Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén az Európai Tanács gazdasági kormányzásról tartott októberi tanácskozásának következtetéseiről tartottak vitát. Az ülés során Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő (Fidesz) üdvözölte, hogy a tanácskozáson elismerték a rendszerszintű nyugdíjreformok fontosságát. A néppárti politikus azonban felhívta a figyelmet: ha az Európai Unió nem akarja a választás szabadságával élő országokat diszkriminálni, akkor a költségvetési hiány megállapításánál figyelembe kell vennie a magánnyugdíjpénztárakba eszközölt befizetéseket. | 2010-11-24 12:37:00 | 0 |
| Elegendő a csökkentett kommunikáció? | | 2010-11-24 12:02:00 | 0 |
| Új szmsz-t fogadott el a Fővárosi Közgyűlés | Új szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) fogadott el szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés; az új szmsz nyomán lehetővé válik a Főpolgármesteri Hivatal átszervezése, és megszűnik az interpelláció a közgyűlésben. | 2010-11-24 11:52:00 | 0 |
| Újabb 20 millió forint segítség a Kármentő Alapból | Újabb 20 millió forint kiutalásáról hozott döntést az ajkai iszapömlés okozta károk miatt létrehozott kármentő bizottság, a pénzt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a károsultak albérleti díjainak kifizetésére kérelmezte - tájékoztatta Lasztovicza Jenő, a bizottság elnöke szerdán az MTI-t. | 2010-11-24 11:05:00 | 0 |
| Kalandor-privatizáció helyett közszolgáltatást! | Budai Gyula, elszámoltatásért felelős kormánybiztos és Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának (NEFMI) parlamenti államtitkára szerdai közös sajtótájékoztatójukon bejelentették: büntetőfeljelentést tettek az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) és a HospInvest ügyében. | 2010-11-24 10:51:00 | 0 |
| Ajándékgyűjtés második kerületi gyermekotthonoknak | A Fidelitas és a Fidesz második kerületi szervezete karácsonyi ajándékgyűjtést szervez a Bolyai-, és a Gárdonyi Géza utcai gyermekotthonok árváinak. | 2010-11-24 10:35:00 | 0 |
| Nincs név a legfőbb ügyész személyét illetően | Nem hangzottak el nevek a legfőbb ügyész személyét illetően - mondta Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdán azután, hogy Schmitt Pál államfőnél járt a Sándor-palotában. | 2010-11-24 10:13:00 | 0 |
| Tárgyal a Fővárosi Közgyűlés a Margit híd felújításáról | Várhatóan a Margit híd felújítása, illetve újabb fővárosi közterületek és köztéri alkotások díszvilágítása is a Fővárosi Közgyűlés napirendjére kerül a szerda reggel kezdődő ülésen. | 2010-11-24 09:58:00 | 0 |
| Bővítik a tartalékosok állományát 2014-ig | 2014 közepéig 6-8 ezer kiképzett tartalékos katonával kell rendelkeznie a Magyar Honvédségnek - mondta Hende Csaba a honvédelmi törvények módosításáról szóló javaslat szerdán megkezdődött általános vitájában az Országgyűlésben. | 2010-11-24 09:54:00 | 0 |
| Megindul-e a motor? | Nem pénzről és hatalomról szól ez a vita, hanem arról, hogy az európai fejlődés motorja akadozik - hívta fel a figyelmet Surján László kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő, a 2011-es uniós költségvetésről az EP mai plenáris ülésén rendezett vitájában. A Parlament továbbra is nyitott a tárgyalásokra, a felelősség a tárgyalásokra képteleneké - hangsúlyozta a néppárti politikus. | 2010-11-24 09:51:00 | 0 |
| Kis-Magyarország üzent | | 2010-11-24 09:51:00 | 0 |
| Készül az EU-elnökség kommunikációs stratégiája | A kormány olyan kommunikációs stratégiát tervez, amely a magyar lakosságban tudatosítja, a külföldi nyilvánossággal pedig megismerteti Magyarország európai jelentőségű értékeit - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációs államtitkársága az MTI érdeklődésére. | 2010-11-24 09:44:00 | 0 |
| Kádár és a pap | Alig hallani valamit korunk hőséről, szegény Horn Gyuláról. Méltatlanul elfeledte őt pártja is, pedig mennyi puszit kapott annak idején szocialista nőrajongóitól egy-egy kongresszus előtt. | 2010-11-24 09:38:00 | 0 |
| Nemzeti szolidaritás | | 2010-11-24 09:35:00 | 0 |
| Új alkotmány: hat pontban tett javaslatot az államfő | A kereszténységre való utalást, a magyar nyelv ápolását, a családok és a gyermekek védelmét, az élethosszig tartó tanulás és a sportoláshoz való jog támogatását, valamint a Szent Korona szerepeltetését is tartalmazza Schmitt Pál államfő javaslata a készülő új alkotmányhoz. | 2010-11-24 09:30:00 | 0 |
| A jó lelkiismeret titka | | 2010-11-24 09:19:00 | 0 |
| Az adó- és a járulékrendszer átalakítását tervezi a kormány | Folytatódik a párhuzamosságok felszámolása, az adó- és a járulékrendszer átalakítása - mondta a nemzetgazdasági tárca államtitkára a 180 percben. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány szokványosnál szorosabb együttműködést szeretne kialakítani a legfejlettebb államokat tömörítő OECD-vel. | 2010-11-24 09:19:00 | 0 |
| A szocialisták és a magántulajdon szentsége | | 2010-11-24 09:05:00 | 0 |
| A legsikeresebb politikai konstrukció a Fidesz-KNDP | A KDNP soha nem látott módon megerősödött, ez egy politikai csoda - jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. | 2010-11-24 08:56:00 | 0 |
| A jövőben könnyebb lesz a szolgáltatóváltás | Erőteljes változásokat hoz a lakosságnak az a módosító javaslat, amelyet az energetikai tárgyú törvényekhez nyújt be a kormány - írja a Magyar Nemzet szerdai számában. A lap birtokába került törvénymódosító javaslat szerint a jövőben többek között könnyebben válthatnak szolgáltatót a polgárok, a gáz- és áramellátóknak ugyanis a korábbi két hónap helyett csupán három hetük lesz arra, hogy elintézzék egymás között az ügyfél iratainak átadását. | 2010-11-24 08:51:00 | 0 |
| "Embert próbáló feladatok elé néz a nemzeti ügyek kormánya" | A szerda reggeli kormányülésen döntés születik arról, hogyan szabályozzák a magánnyugdíjpénztárakból az államiba történő át-, illetve visszalépést - mondta Az Estében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. | 2010-11-24 08:39:00 | 1 |
| Orbán: Az elkövetkező fél év nagy lehetőség | Orbán Viktor az EU-elnökség vezetőjeként a romastratégia és a népességfogyás megtárgyalását jelölte meg legfontosabb teendői között a Blikkben megjelent interjúban; a nyugat-európai körúton járt miniszterelnök fontos kérdésnek nevezte Európa energiaellátását, ezen belül Kelet-Európa energiafüggőségének csökkentését is. | 2010-11-24 08:26:00 | 0 |
| "Ragaszkodunk a Lisszaboni Szerződés szelleméhez" | A januárban kezdődő soros magyar EU-elnökség a Lisszaboni Szerződés szellemében akar együttműködni az Európai Parlamenttel (EP) - szögezte le az EP szakbizottsági elnökeivel tartott keddi strasbourgi találkozóján Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár. | 2010-11-23 20:11:00 | 0 |
| Fazekas: 721 milliárd jut jövőre vidékfejlesztésre | A vidékfejlesztési kiadások 2011-ben 721 milliárd forintos nagyságrendet érnek majd el - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) a nyilvánosság kizárásával megtartott országos elnökségi és választmányi ülését követően. | 2010-11-23 19:46:00 | 0 |
| Az egyetlen kiút a gazdasági válságból a munkahelyteremtés | A munkaprogramra a néppárti frakció nevében Szájer József, a képviselőcsoport alelnöke reagált. Szájer József szerint az Európai Unió országai a munkahelyteremtéssel fognak tudni kilábalni gazdasági válságból, ezért a néppárti frakció teljes mellszélességgel támogatja az Európai Bizottság jövő évi munkaprogramjában legfőbb prioritásként meghatározott ezirányú célkitűzést. | 2010-11-23 19:35:00 | 0 |
| Stratégiai partnerség jött létre hazánk és az OECD közt | A magyar gazdaság tervezését középtávon segítő tartós stratégiai partnerség kialakítását kezdeményezte kedden a kormányzat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleményében. | 2010-11-23 18:36:00 | 0 |
| Szalai: Az egyik legnagyobb feladat a digitális átállás | A közmédiumok normatív támogatásának lehetősége benne van az új médiatörvény tervezetében - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Korrektúra 2010 médiakonferencia fórumán kedden Tihanyban; a médiahatóság elnöke szerint "ez a törvénytervezet legnagyobb csodája". | 2010-11-23 18:29:00 | 0 |
| Társadalmi elvárás a büntetőeljárások gyorsítása | A 2011-es őszi parlamenti ülésszakra új büntető törvénykönyvet (Btk.) és új büntetőeljárási törvényt (be.) nyújt be a szaktárca - közölte Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár kedden az Ügyészek Országos Egyesülete fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen. | 2010-11-23 18:25:00 | 0 |
| A gazdasági bizottság támogatja a KT átalakítását | Megszavazta a gazdasági bizottság - keddi ülésén - a Költségvetési Tanács támogatását évi tízmillió forintra módosító javaslatot. | 2010-11-23 18:00:00 | 0 |
| Fónagy: Szélesíteni kell a fejlesztési banki eszközöket | Az állami tulajdonú, szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények praktikus módosításának a hatékonyság, az idomulás, az átláthatóság és az egyszerűsítés a lényege - közölte a törvényjavaslat expozéjában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden a Parlamentben. | 2010-11-23 17:30:00 | 0 |
| Szerdán dönthet a közgyűlés a főváros díszkivilágításáról | Várhatóan a Margit híd felújítása, illetve újabb fővárosi közterületek és köztéri alkotások díszvilágítása is a Fővárosi Közgyűlés napirendjére kerül szerdán. | 2010-11-23 17:11:00 | 0 |
| Hende: Hazánk támogatja a keleti partnerséget | Hivatalos magyarországi látogatásra érkezett Seyran Ohanyan, az Örmény Köztársaság védelmi minisztere. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden délután katonai tiszteletadással fogadta örmény partnerét, majd aláírták a két ország katonai együttműködéséről szóló megállapodást - olvasható a Honvédelmi Minisztérium által kedden kiadott közleményben. | 2010-11-23 17:04:00 | 0 |
| Kohéziós politika: a jövőt meghatározó kulcsterület | A féléves magyar EU-elnökség végére, vagyis 2011 derekára az unió végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak el kell készítenie a felzárkóztatási (kohéziós) támogatások jogszabálycsomagját, és Magyarország ezt igyekszik a maga eszközeivel elősegíteni - mondta Fellegi Tamás kedden. | 2010-11-23 16:37:00 | 0 |
| Ellenzéki nem a társadalmi egyeztetésre | Érthetetlennek tartja a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára, hogy miközben az ellenzéki pártok folyamatosan a társadalmi egyeztetések hiányát kérik számon a kormánytól, pont azt a törvényt nem szavazták meg, ami szélesebb kereteket ad a társadalmi egyeztetésnek. | 2010-11-23 16:15:00 | 0 |
| Fellegi Tamás szerdán kezdi moszkvai tárgyalásait | Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos Moszkvában tárgyal szerdán a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) orosz társelnökével a KKB soron következő ülésének előkészítésére - közölte a tárca kedd délután. | 2010-11-23 15:48:00 | 0 |
| Szijjártó: A költségvetés fontos lépés | A megújulás költségvetése egy rendkívül fontos lépés kifelé abból az adósságcsapdából, amelybe a Gyurcsány-korszak elhibázott, megszorításokra épülő gazdaságpolitikája sodorta az országot - reagált Tukacs István sajtótájékoztatójára Szijjártó Péter. | 2010-11-23 15:25:00 | 0 |
| Budapest hadat üzen a korrupciónak | A fenyegetések nem tántorítanak el bennünket az új modell megvalósításától - jelentette ki György István a főváros új intézményi infrastruktúrájáról szólva a Városházán tartott sajtótájékoztatón kedden. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes átlátható működést, hatékonyságot és szakmaiságot ígért. | 2010-11-23 14:29:00 | 0 |
| Óriási tartalékok a magyar-szerb együttműködésben | Óriási tartalékok vannak a szerb-magyar gazdasági együttműködésben; intenzívebb kereskedelmi és befektetési viszonyra lenne szükség a két ország között - mondta Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár kedden Belgrádban, a szerb-magyar gazdasági vegyes bizottság kétnapos ülésének végén. | 2010-11-23 14:11:00 | 0 |
| Kármentő Alap: helyi rendeletek kellenek a kifizetésekhez | Az érintett önkormányzatok képviselő-testületeinek rendeletet kell alkotniuk a kárenyhítésről, így válik lehetővé a Magyar Kármentő Alapba beérkezett 1,4 milliárd forint kifizetése a vörösiszap-katasztrófa kormányzati portálján olvasható közlemény szerint. | 2010-11-23 14:08:00 | 0 |
| Navracsics Tibor beszédet mondott a Horvát Kultúra Hetének rendezvényén | A hazánkban élő nemzetiségek csoportjainak közösségformáló szerepét, illetve a más nemzetek iránti nyitottság fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes a Horvát Kultúra Hete keddi rendezvényén - írja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében. | 2010-11-23 13:56:00 | 0 |
| Magyarország az erős KAP jövőjében érdekelt | Magyarország 2013 után is az erős Közös Agrárpolitikában (KAP) érdekelt az Európai Unióban - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, az Európai Földtulajdonosok Szervezetének (ELO) közgyűlését köszöntő beszédében. | 2010-11-23 13:41:00 | 0 |
| "Új lendületet kell adni a magyar-ukrán kapcsolatoknak" | Magyarország számára Ukrajna stratégiai partner, amellyel pragmatikus, kölcsönös érdekeken alapuló, ugyanakkor elvi keretekbe illeszkedő együttműködést szeretne kialakítani és fenntartani - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a sajtónak, miután kedden Budapesten fogadta ukrán kollégáját, Volodimir Litvint. | 2010-11-23 13:26:00 | 0 |
| Balogh András a szakítópróbáról | | 2010-11-23 13:04:00 | 0 |
| Nyugdíj: a többség megfontolja az átlépést az állami rendszerbe | A Századvég legfrissebb felmérése szerint a többség hallott az állami nyugdíjrendszerben való átlépés lehetőségéről, és kész fontolóra is venni azt. | 2010-11-23 13:00:00 | 0 |
| "Eljött a lehetőség, hogy újraszabjuk a médiavilágot" | A hétfőn a parlamentnek benyújtott, T/1747-es számú törvényjavaslat a médiaszabályozás kiteljesedése, ez teszi kerek egésszé az új médiavilágot - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kedden Tihanyban, a Korrektúra 2010 médiakonferencián. | 2010-11-23 12:24:00 | 0 |
| Pelczné: A válság egyben lehetőség is | Az Európai Parlament tegnap esti strasbourgi plenáris ülésén az Európai Központi Bank (EKB) működéséről, annak 2009-es költségvetéséről, és az intézménynek a válságra adott válaszlépéseiről rendeztek vitát, amelyen többek között részt vett Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke is. Felszólalásában Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő (Fidesz) felhívta a figyelmet egy esetleges államadóssági válság kialakulásának veszélyére. | 2010-11-23 12:21:00 | 0 |
| Egymilliárd forintos csatorna-rekonstrukció Nagykőrösön | A klímaváltozáshoz alkalmazkodva a vízkincsünkkel és a termőfölddel való ügyes gazdálkodás a világ élvonalába emelheti az országot, ezt szolgálja az előző Fidesz kormányzás alatt beindított Vásárhelyi-terv felgyorsítása is - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Nagykőrösön a Kőrös-ér csatorna EU-támogatással megvalósult egymilliárd forint költségű rekonstrukciójának átadó ünnepségén. | 2010-11-23 12:13:00 | 0 |
| "Negyven év munkaviszony után minden nő nyugdíjba mehet" | Negyven év munkaviszony után kedvezményes nyugdíjba mehet minden nő, attól függetlenül, hogy van gyermeke, vagy nincs - mondta Nagy Anna a TV2 Mokka című műsorában kedden. A kormányszóvivő az egyik országos napilap által közölt alaptalan információkra reagálva ismertette a kormányzat terveit. | 2010-11-23 12:04:00 | 1 |
| Magyarország elítéli az észak-koreai agressziót | Magyarország elítéli a Dél-Koreával szemben elkövetett észak-koreai agressziót - közölte kedden a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. | 2010-11-23 12:03:00 | 0 |
| Ismét naptári napokban számítanák a határidőket | Jövő évtől a közigazgatási hatósági eljárásokban ismét naptári napokban, nem munkanapokban számolják majd a határidőket - mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a határidő-számítással összefüggő törvénymódosítás általános vitájának kezdetén kedden a parlamentben. | 2010-11-23 11:58:00 | 0 |
| "A magyar sport ismét a régi fényében tündökölhet" | Szükség van az állami támogatásra, és emellett kell folyamatosan kiépíteni a piaci modellt - jelentette ki Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a sporttámogatásról szólva az m1 Este című műsorában hétfőn. A győri polgármester emellett beszélt a sportfinanszírozás rendszerének átalakításáról és az olimpiai éremszerzési esélyeinkről. | 2010-11-23 11:43:00 | 1 |
| Borkai: A magyar sport nagy átalakítás előtt áll | A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése, amint várható volt, Győr fideszes polgármesterét, Borkai Zsoltot választotta meg a szervezet új elnökévé. Az olimpiai bajnok tornász megbízatása - akárcsak az elnökségé - 2012-ig szól. A szervezetet huszonegy évig vezető Schmitt Pál köztársasági elnököt, a Nemzetközi Olimpiai bizottság tagjaként a MOB tiszteletbeli elnökévé választották. | 2010-11-23 11:35:00 | 0 |
| 600-800 milliárd forintos megtakarítás érhető el | A jelenlegi 38 százalékos GDP arányos adócentralizáció 33 százalékra csökken 2014-re - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság kedden rendezett budapesti adókonferenciáján, hozzátéve, hogy a februárban bejelentendő strukturális reformok 600-800 milliárd forint megtakarítást hoznak. | 2010-11-23 10:22:00 | 0 |
| Marad a Költségvetési Tanács | Navracsics Tibor szerint elképzelhető, hogy visszatérnek ahhoz a korábbi Fidesz-javaslathoz, amely szerint a Költségvetési Tanács háromtagú: az ÁSZ elnöke, a jegybankelnök, továbbá egy, az államfő által jelölt harmadik személy alkotja, és nincs hivatala. | 2010-11-23 10:21:00 | 1 |
| Még idén elkészül az új egyházügyi törvény koncepciója | 2011-ben az 1 %-os adófelajánlások rendszerét is átalakítják, az új adórendszerhez szabják. A küszöbön álló változásokról Szászfalvi László, az igazságügyi tárca egyházi-, civil- és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára nyilatkozott a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának kedd reggel. | 2010-11-23 10:20:00 | 1 |
| Gázárszabályozás: a kormány a családokat védi | 2002 júliusa és 2010 májusa között a kormányzó szocialista és szabad demokrata kormányok idején háromszorosára emelkedett a földgáz végfelhasználói ára - emlékeztetett napirend előtt felszólalásában Rogán Antal. | 2010-11-23 10:16:00 | 0 |
| Szökésnek minősülne a házi őrizet szabályainak megszegése | Fogolyszökésnek minősítené a kormány a lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet szabályainak súlyos megszegését - közölte az igazságügyért felelős államtitkár az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájában a parlamentben. | 2010-11-23 10:06:00 | 0 |
| Hazánk egyik legfontosabb ázsiai partnere Kína | Kifejezetten prioritást képez a magyar kormány számára a Távol-Kelet-, illetve Ázsia-politika - tájékoztatta az Országgyűlés külügyi bizottságának tagjait kedden a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. | 2010-11-23 10:01:00 | 0 |
| Preambulum a negyedik köztársaságról | | 2010-11-23 10:00:00 | 0 |
| Kormányhatározat az Európa 2020 Stratégiáról | A kormány számszerűsítette azokat a magyar vállalásokat, amelyek az Európa 2020 Stratégia kiemelt céljainak eléréséhez szükségesek - az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. | 2010-11-23 09:34:00 | 0 |
| Különbséget kell tenni a versenypiac és a lakossági piac között | A kormány arra törekszik, hogy megszabadítsa a rendszeridegen költségektől a gázárképzést - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára. Bencsik János beszélt arról is, hogy a nemzeti megújuló cselekvési terv előnyben részesíti majd a biomassza és a bioenergetika egyes területeit. | 2010-11-23 09:31:00 | 0 |
| Kisebb osztályok, csökkenhet a tanárok óraszáma? | Mérsékelné a tanárok terhelését, és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány. Az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan több pedagógusra lesz szükség a pályán, sikerülhet megmenteni az intézményeket, és javulhat a színvonal. | 2010-11-23 09:28:00 | 0 |
| Szelleme ma is itt lebeg | | 2010-11-23 09:25:00 | 0 |
| Újra itt a trükkös ember | | 2010-11-23 09:18:00 | 0 |
| Meglódulhat a GDP | | 2010-11-23 09:04:00 | 0 |
| Trükkök százai és a hitelminősítők | | 2010-11-23 08:59:00 | 0 |
| Egy két évtizede esedékes díjátadás | Az Európai Parlament (EP) meghívta hétfőn a mianmari ellenzék vezéralakját, Aung Szan Szú Kjit egy két évtizede esedékes díjátadásra; az EP 1990-ben ítélte oda neki a Szaharov-díjat, de eddig nem kerülhetett sor az átadására. | 2010-11-23 08:41:00 | 0 |
| Az új ösvényt az unióban is nekünk kell majd kitaposni | | 2010-11-23 08:36:00 | 0 |
| A mindenkit lenéző Hunvald és a kamu cserék | Nemcsak szentnek és sérthetetlennek érezték magukat Erzsébetvárosban a maffiabűntettekkel vádolt Hunvald György volt szocialista polgármester és társai, de mérhetetlenül lenézték az őket megválasztó embereket, saját pártjaikat, sőt egymást is - tanúsítják a a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratok és telefonlehallgatási jegyzőkönyvek. | 2010-11-23 08:30:00 | 0 |
| Korrupcióra voltak kódolva Gyurcsányék beruházásai | Súlyos rendszerhibákat tárt fel a fejlesztési ügynökség belső vizsgálata. | 2010-11-23 08:26:00 | 0 |
| Hat általános és három részletes vita a Ház napirendjén | Az Országgyűlés ma várhatóan hat általános vitát folytat le, közte az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot, amely egyebek mellett fogolyszökésnek minősítené a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom szabályainak súlyos megszegését. | 2010-11-23 08:23:00 | 0 |
| A főváros egyelőre nem ad el ingatlanokat | Nincs szükség újabb Balettintézet-torzókra, így egyelőre nem kerülnek a fővárosi közgyűlés elé lényegesebb ingatlaneladási tranzakciók - mondta a Napi Gazdaságnak Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a lap keddi számában. | 2010-11-23 08:14:00 | 0 |
| Akciótervben egyezett meg Ukrajna Brüsszellel | Megállapodott Ukrajna és az Európai Unió hétfőn arról az akcióprogramról, amely útmutatást ad Kijevnek, hogy mit kell tennie a vízumrendszer könnyítése érdekében. | 2010-11-23 08:08:00 | 0 |
| Közel ötven törvénymódosítást tartalmaz a "salátatörvény" | A jövő évi büdzsét megalapozó "salátatatörvény", amely a 2011-es költségvetés végrehajtását szolgálja, majdnem ötven törvénymódosítást tartalmaz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a javaslat expozéjában hétfő este a parlamentben. | 2010-11-22 20:35:00 | 0 |
| Biogázüzemeket építenének az iszapsújtotta településeken | Komplex gazdasági rendszer kialakításával biogázüzemeket létesítenének a vörösiszap-katasztrófa által érintett településeken, az üzemek a gazdák és az önkormányzatok tulajdonába kerülnének - ismertette a Magyar Vidék Szövetség koordinálásával készített javaslatot Enyingi Tibor, a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a termelőknek tartott fórumon hétfőn Devecserben. | 2010-11-22 20:24:00 | 0 |
| Tíz éves az EU - Oroszország közötti Energia Párbeszéd | Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a 2011-es magyar soros uniós elnökség képviselőjeként részt vett az Európai Unió (EU) és Oroszország közötti Energia Párbeszéd tíz éves jubileumi találkozóján Brüsszelben, amelyen az együttműködés tapasztalatairól, valamint további hosszú távú lehetőségeiről egyeztettek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kommunikációs Főosztálya hétfőn az MTI-vel. | 2010-11-22 20:01:00 | 0 |
| Szélesebb társadalmi részvétel a jogalkotásban | Az eddiginél szélesebb körű társadalmi részvétellel valósulhat meg januártól a jogalkotás annak a törvényjavaslatnak az értelmében, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. | 2010-11-22 19:41:00 | 0 |
| "A magyar elnökség kész lesz megbirkózni a feladattal" | Semmilyen más kérdéssel nem szabad összekapcsolni a legutóbbi európai uniós csúcstalálkozón kezdeményezett, korlátozott EU-szerződésmódosítás ügyét, így a horvát csatlakozási szerződéssel sem - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. | 2010-11-22 18:55:00 | 0 |
| Ötvenezer forint lenne a helyszíni bírság felső határa | Százezer forint helyett csak ötvenezer forint lehet a helyszíni bírság felső határa a jövőben - Kósa Lajos ugyanis korrigálja saját javaslatát. A fideszes politikus egy másik korábbi, a társadalmi és érdekképviseleti szervezetek jogosítványát szűkítő indítványán is változtat. | 2010-11-22 18:39:00 | 0 |
| "Fontos, hogy a cigányság integrációja felgyorsuljon" | A fideszes Varga József fenntartja azt az indítványát, a Költségvetési Tanács (KT) 835 millió forintos támogatásából csupán 10 milliót hagyna a testületnél, a többit pedig a Magyarországi Cigányokért Közalapítványhoz irányítaná át. Rogán Antal, a Fidesz-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője szerint a képviselőcsoport támogatni fogja az indítványt. | 2010-11-22 18:27:00 | 0 |
| "Teljesen okafogyottá vált a tüntetés" Devecseren | Nem demonstrálnak a devecseriek, mert úgy látják, okafogyottá vált a tüntetés, a felvetéseikre megnyugtató válaszokat kaptak a kormánytól és a belügyminisztertől - mondta Csenki Géza, a tervezett megmozdulás főszervezője hétfőn egy vállalkozók számára tartott fórumon Devecserben. | 2010-11-22 18:12:00 | 0 |
| Tanárképzésben vissza kell térni az osztatlan képzéshez | Szövegszerű emlékeztetőt fogadtak el a felsőoktatási törvényről tartott hétfői egyeztetésen az oktatási kormányzat képviselői és Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke. A felek írásban rögzítették, hogy a felsőoktatás új rendszerének biztosítani kell a minőség javulását, illetve a tanárképzésben vissza kell térni az osztatlan képzéshez. | 2010-11-22 16:44:00 | 0 |
| "Meg kell osztani a bevándorlás elleni küzdelem terheit" | Orbán Viktor biztosította a máltai kormányfőt vallettai hétfői tárgyalásukon: a magyar EU-elnökség idején képviselni fogja, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelem anyagi terheit osszák meg a tagállamok között - jelentette a Times of Malta honlapja. | 2010-11-22 16:02:00 | 0 |
| Demszky szerint még mindig főpolgármester | | 2010-11-22 15:48:00 | 0 |
| Nyugdíjba mehetnek a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők | A családi adórendszer és a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásának bevezetésén túl újabb kormányzati intézkedés ismeri el a dolgozó anyákat. Fontos ígéretét teljesíti a kormány a nők számára biztosított kedvezményes nyugdíjazás lehetőségének megteremtésével. Január elsejétől valamennyi nő számára 40 év munkaviszony után teljes összegű öregségi nyugdíj jár, ebbe beleszámít a gyermekneveléssel töltött idő is, legfeljebb 8 év időtartamban. Az intézkedés 2011-ben 24 ezer nőt érint - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. | 2010-11-22 15:01:00 | 0 |
| Magyar vállalkozások mutatkoztak be Csungkingban | Csungkingot (Chongqing) a jelenlegi magyar kormány is a kereskedelemfejlesztés egyik kínai bázisának tekinti - jelentette ki Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, aki hétfőn részt vett a délnyugat-kínai nagyvárosban rendezett kínai-magyar környezetvédelmi és gazdasági együttműködési fórumon. | 2010-11-22 14:46:00 | 0 |
| Szerdán adják át a Jedlik Ányos hidat Győrben | Szerdán átadják a forgalomnak az új hidat Győr belvárosában - közölte a Városháza szóvivője hétfőn. | 2010-11-22 14:25:00 | 0 |
| December elején dönthet a Ház a legfőbb ügyészről | Még a héten lezárul az egyeztetés, amelynek eredményeképpen kiderül, hogy a kabinet mely fideszes módosító indítványokat fogja támogatni - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus hangsúlyozta: támogatják Varga József javaslatát, és a Moszkva tér rehabilitációjával kapcsolatos indítványt. | 2010-11-22 14:15:00 | 0 |
| Hatszáz fővel bővítenék a honvédség létszámát | Általános vitára bocsátotta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfői ülésén azt a határozati javaslatot, amely 600 fővel bővítené a honvédség létszámát; elfogadták az önkéntes tartalékos rendszer kialakításának felgyorsítását is. | 2010-11-22 14:09:00 | 0 |
| Több százmilliós kárt okozott a sanghaji világkiállítás | A Bajnai-kormány sokkal nagylelkűben bánt a Genexpo 2010 Hungary Kft.-vel, mint saját állampolgáraival - hívta fel a figyelmet napirend előtti beszédében Balla Mihály hétfőn a Parlamentben. Szintén napirend előtti felszólalásában Soltész Miklós a borsodi árvíz és az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítésére létrejött példátlan összefogást méltatta. Pichler Imre László a kisiskolák fennmaradása érdekében tervezett változásokról kérdezte a kormányt. | 2010-11-22 13:53:00 | 1 |
| A Parlament elé került a Fidesz médiatörvény-javaslata | Benyújtották a parlamentnek "A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról" címet viselő, 228 paragrafusból álló médiatörvény-javaslatukat fideszes képviselők hétfőn. | 2010-11-22 13:13:00 | 0 |
| Sikeres akciót hajtott végre a Terrorelhárítási Központ | A Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével épségben sikerült lehozni egy külföldi férfit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal épületének tetejéről - olvasható a Terrorelhárítási Központ közleményében. | 2010-11-22 12:50:00 | 0 |
| Nagy Anna: A nők kedvezményes nyugdíjba vonulása változatlan | Nincs semmilyen változás a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló tervezetben - mondta Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn, cáfolva az erről szóló sajtóértesülést. | 2010-11-22 12:47:00 | 0 |
| Borkai: A sport stratégiai ágazat lett | Magasra tette az elődöm a mércét, én sem szeretnék alatta átbújni, és leverni a lécet - jelentette ki Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) frissen megválasztott elnöke a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában hétfőn. A fideszes politikus beszélt a sporttámogatásokról és a céltudatos munka szükségességéről is. | 2010-11-22 12:38:00 | 1 |
| Soha többé harmadszor - Lenin-szobrok kalapács alatt + Képek | A híradásokból tudhatjuk: több mint kétszáz Lenin-szoborra találtak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében idén nyáron. A szobrokat december 6-án fogják elárverezni, a befolyt összeget az iszapkatasztrófa károsultjainak javára ajánlják fel. Tekintse meg képgalériánkat! | 2010-11-22 12:28:00 | 0 |
| Történelmi egyezség a magyar keresztény értelmiségiek között | Korszakos jelentőségű fejlemény történt a hét végén a magyarság újraegyesítésének ügyében: hazánk legnagyobb keresztény civilszervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati küldöttgyűlésén hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a vajdasági Keresztény Értelmiségi Körrel (KÉK). | 2010-11-22 11:42:00 | 0 |
| Ferencvárosi falbontás | Nem teszek felelőtlen ígéretet, de a klubban dolgozóknak is látniuk kell, hogy egy év múlva közösen temethetjük el az egyesületet, ha nincs változás - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Sportnak adott interjújában Kubatov Gábor, az FTC új elnökségi tagja, a Fidesz pártigazgatója. | 2010-11-22 10:32:00 | 0 |
| Hogy kiművelt emberfők vehessék át a diplomájukat | | 2010-11-22 09:28:00 | 0 |
| Kísérlet és fordulat | | 2010-11-22 09:22:00 | 0 |
| "Az EU-elnökséggel csak nyerni tudunk, veszteni nem" | Bár eltervezett prioritásainkról nem kell lemondani, vélhetően mégis újabb, előre nem tervezett kihívásokkal néz szembe Magyarország az Európai Unió soros elnökeként jövő év januárjától. Hazánk másfél hónap múlva veszi át fél évre az uniós stafétabotot, ennek során legsürgetőbb feladatnak az uniós büdzsé tető alá hozása, és a Lisszaboni Szerződés módosítása látszik. De a magyar elnökség azért is szeretne erőfeszítéseket tenni, hogy sikerüljön közelebb vinni az unió polgáraihoz az unió intézményeit - utóbbi célnak lesznek hazai vonatkozásai is, például az új Széchenyi-terv és annak támogatáspolitikája. A magyar elnökség terveiről és céljairól Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár nyilatkozott a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának vasárnap este. | 2010-11-22 09:16:00 | 0 |
| Itt felejtett kukkolók | | 2010-11-22 09:01:00 | 0 |
| Szekértáborok mindenki ellen | | 2010-11-22 08:51:00 | 0 |
| Rengeteg pénzt folyt el Miskolcon | Kriza Ákos, Miskolc kormánypárti polgármestere állítja: az előző önkormányzat vezetése saját cégein keresztül trükközött, pazarlóan gazdálkodott a borsodi megyeszékhely közpénzeivel. Az X-Centrum Kft.-t említette egyik példaként, amelyet Bernáth Attila, az MSZP helyi választmányi elnökének cége vásárolt meg. | 2010-11-22 08:47:00 | 0 |
| Az értelmiség iskolája | | 2010-11-22 08:27:00 | 0 |
| Szépen, sorban | | 2010-11-22 08:24:00 | 0 |
| Átszervezésre kerülnek a betegutak | Nincs szó tömeges és azonnali államosításról. A változtatások lényege a betegutak átszervezése, a tartalékok mozgósítása - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Szócska Miklós. | 2010-11-22 08:13:00 | 1 |
| Semjén ismét indul a KDNP-elnöki posztért | Újraindul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöki székéért a párt decemberi tisztújító választmányi ülésén Semjén Zsolt jelenlegi pártelnök. A kongresszusra meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt is. | 2010-11-22 08:09:00 | 0 |
| Gyurcsány a jövő héten kap választ Orbán Viktortól | Nem ma, hanem november 29-én válaszol a miniszterelnök elődje kérdésére - mondta a Magyar Nemzetnek Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő. Gyurcsány Ferenc vélhetően az alkotmányozásról kérdezi Orbán Viktort, aki immár kétszer is Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest jelölte ki válaszadásra, ám a volt kormányfő ezt nem fogadta el. | 2010-11-22 08:07:00 | 0 |
| Gyanúsítottként hallgathatja ki a rendőrség Weineket | Hamarosan gyanúsítottként hallgathatják ki Weinek Leonárdot - értesült a Magyar Nemzet. | 2010-11-22 08:06:00 | 0 |
| Nem győzik a szabálysértési ügyeket Szombathelyen | A szombathelyi rendőrséghez tartozó szolgálathoz futnak be a pénzbírsággal kapcsolatos esetek az egész országból. Bár bővítették a létszámot, folyamatosan túlóráznak a dolgozók, az esetek négy százaléka mégis elévül, mert nem sikerül tartani a hatvan napos határidőt. Ezért januártól még többen foglalkoznak az ilyen ügyekkel. | 2010-11-21 17:46:00 | 0 |
| Nagyobb szerephez juthatnak a magánorvosok | Üres háziorvosi rendelők, elöregedő orvostársadalom, kórházi várólisták. Az elmúlt évek egészségügyi forráskivonásai miatt egyre több beteg választja a fizetős magánrendelőket - ezzel tehermentesítve az állami szektort is. Az alapellátásban fogyatkozó orvostársadalmat a patikaliberalizáció felszámolását követően a gyógyszerészek segíthetnék. | 2010-11-21 16:45:00 | 0 |
| Csaknem háromszáz kárigény Devecserből | Devecserben 225 család és 69 vállalkozás nyújtotta be azt a kárigény-bejelentőlapot, amelyen a nem lakóépületekben keletkezett káraik enyhítését kérhetik a vörösiszap-katasztrófa károsultjai - tájékoztatta Muhoray Árpád vezérőrnagy, az újjáépítési kormányzati koordinációs központ parancsnoka vasárnap az MTI-t. | 2010-11-21 15:38:00 | 0 |
| A szocialisták még mindig nem értik | A 2011-es büdzsé, a megújulás költségvetése szakít a Gyurcsány-korszak megszorításokra épülő gazdaságpolitikájával, növekedésre és új munkahelyek létrehozására összpontosít - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MSZP vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen közölték: a párt feltételekkel támogatja a költségvetést. | 2010-11-21 14:10:00 | 0 |
| Weinek nem nyilatkozik a HírTV-nek | | 2010-11-21 13:43:00 | 0 |
| A magyar zöldombudsman a World Future Councilban | A World Future Council a föld jövőjével foglalkozó szervezet, melynek jelenleg öt különböző kontinensről 50 tagja van. Nemrég Fülöp Sándor zöldombudsmant beválasztották hivatalos tagjai közé. | 2010-11-21 12:27:00 | 0 |
| Energianövényekkel a vörösiszap ellen | Egy most megalakult szakmai konzorcium legfontosabb feladata olyan technológiai javaslatok kidolgozása, amelyek Kolontár és Devecser térségében a vörösiszap-katasztrófa által érintett területek újraéledését segítik elő. | 2010-11-21 12:06:00 | 0 |
| 2011-től él a Nemzeti Külgazdasági Hivatal | A kormány létrehozza a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt, amellyel a kabinet többek között a kis- és középvállalkozások (kkv-k) külgazdasági törekvéseit és a külföldiek magyarországi befektetéseit kívánja előmozdítani. A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent, és 2011. január elsején hatályba lépő kormányrendelet szerint a hivatal önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, amely egy központi és több belföldi területi szervből áll. | 2010-11-21 11:14:00 | 0 |
| Hétfőn indul a "salátatörvény" általános vitája | Négynapos ülést tart jövő héten a parlament; a jövő évi büdzsét magalapozó törvények általános vitája hétfőn kezdődik, a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitája pedig pénteken lesz az Országgyűlésben. | 2010-11-21 11:07:00 | 0 |
| Az MSZP az általa eltörölt adórendszer mellett áll | Csaknem 400 módosító indítványt adtak be első körben a parlamenti pártok a jövő évi költségvetés tervezetéhez. A Fidesz egyik politikusa a hazai cigányság felzárkóztatására fordítaná a Költségvetési Tanács működésére szánt forrást. Az MSZP pedig azt az adórendszert őrizné meg, amelyet 2009-ben törvényben törölt el. | 2010-11-21 10:29:00 | 0 |
| Szijjártó: Senki nem jár rosszul az új adórendszerrel | A fair, arányos, a munkát és a családokat támogató új adórendszerrel senki nem jár rosszul - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Török Zsolt MSZP-szóvivő szombati nyilatkozatára. | 2010-11-21 10:14:00 | 0 |
| ÁSZ: Két-három év múlva nem lesz szükség a válságadókra | Kovács Árpád a szegedi egyetem tanáraként előrelépésként értékelte, hogy a jelenlegi kormánynak van gazdaságpolitikai jövőképe. | 2010-11-21 09:32:00 | 0 |
| Hazánk újra a régió élére állhat | Megkezdődött a hosszú válságperiódus után a magyar gazdaság kilábalása - mondták el az MNO által megkérdezett szakértők annak kapcsán, hogy a KSH múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy a várakozásokkal szemben 1,6 százalékkal bővült a hazai GDP. Az elemzők arra is rámutattak, hogy a társasági adó csökkentése és az adórendszer átalakítása még jobban beindíthatja a gazdaság motorjait, azonban a mezőgazdaság és az építőipar gyengélkedése visszahúzó erőt gyakorol. Arra is felhívták a figyelmet: Magyarország egyelőre a német föllendüléstől is függ, és föl kell készülni arra, hogy a közeljövőben esetlegesen "kidurran a kínai buborék". | 2010-11-21 09:30:00 | 0 |
| Turisztikai elismerés a debreceni Modem igazgatójának | A közlemény szerint a turizmus irányításában, tervezésében, szervezésében, a hazai és nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett munka elismeréseként 2010-ben immár 22. alkalommal ítélték oda a Pro Turismo-díjat. Az elismerést ez évben annak a hét szakembereknek adományozták, akik kiemelkedően elkötelezettek a minőségi turizmus iránt, munkájukkal és egyre színvonalasabb szolgáltatásaikkal példát mutatnak. | 2010-11-20 18:02:00 | 0 |
| Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke | A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése szombaton Borkai Zsoltot választotta a szervezet új elnökévé. Schmitt Pál köztársasági elnök, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, tiszteletbeli elnök lett. | 2010-11-20 17:32:00 | 0 |
| Szilárd együttműködés hazánk és az unió tagjai közt | A gazdasági növekedés beindításának fontosságáról, valamint az EU bővítéséről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök spanyol kollégájával, José Luis Rodriguez Zapateróval. Ugyanezen a napon a miniszterelnök Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel folytatott egyeztetéseket a közép-európai stratégiai együttműködés részleteiről - olvasható Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szombati közleményében. | 2010-11-20 17:00:00 | 0 |
| Tavaszra várható a nemzeti szociálpolitikai koncepció | A rend és a támogatás csak együttesen tud eredményt hozni a szegénység elleni küzdelemben - mondta Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten. | 2010-11-20 16:33:00 | 0 |
| "Oszthatatlan" a NATO és Oroszország biztonsága | A NATO és Oroszország biztonsága "oszthatatlan" - jelentette ki Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szervezet főtitkára szombaton Lisszabonban, a NATO-Oroszország Tanács csúcsszintű ülésének kezdetén. | 2010-11-20 16:10:00 | 0 |
| Januárra elkészülhet a "kibervédelem" koncepciója | Az új stratégiai koncepció elfogadása után intenzív munka kezdődik a NATO-ban az újszerű biztonsági kihívások ügyében - mondta szombaton Lisszabonban Iklódy Gábor, aki főtitkár-helyettesi rangban az ilyen kihívások kezelésére létrehozott szervezeti egységet irányítja a NATO-központban. | 2010-11-20 15:30:00 | 0 |
| Hamarosan feláll a devecseri egészségügyi szűrőközpont | Két héten belül felállítják Devecserben azt a szűrőközpontot, ahol a lakosság szűrését elvégzik, és hosszú távra vonatkozóan is vizsgálják az iszapömlés egészségügyi következményeit - mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára szombaton Devecserben, a diabétesz világnap ünnepségét követő sajtótájékoztatón. | 2010-11-20 15:05:00 | 1 |
| Új szövetség jött létre a Nyugat és Oroszország közt | "A nyugati világ és Oroszország között egy nagy történelmi szövetség kialakulásának a napjait éljük" - fogalmazott a magyar miniszterelnök a NATO-csúcsértekezlet alatt, a NATO-Oroszország Tanács ülése előtt adott nyilatkozatában. | 2010-11-20 14:21:00 | 0 |
| 55 milliárdot követelnek majd a Mal Zrt.-től | Jövő év július 31-ig az összes kárt felszámolják az iszapkatasztrófa sújtotta területeken, és mindent helyreállítanak - jelentette be Pintér Sándor, miután tárgyalt az érintett települések polgármestereivel. | 2010-11-20 12:00:00 | 0 |
| Rasmussen: Új szakasz kezdődik Afganisztánban | Új szakasz kezdődik a NATO vezette afganisztáni nemzetközi haderő (ISAF) küldetésében: a jövő év első felében megkezdik a biztonságért viselt felelősség fokozatos átadását az afgán biztonsági erőknek - mondta szombaton Lisszabonban Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szervezet főtitkára. | 2010-11-20 11:57:00 | 0 |
| Megalakult a klíma- és energiaügyi államtitkárság | Megalakult a klíma- és energiaügyi államtitkárság a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, az államtitkárság vezetője Bencsik János államtitkár, munkáját Kovács Pál energiaügyekért felelős helyettes államtitkár és Olajos Péter zöldgazdaság-fejlesztésért és klímaügyekért felelős helyettes államtitkár segíti - közölte a tárca szombaton. | 2010-11-20 11:47:00 | 0 |
| Brutális | | 2010-11-20 11:37:00 | 0 |
| Orbánozás mint gazdasági és lelki igény | | 2010-11-20 11:33:00 | 0 |
| "Helyre kell állítani a bizalmat állam és egyház közt" | A kormány stratégiai partnerként számít az elkövetkező években a történelmi egyházakra és civil szervezetekre - mondta Szászfalvi László egyházügyekért felelős államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati küldöttgyűlésén. Az ülésen együttműködési megállapodást írt alá a KÉSZ és a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör. | 2010-11-20 11:08:00 | 0 |
| Őket nem zavarta Alföldi | | 2010-11-20 11:06:00 | 0 |
| Budai Titkai | | 2010-11-20 11:00:00 | 0 |
| 75 | | 2010-11-20 10:54:00 | 0 |
| Hunvald-ügy: a "Rókaképű" és a "Királyfi" története | Egy bizonyos "Rókaképű" intézkedésétől remélte az úgynevezett ingatlanpanama-ügy nyomozásának leállítását a két fő vádlott: Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök - derült ki a Magyar Nemzet birtokába került telefonlehallgatási jegyzőkönyvekből. | 2010-11-20 10:41:00 | 0 |
| "A Nyugat-Balkánnak biztosítani kell az európai perspektívát" | A pénteki munkaülésen Orbán Viktor magyar miniszterelnök felszólalásában támogatásáról biztosította a NATO új stratégiai koncepcióját.
A Nyugat-Balkán számára a térség stabilitása érdekében biztosítani kell az európai perspektívát - hangsúlyozta Orbán Viktor a Lisszaboni NATO-csúcson. | 2010-11-20 10:32:00 | 0 |
| Elfogadták az új stratégiát a NATO-csúcson | A kétnapos NATO-csúcsértekezlet első munkaülése után tartott sajtótájékoztatóján Rasmussen történelmi jelentőségűnek nevezte a pillanatot, és felhívta a figyelmet arra, hogy az új stratégiai dokumentum - mint fogalmazott: "küldetésnyilatkozat" - azt jelöli ki, miként gondoskodhat a szövetség a biztonságról a világ megváltozott körülményei között, hogyan lehet korszerűsíteni a védelmi tevékenységet a XXI. században. | 2010-11-20 10:23:00 | 0 |
| Sors: Nem úszhatják meg a cégeltüntetők sem | A nyomozók titkosszolgálati eszközöket is bevetnek majd a közkasszát megkárosító személyek ellen, s kezdeményezni fogják, hogy az adóhatóság vagyonosodási vizsgálattal szerezze vissza a tettesektől és azok családtagjaitól az illegálisan megszerzett pénzeket - olvasható a szombati Magyar Nemzetben a Sors László vám- és pénzügyőrség bűnügyi főigazgatóval készült interjúban. | 2010-11-20 10:05:00 | 0 |
| "Legyen szorosabb kapcsolat a határon túli magyarsággal" | Jövő év elején elkezdődhet az összmagyar regiszter kialakítása, a kezdeményezéssel a világ minden pontján élő magyarok identitását szeretnék megerősíteni - mondta el Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. | 2010-11-20 09:57:00 | 0 |
| Új stratégiai koncepció születhet a NATO-csúcsértekezleten | Megkezdődött péntek délután Lisszabonban a NATO másnapig tartó csúcsértekezlete, amelyen a tervek szerint döntenek az atlanti szövetség új stratégiai koncepciójáról, az európai rakétavédelem megteremtéséről és a NATO belső reformjáról, döntéseket hoznak Afganisztánnal kapcsolatban, valamint igyekeznek új alapokra helyezni az Oroszországhoz fűződő viszonyt. | 2010-11-19 20:00:00 | 0 |
| Elfogadták a Székely Nemzeti Tanács határozatait | A Székely Nemzeti Tanács mindhárom határozatát elfogadták a testület pénteki budapesti ülésén. | 2010-11-19 18:54:00 | 0 |
| Schmitt Pál: A székelyek értékőrzése hivatás | A XXI. század magyarsága számára a székelyek értékőrzése hivatás, Európa számára bátorságuk küldetés - írta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) pénteki ülésének résztvevőit köszöntő levelében Schmitt Pál köztársasági elnök. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a tanácskozáson a választójog és választhatóság kiterjesztése mellett érvelt. | 2010-11-19 18:49:00 | 0 |
| "Megértjük, hogy háborog az MSZP lelkiismerete" | Az átlagos és annál szerényebb körülmények között élő családoknak ezután sem kell többet fizetniük a gázért - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken. | 2010-11-19 18:43:00 | 0 |
| Az államfő aláírta a törvénymódosításokat | Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket, így az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását. A jogszabályok a Magyar Közlöny pénteki számában jelentek meg. | 2010-11-19 17:34:00 | 0 |
| Pintér: Tudtam róla hogy megfigyeltek, de nem zavar | Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, régebbről tudja, hogy őt is és családját is megfigyelték 2009 vége és az idei év első negyedéve között, de mint fogalmazott ez nem zavarja őt. | 2010-11-19 17:29:00 | 0 |
| 40 évnyi munkaviszony után teljes nyugdíj járna a nőknek | Jövő évtől az életkortól függetlenül az öregségi teljes nyugdíjra lesz jogosult az a nő is, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik. A nemzeti erőforrás miniszter pénteken terjesztette az Országgyűlés elé az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát. | 2010-11-19 17:15:00 | 0 |
| Európai uniós támogatással újul meg Székesfehérvár belvárosa | A támogatási szerződést pénteken írta alá Cser-Palkovics András (Fidesz), a város polgármestere és Vereczkey Zoltán, a VÁTI Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. | 2010-11-19 16:59:00 | 0 |
| Európai egyházvezetők és uniós vezetők találkozója lesz | A tervek szerint Magyarország soros elnöksége idején, a jövő év első félévében tartják az európai egyházvezetők és az EU-vezetők brüsszeli találkozóját - mondta Hámori Ádám, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati hivatalának EU-referense az egyház zsinatának ülésén pénteken Budapesten. | 2010-11-19 16:27:00 | 0 |
| "A kormány megtéríti a lakosság minden veszteségét" | A kormány a lakosság valamennyi vörösiszap-katasztrófa által okozott veszteségét megtéríti, így jövő év július végére Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen is visszatérhet az élet az eredeti medrébe - mondta a belügyminiszter pénteken, az érintett települések polgármestereivel való egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Ugyanitt Pintér Sándor leszögezte: nincs egészségügyi veszély az iszapkatasztrófa sújtotta területen. | 2010-11-19 16:19:00 | 0 |
| Az Országház mától a nemzet háza + Képgaléria | Az európai integráció nem képzelhető el nemzeti integráció nélkül, és a magyar integráció is európai ügy - jelentette ki Kövér László a Parlamentben a Székely Nemzeti Tanács ülése előtt. Tekintse meg képeinket! | 2010-11-19 15:50:00 | 0 |
| Minden településre nevez ki körzeti megbízottat a rendőrség | A rendőrség ötszáz új megbízotti poszt létesítésével, és a hozzájuk tartozó települések csoportos kijelölésével kívánja elérni, hogy Magyarországon mindenhol legyen körzeti megbízott - mondta Horváth Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főosztályvezető-helyettese pénteken Hajdúhadházon. | 2010-11-19 15:38:00 | 0 |
| Komplett tájrehabilitáció tudományos összefogással | Eddig hozzávetőleg 40 hektárnyi, a vörösiszap-ömlés által sújtott termőterületen végezték el a föld megtisztítását, és hamarosan további 300 hektárra terjed ki a mentesítési munka - közölte Szabó Csaba kormánybiztos pénteken Gödöllőn a térségi komplett tájrehabilitációra összefogott öt tagú tudományos konzorcium megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. | 2010-11-19 15:31:00 | 0 |
| Százmilliós fejlesztés a tatai idősotthonban | Michl József tatai polgármester, országgyűlési képviselő maga is dolgozott szociális munkásként, s politikusként is kiemelt figyelemmel kezeli az idősek, az elesettek sorsát. | 2010-11-19 14:46:00 | 0 |
| Civil kerekasztal az infokommunikáció jegyében | Csütörtökön informatikai civil szervezeti képviselőkkel találkozott dr. Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár Németh Mónika főosztályvezető és Vályi-Nagy Vilmos helyettes államtitkár társaságában a Parlamentben. | 2010-11-19 14:37:00 | 0 |
| A magyar elnökség szervezőelve az emberi tényező + Képek | Uniós felkészülésünk keretében Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadta Danny Pieterst, a belga szenátus elnökét, Herman DeCroot, a belga Képviselőház elnökét, Teresa Cunillerát, a spanyol kongresszus alelnökét, és Juan Hosé Lucast, a spanyol szenátus alelnökét pénteken a Parlamentben. Tekintse meg képgalériánkat! | 2010-11-19 14:19:00 | 0 |
| Pelczné: Magyarország felkészült a soros elnökségre | A jövő évi magyar soros elnökségre való felkészülés jegyében az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága, valamint a Gazdasági és Monetáris Bizottsága Budapesten tárgyalt csütörtökön és pénteken. A delegációk egyeztetéseket folytattak a kormány több magas rangú képviselőjével a jövő első félévi magyar uniós elnökség előtt álló feladatokról és prioritásokról. A magyar néppárti képviselők közül a küldöttség tagjai Pelczné Dr. Gáll Ildikó és Őry Csaba európai parlamenti képviselők (Fidesz) voltak. | 2010-11-19 13:38:00 | 0 |
| Navracsics Tibor az uniós elnökséget képviseli Brüsszelben | Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter (november 19-én, pénteken) részt vesz az Európai Unió és Oroszország Bel- és Igazságügyi Állandó Partnerségi Tanácsának soron következő, brüsszeli ülésén, ahol egyebek mellett ismerteti a 2011-es magyar EU-elnökség bel- és igazságügyi prioritásait. | 2010-11-19 12:39:00 | 0 |
| Brüsszeli Deklaráció egymillió siket európai nevében | Kósa Ádám siket európai parlamenti képviselő (Fidesz) és a Siketek Európai Uniójának társszervezésében tartott mai konferencián 30 európai állam siket szervezetének képviselője nyilatkozatot fogadott el a nemzeti jelnyelvek védelme, és a jelnyelvhasználó közösségek jogainak bővítése és kultúrájuk megóvása érdekében. A deklaráció többek között felkéri az Európai Unió intézményeit és tagállamainak kormányait az oktatás hozzáférhetővé tételére, a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztésére, valamint az EU2020 Stratégiának a foglalkoztatásra és az életkörülmények javítására vonatkozó célkitűzéseinek érvényesítésére. | 2010-11-19 12:28:00 | 0 |
| "A tervezhető jövő hívei vagyunk" +Videó és képek | A francia elnök világossá tette, hogy támogatja a 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökséget - mondta pénteken Orbán Viktor Párizsban, Nicolas Sarkozyvel folytatott megbeszélését követően. | 2010-11-19 12:02:00 | 1 |
| Schmitt fogadta az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőit | Schmitt Pál pénteken hivatalában fogadta az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőit, akik beszámoltak a szervezet aktuális tevékenységéről. | 2010-11-19 11:37:00 | 0 |
| A választások előtt "jutalmazó kedvében" volt a városvezetés | Nyíregyháza új, fideszes polgármesterének közlése szerint az önkormányzati választást megelőzően "felelőtlen módon" több, mint 100 millió forint jutalmat és prémiumelőleget osztottak ki a polgármesteri hivatal, valamint a helyhatósági cégek vezetőinek, illetve dolgozóinak a településen, miközben a város a felhalmozott adósság miatt fizetési nehézségekkel küzd. Kovács Ferenc erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. | 2010-11-19 11:28:00 | 0 |
| Megállapodott a montenegrói-magyar vegyes bizottság | A montenegrói-magyar gazdasági együttműködés további konkrét projektjeiről született megállapodás Podgoricában a két ország szakembereinek részvételével tartott gazdasági vegyes bizottság ülésén - mondta el pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. | 2010-11-19 11:15:00 | 0 |
| Távozik posztjáról a Hungarofest Nonprofit Kft. eddigi vezetője | Közös megegyezéssel távozott a Hungarofest Nonprofit Kft. éléről Rubovszky Rita, a cég eddigi ügyvezető igazgatója pénteken - írja a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság portálunkhoz eljuttatott közleményében. | 2010-11-19 10:35:00 | 0 |
| Sok a kérdőjel az EU költségvetése körül | Az Európai Unió gazdasági bizottságának fideszes tagja, Pelczné dr. Gaál Ildikó szerint a közösség jelenleg nem tud megfelelően reagálni, ha pénzügyi krízisbe kerül egy tagország. | 2010-11-19 09:57:00 | 1 |
| Mi kell a felsőoktatás megújításához? | Hazánk számára létkérdés volna, hogy nemrég még nagy hírű felsőoktatásunk fejlődjék, mégis egyre hanyatlik. | 2010-11-19 09:53:00 | 0 |
| Már csak Orbán Viktorban bíznak a devecseriek | | 2010-11-19 09:07:00 | 0 |
| Simor és csapata | | 2010-11-19 09:06:00 | 0 |
| Megválasztották a médiavezetőket | Vezetőket kapott végre a közszolgálati média. Az új vezérigazgatókat - Medveczky Balázst a Magyar Televízió, Ókovács Szilvesztert a Duna Televízió, Jónás Istvánt a Magyar Rádió, és Belénessy Csabát az MTI élére - tegnapi ülésén választotta meg az új, összevont kuratórium. A vezetők megválasztásához egyszerű többség is elegendő volt. | 2010-11-19 09:04:00 | 0 |
| Hazánkban működik a demokrcáia | | 2010-11-19 08:57:00 | 0 |
| Magyarázkodik a leleplezett Lendvai | | 2010-11-19 08:54:00 | 0 |
| Nem kell meglepődni Budai Gyula megfigyelésén | | 2010-11-19 08:54:00 | 0 |
| Szabó Zoltán és az elillanó kerékbilincs | | 2010-11-19 08:41:00 | 0 |
| Jövő héten mutatják be a magyar EU-elnökség programját | Az Európai Unió 2011-es költségvetésének bukása és az ír válság egy sor olyan feladatot állít a magyar elnökség elé, amelyre eddig nem számított a kormány - mondta Győri Enikő európai uniós ügyekért felelős államtitkár. | 2010-11-19 08:41:00 | 0 |
| Tízmilliós jutalmak a Magyar Rádiónál | Titkos döntéssel 162 millió forint jutalmat osztott szét júliusi távozása előtt Such György, a Magyar Rádió elnöke. Az intézményben óriási a felháborodás. | 2010-11-19 08:35:00 | 0 |
| Semjén: Jó és kiegyensúlyozott a kormányzati együttműködés | A második Orbán-kormány szellemi értelemben is kereszténydemokrata értékek szerint kormányoz - hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt az MTI-nek adott interjújában. | 2010-11-19 08:31:00 | 0 |
| Cséfalvay: Innováció adminisztráció helyett | Az újítások ösztönzésére koncentráló európai stratégia, az úgynevezett innovációs unió kidolgozása lesz a jövő év első felében betöltendő soros magyar EU-elnökség egyik prioritása - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára egy brüsszeli nemzetközi tanácskozáson csütörtökön. | 2010-11-18 20:59:00 | 0 |
| "Schmitt Pál tudta nélkül került fel a javaslat a honlapra" | Sem a köztársasági elnök, sem pedig Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője nem látta azt az anyagot, amely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz. | 2010-11-18 20:02:00 | 0 |
| "A rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni" | A 2011-es költségvetés szakít a balliberális kormányok gyakorlatával. A Parlament csütörtöki ülésnapján többek közt a jövő évi büdzsé honvédelmet, gyermekeket, kultúrát, rendőrséget és bíróságokat érintő fejezeteit érintő hozzászólásokkal folytatódott a 2011-es költségvetési törvényjavaslat általános vitája. | 2010-11-18 19:49:00 | 0 |
| Az uniós elnökségről egyeztetett Orbán Viktor Fillonnal | A 2011 első felében esedékes soros magyar uniós elnökség teendőiről egyeztetett csütörtökön Orbán Viktor Párizsban Francois Fillon francia kormányfővel. | 2010-11-18 19:25:00 | 0 |
| Újra kell gondolni az előzetes letartóztatás intézményét | Megérett a helyzet az előzetes letartóztatás intézményének újragondolására országgyűlési képviselők és jogászok szerint. | 2010-11-18 18:19:00 | 0 |
| Közel a segítség: készül a cselekvési terv a hajléktalanokért | Készül az utcán élő hajléktalan emberek számának csökkentését, valamint a hajléktalan-ellátó rendszer megújítását szolgáló középtávú cselekvési terv első változata, amely számba kívánja venni a hajléktalanság összes problémakörét a megelőzéstől a sikeres rehabilitációig, reintegrációig - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium csütörtökön. | 2010-11-18 18:16:00 | 0 |
| Az elnökségi program finomhangolása következik | A kormány a múlt héten elfogadta a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség programját, jelenleg annak "finomhangolása" folyik - mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. | 2010-11-18 17:50:00 | 0 |
| Új alkotmány: lehetőség az elmúlt húsz év lezárására | Az új alkotmány elkészítésével történelmi lehetőség nyílik az elmúlt húsz év lezárására - mondta Stumpf István alkotmánybíró az Új alkotmányt - most vagy soha? című kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Budapesten a XXI. Század Intézet rendezvényén. | 2010-11-18 17:46:00 | 0 |
| Gyurcsányék a kommunikációval is trükköztek | A Gyurcsány-, és a Bajnai-kormány idején a kommunikációs költségeket a költségvetésben tudatosan alultervezték - olvasható a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság portálunkhoz csütörtökön eljuttatott közleményében. | 2010-11-18 17:42:00 | 0 |
| A kormányzati kommunikáció 2011-re tervezett kiadásai | A kormány által az Országgyűlés elé terjesztett 2011. évi költségvetésben összkormányzati kommunikációra 500 millió forint, a lakosság tájékoztatására 800 millió forint, a nemzeti ünnepekre 1 milliárd forint, mindösszesen 2,3 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. | 2010-11-18 17:37:00 | 0 |
| Kinevezték az Operatív Programok Monitoring Bizottságainak elnökeit | Orbán Viktor miniszterelnök november 17-i hatállyal kinevezte az Operatív Programok Monitoring Bizottságainak elnökeit - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön. | 2010-11-18 17:19:00 | 0 |
| Rétvári: Tovább kell javítani a jogalkotás minőségét | A kormány tovább szeretné javítani a jogalkotás minőségét és színvonalát az elkövetkező években, a kormányhivatalokban ehhez jól képzett jogászokra van szükség - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen rendezett Alumni (öregdiák) találkozó szünetében csütörtökön. | 2010-11-18 17:15:00 | 0 |
| Fontos az önkormányzatok pontos, szakszerű működése | Kaposvár kiváló minősítést kapott - mondta Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón, ahol Sepsey Tamás főigazgató-helyettessel közösen ismertette a somogyi megyeszékhely önkormányzata a gazdálkodást ellenőrző vizsgálatuk eredményét. | 2010-11-18 16:52:00 | 0 |
| "Az Európai Uniónak új sportpolitikára van szüksége" | Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága "Az európai sportpolitika jövője" címmel tartott csütörtökön nyilvános meghallgatást - írja Bagó Zoltán, néppárti, európai parlamenti képviselő, portálunkhoz eljuttatott közleményében. | 2010-11-18 16:34:00 | 0 |
| 8,8 milliárdot csoportosít át a kormány árvízvédelemre | A kormány mintegy 8,8 milliárd forintot csoportosított át árvízvédelmi fejlesztésekre a védekezést segítő Környezet és Energia Operatív Programon (KEOP) belül november 16-i határozatában - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön. | 2010-11-18 15:54:00 | 0 |
| Orbán: Mi a siker esélyét akarjuk valóra váltani | A legnagyobb gond, amivel egész Európához hasonlóan Magyarország is jelenleg küszködik, az eladósodottság, ezért minden erőnket az államadósság szintjének csökkentésére kell mozgósítanunk - mondta csütörtökön Orbán Viktor Párizsban Angel Gurríával, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) főtitkárával elköltött munkaebédjét követő sajtótájékoztatóján. | 2010-11-18 15:50:00 | 1 |
| Nyíregyházi kórház: 2,2 milliárdos fejlesztés | Mintegy 2,2 milliárd forintért új, modern diagnosztikai központ, valamint háromezer adagos konyha és étterem épült a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban; a létesítményeket csütörtökön adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyógyintézetben. | 2010-11-18 15:49:00 | 0 |
| A Székely Nemzeti Tanács a Parlamentbe látogat | A Székely Nemzeti Tanács majdnem háromszáz tagja utazik Budapestre, hogy pénteken részt vegyen a testület ülésén a magyar Országgyűlésben - írta honlapján a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap. | 2010-11-18 15:29:00 | 0 |
| "A külügyminisztérium ünnepe, hogy az autonómiáról szólhat"+Képgaléria | A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adta át Christoph Pannak, a Dél-tiroli Népcsoport Intézet vezetőjének Németh Zsolt államtitkár csütörtökön a Külügyminisztériumban. Az eseményen Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke mondott méltató beszédet. Tekintse meg képgalériánkat! | 2010-11-18 14:48:00 | 0 |
| Kiemelt feladat a digitalizált kulturális javak megőrzése | Kiemelten foglalkoznak majd az Európai Unió jövő félévi magyar elnöksége alatt a digitalizált és a digitálisan keletkező kulturális javak tartós megőrzésének témájával - jelentette be Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a témával foglalkozó EU-miniszteri találkozón, csütörtökön Brüsszelben. | 2010-11-18 14:42:00 | 0 |
| Hazánk támogatja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását | Az eltérő francia álláspont ellenére Magyarország továbbra is határozottan javasolja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez - mondta csütörtökön Párizsban Martonyi János külügyminiszter francia kollégájával folytatott megbeszélése után. | 2010-11-18 14:34:00 | 0 |
| Bölcskei: Támogatandó a stratégiai partnerség | Támogatja a Magyarországi Református Egyház (MRE) a kormányzat azon törekvését, hogy az állam és az egyházak között a stratégiai partnerség valóra váljon - mondta Bölcskei Gusztáv, az egyház zsinatának lelkészi elnöke a testület csütörtökön kezdődött kétnapos ülésén, Budapesten. | 2010-11-18 14:33:00 | 0 |
| Kormányszóvivő: hangulatkeltés folyik Devecserben | Hangulatkeltés folyik Devecserben, ami nem a kormánynak árt, hanem a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak - így kommentálta a demonstráció szervezésének hírét a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2010-11-18 14:30:00 | 0 |
| Csökkentené az EU a mezőgazdasági támogatásokat? | Dacian Cioloş uniós agrárbiztos az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának mai ülésén mutatja be az Európai Bizottságnak a 2013 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) szóló javaslatait. Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő (Fidesz) szerint félő, hogy az Európai Bizottság közleménye az agrárköltségvetés jelentős mértékű csökkentését készíti elő. | 2010-11-18 14:30:00 | 0 |
| Hetvenöt éves Makovecz Imre építész | November 20-án tölti be 75. életévét Makovecz Imre nemzetközi hírű építész, a magyar organikus építészet Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett stílusteremtő alakja. | 2010-11-18 14:22:00 | 0 |
| "Szakítottunk a megszorításos gazdaságpolitikával" | A politikus a jövő évi büdzsé tervezete kapcsán azt mondta: az új adórendszertől sokat várnak, hiszen ez várakozásuk szerint a polgárokat és a vállalkozásokat is törekvésre, munkára és alkotásra buzdítja majd - ettől lehet várni az új munkahelyek teremtését, a jövedelmek kifehérítését, és jelentős, eddig nem adózott pénzek bevonását a gazdaság vérkeringésébe. | 2010-11-18 14:19:00 | 1 |
| Futó: Hat bűncselekményben érintett lehet Laborc | Egyértelmű, hogy kár érte az UD Zrt.-t -jelentette ki Futó Barnabás, a cég jogi képviselője. Az ügyvéd ezt azután mondta, hogy szerdai sajtóinformációk szerint a katonai ügyészség meggyanúsította Laborc Sándort, az NBH volt vezetőjét. | 2010-11-18 14:18:00 | 0 |
| Fellegi: Az átlagfogyasztók számára nem lesz gázáremelés | Az átlagfogyasztók és a nyugdíjasok számára nem lesz gázáremelés Magyarországon - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a 2011-es gázárak alakulásáról tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2010-11-18 14:03:00 | 0 |
| A bírósági eljárások gyorsítása része a kormányprogramnak | A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint gyakrabban kellene az előzetes letartóztatás fenntartásának indokoltságát megvizsgálni. Répássy Róbert csütörtökön egy parlamenti albizottsági ülésen az előzetes letartóztatás elrendelésével és végrehajtásával kapcsolatos jogi szabályozásról beszélt. | 2010-11-18 13:16:00 | 0 |
| Vörösiszap: a helyreállítási munkálatok folyamatosak | A miniszterelnök folyamatos tájékoztatást kér és kap a vörösiszap-katasztrófa utáni kármentesítés és helyreállítás helyzetéről a belügyminisztertől, a honvédelmi minisztertől és a katasztrófavédelmi kormánybiztostól - tájékoztat közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. | 2010-11-18 13:15:00 | 0 |
| Orbán a francia Nemzetgyűlés elnökével találkozott | Orbán Viktor a mai napon megbeszélést folytatott Bernard Accoyer francia nemzetgyűlési elnökkel - írja közleményében a miniszterelnök szóvivője. | 2010-11-18 13:05:00 | 0 |
| Zöldebb, méltányosabb, hatékonyabb agrárpolitikát | Az Európai Unió számára a jelenleginél zöldebb, méltányosabb, hatékonyabb és eredményesebb közös mezőgazdasági politika (KAP) programját igyekezett felvázolni csütörtökön kiadott, a következő évtizedre vonatkozó stratégiai tervezetében az Európai Bizottság. | 2010-11-18 12:48:00 | 0 |
| Több milliárd forint az egészségügyi intézményeknek | Összesen 2,7 milliárd forinthoz jutnak azok a kórházak, ahol a leghosszabbak a műtéti várólisták; az egyes intézmények az elvégzett beavatkozások arányában részesülnek az összegből - tájékoztatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága csütörtökön az MTI-t. | 2010-11-18 12:42:00 | 0 |
| Újbuda: Átvilágítják a hivatal korábbi működését | Bűncselekménygyanús szabálytalanságokat talált az újbudai önkormányzat korábbi működésének vizsgálatakor az Állami Számvevőszék (ÁSZ), ezért hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a rendőrségen - erről a megújult vezetésű önkormányzat csütörtökön tájékoztatott. | 2010-11-18 12:41:00 | 0 |
| Stabilan gazdálkodik a Békés megyei önkormányzat | Stabilan gazdálkodott a Békés megyei önkormányzat az idei esztendő első három negyedévében, hiszen a bevételek 13,8 százalékkal haladták meg az időarányos előirányzatot, míg a kiadások a tervekhez képest nem érik el az 56 százalékot - mondta a megyei közgyűlés elnöke újságíróknak csütörtökön Békéscsabán. | 2010-11-18 12:33:00 | 0 |
| Navracsics Tibor a belügyi biztossal találkozik | Navracsics Tibor a magyar uniós elnökség bel- és igazságügyi prioritásairól tárgyal az EB belügyi biztosával. | 2010-11-18 12:31:00 | 0 |
| Új szemléletű lakásrendelet Szombathelyen | Az önkormányzati bérlakásokban élők lakbérhátralékának csökkentését, és a hajléktalanná válás megelőzését is szolgálja az az új szemléletű lakásrendelet, amelyről következő ülésén tárgyal a szombathelyi közgyűlés - mondta Marton Zsolt, a város alpolgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón. | 2010-11-18 12:22:00 | 0 |
| Firtl Mátyás: Erős és sikeres Magyarországot építünk! | Megkezdődhet a felelős állami vagyongazdálkodás és az állampolgárait minden erejével szolgálni akaró, a forrásaival felelősen gazdálkodó állam megteremtése - mondta Firtl Mátyás a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlésben. | 2010-11-18 12:12:00 | 0 |
| Jövő pénteken lesz a költségvetés részletes vitája | Négynapos ülést tart jövő héten a parlament; pénteken lesz a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitája, a büdzsét magalapozó törvények általános vitáját hétfőn kezdi az Országgyűlés. | 2010-11-18 12:11:00 | 0 |
| Hazánk közép-európai tranzitelosztó központtá válhat | A kormány energiastratégiájának kitörési pontjaként Magyarország közép-európai tranzitelosztó központtá válhat a földgáz és villamosenergia szállítás területén - mondta Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi államtitkára az Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencián, amelyet a Piac és Profit gazdasági magazin szervezett Balatonalmádiban. | 2010-11-18 12:10:00 | 0 |
| Elkötelezett a kormány a családok iránt | A gyerekek támogatása a családok támogatásával kezdődik; a kormány ennek érdekében több lépést is tett az elmúlt hónapokban - mondta Nagy Anna kormányszóvivő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a gyermekjogok világnapja alkalmából rendezett konferencián csütörtökön Budapesten. | 2010-11-18 12:02:00 | 0 |
| Rendszerváltó tudomány | | 2010-11-18 12:00:00 | 0 |
| Újabb lépések a romaintegráció területén | Járóka Lívia európai parlamenti képviselő (Fidesz) tegnap Dimitar Ivanovval, a bulgáriai Kisvállalkozói Szövetség igazgatójával tárgyalt a kis- és középvállalkozásoknak a romák foglalkoztatottságának elősegítésében játszott szerepéről. A néppárti frakció Roma Munkacsoportjának elnöke ezután harminc romániai polgármesterrel találkozott. Járóka Lívia a városvezetőket emlékeztette, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alapot szabályozó rendelet módosítása lehetővé teszi a lakhatási intézkedések támogatását a perifériára szorult közösségek érdekében. | 2010-11-18 11:53:00 | 0 |
| Hiteles kommunikáció: megújult az Országmárka tanács | A kormány a kultúra, a tudomány és kreatív gazdaság kiemelkedő személyiségeit hívja segítségül a pozitív országkép kialakításához - írja közleményében a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság. | 2010-11-18 11:53:00 | 0 |
| Közép-Európának speciális bánásmódot kell kapnia | Ahhoz, hogy Magyarország támogatni tudja az Európa Unió és Oroszország között küszöbön álló nagy történelmi kiegyezést, Közép-Európának speciális bánásmódot és garanciákat kell kapnia a következő években - mondta csütörtökön Orbán Viktor Párizsban a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetében (IFRI) tartott előadásában. | 2010-11-18 11:46:00 | 0 |
| "A magyar politika generációs értelemben megújulás előtt áll" | Véget ért a Mihalovics Péter által szervezett fideszes és KDNP-s frakcióvezetők veszprémi értekezlete, melyet még 2006-ban Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, akkori frakcióvezető indított útjára. A találkozón az ország összes megyei jogú városának, megyei jogú önkormányzatának és frakcióinak vezetői vettek részt. A cél az volt, hogy össze tudják hangolni az országos és a helyi politika munkáját. Az idei esztendőben már több fidelitasos is részt vehetett a megbeszélésen. A találkozó kapcsán Lázár János kiemelte a fiatalok közéleti szerepvállalásának fontosságát. A frakcióvezető kézhez kapta a Fidelitas ifjúsági stratégiáját is. | 2010-11-18 11:35:00 | 0 |
| Magyarország új utakra lép jövőre | Jövőre 78 százalékra csökken a GDP-arányos államadósság az idei 79-80 százalékról - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön közzétett, "Növekedés és stabilitás: trendforduló a gazdaságban és a költségvetési politikában" című elemzéséből. A tárca honlapján olvasható dokumentum szerint a kormány a 2011-es költségvetés tervezésekor 3 százalékos bruttó hazai termék (GDP-) növekedéssel számolt. | 2010-11-18 11:18:00 | 0 |
| Simor és Király lemondott tanácsi tagságáról | A Magyar Nemzet információ szerint Simor András jegybankelnök és Király Júlia, az MNB alelnöke is önként lemondott a felsőoktatási intézményekben betöltött gazdasági tanácsi tagságáról. | 2010-11-18 10:52:00 | 0 |
| Mitől nem hiteles Gyurcsány? | | 2010-11-18 10:39:00 | 0 |
| Decemberre várható az alkotmány-koncepció | Decemberre alkotmány-koncepció, januártól széles körű társadalmi vita várható. Az Alkotmánybíróság jogkörei a következő fél évben dőlnek majd el. A Jobbikkal sok kérdésben elvi alapon állnak szemben a kormánypártok, többek között a Szent Korona-tant sem tudják elfogadni a huszonegyedik századi alkotmány alapjának, amint azt sem, hogy az ország visszatérjen az írott alkotmány nélküli korszakhoz - nyilatkozta a Duna Televízióban Gulyás Gergely. | 2010-11-18 10:33:00 | 1 |
| Iskolai szociálismunkás-hálózatot épít ki a kormányzat | Az ország valamennyi iskolájában jelen lévő szociálismunkás-hálózatot kíván létrehozni a kormányzat, hogy szakemberek foglalkozzanak a problémás gyermekekkel, gondjaikkal - közölte Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára az iskolai erőszak témakörében tartott csütörtöki budapesti konferencián. | 2010-11-18 10:24:00 | 0 |
| Orbán Viktor megkezdte kétnapos párizsi látogatását | Orbán Viktor csütörtökön megkezdte kétnapos párizsi látogatását. A miniszterelnök délelőtt a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetében (IFRI) tart előadást a 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökség legfőbb terveiről, a francia gazdasági és pénzügyi élet vezető személyiségei, üzletemberek, politikusok, közigazgatási vezetők, diplomaták, valamint újságírók és közéleti személyiségek előtt. | 2010-11-18 09:55:00 | 0 |
| Közbeszerzési eljárás indul a lakossági tájékoztatás területén | Hatszázmillió forintos közbeszerzési eljárás megindítását engedélyezte a kormány médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi és online kommunikációs szolgáltatási feladatok elvégzése tárgyban - derül ki a szerdai Magyar Közlönyben közzétett határozatból. | 2010-11-18 09:54:00 | 0 |
| Lázár: Az alkotmánnyal van a gond | Az elmúlt húsz évben a választók azt érezték, hogy elhagyják, elárulják őket, nem róluk szól a politika, nélkülük történnek a dolgok, miközben leginkább őket érintik a döntések - fogalmazott a Népszabadságnak adott interjújában Lázár János. | 2010-11-18 09:46:00 | 0 |
| Elmarad az ünneplés: Alföldi végül meghátrált | Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel. | 2010-11-18 09:43:00 | 0 |
| MSZP-blöff | | 2010-11-18 09:32:00 | 0 |
| Gyurcsány újabb őszödi botránya | Gyurcsány Ferenc a májusi kormányváltás előtt megszabadult a balatonőszödi, 900 négyszögöles, vízparti ingatlanától, amelyet 2004-ben - már kormányfőként - vásárolt meg az államtól. Az ügy kapcsán feljelentést tevő ügyvéd szerint a vétel jó erkölcsbe ütközött, ezért semmis. | 2010-11-18 09:30:00 | 0 |
| Budai: Lejárató hadjáratot akartak indítani ellenem | Az elszámoltatási kormánybiztos szerint ügyvédi tevékenységével, gazdasági szerepvállalásával kapcsolatban próbáltak adatot gyűjteni, hogy azokat egy lejárató kampányban felhasználják. Budai Gyula a köztévé Ma Reggel című műsorában elmondta azt is, a választások idején feltehetőleg ebből dolgozott több médium. | 2010-11-18 09:19:00 | 1 |
| A nyugalom ára | | 2010-11-18 09:10:00 | 0 |
| Az emberek igazságérzete ne sérüljön tovább | | 2010-11-18 08:34:00 | 0 |
| A Nemzeti Színház nem erre való | | 2010-11-18 08:32:00 | 0 |
| Hunvald segített az ismerősöknek | A forgalmi értékénél 16 millió forinttal olcsóbban megvehette az előzetes letartóztatásban lévő Gál György volt SZDSZ-es politikus szeretője a számára kiutalt VII. kerületi önkormányzati bérlakást. Gál kérésére a kitartott nő kisebbségi referensi állást is kapott az erzsébetvárosi önkormányzatnál. Bár munkát nem végzett, Hunvald György polgármester jóvoltából hárommillió forintot mégis kifizettek neki. | 2010-11-18 08:21:00 | 0 |
| Párizsba látogat Orbán Viktor kormányfő | Párizsban tesz csütörtökön kétnapos látogatást Orbán Viktor: a magyar kormányfő tárgyal Nicolas Sarkozy államfővel és Francois Fillon miniszterelnökkel, valamint előadást tart a jövő évi magyar uniós elnökség prioritásairól. | 2010-11-18 08:15:00 | 0 |
| Lezárul a költségvetés általános vitája | Lezárul ma a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitája az Országgyűlésben. | 2010-11-18 08:13:00 | 0 |
| Orbán: Hiteles gazdaság kell! | Orbán Viktorral készült terjedelmes interjút közölt a Le Figaro című francia napilap annak kapcsán, hogy a magyar miniszterelnök csütörtökön kétnapos látogatást kezd Párizsban. | 2010-11-18 08:08:00 | 0 |
| Pokorni: A Bolognai-rendszer felülvizsgálatra szorul | A közoktatás számára kell képezni szakembereket: kevesebbet, de jóval magasabb színvonalon - jelentette ki a parlament oktatási bizottságának elnöke. Pokorni Zoltán egy budapesti szakmai konferencián tartott előadásában hozzátette: a közoktatási rendszer 4-5 ezer új pedagógust igényel évente, jelenleg azonban ennek majdnem a kétszeresét képzik. | 2010-11-17 20:29:00 | 0 |
| Újra valótlan állítások az Indexen | Tévesen értelmezte az Index.hu internetes portál a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kötelező magánynyugdíjpénztári rendszerről készült tanulmányát. | 2010-11-17 20:28:00 | 0 |
| Az FTC-nek magyar tulajdonba kell kerülnie! | Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor miniszterelnökkel és Bánki Erikkel, az Országgyűlés sportbizottságának elnökével összhangban tenne azért, hogy a Ferencváros Labdarúgó Zrt. magyar tulajdonba kerüljön. | 2010-11-17 19:43:00 | 0 |
| Tekintettel kell lenni a nemzeti traumára! | A Fidesz-frakció szerint nem elfogadható, hogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója nem érzi a budapesti, román nemzeti ünneppel kapcsolatos ügy súlyát - közölte a képviselőcsoport szerdán az MTI-vel. | 2010-11-17 18:59:00 | 0 |
| Nem elfogadható, hogy Alföldi nem érzi az ügy súlyát | | 2010-11-17 18:55:00 | 0 |
| Hamarosan nyilvános lesz az adományok központi adattára | Hamarosan a nyilvánosság számára is elérhető lesz az a központi adattár, amely a Kármentő Alapba és a karitatív szervezeteket összefogó Civil Humanitárius Központba érkező adományokat és felajánlásokat tartalmazza - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel. | 2010-11-17 18:27:00 | 0 |
| Megszűnt az Álomsziget kiemelt jellege | Szerdától már nem kiemelt beruházás az óbudai Hajógyári szigetre tervezett Álomsziget ingatlankomplexum - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A döntést az ingatlanfejlesztő indokolatlannak tartja. | 2010-11-17 18:06:00 | 0 |
| Félmilliárd forint az új drogstratégiára | Az Országgyűlés elé benyújtott 2011. évi költségvetés tervezetében a kábítószerügyi fejezetben félmilliárd forint szerepel; a nemzeti drogstratégia első cselekvési tervét még készítik - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdán. | 2010-11-17 16:54:00 | 0 |