Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Szavazzon Gyurcsányról, az antidemokratárólAz ismert emberi jogi honlap ehavi szavazásán a magyar kormányfő is szerepel a "Rossz Demokrácia Díj" várományosai között. A szavazók többsége olyan illusztris társaságba juttathatja Gyurcsányt, mint Kim-Dzsong-Il vagy a fehérorosz Lukasenko.2006-10-04 20:18:00 0
Új kereskedelmi stratégiát hirdetett az EUÚj európai uniós kereskedelmi stratégiát jelentett be az Európai Bizottság szerdán, amelynek lényege kétoldalú nemzetközi egyezmények révén határozottabban segíteni az európai cégek versenyképességét, elutasítva ugyanakkor az unión belüli nemzeti protekcionizmust.2006-10-04 20:18:00 0
Elfogadhatatlan Észak-Korea tervezett kísérleti atomrobbantásaSzergej Lavrov orosz és Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter egybehangzóan elfogadhatatlannak nevezte szerdán Észak-Koreának azt a hivatalosan bejelentett tervét, hogy kísérleti atomrobbantást hajt végre a (közelebbről meg nem határozott) jövőben.2006-10-04 19:56:00 0
Aggodalmát fejezte ki az amerikai külügyminiszterSúlyos aggodalmának adott hangot Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerdán a palesztinok helyzete miatt, azt ígérve Mahmúd Abbász elnöknek, hogy javítani fognak a Ciszjordániában és a Gázai övezetben uralkodó életfeltételeken.2006-10-04 19:41:00 0
Az ET a kisebbségvédelmi keretegyezmény elfogadását sürgetiAz Európa Tanács parlamenti közgyűlése szerint a nemzeti kisebbségek védelme, jogaik előmozdítása hozzájárul mind a politikai és társadalmi stabilitás, mind pedig a nyelvi és kulturális sokszínűség megőrzéséhez. Éppen ezért a testület egy szerdán megvitatott jelentésben felszólította mindazon ET-tagállamokat, amelyek még nem írták alá, illetve nem ratifikálták a több mint 10 éve elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezményt, hogy ezt tegyék meg, méghozzá mindenféle korlátozó rendelkezés nélkül.2006-10-04 19:39:00 0
A kormánypártok nem tárgyalnakLendvai Ildikó nyílt levélben válaszolt Navracsics Tibornak és Semjén Zsoltnak a szakértői kormányról tartandó egyeztetésre. Közölte: "semmi értelmét nem látom bármilyen szakértői kormány felállításáról való tárgyalásnak".2006-10-04 19:00:00 0
Mire tanít minket Dávid Ibolya?2006-10-04 18:56:00 0
Újabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönreÚjabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönbüntetésre; a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa szerdai ítéletében kimondta, hogy a szerződéses katona bűnös, bűnsegédként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében - olvasható a bíróság honlapján közzétett közleményben.2006-10-04 18:51:00 0
Elhalasztotta magyarországi látogatását a szerb kormányfőElhalasztotta október közepén esedékes budapesti látogatását Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök Szerbia új alkotmányáról rendezendő népszavazás miatt.2006-10-04 18:40:00 0
Megerősítik a grúz-orosz határtMihail Szaakasvili grúz elnök utasítást adott szerdán a grúz-orosz határ felső-abháziai szakaszának megerősítésére, az ottani határvédelmi infrastruktúra kiépítésére.2006-10-04 18:37:00 0
Az utcai politizálásuk is kudarcot vallottElmaradt a szerda délutánra e-mailben és sms-ben meghirdetett baloldali demonstráció a Vörösmarty téren, ahol az 5 órára jelzett időpont után mindössze néhány ember érdeklődött a jelen lévő több újságírónál, hogy mi is történik.2006-10-04 18:14:00 0
Blair szerint nyitva áll az ajtó az IRA-val való végleges megállapodás megkötése előttNyitva áll az ajtó az Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA) való végleges megállapodás megkötése előtt - jelentette ki Tony Blair brit kormányfő szerdán azután, hogy olyan bizottsági jelentés látott napvilágot a nap folyamán, amely szerint az észak-írországi katolikus szervezet felhagyott a terrortevékenységgel, s olyan mértékben leépítette saját fegyveres infrastruktúráját, hogy nem is lenne képes tartósan visszatérni az erőszakhoz.2006-10-04 18:10:00 0
Kilenc év után újból a konzervatívok a legnépszerűbbek AngliábanA brit konzervatívok visszatértek a politikai élet középpontjába - jelentette ki szerdán David Cameron, a brit ellenzék vezére a párt négynapos bournemouth-i kongresszusát bezáró beszédében.2006-10-04 18:07:00 0
Caplovic: A magyarok kevesebb pénzt kapnakA színrelépés óta nem fér kétség ahhoz, hogy Slota szelleme eluralta a Fico-kormány minden területét. A FENET tegnap még arról írt, hogy Slota alkotmánymódosítást kezdeményez a magyarokkal szemben, a ma délutáni hír újabb mellbevágást hozott. Dusan Caplovic, a szlovák emberi és kisebbségi jogok kormányalelnöke, aki vigyorogva jelent meg magyar iskolákban a tanévnyitón, bejelentette, fordult a kocka: a roma kisebbség kap többet, a magyarok kevesebbet az állami költségvetésből.2006-10-04 18:04:00 0
Újra meghirdette a Club Aligát a KVIÚjra meghirdette a Club Aliga ingatlanegyüttes tulajdon-, illetve vagyonkezelői jogára szóló pályázatot a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) - olvasható a KVI honlapján.2006-10-04 18:03:00 0
Választás 2006: kilenc fellebbezés Jász-Nagykun-Szolnok megyébenJász-Nagykun-Szolnok megyében az önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati választáson megállapított eredmények ellen kilenc fellebbezés érkezett a Szolnokon működő Területi Választási Bizottsághoz (TVB) szerdán délután 16 óráig - közölte a bizottság jogi irodájának vezetője az MTI-vel.2006-10-04 18:01:00 0
A bankok már minden ötödik kölcsönt felmondtak?A Banki Károsultak Egyesülete úgy tudja, hogy az utóbbi időben kétszeresére nőtt az elbukott hitelek száma, minden második adós közel áll hozzá, hogy ne tudja fizetni a törlesztőrészleteket, míg a bankok minden ötödik hitelnél már fölmondták a szerződést. A törlesztőrészletek a deviza árfolyamváltozása miatt több tízezer forinttal is emelkedhetnek.2006-10-04 18:00:00 0
Önfinanszírozó nyugdíjrendszert javasol VargaA nyugdíjrendszert el kell választani a szociálpolitikától, miközben a nyugdíjrendszernek önfinanszírozóvá kell válnia - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója, volt pénzügyminiszter szerdán a Pénzügykutató Zrt. által szervezett nyugdíjkonferencián.2006-10-04 17:57:00 0
Gusenbauer nagykoalíciót szeretneA vasárnapi parlamenti választásokon győztes Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szerdán hivatalosan is felkérte Wolfgang Schüssel leköszönő kancellár Osztrák Néppártját (ÖVP), hogy kezdjenek koalíciós tárgyalásokat Ausztria új kormányának a megalakításáról.2006-10-04 17:53:00 0
Az uniós szabályok figyelembe vételére sürgeti az EU Romániát VerespataknálAz Európai Bizottság a román hatóságokkal folytatott kommunikációja során folyamatosan hangsúlyozta, hogy a verespataki (Rosia Montana) aranybánya-projekt során az összes vonatkozó uniós jogszabályt megfelelőképpen figyelembe kell venni - emelte ki Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos abban a hivatalos válaszban, amelyet Hegyi Gyula (MSZP) európai parlamenti képviselő kérdéseire adott.2006-10-04 17:51:00 0
Főcím az index.hu-n2006-10-04 17:26:00 0
Hiányos a választási eljárási törvény?Hiányosak a választási eljárásról szóló törvénynek azon rendelkezései, amelyek a szavazás napján a lakóhelyétől távol lévő választópolgár igazolással történő szavazását szabályozzák - áll az Alkotmánybíróság (Ab) az MTI-hez szerdán eljuttatott határozatában. A testület felhívta az Országgyűlést, hogy 2007. június 30-ig rendezze a kérdést.2006-10-04 17:24:00 0
Az MSZP akarja irányítani a főváros pénzügyeitA fővárosi MSZP-frakció saját politikusát látná szívesen a pénzügyi főpolgármester-helyettesi poszton - mondta az InfoRádiónak Molnár Gyula, a képviselőcsoport új vezetője. Az MSZP fővárosi elnöke hozzátette: a négy helyettesi posztból hármat szeretnének megkapni.2006-10-04 17:24:00 0
Kupper: A szakmai együttműködésre készek vagyunkNem politikai, hanem szakmai együttműködésre tesz javaslatot Újbuda újraválasztott szocialista polgármestere a testületbe jutott ellenzéki pártoknak. A Fidesz kész a szakmai együttműködésre, de ez nem igényel politikai egyeztetést - közölte Kupper András, a kerületi Fidesz frakcióvezetője.2006-10-04 17:23:00 0
Az MDF részt vesz az egyeztetésen2006-10-04 17:15:00 0
A Fidesz a szavazatok újraszámlálását kérte PécsettA töredékszavazatok elosztási rendszerének felülvizsgálatát és a polgármesterjelöltekre leadott szavazatok újraszámlálását kérte a Fidesz és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) a területi választási bizottságtól szerdán Pécsett.2006-10-04 16:46:00 0
Gál Kinga levele a rendőri túlkapásokkal kapcsolatbanAz elmúlt hét budapesti eseményei kapcsán történt rendőri beavatkozások emberi és európai alapvető jogok szempontjából komoly aggodalomra adnak okot, ezért Gál Kinga, az Európai Parlament fideszes képviselője az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának ülésén tájékoztatást adott az elmúlt időszak magyarországi rendőri és igazságszolgáltatási eljárásokkal kapcsolatban - áll abban a közleményben, amelyet a magyar néppárti EP-delegáció juttatott el az MTI brüsszeli irodájához.2006-10-04 16:45:00 0
The Washington Post: A Bush-kormány elvesztette az iraki háborútMegdöbbentő részletességgel számol be több friss tényfeltáró riportkötet arról, milyen alapvető hozzá nem értéssel irányította és vesztette el a Bush-kormány az iraki háborút - írta a The Washington Post szerdai szerkesztőségi kommentárjában.2006-10-04 16:40:00 0
Lendvai Ildikó nyílt leveleket írtLendvai Ildikó nyílt levelet küldött Sólyom Lászlónak és Navracsics Tibornak. A leveleket kommentár nélkül osztjuk meg olvasóinkkal.2006-10-04 16:33:00 0
A Fidesz együttműködik a civilekkel DunaújvárosbanA dunaújvárosi Fidesz együttműködési megállapodást kötött, de nem lépett koalícióra "a város vezetésére" a három civil szervezetet tömörítő Civil Választási Szövetséggel - közölte az MTI-vel szerdán a párt városi elnöke.2006-10-04 16:17:00 0
Molnár most szakmai együttműködésről beszélNem politikai, hanem szakmai együttműködésre tesz javaslatot Újbuda vasárnap újra megválasztott szocialista polgármestere a testületbe jutott ellenzéki pártoknak.2006-10-04 16:14:00 0
Elbizonytalanodás az MSZP-ben?Nem mindenben ért egyet a szocialista frakcióval és nem biztos abban, hogy részt vesz a pénteki szavazáson Jánosi György, aki a párt küldöttgyűlésének összehívását szorgalmazza.2006-10-04 16:08:00 0
Schmitt: Még ebben az évtizedben EU-tag lehet HorvátországÚjabb mérföldkőhöz érkezett Horvátország EU-csatlakozási folyamata, miután lezárul a csatlakozási tárgyalási fejezetek átvilágítása, összevetése az európai uniós joganyaggal - jelentette ki Schmitt Pál az Európai Parlament és a horvát törvényhozás vegyes bizottságának uniós társelnöke a testület szerdai ülését követően Brüsszelben.2006-10-04 15:38:00 0
Veszélyes az MTV helyzeteA Magyar Televízió (MTV) helyzete miatti, egyre fokozódó aggodalmát fejezte ki egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón az európai közszolgálati médiumokat összefogó Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) egyik igazgatója.2006-10-04 15:28:00 0
Késik a négyes metró, tolódik a Szabadság-híd felújításaTöbb mint fél évet csúszik a Szabadság-híd év elejére beharangozott lezárása és felújítása. A hídrekonstrukcióra állítólag már megvan a pénz, de a 4-es metró építési munkái csak várhatóan augusztus körül érnek abba a fázisba, hogy a két beruházást összehangoltan meg lehessen valósítani.2006-10-04 14:57:00 0
Vízumkötelesek lesznek az amerikai diplomaták Európában?Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió minden tagállama vezessen be vízumkötelezettséget az amerikai diplomatákra, válaszul arra, hogy Washington az EU kérése ellenére továbbra sem oldja fel minden uniós tagállammal szemben a vízumkényszert - közölte szerdán Brüsszelben egy bizottsági szóvivő.2006-10-04 14:55:00 0
Hazugság volt a terrorveszély isA Fővárosi Főügyészség (FF) megszüntette a terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt, az országgyűlési választások első fordulója után indított eljárást. Gyurcsány Ferenc a két forduló között jelentette be, hogy robbantani fognak a választási nagygyűléseken.2006-10-04 14:47:00 0
Oroszország nem bővítené a NATO-tNem indokolt a NATO további bővítése, noha Oroszország nem tud megakadályozni egy országot sem abban, hogy belépjen az észak-atlanti szervezetbe - jelentette ki szerdán a Strasbourgban tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.2006-10-04 14:44:00 0
Ítéletidő Európa egyes részeinHeves viharok köszöntöttek Spanyolország északnyugati részére, ahol két hónappal korábban erdőtüzek tomboltak.2006-10-04 14:31:00 0
Fellebbezések a nógrádi választási bizottság előttNógrád megyében három községben kérik a szavazatok újraszámolását, két polgármesteri és egy képviselői hely megítélésében, mivel mindhárom esetben egy-egy szavazatnyi különbség döntött - értesült az MTI a Területi Választási Iroda munkatársától.2006-10-04 14:21:00 0
A Fidesz frakcióvezetőjének levele a köztársasági elnökhöz2006-10-04 14:08:00 0
Alkotmánybíróság: hiányos a választási eljárási törvényHiányosak a választási eljárásról szóló törvénynek azon rendelkezései, amelyek a szavazás napján a lakóhelyétől távol lévő választópolgár igazolással történő szavazását szabályozzák - áll az Alkotmánybíróság (Ab) az MTI-hez szerdán eljuttatott határozatában, a testület felhívta az Országgyűlést, hogy 2007. június 30-ig rendezze a kérdést.2006-10-04 14:05:00 0
Az IRA már nem folytat terrortevékenységetFelhagyott a terrortevékenységgel az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), amely olyan mértékben leépítette saját fegyveres infrastruktúráját, hogy nem is lenne képes tartósan visszatérni az erőszakhoz.2006-10-04 13:41:00 0
A szakértői kormányról tárgyalna a Fidesz csütörtökönA Fidesz és a KDNP Sólyom László levelének hatására felülvizsgálta eddigi álláspontját, és úgy döntött: részt vesz a pénteki szavazáson. Navracsics Tibor és Semjén Zsolt tárgyalásra hívja a pártok frakcióvezetőit.2006-10-04 13:33:00 1
Rekordmagasságon a fizetésképtelenségA Coface Hungary előrejelzése szerint éves szinten több mint 3,5 százalékos országos fizetésképtelenségi hányaddal kell számolni, de az építőiparban, valamint a kereskedelemben az arány meghaladhatja az 5-6 százalékot is.2006-10-04 13:23:00 0
Japán is leminősítette a magyar hiteltartozásokat2006-10-04 13:14:00 0
Alkotmánybírósághoz fordul a PDSZAlkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a tanítási időkeret szabályozása miatt - jelentette be Kerpen Gábor elnök szerdai budapesti sajtótájékoztatón.2006-10-04 12:18:00 0
A magyar nagykövetek tartsák be a törvényben előírt pártsemlegességet!A Fidesz Külügyi Kabinetjének közleménye2006-10-04 11:56:00 0
Heves esőzések után árvizek FranciaországbanÁrvizek öntötték el szerdán hajnalban Franciaország észak-keleti részét az éjszakai heves esőzések következtében: Lunéville városában egy méter magasan hömpölyög a víz az utcákon.2006-10-04 11:48:00 0
Atomturizmus Iránban?Mahmúd Ahmadinezsád elnök utasítására Irán megnyitja atomlétesítményeit a külföldi turisták előtt, ezzel is bizonyítandó Teherán vitatott atomprogramjának békés célját - jelentette szerdán az iráni állami televízió.2006-10-04 11:30:00 0
Gázpisztollyal lőtt egy férfi a 82-es buszonÖsszeszólalkozott két férfi a 82-es buszon, a fiatalabb férfi gázpisztollyal szembe lőtte az idősebbet szerdán délelőtt.2006-10-04 11:13:00 0
Dísztávirat "Demszkyné Dávid Ibolyának"A Kossuth téren kedden este, az egyik szónok az önkormányzati választás eredményét kommentálva, azt kérte a tüntetőktől, hogy címezzenek dísztáviratot "Demszkyné Dávid Ibolyának" azzal a szöveggel, hogy "gratulálunk frigyükhöz és sok boldogságot kívánunk".2006-10-04 11:00:00 0
Tavaszi terrorgyanú: nem nyomoznak továbbA Fővárosi Főügyészség megszüntette a terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt, az országgyűlési választások első fordulója után indított eljárást - közölte Morvai Attila szóvivő.2006-10-04 10:44:00 0
Mély, bariton hangú szocialista képviselők2006-10-04 10:40:00 0
Orosz-grúz viszály már a BT előttOroszország beterjesztett helyi idő szerint kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsában egy olyan határozattervezetet, amelyben követeli Grúziától, hogy vonja ki csapatait az oroszbarát szakadár Abházia területén lévő Kodori-szorosból, amelyet júliusban vont az ellenőrzése alá, és ne tegyen olyan lépéseket, amelyek még ingatagabbá teszik a térséget.2006-10-04 10:37:00 0
Szombathelyen Ipkovich marad a polgármesterNem változtatott a polgármester-választás eredményén Szombathelyen a szavazatok újraszámlálása - tájékoztatta szerdán az MTI-t Kun László, a területi választási iroda vezetője, aki arról is beszámolt, hogy az egyik választókörzetben a voksok átvizsgálása után megszűnt a szavazategyenlőség, és a Fidesz-KDNP jelöltje lett a győztes.2006-10-04 10:25:00 0
Klaus megvárja a részleges szenátusi választás eredményétVáclav Klaus, cseh államfő aktívabban kíván bekapcsolódni a kormányalakítási tárgyalásokba, miután a Mirek Topolánek vezette polgári demokrata kisebbségi kormány nem kapott bizalmat a képviselőháztól.2006-10-04 10:01:00 0
Lendvai: Szenvedélyesen beszéltek, azért kiabáltak2006-10-04 09:52:00 0
Kínai felszólítás Észak-KoreánakKína szerdán felszólította Észak-Koreát, őrizze meg nyugalmát és tanúsítson önmérsékletet; Pekingnek ez volt az első reakciója arra, hogy közeli szövetségese bejelentette, "nukleáris kísérletet hajt végre a jövőben önvédelmi erejének megszilárdítására".2006-10-04 09:43:00 0
Bűnpártolók, tettestársakDrámai hangú ordítozás hallatszott ki a MSZP keddi frakcióüléséről az Index tudósítója szerint. Talán már azt a pénteki színjátékot próbálták, amiről a Fidesz- és KDNP-politikusok beszéltek, s aminek szüzséjét a kedvetlen Lendvai Ildikó tette közzé: a szocialista frakció egy emberként fogja támogatni Gyurcsány Ferencet a pénteki parlamenti bizalmi szavazáson.2006-10-04 09:28:00 0
Ingatlanadó 2008-tól?A pénzügyminisztérium nem tett le az ingatlanadóról, amelyet 2008-ban vezetnék be, és nemcsak magánszemélyek fizetnék.2006-10-04 09:10:00 0
Gyurcsány az egyetlen kockázat, neki kell mennieA pénteki szavazás azért hazug színjáték, mert Gyurcsány Ferenc nem veszi figyelembe az október 1-jei eredményeket, amely egyértelmű válasz volt a lelepleződésére, a hazugságaira, és azért álságos, mert a miniszterelnök előbb egy "próbaszavazással " mérette meg magát, és csak azután mer kimenni az "élő közvetítésre" - közölte Navracsics Tibor a Nap-keltében.2006-10-04 09:02:00 0
Két kanadai NATO-katona halt meg AfganisztánbanKét kanadai katona meghalt, öt társuk megsebesült Dél-Afganisztánban, amikor lázadók rájuk támadtak - közölte helyi idő szerint kedden a kanadai hadsereg.2006-10-04 08:55:00 0
Maradhat a magyar iparűzési adó is?Nem ellentétes az uniós joggal az olasz iparűzési adó - mondta ki az Európai Bíróság. A várttal ellentétes döntés azt vetíti előre, hogy a testület a magyar adófajtát is jóváhagyja. Igaz, lehet hogy ennek ellenére is megszűntetik azt.2006-10-04 08:44:00 0
Az energiaárak növekedése miatt drágulhat a kenyér200 forint körüli lehet a legolcsóbb kenyér ára novembertől, de a pékek 240 forintot szeretnének kérni.2006-10-04 08:34:00 0
Ismét hibázott a Magyar RádióSuch György rádióelnök elismerte: a Magyar Rádió hibázott, amikor az Esti krónika hétfői, Háttér című rovatában nem reagáltak a miniszterelnök bizalmi szavazást sürgető bejelentésére. A rádió ugyanaznap elutasította, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök kifejtse véleményét a hétfői eseményekről.2006-10-04 08:18:00 0
Kolláth: alapértékeket sértett GyurcsányDemokratikus alapértékeinket kérdőjelezi meg a közigazgatás és a politika összemosása - vélekedik Kolláth György alkotmányjogász arról a botrányos miniszterelnöki vallomásról, amely szerint Gyurcsány Ferenc egyes köztisztviselők "meggyőzésével" akarta megbuktatni az Orbán-kormányt 2002 előtt.2006-10-04 08:06:00 0
Ismét külföldi olajmunkásokat raboltak el NigériábanLegalább öt külföldi olajmunkást raboltak el kedden egy olajfúró telep közelében Nigéria déli részében - közölték kőolajipari források.2006-10-04 07:56:00 0
Leminősítés előtt BudapestMűködésképtelenné válhat a Fővárosi Közgyűlés, ha az MSZP-SZDSZ-koalíció nem változtat eddigi politikáján - nyilatkozta Atkári János volt főpolgármester-helyettes.2006-10-04 07:46:00 0
Dél-Korea nem fogja eltűrni az észak-koreai nukleáris kísérletetDél-Korea szerdán bejelentette, nem fogja eltűrni a Phenjan által bejelentett nukleáris kísérletet, és arra kérte szomszédját, hogy mielőbb és feltételek nélkül térjen vissza a tárgyalásokhoz.2006-10-04 07:37:00 0
Több tízezer dán tüntetett a megszorítások ellenTöbb tízezer dán tüntetett kedden Koppenhágában és kilenc vidéki városban a kormánynak a bölcsődéket, iskolákat és nyugdíjasházakat érintő költségvetési megszorító intézkedései ellen és a gondoskodó állam védelme mellett.2006-10-04 07:28:00 0
Zavargás Lipcsében a német újraegyesítés évfordulójánTöbb mint 130 embert vett őrizetbe kedden Lipcsében a német rendőrség, miután egy szélsőjobboldali felvonulást szétkergetni próbáló radikális baloldali tömeg megütközött a két tábort egymástól távol tartani igyekvő rendfenntartókkal.2006-10-04 07:14:00 0
A megtalált alkotmányGyurcsány Ferenc nem hazudtolja meg önmagát: trükkös megoldással próbál kiutat keresni az általa és hívei által előidézett válságból. Abból a helyzetből, ami azt követően alakult ki, hogy a májusi Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatása után egyértelművé vált: a koalíció a polgárok félrevezetésével szerezte meg a hatalmat.2006-10-03 22:00:00 0
Egy őrült naplójaGyurcsány Ferenc kommunikációs menekülési útvonalat talált magának szorult helyzetéből: a harc immár nem a politikai túléléséért folyik, hanem a gonosz ellenség ellen, aki radikális, populista, antidemokratikus, és persze egyetlen célja a hatalom megszerzése. A gonoszt - Gyurcsány egyszemélyes naplóregényében - természetesen Orbán Viktor testesíti meg.2006-10-03 21:35:00 0
"Ezt arccal kell vállani" - Bizalmi szavazás, név szerintNév szerinti szavazást tart az Országgyűlés a pénteki bizalmi szavazáson a kormány programjáról és Gyurcsány Ferencről - erről döntött ma a Házbizottság. Szili Katalin házelnök fél tizenkettőre hívta össze az Országgyűlés ülését - egyetlen napirendi pont lesz: a bizalmi szavazásról szóló indítvány.2006-10-03 21:31:00 0
ELÉG VOLT!A második negyedévben a lakosság 140 milliárd forintot bukott a nemzeti valuta leértékelődésén, mindent összevetve pedig 300 milliárd forinttal, 13 381 milliárd forintra csökkent a papíron kimutatott vagyona március végéhez képest - derül ki az MNB tegnap publikált jelentéséből.2006-10-03 21:24:00 0
Az MSZP frakcióülésén "nekimentek" az SZDSZ-es minisztereknekA szocialista képviselők támogatni fogják pénteken Gyurcsány Ferencet. Erről Lendvai Ildikó az MSZP frakcióvezetője nyilatkozott a képviselőcsoport ülése után. A frakcióülés szünetében Horn Gyula arról beszélt, a miniszterelnöknek be kell látnia, hogy hibázott. A tudósító szerint olykor ordítozás hallatszott a zárt ajtók mögül.2006-10-03 21:21:00 0
Fenyegetik a tüntetőket?A szekszárdi tüntetők egyik szónoka szerint munkahelyükön megfenyegettek olyan embereket, akik a téren demonstráltak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány távozását követelve, ezt kedden jelentette be a Garay téren összegyűlt mintegy kétszáz ember előtt.2006-10-03 21:06:00 0
Az orvosi kamara is megelégelteA Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint "kétségbeejtően rossz" a szakma és a szaktárca közötti kommunikáció, s nem a kamara hibájából.2006-10-03 20:47:00 0
Román vélemények a magyar választásról2006-10-03 20:34:00 0
Tárgyalások kezdődnek a tüntetők és a Fidesz közöttSzerda délelőtt kezdődnek tárgyalások a Kossuth téri tüntetők és a Fidesz között, Orbán Viktor pártelnök "ultimátumának" lejárta után tervezett pénteki nagygyűléséről - jelentette be kedden este a Kossuth téren demonstráló több mint ezer fős tömeg előtt Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.2006-10-03 20:22:00 0
Rendkívüli parlamenti ülés élőbenA közszolgálati médiumok mindegyike közvetíti az Országgyűlés pénteki rendkívüli ülését - közölték illetékeseik kedden az MTI érdeklődésére.2006-10-03 20:12:00 0
Eltérítettek egy török repülőgépetEltérítették kedden a Turkish Airlines török légitársaság Tiranából Isztambulba tartó járatát. A két légi kalóz tiltakozásnak szánta tettét a pápa jövő hónap végére tervezett törökországi látogatása ellen.2006-10-03 20:09:00 0
Ján Slota egyelőre mégsem elmarasztalhatatlanTévesen tájékoztatta hétfőn a szlovák rendőrség szóvivője a sajtót, amikor azt állította, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) Ján Slota magyarellenes uszításai miatt tett feljelentése miatti rendőrségi vizsgálat nem indokolja bűnvádi eljárás megindítását a szlovák politikus ellen.2006-10-03 20:01:00 0
A Fidesz együttműködési javaslata SzékesfehérváronAz együttműködés szükségességét és feltételeit rögzítő négypontos javaslatot fogalmazott meg és juttatott el a város polgármesteréhez a Fidesz székesfehérvári szervezete - jelentette be kedden sajtótájékoztatón a párt városi elnöke.2006-10-03 19:30:00 0
"Ultimátum" a HÖOK-tól isOktóber 19-én tartja a fővárosban a tandíj elleni tüntetését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ha az oktatási tárca nem tesz nyilvános ígéretet csütörtökig a tandíj felsőoktatási törvényből való törlésére - közölte Ekler Gergely elnök kedden a HÖOK választmányának döntését ismertetve az MTI-vel.2006-10-03 19:01:00 0
Csehországban bukik a kormányNem kapott bizalmat kedden a cseh képviselőháztól a Mirek Topolánek vezette polgári demokratikus kisebbségi kormány.2006-10-03 19:00:00 0
Bécsben lemondott a Schüssel-kormány, de ügyvezetőként hivatalban maradKét nappal a néppártiak parlamenti veresége után kedden Bécsben lemondott a Wolfgang Schüssel vezette jobbközép kormány, amely azonban az államfő felhatalmazása alapján ügyvezető kabinetként továbbra is hivatalban marad.2006-10-03 18:32:00 0
Glattfelder az Európai Bíróságon támadtatná meg az új kukoricaintervenciós paramétereketGlattfelder Béla európai parlamenti képviselő szerint a magyar kormánynak az Európai Bírósághoz kell fordulnia a kukorica-intervenció tervezett szigorításának hatályba lépése esetén.2006-10-03 18:28:00 0
Ütközetet nyertünk a vodkaháborúbanAz Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága keddi szavazásán támogatta a szeszesitalokról szóló rendelethez Glattfelder Béla képviselő által benyújtott módosító javaslatot, amelynek célja a magyar érdekek védelme a vodkagyártásról szóló vitában - tájékoztatta a képviselő közleményben az MTI brüsszeli irodáját.2006-10-03 18:16:00 0
Minden megyében tüntetni fognak a gazdákA gazdák pénteken országos figyelmeztető demonstrációt tartanak minden megyére kiterjedően - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az MTI-vel kedden.2006-10-03 18:07:00 0
Elnökségi ülést tart a Fidesz szerdánA Kossuth téri nagygyűlés részleteiről is tárgyal szerdán a Fidesz elnöksége - mondta el az MTI-nek Szijjártó Péter szóvivő.2006-10-03 18:02:00 0
Gyurcsány és programja megbukottA Fidesz európai parlamenti delegációja "egyértelmű, népszavazással felérő véleménynyilvánításnak tartja a vasárnap lezajlott választásokat"- áll abban a közleményben, amelyet a képviselők az MTI brüsszeli irodájához juttattak el kedden.2006-10-03 17:57:00 0
Fővárosi Fidesz: még nincs döntés a frakcióvezetőrőlNem dőlt még el, hogy ki lesz a Fővárosi közgyűlés fideszes frakciójának vezetője - nyilatkozta a párt budapesti elnöke kedden az MTI-nek.2006-10-03 17:40:00 0
Kutyakomédiát rendez a hatalommániás kormányfőHa a Magyar Szocialista Párt valóban demokrata párt lenne, akkor ma megtették volna az első lépést a népakarat végrehajtása, Gyurcsány Ferenc menesztése érdekében - mondta Szijjártó Péter újságíróknak nem sokkal azután, hogy Lendvai Ildikó frakcióvezető a szocialista képviselőcsoport egyhangú döntését ismertetve bejelentette: az MSZP-frakció támogatni fogja a miniszterelnököt és a kormányprogramot a pénteki bizalmi szavazáson.2006-10-03 17:23:00 0
Aláírásgyűjtésbe kezdenek a gyógyszerészekAz üzletek időleges zárva tartása helyett aláírásgyűjtéssel folytatják a patikaliberalizáció elleni tiltakozást a gyógyszerészek - értesült a távirati iroda kamarai forrásból.2006-10-03 17:21:00 0
Eltemették Pege AladártOktóber 3-án kedden délután kettőkor kísérték utolsó útjára a Fiumei úti temetőben Pege Aladárt. A Kossuth- és Liszt-díjas nagybőgőművész, zeneszerző, dzsesszmuzsikus szeptember 23-án hunyt el.2006-10-03 17:19:00 0
Egyeztet a Fidesz2006-10-03 17:04:00 0
Visszakerült az egyházhoz a debreceni Egyetemi TemplomA református egyház ténylegesen is birtokba vette a debreceni Egyetemi Templomot: az intézmény kulcsát Nagy János, a Debreceni Egyetem (DE) rektora kedden újságírók előtt nyújtotta át Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspöknek, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökének.2006-10-03 15:43:00 0
MPEE: a képviselők történelmi felelősségeMinden országgyűlési képviselő történelmi felelőssége, hogy a társadalmi béke megőrzése érdekében a lehető leggyorsabban az ország ügyeinek vitelére alkalmas és méltó miniszterelnököt válasszon a Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve.2006-10-03 15:43:00 0
Kulturális rendezvénysorozat kezdődik Londonban 1956 évfordulójáraNagyszabású rendezvénysorozat kezdődik csütörtökön a világhírű londoni Barbican kulturális központban az 1956-os forradalom közelgő 50. évfordulója alkalmából.2006-10-03 15:40:00 0
A német egység helyreállításának tizenhatodik évfordulóját ünnepelték KielbenA szabadság megvédésére szólított fel Angela Merkel kancellár a német egység napja alkalmából Kielben elmondott ünnepi beszédében kedden.2006-10-03 15:37:00 0
Ismét Ódor Ferenc vezeti a borsodi önkormányzatotNégy év eltelte után ismét Ódor Ferenc, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke vezeti majd a megyei önkormányzatot, miután a vasárnapi önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP közös listája a leadott voksok 54,24 százalékát szerezte meg, és ezzel a legerősebb erő lett a közgyűlésben - ezt maga a párt megyei elnöke jelentette be sajtótájékoztatón Miskolcon, kedden.2006-10-03 14:59:00 0
A román elnök szerint az EU olyan, akár egy ötcsillagos étteremÖtcsillagos étteremhez hasonlította Traian Basescu román elnök nyilatkozatában az Európai Uniót.2006-10-03 14:41:00 0
A Fidesz és az MDF szövetsége országos érdekAnnak érdekében, hogy az önkormányzatokban most létrejöjjön a nem-szocialista, a valóban polgári, demokrata és agrárerők összefogása, és a jövőben ez az országos politikában is működjék, hogy legkésőbb 2010-ben, de talán jóval hamarabb átvehesse a kormányzást, ahhoz komoly önvizsgálatot kell végeznie mind a Fidesznek, mind az MDF-nek.2006-10-03 14:39:00 0
Műszaki hiba miatt nem jár a 3-as metróMűszaki meghibásodás miatt nem közlekedik a 3-as metró az Árpád híd és Újpest-Városközpont között kedden délután, az utasokat pótlóbuszok szállítják; a szerelvényből nem kellett senkit kimenteni, mert a metró a végállomáson romlott el - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.2006-10-03 14:30:00 0
Kizárt a Grúziára kirótt embargó gyors feloldásaOroszország egyelőre nem szándékozik feloldani a Grúziára frissen kirótt embargót - mondta Szergej Lavrov külügyminiszter, aki az "illegális pénzáramlás" meggátolásával indokolta a közlekedési és postai összeköttetés korlátozását az apró dél-kaukázusi szomszéddal.2006-10-03 14:27:00 0
Pert vesztett a igazságügyi miniszterPert vesztett az igazságügyi miniszter: a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett első fokú ítéletében helyt adott a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) keresetének, és az új alkotmánytervezet nyilvánossága mellett foglalt állást - tudatta a civil jogvédő szervezet az MTI-vel.2006-10-03 14:19:00 0
Jogerősen elmarasztalta a bíróság az MTV-t a fővárosi listavezetők vitája miattHelybenhagyta az Országos Választási Iroda határozatát kedden a Legfelsőbb Bíróság, ezzel jogerősen elmarasztalta az MTV-t az esélyegyenlőség követelményének megsértése miatt, amit a köztelevízió akkor követett el, amikor a fővárosban listát állító jelölőszervezetek múlt keddi vitájába a kilenc listavezető közül csak hatot hívott meg.2006-10-03 14:15:00 0
A Fidesz nem vesz részt Gyurcsány színjátékábanNem vesz részt a Fidesz a pénteki bizalmi szavazáson, mivel az "egy hazug és álságos színjáték" - jelentette be Navracsics Tibor keddi sajtótájékoztatóján.2006-10-03 14:12:00 1
Még nincs büntetőjogi következménye a balatonőszödi beszédnekEgyelőre nincs büntetőjogi következménye a miniszterelnök balatonőszödi beszédének. Az ügyészség nem rendelt el nyomozást azoknál a feljelentéseknél, amelyeket hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, csalás és egyéb bűncselekmények gyanújával adtak be az utóbbi két hétben Gyurcsány Ferenc ellen.2006-10-03 14:12:00 0
Ankarának fel kell gyorsítania a reformokatAnkarának fel kell gyorsítania a demokratikus reformokat és meg kell oldania kereskedelmi vitáját az európai uniós tag Ciprussal, ha el akarja kerülni "az összeütközést" az EU-val - jelentette ki kedden a török fővárosban tartózkodó Olli Rehn, az Európai Bizottság bővítési biztosa.2006-10-03 13:59:00 0
Alkotmányrevízió JapánbanAbe Sindzo japán kormányfő szerint az 1947-es békealkotmány revíziójának nem célja a japán katonák bevetése határokon kívüli háborúkban.2006-10-03 13:57:00 0
Két amerikai tudós kapja idén a fizikai Nobel-díjatJohn C. Mather és George F. Smoot személyében két amerikai tudós kapja idén a fizikai Nobel-díjat - jelentette be kedden Stockholmban a svéd királyi akadémia.2006-10-03 13:53:00 0
A Moody's leminősítésre jelölte BudapestetLeminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette kedden a magyar főváros önálló, de a szuverén magyar adósosztályzattal azonos deviza- és bel-adósi osztályzatát a Moody's Investors Service, miután ugyanezt tette a minap a magyar kötvényadósi besorolással.2006-10-03 13:38:00 0
XVI. Benedek pápa fogadja Sólyom LászlótNovember 6-án fogadja audiencián Sólyom László köztársasági elnököt XVI. Benedek pápa.2006-10-03 13:30:00 0
Péntektől folytatódik a 2-es metró felújításaOktóber 5-től, péntektől november 19-ig folytatódik a 2-es metró felújítása, ezért a hétköznapokon fél nyolctól a reggeli üzemkezdetig, illetve a hétvégeken - két kivétellel - egyáltalán nem járnak a metró szerelvények - mondta Molnár Gábor, a BKV kelet-nyugati felújítási projekt főmérnöke, sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.2006-10-03 13:28:00 0
Kelet-Németország továbbra sem az ígéret földjeTizenhat évvel az ország újraegyesítése után továbbra is elmaradott állapot jellemzi Kelet-Németországot - tűnik ki abból a jelentésből, amelyet a kormány október harmadika, azaz a német egység napja alkalmából hozott nyilvánosságra.2006-10-03 13:12:00 0
Már legalább 250 halottja van a Xangsane tájfunnakMár legalább 250 halálos áldozata van Vietnamban és Fülöp-szigeteken a Xangsane tájfunnak, miközben több tízezren váltak hajléktanná - közölték kedden tisztviselők.2006-10-03 12:55:00 0
Engedetlenségi mozgalmat szerveznek a háziorvosokTöbb mint ezer háziorvos megtagadja a szeptembertől kötelező adatszolgáltatást az egészségbiztosító felé - közölte az InfoRádióban a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának a vezetője.2006-10-03 12:44:00 0
A Fidesz a szavazatok újraszámlálását kéri VácottA vasárnapi választás szavazatainak újraszámlálása érdekében a helyi választási irodához fordul Vácott Fördős Attila, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje - közölte a politikus kedden.2006-10-03 12:32:00 0
Orosz-lengyel feszültség a rakétavédelmi rendszer kapcsánOroszország "megfelelő intézkedéseket" tesz, ha Lengyelország telepíti területén az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit - erősítette meg az orosz kormány Szergej Lavrov külügyminiszter varsói látogatásának előestéjén.2006-10-03 12:27:00 0
Észak-Korea nukleáris kísérletet fog végrehajtaniAz ázsiai kommunista rezsim nukleáris kísérletet fog végrehajtani keddi phenjani bejelentés szerint.2006-10-03 11:58:00 0
Újraszámolás Szombathelyen és PécsettAz már biztos, hogy Szombathelyen és Pécsett a csekély különbségek miatt újraszámolják a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat.2006-10-03 11:35:00 0
Életbe lépett a Grúzia elleni orosz blokádÉrvénybe lépett kedden a Grúzia elleni teljes közlekedési és postaforgalmi blokád, és azt meghatározatlan ideig fenntartják - jelentette be az orosz közlekedési és a távközlési minisztérium.2006-10-03 11:28:00 0
A kormánypártok lesújtó vereségéről ír a romániai sajtóA magyar kormány és Gyurcsány Ferenc lesújtó és súlyos vereségeként értékelte a keddi romániai sajtó a magyarországi önkormányzati választások eredményét.2006-10-03 11:17:00 0
Tanodával a hátrányok leküzdéséértÖrömteli esemény színhelye volt szeptember utolsó munkanapján a berettyóújfalui református egyházközség egykori szolgálati lakása: uniós pályázatból Pálfiné Pántya Anikó, a néhai EP képviselő, Pálfi István özvegye és Szeifert Ferenc polgármester átadta az 50 hátrányos helyzetű gyermek számára kialakított Bisori (gyöngy) Tanodát.2006-10-03 11:14:00 0
Október 7-én Marosvásárhelyen búcsúztatják Sütő AndrástSütő András erdélyi magyar írót, lapszerkesztőt október 7-én, szombaton búcsúztatják a marosvásárhelyi Vártemplomban, református szertartással - tudatta a család az MTI-vel.2006-10-03 11:06:00 0
1,421 milliárd euró külkereskedelmi hiányA külkereskedelmi mérleg hiánya január-júliusban 1,421 milliárd euró volt, az egyenleg 195 millió euróval javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.2006-10-03 10:53:00 0
14 településén kell megismételni a választástA nem végleges választási eredmények alapján az ország 14 településén kell 4 hónapon belül időközi önkormányzati választást tartani.2006-10-03 10:50:00 0
Gyurcsány a fájdalmas reformok pótolhatatlan apostolának képzeli magát2006-10-03 10:43:00 0
Washington: emlékmű a kommunizmus áldozatainak tiszteletére8 éves huzavona után végre megkezdődött Washingtonban a Kommunizmus Áldozatai Emlékmű építése néhány utcányira a Kongresszus épületétől.2006-10-03 10:30:00 0
Hat amerikai katona halt meg IrakbanHat amerikai katona halt meg az iraki fővárosban és az ország nyugati részén végrehajtott támadásokban az amerikai parancsnokság keddi közlése szerint.2006-10-03 10:03:00 0
A magyar baromfi termékek közé bekeverték a silány hollandotHiába drágultak a szeptemberi áfa-kulcs emelés után a húsok, nem csökkent a fogyasztás. Baromfiból hiány van a piacon, ezért előfordul, hogy külföldről behozott áruval hamisítják a magyar csirkecombot - írja a lap.2006-10-03 09:42:00 0
Újra olcsóbb lehet az autózásReménykedhetnek a világ autósai: amerikai kartársaiknak elég üzemanyagot spájzoltak, ezért esik a világpiaci olajár.2006-10-03 09:31:00 0
Malév: duplázódó veszteség a privatizáció előtt?A Népszabadság értesülései szerint idén még a tavalyi 8,97 milliárd forintos üzemi veszteségnél jóval rosszabb eredményre számíthat a Malév, pedig Gönci János vezérigazgató néhány hónappal ezelőtt még bízott a nullszaldóban.2006-10-03 09:29:00 0
Kósa: az egyezkedéshez új, még hiteles emberek kellenekKósa Lajos, Debrecen újraválasztott fideszes polgármestere szerint a mostani politikai helyzet megoldása csak a tárgyalás lehet, de az asztal mellett már nem ülhet ott Gyurcsány Ferenc, aki kiírta magát a politikából.2006-10-03 09:22:00 0
1,421 milliárd euró a külkereskedelmi hiányA külkereskedelmi mérleg hiánya január-júliusban 1,421 milliárd euró volt, az egyenleg 195 millió euróval javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.2006-10-03 09:06:00 0
Moszkva és Tbiliszi idegháborújaTeljes közlekedési és szállítási blokád alá vonta Grúziát Oroszország. A dél-kaukázusi ország mától sem repülőn, sem vízen, sem szárazföldön nem érhető el az északi szomszédból.2006-10-03 08:59:00 0
Az oroszok elengedték a japán halászhajó kapitányátElengedték kedden a két hónapja az orosz területi vizeken elfogott japán halászhajó kapitányát - közölték japán illetékesek.2006-10-03 08:49:00 0
Atkári: Béna fővárosi koalíció, hazug GyurcsányAtkári János korábbi SZDSZ-es gazdasági főpolgármester-helyettes szerint a most megválasztott MSZP-SZDSZ-koalíció még akkor is béna lesz, ha az MDF-frakciót maga mellé tudja állítani. Véleménye szerint a kormány nem tud tovább kivételezni Budapesttel, és már így is 400 milliárd forinttal kevesebb fejlesztési forrás van a hét éves fejlesztési tervre, mint amennyit 2004-ben prognosztizáltak.2006-10-03 08:46:00 0
Újabb összecsapás AfganisztánbanKét amerikai és egy afgán katona életét vesztette az Afganisztán keleti részén lévő Kunár tartományban - közölték az amerikai irányítás alatt álló szövetséges erők kedden.2006-10-03 08:42:00 0
Lemond az MDF pécsi elnökeAz MDF önkormányzati választáson mutatott gyenge szereplése miatt csütörtökön lemond posztjáról Várbíró Péter, a párt pécsi elnöke - tudatta a politikus internetes naplójában a közvéleménnyel.2006-10-03 08:39:00 0
Irán: Franciaország felügyelje az urán dúsításátTeherán javaslatot tett kedden arra, hogy Franciaország hozzon létre egy konzorciumot az iráni urán dúsítására, ami által teljesülne a nemzetközi közösségnek az a követelése, hogy legyen ellenőrizhető ez a nukleáris tevékenység.2006-10-03 08:39:00 0
MagasfeszültségA koalíció alaposan elvesztette a helyhatósági választást. A megyei közgyűlések esetében teljes a kudarc, a megyei jogú városokban érzékenyek a veszteségek, a fővárosban erősödött az ellenzék. A kormánypárti győztesek csak szoros küzdelemben nyertek. Szűk fél év alatt fordult meg a közhangulat: a koalíció tavasszal még masszív parlamenti többséget szerzett.2006-10-03 08:34:00 0
Ban Ki Mun a legesélyesebb Annan-utódAz ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja egyikétől sem kapott vétót Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter az ENSZ-főtitkárról a BT-ben hétfőn tartott újabb próbaszavazáson, így szinte biztos, hogy őt jelöli a testület Kofi Annan utódául.2006-10-03 08:33:00 0
Szélsőség és bizalmi szavazásVasárnap éjjel Demszky Gábornak remegett a keze, remegett a szája széle, úgy mosolygott, mint Tóték dobozolás közben, és el-elfúló hangon ostobaságokat kiabált a mikrofonba. Olyasmiket, hogy Budapest liberális város, meg hogy ők megvédték a szabadságot.2006-10-03 08:25:00 0
"Ebben a színjátékban a Fidesznek nem kell asszisztálnia"Pokorni Zoltán szerint a Fidesznek nem kellene elmennie pénteken a parlament rendkívüli ülésére, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére bizalmi szavazást tartanak a kormányfő személyéről és a kormány programjáról.2006-10-03 08:22:00 0
Sürgősen eladják az állami földeketPénzhiány állt elő az agrártárca fennhatósága alá tartozó nemzeti földalapkezelő szervezetnél (NFA), ezért a választások előtti ígéretekkel szemben felgyorsítja az állami termőföldek privatizációját a kormányzat. A lapunk birtokába került belső előterjesztés szerint a nagy, egybefüggő területekre is sor kerül a közeljövőben.2006-10-03 08:06:00 0
Újabb összecsapások PalesztinábanKetten meghaltak és huszonegyen megsebesültek hétfőn a Hamász és a Fatah rivális palesztin szervezetek közötti újabb összecsapásokban. Eközben az izraeli légierő támadást intézett egy vasműhely ellen.2006-10-03 07:58:00 0
Udvari fényképész havi egymillióértNettó 1,2 millió forintnyi közpénzt emészt föl havonta Gyurcsány Ferenc személyes fényképezkedése. A szavakban takarékoskodást hirdető miniszterelnök már tavaly is "udvari" fotóst tartott maga mellett, pedig a másik két közjogi méltóságnak nincs ilyenre szüksége.2006-10-03 07:45:00 0
Nagykoalíció Ausztriában?A vasárnapi parlamenti választásokon győztes osztrák szociáldemokraták vezetője szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Wolfgang Schüssel vezette Osztrák Néppárt (ÖVP) nagykoalíciójára szavaztak a választópolgárok.2006-10-03 07:39:00 0
Békés demonstrációk országszerteBudapesten és több vidéki nagyvárosban békés demonstráció keretében követelték a Gyurcsány-kormány távozását.2006-10-03 07:25:00 0
Szombathelyen újraszámolják a szavazatokatÚjraszámolják Szombathelyen a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat - jelentette be hétfőn este a városban rendezett kormányellenes tüntetésen felszólaló Marton Zsolt, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője.2006-10-03 07:15:00 0
Orbán: Nem kell félni, nem fog fájniMost nem olyan zaklatott a helyzet, mint a választások előtt volt - jelentette ki a hírTV-nek nyilatkozva Orbán Viktor, amikor arról kérdezték: nem tart-e attól, hogy ismét fenyegetések érik a Fidesz rendezvényét. A pártelnök kijelentette: az emberek eldöntötték, hogy Gyurcsány Ferenc nem méltó a miniszterelnöki posztra.2006-10-02 20:56:00 1
Lövöldözés egy pennsylvaniai iskolábanLegkevesebb hat halottja van annak a lövöldözésnek, amely hétfőn tört ki egy túszszedő akció közben az amerikai Pennsylvania állam egyik iskolájában.2006-10-02 20:01:00 0
Új rektort választottak a Sapientia Erdélyi Magyar TudományegyetemenDávid László professzort választották hétfőn a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektorává, aki 2007. január elsejétől tölti be majd ezt a tisztséget - áll az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleményben.2006-10-02 19:43:00 0
Magyarságért Emlékfalat avattak a Duna TV aulájábanA külhoni magyarság kiemelkedő személyiségeinek kéznyomatát és aláírását magán viselő Magyarságért Emlékfalat avattak hétfőn a Duna Televízió aulájában.2006-10-02 19:19:00 0
KDNP: a koalíció visszaviheti a politikát a parlamentbe, ha meneszti a kormánytA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a koalíciós pártok visszavihetik a parlamentbe a politikát, hiszen csak annyit kell tenniük, hogy menesztik a Gyurcsány-kormányt - közölte az MTI-vel az ellenzéki párt szóvivője azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn bejelentette: bizalmi szavazást kér a kormány programjáról és a miniszterelnök személyéről, ezért kezdeményezte az Országgyűlés ülésének összehívását péntekre.2006-10-02 19:02:00 0
Európa Tanács: Gyurcsány nem megy el az ülésszakraGyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalása lett volna az egyik fő eseménye az Európa Tanács parlamenti közgyűlése most hétfőn kezdődött őszi ülésszakának: a kormányfő azonban magyarországi feladatai miatt nem tud részt venni a tanácskozáson, s így helyette Göncz Kinga külügyminiszter utazik Strasbourgba.2006-10-02 18:47:00 0
Nincs foganatja az MKP Ján Slota elleni feljelentésénekJán Slota nem marasztalható el, és nem vonható büntetőjogi felelősségre azokért a magyarellenes kijelentésekért, amelyek miatt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nemzetgyalázás gyanúja miatt feljelentést tett ellene - így döntött az illetékes szlovák ügyész a rendőrségi vizsgálat alapján.2006-10-02 18:29:00 0
Kisebbségi választás: a Lungo Drom szerezte a legtöbb mandátumotA kisebbségi választásokon a Fidesz szövetségese, a Lungo Drom kapta a legtöbb szavazatot az összes kisebbségi szervezet közül. Másodikként az OCÖ jelenlegi elnöke, Kolompár Orbánnak a szervezete végzett. Az országban megtartott 2049 kisebbségi önkormányzati választásból 2045-ben eredményes volt a szavazás.2006-10-02 18:20:00 0
Kuncze Gábor nem indul újra az elnöki posztértKuncze Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőn bejelentette: nem indul újra az elnöki posztért a párt tavaszi küldöttgyűlésén.2006-10-02 18:04:00 0
A Fidesz hármas győzelmet ért el VeszprémbenHármas győzelmet ért el a vasárnapi választáson a Fidesz Veszprémben, soha ilyen jól a polgári oldal még nem szerepelt a városban - mondta Navracsics Tibor sajtótájékoztatón hétfőn, Veszprémben.2006-10-02 17:57:00 0
Európai Néppárt: a Gyurcsány-kormány távozzon!Ismét távozásra szólította a magyar kormányt az Európai Néppárt elnöke hétfőn Brüsszelben kiadott közleményében, és egyben gratulált a Fidesznek az önkormányzati választáson elért nagy sikerért.2006-10-02 17:40:00 0
Egy volt CIA-tiszt szerint Clinton többször elszalasztotta bin LadentBill Clinton volt amerikai elnök legalább tíz esélyt szalasztott el Oszama bin Laden megölésére vagy elfogására - állítja a The Washington Times hétfői száma szerint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt tisztje.2006-10-02 17:34:00 0
A New York-i magyarok háromnapos tüntetéseA New York Polgári Kör rendezésében lezajlott háromnapos tüntetés a város szivében a Boradway és az 50-ik utca sarkán szemben az 1956-os óriásplakátokkal.2006-10-02 17:12:00 0
Dávid Ibolya ismét hazug vádakkal támadja Orbán ViktortA Fidesz reagálása Dávid Ibolya közleményére2006-10-02 17:04:00 0
Megölték a Draskovic-merénylet egyik szemtanújátPokolgépes merénylet áldozata lett hétfőn Goran Mijatovic, egy első ligás szerb futballklub elnöke, aki szemtanúként szerepelt a Vuk Draskovic jelenlegi szerb külügyminiszter elleni, 2000. júniusi sikertelen merényletkísérlet perében - adta hírül a szerb tömegtájékoztatás.2006-10-02 16:53:00 0
Három és fél évet kapott a tüntető rendőrHárom és fél év szabadságvesztést kapott első fokon a Szabadság téri kődobálással vádolt rendőr - jelenti a HavariaPress.2006-10-02 16:43:00 0
Az MSZP kezében Gyurcsány sorsaSzijjártó Péter - Sólyom László köztársasági elnök vasárnapi szavaira utalva - azt mondta, a mostanra kialakult helyzet megoldásának kulcsa a parlamenti többség kezében van. A Fidesz a köztársasági elnök szavait iránymutatásnak fogja fel - tette hozzá.2006-10-02 16:40:00 0
Fodor szerint Gyurcsánynak le kell mondaniaGyurcsány Ferenc nyilvánosságra került balatonőszödi beszédét és az azt követő botrányt említette választási vereségük döntő okaként a Szabad Demokraták Szövetsége lemondott Szolnok városi elnöke hétfőn az MTI-nek.2006-10-02 16:38:00 0
Románia: az EU-belépés után lassul a gazdaságElemzők az EU-csatlakozás után - azaz jövőre - 5-5,5 százalékra várják lassulni Románia gazdasági fejlődését az idei évre várt 6,5 százalékról.2006-10-02 16:26:00 0
Demszky: Sólyom sem a Jóisten földi prófétájaDemszky Gábor elfogultnak tartja Sólyom László tegnapi beszédét, amely, mint fogalmazott olaj volt a tűzre.2006-10-02 16:16:00 0
Őrizetbe vették a hírTV tudósítójátLőszerrel való visszaélés megalapozott gyanújával előállították Császár Attilát a Hír Televízió tudósítóját nem sokkal 13 óra után a Parlament bejáratánál.2006-10-02 16:14:00 0
Nézőpont Intézet: átütő a Fidesz győzelmeAz önkormányzati választási eredményt a Fidesz átütő győzelmeként lehet értékelni a Nézőpont Intézet gyorselemzése szerint. Erről Mráz Ágoston kutatásvezető tájékoztatta hétfőn az MTI-t.2006-10-02 15:43:00 0
A török vezérkari főnök visszautasította a PKK fegyverszünetétA török hadsereg vezérkari főnöke visszautasította hétfőn a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által a hét végén egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet, és leszögezte, hogy a hadsereg addig harcol a PKK ellen, "amíg egyetlen fegyveres terrorista sem marad".2006-10-02 15:26:00 0
Az adatvédelmi biztos egyértelmű útmutatásai GyurcsánynakA miniszterelnök állami vezetőként köteles a pozíciójához kötődő feladatkörében a magyar társadalmat foglalkoztató kérdésekben a közvélemény rendszeres, pontos és tényszerű tájékoztatására - áll az adatvédelmi biztos hétfői közleményében, amely a miniszterelnök közérdekű tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatban megfogalmazott állásfoglalás összegzése.2006-10-02 15:02:00 0
Bizalmi szavazást kér a kormányfőGyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn bejelentette: bizalmi szavazást kér a kormány programjáról és a miniszterelnök személyéről.2006-10-02 14:49:00 1
A miniszterelnök 72 órán belül távozzon a posztjáról!Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján bejelentette: amennyiben a kormányfő 72 órán belül nem távozik posztjáról, a Fidesz a Kossuth térre hívja az embereket. Hangsúlyozta: a megoldás az MSZP kezében van, és ha nem menesztik a miniszterelnököt, a válság elmélyüléséért egyedül a szocialisták felelnek.2006-10-02 13:56:00 1
Oroszország és Grúzia távolodikOroszország megszakítja a közlekedési és postai összeköttetést Grúziával, válaszul négy kémkedéssel vádolt katonatisztjének vizsgálati fogságba helyezésére.2006-10-02 13:24:00 0
Szaúd-Arábia is falazBrit lapértesülés szerint Szaúd-Arábia nyolcszáz kilométer hosszú falat emel Irakkal közös határszakaszán.2006-10-02 13:16:00 0
A Vas megyei városok felét fideszes polgármesterek vezetikVas megye tíz városából ötben a Fidesz és szövetségeseinek jelöltje, háromban független jelölt, egy helyen az MSZP jelöltje, míg a megyeszékhelyen az MSZP-SZDSZ jelöltje nyerte meg a polgármester választást.2006-10-02 13:10:00 0
Kínában a tervezettnél 300 ezerrel több embert telepítenek kiA korábban tervezettnél háromszázezerrel több embert kell kitelepíteni a Három Szoros gát térségéből - jelentették be hétfőn Pekingben.2006-10-02 13:05:00 0
Afganisztán-Pakisztán: hadseregMegsebesült hat ember, köztük három NATO-katona egy hétfői kabuli öngyilkos robbantásos merényletben, amelynek célpontja az észak-atlanti szervezet egy gépkocsioszlopa volt - közölte az afgán rendőrség és a NATO.2006-10-02 12:58:00 0
Tarlós István vállalja a frakcióvezetéstHa a Fidesz-KDNP "megválaszt frakcióvezetőnek, akkor a legjobb meggyőződésem szerint tenni fogom a dolgomat, nem fogom ezt a megbízatást visszautasítani, mert nagyon érdekes feladat" - válaszolta hétfőn Tarlós István a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arra a kérdésre, elfogadja-e a pártszövetség frakcióvezetői posztját.2006-10-02 12:16:00 0
GYORSHÍR - Online közvetítés az elnökségi ülést követő sajtótájékoztatóról2006-10-02 12:08:00 0
Uniós ítélethirdetés a regisztrációs adó ügyébenVárhatóan nem tartja majd összeegyeztethetőnek a magyarországi regisztrációs adót az európai uniós jogszabályokkal az Európai Bíróság a csütörtökön kihirdetendő ítéletében.2006-10-02 12:02:00 0
Elnökségi ülést tart a FideszElnökségi ülést tart a Fidesz hétfő reggel óta Budapesten. Az ülést követő sajtótájékoztatóról honlapunk online közvetítést ad.2006-10-02 12:00:00 0
Videók a Fidesz választási sajtóközpontjábólA Fidesz vasárnap este a Polgárok Házában rendezte be választási sajtóközpontját. Az este során tartott sajtótájékoztatók, illetve az itt és más helyszíneken készített interjúk videófelvételei honlapunkon megtekinthetőek.2006-10-02 11:29:00 0
Gémesi György: Termálfürdő lesz GödöllőnA következő években Gödöllőn egy termálfürdő megépítése az egyik legfontosabb feladat - közölte az ötödik alkalommal polgármesterré választott Gémesi György az MTI-vel.2006-10-02 11:08:00 0
Tarlós "konstruktív tagként" szeretne részt venni a közgyűlésbenHa a Fidesz-KDNP "megválaszt frakcióvezetőnek, akkor a legjobb meggyőződésem szerint tenni fogom a dolgomat, nem fogom ezt a megbízatást visszautasítani, mert nagyon érdekes feladat" - válaszolta hétfőn Tarlós István a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arra a kérdésre, elfogadja-e a pártszövetség frakcióvezetői posztját.2006-10-02 11:00:00 0
A választók megbüntették Gyurcsányt, gyengült a koalíció helyzeteA konzervatív ellenzék győzelme a magyarországi helyhatósági választásokon gyengíti a szociálliberális koalíció helyzetét - mutatott rá hétfő reggeli értékelésében a spanyol hírügynökség.2006-10-02 10:51:00 0
Varga: az MSZP-nek nem érdeke Gyurcsányt pozícióban tartaniAz önkormányzati választáson a Fidesz szinte földindulásszerű győzelmet aratott, amely a mostani helyzetnek, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és kormányának köszönhető - mondta az InfoRádióban a Fidesz alelnöke.2006-10-02 10:44:00 0
Xangsane tájfun: tizenhat áldozatTizenhatra emelkedett hétfőre a Xangsane tájfun halálos áldozatainak száma Vietnamban, miután az emberek az ország keleti tengerpartjának középső szakaszán lakhelyükre visszatérve újabb áldozatokat fedeztek fel - közölték hivatalosan.2006-10-02 10:21:00 0
Tőkés: a választók a hazugságpolitikát büntettékA hazugságot büntették a magyar választópolgárok az önkormányzati választásokon, de ezt nem eléggé jelentős mértékben tették - mondta az MTI kérdésére Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.2006-10-02 10:15:00 0
Az SZDSZ alapító elnöke szerint Gyurcsánynak bizalmi szavazást kell kérnieAz SZDSZ első elnöke szerint "ha a koalíció nem érzékeli a miniszterelnök erkölcsi helyzetének megingását, képtelenné válhat a kormányzásra". Kis János filozófus úgy vélte: az államfő vasárnap esti beszéde után "nem kerülhető el, hogy a miniszterelnök felvesse a bizalmi kérdést a parlamentben".2006-10-02 10:03:00 0
Az utóbbi tíz évben nem volt annyi csőd hazánkban, mint idénTíz éve nem látott csődhullám indult el az idén a magyar gazdaságban - derül ki a Creditreform legfrissebb adataiból, amelyek a magyar cégek ellen indított fizetésképtelenségi eljárások megugrását mutatják. Januártól szeptemberig 11 ezer hazai vállalkozás került felszámolási vagy végelszámolási eljárás alá.2006-10-02 09:57:00 0
Elítélték első fokon Lendvai Ildikó volt kampányfőnökétHárom év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság pénteken Csonka Gábort, aki korábban Lendvai Ildikó (MSZP) frakcióvezető kampányfőnöke, illetve Kovács László egykori szocialista pártelnök titkára is volt. A hírről a kampánycsend miatt nem tudósítottunk.2006-10-02 09:54:00 0
Elsöprő ellenzéki győzelem vidékenA Fidesz-KDNP az összes megyei közgyűlésen megszerezte a többséget, szemben a négy évvel ezelőtti helyzettel, amikor a koalíció 16 megyében győzött. Még a tradicionálisan szocialista megyék - Borsod, Nógrád - is "narancsba" borultak. Budapesten ugyanakkor a koalíció nyert, igaz több kerületben alulmaradtak a kormánypárti jelöltek.2006-10-02 09:48:00 0
Törvényes, és méltóságteljes volt a választásA vasárnapi önkormányzati választások a törvényes rendnek megfelelően, méltóságteljesen és jogállami keretek között zajlott le - mondta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a választás előzetes eredményéről szóló vasárnapi sajtótájékoztatón.2006-10-02 09:45:00 0
Az MSZP-nek szembe kell néznie a vereség következményeivelDacreakció - így értékelte Hiller István és Gyurcsány Ferenc nyilatkozatait Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az MTI-nek vasárnap este. Navracsics Tibor frakcióvezető szerint néhány nap higgadási periódusra van szüksége a kormányoldalnak. A Fidesz hétfő délelőtti elnökségi ülésén elemzi tovább a helyzetet.2006-10-02 09:38:00 0
Az iráni elnök szerint országa eltökéltAz iráni elnök vasárnap közölte, hogy országa eltökélt az urándúsítás kibővítése iránt, és leszögezte: "nagy hazugság" az az állítás, hogy Teherán atomfegyverre kíván szert tenni.2006-10-02 09:28:00 0
Rendkívüli állapotMinden politikai szereplő elmondta az este, hogy tegnap nem népszavazás volt Magyarországon, ami persze nyilvánvaló, ám ez nem jelenti azt, hogy ne egy rendkívüli helyzetben lezajlott önkormányzati választás lett volna. Rendkívüliségének egyik oka természetesen az, hogy akkor zajlott le, amikor a kormány - kétségtelenül szükséges, s mint ilyen, üdvözlendő - megszorító csomagjának első hatásai érzékelhetővé váltak. Ez pedig példa nélküli, eddig egyetlen koalíció sem vállalkozott arra, hogy az önkormányzati választások előtt ilyen intézkedésekről döntsön.2006-10-02 09:27:00 0
Külföldi lapok: Súlyos vereséget szenvedett a kormányRészletesen számol be a magyarországi önkormányzati választásokról és Sólyom László köztársasági elnök kemény hangú vasárnapi beszédéről a világsajtó. Több média arról számol be, hogy meggyengült a koalíció, a Reuters által kérdezett elemzők szerint pedig Gyurcsány Ferenc jövője még nyitott kérdés.2006-10-02 09:08:00 0
Tovább titkolja a valós költségvetési hiányt a kabinet?A sztrádatrükk lebuktatása és a Gripen-elszámolás befuccsolása után kis tételekben kerüli a valós hiányszámok kimutatását a kabinet - írja a Népszabadság. A lap szerint példa erre a rendőrségi rádiókészülékek beszerzése, amellyel pár milliárdot eldugna a kormány az uniós statisztikusok elől.2006-10-02 09:02:00 0
A válságból kiutat kell találniA válságból kiutat kell találni, s erre az egyik lehetséges megoldás a Fidesz által javasolt korlátozott mandátumú szakértői kormány - mondta Varga Mihály hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.2006-10-02 08:43:00 0
A Fidesz-KDNP jelöltje szerzett mandátumot VeszprémbenHorváth Zsolt 37 éves veszprémi ügyvéd mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP jelöltjeként a veszprémi 6. számú országgyűlési választókerületben, a vasárnap megtartott időközi parlamenti képviselő-választás első fordulójában - tájékoztatta Veszprém aljegyzője hétfőn hajnalban az MTI-t.2006-10-02 08:38:00 0
Zala: Manninger Jenő vállalja a megyei elnöki posztotA 40 tagú Zala megyei közgyűlésben a két listán összesen 25 (22+3) mandátumot szerzett Fidesz-KDNP listavezetője, Manninger Jenő, a keszthelyi térség országgyűlési képviselője az MTI-nek nyilatkozva egyértelművé tette: vállalja az elnöki posztot az erről döntő alakuló közgyűlésen.2006-10-02 08:36:00 0
Polgármesterváltás MosonmagyaróváronSzabó Miklóst, a Fidesz és az MDF közös jelöltjét választották polgármesterré vasárnap Mosonmagyaróváron; az MDF Győr megyei elnöke, a megyei önkormányzat alelnöke a választók szavazatai révén maga mögé utasította Stipkovits Pál MSZP-jelöltet, aki három cikluson át töltötte be a tisztséget.2006-10-02 08:30:00 0
Abszolút fideszes többség a Komárom-Esztergom megyei közgyűlésbenA Komárom-Esztergom megyei közgyűlésben abszolút többségbe került a Fidesz és a hat megyei nagyvárosból négyben, Esztergomban, Komáromban, Tatán és Tatabányán is Fidesz lesz a testületek vezető pártja.2006-10-02 08:29:00 0
Veszprémben folytatják a megkezdett fejlesztéseketA folyamatban lévő fejlesztések folytatatását ígérte Veszprémben a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjeként győztes Debrecenyi János, aki építész technikus és államigazgatási főiskolai diplomája van, s 12 éve tagja a bakonyi megyeszékhely képviselő-testületének.2006-10-02 08:25:00 0
Spontán ünneplés GyőröttTöbb száz lelkes ember ünnepelte Győrben vasárnap éjjel a város újonnan megválasztott Fidesz-KDNP-s polgármesterének sikerét.2006-10-02 08:22:00 0
A budapesti kerületekben duplázott a FideszA fővárosi kerületi polgármesteri helyekből a kormánykoalíció pártjainak jelöltjei tizenhármat szereztek meg, a Fidesz és szövetségesei nyolcat, két kerületben civil szervezet jelöltje nyert.2006-10-02 08:19:00 0
Világos beszédSólyom László köztársasági elnök tegnap este hét óra után néhány perccel egy rövid beszédével kijelölte az utat az Országgyűlés számára, és - amennyiben a képviselők nem értenek a szóból - hetekre-hónapokra muníciót adott a Kossuth téri tüntetőknek.2006-10-02 08:12:00 0
Békésen demonstráltak DebrecenbenKevéssel éjfél előtt a debreceni Kossuth téren befejeződött a már csaknem két hete tartó kormányellenes demonstráció.2006-10-02 08:07:00 0
Szalay Ferenc: új munkahelyeket SzolnoknakMár hétfőtől meghirdetett programunk szellemében fogjuk végezni a dolgunkat, amelynek sarokpontjai: új munkahelyek teremtése, egy lakhatóbb város megteremtése és a polgárokat kiszolgáló hivatal kialakítása - mondta Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), aki négy év után lett ismét Szolnok első embere.2006-10-02 08:03:00 0
Minden eddiginél többen szavaztakMinden eddiginél többen vettek részt az önkormányzati választáson vasárnap - mondta az Országos Választási Iroda vezetője, Rytkó Emília a választási eredményről tartott éjjeli sajtótájékoztatón.2006-10-02 07:51:00 0
Rendkívüli biztonsági intézkedések a maffiaper tárgyalásánRendkívüli biztonsági intézkedések mellet kezdi ma tárgyalni a Szegedi Ítélőtábla másodfokon a "kecskeméti maffiaper" néven elhíresült büntető ügyet, melyben bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt első fokon összesen 68 év fegyházbüntetést szabott ki a bíróság.2006-10-02 07:45:00 0
A kormány elvesztette a választásokatA kormány elveszítette az választásokat, de a miniszterelnök maradni kíván, és meg kívánja valósítani a reformokat - emelték ki a külföldi hírügynökségek a vasárnapi önkormányzati választások eredményét ismertetve.2006-10-02 07:38:00 0
A Borsod megyei közgyűlést elvesztette az MSZPNégy év után ismét Fidesz-többség lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlésben. Ódor Ferenc, a párt megyei elnöke az MTI-nek azt mondta: az emberek nem ültek fel a hazugságoknak, ezért szavaztak rájuk.2006-10-02 07:35:00 0
KDNP: Gyurcsányt nem érdekli a társadalom véleményeA KDNP elnöke szerint egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc "ismét semmibe veszi a választópolgárok véleményét" és "nem érdekli, mi a társadalom véleménye". Semjén Zsolt ezt vasárnap este mondta Budapesten, a Fidesz-KDNP közös választási központjában.2006-10-02 07:32:00 0
Horn és Fodor elfelejtettek egyeztetni2006-10-02 01:41:00 0
Tarlós: az MDF kiiratkozhat a konzervatív pártok körébőlTarlós István kifejtette: Demszky Gábor az MDF-nek köszönheti azt, hogy megnyerte a főpolgármester választást. Erről a Fidesz és a KDNP által támogatott főpolgármester-jelölt azt követően beszélt hétfőn hajnalban, hogy a közel 100 százalékos feldolgozottságú eredmények az eddigi főpolgármester győzelmét mutatják.2006-10-02 00:17:00 0
Zalaegerszegen Gyimesi Endre negyedszer nyertKétszeres sikere miatt különösen emlékezetes év számára a 2006-os: áprilisban parlamenti képviselői mandátumot nyert és hétfőtől a negyedik ciklusát kezdheti - mondta Zalaegerszeg újraválasztott polgármestere az MTI-nek.2006-10-02 00:05:00 0
Polgármester váltás KapuváronHámori Györgyöt, a Fidesz-KDNP-Fidelitas-Kapuvári Polgári Társaság-Vállalkozók Pártja közös jelöltjét választották polgámesternek vasárnap Kapuváron.2006-10-01 23:48:00 0
Óriási fölény Bács-Kiskunban is2006-10-01 23:45:00 0
A megyei jogú városok: 15:7Az ország 23 megyei jogú városa közül 15-ben a Fidesz, illetve a Fidesz és szövetségesei által állított jelölt nyerte a polgármesteri széket, 7 városban MSZP, vagy MSZP-SZDSZ színben indult jelölt győzött, egy városban pedig civil szervezet által indított személy szerezte meg a legtöbb szavazatot vasárnap.2006-10-01 23:44:00 0
Az SZDSZ megint magyaráz2006-10-01 23:37:00 0
Elsöprő győzelem Vas megyében is2006-10-01 23:31:00 0
Oláh János: elkezdődött a szegedi Fidesz megújulásaAz elmúlt két évben látható a szegedi Fidesz megújulása és ez a választási eredményben is tükröződik - közölte Oláh János, aki a győztes Botka Lászlóval szemben a szavazatok 38 százalékát szerezte meg vasárnap a csongrádi megyeszékhelyen2006-10-01 23:25:00 0
Érden is fideszes polgármesterA 60 ezer lakosú megyei jogú városi rangú Érden a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt, T. Mészáros András, aki legyőzte az eddigi MSZP-s polgármestert, az MTI-nek vasárnap késő este elmondta: az új összetételű önkormányzat novemberre új költségvetést dolgoz ki.2006-10-01 23:19:00 0
Abszolút többséget szerezett Békéscsabán a FideszAbszolút többséget, legalább 15 mandátumot szerzett a Fidesz a 27 tagú képviselő-testületben, s ezt meg is ünnepelték a győztesek vasárnap este.2006-10-01 23:15:00 0
Mohácson is Fidesz-győzelemDinamikusan fejlődő városnak képzeli el a következő négy évben Mohácsot a fideszes Szekó József, akit immár harmadszor választották meg a Duna-parti település polgármesterének vasárnap.2006-10-01 23:12:00 0
Olimpiai bajnok Győr élén2006-10-01 23:03:00 0
Sopronban is Fidesz-győzelemFodor Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje személyében új polgármestere van Sopronnak.2006-10-01 22:57:00 0
Fülöp István: a kistelepülések döntöttek SzabolcsbanA kistelepüléseken élők szavazata döntötte el, hogy a Fidesz akár egyedül is vezetheti a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlést - mondta Fülöp István a párt országgyűlési képviselője, akit listavezetőként közgyűlési elnöknek jelöltek a vasárnapi helyhatósági választásra.2006-10-01 22:56:00 0
Pomázon is a Fidesz-KDNP jelöltje győzöttPomáz: a vasárnapi polgármesterválasztás - nem hivatalos - végeredménye a következő:2006-10-01 22:54:00 0
Hörcsik Richárd: a változásra szavaztak a sárospatakiakA változásra szavaztak a zempléni Sárospatakon - mondta az MTI-nek Hörcsik Richárd, a Fidesz-KDNP-NF által támogatott polgármester-jelölt, aki az adatok alapján megnyerte az önkormányzati választásokat.2006-10-01 22:48:00 0
Tata új polgármestere a Fidesz-KDNP jelöltje, Michl JózsefTatán hiába állított közös független jelöltet az MSZP-SZDSZ koalíció, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a választást.2006-10-01 22:45:00 0
Orbán Viktor: Az MSZP történelmi vereséget szenvedettOrbán Viktor nem sokkal este 22 óra után, a Fidesz elnökségi ülését követően a saját és a Szövetség nevében tett sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy ma az emberek hitet tettek az igazság mellett.2006-10-01 22:44:00 1
Elsöprő fölénnyel nyert Lázár János isA szavazók 50,77 százalékának részvétele mellett, a leadott voksok 72,17 százalékával Lázár Jánost, a Fidesz-MDF-KDNP-Tiszta Lap Egyesület közös jelöltjét választották polgármesterré Hódmezővásárhelyen.2006-10-01 22:43:00 0
Harmonikus együttműködés lesz a megye és Debrecen közöttHajdú-Bihar megye önkormányzata a jövőben harmonikusan együttműködik Debrecen városával az ott élő több mint félmillió ember érdekében - jelentette ki Rácz Róbert, a Fidesz közgyűlési elnökjelöltje a választások eredményének ismeretében vasárnap éjszaka az MTI-nek.2006-10-01 22:30:00 0
Tilki Attila: az emberekért kell dolgozniAz emberekért kell dolgozni, s ha így tesz egy politikus, számíthat a többség támogatására - mondta Tilki Attila (Fidesz-KDNP), Fehérgyarmat új polgármestere a vasárnapi önkormányzati választás eredménye után az MTI-nek.2006-10-01 22:25:00 0
Habis László szakmai feladatnak tartja a polgármesteri tisztségetNem pártpolitikai alapon, hanem "civilként" kívánja vezetni Eger városát Habis László, a település új polgármestere, aki erről vasárnap este nyilatkozott az MTI-nek.2006-10-01 22:23:00 0
Kovács Zoltánt is újraválasztották PápánAz infrastruktúra fejlesztésére koncentrál a következő négy évben a fideszes Kovács Zoltán, aki 16 éve Pápa polgármestere, s nagy fölénnyel - 68 százalékkal a szocialista jelölt 31 százalékával szemben - nyerte meg a mostani választást is.2006-10-01 22:21:00 0
Siófokon Balázs Árpád tovább vezetheti az önkormányzatotSzépen fejlődik a város, és a választók a szemüknek hittek - mondta az MTI-nek a vasárnapi választás nem hivatalos végeredményének ismeretében Balázs Árpád, a Fidesz jelöltje, aki a szavazatok 66,21 százalékával Siófokon megnyerte a polgármester-választást.2006-10-01 22:17:00 0
Magabiztos eredményt ért el a Fidesz BékésbenBékés megyében a szavazatok 97-98 százalékának összeszámlálása után a Fidesznek a negyven tagú képviselő-testületben várhatóan 24 mandátumos többsége lesz.2006-10-01 22:15:00 0
A külföldön is felfigyeltek Sólyom Gyurcsány-bírálatáraSólyom László köztársasági elnök beszédét ismertetve a külföldi hírügynökségek többsége az önkormányzati választásokról szóló tudósításában azt emeli ki, hogy az államfő keményen bírálta Gyurcsány Ferenc kormányfőt.2006-10-01 22:14:00 0
Békéscsabán 16 év után fideszes a polgármesterBékéscsabán Vantara Gyula, a Fidesz polgármesterjelöltje a szavazatok 98 százalékának összeszámlálása alapján győzött, s ezzel vége a 16 éves szabad demokrata vezetésnek.2006-10-01 22:13:00 0
Polgármesterváltás Győrött, Fidesz-jelölt a város élénBorkai Zsoltot, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek vasárnap Győrött. Ezzel 12 éves folyamat szakadt meg, amikor a baloldal vezette a győri önkormányzatot.2006-10-01 22:11:00 0
Molnár Oszkár: Edelény a folytatásra szavazottEdelény a folytatásra szavazott - mondta Molnár Oszkár, a város Fidesz-KDNP által támogatott, újraválasztott polgármestere.2006-10-01 21:52:00 0
Salgótarjánban a jobboldal jelöltje nyertSalgótarjánban, a hagyományosan baloldaliként számon tartott nógrádi megyeszékhelyen a Fidesz-KDNP jelöltje lett a polgármester a vasárnapi önkormányzati választás eredményeként.2006-10-01 21:50:00 0
Zombor Gábor, a polgári oldal jelöltje győzött KecskemétenZombor Gábor, a Fidesz jelöltje annak tulajdonítja győzelmét Kecskeméten, hogy a választók elfogadták a programját és nyugodt, negatív eszközöktől mentes kampányt folytattak.2006-10-01 21:28:00 0
Meggyes Tamás marad Esztergom polgármestereMeggyes Tamás marad Esztergom polgármestere, a fideszes jelölt a korábbi választásokhoz képest növelte előnyét és 33 százalékot meghaladó különbséggel vezet az MSZP és az SZDSZ jelöltje előtt.2006-10-01 21:26:00 0
Fideszes győzelem NagykanizsánNagykanizsán a Fidesz-KDNP színeiben induló Marton István a szavazatok 44,45 százalékával nyerte az önkormányzati választást.2006-10-01 21:19:00 0
Ismét Szita Károly Kaposvár polgármestereKaposvár a nyugalom és a nyugodt építkezés mellett döntött - mondta az MTI-nek Szita Károly, Kaposvár régi-új polgármestere, aki immár a negyedik ciklusát kezdi el a somogyi megyeszékhely önkormányzatának élén.2006-10-01 21:17:00 0
Kósa Lajos elsöprő győzelmeKósa Lajos, miután nagy előnnyel megnyerte a polgármester-választást Debrecenben, arra számít, hogy ezúttal is, csakúgy, mint négy esztendővel korábban, a cívisváros valamennyi egyéni választókörzetében a Fidesz jelöltjei győznek.2006-10-01 21:17:00 0
Tállai András: a mezőkövesdiek a város fejlődésére szavaztakTállai András, a Fidesz-KDNP-NF közös polgármester-jelöltje, aki 68,53 százalékkal nyerte az önkormányzati választást, az MTI-nek vasárnap este elmondta: a szavazók az eredményre és a város fejlődésére szavaztak.2006-10-01 21:11:00 0
Fideszes áttörés Szolnokon2006-10-01 21:09:00 0
A fideszes Bencsik János maradt Tatabánya polgármestereÖtödik ciklusát kezdheti meg Tatabánya vezetőjeként a Fidesz jelöltjeként győztes Bencsik János.2006-10-01 20:56:00 0
Schmitt Pál: A miniszterelnöknek önvizsgálatot kell tartaniaA Fidesz alelnöke szerint, ha több millió ember és a köztársasági elnök az elégedetlenségét fejezi ki a miniszterelnökkel szemben, akkor neki magának is önvizsgálatot kell tartania, fel kell mérnie, vajon ez az út, ez a csomag, ez a módszer, ez a stílus megfelelő-e Magyarország kormányfőjének, vagy sem. Schmitt Pál erről az MTI-nek nyilatkozva beszélt vasárnap este a Fidesz budapesti választási központjában.2006-10-01 20:44:00 0
Jogsértő kiadvány az V. kerületbenMegsértette a választás tisztasága, illetve a jelöltek és a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség elvét Steiner Pál V. kerületi polgármester egy, a helyi nyugdíjasokhoz eljuttatott kiadvánnyal - állapította meg vasárnap este a Fővárosi Választási Bizottság.2006-10-01 20:40:00 0
Az emberek bíznak a demokráciábanAz emberek világosan kinyilvánították, mi a véleményük a válságról, annak megoldásáról, és bebizonyították: a politikai és morális válság ellenére bíznak a magyar demokráciában. Ezt a Fidesz szóvivői mondták vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatójukon.2006-10-01 19:59:00 0
Lezárták a Kossuth teretLezárták vasárnap este a fővárosi Kossuth teret a forgalom elől - tapasztalták a helyszínen az MTI tudósítói.2006-10-01 19:59:00 0
Orbán Viktor megérkezett a kampányközpontbaOrbán Viktor, a Fidesz elnöke nem sokkal 19 óra után érkezett meg pártja kampányközpontjába, a budapesti Polgárok Házába vasárnap.2006-10-01 19:38:00 0
Élesen kritizálta a miniszterelnököt Sólyom LászlóA társadalmi bizalom helyreállítása a parlamenti többség kezében van - erről Sólyom László köztársasági elnök beszélt vasárnap, az önkormányzati választás napján, a szavazókörök bezárása után, az eredmények ismertté válása előtt elmondott beszédében.2006-10-01 19:35:00 0
A grúziai csapatkivonás folytatására adott utasítás PutyinA Grúziában állomásozó orosz csapatok tervszerű kivonásának folytatására adott utasítást vasárnap Vlagyimir Putyin elnök az orosz védelmi minisztériumnak annak ellenére, hogy az utóbbi napokban súlyos feszültség alakult ki a két ország között négy orosz tiszt letartóztatása miatt - jelentették az orosz hírügynökségek.2006-10-01 19:19:00 0
A Fidesz örül a magas részvételnekA Fidesz örül annak, hogy sokan mentek el választani és reméli, hogy a rendszerváltoztatás óta a legmagasabb lesz a részvételi arány a mostani önkormányzati választáson - Szijjártó Péter szóvivő ezt 17 óra 30 perces részvételi adatokra reagálva nyilatkozta az MTI-nek vasárnap.2006-10-01 19:18:00 0
A kormány olyan erkölcsi hibákat vétett, amiből nincs feltámadásNem a Fidesz győzelme a legfontosabb, hanem azt, hogy a válság megoldásához hozzájáruljon a népakarat - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap délután.2006-10-01 19:13:00 0
A török elnök figyelmeztetéseA török elnök figyelmeztetett vasárnap arra a leselkedő veszélyre, amelyet az iszlámista fundamentalisták jelentenek Törökországra nézve.2006-10-01 19:02:00 0
A Zala megyei Iborfián 100 százalékos volt részvételA demokratikus választások zalai történetének egyedülálló rekordját hozta a vasárnapi önkormányzati választás: a közép-zalai Iborfia 24 arra jogosult lakójának mindegyike már a délután folyamán leadta voksát - közölte a helyi választási bizottság vezetője az MTI-vel.2006-10-01 18:51:00 0
Magas a részvételi arány a boszniai választásokonJóval több állampolgár vett részt Bosznia-Hercegovinában a vasárnap rendezett parlamenti és elnökválasztáson, mint négy évvel ezelőtt.2006-10-01 18:38:00 0
Hétfőn kezdődik a maffiaper tárgyalása SzegedenHétfőtől előreláthatólag péntekig tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla másodfokon a "kecskeméti maffiaper" néven elhíresült büntető ügyet, melyben bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt első fokon összesen 68 év fegyházbüntetést szabott ki a bíróság.2006-10-01 18:32:00 0
Rice nem akar elnök lenniCondoleezza Rice amerikai külügyminiszter kizárta, hogy az elnöki posztot megpályázza 2008-ben a Republikánus Párt színeiben; a State Departement vezetőjével a The Wall Street Journal készített interjút, amelyet vasárnap közölt.2006-10-01 18:19:00 0
Megkezdődtek Brazíliában az általános választásokMegkezdődtek vasárnap Brazíliában az általános választások, amelyeken az állam elnökét, a 26 szövetségi állam és szövetségi kerület kormányzóit, továbbá a szövetségi parlament alsóházának összes (szám szerint 513) képviselőjét választják meg. A szenátus 81 helye közül 27-ről szintén most döntenek a szavazók.2006-10-01 18:06:00 0
A szavazatszámlálás meneteA szavazóhelyiségek este 7 órai zárását követően, mielőtt a szavazatszámláló bizottság összeszámolja a leadott voksokat, ellenőriznie kell az urnák sértetlenségét, ezt követően pedig az ellenőrző lap meglétét.2006-10-01 17:45:00 0
Irak békéjéért imádkozott a pápaXVI. Benedek pápa vasárnap arra kérte a hívőket, hogy imádkozzanak az erőszak sújtotta Irak békéjéért, egyben reményét fejezte ki, hogy nem gyengül meg az iraki keresztények és muszlimok évszázadok óta tartó testvéri kapcsolata.2006-10-01 17:30:00 0
Leomlott egy autópályahíd Montreal mellettLeomlott egy autópályahíd szombaton Montreal egyik peremvárosában, Lavalban; legalább öten életüket vesztették a katasztrófa következtében.2006-10-01 17:13:00 0
Tüntetők felgyújtották a palesztin kormány székhelyétTöbb száz Fatah párti palesztin tüntető felgyújtotta vasárnap a Hamász vezette palesztin kormány rámalláhi székházát.2006-10-01 16:59:00 0
Putyin keményen bírálta GrúziátA sztálini terror és az 1930-as évek végi koholt perek főszervezője, a szovjet-grúz Lavrentyij Berija politikai örököseiként bélyegezte meg az orosz elnök a grúz vezetőket, miután Grúziában kémkedés vádjával két hónapra vizsgálati fogságba helyeztek négy orosz katonatisztet.2006-10-01 16:47:00 0
Terrorista-ellenes rajtaütések IrakbanHúsznál több terroristagyanús személyt öltek meg vagy fogtak el iraki és amerikai erők Irak különböző pontjain az elmúlt napok rajtaütései során - közölte vasárnap az arab országban állomásozó amerikai erők parancsnoksága.2006-10-01 16:33:00 0
Ján Slota cenzúrázná a szlovák közszolgálati médiátBár Robert Fico kormányfő szintén mutogatja erejét, Slota előtt neki is meg kell hunyászkodnia. A nemzetvezér ugyanis bejelentette, hogy a "többihez" hasonlóan, a szlovák médiával is elégedetlen. Szerinte elképzelhetetlen, hogy a közmédia, televízió és rádió elmarasztalóan nyilatkozzon a szlovák kormány tejesítményéről.2006-10-01 16:22:00 0
Cseh lány a világszépeA Varsóban rendezett Miss World 2006 világversenyen, a történelemben először lett cseh lány a világ legszebb nője. A tizennyolc éves Tatjana Kucharová szőke szépség Opocna kisvárosból származik.2006-10-01 16:11:00 0
Sütő Andrást korszakos jelentőségű írónak tartják az erdélyi pályatársakSütő András korszakos jelentőségű író, az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó személyisége volt, aki gazdag, sokrétű életművet hozott létre, hatékony művészi színvonalon megtestesülő közösségi felelősségérzet jellemezte őt - ezeket a gondolatokat juttatták kifejezésre vasárnap az elhunyt íróról megemlékező erdélyi írók, költők.2006-10-01 15:58:00 0
Kína tovább növekszikA kínai központi bank jelenlegi becslései szerint a kínai gazdaság idei növekedése az eddig a statisztikai hivatal által várt 10 százaléknál erőteljesebb, 10,5 százalék lesz. A bank a jövő év első felére is a hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékos bővülését várja.2006-10-01 15:43:00 0
Továbbra sincs egyezség légi utasok adatainak átadásárólAz Európai Unió és az Egyesült Államok nem tudott megállapodni a hét végén az EU-tagállamokból az Egyesült Államokba tartó légi utasok adatainak átadásáról szóló új egyezmény részleteiben.2006-10-01 15:32:00 0
Brit lap szerint az USA kezd beletörődni az iráni atombombábaAmerikai hírszerzési szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az Egyesült Államoknak "meg kell tanulnia együtt élni" az iráni atombombával, mivel nincs elég értesülése a katonai megoldáshoz - írta saját forrásaira hivatkozva a The Sunday Times.2006-10-01 15:19:00 0
Sütő András halálával pótolhatatlan veszteség érte a nemzetet2006-10-01 15:01:00 0
Nyugalmazott tábornok lett Thaiföld ideiglenes kormányfőjeEgy nyugalmazott tábornokot iktattak be vasárnap Thaiföld új, ideiglenes kormányfőjeként.2006-10-01 14:49:00 0
Kínába csempészték az olaszok focivébé-serlegétRegénybe illő utazást tett Kínába az olasz fociválogatott által a németországi nyári világbajnokságon megszerzett kupa. A vébé-serleg, amelyet egy szatyorban csempészett be Kínába az olasz külkereskedelmi miniszter, majdnem a távol-keleti országban rekedt.2006-10-01 14:27:00 0
Öten meghaltak egy moszkvai szupemarket beomlásakorLegalább öt munkás meghalt, amikor vasárnap leszakadt a lépcső egy épülő szupermarketban Moszkva elővárosában.2006-10-01 14:13:00 0
Ausztriában is zajlanak a választásokNyugodt körülmények között szavaznak az osztrákok a vasárnapi parlamenti választásokon, a tömegtájékoztatás az ország egyetlen szegletéből sem adott hírt rendbontásról.2006-10-01 14:01:00 0
Felújítja katonai tárgyalásait a két KoreaÉszak- és Dél-Korea katonai képviselői hétfőn újra találkoznak, hogy felújítsák tárgyalásaikat a két, papíron még mindig hadiállapotban lévő ország közötti feszültségek enyhítéséről - közölte vasárnap a dél-koreai védelmi minisztérium.2006-10-01 13:36:00 0
Egyoldalú fegyverszünetet hirdetett a kurd PKKAzonnali hatállyal egyoldalú fegyverszünetet hirdetett a hét végén a törökországi kurd kisebbség legjelentősebb szervezete, az évek óta illegalitásban működő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK).2006-10-01 13:28:00 0
Példaértékű volt Sütő András közéleti és politikai szerepvállalásaSütő András irodalmi munkássága révén jelentős alkotásokkal gazdagította a magyar irodalmat, 1990 utáni közéleti és politikai szerepvállalása pedig példaértékű volt a magyar közösség, a nemzet sorsának alakítása szempontjából - mondta az MTI-nek vasárnap Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.2006-10-01 13:06:00 0
Helyi népszavazást is tartanak PiliscsabánAz önkormányzati választással egy időben helyi népszavazást is tartanak a Pest megyei Piliscsabán, ahol reggel 9 óráig az arra jogosultak 23 százaléka - 303 lakos - járult az urnákhoz - közölte a szavazóbizottság elnöke vasárnap az MTI-vel.2006-10-01 12:49:00 0
Befejeződött az izraeli hadsereg kivonulása LibanonbólBefejeződött az izraeli hadsereg kivonása Libanonból vasárnap hajnalban, a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseivel vívott háborút lezáró ENSZ-határozatnak megfelelően - közölték izraeli források.2006-10-01 12:33:00 0
A kisebbségi magyar sors metaforája"Irodalmi tevékenységét következetesen felmérve bizton állítom, ő századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái" - mondta Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke Sütő Andrásra emlékezve.2006-10-01 11:54:00 0
A thaiföldi király aláírta az ideiglenes alkotmánytBhumibol Aduljadedzs thaiföldi király vasárnap aláírta az ország ideiglenes alkotmányát.2006-10-01 11:41:00 0
Általános választások kezdődtek Bosznia-HercegovinábanA 2,7 millió választópolgár a szövetségi parlament összetételéről és a két országrész - a Muzulmán-horvát Föderáció és a Boszniai Szerb Köztársaság - törvényhozásának tagjairól dönt.2006-10-01 11:22:00 0
A szerb parlament elfogadta az új alkotmány tervezetétA szerb parlament szombaton, késő estébe nyúló ülésén elfogadta az új szerb alkotmány tervezetét, amelyről - előreláthatólag október 28-án és 29-én - népszavazás mondja majd ki a végső szót.2006-10-01 11:04:00 0
Grúz rendőrök lelőttek egy fegyveres behatolótGrúz rendőrök lelőttek egy fegyveres behatolót szombaton Grúzia és a tőle nyugaton elszakadt Abházia határán, miután az abháziai oldalról érkezett fegyveresek tüzet nyitottak rájuk - közölte a grúz belügyminisztérium.2006-10-01 10:40:00 0
Meghalt egy idős férfi, miután szavazott PaksonMeghalt egy idős férfi egy paksi szavazóhelyiség előtt, miután szavazott - közölte a mentőszolgálat ügyelete az MTI-vel.2006-10-01 10:26:00 0
Véget ért az önkormányzati választásAz önkormányzati választásokon 17.30 óráig a választásra jogosultak 46,53 százaléka adta le szavazatát. Négy évvel ezelőtt ugyaneddig az időpontig a választópolgárok 45,78 százaléka voksolt.2006-10-01 10:14:00 0
Elhunyt Sütő AndrásHosszan tartó betegség után elhunyt Sütő András szombat este fél 11 előtt Budapesten - közölte Cselényi László, az erdélyi magyar író veje vasárnap reggel.2006-10-01 10:08:00 0
Magyar Örökség-díjakat adtak át 1956 szellemébenNegyvennegyedik alkalommal adták át a Magyar Örökség-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Ezúttal elsősorban olyan személyiségeket tüntettek ki, akik munkásságukkal 1956 emlékének megőrzését szolgálták.2006-09-30 18:06:00 0
Fico újra a Smer elnöke lettA legerősebb szlovák kormánypárt, a Smer közgyűlése megerősítette Robert Ficot a pártelnöki tisztségben.2006-09-30 18:01:00 0
Magyar kutató bukkant rá az óriásbolygóraAz elmúlt napokban, hetekben számos cikk jelent meg a világsajtóban az eddig felfedezett legnagyobb exobolygóról, vagyis Naprendszeren kívüli bolygóról, amelyik a Jupiternél is nagyobb. Az égitestet egy fiatal magyar csillagász fedte fel magyar távcsőrendszer és magyar számítógépes program segítségével.2006-09-30 17:48:00 0
Visszafordult egy Malév-gépFelszállás után nem sokkal visszafordult a budapesti Ferihegyi repülőtérre a Malév macedóniai Szkopjébe tartó járata szombaton délután, az utasok vasárnap egy másik géppel folytathatják útjukat - közölte a Malév kommunikációs igazgatója az MTI-vel.2006-09-30 16:57:00 0
India: Pakisztán áll a mumbai robbantások mögöttA legfőbb pakisztáni hírszerző ügynökség tervelte ki a 186 halálos áldozatot követelő júliusi mumbai vasúti robbantássorozat elkövetését, amelyet azután a Kasmír függetlenségéért harcoló, pakisztáni székhelyű szélsőséges szervezetet, a Laskar-i-Taiba hajtott végre - jelentette ki szombati sajtóértekezletén a nyomozással megbízott indiai rendőrparancsnok.2006-09-30 16:45:00 0
Negyven új fajt fedeztek fel AmazóniábanMintegy negyven új fajt, köztük egy madarat és egy fán lakó patkányt fedeztek fel kutatók, akik Brazília Amapá államában egy tökéletesen érintetlen területre vezettek expedíciót.2006-09-30 16:31:00 0
Izrael vasárnapra befejezi a kivonulást?Izrael vasárnapra befejezi katonáinak Dél-Libanonból való kivonását - tájékoztatta Fuád Szinjóra libanoni kormányfőt Alain Pellegrini francia tábornok, a libanoni ENSZ-erők (UNIFIL) főparancsnoka egy meg nem nevezett libanoni kormányszóvivő szerint. Alexander Ivanko, a UNIFIL szóvivője azonban nem erősítette meg a tájékoztatás tényét.2006-09-30 16:08:00 0
Öngyilkos merénylet AfganisztánbanÖngyilkos robbantásos merényletben meghalt 12 ember - köztük egy gyerek és két nő -, további 40-50 pedig megsebesült szombaton Kabulban az afgán belügyminisztérium épületénél - közölték a hatóságok.2006-09-30 15:45:00 0
Megtalálták az eltűnt brazil utasszállító roncsaitAz amazóniai őserdőben szombaton megtalálták annak a brazil belföldi utasszállító repülőgépnek a roncsait, amelynek előző nap veszett nyoma 155 emberrel a fedélzetén - közölte a brazíliai légiforgalmi hatóság és egy helyi televízió.2006-09-30 15:27:00 0
World Press Photo: ismét van magyar díjazottIsmét van magyar díjazottja a World Press fotópályázatnak. A világsajtó elmúlt évi legjobb fotóinak tárlata pénteken nyílt meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.2006-09-30 15:13:00 0
Moszkva felfüggesztette grúziai csapatkivonásátOroszország felfüggesztette katonáinak kivonását két grúziai orosz támaszpontról, amíg a biztonsági helyzet nem normalizálódik újra - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.2006-09-30 14:48:00 0
Parlamenti választást tartanak vasárnap AusztriábanA szokatlanul durva eszközöket felhasználó kampány után parlamenti választást tartanak holnap Ausztriában. Szakértők szerint valószínűleg a kis pártok dönthetik el, ki alakíthat kormányt Bécsben, de nagy esélye van a szociáldemokrata-konzervatív nagykoalíciónak is.2006-09-30 14:21:00 0
Markó: új esélyek és kihívások január 1-tőlÚj esélyekkel és új kihívásokkal is jár a romániai magyarság számára, hogy Románia január 1-jétől az Európai Unió tagja lesz - mondta szombaton Marosvásárhelyen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZTK) ülésén.2006-09-30 13:47:00 0
Egy izraeli miniszter likvidáltatná a Hezbollah vezetőjétMeg kell ölni "az első adandó alkalommal" a libanioni síita Hezbollah szervezet vezetőjét, Haszan Naszrallah sejket - jelentette ki szombaton egy izraeli miniszter, a biztonsági kabinet tagja.2006-09-30 13:29:00 0
Az amerikai szenátus is elfogadta az Irán elleni szankciókatAz amerikai képviselőház után egy nappal a szenátus is elfogadta helyi idő szerint szombatra virradóra az Irán elleni szankciókat meghosszabbító és szigorító törvényt.2006-09-30 13:07:00 0
93-an haltak meg lakástüzekben az idénAz idén már 93-an vesztették életüket lakástűzben, ezért a tűzoltóság a fűtési szezon beköszönte előtt fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet - közölte a katasztrófavédelem szóvivője szombaton.2006-09-30 12:45:00 0
Amit az önkormányzati választásról tudni kellOktóber elsején, vasárnap önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon. A választójoggal rendelkezők polgármesterekre, települési képviselőkre és megyei vagy fővárosi listákra szavazhatnak, illetve az érdekeltek részt vehetnek a kisebbségi önkormányzati választásokon is. A szavazás vasárnap 6 órától 19 óráig tart.2006-09-30 12:27:00 0
61 halálos áldozata van a Fülöp-szigeteki tájfunnakA Xangsane tájfunnak 61 halálos és további 69 eltűnt áldozata van a Fülöp-szigeteken - jelentették be szombaton a helyi hatóságok, miközben Vietnamban arra számítanak, hogy helyi idő szerint éjszakára oda is megérkezik a vihar.2006-09-30 12:11:00 0
Feltehetőleg lezuhant Brazíliában egy utasszállító repülőgépEltűnt a radarok képernyőjéről Brazíliában egy belföldön közlekedő utasszállító repülőgép, és feltehetőleg lezuhant - közölte a brazil légi közlekedési hatóság, illetve a gépet üzemeltető társaság.2006-09-30 11:41:00 0
Ezer kilométeres biztonsági kerítés az USA-banTöbb mint ezeregyszáz kilométer hosszan az Egyesült Államok és Mexikó határán elnyúló biztonsági kerítés felhúzására adott felhatalmazást a washingtoni szenátus egy péntek éjjel elsöprő többséggel elfogadott törvényben George Bush amerikai elnöknek.2006-09-30 11:13:00 0
Kijárási tilalom BagdadbanTeljes, a járművekre és a gyalogosokra egyaránt vonatkozó kijárási tilalmat rendelt el az iraki kormány péntek éjjel Bagdadban.2006-09-30 10:27:00 0
Három év börtönre ítélték Lendvai Ildikó volt kampányfőnökétHárom év letöltendő szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a bíróság Lendvai Ildikó volt kampányfőnökét, Csonka Gábort.2006-09-29 23:29:00 0
A Demokrácia Központ elérhetőségeHa bármilyen rendellenességet, visszaélést tapasztal a választásokkal kapcsolatban, vagy tanácsot szeretne kérni, akkor forduljon bizalommal a Demokrácia Központhoz.2006-09-29 21:06:00 0
A polgári pártok jelöltje elhagyta az élő televíziós vitátOláh János, a Fidesz-KDNP-MDF-Együtt Szegedért Egyesület jelöltje elhagyta pénteken este a Délmagyarország szervezte polgármester-jelölti vitát, amelyet a városi televízió közvetít; a politikust mintegy háromszáz szimpatizáns is követte.2006-09-29 21:00:00 0
Az amerikai elnök elismeri az afganisztáni problémákatGeorge W. Bush amerikai elnök elismerte pénteken, hogy visszaesés tapasztalható az afganisztáni rendezési folyamatban, de végső győzelmet jósolt az újraszerveződő tálib mozgalom és a terrorizmus felett.2006-09-29 20:55:00 0
Ukrajna cáfolAz ukrán védelmi miniszter pénteken cáfolta a Jane,s Defense Weekly című brit katonai szaklap értesülését, amely szerint Ukrajna katonai rendeltetésű radarrendszereket adott el Iránnak.2006-09-29 20:38:00 0
Itthon a legrosszabbak a 65 év feletti férfiak kilátásaiAz Európai Unió tagállamai között Magyarországon a legrosszabbak a 65 év feletti férfiak egészségi kilátásai: az EU statisztikai hivatala által pénteken ismertetett jelentés szerint átlagban a 65. év elérése után már csak 6,1 év vár rájuk jó egészségben, miközben a "régi" EU-tagok átlaga 10,1 év. Nem sokkal jobb a 65 év feletti magyar nők helyzete sem: ők a finnek után másodikak e listán, 7,2 évvel.2006-09-29 20:35:00 0
Minden nemzet megérdemli, hogy igaz vezetői legyenekIsmét neki kell futni az igazság és az őszinteség megteremtésének, mert minden nemzet megérdemli, hogy őszinte és igaz vezetői legyenek - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Kecskeméten.2006-09-29 20:30:00 0
Pedagógusok békés demonstrációja DebrecenbenA kormány csomagol, a pedagógus repül - mondta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos elnöke pénteken Debrecenben.2006-09-29 20:27:00 0
Magára hagyja a gazdákat a kormányA kormány többéves tehetetlensége újabb súlyos károkat okozott a gazdáknak, amit bizonyít az is, hogy a magyar agrárdiplomáciának nem sikerült megakadályoznia azt, hogy az Európai Unió a gabonaintervenciós felvásárlás feltételeiben Magyarország számára egyértelműen kedvezőtlen változtatásokat hajtson végre - jelentette ki Font Sándor, a FIDESZ mezőgazdasági kabinetjének vezetője.2006-09-29 20:23:00 0
Még egyszer a kampánycsendrőlEgyes politikai erők illetve bizonyos újságírók már a tavaszi választások során is azzal próbálták megvádolni a fidesz.hu-t, hogy megsérti a kampánycsendet. Az ő figyelmükbe ajánljuk ezzel a kérdéssel kapcsolatos áprilisi írásunkat.2006-09-29 20:05:00 0
Az egyházak tiltakoznak a kormánypárti kampány ellenBács-Kiskun megye egyházi vezetői tiltakoznak azért, hogy a szocialista vezetésű megyei önkormányzat saját kampánya érdekében használt fel egy fotót, amelyen a testület vezetői több egyházi vezetővel közösen szerepelnek; a kép a megyei napilapban fizetett hirdetésben jelent meg pénteken.2006-09-29 20:02:00 0
A Deutsche Bank a magyar euróról2006-09-29 19:59:00 0
A Magyar Helsinki Bizottság vizsgálatot kérA Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a mai napon 16 személy panaszát továbbította a Legfőbb Ügyészségnek.2006-09-29 19:47:00 0
A Fidesz kiáll a tandíjmentes felsőoktatásértÁgh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidelitas alelnöke az MTI-nek kijelentette: pártja továbbra is kiáll minden olyan törekvés mellett, amely a tandíj bevezetése ellen irányul.2006-09-29 19:37:00 0
Orosz polgárok elhagyják GrúziátElhagyta Tbiliszit pénteken két orosz repülőgép, fedélzetükön kimenekített orosz állampolgárokkal - közölte az orosz nagykövetség munkatársa.2006-09-29 19:12:00 0
Halálosan fenyegetésHalálosan megfenyegették azt a francia filozófiatanárt, aki egyik cikkében a Koránt a gyűlölet könyvének nevezte; a francia kormányfő védelmébe vette a tanárt.2006-09-29 19:04:00 0
Öt főpolgármester-jelölt és 8.552 polgármesterjelölt indulÖt főpolgármester-jelölt és 8.552 polgármesterjelölt, továbbá 88.700 jelölt indul a vasárnapi önkormányzati választáson - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) a választás fontosabb számadatait ismertetve pénteken újságírók előtt.2006-09-29 18:59:00 0
Olaszországra és Ausztráliára is hatott a '56Olaszország és Ausztrália belügyeire is hatással volt az 1956-os magyar forradalom. Erről Sergio Romano és Martin Krygier történész beszélt pénteken Budapesten a forradalomról szól kétnapos nemzetközi konferencián, az Olasz Kulturális Intézetben.2006-09-29 18:47:00 0
Kossuth tér: szombattól kulturális programokA kampánycsend időszakára figyelemfelhívó demonstráció névvel engedélyezett, kulturális rendezvénnyé alakul át a Kossuth téri megmozdulás, ezt a két napot Usztics Mátyás színművész, a rendezvény igazgatója szervezi.2006-09-29 18:35:00 0
Autós robbantás egy izraeli városbanFelrobbant egy autó pénteken az izraeli Risón-Lecijón város egyik fő útkereszteződésében, a robbanásban egy ember életét vesztette, további három pedig megsebesült - közölték az izraeli mentőszolgálatok.2006-09-29 18:24:00 0
A választás rendjét bárki megsérthetiAz Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke szerint a választás rendjét nem csak a jelöltek és a jelölő szervezetek, hanem bárki megsértheti. Szigeti Pétert pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az újságírók kizárólag a Kossuth téri rendezvény esetleges jogkövetkezményeivel kapcsolatban kérdezték.2006-09-29 18:22:00 0
Hága szerint Belgrád nem akarja elfogni MladicotCarla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyésze szerint Belgrádból hiányzik a politikai akarat, hogy felkutassa és elfogja Ratko Mladic tábornokot, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben az 1995-ös srebrenicai vérengzés miatt.2006-09-29 18:16:00 0
Három jelölt indul a veszprémi képviselői székértA veszprémi 6. számú országgyűlési választókerületben három képviselőjelölt indul a júliusban megüresedett mandátum megszerzéséért; a megyeszékhely nyugati városrészében, valamint Herend városában és 12 községben Horváth Balázs, parlamenti képviselő halála miatt tartanak vasárnap országgyűlési képviselő-választást is.2006-09-29 18:14:00 0
Két gyorsított eljárásban született ítéletKét elsőfokú ítélet született a Pesti Központi Kerületi Bíróságon azt követően, hogy a bíróság megkezdte a gyorsított eljárások tárgyalását a zavargásokkal kapcsolatban - tudatta az MTI-val a Fővárosi Főügyészség szóvivője.2006-09-29 18:05:00 0
Bioetanol üzem épül MohácsonLetették a Mohácsi Bioüzemanyag Termelő Kft. mintegy 20 milliárd forintból felépülő bioetanolgyártó üzemének alapkövét Mohácson pénteken.2006-09-29 18:02:00 0
Október 2-án új korszak kezdődikSoha ilyen mélyponton nem volt a magyar demokrácia, mint most, ezért a vasárnapi önkormányzati választás vízválasztó lesz - Orbán Viktor abban a nyilatkozatában beszélt minderről, amelyet a HírTv többször is sugároz a péntek este folyamán.2006-09-29 17:58:00 1
Megtéveszti a választókat az MSZP a XVI. kerületbenA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség XVI. kerületi Szervezete a kerületi Választási Bizottság azonnali összehívását kezdeményezte.2006-09-29 16:41:00 0
Hova menekülnek a szocialisták?A szocialisták kizárólag Budapestre koncentrálnak, lemondva ezzel 6,5 millió ember szavazatáról - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A Fidesz kommunikációs vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: a szocialistáknak el kell fogadniuk, hogy ez a választás az egész országról szól.2006-09-29 16:34:00 1
Visszaléptetések ZuglóbanZugló 20 választási körzetéből ötben állapodott meg kölcsönös visszaléptetésekről a Fidesz-KDNP pártszövetség a MIÉP-Jobbik-Magyar Nemzeti Front nevű szövetséggel.2006-09-29 16:31:00 0
A munkaügyi bíróság elutasította az egészségügyi miniszter beadványátA Fővárosi Munkaügyi Bíróság elutasította az egészségügyi miniszter beadványát, amelyet a gyógyszerész kamara ellen nyújtott be - közölte a Magyar Gyógyszerész Kamara pénteken az MTI-t.2006-09-29 15:01:00 0
SZDSZ-es politikus: Ha ott vagyok, én dobtam volna az első követ az MTV székházánál2006. szeptember 28-án éjszaka a Budapest III. kerület 14-es számú választókörzetének SZDSZ képviselőjelöltje Huszár Tamás, és 17 éves barátnője taxival érkezett a nevezett tulajdonában álló III. kerületi kocsmához, mikor is fiatal kedvesének lesben álló volt barátja a taxiból kirángatta és több alkalommal megütötte az amúgy nős képviselőjelöltet.2006-09-29 14:04:00 0
Kupper: "Ez egy böszmeség"Az egészségügyi tárcát érintő jövő évi elvonások miatt a háttérintézmények munkatársi létszámát csökkentik, ami az ellátandó feladatok elvégezhetőségét veszélyezteti - mondta Soltész Miklós (KDNP) országgyűlési képviselő pénteken, Budapesten.2006-09-29 13:08:00 0
Demszky kérjen bocsánatot!Demszky Gábor a szeptember 29.-ei "Napkelte" TV műsorában azt állította, hogy elismertem, miszerint aláírtam volna valamiféle "listát", szélsőjobboldalinak mondott személyekkel közösen.2006-09-29 13:04:00 0
Az unitárius egyház választási részvételre buzdítAz unitárius egyház arra kéri híveit, hogy menjenek el szavazni a vasárnapi önkormányzati választáson, amelynek álláspontja szerint nem lehet más célja, mint a nyugalom, a békés építkezés és az együttműködés.2006-09-29 12:47:00 0
Oroszok is részt vesznek a magyar önkormányzati választás megfigyelésébenOrosz szakértők is részt vesznek a vasárnapi magyar önkormányzati választás megfigyelésében.2006-09-29 12:46:00 0
Mindent transzparenst eltávolítanak a Kossuth térrőlElkezdték leszedni a Kossuth téri plakátokat, képeket és transzparenseket a tüntetők pénteken a déli órákban.2006-09-29 12:45:00 0
Tarlós: "Megpróbáljuk másképp"A főpolgármester viselkedésében rendkívül taszító, hogy minden éles helyzetben - anélkül hogy bárki őt hibáztatta volna - azonnal a beosztottjai között keresi a felelősöket - mondta Tarlós István a Magyar Hírlapnak adott interjújában.2006-09-29 12:37:00 0
A Fidesz a választások tisztaságáértA tavaszi országgyűlési választásokon történt gyanús események, valamint a választási bizottságokhoz érkezett nagyszámú bejelentések okán a Fidesz különös jelentőséget tulajdonít az önkormányzati választások tisztaságának, valamint nyugodt és demokratikus lebonyolításának.2006-09-29 12:30:00 0
A Fidesz a választások tisztaságáért2006-09-29 12:18:00 0
Tanár úr, kérem (gondolatok Gyurcsányról)Na, Gyurcsány Feri, gyere ki felelni! Hozd a házi feladatodat is! Hát halljuk, mi volt ezekkel a számolásokkal ? Ne mesélj, édes fiam, hogy nem fejezted be, ezt el se kezdted. Hozzá se fogtál az egészhez, nem csináltál mára semmit. Gondoltad, majd megint leírod az Orbánról, ugye?2006-09-29 11:52:00 0
"Közrendőrök" védték Baranya megyéből az MTV székházát"Közrendőrök" teljesítettek szolgálatot Baranya megyéből a múlt héten a Magyar Televízió (MTV) budapesti székházánál - közölte a megyei rendőrfőkapitány pénteken az MTI-vel, cáfolva azokat a híradásokat, amelyek szerint baranyai "irodisták" védték a televízió székházát.2006-09-29 11:30:00 0
Demszky legyen férfi!A Fidesz arra kéri Demszky Gábort, hogy válaszoljon Tarlós István és az emberek kérdéseire, továbbá, hogy álljon ki Tarlós Istvánnal vitázni - mondta el Varga Mihály pénteki sajtótájékoztatóján.2006-09-29 11:26:00 1
1468 milliárd euró a folyó fizetési mérleg hiányaA folyó fizetési mérleg hiánya 1,468 milliárd euró volt az idén a második negyedévben, szezonális hatásoktól megtisztítva 1,387 milliárd euró - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az előzetes adatok alapján.2006-09-29 11:18:00 0
Kósa a szavazatok abszolút többségére számítKósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere harmadszor méretteti meg magát a cívisvárosban. A különböző közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a Fidesz prominens személyisége hatalmas győzelmet fog aratni. A FigyelőNet interjúja.2006-09-29 10:56:00 0
Három résztvevős lesz a polgármesterjelölti vita SzegedenA szegedi városvezetői posztért induló mindhárom politikus - Botka László, az MSZP-SZDSZ, Dlusztus Imre, a Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület és Oláh János, a Fidesz-KDNP-MDF-Együtt Szegedért Egyesület jelöltje - részt vesz az egyetem Tanulmányi és Információs Központjában rendezendő péntek esti vitán - értesült a jelölő szervezetektől az MTI.2006-09-29 10:31:00 0
Kémkedés vádját emelték négy orosz katonatiszt ellen GrúziábanKémkedés vádját emelték négy orosz katonatiszt ellen Grúziában - jelentette be Tbilisziben egy belügyi szóvivő, hozzátéve, hogy pénteken kezdődik az orosz tisztek pere.2006-09-29 10:30:00 0
Tarlós: Jönnek még meglepetésekA kampánycsend beállta előtti utolsó nap reggelén, pénteken, egymást követően öt főpolgármester-jelölt volt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának vendége.2006-09-29 10:28:00 0
Ecostat: évi százezret bukik az átlagos magyar családSzázezer forintot vesznek ki egy kétgyermekes átlagcsalád kasszájából jövőre a közteherváltozások - számította ki az Ecostat. A járulékaikat eddig a minimálbér után fizető vállalkozóknál a tehernövekedés ennek a négyszerese.2006-09-29 08:49:00 0
Választás AbszurdisztánbanIrracionális, abszurd országban élünk, ahol mindenféle hihetetlen események megtörténhetnek. Próbáltak már önök személyautót bérelni a Főkefétől? Ugye nem. Normális embernek eszébe nem jut ilyesmi, legfeljebb egy telefonbetyárnak, aki bosszantani, provokálni akarja a főkefélőket. Képzeljék el, mégis akadt egy ember, aki a Főkefétől kért kölcsön egy luxusautót személyes használatra. De ez még mind semmi.2006-09-29 08:45:00 0
Ítéletre vár Lendvai volt kampányfőnökeVárhatóan a perbeszédekkel és az elsőfokú, nem jogerős ítélet kihirdetésével folytatódik ma Csonka Gábornak, Lendvai Ildikó (MSZP) frakcióvezető egykori kampányfőnökének és társainak büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A vádirat szerint Csonka ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában lévő bérelt irodájában két építési vállalkozótól azt ígérve, hogy közbenjárásával a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. kifizeti ötvenmillió forintos, jogos követelésüket.2006-09-29 08:44:00 0
Soros nem bombákkal csinálna békét a Közel-KeletenSoros György szerint "bombákkal nem egyengetheti Washington a közel-keleti béke és demokrácia útját".2006-09-29 08:41:00 0
Nyugalmazott tábornokot neveznek ki kormányfőnek a puccsisták ThaiföldönEgy köztiszteletben álló nyugalmazott tábornokot nevez ki kormányfőnek Thaiföldön a tíz napja puccsal hatalomra jutott katonai kormányzat - jelentette a tömegtájékoztatás pénteken a délkelet-ázsiai országban.2006-09-29 08:36:00 0
Visszatért az első női űrturistaSikeresen visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) két asztronauta társaságában a világ első női űrturistája - közölte péntek hajnalban az orosz űrközpont szóvivője.2006-09-29 08:34:00 0
Szombat hajnaltól kampánycsendSzombat hajnali 0 órától kampánycsend lép életbe a szavazókörök október 1-jei, este 7 órás bezárásáig - közölte az Országos Választási Iroda az MTI-vel.2006-09-29 08:32:00 0
Önkormányzati választás: ma lejár az igazoláskérés határidejeMa délután 16 óráig kérhet igazolást az, aki nem a lakóhelyén, hanem tartózkodási helyén kíván szavazni vasárnap.2006-09-29 08:30:00 0
Összeesküvést szőttek GyurcsányékGyurcsány kormányt akart buktatni, Danks nem kommentál Amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra: Kövér László szerint ez a politikai akarat vezeti az MSZP és az SZDSZ kormányzását. A politikus szerint Gyurcsányék mindennel megvádolják a Fideszt, amelyet ők követnek el. Ezzel arra reagált, hogy a kormányfő beismerte: meg akarták buktatni a törvényes Fidesz-kormányt.2006-09-29 08:28:00 0
A Duna Televízió közönségdíjat nyert VelencébenAz Eutelsat műholdszolgáltató által létrehozott Hotbird-díj közönségszavazását megnyerte, egyik kategóriájának bejutott a döntőbe, de végül a második helyre szorult az elismerésért folytatott küzdelemben a Duna Televízió Velencében; a díjat csütörtökön egy újságírókból álló zsűri szavazatai alapján ítélték oda, és adták át.2006-09-29 08:23:00 0
Orbán miniszterelnöksége nincs kizárvaA Fidesz elnöke nem zárja ki, hogy valamikor még miniszterelnök legyen, de a közeljövőben nincs ilyen ambíciója - derül ki az ATV egyik tegnap esti műsorából.2006-09-29 08:20:00 0
Orbán: Az országot nem lepheti el a beteges hazudozásNem az indulat vagy a harci düh szól Orbán Viktorból, amikor azt mondja, hogy Gyurcsány Ferenc egy beteges hazudozó, egyszerűen ez a helyzet. A Fidesz elnöke erről az ATV Friderikusz Most című műsorában csütörtökön este.2006-09-29 08:12:00 0
Fáklyás demonstráció a tandíj ellenA tandíj ellen tüntetett mintegy félezer hallgató fáklyával kezében csütörtök este a budapesti Szabadság hídon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Budapesti Regionális Szövetsége szervezésében.2006-09-29 08:00:00 0
Vidéken is tovább tüntetnekA vidéki városokban tovább tartanak azok a tiltakozó megmozdulások, amelyek Gyurcsány Ferenc kormányfő balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően kezdődtek.2006-09-29 07:54:00 0
Kövér László: Gyurcsánnyal bukik a létező baloldal isGyurcsány Ferenc megbukott, a kérdés csak az, mikor döntenek úgy a tartótisztjei, a gazdái, hogy immáron több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt - mondta Kövér László csütörtökön este Pápán, a Fidesz polgármesterjelöltjének kampányzáró nagygyűlésén.2006-09-29 07:44:00 1
A szocialisták hazugságaival az OVB nem foglalkozikAz Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén elutasította a Fidesz beadványát, amelyben az ellenzéki párt azt kérte a testülettől: állapítsa meg a kormány és az MSZP választási jogsértését, mivel a választási kampányuk alaptalanul vádolja Orbán Viktort.2006-09-29 07:40:00 0
Többségi döntésről beszél az ORTTNem Wéber János, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjának javaslata alapján, hanem a teljes testület vitája során született meg az a határozat, mely törvénysértést valószínűsít a Hír TV műsorszolgáltatásával kapcsolatban - tájékoztatta Vékony Éva, az ORTT szóvivője csütörtökön az MTI-t.2006-09-28 20:31:00 0
Tarlós: szakmai városvezetés, együttműködés és béke kell Budapestnek!Szakmai alapú városvezetésre, megvalósítható fejlesztésekre, együttműködésre, rendre és békére van szüksége Budapestnek, nem pedig politikai acsarkodásokra - mondta Tarlós István a Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt csütörtök esti kampányzáró rendezvényén.2006-09-28 20:29:00 0
Szlovákia: a kormány csökkentette a gyógyszerek áfá-játA szlovák kormány csütörtökön úgy döntött, hogy 19 százalékról 10 százalékra csökkenti a gyógyszerek és egyes gyógyászati eszközök áfá-ját.2006-09-28 20:27:00 0
A Hír TV-ért aggódik a néppárt alelnökeAntonio Tajani európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt alelnöke "írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a magyar sajtószabadságról, a Hír TV-t ért politikai támadások kapcsán" - közölte az MTI brüsszeli irodájával a magyar néppárti EP-delegáció.2006-09-28 19:43:00 0
A bíróság szerint is kartelleztek a Bartók Béla út építőiA Fővárosi Bíróság (FB) 2006. szeptember 26-án kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004 márciusában hozott versenyhivatali határozatát, amelyben az kimondta, hogy a Strabag Rt., a Ring Kkt., valamint az Egút Rt. több fővárosi útépítési tender kapcsán összehangolt magatartást tanúsított.2006-09-28 19:39:00 0
Navracsics Tibor a Fidesz elleni "gyűlöletkampányról"A miniszterelnök lelepleződéséről, a Fidesz elleni "gyűlöletkampányról" is beszélt Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője csütörtökön Bonyhádon.2006-09-28 19:38:00 0
Tüntetés volt a Markó utcábanTucatnyian demonstráltak a fogva tartott rendzavarókért csütörtök este a Markó utcai Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt; később 150-200 ember érkezett a helyszínre, akiket a rendőrök kiszorítottak a területről.2006-09-28 19:36:00 0
Szijjártó: Gyurcsánynak egy dolgot kellett volna tennieGyurcsány Ferencnek ma egyetlen dolgot kellett volna tennie: bocsánatot kérni Magyarországtól, bocsánatot kérni az emberektől - reagált Szijjártó Péter a miniszterelnök szavaira, amelyek az MSZP és az SZDSZ közös fővárosi kampányzáróján hangzottak el.2006-09-28 19:34:00 0
Patikusi tiltakozás: a tiszti gyógyszerészek több mint ezer ellenőrzést végeznekTöbb mint ezer ellenőrzést végeztek országszerte a tiszti gyógyszerészek, és egyik patikával szemben sem született hatósági intézkedés - tájékoztatta Antal Csaba országos tiszti főgyógyszerész csütörtökön az MTI-t.2006-09-28 19:27:00 0
Segélyszállítmányt indít Libanonba a Magyar Baptista SzeretetszolgálatSegélyszállítmányt indít Libanonba a Magyar Baptista Szeretetszolgálat - tudatta az MTI-vel csütörtökön a szeretetszolgálat szóvivője.2006-09-28 19:22:00 0
Demszky nem szereti, ha más is állást halmoz2006-09-28 19:17:00 0
Borsik: Demokrácia- és tárgyalási deficit van MagyarországonAz utóbbi időszak tapasztalatai alapján az az érzésünk, hogy demokrácia- és tárgyalási deficit van Magyarországon - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke csütörtökön Kecskeméten.2006-09-28 19:02:00 0
Lépéseket tesz a patikusok tiltakozása miatt az Egészségügyi MinisztériumMegteszi a szükséges lépéseket az Egészségügyi Minisztérium, miután a gyógyszerészkamara elnöksége az újabb határidő lejártáig nem nyilatkozott a patikusok tiltakozásával összefüggő, a tárca által jogsértőnek tartott tevékenység megszüntetéséről - erről a minisztérium csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.2006-09-28 19:00:00 0
A Járókát szidalmazó bolgár megfigyelő visszahívását kérikElítéli és elfogadhatatlannak tartja egy bolgár európai parlamenti megfigyelő uszító, rasszista tartalmú levelét Mohácsi Viktória (SZDSZ) EP-képviselő, továbbá az EP néppárti frakcióvezetője, Hans-Gert Pöttering, aki a függetlenek csoportjához tartozó megfigyelő visszahívására szólította Szófiát.2006-09-28 18:15:00 0
Fidesz-KDNP javaslat a művi meddővé tétel ügyébenA Fidesz és a KDNP javaslata szerint november 1-ig kellene a kormánynak kidolgoznia és a parlament elé terjesztenie a művi meddővé tétel korlátozásáról szóló törvényjavaslatot, az erről szóló országgyűlési határozati javaslatot Balog Zoltán (Fidesz) és Soltész Miklós (KDNP) nyújtotta be. A kormány október 5-re hívott össze ötpárti egyeztetést az ügyről - közölte a tárca az MTI-vel csütörtökön.2006-09-28 18:04:00 0
A konvergenciaprogram a leszakadás programjaA lemaradás programjának nevezte a kormány konvergenciaprogramját Varga Mihály, a Fidesz alelnöke csütörtökön Veszprémben.2006-09-28 17:46:00 0
Nehéz év vár a megyei önkormányzatokraNehéz év vár a megyei önkormányzatokra akár a baloldal, akár a jobboldal kerül többségbe a közgyűlésekben - közölte Bányai Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön Kecskeméten, a megyei önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.2006-09-28 17:42:00 0
Gyurcsány-csomag: máris nő a munkanélküliségMáris érezhetőek az alig néhány hónapja életbe lépett Gyurcsány-csomag negatív hatásai, amelyek hosszú távon nehezen jóvá tehető károkat okoznak a magyar gazdaságnak - hangsúlyozta Szijjártó Péter csütörtökön sajtótájékoztatón.2006-09-28 17:23:00 0
Uniós felszólalás a HírTV védelmébenAntonio Tajani európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt alelnöke írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a magyar sajtószabadságról, a Hír TV-t ért politikai támadások kapcsán.2006-09-28 16:58:00 0
Tétlenségre kárhoztatott rendőrökAz elmúlt napok eseményeiről különösen a Televízió székházának ostromáról sokan, sokfélét mondtak, de a leghitelesebb tanúk, az akcióban résztvevő rendőrök, valamint a készenlétben lévő rendőrök véleményét csak kevesen ismerhették meg.2006-09-28 16:57:00 0
A tüntetők nem ejtik ki Gyurcsány nevétNem kulturális rendezvénnyé, hanem elvben politikamentes tüntetéssé alakul át péntek éjféltől a Kossuth téri demonstráció, a politikusok nevét kiejteni sem szabad - tájékoztatták az InfoRádiót a tüntetés szervezői. Ha rendbontás lesz, a rendőrség kiüríti a teret.2006-09-28 16:39:00 0
Tarlós csak szakmailag reális és indokolható támogatásokat fog vállalniCsak szakmailag reális és indokolható támogatásokat fogok vállalni - hangsúlyozza Tarlós István közleményében, a környezetvédőkkel és a nagycsaládosokkal kötött megállapodására vonatkozóan.2006-09-28 16:09:00 0
Kossuth tér: péntek estétől kulturális rendezvény?Molnár Tamásnak, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivőjének közlése szerint minden engedélynek birtokában vannak ahhoz, hogy a budapesti Kossuth téri tüntetés péntek estétől vasárnap 19.00 óráig - vagyis az önkormányzati választások előtti kampánycsend idejére - kulturális rendezvénnyé alakuljon át.2006-09-28 15:48:00 0
Kirúgták állásából a légügyi szakszervezetistSzombati hatállyal megszüntette a Malév Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke második jogviszony alapján fennálló részmunkaidős jogviszonyát, így megszűnik a felügyelő bizottsági tagsága is - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.2006-09-28 15:45:00 0
Sztrájkoltak a patikusokA betegek megértéssel fogadták a korlátozott gyógyszerkiadást csütörtökön, a sürgős medicinához mindenki hozzájutott a patikusok tiltakozó demonstrációja idején, amely reggel 8-10 óráig tartott - derül ki az MTI megyei körképéből.2006-09-28 15:32:00 0
Hamarabb hazamehetnek a Markó utcai bírósági dolgozók a tüntetések miattA várható tiltakozó akciók miatt csütörtökön már 15 órakor hazamehettek Budapesten, a Markó utcában lévő bíróságok dolgozói - értesült az MTI bírósági és ügyészségi forrásokból.2006-09-28 15:29:00 0
Az ország tönkretétele árán is meg akarta őrizni a hatalmát GyurcsányAz ország politikai, gazdasági és morális válságának az az oka, hogy Gyurcsány Ferenc az ország tönkretétele árán is meg akarta őrizni pártja, kormánya és saját maga hatalmát - jelentette ki Deutsch-Für Tamás csütörtökön Egerben.2006-09-28 15:05:00 0
Megfélemlítések titkosszolgálati eszközökkelBalmazújváros fideszes polgármesterjelöltje, Tiba István, ugyanazokat a megfélemlítéseket véli felfedezni városában, mint országos viszonylatban: a Gyurcsány-ellenes tüntetőket a fotókon bekarikázzák, náluk viszont videózzák a polgármesternek nem tetsző polgárokat a későbbi retorziók, számonkérések érdekében.2006-09-28 15:05:00 0
100 milliárd forint veszteséget okoznak a dohányosok az államnakMagyarországon a dohányzás miatt jelentkező társadalmi kiadások csaknem 100 milliárd forinttal haladják meg a dohánytermékek eladásából származó állami bevételeket - derül ki a GKI kutatásából. A felmérés szerint, ha 10 százalékkal emelkedik a cigaretta ára, 4 százalékkal csökken a fogyasztás.2006-09-28 15:03:00 0
Nincs áttörés az iráni atomvitábanNem hoztak áttörést Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ali Laridzsáni, nukleáris ügyekben illetékes iráni főmegbízott Berlinben csütörtökön véget ért tárgyalásai, de a felek megállapodtak a folytatásban.2006-09-28 15:02:00 0
Rogán: posztos rendőröket a belvárosbaRogán Antal polgármesterként a közbiztonság javítása érdekében, londoni mintára, posztos rendőröket állítana az V. kerület 30 pontjára. A fideszes politikus erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.2006-09-28 15:00:00 0
Sikeres fúziós kísérlet KínábanKína sikeresen végrehajtotta első fúziós reaktor kísérletet - jelentette be csütörtökön az érintett kutatóintézet szóvivője.2006-09-28 14:56:00 0
Nem kellett volna idáig eljutni - interjú Tarlós IstvánnalDemszky szellemisége is oka volt az elmúlt napok tüntetéseinek és zavargásainak - állítja Tarlós István, a jobboldal által támogatott független főpolgármester-jelölt. Ha Demszky székébe ülhetne, együttműködne a baloldallal, s mindenekelőtt felmérné, mennyi pénz maradt a kasszában.2006-09-28 14:30:00 0
Fáklyás demonstrációt tartanak a Szabadság hídon2006-09-28 14:19:00 0
Budaörsig járhatna a 4-es metróA főváros határában álló virágpiacig, vagy akár a budaörsi bevásárlóközpontig is járhatna a 4-es metró, mert így lényegesen többen használhatnák, és kevesebben járnának autóval a városba - hangoztatta csütörtökön Kupper András Újbuda Fidesz és KDNP által támogatott polgármesterjelöltje.2006-09-28 14:16:00 0
Gyurcsány után most Demszky titkolja?Először Budapest valós pénzügyi helyzetét kell felmérni, mert azt Demszky Gábor titokban tartja, a Podmaniczky-programban szereplő fejlesztésekre például még az uniós támogatásokhoz szükséges önrész sem áll rendelkezésre - nyilatkozta Tarlós István.2006-09-28 14:14:00 0
Steiner Pál lépjen vissza!Az MSZP és az SZDSZ léptesse vissza Steiner Pált, V. kerületi közös polgármesterjelöltjét - mondta Nyitrai Zsolt (Fidesz) és Rubovszky György (KDNP) csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet azt követően tartottak, hogy a kormánypártokkal közös nyilatkozatot írtak alá a választási eljárásról szóló törvény betartásáról.2006-09-28 13:55:00 0
Tiltakozás a tételes betegforgalmi jelentés elkészítése ellenTöbb mint ezer háziorvos írta alá azt a tiltakozást, melyben a tételes betegforgalmi jelentés elkészítését előíró kormányrendelet módosítását kérik az egészségügyi szakemberek - tájékoztatta az MTI-t Szilárd András, a Szegedi Orvosi Kamara elnöke csütörtökön.2006-09-28 13:39:00 0
Négypárti nyilatkozat a kampánycsend betartásárólA kampánycsend betartásáról fogadtak el közös nyilatkozatot az MSZP, a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ kampányáért felelős politikusai csütörtökön Budapesten.2006-09-28 13:27:00 0
Orosz-grúz diplomáciai konfliktusOroszország nyílt diplomáciai konfliktusba bonyolódott Grúziával, ahol letartóztattak fél tucat orosz katonatisztet kémkedés gyanújával. A tbiliszi orosz konzulátus csütörtökön leállította a vízumkiadást a grúz állampolgárok számára, s Moszkva kilátásba helyezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) fordul.2006-09-28 13:14:00 0
A Gyurcsány-kormány nehezebb helyzetbe hozza a panellakásban élőketA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a Gyurcsány-kormány további tervezett megszorításai beláthatatlan következménnyel járnak majd a családok, főként a panellakásban élők és a támogatásra szoruló családok számára. Erről a párt képviselői, Soltész Miklós és Deák András csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.2006-09-28 12:59:00 0
Interjú Pokorni Zoltánnal a Gyurcsány-válságrólA Gyurcsány-féle felvételen éppen elég vérlázító dolog hangzik el ahhoz, hogy tüntessenek az emberek. Természetes, hogy sok becsületes ember ezt vérlázítónak és elfogadhatatlannak érzi. Ilyen szempontból nincs választási lehetőségünk, és a Fidesznek sincs választási lehetősége. A szellem kiszabadult a palackból.2006-09-28 12:53:00 0
Újabb tízezer fővel több munkanélküliAz idén a június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3,946 millió, a munkanélkülieké 314 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,4 százalékra növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).2006-09-28 12:38:00 0
Az MSZP hazudikSzijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kijelentette: az uniós forrásokkal kapcsolatban a szocialisták "folyamatosan hazudnak", hiszen országgyűlési választás kampányában annyi fejlesztési forrást ígértek, ami jóval felette van a Magyarország által elnyerhető uniós pénzeknek.2006-09-28 12:33:00 0
Trükkök vannak a konvergenciaprogrambanA konvergenciaprogramnak legfeljebb 2-3 hónapja van, már decemberre ki fog derülni, hogy a számok túl optimisták, és semmiféle kockázatemelzés nem készült melléjük - mondta a Nap-keltében Varga Mihály.2006-09-28 12:19:00 0
Szalai Annamária tiltakozik az ORTT Hír TV elleni eljárása miattAz ORTT hatósági ellenőrzést indított Tímár János (SZDSZ) tag javaslatára a Hír Televízió szeptember 18-i műsorszolgáltatásával szemben. A vizsgálat nyomán a Testület 4 tagja: elnöke, szocialista, szabaddemokrata és MDF-es tagja úgy döntött, hogy indokolt közigazgatási eljárást lefolytatni - írja közleményében az ORTT fideszes tagja.2006-09-28 12:06:00 0
Integrált szakképző központ ZalaegerszegenÉvente 6.000 tanuló integrált képzését biztosító térségi szakképző központot hoztak létre Zala megyében; a központi épületet csütörtökön adták át Zalaegerszegen.2006-09-28 12:03:00 0
Proklamáció - müncheni magyarok 10 pontja2006-09-28 11:47:00 0
Folytatódik a grúz-orosz kötélhúzásA tbiliszi orosz konzulátus leállította a vízumkiadást a grúz állampolgárok számára, miután Grúziában letartóztattak négy orosz tisztet kémkedés gyanújával - jelentették csütörtökön orosz hírügynökségek.2006-09-28 11:45:00 0
Felelősségre vonás a csalárd eladás utánIllés Zoltán bűnvádi eljárást kezdeményez azok ellen, akik az Andrássy út 47. alatti ingatlan eladását előkészítették és az erről szóló döntést meghozták, hiszen a bíróság precedens értékű ítéletével kimondta, hogy csalárd módon értékesítették az épületet.2006-09-28 11:36:00 0
Folytatódtak Solana és Laridzsáni tárgyalásaiAz iráni atomválság diplomáciai megoldása céljából ült tárgyalóasztalhoz ismét csütörtökön Berlinben Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ali Laridzsáni, a teheráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára, aki egyben az iráni kormány nukleáris ügyekben illetékes főmegbízottja.2006-09-28 11:34:00 0
A Fidesz az OVB-hez fordulA Fidesz az Országos Választási Bizottsághoz fordul, hogy tiltsa el Gyurcsány Ferencet és a szocialistákat attól a hazugságkampánytól, amit fizetett hirdetésekben, rádióreklámokban és telefonhívásokon keresztül elkezdtek - mondta el Áder János csütörtökön.2006-09-28 11:33:00 1
Főbe lőtte magát az ügyeletes tisztA győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakétadandár állományába tartozó laktanya ügyeletes tisztje, egy 41 éves százados a szolgálat átvételét követően az ügyeletes tiszti helyiségben szolgálati fegyverével főbe lőtte magát - közölte a rakétadandár kommunikációs főtisztje csütörtökön az MTI-vel.2006-09-28 11:32:00 0
Folytatódnak Szerbia és az EU társulási tárgyalásaiOktóber közepén folytatódnak az Európai Unió és Szerbia stabilizációs és társulási tárgyalásai - értesült szerb kormányzati forrásból a Glas Javnosti című nagy példányszámú belgrádi lap.2006-09-28 11:28:00 0
Legyen a nemzet ünnepe '56!Sem az egykori forradalmárok generációja, sem a következők nem tudták nemzeti ünneppé avatni az 1956-ról szóló megemlékezéseket - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön a budapesti Olasz Kultúrintézetben annak a kétnapos konferenciának a megnyitóján, amely tíz ország magyarországi nagykövetsége és több nemzetközi szervezet együttműködésével kezdődött.2006-09-28 11:23:00 0
Egyiptológiai csúcs BudapestenA világ legnagyobb múzeumainak képviselői is jelen voltak azon a tanácskozáson, amelyet a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának Egyiptológiai Bizottsága tartott hétfőtől keddig a budapesti Szépművészeti Múzeumban - tájékoztatta Nagy István, a múzeum egyiptomi osztályának vezetője csütörtökön az MTI-t.2006-09-28 11:10:00 0
A kormány legfeljebb kilenc hónapig marad hivatalbanMindössze kilenc hónapos mandátummal és előre hozott választással számol a Mirek Topolánek vezette új cseh kisebbségi kormány programja, amelynek tervezetét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.2006-09-28 11:04:00 0
Elég volt a provokációból!Miközben a Fideszt korábban nagyrendezvénye elhalasztására szólították fel, az MSZP és az SZDSZ ma délután nagyszabású kampányzáró rendezvényt tart a fővárosban.2006-09-28 10:17:00 0
Közlemény2006-09-28 10:16:00 0
Gyurcsány Ferenc vegyen példát Filló PálrólA KDNP üdvözli, hogy Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő tegnap bocsánatot kért a balatonöszödi frakcióülésen elhangzott "patkányos" hasonlatáért.2006-09-28 10:05:00 0
27 év börtön a háborús bűnösnek27 év börtönbüntetést kapott az egyik legfőbb jugoszláviai háborús bűnös. Momcsilo Krajisnyikot emberiség elleni és háborús bűnök miatt ítélte el a hágai Nemzetközi Bíróság.2006-09-28 09:20:00 0
Az elnöki rokonság MSZP-sNem vesz részt tiltakozó demonstráción a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), amely a őszödi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése előtt, júliusban a többi szakszervezettel együtt az utcára vonult. Az elnök rokonságában MSZP-s politikusok vannak. A Nemzeti Pedagógus Műhely követeli, hogy Gyurcsány Ferenc haladéktalanul mondjon le.2006-09-28 08:59:00 0
Elnökválasztás kezdődött ZambiábanElnökválasztás kezdődött csütörtökön Zambiában. Az Afrika déli részén fekvő ország 3,9 millió választásra jogosult polgára egyúttal a parlamenti képviselőkre és a helyi tanácsok tagjaira is voksol.2006-09-28 08:56:00 0
Csütörtökön sztrájkolnak a gyógyszerészekCsütörtökön csaknem az összes magyarországi patika reggel nyolc óra helyett tíz órakor nyit ki - jelentette be Lestyán Balázs, a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) elnökségi tagja szerdán Budapesten. Az egészségügyi miniszter törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezve munkaügyi bírósághoz fordul, és a sztrájk visszavonására szólít fel.2006-09-28 08:39:00 0
A polgári kormány idején nem voltak megszorítócsomagok és zavargásokA mostani kormánynak távoznia kell és a csomagját vinnie kell magával - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön a Duna Televízió Reggel című műsorában.2006-09-28 08:32:00 0
Sosem rejtettem el valós szándékaimat a választók előlA kormány illegitim, de legális. Lehet árnyékkormány, de a kormányfőcsere fontosabb. Orbán Viktor a hazugságról, a morálról, a szakértői kormányról, az alternatív gazdaságpoltikáról és a Fidesz felelősségvállalásáról nyilatkozott a Magyar Hírlapnak.2006-09-28 08:27:00 0
Bush békít Afganisztán és Pakisztán közöttGeorge Bush amerikai elnök békítőleg kísérelt meg fellépni szerdán Washingtonban az Amerika-barát Afganisztán és Pakisztán államfője között, akik a televíziós beszámolók képsorai szerint feszült légkörben vacsoráztak együtt vendéglátójukkal.2006-09-28 08:23:00 0
Dél-koreai lesz az új ENSZ főtitkár?Próbaszavazást tartanak csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában a világszervezet új főtitkáráról. Az egyeztetések jelen szakaszában úgy tűnik, hogy a dél-koreai külügyminiszter személye a leginkább elfogadható a BT számára, az eddigi próbaszavazásokon ugyanis ő kapta a legnagyobb támogatást.2006-09-28 08:11:00 0
PM: újra a tavaszi receptA Pénzügyminisztérium (PM) tegnapi tájékoztatása szerint október közepén lesz nyilvános a 2007-es költségvetés tervezete, ekkor nyújtja be ugyanis a kormány a dokumentumot a parlamentnek. A törvény - amely a választási évben a mindenkori kabinetnek több időt hagy a szokásosnál a büdzsé elkészítésére - most különösen jól jöhet a Gyurcsány-kormánynak, a jövő évi költségvetésben szereplő megszorítások ugyanis így csak a választások után válnak nyilvánossá.2006-09-28 08:01:00 0
Betiltatná a kormánytöbbség a Hír TV-tAz Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tegnapi ülésén felvetődött, hogy a Hír TV - a Magyar Televízió Szabadság téri székházánál a múlt hétfőn és kedden történtekről beszámoló anyagaival - "a demonstrációk törvényes kereteiről megfeledkezve forradalmi, háborús helyzetként tálalta a történéseket".2006-09-28 07:51:00 0
Erjesztett kancatej2006-09-28 07:43:00 0
A Gyurcsány-kormány korlátlan egyeduralomra törÁldemokratikus jelmez mögött újra korlátlan és korlátozhatatlan egyeduralmat kíván kiépíteni a Gyurcsány-kormány - mondta Áder János Csornán a Fidesz kampányzáró nagygyűlésén szerda este.2006-09-28 07:31:00 0
Békésen folytatódtak a demonstrációkBékésen folytatódtak szerdán a demonstrációk: továbbra is tüntetnek a budapesti Kossuth téren, a miniszterelnök és a kormány távozását követelték Szekszárdon, Szegeden, Székesfehérváron, Kecskeméten, Sárospatakon, Kaposváron és Miskolcon is.2006-09-28 07:28:00 0
A kormány távozását követelték a tüntetők SzegedenA városháza előtt összegyűlt tiltakozók transzparensein a "Piros lapot a kormánynak", "Mondd Ferikém, te mennyi tandíjat fizettél a diplomádért?", "Igaz magyaroknak nem kell hazug kormány!", "Ébredj magyar! Megbízható városvezetést!" feliratok voltak olvashatók.2006-09-27 21:00:00 0
Nyolcszáz fős tömeg hallgatta Szekszárdon Papp LajostAz elmúlt napokhoz képest csaknem megháromszorozódott a békésen tüntetők száma szerdán este Szekszárdon, ahol mintegy nyolcszázan mentek el meghallgatni Papp Lajos szívsebészt a Garay téren.2006-09-27 20:56:00 0
Mégiscsak a rendőrség feladata a rendezvények biztosítása?A rendőrségnek az a feladata, hogy a rendezvényeket biztosítsa, feltéve, hogy azok nem ütköznek a hatályos jogszabályokba, mondta az országos rendőrfőkapitány a Magyar ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán. Ismert: a múlt hétvégi lemondott Fidesz-nagygyűlés esetében még másról beszéltek az államigazgatási szervek vezetői.2006-09-27 20:39:00 0
Járai: A konvergenciaprogram nem jó irányba viszi a gazdaságotA konvergenciaprogramban a központi kiadásokat kellett volna jelentősen mérsékelni és adóemelések helyett adócsökkentést kellett volna megvalósítani - hangsúlyozta Járai Zsigmond, aki szerint a Brüsszelnek benyújtott anyag nem jó irányba halad, nem erősíti a magyar gazdaságot.2006-09-27 20:18:00 0
Lezsák Sándor: Gyurcsánynak október 1. után után távoznia kellAugusztus 20-án természeti, most pedig politikai katasztrófa érte az országot - fogalmazott egy szerda esti sajtótájékoztatón a KDNP debreceni székházában Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, hozzátéve: az önkorányzati választás után a kormányfőnek le kell mondania.2006-09-27 20:12:00 0
Megjelent Antall József beszéd- és tanulmánygyűjteményének második kiadásaMegjelent Antall József néhai miniszterelnök Modell és valóság című kétkötetes beszéd- és tanulmánygyűjteményének második kiadása.2006-09-27 19:56:00 0
Menesztették az OEP vezetőjét: az orvosi kamara nem értiAggályosnak tartja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)főigazgatójának menesztését Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki erről szerdán Egerben beszélt.2006-09-27 19:54:00 0
Glattfelder a halászati ágazatot védelmezi az EU-bizottságnálGlattfelder Béla (Fidesz) európai parlamenti képviselő sürgősséggel megválaszolandó kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a hazai halászati ágazat érdekében.2006-09-27 19:50:00 0
Putyin "intézkedésekkel" fenyegeti a külföldi olajcégeketAz orosz elnök szerdán "intézkedésekkel" fenyegette meg az Oroszországban koncessziós alapon olajat és földgázt kutató és kitermelő külföldi cégeket arra az esetre, ha nem tartják be szerződéses kötelezettségeiket.2006-09-27 19:09:00 0
A reformok folytatására bíztatta Barroso és Rehn RomániátÉrtékeli az Európai Unió azt a "határozottságot és komolyságot", ahogyan Románia előkészítette 2007. január 1-re kitűzött uniós csatlakozását, ugyanakkor még nagyon sok a teendő, hogy az ország erős tagja lehessen az európai közösségnek - ezt az üzenetet fogalmazta meg szerdán José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Olli Rehn bővítési biztos Bukarestben.2006-09-27 19:05:00 0
Nincs szükség további jogkörök átadására az EU az általános érdekű szolgáltatásoknálAz általános érdekű szolgáltatások terén nincs szükség további jogkörök átadására az Európai Uniónak, vélte a témáról szóló európai parlamenti jelentés strasbourgi plenáris vitájában Szájer József, a Fidesz-MPSZ-KDNP-MDF EP-delegációjának vezetője.2006-09-27 19:04:00 0
Érdemi tárgyalást vár a kormánytól a Felsőoktatási Dolgozók SzakszervezeteÉrdemi tárgyalás szükséges a felsőoktatási törvény módosításáról, amelyet az Alkotmánybíróság (Ab) a hét elején adott vissza átdolgozásra - jelentette ki Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerdán, miskolci sajtótájékoztatóján.2006-09-27 19:01:00 0
Nem kormányzati jóindulat, hanem törvényi kötelezettségNem valamiféle kormányzati jóindulatról van szó a 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelés kifizetésével, hanem törvényi kötelezettségről -mutatott rá Aszódi Pál, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke az Kiss Péter bejelentésére.2006-09-27 18:59:00 0
Helyi választások: Európában "népszavazás"Nemcsak a sajtó, de a politikai szféra is egyfajta megmérettetésnek tekinti a helyi választásokat Európában: olyan lakmuszpapírnak, amely kimutatja, miként viszonyulnak a választók a hivatalban levő kormányhoz, mennyiben fogadják el annak politikáját. Mindeközben a közelgő hazai megmérettetés előtt épp ennek ellenkezőjét hangoztatják kormányzati szereplők.2006-09-27 18:45:00 0
Gyurcsány újabb hazugságkampányt indítottÁder János szerdán arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy vonja vissza hazug hirdetéseit az újságokból, állítsa le a hazug rádióreklámokat, és ne zaklassa az embereket hazug mondatokat tükröző telefonhívásokkal.2006-09-27 17:56:00 1
Hálózati személy volt az SZDSZ csepeli listavezetőjeEgy percig sem titkolta III/II-es múltját Kál Károly, az SZDSZ csepeli listavezetője, aki húsz évig dolgozott a Belügyminisztérium kémelhárítási szakszolgálatánál. Pártjának csepeli szervezete ennek tudatában választotta meg kerületi elnöknek, majd indította listavezetőként idén nyáron.2006-09-27 17:55:00 0
Patkányok és emberek2006-09-27 17:49:00 0
Felmentették az OEP főigazgatójátA kormány szeptember 30-ával felmenti Kiss Józsefet, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatóját, és Major Zoltánt nevezi ki a tisztségre - jelentette be szerdán a kormányszóvivő. Danks Emese azzal indokolta a jelenlegi vezető menesztését, hogy szemléletváltásra van szükség. Major korábban az ABN Amro Bank magyarországi bankjánál László Csaba akkori vezérigazgató-helyettes, volt pénzügyminiszter munkatársa volt. A kormány többletforrásokat biztosít a rendőrségnek és az MTV-nek.2006-09-27 17:46:00 0
Az irakiak többsége szerint távozzanak az amerikai csapatokAz irakiak többsége az amerikai csapatok azonnali távozását látná szívesen egy washingtoni külügyminisztériumi jelentés szerint, amelynek adatait a The Washington Post megszerezte és szerdán közölte.2006-09-27 17:42:00 0
Magyar kutatókat is díjaztak a fiatal tudósok versenyébenMásodik díjat nyert a fiatal tudósok számára kiírt európai uniós versengésben Tarjányi Zoltán és Vass Csaba az apoptózis működési hibáinak analizálására szolgáló diagnosztikai módszer kidolgozásáért.2006-09-27 17:28:00 0
Steiner Pál 500 forintos trükkjeKözpénzen kampányol Steiner Pál, az V. kerület szocialista polgármestere - mondta Puskás András, a kerület Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerdán az MTI-nek.2006-09-27 17:14:00 0
Meglőttek egy bankrablót a rendőrök a fővárosbanElfogás közben meglőtték a rendőrök azt a férfit, aki kirabolta a főváros XIX. kerületi Kossuth téren lévő Erste Bankfiókot szerda délután - értesült az MTI.2006-09-27 17:07:00 0
Washington is megemlékezik a kommunizmus áldozatairólA kommunizmus áldozatainak emlékműve 2007 nyarára készül el Washington belvárosában, nem messze a kongresszus épületétől, az eredeti tervekhez képest sokkal szerényebb összegért és kevésbé szembetűnő helyen - írta a The Washington Times szerdán.2006-09-27 17:07:00 0
Polgármesterjelölti vita SzegedenA szegedi egyetem Tanulmányi és információs központjában rendezik meg pénteken a csongrádi megyeszékhely bal- és a jobboldali polgármesterjelöltjének vitáját; a város vezetéséért induló harmadik jelölt, Dlusztus Imre Táncsics-díjas újságíró nem vesz részt az eseményen.2006-09-27 16:59:00 0
Patkányok és emberekÚjabb, az MSZP-frakció alakuló ülésén elhangzott botrányos beszéd szövege került nyilvánosságra. Filló Pál azt mondta, a megszorítások falán lyukat is hagyni kell az embereknek. Úgy fogalmazott: "amikor a patkányt sarokba szorítják, az is inkább elmenekül, ha tud. Akkor támad csak, ha nincs más kiút számára".2006-09-27 16:58:00 0
Az MSZP újra indítja a holokauszton jót mulató ZuschlagotA párt Bács-Kiskun megyei listájának hatodik, mindenképpen befutó helyén indítja az MSZP Zuschlag Jánost, aki a nyilas uralom alatt a Dunába lőtt embereken viccelődött a Terror Háza előtt.2006-09-27 16:49:00 0
Kiemelkedő nézettség a hírTV-nHáromszorosára nőtt a hírTV nézettsége az elmúlt héten - derül ki az AGB Nielsen Médiakutató Kft. elemzéséből. A kábeltévét néző 18 éven felüliek az összes tévénézésre fordított idejüknek közel egytizedét a hírTV-n töltötték.2006-09-27 16:44:00 0
Világbanki figyelmeztetés MagyarországnakAz Európai Unió új tagállamai nem használták ki a kedvező növekedési feltételeket a pénzügyi fegyelem helyreállítására és a nagyobb szerkezeti reformok megvalósítására - emeli ki a Világbank jelentése. A nemzetközi pénzügyi szervezet Magyarországról szólva hangsúlyozza, hogy véghez kell vinni a pénzügyi kiigazítási programot, és gyorsan elő kell készíteni a kiadáscsökkentő reformokat.2006-09-27 16:42:00 0
A GVH megbüntette a Synergont és az SAP-tA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa versenykorlátozó megállapodás kötése miatt két ügyben is elmarasztalta a SAP Hungary Kft.-t, valamint a Synergon Rt.-t, amiért egyenként 21,8-21,8 millió forint bírságot vetett ki a kartellező cégekre - tájékoztatta a GVH az MTI-t szerdán.2006-09-27 16:41:00 0
Verespatak: 12 ezer aláírás a beruházás ellenA Verespatakra tervezett aranybánya ellenzőinek aláírásait nyújtotta át a Greenpeace Magyarország a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban szerdán - tudatta a környezetvédő szervezet közleményben.2006-09-27 16:36:00 0
Városházi dolgozók kft.-je szedi a díjatA Margitszigeten és a Budai Várban szedett autós belépési díjakról érdeklődött Tarlós István, aki szerdán azt a kérdést tette fel a főpolgármesternek, hogy miért csak 10 százalék körüli részesedést kap a főváros egy átadott hatósági feladatért?2006-09-27 16:21:00 0
A terroristák egyik legújabb fegyvere az informatikai kalózkodásInternetes oldalakra való behatolásra radikális iszlámista csoportok hackereket keresnek - derül ki egy francia titkosszolgálati jelentésből, amelyet szerdán ismertetett a Le Figaro című francia napilap.2006-09-27 16:18:00 0
Védegylet is lemondásra szólítja fel GyurcsánytNyílt levélben szólítja fel lemondásra Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Védegylet; a kormányfőhöz intézett írást szerdán az MTI-hez is eljuttatta a szervezet.2006-09-27 14:43:00 0
Járóka és Őry az "Év EP-képviselője" címet nyerhetnekJáróka Lívia és Őry Csaba a Fidesz európai parlamenti képviselői az "Év EP-képviselője" cím várományosai. A Brüsszelben megjelenő Parliament Magazine, amely elsősorban az Európai Parlamenttel foglalkozó szaklap, évek óta különböző kategóriákban az év képviselője cím elnyerésére jelölteket állít.2006-09-27 14:40:00 0
Visszaéltek a szocialisták a halott képviselő nevével?Wygoczki Rikárd kőbányai képviselőt, a beruházási bizottság szocialista elnökét szeptember 22-én pénteken sajnálatos módon halálra gázolt egy autó. A beruházási bizottság tagjai hétfőn értesítést kaptak, hogy a keddre, szeptember 26-ára Wygoczki Rikárd a Polgármesteri Hivatalba bizottsági ülést hívott össze. A bizottsági ülésen kiderült, hogy a meghívó hamisítvány.2006-09-27 14:17:00 0
Ne politizálj! - Fenyegetik a diákokat és az óvónőket?Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint alkotmányellenes, ha oktatási intézmények igazgatói megfenyegetik alkalmazottaikat és néhol a diákokat, hogy "következményei lesznek", amennyiben politikai rendezévényeken vesznek részt.2006-09-27 14:00:00 0
Visszafogottan ünnepel a romániai sajtóVisszafogottan ünnepli a romániai sajtó Bukarest felvételét 2007. január 1-jével az Európai Unióba, a szerdai lapkommentárok az ország csatlakozási feltételeinek teljesítéséért tett erőfeszítéseket méltatják, de figyelmeztetnek, hogy a reformok folytatása elengedhetetlen.2006-09-27 13:37:00 0