| Surján László az Európai Bizottsághoz fordult | Surján László, az Európai Parlament néppárti képviselője a szlovákiai kormánykoalíció egyik pártvezetőjének szélsőséges kijelentései kapcsán írásban kérte az Európai Bizottságot annak megvizsgálására, milyen eszközök állnak az unió rendelkezésére, ha egy tagállamban sérülnek az alapvető emberi jogok. | 2006-08-04 14:06:00 | 0 |
| 25 tálib fegyverest likvidáltak | A NATO légierejének támogatása mellett huszonöt tálib fegyverest megöltek afgán biztonsági egységek az ország déli részén - közölték pénteken a koalíciós erők. | 2006-08-04 13:58:00 | 0 |
| Szlovákia nem kért a vizitdíjból | A szlovák kormány első ülésén eltörölte a vizit- és ágydíjat is ma hajnalban. | 2006-08-04 13:03:00 | 0 |
| Áramszolgáltatók ellen indított eljárást a GVH | A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a hat magyarországi áramszolgáltató ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt. | 2006-08-04 13:02:00 | 0 |
| Dali Szegedre látogat | Szeptember elsején nyílik a Salvador Dali életének aranykorát bemutató kiállítás Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó Fekete házban - közölte a szegedi önkormányzat kulturális tanácsnoka pénteken, a Tisza-parti városban tartott sajtótájékoztatón. | 2006-08-04 12:49:00 | 0 |
| Bemutatta békéscsabai jelöltjeit a Fidesz | Békéscsabán pénteken sajtótájékoztatón bemutatták a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az őszi önkormányzati választásokon induló helyi jelöltjeit. | 2006-08-04 12:33:00 | 0 |
| Több tízezres tüntetés a Hezbollah mellett | Több tízezer síita fiatal gyűlt össze pénteken az iraki fővárosban, Bagdadban a Hezbollah libanoni síita szervezet támogatására. | 2006-08-04 11:44:00 | 0 |
| Kritikus helyzetben a MÁV | A Fidesz a vasúti személyszállításnál döntően nem az üzleti eredményben látja az alapvető célt, hanem abban, hogy a Magyar Vasút megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtson - mutatott rá Fónagy János sajtótájékoztatóján. | 2006-08-04 11:35:00 | 1 |
| Százmilliárdokkal nőtt az államadósság | Június végén 14 432 ezer milliárd forintra rúgott a központi költségvetés adóssága, január és június között 1667 milliárd forinttal nőtt az állomány - derül ki a Pénzügyminisztérium adataiból. | 2006-08-04 11:20:00 | 0 |
| Castro kikerült az intenzívről? | Hét eleji bélműtétje után Fidel Castro kikerült az intenzív osztályról - mondta a kubai vezető Miamiban élő húga, Juanita Castro egy helyi tévéállomásnak, havannai forrásokból származó értesülésére hivatkozva. | 2006-08-04 11:05:00 | 0 |
| Az oroszok Putyint akarják | Az oroszok többsége ismét Vlagyimir Putyint választaná meg államfőnek, más orosz politikusok "labdába sem rúgnak" a jelenlegi elnök mellett - derül ki egy Moszkvában pénteken közzétett közvélemény-kutatás adataiból. | 2006-08-04 10:42:00 | 0 |
| Titkolózó minisztériumok - mit nekik üvegzseb? | A minisztériumok nem veszik komolyan a 2003-as üvegzsebtörvény rendelkezéseit - derül ki a tárcák honlapjának végigböngészése után. A kormányzati portálon nem érhető el közvetlenül és külön rákeresve sem összesítés a tárcák adatközléseiről, míg a Miniszterelnöki Hivatal online-felületének utoljára 2005 elején frissített üvegzseb almenüjéből elindulva vagy halott linkekre, vagy a tárcák főoldalaira vezet az út. | 2006-08-04 09:46:00 | 0 |
| Eljárás nyolc örömlány ellen | Tiltott kéjelgés miatt nyolc örömlány ellen indított eljárást a rendőrség, miután csütörtök éjjel a mogyoródi Forma-1-es autópálya közelében kijelölt tiltott zónában kínálták bájaikat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel. | 2006-08-04 09:24:00 | 0 |
| A nagycsaládosok érzik majd leginkább az Új Egyensúlyt | A szegényebbek kiadásait növelik a leginkább a kormányzati megszorítások - ez áll a Pénzügyminisztérium (PM) szakértői által készített hatástanulmányban. | 2006-08-04 09:05:00 | 0 |
| Eltitkolt Combino-üzemzavarok? | A nagykörúti villamospálya-felújítás kapcsán - hírügynökségi információk szerint - az eddig ismertnél több, 30-at meghaladó számú üzemzavart állapít meg a folyamatban lévő független mérnöki vizsgálat. | 2006-08-04 08:38:00 | 0 |
| Össze kívánják vonni az MTV-t, a Duna TV-t és a Magyar Rádiót? | Új ciklus, régi tervek: ismét előkerült a közmédiumok összeköltöztetésének javaslata. Az érintettek csak a terv ésszerűségében értenek egyet, másban nem. És hiányzik ötvenmilliárd forint is. | 2006-08-04 08:36:00 | 0 |
| Nyolc százalékot vesztett népszerűségéből Demszky | Demszky Gábor 52 ponttal vezet a 40 pontos Tarlós István előtt a főpolgármester-jelöltek versenyében - derül ki a Medián felméréséből, amelyet július 25-e és 29-e között ezer lakos megkérdezésével készített. | 2006-08-04 08:31:00 | 0 |
| M7-es: eljárás lehet a kizárásokból | Műszaki kifogásokra hivatkozva hat jelentkező közül négyet várhatóan kizárnak az M7-es autópálya újabb szakaszára kiírt tenderből, köztük a három legolcsóbbat - értesült a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, Kóka János még nem döntött. Amennyiben elfogadja a Nemzeti Autópálya Zrt. javaslatát, az ítélet ellen a kizárt jelentkezők várhatóan a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulnak. | 2006-08-04 08:26:00 | 0 |
| A nagy európai uniós fejlesztési blöff | Bármilyen hatalmas összeg is az a 8000 milliárd forint, amit az Európai Uniótól a következő hét évben remélünk, csak egyszer költhetjük el. A kreatív könyvelés kormánya azonban megkísérli a lehetetlent. | 2006-08-04 08:22:00 | 0 |
| Búcsú a kisebbségi hivataltól? | Az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke aggódik a kabinet tervezett
lépése miatt. A Határon Túli Magyarok Hivatala megszüntetése után a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt is kész feláldozni a második Gyurcsány-kormány az államháztartás egyensúlyának helyreállítása címén - értesült a Magyar Nemzet. A szociális tárca állítja, még nincs döntés. | 2006-08-04 08:17:00 | 0 |
| Negyedével drágulhat a baromfi | A madárinfluenza-pánik előtt a csirkefeldolgozók mintegy 400 forintos értékesítési átlagárral számolhattak, de mostanra drasztikus, kilogrammonként 50 forintos árcsökkenés következett be - hívták fel a figyelmet a Baromfi Terméktanácsnál. | 2006-08-04 08:11:00 | 0 |
| Tiltakoznak a Fidesz EP képviselői | A Fidesz európai parlamenti képviselői azt javasolják, hogy ne Moszkvába, hanem Brüsszelbe és Strasbourgba utazhasson el az 56-os középiskolai verseny győztes csapata. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium hallgat az ügyben, amelynek visszásságára először a Reuters hírügynökség hívta fel a figyelmet. | 2006-08-04 08:03:00 | 0 |
| Egy cseh lap cáfolja Slota kijelentéseit | Hasznos a szlovákok számára, hogy a II. világháború után Szlovákia területéről nem lettek elűzve a magyarok, mert a magyar kisebbségnek köszönhetően így ma Szlovákia nyitottabb ország, mint a nemzetállammá vált Csehország, ahonnan elűzték a szudétanémeteket - állítja Lubos Palata, neves cseh publicista a Reflex című prágai társadalompolitikai hetilap legújabb, idei 31. számában megjelent írásában. | 2006-08-04 08:01:00 | 0 |
| A Fidesz megvédené az egészségügyet | A civil szervezetek ellenállására számít Mikola István a kormány egészségügyet átalakító intézkedéseivel szemben. A fideszes egészségpolitikus az InfoRádióban úgy vélte, ezek az "ötletbelövellésekből fakadó, puccsszerű" lépések az emberek biztonságát és az egészségügyi ellátáshoz fűződő jogaikat sértik. | 2006-08-04 07:55:00 | 0 |
| Jó éjt, Magyarország? | Minden idők leghazugabb magyar kormánya nem a Gyurcsány-kabinet; de csak azért, mert voltak olyan kurzusok is, amelyek a diktatúrát hazudták demokráciának. Gyurcsányék egy csökevényes, a saját képükre és hasonlatosságukra teremtett demokráciát hazudnak minden demokráciák legjobbikának. Csúfot űznek az országból, s most már a saját becsületszavukból is. | 2006-08-04 07:53:00 | 0 |
| Olasz kézben a szentkirályszabadjai repülőtér | Több mint egymilliárd forintért vette meg a szentkirályszabadjai voltkatonai repülőteret egy olasz szakmai befektető. | 2006-08-03 20:27:00 | 0 |
| 25 százalékos termelői áremelés a baromfiágazatban? | Mintegy 25 százalékos termelői áremelés várható szeptember 1-jétől a baromfiágazatban a madárinfluenza okozta ágazati sokk, valamint a különböző járulékos költségek emelkedése miatt. | 2006-08-03 19:50:00 | 0 |
| Járai: A helyzet így válik egyre kilátástalanabbá | Két dologgal lehet tönkretenni egy gazdaságot: a túlzott bürokráciával és adóterheléssel. Nálunk mindkettőből bőven kijutott. Sajnos a csomag sem kínál megoldást e két problémára - nyilatkozta a Heti Válasznak Járai Zsigmond. | 2006-08-03 19:25:00 | 0 |
| Több ezer liter mérsékelten radioaktív víz folyt ki | Több ezer liter mérsékelten radioaktív víz folyt ki szerdán délután a dél-csehországi temelíni atomerőmű második számú blokkjában, de környezetszennyezés nem történt - jelentette be csütörtökön délután Milan Nebesár, az erőmű szóvivője. | 2006-08-03 19:08:00 | 0 |
| A Centrum Párt és a jobboldal is Kósa Lajost támogatja Debrecenben | Az MDF után a Centrum Párt debreceni szervezete, valamint a Kereszténydemokrata Néppártot, a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, a Nemzeti Fórumot, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséget és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni szervezetét tömörítő jobboldali csoportosulás is Kósa Lajos polgármesteri jelölését támogatja az őszi helyhatósági választáson - közölte csütörtökön Szigeti István, a Centrum debreceni és hajdú-bibari elnöke, illetve Karancsi Jánosné, a jobboldali pártszövetség vezetője az MTI-vel. | 2006-08-03 18:47:00 | 0 |
| Irán hozzájárulhat a libanoni konfliktus rendezéséhez? | Moszkva szerint Irán hozzájárulhat a libanoni konfliktus rendezésére tett erőfeszítésekhez. | 2006-08-03 18:31:00 | 0 |
| Felsőoktatási törvény: Sólyom és Mádl egy véleményen | Az InfoRádió értesülései szerint a köztársasági elnök részben olyan alkotmányossági aggályokat lát a felsőoktatási törvényben, amelyet Mádl Ferenc korábbi államfő már kifogásolt az előző jogszabályban. Akkor az oktatási tárca az Alkotmánybíróság kérésére módosított is, a kifogásolt passzus azonban most mégis visszakerült a törvénybe. | 2006-08-03 18:05:00 | 0 |
| Izrael új erőegyensúlyt akar a térségben | Izrael addig harcol a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei ellen, amíg nem vezényelnek cselekvőképes nemzetközi erőket Dél-Libanonba - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök. | 2006-08-03 17:43:00 | 0 |
| Takarékoskodás az állami költségvetés rovására? | A Demszky Gábor által javasolt megoldás milliárdos nagyságrendben növelné meg a választások költségvetését - reagált Répássy Róbert az SZDSZ kopogtatócédula-gyűjtés módjának megváltoztatására irányuló javaslatára. | 2006-08-03 16:47:00 | 0 |
| Fidesz: augusztus 20-ig valószínűleg nem lesz frakcióülés | A Fidesz előreláthatólag már nem tart frakcióülést augusztus 20-ig, az
ellenzéki párt a szeptemberi parlamenti ülésszak elején a kormány
első száz napját értékelné - mondta az MTI érdeklődésére Répássy
Róbert frakcióigazgató csütörtökön. | 2006-08-03 16:34:00 | 0 |
| Új típusú forgalmi engedélyek augusztustól | Új típusú forgalmi engedélyeket vezetnek be a gépjárművek részére augusztustól az okmányirodák, amelyben a műszaki érvényesség bejegyzésére a jelenlegi négy helyett hat alkalommal lesz lehetőség. | 2006-08-03 16:20:00 | 0 |
| Kapolcsi pillanatok - képes beszámoló | Spontán örömkoncert a taliándörögdi zivatarban, sátrak mellől száműzött kecskék, másfél perces szintidő a stoppolásnál. Pénteken kezdetét vette Kapolcs, Monostorapáti, Taliándörögd, Vigántpetend, Öcs és Pula tíznapos fesztiválja. Beszámoló az első két nap alapján. | 2006-08-03 15:31:00 | 0 |
| Veszprém megye tiltakozik a szárnyvonalak megszüntetése miatt | Veszprém megye közgyűlése tiltakozik a megyében tervezett négy vasúti szárnyvonal megszüntetése ellen, s munkabizottságot hozott létre a koncepciója kidolgozására; erről csütörtöki rendkívüli ülésén hozott határozatot a testület. | 2006-08-03 15:00:00 | 0 |
| Libanoni válság: napokon belül ENSZ-határozat? | Remélhetőleg napokon belül megszületik a libanoni válság rendezését célzó ENSZ-határozat - jelentette ki csütörtökön Londonban a brit kormányfő. | 2006-08-03 14:50:00 | 0 |
| 88 ember a kerekek között | 36 férfit és a 52 nőt fedeztek fel a vámosok egy magyar kamionban Kám közelében, ma hajnalban - értesült a HavariaPress. | 2006-08-03 14:30:00 | 0 |
| Többfunkciós, ügyfélbarát hivatal | "Egy település fejlesztését, építését, szépítését semmi sem viszi jobban előre, mint a tisztességes, becsületes munka" - vallja Berényi András, Hosszúpályi fideszes polgármestere. Az elmondottakat támasztja alá a nemrégiben birtokba vett polgármesteri hivatal, amely az átutazóknak is rögtön szembetűnik, a földből kinövő háromszintes épületével, előtérben az ízlésesen kialakított kerttel, díszkúttal, kandeláberes megvilágítással, a kovácsoltvasból készült díszkapuval és kerítéssel, valamint a magasban lengő nemzeti és uniós lobogókkal. (A település címeres zászlaját csak ünnepnapokon húzzák fel, ugyanis féltik az időjárás megpróbáltatásaitól!) | 2006-08-03 14:15:00 | 0 |
| APEH bekeményít: bevontak 26 útlevelet Heves megyében | Huszonhat útlevél bevonását kezdeményezte ezidáig az APEH Heves Megyei Igazgatósága, a tulajdonosok 10 millió forintot meghaladó tartozása miatt - tájékoztatta az igazgatóság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t. | 2006-08-03 14:08:00 | 0 |
| Leépítések helyett munkahelyteremtést | Álságos és cinikus a szocialisták részéről, hogy a munkanélküliség csökkenéséről szónokolnak akkor, amikor a magyar emberek igen nagy részének megélhetése, munkahelye egyre bizonytalanabb. | 2006-08-03 13:52:00 | 0 |
| Észak-Korea ismét Japánt fenyegeti | Észak-Korea új, föld alatti indítóállásokat épített ki keleti tengerpartján olyan rakétái számára, amelyekkel képes lehet csapást mérni japán célpontokra, illetve a Japánban állomásozó amerikai erőkre - olvasható a dél-koreai Külpolitikai és Nemzetbiztonsági Intézet csütörtökön nyilvánosságra került legújabb tanulmányában. | 2006-08-03 13:30:00 | 0 |
| Teljes jobboldali összefogás Budafok-Tétényben | A változás lehetőségét biztosító együttműködési megállapodást írtak alá Budapest XXII. kerületében (Budafok-Tétényben) a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséghez tartozó pártok és szervezetek, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom. | 2006-08-03 13:10:00 | 0 |
| A kormány már a tárcákat fosztogatja | A kabinet elköltötte a 37,5 milliárdos költségvetési tartalék nagy részét, ezért az előre nem látható kiadásokra a következő szűk fél évre nyolcmilliárd forint sem maradt - írta a Magyar Hírlap. A kormány ezért "fosztogatni" kezdte a minisztériumok elkülönített, úgynevezett államháztartási tartalékát is. | 2006-08-03 13:02:00 | 0 |
| A PDSZ is az Alkotmánybírósághoz fordul a közoktatási törvény miatt | Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közelmúltban módosított közoktatási törvény miatt, az érdekvédők többek között kötelező óraszámon felül, külön díjazás nélkül elrendelhető két órával kapcsolatos szabályozást kifogásolják. - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke csütörtökön az MTI-vel. | 2006-08-03 12:40:00 | 0 |
| Polgári összefogás a fejlődő, demokratikus Óbudáért | Megállapodást írtak alá Óbudán a jobboldali pártok, melynek értelmében Bús Balázst - jelenlegi alpolgármestert - támogatják a polgármester választáson, ellenjelöltet nem állítanak. | 2006-08-03 12:23:00 | 0 |
| Irak a polgárháború felé sodródik? | Polgárháború kitörését és az országnak az etnikai határvonalak mentén történő szétesését tekinti a legvalószínűbb várható fejleménynek Irakban Nagy-Britannia volt bagdadi nagykövete. | 2006-08-03 12:08:00 | 0 |
| A nagycsaládosok szerint elfogadhatatlan a vizitdíj és az ágydíj | A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerint elfogadhatatlan a többgyermekes családok részére a vizitdíj és a kórházi ágydíj bevezetése. | 2006-08-03 11:50:00 | 0 |
| Izrael biztonsági övezetet akar Dél-Libanonban | Az izraeli hadsereg libanoni hadműveletének célja egy 6-8 kilométeres biztonsági övezet létrehozása Libanon déli részén, az izraeli határ mentén - jelentette csütörtökön az izraeli közszolgálati rádió. | 2006-08-03 11:28:00 | 0 |
| Áll a bál az egészségügyben | A Fidesz egy ötfős szakmai bizottságot állít fel annak érdekében, hogy segítsen a mentés és betegszállítás szétválasztásában. A testület elnöke Puskás Tivadar lesz - jelentette be Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2006-08-03 11:11:00 | 1 |
| A SZEK aggályosnak tartja a kórház bérbeadását | A Székesfehérvári Egészségügyi Kerekasztal (SZEK) több ponton is aggályosnak tartja a Fejér Megyei Közgyűlés július végi döntését, miszerint a székesfehérvári Szent György Kórház működtetésére pályázatot írt ki a testület - tudatta a kerekasztal közleményben az MTI-vel. | 2006-08-03 10:56:00 | 0 |
| A jövő héten szavaz az ENSZ libanoni tűzszünetről? | Az ENSZ valószínűleg a jövő héten szavaz a libanoni tűzszünetről - mondta Ehud Olmert izraeli kormányfő egy olasz napilap csütörtöki számában. | 2006-08-03 09:49:00 | 0 |
| Drasztikus visszaesés a lakásépítések terén | A KSH közleménye szerint a használatba vett lakások száma 14 százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké 20 százalékkal kevesebb, mint 2005 I. félévében volt. A jelentős visszaesés elsősorban a II. negyedévben következett be. | 2006-08-03 09:33:00 | 0 |
| A magyar államot több száz ügyben perlik | Bár a Ferihegyi repülőtér üzemeltetéséhez kapcsolódó perhez hasonló nagyságrendű jogi eljárásban jelenleg nem érintett az állam, kisebb pertárgyértékű ügyekből több száz is folyamatban van ellene. | 2006-08-03 09:12:00 | 0 |
| Joyce mint magyar innováció | Idén is került kakukktojás a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által kiírt Jedlik Ányos-program támogatott pályaművei közé. Ez úgy derült ki, hogy miután a Magyar Nemzet észrevételezte: négy héttel a döntés megszületése után sem váltak ismertté a program első nyertesei, az NKTH föltette honlapjára a nyertes munkákat. | 2006-08-03 09:06:00 | 0 |
| Jövőre adózhatunk a minimálbér után is | Ragaszkodik a kormány azon elhatározásához, hogy jövőre megszűnjön a minimálbér adómentessége. Érdekesség, hogy ugyanaz a koalíció adóztatja meg ismét a legkisebb kötelező keresetet, amelyik valamivel több mint négy éve adómentessé tette azt - írja a Világgazdaság. | 2006-08-03 08:44:00 | 0 |
| A kubai ellenzék főbb csoportjai | A kubai belső ellenzék rengeteg csoportból áll, de befolyása a lakosságra elég csekély. | 2006-08-03 08:28:00 | 0 |
| Továbbra is bombáz az izraeli légierő | Az izraeli légierő csütörtökön támadta a Hezbollah síita szervezet állásait a libanoni főváros, Bejrút külterületén, valamint az ország, Szíriával határos részén, továbbá a Bekaa-völgyben. | 2006-08-03 08:13:00 | 0 |
| Továbbgyűrűzik a leépítés | Nemcsak a köz-, hanem a versenyszférában is jelentős mértékű, elbocsátásokra és a feketegazdaság erősödésére lehet számítani a Gyurcsány-csomág nyomán - vélekedtek a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők. A nemzetközi hitelbiztosító intézetek szerint jövőre megugrik a fizetésképtelenségi eljárások és az üzleti csődök száma hazánkban. | 2006-08-03 07:54:00 | 0 |
| Juscsenko elfogadta Janukovics kormányfővé jelölését | Elfogadta Viktor Janukovics kormányfővé való jelölését Viktor Juscsenko ukrán elnök csütörtök hajnalban, és ezzel gyakorlatilag lezárult a volt szovjet köztársaságban négy hónapja tartó belpolitikai patthelyzet. | 2006-08-03 07:42:00 | 0 |
| Halál az iraki focipályákon | Az egyik bagdadi focipályán elrejtett pokolgépek robbanása következtében 11 fiatal iraki halt meg, miközben a főváros másik negyedében zajló focimeccsen három gyereket öltek meg a becsapódó aknagránátok - jelentette be szerdán az iraki rendőrség. | 2006-08-03 07:30:00 | 0 |
| Élénk légi és földi harcászati tevékenység Afganisztánban | Élénk légi és földi harcászati tevékenységbe kezdett az Afganisztánban szolgáló, NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) az ázsiai ország déli részén röviddel azután, hogy átvette a térség biztonsági felügyeletét. | 2006-08-02 20:11:00 | 0 |
| Gallup: Az emberek nem számítottak a gyurcsányi megszorításokra | A Gyurcsány-kormány intézkedéscsomagja az emberek nagy többségét váratlanul érte, és mind a kormánypártokra, mind az ellenzékre szavazók többsége szerint ezek a fejlemények nincsenek összhangban a választási ígéretekkel. Az emberek kétharmada nem számított ilyen mértékű megszorításokra, a legtöbb intézkedéssel nem is ért egyet a lakosság többsége - áll a Gallup felmérésében. | 2006-08-02 20:05:00 | 0 |
| Párbeszédet sürget Tőkés László | Erdélyi magyar-magyar párbeszédet sürget Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke abban a levélben, amelyet szerdán juttatott el Markó Bélához, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez - tájékoztatta közleményben az MTI bukaresti irodáját az EMNT Elnöki Hivatalának Tájékoztatási Szolgálata. | 2006-08-02 19:58:00 | 0 |
| Megdöbbentek a gyógyszerészek | A Magyar Gyógyszerész Kamara megdöbbenéssel értesült arról, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter a gyógyszerellátás alapjait érintő kérdésekben nem a kamara képviselőivel, hanem egy tagozatának vezetőjével egyeztetett - áll a szervezet közleményéből. | 2006-08-02 19:35:00 | 0 |
| Keményen bírál a szlovák ellenzék | Robert Ficónak nincs jövőképe, még elképzelése sincs arról, milyen legyen a következő négy év és a jövő Szlovákiája - jelentette ki a Fico-kormány programtervezete fölött szerdán délután elkezdődött parlamenti vitában az előző kormányfő, Mikulás Dzurinda, aki szerint az új garnitúra a reformok eddigi hozadékának lerombolására készül. | 2006-08-02 19:15:00 | 0 |
| Fidel Castro utáni korszkra készülve | Nyugodtan kezdődött Kubában a második nap azóta, hogy a beteg Fidel Castro elnök ideiglenesen átadta a hatalmat az öccsének. | 2006-08-02 18:43:00 | 0 |
| Tatabányán bemutatkoztak a Fidesz képviselőjelöltjei | Tatabányán a mostani súlyánál nagyobb szerepet kaphat az önkormányzati választások után a Fidesz - mondta Bencsik János, a város polgármestere és egyben fideszes polgármesterjelöltje a Polgári Szövetség városi képviselőjelöltjeinek bemutatásán. | 2006-08-02 18:25:00 | 0 |
| Zavar van mindenhol | Egy előkészítetlen, szakmailag nem megalapozott, hatástanulmányokkal nem felövezett puccsszerű intézkedés történt az egyik nemzeti intézményünk ellen - reagált Mikola István az egészségügyminiszter mentőszolgálattal kapcsolatos bejelentéséire. | 2006-08-02 17:57:00 | 0 |
| 25 év óta havazott ismét Johannesburgban | Negyed évszázada először havazott szerdán Johannesburgban. Utoljára 1981. szeptember 11-én esett a hó a dél-afrikai metropolisban. | 2006-08-02 17:48:00 | 0 |
| Bemutatta veszprémi polgármesterjelöltjét a Fidesz | Debrecenyi János 55 éves építési vállalkozó a Fidesz polgármesterjelöltje Veszprémben - tájékoztatta Navracsics Tibor, a párt városi elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerdán Veszprémben a sajtó képviselőit. | 2006-08-02 17:32:00 | 0 |
| Alkotmánysértő a felsőoktatási törvénymódosítás | Üdvözöljük a köztársasági elnök intézkedését az általunk mindvégig ellenzett felsőoktatási törvénymódosítással kapcsolatban. | 2006-08-02 17:08:00 | 0 |
| Sólyom László az Alkotmánybírósághoz fordult a felsőoktatási törvény miatt | Sólyom László köztársasági elnök szerdán véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a felsőoktatási törvény módosításáról szóló törvényt, valamint megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényt - közölte Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke az MTI-vel. | 2006-08-02 17:03:00 | 0 |
| Moszkva helyett Brüsszelbe várjuk a "Freedom Fighter" vetélkedő győzteseit | Az Európai Parlament magyar néppárti képviselői megdöbbenésüknek adnak hangot az Oktatási Minisztérium "Freedom Fighter" címen rendezett középiskolai vetélkedőjének visszásságai kapcsán. | 2006-08-02 17:01:00 | 0 |
| Sólyom: a demokrácia hitelvesztése fenyeget | A köztársasági elnök szerint a demokrácia hitelvesztése fenyeget, ha polgárjogot nyer, hogy a jó cél bármilyen módszert szentesít, és például a választási ígéretek semmire nem köteleznek. | 2006-08-02 16:42:00 | 0 |
| Az iraki elnök derűlátó | Dzsalal Talabani iraki elnök szerint Irak az év végéig képest lesz szavatolni a biztonságot az ország minden tartományában. | 2006-08-02 16:34:00 | 0 |
| Olaszország: válságstáb a mérgező algák miatt | Mérgező algák miatt megtiltották a fürdőzést Olaszország több tengeri strandján. | 2006-08-02 16:21:00 | 0 |
| A Gyurcsány-csomag mégsem fog fájni! | | 2006-08-02 15:56:00 | 0 |
| Agrártárca: bűvészkedés a számokkal | Valótlan a kormánypártok azon állítása, hogy az agrártámogatások időben és a jogszabályban meghatározott összegben kerülnek kifizetésre. | 2006-08-02 15:39:00 | 0 |
| A jövő hét végéig még tart Izrael libanoni offenzívája | Legalább a jövő hét végéig tart még Izrael libanoni offenzívája - mondta szerdán Hájim Ramon izraeli igazságügy-miniszter, a biztonsági kabinet tagja. | 2006-08-02 15:22:00 | 0 |
| A debreceni szurkolókat nem engedték be Macedóniába | A mai, Rabootnicski elleni BL-selejtezőre utazó debreceni szurkolókat nem engedték be a macedón fővárosba. | 2006-08-02 14:53:00 | 0 |
| Elhunyt Szusza Ferenc, az Újpest legendás futballistája | Elhunyt az Újpest legendás futballistája, Szusza Ferenc - jelentették be az MTV Nap-kelte című műsorában. A játékos 1923-ban született, 83 éves korában hunyt el. | 2006-08-02 14:38:00 | 0 |
| A Hezbollah több mint 300 rakétát lőtt ki | A Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei több mint 300 rakétát lőttek ki szerdán Izrael északi körzeteire - közölték libanoni biztonsági források. | 2006-08-02 14:33:00 | 0 |
| Összefogtak a polgári erők Miskolcon | Összefogtak a polgári erők Miskolcon, a Fidesz, a KDNP és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) megállapodásának lényege közös polgármesterjelölt és képviselőjelöltek indítása - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz-MPSZ miskolci szervezetének elnöke. | 2006-08-02 14:13:00 | 0 |
| Meddig hallgat a kormány Slota ügyében? | Reményemet fejezem ki, hogy e legújabb fejlemények tükrében a Külügyminisztérium részéről mindössze sajnálatos tévedésnek tekinthetjük azt a nyilatkozatot, miszerint a szlovák tárcavezető, Ján Kubis válaszlevelének kézhezvételével a magyar kormány a továbbiakban nem kíván foglalkozni a Szlovákiában elhangzó szélsőséges, magyarellenes nacionalista kijelentésekkel -írja levelében Németh Zsolt. | 2006-08-02 14:08:00 | 0 |
| Demszky nem ért egyet az összevonással | Demszky Gábor főpolgármester nem ért egyet a budapesti és a Pest megyei rendőr-főkapitányságok összevonásával, mint azt egy szerdai sajtótájékoztatón mondta, minden eszközzel azon lesz, hogy ezt megakadályozza. | 2006-08-02 14:06:00 | 0 |
| Németh Zsolt elismerése Eörsi Mátyásnak | Engedje meg, hogy elismerésemet fejezzem ki a Duray Miklós elleni szlovák rendőrségi fellépéssel kapcsolatos minapi elvszerű kezdeményezése iránt, amelynek tartalmával mélyen egyetértek - olvasható Németh Zsolt Eörsi Mátyásnak írt levelében. | 2006-08-02 13:48:00 | 0 |
| Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz | Répássy Róbert (Fidesz) valamint Latorcai János Rubovszky György (KDNP) országgyűlési képviselők a mai napon beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz, hogy az AB a házipénztár adóról szóló 2006. évi LX. törvényt nyilvánítsa alkotmányellenesnek és semmisítse meg, mert az sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvét és a 70/I. §-ban megfogalmazott közteherviselés arányosságát. | 2006-08-02 13:41:00 | 0 |
| EU-biztos: Izrael nem engedhet meg magának bármit | Izrael még legjobb szövetségeseit is megingatja libanoni akciójával - szögezte le a Le Soir című brüsszeli lapnak adott, s az újság szerdai számában megjelent interjújában Louis Michel, az EU-bizottság humanitárius ügyekért felelős biztosa, volt belga külügyminiszter. | 2006-08-02 13:29:00 | 0 |
| Ezrek tűntek el az észak-koreai árvízben | A tízezret is elérheti a halottak vagy eltűntek száma az Észak-Koreát július közepén sújtó árvízben - közölte szerdán az Észak-Korea szakértőjeként ismert Good Friends dél-koreai emberjogi szervezet. | 2006-08-02 13:12:00 | 0 |
| Közös polgármesterjelölt indul Békéscsabán | A nemzeti erők Vantara Gyula személyében közös polgármesterjelöltet állítanak Békéscsabán - közölték szerdán a városban. | 2006-08-02 12:29:00 | 0 |
| Románia-ellenes tervvel vádolják a magyar titkosszolgálatot | Románia-ellenes terv előkészítésével vádolja a magyar titkosszolgálatot egy román képviselő, aki úgy tudja, hogy Tőkés László református püspök a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal helyettes vezetőjével találkozott és az autonómiáról beszélgettek - írta szerdán a romániai magyar sajtó. | 2006-08-02 12:09:00 | 0 |
| Hétezer szavazóra van szükség | Több mint hétezer ajánlószelvényt kell összegyűjteniük a fővárosban a főpolgármester-jelölteknek - tudatta a Fővárosi Választási Iroda szerdán az MTI-vel. | 2006-08-02 12:00:00 | 0 |
| Tony Blair új stratégia mellett | A nemzetközi terrorizmus elleni harc stratégiájának újragondolására hívott fel Los Angeles-i beszédében Tony Blair e küzdelem megindításának ötödik évében - írta szerdán a The Times. | 2006-08-02 11:55:00 | 0 |
| A gáz- és villanyárak nem nőnek az égig. Vagy mégis? | A tegnap hatályba lépett villanyáram- és gázáremelés egy szervezett és nyílt politikai hazugság része - szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: az energiaárak emelkedése egy átlagos családnak évente 42 ezer forint többletterhet jelent. | 2006-08-02 11:18:00 | 1 |
| Eláraszthatják Európát a hamis bankjegyek | A kezdeti nehézségek után úgy tűnik, hogy a pénzhamisítóknak sikerült leküzdeniük az euró bankjegyek hamisítása ellen bevetett különleges elemek problematikáját. Ma már 13,5 millió forintért például beszerezhető olyan gép, amely képes előállítani a pénzen használt hologramok mását. Ára percek alatt megtérülhet. Így nem csoda, hogy komoly lendületet kapott az euró hamisítása. | 2006-08-02 10:58:00 | 0 |
| Irán a Hezbollah mellett áll | Irán legfőbb vezetője dicsérte a Hezbollahot szerdai tévébeszédében, és ígéretet tett arra, hogy országa mindig a libanoni síita szervezet mellett fog állni Izrael és az Egyesült Államok elleni harcában. | 2006-08-02 10:20:00 | 0 |
| A pénzhiány miatt elhalasztják az intézetek a tervezhető műtéteket | Pénzhiány miatt az összes tervezhető gerincimplantátum műtétet elhalasztják az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben, az Országos Gerincgyógyászati Központban pedig az operációk mellett más beavatkozásokat is kénytelenek jövőre tolni - tudta meg a Népszava. Az egészségbiztosítónál úgy vélik: az érintett kórházak későn jelezték a problémát, ők nyitottak a rendezésre. | 2006-08-02 09:20:00 | 0 |
| Gazdátlanná vált adatbázisok - Bakik kísérték a kormányalakítást | Kapkodva folyhatott a kormányzati struktúra átalakítása, mert egyes területekről megfeledkeztek. A megszűnt Belügyminisztériumnak a hatósági nyilvántartásokkal kapcsolatos hatáskörei körül például elég nagy a zűrzavar. | 2006-08-02 08:40:00 | 0 |
| Félrevezetett felvételizők | Kormányzati csúsztatás, hogy a tavalyi rekordszámokhoz képest lényegesen csökkentek a felsőoktatási ponthatárok. A Magyar Nemzet számításai szerint valójában az idén azért volt szükség kevesebb szakon kiemelkedően magas pontszámra, mert csupán negyedannyi szak indult, mint egy évvel ezelőtt. Igaz ugyan, hogy ebben az évben több képzésen elég volt a minimális pontszám a bejutáshoz, mint tavaly, csakhogy időközben jelentősen megemelték a bejutási küszöböt. | 2006-08-02 08:38:00 | 0 |
| 14 ezer 500 embert bocsátanak el | Tegnap megkezdődtek a kormány által eredetileg júliusra tervezett államigazgatási elbocsátások. Ugyanakkor több minisztériumban már tavaly elkezdtek megválni a dolgozók egy részétől. A közalkalmazottak szakszervezete szerint a magyar közigazgatás történetében példátlan mértékű ez az elbocsátás, aminek értelme nincs, mert a most utcára tett dolgozókat egy-két év múlva kénytelenek lesznek visszavenni. A bizonytalanság miatt sok közszolga maga kéri felmondólevelét. | 2006-08-02 08:32:00 | 0 |
| A BKV-nál az utasok az elsők | | 2006-08-02 08:24:00 | 0 |
| Vitatható az Új Magyarország Fejlesztési terv | Nyilvános az Új Magyarország Fejlesztési Terv, amely a 2007 és 2013 között rendelkezésére álló uniós pénzek felhasználásának alapelveit jelöli ki. A célok véglegesítésére és a konkrét tervekre még várni kell - annak ellenére, hogy az MSZP a kampányban eldöntött tényként beszélt ezekről. | 2006-08-02 08:17:00 | 0 |
| Kit képvisel Eörsi Mátyás? | Megdöbbentő módon nyilatkozott a Libanon elleni agresszióról Eörsi Mátyás szabad demokrata politikus. Véleményét az európai ügyek bizottsága elnökeként ismertette újságírók előtt, miután az Országgyűlésben eszmecserét folytattak az izraeli és a libanoni nagykövettel. Eörsi úgy viselkedett, ahogyan a diplomáciában faltörő kossal közlekedő, érzelmi politizálást követő kezdők szoktak. | 2006-08-02 08:03:00 | 0 |
| Gyurcsányt nem lehet komolyan venni | A miniszterelnök bejelentéseit sem a múltban, sem most nem lehet komolyan venni - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerdán a közszolgálati televízióban. | 2006-08-02 08:01:00 | 0 |
| A Siemens válaszolt Demszkynek | Demszky Gábor hétfőn éles hangú levelet írt a Siemensnek a nagykörúti villamosbeszerzés problémái miatt. A Siemens kedden válaszolt a főpolgármesternek, a levelet a cég az Indexhez is eljuttatta. | 2006-08-02 07:51:00 | 0 |
| Lemondott a mentőszolgálat főigazgatója | Nem ért egyet az egészségügyi miniszter mentéssel és betegszállítással kapcsolatos elképzeléseivel - többek között egy 739 fős létszámleépítéssel, a sürgősségi ellátás erősítésével - a Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Takács Zoltán, ezért kedden este lemondott tisztségéről. | 2006-08-02 07:47:00 | 0 |
| A vihar megbénította Budapestet | Hatalmas felhőszakadás zúdult Budapestre és az ország más részeire is. A vihar komoly fennakadásokat okozott a fővárosi és a vasúti közlekedésben egyaránt. A tomboló vihar miatt félbeszakadt a margitszigeti úszó Eb mai programja. Villám csapott egy gyerekbe, akinek állapotáról még nincs hír. | 2006-08-02 07:39:00 | 0 |
| Újra vádat emeltek Bitvai ellen | Újra vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Bitvai Miklós, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatója ellen, aki a Kulcsár-ügy hetedrendű vádlottjaként sikkasztás miatt már bíróság előtt áll - közölte a Magyar Televízió Híradója kedden este. | 2006-08-01 20:07:00 | 0 |
| Heves zivatarok, felhőszakadás országszerte | Rendkívül heves, több helyen jégesővel is kísért felhőszakadás volt kedden délután nemcsak a fővárosban, hanem az ország más részein is; Pestszentlőrincen például 45 milliméter csapadék esett - mondta el az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese az MTI-nek. | 2006-08-01 20:03:00 | 0 |
| A döntőbíróság kimondta a YUKOS csődjét | A moszkvai döntőbíróság kedden kimondta a YUKOS olajtársaság csődjét, és egy évet határozott meg a három évvel ezelőtt még legnagyobb orosz magánvállalkozás felszámolására. | 2006-08-01 19:43:00 | 0 |
| Nem használhatják a brit polgári reptereket az USA katonai gépei | A brit kormány döntése értelmében nem használhatnak ezentúl brit polgári repülőtereket az amerikai légierő azon szállítógépei, amelyek már két hete folyamatosan pótlólagos fegyvereket, főleg különlegesen nehéz, nagy erejű, lézervezérlésű bombákat szállítanak Izraelnek - jelentette kedden a brit BBC televízió. | 2006-08-01 19:35:00 | 0 |
| Klórmérgezés a szentesi strandon | Tizennyolc embert szállítottak klórmérgezés gyanújával kórházba kedden délután Szentesen, további tíz főt a helyszínen láttak el a mentők; a Ligetfürdő egyik medencéjénél a fertőtlenítésre használt klórgáz szabadult el - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. | 2006-08-01 19:25:00 | 0 |
| ÁNTSZ: 20-ból 7 intézet maradt és hatszáz embert küldtek el | Csaknem 600 munkatársának mondott fel kedden az ÁNTSZ. Az elbocsátás 80 százalékban a nyugdíjas korúakat érinti - mondta el az országos tisztifőorvos. Az ÁNTSZ teljes szerkezete is átalakul, a 20 megyei helyett 7 regionális intézet működik a jövőben - közölte Bujdosó László. | 2006-08-01 19:09:00 | 0 |
| Vihar Budapesten | A kedd délutáni eső miatt több villamos- és trolivonalon nem közlekednek a járművek, s az eső miatt a 3-as metró sem áll meg a Gyöngyösi utcai megállóban - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel. | 2006-08-01 18:46:00 | 0 |
| Irán elutasította az ENSZ BT által szabott határidőt | Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsa által szabott augusztus 31-i határidőt az urándúsítás leállítására. | 2006-08-01 18:22:00 | 0 |
| Izrael teljes erővel felújítja libanoni légi csapásait | Izrael teljes erővel felújítja szerdán reggel libanoni légi csapásait, amelyeket 48 órán át részlegesen szüneteltetett - jelentette be Elijáhú Jisai izraeli miniszterelnök-helyettes. | 2006-08-01 18:04:00 | 0 |
| Négyszáz új munkahely Kaposváron | Két éven belül lezárul Kaposvár szűkebb belvárosának rekonstrukciója azzal a most induló, 6,2 milliárd forint értékű beruházással, amelynek eredményeként egy húszhektáros terület beépítésével egyúttal négyszáz új munkahely is létrejön a városában - mondta Szita Károly polgármester kedden, az építkezés színhelyén tartott sajtótájékoztatón. | 2006-08-01 17:57:00 | 0 |
| Új terrorriasztási rendszer Nagy-Britanniában | Ötfokozatú terrorriasztási rendszert vezettek be kedden Nagy-Britanniában. | 2006-08-01 17:32:00 | 0 |
| Megnyílt az autópálya-átkelő Röszkénél | Gyorsabb átkelésre, rövidebb várakozási időre számíthatnak a Magyarországról Szerbiába utazók annak köszönhetően, hogy kedden megnyitották a röszkei közúti határállomás horgosi oldalán az autópálya-átkelőt - közölte a Kiskunhalasi Határőr-igazgatóság rendészeti igazgatóhelyettese az MTI-vel. | 2006-08-01 17:15:00 | 0 |
| Az elmúlt évek "gazdasági rombolását" be kell fejezni | Amíg Magyarország gazdasága nem lesz versenyképes, nem érdemes bevezetni az eurót - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden Budapesten, azon az emlékkonferencián, amelyet a jegybank a forint bevezetésének 60. évfordulója alkalmából rendezett | 2006-08-01 16:39:00 | 0 |
| "Az utasforgalom megterhelő az ajtóknak" | | 2006-08-01 16:12:00 | 0 |
| Kuba: pillantás a kulisszák mögé | A bátyjánál, Fidelnél öt évvel fiatalabb Raúl Castro, akit Fidel Castro hétfőn ideiglenesen megbízott az ország vezetésével, 1959 óta áll a második sorban bátyja mögött, a kubai fegyveres erők erős kezű vezetőjeként. | 2006-08-01 16:10:00 | 0 |
| Megkezdődött a határőrség beolvasztása a rendőrségbe | Megkezdte munkáját az a bizottság, amely előkészíti a határőrség beolvasztását a rendőrségbe. A testület a hónap végéig készíti el javaslatait a rendészeti miniszternek - közölte Garamvölgyi László. | 2006-08-01 15:55:00 | 0 |
| Sisák Imre a jobboldal közös polgármesterjelöltje Pásztón | Sisák Imre, a város jelenlegi polgármestere lesz a Fidesz, az MDF, a KDNP és a Nemzeti Kör Pásztóért Egyesület közös polgármesterjelöltje Pásztón az önkormányzati választáson - jelentették be a jelölő szervezetek helyi vezetői kedden sajtótájékoztatón. | 2006-08-01 15:35:00 | 0 |
| Az uniós forrás nem kifogyhatatlan pénzeszsák | Meg kell teremteni a demokratikus feltételét annak, hogy az uniós forrásokból minden magyar állampolgár egyforma eséllyel részesülhessen - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, hozzátéve nagy hibát követ a kormány, ha az uniós forrásokat kifogyhatatlan pénzeszsáknak tekinti, amiből a Gyurcsány-csomag okozta gazdasági és társadalmi károkat kívánja ellensúlyozni. | 2006-08-01 15:28:00 | 0 |
| Közös Fidesz-KDNP lista Győr-Moson-Sopron megyében | A Fidesz-KDNP és támogató szövetségesei: a MAGOSZ, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Vállalkozók Pártja, a Lungo Drom, a Fidelitas és az MKDSZ közös
listát állított Győr-Moson-Sopron megyében a megyei közgyűlés
tagjainak októberi megválasztásához - közölte Kara Ákos kampányfőnök
kedden Győrött. | 2006-08-01 15:23:00 | 0 |
| 60 éves a forint | A viszontagságos 20. századnak egyik kiemelkedő gazdasági teljesítményére Magyarországon került sor, amikor 1946-ban az elértéktelenedett pengő vajúdásából megszületett a stabil forint. Mint az akkori események egyik résztvevője, Horváth János ír erről a Tiltott történelmünk 1945-1947 (szerk.: Horváth János, Századvég Kiadó, Bp., 2006.) című könyvben. | 2006-08-01 14:36:00 | 0 |
| Egymásnak estek a koalíciós pártok a Combino miatt | Közös a koalíciós pártok politikai felelőssége a nagykörúti villamos-felújítás ügyében - mondta Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának SZDSZ-es elnöke. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorára reagált, ahol Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke úgy fogalmazott: a Combino villamosok problémáinak ügyében inkább a szabad demokratákat terheli a politikai felelősség. | 2006-08-01 14:28:00 | 0 |
| Molnár Gyula hőgutája | | 2006-08-01 14:21:00 | 0 |
| Nehéz helyzetbe hozza a termelőket a dráguló energia | A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szerint a termelőket nehéz helyzetbe hozza, hogy emelkednek az energiaárak és csökken az idei nemzeti kiegészítés összege. Ángyán József, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta: a kormány intézkedései felgyorsítják az agrár- és vidékfejlesztés infrastruktúrájának felszámolását. | 2006-08-01 14:20:00 | 0 |
| Fidel Castro: egy diktátor portréja | A nyugati világ utolsó kommunista vezetője, az augusztus 13-án nyolcvanéves Fidel Castro, a hatalmon maradás világbajnoka, miután 48 éve senkivel sem osztotta meg a kormányzás felelősségét, hétfőn első alkalommal szánta rá magát, hogy kiadja kezéből az ország irányítását. | 2006-08-01 14:18:00 | 0 |
| Pokorni: Egy jó csapat tagjaként szívesen vállalok feladatot | Az önkormányzati politizálás felé fordul Pokorni Zoltán. "Az önkormányzati munka valóban egyfajta önállóságot, szuverenitást biztosít, de inkább az volt a fontos, hogy jobban a valósághoz köt, mint a parlamenti nagypolitika" -nyilatkozta a Magyar Hírlanak adott interjúban a Fidesz alelnöke. Hozzátette: fontosnak tartja a szövetség sokszínűségét. | 2006-08-01 13:51:00 | 0 |
| A kormány becsapta az orvosokat, a betegeket az egészségügyi dolgozókat | A Gyurcsány-csomag szétveri a magyar egészségügyet - jelentette ki Dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő tegnapi soproni sajtótájékoztatóján. | 2006-08-01 13:44:00 | 0 |
| A politikusokban és a menedzserekben bíznak a legkevésbé | Európában és az USA-ban túlnyomórészt negatív a nagyvállalatok felsővezetőiről kialakított kép. Ennél már csak a politikusok hírneve rosszabb, akikkel szemben Olaszországban a legszkeptikusabb a lakosság. A GfK Bizalom Index felmérés során vizsgált 20 országban a megkérdezettek az orvosokat, a tanárokat, a rendőrséget és a katonaságot tartották a leginkább bizalomra méltónak. | 2006-08-01 13:23:00 | 0 |
| Izrael lebombázta a libanoni katolikus rádiót | Míg az EU külügyminiszterei a libanoni válságról tárgyalnak, addig az izraeli hadvezetés a szárazföldi hadműveletek kiterjesztését rendelte el. Izrael azt tervezi, hogy katonái a határtól mintegy húsz kilométerre északra lévő térségig szorítják vissza a Hezbollah síita szervezet harcosait. | 2006-08-01 13:19:00 | 0 |
| Alkalmassági vizsgára köteleznék a tanárjelölteket | A felsőoktatási törvényre hivatkozva alkalmassági vizsgára kötelezné a pedagógusképző intézményekbe jelentkező diákokat egy érdekvédelmi szervezet. Alkotmányjogászok szerint a kezdeményezés nem vet fel alkotmányos aggályokat, ugyanakkor a szűrés ésszerűtlen lenne, aránytalan korlátozást jelentene a tanuláshoz való jogban. | 2006-08-01 13:15:00 | 0 |
| Létszámleépítés az ÁNTSZ-nél | Átlagosan hétszázalékos létszámleépítés volt az ÁNTSZ-nél az Észak-Magyarországi Régióban az egészségügyi miniszter határozatának megfelelően - mondta az MTI-nek a helyettes megyei tiszti főorvos kedden. | 2006-08-01 13:15:00 | 0 |
| Csökkentik a határon túli magyarok támogatását? | Az erdélyi civil szervezetek többsége fél, hogy csökken a megpályázható összeg, ha a határon túlra irányuló magyar költségvetési támogatásokat a Szülőföld Alaphoz helyezik át - írta keddi számában az erdélyi Krónika című napilap. | 2006-08-01 13:04:00 | 0 |
| A Fidesz levele Bajnai Gordon kormánybiztoshoz | | 2006-08-01 12:40:00 | 0 |
| Magosz: kiárusítja a kormány a kutatóintézeteket | Az országban a Magosz adatai szerint 98 százalékban befejeződött az aratás - tájékoztatta az újságírókat kedden Budapesten Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) főtitkára. | 2006-08-01 12:30:00 | 0 |
| Marad a patthelyzet Csehországban | A júniusi képviselőházi választás után kialakult csehországi belpolitikai patthelyzetet a két legnagyobb politikai tömörülés - a Polgári Demokratikus Párt és a Cseh Szociáldemokrata Párt - közti megállapodással kellene megoldani - jelentette ki Jirí Paroubek távozó cseh kormányfő és szociáldemokrata pártelnök, aki elképzeléséről kedden délelőtt tájékoztatta Václav Klaus államfőt. | 2006-08-01 12:23:00 | 0 |
| Razzia a kínai piacon | Az adóhivatal és a pénzügyőrség által július 20-29. között a Józsefvárosi piacon végrehajtott közös ellenőrzés során a vizsgált adózók 80 százaléka nem adott nyugtát - mondta Nagy József, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezetője, sajtótájékoztatón, kedden, Budapesten. | 2006-08-01 12:08:00 | 0 |
| Eurózóna- tovább csökkent júniusban a munkanélküliség | Az eurózóna országaiban júniusban tovább csökkent a munkanélküliség, amely a legalacsonyabb szintjére süllyedt 2001 közepe óta. | 2006-08-01 12:05:00 | 0 |
| Célkeresztben a Székely Nemzeti Tanács | Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is érdeklődött a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és egy terrorizmussal vádolt ujgur szervezet vélt együttműködése után - állítja keddi számában a Ziua című napilap, noha
az SZNT vezetői már többször határozottan cáfolták, hogy kapcsolatuk lenne bármiféle terrorista szervezetekkel. Egy biztos Bukarest nem akar Székelyföldön autonómiát. | 2006-08-01 11:58:00 | 0 |
| Gyanús cégügyletek Bajnai körül | A korábban Bajnai Gordon által irányított Wallis Rt. érdekeltségébe tartozó Dunasolar Rt. ki nem fizetett hitelezőinek kálváriája volt a témája Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő kedd délelőtti sajtótájékoztatójának. | 2006-08-01 11:38:00 | 1 |
| A kormány tönkreteszi nemzeti intézményeinket | Az egészségügyi reform ezek szerint nem más, mint az, hogy kivonják a pénzt az egészségügyből - ráadásul minél többet -, és tönkreteszik a nemzeti intézményeinket - nyilatkozta a fidesz.hu-nak Mikola István. | 2006-08-01 11:26:00 | 0 |
| Újabb magyar menekültek térhetnek haza Libanonból | Újabb magyar menekültek, egy anya és nyolc éves kislánya hagyhatja el Libanont szerdán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével - mondta az MTI-nek Győri Lajos, a szervezet közép-magyarországi régiójának vezetője kedden. | 2006-08-01 10:28:00 | 0 |
| Két NATO-katona meghalt, egy eltűnt | Rajtaütést hajtottak végre tálib felkelők a NATO-vezette nemzetközi erők egy járőre ellen kedden Afganisztán déli részén, két katona meghalt - közölte a NATO közleményben. | 2006-08-01 10:24:00 | 0 |
| Mától nyilvános az ÁNTSZ-feketelista | Keddtől elérhetők az ÁNTSZ honlapján azon éttermek és vendéglátó egységek nevei és elérhetőségei, ahol a vendégek ételmérgezést kaptak. A hivatal reményei szerint ez nagyobb alaposságra ösztönzi majd a közétkeztetőket. | 2006-08-01 10:20:00 | 0 |
| Duplájára nő a MÁV adóssága | Az újabb, ezúttal 55 milliárd forintos működési hitel felvétele és a Stadler vonatok finanszírozása duplájára növeli a MÁV adósságállományát decemberre. A vasúttársaság működtetésére 2003-tól 2006 végéig 190 milliárdnyi hitel folyt, illetve folyik még el. | 2006-08-01 10:18:00 | 0 |
| Tízszázalékos létszámcsökkentés a mentőszolgálatnál | Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat - értesült az MTI kedden. | 2006-08-01 10:05:00 | 0 |
| Mától emelkedik a gáz, a villany, a gyógyszerek, és pékáruk ára | A gáz fogyasztói ára, fogyasztással súlyozottan átlagosan 27 százalékkal emelkedik augusztus elsején, a távhőszolgáltatás díja pedig 18 százalékkal. Augusztustól a villamos energia is drágább lesz, leginkább az éjszakai áram drágul. 194 gyógyszer ára emelkedik. Árat emelnek a pékek. | 2006-08-01 10:05:00 | 0 |
| Elfogyott a 48 óra? | Az izraeli biztonsági kabinet helyt adva a hadvezetés javaslatának a libanoni szárazföldi műveletek kiterjesztését rendelte el kedd hajnalban. Közben Libanoni határtelepülések ellen hajtott végre légi csapást kedden Izrael, egy nappal azt követően, hogy bejelentette, felfüggeszti a légitámadásokat. | 2006-08-01 09:10:00 | 0 |
| Molnár: A Combino-botránynak van szakmai és politikai felelőse is | "Ebben a pillanatban illetlenség lenne a személyes felelősség felvetése" - vélte az MSZP budapesti elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában a Combino-villamosok botránya kapcsán, ennek ellenére úgy véli: van politikai felelőse az ügynek. | 2006-08-01 09:02:00 | 0 |
| Gyurcsány-csomag: Feketegazdaság, infláció, munkanélküliség | A kormány kiigazító lépései erősítik a pénzpiacok bizalmát, viszont nagyon sok kritikus pontja is van a csomagnak - mondta el az InfoRádiónak a Takarékbank elemzője, aki szerint az emelkedő infláció és adóterhek csökkenthetik a fogyasztást, ennek következtében radikálisan romolhat a kis- és középvállalkozások helyzete, jelentősen nőhet a munkanélküliség, illetve a feketegazdaság. | 2006-08-01 08:59:00 | 0 |
| Egy év után új elnök a Magyar Rádióban | Bizonytalanság fogadja a közrádióban az új elnök, Such György munkába állását. Nyilatkozni senki sem hajlandó. Az új elnök a gazdasági ügyekben még tájékozódik, idén tizenötmilliárd forintja lesz az intézménynek. | 2006-08-01 08:51:00 | 0 |
| Az iraki fővárosban autóba rejtett pokolgép robbant | Autóba rejtett pokolgép robbanásában vesztette életét tizennégy ember az iraki főváros, Bagdad központjában - vált ismertté kedden kórházi forrásokból. | 2006-08-01 08:41:00 | 0 |
| Szonda: Gyurcsány, a legmegosztóbb politikus erős zuhanásban | Kisebb mértékben ugyan, de továbbra is esett a kormánypárti politikusok népszerűsége - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. Az átlagosnál nagyobb mértékben romlott ugyanakkor Gyurcsány Ferenc megítélése, egyes társadalmi csoportokban 20 pontos az esése, a Fidesz-hívei körében pedig csupán tíz százalékos a népszerűsége. | 2006-08-01 08:38:00 | 0 |
| Kormányszócsővé tennék az MTV-t a kampánytanácsadók? | Még nem döntötték el a miniszterelnök kampánytanácsadói, hogy rendszeresen élni kívánnak-e a köztelevízió biztosította rendkívüli megszólalási lehetőséggel. Az MSZP-ben egyébként általában koncepciótlannak és gyengének tartották Gyurcsány Ferenc nemzethez intézett, hatperces szózatát. | 2006-08-01 08:35:00 | 0 |
| Már orvost sem választhatunk szabadon a megszorítások miatt | A finanszírozási megszorítások miatt a kórházak sorra utasítják el azokat a betegeket, akik nem az adott intézmény ellátási területéről érkeznek. A változások másik következménye a várólisták kialakulása. | 2006-08-01 08:33:00 | 0 |
| Alkotmányossági össztűz az új adótörvényekre | A Napi Gazdaság információi szerint eddig 3 beadvány érkezett az új adótörvényekkel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz, de még jónéhány indítvány formálódik, így dolgozik az ügyön a Bankszövetség és a VOSZ is. | 2006-08-01 08:30:00 | 0 |
| A kánai mészárlás | Bombák szabdalják az utóbbi hetekben ismét a korábbi háborúban egyszer már kivérzett, majd szép lassan magára találó Libanont. A romokhoz, a szenvedéshez, a vérhez, a síró, menekülő, haldokló emberek látványához tehát hozzászokhattak a híradásokat folyamatosan figyelők. | 2006-08-01 08:01:00 | 0 |
| A holokauszt roma áldozataira emlékeznek | A holokauszt roma áldozataira emlékeznek ma délután Budapesten, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Dohány utcai székháza falán elhelyezett emléktáblánál. | 2006-08-01 07:58:00 | 0 |
| Rövid tűzpárbaj a két Korea között | Rövid fegyveres incidens zajlott le hétfőn este a két Koreát elválasztó demarkációs vonal mentén, de senki sem sebesült meg - számolt be róla másnap a dél-koreai vezérkar. | 2006-08-01 07:55:00 | 0 |
| Sólyom László indítványát sürgősséggel tárgyalja az AB | Az Alkotmánybíróság (AB) augusztus 20-ig tartó ítélkezési szünete ellenére folyamatosan fogadja az Ab főtitkársága az indítványokat, a köztársasági elnök indítványait pedig, ha ő előzetes normakontrollt vagy alkotmányértelmezést kér, sürgősséggel tárgyalják az alkotmánybírák - tájékoztatta az Ab sajtófőnöke az MTI-t, hozzátéve: most is van ilyen indítvány a testület előtt. | 2006-08-01 07:52:00 | 0 |
| Castro fivérét bízta meg Kuba kormányzásával | Egészségügyi panaszai miatt ideiglenesen ifjabbik fivérét bízta meg az ország kormányzásával Fidel Castro kubai elnök. | 2006-08-01 07:48:00 | 0 |
| Magosz: a gabonahelyzet és a kormány agrárintézkedései | A gabonahelyzet értékeléséről és a kormány várható agrárintézkedéseiről tart sajtótájékoztatót ma délelőtt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) Budapesten. | 2006-08-01 07:44:00 | 0 |
| Az új kormány programját tárgyalja a parlament | A szlovák kormány programnyilatkozatát kezdi tárgyalni kedden a pozsonyi törvényhozás. | 2006-08-01 07:42:00 | 0 |
| Telek a pult alól Budakalászon | Versenyeztetés nélkül adtak el a napokban egy 4000 négyzetméteres ingatlant Budakalászon egy külföldi cégnek, amely a tervek szerint lakóparkot épít a területre. A Budakalászért Védegylet nevű civil szervezet a héten tüntetést szervez a polgármesteri hivatal épülete elé a vitatott döntés visszavonását követelve. Eközben az adásvételt ellenző képviselők a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalhoz fordultak a határozat felülvizsgálatát kérve. | 2006-08-01 07:38:00 | 0 |
| A német külügyminiszter építő magatartást vár Szíriától | A német külügyminiszter egy lapinterjúban fölszólította Szíriát, hogy "konstruktívan" vegyen részt az Izrael és Libanon közötti konfliktus megoldásában. | 2006-07-31 21:11:00 | 0 |
| Augusztus 31-ig adott határidőt Iránnak az ENSZ BT | Augusztus 31-ig adott határidőt Iránnak az urándúsítás felfüggesztésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn elfogadott határozatában. Ellenkező esetben a perzsa államnak gazdasági és diplomáciai jellegű büntető intézkedésekkel kell szembenéznie. Az iráni ENSZ-nagykövet máris elutasította a BT követelését. George Bush amerikai elnök "erős határozatnak" nevezte a BT dokumentumát. | 2006-07-31 21:08:00 | 0 |
| Mozgó szauna 820 millióért | A Siemens a Combino-villamosok üzemzavarát okozó kisebb műszaki problémák miatt valamennyi Budapesten futó járművet átvizsgálja a további hasonló esetek "minimalizálása" érdekében - közölte a cég kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel. | 2006-07-31 21:05:00 | 0 |
| Egyre emelkedik a menekültek száma Irakban | Meredeken emelkedik Irakban az arab országban dúló felekezetközi erőszak következtében a belső menekültek száma - közölte a bagdadi menekültügyi minisztérium. | 2006-07-31 20:21:00 | 0 |
| Huszonnégy órát kaptak a honatyák | Jóváhagyta az új szlovák kormány négy évre szóló programját hétfőn Pozsonyban Robert Fico három párti koalíciós kabinetje. A honatyák mindössze 24 órát kaptak a terjedelmes dokumentum megismerésére. | 2006-07-31 19:31:00 | 0 |
| Az idén a vártnál kisebb lesz az államháztartási hiány | A szlovák pénzügyminisztérium legújabb előrejelzése szerint az idei államháztartási hiány kisebb lesz a vártnál. | 2006-07-31 19:18:00 | 0 |
| Elhallgatták Hiller kínos vatikáni kudarcát | Titokban próbálta felvenni a kapcsolatot a vatikáni diplomácia apparátusával Hiller István oktatási és kulturális miniszter, a próbálkozás azonban kudarcba fulladt. A Szentszékkel kötött megállapodás felülvizsgálatát megcélzó miniszter hiába utazott ki Rómába, érdemben senki sem foglalkozott vele - értesült az Index. | 2006-07-31 19:11:00 | 0 |
| Augusztus 31-ig kapott határidőt Irán | Augusztus 31-ig adott határidőt Iránnak az urándúsítás felfüggesztésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn elfogadott határozatában. Ellenkező esetben a perzsa államnak gazdasági és diplomáciai jellegű büntető intézkedésekkel kell szembenéznie. Az iráni ENSZ-nagykövet máris elutasította a BT követelését. | 2006-07-31 19:03:00 | 0 |
| Kétszáz kiállított dísztárgy eltűnt az Ermitázsban | Több mint kétszáz kiállított dísztárgy eltűnését fedezték fel egy rutinleltár során a szentpétervári Ermitázsban, a világ egyik legnagyobb múzeumában - jelentette hétfőn az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség. | 2006-07-31 18:52:00 | 0 |
| Washington BT-határozatot akar | Izrael amerikai nyomásra vasárnap éjszaka 48 órára felfüggesztette dél-libanoni légi csapásait, míg az ENSZ Biztonsági Tanácsa néhány órával később nyilatkozatban mélységes sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Kana dél-libanoni település bombázása nagy emberveszteséggel járt. | 2006-07-31 18:34:00 | 0 |
| Nem jutnak el a segélyek Dél-Libanonba | Nem jutnak el céljukhoz a nemzetközi szervezetek segélyei Dél-Libanonban a bizonytalan katonai helyzet miatt, noha Izrael a légi támadások 48 órás felfüggesztését ígérte. | 2006-07-31 18:23:00 | 0 |
| A BKV kedden visszahívja a Combinokat | Kedden visszahívja a Combino villamosokat a Siemens ellenőrzésre - tájékoztatta az MTI-t a BKV Sajtóirodája. | 2006-07-31 17:54:00 | 0 |
| Újabb tizennyolc év az ETA vezérnek | Újabb tizennyolc évi börtönre ítélték hétfőn Javier Garcia Gatzelut (mozgalmi nevén Txapotét), a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet korábbi vezetőjét egy baszkföldi diszkó ellen hat éve elkövetett merényletben játszott felbujtó szerepéért. | 2006-07-31 17:38:00 | 0 |
| Demszky is kivonná a Combinókat | Demszky Gábor főpolgármester hétfőn felkérte a BKV-t, hogy mindaddig vonják ki a forgalomból a Combino-villamosokat, amíg a gyártó Siemens cég szakemberei teljes körűen feltárják a meghibásodások okát - közölte Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája az MTI-vel. | 2006-07-31 16:55:00 | 0 |
| Demszky át akarja hárítani a felelősséget | A BKV csak 40 százalékban felelős a nagykörúti villamosok körül kipattant botrány miatt, a felelősség 60 százaléka a fővárost terheli - vélekedett az InfoRádióban Tarlós István, a Fidesz fővárosi listáját vezető független főpolgármester-jelölt. | 2006-07-31 16:42:00 | 0 |
| Szerbiába is áramlik a tőke | Rekordot dönthetnek az idén a külföldi befektetések Szerbiában: a pénzügyminiszter várakozásai szerint az összeg elérheti a 3,5 milliárd dollárt, ami minden eddiginél több. | 2006-07-31 16:35:00 | 0 |
| Tudnivalók a kisebbségi választásról | A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán az a magyar állampolgár vehet részt, aki a kisebbség választói jegyzékében szerepel. A választói jegyzékbe vételre július 15-ig volt lehetőség. | 2006-07-31 16:14:00 | 0 |
| Fidesz - KDNP közös jelöltek Sopronban | A Fidesz - KDNP mind a 15 soproni választókerületben állít önkormányzati
képviselőjelöltet. Ezt Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője, választókerületi elnök és Dr. Fodor Tamás, a párt polgármesterjelöltje jelentette be Sopronban július 28-án tartott sajtótájékoztatóján, ahol a jelölteket is bemutatták. | 2006-07-31 15:50:00 | 0 |
| Átvette megbízólevelét a Fidesz új EP-képviselője | Szigeti Pétertől, az Országos Választási Bizottság elnökétől hétfőn átvette megbízólevelét De Blasio Antonio, a Fidesz európai parlamenti képviselője. | 2006-07-31 15:35:00 | 0 |
| Azonnal vizsgálják át a Combinókat | Demszky Gábor azt ígérte, hogy július 26-ára helyreáll a rend a nagykörúti villamosközlekedésben. Szombat, vasárnap, hétfő. Egymás után három nap, amikor a körúti Combino-villamosok üzemzavart okoztak, amikor meghibásodás miatt az utasok leszállni kényszerültek. Azt látjuk, hogy a körúti villamos közlekedés kálváriájának egy új fejezete kezdődik. | 2006-07-31 15:32:00 | 0 |
| Az MDF is támogatja a Fidesz és a KDNP miskolci polgármesterjelöltjét | A Magyar Demokrata Fórum (MDF) miskolci szervezete Kriza Ákost, a Fidesz és a KDNP közös polgármesterjelöltjét támogatja az önkormányzati választáson - jelentette be Kovács László, az MDF miskolci elnöke hétfői sajtótájékoztatóján. | 2006-07-31 15:27:00 | 0 |
| Demszky vidéken népszerűbb | | 2006-07-31 15:14:00 | 0 |
| Hétfőn is leállt egy Combino | A szombati, majd vasárnapi leállás után hétfőn is megadta magát egy új nagykörúti villamos. | 2006-07-31 14:39:00 | 0 |
| Péntekig kézbesítik az ajánlószelvényeket az önkormányzati választásra | Az október 1-jei önkormányzati választásra július 31. és augusztus 4. között kapják meg a választópolgárok a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést és a szükséges ajánlószelvény-tömböt. | 2006-07-31 14:20:00 | 0 |
| Hörcsik Richárd indul a sárospataki polgármesteri posztért | Hörcsik Richárd, a zempléni térség fideszes országgyűlési képviselője indul a sárospataki polgármesteri posztért az önkormányzati választásokon - tudta meg az MTI hétfőn. | 2006-07-31 14:11:00 | 0 |
| Egymilliárdért felesleges felüljárót | Pazarlónak és átgondolatlannak tartják a Fidesz orosházi vezetői, hogy vasúti felüljárót építenek a várost elkerülő útszakaszra, miközben az alatta húzódó vasútvonal megszüntetését tervezi a kormány - hangzott el egy sajtótájékoztatón hétfőn, Orosházán. | 2006-07-31 14:09:00 | 0 |
| Alkotmánybírósághoz fordul a KDNP | Az Alkotmánybírósághoz fordul a Kereszténydemokrata Néppárt, mert véleménye szerint a nyugdíjrendszer egyes szabályai súlyos diszkriminációt tartalmaznak. | 2006-07-31 12:16:00 | 0 |
| Magosz-látogatás az Unióban | MAGOSZ-küldöttség - élén Jakab István országos elnökkel, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettesével, a mezőgazdasági bizottság alelnökével, Örvendi László hajdú-bihari gazdaköri elnökkel, országgyűlési képviselővel, valamint Dr. Nagy Imre Zoltán professzorral, Magosz-szakértővel - kapcsolatfelvétel céljából egynapos látogatáson vett részt az Unióban működő mezőgazdasági érdekvédelmi szövetségek elnökénél, Rudolf Schwarzböcknél, aki egyúttal az ausztriai agrárkamarák elnöke is. | 2006-07-31 12:02:00 | 0 |
| Csak munkával lehet komoly eredményt elérni | Kampánynyitó rendezvénynek szánta a Derecskei Polgári Együttműködés azt az estet, amelyen mintegy száz fő részvételével bemutatkoztak a polgári oldal jelöltjei, élükön a Fidesz Derecskei Gazdakör polgármester jelöltjével. | 2006-07-31 12:00:00 | 0 |
| Mennyi Medgyessy Péter hallgatásának ára? | Milyen gyakorlati haszna származott Magyarországnak Medgyessy Péter utazó nagykövet, volt miniszterelnök tevékenységéből? - tudakolta írásbeli kérdésében Gyurcsány Ferenctől Ágh Péter. A politikus arra is rámutatott, a volt miniszterelnök eddig 70 millió forintjába került az országnak. | 2006-07-31 11:54:00 | 1 |
| Elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze | Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész - közölte a Madách Színház. | 2006-07-31 11:48:00 | 0 |
| Bilincsbe verték a Népszava fotósát | Bilincsbe verve vitték el a Népszava hivatásos fotóriporterét a zamárdi strandról a hét végén, mert azt hitték róla, hogy pedofil képeket készít - áll a lap hétfői számában. | 2006-07-31 10:29:00 | 0 |
| Augusztustól jön a világpiaci gáz- és villanyár | Augusztustól havi két-háromezer forinttal nő egy átlagos háztartás energiaszámlája. A földgázárak emelkednek a legnagyobb mértékben, az átlagos drágulás 27 százalékos, míg az áramnál 14,5 százalékkal srófolta feljebb a tarifákat a kormány. Az igazi feketelevest azonban csak jövőre tálalják, amikor a világpiaci szinthez igazítják a díjszabást, és drasztikusan szűkítik a támogatottak körét. | 2006-07-31 09:10:00 | 0 |
| Ismét feljelenti Duray Miklóst a Szlovák Nemzeti Párt | A feljelentést azzal indokolták, hogy a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke az egyik magyarországi rádióban kijelentette: a Szlovák Nemzeti Párt minden megnyilvánulása alapján fasiszta párt, amelynek vezetője, Ján Slota nemzetiségi gyűlöletet hirdet és fegyveres akciókra buzdít egy másik nemzet ellen. | 2006-07-31 09:07:00 | 0 |
| Szász Jenő: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg | A bálványosi szabadegyetemen az RMDSZ képviselői, és maga a szervezet vezetője, Markó Béla is kijelentette, hogy a székelyföldi autonómia ügyében mindenkivel kész tárgyalni. A kijelentésekre válaszul az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség már augusztus elsejétől egyeztető tárgyalásokat kezdene. | 2006-07-31 09:05:00 | 0 |
| 19 halálos áldozat az utakon | Összesen 19-en haltak meg a hétvégén közlekedési balesetben. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a balesetek - egy kivétellel - olyan útszakaszokon történtek, ahol nem volt rendőrségi akció. | 2006-07-31 08:51:00 | 0 |
| Állami szintű korrupció | Könyvvizsgálók szerint kínai kormányalkalmazottak az idei első félévben 30 milliárd jüannal (3,7 milliárd dollár) károsították meg a kínai államot lopás, csalás vagy hűtlen kezelés révén. Ezzel kapcsolatban összesen 252 személyt helyeztek vád alá. | 2006-07-31 08:47:00 | 0 |
| Szigorodó járulékfizetés | Hiába van nyár, nem pihenhetnek a cégvezetők, jól teszik, ha ehelyett átböngészik a nemrég elfogadott és kihirdetett adócsomag hamarosan hatályba lépő passzusait. Célszerű tisztában lenni egyebek mellett a megszigorított járulékfizetési rendelkezésekkel. | 2006-07-31 08:43:00 | 0 |
| Kisebb a veszteség a szárnyvonalakon? | A vasutas-szakszervezetek szerint a 28 vasúti mellékvonal tervezett bezárása évente legfeljebb egymilliárd forintos megtakarítást jelenthet a kormány által közölt több mint hatmilliárddal szemben. A 942 kilométernyi vonal megszüntetéséről szóló tárgyaláson kiderült, hogy a MÁV vezetői sem ismerik a részleteket. | 2006-07-31 08:39:00 | 0 |
| Izrael újabb légi csapást mért Libanon keleti részére | Izrael hétfőn közölte, hogy légi csapást mért Libanon keleti részében az éjszaka folyamán, de még azelőtt, hogy megkezdődött volna a légitámadások 48 órás felfüggesztése. | 2006-07-31 08:37:00 | 0 |
| Botrány várható az innovációs pályázati pénzek körül | Nagy a csönd a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt Jedlik Ányos-program idei értékelési folyamata körül, s nem kizárt, hogy az ötmilliárd forintos pályázati keret szétosztásáról szóló döntéssorozat - a tavalyihoz hasonlóan - ismét botrányosra sikeredik. | 2006-07-31 08:35:00 | 0 |
| Dömping: magyar állampolgárok akarnak lenni a kínaiak | Januártól egyszerűbbé és gyorsabbá vált a honosítási eljárás, s a határon túli magyarok élnek is a lehetőséggel: tavaly egész évben 3900-an, míg idén már az év első hat hónapjában 5100-an folyamodtak magyar állampolgárságért. | 2006-07-31 08:32:00 | 0 |
| A földet is odaadnák a Bábolnával | Tízmilliárdos nagyságrendű vagyonvesztés és adósságelengedések után várhatóan privatizálja a kormány a nem is olyan rég még vezető szerepet betöltő hazai agráróriás, a Bábolna-csoport maradványát. A portékát úgy próbálják kívánatossá tenni, hogy a cég mellé odaadnák az állami földet is. | 2006-07-31 08:23:00 | 0 |
| Szabadságon | Mélységesen fel vannak háborodva a balliberális hölgyek és urak a Fidesz hazugságellenes kiáltványán; miközben a csalárdul átmentett hatalom birtokában és a büntetlenség tudatában továbbra is parttalanul hazudoznak. Pető Iván, a nagy stiliszta, egyenesen slamposnak nevezte a kiáltványt. Ezzel szemben az ő adósságcsökkentő választási programjuk korrekt volt: pontosan az ellenkezője az igaz. | 2006-07-31 08:19:00 | 0 |
| Két méter magas szökőár a Kamcsatka-félszigetnél | Két méter magas szökőár söpört végig az Oroszország távol-keleti részén lévő Kamcsatka-félszigeten vasárnap - jelentette a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma, hozzáfűzve, hogy a természeti csapásnak nincsenek áldozatai. | 2006-07-31 08:12:00 | 0 |
| A NATO mától ellenőrzi Afganisztán déli részét | A NATO számára hétfőn megkezdődik afganisztáni hadműveletének eddigi legnehezebb szakasza: a katonai szövetség által irányított nemzetközi biztonsági erő, az ISAF hivatalosan is átveszi az amerikaiaktól az ország déli régiójában a biztonsági feladatok ellátását. | 2006-07-31 08:06:00 | 0 |
| Izrael 48 órára felfüggesztette bombatámadásait | Izrael vasárnap éjszaka 48 órára felfüggesztette dél-libanoni légi csapásait, míg az ENSZ Biztonsági Tanácsa néhány órával később mélységes sajnálatát fejezte ki a amiatt, hogy Kana dél-libanoni település bombázása nagy emberveszteséggel járt. | 2006-07-31 07:50:00 | 0 |
| Összeült az ENSZ BT a libanoni háború miatt | Rendkívüli ülést kezdett az ENSZ Biztonsági Tanácsa a libanoni háború lezárása érdekében, miután az izraeli légierő vasárnap reggel lebombázott egy menedékhelyet és megölt legalább 56 civilt, köztük 37 gyereket. | 2006-07-30 18:03:00 | 0 |
| Kaotikus állapotok a barcelonai repülőtéren | Vasárnapra sem állt helyre a rend a barcelonai repülőtéren, habár az Iberia légitársaság földi személyzete aznap már felvette a munkát a két nappal korábban kezdett sztrájk után. Több ezer utazó kényszerült több órás várakozásra még vasárnap is a munkabeszüntetés miatt, hatvanezer csomagot nem találnak gazdáik. | 2006-07-30 17:46:00 | 0 |
| Izrael kivizsgálja a kanai bombázást | Azonnali vizsgálatot rendelt el az izraeli védelmi miniszter a dél-libanoni Kanában végrehajtott bombázás körülményeinek feltárására - jelentette be vasárnap a miniszter, Amir Perec szóvivője. | 2006-07-30 17:23:00 | 0 |
| Ilyen nincs és mégis van: újabb Combino robbant le! | Tegnap is, ma is leállt egy új Combino-villamos a Nagykörúton, útban az Oktogontól a Moszkva térre. | 2006-07-30 16:46:00 | 0 |
| Mobil rendszámleolvasók 38 millióért az autópályán | Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 13, autóba telepíthető mobil rendszámleolvasót vásárol, nettó 38 millió forintért - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő. A nyílt közbeszerzési eljárást a Budapest Mikroelektronika Rt. nyerte el, a másik pályázó Hexium Műszaki Fejlesztő Kft. előtt. | 2006-07-30 16:20:00 | 0 |
| Összeül vasárnap az ENSZ BT a libanoni háború miatt | Sürgősen, még vasárnap - helyi idő szerint 11-kor - összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa a libanoni harcok miatt - jelentette be Kofi Annan főtitkár irodája. | 2006-07-30 15:55:00 | 0 |
| "Humanitárius" bombázást kezdett a Srí Lanka-i hadsereg | Akcióba lépett vasárnap a Srí- Lanka-i hadsereg a tamil szeparatisták ellen az ország északi részén a 2002-ben kötött tűzszünet ellenére. | 2006-07-30 15:33:00 | 0 |
| Átadták az idei Zsoldos Péter-díjakat | Szombaton a salgótarjáni országos sci-fi találkozón átadták az idei Zsoldos Péter-díjakat. Regény kategórában Lovas Lajos Agydobás című műve, míg novella kategórában Szélesi Sándor Galileo című írása kapta az elismerést. | 2006-07-30 15:11:00 | 0 |
| A Hezbollah bosszút esküdött | Az Izraellel hadban álló Hezbollah libanoni síita szervezet bosszút esküdött a vasárnapi kanai "mészárlásért", vagyis azért, hogy az izraeli légierő a dél-libanoni falu elleni támadásában romba döntött egy három emeletes házat, amelynek romjai alatt lelte halálát a legfrissebb adatok szerint 54 polgári személy, köztük 37 gyermek. | 2006-07-30 14:38:00 | 0 |
| Feldúlták az ENSZ bejrúti központját | Libanoni tüntetők dúlták fel az ENSZ bejrúti központját vasárnap a Kana elleni, legalább 51 halálos áldozatot követelő izraeli bombázás hírére, miközben Geir Petersen, Kofi Annan ENSZ-főtitkár személyes képviselője közleményben ítélte el a bombázást és az ügy azonnali kivizsgálását követelte. | 2006-07-30 14:10:00 | 0 |
| Irán "felelősségteljes ország" | Irán "felelősségteljes ország", és mint ilyen kész szerepet vállalni az Izrael és a libanoni Hezbollah szervezet közötti fegyveres konfliktus megoldása érdekében - közölte vasárnapi sajtóértekezletén Hamid Reza-Aszefi teheráni külügyminisztériumi szóvivő. | 2006-07-30 13:54:00 | 0 |
| Alkotmányellenesek az új adók? | Már három forgalmi típusú adó lesz Magyarországon, ha bevezetik az elvárt, vagy más néven minimumadót - legalábbis ez a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete elnökének szakmai véleménye, pedig az unió szabályai szerint csak egy lehetne. Zara László szerint az elvárt adó emellett alkotmányellenes is. | 2006-07-30 13:46:00 | 0 |
| A világ számos vezetője elítélte a kanai légi csapást | Tűzszünetet sürgetett Izrael és a libanoni síita Hezbollah között vasárnap Jeruzsálemben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Kana dél-libanonira mért izraeli légi csapás után. A világ számos vezetője elítélte a Kana elleni támadást. | 2006-07-30 13:08:00 | 0 |
| Izrael elleni támadásokkal fenyegetőzik a Hamász | A Izrael elleni támadásokat, köztük öngyilkos merényleteket helyezett kilátásba a Hamász radikális palesztin mozgalom, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pedig tűzszünetet sürgetett a dél-libanoni Kana elleni, több mint ötven halálos áldozatot követelő izraeli légi csapás után. | 2006-07-30 12:26:00 | 0 |
| A Fidesz elkészítette panelfelújítási programját | A Gyurcsány-csomag terheit - a két és háromgyermekes családok mellett - a panelben lakók viselik majd, hiszen ők nem tudnak védekezni a távfűtés és a gáz árának brutális növekedése ellen - mutatott rá László Tamás sajtótájékoztatóján. | 2006-07-30 11:58:00 | 1 |
| Izraelnek nem sürgős a tűzszünet | Izraelnek nem sürgős a tűzszünet addig, amíg el nem éri hadicéljait Libanonban - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a kormány vasárnap délelőtti ülése előtt. | 2006-07-30 11:28:00 | 0 |
| A Gyurcsány-csomag egy pénzbehajtási akció | Nem reformokról, hanem pénzbehajtási akcióról van szó - mondta Orbán Viktor a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában elhangzott interjújában, amelyben hangsúlyozta, hogy vissza kell vonni a Gyurcsány-csomagot. | 2006-07-30 10:18:00 | 0 |
| Párizsban is, Bernben is tüntettek | Mintegy kétezer ember tüntetett szombaton Párizsban a Libanont érő izraeli légitámadások azonnali leállítását sürgetve, míg a svájci fővárosban, Bernben háromezren vonultak fel hasonló követeléssel. | 2006-07-30 10:13:00 | 0 |
| Izrael nem követeli a Hezbollah azonnali lefegyverzését | Izrael nem fogja követelni a Hezbollah azonnali lefegyverzését a Libanonban zajló harcok leállításához szükséges megállapodás részeként - közölte szombaton egy magas rangú izraeli külügyminisztériumi illetékes. | 2006-07-29 17:50:00 | 0 |
| Lerobbant egy Combino a 4-es, 6-os vonalán | Műszaki meghibásodás miatt leállt egy Combino villamos Budapesten a 4-es, 6-os vonalán a Széna téren szombaton délután - mondta Mezei László, a BKV fődiszpécsere az MTI-nek. | 2006-07-29 17:20:00 | 0 |
| Az izraeli hadsereg bejelentette kivonulását Bint-Dzsbeilből | Az izraeli hadsereg szombaton bejelntette, hogy a nap folyamán kivonul a dél-libanoni Bint-Dzsbeilből | 2006-07-29 16:52:00 | 0 |
| Törésvonalak - a Magyar Demokrata interjúja Fricz Tamással | Magyarországon már lényegében a kerekasztal-beszélgetések végére felbomlott az ellenzéki egység: az MDF és az SZDSZ élesen szembekerültek egymással. Az egyik legnagyobb rendszerváltó párt egy év után szembefordult magával a rendszerváltással és átállt a posztkommunista erők oldalára. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a két tábor szinte képtelen szót érteni egymással - nyilatkozta a Demokratának Fricz Tamás politológus. | 2006-07-29 16:27:00 | 0 |
| Ismét nem jár a 4-6-os - üzemzavar történt | Újabb üzemzavar történt a fővárosban a 4-es, 6-os villamos vonalán. | 2006-07-29 15:53:00 | 0 |
| Néhány hétig eltart még a háború | Még néhány hétig minden bizonnyal eltart az izraeli hadsereg libanoni akciója, mivel a támadás eddig nem hozta meg a várt eredményt - vélekedett az InfoRádióban a Corvinus Egyetem közel-keleti szakértője. | 2006-07-29 15:36:00 | 0 |
| Az ásványvízgyártók jól járnak a kánikulával | A budapesti vízfelhasználás csökkent a múlt heti csúcshoz képest, az ásványvíz-fogyasztás viszont másfélszeresére-duplájára nőtt a hőség kezdete óta. | 2006-07-29 15:12:00 | 0 |
| Rice intenzív tárgyalásokra készül a Közel-Keleten | Meglehetősen intenzív tárgyalásokra készül saját szavai szerint a Közel-Keleten Condoleezza Rice, ám hozzátette azt is: számos területen bátorító előrehaladást lát. | 2006-07-29 14:50:00 | 0 |
| Semjén: előbb be kellene tartani a Vatikáni Szerződést, utána lehet gondolkodni a korrekción | Semjén Zsolt szerint a kormánynak előbb be kellene tartania a Vatikáni Szerződést, s csak ezután lehetne az esetleges korrekcióról gondolkodni; erről a KDNP elnöke szombaton beszélt azt követően, hogy a kabinet úgy döntött, közvélemény-kutatást készíttet az állam és az egyház kapcsolatáról. | 2006-07-29 14:32:00 | 0 |
| Brutális magyarosítást emleget Slota | Brutális magyarosításról, nagymagyar veszélyről nyilatkozott a Presse című osztrák lapnak Jan Slota. A kormányra került szélsőjobboldal vezére mostanában szombaton szereti leginkább szapulni a magyarokat. Beszólásai egyre komolyabban terhelik a szlovák-magyar viszonyt. | 2006-07-29 14:00:00 | 0 |
| Vizitdíj: 300, kórházi étkezés: 500 forint | Míg az egészségügy társadalmi vitára bocsátott zöld könyve inkább a vizitdíj fizetésének európai gyakorlatát mutatja be, illetve a rendszer lehetséges előnyeit taglalja, addig a szaktárcának a kormány elé terjesztett javaslata jóval konkrétabb. | 2006-07-29 13:30:00 | 0 |
| Pótfelvételi: többnyire fizetős szakokra várják a diákokat | Nem kell teljesen föladniuk a reményt azoknak a felvételizőknek, akik a ponthatárok megállapítása után azt az értesítést kapták, hogy nem jutottak be sehová - a nyári pótfelvételin még próbálkozhatnak. A még üresen maradt férőhelyekre kétféleképpen lehet bejutni. | 2006-07-29 13:22:00 | 0 |
| Akár 400 ezer forint is lehet a tandíj? | A Fidesz a tandíj tervezett mértéke miatt is az Alkotmánybírósághoz fordul - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője. | 2006-07-29 12:57:00 | 0 |
| Izrael: nincs szükség fegyvernyugvásra | Izrael szombaton elutasította az ENSZ-főtitkár helyettesének felhívását, amelyben a harcok 72 órás szüneteltetésére szólított fel Izrael és a libanoni síita Hezbollah között. | 2006-07-29 12:40:00 | 0 |
| Ökológiai katasztrófát okozott a bombázás | A Földközi-tenger legnagyobb környezeti katasztrófáját okozta Izrael a libanoni környezetvédelmi miniszter szerint azzal, hogy légicsapást mért a Bejrúttól délre fekvő Dzsije erőművének kőolajtartályaira. | 2006-07-29 11:50:00 | 0 |
| Aláírta a KDNP a Jó reggelt, Magyarország! kiáltványt | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, Semjén Zsolt szombaton sajtótájékoztatón jelképesen, a sajtó nyilvánossága előtt írta alá a Fidesz vezetői által egy hete közzétett Jó reggelt, Magyarország kiáltványt. | 2006-07-29 11:45:00 | 0 |
| Bush bocsánatot kért Blairtől | Bocsánatot kért George Bush amerikai elnök Tony Blair brit miniszterelnöktől amiatt, hogy az Egyesült Államokból Izraelbe bombautánpótlást szállító repülőgépek nem tartották be az eljárási szabályokat, amikor egy brit repülőtéren tartottak technikai megállót - közölte pénteken Blair szóvivője. | 2006-07-29 11:43:00 | 0 |
| Fix árak | Egy szakminisztériumi elképzelés szerint alapjaiban megváltoztatnák a jelenlegi százalékos és fix összegű támogatási formát. Megszűnne a mostani rendszer, amelyben minden egyes gyógyszerért különböző térítési díjat kell fizetni a patikában. Ehelyett a gyógyszereket ársávokba - az elképzelések szerint háromba: 100, 600 és 1200 forintosba sorolnák. | 2006-07-29 11:20:00 | 0 |
| Augusztus végéig kap határidőt Irán | Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja megállapodásra jutott pénteken egy olyan határozattervezetről, amely augusztus végéig ad határidőt Iránnak arra, hogy felfüggessze urándúsító tevékenységét, különben gazdasági és diplomáciai büntetőintézkedésekkel kell szembenéznie. | 2006-07-29 11:14:00 | 0 |
| 10 millió dolláros segítség a libanoni hadseregnek | Az Egyesült Államok 10 millió dolláros segítséget ad a libanoni hadseregnek, hogy felvonulhasson az izraeli határtérségbe - jelentette be pénteken a washingtoni külügyminisztérium. | 2006-07-29 11:09:00 | 0 |
| Szabad a dohányreklám a Forma-1-en | Cinikusan kerüli meg a magyar kormány, illetve a gazdasági miniszter az unió dohánytermékek reklámozására vonatkozó tilalmát. Kóka János egyedi engedélyének következtében a mogyoródi futamon idén is reklámozhatnak a cigarettagyártók. | 2006-07-29 10:53:00 | 0 |
| A Zöld könyv még kiindulópontnak sem jó | A Zöld könyv nem alkalmas az egészségügy reformjához kiindulópontnak sem - mutatott rá Zombor Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője. Hozzátette: a helyzetfelmérés tényeit, a nemzetközi példákat a kormány szándékaihoz igazították; nem valós helyzetfelmérést tartalmaz a Zöld könyv. | 2006-07-29 10:41:00 | 0 |
| Beiktatták hivatalába a perui elnököt | Beiktatták hivatalába pénteken a mérsékelt baloldali Alan García perui elnököt, aki tizenhat év után kezdhette meg második, újabb öt évre szóló elnöki mandátumát. | 2006-07-29 10:36:00 | 0 |
| Századvég: tovább nőtt a Fidesz támogatottsága | A Századvég Politikai Elemzések Központja és a Forsense Kft. közvélemény-kutatási adatai szerint júliusban az összes megkérdezett körében 8, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 9 százalékpontra emelkedett a Fidesz előnye - az adatfelvétel 2006. július 17. és 21. között történt. | 2006-07-29 10:24:00 | 0 |
| M7, M5: autó autó hátán | Több kilométeres kocsisor torlódott fel az M7-es autópálya zamárdi végcsomópontja előtt péntek kora este. Az M5-ös autópálya gyáli szakaszán a Röszke felé vezető oldalon aszfaltoznak, ott is több kilométer hosszan várakoznak az autók. | 2006-07-28 20:01:00 | 0 |
| Agyonlőttek egy minisztert | Zavargások törtek ki a szomáliai kormány székhelyéül szolgáló Baidoa városában, miután ismeretlen fegyveresek pénteken agyonlőtték a kormány egyik tagját. | 2006-07-28 19:41:00 | 0 |
| A Hezbollah vezetője a bejrúti iráni nagykövetségen rejtőzhet | Amerikai és izraeli hírszerzési értesülések szerint Haszan Naszrallah sejk, az Izrael ellen harcoló libanoni síita Hezbollah vezetője a bejrúti iráni nagykövetségen rejtőzik - jelentette a The Washington Times pénteken. | 2006-07-28 19:30:00 | 0 |
| A Hezbollah új típusú rakétát lőtt ki | A Hezbollah síita szervezet saját állítása szerint egy újabb típusú, általa Haibar-1-nek nevezett rakétalövedéket lőtt ki pénteken az észak-izraeli Haifa városától délre fekvő Afula településre. | 2006-07-28 18:46:00 | 0 |
| A szlovák titkosszolgálat új vezetőjének nincs életrajza | Semmit sem lehet tudni Szlovák Információs Szolgálat (SIS) új vezetőjéről, írja mai számában a SME című szlovák napilap. Sem a szlovák kormánytól, sem pedig magától Jozef Magalától nem tudtak meg tegnapi kinevezésekor semmit az érdeklődők. Ivan Gašparovič államfő tegnap nevezte ki Magalát a titkosszolgálat élére, de kinevezésekor nem olvasták fel életrajzát — ami ilyenkor megszokott —, mert azt a kormány nem továbbította a köztársasági elnök hivatalába. | 2006-07-28 18:14:00 | 0 |
| A Hamász és a Hezbollah csak részben terrorista szervezet? | Mivel a Hamász és a Hezbollah semmiféle terrorcselekményt nem követett el területünkön, nem kívánjuk őket a terrorista szervezetek közé sorolni - jelentette ki Jurij Szapunov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik parancsnoka. | 2006-07-28 17:49:00 | 0 |
| Ukrajnában nem tart nyári szünetet a parlament | Az ukrán parlament pénteken meghatározatlan időre elhalasztotta a nyári szünetet, hogy a honatyáknak legyen ideje megállapodni a négy hónap óta húzódó kormányalakításról. | 2006-07-28 17:12:00 | 0 |
| Csaknem hatvan rakéta csapódott be Észak-Izraelben | Mintegy hatvan rakéta csapódott be pénteken Izrael északi részén, megsebesítve hat embert és anyagi károkat okozva - közölte az izraeli hadsereg egyik szóvivője. | 2006-07-28 16:43:00 | 0 |
| Rogán Antal a jobboldal polgármesterjelöltje a Belvárosban | Megállapodást írt alá pénteken Budapesten a Fidesz, a KDNP, a Belvárosi Kisgazda Polgári Egyesület (BKPE) valamint a MIÉP arról, hogy az őszi önkormányzati választáson közös polgármester-jelöltet indít Rogán Antal személyében Budapest V. kerületében. | 2006-07-28 16:27:00 | 0 |
| Kóka mint versenyképességi felelős | Több okból is abszurdum, hogy Kóka János lesz a magyar versenyképesség felelőse - fogalmaz Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki közleményében. | 2006-07-28 16:22:00 | 0 |
| Az Autonóm Szakszervezetek az Ab-hoz fordult | A munkavállalók alkotmányos alapjogait sérti az Országgyűlés által július 10-én elfogadott, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény bizonyos rendelkezéseivel, ezért az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordult. | 2006-07-28 16:13:00 | 0 |
| A Főpolgármesteri Hivatal cenzúrázni akarja a Budapest Portált | A Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciója szerint a Főpolgármesteri Hivatal cenzúrázni akarja a Budapest Portált. A Fővárosi Közgyűlés tulajdonában lévő internetes oldal további üzemeltetéséről közbeszerzési pályázatot terveznek kiírni, a Közbeszerzési Bizottság pénteki ülésén azonban nem született döntés az ügyben, mert az ellenzéki képviselők nem szavazták meg az előterjesztést - tájékoztatta az MTI-t Wintermantel Zsolt, a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakcióvezető-helyettese. | 2006-07-28 15:35:00 | 0 |
| A nógrádi Fidesz hat pontja | Hat pontból álló programmal készül a Fidesz az őszi önkormányzati választásra Nógrád megyében; a programot és a párt megyei listáját pénteken mutatták be Salgótarjánban. | 2006-07-28 15:25:00 | 0 |
| Ez a sarc lesz a véső? | A Gyurcsány-csomag legnagyobb vesztesei, a mindennapok vesztesei a családok - szögezte le Pelczné dr. Gáll Ildikó alelnök Soltész Miklóssal, a népjóléti kabinet vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken. | 2006-07-28 15:08:00 | 1 |
| Medvácz Lajos a Fidesz balassagyarmati polgármester-jelöltje | Medvácz Lajost, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ jelenlegi igazgatóját jelöli az Ipoly-parti város polgármesterének a Fidesz, a KDNP és az MDF - közölték a jobboldali koalíció vezetői pénteken a városban. | 2006-07-28 14:17:00 | 0 |
| Lázár János mögött a jobboldal | Lázár János jelenlegi polgármestert, országgyűlési képviselőt indítja a Fidesz, az MDF, a KDNP és a Tiszta Lap Egyesület közös polgármester-jelöltként az önkormányzati választáson - jelentette be Havasi Katalin, a Fidesz helyi elnöke pénteken a Csongrád megyei városban. | 2006-07-28 13:51:00 | 0 |
| Annak örülnek a szocialisták, ha más pénzét költhetik | Óriási meglepetést okozott, hogy a kormány - szemben tegnapi nyilatkozatával, amelyben még teljes társadalmi, gazdasági, politikai konszenzust ígért-, egy nap alatt megváltoztatta a véleményét, és ma már nem kéri a teljes egyetértést az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez - mondta Nógrádi Zoltán a fidesz.hu-nak Juhász Ferenc szocialista politikus délelőtti sajtótájékoztatójára reagálva. | 2006-07-28 13:51:00 | 0 |
| "Igazságos Gyurcsány Ferenc" - idol az utókornak? | Le a rendszerrel-hídnak vagy Üvegzseb-hídnak neveznék sokan az M0-ás körgyűrű új északi hídját. A legtöbben eddig Hofi Gézára voksoltak, de voltak olyan szavazók is, akik Fekete Pákó, Al Bandy, Gyurcsány Ferenc vagy Koplárovics Béla után neveznék el az átkelőt. Az igencsak botrányos végű szavazást a kabinet indította útjára. | 2006-07-28 13:24:00 | 0 |
| Nem kertel a köztévé: csak Gyurcsánynak szabad | Az MTV a déli híradójában hivatkozott Kert Attila hírigazgató nyilatkozatára, amely szerint a köztelevízió ésszerű keretek között minden közjogi méltóságnak, tehát a köztársasági elnöknek és a házelnöknek is biztosítja a megszólalási lehetőséget, ha ezt kérik. | 2006-07-28 13:01:00 | 0 |
| Biodízel - jelentős növekedés előtt repcetermelés | A biodízel iránti kereslet erőteljes növekedése miatt 40 százalékkal növekedhet az olajos magvak termelése az Európai Unióban 2013-ig - tette közzé elemzésében pénteken az Európai Bizottság. E szerint a jelenlegi 19,7 millió tonnáról 27,7 millióra emelkedik az olajos magvak - repce, napraforgó és szója - termelése, de emelkedni fog a növényi olajok importja is. | 2006-07-28 12:45:00 | 0 |
| Magosz: a gazdák számára elfogadhatatlan a megszorítás | A magyar gazdák számára elfogadhatatlan a Gyurcsány-kormány megszorító csomagja, és a Magosz visszautasítja a kormányfőnek az agrárkamara küldöttgyűlésén tett, a Magosz által a gazdákat sértőnek tartott megjegyzéseit; erről Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. | 2006-07-28 12:40:00 | 0 |
| Horváth Zsolt a Fidesz képviselőjelöltje Veszprémben | Horváth Zsolt 37 éves veszprémi jogászt nevezte meg pénteken a Fidesz veszprémi szervezete, mint a megye 6. számú választókerülete parlamenti képviselőjelöltjét - közölte Navracsics Tibor pénteken sajtótájékoztatón. | 2006-07-28 12:22:00 | 0 |
| Nyolc gépkocsi ütközött össze az M7-es autópályán | Nyolc személygépkocsi ütközött össze az M7-es autópályán a Velencei tó magasságában - tájékoztatta az Autópálya Rendőrség az MTI-t pénteken délelőtt. | 2006-07-28 12:12:00 | 0 |
| Új napilap indul Csíkszeredában | Új napilappal bővül az erdélyi magyar nyelvű sajtókínálat, hétfőtől ugyanis az olvasók a Csíki Hírlapot is kezükbe vehetik. | 2006-07-28 11:23:00 | 0 |
| Jaj, úgy élvezem én a strandot... | A néhány hete kitört kánikula a strandok, élményfürdők, aquaparkok forgalmát is jelentősen megnövelte. Budapesten például a Csepeli-strand már július 25-én délután magáénak tudhatta a tavalyi éves forgalmát. A megnövekvő forgalomban fokozottabban van szükség a medencék, fürdők tisztántartására, fertőtlenítésére. Jövőre pedig még tovább szigorodnak az előírások, hiszen minden medencét vízforgatós rendszerűvé kell átalakítani. Kivételt ez alól csupán a gyógy- és termálmedencék jelentenek. | 2006-07-28 11:19:00 | 0 |
| A Fidesz is el szeretné mondani véleményét a köztévén | Ugyanabban a műsorsávban, ugyanakkora időtartamban, tehát hat percben, és ugyanúgy vágatlanul kér a Fidesz lehetőséget arra, hogy Gyurcsány Ferenchez hasonlóan elmondhassa az ország helyzetéről szóló véleményét. | 2006-07-28 10:54:00 | 1 |
| Megjelentek a kékalgák a Balatonban | A tartós kánikula következtében megjelentek a Balatonban a kékalgák, azonban ez nem befolyásolja a víz minőségét - közölte a Magyar Tudományos Akadémia pénteken. | 2006-07-28 10:51:00 | 0 |
| Juhász szerint ha az MSZP ígér, az garanciát jelent | | 2006-07-28 10:42:00 | 0 |
| Hátrányból indul, de nem lesz rövidebb a Völgy | Ma kezdődik a Művészetek Völgye. A tíznapos fesztiválon mintegy ötven helyszínen ezer program, háromezer fellépő várja az érdeklődőket. Mármint, ha megveszik az 1700 forintos napijegyet. | 2006-07-28 10:38:00 | 0 |
| A Világbank és az EBRD szerint is nőtt a korrupció Magyarországon | Elsősorban az újonnan alapított, hazai magántulajdonban lévő cégek hajlamosak vagy kényszerülnek korrupcióra Közép- és Kelet-Európában - állapítja meg az a jelentés, amelyet most tett közzé a Világbank és az EBRD. | 2006-07-28 10:25:00 | 0 |
| A hőség húzza az áramárakat? | A meleg az egész kontinensen áramellátási zavarokat okoz - írja a Világgazdaság. | 2006-07-28 10:16:00 | 0 |
| Olcsóbb kirúgni, s ideiglenesen foglalkoztatni | Sok vállalkozás nem új munkaerőt foglalkoztat ideiglenesen az alkalmi munkavállalói könyvvel, hanem a korábbi főállásúak dolgoznak ideiglenes státusban- mondta a Világgazdaságnak Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. | 2006-07-28 10:14:00 | 0 |
| Béketervet fogadott el a libanoni kormány | Béketervet fogadott el a libanoni kormány az Izraellel folytatott harcok lezárása érdekében - jelentette be pénteken Bejrútban a tájékoztatási miniszter. | 2006-07-28 10:00:00 | 0 |
| Drámai életszínvonalbeli megrázkódtatás előtt áll az ország - Interjú Orbán Viktorral a Világgazdaságban | Nem volt elég tudása, ereje az ellenzéknek arra, hogy a választási kampányban felhívja az emberek figyelmét, mire készül a kormány - állítja Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint ha a kormány útján halad tovább az ország, akkor drámai életszínvonalbeli megrázkódtatás előtt állunk. Az ellenzéki párt az adó- és járulékcsökkentésre épülő válságkezelő program alternatívát kínálja. | 2006-07-28 09:46:00 | 0 |
| Kimagasló hiány és kamatszint | Az EU-ban nálunk van messze a legrosszabb helyzetben az államháztartás, s ez egyben a legmagasabb kamatszinttel párosul.A két mutató közötti kapcsolat korántsem ilyen erős. Ennek hátterében több tényező húzódik meg. | 2006-07-28 09:42:00 | 0 |
| Nagy üzlet a bioüzemanyag - Beszáll a Mol is | Huszonöt százalék plusz egy részvénynek megfelelő tulajdonrészt kíván vásárolni a Rossi Biofuel Zrt.-ben a Mol Nyrt. A társaság tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott bejelentés szerint. | 2006-07-28 09:36:00 | 0 |
| Szorosabb kapcsolat a kormány és a hírszerzés között? | Kétségessé vált, hogy összevonják a titkosszolgálatokat a jövőben, a kormány viszont közvetlenebb együttműködési rendszert kíván kialakítani ezekkel a szervezetekkel - derült ki az Információs Hivatal tegnapi konferenciáján. | 2006-07-28 09:35:00 | 0 |
| Kockázatosak a devizahitelek | A devizában történő eladósodás jelenti a legnagyobb kockázatot a magyar bankrendszernek, miközben a hitelintézetek kilátásai stabilak - vélik a Standard & Poor's (S&P) elemzői. | 2006-07-28 09:30:00 | 0 |
| A reform szóra a polgárok a pénztárcájukhoz kapnak | "Ma ott tartunk, ha szocialista politikus kiejti a száján a reform szót, a magyar polgárok kétségbeesetten kapnak a pénztárcájuk után. Fogják is erősen, amíg a reformhevület el nem múlik" - jelentette ki a Fidesz elnöke a Világgazdaságnak adott, pénteken megjelent interjúban. | 2006-07-28 09:29:00 | 0 |
| Dühös MSZP-frakció: "17 százaléknál cserélni szoktuk a miniszterelnököt" | A szocialisták vidéki pozícióik meggyengülésétől tartanak az önkormányzati választás után. Információnk szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő egyelőre nem fordít túl nagy figyelmet a helyhatósági voksolásra, azt az MSZP-nek "helyben kell megoldania". | 2006-07-28 08:20:00 | 0 |
| Számháború | Bár hónapok óta tart már Szaddám Huszein pere, egyre kevésbé értjük, mi folyik a tárgyalóteremben. Éhségsztrájkról, lázongó ügyvédekről, hisztérikus jelenetekről, elnapolt ülésről érkeznek a hírek, egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy október közepén hirdetnek majd ítéletet. | 2006-07-28 08:18:00 | 0 |
| Ahmadinezsád: Izrael "megnyomta az önmegsemmisítés gombot" | Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint Izrael önmaga megsemmisítését rendelte el a Libanon elleni támadással. | 2006-07-28 08:14:00 | 0 |
| Véres tisztogatás után vonult ki Izrael a Gázai övezet északi részéből | Kétnapos véres tisztogató műveletek után az izraeli hadsereg szárazföldi alakulatai péntekre virradóra kivonultak a Gázai övezet északi részéből, a légierő mindazonáltal továbbra is bombázta az övezetet. | 2006-07-28 08:12:00 | 0 |
| Azonnali fegyverembargót követel Izrael és a Hezbollah ellen az Amnesty International | Azonnali nemzetközi fegyverszállítási tilalmat követelt mind Izraellel, mind a Hezbollah síita szervezettel szemben csütörtök esti londoni közleményében az Amnesty International, amely mindkét hadban álló felet háborús bűncselekményekkel vádolta. | 2006-07-28 08:10:00 | 0 |
| Izraeli bombázások: hatszáz libanoni polgári áldozat eddig | Folytatta az izraeli hadsereg csütörtök este a dél-libanoni települések támadását, a több mint két hete folyó offenzívában a libanoni kormány egyik tagja szerint eddig mintegy hatszáz polgári személy veszíthette életét. | 2006-07-28 08:08:00 | 0 |
| Nyilatkozatban ítélte el az ENSZ BT a megfigyelők bombázását | Mélységes megdöbbenését és aggodalmát hangoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön elfogadott nyilatkozatában a libanoni ENSZ-megfigyelők izraeli bombázása miatt, a tervezettnél enyhébb hangvételű szövegből mindazonáltal kimaradt a halálos áldozatokat követelő incidens elítélése. | 2006-07-28 08:05:00 | 0 |
| Háborúellenes tüntetés a libanoni nagykövetség előtt | Körülbelül százan vettek részt a budapesti libanoni nagykövetség előtt csütörtökön este rendezett szimpátia-tüntetésen; a demonstrálók a Libanonban és a Gázai övezetben zajló háború ellen tüntettek és követelték, hogy Izrael fejezze be a két szomszédja ellen indított inváziót. | 2006-07-28 08:03:00 | 0 |
| Izrael már a tartalékosokat is mozgósítja | A Hezbollah síita mozgalom "soha nem lesz az, ami volt" - mondta csütörtök este Amír Perec izraeli védelmi miniszter, hozzátéve, hogy "megtisztítják" Dél-Libanont. | 2006-07-28 08:00:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc továbbra is hazudik | Gyurcsány Ferenc továbbra is hazudik, a nyílt és szervezett politikai hazugság eszközével él, hiszen ma sem reformokról beszélt, hanem kormányzati pénzbehajtásról - jelentette ki Szijjártó Péter a kormányfő csütörtök esti beszédére reagálva. | 2006-07-27 21:41:00 | 0 |
| Elítélték Oroszországot | Elítélte Oroszországot csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága egy csecsen harcos eltűnése és valószínűsíthető halála miatt. Ez az első eset, hogy a strasbourgi testület Oroszország kapcsán ilyen ügyben hozzon döntést, s ezzel egyben precedenst teremtett. | 2006-07-27 20:33:00 | 0 |
| Soha nem látott '56-os képek kerültek elő | Eddig még soha be nem mutatott, '56-os menekültekről készült képeket tett közzé csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális képviselete Budapesten. | 2006-07-27 19:50:00 | 0 |
| Megvan az első magyar érem az úszó-Eb-n | A korábban kétszeres Európa-bajnok Kovács Rita nyolc év kihagyás után a hazai rendezésű kontinensbajnokságra tért vissza. A harminchat éves anyuka terve sikeres volt, hiszen a tíz kilométeres távon a második helyen csapott a célba a Balatonon. Ez az első magyar érem. | 2006-07-27 19:16:00 | 0 |
| Milyen fegyvereket használ Izrael? | Arab orvosok, de francia humanitárius segélyszervezetek is azt állítják, hogy Izrael ismeretlen, új típusú fegyvert használ a június vége óta folyó támadásban - számolt be az eseményekről az AFP francia hírügynökség. | 2006-07-27 19:08:00 | 0 |
| Még egyszer az autópálya építkezések elszámolásáról | Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere az MTI-nek hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben a kérdés az, ki a felelős azért, hogy az utóbbi három-négy évben a kormány egy nyilvánvalóan sikertelen elszámolási módszert erőltetett, s ezzel másfélszer-kétszer drágábbá tette az autópálya építéseket. | 2006-07-27 17:53:00 | 0 |
| Szijjártó Péter: Csak a csomag visszavonása fogadható el! | A rendkívüli sajtótájékoztató oka egy, napközben nyilvánosságra került hír, amely szerint Gyurcsány Ferenc este, felvételről, a közszolgálati televízióban beszédet intéz a magyar lakossághoz - kezdte sajtótájékoztatóját Szijjártó Péter. | 2006-07-27 16:52:00 | 0 |
| Helybenhagyták a melegek házasságát tiltó törvényt | Az amerikai szövetségi államok közül Washington lehetett volna az első, ahová a melegek elzarándokolhattak volna házasságot kötni, az állam legfelsőbb bírósága azonban helybenhagyta az azonos neműek házasságát tiltó törvényt - a hír a csütörtöki amerikai napilapok címoldalán szerepelt. | 2006-07-27 16:27:00 | 0 |
| A budapesti arab nagykövetek segítséget kérnek | A palesztin és a libanoni válság áldozatainak megsegítésére kéri a magyarországi civil és humanitárius szervezeteket a Budapestre Akkreditált Arab Nagykövetek Tanácsa - olvasható a csoport MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. | 2006-07-27 16:23:00 | 0 |
| Szalai Annamária: Elég a pornográfiából! | Egy civil egyesület panasszal fordult az ORTT-hez, és sürgősségi vizsgálatot kért a TV2 csatorna teletextjén működtetett sms chattel kapcsolatban, amelyen tapasztalata szerint gyakorta pedofilok és kiskorú prostituáltak hirdetései jelenek meg. | 2006-07-27 16:04:00 | 0 |
| Pótfelvételi lehetőségek | Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) közzétette honlapján a nyári pótfelvételi lehetőségeket, a lapok beérkezési határideje augusztus 11. - olvasható az OFIK internetes oldalán. | 2006-07-27 15:18:00 | 0 |
| A Külügyi Kabinet a közel-keleti helyzetről | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Külügyi Kabinetje együtt érez Libanon védtelen lakóival, akik a két hete folyó háború áldozatai, mint ahogy Észak-Izrael minden lakójával is, akik hetek óta óvóhelyeken élnek, s rakétatámadásokkal kell szembenézniük. Az erőszaknak mindkét oldalon ártatlan civilek az áldozatai. | 2006-07-27 15:10:00 | 0 |
| A Gyurcsány-csomag tönkre teszi Borsodot | Még nehezebb, hátrányosabb helyzetbe sodorhatja Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a Gyurcsány-csomag, tovább nőhet az amúgy is magas munkanélküliség és a szegénység - mondta a Fidesz megyei elnöke sajtótájékoztatón Miskolcon, csütörtökön. | 2006-07-27 14:53:00 | 0 |
| Fokozzák a csapást | A Hezbollah elleni légi csapások fokozása mellett foglalt állást az izraeli biztonsági kabinet tagjainak többsége csütörtökön, szembesülve a szárazföldi haderő által Dél-Libanonban elszenvedett, növekvő veszteségekkel. | 2006-07-27 14:18:00 | 0 |
| Ellenkampányt indítanak a balatoni vállalkozók | Hetven óriásplakátot tettek ki a balatoni vállalkozók a magyar autópályák mentén, hogy felhívják a tengerpartra utazók figyelmét arra, hogy a Balatonnál is elérhetőek azok a szolgáltatások, amelyeket egyébként a tengerparton keresnek a magyarok - közölte a Mi Balatonunk Közhasznú Társaság az MTI-vel. | 2006-07-27 13:51:00 | 0 |
| Előre a kínai úton - a Heti Válasz interjúja Hegedűs Zsuzsával | A gyurcsányi út a kínai reformdiktatúra útja - véli Hegedűs Zsuzsa. A tizennyolc éve Párizs és Budapest között ingázó, harminc éve az alternatív társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozó szociológus szerint jó esélye van a tömeges kormányellenes megmozdulásoknak. | 2006-07-27 13:47:00 | 0 |
| Kuncze Gábor az Országgyűlés ülésszakáról - a Fidesz véleménye | | 2006-07-27 13:39:00 | 0 |
| Az SZDSZ lelkesen asszisztál az adónövelésekhez | Az SZDSZ a mögöttünk hagyott parlamenti ülésszakon sikeresen lerombolta a saját maga által - hamisan - felépített mítoszt az "adócsökkentések pártjáról". | 2006-07-27 13:38:00 | 0 |
| NOE: elfogadhatatlanok a Zöld könyv elképzelései | A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elutasítja az egészségügy Zöld könyv szerinti átalakítását, mivel a tervezett intézkedések a többgyermekes családokat sújtják a legnagyobb mértékben - tájékoztatta Szabó Endre, az egyesület elnöke csütörtökön az MTI-t. | 2006-07-27 12:39:00 | 0 |
| De Blasio Antonio a Fidesz új EP-képviselőjelöltje | De Blasio Antoniót jelöli a Fidesz európai parlamenti képviselőnek a nemrégiben elhunyt Pálfi István helyére. Minderről Szájer József EP-képviselő beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az új képviselő is bemutatkozott. | 2006-07-27 12:07:00 | 1 |
| A munkanélküliség egyre csak nő | Az idén április-június között a foglalkoztatottak száma 3 millió 934 ezer, a munkanélkülieké 306 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. | 2006-07-27 10:47:00 | 0 |
| Szonda: tovább nőtt a Fidesz előnye | Júliusban is növelte a Fidesz előnyét az MSZP-hez képest, és nőtt a bizonytalanok száma - nagyjából ezt mutatja a Szonda Ipsos legfrissebb adatsora. A közvélemény-kutató mérése szerint a választókorú népességen belül a Fidesz 31, az MSZP 27 százalékot tudhat maga mögött, az SZDSZ 3, az MDF 4 százalékot. | 2006-07-27 10:21:00 | 0 |
| Hitelfelvétellel teremt forrásokat az autópályák építéséhez a kormány | Kötvénykibocsátás helyett várhatóan hitelfelvétellel teremt forrásokat az autópályák építéséhez a kormány. | 2006-07-27 10:00:00 | 0 |
| Batizt cáfola az amerikai nagykövet | Miközben a kormány alaptalan híresztelésnek nevezte a magyarországi amerikai rakétabázis tervéről szóló híreket, az USA nagykövetsége elismerte, hogy másfél éve általánosságban folytak erről tárgyalások. | 2006-07-27 09:47:00 | 0 |
| Az Ab-hez fordul a Fidesz az oktatási törvények miatt | Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz az oktatási törvények módosítása miatt - közölte Pokorni Zoltán, a párt alelnöke csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. | 2006-07-27 09:29:00 | 0 |
| Gyurcsányt az úszó Eb-n is kifütyülték | Gyurcsány Ferencet az úszó EB megnyitóján is kifütyülték. A kormányfő remegő hangon mondta el szónoklatát. | 2006-07-27 09:10:00 | 0 |
| Szlovákia nem ad el többé stratégiai fontosságú vállalatokat | Szlovákia egyetlen stratégiai fontosságú vállalatot sem fog eladni - jelentette ki Robert Fico kormányfő, idesorolva az energetikai cégeket, továbbá a ZSSK Cargo vasúti áruszállító társaságot. Utóbbi vállalat állami kézben tartása különösen drasztikus döntés, hiszen a nemrég leköszönt Dzurinda-kormány egy nemzetközi versenytárgyalás során a Rail Cargo Austriának és a J&T Finance Groupnak ítélte oda a vasúti cég 100 százalékos részvénycsomagját. | 2006-07-27 09:02:00 | 0 |
| Most húsz százalékkal drágul a liszt | Augusztustól húsz százalékkal drágulhat a liszt, mivel a feldolgozók nem képesek lenyelni a folyamatos és jelentős költségnövekedést. | 2006-07-27 08:59:00 | 0 |
| Megszűnhet az állami felsőoktatás | Az állam nem az intézményeket, hanem egyénileg a hallgatókat kívánja támogatni - értesült a gondola szocialista körökből. Kormányzati körökben elismerték, a tandíj mértéke egyre magasabb lesz, míg el nem éri a teljes képzési összeget. Amint ez megtörténik, gyakorlatilag megszűnik az állami felsőoktatás. | 2006-07-27 08:56:00 | 0 |
| Világossá kell tenni, kik a felelősök | Rossz állapotban van az egész magyar demokrácia - mutatott rá Orbán Viktor a HírTV stúdiójában. A Fidesz elnöke szerint a választópolgárok szervezett és összehangolt politikai hazugságsorozat áldozataivá váltak. | 2006-07-27 08:48:00 | 0 |
| Brit-amerikai diplomáciai viszály az Izraelnek szánt bombaszállítmányok miatt | A brit-amerikai kapcsolatokban szinte példátlan diplomáciai viszályhoz vezetett az a szerdai értesülés, hogy az Egyesült Államokból Izraelbe bombautánpótlást szállító repülőgépek a jelek szerint egyeztetés nélkül egy brit repülőtéren tartottak technikai megállót. | 2006-07-27 08:28:00 | 0 |
| Diploma milliókért | A kormányzati tervek szerint a következő években az állam teljesen kivonul a felsőoktatásból - tudta meg a Magyar Nemzet. Az egyetemek egy fillér állami támogatást sem kapnának, a jövőben profitorientált gazdasági társaságok lennének, melyeknek fő bevételi forrásukat a tandíj jelentené. | 2006-07-27 08:27:00 | 0 |
| Új viselkedési kódex Kínában: szerdától tilos kínvallatni | Kína szerdán új viselkedési kódexet léptetett életbe a rendőrök számára, amely első ízben tiltja meg kifejezetten a gyanúsítottak kínzását a kihallgatáskor. | 2006-07-27 08:26:00 | 0 |
| Felvételi ponthatárok az interneten | Az Országos Felsőoktatási Információs Központ felrakta honlapjára, a http://www.felvi.hu-ra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyeket szerda este nyolc órától már lehet olvasni a honlapon. | 2006-07-27 08:22:00 | 0 |
| Letartóztatásban a fehérorosz ellenzék vezetője | Előállította a rendőrség a fehérorosz ellenzék vezetőjét, Alekszandr Milinkevicset szerdán - közölte a politikus szóvivője. | 2006-07-27 08:20:00 | 0 |
| Nemzetközi Bartók-kórusverseny Debrecenben | Nyitó felvonulással, a nagytemplom előtt tartott díszünnepséggel és a Kölcsey Központban rendezett díszhangversennyel szerdán megkezdődött Debrecenben a Bartók Béla XXII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál. | 2006-07-27 08:17:00 | 0 |
| Újabb Gyurcsány-csomagok a láthatáron | Csak akkor van esély a Gyurcsány-csomag megbuktatására, ha be tudjuk vonni az embereket, ezért minden héten újabb és újabb akciókat hirdet majd a Fidesz a Jó reggelt, Magyarország kiáltványhoz kapcsolódóan - mondta Orbán Viktor pártelnök, az InfoRádió szerdai műsorában. | 2006-07-27 08:14:00 | 0 |
| Kóka szerint nem katasztrófa | A magyar kormány gyakorlatilag feladta az euró bevezetésének 2010-es céldátumát és elfogadhatónak tart egy kis késlekedést - erősítette meg a Dow Jones hírügynökségnek szerdán Kóka János gazdasági miniszter. | 2006-07-27 08:10:00 | 0 |
| Meghalt négy ENSZ-megfigyelő | Kofi Annan szerint szándékos, Ehud Olmert szerint véletlen volt a világszervezet megfigyelőinek halála, a vizsgálatok megkezdődtek. Eközben ádáz harc folyik az izraeli katonák és a Hezbollah gerillái között a dél-libanoni Bint-Dzsbeil településen . | 2006-07-27 07:56:00 | 0 |
| Olvashatóak a ponthatárok | Az Országos Felsőoktatási Információs Központ feltette honlapjára, a http://www.felvi.hu-ra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyeket szerda este nyolc órától már lehet olvasni a honlapon. | 2006-07-27 07:40:00 | 0 |
| Rettenetes hőség várható | A hét végére tovább fokozódik a már eddig is rekordokat hozó forróság. Egyre gyakoribbá válnak a 35 fokos csúcshőmérsékletek. Vasárnaptól pedig rekordok is dőlhetnek. A következő napokban egyre szárazabb levegő érkezik, ritkábbak lesznek a délutáni frissítő zivatarok. Szombaton viszont egy legyengülő hidegfront a Dunántúlon okozhat heves viharokat. | 2006-07-26 19:57:00 | 0 |
| Zártperonos jegyellenőrzés lesz a Nyugatinál | A MÁV a bliccelők ellen zártperonos jegyellenőrzési rendszert vezet be a Nyugati pályaudvar elővárosi vágányainál. | 2006-07-26 19:38:00 | 0 |
| A tandíj bevezetése csak az első lépés volt? | Dráguló tandíj, a gimnáziumi felvételi eltörlése, a felsőoktatási dolgozók közalkalmazotti státuszának megszüntetése - néhány az MSZP oktatási elképzeléseiből. Mint az Országgyűlés oktatási és kulturális bizottságának szocialista elnöke, Szabó Zoltán közölte: a tandíj bevezetése csak az első lépés volt. | 2006-07-26 19:19:00 | 0 |
| Öt napot kapott a kormány | A Pedagógusok Szakszervezete öt napot adott a kormánynak, hogy jelölje meg egy sztrájkbizottsági egyeztetés időpontját. A szervezet azért alakította meg a testületet, mert a tárca nem egyeztetett vele a közoktatási törvény tervezetéről. A minisztérium szerint a kabinet nem munkáltató, így nem is egyeztethet sztrájkról. | 2006-07-26 19:07:00 | 0 |
| Az önkormányzati választások tétje a Gyurcsány-csomag megbuktatása | Nem a kormányt, hanem a Gyurcsány-csomagot szeretné megbuktatni a Fidesz az önkormányzati választásokon - jelentette ki Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában. | 2006-07-26 18:59:00 | 0 |
| A Hezbollah azonnali tűzszünetet és fogolycserét követel | Az izraeli csapatokkal heves harcot folytató Hezbollah libanoni síita szervezet szerdán közölte, hogy elutasít minden más megoldást, mint a közvetett tárgyalások révén történő fogolycserét, valamint a teljes és azonnali tűzszünetet. | 2006-07-26 18:44:00 | 0 |
| Az al-Kaida aktivizálódni fog a Hezbollah sikere láttán? | A síita Hezbollah "sikeres" Izrael elleni háborúja láttán a szunnita al-Kaida terrorszervezet valószínűleg újabb akciókat hajt végre az iraki síiták és a nyugati kultúra ellen, hogy visszaszerezze az iszlám igazi védelmezőjének címét - olvasható a The New York Times szerda elemzésében. | 2006-07-26 18:05:00 | 0 |
| Hazudtak a fiataloknak | Gyurcsány Ferenc és a szocialisták hazudtak a fiataloknak a választások előtt, s hazudnak most is - írja Szijjártó Péter szerdai közleményében. | 2006-07-26 17:36:00 | 0 |
| Muzsikus cigányok tüntettek | A muzsikus cigányok helyzetük javítását kérik a kormánytól, a Dankó Pista Oktatási, Kulturális és Érdekvédelmi Egyesület által szervezett szerdai budapesti tüntetésen cigány zenészek petíciót adtak át Kállai Katalinnak, az Oktatási és Kulturális Minisztérium romaügyi stratégiai főtanácsadójának - közölte az egyesület elnöke, Czutor Zsolt szerdán az MTI-vel. | 2006-07-26 17:29:00 | 0 |
| Halálos döfést kap az egészségügy? | Halálos döfés lesz a magyar egészségügy számára, ha a Zöld könyvben foglalt intézkedéseket bevezetik - mutatott rá Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján. | 2006-07-26 17:13:00 | 1 |
| Gyurcsány bujdokolt Brüsszelben | Feladta az euró 2010-es bevezetését a magyar kormány. A pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc Joaquín Almuniával, az EU-pénzügyi biztosával tárgyalt. A bizottság nem kommentálta a találkozón elhangzottakat - megvárják a szeptemberi konvergenciaprogramot. | 2006-07-26 16:36:00 | 0 |
| Már csak a gazdagoknak tetszenek a szocialisták | Az elmúlt három hónapban a teljes lakosság körében 14 százalékponttal csökkent az MSZP-re szavazók aránya, támogatóinak jelenleg 21 százalékos. A legmagasabb jövedelműek viszont változatlanul nagymértékben állnak ki a párt mögött - derül ki a Gallup közvélemény-kutató cég legfrisebb felméréséből. | 2006-07-26 15:50:00 | 0 |
| Megszűnik az utazási kedvezmények kétharmada? | A jövőben mindössze három vagy négy, százalékarányos kedvezmény lesz a közösségi szállítás (vasút, távolsági autóbusz) területén, így a jelenlegi kedvezmények harmada maradna meg - írta szerdai számában, saját értesülésére hivatkozva a Napi Gazdaság. | 2006-07-26 15:16:00 | 0 |
| Megtakarítás? - felejthető | A betétszámla, a takarékbetét, a folyószámla, a befektetési jegy mind abba a körbe tartozik, amelynél szeptember elsejétől a kamatból vagy a hozamból 20 százalékkal kevesebbet kapnak kézhez az ügyfelek, mert a nemrég elfogadott törvény szerint azt a bankok mindjárt le is vonják. | 2006-07-26 14:59:00 | 0 |
| Fico keresztülnéz Gönczön | Ivan Gasparovic szlovák államfő nem tud azonosulni a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén álló Ján Slota újabb magyarellenes kijelentéseinek "megfogalmazásával," Robert Fico miniszterelnök pedig nem tulajdonít jelentőséget Göncz Kinga szlovák elhatárolódást sürgető levelének. | 2006-07-26 14:55:00 | 0 |
| A polihisztor | | 2006-07-26 14:29:00 | 0 |
| Alkotmányos elveket sért az oktatási törvény módosítása | Pósán László szerint problematikus, hogy a kormányoldal megszavazta az oktatási törvény módosítását, ami mind a közoktatást, mind a felsőoktatást tekintve alkotmányos elveket sért. A fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Oktatási Bizottságának tagja erről csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt. | 2006-07-26 14:27:00 | 0 |
| Környezetvédelmi oktatóközpont épül Mórahalmon | Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola néven egy korábbi határőrlaktanya átalakításával környezetvédelmi oktatóközpont hoznak létre Mórahalmon - közölte Nógrádi Zoltán polgármester szerdán az MTI-vel. | 2006-07-26 14:08:00 | 0 |
| Libanon kártérítést fog követelni Izraeltől | Libanon be fogja perelni Izraelt és kártérítést követel tőle azért a "barbár pusztításért", amelyet az ország népének el kell szenvednie - közölte Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnök szerdán a Rómában zajló Közel-Kelet-konferencián. | 2006-07-26 13:45:00 | 0 |
| Újabb jobboldali összefogás Debrecenben | A jobboldal erejének növelése érdekében Debrecen mind a 29 választókerületében közös jelöltet indít a helyhatósági választáson a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Nemzeti Fórum és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség; az erről szóló választási együttműködési megállapodást szerdán írták alá az érintett pártok debreceni szervezeteinek vezetői. | 2006-07-26 13:39:00 | 0 |
| Azonnali tűzszünetet követelt Kofi Annan | A libanoni "bombázások, blokádok és szárazföldi műveletek" leállítására szólította fel Izraelt az ENSZ-főtitkár szerdán a római Közel-Kelet-konferencián, a Hezbollah síita libanoni szervezettől pedig azt követelte, hogy hagyjon fel az izraeli települések, a polgári lakosság tudatos támadásával. | 2006-07-26 13:22:00 | 0 |
| Nemzetközi erők a libanoni-szíriai határon is? | A libanoni-szíriai határra is nemzetközi erők telepítését javasolta a francia államfő. | 2006-07-26 13:18:00 | 0 |
| A nagykorúság és a lelki érettség nem esik egybe | Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke hangsúlyozta: határozottan elutasítják, hogy 18 éves kortól valakinek automatikusan joga legyen a művi meddővé tételhez. | 2006-07-26 12:58:00 | 0 |
| KDNP: Akar a magyar kormány amerikai rakétákat telepíteni? | A KDNP szerint a kormánynak tájékoztatnia kell az embereket arról, valóban akarnak-e amerikai rakétákat telepíteni az ország területére. Erről a KDNP biztonságpolitikával foglalkozó országgyűlési képviselője beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2006-07-26 12:14:00 | 0 |
| Finnország vizsgálatot követelt a megfigyelőket ért izraeli légi csapás miatt | Teljes körű vizsgálatot követelt Izraeltől a finn államfő szerdán, miután egy Libanonban végrehajtott izraeli légi csapásban meghalt négy ENSZ-megfigyelő, köztük egy finn állampolgár. | 2006-07-26 11:40:00 | 0 |
| Elkapták a műkincstolvajt | Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki több mint ötven felbecsülhetetlen értékű műkincset lopott el a pannonhalmi főapátságból - jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályának vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2006-07-26 11:32:00 | 0 |
| Nemzetközi konferencia Rómában a libanoni válságról | Nemzetközi konferencia kezdődött szerdán Rómában a libanoni válságról 15 ország és három nemzetközi szervezet részvételével. | 2006-07-26 11:17:00 | 0 |
| Pénzbehajtás a kiskereskedőktől | A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) szerint az idegenforgalmi szezonban a vendéglátósok ellenőrzése során aránytalanul megnőtt bírságok arra utalnak, hogy a hatóságoknak pénzbehajtó feladatokat kellett végrehajtaniuk. | 2006-07-26 11:16:00 | 0 |
| Szeptemberben tandíjtüntetés | Demonstráción követeli a tandíj visszavonását szeptember végén a fővárosban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. | 2006-07-26 10:50:00 | 0 |
| Augusztusban elbocsátási hullám jön a közszférában | Augusztusban elbocsátási hullám várható a közszférában, miután az Országgyűlés kormánytöbbsége elfogadta a közalkalmazottak jogviszonyáról szóló törvény módosítását. | 2006-07-26 10:35:00 | 0 |
| A Fidesz a roaming-díjak csökkentéséért | A Fidesz részéről üdvözöljük azt, hogy az NHH egyetért az Európai Bizottság előterjesztésével, amely elfogadása esetén 50-70 százalékkal csökkentené a tagországokban a roaming-díjakat - írja közleményében Gyürk András és Nyitrai Zsolt. | 2006-07-26 10:17:00 | 0 |
| K+f: az ördög a részletekben van | Kérdés, mennyi hasznot tudnak húzni a kis- és közepes méretű vállalatok a héten elfogadott 7. uniós kutatás-fejlesztési keretprogramból. Gyürk András: nem születik elég olyan kutatási eredmény, amely az üzleti szférában is hasznosul. | 2006-07-26 09:42:00 | 0 |
| A grúz hatóságok ellenőrzik a Kodori-szorost | A grúz hatóságok ellenőrzik a Kodori-szorost, a Tbiliszi ellen fellázadt fegyveresek a hegyekbe menekültek - jelentette szerdán az orosz Interfax hírügynökség a helyszínről. | 2006-07-26 09:40:00 | 0 |
| Kínai és Dél-Korea megállapodott | Kína és Dél-Korea megállapodott szerdán, hogy közös erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Észak-Korea visszatérjen a hatoldalú tárgyalásokhoz atom- és rakétaprogramjáról. | 2006-07-26 09:28:00 | 0 |
| Nem szereti protokolleseményeket | Keveset szerepel a nyilvánosság előtt, alig ad interjút Sólyom László köztársasági elnök felesége, Erzsébet asszony. A Színes Bulvár Lappal most kívételt tett, miután a török köztársasági elnök nejével felkereste a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonát. Mondataiból kiderül: számára stresszes a közszereplés. | 2006-07-26 09:09:00 | 0 |
| Még nagyobbra nő a hiány | Két hónap sem telt el azóta, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismerte az idei költségvetésben tátongó ezermilliárdos többlethiányt, máris újabb, jelentős tétellel emelkedhet a deficit. | 2006-07-26 09:08:00 | 0 |
| Kína elítélte az ENSZ-erők izraeli bombázását | Kína határozottan elítélte szerdán a libanoni ENSZ-erők (UNIFIL) elleni izraeli bombázást, amelynek négy békefenntartó, köztük egy kínai katona esett áldozatul. | 2006-07-26 08:52:00 | 0 |
| Súlyosabb támadásokkal fenyeget a Hezbollah | Az eddiginél nagyobb hatótávolságú rakéták bevetésével fenyegette meg Izraelt a Hezbollah vezetője szerdára virradóra, és elutasított minden olyan "megalázó" feltételt, amelyet a zsidó állammal kötendő tűzszünet érdekében esetleg a libanoni síita szervezettel szemben támasztanának. | 2006-07-26 08:39:00 | 0 |
| A legfőbb ügyész jelölése | Nehéz elhinni, hogy bárki, aki a köztársaság tekintélyének megóvását fontosnak tartja, elnézné, hogy a köztársaság első embere fantomokkal vitázzon, megsúgott értesülések alapján tegyen lényeges lépéseket. | 2006-07-26 08:32:00 | 0 |
| Izraeli légicsapásban meghalt négy ENSZ-megfigyelő | Izraeli légicsapásban életét vesztette az ENSZ Libanonban állomásozó erőinek (UNIFIL) négy megfigyelője kedd este az arab ország déli részén - közölték libanoni források, amit ENSZ-tisztségviselők is megerősítettek. | 2006-07-26 08:14:00 | 0 |
| Nemzetközi erők bevetését szorgalmazzák | Tűzszünetet fog szorgalmazni és nemzetközi erők telepítését kezdeményezi a Hezbollah gerilláinak lefegyverzése céljából az Európai Unió azon a nemzetközi konferencián, amelyet a libanoni válságról tartanak Rómában - közölték nevük elhallgatását kérő európai uniós tisztviselők kedden. | 2006-07-26 08:06:00 | 0 |
| Isten hozott, Európa! | Szerdán megkezdődik a 28. úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokság a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában. | 2006-07-26 08:02:00 | 0 |
| Az EU mint 40 ezer embert menekítettek ki | Több mint 40 ezer embert menekítettek ki Libanonból Ciprusra az izraeli offenzíva kezdete óta - közölte kedden az Európai Unió. | 2006-07-26 07:57:00 | 0 |
| Orbán Viktor: az értelmiségi elit is felelős a kialakult helyzetért | Orbán Viktor szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya mellett az értelmiségi elit is felelős azért, hogy az ország abba a helyzetbe jutott, amelyben ma van. Erről a pártelnök a közszolgálati televízió Az Este című műsorában beszélt kedden. | 2006-07-26 07:49:00 | 0 |
| A közel-keleti válság eddigi mérlege | Az Izrael és a Hezbollah síita szervezet között kitört konfliktus eddig Libanonban 390, Izraelben pedig 42 ember halálát okozta - derült ki a kedden kora este nyilvánosságra hozott adatokból. | 2006-07-26 07:39:00 | 0 |
| A hazugság nem válhat a magyar élet részévé | Az önkormányzati választások egyik tétje, hogy a társadalom jelezze, nem fogadja el a Gyurcsány-csomagot - fejtette ki Orbán Viktor a Magyar Rádió Háttér című műsorában kedden este. | 2006-07-25 20:27:00 | 0 |
| Kánikula perzseli Európát | Kánikula perzseli Európát, sok országban megsokasodtak a megelőző intézkedések, és a hatóságok főként az időseket kérik arra, hogy tartsák be a tanácsokat. | 2006-07-25 20:11:00 | 0 |
| Kém-game a Távol-Keleten | Kínai ügynökök két tajvani kémet fogtak el Vietnamban heves összetűzést követően - jelentették keddi tajvani lapok. | 2006-07-25 20:03:00 | 0 |
| A kormány két évre befagyasztja a béreket a közszférában | A Pénzügyminisztérium a következő két évben nem számol a közszféra működési kiadásainak emelkedésével, és ez a dologi kiadásokra, valamint a bértömegre is érvényes - közölte a tárca vezetője. | 2006-07-25 19:52:00 | 0 |
| London komoly bevándorlási szigorításokat tervez | Az országot elhagyó nem EU-polgárokat is nyilvántartásba veszik a következő években a brit bevándorlási hatóságok a határellenőrzés általános és jelentős mértékű szigorításának jegyében - mondta kedden a brit belügyminiszter. | 2006-07-25 19:47:00 | 0 |
| Egykor a tandíj ellen lázadt - ma államtitkár | 1995-ben Szegeden is hatalmas tiltakozást váltott ki a Bokros-csomag. A diákok, egyetemi emberek többek között a tandíj miatt is tiltakozó gyülést szerveztek. A Magyar Nemzet információi szerint a tüntetésen "lázító" hangú tandíj-ellenes beszédet mondott Garamhegyi Ábel, aki most a GKM államtitkára. A politikus ma már nem tüntet. | 2006-07-25 19:32:00 | 0 |
| Villamos-gate: megint áll a villamosforgalom a Nagykörúton | Áramszedőtörés miatt áll a villamosforgalom a Nagykörúton a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között; az utasokat pótlóbuszok szállítják - mondta el Szántó Ferenc, a BKV fődiszpécsere kedden az MTI-nek. | 2006-07-25 19:31:00 | 0 |
| Elbocsátások az ÁNTSZ-nél | Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól (ÁNTSZ) 563 munkatársat bocsátanak el, és ezzel párhuzamosan megyei intézeteket vonnak össze - mondta el az MTI érdeklődésére az országos tiszti főorvos kedden. | 2006-07-25 19:26:00 | 0 |
| Izrael biztonsági sávot létesít Dél-Libanonban | Izrael mindaddig fenn fog tartani egy biztonsági sávot Dél-Libanonban, amíg az odatelepítendő nemzetközi erők át nem veszik az ellenőrzést - közölte kedden Amír Perec izraeli védelmi miniszter. | 2006-07-25 19:09:00 | 0 |
| Meglepő fordulat a cseheknél | Meglepő, kissé groteszk fordulatot vettek kedden a cseh kormányalakítási tárgyalások a hárompárti jobbközép koalíció és a szociáldemokraták között. | 2006-07-25 18:53:00 | 0 |
| Az SZDSZ vágyálma Debrecen | | 2006-07-25 18:41:00 | 0 |
| Abbász azonnali tűzszünetet szorgalmaz | Azonnali libanoni tűzszünetet, továbbá a Gázai övezetben és Ciszjordániában zajló izraeli hadműveletek leállítását szorgalmazta Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden, miután Rámalláhban találkozott Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel. | 2006-07-25 18:25:00 | 0 |
| Szíria riadókészültségben | Szíria évek óta nem látott szintre emelte riadókészültségét egy esetleges izraeli támadástól tartva - közölte keddi izraeli médiajelentések szerint Ámósz Jadlin, az izraeli katonai hírszerzés főnöke. | 2006-07-25 18:17:00 | 0 |
| Újabb versenyfelügyeleti eljárás a Tesco ellen | A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást kezdett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. ellen erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt - közölte a GVH kedden közleményben. | 2006-07-25 18:08:00 | 0 |
| Az USA nem tud békét teremteni Irakban? | Az Egyesült Államok iraki békéltetési kísérletei eddig nem jártak érzékelhető sikerrel, és, úgy tűnik, az utolsó esélynek tekintett Núri al-Máliki iraki kormányfő sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - írták vezető amerikai lapok kedden. | 2006-07-25 17:31:00 | 0 |
| A tandíj elleni tüntetésről tárgyal a HÖOK | A tandíj ellen őszre tervezett hallgatói demonstrációról lesz szó a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kedden délután kezdődött választmányi ülésén - tudta meg az MTI kedden Ekler Gergelytől, a hallgatói szervezet elnökétől. | 2006-07-25 17:07:00 | 0 |
| Kriza Ákos a Fidesz miskolci polgármester-jelöltje | Közös jelöltet indít a miskolci polgármesteri poszt elnyeréséért a Fidesz és a KDNP, Kriza Ákos orvos személyét vélhetően az MDF is támogatja - mondta Juga György, a Fidesz miskolci szervezetének elnöke sajtótájékoztatón kedden. | 2006-07-25 16:49:00 | 0 |
| Gyurcsány diktált és megszorított | Gyurcsány Ferenc és az MSZP-SZDSZ-kormány arra használta a nyári melegben a parlamentet, hogy annak kormánypárti többségével elfogadtassa a magyar emberek, családok, fiatalok és vállalkozások számára elviselhetetlen terheket jelentő Gyurcsány-csomagot. Erről Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője beszélt az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszakát értékelő keddi sajtótájékoztatóján. | 2006-07-25 16:48:00 | 1 |
| Német politikus bírálja Slota kijelentéseit | Hevesen bírálta a kitelepített szudétanémetek szervezetének vezetője Ján Slota szlovák politikusnak egy cseh lapban megjelent magyarellenes kijelentéseit. | 2006-07-25 16:38:00 | 0 |
| Harcok Bint Dzsbeil elfoglalásáért | Az izraeli szárazföldi haderő továbbra is elszánt harcot folytat Bint Dzsbeil dél-libanoni város elfoglalásáért - jelentette kedden mindkét szemben álló fél. | 2006-07-25 16:00:00 | 0 |
| Megszűnt az államilag finanszírozott felsőoktatás | A tandíj bevezetése - párosulva a keretszámok három éve tartó csökkentésével -, valamint az eddig elviselhető mértékű költségtérítések összegének drasztikus emelése szűkíti a hozzáférést a felsőfokú tanulmányokhoz - mutatott rá Sió László. | 2006-07-25 15:41:00 | 0 |
| A "jó tengelye" | Venezuela és Fehéroroszország stratégiai szövetségre lépett egymással, amely a gyakorlatban katonai együttműködésben fog kifejeződni - jelentette ki hétfőn Hugo Chávez venezuelai elnök a minszki katonai akadémián. | 2006-07-25 15:24:00 | 0 |
| Felszámolják a Magyar Könyvklubot | Felszámolási eljárás alatt áll a Magyar Könyvklub Zrt. június 27-e óta - közölte a társaság elnök-vezérigazgatója kedden az MTI-vel. | 2006-07-25 15:09:00 | 0 |
| Sólyom: Magyarország támogatja a törökök csatlakozását | Magyarország támogatja Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz. Ezt a köztársasági elnök mondta kedden Budapesten újságírók előtt, miután török partnerével folytatott megbeszélést. | 2006-07-25 14:59:00 | 0 |
| Grúzia csapatokat küldött a Kodori-szorosba | Grúzia csapatokat irányított kedden a Kodori-szorosba, amely az abház szakadárokkal kialakított ütközőzónában van, kiváltva ezzel a Tbiliszitől elszakadni akaró terület vezetésének tiltakozását. | 2006-07-25 14:27:00 | 0 |
| Tisztázatlan a libanoni békeerő | Még rengeteg a tisztázatlan kérdés egy esetleges libanoni békeerő létrehozása körül: egyelőre nem tudni, vajon ki venne részt benne, hány főből állna, mi lenne a feladata, milyen parancsnokság irányítaná? Ami azonban valószínűnek tűnik: az elmúlt napokban említett két lehetőség közül (egy EU-, vagy egy NATO-erő telepítése) egyiknek sincs sok esélye a megvalósulásra. | 2006-07-25 14:22:00 | 0 |
| A PDSZ levélben fordult az államfőhöz | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kedden levélben arra kérte az államfőt, hogy fontolja meg a tömörülés közoktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági aggályát - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI érdeklődésére. | 2006-07-25 14:20:00 | 0 |
| A Gyurcsány-kormány hadban áll a fiatalokkal | Tegnap a kormánypárti többség beteljesítette a fiataloknak már régen megküldött hadüzenetet. Gyurcsány Ferenc és kormánya hadban áll a fiatalokkal. Nemhiába nyilatkozta azt nemrég a kormányfő, hogy a legnagyobb tehertétel az, hogy a fiatalok Magyarországon akarják megtalálni a boldogulásukat. | 2006-07-25 14:04:00 | 0 |
| Török felszólítás a NATO-nak | Az iraki támaszpontjaikról támadásokat indító kurd felkelők pártja, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni fellépésre szólította fel kedden a NATO-t Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. | 2006-07-25 14:00:00 | 0 |
| Slota újabb magyarellenes kijelentései | Robert Fico szlovák miniszterelnök a jelek szerint semmit sem kíván tenni az ellen, hogy koalíciós partnere, a magyarellenességéről elhíresült Ján Slota az egyik kormánypárt vezetőjeként is folytatja magyarellenes kirohanásait. | 2006-07-25 13:42:00 | 0 |
| A környezetvédők és a bánya hívei túlkiabálták egymást | Hurrogások, bekiabálások jellemezték az aranykitermelési terv bemutatását az erdélyi Verespatakon, ahol a Greenpeace környezetvédő szervezet és a tervezetet ellenző, helyi lakosokból alakult Alburnus Maior egyesület képviselői próbálták megzavarni a terv bemutatását, az aranykitermelés hívei pedig rokonszenvtüntetéssel válaszoltak. | 2006-07-25 13:35:00 | 0 |
| Libanon nemzetközi békeerő? | Magyarországnak akkor kell elgondolkoznia azon, hogy részt vesz-e egy esetleges, Libanonba telepítendő nemzetközi békeerőben, ha erről a kérdésről a NATO, vagy az Európai Unió döntést hozó politikai testületei állást foglalnak - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek kedden. | 2006-07-25 13:13:00 | 0 |
| Bojkottá is fajulhat a diáktüntetés | Már a hallgatói bojkott is megfordult a diákönkormányzatok vezetőinek fejében, de erről egyelőre nem született döntés. Az viszont ma eldől, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája pontosan mikor tartja a tandíj elleni tüntetését. A demonstráció - mint ahogy azt már korábban jelezték - várhatóan szeptemberben lesz. | 2006-07-25 12:43:00 | 0 |
| Ötvenhatos moszkvai nyereményút: ötletgazda kerestetik | Az 56-os diákvetélkedő január 23-án kezdődött, és október 23-án ér véget; a győztes csapat Moszkvába utazhat. A minisztérium és a történelemtanárok is állítják: nem az övék a bizarr ötlet. | 2006-07-25 12:38:00 | 0 |
| Gyurcsány és Gráf hazudott | A kormány nem teljes mértékben és nem időben fizeti ki a gazdálkodóknak a földalapú támogatások nemzeti részét - mutatott rá Font Sándor keddi sajtótájékoztatóján. | 2006-07-25 11:32:00 | 1 |
| Nem biztos, hogy itt van az ideje az árnyékkormánynak | A Fidesz frakcióvezetője lát arra esélyt, hogy a Gyurcsány-kormány nem tölti ki 2010-ig mandátumát, de Navracsics Tibor kedd reggeli nyilatkozata szerint nem biztos, hogy itt lenne az ideje az árnyékkormány megalakításának. | 2006-07-25 10:33:00 | 0 |
| Ausztrália csapatokat küld Libanonba? | Ausztrália kész fontolóra venni a részvételt egy Libanonba vezényelt nemzetközi békefenntartó haderőben - jelentette ki kedden John Howard ausztrál kormányfő. | 2006-07-25 10:24:00 | 0 |
| Azonnali tűzszünetet! | Megismételték az azonnali libanoni tűzszünetre való felhívásukat a a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tagországai a malajziai fővárosban kedden megkezdődött soros éves külügyminiszteri értekezletükön. | 2006-07-25 10:14:00 | 0 |
| Gyurcsány: Az emberek nem reformokat akarnak | Gyurcsány Ferenc szerint az országnak új távlatra, új jövőre, új lehetőségre van szüksége. A miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott heti interjújában úgy vélte, a politika nem arról szól, hogy mennyibe kerül a gáz. Mint mondta, a nagy rendszerek reformja nem azt jelenti, hogy hogyan fizessünk sokkal kevesebbet, hanem arról, hogy miként legyen igazságosabb például az egészségügy működése. | 2006-07-25 10:08:00 | 0 |
| Újabb vizsgálat a szervátültetéseknél | Mindenre kiterjedő, alapos, vizsgálatot kér az egészségügyi minisztertől Ádám Aurél, a Vesebetegek Országos Szövetségének elnöke, hogy kiderüljön: megfelelően választották-e ki az elmúlt időszakban azokat a betegeket, akik új szervet kaptak. | 2006-07-25 09:10:00 | 0 |
| Folytatódik a belpolitikai krízis | Nem alakult meg az alkotmányban foglalt hétfő éjféli határidőig az új ukrán kormány, az ily módon a parlament feloszlatására is feljogosított Viktor Juscsenko államfő azonban nem adta jelét annak, hogy kész lenne egykori elnökválasztási vetélytársát miniszterelnöknek jelölni. | 2006-07-25 09:06:00 | 0 |
| Washington elismerte kudarcát | Elismerte a washingtoni Fehér Ház, hogy kudarcott vallott az iraki főváros biztonságának erősítését célzó, hat hete életbe léptetett terv, egy új terv kidolgozása pedig kiemelt helyen szerepel majd George Bush amerikai elnök és Núri al-Máliki iraki kormányfő közelgő találkozóján. Közben a japán katonák utolsó csoportja is hazatért Irakból. | 2006-07-25 08:56:00 | 0 |
| Kötelező lenne a fényvisszaverő mellény | Kötelező biztonsági övek a helyközi buszjáratokon és az iskolabuszokon, azonos sebességhatár 3500 kilogramm össztömegig valamennyi gépkocsinál lakott területen kívül, fényvisszaverő mellény kötelező használata - egyebek között ezek szerepelnek a KRESZ módosításáról a Világgazdaság birtokába került munkaanyagban. | 2006-07-25 08:49:00 | 0 |
| Szakadék szélén az onkológia | Hamarosan válságos helyzetbe kerülhet a traumatológiai és az onkológiai ellátás - állítják szakemberek. Úgy tűnik azonban, elbeszél egymás mellett a szakma és az egészségügyi miniszter, utóbbi szerint ugyanis nem súlyos a helyzet. Egy nemrég lezárult szakmai vizsgálatból egyébként kiderül: valóban nincs minden rendben a daganatos betegeket kezelő intézményekben. | 2006-07-25 08:47:00 | 0 |
| Sólyom ma fogadja a török köztársasági elnököt | Kétnapos, hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik ma a Török Köztársaság elnöke, akit hivatalában fogad Sólyom László köztársasági elnök. | 2006-07-25 08:44:00 | 0 |
| Hol marad a segítség a kunszentmártoni árvízkárosultaknak? | Sem a biztosítótársaságok, sem a helyi önkormányzat, sem az állam nem fizetett eddig egy fillért sem a tavaszi árvíz miatt bajba jutott 50-60 kunszentmártoni családnak - állítja Tompa László, az egyik érintett. | 2006-07-25 08:43:00 | 0 |
| Az adóemelések miatt nem lesz létszámbővítés a cégeknél | A munkáltatói érdekképviseletek szerint az adó- és járulékszabályok módosulása miatt valószínű, hogy a cégek nem bővítik majd a korábban jelzett mértékben létszámukat. | 2006-07-25 08:39:00 | 0 |
| SZEF: Elfogadhatatlan a kétéves bérbefagyasztás | Elfogadhatatlan a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) számára, ha a következő két évben befagyasztanák a béreket a közszolgálatban - reagált Szabó Endre a Magyar Nemzet információjára, miszerint a Pénzügyminisztériumban már készülnek azok a tervek, amelyek minden eddiginél drasztikusabb, kétéves bérbefagyasztást irányoznak elő az állami szférában. | 2006-07-25 08:37:00 | 0 |
| Gyurcsány és Veres a konvergenciaprogramról egyeztet | Az unió pénzügyi biztosával tárgyal ma Brüsszelben a magyar kormányfő. A gazdasági és monetáris ügyekért felelős Joaquín Almunia és Gyurcsány Ferenc a magyar konvergenciaprogram előkészítéséről folytat megbeszélést. | 2006-07-25 08:35:00 | 0 |
| Pénzhígítás | Nincs túl jó hírünk. Dacára annak, hogy a jegybank nem a papírformának megfelelően, hanem "bődületes" mértékben - fél százalékkal - emelte meg az irányadó kamatot, és ennek nyomán a forint is erősödött. Az esemény hátterében ugyanis az áll, hogy az MNB mellett működő monetáris tanács úgy tartja, a kormánnyal közösen kitűzött idei háromszázalékos inflációs cél elérése a jelenleginél szigorúbb "pénzügyi keretet" igényel. | 2006-07-25 08:33:00 | 0 |
| Folytatódó támadások | Hét halálos áldozata volt keddre virradóra egy újabb izraeli légi támadásnak Dél-Libanonban - közölték libanoni biztonsági és kórházi források. Az izraeli hadsereg szerint több tucat veszteséget okoztak a Hezbollahnak a Bint Dzsbeili összecsapásban. | 2006-07-25 08:31:00 | 0 |
| Szíria megkerülhetetlen? | Kizárta Ehud Olmert izraeli kormányfő annak lehetőségét, hogy Szíria is részt vehessen a libanoni fegyveres konfliktus rendezését célzó diplomáciai tárgyalásokon. Szíria közben cáfolta, hogy felajánlotta volna segítségét az USÁ-nak az al-Kaida libanoni sejtjeinek felderítésében. | 2006-07-25 08:08:00 | 0 |
| Izrael bunkertörő bombákat kap az Egyesült Államoktól | Izrael hamarosan mintegy száz bunkertörő bombát kap az Egyesült Államoktól - adta hírül hétfőn meg nem nevezett forrásokra hivatkozva egy szaúd-arábiai napilap. | 2006-07-24 19:38:00 | 0 |
| AB-hez fordul a Fidesz több törvénymódosítás miatt | Alkotmányellenes a tandíj mértéke és bevezetésének módja, valamint az, hogy a jogalkotó nem egységesen kívánja növelni a pedagógusok óraszámát - mutatott rá Pokorni Zoltán. | 2006-07-24 19:13:00 | 0 |
| "Túlköltekező" nyugdíjasok? | A nyugdíjasoknak tett valamennyi ígéretét "fenntartja, betartja és megvalósítja" a kormány - mondta Veres miniszter, miután Aszódi Pálnak a nyugdíjasoknak tett ígéreteket kérte számon. | 2006-07-24 19:11:00 | 0 |
| Vidékre kutatóintézetek sem kellenek? | A megfelelő tudással rendelkező szakmunkások hiánya a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb problémája. Ezek után nem meglepő, ha vidéki szakiskolákat és kutatóintézeteket von össze, illetve számol fel a kormány. | 2006-07-24 18:09:00 | 0 |
| Izrael felülvizsgálja a libanoni hadműveleteit | Az izraeli vezetés hétfőn először mutatott jelet arra, hogy mérsékli a libanoni hadműveleteivel elérni kívánt céljait, de továbbra sem mond le arról, hogy jelentősen meggyengítse a Hezbollahot. | 2006-07-24 17:45:00 | 0 |
| Veres szerint adóemelés a siker útja | Veres pénzügyminiszter szerint muszáj adót emelni, mert ez a siker útja. Külföldi elemzők ugyanakkor azért bírálják a kormányt, mert túlságosan is az adóemelésekre koncentrál. | 2006-07-24 17:40:00 | 0 |
| Megbukik-e a Gyurcsány-csomag? | Az őszi önkormányzati választások politikai tétje az, hogy megbukik-e a Gyurcsány-csomag - fogalmazott Szijjártó Péter sajtótájékoztatón, Navracsics Tibor elmondta: a Fidesz egyetlen kormányzati előterjesztést sem támogat az Országgyűlés hétfői ülésének délutáni szavazásán. | 2006-07-24 17:35:00 | 0 |
| A Hezbollah rakétalövedékekkel lőtte Haifát | Rakétalövedékekkel lőtte a Hezbollah libanoni síita szervezet hétfőn Haifát és más északi izraeli városokat, így Akkót, Cefatot, Slomit is Naharíját is - jelentette az al-Manar, a Hezbollah televíziós adója. | 2006-07-24 17:25:00 | 0 |
| Súlyos balestet szenvedett a külügyi kabinet titkára | Helikopterrel szállítják Marosvásárhelyről Budapestre Répás Zsuzsát, a Fidesz külügyi kabinetjének a titkárát, aki a Bálványosi Nyári Szabadegyetemről hazafelé tartva sérült meg egy súlyos autóbalesetben. | 2006-07-24 17:12:00 | 0 |
| A Maffia dupla annyit forgalmaz, mint a Fiat | Az olasz Maffia egyre nagyobb sápot szed az olasz gazdasági teljesítményből. Az olasz beszerzési menedzserek szövetsége, a Confesercenti adatai szerint az olasz kereskedők évente 30 milliárd euróval támogatják a bűnszövetkezet működését. A Maffia a vállalatoktól és vállalkozóktól 77,8 milliárd eurót szed be. | 2006-07-24 17:08:00 | 0 |
| Özönvíz Budán | A városra zúduló eső miatt ideiglenesen megbénult a Déli pályaudvar, és be kellett zárni a MOM bevásárlóközpontot. Az Alkotás úton áll a forgalom, Bel-Budán képtelenség közlekedni. | 2006-07-24 16:55:00 | 0 |
| Egyeztetnének a helyi Volán-szakszervezetek | A Volán-társaságok jövőjéről akarnak egyeztetni a cégvezetéssel a helyi szakszervezetek, ha ezt követően is csak a sajtóból értesülnek a tervekről, akkor demonstrációt, sztrájkot kezdeményeznek - tájékoztatta a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége hétfőn közleményben az MTI-t. | 2006-07-24 16:53:00 | 0 |
| Ódzkodnak a földmunkától az "árokbetemetők" | Algyő és Hódmezővásárhely között négysávos út lehetne, ha nem hiányozna a közepéről - immár évek óta - egy majd öt kilométeres szakasz. Kóka miniszter szerint elképzelhető, hogy már akár 2013-ra elkészül a hiányzó rész. Ez azonban nem biztos. | 2006-07-24 16:51:00 | 0 |
| Mikor távolítják el Veres Jánost? | "Egy demokráciában Veres Jánost eddig legalább ötször kellett volna elzavarni a pénzügyminiszteri széknek még a közeléből is" - jelentette ki interpellációjában Pósán László, felidézve a miniszter közelmúltbeli ténykedését. | 2006-07-24 16:34:00 | 0 |
| Sürgős segítségre van szüksége a kormánynak | Navracsics Tibor napirend előtti felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a választások előtt a miniszterek számának radikális csökkentéséről volt szó, ebből azonban mindössze annyit sikerült elérni, hogy tizenötről tizenkettőre szorították le a tárcavezetők számát. | 2006-07-24 16:00:00 | 0 |
| Cser-Palkovics András: kamu tanácsadó - kamupénzért? | "Ön előtt is bizonyára ismert, hogy 2006. július 18-án tanúmeghallgatással folytatódott Keller László volt közpénzügyi államtitkár személyes adattal és hivatali visszaéléssel vádolt egykori politikai főtanácsadójának, Szőke Péter Szabolcsnak a pere. Az üggyel kapcsolatban a Fővárosi Bíróság meghallgatta Keller László volt kabinetfőnökét, Maschl Miklóst is." | 2006-07-24 15:51:00 | 0 |
| Alkotó ellenzék, nemet mondó kormány | Navracsics Tibor a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva kiemelte, hogy a Fidesz által beterjesztett 149 törvényjavaslatból 146-ra nemet mondott a kormány. | 2006-07-24 15:45:00 | 0 |
| Slota ezúttal Kósánénál is kiverte a biztosítékot | Kósáné Kovács Magda szerint "baljós előjel" lehet Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének múlt heti kijelentése a magyar-szlovák kapcsolatokat illetően, és elkerülhetetlen lesz, hogy attól a szlovák kormány elhatárolódjon. | 2006-07-24 15:35:00 | 0 |
| Eltávolítanák a Franco-diktatúra nyilvános szimbólumait | A Franco-diktatúra nyilvános szimbólumainak eltávolítását célozza a spanyol kormány vitatott törvényjavaslata - adta hírül az El País spanyol napilap hétfőn. | 2006-07-24 15:32:00 | 0 |
| Tizenötödször rendezik meg a fesztivált Zemplénben | Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Zempléni Fesztivált: az augusztus 11-én kezdődő kulturális programsorozat több mint két héten át várja az érdeklődőket. | 2006-07-24 15:24:00 | 0 |
| Londoni elemzések: a gazdaságok átvészelik a háborút | Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint Izrael "kivételesen erőteljes" gazdasága valószínűleg nem fogja nagyon megsínyleni a libanoni hadjáratot, a libanoni jegybank szintén Londonban idézett vezetője pedig azt mondta, hogy nem tart valutaválságtól. | 2006-07-24 15:07:00 | 0 |
| A Fidelitas képviselői öltözékükkel tiltakoztak a tandíj ellen | A Fidelitas parlamenti képviselői hétfőn egyforma pólójukkal tiltakoztak a tandíj bevezetése ellen, az Országgyűlés ülésén. | 2006-07-24 14:50:00 | 0 |
| Tarlós: Ide nekem Demszkyt | Kérem, ne küszködjenek velem, küldjék inkább vitázni Dr. Demszky Gábor urat! Ő az én ellenfelem - írja az SZDSZ Új Generáció alelnökeinek címzett levelében Tarlós István. | 2006-07-24 14:34:00 | 0 |
| Venezuelai - fehérorosz megbonthatatlan barátság | Hugo Chávez venezuelai elnök hétfőn Minszkben kijelentette, hogy új barátra tett szert Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök személyében, akivel közös "harci csapatot" fognak létrehozni. | 2006-07-24 14:06:00 | 0 |
| Prágai viták amerikai rakétatámaszpont(ok)ról | Különös fintora a sorsnak, hogy amerikai rakétatámaszpontok esetleges csehországi elhelyezéséről szóló hírek akkor kerültek a közvélemény érdeklődésének a középpontjába, amikor a vezető prágai lapok arról cikkeztek: éppen 15 éve múlt, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta Csehországot (Csehszlovákiát). | 2006-07-24 13:46:00 | 0 |
| Új református szakkollégium épül Egerben | Református szakkollégium építését kezdik meg Egerben - közölte Kádár Zsolt esperes Egerben hétfőn. | 2006-07-24 13:23:00 | 0 |
| Oroszország szerint rossz az energiacharta | Jelenlegi formájában elfogadhatatlan Oroszország számára a nemzetközi energiacharta, jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök-helyettes, a Gazprom igazgató testületének elnöke az Expert című gazdasági hetilap legutóbbi számában, egy héttel az után, hogy a Nyolcak szentpétervári csúcstalálkozóján a legfejlettebb ipari demokráciák első számú vezetői sem tudták rábírni Vlagyimir Putyin orosz elnököt az energiacharta elfogadására. | 2006-07-24 13:06:00 | 0 |
| Kína vonzódik az arab olajországokhoz | Bővülő energiaszükségletei hosszú távú kielégítésére Kína szabadkereskedelmi övezet kialakítására törekszik az arab olajállamokkal. | 2006-07-24 12:42:00 | 0 |
| Súlyos erdőtüzek Oroszországban | Oroszországban egy nap alatt húsz ember vesztette életét nagy erdőtüzekben, további több mint ötven személy füstmérgezést szenvedett - közölte hétfőn az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma. | 2006-07-24 12:28:00 | 0 |
| "A kormány becsapott minket" | 3+1 beadvány az Alkotmánybírósághoz , az Új Egyensúly csomag miatt. A péntek esti Háttér vendége volt Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára és Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. | 2006-07-24 12:12:00 | 0 |
| Két aknagránátot találtak Budapesten | Két II. világháborús aknagránátot találtak az I. kerületi Szirtes utcában egy építkezésen, ezért az egyik lakóházat kiürítik - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel. | 2006-07-24 12:03:00 | 0 |
| Az anyaországi hátszél nélkülözhetetlen | Az anyaországi hátszél továbbra is nélkülözhetetlen a romániai magyarság ügyének támogatásához, az erdélyi ember számára cseppet sem mellékes, hogyan alakítja a közeljövő a magyarországi politikum domborzati formáit - írta hétfői vezércikkében a Krónika. | 2006-07-24 11:56:00 | 0 |
| Elbocsátások a külképviseleteken és a Külügyminisztériumban | Idén 116, jövőre 72 embert küldenek el a magyar külképviseletekről, de belföldön is több mint 130 fővel csökken a Külügyminisztérium létszáma. | 2006-07-24 11:52:00 | 0 |
| Nem lehet tenger a Balaton | "Illegális" strandért rajonganak a balatonlellei homokpart napozói. Tengerparti feeling felidézése volt a célja annak a balatonlellei vállalkozásnak, amely a Balaton medréből kikotort homokból fövényt hozott létre a lellei standon. | 2006-07-24 11:45:00 | 0 |
| Érdemi autonómiavitára van szükség | Mindaddig nem alakulhat ki érdemben autonómiavita a romániai magyar közösség képviselői között, amíg a felek csupán a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák, de a dialógus nem kezdődik meg érdemben - ezt a gondolatot fejtette ki hétfői számában a Szabadság. | 2006-07-24 11:42:00 | 0 |
| Mélyponton a házasságkötések száma | A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye szerint a születések száma kis mértékben emelkedett, a halálozásoké jelentős mértékben csökkent az elmúlt évhez viszonyítva, házasságot pedig jóval kevesebben kötöttek, mint egy évvel korábban. | 2006-07-24 11:30:00 | 0 |
| Szívszorító halálozási adatok, pedig az infarktus legyőzhető | Az infarktushoz hosszú út vezet, mégis derült égből villámcsapásként éri a betegek többségét. A megelőzés érdekében a 35-40 év feletti férfiakat szűrővizsgálatra kellene behívni, ezt a háziorvosok is el tudnák végezni. | 2006-07-24 11:05:00 | 0 |
| Egyre kevesebb az őstermelő | A jelek szerint az állam meglehetősen átgondolatlan politikát folytat az őstermelőkkel szemben. Az éves szinten 600 ezer és 6 millió forint közötti árbevételt elérő őstermelők száma jelenleg mintegy 770 ezer -írja a Napi Gazdaság. Az őstermelők a mezőgazdaság teljes termelési értékének körülbelül harmadát állítják elő. | 2006-07-24 10:57:00 | 0 |
| Lesz új hajtás a FÁK-on? | Eltérően ítélik meg a Független Államok Közösségének (FÁK) reformesélyeit a moszkvai lapok, amelyek hétfői kommentárjaikban elsősorban azzal foglalkoznak, hogy a Moszkvában tartott hétvégi nem hivatalos csúcstalálkozón a tizenkét elnök közül csak nyolc jelent meg. | 2006-07-24 10:54:00 | 0 |
| Már 18 tagállamban szabadon vállalhatunk munkát | A Fidesz Néppárti Magyar Delegációja üdvözli az Olasz Köztársaság kormányának a munkaerőpiaci korlátozások megszüntetésére irányuló döntését. | 2006-07-24 10:44:00 | 0 |
| Sikertelen merénylet Afganisztánban | Sikertelen merényletet követtek el hétfőn Afganisztánban a nemzetközi erők kanadai katonái ellen. | 2006-07-24 10:39:00 | 0 |
| Libanon: fokozódó harcok | Tíz dél-bejrúti ház lerombolásával fenyegetett minden egyes Haifa elleni, a síita Hezbollah által végrehajtott rakétatámadásáért hétfőn az izraeli hadsereg. | 2006-07-24 10:20:00 | 0 |
| Az égig érő paszuly | "Sárkányok, óriások, griffek helyett lifegj a seggig érő paszuly tetején, és jól nyújtsd ki a nyelved. S lám: egészen biztosan el fogod nyerni végső jutalmadat így is." | 2006-07-24 10:19:00 | 0 |
| A szülői egyesületek a pedagógus elbocsátásokról | Aggodalommal figyeljük, milyen szempontok alapján válnak meg az iskolaigazgatók a kötelező óraszámok emelése miatt feleslegessé váló pedagógusoktól. | 2006-07-24 10:15:00 | 0 |
| Elképzelhető, hogy fizetni kell a lakóterületen kívüli betegellátásért | Szabályozná a lakóterületen kívül igénybe vett betegellátást az egészségügyi miniszter. | 2006-07-24 10:10:00 | 0 |
| Kórházszövetség: 70 milliárdos elvonás | Durván beavatkoztak a kórházak működésébe a júliustól megváltoztatott finanszírozási jogszabályokkal, ezek hatására 30 milliárd forinttal csökken a fekvőbeteg-ellátás kasszája - mondta lapunknak Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Ez intézményenként 10-20 százalékos bevételkieséssel jár, ez egy megyei kórháznál félmilliárd forint évente - tette hozzá. | 2006-07-24 09:57:00 | 0 |
| Monetáris Tanács: kamatemelés? | A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, az elemzők többsége arra számít, hogy a testület 25 bázisponttal emeli az alapkamatot. | 2006-07-24 09:42:00 | 0 |
| Lakáshitelek: nem számít az adókedvezmény? | A lakáshitelezéshez kapcsolódó adókedvezmény elvonása a bankok egy része szerint növelheti az idei keresletet, mások azonban úgy vélik: az intézkedésnek már nincs semmi jelentősége. Az adókedvezmény a hiteldöntésben kis szerepet játszik, ám azok, akik erre az évre tervezték lakásvásárlásukat, odafigyelnek és még időben elindítják a hiteligénylésüket. | 2006-07-24 09:36:00 | 0 |
| "Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás" | Egyperces néma felállással tisztelegtek a napokban elhunyt európai parlamenti képviselő, Pálfi István emléke előtt azok, akik részt vettek a Sárrétudvari Gazdakör szervezésében a XII. hagyományőrző arató nap keretében tartott agrárfórumon. | 2006-07-24 09:36:00 | 0 |
| Másokon keresztül üzenget Demszky | A fővárosi hajléktalanok problémáját kérte számon Tarlós Istvánon az Új generáció. A liberális ifjúsági szervezet szerint a Fidesz és szövetségeseinek jelöltje nem segíteni, hanem eltüntetni akarja a rászorulókat. | 2006-07-24 09:27:00 | 0 |
| Gőzerővel dolgozik a Társadalmi Önvédelmi Testület | Csaknem négyszáz megkeresés érkezett a május vége óta működő Társadalmi Önvédelmi Testülethez. A Fidesz által létrehozott szervezet azoknak kínál segítséget, akik a munkahelyükön, illetve a közéletben hátrányt szenvednek amiatt, mert a Szövetség kampányát segítették, vagy az ellenzéki erővel szimpatizálnak. | 2006-07-24 09:21:00 | 0 |
| Zöld-árnyék vetül a Hajdú-Bét ügyre? | Gyurcsány Ferenc környezetében aggodalmat keltettek a Bajnai Gordont ért támadások. A Hajdú-Bét esetéhez bizonyos tekintetben hasonló Zöld-birodalom-perben ugyanis ez év elején jogerős elmarasztaló bírósági ítélet született. | 2006-07-24 09:15:00 | 0 |
| Várat magára az adóamnesztia, sok a kockázat | Része ugyan az Új egyensúly kormányprogramnak, mégis nagy a csend a külföldön tartott és adózatlan magánvagyon kedvezményes hazahozatala körül. A hivatalos verzió szerint a szaktárca egyeztet, de az sem kizárt, hogy végül mégsem hirdetnek amnesztiát. | 2006-07-24 09:10:00 | 0 |
| Visszanyúl az APEH | A jövő évtől a kapcsolt vállalkozások között zajló ügyleteket az APEH egy új lehetőség, a központosított ellenőrzés keretében vizsgálhatja majd, írta a Napi Gazdaság. | 2006-07-24 09:06:00 | 0 |