Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Beismerte a gyilkosságot az MDF-es listavezetőBeismerte a marcali gyilkosságot Szabó Gyula, az MDF volt Somogy megyei listavezetője.2006-09-19 15:28:00 0
Gergényi: most már van tapasztalatunk a rendfenntartásban2006-09-19 15:28:00 0
Az Országgyűlés elfogadta az erőszakmentességről szóló politikai nyilatkozatotCsaknem egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés Az erőszak ellen és a békességért című ötpárti nyilatkozatot kedden. A dokumentumot 295 igen szavazattal, két ellenszavazattal és két tartózkodással fogadta el a Ház.2006-09-19 15:28:00 0
Bezárta kapuit az ELTE bölcsészkaraKedden délután dékáni határozatra bezárta kapuit az ELTE bölcsészkarának két budapesti épülete. A vezetés azzal indokolta a döntést, hogy nem tudják biztosítani az épület védelmét. A dikákok egy része a Kossuth téri demonstrációra indult.2006-09-19 15:22:00 0
Hazugsággal nem lehet országot vezetni - a Magyar Nemzet interjúja Stumpf IstvánnalAmikor ez az írás készült, még előtte voltunk Gyurcsány Ferenc "kiszivárogtatott" beszédének. Stumpf István, a Századvég Politikai Alapítvány igazgatója most úgy látja, hogy ez a botrány teljes hitelvesztéshez és kormányzati válsághoz vezethet. Nem elég, hogy a reformok kidolgozatlanok, de az MSZP tagsága és a frakció tagjai sem fognak Gyurcsány mellé állni a történtek után. Így a kormányzati válságot egy bizalmi válság is követheti.2006-09-19 15:09:00 0
Az ökomenikusok is elítélik a tudatos félrevezetéstElítéljük a hatalom megőrzése érdekében hazugságból, manipulációból fakadó cselekedeteket, tudatos félrevezetést - írja közleményében a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.2006-09-19 15:04:00 0
Az Autonóm Szakszervezetek bértárgyalásokra szólítja fel a kormánytA kialakult helyzet miatt az országos bértárgyalások megkezdésére szólította fel a kormányt az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének Elnöksége; erről az MTI-t kedden közleményben tájékoztatta.2006-09-19 14:56:00 0
Gyorshír: online közvetítés Orbán Viktor mai sajtónyilatkozatáról2006-09-19 14:55:00 0
A Budapest Airport csak az érvényes szerződések vállalásával adható továbbAz Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. csak akkor hagyja jóvá a Budapest Airport 75 százalék mínusz egy szavazat tulajdoni hányadának továbbértékesítését, ha az új vevő a jelenlegi tulajdonossal megkötött minden szerződéses kötelezettséget átvállal - mondta egy sajtóbeszélgetésen Macher Ákos, az ÁPV megbízott vezérigazgatója, gazdasági vezérigazgató-helyettes.2006-09-19 14:54:00 0
Tovább a tart a tüntetés a Kossuth téren - Percről percre"Ha itt erőt, rendet tudunk mutatni, és nem megyünk neki a rendőröknek és senkinek, akkor nyerünk" - hangzott el kedden a Kossuth téren.2006-09-19 14:45:00 0
BBC: Gyurcsány miatt tört ki az erőszakA BBC tudósítása szerint a Magyar Televízió ostromát az a szikra váltotta ki, hogy Gyurcsány Ferenc egy nyilvánosságra került hangfelvételen beismerte, hogy a választási kampányban hazudtak. Az egyik orosz lap szerint Gyurcsány zavarban volt Szocsiban, ám a legtöbb orosz sajtótermék rossz néven veszi, hogy "megszentségtelenítették" a szovjet katonai emlékművet. Az amerikai média bizonyos orgánumai, így a Washington Post, több cikkben is foglalkozik a történésekkel. A német sajtó részletesen ír a magyar eseményekről. A Bocholter-Borkener Volksblatt megállapítja: a miniszterelnök lehülyézte választóit.2006-09-19 14:30:00 0
A rendvédelmi szervek képtelenek voltak ellátni feladatukatSólyom László újra figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy álljon ki a nyilvánosság elé a morális kérdések tisztázása végett. A köztársasági elnök köztörvényes bűncselekménynek minősítette a Magyar Televíziónál történteket.2006-09-19 14:21:00 0
Rogán felhívása a Szabadság tér rendbetételéreA Belváros, Budapest, és az ország szíve egyaránt. Mi, belvárosiak a saját bőrünkön érezzük, ha az országban rendben mennek a dolgok, és azt is, hogy ha nem. A tegnapi és a tegnapelőtti napon a Belváros polgárai a saját bőrükön érezhették meg, hogy az országban baj van.2006-09-19 14:14:00 0
Orosz lapok szerint zavart volt Szocsiban GyurcsányMoszkvai lapok Gyurcsány Ferenc viselkedéséről cikkeztek a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Szocsiban lezajlott találkozójáról szóló keddi beszámolóikban, míg az orosz tévécsatornák a budapesti MTV-székház ostromáról tudósítottak.2006-09-19 14:05:00 0
Cserbenhagyták a Szabadság térre kivezényelt rendőröket?A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a szeptember 18-án éjjel a Magyar Televízió székháza elé vezényelt rendőröket cserbenhagyták vezetőik.2006-09-19 13:51:00 0
Gyorshír: Ma 16.30-kor Orbán Viktor sajtótájékoztatója2006-09-19 13:48:00 0
Lemondásra szólította fel a magyar kormányt az Európai NéppártLemondásra szólította fel a magyar kormányt a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt kedden Brüsszelben kiadott nyilatkozatában.2006-09-19 13:48:00 0
Malina Hedvig panasszal fordult az ügyészséghezPanasszal fordult az ügyészséghez Malina Hedvig, az Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemista, akit állítása szerint azért vertek meg ismeretlenek, mert magyarul beszélt, s akinek esete a rendőrség szerint meg sem történt.2006-09-19 13:21:00 0
Élesen bírálja a kormányt a rendőrszakszervezetA szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy a folyamatos pénzelvonás következtében a szolgálattal egyébként is együtt járó veszélyeket tovább fokozzák.2006-09-19 13:08:00 0
A tegnap este történtekért egyedül Gyurcsány a felelősA tegnap este történtekért személyesen és egyedül Gyurcsány Ferenc a felelős. Ami történt, az kizárólag a Magyar Szocialista Párt érdekeit szolgálta - szögezte le Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján.2006-09-19 12:22:00 0
Rogán Antal: tegyük közösen rendbe a Szabadság teretA kedd hajnalban, a kormány ellen tüntetők által feldúlt Szabadság tér közös rendbetételére szólította fel V. kerületi politikus társait keddi sajtótájékoztatóján a kerület fideszes, KDNP által támogatott polgármesterjelöltje.2006-09-19 12:21:00 0
Orosz politikus szól bele a magyar belpolitikába?Az erő alkalmazásától való tartózkodásra szólította fel a magyar ellenzéket az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke, aki szerint a jelenlegi konfliktusból ki kell vonni 1956 értékelését. A budapesti orosz nagykövetség képviselője nem lát oroszellenes megmozdulásokat a tüntetések háttérében.2006-09-19 12:18:00 0
Tüntetés a Parlamentnél - koporsó a Rákóczi-szobor előttKoporsót helyeztek el kedden délelőtt a Kossuth téren a Rákóczi-szobor előtt az Inconnu művészeti csoport nevében. A fekete drapériával letakart faállványon elhelyezett koporsó felirata: "Temetjük a Gyurcsány-kormányt! Nektek nincs feltámadás!"2006-09-19 12:14:00 0
Tovább zuhan a budapesti részvényindexA Budapesti Értéktéktőzsde részvényindexe a mínusz 260 pontos nyitás után tovább esett kedden délelőtt.2006-09-19 12:09:00 0
Zárt ajtók mögött ülésezik a nemzetbiztonsági és a rendészeti bizottság2006-09-19 11:53:00 0
A Fiatal Baloldal a tüntetés elhalasztására kéri a HÖOK-ot2006-09-19 11:51:00 0
Combino karambolozott az 1-es villamos vonalán2006-09-19 11:46:00 0
Nem állt le a hazudozás a pénzügyek körül - A Magyar Nemzet interjúja Mellár TamássalNem öntenek tiszta vizet a pohárba a vasárnap esti miniszterelnöki nyilatkozatok, hanem tovább folytatják a hazugságokat - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Mellár Tamás. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke úgy véli, az elmúlt évekhez hasonló adatkozmetikázásra nem akadt példa a rendszerváltás óta. Mellár szerint a miniszterelnök megpróbálja a hiány és az adósság növekedését egy krónikus, visszatérő problémaként beállítani, ez azonban nem felel meg a valóságnak.2006-09-19 11:44:00 0
Répássy: a rendőrségnek komoly felelőssége van2006-09-19 11:42:00 0
Rudi Zoltán magukra hagyta vendégeitTörök Gábor politológus Juhász Ferenc szocialista alelnökkel és Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével hétfő éjszaka bent ragadt a televízió épületében.2006-09-19 10:26:00 0
Elképesztő szakmai hibaElképesztő szakmai hibának nevezte Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a Magyar Televíziót védő rendőri erők magára hagyták a vízágyút és annak személyzetét.2006-09-19 10:15:00 0
Sólyom hivatalába kérette Petréteit és a rendőrségi vezetőketSólyom László hivatalába kérette Petrétei Józsefet és a rendőrségi vezetőket.2006-09-19 10:11:00 0
Vidéken is több ezren tüntettek az éjjelVidéken is több ezren tüntettek Gyurcsány Ferenc ellen, a miniszterelnök lemondását követelve.2006-09-19 09:33:00 0
A Fidesz elnöksége dönt majd a szeptember 23-i nagygyűlésrőlA Fidesz elnöksége több alkalommal is összeül a héten, s ennek során dönt a szeptember 23-ára, a Hősök terére tervezett nagygyűlésről - mondta el Répássy Róbert frakcióigazgató hétfőn éjjel az MTI-nek.2006-09-19 09:06:00 0
Elcsendesült Budapest belvárosaKedd hajnalban csönd volt a főváros központi részein - jelentette a helyszínről az InfoRádió tudósítója. A Kossuth téren néhány tucat tüntető látható, míg a Szabadság tér és környéke csendes, csak a helyszínelő és az azt biztosító rendőrök láthatók.2006-09-19 08:54:00 0
Minden jelentős külföldi hírcsatorna átvette a HírTV adásátA világ vezető napilapjai címlapukon hozták a Budapesten történteket, minden jelentős hírcsatorna átvette a HírTV élő adását - értesült a HavariaPress.2006-09-19 08:41:00 0
Schlett István: Gyurcsány politikája káoszhoz vezetA titokban való döntéshozatal a parlament normáinak megsértését jelenti - mondta Schlett István politológus, az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, a nyilvánosságra került beszéd kapcsán kialakult helyzet nem az elit, hanem Gyurcsány Ferenc problémája.2006-09-19 08:29:00 0
Az emberek csalódottságát a hazugság politikája okozzaAz emberek csalódottságát a hazugság politikája okozza - értékelte hétfőről keddre virradó éjjel a Budapesten zajló tüntetéseket Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek.2006-09-19 08:24:00 1
Az MSZP rendpárti nyilatkozatot akar a HáztólAz MSZP egy ötpárti nyilatkozat parlamenti elfogadását javasolja a rendről és szabadságról a házbizottság rendkívüli, kedd reggeli ülésén - közölte az ülés előtt Lendvai Ildikó.2006-09-19 08:24:00 0
Tanulhatna a bukásával szembenéző miniszterétől GyurcsányFelajánlotta lemondását keddre virradó éjjel, a Szabadság téri tüntetés idején saját alkalmatlanságával szembesülő Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azonban nem fogadta el, és arra kérte a tárcavezetőt, maradjon a helyén. A Házelnök közben a sérült rendőröket látogatja.2006-09-19 08:13:00 0
Titkosított MagyarországPokorni Zoltán szerint a miniszterelnököt a nyilvánosságra került beszéd morálisan megsemmisítette: kiderült róla, hogy politikai kalandor. Valójában azonban Gyurcsány réges-rég, még KISZ-vezető korában megsemmisült morálisan, s azóta ennek megfelelően viselkedik. Éppen ez az ő titka, jobban már nem tud megsemmisülni.2006-09-19 08:06:00 0
Kaposvár főterén is a miniszterelnök lemondását követeltékKaposvár főterén este 6 órától gyülekeztek a miniszterelnök lemondását követelő demonstrálók; a tiltakozó akció mintegy háromszáz résztvevője a tüntetés kedd esti folytatására bíztatta egymást, közülük sokan tíz óra után még kisebb-nagyobb csoportokban járták az utcákat.2006-09-19 08:01:00 0
Média, mint a független hatalmi ág?Gyurcsány Ferenc a májusi MSZP-frakcióról kiszivárgott felvételen beszél arról is, hogy fel kell készíteni a legbefolyásosabb lapok szerkesztőit, publicistáit, hogy milyen reformokra számíthatnak. Az Origo megkeresett több politikai lapot, ezek közül a Népszabadság főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy Gyurcsány járt náluk még a megszorítások részleteinek nyilvánosságra kerülése előtt, a Népszava főszerkesztője pedig azt mondta, szoktak háttérbeszélgetésre járni.2006-09-19 07:55:00 0
A kormányfő lemondását követelték Szegeden isA miniszterelnök és a kormány lemondását követelte három-négyezer demonstráló Szeged belvárosában hétfőn este; a tiltakozó akció, amely kedden is folytatódik, tíz óra után ért véget.2006-09-19 07:55:00 0
Ostrom utánHosszas ostromot követően a budapesti Szabadság téren a tüntetők betörték és elfoglalták a Magyar Televízió épületének bejáratát. A Magyar Televízió addigra leállította adását és munkatársai sem tartózkodtak benn, így az egyik tüntető az MTV épületében, egy kereskedelmi adó adásában olvasta fel követeléseiket. A rendőrség csak e percekben jutott be a tüntetők által elfoglalt székházba, melynek lángolását a tűzoltók időközben eloltották.2006-09-19 07:45:00 0
Az országgyűlés feloszlatását követelték KecskemétenMintegy 50 ember kezdett néma demonstrációt hétfőn Kecskemét főterén, a városháza előtt; a spontán szerveződött tiltakozásra összegyűlt tömeg fél óra alatt 150-200 fősre növekedett. Hétfő este ismeretlen elkövetők tojással dobálták meg az MSZP Kőhíd utcai irodáját.2006-09-19 07:40:00 0
Hazugságból nem lehet új Miskolcot építeniGyurcsány Ferenc, hogy megtartsa kormányzati hatalmát, éveken át hazudott - mutat rá sajtóközleményében a Fidesz miskolci elnöksége.2006-09-19 07:34:00 0
Gyertyás demonstrációt tartottak SzombathelyenGyertyagyújtással, a Himnusz, a Szózat és a székely himnusz eléneklésével demonstráltak hétfőn este több mint négyszázan Szombathely főterén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előző nap nyilvánosságra került beszédének tartalma és hangneme miatt.2006-09-19 07:31:00 0
Szijjártó: A hazugságnak beláthatatlan következményei vannakA Fidesz kommunikációs vezetője szerint az emberek elemi kétségbeesése és elemi csalódottsága vezetett odáig, ami most történik Budapesten. A hazugság politikájának sokszor beláthatatlan következményei vannak - mondta Szijjártó Péter hétfő éjszaka az RTL Klub rendkívüli híradásában.2006-09-19 01:10:00 0
Nem vesz részt a keddi parlamenti vitanapon a FideszNem vesz részt a keddi parlamenti vitanapon a Fidesz - jelentette be a Magyar Televízió Az Este című műsorában hétfő este Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.2006-09-18 23:12:00 0
Nyíregyházán háromszázan tüntettek a polgármesteri hivatal előtti térenMintegy háromszázan tüntettek Nyíregyházán a polgármesteri hivatal előtti téren hétfő este, a demonstrálók a Gyurcsány-kormány távozását követelték.2006-09-18 20:45:00 0
Mintegy hétszázan demonstráltak a Gyurcsány-beszéd miatt PécsettGyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonöszödi frakcióülésén elhangzott beszéde elleni tiltakozásul mintegy hétszázan demonstráltak hétfőn este Pécs központjában.2006-09-18 20:43:00 0
Kormányzati irányváltást vár az MSZP társadalompolitikai tagozataA társadalmi-gazdasági fordulat csak az eddiginél őszintébb, erkölcsösebb és a nemzet gondjait valósan számba vevő politikával érhető el - közölte az MTI-vel az MSZP társadalompolitikai tagozata hétfőn este, hozzátéve, hogy ennek érdekében kormányzati irányváltást vár, ha kell személyi konzekvenciákkal együtt.2006-09-18 20:42:00 0
Csendes demonstráció Veszprémben és PápánCsendes demonstrációt tart hétfőn este mintegy száz ember Veszprémben, a városháza előtti Óváros téren; rendőrök nincsenek a helyszínen, csupán egy rendőrautó áll a tértől ötven méternyire.2006-09-18 20:27:00 0
Kaposvár főterén mintegy 300-an követelték a miniszterelnök lemondásátKaposvár főterén este 6 órától gyülekeztek a miniszterelnök lemondását követelő demonstrálók.2006-09-18 20:17:00 0
A kormányfő lemondását követelik a demonstrálók SzegedenA miniszterelnök és a kormány lemondását követelte mintegy ezer demonstráló Szegeden a polgármesteri hivatal előtt hétfőn este.2006-09-18 20:15:00 0
Orbán Viktor egy nappal korábban tér hazaOrbán Viktor, a Fidesz elnöke Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén vett részt - közölte a Fidesz sajtóosztálya.2006-09-18 20:04:00 0
Az ÁPV még az idén le akarja zárni a Malév eladásátAz Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. még az idén le akarja zárni a Malév múlt héten kiírt privatizációját és bízik abban, hogy a tárgyalásos eljárás sikeres lesz - mondta hétfőn sajtóbeszélgetésen Somkuti István a privatizációs szervezet tranzakciós vezérigazgató-helyettese.2006-09-18 20:03:00 0
A tandíj bevezetése ellen demonstráltak PécsettTiltakozásul mintegy ezer hallgató vonult az utcára hétfőn Pécsett, hogy így fejezze ki nemtetszését a felsőoktatásban tervezett fejlesztési hozzájárulás bevezetése ellen.2006-09-18 20:01:00 0
A szólásszabadság nem a hazug szólás szabadságaA Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnöksége nyilatkozatában azt írja Gyurcsány Ferenc vasárnap kiszivárgott szavaira reagálva, hogy a szólásszabadság nem cserélhető fel a hazug szólás szabadságával.2006-09-18 19:58:00 0
Vidéken sok helyen nem egységes az MSZP-SZDSZ koalícióAmíg a fővárosban az MSZP és az SZDSZ egyezségre jutott, és közösen indítják Demszky Gábort a főpolgármesteri székért, addig a megyei jogú városok jelentős részében a kormánypártok nem tudtak megegyezni, nem találtak közös polgármesterjelöltet.2006-09-18 19:35:00 0
Meddig falaznak még a kormánypártok a hazug miniszterelnöknek?A labda ott pattog a játéktér bal felén, a Magyar Szocialista Párttól és a Szabad Demokraták Szövetségétől határorozott véleményt kérünk, azonosulnak-e Gyurcsány Ferenc bejelentésével, azonosulnak-e azzal, hogy négy évig semmit nem csináltak kormányon, másfél-két évig pedig folyamatosan hazudtak - mondta Navracsics Tibor a Fidesz és a KDNP közös frakcióülésének nyilvános részén.2006-09-18 19:33:00 0
Az igazság választásaSchmitt Pál a Fidesz alelnöke Horváth István szekszárdi polgármester- jelölt (Fidesz) meghívására érkezett a szőlő és bor városába, ahol a helyi vállalkozókat és gazdasági szakembereket tájékoztatta az Európai Uniós pályázati lehetőségekről és a 2007-2013 közötti Uniós költségvetési irányelvekről.2006-09-18 18:59:00 0
Ötezerre nőtt a tiltakozók száma a Parlament előttMintegy 5.000 fős tömeg gyűlt össze hétfőn délutánra a Parlament épülete előtt és a felszólalók folyamatosan Gyurcsány Ferenc lemondását, illetve a kormány távozását követelik.2006-09-18 18:34:00 0
Gyurcsány távozását követelték MiskolconMintegy ezer ember Gyurcsány Ferenc távozását követelve hétfő délután demonstrált Miskolc belvárosában.2006-09-18 18:28:00 0
A Fidesz elnökségének felhívásaA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy alkotmányos eszközökkel elérjük a kormány távozását - írja a Fidesz elnöksége hétfői közleményében.2006-09-18 18:02:00 0
A FIDESZ ELNÖKSÉGÉNEK FELHÍVÁSA2006-09-18 17:51:00 0
Az MSZP-n belül is élesen bírálják GyurcsánytGazsó Ferenc, MSZP társadalomtagozatának tiszteletbeli elnöke kijelentette: Gyurcsány "tökéletesen alkalmatlan" az ország vezetésére.2006-09-18 17:30:00 0
Kampánycélú ötletelés a XI. kerületbenA budai Skála Áruház körzetében élők érdekeit jobban figyelembe vevő, új szabályozási tervet szorgalmaz Molnár Gyula XI. kerületi polgármester. Kupper András, a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje és Balás-Piri László, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezető "nevetséges, kampányjellegű" felvetésnek tartja a szocialista polgármester indítványát.2006-09-18 16:37:00 0
A Magosz demonstrációs bizottságot állít felA Fidesszel szövetséges Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) hétfői rendkívüli elnökségi ülésén országos demonstrációs bizottságot állított fel, a kormányfő nyilvánosságra került beszéde kapcsán kialakult helyzet miatt - közölte az MTI-vel Budai Gyula szövetségi igazgató.2006-09-18 16:35:00 0
Szeptember 26-án lesz nyilvános az EB véleménye a konvergenciaprogramrólSzerepel az Európai Bizottság szeptember 26-i strasbourgi ülésének napirendjén Magyarország konvergenciaprogramjának értékelése - tudta meg az MTI hétfőn a brüsszeli testületnél.2006-09-18 16:32:00 0
Hogy érzi magát Botka?A Fidesz szegedi polgármesterjelöltje, Oláh János nyugalmat kért választóit és azt, hogy ne az utcán, hanem az urnáknál fejezzék ki elégedetlenségüket.2006-09-18 16:15:00 0
Szemléletváltással a városért!A Fidesz-KDNP-Gazdakör polgármesterjelöltje, Márton Attila, az elmúlt másfél hétben a város tíz választó körzetét járta. Az ott szerzett tapasztalatokról kérdeztük.2006-09-18 16:05:00 0
"Nézz nyitott szemmel erre a házra!"Hálaadó istentiszteletet tartott Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, zsinati elnök a biharnagybajomi református templomban, annak kapcsán, hogy hat hónap alatt kívül-belül felújították Isten házát.2006-09-18 16:04:00 0
Tüntetések országszerteNyíregyháza megmozdulásokra készül, Győrben és Debrecenben is tüntetnek Gyurcsány ellen.2006-09-18 16:03:00 0
Kulturális központ kíván lenni a Néprajzi MúzeumZenés programokkal, fiatalokat megcélzó stratégiával igazi kulturális központtá kíván válni a budapesti Néprajzi Múzeum, amelynek igazgatója hétfőn ismertette az intézmény következő évadának kiállítási terveit.2006-09-18 16:03:00 0
Debreceni MSZP: óriási volt a fejlődés Kósa alatt2006-09-18 16:02:00 0
A határszélen élők is mernek álmodniA múltat tiszteljük a jelenben, s tartsuk meg a jövőben - e szavakkal kezdte Kovács Miklósné, Nagykereki polgármestere, a Fidesz polgármesterjelöltje, a Bocskai Várkastélyt körülvevő új kerítés avató ünnepségén résztvevőket, köztük Kósa Lajost, az ország második legnagyobb városát sikeresen vezető polgármesterét, Vitányi István országgyűlési képviselőt és Pálfiné Pántya Anikót, a két hónapja elhunyt európai parlamenti képviselő özvegyét.2006-09-18 15:59:00 0
"Itt az ideje, hogy távozzon a közéletből"A Fidesz Hajdú-Bihar megyei országgyűlési képviselői felszólítják az MSZP térségi önkormányzati képviselő- és polgármesterjelöltjeit, hogy határolódjanak el Gyurcsány Ferenctől, és nyilvánítsák ki, hogy a kormányfőnek és kormányának szerintük is távoznia kell a közéletből - mondta a Fidesz három országgyűlési képviselője - Halász János, Pósán László és Rácz Róbert - hétfőn Debrecenben közösen tartott sajtótájékoztatóján.2006-09-18 15:54:00 0
Professzorok Batthyány Köre: távozzon a kormány!A kormány távozását szorgalmazta a nyilvánosságra került Gyurcsány-beszéd kapcsán a Professzorok Batthyány Köre hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.2006-09-18 15:49:00 0
"Egyre nagyobb veszélyben a gyermekek gyógyítása"Már tapasztalhatók az első jelei annak, hogy a magyarországi gyermekellátás kritikus helyzetbe került a finanszírozás korlátozása miatt, az országos intézmények pedig nem tudják felvenni a komplikációkkal oda irányított betegeket - mondta az InfoRádiónak az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója.2006-09-18 15:42:00 0
Kovács Tamás jelölését támogatják a frakcióvezetőkAz öt parlamenti frakció vezetője támogatólag terjeszti képviselőcsoportja elé az államfő javaslatát, hogy Kovács Tamás altábornagy legyen a legfőbb ügyész - közölték a frakcióvezetők hétfőn Budapesten.2006-09-18 14:47:00 0
Gyurcsány megbuktatására készülnek balliberális értelmiségiekMégsem a frakció ülésén rögzített, úgynevezett hivatalos felvételt hozták nyilvánosságra tegnap, pedig a miniszterelnök ezt állította. A hvg.hu információi szerint a felvételt a Gyurcsány ellen dolgozó szocialista politikusok szivárogtatták ki a sajtónak. Eközben a balliberális értelmiség egy csoportja állítólag Gyurcsány megbuktatására készül.2006-09-18 14:42:00 0
Gyurcsány Ferenc válságba sodorta az országotGyurcsány Ferenc morális válságba sodorta az országot -jelentette ki a köztársasági elnök pár perccel ezelőtt véget ért sajtóértekezletén. Sólyom László hozzátette: Gyurcsány a kialakult morális válságot tovább fokozta azzal, hogy nem határolódott el korábbi szavaitól, és megpróbálta saját felelősségét másokra terhelni.2006-09-18 14:42:00 0
Kordonnal védik az MSZP-székházat2006-09-18 14:42:00 0
Cáfolják a rendkívüli állapotot bevezetéséről szóló híreszteléseketNem igazak azok a híresztelések, hogy a kormány javasolná a rendkívüli állapot bevezetésének megfontolását, illetve, hogy ez ügyben, illetve egyáltalán ülésezett volna a Nemzetbiztonsági Kabinet - közölte hétfőn az MTI érdeklődésére Dank Emese kormányszóvivő.2006-09-18 14:41:00 0
Gyurcsánynak híre ment a nagyvilágbanA vasárnap délután nyilvánosságra hozott hangfelvétel, melyen Gyurcsány Ferenc elismeri, hogy hazudtak az országnak, bejárta a világsajtót. A BBC, a Financial Times és a Reuters is foglalkozik a kiszivárgott felvétellel, a vasárnap este a Kossuth téren szerveződött demonstrációval, és az eset lehetséges következményeivel.2006-09-18 14:40:00 0
A kormányfő nem érti a demokráciát, nem érti az alkotmányos rendet2006-09-18 14:40:00 0
Két mondat Magyarország hazug miniszterelnökétől2006-09-18 14:40:00 0
Az MSZP honlapján már Gyurcsány bukásáról beszélnekAz MSZP internetes fórumán már Gyurcsány Ferenc lehetséges utódait találgatják.2006-09-18 14:39:00 0
Ciprusra induló békefenntartó katonákat búcsúztattakAz ENSZ ciprusi békefenntartó missziójába szolgálatra induló katonákat búcsúztattak hétfőn a Szolnokon a Magyar Honvédség (MH) 86. Szolnok Helikopter Ezredénél, az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázison; a háromszáz jelentkezőből kiválasztott ötvenegy missziós a gyakorlatnak megfelelően fél évet tölt a szigetországban.2006-09-18 14:03:00 0
Békefenntartók ellen követtek el merényletet AfganisztábanAfgán gyerekeknek ajándékot osztogató kanadai békefenntartók ellen követettek el hétfőn öngyilkos merénylet Dél-Afganisztánban - a támadásban négy katona életét vesztette, sok gyerek is megsebesült.2006-09-18 13:55:00 0
"Kormányozhatatlansági helyzetet" teremthet a Gyurcsány-beszédA Századvég Alapítvány elnöke szerint "megengedhetetlen egy demokráciában, hogy bármilyen eszközt igénybe lehessen venni a hatalom megszerzéséért vagy megtartásáért".2006-09-18 13:54:00 0
Megkezdődött Gyurcsány és Putyin tárgyalása SzocsibanAz orosz és a magyar agrártárca együttműködési megállapodást ír alá Vlagyimir Putyin elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői, szocsi találkozója alkalmával.2006-09-18 13:53:00 0
Tarlós: nincs fedezete Demszky Podmaniczky programjánakDemszky Gábor becsapja a budapestieket, amikor azt a látszatot kelti, hogy a Podmaniczky program végrehajtható, hiszen a miniszterelnök vasárnap kimondta, hogy ennek nincs meg a fedezete, az ország túlment a lehetőségein - mondta Tarlós István főpolgármester-jelölt hétfőn, a VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezete által szervezett fórumon.2006-09-18 13:52:00 0
Tarlós: nincs fedezet Demszky programjáraTarlós István független főpolgármester-jelölt szerint Demszky Gábor állításával ellentétben nincs fedezet a Podmaniczky-program megvalósítására.2006-09-18 13:52:00 0
Fidesz-KDNP: az államfő oldja meg az alkotmányos válságotA Fidesz-KDNP-frakciószövetség felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy az alkotmány alapján tegye meg a szükséges lépéseket az alkotmányos válságként értékelt helyzet megoldására - jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP-frakció vezetője hétfőn Budapesten.2006-09-18 13:51:00 0
Az államfő Kovács Tamást jelöli legfőbb ügyésznekSólyom László köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában, az öt parlamenti párt frakcióvezetőjének jelenlétében jelentette be, hogy Kovács Tamás altábornagyot, katonai főügyészt jelöli legfőbb ügyésznek.2006-09-18 13:21:00 0
A Fidesz és a KDNP levele az MSZP elnökéhezMint azt délelőtti sajtótájékoztatójukon bejelentették, Navracsics Tibor és Semjén Zsolt közös levelet juttatott el Hiller Istvánhoz, az MSZP elnökéhez a vasárnap nyilvánosságra került Gyurcsány-felvétellel kapcsolatban. Az alábbiakban a levél teljes szövegét közöljük.2006-09-18 13:17:00 0
Az MSZP magára veszi Gyurcsány hazugságait2006-09-18 12:09:00 0
Gyorshír: hamarosan újabb sajtótájékoztató2006-09-18 12:04:00 0
Tüntetés a Parlamentnél - továbbra is békésenFüttyszóval, spontán beszédekkel, közös énekléssel, de továbbra is békésen tiltakoznak a tüntetők hétfőn délelőtt a miniszterelnök májusi, előző nap nyilvánosságot kapott beszéde miatt a Parlament előtt, ahol 11 órára ötszáz fölé nőtt a jelenlévők száma.2006-09-18 11:46:00 0
A kormánynak mennie kellGyurcsány Ferenc nem kívánatos személlyé vált a magyar politikai életben. A kormánynak menni kell - hangzott el Navracsics Tibor és Semjén Zsolt sajtótájékoztatóján. A Fidesz minden alkotmányos eszközt megragad ahhoz, hogy a kormányt távozásra bírja. A párt vezetői délben találkoznak Sólyom László köztársasági elnökkel.2006-09-18 11:29:00 1
A Fidesz és a KDNP 10.30-tól tart közös sajtótájékoztatótA Fidesz és a KDNP ma délelőtt 10:30-tól közös sajtótájékoztató keretében reagál Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elhangzott mondataira.2006-09-18 10:28:00 0
Gyurcsány rákontráz hazugságaira2006-09-18 10:15:00 0
"Nem megyünk haza" - a tüntetők kitartanak a Parlament előttHétfő délelőtt is folytatódott a Parlament előtt a kormányellenes tüntetés. A mintegy száz ember azt skandálja, hogy "Nem megyünk haza" - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.2006-09-18 10:00:00 0
Kuncze Gábor nem tudta, hogy baj van2006-09-18 09:29:00 0
Mit kíván a magyar gyermek? - A nagycsaládok sivataga, MagyarországTizenegy év után, 2006. szeptember 16-án ismét tüntettek a nagycsaládosok. Megújrázták a Bokros-csomag elleni demonstrációjukat, a Pénzügyminisztériumtól a Parlamentig tartó menetet, és megint petícióztak egy jót.2006-09-18 09:11:00 0
Ritka szép pillanat lett volna Gyurcsány vallomása?2006-09-18 08:43:00 0
Gyurcsány nem mond le, de továbbra is hazudikHatározottan kijelentette Gyurcsány Ferenc: nem mond le a nyilvánosságra hozott hangfelvételek miatt, sőt, büszke arra, hogy a baloldalnak sikerült kitörni a hazugságok bűvköréből. Gyurcsány felszólította az ellenzéki politikusokat: inkább ők gondolják meg a további politikai szerepvállalásaikat. A kormányfő tagadta, hogy a hazugság beismerése a kampányígéretekre vonatkozott volna. A hangfelvételek azonban mást bizonyítanak.2006-09-18 08:36:00 0
Pokorni Zoltán: Gyurcsány Ferenc morálisan megsemmisültA Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc "morálisan megsemmisült miniszterelnök", akivel "sem itthon, sem Európában nem lehet dolgozni".2006-09-18 08:29:00 0
Egyszer az életbenAmi annak idején Al Caponénak az adócsalás, az lehet Gyurcsány Ferencnek a tegnap nyilvánosságra került hangfelvétel. Ez lenne az a bizonyos banánhéj? Nem az elemi üzleti tisztesség normáit sértő, sok esetben alaposan gyaníthatóan a hatályos jogszabályokra is fittyet hányó meggazdagodás vagy a kormányfői praxisában elkövetett tévedések, mulasztások?2006-09-18 08:26:00 0
Gyurcsány beismerése - Zalaegerszeg és Szeged is megmozdultHétfőn, a hajnali órákban is folytatódott az a tüntetés, a mely az esti órákban kezdődött meg a budapesti Kossuth téren. Gyurcsány Ferenc egy korábbi, a belpolitikai életet is felkavaró nyilatkozata váltotta ki a megmozdulást. Zalaegerszegen szintén az utcára vonultak az emberek. A rendőrség nagy erőkkel vonult az Országház elé. Elemzők szerint bizalmi válság alakult ki.2006-09-18 08:01:00 0
Több ezren tüntettek a Parlament előttTöbb ezren követelték Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását a Parlament előtt a vasárnap este kezdődött demonstráción. A túlnyomó többségében fiatalokból álló tömeg folyamatosan fütyült, sípolt és az "Elkúrtad!", "Mondjon le!", "Vesszen a kormány!", "'56, '56"szavakat skandálták - jelentették az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói.2006-09-18 07:48:00 0
A kormány bekötötte az emberek szemétKormányzati "átverésshowt" látunk az országban - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke vasárnap Veszprémben.2006-09-17 17:23:00 0
Egy titkos hangfelvétel leleplezte Gyurcsányt: "Másfél évig hazudtunk..."Egy hangfelvétel tanúsága szerint a miniszterelnök egy májusi szocialista frakcióülésen elismerte, hogy végighazudták a választások előtti másfél évet, miközben - saját szavai szerint - négy évig nem csináltak semmit. A Magyar Rádió birtokába jutott felvétel Balatonőszödön készült május 26-án.2006-09-17 16:18:00 1
Izrael már majdnem kivonultAz izraeli erők kivonultak már a Hezbollah elleni hadműveletekben elfoglalt libanoni területek több mint 80 százalékáról, átadva azok ellenőrzését az ENSZ békefenntartóinak - közölte vasárnap az izraeli hadsereg.2006-09-17 16:04:00 0
Levált a nemzetközi űrállomásról az AtlantisAz űrrepülőgép még tett egy kört az ISS körül, miközben az űrhajósok ellenőrizték a berendezések állapotát, megtekintették az űrállomáson végzett munkájuk eredményét és elindultak a Föld felé.2006-09-17 15:36:00 0
Abbász felfüggesztette a tárgyalásokat a HamásszalA palesztin elnök befagyasztotta a tárgyalásokat az egységkormányról a Hamásszal - értesült a Reuters hírügynökség.2006-09-17 15:02:00 0
Bosszú a pápa szavaiért? - lelőttek egy katolikus apácátAgyonlőttek egy olasz katolikus apácát a szomáliai főváros egyik kórházában. Egy helyi vallási vezető szerint a gyilkossággal valószínűleg a pápa szavait bosszulták meg.2006-09-17 14:51:00 0
Boldoggá avatták Salkaházi SárátBudapesten boldoggá avatták Salkaházi Sárát. A Bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros olvasta fel XVI. Benedek pápa erről szóló apostoli levelét. A boldoggá avatási eljárást tíz éve indította meg a Szociális Testvérek Társasága, a Vatikáni Államtitkárság idén engedélyezte azt.2006-09-17 14:27:00 0
Embert ölt a tájfun JapánbanHat ember meghalt, egy eltűnt és 140 megsérült Japán délnyugati részében a Sansan tájfun keltette heves esőzésben és szélviharban.2006-09-17 14:19:00 0
Borkai Zsoltot lejárató szórólapozás GyőröttBorkai Zsoltot, a Fidesz-KDNP győri polgármester-jelöltjét lejárató szórólap terjesztésén ért nyolc-tíz budapesti fiatalt a Fidesz egyik önkormányzati képviselőjelöltje Győrött - közölte Benkő Szilárd, a Fidesz győri szervezetének kampányfőnöke vasárnap.2006-09-17 13:31:00 0
IMF - összecsapás a szavazati kvótákrólAz IMF-en belüli szavazati jogok új súlyozása körül fellángoltak a szenvedélyek a nemzetközi szervezet hivatalosan hétfőn kezdődő szingapúri közgyűlés előtt: a nagy, megerősödött fejlődő országok alulsúlyozottnak tartják a maguk szavazati erejét, jóllehet az IMF-ben már jó ideje szó van a szavazati arányok változtatásáról.2006-09-17 13:26:00 0
Demszky gyávaMegdöbbenéssel értesültem arról, hogy Demszky Gábor újfent megfutamodik a szemtől szemben tartott vita elől, minthogy visszautasítja a 26-ára szóló kihívásomat. Nem mer egy Demszky-Tarlós négyszemközti összecsapáson részt venni, hanem elbújik a többi listavezető háta mögé, és csak a listavezetők 9 fős, illetve az összes jelölt 5 fős vitáján hajlandó megjelenni.2006-09-17 12:21:00 0
Schmitt: A választáson való részvétel a legfontosabbA választáson való részvétel a legfontosabb, ennek érdekében járják a Fidesz vezetői az országot - jelentette ki szombaton Schmitt Pál az MTI tudósítójának. Mint fogalmazott, revansvágy él az emberekben, és ha a október elsején a Fidesz nyer, az fontos üzenet lesz a kormány számára.2006-09-17 12:17:00 0
Utoljára Rákosi süllyesztette le ennyire az országotVisszautasította a miniszterelnök kioktató szavait Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombaton a Békés megyei Vésztőn. Mint mondta, a legarcátlanabb és legvisszataszítóbb Gyurcsány viselkedésében az, hogy közös felelősségről papol, miközben nem képes elszámolni a saját felelőségükkel.2006-09-17 12:02:00 0
Száz nap, száz csapás"A második Gyurcsány-kormány első száz napja száz hazugságot hozott" - reagált Szijjártó Péter Lendvai Ildikó mai sajtótájékoztatójára, ahol a kormány első száz napját értékelte az MSZP-s politikus.2006-09-17 11:50:00 0
Népszavazás a Dnyeszteren túlNépszavazás kezdődött vasárnap Moldova Dnyeszteren túli, orosz anyanyelvűek lakta területén arról, hogy tovább kövesse-e az országrész a régi célját: az elszakadást Moldovától és a csatlakozást Oroszországhoz.2006-09-17 11:45:00 0
Ma választ SvédországSvédországban vasárnap reggel megkezdődtek a parlamenti választások, amelyben a jobbközép tömörülés, amely azt ígéri, hogy finomítana a svéd jóléti rendszeren, átveheti a hatalmat a kormányzó szociáldemokratáktól és szövetségeseitől.2006-09-17 11:31:00 0
Demszky nem vállalja a vitátDemszky Gábor nem fogadja el Tarlós István kihívását. Mint mondta: az egymáshoz intézett kérdéseket a médián keresztül is meg tudják beszélni.2006-09-17 11:28:00 0
El a kezekkel a tiszta magyar agrárkörnyezettől!Az MSZP megengedő álláspontjával szemben a Fidesz a génmanipulált növények termesztésének teljes tiltása mellett foglal állást - hangsúlyozta vasárnapi sajtótájékoztatóján Font Sándor, a Szövetség szakpolitikusa.2006-09-17 10:59:00 1
Titkos ENSZ-iratok kerülnek nyilvánosságra '56-rólAz 1956-os magyar eseményekkel kapcsolatos, részben titkos ENSZ-dokumentumokat és a világszervezet tizenhét, a forradalomhoz kapcsolódó határozatát is tartalmazza az a kötet, amelyet szeptember 25-én mutatnak be Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Magyar ENSZ Társaság.2006-09-17 10:18:00 0
Ismét tárgyalja az Ab hétfői ülésén a köztársasági elnök egyik beadványátJövő héten ismét tárgyalja az Alkotmánybíróság (Ab) a köztársasági elnök egyik beadványát, amelyben a felsőoktatási törvény egy rendelkezését támadja az államfő - derül ki az Ab napirendjéből.2006-09-17 10:14:00 0
Merénylet Thaiföldön: öt halott és félszáz sebesültLegkevesebb öten meghaltak, és több mint ötvenen megsebesültek szombaton este a Thaiföld déli részén elkövetett robbantássorozatban.2006-09-17 10:12:00 0
Szigorú biztonsági intézkedésekkel védik a pápátSzigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek a Vatikánban XVI. Benedek pápa szokásos áldásosztására.2006-09-17 10:06:00 0
Gátlás nélkül2006-09-16 23:19:00 0
Támadással fenyegették meg a Vatikánt Benedek pápa beszéde miatt"Esküszünk, hogy elpusztítjuk kereszteseket Róma szívében, a Vatikánt támadás éri majd és pápátok siratni fogja" - állt a Dzsais al-Mudzsahidin iraki fegyveres csoportnak az interneten közzétett közleményében. A szövegben heves kirohanást intéztek a "cionizált keresztények és a gyűlölködő keresztesek" ellen. A csoport az üzenettel együtt közzétett hat filmfelvételt Irakban lévő amerikai katonai célpontok elleni támadásokról, "a keresztesek kutyájának (a pápának) ajánlva".2006-09-16 18:31:00 0
Klaus szerint Prágának is érdeke a jó magyar-szlovák viszonyCsehország rendkívül érdekelt abban, hogy mihamarabb nyugvópontra jusson a szlovák-magyar viszony, mert a cseh határoktól keletre fekvő régió stabilitása Prága számára létfontosságú - jelentette ki Václav Klaus cseh államfő abban az interjúban, amelyet a Visegrádi Csoport kétnapos találkozója után adott szombaton a közszolgálati cseh televíziónak.2006-09-16 18:26:00 0
Orbán Viktor a Politikai Elítéltek Közösségének tiszteletbeli tagja lettA Politikai Elítéltek Közössége tiszteletbeli tagjává választották többek között Orbán Viktor volt miniszterelnököt, Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt és feleségét; az erről szóló emlékplaketteket a szervezet 15 éves megalakulása alkalmából tartott megemlékezésen szombaton, Budapesten adták át.2006-09-16 17:34:00 0
A közép-európai szakszervezetek is kiállnak a magyar érdekvédők mellettMagyar javaslatra bekerült a közép-európai szakszervezeti találkozó állásfoglalásába, hogy valamennyi munkaórát és oktatási intézményi feladatot díjazni kell - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szombaton az MTI-vel.2006-09-16 16:54:00 0
Demszky: Hitelt veszünk fel, mert jól gazdálkodunk2006-09-16 15:51:00 0
Nem táplál illúziókat a parlamenti vitanap iránt a FideszNem táplál illúziókat a parlamenti vitanap iránt a Fidesz, mivel Gyurcsány Ferenc és kormánya továbbra is süket a párbeszédre, mégis alaposan felkészültek rá és három fő irányra koncentrálnak a javaslataikkal - mondta Navracsics Tibor szombaton, veszprémi sajtótájékoztatóján.2006-09-16 15:48:00 0
A pápa "rendkívül sajnálja", hogy regensburgi beszédévelXVI. Benedek pápa "rendkívül sajnálja", hogy megbánthatta a muszlimokat regensburgi beszédének egyes részeivel, amelyeket szándékaival ellentétesen értelmeztek - közölte a szentszéki sajtószolgálat útján szombaton Tarcisio Bertone bíboros, a Vatikán új államtitkára.2006-09-16 15:44:00 0
MDF-es listavezető gyilkolt MarcalibanEgy 50 éves marcali férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy több lövéssel megölt egy 34 éves helybeli férfit a Marcali mellett lévő ipartelepen - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.2006-09-16 15:14:00 0
Nemet mondtak a nagycsaládosok isCsaládok százai tüntettek szombaton Budapesten a kormány megszorító intézkedései ellen a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) szervezésében a Kossuth téren.2006-09-16 15:09:00 0
Tarlós István vitára hívta Demszky GábortTarlós István felszólította Demszky Gábort, hogy álljon ki vele egy vitára szeptember 26-án a Vörösmarty téren - ezt a Fidesz támogatásával induló független főpolgármester-jelölt zuglói kampánykörútján jelentette ki szombaton.2006-09-16 15:04:00 0
Martonyi: Politikamentes közigazgatás nélkül eredménytelen a politikaElőször nem a gazdaságról, hanem a demokratikus intézmények politikamentességéről kell egyetértésre jutnia a két nagy politikai oldalnak - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János.2006-09-16 13:19:00 0
Benedek pápa beszédére iszlám erőszak a válaszMolotov-koktélokat dobtak két keresztény templomra szombaton hajnalban a ciszjordániai Náblusz városában, s a támadást magára vállaló szervezet azt közölte, hogy tettükkel XVI. Benedek pápa iszlám vallásra vonatkozó, számos muszlim vezető szerint becsmérlő kijelentései ellen kívántak tiltakozni.2006-09-16 13:14:00 0
Elhunyt Demszky elődjeHosszan tartó betegség után a héten elhunyt Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács volt elnöke - közölte felesége szombaton az MTI-vel.2006-09-16 13:11:00 0
A visegrádi államok ragaszkodnak a schengeni övezet kiszélesítéséhez 2007-benA Visegrádi Csoport négy országának államfője ragaszkodik ahhoz, hogy országaik 2007-ben az eredeti terveknek megfelelően a schengeni övezeten belülre kerüljenek - jelentette ki Sólyom László, magyar köztársasági elnök szombaton a Prágától északnyugatra fekvő Lányban a visegrádi államfői csúcstalálkozó után megtartott nemzetközi sajtóértekezleten.2006-09-16 12:46:00 0
Nógrádi Zoltán a kiskereskedelem újjáélesztése mellettÚjra kell éleszteni Magyarországon az élelmiszer kiskereskedelmet, amelyhez a Nemzeti Fejlesztési Tervben kell lehetőséget teremteni - mondta Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, Mórahalom polgármestere szombaton Szegeden.2006-09-16 12:43:00 0
Utcára vonultak a nagycsaládosokTöbb ezer gyermek, szülő, nagyszülő részvételével megkezdődött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által szervezett tüntetés Budapesten szombaton délelőtt; az ország több pontjáról érkező tüntetők minisztériumról minisztériumra vonulva a kormány intézkedései ellen tiltakoznak.2006-09-16 12:18:00 0
Bankvezér az OEP élén?Szakmai körökben már kész tényként kezelik, hogy a kormány az Országos Egészségügyi Pénztár éléről a főigazgatót hamarosan leváltja, helyére pedig egy, a pénzügyi világból ismert bankvezért nevez ki - mondta Cser-Palkovics András szombaton sajtótájékoztatón.2006-09-16 11:36:00 1
ReformerekNem árt, ha megtudják végre a Gyurcsányt kifütyülő állampolgárok, hogy nem egyszerűen csak tiltakoznak a kormány és a kormányfő csalásai, ostoba intézkedései, eszeveszett tervei ellen, hanem valójában vissza akarják forgatni az idő kerekét. (Nem a városligeti Időkerékről van szó, mert az nem forog se té, se tova, hanem a történelem kerekéről.)2006-09-16 11:07:00 0
Vizitdíjjal vesz voksot DemszkyA szociális otthonainkban a főváros teljes egészében átvállalja a nyugdíjasoktól a vizitdíjat - mondta Demszky Gábor egy konferencia megnyitóján. Budapest főpolgármestere bejelentésének értelmében körülbelül négyezer nyugdíjas vizitdíját vállalja át a főváros.2006-09-16 11:06:00 0
Nagycsaládosok, mozgáskorlátozottak, zöldek, diákok: nem kérnek a Gyurcsány-csomagbólA hét végén tetőzik a tüntetési hullám, amelyek résztvevői a megszorító intézkedések ellen demonstrálnak. Szombaton a nagycsaládosok, a diákok, a mozgáskorlátozottak és a Levegő Munkacsoport vonul a Parlament elé. Ráadásul hétfőtől újabb hallgatói tiltakozások lesznek az egyetemi városokban.2006-09-16 11:05:00 0
Négymilliárd nulla munkáért: még egy percnyi anyagot sem digitalizáltakMég egyetlen percnyi archív felvételét sem digitalizálta a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) számára a Magyar Televízió (MTV), ám az intézmény eddig négy és egynegyed milliárd forintot kapott az anyagok felhasználási jogának átengedéséért - derül ki a Holub Katalin MTV-szóvivő által az MTI-nek adott válaszokból.2006-09-16 11:00:00 0
Magukat nem szorítják: állami bútorbeszerzés négymilliárdértA megszorítások idején többmilliárdos irodabútor-beszerzési tendert írt ki az állam. A Kormányszóvivői Iroda szerint a központosított közbeszerzés rendkívül költséghatékony eljárás. Az elmúlt négy esztendőben csaknem 22 milliárd forintot költöttek irodabútorokra.2006-09-16 10:27:00 0
Csőd szélén a főváros: titokban már készül a Demszky-csomagDemszky Gábor megtéveszti a választókat, amikor kampányában még több pénzről, fejlesztésekről és bővülő szociális ellátásokról beszél, ugyanis október elseje után drasztikus megszorítások, díjemelések, intézménybezárások várhatók, különben néhány hónapon belül a csőd szélére kerülhet a fővárosi önkormányzat - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Atkári János jogköreitől meg fosztott, független főpolgármester-helyettes.2006-09-16 10:24:00 0
Döntő fontosságú a vallások közötti párbeszéd a Vatikán szerintDöntő fontosságú kérdésnek nevezte pénteken a vallások közötti párbeszédet Dominique Mamberti, a vatikáni külügyek újonnan kinevezett irányítója.2006-09-16 10:22:00 0
Merkel védelmébe vette a pápát a bírálatokkal szembenVédelmébe vette XVI. Benedek pápát Angela Merkel német kancellár azokkal a vádakkal szemben, amelyek szerint a katolikus egyházfő e heti németországi látogatásán egy beszédében támadást intézett az iszlám vallás ellen.2006-09-16 10:20:00 0
Óbudán is vezet a jobboldal és polgármesterjelöltjeA Gallup augusztusban 21-22. és szeptember 12-13. között végzett közvéleménykutatást a III. kerületben 400-400 fős véletlen, telefonos mintán. A helyi önkormányzat összetétele egy jelenlegi választás során a jobboldal előretörését hozná.2006-09-16 07:06:00 0
Sikeres volt az Atlantis legénységének harmadik űrsétája isSikeres volt az Atlantis űrrepülőgép legénységének a harmadik, pénteken végrehajtott űrsétája is, amelynek során az asztronauták befejezték az előző nap kinyitott új napelemek felszerelését a nemzetközi űrállomásra (ISS), és elvégeztek néhány más munkát.2006-09-15 20:47:00 0
Kifütyülték a miniszterelnököt és egyik miniszterét isKifütyülték, és bekiabálásokkal, erőltetett nevetéssel próbálták megszakítani Molnár Lajos egészségügyi miniszter felszólalását a Magyar Gyógyszerész Kamara nagygyűlésén pénteken Budapesten. A gyűlésen az unió egyik szakembere cáfolta az egészségügyi minisztert, mondván: az egészségügyi liberalizáció nem európai uniós álláspont.2006-09-15 20:20:00 0
Az önbecsülésünkről fogunk dönteniAz önbecsülésünkről fogunk dönteni október 1-jén: az a kérdés, hogy mindent meg lehet-e velünk tenni - mondta Orbán Viktor pénteken Pápán, a városi művelődési házat zsúfolásig megtöltő érdeklődők előtt.2006-09-15 19:28:00 0
A kormány nem európai modellben gondolkodikA kormány az európai uniós pályázatoknál nem a kis- és közepes gazdaságokat, családi vállalkozásokat segítő európai modellben gondolkodik, hanem a tőkeerős nagygazdaságokat akarja támogatni - mondta Ángyán József, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken egy kiskunmajsai konferencián.2006-09-15 19:15:00 0
A jövő évi költségvetés lesz a harmadik Gyurcsány-csomagA 2007. évi költségvetés elfogadása hozhatja meg a harmadik Gyurcsány-csomagot, amely már nem csak az emberektől vonja el jövedelmük egy részét, hanem az önkormányzatokat is megsarcolja - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője pénteken Kecskeméten.2006-09-15 18:28:00 0
Az önkormányzati választásokig összegyűlik az egymillió aláírásA Fidesz az önkormányzati választásokig összegyűjti a Jó Reggelt Magyarország! elnevezésű, a Gyurcsány-csomag visszavonását kérő aláírásgyűjtő akció keretében kitűzött egymillió aláírást - jelentette ki Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke pénteken Szombathelyen sajtótájékoztatón.2006-09-15 18:16:00 0
Castro lett az el nem kötelezett mozgalom elnökeA betegsége miatt távol lévő Fidel Castro kubai elnököt választották meg közfelkiáltással az el nem kötelezett országok mozgalmának soros elnökévé pénteken, a havannai csúcstalálkozón.2006-09-15 17:41:00 0
Orbán: Meg kell védeni a magyar embereketA magyar kormány felhatalmazás nélküli döntésekkel megtámadta a magyar embereket - jelentette ki Orbán Viktor a győri városi televíziónak adott interjújában.2006-09-15 16:22:00 0
Demszky hazudik a körgyűrű ügyébenTarlós István óbudai polgármester, a Fidesz által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint Demszky Gábor "tudatosan hazudik", amikor azt állítja, hogy a III. kerületi önkormányzatnak kell választania az M0-ás nyomvonaltervei közül. A politikus elmondta: a kerületnek csak véleményezési joga van az ügyben, dönteni nem dönthet.2006-09-15 16:08:00 0
Miért tologatja Gyurcsány az idősek világnapját?Aszódi Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a választási kampányt, illetve pártérdekeket szolgáló célból - szinte egyediként a világon - előrehozta az idősek világnapját, amely az ENSZ és más nemzetközi szervezetek döntése alapján október 1-jén van és Magyarországon is hagyományosan októberben tartják.2006-09-15 16:05:00 0
Száz nap egyenlő száz hazugságA Fidesz nem ül fel a kormányzati provokációnak és arra kér mindenkit, hogy hasonlóképp cselekedjen: ne tegye sikeressé a kormányzat provokációs szándékát - szögezte le Szijjártó Péter pénteki szóvivői tájékoztatóján.2006-09-15 15:45:00 1
Pécsről tárgyalt Brüsszelben Páva ZsoltHans-Gert Poetteringgel, az Európai Néppárt elnökével tárgyal Páva Zsolt, a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje hétfőn Brüsszelben; a megbeszélés témája az Európa kulturális fővárosa (EKF) program. Ezt maga a politikus közölte pénteken a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.2006-09-15 15:21:00 0
Elloptak egy eredeti Ady-kéziratotVédett műtárgyakat, köztük Ady Endre egyik kéziratát lopta el egy betörő egy VI. kerületi lakásból. A bűncselekmény még augusztus 10-én történt, de a rendőrség csak most számolt be az esetről.2006-09-15 15:06:00 0
Az SZDSZ megtalálta életcélját2006-09-15 14:45:00 0
Hétfőtől sztrájkol a VDSZSZSztrájkba kezd hétfőn a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) egyik szakága, amely a munkabeszüntetés kapcsán keddre demonstrációt szervez a MÁV Zrt. székháza elé - jelentette be Gaskó István, a szervezet elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.2006-09-15 14:44:00 0
Törvényt szegett a csepeli polgármester?A Fidesz-MPSZ csepeli szervezete olyan - véleményünk szerint - súlyos és szándékos kötelességszegésen érte Tóth Mihály csepeli polgármestert, hogy megvizsgálja az ügy büntetőjogi hátterét.2006-09-15 14:38:00 0
Folyamatos megszorítások a kórházakbanMintegy húsz százalékkal kevesebb beteget tudnak ellátni a hónap végétől Szegeden, Budapesten a Madarász utcai és a Heim Pál kórház fül-orr-gégészeti fekvőbeteg-osztályát vonják össze, Zalaegerszegen pedig elérheti a 360 millió forintot a kiadás-növekedés.2006-09-15 14:27:00 0
Fidel Castro fogadta Kofi AnnantFidel Castro kubai elnök fogadta Kofi Annan ENSZ-főtitkárt, aki az el nem kötelezett országok csúcsértekezletére érkezett Havannába.2006-09-15 14:10:00 0
Folytatni kell a konszenzuson alapuló politikát a III. kerületbenMegválasztása esetén minden politikai erővel együttműködésre törekszik a III. kerületben a polgári együttműködés fideszes polgármesterjelöltje - hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján maga a jelölt, Bús Balázs.2006-09-15 14:01:00 0
Embertelen és törvénytelen az egészségügy átalakításaSurján László, az Európai Parlament néppárti képviselője szerint embertelen, törvénytelen, szakszerűtlen és értelmetlen a kormány által elindított egészségügyi átalakítás. A politikus pénteken Budapesten arról is beszélt, hogy válságtanácsokat kellene állítani a kórházak élére, és egészségügyi kerekasztal-tárgyalásokra lenne szükség az ágazat rendbetételére.2006-09-15 13:54:00 0
Nemzeti kérdésekre nemzeti válaszokat!Ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) sikeres és nemzeti legyen, valódi szakmaiságra, a valós társadalmi problémák hatékony kezelésére, átláthatóságra, ellenőrizhetőségre és elszámoltathatóságra van szükség - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó az NFT-ről tartott sajtótájékoztatóján.2006-09-15 12:45:00 1
Vészesen gyors infláció: Magyarország az EU sereghajtói közöttA fogyasztói árak emelkedésének üteme éves szinten Magyarországon volt a negyedik leggyorsabb a huszonöt tagú Európai Unióban - derül ki az Eurostat ma közzétett augusztusi inflációs adataiból.2006-09-15 12:19:00 0
Félszáz holttest egy nap alattÖtvenegy holttestet fedeztek fel 24 óra leforgása alatt Bagdadban különböző helyszíneken - jelentette be pénteken az iraki belügyminisztérium.2006-09-15 12:16:00 0
Szankciók bevezetését tervezi JapánPénzügyi szankciók bevezetését fontolgatja Japán Észak-Korea ellen, a büntető intézkedéseket hivatalosan a jövő héten jelentik be - közölte Abe Sindzo, a japán kormány kabinetfőtitkára pénteken.2006-09-15 12:13:00 0
Komoly eséssel indult a BUXPesszimista hangulat uralkodott a magyar részvénypiacon a pénteki kereskedés első perceiben, a BUX 0,78 százalékkal 22 832 pontra süllyedt.2006-09-15 12:11:00 0
A Katolikus Egyházat támogatják a legtöbbenA 2005-ös adóbevallások alapján 2,2 millió érvényes nyilatkozatot tettek a magyar adófizetők, akik 25 790 szervezet, illetve jogcím javára ajánlották fel az adófizetési kötelezettségük 1+1 százalékát - derült ki az APEH mai tájékoztatóján.2006-09-15 12:04:00 0
Izrael légi csapást mért GázábanIzrael légi csapást mért egy épületre pénteken a Gázai övezet déli részén, a radikális fegyveresek erődítményének tekintett Rafah egyiptomi határvárosban.2006-09-15 11:59:00 0
Giró-Szász: a baloldalnak démonizálnia kell ellenfelétA Századvég Alapítvány igazgatója szerint a kormányoldal azzal tud szavazatokat szerezni az önkormányzati választási kampány finisében, hogy démonizálja ellenfelét. Giró-Szász András az InfoRádióban azt mondta: ezzel jól lehet mozgósítani a bizonytalan baloldali szavazókat.2006-09-15 11:56:00 0
V. évfolyam 19. szám, 2006. szeptember 15.2006-09-15 11:55:00 0
Euróövezet: 2,3 százalékos tizenkét havi infláció augusztusbanAz euróövezetben augusztusban átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly augusztusban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken, megerősítve az előzetes becslést.2006-09-15 11:53:00 0
Raúl Castro először jelent meg államfőkéntElső ízben jelent meg a nyilvánosság előtt csütörtökön Raúl Castro ideiglenes kubai elnök azóta, hogy betegeskedő bátyja átmenetileg átadta neki az államfői teendőket.2006-09-15 11:48:00 0
Fotókiállítással veszi kezdetét az 1956-os évfordulóA maga nemében páratlannak számító kiállításról Jalsovszky Katalin kurátor az MTI-nek elmondta: olyan, az 1956-os forradalom idején készült, eddig még nem látott amatőrfotók kerülnek bemutatásra, amelyeket annak idején készítőik, az események szemtanúi elrejtettek, egy részüket pedig a forradalom leverése után a hatóságok elkobozták, s a gyanúsítottak ellen felhasználva, peranyagokhoz mellékelték.2006-09-15 11:44:00 0
Salkaházi Sára boldoggá avatásaXVI. Benedek pápa képviseletében Erdő Péter bíboros vasárnap boldoggá avatja a második világháború idején vértanú halált halt Salkaházi Sára szociális testvért Budapesten.2006-09-15 11:39:00 0
Kiújulhatnak a harcok a HezbollahhalAz izraeli katonai felderítés szerint jövőre kiújulhatnak harcok a Hezbollah libanoni síita mozgalommal - írta pénteki számában a Maariv izraeli napilap.2006-09-15 11:37:00 0
Nem fognak sztrájkolni az orvosokNem fognak sztrájkolni előreláthatóan az orvosok, mikor lejárt az éves ügyeleti idejük, mert az Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálat az ellátás veszélyeztetésének indokával elrendelheti a rendkívüli ellátás szükségességét - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke.2006-09-15 11:32:00 0
Atomenergia ügynökség: félrevezető az amerikai jelentésA müncheni hírmagazinban Az amerikai jelentés hamis és félrevezető címmel tudósít az Egyesült Államok és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEO) az iráni nukleáris programot érintő vitájáról.2006-09-15 11:27:00 0
Európai Bizottságon belüli átcsoportosítások?Az Európai Bizottságon belüli feladat-átcsoportosításokat valószínűsít pénteken utcára került számában az európai uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli hetilap, a European Voice.2006-09-15 11:17:00 0
Indonézia elhalasztotta békefenntartóinak küldésétIndonézia a jövő hónapig elhalasztotta békefenntartóinak Libanonba küldését, mert jelenleg nagy a forgalmi torlódás a szárazföldön - közölte pénteken egy indonéz katonai szóvivő.2006-09-15 11:04:00 0
Olga bekérdezEmlékeztek még, srácok, amikor Kálmán Olga feltörölte az ATV stúdiójának padlóját Gyurcsány erkölcsi hullájával? Nem? Akkor elmesélem, hát. Még a nagy országgyűlési választási kampányban történt, amikor Gyurcsány telepre zárandó kóbor kutyaként emlegette az ellene tüntetőket. A műsorvezetőnő akkor nagyon bekérdezett, de be ám! "Miniszterelnök úr, mégis milyen telepre vinné az ellenzéket? - szegezte neki a kérdést villámló tekintettel, mire az ATV stúdiójában fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.2006-09-15 10:56:00 0
Meghiúsítottak olajlétesítmények elleni két öngyilkos támadástA jemeni biztonsági erők meghiúsítottak pénteken két olyan öngyilkos terrortámadást az ország délkeleti részén, amelyet olajlétesítmények ellen kíséreltek meg elkövetni ismeretlenek - közölte egy jemeni biztonsági forrás és arab televíziók.2006-09-15 10:50:00 0
Irán lézertechnológiával is próbál uránt dúsítaniIrán titokban felújította azt a programját, amelynek keretében lézertechnológiával dúsítana uránt atomfegyver előállítása céljával - állította egy iráni ellenzéki, az egyik washingtoni kutatóintézet vezetője.2006-09-15 10:17:00 0
Gyurcsány lépte át a RubicontA kormány hazugsága esetén az embereknek joguk van ellenállásra, lásd taxisblokád - hangsúlyozta Stumpf István a Nap-keltében, rámutatva: az ország radikálisabb, mint az ellenzék vezére.2006-09-15 10:03:00 0
Gyurcsány: Ez a program nem volt kellőképen átgondolva"Az adócsökkentés programja, amiben tavaly nyáron nagyon hittünk és ősszel elfogadtuk, ez a program nem volt kellőképen átgondolva" - mondta csütörtökön Gyurcsány Ferenc az egyik kereskedelmi televíziónak adott interjújában. A miniszterelnök szerint kormánya működésében ez "az egyetlen dolog, amit nekünk komolyan a szemünkre lehet vetni".2006-09-15 09:53:00 0
Birkák a magyarok a szlovák oktatási minisztérium igazgatója szerintA szlovák Oktatásügyi Minisztérium összekötő részlegének igazgatója a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) petíciójára reagálva a magyarokról azt írta: "Igazodjanak rendesen a saját nyájukhoz, mert azoknak a birkáknak több eszük van, mint Önöknek."2006-09-15 09:41:00 0
Megérkezett Kabulba a magyar váltásMegérkezett Kabulba a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) váltásának második része pénteken délelőtt.2006-09-15 09:33:00 0
Közös portálon az '56-os magyar és lengyel eseményekPoznan-Budapest 1956 - A szabadsághoz vezető közös utak címmel internetes portál indult, amely multimédiás tartalommal mutatja be az ötven évvel ezelőtti lengyel és magyar eseményeket - tájékoztatta az MTI-t a budapesti Lengyel Intézet.2006-09-15 09:10:00 0
Ma avatják fel a roma holokauszt emlékművétMa délben ünnepélyes keretek között avatják fel a holokauszt roma áldozatainak emlékművét Budapesten, a IX. kerületi Nehru parkban.2006-09-15 09:07:00 0
V4 államfői csúcstalálkozót kezdenek a CsehországbanKétnapos csúcstalálkozót kezdenek pénteken a Visegrádi Csoport államfői a Prágától északnyugatra fekvő Lány kastélyban, a cseh köztársasági elnökök hagyományos nyári rezidenciáján.2006-09-15 09:04:00 0
Szigorítás: mától megváltozik az adózás rendjeAz adózás rendjének több eleme változik szeptember 15-ével, például felfüggeszthető lesz az adóhatóság által nem található cég adószáma, és az ezen idő alatt visszajáró adót elveszti a társaság.2006-09-15 08:48:00 0
London az amerikai politika "szolgalelkű" támogatója?Az amerikai politika "szolgalelkű" támogatásával vádolta a brit kormányt Jimmy Carter volt amerikai elnök.2006-09-15 08:46:00 0
Kampány közpénzen: előre hozták az Idősek világnapjátMagyarországon a többi országhoz képest az idén egy kicsit korábban tartják az idősek világnapját. Más-más alkalomra időzítve, de gyakorlatilag a kormány és a főváros is a választási kampány elé hozta a világon mindenhol október 1-jén megtartott ENSZ-világnapot.2006-09-15 08:34:00 0
Pazarolt az APEH?Feleslegesen pazarolt el 400 millió forintot a költségvetésből az APEH, amikor az elektronikus adóbevalláshoz korábban szükségesnek tartott eszközökkel látta el az arra kötelezett adózókat? Az érintett társaságok csipkártyákat és leolvasókat is kaptak, ezeket azonban most vissza kell szolgáltatniuk, mert immár más elektronikus módszert lehet használni.2006-09-15 08:28:00 0
Döntő az izraeli lobbi befolyása?Az amerikai külpolitikában, a közel-keleti kérdésekben az izraeli lobbi befolyása a legdöntőbb az Amerika Hangja (VOA) rádió csütörtöki összeállítása szerint.2006-09-15 08:25:00 0
Két mai hír2006-09-15 08:08:00 0
Újra terrorveszély a kampányban?Tegnap egy budapesti kereskedelmi rádióhoz ismeretlen eredetű CD érkezett, amelyen egy férfihang "soha nem látott erőszakhullámot" jósol, ha a Gyurcsány-kormány nem mond le szeptember 20-ig. Előkerül a tavaszi forgatókönyv? A demokrácia van veszélyben, vagy a Gyurcsány-klikk hatalma?2006-09-15 08:01:00 0
A néma sintértelepGyurcsány Ferenc elemében van. Végre nem a kormányzás ügyes-bajos dolgai uralják a közbeszédet: a baloldal jól ismert kampánylemeze forog. A jobboldal, a Fidesz és főként a bosszúszomjas Orbán békétlenséget szít, radikális, felforgató, összejátszik az aktuális szélsőjobb mumussal (Jobbik). Egy kis időre fel lehet függeszteni az igazság elemeinek kibontását.2006-09-15 07:56:00 0
Aláírhatják az M7-es folytatásáról szóló szerződéstA közbeszerzési döntőbizottság (KD) csütörtök estig nem tiltotta meg - ideiglenes intézkedésként - a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-nek, hogy szerződést kössön a Viadom vezette konzorciummal az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti, 35,5 kilométeres szakaszának megépítésére.2006-09-15 07:50:00 0
Október 23-ra amnesztiát hirdetnek?Sokan reménykednek abban, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából az Országgyűlés közkegyelmi törvényt fogad el. Egy ilyen jogszabály megszüntethetővé tenne folyamatban lévő eljárásokat, és módot adna arra is, hogy a büntetésüket töltő emberek kiszabaduljanak, ha büntetésükből csak rövid idő van hátra.2006-09-15 07:47:00 0
A világ kételkedik a terrorellenes harc erkölcsi alapjábanColin Powell volt amerikai külügyminiszter szerint a világ kezdi megkérdőjelezni az Egyesült Államok terrorellenes harcának erkölcsi alapját.2006-09-15 07:43:00 0
A Fidesz nem ül fel a provokációknak, és erre kéri az embereket isA kormányzat és a hazai média egy része csak arra képes, hogy ismét a megszokott régi lemezt tegye fel; szélsőjobboldali veszélyről vizionálnak. Pokorni Zoltán ezért távozott ma este az ATV stúdiójából.2006-09-14 21:01:00 0
Vatikán: a pápa nem akarta megsérteni az iszlámotA pápa nem kívánta megsérteni az iszlámot - közölte csütörtökön a Vatikán, miután XVI. Benedek pápának a szent háborúval kapcsolatos elmélkedése heves vihart váltott ki muzulmán vezetők körében.2006-09-14 20:57:00 0
Újból megnyitott a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és LevéltáraEgy évig tartó átépítést követően újból megnyitotta kapuit a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára csütörtökön Budapesten.2006-09-14 20:47:00 0
Nőtt a családon elüli erőszak számaNőtt a családon belüli erőszak száma, a gyermekbántalmazás aránya, a bűnelkövetési életkor pedig csökkent - jelentette ki Marise Goldsmith-Dansaert, a Mission Európa főtitkára a IBSSA (Nemzetközi Testőr és Biztosági Szolgálatok Szövetsége) által szervezett, csütörtökön kezdődött kétnapos gyermek- és családbiztonsági konferencián.2006-09-14 20:20:00 0
Az önkormányzati választások kimenetele jelzés a kormánynakAz önkormányzati választások kimenetele jelzés a mindenkori kormány számára arról, hogy helyes úton jár-e - mondta a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője Zalaegerszegen, egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.2006-09-14 20:13:00 0
Szlovákiát bíráló EP-s közleménytervezetBírálja Szlovákiát a magyar és a roma kisebbséghez tartozók ellen területén végrehajtott támadásokért az Európai Parlament emberi jogsértésekkel foglalkozó munkacsoportja által készített, a parlament elé beterjesztendő közleménytervezet - közölte csütörtökön egy szlovák európai parlamenti képviselő.2006-09-14 20:00:00 0
Illegitim a mániákus ember hatalmaSoha nem volt annyira szükség arra, hogy a központi hatalom ámokfutásával szemben valamiféle ellensúly, korlátozó erő jöjjön létre; erre ad lehetőséget az október 1-jei önkormányzati választás - a többi között erről beszélt Kövér László csütörtökön Vácott, egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.2006-09-14 19:53:00 0
Számonkért ígéretek a XI. kerületbenA Fidelitas XI. kerületi aktivistái kosztümös tiltakozóakciót tartottak Molnár Gyula, a XI. kerület polgármesterének be nem tartott ígéretei miatt, csütörtökön a Karinthy Frigyes törzshelyeként ismert, volt Hadik kávéház előtt.2006-09-14 19:11:00 0
Puskás állapota súlyos, de stabilVáltozatlan az állapota Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás 79 éves játékosának, akit kedd este óta a Kútvölgyi Kórház intenzív osztályán kezelnek.2006-09-14 19:04:00 0
Újabb megszorításokat hozhat Gyurcsány megerősítéseA 13. havi nyugdíj megszüntetése, illetve az augusztusi után újabb drasztikus energiaáremelés lehet a következménye a kormánypártok jó szereplésének az önkormányzati választásokon - jelentette ki Varga Mihály csütörtökön Gyöngyösön.2006-09-14 18:26:00 0
A barát megismerszik a bajban2006-09-14 18:12:00 0
A vasúti karbantartók általános sztrájkba kezdenekKiadott közleménye alapján általános sztrájkba lép a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének pályavasúti szakága.2006-09-14 18:05:00 0
Szétnyitották a nemzetközi űrállomás új napelemtábláitSzétnyitották a nemzetközi űrállomás új napelemtábláit csütörtökön.2006-09-14 17:55:00 0
E-aláírás: 400 millió forintot dobott ki az ablakon az APEHNégyszázmillió forintért vásárolt az APEH elektronikus aláíráshoz szükséges eszközöket 10 ezer cégnek. Az egy kártyaleolvasóból és három csipkártyából álló készletet, amire az e-aláírások miatt lett volna szükség, végül egy törvénymódosítás miatt nem lehet használni semmire.2006-09-14 17:47:00 0
Ismétlődő gyújtogatás a Menyecske utcábanFelgyújtották ismeretlenek egy panelház szeméttárolóját Újbudán. A kár több millió forint, egy kétéves kisgyermeket kórházba kellett szállítani - írja Kupper András közleményében.2006-09-14 17:42:00 0
Csatlakozott az al-Kaidához egy algériai terrorcsoportHűséget esküdött Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjének csütörtökön az Ima és Harc Szalafista Csoport (GSPC) nevű algériai terrorcsoport.2006-09-14 17:35:00 0
Egy újabb Demszky-ígéret: visszavonul!2006-09-14 17:32:00 0
Körbetartozások: nehéz megállítani az "ügyeskedéseket"Szkeptikusak a szakértők a körbetartozások mérséklésére irányuló jogszabálytervezet hatásával kapcsolatban, úgy vélik, hogy az új jogszabályi módosítások is kivédhetők, a piacért folyó élet-halál harcban pedig továbbra is sokan elfogadnak majd teljesíthetetlen feltételeket. A közbeszerzési törvény már benyújtott módosításával októberben foglalkozhat majd az Országgyűlés.2006-09-14 17:30:00 0
Híd kajakból és kenukbólMintegy 30 kajak és kenu igazodott egymás mellé a Dunán az északi vasúti összekötő hídnál csütörtök délután, így szimbolizálva egy hidat. Az eseménnyel a Fidesz célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az aquincumi híd megépítésére.2006-09-14 17:11:00 0
Eladja székházát a MÚOSZEgy reprezentatív szállodákat üzemeltető portugál érdekeltségű cégnek adja el a Magyar Sajtó Házát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) - erről írt alá szerződést csütörtökön Eötvös Pál elnök a szakmai szervezet tájékoztatása szerint.2006-09-14 17:06:00 0
Fidel Castro felkelt az ágyábólFidel Castro kubai elnök azt mondta egy argentínai újságnak, annyira javult az egészségi állapota, hogy már felkelt a kórházi ágyából, és ismét gyarapodni kezdett a testsúlya.2006-09-14 16:59:00 0
Hét országot megfosztottak szavazati joguktól az ENSZ-közgyűlésbenHét országot - közöttük Grúziát és Tádzsikisztánt - megfosztottak szavazati jogától az ENSZ-közgyűlésben - közölte a moszkvai ENSZ Információs Központ.2006-09-14 16:47:00 0
Az ENSZ ellenőrei bírálták az Iránról szóló amerikai jelentéstA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei először bírálták az amerikai kongresszusi jelentést Irán nukleáris képességeiről, hangoztatván, hogy az anyag túloz, egyes részei felháborítóak, tisztességtelenül hazug állításokat tartalmaznak.2006-09-14 16:21:00 0
Demszky arcul csapja a demokráciátMára kiderült, a főváros vezetése a Siemens kegyétől teszi függővé, hogy betartja-e a magyar jogszabályokat, és ezzel Demszky Gábor nemcsak saját szamizdatos múltját tagadja meg, hanem azoknak az embereknek a küzdelmét is, akik a rendszerváltozásért küzdöttek.2006-09-14 15:38:00 0
A Hamász újabb hét vezetőjét tartóztatta le az izraeli hadseregA Hamász palesztin mozgalom újabb hét káderét - köztük két városi tanácsost - tartóztatta le az izraeli hadsereg, egy palesztint pedig lelőttek csütörtökön.2006-09-14 15:28:00 0
Lelőtték az iraki al-Kaida egyik vezetőjétLelőtték az iraki belbiztonsági erők az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának második számú emberét, az amerikai hadsereg pedig elfogta a csoport vezetőjének egyik közvetlen segédjét - jelentették be csütörtökön Bagdadban.2006-09-14 14:55:00 0
Ismertette választási programját Szombathelyen a FideszÚj ipari park létrehozásáról, a szombathelyi repülőtér végleges helyének kijelöléséről, az egészségügyi ellátás javításáról, 500 bérlakás felépítéséről beszélt Szombathelyen a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt, a Pro Savaria Egyesület elnöke, Molnár Miklós csütörtöki sajtótájékoztatón.2006-09-14 14:30:00 0
Lehetetlen helyzetbe kerültek az ügyeletet ellátó háziorvosok SzegedenLehetetlen helyzetbe kerültek az ügyeletet ellátó háziorvosok Szegeden, mert három hónapja nem kapták meg bérüket - mondta a Magyar Orvosi Kamara Csongrád Megyei háziorvosi szekciójának elnöke csütörtökön az MTI-nek.2006-09-14 14:26:00 0
Az MSZP hipermarketet épít?Az MNO információi szerint a Magyar Szocialista Párt az önkormányzati kampány során több helyen azzal kampányol: ilyen-olyan hipermarketeket építenek majd az adott településen. A szerencsésebb helyi párterők meg egyenesen azt tudatják a választópolgárokkal: megépítették ezt vagy azt az áruházat.2006-09-14 14:25:00 0
Vádolják az SZDSZ-es polgármestertTöbb százmilliós összeg nem felelősségteljes gazdálkodásával vádolja Balmazújváros SZDSZ-es polgármesterét és SZDSZ-MSZP-s többségű képviselőtestületét Tiba István, a Fidesz polgármesterjelöltje.2006-09-14 14:24:00 0
Kettesével néznek farkasszemet az utasokkalA személy- és vagyonőr a feladata ellátása során vegyi eszközt (gázsprayt), gumibotot, őrkutyát, valamint - az erre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint - lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvert tarthat magánál. A Combinón egyelőre csak őrökkel találkoztak a Magyar Nemzet munkatársai, nagyon sokkal.2006-09-14 14:10:00 0
Legyőzték az AuchantA Fővárosi Ítélőtábla 2006. szeptember 14-i, jogerős ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bírósági döntést, és Lukács András a Levegő Munkacsoport elnöke javára ítélt az Auchan Magyarország Kft. Által a környezetvédő ellen a cég jó hírnevének megsértése miatt indított perben.2006-09-14 13:47:00 0
Civil szervezetek is támogatják a NOE tiltakozó akciójátA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a Levegő Munkacsoport is egyetért a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) követeléseivel, ezért képviselőik is részt vesznek a szervezet hétvégi tiltakozó akcióján - közölték az érintett szervezetek csütörtöki sajtótájékoztatón.2006-09-14 13:31:00 0
Génmódosítás mentes Magyarországért demonstrált a GreenpeaceA génmódosítás mentes Magyarország fenntartásáért demonstráltak a Greenpeace aktivistái csütörtökön Budapesten a Hősök terén.2006-09-14 12:46:00 0
Gyurcsány a Fidesszel szemben építi orosz kapcsolatait egy moszkvai kutató szerintAz orosz elnök másodszor is belebonyolódik a magyar választási küzdelembe a szocialisták oldalán - állapította meg egy moszkvai kutatónő csütörtökön.2006-09-14 12:44:00 0
Pálos Napforduló ZsámbékonPálos Napforduló címmel szervez ünnepi rendezvényt Zsámbékon a Hagyományőrző barát kör. A rendezők szándéka szerint, valamennyi napfordulón megtartott fesztivál előadásai egy-egy adott témát dolgoznak fel. Az idei első rendezvény apropóját az adja, hogy a híres zsámbéki Romtemplom Mátyás király idején a Pálos szerzetesrendé volt.2006-09-14 12:00:00 0
Külföldön ezúttal nem lehet voksolni, de még kérhető igazolásSzeptember 29-én délután négy óráig lehet igazolást kérni az illetékes jegyzőtől személyesen vagy meghatalmazottal, hogyha valaki nem a lakóhelyén szavazna az októberi önkormányzati választásokon.2006-09-14 11:52:00 0
"Nyitrán egy magyar lány megvert két szlovák férfit..."A békés felvidéki városban, Nyitrán egy magyar egyetemista lány vétett a köznyugalom ellen. M. Hedvig csallóközi egyetemista pár nappal ezelőtt odalépett két csendben beszélgető szlovák férfihoz, és az egyiknek az öklét az arcával megütötte.2006-09-14 11:52:00 0
Szijjártó: Már Kelet-Európa sem irigyel minketTegnapi napon egy újabb elégtelent kapott a kormány és annak gazdaságpolitikája - kezdte sajtóértekezletét a Fidesz kommunikációs igazgatója. Egy nagy gazdasági elemző cég vizsgálta meg 60 ország jövő évi béremelkedési statisztikáit világszerte, amelynek eredményeként sajnos azt kell megállapítanunk, hogy Magyarországon 2007-ben reálbércsökkenés következik.2006-09-14 11:48:00 1
Kemény Peking után távozikA 2008-as pekingi olimpia után visszavonul a férfi vízilabda válogatott éléről Kemény Dénes. A szövetségi kapitány erről az InfoRádió Aréna című műsorának nyilatkozott. Döntését elsősorban a rá nehezedő stresszel indokolta. A sikeredző azt egyelőre nem döntötte el, hogy távozása után mivel szeretne foglalkozni.2006-09-14 11:46:00 0
Felsővezeték-szakadás - nem jár több troli és a 2-es villamosFelsővezeték-szakadás miatt Budapesten nem járnak csütörtök reggeltől a 75-ös és a 79-es trolibuszok, a 2-es villamos és a 70-es troli módosított útvonalon közlekedik a vezetékrendszer meghibásodása miatt - közölte a közlekedési társaság az MTI-vel.2006-09-14 10:53:00 0
A válság okaiTisztázni kellene, hogy mi vezetett a válsághoz, a politikában vagy a gazdaságban vannak-e az okok - fogalmazott Pokorni Zoltán a Kereszttűzben. Mint mondta, a hiba a politikában történt nem a vállalkozók dolgoztak kevesebbet.2006-09-14 10:52:00 0
Óbudai túrós csuszaKét közvélemény-kutató cég szerint is ledolgozta hátrányát Tarlós István független főpolgármester-jelölt. Óbuda első emberét legalább annyian tartják alkalmasnak a főváros vezetésére, mint Demszky Gábort. Így jó eséllyel indul október 1-jén a főpolgármesteri posztért.2006-09-14 10:46:00 0
Lengyelország további ezer katonát küldLengyelország további ezer katonával egészíti ki az afganisztáni NATO-erőkben részt vevő százfős kontingensét, válaszul az észak-atlanti szervezet csapaterősítést kérő felhívására - jelentette be csütörtökön a varsói védelmi minisztérium.2006-09-14 10:27:00 0
Becsaptak minketHa a miniszterelnök nem fordul vissza a harmadik sokkterápia és a reformdiktatúra útjáról, akkor megérdemli a bukást. Sokkal többről van ma szó, mint megszorításokról: valójában a szabadság és a demokrácia a tét. A magyar vállalkozók százezreinek gazdasági szabadságát veszélyeztetik a megszorító csomagok és a kormány hibás gazdaságpolitikája, több millió munkavállaló mindennapi szabadságát veszélyezteti az életszínvonal romlása és az élethelyzetek beszűkülése, miközben a társadalmi támogatás nélküli "reformnak" álcázott gazdasági diktatúra a jogállamot is veszélybe sodorja — mondta a Demokratának Matolcsy György közgazdász, országgyűlési képviselő.2006-09-14 09:53:00 0
A világgazdaság gyorsuló ütemben bővülhetAz idén és jövőre a világgazdaság 5 százalék körüli ütemben bővülhet, vagyis a növekedés már a negyedik éve tart majd és ezzel a leghosszabb növekedési szakaszon megy át a hetvenes évek óta - közölte a Nemzetközi Valutaalap a jövő heti szingapúri éves értekezlete alkalmából közzétett jelentésében.2006-09-14 08:52:00 0
Pokolgépes merénylet BagdadbanPokolgépes merényletben meghalt egy ember, további 13 pedig megsebesült csütörtökön Bagdad többségében síiták lakta al-Hurríja nyugati negyedében - közölte egy biztonsági forrás.2006-09-14 08:35:00 0
Olmert mondjon leEhud Olmert izraeli kormányfőnek le kellene mondani, mert nem akadályozta meg a libanoni háború egy végső, kudarcra ítélt csatáját - vélte az izraeli hadsereg egyik volt vezérkari főnöke.2006-09-14 08:33:00 0
Egyre durvul a kampányAz MSZP tegnap ismét a radikalizmus gerjesztésével vádolta a Fideszt. Orbán Viktor szerint lázadásról nem, legfeljebb a népi ellenállás jogáról érdemes beszélni. Közben megdöbbentő fordulatot vett a kampány Nagykőrösön.2006-09-14 07:56:00 0
Merénylet az orosz központi bank elnökhelyettese ellenMerényletet követtek el Moszkvában az orosz központi bank elnökének első helyettese, Andrej Kozlov ellen, aki csütörtök reggelre belehalt súlyos sebesüléseibe - közölte egy magas rangú kórházi orvos.2006-09-14 07:50:00 0
Középiskolások az éghajlatváltozás ellenAz új tanév kezdetével az Európai Bizottság figyelemfelkeltő kampányt indít az EU tanárainak és diákjainak, amelynek keretében az éghajlatváltozás elleni küzdelemre, a személyes elkötelezettségre biztatják a középiskolásokat - közölte a bizottság magyarországi képviselete az MTI-vel.2006-09-14 07:47:00 0
"Könnyű neked, hiszen tele van a zsebed"Tiszavasváriban kezdte mai kampánykörútját Gyurcsány Ferenc, ami a korábbiakhoz hasonlóan sem mentes a bekiabálásoktól és füttyögésektől. Amint a tiszavasváriak pódiumára lépett, egy idősebb asszony kiabálni kezdett: "Úgy nyomorodjál meg, ahogy én!". A nénit körbevették a helyi aktivisták és a biztonsági emberek. Mátészalkán a méltatlankodó embereket látva közölte: "Hagyjuk, hadd pöröljenek, mi meg építsük Mátészalkát".2006-09-14 07:46:00 0
Különleges kiállítóhely nyílik a salgóbányai erdészházbanErdészházat adnak át szombaton Salgótarján salgóbányai városrészében; a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. által kialakított létesítményben kiállítóhely és erdei iskola várja az érdeklődőket - értesült az MTI a társaság pedagógiai szakreferensétől.2006-09-14 07:44:00 0
Változik az adózás rendje szeptember 15-évelAz adózás rendjének több eleme változik szeptember 15-ével Például felfüggeszthető lesz az adóhatóság által nem található cég adószáma, és az ezen idő alatt visszajáró adót elveszti a társaság.2006-09-14 07:42:00 0
"Hogy jön ahhoz Juhász Ferenc?"Tegnapra virradóra feldúlták Czira Szabolcs apjának, nagyapjának és nagyanyjának sírját a helyi temetőben. Nagykőrös fideszes polgármestere szerint egyértelműen politikai szándék húzódik a brutális akció mögött.2006-09-14 07:41:00 0
A civilek bíznak a szabad vélemény nyilvánításbanA Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) ma tárgyalja az Auchan Magyarország Kft. által indított pert, amelyet a cég a Levegő Munkacsoport elnöke ellen indított és nyert meg első fokon "jó hírnév" megsértése miatt - tájékoztatta a zöld szervezet közleményben az MTI-t.2006-09-14 07:39:00 0
Nyilván tartanak tőlünkFütyülő, bekiabáló tüntetők zavarják meg a miniszterelnök kampányrendezvényeit, akiket a "bosszúvágytól hajtva" maga Orbán Viktor "vezényelt" ki az utcára, ő uszítja a jobboldalt, ő "szítja a békétlenséget", "ezért van békétlenség és zűrzavar" - legalábbis az új Gyurcsány-kormányból kihagyott Juhász Ferenc szerint. Az egykori "honvédő" kedden a hajdani belső elhárítást megszégyenítő gyorsasággal és alapossággal azonosított be néhány polgártársat a tüntetők közül. A tiltakozók azonosítására alkalmas felvételeket állítólag főként a szocialista párt aktivistái készítették.2006-09-14 07:32:00 0
A GKM-ben sokba kerül a spórolásSzázezer négyzetméter iroda karbantartására és takarítására írt ki pályázatot a gazdasági minisztérium, októberben már kihirdethetik a nyertest. A kiszervezéstől tíz százalék megtakarítást várnak. Az új modell azonban a fenntartási költségeknek csak egy kis részénél mérsékli a közpénz felesleges költését.2006-09-14 07:32:00 0
Az eddigi legtávolabbi csillaghalmazt fedezték felAz eddigi legtávolabbi ismert csillaghalmazt fedezték fel a kutatók - közölték szakemberek, akik az új felfedezésről a Nature című amerikai tudományos lap csütörtöki számában számoltak be.2006-09-14 07:27:00 0
Orbán: felhatalmazás nélküli kormányzás van MagyarországonJelenleg felhatalmazás nélküli kormányzás van Magyarországon, a kormány intézkedései önkényes diktátumok - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán este egy budapesti lakossági fórumon.2006-09-13 21:23:00 0
Navracsics Tibor: a kormány mindenkitől pénzt vesz elA kormány, választási ígéreteivel ellentétben, nem az ígért reformokat kezdte meg, miután hatalmon maradt, hanem mindenkitől pénzt vesz el - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán este Jánoshalmán, egy választási fórumon.2006-09-13 21:02:00 0
Amerikában az ellenzék az elnököt bíráljaAmerikában az ellenzéki demokraták azzal vádolják George Bush elnököt, hogy a Fehér Ház előzetes bejelentésével szemben választási kampánycélra használta fel az amerikai nemzethez intézett hétfő esti beszédét.2006-09-13 20:57:00 0
Friss tájékoztatás Brüsszelnek a román országjelentés előttFontos volt, hogy az Európai Unió központi intézményei friss tájékoztatást kapjanak a romániai magyarsággal kapcsolatos problémákról az Európai Bizottság Romániáról szóló, feltehetően a csatlakozás előtti utolsó országjelentése előtt - jelentette ki Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő szerdán Brüsszelben, miután találkozott az erdélyi magyar politikai erők által delegált küldöttséggel.2006-09-13 20:55:00 0
Horn Gábor cserélje le hírvivőitKedves kampányfőnök Úr! Amit mond, erőltetett, kétségbeesett és valótlan idétlenség. Egyszerűen központi utasításra hivatkozva, a hivatalos főpolgármester-jelöltet nem engedték be egy fővárosi intézménybe, ahonnan vita nélkül továbbálltunk. Sőt, közleményt adtunk ki, miszerint a békesség érdekében, fővárosi intézményt a kampány időszakában ezentúl egyáltalán nem látogatunk.2006-09-13 20:37:00 0
Programismertető fórum SzekszárdonA munkanélküliség csökkentését, legalább kétezer új munkahely létesítésében való aktív közreműködést és a bérlakás-program kibővítését ígérte a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje azon a szerdai lakossági fórumon, amelyen választási programját ismertette.2006-09-13 19:38:00 0
Folytatódik Bécsben az iszapbirkózásÁttörés nélkül folytatódik az iszapbirkózás a bécsi Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának az ülésén az iráni atomprogram problémakörében, amelyben továbbra is kevés az esélye annak, hogy gyorsan kiutat találnak a patthelyzetből.2006-09-13 19:25:00 0
Nem kell minden zöldterületre bevásárlóközpontot építeni!A Kőbánya-Kispest metróállomás mellett építendő bevásárlóközpont jelenlegi terveit nem támogatja Tarlós István. A Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt szerdán újságírók előtt azt mondta: nem kell minden zöldterületre bevásárlóközpontot építeni.2006-09-13 19:19:00 0
Orbán: a kormány lábbal tiporta a demokráciátMás forgatókönyv szerint, az egyéni meggyőzés alapján készül a Fidesz az önkormányzati választásokra, mert minden szavazóra, szavazatra szükség van - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök szerdán Tatán, az önkormányzati képviselőjelöltek és Michl József polgármesterjelölt részvételével tartott rendezvényen.2006-09-13 19:15:00 0
Nincs egyelőre felajánlás a csapatok megerősítéséreEgyelőre nem tettek hivatalos felajánlást a NATO tagországai az Afganisztánba küldendő katonai erősítésre, ahol a déli országrészben sikeresen folyik az offenzíva a tálibok legyőzéséért.2006-09-13 19:10:00 0
Moszkva elfogadna Irán elleni szankciókat?Az orosz elnök szerdán első ízben pendítette meg óvatos formában, hogy Moszkva esetleg egyetértene az Irán elleni büntetőintézkedésekkel, amennyiben kudarcot vallanának a teheráni atomprogramról folyó tárgyalások.2006-09-13 19:05:00 0
Tragikus tévedés okozta a három tűzoltó halálátEgy tragikus tévedés, a behurkolódott tűzoltó tömlő által okozott tájékozódásvesztés okozta a három tűzoltó halálát az öt héttel ezelőtti műegyetemi tűz során - mondta Erdős Antal fővárosi tűzoltóparancsnok-helyettes a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületében tartott sajtótájékoztatón.2006-09-13 18:59:00 0
Pénzügyi válságban Kecskemét?A szocialista-szabad demokrata többségű városvezetés pénzügyi válságba sodorja Kecskemétet, a vállalkozók nem kapják meg időben a város megrendelésére elvégzett munkájuk ellenértékét, és nagy összegű hitelfelvételek történnek. A pénzügyi bizottság kormánypártok által támogatott elnöke is elismerte: vannak átmeneti fizetési nehézségek.2006-09-13 18:42:00 0
Tarlós István panelfelújítást szorgalmazAz ezer milliárdos léptékű gáztározó-építési program forrásainak egy részét a budapesti panelházak felújítására fordítaná a Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt. Tarlós István szerdán újságírók előtt azt közölte: az elképzelésről egyeztetne a kormánnyal.2006-09-13 18:34:00 0
HÖOK: a hallgatók nem tandíjat, hanem valódi reformot akarnakA hallgatók nem tandíjat, hanem valódi reformot akarnak a felsőoktatásban - jelentette ki Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerdán Szegeden.2006-09-13 18:29:00 0
Az igazság maradéktalan feltárására számít a Nyitrán megvert magyar egyetemista lányA Nyitrán megvert magyar egyetemista lány a nyomozás folytatására, az igazság maradéktalan feltárására számít, miáltal előbb-utóbb kiderül: igazat mond, amikor azt állítja, hogy ismeretlen személyek azért verték meg, mert magyarul beszélt. A lány ügyvédje lejáratás szándékát sejti az újabb történések hátterében.2006-09-13 18:27:00 0
Jacques Rogge is gratulált SchmittnekA sportvilág, így Jacques Rogge is figyelemmel kísérte a MOB rendkívüli közgyűlésén történt eseményeket, majd üzenetet küldött a szervezet újraválasztott elnökének.2006-09-13 18:26:00 0
Százan kapják meg a felmondólevelüket az OperaházbanSzázan kapják kézhez felmondólevelüket az Operaházban a jövő héten, a tervek szerint egyebek mellett több mint hetven, művészeti állományban dolgozót és négy vezetőt küldenek el a dalszínházból - tájékoztatta az MTI-t Várkonyi Judit, az intézmény sajtóreferense szerdán.2006-09-13 18:24:00 0
Kissinger szerint új stratégiára van szükség a dzsihádisták ellenHenry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint a Nyugatnak gyökeresen új stratégiát kell kidolgoznia a dzsihádisták elleni nemzetközi háborúban.2006-09-13 18:21:00 0
A hallgatók nem tandíjat, hanem valódi reformot akarnakA hallgatók nem tandíjat, hanem valódi reformot akarnak a felsőoktatásban - jelentette ki Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerdán Szegeden.2006-09-13 17:45:00 0
Visszatér a reflexszerű burkolt ellenállás?A nép ellenállásának jogáról beszélt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a brit hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában a közelgő önkormányzati választások kapcsán.2006-09-13 17:32:00 0
Főpolgármesteri esélyek: fej-fej mellett Tarlós és DemszkyA Századvég Politikai Elemzések Központja és a Forsense választáskutatási programjának 2006. évi szeptember 4-11. között készített budapesti adatfelvétele kiélezett küzdelmet jelez a két nagy párt önkormányzati jelöltjei között a fővárosban. Az adatok szerint több mint másfél évtized elteltével első ízben mutatkozik reális esély Demszky Gábor főpolgármesteri pozícióból történő leváltására.2006-09-13 17:25:00 0
Az emberek vonják meg a bizalmat a kormánytólAz önkormányzati választások az utolsó lehetőség, hogy az ellenzék megszerezze az erkölcsi felhatalmazást a kormány elleni fellépéshez; ehhez el kell érni, hogy az emberek vonják meg a bizalmat a kormánytól - jelentette ki Orbán Viktor szerdán Esztergomban, amikor fideszes aktivistákkal találkozott.2006-09-13 17:01:00 0
A Fidesz támogatja a HÖOK tandíj elleni fellépésétHiller István ma egyetlenegy esetben képviselhetett volna helyes álláspontot a felsőoktatási kerek-asztal ülésén, mégpedig akkor ha bejelentette volna a tandíj visszavonását - jelentette ki Szijjártó Péter, szerdai sajtóértekezletén.2006-09-13 17:01:00 0
A pénzügyi analfabéták a kormányban vannakCinikus az a megjegyzése a gazdasági miniszternek, hogy a magyarok pénzügyi analfabéták, hiszen a magyar polgárokat éppen az állami megszorítások és az eladósodottság tartja fogságban - mondta Kupper András képviselőtársával, Pesti Imrével tartott sajtótájékoztatóján a gazdasági minisztérium épülete előtt.2006-09-13 16:38:00 0
Konferencia a történelmi egyházak egymásra találásának lehetőségérőlAhhoz, hogy a történelmi egyházak egymásra találjanak, hangsúlyozniuk kell az egység pontját alkotó krisztusi alapokat, ugyanakkor a különbözőségeket is el kell fogadniuk - mondta Elisabeth Parmentier strasbourgi egyetemi tanár az Európai Protestáns Egyházak Közösségének nagygyűlése alkalmából tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.2006-09-13 16:17:00 0
A Gyurcsány-kormány első száz napjának elemzéseA most alakult Nézőpont Intézet a második Gyurcsány-kormány első Száz napjának vizsgálatára vállalkozott. Az intézet munkatársai első projektjükben világos értékrendet kérnek számon a kabineten: az egyéni és a piaci szabadságot, a demokráciát, a jogállamiság tiszteletben tartását, a társadalmi szolidaritást, valamint a kompetens vezetést.2006-09-13 15:57:00 0
Kedd éjféltől működik a HÖOK tandíjellenes honlapjaKedd éjféltől - www.notandij.hu címen - a tervezett tiltakozó demonstrációkat támogató honlapot indított a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.2006-09-13 15:51:00 0
A Haníje lesz az új palesztin kormány fejeMahmúd Abbász palesztin elnök szerdán megerősítette, hogy a jelenlegi miniszterelnököt, a Hamász párti Iszmáil Haníjét fogja megbízni a "rövidesen megalakuló" nemzeti egységkormány vezetésével.2006-09-13 15:44:00 0
A megszálló erők kivonását követeli IránA külföldi, köztük az amerikai megszálló erők kivonását követelte Irakból szerdán Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán vallási és politikai vezetője Núri al-Máliki iraki miniszterelnökkel lezajlott teheráni találkozóján.2006-09-13 15:41:00 0
Forrong az egészségügyA Magyar Fül-Orr-Gégeorvosok Egyesülete (MFOE) egyhangú támogatásáról biztosította a Magyar Traumatológus Társaságot (MTT), és a béremelésen kívül mindazon követeléssel azonosul, amely a fül-, orr- és gégeszakorvosok munkáját is érinti - mondta el Sziklai István, az MFOE elnöke szerdán az MTI-nek.2006-09-13 15:28:00 0
Íme az olcsóbb állam Gyurcsány-módra2006-09-13 15:27:00 0
"A Teller-levél után újabb valótlanság, most Orbánról"Szó sincs washingtoni és New York-i megbeszélésekről, nem került szóba Martonyi János neve sem, a Walker házaspár pedig személyes okok miatt mondta le a vizitet - Deutsch-Für Tamás így cáfolta a Népszabadság információit az Orbán házaspár e hét végére tervezett amerikai magánprogramjáról.2006-09-13 14:57:00 0
EU: új kapcsolatok UkrajnávalSzabadkereskedelmi megállapodás lehetőségét sem zárja ki Ukrajnával az Európai Unió, amely a kétoldalú kapcsolatok szélesítéséről a jövő év elején tárgyalásokat kezdeményez vele - közölte az EU bizottsága szerdán. A szabadkereskedelmi megállapodás feltétele azonban Ukrajna WTO-tagsága.2006-09-13 14:54:00 0
Ami a szlovákoknak tabuNagy vihart kavart Szlovákiában az Európai Parlament fotókiállítása, amely a második világháború után kényszermunkára hurcolt szlovákiai magyarok sorsát mutatja be. A szlovák miniszterelnök-helyettes szerint a kiállítás meghamisítja a szlovák magyar kapcsolatot. A kiállítás anyagát Brüsszelbe szállító szlovák múzeum igazgatóját kirúgták állásából.2006-09-13 14:13:00 0
A horvát katolikus püspöki konferencia delegációja MagyarországonA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) meghívására kétnapos látogatást tett Magyarországon, szeptember 12-13-án a Horvát Katolikus Püspöki Konferencia küldöttsége Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek vezetésével.2006-09-13 14:06:00 0
Genetikailag is manipulálnának a szocialistákA szocialista párt puha és megengedő álláspontjával szemben a Fidesz a génmanipulált növények termesztésének teljes tiltása mellett foglal állást - reagált Font Sándor fideszes szakpolitikus Orosz Sándor, az MSZP környezetvédelmi és vízügyi munkacsoportjának vezetője sajtótájékoztatóján elhangzottakra.2006-09-13 13:24:00 0
Az afganisztáni merényletek idei mérlege: 173 halottÖsszesen 173 - túlnyomórészt afgán - halálos áldozatuk van az afganisztáni öngyilkos merényleteknek január óta a NATO által szerdán nyilvánosságra hozott statisztikai adatok szerint.2006-09-13 12:48:00 0
Nemzeti Fórum: piacosító kormányzati akarat az oktatásbanLezsák Sándor szerint gátlástalan, brutális, piacosító kormányzati akarat érvényesül az oktatásban. A Nemzeti Fórum elnöke erről szerdán Budapesten beszélt.2006-09-13 12:28:00 0
Belgiumban tüntettek a romániai magyarság érdekébenBelgiumi magyarok egy csoportja tüntetett szerda délelőtt Brüsszelben, az Európai Unió központi épületeinél a romániai magyarság jogainak biztosítása érdekében.2006-09-13 12:07:00 0
Folytatódó erőszak IrakbanKét óra eltéréssel két autóba rejtett pokolgép robbanásában meghalt legkevesebb 22 ember, további 86 pedig megsérült szerdán az iraki fővárosban.2006-09-13 11:45:00 0
Ultimátum DemszkynekA Fidesz arra szólítja fel Demszky Gábort, hogy záros határidőn belül hozza nyilvánosságra a Combino-beszerzéssel kapcsolatos szerződést, különben a Fidesz büntetőfeljelentés tesz ellene - mondta el Wintermantel Zsolt.2006-09-13 11:22:00 0
Meg akarták támadni XVI. Benedeket?XVI. Benedek 300 ezer hívő előtt mondott szabadtéri misét Regensburgban és eközben a díszpáholyból valaki fölugrott és vad igyekezettel tört előre a fölállított oltár irányába.2006-09-13 11:14:00 0
Ötezer lakás- és 20 ezer autóhitel törlesztése fuccsolt beÖtezer embernek kellett az idén megválnia hitelre vett lakásától, mert nem tudta törleszteni a részleteket. Autóból eddig 20 ezret vettek vissza fizetni nem tudó tulajdonosaiktól.2006-09-13 11:03:00 0
Putyin: az energia a kulcs mindenhezA közel-keleti helyzet, az iráni válság vagy akár az atomsorompó szerződés jövőjét egyetlen egy dolog, az energiától való függőség határozza meg Vlagyimir Putyin szerint, aki minderről a Die Welt című német lapnak beszélt.2006-09-13 10:52:00 0
Botrányos jelenetek Szaddám Huszein perébenA Szaddám Huszein volt iraki elnök második perében elnöklő bíró lemondását követelte az ügy vezető ügyésze szerdán, a vádlott melletti részrehajlással vádolva őt.2006-09-13 10:23:00 0
A közel-keleti helyzet a téma HavannábanAz el nem kötelezett országok havannai konferenciájának második napján, kedden a küldöttek a közel-keleti helyzettel kapcsolatos állásfoglalásuk kialakításával foglalkoztak, miközben hamarosan megérkeznek a kubai fővárosba az érintett országok állam- és kormányfői is.2006-09-13 10:03:00 0
"Fico eltereli a figyelmet"Nem a Lidové Noviny vagy más médium, hanem a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) belépése a kormányba és a párt elnökének nyilatkozatai okozták az új szlovák kormány problémáit külföldön - állítja a Lidové Noviny című konzervatív cseh lap, amely szerdán "Fico eltereli a figyelmet" című szerkesztőségi állásfoglalásban utasította vissza Robert Fico szlovák kormányfőnek az újsággal szemben megfogalmazott vádjait.2006-09-13 09:39:00 0
Súlyos alkoholmérgezés OroszországbanTizenegyen életüket vesztették, több mint kétszáz embert kórházban kezelnek Oroszországban, miután alkoholmérgezést kaptak pancsolt italtól - közölték kedden a hatóságok.2006-09-13 09:22:00 0
Tűzijáték: nem nyomoznak, elutasították a feljelentéseketA rendőrség elutasította azokat a feljelentéseket, amelyeket az augusztus 20-i tűzijáték után az ügyészségen tett két magánszemély. Megállapították, hogy az ünnepi rendezvény lebonyolításában részt vevőknek nincs közük az öt halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő történésekhez.2006-09-13 09:05:00 0
Irán szigorú feltételeket szabIrán hajlandó fölfüggeszteni az urándúsítást, de csak szigorú feltételekkel - derült ki az iszlám köztársasággal annak vitatott atomprogramjáról tárgyaló hatok javaslatcsomagjára adott teheráni válaszból, amely kedden jelent meg a világháló egyik honlapján.2006-09-13 08:55:00 0
Stumpf: Az elégedetlenség eléri az MSZP kemény magját isA Századvég Alapítvány elnöke szerint a közvélemény-kutatásokból világosan látszik, hogy az ország büntetőszavazásra készül, amit a kormány teljesítménye és az ország valós helyzetének korábbi eltitkolása váltott ki.2006-09-13 08:37:00 0
Sarkozyt fogadta Bush a Fehér HázbanA transzatlanti kapcsolatok újjáépítésének a fontosságát hangoztatta egyesült államokbeli látogatásán Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, a jövő évi franciaországi elnökválasztás egyik valószínű jelöltje, akit kedden a washingtoni Fehér Házban fogadott George Bush amerikai elnök.2006-09-13 08:34:00 0
Újabb pokolgépes merénylet TörökországbanA legfrissebb adatok szerint tíz ember vesztette és 14-en megsebesültek a délkelet-törökországi Diyarbakir városában kedd este történt pokolgépes robbantásban - jelentette be a helyi rendőrség.2006-09-13 08:21:00 0
Bebizonyíthatják, hogy Gyurcsány jó erkölcsbe ütközöttA Legfőbb Ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy idézzen be négy tanút az Altus-perben, akiknek segítségével bizonyítani lehetne, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cége egy színlelt ajándékozási szerződéssel, jó erkölcsbe ütköző módon jutott hozzá egy csaknem százmillió forintos állami beruházáshoz 1995-ben. A per következő tárgyalása egy hét múlva lesz Kaposváron.2006-09-13 08:14:00 0
Egyre jobban lemaradunkHazánk gazdasága nemcsak az új uniós országokkal, de a 25 tagú EU-val is ellentétesen mozog, hiszen amíg a magyar gazdaság az elkövetkező években lassul, addig a többi tagállam átlagos növekedése gyorsul.2006-09-13 08:03:00 0
Indonéziában 49-re nőtt a madárinfluenza áldozatainak számaIndonéziában 49-re nőtt a madárinfluenza hazai halálos áldozatainak száma, miután megállapították, hogy egy idén márciusban meghalt fiú is a betegségben szenvedett.2006-09-13 07:50:00 0
Kiújult orosz-ukrán vitaEgy ukrán bíróság elrendelte, hogy a fekete-tengeri orosz hadiflotta, amelynek a bázisa az Ukrajnához tartozó Krím-félszigeten van, ürítsen ki és adjon át húsz tengerészeti létesítményt, köztük négy világítótornyot. A döntést Moszkva kedden törvénytelennek minősítette.2006-09-13 07:44:00 0
Megszólalt a nyitrai magyar lányVégig igazat mondtam - állítja M. Hedvig, a Nyitrán tanuló magyar egyetemista, aki a pozsonyi Új Szó szerdán megjelenő számában exkluzív nyilatkozatot adott.2006-09-13 07:25:00 0
A magyar történelemmel kapcsolatos kiállítások nyíltak az EP-benAz 1946-os szlovákiai deportálásokkal, az 1956-os forradalommal, illetve Magyarország ezeréves európai történetével foglalkozó, három különböző kiállítás nyílt meg az Európai Parlamentben kedd este.2006-09-12 20:44:00 0
Újra női elnöke van az ENSZ KözgyűlésénekMegkezdődött kedden az ENSZ-Közgyűlés 61. ülésszaka, az új ciklust - harmadszor a világszervezet történetében, s először 1969 óta - női diplomata, a bahreini Sejka Haja Rasíd al-Kalifa vezényli le.2006-09-12 20:37:00 0
Orbán Viktor Szegeden és Hódmezővásárhelyen kezdte keddi kampánykörútjátOrbán Viktor, a Fidesz elnöke kampánykörútjának Csongrád megyei állomásain - Szegeden és Hódmezővásárhelyen - a párt polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjeivel, valamint aktivistáival találkozott kedden.2006-09-12 20:35:00 0
A szocialista igazságosság azt jelenti, hogy mindenki fizetA szocialista igazságosság azt jelenti, hogy a felsőoktatásban mindenki fizet tandíjat, mindannyian fizetünk vizitdíjat, s mindenki fizet minden gyógyszerért - mondta Navracsics Tibor egy választási fórumon kedden, Zircen.2006-09-12 20:06:00 0
Kisorsolták a fővárosi listás szavazólapokon szereplő jelöltek sorrendjétKilenc fővárosi listára és öt főpolgármester-jelöltre voksolhatnak majd októberben a budapestiek - nyilatkozta a Fővárosi Választási Iroda vezetőhelyettese.2006-09-12 20:03:00 0
Az EDDSZ hűtlen kezelés és csalás miatt feljelentést tett a hatvani képviselő-testület ellenAz elmúlt napokban feljelentést tett az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a hatvani képviselő-testület ellen hűtlen kezelés és csalás miatt.2006-09-12 20:00:00 0
A BRFK megtagadta a nyomozást a tűzijáték-ügybenA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtagadta a nyomozást a tűzijáték-ügyben - mondta a BRFK szóvivője az MTI-nek kedden.2006-09-12 19:40:00 0
Mladic kiadatása továbbra is feltétele Szerbia integrációjánakOlli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa kedden ismételten Szerbia tudomására hozta, hogy az uniós integráció folytatásához le kell tartóztatni Ratko Mladicot, a srebrenicai népirtás és Szarajevó lövetése miatt vád alá helyezett volt boszniai szerb katonai vezetőt, és ilyen tekintetben Brüsszel nem enged semmilyen belgrádi nyomásgyakorlásnak.2006-09-12 19:36:00 0
Pokorni: Az emberek elkeseredettekPokorni Zoltán szerint érthető, hogy Gyurcsány Ferencet az ország több pontján nem fogadják szívesen, mert a miniszterelnök által megvalósított politika méltán váltott ki elégedetlenséget, indulatot sok emberben - a Fidesz alelnöke erről Salgótarjánban beszélt választási fórumon kedden.2006-09-12 19:30:00 0
Semjén Zsolt: helyre kell állítani a KDNP súlyátA Kereszténydemokrata Néppárt újjáépítése, nemzetközi kapcsolatainak visszaállítása és önálló parlamenti frakciójának megalakítása után most a legfontosabb feladat, helyreállítani a párt súlyát az önkormányzatokban - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Debrecenben.2006-09-12 19:11:00 0
Nincs ok-okozati összefüggés: Tetszik érteni?A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtagadta a nyomozást a tűzijáték-ügyben - mondta a BRFK szóvivője az MTI-nek kedden.2006-09-12 18:59:00 0
Szerbia alkotmányban rögzítené a Koszovó feletti uralmátA szerb parlament keddi döntése szerint a készülő alkotmányban rögzíteni kell, hogy Koszovó a szuverén és demokratikus Szerbia kiterjedt autonómiával rendelkező része.2006-09-12 18:52:00 0
Ab: az államtitkár nem gyakorolhatja a miniszteri jogalkotói hatáskörtMulasztásos alkotmányellenes helyzet jött létre, amikor az Országgyűlés nem szabályozta a miniszter helyettesítését tartalmazó jogszabályban, hogy a jogalkotói hatáskör nem átruházható - ezt állapította meg az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén; a határozatról az Ab sajtófőnöke, Sereg András tájékoztatta az MTI-t.2006-09-12 18:45:00 0
Budapesten ülésezik az Európai Protestáns Egyházak KözösségeAz Európai Protestáns Egyházak Közösségének célja az európai evangélikus közösség erősítése, a protestáns teológia hangsúlyozása - jelentette ki Szebik Imre, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke a közösség nagygyűlése előtt tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.2006-09-12 18:08:00 0
Gyurcsány-csomag: Alkotmánybírósághoz fordul a VOSZA Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az Alkotmánybírósághoz fordul az Új egyensúly program keretében alkotott törvénycsomag miatt - közölte Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára kedden, az elnökség döntését követő sajtótájékoztatón Budapesten.2006-09-12 17:55:00 0
Még van remény!2006-09-12 17:47:00 0
Öt főpolgármester-jelölt és kilenc lista BudapestenÖt főpolgármester-jelöltre és várhatóan kilenc fővárosi listára szavazhatnak októberben a budapestiek - közölte a Fővárosi Választási Iroda vezető-helyettese.2006-09-12 17:19:00 0
A szlovák miniszterelnök-helyettest felháborítja a magyar kitelepítettekről szóló kiállításA szlovák miniszterelnök-helyettes felháborodását váltotta ki az a kiállítás, amely "Soha többé 1945-1948" címmel nyílt meg kedden az Európai Parlament brüsszeli épületében a szlovákiai magyar kisebbség második világháború utáni sorsáról.2006-09-12 17:16:00 0
Tarlós kerületi kezelésbe adná a Városmajori parkotKerületi kezelésbe adná a Városmajori parkot és a Gesztenyés kertet a Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt.2006-09-12 17:14:00 0
Szavazzon a Képmutató plakátpályázat legjobb alkotásaira!Honlapunk olvasói is szavazhatnak a Képmutató plakátpályázatra beérkezett tervekre: galériánkban a 60 legjobb pályaművet mutatjuk be, látogatóink ezek közül szeptember 22-én 12 óráig voksolhatnak a nekik leginkább tetszőre.2006-09-12 17:12:00 0
1956-os emlékév: több mint 1600 áldozat neve emléktáblákonEzerhatszázhuszonegy, az 1956-os forradalom idején a pesti harcokban életét vesztett áldozat neve fog szerepelni azon az ötvenhét gránit lapon, amelyeket budapesti temetőkben helyeznek majd el - mondta el Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság titkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.2006-09-12 17:11:00 0
Németh Zsolt: A szlovák politika eltüntetni akarja a problémákatA szlovák politika, élén Robert Fico kormányfővel nem megoldani, hanem eltüntetni szeretné a magyarellenes jelenlégekből adódó problémákat - mondta Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke.2006-09-12 17:01:00 0
Megnyílt a Képmutató plakátpályázat a Felvonulási térenCser-Palkovics András, a Fidesz szóvivő-helyettese és Loppert Dániel, a párt Ifjúsági Tagozatának elnöke nyitotta meg a Felvonulási téren a Képmutató plakátpályázatot.2006-09-12 16:36:00 0
1956-os emlékkiállítás nyílt SzegedenAz 1956-os forradalom szegedi, azon belül is az egyetemen történt eseményeket bemutató kiállítás nyílt Szegeden, az egyetem tanulmányi és információs központjában.2006-09-12 16:23:00 0
Káoszban az egészségügyA Fidesz kezdeményezte az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának haladéktalan összehívását annak érdekében, hogy fölszámoljuk azt a káoszt amelybe a szocialista kormány vezette az egészségügyet - mondta Orbán Viktor Szegeden.2006-09-12 16:22:00 0
Ötezer terroristát öltek meg vagy fogtak elAz amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) közlése szerint ötezer terroristát öltek meg vagy kaptak el a 2001-es Amerika-ellenes támadások óta - Michael Hayden CIA-igazgató erről szóló belső, az ügynökség tagjaihoz intézett üzenetét a drudgereport amerikai hírportál kedden ismertette.2006-09-12 16:19:00 0
Bölcskei Gusztáv az Európai Egyházvezetők Tanácsának új elnökeBölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét a Református Világszövetség Európai Egyházvezetők Tanácsának budapesti ülésén a fórum elnökévé választották kedden.2006-09-12 16:13:00 0
Elszabaduló gyógyszerárakat hoz a "reform"Előre lehet borítékolni, hogy a január 1-jével bevezetni kívánt patikaliberalizáció nyomán a gyógyszerpiac elszabadul, a gyógyszerárak pedig az egekbe szöknek - mondta Mikola István keddi sajtótájékoztatóján, amelyen az egészségügyi miniszter kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott szavaira reagált.2006-09-12 16:12:00 0
Washington nyomást gyakorol New YorkraAz Egyesült Államok az év végéig ad időt a világszervezetnek arra, hogy elkezdje a reformokat, változások hiányában fontolóra veszi, hogy csökkenti befizetéseit - közölte John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet.2006-09-12 16:09:00 0
A hosszú hétvégék éve lesz 2007Míg idén az ünnepek miatt egyetlen munkanap-áthelyezésre sem volt szükség, addig jövőre hat szombatot dolgozunk majd le az átcsoportosítások miatt - derül ki a munkaügyi tárca rendelettervezetéből.2006-09-12 14:48:00 0
Elindultak első űrsétájukra az Atlantis űrhajósaiElindultak első űrsétájukra kedden az Atlantis űrhajósai, köztük Heidemarie Stefanyshyn-Piper, aki ezzel belépett az űrsétát teljesítő űrhajósnők elitklubjába.2006-09-12 14:31:00 0
Simicska Lajos pert nyert a Népszabadság ellenSimicska Lajos első fokon pert nyert a Népszabadság ellen. A bíróság rágalmazás bűncselekménye miatt egy év próbára bocsátotta a napilap főszerkesztőjét, Vörös T. Károlyt és Tóth Ákos újságírót.2006-09-12 14:08:00 0
Ne csak Brüsszelben értsék a Nemzeti Fejlesztési TervetGyurcsány a Nemzeti Fejlesztési Tervről - a Fidesz reagálása2006-09-12 13:53:00 0
Fico szerint a diáklány csak színlelte megveretésétRendkívüli sajtótájékoztatón sorakoztatta fel Robert Fico szlovák miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter kedden azokat a bizonyítékokat, amelyek tanúsága szerint a nyitrai magyar diáklány - nem tudni milyen indítékok alapján - csupán színlelte megveretését, az ügyben megszüntették a nyomozást.2006-09-12 13:53:00 0
Egyetértés a libanoni szerepvállalás ügyébenEgyetértés mutatkozott a libanoni magyar misszió ügyében az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén. A kormány szerdán tárgyalja meg az ezzel kapcsolatos előterjesztést - közölte a testület zárt ülését követően Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök.2006-09-12 13:19:00 0
A szocialisták érdeke a fütyülésAlapvetően a kormányoldal érdeke, hogy ne az embereket érintő kérdésekkel - a vizitdíjjal, az energiaárak emelésével vagy éppen a tandíj kérdésével - foglalkozzanak, hanem arról beszéljenek, mi történik, ha a kormányfő valahol megjelenik - mutatott rá Varga Mihály keddi sajtótájékoztatóján.2006-09-12 12:22:00 1
11 pont a XI. kerületértKupper András, Újbuda polgármester-jelöltje keddi sajtótájékoztatóján bemutatta a kerület fejlesztésére vonatkozó programját.2006-09-12 12:17:00 0
Tiltakozásul ingyen ügyelnek a siófoki orvosokIngyen ügyelnek egy hónapon át a siófoki kórház belgyógyászai tiltakozásul "az orvosokat sújtó kormányzati politika ellen" - közölte az MTI-vel kedden a kezdeményező EDDSZ szakszervezet helyi diplomás alapszervezetének elnöke.2006-09-12 11:46:00 0
Betiltott tüntetés PozsonybanBetiltotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombatra tervezett pozsonyi tüntetését Peter Ciernik Pozsony-Óváros kerületének polgármestere, a pozsonyi kerületi rendőr-főkapitányság ajánlata nyomán.2006-09-12 11:44:00 0
Az MDF újabb alaptalan vádaskodásaA Fidesz III. kerületi önkormányzati képviselői megdöbbenve veszik tudomásul az MDF lejárató kampányát Tarlós István független főpolgármester jelölttel szemben. Újabban a képviselőtestület által majd teljes támogatottsággal megszavazott Újlak II közpark bérbeadása van soron. Az üggyel kapcsolatos, tárgyi tévedésektől hemzsegő hatásvadász nyilatkozat nem méltó egy magát középpártnak mondó politikai erőhöz.2006-09-12 11:06:00 0
Megtámadták a damaszkuszi amerikai nagykövetségetLövöldözés és több robbantás is volt Damaszkuszban, az Egyesült Államok nagykövetségén. Az épületet négy fegyveres támadta meg, akiket a szír belügyi szervek emberei a tűzpárbaj során kivégeztek. A lövöldözésben a helyi belügyi szervek egyik tagja is életét vesztette. A környező utcákat és épületeket lezárták az illetékesek, a körzetben helyezkedik el ugyanis több ország nagykövetsége is.2006-09-12 11:06:00 0
Szegeden, Pécsett és Debrecenben is tüntetnek az egyetemistákAz ország több nagyvárosában, így Szegeden, Pécsett és Debrecenben is tiltakozó tüntetéseket szerveznek a hallgatók a tandíj ellen a fővárosban jövő csütörtökön tartandó Kossuth téri demonstráció mellett.2006-09-12 10:30:00 0
Rosszindulatú nyilatkozat KókátólRosszindulatú nyilatkozatnak nevezte Kóka János nyilatkozatát Tarlós István a Mokkában, mely szerint Óbuda polgármestere miatt nem épülhet tovább az M0-ás, mert Tarlós állítólag nem képes dönteni a nyomvonalról.2006-09-12 09:57:00 0
Nem nyomoznak a tűzijáték ügyébenA rendőrség megtagadta a nyomozást az augusztus 20-i, tragikusan végződő nyomozás ügyében - tudta meg a Magyar Hírlap.2006-09-12 09:49:00 0
Ki miatt nincs 4-es metró?2006-09-12 09:33:00 0
Egy szemeszter több mint egymillióértA felsőoktatási törvény csak a költségtérítés mértékének alsó határát szabályozza, a felsőt nem, utóbbi kapcsán is mindössze annyit rögzít: az állami támogatás fele lehet a költségtérítés minimális összege.2006-09-12 09:26:00 0
A hosszú hétvégék éve jönMíg idén az ünnepek miatt egyetlen munkanap-áthelyezésre sem volt szükség, addig jövőre hat szombatot dolgozunk majd le az átcsoportosítások miatt - derül ki a munkaügyi tárca rendelettervezetéből.2006-09-12 09:07:00 0
Kéred, nem kéred, megeszed!2006-09-12 09:00:00 0
A Gyurcsány-kormány politikailag már nem legitimAlkotmányjogilag senki nem vonja, vonhatja kétségbe a kormány legitimitását, politikai értelemben azonban igen - mutatott rá Navracsics Tibor a Nap-keltében.2006-09-12 08:47:00 0
"Közfelháborodás lesz a kórházbezárások miatt"A második lépés. Szeptember végére kiderül, melyik kórházakból lesz rehablilitációs otthon vagy sürgősségi központ. A Fidesz szerint a kormány az egészségügyi közvagyon filléres privatizációját készíti elő.2006-09-12 08:38:00 0
Kétszáz fős elbocsátás a Debreceni Egyetem OrvoscentrumábólTöbb mint 250 dolgozójának elbocsátását tervezi november 1-jétől a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma.2006-09-12 08:26:00 0
Spontán reakciók2006-09-12 08:12:00 0
Alacsony foglalkoztatottságAz EU huszonöt tagállama közül hazánk rendelkezik a harmadik legrosszabb foglalkoztatási mutatóval - derül ki az Eurostat tegnap közzétett jelentéséből, amely szerint hatvan százalék alatti foglalkoztatottság tavaly hazánkon kívül mindössze Lengyelországban és Máltán volt. A rossz mutatók hátterében a foglalkoztatást terhelő adók állnak, amelyek nemzetközi összehasonlításban kiugróan magasak hazánkban.2006-09-12 08:07:00 0
Még egy őszinte politikus2006-09-12 07:57:00 0
Veres pénzügyminiszternek mennie kell?A Magyar Hírlap értesülése szerint a büdzsé elfogadása után leválthatják a tavaly áprilisban kinevezett pénzügyminisztert, akinek munkájával állítólag a szabad demokratáknál és a kormányfő környezetében is elégedetlenek.2006-09-12 07:52:00 0
Miért titkolják a Combinók szerződését?Az adatvédelmi biztos szerint a Combino villamosok adásvételi-szállítási szerződése közérdekű információ, annak átadása nem tagadható meg. A közérdekű információ eltitkolása bűncselekmény - mutatott rá Péterfalvi.2006-09-12 07:35:00 0
Utcára vonulhatnak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók isUtcára vonulhatnak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, ha eredménytelenek lesznek a kormánnyal folytatott megbeszéléseik, egy esetleges demonstrációval a testületeket érintő megszorítások ellen tiltakoznának. Erről Balázs László, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) alelnöke beszélt hétfőn az MTI-nek.2006-09-12 07:12:00 0
A NATO továbbra is kiveszi részét a terrorellenes harcbólTovábbra is kiveszi részét a NATO a terrorellenes harcból - hangoztatta Jaap de Hoop Scheffer főtitkár az észak-atlanti szövetség brüsszeli központjában a szeptember 11-i merényletek évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.2006-09-11 20:55:00 0
Ebből a jövőképből az emberek nem kérnekAz MSZP választási ígéreteit és a konvergenciaprogramot vetette össze Áder János, a parlament fideszes alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján, megjegyezve: az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.2006-09-11 19:40:00 0
A Time szerint Amerikának ezentúl külpolitikus elnökre lesz szükségeAz amerikaiaknak rá kell ébredniük, hogy a külpolitika is része életüknek, és a 2008-as elnökválasztáson a külpolitikához is értő jelöltre kell majd szavazniuk - írta a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek ötödik évfordulójához kapcsolódva az amerikai Time magazin.2006-09-11 19:35:00 0
Egymásnak is hadat üzentek a szocialisták: MSZP-s belháború AjkánAz MSZP ajkai szervezete elnökségének tíz tagja közül hatan lemondtak, s ezzel megszűnt a pártvezetés mandátuma; a pártszervezeten belüli viszály az önkormányzati képviselőjelöltek személye és a kompenzációs lista összeállítása körül robbant ki - tájékoztatta a pártszervezet lemondott elnöke hétfőn az MTI-t.2006-09-11 19:27:00 0
Bölcskei Gusztáv a RVSZ Európai Területi Tanácsa új elnökeBölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi vezetőjét választották meg a Református Világszövetség Európai Területi Tanácsa új elnökének hétfőn Budapesten - tájékoztatta az MTI-t Csoma Áron a Magyarországi Református Egyház szóvivője.2006-09-11 18:47:00 0
A graffiti nem művészeti, hanem jogi kérdésA graffitivel összefirkált házfalak és összemázolt aluljárók ügye nem művészeti, hanem jogi kérdés - hívta fel a figyelmet Tarlós István, a Fidesz és a KDNP támogatásával induló független főpolgármester-jelölt, amikor hétfőn Újbudára látogatott.2006-09-11 18:41:00 0
A szlovák házelnök szerint a szlovákiai állapotok nem indokolják Európa aggodalmaitEurópának semmi oka nincs aggódni a szlovákiai fejlemények miatt - írta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnökéhez, René van den Lindenhez küldött levelében Pavol Paska szlovák házelnök, aki "cáfolta, hogy Szlovákiában fokozódna a nemzetiségi feszültség".2006-09-11 18:33:00 0
Levegő Munkacsoport: hibásak a kormányzati intézkedésekA Levegő Munkacsoport szerint nincs összhang az Európai Bizottsághoz benyújtani tervezett Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) és a kormány megszorító csomagja között.2006-09-11 18:13:00 0
Leállt egy atomreaktor UkrajnábanAutomatikusan leállított egy atomreaktort a biztonsági rendszer a kelet-ukrajnai Zaporizzsjában, az erőmű területén nem emelkedett a sugárzás szintje - közölték szakértők.2006-09-11 17:39:00 0
Megint elhallgatott egy merényletet a HM: rakétával lőtték a magyar katonátEgy magyar felcser is utazott azzal a holland járőrrel Afganisztánban, amelyet szombaton délelőtt rakétatámadás ért; a két kilőtt rakéta egyike sem robbant fel, senki sem sérült meg - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn.2006-09-11 17:38:00 0
Az év végén kezdődik az óbudai Álom Sziget beruházásaA Hadrianus palota feltárásával az év végén kezdődik a 400 milliárd forintos Álom Sziget beruházása az óbudai Hajógyári-szigeten - mondta Sammy S. Smucha, a beruházó Álom Sziget 2004. Kft. ügyvezetője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.2006-09-11 17:28:00 0
Magyar alkotások az Európai Filmdíjakra nevezett játékfilmek közöttA 2006-os Európai Filmdíjakra nevezett játékfilmek között Magyarországot Hajdu Szabolcs Fehér tenyér és Pálfi György Taxidermia című munkája képviseli.2006-09-11 17:28:00 0
Folytatódott Szaddám Huszein második pereHáromhetes szünet után három tanú meghallgatásával folytatódott hétfőn Bagdadban a második per Szaddám Huszein volt iraki diktátor és hat vádlott-társa ellen, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy 180 ezer kurd halálát okozták az 1987 és 1988 között Észak-Irakban végrehajtott Anfal-hadművelet során.2006-09-11 17:22:00 0
A szeptemberi terrortámodásokra emlékezik az USAOrszágszerte ünnepélyes megemlékezéseket tartanak hétfőn az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 5. évfordulóján.2006-09-11 17:20:00 0
Már idén 6 százalék felett lesz az inflációEgyöntetűen 3 százalék feletti augusztusi, és csaknem egyöntetűen 6 százalék feletti év végi 12 havi inflációs adatokat várnak londoni feltörekvő piaci elemzők a múlt havi számok közzététele előtt.2006-09-11 17:13:00 0
Gyurcsány kezd rájönni, hogy rosszul csinálja2006-09-11 16:40:00 0
Spontán nem szeretik GyurcsánytGyurcsány Ferenc indulatos fogadtatása vidéki kampánykörútjának állomásain spontán válasz az emberek részéről a kormányzat megszorító intézkedéseivel szemben - mondta Ágh Péter fideszes képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.2006-09-11 16:26:00 1
Sikeresen dokkolt az AtlantisÖsszekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS) az Atlantis amerikai űrrepülőgép - jelentette be a houstoni és a Moszkva melletti koroljovi földi irányító központ. A manőver az előre eltervezett időpontban zajlott le a Földtől csaknem 350 kilométeres magasságban.2006-09-11 16:11:00 0
Lemondott az észak-ciprusi kormányBenyújtotta lemondását hétfőn Ferdi Sabit Söyer, az Észak-ciprusi Török Köztársaság miniszterelnöke, politikai válságot robbantva ki a nemzetközi közösség által el nem ismert államalakulaton belül.2006-09-11 16:10:00 0
Eva: péntekig kell dönteniAkik az egyszerűsített vállalkozási adó kulcsának emelése miatt ki szeretnének jelentkezni az eva hatálya alól, ezt szeptember 15-ig tehetik meg. A kijelentkezést egyébként szeptember 15-ig vissza is lehet vonni.2006-09-11 16:06:00 0
Folyik a tapogatózás a NATO-ban az afganiszáni csapaterősítésrőlMegkezdődött a NATO-ban a közelmúltban felvetett dél-afganisztáni csapaterősítéssel összefüggő kérdések tárgyalása annak a hétfői informális nagyköveti találkozónak a keretében, amelynek fő témája a hét végi vezérkari főnöki NATO-találkozó eredményeinek összefoglalása volt.2006-09-11 16:03:00 0
Brüsszelben tényként kezelik Románia csatlakozási dátumátEldöntött tény Románia és Bulgária 2007. január elsejei európai uniós csatlakozása német sajtójelentések szerint.2006-09-11 15:56:00 0
Olasz hegyimentők szabadítottak ki egy magyar barlangásztEgy eddig még feltáratlan, és nemrégiben felfedezett barlang "kiszerelése" közben érte a baleset azt a 46 éves magyar barlangászt, aki csaknem két napot töltött az Udine közelében lévő Canin-hegy gyomrában, 81 méteres mélységben; a lábát tört barlangászt elismert szakemberként tartják számon - mondta az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő barlangász hétfőn.2006-09-11 15:26:00 0
Megegyezés született a palesztin egységkormány létrehozásárólMahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn bejelentette, hogy megegyezésre jutott Iszmáil Haníje kormányfővel egy egységkormány létrehozásáról, amely napokon belül megalakulhat.2006-09-11 15:13:00 0
Kényszerleszállás Montreal belvárosábanMontreal egyik sugárútján hajtott végre kényszerleszállást egy Cessna típusú sportrepülőgép. A landoláskor senki sem sérült meg, csak a kisgép egyik szárnya ütődött neki egy oszlopnak.2006-09-11 14:59:00 0
Új időrend a schengeni övezet kibővítéséreÚj időrendet tárgyalnak az Európai Unió bel- és igazságügyi miniszterei a jövő hónapban a lényegében határellenőrzések nélkül működő schengeni övezet kibővítésére az új EU-tagállamokra - erősítette meg hétfőn az Európai Bizottság szóvivője.2006-09-11 14:52:00 0
Magyar barlangász balesete OlaszországbanAz olasz barlangi és hegyimentők a felszínre hozták és kórházba vitték helikopterrel hétfőn azt a sérült magyar barlangászt, aki csaknem két napot töltött 81 méteres mélységben, az Udine közelében lévő Canin-hegy gyomrában.2006-09-11 14:41:00 0
Lengyel elismerés a Duna TelevíziónakAz egyik legrangosabb lengyel kulturális elismerést veszi át e hónap végén Varsóban a Duna Televízió elnöke - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.2006-09-11 14:21:00 0
Az önkormányzati választások kampányanyagaiÖsszegyűjtöttük olvasóink számára a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség önkormányzati választásokra készült kampányanyagait. Országosan öt plakát kerül a hirdetési felületekre, a rádiókban pedig négy rövid spot szembesíti a kormánypártokat korábbi ígéreteikkel.2006-09-11 13:41:00 4
A Fidesz a közbiztonság erősítésének pártján állA Fidesz támogat minden olyan rendőrségi átalakítást, ami a közbiztonság erősítése, az emberek biztonságérzetének javítása érdekében történik, és elvet minden olyan akciót, mely a bizonytalanságot erősíti - jelentette ki Lázár János.2006-09-11 13:37:00 0
Szabad Európa - Gyakornoki Program, 2007A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Delegációja idén is pályázatot indít szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben.2006-09-11 13:34:00 0
Motorvonattal ütközött egy pénzszállító mikrobuszMotorvonattal ütközött egy pénzszállító mikrobusz a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn délelőtt a fényjelzéssel működő vasúti átjáróban; a pénzszállító autót a vonat az árokba lökte, a felborult járműben lévő pénz egy része szétszóródott - értesült az MTI a rendőrségtől.2006-09-11 13:16:00 0
Már 100 milliárd körül járnak a problémás lakáshitelekAz ötezret is meghaladta azoknak a lakáshitel-szerződéseknek a száma, amely eljutott a végrehajtásig.2006-09-11 12:36:00 0
A kormány provokálja a lakosságot"Szeretnénk, ha a kormányoldal partner lenne egy vitában, ahol számon kérhetők lennének a bejelentett intézkedések, és így az egészségügyi ellátás biztonsága és a gyógyítás örüli közbizalom helyreállhat" - fogalmazott Mikola István hétfői sajtótájékoztatóján.2006-09-11 12:17:00 1
8,5 százalék a török gazdasági növekedésA piaci várakozásokat meghaladóan bővült a török gazdaság az idei második negyedben: a külföldön képződő török jövedelmeket is magába foglaló nemzeti össztermék (GNP) 8,5 százalékkal nőtt az időszakban az egy évvel korábbihoz képest, 7,7 százalékos elemzői várakozás mellett. Az erős GNP növekedést elsősorban a török vendégmunkások külföldi jövedelmei támogatták.2006-09-11 12:01:00 0
A vízválasztó (3.) - Orbán Viktor írásaElőző két írásunkban meghatároztuk, miért nem nyerhet polgárjogot a modern politika körülményei között sem a politikai hazugság. Kimutattuk, hogy a politikai hazugság elfogadása éppen a demokrácia lényegével áll szemben. Felidéztük továbbá, hogy más európai kormányoknak hazánkéhoz hasonló pénzügyi válságokat adó- és járulékcsökkentéssel, valamint a hazai vállalkozások megerősítésével sikerült legyőzniük. Most arra teszünk kísérletet, hogy felfedjük a mai magyar politika válságának valódi gyökereit, majd az igazi probléma azonosítása után megrajzoljuk a lehetséges kiút irányát.2006-09-11 11:15:00 0
100 millióra bírságolták a Magyar TelekomotA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 100 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt.-re a T-Mobile jogsértő magatartása miatt - közölte a GVH az MTI-vel hétfőn.2006-09-11 10:58:00 0
Bírálta az USA politikáját a német belügyminiszterBírálta az Egyesült Államok 2001. szeptember 11. utáni politikáját hétfői rádiónyilatkozatában Wolfgang Scha:uble német belügyminiszter.2006-09-11 10:43:00 0
Csökkent a vendégéjszakák számaAz idén az első hét hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.2006-09-11 10:36:00 0
Már az elején megtámadták a magyar katonákat AfganisztánbanElőször ért támadás magyar katonákat Baglan tartományban, Afganisztánban. Ennek a tartománynak a vezetését veszi át hamarosan a Magyar Honvédség a holland katonáktól.2006-09-11 10:20:00 0
Megtámadták egy pénzszállító autó vezetőjétKét csuklyát viselő fegyveres támadott meg hétfőn reggel Budán, az Alagút utcai MKB bankfióknál egy pénzszállító autót - közölte Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.2006-09-11 10:07:00 0
Választói szeretet és tisztánlátásHa csukott szemmel érkeznénk Nyíradonyba, s nem tudnánk, hol vagyunk, azt hihetnénk, valamelyik nyugat-európai kisvárosba csöppentünk. Az utóbbi években látványos fejlesztések valósultak meg a városban, közülük a legnagyobb, a Széchenyi-tervből megépült Harangi Imre Rendezvénycsarnok. A sikeres városvezetésről kérdeztük Tasó Lászlót.2006-09-11 09:59:00 0
Országjárásra indulnak a Fidesz vezetőiOrszágjárásra indul a párt vezérkara és szeretnének minél több települést felkeresni - mutatott rá a Nap-keltében Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, kiemelve: szeretnének jobb eredményt elérni, mint négy évvel ezelőtt.2006-09-11 09:55:00 0
Havannában gyűlnek az el nem kötelezett országokAz el nem kötelezett országok csúcsértekezletet kezdenek hétfőn Havannában. A szeptember 16-ig tartó találkozón 116 afrikai, ázsiai és latin-amerikai állam vesz részt és Havannába várják Kofi Annan ENSZ-főtitkárt is.2006-09-11 09:49:00 0
Miért menjen a kormány? Ezert.huSzorgos postáskezek minden háztartásba eljuttatták a Miért kell megtenni, ha fáj? Ezért című MSZP-szóróanyagot, amely elérhető a neten is, az ezert.hu címen.2006-09-11 09:40:00 0
Miért nem támadott újból az al-Kaida?Amerikai szakértők véleménye megoszlik abban a tekintetben, hogy miért nem támadott újból az Egyesült Államokra 2001 óta az al-Kaida; van, aki szerint a terrorszervezet meggyengült, van, aki szerint a megfelelő alkalomra vár.2006-09-11 09:30:00 0
41 évig uralkodott a tongai királyHosszas betegség után 88 éves korában egy új-zélandi korházban elhunyt IV. TaufaÍahau Tupou, Tonga királya, aki 41 éven keresztül uralkodott - jelentette be a csendes-óceáni szigetország kormánya.2006-09-11 09:15:00 0
Djukanovicék nyertek MontenegróbanMegszerezte a parlamenti mandátumok abszolút többségét a kormányon lévő, és az országot a függetlenség kivívásáig elvezető balközép koalíció a vasárnapi választások eredményeként.2006-09-11 09:03:00 0
9/11Ma öt éve, hogy összehangolt terrortámadás érte az Egyesült Államok szimbolikus jelentőséggel is bíró gazdasági és katonai központjait.2006-09-11 08:51:00 0
Érvénytelen az óbudai népszavazásA választópolgárok mindössze 14,5 százaléka jelent meg a Hajógyári-szigetre tervezett beruházásról tartott népszavazáson, így az érvénytelen, és az eredeti terv szerint lép életbe a rendelet.2006-09-11 08:41:00 0
Alig maradt állami vagyonSem az idén, sem jövőre nem tud mentőövet dobni a költségvetésnek az állami vállalatok kiárusítása, a privatizálható vagyon ugyanis leapadt, a megmaradt cégek kiárusításáról pedig távolról sincs egyezség a két koalíciós párt között. Tavaly az állami vagyon eladásából több bevétele keletkezett a költségvetésnek, mint az Orbán-kormány négy éve alatt összesen.2006-09-11 08:26:00 0
Újabb bin Laden videóOszama bin Ladent mutató videofelvételt sugárzott vasárnap este az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió.2006-09-11 08:18:00 0
Nem jut elég tankönyv a sérült gyerekeknekCsak nagyon kevés sérült gyerek kapott az idén fejlesztő tankönyveket, mert az iskolák képtelenek kigazdálkodni a kiadványok borsos árát a gyermekenként 10 ezer forintos állami támogatásból, amiből a rászorulók ingyenességét kellene biztosítani.2006-09-11 08:06:00 0
Irán két hónapra felfüggeszti az urándúsítást?Az Európai Unió egyik diplomatája úgy tudja, hogy Ali Láridzsani az iráni atomügyekben illetékes főtárgyaló felajánlotta Javier Solanának, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, hogy Irán két hónapra felfüggeszti urándúsítási tevékenységét.2006-09-11 07:49:00 0
Sok amerikai a terrorizmustól való félelemben élBár 2001 óta nem történt terrorista merénylet az Egyesült Államok területén, sok amerikai nem csillapodó félelemben él újabb merénylettől tartva.2006-09-11 07:39:00 0
Az IMF bírálja a forgalmi adó emelésétA Nemzetközi Valutaalap (IMF) bírálja a német forgalmi adó emelését: Rodrigo Rato az IMF vezérigazgatója szerint az emelés nem megfelelő eszköz az államháztartás rendbetételére.2006-09-10 18:44:00 0
Kamikaze-brigád KabulbanÖngyilkos merénylő sejt működik az afgán fővárosban, amely külföldi katonákat szemelt ki célpontul - közölte vasárnap az amerikai haderő.2006-09-10 18:28:00 0
Csak az igazat!Az országgyűlési választások kevésbé fontosak egy adott közösség életében, mint az önkormányzati választások, ezért kell az embereknek minél nagyobb számban elmenniük szavazni - hangsúlyozta Schmitt Pál vasárnap.2006-09-10 18:16:00 0
Fekete hétvége a magyar utakonA hétvégén 18 közúti balesetben összesen 23-an vesztették életüket, többen, mint az elmúlt két hétvégén összesen - tudatta az MTI-vel az Országos Rendőr-főkapitányság a hétvégi fokozott közúti ellenőrzések vasárnapi 16 órás adatai alapján.2006-09-10 18:12:00 0
A terrorizmus veszélyét továbbra sem szabad lebecsülniÖt évvel az Egyesült Államok ellen 2001 szeptember 11-én végrehajtott merényletek után változatlanul hatalmas a terrorizmus veszélye - jelentette ki az MTI-nek Rolf Tophoven, az esseni Terrorizmuskutató és Biztonságpolitikai Intézet igazgatója.2006-09-10 17:48:00 0
London fizet a lengyeleknek, hogy menjenek hazaFizetni is hajlandó az egyik londoni kerület tanácsa a munkanélküli lengyel bevándorlóknak, hogy menjenek haza, a brit kiskereskedelem ugyanakkor lengyel termékek özönével készül megcsapolni azokat a fontmilliárdokat, amelyeket a sikeresebb lengyel munkavállalók az EU-bővítés óta eddig felhalmoztak.2006-09-10 17:27:00 0
Gazdagodó és szegényedő településekA leggazdagabb települések listájában nem csak a sorrend, de a az élvonalba tartozók összetétele is megváltozott az elmúlt négy évben, az egy főre jutó vásárlóerő alapján, a 2002-ben még leggazdagabbnak számító Telki helyét mára Hévíz foglalta el.2006-09-10 16:59:00 0
Coca-Cola AfganisztánbanÚj Coca-Cola palackozó üzemet avatott fel Hamid Karzai afgán államfő vasárnap Kabulban, az előző ilyen üdítőitalgyárat tíz évvel ezelőtt a polgárháborúban lerombolták.2006-09-10 16:51:00 0
Megnyílt 6. Ázsia-Európa csúcstalálkozóA globalizáció kihívásairól, a biztonsági fenyegetésekről, az energiabiztonságról és a klímaváltozással kapcsolatos teendőkről tanácskoznak az Európai Unió 25 tagállamának és 13 ázsiai országnak a vezetői a Helsinkiben vasárnap megnyílt 6. Ázsia-Európa Találkozón (ASEM).2006-09-10 16:33:00 0
Eldöntött tény Románia és Bulgária 2007-es csatlakozása?Eldöntött tény Románia és Bulgária 2007 január elsejei európai uniós csatlakozása vasárnapi német sajtójelentések szerint.2006-09-10 16:20:00 0
A miniszter orvosolná a hazai orvoshiányt2006-09-10 16:18:00 0
Michael Schumacher győzött, és visszavonulA hétszeres világbajnok Michael Schumacher nyerte meg az 57. Olasz Nagydíjat. A sajtótájékoztatón a pilóta bejelentette: ez az utolsó idénye.2006-09-10 16:10:00 0
Az MSZP újabb hazugságaHazugság Hiller István azon állítása, hogy a Fidesz szervezné a miniszterelnök elleni bekiabálásokat, kifütyüléseket, a helyzet az, hogy az emberek nagyon csalódottak, és sokan ezen csalódottságuknak hangot is adnak - jelentette ki Szijjártó Péter.2006-09-10 15:57:00 0
Sólyom a kisebbségi jogok érvényesítése mellettA kisebbségi jogok érvényesítése és a magyar-szerb együttműködés megerősítése mellett emelt szót vasárnap Zentán Sólyom László köztársasági elnök.2006-09-10 15:45:00 0
Elhalasztották egy japán kémműhold indításátA kedvezőtlen időjárás miatt vasárnap egy nappal elhalasztották egy japán kémműhold indítását - közölte a szigetország űrkutatási hivatala.2006-09-10 15:19:00 0
Tálib fegyvereseket likvidáltakNégy különböző ütközetben, légi- és szárazföldi csapásokkal kilencvennégy tálib fegyverest öltek meg vasárnapra virradóra a NATO erői Afganisztán déli részén - közölte az északatlanti szövetség helyi szóvivője.2006-09-10 14:57:00 0
Csányi: az OTP "egyelőre" nem eladóJelenleg nem tekinti átvételi célpontnak az OTP-t a bank elnök-vezérigazgatója, aki azonban a londoni Euromoney magazin szeptemberi kiadásában megjelent terjedelmes interjú szerint később el tudja képzelni e helyzet megváltozását.2006-09-10 14:43:00 0
Kína keményen cenzúrázKína a külföldi hírügynökségek tevékenységének kiterjedt korlátozásait jelentette be vasárnap, megtiltva minden olyan hírtartalom terjesztését, amely megsérti az igen szigorú kínai médiakorlátokat.2006-09-10 14:30:00 0
Abbász feltétlenül találkozni akar OlmerttelMahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap kijelentette, hogy kész mielőbb és feltétel nélkül találkozni Ehud Olmert izraeli kormányfővel, a Rámalláhban vendégeskedő Tony Blair brit miniszterelnök pedig palesztin egységkormány létrehozását szorgalmazta.2006-09-10 14:16:00 0
A magyar-szerb együttműködésről tárgyalt SólyomMagyarország stratégiai partnerének tekinti Szerbiát, és mindent megtesz azért, hogy segítse csatlakozását az Európai Unióhoz - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök vasárnap Zentán, miután csaknem egyórás megbeszélést folytatott Boris Tadic szerb köztársasági elnökkel.2006-09-10 13:57:00 0
Lezuhant egy osztrák sárkányrepülősValószínűsíthető, hogy a sárkányszerkezet meghibásodása miatt zuhant le az az osztrák sárkányrepülő, aki a szombaton kora este Balatonkeresztúron történt baleset következtében szörnyethalt - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.2006-09-10 13:40:00 0
Húszezren tüntettek IzraelbenTöbb mint húszezren tüntettek szombat este az izraeli Tel-Avivban azt követelve, hogy hozzanak létre egy független bizottságot azzal a feladattal, hogy vizsgálja ki a Libanon elleni háború okait.2006-09-10 13:18:00 0
Népszavazás Óbudán: beépítsék-e a Hajógyári-szigetetNépszavazást tartanak ma Óbudán a Hajógyári-szigetre tervezett beruházással kapcsolatban. A választók arról dönthetnek, hogy megerősítik-e a Kerületi Szabályozási Tervet tartalmazó korábbi rendeletet.2006-09-10 13:03:00 0
Háromszázezer hívő előtt tartott misét a pápaBajorországi látogatásának második napján csaknem háromszázezer hívő előtt tartott szabadtéri misét vasárnap kora délelőtt a hagyományos müncheni vásár területén XVI. Benedek pápa.2006-09-10 12:44:00 0
Montenegróban parlamenti választások kezdődtekParlamenti választások kezdődtek vasárnap az idén júniusban függetlenné vált Montenegróban.2006-09-10 12:27:00 0
Sólyom a szerb államelnökkel találkozikSólyom László köztársasági elnök vasárnap Zentára érkezett, ahol a nap folyamán találkozik Boris Tadic szerb elnökkel.2006-09-10 11:52:00 0
Működésképtelenné váló kórházakA Fidesz kezdeményezi, hogy a jövő héten tartson rendkívüli ülést az egészségügyi bizottság, és azon jelenen meg Molnár Lajos miniszter is olyan szakmai elképzelésekkel, amelyek már rövid távon biztosíthatják a kórházak működőképességét - jelentette be Cser-Palkovics András.2006-09-10 11:30:00 1
Tűz a fővárosi Marriott Hotel tetőjénA vendégek már visszamehettek a szállóba, miután eloltották a tüzet, ami vasárnap reggel a fővárosi Marriott Hotel tetőjén keletkezett - közölte a tűzoltóság az MTI-vel.2006-09-10 10:47:00 0
Végre elindult az AtlantisElindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) hatfős legénységgel a fedélzetén az Atlantis űrsikló a floridai Cape Canaveral Kennedy űrrepülőteréről szombaton közép-európai idő szerint 17 óra 15 perckor.2006-09-10 10:10:00 0
Egy őszinte politikus2006-09-09 19:01:00 0
Nyolcmillió dollárt loptak el tíz perc alattEgyetlen puskalövés nélkül mindössze tíz perc leforgása alatt 8,2 millió dollárt zsákmányolt négy rabló Guatemalaváros hetven kamerával megfigyelt repülőterén.2006-09-09 18:31:00 0
Stratégia a terrorizmus ellenAz ENSZ-közgyűlés egyhangúlag elfogadta a terrorizmus elleni harc stratégiájáról szóló határozatot pénteken, bár többször ország sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a dokumentum nem definiálja a terrorizmust, illetve nem mond semmit a terrorista cselekedeteket végrehajtó országokról.2006-09-09 18:14:00 0
A NATO több katonát küldene AfganisztánbaEgyetértettek a NATO-tagállamok vezérkari főnökei szombaton, varsói találkozójuk zárónapján abban, hogy több katonára lenne szükség Dél-Afganisztánban az ottani felkelők ellen vívott harcban.2006-09-09 17:08:00 0
Eltemették Faludy GyörgyötCsaládja, barátai, pályatársai, politikusok, közéleti személyiségek vettek végső búcsút Faludy György költőtől, műfordítótól, Kossuth-díjas írótól a Fiumei úti sírkertben szombaton.2006-09-09 17:02:00 0
Szülőföldjére érkezett XVI. Benedek pápaBajorországba érkezett szombaton délután XVI. Benedek pápa.2006-09-09 16:51:00 0
Demszkyék tízmilliókért vett tanácsaiNettó negyvennégymillió forintért osztogatott tanácsokat a Demszky Gábor vezette fővárosi önkormányzatnak a Profil Pénzügyi Szolgáltatások Kft. az eltelt egy esztendőben - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. A céggel még tavaly augusztusban kötött szerződést a városvezetés két évre, ugyanakkor a szerződés szerint a megbízási díj összege nem haladhatja meg az 58 millió forintot.2006-09-09 16:41:00 0
Országos pedagógustüntetés készülA pedagógusok érdekvédelmi szervezete egyidejű demonstrációt szervez több nagyvárosban egy hónapon belül a szülők és az oktatásban dolgozók részvételével - derül ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerkesztőségünkbe is eljuttatott nyilatkozatából. Cinikusnak tartják az Oktatási Minisztérium hozzáállását.2006-09-09 16:35:00 0
Több színház csődbe mehet a megszorítások miattAz Oktatási és Kulturális Minisztérium 25 millió forinttal kevesebb költségvetési támogatást ad az utolsó negyedévben a Játékszínnek.2006-09-09 16:14:00 0
Teljes bizonytalanság az Új Magyarország terv körülAz Új Magyarország tervből hiányoljuk a gazdasági növekedést szolgáló intézkedések megalapozott bemutatását, a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetbe hozását - írja közleményében Pelczné Gáll Ildikó.2006-09-09 15:46:00 0
Az SZDSZ az adóemelés, megszorítás, kiárusítás pártjaAz emberek ma már pontosan tudják, mit várhatnak az SZDSZ-től. Adóemelést, értelmetlen megszorításokat, a nemzeti vagyon kiárusítását, betegadót és megfizethetetlen tandíjat.2006-09-09 15:28:00 0
Megnyílt a 110. Budapesti Nemzetközi VásárA szeptember 17-éig nyitva tartó BNV-n 16 ország 871 kiállítója mutatkozik be több mint 21 ezer négyzetméteren.2006-09-09 15:20:00 0
Diákigazolványok kétszeres áronNem cáfolta az oktatási tárca, hogy duplájára, 2600 forintra emelkedik a diákigazolványok ára. A minisztériumban a Magyar Nemzet megkeresésére mindössze annyit mondtak, a végső árajánlatokat már megtették a pályázók, győztest a jövő héten hirdetnek.2006-09-09 14:58:00 0
Válsághelyzet az onkológiákonAz új rákbetegek sokszor nem jutnak hozzá a legkorszerűbb terápiákhoz, a sugárkezelésekre pedig hónapokat kell várniuk - írja a Népszabadság.2006-09-09 14:30:00 0
Koszorúzás a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások emléktáblájánálA Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) megemlékezést tartott szombaton a sopronkőhidai börtön homlokzatán elhelyezett emléktáblánál.2006-09-09 14:23:00 0
A traumatológusok szeptember 22-ig ügyelnek és várnakSzeptember 22-ig várnak az Egészségügyi Minisztérium ajánlatára a traumatológusok - addig biztosan nem tagadják meg az ügyeletet egyetlen intézményben sem. A szaktárca arról állapodott meg az orvosokkal, hogy novemberben javítják a betegellátás és az orvosi munka anyagi feltételeit.2006-09-09 14:09:00 0
Nem állt kapcsolatban az al-Kaidával Szaddám HuszeinSzaddám Huszeinnek semmiféle formális kapcsolata nem volt az al-Kaidával - állítja az amerikai szenátus egy most nyilvánosságra hozott jelentése. A demokraták szerint nemcsak Bush, hanem az alelnök és a külügyminiszter is félrevezette az amerikaiakat.2006-09-09 13:54:00 0
Szudán szabadon engedte az újságírótSzudán szabadon engedi a National Geographic című amerikai folyóirat kétszeres Pulitzer-díjas újságíróját, akit kémkedés vádjával tartóztattak le a nyugat-szudáni Dárfúrban.2006-09-09 13:38:00 0
Újabb francia csapatok érkeztek LibanonbaA Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-erők megerősítésére újabb francia katonák érkeztek szombaton Libanonba.2006-09-09 13:18:00 0