| Kulcsár Attila a kérdések többségére nem választolt | Tanúként hallgatta ki a Fővárosi Ítélőtábla kedden Kulcsár Attilát Bácskai János a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult büntetőügyének másodfokú tárgyalásán, ugyanakkor a tanú a kérdések többségére nem válaszolt. | 2007-05-08 11:07:00 | 0 |
| Megkezdődött a vizsgálat Nagy Zsolt ellen | Laura Codruta Kövesi, Románia főügyésze hivatalosan közölte Nicolae Vacaroiu ideiglenes államfővel és Calin Popescu Tariceanu kormányfővel, hogy megindult a bűnvádi kivizsgálás Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter ellen - tudósít a Magyar Hírlap. | 2007-05-08 11:00:00 | 0 |
| Billnitzer Ernő altábornagy ügye: új eljárás | Hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság tegnap azt az 1950-ben Tutsek Gusztáv vérbíró által hozott határozatot, amelyben nyolcéves börtönbüntetésre ítélték Billnitzer Ernő altábornagyot. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-08 10:56:00 | 0 |
| Elmarasztalta Wolfowitzot a Világbank etikai bizottsága | A Világbank etikai bizottsága szerint a pénzintézet elnöke, Paul Wolfowitz megsértette a bank szabályait, amikor közbenjárt barátnője fizetésének emelése és előmenetele érdekében - közölte egy, a bizottsághoz közelálló illetékes és a The New York Times című amerikai napilap helyi idő szerint hétfőn. | 2007-05-08 10:55:00 | 0 |
| Demszky Gábor eddig nem ért rá elindítani a második fúrópajzsot | A Magyar Hírlap információi szerint a városvezetés késlekedése miatt nem tud elindulni a 4-es metró második fúrópajzsa. A cég készen áll, Demszky Gáborék azonban nem érnek rá elindítani. | 2007-05-08 10:44:00 | 0 |
| Jogászból lehet zöldombudsman | A jövő nemzedékek képviseletét szolgáló országgyűlési biztosi posztról körültekintő döntést javasolt Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, aki az általa ismert elképzeléseket nem tartja megfelelőnek - írja a Magyar Hírlap. | 2007-05-08 10:40:00 | 0 |
| Varsó jelentős ellenszolgáltatást vár a rakétatelepítés fejében | Varsó jelentős ellenszolgáltatásokat vár Washingtontól a tervezett amerikai rakétatelepítés fejében keddi német sajtóértesülés szerint. | 2007-05-08 10:38:00 | 0 |
| Blair a YouTube-on, franciául köszöntötte Sarkozyt | A YouTube videomegosztó portálon, franciául köszöntötte Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnököt Tony Blair brit kormányfő. | 2007-05-08 10:30:00 | 0 |
| Csoóri Sándor: A szellemi élet és a politika egyre távolabb kerül | A szabad gondolatok embere nem tud azonosulni olyan politikával, amely az emberek becsapásával elért választási győzelmét anyagi gyarapodására, saját érdekében használja. A Magyar Hírlap kétperces interjúja Csoóri Sándorral. | 2007-05-08 10:22:00 | 0 |
| Közpénzből ne lehessen pártkampányt folytatni | A Fidesz konkrét, szakmai javaslatot vár a kormánytól a párt- és kampányfinanszírozás kérdésében. | 2007-05-08 10:22:00 | 0 |
| Az önmagának élő ember eszménye | A szabadság életmentő gyógyszer, de ha túladagoljuk, halálos mérgezést is okozhat. A Magyar Hírlap kétperces interjúja Márfi Gyula veszprémi érsekkel. | 2007-05-08 10:17:00 | 0 |
| Párt- és kampányfinanszírozás - a Fidesz álláspontja: | | 2007-05-08 10:14:00 | 0 |
| Titkos tárgyalást folytat egymással az izraeli kormányfő és a palesztin elnök? | Az utóbbi időszakban nyilvánosan bejelentett találkozókkal párhuzamosan titkos csatornákon keresztül is tárgyalást folytat egymással az izraeli miniszterelnök és a palesztin elnök keddi izraeli lapértesülés szerint. | 2007-05-08 10:09:00 | 0 |
| Gyors, azonnali segítségre van szükség | Jakab István napirend előtti felszólalásában arra kérte a képviselőket és a kormányt, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a tavaszi fagykárok hatásait mérsékeljék. | 2007-05-08 10:00:00 | 1 |
| Bulgária megfigyelőket kért a korrupciós vizsgálatok felügyeletére | Bulgária arra kért az Európai Uniót, küldjön megfigyelőket a bolgár kormány minisztereit is érintő állítólagos korrupciós ügyek vizsgálatának felügyeletére - közölték hivatalos források. | 2007-05-08 09:55:00 | 0 |
| Navracsics Tibor: Nem vagyunk túl a nehezén | A kormánynak nincs reális képe arról, hogy milyen körülmények között élnek az emberek - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az Echo Televízió Tabuk nélkül című műsorában. A politikus Obersovszky Péter kérdésére azt válaszolta, hogy pártjának van olyan gazdasági gyorsprogramja, amellyel már néhány hónapon belül mutatkoznának a stabilizáció jelei. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-08 09:52:00 | 0 |
| A kórházszövetség csekély jogosítványt adna a magánbiztosítóknak | A Magyar Kórházszövetség azt szeretné, ha az alap egészségbiztosítás állami kézben maradna, a profitorientált vállalkozások pedig csak kiegészítő biztosítást ajánlhatnának az ügyfeleiknek. | 2007-05-08 09:42:00 | 0 |
| Elszabadulnak a neten lehalászott adataink | Egyre többen, egyre gyakrabban használjuk az internetet, ami azonban arra is lehetőséget ad, hogy a rólunk megszerzett információkkal egyre sűrűbben visszaéljenek. Elárasztják a számítógépünket a kéretlen reklámlevelek, rosszabb esetben azonban akár a képünkkel is találkozhatunk egy apróhirdetésben - írja a Népszabadság. | 2007-05-08 09:33:00 | 0 |
| Erdő Péter bíboros akadémikus lett | Díjátadás, emlékezés, koncert és egy szakmai előadás volt a délelőtti program a Magyar Tudományos Akadémia tegnapi, 177. közgyűlésén, míg délután zárt ülésen választotta meg új tagjait az Akadémia. Az akadémiai reformról, a tudóstestület jövőjéről szóló érdemi vitára ma kerül sor. A Népszabadság írása. | 2007-05-08 09:28:00 | 0 |
| Elutasították Pécset a Tubes ügyében | Pécs közgyűlése szerint is sérti a helyi építési szabályzatot, valamint az építési környezet alakításáról és védelméről szóló 1997-es törvény előírásait a Honvédelmi Minisztérium hatósága által a tubesi csúcsra tervezett lokátorra kiadott építési engedély - tudósít a Magyar Nemzet. | 2007-05-08 09:19:00 | 0 |
| Egy nap alatt elromlott a koalíció memóriája | Másképp emlékezik az egészségügyről folytatott vasárnapi koalíciós egyeztetésre az MSZP és az SZDSZ. Amíg a szocialisták szerint sikerült megállapodni abban, hogy a magánbiztosítókat csak a kiegészítő szolgáltatásokra engedik be, addig az SZDSZ szerint ez szóba sem került. | 2007-05-08 09:08:00 | 0 |
| Castro az USA-t vádolja a géprablási kísérlet kapcsán | Fidel Castro kubai elnök az Egyesült Államokat vádolta a május 3-i havannai géprablási kísérletben viselt felelősséggel. | 2007-05-08 09:00:00 | 0 |
| Több település is felbontja szerződését áramszolgáltatójával | Már több település is úgy döntött a közelmúltban, hogy felbontja szerződését áramszolgálatójával, és másik céget választ a közvilágítási feladatok ellátására. Több helyen tervezik azt is, hogy a közeljövőben kilépnek a szabad villamosenergia-piacra - írja a Magyar Nemzet. | 2007-05-08 08:50:00 | 0 |
| Jobban drágult a rövid út | Nem egyformán drágult a hónap elejétől a vasútjegy: a rövid távú utazások esetén nagyobb az emelkedés, minta távolsági utakon, Ez a megoldás a közösségi elővárosi közlekedés fejlesztése ellen hat, hiszen már-már olcsóbb személyautóval utazni, mint vonattal - érvel írásában a Magyar Nemzet. | 2007-05-08 08:41:00 | 0 |
| Ma matematikából érettségiznek a diákok | A matematika írásbelikkel folytatódnak kedden reggel nyolc órakor az érettségi vizsgák. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) adatai szerint középszinten csaknem 93 ezren, emelt szinten valamivel több, mint 4 ezren vizsgáznak. A diákok közül több mint 1400-an idegen nyelven (többnyire angolul vagy németül) teszik le a matek érettségit - derül ki az OKM közleményéből. | 2007-05-08 08:37:00 | 0 |
| Bizalmat szavaztak az izraeli miniszterelnöknek | Három bizalmi szavazást is megnyert nagy többséggel hétfőn az izraeli parlamentben Ehud Olmert miniszterelnök. | 2007-05-08 08:30:00 | 0 |
| Sólyom László táviratban fejezte ki jókívánságait Sarkozynek | Sólyom László köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Nicolas Sarkozynek, a Francia Köztársaság megválasztott elnökének - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal. | 2007-05-08 08:22:00 | 0 |
| Az IMF újabb lépéseket sürget | Újabb megszorító reformcsomagot kért számon a Nemzetközi Valutaalap igazgatóhelyettese a magyar kormányon. Ashoka Mody üdvözölte az ingatlanadó bevezetését. Úgy vélte: át kell gondolni a család- és a lakásépítési támogatások rendszerét. | 2007-05-08 08:12:00 | 0 |
| Alkotmánybírósághoz fordult a Fejér Megyei Közgyűlés | A megyéket érintő állami finanszírozási rendszer alkotmánysértő jellegének megállapítására az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult a Fejér Megyei Közgyűlés; a beadványt hétfőn átvették az Alkotmánybíróságon - közölte az MTI-vel Dominkó Anita sajtóreferens. | 2007-05-08 08:05:00 | 0 |
| Extra hétvégi műszak a tetanusz miatt | Már a forgalmazók és a hatóság is elismeri: hiánycikk a tetanusz oltóanyag. Kórházak, rendelők, patikák sem jutnak hozzá a készítményhez - írja a Népszabadság. | 2007-05-08 07:56:00 | 0 |
| Tárgysorozatba vette a Fidesz energetikapolitikai javaslatát a Ház | Tárgysorozatba vette az Országgyűlés az Európai Unió közös energiapolitikájáról szóló, a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett országgyűlési határozati javaslatot hétfőn. | 2007-05-08 07:46:00 | 0 |
| Sarkozy kormányfőjelöltje: Francois Fillon | Nicolas Sarkozy, a francia elnökválasztás konzervatív győztese várhatóan egyik legfőbb tanácsadóját, Francois Fillon volt szociális és oktatási minisztert nevezi ki május 16-án kormányfőnek - adták hírül hétfőn a francia napilapok. | 2007-05-08 07:35:00 | 0 |
| A jövő nemzedékek érdekében | Bencsik János parlamenti felszólalásában többek között arra kérte Fodor Gábor, most esküt tett környezetvédelmi minisztert, hogy korábbi elkötelezettségének megfelelően szorgalmazza a jövő nemzedékek állampolgári biztosi intézményének létrehozását. | 2007-05-07 19:01:00 | 0 |
| Lengyelországban törvényileg szabályoznák a kommunista emlékműveket | A kommunista diktatúrát dicsőítő emlékművek eltávolításában a helyi hatóságoknak szabad kezet adó, ugyanakkor a szovjet hősi emlékművek megőrzését lehetővé tévő törvényjavaslatot készítenek elő Lengyelországban. | 2007-05-07 18:57:00 | 0 |
| Október 23: lassan járnak el a meggyanúsított rendőrökkel szemben | A szeptemberi, októberi zavargásokkal összefüggésben meggyanúsított rendőrök elleni eljárások lassúságát kérte számon Répássy Róbert fideszes képviselő a legfőbb ügyészen hétfőn a parlamentben. | 2007-05-07 18:51:00 | 0 |
| A világsajtó úgy véli, hogy Sarkozy megválasztása szakítás a múlttal | A múlttal való szakításként, a jobboldal megújulásaként értékeli a nemzetközi sajtó Nicolas Sarkozy győzelmét a franciaországi elnökválasztáson. | 2007-05-07 18:42:00 | 0 |
| Erdő Pétert akadémikusnak jelölték | A Magyar Tudományos Akadémia 177. közgyűlését tartja Budapesten. | 2007-05-07 18:23:00 | 0 |
| Nem hoznak gazdaságélénkítést a regionális operatív programok első pályázatai | Nem jelent gazdaságélénkülést és munkahelyteremtést az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) regionális operatív programjaira hétfőn kiírt tíz pályázat - erről Pelczné Gáll Ildikó,
a Fidesz alelnöke beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. | 2007-05-07 18:10:00 | 0 |
| Turisztikai szezonnyitó Debrecenben | Új, minőségi szálláshelyekkel, világszenzációnak számító kiállítással, főtéri üdvözlő kamerával, bővülő repülőjáratokkal, városnéző tematikus utakkal és világversenyekkel szélesíti idei turisztikai kínálatát Debrecen - közölte Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester hétfőn a cívis város turisztikai szezonnyitó sajtótájékoztatóján. | 2007-05-07 17:53:00 | 0 |
| Felháborító az interpellációk letiltása | A kormány tagjai láthatólag úgy érzik, hogy egypártrendszer működik az országban, és a kormány véleménye megegyezik a Parlament egészével. | 2007-05-07 17:30:00 | 0 |
| A Fidesz szakmai előterjesztést vár a pártfinanszírozás ügyében | A Fidesz konkrét, szakmai javaslatot vár a kormánytól a párt- és kampányfinanszírozás kérdésében, mert a kérdést fontosabbnak tartja annál, minthogy egy sajtónyilatkozat alapján alakítsa ki álláspontját - mondta Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt operatív igazgatója az MTI-nek hétfőn. | 2007-05-07 17:21:00 | 0 |
| Robbanás megrongált egy ukrajnai gázvezetéket | Nem okozott zavart az európai fogyasztók gázellátásában ukrán közlések szerint, hogy hétfőn egy robbanás megrongálta az Oroszországból Ukrajnán keresztül Európába vezető csővezetéket. | 2007-05-07 17:08:00 | 0 |
| Újabb szocialista párti hálózat épül? | "Helyi vidékfejlesztési irodák, avagy hogyan építsünk közpénzből újabb szocialista hálózatot"? címmel nyújtott be interpellációt Gráf József miniszterhez Dr. Kovács Zoltán fideszes képviselő. | 2007-05-07 17:02:00 | 1 |
| A családi vállalkozások és a középvállalatok húzzák a német gazdaságot | A közepes vállalatok, családi vállalkozások lesznek a jövőben is a német gazdasági növekedés motorjai elemzői vélemények szerint. | 2007-05-07 16:58:00 | 0 |
| Sólyom László Vas megyében folytatja országjáró körútját | Sólyom László köztársasági elnök május 14-én és 15-én Vas megyében folytatja országjáró sorozatát, amelynek mottója "Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki több vasi politikussal együtt részt vett a látogatást előkészítő hétvégi találkozón a Sándor-palotában, ahol a köztársasági elnök fogadta őket. | 2007-05-07 16:45:00 | 0 |
| Árvízvédelem, de miből? | "Árvízvédelem, de miből?" címmel nyújtott be interpellációt dr . Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez Szalay Ferenc, a Fidesz képviselője. | 2007-05-07 16:36:00 | 1 |
| Pelczné: Meddig tart a kormányzati sumákolás? | Pelczné Gáll Ildikó a II. Nemzeti Fejlesztési Terv pályázati kiírásaira beérkező projektjavaslatok elbírálását végző testületek külsős szakértői számára kiírt felhívás hátteréről érdeklődött interpellációjában. | 2007-05-07 16:22:00 | 1 |
| Reform-köntösben járja tovább haláltáncát az egészségügy | Mikor látja be, hogy az elkezdett "reform" megbukott? - kérdezte interpellációjában az egészségügyi minisztertől Heintz Tamás. | 2007-05-07 16:09:00 | 1 |
| Hatásos, de még nem eléggé ismert az EU problémamegoldó kezdeményezése | Hatásosan segít az állampolgárok gyakorlati-jogi problémáinak megoldásában az Európai Unió tagországaiban e célra működtetett program, ugyanakkor a 27 tagállam többsége még mindig nem tesz eleget annak érdekében, hogy ez a lehetőség kellően ismert legyen a lakosság és más érintettek számára - állapította meg a témával foglalkozó éves jelentésében az Európai Bizottság. | 2007-05-07 15:33:00 | 0 |
| Reform helyett kormánypárti acsarkodás | Mikola István hétfőn napirend előtti felszólalásában az egészségbiztosítási rendszer átalakításával kapcsolatos kormányzati tervekre reagált. | 2007-05-07 15:30:00 | 1 |
| Tiltakozás útdíjügyben | Tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezd a a Szeretem Kaposvárt Mozgalom és a Lakótelepen Élők Egyesülete az április elsején életbe lépett úthasználati díj miatt. | 2007-05-07 15:30:00 | 0 |
| Hiánycikk a tetanusz elleni oltóanyag | Több patikában nincs tetanusz elleni oltóanyag - közölte az InfoRádióban a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke. Hávelné Szatmári Katalin elmondta: ellátási zavarok vannak a rendszerben. | 2007-05-07 15:29:00 | 0 |
| Összegzés a Jövőnk (4) A versenyképesség című topicról | Fórumozóink több szempontból közelítettek a témához. Elsőként a kisvállalkozók versenyképességét vizsgálták, és tapasztalataik alapján egyrészt az adó-és járulékterhek magas szintjét, másrészt a korrupciót, a fekete gazdaságot említették, mint a gazdaság rákfenéjét. | 2007-05-07 15:28:00 | 0 |
| Bokros Lajos megint lemondott | Lemondott az MSZP Ésszerűség és felelősség platformjának tiszteletbeli elnöki posztjáról Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója. Erről a platform vezetője, Kertész Krisztián tájékoztatta hétfőn az MTI-t. | 2007-05-07 15:19:00 | 0 |
| Navracsics: "Nem tudnak kormányozni, miniszterelnök úr" | "Nem tudnak kormányozni, miniszterelnök úr, nem értenek a kormányzáshoz. Nem képesek a kormányban sem rendet tartani (...). A kormányzati politikájuk egy nagy csőd" - mutatott rá Navracsics Tibor. | 2007-05-07 14:46:00 | 1 |
| Elutasította az államfő a RAF-terrorista kegyelmi kérvényét | Elutasította Horst Köhler német államfő az egykori RAF-terrorista, Christian Klar országos politikai vihart kiváltó kegyelmi kérvényét - közölte hétfőn az elnöki hivatal. | 2007-05-07 14:44:00 | 0 |
| Aláírták a ferihegyi bérmegállapodást | Aláírták a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi Kft. menedzsmentje és a szakszervezetek közötti bérmegállapodást. | 2007-05-07 14:33:00 | 0 |
| Joint Political Statement | Joint Political Statement of Joseph Daul, Chairman of the European People's Party - European Democrats Group in the European Parliament and of Viktor Orbán, President of FIDESZ - Hungarian Civic Union. | 2007-05-07 14:31:00 | 0 |
| Nyílt levél Horváth Csaba főpolgármester-helyettes részére | Az úgynevezett egészségügyi reform kapcsán bebizonyosodott, hogy az átgondolatlan és szakmaiatlan lépések mekkora károkat okoznak - írja nyílt levelében Láng Zsolt. | 2007-05-07 14:21:00 | 0 |
| Súlyos a szegénységben élők helyzete Magyarországon | Sokkal súlyosabb a szegénységben élők helyzete Magyarországon, mint az európai országokban - jelentette ki Beke Márton, a Magyar Szegénységellenes Hálózat munkatársa hétfőn Budapesten. | 2007-05-07 14:09:00 | 0 |
| Szent Erzsébet nyomában | Az Erzsébet-év jegyében ezidáig is számos program került megvalósításra a Felvidéken. 2007. május 5-én a Mária Légió felvidéki tagozata és a Pázmaneum Társulás közösen szervezett zarándoklatot Bécsbe és Boldogasszonyfalvára. A felvidéki zarándokhoz kapcsolódtak a győri zarándoktestvérek is, így összesen 6 autóbusznyi magyar hivő érkezett a császárvárosba. | 2007-05-07 13:44:00 | 0 |
| Meghátráltak? - Elbukhat a jövőre tervezett ingatlanadó | Még mindig nem született politikai döntés az ingatlanadó bevezetéséről: a vártnál jobb államháztartási hiány, a 2008-as határidő közelsége, és az MSZP népszerűségének történelmi mélypontja mind az újabb teher bevezetése ellen szól. Bár a Pénzügyminisztérium nem állt le a modellszámításokkal, nincs megnyugtató javaslat. | 2007-05-07 13:39:00 | 0 |
| Nyílt levél Fodor Gábornak | Budapest XXI. kerületében 2003 óta okoz súlyos gondot és környezetszennyezést 1200 tonna veszélyes hulladék. Ennek apropóján írt levelet Németh Szilád az új környezetvédelmi miniszternek. | 2007-05-07 13:22:00 | 0 |
| Halálos gázolás - szünetel a forgalom az észak-balatoni vasútvonalon | Halálos baleset miatt ideiglenesen szünetel a forgalom az észak-balatoni vasútvonalon, Alsóőrs és Balatonfüred között nem közlekedhetnek a vonatok, mert a Tapolcáról Budapestre tartó gyorsvonat elgázolt egy férfit - közölte az MTI-vel Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője hétfőn. | 2007-05-07 13:21:00 | 0 |
| Letette miniszteri esküjét Fodor Gábor | Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszteri esküjével kezdődött a parlament hétfői ülése. | 2007-05-07 13:13:00 | 0 |
| Hangnemváltást várt Sarkozytől a török kormányfő | A török kormányfő reméli, hogy a Törökország európai uniós tagságát nyíltan ellenző Nicolas Sarkozy megválasztása Franciaország elnökévé nem befolyásolja hátrányosan a török csatlakozási folyamatot és a kétoldalú kapcsolatokat. | 2007-05-07 13:12:00 | 0 |
| Nincs még minden veszve | Hazánk előtt álló egyik legfontosabb feladat a versenyképesség erősítése - jelentette ki Varga Mihály az Amerikai Kereskedelmi Kamara szakembereivel folytatott megbeszélést követően. | 2007-05-07 12:58:00 | 0 |
| Szili cáfolja az interpellációk letiltását | Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke cáfolja, hogy letiltotta volna két fideszes parlamenti képviselő interpellációját. | 2007-05-07 12:51:00 | 0 |
| Palesztinok rakétával támadták Izraelt Szderótnál | Palesztinok rakétával támadták hétfőn a dél-izraeli Szderót települést. | 2007-05-07 12:44:00 | 0 |
| A kormányváltás nem elég, börtönbe a bűnözőkkel | Szeretem Gyurcsányt, de jobban az MSZP-t - mind több szocialista politikus fejében érik meg Arisztotelész aforizmájának ez az aktuális átirata. | 2007-05-07 12:26:00 | 0 |
| Véres merénylet Irakban | Húsz embert megölt és több mint negyvenet megsebesített hétfőn a nyugat-iraki Ramádi közelében két öngyilkos robbantó, akik autójukba rejtett pokolgépeket hoztak működésre - közölte el-Anbár tartomány rendőrségének egyik parancsnoka. | 2007-05-07 12:23:00 | 0 |
| Megalkudtak: vegyes biztosítási modellt akar a koalíció | Vasárnap este megállapodtak a koalíciós pártok az egészségbiztosítás átalakításának módjáról. A lovasberényi találkozó után Gyurcsány Ferenc és Kóka János közös közleményt adott ki, amely szerint az egészségbiztosításban a vegyes modellt vezetik be. Megállapodtak arról is: elősegítik az egészségügyi intézmények gazdasági társasággá alakítását. A következő egyeztetésre két héten belül kerül sor. | 2007-05-07 11:46:00 | 0 |
| A román kormány hagyja meghalni a rákos betegeket? | Rákos betegek tüntetnek hétfőn a román fővárosban a kormány ellen. Azt állítják: a kabinet hátat fordított nekik, és hagyja őket meghalni. | 2007-05-07 11:36:00 | 0 |
| Megjelölték a dél-erdélyi autópálya rajtpontját | Déva és Nagyszeben között kezdik el építeni a dél-erdélyi autópályát - jelentette ki Ludovic Orban közlekedési miniszter. A tárcavezető a hétvégén maga győződött meg arról, hogy mennyire szükséges az észak-erdélyi autópálya mellett a dél-erdélyi megépítése is, ugyanis küldöttségének Fehér és Hunyad megyei programja az említett útszakasz jelentős forgalma miatt szenvedett késést. | 2007-05-07 11:30:00 | 0 |
| Nem vonzó a budapesti főépítészi poszt | Az InfoRádió értesülései szerint eredményesen, de sikertelenül zárult a budapesti főépítészi poszt betöltésére kiírt pályázat. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádióban elmondta: kevesen jelentkeztek a posztra. | 2007-05-07 11:29:00 | 0 |
| Eltűnt Antall József pestújhelyi szobra | Eltűnt Antall József, a rendszerváltozást követő első miniszterelnök pestújhelyi fejszobra, a bronz műalkotást a hét végén lopták el ismeretlenek - közölte Hajdu László, a XV. kerület polgármestere az MTI-vel. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított eljárást. | 2007-05-07 11:05:00 | 0 |
| Észak-Korea kész leállítani atomreaktorát, ha pénzhez jut | Észak-Korea kész arra, hogy rövid idő alatt leállítsa atomreaktorát, ha hozzájut azokhoz a pénzalapokhoz, amelyeket egy bankvitában befagyasztottak - közölte hétfőn a phenjani külügyminisztérium. | 2007-05-07 11:03:00 | 0 |
| Felfelé a lejtőn | A kormánypártok eredetileg úgy tervezték: április végéig megállapodnak. Ez nem jött össze. A koalícióban továbbra sincs egyetértés az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról, illetve a több-biztosítós modell bevezetéséről. Sokan reméltek hát előrelépést az MSZP és az SZDSZ vezetőinek Lovasberényben tartott tegnapi koalíciós egyeztetésétől. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-07 10:59:00 | 0 |
| Példátlan aszály sújtja a magyar mezőgazdaságot | Példátlan aszály sújtja a magyar mezőgazdaságot. A részletekbe Kovács Zsigmondné, a Berettyóújfalui Gazdakör elnöke - aki maga is családi gazdálkodó, illetve tápbolt-tulajdonos. | 2007-05-07 10:44:00 | 0 |
| Az IMF kritizálja a Gyurcsány-kormányt | A Magyar Hírlap úgy tudja, az IMF szakértői elégedetlenek a magyar gazdasági növekedési adattal, amely a kelet-közép-európai régióban a leggyengébb. A Nemzetközi Valutalap számításai szerint a magyar gazdasági növekedés lehetne négy-öt százalékos is, ezzel szemben jó, ha eléri a három százalékot. | 2007-05-07 10:41:00 | 0 |
| A Külügyminisztérium is lázad a költözési terv ellen | A Gyurcsány-kormány hatalmas ingatlanbiznisze, az új kormányzati negyed néven emlegetett monstre PPP-üzlet a felelősen gondolkodó tisztviselők mind határozottabb ellenállásába ütközik. A lázadók sorába lépett a Külügyminisztérium is. | 2007-05-07 10:36:00 | 0 |
| Rétság önkormányzata kész a polgári engedetlenségre | Ha nem kezdeményez együttműködést a kormány a helyi önkormányzatokkal a kamionokat sújtó útdíj katasztrofális következményeiről, a települések polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetnek - írja a Magyar Hírlap. | 2007-05-07 10:33:00 | 0 |
| Megújul a tatabányai Szent Gál templom | Az Anyák Napi szentmise után Bencsik János polgármester (Fidesz), Bereznai Csaba bizottsági elnök (Fidesz) és Dr. Kancz Csaba a városrész önkormányzati képviselője (Fidesz) jelképesen átnyújtották Simon Péter plébánosnak azt a tizenötmillió forintos csekket, amellyel a város hozzájárul a műemlék templom tetőszerkezetének felújításához. | 2007-05-07 10:28:00 | 0 |
| Románc az erdőben | Lehet, hogy Lovasberény (Fejér megye) neve bevonul a történelembe, mint a reformok reformjának szülőhelye, lehet, hogy nem. Mindenesetre különös, szinte hihetetlen közjáték zajlott le a kormányüdülő előtt. | 2007-05-07 10:25:00 | 0 |
| Sió László: A kétszintű érettségi mostani formája alkalmatlan | Megdrágult a tanulás, bevezették a tandíjat, a kollégiumi helyek száma nem nőtt, viszont drágább lett az elhelyezés - jelentette ki Sió László, a Fidesz oktatáspolitikusa az érettségi-felvételi vizsgák kapcsán a Magyar Hírlapnak adott interjúban. | 2007-05-07 10:17:00 | 0 |
| Szívélyes testvérvárosi fogadtatás | Sopron és Kempten a testvérvárosi kapcsolata 20 éves fennállását ünnepelte. | 2007-05-07 10:17:00 | 0 |
| Szent László városának festője - Kristófi János kiállítása a Gellért Szállóban | Kristófi János Nagyváradon élő festőművész kiállítása nyílt meg immár tizedik alkalommal 2007. május 6-án Budapesten, a Gellért Szálló Teaszalonjában. A tárlatot Feledy Balázs művészeti író, a Vigadó Galéria vezetője nyitotta meg. Művészeti produkciójával közreműködött Kristófi Ágnes és Kristófi László. | 2007-05-07 10:11:00 | 0 |
| Thürmer szerint nem Orbántól, hanem Gyurcsánytól kell félni | Szombat reggelre helyreállították Kádár János és felesége síremlékét. A Fiumei úti temetőben a Magyar Kommunista Munkáspárt megemlékezésén Thürmer Gyula elnök kijelentette: Gyurcsány Ferenc kormányfő kiátkozta Kádár Jánost és vele egy egész nemzedéket - tudósít a Magyar Hírlap. | 2007-05-07 10:08:00 | 0 |
| Nem átlagos vizsga, a diploma is múlhat rajta | Az oktatási reform keretében 2005 óta a korábbinál is nagyobb jelentőségük lesz az érettségi vizsgáknak. Azóta ugyanis ezek eredményei egyben a felsőoktatásba való belépést is jelentik. A Magyar Hírlap összeállítása. | 2007-05-07 10:00:00 | 0 |
| Gazdaságunk élénkítéséhez beruházási fordulat kell | Tíz év óta először tavaly fordult elő, hogy csökkentek a magyar gazdaságban a beruházások, vagyis a vállalati fejlesztések nem játszanak húzóerőt a növekedésben. További kellemetlen fejlemény, hogy az idén a beruházási szándékot jelző vállalatok aránya még a nagyobb cégek körében is visszaesett - írja a Magyar Hírlap. | 2007-05-07 09:52:00 | 0 |
| Árletörő verseny a halpiacon | Jelenleg évente személyenként 3,7 kilogramm, élősúlyban számolva pedig 5,5-6 kilogramm halat fogyasztunk - jelentette be a friss adatokat Orosz Sándor, az idén ötvenéves Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa ügyvezető elnöke. Ez a mennyiség a tengerrel szintén nem rendelkező osztrák fogyasztásának alig fele, az európai uniós átlagnak pedig csupán negyede - írja a Népszava. | 2007-05-07 09:47:00 | 0 |
| Várni kell a megújuló panelpályázatra | Alaposan átalakítják a panelpályázatot, amelynek részletein jelenleg dolgoznak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnál - értesült a Népszava. A cél az, hogy jóval hatékonyabban használják fel a pénzeket, s hogy a támogatás vitathatatlanul az energiatakarékosságot szolgálja. Egy biztos, az újítás bevezetéséig várni kell a pályázat kiírására. És ez még hónapokat vesz igénybe - magyarázza a kormány késlekedését a Népszava. | 2007-05-07 09:45:00 | 0 |
| Új akadémikusokat választanak | Zárt ülésen új akadémikusokat választ ma a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése; az elnökség 41 rendes, 28 levelező, 23 külső és 31 tiszteleti tag megválasztását javasolja - közölte a tudós testület. A Népszava írása. | 2007-05-07 09:40:00 | 0 |
| Új elnököt választott a Vajdasági Magyar Szövetség | A Vajdasági Magyar Szövetség politikájának alapjain nem szükséges módosítani, a párt a továbbiakban is az eddigi lendülettel és odaadással kíván a délvidéki magyarság egyéni és kollektív megmaradásának élharcosa lenni - mondta Magyarkanizsán Pásztor István, a VMSZ új elnöke. A Népszabadság tudósítása. | 2007-05-07 09:31:00 | 0 |
| Patthelyzet a népszavazási ügyben | Az alkotmánybírák már megkezdték a Fidesz és a KDNP kérdéseinek elemzését a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj ügyében. A tárgyalás időpontját azonban még nem tűzték ki. A Magyar Nemzet úgy tudja, a döntést májusban meghozzák. Folytatja a bírói testület az országos népszavazás jelenlegi ellentmondó szabályainak vizsgálatát. Az Országgyűlés pedig várhatóan törvénybe iktatja, hogy a vizitdíj és kórházi napidíj a költségvetés bevételeit gyarapítja. | 2007-05-07 09:26:00 | 0 |
| Orbán Viktor a negyedik legnépszerűbb politikus | A szocialista párt táborának múlt havi szűkülése együtt járt politikusai többségének népszerűség-csökkenésével. A veszteségek jellemzően 2-3 pontosak, a miniszterelnöké viszont ennél nagyobb, 6 pontos. Visszaesése nem köthető egyes csoportokhoz, átlag körüli mértékben mindegyikben érzékelhető - magyarázza a Szonda Ipsos felmérésének eredményét a Népszabadság. A fidesz.hu összeállítása. | 2007-05-07 09:09:00 | 0 |
| Egymilliárdért vették, most elárvereznék | A kapuvári önkormányzat nem engedi, hogy más egészségügyi intézményekhez hasonlóan az aktív ellátás nélkül maradt Lumniczer Sándor Kórházban is elárverezzék a feleslegessé vált műszereket, berendezéseket. | 2007-05-07 08:49:00 | 0 |
| Érettségi - magyar írásbelikkel folytatódnak a vizsgák | Hétfőn magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az idei érettségik, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. Magyarból középszinten 92 826-an, emelt szinten 4302-en vizsgáznak. | 2007-05-07 08:47:00 | 0 |
| Összetűzések a rendőrség és a Sarkozy-ellenes tüntetők között | Összetűzések törtek ki a párizsi Bastille téren két órával Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt elnökválasztási győzelme után a Sarkozy-ellenes tüntetők és a rohamrendőrök között. | 2007-05-07 08:43:00 | 0 |
| Szüntessék meg a koncepciós eljárásokat! | Magyarország szabadságmérgezésben szenved, mert a vad liberális embereszmény túlhangsúlyozza az egyén önmegvalósításhoz való jogát - jelentette ki Márfi Gyula veszprémi érsek szombaton Esztergomban, a Mindszenty József bíboros halálának 32. évfordulójára emlékező szentmisén - tudósít a Népszabadság. | 2007-05-07 08:36:00 | 0 |
| Az út vége | Nicolas Sarkozy, immáron Franciaország elnöke, végrehajtotta grandiózus tervét. Nem volt könnyű, sok buktatót kellett elkerülnie, de sikerült. A magyar bevándorló fia, kettesével véve a fokokat a szamárlétrán, eljutott annak tetejére, s az Elysée-palota díszőrsége mától neki tiszteleg. Tudatosan építette fel magát, s jutott el oda, ahol neki - hite szerint - helye van. Nem lehet azt mondani, hogy érdemtelenül. | 2007-05-07 08:33:00 | 0 |
| Hiányt növel a kormányzati negyed építése | Az állam és a magánszektor együttműködésén alapuló, úgy nevezett PPP-beruházások kockázataira hívták fel a figyelmet a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek, akik az új kormánynegyed kapcsán úgy vélekedtek: a kockázatok nem megfelelő megosztása esetén az állam jóval többet fizethet a szükségesnél. A beruházás a 2009-es hiányt növeli, akkor kell ugyan is elszámolni az építéssel kapcsolatos kiadásokat. | 2007-05-07 08:31:00 | 0 |
| Letiltott ellenzéki interpellációk | Két fideszes interpelláció elhangzását sem engedélyezi Szili Katalin házelnök az Országgyűlés, valamint Szilvásy György tekintélyére hivatkozva - értesült a Magyar Nemzet. Az ügy pikantériája, hogy az egyik kifogásolt mondat éppen egy, a kormányfőtől származó idézet. | 2007-05-07 08:27:00 | 0 |
| Nicolas Sarkozy Franciaország új elnöke | Nicolas Sarkozyt választották meg köztársasági elnöknek a franciaországi elnökválasztás ma este lezárult második fordulójában - közli a Reuters. A konzervatív UMP színeiben induló Sarkozy a szavazatok 53,06 százalékát kapta szemben a szocialista Ségolene Royallal, aki 46,94, százaléknyi voksot kapott. A fidesz.hu összeállítása. | 2007-05-07 08:18:00 | 0 |
| Újabb hazárdjáték Gyurcsány módra | Gyurcsány Ferenc üzletemberi tevékenységét nem csak a Fittelina- és Nomentana-ügyben jellemzik "apróbb jogi szabálytalanságok". Az Access V nevű kft.-je esetében - a közhiteles cégdokumentumokat tanulmányozva - kísértetiesen hasonló trükkös megoldásokra lelhetünk. Újabb cégügye tovább hitelteleníti a kormányfőnek az igazságos közteherviselésre, a kiskapuk bezárására hivatkozó retorikáját. | 2007-05-07 08:15:00 | 0 |
| Közlemény a francia elnökválasztás eredményéről | Németh Zsolt, a a Fidesz Külügyi Kabinetjének vezetője közleményt adott ki a francia elnökválasztás eredményével kapcsolatban. | 2007-05-06 21:10:00 | 0 |
| Nyílt napokat tartottak az EU központi intézményeinél | Megnyíltak a nagyközönség számára az Európai Unió központi intézményeinek kapui a hét végén Brüsszelben: az Európai Bizottság központja, az Európai Parlament és a fő döntéshozó szerv, a tanács a közelgő uniós ünnep alkalmából nyílt napon fogadta a több tízezernyi látogatót. | 2007-05-06 17:59:00 | 0 |
| Szent Erzsébet-szobrot avattak Egerben | Szobrot állítottak Árpádházi Szent Erzsébetnek születése 800. évfordulója alkalmából vasárnap Egerben. | 2007-05-06 17:42:00 | 0 |
| EU: szabadkereskedelmi tárgyalások Dél-Koreával | Vasárnap hivatalosan bejelentették: kezdetét veszik az Európai Unió és Dél-Korea között létrehozandó szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások. Ezeket a hét elejétől Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa és Kim Hjun-Csong korai államminiszter kezdi. A tárgyalások alapján legkorábban jövőre várható a megállapodás aláírása. | 2007-05-06 17:28:00 | 0 |
| Ötmilliárdtól estek el a civilek az adózok tudatlansága miatt | Május 21-ig még nem késő dönteni arról, melyik civil szervezetnek ajánlják fel adójuk egy százalékát az adózók. Bár a tendencia javul, sokan még mindig nem használják ki ezt a lehetőséget, vagy rosszul töltik ki az ide kapcsolódó nyilatkozatokat - emiatt tavaly ötmilliárd forinttal kevesebb pénz került a civilekhez. | 2007-05-06 17:15:00 | 0 |
| Bush minden korábbinál népszerűtlenebb | Minden korábbinál mélyebbre, 28 százalékosra zuhant George Bush amerikai elnök népszerűségi mutatója a Newsweek magazin legfrissebb felmérése szerint; a lap szerint Bush magával rántja az elnökségre pályázó republikánus politikusokat. | 2007-05-06 17:08:00 | 0 |
| Ötletelés helyett szakmai munkát folytasson a kormány! | A Fidesz elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetését - szögezte le Pelczné Gáll Ildikó vasárnap a kormánykoalíció lovasberényi egyeztetésének helyszíne közelében. | 2007-05-06 17:01:00 | 0 |
| A Sin Bét rosszul bánik a palesztin foglyokkal | Kínzást is alkalmaz az izrali Sin Bét belbiztonsági szolgálat a palesztin foglyok kihallgatásakor, megsértve az ezt tiltó legfelsőbb bírósági rendelkezést - olvasható két izraeli emberi jogi szervezet vasárnap közzétett közös jelentésében. | 2007-05-06 16:48:00 | 0 |
| Érettségi: magyar írásbelikkel folytatódnak a vizsgák | Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az idei érettségik, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. | 2007-05-06 16:31:00 | 0 |
| Tömegsírokat találtak Kolumbiában | Kétszáztizenegy holttestet találtak tömegsírokban Kolumbia déli részén, az ecuadori és perui határ közelében az elmúlt tíz napban - közölte szombaton Mario Iguarán főügyész. | 2007-05-06 16:08:00 | 0 |
| Május végén mond le Izrael védelmi minisztere | A hónap végén lemond az izraeli védelmi miniszter a libanoni háborúról készült jelentés miatt. Amir Perec egy interjúban közölte: csak pártja május végi közgyűlése után távozik. | 2007-05-06 15:41:00 | 0 |
| Félkatonai alakulatot szerveznek a szerb nacionalisták | A milosevicsi háborús idők hírhedt félkatonai alakulatainak mintájára újabb úgynevezett rongyosgárda megalakítását tervezik szerb szélsőséges nacionalista szervezetek. | 2007-05-06 15:28:00 | 0 |
| Belügyminisztere is követi Tony Blairt | Tony Blair kormányfővel együtt távozik John Reid brit belügyminiszter is. Reid ugyan támogatja a kormányfőt követő Gordon Brownt, de "teret" akar neki adni ahhoz, hogy saját stábot alakítson ki. | 2007-05-06 15:13:00 | 0 |
| Zavargásoktól tart a kormány Sarkozy győzelme esetén | A francia kormány a rendőrségtől kért erősítést, hogy a volt belügyminiszter győzelme esetén megakadályozza az esetleges zavargásokat Párizs külvárosaiban. | 2007-05-06 14:59:00 | 0 |
| Bírálják az államfőt a RAF-terroristával való találkozója miatt | Élesen bírálták a német konzervatív pártok Horst Köhler államfőt vasárnap amiatt, hogy személyesen találkozott az elnöki kegyelmet kérő, egykori RAF-terroristával, Christian Klarral. | 2007-05-06 14:43:00 | 0 |
| Pokolgép robbant Bagdadban | Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap egy nyugat-bagdadi kereskedelmi városrészben, és megölt 30 embert, további 80-at pedig megsebesített. | 2007-05-06 14:26:00 | 0 |
| A baszk nacionalisták nem indulhatnak a helyi választásokon | A spanyol legfelső bíróság szombat este megtiltotta, hogy Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet politikai szárnyához, a Herri Batasunához közel álló új párt, az Abertzale Sozialisten több száz jelöltje induljon a májusi helyi választásokon. | 2007-05-06 14:12:00 | 0 |
| Bányaszerencsétlenség Kínában | Tizenöt bányász meghalt, amikor gázrobbanás történt az észak-kínai Sanhszi (Shanxi) tartomány egyik szénbányájában - jelentette vasárnap az új Kína hírügynökség. | 2007-05-06 13:56:00 | 0 |
| Lezuhant a Sínai-félszigeti békefenntartók egy gépe | Kilenc katona, köztük valószínűleg nyolc francia vesztette életét a Sínai-félszigeti nemzetközi békefenntartó erők (MFO) egy francia repülőgépén, amely vasárnap lezuhant a sivatagban, a félsziget közepén - közölte az erők szóvivője. | 2007-05-06 13:44:00 | 0 |
| Franciaország: az első fordulónál is magasabb a részvételi arány | A választásra jogosultak 34,11 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, ez 13 százalékos emelkedést jelent az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest - közölte a francia belügyminisztérium. | 2007-05-06 13:23:00 | 0 |
| Viharkár: 450 alkalommal riasztották a tűzoltókat | Vasárnap reggelig mintegy 450 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására csapadék szivattyúzása és viharkárok felszámolása miatt - tájékoztatta az MTI-t Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. | 2007-05-06 13:03:00 | 0 |
| Polgármestert választanak a Vas megyei Kemenessömjénben | Időközi polgármestert választást tartanak ma a 633 lakosú Vas megyei Kemenessömjénben - tájékoztatta az MTI-t a település jegyzője. | 2007-05-06 12:40:00 | 0 |
| Tálib lázadók megöltek nyolc rendőrt Afganisztánban | Tálib lázadók lesből rátámadtak rendőrökre a nyugat-afganisztáni Faráh tartományban, és megöltek közülük 8-at, további kettőt pedig megsebesítettek - közölte vasárnap egy rendőrparancsnok. | 2007-05-06 12:25:00 | 0 |
| Oktatási kerekasztal: érdeksérelmeket hoz az oktatási reform | A középosztály, az iskolák és az iskolafenntartók jogainak korlátozása nélkül aligha képzelhető el olyan oktatási reform, amely érdemben csökkentené a szegregációt és a káros szelekciót az iskolákban - olvasható a Magyarország Holnap Oktatási és Gyermekesély Kerekasztal (OKA) legutolsó ülésén elhangzottakat összegző MTI-hez eljuttatott közleményben. | 2007-05-06 12:08:00 | 0 |
| Gül visszalép | Abdullah Gül török külügyminiszter bejelentette vasárnap, hogy visszalép az államfőjelöltségtől, miután pártjának, az iszlám gyökerű, kormányzó Igazság és Fejlődés Pártnak (AKP) az aznapi parlamenti szavazáson sem sikerült biztosítania az elnökválasztáshoz szükséges létszámot. | 2007-05-06 11:58:00 | 0 |
| Lovasberényben eldől, hogy közelednek e az álláspontok | Elsősorban az egészségügy és a biztosítási rendszer átalakítása lesz a témája a mai lovasberényi koalíciós egyeztetésnek, de a következő fél év menetrendjéről is egyeztet a két párt. | 2007-05-06 11:47:00 | 0 |
| Triplájára is nőhetnek a díjak a szociális otthonokban | A januártól életbe lépett szociális törvény miatt a duplájára, sőt akár a mostani összeg háromszorosára is nőhetnek a térítési díjak a szociális otthonokban. Van, ahol az eddigi 45 ezer helyett 109 ezer forintot kell majd fizetniük a bentlakóknak. A jogszabályváltozás hat hónapot hagyott az önkormányzatoknak arra, hogy helyi rendeleteiket a törvényhez igazítsák. | 2007-05-06 11:38:00 | 0 |
| Gusztos: Barátságtalan volt a szocialisták titkos egyeztetése | Lovasberényben egyeztetnek ma a koalíciós pártok a nyereségérdekelt magánbiztosítók bevezetéséről. A szocialisták tegnap az eddig mellőzött szakmai szervezetek képviselőivel tárgyaltak - zárt ajtók mögött. Gusztos Péter barátságtalan lépésnek nevezte, hogy a szocialisták olyan szervezetekkel ültek le egyeztetni, amelyek az MSZP és az SZDSZ által közösen vállalt reformok valamennyi lépését ellenezték. | 2007-05-06 11:27:00 | 0 |
| Titkos egyeztetés: Éger áttörésről beszél | Közös munkacsoportot alakítanak a legnagyobb kormánypárt politikusai és az egészségügyi szakmai szervezetek - jelentette be Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy tárgyalt a szakma képviselőivel. Éger István, a Magyar Orvos Kamara elnöke, aki szintén jelen volt a találkozón, áttörésnek értékelte a szakma és a döntéshozók közötti megbeszéléseket. | 2007-05-06 11:18:00 | 0 |
| Franciaország: megkezdődött az elnökválasztás második fordulója | Összesen valamivel több mint 44,5 millió szavazásra jogosult francia állampolgárt várnak vasárnap estig az urnákhoz. Sarkozy szinte valamennyi felmérés alapján biztos esélyesnek tekinthető. | 2007-05-06 11:08:00 | 0 |
| Márciusi levél: Új, magyar szellemi front alakul | Ha a terror áldozatainak számát összevetjük a mai cinikus, üzleties intézkedések áldozatainak előre látható számával, akkor a proletárdiktatúra szelídebb korszaknak tűnik a mai dúlásokhoz képest - olvasható abban, a Csoóri Sándor által megfogalmazott nyilatkozatban, melyet számos kimagasló személyiség aláírásával látott el. | 2007-05-06 10:54:00 | 0 |
| Bulgáriában komolyan veszik a korrupció elleni küzdelmet | Menesztettek két miniszterhelyettest, a gazdasági és energiaügyi minisztert pedig szabadságra küldik egy korrupciós ügyben folyó vizsgálat keretében Bulgáriában - áll egy szombaton közzétett hivatalos közleményben. | 2007-05-06 10:38:00 | 0 |
| Tornádó pusztított egy Kansasban | Tornádó pusztított helyi idő szerint péntek éjjel az egyesült államokbeli Kansas állam Greensburg városában, a forgószél tombolása legkevesebb kilenc halálos, illetve hatvanhárom sérült áldozatot követelt - jelentették a helyi hatóságok. | 2007-05-06 10:18:00 | 0 |
| Új elnököt választott a Vajdasági Magyar Szövetség | Pásztor Istvánt választotta a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökévé a legnagyobb délvidéki magyar párt tisztújító közgyűlése szombaton Magyarkanizsán. | 2007-05-05 17:56:00 | 0 |
| Szinte mindenben megegyeztek Ferihegyen | Megállapodtak az idei béremelés mértékében a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi Kft. vezetői és a szakszervezetek. | 2007-05-05 17:46:00 | 0 |
| Mégsem a biztonsági őr sérült meg - kárpótlást ígér az OTP | Nem a biztonsági őr, hanem az egyik férfi ügyfél sérült meg a kezén pénteken délután a Széna téri bankfiókban történt túszmentő akcióban - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgató-helyettese. Közben az OTP Bank vezetése közölte: mindent meg fog tenni azért, hogy az érintettek testi és lelki sérüléseinek gyógyulásában közreműködjön, ez akár pénzbeli támogatást is jelenthet. | 2007-05-05 17:32:00 | 0 |
| Éger: Az üzleti alapú biztosítás csődbe vinné az országot | Egyetértés volt az egészségügyi szakmai szervezetek és az MSZP között az egészségügy átalakítását érintő legfontosabb kérdésekben, így a biztosítókkal kapcsolatosan is azon a szombati budapesti megbeszélésen, amelyet a szocialista párt kezdeményezett. | 2007-05-05 17:21:00 | 0 |
| Gyurcsány Putyin legfontosabb szövetségese? | A Frankfurter Allgemeine Zeitung hosszú elemzése szerint a gázvezetékek ügyében mutatott budapesti külpolitikai káosz után joggal tehető fel a kérdés: Gyurcsány Ferenc az orosz elnök legfontosabb közép-európai szövetségese? | 2007-05-05 17:13:00 | 0 |
| Holnap minden eldől Franciaországban | A radikális reformer, vagy a higgadt változtató. A nő, vagy a férfi. Vasárnap estére eldől, ki lesz az új francia köztársasági elnök. | 2007-05-05 16:59:00 | 0 |
| A legújabb amerikai béketervet is elvetették | Elutasította a Hamász radikális palesztin radikális mozgalom az Egyesült Államok új biztonsági tervét, amelyet korábban fenntartásokkal fogadott Izrael is. | 2007-05-05 16:45:00 | 0 |
| Százharminc dolgozót küldenek el a szombathelyi kórházból | Kórházi létszámleépítések lesznek Vas megyében is. A szombathelyi Markusovszky Kórházból várhatóan 130 dolgozót küldenek el. | 2007-05-05 16:38:00 | 0 |
| Demonstráció a Magyar Rádiónál | A Magyar Rádió épületénél demonstráltak szombaton kora délután a magukat Nemzeti Koordinációs Testületnek nevező csoport tagjai a tavaly október 23-i rendőri fellépés ellen. | 2007-05-05 16:31:00 | 0 |
| Szorongás és aggodalom az egészségügyi tárcánál | Nemcsak az egészségügyi reform alapját képező több-biztosítós modelleknek, de a koalíció a vesztét is okozhatja, ha a kormányzó pártok nem egyeznek meg egymással. | 2007-05-05 16:23:00 | 0 |
| Az egri érseket fogadta a pápa | XVI. Benedek pápa szombaton magánkihallgatáson fogadta Ternyák Csaba egri érseket - jelentette a vatikáni sajtószolgálat hivatalos honlapján. | 2007-05-05 16:03:00 | 0 |
| A fiatalok nem kérnek többé a hazugságokból | A fiatalokra számít az SZDSZ a 2010-es parlamenti választáson - jelentette ki szombaton Kóka János. Ágh Péter közleményben reagált. | 2007-05-05 15:50:00 | 0 |
| Újabb öt verekedő rendőr lett vádlott | Újabb öt rendőrt vádolt meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatali eljárásban elkövetett bántalmazással és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértéssel az őszi eseményekkel kapcsolatban - értesült a Magyar Nemzet. | 2007-05-05 15:39:00 | 0 |
| Kóka János a fiatalokról - a Fidesz véleménye | | 2007-05-05 15:38:00 | 0 |
| Rázós hétfő vár Kókára az áramszerződések miatt | Hétfőn színvallásra késztetik a parlamentben Kóka János gazdasági minisztert az energiapiac liberalizációja kapcsán. Kóka már régóta szorgalmazza a hosszú távú áramvásárlási megállapodások felmondását, de most lehet, hogy elszenvedi első súlyos politikai vereségét. | 2007-05-05 15:22:00 | 0 |
| Újabb kormányellenes tüntetések voltak Törökországban | Összesen több mint 10 ezren tüntettek szombaton két nyugat-törökországi városban az iszlamista kormány ellen és az ország világi jellegének megőrzéséért. | 2007-05-05 15:10:00 | 0 |
| Az anyák megbecsülése nélkül nincs emberi, nemzeti jövőnk | Az édesanyák tiszteletét már az ősi civilizációk is fontosnak tartották. A modern kori ünnep gondolata az Amerikai Egyesült Államokból származik. Magyarországon 1928 óta hivatalos megemlékezés az anyák napja. | 2007-05-05 15:00:00 | 0 |
| Alig épülnek lakások - otthonteremtésről már szó sem esik | Huszonhárom százalékkal kevesebb lakás épült az év első negyedében, mint tavaly ilyenkor. Az erőteljes csökkenés az otthonteremtési támogatási formákat 2004 óta folyamatosan leépítő kormányzati intézkedések miatt előre látható volt - állítja a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének elnöke. | 2007-05-05 14:33:00 | 0 |
| Gyurcsány mögül mára kihátráltak az MSZP "erős emberei"? | Gyurcsány Ferenc kormányfő mögül mára kihátráltak az MSZP "erős emberei", s a pártelnök mindkét pozíciójában elszigetelődött - értesült a Magyar Hírlap. A lap szerint Szekeres és Szili már nyíltan szemben áll a pártelnökkel. | 2007-05-05 14:26:00 | 0 |
| Egy év alatt drasztikusan nőtt a munkanélküliek száma | Április végén mintegy 41 ezerrel több volt a regisztrált munkanélküli, mint egy évvel korábban. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a nyilvántartásban összesen valamivel több mint 430 ezer álláskereső szerepelt. | 2007-05-05 14:11:00 | 0 |
| Nincs apelláta: visszadobta a kormány Pécs kérését | Elutasította a kormány a pécsi önkormányzat felterjesztését, melyben azt kérték, hogy a Tubes helyett keressenek más helyszínt a harmadik magyarországi NATO radarállomásnak. | 2007-05-05 14:02:00 | 0 |
| Magyarország szabadságmérgezésben szenved | A szabadságmérgezésben szenvedő Magyarországról beszélt a veszprémi érsek szombaton Esztergomban a Mindszenty József bíboros halálának 32. évfordulójára emlékező szentmisén az amerikai nagykövet, politikusok és a templomot megtöltő hallgatóság előtt. | 2007-05-05 13:51:00 | 0 |
| Kamerunban lezuhant egy kenyai repülőgép | Kamerun déli részén lezuhant egy kenyai utasszállító repülőgép 115 emberrel a fedélzetén, diplomáciai források szerint nem tudni magyar áldozatról. | 2007-05-05 13:30:00 | 0 |
| Francia elnökválasztás: tíz százalékkal vezet Sarkozy | Tíz százalékkal vezet a jobboldali Nicolas Sarkozy a szocialista Ségolene Royal előtt. A francia elnökválasztás második fordulója előtti utolsó közvélemény-kutatási adatok szerint a voksok 55 százalékára számíthat a konzervatív Népi Mozgalom Unió jelöltje, a baloldal aspiránsát 45 százalék támogatja. Ez az eddigi legnagyobb különbség a két jelölt között. | 2007-05-05 13:25:00 | 0 |
| Titkos egyeztetés kezdődött a Képviselői Irodaházban | Zárt ajtók mögött az egészségügyi szakma képviselőivel egyeztetnek a szocialisták, alig egy nappal a lovasberényi koalíciós találkozó előtt. | 2007-05-05 13:09:00 | 0 |
| Fej nélkül temették el Kádár Jánost | Szombaton kora reggelre helyreállították Kádár János síremlékét - mondta el Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója. Az egykori kommunista vezér maradványait fej nélkül helyezték vissza a sírba. | 2007-05-05 12:55:00 | 0 |
| Egy demokratikus országban egy ennyit hibázó kormánynak távoznia kellene | A Fidesz alelnöke továbbra is döntő jelentőségűnek tartja a párt által kezdeményezett népszavazást, ahol az emberek a kormány tevékenységéről mondanak vélemény a voksoláson. Pelczné Gáll Ildikó minderről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. | 2007-05-05 12:31:00 | 0 |
| Szociális tragédia készül a több-biztosítós modell bevezetésével | A kormánypártoknak a hétvégi lovasberényi megbeszélésen a több-biztosítós rendszer bevezetése helyett inkább az egészségügyben kialakult káosz kezelésével kellene foglalkozniuk - mutatott rá Mikola István. | 2007-05-05 11:36:00 | 0 |
| Májusi ifjúság | Zümmög, döng a május, dalolva majálisozik az ifjúság, tódul ki a vurstliba, lendületben van, mint az ország. 2006, csak egy sörpisszentésnyire a választások után: pörög a ringlispíl, olvad a mézeskalács, tapad a vattacukor, a zászlók lengenek, lengeti őket a ligeti szél. Szédül bele az ifjúság, mint az ígéretekbe, jó ez a szédület-bódulat, nem is kell neki több, csak a viszkije meglegyen, ahogy az előd mondta, mert ha nem lesz, max lelécel nyugatra, ahogy az utód mondta, és csuda jó, gyönyörű az élet, az egész tavasz, akár a frakcióvezető arca, egy nagy mosoly, káprázatos, felhőtlen boldogság. | 2007-05-05 11:17:00 | 0 |
| Önkormányzati pénzek derbire? - Több millió forint nevezési díj | Nemzeti vágta és Városok faluja fesztivál lesz Budapesten. Az ellehetetlenülő, iskola- és kórházbezárásokra kényszerülő, pénztelen önkormányzatok több millió forint nevezési díj megfizetésével ünnepelhetik lokálpatriotizmusukat a fővárosban. | 2007-05-05 11:14:00 | 0 |
| Orosz-amerikai találkozókat terveznek a rakétapajzzsal kapcsolatban | Oroszország és az Egyesült Államok megállapodott, hogy magas szintű találkozókat fognak tartani a tervezett amerikai rakétapajzs Kelet-Európába telepítendő elemei miatt kialakult feszültség enyhítése céljából - jelentette be pénteken Dan Fried amerikai külügyminiszter-helyettes. | 2007-05-05 10:51:00 | 0 |
| Az EU üdvözölte a megállapodást az ukrajnai előre hozott választásokról | Az Európai Unió pénteken üdvözölte, hogy Viktor Juscsenko ukrán elnök és Viktor Janukovics kormányfő megállapodott az előre hozott parlamenti választásokról. | 2007-05-05 10:27:00 | 0 |
| Sólyom László a Kopácsi rét háromoldalú közös védelmét javasolta | Sólyom László magyar köztársasági elnök és Stjepan Mesic horvát államfő felkereste pénteken a Duna és a Dráva összefolyásánál fekvő Kopácsi Rét Természeti Parkot, s a magyar politikus javasolta partnerének, hogy a terület védelme és fejlesztése váljék közös magyar-horvát-szerb projektté. | 2007-05-05 10:22:00 | 0 |
| Lengyelország - gázszállítás Dániából? | Dánia gázvezetéket üzemeltető vállalata, az Energinet energiaipari források szerint megállapodást kötött a lengyel PGNiG gázvállalattal, hogy megvizsgálja, miként létesíthetnének gázvezetéket a két ország között, megvalósítva a balti vezeték projektet. | 2007-05-05 10:14:00 | 0 |
| Az európai nemzeti kisebbségek a rossz békeszerződések áldozatai | Az európai kisebbségek szinte valamennyien a 20. században megkötött rossz békeszerződések áldozatai - jelentette ki pénteken Kolozsváron Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke, volt európai parlamenti képviselő. | 2007-05-05 10:11:00 | 0 |
| Borrendet alapított Erdő Péter: a cél a borkultúra népszerűsítése | A nagyközönség elől mindeddig elzárt esztergomi Setétkapu- vagy más néven Prímási Pincerendszer ad keretet a most megalapított Prímási Borrend működéséhez - fejtette ki Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteki sajtótájékoztatóján. A borrend feladata a magyarországi és kárpát-medencei borkultúra népszerűsítése. | 2007-05-04 18:29:00 | 0 |
| Eladó a Reuters? | Csaknem 30 százalékkal (637 pennyre) emelkedtek a brit Reuters hírügynökség részvényárai péntek délelőtt, miután megerősítették, hogy egy ismeretlen cég vételi ajánlatot tett rá. | 2007-05-04 18:23:00 | 0 |
| Kuncze Gábor, mint a következő köztársasági elnök? | Politikai pozíciók elosztása is szóba kerül a hétvégi koalíciós egyeztetésen - értesült az MNO. A lap úgy tudja, nagy felháborodást keltett az MSZP-ben, hogy a szabad demokraták elkezdték a tapogatózást Kuncze Gábor 2010-es köztársasági elnökké választása ügyében. | 2007-05-04 18:12:00 | 0 |
| Túszdráma a Széna térnél | Túszokat ejtett az a bankrabló, aki péntek délután a Széna téri OTP-bankfiókot akarta kirabolni. A kommandósok megrohamozták a bankot, a túszejtőt agyonlőtték. | 2007-05-04 18:07:00 | 0 |
| Oroszország részt venne szlovák atomerőművek modernizálásában | A szlovákiai atomerőművek modernizálásában való orosz részvételi készséget hangsúlyozta Vlagymir Putyin elnök pénteken Moszkvában, a szlovák miniszterelnökkel találkozva. Robert Fico ezután a Transpetrol szlovák vezetéküzemeltető 49 százalékos pakettje körüli válság megoldásához kérte orosz kollégája, Mihail Fradkov segítségét. | 2007-05-04 17:56:00 | 0 |
| Amerika önkritikusan ünnepli Jamestown születésnapját | Az Egyesült Államok önkritikusan, az indiánok leigázására és a néger rabszolgaságra is emlékezve ünnepli a napokban az első állandó amerikai angol település, Jamestown alapításának 400. évfordulóját - mutatott rá pénteken a The Christian Science Monitor. | 2007-05-04 17:47:00 | 0 |
| "Aki nem tudja, merre van előre, jöjjön el Debrecenbe!" | Ünnepélyes keretek közt adták át Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárat és Informatikai Központot. Díszvendég Jókai Anna író és Áder János, az országgyűlés alelnöke volt. | 2007-05-04 17:26:00 | 0 |
| XVI. Benedekkel találkozott Hatami volt iráni elnök | XVI. Benedek pápa magánaudiencián fogadta pénteken Mohammed Hatami volt iráni elnököt a Vatikánban annak reményében, hogy a találkozó enyhítheti a katolikus egyház és a muszlimok közti feszültséget. | 2007-05-04 17:23:00 | 0 |
| Egerszeg Fesztivál: öt napon át félszáz rendezvénnyel | Zala megye idei legnagyobb szabású kulturális programja lesz a május 10-én kezdődő XII. Egerszeg Fesztivál, amely öt napon át mintegy félszáz programmal várja a közönséget - hangzott el a rendezvényt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón Zalaegerszegen. | 2007-05-04 17:17:00 | 0 |
| Szolidárisak a Fidesz EP-képviselői Észtországgal | Az Európai Parlament fideszes képviselői szolidaritásukat fejezik ki az észt kormányal és az észt nemzettel az elmúlt napok eseményeit követően az MTI brüsszeli irodájához pénteken eljuttatott közleményük szerint. | 2007-05-04 17:05:00 | 0 |
| Büntetőjogi vizsgálat Nagy Zsolt romániai miniszter ellen | Büntetőjogi vizsgálatot kezdeményezett a román főügyészség Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter ellen, aki politikai indíttatásúnak tartja a nyomozók vádjait. | 2007-05-04 17:00:00 | 0 |
| Gyorsult az élet - száguldva sétálunk | A szó legszorosabb értelmében felgyorsult az élet. A járókelők ma 10 százalékkal nagyobb sebességgel haladnak az utcán, mint egy évtizede - ez az eredménye a világ 32 városában elvégzett brit kutatásnak. | 2007-05-04 16:27:00 | 0 |
| Arabul is sugároz a Russia Today | Arab nyelven is sugároz adást a Russia Today angol nyelvű orosz hírtévé, amely pénteken jelentette be új műsorának kezdetét. | 2007-05-04 16:09:00 | 0 |
| A terhességmegszakítás kérdésében megosztottak a konzervatívok | Az iraki szerepvállalás, az abortusz és az adócsökkentés volt a fő témája az amerikai republikánus párt pénteki elnökjelölti vitájának. A tíz jelölt a legtöbb kérdésben egyetértett, a terhességmegszakítás, valamint Oszama bin Laden elfogása ügyében azonban parázs vita alakult ki. | 2007-05-04 16:00:00 | 0 |
| Az EU már nem támogatja az orosz WTO-tagságot? | Brüsszeli lapértesülés szerint az Európai Unió visszavonhatja támogatását Oroszország világkereskedelmi szervezetbeli tagságához. | 2007-05-04 15:33:00 | 0 |
| Ukrajnában létrejött a megállapodás az előre hozott választásokról | Viktor Juscsenko ukrán elnök és politikai ellenlábasa, Viktor Janukovics miniszterelnök megállapodott pénteken az előre hozott választások megtartásáról. | 2007-05-04 15:12:00 | 0 |
| Kettős állampolgárságot a vajdasági magyaroknak! | Kiemelt témakör volt Brüsszelben Magyarország schengeni övezethez történő csatlakozása, amely egyrészt örvendetes, másrészt viszont problémákat is felvet - mondta el Németh Zsolt pénteken tartott sajtótájékoztatóján. | 2007-05-04 15:10:00 | 1 |
| Szárazság miatt szükségállapotot rendeltek el Olaszországban | Szárazság miatt szükségállapotot hirdetett ki pénteken az olasz kormány az ország északi és középső régióira. | 2007-05-04 14:56:00 | 0 |
| Kritikus helyzetbe került a sebészeti ellátás | A sebészeti betegellátás kritikus helyzetbe került a finanszírozás és az ágyszámcsökkentés következtében, ezáltal az állampolgárok élethez és egészségi ellátáshoz való alkotmányos jogai sérülnek - áll a Sebészeti Szakmai Kollégium elnökének pénteken az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. | 2007-05-04 14:49:00 | 0 |
| A nyelv, a könyv, és az írás az emberi civilizáció három tartópillére | Alkotókedvünk megmarad, amíg megőrizzük nyelvünket és ilyen nagyszerű könyvtárat építünk - mondta Áder János, az Országgyűlés alelnöke pénteken Debrecenben, amikor felavatta a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központ új épületét. | 2007-05-04 14:45:00 | 0 |
| Ismét működik a moszkvai észt konzulátus | Felújította munkáját a moszkvai észt konzulátus, miután Kreml-barát ifjúsági szervezetek beszüntették a blokádját. | 2007-05-04 14:34:00 | 0 |
| Szolidaritás Észtországgal - közös európai fellépés szükséges | Az Európai Parlament fideszes képviselői szolidaritásukat fejezik ki az észt kormány és az észt nemzet felé az elmúlt napok eseményeit követően. Meggyőződésünk, hogy Észtország ügye egész Európa ügye is. | 2007-05-04 14:22:00 | 0 |
| Tisztújító közgyűlést tart a Vajdasági Magyar Szövetség | A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szombaton Magyarkanizsán (Kanjiza) rendkívüli tisztújító közgyűlést tart, amelyen megválasztják a leköszönő Kasza József elnök utódját. | 2007-05-04 14:20:00 | 0 |
| Pokorni Zoltán változtatási tilalmat javasol a János Kórház területére | A János Kórház ledózerolásának elképzelésével Horváth Csaba szocialista politikus világossá tette, hogy az ingatlanbefektetők érdeke fontosabb, mint a betegeké - mutat rá Pokorni Zoltán közleményében. | 2007-05-04 14:11:00 | 0 |
| Három kórházban sem látták el a sérült férfit - vizsgálatot indítottak | Három kórházban sem tudták ellátni azt a férfit, akinek fémszilánk fúródott a szemébe; a sérültet Balassagyarmatról Salgótarjánba, majd Salgótarjánból Vácra küldték, ahol azt javasolták neki, menjen Kerepestarcsára. | 2007-05-04 14:04:00 | 0 |
| Ismét bíróság elé állítják Carlost | Ismét bíróság elé kell állnia a Carlos néven ismertté vált venezuelai terroristának - közölték francia igazságügyi források pénteken. | 2007-05-04 14:01:00 | 0 |
| A vidékfejlesztési irodák politikai komisszárhálózat részei | Békés megye terület- és vidékfejlesztésében való felelős, közös gondolkodás helyett egy előre eltervezett, új MSZP-s politikai komisszárhálózat épült ki az úgynevezett vidékfejlesztési irodák létrehozásával adófizetői közpénzen - fogalmazták meg Gráf József agrárminiszternek címzett nyílt levelükben a megyei önkormányzatban többségben lévő fideszes képviselők pénteki ülésükön. | 2007-05-04 13:55:00 | 0 |
| Lovasberényi mutyi? | A Kereszténydemokrata Néppárt tapasztalata szerint, amikor a két kormánypárt, az SZDSZ és az MSZP a világtól elvonultan egy vadászkastélyban tanácskozott, a találkozón rendre az emberek mindennapjait károsan befolyásoló döntések születtek. | 2007-05-04 13:50:00 | 0 |
| Megkezdődött a munka a Szövetségesek Házában | Az új többség létrejötte új pártstruktúrát és más politikai erőviszonyrendszert hozhat létre Magyarországon - hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken, a Szentkirályi utcai Szövetségesek Háza megnyitóján. | 2007-05-04 13:41:00 | 1 |
| Vadászgép kényszerleszállása Ferihegyen | Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy F-15 típusú vadászgép péntek délelőtt, a sérült géppel együtt egy másik F-15-ös gép is leszállt - tájékoztatta Szollár Domokos, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-t. | 2007-05-04 13:34:00 | 0 |
| Az "illetlen vörös ruha" megfutamította az iráni külügyminisztert | Kurtán-furcsán távozott az egyiptomi Irak-konferencián rendezett csütörtök esti vacsoráról az iráni külügyminiszter, arra hivatkozva, hogy a fődiplomaták szórakoztatására rendelt orosz hegedűs hölgy "illetlenül" vörös ruhát viselt, de kaján amerikai megjegyzések szerint Manusehr Mottakit az is zavarhatta, hogy a vendéglátók éppen Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel szemben jelölték ki helyét az asztalnál. | 2007-05-04 13:26:00 | 0 |
| Közéleti sz(k)epszis - Beszélgetés Gelencsér Attilával | Az elmúlt tizenhét év legnagyobb hibája, hogy még a demokraták is elkezdtek szkepszissel tekinteni a demokráciára - állítja Gelencsér Attila. A megyei közgyűlés elnöki posztját tavaly október óta betöltő somogyvári pedagógus beszél lapunknak a helyi kényszerekről, a kialakult helyzet felelőseiről, s a túlélés reményéről is. | 2007-05-04 13:19:00 | 0 |
| Gyurcsány a hazugság szinonimája Brüsszelben | A magyar miniszterelnök neve a hazugság szinonimája Brüsszelben - erősítette meg Orbán Viktor korábbi kijelentéseit. Mint fogalmazott, nem várt mást, mint cáfolatot a kormány részéről. | 2007-05-04 13:16:00 | 0 |
| Az Egyesült Államok is Észtország mellett van | Az EU és a NATO után az Egyesült Államok is kiállt Észtország mellett, Moszkvával szemben abban a konfliktusban, amely a tallinni második világháborús szovjet emlékmű eltávolítása miatt robbant ki. Ezt az észt elnöki hivatal jelentette be pénteken. | 2007-05-04 13:06:00 | 0 |
| A Honvédelmi Minisztérium ellenáll a Gyurcsány-tervnek? | Az államapparátust belülről ismerők tudják, hogy a köztisztviselői kar döbbenten szemléli a második Gyurcsány-kormány országellenes munkáját. Az első tényleges ellenállónak a HM ígérkezik. | 2007-05-04 12:53:00 | 0 |
| Tűzoltónap a Parlamentben | Összesen mintegy negyven tűzoltó vehette át a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elismerését a Parlament Vadásztermében pénteken megrendezett, országos tűzoltónapi rendezvényen. | 2007-05-04 12:51:00 | 0 |
| Hackerek zavarták meg a kínai állami televízió adását | Hackerek kormányellenes képeket loptak bele Kína egyik állami tévéjének adásába a gazdaságilag egyik legjelentősebb tartományban, Kantonban - jelentette pénteken a tartományi állami lap. Az eset május elsején történt, egy népszerű táncdalfesztivál idején. | 2007-05-04 12:35:00 | 0 |
| Globális felmelegedés: a következő 20-30 év döntő jelentőségű lesz | A következő 20-30 év döntő jelentőségű lesz a globális felmelegedés enyhítésében - állapította meg jelentésében az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) bangkoki tanácskozásán. | 2007-05-04 12:32:00 | 0 |
| Válságstábot hozott létre a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal | Egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló biztosítási rendszert kell fenntartani Magyarországon - állítja a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal. A kerekasztal egy válságstábot is létrehozott a betegérdekek, valamint a munkavállalói és a fenntartói érdekek képviseletére. | 2007-05-04 12:14:00 | 0 |
| Segítséget kért az agrártárca vezetőjétől Koncz Ferenc | Az elmúlt napokban történt fagykárok, illetve a szárazság okozta problémák enyhítésére a borsodi gazdák támogatására kérte levélben Koncz Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert pénteken. | 2007-05-04 12:00:00 | 0 |
| Kevés a pénz a 44-es főút két körforgalmának megépítésére | Nem elegendő az a forrás, ami az idei költségvetésben szerepel arra, hogy a 44-es számú főútvonal Békéscsabát elkerülő szakaszán két körforgalomi csomópont is épüljön - közölte Békés város alpolgármestere, a térség fideszes országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón pénteken Békésen. | 2007-05-04 11:47:00 | 0 |
| A váci mélygarázs ügyében is megindult a nyomozás | Sopron után Vácott is elrendelték a nyomozást a mélygarázs-beruházás ügyében. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés kísérletének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz. | 2007-05-04 11:35:00 | 0 |
| Gizella Napok lesznek Veszprémben | A jövő héten tartják Veszprémben a XVI. Gizella Napok Művészeti Fesztivált, az államalapító Szent István király felesége, Bajor Gizella tiszteletére. | 2007-05-04 11:28:00 | 0 |
| A rendkívüli időjárási és ökológiai körülmények hatása | Az elmúlt napokban itt-ott megjelent, hogy nagy szüksége volna a mezőgazdaságnak a májusi csapadékra, azonban ezek a megszólalások alig jutottak el a köztudatba, vagy éppen a helyzetet bagatelizáló megnyilvánulások voltak. Érdemes tehát tisztázni, hogy a helyzet rendkívül súlyos, a jelenlegi állapot szerint súlyosabb mint a 2003-as "évszázad aszálya"idején hasonló időszakban volt. A Fidesz Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Kabinetjének elemzése. | 2007-05-04 11:18:00 | 0 |
| Hamecz: Járai toronymagasan jobb volt Surányinál | Járai Zsigmond jobb jegybankelnök volt Surányi Györgynél, jóllehet utóbbi képzettebb makroközgazdász - állítja Hamecz István, a jegybank volt igazgatója - írja a Figyelőre hivatkozva a Világgazdaság. | 2007-05-04 11:00:00 | 0 |
| Brüsszel előtt az áramügy | Az Európai Bizottság verseny-főigazgatósága megkapta a magyarországi hatóságoktól a hosszú távú áramvásárlási szerződésekben (htm) érdekelt magyarországi erőműtársaságok gazdálkodási és műszaki adatait, több évre visszamenőleg - értesült a Világgazdaság. | 2007-05-04 10:48:00 | 0 |
| A skótok 50 év után megelégelték a Munkáspártot | Nagy-Britanniában az első eredmények szerint az előrejelzettnél kisebb vereséget szenvedett a kormányzó Munkáspárt a csütörtöki választásokon. A Magyar Rádió híre. | 2007-05-04 10:42:00 | 0 |
| Meghalt a légvárnál megsérült kisfiú | Meghalt az a nyolcéves kisfiú, aki május 1-én sérült meg, amikor a szél felkapott egy légvárat a XVIII. kerületben. Kedd este egy kisebb idegsebészeti műtétet hajtottak végre az életveszélyes és válságos állapotban az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállított fiún, de ez sem javított az állapotán. A balesetben, a rendőrség adatai szerint, egy másik gyermek súlyos, egy kismama és négy gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett. A Népszava írása. | 2007-05-04 10:31:00 | 0 |
| A nézőket is bevonnák a műsorba | Megújul az Echo Televízió. Kresz László, a csatorna vezérigazgatója elmondta: a nézők már ezen a héten találkozhatnak az öt új műsorral, amelyek témaválasztásában a politika, a közélet és a kultúra dominál - tudósít a Magyar Hírlap. | 2007-05-04 10:19:00 | 0 |
| Miért butul el Európa, miért butul el a világ? | Európában a lakosság emelkedő életkora következtében a demencia egyre nagyobb problémává válik. Németországban például az 55 éves emberek közül minden negyedikre elbutulás vár a hátralévő életében. A magas vérnyomásban szenvedő betegek jelentős hányadánál gyorsuló ütemben jelentkezik a leépülés, ezenkívül a hipertónia is elősegíti az Alzheimer-kórt, az időskori elbutulás kialakulását. A modern idők népbetegsége, a magas vérnyomás tehát nem csupán az egyes szerveket - a szívet, a veséket, a szemet - károsítja, hanem hosszú távon elbutuláshoz is vezethet - írja a Magyar Hírlap. | 2007-05-04 10:16:00 | 0 |
| Borulátó kis- és középvállalkozások | Bár az összes gazdaságkutató intézet felmérése szerint javul a kis- és középvállalatok üzleti bizalma, az érintettek a beruházásaik jövőjét korántsem látják kedvezőnek. A kedvezőbb klíma döntően a külső konjunktúrával - Németország gazdasági élénkülésével - magyarázható. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-04 10:13:00 | 0 |
| A "reform" veszélyezteti az intenzív osztályra szoruló betegeket | Egy lélegeztetésre és intenzív ellátásra szoruló fiatal nőnek szerda éjjel sokáig hiába kerestek helyet Budapesten az orvosai. A főváros intenzív osztályain ugyanis nem volt üres ágy. Végül a baleseti intenzív osztályon, a biztonsági tartalékhelyre fektették be a beteget. A szakma szerint, bár gigászi küzdelmet folytatnak, mégis veszélybe kerülhetnek a betegtek. | 2007-05-04 10:08:00 | 0 |
| Szekeres hosszú távra tervezne Afganisztánban | Nyáron dönt a kormány arról, hogy ne csak a korábban vállalt két évre, hanem tovább maradjanak magyar katonák Afganisztánban, mindaddig, amíg a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) programjai folyamatban vannak - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter az afganisztáni Puli-Humriban, a magyar katonákkal tartott csütörtök esti állománygyűlésen. | 2007-05-04 09:51:00 | 0 |
| Ángyán: piacnyitás után jön a spekuláció | Ángyán József professzor, a Fidesz parlamenti képviselője attól tart, hogy ha nem sikerül megfelelően rendezni a földkérdést és jogi személyek is vásárolhatnak itthon földet, akkor a globális tőke átveheti a hatalmat Magyarországon - írja a Magyar Hírlap. | 2007-05-04 09:40:00 | 0 |
| Izraelben tömegtüntetésen követelték Olmert lemondását | Több mint százezren gyűltek össze csütörtök este Tel-Avivban, követelve Ehud Olmert izraeli kormányfő lemondását a tavaly nyári libanoni háborúban elkövetett hibák miatt. | 2007-05-04 09:35:00 | 0 |
| A nyugati világ Putyint hibáztatja az észt válságért | Az elmúlt huszonnégy órában tovább nőtt a feszültség az észt-orosz kapcsolatokban. A felek egymást vádolják, Tallinnban az unió segítségét várják. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-04 09:30:00 | 0 |
| Pásztor válthatja Kaszát a VMSZ élén | Vezetőcsere várható a legnagyobb vajdasági magyar párt hét végi tisztújító közgyűlésén - értesült a Magyar Hírlap. | 2007-05-04 09:27:00 | 0 |
| Kórházi káosz a fővárosi ágyak újraosztása miatt | Húsz szülészeti ágyából ötöt visszakaphat a Szent Margit Kórház, de ennyi nem lesz elég a működéshez. Még nem tudni, hogy a tervezett észak-budai kórházi integráció ügyében mikor dönt a főváros, ám a Kútvölgyi kórház bevonása nem egyszerű - véli írásában a Magyar Hírlap. | 2007-05-04 09:19:00 | 0 |
| Megkezdődött az érettségi időszak | Péntek reggel nyolckor, a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal kezdődik az érettségi időszak. A hét utolsó munkanapján körülbelül hatszáz diák írja meg az írásbelit. Idén több mint 125 ezer diák teszi próbára tudását 1143 helyszínen, 290 különböző vizsgatárgyból. | 2007-05-04 09:17:00 | 0 |
| Csak az SZDSZ akarja a magánbiztosítókat | Civil szervezetek szerint az egészségügyi társadalombiztosítás hazánkban évtizedek óta alulfinanszírozott, "össze-vissza intézkedések" zavarják a működését. A problémákért nem a rendszer a felelős, s nem indokolt a magánbiztosítókra való áttérés - tudósít a Magyar Hírlap. | 2007-05-04 09:13:00 | 0 |
| Népesség, egészség, békesség | Bogár László közgazdász a Magyar Hírlapban azt elemzi, hogy milyen esélye van a magyarságnak önmagát megőrizni és megújítani. | 2007-05-04 09:11:00 | 0 |
| Tovább nőtt Sarkozy előnye | A konzervatív Nicolas Sarkozy támogatottsága tovább nőtt a francia elnökválasztás második fordulója előtt két nappal, a szocialista Segolene Royalé pedig csökkent közvélemény-kutatások szerint. | 2007-05-04 09:04:00 | 0 |
| Nem fizet a Hírautó sem | A Hírautó és a Mobil Reklám Hungária ügyfelei is vagdossák a centimétert. A Hírautó vezetője szerint csak átmeneti csúszásról van szó, és napokon belül fizetnek. A némileg rejtélyes hátterű Mobil Reklám Hungária Kft. vezetője állítólag külföldön tartózkodik. - írja a Népszabadság. | 2007-05-04 08:56:00 | 0 |
| Munkácsy Csíkszeredában | Végre teljesül mindazok vágya, akik Munkácsy Mihály festményeit Székelyföldön szeretnék látni. A képek megérkeztek Csíkszeredába, ahol ma este a mintegy 400 éves Mikó-várban nyílik meg az a kiállítás, amelyet már nyolc magyarországi városban bemutattak. Eddig több mint félmillióan látták a kollekciót - tudósít a Népszabadság. | 2007-05-04 08:50:00 | 0 |
| Világot jelentő, ingatag deszkák | Legyen bár "gyanús tranzakció", vagy éppenséggel "az évszázad kulturális beruházása Szabadkán", a szerb Nemzeti Fejlesztési Alap támogatásával megújuló színház megérdemli, hogy végre törődjenek vele - tudósít a Népszabadság. | 2007-05-04 08:47:00 | 0 |
| A csaló elektronikus nyomai | Kétmillió forinttal károsította meg a Vatera.hu portálon licitálókat csaló. Olcsó memóriakártyákat ígért, a kifizetett árut azonban nem küldte el a vevőinek. Lebukása után a büntetőeljárási kínálta új lehetőséggel élve, kártalanítást ígért károsultjainak, így elkerülheti a börtönt, sőt a vádemelést is. A Népszabadság írása. | 2007-05-04 08:41:00 | 0 |
| Erdő Péter bíboros borrendet alapít | Nem pusztán elvi küldetés beteljesítéséről van szó, hanem egy új márkavédjegy, a Vinum Primatis bevezetéséről is. Egy palack ára aligha lesz kevesebb tízezer forintnál - írja a Népszabadság. | 2007-05-04 08:38:00 | 0 |
| Vízumlobbi | Washington egyik jó hírű - ilyen is van - lobbicége próbálja meggyőzni a törvényhozást arról, hogy az Európai Unió új tagjaira is ki kellene terjeszteni a vízummentességet - írja publicisztikájában a Népszabadság. | 2007-05-04 08:31:00 | 0 |
| Münnich: a múlt kibeszélése nem történt meg | Münnich Iván agressziókutató szerint az állampárti múlt "kibeszéletlensége" motiválhatta Kádár János és felesége sírjának meggyalázását. | 2007-05-04 08:28:00 | 0 |
| Az APEH közzétette a nagy adósok listáját | Csaknem kétezer magánszemély és ötszáz cég összesen legalább százmilliárd forinttal tartozik az adóhivatalnak - derül ki a hatóság nemrég közzétett adatsorából. A nagy adósok között több ismerős céget találunk, de szerepel a listán Tocsik Márta, valamint a magyarországi Pepsi két vezetője is. | 2007-05-04 08:18:00 | 0 |
| Földindulás | 2011-ben lejár a magyarországi földvásárlási moratórium - a szakminiszter szerint nincs esély a korlátozás meghosszabbítására. A földkérdés rendezése csúszik, a külföldiek ugrásra készen állnak. A Magyar Hírlap "Álláspont" rovata is e témával foglalkozik. | 2007-05-04 08:09:00 | 0 |
| Horváth ledózerolná a János Kórházat | Le kell dózerolni a jelenlegi Szent János Kórház épületeit, az értékes hegyvidéki ingatlant pedig eladná a fővárosi önkormányzat - erősítette meg a Magyar Nemzetnek Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes azt az ötletét, amelyet május elsején szűk körben már ismertetett pártja egyik sátrában. | 2007-05-04 08:01:00 | 0 |
| Kubai katonaszökevények megpróbáltak eltéríteni egy repülőgépet | Két kubai katonaszökevény, aki megpróbált eltéríteni csütörtökön egy Boeing 737-es repülőgépet a havannai repülőtéren, megölte egyik túszát, egy katonatisztet - közölte a kubai kormány. Az elkövetőket a rendőrök őrizetbe vették. | 2007-05-04 07:48:00 | 0 |
| Chirac utolsó elnöki útja Berlinbe vezetett | A hivatalából kevesebb mint két hét múlva távozó Jacques Chirac francia köztársasági elnök csütörtökön Berlinbe utazott utolsó hivatalos útjára, hogy elbúcsúzzék Angela Merkel német kancellártól. | 2007-05-04 07:38:00 | 0 |
| Ma avatják fel a Szövetségesek Házát | Ma avatják fel a Fidesz volt Szentkirályi utcai székházában működő Szövetségesek Házát, az átadó ünnepséget Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyitja meg. | 2007-05-04 07:24:00 | 0 |
| Oroszország nem informálja NATO-partnereit | Oroszország nem tájékoztatja többé NATO-partnereit csapatmozgásairól, miután Vlagyimir Putyin elnök meghirdette az európai hagyományos erőket korlátozó (CFE) szerződés teljesítésének befagyasztását - közölte Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes csütörtök este. | 2007-05-04 07:14:00 | 0 |
| Németh Zsolt: Moszkva az energiával gyakorol politikai nyomást | A Fidesz külügyi kabinetvezetője szerint azzal, hogy az orosz vasút ideiglenesen leállította az olajszállítást Észtországba, Oroszország ismét politikai nyomásgyakorlásra használja az energiaellátás kérdését. | 2007-05-03 18:09:00 | 0 |
| Regionális és helyi választások Nagy-Britanniában | A Munkáspárt az előrejelzések szerint súlyos veszteségeket lesz kénytelen elkönyvelni a csütörtökön megrendezett regionális, illetve helyi választások eredményeként. | 2007-05-03 18:05:00 | 0 |
| Hitelből látják el a klinikák a szövődményes betegeket | Nem tartja megoldhatónak az egyetemi klinikákon a személyes orvos-beteg viszony helyett az orvosi műszakok bevezetését a Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikájának igazgatója. Tóth Zoltán professzor az InfoRádiónak elmondta: az oktatás sem oldható meg műszakokban. Az igazgató hozzátette: tarthatatlan, hogy a klinikák nem kapnak pénzt a folyamatosan érkező szövődményes betegek ellátására, ezért hitelben dolgoznak. | 2007-05-03 17:56:00 | 0 |
| Amerikai nőszervezet tiltakozik a gyűlölettörvény elfogadása ellen | A legnagyobb amerikai nőszervezet tiltakozik a gyűlölettörvény elfogadása ellen, mondván, hogy az lerombolná a szólás- és vallásszabadságot. | 2007-05-03 17:43:00 | 0 |
| Kóka pert vesztett a Heti Válasszal szemben | A Fővárosi Bíróság csütörtökön elutasította Kóka János gazdasági miniszter keresetét, amelyben a tárca vezetője azt kérte a bíróságtól: kötelezze sajtó-helyreigazításra a Heti Válasz című hetilapot annak egyik februári cikke miatt. | 2007-05-03 17:35:00 | 0 |
| Zágráb engedélyezte a magyar tanszék megnyitását az eszéki egyetemen | A horvát oktatási minisztérium engedélyezte, hogy az idén ősszel megkezdődhessen az oktatás az eszéki Strossmayer Egyetem újonnan létrehozandó magyar tanszékén - ez erről szóló, frissen aláírt dokumentumot Ivo Sanader horvát miniszterelnök mutatta be Sólyom László köztársasági elnöknek csütörtöki zágrábi megbeszélésük során. | 2007-05-03 17:22:00 | 0 |
| Fidesz-MSZP együttműködés a gazdák megsegítéséért | Együttműködnek és egységesen lépnek fel az MSZP és a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselői a fagykárt szenvedett gazdák megsegítése érdekében. Erről a két párt politikusainak állapodtak meg csütörtökön nyíregyházi egyeztetésükön. | 2007-05-03 17:20:00 | 0 |
| Varga Mihály: Brüsszel bizalmatlan hazánk iránt | A Fidesz elnöksége érzékelt bizalmatlanságot Magyarország iránt Brüsszelben. Az Európai Unió szankcióval sújtaná a megbízhatatlan információt szolgáltató tagországokat - erről Varga Mihály a Fidesz alelnöke beszélt a Magyar Rádióban. | 2007-05-03 17:09:00 | 0 |
| Fejér megye megtámadja a 2007-es költségvetési törvényt | Az Alkotmánybíróságon támadja meg Fejér megye közgyűlése a 2007. évi központi költségvetési törvényt. Gombaszöginé Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés fideszes elnöke elfogadhatatlannak tartja azt, hogy az önkormányzatokat súlyos költségvetési nyomás alá helyezi a kormány intézkedéssorozata. | 2007-05-03 17:03:00 | 0 |
| HÖOK: Bokros javaslata önkényuralom és szocializmus | A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) egyaránt a leghatározottabban visszautasítja azokat közelmúltban napvilágot látott elképzeléseket, amelyek a felsőoktatás gyökeres átalakítását és -többek között - a felsőoktatási intézmények magánosítását célozzák - jelentette ki a két szervezet elnöke. | 2007-05-03 16:54:00 | 0 |
| Felülvizsgáltatnák Gyurcsánnyal az egészségügyi "reformot" | A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) az egészségügyi reformok végrehajtásának azonnali felülvizsgálatára kéri a miniszterelnököt - jelentette be a NEK csütörtöki ülését követően Cser Ágnes, sajtótájékoztatón. | 2007-05-03 16:40:00 | 0 |
| A Fidesz üdvözli a földmoratórium meghosszabbítását | A Fidesz üdvözli a kormányfőnek azt a közlését, miszerint nem tartja kizártnak, hogy a magyar kormány kezdeményezi Brüsszelnél a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbítását; ezt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára mondta csütörtökön az MTI-nek. | 2007-05-03 16:17:00 | 0 |
| Pest megye még az idén önálló régióvá akar válni | Még ebben az évben önállósulni kíván Pest megye, hogy a fővárostól különválva önálló régiót alkothasson, ez ügyben a parlamenttől várja a döntést - közölte a Pest megyei közgyűlés fideszes elnöke csütörtökön az MTI-vel. | 2007-05-03 16:06:00 | 0 |
| Pécs megtámadja az első fokú építési engedélyt | Pécs önkormányzata megfellebbezi a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátorra vonatkozó, a napokban kiadott építési engedélyét; erről határozott a város közgyűlése csütörtökön. | 2007-05-03 15:39:00 | 0 |
| A gyermekegészségügyi programból semmi nem valósult meg? | A kormány Nemzeti Csecsemő és Gyermek-egészségügyi Programjának időarányos feladataiból eddig semmi nem valósult meg - mondta Nagy Kálmán. Szerinte "indokolatlanul számoltak fel szülészeti osztályokat", a gyermekorvosi pályáról pedig elmondta: sem anyagilag, sem erkölcsileg nincs értelme azzá lenni. | 2007-05-03 15:07:00 | 0 |
| Bárány és herőce - interjú Lévai Anikóval | Lévai Anikó szerint nincs jobb- vagy baloldali töltött paprika, szakácskönyve mégis csattanós válasz Gyurcsány Ferenc - nyilvánossággal megosztott - vasárnapi főzőcskéire. A máris bestsellerré vált A konyhaablakból című kötet szellemisége többet mond a polgári értékrendről, mint bármely pártprogram. A Heti Válasz interjúja. | 2007-05-03 15:07:00 | 0 |
| Bukott modellhez ragaszkodik a kormány | A kormány egy többszörösen megbukott, és az ÁSZ által is kifogásolt finanszírozási formában kívánja az új kormányzati negyedet felépíteni - hívta fel a figyelmet Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője, aki a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagált. | 2007-05-03 15:06:00 | 1 |
| Magyarország elkötelezetten támogatja Horvátország euroatlanti integrációját | Magyarország elkötelezetten támogatja Horvátország minél gyorsabb euroatlanti integrációját, mindent elkövetett azért, hogy Zágráb már jövőre megkapja a NATO-ba való meghívást, s hogy függetlenítse a török európai uniós integrációtól a horvát EU-csatlakozás kérdését - mondta csütörtökön Zágrábban Sólyom László köztársasági elnök vendéglátójával, Stjepan Mesic horvát államfővel folytatott megbeszélés után. | 2007-05-03 14:51:00 | 0 |
| Csak a tandíjemelésről nem beszélnek | A Fidesz szerint amíg a professzorok álláshalmozása nem az oktatás minőségének a rovására megy, nem kellene korlátozni az oktatói munkavállalást. | 2007-05-03 14:30:00 | 0 |
| Vizitdíj-alamizsna az embereknek | "Ha már becsapták (...), legalább utólag ne akadályozzák a magyar választókat abban, hogy maguk dönthessenek a kérdésben" - reagált Cser-Palkovics András a kormány vizitdíjjal kapcsolatos döntéseire. | 2007-05-03 14:24:00 | 0 |
| Elutasítják a több-biztosítós egészségügyi modellt a civilek | A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és több társadalmi szervezet elutasítja a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetését, és ragaszkodik az egybiztosítós modell megtartásához - jelentette ki Szabó Endre, a NOE elnöke a Professzorok Batthyány Körével, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, valamint a Magyar Szociális Fórum Kerekasztalával közösen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. | 2007-05-03 14:12:00 | 0 |
| Az Európai Néppártról | Az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője, Joseph Daul meghívására Orbán Viktor pártelnök vezetésével május 2-3-án Brüsszelben tárgyalt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége. | 2007-05-03 13:50:00 | 0 |
| Július 22-én választhat Törökország új parlamentet | Július 22-én tartják Törökországban a rendkívüli parlamenti választásokat - döntött egyhangúlag csütörtökön az ankarai törvényhozás. | 2007-05-03 13:40:00 | 0 |
| Oroszország az észt lépések egyértelmű bírálatát várja az EU-tól | Oroszország az észt emlékmű-áttelepítés és rendőri fellépés egyértelmű bírálatát várja az EU-tól - derült ki a moszkvai külügyminisztérium csütörtöki közleményéből. | 2007-05-03 13:33:00 | 0 |
| Változnak a vizitdíj-szabályok július 1-től | Július 1-től változnak a vizitdíj-szabályok; bővül a fizetés alóli mentességi kör, ugyanakkor bizonyos esetekben emelkedik a díj összege - mondta el az egészségügyi miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. | 2007-05-03 13:20:00 | 0 |
| Tévévita után: Sarkozy továbbra is esélyesebb | Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt maradt csütörtökön a francia elnökválasztás esélyese szocialista riválisával, Ségolene Royallal folytatott és az elemzők szerint döntetlennel végződött előző esti tévévitát követően is. | 2007-05-03 13:14:00 | 0 |
| Távozik posztjáról a PSZÁF főigazgatója | Távozik posztjáról Marsi Erika, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel csütörtökön. | 2007-05-03 12:40:00 | 0 |
| Miért maradt el a rendszerváltás a magyar sportban ? | Környezetünkben naponta hangzik el a fenti kérdés. A válasz: Mert a politikában sem volt. De ez nem ilyen egyszerű. Menjünk sorjában. | 2007-05-03 12:01:00 | 0 |
| A NATO a fenyegetések beszüntetését követeli Moszkvától | A NATO felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul vessen véget a Moszkvában dolgozó észt diplomaták ellen irányuló fenyegetéseknek. | 2007-05-03 11:41:00 | 0 |
| Közös politikai nyilatkozat a Fidesz és az Európai Néppárt között | Joseph Daul az Európai Néppárti- Európai Demokraták Képviselőcsoportjának elnöke és Orbán Viktor közös politikai megállapodásról szóló nyilatkozatot adtak ki. | 2007-05-03 11:28:00 | 0 |
| Joseph Daul (Európai Néppárt) és Orbán Viktor (Fidesz) | | 2007-05-03 11:23:00 | 0 |
| Több forrás kell a vízrendezési feladatokra | Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a költségvetési források felhasználásánál egyebek között a vízrendezési feladatok hangsúlyosabb kezelését javasolja a kormánynak, a pénteken nyilvánosságra kerülő, az önkormányzatok vízrendezései ellenőrzéséről szólójelentésében. | 2007-05-03 11:20:00 | 0 |
| Minden kezdet nehéz: csúszással kezdett a kabinet | A kétnapos munkaszünetet követően nehezen állt munkába tegnap a kabinet. A kormányülés többórás csúszással kezdődött "a megfelelő előkészítés érdekében". Vita volt a gyermekek után fizetendő vizitdíjról, de a tizennyolc évnél fiatalabbaknál marad a mentesség - döntött végül a kabinet. A Magyar Nemzet írása. | 2007-05-03 11:12:00 | 0 |
| Rend és béke lesz Óbudán! | Óbudát eddig a békés, nyugodt kerületek között tartották számon a Budapestiek. Az együttműködés és a párbeszéd fontos értékek számomra, melyeket sikerült az önkormányzati munka során megvalósítani a városrész vezetése és az ellenzék között. | 2007-05-03 11:11:00 | 0 |
| Tátott szájak felett suhantak a Gripenek | Ötbusznyi gyerek lepte el a közelmúltban a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist. A fiataloknak szervezett nyílt napon a honvédség teljes légi arzenálja felvonult. Az ifjak sokak meglepetésére a MiG-et jobbnak és szebbnek találták, mint a Gripent. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-03 11:07:00 | 0 |
| Langyos sör és hideg virsli | Most már biztosan nagy a baj. Elmaradt a dübörgő tapsvihar, sőt elmaradt a május 1-jén megszokott türelmetlenül tülekedő tömeg is a hideg virsliért és a langyos sörért a nagyobbik kormányzópárt budapesti majálisán. | 2007-05-03 11:06:00 | 0 |
| Rossznak látja a magyar gazdasági helyzetet az osztrák Kurier | A magyar kormány takarékossági intézkedései erős jövedelemcsökkenéshez vezettek, és a cégek is panaszkodnak - írta csütörtökön a Kurier című osztrák lap. | 2007-05-03 11:05:00 | 0 |
| Polgármestert választanak vasárnap Kemenessömjénben | A január végén lemondott polgármester utódjáról időközi választás dönt vasárnap a 633 lakosú Vas megyei Kemenessömjénben - közölte a település jegyzője csütörtökön az MTI-vel. | 2007-05-03 10:56:00 | 0 |
| A szószegés büntetlenségének kora lejárt | Magyarország tekintélye sohasem volt ilyen mélyponton az Európai Unióban, mint napjainkban - hangzott el a Fidesz elnökségének kétnapos brüsszeli útjának első napján. Varga Mihály alelnök, a néppárti meghívásnak eleget tevő ellenzéki pártdelegáció tagja szerint nem csoda, ha az unió központjában megelégelték a kormányzati számzsonglőrködést az államháztartási adatokkal, és súlyos szankciókat helyeztek kilátásba. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-03 10:39:00 | 0 |
| A régi átkelők már elöregedtek, az újak alig épülnek | A főváros közlekedési tanácsnoka valószínűsíti, hogy 2010-ig vagy még tovább is elhúzódhat a budapesti Margit híd felújítása. A hidak renoválását valamennyi szakember fontosnak tartja. Arról eltérően nyilatkoznak, hogy melyik szerkezet lehet veszélyesen elöregedett, és melyik szorul sürgősebb felújításra. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-03 10:35:00 | 0 |
| ÁSz - több forrás kell a vízrendezési feladatokra | Az Állami Számvevőszék (ÁSz) a költségvetési források felhasználásánál egyebek között a vízrendezési feladatok hangsúlyosabb kezelését javasolja a kormánynak, a pénteken nyilvánosságra kerülő, az önkormányzatok vízrendezései ellenőrzéséről szólójelentésében. MTI hír. | 2007-05-03 10:27:00 | 0 |
| Válság fenyeget az EU és Moszkva között | Egyre súlyosabb, immár nyílt konfliktust okoz az Európai Unió és Moszkva viszonyában az észt-orosz emlékműviszály - vélekednek német kormányforrások. MTI hír. | 2007-05-03 10:19:00 | 0 |
| Hullámsírba veszhet a szlovákiai magyarok rádiója | Januártól töredékére csökkenhet a műsoridő, vagy végérvényesen megszűnhet a szlovák közszolgálati rádió magyar nyelvű adása, ha a jelenlegi középhullámról január 1-jétől URH-sávra kényszerítik. MTI hír. | 2007-05-03 10:15:00 | 0 |
| Megkezdődött a észak-koreai pénzek átutalása | Megkezdődött a korábban Makaóban befagyasztott észak-koreai pénzek külföldre utalása, így lehetőség nyílik arra, hogy megvalósuljon Phenjan nukleáris programjának leállításáról és megszüntetéséről szóló hathatalmi megállapodás végrehajtása - írta csütörtökön egy makaói lap. MTI hír. | 2007-05-03 10:09:00 | 0 |
| Nem tudunk közlekedni? | A számok régóta ismertek és döbbenetesek. Magyarországon évente egy kistelepülésnyi, 1300 ember hal meg valamilyen közlekedési balesetben. Ezzel Európában a sereghajtók közé tartozunk. Miközben az Európai Unió országaiban javul a közlekedési morál, kevesebb a baleset és az úti halál, addig Magyarországon idén 30 százalékkal többen haltak meg balesetben, mint tavaly ilyenkor, és hét éve folyamatosan növekszik a közlekedési balesetek száma. A radio.hu írása. | 2007-05-03 09:40:00 | 0 |
| Horváth létszámleépítést javasol az egyetemi klinikákon | Létszámcsökkentést ajánlott Horváth Ágnes azoknak az egyetemeknek, amelyek klinikát tartanak fenn. Ezekben ugyanis - az érintett intézmények vezetői szerint - augusztusban összeomolhat az ellátás. Horváth szerint augusztusig be lehet vezetni a leépítést a kórházakban, amihez az intézmények állami támogatást is kapnak. Az inforadio.hu írása. | 2007-05-03 09:35:00 | 0 |
| Szentendrén tartják a tűzoltónapot | Ma tartják Szentendrén az országos tűzoltónap központi ünnepségét, Szent Flórián napja alkalmából. MTI hír. | 2007-05-03 09:31:00 | 0 |
| Pokolgép robbant Kabultól északra | Pokolgép robbant Kabultól északra csütörtök reggel egy afgán katonákat szállító autóbusz közelében, a vezető meghalt, tizennégyen megsebesültek - közölte egy illetékes és szemtanúk. MTI hír. | 2007-05-03 09:19:00 | 0 |
| Gyurcsányi szemle Portugáliában | Huszonhat főből állt a Gyurcsány Ferencet Portugáliába kísérő küldöttség - tudta meg Magyar Nemzet. A társaság a múlt hét pénteken közpénzből, kilencmillió forintért bérelt Boeing 737-700-as típusú Malév-különgéppel repült Lisszabonba. Ezen a repülőgépen akár 119 ember is utazhat, ennyi férőhely van rajta. A Magyar Nemzet írása. | 2007-05-03 08:59:00 | 0 |
| Az Unió nem bízik Magyarországban | A Fidesz elnöksége érzékelt bizalmatlanságot Magyarország iránt Brüsszelben. Az Európai Unió szankcióval sújtaná a megbízhatatlan információt szolgáltató tagországokat. - erről Varga Mihály a Fidesz alelnöke beszélt a Magyar Rádióban. | 2007-05-03 08:48:00 | 0 |
| Koalíciós botrány a szőnyeg alatt | Egyre nyilvánvalóbb, hogy a fővárosi balliberális koalíció válsága már a városháza működését veszélyezteti - ismerték el a kormánypártok vezető budapesti politikusai. A Magyar Nemzet írása. | 2007-05-03 08:39:00 | 0 |
| Sarkozy megőrizte nyugalmát | A francia elnökválasztás második fordulója előtt négy nappal elsősorban gazdasági és belpolitikai kérdésekről folytatott szerda este feszült tévévitát a két jelölt, melynek során a szocialista Ségolene Royal harciasan támadta a nyugalmát végig megőrző konzervatív Nicolas Sarkozyt. MTI hír. | 2007-05-03 08:32:00 | 0 |
| A Fidesz már 62 százalékon - lejtmenetben az MSZP | Az elmúlt hetekben megfogyatkozott az MSZP támogatóinak száma, a Fidesz hatalmas előnnyel vezet - derül ki a Szonda Ipsos legújabb felméréséből. MTI hír. | 2007-05-03 08:12:00 | 0 |
| A kiásott halott | Hol válság van, ott válság van. A hírfolyamot újabban olyan cselekmények "színesítik" Magyarországon, mint a köztelevízió épületének néhány tucat ember általi elfoglalása, egy közszemlére tett történelmi relikvia - forradalom korabeli harckocsi - újrahasznosítása, békés ünneplőkre uszított megvadult rendőrhorda szemkilövős ámokfutása, ciklikusan érkező terrorfenyegetések vagy a rendőrpalota elleni éjszakai gépfegyveres támadás. A Magyar Nemzet írása. | 2007-05-03 08:04:00 | 0 |
| Hippokratészi esküre emlékeztetnek | A betegek biztonságával kapcsolatos ajánlásokat fogalmazott meg szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik bizottsága az orvosok és az egészségügyi dolgozók számára. Az MTI írása. | 2007-05-03 08:00:00 | 0 |
| Moszkva az észt lépések elfogulatlan értékelésére szólítja fel az EU-t | Az orosz külügyminisztérium a tallinni emlékmű-áttelepítés elfogulatlan értékelésére szólította fel az Európai Uniót, egyben rámutatva, hogy az ezáltal felkorbácsolt indulatok vezettek a moszkvai észt nagykövetség körüli ifjúsági protestáláshoz. | 2007-05-02 18:32:00 | 0 |
| Gasparovic államfőnél jártak az MKP vezetői | A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egy hónappal ezelőtt megválasztott új vezetése bemutatkozó látogatást tett szerdán Ivan Gasparovic szlovák államfőnél, akit a TASR szlovák hírügynökség elnöki szóvivőre hivatkozó jelentése szerint arról biztosítottak, hogy a magyar pártnak sem a területi autonómia, sem a Benes-dekrétumok kérdését nem áll szándékában forszírozni. | 2007-05-02 18:15:00 | 0 |
| Önálló szolgálati ág lesz a határrendészet | A határrendészet önálló szolgálati ág lesz a rendőrség struktúrájában a határőrség és a rendőrség integrációját követően - nyilatkozta Piros Attila, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti főosztályvezetője a REND TV-nek, miután tájékoztatót tartott rendőrségi és határőrségi vezetőknek a két szervezet integrációját követően felálló új rendőrség felépítéséről és feladatrendszeréről az Országos Rendőr-főkapitányság épületében szerdán. | 2007-05-02 18:01:00 | 0 |
| Már 16 éves koruktól szavazhatnak majd az osztrákok? | Már 16 éves koruktól szavazhatnak az osztrák polgárok, ha a bécsi parlament jóváhagyja a kormány döntését. | 2007-05-02 17:54:00 | 0 |
| II. Alekszij cáfolja halálhírét | Nyilvános szertartást végzett az orosz ortodox egyházfő Moszkvában, ezzel demonstrálva a kritikus állapotáról szóló hírek alaptalanságát, s olyan ellenfeleinek tulajdonította a terjesztésüket, akik gátolni próbálják az emigráns egyháznak a moszkvai patriarkátussal való újraegyesítését. | 2007-05-02 17:53:00 | 0 |
| Lemondásra szólította fel az izraeli kormányfőt külügyminisztere | Izrael külügyminisztere lemondásra szólította fel szerdán Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt. | 2007-05-02 17:36:00 | 0 |
| Megszorítások: 101 milliós majális | Több mint százmillió forintba került az Ország Májusfája című ünnepségsorozat. | 2007-05-02 17:10:00 | 0 |
| Bács-Kiskun szocialistái a kórházprivatizáció ellen | A 2007. április 27-i Bács-Kiskun megyei közgyűlésen az ellenzékben lévő szocialista frakció egyik tagja határozati javaslatot nyújtott be, hogy a Kecskeméti Megyei Kórház kerüljön privatizációs tilalom alá. | 2007-05-02 17:07:00 | 0 |
| Rend és béke lesz Óbudán! | Óbudát eddig a békés, nyugodt kerületek között tartották számon a Budapestiek. Az együttműködés és a párbeszéd fontos értékek számomra, melyeket sikerült az önkormányzati munka során megvalósítani a városrész vezetése és az ellenzék között. | 2007-05-02 17:00:00 | 0 |
| Már csődbiztost is kineveztek a szentesi kórházba | Megkezdődött a veszteségek felhalmozása a Csongrád megyei kórházakban. Az intézményeknek egyrészt az ágyszámcsökkenés miatti bevételkieséssel kell megküzdeniük, másrészt azzal, hogy a kötelezően ellátott betegek egy része után a társadalombiztosítás nem fizet térítési díjat. A szentesi kórházba már csődbiztost is kineveztek. | 2007-05-02 16:59:00 | 0 |
| A végső nyugalom mindenkinek jár | Meggyalázták Kádár János síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben szerdán - közölte a rendőrség. | 2007-05-02 16:38:00 | 0 |
| Hazahívták az észt diplomaták családtagjait Moszkvából | Elrendelte a diplomaták családtagjainak a hazatérést az észt külügyminiszter a moszkvai nagykövetséget ért zaklatások miatt szerdán. | 2007-05-02 16:33:00 | 0 |
| Milliárdok vesztek el a kórház-átalakítás során? | Több száz millió forintot költött az elmúlt években több önkormányzat, valamint az állam és az Európai Unió olyan magyarországi kórházak fejlesztésére, amelyeket most bezárnak, vagy jelentős mértékben leépítenek. Közpénzből modernizált műtők, drágán megvásárolt műszerek, sőt egész épületszárnyak állnak kihasználatlanul április 1-je óta - panaszolták az InfoRádió által megkérdezett kórházigazgatók. | 2007-05-02 16:14:00 | 0 |
| Megrongálták Kádár János sírját - a Fidesz véleménye | | 2007-05-02 16:08:00 | 0 |
| Az EU támogatja a törökországi előre hozott választásokra tett javaslatot | Örömmel fogadta szerdán az Európai Bizottság a törökországi kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) javaslatát, hogy az eredetileg tervezett november helyett június 24-én tartsanak előre hozott választásokat a belpolitikai válság rendezése érdekében. | 2007-05-02 16:04:00 | 0 |
| A Fidesz újraépítené hazánk szavahihetőségét | Újjá kívánja építeni Magyarország szavahihetőségét Brüsszelben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - hangoztatta Orbán Viktor elnök szerdai sajtótájékoztatóján a belga fővárosban, ahol a párt elnöksége az Európai Néppárt frakcióvezetőjének meghívására tesz látogatást. | 2007-05-02 15:55:00 | 0 |
| Lejárt határidők: az Államreform Bizottság nem ért hozzá? | Február közepén jelent meg a kormányzati reformok ütemterve, melyben a kitűzött célokat pontos időpontokhoz kötötték. A miniszterelnök által is ismertetett tervezetben fontos határidők jártak le márciusban és április végén, de előrelépés nem történt, két kivételtől eltekintve. A tervezeteken még dolgoznak, "folyamatban van" a befejezésük. | 2007-05-02 15:48:00 | 0 |
| Blokád alatt Észtország moszkvai nagykövetsége | Észtország párbeszédre való készségének elutasítását vetette Oroszország szemére a moszkvai észt nagykövetnő szerdai sajtóértekezletén, amelyet egy órával késleltetett két tucat Kreml-barát ifjúsági aktivista behatolása a helyszínéül szolgáló szerkesztőségi épületbe, és amelyen magára Marina Kaljurandra is megpróbálták rátámadni. | 2007-05-02 15:38:00 | 0 |
| Már az utcán követelik Ehud Olmert távozását | Az Izraelben tavaly óta húzódó, több felvonásos politikai dráma végkifejletéhez közeledik. A közvélemény-kutatások szerint rendkívül népszerűtlen miniszterelnök, Ehud Olmert nem akar lemondani, viszont az ellene irányuló politikai nyomást immár az utca nyomása is erősíti. | 2007-05-02 15:00:00 | 0 |
| A rendőrterror áldozatainak vallomása videóval | Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke szerint Magyarországon ma koncepciós eljárások folynak olyan emberek ellen, akik semmit nem csináltak. 2006 őszén ávós módszerekkel kínoztak ártatlan személyeket, jó néhányukat két héten keresztül, egyik-másiknak az életéért kellett könyörögnie. | 2007-05-02 14:49:00 | 0 |
| Egyre többen utasítják el az egészségügyi biztosítás reformját | Tudósok, orvosok, értelmiségiek és egyszerű emberek tömegesen csatlakoznak ahhoz a nyilatkozathoz, amelyet a Magyar Szociális Fórum Kerekasztalának kezdeményezésére április 19-én adtak ki az egészségügyi biztosítás reformjának elutasításáról - mondta a Szociális Kerekasztal szervezője, Simó Endre. | 2007-05-02 14:45:00 | 0 |
| Veszélybe került a dunai teherszállítás | Gazdasági katasztrófa előtt áll a dunai hajószállítás Ausztriában az évszakban soha nem tapasztalt meleg időjárás és szárazság miatt - jelentette szerdán az osztrák média. | 2007-05-02 14:31:00 | 0 |
| Brüsszelben tanultak Gyurcsány trükkjeiből | Magyarország szavahihetőségének a helyreállítása lesz a dolga a Fidesz elnökségének kétnapos brüsszeli tanácskozásán - mondta a Fidesz szóvivője az InfoRádiónak. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc, a kormány és az MSZP folyamatos hazugságai miatt Magyarország elveszítette szavahihetőségét. | 2007-05-02 14:21:00 | 0 |
| A soproni belvárosi konferencianegyedről, városházi vita után - Interjú dr. Szarka Lászlóval | Szarka László, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet főosztályvezetője által kigondolt soproni belvárosi projekt-terv szerint a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ kiváló magja lehet egy nagyobb méretű tudományos konferenciák megrendezésére is alkalmas soproni konferencianegyednek. E konferencianegyed - a világon egyedülálló módon - egy történelmi belváros területén, a meglévő és csak alkalmanként összeálló termek együttese révén valósítaná meg mindazokat a funkciókat, amelyre a világban sokfelé költséges konferenciaközpontok épültek. | 2007-05-02 14:12:00 | 0 |
| A Blair-korszak utolsó helyi választására készül Nagy-Britannia | Utolsó választási megmérettetésére készül az éppen tíz éve, rekordokat döntő választási győzelemmel hatalomra került Tony Blair brit kormányfő, aki várhatóan jövő héten távozik a Munkáspárt éléről, ám a csütörtöki részleges angol helyhatósági, valamint a walesi és a skóciai helyi törvényhozási választások az előrejelzések szerint nem ígérnek szép búcsút. | 2007-05-02 14:12:00 | 0 |
| Stratégiai orosz állami vállalat lett a Malév tulajdonosa | Stratégiai vállalattá válik Oroszországban az Air Union, ami azt jelenti, hogy nem kerülhet külföldi kézbe. Az Air Union nemrégiben szerezte meg a Malév többségét. | 2007-05-02 13:46:00 | 0 |
| Magyar származású törzsre bukkantak Kongóban | Magyar származású, az egyiptomi-szudáni magyaraboktól még a 16. században "leszakadt" népcsoportra bukkantak a közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban a genfi székhelyű Afrika Kutató Intézet (ARI) tudósai. A törzs által beszélt nyelv megdöbbentő hasonlóságot mutat a magyar nyelvvel. | 2007-05-02 13:26:00 | 0 |
| Hathavi börtönre ítéltek egy al-Dzsazíra-újságírót | Hathavi börtönre ítélték szerdán Egyiptomban az al-Dzsazíra katari hírtelevízió egyik újságíróját - vált ismertté kairói igazságügyi forrásból. | 2007-05-02 13:18:00 | 0 |
| Egyházzenei napokat rendeznek Piliscsabán | Immár 13. alkalommal rendezik meg a Pest megyei Piliscsabán az egyházzenei napokat, a május 11-én kezdődő, három napon át tartó rendezvényen 18 kórus lép fel - közölte a szervezők nevében Dienes Jenő Attila. | 2007-05-02 12:59:00 | 0 |
| A lengyelek kihasználták az unió adta előnyöket | Három évvel az uniós csatlakozást követően a lengyel lakosság 86 százaléka elégedett az Európai Unióval, míg 2004 májusában az integrációnak 69 százalékos volt a támogatottsága - derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérésből. | 2007-05-02 12:36:00 | 0 |
| A Gyurcsány-csomag Szabolcsot is érinti | Intézményátszervezést és létszámleépítést hajt végre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat a régióban; a 166 dolgozót érintő átalakítás befejezéséhez közeledik - közölte Fülöp István, a térségi helyhatóság elnöke szerdán sajtótájékoztatón Nyíregyházán. | 2007-05-02 12:23:00 | 0 |
| "Reform": leépítés a nagykanizsai kórházban | Az ágyszámok 30 százalékos csökkentése miatt júniustól közel száz dolgozójáról válik meg a nagykanizsai kórház. A leépítés ápolókat és technikai munkatársakat érint, orvosokat nem. | 2007-05-02 12:11:00 | 0 |
| Kormányzati negyed: megint sántít valami a háttérben | Közérdekű bejelentéssel fordult Cser-Palkovics András és Balsai István a legfőbb ügyészhez, arra keresve a választ, hogy az új kormányzati negyed létrehozása jogszabályok megsértésével, hűtlen kezeléssel jár-e együtt. | 2007-05-02 11:54:00 | 0 |
| Steiner Pál: Kérdésessé válhat a fővárosi koalíció működése | A frakciók közötti zavarok már a napi működést veszélyeztetik, a koalíciós megállapodást tartani kell - jelentette ki az MSZP frakcióvezetője a Népszavának adott interjújában. Emlékeztetett arra, hogy Demszky Gábor szocialista támogatással tudott nyerni tavaly. Kijelentette: ha marad a jelenlegi vezetési gyakorlat, azzal kérdésessé válhat a koalíció működése. | 2007-05-02 11:46:00 | 0 |
| Április végi tréfák | Arról akartam írni, hogy a Fővárosi Közgyűlés botrányba fulladt ülésén az MDF bent maradt édestestvéreivel, az MSZP-vel és az SZDSZ-szel. S ha már bent maradt, velük is szavazott. Hock mester ezt azzal magyarázta, hogy így akarták megmenteni a Schöpf-Mérei kórházat. Ez világos, ezért szavazták meg az iskolabezárásokat. | 2007-05-02 11:38:00 | 0 |
| Irán nem adja fel nukleáris programját | Irán immár képes urándúsításra alkalmas centrifugák tömeges előállítására - nyilatkozta az ország első számú vallási vezetőjének tanácsadója. | 2007-05-02 11:30:00 | 0 |
| Előadás Kaszás Attila családjának megsegítésére | Jótékony célú előadást tartanak a jövő hétfőn a Vígszínházban: A padlás című musical aznap esti bevételét a nemrég elhunyt Kaszás Attila családjának megsegítésére ajánlják fel - közölte Kiss Péter, a teátrum sajtófőnöke az MTI-vel. | 2007-05-02 11:12:00 | 0 |
| Hiába az ÁSZ intelme: mégis marad a PPP, nem javul a kormány | Annak ellenére, hogy az autópálya-törvény tervezetének szövegében bírálatot kapott, a magántőke bevonására épülő PPP-konstrukció továbbra is a gyorsforgalmiút-beruházások kitüntetett eszköze. Az M6-os sztráda folytatása ebben a formában épül. | 2007-05-02 10:58:00 | 0 |
| Simonyit megrohanták rajongók | Charles Simonyinak sűrű volt a magyarországi programja. Fogadta Sólyom László köztársasági elnök, valamint ellátogatott a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba, ahol rengeteg rádióamatőr és érdeklődő várta. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-02 10:40:00 | 0 |
| Illés: Persányi szétverte a környezet és természetvédelem ügyét | Budapesten szükséges egy új környezetvédelmi stratégia kidolgozása. Nagyon fontos a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Gondok lehetnek a vízellátással is - állítja Illés Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa. Magyar Hírlap interjú. | 2007-05-02 10:32:00 | 0 |
| Elvonulók kérték | Hülye, aki nem ünnepel! - csap szemen május elseje délelőttjén a levélládából kikandikáló reklámújság súlyos mondata. Nem akarok hülye maradni, irányt veszek a Hősök tere felé. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-02 10:25:00 | 0 |
| Bejelentésre készül Tony Blair | "Valami véglegeset" közöl a jövő héten a brit miniszterelnök. Tony Blair egyben szentesítette, hogy utódja Gordon Brown pénzügyminiszter lesz, akiből "remek miniszterelnök" válna. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-02 10:17:00 | 0 |
| Grúzia befogadná az amerikai rakétákat | Grúzia kész tárgyalni az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek befogadásáról - jelentette ki az ország külügyminisztere a Financial Times Deutschland (FTD) című német lapnak adott szerdai nyilatkozatában. | 2007-05-02 10:15:00 | 0 |
| Vádat emelnek hamis tanúzásért Malina Hedvig ellen | Hamis tanúzás miatt napokon belül vádat emelnek Malina Hedvig ellen - jelezte Dobroslav Trnka, Szlovákia legfőbb ügyésze. | 2007-05-02 10:07:00 | 0 |
| A szerbek csapatokkal is megvédenék Koszovót | Szerb önkéntes gárda védené Koszovót, a vezető pártok azonban ellenzik a kezdeményezést. A magyar Hírlap írása. | 2007-05-02 09:57:00 | 0 |
| Fizetni kell a mozgáskorlátozottaknak is | Száz-százötvenezer családot érinthet érzékenyen az a rendelkezés, melynek következtében a mozgáskorlátozottak egy része elveszítette a gépkocsik súlyadójára vonatkozó mentességet, s fizetnie kell ezt a közterhet. Az érdekvédelem szerint éppen a legrászorultabbakat sújtja a szigorítás. | 2007-05-02 09:49:00 | 0 |
| Hollandia megnyitotta munkaerőpiacát | Hollandia tegnap megnyitotta munkaerőpiacát az unióhoz 2004-ben csatlakozó tagállamok előtt. A tizenöt régi tagállam közül kilenc országban - Anglia, Finnország, Görögország, Hollandia, Írország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország - már nem kell munkavállalási engedély. A Magyar Hírlap összeállítás. | 2007-05-02 09:40:00 | 0 |
| Növekvő hitelkockázatok | A hazai pénzügyi szektornak nagy valószínűséggel a hitelkockázatok erősödésével kell szembenéznie - írja elemzésében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-02 09:33:00 | 0 |
| Felvidéki magyar katolikusok találkozója a Komáromi Imanapon | Jó Pásztor vasárnapján április 29-én a XVIII. Komáromi Imanap keretében gyűltek össze a magyar katolikus hívek a Szent András plébániatemplomban, hogy közösen kérjék a Teremtőt magyar papi, szerzetesi hivatásokért és önálló jogkörrel rendelkező magyar főpásztorért. | 2007-05-02 09:30:00 | 0 |
| Rálőttek egy cseh diplomata gépkocsijára Afganisztánban | Rálőttek egy cseh diplomatát szállító gépkocsira kedden Afganisztánban - közölte Zuzanna Opletalová, a cseh külügyminisztérium szóvivője. | 2007-05-02 09:22:00 | 0 |
| Cser Ágnes: a hatalom tudatosan rombol | A hatalom tudatosan tette tönkre a kórházi rendszert, hogy azután megmentőként bevonhassa az üzleti biztosítókat - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke. | 2007-05-02 09:11:00 | 0 |
| Nehéz időszak elé néznek a kiskereskedők | Stagnáló februári kiskereskedelmi forgalomról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint márciusban már a kiskereskedelmi forgalom egésze visszaesést fog mutatni a reálbérek csökkenése miatt. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-02 09:06:00 | 0 |
| Kelták Európa nyugati peremén | Az elmúlt héten zajlott a harminchatodik Pánkelta Fesztivál az írországi Donegal megye legnépesebb városában, a húszezer lakosú Letterkennyben. Az elsősorban kulturális jellegű esemény a nyugat-európai pánkelta mozgalmak politikai jelentőségére is ráirányítja a figyelmet. A Magyar Hírlap írása. | 2007-05-02 08:59:00 | 0 |
| A többség Olmert távozását kívánja | Izraelben a kormányzó Kadima párt parlamenti csoportjának vezetője szerint a tavalyi libanoni háborúban elkövetett hibák miatt elveszítette az ország bizalmát Ehud Olmert kormányfő, és ezért távoznia kell tisztségéből. | 2007-05-02 08:59:00 | 0 |
| Juscsenko felmentett tisztségéből egy alkotmánybírót | Viktor Juscsenko ukrán államfő kedden felmentette tisztségéből Szjuzanna Sztanyik alkotmánybírót, a parlamentet feloszlató elnöki rendelet alkotmányosságáról indított eljárás előadó bíráját. | 2007-05-02 08:52:00 | 0 |
| Nem érzik az uniós csatlakozás előnyeit a vállalkozások | A munkaadói érdekképviseletek, a kamara szerint a vállalkozások nagy lehetőséget láttak az európai uniós csatlakozásban, de ennek előnyeit egy részük még nem érzi. A piacvédelem tillalma nagy csapás a vállalkozásokra - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. | 2007-05-02 08:42:00 | 0 |
| Lemondott a a Playstation atyja | Ken Kutaragi, a Sony számítógépes-szórakoztató divíziójának elnök-igazgatója, a Playstation jatékkonzolok atyja lemondott posztjáról és elhagyja a céget. | 2007-05-02 08:33:00 | 0 |
| Lefasisztázta Észtországot a moszkvai főpolgármester | A moszkvai főpolgármester, Jurij Luzskov kedden bojkottot sürgetett Észtország ellen, amiért Tallinnban eltávolítottak egy második világháborús szovjet emlékművet. Az orosz politikus fasisztának minősítette Észtországot. | 2007-05-02 08:21:00 | 0 |
| Kövér László: Nincs helyük a magyar közéletben | A népszavazást megfelelő eszköznek tartja Kövér László, hogy az emberek jelezzék, bele akarnak szólni abba, ami történik velük. Abban már nem hisz, hogy utána a kormány tagjai elszégyellik magukat, és lemondanak. A Fidesz országos választmányának elnöke szerint a szocialisták új nemzedéke csak a saját érvényesülését tartja szem előtt, s erről is beszélt az Echo Tv Tabuk nélkül című műsorában Obersovszky Péternek. | 2007-05-02 08:12:00 | 0 |
| Közel egymillió honfitársunknak nincs egészségbiztosítása? | Minden olyan embernek érdemes tisztáznia egészségbiztosítási jogviszonyának meglétét, aki nem munkaviszonyban dolgozik, hanem valamilyen szociális ellátásban részesül, munkanélküli vagy éppen háztartásbeli - mondta el Vadász Iván adószakértő az InfoRádióban. Bár decemberig még türelmes az egészségbiztosító, nem árt időben rendezni ezt a problémát. | 2007-05-02 08:04:00 | 0 |
| A kormány elvette a tisztességes munka becsületét | A munkásoknak nincs oka ünnepelni, hiszen becsapták, megsarcolták őket - jelentették ki a Liga és a Munkástanácsok szakszervezeti képviselői közös tüntetésükön május 1-jén a Képviselői Irodaház melletti Olimpiai Parkban. | 2007-05-02 07:53:00 | 0 |
| Bush maradna Irakban | George Bush amerikai elnök kedden megvétózta az iraki csapatkivonást elrendelő törvénytervezetet. Bush a Fehér Házban jelentette be a vétót, amelyhez elnöksége során második alkalommal folyamodott. | 2007-05-02 07:40:00 | 0 |
| Olmertet lemondatnák párttársai | Az Ehud Olmert izraeli miniszterelnök Kadima pártját képviselő kneszet-tagok többsége azt akarja, hogy a kormányfő mondjon le, elfogadva a kemény bírálatokat, amelyek a libanoni háborúban elkövetett súlyos hibákról szóló jelentés nyomán érték - közölte kedden újságírókkal a Kadima párt egyik magas rangú tisztségviselője. | 2007-05-02 07:28:00 | 0 |
| Szobrot avatott Erdő Péter a tűzoltók emlékére | Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének szobrát avatta és szentelte fel Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a szolgálatteljesítés közben életüket vesztett tűzoltók emlékére kedd délután a fővárosi Kosciusco Tádé utcai tűzoltó laktanya udvarán. | 2007-05-02 07:16:00 | 0 |
| Még évekig veszélyben a Római | Budapest alig 110 millió forintot költ idén a milliárdokba kerülő római-parti gát tervezésének előkészítésére, pedig árvíz idején tízezrek életét, ingatlanát és vagyonát fenyegeti a hömpölygő víz. A napokban egy civil szervezet tiltakozó akcióval emlékeztetett: 2002-ben Demszky Gábor főpolgármester, tavaly pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is ígéretet tett az építkezésre. | 2007-04-30 17:03:00 | 0 |
| Royal Bayrout nevezné ki kormányfővé? | Nem zárta ki Ségolene Royal francia szocialista elnökjelölt egy vasárnapi tévényilatkozatában azt, hogy megválasztása esetén Francois Bayrout, a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) vezetőjét tegye meg miniszterelnökké. | 2007-04-30 17:00:00 | 0 |
| Júniusban döntenek Tocsik Márta sikerdíjáról | Várhatóan június közepén dönti el a Fővárosi Bíróság (FB) polgári tanácsa: milyen összegű díjazás jár Tocsik Mártának. Kiderülhet az is, megilleti-e kamat a jogásznőt. Az ugyanakkor már nem vitás, hogy az összeg kiszámításának alapjául szolgáló egykori megbízási szerződés semmis, mert a jó erkölcsbe ütközik. | 2007-04-30 16:44:00 | 0 |
| A főügyészhez fordultak Olmert házvásárlása ügyében | Az izraeli főszámvevő vasárnap felkérte az ország főügyészét, hogy folytassa az Ehud Olmert miniszterelnökkel szemben a politikus egy három évvel ezelőtti házvásárlása ügyében megkezdett vizsgálatot. | 2007-04-30 16:28:00 | 0 |
| Észt elnök: lélektani terror alatt áll Észtország moszkvai nagykövetsége | Az észt elnök kifogásolta, hogy hazája moszkvai nagykövetségét lélektani terror alatt tartják Kreml-barát ifjúsági szervezetek, s a tallinni külügyminisztérium tétlenséggel vádolta az orosz hatóságokat egy tiltakozó jegyzékben - jelentették az orosz hírügynökségek hétfőn. | 2007-04-30 14:34:00 | 0 |
| Május 1-jétől drágábban utazunk jeggyel és bérlettel is | Holnaptól ismét többet kell fizetnünk a MÁV és a Volán járatain. Május 1-jétől a tarifaegységesítés miatt a távolsági buszok jegyei átlagosan 4, a vasútéi pedig átlagosan 17 százalékkal lesznek drágábbak, s a MÁV és a Volánbusz jegy-, illetve bérleti kedvezményrendszere is megváltozik. A tanulók és a hallgatók a 67,5 százalék helyett ezentúl 50 százalékos kedvezményre jogosultak jegyvásárláskor. | 2007-04-30 14:14:00 | 0 |
| A soproni belvárosi konferencianegyedről, városházi vita után | Szarka László, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet főosztályvezetője által kigondolt soproni belvárosi projekt-terv szerint a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ kiváló magja lehet egy nagyobb méretű tudományos konferenciák megrendezésére is alkalmas soproni konferencianegyednek. E konferencianegyed - a világon egyedülálló módon - egy történelmi belváros területén, a meglévő és csak alkalmanként összeálló termek együttese révén valósítaná meg mindazokat a funkciókat, amelyre a világban sokfelé költséges konferenciaközpontok épültek. | 2007-04-30 14:09:00 | 0 |
| Az uniós tagság új lehetőségeket teremtett | Üdvözlik az Európai Parlament fideszes képviselői Magyarország harmadik évfordulójához érkezett tagságát az Európai Unióban. | 2007-04-30 13:59:00 | 0 |
| Egyértelmű választ várnak Gyurcsánytól több-biztosító ügyben | Lendvai Ildikó szerint az állami biztosító és a magánbiztosítók vegyes rendszerével, illetve a tisztán magánbiztosítókkal nem rokonszenvezik az MSZP. A Szociális Fórum viszont azt várja az MSZP-től, hogy adjon egyértelmű, világos választ arra, hogy valóban elutasítja-e a több-biztosítós modell bevezetését, és elhatárolódik-e kormánykoalíciós partnerének ezzel ellentétes törekvésétől. | 2007-04-30 13:54:00 | 0 |
| Új nemzedék egy új Budapestért | A Fidelitas konferenciáján politikusok és közéleti szakemberek tartottak előadást gazdasági, demográfiai, egészségügyi és környezetvédelmi témákban. | 2007-04-30 13:51:00 | 0 |
| Ukrajna: egyidejű elnök- és parlamenti választások | Egyidejű elnök- és parlamenti választásokról hozott határozatot hétfőn az ukrán törvényhozás; a voksolást legkésőbb december 9-ig kell megtartani. | 2007-04-30 13:45:00 | 0 |
| Megállapodott az afgán és a pakisztáni elnök | Megállapodott Hamid Karzai afgán államfő és Pervez Musarraf pakisztáni elnök abban, hogy együttműködnek a terrorizmus elleni fellépés terén - derült ki a két vezető hétfői ankarai találkozója után kiadott közös közleményből. | 2007-04-30 13:35:00 | 0 |
| Bűnösnek találtak öt terroristajelöltet Londonban | Bűnösnek mondta ki hétfőn a londoni felsőbíróság minden idők egyik legjelentősebb nagy-britanniai terrorperének öt vádlottját, akiket több száz emberélet kioltását és a brit közszolgáltatások megbénítását célzó robbantásos merényletsorozat előkészítésének gyanújával idéztek törvény elé. | 2007-04-30 13:31:00 | 0 |
| Kijevben is tüntetnek az észt követségnél | A kijevi észt követség előtt tüntettek hétfőn az ukrajnai oroszok közössége és a kommunista párt képviselői, s a rendőrséggel folyatott összetűzésekben legalább heten megsérültek. | 2007-04-30 13:22:00 | 0 |
| Irak: 100 fölött az e havi amerikai emberveszteség | Négy amerikai katona vesztette életét a hét végén Irakban, ezzel száz fő fölé emelkedett az arab országba vezényelt amerikai haderő e havi embervesztesége. | 2007-04-30 13:16:00 | 0 |
| Barroso szerint Oroszország nem vétózhatja a rakétapajzsot | José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasárnap úgy vélte, hogy Oroszország nem vétózhatja meg az amerikai rakétavédelmi pajzs tervezett európai telepítését. | 2007-04-30 12:52:00 | 0 |
| Nagy a jólét: kilencmilliós különgéppel ment pihennni Gyurcsány | Különgéppel utazott portugáliai tárgyalására és az azt követő hét végi pihenőre pénteken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kísérete. A kormányfőt - és feleségét - szállító Malév repülőgépért a Miniszterelnöki Hivatal Kormányszóvivői Irodájának tájékoztatása szerint kilencmillió forintot fizettek. | 2007-04-30 12:44:00 | 0 |
| A lengyel elnök is eltüntetné a szovjet emlékeket | A lengyelek törvényjavaslatot készítenek, amely lehetővé teszi a külföldi uralom emlékműveinek eltávolítását. A kulturális miniszter szerint a kommunista diktatúra jelképeinek el kell tűnniük. Lech Kaczynski államfő telefonon szolidaritásáról biztosította észt kollegáját, Toomas Hendriket. | 2007-04-30 12:35:00 | 0 |
| Sólyom László kitüntette Charles Simonyit | Magyarország és a magyarság hírnevének öregbítése, nemzetközi tekintélyének növelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta Charles Simonyinak hétfőn Budapesten. | 2007-04-30 12:24:00 | 0 |
| Őrizetbe vételek Egyiptomban | Az egyiptomi Muzulmán Testvériség tizennégy tagját, közöttük két parlamenti képviselőt vettek őrizetbe vasárnap este - közölte a biztonsági erők egyik illetékese. | 2007-04-30 12:17:00 | 0 |
| Több biztosító - külföldi kudarcok | Az a modell, amit a minisztérium előkészített, mindössze egy törpepárt véleményét tartalmazza, szembe megy a társadalommal, és egyedül a globális tőkét szolgálja - szögezte le Pelczné Gáll Ildikó hétfői sajtótájékoztatóján. | 2007-04-30 12:05:00 | 1 |
| Amerika már nem a vitathatatlan gazdasági szuperhatalom | Az amerikaiaknak hozzá kell szokniuk, hogy egyre több óriásvállalatuk veszíti el vezető szerepét a világgazdaságban; az Egyesült Államok immár nem a vitathatatlan gazdasági szuperhatalom - írta a The New York Times vasárnap. | 2007-04-30 10:54:00 | 0 |
| Nincs hova küldeni a rabokat Guantánamóról | Az Egyesült Államok 82 rabot szabadon engedne a kubai Guantánamo börtöntáborból, de az egykor terrorizmus gyanúja miatt elfogott személyek lehet, hogy még hónapokig, sőt évekig nem hagyhatják el az amerikai tábort, mivel nincs olyan ország, amelyik befogadná őket vagy ahová biztonságban visszatérhetnének - írta a The Washington Post. | 2007-04-30 10:27:00 | 0 |
| Nemzetközi akciónap Darfurért | Figyelemfelhívó demonstrációt tartottak az Amnesty International (AI) Magyarország aktivistái a Kossuth téren, a Parlament épülete előtt vasárnap; a szervezet így emlékeztetett a darfuri konfliktusra - tájékoztatta az MTI-t az AI Magyarország igazgatója. | 2007-04-29 16:53:00 | 0 |
| Munkaügyi ellenőrzések várhatók a munka ünnepén | Idén is ellenőrzi az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, hogy a munkáltatók dolgoztatják-e munkavállalóikat a május elsejei hosszú hétvégén. Május 1-jén csak kivételes esetben lehet munkavégzést elrendelni. A bírság 20 millió forintig terjedhet. Az inforadio.hu írása. | 2007-04-29 16:50:00 | 0 |
| Négyszáz dolgozót bocsátanak el a Kaposi Mór Kórházból? | Három-négyszáz dolgozót kell elbocsátani a Kaposi Mór Oktató Kórházból, ha nem rendeződik rövid időn belül az intézmény pénzügyi helyzete. Az intézménynek több száz millió forintos adóssága van. A kórház igazgatóját, Repa Imrét Molnár Lajos egészségügyi miniszter utódjaként is emlegették. A Hír TV híre. | 2007-04-29 16:32:00 | 0 |
| Átadták a vöröskeresztnek az elrabolt kínaiakat | Az Ogadeni Nemzeti Felszabadító Front átadta a Nemzetközi Vöröskeresztnek azt a hét kínait, akit a szakadár szervezet emberei a hét elején raboltak el egy kelet-etiópiai olajmezőről - közölték vasárnap a túszejtők. MTI hír. | 2007-04-29 16:24:00 | 0 |
| Nem kell az SZDSZ több biztosítója az MSZP-nek | A Magyar Szocialista Párt legliberálisabbnak tartott reform platformja, az Ésszerűség és felelősség elnevezésű platform is elutasította a több-biztosítós társadalombiztosítási modell bevezetését -
jelentette be Kertész Krisztián, a platform elnöke. Az MNO írása. | 2007-04-29 16:21:00 | 0 |
| Felmelegítette a kongresszusi központ tervét a kormány | Nagyszabású kongresszusi központ építéséről döntött szerdán a kormány - adta hírül vasárnap a kormányszóvivői iroda, csakhogy az első Gyurcsány-kormány egyszer már megígérte ugyanezt. Az beruházásból - amelyet ez év végén kellene átadni - persze nem lett semmi. Az MNO írása. | 2007-04-29 16:14:00 | 0 |
| Az EU háromoldalú tárgyalást javasol | A Szíriába menekült irakiak ügyével kapcsolatban az Európai Bizottság, Bagdad és Damaszkusz közötti háromoldalú tárgyalásra tett javaslatot vasárnap a szíriai fővárosban Louis Michel, a bizottság fejlesztésért felelős tagja. MTI hír. | 2007-04-29 16:12:00 | 0 |
| Csökken a várható élettartam? | Az elkövetkező években nem várható javulás a magyar lakosság halandósági mutatóiban, már az is jó volna, ha nem csökkenne a várható élettartam - nyilatkozta a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban. | 2007-04-29 16:09:00 | 0 |
| Tiltakoznak a magyar szakszervezetek május 1-jén | Négy szakszervezeti szövetség a tavalyihoz hasonlóan idén is közösen ünnepli május elsejét, és a munka ünnepén tiltakoznak a terhek további növelése, illetve a magánbiztosítók létrehozása ellen - mondta az InfoRádiónak Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. | 2007-04-29 15:56:00 | 0 |
| Berki Krisztián aranyérmet szerezett | Akárcsak a selejtezőben, a vasárnapi döntőben is Berki Krisztián volt a legjobb lólengésben az amszterdami tornász Európa-bajnokságon, így az UTE 22 éves versenyzője a 2005-ös debreceni Eb-győzelme után másodszor lett Európa-bajnok. Női ugrásban Korcsmáros Enikő a hetedik helyen végzett. Az origo.hu írása. | 2007-04-29 15:45:00 | 0 |
| Szijjártó: Brüsszel nem Moszkva | Az MSZP-nek 17 év sem volt elég arra, hogy megszabaduljon régi beidegződéseitől. Közlemény. | 2007-04-29 15:21:00 | 0 |
| Legfontosabb szolgálatom, hogy összetartsam a világ magyarságát | Sólyom László köztársasági elnök vasárnap kora délután hazaérkezett egyhetes kanadai látogatásáról. MTI összefoglaló. | 2007-04-29 15:08:00 | 0 |
| Irán részt vesz az iraki újjáépítési konferencián | Irán részt vesz a jövő héten az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartandó iraki újjáépítési konferencián - jelentette be vasárnap az iraki miniszterelnöki hivatal. MTI hír. | 2007-04-29 14:45:00 | 0 |
| Több tízezres tüntetés Isztambulban | Több tízezren gyűltek össze vasárnap Isztambulban az iszlámbarát kormányt bíráló jelszavakat kiabálva, miközben Abdullah Gül külügyminiszter világossá tette, hogy az állam világi berendezkedésének lopakodó felszámolásától tartó hadsereg nyomása ellenére nem mond le az elnökjelöltségről. Gül a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) az államfőjelöltje. MTI hír. | 2007-04-29 14:33:00 | 0 |
| Megnyílt a dunaszigeti ökopark | Megnyitotta kapuit vasárnap a dunaszigeti ökopark. A Mosonmagyaróvár közeli település tájközpontja a Szigetköz természeti értékeit kínálja az odalátogatóknak - mondta a 27 ezer négyzetméteres szabadtéri létesítményt működtető Pisztráng Kör Egyesület vezetője az MTI-nek. | 2007-04-29 14:23:00 | 0 |
| Óvnak a tiltott helyen való fürdőzéstől | A tiltott helyen fürdőzés veszélyeire hívta fel a figyelmet a az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője; Dobson Tibor az MTI-nek vasárnap azt is elmondta, ott sem ajánlják még a legmelegebb napokban sem a megmártózást, ahol a fürdőző nem ismeri a víz természetét, mélységét. | 2007-04-29 14:20:00 | 0 |
| Ötven éves a prágai Ady Endre Diákkör | Megalakulásának félévszázados jubileumát ünnepelte a hét végén Prágában az Ady Endre Diákkör (AED), amely napjainkban az egykori Csehszlovákia területén a legrégebben működő magyar diákklub. MTI tudósítás. | 2007-04-29 14:18:00 | 0 |
| Hatvanhárom halottja van a kerbelai robbanásnak | Hatvanhárom ember meghalt és további 170-en sebesültek meg a legújabb, vasárnapi adatok szerint az előző nap az iraki Kerbelában autóba rejtett pokolgéppel végrehajtott öngyilkos merénylet következtében. MTI hír. | 2007-04-29 14:12:00 | 0 |
| A válság oka az alkalmatlan kormány | Kovács Lászlónak ezúttal teljesen igaza van. Magyarország bajai nem az uniós tagságból fakadnak. Közlemény. | 2007-04-29 14:09:00 | 0 |
| Sarkozy: A politika nem háború | Nicolas Sarkozy, a francia jobboldal elnökjelöltje "a francia intézmények szellemével ellentétesnek" minősítette kihívója, a szocialista Ségoléne Royal és az első választási forduló harmadik helyezettje, a centrista Francois Bayrou között szombaton lezajlott tv-vitát. MTI hír. | 2007-04-29 13:59:00 | 0 |
| Huszonnégy halottja van a kolumbiai felhőszakadásoknak | Huszonnégy halottja és 35 sebesültje van eddig a márciusban kezdődött kolumbiai felhőszakadásoknak - közölte szombaton a helyi Vöröskereszt képviselője. MTI hír. | 2007-04-29 13:51:00 | 0 |
| Lázár Ervin íróra emlékeznek | A tavaly elhunyt Lázár Ervin íróra emlékeznek az Erdei dalnokverseny című multimédiás összeállítással hétfőn Budapesten, a Művészetek Palotájában - közölte Torma Szabolcs projektvezető az MTI-vel. | 2007-04-29 13:39:00 | 0 |
| Olmert nem mond le | Ehud Olmert izraeli kormányfő nem szándékozik lemondani annak ellenére, hogy a libanoni háborúról rövidesen napvilágra kerülő jelentés bírálja az abban játszott szerepét - jelentették szombaton izraeli televíziók. MTI hír. | 2007-04-29 13:35:00 | 0 |
| Kulturális rendezvények a lengyel nemzeti ünnepen | Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából kulturális programokat rendez Pest megye testvérrégiója, a mazóviai vajdaság május 3-án Budapesten, a Millenáris Parkban - közölte a lengyel nagykövetség az MTI-vel. | 2007-04-29 13:28:00 | 0 |
| A tánc világnapja | A Szegedi Kortárs Balett XX. század-est című előadásának budapesti
bemutatójával és szakmai díjak átadásával ünneplik a tánc világnapját vasárnap Budapesten, a Művészetek Palotájában. MTI hír. | 2007-04-29 13:26:00 | 0 |
| Balla Mihály: Magyarország éllovasból sereghajtóvá vált | Három éve tagja az Magyarország az Európai Uniónak: mára a régió éllovasából sereghajtókká lettünk. Az ország nemzetközi presztízse a kormány megbízhatatlansága miatt megromlott - összegezte a Fidesz álláspontját a párt külpolitikusa. | 2007-04-29 12:34:00 | 0 |
| A mérnöki kamara bevezeti az egységes nyilvántartási rendszert | A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) fokozatosan vezeti be a felelős műszaki vezetők és műszaki ellenőrök nyilvántartási rendszerét, ami teljes egészében várhatóan a jövő évtől működik majd - mondta Kováts Gábor, a mérnöki kamara elnöke az MTI-nek. | 2007-04-29 12:01:00 | 0 |
| Kadhafi óvta a Nyugatot attól, hogy beavatkozzon Dárfúrban | Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szombaton óvta a Nyugatot attól, hogy beavatkozzon a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban, és ismételten állást foglalt a nemzetközi békefenntartóknak a térségbe irányítása ellen. MTI hír. | 2007-04-29 11:56:00 | 0 |
| Tamil lázadók egy gáztárolót bombáztak | Feltételezett tamil lázadók repülőgépe gáztárolót bombázott vasárnap hajnalban a Srí Lanka-i főváros, Colombo közelében, a létesítmény kigyulladt - közölte egy katonai illetékes. MTI hír. | 2007-04-29 11:53:00 | 0 |
| Az észt rendőrség 50 embert vett őrizetbe | Az észt rendőrség 50 tüntetőt vett őrizetbe az Oroszországgal határos Narvában szombat este, akik a tallinni szovjet háborús emlékmű áthelyezése ellen tiltakoztak. MTI hír. | 2007-04-29 11:51:00 | 0 |
| Putyin nyugtalan az észtországi zavargások miatt | Vlagyimir Putyin orosz elnök "heves nyugtalanságát" fejezte ki a tallinni szovjet emlékmű áthelyezésével kapcsolatban kirobbant észtországi zavargások miatt az Európai Unió soros elnökségét betöltő Németország kancellárjának, Angela Merkelnek. | 2007-04-28 16:32:00 | 0 |
| A német kormány 2011-ig nem engedné be az új EU-tagok munkavállalóit? | A német kormánykoalíció pártjainak illetékes szakpolitikusai megegyeztek, hogy 2011-ig kizárják az Európai Unió új, kelet-európai tagállamainak munkavállalóit az ország munkaerőpiacáról - írja friss számában a Der Spiegel című német hetilap. | 2007-04-28 16:04:00 | 0 |
| Orbán Viktor beszéde a Kisgazda Polgári Szövetség zászlóbontó nagygyűlésén | | 2007-04-28 15:49:00 | 0 |
| Soproni Szeretet Napok a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára | Várják a jó szívvel adományozókat Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján, az édesanyák tiszteletére, és a dévai árvák megsegítésére szervezett Szeretet Napokra. | 2007-04-28 15:15:00 | 0 |
| Sopron: Vesztésre játszik az MSZP? | Mellékes és alaptalan kérdéseket feszegetett az ellenzék az április 26-i soproni közgyűlésen, hogy elterelje a figyelmet az igazi problémáról: a város vagyonvesztéséről abban az esetben, ha nem indítjuk meg a pert - mondta el Abdai Géza alpolgármester a sajtónak. | 2007-04-28 14:52:00 | 0 |
| Bayrou és Royal a politikai táborok közti összecsapás befejezését szeretné | A francia elnökválasztás első fordulójában harmadik helyén végzett Francois Bayrou centrista és a második fordulóba bejutott szocialista jelölt, Ségolene Royal szombati tévévitáján a politikai "blokkok" közti összecsapás befejezésére szólított fel, de nem kötöttek választási szövetséget. | 2007-04-28 14:46:00 | 0 |
| Kontrát: A tüntetők verésében sikeresek voltak | "Amennyiben sikernek tekintjük azt, hogy tavaly ősszel ártatlan, alkotmányos jogaikkal élni kívánó polgárokat vertek meg - vélhetően felsőbb politikai utasításra vagy jóváhagyással - a rendőrök, akkor valóban nagy "sikert" aratott Gergényi Péter." | 2007-04-28 13:47:00 | 0 |
| Orbán: Érdekünk, hogy a tettek mezejére lépjünk | Nemcsak helyreállítani, hanem fejleszteni is kell a vidéki közszolgáltatásokat - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Csongrádon a párttá alakult Kisgazda Polgári Szövetség első országos nagygyűlésén. | 2007-04-28 13:15:00 | 0 |
| Orosz állampolgár volt a Tallinnban meghalt tüntető | Orosz állampolgár volt az a fiatalember, aki életét vesztette az észt fővárosban péntekre virradó éjjel az utcai tüntetők és a rendőrség között lezajlott összecsapásokban - közölte szombaton a moszkvai külügyminisztérium. | 2007-04-28 13:10:00 | 0 |
| Havel szerint új tekintélyuralmi rendszer van születőben Oroszországban | Václav Havel volt cseh elnök mély aggodalmának adott hangot egy szombati lapinterjúban a legutóbbi oroszországi fejlemények miatt, amelyek véleménye szerint egy új tekintélyuralmi rendszer formálódására utalnak. | 2007-04-28 12:51:00 | 0 |
| Gergényi: Megvalósult a reagáló rendőrség | | 2007-04-28 12:39:00 | 0 |
| Észt vakmerőség | Nyugat-európai szemmel teljesen érthetetlen, magyar nézőpontból viszont már jóval emészthetőbb az a tragikus esemény, ami az észt fővárosban tegnap egy halottal és 43 sebesülttel terhelte meg a Baltikum újkori történetét. Ezért van, s lesz még évtizedeken át éles választóvonal a Nyugat, valamint az egykori kommunista államok között. Ott már kizárólag a rideg érdekek számítanak, itt még az érzelmeké, a szimbólumoké a főszerep. | 2007-04-28 12:06:00 | 0 |
| Soproni szocialisták: Bukjon el a város! | Mélygarázs-építési láz kezdődött Magyarországon. A folyamat jellemzőit eddig a soproni és a váci példán keresztül ismerte meg a nyilvánosság. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt Sopron esetében a Nemzeti Nyomozó Iroda már nyomoz, a váci mélygarázs ügyében pedig feljelentéskiegészítést rendelt el a rendőrség. | 2007-04-28 12:03:00 | 0 |
| Zéró toleranciát sürget osztrák lap az új EU-tagokkal szemben | Bulgária és Románia megbüntetését sürgeti egy osztrák újság a két balkáni országban igencsak vontatottan haladó reformfolyamat miatt. | 2007-04-28 11:57:00 | 0 |
| Folytatódtak a zavargások Tallinban | Péntek este ismét szórványos összetűzések történtek az észt fővárosban a rendőrség és tüntető fiatalok között, egy nappal azután, hogy a tallinni szovjet hősi emlékmű eltávolítása miatt kirobbant zavargásokban egy fiatal életét vesztette. | 2007-04-28 11:48:00 | 0 |
| Országos nagygyűlést tart a Kisgazda Polgári Szövetség | Országos nagygyűlést tart ma Csongrádon a március elején önálló párttá alakult Kisgazda Polgári Szövetség, a rendezvényen beszédet mond Orbán Viktor és Turi-Kovács Béla is - közölte Kohári Nándor, a szervezet megbízott megyei elnöke. | 2007-04-28 11:43:00 | 0 |
| Megkereszteltek egy 114 éves kínai asszonyt Tajvanon | Megkereszteltek Tajvanon egy 114 éves kínai asszonyt, aki feltehetően a legidősebb katolikus lett a világon - jelentette a Fides katolikus hírügynökség. | 2007-04-28 11:41:00 | 0 |
| Litván elnöki vétó a volt KGB-ügynökök elleni törvénymódosításra | Valdas Adamkus litván elnök pénteken visszaküldte a parlamentnek azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mostantól nemcsak a volt szovjet titkosszolgálat (KGB) egykori törzsállományú alkalmazottait, de annak tartalékos tisztjeit is eltiltanák a balti országban a közszolgálattól és más felelős állások betöltésétől. | 2007-04-28 11:35:00 | 0 |
| Washington a gyurcsányi gázpolitika miatt aggódik | Washington aggódik amiatt, hogy Magyarország orosz politikai befolyás alá kerülhet, ha túlságosan függővé válik az orosz energiaszállításoktól - írta pénteken a The Washington Times. | 2007-04-28 11:32:00 | 0 |
| Vezető belga kormánypárt EU-szankciókat sürget Lengyelország ellen | Komoly EU-szankciókat sürgetett Lengyelország ellen az egyik vezető belga kormánypárt az alapvető emberi és szabadságjogok folyamatos megsértése miatt. | 2007-04-28 11:27:00 | 0 |
| Ukrán ajánlat a Tallinnban nyugvó szovjet katonák újratemetésére | Mihajlo Dobkin, a kelet-ukrajnai Harkiv polgármestere felajánlotta tallinni kollégájának, Edgard Savisaarnak, hogy Harkivban állítsák fel az észt fővárosban lebontott szovjet hősi emlékművet és Ukrajna első fővárosában temessék újra a szovjet katonák maradványait. | 2007-04-28 11:21:00 | 0 |
| Az Ahtisaari-javaslatot még a koszovói szerbek mérsékelt politikusai is elutasítják | Az Ahtisaari-javaslat hamis képet fest a koszovói helyzetről, s elfogadhatatlan - közölték pénteken a helyi szerbek mérsékelt beállítottságúnak tartott képviselői az ENSZ BT Pristinában tartózkodó ténymegállapító küldöttségével. | 2007-04-28 11:20:00 | 0 |
| Tubes: élőláncos tiltakozás a tervezett radar ellen Pécsett | "Élőláncos" felvonulással tiltakoztak mintegy háromszázan a Tubesre tervezett katonai lokátor építése ellen Pécs belvárosában pénteken. | 2007-04-28 11:05:00 | 0 |
| Blair és Kaczynski hatékony Európát szorgalmaz | Tony Blair brit miniszterelnök egyetértett pénteken Varsóban Lech Kaczynski lengyel elnökkel abban, hogy az Európai Uniónak a hatékonyság kereteit megteremtő alapokmányra van szüksége. | 2007-04-28 11:01:00 | 0 |
| Emelkedő vonatjegy-árak | Megváltozik május 1-jével a belföldi helyközi közösségi közlekedés tarifa- és kedvezményrendszere: a vasúti személyszállítás bruttó díjtételei átlagosan 17 százalékkal emelkednek, az InterCity vonatok pót- és helyjegyeinek díjai nem változnak. | 2007-04-28 10:58:00 | 0 |
| Járatok leállítását kezdeményezi a szaktárcánál a Kapos Volán | A Kapos Volán csaknem 60 autóbuszjárat leállítását kezdeményezi a jövő héten a gazdasági tárcánál - közölte Torma Kálmán, a társaság vezérigazgatója. | 2007-04-28 10:50:00 | 0 |
| Sopron: Vesztésre játszik az MSZP? | Mellékes és alaptalan kérdéseket feszegetett az MSZP az április 26-i soproni közgyűlésen, hogy elterelje a figyelmet magáról az igazi problémáról: a város vagyonvesztéséről abban az esetben, ha nem indítjuk meg a pert - mondta el a sajtónak Abdai Géza alpolgármester | 2007-04-27 17:40:00 | 0 |
| A CIA elfogott egy feltételezett al-Kaida vezetőt | Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elfogta az al-Kaida terrorhálózat egy feltételezett, magas rangú tagját, akit azzal gyanúsítanak az amerikai hatóságok, hogy ő irányította a terroristák afganisztáni fegyveres akcióit -jelentette be pénteken a Pentagon. | 2007-04-27 17:36:00 | 0 |
| 100 milliót is követelhetnek Szilvásyéktól | A Fővárosi Bíróságon pénteken megkezdődött az öt halálos áldozattal és több mint 300 sérülttel járó, tavaly augusztus 20-i budapesti tűzijáték közben kitört vihar 32 károsultjának pere. Az ügyben hosszú és bonyolult eljárásra lehet számítani, a végső döntés akár több évig is elhúzódhat. | 2007-04-27 17:30:00 | 0 |
| Felmentették Berlusconit | A milánói fellebbviteli bíróság pénteken felmentette Silvio Berlusconi volt kormányfőt, akit bírák megvesztegetésével vádoltak. | 2007-04-27 17:18:00 | 0 |
| Az ukrán kormánykoalíció ismét az alkotmánybírósághoz fordult | Az ukrán kormánykoalíciót támogató parlamenti képviselők ismét alkotmányossági normakontrollt kértek Viktor Juscsenko elnök újabb rendeletével kapcsolatban, amelyben június 24-re írta ki az előre hozott választásokat. | 2007-04-27 16:58:00 | 0 |
| Az egészségügyi finanszírozás miatt az összeomlás fenyeget több egyetemet is | Ha nem változnak az egészségügyben a finanszírozási feltételek, augusztusra összeomolhat az ellátás több olyan egyetemen, amely klinikákat tart fönn - közölték az érintett intézmények vezetői pénteken az MTI-vel. | 2007-04-27 16:56:00 | 0 |
| A gyümölcstermés 70-90 százaléka lefagyott Szabolcsban | Az idei gyümölcstermés 70-90 százalékát megsemmisítette a vasárnap éjjeli fagy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kertekben - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke pénteken Nyíregyházán sajtótájékoztatón, miután a térség gyümölcsöseiben tájékozódott a kialakult helyzetről. | 2007-04-27 16:40:00 | 0 |
| Szaúd-Arábia: 172 őrizetbe vétel | Szaúd-Arábiában őrizetbe vettek 172 feltételezett terroristát, akik a rijádi belügyminisztérium szerint támadásokat terveztek az ország olajlétesítményei és több katonai támaszpontja ellen, s külföldi pilótakiképzésen is részt vettek, hogy repülőgépekkel öngyilkos merényleteket hajthassanak végre. | 2007-04-27 16:25:00 | 0 |
| Liga, Munkástanácsok: tiltakozó demonstráció május 1-jén | A romló életminőség és a megszorító intézkedések negatív hatásai ellen fog tiltakozni a Liga szakszervezeti szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége május 1-jén Budapesten az Olimpiai Parkban közös rendezvényünkön - tájékoztatta a szervezők nevében az újságírókat Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke pénteken Budapesten. | 2007-04-27 16:13:00 | 0 |
| Elloptak három bronzszobrot a Gellért-hegyről | Három életnagyságú bronzszobrot loptak el péntekre virradóra Budapesten, a Gellért-hegyen, a kár mintegy 30 millió forintra tehető - közölte Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója az MTI-vel. | 2007-04-27 15:44:00 | 0 |
| Hollandia május 1-jétől szabad munkavállalást biztosít | A holland parlament alsóháza úgy döntött, hogy szabad munkavállalást biztosít május 1-jétől a 2004-ben az Európai Unióba belépő tagországok állampolgárainak; erről pénteken értesítette a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot. | 2007-04-27 15:43:00 | 0 |
| Bukarestben rendezik meg a 2008-as NATO-csúcstalálkozót | Bukarestben rendezik meg a NATO jövő tavasszal tartandó csúcstalálkozóját - közölte pénteken Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár. | 2007-04-27 15:32:00 | 0 |
| Református konvent az unión kívüli magyarok vízumhoz jutásáért | A Kárpát-medencei Református Generális Konvent elnöksége arra kéri a magyarországi döntéshozókat, hogy a schengeni határok várható kiterjesztése előtt oldják meg az Európai Unió határain kívül rekedő magyar nemzetiségűek egyszerű és költségmentes vízumhoz jutását - tájékoztatott a Magyarországi Református Egyház pénteken. | 2007-04-27 15:22:00 | 0 |
| Több biztosító: még kevesebb kórház | Pokorni Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi pénztár privatizálása kórházbezárásokhoz vezethet. | 2007-04-27 15:10:00 | 1 |
| Középiskolák toplistája: a Fazekas az első | A fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium áll első helyen a gimnáziumok rangsorában a felsőoktatási felvételi arányokat tekintve; a toplistát a Köznevelés című hetilap pénteki számában tették közzé. | 2007-04-27 15:10:00 | 0 |
| Jótékonysági program a dévai árvák megsegítésére | Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója tiszteletére, a dévai árvák megsegítésére jótékonysági hétvégét rendeznek jövő szombaton és vasárnap Sopronban - közölte Abdai Géza alpolgármester sajtótájékoztatón pénteken. | 2007-04-27 15:00:00 | 0 |
| Pert nyert a GVH négy moziüzemeltető ellen | Véglegesen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy moziüzemeltető vállalkozás ellen, a Legfelsőbb Bíróság 2007. április 25-én tartott tárgyalásán ugyanis helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla tavalyi döntését - közölte a hivatal pénteken. | 2007-04-27 14:54:00 | 0 |
| Felsőoktatási jelentkezések: idén is az ELTE a legnépszerűbb | A legtöbben idén is az ELTE-re szeretnének bejutni a felsőoktatási intézmények közül; a mostani eljárás során felvételi kérelem érkezett Kongóból is - derült ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb felvételi statisztikáiból. | 2007-04-27 14:30:00 | 0 |
| Lezuhant egy orosz katonai helikopter Csecsenföldön | Lezuhant egy orosz katonai helikopter pénteken Csecsenföldön, és a fedélzetén lévő mind a 18 katona életét vesztette - közölték a hatóságok, de az egyelőre nem világos, hogy lelőtték-e a járművet. | 2007-04-27 14:24:00 | 0 |
| Spanyolországban vádat emeltek három amerikai katona ellen | Spanyolországban eljárást indítottak három amerikai katona ellen, akiknek egy spanyol fotoriporter halálát okozták Bagdadban, a 2003-as amerikai hadjárat alatt. | 2007-04-27 14:14:00 | 0 |
| Orosz bankot vehet az idén az OTP | Az OTP Bank 2007-ben nem keres új felvásárlási lehetőségeket, de egy kisebb orosz bank megvásárlását nem zárja ki Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója. | 2007-04-27 14:04:00 | 0 |
| Terror: a belga titkosszolgálatok figyelmeztetnek | A belga titkosszolgálatoknak sikerült azonosítaniuk "egy bizonyos számú" belga állampolgárt, akik az iraki terrorista hálózatok tagjaivá váltak - közli pénteki számában a Le Soir című brüsszeli napilap, amely szerint az illetők akár öngyilkos merényletekre is készen állnak. | 2007-04-27 13:55:00 | 0 |
| Távhő-díjak: 30 százalékos eltérések országos szinten | A távhő-díjak között országos szinten mintegy 30 százalékos különbség van; Budapest a legdrágább, Győr pedig a legolcsóbb - derül ki a Hőtermelők és Szolgáltatók Országos Szövetségének adataiból. | 2007-04-27 13:42:00 | 0 |
| Drasztikusan emelnék a tandíjat a felsőoktatásban | A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy gondolja át a tandíjfizetésre vonatkozó elképzeléseit, és ha vannak emelési szándékai, azokat sürgősen vonja vissza. Erről Szijjártó Péter, a párt kommunikációs vezetője beszélt pénteken sajtótájékoztatón. | 2007-04-27 13:34:00 | 0 |
| Csehország biztonsági garanciákat kér Washingtontól | Csehország biztonsági garanciákat fog kérni az Egyesült Államoktól azért, hogy engedélyezi egy amerikai radarállomás létrehozását Csehországban - jelentette ki Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter abban az interjúban, amelyet a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap közölt pénteken. | 2007-04-27 13:13:00 | 0 |
| KDNP: a több-biztosítós rendszerrel nem lesz több pénz az egészségügyre | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a több-biztosítós rendszer bevezetésével nem lesz több pénz az egészségügyre, sőt plusz költségeket jelent majd a magánbiztosítók fenntartása. Erről Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője nyilatkozott pénteken az MTI-nek. | 2007-04-27 13:02:00 | 0 |
| Energiapolitikai fordulat - a kormány beismeri hibáját?-Németh Zsolt (Fidesz) közleménye: | | 2007-04-27 12:54:00 | 0 |
| A kormány beismeri hibáját? | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség üdvözli Szekeres Imre honvédelmi miniszternek az Egyesült Államokban tett, Magyarország energiabiztonságával kapcsolatos nyilatkozatát. | 2007-04-27 12:48:00 | 0 |
| Blair jövő héten bejelentheti távozását? | A jövő héten bejelentheti távozását a kormányzó brit Munkáspárt éléről Tony Blair miniszterelnök, így próbálva javítani pártja esélyeit a csütörtöki részleges helyhatósági és tartományi törvényhozási választásokon - írta a kormányfőhöz közeli forrásokat idézve a pénteki The Daily Telegraph. | 2007-04-27 12:41:00 | 0 |
| Állatvédők feljelentést tettek Toepler Zoltán filmje miatt | Állatkínzás miatt feljelentést tett a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület (HEROSZ)Toepler Zoltán Álszent című kisjátékfilmjével kapcsolatban, mert a film egyik jelenetében vízbe fojtanak egy macskát - közölte az egyesület pénteken az MTI-vel. | 2007-04-27 12:31:00 | 0 |
| Kaszparov szerint a Nyugat elnéző Putyinnal | Garri Kaszparov cinkossággal vádolta meg a Nyugatot, mivel szerinte az nem vesz tudomást Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerének jogsértéséről. Az orosz ellenzéki vezető erről Bécsben beszélt csötörtök este a Bruno Kreisky Forum szervezésében tartott, rendkívüli érdeklődéssel kísért előadásában, melynek címe Oroszország - hat hónap Anna Politkovszkaja nélkül volt. | 2007-04-27 12:20:00 | 0 |
| Moszkvában tárgyal a cseh elnök | Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta cseh kollégáját, Václav Klaust, akinek Borisz Grizlov duamelnök már kifejezte az amerikai rakétavédelmi komponens tervezett csehországi telepítése miatti orosz aggodalmakat. | 2007-04-27 12:07:00 | 0 |
| Megszüntették a Gyurcsány cége elleni pert | Tárgyaláson kívüli végzéssel megszüntette a miniszterelnök cége, az Altus Rt. és a Humán-Jövő 2000 Kft. elleni pert a Somogy Megyei Bíróság - közölte Varga Rita bírósági szóvivő pénteken az MTI-vel. | 2007-04-27 11:44:00 | 0 |
| Az oroszok megszakítják Észtországgal a kapcsolatot? | Az Észtországhoz fűződő diplomáciai kapcsolat megszakítását készül javasolni Vlagyimir Putyin elnöknek az orosz felsőház, miután a tallinni szovjet hősi emlékművet kitelepítették a belvárosból. MTI hír. | 2007-04-27 11:19:00 | 0 |
| Geszti ingyen szervezhet lóversenyt a Hősök terére | Három évig ingyen rendezhet lóversenyt a Hősök terén egy Geszti Péter vezette kft. A rendezvényhez való engedélyt a Fővárosi Közgyűlésben az MDF-esek támogatásával szavazták meg a koalíció képviselői. Demszky Gábor kérte a javaslat támogatását. MTI hír. | 2007-04-27 11:16:00 | 0 |
| Kostunica: A magyaroknak is joguk van önrendelkezésre | Ha a nemzetközi közösség elismeri a koszovói albánok jogát az önrendelkezésre, akkor a Romániában és Szlovákiában élő magyarok is követelhetik azt - mondta Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök az ENSZ Biztonsági Tanácsa 15 tagállamának képviselőiből álló tényfeltáró küldöttség előtt. A stop.hu híre. | 2007-04-27 11:07:00 | 0 |
| Brüsszelben ülésezik a Fidesz elnöksége | A Fidesz elnöksége az Európai Néppárt frakcióelnökségének meghívására május 1-jétől két napon át Brüsszelben ülésezik. A részletes programról pénteken Szájer József, fideszes európai parlamenti képviselő adott tájékoztatást. | 2007-04-27 11:05:00 | 1 |
| Kétszerese a Fidesz tábora a szocialistákénak | A biztos szavazó pártválasztók abszolút, 59 százalékos többsége Fidesz-szavazó, az MSZP 30 százalékával szemben. Ha most lennének a választások, a szocialisták 16 százalék-os, a Fidesz 30 százalékos szavazatarányra számíthatna. Gyurcsány munkájával továbbra is az ország kétharmada elégedetlen. MNO összeállítás, | 2007-04-27 10:45:00 | 0 |
| Zavargások Tallinban | Több mint száz embert őrizetbe vettek péntekre virradóan az észt főváros központjában az ottani II. világháborús szovjet emlékmű áthelyezése elleni, csetepatéba torkolló tiltakozás után - közölte a rendőrség. MTI hír. | 2007-04-27 10:39:00 | 0 |
| Befejeződtek a harcok Mogadishuban | Péntek délelőttre az etióp hadsereg ellenőrzése alá vonta a mogadishui utcákat, a harcok szünetelnek a szomáliai fővárosban, miután az etióp alakulatok az éjjel elfoglalták a lázadók állásait. MTI hír. | 2007-04-27 10:30:00 | 0 |
| Nem hivatás hosszú távon Afganisztánban maradni? | Franciaországnak nem hivatása hosszú távon Afganisztánban maradni megszállóként - mondta pénteken Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter, néhány órával azelőtt, hogy lejár a két francia segélymunkás tálib elrablói által megszabott határidő az Afganisztánban állomásozó francia erők kivonására. MTI hír. | 2007-04-27 10:28:00 | 0 |
| Sólyom László: A magyarság egységét szolgálom | A magyarság egységének szolgálatát nevezte elnöksége egyik célkitűzésének Sólyom László köztársasági elnök a kanadai 1956-os megemlékezések csütörtöki ottawai zárórendezvényén. MTI tudósítás. | 2007-04-27 10:02:00 | 0 |
| Irak a demokrata párti jelöltek vitájában középpontjában | Az iraki háború volt a fő témája az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségre pályázó nyolc politikusa közötti csütörtöki tévévitának. MTI hír. | 2007-04-27 09:39:00 | 0 |
| Leváltották a kínai külügyminisztert | Leváltották a kínai külügyminisztert, Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) helyére eddigi helyettese, Jang Csien-cse (Yang Jiechi) kerül az Új Kína (Xinhua) hírügynökség pénteki jelentése szerint. MTI információ. | 2007-04-27 09:32:00 | 0 |
| Sikeres rakétakísérletet hajtott végre az amerikai haderő | Sikeres rakétakísérletet hajtott végre az amerikai haderő tengeri légvédelmi rendszere helyi idő szerint csütörtökön a Hawaii-szigetek partjainál. MTI hír. | 2007-04-27 09:31:00 | 0 |
| A Benkó Dixieland Band jubileumi koncertje Budapesten | Több mint 10.100 koncert, 70 lemez, külföldi turnék sokasága után május 5-én jubileumi koncertet ad a félévszázados fennállását ünneplő Benkó Dixieland Band a Budapest Sportarénában. MTI hír. | 2007-04-27 09:17:00 | 0 |
| A volt CIA-főnök a Bush-kormányzatot vádolja | George Tenet, az amerikai központi hírszerző hivatal (CIA) ő volt igazgatója azzal vádolta a Bush-kormányzatot, hogy lejáratta őt, amikor olyan értelmű nyilatkozatot adtak a szájába, amely szerint az iraki háború könnyű szerrel megnyerhető. MTI hír. | 2007-04-27 09:14:00 | 0 |
| A tálibok hatalmukba kerítettek egy körzetet | Az iszlamista tálib mozgalom fegyveresei lerohantak és hatalmukba kerítettek péntekre virradóra egy dél-afganisztáni körzetet. A harcok során megölték a körzet vezetőjét és a helyi rendőrfőnököt. MTI hír. | 2007-04-27 08:46:00 | 0 |
| Polgári véleményformáló klubot alapított Széles Gábor | Polgári véleményformáló klubot alapított Széles Gábor üzletember, médiaholding tulajdonos - közölte pénteki számában az üzletember tulajdonában lévő Magyar Hírlap. MTI hír. | 2007-04-27 08:35:00 | 0 |
| Kiutasítottak Kínából öt amerikai Tibet-aktivistát | Kiutasítottak Kínából öt amerikai Tibet-aktivistát, akik az ellen tiltakoztak, hogy a jövő évi nyári olimpia lángját a Világ Tetejére (Mount Everest) is felvigyék - jelentette be pénteken egy kínai külügyi szóvivő. MTI hír. | 2007-04-27 08:22:00 | 0 |
| Az EU segélyt folyósít a palesztinoknak | Az Európai Unió továbbra is a palesztin kormány kikerülésével folyósít segélyt a palesztinoknak, s ez egészen addig így lesz, amíg a kabinet nem teljesíti a vele szemben megfogalmazott három ismert feltételt - derült ki Louis Michel EU-biztos csütörtöki tel-avivi nyilatkozatából. MTI hír. | 2007-04-27 08:17:00 | 0 |
| Még nincs meg az okirat: mi lesz az OPNI épületével? | Egyelőre nem tudni: megakadályozhatja-e az egykori adományozó, Schwartzer Ferenc családja, hogy dobra verje a kormány a bezárásra ítélt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet budai ingatlanát. A magyar elmegyógyászat egyik alapítója 1867-ben azzal a feltétellel adta állami kézbe az épületegyüttest, hogy azt legalább 200 évig nem lehet más célra használni. Az érintettek egyelőre keresik az eredeti dokumentumokat. A Magyr Nemzet írása. | 2007-04-27 08:10:00 | 0 |
| Elveszhet 800 ezer vállalkozás a tartozások miatt | Harmadára csökkenhet a magyar vállalkozások száma 10-15 éven belül: a jelenlegi 1,2 millióról a cégek száma akár 300 ezerre is apadhat. A szakemberek szerint ugyan a lakosságot és a keresletet figyelembe véve ez reális számnak tűnik, de ha tényleg tömegével mennek csődbe a kényszer- vagy évek óta veszteségesen működő vállalkozások, az súlyos válsághoz vezethet. A Magyar Nemzet írása. | 2007-04-27 08:06:00 | 0 |