| Több tízezren tüntettek Bejrútban | Tízezrek demonstráltak délelőtt Bejrút központjában a kedden meggyilkolt Pierre Dzsemájel iparügyi miniszter temetése előtt. | 2006-11-23 13:11:00 | 0 |
| A legmagasabb kikiáltási ár a magyar aukciók történetében | Először láthatja a magyar közönség Csontváry Kosztka Tivadar: A szerelmesek találkozása című festményét. A képet a Műcsarnokban, az Antik Enteriőr kiállításon mutatták be. | 2006-11-23 11:48:00 | 0 |
| Elsősegély-csomag a 2007-es költségvetéshez | A 2007-es év rendkívül nehéz év lesz, a túléléshez pedig elsősegély-csomagra van szükség - szögezte le Varga Mihály csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2006-11-23 11:22:00 | 1 |
| "Kongresszus előtt: Hova tovább?" - fórumozóink véleménye | Azért adjuk közre ezt az összegzést a kongresszus előtt néhány nappal, mert abban bizakodunk, hogy a "Szerintem" hozzászólóinak véleménye, elemezéseik, ötleteik segítséget jelenthetnek a kialakult helyzetben a tisztánlátáshoz. Néhány hangsúlyos téma köré csoportosítottuk a véleményeket, amelyek természetesen nem feltétlenül esnek egybe a szerkesztőség álláspontjával, de - reményeink szerint - többé-kevésbé korrekt képet adnak a fidesz.hu fórumát látogatók gondolatairól. | 2006-11-23 11:05:00 | 0 |
| Ausztriába disszidálnak a magyar cégek | A közép-, kelet- és délkelet-európai országokból még soha annyi vállalat nem mutatott konkrét érdeklődést ausztriai telephely iránt, mint az idén - tájékoztatta a NAPI Gazdaságot az Austrian Business Agency (ABA), amely tulajdonképpen az itthoni ITDH-nak felel meg. | 2006-11-23 10:53:00 | 0 |
| Gyalogoshíddá válhat a Lánchíd? | A parkolási díjak drasztikus emelésével és parkosítással tartaná távol a Belvárostól az autósokat a főváros - írja a Magyar Hírlap. | 2006-11-23 10:28:00 | 0 |
| Kossuth tér: műjégpályát építenek a műveleti területen | Még műveleti terület ugyan, de a kancellária már kiírta a közbeszerzési eljárást a műjégpályára. Az elképzelések szerint az iskolai téli szünetben idén is lesz ingyenesen használható műjégpálya a Kossuth téren. | 2006-11-23 09:51:00 | 0 |
| Földrengés Sárospatak térségében | Reggel több helyen észleltek földmozgást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak térségében. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője elmondta: az elsődleges információk alapján negyed 9 körül kismértékű, az észlelés határán lévő földrengés volt. | 2006-11-23 09:47:00 | 0 |
| Januártól drasztikusan drágulhat a távfűtés | A Hír Televízió információi szerint fővárosban 45, a vidéki nagyvárosokban pedig akár 70 százalékkal is drágulhat a távfűtés, miután a szolgáltatók az új gázártámogatási rendszerben nem kedvezményes, hanem piaci áron veszik a hőerőműveket működtető gázt. A távhődíjak emelésének mértékéről az önkormányzatok hozzák majd meg a végső döntést, várhatóan decemberben. A szolgáltatók kedvezménye azért szűnik meg, mert a gázártámogatás nem alanyi jogon jár januártól, hanem rászorultsági alapon. | 2006-11-23 09:37:00 | 0 |
| Rendkívüli kongresszus szombaton - előzetes | Az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlését hozza létre a Fidesz szombati, győri rendkívüli kongresszusán, amelyen Orbán Viktor pártelnök mellett Navracsics Tibor frakcióvezető és Bugár Béla határon túli magyar vezető is felszólal majd. | 2006-11-23 09:17:00 | 0 |
| Romlott a megmérgezett Litvinyenko állapota | Romlott csütörtökre virradóra a megmérgezett volt orosz kém, Alekszandr Litvinyenko állapota - közölte a londoni egyetemi kórház. | 2006-11-23 09:10:00 | 0 |
| Golflabdát ütöttek Föld körüli pályára | Golflabdát ütött Föld körüli pályára Mihail Tyurin orosz kozmonauta a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) csütörtök hajnalban. | 2006-11-23 09:05:00 | 0 |
| Az államfőhöz fordulnak a kamarák | Arra kérték az egészségügyi kamarák Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a szakmai kamarákról szóló törvényt, hanem küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. Ha az államfő mégis ellenjegyzi a törvényt, akkor kifogásaikat maguk juttatják el a taláros testülethez. | 2006-11-23 08:45:00 | 0 |
| Százmilliárdos illetékbotrány - alaptalan elvonás a cégektől | Miközben a kormány a nyáron még azt ígérte, hogy a közeljövőben már nem kerül sor adóváltozásokra, az utóbbi hetek módosításairól sorra derül ki, hogy húsba vágó tételeket érintenek. Az új illetékszabályozás körül például A Magyar Nemzet információi szerint botrány várható, hiszen az százmilliárdos elvonást jelent majd a cégeknek, a szakértő szerint ráadásul alaptalanul. | 2006-11-23 08:20:00 | 0 |
| Felgyújtotta magát egy tüntető | Felgyújtotta magát egy tibeti aktivista az indiai Mumbaiban (Bombay) a kínai államfő szállodája előtt. | 2006-11-23 08:11:00 | 0 |
| 13 nap remény - 1956-os dokumentumfilmek fesztiválja | A versenyfilmeken kívül több szekcióvetítést is láthatnak az érdeklődők a hétfőn kezdődő 13 nap remény elnevezésű 56-os dokumentumfilm fesztiválon - közölték a szervezők. | 2006-11-23 07:55:00 | 0 |
| Lengyelország továbbra blokkolni készül az EU-orosz tárgyalásokat | Nem sikerült elérnie az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Finnország diplomatáinak szerdán Lengyelországnál Varsó Moszkvával szembeni hajthatatlan álláspontjának módosulását. | 2006-11-23 07:49:00 | 0 |
| A megrostált demokrácia | Elviselhetőbb az élet egy bomlófélben lévő diktatúrában, mint egy éppen kiépülőben. Alighanem sok, a nyolcvanas években eszmélő honfitársammal osztozok ebben az érzésben. A kellemetlen közérzet persze könnyen megcsalja az embert: működnek az alkotmányos intézmények, s választások is vannak. Mégis mintha lépésről lépésre visszavennének valamit a '89-ből. | 2006-11-23 07:40:00 | 0 |
| Balkenende kormányfő pártja nyerte a választást Hollandiában | A kormánykoalíciót eddig vezető Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) párt szerezte a legtöbb szavazatot Hollandiában a szerdán rendezett általános választáson, de az eddiginél négy képviselővel kevesebbet, 40 honatyát küldhet a parlament alsóházába - derül ki a voksolás nem hivatalos végeredményéből. | 2006-11-23 07:37:00 | 0 |
| A görög kormány bocsánatot kért. És Gyurcsányék? | A görög kormány szerdán bocsánatot kért azért, mert egy múlt heti tüntetésen rendőrök súlyosan megvertek egy diákot. | 2006-11-22 20:16:00 | 0 |
| Újrainduló koalíciós tárgyalások Ausztriában | Újraindultak a kormánykoalíciós tárgyalások szerdán Bécsben az október 1-jei parlamenti választásokon győztes Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), valamint a második helyre szorult Osztrák Néppárt (ÖVP) között, így ismét megnőtt az esélye annak, hogy a bal- és a jobboldal két legnagyobb pártja közösen kormányozza majd Ausztriát a következő 4 évben. | 2006-11-22 20:00:00 | 0 |
| Drasztikusan dráguló távfűtés | Elkerülhetetlen a drasztikus távhődíjemelés, és félő, hogy a támogatást az év elején csak kevesen kapják meg; hőszolgáltatók szövetségének alelnöke szerint ezért a jövő év elején válságos helyzet alakulhat ki - özölte az RTL Klub híradója. | 2006-11-22 19:42:00 | 0 |
| Tetemes Fidesz-előny | A biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka a Fideszre, míg 36 százaléka a szocialista pártra szavazna - mutat rá a TÁRKI legújabb felmérése. | 2006-11-22 19:29:00 | 0 |
| Ab: Alkotmányellenes a büntetőeljárási törvény | Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő az Országgyűlés azzal, hogy a büntetőeljárási törvényben nem nyújtott hatékony jogvédelmet a gyanúsítottnak a nyomozó hatóság és az ügyészség számára előírt törvényi határidők túllépése ellen - tájékoztatta az MTI-t az Alkotmánybíróság (Ab) határozatáról a testület sajtófőnöke szerdán. | 2006-11-22 19:12:00 | 0 |
| Török nacionalisták a pápalátogatás ellen tiltakoznak | A pápa jövő heti törökországi látogatása elleni tiltakozásul egy nacionalista török párt tagjai Isztambulban elfoglalták az Aja Szofija épületét. | 2006-11-22 19:11:00 | 0 |
| Demonstráltak az egészségügyi dolgozók Szekszárdon | Csendes demonstrációt tartott szerdán az EDDSZ megyei szervezete Szekszárdon, mintegy százötvenen vonultak végig a város központján szakszervezeti és nemzetiszínű zászlóval. | 2006-11-22 19:04:00 | 0 |
| 1956-os emlékművet avattak Szegeden | Az Egyetemi Autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság Napja alkalmából 1956-os emlékművet avattak szerdán, az egyetem Tanulmányi és Információs Központjának (TIK) parkjában, Szegeden. | 2006-11-22 19:02:00 | 0 |
| Debreceni küldöttség tárgyalt Oroszországban | Debreceni önkormányzati delegáció járt az oroszországi Jekatyerinburgban és Cseljabinszkban az ottani kormányzóságok meghívására. | 2006-11-22 18:27:00 | 0 |
| Ab: diszkriminatív kormányrendelet | Alkotmányellenes a 2006. évi központi költségvetés céltartalékainak felhasználásáról szóló kormányrendelet egyik bekezdése, ezért azt az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette - az erről szóló határozatát szerdán hozta nyilvánosságra a testület. | 2006-11-22 18:25:00 | 0 |
| Demonstráltak az egészségügyi dolgozók Szekszárdon | Csendes demonstrációt tartott szerdán az EDDSZ megyei szervezete Szekszárdon, mintegy százötvenen vonultak végig a város központján szakszervezeti és nemzetiszínű zászlóval. | 2006-11-22 18:22:00 | 0 |
| Tovább csúszik a 4-es metró alagútfúrásának kezdete | Újabb hónapokat csúszik a 4-es metró alagútfúrásának megkezdése, ami legkorábban jövő tavasszal várható, ez is csak akkor, ha nem változik a metróépítés jelenlegi finanszírozási módja - közölték kormánypárti politikusok szerdán az TMI-vel. | 2006-11-22 18:14:00 | 0 |
| Magyar nyelvű feliratok a Babes-Bolyain - pár óráig | Több magyar nyelvű feliratot is felszerelt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) épületeiben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), ezek azonban néhány óra múlva már nem voltak a helyükön - tájékoztatta szerdán az MTI-t Hantz Péter, a BKB szóvivője. | 2006-11-22 18:12:00 | 0 |
| Glattfelder jelentése az uniós borreformról | A jelentés megállapítja, hogy az uniós borágazat reformjára elsősorban a belső fogyasztás csökkenése, valamint a nemzetközi versenyképesség romlása miatt kerül sor. Miközben az elmúlt években rohamosan nő az "újvilági" bortermelő országokból, Ausztráliából, Dél-Afrikából, Chiléből, Argentínából, valamint az USA-ból a behozatal, a jelenleg piacvezető EU borexportja alig nő, vagy éppen stagnál. | 2006-11-22 18:08:00 | 0 |
| Több mint harminc magyar roma érkezett vissza Svédországból | Már több mint harminc magyar roma érkezett vissza Svédországból, ahová az utóbbi hetekben a jobb élet reményében utaztak politikai menedékjogot kérni - közölte az MTI-vel szerdán a stockholmi magyar nagykövet. | 2006-11-22 17:52:00 | 0 |
| Spanyolország ellenzi Koszovó függetlenné válását | Spanyolország ellenzi Koszovó dél-szerbiai tartomány függetlenné válását - jelentette ki szerdán Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter. | 2006-11-22 17:43:00 | 0 |
| Nemzeti gyásznap lesz Puskás Ferenc temetésének napja | A kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította december 9-ét, Puskás Ferenc temetésének napját. Ezt Danks Emese jelentette be szerdán Budapesten. | 2006-11-22 17:28:00 | 0 |
| Gázár-kalkulátort indított a KDNP | Gázár-kalkulátort indított weblapján a Kereszténydemokrata Néppárt, a programmal az érdeklődők kiszámolhatják, hogy mennyivel fognak többet fizetni a fűtésért 2007. január 1-jétől. A kalkulátort Deák András és Soltész Miklós KDNP-s képviselő mutatta be szerdán Budapesten. | 2006-11-22 17:08:00 | 0 |
| Legfelsőbb Bíróság: megsértették a gyülekezési jogot Gergényi rendőrei | A Legfelsőbb Bíróság szerdai felülvizsgálati tárgyalása során hatályában fenntartotta a Fővárosi Bíróság jogerős döntését, amely megállapította, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei jogellenesen oszlatták fel a 2003. december 1-i gesztenyéskerti tüntetést - informálta a Magyar Nemzet Online-t dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője. | 2006-11-22 16:57:00 | 0 |
| Saját állampolgárai számára is megszigorítja a beutazást az USA | Az Egyesült Államok saját állampolgárai számára is előírja januártól, hogy ha repülőgépen utaznak haza külföldről, csak útlevéllel léphetnek az ország területére - közölte Michael Chertoff belbiztonsági miniszter szerdán. | 2006-11-22 16:52:00 | 0 |
| Lemondott a holland kormány | Lemondott hivatalosan Jan Peter Balkenende miniszterelnök kormánya Hollandiában szerdán, miközben az országban rendben zajlanak a reggel kezdődött képviselőházi választások. | 2006-11-22 16:41:00 | 0 |
| Csak márciusban indul a 4-es metró fúrópajzsa | Állítólag már az összes állomása épül a 4-es metrónak, csak az alagútfúrás kezdődik márciusban. | 2006-11-22 16:25:00 | 0 |
| OÉT: Továbbra sincs egyezség a bérajánlásról | Továbbra sincs megállapodás a versenyszférának a jövő évre ajánlandó béremelési mértékről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), az októberben elkezdett tárgyalást tovább folytatják. | 2006-11-22 16:24:00 | 0 |
| Litvinyenko fenyegető e-maileket kapott megmérgezése előtt | Alekszandr Litvinyenko feltehetően megmérgezett volt orosz titkosügynök egy olasz barátja azt mondta szerdán, hogy mind Litvinyenko, mind pedig ő fenyegető e-mail üzeneteket kapott néhány nappal a volt orosz kém feltételezett megmérgezése előtt. | 2006-11-22 16:23:00 | 0 |
| A Megyenap első szülöttjét köszöntötte a közgyűlés elnöke | Hajdú-Bihar megye első szülöttjét Rácz Róbert megyei közgyűlési elnök köszöntötte a Debreceni Egyetem Orvostudományi Centrumának Szülészeti Klinikáján. | 2006-11-22 15:40:00 | 0 |
| Törökország az ígérte, gondoskodik a pápai látogatás sikeréről | Törökország szerdán ígéretet tett arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz a jövő heti pápai látogatás sikeréért, mert Ankara szerint XVI. Benedek vizitjével alkalom nyílik az iszlám és a Nyugat közötti viszony javítására. | 2006-11-22 15:35:00 | 0 |
| MTV: megvan, ki építi a székházat | Eredményesen zárult a Magyar Televízió (MTV) székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég eladására kiírt tender - erősítette meg az MTI értesülését szerdán a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke. | 2006-11-22 15:31:00 | 0 |
| A siófoki kórház igazgatója még reménykedik a kiemelt státusban | Somogy kórházai közül egyedül a kaposvári kap kiemelt státust, a siófoki, noha korábban szerepelt az országosan védett, azaz kiemelt gyógyító intézmények között, végül lekerült a listáról. | 2006-11-22 14:54:00 | 0 |
| Járai: Rossz állam, egyre rosszabb gazdaság | A jegybank korábban arra készült, hogy 2007-ben vagy 2008-ban, majd később, 2010-ben lesz euró Magyarországon, ma pedig már nem tudjuk, mikor lesz euró az országban, mert ez a konvergenciaprogram nem vezet el az európai közös valutához - mondta Járai Zsigmond, a jegybank elnöke szerdán, az MNB által az infláció alakulásának tapasztalatairól rendezett konferencián. | 2006-11-22 14:51:00 | 0 |
| Csak márciusban indul a 4-es metró fúrópajzsa | Már az összes állomása épül a 4-es metrónak, az alagútfúrás azonban csak márciusban kezdődik. | 2006-11-22 14:49:00 | 0 |
| Folytatódnak az izraeli hadműveletek | Izrael folytatja, de nem terjeszti ki gázai hadműveleteit. Az izraeli hadsereg a palesztin rakétakilövő állásokat kívánja felszámolni. | 2006-11-22 14:39:00 | 0 |
| Bölcskei: Egyeztetés nélkül dönt a kormány az egyházakról | Intuitív, azaz megérzésen alapuló kormányzás van ma Magyarországon, bizonyos esetekben a kormányzati döntések nélkülözik a jogszerűség és a közigazgatási menetrend szabályait - jelentette ki Bölcskei Gusztáv püspök a Magyarországi Református Egyház szerdai budapesti zsinati ülésén. | 2006-11-22 14:20:00 | 0 |
| A norvég evangélikus egyház szinódusa jóváhagyta állam és egyház szétválasztását | Nagy többséggel megszavazta szerdán a norvég evangélikus egyház vezető testülete, az általános szinódus az állam és az egyház szétválasztását, előrelépve azon az úton, melynek végén az evangélikus vallás Norvégiában megszűnik hivatalos államvallás lenni. | 2006-11-22 14:06:00 | 0 |
| Litvinyenko túl kis hal lett volna az orosz titkosszolgálatnak? | A Londonban megmérgezett dezertőr, Alekszandr Litvinyenko túl kis hal ahhoz, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az életére törjön - vélte egy tartalékos FSZB-ezredes dumaképviselő egy moszkvai lap keddi számában. | 2006-11-22 14:05:00 | 0 |
| A világ legszennyezettebb városai | A világ legszennyezettebb városainak listáját állította össze egy amerikai kutatóintézet. A listán előkelő helyet foglalnak el a fejlődő országok egyes városai, illetve három orosz város, közöttük Csernobil. Oroszország vezeti a listát három településsel. | 2006-11-22 13:54:00 | 0 |
| December 15-én sztrájkolnak a pedagógusok | Kétórás figyelmeztető ágazati sztrájkot hirdet december 15-re, munkakezdésre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - jelentette be Kerpen Gábor elnök szerdán Budapesten. | 2006-11-22 13:41:00 | 0 |
| Nemzetközi Csongor és Tünde Fesztivál Budapesten | Nemzetközi Csongor és Tünde Fesztivált rendeznek szerdától vasárnapig a budapesti Merlin Színházban - közölte a szervezők nevében a Cseh Centrum kulturális referense az MTI-vel. | 2006-11-22 13:27:00 | 0 |
| Sztrájkok Olaszországban | Olaszországba utazók figyelmébe: a következő hetekben sztrájkok nehezítik a légi és a vasúti közlekedést az országban. Jövő héten, szerdán egynapos sztrájkot tartanak a repülőtéri dolgozók Rómában. | 2006-11-22 13:18:00 | 0 |
| Kósa keresztülhúzta Gyurcsány számításait | "Az ön bizalmi tőkéje igen alacsony" - mondta Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere Gyurcsány Ferencnek, s ezzel keresztülhúzta a miniszterelnök számításait, aki zárt ülést szeretett volna. | 2006-11-22 13:05:00 | 0 |
| Elfogták a Pest megyei lövöldözés gyanúsítottjait | Elfogták azt a két férfit, akik két csoport tagjaiként még októberben a Pest megyei Táborfalván keveredtek verekedésbe, majd lövöldözésbe, azóta keresték őket - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. | 2006-11-22 13:03:00 | 0 |
| Koalíciós perpatvar a fővárosi szerződés körül | Az SZDSZ elutasító álláspontja miatt minimálisra csökkent annak az esélye, hogy a héten véglegesüljön a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciós szerződése - nyilatkozta Danielisz Béla szerdán az MTI-nek. nemrég viszont a kisebbik párt vádolta az MSZP-t ugyanezzel. Demszky szerint azért nincs egyezség, mert túl sokat akarnak az MSZP-sek. | 2006-11-22 12:50:00 | 0 |
| Tizenegy tálib lázadót öltek meg | A tálib radikális iszlám mozgalom tizenegy fegyveresével végeztek a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) katonái a kelet-afganisztáni Kunár tartományban kitört összecsapásokban - közölte szerdán az ISAF. | 2006-11-22 12:38:00 | 0 |
| 9 hónap: 901 halálos áldozat az utakon | Kilencszázegy ember meghalt, több mint hatezren súlyosan megsérültek az első háromnegyedévben történt csaknem 15 ezer személyi sérüléssel járó közlekedési balesetekben; az elhunytak és a súlyos sérültek mintegy fele vétlen volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel szerdán. | 2006-11-22 12:15:00 | 0 |
| Lenkovics: ki kell kérni az érdekképviseletek véleményét | Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt javasolja az igazságügyi miniszternek, kezdeményezzen olyan jogszabály-módosítást, hogy a villamos energia, illetve a földgáz árának megállapításánál előzetesen kikérjék a fogyasztói érdekképviseletek véleményét - tájékozatta az országgyűlési biztos hivatalának sajtóosztálya szerdán az MTI-t. | 2006-11-22 11:59:00 | 0 |
| Önrablás történt a XI. kerületi zálogházban | Mégsem rabolták ki a főváros XI. kerületében a Villányi úton lévő zálogházat; az üzlet tulajdonosa félrevezette a hatóságot - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel. | 2006-11-22 11:37:00 | 0 |
| Nem tudni, hogy mikor lesz euró Magyarországon | A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint nem tudni, hogy mikor lesz euró Magyarországon. A gazdaság helyzetéről pedig azt mondta: stagnáló gazdaságunk erősödő inflációval párosul. | 2006-11-22 11:21:00 | 0 |
| Alkotmánybírósághoz fordulnak a tűzoltók | Alkotmánybírósághoz fordulnak a fővárosi tűzoltók a tűz elleni védekezésről és műszaki mentésről szóló törvény módosítása miatt - közölte Nagy Gábor, a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezetének elnöke szerdán az MTI-vel. | 2006-11-22 11:17:00 | 0 |
| Olajmunkásokat ejtettek túszul Nigériában | Túszul ejtettek több külföldi olajmunkást fegyveres támadók szerdán Nigériában, miután rajtaütöttek egy hajón - közölték biztonsági és iparági forrásokból. | 2006-11-22 11:05:00 | 0 |
| Az OVB nem túl meglepő döntése | Az Országos Választási Bizottság politikailag elfogult, szakmailag pedig elfogadhatatlan döntést hozott - jelentette ki Áder János. A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul. | 2006-11-22 10:46:00 | 1 |
| Észak-Korea nem adja fel atomfegyver-programját feltételek nélkül | Észak-Korea nem adja fel atomfegyver-programját feltételek nélkül, annak ellenére, hogy beleegyezett a pekingi hatoldalú tárgyalásokhoz való visszatéréshez - jelentette kedden a japán NHK tv-csatorna az észak-koreai külügyminiszter-helyettest idézve. | 2006-11-22 10:29:00 | 0 |
| Országos kérdés lett a kisposta-ügy | A komlóskai postaszolgáltatás ügyében harmadszorra kell új eljárást lefolytatnia a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak. A település polgármestere szerint a mobilposta-hálózat országos kiépítése megkönnyítheti az állami intézmény privatizációját. | 2006-11-22 09:43:00 | 0 |
| Repülős Gizi újra lebukott | Ezúttal a Vas megyei Csepregen érték besurranásos lopáson a 81 éves K. Sándornét, aki gúnynevén, Repülős Giziként ismert a bűnügyi krónikákból: eddig huszonegyszer ítéltek el tolvajlásért. | 2006-11-22 09:32:00 | 0 |
| Ma van a Magyar Közoktatás Napja | Ma van a Magyar Közoktatás napja, amelyet 1991 óta tartanak november 22-én a Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezésére. | 2006-11-22 09:24:00 | 0 |
| Civilek demonstrálnak csütörtökön Gyurcsány ellen Mezőkövesd határában | A mezőkövesdi Polgári Kör, valamint mezőkövesdi civilek november 23-án, csütörtökön reggel 8 órától félpályás útlezárással tiltakoznak a Gyurcsány-kormány politikája ellen, felhívva a figyelmet a sorozatosan hibás gazdasági döntések, és a politikai cinizmus okozta válságra. | 2006-11-22 09:15:00 | 0 |
| Öt év börtönt is kaphatnak a fatolvajok | Pénzbüntetés helyett a jövő évtől akár öt évnyi börtönnel is sújthatják a fatolvajokat - írja a Magyar Hírlap. Még ebben a hónapban a parlament elé kerül az erdőtörvény módosítása. | 2006-11-22 09:04:00 | 0 |
| Ismét megöltek egy bankárt Moszkvában | Ismét agyonlőttek egy bankárt Moszkvában. A Szpecszetysztrojbank társtulajdonosát kedd éjjel lőtték fejbe pisztollyal egy belvárosi udvarban. | 2006-11-22 08:55:00 | 0 |
| Általános választás kezdődött Hollandiában | Jan Peter Balkenende miniszterelnök Kereszténydemokrata Tömörülésének (CDA) sikere várható az utolsó mutatók szerint is a hollandiai előrehozott, általános választáson, amely szerdán reggel megkezdődött. | 2006-11-22 08:49:00 | 0 |
| Egészségügy: húszezres elbocsátás? | Az egészségügyben dolgozók közül tizenöt-húszezer embert el kell bocsátani jövőre, ha megvalósulnak a kórházak átalakításáról szóló kormányzati tervek - állítja egy szakértő. | 2006-11-22 08:39:00 | 0 |
| Nincs életjel a 15 eltűnt lengyel bányászról | Szerda hajnalig sem volt életjel a délnyugat-lengyelországi Halemba bányában előző nap délután sújtólégrobbanás következtében eltűnt lengyel bányászokról. | 2006-11-22 08:27:00 | 0 |
| Digitális tévé: mindenki a sötétben tapogatózik | Még nem tudni, mikor indul Magyarországon a digitális műsorszórás, pedig az Európai Unió döntése szerint 2012. január 1-jén megszűnik az analóg sugárzás. Rajkai László, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség elnöke elmondta: egyelőre nincs forgatókönyv az átállásra, és a piac szereplői nem is mind érdekeltek a változtatásban. | 2006-11-22 08:21:00 | 0 |
| A tengerbe zuhant egy helikopter Hollandia partjainál | Az Északi-tengerbe zuhant egy kétmotoros helikopter kedd éjjel a holland partoknál, a mentőknek a parti őrség közlése szerint sikerült a fedélzeten tartózkodó mind a tizenhét embert kimenteniük a vízből a roncsok közül. | 2006-11-22 08:16:00 | 0 |
| Összecsaptak a rendőri vezetők | Gergényi Péter szerint a belső vizsgálatot irányító Ignácz István évek óta pályázik a székére, ezért az általa irányított vizsgálat nem lehetett objektív. Bene László országos parancsnok szerint az ötfős "ostrombizottság" elfogulatlan volt. | 2006-11-22 08:01:00 | 0 |
| Economist: Hiányos magyar demokrácia | Alaposan leminősítette a magyarországi demokráciát az Economist Intelligence Unit (EIU) londoni központú szervezet frissen kiadott riportjában. Szerintük az egymást követő szocialista kormányokban nagyobb volt a korrupció, mint az Orbán-kormány idején. | 2006-11-22 07:52:00 | 0 |
| Orosz kém bukott le Kanadában | A kanadai hatóságok úgy vélik, hogy a múlt héten Montrealban kémkedés vádjával őrizetbe vett férfi az orosz külföldi hírszerző szolgálatnak dolgozik - derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott kormánydokumentum szerint. | 2006-11-22 07:44:00 | 0 |
| Összetűzések Párizsban | Összetűztek egymással a fizetési és nyugdíjviszonyaik miatt tüntető tűzoltók és a rend biztosítására kivezényelt rendőrök kedden Párizsban. | 2006-11-22 07:34:00 | 0 |
| Az OVB három népszavazási kezdeményezést hitelesített | Az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz és a KDNP hét népszavazási kezdeményezése közül hármat hitelesített hétfői, illetve kedd esti ülésén. A Fidesz az MTI-vel azt közölte: a nem hitelesített kérdések ügyében az Alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért. | 2006-11-22 07:20:00 | 0 |
| A kisebbségi jogok hatékonyabb védelmét sürgette Járóka Lívia | Négyszemközt találkozott kedden Brüsszelben Antonio Milosowzki macedón külügyminiszter Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselővel - jelentette be a magyar EP-tag az MTI irodájához eljuttatott közleményben. | 2006-11-21 20:12:00 | 0 |
| Összehívta a sztrájkbizottságot a PDSZ | A szakszervezet elnöke ezt azután jelentette be, hogy ülésezett a Közoktatáspolitikai Tanács. | 2006-11-21 20:06:00 | 0 |
| "Műveleti terület" marad a Kossuth tér | Gergényi Péter budapest rendőrfőkapitány elrendelte, hogy ne a korábban kijelölt november 24-ei időpontig, hanem tovább is úgymond "műveleti terület" maradjon a Kossuth tér. | 2006-11-21 19:35:00 | 0 |
| Romániában nem drágul a gáz? | A román kormány társadalmi segélyalapot hozna létre, hogy legalább 2008-ig a lakosságnak ne kelljen többet fizetnie a gázfogyasztásért, ebbe az alapba az osztrák OMV is befizethet, jelentették kedden román hírforrások. | 2006-11-21 18:48:00 | 0 |
| Elhunyt Robert Altman amerikai rendező | Elhunyt Robert Altman amerikai rendező, a Rövidre vágva, A játékos, a M.A.S.H., és a Nashville alkotója - közölte kedden produkciós cége, a Sandcastle 5. | 2006-11-21 18:21:00 | 0 |
| Kitoloncolhatják az illegálisan Svédországban lévő magyar romákat | Kitoloncolhatják Svédországból azokat a magyar romákat, akik az utóbbi hetekben próbáltak menedékjogot kérni, és a hatósági elutasítás után illegálisan próbálnának a skandináv országban maradni - mondta kedden az MTI-nek Malmö alpolgármestere, egyben megerősítve: a svéd állam külön foglalkozik a magyarok ügyével. | 2006-11-21 18:20:00 | 0 |
| Sztrájkbizottságot hívott össze a PDSZ | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kedden délután összehívta a sztrájkbizottságot, a testület dönt a további lépésekről, amelyekről szerdán tájékoztatják a nyilvánosságot - közölte Kerpen Gábor elnök a Közoktatásolitikai Tanács ülését követően az MTI-vel. | 2006-11-21 18:17:00 | 0 |
| Javul az amerikai-orosz viszony a demokraták győzelme után? | Javulni látszik az amerikai-orosz viszony annak következtében, hogy a demokraták szereztek győzelmet az amerikai kongresszusi választásokon és a meggyöngült helyzetű George Bush elnök Moszkva külpolitikai támogatását keresi - írta a keddi The Christian Science Monitor. | 2006-11-21 18:12:00 | 0 |
| Átadták az Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjakat | Roósz András akadémikusnak, Simig Gyula vegyészmérnöknek és Szakál Pál professzornak adományozták az idén az Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjakat. | 2006-11-21 18:11:00 | 0 |
| EU-orosz új partnerség: Kaczynski feltételeket szab | Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő kedden finn kollégájához, Matti Vanhanenhez intézett levelében fejtette ki azokat a "feltételeket", amelyek teljesülése esetén Lengyelország kész eltekinteni az Európai Unió és Oroszország új partnerségi megállapodását célzó tárgyalások megvétózásától. | 2006-11-21 18:03:00 | 0 |
| Privatizációt készíti elő a MÁV Cargo új igazgatósági elnöke | Dióssy Gábor lett a Máv Cargo Zrt. igazgatóságának elnöke, aki kedden az MTI-nek válaszolva feladatai közé sorolta a társaság privatizációjának előkészítését is. | 2006-11-21 18:00:00 | 0 |
| Bosznia még mindig megosztott ország | Tizenegy évvel a boszniai háború (1992-95) befejeződése után Bosznia-Hercegovina még mindig megosztott és etnikai ellentétektől szabdalt ország. | 2006-11-21 17:57:00 | 0 |
| Megháromszorozódott a terrortámadások száma | Szerte a világban több mint háromszorosára emelkedett a terrortámadások, illetve azok áldozatainak száma az elmúlt években - tűnik ki a német Bertelsmann alapítvány kedden nyilvánosságra hozott tanulmányából. | 2006-11-21 17:56:00 | 0 |
| Gyurcsány és Gergényi, az ijesztő lúzerek | "A nap skandaluma" - fogalmazott Szijjártó Péter az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Televízió székházának szeptember 17-i ostromát elemző, tegnap nyilvánosságra hozott jelentésével kapcsolatban. | 2006-11-21 17:46:00 | 0 |
| Békeszerződés a kormány és a maoista lázadók között | Aláírták a nepáli kormány és a maoista felkelők békemegállapodását kedden, a szerződés tíz éve tartó fegyveres felkelésnek hivatott véget vetni. | 2006-11-21 17:25:00 | 0 |
| Izrael emberi jogokat sértett a libanoni háborúban | Izrael kirívó módon megsértette a nemzetközi emberi jogokat a libanoni Hezbollah ellen folytatott nyári háborújában - derült ki egy ENSZ vizsgálóbizottság kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből. | 2006-11-21 17:19:00 | 0 |
| Nógrád megye alig rendelkezik előkészített projektekkel | Nógrád megye nem készült fel arra, hogy a 2007-ben induló Regionális Operatív Programhoz kapcsolódóan jól előkészített, megalapozott, a megye érdekeit képviselő projektekkel rendelkezzen - jelentette ki a megyei közgyűlés elnöke keddi sajtótájékoztatóján. | 2006-11-21 17:13:00 | 0 |
| Előzetes normakontrollt kérnek a gyógyszergyártók | A gyógyszergyártók Sólyom László köztársasági elnökhöz fordulnak, hogy kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól a parlament által hétfőn elfogadott gyógyszergazdaságossági törvény aláírása előtt - értesült az MTI. | 2006-11-21 17:07:00 | 0 |
| Zavar az üdülési csekk körül | A Fidesz szerint a kormány üdülési csekkre vonatkozó, most benyújtott törvényjavaslata és a nyár eleji törvénymódosítás nincs összhangban. | 2006-11-21 17:02:00 | 0 |
| Szijjártó: Jogi nonszensz az OVB döntése | Az OVB szerint a jövőben csak lényegtelen kérdésekről lehetne népszavazást tartani: így értékelte Szijjártó Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján a választási bizottság tegnapi döntését. | 2006-11-21 17:01:00 | 0 |
| A Külügyminisztérium puszta vegetációra van kárhoztatva | A 48 milliárd forintos külügyi támogatás a magyar államigazgatás egészének a figyelembe vételével akkora összeg, amely közelíti az önálló minisztériumi léthez szükséges támogatás alsó határát. Ez 40-50 milliárd között határozható meg - reagált a külügyminiszter által elmondottakra Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. | 2006-11-21 16:57:00 | 0 |
| A reformátusok segélyszállítmányt küldtek Szlovákiába | Mintegy ötmillió forint értékben segélyszállítmányt indított a Magyar Református Szeretetszolgálata kedden a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház oktatási intézményeinek - közölte Fodor Gusztáv, a szeretetszolgálat adománykoordinációs központjának vezetője az MTI-vel. | 2006-11-21 16:52:00 | 0 |
| A megyei közgyűlési elnökök elmennek a holnapi tanácskozásra | Azt, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya mennyire veszi komolyan az önkormányzatokkal való egyeztetést, jól jelzi, hogy a megyei közgyűlések elnökeit december 5-ére hívta össze - szögezi le Ódor Ferenc közleményében. | 2006-11-21 16:44:00 | 0 |
| Gyurcsány rákényszerült az önkormányzatok vezetőivel való egyeztetésre | Gyurcsány Ferencnek fel kellett ismernie, hogy politikai komisszárok helyett a hat és félmillió embert képviselő megyei közgyűlési elnökökkel kell szóba állnia - mutatnak rá a megyei jogú városok polgármesterei közös nyilatkozatukban. | 2006-11-21 16:40:00 | 0 |
| A megyei közgyűlési elnökök elmennek a holnapi tanácskozásra | | 2006-11-21 16:29:00 | 0 |
| Megyei jogú városok polgármestereinek közös nyilatkozata | | 2006-11-21 16:29:00 | 0 |
| Meggyilkolták Pierre Dzsemajjel libanoni minisztert | Meggyilkolták Pierre Dzsemájel libanoni iparügyi minisztert kedden Bejrút Szin el-Fil nevű keresztény negyedében - közölték helyi biztonsági források. | 2006-11-21 16:18:00 | 0 |
| Milyen lesz a hadviselés a XXI. században? | Milyen lesz a jövő hadserege, amelynek nem a pusztítás, hanem annak elkerülése lesz a célja, s milyen lesz a XXI. hadviselése, amelyben egyre nagyobb szerephez jut az információs technológia? - egyebek mellett erről is szó lesz az idén hatodik alkalommal tartandó Robothadviselés című konferencián, amelyet a magyar tudomány ünnepe keretében szerdán tartanak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. | 2006-11-21 15:57:00 | 0 |
| Meghalt a Ceausescu diktátor-házaspár lánya | Betegségben elhunyt 58 éves korában Zoe Ceausescu, a rettegett kommunista diktátor-házaspár egyedüli lánygyermeke, aki szülei exhumálásáért és újratemetéséért küzdött a román bíróságokon. | 2006-11-21 15:45:00 | 0 |
| Patyomkin: még mindig nem használható a Széchy Tamás Sportuszoda | Kihasználatlan marad télen a Margitszigeten épített Széchy Tamás Sportuszoda, mert üzemeltetője nem téliesíthette. Az ehhez szükséges használatbavételi engedélyt várhatóan csak decemberre kapja meg a létesítmény. | 2006-11-21 15:34:00 | 0 |
| 9 milliárd eurót fektet az EU információs techológiába 2013-ig | Több mint 9 milliárd eurót kíván befektetni az Európai Unió 2013-ig az információs és kommunikációs technológiákba, ez messze a legnagyobb tételt jelentő összeg a hetedik kutatási keretprogram költségvetésében - derül ki az Európai Bizottság kedden kiadott brüsszeli közleményéből. | 2006-11-21 15:32:00 | 0 |
| Egyeztetni nehéz, ha nincs pénz | Egyeztetni nehéz, amikor a kormány oldaláról kijelentik, hogy nincs több pénz - szögezte le Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetői által összehívott, a költségvetésről szóló egyeztetés után. | 2006-11-21 15:26:00 | 0 |
| A rendőrség keresi, miként lehetne azonosítani a rendőröket | A rendőrség tovább keresi, milyen megoldással lehet azonosítani a bevetési ruhát viselő rendőröket - mondta Bene László országos rendőrfőkapitány keddi budapesti sajtótájékoztatóján. | 2006-11-21 15:19:00 | 0 |
| A ciszjordániai zsidó telepek 40 százaléka elkobzott palesztin tulajdon? | A ciszjordániai zsidó telepek területének negyven százaléka elkobzott palesztin földtulajdon, ezért létük illegális - állítja egy izraeli civil szervezet az izraeli hadseregtől származó adatokra hivatkozva. | 2006-11-21 15:03:00 | 0 |
| A 100 Tagú Cigányzenekar szerint visszaélnek a nevükkel | Már négy alkalommal fordult elő, hogy egy együttes a 100 Tagú Cigányzenekar nevében lépett fel vagy szerződött koncertre - mondta el az MTI-nek Beke Farkas Nándor, az együttes főtitkára kedden Budapesten. | 2006-11-21 14:56:00 | 0 |
| Képviseleti irodát nyitott az MKIK Brüsszelben | A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) képviseleti irodát nyitott Brüsszelben kedden. Az iroda nyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Parragh László, az MKIK elnöke fontosnak nevezte, hogy a magyar gazdaságnak, a magyar vállalkozásoknak legyen közvetlen kapcsolata, képviselete Brüsszelben. | 2006-11-21 14:46:00 | 0 |
| Berlusconi cáfolta azt, hogy nem akar többé kormányfő lenni | Silvio Berlusconi olasz jobbközép vezető, médiamágnás cáfolta kedden azt az újságjelentést, amely szerint nem akarna többé kormányfő lenni. | 2006-11-21 14:33:00 | 0 |
| Kósa nem sokat vár a Gyurcsány-találkozótól | Nem sokat vár a miniszterelnökkel való szerdai találkozótól Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere. Erről a cívis város vezetője kedden beszélt az MTI érdeklődésére. | 2006-11-21 14:28:00 | 0 |
| Bukott kormánypárti pártkatonák újra helyzetben | Elfogadhatatlan, hogy a közbizalmat elvesztett pártkatonák vezessék a regionális fejlesztési tanácsokat, s őket állítsák a közbizalmat elnyert választott tisztségviselők fölé - jelentette ki Szijjártó Péter. | 2006-11-21 14:22:00 | 0 |
| A spekulánsoknak ajánlja a Financial Times a magyar államkötvényeket | Azért nagy a kereslet a magyar állampapírokra, mert azok több nyereséget ígérhetnek, mint amekkorát a fedezeti alapok nyújtanak- állítja a Financial Times egyik szakírója. | 2006-11-21 14:12:00 | 0 |
| Kínában épül a világ legnagyobb naperőműve | A Kína északi részén elterülő Kanszu (Gansu) tartomány Tunhuang (Dunhuang) városában létesül a világ legnagyobb naperőműve. | 2006-11-21 13:59:00 | 0 |
| Az oroszok keveset fordítanak az űrtudományra | Az orosz szövetségi űrprogramban (FKP) 2006-2015 között mindössze 26 milliárd rubelt irányoztak elő az űrtudományra, ami a teljes programra fordítandó összegnek csupán 16, az egész világban hasonló célra szánt ráfordításoknak pedig mindössze 2 százaléka - közölte kedden az orosz szövetségi űrügynökség (Roszkoszmosz) helyettes vezetője. | 2006-11-21 13:49:00 | 0 |
| Fejleszti együttműködését a fővárosi és az V. kerületi önkormányzat | Együttműködési, partnerségi kapcsolatra törekszik egymással a fővárosi önkormányzat és az V. kerületi önkormányzat Budapest és annak központja, a Belváros fejlesztése érdekében. Demszky Gábor főpolgármester és Rogán Antal polgármester egy belvárosi kávézóban tartott keddi tájékoztatón a kölcsönös egymásrautaltságot hangsúlyozva, a megoldásra váró kiemelten fontos kérdéseket részletezte. | 2006-11-21 13:40:00 | 0 |
| Nagy Britannia: félmillió bevándorló 2004 óta | Nagy Britanniában a kelet-európai országok 2004 évi uniós csatlakozása óta 500 ezer bevándorlót regisztráltak - közölte a brit kormány. | 2006-11-21 13:31:00 | 0 |
| Gergényi picinykét hibázott csak | | 2006-11-21 13:15:00 | 0 |
| Ifo: enyhe lehűlés előtt a világgazdasági konjunktúra | A világgazdasági konjunktúra a jövő évben veszít lendületéből - derül ki a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet kedden nyilvánosságra hozott negyedéves előrejelzéséből. | 2006-11-21 13:15:00 | 0 |
| Radioaktív anyaggal mérgezték meg a volt orosz ügynököt | Valószínűleg radioaktív anyaggal mérgezték meg Alekszandr Litvinyenko volt orosz titkosügynököt Londonban; az ügy vizsgálatát keddi értesülések szerint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya vette át. | 2006-11-21 13:07:00 | 0 |
| Bene: Gergényi szakmai hibákat követett el az MTV-nél | Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya követett el szakmai hibákat a Magyar Televízió székháza elleni támadás rendőri biztosítása kapcsán, ez azonban nem olyan súlyú, hogy menesszék - mondta el az országos rendőrfőkapitány. | 2006-11-21 12:52:00 | 0 |
| Törökországot nem érdekli a határidő Ciprus kérdésében | Törökország nem fog határidőkhöz igazodni Ciprus kérdésében - jelentette ki a török külügyminiszter kedden, egy nappal azután, hogy az Európai Unió arra figyelmeztette a szervezethez csatlakozni akaró Ankarát: fel kell gyorsítania a Ciprussal kapcsolatos patthelyzet megoldására irányuló erőfeszítéseit. | 2006-11-21 12:41:00 | 0 |
| Megtalálták a Palme-gyilkosság fegyverét? | Egy svédországi tóban megtalálták az egyiket abból a két pisztolyból, amelyekről a nyomozók feltételezik, hogy valamelyikkel a kettő közül az ismeretlen tettes Olof Palme néhai svéd miniszterelnököt megölte. | 2006-11-21 12:30:00 | 0 |
| Kormányzati hecckampány a közszolgálatot ellátók ellen | A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) tiltakozik az ellen, hogy valóságos hecckampány folyik a közszolgálatot ellátó dolgozók ellen, őket hibáztatva a felduzzadt költségvetési kiadások miatt - mondta Fehér József, a szervezet főtitkára Nyíregyházán kedden. | 2006-11-21 12:20:00 | 0 |
| NOE: veszélyben a nagycsaládosok | A megszorító intézkedések együttes bevezetésével veszélybe kerülhetnek a nagycsaládosok - figyelmeztetett Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedden Budapesten. | 2006-11-21 12:06:00 | 0 |
| Az MSZP menesztené, az SZDSZ marasztalná Aba Botondot | Decemberben tárgyalhat a fővárosi közgyűlés Aba Botond BKV-vezérigazgató menesztéséről - értesült a Magyar Hírlap. Bár korábban a szabad demokraták szorgalmazták, hogy Abát távolítsák el a közlekedési cég éléről, úgy tudni, most a fővárosi szocialistáknak lenne sürgősebb az igazgató menesztése. | 2006-11-21 11:55:00 | 0 |
| Épülhet a fúziós reaktor | Hat európai ország és az Európai Unió illetékesei kedden Párizsban aláírták a kísérleti termonukleáris fúziós reaktor létrehozásáról szóló, régóta várt mintegy 10 milliárd euró értékű megállapodást. A remények szerint a fúziós reaktor révén olcsóbb, tisztább és biztonságosabb energiaforráshoz lehet jutni. | 2006-11-21 11:47:00 | 0 |
| Nem pihen a stafétabot | Mi, fiatalok lehetünk akár radikálisnak tűnően is nyíltak, őszinték, megmondjuk az igazat. Főleg akkor tesszük ezt, ha igazságról, hazugságról, alapvető erkölcsi kérdésekről van szó - fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szijjártó Péter, a megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő Fidelitas elnöke. | 2006-11-21 11:29:00 | 0 |
| A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének állásfoglalása | | 2006-11-21 11:21:00 | 0 |
| Álljon fel az Önkormányzati Érdekegyeztető Testület | 6,5 millió embernek a képviseletében a megyei önkormányzati vezetők részt kívánnak venni a holnapi egyeztetésen - jelentette be Ódor Ferenc keddi sajtótájékoztatóján. | 2006-11-21 11:10:00 | 1 |
| Grúzia meg akarja vétózni Oroszország WTO-tagságát | A grúz kormány megvétózza Oroszországnak a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való felvételét abban az esetben, ha Moszkva nem hajlandó megfelelően rendezni a két ország kereskedelmi kapcsolatait. | 2006-11-21 10:49:00 | 0 |
| Bombariadó a római repülőtéren | Bombariadó miatt lezárták kedden a római Ciampino repülőteret, miután egy ismeretlen telefonáló azt közölte: robbanószerkezetet helyeztek el egy teherszállító repülőgép fedélzetén - jelentették a repülőtéri hatóságok. | 2006-11-21 10:16:00 | 0 |
| Tárgyal a két ázsiai óriás | Manmohan Szingh indiai miniszterelnökkel kezdett tárgyalást kedden Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök Újdelhiben, akinek háromnaposra tervezett indiai látogatása a két ázsiai hatalom diplomáciai kapcsolatainak javítását és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok fellendítését célozza. | 2006-11-21 10:13:00 | 0 |
| Megélhetési válságban vannak a cigányok | Farkas Flórián a roma csoportok kivándorlásának okairól beszélt napirend előtt. Mint közölte, ez egy segélykiáltás, mert a cigányok megélhetési válságban vannak. | 2006-11-21 10:02:00 | 0 |
| Káosz a rendőrök között - betűhíven a jelentésből | (...) dandártábornoktól próbálta kérni, hogy küldjenek megerősítő erőt az MTV székházhoz, azonban a telefonon és rádión történt hívásaira nem reagáltak, és nem válaszolt neki senki - olvasható a rendőrségi jelentésben. | 2006-11-21 09:53:00 | 0 |
| Legalább 30 százalékkal emelkedik a távfűtés? | Az RTL Klub információi szerint legalább 30 százalékkal kell emelni a távfűtés díját januártól a gázártámogatás átalakítása miatt. | 2006-11-21 09:38:00 | 0 |
| Hatvanadik tüntetési nap Mosonmagyaróvárott | A szemerkélő esőben mintegy 90-en demonstráltak a tüntetők hétfő este Mosonmagyaróváron a Trianon emlékkeresztnél. | 2006-11-21 09:35:00 | 0 |
| A kormánynak egy fillérje sincs | A régió esetében furcsa lenne, ha a kormány megbízottja lenne a vezetője - jelentette ki Kósa Lajos a Mokkában kedd reggel. | 2006-11-21 09:33:00 | 0 |
| "Népfőiskolai szeminárium" az örökmécsesnél | "Népfőiskolai szemináriumot" tartottak az Európai Unió idegenforgalmi politikájáról és a globalizációról a fővárosi Batthyány örökmécsesnél tartott hétfői demonstráción, ahol mintegy hatvan ember vett részt. | 2006-11-21 09:27:00 | 0 |
| Eddig minden szocialista költségvetés bedőlt | A 2006-os költségvetés módosításának vitájában a Fidesz elutasította az előterjesztést az Országgyűlésben. Élénk vita alakult ki arról: pótköltségvetésről, vagy a költségvetés módosításáról van szó. | 2006-11-21 09:23:00 | 0 |
| Megtalálták at ellopott Goya-festményt | Megtalálták az Egyesült Államokban Francisco Goya spanyol festőnek a hónap elején szállítás közben ellopott értékes 18. századi festményét - közölte hétfőn az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). | 2006-11-21 09:16:00 | 0 |
| Sülyed a Lágymányosi hídnak ütközött hajó | Léket kapott kedden reggel a Tatabánya nevű tolóhajó a Duna budapesti szakaszá, a Lágymányosi hídnál - közölte a rendőrség az MTI-vel. | 2006-11-21 09:06:00 | 0 |
| Újra bíróság elé állítják Berlusconit | Ismét bíróság elé kell állnia Silvo Berlusconi korábbi olasz miniszterelnöknek. | 2006-11-21 09:05:00 | 0 |
| Nincs több ingyengyógyszer | Jövőre patikán kívül is árusíthatóak lesznek bizonyos nem vényköteles gyógyszerek, köztük fájdalom- és lázcsillapítók, valamint vitaminok. A parlament elfogadta hétfőn ugyanis a gyógyszergazdaságosságról és gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvényjavaslatot. 14 év alattiaknak nem lehet majd orvosságot eladni. | 2006-11-21 08:45:00 | 0 |
| Az USA a világ legbarátságtalanabb országa | A mogorva bevándorlási tisztviselők és a vízumok kiadásának hosszú határideje miatt az Egyesült Államok vált a világ legbarátságtalanabb országává a külföldi utazók szempontjából - derült ki egy nemzetközi felmérésből. | 2006-11-21 07:40:00 | 0 |
| EIU: lemaradtunk a polgári kultúra terén | Svédország a legtökéletesebb demokrácia a világon, a magyar demokráciát ugyanakkor hiányosságok jellemzik - áll a londoni Economist Intelligence Unit felmérésében. A világ egyik legnagyobb gazdasági-politikai előrejelző intézete 167 országra állapított meg újonnan kidolgozott demokráciaindexet. | 2006-11-21 07:38:00 | 0 |
| Bizonytalan alapokon áll a kormánykoalíció? | A Heti Válasz főszerkesztője szerint bizonytalan alapokon áll a kormánykoalíció, és ezt a problémát oldhatja meg az ellenzék népszavazási kezdeményezésre. | 2006-11-21 07:16:00 | 0 |
| Megvan Demszky utóda | Geberle Erzsébet lesz Demszky Gábor utódja az SZDSZ parlamenti frakciójában. | 2006-11-21 07:14:00 | 0 |
| Távozik a magyar gazdaságból a spekulatív nyereség | Érthető az étvágy manapság a magyar állampapírok iránt, mert azok jobb nyereséget ígérhetnek, mint amit a fedezeti alapok nyújtanak - így a Financial Times szakírója. John Dizard szerint a befektetők arra számítanak, hogy a kormány megvalósítja reformprogramját, amit állítólag a középrétegek is támogatnak. | 2006-11-21 07:10:00 | 0 |
| Robog a kormány régiós úthengere | Gőzerővel zajlik az önkormányzatok, az ellenzéki polgármesterek kiszorítása a hét regionális fejlesztési tanács vezetéséből. Több helyen ezen a héten dől, ki lesz az adott testület elnöke; mindenütt arról hallani, hogy kormány közeli ember kerülhet a tanácsok élére. | 2006-11-21 07:09:00 | 0 |
| Krokodilkönny | Talán soha nem hangzott el annyiszor az együttműködés és a párbeszéd kifejezés a parlament falai között, mint tegnap. A szónokok szavai alapján valósággal égett a teljes kormányoldal az ellenzékkel való együttműködés vágyától. | 2006-11-21 07:06:00 | 0 |
| Koalíciós vita a nyugdíjakról | Nincs egyetértés az SZDSZ és az MSZP között a nyugdíjreform egyik eleméről. Az MSZP frakciója a hétfő esti szavazáson nem támogatta az SZDSZ egyik módosító javaslatát, amely az előrehozott öregségi nyugdíj számítási rendszerét változtatta volna meg. | 2006-11-20 20:09:00 | 0 |
| Az OVB elutasította a népszavazás első kérdését | Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő esti ülésén megtagadta a Fidesz és a KDNP által benyújtott első, a tandíjfizetéssel kapcsolatos népszavazási kérdés hitelesítését, mert az érinti a kormányprogramot. Az előterjesztő pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak. | 2006-11-20 19:59:00 | 0 |
| Újra kormányellenes tüntetés a 6-os úton | A dunaföldvári és paksi Fidesz szervezésében immáron negyedszer, mintegy 20 gépjármű tüntetett délután 17 és 19 óra között a Gyurcsány kormány megszorító politikája ellen. | 2006-11-20 19:50:00 | 0 |
| Újra elítélték az azeri "baltás gyilkost" | Újabb bűncselekményért, hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélték el a Fővárosi Bíróságon Ramil Safarov Sahibot - közölte a Fővárosi Bíróság. Az azeri baltás gyilkosként hírhedtté vált férfit nyolc hónapra ítélték, amelyet két évre felfüggesztettek. | 2006-11-20 19:43:00 | 0 |
| Nem kérnek a delegációs vizitből a Svédországba menekült magyar romák | Nincs szükség a Magyarországról Svédországba készülő, roma vezetőkből álló delegáció segítségére Malmőben, ahol több tucat magyar család várja menedékügyi kérelmének elbírálását - mondták el az MTI-nek a skandináv államban jobb sorsukat remélők hétfőn. | 2006-11-20 19:33:00 | 0 |
| MTV-székház ostroma: elöljárói gondoskodás elmulasztása miatt nyomoznak | Az MTV-székház ostroma után nyomozást rendelt el a Budapesti Katonai Ügyészség elöljárói gondoskodás elmulasztása miatt - mondta az MTI-nek a katonai ügyészség szóvivője hétfőn. | 2006-11-20 19:30:00 | 0 |
| Karácsony előtti élelmiszer-ellenőrzések | Összehangolt élelmiszer-ellenőrzéseket indítanak a karácsony előtti hetekben a hatóságok. | 2006-11-20 19:28:00 | 0 |
| Elfogadták a gyógyszerellátásról szóló törvényt | Az Országgyűlés hétfői ülésén 195 igen, 160 nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadta a gyógyszerellátásról szóló törvényt, amely bizonyos, vény nélkül kapható készítmények gyógyszertáron kívüli forgalmazását is lehetővé teszi, és módosítja a patikaalapítás szabályait. | 2006-11-20 19:17:00 | 0 |
| Exhumálások Szerbiában | Összesen 63 ember földi maradványainak azonosítását kezdik meg kedden Belgrádban. A szerb kormány eltűntekkel foglalkozó bizottságának bejelentése szerint olyan emberekről szó, akiket 1991 és 1995 között, vagyis a boszniai és horvátországi háborúk ideje alatt a Szávában és a Dunában találtak. Az áldozatokat két belgrádi temetőben temették el akkor. | 2006-11-20 19:14:00 | 0 |
| Elszállították a világháborús bombát a Gellért-hegyről | A tűzszerészek, elszállították azt a százkilós szovjet rombolóbombát, amelyet a Gellért-hegy kőzetébe fúródva a Citadella felett találtak hétfő délután. | 2006-11-20 19:01:00 | 0 |
| Szakszerűtlen volt a rendőrség fellépése az MTV-székház ostrománál | Szakszerűtlen volt a rendőrség fellépése a Magyar Televízió székházának szeptember 18-19-i ostrománál - tartalmazza az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése. | 2006-11-20 18:49:00 | 0 |
| Az EU szankciókat hozott Észak-Korea ellen | Az Európai Unió hétfőn szankciókat hozott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, ezzel végrehajtva az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az észak-koreai atomkísérlet után, idén októberben elfogadott döntést. | 2006-11-20 18:45:00 | 0 |
| November 27-én hallgatják meg a román és a bolgár biztosjelölteket | Az Európai Parlament (EP) illetékes bizottságai egy hét múlva, november 27-én hallgatják meg a két belépő új EU-tagország, Románia és Bulgária biztosjelöltjeit - hozták nyilvánosságra hétfőn Brüsszelben. | 2006-11-20 18:43:00 | 0 |
| Az OVB külön tárgyalja a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseit | Az Országos Választási Bizottság (OVB) külön tárgyalja a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseit; a testület hétfő esti ülésén megkezdte a legnagyobb ellenzéki párt hét kérdésének vizsgálatát. | 2006-11-20 18:42:00 | 0 |
| Törökül jelentek meg Balassi Bálint versei | Balassi Bálint versei, illetve a költő életét és korát bemutató írások szerepelnek abban a török nyelvű könyvben, amely az Akadémiai Kiadó és a Magyar-Török Baráti Társaság gondozásában jelent meg. A kötetet hétfőn mutatták be Budapesten. | 2006-11-20 18:37:00 | 0 |
| Nincs bizonyíték az iráni atomfegyverprogramra? | Az amerikai hírszerzésnek nincs bizonyítéka arra, hogy Irán titokban atomfegyver előállítására törekedne a békés atomprogram mellett - írta hétfőn a The New Yorker, amely szerint a Bush-kormány ennek ellenére jó eséllyel megelőző csapást mérhet a perzsa államra. | 2006-11-20 18:30:00 | 0 |
| Valóban a kormányzati negyed a legfontosabb? | A fideszes Szijjártó Péter a kormányzati ingatlanok kapcsán hétfőn az Országgyűlésben azt kérdezte, valóban az-e a kabinet számára az egyik legfontosabb kérdés ma Magyarországon, hogy hol legyen a kormányzati negyed. | 2006-11-20 18:12:00 | 0 |
| Brutálisan drágulhat a tömegközlekedés | Sajtóhírek szerint a MÁV jegyárai 16 százalékkal, a Voláné 6 százalékkal emelkedhetnek januártól. Kóka János miniszter novemberben dönt a tarifákról, addig nem nyilatkozik - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. | 2006-11-20 18:02:00 | 0 |
| Gyilkosságok Irakban | Legkevesebb 21 embert, köztük egy népszerű televíziós személyiséget és egy egyetemi professzort öltek meg merénylők hétfőn Irakban, Bagdad, Ramádi, Baakúba és a szíriai határ térségében. | 2006-11-20 17:52:00 | 0 |
| Hajdú-Bihar Megye Napja 2006 | Az együvé tartozás, az összetartozás a célja azoknak a rendezvényeknek, amelyeket a megye napja - november 22. - alkalmából bonyolítanak le megyeszerte - jelentette be debreceni sajtótájékoztatóján Kocsis Róbert, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke. | 2006-11-20 17:51:00 | 0 |
| Pesszimistább az MNB a kormány prognózisánál | Változatlan szinten, 8 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - jelentette be Járai Zsigmond MNB-elnök. Az előzetes elemzői várakozásokat tekintve kicsiny többségben voltak azok, akik 0,25 százalékpont emelést vártak. | 2006-11-20 17:44:00 | 0 |
| Száz kilós rombolóbomba a Gellért-hegyen | Egy sziklába ágyazódott II. világháborús rombolóbombát találtak a tűzszerészek a Gellért-hegyen. | 2006-11-20 17:30:00 | 0 |
| Magyarországon is nyomoznak a Siemens-ügyben | Magyarországon is nyomoznak a Siemens-ügyben; egy magánszemély feljelentése nyomán a XIV. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen. | 2006-11-20 17:23:00 | 0 |
| Gyurcsány az önkormányzatokról tárgyalna az önkormányzatok nélkül | A szerdaira még nem, de a következő önkormányzati egyeztető fórumra már meghívják a megyei közgyűlések vezetőit is - közölte Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az MTI érdeklődésére hétfőn. | 2006-11-20 17:16:00 | 0 |
| 15 évre ítélték a tádzsik "James Bond"-ot | Az üzbég igazságszolgáltatás tizenöt évi börtönbüntetésre ítélte hétfőn a kormánypárti sajtó által tádzsik "James Bond"-nak hívott, kémkedéssel vádolt Mirodilla Dzsurajevet, aki a két volt szovjet köztársaság közötti feszültségek újabb bűnbakja. | 2006-11-20 17:11:00 | 0 |
| Magyar jelölt lett 2006-ban Európa innovatív fiatal gazdája | Magyar jelölt, Papp Péter lett 2006-ban Európa innovatív fiatal gazdája - közölte Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) hétfőn az MTI-vel. | 2006-11-20 17:00:00 | 0 |
| Elfogtak egy körözött szerb háborús bűnöst Norvégiában | Elfogtak Norvégiában egy szerb férfit, akit háborús bűncselekmények miatt köröztek a hatóságok - közölte hétfőn a belgrádi ügyészség. | 2006-11-20 16:59:00 | 0 |
| Öt év börtönre ítéltek egy orosz újságírót | Nemzetiségi gyűlölködés szításának és szélsőséges tevékenységnek a vádjával öt év börtönre ítéltek hétfőn egy orosz újságírót, aki Csecsenföld függetlenné válása mellett kampányolt. | 2006-11-20 16:53:00 | 0 |
| Bush iraki csapaterősítésre készül? | A Bush-kormány az iraki csapatok létszámának növelésére készül annak dacára, hogy a félidős kongresszusi választásokon a csapatkivonást sürgető demokraták győztek - írta a The Christian Science Monitor című lap hétfőn. | 2006-11-20 16:44:00 | 0 |
| Annan új nemzetközi fórum létrehozását javasolta | Kofi Annan ENSZ-főtitkár új nemzetközi fórum létrehozását javasolta hétfőn a biológiai fegyverek veszélyének elhárítása végett. | 2006-11-20 16:37:00 | 0 |
| Megalakult a Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság | Budapesten alakult meg hétfőn a Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság, amelynek feladata a herceg születésének ezredik évfordulójához kapcsolódó megemlékezések szervezése és összehangolása - tájékoztatta Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-t. | 2006-11-20 16:29:00 | 0 |
| Siemens - botrány: osztrák kapcsolat | Tovább gyűrűzik a Siemens megvesztegetési botránya: német ügyészségi források hétfői közlése szerint a cégvezetés, köztük a vezérigazgató, Klaus Kleinfeld irodáit is átvizsgálták a múlt héten. Ugyanakkor német lapjelentések szerint a kilencvenes években - innsbrucki és salzburgi számlákon keresztül - mintegy 100 millió eurónyi Siemens-pénz áramlott keresztül Ausztrián. | 2006-11-20 16:24:00 | 0 |
| Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis... vállalkozónak? | Szatmáry Kristóf a gazdasági tárca képviselőjéhez intézett interpellációjában az úgynevezett "lex Audi"-t bírálta; a jogszabályt a kormány azt követően léptette életbe, hogy az Audi konszern győri vállalata a kutatásfejlesztéseinek leállításával fenyegetőzött a szolidaritási adó bevezetése miatt. | 2006-11-20 16:23:00 | 0 |
| A KGB titkosügynöke gyilkolta meg Kennedyt? | A KGB titkos ügynökeként gyilkolta meg 1963-ban John Fitzgerald Kennedy egykori amerikai elnököt Lee Harvey Oswald - állítja Ion Mihai Pacepa, a román Securitate volt főnöke, aki a Kennedy-gyilkosságról szóló új könyvéhez majdnem nyolcszáz dokumentumot kutatott fel levéltárakban. | 2006-11-20 16:14:00 | 0 |
| Burkolt alkotmánymódosítás van napirenden | A megyei fejlesztési tanácsokat háttérbe szorították, a regionális fejlesztési tanácsokat részesítik előnyben, amelyekben a végrehajtó hatalom van többségben - reagált Kovács Zoltán Lampert Mónika sajtótájékoztatóján elhangzottakra. | 2006-11-20 16:14:00 | 0 |
| Robbanás a Mol komáromi gyárában | Felrobbant egy 5000 literes tartály a MOL komáromi gyárában a tűzoltók kiérkezésekor hétfőn, egy tűzoltó égési sérüléseket szenvedett - közölte a katasztrófavédelem ügyeletese. | 2006-11-20 16:07:00 | 0 |
| Gyurcsány zsarolja az embereket a fejlesztési lehetőségekkel | Akik nincsenek Gyurcsány Ferenccel egy véleményen, akik megpróbálják megvédeni a családjukat, a munkahelyüket, és egyáltalán mernek gondolkozni azon, hogy hogy juthatott ide az ország, és kik juttatták ide, azok nem kapnak fejlesztési lehetőséget - reagált Pelczné Gáll Ildikó a miniszterelnök kijelentéseire. | 2006-11-20 16:02:00 | 0 |
| Mi lesz a kabai cukorgyárral? | "Az EU cukorreformja Kabán" címmel a Házszabály 90. paragrafusa alapján nyújtott be interpellációt Gráf Józsefnek Örvendi László, amelyre a miniszter távollétében Gőgös Zoltán államtitkár válaszolt. | 2006-11-20 16:00:00 | 0 |
| Fegyveres incidens egy német iskolában | Fegyveres férfi rontott be a holland határhoz közeli Emsdetten német város egyik iskolájába hétfő délelőtt, az incidens során a támadó életét vesztette - közölte a rendőrség. | 2006-11-20 15:49:00 | 0 |
| A pápa egy volt kommunista államfőt fogadott | XVI. Benedek pápa hétfőn először fogadta hivatalosan a Vatikánban Giorgio Napolitano olasz államfőt, aki az első volt kommunista politikus ezen a poszton. | 2006-11-20 15:45:00 | 0 |
| Molnár hibás listája | Molnár Ágnes interpellációjában leszögezte: a kormánypártok nagyszabású kórházfelújításokra, bővítésekre, kaptak felhatalmazást, nem bezárásokra, leépítésekre. | 2006-11-20 15:33:00 | 0 |
| Az utcákat fűtik a panelházak | A társasházak szerint az épületek szigetelése után a lakók az utcákat fűtik, vagyis nem spórolnak meg egy fillért sem a fűtésen. A szolgáltató azonban azt mondja: a felújítások során a logikus az lett volna, hogy előbb a fűtési rendszert cseréljék ki, és csak utána szigeteljenek. | 2006-11-20 15:33:00 | 0 |
| Van videófelvétel Révész Máriusz rendőri megveréséről | Tanúként hallgatták meg az ügyészek Révész Máriuszt az október 23-ai megverése miatt tett feljelentésével kapcsolatban. | 2006-11-20 14:55:00 | 0 |
| Törvényjavaslat egy önkormányzati érdekegyeztető testület létrehozására | Az emberek október 1-én megvonták a bizalmat a kormánytól, a falusi, városi és megyei önkormányzatok tehát joggal várják, hogy érdemi befolyásuk legyen választóik jövőjét alapvetően meghatározó döntések meghozatalára - emlékeztetett napirend előtti felszólalásában Szűcs Lajos. | 2006-11-20 14:49:00 | 0 |
| Orbán Viktor a Kisgazda Polgári Egyesület ülésén | | 2006-11-20 14:45:00 | 0 |
| Semjén: Gyurcsány vihar után ígérne esőköpenyt | KDNP partner a párbeszédben, amennyiben konkrét javaslatok és nem pusztán "szép szavak" hangzanak el - jelentette Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Parlamentben. | 2006-11-20 14:17:00 | 0 |
| A párbeszédhez bizalom kell | Gyurcsány Ferenc tanácsadói, miniszterelnöki tevékenységével az eddigi bizalmat is lerombolta - szögezte le Navracsics Tibor a parlament hétfői ülésén. | 2006-11-20 14:07:00 | 1 |
| "Politikai" gumibotozás a Regionális Fejlesztési Tanácsban | Az október 23-i rendőri gumibotozással vont párhuzamot Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke azon a debreceni sajtótájékoztatón, melyet az Észak-Alföldi Regionális Tanács megalakulása után közgyűlési elnöktársaival - Rácz Róbert, Fejér Andor - illetve Szalay Ferenc Szolnok polgármesterével és Arnóth Sándor megyei kistérségi képviselővel tartott a Megyeházán. | 2006-11-20 13:50:00 | 0 |
| Huszonnyolc ember sérült meg Berlinben | Huszonnyolc ember sérülésével járó vasúti baleset történt hétfő délelőtt a német főváros déli részén található südkreuzi állomáson. Két sérült állapota súlyos. | 2006-11-20 13:28:00 | 0 |
| Nem, a Margit Kórház leépítésére | "Elfogadhatatlan, ahogy a kórház átalakítás zajlik. Elvárjuk, hogy a mindenkori kormányzat és az illetékes egészségügyi tárca komolyan vehető egyeztetést folytasson az érintettekkel, a Fővárosi Önkormányzattal és az illetékes kerületi helyhatósággal." - fogalmazott Bús Balázs, Óbuda polgármestere hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján. A városrész vezetője a Margit Kórház tervezett leépítése kapcsán a kormány egészségügy-politikáját bírálta. | 2006-11-20 13:23:00 | 0 |
| Januártól 40 forinttal lesz drágább a kenyér? | Jövőre legalább 10-15 százalékkal drágul a kenyér, ami azt jelenti, hogy akár 40 forinttal is emelkedhet egy kiló kenyér ára - határoztak a Magyar pékszövetség szombati soproni ülésén. A szakmai szervezet a versenytörvény módosítását javasolja a kormánynak. | 2006-11-20 13:11:00 | 0 |
| Ultimátumot adott az EU Törökországnak | De facto ultimátumot adott Törökországnak az Európai Unió (EU) soros finn elnöksége, hogy december elejéig teljesítse Ciprussal kapcsolatos kötelezettségeit, ellenkező esetben a huszonötök figyelembe veszik ennek a török EU-csatlakozásra gyakorolt következményeit. | 2006-11-20 12:57:00 | 0 |
| Szezonális elbocsátás a Flextronicsnál | A nyíregyházi Flextronics 590 főt bocsát el, pedig a cég 2006 júliusában még 1000 új munkahely teremtését jelentette be, mondta pénteki sajtótájékoztatóján dr. Vinnai Győző, a Fidesz nyíregyházi elnöke. | 2006-11-20 12:28:00 | 0 |
| Miniszteri diktátum | Hiller István oktatási miniszter mindenféle hatástanulmány nélkül egyoldalú diktátum elé állítja a hallgatókat. Most már nemcsak horribilis nagyságrendű tandíjakat szednek az államilag finanszirozott képzések után is, amely a hallgatók nagyrésze számára megfizethetetlen, hanem azt is meg akarják mondani, hogy a hallgató mit tanuljon. A miniszter ezen cselekedete etikátlan és antidemokratikus. | 2006-11-20 12:14:00 | 0 |
| HÖOK: a tárca nem érti a hallgatói juttatások elosztásának jelenlegi rendszerét | A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint az oktatási tárca nem érti a hallgatói juttatások intézményi elosztásának jelenlegi rendszerét, a hallgatói szervezet szerint a tárca szándékával szemben nem korlátozni, hanem bővíteni kellene a diákok beleszólási lehetőségét az akaratuk ellenére bevezetendő tandíjból befolyt pénzek elosztásába. | 2006-11-20 12:05:00 | 0 |
| Drágítják a vonat- és buszjegyet? | Kiszivárogtatott információk szerint a MÁV az infláció két és félszeresével, a Volán hat százalékkal emelhetné személyszállítási tarifáit januárban. A közlekedási minisztérium egy korábbi tervezete azt tartalmazta, hogy a vasúti jegy árát akár 70 százalékkal is növelhetik. Ami biztos, továbbra is napirenden van a kedvezmények szűkítése. | 2006-11-20 11:31:00 | 0 |
| Péterfalvi szerint alkotmányellenes a pozitív adóslista | Alkotmányba ütközik az adatvédelmi biztos szerint a pozitív adóslista. A bankok már régóta szeretnének egy jó adósokról összeállított listát, ezzel szerintük csökkennének költségeik, ami akár a hitelkamatok csökkenéséhez is vezethet. Az adatvédelmi biztos azonban ellenáll és azt mondja: ha lesz lista, az Alkotmánybírósághoz fordul. | 2006-11-20 11:07:00 | 0 |
| A csecsen erős ember kiterjeszti fegyveres akcióit Moszkvára | A csecsen erős ember fokozatosan kiterjeszti alakulatainak hadműveleti zónáját egész Oroszországra - kommentálta Vedomosztyi című orosz lap hétfői számában azt a tényt, hogy csecsen rendőrök a moszkvai Lenin sugárúton agyonlőtték egy feloszlatott csecsen biztonsági osztag Ramzan Kadirovval szembekerült parancsnokát, Movladi Bajszarovot. | 2006-11-20 10:29:00 | 0 |
| Medián: a többség támogatja a Fidesz álláspontját | A Medián november elején készített felméréséből kiderül: az emberek többsége nemcsak hallott már a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről, de nagy részük az ellenzéki párt álláspontját támogatja a felteendő kérdésekben. | 2006-11-20 10:15:00 | 0 |
| Drágul az autópálya-matrica | Az autópálya-matricák ára januártól várhatóan 10-100 forinttal nő, egyedül a 12 tonnát meghaladó járművekre vonatkozó D4-es matricáké emelkedik jelentősebben - írja a Napi Gazdaság. | 2006-11-20 09:57:00 | 0 |
| Új pajzsokat, sisakokat is vesznek a rendészeti szervek | Többek között ütés- és lövedékálló pajzsok és sisakok, ütés- és vágásálló testvédő készletek, valamint lövedékálló mellények beszerzésére adott megbízást az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) a Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egységnek. A tárca arról tájékoztatott, hogy az eszközök beszerzésének nincs köze az elmúlt hónapok eseményeihez. | 2006-11-20 09:55:00 | 0 |
| Gyöngyösi tetőomlás - nem megfelelően volt alátámasztva a födém | A nem megfelelő alátámasztás miatt omlott le az a födémszerkezet, amely négy ember életét oltotta ki november 11-én Gyöngyösön - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a munkavédelmi felügyelőség. | 2006-11-20 09:51:00 | 0 |
| Beismerések a költségvetési vitában | A gazdaság jelenlegi állapotáért, az elmúlt négy év felelőtlen túlköltekezései és a megszorítások miatt vállaltak felelősséget egyes kormánypárti politikusok a 2007-es költségvetés szombaton lezáruló általános vitájában. | 2006-11-20 09:46:00 | 0 |
| A patikaliberalizációról szavaznak | Előreláthatóan hétfőn szavaz a parlament a patikaalapítás korlátainak enyhítéséről és a gyógyszertárakon kívüli gyógyszerek forgalmazásáról. | 2006-11-20 09:21:00 | 0 |
| Hazaérkeztek az elsők között Svédországba utazott romák | Hazaérkezett hétfőn mintegy húsz magyarországi roma azok közül, akik egy hónappal ezelőtt elsőként utaztak Svédországba Baranyából - értesült cigány kisebbségi vezetőktől az MTI. | 2006-11-20 09:15:00 | 0 |
| Szaddám Huszein pere szabálytalan lett volna? | A szabálytalanságok miatt hatályon kívül helyezné a Szaddám Huszein elleni halálos ítéletet a Human Rights Watch. A New York-i székhelyű emberjogi szervezet szerint a volt iraki diktátor elleni perben hemzsegtek az eljárási hibák. | 2006-11-20 09:13:00 | 0 |
| Putyin a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Hanoiban | A kétoldalú gazdasági és pénzügyi együttműködésről tárgyalt hétfőn Hanoiban vietnami vezetőkkel Vlagyimir Putyin orosz államfő. | 2006-11-20 09:02:00 | 0 |
| Puskás-relikviát árvereznek el az Egyesült Államokban | "Egyedülálló" Puskás-relikviát bocsát árverezésre egy magyarországi gyűjtő az Amerikai Magyar Népszava Szabadság című lap honlapján; eladó az Aranycsapat 6:3-as győzelme után készült tabló Puskás Öcsi és a csapat tagjainak korabeli, eredeti aláírásával - tájékoztatta az amerikai magyar újság főszerkesztője vasárnap az MTI-t. | 2006-11-20 08:44:00 | 0 |
| A japán kormányfő konkrét eredményeket vár a pekingi tárgyalásoktól | Abe Sindzo japán kormányfő szerint konkrét eredményeket kell hozniuk az észak-koreai nukleáris programról folytatandó pekingi hatoldalú tárgyalásoknak. | 2006-11-20 08:40:00 | 0 |
| Az OVB ma tárgyal a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéséről | Az Országos Választási Bizottság (OVB) ma kezdi tárgyalni a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezését. | 2006-11-20 08:35:00 | 0 |
| Ma ünnepeljük a gyermekek jogainak világnapját | Ma és az elkövetkező napokban Európa-szerte, és így Magyarországon is megemlékeznek a gyermekek jogairól. Darvas Ágnes szociológus szerint Magyarországon a gyermekvédelem jogszabályi szinten nagyon jól működik. | 2006-11-20 08:32:00 | 0 |
| Utcaneveket változtatna a képviselő | Mozgalmat indított szombaton Szabó Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat fideszes képviselője annak érdekében, hogy a szocialista időkből megmaradt utcanevek megváltozzanak, s vegyék fel Puskás Ferencét. | 2006-11-20 08:28:00 | 0 |
| Még nem tudni, hogyan lehet visszaigényelni a regisztrációs adót | A külföldről származó használt autókra regisztrációs adót vetett ki a kormány az uniós csatlakozáskor. Az Európai Bizottság nemrég úgy döntött, hogy ez nem felel meg az uniós normáknak, tehát a regisztrációs adót vissza kell fizetni. Az már most biztos, hogy a regisztrációs adónak csak egy részét fizeti vissza az állam. Hogy ennek visszaigényléséhez milyen iratok szükségesek, azon még dolgozik a Vám- és Pénzügyőrség. | 2006-11-20 08:10:00 | 0 |
| Szakszerűtlen volt a rendőri intézkedés az MTV székházánál | Törvényes, jogszerű, de szakszerűtlen volt a rendőri intézkedés szeptember 19-én a Magyar Televízió székházánál - hangzott el az RTL Klub vasárnap esti hírműsorában. | 2006-11-20 07:49:00 | 0 |
| A volt miniszterelnökre jut pénz | Nem lehet forintra megmondani, hogy mekkora magyarországi befektetés köszönhető Medgyessy Péter, utazó nagykövet munkájának, azonban tevékenységére jut pénz a jövő évi "takarékos" büdzséből is. | 2006-11-20 07:44:00 | 0 |
| Mennyivel drágulnak a menetjegyek? | Lapértesülés szerint januártól 16 százalékkal emelkedik a vonatjegyek ára, 6 százalékkal pedig a Volán-társaságok viteldíjai. | 2006-11-20 07:39:00 | 0 |
| Dagad a Siemens-botrány | A Siemens konszern vezérigazgatójának házában is razziát tartottak az elmúlt napokban a hatóságok a vesztegetési botránnyal kapcsolatban - értesültek tegnap késő este német médiumok. | 2006-11-20 07:37:00 | 0 |
| A költségvetés visszavág | Fájdalmasan magas lesz az ára a jövő évi költségvetésben az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikájának. A 2007-es megszorító büdzsének, a "nagy kiigazításnak" - leszámítva a kormányzati PR-t és a tőkejövedelmekké átalakított, a határon kisurranó vállalati profitot - mindenki elszenvedője lesz. A nyugdíjasok, a nagycsaládosok, az átlagos jövedelemmel rendelkező háztartások, a helyi és a megyei önkormányzatok, a közintézmények, az egyéni és társas vállalkozások - a többi között. Sorolni lehetne még, de aligha érdemes. | 2006-11-20 07:26:00 | 0 |
| Megnyílt a magyarországi Szent Erzsébet-év | Erdő Péter bíboros, prímás és a magyar püspökök által a budapesti Szent István-bazilikában vasárnap bemutatott szentmisével vette kezdetét a magyarországi Szent Erzsébet-év. | 2006-11-19 18:27:00 | 0 |
| Félpályás útlezárással tiltakoztak Zamárdinál | Félpályás útlezárással tiltakoztak a Gyurcsány-kormány politikája ellen vasárnap több mint százan a 7-es úton, a zamárdi körforgalomtól az autópálya felé vezető szakaszon. | 2006-11-19 18:12:00 | 0 |
| Újra meggyújtották Melbourne-ben az olimpiai lángot | Újabb magyar sportkiválóságok érkeztek Melbourne-be, a fél évszázaddal ezelőtti nyári olimpia évfordulós ünnepségeinek színhelyére, ahol vasárnap fellobbant az olimpiai láng, s a nemzeti lobogó mögött bevonult a magyar csapat is. | 2006-11-19 17:50:00 | 0 |
| Kitart a calícivírus Vas megyében | Vas megyében calícivírus gyanúja miatt átmenetileg korlátozták a beteglátogatást a Markusovszky Kórház hat osztályán. Lakner László elmondta: eddig 50 ember kapott hasmenéssel és hányással járó fertőzést. | 2006-11-19 17:26:00 | 0 |
| Gyurcsány ne a saját embereivel tárgyaljon az önkormányzatokról | Fontos volt egy előzetes találkozó megszervezése, ugyanis ezen az önkormányzati vezetők megbeszélhették az álláspontjukat, hogy érdemi tárgyalást folytathassanak szerdán a miniszterelnökkel - mondta el Kósa Lajos az InfoRádióban. | 2006-11-19 16:53:00 | 0 |
| "Az Uniónak összehangolt külpolitikára lenne szüksége" | Az Európai Uniónak összehangolt külpolitikára lenne szüksége, hogy például az Egyesült Államok afganisztáni és iraki terveiben ne játszhassa ki a tagállamokat egymás ellen. Az ilyen és hasonló európai kihívásokra keresi a választ egy berlini konferencia. | 2006-11-19 16:36:00 | 0 |
| Egymilliárdnál is többet húzhat ki az EU a zöldségesek zsebéből | Évente 1,2 milliárd forintnyi uniós forrástól eshetnek el a hazai zöldség- és gyümölcspiaci szereplők, ha Brüsszel felszámolja az ágazat export- és feldolgozóipari támogatásait - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács igazgatója. | 2006-11-19 16:15:00 | 0 |
| Az SZDSZ győzött a fővárosi koalíciós egyeztetésen | Elfogadta az SZDSZ javaslatát az MSZP budapesti elnöke a városirányítási struktúráról, ezért hétfőn várhatóan aláírhatják a Fővárosi Közgyűlés MSZP-SZDSZ frakciója közötti koalíciós szerződést - jelentette be Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata politikus. | 2006-11-19 15:53:00 | 0 |
| Barroso az európai alkotmányozás problémájának megoldását sürgeti | Az európai alkotmányozás problémájának megoldását sürgette José Manuel Durao Barroso. | 2006-11-19 15:41:00 | 0 |
| Balla György: Nem lesz igazságosabb a rendszer | A hazugság árát kell megfizetniük azoknak, akiknek magasabb lesz a gázszámlájuk januártól - mutatott rá Balla György országgyűlési képviselő. | 2006-11-19 15:21:00 | 0 |
| Meghalt Francis Girod francia filmrendező | Hatvanegy éves korában egy bordeaux-i szállodában vasárnapra virradóra meghalt Francis Girod francia filmrendező. | 2006-11-19 15:13:00 | 0 |
| Gyilkossággal gyanúsított rendőrök Szlovákiában | Gyilkossággal gyanúsított rendőröket fogtak el Szlovákiában. Három símaszkos férfi még kedden, vélhetőleg alvilági megbízásból ölt meg egy vállalkozót, családtagjai szeme láttára Garamszécsen. | 2006-11-19 14:59:00 | 0 |
| Berni ellenfele szerint is Puskás volt a legnagyobb | Az 1954-es berni döntő sokáig tabutéma volt közöttünk - emlékezett barátjára Horst Eckel, a világbajnoki fináléban a magyar labdarúgó-válogatottat 3-2-re legyőző Németország korábbi középpályása. | 2006-11-19 14:39:00 | 0 |
| 68 helyett 101 forint | Januártól minden harmadik családnak 101 forintba kerül egy köbméter gáz, a jelenlegi 68 forint helyett, a támogatás ugyanis csak annak a háztartásnak jár, ahol az éves fogyasztás nem haladja meg a 3000 köbmétert. | 2006-11-19 14:19:00 | 0 |
| Hazajött 10 roma Malmőből | Hazajött 10 roma menekült ma délelőtt Malmőből, mert nem kaptak munkát. | 2006-11-19 14:17:00 | 0 |
| Calicivírus Baranyában is - nincs szó járványról | Felbukkant a calicivírus Baranyában is: egy pécsi szociális otthonban többen megbetegedtek, de járványról nincs szó - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a regionális tiszti főorvos. | 2006-11-19 14:08:00 | 0 |
| Székelyföldi román összefogás a magyar autonómia ellen | A székelyföldi románság összefogott a kisebbségi törvény elfogadása és bármely magyarokat megillető autonómia ellen. | 2006-11-19 13:58:00 | 0 |
| Nyitranovák: mind a négy bányász meghalt | Egy bányász sem élte túl a nyitranováki omlást, amely még csütörtökön reggel történt. Kérdéses, hogy újra megnyithatják-e a bányát. | 2006-11-19 13:43:00 | 0 |
| Irodát nyit Brüsszelben a kamara | Képviseleti irodát nyit Brüsszelben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - közölte a szervezet elnöke. Parragh László elmondta: az új irodával a magyar vállalkozások, a magyar gazdaság brüsszeli lobbierejét kívánják erősíteni. | 2006-11-19 13:32:00 | 0 |
| Közös nyilatkozatot adott ki Blair és Musarraf | A két vezető lahori találkozóján hangsúlyozta: a vallási szélsőségesség elleni harc szükségessé teszi az egyre bővülő, széles együttműködés folytatását. | 2006-11-19 13:26:00 | 0 |
| Az Államkincstárnál kell igényelni a gázkompenzációt | A jövő évre vonatkozó gázár-kiegészítési kérelmeket december elsejétől lehet benyújtani a Magyar Államkincstárnak. A jövedelemtől függ majd támogatás mértéke. | 2006-11-19 13:17:00 | 0 |
| Különös "könyvelési hiba": fordulat a Fordnál? | Kétségek között lehetnek amerikai cégek és az amerikai hatóságok. Összesen egy milliárd 200 millió dollárral több profitot tett zsebre az elmúlt öt évben a Ford gyár annál, mint amennyit lekönyvelt és bejelentett. Könyvelési hiba volt - közölte most a cég képviselője, és a héten szép gondosan nyilvánosságra hozta a valódi adatokat. | 2006-11-19 13:05:00 | 0 |
| Megmentené a világkereskedelmi tárgyalásokat az APEC | A világkereskedelmi tárgyalások megmentése mellett tettek hitet az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Tanács (APEC) csúcsértekezletének résztvevői. A Hanoiban vasárnap befejeződött konferencián elfogadott záróokmány szerint, amelynek hivatalos szövegét a nap folyamán hozzák nyilvánosságra. | 2006-11-19 12:57:00 | 0 |
| Atomrakétát tesztelt India | India nukleáris töltet hordozására alkalmas, föld-föld rakétával hajtott végre sikeres kísérletet - közölték vasárnap indiai védelmi minisztériumi illetékesek. A rakétát mozgó kilövőállásból bocsátották fel az Orisza állambeli Csandipúrban lévő kísérleti központban. | 2006-11-19 12:46:00 | 0 |
| A Szent István Bazilikában lesz Puskás Ferenc végső nyughelye | Államfőnek kijáró tiszteletadás mellett kísérhetik utolsó útján a budapestiek Puskás Ferencet. | 2006-11-19 12:37:00 | 0 |
| Nem lesz tüntetés a karácsonyi vásár alatt a Vörösmarty téren | A budapesti Vörösmarty téren tüntetők megegyeztek a karácsonyi vásárt szervező kft-vel, hogy a téren minden évben megtartott vásár idejére a demonstrálók felfüggesztik a kormányellenes tiltakozást. | 2006-11-19 12:29:00 | 0 |
| Hogyan dönt hétfőn a jegybank? | Szakértők szerint ugyanakkora a valószínűsége a 0,25 százalékos, 25 bázispontos emelésnek a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntő ülésén, mint a jelenleg 8 százalékos alapkamat tartásának. | 2006-11-19 12:18:00 | 0 |
| 235 milliárd megy el a szemétre | Hatékonyabb regionális hulladékgazdálkodási rendszerek, új hulladékégető művek és változó hulladék-díjrendszer szerepel a szilárd hulladékok kezelését 2007-től 2016-ig felvázoló magyarországi stratégiában - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízott főosztályvezetője. | 2006-11-19 12:09:00 | 0 |
| Szilvásy György az ország legcikisebb politikusa | A modernkori magyar demokráciában Szilvásy György az ország a legcikisebb politikusa, hiszen tíz médiaszerepléséből kilenc "cikis" ügyről szólt, olyan ügyről, ami miatt hetekig magyarázkodnia kellett - fogalmazott Ágh Péter vasárnap sajtótájékoztatóján. | 2006-11-19 11:58:00 | 0 |
| Puskás Ferenc emlékének ajánlotta győzelmét a Real Madrid | Puskás Ferenc emlékének ajánlotta szombat esti 3-1-es győzelmét a Real Madrid. A spanyol elitklub a Santandert fogadta bajnoki mérkőzésen, a játék megkezdése előtt rövid megemlékezést és egyperces gyászszünetet tartottak a csapat egykori legendás csatárának emléke előtt tisztelegve. | 2006-11-19 11:00:00 | 0 |
| Ma befejezik a 2-es metró idei munkáit | November 19-én vasárnap befejezik a 2-es (piros) metró 2006-ra tervezett felújítását. Hétfőtől ismét az eredeti menetrendszerint és a teljes vonalon közlekednek a járatok. Június 12-től augusztus 19-ig három állomás - Deák Ferenc tér, Moszkva tér és Déli pályaudvar - üzemi tere, gépészeti berendezése, elektromos hálózata és utastere újult meg. Az elmúlt három hónapban pedig az utómunkákat végezték a hétvégeken. | 2006-11-19 10:12:00 | 0 |
| 26 milliárd forint három metróállomásért | Kiválasztotta a 4-es metró Rákóczi téri, Népszínház utcai és Keleti pályaudvari állomásainak tervezőit és építőit a BKV. A cégek ezzel összesen 26 milliárd forintos megbízáshoz jutnak. | 2006-11-19 10:08:00 | 0 |
| Csendben ért véget a hangos "rendszerváltó" menet | Gyurcsány, Demszky és Gergényi lemondását követelve több száz tüntető vonult végig szombat délután Budapesten. | 2006-11-19 10:03:00 | 0 |
| Hazám-díjak átadása a Magyar Tudományos Akadémián | Az idei Hazám-díjakat Hubay Miklós drámaíró, Fejtő Ferenc író, Kallós Zoltán néprajztudós, Kokas Ignác festőművész, Törőcsik Mari színművész, T. Sós Vera matematikus, és Újfalussy József zeneesztéta kapta; a szombaton tartott kitüntetés-átadáson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke méltatta a díjazottak életművét. | 2006-11-18 18:23:00 | 0 |
| Kósa: "Egy országot így csak szétverni lehet, nem pedig igazgatni" | Borzalmas károkat fog okozni az országnak a kormány által kitervelt államreform, ha nincs mögötte társadalmi konszenzus - mondta Kósa Lajos szombaton Budapesten azt követően, hogy a fideszes politikus kezdeményezésére mintegy harminc polgármester és megyei közgyűlési elnök egyeztetett. | 2006-11-18 18:02:00 | 0 |
| Újabb hét év a tádzsik elnöknek | Letette hivatali esküjét szombaton Emomali Rahmonov, Tádzsikisztán régóta hivatalban lévő államfője, aki több ellenzéki jelölt által bojkottált és a nemzetközi megfigyelők által bírált választáson nyerte el újabb hétéves megbízatását. | 2006-11-18 16:03:00 | 0 |
| Észak-Korea és Irán erősíteni kívánja "baráti kapcsolatait" | Észak-Korea és Irán erősíteni kívánja "baráti kapcsolatait" - ez volt a fő téma szombaton Teheránban Csö Te Boknak, az észak-koreai parlament elnökének és Golam Ali Hadad Adelnek, az iráni törvényhozás vezetőjének találkozóján. | 2006-11-18 16:01:00 | 0 |
| Liberman a "paradicsomba" küldené a Hamász és az Iszlám Dzsihád vezetőit | A Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezetek vezetőinek, köztük Iszmáil Hanije kormányfőnek és Mahmúd Zahar külügyminiszternek a "paradicsomba" való küldésére buzdított szombaton Avigdor Liberman izraeli ultranacionalista politikus. | 2006-11-18 16:00:00 | 0 |
| Gergényiék szerint 1956-ban volt utoljára ilyen agresszív a tömeg | Az Ignácz-bizottság szerint szakszerűtlen volt a szeptember 18-án az MTV-székház védelmére rendelt erők irányítása, s hiányosak voltak a rendőrök védőfelszerelései is - írja a Népszabadság szombati számában. | 2006-11-18 15:58:00 | 0 |
| Kórházszövetség: Kockázatos Molnár ágyszámleépítő akciója | Kockázatosnak tartja a kórházi struktúra átalakítását a kormány jelenlegi elképzelései alapján a Magyar Kórházszövetség elnöke. Golub Iván az InfoRádióban úgy vélte: áprilisig gyakorlatilag lehetetlen végrehajtani a tervezett változtatásokat. | 2006-11-18 14:59:00 | 0 |
| Orbán: A liberálisok elárulták az alapvető szabadságjogokat | Párttá alakulását tervezi a Kisgazda Polgári Egyesület, amelynek ülésén részt vett Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. | 2006-11-18 14:50:00 | 0 |
| A "hatalmi gőg" ellenszere | | 2006-11-18 12:19:00 | 0 |
| Elítélte Észak-Koreát az ENSZ-közgyűlés emberi jogi bizottsága | Az Európai Unió által kezdeményezett határozatot, amely a kínzások, a nyilvános kivégzések, és a nyomorúságos börtönkörülmények miatt marasztalta el Észak-Koreát, 91-21 arányban fogadták el, 60 tartózkodás mellett. Első ízben szavazott ez ügyben igennel Dél-Korea képviselője. Korábban Szöul tartózkodott a hasonló szavazások alkalmából, vagy pedig részt sem vett rajtuk. | 2006-11-18 11:40:00 | 0 |
| Film Jean-Pierre Pedrazzini életéről | Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match francia magazin egykori fotóriporterének életútjáról forgatott dokumentumfilmet Villi Hermann svájci filmrendező "Pédra. Egy riporter határok nélkül" címmel; az alkotást hétfőn este mutatják be Budapesten, a Puskin moziban. | 2006-11-18 11:38:00 | 0 |
| Az amerikai szenátus a NATO bővítését sürgető törvényt fogadott el | Albánia, Horvátország, Grúzia és Macedónia gyors NATO-csatlakozását támogató törvényt fogadott el az amerikai szenátus. | 2006-11-18 11:35:00 | 0 |
| Az ENSZ-közgyűlés elítélte a Bét-Hanún elleni izraeli rakétatámadást | Az ENSZ-közgyűlés elítélte a Gázai övezetben fekvő Bét-Hanún ellen a múlt héten végrehajtott izraeli rakétatámadást, és az erőszak leállítását követelte az izraeli és a palesztin féltől. | 2006-11-18 11:34:00 | 0 |
| Szent Márton-napi ünnepség Pannonhalmán | Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző kapta az idei Szent Márton-díjat kimagasló zeneművészeti tevékenysége, valamint a dunántúli régió iránti elkötelezettsége elismeréséül. | 2006-11-18 11:31:00 | 0 |
| Elegük volt Hiller kulturpolitikájából: emigrációba vonulnak a táncosok | Bizonytalan időre beszünteti magyarországi előadóművészi tevékenységét és "önként vállalt emigrációfan", külföldön folytatja tovább munkáját Michaela Pein és Hargitay Ákos, vagyis a Company Two in One. | 2006-11-18 11:28:00 | 0 |
| Hollandiában betiltanák a burkát | A holland kormány a lehető leghamarabb be akarja tiltani a burka és minden más arcot elfedő ruhadarab nyilvános helyen történő viselését - vált ismertté Hágában pénteken. | 2006-11-18 11:25:00 | 0 |
| Észtországban visszavásárolja a vasutat az állam | Az észt állam, egy pénteken aláírt szerződés szerint, visszavásárolja a Baltic Rail Services nevű konzorciumtól az öt éve privatizált észt vasutak 66 százalékos részét. | 2006-11-18 11:24:00 | 0 |
| Tovább marakodik a koncon az MSZP-SZDSZ | Bizonytalanná vált a Fővárosi Közgyűlés MSZP-SZDSZ frakciója közötti koalíciós szerződés jövő heti aláírása - közölték kormánypárti politikusok pénteken délután az MTI-vel. | 2006-11-18 11:17:00 | 0 |
| Érvényesül a Lamperth-elv a regionális tanácsban | Az észak-alföldi régió három megyéjének, két megyei jogú városának és két kistérségi fórum ellenzéki vezetőjének megítélése szerint sérült az önkormányzatiság azzal, hogy az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács pénteken Debrecenben tartott alakuló ülésén a testület elnökének Gazda Lászlót, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium képviselőjét választották meg. | 2006-11-18 11:12:00 | 0 |
| Felemás Mistral-fejlesztés kétmilliárd forintért | Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárt fogadva ígéretet tett arra, hogy 2007-től a NATO-nak felajánlják a Mistral légvédelmi rakétarendszerek szolgálatait. Arról nem beszélt, hogy a felajánlást milliárdos nagyságrendű, régóta halogatott beszerzés tette lehetővé, mely azonban információink szerint így is félmegoldást szül, és korlátozott képességeket eredményez. | 2006-11-18 10:55:00 | 0 |
| Bajban a Combinók gyártója: zsarolás a vád | További letartóztatások sem zárhatók ki a Siemens óriáscég e héten kirobbant csúszópénzbotránya nyomán. A gyanú szerint a vállalat egyes vezetői nagy összegeket használtak fel befolyásos személyek megvesztegetésére közbeszerzések folyamán. Eközben kiderült: a Combino villamosok magyarországi beszerzése sem volt zökkenőmentes. | 2006-11-18 10:53:00 | 0 |
| Pincepolitika | Látszatshow - ezt a címet adta a második magyar-román kormányülést értékelő vezércikkének a kolozsvári Krónika. Ez a magyartalan összetett szó a lehető legtalálóbban tükrözi Gyurcsány Ferenc médiaszereplésének újabb epizódját. A minden kérdés iránt nyitottnak hirdetett, kétoldalú tárgyaláson a magyar fél nem kívánt beszélni a székelyföldi autonómiáról, a kisebbségi törvényről, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról. | 2006-11-18 10:47:00 | 0 |
| Vizsgálóbizottságot állítanak fel Hollandiában | Független vizsgálatot rendelt el a holland kormány annak felderítésére, hogy bántalmaztak-e holland katonák iraki foglyokat három éves missziójuk során - közölte pénteken a holland védelmi miniszter. | 2006-11-17 19:02:00 | 0 |
| Tubeshez nem kell hatástanulmány? | A Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség nem ír elő környezetvédelmi hatástanulmányt a Tubesre tervezett NATO-lokátor felépítéséhez - közölte a szaktárca. | 2006-11-17 18:57:00 | 0 |
| Virrasztanak reggel, éjjel meg este | Péntek délutántól szombat reggelig a budapesti Nyugati aluljáróban, valamint különböző időpontokban vidéki nagyvárosokban - Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett, Tatabányán és Szegeden - demonstráció és virrasztás lesz a hajléktalan emberekért. | 2006-11-17 18:53:00 | 0 |
| Minisztériumi erődemonstráció a regionális tanácsban | Az észak-alföldi régió három megyéjének, két megyei jogú városának és két kistérségi fórum ellenzéki vezetőjének megítélése szerint sérült az önkormányzatiság azzal, hogy az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács pénteken Debrecenben tartott alakuló ülésén a testület elnökének Gazda Lászlót, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium képviselőjét választották meg. | 2006-11-17 18:47:00 | 0 |
| Itt az új gáz- és távhőtámogatási rendszer | Elfogadta a kormány gáz- és távhőtámogatás új rendszerét, amely január 1-jén lép hatályba. Danks Emese kormányszóvivő szerint a rendszer igazságosabbá válik, ugyanis ezentúl nem annak adnak támogatást, aki többet fogyaszt, hanem annak, aki valóban rászorul. Hozzátette: a kabinet számításai szerint a jövőben kétmillió család kap gáz- vagy távhőtámogatást. | 2006-11-17 18:39:00 | 0 |
| Kormányellenes performance Szegeden | Ismét kormányellenes performance-t rendeztek Szeged egyik terén, a tiltakozók pénteken délután a hazugság labirintusát formázták meg, s egyúttal igyekeztek bemutatni azokat az értékeket, melyek kiutat jelenthetnek az ország jelenlegi helyzetéből. | 2006-11-17 18:33:00 | 0 |
| Sodródó bizonytalanság a költségvetésben | Bár a költségvetés tervezetében visszatükröződnek a konvergenciaprogram számai, mégis több kockázatot is lát az Állami Számvevőszék elnöke a jövő évi büdzsében. A legfontosabbnak azt tartja, hogy mintha nem lenne a kormánynak koncepciója arra, milyen Magyarországot szeretne. Kovács Árpád szerint el kellene mondani: nem az állampolgárok tehetnek az államháztartás rossz helyzetéről. | 2006-11-17 18:26:00 | 0 |
| Nehéz évek előtt a magyarországi külföldi cégek | A kormány megszorító csomagja miatt nehéz évek elé néznek a Magyarországon működő külföldi vállalatok - mondta az Economist Intelligence Unit vállalati hálózatának alelnöke egy budapesti konferencián. | 2006-11-17 18:19:00 | 0 |
| Puskás Ferenc gyászszertartása december 9-én lesz | A Puskás-család Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét kérte fel a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetésére. A testület arról már döntött, hogy a 79 éves korában elhunyt futball-legenda gyászszertartása december 9-én, szombaton lesz. | 2006-11-17 18:14:00 | 0 |
| Puskás Ferencre emlékeznek a Bozsik-stadionnál | Folyamatosan érkeznek a Puskás Ferencre emlékezők a legendás labdarúgó egykori klubjának stadionjához, a ma már Bozsik József nevét viselő kispesti pályához. | 2006-11-17 18:06:00 | 0 |
| Az EU alapvető értékeinek védelmét sürgeti Barroso | Az Európai Unió alapvető értékeinek védelmére szólította fel a tagállamokat José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke pénteken. | 2006-11-17 17:58:00 | 0 |
| Öt embert gyanúsítanak a páncéltörő elrablásával | Már öt embert gyanúsítanak a bakonyi lőtéren hagyott páncéltörő rakéta ellopásával. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a bűncselekmény elkövetői várpalotai és környékbeli lakosok, jelenleg szabadlábon védekezhetnek. | 2006-11-17 17:50:00 | 0 |
| Húsz hajléktalanokat ellátó intézmény van veszélyben Budapesten | Húsz hajléktalanokat ellátó intézmény van veszélyben Budapesten bizonytalan jogi státusuk miatt - közölték a Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Tarsasága (Tízek Tanácsa) pénteki sajtótájékoztatóján. | 2006-11-17 17:40:00 | 0 |
| Megmentik a felszámolástól a barcsi tejüzemet | Megmentik a tulajdonosok a felszámolástól a barcsi tejüzemet, amely mára egymilliárd forintos adósságállományt halmozott fel. | 2006-11-17 17:25:00 | 0 |
| Magyar-szlovák elnöki fórum Piliscsabán | A két államfő feladata a hosszú távú stratégiai együttműködésen dolgozni - mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken Piliscsabán, ahol Ivan Gasparovic szlovák államfővel magyar-szlovák elnöki fórumot tartott több száz egyetemi hallgató részvételével. | 2006-11-17 16:58:00 | 0 |
| Pénzügyi átláthatóságra van szükség | De Blasio Antonio fideszes európai parlamenti képviselő a mai napon felszólalt a magyar Országgyűlésben a költségvetési törvény vitájában. Felszólalásában fegyelmezettebb költségvetési politikára szólította fel a kormányt, egyben javaslatokat fogalmazott meg a túlzott mértékű hiány miatt elvesztett hitelesség visszaszerzésére. | 2006-11-17 16:45:00 | 0 |
| Félpályás útlezárás Mosonmagyaróvár térségében | Félpályás útlezárást tartottak a kormány intézkedései elleni tiltakozásul péntek délután Mosonmagyaróvár térségében a 86-os főúton. | 2006-11-17 16:37:00 | 0 |
| Gyurcsány beismerte az átgondolatlan gazdaságpolitikát | A miniszterelnök bejelentése a szufficites költségvetésről annak beismerése, hogy az elmúlt években átgondolatlan, koncepciótlan gazdaságpolitika folyt - mondta el Varga Mihály pénteken. | 2006-11-17 16:18:00 | 0 |
| Közel hatszáz dolgozóját elküldi a nyíregyházi Flextronics | A jövő év elején közel hatszáz dolgozójától válik meg Nyíregyházán a Flextronics Magyarország Kft. Az elbocsátást a szezonális hatásokon kívül a társaság egyik meghatározó vevőjének távozásával magyarázzák - írja a Napi Gazdaság. | 2006-11-17 16:01:00 | 0 |
| Tragikus lépésre készül a kormányzat | A gyógyítás lehetősége kerül veszélybe azzal, hogy a kormány kiemelt kórházak számát tovább csökkentette. A hazai 161 kórházból mindössze 30 intézmény jövője biztosított. | 2006-11-17 15:25:00 | 1 |
| Egy török autópályán összeütközött száz jármű | Száz jármű összeütközött és 33 személy megsérült pénteken egy török autópályán. | 2006-11-17 14:40:00 | 0 |
| A BRFK elkészítette a jelentés kiegészítését | A BRFK határidőre elkészítette kiegészítését az MTV-székházánál történtekről szóló jelentéshez és azt elküldte az ORFK-ra - mondta el az MTI érdeklődésére a BRFK helyettes szóvivője. | 2006-11-17 14:28:00 | 0 |
| Rendőröket jelent fel az ORFK | Az ORFK nyolc feljelentést tesz az ügyészségen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanújával ismeretlen tettesek, az október 23-i rendőri intézkedések alatt elkövetett túlkapások feltételezett elkövetői ellen - értesült a Népszabadság. | 2006-11-17 14:18:00 | 0 |
| Vasárnap kezdődik a magyarországi Szent Erzsébet-év | A magyarországi Szent Erzsébet jubileumi év a budapesti Szent István-bazilikában bemutatandó szentmisével veszi kezdetét vasárnap; a magyar királylány születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából egy éven keresztül ünnepségeket, kiállításokat rendeznek és zarándoklatokat szerveznek - jelentette be Seregély István egri érsek pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2006-11-17 14:15:00 | 0 |
| Nemzeti gyásznap lesz Puskás temetésének napja | Nemzeti gyásznappá nyilvánítja Puskás Ferenc temetésének napját a kormány. Ezt Danks Emese kormányszóvivő jelentette be pénteken. | 2006-11-17 14:07:00 | 0 |
| Közösen lobbiznak a kaposvári képviselők a támogatásokért | Közösen lobbiznak a kaposvári képviselők az ágazati források elnyeréséért és azért is, hogy minél nagyobb összegű támogatást nyerjenek el a Regionális Operatív Programban (ROP) rendelkezésre álló összegből - jelentették be pénteken a városházán, Szita Károly polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatójukon a frakcióvezetők. | 2006-11-17 13:49:00 | 0 |
| Fokozott ellenőrzések az ünnepek közeledtével | Fokozott élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket kezdenek a szakemberek november 20-tól annak érdekében, hogy az ünnepek közeledtével az emberek biztonságosan fogyaszthassák az élelmiszereket - mondta Süth Miklós országos főállatorvos pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. | 2006-11-17 13:35:00 | 0 |
| Gyurcsány és a morál | | 2006-11-17 13:17:00 | 0 |
| Olaszország: a dohányzók bérét csökkentenék | Olaszország az elsők között volt Európában már akkor is, mikor a dohányzásra kijelölt helyekre szorították vissza a füstölgőket a munkahelyeken, most pedig újabb szigorítás készülődik: egy javaslat szerint a dohányos alkalmazottak fizetését csökkenteni kellene a káros szenvedéllyel töltött idő miatt elmaradó munka díjával. | 2006-11-17 13:15:00 | 0 |
| Az ENSZ-csapatok mehetnek Dárfúrba | Szudán jóváhagyta, hogy az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó kontingenst küldjön Dárfúrba. | 2006-11-17 12:59:00 | 0 |
| Blix szerint sikertelen volt az észak-koreai kísérlet | Hans Blix, az ENSZ volt fegyverzetellenőre szerint az észak-koreai kísérleti atomrobbantás feltehetően sikertelen volt, de a kommunista ország tökéletesíteni fogja a technológiáját. | 2006-11-17 12:51:00 | 0 |
| Friedmant méltatja az angolszász jobboldal | Milton Friedman munkássága megmutatta, hogy a szabadpiac a gazdaságfejlődés nagy motorja - e szavakkal méltatta a csütörtökön elhunyt Milton Friedman Nobel-díjas közgazdászt George W. Bush amerikai elnök. | 2006-11-17 12:42:00 | 0 |
| Zuglóban bukkant fel "az MSZP fantomja" | Az MSZP fantomja - a szocialisták közül sokan így nevezik Tóth Csabát, a párt egykori Vas megyei elnökét, aki nemrégiben Zuglóban tűnt föl. Ismét fiktív tagok beléptetésével gyanúsítják, ő ezúttal is - mint egykoron Vas megyében - pártépítésről beszél. | 2006-11-17 12:25:00 | 0 |
| A csehek kétharmada szerint jobb a mai rendszer a szocializmusnál | A csehek kétharmada szerint a mai demokratikus politikai rendszer jobb, mint az 1989 előtti szocialista rendszer volt, az emberek egyharmada pedig az ellenkező véleményen van - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a prágai STEM közvélemény-kutató intézet készített a rendszerváltó 1989 novemberi "bársonyos forradalom" 17. évfordulója alkalmával. | 2006-11-17 12:15:00 | 0 |
| Schmitt Pál vezeti a Puskás Ferenc emlékbizottságot | Puskás Ferenc családja felkérte Schmitt Pált annak az emlékbizottságak a vezetésére, amely a legkörültekintőbben igyekszik előkészíteni és megrendezni a világhírű labdarúgó búcsúztatását. | 2006-11-17 12:03:00 | 0 |
| Nagyszeben Európa kulturális fővárosa | A romániai, erdélyi Nagyszeben jövőre - Luxembourggal együtt - Európa kulturális fővárosa. Az idén a nyugat-görögországi Patraszé, 2010-ben Pécsé lesz e cím, az Európai Unió kulturális minisztereiből álló tanács 2004. május végi döntése alapján. | 2006-11-17 11:39:00 | 0 |
| Elérte a felső vezetést a Siemens-botrány | Svájcból indult, de görög, orosz, osztrák szálai is lehetnek a Siemens konszernnél kirobbant kenőpénzbotránynak. A gyanú szerint a cég külön összegeket különített el megvesztegetésekre, amelyekére cserébe megbízásokat is nyerhetett. Öt gyanúsítottat már őrizetbe vettek, köztük van a vezetőség egy tagja is. | 2006-11-17 11:06:00 | 0 |
| Bush: az USA tanulhat a vietnami tapasztalatokból | Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok tanulhat a vietnami háborúban szerzett tapasztalatokból, amelyek közül Irak szempontjából kiemelte a türelmet. | 2006-11-17 11:04:00 | 0 |
| Nyomoznak a kapitány után | Őrizetbe vették a XVI. kerületi rendőrkapitányt, akit egy névtelen levél alapján több rendbeli elöljárói hatalommal való visszaéléssel, illetve hivatali visszaéléssel gyanúsítanak. A Havaria Press szerint a kapitány saját házának építéséhez rendelte ki beosztottjait, egy nőügye miatt pedig az ügyeleti naplót is meghamisíttatta. | 2006-11-17 10:58:00 | 0 |
| Medián: romlott a rendőrség megítélése | A Medián november eleji felmérése szerint jelentősen csökkent a lakosság rendőrségbe vetett bizalma. A közvélemény-kutató intézet honlapján közzétett kutatás szerint a teljes népességen belül 4 százalékkal csökkent a rendőrség megbecsültsége. | 2006-11-17 10:46:00 | 0 |
| A magyar sport legnagyobb alakját veszítette el | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mély megrendüléssel értesült Puskás Ferenc haláláról. | 2006-11-17 10:35:00 | 0 |
| Egyperces néma felállással adóztak a képviselők Puskás Ferenc emlékének | Az Országgyűlési képviselők egyperces néma felállással adóztak Puskás Ferenc emlékének; minden idők legnagyobb magyar labdarúgója hetvenkilenc éves korában pénteken reggel hunyt el a Kútvölgyi Kórházban. | 2006-11-17 10:31:00 | 0 |
| V. évfolyam 28. szám, 2006. november 17. | | 2006-11-17 10:23:00 | 0 |
| Meghalt Öcsi bácsi | Meghalt Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitánya. Alább az InfoRádió búcsúztatóját olvashatják. | 2006-11-17 10:22:00 | 0 |
| Négy amerikait és egy osztrákot raboltak el Irakban | Öt külföldi - négy amerikai és egy osztrák állampolgár is van aközött a 14 ember között, akiket az iraki Bászra térségében raboltak el - közölték pénteken iraki biztonsági erők. | 2006-11-17 10:18:00 | 0 |
| Sólyom László a Székelyföld autonómiáját javasolta | Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta a magyar-román közös kormányülésen Budapesten tartózkodó Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnököt és kormánya több tagját - közölte Gulyás András, az államfő külpolitikai tanácsadója. | 2006-11-17 10:09:00 | 0 |
| Eladósodik a lakosság: történelmi csúcson a hitelfelvétel | A szeptemberben 20 százalékra emelt kamatadó alaposan átrendezte a lakossági megtakarítások szerkezetét - derül ki az MNB jelentéséből, amelyet a Napi Gazdaság közöl. A háztartások nettó hitelfelvétele a harmadik negyedévben történelmi csúcsot döntött, megközelítette a 350 milliárd forintot. | 2006-11-17 10:01:00 | 0 |
| Tolna megyéből is utaztak romák Svédországba | Tolna megyéből, Bátaszékről és Sárpilisről is utaztak Svédországba roma családok - erősítette meg az MTI értesülését pénteken Sárközi János József megyei romaügyi koordinátor. | 2006-11-17 09:53:00 | 0 |
| Az egészségügyben terjeszkedik Kóka János volt cége | A három évvel ezelőtt Kóka János jelenlegi gazdasági és közlekedési miniszter és Lepp Gyula vállalkozó által alapított Meditcom Informatikai és Kommunikációs Szolgáltató Kft. felvásárolt két orosházi informatikai céget, ezzel az egészségügyi informatikai piac egyik vezető szereplőjévé vált. | 2006-11-17 09:42:00 | 0 |
| Gyurcsánynak előbb vagy utóbb be kell látnia | Varga Mihály szerint a miniszterelnök megkönnyítené az önkormányzati és a parlamenti képviselők dialóguskészségét, ha távozna posztjáról. | 2006-11-17 09:33:00 | 0 |
| Október 23: a rendőrség nyolc feljelentést tesz rendőrök ellen | A rendőrség belső tényfeltáró vizsgálata alapján az ORFK várhatóan nyolc feljelentést tesz olyan ismeretlen tettesek ellen, akiknek a "megmozdulásai" a törvénysértő rendőri intézkedés gyanúját vetik fel, további kilenc esetben pedig fegyelmi eljárás indul - áll a Népszabadság pénteki számában az október 23-i zavargásokról elrendelt rendőrségi vizsgálat eredményeit ismertető cikkben. | 2006-11-17 09:24:00 | 0 |
| Elhunyt Puskás Ferenc | Hetvenkilenc éves korában pénteken reggel, hosszan tartó betegség után a Kútvölgyi Kórházban elhunyt Puskás Ferenc, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója. Halálát légzési és keringési elégtelenség okozta. | 2006-11-17 09:16:00 | 0 |
| Tamás Gáspár nem a tüntetőket, az SZDSZ-t oszlatná | Tamás Gáspár Miklós nem a tüntetőket, hanem az emberi és szabadságjogok képviseletére már alkalmatlan SZDSZ-t oszlatná fel - legalábbis ezt javallotta a kisebbik kormánypárt tagjainak a filozófus, akik szerint mindenki így járna legjobban. Az elnökválasztás előtt álló szabaddemokratáknál az ideológiai viták és az ellentétek tovább mélyültek. | 2006-11-17 09:05:00 | 0 |
| Életfogytiglani egy amerikai katonának | Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt csütörtökön a hadbíróság egy amerikai katonát, aki Irakban részt vett egy 14 éves lány megerőszakolásában és meggyilkolásában. | 2006-11-17 08:58:00 | 0 |
| Tállai András: Ugrás a sötétbe | A szocialista, szabaddemokrata képviselők továbbra is azt a bevált gyakorlatukat folytatják, hogy, ha nem tudnak mint mondani egy adott témáról, akkor Orbán Viktort, és a Fideszt kezdik emlegetni, ráfogva mindent -kezdte felszólalását Tállai András a költségvetés általános vitájában. | 2006-11-17 08:53:00 | 1 |
| Kádár egykori főrendőre is vizsgálódik | Új taggal bővült az a munkacsoport, amelyet Gyurcsány Ferenc kért fel az őszi utcai erőszak hátterének kivizsgálására. Vörösmarti Mihály nyugalmazott rendőrtábornok a Kádár-rendszer különleges rendőri ezredének parancsnoka volt. | 2006-11-17 08:34:00 | 0 |
| Sztrájkra készülnek a Miniszterelnöki Hivatal köztisztviselői | A Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá tartozó Központi Hivatal Róna utcai géptermének köztisztviselői a számukra méltánytalan, megalázó és elfogadhatatlan tervezett elbocsátások miatt a jövő héten csütörtökön sztrájkba lépnek - közölte az InfoRádióval a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. | 2006-11-17 08:20:00 | 0 |
| Wekler a pénzcsapnál | Példátlan támadást intézett a kormány a demokrácia ellen azzal, hogy az SZDSZ-es Wekler Ferenc személyében minap - a Lamperth-elv alapján - saját emberét ültette a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács élére - jelentette ki Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere. Wekler és családja cégei az előző ciklusban több mint 270 millió forintos állami támogatást kaptak szőlőtelepítésre, ezért a politikus távozni kényszerült parlamenti alelnöki posztjáról. | 2006-11-17 08:07:00 | 0 |
| Demokrata belharc | Szembeszegültek az amerikai Demokrata Párt képviselői Nancy Pelosival, a képviselőház leendő elnökével és a politikusnő ajánlását figyelmen kívül hagyva egyik pártbeli vetélytársát választották meg csütörtökön az alsóház többségi vezetőjének. | 2006-11-17 07:56:00 | 0 |
| Járai: Új konvergenciaprogramra lesz szükség | A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntő ülésén az első számú téma az infláció lesz, amely októberben éves szinten 6,3 százalékra nőtt Magyarországon. | 2006-11-17 07:47:00 | 0 |
| Szigetvári saját céget alapít | Saját céget alapít Szigetvári Viktor, az MSZP távozó kampányigazgatója - értesült lapunk. Szigetvári december 31-ével hagyja ott a pártot. Úgy tudjuk, vissza akart kerülni a kancelláriára, de nem kapta meg azt a pozíciót, amelyet szeretett volna. | 2006-11-17 07:31:00 | 0 |
| Több mint hétszázan betegedtek meg egy óceánjárón | Több mint hétszáz embert betegített meg egy hasmenéssel és hányással járó vírusos fertőzés egy Olaszországból Floridába tartó óceánjárón - közölte az utat szervező amerikai hajótársaság, a Carnival Cruise Lines képviselője. | 2006-11-17 07:21:00 | 0 |
| Új típusú robbanóövet készítettek a palesztin radikálisok | Új típusú "robbanóövet" fedezett fel az izraeli hadsereg öngyilkos merényletre készülő palesztin szélsőségeseknél. | 2006-11-17 07:13:00 | 0 |
| Kövér: Megélhetési válságot okoz a költségvetés | Most ott tartunk, hogy a pénzügyi válságból lassan gazdasági válság lesz, és hogy ezt elkerüljük, ahhoz olyan költségvetést terjesztett be a kormány, ami megélhetési válságot fog okozni az országban - mondta a Fidesz országos választmányának elnöke csütörtökön Kaposváron újságíróknak. | 2006-11-16 20:20:00 | 0 |
| A NATO nem aggódik a török-francia katonai kapcsolatok befagyasztása miatt | Törökország biztosította a NATO-t, hogy a Franciaországgal való katonai kapcsolatok befagyasztásáról hozott döntése nem lesz hatással a szövetség katonai akcióira - közölte csütörtökön Brüsszelben a NATO szóvivője. | 2006-11-16 20:19:00 | 0 |
| A LIGA Szakszervezetek szolidaritási sztrájkot hirdet | A LIGA Szakszervezetek elnöksége felkéri a versenyszférában dolgozó tagszervezeteit, hogy a közszolgálati dolgozók sztrájkjával egy időben tartsanak szolidaritási sztrájkot - tájékoztatta az elnökség csütörtökön az MTI-t. | 2006-11-16 20:12:00 | 0 |
| Műgyűjtők éjszakája Budapesten | Százak érdeklődése mellett kezdődött meg a Műgyűjtők éjszakájának őszi rendezvénye csütörtökön este Budapesten; a műkedvelők huszonnégy galériában és üzletben nézelődhetnek, illetve válogathatnak éjfélig a Belvárosban. | 2006-11-16 20:10:00 | 0 |
| Megfélemlíteni akarták az embereket | A rendőri brutalitásnak egyértelmű célja volt, hogy megfélemlítse az embereket, és eltántorítsa attól, hogy éljenek a legfontosabb alkotmányos alapjogukkal, a szabad gyülekezés jogával. Megdöbben tő, hogy 2006-ban ilyen események történtek, utoljára a kommunista érában élhettünk át hasonlót. A nem demokratikus rendszerekben fordul elő olyan, hogy a hatalmát féltő kormányzat a rendőrség, a katonaság bevetésével mutatja meg erejét. Az emberek azonban a Gyurcsány-kormány szándékával ellentétesen cselekednek, bezárkózás és hallgatás helyett panaszt tesznek, tanúnak jelentkeznek, érzik, hogy nemcsak rájuk, hanem a demokráciára is Óriási veszély leselkedik - mondta a Demokratának Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő, a Demokráciaközpont vezetője. | 2006-11-16 19:47:00 | 0 |
| A kendőviselés visszalépés az egyiptomi kulturális miniszter szerint | Faruk Hoszni egyiptomi kulturális miniszter szerint a muzulmán nők kendőviselésének általánossá válása visszalépést jelent. | 2006-11-16 18:57:00 | 0 |
| A Vatikán megerősítette a cölibátus fontosságát | Megerősítette a Vatikán a papi cölibátus fontosságát, miután a XVI. Benedek pápa vezetésével csütörtökön tartott tanácskozás a nős papoknak az aktív lelkipásztori szolgálatba való visszatérését célzó kérvényeit és az egyházból kiközösített Emmanuel Milingo afrikai érsek ügyét. | 2006-11-16 18:56:00 | 0 |
| Kamarás Miklós a MÁV elnöke | A MÁV Zrt. elnöki tisztségét Kamarás Miklós, a vezérigazgatói tisztségét Heinczinger István tölti be - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya csütörtökön az MTI-vel. | 2006-11-16 18:52:00 | 0 |
| Emlékkiállítás az '56-os forradalommal összefüggő romániai eseményekről | Az 1956-os magyar forradalommal összefüggő romániai eseményekről nyílt emlékkiállítás Sor(s)ok között címmel csütörtökön Budapesten, a Barabás Villában. | 2006-11-16 18:20:00 | 0 |
| A svéd követség fizetett hirdetése a menedékjogról | Fizetett hirdetésben próbálja visszatartani a Svédországba készülő romákat a budapesti svéd nagykövetség. | 2006-11-16 18:18:00 | 0 |
| Nem kapnak menedékjogot a Svédországba érkező romák | Újabb roma családok utaztak csütörtökön a jobb élet reményében Svédországba, miközben az eddig odaérkezettek nem kaphatnak menedékjogot, mivel uniós állampolgárként nem jogosultak erre; kisebbségi vezetők maradásra próbálják bírni a közeljövőben utazni készülőket. | 2006-11-16 18:17:00 | 0 |
| Orosz kémek buktak le Kanadában | Kémgyanús külföldit tartóztattak le Kanadában, amikor az el akarta hagyni az országot - jelentette a kanadai média csütörtökön. | 2006-11-16 18:12:00 | 0 |
| Borsik János: A szakszervezetek elutasítják a reálbér-csökkenést | A szakszervezetek elutasítják a konvergenciaprogramban jövő évre tervezett reálbér-csökkenést, hiszen a magyarországi keresetek jelenleg is jóval az uniós átlag alattiak - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke nyíregyháza-sóstógyógyfürdői sajtótájékoztatóján csütörtökön. | 2006-11-16 18:07:00 | 0 |
| Gyurcsány csak pózolt a román kormánytagok előtt | A magyar kormánynak egyetlen érdemi kérdésben sem sikerült megállapodnia Romániával a csütörtöki közös magyar-román kormányülésen - jelentette ki sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. | 2006-11-16 16:57:00 | 0 |
| Egy kép többet mond, mint ezer szó - kiállítás a rendőri brutalitás felvételeiből | Az erőszak pillanatai címmel nyílt kiállítás Budapesten. A Pesty Fekete Doboz által rendezett kiállítás fotókkal és videófelvételekkel kívánja bemutatni, mi történt 2006. október 23-án. | 2006-11-16 16:42:00 | 0 |
| A pápa a papi nőtlenségről tanácskozott | A római katolikus papok fogadalommal megerősített nőtlenségével és a nős papok lelkipásztori szolgálatba való visszatérésével kapcsolatos kérdéseket vitattak meg csütörtökön vatikáni vezetők XVI. Benedek pápa vezetésével. | 2006-11-16 16:41:00 | 0 |
| Calicivírus-gyanús megbetegedések a Zala megyei kórházban | Öt beteget ápolnak calicivírus-gyanúval a Zala megyei kórházban: két esetben már igazolódott a diagnózis, a többi vizsgálati eredmény a jövő hét elejére készül el - tájékoztatta az MTI-t Belencsák Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) helyettes megyei tiszti főorvosa. A kardiológiai osztályon látogatási és betegfelvételi tilalmat rendetek el. | 2006-11-16 15:54:00 | 0 |
| Egy izraeli miniszter "célzott likvidálással" fenyeget | Egy izraeli miniszter csütörtökön azt javasolta, hogy terjesszék ki a "célzott likvidálás" gyakorlatát azoknak a palesztin csoportoknak a vezetőire, amelyek részt vesznek az Izrael elleni rakéták kilövésében. | 2006-11-16 15:49:00 | 0 |
| Különösen "arcpirító" a kormánypárti hozzáállás | A demokrácia és az ellenzék arculcsapása lesz, ha a Fővárosi Közgyűlésben csupán egy fős többséggel rendelkező kormánypártok olyan bizottsági struktúrát fogadnak el, amely még a korábbi évekhez képest is hátrányosabb az ellenzékre - jelentette ki a kereszténydemokrata frakció vezetője csütörtökön. | 2006-11-16 15:44:00 | 0 |
| Minden magyar régióban nőtt a munkanélküliség | Mind a hét magyar régióban nőtt tavaly a munkanélküliségi arány az Európai Unió statisztikai hivatalának csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint, és figyelemreméltóan magas a 15-24 éves korosztályban mért aránynövekedés. | 2006-11-16 15:26:00 | 0 |
| A közgyűlés felhatalmazása alapján tárgyal majd Borkai Zsolt | Borkai Zsolt, Győr polgármestere úgy vesz részt jövő szerdán a Gyurcsány Ferenccel folytatandó egyeztető tárgyaláson, hogy előtte felhatalmazást kér ehhez a győri közgyűléstől - mondta Szijjártó Péter, az önkormányzat Fidesz-KDNP frakciószövetségének vezetője csütörtökön az MTI-nek. | 2006-11-16 15:22:00 | 0 |
| Egereken végeznek élelmiszer-teszteket a pekingi olimpián | Kínában egereken tesztelik majd a 2008. évi olimpiai játékok idején a felszolgált élelmiszerek biztonságát. Mint azt a kínai sajtó csütörtökön közölte, a tejet, alkoholt, salátát, rizst, olajat, a fűszereket fehéregereken tesztelik 24 órán át, mielőtt azokat felhasználnák vagy felszolgálnák a sportolóknak. | 2006-11-16 15:16:00 | 0 |
| Nastase 700 ezer dollár értékben vásárolt | Összesen 700 ezer dollár értékben szállítottak Kínából törvénytelen úton háztartási cikkeket és építkezési anyagokat Adrian Nastase ingatlanjainak berendezésére - ez az egyik vádpont, amely miatt a volt román miniszterelnöknek most az igazságszolgáltatás előtt kell felelnie. | 2006-11-16 14:54:00 | 0 |
| Orbán Viktor felszólalása a költségvetés általános vitájában | | 2006-11-16 14:46:00 | 0 |
| Több lövést adtak le a menekülő autóra | Több célzott lövést adtak el egy menekülő autóra a rendőrök Nyíregyházán, a lövöldözés személyi sérüléssel nem járt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel. | 2006-11-16 14:43:00 | 0 |
| Gergényi még kiegészíti a rendőrségi jelentést | Az igazságügyi és rendészeti miniszter arra kérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy egészítse ki az MTV-székház elleni támadást vizsgáló rendőrségi jelentést a budapesti rendőrfőkapitány megjegyzéseivel. | 2006-11-16 14:39:00 | 0 |
| Kisbíróval doboltatja ki az információkat az újpesti polgármester | Kisbíróval doboltatják ki Újpesten az önkormányzati híreket, döntéseket - tudatta a városrész független polgármestere csütörtökön. | 2006-11-16 14:34:00 | 0 |
| Baki? A román helyett a budapesti zászlót tették ki | Budapest zászlajával köszöntötte a magyar kormány a ma reggel Magyarországra érkező magas szintű román delegációt a repülőtérről a városba vezető úton, és más helyen is. A bevezető úton mindig a vendég ország állami zászlaját helyezik ki. Román nemzeti lobogót csak a Hősök terén helyeztek ki. | 2006-11-16 14:22:00 | 0 |
| Lamperth menesztette Galla Gábort | Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter felmentette Galla Gábort a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatói beosztásából - közölte a minisztérium csütörtökön. | 2006-11-16 14:08:00 | 0 |
| Ezúttal kisiklott a villamos | Kisiklott egy Szabadság híd felé tartó, 49-es villamos a Gellért téren, csütörtökön, valamivel 12 óra előtt - mondta el Schimmer Erzsébet, a BKV szóvivője a Független Hírügynökségnek. | 2006-11-16 13:59:00 | 0 |
| Válságosra fordult Puskás Ferenc állapota | Több napilap is beszámol róla, válságosra fordult az elmúlt évszázad legjobb magyar sportolójának választott Puskás Ferenc állapota. Az egykori legendás labdarúgót hat éve kezelik a Kútvölgyi úti kórházban. | 2006-11-16 13:55:00 | 0 |
| Bush ismét figyelmeztette Észak-Koreát | Óva intette Észak-Koreát az atomfegyverek vagy nukleáris anyagok átadásától csütörtökön George Bush amerikai elnök, aki szerint az "súlyos fenyegetést" jelentene az Egyesült Államokra nézve. | 2006-11-16 13:41:00 | 0 |
| A zárszámadási törvény diszkriminálja az egyházi iskolákat | A katolikus és az evangélikus egyház szerint a hét elején elfogadott zárszámadási törvény diszkriminálja, ellehetetleníti az egyházak által fenntartott oktatási intézmények működését. | 2006-11-16 13:27:00 | 0 |
| Közös kínai-japán történészcsoport alakul | Közös történész kutatócsoportok létrehozásáról egyezett meg Kína és Japán azzal a céllal, hogy előmozdítsák a közöttük vita tárgyát képező történelmi kérdések tisztázását - közölte egy japán illetékes csütörtökön. | 2006-11-16 13:18:00 | 0 |
| Újabb roma családok indultak Svédországba | Mintegy 20-30 Baranya megyei roma indult a jobb élet reményében csütörtökön a Ferihegyi repülőtérről Svédországba, ahol, közlésük szerint, politikai menedékjogot is akarnak kérni. | 2006-11-16 13:11:00 | 0 |
| A PDSZ csatlakozik a sztrájkbizottságához | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), fenntartva ágazati sztrájkkövetelését, csatlakozik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) sztrájkbizottságához - tájékoztatta az szakszervezet csütörtökön az MTI-t. | 2006-11-16 12:59:00 | 0 |
| Nem nevez meg felelősöket a MTV székházostrom jelentése | Jövő hét elején hozzák nyilvánosságra az MTV-székháznál történtekről készült jelentésben foglaltakat - mondta el az MTI érdeklődésére Kondorosi Ferenc, az igazságügyi tárca államtitkára csütörtökön. | 2006-11-16 12:43:00 | 0 |
| Fegyházbüntetésre ítéltek egy amerikai haditengerészt | Egy iraki polgári személy meggyilkolásában játszott szerepéért tizennyolc havi fegyházbüntetésre ítélt egy amerikai haditengerészt a hadbíróság szerdán. | 2006-11-16 12:32:00 | 0 |
| Egységes sztrájkbizottságot alakítottak a közszolgálati szakszervezetek | Egységes sztrájkbizottságot alakítottak a közszolgálati szakszervezetek, miután a kormányoldal nem tett újabb javaslatot a béremelésre - jelentették be az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) csütörtök délelőtti, rendkívül rövid ülésén. | 2006-11-16 12:20:00 | 0 |
| Razzia a Lehel téri piacon | 3,2 tonna húst koboztak el az állatorvosok csütörtök hajnali razziájuk során Budapesten a Lehel téri piacon - tájékoztatta az ellenőrzési akciót követően Hajós Ádám, fővárosi főállatorvos az MTI-t. | 2006-11-16 12:11:00 | 0 |
| Ez a költségvetés a hazugság ára | A 2007-es költségvetés nem legitim, nem ad választ az ország jövője szempontjából legfontosabb kérdésekre, és nem veti alá magát a szükséges demokratikus ellenőrzéseknek sem - jelentette ki Orbán Viktor. | 2006-11-16 11:49:00 | 1 |
| Távozik posztjáról az MSZP kampányigazgatója | Közös megegyezéssel távozik posztjáról Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója - tudatta a párt csütörtökön. Szigetvári Viktor december 31-ei hatállyal távozikposztjáról - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. | 2006-11-16 11:23:00 | 0 |
| Schröder puccsot kísérelt meg Merkel ellen? | Állítólag puccsot tervezett a korábbi kancellár, Gerhard Schröder hivatali utódja, Angela Merkel ellen a tavaly szeptemberi parlamenti választások estéjén. | 2006-11-16 11:16:00 | 0 |
| A Flextronics gyár 590 dolgozóját elbocsátja | A nyíregyházi Flextronics gyár 590 dolgozó elbocsátását jelentette be a megyei munkaügyi központnak. | 2006-11-16 11:08:00 | 0 |
| Senki sem vállalja az elmúlt évekért a felelősséget a kormányból | Azzal kell számolnunk, hogy a 2007-es év ismét Magyarország egyik elvesztegetett esztendeje lesz - mutatott rá Varga Mihály a 2007. évi költségvetés általános vitájában. | 2006-11-16 10:55:00 | 0 |
| Djindjic özvegye vezeti a szerbiai Demokrata Pár listáját | Ruzica Djindjic, Zoran Djindjic meggyilkolt miniszterelnök özvegye fogja vezetni a szerb Demokrata Párt (DS) listáját a 2007. január 21-re kiírt parlamenti választáson - jelentette be Jelena Markovic, a párt szóvivője szerdán. | 2006-11-16 10:54:00 | 0 |
| Rendpártiak és szabadságpártiak harca az SZDSZ-ben? | Immár nyílt politikai küzdelmet vív az SZDSZ-en belüli két, jól elkülönülő szekértábor - írja a Népszabadság. A lap szerint a Gergényi-vita kapcsán jól körvonalazódik a rendpárti-pragmatikus és a szabadságpárti-értékelvű csoport. | 2006-11-16 10:31:00 | 0 |
| Tönkreteszik a gazdákat | Uniós tagságunkból fakadó kényszerre hivatkozva a kormány megszüntetné a családi gazdálkodóknak és más kis - és középüzemeknek nyújtott kedvezményes hitelezéshez kapcsolódó állami kezességvállalást. A kormányrendelet módosítását előkészítő Gráf József agrármininiszter szerint ez több száz családi gazdálkodó ellehetlenülését okozza. | 2006-11-16 10:17:00 | 0 |
| Irán bepanaszolta Izraelt az ENSZ-nél | Irán bepanaszolta Izraelt az ENSZ-nél amiatt, hogy a zsidó állam többször is az erő alkalmazásával fenyegette meg. | 2006-11-16 10:07:00 | 0 |
| Több fizetéssel is kevesebbet kapunk | Hét százalékos béremelés mellett is csökkenhet jövőre egy alkalmazott fizetése - hangzott el egy keddi konferenciáján. A Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója pedig arról beszélt hogy a devizában eladósodottak magas aránya miatt is sürgős az euró bevezetése. | 2006-11-16 09:56:00 | 0 |
| Az ingyenes tankönyvet sok nagycsalád elfelejtheti | Jövőre megszűnhet az automatikusan járó ingyenes tankönyv a három- vagy több gyerekes családoknak és a gyereküket egyedül nevelő szülőknek. | 2006-11-16 09:45:00 | 0 |
| A filmipart is megvágja az adócsomag | A kormány által benyújtott adócsomag illetéktörvényt módosító része ronthat a magyar filmgyártás finanszírozási helyzetén - emelt ki a NAPI Gazdaságnak egy példát Cserhalmi Ágnes, a KPMG tanácsadó cég asszisztens adómenedzsere, akit a jogszabálytervezetek értékelésére kértek. | 2006-11-16 09:37:00 | 0 |
| Ma hozza nyilvánosságra a PM az államháztartás adatait | Ma ismerteti a Pénzügyminisztérium az államháztartás első tíz havi részletes adatait. | 2006-11-16 09:24:00 | 0 |
| Stumpf: a kormány lefejezte a közigazgatási elitet | A közigazgatás helyreállítása nélkül Magyarország nem fogja tudni lehívni az uniós támogatásokat 2007-ben, mondta a Századvég Alapítvány elnöke a 2006-os választások utáni változásokat elemző konferencián. Stumpf István szerint egy kormányzat sem ártott annyit a közigazgatásnak, mint a jelenlegi. | 2006-11-16 09:12:00 | 0 |
| A nyugdíjasokat is megsarcolják | Jövőre alig négy százalékkal növekednek a nyugdíjak, miközben a kormány szerint 6,2 százalékos infláció várható. | 2006-11-16 09:10:00 | 0 |
| Ellentmondásos hírek a rendőrség tétlenségének okairól | Egyelőre nem nyilatkoznak arról, hogy ki hagyta magukra azokat a rendőröket, akiknek az MTV székházának védelme jutott osztályrészül szeptember 18-án. A sajtóban kiszivárgott hírek szerint több száz jól felszerelt kommandós várt bevetésre a Szabadság tér környékén aznap, de nem kaptak parancsot a beavatkozásra. Lapinformációk szerint azonban az erről szóló rendőri beszámolók végül kimaradtak a rendőrség most készülő jelentéséből. | 2006-11-16 08:59:00 | 0 |
| Troli-tender: megbírságolták a BKV-t | A Budapesti Közlekedési Zrt.-t egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert jogsértő módon alkalmazott egy trolibusz tenderen hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. | 2006-11-16 08:49:00 | 0 |
| Éger: az alapellátás súlyos kivéreztetése folyik | A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az orvosok érdeke is, hogy megszűnjön a hálapénz, de az első lépést az államnak kell megtennie, például úgy, hogy rendezi az orvosi bérek kérdését - hangsúlyozta Éger István az InfoRádió Aréna című műsorában. | 2006-11-16 08:39:00 | 0 |
| Törökország befagyaszotta katonai kapcsolatait Franciaországgal | Törökország befagyasztotta katonai kapcsolatait Franciaországgal tiltakozásul amiatt, hogy az örmény népirtás tagadását büntető törvénytervezetet szavazott meg a francia nemzetgyűlés. | 2006-11-16 08:35:00 | 0 |
| Orosz-nyugat vita Irán az elleni szankciókról | A nyugati országok és az Oroszország közötti mély nézeteltérések miatt megfeneklettek a tárgyalások az urándúsítás felfüggesztését elutasító Irán elleni ENSZ-határozatról folyó tárgyalásokon - közölte John Bolton, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország ENSZ-nagykövetének New Yorkban helyi idő szerint szerdán tartott megbeszélése után. | 2006-11-16 08:23:00 | 0 |
| Az izraeli légierő gázai célpontokat támadott | Az izraeli légierő csapást mért két palesztin militáns házára szerda éjjel a Gázai övezetben, de előbb figyelmeztette az ott tartózkodókat a közelgő támadásra - közölték palesztin katonai források és szemtanúk. | 2006-11-16 08:05:00 | 0 |
| Kitüntetéseket adtak át Londonban 1956 évfordulóján | Magas kitüntetéseket adományozott Sólyom László köztársasági elnök öt brit közéleti személyiségnek az 1956-os forradalommal kapcsolatos tevékenységük elismeréseként; a kitüntetéseket szerda este adta át Magyarország londoni nagykövetségén Szombati Béla távozó nagykövet. | 2006-11-16 07:49:00 | 0 |
| Csúszhatnak a fővárosi beruházások | A négyes metró beruházását is feltette a gazdasági tárca az Európai Unió által társfinanszírozott beruházások listájára, amelyről decemberben dönt a kormány. Ha az eredeti állami-fővárosi finanszírozás helyett uniós pénzeket is felhasználnak a metróépítéshez, éveket csúszhatnak a kormányprogramban is szereplő fővárosi beruházások. | 2006-11-16 07:36:00 | 0 |
| A jelenlegi államfő nyert Kongóban | Joseph Kabila hivatalban lévő államfőt nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaságban megtartott elnökválasztás győztesének szerdán az országos választási bizottság. | 2006-11-16 07:27:00 | 0 |
| Újabb hurrikán közeledik Mexikó felé | Kettes fokozatú hurrikánná erősödött szerdán a Mexikó csendes-óceáni partvidéke felé közeledő, Sergio névre keresztelt trópusi vihar, miután a szélsebesség elérte az óránkénti 157 kilométert - közölte a Miamiban székelő amerikai nemzeti hurrikánközpont. | 2006-11-16 07:16:00 | 0 |
| Ausztriában még senki sem tudja, hogy milyen kormány lesz | Ausztriában még senki sem tudja, hogy milyen kormány alakul az október 1-jei választások eredményeként, jóllehet szerdán Lejár az a határidő, amelyet a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (SDÖ) szabott a második helyre szorult Osztrák Néppártnak (ÖVP) a nagykoalíciós kormányuk megalakítását célzó tárgyalásaik folytatására. | 2006-11-15 21:11:00 | 0 |
| Az orosz duma szerint az észt hatóságok szemet hunynak | Az orosz állami duma szerdán egyhangú határozatban szólította fel az európai országok parlamenti képviselőit: foglaljanak egyértelműen állást azzal kapcsolatban, hogy az észt hatóságok szemet hunynak köztársaságukban a "fasizmus dicsőítése" felett. | 2006-11-15 21:03:00 | 0 |
| A "kvartett" az egységkormánytól várja párbeszédet | A közel-keleti rendezés előmozdítására hivatott "kvartett" (az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ) képviselői szerdai kairói tanácskozásukon reményüket fejezték ki, hogy egy palesztin egységkormány létrehozása lehetőséget teremt a közel-keleti párbeszéd felújítására. | 2006-11-15 20:57:00 | 0 |
| Félmillió éve vált el a neandervölgyi és a homo sapiens | Két genetikuscsoport, egymástól eltérő elemzési módszert követve, arra a következtetésre jutott egy 38 ezer évvel ezelőtt élt neandervölgyi csontjának örökítő-anyagát vizsgálva, hogy őseink és a neandervölgyiek ősei mintegy félmillió évvel ezelőtt váltak szét egymástól. | 2006-11-15 20:54:00 | 0 |
| Kormányellenes tüntetés Mosonmagyaróváron | A kormány intézkedései ellen demonstrált mintegy 120 tüntető szerdán Mosonmagyaróváron - tájékoztatta Rongits László, a helyi demonstrációs bizottság tagja szerdán az MTI-t. | 2006-11-15 20:50:00 | 0 |
| Az iszlám terrorizmus figurái és az iszlamista ideológia | Az iszlám terrorizmus vezető alakjai, köztük Oszama bin Laden vagy helyettese, Ajman az-Zavahri kevés befolyással vannak az iszlámista ideológiára, bármennyire is bálványozzák őket világszerte követőik - derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott amerikai tanulmányból. | 2006-11-15 20:48:00 | 0 |
| Huszonhárom ember halálát okozták az áradások Kenyában | Huszonhárom ember meghalt, és több mint nyolcvanezer személyt kellett kitelepíteni az áradások következtében Kenya északkeleti részén és a tengerpart közelében - közölte szerdán a vöröskereszt. | 2006-11-15 20:41:00 | 0 |
| Az EU szorosabb kapcsolatokat akar Afrikával | Az Európai Unió javítani akarja kapcsolatát Afrikával, ám a "stratégiai partnerséget" továbbra is attól teszi függővé, hogy a fekete kontinens országai miként haladnak előre a szükséges gazdasági és politikai reformokban - szögezték le az Európai Unió vezető politikusai szerdán Brüsszelben,16 afrikai ország vezetőinek részvételével szervezett nemzetközi konferencián. | 2006-11-15 20:37:00 | 0 |
| Bírálja a Vatikán hivatalos lapja az olasz drogliberalizációt | "Súlyos hibának" nevezte szerdai számában a Vatikán hivatalos lapja, a L,Osservatore Romano az olasz kormánynak azt a döntését, amely szerint a jövőben fél gramm helyett egy grammot tarthatnak maguknál az olasz állampolgárok a marihuána hatóanyagából. | 2006-11-15 20:17:00 | 0 |
| Felállítják az ENSZ Vezérkari Bizottságát? | Az ENSZ Vezérkari Bizottságának megalakítása mellett kardoskodott a francia miniszterelnök szerdán annak érdekében, hogy a világszervezet "hiteles" lehessen a regionális konfliktusok rendezése során. | 2006-11-15 20:13:00 | 0 |
| Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elítélte Izraelt | Elítélte szerdai genfi ülésén az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a Gázai övezetben fekvő Bét-Hanún ellen a múlt héten végrehajtott izraeli rakétatámadást, és úgy döntött, hogy vizsgálóbizottságot küld ki a helyszínre. | 2006-11-15 19:47:00 | 0 |
| Romániában továbbra is probléma a gyermekkereskedelem | A gyermekkereskedelem továbbra is jelentős probléma marad Romániában annak ellenére, hogy az ország jövő év január 1-jétől csatlakozik az Európai Unióhoz - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). | 2006-11-15 19:44:00 | 0 |
| Mecénás nap a kultúra támogatásáért | A kultúra magántámogatásának erősítésére Mecénás napot rendez a Summa Artium Kht. csütörtökön a Műcsarnokban, ahol a művészetek kiemelkedő magántámogatói elismerést vehetnek át. | 2006-11-15 19:35:00 | 0 |
| Klímavédelmi Világkonferencia | A döntő tárgyalási szakaszba érkezett nairobi Klímavédelmi Világkonferencián az ENSZ főtitkára globális széndioxid-adót bevezetését sürgette szerdán. Kofi Annan szerint ezzel a klímaváltozás "igazságtalan" hatása csökkenthető, nevezetesen az, hogy a legkisebb kibocsátók szenvednek leginkább a következményektől. | 2006-11-15 19:33:00 | 0 |
| Jövőre 50-70 ezer forinttal nőnek az idősek terhei | Soltész Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője kijelentett: a kormány törvényi kötelezettségének tesz eleget azzal, hogy emeli 2007-től a nyugdíjakat. | 2006-11-15 19:29:00 | 0 |
| Ellentmondó adatok a tömeges emberrablásról | Egy nappal az iraki felsőoktatási minisztérium egyik épületéből végrehajtott tömeges emberrablás után, szerdán a bagdadi kormány tagjai egymásnak ellentmondó adatokat közöltek az elrabolt, illetve azóta szabadon engedett személyek számára vonatkozóan. | 2006-11-15 19:11:00 | 0 |
| Az amerikai és az orosz elnök megerősíti a WTO-megállapodást | Az orosz és az amerikai elnök megerősítette, hogy a hétvégén Hanoiban sor kerül a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való orosz belépés útját egyengető kétoldalú jegyzőkönyv aláírására - közölte Alekszandr Gromov orosz elnöki szóvivő Vlagyimir Putyin és George Bush moszkvai kötetlen találkozója után. | 2006-11-15 19:06:00 | 0 |
| Kell az EU a romák kirekesztésének megszüntetéséhez | Az Európai Unió ösztönzése, ellenőrzése és konkrét segítsége nélkül a tagállamok nem képesek megállítani és megszüntetni a romák erősödő kirekesztését az oktatás, a lakhatás, az egészségügyi szolgáltatások és a munkaerőpiac területein - vélte Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő szerdai sajtóközleményében. | 2006-11-15 18:55:00 | 0 |
| Éjjel fel akarták gyújtani a Fidesz pesterzsébeti irodáját | A pesterzsébeti irodát ismeretlenek 2006. november 14-ről 15-re virradó éjszaka folyamán fel akarták gyújtani. Az iroda postaládáján keresztül papírokat dobtak be majd azokat megpróbálták meggyújtani, és csak szerencsén múlt, hogy nem gyulladt meg az iroda berendezése. | 2006-11-15 18:41:00 | 0 |
| Hiller, a bátor hazafi inkább Kínába látogat | Hiller István oktatási és kulturális miniszter nem utazik Sepsiszentgyörgyre az ottani Magyar Kulturális Intézet november 29-i megnyitására, az intézmény felavatására államtitkári szinten kerül sor - mondta szerdán az MTI-nek György Ervin Kovászna megyei prefektus. | 2006-11-15 18:38:00 | 0 |
| USA: A múlt héten nagyot estek a benzintartalékok | Az amerikai kormányzat szerdán meglepetésszerűen nagy, 3,7 millió hordós csökkenést jelzett a múlt hétről a kereskedelmi benzintartalékokban és csaknem hasonlót az úgynevezett feldolgozott olajtermékeknél. | 2006-11-15 18:17:00 | 0 |
| Százhuszonkét magyar menedékjogot kért Svédországban | Százhuszonkét magyar állampolgár kért politikai menedékjogot az elmúlt négy hétben Svédországban, megalapozott információk szerint további negyven család kiérkezése várható. Ezt a külügyi szóvivő mondta szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. | 2006-11-15 18:03:00 | 0 |
| A vegetálás jellemzi majd a Jász-Nagykun-Szolnok megyét | A központi költségvetés jövő évi tervezetéből kiindulva elkészült a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat 2007-re szóló költségvetési koncepciója, amely a vegetálás koncepciójának minősíthető - közölte a megyei közgyűlés elnöke szerdai, szolnoki sajtótájékoztatóján. | 2006-11-15 17:56:00 | 0 |
| Irán szerint a NAÜ megerősítette atomprogramja békés jellegét | A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentése megerősítette az iráni atomprogram békés jellegét - állította szerdán Teherán NAÜ-képviselője. | 2006-11-15 17:50:00 | 0 |
| Irán és Szíria fegyvereket szállít a szomáliai iszlámistáknak | A nemzetközi embargót megszegve hét afrikai és közel-keleti ország - köztük Irán és Szíria - szállít fegyvereket a Szomáliában nagy befolyással rendelkező iszlámista milíciáknak - állapította meg a nemzetközi sajtóban szerdán ismertetett ENSZ-jelentés. | 2006-11-15 17:17:00 | 0 |
| Az orosz főügyészség a Russneft ügyeit vizsgálja | Az orosz főügyészség bűnügyi eljárást indított a Russneft olajcég több leányvállalatának vezetői ellen a kitermelési szintek profithajhász túllépése miatt. | 2006-11-15 17:17:00 | 0 |
| Demszky beszólt Szent-Iványinak | A főpolgármester ismét kiállt Gergényi maradása mellett, ugyanakkor élesen kritizálta párttársát, Szent-Iványi Istvánt, aki nem értett egyet a rendőrség (Gergényi) melletti kiállással. Demszky szerint Brüsszelből még távcsővel sem látszanak a budapesti események. A szabad demokraták EP-képviselője finoman visszautasította Demszky kijelentését, leszögezve, rendszeresen hazajár és ismeri a budapesti történéseket. | 2006-11-15 16:56:00 | 0 |
| Remeg a egészségügyi miniszter széke? | A kormányülésen nem döntöttek a kórházak átalakításáról - jelentette be a kabinet ülése után Danks Emese. Az ülésen a kormány meghozta az alapdöntéseket, de néhány részletkérdés még tisztázásra szorul - mondta a kormányszóvivő. | 2006-11-15 16:41:00 | 0 |
| A struktúra vegye figyelembe a népegészségügyi mutatókat | A Fidesz örül, hogy a kormány nem fogadta el a kórházak szerkezetátalakításával kapcsolatos előterjesztését mai ülésén, mert így mód nyílhat szakmai egyeztetésre - jelentette ki Mikola István. | 2006-11-15 16:28:00 | 1 |
| A Dél-Dunántúlon folytatódik a Mónika-show | Wekler Ferencet, a környezetvédelmi tárca szabaddemokrata delegáltját választotta elnökéül a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Pécsett tartott ülésén. Társelnök lett Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere. Emlékezetes, Lamperth Mónika önkormányzati miniszter azzal nyugtatta meg a szocialistákat, hogy hiába nyerete meg a Fidesz az önkormányzati választásokat, a pénzt nem ők fogják osztani. Wekler Ferencet egyébként az utóbbi években több tevékenysége miatt is érték bírálatok, kísérték botrányok. | 2006-11-15 16:20:00 | 0 |
| Megostromoltak egy olajipari létesítményt Nigériában | Fegyveres támadók megostromolták a Royal Dutch Shell brit-holland olajipari óriáscég helyi leányvállalatának egy olajipari létesítményét Nigéria déli részén, a Niger folyó deltájában, de a biztonsági erők visszaverték támadásukat. | 2006-11-15 16:10:00 | 0 |
| Útdíjat is kell fizetnünk? | A teherfuvarozók a lakossággal fogják megfizettetni az útdíjat, ha azt bevezetik az autóutakon is, ahogyan a kormány tervezi - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkár-helyettese. Karmos Gábor szerint a parlamenti vita alatt álló tervezetről velük senki sem egyeztetett. | 2006-11-15 15:36:00 | 0 |
| Közvélemény-kutatók értékelték a választások utáni időszakot | A nyugdíjasoknál és az általános iskolánál nem magasabb végzettségűeknél jelentős az MSZP előnye, ugyanakkor a húszon és harminc évesek, valamint a felsőfokú végzettségiek körében sokkal népszerűbb a Fidesz - hangzott el a "Választások után 2006" című konferencián. | 2006-11-15 15:25:00 | 0 |
| Rendőrségi razzia kezdődött a Siemensnél | Súlyos pénzügyi visszaélések gyanújával nagyszabású razzia kezdődött szerdán a Siemens konszernnél - jelentette a Spiegel-Online tájékozott forrásokra hivatkozva. | 2006-11-15 15:15:00 | 0 |
| A Kútvölgyi kórház nőgyógyászati osztályát is zárlat alá vonták | A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikájának nőgyógyászati osztályára is kiterjesztették a látogatási és felvételi zárlatot, mert egy ott kezelt nőnél jelentkeztek a tünetek - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t. | 2006-11-15 15:05:00 | 0 |
| Üdvözli a Vállalkozók Pártja az Ab döntését | A Vállalkozók Pártja örömmel és megnyugvással fogadta a kis- és közepes vállalkozásokat bevezetése esetén hátrányosan sújtó házipénztár-adó Alkotmánybírósági (Ab) megsemmisítését - jelentette ki Ékes József, a párt tiszteletbeli elnöke. Bízunk abban, hogy a minimálbér kétszerese utáni adózást is hasonlóképpen ítéli meg az Ab - tette hozzá. | 2006-11-15 14:56:00 | 0 |
| Kisebb szökőárt okozott egy erős tengerrengés Japánban | Cunamiriadót rendeltek el szerdán Japán északi részén, miután nagy erejű - a Richter-skálán
8,1-es erősségű - földrengést észleltek a Kuril-szigetek térségében, Iturup szigetnél, de végül a várt 2 méteres helyett mindössze 40 centiméteres árhullám érte el a szigetország északi partjait. | 2006-11-15 14:55:00 | 0 |
| Koalíciós vita Németországban a neonáci NPD esetleges betiltása kapcsán | Ismét fellángolt a vita Németországban a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) esetleges betiltásának lehetőségével kapcsolatosan. | 2006-11-15 14:44:00 | 0 |
| Becsey: Kevés a Regionális Operatív Programok megvalósítására fordítható pénz | Kevés pénzt fordíthatnak a régiók a Regionális Operatív Programok (ROP) megvalósítására; a dél-alföldi mintegy 216 milliárd forintot kap, ennek csaknem fele azonban a Pólus Programra megy el - közölte Becsey Zsolt, az Európai Parlament fideszes képviselője az MTI-vel. | 2006-11-15 14:42:00 | 0 |
| Megkezdte adását az angol nyelvű al-Dzsazíra | Szerda délután 3-kor - közép-európai idő szerint 13 órakor - beindította adását a katari al-Dzsazíra tévé angol adása, amely reményei szerint olyan világmédiumoknak támaszt versenyt a harmadik világból, mint a BBC vagy a CNN. | 2006-11-15 14:41:00 | 0 |
| Megszavazták a szolgáltatási EU-irányelvet | A strasbourgi plenáris vitájában felszólalva Szájer József egyebek között annak fontosságát emelte ki, hogy az irányelv kötelezi az EU-tagállamokat a szolgáltatások útjában álló akadályok számbavételére. | 2006-11-15 14:31:00 | 0 |
| Gyurcsányék a románoktól várják az autonómia ügyének felvetését | Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke leszögezte: a Fidesz értetlenül áll az előtt, hogy a magyar kormány nem kívánja felvetni a tárgyalásokon az autonómia kérdését, annak ellenére, hogy az erdélyi magyarság Markó Bélától Tőkés Lászlóig, az RMDSZ-től a Nemzeti Tanácsokig ezt igényli. | 2006-11-15 14:22:00 | 0 |
| "Félünk, hogy elfogultak lesznek" | Mindkét oldalt, a rendőrök és a tüntetők magatartását egyaránt vizsgálja az az alternatív bizottság, amely az október 23-i zavargások feltárására jött léte - mondta Völgyesi Miklós, volt legfelsőbb bírósági büntetőbíró, a testület egyik tagja az MTI-nek szerdán. | 2006-11-15 14:08:00 | 0 |
| A régiókban is pártalapon döntenének a forrásokról | Wekler Ferencet választotta elnökéül a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. Szita Károly szerint a grémium íratlan szabályt sértett, amikor a tanács vezető tisztségviselőjének nem választott képviselőt, hanem "minisztériumi köntösbe bújtatott pártembert" szavazott meg. | 2006-11-15 13:55:00 | 0 |
| Medián: a többség most is leváltaná Gyurcsányt | A Medián november elején készült országos reprezentatív felméréséből egyértelműen kiolvasható: a többség továbbra is leváltaná a miniszterelnököt. | 2006-11-15 13:42:00 | 0 |
| Katonai ügyészek szállták meg a rendőrkapitányságot | Katonai ügyészek szállták meg Budapesten a XVI. kerületi rendőrkapitányságot - tudta meg a HavariaPress. A megbízott kapitány ellen folytat büntetőeljárást a katonai ügyészség, amelyben több rendbeli elöljárói hatalommal való visszaéléssel, illetve hivatali visszaéléssel gyanúsítják. | 2006-11-15 13:34:00 | 0 |
| Cunamiriadó Japán északi részén | Cunamiriadót rendeltek el Japán északi részén, miután nagy erejű - a Richter-skálán 8,1-es erősségű - földrengést észleltek a Kuril-szigetek térségében, Iturup szigetnél - jelentette a japán média. | 2006-11-15 13:27:00 | 0 |
| India és Pakisztán közösen küzdene a terror ellen | Közös terrorellenes intézkedésekben állapodott meg szerdán India és Pakisztán. | 2006-11-15 13:14:00 | 0 |
| Az erőszak pillanatai | 2006. október 23-a a magyar demokrácia fekete napjaként vonul be a történelembe. | 2006-11-15 13:07:00 | 0 |
| Elindult a nyomozás Révész Máriusz feljelentése ügyében | Elrendelte a nyomozást a Központi Nyomozó Ügyészség Révész Máriusz feljelentése miatt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az ügyészség szóvivője. | 2006-11-15 12:58:00 | 0 |
| A törökök nem engednek Ciprus kérdésében | Nem enged az Európai Unió zsarolásának a megosztott Ciprus kérdésében Törökország - fogadkozott szerdán Abdullah Gül török külügyminiszter a ciprusi török szakadár államban, Nicosia törökök ellenőrizte részében. | 2006-11-15 12:53:00 | 0 |
| Jogerős lett a október 23-i zavargásokkal kapcsolatban elsőként hozott ítélet | Jogerőre emelkedett az október 23-i zavargásokkal kapcsolatban hozott első bírósági ítélet, egy 18 éves gimnazistát hivatalos személy elleni erőszak miatt két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Pesti Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Bíróság Sajtótitkársága az MTI-vel. | 2006-11-15 12:41:00 | 0 |
| A Miniszterelnöki Hivatalhoz kerülnek a személyes adatok | Január 1-jétől a titkosszolgálatok és az egyebek mellett a személyi igazolványt és az útlevelet is kiadó Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatal egy felügyelet, a Miniszterelnöki Hivatal alá kerül. Az adatvédelmi biztos szerint azonban az adatainkat ettől még ugyanazok a jogszabályok védik, így senki sem férhet hozzájuk könnyebben. Az ombudsman mindenesetre kivizsgálja az átállást. | 2006-11-15 12:40:00 | 0 |
| Az ügyészség visszaküldte Szilvásy gyorshajtási ügyét | Az ügyészség visszaküldte a rendőrségnek a kancelláriaminiszter gyorshajtási ügyét - erősítette meg az MTI-nek a Magyar Nemzet információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán. | 2006-11-15 12:33:00 | 0 |
| Újabb zavar a temelini atomerőműben | A csehországi temelini atomerőműben újabb zavar keletkezett. Az erőmű második blokkjának újraindítását megszakították, mivel egy csővezetékben szivárgást észleltek - jelentette szerdán a CTK hírügynökség. | 2006-11-15 12:26:00 | 0 |
| Kevés az esélye a Rumsfeld elleni vádemelésnek | Német jogászok szerdán kifejtett véleménye szerint kevés az esélye annak, hogy a karlsruhei szövetségi főügyészség vádat emel Donald Rumsfeld ellen. | 2006-11-15 12:10:00 | 0 |
| Megemlékeztek a felvidéki magyarok deportálásának 60. évfordulójáról | A csehszlovákiai magyarok 1946-47-es kitelepítésének 60. évfordulója alkalmából Strasbourgban európai parlamenti közmeghallgatást tartottak. | 2006-11-15 11:59:00 | 0 |
| Szervátiusz Jenő díjat kapott a csángó kultúra képviselője | Negyedik alkalommal adták át a Szervátiusz Jenő díjat 2006. november 14-én Budapesten, a Hilton Hotel Anjou termében. Idén Petrás Mária kerámiaművész és Perjés Klára a Magyar Rádió főmunkatársa kapta e rangos elismerést. | 2006-11-15 11:50:00 | 0 |
| Bush katonai erőt is alkalmazna Irán esetében? | Egy vezető izraeli diplomata szerint George Bush amerikai elnök nem fog habozni katonai erőt alkalmazni Irán ellen, ha más módon nem lehet megoldani az iráni atomprogrammal kapcsolatos válságot. | 2006-11-15 11:45:00 | 0 |
| Félpályás útlezárások Cegléden és a 11-es főúton | A ceglédiek az alábbi időpontokban tartanak a rendőrségnél bejelentett félpályás útlezárást a 4-es számú főút 66+500 - 67+000 km-szelvények között, a Budapest felé tartó oldalon. | 2006-11-15 11:39:00 | 0 |
| A köztéri tüntetés demokratikus szabadságjog | Mi, pécsi tüntetők úgy látjuk, hogy Magyarországon súlyosan deformálódott a polgári, alkotmányos demokrácia, ahol szinte már felvetődik a pártállami visszarendeződés rémképe - közölte honlapukkal Schniderné Farkas Anita, a tüntetők szóvivője. | 2006-11-15 11:36:00 | 0 |
| Október 23: újabb feljelentések az ügyészségen | Újabb feljelentések érkeztek az ügyészségre az október 23-i, budapesti rendőri intézkedésekkel összefüggésben, így már 64 eljárás indult hivatalos eljárásban történt bántalmazás ügyében - mondta el az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán. | 2006-11-15 11:34:00 | 0 |
| Lázár János: A rendőrség a kormány politikájának eszköze? | Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is szerepe lehetett abban, hogy október 23-án elfajultak az események - állítja Lázár János, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. A politikus jelenvolt azon a zárt ülésen, amelyen titkos dokumentumokat mutattak be a képviselőknek a budapesti erőszakos tüntetésekkel kapcsolatban. Szilvásy György kancelláriaminiszter ezekre a dokumentumokra hivatkozva azt állította, hogy a Fidesz állhatott a budapesti erőszakos cselekmények hátterében. Ám Lázár János szerint az ülésen elhangzottak éppen azt bizonyították, az ellenzéknek semmi köze nincs azon tüntetésekhez, amelyek rendőrségi fellépést igényeltek. a képviselő úgy tartja, a rendőrség politikai utasításra cselekedett, amikor szeptember 18-án az MTV épületének ostrománál nem avatkozott be kellő erővel, október 23-án viszont a Szabdság téren történtekre hivatkozva brutálisan lépett fel békés tüntetőkkel szemben. | 2006-11-15 10:47:00 | 0 |
| Sztrájkolnak a BBC dolgozói | Huszonnégy órás sztrájkba kezdtek kedd este a brit közszolgálati televízió technikai munkatársai, így tiltakozva a tervezett munkahelyi rendszer átalakítása miatt. | 2006-11-15 10:27:00 | 0 |
| Felrobbantották az eltűnt és előkerült páncéltörő rakétát | A bakonyi lőtér Öskü község közelében lévő részén robbantották fel a tűzszerészek szerdán hajnalban a lőtérről korábban eltűnt és kedden este előkerült páncéltörő rakétát - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. | 2006-11-15 10:18:00 | 0 |
| Irak: kiszabadult az elhurcolt személyek többsége | Kiszabadult az iraki felsőoktatási minisztériumból elhurcolt személyek többsége - közölte szerdán az iraki kormányfő hivatala. | 2006-11-15 10:08:00 | 0 |
| Gyurcsány még húsz évig kormányozna | | 2006-11-15 08:53:00 | 0 |
| Az Egyesült Államok megfontolja a megelőző csapást Iránnal szemben | Ha Irán és Észak-Korea továbbra is nukleáris fegyverek birtoklására törekszik, az Egyesült Államok vagy más ország egy nap arra fog kényszerülni, hogy megelőző műveletet vegyen fontolóra - mondta egy magas rangú amerikai kormányzati illetékes. | 2006-11-15 08:45:00 | 0 |
| Calici vírus - járványos méreteket öltött a kórházakban | Az úgynevezett calici vírus a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikáján, a Szent János Kórházban, a Jahn Ferenc Kórházban, valamint a Győr közeli Nyúl községben is járványos méreteket öltött - jelentette ki Molnár Kornélia, az országos tiszti főorvos helyettese szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. | 2006-11-15 08:31:00 | 0 |
| Idegen életformákra bukkantak a "vörös esőben" | 2001 júliusában rejtélyes vörös eső hullott Dél-India egy jelentős területén. A hivatalos magyarázat szerint a szél az arab sivatagok vörös porát fújta India fölé, de helyiek inkább abban hittek, hogy eljött a megjövendölt világvége. | 2006-11-15 08:18:00 | 0 |
| Már az elnökválasztásra készülődnek Amerikában | Bár az amerikai elnökválasztásokig két tucat hónap van még hátra, máris több a jelölt egytucatnyinál. | 2006-11-15 08:13:00 | 0 |
| Annan: Soha nem a hit okoz gondokat | Kofi Annan szerint a Nyugat és a muszlim világ közötti ellentéteknek, mélyülő szakadéknak nem vallási, hanem politikai okai vannak. | 2006-11-15 07:51:00 | 0 |
| Hiller hallgat: újabb megszorítások az oktatásban | A Hiller István vezette oktatási tárca nem kommentálja Draskovics Tibor Magyar Nemzet birtokába került jelentését, amely újabb oktatási megszorításokat vetít előre. Draskovics az intézkedéstervezet egyetlen pontját sem cáfolta. Az ellenzék és a szakma tiltakozik | 2006-11-15 07:50:00 | 0 |
| Szilvásy csak megy mint a vakegér | Szilvásy György kancálláriaminiszter október közepén a megengedettnél gyorsabban hajtott autójával. A rendőrség megállította, mire ő mentelmi jogára hivatkozott. A miniszternek azonban nincs mentelmi joga. | 2006-11-15 07:49:00 | 0 |
| "Kiszerveznék" az Oktatási Minisztériumot | A Gyurcsány-kormány közigazgatást átalakító intézkedéseinek sorába tartozik az Oktatási Hivatal létrehozása. Pálinkás József szerint nincs ilyen hivatalra szükség, lényegében ez egy új minisztérium, a feladatok ellátása átláthatatlanabb és zűrzavarosabb lesz. Az oktatás ügye pedig kikerül a parlament ellenőrzése alól. | 2006-11-15 07:41:00 | 0 |
| Gazember világ | A régi gazemberrecept szerint tedd tönkre a vállalatot, és akkor majd olcsón juthat hozzá az ingatlanokhoz és a gépekhez a privatizáló, amely azonban nem lesz hálátlan, így felemelt fejjel és kövér bukszával távozhatsz, de az is lehet, hogy még a szakértelmedre is szükségük lesz. | 2006-11-15 07:40:00 | 0 |