Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

A kormányfő lemondottÉlvezzünk ki minden pillanatot, ki tudja, vacsoraidőben még én leszek-e kormányon - élcelődött szerdai ebédje előtt Romano Prodi tegnaptól már csak volt olasz miniszterelnök. A keserű viccelődés jól mutatja, hogy Prodi tizenhárom pártból álló kormányának ingatagságával áprilisi megválasztása óta tisztában volt. A szenátusban mindössze egyetlen mandátumnyi fölénnyel rendelkezett, kormányzati külpolitikájának mostani leszavazása után - annak rendje és módja szerint - azonnal benyújtotta lemondását.2007-02-23 07:47:00 0
Aláírásra kész a Malév-szerződés: elmaradt egyeztetésekBár a szakszervezetek tiltakoztak az elmaradt egyeztetés miatt, az állami privatizációs szervezet aláírásra alkalmasnak minősítette a Malév privatizációs szerződését. A fizetési feltételeket nem hozta nyilvánosságra a privatizációs szervezet, de egyes vélemények szerint hiányoznak azok a garanciák, amelyek a magyar légicég adósságainak törlesztésére és a működtetésre vonatkoznak.2007-02-23 07:39:00 0
Másfél milliárd dollár bírságra ítélték a MicrosoftotEgy amerikai szövetségi bíróság 1,5 milliárd dollár bírság megfizetésre ítélte a Microsoft óriáscéget az Alcatel-Lucent vállalat MP3 technológiát alkalmazó két távközlési berendezése szabadalmának megsértése címén.2007-02-23 07:29:00 0
Száz év börtönre ítéltek egy amerikai katonátSzáz évi börtönre ítélt egy amerikai katonát egy 14 éves iraki lány megerőszakolásáért, a lány és három családtagja meggyilkolásáért csütörtökön a Kentucky állambeli Fort Campbell katonai bírósága.2007-02-23 07:23:00 0
Meghalt Nyikita HruscsovHruscsov volt szovjet pártvezető 47 éves unokája vasárnap kapott agyvérzést, azóta kórházban ápolták.2007-02-23 07:12:00 0
Morvai: Az első számú felelősnek Gyurcsány Ferencet tekintjükGyurcsány Ferenc miniszterelnököt nevezi meg elsőrendű felelősnek a 2006. szeptemberi és októberi demonstrációkhoz kapcsolódó rendőri brutalitásért a Civil Jogász Bizottság jelentése. Morvai Krisztina, a testület társelnöke az InfoRádióban kijelentette: "mindez egyenesen vezetett el az október 23-i eseményekig", amiért "az első számú felelősnek Gyurcsány Ferencet tartjuk".2007-02-23 07:07:00 0
Orbán: A félelemkeltés a kormányprogram rangjára emelkedettA félelem a kormány érdeke - jelentette ki a Hír Televízióban Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: Magyarországon demokrácia van, az embereknek nincs szüksége arra, hogy a kormány eldöntse, megmondja, hogyan is ünnepeljenek március 15-én. A pártelnök elmondta, hogy a Fidesz feladata az, hogy az új többség akaratát politikai programmá gyúrja össze. Orbán Viktor minderről a Hír Televízió Esti Gyors című műsorában beszélt.2007-02-22 21:18:00 1
Araboknak adják el a Lipót kórházat?Az arab világnak ajánlott fel több kórházingatlant a szabaddemokrata vezetésű gazdasági minisztérium - állította Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő a Lipót korház bezárása elleni csütörtöki tüntetésen.2007-02-22 21:15:00 0
Athénban Molotov-koktéllal tüntetnek a diákok az oktatási "reformok" ellenMintegy hétezer diák és tanár tüntetett csütörtökön Athénban a kormány oktatási reformterve ellen.2007-02-22 18:35:00 0
Putyin a pápához látogatXVI. Benedek pápa márăius 13-án fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Vatikánban - jelentette csütörtökön az Asianews katolikus hírügynökség.2007-02-22 18:25:00 0
Már nem ingyenes a tüdőszűrésAz egészségügy "reformja" megszüntette az ingyenes tüdőszűrést is, tehát ezt a megelőző vizsgálatot is csak vizitdíj ellenében lehet igénybe venni. Kivételt képez, ha az ÁNTSZ döntése alapján kötelező szűrést rendelnek el, ekkor nem kell háromszáz forintot fizetni.2007-02-22 18:11:00 0
Szamuely helyett Szent ErzsébetetÖnkormányzatok csatlakozását várja a Szent Erzsébet-évhez a magyarországi katolikus egyház, ugyanis az országban mindösszesen tíz olyan település van, ahol közterület hirdeti a magyar királylány példás életét - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csütörtöki közleményben.2007-02-22 17:30:00 0
A bankok adózott nyeresége tavaly 15,4 százalékkal nőttA bankszektor 2006-ban 362,61 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 15,4 százalékkal többet az előző évinél - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által publikált előzetes adatokból.2007-02-22 17:27:00 0
Petrétei pedofil-tervezete ellen tiltakoznak az egyházakA magyarországi történelmi egyházak vezetői aggasztónak tartják a Büntető törvénykönyv olyan módosítását, amely büntetlenséget ígér azoknak, akik 14 és 18 év közötti fiatalkorúakról saját használatra pornográf felvételt készítenek - erre hívta fel a figyelmet közös közleményében a négy történelmi egyház csütörtökön.2007-02-22 17:23:00 0
Március 15: ünnepség az Erzsébet-hídnálA Fidesz bejelentette a rendőrségen, hogy az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél tart március 15-én ünnepi megemlékezést.2007-02-22 17:04:00 0
Fidesz közleménye2007-02-22 16:55:00 0
Egymás torkának eső demokrata párti elnökjelölt-aspiránsokSzemélyeskedő hangú üzenetváltás történt az amerikai Demokrata Párt két vezető elnökjelölt-aspiránsa között amiatt, melyikük kampányát támogatja Hollywood; elemzők szerint máris véget ért a pozitív kampány.2007-02-22 16:41:00 0
Milliárdos kárt okozhat az árvíz!41,2 milliárd forintra becsülhető az az érték, melyet évről évre veszélyeztet Óbudán az árvíz. A Római-part védelmének mielőbbi rendezésére hívott össze egyeztetést a kerület polgármestere.2007-02-22 16:40:00 0
Abdai Géza alpolgármester: ,,Fel sem merült az intézmény megszüntetése"Álhírek és torz információk jelentek meg a napokban, melyek a soproni Gyermek- és Ifjúsági Központ megmaradását kérdőjelezték meg.2007-02-22 16:20:00 0
Megalakult a Magosz Ifjú Gazda TagozataAz országban nyolcadikként, Hajdú-Bihar megyében is megalakult a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) Ifjú Gazda Tagozata, melynek elnökévé a hajdúszoboszlói, de Hajdúszováton sertéstenyésztéssel foglalkozó Sain Krisztiánt választották.2007-02-22 16:00:00 0
Ki alakít kormányt Olaszországban?Olaszországban várhatóan csak szombaton derül ki, vajon újabb kormányt alakíthat-e az este lemondott Romano Prodi, vagy előrehozott választások lesznek. Megfigyelők azonban ez utóbbit nem tartják valószínűnek.2007-02-22 15:57:00 0
Lipótmezőért tüntettekMintegy 300-an tüntettek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása ellen csütörtökön Budapesten.2007-02-22 15:36:00 0
Pelczné hivatalában keresi fel SzilvásytA fideszes politikus hivatalában keresi fel a kancelláriaminisztert, miután Szilvásy nem válaszolt a pedofil képek engedélyezésével kapcsolatos korábbi megkeresésre.2007-02-22 15:30:00 0
Feleannyiért dolgozik a magyar, mint az osztrákOlcsón dolgoznak a magyar munkások az osztrák mezőgazdaságban. Míg az osztrák állampolgárok 5-6 eurós órabért kapnak, addig a hazánkbeliek megelégszenek akár 3,30-3,50 euróval is. A magyarok a munkaviszonyból származó jogaikkal sincsenek tisztában.2007-02-22 15:04:00 0
Fizess! - A tüdőszűrés már nem népegészségügyAz egészségügy "reformja" megszüntette az ingyenes tüdőszűrést is, tehát ezt a megelőző vizsgálatot is csak vizitdíj ellenében lehet igénybevenni. Kivételt képez, ha az ÁNTSZ döntése alapján kötelező szűrést rendelnek el, ekkor nem kell háromszáz forintot fizetni.2007-02-22 14:52:00 0
Van-e B-terv Koszovó jövendő státusára?Bár szerdán újabb tárgyalások kezdődtek Bécsben Szerbia és Koszovó tartomány képviselői között a terület államjogi státusáról, a felek élesen eltérő álláspontja alapján közeledés, vagy akár kompromisszum aligha várható a március 1-jéig tartó párbeszédtől.2007-02-22 14:28:00 0
Blair: "senki nem tervez katonai akciót Irán ellen"A brit kormányfő szerint "senki nem tervez katonai akciót" Irán ellen; Tony Blair ugyanakkor csütörtöki BBC-nyilatkozatában nem volt hajlandó használni korábbi külügyminiszterének kifejezését, amely szerint "elképzelhetetlen" az Irán elleni katonai fellépés.2007-02-22 14:23:00 0
Magyarország, 2007: közvilágítás nélkül a téli éjszakákonA mosonmagyaróvári kistérség polgármesterei elégedetlenek a helyi áramszolgáltató tevékenységével. A közvilágítással kapcsolatos problémák hosszú idő óta megoldatlanok, a javítások, izzócserék késnek, de tartozás esetén a cég inkasszója pontosan érkezik. A problémákat a társulás ülésén vitatták meg az érintettek.2007-02-22 14:20:00 0
Nem hidegháború, csak hideg zuhanySzó sincs és szó sem lehet egy újabb hidegháború kezdetéről, sokkal inkább egy hideg zuhanyról, amely remélhetőleg felébresztette a megszólítottakat - mondta az orosz elnök tanácsadója Vlagyimir Putyin müncheni beszédéről.2007-02-22 14:14:00 0
Ismét nőtt a külföldi befektetők részesedéseTavaly a negyedik negyedévben ismét a külföldi befektetők váltak az állampapír-piac legjelentősebb szereplőivé, a nem pénzügyi vállalatok súlya történelmi mélypontra zuhant - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.2007-02-22 14:03:00 0
Az emberiségnek gyorsan kell cselekednieKlímakutatók szerint az emberiségnek gyorsan kell cselekednie, mert már csak 2020-ig van idő egy visszafordíthatatlan környezetvédelmi katasztrófa elhárítására.2007-02-22 13:53:00 0
Petrétei nyomoz a semmi után2007-02-22 12:23:00 0
Megfáradt a kórházbezárásokban: Mexikóban pihizik Molnár miniszterMexikóba és Kanadába ment vakációzni az egészségügyi miniszter. Molnár Lajos kissé visszás módon, épp akkor utazott a tengerentúlra, amikor kritikus szakaszba ért a viharokat kavaró egészségügyi reform.2007-02-22 12:22:00 0
Kész tébolyBudapest második legnagyobb épülete, a "Lipótmező" 40 hektár az ország egyik legértékesebb vidékén. Eleve annak épült, ami ma is: pszichés betegek kórházának. De ennek mostantól vége - így döntött az MSZP-SZDSZ-kormány.2007-02-22 12:20:00 0
Emlékművet állítanak Mansfeld Péternek az I. kerületbenA Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egyhangúlag úgy döntött: jóváhagyja Melocco Miklós szobrászművész Mansfeld Pétert ábrázoló mészkő emlékművének az elhelyezését az I. kerületben.2007-02-22 12:12:00 0
Ismét felgyújtották az Országos Cigány Információs és Művelődési KözpontotAlulírottak, felháborítónak és érthetetlennek tartjuk, hogy mára ismét felgyújtották az Országos Cigány Információs és Művelődési Központot, amelynek megmentéséért a mai napon tartunk demonstrációt az Országos Cigány Önkormányzat előtt.2007-02-22 12:12:00 0
Orbán: A félelem a kormány érdekeA félelem a kormány érdeke - jelentette ki a Hír Televízióban Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: Magyarországon demokrácia van, az embereknek nincs szüksége arra, hogy a kormány eldöntse, megmondja, hogyan is ünnepeljenek március 15-én. Az Orbán Viktorral készített interjú az Esti Gyorsban, 19.25-től látható a Hír Televízióban.2007-02-22 11:58:00 1
Jogellenes a főváros SZMSZ-módosításaA Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal szerint törvénysértő a Fővárosi Önkormányzat SZMSZ-módosítása, amelynek értelmében a főpolgármesterhez intézett interpellációra és kérdésre való válaszadással a főpolgármester a helyetteseit és a főjegyzőt is megbízhatja.2007-02-22 11:51:00 0
Kísértetjárás a Kossuth térenA tér lezárása kordonnal nemcsak az alkotmányos gyülekezési jog sérelme, hanem minden patrióta és demokrata számára kegyeletsértés is.2007-02-22 11:50:00 0
Részvénytársasággá alakítják az OEP-et?Lapértesülések szerint akár az egy-, akár a több-, biztosítós egészségügyi rendszer mellett dönt a kormány, az OEP mindenképp részvénytársasággá alakul. Ennek egyetlen tulajdonosa az állam lenne. Később azután privatizálhatnák az egészségpénztárat. Akárhány biztosító is lenne, díjtételeik csak minimálisan térhetnének el.2007-02-22 11:46:00 0
Unitáriusok Tőkés László mellettAz Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége mindig is szorgalmazta a lelkészek közéleti szerepvállalását. Meggyőződésünk, hogy Isten és ember szolgálatában álló lelki vezetőkként, a próféták hagyományát folytatva, a közélet lelkiismereteként kötelességük nemzeti közösségünk érdekében szót emelni - olvasható az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének nyilatkozatában.2007-02-22 11:37:00 0
Kóka, az ügyvéd, a sógor és a vitorlázóPár hónap alatt közel hárommilliárd forintot profitálhattak egy informatikai cég továbbadásán ciprusi off-shore cégek mögött meghúzódó vállalkozók, akik Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez köthetők.2007-02-22 11:26:00 0
Hajszál híjánMajdnem elhalasztották egy évvel a fővárosban a szakiskolák átszervezését, mivel a fővárosi közgyűlésben két szocialista politikus megszavazta Tarlós István fideszes frakcióvezető javaslatát. Hamarosan bejelentették, véletlenül nyomtak rossz gombot.2007-02-22 11:15:00 0
Az állam támogassa a helyi közforgalmú közlekedéstA Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy a helyi közforgalmú közlekedés támogatására 32 milliárd forint összegben nyújtja be kérelmét a Magyar Államkincstárhoz.2007-02-22 10:42:00 0
1300 négyzetméteres iroda várja GyurcsánytA hétvégi pártelnök-választása után sem költözik a Köztársaság térre Gyurcsány Ferenc. Helyette a Vérmező utca 4-es szám alatti irodaház két emeletén rendezi be ideiglenes irodáját.2007-02-22 10:31:00 0
Szabadon kell ünnepelni március 15-énOrbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: ha a polgári oldal ismét kormányra kerül, akkor nem lesz több-biztosítós egészségügyi rendszer Magyarországon.2007-02-22 10:30:00 0
Klaus vizitjén a téma a csehországi radarállomásVáclav Klaus márciusban az Egyesült Államokba látogat, ahol többek között tárgyalásokat folytat majd a cseh területen tervezett amerikai radarállomásáról is - írja csütörtöki kiadásában a Mladá Fronta Dnes című vezető cseh lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.2007-02-22 10:29:00 0
Versengő jelöltekFodor Gábor nyilatkozik a programjáról a Hetekben. "Az SZDSZ-ben vannak szociálliberálisok, illetve konzervatív liberálisok is, és ez így van rendjén. Én olyan jelző nélküli liberális pártot szeretnék faragni az SZDSZ-ből, amelyben a különböző értékeket képviselők jól megférnek egymással."2007-02-22 10:17:00 0
A Fidesz közös megemlékezésre hívta az MSZP-tA Fidesz kezdeményezését elfogadva a szocialisták, az egyházak és a civil szervezetek együtt emlékeznek meg vasárnap Kecskeméten a kommunizmus áldozatairól - jelentette be sajtótájékoztatón csütörtökön Vörösmarty Attila, a Fidesz helyi szervezetének elnöke. Az MTI tudósítása.2007-02-22 09:45:00 0
Heves: 95 százaléka támogatja az önfeloszlatástA Heves Megyei Települések Szövetsége (HMTSZ) által indított internetes szavazás eredménye szerint a voksolók 95 százaléka egyetért a HMTSZ-el, és szükségesnek látja a megyei közgyűlés önfeloszlatását - tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.2007-02-22 09:33:00 0
Szír felvonulás a zsidó határhoz?A szíriai hadsereg csütörtöki izraeli lapértesülés szerint az izraeli határ irányába, a zsidó állam által megszállt Golán-fennsíkhoz közelebb vezényelt alakulatokat. MTI információk.2007-02-22 09:16:00 0
Kigyulladt egy komp 350 emberrel a fedélzetén IndonéziábanKigyulladt egy komp több mint 350 emberrel a fedélzetén Indonéziában csütörtök reggel, legkevesebb hét ember meghalt - közölte a szigetország haditengerészete. MTI hír.2007-02-22 09:12:00 0
Koncert Gregor József emlékéreGregor Józsefre emlékeznek Mozart egyházzenei műveivel a budai Mátyás-templomban szombaton este - közölte a Musica Sacra koncertszervező iroda az MTI-vel.2007-02-22 08:56:00 0
Ausztrália megkettőzi csapatai létszámátAusztrália Afganisztánban szolgáló csapatai létszámának megkettőzését fontolgatja, egyes források szerint már a vonatkozó kormánydöntés is megszületett. MTI tudósítás.2007-02-22 08:53:00 0
A katasztrófavédelem felkészült az ár-és belvízreA tavaszi hóolvadás, illetve esőzések miatt az idén is veszélyeztetheti az ország egyes területeit az ár- és belvíz. A felkészülést még a télen elkezdték - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek.2007-02-22 08:49:00 0
Tovább élő színlelt szerződésekCsupán a tizenöt-húsz százaléka szűnt meg a színlelt szerződéseknek, egyedül a művészet és a média megtisztítása járt sikerrel, ahol a többség átállt az ekhós adózásra - állítja Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Az APEH az utóbbi három évben mindössze 2500 színlelt szerződéssel foglalkoztatott dolgozót kapott el. A Magyar Hírlap írása.2007-02-22 08:47:00 0
Politikai lobbi az ágyszámdöntés mögöttMinden jel arra utal, hogy nem szakmai szempontok alapján osztották szét a kórházi ágyakat az országban. A Magyar Nemzet alábbi összeállítása arról tanúskodik, hogy sokkal inkább a politikai befolyás, és az érdekérvényesítő képesség volt a döntő.2007-02-22 08:36:00 0
Új, egyszerűsített EU-alkotmányt javasol SarkozyÚj, egyszerűsített európai uniós alkotmányt javasolt szerdán Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, a kormányzó Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltje. Az MTI tudósítása.2007-02-22 08:32:00 0
Honosítás és hontalanításA spanyolok honosították a világ valószínűleg legjobb kézilabdakapusát, Sterbik Árpádot. A folyamat a másik oldalon természetesen "hontalanításként" jelentkezett, és mindjárt két kárvallottja is volt. A Magyar Nemzet írása.2007-02-22 08:29:00 0
Az iráni külügyminiszter a béke híveManusehr Mottaki iráni külügyminiszter szerdán közölte: országa folytatni fogja atomprogramját, de a kiszélesedő vitát az Egyesült Államokkal békésen kell megoldani. MTI tudósítás.2007-02-22 08:13:00 0
Felszámolják a Szent László KórházatÜlésezik ma a Fővárosi Közgyűlés, a képviselők várhatóan döntenek a Szent István Kórház és Szent László Kórház összevonásáról. Mindezt a reform jegyében. Az MTI információi.2007-02-22 08:11:00 0
Demszkyék eladják a maradék közvagyont isAz eredeti kiadáscsökkentési elképzeléshez képest több mint kétmilliárd forinttal kevesebbet takarít meg 2007-ben a fővárosi önkormányzat, működési eredménye csökken, a fejlesztéseket drasztikusan visszafogják, és minden vagyont eladnak, amit csak lehet - derült ki a városházán egyelőre titkolt idei költségvetési tervezetből. A Magyar Nemzet írása.2007-02-22 08:06:00 0
Blair Izrael elismerésére szólít felAz erőszakról való lemondásra és Izrael elismerésére szólította fel a jövőbeli palesztin egységkormányt Tony Blair brit kormányfő szerdán, miután Londonban tárgyalt Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével.2007-02-22 08:03:00 0
Hol is vannak azok a terroristák?Többeknek el kellene gondolkozni azon, hogy érdemes-e kétes alakokról, egy korrupció miatt kirúgott részeg rendőrről és egy ugyancsak részeg hajléktalanról készült felvételekkel bizonyítani az ország, ezen belül a vezető politikusok és közintézmények fenyegetettségét. A Magyar Nemzet jegyzete.2007-02-22 08:00:00 0
Izraeli behatolásIzraeli katonák behatoltak a Gázai övezet déli részébe csütörtök hajnalban - közölték palesztin források. A korlátozott hadművelet célja feltehetően fegyvercsempész alagutak utáni kutatás volt. MTI tusósítás.2007-02-22 07:59:00 0
Elvennék az ünnepetÜnneplés nélküli ünnepre készülne a hatalom. Korán letudnák a zászlófelvonást a vasfüggönnyel lezárt Kossuth téren, utána - ajánlja az Őszödi Böszme - legyen politikamentes március 15-e. Gyurcsány nem akar szólni, jobban is teszi, hiszen még Batthyány, Kossuth, Petőfi, a márciusi ifjak és az aradi vértanúk letegezése következne Nagy Imre után, ha elkapná a szónoki hév. A Magyar Nemzet jegyzete.2007-02-22 07:57:00 0
Vasútegészségügy: folytatódnak a tárgyalásokFolytatódnak a tárgyalások a kormány és a vasúti szakszervezetek között a MÁV kórházak sorsáról - tájékoztatott Karácsony Szilárd, a Vasutasok Szakszervezetének szervezetpolitikai alelnöke szerdán, és egyben megerősítette a Magyar Rádió azon információját, hogy az egészségügyi tárca eljuttatott egy javaslattervezetet a szakszervezethez, azonban annak részleteiről nem kívánt nyilatkozni.2007-02-21 18:12:00 0
A multik érdekeit szolgálja a betelepítéssel a kormányNem a magyar családok érdekeit, hanem a multinacionális vállalatok munkaerőpiaci igényeit szolgálja ki a betelepítési program. Minderről Semjén Zsolt beszélt sajtótájékoztatóján, aki arra szólította fel Petrétei Józsefet, hogy távozzon posztjáról.2007-02-22 11:10:00 0
India megtiltotta a nukleáris kiviteltIndia megtiltotta szerdán a nukleáris tevékenységgel kapcsolatos anyagok és technológia kivitelét, hogy ezzel is akadályozza Irán atomprogramját.2007-02-21 17:46:00 0
Elfogtak egy öngyilkos merénylőtAz egyiptomi biztonsági erők őrizetbe vettek egy palesztin férfit, aki a Sínai-félszigeten vakációzó izraeli turisták ellen tervezett öngyilkos merényletet elkövetni - vált ismertté szerdán egyiptomi biztonsági forrásokból.2007-02-21 17:32:00 0
Új gázvezeték épül Ukrajna felől?A Földgázszállító Zrt. a vevők várható igényei alapján meghatározta hogyan alakul a földgázigény Magyarországon: kiderült a mostani csúcsidejű 96 millió köbméterről 2012-re 120 millió köbméterre nő az igény, s ezért 2 új gázvezeték építését javasolja Ukrajna felől a társaság.2007-02-21 17:26:00 0
Frattini a gumilövedék mellőzését kérte PetréteitőlA Fidesz nagy dolognak tartja, hogy "a kormány küzdelme" ellenére mégiscsak összejött a találkozó az Országgyűlés emberi jogi bizottsága és Franco Frattini, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa között - mondta Balog Zoltán.2007-02-21 17:19:00 0
Rice visszautasította az orosz fenyegetéstHatározottan visszautasította a Lengyelországba és Csehországba tervezett amerikai rakétaelhárító rendszerek telepítésével kapcsolatos orosz bírálatokat az amerikai külügyminiszter szerdán Berlinben.2007-02-21 17:15:00 0
A harcok felélénkülésével számol Afganisztánban az ISAFAz afgán kormányellenes erők fegyveres harcuk fokozására, merényleteik számának növelésére készülnek a tavasz közeledtével - közölte szerdán Kabulban a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) szóvivője.2007-02-21 17:00:00 0
Frattini is betiltaná a gumilövedéketAz Európai Bizottság alelnöke szerint, mindenképpen érdemes lenne megszívlelnie magyar kormánynak azokat a javaslatokat, amelyeket az októberi fővárosi zavargásokat vizsgáló Gönczöl-bizottság fogalmazott meg. Az ajánlások közül Franco Frattini, a rendőri azonosítók használatát és a gumilövedékek használatának megtiltását emelte ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.2007-02-21 16:35:00 0
A rendőrségnél nem indul belső vizsgálatNem indít belső vizsgálatot a rendőrség amiatt, hogy a móri ügyben korábban megnevezettekkel és eljárás alá vontakkal ellentétben két új személyt gyanúsított meg a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással - ezt Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője mondta az MTI érdeklődésére szerdán.2007-02-21 16:34:00 0
Irakban kevés külföldi csapat marad?Nagyarányú iraki csapatkivonást jelentett be szerdán Tony Blair brit kormányfő, Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök pedig ugyanaznap közölte, hogy Dánia augusztusig teljes iraki kontingensét hazahívja.2007-02-21 16:32:00 0
Győr: naranccsal és tojással dobálták meg GyurcsánytNaranccsal és tojásokkal dobálták Gyurcsány Ferencet Győrben, amikor a miniszterelnök a pólusvárosprogram keretében szerdán a megyeszékhelyre látogatott.2007-02-21 16:03:00 0
Buszsáv Rákoskeresztúr és Örs Vezér tér között?A XVII. kerület közlekedési problémáira jelentene megoldást a Rákoskeresztúr és az Örs Vezér tér közötti buszsáv kialakítása, ezért a kerület szorgalmazza az ezzel kapcsolatban indult BKV-projektet, a fővárosi Fidesz-KDNP pedig támogatni kívánja azt - közölte Riz Levente, a kerület polgármestere és Tarlós István, a Fidesz-KDNP szövetség fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerdán.2007-02-21 16:00:00 0
Tüntetés a pszichiátriai intézetnélCsütörtökön az OPNI főbejárata előtt tüntetnek az intézet dolgozói és betegei.2007-02-21 15:25:00 0
Elhallgattatnák Orbánt a "demokraták" - III.Vezető kormánypárti politikusok igyekeznek lebeszélni Orbán Viktort arról, hogy felszólaljon pártja március 15-i rendezvényén. Minisorozatunkban tőlük idézünk. A harmadik (egyelőre utolsó) rész főszereplője Kuncze Gábor.2007-02-21 15:08:00 0
Navracsics: "A miniszterelnök számunkra nem szalonképes"A Die Presse című konzervatív újság "A miniszterelnök számunkra nem szalonképes" címmel közölte a Peter Bognar budapesti tudósító által készített interjút. A kérdés-felelet formában megjelentetett írás alcímében a szerző kiemelte, hogy az ellenzéki frakcióvezető a kormány és a nép között lát polarizációt.2007-02-21 14:52:00 0
Pert indítanak az orvosokAz egészségügyi alapellátás jelenlegi "tarthatatlan helyzetét" jogi úton próbálja megoldani a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - jelentette ki a kamara elnöke szerdán Budapesten.2007-02-21 14:39:00 0
Hazarendeltek négy lengyel nagykövetetHazarendelték Lengyelország ausztriai, kínai, törökországi és kuvaiti nagykövetét, akik egy jelentés szerint állítólag Oroszországnak kémkedtek. A dokumentum a Nemzeti Emlékezet Hivatalában őrzött iratok alapján készült a tavaly felszámolt katonai hírszerzés tevékenységéről.2007-02-21 14:37:00 0
Kolompár Orbán elherdálná a cigányság egyetlen kultúrcentrumátFarkas Flórián felszólította a kormányt: ne járuljon ahhoz hozzá, hogy Kolompár Orbán az országos cigány önkormányzati választás előtt néhány nappal elherdálja a magyarországi cigányság egyetlen kultúrcentrumát.2007-02-21 14:36:00 0
A kommunizmus áldozataira emlékezik a Kisgazda Polgári EgyesületA Kisgazda Polgári Egyesület megemlékezik a kommunizmus áldozatairól Kovács Béla kisgazda képviselő budapesti szobránál február 24-én szombaton délelőtt 9 órai kezdettel. (A szobor és az előtte lévő tér a Parlament és a Miniszterelnöki Hivatal között található) - áll az egyesület közleményében.2007-02-21 14:26:00 0
Chávez támogatja a londoni szegényeketVenezuelától vásárol olcsó üzemanyagot a londoni tömegközlekedés számára a brit főváros baloldali polgármestere, aki a kedvezményt a londoni szegények tömegközlekedésének ártámogatására fogja felhasználni.2007-02-21 14:18:00 0
Cheney a terrorizmus elleni háború folytatását ígérteA Tokióban tárgyaló Dick Cheney amerikai alelnök szerdán azt mondta, az Egyesült Államok véghez akarja vinni iraki küldetését és "becsülettel hazatérni" onnan, annak ellenére, hogy a háború egyre több ellenzést vált ki odahaza és kételkedést Washington szövetségesei között.2007-02-21 14:13:00 0
Dánia augusztusig kivonja szárazföldi alakulatát IrakbólDánia augusztusig kivonja 470 fős szárazföldi alakulatát Irakból - jelentette be szerdán Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök.2007-02-21 14:06:00 0
Alkotmányellenesen rúgta ki a kormány az energiahivatal vezetőjétAz Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a gázszolgáltatási törvénynek azt a passzusát, amely alapján a 2002-es választások után az MSZP-SZDSZ kormány menesztette Kaderják Pétert az energiahivatal éléről - értesült az InfoRádió.2007-02-21 14:05:00 0
Pelczné Gáll Ildikó levele Szilvásy György miniszternek2007-02-21 13:55:00 0
Történelmi lehetőség előtt áll az erdélyi magyarságA Fidesz sajnálja, hogy az erdélyi politikai tényezőknek nem sikerült megállapodásra jutniuk a közös európai parlamenti részvételről, de üdvözli, hogy Tőkés László ennek ellenére elindul a választásokon - jelentette ki Orbán Viktor. A március 15-i ünnepséget firtató kérdésre úgy reagált: a rendőrségen múlik, hogy hogyan fog telni az ünnep.2007-02-21 13:50:00 0
Elhallgattatnák Orbánt a "demokraták" - II.Vezető kormánypárti politikusok igyekeznek lebeszélni Orbán Viktort arról, hogy felszólaljon pártja március 15-i rendezvényén. Minisorozatunkban tőlük idézünk. A második rész főszereplője Kóka János.2007-02-21 13:45:00 0
Júliustól megint drágul a gáz?Nem zárja ki a gáz árának júliusi emelését Farkas Zoltánné, a Magyar Energia Hivatal vezetője. A gázszolgáltatók is emelnének, arra hivatkozva, hogy az importárnál alacsonyabb a magyar átlagár százmilliárdos kiesést jelentenek. 2005 óta a duplájára emelkedett a gáz tarifában elismert, köbméterenként számított ára.2007-02-21 13:34:00 0
Szükség van a cigányság integrációjának elindításáraSzükség van a cigányság integrációjának elindítására, a telep-felszámolási és az ösztöndíj programra is, de sajnos az ezekre irányuló kormányzati intézkedések eddig mind megbuktak - mutatott rá Farkas Flórián.2007-02-21 13:30:00 0
Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) levele Szilvásy György miniszternek2007-02-21 13:04:00 0
Szécsény: aláírásgyűjtéssel tiltakoznak az intézményösszevonás miattAláírásgyűjtésbe kezdtek Szécsényben az önkormányzati Fidesz-KDNP frakciójának képviselői; a politikusok azt akarják elérni, hogy tárgyaljon újra a testület a forráshiány miatti intézményösszevonásról - közölte a frakcióvezető szerdán az MTI-vel.2007-02-21 12:59:00 0
Rácz Róbert: az MSZP hozza nyilvánosságra az ágyszámcsökkentés részleteit!Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei önkormányzat közgyűlésének fideszes elnöke felszólította a megye szocialista országgyűlési képviselőit - Juhászné Lévai Katalint, Csontos Jánost és Oláh Lajost - hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a kormány kórházi ágyszámcsökkentési szándék azon részleteit, amelyek a debreceni Kenézy Kórházat érintik, és amelyről hétfő óta bizonyítottan tudomással bírnak - olvasható abban a közleményben, amelyet a közgyűlési elnök szerdán juttatott el az MTI-hez.2007-02-21 12:40:00 0
Elhallgattatnák Orbánt a "demokraták" - I.Vezető kormánypárti politikusok igyekeznek lebeszélni Orbán Viktort arról, hogy felszólaljon pártja március 15-i rendezvényén. Minisorozatunkban tőlük idézünk. Az első rész főszereplője Lendvai Ildikó.2007-02-21 12:40:00 0
Autóba rejtett pokolgép robbant az iraki NedzsefbenIrakban autóba rejtett pokolgép robbant a síiták szent városában, Nedzsefben.2007-02-21 12:16:00 0
Júniusig marad a kordon? Kommunikációs zavarra hivatkoznakGergényi Péter megítélése szerint június utolsó napjáig szükség lenne a parlament körüli "biztonsági intézkedésekre". Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs vezetője kommunikációs zavarról beszélt és úgy fogalmazott: a kordonok ügyében nem az ORFK, hanem a budapesti főkapitány hivatott dönteni.2007-02-21 12:01:00 0
Cseh euró: 2012-ben vagy 2013-banCsehország 2012-ben vagy 2013-ban térhetne át az euró használatára - véli Alexandr Vondra, az európai ügyekért felelős cseh miniszterelnök-helyettes.2007-02-21 11:44:00 0
Parlagfű-mentesítési alapot hoz létre a Szolnok megyei önkormányzatA Jász-Nagykun-Szolnok megyében folytatott parlagfű-mentesítési tevékenység támogatására a települési önkormányzatokkal együtt pénzügyi alapot hoz létre a megye önkormányzata - közölte a testület februári soros ülésen hozott döntés alapján Fejér Andor elnök szerdán az MTI-vel.2007-02-21 11:35:00 0
Négyszeresébe is kerülhet a 4-es metróMegingott a 4-es metró gazdaságossági számítása, a kivitelezési költség a tervezettnek legalább a négyszerese lesz, az átadás éveket csúszhat, ráadásul nem is térülhet meg a beruházás - állítja egy civil szakértőkből álló szervezet. Egyelőre azt sem tudni, hogy EU-támogatásból meg lehet-e szerezni a már csaknem 500 milliárd forintra rúgó projekthez szükséges pénzt.2007-02-21 11:28:00 0
Távozik Irakból a brit katonák csaknem feleMég az idén távozik Irakból a brit katonák csaknem fele. A csapatcsökkentést a brit miniszterelnök várhatóan ma jelenti be. A tervek szerint ezerötszáz brit katona már heteken belül hazatérhet Irakból.2007-02-21 10:59:00 0
Nukleáris tárgyú egyezményt írt alá India és PakisztánEgyezményt írtak alá egymással indiai és pakisztáni illetékesek a nukleáris fegyverzettel összefüggő balesetek megelőzéséről Újdelhiben szerdán, két nappal a békefolyamat aláásására tett kísérletnek tekintett vasúti merénylet után.2007-02-21 10:42:00 0
Afrika új háborúi a földértA Szudánban folyó dárfúri háború 2003 óta 200 ezer halottat követelt, 3 millió ember kényszerült otthona elhagyására. Az etnikai-vallási konfliktus rejtett tétje a föld birtoklása. Bár más afrikai konfliktusok nem ennyire véresek, sok tekintetben hasonlóak a szudánihoz - mutatott rá a Le Monde.2007-02-21 10:29:00 0
A Levegő Munkacsoport keresetet nyújtott be a bírósághozA Levegő Munkacsoport a helyi társadalmi szervezettel és két érintett társasházzal közös keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségnek a Kőbánya-Kispestre tervezett bevásárlóközpontot illető határozata ellen - közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.2007-02-21 10:15:00 0
Megvannak a móri gyilkos fegyverekEgy család találta meg a móri mészárlásnál használt fegyvereket. Vádalkut kötött a rendőrség egy bűnözővel és így sikerült elkapniuk a móri mészárlás új gyanúsítottját.A gyanúsított gyűjtötte a móri mészárlásról az újságcikkeket.2007-02-21 09:51:00 0
Megkezdődhet a szomáliai békefenntartásAz ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag engedélyezte, hogy az Afrikai Unió csapatokat küldjön Szomáliába. A testület létszámot nem említett.2007-02-21 09:41:00 0
Több százan tüntettek a nagykanizsai kórházértKörülbelül 350-400 ember demonstrált kedden délután a nagykanizsai kórház előtt, hogy ne hajtsák végre az egészségügyi tárca által javasolt 30 százalékos ágyszám-csökkentést.2007-02-21 09:25:00 0
Adósságcsapdában vergődik az országEgyre több pénz távozik külföldre a jelentősen megnövekedett államadósságunk törlesztésére: kamatokra idén több mint kétszer annyit kell fordítani, mint családtámogatásra és szociális juttatásokra összesen. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó közgazdászok arra figyelmeztettek, hogy csapdába kerültünk: hazánk tartozása immár anélkül nő, hogy újabb adósságokba vernénk magunkat.2007-02-21 09:06:00 0
Thaiföld: mozgolódnak a szeparatistákA térség legjelentősebb gumiraktár-telepét gyújtották fel Thaiföld déli részén a muzulmán felkelők - közölte szerdán a rendőrség.2007-02-21 08:46:00 0
Kevés a sztráda, pang az építőiparTíz éve nem volt olyan pocsék helyzetben az építőipar, mint tavaly. Kevesebb volt az új lakások száma, és a sztrádaépítések is lassultak. Várhatóan az idén sem lesz jobb.2007-02-21 08:31:00 0
Összeomlott egy négyemeletes lakóház IsztambulbanLeomlott egy négyemeletes lakóház Isztambulban szerda hajnalban, legalább egy ember meghalt, tizenhat másik megsérült.2007-02-21 08:15:00 0
A gyerekektől is beszednék a vizitdíjat?A Házi Gyermekorvosok Egyesülete azt javasolja, hogy ha a 18 évesnél fiatalabb beteg nem a saját háziorvosát keresi fel, beutaló nélkül megy szakrendelésre, vagy indokolatlanul kér sürgősségi ellátást, ugyanannyit fizessen, mint a nagykorúak.2007-02-21 07:42:00 0
Sorok állnak a gázszolgáltatók előttTúlszámlázás - erről szólnak a sajtóhírek a gázszolgáltatókkal kapcsolatban, pedig a kifejezés nem egészen találó. A részszámlázási rendszer sajátosságai miatt hol többet, hol kevesebbet fizetünk annál, mint amennyit ténylegesen fogyasztunk, ám ezek az eltérések általában elég kicsik ahhoz, hogy ne tűnjenek fel. A különbség most a szélsőségesen meleg tél miatt nőtt óriásira.2007-02-21 07:38:00 0
Orbán Viktor: Lesz Fidesz rendezvény március 15-én"Mivel a szocialisták nem hajlandóak feloszlatni a parlamentet, ezért egy népszavazással kell előidéznünk azt a helyzetet, amikor a népnek joga és lehetősége lesz dönteni arról, hogy merre menjen Magyarország" - jelentette ki a Magyar Televízió az Este című műsorába meghívott Orbán Viktor.2007-02-21 07:17:00 0
Irán előfeltételek nélküli tárgyalásokat akarIrán is a nukleáris programjáról szóló tárgyalások folytatását akarja, de nem fogadja el, hogy azokhoz a nyugati országok előfeltételként szabják urándúsító programja felfüggesztését - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden.2007-02-21 07:11:00 0
Az elmúlt 16 év legigazságtalanabb kormányzati politikájaEredmény lenne, ha az ellenzéki és kormánypártok egyetértenének abban, hogy a stabil demokrácia szociális alapja az erős és széles középosztály - mondta Navracsics Tibor, keddi salgótarjáni sajtótájékoztatóján.2007-02-20 18:21:00 0
Digitális tábla fejberugdosóknak?30 ezer tanteremben villog majd a digitális tábla: de szép is lesz az! Bizonyára feledteti az olyan kisebb kellemetlenségeket, hogy miközben Európa tán legsúlyosabb adóterheit nyögve a szülők maximálisan hozzájárulnak a tanintézmények működéséhez, olyan elemi problémákkal kell küzdeni, mint a papírzsebkendő, a WC-papír, vagy akár a kréta hiánya.2007-02-20 17:57:00 0
GMO: Beigazolódott a Fidesz által javasolt stratégiaAz EU környezetvédelmi miniszterei mai ülésükön minősített többséggel a magyar álláspontot erősítették meg a génmódosított (GMO) kukorica hazai termesztési moratóriumával kapcsolatban - áll Ángyán József és Font Sándor közleményében.2007-02-20 17:33:00 0
Heten indulnak az Országos Mentőszolgálat főigazgatói posztjáértHeten adták be pályázatukat az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatói posztjára - mondták az MTI érdeklődésére az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályán kedden.2007-02-20 17:05:00 0
Kóka első ellensége a gondola.huA még nemrég is mértékadó "közszolgálati" műsor a szervilizmus újabb rekordját állította be. Egyedüli örömünk, hogy minket legalább szidtak...2007-02-20 16:45:00 0
Az akadémiai törvény megváltoztatását kezdeményezi az MTAAz akadémiai törvény megváltozatását kezdeményezi a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetése - jelentette be Fábri György kommunikációs igazgató, az intézmény szóvivője az MTA elnökségének keddi ülése után, Budapesten.2007-02-20 16:07:00 0
Jogos volt a kordonbontásA kordonbontásról, a kistérségek ellehetetlenítéséről és az új arisztokrácia dőzsöléséről beszélt sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.2007-02-20 15:47:00 1
Brüsszel szerint kevés magyar dolgozikMagyarország csak korlátozott előrelépést ért el a tavaly márciusi EU-csúcson meghatározott gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai célkitűzésekre vonatkozó nemzeti reformprogramjának végrehajtása során az Európai Bizottság éves jelentése szerint.2007-02-20 15:35:00 0
Jegybanki füzet végzős középiskolásoknakFontos pénzügyi ismereteket tartalmazó kiadványt juttat el minden 17-18 éves diáknak a Magyar Nemzeti Bank; "A pénz beszél - Te is érted?" című füzet első példányait kedden adta át Járai Zsigmond jegybankelnök tanárok és diákok képviselőinek az MNB székházában.2007-02-20 15:09:00 0
Petrétei távozását követeli a FideszPetrétei igazságügyi és rendészeti miniszter lemondását követeli a Fidesz a gyermekpornográfiával kapcsolatos törvénymódosítási javaslat miatt. A tárcavezető morálisan és szakmailag is megbukott.2007-02-20 15:03:00 1
Újabb repülőgép-hordozó a közép-keleti térségbenMegérkezett a közép-keleti térség vizeire a John C. Stennis amerikai repülőgép-hordozó, amely már a második ilyen típusú amerikai hadihajó a körzetben a Dwight D. Eisenhower után - közölte kedden az ötödik amerikai hadiflotta parancsnoksága.2007-02-20 15:00:00 0
Öngyilkos merénylet egy afganisztáni kórházbanOrvosnak öltözött tizenéves robbantotta fel magát kedden egy kelet-afganisztáni kórházban tartott avatóünnepségén, megsebesítve két amerikai katonát és egy polgári lakost.2007-02-20 14:56:00 0
PDSZ: csalódás a megállapodásA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mélységes csalódottságának ad hangot a kormány és a sztrájkbizottság megállapodásnak 2007-re és 2008-ra vonatkozó tartalma miatt, s a PDSZ hamarosan dönt a további lépésekről - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel.2007-02-20 14:52:00 0
Tavaszi napok SopronbanA Soproni Tavaszi Napok március 16-án kezdődő programsorozata elsősorban zenei eseményekkel várja a közönséget - mondta Horváth Elvira, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ munkatársa az MTI-nek.2007-02-20 14:27:00 0
Megalakult a Visegrádi Országok Fogyasztóvédelmi FórumaA cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák állami fogyasztóvédelmi hatóságok közös nyilatkozatot írtak alá a Visegrádi Országok Fogyasztóvédelmi Fórumának létrehozásáról - közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az MTI-vel kedden.2007-02-20 14:17:00 0
Megkapják a kockázati pótlékot a perelő műtősökJogerősen munkaügyi pert nyert a Pécsi Tudományegyetemmel szemben 32 műtős, akik elmaradt kockázati pótlékuk kifizetését kérték. Három évre visszamenően, illetve a továbbiakban már folyamatosan számíthatnak a járandóság kifizetésére - írja a Dunántúli Napló.2007-02-20 14:03:00 0
Semjén: a kormány Ázsiából telepítene be milliós tömegetAz Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a nyilvánosság kizárásával olyan bevándorlási stratégiát készített, amely Ázsiából telepítene be milliós tömegeket a magyar demográfiai problémák megoldására - mondta keddi sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt.2007-02-20 13:53:00 0
Már tudható, hogy melyik kórházakat zárják beMár eldőlt, a miniszter hivatalosan azonban csak március 6-án hozza nyilvánosságra, hogy miként alakítják át a kórházi struktúrát. A fővárosban megszűnik a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és a Schöpf-Merei Ágost Kórház - mondta az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke az InfoRádióban.2007-02-20 13:53:00 0
Határozottabb magyar külpolitikára van szükségA nemzeti érdekeket a mainál határozottabban kell érvényesíteni a magyar külpolitikában, különösen az energetika területén - mondta Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke az általa vezetett testület zárt ülése után kedden, újságíróknak nyilatkozva.2007-02-20 13:48:00 0
Tízezer alkalmazottját küldi el az AirbusTízezer alkalmazottját küldi el a közeljövőben az Airbus, erősítette meg a francia miniszterelnök kedden. A bejelentésre azután történt, hogy a vállalat hétfőn elhalasztotta a cég régóta esedékes szerkezetátalakítási stratégiájának ismertetését.2007-02-20 13:43:00 0
Prága visszautasította az orosz fenyegetéseketVisszautasították a cseh politikusok Moszkva fenyegetését, hogy Csehország az orosz rakéták célpontjává válik, ha engedélyezi egy amerikai radarállomás létrehozását a területén.2007-02-20 13:00:00 0
"Halálút toplistán" a magyar régiókAz Európai Unió régiós "halálút toplistájára" huszadikként került fel Dél-Alföld - írja a Délmagyarország. Magyarországon Dél-Alföldnél is rosszabb helyzetben van az Észak-alföldi régió, amely a 7., míg a Közép-Dunántúl a 17. a felsorolásban.2007-02-20 12:48:00 0
A kordon lerombolta a Kossuth tér tekintélyétA fideszes Lázár János szerint a kordon lebontásával lehetne visszaadni a Kossuth tér tekintélyét.2007-02-20 12:41:00 0
Aknavetős támadások a szomáliai fővárosbanLegkevesebb 12 halálos áldozata van a szomáliai főváros, Mogadishu ellen végrehajtott aknavetős támadásoknak - közölték kedden kórházi források és szemtanúk.2007-02-20 12:26:00 0
Vigyázat! Tömegesen hibás ELMÜ-számlák!"Társaságunk, a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. az ügyfelei kiszolgálását teljes körűen átfogó, az áramszolgáltatással kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli fogyasztói igényeket maximálisan kielégítő számlázási rendszer bevezetése mellett kötelezte el magát" - áll a számlához mellékelt nyomtatott fecnin. Hogy ez mit jelent valójában, megtudható írásunkból.2007-02-20 12:09:00 0
6,6-es erősségű földrengés volt Indonézia partjainálA Richter-skála szerinti 6,6-es erősségű földrengés volt kedden Indonézia északkeleti részén, a hatóságok szökőárriadót rendeltek el, amit később lefújtak; sok helyütt az emberek pánikba estek.2007-02-20 11:58:00 0
Inkább Kóka rágalmait kellene számlálniOrbán Viktor Kóka János rágalmazásai miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket - írja közleményében a Fidesz kabinetfőnöke.2007-02-20 11:44:00 0
Egykori alkotmánybírák levele Frattini biztoshozA Gönczöl-jelentés ténybeli hiányosságaira, értékelésének egyoldalúságára, a miniszterelnök felelősségre hívja fel a figyelmet Frattini biztoshoz írt nyílt levelében három egykori alkotmánybíró.2007-02-20 11:32:00 0
Deutsch-Für Tamás közleménye:2007-02-20 11:26:00 0
A jövőnk záloga a gyermekA gyermekvállalás támogatása nem adomány, nem segély, hanem befektetés a jövőbe. Ezt kellene felismernie a kormánynak is - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó vezérszónoki felszólalásában kedden.2007-02-20 11:23:00 0
"A magyar tragikus hősök bűne legtöbbször nem a cselekedet, hanem a mulasztás"Jó alkalom lenne ez a választás arra, hogy a romániai magyarok szavazóerejét, súlyát Tőkés László püspök személyével megerősítenétek - írja Markó Bélának címzett nyílt levelében Csoóri Sándor.2007-02-20 11:14:00 0
Uniós pályázati információkat cenzúráz a kormányhivatal?Írásos hozzájáruláshoz köti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, hogy a honlapján megjelenő pályázati kiírásokat más is közölje nyomtatott vagy elektronikus formában. Sokak szerint ez az uniós információk cenzúrázását jelenti. Az adatvédelmi biztos hivatala már vizsgálódik.2007-02-20 11:04:00 0
Moszkva környékén továbbterjed a madárinfluenzaTovább terjed a madárinfluenza a házi szárnyasok között az orosz főváros, Moszkva környékén - közölték kedden a hatóságok.2007-02-20 10:45:00 0
Kóka, Fodor és a gyermeki szivacs2007-02-20 10:31:00 0
Gyászlobogóra cserélte a nemzeti zászlót Szentgotthárd polgármestereFélárbocra eresztett gyászlobogóra cserélte Szentgotthárd polgármestere a Népek barátsága emlékműnél az osztrák nemzeti zászló mellett a magyar nemzeti zászlót, amely eddig a két nép barátságát és együttműködését szimbolizálta.2007-02-20 10:14:00 0
Che Guevara, mint a baloldal példaképeVajon egy huszonegyedik századi demokráciában megengedhető-e az, hogy egy marxista gerillavezért politikai példaképnek, elfogadható politikai példaképnek tartsanak? - tette fel a kérdést napirend előtti felszólalásában Szijjártó Péter, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.2007-02-20 10:06:00 0
Dunamenti és Mátrai Erőmű: örökre titkos szerződés?Per indult az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. ellen, mert a vagyonkezelő nem hajlandó nyilvánosságra hozni a Dunamenti és a Mátrai Erőmű privatizációjáról kötött szerződéseket. Az 1995-ben lezajlott magánosításról lesújtó jelentést készített az Állami Számvevőszék.2007-02-20 10:03:00 0
Több mint száz sebesültje van egy bagdadi robbantásnakKlórgázt szállító tartálykocsi robbant fel egy étterem mellett kedden Bagdadtól északra, s a hat halálos áldozat mellett több mint száz embert, köztük nőket és gyermekeket kellett kórházba vinni a kiömlő gáz okozta mérgezéssel - közölte a biztonsági erők egy forrása.2007-02-20 09:42:00 0
Kovács Árpád: az adóprés önmagában nem hozhat tartós eredménytA kormány megszorító csomagja nyomán kisebb gazdasági teljesítménynövekedés várható, ez pedig visszahat az előteremthető és elosztható állami bevételekre is. A gazdasági fejlődés felgyorsításához ugyanakkor szükség lenne a vállalkozások gazdasági környezetének korrekciójára és a rejtett tartalékok kifehérítésére, az uniós pályázatoknál pedig az esélyegyenlőség javítására. Minderről Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke beszélt a Magyar Hírlapnak.2007-02-20 09:32:00 0
Elkészült a kórházlistaEgyelőre csak a szocialista frakció tagjainak hirdette ki az egészségügyi miniszter az új kórházlistát. A Népszabadság birtokába került, Molnár Lajos kézjegyével ellátott dokumentum lényegében a két héttel ezelőtti lovasberényi informális fórumon született megállapodást tartalmazza.2007-02-20 09:12:00 0
Kivándorlás az adóprés előlA napokban kapta meg a Cartesio Bt. azt a brüsszeli állásfoglalást, amelyik megkönnyítheti székhelyének áttelepítését más uniós tagországba. Ha az Európai Bíróság fél éven belül hasonlóképpen dönt a bajai vállalkozás ügyében, akkor jóval egyszerűbben vádorolhatnak majd más hazai cégek is külföldre, elmenekülve az egyre szorosabb hazai adóprés és a túlbonyolított bürokratikus eljárások elől.2007-02-20 09:02:00 0
Megkezdődtek a bezárásokTegnap 38 postahivatalt zárt be, március 1-jén további 65 húzza le a rolót, jövőre pedig ezret adnak vállalkozásba: az állami vállalat karcsúsítással készül a 2009-ben esedékes piacnyitásra. A liberalizáció elhalasztásáért minden követ megmozgatnak a magyar és nem magyar lobbisták.2007-02-20 08:52:00 0
Még mindig nem találják KaradzicotNATO-csapatok kedd hajnalban átkutatták Radovan Karadzic, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi törvényszék által leginkább keresett gyanúsított lányának és fiának a házát.2007-02-20 08:39:00 0
Terjed az influenza: országos járvány lehetRohamosan emelkedik az influenzás megbetegedések száma. Múlt héten újabb 50 ezer beteg fordult orvoshoz influenzás tünetekkel. Az ország déli részén több kórházban látogatási tilalom van, az influenza idén főleg a kiskorúakat fertőzi meg - számolt be hétfő este az RTL Klub Híradója.2007-02-20 08:29:00 0
Új nyomon keresi a rendőrség a móri gyilkosokatFordulat történt a 2002-es móri vérengzés ügyében. A múlt héten kézre került a veszprémi postásgyilkosság gyanúsítottja, ez pedig közelebb viheti a rendőrséget a nyolc áldozatot követelő bűntett megoldásához.2007-02-20 08:15:00 0
Egy utcára Siófoktól: megyét cserélne BalatonvilágosElhagyná Veszprémet és Somogyhoz csatlakozna a tó délkeleti csücskében lévő Balatonvilágos, mert mint az ezernégyszáz lakosú település polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta: minden szempontból előnyösebb lenne számukra, ha nem Almádihoz, hanem az "egyik utcájuk végén lévő Siófokhoz" tartoznának.2007-02-20 08:06:00 0
Vitanap a demográfiárólA Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezésére vitanapon tekinti át a demográfiai helyzetet ma az Országgyűlés.2007-02-20 07:56:00 0
Brit levélbombák: elfogták a gyanúsítottatElfogták a brit levélbomba-merényletek gyanúsítottját. Tíz napja egy másik férfit is letartóztattak, de róla kiderült, csak feltűnősködni akart, amikor egy rádióműsorba betelefonálva azt állította magáról, ő az elkövető.2007-02-20 07:44:00 0
Népszavazással akadályoznák meg a kórházprivatizációtNépszavazást kezdeményez a gyöngyösi kórház működtetésének privatizációja ellen a Fidesz - jelentette be hétfőn Gyöngyösön a párt helyi önkormányzati frakciójának vezetője.2007-02-20 07:33:00 0
Szili módosító indítványt nyújtott be a gyermekpornográfia ügyébenSzili Katalin túlliberalizáltnak tartja a Büntető törvénykönyv módosításának gyermekpornográfiával kapcsolatos részét, ezért módosító indítványt nyújtott be az Országgyűléshez. Erről a házelnök nyilatkozott az MTI-nek.2007-02-20 07:23:00 0
Egyre kevesebb politikai napilap fogyEgyre kisebb példányszámban fogynak Magyarországon a politikai napilapok - derül ki az elmúlt esztendők utolsó negyedéveit összehasonlító, a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) által készített adatsorból.2007-02-20 07:14:00 0
Március végéig marad a kordonMárcius végéig marad a kordon a budapesti Kossuth téren - mondta az az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban.2007-02-19 18:31:00 0
Elmenekültek a rendőrök a tálibok előlFeltételezett tálib lázadók rövid időre elfoglaltak hétfőn egy kis várost Nyugat-Afganisztánban, miután a helyi rendőrség tagjai elmenekültek a közeli erdőbe.2007-02-19 18:15:00 0
Közép-európai rakétapajzs: Oroszország fenyegetőzikOroszország nukleáris rakétákat szegezhet Lengyelországra és Csehországra, és 5-6 év alatt közepes hatótávolságú rakétákat állíthat elő, ha a két kelet-európai országban telepítik az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit - helyezte kilátásba az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka hétfőn.2007-02-19 18:11:00 0
Alkotmánybírókat választott az OrszággyűlésAlkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés hétfőn Trócsányi Lászlót és Kiss Lászlót. A titkos szavazáson Trócsányi László 339 igen és tíz nem szavazatot, Kiss László 327 igen és 21 nem szavazatot kapott.2007-02-19 18:04:00 0
Nagyok az egy főre jutó GDP-különbségek az uniós régiók közöttAz EU jelenlegi 27 tagországának régiói közül - a 2004-es állapotot vizsgálva - a londoni City és az ahhoz kapcsolódó városrészek az uniós átlag 303 százalékával áll az élen a vásárlóerő-paritáson számolt, egy főre jutó GDP tekintetében.2007-02-19 17:45:00 0
Kontrát Károly: Miért nincs az intézkedő rendőrökön azonosító jel?Az utóbbi hetekben, hónapokban furcsa dolgoknak lehetünk szemtanúi. Október 23-án például a több esetben jogszerűtlen rendőrségi intézkedéseket a rendőri vezetés felháborítóan cinikus módon kommentálta - állapította meg Kontrát Károly.2007-02-19 17:22:00 0
Oroszország - rekord a fegyverexportbanTavalyi 6,5 milliárd dolláros értékével az orosz fegyverexport történelmi rekordot állított fel. 2001-ben az orosz hadiexport értéke még 3,7 milliárd dollár volt - közölte a fegyveripari kooperációval foglalkozó orosz szövetségi szolgálat igazgatója a Kommerszant című orosz lap értesülése szerint.2007-02-19 17:17:00 0
Ezúttal ne verjék át az uniót!Balog Zoltán és Szájer József felszólította a kormányt, ne manipulálja Franco Frattini látogatását, és tárja az Európai Unió elé az igazságot, mi is történt Magyarországon tavaly ősszel.2007-02-19 17:09:00 0
Új magyar rektor-helyettesek a Babes-BolyainA kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szenátusa Magyari Tivadart és Nagy Lászlót választotta meg az intézmény két magyar rektor-helyettesének. A két oktatót az egyetem magyar tagozata jelölte kinevezésre.2007-02-19 17:08:00 0
Indiai vonatrobbantás: több mint hatvan ember halt megIndiában több mint 60 ember meghalt amikor robbantás történt, majd tűz ütött ki egy Pakisztánba tartó vonaton.2007-02-19 16:58:00 0
Erősebb a Hezbollah, mint tavaly voltA Hezbollah libanoni síita fegyveres csoport katonai ereje nagyobb ma, mint a tavaly nyári háború előtt volt - állította hétfőn az izraeli hadsereg egyik magas rangú tisztje.2007-02-19 16:48:00 0
Varsó és Prága belegyezik a rakétapajzs telepítésébeValószínűleg beleegyezését adja Csehország és Lengyelország az amerikai rakétavédelmi pajzs egyes elemeinek országuk területén történő telepítéséhez - jelentette be hétfőn Mirek Topolánek cseh és Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök, varsói tárgyalásaikat követő közös sajtótájékoztatójukon.2007-02-19 16:22:00 0
A kordon csak határozott ideig tartható fenn?A Kossuth téri kordon kihelyezési indokainak felülvizsgálatát tartja indokoltnak Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese; egyúttal utasította Gergényi Péter budapesti főkapitányt, hogy a kordon fenntartását határozott időben állapítsa meg.2007-02-19 16:10:00 0
Külpolitika helyett pártpolitikaPártpolitikai, napi politikai és PR-megfontolások temették maguk alá az elmúlt öt évben a magyar külpolitikai gondolkodást - jelentette ki Németh Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján.2007-02-19 16:04:00 0
Szatmáry-Pelczné: Túlszigorított alamizsna?A Gyurcsány-kormány megszorításokkal 600 milliárd forintot vesz el a vállalkozásoktól 2007-ben, és Uniós forrásokból csupán 31 milliárd forintot fordít a vállalkozói versenyképesség javítására - fogalmazott Pelczné Gáll Ildikóval közösen benyújtott interpellációjában Szatmáry Kristóf.2007-02-19 15:53:00 0
Negatívan ítéli meg a német lakosság a külföldiek bevándorlásátA német lakosság jelentős része negatívan tekint a külföldiek bevándorlására - tűnik ki abból a felmérésből, amelynek legfontosabb megállapításait hétfőn ismertették Berlinben.2007-02-19 15:49:00 0
Ilyen mélyponton még sosem volt a külügyminisztériumFebruár 8-án a Külügyminisztérium a külföldi magyar missziók részére táviratot küldött szét, amelyben a Fidesz pár nappal korábbi kordonbontó polgári engedetlenségi akciója kapcsán szélsőséges nyelvezetű pártpolitikai álláspont közvetítésére utasították a misszióvezetőket - mutatott rá interpellációjában Balla Mihály.2007-02-19 15:30:00 0
Folytatódik a kormányzati szemfényvesztésA kormány sokkal jobban tenné, ha befejezné a megszorítások politikáját, hiszen nem reformok bevezetése, hanem diktátumokon alapuló kormányzati pénzbehajtás zajlik - mondta Szijjártó Péter.2007-02-19 15:29:00 0
Amerikai elnökválasztás: egymilliárd dolláros kampányCsillagászati összegeket fognak elkölteni kampányuk során az elnökjelöltségre pályázó amerikai politikusok; szakértők az amerikai történelem legdrágább, egymilliárd dolláros kortesidőszakáról beszélnek.2007-02-19 15:24:00 0
Törvényes védelem cukrosbácsiknak?"Felháborító", "kétségbeejtő", "törvényesített pedofília": Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke ezekkel a szavakkal jellemezte napirend előtti felszólalásában azt a kormányjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy fiatalkorúakról pornográf felvételek készülhessenek.2007-02-19 14:37:00 0
Megállapodás a szolnoki kistérség ügyébenMegegyezett a 2007 és 2013 közötti időszakra tervezett, európai uniós és állami forrásokból támogatható egészségügyi és szociális fejlesztésekről a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás 17 települése - jelentette be Szolnok polgármestere hétfőn, a Tisza-parti városban tartott sajtótájékoztatón.2007-02-19 14:28:00 0
Média: új szabályrendszer kellAz öt parlamenti párt szakértői egyetértenek abban, hogy a médiatörvény a jelenlegi keretei között nem reformálható meg, így teljesen új szabályozásra van szükség, és megállapodtak abban, hogy az új szabályozási rendszer elfogadásáig a jelenlegi törvényt csak jogharmonizációs céllal kívánják módosítani - áll a szakértőkkel folytatott hétfői egyeztetésről a kormányszóvivői iroda által kiadott közleményben.2007-02-19 14:14:00 0
Pálinkás József: Gyökerestül felforgatják a közoktatástA kormány úgy vélheti, hogy a hazugságok miatti felháborodás hullámai csillapodnak, mert egyre inkább fel meri fedni igazi szándékait. Választási ígéreteit meghazudtolva az állam közösségi feladatainak gyors leépítésébe kezdett - állapította meg Dr. Prof. Pálinkás József.2007-02-19 14:11:00 0
Mindenki a kétállamos megoldás mellettAz amerikai külügyminiszter, az izraeli kormányfő és a palesztin elnök hétfői jeruzsálemi találkozójukon megerősítették, hogy a közel-keleti rendezést illetően a két államra épülő megoldás mellett állnak ki.2007-02-19 14:01:00 0
Aláírják a lett-orosz határszerződést?Vaira Vike-Freiberga lett elnök hétfőn aláírta azt a törvényt, amely felhatalmazza a balti köztársaság kormányát a tíz éve parafált lett-orosz határszerződés aláírására.2007-02-19 13:44:00 0
Hisztérikus indulatok az SZDSZ-benAz elnökválasztó tisztújító küldöttgyűlésig nem indít vizsgálatot a gyanús baranyai tagtoborzás ügyében az SZDSZ. A kisebbik kormánypárt országos tanácsának ülésén üvöltöztek egymással a testületi tagok a párt körüli botrányok kiszivárgása miatt.2007-02-19 13:34:00 0
Kulcsár milliós haszonhoz juttatta Forró élettársát?Elmaradt Kónya Imre egykori MDF-es belügyminiszter és Karl Imre volt szocialista képviselő tanúvallomása a K&H-per hétfői tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. Meghallgatta viszont a bíróság tanúként Forró Tamás élettársát és a Sláger Rádió korábbi vezérigazgatóját is.2007-02-19 13:03:00 0
Tanúvallomásokkal folytatódott a brókerbotrány pereTanúmeghallgatásokkal folytatódott hétfőn a brókerbotrány 23 vádlottjának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon; a hétfőre megidézett tanúk közül Kónya Imre egykori belügyminiszter kimentette magát, Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselő pedig nem jelent meg.2007-02-19 12:56:00 0
Sarkozy a legnépszerűbb elnökjelöltHa most lenne a francia elnökválasztás második fordulója, azt a kormányzó Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy belügyminiszter nyerné meg a szavazatok 55 százalékával, míg a történelmi népszerűségi mélypontján lévő Szocialista Párt (PS) jelöltjére, Ségolene Royalra a franciák 45 százaléka szavazna - derül ki a TNS-Sofres közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet hétfőn ismertetett a Le Figaro című napilap.2007-02-19 12:41:00 0
Munkaerőhiány a kelet-európai autóiparbanSzlovákiában az új autógyárak már felszívták a szakképzett munkaerőt, és most továbbiakért versenyeznek. A versenyre, még külföldi alkalmazottak csalogatására is, bő teret ad, hogy Szlovákiában az átlagbér kevesebb mint az egyharmada a nyugatinak.2007-02-19 12:29:00 0
Bírálják az amerikai rakétatelepítési terveket a németekSzokatlan élességgel bírálta az amerikai kormány európai rakétatelepítési terveit a német külügyminiszter.2007-02-19 12:11:00 0
Újabb őrizetbe vétel a móri bankrablással kapcsolatbanŐrizetbe vette a rendőrség a veszprémi postásgyilkossággal "kapcsolatba hozható" férfit és társát hétfő délelőtt - közölte sajtótájékoztatón a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója, aki azt is elmondta, hogy a két férfit a móri vérengzéssel kapcsolatban is meggyanúsították.2007-02-19 12:00:00 0
EU: a bürokrácia visszaszorításáról tárgyalnakTöbb milliárd eurós bürokráciaellenes csomagtervről tárgyalnak az uniós gazdasági miniszterek: az EU iparügyi biztosa, Günter Verheugen az uniós bürokrácia visszaszorításával kapcsolatos elképzeléseit az EU versenyjogi tanácsában terjeszti elő.2007-02-19 11:49:00 0
A britek szeretik a legkevésbé a kelet-európai bevándorlókatA legkevesebb munkavállalási korlátozást alkalmazó Nagy-Britannia polgárai szeretik a legkevésbé a kelet-európai bevándorlókat a Financial Times hétfőn közölt nyugat-európai felmérése szerint.2007-02-19 11:40:00 0
Duray: Szlovákia jobban tenné, ha hallgatna Malina Hedvig ügyébenSzlovákiajobban tenné, ha hallgatna - mondta Duray Miklós egy szlovák bulvárlapban megjelent interjúban a tavaly nyáron Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig esetével kapcsolatos kérdésekre is válaszolva.2007-02-19 11:30:00 0
Folyamatos a Tisza apadása TiszabercelnélFolyamatosan apad a Tisza Tiszabercelnél, a számítások szerint kedden már az elsőfokú készültséget is meg lehet majd szüntetni a gátaknál - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn az MTI-vel.2007-02-19 11:19:00 0
BöszméteKaiser und König Franz elméne Veszprémbe. Mielőtt a császári és királyi fogat (Audi 8 + Polizei) odaére, harangzúgás után két órával, óvatosságból már reggeltől lezáratta az Udvar a belvárost, tanítási szünetet rendelt el az iskolákban, felfüggesztette a közintézmények működését, azaz kiiktatta az életet.2007-02-19 11:19:00 0
A bizottságok tárgyalták a költségvetéstSopronban elképzelhető, hogy a tervezettől eltérően alakul a város pénzügyi helyzete, és akkor nem lesz szükség hitelfelvételre.2007-02-19 11:05:00 0
Orbán határozottabb és felkészültebb volt GyurcsánynálAz emberek 40 százalékának figyelmét kötötte le Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor évértékelő beszéde - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. Egyharmadnyian részletekben, egytizednyien teljes egészében követték a politikusok megszólalását.2007-02-19 10:22:00 0
Magas mérceEgyszerre lesz könnyebb és nehezebb dolga elődjénél, Járai Zsigmondnál a Magyar Nemzeti Bank élére jelölt Simor Andrásnak. A nemzetközi és hazai bankismeretekkel rendelkező, elismert szakembernek az eddigi jelek szerint már nem kell megküzdenie olyan mértékű állami túlköltekezéssel, mint a hamarosan leköszönő Járainak, akinek hatéves megbízatásából öt évet a rombolással szembeni harc emésztett fel.2007-02-19 09:36:00 0
Két esélyes is van a megüresedő egri érseki posztraRövidesen döntenie kell XVI. Benedek pápának: kit nevezzen ki Seregély István utódjául az egri érsekség élére. Lapunk úgy tudja, Bosák Nándor és Ternyák Csaba püspök a két legfőbb esélyes.2007-02-19 09:22:00 0
Eörsi mint külügyminiszter?Az SZDSZ két elnökjelöltje, Kóka és Fodor is felülvizsgálná a koalíciós szerződést. - tudta meg a Népszabadság. A lap azt is megtudta, hogy a szabad demokraták a a külügyminisztériumra cserélnék az egészségügyet.2007-02-19 09:10:00 0
Kanada és az 1956-os forradalom: fotókiállítás BudapestenÚj élet - új haza (Kanada és az 1956-os forradalom) címmel fotókiállítás nyílik ma Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány épületében; az ötven híres kanadai-magyar személyiség történetét bemutató tárlatot Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg.2007-02-19 07:50:00 0
Fidel "fantasztikus" formábanRaúl Castro ügyvezető kubai elnök lánya szerint nagybátyja, Fidel műtét utáni felépülése igen szépen halad, és várhatóan ismét igen tevékenyen vesz majd részt a kubai kormány munkájában.2007-02-19 07:45:00 0
Autonómia Andalúziának?A dél-spanyolországi Andalúziában vasárnap tartott népszavazáson az első eredmények szerint támogatták a tartomány kiszélesített autonómiáját.2007-02-19 07:39:00 0
Kórházukért tüntettek MiskolconA miskolci Szent Ferenc Kórház fennmaradásáért demonstráltak mintegy kétezren vasárnap délután, az intézményt fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat elnöke azt mondta: a kórház nem eladó.2007-02-19 07:32:00 0
Palesztin egységkormány: új esély a békére Izraellel?Nehéz dilemma előtt állnak a nyugati országok: milyen magatartást tanúsítsanak az alakulóban lévő palesztin egységkormánnyal szemben? A kabinet támogatása azt a kockázatot rejti magában, hogy ezzel palesztin radikálisok malmára hajtják a vizet. Másrészt ha levegőnek nézik az egységkormányt, azzal veszélybe sodorhatják a közel-keleti békét szolgáló előrelépés évek óta legkedvezőbb esélyét.2007-02-18 18:09:00 0
Öt tudományos műhold a Föld körülSikeresen felbocsátották a Delta II. hordozórakétát öt tudományos műholddal a fedélzetén a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről helyi idő szerint szombaton napnyugtakor - közölte Rani Gran, a NASA szóvivője.2007-02-18 17:01:00 0
Nagy-Britannia csökkenti iraki kontingensét?Nagy-Britannia májusban nagy arányban csökkenteni fogja iraki kontingensét - írta vasárnapi számában a News of The World című lap.2007-02-18 16:49:00 0
Több tízezren betegedtek meg influenzában az országbanAz elmúlt héten több tízezren betegedtek meg influenzában. Budapesten és Csongrád megyén kívül Nógrád megyében és Debrecen környékén észleltek jelentős számú megbetegedést, de egész megyére kiterjedő járvány még nincs, és országos járványról sem beszélhetünk.2007-02-18 16:25:00 0
Elüldözik a teletVasárnap elüldözik a telet a mohácsi busók. Négyszáz maszkos és számtalan program várja az érdeklődőket a télűző karneválra.2007-02-18 15:55:00 0
Kettős pokolgépes merénylet BagdadbanLegkevesebb ötvenhatan vesztették életüket vasárnap Bagdad egyik, többségében síiták lakta negyedében egy kettős pokolgépes merénylet következtében - közölték iraki biztonsági források.2007-02-18 15:44:00 0
Elfogták a postásgyilkost - valószínű a kapcsolat MórralA távirati iroda szerint a rendőrségen folytatták a veszprémi postásgyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi kihallgatását. Sajtóértesülés szerint a további 5 postás kirablásával gyanúsított férfi beismerte, hogy részt vett a 8 emberéletet követelő móri mészárlásban, és vallomása nyomán egy másik férfit is őrizetbe vett a rendőrség.2007-02-18 15:31:00 0
Lezuhant a szövetségesek egyik helikoptere Afganisztánban"Motorhiba" miatt lezuhant az Egyesült Államok vezette koalíció egyik helikoptere vasárnap reggel Afganisztán délkeleti részén, Zabul tartomány Sah Dzsoj járásában - közölték a szövetséges erők.2007-02-18 15:18:00 0
Népszavazást tartanak Andalúzia autonómiájárólNépszavazás kezdődött vasárnap a spanyolországi Andalúziában a tartomány kiszélesített autonómiájáról.2007-02-18 15:04:00 0
Spéder: Gyakran módosítják a családtámogatási rendszertHúsz év múlva jelentős problémát okoz majd a népes generációk nyugdíjba vonulása, miközben helyükre sokkal kevesebb ember lép - jelentette ki a KSH Népességtudományi Intézetének igazgatója az InfoRádióban. A szakember szerint túl gyakran módosítják a családtámogatási rendszert, ami kioltja az intézkedések hatását.2007-02-18 14:45:00 0
Ezrek tüntettek Hódmezővásárhelyen a kórház megmentéséértCsaknem tízezren tüntettek ma Hódmezővásárhelyen a helyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézet bezárása ellen. A Szent István téren összegyűlt emberek "Gyurcsány! Téged kellene gyógyítani, nem az egészségügyet!", "Egészségre sok ember vár, mi lesz ha a kórház bezár?" feliratú transzparenseket tartottak, és zászlókat lobogtattak; a megmozduláson helyi politikusok és lakosok is felszólaltak.2007-02-18 14:08:00 0
Pesthidegkúti Polgári Körök farsangi bálja2007. február 17-én nagysikerű farsangi bált tartottak a Pesthidegkúti Polgári Körök. A rendezvény fővédnöke Dr. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere volt, a díszvendégek között helyet foglalt Dr. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke, és Dr. Balsai István, a II. kerület országgyűlési képviselője.2007-02-18 13:58:00 0
A Tisza felső szakaszán megszűnt az árvízvédelmi készültségMegszüntette az első fokú árvízvédelmi készültséget a Tisza felső szakaszán, Tiszacsermely és Zemplénagárd között az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) vasárnap - tájékoztatta Csont Csaba, az igazgatóság szóvivője az MTI-t.2007-02-18 13:46:00 0
Lengyelországban emelik a minimálbértLengyelországban a minimálbér emelését javasolja a munkaügyi miniszter, aki egy televíziós interjúban elmondta: várhatóan júniusra készül el az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás.2007-02-18 13:18:00 0
Posztumusz Önzetlenség díj Pálfi IstvánnakPálfi Istvánnak, a tavaly nyáron elhunyt néppárti európai parlamenti képviselőnek adományozták a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat idei Önzetlenségi díját.2007-02-18 12:28:00 0
Népszavazás: döntés március végénMárcius végéig dönt az Alkotmánybíróság a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseiről. Sereg András, a testület sajtófőnöke közölte: az Alkotmánybíróság igyekszik egymáshoz közeli napokon meghozni határozatait.2007-02-18 12:14:00 0
Csak világos jövőképpel lehet visszakapaszkodniAlapvető gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, mert a jelenlegi irány semmi jót nem eredményez - szögezte le Pelczné Gáll Ildikó vasárnapi sajtótájékoztatóján.2007-02-18 11:53:00 0
OTP: stagnáló belső fogyasztás, lassuló gazdaságA főbb gazdasági folyamatokat illetően nem változtak az OTP Bank elemzőinek várakozásai: továbbra is stagnáló belső felhasználásra és élénk külföldi konjunktúra mellett a magyar gazdaság növekedési ütemének visszaesésére számítanak az idén.2007-02-18 11:31:00 0
Hillary Clinton fokozatos iraki kivonulást szorgalmazHillary Clinton, a 2008. évi amerikai elnökválasztáson az elnökjelöltségre pályázó demokrata párti politikusok egyike szombaton az Irakban állomásozó amerikai csapatok fokozatos kivonását szorgalmazta egy, az interneten közzétett videofelvételen.2007-02-18 11:02:00 0
Benyújtották fellebbezésüket a bolgár ápolónők LíbiábanBenyújtotta fellebbezését a Líbiában a gyerekek szándékos megfertőzésével vádolt és halálra ítélt öt bolgár ápolónő szombaton - közölte az ügyvédjük.2007-02-18 10:19:00 0
Mesic elfogadta Róma magyarázatátIntenzív tárgyalások után megállapodásra jutott Róma és Zágráb Giorgio Napolitano olasz elnök múlt hét végi beszédével kapcsolatban, amelyben Napolitano etnikai tisztogatásnak minősítette mintegy 15 ezer olasz 1943 és 45 közötti lemészárlását a jugoszláv partizánok által.2007-02-18 10:10:00 0
A NATO tehetetlen Észak-AfganisztánbanAfganisztánnak még a biztonságosabbnak tartott északi és nyugati területeit sem tartja teljes ellenőrzése alatt a kormány és a NATO - ismerte el a szövetséges erők egyik parancsnoka szombaton.2007-02-17 17:37:00 0
Vita a török politikai és katonai vezetés közöttVita kezdődött a török vezetésben arról, hogy miként kell kezelni az ország keleti és déli részén élő, függetlenségre törekvő kurdok és iraki támogatóik ügyét.2007-02-17 17:08:00 0
Döntöttek: Tőkés Lászó nem kerül az RMDSZ EP-listájáraNagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter, illetve Winkler Gyula megbízott miniszter foglalja el az első két helyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti választási listáján - ezt nagy többséggel fogadta el a Szövetségi Képviselők Tanácsa.2007-02-17 16:40:00 0
Bejelentést lehet tenni az átcímkézések miattA szolnoki polgármesteri hivatalban is bejelentést tehetnek azok, akik gyanús címkézésű húsárut vásároltak az elmúlt napokban - közölte Szalay Ferenc, a város polgármestere szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján.2007-02-17 16:15:00 0
Záporozó büntetőcsekkekTömegével küldik ki a napokban a parkolási társaságok a fizetési értesítőket. A Kerident Kft.-t sürgeti az idő, ugyanis csak február 22-éig léphetnek fel a korábbi években nem fizető autósokkal szemben.2007-02-17 15:27:00 0
Félrevezető információk a minisztériumi hirdetésbenFélrevezető információkat is tartalmaz a vizit- és kórházi napidíj bevezetésével kapcsolatos tudnivalókat ismertető egyik minisztériumi hirdetés. Molnár Lajos már tegnap elimerte a hibát, de a minisztérium internetes oldalán még ma is változatlanul a hamis reklám olvasható. A kormány összesen 220 millió forintot költ el az egészségügyi reform népszerűsítésére.2007-02-17 15:18:00 0
Harrach: a népesedési helyzet az elsőszámú nemzeti sorskérdésHarrach Péter szerint a népesedési helyzet alakulása az elsőszámú nemzeti sorskérdés; a kereszténydemokrata politikus erről szombaton, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Barankovics Alapítvány közös rendezvényén beszélt Budapesten.2007-02-17 15:02:00 0
Demokráciában szokatlan eszközökNavracsics Tibor az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP és az SZDSZ sok esetben már a demokráciában szokatlan eszközöket is megragad annak érdekében, hogy minél tovább meghosszabbítsa a kormány "élettartamát".2007-02-17 14:34:00 0
Magyarországon halnak meg a legtöbben tüdőrákbanA tüdőrák okozta halál tekintetében Magyarország világelső - mondta el Vadász Imre tüdőgyógyász főorvos pénteken, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján. A dohányzás okozta összes betegség miatt évente 28 ezer ember hal meg, ezzel hazánk az európai listát is vezeti.2007-02-17 14:25:00 0
Félpályás útlezárással tüntetnek az országbanKormányellenes tüntetők az ország mintegy száz részén félpályás útlezárással nyomatékosítják követeléseiket. A demonstrálók többek között "működő demokráciát", "visszahívható képviselőket" és "pártfüggetlen közszolgálati médiát" követelnek.2007-02-17 14:09:00 0
Egészségügyi ámokfutás, koncepciótlan kormányzásA mostani egészségügyi ámokfutás és a korábbi közigazgatási kaszabolás is azt bizonyítja, hogy a Gyurcsány-kormánynak nincs koncepciója és jövőképe, nem tudja mit kezdjen Magyarországgal - mondta Navracsics Tibor szombaton Veszprémben sajtótájékoztatón.2007-02-17 13:48:00 0
Al-Kaida és az internetAz al-Kaida nemzetközi terrorhálózat noha katonailag meggyengült, az internet segítségével még képes ellenállni, hiszen a világhálón keresztül tartja a kapcsolatot tagjaival, és terjeszti ideológiáját, hogy új híveket toborozzon - állapítják meg amerikai terrorizmusellenes szakértők.2007-02-17 13:31:00 0
Panoráma panamaMivel minden szakmai és észérv a Budai Gyermekkórház megmaradása mellett szól, ezért nem lehet másra gondolni, mint arra, hogy befektetői és anyagi érdekek lehetnek a bezárás háttérben.2007-02-17 13:16:00 0
Pokolgép robbant egy pakisztáni bírósági tárgyalóterembenPokolgép robbant szombaton a délnyugat-pakisztáni Kvetta város egyik bírósági tárgyalótermében, és tucatnyi ember halálát, további kéttucatnyi sebesülését okozta - közölte a rendőrség.2007-02-17 12:53:00 0
Csángó Bál - idén a lakodalmi szokások jegyébenAz idén a moldvai és gyimesi csángó lakodalmi szokásokat öleli fel a Csángó Bál, amelyet ma immár tizenegyedik alkalommal rendeznek meg a Petőfi Csarnokban. Az est fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök.2007-02-17 12:36:00 0
Bombariadó a Nyugati pályaudvaronBombariadó miatt lezárták a Nyugati pályaudvar területét szombaton 11 óra körül, ezért a távolsági vonatok esetében jelentős késésekre és járatkimaradásokra lehet számítani - mondta Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője az MTI-nek.2007-02-17 12:11:00 0
Petrétei nem akar külföldi megfigyelőket2007-02-17 12:11:00 0
Tízmilliárd dollárnyi túlszámlázás az iraki újjáépítésnélAz amerikai kormány tízmilliárd dollárt indokolatlanul költött el az iraki újjáépítésre, a Pentagon lényegében "eltékozolta" az adófizetők pénzét - írta a legfrissebb szövetségi számvevői vizsgálat eredményét ismertetve pénteken a The Washington Times.2007-02-17 12:06:00 0
Elbukott Gergényi betiltó határozata - mégis lehet tüntetésA Fővárosi Bíróság (FB) Közigazgatási Kollégiuma hatályon kívül helyezte Gergényi Péter határozatát, amelyben megtiltotta, hogy a XVI. kerületi Nemzeti Klub a 3-as számú főúton kormányellenes forgalomlassító megmozdulást tartson. A szervezet így tüntethet.2007-02-17 12:05:00 0
Tavaly naponta 5,31 milliárddal nőtt az állam tartozásaMajdnem kétezermilliárd forinttal nőtt tavaly az államadósság, ez mintegy tízszerese az idei adóemelésekből befolyó összegnek. Minden magyarra immár másfél millió forintos adósság jut. Az eladósodás az idén és jövőre tovább nő.2007-02-17 12:01:00 0
USA: hóvihar, 24 áldozatHuszonnégy halálos áldozatot követelt az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti államait érintő rendkívüli időjárás.2007-02-17 10:27:00 0
Hargita megyét egyre több turista keresi felAz elmúlt tíz esztendőben a székelyföldi Hargita megye turisztikai célponttá vált, ez idő alatt mintegy hatszáz vendéglátó egységet minősítettek, azaz ismertek el hatóságilag, mondta az MTI-nek Mátéffy Győző, a román idegenforgalmi tárca térségbeli képviselője.2007-02-17 10:17:00 0
KDNP: egyenes, őszinte beszédet mondott Orbán ViktorEgyenes, őszinte beszédnek értékeli Orbán Viktor országértékelőjét a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - mondta a párt szóvivője pénteken.2007-02-16 20:38:00 0
Orbán Viktor évértékelő beszéde (szó szerinti változat)"Amikor az erős Magyarországért küzdünk, akkor nem önmagunkért, nem a Fideszért, nem a jobboldalért, hanem minden egyes magyar emberért küzdünk. A győztesen gondolkodók jelszava úgy hangzik: egy az ország, egy a zászló."2007-02-16 20:24:00 0
Mádl Orbán országértékelésérőlMádl Ferenc volt köztársasági elnök szerint Orbán Viktor beszéde a tényeken alapult. Erről Mádl Ferenc a Millenáris Parkban nyilatkozott, miután végighallgatta Orbán Viktor beszédét.2007-02-16 19:00:00 0
Szijjártó: Járai megbízatását kellett volna meghosszabbítaniA magyar gazdaság stabilitása érdekében a miniszterelnöknek meg kellett volna hosszabbítania a jelenlegi jegybankelnök, Járai Zsigmond mandátumát - mondta Szijjártó Péter.2007-02-16 18:53:00 0
Simor az új MNB-elnökGyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken sajtótájékoztatón a Parlamentben bejelentette, hogy Simor Andrást jelöli a Magyar Nemzeti Bank elnökének.2007-02-16 18:48:00 0
Orbán: Új többség az új arisztokráciával szembenA Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken a Millenáris Park Teátrumában kilencedik alkalommal mondta el hagyományos országértékelő beszédét. (Ennek szó szerinti változatát a kapcsolódó cikkek között találhatják.)2007-02-16 18:16:00 1
Pósán László: a Fidesz elítéli a politikai fenyegetéseketA Fidesz debreceni szervezete és helyi politikusai a leghatározottabban elítélik a politikai fenyegetések és a politikai indíttatású támadások, illetve a demokratikus intézményrendszer ellen irányuló fenyegetések minden formáját - olvasható abban a közleményben, amelyet Pósán László országgyűlési képviselő jegyez.2007-02-16 17:32:00 0
Útlezárás Kópháza és Nagycenk közöttFélpályás útlezárást tartanak 2007. február 17 -én szombaton, 09,00 óra és 12,00 óra között és 2007. február 24-én 09,00 óra és 16,00 óra között a 84-es főut Kópháza-Nagycenk útszakaszon - közölte Göbl György, a demonstráció egyik szervezője.2007-02-16 17:19:00 0
Az amerikaiak szerint Giuliani lenne a legjobb elnökAz amerikaiak Rudy Giuliani volt New York-i polgármestert látnák legszívesebben az elnöki poszton 2008 után - derült ki a USA Today/Gallup közös felméréséből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra.2007-02-16 16:51:00 0
10 éve nem volt ilyen alacsony az MSZP támogatottságaTíz éve nem volt ilyen alacsony a Magyar Szocialista Párt (MSZP) választói támogatottsága; a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Forsense közvéleménykutató cég felmérése szerint kritikus szinten áll a politikai elittel szembeni bizalmatlanság is - olvasható a pénteken az MTI-hez megküldött Századvég-tájékoztatójában.2007-02-16 16:36:00 0
Franciaország törvénybe iktatta a lakhatási jogotA francia nemzetgyűlés péntekre virradóra egyhangúlag elfogadta a lakhatási jogról szóló törvénytervezet első cikkelyét, amely kimondja, hogy a Franciaország területén szabályosan tartózkodó személyeknek az állam garantálja az önálló és megfelelő szálláshoz való jogát.2007-02-16 16:18:00 0
Újabb átcímkézés, most Szolnok megyébenÖsszesen másfél tonna kolbászt, párizsit, szalámit és virslit foglaltak le a szolnoki hatósági állatorvosok az elmúlt két napban.2007-02-16 16:01:00 0
Nívódíjas balatonfüredi épületekKét balatonfüredi épület is nívódíjat kapott nemrég a IX. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton; a Horváth-ház második, az Alba Villa pedig harmadik helyezést ért el - mondta a város polgármestere sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.2007-02-16 15:48:00 0
Hamarosan a szövetségesek költöznek a Szentkirályi utcai székházbaHamarosan átköltöznek a Fidesszel szövetséges szervezetek a párt volt, Szentkirályi utcai székházába, amely a Szövetségesek Háza nevet veszi fel.2007-02-16 15:33:00 0
Büntetőper indul Olaszországban CIA-ügynökök ellenEgy milánói bíró elrendelte pénteken 26 amerikai állampolgár - egy kivételével mind feltételezett CIA-ügynök - bíróság elé állítását egy terrorizmussal gyanúsított egyiptomi származású muzulmán pap Milánóból való elrablásáért.2007-02-16 15:20:00 0
Megerősítették: Aba Botond távozik a BKV-tólKözös megegyezéssel távozik a BKV-tól Aba Botond. Az InfoRádió értesülése szerint a korábbi vezérigazgató az erről szóló megállapodást péntek délelőtt írta alá. A BKV részéről megerősítették az értesülést, de részletes információkat csak későbbre ígértek.2007-02-16 15:05:00 0
ÁKK: gyors ütemben bővül az adósságAz Államadósság Kezelő Központ a csütörtöki napon közzétette a központi költségvetés forint- és devizaadósságának alakulásáról szóló január havi monitoring jelentését. A pár oldalas dokumentumból kiderül, hogy az adósság továbbra is gyors ütemben bővül: január hónapban a forintadósság 159,3 milliárd forinttal, a devizaadósság pedig 90,2 milliárd forinttal bővült.2007-02-16 14:47:00 0
Átadták a mórahalmi fürdő új épületszárnyátÁtadták a Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő százmillió forintból készült új épületszárnyát pénteken.2007-02-16 14:38:00 0
Egyhangú igen Somogy megye költségvetéséreEgyhangú döntéssel fogadták el pénteken a Somogy megyei Közgyűlés ez évi 19,8 milliárd forintos költségvetését, amely mintegy négy milliárd forinttal kevesebb, mint az előző évben.2007-02-16 14:26:00 0
A Nemzetközi Bíróság illetékesOroszország elismeri a Nemzetközi Bíróság állandó illetékességét terrorizmussal kapcsolatos jogvitákban, hogy bepanaszolhassa Nagy-Britannniát Ahmed Zakajev csecsen szeparatista megbízott kiadásának megtagadásáért. MTI tudósítás.2007-02-16 14:15:00 0
Érvényben marad a változtatási tilalom a II. kerületi kórházak területénHárom évre vagy az új szabályozási terv megszületéséig szóló építési és változtatási tilalmat rendelt el a II. kerületi Önkormányzat az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet valamint a Budai Gyermekkórház területére, ez azonban nem zárja ki azt, hogy bezárják, vagy átszervezzék az egészségügyi intézményeket - mondta az MTI-nek Láng Zsolt, a budai kerület polgármestere pénteken.2007-02-16 14:12:00 0
Még nem dőlt el, mekkora forrás áll rendelkezésreNem a középréteget, a gazdálkodó, termelői kört segíti a kormány által meghirdetett pályázati rendszer, hanem a nagy gazdaságokat - jelentette ki Jakab István.2007-02-16 14:03:00 0
A Fidesz, és a KDNP tiltakozása ellenére aláírják az új székház szerződéstCser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hiába szólította fel nyomatékosan az MTV vezetését, és a kuratórium tagjait, hogy ne hirdessenek eredményt a televízió új székházának megépítése ügyében, a napokon belül mégis aláírják a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai gyártóbázisának felépítéséről és működtetéséről szóló szerződést - értesült a közszolgálati médiumot felügyeletét ellátó közalapítvány vezetéséhez közel álló forrásból pénteken az MTI; a megkérdezett kuratóriumi elnökségi tagok egyike sem kívánt érdemben nyilatkozni a kérdésben. A KDNP kurátora "nemmel" szavazott.2007-02-16 13:44:00 0
Keleti György 1988-as kiskátéja a kapitalista hadseregekrőlA volt honvédelmi miniszter, jelenleg is aktív szocialista országgyűlési képviselő 1988-ban a középiskolák I-IV. osztályos tanulói számára írt Honvédelmi Ismeretekben kifejtette, mit kell tudni a "kapitalista hadseregekről".2007-02-16 13:35:00 0
Polgármesteri elismerés a soproni rendőrség volt bűnügyi vezetőjének2007-02-16 13:27:00 0
"A fiukért valaki felelős!"2007-02-16 13:11:00 0
Gergényi rendőrei szétzavarták a sajtótájékoztatótTegnap délelőtt 11 órára a Magyar Nemzetért Mozgalom vezetősége sajtótájékoztatóra hívta az újságírókat a Budavári Sikló tövébe.2007-02-16 13:08:00 0
Putyin és potenciális utódaiVlagyimir Putyin elnök kiegyenlítette potenciális utódainak apparátusi súlyát - állapították meg egybehangzóan orosz lapok pénteken.2007-02-16 12:39:00 0
Robbanóanyagot halmoztak fel az iszlamisták Törökországban?Robbanóanyagot halmoztak fel pokolgépes merénylet elkövetéséhez iszlamista szélsőségesek Törökországban - jelentette pénteken a CNN Türk hírtelevízió.2007-02-16 12:27:00 0
Molnár, a rekorder2007-02-16 12:11:00 0
Az MSZP át kívánja venni a független magyar bíróság szerepét?A demokratikus jogok csökkentése és gyalázása az, amit ma a szocialisták megszavaztak - hangsúlyozta Lázár János pénteken sajtótájékoztatón.2007-02-16 12:05:00 0
Bajnai beszólt Kókának az uniós programok miattElégedetlen a nemzeti fejlesztési ügynökség a gazdasági tárca projektelőkészítő munkájával, összesen 4000 milliárdnyi uniós forrás megszerzése kerülhet veszélybe, írja a Népszabadság. Bajnai Gordon kormánybiztos levélben jelezte Kóka Jánosnak, hiányosnak tartja a közlekedési és energetikai operatív programok kidolgozását, amivel Brüsszel sem volt maradéktalanul elégedett. A GKM szóvivője szerint Bajnai és Kóka már minden megbeszéltek.2007-02-16 11:59:00 0
A Vasutasok Szakszervezete szolidáris a közszféra bérharcávalA Vasutasok Szakszervezete egyetértően támogatja a közszolgálati dolgozók jogos bérharcát - közölte a szakszervezet pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.2007-02-16 11:50:00 0
Káoszt eredményezett a vizitdíjA kórházak bezárásról, a vizitdíj és a több-biztosítós modell bevezetéséről beszélt sajtótájékoztatóján Mikola István, rámutatva: ennek a folyamatnak megálljt kell parancsolni.2007-02-16 11:26:00 1
Fontosabb Molnárnak az üzleti haszon, mint az egészségA NOE olyan egészségügyi minisztert szeretne az országnak, akinek többet jelent a kisgyermekek egészsége, mint a luxusszállodák jól fizető vendégei, akinek előbbre való a beteg gyermek időben történő orvosi ellátása, mint a budai ingatlanokra spekuláló cégek haszonszerzése és akinek fontosabb a kiszolgáltatottak egészségügyi ellátása, mint az üzlet.2007-02-16 11:23:00 0
Dél-Korea kész felújítani a segélyeket Észak-KoreánakA dél-koreai elnök szerint az Észak-Koreával kötött legutóbbi megállapodás, amelynek értelmében Phenjan energiasegélyek fejében megkezdi atomprogramja felszámolását, annyira nagy jelentőségű, hogy szükség esetén Szöul hajlandó lett volna maga is fedezni annak minden költségét.2007-02-16 11:15:00 0
Lemondott a palesztin miniszterelnökBenyújtotta lemondását Iszmail Hanije palesztin kormányfő. Ezzel megnyílt az út a nemzeti egységkormány megalakulása előtt.2007-02-16 11:09:00 0
Tanúvallomásokkal folytatódott Kulcsár pereTanúvallomásokkal folytatódott pénteken a Fővárosi Bíróságon Kulcsár Attila és 23 társának büntetőpere; Endrényi Éva a tárgyaláson arról is beszélt, hogy Kulcsár Attila aláíratott vele utólag Pannonplast részvényvásárlást és eladást.2007-02-16 11:06:00 0
Figyelemfelhívás a fejlődő országok szegénységéreElsőként indít akciót hazai iskolákban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - Nemzetközi fejlesztési képzés diákok számára.2007-02-16 10:49:00 0
Molnár Lajos és a könnyű drogokKioktató hangnemű levélben utasította el Molnár Lajos egészségügyi miniszter az elődje által megrendelt, a könnyű drogok egészségügyi veszélyeiről beszámoló tanulmányt. Tekintélyes tudósok pártszimpátiától függetlenül tiltakoznak a miniszteri ukáz alkotmánysértő tartalma és sértő hangneme ellen. Közleményükben utalnak arra is: kollégáik szakmai megalázásának hátterében az áll, hogy szembefordultak a drogliberalizáció "piaci igényével".2007-02-16 10:33:00 0
Megtalálták Rákóczi fejedelem ellopott mellszobrátKözúti ellenőrzés során Sarud és Tiszanána között egy gépkocsiban megtalálták Rákóczi fejedelem jászkiséri mellszobát, amelyet február 4-én loptak el a jászsági település egyik közteréről - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.2007-02-16 10:17:00 0
Moszkvai nyomás TallinnonJóváhagyta az észt parlament azt a törvényt, amelynek értelmében elbontanák a Tallinn központjában lévő szovjet hősi emlékművet. Moszkva szerint "visszafordíthatatlan következményei" lesznek a lépésnek. Az észt elnök vétót emelt a törvény ellen. Magyar Hírlap összeállítás.2007-02-16 10:09:00 0
Bíróság előtt a madridi robbantókMuszlim terroristák eddigi legnagyobb európai pere kezdődött Madridban. A hét fővádlott egyike spanyol. Majdnem kétszáz halott és csaknem 1800 sebesült a három évvel ezelőtti vonatrobbantások következménye. Magyar Hírlap összefoglaló.2007-02-16 09:47:00 0
Vecsési számlagyár: bizonytalan a per folytatásaEgyelőre bizonytalan, hogy mikor kezdi ismét tárgyalni a vecsési számlagyár néven ismertté vált büntetőpert a Fővárosi Bíróság. Az ügyet elölről kell kezdeni, mert az eljárás korábbi bírája a Fővárosi Ítélőtáblán folytatja munkáját, helyét pedig még nem töltötték be. A Magyar Hírlap írása.2007-02-16 09:43:00 0
A magyar légteret nem a magyar állam felügyeliKöltségvetési szervből gazdasági társasággá alakította a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium január elsejétől a magyar légiforgalmi szolgálatot.2007-02-16 09:28:00 0
TizennégyEzekben az időkben, amikor rálőnek a rendőrpalotára, majdnem elsikkadnak az igazán lényeges dolgok és ügyek. (Tényleg: tudják, miért nincs meg a rendőrpalotára lövöldöző tettes? Mert a nagy sietségben leesett róla az azonosító szám...) Szóval, miközben tele vagyunk a "szörnyű merénylet" részleteivel, s azon töprengünk, vajon megkapja-e Szilvásy György azt az ötmillió forintot, amit Bene László ajánlott fel a nyomravezetőnek - mindeközben a kormány törvénymódosítást kezdeményezett a parlamentben.2007-02-16 09:23:00 0
A második érettségi már fizetősTantárgyanként akár húszezer forintot is kell fizetniük az érettségiért azoknak a korábban érettségizett tanulóknak, akiket tavaly sehová nem vettek fel, és a sikeres felvételi érdekében tavasszal javítanának, vagy az idén olyan tárgyból is bizonyítaniuk kell, amelyből korábban nem vizsgáztak.2007-02-16 09:18:00 0
Összezavarodott adózók - azt is kifizették, amit nem kellett volnaTeljesen összezavarodtak az adózók, januárban olyan adókat is befizettek, amelyeket egyáltalán nem kellett volna. Nemcsak a vállalkozások, hanem a magánszemélyek is biztosra akartak menni, így a rájuk kivetett különadóból is befolyt 27 millió forint, holott nekik sem kellett volna még fizetniük.2007-02-16 09:06:00 0
Tudatosan szétverik a Magyar Rádiót?Nyílt levélben tiltakozik csaknem 200 hazai értelmiségi az ellen, hogy a menedzsment tervei szerint megszűnne a Magyar Rádió önálló művészeti főszerkesztősége, egyben a döntés felülvizsgálatára kérik a közszolgálati médium vezetését.2007-02-16 08:50:00 0
Walter-gate: az NNI nyomozA Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki az országos rendőrfőkapitány, Bene László, hogy lefolytassa a soproni polgármester feljelentése alapján indult nyomozást. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ugyanis elfogultságot jelentett maga ellen.2007-02-16 08:39:00 0
A vizitdíj első napja: sorban állás, idegeskedésOrszágszerte sorban állás alakult ki a vizitdíj befizetésének első napján az orvosi rendelőkben. Molnár Lajos a vártnál nyugodtabbnak nevezte a vizitdíj első napját, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara Elnöke ugyanakkor több jogszerűtlen esetről tájékoztatott.2007-02-16 08:18:00 0
"Gyurcsány Ferenc bármilyen lépésre képes""Feltűnő időbeli összefüggés van Szilvásy György terrorfenyegetésről szóló immáron sokadik bejelentése", illetve a rendőrség Teve utcai székháza elleni támadás között - fogalmazott Kövér László. A politikus közölte: Gyurcsány Ferenc és a kormánykoalíció, "október 23-a után egészen nyilvánvalóan mondható ez, bármilyen lépésre képes".2007-02-16 07:59:00 0
Legális pornóképek kiskorúakról?A kormány javaslata szerint a büntető törvénykönyv módosítása után legálisan lehetne fiatalkorúak részvételével magáncélra pornófelvételeket készíteni. A szabályozás abban az esetben mentesítene a büntetés alól, ha a 14 évet betöltött fiatal beleegyezik, hogy lefotózzák vagy filmre vegyék. A Magyar nemzet írása.2007-02-16 07:59:00 0
Százmilliók helikopterfelújításra: Gyurcsány egykori társa nyerte a tendertKét katonai helikopter felújításáért csaknem 914 millió forintos megbízást kapott egy alig több mint négymillió forintos jegyzett tőkéjű társaság a Honvédelmi Minisztériumtól. A Solar Kft. vezetője egykor egy társaságban tevékenykedett a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rokonságába tartozó ifjabb Apró Antallal és Juhász Gábor szocialista képviselővel.2007-02-16 07:50:00 0
Ötévnyi küzdelem a rombolás ellenCsak a megbízatásom első évében tudott a jegybank normálisan dolgozni, a többi öt évet a rombolás elleni folyamatos küzdelem jellemezte - értékelte hatéves elnöki periódusát a Magyar Nemzetnek Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) március 2-án leköszönő elnöke, aki az őt ért támadások ellenére egyszer sem bizonytalanodott el, mert tudta: a magas infláció elleni küzdelem az egész ország érdekét szolgálja. Munkája során Járai csak ennek a célnak kívánt megfelelni, érdekcsoportoknak és a sajtó jóindulatának nem.2007-02-16 07:41:00 0
A nemzetbiztonsági és rendészeti bizottság válaszokat várMa tartja együttes ülését a parlament nemzetbiztonsági és rendészeti bizottsága.2007-02-16 07:33:00 0
Ma tartja országértékelő beszédét Orbán Viktor - Élő közvetítésMa tartja szokásos országértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Millenáris Parkban. A beszédet a fidesz.hu, a HírTV és az Echo TV élőben közvetíti.2007-02-16 07:31:00 0
A japán kormány szankciókat fogadott el Iránnal szembenBüntetőintézkedéseket hagyott jóvá a japán kormány pénteken Irán ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsa irányelveinek megfelelően, növelve a nemzetközi nyomást az iszlám köztársaságra az urándúsítás leállítása érdekében.2007-02-16 07:26:00 0
Hamisnak bizonyult a lutoni bombariadóEllenőrzött robbantást hajtottak végre egy gépkocsiban a Londontól 45 kilométerre északnyugatra fekvő lutoni repülőtér mellett, miután bombafenyegetés miatt csütörtök este kiürítették az indulási terminált - közölte a brit rendőrség.2007-02-16 07:22:00 0
Megsebesült az al-Kaida iraki vezetőjeMegsebesült az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki vezetője egy összecsapásban Bagdadtól északra - jelentették arab televíziócsatornák pénteken az iraki belügyminisztériumra hivatkozva.2007-02-16 07:21:00 0
Élő közvetítés Orbán Viktor évértékelőjérőlOrbán Viktor évértékelő beszédét élőben közvetíti a HírTV és a fidesz.hu.2007-02-15 18:57:00 0
Járóka az esélyegyenlőségi évrőlAz Európai Unió széles körű, stratégiailag meghatározott diszkriminációellenes harcának egyik kiemelkedő kezdeményezése az esélyegyenlőségi év - vélte Járóka Lívia csütörtökön Strasbourgban.2007-02-15 18:29:00 0
Közszolgálati szakszervezeti fórum: megerősítették a sztrájkfelhívástMegerősítették az egységes közszolgálati sztrájkbizottság által meghirdetett, február 25-re szóló kétórás figyelmeztető sztrájkfelhívást a csütörtökön Budapesten rendezett szakszervezeti fórumon.2007-02-15 17:17:00 0
Minisztériumi javaslat a rendőrök büntetőjogi védelméreAz Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) javaslatot dolgozott ki az intézkedő rendőrök fokozott büntetőjogi védelmére; a módosítás tervezetét az IRM sürgősséggel terjeszti a kormány elé - tájékoztatta a tárca az MTI-t csütörtökön.2007-02-15 16:50:00 0
Gyurcsány visszaadná az embereknek, amit elvettEmlékezzünk a következő mondatokra:2007-02-15 16:43:00 0
A VDSZSZ szolidaritási sztrájkot tart február 21-énSzolidaritási sztrájkot tart a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV teljes vonalhálózatán 2007. február 21-én, szerdán 8:30 és 9:00 óra között a közszférában dolgozó munkavállalók követeléseinek alátámasztására - közölte a szakszervezet csütörtökön.2007-02-15 16:18:00 0
Rendkívüli bizottsági ülést kezdeményez a Fidesz Gergényi meghallgatásáraRendkívüli bizottsági ülést kezdeményez a Fidesz fővárosi frakciója Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány meghallgatására - közölte Kosztolányi Dénes, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön az MTI-vel.2007-02-15 16:04:00 0
Szabolcs utcai kórház: petíció GyurcsánynakA budapesti Szabolcs utcai kórház bezárását ellenző, mintegy 10 ezer aláírást tartalmazó petíciót akartak átadni Gyurcsány Ferencnek a kórház képviselői csütörtökön.2007-02-15 15:14:00 0
Öt év holokauszttagadónakA kiszabható legsúlyosabb büntetésre, öt év börtönre ítélték csütörtökön Németországban Ernst Zündel közismert holokauszttagadót, 14 rendbeli gyűlöletkeltés, náci és antiszemita propaganda miatt.2007-02-15 15:03:00 0
Kinek az érdeke az egészségügy és az oktatás szétverése?A mai naptól mindenkinek vizitdíjat kell fizetnie - emlékeztetett Pokorni Zoltán csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol rámutatott arra is, hogy ki az, aki jól jár a vizitdíjjal és a hamarosan bevezetésre kerülő digitális táblákkal.2007-02-15 15:00:00 1
Ötpárti a közélet tisztaságárólRépássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a közélet tisztaságával kapcsolatos csütörtöki ötpárti egyeztetés után újságíróknak elmondta, hogy pártja is támogatja a civil szféra bevonását, de már a mostani egyeztetési folyamatba is.2007-02-15 15:00:00 0
Egyeztetés a közélet tisztaságárólRépássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese bejelentette, hogy a Szövetség támogatja a civil szféra bevonását a közélet tisztaságáról zajló ötpárti egyeztetés folyamatába. Ugyanakkor - jegyezte meg - nem támogatják "áltestületek" létrehozását, amelyekkel a hatalom mintha el akarná tolni magától a felelősséget.2007-02-15 14:58:00 0
Drogliberalizáció és tudományos igazság - tudósok tiltakoznakTudósok tiltakoznak Molnár Lajos egészségügyi miniszternek a tudományt befolyásolni szándékozó, durva hangú, kioktató állásfoglalása ellen, amely hatalmi szóval igyekszik a tudósokat álláspontjuk megváltoztatására bírni.2007-02-15 14:39:00 0
Gyurcsány a saját gyávaságát hozta nyilvánosságraGyurcsány Ferenc saját gyávaságát, személyes félelmeit és gyengeségeit hozta nyilvánosságra tegnap - emelte ki Szijjártó Péter csütörtökön.2007-02-15 14:30:00 1
Győztek a tanárok és a diákok: elfogadták Tarlós javaslatátEgy évvel később kerülhet sor várhatólag a fővárosi szakiskolák átszervezésére, miután a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén nagy meglepetésre megszavazta Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője erről szóló javaslatát.2007-02-15 14:03:00 0
Vigyázni akarnak ránk március 15-énA rendőrség Teve utcai székházára leadott géppisztolysorozatot a köztársasági őrezred parancsnoka szerint üzenetként kell értelmezni. Erről Szabó Ferenc egy sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön, Gyulán.2007-02-15 13:54:00 0
A Nabucco fölgáz-csoport a Total helyett más partnert keresA Kaszpi-tenger térségének fölgázát Európába szállítani szándékozó konzorcium új partnert keres, miután a francia Total olajipari társasággal a nézeteltérések miatt felfüggesztették a tárgyalásokat. A Total olajtársaság lett volna a Nabucco-projekt hatodik résztvevője.2007-02-15 13:49:00 0
Az iparban várják az állástalan tanárokatA középiskolák átszervezése miatt a közeljövőben ezer tanárt bocsátanak el. A fővárosi önkormányzat ígérete szerint a pedagógusok nem maradnak állás nélkül. A szakmai szakszervezetek ellenzik az átszervezést, és tegnap több százan tüntettek a városháza előtt.2007-02-15 13:25:00 0
A vártnál több adót fizettünk - kisebb hiányt vár a PMRészben a vártnál jobban alakuló adóbevételek miatt lett kisebb a PM prognózisánál a januári államháztartási deficit. A szaktárca februárra a korábbinál kisebb mínuszt vár, de a negyedév végére összejön az éves tervezett hiány fele.2007-02-15 13:03:00 0
Üzenet Gyurcsánynak: "Téged kell bezárni, nem iskolát"2007-02-15 13:02:00 0
Dr. Fodor Tamás: Felelős városvezetőként nem kockáztathatja felújítás sikerétA városért felelős vezetőként nem veszélyeztetheti a Deák-tér felújítási program egészének megvalósulását, olyan, a terv három elemének a megváltoztatásával, amely a projekt befejezésének végső határidejét veszélyezteti, ami a pályázati forrástól való elesést jelentené - mondta Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere február 14-i sajtótájékoztatóján.2007-02-15 12:58:00 0
Néhány gondolat a terror-videókhozTegnap óta (!) ismert az újabb "fenyegető" videoklip a Youtube-ról. (jóllehet február 9-én töltötték fel)2007-02-15 12:55:00 0
A kormány igyekszik elterelni a közfigyelmetA kormány, amely csalással szerezte meg a hatalmat, igyekszik elérni, hogy ne a valós problémákról folyjon a közbeszéd, hanem arról, hogy Magyarország biztonságát, a közbiztonságot veszély fenyegeti - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke Kőszegen szerdán, egy lakossági fórumon.2007-02-15 12:50:00 0
A Balatonnál is csatlakoznak a február 17-i, országosan összehangolt útlezárásokhozA tiltakozó akció a rendőrségen bejelentett, engedélyezett. Az engedély minden típusú járműre vonatkozik.2007-02-15 12:48:00 0
Észak-koreai atomprogram leállítása: sok a megválaszolatlan kérdésAz észak-koreai atomprogram leállítását célzó tárgyalásokon történt áttörés számos kérdést hagyott nyitva, így például nincs rögzítve a program végének az időpontja, vagy az, miként számolja fel Phenjan nukleáris tevékenységét - vélekednek politikai elemzők.2007-02-15 12:47:00 0
Környezeti katasztrófa fenyegeti az Antarktisz partvidékétKörnyezeti katasztrófa fenyegeti az Antarktisz partvidékét és a parthoz közeli vizeket egy égő japán bálnavadászhajó miatt. Fennáll annak a veszélye, hogy a hajó ezer tonnányiüzemanyaga és a hajón tárolt vegyszerek a Ross-tenger vizébe jutnak.2007-02-15 12:46:00 0
Vizitdíj: két hónapos moratóriumot kér a MAPOSZKét hónapos moratóriumot kér a vizitdíj bevezetésére a Magyarországi Praktizáló Orvosok Szövetsége (MAPOSZ) - tartalmazza a testület miniszterelnökhöz és az egészségügyi miniszterhez írt levele, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.2007-02-15 12:23:00 0
Öthavi jutalom két hónap munka utánMiért kapott öthavi jutalmat kilencvennapos munkaviszony után a szombathelyi közterület-felügyelet vezetője a polgármestertől? - tette fel a kérdést Molnár Miklós ellenzéki városatya.2007-02-15 12:09:00 0
Kína Afrikában nyomulHu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök egy éven belül már a második, nyolc országot, köztük Szudánt és a Dél-afrikai Köztársaságot is érintő, február eleji afrikai látogatásával igyekezett tovább mélyíteni a fekete kontinensen folytatott kínai gazdasági előrenyomulást.2007-02-15 12:03:00 0
A Békés megyei önkormányzat ragaszkodik tüdőkórháza ágyaihozRagaszkodik a Békés megyei önkormányzat a fenntartásában működő Gyula Tüdőkórház 105 aktív ágyának a megtartásához - erről döntött a képviselő-testület csütörtöki, soron kívüli ülésén.2007-02-15 11:51:00 0
A Krónika Sólyom László romániai látogatását méltatjaAlkalmasabb időt nem is lehetett volna találni Sólyom László romániai látogatására; a magyar köztársasági elnök azt mondta, amit kellett, megállapításaival addig ment el, ameddig tisztségéből adódóan elmehetett - írta csütörtöki vezércikkében a Krónika.2007-02-15 11:37:00 0
Halasztást kér a fővárosi FideszA fővárosi Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy a közgyűlés halassza el és június 30-ig döntsön a szakképző intézmények átszervezéséről - közölte Tarlós István, a Fidesz budapesti nőtagozata által szervezett demonstráción csütörtökön a Városháza előtt.2007-02-15 11:37:00 0
Észak- és Dél-Korea felújítja magas szintű tárgyalásaitÉszak- és Dél-Korea február 27-én felújítja miniszteri szintű tárgyalásait, és a tárgyalások felújulása megnyitja az utat újabb dél-koreai segélyek Észak-Koreába szállítása előtt - közölte csütörtökön a szöuli újraegyesítési minisztérium.2007-02-15 11:29:00 0
Az észt parlament jóváhagyta a szovjet emlékmű eltávolításátAz észt parlament csütörtökön jóváhagyta azt a törvényt, amelynek értelmében elbontanák a főváros, Tallin központjában lévő szovjet hősi emlékművet.2007-02-15 11:19:00 0
"A vizitdíj tartozéka a modern magyarországi eutanáziának"Itt valami rendezvény van? - kérdezte egy vizsgálatra érkező beteg csütörtökön kora délelőtt Kaposváron a kiemelt státuszú Kaposi Mór Oktató Kórház előtt várakozók egyikétől, látva az üvegfalon túli embertömeget.2007-02-15 11:11:00 0
Sorvad a jogállamElőrehozott választásokra, kormányváltásra van szükség Martonyi János szerint. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke ugyanakkor nem ismer olyan csodafegyvert, amellyel el lehetne távolítani a Gyurcsány kabinetet. Heti Válasz interjú.2007-02-15 11:11:00 0
Hasznavehetetlen kandikameraÚjabb kormányzati trükk: erőszakos elemek - feltehetően jobboldaliak - rárontottak a rend és nyugalom nagyrabecsült védelmezőiek a Teve utcai rendőrségi palotájára.2007-02-15 11:03:00 0
Elszabadult a nyugdíjas-inflációTavaly a 3,9 százalékos átlagos áremelkedési ütemnél jóval nagyobb mértékben - 5,0 százalékkal - drágult a nyugdíjasok fogyasztói kosara, ráadásul az utóbbi hónapokban látványosan gyorsult a tempó.2007-02-15 10:55:00 0
Dunaferr: utólag enyhülő privatizációs feltételekNem fordult sokszor elő, hogy az új tulajdonos kérésére és előnyére módosították volna a privatizációs szerződésben vállaltakat, a csaknem negyvenmilliárd forintos éves nyereséget termelő dunaújvárosi Dunaferr cégcsoport esetében azonban megtörtént. Ezzel viszont az ÁPV precedenst teremtett, és ezután a Malév vagy bármely más cég vevője is kérheti a kötelezettségek enyhítését.2007-02-15 10:46:00 0
Ellehetetlenítenék a révkomáromi Selye János EgyetemetElképzelhető, hogy márciusban csődöt jelent az egyetlen szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem - írta csütörtökön a pozsonyi Új Szó.2007-02-15 10:35:00 0
Török - argentin feszültségTörökország konzultációra hazarendelte Buenos Airesból nagykövetét, miután az argentin parlament úgy döntött, hogy április 24-ét az örmény népirtás emléknapjává nyilvánítja "a népek közötti kölcsönös tisztelet és tolerancia előmozdítása érdekében" - jelentette a Turkish Daily News című török lap internetes kiadásában szerdán.2007-02-15 10:20:00 0
Ellentmondások az új MSZP-székházzal kapcsolatbanElköltözik a Köztársaság térről az MSZP. Hiller István pártelnök a távirati irodának azt mondta, hogy a párt vezetése már döntött egy fővárosi, VII. kerületi új székház építéséről, és az erről szóló dokumentumok már 2005-ben elkészültek. Nyakó István szóvivő azonban az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: még nem dőlt el, hogy hova költöznek, sőt, az elnökség még nem is foglalkozott a témával.2007-02-15 10:04:00 0
Korrupció a VilágbanknálHarcban állnak a Világbank vezetőségének csapatai - a korrupció ellen. Ez derül ki a szervezet legfrissebb korrupciós jelentéséből, amely döbbenetes részletességgel, fotókkal és esetleírásokkal illusztrálja a szegénység felszámolására létrejött intézményen belüli csalásokat.2007-02-15 09:53:00 0
Leépítés a közszférában - nem megy olyan gyorsanBár a legutóbbi, augusztus közepi összesítést követően január végére ígérték a pontos, intézményre lebontott adatokat, a Miniszterelnöki Hivatal még most sem tud pontos tájékoztatást adni, hogy a tervezetthez képest hány embert bocsátottak el a közszférából 2006. december 31-ig.2007-02-15 09:43:00 0
Kölcsönösség és komfortérzésAlapvetően meghatározta Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatását a székelyföldi autonómiareferendum körül kirobbant nyilatkozatháború.2007-02-15 09:36:00 0
Kóka: helikopter, aranyóra, operabálEgyik operabálból a másikba jár a napokban Kóka János gazdasági miniszter, aki a szombati budapesti esemény után ma a bécsi elitnek mutathatja meg másfél millió forintos arany karóráját. Az SZDSZ elnökjelöltjét az országos megszorítások idején az sem riasztja el, hogy a belépődíj tízmillió forint.2007-02-15 09:29:00 0
Autósok tízezrei nem kapják vissza az adót?Lehet, hogy tízezreknek kell lemondaniuk a regisztrációs adó mától visszaigényelhető különbözetéről - írja a Magyar Hírlap.2007-02-15 09:21:00 0
Börtönbe vonulhat Veres volt üzlettársaHárom és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték adócsalásért Kabai Károly nyírbogáti vállalkozót, aki a kilencvenes évek elején még a kétes ügyletei előtt üzlettársa volt Veres János mostani pénzügyminiszternek. A nyírségi cigányokkal törvényellenesen számlázgató fémkereskedő arra a jogszabály-módosításra hivatkozva védekezett a bíróságon, amely a Veres által vezetett Pénzügyminisztérium előterjesztésére született meg 2006 elején. Kabai az ellene indított eljárás idején aktívan részt vett a szocialisták kampányában, miután 292 millió forintos állami megbízást kapott a Juhász Ferenc vezette Honvédelmi Minisztériumtól. Az MSZP az önkormányzati választásokon Kabait indította Nyírbogát polgármesterjelöltjeként.2007-02-15 09:11:00 0
Ma éjfélig lehet jelentkezni felsőoktatási intézményekbeMa éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe, eddig az időpontig bárki beküldheti felvételi kérelmét az interneten keresztül az e-felvételi segítségével, vagy akár postai úton is.2007-02-15 08:59:00 0
Elutasította az Ahtisaari-tervet a szerb parlamentElutasította a Koszovó jövőjével kapcsolatos Ahtisaari-tervet első határozatában a szerdán megalakult új szerb parlament. A 250 tagú törvényhozás alakuló ülésén jelenlévő 243 honatya közül 225 szavazott a kormány által előterjesztett állásfoglalásra, 15 volt ellene, s 3 tartózkodott.2007-02-15 08:43:00 0
Előre hozott választásokat sürget MartonyiA Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére holnap tartja évértékelőjét a Millenáris Parkban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A szervezet elnöke szerint súlyos válságba került az ország. Magyar Hírlap interjú.2007-02-15 08:31:00 0
Madridban megkezdődik a vonatrobbantók pereMadridban csütörtökön megkezdődik a 191 halottat követelő, 2004 márciusában vonatok ellen elkövetett robbantássorozat 29 vádlott pere.2007-02-15 08:29:00 0
Mától vizitdíj és kórházi napidíjA mai naptól a háziorvosoknál és a járóbeteg-szakrendeléseken vizitdíjat kell fizetni, a kórházakban pedig ellátási naponként napidíjat számolnak fel.2007-02-15 08:18:00 0
Medián: romló közhangulat, stabilizálódó Fidesz-előny"A romló közhangulatban stabilizálódott a Fidesz tetemes előnye az MSZP előtt" - olvasható a Medián közvélemény-kutató cég honlapján.2007-02-15 08:09:00 0
Stumpf: a miniszterelnök nem beszélt az ország igazi problémáirólA miniszterelnök nem foglalkozott az igazi problémákkal - mondta Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke Obersovszky Péternek az Echo Televízióban. A politológus szerint Gyurcsány Ferenc bizonytalannak látszott, és a korábbi beszédeivel ellentétben tartózkodott attól, hogy konkrét ígéreteket tegyen. ECHO TV interjú.2007-02-15 08:01:00 0
Hollandia márciustól megnyitja munkaerőpiacátMárciustól megnyitja munkaerőpiacát Hollandia az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott új tagállamok előtt - derül ki szerdai hollandiai sajtójelentések szerint egy levélből, amelyet a helyi szociális minisztérium küldött a parlamentnek.2007-02-15 07:57:00 0
A köztársaság betegeHol válság van, ott válság van. Válságtünet például a rendőrpalota elleni példátlan fegyveres támadás. Akárki, akármilyen motivációval követte is el, az eset elsősorban azt jelzi, valamilyen okból zavar támadt az államgépezetben, s kétségessé vált, hogy a hatalom képes fenntartani a köznyugalmat. De válságtünet az amúgy vitán felül kiváló verbális képességekkel rendelkező Gyurcsány Ferenc a hanyatló Medgyessy Pétert idéző parlamenti országértékelése is. Magyar Nemzet publicisztika.2007-02-15 07:50:00 0
Oroszország: Washington legyen rugalmas Iránnal isOroszország ahhoz hasonló rugalmasságot vár el az iráni atomprogram ügyében az Egyesült Államoktól, mint amilyet Washington az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatban tanúsított - közölte szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.2007-02-15 07:43:00 0
Bugár: Malina Hedvig megveretése nem tekinthető semmisnekA Magyar Koalíció Pártja (MKP) ragaszkodni fog a tavaly Nyitrán megvert egyetemista, Malina Hedvig esetének maradéktalan kivizsgálásához, a teljes igazság felderítéséhez, mert senki sem jogosult állami pozícióból azt állítani, hogy a lányt senki sem verte meg, amikor nyilvánvaló, hogy valaki megverte - közölte szerdán Pozsonyban újságírókkal az MKP elnöke.2007-02-15 07:26:00 0
Debreceni Kenézy kórház - nyílt levél a miniszternekNyílt levélben fordultak a döntéshozókhoz - az egészségügyi miniszterhez, az egészségügyi államtitkárhoz és Hajdú-Bihar megye országgyűlési képviselőihez - a debreceni Kenézy Gyula kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának dolgozói a tervezett ágyszámcsökkentés miatt.2007-02-15 07:15:00 0
Civilek tiltakoznak Illés Zoltán feljelentése miattCivil szervezetek tiltakoznak amiatt, hogy a környezetvédelmi felügyelőség közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt feljelentést tett Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakértője ellen.2007-02-14 20:02:00 0
Félpályás útzárral tüntetnek a 6-os főútonFélpályás útlezárással demonstrálnak a 6-os számú főúton, Kakasd belterületén a szekszárdi kormányellenes tüntetők - tájékoztatta Horváth Anita szervező, a Szekszárdi Ifjúsági Védegylet alapítója szerdán az MTI-t.2007-02-14 18:21:00 0
Száz hektár nádas ég a Balaton északi partjánKigyulladt a nádas szerdán délután, és mintegy százhektárnyi területen ég a Balaton északi partján, Aszófő és Örvényes községek között - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.2007-02-14 18:00:00 0
Del Ponte: Szerbia nem működik együtt a hágai törvényszékkelA szerb vezetés tavaly október óta egyáltalán nem működik együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel - szögezte le szerdán Brüsszelben, a belga külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten a testület főügyésze, Carla Del Ponte.2007-02-14 17:47:00 0
Még mindig nincs elég vérMiután január közepétől egyre inkább csökkent a magyarországi vérkészlet, az elmúlt két hétben rendszeresen behívták a véradókat - közölte az Országos Vérellátó Központ főorvosa.2007-02-14 17:41:00 0
A szakképző iskolák bezárása ellen demonstráltakA budapesti szakképző intézmények tervezett átszervezése, illetve bezárása ellen demonstráltak szerdán délután a szervezők becslése szerint mintegy háromezren a fővárosi önkormányzat épülete előtt.2007-02-14 17:13:00 0
Izraeli elnökbotrány: elindult az államfő menesztésével kapcsolatos eljárásAz izraeli parlament szerdán megkezdte a vitát Mose Kacav államfő esetleges leváltásáról. Az elnököt korábban nemi erőszakért és zaklatásért jelentették fel, és az államügyész bejelentette, hogy vádat emel ellene.2007-02-14 16:52:00 0
Propagandára megy a vizitdíj733 ezer beteg vizitdíjának árát - 220 millió forintot - költ a kormány a vizitdíjjal kapcsolatos reklámkampányra - mondta Mikola István szerdán sajtótájékoztatón.2007-02-14 16:40:00 0
Átadták a Balassi Bálint-emlékkardotCsokits János költő és Dursun Ayan török műfordító vehette át a Balassi Bálint-emlékkardot szerdán Budapesten.2007-02-14 16:39:00 0
A MAGOSZ a táblák leszerelését kériA MAGOSZ arra kéri Demszky Gábort, hogy a Fővárosi Közgyűlés alkotmányellenes és jogszabálysértő rendelete miatt a mezőgazdasági erőgépekkel behajtani tilos táblákat Budapest egész területén szereltesse le.2007-02-14 16:36:00 0
Nyitás Selmecbánya feléA soproni városvezetés arra törekszik, hogy a lakosság is profitáljon a testvérvárosi kapcsolatokból, amelyekre idén közel hárommillió forintot szánnak.2007-02-14 16:27:00 0
Tiltakoznak Batthyány leszármazottai a miniszterelnök hasonlatai miattKemény hangú közleményben utasította vissza Gyurcsány Ferenc önmagát Batthyány Lajossal párhuzamba állító szavait Batthyány Bálint és Zichy László. A nyilatkozat szerint az első magyar miniszterelnök leszármazottai mélyen megdöbbentek, amikor a Batthyány-mauzóleumnál Gyurcsány Ferenc saját és kormánya tevékenységét a nemzet nagyjaként tisztelt egykori politikushoz hasonlította.2007-02-14 16:26:00 0
A III. kerületnek szüksége van a szakképzésreBudapest Főváros Önkormányzata új oktatás politikát folytat, az oktatás és szakképzés racionalizálása érdekében. Teszi ezt úgy, hogy szakmai egyeztetés nem történik, csak tények közlése. 20 intézményt akarnak bezárni!2007-02-14 16:14:00 0
Kiállnak a civilek Illés Zoltán mellettFelháborítónak, és a jövőre nézve nagyon aggasztónak tartjuk, hogy a környezetvédelmi tárca feljelentette Illés Zoltánt, aki a csepeli galvániszap-szennyezés lehetséges súlyos következményeire figyelmeztetett. Miközben az ország környezetvédelmi botrányoktól, így az illegális hulladékimport ügyétől hangos, a zöldhatóság azokra csap le, akik a környezeti problémákra fel akarják hívni a figyelmet - írja közleményében négy civil szervezet.2007-02-14 16:03:00 0
4-es metró: horribilis túlköltekezésAz eredeti ár három-négyszeresét is elérte már a 4-es metró projektje, pedig a metró még nem is épül, tudtuk meg. Ráadásul a horribilis túlköltekezés miatt az EU-s forrásokra átállított beruházás 2013-ig a jelentősebb budapesti fejlesztéseket is kiszorítja, miközben már biztosra veszik, hogy 2011 előtt nem indulnak meg a szerelvények az Etele tér és a Bosnyák között. Ez pedig már a 2010-es választásban érdekelt fővárosi vezetőket is érinti, egyetlen, de még épülő gigaberuházással ugyanis nehéz nyerni.2007-02-14 15:43:00 0
Megszavazta az EP a CIA-jelentéstMegszavazta az Európai Parlament a szerdai strasbourgi plenáris ülésen az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feltételezett illegális európai tevékenységét vizsgáló ideiglenes bizottság végjelentését, amely több európai uniós tagországot azzal vádol, hogy legalábbis titkos repülések és foglyul ejtések fölött szemet hunytak.2007-02-14 15:24:00 0
Tüntetés lesz a hódmezővásárhelyi kórház megmentéséértA miniszterelnököt is meghívták arra a tüntetésre, amelyet vasárnap tartanak Hódmezővásárhelyen a város kórházának megmentése érdekében. A település fideszes polgármestere úgy véli, hogy az ottaninál szakmailag és felszereltségben is sokkal gyengébb intézményeket politikai indokból hagynak érintetlenül a környéken.2007-02-14 14:59:00 0
Lopják az MTV székházát?A Fidesz felszólítja az MTV vezetését, és a kuratórium tagjait, hogy ne hirdessenek eredményt a televízió új székházának megépítése ügyében - írja közleményében Cser-Palkovics András.2007-02-14 14:51:00 0
Mámor és krapulaAmikor Kemény Zsigmond az 1850-es években szinte ontotta magából az írásokat, voltaképpen a politikai cselekvés lehetőségeit kutatta egy olyan helyzetben, amikor ennek feltételei meglehetősen korlátozottak voltak. Kemény Zsigmond a passzív rezisztencia "helyes" értelmét vizsgálva, kitér a "semmittevés" kérdésére is.2007-02-14 14:48:00 0
Ezer pedagógust küldenek el a fővárosbanEzer álláshely szűnik meg a Fővárosi Önkormányzat közoktatási intézményeiben ebben az évben - jelentette be az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke Budapesten egy sajtóbeszélgetésen.2007-02-14 14:37:00 0
Kádár és Gyurcsány is egy tőről fakadGyurcsány évértékelőjéről, október 23-áról, a Gönczöl-jelentésről és a magyar szélsőjobboldalról beszélt Kövér László, az V. kerületi Fidesz rendezvényén. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon alig 2-3 ezer szélsőséges van, akik elszeparált, egymással rivalizáló csoportokban működnek.2007-02-14 14:20:00 0
A védelmi bizottság összehívását kezdeményezi a csepeli FideszA Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője nyílt levélben kéri Tóth Mihály csepeli polgármestert, hogy tegye nyilvánossá és a közvélemény számára megismerhetővé a csepeli galvániszappal kapcsolatos szakértői jelentés teljes tartalmát, valamint a polgármester környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez írt levelét.2007-02-14 14:13:00 0
Készültség a Fekete-Körösön és a TiszánA Fekete-Körös vízszintje Antnál elérte az első fokú készültségi szintet, s várhatóan a következő 2-3 nap során első fokú lesz a készültség a Sebes-, a Kettős- és a Hármas-Körösön is. Első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tisza Vásárosnamény-Tokaj közötti szakaszán a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.2007-02-14 14:05:00 0
Hová dübörgünk? Erőteljes infláció, lassuló gazdasági növekedésErőteljes volt a januári infláció: 7,8 százalékkal növekedtek az árak a 2006. januári fogyasztói árakhoz képest. Közben kiderült: tavaly az utolsó negyedévben tapasztalható gazdasági növekedés (3,2 százalék) jelentősen elmaradt az elemzők 3,53 százalékkal számoló várakozásaitól. Feltörekvő piaci elemzők akár 8,5 százalékos éves inflációval számolnak.2007-02-14 14:02:00 0
A bizottságok előtt a költségvetésA képviselők már megkapták, a bizottságok pedig ezen a héten tárgyalják Sopron 2007. évi költségvetési tervezetét.2007-02-14 13:56:00 0
Megöltek egy tálib parancsnokot AfganisztánbanÉletét vesztette egy tálib parancsnok a nemzetközi biztonsági erő légi csapásában szerdán a dél-afganisztáni Hilmend tartományban.2007-02-14 13:51:00 0
Összefogás a II. kerületi gyermekkórház bezárása ellenFidesz-MSZP-SZDSZ-politikusok együtt emelték fel szavukat Budapesten a II. kerületi gyermekkórház bezárása ellen szerdán.2007-02-14 13:51:00 0
Megkezdődött Toller László balesetének tárgyalásaA két tehergépkocsi-vezető, a sérülteket ellátó orvos és mentősök, valamint a műszaki szakértő meghallgatásával kezdődött szerdán Toller László balesetének első tárgyalási napja Szekszárdon a városi bíróságon.2007-02-14 13:47:00 0
A Fradi-pályától a kormányrezidenciáig minden eladóMintegy 73-75 ingatlan szerepel a Kincstári Vagyoni Igazgatóság idei értékesítési listáján - mondta Császy Zsolt, a KVI vagyonkezelési főosztályának vezetője. A listát hivatalosan jövő héten teszik közzé.2007-02-14 13:35:00 0
Árvízvédelmi készültség BorsodbanElső fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tisza, a Bodrog és a Takta több szakaszán az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szerdán - tájékoztatta a társaság szóvivője az MTI-t.2007-02-14 12:57:00 0
Petíciót adott át Lendvai Ildikónak a Kossuth téri tüntetők egyik vezetőjeA Kossuth téri tüntetők követeléseit tartalmazó petíciót adott át Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerda délelőtt a Képviselői Irodaházban.2007-02-14 12:40:00 0
Kevés a jelentkező az amerikai hadseregbeSokkal több büntetett előéletű újoncot fogad fel az amerikai szárazföldi hadsereg és a tengerészgyalogság, mint az iraki háború kezdete előtt, mert egyre kevesebb az önkéntes jelentkező.2007-02-14 12:22:00 0
Országértékelő beszédet tart pénteken Orbán ViktorA Fidesz elnöke először 1999-ben miniszterelnökként tartott országértékelő beszédet a Vigadóban a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében.2007-02-14 12:07:00 0
Megdöbbentő információk LovasberénybőlMegdöbbentő információk birtokába jutott Balassagyarmat Városvezetése, mint a Dr. Kenessey Albert Városi Kórház és Rendelőintézet fenntartója. Ezek alapján a komoly érdeksérelemmel járó Molnár Lajos által január 8-án megítélt 417 aktív ágyszám helyett Lovasberényben 329 aktív ágyat adna az MSZP-SZDSZ kormányzat a balassagyarmati intézménynek. Ez az ágyszám az ország epidemiológiailag legrosszabb mutatókkal rendelkező Nyugat Nógrádi minimális egészségügyi ellátását is veszélyezteti és súlyos elbocsátásokhoz vezet.2007-02-14 11:58:00 0
"Az önkormányzat nem nézheti karba tett kézzel a rombolást"Nagyon sok területen folyik a rombolás az országban, és a kerületben is. Jól működő intézményeket tesznek tönkre. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs szükség reformra, illetve átalakításra, de nem így - nyilatkozta a Gondolának Bús Balázs, Óbuda polgármestere.2007-02-14 11:54:00 0
Diploma és szaktudás nélkül tart Brüsszelbe Gál J. ZoltánDiploma, nyelvtudás és uniós szakértelem nélkül irány Brüsszel. Gál J. Zoltán már csomagol. Aztán szakért kicsikét európai alkotmányozás témakörben is. Magyarországon már csak így mennek a dolgok.2007-02-14 11:43:00 0
Az év közepére leáll a növekedés?A bruttó hazai termék (GDP) 2006-ban 3,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés már csak 3,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján.2007-02-14 11:41:00 0
Németország üdvözölte a megállapodástA nemzetközi közösség összefogásának eredményeként üdvözölte Németország az észak-koreai atomprogram tervezett beszüntetésével kapcsolatos megállapodást. Az MTI hírei.2007-02-14 11:25:00 0
Európa élelmiszerszemét lerakójává váltunkA Fidesz 2004 óta folyamatosan figyelmezteti a kormányt, hogy az uniós csatlakozásunk következtében meggyengült és elbizonytalanodott a magyar élelmiszerellenőrző hálózatunk- mutatott rá Font Sándor.2007-02-14 11:12:00 1
Letartóztatások FranciaországbanA francia rendőrség terrorizmuselhárító részlege szerdán őrizetbe vett tizenegy, gyaníthatóan az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet toborzási hálózatában tevékenykedő személyt Párizsban és az ország déli részén. MTI tudósítás.2007-02-14 11:03:00 0
Oszlassa fel magát a Heves megyei közgyűlés!Önfeloszlatásra szólítja fel a Heves megyei közgyűlést a Heves Megyei Települések Szövetsége (HMTSZ) - tájékoztatta szerdán az MTI-t a szervezet elnöke.2007-02-14 11:00:00 0
Fogva tartanak egy 1997-ben eltűnt izraeli katonátEgy szíriai fegyveres csoport közölte, hogy fogva tart egy 1997-ben a Golán-fennsíkon eltűnt izraeli katonát - írta Jédiót Ahronót című izraeli napilap. MTI tudósítás.2007-02-14 10:54:00 0
Az év végére akár kétszámjegyű infláció?A fogyasztói árak az idén januárban 7,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Decemberben az infláció 6,5 százalék volt. A fogyasztói árak tavaly januárban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. MTI információk.2007-02-14 10:46:00 0
A tálibok öngyilkos merényletekre készülnekMintegy 200 tálib áll készen arra, hogy öngyilkos merénylőként vesse magát a küzdelembe az Afganisztánban állomásozó külföldi erők ellen a tavaszra meghirdetett nagy offenzívában - jelentette be szerdán a fanatikus szunnita muzulmán fegyveresek egy parancsnoka az ázsiai ország déli részén.2007-02-14 10:16:00 0
Dupla áron szerzik be Gyurcsány digitális tábláit?Az iskolai tantermek felébe digitális táblákat ígért a miniszterelnök hétfői, évadnyitó beszédében. A Népszabadság szerint akár az erre szánt 40 milliárdos összeg feléből is be lehetne szerezni a taneszközöket. A táblák ötlete egyébként Magyar Bálint volt oktatási minisztertől szátmazik.2007-02-14 10:08:00 0
Robbantásos merénylet IránbanIsmeretlen fegyveresek robbantásos merényletben megölték szerdán az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat 18 tagját az ország délkeleti részén - jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség. Az MTI híre.2007-02-14 10:04:00 0
Az MSZP kiüríti a Köztársaság teretKiüríti, és elhagyja a Rákosi Mátyás-féle Magyar Dolgozók Pártjának egykori Köztársaság téri székházát a Magyar Szocialista Párt és a VII. kerületi István utcába költözik - közölte a párt elnöke.2007-02-14 09:54:00 0
Lehetőség van tárgyalásokraEhud Olmert izraeli miniszterelnök megítélése szerint van lehetőség az alakuló palesztin nemzeti egységkormánnyal folytatandó tárgyalásokra.2007-02-14 09:52:00 0
Bírósághoz fordulnak a háziorvosokBírósághoz fordulnak a háziorvosok az praxisaik alacsony praxisfinanszírozás és az eszköztámogatási rendszer leépülése miatt - mondta el a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Éger István beszélt a vizitdíj beszedése körüli bizonytalanságokról is. Az Inforádió információi.2007-02-14 09:44:00 0
A két Korea felújítja a kormányközi párbeszédetÉszak-és dél-koreai illetékesek csütörtökön találkoznók, hogy megvitassák a két ország közötti miniszteri szintű, tavaly július óta megszakadt tárgyalások újrafelvételét - közölte szerdán a szöuli országegyesítési minisztérium.2007-02-14 09:41:00 0
A borsodi rendőrség is vár cigány fiatalokat soraibaPályázat útján is vár roma származású fiatalokat soraiba Borsodban a rendőrség; a megyei főkapitányság és a települési kapitányságok, őrsök állományában máris több cigány származású rendőr teljesít szolgálatot, a jövőben pedig még többre számítanak - tájékoztatta az MTI-t a megyei főkapitányság szóvivője.2007-02-14 09:26:00 0
Megbénulhat az MNBJövő keddtől megbénulhat a jegybank működése, ekkor ugyanis lejár Szapáry György alelnök mandátuma, a jegybanki igazgatótanács viszont csak négy taggal működőképes. A Magyar Nemzet írása.2007-02-14 09:20:00 0
Putyin a Nyugat félelmeire játszottVlagyimir Putyin orosz elnök szombati Amerika-ellenes kirohanása, amely a müncheni biztonságpolitikai értekezleten hangzott el, rávilágított a Nyugat és Oroszország között növekvő feszültségre, dacára annak, hogy az Egyesült Államok szándékosan megpróbálta bagatellizálni az ügyet.2007-02-14 09:17:00 0
Molnárék kipécézték maguknak a keresztény kórházakat?A megmaradók közül, szinte már biztos, hogy a három keresztény kórházat veszélyezteti leginkább a szaktárca aktív ágyak számának csökkentésére vonatkozó "reformja". Az Egészségügyi Minisztérium a miértekre kitérő választ adott.2007-02-14 08:59:00 0
Vádat emeltek egy terroristának kiképzett amerikai ellenAz amerikai hatóságok vádat emeltek egy 28 éves, az iszlámra áttért houstoni (Texas állam) férfi ellen, aki Szomáliában terrorista kiképzésben részesült iszlám szélsőségesek táboraiban. MTI tudósítás.2007-02-14 08:49:00 0
Gyurcsány a csúcsra juttatja Szilvásyt?Csúcsminisztériumot hoznának létre a következő kormányátalakítás alkalmával Szilvásy György kancelláriaminiszter vezetésével - értesült lapunk. Az új szaktárca irányítaná az összevont titkosszolgálatokat, a rendőrséget és a határőrséget, vagyis egy kiemelt státusú, sajátos Belügyminisztériumnak megfelelő tárcát szerveznének Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmasának. Ezzel olyan hatalom koncentrálódna Szilvásy kezében, amellyel komolyan befolyásolhatná a magyar belpolitikai eseményeket. A Magyar Nemzet írása.2007-02-14 08:09:00 0
Iránba menekült a radikális síita hitszónokIránba menekült Muktada asz-Szadr radikális iraki síita hitszónok, miliciavezér - közölték amerikai illetékesek kedden. Az MTI írása.2007-02-14 07:51:00 0
Holnaptól nyakunkon a vizitdíjHolnaptól kell vizitdíjat fizetni, így a mentességet élvezők kivételével mindenkinek 300, bizonyos esetekben pedig 600, illetve 1000 forintjába kerül egy találkozó az orvossal. A Magyar Nemzet írása.2007-02-14 07:33:00 0
Komolyan veszik?Egyetértett Tony Blair brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár kedd esti berlini találkozójukon abban, hogy itt az ideje új intézkedéseket hozni a világméretű felmelegedés ellen. Az MTI tudósítása.2007-02-14 07:30:00 0
Tomboló a hóviharokNégy halálos áldozatot követelt az a hóvihar, amely helyi idő szerint kedden söpört végig az Egyesült Államok közép-nyugati területein. MTI tudósítás.2007-02-14 07:24:00 0
Ismeretlen tettes, ismerős tettÉvekkel ezelőtt a Villányi úton, a hajdani pártfőiskola előtt parkoló gépkocsiból ismeretlen tettesek kilopták a még épülőfélben lévő Teve utcai rendőrpalota védelmi rendszerének tervdokumentációját. A rendőrség buzgón nyomozott, bár azt a jelentéktelen kérdést elfelejtették feltenni, hogy mit keresett a szigorúan titkos dokumentum egy tökéletesen illetéktelen személy gépkocsijában, hiszen békés üzletemberek, mint amilyen Appel György is, nem szoktak effajta áruval seftelni. Ám ezt a kérdést fel sem tették, miként a tettest (tetteseket) sem fogták el, de nehogy azt higgye bárki is, hogy eme két negatívumnak a legcsekélyebb köze lenne egymáshoz. A Magyar Nemzet publicisztikája.2007-02-14 07:22:00 0
Csáth Gézára emlékeztek BudapestenCsáth Géza íróra és orvosra emlékeztek születésének 120. évfordulóján a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Intézetének kertjében kedden Budapesten.2007-02-13 18:26:00 0
Az alkotmányozás folytatását sürgették uniós vezetőkSürgetőnek tartották az Európai Unió központi intézményeinek vezetői kedden, hogy az EU-tagországok előrelépjenek az uniós alkotmányozás folyamatában, és a következő európai parlamenti választásra, 2009-re kirajzolódjon az alapszerződések továbbfejlesztése utáni intézményes helyzet.2007-02-13 18:15:00 0
Borsik: Szolidarítás a közszféra dolgozóivalAz Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége teljes szolidárist vállal a közszférában dolgozók bérharcával - szögezte le Borsik János, az autonóm tömörülés elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden.2007-02-13 18:05:00 0
Újabb amerikai elnökjelöltHivatalosan is bejelentette kedden elnökjelöltségét Mitt Romney republikánus párti politikus, Massachusetts állam volt kormányzója.2007-02-13 17:39:00 0
Egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette a támadást?A Magyar Rádió értesülései szerint a rendőrpalotát ért támadást és az elkövetőket egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, mert a helyszínt nem látták be az érzékelők.2007-02-13 17:28:00 0
Szigorítja az EP a hulladékkal kapcsolatos szabályozástAz Európai Parlament első olvasatban megszavazta kedden az Európai Unió felülvizsgált hulladékgazdálkodási irányelvét, amely szerint 2012 után nem növekedhet a tagállamokban keletkezett hulladék mennyisége, 2010-re pedig környezetbarát terméktervezési politikát kell kialakítani.2007-02-13 17:10:00 0
Megvan Schmitt Pál utóda?Leköszön posztjáról Schmitt Pál. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke utolsó ciklusát tölti, s tervei szerint 2009 tavaszán átadja a stafétabotot. A kétszeres olimpiai bajnok vívó már keresi utódját, akivel kapcsolatban a Blikknek elárulta: az egyik legfontosabb kritériumnak azt tartja, hogy az illető ne legyen politikus.2007-02-13 17:00:00 0
"Önmaga karikatúrájává válhat az SZDSZ"Iványi Gábor metodista lelkész, attól tart, "önmaga karikatúrájává válhat az SZDSZ". A Wesley Főiskola rektora a gyöngék védelmét hiányolja.2007-02-13 16:58:00 0
Az amerikai sajtó Putyint bíráljaMérhetetlen pimaszság kell ahhoz, ahogy Vlagyimir Putyin a müncheni biztonságpolitikai fórumon viselkedett; az orosz elnöknek inkább a saját háza táján kellene söprögetni - írta éles hangú kritikájában a The Wall Street Journal kedden.2007-02-13 16:17:00 0
PDSZ: krízishelyzet van a közoktatásbanA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint krízishelyzet van a közoktatásban a tervezett intézményátszervezések, csoportösszevonások miatt - közölte Kertész Ágnes fővárosi ügyvivő kedden.2007-02-13 15:52:00 0
Az Autonómok és az MSZOSZ szolidáris a közszféra bérharcávalAz Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szolidáris a közszféra bérharcával, időhúzásnak tartják azt a magatartást amelyet a kormány tanúsít a közszféra sztrájkbizottságával folytatott tárgyaláson - derül ki a két szakszervezeti szövetség keddi állásfoglalásából.2007-02-13 15:25:00 0
A rendőrségnek mihamarabb tisztáznia kell a helyzetetA Fidesz azt várja, hogy az éjszakai, Teve utcai rendőrszékház épületénél történt lövöldözést a rendőrség minél hamarabb tisztázza, minél hamarabb derüljön ki, hogy milyen elkövetők voltak. Minderről Varga Mihály újságírói kérdésre válaszolva beszélt sajtótájékoztatóján.2007-02-13 15:11:00 1
Nyakó még a rendőrségnél is jobban tudja2007-02-13 15:03:00 0
Úrrá kell lenni az euroszkepticizmusonÚrrá kell lenni az euroszkepticizmuson, és egyértelmű képet kell felvázolni az unió állampolgárai számára Európa jövőjéről, a közös értékekről. Ezt az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország budapesti nagykövete mondta kedden Budapesten, a parlament európai ügyek bizottságában.2007-02-13 14:59:00 0
Újra lőnek CsecsenföldönA csecsen szeparatisták fölött aratott győzelem sokadik bejelentését az ismert forgatókönyv tette újra zárójelbe, vagyis ismét dörögnek a fegyverek a kaukázusi köztársaságban.2007-02-13 14:56:00 0
Bezárnak a kisboltokAz élelmiszerboltok száma 21.959-re csökkent tavaly a 2005-ben regisztrált 23.086-ról - mondta Szalóky Tóth Judit, az Nielsen piackutató vállalat igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.2007-02-13 14:47:00 0
Gyurcsány elszalasztott lehetősége - további népszerűségvesztés várhatóSem év-, sem országértékelésnek nem tekinthető Gyurcsány Ferenc beszéde, mert tudatosan kitért az elmúlt hónapok politikai válságának elemzése elől - olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében.2007-02-13 14:37:00 0
A magyar értelmiségi dolgozók jogainak tiszteletben tartásáértKilenc évvel ezelőtt jelent meg a magyar sajtóban egy nyilvános felhívásom arra vonatkozóan, hogy a Művelődési Minisztérium állítsa vissza a Petőfi Irodalmi Múzeum elnevezésében az onnan korábban kivett "Petőfi" nevet.2007-02-13 14:33:00 0
Silent leges inter armaCiceró halhatatlan bölcsességével kezdem, -"Fegyverek között hallgatnak a törvények."2007-02-13 14:26:00 0
Megújult a Pannonhalmi Főapátság környezeteMegújult a világörökségi rangot elnyert Pannonhalmi Főapátság környezete, a munkálatok során rendezték a monostor előtti teret, a belső udvart, továbbá a szabadtéri rendezvények helyszínét és a várat övező körsétányt - mondta Vajdovich Béla projektmenedzser az MTI-nek. A felújítás eredményeként a világörökséghez méltó miliő jött létre - tette hozzá.2007-02-13 14:24:00 0
London egyre emelkedő inflációt várNyolc százalék felé tartó éves fogyasztói inflációt várnak januárról londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint az inflációs hullám az első és a második negyedév határán, akár 9 százalék fölött is tetőzhet.2007-02-13 14:14:00 0
Kína: százezer párttagot büntettek meg korrupció miattA Kínai Kommunista Párt (KKP) közel százezer tagja ellen indult fegyelmi eljárás tavaly korrupció miatt, miközben a kommunista vezetésű pekingi kormányzat vaskézzel igyekszik fellépni a hatalmát veszélyeztető, széles körben elterjedt jelenség ellen.2007-02-13 14:04:00 0
Hetven településen 103 postát zárnak be70 településen 103 postát zár be február végén illetve március elsejével a Magyar Posta Zrt. A szolgáltató szerint a hivatalokat nem éri meg működtetni, mert annyira kevesen fordulnak meg bennük.2007-02-13 13:50:00 0
Pokolgépes támadások AlgériábanPokolgép robbant kedd reggel négy algériai csendőr-, illetve rendőrőrs közelében, az összehangolt terrortámadásnak helyi tudósítók szerint legkevesebb nyolc halálos és 24 sebesült áldozata van.2007-02-13 13:40:00 0
Árhullámot és belvizet okoz az esőzés SzabolcsbanA tovább tartó esős időjárás árhullámot és belvizet okoz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a Túr mentén elsőfokú az árvízvédelmi készültség, míg Tiszabercel térségében másodfokú belvízvédelmi készenlét keretében vezetik le a vizet az elöntött földekről - tudta meg az MTI munkatársa a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nyíregyházi központjában kedden.2007-02-13 13:17:00 0
Koszovó elvesztését a szerbeknek a zsebe is bánjaBár a szerb politikusok eddig többnyire a nemzeti szuverenitás megsértéséről, a szerb nép bölcsőjének elrablásáról, kulturális és szellemi kötődésről, lelki gyökerekről beszéltek Koszovó kapcsán, a déli tartomány elvesztése súlyos anyagi áldozatot is jelent - és jelentett már eddig is - Szerbiának.2007-02-13 13:09:00 0
Illés Zoltán védte a környezetet - feljelentettékA feljelentéssel kapcsolatban Illés Zoltán elmondta, birtokában van a csepeli önkormányzat felkérésére készített hivatalos szakvélemény, amely szerint katasztrófaállapot alakult ki a helyszínen.2007-02-13 12:59:00 0
Kórházukért tüntetnek a sárváriakKórházuk megvédése érdekében szerveztek tüntetést és fáklyás felvonulást ma délutánra a sárváriak - értesült a HavariaPress. A település lakói amiatt tiltakoznak, mert a kormány meg kívánja szüntetni az aktív ellátást a város önkormányzati kórházában.2007-02-13 12:49:00 0
Kezdődik a per az egészségügyi minisztérium ellenKedden kezdődik a Fővárosi Bíróságon az a tárgyalás, amelyet a Magyar Gyógyszerész Kamara kezdeményezett az Egészségügyi Minisztérium ellen. A kamara szerint a per egy fordulós lesz, tehát a bíróság reményeik szerint még kedden kimondja: a tárca megfosztotta a gyógyszerészeket törvényben biztosított joguktól, és nem egyeztetett velük - mondta Hávelné Szatmári Katalin, a kamara alelnöke.2007-02-13 12:38:00 0
Hungarian Members of the European Parliament from FIDESZ - Hungarian Civic Union stand up for civil liberties: Parliamentary group removes illegal police cordon around the Hungarian ParliamentThe FIDESZ Members of both the Hungarian and the European Parliament resorted to civil disobedience last Friday (2 February) when they dismounted the police cordon around the Hungarian Parliament.2007-02-13 12:37:00 0
Btk. módosítása: többségében elfogadhatóak a javaslatokA Fidesz akkor tudja támogatni a javaslatot, ha az általuk jelzett módosításokat az Országgyűlés elfogadja - jelentette ki Répássy Róbert.2007-02-13 12:29:00 0
Érdekvédelemről tárgyaltak a Tolna megyei polgármesterekAz érdekvédelem aktuális ügyeiről tárgyaltak kedden a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által szervezett fórumon a Tolna megyei polgármesterek.2007-02-13 12:19:00 0
Felszámolják az észak-koreai atomprogramotMegállapodás született kedden Pekingben az észak-koreai atomfegyverprogram felszámolásáról a Phenjan előidézte nemzetközi atomválság megoldásáról szóló hatoldalú tárgyalások keretében - jelentette be Vu Ta-vej (Wu Dawei), a kínai küldöttség vezetője a delegációk plenáris ülése után.2007-02-13 12:03:00 0
Magyarországon még mindig alacsony a foglalkoztatottságAz Európai Unió régi tagállamai közül Görögországban és Spanyolországban sikerült 2002 és 2005 között a 60 százalék alatti foglalkoztatási rátát e szint fölé emelni, Olaszországban viszont nem, így ebben az országban ugyanúgy 60 százalék alatti volt a foglalkoztatás, mint az új tagállamok közül négyben, közöttük Magyarországon is - derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott munkaerőpiaci tanulmánykötetből.2007-02-13 11:50:00 0
Vita az egykori RAF-terrorista tervezett szabadon bocsátása kapcsánRendkívül éles vitát váltott ki Németországban az a bírósági döntés, amelynek értelmében huszonnégy évi börtön után a közeljövőben szabadon bocsátják az egykori hírhedt Vörös Hadsereg Frakció (RAF) elnevezésű terrorista szervezet egyik volt vezetőjét, a jelenleg 57 éves Brigitte Mohnhauptot.2007-02-13 11:38:00 0
Alkotmánybírósági stop a kormány önkényénekTegnap az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a kormány olyan politikát folytat, ami alkotmányellenes.2007-02-13 11:23:00 1
Kordonemeléssel tiltakoztak a Budai Gyermekkórház bezárása ellenA Budai Gyermekkórház bezárása ellen tiltakozott a KDNP az érintett települések polgármestereivel az intézmény bejárata elé fémkordont emelve kedden Budapesten.2007-02-13 11:21:00 0
Súlyos merénylet LibanonbanKét autóbusz elleni pokolgépes merényletben többen meghaltak, illetve megsebesültek kedden Libanonban, Bejrúttól északnyugatra.2007-02-13 11:15:00 0
Szlovákia erősen dübörögSzlovákia hazai összterméke a tavalyi utolsó negyedévben, folyó áron 438,4 milliárd szlovák korona (3,23 billió forint), reálértékben 9,5 százalékkal volt több a 2005-ös utolsó negyedévinél, közölték a szlovák statisztikai hivatalban kedden első becslésként.2007-02-13 11:00:00 0
Növekedett a regisztrált munkanélküliek számaMintegy 35 ezer 300 fővel 438 ezer 700 főre ugrott decemberről január végére a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami 2300 fővel (0.5% százalékkal) több, mint egy éve - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat januári havi jelentéséből.2007-02-13 10:50:00 0
Osztrák puskák kerültek IrakbaAmerikai katonák egy bagdadi razzia során mintegy száz olyan osztrák gyártmányú távcsöves puskát foglaltak le a minap iraki felkelőktől, amilyeneket Iránnak adott el tavaly a Steyr-Mannlicher gyártó cég - jelentette kedden a The Daily Telegraph című brit lap a védelmi minisztériumhoz közel álló forrásokra hivatkozva.2007-02-13 10:26:00 0
Németh Zsolt: kényszerpályán az önkormányzatokEzekben a napokban készítik, és fogadják el a képviselőtestületek településeik költségvetését. Döntenek arról, hogy ebben az esztendőben mennyi pénzt fordítanak a közszolgáltatások fenntartására, intézményeik működtetésére és mennyit szánnak falujuk városuk fejlesztésére - kezdte napirend előtti felszólalását Németh Zsolt.2007-02-13 10:10:00 0
Kevés a vér, a betegek előbbre hozatták műtétjeiketÁtmeneti vérhiány van több kórházban - írja a Magyar Hírlap. Elsősorban a nullás, az A pozitív és az A negatív vércsoportból nincs elég. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szerint a sürgős eseteket el tudják látni.2007-02-13 10:08:00 0
Csütörtökön döntenek a sztrájkról a közszolgákMindenképpen megtartják a csütörtökre tervezett nagygyűlést a közszolgálati dolgozók. Ezen döntenek arról, elfogadják-e a kormánnyal folyó tárgyalások eredményét.2007-02-13 09:51:00 0
Éles vita Olaszország és Horvátország közöttBekérette az olasz kormány hétfőn Horvátország római nagykövetét, miután éles szóváltás keletkezett a két ország vezetői között a második világháborúban a jugoszláv partizánok által meggyilkolt több ezer olasz miatt a ma Horvátországhoz és Szlovéniához tartozó területeken.2007-02-13 09:42:00 0
Lassuló gazdaság, gyorsuló inflációDecemberhez képest egy százalékkal gyorsabb inflációra és a harmadik negyedévhez képest fél százalékkal lassabb gazdasági növekedésre számítanak a piac szereplői. E két adatot holnap közli a KSH, az már azonban most biztos, hogy a gazdasági megszorító intézkedések késleltetett hatásai miatt a legrosszabb adatok még ezután jönnek.2007-02-13 09:34:00 0
Hazug hazafiVélhetőleg történelmi beszédnek szánta a kormányfő tegnapi évértékelő szónoklatát, ezért mondta el a pulpitusról. Az ellenzéki pártok továbbra sem kíváncsiak a napirend előtti Gyurcsány-beszédekre, így ők most is kivonultak, az MDF-esek természetesen a helyükön maradtak. Ettől olyan helyesek a baloldali sajtó számára.2007-02-13 09:26:00 0
Nem támogatja az MSZP Molnár több-biztosítós előterjesztését?Egy hónapon belül a kormány elé kívánja vinni az SZDSZ-es vezetésű egészségügyi tárca a több-biztosítós modellről készülő előterjesztést, ám az MSZP egészségügyi munkacsoportja nem támogatja a több-biztosítós modell kiépítését - értesült a Világgazdaság.2007-02-13 09:24:00 0
Egy orvos buzdítja a kollégáit, hogy ne szedjenek vizitdíjatEgy debreceni orvos arra buzdítja a betegeket és a kollégáit, hogy ne szedjenek vizitdíjat. Az interneten közzétett felhívás szerint február 15-e lehetne a véleménynyilvánítás napja.2007-02-13 09:18:00 0
Szili: nem neoliberális politika kellFordulatra, új politikára van szükség - jelentette ki Szili Katalin, a szocialisták vezető politikusa. A házelnök szerint hatékony államot kell létrehozni, olyat, amelynek szociálpolitikája nem a most meghirdetett rászorultsági elven, hanem az alanyi jogosultságon alapul.2007-02-13 09:12:00 0
Ámokfutók gyilkoltak az USA-banMeghalt hat, illetve négy ember egy-egy ámokfutásban helyi idő szerint hétfő este az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben és Philadelphiában.2007-02-13 09:09:00 0
Előzetes egyezség született az észak-koreai atomügybenElőzetes egyezség született kedden Pekingben a Phenjan atomprogramjának felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalásokon az észak-koreai nukleáris létesítmények leszerelésének első lépéseiről.2007-02-13 08:59:00 0
Kiss Péter mint kancelláriaminiszter?Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter válthatja a kancelláriaminisztérum élén Szilvásy Györgyöt. A Hírszerző értesülését szocialista forrásból a Magyar Hírlapnak nem erősítették meg. Azt mondták: volt ilyen elképzelés, de egyelőre nincs döntés az ügyben. Az MSZP-kongresszus elnök- és vezetőségválasztásának eredménye alapvetően befolyásolja, hogy ez a forgatókönyv érvényesül-e.2007-02-13 08:45:00 0
A repülőkórház fuzionálna az önkormányzat kórházávalJó feltételekkel rendelkező, korszerűen felszerelt kórház működését teremtik meg Bács-Kiskun megyében azzal, hogy a kecskeméti Repülőkórház integrálódik a megyei önkormányzat kórházába - a jövőbeni fúzióról a honvédelmi miniszter és megyei közgyűlés elnöke állapodott meg hétfőn.2007-02-13 08:43:00 0
Csendesebb lett a kerületA Budapest Ferihegy Nemzetközi repülőtér közvetlen környezetében lévő, s ennek következtében a repülőtéri zaj által legjobban érintett települések önkormányzatainak képviselői fontosnak tartják, hogy a rendelkezésre álló eszközök felhasználásával haladéktalanul és mindent megtegyenek a zaj csökkentése érdekében. E cél elérésének érdekében nyilatkozatot írtak alá a zajvédelemben érdekelt önkormányzatok képviselői, a XVI. kerület képviseletében dr. Csomor Ervin alpolgármester.2007-02-13 08:35:00 0
Nem kínos Gál J. kinevezése?A Fidesz élesen kritizálja a kormányfő döntését, hogy Gál J. Zoltánt bízta meg uniós kapcsolattartással az európai alkotmányozásról szóló szakértői tárgyalásokon. A kancellária államtitkárának ugyanis, a Fidesz szerint, sem uniós tapasztalata, sem idegennyelv ismerete, sőt még diplomája sincsen.2007-02-13 08:22:00 0
Elmeszelte a Fővárosi Önkormányzatot az AlkotmánybíróságAlkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (AB) háromtagú tanácsa a Fővárosi Önkormányzat azon rendeletmódosítását, mely közterület-használati engedélyhez köti építmények, berendezések, valamint járművek elhelyezését politikai rendezvényeken - tájékoztatott hétfőn Sereg András, a testület sajtófőnöke.2007-02-13 08:13:00 0
Kóka volt cége az automataüzletbenKóka János gazdasági és közlekedési miniszternek, az SZDSZ elnökjelöltjének a volt cége értékesíti a vizitdíj-automaták szoftverét - tudta meg a Magyar Nemzet.2007-02-13 08:05:00 0
Washington és Moszkva egymásra mutogatVisszautasította a washingtoni Fehér Ház hétfőn az orosz elnöknek az amerikai külpolitika ellen intézett minapi heves kirohanását és - békülékeny hangnemet megütve - szövetségesének nevezte Oroszországot, Moszkva viszont magyarázatot követel az amerikai védelmi miniszter egyik kijelentése miatt.2007-02-13 07:55:00 0
Sólyom László Markó Bélával tárgyaltA romániai magyarság számára számos lehetőség van a jelenlegi törvényi keretek között is a fejlődésre - fejtette ki hétfőn Bukarestben Sólyom László köztársasági elnök, miután látogatást tett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában.2007-02-13 07:48:00 0