| A "reformok" miatt lehet kevesebb lombikbébi | Szüneteltetik a budapesti Nyírő Gyula Kórházban a lombikbébi-programot, mivel az intézmény erre nem kap támogatást. Emiatt a főváros többi hasonló központjában még tovább kell várni a meddő pároknak. A Kaáli Intézetben például szeptember-októberre tudnak időpontot adni az új pácienseknek, így az eddigi 400-al szemben csak 250 gyermek világrajöttében tudnak segédkezni. | 2007-06-12 07:46:00 | 0 |
| Hiányzott a szükséges szavazatszám a román kormány megbuktatásához | Hiányzott a szükséges szavazatszám annak a bizalmatlansági indítványnak az elfogadásához, amelyet a Demokrata Párt nyújtottak be a román törvényhozásban Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök kormánya ellen. | 2007-06-12 07:37:00 | 0 |
| Szíria szerint komolytalan Izrael békejavaslata | "Komolytalannak" minősítette Izrael békejavaslatát a Szíriában hatalmon lévő hétpárti koalíció. | 2007-06-12 07:26:00 | 0 |
| Megöltek egy magyar buszsofőrt Skóciában | Bűncselekmény áldozatává vált egy fiatal magyar autóbuszsofőr a skóciai Glasgow-ban. | 2007-06-12 07:17:00 | 0 |
| Kállai Ernő ombudsman, Majtényi nem | Kállai Ernőt választotta a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának hétfőn titkos szavazással az Országgyűlés; a képviselők a köztársasági elnök másik jelöltjét, Majtényi Lászlót nem választották meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának. | 2007-06-12 07:07:00 | 0 |
| Szigetiék arcul csapták az Ab-t | Csak két hét múlva, június 25-én dönt a Fidesz-KDNP népszavazási kezdeményezéséről az Országos Választási Bizottság. | 2007-06-11 18:34:00 | 0 |
| Blair: Putyin provokációnak tartja a kelet-európai rakétaelhárító rendszert | Az orosz elnök provokációnak nevezte a múlt heti G8-csúcson, hogy az Egyesült Államok Kelet-Európában tervezi kiépíteni rakétaelhárító rendszerét - mondta hétfőn a londoni alsóházban a brit kormányfő, aki szerint a Litvinyenko-ügyben semmilyen előrelépést nem sikerült elérni. | 2007-06-11 18:30:00 | 0 |
| Erdő Péter Moszkvában | Katolikus-ortodox konzultációkat tartanak csütörtökön és pénteken Moszkvában, Erdő Péter bíboros, magyar prímás, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke és Kirill metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi vezetője részvételével. | 2007-06-11 17:58:00 | 0 |
| Tisztújítás a Fidesz miskolci szervezeténél | Tisztújító taggyűlést tartott a Fidesz miskolci városi szervezete, az új elnök Szinay Attila lett - tájékoztatta a megválasztott pártpolitikus hétfőn az MTI-t. | 2007-06-11 17:45:00 | 0 |
| Meghallgatták Szájer Józsefet a kordonbontás kapcsán | Az Európai Parlament mentelmi ügyekkel foglalkozó jogi bizottsága hétfőn meghallgatta Szájer Józsefet, a Fidesz EP-delegációjának vezetőjét a Kossuth téri fémkordon február 2-i lebontása miatt - közölte a képviselő a MTI brüsszeli irodájával. A meghallgatásra zárt ülésen került sor. | 2007-06-11 17:42:00 | 0 |
| Belgrád ismét élesen válaszolt Bushnak Koszovó ügyében | Újfent élesen elutasító hangnemben válaszolt a szerb kormányzat hétfőn a Koszovó függetlenségének elismerése mellett síkra szálló George Bush amerikai elnöknek, a koszovói albán vezetők viszont üdvözölték Bush szavait. | 2007-06-11 17:40:00 | 0 |
| A választások nagy győztese a flamand kereszténydemokrata pártszövetség | Belgiumban közzétették a vasárnapi parlamenti választások végeredményét, legalábbis ami a fő döntéshozó testület, a képviselőház összetételét illeti. | 2007-06-11 17:35:00 | 0 |
| Csökkentené az autók sebességét az EU | Brit sajtóforrások szerint az Európai Parlamentnél van egy olyan javaslat, miszerint az autóipart a legfeljebb 160 kilométer óránkénti sebességgel haladó személyautók gyártására ösztökélik majd, mert a lassabb járműközlekedés is hozzájárul a CO2-kibocsátás mérsékléséhez. | 2007-06-11 17:35:00 | 0 |
| Nahr el-Baredi harcok: meghalt a vöröskereszt két munkatársa | Áldozatul esett hétfőn az észak-libanoni Nahr el-Bared palesztin menekülttábornál zajló összecsapásoknak a libanoni vöröskereszt két munkatársa. | 2007-06-11 17:30:00 | 0 |
| Fontosabb a jogállamiság, mint Gyurcsány érdekei | A Fidesz azt kéri az OVB-től, hogy hagyjon fel a színjátékkal, és ne rombolja a magyar állampolgárok jogállamiságba és demokráciába vetett hitét. | 2007-06-11 17:17:00 | 0 |
| "Rohadjatok meg!" - így küzd a Gyurcsány-ellenes tüntetők ellen egy MSZP-s politikus | A címben idézett felkiáltással és bal keze középső ujjának felmutatásával vette föl a harcot a Gyurcsány-ellenes tüntetőkkel egy MSZP-s politikus, amikor május 9-én megzavarták a szocialisták megemlékezését a nyilas terror áldozataira. Komáromi Ildikó nem kívánt reagálni a Hírszerző motivációit firtató kérdésére. | 2007-06-11 17:14:00 | 0 |
| Ki védi meg a betegek érdekeit az ingatlanspekulációval szemben? | A Lipót megszüntetése sérti a betegek jogait, veszélyezteti az emberek legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos jogát. A 40 hektáros park és a műemlék épület áron aluli eladása megkárosítja az államot, vagyis mindannyiunkat - mutatott rá Varga József interpellációjában. | 2007-06-11 17:13:00 | 0 |
| Kettős mércét alkalmaz a kormánytöbbség az ügyészségnél? | Kettős mércével mér a kormányzati többség. Szili Katalin most a legfőbb ügyész mandátumának meghosszabbítását javasolja, ám amikor még Polt Péter töltötte be ezt a posztot, az MSZP és az SZDSZ hallani sem akart ilyesmiről. Hasonló kettősség figyelhető meg az MNB-hez való viszonyukban is. | 2007-06-11 17:05:00 | 0 |
| Thaiföld lefoglalja a volt kormányfő javait | A hadsereg támogatását élvező thaiföldi kormányzat hétfőn bejelentette: lefoglalják Thakszin Sinavatra puccsal megbuktatott volt miniszterelnök bankbetéteit, összesen másfél milliárd dollár értékben. | 2007-06-11 16:51:00 | 0 |
| Németországba látogat Sólyom László | A tekintélyes Robert Bosch Alapítvány meghívására Stuttgartban tesz látogatást kedden Sólyom László köztársasági elnök. | 2007-06-11 16:41:00 | 0 |
| Az OPNI bezárásával az idősgyógyászat is veszélybe kerül | Az OPNI tönkretételének egyik súlyos következménye az, hogy ezzel az idősgyógyászat is veszélybe kerül - hívta fel a figyelmet Iván László interpellációjában. | 2007-06-11 16:28:00 | 0 |
| Tüzet nyitottak a palesztin miniszterelnöki hivatalra | Fegyveresek tüzet nyitottak hétfőn a palesztin kormány Gázai övezetben lévő hivatalára, miközben Iszmáil Haníje, a Hamász mozgalmat vezető miniszterelnök a kabinet többi tagjával tanácskozott az épületben - közölte egy illetékes. | 2007-06-11 16:26:00 | 0 |
| Gyurcsány gyáva, kétségbeesett, hazug és nem férfias | "Kikérjük magunknak, hogy az ellenzéki pártokat és képviselőket antiszemitának és antidemokratának nevezze, idegen a demokráciától ez az érvelés, méltatlan egy miniszterelnökhöz, legyen bár kétségbeesett, gyáva vagy akár hazug és férfiatlan" - mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor. | 2007-06-11 16:04:00 | 0 |
| Kormányzati téboly | Egyetlen céljuk volt: szétverni ezt az intézményt, szétverni azt a tudást, műhelyt, amely évtizedek alatt létrejött - mondta Horváth Zsolt az egészségügyi miniszternek az OPNI bezárása kapcsán. | 2007-06-11 15:57:00 | 0 |
| Felfüggesztettek egy RMDSZ-es minisztert | Nagy Zsoltot a nyomozók azzal gyanúsítják, hogy szervezett bűnözői csoportot támogatott. | 2007-06-11 15:29:00 | 0 |
| Vértolulásos beszédek a parlamentben | "Orvosként azt mondom, bizony szét kéne osztani egynéhány tablettát, nehogy valamiféle baj történjék" - reagált Mikola István a hétfői parlamenti megnyilvánulásokra. | 2007-06-11 15:25:00 | 0 |
| Miért akarják bezárni az OPNI-t? | Ilyen népegészségügyi trendek mellett miért kívánja bezárni az egyetlen országos szakkórházat, az OPNI-t? - kérdezte interpellációjában Mikola István. | 2007-06-11 15:24:00 | 0 |
| Megbukott a tízmilliárdos számlagyár | 13 személyt, köztük három izraeli állampolgárt tartóztatott le a Vám- és Pénzügyőrség bevetési egysége a milliárdos ÁFA-csalás ügyében. Bencze József országos rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a 2,5 milliárd forintot meghaladó csalásból származó pénz egy részét orosz bűnözők támogatására használták. A számlagyár hat éve működött Budapesten, tagjai több mint tizenkétezer fiktív számlát állítottak ki, több mint 11 milliárd forint értékben. | 2007-06-11 15:19:00 | 0 |
| Mong Attila: Igaz a történet az áfacsaló miniszterről | | 2007-06-11 15:17:00 | 0 |
| Farkasházy nem írt beszédet | | 2007-06-11 15:10:00 | 0 |
| Adós az elszámolással az MSZP-SZDSZ koalíció | Az MSZP-SZDSZ koalíció 2002 májusa óta nem volt képes elszámolni azzal, hogy mi történt ebben az országban - jelentette ki reagálásában Navracsics Tibor. | 2007-06-11 14:39:00 | 1 |
| Elkészültek az új komáromi Duna-híd tervei | Elkészültek és a hatóságok elé kerültek az új komáromi Duna-híd tervei, az észrevételek beépítése után szeptember 30-án zárul le az egyéves tervezési folyamat - tájékoztatta az MTI-t a munkálatok magyarországi projektmenedzsere a hétfői egyeztetés után. | 2007-06-11 14:32:00 | 0 |
| Szünetelnek a Nyírő Gyula Kórházban a lombik beavatkozások | Szünetelnek a budapesti Nyírő Gyula Kórházban a lombik beavatkozások. Az intézmény erre nem kap támogatást. Emiatt a főváros többi hasonló központjában még tovább kell várni a meddő pároknak. | 2007-06-11 14:14:00 | 0 |
| Leváltották az iraki parlament elnökét | Iraki parlamenti képviselők hétfőn közölték, hogy zárt ülésen leváltották a házelnököt. | 2007-06-11 13:37:00 | 0 |
| Belgiumban lemondott a kormány | Belgiumban hétfőn lemondott a kormány a hét végén tartott választások után. | 2007-06-11 13:20:00 | 0 |
| Somogynak szüksége van az autópályára és a gyorsforgalmi útra | Kaposvárnak és Somogynak szüksége van autópályára és gyorsforgalmi útra, csak ez jelent kitörési lehetőséget a jelenlegi hátrányos helyzetből - állította egybehangzóan Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón. | 2007-06-11 12:55:00 | 0 |
| A kultúra ápolói Biharkeresztesen | Vasárnap ért véget a határszéli városban a tíznapos Református Művészeti Fesztivál, melyet abból az alkalomból szerveztek meg, hogy éppen tízéves a helyi Gárdonyi Zoltán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. | 2007-06-11 12:53:00 | 0 |
| Óriási lehetőség előtt áll Bihar megye | Az európai uniós források felhasználási lehetőségei egyszer adódnak meg, melyekkel élni kell. Egyebek közt ez hangzott el azon a nemzetközi konferencián, melyet Nagyváradon tartottak a határ menti két megye polgármesterei, önkormányzati vezetői előtt. | 2007-06-11 12:52:00 | 0 |
| Leszerepeltek a kakaók | Rosszul szerepeltek a kakaós és tejes italok a Kosár magazin tesztjén. A tizenhat vizsgált termékből összesen kettő kapott kiváló minősítést, a legtöbb azonban csak közepeset vagy elégségeset. | 2007-06-11 11:53:00 | 0 |
| Augusztus közepéig igényelhető vissza a regisztrációs adó | A jogosultak harmada igényelte vissza eddig a regisztrációs adót a 2004. májusa és 2005. december között vásárolt járműve után. | 2007-06-11 11:43:00 | 0 |
| Szocialista belharc áll a mélygarázsbotrány mögött? | Egy váci szocialista politikus tette a feljelentést hűtlen kezelés gyanújával néhány napja az V. kerületi József nádor téri mélygarázs ügyében - írja a Népszabadság. A kormányközeli lap úgy tudja, a belvárosi botrány mögött szocialista párti belső pozícióharc van. | 2007-06-11 11:35:00 | 0 |
| Támogathatatlan a tervezett e-útdíj rendszer | Jelenlegi formájában elfogadhatatlan az az országgyűlési határozati javaslat, amelyet a magyar kormány nyújtott be az elektronikus útdíj-fizetési rendszer bevezetéséről - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Barsiné Pataky Etelka és Márton Attila. | 2007-06-11 11:28:00 | 1 |
| Koalíciós tűzfészek lehet az SZDSZ tízpontos reformlistája? | Tízpontos reformlistát tett közzé a Szabad Demokraták Szövetsége, jelezve: mi az, aminek megvalósításához ragaszkodik a párt. A pontok között több olyan is van, amelyikben valószínűleg nehéz lesz egyetértésre jutni a koalíciós partnerrel. | 2007-06-11 11:22:00 | 0 |
| Közbeszerzési kavarás a személyügyi központnál | Nem sokkal az eredményhirdetés előtt vonták vissza a Kormányzati Személyügyi Központ informatikai rendszerére kiírt közbeszerzési eljárást, mert a jelek szerint a meccs előre le volt vajazva, írja a Népszabadság. | 2007-06-11 11:09:00 | 0 |
| Mától drágul a baromfihús | Kilónként harminc-negyven forinttal drágábban adják mától a kereskedőknek a baromfihúst a vágóhidak - tájékoztatta - a Magyar Nemzetet Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke. | 2007-06-11 11:03:00 | 0 |
| Radarharc | Nem tud mit kezdeni a pécsi közgyűlést irányító MSZP-frakció a Tubesre tervezett katonai radarral. Érzékelhető, hogy a városvezetők határozatlansága egyre inkább boszszantja a pécsieket - tudósít a Népszabadság. | 2007-06-11 10:57:00 | 0 |
| Glattfelder: ellehetetlenítették a magyar álláspontot | Gráf Józsefet a magyar szocialisták és liberálisok lehetetlen helyzetbe hozták, mert az Európa Parlamentben "jellemzően nem voltak jelen" azon a szavazáson, amelyet a kukoricaintervenció sorsáról tartottak - jelentette ki a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent interjúban Glattfelder Béla (Fidesz), az ügy európa parlamenti jelentéstevője. | 2007-06-11 10:55:00 | 0 |
| Szent Imre ezer éve - kiállítás Székesfehérváron | Nagyszabású kiállítással emlékeznek Szent Imre születésének ezredik évfordulójára Székesfehérváron; az augusztus 11-én nyíló tárlat anyagát a magyarországi múzeumokból és külföldről gyűjtik össze - közölte a múzeum művészettörténésze. | 2007-06-11 10:46:00 | 0 |
| Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program kritikai elemzése | Dr. Ángyán József egyetemi tanár, intézetigazgatónak, a Fidesz (Magosz) parlamenti képviselőjének az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programmal (ÚMVP-vel) kapcsolatos kritikai elemzése. | 2007-06-11 10:44:00 | 0 |
| Izrael új kémműholdat bocsátott fel | Izrael sikeresen felbocsátotta hétfőre virradóra új kémműholdját - jelentette be az izraeli védelmi minisztérium. | 2007-06-11 10:44:00 | 0 |
| Az ombudsmanokról szavaz ma a Ház | Az állampolgári jogok országgyűlésibiztos-jelöltjéről, valamint a nemzeti és etnikai jogok országgyűlésibiztos-jelöltjéről szavaz ma az Országgyűlés. | 2007-06-11 10:36:00 | 0 |
| Mélyponton a fogyasztói bizalom | Augusztus óta - némi hullámzás mellett - stagnál a GKI konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által az Európai Unió támogatásával készített felmérés szerint a gazdaság helyzetének megítélése nem javult, az inflációs várakozások viszont mérséklődtek. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 10:26:00 | 0 |
| Iraki területre lépett a török katonaság | Bagdad tiltakozott Törökországnál az észak-iraki területek bombázása ellen, és arra hívta fel Ankara figyelmét, hogy a problémákat a két állam csak együtt tudja megoldani. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 10:18:00 | 0 |
| Markó szerint jó kérdésekre helytelen válaszok születtek | Nem volt mentes a súrlódásoktól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetségi képviselőtanácsának Marosvásárhelyen tartott szombati ülése. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-06-11 10:17:00 | 0 |
| Bihari Mihály: az OVB-nek hitelesítenie kell a népszavazást | Az Országos Választási Bizottságnak hitelesítenie kell a három népszavazási kérdést, hacsak nem talál új érvet az elutasításra - mondta az Alkotmánybíróság elnöke az m1 A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este. | 2007-06-11 10:16:00 | 0 |
| Felszállás közben kilyukadt az űrrepülőgép hőpajzsa | "Most nincs igazán ok az aggodalomra - mondta John Shannon, az Atlantis egyik programigazgatója, de hozzátette: - Sok munka vár ránk." Az aggodalom azért tapintható a Kennedy űrközpontban. Magyar Hírlap tudósítás. | 2007-06-11 10:14:00 | 0 |
| Fideszes jelölt nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Szentesen | Kálmán János, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást Szentesen - tájékoztatta a város jegyzője vasárnap az MTI-t. | 2007-06-11 10:14:00 | 0 |
| Gyors tempót diktál Sarkozy a francia választások után | Nicolas Sarkozy francia államfő olyan politikai hatalmat kaphat a választások után, amelyhez hasonlót egykor, fénykorában, Charles de Gaulle élvezett. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 10:12:00 | 0 |
| A jobboldali jelölt győzött Körmenden | Tóth Gábor, a Polgári Együttműködés Körmendért Fidesz-KDNP-MDF-jelöltje győzött vasárnap Körmenden az 1-es számú választókörzetben megtartott időközi önkormányzati választáson - közölte az MTI-vel Stepics Anita, a település jegyzője. | 2007-06-11 10:11:00 | 0 |
| Jobboldali győzelem a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában | Harminckilenc százalékos rekordméretű távolmaradás mellett a várakozásoknak megfelelően a jobboldal közel tíz százalékos előnnyel nyerte meg a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját - ismertette az IPSOS/DELL közvélemény kutatóintézet becslésén alapuló exit poll eredményt vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió. | 2007-06-11 10:09:00 | 0 |
| George Bush az asztalra csapott | Kostunica kormányfő szerint javulnak Szerbia esélyei Koszovó kérdésében, a Tiranában tartózkodó amerikai elnök azonban jócskán megkérdőjelezte ezeket a reményeket. A pristinai sajtó a háború veszélyére figyelmeztet. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 10:08:00 | 0 |
| A belga választók megbüntették az eddigi kormánypártokat | Az első részeredmények szerint a belga szavazók a vasárnapi parlamenti választásokon megbüntették az eddigi kormánypártokat, s a 8 éve ellenzékbe kényszerült flamand kereszténydemokratákat, a CDÚV-t tették az ország legerősebb politikai erejévé. | 2007-06-11 10:06:00 | 0 |
| Az irány és a sebesség | Nagy a kormányzati elégedettség - vagy legalábbis következetesen kitartanak a sikerkommunikáció, a lendület és az optimizmus demonstrálása mellett -, ezt igazolta mindkét hatalmon lévő politikai szervezet hét végi rendezvénye. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 10:04:00 | 0 |
| A népszavazás tétje | Imádom Svájcot! S nemcsak hófödte csúcsait, zöldellő hegyoldalait, ékszerdobozhoz hasonlatos kis városait, hanem az ott élők öntudatát, a saját sorsuk irányításának képességét. Bár mostanában egyre jobban aggódom értük! Mert csak (nép)szavaznak, csak (nép)szavaznak... (Arról is, hogy merre menjen az út... Tudják, fel a csúcsra!) Magyar Hírlap publicisztika. | 2007-06-11 09:58:00 | 0 |
| Szavaz a parlament az ombudsmanokról | Országgyűlésibiztos-jelöltekről szavaz ma titkosan a parlament. Az államfő választottja, Majtényi László volt adatevédelmi biztos, várhatóan nem kapja meg a kinevezéshez szükséges szavazatot az állampolgári jogok ombudsmani posztjára. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-06-11 09:52:00 | 0 |
| A hagyományok ápolása erősíti meg nemzeti öntudatunkat | II. Rákóczi Ferenc fölismerte, hogy csak az egységes magyarság képes kivívni a szabadságot. A függetlenségért maga a fejedelem is sokat kockáztatott. Magyar Hírlap interjú Ódor Ferenccel, Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésének elnökével. | 2007-06-11 09:48:00 | 0 |
| Ónod üzenete érvényes | Az 1707-es ónodi országgyűlés háromszázadik évfordulója alkalmából Ónod község önkormányzata és a helyi Lorántffy Zsuzsanna Honismereti Egyesület többnapos rendezvénysorozatot szervezett, melynek záróünnepségét vasárnap délelőtt az ónodi református templomban tartották közjogi méltóságok előtt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 09:44:00 | 0 |
| Gyurcsány elégedett és sikeres | A reformok töretlen folytatását, a népszavazás megnyerését ígérte a szocialista kormányfő-pártelnök az MSZP szombati évértékelő nagygyűlésen. Gyurcsány Ferenc ismét üzent az ellenzék vezetőjének. A Magyar Hírlap összefoglalója. | 2007-06-11 09:14:00 | 0 |
| Ma sikeres lenne a népszavazás | Érvényes és eredményes lenne a Fidesz népszavazása, ha most hétvégén tartották volna - derült ki a Szonda Ipsos és a Magyar Televízió "Az este" című műsorának közös felméréséből. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 08:41:00 | 0 |
| Az áldozat visszavág, feljelenti a rendőröket | Üvegeket nem dobált, de szabálysértést és rendzavarást elkövetett október 23-án a bíróság ítélete szerint a magyar-angol állampolgárságú Lévay Attila. A Magyar Hírlap korábban beszámolt arról, hogy a 66 éves férfit október 23-án őrizetbe vették, és megverték. Lévay feljelentette az őt bántalmazó rendőröket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-11 08:38:00 | 0 |
| Wekler Ferenc az atomerőműben is feltűnt | Wekler Ferenc SZDSZ-es politikus a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatósági tagja lett a közelmúltban, míg ugyanott felügyelőbizottsági taggá választották Karl Imre (MSZP) volt országgyűlési képviselőt, illetve Slosár Gábort, aki a kilencvenes években az MDF gazdaságpolitikusaként az Állami Vagyonügynökség egyik vezetőjeként vált ismertté. A Magyar Nemzet információi. | 2007-06-11 08:33:00 | 0 |
| Megnégyszereződött az ország adóssága | Megnégyszereződött a rendszerváltás óta az ország adóssága - állapította meg előadásában Járai Zsigmond a Kereszténydemokrata Néppárt Pest megyei és fővárosi választmányainak közös biatorbágyi juniálisán. Ha minden hitelt összeadunk, a nyolcvanas évek végi húszmilliárd dollárral szemben most nyolcvanmilliárd dollárra rúg hazánk összes tartozása. A Magyar Nemzet összefoglalója. | 2007-06-11 08:07:00 | 0 |
| Alkotmánybíróság elé kerül a választási törvény | Cservák Csaba, az Országos Választási Bizottság (OVB) volt tagja az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult. Az alkotmányjogász azt kéri, semmisítsék meg azt a jogszabályt, amely szerint, ha az AB nem ért egyet az OVB-nek a népszavazás ügyében hozott döntésével, akkor az OVB határozatát csupán megsemmisítheti, de nem változtathatja meg - írja a Magyar Nemzet. | 2007-06-11 08:03:00 | 0 |
| Apostolok és hírvivők | Kutya nehéz év van a kormány mögött - mondta Kiss Péter, az MSZP alelnöke, szociális és munkaügyi miniszter, de valahogy nem tudjuk sajnálni, sem az alelnök urat, sem a társaságát. Szinte látom Kiss Pétert, ahogy kidülledt szemmel és lógó nyelvvel cipekedik, rémisztő látvány - hiszen grimaszok nélkül sem az a kimondott ecce homo -, mégsem esik meg rajta a szívem, hiába nyög és zihál, tőlem összegabalyodhatnak a lábai is akár. Mert a tőlem, tőlünk kizsarolt, elvett, elkobzott, elsíbolt javak alatt roskadozik oly szörnyűségesen. Kutya nehéz dolga volt, van és lesz ennek a kormánynak. Kifoszt minket, majd hiába vár egy kevéske együttérzést, mert alig bírja a szajrét. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-11 08:00:00 | 0 |
| Brzezinski: el kell kerülni az amerikai-orosz hidegháborút | Zbigniew Brzezinski szerint lehűlőben van a viszony Amerika és Oroszország között; a hidegháborút Washington úgy kerülheti el, ha befejezi a hitelét mértéktelenül romboló iraki háborút. | 2007-06-10 18:20:00 | 0 |
| Walesa nyilvánosságra hozta a róla szóló titkosszolgálati feljegyzéseket | Lech Walesa, a legendás antikommunista lengyel szakszervezet, a Szolidaritás alapítója interneten közzétett mintegy 500 oldalnyi, róla szóló titkosszolgálati feljegyzést, hogy ily módon is cáfolja a makacs vádakat, miszerint együttműködött a kommunista rendszer gyűlölt titkosrendőrségével. | 2007-06-10 18:11:00 | 0 |
| Alacsony a részvétel a francia választások első fordulójában | A választásra jogosult 44,5 millió francia állampolgár 49,28 százaléka járult az urnákhoz vasárnap délután 5 óráig a nemzetgyűlési választások első fordulójában; ez az elmúlt húsz év legalacsonyabb részvételi aránya - jelentette be Michele Alliot-Marie francia belügyminiszter. | 2007-06-10 18:01:00 | 0 |
| Ítéletidő Kínában: negyedmillió ember fedél nélkül | Kína déli részén legkevesebb 37-en életüket vesztették, tízen nyomtalanul eltűntek, 260 ezren pedig hajlék nélkül maradtak a napok óta tartó özönvízszerű esőzések okozta áradásokban és fölcsuszamlásokban. | 2007-06-10 17:52:00 | 0 |
| A FÁK gyökeres reformját sürgeti a kazah elnök | A Független Államok Közösségének (FÁK) gyökeres reformját sürgette Nurszultan Nazarbajev kazah elnök a szovjet utódállamok többségét tömörítő közösség vezetőinek vasárnap Szentpéterváron megkezdődött nem hivatalos találkozóján. | 2007-06-10 17:38:00 | 0 |
| A Pentagon hosszú távú iraki jelenléttel számol | Az amerikai haderő hosszú távú jelenlétét tervezi Irakban a Pentagon, amely szerint jövő év közepén megkezdődhetne a jelenlegi 150 ezres állomány kétharmadának kivonása - értesült a The Washington Post. | 2007-06-10 17:24:00 | 0 |
| Kiábrándultak a német sörgyárak | A tavalyi futball-világbajnoksághoz kapcsolható fellendülés csak átmeneti volt a német sörök iránti keresletben. A hazai fogyasztás az idén és a következő években várhatóan továbbra is évi 0,6 százalékkal csökken, a németországi sörgyárak véleménye szerint. | 2007-06-10 17:11:00 | 0 |
| Pokolgép robbant Isztambulban | Egy kis erejű pokolgép felrobbanása következtében 14 ember sebesült meg vasárnap Isztambul európai részében, egy Bakirköy kerületbeli ruházati üzlet előtt - jelentette a rendőrség és a média. | 2007-06-10 17:04:00 | 0 |
| Gondok Argetínában a több-biztosítós rendszerrel | Egy mexikói baloldali napilap fokozott figyelemmel kíséri az argentin nyugdíjbiztosító-rendszer alakulását, amióta nemrég változtattak rajta a dél-amerikai ország törvényhozásában. | 2007-06-10 16:59:00 | 0 |
| Úrnapi körmenetet tartott Erdő Péter bíboros | Három belvárosi templomot érintő Úrnapi körmenetet tartott Erdő Péter bíboros vasárnap délelőtt Budapesten. A ceremónia leglátványosabb része az volt, amikor a katolikus főpásztor az oltáriszentséggel áthaladt a Szent István térre kihelyezett 50 méter hosszú virágszőnyegen. | 2007-06-10 16:55:00 | 0 |
| Radarügy: az azeri elnök óvatosan üdvözöl | Ilham Aliyev azeri elnök óvatosan üdvözölte vasárnap Szentpéterváron azt az orosz felvetést, hogy az Oroszország által Azerbajdzsán területén működtetett nagyteljesítményű rádiólokációs rendszert fejlesszék tovább, és tegyék meg a tervezett amerikai rakétavédelmi pajzs egyik elemévé. | 2007-06-10 16:50:00 | 0 |
| Kökény az, aki mindent tud | | 2007-06-10 16:37:00 | 0 |
| Szőlész-borász világtalálkozó Budapesten | A Nemzetközi Szőlészet és Borászati Szervezet (OIV) a magyar fővárosban rendezi meg a XXX. Szőlő és Bor Világkongresszust június 11-16. között a Budapest Kongresszusi Központban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. | 2007-06-10 16:23:00 | 0 |
| Putyin most a fejlődő országok szószólója | Az orosz elnök a nemzetközi gazdasági kapcsolatok olyan új architektúráját indítványozta, amelyben nagyobb szerep jut a fejlődő országoknak. Vlagymir Putyin "archaikusnak és nem demokratikusnak" minősítette a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO), és több globális tartalékvaluta és pénzügyi központ megjelenését pártolta vasárnap a szentpétervári gazdasági fórumon. | 2007-06-10 16:13:00 | 0 |
| Madrid kemény fellépést ígért az ETA ellen | Határozottságot ígért a Baszk Haza és Szabadság (ETA) földalatti szervezet terrorja elleni harcban a spanyol kormány. | 2007-06-10 16:05:00 | 0 |
| Bush: nem lehet a végtelenségig tárgyalni Koszovó státusáról | Az amerikai elnök szerint nem lehet a végtelenségig tárgyalni Koszovó jövendő státusáról. | 2007-06-10 15:51:00 | 0 |
| Négyezer kilométer kerékpáron a csángó magyarok anyanyelvű misézéséért | Több mint négyezer kilométert tekert kerékpárján az elmúlt közel másfél hónapban a csángó magyarok anyanyelvű misézéséért a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület (KEMCSE) alelnöke; a zarándoklat vasárnap zárult a fővárosban a Szent István-bazilika előtt. | 2007-06-10 15:43:00 | 0 |
| Elárverezik Napóleon kardját | Kalapács alá kerül Napóleon kardja. Az arannyal berakott kardot kétszáz éve használták utoljára. Napóleon leszármazottainak a birtokában van a kard, amelyért most több millió dollárt szeretnének kapni. | 2007-06-10 15:29:00 | 0 |
| Újabb cseh települések utasították el a radarállomást | Újabb kilenc cseh település lakossága utasította el helyi népszavazáson a Csehországba tervezett amerikai radarállomást - közölték vasárnap Prágában az előző napi voksolások hivatalos eredményét. | 2007-06-10 15:13:00 | 0 |
| Izraeli telepesek meggyaláztak egy muszlim temetőt | Muszlim temetőt gyaláztak meg izraeli telepesek a Jordán folyó nyugati partjának északi részén - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli lap. | 2007-06-10 15:04:00 | 0 |
| Putyin új gazdasági világrendet szeretne | Az orosz elnök szerint új gazdasági világrendet kell létrehozni, amelyben jelentősebb szerep jut a gyorsan gyarapodó feltörekvő országoknak. Vlagyimir Putyin erről a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon beszélt vasárnap. | 2007-06-10 14:54:00 | 0 |
| Rokonszenvtüntetés Bush mellett Tiranában | Több ezren tartottak vasárnap rokonszenvtüntetést Tiranában George Bush amerikai elnök mellett, akinek személyében első ízben látogatott a Fehér Ház ura Albániába. | 2007-06-10 14:42:00 | 0 |
| Markó Béla távozik a miniszterelnök-helyettesi posztról | Az RMDSZ ügyeire akar koncentrálni a párt elnöke, ezért vonul vissza a miniszterelnök-helyettesi pozícióból. Ezt Markó Béla mondta el az Inforádiónak. A Romániai Magyar Demokrata szövetség vezetője arról is beszélt, hogy pártja kész részt venni az előrehozott választásokon. | 2007-06-10 14:41:00 | 0 |
| Lakástűz egy XXI. kerületi lakótelepen | Egy embert kellet enyhe füstmérgezés miatt kórházba szállítani egy lakástűz miatt vasárnap délelőtt: a XXI. kerületi lakótelepen, egy harmadik emeleti lakásban keletkezett tűz miatt, több mint ötven embert menekítettek ki az épületből a tűzoltók - közölte a tűzoltóság szóvivője az MTI-vel. | 2007-06-10 14:35:00 | 0 |
| Hamis érettségik a pécsi határőrségnél | Háromra emelkedett azoknak a határőröknek a száma, akikről kiderült, hogy hamis az érettségi bizonyítványuk - mondta Tímár Zoltán, a határőrség megbízott szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap. | 2007-06-10 14:28:00 | 0 |
| Iskolát épített Székelyföldön a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet | Iskolát, óvodát, orvosi rendelőt és tanítói lakást magában foglaló épületet avattak a hétvégén a székelyföldi Hodgya faluban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek köszönhetően. | 2007-06-10 14:23:00 | 0 |
| Merkel: az egyezmény a német-amerikai partnerség bizonyítéka | Angela Merkel szerint a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő, G8-csoport heiligendammi csúcsértekezletén létrejött környezetvédelmi megállapodás egyben a Németország és az Egyesült Államok közötti, szoros partneri viszony bizonyítéka. | 2007-06-10 14:15:00 | 0 |
| Nem rongálódott meg az Atlantis hővédő pajzsa | Nem rongálódott meg az indításkor az Atlantis űrrepülőgép hővédő pajzsa - közölte szombaton John Shannon, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA repülési igazgatója a houstoni irányító központban. | 2007-06-10 14:04:00 | 0 |
| Papp az egészségügyi helyzetről: ostobaságból elkövetett emberirtás | Lemondott a Kardiológiai Szakmai Kollégiumban betöltött tagságáról Papp Lajos szívsebész professzor, a pécsi Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Ami most történik, az nem reform, hanem "ostobaságból vagy gonoszságból elkövetett emberirtás" - nyilatkozta a szakember. | 2007-06-10 13:55:00 | 0 |
| Rakétatámadást élt túl az afgán elnök | Sértetlenül úszott meg egy merényletet az afgán elnök vasárnap. Hamid Karzai törzsi vezetőkkel tanácskozott a fővárostól északra Andar városában, amikor legkevesebb két rakéta csapódott be a találkozónak helyet adó iskola közelében. | 2007-06-10 13:46:00 | 0 |
| Elraboltak egy olasz papot a Fülöp-szigeteken | Elraboltak vasárnap egy olasz katolikus papot ismeretlen fegyveresek a Fülöp-szigetek déli részén - közölte a rendőrség. | 2007-06-10 13:38:00 | 0 |
| A nyereségérdekelt egészségügy ára | Nincs ügyeletes orvos délután és hétvégén a parádfürdői állami kórházban, amióta a hatvani kórházat üzemeltető kft. bérli az ágyakat. | 2007-06-10 13:29:00 | 0 |
| OPNI: újabb 200 dolgozónak mondanak fel | A kiköltözésre ítélt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) első körben 200 dolgozójának kényszerült felmondani, a létszámleépítés második körében újabb 200 orvostól és szakdolgozótól kell majd megválniuk - mondta a Független Hírügynökségnek szombaton Nagy Zoltán, az intézet főigazgatója. | 2007-06-10 13:14:00 | 0 |
| Súlyos vihar Németországban, Indiában hőhullám tombol | Legkevesebb huszonheten sérültek meg vihar következtében szombaton Németország nyugati és délnyugati részén - közölte a rendőrség. | 2007-06-10 13:07:00 | 0 |
| Újabb összecsapás a Hamász és a Fatah fegyveresi között | Újabb összecsapás tört ki a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah és az iszlamista Hamász palesztin szervezetek fegyveresei között szombat este a Gázai övezet déli részében, ketten meghaltak és legalább harmincan - más források szerint 59-en - megsebesültek. | 2007-06-10 12:53:00 | 0 |
| Gyávaság, hogy a politika nem mutat fel közös célokat | A Fidesz elnöke a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában nemzetegyesítő célnak nevezte a családok támogatását, a népegészségügyet, vagy azt, hogy mindenki meg tudjon élni a munkájából. | 2007-06-10 12:48:00 | 0 |
| Utcát neveztek el Hódmezővásárhely egykori polgármesteréről | Rapcsák Andrásról, Hódmezővásárhely egykori polgármesteréről neveztek el utcát Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t. | 2007-06-10 12:40:00 | 0 |
| Támadás egy afganisztáni rendőrparancsnokság ellen | Mintegy 30 feltételezett tálib harcos, és két rendőr halt meg Nyugat-Afganisztánban egy járási rendőrparancsnokság elleni támadásban. | 2007-06-10 12:38:00 | 0 |
| Belgiumban is választanak | Megkezdődtek vasárnap a parlamenti választások Belgiumban: a szavazó helyiségek reggel 8 órakor nyitották ki kapuikat. | 2007-06-10 11:55:00 | 0 |
| Tiranába érkezett George Bush | Olaszországi látogatását befejezve vasárnap reggel néhány órára Tiranába érkezett az amerikai elnök. | 2007-06-10 11:43:00 | 0 |
| Pokolgép robbant Törökországban | Három katona, közöttük két katonatiszt meghalt, négy másik pedig megsebesült, amikor út mentén elhelyezett pokolgép robbant szombat este Törökország délkeleti részén - közölték biztonsági források. | 2007-06-10 11:31:00 | 0 |
| Megkezdődtek a franciaországi parlamenti választások | Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a parlamenti választások első fordulója. | 2007-06-10 11:17:00 | 0 |
| Visszaérkeznek Csángóföldről a zarándokok | Ma zárul a fővárosban a moldvai csángó magyarok anyanyelvű misézéséért indított, végül több mint 4.000 kilométeresre bővült kerékpáros zarándoklat; a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnökét délben fogadják a Bazilikánál. | 2007-06-10 11:11:00 | 0 |
| Az egészségügy 70 fekete napja | 70 napja tart a Gyurcsány-kormány egészségügyi ámokfutása - emlékeztetett Molnár Ágnes vasárnapi sajtótájékoztatóján. | 2007-06-10 10:59:00 | 1 |
| Időközi önkormányzati képviselő-választás Szentesen | Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak ma Szentesen, hogy betöltsenek egy februárban megüresedett helyet - tájékoztatta az önkormányzat jegyzője az MTI-t. | 2007-06-10 10:54:00 | 0 |
| Fideszes javaslat a túlsúlyt okozó, egészségtelen termékek ellen | A fideszes Koszorús László azt javasolja, hogy az egészségtelen, hizlaló termékek, például a csipszek, a csokoládék és a cukros üdítők csomagolásán tüntessék fel, hogy túlsúlyt okozhat. | 2007-06-10 10:15:00 | 0 |
| Egy magyart is őrizetbe vettek a Bush-ellenes tüntetés során | Hat embert, közöttük egy magyart és egy szlovént is őrizetbe vett szombaton Rómában a rendőrség a George Bush amerikai elnök háborús politikája elleni tüntetés során - jelentette az olasz hírügynökség. | 2007-06-10 09:59:00 | 0 |
| Gyurcsány: Orbán futballistának is rossz | | 2007-06-09 21:28:00 | 0 |
| Esterházy Jánosra emlékeztek Csehországban | Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság két világháború közti vezető politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Mírovban a csehországi magyarok. | 2007-06-09 17:32:00 | 0 |
| George Bush gyalogolt, mert limuzinja nem fért be a kapun | Technikai akadályok hátráltatták szombaton délben George Bush római programját, amelynek következtében az amerikai elnök gyalogolni volt kénytelen a főkaputól hazája nagykövetségének épületéig. | 2007-06-09 17:25:00 | 0 |
| Felavatták a TGV új keleti szárnyát | Párizs Keleti pályaudvaráról ünnepélyesen útnak indították szombat reggel azt a szerelvényt, amely a francia nagy sebességű vasút, a TGV új keleti irányú, a fővárost Strasbourggal összekötő vonalát avatja fel. | 2007-06-09 17:18:00 | 0 |
| Gazdasági és politikai fordulatra van szükség | Az elmúlt egy év azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány alkalmatlan a kormányzati feladatok ellátására - reagált Varga Mihály az MSZP és Gyurcsány Ferenc önértékelésére. | 2007-06-09 17:07:00 | 1 |
| Sikerrel zárta az évadot a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház | Sikerrel zárta az idei évadot a zalaegerszegi színház társulata, ami nagyrészt az anyagi biztonságnak köszönhető - mondta a szombati évadzárón a teátrum igazgatója. | 2007-06-09 16:29:00 | 0 |
| Bulgáriában is tiltakoznak az amerikai elnök látogatása miatt | Amerika- és háborúellenes tüntetés volt szombaton a bolgár fővárosban, egy nappal George Bush amerikai elnök bulgáriai látogatása előtt. Mintegy kétszáz tiltakozó - köztük nacionalisták és antifasiszta aktivisták - vonultak végig Szófia belvárosán. | 2007-06-09 15:58:00 | 0 |
| Lőfegyverrel visszaélés miatt felfüggesztettek egy fővárosi rendőrt | Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt eljárás indult egy fővárosi rendőr ellen; a rendőr szolgálati viszonyát felfüggesztették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton. | 2007-06-09 15:45:00 | 0 |
| Irak: rakétával támadták a fogolytábort | Irakban 6 rab meghalt, több mint 50-en megsebesültek, amikor rakéták vagy aknagránátok csapódtak be az amerikai haderő által működtetett egyik fogolytábor területére. | 2007-06-09 15:32:00 | 0 |
| A libanoni hadsereg ismét nehéztüzérséggel lövi a Fatah al-Iszlám fegyvereseit | Folytatódtak a harcok szombaton a libanoni hadsereg és a Fatah al-Iszlám szélsőséges csoport között az észak-libanoni Nahr el-Bared palesztin menekülttáborban; a nehéztüzérséget is bevető katonaság az összecsapásokban három embert veszített, további huszonegy fegyverese megsebesült. | 2007-06-09 15:21:00 | 0 |
| Az orosz sajtó szerint Putyin volt a G8-csúcs hőse | Vlagyimir Putyin orosz elnök lett a G8 heiligendammi csúcstalálkozójának "hőse", miután sikerült meglepnie az Egyesült Államokat kezdeményezésével, hogy az amerikaiak által szorgalmazott rakétavédelmi pajzsot telepítsék Azerbajdzsánba - vélekedett szombaton az orosz sajtó. | 2007-06-09 15:10:00 | 0 |
| Beiktatták hivatalába az egri érseket | Az egri bazilikában szombaton szentmisén beiktatatták hivatalába Ternyák Csaba egri érseket, aki a lemondott Seregély István érseket követi az Egri Főegyházmegye élén. | 2007-06-09 14:57:00 | 0 |
| Hivatali visszaélés a vád egy hajózási felügyelő ellen | Több rendbeli hivatali visszaélés miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy hajózási felügyelő ügyében, aki ellen azért indult nyomozás, mert a rendőrség szerint jogosulatlan előnyhöz juttatott hajótulajdonosokat - mondta el az MTI-nek az NNI korrupció és környezetkárosító bűncselekmények elleni osztályának vezetője. | 2007-06-09 14:40:00 | 0 |
| Dicséretek és bírálatok a G8-csúcs után | Dicséretből és bírálatból egyaránt kijutott a fejlett ipari államokat és Oroszországot tömörítő nyolcaknak a németországi Heligendammban pénteken zárult csúcstalálkozójuk után. | 2007-06-09 14:29:00 | 0 |
| Települések százai tűnhetnek el | Néhány száz olyan kistelepülés van ma Magyarországon, amely jelenlegi ismereteink szerint visszafordíthatatlanul elöregedett - mutat rá Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa. | 2007-06-09 14:22:00 | 0 |
| Gyurcsány, a "rettenthetetlen" | | 2007-06-09 14:09:00 | 0 |
| Őrizetben a volt perui elnök | A chilei legfelsőbb bíróság egyik bírája elrendelte pénteken Alberto Fujimori volt perui elnök házi őrizetbe vételét. | 2007-06-09 14:03:00 | 0 |
| Kudarcok és konfliktusok éve: elfogyott bizalom | Éppen egy éve, 2006. június 9-én alakult meg a második Gyurcsány-kormány. A harmadik MSZP-SZDSZ-koalíció első éve alatt a rendszerváltás óta nem látott feszültségek alakultak ki a társadalomban. Mára a kormány, az MSZP és a miniszterelnök népszerűsége is negatív rekordot döntött. | 2007-06-09 13:56:00 | 0 |
| Harminc tamil lázadót öltek meg | A Srí lanka-i hadsereg szombaton bejelentette, hogy csapatai 30 tamil lázadót öltek meg egy heves összecsapásban a szigetország harcok dúlta keleti felében, s a lázadók közül hárman ciánkapszulával öngyilkosságot követtek el, hogy ne essenek fogságba. | 2007-06-09 13:42:00 | 0 |
| XVI. Benedek pápa fogadta Busht | XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta George Bush amerikai elnököt és feleségét. | 2007-06-09 13:29:00 | 0 |
| Ha most lenne a népszavazás, a Fidesz nyerne | A felmérés szerint a Fidesz valamennyi kérdése megszerezné a szükséges támogatást. | 2007-06-09 13:19:00 | 0 |
| Elfogadhatatlanok a kiváltságok | Elfogadhatatlan, hogy valakinek kiváltságai legyenek, csakazért, mert az MSZP-SZDSZ-kormány minisztere, és nyugodtan megtehessen bármit, amiért mindenki másnak büntetés jár. | 2007-06-09 13:05:00 | 0 |
| Markó szerint az RMDSZ-re továbbra is szükség van Romániában | Az RMDSZ-re továbbra is szükség van Romániában Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint, aki szombaton Marosvásárhelyen, az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának (SZKT) ülésén vonta meg az elmúlt hónapok mérlegét. | 2007-06-09 12:53:00 | 0 |
| Kóka bírálta Hillert és Kiss Pétert | Az SZDSZ addig érdekelt a kormányzásban, amíg vannak reformok - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjúban Kóka János. Az SZDSZ elnöke elmondta: az országos tanács mai ülésén kidolgozzák a koalícióban maradás feltételeit, amelyek között az eddig ismerteken túl az egyházfinanszírozás kérdése is szerepel. | 2007-06-09 12:42:00 | 0 |
| Amerika gyorsított ütemben csökkenti atomtöltetei számát | Az Egyesült Államok gyorsított ütemben folytatja atomtöltetei számának csökkentését, a pontos adatokat azonban nem lehet tudni, Washington azokat továbbra is titkosan kezeli. | 2007-06-09 12:18:00 | 0 |
| Ismét Szijjártó Péter a Fidesz győri elnöke | Ismét Szijjártó Pétert választotta elnökké a következő két évre a Fidesz győri szervezete. Ezt maga a politikus jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Győrött. | 2007-06-09 12:08:00 | 0 |
| Útravaló program: nem fizetnek a szegény gyerekeknek | Mintegy 770 millió forint elmaradást halmozott fel az Oktatási és Kulturális Minisztérium az Útravaló ösztöndíjprogramban részt vevő hátrányos helyzetű diákok és tanáraik kárára - ismerték el többszöri megkeresésünkre a tárcánál. A csúszást azzal magyarázzák, hogy a gyorsabb és olcsóbb ügyintézés érdekében új háttérintézménnyel kötöttek szerződést. Az elmaradásokat év végéig, egy összegben mindenkinek kifizetik - ígéri a tárca. | 2007-06-09 12:00:00 | 0 |
| Kiárusítana a MÁV | Felpörgetné ingatlanjai értékesítését a MÁV: 2010-ig 420 milliárd forint értékű épület- és földvagyonának tíz százalékát árulná ki. Nagy bevételt a társaság ingatlanalapjának létrehozásától és a pályaudvarok fejlesztésére alakuló projektcégektől várnak. Leghamarabb a Skála Metró vasúti területei kelhetnek el. | 2007-06-09 11:52:00 | 0 |
| Tölgyessy: Gyurcsány lenne a legkönnyebb ellenfél | Legkorábban jövőre, még inkább 2009-ben cserélheti le az MSZP a miniszterelnököt - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tölgyessy Péter. Úgy látja, a Fidesz számára a következő választásokon a legkönnyebb ellenfél Gyurcsány Ferenc lenne. A mostani koalíciós konfliktustól nem vár szakítást, szerinte az SZDSZ csak ijesztgeti régi szövetségesét. | 2007-06-09 11:45:00 | 0 |
| Embertelen bánásmód a CIA titkos európai börtönökben | Egyebek között dübörgő zenével, fullasztóan meleg vagy jéghideg légkondicionálással, heteken át meztelenül tartással kínozták az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos európai börtöneiben a foglyokat - közölte Dick Marty, az Európa Tanács jelentéstevője pénteken közzétett második beszámolójában. | 2007-06-09 11:39:00 | 0 |
| KDNP: nem indokolt a volt holland egészségügyi miniszter meghívása | A KDNP elnöksége szerint nem indokolt a volt holland egészségügyi miniszter meghívása, hogy segítse a magyar egészségbiztosítási reformot - közölte Surján László, a párt alelnöke pénteken az MTI-vel, felszólítva a kormányt arra is, hogy szüntesse meg a közpénzek elherdálását. | 2007-06-09 11:30:00 | 0 |
| Elindult az Atlantis űrsikló | Fedélzetén hétfős legénységgel sikeresen útnak indult az Atlantis amerikai űrsikló a floridai Cap Canaveral-i űrközpontból. | 2007-06-09 11:22:00 | 0 |
| Iráni propagandafilm magyar költségtérítéssel | Francia és izraeli lapok szerint az iráni állami televízióban nemrégiben bemutatott, 22 részes, Nullafokos fordulat című, második világháborús film - melynek egyes jeleneteit Magyarországon forgatták - megkérdőjelezi a holokausztot, s Ahmadinezsád iráni elnök nézeteit sulykolja -írja a Magyar Nemzet. Az iráni gyártó a magyarországi produkció költségének mintegy húsz százalékát - 29,040 millió forintot - költségtérítésként visszakapta a magyar államtól. | 2007-06-09 11:17:00 | 0 |
| Kóka asszisztense kérte áfa nélkül a számlát? | MDF-hez közeli körök egyértelművé tették, hogy Kóka János volt az a miniszter, akinek asszisztense egy zártkörű rendezvényen, ahol az SZDSZ elnökválasztásának győztesét ünnepelték a tulajdonossal azt közölte, hogy a politikus a rendezvény áfával értendő bruttó árát nem fizetné, inkább zsebbe fizetne, hiszen ez a magánpénze, nem a hivatali büdzséből megy. Az esetről - a miniszter neve említése nélkül - először a Manager Magazin számolt be. | 2007-06-09 11:10:00 | 0 |
| Megkezdett rákterápiákat állítanak le Egerben? | Onkológiai kezelések leállításával vádolják az egri kórházat betegek és hozzátartozóik egy, a sajtóhoz eljuttatott névtelen levélben. Az intézmény vezetője cáfol, de az egészségbiztosítási felügyelet vizsgálódni kezdett. | 2007-06-09 11:01:00 | 0 |
| Ma próbálják megmagyarázni egyéves teljesítményüket Gyurcsányék | Egyéves a kormány címmel tart politikai nagygyűlést az MSZP ma Budapesten. | 2007-06-09 10:54:00 | 0 |
| Aggasztó visszaesés | A 3 százalékos előrejelzéssel szemben mindössze 2,8 százalék volt a gazdasági növekedés az első negyedévben. Nem igazolódtak hát a KSH optimista májusi becslései. Csakhogy Gyurcsány Ferenc erre építette "vuduzását" a parlamentben. Aggasztó, hogy csökkentek a beruházások is. | 2007-06-09 10:48:00 | 0 |
| Románia: eredménytelen egyeztetés | Traian Basescu román államfő pénteken bejelentette, hogy eredménytelenül végződött konzultációja a politikai pártokkal, mivel sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL), sem a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogadta el az általa javasolt új kormánykoalíciót. | 2007-06-09 10:32:00 | 0 |
| Incidens Putyin sajtótájékoztatóján | Váratlan incidens történt pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök heiligendammi sajtótájékoztatóján: egy újságírók között ülő fiatalember hirtelen felállt a helyéről, és az orosz demokráciát bíráló röplapokat kezdett osztogatni a jelenlévők között. | 2007-06-09 10:21:00 | 0 |
| Wittner Máriát születésnapja alkalmából köszöntötték | Orbán Viktor Fidesz-elnök, Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke és Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke köszöntötte 70 éves születésnapja alkalmából Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőt pénteken a Testnevelési Egyetemen. | 2007-06-09 10:14:00 | 0 |
| Miért módosították hazánk számára hátrányosan a Gripen-szerződést? | Az MSZP kétségbeesetten igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy az MSZP-SZDSZ kormány 2003-ban teljesen érthetetlen módon, Magyarország számára hátrányosan módosította a svéd vadászrepülők beszerzésére vonatkozó magyar-svéd államközi szerződést. | 2007-06-09 10:04:00 | 0 |
| Szokatlan stílusával Sarkozy a G8 vezetőit is lehengerelte | Nicolas Sarkozy francia államfő nem annyira a hivatalban lévő köztársasági elnökre, hanem a hallgatósága megnyerésére kampányt folytató elnökjelöltre emlékeztetett a világ iparilag legfejlettebb hét országát és Oroszországot tömörítő nyolcas csoport, a G8 németországi csúcstalálkozóján - vélekedtek egybehangzóan a pénteki francia napilapok. | 2007-06-08 17:53:00 | 0 |
| Június közepén indul Szolnok belvárosának rehabilitációja | A Szolnok belvárosának rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárás lezárult, az egész település életére kiható közlekedési átalakulást hozó munkák a tervek szerint június közepén kezdődnek meg - jelentette be Szalay Ferenc polgármester (Fidesz) pénteki városházi sajtótájékoztatóján. | 2007-06-08 17:48:00 | 0 |
| Szolnok megye: visszautasítva a szocialista vádak | A Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat fideszes elnöke pénteki szolnoki sajtótájékoztatóján visszautasította azokat a szocialista vádakat, miszerint politikai döntéseket hozott a testület személyi kérdésekben; egy korábbi tájékoztatón a közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője az állította, a megyei fideszes vezetés igyekszik megszabadulni azoktól a vezetőktől, akik nem eléggé elkötelezettek a jobboldal iránt. | 2007-06-08 16:54:00 | 0 |
| Az én ötvenhatom | Schmitt Pál és Szájer József mutatta be péntek délután a Centrál Kávéházban "Az én ötvenhatom" című könyvet. A kötet az európai parlamenti képviselők szemszögéből vizsgálja a forradalmat. | 2007-06-08 16:51:00 | 0 |
| Ágh Péter lett a Fidesz szombathelyi szervezetének elnöke | Ágh Péter országgyűlési képviselőt, a Fidelitas alelnökét választották meg a Fidesz szombathelyi szervezetének elnökévé; a tisztújítás során hat alelnököt is megválasztott a helyi szervezet - jelentették be pénteki sajtótájékoztatójukon az új elnökség tagjai. | 2007-06-08 16:43:00 | 0 |
| Botticelli-freskót tártak fel Esztergomban | Az esztergomi freskót, amelynek egyik alakját a legújabb kutatások Botticellinek tulajdonítják, először 1934-ben tárták fel itáliai restaurátorok; a négy erényt ábrázoló falképet 1938-tól láthatta a nagyközönség - mondta el az MTI-nek pénteken a Vármúzeum igazgatója. | 2007-06-08 16:38:00 | 0 |
| Csehországi megemlékezés Esterházy János halálának 50. évfordulója alkalmából | Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság két világháború közti vezető politikusára emlékeznek szombaton a csehországi magyarok a morvaországi Mírovban. | 2007-06-08 16:32:00 | 0 |
| Romániában cáfolják a CIA-börtönök létezését | Az Európa Tanács (ET) titkos CIA-börtönökről szóló jelentésében megnevezett bukaresti vezetők cáfolták pénteken a dokumentum Romániát terhelő állításait. | 2007-06-08 16:22:00 | 0 |
| 1,7 milliárd kormányzati reklámra? | Költségvetési törvénymódosító javaslatot nyújt be hétfőn a Fidesz az egészségügy támogatására. A párt arra kéri az embereket, ha egyetértenek az indítvánnyal, küldjenek egy e-mailt az [email protected] címre. | 2007-06-08 16:04:00 | 0 |
| Marty szerint román és lengyel földön működtek titkos CIA-fogdák | Az amerikai titkosszolgálat 2002 és 2005 között titkos fogdákat tartott fenn Lengyelország és Románia területén - áll az Európa Tanács (ET) jelentéstevőjének újabb jelentésében. | 2007-06-08 15:59:00 | 0 |
| Új OV TV | Új film került fel Orbán Viktor honlapjára, az OV TV-be. A közel 10 perces film a június 2-i, Vörösmarty téri, maratoni dedikálásról készült. | 2007-06-08 15:53:00 | 0 |
| Szombaton megkezdődik a 2-es metró felújítása | Szombat reggeltől augusztus 19-én üzemzárásig metrópótló buszok közlekednek a 2-es metró egy szakaszán, mert felújítják az Örs vezér tere, a Pillangó utca és a Stadionok állomást és az érintett pályaszakaszt - hangzott el a BKV pénteki tájékoztatóján. | 2007-06-08 15:27:00 | 0 |
| Befejeződtek a hivatalos tárgyalások a G8-csúcson | Az afrikai országok megsegítésére tett ígéretekkel, illetve a "legfejlettebb" fejlődő országokkal - Kínával, Indiával, Brazíliával, Mexikóval és a Dél-Afrikai Köztársasággal - való állandó párbeszéd folyamatának beindításával fejeződtek be a hivatalos tárgyalások pénteken Heiligendammban a G8-csoport csúcsértekezletén. | 2007-06-08 15:20:00 | 0 |
| Több ezer koraszülött kerül veszélybe a "reform" miatt | A teljesítmény-volumenkorlát megszüntetését indítványozza a koraszülöttek finanszírozásánál a Fidesz. Erről Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselő beszélt sajtótájékoztatón, szombaton. | 2007-06-08 15:17:00 | 1 |
| Lengyelország tagadja, hogy titkos fogdák működtek volna a területén | A lengyel kormány pénteken közölte, nem voltak a területén az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által működtetett titkos fogdák, amint azt az Európa Tanács jelentéstevője állította a nap folyamán nyilvánosságra hozott jelentésében. | 2007-06-08 15:11:00 | 0 |
| Demonstrációs bizottságot alakítottak a szabolcsi gazdák | Demonstrációs bizottságot alakítottak a fagykárt szenvedett gazdák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy a természeti csapás utáni érdemi kártérítést elérjék - közölte a térség gazdaköri szövetségi elnöke pénteken az MTI-vel. | 2007-06-08 15:03:00 | 0 |
| Marty szerint román és lengyel földön működtek titkos CIA-fogdák | Az amerikai titkosszolgálat 2002 és 2005 között titkos fogdákat tartott fenn Lengyelország és Románia területén - áll az Európa Tanács (ET) jelentéstevőjének újabb jelentésében. | 2007-06-08 14:49:00 | 0 |
| Hamis érettségik a pécsi határőrségnél | Távozni kényszerült a Pécsi Határőr Igazgatóság két munkatársa, miután a napokban kiderült, hogy hamis az érettségi bizonyítványuk - közölte az igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel pénteken. | 2007-06-08 14:39:00 | 0 |
| Cigány önkormányzati szövetséget alakított a Lungo Drom Lakitelken | Farkas Flórián elnökletével megalakult a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetsége Lakitelken; az új szerveződés közös munkacsoportot hozott létre a Nemzetei Fórummal - tájékoztatta a két szervezet elnöke az MTI-t pénteken. | 2007-06-08 14:32:00 | 0 |
| Egyeztetés a vasúti szolgáltatásokról | A vasúti késések megtérítéséről, a vonatok higiéniai állapotáról és az online jegyrendelésről is egyeztetett Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és a fideszes Koszorús László pénteken; utóbbi tájékoztatása szerint az elvekben egyetértettek. | 2007-06-08 14:24:00 | 0 |
| Jobboldali győzelem várható a francia nemzetgyűlési választásokon | Az elnökválasztást követően, alig három hétig tartó kampány után vasárnap tartják Franciaországban a nemzetgyűlési választások első fordulóját: valamivel több, mint 44,5 millió választópolgár 7639 jelölt közül választhatja ki az elkövetkező öt évre a francia parlament alsó házának 577 képviselőjét. | 2007-06-08 13:51:00 | 0 |
| Ülésezett a püspöki konferencia | A történelmi keresztény egyházak 2008-ban, a biblia évének nyilvánított esztendőben a magyar szentírásfordítás és bibliakiadás történetét bemutató nagyszabású kiállítást terveznek az Országos Széchényi Könyvtárban - mondta Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2007-06-08 13:47:00 | 0 |
| Csökkent Magyarország odafigyelése a határon túli magyarokra | A belpolitikai egymásnak feszülés miatt csökkent a magyarországi odafigyelés a határon túli magyar közösségekre, a viták a magyar pártok és intézmények energiáját pedig oly mértékben lekötik, hogy ez befelé fordulást, a magyar külpolitika hatékonyságának csökkenését eredményezi - ezt a bírálatot fogalmazta meg Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetője és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke pénteki bukaresti találkozójukat követően. | 2007-06-08 13:46:00 | 0 |
| Véres kakaó | A kakaó az egyik fő bűnös abban, hogy az öt évvel ezelőtti polgárháború óta sincs béke Elefántcsontparton, állítja egy nemzetközi jogvédő csoport. | 2007-06-08 13:07:00 | 0 |
| A szlovák külügyminiszter Koszovó ügyében nem fél a magyaroktól | A szlovák külügyminiszter szerint alaptalan attól tartani, hogy a koszovói rendezés Szlovákiában bármilyen formában megismétlődjék, mert Koszovó esete "egyedülálló és megismételhetetlen," és Pozsony az ENSZ Biztonsági Tanácsában a rendezési terv mellett fog szavazni. | 2007-06-08 12:33:00 | 0 |
| Kíméletlen szavazás Gyurcsányról | | 2007-06-08 11:55:00 | 0 |
| Mit birizgálna Gyurcsány? | | 2007-06-08 11:50:00 | 0 |
| Időközi önkormányzati képviselőválasztás lesz Szentesen | Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak vasárnap Szentesen, hogy betöltsenek egy februárban megüresedett helyet - közölte az önkormányzat jegyzője. | 2007-06-08 11:37:00 | 0 |
| Afrika megsegítéséről tárgyalnak a nyolcak állam- és kormányfői | Afrika megsegítéséről, a kontinens országaival szemben korábban vállalt ígéretek betartásáról kezdtek tanácskozást pénteken reggel Heiligendammban a legfejlettebb ipari államok és Oroszország állam- és kormányfői. | 2007-06-08 11:18:00 | 0 |
| Az Ab-határozatnak megfelelő döntést vár az OVB-től a Fidesz | A Fidesz felszólítja az OVB-t, hogy hozza meg hétfőn az Alkotmánybíróság döntésének keretei között a hitelesítő döntéseket, és ne folytassa azt a színjátékot, packázást, amit hónapok óta művel. | 2007-06-08 11:16:00 | 1 |
| Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Belgiumban | Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Belgiumban: 7 millió választópolgár dönt a képviselőház és a szenátus összetételéről. | 2007-06-08 10:25:00 | 0 |
| Római mozaikműhely a budapesti Hercules-villában | Szombaton és vasárnap római mozaikműhely várja a római kor iránt érdeklődőket a budapesti Aquincumi Múzeumhoz tartozó Hercules-villában, amelyet erre az alkalomra megnyitnak a nagyközönség előtt - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. | 2007-06-08 10:09:00 | 0 |
| Németországban egy asztalhoz ülhettek a junior nyolcak a "nagy" nyolcakkal | A G8-országokból érkezett nyolc fiatal és egy a harmadik világot képviselő kilencedik társuk csütörtökön a németországi Heiligendammban csaknem egy órára odatelepedhettek a kerekasztalhoz a G8-ak állam- és kormányfői mellé, s mindegyikük előadhatta panaszát. | 2007-06-08 10:06:00 | 0 |
| Traian Basescu a magyar kisebbségpolitikát bírálta | Magyarországot is elmarasztalta a román államfő az EBESZ diszkriminációellenes, a kölcsönös tiszteletet és megértést szorgalmazó bukaresti konferenciájának nyitóbeszédében. Magyar Hírlap írása. | 2007-06-08 10:06:00 | 0 |
| Nyilas pártvezető volt a szocialista képviselő édesapja | A Nyilaskeresztes Párt helyi szervezetének egyik vezetője volt Havránek Ferenc hódmezővásárhelyi szocialista önkormányzati képviselő édesapja - közölte a város polgármestere a csütörtöki közgyűlés szünetében az MTI-vel; az érintett elismerte a tényt. | 2007-06-08 10:04:00 | 0 |
| Vizsgálná a KDNP a módosított Gripen-szerződést | A svéd sajtó a közelmúltban feltárta a Csehországban kötött korrupciógyanús svéd vadászgépszerződéseket. Azóta a magyar szálat is megpendítették: egy osztrák közvetítő jutalékot kapott, amiért közbenjárt a Gripen-üzletben. A KDNP nevében Simicskó István emiatt jelentette be: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményeznek a 2003-as szerződés ügyében. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-08 10:02:00 | 0 |
| Ötpárti egyeztetés oldhatja fel az alkotmányjogi patthelyzetet | Újabb nyilatkozatban bírálta ma az Alkotmánybíróságot Halmai Gábor, az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese. Kijelentette: tart tőle, hogy a Fidesz népszavazásai kapcsán született AB-döntések "politikailag elfogultak", emellett "színvonaltalan, cinikus és érveket nem tartalmazó" szövegnek nevezte a határozatokat. Az Alkotmánybíróság nem reagált, a Magyar Hírlap alkotmányjogászt és politikust kérdezett meg a témában. | 2007-06-08 09:59:00 | 0 |
| Csehországot váratlanul érte az orosz elnök rakétavédelmi kezdeményezése | Csehországot váratlanul érte a Nyolcak németországi csúcstalálkozóján Washingtonnak tett orosz kezdeményezés, amely szerint a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétapajzs helyett Oroszország és az Egyesült Államok Azerbajdzsánban közösen építhetne ki rakétaelhárító rendszert. | 2007-06-08 09:56:00 | 0 |
| Elhalasztják az ENSZ-szavazást a koszovói határozattervezetről | A világ hét legfejlettebb ipari állama és Oroszország (G8) megállapodott abban, hogy meghatározatlan időre elhalasztják a szavazást az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Koszovó jogállását rendező határozattervezetről - közölték csütörtökön Heiligendammban diplomáciai források. | 2007-06-08 09:51:00 | 0 |
| Megyei demonstrációs bizottságot alakít a Magosz | Megyei demonstrációs bizottságot alakít a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gazdakörök Szövetsége, mert szerintük a kormány sorsukra hagyta a fagykárt szenvedetteket - közölte a Magosz megyei szervezetének elnöksége csütörtöki, Baktalórántházán tartott ülésüket követően az MTI-vel. | 2007-06-08 09:44:00 | 0 |
| Tanulmányozzák a magyar közigazgatást | Harminc fős szakmai delegáció érkezett csütörtökön Sopronba Baden-Würtenberg tartományból, hogy a közigazgatási rendszerrel ismerkedjenek. | 2007-06-08 09:41:00 | 0 |
| Közönységdíj | Tisztán szolgálok - hirdeti a felirat Bencze tábornok ingén a főkapitányi program sűrítményét. Az új országos rendőrfőnök szerint beosztottjai túlnyomó többsége is tisztességesen végzi munkáját. Amúgy statisztikusan igazolható az állítása. De tudjuk, elég egy elegáns felöltőn egyetlen picike folt, és viselője máris ápolatlannak tűnik. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-08 09:31:00 | 0 |
| Hadászati párbeszéd kezdődik Moszkva és Washington között | Oroszország és az Egyesült Államok hadászati párbeszédet kezd a rakétaelhárító-rendszerek problémájáról katonai vezetők és diplomaták részvételével - jelentette be csütörtökön George Bush amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel a G8-csúcstalálkozó keretében Heiligendammban megtartott találkozója után. | 2007-06-08 09:30:00 | 0 |
| A számvevőszék vizsgálja a tévés szerződéseket | A közszolgálati televízió elnöke az adatvédelmi ombudsman állásfoglalása ellenére nem hajlandó nyilvánosságra hozni a székházszerződést, míg az MTV kuratóriumának ellenzéki tagjai egyenesen nem köteleznék erre. Az Állami Számvevőszék már vizsgálódik az ügyben. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-08 09:26:00 | 0 |
| Mintegy ezer diák összecsapott a rendőrökkel Kínában | A rendőrökre támadt mintegy ezer feldühödött diák szerda éjszaka Kína középső részén, Honan tartomány székhelyén, miután rendőrök megvertek egy diáklányt - számoltak be róla emberi jogi szervezetek és egy rendőrségi forrás csütörtökön. | 2007-06-08 09:13:00 | 0 |
| Pécsi mérleg: A lokátor a Tubesre megy | Átmenetileg felfüggesztett testületi ülés, a városházára rendelt rendészi gárda, négyórás jogi csűrés-csavarás, SZDSZ-es képviselők pálfordulása és egy reggel nyilvánosságra hozott miniszteri levél adott keretet a pécsi önkormányzat tegnapi döntésének, amely után a HM lényegében bármikor elkezdheti a NATO-lokátor felépítését a Tubesen. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-08 08:54:00 | 0 |
| Tarlós: Nem az ellenzék dolga sikereket elérni | Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakciószövetség vezetőjeként is tartja a főpolgármesteri választáskor tett ígéretét, hogy Budapest fejlesztése érdekében kész együttműködni a baloldallal. Tarlós azonban úgy látja, Demszky Gábor konok magatartása miatt ez nem jöhet létre. A jelenlegi, politikai városvezetés helyett a szakmai irányítás híve, a levegőbe eresztett tervekkel szemben a főváros biztonságos működését tartja fontosnak. Magyar Hírlap interjú a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjével. | 2007-06-08 08:12:00 | 0 |
| Fagylaltosból lett uniós szakértő | Bizonyára a vidék- és területfejlesztésben nyert tapasztalatai, illetve uniós projektek sikeres megvalósításában elért eredményei alapján választhatták ki több pályázó közül azt a fagylaltkészítésre specializálódott balatoni kft.-t, amelynek egyik tagja szocialista polgármester volt az előző ciklusban. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-08 08:05:00 | 0 |
| Újabb nemzetbiztonsági szál | Gyarmati György, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jelenleg is aktív főosztályvezetője édesanyját is támogatta a milliárdos csalás és csempészet gyanújába került Egymásért Egy-Másért Alapítvány - derül ki a szervezet és a nemzetbiztonság kapcsolatát vizsgáló jelentésből. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-08 07:59:00 | 0 |
| Meddig pörögnek a forgószárnyak? | Miközben a Honvédelmi Minisztérium az expedíciós missziók kiszolgálására nagy ívű óriásszállítógép-bérlési programokban vesz részt a NATO-n belül, a hazai katasztrófahelyzetekben nélkülözhetetlen szállítóhelikopterek helyzete kritikussá vált. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-08 07:54:00 | 0 |
| Bűnözés, politika, hálózat | Akárcsak tavaly augusztusban, az öt halálos áldozatot követelő tűzijáték után, most a milliárdos adó- és vámcsalás gyanújával összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyében Szilvásy György vizsgálatot rendelt el, majd levonta a fő következtetést. Egyértelművé vált, hogy nem volt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) fedőszerve az alapítvány - jelentette ki a kancelláriaminiszter, miközben gondosan titkosította húsz esztendőre az általa elrendelt vizsgálat anyagát. Azt is mondta még, hogy a hivatal vezetése és az alapítvány vezetői között volt személyes kapcsolat, de a titkosszolgák nem követtek el törvénytelenséget. Igaz, Galambos Lajos főigazgató már vette a kalapját. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-08 07:52:00 | 0 |
| Gyurcsány fárosz pislákol | Most megbékélést kíván az ország, mondják. Az őszödi beszéd kiszivárgása vagy október 23. után nem kívánt. Akkor a rendőri brutalitás, a megveretés még elég jó eszköznek látszott. | 2007-06-07 18:50:00 | 0 |
| Két évig nem igényelhető címzett támogatás a szombathelyi kőszínház építéséhez | Két évig egészen biztosan nem igényelhető a központi címzett támogatás a szombathelyi kőszínház megépítéséhez, amelynek terve nem szerepel a Nyugat-Dunántúli Operatív Program specifikus céljai között sem, így kérdéses, hogy honnan kívánja előteremteni Szombathely szocialista polgármestere a színházépítéshez szükséges forrást - közölte az MTI-vel Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidesz szombathelyi szervezetének elnöke. | 2007-06-07 18:33:00 | 0 |
| Fidesz-KDNP: tisztújítás a frakcióban június 18-án | Jövő hétfőről egy héttel későbbre, június 18-ára halasztotta tisztújító ülését a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége - mondta a Fidesz frakcióigazgatója és a KDNP szóvivője az MTI-nek. | 2007-06-07 18:27:00 | 0 |
| G8: kompromisszumos megállapodás a környezetvédelemről | A legfejlettebb ipari államok és Oroszország állam- és kormányfői megállapodtak abban, hogy célul tűzik ki a környezetet leginkább szennyező széndioxid-kibocsátás ötven százalékos csökkentését 2050-ig - jelentette be csütörtök délután Heiligendammban Angela Merkel német kancellár. | 2007-06-07 17:35:00 | 0 |
| Navracsics: Herend nem eladó! | Herend nem eladó! - mondta Navracsics Tibor csütörtökön sajtótájékoztatón Veszprémben, utalva arra, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. nem szerepel a tartósan állami tulajdonban maradó cégek körében az állami vagyonról szóló törvényjavaslat szerint. | 2007-06-07 17:31:00 | 0 |
| Elutasították Vértesaljai atya feljelentését | Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Vértesaljai László atya feljelentése ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség. | 2007-06-07 17:29:00 | 0 |
| A KDNP fővárosi képviselői kitüntetnék a Civil Jogász Bizottságot | A fővárosi önkormányzat Budapestért Díjára jelöli a KDNP-frakció a Morvai Krisztina vezette Civil Jogász Bizottságot, amely a múlt őszi jogsértő rendőri intézkedések kivizsgálására jött létre. | 2007-06-07 17:26:00 | 0 |
| Ismét fogadóórát tartott Orbán Viktor | Mondja, Orbán úr, nem unják még a kormány örökös szidását?" Egy kérdés abból a hatszázból, amely az új honlap beindulása utáni napokban érkezett a rovathoz, s amelyre Orbán Viktor válaszol a júniusi Fogadóórában. | 2007-06-07 17:22:00 | 0 |
| Oroszország és az USA párbeszédet kezd rakéta-ügyben | Oroszország és az Egyesült Államok hadászati párbeszédet kezd a rakétaelhárító-rendszerek problémájáról katonai vezetők és diplomaták részvételével - jelentette be csütörtökön George Bush amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel a G8 csúcstalálkozó keretében Heiligendammban megtartott találkozója után. | 2007-06-07 17:20:00 | 0 |
| KDNP: Halmai Gábor mondjon le! | A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja felszólítja Halmai Gábort, az Országos Választási Bizottság alelnökét, hogy tisztségéről azonnal mondjon le, mivel arra méltatlanná vált. | 2007-06-07 17:16:00 | 0 |
| G8: döntés CO2-csökkentésről | Angela Merkel a németországi G8-csúcson csütörtökön délután közölte, hogy a résztvevőknek sikerült "egy igen sikeres" megállapodásra jutniuk, miszerint 2050-re a széndioxid-kibocsátást a felére csökkentik. | 2007-06-07 17:10:00 | 0 |
| Gyürk András a roamingdíjakról | A Fidesz Magyar Polgári Szövetség üdvözli az Európai Unió távközlési minisztereinek a mai napon Luxemburgban meghozott döntését, mellyel jóváhagyták az Európai Parlament által javasolt roamingdíjakról szóló rendelettervezetet. | 2007-06-07 17:08:00 | 0 |
| Hidegháborús szinten orosz kémtevékenység? | Az amerikai kémelhárítás főnöke szerint az Egyesült Államokban tevékenykedő orosz kémek száma elérte a "hidegháborús szintet", ez azonban szerinte "normális, nem befolyásolja a kétoldalú kapcsolatokat". | 2007-06-07 17:08:00 | 0 |
| A KDNP vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Gripen-ügyben | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak tisztázása érdekében, hogy miért volt szükség svéd Gripen vadászgépekről szóló szerződés módosítására - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szakpolitikusa csütörtökön, Budapesten. | 2007-06-07 17:00:00 | 0 |
| Irán elengedte a három finn horgászt | Irán szabadon engedte azt a három finn férfit, akiket a hét végén vett őrizetbe területi vizeinek megsértéséért, közölte szerdán a finn külügyminiszter. A Dubaiban dolgozó finnek horgászkirándulás közben tévedtek egy vitatott hovatartozású területre, amelyet Irán saját felségvizeinek tekint. | 2007-06-07 16:51:00 | 0 |
| A malis vituperari laus est | Varga László szocialista képviselő szerint a vagyonnyilatkozatában tátongó lyukakat akarja betömködni Orbán Viktor, a Fidesz elnöke legújabb könyvével. Deutsch-Für Tamás közleményben reagált. | 2007-06-07 16:48:00 | 0 |
| Bajban a "kulturális főváros": menesztik, aki beszél? | A pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) építész igazgatója, Freivogel Gábor felmentését kezdeményezik a város szocialista képviselői. Távozik posztjáról júniusban Kiss Tibor is, a program általános igazgatója. Szerinte "túlvállalta magát" Pécs a rangos cím elnyerésével. | 2007-06-07 16:40:00 | 0 |
| Meglesz az egyezmény az új uniós szerződésről? | Bizakodóan nyilatkozott Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön arról, hogy két hét múlva esedékes találkozójukon az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői megegyeznek a két EU-tagállamban korábban elvetett alkotmányos szerződés helyébe lépő új uniós dokumentum tartalmában. | 2007-06-07 16:34:00 | 0 |
| Paneltűz: feltehetően két halálos áldozat is van | Feltehetően két ember meghalt, amikor a főváros XV. kerületében csütörtök délután kigyulladt egy tízemeletes panelépület felső három szintje - értesült az MTI. | 2007-06-07 16:32:00 | 0 |
| Martonyi János közleménye | A mai napon különböző médiumokban újabb, személyemet illető rágalmak jelentek meg. Ezért ismételten leszögezem, hogy hálózati személy soha nem voltam, hálózati tevékenységet nem végeztem, ilyen tevékenység vállalására vonatkozó nyilatkozatot sem szóban, sem írásban soha nem tettem, az állambiztonsági szervekkel együtt nem működtem. | 2007-06-07 16:26:00 | 0 |
| Martonyi János közleménye | | 2007-06-07 16:23:00 | 0 |
| India és Kína közös hadgyakorlatra készül | India és Kína első közös szárazföldi hadgyakorlatára készül - írta az Indian Express című napilap csütörtöki számában. | 2007-06-07 16:16:00 | 0 |
| Pert nyert a szakszervezet elnöke a Suzuki ellen | Felmentette a rágalmazás vétsége alól a Suzuki szakszervezeti vezetőjét csütörtökön az Esztergomi Bíróság, az ítélet szerint nem bizonyítható a gyár állítása, hogy Párma Zsolt nyilatkozatával megsértette a Magyar Suzuki Zrt. jó hírét. | 2007-06-07 16:05:00 | 0 |
| A Fidesz reagálása Varga László (MSZP) sajtótájékoztatójára: | | 2007-06-07 16:00:00 | 0 |
| Újabb vagyonosodási vizsgálatokat indít az APEH | Folyamatosan indít újabb és újabb vagyonosodási vizsgálatokat az APEH, ezért még senki sem nyugodhat meg. A hivatal elnökhelyettese az InfoRádióban azt mondta: bár korábban azt ígérték, hogy tízezer vagyonosodási vizsgálatot végeznek idén, nem állnak meg ennyinél. | 2007-06-07 16:00:00 | 0 |
| Gorbacsov: a rakétavédelmi tervek újabb hidegháborúhoz vezethetnek | Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő szerint az Egyesült Államok európai rakétavédelmi tervei kihívóak és egy újabb hidegháborút idézhetnek elő. | 2007-06-07 15:55:00 | 0 |
| Tisztújítás a Fidesz önkormányzati tagozatánál Tolnában | A Fidesz Tolna Megyei Önkormányzati Tagozata tisztújító ülésén Puskás Imre megyei közgyűlési elnököt választotta elnökévé, a korábbi elnök, Potápi Árpád, Bonyhád Fideszes polgármestere nem indult újra - tájékoztatta Réger Balázs kabinetvezető csütörtökön az MTI-t. | 2007-06-07 15:51:00 | 0 |
| G8: külpolitikai kérdésekről tanácskoznak | Külpolitikai kérdésekről, mindenekelőtt a közel-keleti válságról, az iráni atomprogramról és Koszovóról kezdtek tárgyalásokat csütörtök délután a G8-csoport állam- és kormányfői. | 2007-06-07 15:41:00 | 0 |
| Golub: a vizitdíj bevezetése nem jelent megoldást a hálapénz kérdésére | A vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése nem jelent megoldást a hálapénz kérdésére - jelentette ki Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke csütörtökön Szegeden. | 2007-06-07 15:32:00 | 0 |
| Megnyílt a győri vásár | A XVII. győri általános vásár és építőipari szakkiállítás, közel 170 kiállítóval 9 ezer négyzetméteren csütörtökön nyílt meg a Rába-parti városban. A külföldi kiállítók száma a tavalyihoz képest másfélszeresére emelkedett. | 2007-06-07 15:25:00 | 0 |
| Sarkozy külföldi katonákkal is parádézna | Nicolas Sarkozy francia államfő az Európai Unió valamennyi tagállamából szeretne meghívni katonákat a július 14-i, hagyományos párizsi katonai parádéra - írta a Le Figaro című francia napilap csütörtöki számában. | 2007-06-07 15:09:00 | 0 |
| Árvízkárért fizet az EU | Magyarország és Görögország érdekében módosította az Európai Parlament csütörtökön az Európai Unió idei költségvetését: a képviselők a támogató plenáris szavazással lehetővé tették, hogy az EU az úgynevezett Szolidaritási Alapból összesen 24 millió 370 ezer 114 euróval támogassa a két országot, hogy "kezelni tudják a 2006. márciusi és áprilisi áradások okozta súlyos károkat". | 2007-06-07 15:01:00 | 0 |
| Botrányos ülés után épülhet a tubesi lokátor | Ismét nem szavazta meg a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendeléséről szóló előterjesztést a pécsi közgyűlés csütörtökön. | 2007-06-07 14:52:00 | 0 |
| Nemzetközi vízügyi konferencia Debrecenben | A Vízgyűjtő Szervezetek Nemzetközi Hálózata (INBO) az elmúlt években megkerülhetetlen, rendkívül fontos intézménnyé vált sok nemzetközi szervezet, köztük az ENSZ számára is - jelentette ki Madeleine Jouye de Grandmaison az INBO elnöke csütörtökön Debrecenben. | 2007-06-07 14:45:00 | 0 |
| Üzenet Ágnes asszonynak | Káosz van, és a tárca rettenetes rombolást folytat az egészségügyben, miközben Horváth Ágnes szerint a rendszer jó. Hát nem az. | 2007-06-07 14:33:00 | 1 |
| Őszi zavargások: már a bíróság előtt három rendőr | Szeptemberre halasztotta a bíróság annak a három rendőrnek a tárgyalását, akiket bántalmazással és súlyos testi sértéssel vádolnak az őszi zavargásokkal kapcsolatban. | 2007-06-07 14:31:00 | 0 |
| Románia: előterjesztették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt | A román Demokrata Párt (PD) csütörtökön hivatalosan is előterjesztette a parlament két háza előtt a liberális Calin Popescu Tariceanu kormánya elleni bizalmatlansági indítványát. | 2007-06-07 14:21:00 | 0 |
| 70 éves Wittner Mária | Többek között Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is köszönti 70-ik születésnapja alkalmából Wittner Mária 56-os halálraítéltet, fideszes országgyűlési képviselőt, akinek tiszteletére pénteken este a fővárosi Testnevelési Egyetem Aulájában tartanak ünnepséget. | 2007-06-07 14:10:00 | 0 |
| Átadták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia díjait | A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) rendes nyári ülése keretében Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke Pro Cultura Christiana és a Pro Ecclesia Hungariae díjakat adott át csütörtökön Budapesten. | 2007-06-07 14:04:00 | 0 |
| Rövid hatótávolságú rakétákat lőttek ki Észak-Koreában | Rövid hatótávolságú rakétákat lőttek ki csütörtökön Észak-Koreában, az ország nyugati partvidékéről - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium. | 2007-06-07 14:01:00 | 0 |
| Több támogatás a hazai termelői szervezeteknek | Az Európai Parlament támogatja, hogy az új tagállamok termelői szervezetei több támogatást kapjanak. | 2007-06-07 13:49:00 | 0 |
| A salgótarjáni betegek idegsebészeti ellátásáról | Az Egészségügyi Minisztérium 2007.június 5-i közleménye több ponton félreérthető, ezért az alábbiakat hozzuk a közvélemény tudomására. | 2007-06-07 13:34:00 | 0 |
| Jubileumi Soproni Ünnepi Hetek - műfaji sokszínűség, gazdag programkínálat | Idén 50. alkalommal rendezik meg a Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozatát - a programkínálatról, és a helyi turizmusra kifejtett hatásáról is szó esett a mai városházi sajtóreggelin, amelyen dr. Fodor Tamás polgármester és Horváth Zoltánné, a Pro Kultúra Kht. kulturális igazgatója találkozott a helyi média képviselőivel. | 2007-06-07 13:28:00 | 0 |
| Három millió áldozat! - Tégy a parlagfű ellen! | Három millió áldozat! - Tégy a parlagfű ellen! címmel szervezet konferenciát Pest Megye Önkormányzata és a "Tégy A Parlagfű Ellen Alapítvány". | 2007-06-07 13:19:00 | 0 |
| Kókáék megint liberalizálnának: szokásos drasztikus drágulás | Annak ellenére, hogy küszöbön áll az új villamos energia-törvény változtatása, még mindig nem egyértelmű, hogyan érinti a liberalizáció a lakosságot. A gazdasági tárca jövőre 10 százalékos drágulás valószínűsít, de ezt cáfolni látszanak azok a sajtóértesülések, melyek szerint készült egy anyaga a minisztériumban "a legoroszabb esetre" is, amely 30 százalékos áremelkedéssel számol. | 2007-06-07 13:00:00 | 0 |
| Szobrot emelnének a lövöldöző Ságvári Endrének | A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által a Ságvári Endre eléktáblájának helyreállítása céljából szervezett gyűjtésből egy szobor felállítását is tervezi a szervezet. Mint ismeretes, az ifjúkommunista Ságvárit lelőtték, amikor egy cukrászdában 1944. július 27-én tűzharcot kezdeményezett a jogszerűen eljáró rendőr- és csendőrnyomozókkal. | 2007-06-07 12:47:00 | 0 |
| Szíria újra akarja kezdeni a tárgyalásokat Izraellel | Szíria csütörtökön közölte, hogy újra akarja kezdeni a tárgyalásokat Izraellel, kétségeit hangoztatva ugyanakkor a zsidó állam szándékait illetően. | 2007-06-07 12:39:00 | 0 |
| Kiemelt területté tennék a gyermekgyógyászatot | Nemzetgazdasági károkat okozhat, ha a betegellátásban a megelőzés, illetve a gyermekgyógyászat nem lesz kiemelt terület - jelentette ki Tulassay Tivadar, a Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium elnöke csütörtökön Budapesten. | 2007-06-07 12:23:00 | 0 |
| Budapesten már nem üzlet a garzonlakás | A Studio Metropolitana Kht. felmérései szerint kevesebb lakás épült Budapesten tavaly, mint az azt megelőző években. Ongjert Richárd, a társaság egyik vezetője elmondta, hogy bár kevesebb lakás épül, de inkább nagyobbak, azaz megnőtt az új lakások átlagos alapterülete. | 2007-06-07 12:23:00 | 0 |
| Az elszalasztott lehetőségek éve az elmúlt 12 hónap | A Magyar Agrárkamara alapvetően helyesnek és okszerűnek tartja a Gyurcsány-kormány tevékenységét az elmúlt egy évben az agráriumban, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) viszont az elszalasztott lehetőségek és a természeti katasztrófák évének tekinti az elmúlt 12 hónapot. | 2007-06-07 12:11:00 | 0 |
| Costa Rica megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal | Közel hatvan év után Costa Rica megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és teljes körű diplomáciai kapcsolatokat létesített Kínával. | 2007-06-07 11:44:00 | 0 |
| Navracsics: Az a párt nyer, amelyik hitelesebb az emberek szemében | A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a 2010-es választásokat az a párt nyeri meg, amelyik morális kérdésekben, a hitelesség tekintetében megállja a helyét a választók előtt. Navracsics Tibor erről egy hegykői fórumon beszélt szerdán kora este. | 2007-06-07 11:34:00 | 0 |
| Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a G8-csúcson | Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások csütörtökön a németországi Heiligendammban a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén. | 2007-06-07 11:19:00 | 0 |
| Szilvásy alkalmatlan | Szilvásy György alkalmatlan a nemzet biztonságáért felelősséget viselő hivatal irányítására - jelentette ki Demeter Ervin csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2007-06-07 11:18:00 | 1 |
| Bogár László: Válaszút előtt áll az emberiség | A globalizáció olyan szükségleteket hoz létre, amiket csak ő tud kielégíteni - mondta Bogár László az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász egyetemi tanár szerint válaszút előtt áll az emberiség, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a nekiszabadult tőkét meg kellene fékezni. Hozzátette: Afrika gondjainak a megoldásához a jelenleginél ötvenszer, vagy százszor nagyobb anyagi segítségre lenne szükség. Az inforadio.hu írása. | 2007-06-07 11:16:00 | 0 |
| Magyar horror: "saját ürülékükben fetrengenek" a magatehetetlen betegek | Magukra hagyott kórházi betegek, a sürgősségi esetek 16 órás várakoztatása, a halottak méltóságának megtépázása - így foglalta össze drámai tapasztalatait az egészségügyi intézményeket járva az ország egyik legnevesebb idegsebésze, Csókay András. Az inforadio.hu írása. | 2007-06-07 11:13:00 | 0 |
| A reformbarkácsolás miatt bizonytalanok a befektetők | A gazdaság helyzetének javítása érdekében elsődleges a versenyképesség erősítése. Csökkenteni kell az élőmunka terheit, mielőbb adóreform és egyértelmű gazdaságpolitika szükséges - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 11:08:00 | 0 |
| Halmai szerint színvonaltalan és cinikus az Ab döntése | Színvonaltalannak, cinikusnak nevezte az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésének indoklását Halmai Gábor, az Országos Választási Bizottság (OVB) tagja az MTV Napkelte című műsorában. Mint ismeretes, a testület megsemmisítette az OVB-nek a vizitdíjra, a kórházi napidíjra és a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadó határozatát, így ez a három ügy is népszavazásra bocsátható. A Világgazdaság írása. | 2007-06-07 11:06:00 | 0 |
| Kemény szavak: Kondorosi államtitkár kiosztotta a rendőrséget | A korrupció melegágya a teljesítménytől független, szerény anyagi ösztönzést nyújtó bérrendszer; a jól teljesítő rendőröket meg kell fizetni - hangsúlyozta a rendészeti tárca államtitkára a Népszavában csütörtökön megjelent írásában - áll az MTI tudósításában, amelyet a hirado.hu idéz. A Világgazdaság összeállítása. | 2007-06-07 11:03:00 | 0 |
| Adóprésbe került a hazai gyógyszeripar | A vállalati szektor egészéhez képest a gyógyszeripari cégekkel mostohábban bánt a gazdaságpolitika. Ezen belül is a legnagyobb érvágást a Magyarországon gyártó társaságok szenvedik el - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. A helyzet szerinte annyira súlyos, hogy még az orosz piac is kiszámíthatóbb és stabilabb a hazainál. A menedzser leginkább azt fájlalja, hogy a külföldi cégekkel szemben a magyar gyártók versenyhátrányba kerültek. Magyar Hírlap interjú. | 2007-06-07 11:02:00 | 0 |
| Tubes-ügy: kihátrált az SZDSZ | Megálljt parancsolhat a kormány NATO-radar-építési terveinek ma a pécsi közgyűlés. A szabad demokrata képviselők ugyanis bejelentették: ha napirendre kerül, támogatni fogják az ellenzék változtatási tilalom elrendeléséről szóló javaslatát. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:55:00 | 0 |
| Jövőjükért tüntettek a postások | A postai szolgáltatások 2009-re tervezett liberalizációjának három évvel történő elhalasztásáért tiltakoztak tegnap délben a Nyugati pályaudvar melletti nagyposta dolgozói. Hasonló demonstrációkat tartottak a megyeszékhelyeken és további tizenegy uniós országban. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:48:00 | 0 |
| Rátámadt egy német férfi XVI. Benedekre a Vatikánban | Súlyos biztonsági incidens okozott riadalmat XVI. Benedek pápa általános audienciáján a Vatikánban. Egy német állampolgárságú férfi átmászott a Szent Péter téren összegyűlő harmincötezer hívőt elválasztó korláton, és fel akart kapaszkodni a katolikus egyházfőt szállító nyitott tetejű autóra. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:41:00 | 0 |
| Az MDF támogatásával sem lesz ombudsman Majtényi | A kormánypártokhoz csatlakozva az MDF tegnap bejelentette: a párt parlamenti képviselőcsoportja támogatja Sólyom László köztársasági elnök ombudsmanjelöltjeit, Majtényi Lászlót és Kállai Ernőt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:39:00 | 0 |
| Bojkottfelhívás az osztrák termékek ellen | A Pronas az ausztriai termékek, elsősorban a sör bojkottjára szólítja föl a magyar lakosságot. A környezetvédelmi szervezet szerint a két folyó, a Rába és a Lapincs több éve tartó mértéktelen szennyezése, a jogosan panaszkodó magyarokat mélységesen lenéző és semmibe vevő arcpirító magatartás méltó választ érdemel. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:28:00 | 0 |
| Putyin: Az amerikai félnek tartózkodnia kellene | George Bush amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön esedékes tárgyalása előtt Moszkva óvta az amerikai felet az orosz belügyekbe való beavatkozástól. | 2007-06-07 10:25:00 | 0 |
| Éles bírálat a kormánynak a zöldektől | Élesen bírálta a magyar kormánynak a Rába-szennyezés ügyében kifejtett eddigi tevékenységét az Európai Zöldek magyarországi tagszervezete. A Zöld Demokraták elnöke szerint azzal követték el a legsúlyosabb hibát, hogy nem megfelelő osztrák személyekkel kezdték el a tárgyalást. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:25:00 | 0 |
| Az orosz medve és az öreg kontinens | Az elmúlt fél évben Európa és Oroszország között megromló viszonyt mi sem jellemzi jobban, mint Habsburg Ottó nemrég világszerte feltűnést kiváltó megjegyzése, miszerint őt Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány lépése Hitler politikájára emlékezteti. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:21:00 | 0 |
| Kétely a Fehér Házban | Douglas Lute altábornagy, a Fehér Ház katonai tanácsadója, az iraki és afganisztáni háborúval kapcsolatos amerikai kormányzati intézkedések összehangolója jelezte szerdán a szenátus egyik bizottságának: kétli, hogy helyes volt-e amerikai csapaterősítéseket küldeni Irakba. | 2007-06-07 10:11:00 | 0 |
| Orvosegyetemi sztrájkbizottság lehet a válasz | Bevételcsökkenéseik miatt sztrájkra készülnek az orvosegyetemek. A Semmelweis Egyetem szakszervezetének titkára, Berki Zoltán bízik abban, hogy a másik három orvosképző egyetemen is mielőbb megalakul a sztrájkbizottság. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 10:09:00 | 0 |
| Hová vigyük a beteg gyerekeinket? | Néhány hét múlva csődbe mehet a Heim Pál Kórház, mert nem kap elegendő pénzt megnövekedett feladatai elvégzéséhez. Az egészségügyi miniszter július végére ígérte, hogy korrigálja a kórházi betegellátásról szóló rendeletet, de a főigazgató szerint nincs annyi idejük. Ha nem változik a helyzet, osztályokat is bezárhatnak. | 2007-06-07 10:02:00 | 0 |
| Costa Rica megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal | Közel hatvan év után Costa Rica megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és teljes körű diplomáciai kapcsolatokat létesített Kínával. | 2007-06-07 09:55:00 | 0 |
| Rögtönzött reformok | Lassanként szivárognak a részletek a koalíciós pártok tegnap hajnalig tartó egyeztetéséről, mégis csak annyit tudunk biztosan, hogy a megbeszélésen a reformok ügyére koncentráltak a delegációk. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 09:43:00 | 0 |
| Fogy a levegő Gyurcsány körül | Az Alkotmánybíróság legutóbbi határozata nagymértékben felgyorsítja azokat a politikai folyamatokat, amelyek eredményeképpen egyre inkább elfogy majd a levegő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök körül. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-06-07 09:40:00 | 0 |
| Varga Mihály: Az OVB vezetője a kormány politikai érdekeit szolgálja | Abban bízunk, hogy az OVB él az utolsó törvényes lehetőséggel, a jogállam útjára lép, és hitelesíti a Fidesz népszavazási kérdéseit. Varga Mihály interjú a Magyar Hírlapban. | 2007-06-07 09:35:00 | 0 |
| A fő népszavazási kérdésekre igent mondott az AB | | 2007-06-07 09:04:00 | 0 |
| Most utasított az Alkotmánybíróság | Részletek az Alkotmánybíróság június 5-én kelt, 505/H/2007 számú határozatából: | 2007-06-07 08:55:00 | 0 |
| Az alkotmánybírák elvetik az OVB kifogásait | Az Alkotmánybíróság keddi döntésével pontot kívánt tenni a Fidesz népszavazási kérdései körüli jogi huzavonára. Az ellenzéki pártban arra számítanak, hogy tavasszal lehet megtartani a hat kérdésről a népszavazást. Orbán Viktor még október 23-án jelentette be kezdeményezésüket, de a választási bizottság eljárásai miatt azóta is húzódik a referendum ügye. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-07 08:54:00 | 0 |
| Veszélyben a hazai mangalicatenyésztés | Veszélybe kerülhet ősi hungaricumunk, a mangalica sertés, mivel az eredeti vérvonal egyre kevésbé kelendő a spanyol piacon. Az ügyben viszály tört ki a tenyésztők érdekvédelmi szervezetén belül, aláírást gyűjtenek a vezetés ellen. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-07 08:32:00 | 0 |
| Magyarok Egymásért Szövetsége: pártalapítás NBH-s háttérrel | Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) néven pártot is alapított, és elindult a 2006-os országgyűlési választásokon Földesi-Szabó László, a milliárdos csempészéssel és adócsalással meggyanúsított Egymásért Egy-Másért Alapítvány elnöke. Földesi a pártalapítás jogi ügyleteinek lebonyolításával Simon Ibolyát bízta meg, aki akkoriban a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) is dolgozott, majd később az alapítvány kurátora lett. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-07 08:28:00 | 0 |
| Az APEH nem készült fel | Méltatlan körülmények között folynak a vagyonosodási vizsgálatok - ilyen tapasztalatokról számolt be Vadász Iván. Az adótanácsadó szerint az adóhatóság nem állt készen a tízezer vizsgálatra, holott a panaszok nagy része jobb szervezéssel elkerülhető lenne. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-07 08:11:00 | 0 |
| Katasztrófa-orvostan lépett életbe | Utólagos normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a neves közéleti személyiségek által életre hívott Márciusi Charta az egészségügyi ellátórendszert átalakító, vitatott jogszabályokra. Csókay András idegsebész rámutatott: a létszámhiány és a volumenkorlátozás miatt ma már rendszeresen halnak meg betegek, és az egészségügyben gyakorlatilag "katasztrófa-orvostan" lépett életbe. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-07 08:02:00 | 0 |
| Az aszfaltbetyár | Van már vagy hat esztendeje is: Keller László állt valamely épülő autópálya mentén, és buzgó hivatástudattal csócsálta az aszfaltot. Nem ízlett neki, mert felháborodottan reklamálta, hogy hiányoznak belőle a legfontosabb összetevők. Már akkor látszott, hogy Keller László a közügyek elkötelezett harcosa, aki az egész nép boldogulása végett üti bele mindenbe az orrát. Később azt is bizonyította, hogy ő nem egyszerű kotnyeles kötözködő, hanem igazi, sokoldalúan tájékozott szakember is, aki a világon elsőként s azóta is egyedüliként fedezte fel a kénsavat termelő aszfaltot. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-07 07:59:00 | 0 |
| 753 milliárd hiány az első öt hónapban | Az államháztartás egyenlege, önkormányzatok nélkül, 7,5 milliárd forint hiánnyal zárt 2007 májusában, a Pénzügyminisztérium szerint ez a várthoz képest 33,6 milliárd forinttal jobb. | 2007-06-06 18:09:00 | 0 |
| Szavazatszerzési trükk a pécsi SZDSZ akciója | A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre kerül a város csütörtöki közgyűlésén - közölte a párt képviselője szerdán a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerda esti frakcióülésen értékeli, a Fidesz "szavazatszerzési trükknek" minősítette az SZDSZ bejelentését. | 2007-06-06 17:46:00 | 0 |
| G8: Több ezren tüntettek, sok rendőr megsebesült | Több ezren tüntettek szerdán a németországi Heiligendamm közvetlen közelében az este kezdődő G8-csúcs ellen, az összetűzésekben több rendőr megsebesült. | 2007-06-06 17:36:00 | 0 |
| Nem működik az európai jóléti modell? | Nem működik az európai jóléti modell, még a németek is nagy tömegben hagyják el kontinenst - írta a The Washington Times szerdán. | 2007-06-06 17:25:00 | 0 |
| A pedagógusok leadták az aláírásokat az OVB-nek | Leadta a Pedagógusok Szakszervezete az Országos Választási Bizottságnak a tanárok bérezéséről szóló népi kezdeményezéshez gyűjtött aláírásokat. Az érdekképviselet a szükséges 50 ezer helyett mintegy 80 ezer aláírást gyűjtött össze. | 2007-06-06 17:25:00 | 0 |
| Elbocsátották a megvesztegetett pénzügyőrt | Egy szeszfőzde plombájával manipulált egy finánc a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádnémetiben, s miután lebukott, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek ellene - tájékoztatta Sipos Jenő, a testület szóvivője szerdán az MTI-t a még május 18-án történt eseményekről. | 2007-06-06 17:15:00 | 0 |
| Hatékony és tisztességes uniós menekültpolitikát terveznek | Tisztességes és hatékony rendszert szeretne kiépíteni az Európai Unióban a külföldi menedékkeresők számára az Európai Bizottság (EB) az évtized végére létrejövő közös uniós menekültpolitika keretében. | 2007-06-06 17:12:00 | 0 |
| Folytatódnak a "helyezkedő" pártpolitikai egyezkedések Romániában | Folytatódtak szerdán Bukarestben a pártok közötti egyezkedések, amelyeknek tétje, hogy ki miként helyezkedjék a következő napokban-hetekben a politikai palettán, különös tekintettel a kormány elleni demokrata bizalmatlansági indítványra és a Traian Basescu államfővel folytatandó kormányalakítási konzultációkra. | 2007-06-06 17:05:00 | 0 |
| "Szupertitkos jóslatok" Gyurcsánynak - "Nagyon félni kell a Fidesznek" | Szilvásy Péter ismét jelentést készített. Tanulmányából kiderül: aljas szándék idézte elő az augusztus 20-i vihart, mely háromszorosan fog visszaszállni kitervelőjére. A Kormányzati Tanácsadó Jósda vezetője említést tesz két szupertitkos jóslatról is, amitől nagyon félni kell a Fidesznek. | 2007-06-06 17:04:00 | 0 |
| Eltűnt rendőrigazolványt keres a rendőrség | Volt rendőr igazolványát keresi a rendőrség, amelyet időközben érvénytelenítettek - közölte az MTI-vel szerdán a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. | 2007-06-06 16:58:00 | 0 |
| Deutsch-Für Tamás válaszlevele a pécsi polgármesternek | "Levele arról árulkodik, hogy Ön meglehetősen nehéz helyzetben van, ami érthető is, hiszen szocialista politikusok hozták meg azokat a döntéseket, melyek nyomán lokátor épül Pécs városának közelében" - írja Deutsch-Für Tamás Tasnádi Péter pécsi polgármesternek. | 2007-06-06 16:51:00 | 0 |
| Bencsik János: A kormány elméleti felhőjárás helyett a romák élethelyzetének kézzelfogható javításával foglalkozzon | Bencsik János országgyűlési képviselő, tatabányai polgármester a Roma Integráció Évtizede program parlamenti vitája során kifejtette: nem ért egyet azon kormánypárti felszólalókkal, akik kilencévi kormányzati pozícióval a hátuk mögött még mindig csak azt hangoztatják, hogy "tenni kellene valamit". | 2007-06-06 16:51:00 | 0 |
| Mindszenty tér lehet a XII. kerületben | Mindszenty bíboros tér lehet a XII. kerületi Hóvirág és Rácz Aladár utca kereszteződésénél lévő, jelenleg név nélküli közterület, ha a fővárosi szakbizottság által szerdán zöld utat kapott javaslatot a hó végén a Fővárosi Közgyűlés is támogatja. | 2007-06-06 16:46:00 | 0 |
| Deutsch-Für Tamás (Fidesz) válaszlevele Tasnádi Péter (MSZP) pécsi polgármesternek | | 2007-06-06 16:44:00 | 0 |
| Új elnök az egri Fidesz élén | Demeter Ervin volt titokminisztert, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Magyar István helyi orvos váltotta a Fidesz egri szervezetének élén - ezt az új elnök jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Egerben. | 2007-06-06 16:37:00 | 0 |
| Kudarctörténet Gyurcsány személyi politikája | A rendőrség ma morális válságban van - jelentette ki Csampa Zsolt fideszes képviselő, hangsúlyozva, hogy az újonnan kinevezett vezetők alkalmatlanok a szervezet erkölcsi megújítására. | 2007-06-06 16:23:00 | 0 |
| Mladic és Karadzic elfogása nélkül nincs szerb társulási megállapodás? | Ratko Mladic és Radovan Karadzic hágai kiadatása nélkül Szerbia nem írhat alá társulási megállapodást az Európai Unióval (EU) - figyelmeztetett szerdán Belgrádban Jelko Kacin, az Európai Parlament jelentéstevője, kézzelfogható eredmények felmutatására ösztönözve ezzel a szerb vezetőket. | 2007-06-06 16:14:00 | 0 |
| Védeni kell a fogyasztói érdekeket a villamosenergia-szolgáltatásban | A piacnyitási szabályozásról szóló törvénytervezet vitájában Bencsik János országgyűlési képviselő kifejtette: az elmúlt egy-két esztendő tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a villamosenergia-ellátás területén a fogyasztók védelme nem volt kielégítő, és ezen változtatni kell. A fogyasztót ugyanis megilleti az, hogy jó szolgáltatást kapjon a pénzéért. A törvénytervezetben ugyanakkor csak utalás van arra, hogy a kormányzatnak komoly a szándéka arra vonatkozóan, hogy a fogyasztók védelmét javítani kívánja. | 2007-06-06 16:05:00 | 0 |
| MOK: az egészségügy irányítási válsága ellátási válsághoz vezetett | Az egészségügyben a pénzügyi és irányítási válság ellátási krízishez vezetett - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerdán az MTI-nek. | 2007-06-06 16:04:00 | 0 |
| Környezetvédelem: Merkel és Bush derűlátó | Derűlátóan nyilatkozott Angela Merkel német kancellár és George Bush amerikai elnök szerda délután Heiligendammban azzal kapcsolatban, hogy a G8-ak csúcsértekezletén sikerül előrelépni egy esetleges környezetvédelmi megállapodást illetően. | 2007-06-06 15:58:00 | 0 |
| Levél Kóka Jánosnak a XVIII. kerület zajterheltsége miatt | Közös levélben fordul Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez négy parlamenti és három fővárosi képviselő, és csatlakoztak hozzájuk a XVIII. kerületi önkormányzat frakcióvezetői is - közölte Mikola Margit, a XVIII. kerületi önkormányzat sajtóreferense szerdán az MTI-vel. | 2007-06-06 15:50:00 | 0 |
| Tóth Gábort jelölték budapesti rendőrfőkapitánynak | Tóth Gábor dandártábornokot, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesét jelölte a fővárosi rendőrség élére Bencze József országos rendőr-főkapitány. Ezt Bencze József jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2007-06-06 15:46:00 | 0 |
| Parragh: sodródik a gazdaságpolitika | A jelenlegi gazdaságpolitika sodródik, azt a pénzügyi, a költségvetési politikai uralja. Szemléletváltásra lenne szükség - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az elmúlt egy év gazdaságpolitikai folyamatait értékelve szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. | 2007-06-06 15:40:00 | 0 |
| Havel szerint az EU túlságosan óvatos Kubával | Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unió továbbra is túlságosan óvatos lesz a kommunista Kubával szemben, amely nem tartja tiszteletben az emberi jogokat. Az emberi jogi aktivistáknak ezért figyelmeztetniük kellene Brüsszelt, hogy ez nem járható út - jelentette ki Václav Havel volt cseh államfő a demokráciával, biztonsággal és az emberi jogokkal foglalkozó konferencia zárónapján szerdán Prágában. | 2007-06-06 15:37:00 | 0 |
| A jogállamiságot veszélyezteti az OVB színjátéka | Varga Mihály a Fidesz népszavazási kezdeményezésével kapcsolatos keddi alkotmánybírósági döntést úgy értékelte, hogy "a demokrácia, a demokraták" arattak győzelmet. | 2007-06-06 15:33:00 | 1 |
| Fegyelmi eljárást indítottak két XIII. kerületi rendőr ellen | Felfüggesztettek és fegyelmi eljárást indítottak két XIII. kerületi rendőr ellen, mert feltethetően nem megfelelően intézkedtek egy baleset helyszínén - értesült a HavariaPress. | 2007-06-06 15:31:00 | 0 |
| Eljárás indult a francia szenátus elnöke ellen korrupciós ügyben | Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indított eljárást a párizsi ügyészség Christian Poncelet, a francia szenátus elnöke ellen - adta hírül szerdán a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap. | 2007-06-06 15:20:00 | 0 |
| Még nem érzékeljük a "reformkormányzás" hatásait | | 2007-06-06 15:04:00 | 0 |
| Az ÁSZ felülvizsgálná az agrártárca privatizációs elképzeléseit | Több kritikus megállapítást is tartalmaz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbbi jelentése, amiben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vizsgálatáról számol be. Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ javaslatot tett a kormánynak a kutatóintézetek privatizációja felülvizsgálatára és a kiemelt feladatok finanszírozásának kezelésére. A szervezet a miniszter felé többek között javaslatot tett az ellenőrzési rendszer és a falugazdász hálózat megerősítésére, az állattenyésztés, mint prioritás felülvizsgálatára. | 2007-06-06 14:59:00 | 0 |
| Pápa: növeljék a fejlesztési segélyeket a G8-ak | Szerdai nyilvános audienciáján XVI. Benedek pápa felszólította a G8-csúcson részt vevő nemzetek vezetőit, hogy tartsák magukat ígéretükhöz, miszerint növelik a legszegényebb - főképp afrikai - országoknak nyújtott segélyeket. | 2007-06-06 14:54:00 | 0 |
| Kollégája lophatta meg a rendőrt | Egy kollégája lophatta meg azt a rendőrt, akitől egy kiképzés ideje alatt tűnt el a szolgálati igazolványa és a pénze Budapesten - értesült a HavariaPress. | 2007-06-06 14:49:00 | 0 |
| Kérdés Brüsszelből Horváth Ágneshez | De Blasio Antonio, az Európai Parlament Fideszes képviselője, az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának tagja, kérdést intézett Dr. Horváth Ágnes, egészségügyi miniszter asszonyhoz a Magyarországon lévő gyógyszeripari társaságok képviselői számára kötelezően előírt, kb. 19.000 eurós regisztrációs díj körüli bonyodalom kapcsán. | 2007-06-06 14:40:00 | 0 |
| Másfél tonna illegális húst foglaltak le Alsógödön | Másfél tonna jelöletlen húst foglaltak le a Pest megyei Alsógödön egy állateledel boltban - értesült az InfoRádió. Dobos Attila kerületi főállatorvos elmondta: felmerült a gyanú, hogy a húsból embereknek is adtak el. A boltot ideiglenesen bezárták, a tulajdonost ötmillió forintra is büntethetik - tette hozzá. | 2007-06-06 14:38:00 | 0 |
| Bekerültek a rendőri atrocitások a Fehér Füzetbe | A Strassbourg-i Nemzetközi Bírósághoz fordul a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda a romákat ért rendőri atrocitások miatt. A szervezet a Fehér Füzetnek nevezett dokumentumban teszi közzé minden évben a legjelentősebb ügyek leírásait részletes jogszabályelemzéssel. | 2007-06-06 14:38:00 | 0 |
| Oroszország megerősíti szolidaritását Szerbiával Koszovó ügyében | Oroszország megerősítette szolidárisát Szerbiával Koszovó státusa ügyében, támogatva a további tárgyalásokra irányuló belgrádi javaslatot a két külügyminiszter Moszkva melletti találkozóján. | 2007-06-06 14:35:00 | 0 |
| Maffiavádak miatt bíróság előtt a román ex-kormányfő | Adrian Nastase volt román kormányfőt maffiavádak miatt bíróság elé állítják Bukarestben. | 2007-06-06 14:24:00 | 0 |
| Bencze: újabb rendőri jogsértések derülhetnek ki | Újabb rendőri jogsértések derülhetnek ki az országos rendőrfőkapitány szerint, aki vizsgálatokat rendelt el az ilyen ügyekkel kapcsolatban. Erről Bencze József szerdán beszélt újságíróknak, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (Rebisz) budapesti rendezvényét követően. | 2007-06-06 14:20:00 | 0 |
| Az utolsó első titkár ingatlanbizniszébe szállna be az MSZP | A KISZ utolsó vezetője rendelkezik az MSZP új székháza helyszínének kiszemelt István utcai telek felett. A VII. kerületi foghíjtelket évekkel ezelőtt megvásárló WS 2003 Befektetési és Ingatlanforgalmazó Zrt. részvényeit 100 százalékban a jelentős cégbirodalommal rendelkező Nagy Imre birtokolja, így a cég irányításában is közvetlen befolyással rendelkezik. | 2007-06-06 14:13:00 | 0 |
| Leteperték a pápa támadóját a Szent Péter téren | A pápa testőrei letepertek egy férfit szerdán a vatikáni Szent Péter téren, miután az megpróbált felugrani XVI. Benedek pápamobiljára, amikor az egyházfő megkezdte általános audienciáját. | 2007-06-06 14:05:00 | 0 |
| Pro és kontra: az OVB elnökhelyettese és volt elnöke | Az Országos Választási Bizottság várhatóan hétfőn dönt arról, hogy mikor tárgyalja a Fidesz népszavazási kezdeményezéseit. Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette a testület korábbi elutasító határozatát és ismét eljárásra kötelezte az OVB-t. | 2007-06-06 14:00:00 | 0 |
| A Mol már a régión kívül is terjeszkedne | Eljutott oda a Mol, hogy a közép-kelet-európai régión túl ukrán, orosz és Nyugat-Európai befektetésekben gondolkozzon - mondta Kassai Ákos, a Mol Nyrt. stratégiai igazgatója egy konferencián szerdán Budapesten. | 2007-06-06 13:52:00 | 0 |
| A Rába-szennyezésről közölt riportot egy osztrák hetilap | Egyoldalas riportot közölt szerdai számában Szentgotthárdról a Rába-habzás kapcsán Magyarország tajtékzik címmel a Falter, Bécs város hetilapja. | 2007-06-06 13:43:00 | 0 |
| Egy órára bezárt a 20 legnagyobb posta | A Magyar Posta 20 legnagyobb hivatala szerdán déltől egy órán át zárva tartott, így tiltakoztak az Európai Unió 2009-re tervezett teljes ágazati piacnyitása ellen. | 2007-06-06 13:33:00 | 0 |
| Olmert: Izrael békét szeretne Szíriával | Ehud Olmert izraeli kormányfő szerdán közleményben tudatta, hogy Izrael a békére törekszik Szíriával, és nincsenek háborús szándékai. | 2007-06-06 13:26:00 | 0 |
| Több ezren tüntetnek a G8 csúcs helyszínének közelében | Több ezren kezdtek tüntetést szerdán délelőtt Heiligendamm térségében az esti órákban kezdődő G8-csúcs ellen. | 2007-06-06 13:12:00 | 0 |
| Megszavazzák a változtatási tilalmat a Tubesre az SZDSZ képviselői | A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi önkormányzati képviselői megszavazzák a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalmat, ha a kérdés napirendre kerül a város csütörtöki közgyűlésén - közölte a párt képviselője szerdán a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. | 2007-06-06 13:04:00 | 0 |
| Egy eredményes népszavazás arra kötelezi az országgyűlést, hogy nézzen szembe önmagával | A Fidesz népszavazást kezdeményezett a vizitdíj, a kórházi napidíj és a képzési hozzájárulás vonatkozásában. Az aláírási ívek hitelesítését korábban határozatában megtagadta az OVB. Ezt a határozatot azonban az AB kedden megsemmisítette. | 2007-06-06 12:57:00 | 0 |
| Tarlós István levele Demszky Gábor főpolgármesternek | | 2007-06-06 12:41:00 | 0 |
| Irán őrizetbe vett három finn állampolgárt | Az iráni hatóságok őrizetbe vettek három finn állampolgárt, mert az illetők állítólag megsértették az ország területi vizeit - közölte szerdán a finn külügyminisztérium. | 2007-06-06 12:32:00 | 0 |
| Elhalasztották Olmert és Abbász találkozóját | A palesztin fél kérésére bizonytalan időre elhalasztották Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök június 7-re tervezett találkozóját - jelentették be szerdán palesztin illetékesek. | 2007-06-06 11:45:00 | 0 |
| Játékház vagy szemétégető? | A szentgotthárdi városvezetők befogták az orrukat, amikor megérkeztek ide - mondja a spittelaui szemétégető előtt a magyar-osztrák határra tervezett hasonló létesítmény sajtófelelőse. A hölgy szavaiból érezhető: elismeri a színészi alakítást, de egyben kicsinyesnek is tartja. Pedig a Bécs egyik lakóterületének közepén álló hulladékhasznosító tényleg büdös. A sajtóteremben halkan zümmögő tizenöt nagy teljesítményű légfrissítő jelzi, hogy ezzel az osztrákok is tisztában vannak. A kukás kocsik édeskés bűze terjeng a telepen. Igaz, az égési végtermék szagát nem lehet érezni. A Népszabadság írása. | 2007-06-06 11:41:00 | 0 |
| Fele létszámmal várja a betegeket az Állami Egészségügyi Központ | Júliustól működik az Állami Egészségügyi Központ. A kórház jóval több beteget lát majd el, mint elődintézményei, ennek dacára mintegy feleannyi dolgozót foglalkoztat. | 2007-06-06 11:32:00 | 0 |
| Több a megszorítás, mint a támogatás | Az európai uniós támogatásokból hét évre annyi jut gazdaságfejlesztésre, amennyit a megemelt adóterhek két év alatt vonnak el a gazdaságtól. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 11:06:00 | 0 |
| Módosításokat javasol a Fidesz a kisfogyasztók védelmében | Több jelentős módosítást javasolt a Fidesz a villamosenergia-törvény tervezetének tegnapi parlamenti általános vitájában. A legnagyobb ellenzéki párt szerint reális a veszélye annak, hogy a rövidesen bekövetkező piaci liberalizáció miatt nálunk - egyedülálló módon - nem csökken, hanem emelkedik a villamos áram ára. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 11:04:00 | 0 |
| A reformok eredményt eddig nemigen hoztak | Elengedhetetlen az állami szerepvállalás újragondolása: meg kell határozni az állam által felvállalható feladatok körét - áll az Állami Számvevőszék tanulmányában. Kovács Árpád elnök szerint nem reform az, amely megvon valamit az emberektől, de helyette nem kínál semmit. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 10:59:00 | 0 |
| Basescu kirekesztené a hatalomból az RMDSZ-t | Európai pénzektől eshet el Románia, ha néhány hónapon belül nem alakul meg az új bukaresti kabinet. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 10:57:00 | 0 |
| Példatlan biztonsági intézkedések közepette kezdődik a G8-csúcs | Németország történetében soha nem látott biztonsági intézkedések közepette kezdődik szerdán este Heiligendammban a legfejlettebb ipari országokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport csúcstalálkozója. | 2007-06-06 10:56:00 | 0 |
| Csáky Pál oldaná a feszültséget | A parlament külügyi és határon túli magyarok bizottsága előtt ismertette álláspontját a szlovák-magyar viszonyról és a két ország kormányfőinek várható megbeszéléséről Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnöke. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 10:55:00 | 0 |
| Hatalmi játszma lett az egészségügyből | Elfogadhatatlan, hogy az egészségügy jelenlegi állapotában a vita azon zajlik, hogy hogyan tegyék magánbiztosítók profitjává az emberek egészségügyi befizetéseit - jelentette ki Szijjártó Péter. | 2007-06-06 10:53:00 | 1 |
| A klímaváltozás és a prioritások | A G8 vezetői a héten Heiligendammban a jelenlegi és a következő évek előttünk álló kihívásairól tárgyalnak. A klímaváltozás és az energiabiztonság fontossági listájuk legelején szerepel. Az Egyesült Államok pedig partner abban, hogy előremozdítsuk a kérdést. Az USA budapest nagykövetének írása a Magyar Hírlapban. | 2007-06-06 10:52:00 | 0 |
| A hang temetése | "Rövid időn belül nem lesz feladatuk a bemondóknak a Magyar Rádióban. A vezetőség tervei szerint fél éven belül a hírszerkesztők fogják beolvasni a híreket." (Magyar Hírlap, június 5.) Istenem, annyi magyar hang elment már. | 2007-06-06 10:48:00 | 0 |
| Schreknek öltözött egy ausztrál miniszter | Shreknek öltözött Joe Hockey ausztrál miniszter egy szerda reggeli tévéműsorban, hogy a kormány reformjait megmagyarázza az állampolgároknak. | 2007-06-06 10:45:00 | 0 |
| A fejlett világ a fejlődők szorításában | A világ leggazdagabb országainak csúcstalálkozóján a történelem mintha ismételné önmagát. Harminc évvel a kezdetek után a fejlett és a fejlődő világ kapcsolatai ismét zsákutcába jutottak. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 10:43:00 | 0 |
| Nehéz leválasztani a fekete blokktól a békés tüntetőket | "Figyelem: önök elhagyják Németország területét, és foglalt területre lépnek!" - áll egy táblán a Keleti-tenger melletti Reddelich kempingjének bejáratán. Mögötte több ezer G8-ellenes aktivista sátorozik a szeles-szürke német tengerparton. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 10:39:00 | 0 |
| A hónap végére csődbe mehet a Heim Pál Gyermekkórház | Június végére csődbiztost nevezhetnek ki a fővárosi gyermekellátás 80 százalékát végző Heim Pál Gyermekkórházba - jelentette ki az InfoRádióban az intézmény főigazgatója. | 2007-06-06 10:37:00 | 0 |
| Tanácskozik az illetékesek zártkörű klubja | Hol vannak már a régi "kandalló melletti halk beszélgetések", ahogy azokat Valéry Giscard d'Estaing francia elnök 1975-ben elképzelte. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-06-06 10:28:00 | 0 |
| 12 órát vártak a súlyos sérültek a műtétre | Salgótarján-Budapest-Miskolc - Újabb betegek élete került veszélybe az egészségügyi reformmal kapcsolatos bizonytalanság miatt. A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházból tegnap tovább akartak küldeni két életveszélyes sérültet, ám a területileg illetékes Amerikai úti idegsebészet nem fogadta őket. A sérült emberek 12 órás várakozás után jutottak hozzá a szükséges beavatkozáshoz. A Blikk írása. | 2007-06-06 10:24:00 | 0 |
| Ellenőrzik a felszámolás alatti kórházak autóit is | Lajstromon kívüli orvosi műszerek is lapulnak a bezárásra ítélt kórházakban - írja a Világgazdaság. Volt tulajdonosaik - többnyire orvostechnikai cégek - már elvinnék az eszközöket, ám a leltározásáért felelős Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet megszigorította az intézmények védelmét. | 2007-06-06 10:18:00 | 0 |
| Kötelező érvény | Kötelező érvény
Álláspont
Magyarország nem lesz semleges állam, ez már biztos: az Alkotmánybíróság (AB) osztotta az Országos Választási Bizottság (OVB) véleményét, hogy a NATO-ból való kilépésről nem lehet népszavazást kezdeményezni. Más kérdésekben azonban az AB és az OVB álláspontja nem találkozott. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 10:08:00 | 0 |
| Bevonják a 2006 előtt kibocsátott ezer forintos bankjegyeket | A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007. augusztus 31-én bevonja a 2006 előtt kibocsátott ezer forintos bankjegyeket, így szeptembertől már csak a vörösréz színű, hologram hatású fémcsíkkal ellátott ezer forintosokat fogadják el az üzletekben - közölte az MNB szerdán. | 2007-06-06 10:08:00 | 0 |
| Lavrov: Oroszország egyelőre nem mondja fel a CFE-t | Oroszország egyelőre nem tervezi felmondani az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról kötött szerződést (CFE) a jövő héten, Bécsben tartandó értekezleten - idézték Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai kijelentését helyi hírügynökségek. | 2007-06-06 09:49:00 | 0 |
| Zöld lámpa a népszavazásnak | Zöld utat kapott a Fidesz és a KDNP két egészségpolitikai és az oktatásügyi kezdeményezése. Az Alkotmánybíróság határozata szerint referendumot lehet tartani a tandíj bevezetéséről, a háromszáz forintos vizitdíjról és a kórházi napidíj megfizetéséről. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 09:34:00 | 0 |
| Répássy szerint Halmai elképesztő | Az OVB-nél meglepődtek az AB népszavazással kapcsolatos határozatainak indoklásán. A testület ugyanis kimondta: az OVB-nek hitelesítenie kell a Fidesz és a KDNP által benyújtott kérdőíveket, de az OVB egyik tagja szerint erre nem kötelezhető a testület. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-06 09:30:00 | 0 |
| Egyre kevesebben kapnak fizetési enyhítést az APEH-től | Az elmúlt években jelentősen csökkent az adóhatóság által engedélyezett fizetési könnyítések és mérséklések aránya. A cégeknek és a magánszemélyeknek tavaly csaknem 300 milliárd forintnyi adó, késedelmi pótlék és bírság vonatkozásában akadt fizetési nehézségük. | 2007-06-06 09:23:00 | 0 |
| Kóvályognak a fővárosi rendőrjárőrök? | Térképpel vagy a taxisok segítségével kóvályognak a fővárosi rendőrjárőrök riasztásuk után a tett helyszínre - írja a Napi Ász. A Budapesten szolgálatot teljesítő rendőrök jelentős része ugyanis vidéki, többségük nem, vagy alig ismeri a szolgálati területén lévő utcákat és a zűrös környékeket. | 2007-06-06 09:22:00 | 0 |
| Elözönlik az országot a rossz minőségű tejtermékek | Magyarországon több olyan importált tejtermék is forgalomban van, amelyik nem felel meg a hazai előírásoknak, követelményeknek. Az olcsóbb importtermékek miatt a belföldi tejfeldolgozók évről-évre veszítenek piaci részesedésükből, és emiatt sokaknak fel is kell adniuk a vállalkozást. | 2007-06-06 08:58:00 | 0 |
| Húsz posta zár be délben a liberalizáció miatt | Nem fogadnak ügyfeleket húsz postahivatalban szerda délben az ország több nagyvárosában. Déltől 13 óráig lesz lakat az érintett kirendeltségeken, a Postás Szakszervezet így akarja felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem értenek egyet a 2009-re tervezett piacnyitással. | 2007-06-06 08:52:00 | 0 |
| Az amerikai képviselőház támogatását fejezte ki Észtországnak | Az amerikai kongresszus képviselőháza határozatban biztosította támogatásáról Észtországot, amelynek kiéleződtek kapcsolatai Oroszországgal a Tallinn központjából áprilisban áthelyezett szovjet háborús emlékmű miatt. | 2007-06-06 08:36:00 | 0 |
| Rendőri erőszak: a nőgyógyász a lányt erősíti | Megerősítette E. Zsanett elmondását az a nőgyógyász, aki látleletet vett fel május elején a fiatal lányt ért nemi erőszakról. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a védelem által felkért szakember próbálja hallhatóvá tenni azt a felvételt, amelyet a sértett telefonja rögzített a rendőri atrocitáskor. | 2007-06-06 08:31:00 | 0 |
| Koszovóról tárgyal elsősorban Moszkvában az új szerb külügyminiszter | Koszovó jövőjéről tárgyal elsősorban Moszkvában Vuk Jeremic, az új szerb külügyminiszter, aki először látogat ebben a minőségében az orosz fővárosba Szergej Lavrov külügyminiszter meghívására. | 2007-06-06 08:28:00 | 0 |
| Három napig Heiligendammban tanácskoznak a G8 vezetői | Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődik szerdán a németországi Heiligendammban a hét legfejlettebb ipari államból és Oroszországból álló, G8-csoport háromnapos csúcsértekezlete. | 2007-06-06 08:23:00 | 0 |
| "Nem fogja be a száját az orvosi kamara" | A Magyar Orvosi Kamara hétvégi közgyűlésén nyilatkozatban szólította fel a kormányt a betegellátás biztonságának azonnali visszaállítására, az egészségügyi dolgozók elüldözésének leállítására, illetve a szektort érintő pénzelvonás megszüntetésére. Az inforadio.hu írása. | 2007-06-06 08:22:00 | 0 |
| Visszatért a televízió képernyőjére Castro | A korábbiakhoz képest egészségesebbnek és élénkebbnek tűnt Fidel Castro kubai vezető, aki először adott televíziós interjút azóta, hogy súlyos betegség miatt tíz hónappal ezelőtt átadta a hatalmat öccsének. | 2007-06-06 08:21:00 | 0 |
| Félnek a beszállítók a nagy áruházláncoktól | Nem merik jelezni a nagy áruházláncok visszaéléseit a beszállítók - erre utalhat az, hogy az új kereskedelmi törvény hatálybalépése óta egyetlen ilyen bejelentés sem érkezett a versenyhivatalhoz. Az pedig nem valószínű, hogy az évek óta húzódó viták végére ilyen gyorsan pont került volna. A magyar Nemzet írása. | 2007-06-06 08:12:00 | 0 |
| A kisebbségek védelmét sürgette Brüsszelben Járóka Lívia | A kisebbségek jogi védelme terén komoly hiányosságok vannak, s a vonatkozó törvények végrehajtása, kikényszerítése csupán korlátozottan érvényesül az etnikai kisebbségek nőtagjaira - egyebek között erre figyelmeztetett Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben. | 2007-06-06 08:09:00 | 0 |
| Törvényt sértett a közszolgálati televízió? | Kétszeresen is megsértette a közszolgálati televízió a hatályos médiatörvényt a "tévéostrom" alkalmával - állítja Gyurta Tibor ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány munkatársa. A köztelevíziónak ugyanis a törvény értelmében be kellett volna olvasnia a tüntetők petícióját, valamint tudósítani kellett volna az eseményekről: ehelyett rajzfilmeket sugároztak, majd megszakították az adást. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-06 08:04:00 | 0 |
| Oroszország elutasítja Bush demokráciával kapcsolatos bírálatait | A Kreml visszautasította kedden George Bush amerikai elnöknek az oroszországi demokrácia gyengülésével kapcsolatos bírálatait. | 2007-06-06 08:03:00 | 0 |
| Népszavazás előtt | Mégis lesz népszavazás a tandíjról, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról. A referendum ráadásul ügydöntő lesz: amennyiben a magyar választópolgárok az urnákhoz járulnak, szavazatuk kötelezi majd az Országgyűlést. Az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó nemrégiben - meglehet, ironikusan - még azt nyilatkozta: ha a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése sikerrel jár, ők annak örülni fognak, mert módjuk lesz arra, hogy megvitassák a néppel a terítéken lévő kérdéseket, s meggyőzzék választóikat: a tandíjat be kell vezetni, a vizitdíj és a kórházi napidíj szintúgy nélkülözhetetlen a megfelelő színvonalú ellátáshoz. A Magyr Nemzet írása. | 2007-06-06 08:01:00 | 0 |
| Visszavonták a BRFK közbiztonsági-helyettesének megbízatását | A munkáltatói jogkört gyakorló igazságügyi és rendészeti miniszter az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetőjének kezdeményezésére szerdai hatállyal indoklás nélkül visszavonta Tóth László rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főkapitány-helyettese vezetői megbízatását - tájékoztatta az ORFK kedden este az MTI-t. | 2007-06-06 07:56:00 | 0 |
| Új holland javaslat az EU alkotmányos válságának megoldására | Új EU-alkotmány helyett klasszikus "módosító szerződést" javasol az Európai Unió országainak Maxime Verhagen holland külügyminiszter. | 2007-06-06 07:54:00 | 0 |
| Rendőrt értek tetten bűncselekmény elkövetésekor | Keddre virradó éjszaka bűncselekmény elkövetésén érték tetten a berettyóújfalui Városi Rendőrkapitányság egyik rendőrét - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy kedden az MTI-vel. | 2007-06-06 07:47:00 | 0 |
| Ami ma Magyarországon folyik, nem tekinthető demokráciának | Ami ma Magyarországon folyik, nem tekinthető demokráciának, a válságból történő kilábalás azonban nem történhet meg politikai, személyi váltás nélkül - jelentette ki Kövér László kedden Szentesen. | 2007-06-06 07:41:00 | 0 |
| A NATO és az Egyesült Államok nemzetközi haderőt telepítene Moldovába | Az Egyesült Államok és a NATO az európai hagyományos fegyverzetről szóló szerződés (CFE) megmentése érdekében javasolni fogja Moszkvának, hogy Moldovába, a Dnyeszter menti területekre telepítsenek egy nemzetközi békefenntartó erőt, amelynek az oroszok is részesei lennének - közölte kedden Brüsszelben az amerikai külügyminisztérium leszerelési ügyekben illetékes államtitkár-helyettese, Paula DeSutter. | 2007-06-06 07:35:00 | 0 |
| Megalakult a Szegedi Ifjúsági Kerekasztal | A szegedi önkormányzati, valamint országgyűlési képviselők, az ifjúsági egyesületek és szervezetek közötti rendszeres és intézményesített párbeszéd érdekében megalakult a Szegedi Ifjúsági Kerekasztal (SZIKE) kedden, a Tisza-parti városban. | 2007-06-06 07:29:00 | 0 |
| Népi kezdeményezést indít a szegedi Fidesz | A Fidesz Szegedi Szervezete, népi kezdeményezést indít annak érdekében, hogy az önkormányzat továbbra is önmaga gondoskodjon az egészségügyi szakellátási kötelezettségéről, jelentette be Oláh János, a párt helyi elnök- frakcióvezetője. | 2007-06-05 18:22:00 | 0 |
| Bush szerint Oroszországban kisiklottak az ígéretesen induló reformok | Vlagyimir Putyin vezetése alatt Oroszországban kisiklottak az ígéretesen induló reformok és nincs előrehaladás a demokrácia terén - jelentette ki George Bush egy demokráciával, biztonsággal és az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi konferencián Prágában. | 2007-06-05 18:02:00 | 0 |
| Szolzsenyicin orosz kitüntetést kap | Humanitárius tevékenysége elismeréseként a legmagasabb állami kitüntetést adományozzák Oroszországban Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas írónak, emberi jogi aktivistának. | 2007-06-05 17:55:00 | 0 |
| Választópolgárok lettek az osztrák 16 évesek | Elfogadta az osztrák parlament kedden a választójogi reformot, amelynek értelmében 2010-től a jelenlegi négyről öt évre emelik a törvényhozási időszakot, bevezetik a postai levélben szavazás intézményét, és 16 évre szállítják le a választói korhatárt. | 2007-06-05 17:24:00 | 0 |
| A Fidesz felszólítása az OVB-nek | A Fidesz arra szólítja fel az OVB-t, hogy az Ab döntésének megfelelően és a lehető legrövidebb időn belül hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések aláírásgyűjtő íveit. | 2007-06-05 17:21:00 | 1 |
| "Az egyenlő bánásmódról szóló irányelv mihamarabbi felülvizsgálata szükséges" | "A faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról" szóló európai tanácsi irányelv végrehajtásáról készített jelentést az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága. | 2007-06-05 17:20:00 | 0 |
| Putyin elnökségének utolsó G8-csúcstalálkozójára készül | Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalának utolsó G8-csúcstalálkozójára készül: elemzők szerint az erős és befolyásos Oroszország létrehozására törekvő államfő várhatóan egyszerre igyekszik majd elbűvölőnek és keménynek mutatkozni a Nyugat hét vezető ipari demokráciája előtt. | 2007-06-05 16:57:00 | 0 |
| Szent-Iványi nemkívánatos személy Észak-Koreában | Szent-Iványi István SZDSZ-es európai parlamenti képviselő valószínűleg nem kap beutazási vízumot Észak-Koreába a róla kialakult "rossz kép" miatt - erről tájékoztatta az Európai Parlamentet kedden a KNDK londoni nagykövetsége. | 2007-06-05 16:53:00 | 0 |
| Több mint tíz köbméter olaj folyt ki a XVII. kerületben | Megbénult a forgalom a Ferihegyi úton, miután több mint tíz köbméter olajat öntöttek ki kedden kora délután a főváros XVII. kerületében egy építkezésen; a veszélyes anyag mintegy 800 méteren kifolyt az útra - közölte Molnár Péter, Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. | 2007-06-05 16:42:00 | 0 |
| A kormány lebéníthatja a közigazgatást | Az állampolgárok érdekét sértené és megbénítaná a helyi közigazgatást, ha igazgatási szünetet vezetnének be a polgármesteri hivatalokban. | 2007-06-05 16:37:00 | 0 |
| Európai postás akciónap az uniós piacnyitás elleni tiltakozásul | A Magyar Posta (MP) húsz legnagyobb hivatala szerdán déltől egy órán át zárva tart, hogy így tiltakozzanak az Európai Unió 2009-re tervezett teljes ágazati piacnyitása ellen - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden. | 2007-06-05 16:21:00 | 0 |
| Felfüggesztettek egy csempészéssel gyanúsított rendőrt | A hírTV információi szerint újabb bűncselekményt elkövető rendőrt függesztettek fel, ezúttal egy biharkeresztesi járőrt buktattak le a vámosok. | 2007-06-05 16:14:00 | 0 |
| A Magyar Rádió megszüntette szolnoki stúdióját | Június harmadikától végleg elhallgatott a Szolnoki Rádió. Mindössze két szolnoki rádiós dolgozik tovább, a napokban kiderül, kik maradhatnak. | 2007-06-05 16:09:00 | 0 |
| Az osztrák parlament elfogadta a választójogi reformot | Elfogadta az osztrák parlament kedden a választójogi reformot, amelynek értelmében a választási korhatárt 16 évre szállítják le, a szavazás levélben is történhet, és 2010-től a jelenlegi 4-ről 5 évre emelik a törvényhozási időszakot. | 2007-06-05 16:06:00 | 0 |
| A G8-csúcs ellen tiltakozott az élelmezésügyi megbízott | A G8-csoport küszöbön álló csúcstalálkozója és a jelenleg fennálló "gyilkos és abszurd világrend" elleni tiltakozásra szólított fel kedden Jean Ziegler, az ENSZ élelmezésügyi különmegbízottja a ZDF német televízió reggeli magazinműsorában. | 2007-06-05 15:58:00 | 0 |
| Nem fogadta a területileg illetékes fővárosi kórház a betegeket | Nem fogadta a területi beosztás szerint illetékes Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - több más fővárosi kórház elutasító válasza után - mentőhelikopter szállított a salgótarjáni kórházból Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba. | 2007-06-05 15:50:00 | 0 |
| Európai Bíróság a svéd alkohol-import tilalom ellen | Indokolatlannak minősítette az Európai Bíróság a svéd magánszemélyekre vonatkozó alkoholimport-tilalmat az árúk szabad mozgására vonatkozó uniós irányelvek megsértésére hivatkozva. | 2007-06-05 15:39:00 | 0 |
| Megbuktatnák a kormányt a szerb radikálisok | A szerb kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt terjesztett elő kedden az ellenzéki Szerb Radikális Párt (SRS) a belgrádi parlamentben. | 2007-06-05 15:31:00 | 0 |
| Kelet-Európába 77 milliárd eurónyi külföldi működőtőke áramlott | Közép-és Kelet-Európa országaiba tavaly 77 milliárd eurónyi külföldi működőtőke áramlott, ami a 2005 évi rekordévhez képest közel 30 százalékos növekedést jelent. A működőtőke befektetések eltolódtak Kelet-és Dél- Európa irányába- állapítja meg az adatok alapján a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonító Intézet (WIIW) kedden közzétett jelentésében. | 2007-06-05 15:23:00 | 0 |
| Megalázóak az APEH vagyonosodási vizsgálatai? | Az InfoRádió értesülése szerint gyakran az ügyfelek számára megalázó módon zajlanak az APEH vagyonosodási vizsgálatai: nem ritka, hogy a kényes anyagi kérdésekről egy teremben egyszerre öt-hat revizor is faggatja ügyfelét, a többiek füle hallatára. Az adatvédelmi biztos szerint a gyakorlat adatvédelmi szempontból aggályos, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke azt javasolja, hogy ilyen helyzetben mindenki ragaszkodjon a külön meghallgatáshoz. | 2007-06-05 15:18:00 | 0 |
| Abbász: egyre közelebb van a palesztin állam létrejötte | Az 1967-es háború 40. évfordulójáról megemlékezve - amelyet az arabok nagy vereségének nevezett - a palesztin elnök ismét felcsillantotta az önálló palesztin állam reményét, mondván, hogy ez a cél egyre közelebb van. | 2007-06-05 15:17:00 | 0 |
| Trianonra emlékezett a leghűségesebb város | Sopron városa a Soproni Erdélyi Körrel közösen emlékezett a trianoni békeszerződés évfordulójára. A soproni Barátság parkban, az anyaországot és az elszakított területeket ábrázoló Millenniumi emlékműnél dr. Fodor Tamás polgármester és Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője mondott beszédet. | 2007-06-05 15:10:00 | 0 |
| Csáky Pál beszámolója a külügyi bizottságban | A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja a június 18-ai V4-es csúcstalálkozón, a magyar-szlovák miniszterelnöki megbeszélés kapcsán azt kéri, hogy konkrét és ellenőrizhető megoldásokkal foglalkozzanak - mondta Csáky Pál, a szlovákiai magyar párt elnöke kedden az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságában. | 2007-06-05 15:03:00 | 0 |
| Népi kezdeményezést indít a szegedi Fidesz | A Fidesz Szegedi Szervezete, népi kezdeményezést indít annak érdekében, hogy az önkormányzat továbbra is önmaga gondoskodjon az egészségügyi szakellátási kötelezettségéről, jelentette be Oláh János, a párt helyi elnök- frakcióvezetője. | 2007-06-05 14:58:00 | 0 |
| Az országgyűlési képviselők megvilágosodásáért imádkoztak Csepelen | 2007. június 4-én a Fidesz helyi csoportjának szervezésében a trianoni tragédia 87. évfordulójára emlékeztünk Csepelen. | 2007-06-05 14:47:00 | 0 |
| Jövőre újra átalakítják a 2-es metrót | Újra lezárják a 2-es metrót június 9-től augusztus 19-ig. Az állomások felújítása idén befejeződik, jövőre 22 új Alstom szerelvény váltja a régi orosz járműveket. A BKV 2008-ban még 10 milliárd forintot költ a frissen felújított 2-es vonal átalakítására, hogy az új szerelvények közlekedhessenek rajta. | 2007-06-05 14:39:00 | 0 |
| Törökországnak választania kell az EU és a harmadik világ között | Törökország a harmadik világ országainak sorába süllyed, ha nem alkalmazza a demokrácia és a jogállamiság európai elveit - figyelmeztetett kedden Ali Babacan, az európai uniós csatlakozásról tárgyaló török küldöttség vezetője. | 2007-06-05 14:35:00 | 0 |
| Révész Mária a Fidesz új pécsi elnöke | Révész Máriát, a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetőjét választotta városi elnöknek a párt helyi szervezete tisztújító közgyűlésen - tudatta a Fidesz közleményben az MTI-vel kedden. | 2007-06-05 14:27:00 | 0 |
| Ahmadinezsád szerint késő leállítani az iráni atomprogramot | Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden kijelentette, hogy már "túl késő" leállítani az iráni atomprogramot. | 2007-06-05 14:21:00 | 0 |
| Elfogadhatatlan, hogy 25 ezer vizitdíjért kér tanácsokat a kormány | Gyógyulási esélyeinket kockáztatja Horváth Ágnes - jelentette ki Mikola István kedden megtartott sajtótájékoztatóján utalva arra, hogy a miniszter szinte már mániákusan csak a több-biztosítós rendszerre koncentrál. | 2007-06-05 14:20:00 | 1 |
| Elutasították a Magyar Posta Zrt. Balsai István elleni keresetét | Mai napon meghozott jogerős ítéletében teljes egészében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Posta Zrt. keresetét, amelyet a Posta Dr. Balsai István országgyűlési képviselő ellen nyújtott be. | 2007-06-05 14:12:00 | 0 |
| Kaczynski: Putyin Hruscsovra emlékeztető hangot használ | Az orosz elnöknek az amerikai rakétapajzs telepítése kapcsán elhangzott figyelmeztetései a hidegháborús korszak legdurvább szovjet retorikájára emlékeztetnek - jelentette ki kedden a lengyel miniszterelnök. | 2007-06-05 14:08:00 | 0 |
| Pásztor: a szerb menekülteket ne telepítsék a Vajdaságba | Reális veszély a vajdasági lakosság etnikai összetételének újabb erőszakos megváltoztatása abban az esetben, ha Koszovó függetlenné válik és ennek hatására újabb szerb menekülthullám indul meg a dél-szerbiai tartományból a Vajdaságba - figyelmeztetett a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyik parlamenti képviselője egy keddi lapnyilatkozatában. | 2007-06-05 13:57:00 | 0 |
| A strasbourgi bíróság előtt a Kossuth tér ügye | A strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon a Kossuth téri műveleti terület. A Deport '56 nevű civil szervezete elnöke közleményben tudatta, hogy pert indított a magyar állam ellen a parlament előtti terület tavaly októberi lezárása miatt. | 2007-06-05 13:45:00 | 0 |
| Rakétapajzs: Bush szerint csak védelmet szolgál | Az amerikai rakétavédelmi pajzs Európába telepítendő elemei tisztán védelmi jellegűek, nem irányulnak Oroszország ellen és senkit sem veszélyeztetnek - jelentette ki George Bush amerikai államfő kedden Prágában. | 2007-06-05 13:35:00 | 0 |
| Sztrájkbizottság alakult a budapesti orvosegyetemen | Sztrájkbizottság alakult a Semmelweis Egyetemen (SE); a megalakulás célja, a klinikai orvosok elbocsátásának megakadályozásán túl, elkerülni, hogy kincstári biztost nevezzenek ki az intézmény élére, annak rossz anyagi helyzete miatt - mondta el Berki Zoltán, a testület elnöke hétfőn az MTI-nek. | 2007-06-05 13:23:00 | 0 |
| Karsai visszaküldte a kincstárnak a fizetését | Karsai József, Battonya város polgármestere, a térség szocialista párti országgyűlési képviselője kedden visszaküldte polgármesteri fizetését az államkincstárnak, mert tiltakozik az "elnyomorított önkormányzatok önhibáján kívül hátrányos helyzetbe (önhiki) került települések támogatásainak teljes megnyirbálása ellen". | 2007-06-05 13:18:00 | 0 |
| Ausztrália rakétavédelmi együttműködést fontolgat | Ausztrália az Egyesült Államokkal és Japánnal való rakétavédelmi együttműködést tanulmányoz - jelentette be kedden a védelmi miniszter Tokióban. | 2007-06-05 13:07:00 | 0 |
| Az év végére tényleg vége a győri kekszgyártásnak | Összesen 93 dolgozójától válik meg a Győri Keksz Kft. a most megkezdett és év végéig tartó létszámleépítés keretében, miután a társaság úgy döntött, hogy a jövőben csak a székesfehérvári üzemben folyik majd kekszgyártás. | 2007-06-05 12:57:00 | 0 |
| Népszavazás: a Fidesz és a KDNP javára döntött az Alkotmánybíróság | Az Alkotmánybíróság a Fidesz és a KDNP korábban elutasított mindhárom kérdéséről úgy foglalt állást, hogy azok népszavazásra bocsáthatók. | 2007-06-05 12:36:00 | 0 |
| Szereplési vágy motiválja az SZDSZ hajdú-bihari elnökét | Gadus István megyei elnökké választása óta egyre inkább zavarba ejtő formában igyekszik nyilvánossághoz jutni meghökkentő eszmefuttatásaival - áll abban a sajtóközleményben, amelyet Kovács Zoltán, Debrecen Megyei Jogú Város kommunikációs tanácsnoka juttatott el szerkesztőségünkhöz. | 2007-06-05 12:33:00 | 0 |
| Szükséges a vizsgálóbizottság felállítása | Szükséges és indokolt vizsgálóbizottság felállítása - jelentette ki Demeter Ervin Simicskó Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján. | 2007-06-05 12:27:00 | 1 |
| Egy holland liberális 30 ezer euróért szakért a kormánynak | Harmincezer euróért ad tanácsokat Magyarországnak Hans Hoogervorst volt holland egészségügyi miniszter az egészségbiztosítási rendszer átalakításához. A szakembert az Államreform Bizottság hívta meg egy hónapra. | 2007-06-05 12:21:00 | 0 |
| Mit mutat be az MSZP az SZDSZ-szel szemben? | Alternatív javaslatcsomagot mutat be az MSZP a keddi koalíciós egyeztetésen a liberálisok nyereség orientált több-biztosítós modelljével szemben - írja a Népszabadság. Az ajánlás zártkörű részvénytársasággá alakítaná az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP), és a finanszírozási szabályok kialakítását is a biztosítóra bízná. | 2007-06-05 12:07:00 | 0 |
| Új egri érsek: szombaton iktatják be Ternyák Csabát | Az Egri Főegyházmegye 81. főpásztoraként és 13. érsekeként, szombaton ünnepi szentmise keretében iktatják hivatalába Ternyák Csaba kinevezett egri érseket az egri bazilikában - tájékoztatott az érsekség szóvivője. | 2007-06-05 11:53:00 | 0 |
| Nem fogadták örömmel Bush-t Prágában | Prágába érkezett George Bush. Az amerikai elnök a cseh fővárosban az amerikai rakétavédelmi pajzsról egyeztet a cseh elnökkel, a miniszterelnökkel és az ellenzék vezetőjével. Előzőleg Prága több pontján is tüntetést tartottak az ország területére tervezett amerikai radarállomás ellen. | 2007-06-05 11:50:00 | 0 |
| Bekeményített az Amnesty Izraellel szemben | Minden eddiginél szigorúbban bírálta az Amnesty International Izraelt a Ciszjordániában és a Gázai-övezetben élő palesztinokkal való bánásmód miatt. Izraelben azonnal visszautasították a bírálatokat. Szerintük a londoni székhelyű nemzetközi szervezet részrehajló, mert nem foglalkozik a palesztinok által elkövetett terrorral. | 2007-06-05 11:39:00 | 0 |
| Már csak kétévente vizsgálják ingyen a csontritkulásos betegeket | Az új beutalási rend szerint egy helyett kétévente mehetnek ingyenes vizsgálatra a csontritkulásos betegek. Aki tud fizetni a diagnosztikáért, annak hatezer forintjába kerül egy alkalom. A szakorvosok attól tartanak, sokan több mint egy évig kontroll nélkül maradnak, ami súlyos egészségkárosodással is járhat. Magyarországon több mint 800 ezer csontritkulásos beteg van. | 2007-06-05 11:26:00 | 0 |
| Bajban a pályakezdők | A korábbinál nehezebb helyzetben lesznek az idén diplomát szerzők, a gazdasági megszorítások miatt nem lesz könnyű elhelyezkedniük a pályakezdőknek. Egyre jobb eséllyel pályázhatnak viszont az állásokra a távol-keleti - elsősorban kínai - nyelvet beszélők. A Napi Gazdaság írása. | 2007-06-05 11:17:00 | 0 |
| Stumpf: Zuhanórepülésben a kormánypártok | Bomlik a Gyurcsány Ferenc kormányfő mögött kialakult kényszerszolidaritás - állítja a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a zuhanórepülésben a szabad demokraták is osztoznak a szocialistákkal. Az inforadio.hu írása. | 2007-06-05 11:14:00 | 0 |
| Világszerte drágul a tej | Világszerte áremelkedéshez vezet a szűkös kínálat a tej és a tejtermékek piacán. A Világgazdaság írása. | 2007-06-05 11:09:00 | 0 |
| Csaknem a felét elküldik a dolgozóknak | Június 15-ig 2400 egészségügyi dolgozónak mondanak fel az Állami Egészségügyi Központ kialakítása miatt - tudta meg lapunk. A Budai és a Központi MÁV-, a Honvéd- és a BM-kórházból, illetve az Országos Gyógyintézeti Központból létrejövő új fővárosi gyógyintézményben összesen 2800 embert foglalkoztatnak júliustól, miközben "tagintézményei" eddigi összes létszáma 5200 fő volt. Négy kivétellel tegnap kinevezte a honvédelmi miniszter a mamutkórház osztályainak főorvosait, akik a következő napokban döntenek majd arról, kiket vesznek át saját osztályukra, és kiket küldenek el. A Népszava írása. | 2007-06-05 11:01:00 | 0 |
| Megtorpant a bio, bár egyre többen szeretik | Miközben kevesebb élelmiszert fogyasztunk a statisztikai adatok szerint, töretlenül növekszik a bioélelmiszert vásárló tehetősebbek tábora. Így egyre több feldolgozó kapcsolódik be a biobizniszbe, de az alapanyagot előállítók tábora zsugorodik. A Népszabadság írása. | 2007-06-05 10:56:00 | 0 |
| Az oroszoknak tetszik a kemény szó ? | Amikor Vlagyimir Putyin "farkas elvtársnak" nevezte tavalyi évértékelő beszédében az Egyesült Államokat, az oroszok szívéből szólt. A Népszabadság írása. | 2007-06-05 10:52:00 | 0 |
| Az áramliberalizáció buktatói | Alig került a parlament elé a villamosenergia-törvényjavaslat (VET-javaslat), a szakma jelentős része máris a visszavonását szorgalmazza. Az Energiapolitika 2000 Társulat szerint ugyanis a jogszabály nincs kellőképpen előkészítve, mert nem előzte meg nemzeti közmegegyezésen alapuló energiapolitikai koncepció kidolgozása. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 10:46:00 | 0 |
| Több pénz kell a hazai kisvállalkozásoknak, különben elvesztik piacaikat | Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint nehéz párhuzamot vonni az 1995-ös Bokros-csomag és a 2006-os Gyurcsány-csomag megszorításai között, mert ma lényegesen szűkebb a gazdaságpolitika mozgástere. Az iparkamara elnöke a csaknem ezerötszáz vállalkozás körében végzett konjunktúrajelentés adatait értékelte. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 10:40:00 | 0 |
| A kiadásokat át kell csoportosítani | Kutatás-fejlesztésre, felsőoktatásra, illetve a köz- és jogbiztonságra mindenképpen több pénzt kellene költeni. Magyar Hírlap interjú Csaba László közgazdászprofesszorral. | 2007-06-05 10:37:00 | 0 |
| Gazdálkodók helyett zsellérek, Európa helyett Dél-Amerika | A kormány vessen véget a jelenlegi értékesítési gyakorlatnak, és ne szorítsa ki a helyben lakó gazdálkodókat az állami földek megvásárlásából - szólított fel Font Sándor. | 2007-06-05 10:36:00 | 0 |
| A valutaalap az adóterhek csökkentését szorgalmazza | John Lipsky, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgató-helyettese csak később lát lehetőséget Magyarországon az adócsökkentésre. Szerinte az állami újraelosztást mérsékelni, az adózók körét bővíteni, a feketegazdaságot viszont szűkíteni kell. Lipsky reagált az ismételt kínai tőzsdei zuhanásra is. A Magyar Hírlap tudósítása. | 2007-06-05 10:32:00 | 0 |
| Kiszámíthatatlan a helyzet Rostockban | A G8 holnap kezdődő csúcstalálkozója előtt a hét végi zavargások több ezer tüntetője tartózkodik Rostock utcáin. A hatóságok felkészültek az újabb összecsapásokra. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 10:29:00 | 0 |
| A székelyföldi autonómia nem Brüsszel ügye? | Az Európai Bizottság romániai többnyelvűségi biztosa elzárkózott attól, hogy megvitassa a székelyföldi autonómia kérdését. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 10:28:00 | 0 |
| 1.500 hektár szántóföldi növényt és gyümölcsöst károsított jégverés | Az utóbbi tíz napban közel 1.500 hektár szántóföldi növényt és gyümölcsöst károsított jégverés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a nyírségi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezető falugazdásza kedden az MTI-vel. | 2007-06-05 10:23:00 | 0 |
| Hillary Clinton vezeti a nyolcak listáját | Az Egyesült Államokban újabb tévévitán csaptak össze a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok. A fő téma Irak volt. A heves vita jelzi, hogy a három vezető jelölt küzdelme egyre élesebb. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 10:22:00 | 0 |
| A rendszerváltozás óta nem volt baloldali kormányzás | | 2007-06-05 10:19:00 | 0 |
| Győri Keksz: 93 munkavállaló távozik a cégtől év végéig | Összesen 93 munkavállaló távozik a Győri Keksz Kft.-től a most megkezdett és év végéig tartó létszámleépítés keretében, miután a társaság úgy döntött, hogy a jövőben csak a székesfehérvári üzemben folyik majd kekszgyártás. | 2007-06-05 10:17:00 | 0 |
| Aggódó dolgozók, kibelezett buszok, kimaradó járatok | A szakszervezet szerint az átalakítások következtében működésképtelenség és privatizáció vár a BKV-ra. A cég szerint csak tiszta viszonyokat akarnak teremteni. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 10:02:00 | 0 |
| Szlovákiából visszaszállították Ausztriába az importszemetet | Visszaszállították Ausztriába a múlt héten Szlovákiából visszafordított két teherautónyi importszemetet - közölte hétfőn a szlovák belügyminisztérium. | 2007-06-05 10:00:00 | 0 |
| A hajdani szoros kapcsolatok újjáélesztéséről tárgyalt Algériában Sólyom | Az Abdel-Aziz Buteflika elnök 55 milliárd dolláros fejlesztési programjában való magyar részvételt és a gazdasági-társadalmi átalakulásban szerzett magyar tapasztalatok megosztását ajánlotta fel a világ 5. legnagyobb földgázkészletével rendelkező Algériának Sólyom László hétfőn befejeződött háromnapos látogatásán, amelyen egyik első konkrét eredményként sikerült megállapodni a magyar-algériai gazdasági vegyesbizottság felállításáról szóló egyezmény lehető leghamarabb történő aláírásáról. | 2007-06-05 09:58:00 | 0 |
| Ma már nem szakad tovább... | Nem számítanak koalíciós szakításra a szocialisták. A szabad demokrata vezetők is óvatosabban nyilatkoznak a koalícióból való kilépésről. Az MDF viszont nem akarja lélegeztetőgépen tartani a kormányt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 09:55:00 | 0 |
| Politikai tisztogatást sejtet a spórolásnak álcázott elbocsátás | Egy év sem telt el Such György elnökké választása óta, de csupa új szerkesztői nevet lehet hallani a Magyar Rádióban. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 09:43:00 | 0 |
| A problémás szürke eminenciás | Nem ismerik és nem is népszerű, Szilvásy György szürke bürokrata maradt Gyurcsány Ferenc árnyékában, pedig a Miniszterelnöki Hivatal élén töltött egy év alatt nem maradt ki a kormányt érintő balhékból, sőt sajátokat is hozott. A háttérember hoszú ideig egyáltalán nem törődött saját PR-jával, hagyta, hadd rakódjon vállára a kormányzati szerep megannyi nyűge, posztja úgy is megmarad, a felelősséget mindig egy beoszott viszi el. A kancelláriaminiszter az utóbbi napokban mégis elkezdett nyilatkozni. Az Index összeállítása. | 2007-06-05 09:35:00 | 0 |
| Száznégy pedagógus kap felmondólevelet Debrecenben | Szakmaiatlan és gyermekellenes az új közoktatási törvény - jelentette ki Halász D. János, Debrecen fideszes alpolgármestere hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen elmondta: a törvényből következő, kényszerű döntés eredményeként a napokban száznégy pedagógus már biztosan felmondólevelet kap a városban. | 2007-06-05 09:32:00 | 0 |
| Tirts Tamás: Nem látni az új vezetés jövőképét | Őszintén aggódom, hogy sok olyan döntés születik, ami miatt értékek tűnhetnek el - jelentette ki Tirts Tamás a Magyar Hírlapnak nyilatkozva. | 2007-06-05 09:29:00 | 0 |
| Németh Zsolt: aggasztó Putyin megnyilvánulása | Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke aggasztónak tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök azon kijelentését, hogy Oroszország ismét beirányozhatja rakétáit európai célpontokra. A fideszes politikus az MTI-nek hétfőn nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a megnyilvánulás az orosz választási kampánynak szólt. | 2007-06-05 09:25:00 | 0 |
| Eltűnő hagyományos műsorok, tiltakozó rádiósok | Kisebb-nagyobb hibákkal indult el tegnap a Kossuth Rádió új műsorstruktúrája. A Reggeli Krónikát felváltó 180 perc című műsort technikai malőrök tarkították. A Horn Gáborral készült interjúra idő előtt ráindították a Nyakó István-interjút, és a szignálok is összevissza indultak. Ezzel megkezdődött az új műsorrend, és egy ideig szünetel a Magyar Rádió szerkezetátalakítása. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 09:23:00 | 0 |
| Tüntetők várják az amerikai államfőt Prágában | Több ezer ember tüntetett hétfő este Prágában az Egyesült Államok politikája ellen abból az alkalomból, hogy George Bush amerikai elnök néhány óra múlva rövid látogatásra a cseh fővárosba érkezik. | 2007-06-05 09:19:00 | 0 |
| A testvériség hátrányai | "A testvérem addig nem lehetett a BM-kórház igazgatója, ameddig én a Belügyminisztérium környékén voltam, ez kifejezetten akadálya volt az ő előmenetelének." (Szilvásy György kancelláriaminiszter, Kossuth rádió, június 4.) | 2007-06-05 09:17:00 | 0 |
| "Ember embernek farkasa" | | 2007-06-05 09:11:00 | 0 |
| Népszavazás dönthet Széphalom önállóságáról | Szeptemberben népszavazást tarthatnak a jelenleg Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalom lakói, akik - immár nem először - a városrész önállóvá válását szeretnék elérni; a zempléni város önkormányzata hétfői ülésén adott zöld utat a voksolásnak. | 2007-06-05 09:09:00 | 0 |
| Kilépős | A hétvége szenzációja: az SZDSZ kész kilépni a koalícióból. A hétvége szenzációja: az SZDSZ kész nem kilépni a koalícióból. Először úgy volt, hogy a liberális párt szerint a reformok lelassultak, ezért ultimátumot intéz a kormányfőhöz/szocialista párthoz. A Magyar Hírlap elmélkedése. | 2007-06-05 08:57:00 | 0 |
| Gazdag szegények | Hangulatjavító intézkedés. A fogalom egy nemzedék számára már ismeretlen. De a régi - és már akkor is kudarcot valló - feszültséglevezető módszer a posztkádári korban is tovább él, ha nem nevezik is régi nevén a gyereket. A Magyar Hírlap írása. | 2007-06-05 08:54:00 | 0 |
| Egymásért Egy-másért: kétes szerepbe került az NBH | Igazolja a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának (NBI) az Egymásért Egy-másért Alapítvány ügyében lefolytatott vizsgálata, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megpróbálta befolyásolni a botrány kirobbanása előtt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) eljárását. A Magyar Nemzet úgy tudja, a Szilvásy György kancelláriaminiszterhez nemrégiben eljuttatott jelentés utal erre. | 2007-06-05 08:48:00 | 0 |
| Trükkös árgörbe a GKM-tól | Trükkös grafikonnal igyekszik meggyőzni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az állampolgárokat, miért van az, hogy bár a forint is egyre erősebb, s a földgáz importára is csökken, a kisfogyasztók tarifája nem akar megindulni lefelé. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-05 08:44:00 | 0 |
| Kóka vak vagy bátor? | Kiszámíthatatlanná vált az SZDSZ, amióta a pártot Kóka János vezeti - vélekedtek vezető MSZP-s politikusok a hét végi, a koalíciós együttműködés felbontását is kilátásba helyező üzengetés kapcsán. Az SZDSZ-ben is van, aki úgy véli, hogy Kóka önálló elképzelések nélkül keménykedik. Egy vezető szocialista politikus szerint "jobb kormányon lenni, mint ellenzékben, ezért kihúzzuk". | 2007-06-05 08:11:00 | 0 |
| Nem emléknap? | A bácsikám 1945 után alkalmi műszaki rajzolásból, művészi festésből élt. Csodálva bámultam remek rajzeszközeit, finom ecsetjeit. Ceruzáira, akvarellpapírjaira, de a rajzszeges dobozára is rá volt írva, nyomtatva: "Vesszen Trianon!" Gyárilag, minden pillanatra szóló emlékeztetőül, minden magyar számára. A Magyar Nemzet írása. | 2007-06-05 08:01:00 | 0 |
| Autonóm szakszervezetek: a munkaidő-szervezési javaslatok bírálata | A munkavállalókra nézve hátrányos a Munka törvénykönyve módosításának munkaidő-szervezést érintő, beterjesztett javaslata illetve annak három passzusa, de az eljárásmódot és tartalmát tekintve is el kell utasítani - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke egy fórumot követő sajtótájékoztatón Zalaegerszegen, hétfőn. | 2007-06-04 18:13:00 | 0 |
| Duray Miklós: szolidaritásérzetet kell kialakítani a nemzetben | Duray Miklós szerint olyan szolidaritásérzetet kell kialakítani a nemzetben, amely átlépi az államhatárokat, és új politikai egységet hoz létre - a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja alelnöke erről a Nógrád megyei Bátonyterenyén beszélt a Trianon emléknapon. | 2007-06-04 18:08:00 | 0 |
| Erdélyi magyar diákok látogatnak az Európai Parlamentbe | Erdélyi magyar diákok látogatnak kedden az Európai Parlament brüsszeli épületébe - jelentette be sajtóközleményben Kónya-Hamar Sándor (RMDSZ) EP-képviselő. | 2007-06-04 18:02:00 | 0 |
| Leépítések a BBC hírrészlegénél | Több száz fővel csökkenhet a brit BBC közszolgálati tévé- és rádiótársaság hírszolgáltatási részlegének létszáma a körvonalazódó új takarékossági intézkedések miatt. | 2007-06-04 17:30:00 | 0 |
| Király Júliát javasolja MNB alelnöknek Simor András | Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Király Júliát javasolja az MNB alelnökének, az új alelnök feladatköre a pénzügyi stabilitási, a pénzforgalmi, az emissziós, valamint a piaci kockázatkezelési szakterületek felügyelete lesz - közölte az MNB hétfőn. | 2007-06-04 17:16:00 | 0 |
| A szövetséges erők Bagdad alig egyharmadát ellenőrzik | Az amerikai katonák és az iraki biztonsági erők Bagdad területének alig egyharmadát ellenőrzik, ami lényegesen elmarad a három hónapja kezdődött csapaterősítési terv céljaitól - közölte a The New York Times hétfőn iraki forrásokra hivatkozva. | 2007-06-04 16:56:00 | 0 |
| Nagy-Britannia: Oroszországnak el kell döntenie, milyen viszonyt akar Európával | Nagy-Britannia építő párbeszédet akar Oroszországgal, de a viszony milyensége épp úgy múlik Oroszországon, mint Nagy-Britannián - hangsúlyozta hétfőn a brit miniszterelnöki hivatal. | 2007-06-04 16:53:00 | 0 |
| BKV-átszervezés: működési zavar, privatizáció előkészítése? | A BKV működési zavaraihoz vezető lépés lenne, ha az új menedzsment a fővárosi vezetés nyomására szervezeti egységekre darabolná a céget, ami a társaság privatizálását segítené elő - mondta a 13 ezer dolgozóból mintegy 8.500-at képviselő szakszervezeti szövetség egyik vezetője hétfő délutáni tájékoztatóján. | 2007-06-04 16:47:00 | 0 |
| Miért uniós forrásból finanszírozzák a közszolgálati feladatokat? | "Miért uniós forrásból finanszírozzák a közszolgálati feladatokat?" címmel nyújtott be interpellációt Szilvásy Györgyhöz Pelczné Gáll Ildikó, amelyre a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter távollétében Szetey Gábor személyügyi államtitkár válaszolt. | 2007-06-04 16:41:00 | 1 |
| Népi kezdeményezés a szegedi egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatban | Népi kezdeményezést indít a szegedi Fidesz annak érdekében, hogy az önkormányzat továbbra is önmaga gondoskodjon az egészségügyi szakellátási kötelezettségéről - közölte Oláh János, az ellenzéki párt helyi elnöke hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen. | 2007-06-04 16:37:00 | 0 |
| Energiatakarékosság helyett már csak takarékosság? | "Energiatakarékosság helyett már csak takarékosság, avagy megfelel 12 cm-es helyett 8, vagy csak 5 cm hőszigetelés a paneles lakóépületek felújítása során?" - kérdezett rá László Tamás Lamperth Mónikához benyújtott parlamenti interpellációjában. | 2007-06-04 16:27:00 | 1 |
| A fiataloknak is Gyurcsány Ferenc hazugságainak árát kell megfizetniük | A gazdasági bizottság a tárca jelenlévő képviselőjének javaslatára tárgysorozatba sem vette azt a fideszes javaslatot, amely rendezné fiatalok utazási kedvezményeit - reagált Koszorús László a Fiatal Baloldal (FIB) azon bejelentésére, mely szerint tárgyalnak a gazdasági tárcával. | 2007-06-04 16:25:00 | 0 |
| Pert indítottak a srebrenicai mészárlás túlélői | Pert indítottak hétfőn Hágában a második világháború utáni legvéresebb európai mészárlás, az 1995-ös srebrenicai ostrom túlélői és áldozatainak hozzátartozói az ENSZ és a nemzetközi békefenntartókat akkor adó Hollandia ellen hétfőn Hágában azzal az indoklással, hogy feladatukkal ellentétben nem védték meg őket a támadó boszniai szerb erőktől. | 2007-06-04 16:15:00 | 0 |
| Potyautasok nyomában | Manapság nagyon dúl a számháború azokról, akiknek nincs biztosítási jogviszonyuk ebben a kishazában. Az egyik szakértő 500 ezerre, a másik még bölcsebb szakember 1 millióra becsüli azok számát, akik úgymond potyautasok a rendszerben - fogalmazott interpellációjában Bokros József. | 2007-06-04 15:57:00 | 1 |
| Egymásért Alapítvány - alakulhat a vizsgálóbizottság | Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén nagy többséggel támogatta két, fideszes képviselők által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítását; az egyik az Egymásért Egy-Másért Alapítvánnyal, a másik a rendőrség morális válságával foglalkozhat majd. | 2007-06-04 15:52:00 | 0 |
| Németh Zsolt: Június 4. legyen a Nemzeti Összetartozás Napja | A Fidesz és a KDNP törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a trianoni békeszerződés évfordulója, vagyis június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja legyen. Erről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszélt hétfőn sajtótájékoztatón. | 2007-06-04 15:47:00 | 0 |
| Mennyit ér az ígéret? | A 46-os főút áldatlan állapota miatt nyújtott be interpellációt a gazdasági és közlekedési miniszterhez Latorcai János és Domokos László. | 2007-06-04 15:34:00 | 1 |
| Vajon mennyit költ a MÁV a jegyek árából a hiányos higiéniára? | A vonatok higéniai állapota miatt közérdekű bejelentést tett az ÁNTSZ-nél és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél Koszorús László, fideszes országgyűlési képviselő. | 2007-06-04 15:33:00 | 0 |
| Keller László kérjen bocsánatot, és távozzon a közéletből! | Ártatlanul meggyanúsított emberek jó hírneve, egzisztenciája, családja lelki és testi egészsége sínylette meg a Keller-féle államtitkárság ámokfutását és kényszeres boszorkányüldözését. | 2007-06-04 15:25:00 | 1 |
| Hogyan tovább az ígéretek földjén? | "Tavaszi fagyok után, kárenyhítés előtt - avagy hogyan tovább az ígéretek földjén " címmel nyújtott be interpellációt Gráf József földművelésügyi miniszterhez Fülöp István, a Fidesz képviselője. A tárcavezető távollétében Gőgös Zoltán államtitkár válaszolt. | 2007-06-04 15:20:00 | 1 |
| Az AIDS az afrikai demokráciát fenyegető új veszély | Az AIDS nagyobb ütemben tarol Dél-Afrika megválasztott tisztviselői között, mint ahogy pótolni lehet őket, újabb veszélybe sodorva a térségbeli demokráciát és kormányzást - derül ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányból. | 2007-06-04 14:52:00 | 0 |
| Más irányt kell vennie az egészségügyi reformnak | Az egészségügy szerkezeti és működési átalakítását olyannyira elrontotta a kormány, hogy elkeseredett betegek, bizalmat vesztett orvosok és a gyógyítás körüli közbizalom megrontása "kíséri az útjukat" - mutatott rá Mikola István. | 2007-06-04 14:11:00 | 1 |
| Sólyom László befejezte algériai látogatását | Abdel-Azíz Belhadem algériai miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, valamint Magyarországon végzett algériai szakemberekkel és Algériába került magyar feleségekkel találkozott Sólyom László köztársasági elnök hivatalos algériai látogatásának utolsó napján, hétfőn. | 2007-06-04 14:02:00 | 0 |
| Belgrádban fogták el a háborús bűnöst? | Zdravko Tolimirt, a Szerb Köztársaság Hadseregének nyugalmazott tábornokát nem a Szerbiai - Bosznia Hercegovinai határon, hanem Újbelgrádban fogták el, mondta tegnap Aleksandar Vucic, a Szerb Radikális Párt főtitkára. | 2007-06-04 13:48:00 | 0 |
| Közelednek - külső támogatást adna az MDF a szocialistáknak? | Prominens MDF-es politikusok szerint a párt nem lépne koalícióra a MSZP-vel, ha az SZDSZ távozik, ám külső támogatást elképzelhetőnek tartanak. Igaz, a kérdésfelvetésről úgy vélekedtek, hogy az nem reális, szerintük az SZDSZ a kormányban marad. Sajtóinformáció szerint a szabad demokraták egy hónapot adtak Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek a reformok felgyorsítására. Ha addig nem egyeznek meg például a több-biztosítós egészségügy bevezetéséről, akkor felmondják a koalíciós megállapodást. | 2007-06-04 13:34:00 | 0 |