Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Az internet felé fordulnak az elnökjelöltségre pályázók az USA-banAz elektronikus politizálásnak, a web-alapú kampányolásnak döntő szerepe lesz a 2008-as amerikai elnökválasztásban - írta a hétfői The Wall Street Journal.2007-01-22 17:09:00 0
Lezsák: Szembe kell nézni a magyar kultúra helyzetével1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, és ennek emlékére 1989 óta január 22-e a magyar kultúra ünnepe. A művészetek és a kultúra kiemelkedő alkotóit Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Lezsák Sándor alelnök a Parlamentben köszöntötte.2007-01-22 16:57:00 0
Paczolay Péter az Ab helyettes elnökePaczolay Pétert választották meg három évre az Alkotmánybíróság (Ab) helyettes elnökének a testület tagjai - közölte Sereg András, az Ab sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.2007-01-22 16:36:00 0
Kistérségi gyermekorvosi ügyelet nyílt KecskemétenHuszonöt millió forintos beruházás eredményeként hétfőn Zombor Gábor polgármester adta át Kecskeméten a kistérségi gyermekorvosi ügyelet új épületét.2007-01-22 16:19:00 0
A kormány hagyjon fel a több biztosítós modellelA több biztosítós modell az embereknek több pénzébe fog kerülni, és az ellátás nem fog javulni - mutatott rá Mikola István hétfői sajtótájékoztatóján.2007-01-22 16:05:00 1
Gyurcsány és a hepehupák2007-01-22 16:02:00 0
Konferencia a kis- és középvállalkozások EU-integrációs helyzetérőlNeves gazdasági szakemberek részvételével szervez kétnapos konferenciát az Európai Néppárt Kis- és Középvállalkozói Szövetsége és a Kis- és Középvállalkozások Egyesülete (KKVE) a Polgárok Házában.2007-01-22 15:34:00 0
Kórházukért demonstráltak az abaújiakAz abaúji térség 79 településének hatvanezer lakóját ellátó szikszói kórház jelenlegi struktúrája megmaradásáért, a 331 ágyas intézmény 161 aktív ágya megmentése érdekében tartottak demonstrációt hétfőn a kórház előtt a térség lakói, a kórház dolgozói, polgármesterek, önkormányzati képviselők.2007-01-22 15:26:00 0
Irán nem engedi be a NAÜ ellenőreitIrán úgy döntött, hogy nem engedélyezi a belépést atomipari létesítményeibe a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 38 ellenőrének, megtorlásul az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az országra kirótt szankciókért - közölte hétfőn az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.2007-01-22 14:57:00 0
MÁV-kórházak átszervezése: sztrájkolhatnak a vasutasokHa a vasútegészségügy megmaradásáról a kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor tiltakozásul akár a vonatok is leállhatnak - erről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke beszélt hétfőn egy újságírói kérdésre válaszolva a Podmaniczky utcai MÁV-kórház előtt.2007-01-22 14:43:00 0
Öngyilkos merénylet PakisztánbanRobbantásos merényletet követett el egy katonai konvoj ellen hétfőn Pakisztán északnyugati részén egy öngyilkos merénylő, aki önmagán kívül legkevesebb négy katonával végzett, és 16 másikat megsebesített, többet közülük súlyosan.2007-01-22 14:28:00 0
Szerbia: Djelic lehet a miniszterelnök-jelöltDacára a várt választási győzelemnek az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) nem is számít arra, hogy Boris Tadic szerbiai elnök felkéri a pártot kormányalakításra - közölte Tomislav Nikolic, a párt elnökhelyettese.2007-01-22 14:14:00 0
A Magyar Kultúra Napja1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, és ennek emlékére 1989 óta január 22-e a magyar kultúra ünnepe. Ennek megfelelően a fővárosban és a vidéki városokban is számos rendezvénnyel emlékeznek az eseményre. A Gondola írása.2007-01-22 14:03:00 0
Fidesz tájékoztató 175 ezer példányban Győr megyében175 ezer Győr-Moson-Sopron megyei háztartásba juttatják el a Fidesz aktivisták ezen a héten "A hazugság ára" című tájékoztatót - jelentette ki Benkő Szilárd, a párt győri alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.2007-01-22 13:39:00 0
Putyin gyorsítana a vezetéképítésbenAz európai vevőket olajjal és gázzal közvetlenül ellátó vezetéket építésének felgyorsítását ígérte Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután Angela Merkel német kancellárnal tárgyalt a Fekete-tenger melletti Szocsiban. Célja, hogy eloszlassa azokat az aggodalmakat, amelyek szerint országa esetleg nem képes megbízhatóan szállítani.2007-01-22 13:05:00 0
Több mint 70 halott a bagdadi merényletbenLegalább hetvennégy ember vesztette életét és 142 megsebesült hétfőn két robbantás következtében Bagdad központjában, egy túlnyomórészt síiták lakta kereskedelmi negyedben.2007-01-22 12:59:00 0
Visszatért az iraki politikába Muktada asz-Szadr mozgalmaBefejezte bojkottját a Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok vezette mozgalom, harminc képviselője és hat minisztere visszatért a "munkahelyére". A mozgalom hét hete vonta vissza a parlamentből és a kormányból embereit, tiltakozásul az ellen, hogy Nuri al-Maliki kormányfő találkozott George W. Bush amerikai elnökkel.2007-01-22 12:48:00 0
SZDSZ-utódlás: Állatbarát reggeli vérkapitalista vacsora utánSzámos vadnak meg kellett halnia ahhoz, hogy Kóka János egy kiadós vacsora keretében beszélhessen újságíróknak a versenyképességről, a kis állam öngondoskodó polgárairól, az évnyitó fogadásán. Csupa véletlenségből, ez éppen Fodor Gábor bejelentésének előestéjén történt.2007-01-22 12:41:00 0
Az oroszok bírálják a közép-európai rakétavédelmi pajzsotOroszországra nézve fenyegetőnek nevezte és bírálta hétfőn egy orosz tábornok az Egyesült Államok döntését, amelynek értelmében Washington egy rakétaelhárító rendszer részeként radarállomást létesít a Cseh Köztársaságban és rakétatámaszpontot hoz létre Lengyelországban.2007-01-22 12:21:00 0
Kasza: három magyar képviselő lesz a szerb parlamentbenA Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 55 ezer szavazatot szerzett a szerbiai parlamenti választáson, s három képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban - közölte Kasza József pártelnök hétfőn, miután már a szavazatok 96 százalékát feldolgozták.2007-01-22 12:05:00 0
Kína megnyílik a külföldi utazási irodák előttKülföldi utazási irodák a jövőben saját irodát nyithatnak Kínában: a külföldi idegenforgalmi cégek önálló irodaalapításra vonatkozó korlátozását július 1-től feloldják.2007-01-22 11:59:00 0
Indonéziában rajtaütöttek az iszlám fegyveresekenAntiterrorista egységek rajtaütöttek hétfőn iszlám fegyveresek egy erődítményén Indonézia középső részén, s a kialakult tűzharcban elesett kilenc iszlámista harcos és egy katonatiszt.2007-01-22 11:39:00 0
Tízezerrel kevesebben vagyunk, mint tavalyTavaly az év első tizenegy hónapjában mérséklődött a népességcsökkenés üteme, a születések száma ugyanis emelkedett, a halálozásoké pedig jelentős mértékben csökkent az elmúlt évhez viszonyítva - közölte a KSH. Sovány vigasz: tízezerrel vagyunk megint kevesebben.2007-01-22 11:36:00 0
A béreket a nagyobb adó visszahúztaBár a bérdinamika 2006 első nyolc hónapjában nem vett tudomást a pesszimista lakossági és vállalati várakozásokról, valamint a beígért fiskális szigorról, a szeptembertől kezdődött reálbércsökkenés novemberben is folytatódott. A NAPI Gazdaság cikke.2007-01-22 11:31:00 0
Csőd fenyegeti a szociális intézményeketAz idősek biztonságát jelentő intézmények fiskális, erőszakos kifosztása zajlik. A megszorítások hátterében egyszerűen a pénzkimentés áll.2007-01-22 11:30:00 0
Új irányt szabna Fico Szlovákia külpolitikájánakKülpolitikai irányváltásra készül Robert Fico szlovák kormányfő, legalábbis erre utalnak tervezett baráti-elvtársi külföldi útjai.2007-01-22 11:27:00 0
A volt first lady visszatérneHárom politikus jelentette be a hét végén, hogy indul az amerikai elnökválasztáson, köztük a demokraták "nagyágyúja", Hillary Rodham Clinton.2007-01-22 11:22:00 0
A kultúra mi vagyunkEgységes magyar kultúráról - amelynek a napja volna ez a mai - nem beszélhetünk. Ehhez is túl sok a megosztottság a társadalomban.2007-01-22 11:20:00 0
Dübörög az inflációMai ülésén várhatóan nem változtat a 8 százalékos alapkamaton a monetáris tanács - vélik az elemzők, akiknek többsége szerint a jegybank már elérte a jelenlegi kamatemelési ciklus tetőpontját. A január-februári infláció 7,5-9 százalék lehet.2007-01-22 11:17:00 0
Tüntetés és éhségsztrájk a Lengyel Gyula SzakközépiskoláértMintegy 150-200 tanár, diák és volt diák tüntetett a főpolgármesteri hivatal előtt a Lengyel Gyula Szakközépiskola megmentéséért.2007-01-22 11:11:00 0
Szerbia: A demokratikus pártok együttesen kormányoznak?Az ultranacionalista radikálisok nyerték el a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott szerbiai parlamenti választásokon, de a demokratikus pártok együttvéve elég mandátumot szereztek ahhoz, hogy ők alakíthassák meg az új kormányt, ha félreteszik ellentéteiket.2007-01-22 11:08:00 0
Klaus új európai alkotmány sürgetEurópa fokozatos egységesítését megakadályozó új európai alkotmány kidolgozását szorgalmazza Václav Klaus, cseh államfő.2007-01-22 11:05:00 0
Drágulnak az autók: emelkedik a regadóFebruár 6-tól drágulnak az új autók a regisztrációs adó 6,2 százalékos emelkedése miatt.2007-01-22 10:59:00 0
Indiának először sikerült űrkabint visszahozniaTörténetében először sikerült Indiának visszajuttatnia a Földre 11 napos keringés után egy űrkabint, s ezzel nagy lépést tett előre az emberes űrutazás kivitelezése felé.2007-01-22 10:54:00 0
Patthelyzet Hevesben: lejárt a közigazgatási hivatal ultimátumaMegkezdődhet az új megyegyűlési választások kiírásához vezető folyamat Hevesben azt követően, hogy lejárt a közigazgatási hivatal által, a jogszabályellenes helyzet felszámolására adott határidő - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője.2007-01-22 10:34:00 0
A Gyurcsány karhatalom felfedi 2006. október 23-i titkát?A Magyar Nemzet szerkesztőségének meg kell kapnia azt a határozatot, amellyel Gergényi Péter műveleti területté nyilvánította az Országház környékét. A Kossuth tér lezárása miatt alkotmánybírósági eljárás és több per is keletkezett. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a főkapitányi határozat közérdekű dokumentum, ezért azt teljes terjedelmében - indoklásával együtt - nyilvánosságra kell hozni.2007-01-22 10:24:00 0
Kuncze Gábor Kóka Jánost támogatja?Fodor Gábor kormányátalakítás sürgető nyilatkozatát "nem időszerűnek" minősítette Kuncze Gábor, azt azonban többszöri kérdésre sem kívánta felfedni az SZDSZ leköszönő elnöke, hogy kit kíván támogatni az utódjelöltek közül.2007-01-22 10:08:00 0
Mélyrepülésben: Nekimentek Gyurcsánynak az elnökségi ülésénA Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP múlt hét végi elnökségi ülését már nem is a pártelnök Hiller István, hanem Gyurcsány Ferenc vezette. Úgy tudjuk, a tanácskozás egyik legfontosabb témája az ügyvezető alelnöki poszt létrehozása volt, amelynek fő várományosa Juhász Ferenc, akinek - most úgy tűnik - nincs érdemi ellenjelöltje. Az elnökségi ülésen alaposan nekimentek a miniszterelnöknek, erre az kénytelen volt önkritikát gyakorolni.2007-01-22 10:01:00 0
Bush: nincs menetrendje a csapatkivonásnakNincs megszabott menetrendje az Irakban állomásozó amerikai csapatok kivonásának - szögezte le George Bush amerikai elnök egy hétfőn közölt interjúban.2007-01-22 09:40:00 0
Újra Alkotmánybíróság előtt a Gyurcsány-csomagA Gyurcsány-csomag újabb elemeit is vizsgálja az Alkotmánybíróság (AB) mai és holnapi teljes ülésén. A testület egyebek mellett a kamatadó, az élet- és nyugdíjbiztosítások után járó adókedvezmények, valamint a munkába járással kapcsolatos költségtérítések egyes szabályairól tárgyal.2007-01-22 09:32:00 0
Tárik Aziz a Szentatya közbenjárását kérteXVI. Benedek pápa személyes közbenjárását kérte olaszországi ideiglenes menedékjog megszerzéséhez ügye bírósági tárgyalásának megkezdéséig Tárik Aziz volt iraki miniszterelnök-helyettes, egy londoni lap szerint.2007-01-22 09:27:00 0
Fodor: A kormány elveszítette hitelét, át kell alakítaniFodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint a kormányzati hitelvesztést a kormány átalakításával lehet visszafordítani. A párt elnökjelöltje minderről vasárnap este beszélt az egyik kereskedelmi televízió műsorában.2007-01-22 09:23:00 0
Elhunyt Pierre abbéKilencvennégy éves korában egy franciaországi kórházban elhunyt Pierre abbé, az Emmaus mozgalom alapítója, a szegények védelmezője.2007-01-22 09:19:00 0
A Barents-tenger az európai energiaforrások térképénA Norvégia és Oroszország között megosztott Barents-tengerről a hidegháború idején legföljebb a sarki tőkehal vagy az amerikai és szovjet tengeralattjárók "bújócskája" jutott az ember eszébe, ám a jóval az Északi-sarkkörön túl fekvő területet ma már elsősorban Európa utolsó kiaknázatlan természetes nyersanyag-lelőhelyeként tartják számon.2007-01-22 09:11:00 0
Országszerte demonstráltak a kórházakértBudapesten és több városban a tervezett kórház-átalakítás miatt tüntettek a fideszes politikusok a hét végén. Nagyatádon az MSZP helyi szervezete is csatlakozott a demonstrációhoz. Magyar Hírlap összefoglaló.2007-01-22 09:02:00 0
Kolumbiai felkelők robbantottakKolumbiai felkelők robbantásos támadást hajtottak végre egy rendőrőrs ellen Buenaventura városában, és a detonációban hat személy életét vesztette - közölte a dél-amerikai ország rendőrsége.2007-01-22 08:55:00 0
Az iraki nagykövet a csapaterősítés mellettIrak washingtoni nagykövete egy televíziós nyilatkozatban az amerikai haderő iraki jelenlétének a fokozását mellett szállt síkra, mert mint fogalmazott: ezzel a bagdadi kormány időt kapna reformterveinek a megvalósítására.2007-01-22 08:48:00 0
Még a vízi rendőrök is gyakorlatoznakMég a dunai vízi rendőrök sem vonhatják ki magukat a Budapesti Rendőr-főkapitányság bázisán zajló csapatszolgálati kiképzés alól. Mint a Napi Gazdaság többször írt róla: a rendőrség készül a március 15-i nemzeti ünnepre.2007-01-22 08:36:00 0
Olajfolt Anglia partjainálNagy kiterjedésű olajfolt alakult ki hétfő hajnalra Anglia délnyugati partjainál, ahol egy sérült konténerhajóból szivárog az üzemanyag.2007-01-22 08:07:00 0
Tüntet a családMára szinte megoldhatatlan feladatot ró a közállapotainkért felelősséget érző családok vállára a korábban kiharcolt, illetve megszerzett politikai és szociális jogok megvédésének kötelezettsége. Ma a politikai hatalom igazi ellenzékévé a családok váltak.2007-01-22 08:02:00 0
Újabb japán-orosz határvillongásOrosz őrnaszádok feltartóztattak egy japán halászhajót a Kuril-szigeteknél - közölte hétfőn a japán parti őrség parancsnoksága.2007-01-22 07:56:00 0
Szerbia: Nyert, de nem győzött Seselj pártjaA vasárnapi választások után a szocialisták készek a radikálisokkal való együttműködésre, mégis a demokratikus irányultságú szerb pártok valamilyen koalíciója látszik a leginkább kormányképesnek.2007-01-22 07:49:00 0
Angela Merkel garanciákat kér Vlagyimir PutyintólPótlólagos energiaellátási garanciákat követel az Európai Unió Moszkvától. Erről a közösség soros elnökségét betöltő Németország kancellárja beszélt, miután a Fekete-tenger partján fekvő Szocsiban találkozott az orosz elnökkel.2007-01-21 17:46:00 0
Magyar Kultúra Lovagjainak avatása a magyar kultúra napjánTizenkét országból érkeznek vendégek a Stefánia-palotában hétfőn megrendezésre kerülő XI. Magyar Kultúra Napja Gálára. A gála a multikulturális Európai Unió példaértékű eseménye, amely megmutatja, hogy ünnepelheti egy nemzet a kultúráját úgy, hogy abban más nemzetek képviselői is részt vesznek.2007-01-21 17:10:00 0
Nem engedi szabadon Líbia a bolgár ápolónőketLíbia visszautasítja az Európai Unió kérését, és nem engedi szabadon a gyilkosság vádjával halálra ítélt bolgár ápolónőket.2007-01-21 16:50:00 0
Harminc százalék fölötti a részvétel a szerbiai parlamenti választásonA szavazásra jogosultak több mint 30 százaléka adta le a voksát vasárnap 14 óráig a szerbiai parlamenti választáson, s ez 1,6 százalékkal múlja felül a 2003 decemberében megtartott utolsó parlamenti választás hasonló adatát.2007-01-21 15:59:00 0
A NATO szerződést kötne Szaúd-ArábiávalA közös érdektől vezérelve, megakadályozandó a tömegpusztító fegyverek és Irán befolyásának kiterjeszkedését, együttműködési megállapodás megkötésére szólította vasárnap Szaúd-Arábiát Alessandro Minuto Rizo NATO-főtitkárhelyettes.2007-01-21 15:56:00 0
Újranyitják iskoláikat a tálibokÚjra megnyitják az iskolákat a tálibok azokon az afganisztáni területeken, amelyek ellenőrzésük alatt állnak - közölte a Nyugat-barát kabuli kormány ellen harcoló fanatikus muzulmán mozgalom szóvivője.2007-01-21 15:47:00 0
Phenjan hajlandó tárgyalni atomfegyverei leszerelésérőlHajlandó tárgyalni atomfegyverei leszereléséről Észak-Korea, feladva eddigi merev elutasító álláspontját vasárnapi dél-koreai hírügynökségi jelentés szerint.2007-01-21 15:35:00 0
Kína kedvezően válaszolt a Vatikán indítványáraPeking kedvezően fogadta azt, hogy a Vatikán kétnapos tanácskozást tartott Kínáról, és a Szentszék kifejezte azt a szándékát, hogy szeretné "különböző szinteken normalizálni kapcsolatait" az ázsiai országgal - jelentette ki vasárnap Pekingben Liu Pai-nien (Liu Bainian), a pekingi kormány által támogatott Kínai Hazafias Katolikus Szövetség alelnöke.2007-01-21 15:21:00 0
5-ös erősségű földrengés TörökországbanA Richter-skála szerinti 5-ös erősségű földrengés rázta meg Törökország keleti részén lévő Agri tartományt vasárnap - közölték helyi szeizmológusok. Áldozatokról, károkról egyelőre nem érkeztek hírek.2007-01-21 15:06:00 0
Főleg energiakérdésekről tárgyal Merkel PutyinnalAz Európai Unió és Oroszország kapcsolataiban támadt feszültségek enyhítésére törekszik Angela Merkel német kancellár, aki vasárnap késő délután a Fekete-tengeri Szocsiban folytat tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.2007-01-21 14:59:00 0
Irán elutasította atomprogramja megváltoztatásátAz ENSZ Biztonsági Tanácsának tíz új határozata sem változtathat Irán atomprogramján - közölte vasárnap Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a parlamentben elhangzott, az állami televízió által közvetített beszédében.2007-01-21 14:42:00 0
Tüntetés a nagyatádi kórház gyermekosztályáértA nagyatádi városi kórház gyermekosztályának bezárása ellen tüntettek vasárnap délelőtt a kórház épülete előtt; a demonstráción több mint kétszázan vettek részt, sokan babakocsiban, vagy kézen fogva magukkal vitték gyermekeiket.2007-01-21 14:29:00 0
Nagy erejű földrengés az indonéz partoknálErős, a Richter-skálán mért 7,3-as fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint vasárnap este Indonézia északkeleti részén Celebesz (Sulawesi) sziget partjait - közölte az amerikai földtani intézet.2007-01-21 14:19:00 0
Budapesti színházak: június után semmire nem jut majd pénz?A főváros új színház-támogatási koncepciója mintegy egymilliárd forintos elvonással sújtana tizenhárom budapesti színházat. Az érintettek a kulturális miniszter közbenjárásával igyekeznek elérni, hogy a városvezetés új finanszírozási tervet dolgozzon ki.2007-01-21 14:14:00 0
Vonják vissza a vizitdíjat!A Fidesz szóvivő-helyettese Horn Gyula szavaira reagálva megismételte, hogy a jobboldali párt szerint a vizitdíj rossz az embereknek, ezért azt vissza kell vonni.2007-01-21 14:00:00 0
Ökumenikus imahét kezdődik a krisztushívők egységéértMa este hat órakor lesz a január 28-ig tartó ökumenikus imahét ünnepélyes megnyitója a budapesti Deák téri evangélikus templomban.2007-01-21 13:48:00 0
Elfogták az örmény újságíró gyilkosátBeismerő vallomást tett az a török tizenéves, akit a török rendőrség előzőleg meggyanúsított Hrant Dink örmény nemzetiségű török újságíró meggyilkolásával - jelentette vasárnap a török tömegtájékoztatás.2007-01-21 13:38:00 0
Drasztikus a BKV adósságaÚjabb három és fél milliárd forintos hitelt vesz fel a BKV, hogy a dolgozók bérét ki tudja fizetni. Vitézy Dávid, a közlekedési cég felügyelő bizottságának tagja elmondta, hogy a társaság adósságállománya az állami konszolidáció ellenére tovább nő, és idén elérheti a 90 milliárd forintot.2007-01-21 13:17:00 0
Elhunyt Beke GyörgyÉletének 80. évében elhunyt Beke György író szombat hajnalban Budapesten - közölte Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke.2007-01-21 13:07:00 0
Súlyos amerikai veszteség IrakbanTizenkilenc amerikai katona vesztette életét szombaton Irakban az arab országba vezényelt amerikai haderő tájékoztatása szerint, a megszálló sereg két éve nem szenvedett ilyen súlyos veszteségeket huszonnégy óra leforgása alatt.2007-01-21 12:49:00 0
Horn Gyula szerint vissza kellene vonni a vizitdíjatHorn Gyula szerint nem kellene bevezetni a vizitdíjat, mert elfogadhatatlan a "népnevelési célú pénzbeszedés"; erről a volt miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek adott interjúban beszélt.2007-01-21 12:35:00 0
Kóka János hagyja abba ámokfutását!A Fidelitas demonstrációján felszólította Kóka Jánost, hogy ne tegyen rosszat a fiataloknak, ne vegye el az utazási kedvezményeket és fejezze be a fiatalok ellen vívott háborúját.2007-01-21 12:15:00 0
Rakétákat foglalt le a libanoni hadseregHetvenöt darab rövid hatótávolságú rakétát foglalt le szombaton a libanoni hadsereg a szíriai határ közelében.2007-01-21 11:59:00 0
Tüntetett a Fidesz kerepesi szervezeteA kormány felelőtlen gazdaságpolitikája, a megszorító intézkedések, illetve a HÉV-bérletek drasztikus áremelése ellen tüntetett szombaton délután a Fidesz kerepesi szervezete - tájékoztatta Kovács Antal, a csoport elnöke az MTI-t.2007-01-21 11:31:00 0
Szerbiában megkezdődtek a parlamenti választásokSzerbiában vasárnap megkezdődtek a parlamenti választások, a szavazók 250 képviselői hely sorsáról döntenek.2007-01-21 10:36:00 0
Clinton és Brownback harcba száll a jelöltségértHillary Rodham Clinton demokrata párti, illetve Sam Brownback republikánus párti szenátor is bejelentette szombaton, hogy elindul a 2008-as amerikai elnökválasztás megnyeréséért folyó versenyben.2007-01-21 10:28:00 0
Az utolsó szomáliai hadúr beszolgáltatta fegyvereitAz utolsó jelentősebb szomáliai hadúr is beszolgáltatta nehézfegyvereit, és a kormány rendelkezésére bocsátotta kétszázhúsz harcosát szombaton, miközben egy iszlamista vezető jelentkezett az utóbbi napokban végrehajtott gerillatámadások felelőseként, a rajtaütések folytatását ígérve mindaddig, amíg a kormány nem hajlandó tárgyalásokra.2007-01-21 10:10:00 0
Himnusztörténeti kiállítás az OSZK-banHimnusztörténeti kiállítással folytatódik a Nemzeti Ereklye című sorozat az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) - közölte az intézmény az MTI-vel.2007-01-20 18:27:00 0
Rendezné kapcsolatait Kínával a VatikánA Vatikán rendezné kapcsolatait Kínával - derült ki a Szentszék közleményéből, amelyet a katolikus egyház kínai helyzetével foglalkozó tanácskozás után adtak ki.2007-01-20 17:35:00 0
Közel ezren tüntetnek a Gyurcsány-villa előttSzombat délután negyed 3 körül indultak a demonstrálók Gyurcsány Ferenc kormányfő budai házához a pesti Vértanúk teréről, és röviddel 4 előtt a villához értek.2007-01-20 16:38:00 0
Az USA radarállomást létesítene a cseheknélAz Egyesült Államok kormánya felkérte Csehországot, hogy engedélyezze területén egy radarállomás létesítését, amely az amerikai rakétaelhárító rendszer része lenne - jelentette be Mirek Topolánek, cseh kormányfő szombaton Prágában.2007-01-20 16:22:00 0
Megállapodás az észak-koreai tárgyalások felújításárólMegállapodás született az Egyesült Államok és Észak-Korea között arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül felújítják az ázsiai ország atomprogramjáról folyó hatoldalú tárgyalásokat - közölte egy amerikai forrás szombaton.2007-01-20 16:12:00 0
Kikötött a Progressz a Nemzetközi ŰrállomásonSikeresen kikötött a Nemzetközi Űrállomáson a Progressz M-59-es jelzésű teherűrhajó szombat hajnalban - közölte az orosz repülésirányítási űrközpont.2007-01-20 15:53:00 0
A kismamáknak is kell tandíjat fizetniükA kismamáknak is tandíjat kell fizetniük. Az eddigi mentesség ugyanis december elsejével megszűnt, és azóta nem készült újabb, a gyesen és gyeden lévőkre vonatkozó szabályozás.2007-01-20 15:32:00 0
Azonosították Litvinyenko gyilkosátAzonosította a Scotland Yard a sugárzó izotóppal megölt dezertőr orosz belbiztonsági tiszt felételezett gyilkosát, aki hamis EU-útlevéllel utazott be Nagy-Britanniába - írta a szombati The Times.2007-01-20 15:19:00 0
Választások SzerbiábanSzerbiában a hétvégén választásokat tartanak. Kostunica kormányfő úgy kívánja megerősíteni helyzetét, hogy populista kampánnyal megpróbálja megnyerni a szélsőjobboldali, nacionalista szavazókat.2007-01-20 15:04:00 0
Figyelmeztetést kapott Brüsszeltől Magyarország?Brüsszel figyelmeztette Magyarországot a január 1-je után román állampolgárokkal szemben alkalmazott szigorú vámellenőrzés miatt - állítja Gheorghe Falca, Arad polgármestere, akit az ügyet kirobbantó Romania Libera című napilap szombati száma idézett.2007-01-20 14:45:00 0
Forgalomlassító demonstráció több mint 100 helyszínen19 megyében több mint 100 helyszínen civilek követelték félpályás forgalomlassító demonstrációkkal a Gyurcsány-kormány távozását. Megyénként 5-6 helyen zárták le a főutak egy-egy oldalát.2007-01-20 14:36:00 0
A vízirendőröket is tömegoszlatásra képzikMég a vízirendőröknek is meg kell tanulniuk a tömegoszlatást. Az országos rendőrfőkapitány megerősítette, hogy 400 tömegoszlató rendőr kiképzése zajlik, de azt tagadta, hogy ezzel már a március 15-én várható tüntetésekre készülnének.2007-01-20 14:24:00 0
Budapest: száz lakásból tíz már nem magyarokéA Magyar Ingatlan Tanács kimutatása szerint száz budapesti lakásból 8-10 van külföldiek kezében, ez az arány még nagyobb Budapest luxusövezeteiben. A tendencia tehát az, hogy míg a magyarok vásárlóereje csökken, addig a külföldiek érdeklődése és vásárlói kedve állandónak tűnik az előző évekhez képest.2007-01-20 14:10:00 0
A rendőrség nem akar fizetni, újabb inkasszó a BRFK ellenÚjabb inkasszót nyújtott ba a BRFK ellen Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd ezúttal Fekete László képviseletében. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ügyvezetője most azt a félmillió forintot és kamatait érvényesíti, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megítélt Feketének, aki ellen jogtalanul intézkedtek a rendőrök 2003 októberében.2007-01-20 13:54:00 0
Kanadában elhunyt a világ legidősebb asszonyaKanadában 115 évesen elhunyt a világ legidősebbjének vélt asszonya.2007-01-20 13:46:00 0
Három gyanúsítottja van az örmény nemzetiségű újságíró meggyilkolásánakA török rendőrség őrizetbe vett három személyt azzal a gyanúval, hogy közük van Hrant Dink örmény nemzetiségű török újságíró meggyilkolásához - közölte Muammer Güler, Isztambul kormányzója pénteken.2007-01-20 12:57:00 0
Molnár Lajos bosszúálló és sikertelenPesti Imre aláhúzta: az egészségügyi tárca figyelmen kívül hagyja a népegészségügyi adatokat és a szakmai tanulmányok megállapításait, miközben bátornak tartja magát, amikor fejjel rohan a falnak.2007-01-20 12:43:00 0
Áremelkedés és visszaesés az építőiparbanAz építőipari termelés novemberben 4,5 százalékkal maradt el az előző év novemberitől. Az év első tizenegy hónapjában pedig a termelés 1,4 százalékkal csökkent. Novemberben a termelés 3,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál.2007-01-20 12:25:00 0
Demonstráltak az orosházaiak a kórházukértMintegy 800-1000 fő részvételével demonstrációt tartottak Orosházán, a városi kórház előtt szombat délelőtt, mert a szaktárca több osztály megszüntetését tervezi az intézményben.2007-01-20 12:13:00 0
A keresztény értékeket hiányolja Angela MerkelAz Európai Uniós soros elnökeként először bírálta az európai alkotmánytervezetet Angela Merkel német kancellár.2007-01-20 11:49:00 0
Agglomerációs bérletek: 13 százalékos drágulásFebruár elsejétől nem kell a többszörös bérletárat fizetniük a tanulóknak és a nyugdíjasoknak, miután a Pest megyei agglomerációhoz tartozó önkormányzatok nyomására a Gazdasági Minisztérium és a BKV 1,2 milliárd forintot csoportosít át. A drágulás így "csak" átlagosan 13 százalékos lesz.2007-01-20 11:36:00 0
Mindenki fizeti az egységes ingatlanadót jövőre?Törvény készül az egységes ingatlanadó bevezetéséről - áll a kormány idei első féléves jogalkotási programjában, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg. Ismert, a témában korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta: 2008-tól életbe lép a nagy értékű ingatlanok adója. Ám az egyelőre nem dőlt el, hogy hol húzza meg a kormány az értékhatárt, amely fölött adót kellene fizetni - fűzte hozzá.2007-01-20 11:25:00 0
Terroristagyanúsak elítélésére készül WashingtonA washingtoni védelmi minisztérium 60-80 olyan terroristagyanús személy elítélésére készül, akit Kuba szigetén, a guantánamói amerikai börtöntáborban tartanak fogva - számolt be a Pentagonra hivatkozva a CBS televízió pénteken.2007-01-20 11:09:00 0
Bizalmat kapott az új cseh kormányMegkapta a képviselőház bizalmát pénteken este a Mirek Topolánek vezette hárompárti koalíciós cseh kormány.2007-01-20 10:59:00 0
Kétszázszor vonultak ki a tűzoltók a vihar miattMintegy kétszáz alkalommal kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon pénteken átvonuló orkán erejű vihar miatt; Tolna megyében egy szakiskola tetőzetét, Baranya megyében két település templomának tetejét is megrongálta a szél, a helyreállítást a tűzoltók végezték el - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.2007-01-20 10:51:00 0
Orbán Viktor nyilatkozott a "Schmidt-ügyről"A Blikk rövid interjúja2007-01-20 10:40:00 0
Bio-üzemanyagú buszt próbálnak ki KaposváronKaposvár eltökélt abban, hogy az alternatív energiák hasznosításának vezető városa legyen - közölte a város polgármestere sajtótájékoztatón, Kaposváron.2007-01-20 10:32:00 0
Tőkés: Szili Katalinnak és Markó Bélának színt kellene vallaniaSzili Katalin házelnöktől elvárható, hogy nagyváradi látogatása alkalmával világosan és egyértelműen fejezze ki álláspontját a magyarországi határon túli politikáról, Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének is kötelessége lenne állást foglalnia e témában - így látja Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pénteken kiadott nyilatkozatában.2007-01-19 18:22:00 0
Bonyhád tízezer aláírást gyűjtött a kórházáértEgy hét alatt tízezer aláírás gyűlt össze a bonyhádi kórház védelmében - tájékoztatta pénteken az MTI-t a város polgármestere.2007-01-19 18:12:00 0
Zökkenőmentes kormányzásban reménykedik Angela MerkelZökkenőmentes kormányzásban reménykedik a német kancellár a koalíciós partner bajor Keresztényszociális Unióban folyó hatalmi harc ellenére.2007-01-19 17:31:00 0
Eltemették Hódmezővásárhely alpolgármesterétKatonai tiszteletadással péntek délután eltemették a január 10-én, súlyos betegségben 65 éves korában elhunyt Csorba Mihály nyugalmazott dandártábornokot. Hódmezővásárhely alpolgármesterét.2007-01-19 17:00:00 0
Fico "nagy háborúra" készülMegszüntetné az országban tevékenykedő hat betegbiztosító társaság közül a négy, magántársaságként működő biztosítót Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki a két állami kézben levő biztosító haszonelvűségének is véget akar vetni.2007-01-19 16:59:00 0
A vihar áldozata lett a brüsszeli SajtószabadságA bronzszobor az úgynevezett "kongresszusi oszlopot" díszítette és a heves széllökések miatt leesett helyéről. A 3,5 méter magas, mintegy másfél tonnás műalkotás szerencsére nem a járókelők közé zuhant. A helyreállítás azonban heteket, vagy hónapokat vesz majd igénybe.2007-01-19 16:47:00 0
Szerdán jön a tél és sokáig maradA legfrissebb előrejelzések szerint jövő hét közepétől beköszönt a tél Magyarországra. Éjszaka mínuszokra, nappal pedig 0 fok körüli hőmérsékletre lehet számítani.2007-01-19 16:19:00 0
Utcát és könyvtárat neveznének el Lázár ErvinrőlLázár Ervin íróról egy utca mellett a helyi könyvtárat szeretnék elnevezni Pécelen, valamint emlékhely létesítését is tervezik. Lázár Ervin az 1970-es években tíz évet élt itt, akkoriban írt meséi gyakran játszódtak a településen. Az író 70 éves korában, 2006. december 22-én hunyt el.2007-01-19 16:04:00 0
Az Észak-alföldi RET is elutasítAz Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) elutasította Molnár Lajos egészségügyi miniszternek a régió kórházai ágyszám-csökkentésére tett javaslatát, a testület tagjai erről pénteken Debsecenben döntöttek.2007-01-19 15:45:00 0
PDSZ: sztrájkra van szükségA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ágazati közoktatási sztrájkot tart szükségesnek a "közeljövőben" - közölte Kerpen Gábor elnök pénteken az MTI-vel.2007-01-19 15:27:00 0
Bizonytalanság a fővárosi szakképzésbenA fővárosi városvezető koalíció a szakképzés radikális átalakítására készül. Jelentős kérdésről van szó, megannyi diák, család, pedagógusközösség további sorsáról. Ez kiérlelt döntést kíván, ám a városvezetés ez irányú gyakorlata erősen kifogásolható.2007-01-19 14:33:00 0
Járai 10 százalék feletti inflációt várAz év első néhány hónapjában két számjegyű inflációt sem tart kizártnak Járai Zsigmond, aki szerint az MNB függetlenségének növelése érdekében még az idén módosíthatják a jegybanktörvényt.2007-01-19 14:29:00 0
Vajon eddig mire épült az SZDSZ?2007-01-19 13:54:00 0
Megbukott a kórháztörvényMegállapíthatjuk, hogy a Fidesz törekvései eddig eredményesek voltak és a kormány kórházbezárási akcióját sikerült megbuktatni - jelentette ki Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.2007-01-19 13:41:00 1
Véglegessé vált a világsztárok listája a Budapesti Tavaszi FesztiválonVéglegessé vált a 27. Budapesti Tavaszi Fesztiválon fellépő (BTF) világhírű művészek listája; az orosz hegedűvirtuóz, Maxim Vengerov harmadszor lesz a rendezvény vendége, míg például Nigel Kennedy és a Monte-Carlói Balett első ízben szerepelnek a programban - mondta az MTI-nek a fesztivál marketingvezetője.2007-01-19 13:19:00 0
Utolsó kiáltás a Margit kórházértKözös nyilatkozatban fejezte ki kritikáját az egészségügyi reform Margit kórházat érintő fejezetéről Bús Balázs, Óbuda polgármestere, és a két legnagyobb frakció vezetője. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az intézmény városias alapszolgáltatásait mindenképpen meg kell tartani.2007-01-19 13:02:00 0
Mi takargatni valója van Botkának?A Fidesz és a KDNP szerint, sok a takargatni valója Botka Lászlónak a szegedi egészségügyi ellátással kapcsolatban. Többszöri kezdeményezésünk ellenére sem hajlandó tiszta, nyílt lapokkal asztalhoz ülni és tárgyalni a szegedi választókkal az egészségügy jövőjéről.2007-01-19 13:00:00 0
Már tizennyolc rendőrt gyanúsítanakÚjabb három rendőrt gyanúsított meg az ügyészség a szeptemberi és októberi budapesti zavargások elleni fellépéssel összefüggésben - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t pénteken; így már tizennyolcra emelkedett a meggyanúsított rendőrök száma.2007-01-19 12:43:00 0
Hivatalból visszakapják állampolgárságukat a határon túli románok?A beszarábiai és bukovinai románok számára az állampolgárság megszerzésnek lehetősége 2002 óta le van állítva, de a kezdeményezés most újból aktuálissá vált.2007-01-19 12:03:00 0
Javult Fidel Castro állapotaFidel Castro kubai vezető "lassan, de fokozatosan" gyógyul, noha egészségi állapota az életkora miatt komoly - állította pénteken egy spanyol orvos, aki megvizsgálta őt.2007-01-19 11:54:00 0
Fantomszervezetek kezelésében a fantompályázatok?A kormány az uniós pályázatok terén ugyanazt a látványpolitizálást folytatja, mint az élet bármely területén: egész egyszerűen úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben menne a tervezésnél, az intézményrendszer kiépítésénél, a végrehajtásnál, vagy éppen a Brüsszelben történő egyeztetésénél. Sajnos a valóságban ez nem így van, nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene - mutatott rá Pelczné dr. Gáll Ildikó pénteken sajtótájékoztatón.2007-01-19 11:31:00 1
Orbán Viktor a Millenáris Parkban tartja évértékelő beszédétFebruár 16-án, pénteken, délután öt órakor kezdődik Orbán Viktor hagyományos évértékelése a budapesti Millenáris Parkban - értesült a Magyar Nemzet a Fidesz kommunikációs stábjától.2007-01-19 11:13:00 0
Ukrajna leállította a kőolaj továbbítását a szélvihar miattUkrajna pénteken minden bizonnyal felújítja a kőolaj szállítását a Barátság vezetéken Közép-Európa felé, mondta az ukrán energiaügyi minisztérium szóvivője pénteken.2007-01-19 10:27:00 0
Medián: újból jelentős a Fidesz előnyeNovember óta mélyponton van a lakosság politikai aktivitása, a pártok versenyében viszont kisebb visszaesés után újból jelentős a Fidesz előnye - állapította meg a Medián közvélemény-kutató intézet a HVG megbízásából készült legfrissebb elemzése.2007-01-19 10:03:00 0
Leszakadt egy acélgerenda a berlini főpályaudvaronKiürítették Berlin főpályaudvarát csütörtök este, miután a vadonatúj épület délnyugati szárnyának üveghomlokzatából kiszakadt egy acélgerenda a heves széllökések következtében.2007-01-19 09:58:00 0
Elkerülte Magyarországot a ciklon közepeA Nyugat-Európán végigsöprő ciklon közepe észak felől elkerülte Magyarországot, ezért okozott kevesebb kárt, mint például Németországban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI megkeresésére.2007-01-19 09:40:00 0
Magyar kultúra napja - programok országszerteA magyar kultúra napja alkalmából megemlékezéseket, valamint zenei, irodalmi, képzőművészeti, filmes programokat rendeznek a napokban országszerte.2007-01-19 09:37:00 0
Még két régió utasította el az ágyszám-tervezetetA Dél-Dunántúli és a Közép-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács sem fogadja el a szakminisztérium tervezetét az ágyszám-kapacitásról. A hét régióból így már öt utasította el a miniszteri ágyszámjavaslatot.2007-01-19 09:28:00 0
Moszkva elutasítja a litván kártérítési követelményeketMoszkva abszurdnak nevezte csütörtökön azt a litván kártérítési igényt, amelyet a vilniusi parlament két napja határozatban fogalmazott meg, követelve, hogy Oroszország térítse meg a balti országot a szovjet megszállás idején ért anyagi károkat.2007-01-19 09:26:00 0
Űrfegyverkezési verseny kezdődhet Amerika és Kína közöttIdegesen reagált a Fehér Ház, miután nyilvánosságra került, hogy a kínai hadsereg január 11-én sikeresen semmisített meg egy műholdat egy ballisztikus rakétával. 1985 óta ez volt az első katonai kísérlet a világűrben.2007-01-19 09:12:00 0
Tarolt a Kirill EurópábanMár 29-en haltak meg a Kirill orkán miatt Európában, ahol az utóbbi húsz év legpusztítóbb ciklonja söpört végig. Az áldozatok között két kisgyerek is van. Helyenként 200 kilométeres szél tombolt. A német vasúttársaság este az egész ország területén leállította a vonatközlekedést. A leszakadt vezetékek miatt Angliában, Németországban és Lengyelországban százezrek maradtak áram nélkül.2007-01-19 09:04:00 0
100 millió dollárt utal át Izrael a Palesztin HatóságnakIzrael a következő huszonnégy órában átutal százmillió dollárt a befagyasztott palesztin alapokból a Palesztin hatóságnak - jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal egyik, névtelenül nyilatkozó tisztviselője csütörtökön.2007-01-19 08:59:00 0
Irán "jelentős következményeket" kockáztatAz amerikai képviselőház tucatnyi képviselője kötelező érvényű határozati javaslatot terjesztett elő csütörtökön, ennek értelmében előzetes kongresszusi felhatalmazáshoz kötnének egy Irán elleni esetleges amerikai katonai beavatkozást.2007-01-19 08:51:00 0
Gyurcsány: "Az egészségügy nem üzlet, csak annak egyes részei"Mintegy száz kormányellenes tüntető várta Szegeden Gyurcsány Ferencet, aki az úgynevezett pólusvárosokat keresi fel vidéki körútján. A miniszterelnök nem adott nyilatkozatot, egy rövid előadásban annyit mondott, hogy az egészségügy nem üzlet, csak annak egyes részei.2007-01-19 08:27:00 0
Senki nem fizet vizitdíjat?Szinte csak az orvos jóindulatára van bízva, hogy sürgősségi ellátásra szorulónak minősíti-e a hozzá forduló beteget. Csaknem mindenki beletartozhat ugyanis annak a most közzétett 31 kategóriának a valamelyikébe, amelyet az Egészségügyi Minisztérium azonnali, életmentő beavatkozást igénylő betegségnek vagy állapotnak minősített. A pontosításra azért volt szükség, mert ezeknek a betegeknek nem kell vizitdíjat fizetniük február 15-től.2007-01-19 08:18:00 0
Veres támogatói bíróság előtt - adócsalással vádolják őketÚjabb politikust vádolt meg az ügyészség adócsalással azok közül a személyek közül, akik Veres János pénzügyminiszter mellett kampányoltak a Nyírségben az országgyűlési választásokon.2007-01-19 08:13:00 0
Rohamtempójú rendőri kiképzésAz országos rendőrfőkapitány döntése alapján négy új csapatszázadot állított fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 392 rendőrrel, akiknek gőzerővel folyik a kiképzése a Rendészeti Biztonsági Szolgálat bázisán.2007-01-19 07:55:00 0
Vihar: a nehezén már túl vagyunkSiófok környékén mérték péntek hajnalban a legerősebb széllökést, amelynek sebessége elérte a 108 kilométer/órát - közölte az Országos Meteorológiai Intézet ügyeletese.2007-01-19 07:49:00 0
Csaba László: a fiatal középosztály jár a legrosszabbulA fiatal középosztály jár a legrosszabbul a vizitdíjjal, a tandíjjal és az új gázártámogatási rendszerrel - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász. A Közép-Európai Egyetem tanára szerint a kormány időnként átgondolatlanul cselekszik.2007-01-19 07:43:00 0
Szabadságvesztés Gollnischnak holokauszttagadás miattA náci gázkamrák valóságának megkérdőjelezése miatt háromhónapos felfüggesztett szabadságvesztésre és ötezer euró bírság megfizetésére ítélte csütörtökön a lyoni bíróság Bruno Gollnischt, az Európai Parlament nemrég megalakult szélsőjobboldali frakciójának vezetőjét.2007-01-18 18:43:00 0
Tarlós az óbudai gátépítés elmaradását kéri számon DemszkynÉvek óta nem teljesített ígéretének megvalósítására, az óbudai gát megépítésére szólította fel Tarlós István csütörtökön a főpolgármestert.2007-01-18 18:10:00 0
A Liga és az Autonómok szolidáris az ágazati érdekképviseletekkelA Liga Szakszervezetek, valamint az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége egyaránt szolidaritásáról biztosította az MTI-hez csütörtökön elküldött levelében a kedvezményeik fenntartásáért fellépő ágazati érdekképviseleteket.2007-01-18 18:04:00 0
Áremelések: pénteken demonstráció a HÉV-enA HÉV-járatokon demonstrálnak pénteken a szentendrei kistérség településeinek vezetői. A polgár- és alpolgármesterek az ellen tiltakoznak, hogy az érintett vonalakon egyes kedvezményeket megszüntetett, az árakat pedig jelentősen emelte a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV).2007-01-18 18:01:00 0
Orkánra várva120-130 kilométer/órás széllökések lesznek Magyarországon pénteken a reggeli órákban a meteorológiai szolgálat előrejelzései szerint. A Kirill névre keresztelt orkán már elérte Németországot és Franciaországot is. A katasztrófavédelem azt tanácsolja, hogy ne menjünk ki az utcára. Dobson Tibor szóvivő arról is beszámolt, hogy már felkészítették az együttműködő partnereket, de ennél többet nem tehetnek.2007-01-18 17:54:00 0
Beindult az APEH-hengerMár több mint ezer vagyonosodási vizsgálatot kezdett meg a tervezett tízezerből az adóhivatal. A Kisalföld című lap információi szerint csak a Dunántúlon már most több vizsgálat folyik, mint tavaly egész évben.2007-01-18 17:35:00 0
Elutasították Molnár javaslatát: "tárgyalásra is alkalmatlan"A Közép-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (RET) nagy többséggel hozott határozatában elutasította az egészségügyi miniszternek a régióhkórházi ágyszámreformjára tett javaslatát csütörtökön Veszprémben tartott ülésén.2007-01-18 17:34:00 0
Carter a palesztinok "tragikus üldöztetésének" megállítását sürgetiJimmy Carter volt amerikai elnök a közel-keleti béketárgyalá;ok felújítását és a palesztinok "tragikus üldöztetésének" megállítását sürgette cikkében, amelyet a The Washington Post közölt csütörtökön.2007-01-18 17:23:00 0
Pósán: Urizálás példamutatás helyett"Szegény ország kormánya ne urizáljon" - idézte Orbán Viktornak az Országgyűlésben az 1990-es évek elején elhangzott mondatát Pósán László fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.2007-01-18 17:16:00 0
Márciusban lesz a legmagasabb az inflációAz év első hónapjaiban tovább emelkedik az infláció és február-márciusban éri el a csúcsot 8,7 százalék körül - derül ki a Reuters januári felméréséből.2007-01-18 16:27:00 0
Bejelentette visszavonulását Edmund StoiberBejelentette visszavonulását csütörtökön Edmund Stoiber, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, a tartomány miniszterelnöke.2007-01-18 16:22:00 0
Összeesküvés Putyin ellen?Az orosz elnök elleni összeesküvésnek tartja a közelmúltbeli politikai gyilkosságokat Vlagyimír Putyin környezete.2007-01-18 16:18:00 0
Már tizenöt rendőr gyanúsítottÚjabb két rendőrt gyanúsított meg az ügyészség a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t csütörtökön; így már tizenötre emelkedett a meggyanúsított rendőrök száma.2007-01-18 16:17:00 0
Nem lehetünk elégedettek a magyar demokrácia terénSzégyenkezem a jelentés miatt is és a kormányszóvivő nyilatkozata miatt is - reagált a Freedom House jelentésére Balog Zoltán.2007-01-18 16:15:00 0
Mayer Aranka pert nyert Révész Máriusszal szembenMegsértette Révész Máriusz és a Fidesz Mayer Aranka személyiségi jogát azzal, hogy azt állították: Mayer Aranka Orbán Viktor elleni lejárató kampányban vett volna részt - erről döntött elsőfokú ítéletében a II.-III. Kerületi Bíróság.2007-01-18 16:01:00 0
Fidesz-ellenes propaganda a MÁV vonatainKoszorús László (Fidesz) országgyűlési képviselő a mai napon az alábbi írásbeli kérdést intézte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez:2007-01-18 15:52:00 0
Jelentéstevő lett Glattfelder Béla a kukoricaintervenció ügyébenA Európai Unió kukoricaintervencióval összefüggő terveinek jelentéstevője lett Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) az Európai Parlamentben - közölte a képviselő az MTI brüsszeli irodájával csütörtökön.2007-01-18 15:37:00 0
Kockázatos a lombikprogram támogatásának csökkentéseVeszélyes lehet, ha az országgyűlés elfogadja azt a jogszabály-módosítási tervezetet, amely szerint a társadalombiztosítás az eddigi öt helyett csak két lombikkezelést támogat - mondta a szegedi Kaáli Intézet szülész-nőgyógyásza szerdán az MTI-nek.2007-01-18 15:23:00 0
20 milliárdos rés Molnár "reformján"A Fidesz örül, hogy a vizitdíj alól számos súlyos betegségben szenvedő mentesül, ám arra kéri a kormányt, hogy az emiatt hiányzó mintegy 20 milliárd forintot pótolja vissza az egészségügyi költségvetésbe - mondta Mikola István csütörtöki sajtótájékoztatóján.2007-01-18 15:22:00 1
Csongrád megyei volt az Irakban meghalt magyarCsongrád megyéből származott az a férfi, aki szerdán vesztette életét Irakban - mondta Polgár Viktor, a külügyminisztérium szóvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtóértekezletén.2007-01-18 15:16:00 0
Dél-Dunántúl: elfogadhatatlan az ágyszámcsökkentési javaslat"Tárgyalhatatlan koncepció", ezért átgondolásra javasolja a szakminisztérium tervezetét az ágyszám-kapacitással kapcsolatban a Dél-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (DRET); erről csütörtökön döntöttek a tanács tagjai Kaposváron.2007-01-18 14:50:00 0
Péntek hajnalban jön az orkánt hozó hidegfrontVárhatóan péntek hajnalban és a reggeli órákban vonul végig Magyarországon az az intenzív hidegfront, amelynek kíséretében viharos szél, záporok és zivatarok alakulnak ki - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökségének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.2007-01-18 14:32:00 0
A turizmus veszteséggel zárt 2006-banA turizmus veszteséggel zárt 2006-ban - reagált Bánki Erik, a parlament sport és turisztikai bizottságának elnöke Pál Béla alelnök azon kijelentésére, miszerint az elmúlt év a statisztikai adatok szerint a belföldi turizmus sikeréve volt.2007-01-18 14:22:00 0
Sztrájk a villamos-iparban - a lakosságot nem érintiA villamosenergia-ipari dolgozók nyolcórás vagy a folyamatos sztrájkja esetén sem kapcsolják le a villamos áramot a lakosságnál, az elégséges szolgáltatásról szóló szabályok szerint háromórás rotációban a 18 csoportra osztott ipari fogyasztóknál lehet kikapcsolásra számítani az erőművi termelések csökkenésével arányosan - hangzott el a sztrájkbizottság sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.2007-01-18 14:12:00 0
Totális háború a román államfő és a kormányfő között?Most már totális háború folyik Traian Basescu román államfő és Calin Popescu Tariceanu között - vélik a szerdai bukaresti sajtó kommentátorai, akik közül többen úgy látják, hogy az előző napi "cédulaügy" után a kormányfőnek nincs más választása, mint lemondani.2007-01-18 13:06:00 0
Operaházi emléktábla Ferencsik JánosnakFerencsik János karmester születésének századik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a Magyar Állami Operaházban, Budapesten. Az ünnepségen átadták a Kossuth-díjas alkotó nevét viselő emlékdíjat is, amelyet az idén Soltész Ágnes koncertmester kapott.2007-01-18 13:02:00 0
A budapesti gettó felszabadítására emlékeztekEmlékező istentiszteletet tartottak a budapesti gettó felszabadításának 62. évfordulója alkalmából csütörtökön a Dohány utcai zsinagógában.2007-01-18 12:35:00 0
Összefogás egy új cigánypolitika érdekébenA Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség és szövetségesei a 2006. évi kisebbségi önkormányzati választások után valódi társadalmi támogatottságú összefogást alakítottak ki.2007-01-18 11:47:00 0
Kóka megszorít: csak 200 milliós villát épít a miniszterA Normafánál épít magának 400 négyzetméteres házat Kóka János, gazdasági miniszter - tudta meg a Színes Bulvár Lap. A festői hegyoldalon található több mint 2000 négyzetméteres telket még hét évvel ezelőtt vásárolta meg Kóka egyik cége.2007-01-18 11:29:00 0
Még az idén boldog lehet II. János PálIntenzív előkészítő munka révén hamarosan lezárulhat a néhai II. János Pál pápa boldoggá avatását előkészítő eljárás, így Karol Wojtyla még ebben az évben a katolikus egyház boldogjainak a sorába kerülhet - közölte csütörtökön az eljárás vatikáni posztulátora.2007-01-18 11:20:00 0
Súlyos zavarok az OEP rendszerében - Problémás programHemzseg a hibáktól az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) programja, amely arra hivatott, hogy az orvosokat segítse a legolcsóbb gyógyszer kiválasztásában - állítja több felhasználó. Eddig a fő probléma az volt, hogy valójában nem is kapható fantomkészítményeket dob ki a gép, és a különböző betegségekre szedett gyógyszerek árát is összehasonlítja. A napokban viszont már többször előfordult, hogy letörölte a számítógépek operációs rendszerét. Az OEP cáfolja, hogy ilyesmi előfordult.2007-01-18 10:00:00 0
Elszállhat a költségvetés az első negyedévbenAz idei első negyedévben újra elszáll az államháztartás hiánya, a Pénzügyminisztérium 894 milliárd forintos deficitet jósol március végére, ez az egész éves hiányterv ötvenhat százaléka. Ilyen rossz évkezdet még sohasem volt.2007-01-18 09:52:00 0
Francia baby-boomHuszonöt éve nem született annyi baba Franciaországban, mint tavaly - írja a The Independent.2007-01-18 09:20:00 0
Kereszténydemokrata törvényjavaslat a családi adózásrólA választható családi adózás bevezetéséről törvényjavaslatot kíván benyújtani az Országgyűlés februárban kezdődő ülésszakén a KDNP - jelentette be Semjén Zsolt szerdán Egerben.2007-01-18 09:10:00 0
Az EU fenntartja a fegyverembargót Kínával szembenAz Európai Unió fenntartja fegyverembargóját Kínával szemben mindaddig, amíg az emberi jogok helyzete nem javul az ázsiai országban, noha a két fél egyetért abban, hogy ki kell szélesíteniük stratégiai együttműködésüket - jelentette ki csütörtökön Pekingben Benita Ferrero-Waldner, az unió külügyi biztosa.2007-01-18 08:58:00 0
Útnak indult a Progressz teherűrhajóA kazahsztáni Bajkonúrból hajnalban útnak indították a Progressz M-59-es jelzésű teherűrhajót, amely több mint két és fél tonna rakományt szállít a Nemzetközi Űrállomásra.2007-01-18 08:25:00 0
Art-mozi Egyesület: a Fehér tenyér a legjobb magyar filmÁtadták az Art-mozi Egyesület díjait szerdán este Budapesten, a Puskin moziban. Az elmúlt év legjobb magyar filmjének járó elismerést Hajdu Szabolcs munkája, a Fehér tenyér kapta, míg a legjobb külföldi film díját Pedro Almodovar Volver című alkotásának adományozták.2007-01-18 08:17:00 0
Augusztustól egy évre lezárják a Szabadság hidatAugusztus 20-án még jár a villamos a Szabadság hídon, a következő naptól viszont majdnem egy évig le lesz zárva - tudta meg az InfoRádió. A híd felújítási terve elkészült, a kivitelezésre a napokban írták ki a pályázatot.2007-01-18 08:03:00 0
A Fidesz állami vizsgálatot várA Fidesz Külügyi Kabinetje készen áll arra, hogy tevékenyen közreműködjön azért, hogy a nemzetközi missziókban részt vevő magyar állampolgárok biztonsága növekedjen.2007-01-18 07:46:00 0
Szigorúbb felügyelet alá vonják az amerikai lehallgatásokatA washingtoni kormányzat beleegyezett abba, hogy speciális bíróság felügyelete alatt folytatódjon a sokat bírált és alkotmányellenesnek kimondott elektronikus lehallgatási program.2007-01-18 07:31:00 0
Az emberek csalódottakAz emberek csalódottak, mert hétköznapi gondjukat a politika egyáltalán nem oldja meg. Így kommentálta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azt a közvélemény-kutatást, amely szerint a kormánypárti szavazók elpártoltak a szocialistáktól és a liberálisoktól, ugyanakkor az ellenzék munkáját a megkérdezettek 63 százaléka negatívan értékeli.2007-01-18 07:22:00 0
Az állam és miA reformőrjöngés keretében elküldték a selyemzsinórt a Budai MÁV Kórháznak (is). Annak a Budai MÁV Kórháznak, amely szakmai minősítések alapján az ország első tíz kórháza között van, amelyet annak idején a vasúti dolgozók téglajegyeiből építettek fel, s amelyet a mai napig fizetésük fél százalékával támogatnak a vasutasok.2007-01-18 07:19:00 0
Magyar áldozata is van a bagdadi merényletnekEgy magyar biztonsági őr is életét vesztette Bagdadban egy civil szervezet konvoja elleni támadásban, amely összesen négy halálos áldozatot követelt.2007-01-18 07:14:00 0
Gyurcsány a legnépszerűtlenebb miniszterelnökA Gallup Intézet 1999 óta rendelkezésre álló adatai szerint Gyurcsány Ferenc az eddigi legnépszerűtlenebb miniszterelnök, de elérte, hogy az emberek odafigyeljenek a kormányfőjükre. A korábban bizonytalanok az elégedetlenek táborát gyarapítják.2007-01-17 18:48:00 0
Élőlánc a debreceni Kenézy kórházértÉlőláncot alkotva mintegy nyolcvanan tüntettek szerdán este a debreceni Kenézy kórház előtt az intézmény megmentéséért.2007-01-17 18:12:00 0
Washington továbbra is Kiotó ellenA washingtoni Fehér Ház továbbra sem támogatja a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátásának korlátozását - számolt be a The Washington Times szerdán.2007-01-17 18:11:00 0
Emlékezés WallenbergreA Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány megemlékezést tartott a svéd diplomata eltűnésének 62. évfordulóján, szerdán Budapesten, a Raoul Wallenberg utca és a Pozsonyi út sarkánál lévő emléktáblánál.2007-01-17 17:59:00 0
Románia Szerbia területi integritása mellettKoszovó sorsának eldöntésekor szem előtt kell tartani Szerbia területi integritását, az államhatárok megváltoztathatatlanságát és a kisebbségek kollektív jogainak elvét - jelentette ki szerdán, belgrádi látogatása során Traian Basescu román köztársasági elnök.2007-01-17 17:56:00 0
Sztrájkot hirdetnek a Volán szakszervezetek január 29-reOrszágos sztrájk megtartását kezdeményezik a Volán társaságok munkavállalóinak érdekeit képviselő szakszervezetek január 29-én reggel 4 és 8 óra között - közölték a sztrájk szervezői szerdán.2007-01-17 17:03:00 0
Az Európa Tanácshoz fordulnak a pártok a Babes kirúgott oktatói miattAz összes parlamenti politikai erő támogatja a két kolozsvári oktatót, Hantz Pétert és Kovács Lehelt és elvárják, hogy a tanárok megfelelő eljárás után "teljes rehabilitációban részesüljenek" - mondta Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.2007-01-17 16:54:00 0
Száz éve született Ferencsik János karmesterÜnnepi hangversenyt rendeznek, emléktáblát avatnak és díjakat adnak át Ferencsik János karmester születésének századik évfordulóján, csütörtökön, Budapesten - közölték a szervezők.2007-01-17 16:42:00 0
Szovjet hősi emlékművet bontanának az észtek: Oroszország fenyegetőzikÉsztország elleni szankciók megfontolását ajánlotta az orosz alsóház Vlagyimir Putyin elnöknek abban az esetben, ha a tallinni szovjet hősi emlékmű tervezett áthelyezését az oroszok érzelmeit sértő módon valósítanák meg.2007-01-17 16:39:00 0
Schmidt Mária nyilvános vitát kezdeményezSchmidt Mária televíziós vitára várja Horváth Zsoltot a Magyar Nemzetben közölt írás miatt - ezt a történész maga közölte az MTI-vel szerdán.2007-01-17 16:16:00 0
Történelmi vétek a kereszténységet kihagyni az AlkotmánybólAz Európai Unió mindhárom szerve kereszténydemokrata irányítás alatt Angela Merkel kancellárasszony ma mondta el a német EU-elnökség programbeszédét Strassbourgban. Az Európai Tanács elnöki tisztjét fél évig betöltő Merkel asszony szerint történelmi hiba lenne az Európai Alkotmányszerződés megalkotását - annak holland és francia elutasítása ellenére - elmulasztani.2007-01-17 16:09:00 0
770 milliárdot tévedett VeresHét pontból álló törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz a költségvetési manipulációk megakadályozására - mondta Varga Mihály szerdai sajtótájékoztatóján.2007-01-17 15:15:00 1
Öngyilkos merénylet Kirkukban, tíz halottTíz irakit, köztük négy rendőrt rántott magával a halálba egy teherautós öngyilkos robbantó szerdán a Bagdadtól 290 kilométerre északra fekvő Kirkuk városában - közölte az iraki biztonsági erők egy forrása. MTI tudósítás.2007-01-17 14:42:00 0
Zsidó-keresztény együttműködésre buzdít a pápaBenedek pápa a keresztények és a zsidók együttműködését, egymás munkájának tiszteletét kérte a világbéke érdekében több ezer hívő előtt heti általános audienciáján.2007-01-17 14:34:00 0
Szijjártó: szocialista propagandakiadvány a vonatokonA MÁV Intercity járatain olyan szocialista propagandakiadványt adnak ingyen az utasoknak, amelyben egy Orbán Viktort lejárató, és Gyurcsány Ferencet magasztaló írás jelent meg. Erről Szijjártó Péter beszélt szerdán, a MÁV budapesti székháza előtt.2007-01-17 13:26:00 0
Vadai csak a lényeget hallgatta elVadai Ágnes mai sajtótájékoztatója egyoldalú, hamis és propagandisztikus volt; az MSZP meg sem kísérli, hogy szembenézzen a valósággal, a rendőrség és a honvédség súlyos irányítási és működési zavaraival, melyekért egyértelműen a Gyurcsány-kormány a felelős.2007-01-17 13:24:00 0
Ledöntötték Wass Albert szobrát: nyomoz a rendőrségLedöntötték Wass Albert szobrát a Pest megyei Solymáron, a rendőrség rongálás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást szerdán - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.2007-01-17 13:21:00 0
A Krónika Bukarest és Budapest eltérő nemzetállami törekvéseirőlBukarest és Budapest rendszerváltás utáni nemzetállami törekvései markánsan eltérnek egymástól, még akkor is, ha egy ideje a román és a magyar hatóságok egyaránt az európai integrációban remélik megvalósulni nemzetük békés újraegyesítését - fejtette ki szerdai számában a Krónika.2007-01-17 13:18:00 0
Hálás a sorsnak a szép korértHosszúpályi legidősebb lakosa január 16-án ünnepelte 104. születésnapját. Özvegy Sarádi Istvánné Hacsi Piroskát idén először köszönthették rokonai, az önkormányzat képviselői a helyi Gondozási Központban.2007-01-17 13:11:00 0
Cui prodest? - kinek az érdeke...?A Magyar Nemzetben január 15-én, hétfőn "Horváth Zsolt" tollából "Schmidt Mária ante portas" címmel jelent meg írás, s a kialakult sajtópolémia kapcsán pedig különböző összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra. Kósa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város polgármester a hírre a következőképpen reagált.2007-01-17 13:10:00 0
Elindult a jovonk.huSajtótájékoztatón mutatta be Soltész Miklós a Fidesz Jövőnk című vitasorozatának honlapját, a www.jovonk.hu-t, és Vukovich Gabriella és Keresztes Mónika segítségével számolt be az eddigi tapasztalatokról.2007-01-17 12:48:00 0
Újabb négy brutális rendőrt gyanúsítottak megÚjabb négy rendőrt gyanúsított meg az ügyészség a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán; így már tizenháromra emelkedett a meggyanúsított rendőrök száma.2007-01-17 12:45:00 0
Merkel: a soros német elnökség programjaPélda nélkül álló sikertörténetnek nevezte Angela Merkel német kancellár az európai egyesülés folyamatát az Európai Unió soros német elnökségének programját ismertetve szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésszakán.2007-01-17 12:38:00 0
Németek Magyarországon, magyarok Németországban - kiállításNémetek Magyarországon, magyarok Németországban - Európai életutak címmel nyílik kiállítás pénteken Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban - közölte az intézmény.2007-01-17 12:27:00 0
Fogorvostudományi kar alakult a szegedi egyetemenA Szegedi Tudományegyetem tizenkettedik karaként önállóvá vált az eddig az Általános Orvostudományi Kar keretein belül folyó fogorvosképzés - jelentette be Nagy Katalin, az intézmény megbízott dékánja szerdán a Tisza-parti városban.2007-01-17 12:24:00 0
Castro állapota egyre súlyosabb?Fidel Castro kubai elnök és belső köre maga döntött úgy, hogy megkockáztatnak egy olyan műtétet, amely azután komplikációkat okozott, és súlyos állapotba taszította a politikust - írta szerdán az El País spanyol napilap.2007-01-17 11:43:00 0
Ledöntött Wass Albert-szoborEz a gyalázatos tett annak az antidemokratikus, kultúra-ellenes légkörnek a következménye, amit a kormányzat a maga erőszakos, minden európaiságot nélkülöző tevékenységével gerjesztett.2007-01-17 11:36:00 0
Szakértők és könyvvizsgálók nézik az Altus szerződéseitKülső szakértőkkel és könyvvizsgálókkal konzultál a Legfőbb Ügyészség annak érdekében, hogy a bíróság előtt bizonyítsa álláspontját a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Rt. jogszerűtlennek tartott ingatlanszerződéseivel kapcsolatban.2007-01-17 11:26:00 0
Ismét feléled a vatikáni-magyar vegyes bizottságMásfél év szünet után összeül az újonnan megalakult vatikáni-magyar vegyes bizottság - tudta meg lapunk. A tét: eltűnnek-e az egyházakkal való kapcsolattartás (az első Gyurcsány-kormány regnálása óta jelentkező) súlyos zavarai, megteremtődik-e a konszenzus a felekezeti közintézmények támogatásának módszerében.2007-01-17 11:14:00 0
Kritikus megállapítások a magyarországi demokráciárólA közelmúltban három független nemzetközi szervezet is problémásnak találta a magyarországi demokrácia állapotát. Az MNO összeállítása.2007-01-17 10:59:00 0
Ma kiderül, miből lett a horribilis tavalyi hiányA Pénzügyminisztérium (PM) ma teszi közzé az államháztartás (áht) - helyi önkormányzatok nélküli - 2006 decemberi, és tavalyi részletes pénzforgalmi számait és a 2007. évi pénzforgalmi hiány hónapokra lebontott menetrendjét. MTI információk.2007-01-17 10:50:00 0
Rajtaütés a Fülöp-szigeteki terroristákonFülöp-szigeteki katonák tűzharcban megölték az al-Kaidához kötődő, legjelentősebb délkelet-ázsiai terrorszervezet, az Abu Sayyaf csoport egyik vezetőjét, akit az Egyesült Államok is körözött gyilkos támadások elkövetésének gyanújával - jelentette be szerdán az ország hadseregparancsnoka. MTI tudósítás.2007-01-17 10:46:00 0
Egyesek nyernek a megszorításokonA budapesti főpolgármester, Demszky Gábor egykori kampányfőnöke által vezetett cég, a Sawyer Miller Group kapott megbízást az Egészségügyi Minisztériumtól a lakossági tájékoztató kampány elkészítésére. Az egyéb reklámokkal összesen 25 millió forintot költenek a "reformintézkedések" népszerűsítésére. A Magyar Nemzet írása.2007-01-17 10:14:00 0
Irán nyit az atomenergia-ügynökség feléAtomprogramjának nyíltságát mutatandó Irán meghívta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) akkreditált fejlődő országok nagyköveteit, hogy látogassák meg nukleáris létesítményeit - közölték Bécsben diplomaták kedden. MTI tudósítás.2007-01-17 09:50:00 0
Már az oxigénért is fizetni kellFizetniük kell a tartósan oxigénkezelésre szoruló betegeknek. A terápia eddig térítésmentes volt, tegnaptól azonban 300 forintot kell fizetni az akár két-három naponta is kiürülő oxigénpalackért. A Magyar Nemzet írása.2007-01-17 09:36:00 0
A Csendes-óceánba zuhant az "űrszemét"A terveknek megfelelően szerdán hajnalban belezuhant a Csendes-óceánba az a Progressz teherűrhajó, amely a Nemzetközi Űrállomásról származó szemetet szállította. MTI tudósítás.2007-01-17 09:21:00 0
Lendvai arányosít2007-01-17 09:08:00 0
Oroszország leszállította a Tor-rakétákat IránnakOroszország befejezte a Tor-M1-es légvédelmi rakéták leszállítását Iránnak, és kérés esetén kész további védelmi fegyvereket exportálni Iránba - jelentette be Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter kedden. Az Egyesült Államok azonnal bírálta az ügyletet. MTI tudósítás.2007-01-17 08:58:00 0
Molnár sorsa megpecsételődött?Lapértesülés szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő visszaküldte az orvosok gyógyszerfelírását szabályozó rendelettervezetet, amely szigorú szankciókkal fenyegeti azokat, akik eltérnek az előírásoktól. A kamara szerint működésképtelen a tervezet. Az Info Rádió és a Népszabadság információi.2007-01-17 08:55:00 0
A Fehér Ház vendége volt az új ENSZ-főtitkárAz ENSZ új főtitkára az Egyesült Államok erős támogatását kérte kedden George Bush amerikai elnöktől, hogy meg tudjon küzdeni a globális kihívásokkal. MTI tudósítás.2007-01-17 08:46:00 0
Kormányzati csiki-csukiA közigazgatás átszervezésének keretében négy háttérintézmény összevonásával létrehozták a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési intézetet. A szakterületért felelős Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a régi új intézeti vezetők szerint az átalakítás a hatékonyabb működést szolgálja. Ami biztos: szakemberek elbocsátásával jár. A Magyar Nemzet írása.2007-01-17 08:43:00 0
Lemondott az izraeli vezérkari főnökLemondott az izraeli vezérkari főnök. Dan Haluc tábornok így kívánta vállalni a felelősséget a Hezbollah libanoni síita szervezett ellen tavaly vívott sikertelen háborúért - közölte az izraeli védelmi minisztérium kedden éjjel.2007-01-17 08:41:00 0
Pöttering az EP élénAzok, akiknek a fikcióra épülő dogmáikat még az azokkal ellentétes tények is csak erősítik, sőt sárdobálásra késztetik, nyilván most sem adják fel eddigi szokásaikat, amikor a német, gyakorló katolikus, konzervatív, néppárti Hans-Georg Pötteringet választották meg két és fél évre az Európai Parlament (EP) elnökévé. Magyar Nemzet publicisztika.2007-01-17 08:37:00 0
Magyarországon meggyengült a demokráciaGyengült a demokrácia Magyarországon 2006-ban - állapította meg az amerikai Freedom House. Az ok: Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde, és az annak kapcsán kirobbant nagyarányú lázongások. Az MTI tudósítása.2007-01-17 08:12:00 0
Elkezdődött a szlovák kivonulás IrakbólA szlovák védelmi tárca már kiadta az utasítást az iraki misszióban szolgáló katonák egy részének kivonására. MTI tudósítás.2007-01-17 07:59:00 0
Orbán átül Áder ölébe - hóttbiztos információk első kézbülMost, amikor szép hazánk, pártunk- s kormányunknak hála, emelkedő pályára állt, és már szinte érezzük a csillagok közelségét, megint a Fidesz-ármány tépi szét legszebb álmainkat. A gondola átnézte a jövő heti lapokat is.2007-01-17 00:33:00 0
Korrupcióval vádolják az izraeli kormányfőtAz izraeli államügyészség utasította kedden a rendőrséget, hogy korrupció gyanúja miatt kezdjen nyomozást Ehud Olmert kormányfő ellen.2007-01-16 18:52:00 0
Pöttering az új EP-elnök: a Fidesz üdvözliÜdvözölték kedden az Európai Parlament fideszes képviselői Hans-Gert Pöttering eddigi néppárti frakcióelnök megválasztását az Európai Parlament elnökévé.2007-01-16 18:48:00 0
Ötpárti egyeztetés-sorozat kezdődik február 1-jénÖtpárti egyeztetés-sorozat kezdődik február 1-jén az ország jövője szempontjából fontos kérdésekről.2007-01-16 18:37:00 0
Örmény népirtás: biztosítási kártérítés 92 év késésselA New York Life amerikai biztosítótársaság 92 éves késéssel megkezdte azoknak az életbiztosítási kártérítési összegeknek a folyósítását, amelyek az első világháborús örmény népirtás során megölt biztosítottak örököseit illetik meg - jelentette be kedden a londoni székhelyű HSBC bankcsoport, amely megbízást kapott a biztosítótársaságtól az összegek átutalására.2007-01-16 18:33:00 0
Békés demonstráció a Szolnoki MÁV Kórház megmentéséértTöbb százan vettek részt a kórházi ágyszám-leépítés miatt veszélybe került Szolnoki MÁV Kórház megmentéséért tartott keddi demonstráción, az intézmény előtt.2007-01-16 18:24:00 0
Bővült a vényköteles fájdalomcsillapítók köreBővítette a vényköteles fájdalomcsillapítók körét az Egészségügyi Minisztérium - közölte Horváth Ágnes, a tárca államtitkára az MTI kérdésére kedden.2007-01-16 17:31:00 0
Ab: alkotmányellenes a médiatörvény egyik rendelkezéseAlkotmányellenes a médiatörvény úgynevezett egyéb panaszok elintézésével kapcsolatos rendelkezése az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozata szerint.2007-01-16 17:06:00 0
Amerikai katonák csapatkivonást sürgetnek IrakbólTöbb mint ezer aktív szolgálatot teljesítő amerikai katona írta alá azt az internetes felhívást, amelyben az Irakban állomásozó csapatok kivonását követelik a Fehér Háztól - jelentette Norfolkból a Richmond Times-Dispatch című lap kedden.2007-01-16 16:58:00 0
Történelmi esemény Románia EU-csatlakozásaTörténelmi pillanathoz érkezett az Európai Unió Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő szerint Bulgária és Románia felvételével - derül ki abból a közleményből, amelyet a képviselő asszony kedden juttatott el az MTI brüsszeli irodájához.2007-01-16 16:25:00 0
A nyugat-dunántúli RET elutasította a miniszter javaslatátA nyugat-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (RET) elutasította Molnár Lajos egészségügyi miniszter javaslatát kedden Kapuváron tartott ülésén.2007-01-16 16:13:00 0
"Visszás helyzet" alakulhat kiTájékozatlanság érzékelhető a betegeknél és a gyógyszerészeknél is a gyógyszerárak keddi emelkedésével kapcsolatban - tudta meg több fővárosi és vidéki patika vezetőjétől a távirati iroda.2007-01-16 16:08:00 0
Megszorítások: Békésben 3000 új munkanélküli leszA kormány megszorító intézkedéseinek hatására Békés megyében az idén 3.000 új munkanélküli lesz - közölte sajtótájékoztatón a megyei önkormányzat tanácsnoka, a Fidesz gyulai választókerületének elnöke kedden Gyulán.2007-01-16 15:59:00 0
Robotok szedik majd a vizitdíjatSok kórház érdeklődik a vizitdíj-automaták iránt. A gyártó cég szerint a gépek kezelése egyszerű, de nem valószínű, hogy az idősek is használják majd.2007-01-16 15:23:00 0
Szerdán élőlánccal tiltakoznak a Kenézy kórház körülA debreceni Kossuth téri tüntetők követelik az egészségügyi minisztertől, hogy a Kenézy kórház leépítésére tett javaslatát azonnal vonja vissza - közölte Ágoston Tibor, a tüntetők vezérszónoka kedden a debreceni Kossuth szobornál tartott sajtótájékoztatón.2007-01-16 15:15:00 0
Sztrájkbizottság alakult a vasútegészségügy megmentéséértSztrájkbizottságot hoztak létre kedden a reprezentatív vasutas szakszervezetek a vasútegészségügy megmentéséért a Budai MÁV Kórházban; a dolgozók a többi között azt sérelmezik, hogy az egészségügyi miniszter szerint nincs szükség az évente több tízezer beteget ellátó intézményre.2007-01-16 15:01:00 0
Meghalt a "nyolc halhatatlan" egyikeMeghalt Po Ji-po (Bo Yibo) veterán kínai kommunista vezető, Mao Ce-tungnak, a Kínai Népköztársaság alapítójának egyik közvetlen harcostársa csaknem a mozgalom kezdeteitől fogva - jelentették kedden kínai tömegtájékoztató eszközök.2007-01-16 14:42:00 0
Újabb sunyi villanyáremelésA kormány "alattomosan és sunyi módon" ismét arra készül, hogy emelje a villany árát - jelentette ki Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján egy mai sajtóhírre reagálva.2007-01-16 14:30:00 1
Gyanús szemétbálák Balástyán isA Németországból illegálisan behozott szeméthez hasonló bálákat találtak a Csongrád megyei Balástyán - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.2007-01-16 14:14:00 0
Felsőoktatási dolgozók az utazási kedvezmények csökkentése ellenElfogadhatatlannak tartja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) a hallgatók utazási kedvezményeinek tervezett drasztikus csökkentését és az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívását kezdeményezik e kérdésben - közölte Kis Papp László elnök a keddi egyeztető tárgyalásokat követően.2007-01-16 13:23:00 0
Nem akarnak az orvosok "zilált, túlterhelt és dilettánsok által vezérelt" rendszertAz egészségügyi reform jelenlegi formájában romboló hatású az orvostársadalomra, és rontja a betegek ellátásának esélyeit - hangzott el a Komárom-Esztergom Megyei Orvosi Kamara elnökségének keddi sajtótájékoztatóján Tatabányán.2007-01-16 13:22:00 0
Nagy Gáspár költő búcsúztatásaPályatársai és tisztelői búcsúztatták Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőt a budapesti Farkasréti temetőben kedden.2007-01-16 13:17:00 0
Pöttering az Európai Parlament új elnökeA német Hans-Gert Pötteringet, a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt frakciójának eddigi vezetőjét választották meg az Európai Parlament elnökévé kedden a képviselők.2007-01-16 13:10:00 0
Korrekten gazdálkodott a FideszA Fidesz éves gazdálkodási beszámolóit 2004-ben és 2005-ben is a párttörvényben előírt határidőn belül közzétette - állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálatában.2007-01-16 13:05:00 0
Párttá alakuló kisgazda egyesületElőreláthatólag tavasszal Csongrádon tartja meg a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) önálló párttá alakulásáról döntő nagygyűlését - közölte Turi-Kovács Béla kedden a Tisza-parti városban.2007-01-16 12:57:00 0
Goldman Sachs: Meredeken emelkedő infláció MagyarországonA londoni konszenzusnál - 6,7 százalék - jobb, 6,5 százalékos decemberi 12 havi fogyasztói infláció után már januártól erős gyorsulást jósolnak londoni feltörekvő piaci elemzők, a várható pénzügypolitikai válaszról azonban továbbra is eltérőek a nézetek.2007-01-16 12:43:00 0
Kétszázmillió új államtitkárokraAz öt bukott miniszter államtitkári kinevezése évente nyolcvanmillió forintba kerül az adófizetőknek; a különféle juttatásokkal és titkárságaik költségeivel ugyanakkor már mintegy kétszázmillió forintra rúg ez az összeg - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.2007-01-16 11:42:00 1
A román gazdaság nyolc százalékkal nőttA román gazdasági miniszter szerint tavaly egész évben a román gazdaság 8 százalék körül bővült. Az idei évre a kormány ehhez képest valamelyes lassulást, 6,5 százalékot vár.2007-01-16 11:35:00 0
Gyurcsány a mélyponton, óriási előny a FidesznélAz emberek 77 százalékának helyzetén rontott a Gyurcsány-csomag;egy "most vasárnapi" választáson kétszer annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re - közölte a Gallup.2007-01-16 11:24:00 0
Hol az igazság mostanában?Képzeljünk el egy vitaműsort! Nem túl nehéz, hiszen reggeltől napestig zúgnak felénk a különféle stúdióbeszélgetések. Rászoktak a tévék, mert a műfaj olcsó, és ritkán ráz. A képzelt képernyőn egymásra merednek. A top 100-ból a legek legje, az alsó hárommillióból pedig a legtopisabb. Nem véletlen, hogy a való virtualitásban nincsenek ilyen viták. Még hogy ők ketten - együtt?! Meg se bírnák szólítani egymást - legalábbis így gondolják a sztárcsináló szerkesztők. Mit mondanának? Magyar Hírlap publicisztika.2007-01-16 10:07:00 0
Nem ismerik el IzraeltIszmáil Haníje palesztin miniszterelnök hétfőn este újfent megerősítette, hogy radikális iszlám mozgalma, a Hamász sohasem fogja elismerni Izraelt. MTI tudósítás.2007-01-16 09:38:00 0
Februártól ismét jelentős villamosáram áremelésFebruár elsejével ismét emelkedik az áram ára - közölte a villamosenergia-ipar szakszervezeteinek sztrájkbizottsága. Népszabadság információk.2007-01-16 09:33:00 0
Elfogták az egyik legnagyobb kolumbiai drogbárótNégy órás tűzharc után elfogták Kolumbia egyik legnagyobb feltételezett drogbáróját. MTI tudósítás.2007-01-16 09:09:00 0
Kormányátalakítást sürget Fodor GáborFodor Gábor szerint az SZDSZ-nek arra kell koncentrálnia, hogy a koalíció sikeres legyen, és úgy véli, hogy ennek érdekében szükség van a kormány átalakítására is. Magyar Rádió interjú.2007-01-16 08:59:00 0
Skócia elhagyja a brit koronát?Anglia és Skócia egyesülésének 300. évfordulója előtt az unió széthullásáról folyó vita árnyékolja be az ünnepi készülődést.2007-01-16 08:49:00 0
Kóka, a takarékos médiasztárA gazdasági minisztérium az elkövetkező hónapokban bruttó 300 millió forintot fordít médiafelület-vásárlásra, kommunikációs üzenetei továbbítására. A közbeszerzési eljárást az a Mediaedge: cia Hungary Kft. nyerte, amely korábban is több száz milliós állami megbízásokhoz jutott. A Magyar Nemzet írása.2007-01-16 08:31:00 0
A pakisztáni légierő terroristák rejtekhelyeit támadtaA pakisztáni hadsereg légicsapást mért kedden az al-Kaida terrorszervezet feltételezett rejtekhelyeire a pakisztáni-afganisztáni határ közelében - jelentette be Saukat Szultan vezérőrnagy, katonai szóvivő. MTI tudósítás.2007-01-16 08:27:00 0
Miskolci Egyetem: fennmaradásáért küzd a jogi karA Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jubileumi tanéve a fennmaradásért folyó küzdelemben telik: hiába jó az oktatás minősége, ha a piacinak nevezett reform elviszi a hallgatókat - mondta az MTI-nek Szabó Miklós dékán.2007-01-16 08:11:00 0
Nőtt a munkanélküliek száma BorsodbanEmelkedett a nyilvántartott munkanélküliek száma az elmúlt év utolsó hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a megyei munkaügyi központ kirendeltségein kevés híján 55,5 ezer állástalant regisztráltak - tájékoztatta a központ az MTI-t.2007-01-16 08:06:00 0
Gyorsul az inflációMa teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi inflációs adatokat: az elemzői konszenzus 3,9 százalékos éves infláció mellett tavaly decemberre 6,5-6,7 százalékra felgyorsuló pénzromlási ütemet vár. A Magyar Nemzet írása.2007-01-16 07:58:00 0
Beköszöntött a télBeköszöntött az igazi tél Kanadában hétfőn: az évszak első hóvihara számos közúti balesetet idézett elő és repülőjáratok tucatjait kellett törölni Torontóban és Montrealban. MTI tudósítás.2007-01-16 07:56:00 0
Kreatív cinizmusAmikor a hatalom - a közbeszerzési törvény kiskapuit kijátszva - a tüntetőkre elhasznált gumilövedék- és könnygázgránátkészletek pótlására hárommilliárd forintot készül kidobni az ablakon, ahelyett, hogy a tüntetések kiváltó okára figyelne, tudnia kell: alkotmányban rögzített jogaink védelme érdekében nemcsak jogunk, de kötelességünk is a szembeszegülés. Magyar Nemzet publicisztika.2007-01-16 07:54:00 0
Minszk megfenyegette MoszkvátÉlesen reagált Minszk Vlagyimir Putyin orosz elnök azon állítására, hogy Oroszország 5,8 milliárd dollár értékben szubvencionálja a fehérorosz gazdaságot. MTI tudósítás.2007-01-16 07:52:00 0
Nem létező gyógyszerek is ajánl az egészségügyi tárcaNem létező gyógyszerek is szerepelnek azon a mától a világhálón is megtalálható listán, amelyet az egészségügyi tárca és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ajánl a betegeknek, illetve felírásra az orvosoknak.2007-01-15 18:46:00 0
Felkerülnek a világhálóra a Morvai-bizottság dokumentumaiJanuár 23-án internetes weboldalt indít a a civil kezdeményezéssel létrejött Morvai-bizottság, amely az október 23-án történt rendőri intézkedéseket vizsgálja. A testületben hét ismert jogász található.2007-01-15 18:43:00 0
Beiktatták az új ecuadori elnökötBeiktatták hétfőn Quitóban Rafael Correát, Ecuador új elnökét.2007-01-15 18:27:00 0
Kultúraellenes az MSZP politikájaHalász János, a Fidesz szakpolitikusa kijelentette: "a szocialisták durva, pénzelvonó politikája miatt 2007-ben a kultúrára is sanyarú sors vár. Több milliárd forinttal kurtították meg a kultúra támogatását a szocialisták".2007-01-15 18:16:00 0
Párizsban drasztikusan csökkentenék a gépjárműforgalmatBertrand Delanoe párizsi főpolgármester a tömegközlekedés jelentős fejlesztésével a jelenlegihez képest 40 százalékkal kívánja 2020-ra csökkenti a gépkocsiforgalmat a francia fővárosban - derül ki a Városháza közlekedés-átszervezési tervéből, amelyet hétfőn ismertetett a Le Figaro című napilap.2007-01-15 18:04:00 0
Kevesebb állami támogatás a fővárosi útfelújításokhozÖtmilliárd forinttal kevesebbet, 2,1 milliárd forintot ad idén az állam a fővárosi önkormányzat útfelújítási programjához - nyilatkozta hétfőn az MTI-nek a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.2007-01-15 17:55:00 0
A gazdák nem tudják, hogy mekkora kártérítésre számíthatnakEbben az évben megkezdi működését a Nemzeti agrár-kárenyhítési rendszer - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz a kormány szándékával egyetért, ám nem tartja "helyénvalónak" a kárenyhítés megvalósításának technikáját - mondta reagálásában az MTI-nek hétfőn a párt agrárpolitikusa.2007-01-15 17:42:00 0
Kampányra van pénz az egészségügyi minisztériumbanTájékoztató kampányt indított az Egészségügyi Minisztérium hétfőn annak érdekében, hogy megváltozzanak a gyógyszerfogyasztási szokások - közölte Molnár Lajos egészségügyi miniszter Budapesten. A kampányra 25 millió forintot költ a tárca az adófizetők pénzéből.2007-01-15 17:36:00 0
Több százan tüntettek a komáromi kórházértTöbb száz ember tüntetett hétfő délután a komáromi kórház melletti téren, a tömegben MSZP-s és fideszes politikusok együtt, transzparensek és pártpolitikai jelszavak nélkül demonstráltak a komáromi kórház megmaradásáért.2007-01-15 17:26:00 0
Fodor várna még a kormányzati negyed építésévelFodor Gábor nem helyesli a kormányzati negyed létesítésére vonatkozó beruházási terveket, szerinte 2008 végéig várni kellene ezzel. Az SZDSZ ügyvivője erről hétfőn nyilatkozott az MTI-nek.2007-01-15 17:22:00 0
Visszaesett az új személygépkocsik értékesítéseTavaly 187.842 új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek, 5,6 százalékkal kevesebbet, mint 2005-ben - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn.2007-01-15 17:14:00 0
A demokraták nem tudják megállítani BushtMinden korábbinál élesebb vita bontakozott ki a hét végén Washingtonban az Egyesült Államok követendő iraki stratégiájáról; a demokraták egyre kíméletlenebbül támadják George Bush elnököt, aki viszont mind eltökéltebb tervének keresztülvitelében.2007-01-15 17:05:00 0
Új jelölt a Babes-Bolyai rektorhelyettesi tisztségéreEgy héten belül új személyt jelölnek a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar rektorhelyettesi tisztségére. Az egyetem magyar oktatói szerint ugyanis a magyar tagozat nem maradhat irányítás és képviselet nélkül.2007-01-15 16:42:00 0
Demonstráció a Szolnoki MÁV Kórház megmentéséértA város valamennyi polgárát, minden politikai párt tagját és országgyűlési képviselőjét várja kedden délután 16 órára a Szolnoki MÁV Kórház elé a város fideszes polgármestere egy közös demonstrációra, hogy a gyógyító intézmény a jövőben is a jelenlegi szolgáltatásokat nyújthassa a lakosságnak. Erről Szalay Ferenc polgármester beszélt hétfői városházi sajtótájékoztatóján.2007-01-15 16:29:00 0
Sürgősen állítsák meg Molnár Lajost!A kormány egészségügyi "reformja" következtében a lakosság gyógyszerterhe több mint 30 százalékkal, mintegy 50 milliárd forinttal nő 2007-ben - mutatott rá Mikola István.2007-01-15 16:19:00 1
Ingyenvízum AusztráliábaMagyar álllampolgárok ingyen, percek alatt megszerezhetik a turistavízumot.2007-01-15 15:42:00 0
Eltemették Mihályfy Sándor rendezőtTelevíziós pályatársai és neves színészek kísérték utolsó útjára Mihályfy Sándor Balázs Béla-díjas rendezőt az óbudai temetőben hétfőn Budapesten.2007-01-15 15:28:00 0
A hazugság ára 178.237 forintMinden magyar állampolgár 178.237 forintot fizet az MSZP-SZDSZ megszorításai miatt. A Fidesz legújabb kiadványa a kormány hazugságaira és az abból fakadó többletkiadásokra hívja fel a figyelmet.2007-01-15 15:23:00 1
Zuhan a lakosság és az üzleti szféra bizalmi indexeDecemberben az év legalacsonyabb értékére mínusz 21 pontra esett a GKI-Wallis konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke - áll a GKI Gazdaságkutató által, az EU támogatásával készített felmérésében.2007-01-15 15:13:00 0
Drasztikusan emelkedett az ehoTöbb százezerre tehető azoknak a kisvállalkozóknak a száma, akik az első számú kárvallottjai lehetnek a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás (eho) drasztikus megemelésének - számol be a Világgazdaság. A tavaly bevezetett, 4 százalékos ehót idén január 1-jétől 14 százalékosra emelték, és három ponton szigorították a rendelkezéseket.2007-01-15 15:03:00 0
Mégsem miattunk melegszik a Föld?Két neves amerikai klímaszakértő azt állítja új könyvében, hogy a globális felmelegedés a Föld története során ismétlődő jelenség, amelyet nem az üvegházhatást okozó gázok okoznak. A Figyelőnet írása.2007-01-15 14:58:00 0
Fából vaskarika: közigazgatási államtitkár helyett főtitkárMiniszteri főtitkári, esetleg államtitkári vagy kiemelt szakállamtitkári poszt létrehozása várható a tárcáknál a jövőben - egyelőre azonban még nem dőlt el, hogyan orvosolja a kormányfő a tárcavezetők kapacitáshiányát, melyet önmaga okozott a közigazgatási államtitkári poszt megszüntetésével. A múlt héten, a "fű alatt" öt újabb államtitkárt neveztek ki, számuk tovább nőhet - de a januárra tervezett átszervezéssel a kormányfő valószínűleg áprilisig vár.2007-01-15 14:38:00 0
Sztrájkbizottság alakul a budai MÁV KórházbanSztrájkbizottság alakul holnap délután a budai MÁV Kórházban. A Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezete országos munkabeszüntetéssel kíván tiltakozni az ellen, hogy Molnár Lajos bezárná az intézményt.2007-01-15 14:00:00 0
Erőből politizál a fővárosi MSZP és SZDSZA fővárosi KDNP szerint lenne mód konstruktív politizálásra a fővárosi közgyűlésben, azonban a 66 fős testületben jelentős erővel jelen lévő ellenzéket láthatóan semmibe veszi a Budapestet irányító egyfős többségű MSZP-SZDSZ-koalíció. Érezhető a koalíciós erőfölény kihasználása például a városképvédelmi, valamint a gazdasági bizottság tető alá hozásakor.2007-01-15 13:48:00 0
Újabb atomerőmű Magyarországon?Szakemberek egyöntetű (?) véleménye szerint a hazai energiaellátásban megkerülhetetlen a nukleáris erőmű. Arról, hogy ennek a szerepe milyen mértékű legyen, már megoszlanak az elképzelések. A Napi Gazdaság írása.2007-01-15 13:37:00 0
Hízik a Európai ParlamentMa hivatalosan is köszönti az Európai Parlament a január 1-jén EU-taggá vált Románia és Bulgária képviselőit. A 35 romániai és a 18 bulgáriai honatya számára a mostani lesz az első plenáris hét az EP-ben. A Világgazdaság írása.2007-01-15 13:25:00 0
Borúlátó magyar építőkAkár 15-20 százalékkal is zsugorodhat a magyarországi építőipar - legalábbis a borúlátóbb vélekedések szerint. Abban azonban valamennyi megkérdezett cég vezetője egyetért: 2007 nem az építőipar éve lesz. A Világgazdaság írása.2007-01-15 13:11:00 0
Beperlik a biztosítót a patikusokBeperli az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) a Magyar Gyógyszerész Kamara, mert az egészségbiztosító január elejéig visszamenőleg megszünteti a patikáknak folyósított úgynevezett vénykezelési díjat - értesült a Magyar Nemzet.2007-01-15 13:08:00 0
Káoszra számítanak a kórházigazgatókKáoszra és ellátási nehézségekre számítanak a kórházigazgatók az ágyszámleépítés után. Különösen a belgyógyászati szakmáknál fordulhat elő, hogy a beteg áprilistól a kórházában bolyongva nem találja azt az osztályt, illetve azt az orvost, ahova korábban járt.2007-01-15 12:51:00 0
VEKE: folytatódik a hazudozás a 4-es metró körülVezetőségcserét és szakmai szemléletváltást lát szükségesnek a 4-es metrót menedzselő DBR programiroda élén a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). Felhívják a figyelmet: az iroda szakmai anyaga a bécsi 5-ös metróra hivatkozik, csakhogy az osztrák fővárosban nem közlekedik 5-ös metró.2007-01-15 12:37:00 0
Illegális szemétbála Délegyházán isNémetországból származó, illegálisan Magyarországra szállított bálázott háztartási hulladékot találtak a Pest megyei Délegyházán - közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn a távirati irodával.2007-01-15 12:15:00 0
Megmenekült a csődtől az EurotunnelJóváhagyta a párizsi kereskedelmi bíróság is a csődvédelem alatt álló Eurotunnel adósságcsökkentési tervét, miután a tavalyi év végén ugyanezt megtették a cég hitelezői is. MTI tudósítás.2007-01-15 11:58:00 0
Vége a házi disznóvágásnak?A Fidesz választ vár a földművelésügyi minisztertől arra vonatkozóan, hogy valóban a házi disznóvágás megszüntetését tervezik-e az agrártárcánál.2007-01-15 11:48:00 0
Újra Klaust szeretnék államfőnek a csehekÚjra Václav Klaust szeretné látni a köztársasági elnöki tisztségben a csehek több mint kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra.2007-01-15 11:47:00 0
Irán folytatja atomprogramjátIrán hétfőn megerősítette, hogy felgyorsítja a 3000 urándúsító centrifuga felszereléséről és a nukleáris fűtőanyag ipari méretű termeléséről szóló tervének végrehajtását, amelyről a Nyugat azt gyanítja, hogy valójában atombomba-előállítási program része. MTI tudósítás.2007-01-15 11:18:00 0
Bush utasítására vették célba az iráni ügynököketGeorge Bush személyesen adott utasítást az Irakban tevékenykedő iráni ügynökök elleni fellépésre. Teherán az Erbilben őrizetbe vett öt iráni állampolgár azonnali szabadon bocsátását követelte. Magyar Hírlap összeállítás.2007-01-15 11:14:00 0
Elfogták az orosz jegybank alelnökének gyilkosát?Egy moszkvai bíróság vizsgálati fogságba helyezett egy orosz bankárt, akit a jegybanki alelnök tavalyi megöletésével gyanúsítanak. MTI tudósítás.2007-01-15 10:54:00 0
Árhullámok Észak-MagyarországonBár az észak-magyarországi folyók külföldi vízgyűjtő területein az elmúlt héten jelentős mennyiségű esőzések voltak, egyelőre nincs árvízvédelmi készültség a térségben - mondta Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság (ÉKÖVIZIG) szóvivője hétfőn az MTI-nek.2007-01-15 10:50:00 0
Sarkozy esélyesVáltoznia kell még Nicolas Sarkozy francia belügyminiszternek, hogy megnyerhesse az elnökválasztást, és adott esetben méltóképpen irányíthassa Franciaországot - vélte hétfői vezércikkében a La Libre Belgique című belga napilap, amely mindazonáltal esélyesnek tartja a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) immár hivatalos elnökjelöltjét. MTI tudósítás.2007-01-15 10:40:00 0
Bihari: Hihetetlenül leromlott a törvényhozás színvonalaKét-három héten belül megkezdi az Alkotmánybíróság (Ab) a Fidesz és a KDNP népszavazási kérdéseinek a tárgyalását - mondta Bihari Mihály, a testület elnöke hétfőn reggel, a Kossuth Rádió műsorában. MTI tudósítás.2007-01-15 10:30:00 0
Történelmi mélyponton az MSZPAz MSZP évtizedes támogatottsági mélypontra süllyedt. Még a Medgyessy-kormány legrosszabb időszakában, 2004 augusztusában sem volt ilyen alacsony a párt globális támogatottsága. A szocialistákat jelenleg lényegében csak saját táboruk legszűkebb, legelkötelezettebb magja támogatja. A Századvég és a Forsense felmérése.2007-01-15 09:45:00 0
Irán Amerika ellen kampányol AmerikábanTeherán komolyan érdekelt latin-amerikai kapcsolatainak kibővítésében - hangsúlyozta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, amikor vasárnap éjjel latin-amerikai körútjának újabb állomására, Ecuadorba érkezett, ahol részt vesz vendéglátója, Rafael Correa új ecuadori elnök beiktatási ünnepségén. MTI tudósítás.2007-01-15 09:24:00 0
Kigyulladt a somogyzsitvai kollégiumKigyulladt a Somogyzsitvához tartozó Szőcsénypuszta középiskolás kollégiumának tetőszerkezete, a tűzoltókat hétfő reggel hat óra előtt pár perccel riasztották, a diákok közül senki nem sérült meg - közölte Lábas Elemér, a Somogy megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.2007-01-15 09:21:00 0
Gyurcsány "reformja" az MSZP-t fenyegetiAz új alapszabály-módosító tervezet alapján ellehetetlenülhetnek a tagozatok és platformok az MSZP-ben. A centralizálásra irányuló módosítás ugyanis feljogosítaná a párt országos elnökségét, hogy megvétózza ezeknek a szervezeteknek a létrejöttét, vagy a működését. Ez lehetőséget ad arra, hogy a február 25-i pártkongresszus után csak a központi irányzat maradjon életben. A Magyar Nemzet írása.2007-01-15 08:58:00 0
Felakasztották Szaddám két vádlott-társátHétfőn, még virradat előtt felakasztották a néhai Szaddám Huszein volt iraki elnök emberiesség elleni bűnök miatt ugyancsak halálra ítélt vádlott-társait, Barzán at-Tikrítit és Avad al-Bandart - jelentette be Munkisz al-Farún iraki ügyész. MTI tudósítás.2007-01-15 08:47:00 0
Sokkoló gyógyszerárakLényegesen többet kell fizetnünk a gyógyszerekért a patikákban. A drágulás oka, hogy csökkentették az orvosságok tb-támogatását, és a közgyógyellátottak kivételével megszüntették a térítésmentességet, így az eddig ingyenes készítményekért 300 forintot kell fizetni. Eközben teljes a káosz a gyógyszerfelírásban. A Magyar Nemzet írása.2007-01-15 08:36:00 0
Megnyílt a 2. kelet-ázsiai csúcstalálkozóA Fülöp-szigeteki Cebuban megnyílt hétfőn a 2. kelet-ázsiai csúcstalálkozó, amelynek legfontosabb napirendje pontja az energiabiztonság kérdése lesz. MTI tudósítás.2007-01-15 08:27:00 0
Demszky a-libi2007-01-15 08:22:00 0
Afganisztánban és Pakisztánban járt Hillary ClintonAfganisztán és Pakisztánban tett vasárnap villámlátogatást Hillary Clinton, New York-i szenátor, aki elsősorban az afganisztáni helyzetet vitatta meg a két ország elnökével. MTI tudósítás.2007-01-15 08:16:00 0
Civiltüntetés a jegyáremelés ellenDemonstráción tiltakoztak tegnap civil szervezetek a Budapest környéki tömegközlekedési bérletek árának drasztikus emelése miatt. Az ügyben a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordult a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Levegő Munkacsoport. Azt akarják, hogy vizsgálják felül a megemelt jegy- és bérletárakat. Magyar Hírlap összefoglaló.2007-01-15 08:12:00 0
Csapaterősítés előttAz iraki hadsereg csapatai és lázadók összecsaptak vasárnap a Bagdadtól északkeletre fekvő, többségében szunniták lakta térségben, a harcokban legalább tízen vesztették életüket - közölte az iraki rendőrség. MTI tudósítás.2007-01-15 08:05:00 0
Nagy magyar buhera"Nem is gázzal fűtött, de azért az idős debreceni hölgy elhitte, hogy gázártámogatást hoztak neki. Miközben a papírok kitöltésével volt elfoglalva, több mint egymilliót loptak el a lakásból." (Index.hu, január 14.) Magyar Hírlap jegyzet.2007-01-15 08:02:00 0
Athéni merénylet: Belső vizsgálatA görög rendőrség vezetése közigazgatási eljárást indított, hogy megvizsgálja a péntek hajnalban rakétatámadás célpontjává vált amerikai nagykövetség biztonságáért felelős rendőrök esetleges felelősségét. MTI tudósítás.2007-01-15 07:54:00 0
Kaktuszba ugrani jó?Megy egy cowboy a sivatagban, megáll egy hatalmas kaktusz közelében, hosszasan nézi, majd nekifutásból ráugrik. Borzalmas sérüléseket szenved. Az arra járók megkérdezik, ezt meg miért csináltad. A cowboy annyit felel: az adott pillanatban jó ötletnek tűnt. Valahogy így lehet ez a kormány a reformokkal. Az adott pillanatban jó ötletnek tűnnek, aztán mindről kiderül, hogy zűrzavarhoz vezetnek. Magyar Nemzet jegyzet.2007-01-15 07:52:00 0
A Fidesz-KDNP jelöltje nyert BikácsonNyerges Ferenc, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a megismételt polgármester-választást a Tolna megyei Bikácson a nem hivatalos végeredmény szerint - közölte az MTI érdeklődésére Oláhné Szeremlei Erzsébet jegyző, a helyi választási iroda vezetője.2007-01-14 20:19:00 0
56 éves melegrekord dőlt meg a TátrábanÖtvenhat éves januári melegrekord dőlt meg Szlovákiában a Magas-Tátra lábánál.2007-01-14 17:13:00 0
Hivatalosan is elnökjelölt SarkozyNicolas Sarkozy francia belügyminisztert a szavazatok 98,1 százalékával választották meg vasárnap a három hónap múlva esedékes franciaországi köztársasági elnökválasztás hivatalos jelöltjének.2007-01-14 16:58:00 0
Lukasenka még a "nyugati ördöggel" is hajlandó cimborálniA közös állam idei létrehozását indítványozta Oroszországnak a fehérorosz vezető, de egyben hangsúlyozta ragaszkodását országa szuverenitásához, s együttműködést kínált Nyugat-Európának is.2007-01-14 16:34:00 0
Írország nem adja kiElutasította az ír felsőbíróság annak az ír állampolgárnak a magyarországi kiadatását, aki csaknem hét éve két kisgyermek halálával járó balesetet okozott Leányfalun. Az indoklás szerint az érintett a magyar kiadatási kérelemben foglaltakkal ellentétben nem menekült el a felelősségre vonás elől.2007-01-14 15:54:00 0
Hétfőtől folytatódik a 2-es metró felújításaFolytatódik hétfőtől a 2-es metró felújítása. Az ezúttal hét hétig, tartó, január 15-e és március 4-e közötti munkálatok javát az éjszakai órákban végzik, de hétköznap este fél nyolc után és a hétvégeken a korábbiakhoz hasonlóan metrópótló autóbuszok közlekednek.2007-01-14 15:32:00 0
Kétmilliárd dolláros alapot hoztak létre Washington ellenA venezuelai és az iráni elnök felszólították a Kőolajexportáló Országok Szervezetének tagjait, hogy kevesebb olajat termeljenek ki, mint eddig. A két vezető így szeretné megállítani az olaj árának csökkenését. A politikusok dollármilliárdokkal támogatnák az Amerika-ellenes politikát folytató a fejlődő országokat.2007-01-14 14:25:00 0
Mekkora árvízre számíthatunk?Szokatlanul enyhe a tél, nemcsak a meleg, hanem a kevés csapadék miatt is. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakembere szerint bár most a vízgyűjtő területeken kevés a hó, szélsőséges időjárás esetén tavasszal komoly árhullámokra számítanak.2007-01-14 14:12:00 0
Tilatkoznak a nagycsaládosokA fővárosi közigazgatási hivatalhoz fordul a nagycsaládosok egyesülete és a Levegő munkacsoport a Budapest környéki tömegközlekedési bérletek árának drasztikus emelése miatt.2007-01-14 13:41:00 0
Zuschlag visszatér - eddig tartott a kizárás?2007-01-14 12:32:00 0
Augusztus 20.: nem támasztotta alá vizsgálat az OKF felelősségétEddig egyetlen vizsgálat sem támasztotta alá, hogy a sérülések és a katasztrófavédelem megállapított mulasztása között bármilyen kapcsolat van - reagált Dobson Tobor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője arra, hogy kártérítésért bírósághoz fordulnak az augusztus 20-I tűzijáték sérültjei.2007-01-14 12:17:00 0
Bajt hoz a melegAz enyhe tél és a várható februári fagy miatt tonnában számolva akár 60-70 százalékos terméskiesés is elképzelhető a csonthéjas gyümölcsöknél az idén. Európa-szerte a sokévi átlagnál több fokkal melegebb van januárban, a hőmérséklet emelkedése az egész Földön megfigyelhető.2007-01-14 12:16:00 0
Chávez megerősítette az energiaágazat államosításátHugo Chávez venezuelai elnök szombati megerősítése szerint országa energiaiparát teljes egészében államosítani akarja.2007-01-14 12:13:00 0
Hétfőn megkezdődik a Baumag-ügy tárgyalásaMegkezdődik a Baumag-ügy tárgyalása hétfőn a Fővárosi Bíróságon. A perben Balázs Lászlót, a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet korábbi elnökét és 11 társát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség.2007-01-14 11:45:00 0
Akár 30 százalékkal drágulnak a vonat- és buszjegyekA vonat- és buszjegyek, valamint a bérletek árai különböző mértékben, 6-30 százalékkal drágulnak február 1-jétől. Az erről szóló gazdasági minisztériumi rendelet a Magyar Közlönyben olvasható.2007-01-14 11:44:00 0
Irán elutasítIrán elutasította vasárnap azt a felvetést, hogy közvetlen tárgyalásokat folytathatna vitatott atomprogramjáról az Egyesült Államokkal.2007-01-14 11:42:00 0
Inzulin-botrány - mi ebben a reform?600 ezer cukorbeteg életét nehezíti tovább a kormány a dobozdíj bevezetésével. Mikola István szerint a reformnak az emberek érdekeit kell szolgálnia, ezért arra kérte a kormányt: vonja vissza döntését.2007-01-14 11:17:00 1
A minimálbér országa vagyunkBár három hivatal is vezet statisztikát, pontos számot senki sem tud mondani a minimálbéres munkavállalókról. Biztosan csak annyit lehet tudni, hogy minimum 1,6 millió alkalmazottnak van minimálbére. Az érintettek jó részénél ugyanakkor a járulékfizetés alapja meghaladta a minimálbér összegét, átlagosan 76 300 forintra rúg.2007-01-14 10:26:00 0
Kóka szerint veszélybe kerülhet a koalíció2007-01-14 10:25:00 0
Bush iraki vallomásaGeorge Bush amerikai elnök elismerte, hogy kormányzatának egyes cselekedetei fokozták az instabilitást Irakban, de továbbra is helyes döntésnek tartja Szaddám Huszein uralmának megdöntését.2007-01-14 10:20:00 0
Újabb demonstráció a Nagymező utcai fák védelméértÚjabb demonstrációt tartottak civil szervezetek szombaton Budapesten a Nagymező utcai platánok védelméért, a parázs hangulatú rendezvényen a VI. kerület alpolgármestere ígéretet tett arra, hogy lakossági fórumon igyekeznek csillapítani a mélygarázs építése miatt felkorbácsolt indulatokat.2007-01-13 18:06:00 0
Walesa: A kommunisták továbbra is félelmetesekLech Walesa volt lengyel elnök szerint Stanislaw Wielgus kinevezett varsói érseket, aki ügynökmúltjának lelepleződése miatt múlt vasárnap, közvetlenül beiktatása előtt lemondott hivataláról, az egykori kommunista titkosszolgálat emberei "buktatták meg".2007-01-13 17:56:00 0
Cári tábornok újratemetése OroszországbanKatonai tiszteletadással újra eltemették szombaton a moszkvai Donszkoj kolostor sírkertjében Vlagyimir Kappelt, a cári hadsereg egykori tĺbornokát, aki a bolsevikok elleni harcokban halt meg a több mint nyolcvan évvel ezelőtti oroszországi polgárháború idején.2007-01-13 16:29:00 0
Bush engedélyezte az irániak elleni iraki rajtaütéseketGeorge Bush amerikai elnök adott utasítást az Irakban tevékenykedő iráni ügynökök hálózata elleni fellépésre, ennek része volt az erbíli rajtaütés Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerint, aki a The New York Times című napilapnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy ez azonban nem jelenti az iraki konfliktus kiszélesedését.2007-01-13 15:19:00 0
A Google-t használják az iraki lázadók a britek ellenA Google internetes kereső népszerű térképszolgáltatását, a Google Earth-t használják iraki felkelők a brit támaszpontok elleni támadások célpontjainak kijelöléséhez - írta a szombati The Daily Telegraph.2007-01-13 14:41:00 0
Kormányzati következtetések október 23-áról: szándékos tévútFüggetlen tényfeltáró vizsgálat, a felelősök megnevezése, és a személyi illetve törvényi garanciákról való egyeztetés: a Fidesz az október 23-ai eseményekkel kapcsolatban semmifajta törvénymódosításhoz nem járul hozzá "amíg ebben a sorrendben ezek a lépések meg nem történnek" - mondta Balog Zoltán, fideszes képviselő.2007-01-13 12:47:00 1
Navracsics Tibor: Alternatívát kell felmutatnunkA politikában a legfontosabb dimenzióban, a hitelességben megvertük a kormánypártokat. Most azt kell bebizonyítanunk, hogy van más megoldás, készek vagyunk a kormányzásra - mondta Navracsics Tibor, a fidesz frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában.2007-01-13 11:43:00 0
Magyarországot is megfertőzheti a romániai sertéspestisA magyar sertésszektor összeomlását is eredményezheti, ha a Romániában kialakult sertéspestis Magyarországon is lábra kap - hangoztatta Berczik Attila, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára.2007-01-13 11:38:00 0
Molnár ámokfutásaHa egy felelős miniszter egy határidőt úgy tart be, hogy az éjszaka jótékony sötétjét megvárva hozza nyilvánosságra az állampolgárok életét befolyásoló intézkedését, amelyről azután kiderül, hogy egyszerre döbbenti meg az ellenzéket, a hatalmon lévő szocialisták és szabad demokraták szakpolitikusait, valamint a tb-járulék-fizető polgárokat, akkor vagy a miniszter szakmai hozzáértésével van baj, vagy Molnár Lajos a magyar parlamentáris demokrácián kívül tanyázó érdekcsoportok kényére-kedvére reformálgatja egészségügyi rendszerünket.2007-01-13 11:22:00 0
Gergényi március 15-re készülHiába kérte írásban a Magyar Nemzet a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, hogy juttassák el a laphoz azt a határozatot, amelyben Gergényi Péter főkapitány műveleti területté nyilvánította a Kossuth teret.2007-01-13 11:18:00 0
Orosz-fehérorosz megállapodás az olajexportrólMihail Fradkov orosz és Szjarhej Szidorszki fehérorosz kormányfő aláírta pénteken az olaj- és olajszármazékok exportjával kapcsolatos kereskedelmi-gazdasági együttműködés szabályozásáról szóló orosz-fehérorosz megállapodást.2007-01-13 11:08:00 0
Fehér Ház: nem készül támadás sem Irán, sem Szíria ellenHíresztelésnek, városi legendának minősítette pénteken a washingtoni Fehér Ház szóvivője, hogy az Egyesült Államok támadást tervezne Irán vagy Szíria ellen. Nem folyik semmi ilyen előkészület - közölte Tony Snow szóvivő.2007-01-13 11:05:00 0
Őry Csaba: Visszatéríteni a kormányt a jogállami keretek közéŐry Csaba, a Fidesz EP-képviselője szerint az Európai Unióban a 2006-os évben számos területen történt pozitív irányú változás.2007-01-13 11:01:00 0
Szabad Európa vitasorozat - munkaidő irányelvA magyar kormány érdekelt abban, hogy az Európai Unió egységes szabályozást fogadjon el a munkaidő mértékére, beosztására - hangsúlyozta Ladó Mária, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője pénteken Budapesten, egy budapesti szakmai fórumon.2007-01-12 18:57:00 0
HÖOK a tandíj ellenA HÖOK arra szólítja fel a felsőoktatási intézmények hallgatói képviselőit, hogy szavazzanak "nem"-mel a tandíj bármilyen mértékére.2007-01-12 18:38:00 0
Elhunyt a Vatikánhoz hű kínai katolikus egyház püspökeA Kathpress katolikus hírügynökség pénteki jelentése szerint Meng Ce-ven (Meng Ziwen), a déli Kuanghszi-Csuang Autonóm Területen lévő ipari metropolis, Nanning püspöke a múlt vasárnap halt meg rákban. 103 éves volt. A főpap még 100 éves korában is minden vasárnap misézett.2007-01-12 18:28:00 0
Brzezinski a Bush-tervet kritizáljaZbigniew Brzezinski ravasz politikai trükknek nevezte George Bush elnök 21 ezer fős iraki csapaterősítési tervét, amellyel katonailag nem nyerhető meg a háború - a volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó cikkét a The Washington Post pénteki száma közölte.2007-01-12 18:23:00 0
A Le Parisien Sarkozy magyarországi családjárólMagyar családjának rejtélyei címmel Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter magyar gyökereiről és budapesti rokonairól egyoldalas képes riportot közölt pénteken a Le Parisien című francia napilap.2007-01-12 18:19:00 0
Zombor: Elutasították a miniszteri ágyszámleépítéstGyakorlatilag egyhangúlag elutasította az egészségügyi miniszter javaslatát a Dél-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) pénteki Békéscsabai ülésén; Zombor Gábor, a tanács elnöke elmondta, hogy az első napirendi pontban a szavazás során két tartózkodással utasították el a miniszter ágyszám-felosztási javaslatát.2007-01-12 18:13:00 0
Az amerikai hadsereg növelését javasolta GatesAz amerikai hadsereg létszámának növelését javasolta Robert Gates védelmi miniszter, ami elemzők szerint az elhúzódó iraki háború egyenes következménye.2007-01-12 18:04:00 0
Bulgária 2009-ig be akar jutni a schengeni övezetbeBulgária erősíti határainak őrizetét, mert 2009-ig szeretne csatlakozni a schengeni övezethez - közölte pénteken Szófiában Rumen Petkov belügyminiszter.2007-01-12 17:48:00 0
Elismerték a románok a csángók erőszakos asszimilációjátElső ízben ismerték el Romániában hivatalosan is a csángók asszimilációjára irányuló állami törekvéseket. Egy, Basescu elnök által megrendelt tanulmányban ugyanis rövid terjedelemben, de foglalkoznak a moldvai csángók elrománosítását célzó állami intézkedésekkel is.2007-01-12 17:19:00 0
Az USA elvesztette hitelességét?A Human Rights Watch csoport szerint az Egyesült Államok elvesztette hitelességét és iránymutató szerepét az emberi jogok védelme területén - írta a The Washington Post pénteken.2007-01-12 16:20:00 0
Blair: Még egy nemzedéknyi idő kell a terrorizmus leveréséhezMég egy teljes nemzedéknyi idő kell a globális terrorizmus leveréséhez - mondta pénteki beszédében a brit miniszterelnök, aki szerint a terrorveszélyt jelentő globális mozgalom a "forradalmi kommunizmus" korai, militáns korszakára emlékeztet.2007-01-12 16:19:00 0
Idén két fődíjat ítélnek oda a FilmszemlénIdén először két fődíjat, az év legjobb szerzői filmjének és az év legjobb műfaji filmjének járó elismerést osztanak ki a 38. Magyar Filmszemlén, amelyet Fábri Zoltán emlékének ajánlanak - mondta el Janisch Attila, a szemletanács elnöke az MTI-nek pénteken.2007-01-12 16:17:00 0
Visszautasított korrupciós vádakVisszautasította az ellene felhozott korrupciós vádakat Joseph Daul, az Európai Néppárt újdonsült frakcióvezetője pénteken a Le Figaro című párizsi napilapban, miután brüsszeli képviselők szemére vetették, hogy Franciaországban közpénzekkel való visszaélés miatt folyik ellene eljárás.2007-01-12 16:12:00 0
Fákat döntött ki a szél, állnak a vonatokAz átlagosnál erősebb, óránkénti 60-70 km/órás sebességű szél fúj, ami országszerte fakidőléseket okoz. A helyenként 80 km/órás széllökések épületeket, és autókat is rongáltak meg.2007-01-12 15:14:00 0
"Komolytalan munkára kértek fel bennünket"Számtalan olyan megválaszolhatatlan kérdés van, ami miatt a felelősséget nem kívánjuk átvállalni, a jelenlegi javaslatot nem fogom megszavazni, ezért nem hozhat érvényes döntést az Észak-Alföldi Regionális Egészségügyi Tanács (É-RET), de támogatható többségi döntést sem tudok elképzelni - mondta egy szolnoki sajtótájékoztatón Fejér Andor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlési elnöke2007-01-12 15:02:00 0
Németország együttműködésre törekszik OroszországgalMegerősítette Angela Merkel kancellár, hogy Németország megbízható energiaszállítási együttműködésre törekszik Oroszországgal.2007-01-12 14:43:00 0
Új rektorhelyettesek a Babes-Bolyai magyar tagozatánÚj rektorhelyettesek jelöléséről döntött a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezető tanácsa, megváltoztatva korábbi, ezzel ellentétes szándékát.2007-01-12 14:34:00 0
Gyurcsány továbbra is megosztóA hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztéséről tárgyalt ugyan Gyurcsány Ferenc az önkormányzatokkal, csakhogy szelektálva: a parlamenti egyeztetésre több önkormányzati szövetség meghívót sem kapott.2007-01-12 14:32:00 0
Ismét félpályás útlezárás Gyurcsány politikája miattNéhány hetes szünet után pénteken délután ismét félpályás útlezárással tüntetnek a Gyurcsány-kormány lemondását követelő civilek a Siófokról kivezető 65-ös főközlekedési úton, Kiliti és Ságvár között.2007-01-12 14:31:00 0
Dél-Alföldi RET: elfogadhatatlanok a keretfeltételekGyakorlatilag egyhangúlag elutasította az egészségügyi miniszter javaslatát a Dél-Alföldi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) pénteki Békéscsabai ülésén.2007-01-12 14:30:00 0
Az olajvita következményeiA Barátság kőolajvezeték átmeneti elzárása kihat a Szentpétervár és Greifswald között tervezett földgázvezeték jövőjére is, mert az Európai Beruházási Bank elutasította az építkezési költségek részleges fedezésére kért kölcsön folyósítását. Így bizonytalanná vált a munkálatok megkezdése, holott a volt német kancellár, Gerhard Schröder vezetése alatt álló cég 2010-re akarta átadni a több ezer kilométer hosszú tenger alatti gázvezetéket.2007-01-12 14:21:00 0
Nem fog oszlatni a határőrségÖnállóan, rendőri feladatok ellátására nem fogják használni a határőrséget, kizárólag közrendvédelmi-közbiztonsági feladatokban működnek közre. Sem jogszabályi lehetősége, sem felszereltségi, felkészültségi lehetősége nincs a szervezetnek arra, hogy más feladatokra felhasználják - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tímár Zoltán alezredes, a határőrség kommunikációs osztályvezetője.2007-01-12 13:57:00 0
Rendőrbrutalitás: újabb gyanúsításokÚjabb három rendőrt gyanúsított meg az ügyészség a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője; így már kilencre emelkedett a meggyanúsított rendőrök száma.2007-01-12 13:08:00 0
Otthon fogják ápolni Toller LászlótOtthon, családi körben folytatódik a tavaly nyáron autóbalesetet szenvedett Toller László volt pécsi polgármester ápolása - közölte a politikus felesége pénteken.2007-01-12 13:05:00 0
Válságban az egészségügy Szegeden isA szegedi közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi január 26-ára a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja az egészségügyi tárca ágyszámjavaslata és a szegedi egészségügyi ellátórendszer helyzete miatt - közölte a Fidesz helyi elnöke és frakcióvezetője pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.2007-01-12 12:45:00 0
Időközi választás három rábaközi községben vasárnapIdőközi önkormányzati képviselő-választást tartanak három rábaközi községben vasárnap: Bogyoszlón és Rábaszentandráson, a szükséges számú önkormányzati képviselőjelölt hiányában tavaly októberben elmaradt a képviselőválasztás, Rábapordányban pedig az egyik képviselőjelöltet polgármesterré választották, így egy képviselői hely betöltetlen maradt - tájékoztatták az illetékesek az MTI-t pénteken.2007-01-12 12:40:00 0
Moszkvában nem zárnak ki egy újabb olajcsatátOroszország nem zár ki egy újabb olajcsatát Fehéroroszországgal, és tovább keresi a Barátság (Druzsba) vezeték alternatíváit - írta egy moszkvai lap pénteken, miközben Mihail Fradkov miniszterelnök folytatta a tárgyalást fehérorosz kollégájával, Szjarhej Szidorszkival egy kompromisszumos megállapodásról.2007-01-12 11:55:00 0
Szétesőben az egészségügyMolnár Lajos ajánlata elképesztő módon szakmaiatlan, a jelenlegi rendszer szerint nem is finanszírozható. Zavar és káosz uralkodik gyógyszerfronton is.2007-01-12 11:50:00 1
Óbuda védvonalra várA Római-parti gát mielőbbi megépítését szorgalmazza Óbuda első embere. Bús Balázs polgármester ezzel összefüggésben az alábbi nyílt levelet intézte Demszky Gábor főpolgármesterhez:2007-01-12 11:02:00 0
Putyin "nem kifogástalan demokrata"Angela Merkel német kancellár szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem olyan "kifogástalan demokrata", mint amilyennek előde, Gerhard Schröder lefestette őt, de együtt kell működni Oroszországgal az energiaellátás biztosítása érdekében.2007-01-12 10:50:00 0
A kis bihari falu apró lépteiAz ezer lelkes magyar-román nemzetiségi falu, Körösszegapáti polgármesterét nem kis büszkeséggel tölti el az a tény, hogy megválasztása óta egy sikeres pályázat megvalósításáról számolhat be.2007-01-12 10:23:00 0
Imrehegyen is találtak német szemetetBács-Kiskun megyében Imrehegyen is találtak Németországból származó bálás háztartási hulladékot, melyet a helyi szeméttelepen szétszórva fedezetek fel - közölte a rendőrség pénteken a távirati irodával.2007-01-12 10:21:00 0
Éterbe szórt milliárdokPár száz speciális készülék beszerzése akadályozta, hogy jobb, de olcsóbb készülékhez jusson sok ezer rendőr és mentős - derült ki a Közbeszerzési Döntőbizottság ülésén. A nagyobb árat az érintett szervezetek lesznek kénytelenek megfizetni. Ám egyelőre nem tudni: pontosan miből.2007-01-12 10:15:00 0
Heteken belül drágulnak az alapélelmiszerekNéhány héten belül akár 15 százalékkal is megugorhat a baromfihús ára, szerényebb mértékben, de drágulnak a tejtermékek és a kenyér is. A legnagyobb vita a pékáruról alakult ki: a Pékszövetség 15 százalékos áremelésről beszél, ám a kereskedők ennek a negyedét is sokallják.2007-01-12 09:58:00 0
Még azt sem tudják, hogyan szedjék be a vizitdíjatA szerdai kormányülés napirendjén szerepelt volna a vizitdíj bevezetésének részleteiről szóló döntés, ám a tervezet vélhetően még mindig túl sok sebből vérzik ahhoz, hogy a kabinet foglalkozhasson vele - értesült a Napi Gazdaság.2007-01-12 09:41:00 0
Hajdani filmsztárok portréiból nyílt kiállítás az ÖrökmozgóbanRégi fényképek - valódi sztárok címmel világhírű magyar filmeseknek a Magyar Nemzeti Filmarchívumban őrzött fotóiból, portréiból nyílt kiállítás csütörtökön, Budapesten, az Örökmozgó Filmmúzeumban.2007-01-12 09:33:00 0
A Parlamentnél határvadászok is biztosíthatják a rendetHa a szükség lesz rá, határvadászok biztosítják majd a rendet tavasszal azokon a vidéki helyszíneken, ahonnan rendőri erőket vezényelnek a fővárosba - értesült a Népszava.2007-01-12 09:13:00 0
Se ügyeleti pénz, se eszközfejlesztési támogatásTöbb zalai háziorvos is úgy gondolja, ha az egészségügyi tárca valóban eltörli az eszközfejlesztési támogatást, akkor bezárják rendelőiket, és végleg befejezik a gyógyítást. A miniszter döntése után havonta akár 100 ezer forinttól is eleshet egy-egy háziorvosi rendelő.2007-01-12 09:09:00 0
Harminc pszichiátriai ágyat kaptak, holott nincs is pszichiáterükVonja vissza az egészségügyi miniszter az ágyszám-javaslatát - ezt fogja javasolni a dél-alföldi regionális egészségügyi tanács holnapi ülésén a Csongrád megyei küldöttség. Erre a következtetésre jutott az a szakértői testület, amelyet a megyei egészségügyi intézmények képviselői alkotnak.2007-01-12 09:06:00 0
A Megváltó a keresztről - Kopt apokrifek NúbiábólMásfélezer év után a világon először magyarul olvashatók az ősi kopt szövegek Hubai Péternek, a Szépművészeti Múzeum egyiptológusának köszönhetően; a Megváltó a keresztről/Kopt apokrifek Núbiából című művet csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában.2007-01-12 08:57:00 0
Időközi önkormányzati választás KőszegszerdahelyenIdőközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap a Vas megyei Kőszegszerdahelyen - tájékoztatta az MTI-t Francsics József, a település körjegyzője.2007-01-12 08:41:00 0
Harmadszor választanak polgármestert BikácsonHarmadszor kísérelnek meg vasárnap polgármestert választani a Tolna megyei Bikácson - tájékoztatta az MTI-t Gyenizs Margit jegyzői megbízott.2007-01-12 08:41:00 0
Pénzbüntetés drága gyógyszer miattTovább dübörög Molnár Lajos miniszter egészségügyi "reformja": pénzbüntetéssel és kényszertovábbképzéssel sújtanák az orvosokat, ha az általuk felírt gyógyszerekhez kifizetett összes tb-támogatás meghaladja az országos átlagot.2007-01-12 08:34:00 0
A bíróság nem hitt a rendőröknek, felmentették a "rendzavarót"Csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság az október 23-i zavargások idején őrizetbe vett egyik személlyel szemben megszüntette a rendzavarás miatt indított eljárás.2007-01-12 08:29:00 0
Megszűnhet a vesebetegek gyógyítása BorsodbanAz egészségügyi tárca előterjesztésében egyetlen aktív ágyat sem javasolt a magánkézben lévő miskolci dialízis központnak, így félő, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház területén található intézményben megszűnhet a szakellátás - mondta az FMC Dialízis Center orvosigazgatója.2007-01-12 08:26:00 0
Német hulladék Ácson isKomárom-Esztergom megyébe is jutott abból a Németországból illegálisan behozott hulladékból, amelynek ügyében korábban a Bács-Kiskun megyei rendőrök indítottak nyomozást. Lapértesülések szerint a rendőrség átfedéseket talált az egykori olajszőkítők és a mostani hulladékosok között.2007-01-12 08:16:00 0
Gyurcsány folytatja a megosztástA hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztéséről tárgyalna Gyurcsány Ferenc az önkormányzatokkal, csakhogy szelektálva: a parlamenti egyeztetésre több önkormányzati szövetség meghívót sem kapott.2007-01-12 08:11:00 0
Támadás érte az athéni amerikai nagykövetségetTámadás érte az athéni amerikai nagykövetséget - közölte pénteken reggel a helyi rendőrség.2007-01-12 08:04:00 0
Rice közel-keleti körútra indultKözel-keleti körútjának első állomásán, Izraelben kezd tárgyalásokat pénteken az amerikai külügyminiszter.2007-01-12 07:56:00 0
Az ENSZ-főtitkár a guantánamói börtön bezárása mellettBan Ki Mun ENSZ-főtitkár guantánamói fogolytábor bezárására szólította fel csütörtökön az Egyesült Államokat a létesítmény megnyitásának ötödik évfordulóján.2007-01-12 07:51:00 0
A kormány bukott minisztereit emeli államtitkári rangbaA kormány nem magán kezdte és nem is magán folytatja a megszorításokat, egykori bukott minisztereit emeli államtitkári rangba - jelentette ki Cser-Palkovics András.2007-01-12 07:42:00 0
Összefüggés van a móri bankrablás és a postásgyilkosság közöttÖsszefüggés van a móri bankrablás és a veszprémi postásgyilkosság között - jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatóhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.2007-01-12 07:34:00 0
Konkért lépések szükségesek a Rába habzásának megszüntetéséhezKonkrét stájerországi lépéseket sürgetett csütörtökön egy burgenlandi tartományi tanácsos a Rába habzásának megszüntetése érdekében.2007-01-12 07:23:00 0
A gyógyszerfelírásért is kell vizitdíjat fizetniA gyógyszerfelírásért is kell majd vizitdíjat fizetni február közepétől - mondta az egészségügyi tárca államtitkára. Horváth Ágnes közölte, bár még kidolgozás alatt van a vizitdíjhoz kapcsolódó számlázási és ellenőrzési rendszer kialakítása, az biztos, hogy a térítés fizetéséről szóló papírt a betegnek meg kell őriznie, és tudnia kell az orvoslátogatásainak pontos számát is.2007-01-11 17:39:00 0
Megoldást keresnek a HÉV-bérlet drágulásáraMegoldáskereső konzultációt hív össze jövő hétre Gémesi György gödöllői polgármester a környéki HÉV-bérletek árának drasztikus drágulása ügyében. A megbeszélésre a főpolgármester vagy helyettese is elmegy. Az ügyben jelenleg az ombudsman vizsgálódik, zöld szervezetek pedig tiltakoznak.2007-01-11 17:32:00 0
Botrány övezte Terézváros testületi ülésétBotrányba fulladt a csütörtöki rendkívüli testületi ülés Terézvárosban, miután a koalíciót alkotó MSZP és SZDSZ képviselői nem vették napirendre a Nagymező utcai mélygarázs építésének ügyét.2007-01-11 17:12:00 0
Válság: a minisztériumok kiskirályságokra kezdenek szétesniKoordinációs zavarok és kapacitásproblémák mutatkoznak hónapok óta a második Gyurcsány-kormány több minisztériumában. A főosztályvezetők csak több napos várakozás után tudnak bejutni az államtitkárokhoz - írja a HVG. Az MSZP-ben többen felvetették: vissza kellene állítani a korábban megszüntetett közigazgatási államtitkári posztot, ez azonban Gyurcsány-féle közigazgatási-rögtönzések kudarcának beismerése lenne.2007-01-11 17:02:00 0
Olaj-gate: az energiaügynökség figyelmeztetClaude Mandil, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője szerint a Barátság olajvezeték lezárásából világos tanulságokat kell levonni, a hasonló eseteknek "világos következményekkel" kell bírniuk. Mandil szerint ez utóbbi alatt a felelős elleni szankciókat kell érteni.2007-01-11 16:35:00 0
Újrakezdik Tasnádi Péter büntetőperétÚjrakezdik pénteken Tasnádi Péter büntetőperét, mert az ügyet tárgyaló bíró a Fővárosi Ítélőtáblán (FB) folytatja munkáját és az akta egy másik bíróhoz került - erősítette meg az MTI információját a Fővárosi Bíróság.2007-01-11 16:08:00 0
Bírság közbeszerzés elmaradásáértA Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta a soroksári önkormányzatot, mivel ahelyett, hogy közbeszerzést írt volna ki, "csepegtetve" végeztette el intézményeinek felújításait - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.2007-01-11 15:26:00 0
A magyar mezőgazdaságban struktúraváltásra van szükségAz Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv nem támogatja a magyar mezőgazdaság struktúraváltását, nem javítja a vidék életképességét a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének álláspontja szerint.2007-01-11 15:14:00 0
Továbbra sem imádkozhatnak a csángók magyarulAz ígéretek ellenére továbbra sem használhatják anyanyelvüket a csángó magyarok vallásgyakorlás közben Romániában.2007-01-11 14:58:00 0
Amerikai katonák Irakban őrizetbe vettek öt iránitAmerikai katonák Irakban csütörtökön őrizetbe vették az erbíli iráni konzulátus öt alkalmazottját.2007-01-11 14:47:00 0
Az orosz - fehérorosz viszály háttereOroszország azért provokálhatta ki a válságot Fehéroszországgal, hogy kiterjessze ellenőrzését annak exporthálózata felett és rákényszerítse Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőt föderációs ígéreteinek beváltására - mondták nyugati elemzők egy moszkvai lapnak.2007-01-11 14:36:00 0
Budapesti ősz: eddig hat rendőrt gyanúsítottak megHat rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség a szeptemberi-októberi zavargásokkal összefüggésben - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Fővárosi Főügyészség szóvivője.2007-01-11 14:12:00 0
Mától WTO-tag VietnámHivatalosan mától válik a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagjává Vietnám.2007-01-11 14:01:00 0
Mélyponton az MSZP és Gyurcsány népszerűségeCsökkenő politikai aktivitás, a pártot választók arányának ugyancsak jelentős mértékű visszaesése jellemzi a hazai közéletet a Századvég és a Forsense legfrissebb kutatása szerint. Az MSZP támogatottsága tízéves mélypontjára süllyedt, a Fidesz tartja pozícióját. A politikusok között az egyik legnépszerűtlenebb Gyurcsány Ferenc.2007-01-11 13:48:00 0
A Semmelweis Egyetem is bírálja Molnár listájátA Semmelweis Egyetem a tervezett ágyszámleépítések miatt nem tudja ellátni feladatait, nagymértékben csorbulhat az egyetemen végzett oktatási, kutatási tevékenység is - mondta az intézmény rektora csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.2007-01-11 13:27:00 0
Nagycsaládosok ellenzik a több-biztosítós modelltA Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) nem ért egyet a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetésével - hangsúlyozta a szervezet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2007-01-11 13:13:00 0
Peking ellenez egy újabb észak-koreai atomkísérletetA kínai külügyminiszter megismételte csütörtökön, hogy Kína ellenez egy újabb észak-koreai atomkísérletet.2007-01-11 12:54:00 0
Életfogytiglan a volt etióp diktátornakTizenkét évig tartó per végén távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Addisz-Abebában Mengisztu Hailé Mariam volt etióp diktátort népirtásért és más bűncselekményekért.2007-01-11 12:28:00 0
Letette az esküt Ausztria új kormányaLetette a hivatali esküt csütörtök délelőtt Ausztria új kormánya, amelyet - hosszú szünet után - ismét a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója alkot.2007-01-11 11:48:00 0
Tisztelet a lázadóknak2006 utolsó napjaiban került kezembe a Nagyvilág 1956-os száma (2006. 9-10), ajánlom mindenkinek, akit érdekel a történelem, vagyis a saját élete. Mert a jelen és a közelmúlt húsz-harminc-ötven éve többnyire kibogozhatatlan szálak sötét rejtélyeként áll még ma is előttünk.2007-01-11 11:48:00 0
Nagy-Britannia nem küld több katonát IrakbaNagy-Britannia üdvözli George Bush amerikai elnök bejelentését, miszerint több mint 20 ezer újabb amerikai katonát küldenek Irakba, de Londonnak nincsen szándékában hasonló lépést tenni - jelentette ki csütörtökön Margaret Beckett brit külügyminiszter.2007-01-11 11:41:00 0
A kormány megint csak magával foglakozottMiközben a kormány megélhetési válságot, és számos területen káoszt, bizonytalanságot okozott, a legfontosabb problémája továbbra is az, hogy hol és milyen körülmények között, milyen konstrukcióban épüljön fel a kormányzati luxusnegyed.2007-01-11 11:34:00 0
Kiscsoportos foglalkozás agresszív rendőröknekRészt vehetnek a márciusi demonstrációk biztosításában azok a rendőrök, akiket az ügyészség napokon belül gyanúsítottként hallgat ki az október 23-i túlkapások miatt. Intézkedéseikben azonban lesz eltérés, mert pszichológusok vezetésével kis csoportos foglalkozásokon vettek részt, és azonosító jel lesz a sisakjukon.2007-01-11 11:30:00 0
Bátorító Kína álláspontja az iráni atomügyben?Meglepetésének adott hangot és bátorítónak nevezte Ehud Olmert izraeli kormányfő csütörtökön Pekingben azt, hogy a kínai vezetés biztosította őt: az ázsiai ország ellenzi, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.2007-01-11 11:20:00 0
Áprilistól fizetősek lesznek a gyorsforgalmi utak is?Matricásítaná április 1-jétől a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a gyorsforgalmi utakat. Az autósoknak a szakmai egyeztetéseken túljutott tervek szerint tehát a 200 kilométer hazai autóút használatáért is fizetniük kellene. Az elképzelésről a kormány fog dönteni.2007-01-11 11:18:00 0
Rajtaütés a tálib gerillákonA NATO saját csütörtöki közleménye szerint vagy 150 tálib lázadót ölt meg kelet-afganisztáni összecsapásokban.2007-01-11 11:02:00 0
Oroszország felújította az olajszállítástOroszország kora reggel felújította Fehéroroszországon keresztül haladó olajszállítását Európa felé - közölte csütörtökön az orosz állami olajvezeték üzemeltetője.2007-01-11 10:43:00 0
Harci tevékenység helyett a "befolyásolás"Ray Odierno tábornok sugárzott az örömtől három évvel ezelőtt, amikor a 4. gyalogos hadosztály katonái Tikrítben elfogták Szaddám Huszeint. A tábornok szerint az elfogás "jelentős műveleti és pszichológiai vereség" volt az iraki felkelők számára, akiket ezzel "térdre kényszerítettek".2007-01-11 10:07:00 0
550 ezer ember fog ezután fizetni az inzulinértMegszűnik az ingyenes inzulin - tudta meg a Népszabadság. Az 1925-óta térítésmentes, tulajdonképpen életmentő gyógyszerhez ezután csak fizetés ellenében juthatnak hozzá a cukorbetegek. A döntést "költséghatékonysági" szempontok indokolják.2007-01-11 09:56:00 0
Az izraeliek 85 százaléka szerint vezetőik korruptakAz izraelieknek nem kevesebb, mint 85 százaléka véli úgy, hogy politikai vezetőik korruptak- ez derült ki a Háárec című napilap csütörtöki számában megjelent közvélemény-kutatásból.2007-01-11 09:41:00 0
Megtalálták a lezuhant repülőgép egyik darabjátMegtalálták az újév napján eltűnt indonéziai utasszállító repülőgép egy darabját a tengerben - közölte csütörtökön a mentés egyik irányítója.2007-01-11 09:37:00 0
Csökken a lakosság hitelkereslete, vagy mégsem?Akár tippversenyt is lehetne hirdetni a bankok között arról, hogy miként alakulhat az idén a lakossági hitelfelvétel. A különböző pénzintézeteknél ugyanis az ezzel kapcsolatos várakozások igen széles skálán szóródnak.2007-01-11 09:31:00 0
Szemrehányás"Az ellenzéki brit Konzervatív Párt tervei szerint NATO-tagságuk felfüggesztésével lennének kénytelenek szembenézni azok a tagországok, amelyek keveset költenek védelmi kiadásokra; az elképzelést előterjesztő tory tisztviselő hangsúlyosan említette Magyarországot." (MTI, január 10.)2007-01-11 09:28:00 0
Letette a hivatali esküt a nicaraguai elnökLetette a hivatali esküt Daniel Ortega nicaraguai elnök helyi idő szerint szerdán. Az ünnepségen, amely a tervezettnél két órával később kezdődött az aznap beiktatott venezuelai elnök, Hugo Chávez késése miatt, mintegy 15 külföldi állam- és kormányfő vett részt.2007-01-11 09:06:00 0
Megérkezett Magyarországra az orosz olajA Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) információi szerint tegnap este 10 óra előtt Fehéroroszország megkezdte a kőolaj továbbítását Magyarország felé a Barátság vezetéken. Az olaj éjfél előtt elérte a magyar határt.2007-01-11 08:38:00 0
Bush veszélyezteti Amerika nemzetbiztonságát?A washingtoni kongresszus vezető demokrata képviselői szerint George Bush elnök új iraki stratégiája veszélyezteti Amerika nemzetbiztonságát; közös nyilatkozatukban a csapatkivonás 4-6 hónapon belül történő megkezdését követelték.2007-01-11 08:26:00 0
Bush bejelentette új iraki stratégiájátAz Egyesült Államok több mint 20 ezer újabb katonát küld Irakba a felekezetközi erőszak elfojtására - jelentette be új iraki stratégiáját meghirdetve George Bush amerikai elnök helyi idő szerint szerda este Washingtonban. A demokraták szerint Bush veszélyezteti Amerika nemzetbiztonságát.2007-01-11 08:20:00 0
Amerikai katonai jelenlét Afrika szarvánAz amerikai haderő az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai után kutatva több mint négy éve van jelen Afrika szarván, ahol az egyetlen támaszpontjuk Dzsibutiban található, a francia idegenlégió egykori főhadiszállásán.2007-01-11 07:42:00 0
Dúl az energetikai háborúA jelek szerint túl gyorsan napirendre tért a világ az után, hogy az orosz Gazprom elnöke és a tízórás utolsó tárgyalási menetre Moszkvába érkező fehérorosz miniszterelnök alig két perccel a kitűzött december 31-i határidő előtt aláírta a földgázszállításokról szóló 2007-es megállapodást.2007-01-11 07:37:00 0
Pénz, paripa, fegyverMiközben az ügyészség többhetes kutakodás ellenére - néhány kivételtől eltekintve - továbbra is bottal üti a nyomát a szeptember-októberi rendőrattakok arc és azonosító nélküli résztvevőinek, a koalíciós szavazógép jóvoltából az idén is bővülni fog a Bene- Gergényi-csapat elrettentő arzenálja, és az új esztendő kezdetével törvényalkotási láz tombol az igazságügybe olvadt rendészeti tárcánál is.2007-01-11 07:35:00 0
Bush csapaterősítést küld IrakbaTöbb tízezer fős csapaterősítést küld George Bush amerikai elnök Irakba az új politika jegyében - szivárogtatták ki az elnök bejelentésének várható tartalmát washingtoni források szerdán.2007-01-10 19:05:00 0
Oroszország újrakezdte a tárgyalásokat FehéroroszországgalÚjrakezdődtek az orosz-fehérorosz tárgyalások szerda este Moszkvában, miután a fehérorosz kormány eltörölte az orosz olajra egy hete kirótt tranzitdíjat.2007-01-10 18:54:00 0
Meghosszabbította a NATO Jaap De Hoop Scheffer megbízatásátMeghosszabbította 2009-ig az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) szerdán Jaap De Hoop Scheffer főtitkár megbízatását.2007-01-10 18:41:00 0
Továbbra is fenn kell tartani Kínával szemben a fegyverembargótA japán és a német kormányfő szerint továbbra is fenn kell tartani Kínával szemben az 1989-ben elrendelt európai uniós fegyverembargót.2007-01-10 18:19:00 0
Elbúcsúztatták Lázár ErvintÖrök nyugalomra helyezték Lázár Ervin írót a Farkasréti temető művészparcellájában; a Kossuth- és József Attila-díjas alkotót családja, barátai, pályatársai és tisztelői búcsúztatták szerdán Budapesten.2007-01-10 18:14:00 0
Muzeális értékű könyveket kaptak visszaHetvenhat muzeális értékű könyvet kapott vissza a Veszprém megyei önkormányzattól szerdán a bencés, a ciszterci és a ferences szerzetesrend; a latin szövegeket tartalmazó kötetek zöme a XVII. századból való, a legrégebbi azonban 1543-ból származik.2007-01-10 17:57:00 0
Tarthatatlan a háziorvosok helyzeteNem lesz Magyarországon érdemi háziorvosi alapellátás, ha nem tér észre az Egészségügyi Minisztérium és a kormány - mondta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2007-01-10 17:45:00 0
Erdély fényei fotográfiákonErdély fényei címmel Németh György szegedi fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön a budapesti Kolta Galériában.2007-01-10 17:30:00 0
Kölcsey-ünnepség SzatmárcsekénA Himnusz születésének 184. évfordulójára emlékeznek a magyar kultúra napja alkalmából január 21-én Szatmárcsekén, ahol Kölcsey Ferenc 1823-ban írta a költeményt - közölte Sarkadi Pál István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.2007-01-10 17:16:00 0
Újra érkezik olaj a Barátság vezetékenÚjraindította az olajszállítást a Barátság (Druzsba) vezetéken Európába a Transneft orosz állami csőmonopólium szerdán.2007-01-10 16:59:00 0
EU: egységesebb energiapiacotAz energiafelhasználás hatékonyságának jelentős növelése mellett a környezetbarát energiaforrások termelési részarányának ugrásszerű emelését, egyszersmind az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának további csökkentését javasolja az Európai Bizottság az Európai Unió huszonhét tagországának a következő évtized végéig, és minderre konkrét intézkedések sorozatának tervét is kidolgozta, jelentette be José Manuel Durao Barroso, a brüsszeli végrehajtó EU-testület elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.2007-01-10 16:52:00 0
Fehéroroszország eltörli az olajtranzitdíjatFehéroroszország eltörölte a tranzitdíjat, amelyet a területén át Európába irányuló orosz olajra rótt ki, jelentette be Szjarhej Szidorszkij miniszterelnök szerdán, megnyitva az utat az Oroszországgal elfajult olajvita megoldásához és a Barátság (Druzsba) vezetéken többek között Magyarországra áramló szállítások felújításához.2007-01-10 16:38:00 0
Februártól több mint 200 forint lesz egy kiló kenyérDrágul a liszt és így a kenyér is februártól. A gyártók 7 százalékkal emelik a liszt árát, a kenyér pedig átlag 10-12 százalékkal kerül majd többe. Az áremelést azzal indokolják, hogy drágultak az alapanyagok, valamint nőttek az energiaköltségek és a járulékok.2007-01-10 16:33:00 0
Chávez: szocializmus vagy halálLetette az esküt szerdán az újjáválasztott venezuelai elnök, Hugo Rafael Chávez Frías, aki azt ígérte, hogy az életét is felteszi a venezuelai típusú szocializmusra.2007-01-10 16:27:00 0
A Szolnok megyei MSZP is Molnár ellen fordultAz MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei parlamenti frakciója és szervezete számára elfogadhatatlan az egészségügyi miniszter által hétfőn közzétett javaslatnak azon része, amely észak-alföldi régióban a kórházi ágyak elosztására vonatkozik. Erről a párt két országgyűlési képviselője beszélt szerdai szolnoki sajtótájékoztatóján.2007-01-10 16:21:00 0
Péterfalvi: Aggályos lehet a vizitdíjról szóló rendelkezésNagy a felfordulás az egészségügyben. Reform címszó alatt több olyan intézkedés is életbe lépett - vagy lép a közeljövőben -, amelyekről az érintettek nem rendelkeznek elegendő információval. A február 15-től fizetendő vizitdíj ügyében is sok a bizonytalanság. Az adatvédelmi biztos aggályosnak tartja, hogy a jegyző tudomást szerezhet arról, ki, mennyiszer vett igénybe egészségügyi szolgáltatást.2007-01-10 16:15:00 0
Molnár-féle reform: tönkreteszik a svábhegyi gyermekkórházat?Csak 20 aktív ágyat javasolt az egészségügyi miniszter a svábhegyi gyermekkórháznak. Ez 160-nal lenne kevesebb az eddiginél. A kórház nem tudja, miként lehetne a javasolt ágyszámmal fenntartani az intézményt - közölte a kórház közalkalmazotti tanácsának elnöke.2007-01-10 16:09:00 0
A tömegközlekedés drágulása ellen tiltakoznak a környezetvédőkKörnyezetvédők a tömegközlekedés drágulása ellen tiltakoznak, szerintük a legdrasztikusabb áremelések éppen a legkörnyezetbarátabb utazókat sújtják.2007-01-10 15:59:00 0
Jövőnk címmel vitasorozatot indít a FideszA mai nappal megkezdődik a Fidesz Jövőnk című vitasorozata, amelynek első témájaként januárban az igazságosság témakörét járják körül.2007-01-10 15:48:00 0
Nastasét műkincslopással és csempészéssel is vádoljákMűkincslopásban és -csempészésben való cinkossággal gyanúsítja a bukaresti nyomozó hatóság Adrian Năstase volt kormányfőt, aki ellen csúszópénz elfogadása és zsarolás miatt tavaly már vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség.2007-01-10 15:46:00 0
Pokolgépes merénylet a Fülöp-szigetekenPokolgépes merényletek következtében hat ember vesztette életét, két tucatnyi pedig megsérült szerdán a Fülöp-szigetek déli részén, miközben a rendőrség arra figyelmeztetett, hogy muzulmán harcosok megpróbálhatják megzavarni a Cebu szigetén a hét végén tartandó regionális ázsiai csúcstalálkozót.2007-01-10 15:30:00 0
Kórházreform: ígért fejlesztések helyett leépítések Komárom-EsztergombanA regionális egyeztetésekkel ellentétben az egészségügyi miniszter Komáromban és a 2,2 milliárd forintért felépített kisbéri kórházban megszüntetné az aktív ellátást, ezzel a megye lehet a kórházreform vesztese Közép Dunántúlon - mondta el az MTI kérdésére szerdán a megyei közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.2007-01-10 15:13:00 0
Ellehetetlenül a háziorvosi alapellátásNem lesz Magyarországon érdemi háziorvosi alapellátás, ha nem tér észre az egészségügyi minisztérium és a kormány - mondta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol jelezte azt is: az orvosok végső soron akár szerződést is bonthatnak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP).2007-01-10 15:01:00 0
Dőzsöl az OCÖ, válságban a cigánypolitikaA Lungo Drom elnöksége sajnálattal értesült arról, hogy az Országos Cigány Önkormányzat milliós nagyságrendű újévköszöntő rendezvényt tart ma délután. Nem a köszöntést kifogásoljuk, hanem azt, hogy mindezt akkor teszi, amikor cigányok százezrei éheznek, otthontalanok és ma már munkát sem kapnak sehol.2007-01-10 14:46:00 0
Kompromisszum az orosz-fehérorosz olajvitában?Kompromisszumról beszélt egy minszki szóvivő az orosz-fehérorosz olajvitában a két elnök szerdai telefonbeszélgetése után, és egy pénteki megállapodás lehetőségére utalt.2007-01-10 14:33:00 0
Átgondolatlanok és kidolgozatlanok a fejlesztési pályázatok kiírásaiA Fidesz úgy látja, átgondolatlan és felelőtlen az Új Magyarország Fejlesztési Terv első pályázati kiírásai, mert hamarabb jelenik meg, minthogy kidolgozták volna a pályáztatási szisztémát.2007-01-10 14:21:00 0
Előnye is van annak, hogy elzárták az olajcsapotA keletiek viszálykodását az idén is feszült figyelemmel kísérjük itt, Európa középső és nyugati részén. A tavalyi gázár- és gáztovábbítási vita után most az olaj került a gyújtópontba. Robbanástól szerencsére nem kell tartanunk, de az orosz-fehérorosz konfliktus vezető hír, hiszen manapság szinte minden az energiától függ. Ha elzárják a csapokat, vagy kiszippantják a továbbküldendő olajat, az bajt okozhat. De mekkorát, és mi vonatkozhat mindebből Magyarországra?2007-01-10 14:14:00 0
A miniszterelnök különös bűneGyurcsány Ferenc személye összeforrt a hazugság kifejezéssel, melyet soha többet nem moshat le magáról - emelteki Navracsics Tibor évértékelő előadásában.2007-01-10 14:09:00 0
Az oroszok kiváltanák a "Barátságot"Oroszország lázasan keresi a Barátság (Druzsba) vezetéket kiváltó szállítási alternatívákat, de moszkvai elemzők csak kevés ilyen lehetőséget látnak, s várakozásaik szerint a Kreml a tárolók megtelése után kompromisszumot köt Minszkkel az olajtranzitvitában.2007-01-10 13:42:00 0
Amerikának sok a több biztosító?Amerikát súlyos egészségbiztosítási válság fenyegeti, mert a gyógyítás költségei egyre nőnek, s emiatt egyre többen szorulnak ki az egészségbiztosításból. A liberálisok szerint ezen csak az segíthet, ha a több-biztosítós rendszer hazája áttér az egybiztosítós modellre.2007-01-10 13:25:00 0
A kazah parlament jóváhagyta az új kormányfő személyétEgyhangúlag jóváhagyta a kazah parlament két háza szerdai együttes ülésén Karim Maszimov miniszterelnöki jelölését, amelyet Nurszultan Nazarbajev államfő terjesztett aznap a törvényhozás elé.2007-01-10 13:02:00 0
Csődbe juthat az egészségügyi alapellátásCsődbe juthat az egészségügyi alapellátás a kormányzati megszorítások miatt - jelentette ki a HírTV stúdiójában Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.2007-01-10 12:41:00 0
Felfüggesztenék Magyarország NATO-tagságát a brit ellenzékiekAz ellenzéki brit Konzervatív Párt tervei szerint NATO-tagságuk felfüggesztésével lennének kénytelenek szembenézni azok a tagországok, amelyek keveset költenek védelmi kiadásokra; az elképzelést előterjesztő tory tisztviselő hangsúlyosan említette Magyarországot.2007-01-10 12:30:00 0
Ma temetik Lázár ErvintSzerdán 15 órakor helyezik örök nyugalomra Lázár Ervint a Farkasréti temető művészparcellájában. A Kossuth-és József Attila-díjas író hosszantartó, súlyos betegség után 70 éves korában, december 22-én hunyt el.2007-01-10 12:10:00 0
Gyurcsány emberei kockázatot jelentenekJárai Zsigmond szerint rossz pályán halad a gazdaság, az alacsonyabb kamatszintnek pedig még nincs itt az ideje. A Magyar Nemzeti Bank távozó elnöke a Reuters hírügynökségnek azt is elmondta, hogy a Monetáris Tanácsban idén várható személyi változások egy túlzottan konszenzuskereső pénzügypolitikához vezethetnek.2007-01-10 11:58:00 0
Újabb amerikai légitámadás Szomália déli részénÚjabb támadást hajtott végre szerdán az amerikai légierő Szomália déli része ellen - közölte egy szomáliai kormányilletékes, nem bocsátkozva részletekbe.2007-01-10 11:26:00 0
Német belpolitikai viszállyá fajult az olajháborúAz Angela Merkel kancellár vezette nagykoalíciós kormány két tekintélyes minisztere csapott össze egy reggeli televíziós nyilatkozatban a kialakult helyzet kezelését illetően.2007-01-10 11:11:00 0
Azért folyik a harc, hogy kié lesz a pénzKét beadvánnyal is az Európai Parlamenthez fordult Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke, derült ki az Echo Tv Tabuk nélkül című műsorában. Az elnök Obersovszky Péternek egyebek mellett arról is beszélt, hogy az elmúlt tizenhat évben tartósan és súlyosan felborult a társadalom és a hatalomgyakorlók között az egyensúly. ECHO TV interjú Cser Ágnessel.2007-01-10 10:54:00 0
Etiópia befejezte szomáliai küldetésétAz etiópiai kormány befejezte szomáliai küldetését, és felszámolta a terrorcsoportok jelentette veszélyt szomszédjánál, Szomáliában - közölte szerdán Berhan Hailu etióp tájékoztatási miniszter.2007-01-10 10:34:00 0
Tűz volt a révkomáromi hajógyárbanTizenöt méter magas lángok világították be szerdára virradó éjszaka Komáromot, mert a Duna túloldalán fekvő szlovákiai Révkomáromban hatalmas tűz pusztított a hajógyár régi üzemében.2007-01-10 10:16:00 0
Amerikai-iraki hadművelet BagdadbanVéget ért szerdára virradóra a Bagdad központjában lévő Haifa kerületben a szunnita lázadók ellen indított amerikai-iraki katonai akció.2007-01-10 10:02:00 0
Dekrétum az iszlám milíciák beolvasztásárólEli Mohamed Gedi szomáliai ideiglenes kormányfő dekrétumot adott ki, amelyben felszólítja az ország valamennyi fegyveres milíciáját: jelentkezzenek a kormányerők katonai és rendőri kiképző táboraiban - közölte szerdán a mogadishui kormány szóvivője.2007-01-10 09:04:00 0
Madárinfluenza: Újabb megbetegedés KínábanEgy 37 éves gazdálkodó bizonyítottan megfertőződött a H5N1 vírussal Kelet-Kínában - jelentette szerdán a kínai kormány hírügynöksége, a China News Service.2007-01-10 09:02:00 0
Gyurcsány centralizálna, de az MSZP ellenállAz MSZP alapszabály-koncepciója jelentős hatalmat koncentrálna a pártelnök kezében, és csökkentené mindenki más hatáskörét, ezért nem várható, hogy a kongresszusi küldöttek a jelenlegi formájában elfogadnák a tervezetet, azaz önmaguk lefejezését. Az elképzelések szerint megszűnik a pártban a nevezetes "platformszabadság", az elnök által kinevezett bizottság "engedélyezné" ugyanis a platformok működését.2007-01-10 08:49:00 0