| Szabolcs: megyei közgyűlés Fidesz többséggel | A Fidesz jelöltjét, Fülöp István Mátészalkán élő országgyűlési képviselőt választották meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közgyűlési elnökének 31 támogató szavazattal. | 2006-10-12 14:59:00 | 0 |
| A Fidesz nem készít megszorító csomagot | Nem készül megszorító csomag - jelentette ki a Hírszerzőnek Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A párt fő gazdaságpolitikusa szerint nem az ellenzék feladata egy tételes megszorító csomag összeállítása. A fideszes reformtervekről szóló hírek azt szolgálták, hogy a befektetőknek bizonyítsák: a párt reális információval rendelkezik a gazdaság állapotáról és versenyképes ötletekkel a bajok orvoslására. | 2006-10-12 14:58:00 | 0 |
| Fejér megyében is megalakult a közgyűlés | Az együttműködést, az együtt gondolkodás fontosságát, az önkormányzatiság alapértékeinek, hatáskörének megvédését tartotta kiemelten fontosnak Fejér megye közgyűlésének csütörtöki alakuló ülésén a Fidesz által támogatott Gombaszöginé Balogh Ibolya, a testület új elnöke. | 2006-10-12 14:52:00 | 0 |
| A Közlekedési Főfelügyelet felfüggesztette az M0-ás építését | A Közlekedési Főfelügyelet (KF) felszólította a beruházó Nemzeti Autópálya Zrt.-t, hogy az M0-ás körgyűrű keleti szektor 3-as számú főút és M3-as autópálya közötti szakaszának építését függessze fel. | 2006-10-12 14:47:00 | 0 |
| Politikai együttműködésre törekszik Szalay Ferenc | Minden politikai erővel való együttműködést hirdette meg a város fejlődése érdekében Szalay Ferenc, Szolnok 1998 után visszatért polgármestere a közgyűlés csütörtöki alakuló ülésén; a testületben a Fidesz-KDNP 14, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF és egy civil szövetség 1-1 taggal képviselteti magát. | 2006-10-12 14:37:00 | 0 |
| A 9,5 milliónál drágább lakások után 2008-tól jön az ingatlanadó | A kormány 2008-tól kívánja bevezetni az ingatlanadót az átlagosnál értékesebb, jelenleg 9,5 millió forintnál többet érő lakóingatlanokra - jelentette ki Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége által szervezett rendezvényen. | 2006-10-12 14:32:00 | 0 |
| Legyen az ország vezető megyéje Hajdú-Bihar | A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alakuló közgyűlése titkos szavazással Rácz Róbert országgyűlési képviselőt választotta elnökévé. Alelnökké pedig a szintén fideszes Kocsis Róbertet. | 2006-10-12 14:31:00 | 0 |
| A török Orhan Pamuk az idei irodalmi Nobel-díjas | A török Orhan Pamuknak ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat csütörtökön a svéd királyi akadémia Stockholmban. | 2006-10-12 14:23:00 | 0 |
| Magyar Anna lett a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke | A Csongrád Megyei Közgyűlés alakuló ülésén Magyar Annát, a Fidesz frakció tagját választotta a testület elnökévé csütörtökön Szegeden. | 2006-10-12 14:13:00 | 0 |
| Gyurcsány: Ha már buknom kell... | "Ha már buknom kell, akkor jobb, ha a reformok végrehajtása után bukok ebben az országban" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Londonban, amikor tegnap befektetőkkel és elemzőkkel találkozott. | 2006-10-12 14:09:00 | 0 |
| Esély sincs már a jólétre | | 2006-10-12 13:44:00 | 0 |
| Zuhan a kormánypárti és MDF-es politikai elit támogatottsága | Mind a kormánypárti, mind az MDF-es prominensek népszerűségi indexe drámai módon zuhant, miközben a köztársasági elnök, és a Fidesz vezetői politikusai növelni tudták támogatottságukat. | 2006-10-12 13:36:00 | 0 |
| Orhan Pamuknak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat | A török Orhan Pamuknak ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat csütörtökön a svéd királyi akadémia Stockholmban. | 2006-10-12 13:27:00 | 0 |
| Sületlenségeket beszél az MSZP | Az MSZP valóban történelmi válságban van, hiszen az október elsején elszenvedett vereséget úgy akarja elfedni, hogy hazugságokat és sületlenségeket beszél - mutatott rá Ágh Péter csütörtökön. | 2006-10-12 13:17:00 | 0 |
| Fideszes politikus lett Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke | A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés többségi, fideszes frakciója Völner Pált jelölte a közgyűlés elnökévé, akit a 40 tagú testületből 24 igen szavazattal csütörtökön elnökké választottak. | 2006-10-12 13:15:00 | 0 |
| Az örmény népirtás tagadását büntető törvényt fogadtak el | Az örmény népirtás tagadását büntető törvénytervezetet szavazott meg csütörtökön a francia nemzetgyűlés, de életbe lépéséhez a tervezetet a szenátusnak is el kell fogadnia. | 2006-10-12 13:10:00 | 0 |
| 1956-ra emlékeznek Belgiumban | Belgiumban megkezdődött szerdán az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója kapcsán szervezett, nagyszabású rendezvénysorozat: ennek első eseményeként magyar filmhetet tartanak. | 2006-10-12 12:50:00 | 0 |
| Magyarország hitelét veszélyezteti Lamperth kijelentése | Lamperth Mónika területfejlesztési és önkormányzati miniszternek a területfejlesztési törvény módosításával kapcsolatos kijelentése "nem csupán Magyarország hitelét veszélyezteti az Európai Unióban, hanem az európai szellemiség magyarországi megvalósulását is, mely szerint az uniós pénzek a kohéziót, a magyar polgárok felzárkózását kell, hogy szolgálják a demokrácia alapelveinek érvényesülése alapján" - jelentette ki az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén De Blasio Antonio fideszes képviselő az MTI brüsszeli irodájához csütörtökön eljuttatott közleménye szerint. | 2006-10-12 12:24:00 | 0 |
| Megkérdőjelezhető a jogállamiság érvényesülése | A szeptember 19-20-án éjszaka Budapesten történt, "kivizsgálásra szoruló, súlyos jelenségek, jogsértések" "következményei a mai napig hatnak, megkérdőjelezve a jogállamiság érvényesülését Magyarországon" - vélte az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén napirend előtti felszólalásában Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) EP-képviselő, beszédének az MTI brüsszeli irodájához csütörtökön eljuttatott szövege szerint. | 2006-10-12 12:09:00 | 0 |
| Meghalt a világ legidősebb embere - 126 éves volt? | Meghalt az a kubai férfi, aki állítólag a világ legidősebb embere volt. Ahogy magáról mondta, 126 éves volt. | 2006-10-12 11:28:00 | 0 |
| Dél-Korea felkészül egy lehetséges nukleáris háborúra | A dél-koreai hadsereg a lehetséges nukleáris háborúra való felkészülés jegyében az új fenyegetéséhez igazítja reagáló képességeit az Észak-Korea által bejelentett atomfegyver-kísérlet után. | 2006-10-12 11:15:00 | 0 |
| Megalakult a fővárosi KDNP-frakció | Alapvetően konstruktív ellenzékiségre készül a fővárosi önkormányzat öttagú KDNP-frakciója, s tagjai bíznak abban, hogy az eddigieknél demokratikusabban működik majd a kormánypárti koalíció - jelentette ki a képviselőcsoport vezetőjének csütörtökön megválasztott Bagdy Gábor. | 2006-10-12 11:05:00 | 0 |
| Kormányzati nyomás az egyházakra | Pressziónak tette ki a kormányfő az egyházakat abból a célból, hogy 1956 jubileumi évfordulójának megünneplése kapcsán díszletül használhassa őket - értesült a Magyar Nemzet nem hivatalos egyházi forrásokból. | 2006-10-12 10:43:00 | 0 |
| XVI. Benedek pénteken fogadja a dalai lámát | Benedek pápa a CWNews amerikai hírügynökség jelentése szerint pénteken kihallgatáson fogadja a dalai lámát. A találkozón jelen lesz Paul Poupard, a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke is. | 2006-10-12 10:32:00 | 0 |
| Csaba László: ez az év már a kutyáké | Csaba László közgazdász szerint elsősorban a kiadásokat kellene csökkenteni, de a bevételi oldalon is alakítania kell a kormánynak. Az egyetemi tanár az InfoRádióban azt mondta: vissza kell térni ahhoz a működéshez, amely elsősorban az ország javát tartja szem előtt. | 2006-10-12 10:21:00 | 0 |
| Új amerikai BT-határozattervezet Észak-Koreáról | Új, a Biztonsági Tanácsnak szánt amerikai határozattervezetet kezdtek el köröztetni szerdán este az ENSZ-ben, amely a korábbi szankciók mellett beutazási tilalmat vezetne be a világban az észak-koreaiak számára, ugyanakkor enyhítene a pénzügyi szankciókon, valamint az észak-koreai teherhajók ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseken. | 2006-10-12 10:12:00 | 0 |
| Öngyilkos merényletek Afganisztánban | Két öngyilkos merénylet történt csütörtökön reggel Afganisztán délkeleti Hoszt tartományában. Az első jelentések szerint tizennégy civil és két afgán katona megsérült. | 2006-10-12 10:01:00 | 0 |
| Az emberek több adót fizetnek, mint a cégek | Személyi jövedelemadóból négyszer annyi folyt be tavaly az államkasszába, mint társasági adóból - derül ki az APEH adataiból. Az adóhivatal elnöke szerint ez a társasági adókedvezmények miatt van így. | 2006-10-12 09:50:00 | 0 |
| Mindenképpen csapdában van a szocialista párt | Három héttel a miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után vasárnap és hétfőn az MSZP Országos Választmányának zárt ülésén elhangzottakból derült fény arra először, hogy Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter olyan törvényjavaslatot terjeszt a kabinet elé, amely lehetővé teszi, hogy kormánypolitikusok és szocialista politikusok erős mandátumhoz jussanak ezután a Regionális Fejlesztési Tanácsban. Aztán hétfőn az derült ki, hogy Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese átgondolná a szocialisták szövetségi politikáját az önkormányzati választások után. | 2006-10-12 09:43:00 | 0 |
| Az M5-t is elkótyavetyélnék | Kivonulna az M5-ös autópályát üzemeltető társaságból az állam. Az Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. negyvenszázalékos részvénycsomagjának eladása azonban valójában veszteséget hoz: az állam 30-50 milliárdos nyereség lehetőségétől áll el, és 100 milliárdos spórolás esélyét veszíti. | 2006-10-12 09:37:00 | 0 |
| Továbbra is hatalmas Fidesz-előny | A felmérés szerint a lakosság teljes körében a Fideszre 40 százalék, az MSZP-re 27 százalék szavazna, a választani tudó biztos szavazók között 56-34 az arány a Fidesz javára. | 2006-10-12 09:28:00 | 0 |
| Becsődölt egy Combino, mégsem küldik vissza Bécsbe | Tegnap reggel fél órát állt a Fehérvári útnál egy Combino villamos, mert a szerelők nem tudták becsukni a jármű elején található ablakmosómotor-szekrény kinyílt ajtaját. Az InfoRádió megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy a főpolgármester korábbi nyilatkozata szerint visszaküldik-e Bécsbe az öt percnél tovább veszteglő villamost. | 2006-10-12 09:19:00 | 0 |
| Fegyveresek megrohanták egy iraki tévéállomás épületét | Fegyveresek megrohanták csütörtökön Bagdad keleti részén egy újonnan alakult iraki műholdas tévéállomás épületét, és hét embert megöltek. | 2006-10-12 09:12:00 | 0 |
| Ingatlanadó: 2008-tól a nyakunkon | A Pénzügyminisztérium szerint az adó csak az átlagosnál értékesebb ingatlanokat terhelné. A Magyar Nemzet másképp értesült: mindenkinek fizetnie kell. | 2006-10-12 09:12:00 | 0 |
| A thaiföldi uralkodó jóváhagyta a kinevezett parlamentet | Bhumibol Aduljadedzs thaiföldi uralkodó jóváhagyását adta a hadsereg által kinevezett 242 fős parlamentre, amely főként aktív és nyugalmazott állami tisztségviselőkből, valamint a hadsereg aktív és nyugalmazott főtisztjeiből, tábornokaiból áll. | 2006-10-12 09:04:00 | 0 |
| Teljes bizalomvesztés | Egyre borúlátóbbak a magyar kis- és középvállalatok (kkv-k), pesszimizmusuk oka pedig a kormány gazdaságpolitikája és a monetáris politika - derül ki a K&H Bank és a GfK közvéleménykutató intézet tegnap bemutatott, közös elemzéséből. | 2006-10-12 08:45:00 | 0 |
| Súlyos összecsapások Srí Lankán | Vérfürdővel járt a Srí Lanka-i kormányhadsereg Jaffna-félszigeti offenzívája, amelyet a tamil kisebbség önálló államáért harcoló fegyveres szervezet, a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) ellen intézett szerdán: több száz ember vesztette életét, és további százak sebesültek meg a heves harcokban. | 2006-10-12 08:37:00 | 0 |
| Dübörög az infláció | Felgyorsult az infláció a megszorító intézkedések nyomán: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett adatai szerint a fogyasztói árak a múlt hónapban 2,5 százalékkal nőttek augusztushoz képest és 5,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. | 2006-10-12 08:24:00 | 0 |
| Izraeli légi támadás a Gázai övezetben | Négy palesztin, köztük egy 13 éves fiú vesztette életét csütörtökön hajnalban és legalább hatan megsebesültek egy, a Gázai övezet déli részén végrehajtott légitámadásban - közölték palesztin kórházi és biztonsági illetékesek. | 2006-10-12 08:12:00 | 0 |
| Bálványimádók | Hirtelen felvirrad a reggel, az új Nap keleten kél. Bár az idő lassan lejár, két Nappal búcsúzik a fény - írja le a nukleáris támadás szörnyűségét a Pink Floyd talán legnyomasztóbb albumán Roger Waters. Nem szabadna megengedni, hogy felkeljen a második Nap is. | 2006-10-12 08:11:00 | 0 |
| New York: kizárták a terrortámadás lehetőségét | Kizárta Michael Bloomberg New York-i polgármester, hogy terrortámadás történt volna Manhattanben, ahol egy kisgép helyi idő szerint szerda délután belecsapódott egy épületbe. | 2006-10-12 07:57:00 | 0 |
| Dél-Korea nem mért a szokásosnál magasabb radioaktivitást | A mérések nem mutattak ki a szokásosnál magasabb radioaktivitást az észak-koreai atomkísérlet helyszínén - közölte csütörtökön az illetékes dél-koreai minisztérium. | 2006-10-12 07:44:00 | 0 |
| Visszanyerte szabadságát az elrabolt amerikai túsz | Sértetlenül visszanyerte szabadságát az az amerikai diák, akit egy eddig ismeretlen palesztin fegyveres csoport rabolt el szerdai bejelentése szerint Ciszjordániában. | 2006-10-12 07:36:00 | 0 |
| Négy áldozata van a New York-i repülőgép becsapódásának | Kisrepülőgép csapódott helyi idő szerint szerda délután egy 50 emeletes New York-i lakóépületbe, Manhattan északkeleti részén, s ennek következtében legalább négy ember életét vesztette. | 2006-10-12 07:25:00 | 0 |
| EU-csúcstalálkozó Putyinnal | Jóllehet az orosz elnököt is bíráló Anna Politkovszkaja újságírónő meggyilkolása beárnyékolja a találkozót, az Európai Unió és Oroszország közti együttműködés fokozását is remélik az EU-tagállamok vezetői a jövő pénteken Finnországban rendezendő, informális csúcstalálkozó keretében Vlagyimir Putyin államfővel tervezett vacsorától. | 2006-10-12 07:19:00 | 0 |
| A MÚOSZ elnöke nem érti az ellenzéki bojkottot | Saját bevallása szerint ritkán néz televíziót a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, de nem látott olyan műsort, ami megalapozta volna az ellenzéki bojkottot. | 2006-10-11 21:31:00 | 0 |
| Hazaáruló? | A II. világháború óta először emeltek vádat hazaárulás miatt amerikai állampolgár ellen: a szerdán vád alá helyezett fiatal férfi korábban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat videofelvételein tűnt fel. | 2006-10-11 21:17:00 | 0 |
| Kisrepülőgép csapódott egy New York-i épületbe | Egy New York-i húszemeletes lakóépületbe csapódott egy kisrepülőgép, vagy helikopter szerdán délután, Manhattan északkeleti részén - jelentette a CNN. Az épület két emelete lángokban áll. | 2006-10-11 21:15:00 | 0 |
| Az amerikai csapatok 2010-ig Irakban? | Az amerikai erők 2010-ig Irakban maradhatnak, a Pentagon legalábbis azzal számol, hogy a következő négy évben fenntartják a jelenlegi csapatlétszámot - erről Peter Schoomaker, az amerikai szárazföldi erők vezérkari főnöke beszélt újságírók előtt szerdán. | 2006-10-11 21:12:00 | 0 |
| Debreceni őszi kulturális napok | A komoly és könnyűzene, a film, az ének, a tánc, a színház és a képzőművészet kedvelői is találhatnak maguknak kedvükre valót Debrecenben az őszi kulturális napok rendezvényei között, a fesztivál szerda este Rost Andrea Mozart-estjével kezdődött meg a Kölcsey Központban. | 2006-10-11 21:10:00 | 0 |
| A pakisztáni elnök tagad | Védelmébe vette Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerdán országát azokkal a gyanúsításokkal szemben, hogy egy pakisztáni atomtudós által titokban külföldre juttatott atomtitkok és nukleáris berendezések segítséget nyújtottak volna Észak-Koreának kísérleti atomrobbantása elvégzéséhez. | 2006-10-11 21:05:00 | 0 |
| Demokrácia, avagy a dolgozói képviselet semmibevétele | Mi, a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete tiltakozásunkat felezzük ki a MALÉV LDSZSZ (Légügyi Dolgozók Szabad Szakszervezete) vezetőjét ért munkahelyi támadás ellen írják közleményükben. | 2006-10-11 21:03:00 | 0 |
| A körbetartozások rendezését várja el a Fidesz | A közbeszerzési törvény körbetartozások rendezésére irányuló, parlament előtt lévő módosítása részmegoldást tartalmaz - mondta (üvegszemű) Keller László, az MSZP országgyűlési képviselője. Domokos László (Fidesz) közölte: ideje, hogy a kormányzat kijavítsa a saját hibáit. | 2006-10-11 20:59:00 | 0 |
| Katonai és polgári szakértők a NATO-radar mellett | A Tubesre tervezett NATO-lokátorállomás megépítésének fontosságát hangoztatták és a beruházással kapcsolatos tájékoztatás erősítését szorgalmazták katonai és polgári légiirányítási szakemberek szerdán Pécsett. | 2006-10-11 20:54:00 | 0 |
| Továbbra sincs egyezség a somogyi közgyűlésben | Továbbra sincs egyezség a somogyi közgyűlés vezető tisztségviselőinek személyéről; a 40 tagú testületben mandátumhoz jutott három jelölőszervezet képviselőinek szerdai, csaknem kétórás egyeztető tárgyalása nem járt eredménnyel. | 2006-10-11 20:46:00 | 0 |
| Harrach Péter nemzeti egységet sürget | A nemzeti egység létrehozását sürgette Harrach Péter (KDNP), a parlament alelnöke azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete országjáró körútjának paksi állomásán tartott szerdán. | 2006-10-11 20:37:00 | 0 |
| Gál Kinga a kisebbségek gondjainak megoldását kérte | Utolsó ülését tartotta meg Brüsszelben az Európai Parlament EU-Románia parlamenti vegyes bizottsága, hiszen Románia jövő év januárjában immár az Európai Unió tagjává válik. | 2006-10-11 20:27:00 | 0 |
| Egymilliós bírsággal sújtotta a Hír TV-t az ORTT | A legnagyobb kiróható bírságot szabta ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Hír TV-re, a Szabadság téri tévészékház ostromának éjjelén sugárzott műsor miatt. Szalai Annamária (Fidesz) kijelentette: a testület kormánypárti többsége politikai döntést hozott. Liszkay Gábor, a Hír Televízió elnöke közölte, a döntésről írásos értesítést a televízió még nem kapott, de bírósági úton megtámadja azt. | 2006-10-11 19:35:00 | 0 |
| Amerikának nincs szándékában megtámadni Észak-Koreát | Az Egyesült Államok nem akarja megtámadni Észak-Koreát, továbbra is a tárgyalásos, diplomáciai megoldáshoz ragaszkodik az atomválság ügyében - mondta George Bush amerikai elnök szerdán, hozzátéve, hogy Amerika fenntart minden lehetőséget biztonságának szavatolására. | 2006-10-11 19:07:00 | 0 |
| Gazdasági kérdésekről tárgyalt a bajor kormányfővel Putyin | Elsősorban a gazdasági kapcsolatok elmélyítéséről folytatott tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Münchenben Edmund Stoiber bajor kormányfővel. Az orosz államfő németországi látogatásának második napján érkezett Münchenbe. | 2006-10-11 19:03:00 | 0 |
| Területfejlesztés: A civilek szót kérnek | A nyilvánosságot nélkülöző területfejlesztési jogalkotási gyakorlatot kifogásolva levelet küldtek az Országos Területfejlesztési Civil Egyeztető Fórum delegáltjai Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszternek - tájékoztatta a civil fórum szerdán az MTI-t. | 2006-10-11 18:50:00 | 0 |
| Újvidéken megemlékeztek 1956-ról | Az újvidéki magyar színházban rendezett tanácskozáson emlékeztek meg szerdán az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról. | 2006-10-11 18:42:00 | 0 |
| Gyurcsány tönkreteheti az országot | A jobb- és a baloldal közös felelősségére hívta fel a figyelmet Kósa Lajos a Kossuth téren. Debrecen fideszes polgármestere kijelentette: a miniszterelnök kormányon maradása további ezermilliárdba kerül az országnak, ami teljesen a tönk szélére sodorhatja Magyarországot. | 2006-10-11 18:42:00 | 1 |
| "Cigány lova" politikát folytat Gyurcsány | A tüntetés hatodik napján Berecz András mesemondó mellett Tőkéczki László és Kerényi Imre szólalt fel a Kossuth téren, ahol ismét tízezres tömeg gyűlt össze. | 2006-10-11 18:26:00 | 0 |
| Irak: 655 ezren haltak meg a megszállás következtében | Amerikai és iraki egészségügyi szakértők számításai szerint 655 ezer iraki halt meg az amerikai erők és szövetségeseik 2003 márciusi iraki megszállása következtében és a megszállást követő erőszakcselekményekben, sokkal több, mint a korábbi becslések szerint. | 2006-10-11 17:59:00 | 0 |
| Terhelő dokumentumok Szegeden | Egy nappal az új szegedi közgyűlés megalakulása előtt a város lakossági érdekvédelmi megbízottja, a megválasztandó kormánypárti alpolgármesterekre nézve terhelő dokumentumokat hozott nyilvánosságra. | 2006-10-11 17:55:00 | 0 |
| Szijjártó: Gyurcsány ne provokálja az '56-os megemlékezéseket | A Fidesz október 23-án, Budapesten 14 órai kezdettel megemlékezést tart, az 1956-os forradalom előtt tisztelegve. Erre a megemlékezésre várjuk Magyarország minden polgárát 1956 szellemiségének megfelelően pártállásra való tekintet nélkül - jelentette ki Szijjártó Péter. | 2006-10-11 17:53:00 | 0 |
| 100-150 ezer munkavállaló Romániából? | Románia uniós csatlakozása után 100-150 ezer romániai munkavállalóra lehet számítani Magyarországon a magyar és a román bruttó hazai termék különbsége alapján számított modell szerint. Az erről szóló kutatásról a független szakpolitikai elemzésekkel foglalkozó Nézőpont Intézet munkatársai tájékoztatták szerdán Budapesten az újságírókat. | 2006-10-11 17:52:00 | 0 |
| Bush: az USA nem akarja megtámadni Észak-Koreát | Az Egyesült Államok nem akarja megtámadni Észak-Koreát, továbbra is a tárgyalásos, diplomáciai megoldáshoz ragaszkodik az atomválság ügyében - mondta George Bush amerikai elnök szerdán, hozzátéve, hogy Amerika fenntart minden lehetőséget biztonságának szavatolására. | 2006-10-11 17:47:00 | 0 |
| A Kossuth térre vonulnak szombaton a rendvédelmisek | A börtönök rabjai jobban élnek, és több jog védi őket, mint minket - hangoztatja a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége. Szombaton a Parlament előtt fognak tüntetni egyrészt a megszorítások ellen, másrészt mert a kormány nem kínált elfogadható ajánlatot a szféra reformjára vonatkozóan. | 2006-10-11 17:35:00 | 0 |
| A Fővárosi Bíróság elnöke vizsgálja a DEPORT '56 beadványát | Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a Fővárosi Bíróság elnökét kérte fel arra, hogy vizsgálja ki az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága beadványában leírtakat. | 2006-10-11 17:29:00 | 0 |
| Az FBI-nál még mindig ritkaság az arabul beszélő ügynök | A legfontosabb amerikai országos bűnüldöző szervezet, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) még öt évvel az arab terroristák támadása után is csak néhány arabul beszélő ügynököt tudott toborozni, "alig akad" soraiban ilyen munkatárs - írta a The Washington Post szerdán. | 2006-10-11 17:22:00 | 0 |
| Felháborító törvényjavaslatok egyeztetés nélkül | A kormány a gyógyszerpiaci szereplőkkel nem egyeztetett a törvényjavaslatok benyújtása előtt, ami ellentmond a magyar szabályozásnak - mondta Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője, az egészségügyi bizottság alelnöke. | 2006-10-11 17:14:00 | 0 |
| Az önkormányzat működését veszélyezteti | Megdöbbentő és szomorú hírrel szembesült Kaba és kistérsége, amikor bejelentették: bezár Közép-Európa legmodernebb cukorgyára. | 2006-10-11 17:11:00 | 0 |
| Szövetségi állammá alakul Irak | Elfogadta az iraki parlament szerdán azt a törvényt, amely arról rendelkezik, hogy az arab ország szövetségi állam legyen. | 2006-10-11 17:05:00 | 0 |
| Kétféle adóval is sújtanák a gyógyszerágazatot | A kormány által elfogadott törvénytervezet csomag szerint jövő évtől két adófajta sújtaná a gyógyszerszektort, az egyik a támogatás-kiáramláshoz kötött százalékos adó, a másik a kassza túllépése utáni progresszív büntető adó - adja tudtul a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) szerdai közleménye. | 2006-10-11 17:02:00 | 0 |
| Carter: Észak-Korea elleni háború egymillió halottal járna | Jimmy Carter szerint az Egyesült Államok elvben úgy dönthet, hogy katonai úton oldja meg az észak-koreai atomválságot, a háború azonban biztosan több mint egymillió dél-koreai és amerikai halottat követelne - a 39. amerikai elnök a The New York Times szerdai számában fejtette ki nézeteit a rendezésről. | 2006-10-11 16:43:00 | 0 |
| Szegeden megegyeztek a bizottsági posztok elosztásáról | Megegyezett a várost vezető MSZP-SZDSZ koalíció és az ellenzék a bizottsági helyek elosztásáról a szegedi közgyűlésben - jelentette be Oláh János, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen. | 2006-10-11 16:34:00 | 0 |
| A bajor kormányfővel tárgyalt Putyin | Elsősorban a gazdasági kapcsolatok elmélyítéséről folytatott tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda délután Münchenben Edmund Stoiber bajor kormányfővel. | 2006-10-11 16:21:00 | 0 |
| Debrecen: együttműködés a város érdekében | A győztes többség és az ellenzék együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerdán az önkormányzati közgyűlés alakuló ülésén. | 2006-10-11 16:11:00 | 0 |
| Fejér Andor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat elnöke | A Fidesz-KDNP többségével megalakult Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés szerdán Szolnokon; a testületet az elnök mellett három alelnök irányítja. A közgyűlés 25 igen, 13 nem szavazattal Fejér Andor fideszes politikust választotta elnökké. | 2006-10-11 15:47:00 | 0 |
| Kecskemét polgármestere együttműködést kért és ajánlott | Együttműködést kért és ajánlott minden képviselőnek Kecskemét új, a Fidesz által támogatott polgármestere a város közgyűlésének szerdai alakuló ülésén. Erre az együttműködésre az európai uniós források megszerzése, a város működőképességének megtartása és a versenyképesség megőrzése érdekében van szükség - hangoztatta Zombor Gábor. | 2006-10-11 15:33:00 | 0 |
| Átadták a felújított esztergomi bíróságot | Lomnici Zoltán adta át szerdán az esztergomi városi bíróság felújított épületét, melyet állami költségvetésből, 625 millió forint ráfordításával korszerűsítettek, hasznos alapterületét közel negyven százalékkal megnövelték. | 2006-10-11 15:29:00 | 0 |
| Magyar történész Moszkvában vitatja egy levéltári kiállítás címét | "Nem a kilátástalanság, hanem az emberi méltóság forradalma volt 1956" - mondta Bak János történész, egykori résztvevő Moszkvában egy olyan orosz-magyar levéltári kiállítással kapcsolatban, amely a jövő hét közepén nyílik meg, egy időben mindkét fővárosban. | 2006-10-11 15:27:00 | 0 |
| Választási csalás - következmények nélkül | A rendőrség szerint is csalás történt Lentiben a tavaszi választások során, de a nyomozók nem találták meg a felelősöket. A Kereszténydemokratapárt elnökének több mint 800 leadott ajánlószelvényéről kiderült, hogy az azokon szereplő személyek mindegyike előzőleg az MSZP-nek adta kopogtatócéduláját. | 2006-10-11 15:24:00 | 0 |
| 7,2 millió milliomos | A világon tavaly 7,2 millió dollármilliomos élt, együttes pénzvagyonuk(ingatlanaik és vagyontárgyaik nélkül) elérte a 88,3 billió dollárt, 2004-hez képest együttesen 8 százalékkal szaporították pénzüket, létszámukat 0,9 százalékkal. | 2006-10-11 15:23:00 | 0 |
| Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz és a KDNP | Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz és a KDNP szombaton a Bács-Kiskun megyei Lakiteleken - mondta el az MTI érdeklődésére Répássy Róbert frakcióigazgató. | 2006-10-11 15:22:00 | 0 |
| MOK: megrendült a kamara bizalma a szaktárca vezetésében | A Magyar Orvosi Kamara (MOK) bizalma megrendült a szaktárca vezetésében, ezért új tárgyalófél kijelölését kéri a kormánytól - mondta Éger István, a szervezet elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2006-10-11 15:11:00 | 0 |
| Lemondott a Topolánek vezette cseh kormány | Benyújtotta lemondását szerdán Mirek Topolánek cseh kormányfő, mert az általa vezetett kisebbségi polgári demokrata kabinet a múlt héten nem kapta meg a képviselőház bizalmát. | 2006-10-11 15:02:00 | 0 |
| Dübörgünk: mérséklődő GDP növekedés, emelkedő infláció | Lefelé módosította korábbi GDP előrejelzését a Kopint-Datorg Zrt., az idén 4 százalékkal (a júliusi prognózis 4,3 volt), jövőre 2,8 százalékkal (3,0) nő a GDP, miközben a fogyasztói árak 2006-ban átlagosan 3,8 százalékkal, jövőre 5,8 százalékkal emelkednek - mondta Palócz Éva tudományos vezérigazgató-helyettes a szerdai tájékoztatóján. | 2006-10-11 14:56:00 | 0 |
| ÁSZ: "Nem célszerű" az egészségügy jelenlegi privatizációja | Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átfogó egészségpolitikai koncepció kidolgozását javasolja a kormánynak, amely megfelelően kezeli a magántőke bevonását a szakellátások működtetése során - mondta Bihari Zsigmond, az ÁSZ főigazgatója az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának ülésén. | 2006-10-11 14:50:00 | 0 |
| Bugár: Fico kormánya populista, rögtönző és ellenségkereső | Robert Fico száz napja hivatalba lépett kormányát három alapvető tulajdonság, a populizmus, a rögtönzés és az ellenségkeresés jellemzi Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint. | 2006-10-11 14:43:00 | 0 |
| Letartóztatták a volt cseh kormányfő kabinetfőnökét | Korrupció gyanújával a cseh rendőrség kedden este letartóztatta Zdenek Dolezelt, Stanislav Gross volt szociáldemokrata miniszterelnök egykori kabinetfőnökét. | 2006-10-11 14:25:00 | 0 |
| Külföldiek is földhöz juthatnának az MSZP-s javaslatokkal | Az agrártárca a Nemzeti Földalapba tartozó termőföldek értékesítését és haszonbérbe adását akarja felgyorsítani, ezt segíti az a szocialista törvényjavaslat, amelyben végleg eltörölnék a helyben lakó gazdálkodók elsőbbségét. A Magosz szerint ezzel külföldiek tulajdonába kerülhetnek a magyar termőföldek, amelyeket birtokrendezésre kellene felhasználni. Obreczán Ferenc főtitkár jelezte: nem fogadják el a javaslatot, és törvényes úton megakadályoznak minden olyan kezdeményezést, amely az állami földek "elkótyavetyélését" jelenti. | 2006-10-11 14:18:00 | 0 |
| Doktorit hazudott magának Kóka famulusa | Állításával ellentétben nincs PhD-fokozata a hazai innováció csúcsszervét irányító Boda Miklósnak - derítette ki a Heti Válasz. A Kóka János gazdasági miniszter felügyelte Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke eddig egy Svédországban szerzett doktorival próbálta igazolni magát a tudomány világában. Hamisan. | 2006-10-11 14:13:00 | 0 |
| Újabb japán szankciók Észak-Korea ellen | A japán kormány úgy döntött szerdán, hogy újabb szankciókat léptet életbe Észak-Korea ellen, amely a hét elején kísérleti atomrobbantást hajtott végre. | 2006-10-11 14:10:00 | 0 |
| Jogsértések a szegedi önkormányzatnál | A szegedi önkormányzatnál a lakosság érdekeinek védelmében lefolytatott ötszáz vizsgálat kétharmadánál hivatali jogsértést állapítottak meg a szakértők - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a helyi önkormányzat köztisztviselőjeként dolgozó lakossági érdekvédelmi megbízott a csongrádi megyeszékhelyen. | 2006-10-11 14:04:00 | 0 |
| Sajtószabadságot és demokráciát ígért Putyin | Az Anna Politkovszkaja orosz újságírónő ellen elkövetett merénylet kapcsán sajtószabadságot ígért német televíziós nyilatkozatában Vlagyimir Putyin orosz államfő. | 2006-10-11 13:51:00 | 0 |
| Elnézést kért a helyi MSZP Tatabánya fideszes polgármesterétől | A helyi szocialisták kampánykiadványában valótlanul állították, hogy a polgármester országgyűlési képviselőként nem szavazta meg az erőszakos véleménynyilvánítást elítélő ötpárti kezdeményezést - tájékoztatta szerdán az MTI-t a párt városi elnöke. | 2006-10-11 13:45:00 | 0 |
| Folytatják a tiltakozást a gyógyszerészek | Csütörtöktől különböző akciókkal tiltakoznak a gyógyszerészek a kidolgozás alatt álló, a gyógyszerellátást érintő törvényjavaslatok ellen, mivel azok véleményük szerint nem a betegek javát szolgálják - közölte Lestyán Balázs, a Magyar Gyógyszerész Kamara válságbizottságának elnöke szerdán Budapesten. | 2006-10-11 13:36:00 | 0 |
| Járóka Lívia és Őry Csaba az "Év Képviselője Díj" nyertesei | A havonta megjelenő európai parlamenti szaklap, a Parliament Magazine idén ismét nagyszabású gálaest keretében, összesen 8 kategóriában adta át az "Év Képviselője" címet. | 2006-10-11 13:29:00 | 0 |
| Pető: A Rádiónak kötelessége volt leadni a felvételt | Az SZDSZ médiapolitikusa szerint a Magyar Rádiónak kötelessége volt leadnia az MSZP szombati zárt választmányi ülésén készített hangfelvételt. | 2006-10-11 13:26:00 | 0 |
| Sikertelen volt az észak-koreai atomkísérlet? | Michéle Alliot-Marie francia védelmi miniszter szerint sikertelen volt a hétfőn bejelentett észak-koreai atomkísérlet, ha egyáltalán az volt. | 2006-10-11 13:22:00 | 0 |
| Csóró Demszky | | 2006-10-11 12:44:00 | 0 |
| Hitelválság küszöbén a lakosság | Minden ötödik hitelfelvevőnek már felmondták a bankok a szerződését, s minden második közel áll hozzá, hogy ne tudja kifizetni a törlesztőrészleteket - közölte a Világgazdasággal Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete elnöke. | 2006-10-11 12:38:00 | 0 |
| Mi történt az NBH-ban? | Az elmúlt időszak történései kapcsán a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) nem tekinthető olyan szervezetnek, amelyben a magyar polgárok megbízhatnak, és amelyre úgy tekinthetnek, mint valóban a nemzet biztonságát védő szervezetre, mivel politikai szempontok befolyásolják tevékenységét - hangzott el Kövér László és Demeter Ervin sajtótájékoztatóján. | 2006-10-11 11:49:00 | 1 |
| Molotov koktélokkal dobálták meg a dán nagykövetséget | Teheránban 3 molotov koktélt dobtak be tüntetők a dán nagykövetség udvarára, válaszul egy Mohamed prófétát gúnyoló dán videofelvételre. | 2006-10-11 11:29:00 | 0 |
| A fiatalok egyharmada még nem járt könyvtárban | Ijesztő és elgondolkodtató adatok az olvasás visszaszorulásáról. | 2006-10-11 10:59:00 | 0 |
| Csökkenő reálbérek, növekvő munkanélküliség | Idén is elsőként a kormányzati oldal tesz ajánlatot az átlagos bruttó keresetnövekedés mértékére az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT). A szociális és a pénzügyi tárca a konvergenciaprogramban foglaltak figyelembevételével határozta meg a jövőre javasolt bérnövekedés mértékét, amit a tárgyalások kezdetekor közöl majd - mondta a Napi Gazdaságnak Tóth Gábor. | 2006-10-11 10:14:00 | 0 |
| Ha a lengyelek elzárják a Barátságot... | Oroszország részben Magyarországon át küldene olajat Németországnak, ha a lengyelek elzárnák a Barátság (Druzsba) vezeték északi ágát - jelezte a Transneft orosz csővezeték-monopólium alelnöke egy moszkvai lap szerdai száma szerint. | 2006-10-11 10:05:00 | 0 |
| Sigismundus: több tíz milliónyi kifizetetlen számla? | A Luxemburgban a hét végén záruló Zsigmond király és kora tárlattal kapcsolatos financiális és szervezési problémák miatt fejti ki aggályait Michel Polfer, a Luxemburgi Nemzeti Művészettörténeti Múzeum igazgatója abban az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak címzett levélben, mely tegnap lapunk birtokába került. | 2006-10-11 09:28:00 | 0 |
| A japán kormányfő támogatja a büntető szankciókat | Támogatja az Észak-Korea elleni büntető szankciókat Abe Sindzo japán kormányfő még abban az esetben is, ha kiderülne, hogy a hétfőn bejelentett atomkísérlet sikertelen volt. | 2006-10-11 09:11:00 | 0 |
| Már az alakuló ülésen bajban lesz a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció | Nem lesz meg az MSZP-SZDSZ minősített többsége a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén - tudta meg az MTI városházi forrásokból. Tájékoztatásuk szerint a kormánypártiak 33-an, az ellenzékiek pedig összesen 32-en lehetnek az ülésen. Ahhoz viszont, hogy minősített többsége legyen a kormánypártoknak, 34 képviselőre lenne szükség a 66 fős közgyűlésben. | 2006-10-11 08:26:00 | 0 |
| Megölték egy orosz nagybank fiókigazgatóját | Megölték a második legnagyobb orosz bank egy moszkvai fiókigazgatóját szerdára virradóra. | 2006-10-11 08:24:00 | 0 |
| Szekeres tévedett: zsugorodott az MDF | Bár Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese új jelenségként értékelte az MDF országos kispárttá válását, erősödését, tény, hogy a Magyar Demokrata Fórum több mint húsz mandátumot vesztett a megyei közgyűlésekben 2002-höz képest. | 2006-10-11 08:16:00 | 0 |
| A HÖOK hiába kérte, nem lesz rektori szünet a tüntetés napján | Sem az ELTE-n, sem a Szegedi Egyetemen nem lesz rektori szünet a hallgatók tandíjellenes tüntetésének napján. Hivatalos döntés még nincs, de a Corvinus és a Pécsi Tudományegyetem sem támogatja ezt a kezdeményezést. | 2006-10-11 08:06:00 | 0 |
| Külön csomag az érettségizőknek | A megszorító csomag az érettségizőket sem kíméli. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) főként anyagi megfontolások miatt megszüntette a téli vizsgaidőszakot, így a diákoknak jövőre már csak kétszer nyílik lehetőségük a vizsgák letételére. Az őszi érettségik jövő pénteken kezdődnek. | 2006-10-11 07:52:00 | 0 |
| Topolánek cseh kormányfő ma benyújtja lemondását | Mirek Topolánek cseh kormányfő szerdán benyújtja lemondását az államfőnek, s Václav Klaus ezt követően kezdi meg újabb konzultációt a parlamenti pártokkal az új cseh kabinetről. | 2006-10-11 07:41:00 | 0 |
| Észak-Korea hadüzenetnek tekinti a szankciókat | Észak-Korea hadüzenetnek tekinti az ellene hozandó széles körű szankciókat - figyelmeztetett szerdán egy meg nem nevezett észak-koreai illetékes. | 2006-10-11 07:39:00 | 0 |
| Tüntetések több városban | Több vidéki városban volt tüntetések a kormány ellen kedd este - jelentették az MTI vidéki tudósítói. | 2006-10-11 07:37:00 | 0 |
| Nyilvános titok | Egy új, egészen speciális retorikai műfaj születik, szinte a szemünk láttára, a szocialista politikusok kiszivárogtatott titkos beszéde. Ez nem hasonlít az eleve nyilvánosságnak szánt beszédeikre, de alapvetően különböznek a titokban maradó titkos beszédektől is. | 2006-10-11 07:31:00 | 0 |
| A magyar gazdaságpolitikát gyámság alá helyezték | A magyar gazdaságpolitikát gyámság alá helyezték az Európai Unió gazdaság- és pénzügyminiszterei is, követve az Európai Bizottság szeptemberi javaslatát - így értelmezi a javított magyar konvergenciaprogramról adott EU-pénzügyminiszteri állásfoglalást az Európai Parlament magyar néppárti (Fidesz-KDNP-MDF) delegációja, és a Brüsszelben konferencián részt vevő Varga Mihály, a Fidesz Gazdasági Kabinetjének vezetője az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott közlemény szerint. | 2006-10-11 07:20:00 | 0 |
| Fideszes EP-képviselők Lamperth Mónika lemondását követelik | Az Európai Parlament fideszes képviselői kedden közleményben szólították fel Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy mondjon le. | 2006-10-11 07:14:00 | 0 |
| GfK: tíz éve nem volt ilyen borúlátó a lakosság, mint most | Tovább csökkent szeptemberben a fogyasztói bizalmi index a Gfk Hungária piackutató felmérése szerint. Kozák Ákos igazgató elmondta: tíz éve nem mértek olyan kedvezőtlen adatokat, mint most. | 2006-10-10 20:20:00 | 0 |
| Tüntetnek pénteken a pedagógusok is | A pedagógusok elbocsátása és a kötelező óraszám emelése ellen tüntetést szervez péntek délutánra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). | 2006-10-10 19:04:00 | 0 |
| Nem támogatta a Fidesz Bársony András nagyköveti jelölését | Nem támogatták Bársony András kijevi nagyköveti kinevezését a Fidesz képviselői a parlament külügyi és Európa-ügyi bizottságának keddi, zárt ülésén, amelynek napirendjén több nagykövetjelölt meghallgatása szerepelt. | 2006-10-10 18:36:00 | 0 |
| A Fidesz és a KDNP bojkottálja a Nap-keltét | Semjén Zsolt a Kossuth téren bejelentette: nem kívánnak asszisztálni ahhoz a lakáj magatartáshoz, amelyet ez a műsor képvisel, amikor minden erőfeszítésével a hazugságot próbálja leplezni. | 2006-10-10 18:19:00 | 1 |
| A nemzet lelkiismerete a Kossuth téren | Jankovics Marcell Kossuth téri beszédében elmondta: lehet, hogy "kevesen" tüntetnek Gyurcsány ellen, de a magyar történelemben sosem a többség hajtotta végre a hőstetteket. | 2006-10-10 18:14:00 | 1 |
| Engedély nélkül épül az M0-ás | A Levegő Munkacsoprt (LM) szerint engedély nélkül épül az M0-ás körgyűrű Árpádföld és Csömör közötti szakasza, miután a Fővárosi Bíróság (FB) szeptember 21-én hatályon kívül helyezte a beruházás építési engedélyének alapjául szolgáló környezetvédelmi engedélyt. | 2006-10-10 18:08:00 | 0 |
| Észak-Korea atomrakéta indításával fenyegetőzik | Észak-Korea úgy dönthet, hogy elindít egy atomtöltettel felszerelt rakétát, ha az Egyesült Államok nem tesz neki engedményeket - figyelmeztetett kedden egy észak-koreai tisztségviselő, miközben a nemzetközi közösségből Phenjannal szembeni szankciókra utaló újabb jelzések érkeztek, egy nappal az Észak-Korea által bejelentett sikeres kísérleti atomrobbantás után. | 2006-10-10 17:46:00 | 0 |
| Miniszteri EU-gyámság alá is került a magyar gazdaságpolitika | A magyar gazdaságpolitikát gyámság alá helyezték az Európai Unió gazdaság- és pénzügyminiszterei is, követve az Európai Bizottság szeptemberi javaslatát - vélekedik a Fidesz-KDNP-MDF néppárti delegációja. | 2006-10-10 17:28:00 | 0 |
| "A lakosság tűrőképességét már nem lehet jobban próbára tenni" | A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a 2008-tól bevezetendő általános ingatlanadóra a közteherviselés igazságosabbá tétele érdekében van szükség. Az Ingatlanosok Magyarországi Érdekképviseletének egyesületi elnöke szerint ugyanakkor egy ilyen adó leginkább az átlagos jövedelműeket sújtaná. A lakosság tűrőképességét már nem lehet jobban próbára tenni - vélekedett Mireisz Tibor. | 2006-10-10 16:33:00 | 0 |
| Tarlós István a fővárosi Fidesz frakcióvezetője | Megalakult a fővárosi közgyűlés legnagyobb frakciója, melyet a Fidesz fog képviselni az elkövetkező négy évben. A budapesti Fideszt Tarlós István fogja vezetni, helyettesei Fónagy János, György István, Ughy Attila és Csomós Miklós lettek. | 2006-10-10 16:25:00 | 0 |
| Mikola: nem lehet olyan adatokat közölni a beteg állapotáról, amelyekbe illetéktelenek betekinthetnek | Nem lehet olyan adatokat közölni a betegről, a beteg állapotáról, amelyekbe illetéktelenek betekinthetnek - jelentette ki Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa kedden az MTI-nek. | 2006-10-10 16:25:00 | 0 |
| Mennyit keres Demszky Gábor? | Várhatóan havi 873 ezer forint jövedelemre tesz szert Demszky Gábor, ha a fővárosi közgyűlés pénteken elfogadja az erről szóló előterjesztést. Egy városatya fizetése attól függően, hogy milyen többletfunkciókat vállal havi 270 ezer és 400 ezer forint között mozoghat. | 2006-10-10 16:18:00 | 0 |
| A Fidesz nem támogatja a reformnak álcázott pénzbehajtást | A válságot meg kell oldani, ez azonban a jelenlegi kormányzat elképzelései alapján nem lehetséges - szögezte le Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján. | 2006-10-10 15:51:00 | 0 |
| Demonstráció a közoktatásért | Országos szülői értekezlet címmel közös pártpolitika mentes demonstrációra hívjuk tanítványaink szüleit és kollégáinkat - írja felhívásában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. | 2006-10-10 15:43:00 | 0 |
| Holnap két távozás előtti miniszterelnök parolázik Londonban | Holnap Gyurcsány Ferenc megbeszélést folytat Tony Blairrel, majd mindketten részt vesznek és beszédet mondanak a brit parlamentben az 1956-os magyar forradalomról tartandó megemlékezésen és kiállításon. | 2006-10-10 15:28:00 | 0 |
| EP-konferencia az uniós pénzek elköltéséről | Az európai uniós pénzek elköltésének tisztaságáért száll síkra az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága, amikor az uniós források ellenőrzése terén szervezettebb és felelősségteljesebb hozzáállásra hívja fel a figyelmet. | 2006-10-10 15:06:00 | 0 |
| Kevesebb bizottság és bizottsági tag a szolnoki önkormányzatban | Eggyel kevesebb, hat helyett öt bizottság működik majd a szolnoki önkormányzatban, és a korábbinál hárommal kevesebb lesz a tagok száma is - jelentette be a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján. | 2006-10-10 14:46:00 | 0 |
| V4 miniszterelnöki csúcs Visegrádon | Megkezdődött a V4 miniszterelnöki csúcs Visegrádon, a Mátyás Király Múzeumban. A visegrádi együttműködés megalakulásának 15. évfordulóján a Duna-parti városban találkozik a négy ország miniszterelnöke: Gyurcsány Ferenc magyar, Mirek Topolánek cseh, Jaroslaw Kaczynski lengyel és Robert Fico szlovák kormányfő. A találkozó elején tüntetés volt Visegrádon Gyurcsány Ferenc ellen. | 2006-10-10 14:40:00 | 0 |
| Szöul beszüntetheti együttműködését Észak-Koreával | Dél-Korea szűkítheti vagy akár teljesen leállíthatja minden kereskedelmi kapcsolatát és gazdasági együttműködését Észak-Koreával, ha szövetségesei ilyen kéréssel fordulnak hozzá - jelentette ki kedden Szöulban Ri Dzsong Szok országegyesítési miniszter. | 2006-10-10 14:37:00 | 0 |
| Belháború és figyelemelterelés | Nincs nyugalom a koalíció háza táján - nyilatkozta Zárug Péter Farkas. A politológus szerint bármilyen megfontolás is áll a lehallgatások mögött, az Gyurcsány Ferenc malmára hajtja a vizet. - A kormánypártokon belüli kaotikus állapot a sikertelen önkormányzati választások miatt jött létre, ami természetes velejárója minden párton belül az "orra bukásnak" - mondta Somogyi Zoltán, a Political Capital igazgatója. | 2006-10-10 14:29:00 | 0 |
| Repülőgép-baleset Norvégiában | Földet érés után kigyulladt kedden Norvégiában egy repülőgép, miután kicsúszott a leszállópályáról. A gépen tartózkodó tizenhat főből három utas a tűzben meghalt a tizenhárom túlélőnek nem esett komolyabb baja. | 2006-10-10 14:25:00 | 0 |
| Az egészségügyi tárca össze-vissza beszél | Ellentmondásos hírek érkeznek az egészségügyi tárcától az adatvédelmi biztos hétfői állásfoglalását követően, amelyben Péterfalvi Attila jogellenesnek minősítette a háziorvosi adatszolgáltatást előíró kormányrendeletet. | 2006-10-10 14:15:00 | 0 |
| Megszűnik a cukorgyártás Kabán | Megszűnik a cukorgyártás a kabai cukorgyárban; az Eastern Sugar Rt. már vissza is adta a termelési-értékesítési uniós kvótát - értesült kedden az MTI. | 2006-10-10 14:13:00 | 0 |
| A gazdák az őszi munkák miatt nem tüntetnek tovább | A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége az őszi mezőgazdasági munkák miatt elnapolja legközelebbi demonstrációját. | 2006-10-10 14:08:00 | 0 |
| EU-s pénzügyminiszteri igen a konvergenciaprogramra | | 2006-10-10 14:04:00 | 0 |
| Bábeli baloldal | Azt már az ókortól kezdve megállapították okos filozófusok, hogy a világ egyik baja, hogy a szavak elveszítették eredeti jelentésüket. Az emberek mást mondanak, mint amit gondolnak, s mást cselekszenek, mint amit mondanak. A hazugsághoz mi magyarok, és persze a többi volt-szocialista országok népei különösen hozzászokhattunk. | 2006-10-10 13:50:00 | 0 |
| Hadüzenet Verheugennek | Hadat üzentek Günter Verheugennek az Európai Unió vezető tisztségviselői, miután az ipari biztos a közelmúltban élesen bírálta az uniós bürokráciát, s egyes bizottsági alkalmazottak általa túlzottnak tartott hatalmát. | 2006-10-10 13:50:00 | 0 |
| MSZP: elképzelhető a miniszterelnök-csere? | Sipos József nemcsak azzal vált híressé, hogy az MSZP Országos Választmányának szombati zárt tanácskozására beengedte a Magyar Rádió tudósítóját, hanem azzal is, hogy bírálta a megszorításokat. Az InfoRádióban most kijelentette: egy miniszterelnök-cserét is elképzelhetőnek tart. | 2006-10-10 13:40:00 | 0 |
| Zárszámadás: folytatódó hazugságok | A Fidesz-frakció nem támogatja a 2005. évi zárszámadás elfogadását - jelentette ki Tállai András keddi sajtótájékoztatóján. | 2006-10-10 13:32:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc Sólyom Lászlónak is hazudott | Sólyom László egyszer kért és kapott tájékoztatást a kormánytól a gazdaság helyzetéről: tavaly augusztus 19-én azonban a valós folyamatokat és az államháztartás tényleges helyzetét nemigen tükröző összefoglalóval lett gazdagabb. Az államfő azonban így is tudta, hogy a kormány elhallgatja az igazságot, és utólag úgy érzi, ezt még a választások előtt jelezhette volna. | 2006-10-10 12:41:00 | 0 |
| Tatabányán is hazudott az MSZP | Bencsik János polgármester a közgyűlési együttműködés küszöbfeltételének nevezte keddi sajtótájékoztatóján, hogy az MSZP városi vezetői választási kampányuk hazug állításaiért kérjenek bocsánatot Tatabánya lakosságától. | 2006-10-10 12:26:00 | 0 |
| Tuberkulózis fenyegetheti az Európai Uniót? | Akár súlyos tuberkulózis-járvány is fenyegetheti az Európai Uniót az olyan, gyógyszereknek ellenálló kórokozók miatt, amelyek Kelet-Európában és Közép-Ázsiában pusztítanak - figyelmeztetnek a Nemzetközi Vöröskereszt illetékesei. | 2006-10-10 12:25:00 | 0 |
| Együttműködés Erdélyben? | Az utóbbi hetek, napok történései azt mutatják, hogy az erdélyi magyar közösség szervezetei kimozdulni látszanak a viszonylag hosszú ideje tartó közképviseleti állóháború megmerevedett frontvonaláról - olvasható az erdélyi Krónika keddi kommentárjában. | 2006-10-10 12:05:00 | 0 |
| A 2005-ös büdzsé a jövőnket felélő költségvetés volt | Domokos László, a költségvetési bizottság fideszes tagja, a bizottságok kisebbségi véleményének előadója a 2005-ös költségvetés veszteseit vette számba, véleménye szerint ugyanis a kormány súlyos gazdasági terheket helyezett több gazdasági szektorra. | 2006-10-10 11:58:00 | 0 |
| Zárszámadás: 2005. a helybenjárás éve volt | A 2005-ös év a helybenjárás éve volt abból a szempontból, hogy az államháztartás egyensúlyi feszültségei nem csökkentek - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a szervezet zárszámadásról készült jelentését ismertetve. | 2006-10-10 11:54:00 | 0 |
| Alig költünk kutatás-fejlesztésre | Magyarország keveset költ kutatás-fejlesztésre (K+F) és innovációra - mondta Vértes András, a GKI Zrt. elnöke kedden, abból az alkalomból, hogy a Microsoft Magyarország Kft. támogatásával megjelent a Versenyképességi Évkönyv 2006. című kiadvány. | 2006-10-10 11:43:00 | 0 |
| EU: többszáz milliárd eurós adminisztrációs kiadás | Egyre nagyobb pénzügyi terhet jelent az Európai Unió vállalatainak az adminisztratív előírásoknak való megfelelés, jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari biztosa. Verheugen szerint a tervezetthez képest jelentős a lemaradás az adminisztratív eljárások egyszerűsítésében, vagyis a bürokrácia csökkentésében. | 2006-10-10 11:39:00 | 0 |
| Nem számolják újra a szavazatokat Pécsen | Mégsem számoltatja újra a szavazatokat Páva Zsolt a Fidesz pécsi polgármester-jelöltje. A politikus az október 1-i önkormányzati választáson 287 szavazattal maradt alul Tasnádi Péter MSZP-s jelölttel szemben. | 2006-10-10 11:28:00 | 0 |
| Továbbra is csökken a Fogyasztói Bizalom Index | A Fogyasztói Bizalom Index (FBI) a júniusi drasztikus visszaesés után szeptemberben is csökkent - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden az MTI-vel. | 2006-10-10 11:27:00 | 0 |
| TÖOSZ: törvény kellene az uniós forráselosztáshoz | Fejlesztéspolitikai törvényre lenne szükség az uniós források nagysága miatt - közölte a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Zombor Gábor. | 2006-10-10 11:19:00 | 0 |
| Kiosztották a Tőkés László díjat Kisvárdán | Idén is kiosztották a Tőkés László díjat és emlékérmet 2006. október 8-án Kisvárdán. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a 2006. évi Tőkés díjat a forradalomban jelentős szerepet betöltő személynek kívánták adományozni - mondta köszöntő beszédében Lengyel Szabolcs, a Tőkés Alapítvány elnöke. | 2006-10-10 11:15:00 | 0 |
| Észak-Korea még messze van még attól, hogy atomfegyverrel támadjon | Észak-Koreának a jelek szerint van már atombombája. Ám ahhoz, hogy egy ország eljusson a sikeres kísérleti atomrobbantástól a nukleáris robbanótöltetekig - és azok célba juttató eszközeiig -, bonyolult, összetett munkára van szükség. | 2006-10-10 11:10:00 | 0 |
| Megszavazták a tandíjat | Ismét megszavazta a tandíjat a parlament kormánypárti többsége. A felsőoktatási törvény módosításáról tegnap azért kellett ismét döntést hoznia az országgyűlésnek, mert a jogszabály egyik, a gazdasági tanácsról szóló passzusát az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tartotta. | 2006-10-10 11:00:00 | 0 |
| Al-Kaida terrorista akadt horogra Németországban? | Állítólagos al-Kaida terroristát vettek őrizetbe kedden Németországban - közölte a karlsruhei szövetségi ügyészség. | 2006-10-10 10:49:00 | 0 |
| A Mol is terjeszkedik | A Mol Nyrt. október 9-én adásvételi szerződést írt alá a North-West Oil Group (NWOG) orosz céggel az NWOG-Mol olajkutató projektvállalat 100 százalékának megvásárlásáról 15,5 millió dollárért - közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. | 2006-10-10 10:38:00 | 0 |
| Az észak-koreai rezsim saját halálos ítéletét írta alá? | A keddi ázsiai sajtó egyöntetűen elítélte az előző napi észak-koreai nukleáris kísérletet, egyes lapok szerint a phenjani rendszer ezzel aláírta saját halálos ítéletét. | 2006-10-10 10:25:00 | 0 |
| Ma döntenek a magyar konvergenciaprogramról | Ma dönt a magyar konvergenciaprogramról a Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa. Az Európai Bizottság két hete elfogadott javaslata kerül a testület elé, amit a tagállamok legalább kétharmadának kell igennel szavaznia az elfogadáshoz. | 2006-10-10 10:21:00 | 0 |
| Botrányország | Botrányország helyett tegnap is "normális Magyarországot" szeretett volna megvalósítani Herényi Károly, az Új Jobboldal mérlegnyelvű párt frakcióvezetője az Országgyűlésben. Az MDF-esek igencsak rosszul érezhették magukat a parlamenti patkóban, Boross Péter például, valahányszor ráment a kamera, a fejét fogta. | 2006-10-10 10:15:00 | 0 |
| Szaporodnak a zavargások kapcsán hozott megtorló ítéletek | Eddig huszonöt személy ellen hozott ítéletet a bíróság a Magyar Televízió ostroma alatt és az azt követő utcai összecsapásokban elkövetett cselekmények ügyében. A legsúlyosabb ítéletek felfegyverkezve elkövetett csoportos, hivatalos személy elleni erőszak vádjával születtek, többnyire huszonéves fiatalokkal szemben, és több év börtönbüntetéssel is járhatnak. | 2006-10-10 10:11:00 | 0 |
| Juhász: Árulás! | Alapos vizsgálatot és szigorú döntést vár a párt etikai bizottságától a kiszivárgott beszédek ügyében az MSZP alelnöke. Juhász Ferenc a Magyar Televízió reggeli műsorában kedden már-már árulásnak nevezte, hogy Sipos József bevitte a Magyar Rádió riporterét az MSZP zárt választmányi ülésére. A politikus szerint a pártban szigorú döntésre van igény. | 2006-10-10 10:04:00 | 0 |
| Megmarad a helyi iparűzési adó | A HírTV birtokába került anyag szerint az ingatlanadó bevezetése mellett a Pénzügyminisztérium megtartaná a helyi iparűzési adót is, jóllehet korábban még azt hangoztatták: az ingatlanadó a megszűnő iparűzési adót pótolhatná. | 2006-10-10 09:53:00 | 0 |
| Phenjan kész tárgyalni? | Egy észak-koreai illetékes szerint Phenjan kész bármikor feladni nukleáris programját és visszatérni a pekingi hatoldalú tárgyalásokhoz, ha Washington is megfelelő lépéseket tesz - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség. | 2006-10-10 09:41:00 | 0 |
| Válogatás nélküli, durva intézkedések a békés járókelőkkel szemben | | 2006-10-10 09:32:00 | 0 |
| Horn: sor kerülhet egy "új fordulatra"? | Horn Gyula volt kormányfő szerint a jelenlegi "zivataros" helyzetben szakértői szintű megbeszéléseket kell kezdenie a pártoknak arról, hogy hogyan lehet megvalósítani azokat a célokat, amelyekben lényegében egyetértenek. A szocialista politikus erről a Magyar Televízió egyik reggeli műsorában beszélt kedden. | 2006-10-10 09:25:00 | 0 |
| Kína is szankcionálná Észak-Koreát? | Az észak-koreai nukleáris programról folyó hatoldalú pekingi tárgyalásokon részt vevő dél-koreai küldöttség vezetője szerint Kína nem ellenzi már az ENSZ-szankciókat Észak-Korea ellen. | 2006-10-10 09:23:00 | 0 |
| Év végéig félezer mentőst bocsátanak el | Október közepén 150 ember munkaviszonya szűnik meg az Országos Mentőszolgálatnál, 39 betegszállító autó áll le, illetve kerül át a magánmentőkhöz. Az intézkedés része annak az augusztusban bejelentett szervezeti átalakításnak, amely szerint a betegszállítási feladatok fokozatosan átkerülnek a magán-betegszállító cégekhez - írja a Népszabadság. | 2006-10-10 09:18:00 | 0 |
| Tovább nőtt a hiány | További 70,2 milliárd forinttal nőtt az államháztartás hiánya szeptemberben, így az első kilenc hónapban felgyülemlett deficit elérte az 1457,2 milliárd forintot - tette közzé tegnap a pénzügyminisztérium. | 2006-10-10 09:08:00 | 0 |
| Japán további pénzügyi szankciókat helyezett kilátásba | Japán fontolóra vette, hogy további pénzügyi szankciókat vet ki Észak-Koreára a kísérleti atomrobbantás miatt, de katonai jellegű büntetőintézkedések bevezetését sem tartotta kizártnak. | 2006-10-10 09:07:00 | 0 |
| Drezdában találkozik Putyin és Merkel | A német-orosz fórum keretében Drezdában találkozik kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár: a két ország európai felelősségét tekintik át a Szentpétervári Párbeszéd elnevezésű találkozón, de világpolitikai problémák, így az észak-koreai és az iráni nukleáris program, illetve az energiahordozók és más gazdasági problémák is terítékre kerülnek megbeszéléseiken. | 2006-10-10 08:58:00 | 0 |
| Több ezer közszolga az utcán | Lassan véget érnek a minisztériumi elbocsátások első hulláma, szeptember végéig 1767 dolgozó távozását jelentették be csoportos létszámcsökkentés keretén belül a fővárosi munkaügyi központhoz. | 2006-10-10 08:43:00 | 0 |
| A Lamperth-ügy, és ami mögötte van | A Lamperth-ügy tovább nehezíti a racionális és konszenzusos fejlesztési forráselosztást. Ennek csak egyetlen vesztese lehet: Magyarország - vélik szakértők. | 2006-10-10 08:28:00 | 0 |
| Senkit nem kímél az ingatlanadó | Minden ingatlant megadóztat a kormány 2008-tól - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került pénzügyminisztériumi tervezetből. | 2006-10-10 08:27:00 | 0 |
| Eladás előtt: önállósul a MÁV személyszállító üzletága | A Népszabadság úgy tudja, a közlekedési társaság tulajdonosi tanácsa már a héten életre hívhatja a Szevasz (Személyszállító Vasúti Szolgáltató) Zrt.-t, amely a szükséges engedélyek megszerzése után, április 1-jével venné át a feladatokat. | 2006-10-10 08:22:00 | 0 |
| Tasnádi Péter ellen újabb per kezdődik | Újabb büntetőper kezdődik ma Tasnádi Péter ellen erőszakos bűncselekmények vádjával a Fővárosi Bíróságon. | 2006-10-10 08:06:00 | 0 |
| Dübörög az infláció: már 5,2 százalék! | Szeptemberben nagyot ugrott az infláció az elemzők szerint: az augusztusi, egy évre visszatekintő 3,5 százalék után az első őszi hónap 5,2 százalékot hozott. Az árindex múlt havi gyors növekedése mögött jórészt az áfa, valamint a hatósági árak növekedése áll, s más felfelé mutató kockázatokra is felhívták a figyelmet a szakértők. | 2006-10-10 08:05:00 | 0 |
| A Várban lesz a jövő héten a tandíjtüntetés | A budavári Dísz térre szervezi október 19-i tandíjellenes tüntetését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Schöberl Márton, az érdekvédő szervezet elnökségi tagja lapunknak azt mondta, a helyszínválasztással a praktikus szempontok mellett azt is ki akarják fejezni, hogy demonstrációjukat pártpolitika-mentesre tervezik. | 2006-10-10 07:58:00 | 0 |
| Újabb lövöldözés egy amerikai iskolában | Néhány hét alatt immár ötödször dördültek el lövések egy amerikai iskolában. A hétfői esetnél senki sem sérült meg. | 2006-10-10 07:49:00 | 0 |
| Súlyos buszbaleset Guatemalában | Szakadékba zuhant egy távolsági busz Guatemalában, a balesetben negyvenketten életüket vesztették. | 2006-10-10 07:39:00 | 0 |
| Három lakáshitel közül ma már csak egyet támogatnak | Drámaian lecsökkent az év első nyolc hónapjában az államilag támogatott hitelek aránya. Míg 2005-ben 25 ezren tudtak állami segítséggel új lakást vásárolni, addig tavaly már csak 19 ezer vásárlónak jutott támogatott hitel, idén augusztusig pedig kevesebb mint 10 ezer szerződő jutott támogatott kölcsönhöz. | 2006-10-10 07:24:00 | 0 |
| Francia-török vita az örmény népirtás kapcsán | Törökország hétfőn felszólította az Európai Uniót (EU), hogy ellenezze azt a parlamenti jóváhagyásra váró francia törvényt, amely büntetné az oszmán birodalomban az első világháború idején az örmény népesség körében véghezvitt népirtás tagadását. | 2006-10-10 07:15:00 | 0 |
| Azonnali hatállyal felmentették Siófok rendőrkapitányát | Azonnali hatállyal felmentették hétfőn Szigeti László alezredest, Siófok rendőrkapitányát - közölte hétfőn este a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. | 2006-10-09 21:23:00 | 0 |
| Lemondott az MDF pécsi elnöke | Az MDF önkormányzati választáson mutatott gyenge szereplése miatt lemondott posztjáról Várbíró Péter, a párt pécsi elnöke hétfőn. Ezt a politikus közölte az MTI-vel. | 2006-10-09 21:21:00 | 0 |
| Lemondott a kiszivárogtató | Lemond az MSZP álasztmányi tagságáról és a társadalompolitikai tagozat ügyvivői tisztségéről Sipos József, aki szombaton egy újságírót bevitt a párt választmányának zárt ülésére. Ezt maga az érintett közölte hétfőn este az MTI-vel. | 2006-10-09 21:19:00 | 0 |
| Gyurcsány nem meneszti Lamperth Mónikát | Danks Emese kormányszóvivő cáfolta hétfőn a Magyar Nemzet online értesülését, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét folyamán meneszteni fogja Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert. | 2006-10-09 19:10:00 | 0 |
| Kövér: "Lett-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna?" | Kövér László kifejtette: mély és egyre mélyülő válságban van Magyarország. A Fidesz választmányi elnöke erről a Kossuth téri kormányellenes gyűlésen beszélt hétfőn Budapesten. | 2006-10-09 19:05:00 | 1 |
| Tucatnyi halott egy bagdadi piactéri robbanásban | Legkevesebb tizenhárman meghaltak hétfőn egy zsúfolt bagdadi piactéren történt autóbombás merényletben - közölte az iraki főváros rendőrsége. | 2006-10-09 18:41:00 | 0 |
| Kovács Tamás a legfőbb ügyész | Legfőbb ügyésszé választotta az Országgyűlés Kovács Tamás katonai főügyészt hétfőn Budapesten. A leadott szavazatok közül kilenc érvénytelen volt. | 2006-10-09 18:35:00 | 0 |
| Miskolcon és Sárospatakon tüntetnek | A korábbi információtól eltérően már hétfőtől tüntetnek a borsodi megyeszékhelyen, este hattól két órán át, valamin Sárospatakon, ahol egész hónapra bejelentették a demonstrációt - mondta az MTI-nek a rendőrség hétfőn. | 2006-10-09 17:34:00 | 0 |
| Nyakó bocsánatkéréssel tartozik | A szocialista párt ugyanott folytatja, ahol az őszödi beszéd után állítólag abbahagyta - reagált Szijjártó Péter a hétvégi szocialista választmányi ülésen elhangzottakra. | 2006-10-09 16:39:00 | 0 |
| Keresztény értelmiségiek Gyurcsány távozását követelik | A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) a 2006. október 6-i küldöttgyűlésén a következő nyilatkozatot teszi: Ahol nincs igazság, ott a szabadság elveszti alapjait, és ahol a szabadság elveszti alapjait, ott megnyílik az út az önkénynek! | 2006-10-09 16:07:00 | 0 |
| Tatán egész héten tüntetnek | Tatán, a Haranglábnál erre a hétre is területfoglalási engedélyt kértek a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő békés demonstráció résztvevői - mondta el a tüntetés szervezője hétfőn az MTI-nek; a MAGOSZ komáromi félpályás útlezárását hétfőn viszont már nem tartották meg. | 2006-10-09 16:04:00 | 0 |
| Gyorshír: Élőben közvetítjük a hétfői nagygyűlést | | 2006-10-09 15:57:00 | 0 |
| Hiller bocsánatot kér, ha... | Önök az országgyűlési választásokat megelőzően azt ígérték, nem lesz általános tandíj-kötelezettség a felsőoktatásban. Sőt, mindezt törvénybe is iktatták. Azóta kiderült: hazudtak - fogalmazott interpellációjában Pokorni Zoltán. | 2006-10-09 15:50:00 | 0 |
| Reformnak álcázott kiszámítható rombolás? | "Reformnak álcázott kiszámítható rombolás?" címmel nyújtott be interpellációt Molnár Lajos egészségügyi miniszternek Pesti Imre. | 2006-10-09 15:48:00 | 0 |
| Kiss Péter legalább nem hazudott | Kérem, válaszoljon őszintén, mennyivel kell többet fizetnie a nem gazdag, nem jómódú, átlagos vagy alacsony jövedelmű családoknak jövőre? Konkrét összeget várnak az érintettek - közölte interpellációjában Bánki Erik. | 2006-10-09 15:37:00 | 0 |
| Szétverik a biztonságos gyógyszerellátást | Kinek fűződik érdeke ahhoz, hogy a liberalizáció nyomán megnyíló új lehetőséggel élve
tulajdonosi pozíciókhoz jusson azon a piacon, ahol eddig a nemzeti és szakmai kézben lévő
gyógyszertárak kimagaslóan jó színvonalon látták el a feladataikat? - kérdezte interpellációjában Mikola István. | 2006-10-09 15:14:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc meneszti Lamperth Mónikát? | Az MSZP-ből származó értesüléseink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét folyamán meneszti Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert. | 2006-10-09 14:41:00 | 0 |
| Megtalálták a kiszivárogtatót? | Az Index információi szerint az MSZP választmány belső vizsgálata során megtalálták azt a testületi tagot, aki segített a Magyar Rádió riporterének a szombati zárt ülésre való bejutásban. Sipos József segítségével Gyurcsány és Hiller kivételével valamennyi beszédről készült felvétel. | 2006-10-09 14:37:00 | 0 |
| Mónika Show után Mónika botrány | Miközben hallottuk itt Házban ma is néhányszor, hogy a kormány felelős képviselői az együttműködés szükségességéről, az együttgondolkodásról, bizottsági munkáról beszélnek, közben váratlanul a legbrutálisabban kiderül, hogy erről szó sincs, a kettősbeszéd él tovább - jelentette ki Kósa Lajos. | 2006-10-09 14:32:00 | 1 |
| Szocialista volt a "Fidesz-maffiózó" | Az Index információi szerint az MSZP választmány belső vizsgálata során megtalálták azt a testületi tagot, aki segített a Magyar Rádió riporterének a szombati zárt ülésre való bejutásban. Sipos József segítségével Gyurcsány és Hiller kivételével valamennyi beszédről készült felvétel. | 2006-10-09 14:32:00 | 0 |
| Zombor Gábor fehér könyvet készíttet Kecskemét pénzügyi helyzetéről | Az önkormányzat átvétele után fehér könyv készül, mely tartalmazza a város pénzügyi helyzetét és a beruházások állását, a választási kampány során tett ígéretének megfelelően - közölte Zombor Gábor, Kecskemét fideszes polgármestere hétfőn, miután átvette az önkormányzat okmányait. | 2006-10-09 14:29:00 | 0 |
| MUK, MUOSZ: nem etikátlan a felvételek közzé tétele | A legnagyobb magyar újságíró szervezetek szerint nem etikátlan a zárt ülésen készült felvételek nyilvánosságra hozatala. | 2006-10-09 14:22:00 | 0 |
| Sütő András emlékét idézték fel a romániai magyar lapok | Könnyű álmot ígértek Sütő Andrásnak - ilyen és ehhez hasonló címekkel tudósítottak hétfőn a romániai magyar lapok az erdélyi író temetéséről. | 2006-10-09 14:11:00 | 0 |
| Simon szerint el sem hangzott, ami a felvételen van | Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke tagadja, hogy elhangzott volna bármi a hét végi ülésükön a koalíciós együttműködéssel kapcsolatban. A politikus szerint Lamperth sem azt mondta, ami nyilvánosságra került az ülésről, hanem éppen az ellenkezőjét. | 2006-10-09 13:50:00 | 0 |
| Kuncze: Szekeres Timur és csapatától sem tudná megvédeni az országot | Az SZDSZ elnöke gúnyosan reagált arra a hírre, miszerint Szekeres Imre újragondoltatná a szocialistákkal a koalíciós viszonyokat. | 2006-10-09 13:38:00 | 0 |
| A Fidesz és a KDNP is támogatja a legfőbbügyész-jelöltet | Az MSZP, a Fidesz és a KDNP képviselő-csoportja támogatni fogja Kovács Tamás legfőbb ügyésszé történő megválasztását - jelentették be a jelenlévő frakciók képviselői az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén. | 2006-10-09 13:21:00 | 0 |
| Az EU élesen elítélte az észak-koreai nukleáris kísérletet | Elfogadhatatlannak nevezte hétfőn az Európai Unió (EU) soros, finn elnöksége az észak-koreai kísérleti nukleáris robbantást, és kijelentette: a nemzetközi közösséggel együttműködve megfelelő választ keres erre a "provokatív cselekedetre". | 2006-10-09 12:42:00 | 0 |
| Újabb hangfelvétel: Szekeres az utcára vinné a politikát és lecserélné az SZDSZ-t az MDF-re? | Az MSZP-nek újra kell fogalmaznia kapcsolatát a szabad demokraták pártjához, mivel az SZDSZ elvesztette országos jelentőségét, és újra kell fogalmaznia kapcsolatát az MDF-hez is - derül ki abból az eredeti hangkazettából, amelyhez a Magyar Rádió hozzájutott. | 2006-10-09 12:27:00 | 1 |
| Jánosi: Komoly bajok vannak, a kormány egyedül maradt | Jánosi György úgy véli, az önkormányzati választás eredményei is jelzik, hogy nagyon komoly bajok vannak, a kormány egyedül maradt, a pártnak pedig már csak a kontúrjai vannak meg. A szocialista politikus szerint ez a helyzet elkerülhető lett volna, ha működik a pártkontroll. | 2006-10-09 11:54:00 | 0 |
| Oroszország: Észak-Korea térjen vissza az atomsorompó-rendszerbe | Oroszország az atomsorompó-rendszerbe való visszatérésre szólította fel Észak-Koreát, s egyben mérsékletre intett minden érintett államot, miután Phenjan kísérleti atomrobbantást hajtott végre. | 2006-10-09 11:52:00 | 0 |
| Egészségügyi reform: csökkenhet a közgyógykeret | A patikusok továbbra is tiltakoznak a gyógyszerkereskedelem liberalizációja ellen. A mintegy 300 oldalas törvénytervezetet továbbra sem lehet részleteiben ismerni, de folyosói pletykák szerint csökkenhet a közgyógykeret, és liberalizálnák a vény nélküli készítmények árrését. | 2006-10-09 11:34:00 | 0 |
| A Fidesz és a KDNP kivonul, ha Gyurcsány szerepel a parlamentben | Navracsics Tibor és Semjén Zsolt bejelentette, hogy az elmúlt időszak történéseinek ismeretében a Fidesz és a KDNP frakciók az elkövetkező időszakban nem vesznek részt a parlament munkájában, ha Gyurcsány Ferenc bármilyen módon felszólal. | 2006-10-09 11:33:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc meneszti Lamperth Mónikát? | Az MSZP-ből származó értesülések szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét folyamán meneszti Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert. | 2006-10-09 11:30:00 | 0 |
| Magyar Önkormányzatok Szövetsége elítélte Lamperth kijelentéseit | A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja az önkormányzatokért felelős miniszter azon kijelentését, hogy olyan javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban - közölte Gémesi György elnök hétfőn az MTI-vel. | 2006-10-09 11:25:00 | 0 |
| Október 9. - elkezdjük felfalni a Földet | Sötét nap október 9. a Föld számára - ezen az őszi napon kezd el ugyanis az emberiség hitelből élni, már ami a bolygó ökológiai forrásait illeti. A környezetvédők régóta figyelmeztetnek arra, hogy az emberiség túlhasználja a természeti forrásokat, és régóta sürgetik a fenntartható fejlődést. Egy brit kutatóintézet azonban most ki is számolta: az idén október 9-én kezdi el "felfalni a földet az emberiség". | 2006-10-09 11:18:00 | 0 |
| Kuncze nem jön izgalomba, ha a szocialisták támadják | A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke szerint elképzelhető, hogy az MSZP választmányi ülésén elhangzottak teljes szövegében lesznek olyan részek is, amelyek a Szabad Demokraták Szövetségét támadják. Kuncze Gábor a közszolgálati televízióban kijelentette: "semmi különös" nincs az elhangzottakban. | 2006-10-09 11:11:00 | 0 |
| Bod Péter Ákos: a pénzügyminiszter hitelessége kérdéses | A volt jegybankelnök, a Corvinus Egyetem tanára szerint Veres János pénzügyminiszter hitelessége megkérdőjelezhető - ez a kormányfő balatonőszödi beszédéből következik. Bod Péter Ákos szerint a jövő évi költségvetés felpuhulhat, melynek eredménye az újabb brüsszeli intő lehet. | 2006-10-09 10:45:00 | 0 |
| Nagy sikert aratott a Munkácsy-kiállítás | Több mint ötvenezren látták az október nyolcadikán bezárt Munkácsy-kiállítást Békéscsabán - tájékoztatta az MTI-t a Békés megyei Munkácsy Mihály Múzeum helyettes vezetője hétfőn. | 2006-10-09 10:34:00 | 0 |
| Európai hatalmak is elítélik Észak-Koreát | Nagy-Britannia és Spanyolország is elítélte hétfőn az észak-koreai nukleáris kísérletet. Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter határozott választ vár a nemzetek közösségétől. Éles hangú nyilatkozatban ítélte el az észak-koreai nukleáris kísérletet a német külügyminisztérium hétfőn. | 2006-10-09 10:15:00 | 0 |
| Jeszenszky Géza: Büszkeség és balítélet | Jane Austin angol írónő regényének címét a mai magyar politikai helyzet jellemzésére veszem kölcsön. Az önzés, a személyes hiúság, a ragaszkodás egy tisztséghez, valamint az országot megbénító megosztottság, történelmünk során nagyban hozzájárult a balsorshoz, a tragédiákhoz. | 2006-10-09 10:06:00 | 0 |
| Lövöldözés Pest megyében | Egy ember súlyos, három könnyű sérülést szenvedett vasárnap éjjel Pest megyében az 5-ös számú főút mentén, ahol két csoport tagjai lövöldözésbe, illetve verekedésbe keveredtek egymással. | 2006-10-09 10:06:00 | 0 |
| Megsemmisítették a kékedi választás eredményét | Megsemmisítette a kékedi önkormányzati választások eredményét a miskolci területi választási bizottság, ezért valószínűleg meg kell ismételni a szavazást. A döntés még nem jogerős. | 2006-10-09 09:57:00 | 0 |
| Továbbra is Csányi Sándor a leggazdagabb | Továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vezeti a leggazdagobb magyarok listáját. Vagyona becslések szerint 90 milliárd forint - derül ki a Magyar Hírlap kiadványából. Ebből megtudhatjuk, hogy 20 százalékkal növekedett Demján Sándor vagyona egy év alatt, míg Leisztinger Tamásé 13 milliárd forinttal. Az idén 3,7 milliárd forinttal lehetett bekerülni a listára. | 2006-10-09 09:48:00 | 0 |
| Ötvenmilliárdról szól a Lamperth-botrány | Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket, ezúttal Lamperth Mónika előadása került nyilvánosságra. A miniszter kijelentette, a területfejlesztési törvény napirenden lévő módosításában a kormánypárti politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot adnak a regionális területfejlesztési tanácsokban. | 2006-10-09 09:40:00 | 0 |
| Kuncze és a közösségépítő tréningek | | 2006-10-09 09:35:00 | 0 |
| Hiller: az MSZP nem cserél koalíciós partnert! | Maffiamódszerről nincs szó, a teremből kiküldött újságírók egyike segítséggel vagy anélkül visszatért a szocialisták hétvégi választmányi gyűlésére, és így készülhetett a Lamperth Mónika mondatait is rögzítő, álítólag háromórás hangfelvétel - mondta Hiller István Nap-keltében. | 2006-10-09 09:25:00 | 0 |
| Rosszul sült el az iraki rendőrök lakomája | Több száz rendőr szorult orvosi ápolásra vasárnap este Irakban, miután mérgezéses tünetek léptek föl náluk a napi koplalást követő esti lakoma után - közölte az iraki belügyminisztérium. | 2006-10-09 09:21:00 | 0 |
| A tömegautók nem, a luxusautók viszont jól fogynak | A NAPI Gazdaság összesítése szerint nem fordult meg a tendencia és a harmadik negyedévben is szűkült a hazai újautó-piac. A prémium- és a luxusautó-szegmens ugyanakkor további növekedést mutatott. Ezt a csoportot láthatóan nem érinti a megszorítás. | 2006-10-09 09:11:00 | 0 |
| Az USA a BT azonnali közbelépését sürgette | A Fehér Ház elítélte hétfőn a bejelentett észak-koreai nukleáris kísérletet és az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali közbelépését sürgette. | 2006-10-09 09:07:00 | 0 |
| Megdöbbentő: a tüntetőket fenyegeti az NBH | Megdöbbentő közleményt adott ki a Nemzetbiztonsági Hivatal. A dokumentum békés tüntetőket fenyeget azzal, hogy különböző államellenes cselekményekért börtönbe kerülhetnek. | 2006-10-09 08:57:00 | 0 |
| Magas kockázatú a konvergenciaprogram | A Bloomberg hírügynökség által közzétett hír szerint magas kockázattal teljesíthetőként fogadják el holnap az uniós pénzügyminiszterek a magyar konvergenciaprogramot. Joaquín Almunia pénzügyi biztos figyelmeztetett: a helyzet "nagyon súlyos", sok a kérdőjel a megvalósíthatóság körül. | 2006-10-09 08:53:00 | 0 |
| Dél-Korea "kemény választ" ígér | Dél-Korea "kemény választ" fog adni az Észak-Korea által állítólag végrehajtott kísérleti atomrobbantásra - jelentette ki hétfőn Szöulban a dél-koreai elnök szóvivője. A szöuli kormány már fel is függesztette egy segélyszállítmány útnak indítását. | 2006-10-09 08:47:00 | 0 |
| Időközi választást is tarthatnak Heves megyében | Továbbra sincs megegyezés Heves megye önkormányzatának irányítása ügyében, ugyanis a húsz-húsz listás mandátumot szerzett MSZP és Fidesz hét végi tárgyalásai ismét kudarcba fulladtak. Miután a Fidesz kilencszáznegyvennel több szavazatot kapott, így a jó erkölcs alapján Herman Istvánnak kellene váltania a szocialista Sós Tamást a közgyűlési elnöki székben. | 2006-10-09 08:37:00 | 0 |
| Kína megerősítette és elítélte az észak-koreai nukleáris kísérletet | Az Új-Kína hírügynökség bejelentésében a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség közleményére hivatkozott. Ezt követően tették közzé az állami televízióban a pekingi külügyminisztérium elítélő nyilatkozatát, mely szerint Kína "határozottan ellenzi" az atomkísérletet és reméli, hogy Észak-Korea visszatér a kínai fővárosban folyó hatoldalú tárgyalásokhoz. | 2006-10-09 08:29:00 | 0 |
| Ma szavaznak a legfőbb ügyész-jelöltről | Ma várhatóan legfőbb ügyésszé választja az Országgyűlés az államfő jelöltjét, Kovács Tamás katonai főügyészt, legfőbb ügyész-helyettest. | 2006-10-09 08:21:00 | 0 |
| Pesszimista a lakosság az ország gazdasági helyzetét illetően | Pesszimistább lett az emberek véleménye az ország várható gazdasági helyzetéről valamint saját várható pénzügyi helyzetükről. Az index utoljára 1995 novemberében mutatott ilyen alacsony értéket - derül ki a GKI által készített felmérésből. Bár a fogyasztói bizalmi index értéke csökkenést mutat, az üzleti várakozásoké nőtt. | 2006-10-09 08:18:00 | 0 |
| A földrengési adatok bizonyítják az atomrobbantás tényét | Howard ausztrál kormányfő szerint földrengési adatok erősítették meg az észak-koreai kísérletet. Amerikai kutatóintézetek is észlelték a földmozgást Észak-Korea területén a bejelentett atomrobbantás idején. Egy orosz védelmi illetékes megerősítette hétfőn az észak-koreai atomrobbantás tényét. | 2006-10-09 08:16:00 | 0 |
| Mélyrepülésben... | A Pénzügyminisztérium szeptemberre 142,7 milliárd forint államháztartási hiányt vár pénzforgalmi szemléletben, önkormányzatok nélkül. Az első kilenc hónapra a prognózis 1.529,7 milliárd forint deficittel számol. | 2006-10-09 08:13:00 | 0 |
| A grúz elnök kész bármikor találkozni az orosz államfővel | A grúz elnök vasárnap egy televíziós műsorban késznek mondta magát arra, hogy bármikor találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, elsimítandó a Grúzia és Oroszország között kialakult diplomáciai válságot. | 2006-10-09 08:11:00 | 0 |
| Mindig fölfeslik | Folytatjuk a kormányzást, ám nem ugyanúgy, mint eddig - fogadkozott pénteken Gyurcsány Ferenc a parlamentben, mielőtt (tettes)társaival együtt bizalmat szavazott magának egy ízléstelen színjáték befejezéseként. | 2006-10-09 08:07:00 | 0 |
| Riadókészültség Dél-Koreában | Riadókészültségbe helyezték az észak-koreai kísérleti atomrobbantás hírére hétfőn valamennyi dél-koreai haderőt - jelentette be az ország vezérkari főnöke. Abe japán kormányfő "megbocsáthatatlannak" nevezte az észak-koreai nukleáris kísérletet. | 2006-10-09 07:59:00 | 0 |
| Harc a pozíciókért, balliberális belháború | Késhegyig menő vitákat, a szűkülő pozíciókért vívott hatalmi harcot hozta az MSZP és az SZDSZ számára az egy héttel ezelőtti önkormányzati választás. A pénteken megalakuló Fővárosi Közgyűlés minimálisra csökkent koalíciós többségének törékenységét fokozhatja sértett politikusainak növekvő száma. | 2006-10-09 07:52:00 | 0 |
| Belgiumi választások: itt is visszaesett a baloldal | Önkormányzati választásokat tartottak vasárnap Belgiumban, s az első részeredmények alapján úgy tűnik, hogy a központi kormány vezető pártjai, azaz a vallon szocialisták és a flamand liberálisok egyaránt teret veszítettek. | 2006-10-09 07:42:00 | 0 |
| Több középiskolában megtiltották a tüntetésen való részvételt | Több középiskola diákjai is jelezték az oktatási jogok biztosának, hogy osztályfőnökük megtiltotta nekik a tandíjellenes tüntetésen való részvételt. Aáry-Tamás Lajos szerint ehhez a tanároknak nincs joguk. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elkeserítőnek tartja, hogy ez ma Magyarországon megtörténhet. | 2006-10-09 07:34:00 | 0 |
| Phenjan kísérleti atomrobbantást hajtott végre | Észak-Korea sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre - közölte hétfőn a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. | 2006-10-09 07:25:00 | 0 |
| Kiutasítottak Litvániából egy orosz diplomatát | Kiutasítottak Litvániából vasárnap egy orosz diplomatát, akit kémkedéssel vádoltak - közölték nem hivatalos források Vilniusban. | 2006-10-09 07:19:00 | 0 |
| Letartóztattak egy rendszerbíráló vallási vezetőt Iránban | Letartóztattak egy rendszerbíráló vallási vezetőt Iránban, miután a hívei összecsaptak a rendőrséggel Teheránban - jelentette vasárnap a helyi sajtó. | 2006-10-09 07:16:00 | 0 |
| Meglepetés: Lamperth tagad | Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint önkényesen megvágott, illegálisan készített az a hangfelvétel, amelyet vasárnap hozott nyilvánosságra a rádió az MSZP országos választmányán elmondott beszédéből idézve. | 2006-10-08 21:13:00 | 0 |
| Bayer Zsolt: Gyurcsány Ferenc bűzlik | Ha ezt eltűrjük, akkor felejtsük el Petőfit is, az aradi tizenhármat, 1956-ot, felejtsünk el mindent. Ha ezt eltűrjük, akkor Dante poklának legsötétebb bugyrában nem a hazug politikusok szenvednek, hanem majd mi kerülünk oda valamennyien - mondta Bayer Zsolt a Kossuth téren összegyűlt több tízezer ember előtt, a Fidesz tüntetéssorozatának harmadik napján. | 2006-10-08 20:08:00 | 1 |
| A Fidesz minden kapcsolatot megszakít Gyurcsánnyal | Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a belpolitikából - szögezte le a Kossuth téren Navracsics Tibor mintegy ötvenezer békés demonstráló előtt. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: ma kiderült, hogy a kormányfő ismét hazudott, amikor azt állította, hogy pártállástól függetlenül együttműködésre fognak törekedni az önkormányzatokkal. | 2006-10-08 18:40:00 | 1 |
| Szó sincs maffiamódszerekről | "Normális oknyomozó újságírói eljárással" jutott a Magyar Rádió birtokába az a hangfelvétel, amely Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszternek az MSZP szombati országos választmányának ülésén, zárt ajtók mögött elmondott beszédét tartalmazza - közölte Sztankóczy András, a Magyar Rádió Aktuális szerkesztőségének vezetője az MTI érdeklődésére. | 2006-10-08 18:17:00 | 0 |
| Népszavazást akar az autonómiáról a Székely Nemzeti Tanács | Székely Nemzetgyűlés összehívásáról döntött és a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását szorgalmazta a Székely Nemzeti Tanács hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén. | 2006-10-08 17:42:00 | 0 |
| Ötvenezren a Kossuth téren | | 2006-10-08 17:32:00 | 0 |
| Nyakó a Lamperth-botrányról | | 2006-10-08 17:05:00 | 0 |
| Több mint negyven kötet 56-ról | Több mint negyven kötet jelent, illetve jelenik meg állami támogatással az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. Irodalmi naplók, interjúkötetek emlékeznek az 50 évvel ezelőtti eseményekre. | 2006-10-08 16:17:00 | 0 |
| Konzervatív győzelem Lettországban | Az eddigi miniszterelnök konzervatív Néppártja nyerte a lettországi parlamenti választásokat. A rigai választási bizottság honlapja szerint, a Néppárt majdnem 20 százalékot kapott, míg a szintén jobboldali, de ellenzéki Új Idő párt a szavazatok 16,5 százalékát szerezte meg. | 2006-10-08 15:58:00 | 0 |
| Gazdatüntetés Hajdú-Biharban | Hajdú-Bihar megye négy településén tüntettek félpályás útlezárással a gazdák pénteken: Berettyóújfaluban, Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben és Püspökladányban. | 2006-10-08 15:43:00 | 0 |
| A baráti országokat veszélyeztetné leginkább az atomkísérlet | Ha Észak-Korea végrehajtja nukleáris kísérletét, a szomszédos országok csak abban reménykedhetnek, hogy a technológia működik. Egy meghibásodás halálos sugárzó anyagokkal szórhatja tele Északkelet-Ázsiát - figyelmeztettek japán és dél-koreai szakértők. | 2006-10-08 14:17:00 | 0 |
| Meggyilkolták a kormányt bíráló újságírót | Lakóházának liftjében találták meg Moszkvában egy orosz újságírónő holttestét. Anna Politkovszkaja írásaiban élesen bírálta a Kremlt és a csecsen háborút. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint meggyilkolása összefügg újságírói tevékenységével. | 2006-10-08 13:46:00 | 0 |
| A különadónál nem értelmezhető az elhatárolt veszteség | A 2006. szeptember 1-jén hatályba lépett, az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvény sem a korrekciós tételek körében, sem egyéb vonatkozásban nem rendelkezik veszteség elhatárolásáról, elhatárolt veszteség leírásáról - hívja fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett tájékoztatójában. | 2006-10-08 13:32:00 | 0 |
| A szocialista választmányi elnök kénytelen volt helyesbíteni | Az MSZP választmányi elnöke néhány órán belül önmagát volt kénytelen helyesbíteni a balatonőszödi felvétellel kapcsolatban. | 2006-10-08 12:56:00 | 0 |
| Lamperth: tudjuk a dolgunkat | | 2006-10-08 12:44:00 | 0 |
| Újabb hangfelvétel: Lamperth a fejlesztési pénzek elosztásáról | Egy újabb hangfelvétel tanúsága szerint a szocialista önkormányzati miniszter azt ígérte, hogy a területfejlesztési törvény módosításakor olyan javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, amely a kormánypárti politikusoknak jó lehetőséget ad a regionális területfejlesztési tanácsban. | 2006-10-08 12:27:00 | 2 |
| Kékeden új választás lesz | Megsemmisítette az önkormányzati választás eredményét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kékeden a helyi választási bizottság, és amennyiben a határozat jogerőssé válik, új választást kell kiírni a településen - tájékoztatta Illés Pál, a megye főjegyzője vasárnap az MTI-t. | 2006-10-08 12:12:00 | 0 |
| Észak-Korea kétoldalú tárgyalásokat akar | Észak-Korea közölte Kínával, hogy elállna a nukleáris kísérletektől, ha az Egyesült Államok hajlandó lenne kétoldalú tárgyalásokra vele - jelentette be vasárnap Szöulban egy volt dél-koreai parlamenti képviselő. | 2006-10-08 11:50:00 | 0 |
| Kiss Gy. Csaba: ellentétek forgácsolták a visegrádiak erejét | A visegrádi együttműködés fennállása óta, azaz tizenöt éve nem sikerült a részes országok politikai vezetőinek megtalálni, miként lehetne szorosabban együttműködni - fejtette ki véleményét Kiss Gy. Csaba történész az MTI-nek. | 2006-10-08 11:39:00 | 0 |
| "Csernobil" fenyegeti a Távol-Keletet? | Ha Észak-Korea végrehajtja nukleáris kísérletét, a szomszédos országok csak abban reménykedhetnek, hogy a technológia működik, mert egy meghibásodás halálos sugárzó anyagokkal szórhatja tele Északkelet- Ázsiát - figyelmeztettek vasárnap japán és dél-koreai szakértők. | 2006-10-08 11:22:00 | 0 |
| Sarkozy: gyors reformok kellenek az EU-ban | Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter szerint gyors reformok kellenek az Európai Unióban és mielőbb meg kell határozni az unió határait, Törökország kizárásával. | 2006-10-08 11:08:00 | 0 |
| Ukrajna jövőre már nem vesz orosz gázt | A jövő év elejétől Ukrajna nem vásárol orosz földgázt - jelentette ki a hét végén egy ukrán energiaügyi illetékes, megjegyezve, hogy az ország a közép-ázsiai országoktól szerzi majd be a - jóval olcsóbb - nyersanyagot. | 2006-10-08 10:46:00 | 0 |
| A gyógyszerészek nem bíznak az egészségügyi miniszterben | A gyógyszerészek nem bíznak az egészségügyi miniszterben, ezért arra kérik Gyurcsány Ferencet, hogy jelöljön ki nekik új tárgyalópartnert. | 2006-10-08 10:40:00 | 0 |
| Titkos tárgyalások Norvégiában az ETA-val? | Titkos tárgyalások folynak spanyol tisztviselők és a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet között Norvégiában - adta hírül a norvég TV2 kereskedelmi televízió. | 2006-10-08 10:37:00 | 0 |
| Kétnapos lesz a jövő heti Országgyűlés | Kétnapos lesz a jövő heti Országgyűlés, amelyen megválasztják az új legfőbb ügyészt, szavaznak a felsőoktatási törvény módosított passzusairól, és megkezdik a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat vitáját. | 2006-10-08 10:30:00 | 0 |
| A Time szerint Fidel Castro rákbeteg | Rákban szenved Fidel Castro kubai elnök a Time amerikai hírmagazin értesülése szerint, az újság úgy tudja, a gyógyíthatatlan betegség végső stádiumba jutott a szigetország államfőjénél | 2006-10-08 10:18:00 | 0 |
| Debrecenben is tüntettek szombat este | A debreceni Nagytemplomban szombaton este a kommunizmus áldozatai emlékére tartott koncert előadói is megjelentek a város főterén, a Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását követelő demonstráción. | 2006-10-08 10:16:00 | 0 |
| Vádirat Gyurcsány Ferenc ellen | A Fidesz Kossuth téri demonstráció-sorozatának második napján Áder János mondott beszédet. A politikus bejelentette: közérdekű adatok visszatartásának és meghamisításának gyanúja miatt büntetőjogi eljárást kezdeményeznek a miniszterelnök ellen. | 2006-10-07 18:33:00 | 0 |
| Új emelvény épült a Fidesz demonstráció-sorozatára | A Fidesz megbízásából új emelvény épült szombatra a Parlament előtt, nem messze Kossuth Lajos szobrától, a párt által meghirdetett demonstráció-sorozat helyszínéül. | 2006-10-07 17:16:00 | 0 |
| A kormány lemondását követelték Varsóban is | Mintegy 20 ezren vettek részt a lengyel kormánykoalíció két pártja által külön-külön, illetve a fő ellenzéki párt által rendezett felvonulásokon és tömeggyűléseken szombaton Varsóban, ahol az ellenzék ismét a kormány lemondását és előre hozott választásokat követelt. | 2006-10-07 16:29:00 | 0 |
| Megöltek két német újságírót Afganisztánban | Ismeretlenek megöltek két német újságírót Afganisztán északi részén - közölte szombaton az afgán belügyminisztérium szóvivője útján. | 2006-10-07 16:14:00 | 0 |
| The Times: A hazug kormányfő kapaszkodik a hatalomba | A miniszterelnök által megnyert bizalmi szavazásról és a politikai kilátásokról írt a külföldi sajtó budapesti beszámolóiban. A nyugati sajtó a megszorító csomaghoz ragaszkodó, bocsánatot kérő kormányfő, valamint a hazugságok ellen és Gyurcsány lemondásáért az utcán tiltakozó ellenzékről beszél. | 2006-10-07 15:27:00 | 0 |
| Merkel: az Európai Unió nem képes további bővítésre | Az Európai Unió nem képes belátható időn belül további tagokat befogadni azokon kívül, akikkel már megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. | 2006-10-07 15:03:00 | 0 |
| Megalakult a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat | A Fidesz-KDNP többségű Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés szombaton megalakult Győrött. A testület 29 igen, 12 nem szavazattal Szakács Imre fideszes politikust választotta elnökké. | 2006-10-07 14:56:00 | 0 |
| Több mandátumot kap a Fidesz a pécsi közgyűlésben | Mandátumegyenlőség alakul ki a pécsi közgyűlésben, miután a területi választási bizottság pénteken egy-egy mandátumot a Fidesz-KDNP és az ÖPE javára írt. Mint kiderült: előzőleg szoftverhiba miatt kapott az MSZP és az SZDSZ eggyel több mandátumot. | 2006-10-07 14:33:00 | 0 |
| Verheugen védelmébe vette Törökország EU-tagjelöltségét | Védelmébe vette Törökország Európai Uniós tagjelöltségét Günter Verheugen, az EU-bizottság alelnöke. | 2006-10-07 14:17:00 | 0 |
| Ultimátum után, Kossuth tér előtt - a hvg.hu interjúja Orbán Viktorral | 2007 a megszorítások, de egyben a reform kidolgozásának, az erkölcsi megtisztulásnak, a bizalom helyreállításának éve is lehet; Gyurcsánynak viszont ehhez le kell lépnie a politika színpadáról - vallja Orbán Viktor. | 2006-10-07 13:58:00 | 0 |
| Az együttműködésről tárgyaltak Szabadkán az országgyűlési biztosok | Az országgyűlési biztosok együttműködéséről tárgyaltak a magyar ombudsmanok három napos vajdasági látogatásukon, amelynek végén, szombaton Szabadkán sajtóértekezleten számoltak be tapasztalataikról. | 2006-10-07 13:50:00 | 0 |
| Merkel szerint az Európai Unió nem képes további bővítésre | Az Európai Unió nem képes belátható időn belül további tagokat befogadni azokon kívül, akikkel már megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. | 2006-10-07 13:36:00 | 0 |
| Még a bizalmi szavazáson sem mondott igazat Gyurcsány | Gyurcsány Ferenc továbbra sem mond igazat, nem őszinte az emberekhez: így foglalható össze Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc pénteki parlamenti beszéde. | 2006-10-07 12:14:00 | 1 |
| Idő előtti választásra készül Románia | Mindenáron megpróbálja kicsikarni az előre hozott választásokat a bukaresti kormánykoalíció gerincét alkotó román Demokrata Párt (PD), amelynek szándékát egyre több alakulat támogatja. | 2006-10-07 11:25:00 | 0 |
| Uniós ultimátum készül a Gyurcsány-kormánynak | Stabilizációs tervek hiánya miatt magas kockázatúnak minősíti Magyarországot az EU pénzügyminisztereinek tanácsa keddi ülésén, 2007. április 10-ig adva határidőt hazánknak, hogy megtegye a szükséges lépéseket az államháztartás stabilizálására - derül ki a Bloomberg birtokába került munkadokumentumból. | 2006-10-07 11:23:00 | 0 |
| Egyhangú igen a hazugságra | Nem történt meglepetés tegnap délután a parlament rendkívüli ülésén: az országgyűlési képviselők többsége a név szerinti voksoláson bizalmat szavazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és kormányának, így minden maradhat a régiben. | 2006-10-07 11:19:00 | 0 |
| Párton kívüli kormányfőt szeretne a csehek többsége | Előre hozott parlamenti választásokat szeretne a csehek kétharmada, míg több mint ötven százalékuk úgy véli, hogy a kormányt a választásokig egy párton kívüli személyiségnek kellene vezetnie - derül ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hoznák nyilvánosságra. | 2006-10-07 11:13:00 | 0 |
| Búcsú Sütő Andrástól | Sokan rótták le kegyeletüket már szombaton délelőtt Sütő András ravatalánál a marosvásárhelyi Vártemplomban, néhány órával a hivatalos gyászszertartás előtt. | 2006-10-07 11:11:00 | 0 |
| Varga Mihály: Gyurcsány az alapkérdéseket kerülte meg tegnapi beszédében | A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az alapkérdéseket kerülte meg a pénteki parlamenti bizalmi szavazást megelőző beszédében. Varga Mihály erről szombaton reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt. | 2006-10-07 11:08:00 | 0 |
| A gáz- és a villanyár is drágítja a kenyeret | Több tényező együttes hatására a pékek rövid időn belül immár másodszor kényszerülnek arra, hogy megpróbálják kikényszeríteni az áremelést. | 2006-10-07 11:05:00 | 0 |
| Az orosz parlament támogatta a Dnyeszter menti népszavazást | Nyilatkozatot fogadott el a Dnyeszter menti Köztársaság támogatásáról az orosz parlament alsóháza pénteken. | 2006-10-07 11:03:00 | 0 |
| A Habsburgokról neveztek el egy teret Koszovóban | A Habsburg osztrák császári családról neveztek el egy teret pénteken a Koszovó nyugati részében található Decani városban, ahol leleplezték egy emléktáblát is a dinasztia címerével. | 2006-10-07 11:01:00 | 0 |
| Hihetetlen, hogy Gyurcsány túlélte ezt az ügyet | Sokak számára hihetetlennek tűnt, hogy a kormányfő a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után a helyén maradhat, mivel az Egyesült Államokban egy párt sem engedné meg, hogy vezetője egy ilyen ügyet túléljen - mondta Eugene Megyesy, a coloradói tiszteletbeli főkonzul. | 2006-10-07 11:00:00 | 0 |
| A rendőrség szerint sem volt rendbontás | Nem volt szükség rendőri fellépésre pénteken a budapesti Kossuth téren, és a tüntetésekkel összefüggésben nem történt rendbontás a főváros más pontján sem - közölte Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője későn este az MTI-vel. | 2006-10-07 10:53:00 | 0 |
| Lendvai a Fidesz nagygyűlésről | | 2006-10-07 10:46:00 | 0 |
| Szombathelyen kitartanak a demonstrálók | Csalódásuknak adtak hangot az Országgyűlés pénteki döntése miatt Szombathelyen a Gyurcsány Ferenc lemondását követő tüntetők. | 2006-10-07 10:27:00 | 0 |
| Giró-Szász: Gyurcsány nem vonta le a konzekvenciákat | Giró-Szász András politológus szerint Gyurcsány Ferenc, pénteki parlamenti beszédében, nem vonta le komolyan a konzekvenciákat a történtekből. | 2006-10-07 10:23:00 | 0 |
| Debrecenben is tüntettek | Debrecen főterén, a Kossuth-szobornál pénteken este is mintegy 150-en követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának távozását; a rendezvényen felszólalt a város egyik fideszes alpolgármestere is. | 2006-10-07 10:20:00 | 0 |
| Kádár örök | Moldova György az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján dobta piacra Kádár Jánost magasztaló kötetét, amely százmilliós haszonnal kecsegtet. | 2006-10-07 09:59:00 | 0 |
| Az "Igen, Magyarország" Charta szövege | Az erkölcsi rend helyreállításának érdekében a polgári demokratikus ellenzék hívei útjára indították az "Igen, Magyarország" Chartát - jelentette be Orbán Viktor Kossuth téri beszédében. Az alábbiakban közöljük a Charta szövegét. | 2006-10-06 23:12:00 | 0 |
| Az aradi vértanúkra emlékeztek a tüntetők Szekszárdon | Bár a szekszárdi demonstrálók nagyobb része pénteken Budapestre utazott, mintegy hatvan-hetven ember most is összegyűlt a Garay téren. | 2006-10-06 20:37:00 | 0 |
| Az ukrán kormányfő a NATO-val való együttműködés erősítését ígéri | Ukrajna fokozni fogja együttműködését a NATO-val - jelentette ki Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök pénteken Kijevben, eltérve ezzel saját korábbi álláspontjától. | 2006-10-06 19:41:00 | 0 |
| Vélemények a térről | A Kossuth téri demonstrálókat nem érte meglepetésként Gyurcsány Ferenc parlamenti megszavazása. Nem érte váratlanul, mégis csalódottak voltak. A fidesz.hu megkérdezte a traktoron ülő gazdát, az egyetemistát, és a középkorú tüntetőket. | 2006-10-06 19:33:00 | 0 |
| Rendbontók és randalírozók a Kossuth téren :) - képekben | Bár jól rejtőzködtek, a Fidesz webszerkesztősége mégis kiszúrta a rendbontásért és az indulatok szításáért érkezőket. Képgalériánkban azokat a mozzanatokat örökítettük meg, melyekből egyértelműen látszik: a Fidesz szélsőséges megmozdulásain nem ismernek irgalmat a randalírozók. | 2006-10-06 19:32:00 | 0 |
| Elkészült az egymilliomodik Suzuki Eszergomban | A 15 éves Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárának futószalagjáról pénteken legördült az egymilliómodik autó, egy ötajtós Swift - tájékoztatta a társaság az MTI-t pénteken. | 2006-10-06 19:30:00 | 0 |
| Kiss Ernő sírjánál emlékeztek a vajdasági magyarok | A bánáti Eleméren, Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál emlékeztek a vajdasági magyarok pénteken az 1848-49-es szabadságharc hőseire, az aradi vértanúkra. | 2006-10-06 19:18:00 | 0 |
| A felvidéki magyarok is megemlékeztek az aradi vértanúkról | Szlovákia számos helységében emlékeztek meg a magyarok pénteken az 1848-49-es magyar szabadságharc vértanúiról. | 2006-10-06 19:13:00 | 0 |
| Több mandátumot kap a Fidesz és az ÖPE a pécsi közgyűlésben | A polgármestert nem számolva mandátumegyenlőség alakult ki a pécsi közgyűlésben az MSZP, illetve a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) között, miután a területi választási bizottság pénteken egy-egy mandátumot a Fidesz-KDNP és az ÖPE javára írt. | 2006-10-06 19:09:00 | 0 |
| Megemlékezés az aradi Megbékélési Parkban | A magyarság önazonosságának megőrzése, a Románia európai uniós tagságából eredő lehetőségek, a nacionalista jelenségek visszaszorítása szerepelt központi gondolatként a pénteki ünnepi beszédekben a vértanú tábornokok emlékét idéző aradi ünnepségeken. | 2006-10-06 19:06:00 | 0 |
| Hamász: területekért fegyverszünet | A Hamász nem hajlandó elismerni Izraelt államként, ugyanakkor kész a fegyverszünetre Izraellel az 1967 óta megszállt területekért cserébe - hangoztatta Iszmaíl Haníje palesztin miniszterelnök pénteken Gázában egy kormánypárti gyűlésen. | 2006-10-06 18:55:00 | 0 |
| Minden este tüntetés a Kossuth téren | Az erkölcsi rend helyreállításának érdekében a polgári demokratikus ellenzék hívei útjára indították az "Igen, Magyarország" Chartát - jelentette be Orbán Viktor Kossuth téri beszédében. | 2006-10-06 18:40:00 | 1 |
| Tovább élesedik az orosz-grúz viszály | Visszaúton oroszokat menekít ki Grúziából pénteken az a két orosz repülőgép, amelynek fedélzetén odaúton Oroszországból kiutasított grúz állampolgárokat toloncoltak haza - közölte Moszkvában a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma. | 2006-10-06 18:35:00 | 0 |
| Magosz: méltóságteljes volt a demonstráció | Délután öt órakor befejeződött a gazdák demonstrációja országszerte és a tüntetők megkezdték az elvonulást a demonstrációk helyszínéről - közölte Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára. | 2006-10-06 18:15:00 | 0 |
| Jakab István: Lejárt a haladék, kitelt a becsület | Jakab István beszédében leszögezte: az elmúlt négy évben nem csak a pénzünket, hanem a lehetőségeinket is elveszítettük. | 2006-10-06 17:50:00 | 1 |
| Balog Zoltán: 2006. október 6. gyásznap, mégis ünnep | 2006. október 6. gyásznap, és mégis ünnep - szögezte le Balog Zoltán, országgyűlési képviselő beszédében a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén. | 2006-10-06 17:18:00 | 1 |
| 40 járművel demonstráltak Hevesben | A szervezők tájékoztatása szerint mintegy 40 járművel demonstráltak pénteken a gazdák Heves megyében. | 2006-10-06 16:49:00 | 0 |
| Együttműködés helyett lemondás | A szolnoki Fidesz önkormányzati frakcióját meglepte, hogy Vass Lajos, az MSZP-SZDSZ polgármesterjelöltje, miután nem sikerült győznie, lemondott a testületben szerzett mandátumáról, így a városért való együttműködés lehetőségét ő maga vetette el. Erről a leendő frakcióvezető beszélt szolnoki sajtótájékoztatóján pénteken. | 2006-10-06 16:39:00 | 0 |
| Erdő Péter lett az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke | Erdő Péter magyar bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseket választották tanácsuk elnökévé pénteken az európai katolikus püspöki konferenciák elnökei szentpétervári plenáris ülésükön. | 2006-10-06 16:17:00 | 0 |
| Teljesen lezárta Ciszjordániát az izraeli hadsereg | Az izraeli hadsereg pénteken ismét teljesen lezárta Ciszjordániát a szukót zsidó ünnep alkalmából. | 2006-10-06 16:06:00 | 0 |
| Oroszország: etnikai adótisztogatás? | A moszkvai adórendőrök egy grúz származású orosz író jövedelmét firtatják - közölte maga az érintett, a történelmi detektívregényeivel népszerűséget szerzett Borisz Akunyin, valódi nevén Grigorij Cshartasvili pénteken az Eho Moszkvi rádióval. | 2006-10-06 15:57:00 | 0 |
| Megszavazták | Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megkapta a képviselők több mint ötven százalékának támogatását, ezzel az Országgyűlés bizalmat szavazott a kormányfőnek pénteken. | 2006-10-06 15:43:00 | 0 |
| Albánia: döntés a mindenkori legnagyobb beruházásról | Albánia kormánya pénteken aláírta a szerződést az ország eddigi legnagyobb egyszeri infrastrukturális beruházásáról: 57 kilométer hosszú négysávos autópálya épül Albániában és a tervek szerint 2009. júniusára el is készül. | 2006-10-06 15:26:00 | 0 |
| Befejeződött a borsodi gazdatüntetés | Befejeződött a gazdák részleges útlezárással járó tüntetése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az itteni termelők egyelőre nem szándékoznak az utakra vonulni a jövőben - mondta az MTI-nek a Magosz megyei vezetője pénteken. | 2006-10-06 15:02:00 | 0 |
| Öt perc alatt feltörték a holland választási rendszert | Vaskos kritikának is beillett egy holland civil szervezet legutóbbi akciója, amelyben a választásokon használt számítógépes rendszerek kijátszhatóságára és manipulálhatóságára hívták fel a figyelmet. | 2006-10-06 14:41:00 | 0 |
| Zátonyra futott egy hajó a dunaföldvári híd alatt | Vontatót keresnek ahhoz a holland lobogó alatt közlekedő utasszállító hajóhoz, amely a dunaföldvári híd alatt feneklett meg péntek hajnalban; senki nem sérült meg és a hajó is sértetlen maradt - tájékoztatta a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője pénteken délben az MTI-t. | 2006-10-06 14:33:00 | 0 |
| Bármelyik pillanatban leminősítheti hazánkat a Moody's | Erősödött a forint pénteken a bankközi devizapiacon, az eurót reggel 9.20 órakor 273,70/80 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 275,25/40 forintos árfolyammal. Egyes piaci pletykák szerint a Moody's leminősítés bármelyik pillanatban megérkezhet. | 2006-10-06 14:19:00 | 0 |
| Tárgyalna az USA-val egy iraki lázadószervezet | Ismét tárgyalást ajánlott az Egyesült Államoknak egy iraki szunnita lázadószervezet. Az al-Dzsazíra által lejátszott felvételen feltehetően az Iraki Iszlám Hadsereg nevű szervezet szóvivője beszél. | 2006-10-06 14:13:00 | 0 |
| Megalakult a Vas Megyei Önkormányzat Polgári Együttműködés Frakciója | Tizenöt fővel megalakult pénteken a Vas Megyei Közgyűlés Polgári Együttműködés frakciója - közölte sajtótájékoztatóján Pajor András frakcióvezető a megyeszékhelyen. | 2006-10-06 14:11:00 | 0 |
| Robbanás Zámolyon: hárman meghaltak | Robbanás történt a Fejér megyei Zámolyon, a pénteki balesetben hárman meghaltak - értesült az MTI. | 2006-10-06 14:06:00 | 0 |
| Szankciókkal büntetheti Magyarországot az Európai Unió | Az EU 2007 áprilisáig ad időt Magyarországnak, hogy hozza meg a szükséges lépéseket a nagyon magas költségvetési hiány lefaragása érdekében. Ellenkező esetben támogatásoktól eshetünk el, és más szankciókra is számíthatunk - derül ki a Bloomberg birtokába került tervezetről, amelyről az unió tagországainak pénzügyminiszterei jövő kedden tárgyalnak. | 2006-10-06 14:01:00 | 0 |
| Lenkey tábornokra emlékeztek Egerben | Az aradi várbörtönben elhunyt Lenkey János honvéd tábornok felújított síremlékét avatták fel katonai tiszteletadás mellett az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján pénteken Egerben. | 2006-10-06 13:50:00 | 0 |
| Navracsics: A politikai felelősség a szocialisták számára egzotikus kategória | A politikai felelősség a szocialisták számára sok szempontból egzotikus kategória - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben a pénteki, bizalmi szavazást megelőző felszólalásában. | 2006-10-06 13:44:00 | 0 |
| A kormány programját lehetetlen végrehajtani | A miniszterelnököt nyilván meg fogják erősíteni a bizalmi szavazáson, ám úgy véljük, a szükséges megszorító intézkedésekkel járó áldozatokat a közvélemény ettől a kormánytól nem fogja elfogadni - vélekedett Orbán Viktor a hvg.hu-nak adott interjújában. | 2006-10-06 13:37:00 | 0 |
| Újabb mandátum Szombathelyen | Újabb mandátumhoz jutott a Fidesz, a KDNP és a Pro Savaria Egyesület alkotta választási szövetség a szombathelyi közgyűlésben a területi választási bizottság nem jogerős döntése alapján - tájékoztatta Kun László, a Vas Megyei Területi Választási Iroda vezetője pénteken az MTI-t. | 2006-10-06 13:33:00 | 0 |
| Szentmise és koszorúzás Aradon | A történelmi múltra, a szabadságért életüket áldozókra való emlékezés alapvető feltétele annak, hogy a magyarság határoktól függetlenül is megőrizhesse nemzeti önazonosságát és kereszténységét - ezt az alapgondolatot fejtette ki pénteken Aradon a vértanú tábornokok kivégzésének évfordulóján tartott szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek. | 2006-10-06 13:26:00 | 0 |
| Élő közvetítés a Kossuth-téri nagygyűlésről | | 2006-10-06 13:17:00 | 0 |
| Újabb súlyos baleset egy kínai bányában | Tizenhárom bányász meghalt sújtólégrobbanás következtében egy délnyugat-kínai szénbányában - jelentette az Új Kína hírügynökség pénteken. | 2006-10-06 13:12:00 | 0 |
| Nem változott az eredmény Hevesben | Nem változott az eredmény sem Egerben, sem Makláron, azt követően, hogy a Heves Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) pénteken újraszámolta az érvénytelen szavazatokat a megyeszékhely egyik választókörzetében, illetve a kistelepülésen. | 2006-10-06 13:00:00 | 0 |
| Navracsics a politikai felelősségről | | 2006-10-06 12:52:00 | 0 |
| Maffiaper: 64 év fegyházbüntetést szabtak ki jogerősen | Összesen hatvannégy év fegyházbüntetést szabott ki jogerős ítéletében a "kecskeméti maffiaper" néven elhíresült ügy vádlottaira - bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt - a Szegedi Ítélőtábla pénteken. | 2006-10-06 12:46:00 | 0 |
| Győr-Moson-Sopronban Vámosszabadinál tüntetnek | Az egyik gazda családjában történt haláleset miatt lefújták a Győr-Moson-Sopron megyei Kópházánál tervezett demonstrációt, a másik helyszínre, Vámosszabadiba 35-40 járműből álló konvoj vonult Győrből. | 2006-10-06 12:30:00 | 0 |
| Fletó jótékony hatása | | 2006-10-06 12:23:00 | 0 |
| Kisebb szívműtétet hajtottak végre Lech Waleszán | Kisebb szívműtétet hajtottak végre Lech Waleszán Olaszországban. A római lengyel nagykövetség szerint a beavatkozás előre tervezett volt, és jól sikerült, a 63 éves politikus már el is utazott Olaszországból. | 2006-10-06 12:16:00 | 0 |
| Fejér megyében hat helyen demonstrálnak a gazdák | Fejér megyében hat helyen demonstrálnak félpályás útlezárással a gazdák; az MTI információja szerint mintegy 43-45 gépjárművel zárják le délután 16, illetve 17 óráig a 7-es, a 62-es, 63-as, 61-es és az 1-es főút egy-egy szakaszát. | 2006-10-06 12:05:00 | 0 |
| Történészkonferencia 56-ról Debrecenben | Az egyetemisták nemcsak kezdeményezői, hanem alakítói is voltak az eseményeknek 1956-ban - jelentette ki Nagy János egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem (DE) rektora pénteken, az 1956 és emlékezete címmel rendezett nemzetközi történészkonferencia megnyitóján. | 2006-10-06 12:03:00 | 0 |
| Zalában is sokan demonstrálnak | A nyugat-zalai Rédics térségében két helyszínen mintegy 100 járművel kezdődött meg a gazdálkodók félpályás útlezárással járó demonstrációja - közölte a Magosz zalai demonstrációs bizottságának elnöke az MTI-vel pénteken. | 2006-10-06 11:59:00 | 0 |
| A volt kormányfő külügyminiszter lesz az új svéd kabinetben | Carl Bildt volt kormányfő külügyminiszter lesz az új svéd jobbközép kormányban - jelentette be Fredrik Reinfeldt miniszterelnök pénteken Stockholmban. | 2006-10-06 11:56:00 | 0 |
| "Prodi úgy hazudik, mint Pinokkió" | Az olasz kormányfő lemondását követelik az olasz ellenzéki szenátorok, mert szerintük Prodi úgy hazudik, mint Pinokkió. | 2006-10-06 11:29:00 | 0 |
| Baranyában két helyen demonstrálnak | Baranyában két helyen összesen mintegy száz gazda demonstrál a kormány megszorító intézkedései ellen. | 2006-10-06 11:22:00 | 0 |
| Országszerte több kifogás is érkezett az eredmények ellen | Balatonföldváron újraszámolják a szavazatokat, Pamukon új választást írnak ki, Tiszabőn megsemmisítették a polgármester-választás eredményét. | 2006-10-06 11:18:00 | 0 |
| V. évfolyam 22. szám, 2006. október 6. | | 2006-10-06 11:14:00 | 0 |
| Elutasították az eredmény elleni kifogásokat Szolnok megyében | Jász-Nagykun-Szolnok megyében az önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati választáson megállapított eredmények ellen a törvényben megjelölt határidőig kilenc fellebbezés érkezett a Szolnokon működő Területi Választási Bizottsághoz (TVB), a testület valamennyi jogorvoslati kérelmet elutasította - közölte a Területi Választási Iroda vezetőjének jogi helyettese pénteken az MTI-vel. | 2006-10-06 11:09:00 | 0 |
| Adóztatnák a légszennyező országokból érkező árukat? | Külön illetéket szeretne kivettetni az Európai Bizottság azon országok bizonyos árucikkeire, amelyek nem rendelkeznek kötelező szennyezőanyag-kibocsátási korlátozásokkal, értesült a European Voice című brüsszeli hetilap. | 2006-10-06 11:06:00 | 0 |
| Nógrádban egy helyen zárták le a fél útpályát | Nógrád megyében egy helyen, Balassagyarmat határában zárták le a gazdák a fél útpályát pénteken 10 óra után. | 2006-10-06 11:03:00 | 0 |
| A Demokrácia Központ elérhetősége | Ha bármilyen provokációt, rendellenességet, vagy más problémát tapasztal a pénteki Kossuth téri nagygyűlés során, kérjük forduljon a Demokrácia Központ ügyeletéhez! | 2006-10-06 11:02:00 | 0 |
| Borsodban még mindig nem fizették ki az árvízkárokat | Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy két tucatnyi gazda vonult a 3-as számú főút miskolci bevezető szakaszára, illetve az Edelény melletti útra traktorokkal, személygépkocsikkal pénteken reggel. | 2006-10-06 10:51:00 | 0 |
| Újraszámolják a szavazatokat Balkányban | Újraszámoltatja Balkányban a helyi önkormányzati képviselőjelöltekre leadott szavazatokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság - közölte a testület elnöke a határozatot pénteken az MTI-vel. | 2006-10-06 10:49:00 | 0 |
| Komárom-Esztergomban tíz traktorral demonstrálnak | Komárom-Esztergom megyében a 13-as úton, Nagyigmánd és Csém között tartanak félpályás útlezárást a gazdák, a tüntetők tíz fellobogózott traktorral vonultak az útra - tájékoztatta az MTI-t Balogh István, a megyei gazdakör elnöke. | 2006-10-06 10:39:00 | 0 |
| Csongrádban több mint száz járművel demonstrálnak | Több mint száz járművel zárták le a gazdák a fél útpályát a 43-as úton a 48-49-es kilométerszelvény között, Nagylak mellett - közölte az MTI-vel Ozgyin Mihály, a Magosz Csongrád megyei demonstrációs bizottságának elnöke. | 2006-10-06 10:33:00 | 0 |
| A rendőrök a gyerekeik útján kutatnak a grúz bevándorlók után? | Egy orosz lap szerint moszkvai rendőrök a gyerekeiken keresztül kutatnak grúz illegális bevándorlók után, de a belügyi tárca cáfolta, hogy ilyen utasítást adott volna. | 2006-10-06 10:32:00 | 0 |
| Golyófogó táskák között lépett ki a Kossuth térre Gyurcsány | A nemzeti gyásznapon, az aradi vértanúkra emlékezve, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami lobogóját pénteken reggel a Parlament előtti Kossuth téren. | 2006-10-06 10:31:00 | 0 |
| A földtörvény ellen tiltakoznak Somogyban is | Somogy megyében az előzetesen bejelentett három helyett két helyen demonstrálnak a gazdák pénteken. | 2006-10-06 10:28:00 | 0 |
| Már a politikai nézet is számít egy állás megszerzésében | Egyre komolyabb kiválasztási szempont a hazai vállalatok életében, hogy egy-egy állásra pályázó milyen politikai nézeteket vall. Bár a jelenség nem új keletű, az utóbbi hetek felfokozott hangulata miatt az állásinterjúkon nemcsak a szakmai tudás nyom sokat a latban, hanem a politikai hovatartozás is. | 2006-10-06 10:25:00 | 0 |
| Szabolcsban három úton demonstrálnak | Három Nyíregyházára bevezető úton, a 4-es főút Nyírpazony, a 41-es főút Oros, és a Nyírbátorba vezető 4911-es út Nagykálló felőli szakaszán tartanak tiltakozó demonstrációt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák pénteken. | 2006-10-06 10:22:00 | 0 |
| Sztrájkolnak az olasz újságírók | Képletes "hírzárlat" alakult ki pénteken Olaszországban, miután az elektronikus sajtó munkatársai csatlakoztak az újságok előző nap kezdett sztrájkjához. | 2006-10-06 10:16:00 | 0 |
| Tolna megyében három főútra álltak ki a gazdák | Tolna megyében három helyszínen, a 6-os úton Dunaföldvárnál, a 63-as úton Nagydorognál és a 65-ös úton Iregszemcsénél tartanak félpályás útlezárást a gazdák pénteken reggel 9 órától - közölte az MTI-vel Csike György, a Magosz megyei elnöke. | 2006-10-06 10:11:00 | 0 |
| Nukleáris fenyegetés és diplomáciai erőfeszítések | Észak-Korea atomfegyverek tesztelésével való fenyegetőzése megnehezíti az Egyesült Államok és Dél-Korea erőfeszítéseit a hatoldalú tárgyalások felújítására, egyúttal pedig felbátorítja az amerikai héjákat, akik új esélyt látnak a phenjani kommunista kormány megdöntésére. | 2006-10-06 10:08:00 | 0 |
| Hajdú-Biharban a köd lassítja a felvonulást | A Gyurcsány-csomag ellen tiltakozó gazdák Hajdú-Biharban a 42-es úton Berettyóújfalu és Püspökladány térségében, a 4-es számú úton Hajdúszoboszlónál és a 35-ös úton Hajdúböszörmény határában tartanak félpályás útlezárást mezőgazdasági gépekkel pénteken délután 16 óráig. | 2006-10-06 09:57:00 | 0 |
| Pokorni: Nyomást kell gyakorolni a kormányra | Pokorni Zoltán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kifejtette, hogy nyomást kell gyakorolni a kormányra annak érdekében, hogy az ország gazdaságát stabilizálni lehessen. | 2006-10-06 09:53:00 | 0 |
| A Fidesz nemzeti reformalapja | Legalább 500-1000 milliárd forintos forrás kellene a nemzeti reformalapnak, amely az átmeneti időben finanszírozná az öt, megreformálandó terület átalakítását - nyilatkozta a Világgazdaságnak Matolcsy György. | 2006-10-06 09:44:00 | 0 |
| Megjelentek az első traktorok a Parlamentnél | Megjelent pénteken reggel a Parlamentnél, a Fidesz által meghirdetett nagygyűlésen traktorokkal résztvevő gazdák első csoportja. | 2006-10-06 09:40:00 | 0 |
| Békésben három helyen demonstrálnak | | 2006-10-06 09:36:00 | 0 |
| A NATO felügyeli egész Afganisztánt | Az erősödő tálib ellenállás miatt megterhelt NATO hamarabb terjesztette ki felügyeletét az Afganisztán keleti részén állomásozó amerikai csapatokra, hogy őket is bevonhassák a harcokba. Tegnaptól az észak-atlanti szervezet ellenőrzi az egész országot. | 2006-10-06 09:34:00 | 0 |
| Országszerte tüntetnek a gazdák | A gazdák azt szeretnék elérni, hogy a kormány azonnal állítsa le a 800 ezer hektárnyi állami tulajdonú föld eladását, tartsa meg ezeket a területeket a gazdák érdekeinek megfelelő birtokegyesítésekre. Tiltakoznak egyúttal a gazdasági megszorítások, az áfa-emelés ellen is. | 2006-10-06 09:25:00 | 0 |
| Az államfő cselekvési lehetőségei | Parlamentáris demokráciákban - így Magyarországon is - az államfő szerepe mindaddig formális, jellemzően protokolláris szerepkörre szorítkozik, amíg az intézményrendszer működésében nem jelentkezik olyan közjogi vagy tartalmi zavar, amelyből tekintélyes szó, külső ráhatás nélkül nem tudnak továbblépni. | 2006-10-06 09:24:00 | 0 |
| Heves megyében két helyen állnak az utakon | Heves megyében két helyen, Dormánd és Füzesabony között a 33-as úton és Karácsond határában a 3-as úton zárták le a fél útpályát pénteken reggel a demonstráló gazdák. | 2006-10-06 09:17:00 | 0 |
| Büntetik a tüntető tanulókat? | Több iskolában is megtiltották a diákoknak, hogy részt vegyenek a tüntetéseken. Az oktatási jogok biztosa szerint ez súlyosan sérti a demokrácia intézményét. | 2006-10-06 09:08:00 | 0 |
| Pest megyében négy helyen tüntetnek a gazdák | Traktorokkal, személygépkocsikkal négy helyen vonultak fel a gazdák Pest megye útjain pénteken reggel, hogy felhívják a figyelmet követeléseikre. | 2006-10-06 09:07:00 | 0 |
| Megállapodás a légi utasok adatainak átadásáról | Az EU és az USA megállapodott arról, hogy megosztják egymással a légi utasok adatait, amelyek szükségesek a terrorizmus elleni ellenőrzésekhez - közölték pénteken diplomaták Luxembourgban. | 2006-10-06 08:56:00 | 0 |
| Jogból egyes a kormánynak | Siralmas a kabinet jogi-szakmai munkájának mérlege: "több rendbeli elkövetőként" egy adózási és egy tulajdonjogi vitában is alulmaradt a kabinet. | 2006-10-06 08:56:00 | 0 |
| Hatvan traktorral demonstrálnak a gazdák Pápánál | Hatvan traktorral kezdték meg pénteken reggel a gazdák tiltakozó akciójukat a Pápa városát elkerülő úton. A nagyacsádi elágazónál félpályán zárják el járműveikkel az úttestet - közölte a gazdakörök szövetségének Veszprém megyei alelnöke. | 2006-10-06 08:44:00 | 0 |
| Eltűnt az emlékműre gyűjtott pénz | A Fővárosi Főügyészség idén szeptemberben elrendelte az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékművére közadakozásból összegyűlt milliók elsikkasztása ügyében történő nyomozás folytatását. A mintegy 4-4,5 millió (mai értéken mintegy 50 millió) forintnak még 1988-ban veszett nyoma, amikor a pénzt "őrző" DEMISZ átutalta az összeget a Sansz Alapítvány számlájára. | 2006-10-06 08:34:00 | 0 |
| Gyurcsány a puccsista | Több korábbi igazságügy-miniszter is aggályosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc - még mint Medgyessy Péter tanácsadója - köztisztviselők segédletével próbálta megbuktatni 2002 előtt az Orbán-kormányt, ráadásul ezt a kormányfő büszkén be is vallotta Debreczeni József róla szóló könyvében. | 2006-10-06 08:26:00 | 0 |
| Bányászok lázadnak Bolíviában | Tizenketten meghaltak és ötvenheten megsebesültek a bolíviai fővárostól, La Paztól 500 kilométerre délre fekvő Huanuni állami kézben lévő ónbányájának munkásai és munkanélküli bányászok közötti, dinamitrudakkal és kézifegyverekkel vívott összecsapásokban - közölte csütörtök este Alicia Munoz Alá belügyminiszter. | 2006-10-06 08:19:00 | 0 |
| A kormány ellehetetleníti a gazdatársadalmat | Félpályás figyelmeztető útlezárásokat tartanak ma 60-65 helyen a gazdák az országban kialakult válságos helyzet miatt. A tiltakozók a következő napok eseményeitől teszik függővé, folytatják-e a demonstrációt. A gazdák alapvetően a teljes Gyurcsány-csomag ellen tüntetnek, amelyet az egész társadalomra nézve hátrányosnak tartanak. | 2006-10-06 08:13:00 | 0 |
| További megszorítások a láthatáron | További megszorításokat, így elsősorban az adó további emelését tartják lehetségesnek jövőre gazdaságkutatók, akik az intézkedések nyomán még az eddig vártnál is magasabb inflációt jeleznek előre. | 2006-10-06 08:13:00 | 0 |
| Belső erjedéssel kell számolnia Gyurcsánynak? | Kérdéses a Fidesz nagygyűlésének a záróakkordja, vagyis, hogy Orbán Viktor, a párt elnöke milyen magatartás követésére szólítja fel a résztvevőket, tüntetőket - vélekedik Zárug Péter Farkas politológus. | 2006-10-06 08:07:00 | 0 |
| Nincs nyomozás a két héttel ezelőtti bombafenyegetésről | Nem indított nyomozást sem a rendőrség, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azokkal az állítólagos bombafenyegetésekkel kapcsolatban, amelyek miatt a Fidesz és a KDNP kénytelen volt lemondani a szeptember 23-ra tervezett nagygyűlését. Az ügyben nem indult eljárás a Fővárosi Főügyészségnél sem. | 2006-10-06 08:01:00 | 0 |
| Nincs kegyelem | Viszonylag egyszerű megjósolni, mi történik majd a mai napon. Gyurcsány Ferenc nagy valószínűséggel állva marad a rendszerváltozás utáni első bizalmi szavazás után a parlamentben, a Fidesz hívó szavára a Kossuth téren összegyűlő százezrek pedig egy forró hangulatú, ám méltóságteljes nagygyűlés után békében hazatérnek. | 2006-10-06 07:56:00 | 0 |
| Az aradi vértanúkra emlékezünk | Nemzeti gyásznappal emlékezik meg ma az ország az 1848-49-es magyar szabadságharc leverését követő megtorlás áldozatairól, az Aradon kivégzett vértanúkról. | 2006-10-06 07:35:00 | 0 |
| Londonban tanácskoznak a nagyhatalmak az iráni atomprogramról | Péntek este közép-európai idő szerint 18.00 órakor kezdi meg londoni tanácskozását az iráni atomkérdésről az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának és Németországnak a külügyminisztere - erősítette meg a brit külügyminisztérium szóvivője. | 2006-10-06 07:18:00 | 0 |
| Magosz: harminc traktor érkezik a pénteki Fidesz-nagygyűlésre | Harminc traktorral érkeznek a gazdák pénteken Budapestre, a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésére - mondta az MTI-nek csütörtökön későn este Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) demonstrációs bizottságának vezetője. | 2006-10-06 07:05:00 | 0 |
| A Boeing maradt, az amerikai katonák már elutaztak | A hajtóműhiba miatt kényszerleszállást végrehajtó amerikai repülőgép még Ferihegyen tartózkodik - közölte Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője, aki elmondta azt is, hogy a gépen utazó katonák egy másik géppel már elutaztak Budapestről. Néhány órával korábban sem a Polgári Légiközlekedési Hatóság, sem a határőrség, sem a Budapest Airport szóvivője "nem tudott" nyilatkozni a katonák hollétéről. | 2006-10-05 22:17:00 | 0 |
| "Megvallattak, hogy vérzett a húsunk..." | "Fiam és két társa elhagyta a boltot (...) szaladni kezdtek hazafelé, (...) páran a rendőrök is bementek a lépcsőházba. A rendőrök utolérték (...) megbilincselték. Fiamnak lábán van zúzódás, és kapott a fejére, amitől mozog az első foga. A barátját még jobban megverték." Egy vallomás a sok közül. | 2006-10-05 22:13:00 | 0 |
| Már nem dübörög - jövőre minden romlik a gazdaságban | Jövőre minden lassul, vagy negatívba fordul a Pénzügykutató prognózisa szerint, bár az áht-hiány csökken. Lassul a gazdasági növekedés, az ipari termelés, ezzel szemben majd duplájára nő az infláció és a reálkeresetek negatív irányban változnak. | 2006-10-05 22:06:00 | 0 |
| 8 milliárdos kártérítést fizethet az állam a regisztrációs adó miatt | Nem egyeztethető össze a használt autókra Magyarország által az EU-csatlakozás után 2005. december 31-ig kivetett regisztrációs adó az uniós jogszabályokkal - mondta ki az Európai Bíróság. A magyar állam nagyjából 8 milliárd forintos kártérítést fizethet a döntés miatt, ennek részleteit hamarosan kidolgozza a kormány. | 2006-10-05 22:04:00 | 0 |
| A párttal, a méccsel... | Sötét éj borult Budapestre, amikor fellobbant egy pislákoló mécses a Köztársaság téren, a Pártház sokat látott, fővárosunk számára még a Tőzsdepalotánál is értékesebb épületénél. Itt-ott még dühöngött a fehérterror. A Kossuth téren még visszaforgatni készültek reakciós elemek a történelem kerekét. | 2006-10-05 22:02:00 | 0 |
| Feketelistát állított össze az EU a termékhamisítókról | Listát állított össze az Európai Bizottság azokról az országokról, amelyek leginkább érintettek a termékek hamisításában, illetve a hamis termékek továbbításában vagy fogyasztásában - első számú célpontnak Kína bizonyult, amely vámadatok szerint egymaga felelős az EU-ba lépő hamis termékek kétharmadáért. | 2006-10-05 21:58:00 | 0 |
| Visszavonta ENSZ-főtitkári jelöltségét a lett elnök | Visszavonta ENSZ-főtitkári jelöltségét csütörtökön Vaira Vike-Freiberga lett elnök, miután két vétót is kapott a legutóbbi nem hivatalos próbaszavazáson. | 2006-10-05 21:56:00 | 0 |
| Járóka Lívia: lépjen fel az EU a romák érdekében! | Rasszizmusnak nincs helye a demokratikus Európában - szögezte le Brüsszelben csütörtökön kiadott közleményében a Fidesz-MPSZ egyik európai parlamenti képviselője, Járóka Lívia, akiről (és általában a romákról) a múlt héten egy bolgár képviselő minősíthetetlen módon nyilatkozott. | 2006-10-05 21:48:00 | 0 |
| Átvizsgálják a győri önkormányzat nagy összegű szerződéseit | Átvizsgálják a győri önkormányzat által korábban kötött nagy jelentőségű és nagy összegű szerződéseket, társadalmi és gazdasági hatékonyságuk szempontjából - mondta Szijjártó Péter, a szocialistáktól a városvezetést átvevő Fidesz önkormányzati frakcióvezetője, a frakcióülést követő sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2006-10-05 21:45:00 | 0 |
| Lengyelország 2009-ben teljesíti az eurózónához való csatlakozás feltételeit | Zyta Gilowska lengyel pénzügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy 2009-ben a GDP arányos lengyel államháztartási hiány 2,8 százalékra csökken az idei évre tervezett 4,6 százalékról. | 2006-10-05 21:41:00 | 0 |
| Ki kell szabadítani az országot Gyurcsány Ferenc fogságából! | A Fidesz elnöke szerint a reformok végrehajtásához fel kellene állítani egy reformalapot, amelyet csak a szükséges átalakításokhoz használhat fel az állam. Orbán Viktor a Magyar Rádiónak elmondta: az ehhez szükséges források megtalálását a gazdasági élet szereplőivel kell egyeztetni. | 2006-10-05 21:29:00 | 0 |
| Navracsics: Gyurcsány nemkívánatos személy | A Fidesz érzékeltetni kívánja az őszi parlamenti munka során, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt "nem kívánatos személynek" tartja - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorában. | 2006-10-05 21:22:00 | 0 |
| Szijjártó Péter: hazug vádaskodás Körömi Attila állítása | Szijjártó Péter hazug vádaskodásnak nevezte Körömi Attila, a Fideszből 2004-ben kilépett, volt országgyűlési képviselő nyílt levelének tartalmát. | 2006-10-05 21:19:00 | 0 |
| Washingtonnak megaláztatásban lesz része? | Megaláztatásban lesz része az Egyesült Államoknak, ha tárgyalások helyett továbbra is fenyegetőzik Irán atomprogramja ügyében - figyelmeztetett csütörtökön egy vidéki beszédében az iráni elnök. | 2006-10-05 21:15:00 | 0 |
| Kossuth tér: motoros felvonulás | Mintegy 150-200 motoros indult csütörtök este a Kossuth térről, egyórásra tervezett felvonulásukkal szimpátiájukat kívánják kifejezni a téren zajló tüntetés céljai iránt. | 2006-10-05 21:13:00 | 0 |
| Nagykoalíciót akar az osztrákok többsége | A vasárnapi választásokon győztes Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) koalíciós kormányának megalakítását támogatja az osztrákok többsége. | 2006-10-05 21:09:00 | 0 |
| MSZP-s választási csalást füleltek le | Meg kell ismételni a polgármester-választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón, így döntött a helyi választási bizottság csütörtök esti ülésén; a határozat még nem jogerős - tájékoztatta az MTI-t Miklós Béláné, a helyi választási iroda vezetője. | 2006-10-05 20:56:00 | 0 |
| Lázadás miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség | Államellenes bűncselekmény elkövetése miatt indított nyomozást a tüntetésekkel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság; a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete miatt nyomoz, ismeretlen tettesek ellen - hangzott el csütörtök este a Magyar Televízió Híradójában. | 2006-10-05 20:46:00 | 0 |
| Decemberben dönt az EU a schengeni határok kiterjesztéséről | Decemberben dönt az Európai Unió a schengeni határok kiterjesztéséről, vagyis a 2004 május 1-én belépett 10 új tagállam és a régi uniós tagok közötti határellenőrzések megszüntetéséről - erről határozott Luxembourgban csütörtökön az EU igazságügy- és belügyminisztereinek tanácskozása. | 2006-10-05 20:41:00 | 0 |
| Orbán a BBC-nek: "békés megoldást akarunk" | Orbán Viktor szerint a Fidesz nem forradalmat, hanem békés megoldást akar a jelenlegi helyzetre. A Fidesz elnöke a BBC televízió hírcsatornájának adott, csütörtökön sugárzott nyilatkozatában azt mondta: "a köz fog demonstrációkat szervezni", ahogy 16 évvel ezelőtt is történt, amikor "félrelökték a kommunistákat Magyarországon". | 2006-10-05 20:39:00 | 0 |
| Az USA elleni merénylettel fenyegetőznek a tálibok | Az Egyesült Államok területén készülő merénylettel fenyegetőznek az afganisztáni tálibok. Az al-Kaida terroristahálózattal szövetséges, fundamentalista iszlám mozgalom egyik magas rangú vezetője az iszlámábádi al-Kudsz Információs Központhoz csütörtökön eljuttatott üzenetében felszólította az Amerikában élő muzulmánokat, hogy minél gyorsabban hagyják el az Egyesült Államok területét, mert arra hamarosan "isteni büntetés" fog lesújtani. | 2006-10-05 20:36:00 | 0 |
| Belháború a fővárosi MSZP-frakcióban | Nyilatkozási moratóriumot, tilalmat hirdetett frakciótársai részére a képviselőcsoportot érintő ügyekben Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke, frissen megválasztott fővárosi frakcióvezetője - tudta meg az MTI magukat megnevezni nem kívánó szocialista képviselőktől csütörtökön. | 2006-10-05 20:18:00 | 0 |
| Verestóy Attila RMDSZ-es szenátort is tiszta múltú | Feddhetetlennek találta Verestóy Attilát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátorát a kommunista hatalmat kiszolgáló Securitatéval együttműködők megnevezésére hivatott átvilágító bizottság - jelentették csütörtökön román hírforrások. | 2006-10-05 20:08:00 | 0 |
| Szentpéterváron üléseznek az európai püspöki konferenciák elnökei | Első ízben gyűltek össze Oroszországban az európai püspöki konferenciák elnökei csütörtökön, hogy négynapos szentpétervári közgyűlésükön megválasszák tanácsuk új elnökét. | 2006-10-05 20:06:00 | 0 |
| Montenegróban Djukanovic hivatalosan is leköszönt | Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök csütörtökön hivatalosan is lemondott posztjáról - jelentette be a politikus vezette párt szóvivője. Előreláthatólag Zeljko Sturanovic igazságügy-minisztertjelölik Djukanovic utódjául. | 2006-10-05 19:59:00 | 0 |
| Enyhül valamelyest a Gázai övezet zárlata | Izrael csütörtökön amerikai nyomásra beleegyezett abba, hogy valamelyest enyhít a gázai övezeti határátkelőknél bevezetett korlátozásokon, de nem tett ígéretet arra, hogy hosszú távon is engedélyezné az átkelők nyitva tartását. | 2006-10-05 19:50:00 | 0 |
| VÉGKIÁRUSÍTÁS! | Még az idén értékesíti Mol-részvényeit az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. - közölte a vagyonkezelő az MTI-vel csütörtökön. A kérdés az, vajon mennyit bukik majd az állam, az esetleges áron aluli eladással. | 2006-10-05 19:29:00 | 0 |
| Váratlanul Bagdadba látogatott Rice | Váratlanul hivatalos látogatásra az iraki fővárosba érkezett csütörtökön Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter - jelentette az iraki televízió. | 2006-10-05 19:21:00 | 0 |
| EU-bizottság a fényszóró kötelező nappali használatáról | Részben a kedvező magyar tapasztalatok alapján az Európai Bizottság hamarosan javasolni fogja, hogy az Európai Unióban tegyék kötelezővé a fényszórók nappali használatát - jelezte csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Jacques Barrot közlekedési biztos. | 2006-10-05 19:15:00 | 0 |
| Gyurcsány papának most simogató melegségre van szüksége | | 2006-10-05 19:04:00 | 0 |
| Gyurcsány nem várja be a bizalmatlansági indítványt | Először lesz bizalmi szavazás a magyar Országgyűlésben, amikor a képviselők pénteken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya sorsáról szavaznak. A mostani bizalmi szavazást a kormányfő kezdeményezte hétfőn, miután Sólyom László vasárnap esti beszédében cselekvésre szólította fel a kormánypárti képviselőcsoportokat. Gyurcsány előremenekül. | 2006-10-05 18:55:00 | 0 |
| Az Európa Tanács bírálja Irán és Szíria politikáját | Bírálta Irán és Szíria közel-keleti destabilizációs módszereit az Európa Tanács parlamenti közgyűlése csütörtökön. A testület strasbourgi ülésszakán vitát folytatott a libanoni válságról, illetve általában a közel-keleti helyzetről. | 2006-10-05 18:03:00 | 0 |
| Ismét Martonyi János az MPEE elnöke | A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület megtartotta rendes tisztújító közgyűlését, melyen közfelkiáltással tiszteletbeli elnökké választotta egykori első elnökét, Mádl Ferencet. | 2006-10-05 18:01:00 | 0 |
| EDDSZ: a KVI megtévesztő pályázatot hirdetett | Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szervezete (EDDSZ) szerint megtévesztő pályázati felhívást jelentetett meg a Kincstári vagyoni Igazgatóság (KVI) a Club Aligára, mert az üdülőkomplexum használati jogáról szóló peres eljárás nincs lezárva. | 2006-10-05 18:00:00 | 0 |
| 2007-ben 10 százalékra viszi le a vállalkozói adót | A bolgár kormány az Európai Unió tagországival összevetve, a legalacsonyabb szintre szándékozik levinni a vállalkozói adószintet, amikor jövőre az unióhoz csatlakozik- közölte a kormányzó párt egyik illetékese. | 2006-10-05 17:56:00 | 0 |
| Észak-Korea berobban az atom-klubba? | Sugárzásmérésre alkalmas amerikai katonai repülőgép szállt fel csütörtökön a Japán déli részén fekvő támaszpontjáról, tokiói médiajelentés szerint a gép feltehetően észak-koreai kísérleti atomrobbantás jelei után kutat majd. | 2006-10-05 17:46:00 | 0 |
| Megtartják demonstrációjukat a hallgatók október 19-én | Továbbra sincs egyetértés a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az oktatási tárca között a tandíj kérdésében; a hallgatók október 19-én megtartják demonstrációjukat a fővárosban - derült ki a szaktárca vezetőjének és a HÖOK elnökének csütörtöki budapesti találkozója után. | 2006-10-05 17:46:00 | 0 |
| Oroszország ellenlépésekkel fenyeget | Oroszország ellenintézkedéseket tesz, ha Lengyelország befogadja az amerikai rakétavédelmi rendszert - figyelmeztetett csütörtökön Varsóban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. | 2006-10-05 17:38:00 | 0 |
| Takarékoskodik a Győr megyei önkormányzat | A Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés a korábbiaknál kevesebb bizottsággal és két alelnökkel is el tudja látni a teendőket az eddigi négy alelnök helyett - adott hangot személyes véleményének Szakács Imre fideszes elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2006-10-05 17:30:00 | 0 |
| Megválasztották Svédország új miniszterelnökét | Svédország új miniszterelnökévé választotta a stockholmi parlament csütörtökön Fredrik Reinfeldt konzervatív politikust, aki 12 évi szociáldemokrata kormányzás után alakíthat kabinetet. | 2006-10-05 17:25:00 | 0 |
| EU: több mint 5 százalékkal nőttek a K+F kiadások | Az uniós vállalatok tavaly egészében 5,3 százalékkal növelték kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordított kiadásaikat, ami jelentős fejlődés 2004-hez képest, amikor ez a növekedés 0,7 százalék volt, míg 2033-ban a K+F ráfordítások uniós szinten csökkentek. | 2006-10-05 17:25:00 | 0 |
| Óbuda: szakmai együttműködés pártok között | Az időközi választással előálló esetleges patthelyzet, vagy a jobboldalnak kedvező eredmény sem változtat azon, hogy Óbudán a pártok a következő négy évben együtt kívánnak működni egymással - nyilatkozta az MTI-nek a kerület megválasztott fideszes polgármestere csütörtökön. | 2006-10-05 16:41:00 | 0 |
| "Mikor a testvérek összedolgoznak, a hegyek arannyá változnak!" | A fenti kínai mondás volt a mottója annak az újszentmargitai hatnapos rendezvénynek, melynek fővédnöke a nemrégiben elhunyt Pálfi István EP képviselő özvegye, Pálfiné Pántya Anikó volt. | 2006-10-05 16:27:00 | 0 |
| Vendégek a belvárosban | Egyelőre csak "félig" polgármesterként fontosnak tartom, hogy a holnapi események előtt tájékozódjak a belváros lakói, a belváros polgárai biztonságát érintő kérdésekben - kezdte sajtótájékoztatóját Rogán Antal az V. kerület megválasztott polgármestere. | 2006-10-05 15:43:00 | 0 |
| Orbán: találkozó pénteken, 16 órakor a Kossuth téren | Orbán Viktor a kormánypártoknak adott 72 óra lejárta után arra kérte Magyarország polgárait, hogy pénteken 16 órakor legyenek a Kossuth téren, és hozzanak magukkal egy nemzeti színű lobogót, egy mécsest és egy jó hangos vekkert is. | 2006-10-05 15:25:00 | 1 |
| Rákóczi-iratokat kapott a Magyar Országos Levéltár | Rákóczi-iratanyagot adott át a Magyar Országos Levéltárnak a Holland Nemzeti Levéltár az 1956. évi forradalom évfordulója alkalmából csütörtökön - tájékoztatta a magyar levéltár az MTI-t. | 2006-10-05 14:58:00 | 0 |
| Balatonfüreden rendezvény-sorozattal emlékeznek 56-ra | Tíznapos rendezvény-sorozattal emlékeznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Balatonfüreden; október 13-23. között három köztéri alkotást is avatnak a városban - mondta a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2006-10-05 14:45:00 | 0 |
| Visszaéléssel vádolják Gyurcsányt | Hivatali visszaélés miatt feljelentették Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A feljelentő szerint a kormányfő "az önkormányzati választásokon alkotmányos kötelezettségeit megszegve, jogtalan előnyhöz juttatta az egyik jelöltet azzal, hogy a választási szórólapon miniszterelnöki tisztségét feltüntetve támogatta az induló önkormányzati képviselőt." | 2006-10-05 14:34:00 | 0 |
| A kormánypártokat nem érdekelte | Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem jelent meg a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen. Navracsics Tibor ezzel kapcsolatban leszögezte: az MSZP-ben és az SZDSZ-ben kommunikációs görcs van a Fidesz felé. | 2006-10-05 14:33:00 | 0 |
| Petícióban kérik, hogy szavazzanak Gyurcsány ellen | Petícióban kérték Miskolc szocialista országgyűlési képviselőit a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) városi vezetői csütörtökön, hogy szavazzanak nemmel a miniszterelnök által kért parlamenti bizalmi szavazáson. | 2006-10-05 14:23:00 | 0 |
| Elfogult és nem objektív a verespataki hatástanulmány | Egységesen ellenzi a verespataki aranybánya megépítését a környezetvédelmi minisztérium és a civil szervezetek. A hivatalos magyar álláspont szerint a hatástanulmány elfogult és nem ad objektív képet a beruházás környezeti hatásairól. A verespataki aranybánya az egyik legnagyobb aranykészlettel rendelkező területen fejtené ki az ércet, azaz a tét sem kevés. | 2006-10-05 14:14:00 | 0 |
| Amerikai-izraeli csapat tervezte a lejárató kampányt Schüssel ellen? | A Frankfurter Allgemeine Zeitung bécsi tudósítója, Reinhard Olt az osztrák választásokban is döntő szerephez jutó negatív kampányról ír. | 2006-10-05 14:01:00 | 0 |
| Grúzia drasztikus orosz gázáremeléstől tart | Grúzia egyik legnagyobb gázimportőrének elnöke szerint az orosz Gazprom jövőre ezer köbméterenként 170-250 dollárra akarja emelni a Grúziának szállított gáz árát a jelenlegi 110 dollárról. | 2006-10-05 13:47:00 | 0 |
| "Magyar reformalapot" kell felállítani | Egy magyar reformalap létrehozásának tervéről beszélt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a közszolgálati rádió csütörtöki Déli Krónika műsorában, amelyben az este sugárzandó Háttérből közöltek részleteket. | 2006-10-05 13:27:00 | 0 |
| Jövőre minden romlik a gazdaságban | Jövőre minden lassul, vagy negatívba fordul a Pénzügykutató prognózisa szerint, bár az áht-hiány csökken. Lassul a gazdasági növekedés, az ipari termelés, ezzel szemben majd duplájára nő az infláció és a reálkeresetek negatív irányban változnak. | 2006-10-05 13:22:00 | 0 |
| Verheugen: túlzott bürokrácia, visszaélések | Hatalmi visszaélésekkel és pökhendiséggel vádol több európai uniós tisztségviselőt Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari biztosa. | 2006-10-05 13:11:00 | 0 |
| Megerősítették Orbán Viktor védelmét | Megerősítették Orbán Viktor védelmét, miután több, személyét érintő fenyegetés érkezett az utóbbi napokban - mondta el az MTI-nek Hajdú János, a Fidesz elnökének biztonsági főnöke. | 2006-10-05 12:46:00 | 0 |
| Elbocsátások a Duna Televíziónál | Még az idén elbocsátja dolgozóinak hetedét-nyolcadát a Duna Televízió - értesült a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló forrásból csütörtökön az MTI. | 2006-10-05 12:38:00 | 0 |
| Felajánlja lemondását az SZDSZ pécsi elnöke | A párt vártnál gyengébb választási szereplése miatt felajánlja lemondását Bretter Zoltán, az SZDSZ pécsi elnöke. A politikus erről csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján beszélt. | 2006-10-05 12:24:00 | 0 |
| Hatalmas olajfolt a Dunán | Újabb környezetvédelmi katasztrófa, ezúttal a Dunán, de a magyar szakasz alatt. Szerbiában ugyanis néhány napja eltört egy kőolajvezeték, és szemtanúk szerint több száz tonna kőolaj került a folyó vizébe. Romániában és Bulgáriában felkészültek a védekezésre, de aggódnak a következmények miatt. | 2006-10-05 11:50:00 | 0 |
| Megölték az iraki al-Kaida új vezérét | Az iraki al-Kaida új vezérének haláláról számolt be csütörtökön egy arab tévécsatorna, amerikai és iraki források ezt azonban cáfolták, mondván: egyelőre csak DNS-vizsgálatok folynak egy - Abu Ajjúb al-Maszrinak hitt - halott férfi azonosítása végett. | 2006-10-05 11:46:00 | 0 |
| Már szervezik a következő Székely Nemzetgyűlést | Valószínűleg Sepsiszentgyörgyön szervezik meg november elején a következő Székely Nemzetgyűlést, végleges döntés erről viszont csak szombaton születik, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttgyűlésén. Ugyanekkor határoznak a belső népszavazások kiírásáról és megszervezéséről is - mondta Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. | 2006-10-05 11:26:00 | 0 |
| Szaudi-izraeli titkos találkozó? | Ehud Olmert izraeli kormányfő "az utóbbi hetekben" II. Abdalláh jordániai király ammáni palotájában titokban találkozott magas rangú szaúdi tisztségviselőkkel - jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót izraeli napilap. | 2006-10-05 11:14:00 | 0 |
| Rakétával lőtték volna a pakisztáni parlamentet | A pakisztáni parlamentre irányzott két rakétát fedeztek fel a biztonsági erők csütörtökön Iszlámábádban, a tűzszerészek hatástalanították a lövedékeket. | 2006-10-05 10:57:00 | 0 |
| Stockholmban is tüntettek Gyurcsány ellen | Több mint 120 ember gyűlt össze Stockholmban a Magyar Követség előtt szept. 28-án, magyar és svéd feliratú táblákkal, magyar zászlókat lengetve. | 2006-10-05 10:47:00 | 0 |
| Holnap tüntetnek a gazdák | Pénteken reggel 7 óra után kezdik a figyelmeztető demonstrációt a gazdák az ország valamennyi megyéjében, amely egészen késő délutánig eltarthat. A tüntetők a megszorítások, illetve a gazdákat sújtó kormányzati intézkedések elleni tiltakozásul vonulnak az utakra. | 2006-10-05 10:42:00 | 0 |
| 8 éven át bújkált a rendőrség elől egy barlangban | Feladta magát a rendőrségen egy férfi Kínában, aki nyolc éven keresztül bujkált a háza mögött kialakított barlangban - jelentette a kínai állami hírügynökség csütörtökön. A 35 éves férfit fegyveres támadással vádolják. | 2006-10-05 10:29:00 | 0 |
| Nem összeegyeztethető a regisztrációs adó az uniós jogszabályokkal | Nem tartja összeegyeztethetőnek a magyarországi regisztrációs adót az európai uniós jogszabályokkal az Európai Bíróság, a csütörtökön kihirdetett ítéletében. | 2006-10-05 10:18:00 | 0 |
| Több mint 2700 amerikai katona vesztette életét eddig Irakban | Négy amerikai katona vesztette életét az iraki főváros, Bagdad környékén - adta hírül az amerikai hadsereg csütörtökön egy közleményben. | 2006-10-05 09:59:00 | 0 |
| Konrád György, az igaz demokrata | | 2006-10-05 09:42:00 | 0 |
| Vádat emeltek a Hewlett Packard volt elnöke ellen | Vádat emelt a Hewlett Packard amerikai nagyvállalat két volt vezetője és három magándetektív ellen Bill Lockyer kaliforniai főügyész újságírók és vállalati vezetők elleni kémkedés miatt. | 2006-10-05 09:29:00 | 0 |
| Kényszerleszállás Ferihegyen: még nem szállt fel a gép | A szerda este hajtómű-hiba miatt kényszerleszállást végrehajtó amerikai repülőgép még Ferihegyen tartózkodik, az esetet jelenleg is vizsgálja Közlekedésbiztonsági Szervezet - közölte csütörtökön reggel az MTI érdeklődésére Punka György, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője. | 2006-10-05 09:15:00 | 0 |
| Sok pénztől esnek el a vasárnap leváltott településirányítók | Feladat mellett sok pénzt is vesztettek azok a polgármesterek, akiket nem választottak újra. Kistelepüléseken is negyedmillió forint jár a főállású polgármesternek. | 2006-10-05 09:03:00 | 0 |
| Félpályás útlezárás Gödön | Gyurcsány Ferenc kormányfő távozását sürgetve, civil szervezetek lezárták a 2-es főút egyik felét csütörtökön reggel 7 órakor Gödön. | 2006-10-05 08:53:00 | 0 |
| Mandur: nem kell rettegniük az embereknek a Fidesz nagygyűlésétől | Nem kell rettegniük az embereknek a Fidesz péntekre, a Kossuth térre tervezett nagygyűlésétől - jelentette ki Mandur László, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. | 2006-10-05 08:51:00 | 0 |
| Az izraeli főkatonák sem bírják a kritikát | Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke felfüggesztett egy magas rangú tábornokot, amiért bírálta a Hezbollah libanoni síita szervezet elleni nyári háború irányítását és a kormány politikáját - jelentette be csütörtökön közleményben a hadsereg. | 2006-10-05 08:33:00 | 0 |
| Somogyban nőtt a regisztrált munkanélküliek száma | Somogyban egy hónap alatt csaknem ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma - közölte az a megyei munkaügyi központ igazgatója. | 2006-10-05 08:20:00 | 0 |
| Megtorlás? Vészjelzések a Markó utcai bíróságról | Egyre több vészjel érkezik, hogy szeptember 19-én és 20-án, a televízió elleni ostrom megtorlásaként rendezett életű családok erőszakot kerülő gyermekeit tartóztatták le. A sokáig hiába érdeklődő, bizonytalanságban tartott szülők hozzátartozóikat rabszíjon vezetve, a Markó utcai bíróság folyosóján láthatják néhány pillanatra. | 2006-10-05 08:11:00 | 0 |
| Varga: Színjáték részesei leszünk pénteken | A Fidesz alelnöke szerint színjáték részesei lesznek pártja képviselői pénteken, amikor az MSZP által kezdeményezett bizalmi szavazáson részt vesznek. Varga Mihály elmondta: ha az MSZP olyan kormányfőt javasol, aki a szocialista párthoz kötődik, pártja annak sem lesz ellenére. | 2006-10-05 08:04:00 | 0 |
| USA: továbbra is engedély nélkül figyelik a telefonokat és az e-maileket | A Bush-kormányzat folytathatja a bírói engedély nélküli telefonlehallgatásokat és az elektronikus levelek ellenőrzését - döntött szerdán egy cincinnati szövetségi fellebbviteli bíróság. | 2006-10-05 07:56:00 | 0 |
| Közszolgálati médiakonferencia ellenzéki vélemény nélkül | Széles körű, a hivatalos beharangozó szerint "a társadalom minden rétegét partnernek tekintő" konferenciát tart november 3-án a Magyar Televízió és az Európai Műsorszolgáltatók Egyesülete (European Broadcasting Union - EBU), amire azért kerül sor, mert az EBU a közlemúltban éles hangú nyilatkozatokban bírálta a magyar közmédiát érő erős kormányzati befolyást. | 2006-10-05 07:47:00 | 0 |
| Arcra fel! | Aggodalomra semmi ok, Gyurcsány Ferenc védi a demokráciát, halált megvető bátorsággal küzd a demokratikus Magyarországért, a parlamentáris demokráciáért, a demokratikus baloldalért. Kétségtelen, a Gyurcsány-féle demokráciafelfogás rászorul a miniszterelnök, valamint elv- és üzlettársai hathatós védelmére, ugyanis egészséges lelkű, ép erkölcsi és jogérzékű, szóval normális emberek ezt a vircsaftot sok mindennek tartják, csak demokráciának nem. | 2006-10-05 07:41:00 | 0 |
| EP-vizsgálat indul a túlkapások miatt? | A budapesti tüntetések elleni rendőri beavatkozások az alapvető emberi és az európai jogok szempontjából komoly aggodalomra adnak okot - tájékoztatta tegnap Gál Kinga, az Európai Parlament (EP) képviselője az állampolgári jogok bel- és igazságügyi bizottságát. | 2006-10-05 07:34:00 | 0 |
| Washington figyelmeztette Észak-Koreát | Christopher Hill amerikai főtárgyaló szerdán közölte: az Egyesült Államok közvetlenül figyelmeztette Észak-Koreát, ne hajtson végre kísérleti atomrobbantást. | 2006-10-05 07:26:00 | 0 |
| Összecsapások Nigériában | Kilenc kormánykatonát ölt meg egy fegyveres csoport szerdán Nigériában. | 2006-10-05 07:13:00 | 0 |
| Kényszerleszállás Ferihegyen | Rendben leszállt Ferihegyen szerdán este az a katonákat szállító repülőgép, amelyik hajtómű-probléma miatt kényszerült megszakítani útját - közölte Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-vel. | 2006-10-04 20:49:00 | 0 |
| Az MTV "nagy hülyesége" | Kubával és Kínával hasonlította össze a magyar közszolgálati média helyzetét az Európai Műsorszórók Uniójának elnöke. Björn Erichsen szerint az MTV számára még hosszú az út ahhoz, hogy igazi közszolgálati adóvá, független műsorszóróvá váljon. | 2006-10-04 20:45:00 | 0 |
| Pécs: Rontott a gép a töredékszavazatok számolásánál? | Patthelyzet alakulhat ki a pécsi közgyűlésben, miután úgy tűnik, hogy a számítógépes rendszer hibája miatt rosszul osztották el a töredékszavazatokat a hétvégi önkormányzati választásokon. A Fidesz és a KDNP a helyi választási bizottsághoz fordult, hogy korrigálják a hibát és bejelentették: mivel kicsi volt a különbség, a polgármesterekre leadott szavazatok megszámolása után - újraszámolást kérnek. | 2006-10-04 20:42:00 | 0 |
| A kamara szerint megzsarolták a gyógyszerészeket | Panaszt tesznek a gyógyszerészek a tiszti főorvosnál a múlt heti patika-ellenőrzések miatt. A kamara szerint jogszabályellenes volt a vizsgálat, és a patikusokat több helyen is megzsarolták az ellenőrök. A múlt csütörtöki későbbi nyitás helyett ezentúl támogató aláírásokat gyűjtenek a gyógyszerészek. | 2006-10-04 20:40:00 | 0 |
| Ahmadinezsád szerint Irán nem hátrál meg az atomvitában | Irán folytatni kívánja tárgyalásait a Nyugattal, hogy eloszlassa a nyugati országok aggodalmait atomprogramjával kapcsolatban, de egy tapodtat sem hátrál az ügyben - jelentette ki szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök. | 2006-10-04 20:23:00 | 0 |
| Amerikai kémműholdak szokatlan mozgást észleltek Észak-Koreában | Amerikai kémműholdak felvételei szerint szokatlan sürgölődés folyik Észak-Koreában egy föld alatti atomrobbantási kísérlet lehetséges helyszínén - közölte szerdán egy névtelenségbe burkolózó amerikai védelmi illetékes. | 2006-10-04 20:20:00 | 0 |