| Parasztokat lőttek agyon terroristák | Terroristák agyonlőttek kedd délben tizenegy iraki parasztot, akik egy farmon dolgoztak a Bagdadtól 80 kilométerre északra fekvő Baladban. | 2006-02-14 14:40:00 | 0 |
| Lehallgatási botrány Görögországban: átalakították a kormányt | A minap napvilágra került lehallgatási botrány után Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök három poszton megváltoztatta kedden kormányát: a külügyi, a védelmi és a munkaügyi tárca élén történt változás. | 2006-02-14 14:34:00 | 0 |
| Szaddám Huszein éhségsztrájkol | Folytatódott kedd délelőtt Szaddám Huszein volt iraki elnök és vádlott-társai pere; a fővádlott közölte, hogy hét társával együtt három napja éhségsztrájkot folytat a velük való bánásmód ellen tiltakozva. A pert később elnapolták. | 2006-02-14 14:25:00 | 0 |
| A titkosszolgálat gyilkolta meg a kazah politikust? | A kazah ellenzék szerint a titkosszolgálat gyilkolta meg hétfőn vezetőjüket, s vele együtt két másik embert is. | 2006-02-14 14:05:00 | 0 |
| A Hamász kétszínűnek nevezte Washingtont | Amerikai lapjelentés szerint az amerikai és az izraeli kormány tervet dolgoz ki a Hamász radikális palesztin szervezet kormányának lehetetlenné tételére. A Hamász kétszínűnek nevezte ezzel kapcsolatban Washington magatartását. | 2006-02-14 13:59:00 | 0 |
| Lavinaveszély van Csehországban | Emelték a lavinaveszélyre intő besorolási fokozatot a csehországi Óriás-hegységben az elmúlt héten lehullott rengeteg hó miatt - jelentették be kedden. | 2006-02-14 13:00:00 | 0 |
| Drámai az önkormányzatok helyzete | Ezekben a hetekben szerte az országban tárgyalják az önkormányzatok a 2006. évi költségvetésüket. Lesz-e pénz iskolára, orvosra, sikerül-e az utakat rendbe tenni, lesz-e elég pénz szociális támogatásokra - merül fel a kérdés az üléseken. A drámai helyzetről Gruber Attila osztotta meg véleményét a siofok.fidesz.hu-val. | 2006-02-14 12:55:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc cserbenhagyta a nyugdíjasokat | A Fidesz tegnap azt gondolta: tudott elegendő érvet mondani Gyurcsány Ferencnek, hogy az utolsó napon az Országgyűlés tárgyalja meg a 14. havi nyugdíjra vonatkozó javaslatot. Nem ez történt, Gyurcsány Ferenc cserbenhagyta a nyugdíjasokat, több mint 3 millió idős honfitársunkat - szögezte le kedden Áder János Semjén Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-14 12:16:00 | 1 |
| Megbukott a költségvetési törvény | Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a tavalyi költségvetési törvénynek a más törvények módosításáról rendelkező szabályait. Az AB indoklása szerint a költségvetési törvény csak elfogadási módját tekintve törvény, tartalma szerint egyedi, pénzügyi döntések sorozata. A megsemmisítés ellenére a módosított jogszabályok továbbra is hatályban vannak. | 2006-02-14 11:53:00 | 0 |
| Madárinfluenza: karanténra készülnek Újvidéken | Miután Szlovéniában és Horvátországban is fertőzött madártetemeket találtak, Szerbia tovább fokozta madárinfluenza elleni készültséget. Újvidéken karantén készül a fertőzésgyanús emberek elkülönítésére. A szerbiai postán minden, fertőzött országból érkező csomagot felbontanak. | 2006-02-14 11:02:00 | 0 |
| Holnap éjfélig kell benyújtani az eva-bevallást | Holnap éjfélig kell feladniuk az evás egyéni és társas vállalkozásoknak az adóbevallásukat, és eddig kell befizetniük a tavalyi IV. negyedévi egyszerűsített vállalkozási adót is, az előlegeket is eddig egészíthetik ki a 2005. évi teljes adóösszegre. Az APEH tavaly szigorúan ellenőrizte az evásokat, akik az adóhatóság szerint igyekeznek az adóelkerülés lehetőségével élni. | 2006-02-14 10:57:00 | 0 |
| A hülyeség, ha fájna - 2006. február 14. | Hétfő délután kitudódott, hogy a Fidesznek is van egy-két titkos szájtja. A fideszfrakcio.hu - szemben az MSZP gyakorlatával - felhívta a látogatók figyelmét arra, hogy titkos szájtja tartalmához való behatolás illetéktelen felhasználóknak egy év szabadságvesztéssel jár. Ennek ellenére a Miniszterelnöki Hivatal és az MSZP számítógépeiről folyamatosaz zajlott a behatolás, meg a letöltés. | 2006-02-14 10:49:00 | 0 |
| Az utolsó indiántánc | Gyurcsány Ferenc legutolsó kormányfői napirend előtti felszólalása nem a törvényhozó testületnek szólt. A miniszterelnök az Orbán-kormány négy évét ostorozva választási nagygyűléssé silányította a T. Ház utolsó ülését, leminősítette az Országgyűlés munkáját is, mondván: ott "süketek párbeszéde zajlik" - és a jeltolmács lefordította sorstársainak az újabb ízetlen gyurcsányi kiszólást. | 2006-02-14 09:52:00 | 0 |
| Irán megerősítette, hogy újrakezdte az urándúsítást | Megerősítette Irán kedden, hogy újrakezdte az urándúsítást, amely nyugati aggodalmak szerint távlatilag saját atomfegyver kiépítését célozza. | 2006-02-14 09:46:00 | 0 |
| Már fortyognak az amerikai és az izraeli tervek a Hamász ellen? | Amerikai lapjelentés szerint az amerikai és az izraeli kormány tervet dolgoz ki a Hamász radikális palesztin szervezet kormányának lehetetlenné tételére. | 2006-02-14 09:43:00 | 0 |
| A rendőrség könnygázt vetett be a tiltakozók ellen | Könnygázt vetett be a pakisztáni rendőrség kedden Iszlámábádban mintegy 200 tüntető ellen, akik a Mohamed-karikatúrák ellen tiltakozva behatoltak a pakisztáni főváros szigorúan őrzött diplomatanegyedébe. | 2006-02-14 09:36:00 | 0 |
| Két ausztráliai állampolgárt halálra ítélt kedden egy indonéz bíróság | Két ausztráliai állampolgárt golyó általi halálra ítélt kedden egy indonéz bíróság kábítószer csempészetéért. A vád szerint ők voltak annak a kilenctagú csempészbandánaka vezetői, amelynek tagjait a múlt év áprilisában fülelték le Bali indonéz üdülősziget repülőtéren, testükre kötözött heroincsomagokkal. | 2006-02-14 09:31:00 | 0 |
| Az igazi adatlopás | A szocialista kormány megbízásából a környezetvédelmi alap célelőirányzatától, az APEH-tól, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától, a Magyar Államkincstártól, az Államháztartási Hivataltól és a Szerencsejáték Rt.-től mentettek ki adatokat. | 2006-02-14 09:25:00 | 0 |
| A Mohamed-vihar okai: elkeseredés, bűnbakkeresés | A Mohamed-karikatúrák nyomán támadt felháborodás, az iszlám országokon végigsöprő erőszakhullám több okra vezethető vissza. Ami a leginkább elgondolkodtató: ezek a megnyilvánulások igencsak megkérdőjelezik az eltérő vallási, kulturális hátterű közösségek békés egymás mellett élését, amely pedig - a bevándorlásból fakadóan - alapvető fontosságú számos európai ország társadalmi kohéziója szempontjából. | 2006-02-14 09:09:00 | 0 |
| Washington elítélte a Guantánamóról szóló ENSZ-jelentéstervezetet | Az Egyesült Államok helyi idő szerint hétfőn elítélte a guantánamói amerikai támaszpontról szóló ENSZ-jelentéstervezetet, amelyet szerinte nem lehet hitelesnek tekinteni, miután az ENSZ megbízottai nem jártak az ott működő börtönben. | 2006-02-14 09:01:00 | 0 |
| Nagy-Britanniában megtörtént az első őrizetbe vétel az Irakban elkövetett kínzások ügyében | Őrizetbe vették az első személyt annak a nyomozásnak a keretében, amelyet iraki civileket súlyosan bántalmazó brit katonákról egy brit lapban megjelent írás alapján indított a védelmi minisztérium - jelentették be hétfőn Londonban. | 2006-02-14 08:59:00 | 0 |
| Leégett egy raktárcsarnok Borsodban | Jószerivel teljesen megsemmisült egy ezer négyzetméter alapterületű raktárcsarnok és árukészlete abban a tűzben, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszántón történt kedd kora hajnalban - tájékoztatta az MTI-t a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője. | 2006-02-14 08:55:00 | 0 |
| Nagy-Britannia lép Irakban elkövetett kínzások ügyében | Őrizetbe vették az első személyt annak a nyomozásnak a keretében, amelyet iraki civileket súlyosan bántalmazó brit katonákról egy brit lapban megjelent írás alapján indított a védelmi minisztérium - jelentették be hétfőn Londonban. Egy nevének elhallgatását kérő szóvivő megerősítette, hogy a nyomozással kapcsolatban vasárnap este megtörtént az első őrizetbe vétel. | 2006-02-14 08:49:00 | 0 |
| Pokolgépek és aknagránátok robbantak Bagdadban | Út szélén elhelyezett pokolgépek és becsapódó aknagránátok robbanása verte fel a reggeli órák csendjét Bagdadban. Hét személy sérült meg a robbanások következtében. Keddi bejelentés szerint az előző este megölték Bagdadban a fővárosi rendőrség kiképzési igazgatóját. | 2006-02-14 08:48:00 | 0 |
| Washington elítélte a Guantánamóról szóló ENSZ-jelentéstervezetet | Az Egyesült Államok helyi idő szerint hétfőn elítélte a guantánamói amerikai támaszpontról szóló ENSZ-jelentéstervezetet, amelyet szerinte nem lehet hitelesnek tekinteni, miután az ENSZ megbízottai nem jártak az ott működő börtönben. | 2006-02-14 08:42:00 | 0 |
| Zavargások Haitin | Az Egyesült Államok a választási eredmények tiszteletben tartására szólította fel a haitiakat hétfőn, amikor a győzelemre esélyes René Préval több ezer híve vonult az utcákra Port-au-Prince-ben; tüntetők és ENSZ-fenntartók összecsapásában egy ember meghalt, többen pedig megsebesültek. | 2006-02-14 08:35:00 | 0 |
| Tovább tárgyal a szolgáltatások szabaddá tételéről az EP | A szolgáltatások liberalizálásának irányelvei elfogadásáról tárgyal kedden - s e héten szavaz is - az Európai Parlament, ugyanakkor Strasbourgban az Európai Szakszervezeti Szövetség felhívására csaknem 25 ezren tüntetnek a munkához való jog védelmében. | 2006-02-14 08:29:00 | 0 |
| Ezrével árverezik a lakásokat | Évente mintegy kétezer ingatlant árvereznek el hazánkban. Java részük bajba került cégeké, ám bőséggel akad magánszemély tulajdonában lévő lakás is. Az elmúlt öt évben 10 ezer lakást árvereztek el, ebből számítások szerint mintegy ezer lehet a bedőlt kedvezményes lakáskölcsönök nyomán kalapács alá került otthon. | 2006-02-14 08:16:00 | 0 |
| A dél-koreai külügyminiszter megpályázza az ENSZ-főtitkári tisztséget | Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter megpályázza az ENSZ-főtitkári tisztséget - közölte kedden a külminisztérium. Kofi Annan jelenlegi ENSZ-főtitkár második, s egyben utolsó ötéves megbízatása december 31-én jár le. | 2006-02-14 08:10:00 | 0 |
| Rice: A magyar nemzet az egész világnak mintául szolgál | A magyar nemzet ma az egész világnak mintául szolgál a szabadsággal és demokráciával együtt járó biztonságra, prosperitásra és sikerre Condoleezza Rice amerikai külügyminiszternek az 1956-os magyar forradalom tiszteletére rendezett washingtoni megemlékezésen hétfőn elhangzott szavai szerint. | 2006-02-14 08:05:00 | 0 |
| Kofi Annan a párbeszédben látja a megoldást | Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn, George Bush amerikai elnökkel tartott washingtoni tárgyalása után felszólította Iránt, döntsön mihamarabb az atomprogramjáról folytatott párbeszéd felújításáról, és sürgette, hogy a Hamász Izraellel együttműködő politikai párttá alakuljon át. | 2006-02-14 07:59:00 | 0 |
| Bíznak fellendülésben az euróövezet pénzügyminiszterei | Bíznak az eurót saját pénzként használó országok csoportjának pénzügyminiszterei abban, hogy az idén folytatódik a gazdasági javulás az övezetben - derült ki a kormányilletékesek hétfő esti brüsszeli találkozójának helyszínén tett közlésekből. | 2006-02-14 07:52:00 | 0 |
| Egyetért a Fidesz az állami támogatások uniós reformjának tervével | Kevesebb, de jobb állami támogatást szeretne az Európai Parlament az Európai Unió tagországaiban - derült ki a témáról hétfőn este folytatott strasbourgi plenáris vitában, amelyben a magyar Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) egyebek között azt jelentette ki, hogy nem tartaná szerencsésnek, "ha az állami támogatásokról szóló vita lehetőséget adna az új tagállamok elleni politikai támadásokra." | 2006-02-14 07:44:00 | 0 |
| Háborút indított az MSZP | Kikaparták a szemét, széttépték, szétvágták az arcát, leragasztották. Ez a kép fogadja Csepelen azokat, akik Némeh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő plakátjaival találkoznak. A pusztító MSZP-s aktivisták minden létező választási etikai szabályt megszegtek, de az APEH sem maradt ki a háborúból. Horváth József, Csepel másik Fideszes képviselőjelöltje alig, hogy elindult a kopogtató cédula gyűjtésre, máris megkapta az értesítést: négy évre visszamenőlegesen ellenőrzi az állami szervezet. | 2006-02-13 23:19:00 | 0 |
| Mi lesz 1956 jubileumával? | A napirend utáni felszólalásokban az 1956-os forradalom jubileumi évéről, illetve a balatoni vízdíjak emeléséről volt szó hétfőn a parlamentben. | 2006-02-13 20:50:00 | 0 |
| A kisebbségvédelem kérdései | A konzervatív osztrák napilapban Franz Matscher Védhatalmi funkció preambulum nélkül című írásában foglalkozik a kisebbségvédelem kérdéseivel. | 2006-02-13 20:28:00 | 0 |
| Áder János: Beváltatlan ígéreteket hagy hátra a távozó kormány | Áder János kifejtette: változásra van szükség az országban, ha azt akarjuk, hogy a munkahelyek megszűnésével kapcsolatos kedvezőtlen tendencia megváltozzon, és a munkahelyek száma érzékelhetően szaporodjon. Változás kell akkor is, ha azt akarjuk, hogy a hazai kis és középvállalkozások ismét megbecsült, a kormány által preferált szereplői legyenek a gazdasági életnek, és hogy a gyermeknevelés költségeit ismét társadalmilag hasznos költségként ismerje el az állam. | 2006-02-13 20:18:00 | 0 |
| Pokolgép robbant egy isztambuli áruháznál | Pokolgéprobbanásban megsérült legkevesebb 12 ember hétfőn egy isztambuli szupermarketnél - jelentették a hatóságok és török tévéállomások. Négy napon belül ez a második robbantás a török nagyvárosban. | 2006-02-13 20:07:00 | 0 |
| Koszovó elnöke őrültségnek nevezte a belgrádi fenyegetőzéseket | Fatmir Sejdiu, Koszovó újonnan megválasztott elnöke szerint a milosevici idők őrültségét idézik azok a belgrádi nyilatkozatok, hogy a szerbiai parlament megszállt területté nyilvánítaná Koszovót, amennyiben a tartomány függetlenné válna. | 2006-02-13 19:58:00 | 0 |
| A postás egyszer sem csenget? | A falusi kisposták bezárása és a mobilpostákkal kapcsolatos problémák után most a - vártnál nagyobb mértékű - áremelkedés kavart vihart a Magyar Posta háza táján. Ráadásul több külföldi csomagszállító cég is tiltólistára tette hazánkat a gyakori csomageltűnések miatt. | 2006-02-13 19:44:00 | 0 |
| A minisztérium kezében van Körmöcbánya sorsa | Egyelőre nem engedélyezik az aranybánya építését Körmöcbányán, de végleges döntés csak később várható. A város, valamint a környező települések önkormányzatai, illetve több civil szervezet is tiltakozik a kanadai társaság tervezett beruházása ellen. A szlovák államfőt, illetve a Környezetvédelmi Minisztériumot arra kérték, hogy törvényben tiltsa meg a ciántechnológia használatát Szlovákia területén. A tervezett beruházás miatt tegnap több magyarországi szervezet is levélben fordult a szlovák környezetvédelmi tárcához - írja az esztergomi Hídlap. | 2006-02-13 19:43:00 | 0 |
| Az MSZP meghekkelése kontra a hülyeség, ha fájna | "2006. február 3-án, 14 óra 55 perckor a kft. szervere rögzítette, hogy számítógépére külső behatolás történt." Mindezt Hiller István közölte mai sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy kampányoldalukat a Fidesz szerveréről törték fel. Lássuk, mi derült ki estére. | 2006-02-13 19:27:00 | 0 |
| Tizenhét kisgyerek betegedett meg egy győri bölcsödében | Tizenhét kisgyermek betegedett meg az egyik győri bölcsödében, a hányással, hasmenéssel jelentkező tüneteket vélhetően vírus okozta - mondta Pék József, Győr város tiszti főorvosa az MTI-nek hétfőn. | 2006-02-13 19:12:00 | 0 |
| Rekordmennyiségű hó az USA keleti partvidékén is | Washington, 2006. február 13., hétfő (MTI) - Rekordmennyiségű hó esett vasárnap az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, káoszt okozva a közlekedésben, hétfőn azonban már gőzerővel folyt a hóeltakarítás, s az élet fokozatosan visszatér megszokott medrébe. | 2006-02-13 18:35:00 | 0 |
| Kampányanyagokat töltöttek le az MSZP számítógépeivel a Fidesz szerveréről | Hiller István mai alaptalan vádaskodásának egyetlen célja volt, elterelni a figyelmet arról, hogy az MSZP kampányközpontjának munkatársai számtalan alkalommal kíséreltek meg támadásokat a www.fidesz.hu weboldal ellen - írja Révész Mátiusz, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője hétfői közleményében. | 2006-02-13 18:29:00 | 0 |
| Szlovénia egész területe veszélyeztetett | A madárinfluenza hét végi szlovéniai felbukkanása után a helyi hatóságok veszélyeztetett területként kezelik az ország egész területét - derült ki a szlovén állategészségügyi hatóság igazgatójának hétfői nyilatkozatából. | 2006-02-13 18:21:00 | 0 |
| Háromezer katona küzd a hóval | A hadsereg mintegy 3 ezer katonája is részt vett már hétfőn az ausztriai hóeltakarítási munkálatokban, amelyek hatodik napja megfeszített erővel folynak mindenekelőtt Felső- és Alsó-Ausztria, Salzburg és Stájerország tartományok hóval betemetett településein. | 2006-02-13 18:17:00 | 0 |
| A hülyeség, ha fájna - 2006. február 13. | Az MSZP és Hiller Haver István azt a látszatot kelti, hogy a fideszfrakcio.hu van annak hátterében, hogy a sajtóban érezhetően megjelent Hiller István öngyújtó, póló, valamint Hiller Haver autómatrica formájában. Hogy pontosan mi történt, azt nem tudjuk, de az tény, hogy néhány héttel ezelőtt már közismertek voltak a cybertérben annak az internetes oldalnak a kulcsai ("roppant titkos" név az "mszp", a "roppant titkos" jelszó pedig a "pirosvirag"), amiről most szólnak a szocialisták történetei. | 2006-02-13 18:13:00 | 0 |
| A Komszomolka leégett egy lapkiadó tüzében | Leégett a Komszomolszkaja Pravda című bulvárlap fél szerkesztősége a hétemeletes moszkvai Pressza lapkiadó felső szintjein hétfő reggel kiütött tűzben, amelyet csak estére sikerült eloltani. | 2006-02-13 18:10:00 | 0 |
| Hiller az öngyújtón | Vitatkoznunk kell az MSZP elnökével. A ma általa említett honlapon - miként a többi érdeklődő - hilleres öngyújtók, hilleres autóillatosítók, Hiller haveres autómatricák, valamint magának Hiller Istvánnak a fényképeit találtuk. Véleményünk szerint, habár vitatható színvonalúak a tervezett hilleres kampány-csecsebecsék, a "beláthatatlanok a következményei" értékelés túlzó, indokolatlan. | 2006-02-13 17:59:00 | 0 |
| Meggyilkoltak egy ellenzéki vezetőt Kazahsztánban | Gyilkosság áldozata lett egy vezető ellenzéki politikus Kazahsztánban, a holttestet hétfőn fedezték föl egy autóban a közép-ázsiai ország egykori fővárosa, Almati közelében. | 2006-02-13 17:39:00 | 0 |
| Huszonöt centis a jég a Tisza felső szakaszán | Helyenként már huszonöt centiméter vastagságú jég borítja a Tisza felső szakaszát, a jégtörő hajók azonban továbbra is várakoznak - tájékoztatta az MTI-t az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője hétfőn. | 2006-02-13 17:36:00 | 0 |
| A szocialisták feltalálták az óvónők nélküli óvodát? | Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: néhány hete még bentlakásos óvodákról beszélt a miniszterelnök, most pedig feltalálták az óvónők nélküli óvodát. | 2006-02-13 17:31:00 | 0 |
| Tovább tartanak nyitva a posták február 15-én | A postákon meghosszabbított nyitvatartási idővel és megerősített szolgálattal várják az ügyfeleket szerdán - tájékoztatta a Magyar Posta az MTI-t. | 2006-02-13 17:06:00 | 0 |
| Az MSZP lejárató kampányt folytat a gazdák ellen | A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint a szocialista politikusok lejárató kampányt folytatnak a gazdatársadalom ellen a tavaly tavaszi agrárdemonstráció "évfordulójának előestéjén". | 2006-02-13 16:58:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc szembefordult a nyugdíjasokkal | A Fidesz azt kezdeményezte, hogy törvény garantálja: bármely politikai erő alakít is kormányt a választások után, a 14. havi nyugdíj bevezetése megtörténik, a pluszjuttatást valamennyi nyugdíjas megkapja. A kormány és a kormánypártok azonban még azt is megakadályozták, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzze a javaslatot - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának hétfői közleményében. | 2006-02-13 16:48:00 | 0 |
| A kormány sikerei: több államtitkár, kétszeres fizetés | A szocialista választási kampányban 400 ezer új munkahelyet ígértek, ehhez képest 400 ezer munkanélküli lett ebben az országban, csak a Gyurcsány-kormány időszaka alatt 60 ezerrel nőtt az álláskeresők száma - fogalmazott az azonnali kérdések órájában Dancsó József, kiemelve: Nyíregyházán a napokban 950 főt érintő leépítést jelentettek be. | 2006-02-13 16:44:00 | 0 |
| A falusi emberek rosszabbul élnek, mint négy éve | Rosszabbul élünk, mint négy éve - sok falusi ember gondolja ezt 2006 februárjában. Minden bizonnyal az emberek nem tévednek, hiszen az elmúlt négy év számukra azt jelentette, hogy a szocialisták életképtelennek, ezért felszámolandónak tartják azt a falut, ahol születtek, ahol évek, évtizedek óta élnek. Ódor Ferenc emiatt Veres János pénzügyminisztert interpellálta. | 2006-02-13 16:41:00 | 0 |
| Az MSZP a munkanélküliség pártja, Gyurcsány Ferenc az elbocsátások miniszterelnöke?! | Ma az emberek rosszabbul élnek, mint négy évvel ezelőtt. A 400 ezer új munkahelyet ígért, ezzel szemben 400 ezer honfitársunk munkanélküli, és további 300 ezer ember alkalmi munkából vagy segélyekből él - mutatott rá Bernáth Ildikó Csizmár Gáborhoz intézett interpellációjában. | 2006-02-13 16:23:00 | 0 |
| Magyar pedagógusok tüntetnek Strasbourgban | A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is képviselteti magát azon a keddi Strasbourgban rendezendő európai megmozduláson, amelyet a szolgáltatásokról szóló uniós irányelv miatt tart az Európai Szakszervezeti Szövetség - közölték az érintett tömörülések az MTI-vel hétfőn. | 2006-02-13 15:42:00 | 0 |
| Magyar katonák mellett robbant a bomba | Házi készítésű bomba robbant Kabulban a járőröző magyar és afgán konvoj közelében, egy afgán katona megsérült, egy jármű megrongálódott - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-t. | 2006-02-13 15:17:00 | 0 |
| Nem tudott mit mondani a kormány Áder János szavaira | Áder János napirend előtti felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy nem zárja ki egymást a tavaly elfogadott nyugdíjkorrekciós program és a Fidesz által javasolt 14. havi nyugdíj bevezetése. Nem vagy-vagy, hanem is-is a véleményem, ha a két programra gondolok - fejtette ki álláspontját a frakcióvezető, aki beszédében arra is rámutatott, hogy ebben a hónapban kapták meg először a családok az új családtámogatási rendszer összegeit. | 2006-02-13 15:09:00 | 0 |
| A kormány veszélyezteti az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságágát | Vajon megteheti-e egy felelős kormány, hogy veszélyeztesse az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságágát és a 90.000 ember ellátásáért felelős Berettyóújfalui Kórház működését? - tette fel a kérdést Vitányi István Rácz Jenő egészségügyi miniszternek napirend előtti felszólalásában. | 2006-02-13 14:51:00 | 0 |
| Miért nem ad Gyurcsány Ferenc garanciát a nyugdíjasoknak? | Áder János azt kérte a miniszterelnöktől, Gyurcsány Ferenc parlamenti felszólalására reagálva, hogy higgadjon le, mert nem szocialista választási nagygyűlésen vannak, hanem a parlament utolsó munkanapján. "Kicsit furcsa volt hallani az Ön szájából" - tette hozzá Áder János -, "hogy a Fidesz politikusai mennyire akarják a hatalmat. Ön beszél erről, aki puccsal került a miniszterelnöki székbe? Ezt nem én mondom, hanem Medgyessy Péter." | 2006-02-13 14:45:00 | 0 |
| Bácskai-ügy: iratokat manipuláltak a K&H Equities Rt.-nél | Előfordult, hogy 2003. júniusában valaki módosított egy iratot a K&H Equities Rt.-nél - jelentette ki Zimonyi Marianna, a brókercég elszámolási osztályának vezetője a Bácskai János ellene hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult büntetőügy megismételt elsőfokú eljárásán hétfőn Szegeden. | 2006-02-13 14:16:00 | 0 |
| Német karikatúra borzolja az iráni kedélyeket | Újabb karikatúra borzolja az iráni kedélyeket, ezúttal egy német. A Der Tagesspiegel című berlini lap néhány nappal ezelőtt leközölt egy karikatúrát, amely állig felfegyverzett német katonákat és robbanószerekkel teletűzdelt övet-mellényt viselő iráni futballistákat, kvázi öngyilkos merénylőket ábrázol egy stadionban. A rajz a júniusban kezdődő németországi labdarúgó világbajnokságra és arra a vitára utal, hogy a világbajnokság idején igénybe vegyék-e a német hadsereg, a Bundeswehr szolgálatait. | 2006-02-13 13:56:00 | 0 |
| Létszámleépítés a főpolgármesteri hivatalban | A Fővárosi Közgyűléshez fordul a Fidesz-MKDSZ-frakció annak megakadályozására, hogy 86 városházi dolgozót, a takarítókat és a biztonsági őröket "kirúgja" a városvezetés - jelentette ki a képviselőcsoport vezetője. | 2006-02-13 13:25:00 | 0 |
| Ügyészséghez fordul több rádiós kurátor | Hivatali visszaélést gyanítva a Legfőbb Ügyészséghez fordul a napokban a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának több delegáltja - közölte egyikük hétfőn az MTI-vel. | 2006-02-13 13:03:00 | 0 |
| Összeegyeztethető a 14. havi nyugdíj és a nyugdíjkorrekciós program | Nem zárja ki egymást a tavaly elfogadott nyugdíjkorrekciós program és a Fidesz által javasolt 14. havi nyugdíj bevezetése - jelentette ki Áder János frakcióvezető a képviselőtestület hétfői ülésén. Ezért a Fidesz arra kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, támogassa a 14. havi nyugdíj bevezetését. | 2006-02-13 12:49:00 | 0 |
| Több ezer áldozata lenne az irán elleni amerikai csapásnak | Több ezer halálos áldozatot követelne egy Irán nukleáris és katonai létesítményei elleni amerikai légicsapás, amely egyben hosszan tartó háborúba torkolna, és Iránt atomprogramjának gyorsított megvalósítására késztetné - vetítette előre egy brit stratégiai elemző csoport. | 2006-02-13 12:35:00 | 0 |
| Gyanús madártetemet vizsgálnak Belgiumban | Lehetséges, hogy madárinfluenzában pusztult el az a hattyú, amelynek a tetemét Belgiumban, egy mocsaras környéken találták meg - írta hétfői számában több flamand napilap. Ha a gyanú beigazolódna, ez lenne az első eset a madárinfluenza belgiumi felbukkanására. | 2006-02-13 12:19:00 | 0 |
| Emlékezés a budai Várban lezajlott világháborús harcokra | Az 1944-45 telén a budai Várban lezajlott harcok civil és katonai áldozataira emlékeztek meg a Kapisztrán téri Magdolna toronynál hétfőn. A budavári önkormányzat és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös megemlékezésén a régi helyőrségi templom, a mai Magdolna torony oldalán elhelyezett emléktáblát koszorúzták meg. | 2006-02-13 12:15:00 | 0 |
| A Duna TV ajánlata előnyösebb? | A Duna Televízió előnyösebb ötlettel állt elő, miután a Magyar Televízió napi egyórás műsoridőt ajánlott fel az erdélyi magyar televízió beindításának megkönnyítésére - írta hétfői számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ). | 2006-02-13 11:03:00 | 0 |
| Film, politika, teológia, költészet | Én karakteresen egy értékrendet követek, és annak mindig örülök, ha van olyan politikai párt, vagy vannak olyan pártok, amelyek ezt az értékrendet preferálják. És úgy gondolom, nekem akkor kötelességem odaállni. | 2006-02-13 10:56:00 | 0 |
| Irán felújítja az ipari mértékű urándúsítást | Irán még a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) március 6-i ülése előtt felújítja ipari mértékű urándúsító tevékenységét, az üggyel kapcsolatos orosz javaslatról tartandó tárgyalásokat pedig meghatározatlan időre elhalasztja - jelentette be hétfőn az iráni kormány. | 2006-02-13 09:59:00 | 0 |
| Tizenegy halott, 41 sebesült Irakban | Tizenegy iraki vesztette életét, és további 41 sebesült meg hétfőn különféle erőszakcselekményekben az arab ország területén. | 2006-02-13 08:56:00 | 0 |
| Február 15-ig kell benyújtani az eva-bevallást | Február 15-én éjfélig kell feladniuk az eva-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak és az egyszerűsített könyvvitelt vezető bt.-knek, kkt.-knak 2005. évi adóbevallásukat, s eddig kell befizetni a tavalyi IV. negyedévi egyszerűsített vállalkozási adót, valamint ki kell egészíteni az előlegeket a 2005. évi teljes adóösszegre. | 2006-02-13 08:43:00 | 0 |
| A szolgáltatások uniós vándorlásának szabaddá tételéről vitázik az EP | A szolgáltatások Európai Unión belüli gyakorlásának csaknem teljes szabaddá tételét célzó irányelvtervezetről szavaz a héten az Európai Parlament, ám a voksolás utáni helyzetet nem könnyű megjósolni, mert a vitát áthatja a régebbi és az új EU-tagállamok közti ellentét a szociális különbségek és a bérköltség színvonala miatt. | 2006-02-13 08:32:00 | 0 |
| Amerikai válaszcsapás a pakisztáni határvidékre | Két pakisztáni nő meghalt, négy gyermek megsebesült a hét végén egy rakétatámadásban az afgán határhoz közeli Bangi Dar településen, az ország Észak-Vazirisztán nevű törzsi területén; helybeliek vasárnapi közlése szerint a határ túloldalán állomásozó amerikai erők lőttek ki négy rakétát a falura, azok egyike találta el egy nomád család sátrát. | 2006-02-13 08:14:00 | 0 |
| Beomlott egy egyetemi előadó tetőzete Brazíliában | Beomlott egy egyetemi előadóterem tetőzete Brazíliában vasárnap, egy ember meghalt, tizennyolcan megsérültek. | 2006-02-13 08:13:00 | 0 |
| Hamász: a fegyverszünet feltétele a kivonulás | A Hamász véget vet az Izrael elleni fegyveres harcnak, ha a zsidó állam kivonul valamennyi megszállva tartott palesztin területről - közölte a radikális palesztin mozgalom politikai vezetője, Háled Mesaal a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lapnak adott interjúban. | 2006-02-13 08:05:00 | 0 |
| Annan önmérsékletre szólít fel | Kofi Annan ENSZ-főtitkár a Mohamed prófétáról készült karikatúrák ügyének lecsillapítására és a "hangszóródiplomácia" beszüntetésére szólított fel vasárnap este a dán televízióban. | 2006-02-13 07:45:00 | 0 |
| Izraelben kezd tárgyalásokat a német külügyminiszter | Izraelben kezd tárgyalásokat hétfőn Frank- Walter Steinmeier német külügyminiszter. A megbeszélések középpontjában a Hamász palesztin szervezet választási győzelmével és az iráni atomprogrammal összefüggő kérdések állnak. | 2006-02-13 07:37:00 | 0 |
| Az ENSZ főtitkárát fogadja az amerikai elnök | Kofi Annan ENSZ-főtitkárt fogadja hétfőn Washingtonban George Bush amerikai elnök. Washingtoni értesülések szerint a tárgylások középpontjában az ENSZ reformjával és ennek keretében a világszervezetnek nyújtott amerikai pénzügyi támogatással kapcsolatos kérdések állnak. | 2006-02-13 07:34:00 | 0 |
| Folytatódik Szaddám Huszein pere | Szaddám Huszein és hét vádlott társa távollétében folytatódik hétfőn Bagdadban az ügyükben indított bírósági eljárás. Szaddám Huszein és társai korábban ügyvédeik útján közölték, hogy bojkottálják a pert. | 2006-02-13 07:33:00 | 0 |
| Arab közvetítő körúra indul Javier Solana | Több arab országok érintő körútra indul hétfőn Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hogy megpróbálja megbékíteni az ottani lakosságot a muzulmánokat sértő Mohamed-karikatúrákkal kapcsolatban. | 2006-02-13 07:31:00 | 0 |
| Moszkvába érkezik a francia miniszterelnök | Ötnapos látogatásra Moszkvába érkezik hétfőn Dominique de Villepin francia miniszterelnök. A francia kormányfő orosz kollégájával, Mihail Fradkovval, valamint Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytat tárgyalásokat. | 2006-02-13 07:28:00 | 0 |
| Magyarokat veszélyeztethetnek a karikatúrák | Szükségtelen provokációnak tartják a hazai sajtóban is megjelent Mohamed-karikatúrákat a nemzetközi humanitárius tevékenységet folytató magyar segélyszervezetek, amelyek azzal számolnak, hogy a kialakult helyzetben munkatársaik életveszélybe is kerülhetnek a muzulmán térségben. A Mol pakisztáni leányvállalatának vezetője nem tart atrocitásoktól. | 2006-02-13 07:26:00 | 0 |
| Nem tudni, ki fizeti Bochkor és Palik repülőnapját | Bochkor Gábor és Palik László részvétele sem segített a tavalyi kecskeméti repülőnapon, a rendezvény a 3500 forintos belépők ellenére is tetemes hiánnyal zárt. A veszteségről üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkoznak, pedig a repülőnap több száz milliós költségeit egy állami tulajdonú cég teremtette elő - írja a Magyar Nemzet. | 2006-02-13 06:57:00 | 0 |
| Egy új korszak nyitánya | Igazságtalanok vagyunk Kóka Jánossal. Nem érdemli ezt meg tőlünk. Hiszen Kóka János végre őszinte volt. Hiszen Kóka János ezt is mondhatta volna: "Jönnek szembe az utcán ezek a plakátok, hogy rosszabbul élünk. Szerintem a fideszesek önmagukra gondoltak, és akkor nagyon sajnálom őket. | 2006-02-13 06:52:00 | 0 |
| Az amerikai kormány nem tanulta meg szeptember 11-e leckéjét? | Egy amerikai kongresszusi vizsgálat következtetései szerint a Katrina hurrikán leleplezte, hogy a kormány nem tanulta meg 2001 szeptember 11-i terrortámadások leckéjét, George Bush amerikai elnöktől kezdve az illetékes katasztrófavédelmi hivatalig minden szinten kudarcot vallott, semmibe vette a New Orleans városát fenyegető katasztrófa veszélyére intő jeleket - közölte értesülését vasárnap a The Washington Post napilap. | 2006-02-12 18:23:00 | 0 |
| A kormány szembefordul a nyugdíjasokkal, akik elutasítják a 14. havi nyugdíj bevezetését | A magyar nyugdíjak jelenleg az európai uniós átlag negyedét sem érik el. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány mégis 67 százalékkal emelte a földgáz árát, 38 százalékkal a villamos energiáét, és 109 százalékkal a szívgyógyszer árát. Ma a nyugdíjasok rosszabbul élnek, mint négy éve. Mindez indokolttá teszi, hogy az idős embereknek a 14. havi nyugdíj bevezetésével is segítséget nyújtsunk - írja Halász János vasárnapi közleményében. | 2006-02-12 17:21:00 | 0 |
| Mikepércsen is tetten érték a kormányzati hazugságokat | Nagymértékben romlott a szociális biztonság Mikepércsen: amíg tavaly összesen 52 lakos kért lakásfenntartási támogatást, addig az idén február közepéig több mint hetvenen fordultak az önkormányzathoz hasonló kérelemmel - tájékoztatta munkatársunkat Tímár Zoltán polgármester. | 2006-02-12 17:19:00 | 0 |
| Irán eltávolíttatta a NAÜ pecsétjeit és kameráit atomlétesítményeiből | Teherán felszólította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) iráni atomlétesítményekben elhelyezett pecsétjeinek és megfigyelő kameráinak eltávolítására - erősítette meg vasárnap Hamid Reza Aszefi, az iráni külügyminisztérium szóvivője. | 2006-02-12 17:06:00 | 0 |
| 61 évvel ezelőtt fejeződött be Budapest ostroma | Budapest ostromának befejezésére, a 61 évvel ezelőtti harcok áldozataira emlékeztek a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség XIII. kerületi tagjai. | 2006-02-12 16:41:00 | 0 |
| A Hamász kitart Izrael elpusztításának célja mellett | A palesztin parlamenti választásokon győztes Hamász radikális iszlám szervezet szóvivőjének vasárnapi nyilatkozata szerint a nemzetközi tiltakozások ellenére kitart Izrael elpusztításának célkitűzése mellett. | 2006-02-12 16:04:00 | 0 |
| Tovább romlottak Ariel Saron felépülésének esélyei | A hét végén sürgősséggel végrehajtott bélműtétje után valamelyest javult Ariel Saron izraeli kormányfő állapota, felépülésének esélyei azonban tovább romlottak az újabb komplikációval. | 2006-02-12 15:33:00 | 0 |
| Ausztriában is súlyos a helyzet a rengeteg hó miatt | Kettőre nőtt az ausztriai hóeltakarítási munkálatok halálos áldozatainak a száma, miután egy 39 éves férfi hóletakarítás közben lezuhant a háza tetejéről, és a lezúduló hótömeg maga alá temette őt. | 2006-02-12 15:06:00 | 0 |
| Irán elkötelezett az Atomsorompó-szerződés mellett? | Az iráni külügyminisztérium vasárnap megerősítette, hogy az ország betartja az Atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeit. | 2006-02-12 14:19:00 | 0 |
| Németország: "pikáns" részletek egy kormányjelentésben? | A Der Spiegel hamburgi hetilap információja szerint "pikáns" részletek derülnek majd ki abból a február végére elkészülő kormányjelentésből, amely német titkosszolgálati ügyeket foglalna össze, s célja az, hogy véglegesen lekerüljön a napirendről parlamenti vizsgálóbizottság felállításának terve. | 2006-02-12 13:58:00 | 0 |
| Brüsszelben aggódnak Nikolic nyilatkozata miatt | Belgrádban megütközéssel, Brüsszelben pedig aggódva fogadták a szerb ellenzéki radikális pártvezető, Tomislav Nikolic kijelentését, miszerint egyetértés született közte és Vojislav Kostunica miniszterelnök között abban, hogy Koszovó függetlenedése esetén megszállt területté nyilvánítják a tartományt. | 2006-02-12 13:19:00 | 0 |
| Montenegró önálló hadsereggel? | Zoran Stankovic szerbia-montenegrói védelmi miniszter szerint Szerbiától való különválása esetén Montenegrói saját belátása szerint rendelkezhet a hadsereg felett saját területén. | 2006-02-12 12:36:00 | 0 |
| Irán tagadta, hogy szándékosan szítaná a feszültséget | Irán visszautasította vasárnap az amerikai és a dán vezetés részéről hangoztatott vádakat, miszerint szándékos hangulatkeltése vezetett a Mohamed-karikatúrák miatt Teheránban nyugati nagykövetségek ellen lezajlott, erőszakba torkolló megmozdulásokhoz. | 2006-02-12 12:11:00 | 0 |
| Zsidó provokáció egy ciszjordániai mecset falán | Zsidó telepesek Mohamed prófétát sértő szöveget festettek egy mecset falára egy ciszjordániai palesztin faluban - közölte vasárnap egy izraeli katonai forrás és helyi lakosok. | 2006-02-12 11:58:00 | 0 |
| Az elemi szolidaritás kötelez bennünket a segítségnyújtásra | Orbán Viktor január 20-i, a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó javaslatát Gyurcsány Ferenc blöffnek és mulatságosnak minősítette, míg a legnagyobb nyugdíjas érdekképviseleti szervezet elnöke Jankovits György az elmúlt napokban a nyugdíjasok nevében lemondott a 14. havi nyugdíjról. Mind a két kijelentés meglehetősen nagy felháborodást váltott ki a nyugdíjasok körében - mutatott rá Áder János vasárnapi sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-12 11:51:00 | 1 |
| Hivatalosan is megkezdődött a választási kampány Olaszországban | Hivatalosan is megkezdődött az április elején esedékes választásokat megelőző kampány Olaszországban. | 2006-02-12 10:42:00 | 0 |
| A hadsereg is részt vesz a mentésben a hó borította csehországi településeken | A hadsereg szombaton is részt vett a mentésben a hó borította településeken Csehországban, ahol a napok óta tartó erős havazás miatt továbbra is fennakadások vannak a közlekedésben és a hegyekben nőtt lavinaveszély. | 2006-02-12 10:39:00 | 0 |
| A Pentagon már készíti az iráni légitámadások terveit? | Vasárnapi brit lapértesülés szerint az amerikai védelmi minisztérium már dolgozik az iráni atomlétesítmények elleni összehangolt légi és tengeri támadás tervein. | 2006-02-12 10:28:00 | 0 |
| Áder János: Nem teljesültek a kormánykoalíció ígéretei | Az országgyűlési képviselőválasztást követően amennyiben a Fidesz alakít új kormányt, a lehető leghamarabb visszaállítja a családtámogatási rendszert, amelyet a mostani koalíció szétvert - jelentette ki Áder János sajtótájékoztatón a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen szombaton. | 2006-02-12 10:20:00 | 0 |
| Egy szabadabb, egy szebb Magyarországért | A Történelem Fő utca rendezvénysorozat idei első állomása a Hajdú-Bihar megyei 5. számú választókerület központjában, az egykori Bihar vármegye székhelyén volt. A megye legtöbb települését magában foglaló körzet egyéni országgyűlési képviselőjelöltjének - az immár nyolc éve parlamenti képviselő - Vitányi Istvánnak a bemutatkozó nagygyűlése is volt egyben a rendezvény. | 2006-02-12 09:41:00 | 0 |
| A török kormányfő levelet intézett a világ vezetőihez a Mohamed-karikatúrák ügyében | A török kormányfő szombaton arra kérte a világ vezetőit: segítsenek megakadályozni, hogy a Mohamed prófétáról közölt karikatúrák körül kibontakozott szenvedélyes vita az iszlám és a keresztény világ közötti megosztottsághoz vezessen. | 2006-02-11 18:35:00 | 0 |
| Az előrehozott választásról tárgyalt az MKP országos vezetősége Pozsonyban | Tizenöt millió koronát akar költeni az előrehozott választásokat megelőző kampányára a Magyar Koalíció Pártja (MKP), és továbbiakban is ügyelni kíván arra, hogy a jelöltlistájára ne kerülhessen fel olyan személy, akinek neve a kommunista államrendőrség ügynöklistáján is szerepel. | 2006-02-11 18:34:00 | 0 |
| Tüntetés volt Párizsban, Ankarában és Amszterdamban is a Mohamed-karikatúrák miatt | Tüntetések voltak szombaton a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt Párizsban, Ankarában és Amszterdamban is, de erőszakos cselekményekre nem került sor. Párizsban mintegy háromezren vonultak fel a vallásuk védelmében, és követelték, hogy vessenek véget az iszlám elleni gyűlölködésnek. Franciaországban mintegy 5 millió muzulmán él, ez a legnagyobb közösségük Európában. Legfontosabb szervezetük pénteken közölte, hogy bíróság elé citálja a gúnyrajzokat leközlő lapokat. | 2006-02-11 17:46:00 | 0 |
| Újból megoperálták Ariel Saront, eltávolították vastagbelének egy darabját | Újból megoperálták szombaton a január eleje óta kómában fekvő Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, aki a műtéttel túljutott a közvetlen életveszélyen. A jeruzsálemi Hadassza kórház közölte, hogy a szombat reggeli CT-vizsgálat súlyos károsodást állapított meg a beteg emésztőrendszerében, ezért döntöttek az orvosok az azonnali műtét mellett. | 2006-02-11 17:28:00 | 0 |
| Ezrek tüntettek Berlinben és Strasbourgban "a származási ország elve" ellen | Tízezrek tüntettek szombaton Berlinben és Strasbourgban amiatt, hogy Közép- és Kelet-Európából érkező, alacsonyabb bért elfogadó munkavállalók a régi EU-országokban, a szolgáltatási szektorban elvehetik a hazaiak elől a munkahelyeket. Berlinben 30-40 ezerre, Strasbourgban, az Európai Parlament székhelyén ezrekre becsülték a tüntetők számát. | 2006-02-11 17:05:00 | 0 |
| A madárinfluenza erősen fertőző vírusa bukkant fel Bulgáriában | Megerősítette szombaton az Európai Unió, hogy a madárinfluenza erősen fertőző, H5N1 vírusa okozta egy hattyú pusztulását Bulgáriában. | 2006-02-11 16:21:00 | 0 |
| Miért is a magyar a világ legboldogtalanabb nemzete? | Mindenki cáfol, cáfol, és cáfol. Cáfolja a gázáremelést, a cégei körüli disznóságokat, a lezsírozott közbeszerzéseket, a közpénzek elherdálását, a macázást, a haverokat, rokonokat és mindent. Bátran, biztonságosan, igazságosan! Mi pedig hiszünk nekik, hiszen meséken nőttünk fel. Gőgös Gúnár, Micimackó, Kockás fülű nyúl, és Mekk Elek gyermekded történetei elevenednek fel körülöttünk - az egész mesevilág vezető pozícióban, mutat rá egy olvasónk. | 2006-02-11 16:17:00 | 0 |
| Agyhalál - 2006. február 11. | Az esélyegyenlőségi államtitkár szombaton bírálta a 14. havi nyugdíj bevezetését. Szerinte a Fidesz madárnak és szenilisnek nézi a nyugdíjasokat. | 2006-02-11 15:18:00 | 0 |
| Távozott a dán nagykövet Iránból és Indonéziából | A személyüket ért fenyegetések miatt átmeneti időre távozott Iránból és Indonéziából a dán nagykövet munkatársaival együtt - jelentette be szombaton a koppenhágai külügyminisztérium. A teheráni külképviselet vezetője és a beosztott diplomaták azután utaztak el Teheránból, hogy "a nagykövet személye elleni konkrét és súlyos fenyegetésekről szóló értesülések" jutottak a birtokukba - hangsúlyozta közleményében a dán külügyminisztérium. További rendelkezésig Finnország teheráni nagykövetsége vette át a dán állampolgárok konzuli ügyeinek intézését. | 2006-02-11 14:55:00 | 0 |
| Helikopteres Kóka nem sajnálja azokat, akik rosszabbul élnek | Kóka János a magyar történelem legsötétebb korszakait idéző kijelentést tett egy ma reggeli televíziós műsorban. A Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere szó szerint így fogalmazott: "...amikor végigmegyünk az utcán, és jönnek velünk szembe azok a plakátok, hogy rosszabbul élünk. Én remélem, hogy a fideszesek magukra gondolnak egyébként, hogy ők rosszabbul élnek. Ez esetben nem is nagyon sajnálom őket". (Kóka János, 2005. február 11. - Nap-kelte) | 2006-02-11 14:23:00 | 0 |
| Jobb a szolidáris piacgazdaság a vadkapitalizmusnál | Egy egész munkaellenes szemléletmódot kell leváltani - mondta Orbán Viktor a Fidesz szombati Országos Választmányi ülésén, és rámutatott, az utóbbi négy évben "csúnyán elbántak Magyarországgal". Ez a szemléletmód csak a munkanélküliség következményeit akarja kezeli és mindig a nagy elosztó rendszerek reformjáról beszél, holott Magyarországon a termelési rendszert kell rendbe tenni. | 2006-02-11 13:44:00 | 0 |
| Konzisztórium összehívását tervezi a római pápa | A római katolikus egyház feje hamarosan konzisztóriumot hív egybe, amelyen új bíborosok kinevezését fogja bejelenteni - írta szombaton az olasz sajtó. A La Repubblica források megnevezése nélkül közölt híre szerint XVI. Benedek várhatóan február 22-én jelenti be a konzisztórium összehívását. A lap tudni véli azt is, hogy az új bíborosok kinevezését március 25-én vagy 26-án jelenti majd be a pápa. | 2006-02-11 13:26:00 | 0 |
| A pofátlanság határtalansága - Torta és metró | Demszky Gábor szerint a 4-es metró megépítésének késedelmért Orbán Viktor a felelős. A főpolgármester ezt a Baross téri építési helyszínen tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki. Bátor ember, pedig tegnap már kapott pár krémest az arcába. | 2006-02-11 13:22:00 | 0 |
| Drasztikus áremelést akarnak a szocialisták májustól | Veres János pénzügyminiszter hét közben külföldi újságírók előtt arról beszélt, hogy a kormány az áfakulcs növelésén gondolkozik. A Bloomberg által közvetített szavaiból nem derült ki, hogy melyik adómértékre gondolt. Szakértők szerint egyes termékeknél, például a gyógyszereknél ez a terv 5-ről 15 százalékos áremelést jelentene. | 2006-02-11 12:59:00 | 0 |
| Kriminális körülmények között a magyarországi vágóhídra | Az állatkínzás különösen súlyos esetére lettek figyelmesek a sopronkeresztúri határállomáson szolgálatot teljesítő osztrák vámosok. Két, Hollandiából érkező és Magyarországra tartó élősertést szállító teherautón a félholt állatokat a teljes kiszáradás fenyegette. | 2006-02-11 11:55:00 | 0 |
| Nagy-e a jóllét Ágfalván? | Lakossági fórumot tartott Firtl Mátyás országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) Ágfalván. Az egybegyűltek egyértelműen adtak hangot annak a véleményüknek, hogy egyáltalán "nem nagy a jóllét". Az ágfalviak, mint elmondták, napról-napra rosszabbul élnek. | 2006-02-11 11:49:00 | 0 |
| Szekeres elhajtotta az iskolaépítőket | Taps, öröm, Szekeres Imre MSZP-s elnökhelyettes pátoszos szavai. A háttérben azonban több mint százan tüntetnek. Jászapátiban a felújított Mészáros Lőrinc Gimnázium átadási ünnepségére 14 ksivállalkozó kisemmizésével kerülhetett sor. | 2006-02-11 11:46:00 | 0 |
| Bombariadó miatt kiürítenek nyolc fővárosi csarnokot, piacot | Bombariadó miatt kiürítenek nyolc fővárosi csarnokot, piacot: a Tétényi útit, a Fehérvári útit, a Flórián térit, a Kórház utcait, a Vámház körútit, a Bosnyák térit, a Rákóczi térit és az Ecseri útit - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel. | 2006-02-11 11:02:00 | 0 |
| Kiváló a bánkúti sípályák állaga | Meghaladja a negyven centimétert a hó vastagsága a bükki síparadicsomban, Bánkúton, ahol szombaton villanyfény mellett is lehet majd sízni - értesült a sícentrum információs szolgálatától az MTI. A sípályákat friss hó borítja, amelyek állaga kiváló. | 2006-02-11 10:58:00 | 0 |
| Indonéziában meghalt egy nő madárinfluenzában | Meghalt egy nő Indonéziában, akinek szervezetében helyi vizsgálatok kimutatták a madárinfluenza vírusát - közölte szombaton a jakartai egészségügyi minisztérium illetékese. | 2006-02-11 10:56:00 | 0 |
| A kormányzó HDZ elvesztette koalíciós partnerét Horvátországban | Felmondta a kormányzó Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ) kötött koalíciót a Demokratikus Központ (DC) pénteken, néhány órával azután, hogy a kormány bírálata miatt a miniszterelnök menesztette tisztségéből Vesna Skare Ozbolt igazságügyi minisztert, a DC politikusát. A DC kiválását a párt elnökeként maga Skare Ozboltjelentette be. | 2006-02-11 10:44:00 | 0 |
| Barroso az új EU-tagokat sújtó amerikai vízumkényszer ellen | Az Európai Bizottság elnöke pénteken felszólította az Egyesült Államokat, hogy vessen véget vízumpolitikájában az Európai Unió kilenc új tagállamaival szemben alkalmazott megkülönböztetésnek és a kölcsönösség jegyében oldja fel az állampolgáraikat sújtó vízumkötelezettséget. Az EU valamennyi állampolgárának ugyanolyan jogokat kell biztosítani az Egyesült Államokba való beutazásra - hangoztatta José Manuel Durao Barroso az egyesült államokbeli Pittsburgh városának az egyetemén mondott beszédében. | 2006-02-11 10:43:00 | 0 |
| Hókuszpókusszal Gyurcsány fantomcég-botránya ellen? | Rendkívül kellemetlenül érinti az MSZP-t Gyurcsány Ferenc fantomcég-ügye. Kellemetlenül érinti a szocialistákat, hiszen néhány nappal miniszterelnök-jelölt állításuk előtt, a nyilvánosságra került dokumentumok alapján a rendőrség közokirat-hamisítás gyanúja miatt kénytelen volt nyomozást elrendelni a Gyurcsány-féle fantomcég-ügyben. | 2006-02-11 10:40:00 | 0 |
| Fáklyás tiltakozás Ajkán a városliget egy részének eladása ellen | Fáklyákat, gyertyákat gyújtva vonultak fel Ajkán a városligetben pénteken este mintegy kétszázan; a helyi lakosok a liget egy részének eladása és szupermarkettel való beépítése ellen tiltakoztak. | 2006-02-10 19:45:00 | 0 |
| Gegesy kikéri magának: nem akar az SZDSZ listáján szerepelni | Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester pénteken az MTI-vel közölte: nem kíván az SZDSZ budapesti listáján szerepelni, arra tudtán és akaratán kívül jelölték. | 2006-02-10 19:43:00 | 0 |
| Corlatean és Severin óva intik a magyarországi pártokat, hogy Románia rovására kampányoljanak | A magyarországi pártok ne Románia rovására folytassanak választási kampányt - erre figyelmeztetett pénteken egy bukaresti sajtóértekezleten két ellenzéki szociáldemokrata politikus, Titus Corlatean és Adrian Severin. | 2006-02-10 19:23:00 | 0 |
| Titkos gázáremelés: visszavonja-e Gyurcsány a döntést? | Gyurcsány Ferenc tavaly novemberben a Parlamentben azt ígérte, hogy 2006. januárjától nem lesz lakossági gázáremelés. Ezzel szemben a kormány titokban január 18-tól újabb 7,1 százalékkal emelte a lakossági gáz árát. | 2006-02-10 19:14:00 | 0 |
| Szabolcsban tovább nő a munkanélküliség | Megyénkben és Nyíregyházán is lendületesen szűntek meg a munkahelyek az utóbbi egy, másfél évben. Végelszámolták, majd privatizálták a nyíregyházi konzervgyárat, ami több mint 200 dolgozó elbocsátásával járt. A múlt év decemberében mintegy 600 dolgozót, néhány napja 950 dolgozó elbocsátását jelentette be a Flextronics nyíregyházi gyára. Pénteken ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Nyíregyházán Vinnai Győző, Nyíregyháza egyik képviselőjelöltje, dr. Papcsák Ferenc, a Fidesz baktalórántházi és Czomba Sándor, a Fidesz vásárosnaményi választókörzetének képviselőjelöltje. | 2006-02-10 19:08:00 | 0 |
| Lukasenko felszólítja a választási ellenfeleit, ne külföldre járjanak | Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök szerint választási ellenfeleinek nem külföldre kellene járniuk, hanem hazájuk állampolgárainak kellene több figyelmet szentelniük. | 2006-02-10 19:02:00 | 0 |
| Sopron is egyre rosszabb helyzetben | A növekvő munkanélküliség és az egyre gyarapodó hitel miatt Sopron egyre rosszabb helyzetbe kerül a városvezetés miatt - fogalmazott Firtl Mátyás, a Fidesz-KDNP közös képviselőjelöltje tegnap. | 2006-02-10 18:53:00 | 0 |
| A Hamász lehetne a "békítő" a karikatúra-botrányban? | A Hamász politikai vezetője feltételeket szabott a Nyugatnak ahhoz, hogy megnyugtassa azokat a muzulmánokat, akiket felbőszítettek az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák. | 2006-02-10 18:29:00 | 0 |
| Körmöcbánya nem kér az aranybányából | Az egykoron Európa legnagyobb aranybányáját bíró Körmöcbánya (Kremnica) önkormányzata a város lakosaival egyetértésben elutasította, hogy a kanadai Tournigan Gold Corporation ismét aranyat bányásszon a várost övező nyíltszíni területeken. | 2006-02-10 18:22:00 | 0 |
| Tovább gyűrűzik a Mohamed-karikatúrák által kiváltott tüntetéshullám | Újabb tüntetéseket rendeztek pénteken több ázsiai és afrikai országban a Mohamed prófétáról készült európai karikatúrák ellen. A megmozdulások zömének résztvevői a pénteki imáról a mecsetekből kitóduló hívők voltak. | 2006-02-10 18:19:00 | 0 |
| A horvát kormányfő menesztette igazságügyi miniszterét | Saját kormányának bírálata miatt a horvát miniszterelnök pénteken menesztette tisztségéből Vesna Skare Ozbolt igazságügyi minisztert. | 2006-02-10 18:13:00 | 0 |
| Bajorországban tömeges evakuálást fontolgatnak a sok hó miatt | A válságstábok azt fontolgatják Bajorországban, hogy nagyobb szabású evakuálást hajtanak végre a hóval sújtott területeken, mivel a tetőkre hullott hótömeg messze meghaladja a terhelhetőségi határt. | 2006-02-10 18:11:00 | 0 |
| Együttműködés a Fidesz és a Nemzeti Fórum között Borsodban | Választási együttműködést kötött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Fidesz és a Nemzeti Fórum Egyesület - közölte az MTI-vel Ódor Ferenc, a Fidesz megyei elnöke pénteken. | 2006-02-10 18:08:00 | 0 |
| A dánok többsége a helyi imámokat hibáztatja az erőszakért | A dánok többsége a dániai imámokat hibáztatja azért, hogy a muzulmán világban több helyütt erőszakba torkolltak az eredetileg egy dán lapban megjelent, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatti tiltakozások - derült ki egy közvélemény-kutatásból | 2006-02-10 17:03:00 | 0 |
| A kormány a csőd szélére sodorta a turizmust | A munkanélküliség kormánya a turizmus területén is súlyos károkat okozott, több ezer vállalkozó ment csődbe, több ezer ember vesztette el megélhetési forrását, vált munkanélkülivé - írja Lasztovicza Jenő, a Fidesz turisztikai programszóvivője pénteki közleményében. | 2006-02-10 16:57:00 | 0 |
| Nyakó csalni próbált | Megállapította a jogsértést a választókerületi választási bizottság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Krasznokvajda körjegyzőségében - mondta az MTI-nek az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 9. számú választókörzet irodavezetője pénteken. | 2006-02-10 16:41:00 | 0 |
| Az esztergomi Bazilika a Szentkirályi ásványvíz címkéjén | A Szentkirályi Ásványvíz különleges, új címkékkel ellátott palackokkal jelent meg a piacon. A címkék hátoldalán Magyarország nevezetes épületeinek, majd később híres tájegységeinek képe lesz látható, rövid leírással. Először a Szent Koronát őrző Parlament képével díszített palackok kerültek forgalomba, majd ezt követi Szent István király szülőhelyének jelképe, az esztergomi Bazilika - írja a Hídlap. | 2006-02-10 16:33:00 | 0 |
| Szorosra fűzött szálak az oktatásban | A mai nap folyamán együttműködési keretszerződést ír alá a révkomáromi Selye János - és a budapesti Corvinus Egyetem. Albert Sándornak, a felvidéki iskola rektorának elmondása szerint az eddig is jól működő kapcsolatot szeretnék még szorosabbá fűzni és általa bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe - írja a Hídlap. | 2006-02-10 16:21:00 | 0 |
| Itt az ideje a valódi elszámolásnak | Magas munkanélküliségi ráta, nyolc új adónem, folyamatos áremelkedés - kiváltképen az energia árakban - és a vidék magára hagyása jellemzi a Medgyessy-Gyurcsány-kormány elmúlt négy éves tevékenységét, hangzott el tegnap azon az esztergomi sajtótájékoztatón, ahol Meggyes Tamás és Lázár Mózes, a Fidesz megyei képviselőjelöltjei a kormány elszámoló-kampányát valós adatokkal egészítették ki. Esztergom polgármestere a fórumon kijelentette: az MSZP a munkanélküliség pártja. | 2006-02-10 16:20:00 | 0 |
| Kasza József a kisebb magyar pártokat bírálta az óbecsei választási kudarcért | Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke keményen bírált pénteken két kisebb vajdasági magyar pártot, amiért megakadályozták, hogy a VMSZ színeiben magyar polgármestere legyen a Tisza menti Óbecsének. | 2006-02-10 16:08:00 | 0 |
| Veszi a kalapját a dorogi Sanyo | A japán mamutcég megszünteti a lítium alapú akkumulátorcellák gyártóüzemét Dorogon, hogy azt olcsóbb munkaerő kihasználásával Kínában újratelepítse. Az esztergomi Hídlap információi szerint az átszervezés közel kétszáz ember érint. | 2006-02-10 16:06:00 | 0 |
| Agyhalál - 2006. február 10. | Sándorné Kriszt Éva rektorhelyettestől tudhatjuk, hogy Újhelyi István és Kökény Mihály nem MSZP-s politikusként tette tiszteletét a Budapesti Gazdasági Főiskolán (úgy bizonyosan be sem engedték volna őket), hanem "a pillanatnyi (sic!) egészségügyi kormányzat képviselőjeként". Oktatási céllal. | 2006-02-10 15:58:00 | 0 |
| Áruló nyugdíjasvezetők? | Átálltak a nyugdíjasszervezetek? Miért kritizálták súlyosan a szocialista-liberális kormány tevékenységét? Elárulta az MSZP-t a biztos támasznak tűnő Jankovits-Mihalovits-Csákabonyi belső hármas? A kérdések meghökkentőek, miközben logikusan következnek abból a nyilatkozatból, amelyet a Magyar Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szövetségének vezetői a minap tettek. | 2006-02-10 15:53:00 | 0 |
| Elbocsátott egyházügyisek a MeH-ben | Nemcsak Paskai László nemrég kirobbantott ügyéről, hanem arról is beszámol a Heti Válasz, hogy miként viszonyult a Vatikán a volt szocialista országokhoz. Az írásból kitűnik, hogy az egyházak elnyomására működtetett Állami Egyházügyi Hivatal munkatársai közül többen tevékenykednek állami intézmények vezető posztjain, sőt a Gyurcsány-kormány kancelláriáján. | 2006-02-10 15:32:00 | 0 |
| Az MSZP miatt fáznak továbbra is a nyugdíjasok Pesterzsébeten | A Fidesz Pesterzsébeti Szervezetében Földesi Gyula és Kammerman Csaba országgyűlési képviselő jelöltek kezdeményezésére rendelet tervezet született arról, hogy Pesterzsébet Önkormányzata (Bp. XX..kerület) az elmúlt időszak rendkívüli időjárása miatt a fűtési kiadások emelkedésének kompenzálására fizessen 4 hónapra havonta 10. 000 Ft-ot azoknak az embereknek, akiknek a háztartásában az egy főre eső jövedelem nem nagyobb, mint a létminimum 125%-a. | 2006-02-10 15:21:00 | 0 |
| A "szegény" német állam a kormánytagokon is takarékoskodik | A belügyminiszter Wolfgang Schäuble (CDU) által beterjesztett törvénytervezet szerint ettől az évtől a kormánytagok és nyugdíjas miniszterek nem részesülnek év végi "különleges kifizetésekben" (eddig ez az éves fizetésük öt százalékát tehette ki). Angela Merkel e lépéssel 9500 euróról, míg a miniszterek 7700 euróról mondanak le. A törvénytervezet indoklása szerint e lépés "a szolidaritás gesztusa" kíván lenni a polgárokkal szemben. | 2006-02-10 15:19:00 | 0 |
| Átadták a magyar falut Srí Lankán | Magyarországtól hétezer kilométernyire, az India-óceán könnycsepp formájú szigetén, Srí Lankán pénteken átadták a magyar falut, szingalézül: a Hungamát. | 2006-02-10 15:07:00 | 0 |
| A rendőrség szerint nem bűncselekmény Demszkyt tortával megdobni | A rendőrség vizsgálata megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, amikor tortával dobták meg a főpolgármestert egy kampányrendezvényen a főváros egyik szórakozóhelyén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel pénteken. | 2006-02-10 14:56:00 | 0 |
| Irodalmi Nobel-díjasok bírálják a Nyugat magatartását karikatúra-ügyben | Günter Grass irodalmi Nobel-díjas egy interjúban tudatos és szándékos provokációnak nevezte a Jyllands-Posten dán lapban megjelent Mohamed-karikatúrákat, amelyek ürügyén, hónapokkal a rajzok megjelenése után, az arab világban és másutt muzulmán tömegek vonultak az utcára, s megrongáltak több nyugati, főleg dán képviseletet. | 2006-02-10 14:52:00 | 0 |
| Mohamed-karikatúrák: a református egyház átérzi a muszlimok felháborodását | A Magyarországi Református Egyház pénteken nyilatkozatban adott hangot annak, hogy mélyen átérzi a muszlimok felháborodását a Mohamed-karikatúrák kapcsán, és rámutatott arra: a szólásszabadságnak nem lehet része egy közösség vallásos meggyőződésének megsértése. | 2006-02-10 14:50:00 | 0 |
| Pokorni: Eltitkolt gázáremelés | Nem vettük még észre, mert a kormány eltitkolta előlünk, hogy a Gazdasági Minisztérium egy rendeletben megemelte a gáz árát. Annak ellenére emelte meg, hogy számos esetben ígéretet tett arra: ez nem fog megtörténni - emlékeztetett Pokorni Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-10 14:46:00 | 1 |
| Krémes landolt Demszky arcán | Egy tálca krémessel dobták meg Demszky Gábort csütörtök este. A főpolgármester egy budapesti szórakozóhelyen tartott kampányrendezvényen vett részt. Demszky az akció provokátorának a magát Tomcatnek nevező bloggert tartja, aki elismerte, hogy ő vette a süteményt; de nem ő dobta meg vele a főpolgármestert. | 2006-02-10 13:53:00 | 0 |
| Megerősítették Romániában a madárinfluenza újabb felbukkanását | A román hatóságok megerősítették pénteken a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 vírustörzsének újabb felbukkanásáról közölt hírt. Kedden jelezték először a madárinfluenza-gyanús baromfielhullást a Duna-deltától nyugatra fekvő Cetatea faluból. | 2006-02-10 13:35:00 | 0 |
| Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdadban | Autóba rejtett pokolgép robbant pénteken Bagdadban, legalább tizenegy ember halálát és további 38 személy sebesülését okozva - közölték helyi kórházi források. | 2006-02-10 12:48:00 | 0 |
| Felhívás a Liszt Ferenc tér zöld területének megmentéséért | 2006. február 14-én, kedden, 10 óra 30 perckor a Budapest, VI. kerület, Terézvárosi Polgármesteri Hivatal előtt - Eötvös utca 3. - tiltakozó megmozdulást lesz a Liszt Ferenc téri zöld területek engedély nélküli átalakítása ellen. | 2006-02-10 12:39:00 | 0 |
| A Fidesz a frakciókhoz fordult a Nomentana-ügyben | Levélben fordult a parlamenti frakcióvezetőkhöz pénteken Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője azt kérve, fontolják meg a miniszterelnököt érintő Nomentana-ügyben a vizsgálóbizottság felállítására tett fideszes javaslatot. | 2006-02-10 12:15:00 | 0 |
| Putyin hátba döfte Izraelt? | Valósággal hátba döfte Izraelt Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor bejelentette, hogy moszkvai látogatásra hívja meg a Hamász palesztin mozgalom vezetőit - állapította meg pénteken Meir Sítrit izraeli oktatási miniszter. | 2006-02-10 11:31:00 | 0 |
| A hülyeség, ha fájna - 2006. február 10. | A szocialista pártelnök kreatív anyagaiból közöl összeállítást a Magyar Nemzet. Akad közöttük néhány "gyöngyszem". Bizony mondjuk, izgatottan nyitogathatja majd postaládáját az erzsébeti-soroksári választópolgár, mit is küld neki "Hiller Pisti". | 2006-02-10 11:12:00 | 0 |
| Botrány Torinóban: nyolc északi sízőt függesztettek fel | Még fel sem lobbant a láng Torinóban, a XX. téli olimpia helyszínén és máris nyolc északi sízőt öt napra felfüggesztettek, mivel vérükben túl magas volt a vörösvértestek aránya. | 2006-02-10 10:49:00 | 0 |
| Putyin lefoglalta "az első éjszaka jogát" a Hamásszal | Az orosz elnök lefoglalta "az első éjszaka jogát" a Hamásszal - kommentálta a Gazeta című orosz lap pénteki számában Vlagyimir Putyinnak azt a madridi bejelentését, hogy meghívja Moszkvába a palesztin választásokon győztes iszlám radikális mozgalom vezetőit. | 2006-02-10 10:41:00 | 0 |
| Rakétákkal lőttek egy pakisztáni várost | Négy ember halt meg a pakisztáni Hangu városában, amikor rakétákkal lőtték ismeretlen támadók. Rakétákkal is lőtték ismeretlen támadók pénteken az északnyugat-pakisztáni Hangu várost, ahol csütörtkön 28 ember vesztette életét egy síiták ellen elkövetett öngyilkos merényletben, illetve utána a szunnita-síita felekezeti villongásokban. | 2006-02-10 10:36:00 | 0 |
| Havazás: a nagyobb főutak járhatók | Ismét havazott az éjszaka, az ország keleti részében és a fővárosban még most is esik. A nagyobb főutak mindenhol járhatók, de nedvesek, latyakosak. A vasútvonalakon nincs fennakadás és nincs elzárt település sem. | 2006-02-10 10:24:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Nem fogadok el megszorításokat | Orbán Viktor elmondta, addig felvetni sem lehet megszorításokat, egy Bokros-csomagot, amíg a munkahelyteremtés érdekében nem tett lépéseket az állam. A Fidesz elnöke a Magyar Televízió péntek reggeli Nap-kelte című műsorában kijelentette: "én semmifajta Bokros-csomagot, megszorítás nem fogadok el a helyzet megoldásának kulcsaként". Hozzátette, hogy a munkahelyteremtésben látja a megoldást. | 2006-02-10 10:19:00 | 0 |
| Új robbanások Kelet-Afganisztánban | Az afgán hadsereg nyolc katonája vesztette életét pénteken a kelet-afganisztáni Kunár tartomány két pontján bekövetkezett egy-egy robbanásban - közölte a tartomány kormányzója. | 2006-02-10 09:54:00 | 0 |
| Áfaemelést tervez Veres János pénzügyminiszter? | A választási kampány eddigi fejleményeitől elütő kijelentéseket tett tegnap Veres János szakminiszter. Ezt vélhetően befolyásolta, hogy külföldi tudósítók előtt tette mindezt. Célzott az áfaemelés lehetőségére is, de az nem derült ki, mely adómértékre gondol. | 2006-02-10 09:53:00 | 0 |
| Újabb szunnita-síita felekezeti villongások Pakisztánban | Rakétákkal és más fegyverekkel lőtték ismeretlen támadók pénteken az északnyugat-pakisztáni Hangu várost, ahol az előző napon - újabb adat szerint - 28 ember vesztette életét egy síiták ellen elkövetett öngyilkos merényletben, illetve az azt követő szunnita-síita felekezeti villongásokban. | 2006-02-10 09:38:00 | 0 |
| Szélsőbaloldali gerillák Nepálban, és Indiában gyilkoltak | Maoista lázadók megöltek két katonát Nepálban egy rajtaütés során, elvbarátaik a szomszédos Indiában pedig nyolc rendőrt gyilkoltak meg - közölték pénteken a két ország hatóságai. | 2006-02-10 09:23:00 | 0 |
| Nem változik Saron állapota | Nem mutatott változást a január negyedikén súlyos agyvérzést szenvedett és azóta kómában fekvő Ariel Saron izraeli miniszterelnök állapotában a csütörtökön elvégzett újabb CT-vizsgálat - közölte a jeruzsálemi Hadassza kórház. | 2006-02-10 09:18:00 | 0 |
| Száműzetést ajánlottak az amerikaiak Szaddám Huszeinnek? | A száműzetésbe vonulás lehetőségét ajánlotta fel az Egyesült Államok Szaddám Huszein bukott iraki diktátornak cserébe azért, hogy befolyását latba vetve segítsen felszámolni az iraki lázadást - állította Szaddám Huszein egyik védőügyvédje, akinek szavait amerikai részről máris cáfolták. | 2006-02-10 09:16:00 | 0 |
| Annan ismét felszólította Iránt | Az ENSZ főtitkár felszólította Iránt, hogy szüntesse be az urándúsítással kapcsolatos tevékenységét. Kofi Annan újságíróknak kijelentette, hogy folytatni kell a tárgyalásokat a vitatott iráni atomprogramról és közben nem lehet tovább élezni az amúgy is feszült helyzetet. Irán és Oroszország várhatóan a jövő héten tárgyal arról az orosz javaslatról, amelynek értelmében az iráni uránt Oroszországban alakítanák át erőművi fűtőanyaggá. | 2006-02-10 08:40:00 | 0 |
| Torinóban készen állnak a XX. téli olimpia megnyitására | Az olaszok titokban tartják az este nyolc órára meghirdetett nyitóünnepség programját, az azonban valószínűnek tűnik, hogy a stadionban az olimpiai lángot Alberto Tomba olasz sílegenda gyújtja meg. | 2006-02-10 08:37:00 | 0 |
| ENSZ-főtitkár felszólítás Iránnak | Az urándúsítással kapcsolatos tevékenységének befagyasztására szólította fel Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön Iránt annak érdekében, hogy folytatódhassanak Teherán tárgyalásai az Európai Unióval (EU) és Oroszországgal a vitatott iráni atomprogramról. | 2006-02-10 08:01:00 | 0 |
| Bevezetjük a 14. havi nyugdíjat és megépítjük 4-es metrót | A Fidesz szerint reális a 14. havi nyugdíj egy cikluson belüli bevezetése - közölte az ellenzéki párt elnöke a Tv2 Tények Este című műsorában csütörtök éjszaka, majd a budapesti 4-es metró megépítése és külvárosi vasúthálózat létrehozása mellett érvelt. | 2006-02-10 07:52:00 | 0 |
| Eltűnt jogeset: a miniszterelnöknek kínos volt, az APEH nyomban törölte? | Az APEH a jelek szerint letörölte honlapjáról annak a jogi esetnek az ismertetését, amely minden részletében egybevág Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fantomcégének esetével. A törlés hátterében az állhat, hogy a Nomentana Kft.-éhez hasonló ügyben a Legfelsőbb Bíróság elmarasztalta, és súlyos pénzbírságra ítélte a nem létező kft. tagjait - írja a Magyar Nemzet. | 2006-02-10 07:08:00 | 0 |
| A villanyórák tulajdonosai | Ezennel bejelentem, hogy itt és most, ezen a ponton teljes mértékben magunkhoz tértünk, és kijózanodtunk. Kóka János gazdasági miniszter indítványára tesszük, aki szó szerint ezt kérte tőlünk, amikor Orbán Viktor közölte a parlamentben: tíz százalékkal csökkenteni kell a lakossági áram árát, mert a polgárok a villanyszámlán keresztül fizetik meg a hazai szolgáltatók és erőművek luxusprofitját. | 2006-02-10 07:02:00 | 0 |
| MSZP közeliek a nyugdíjasok adatait gyűjtik | Az országgyűlési választások előtt arra kérte fel tagszervezeteit a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége, hogy írják össze tagjaik adatait névvel, címmel telefonszámmal, s azokat juttassák el a központba, vagyis a Köztársaság téri MSZP-székházba - írja a Magyar Nemzet. | 2006-02-10 06:59:00 | 0 |
| Felháborodott nyugdíjasok százai keresték meg a Fideszt | Felháborodott nyugdíjasok százai keresték meg a Fideszt, mert nem értették, hogyan fordulhatott elő, hogy az egyik nyugdíjas szervezet elnöke, aki mellesleg részt vesz az Idősügyi Tanácsban is, a nyugdíjasok megkérdezése nélkül arról nyilatkozott, hogy az idős emberek nem kérik a 14. havi nyugdíjat - írja közleményében Hammerstein Judit, a Fidesz-frakció sajtófőnöke. | 2006-02-09 20:25:00 | 0 |
| Ha a Fidesz kormányra jut, megépíti a 4-es metrót | A Fidesz felére csökkentené az autópálya-matricák árát, ha megnyeri a tavaszi választásokat és megépíti a 4-es metrót - hangzott el a TV2 Tények című csütörtök esti műsorában, amelyben beharangozták Orbán Viktor pártelnöknek a hírműsor éjszakai kiadásának adott interjúját. | 2006-02-09 20:21:00 | 0 |
| Navracsics Tibor: A Fidesz gazdaságpolitikai stratégiájának alapja a teljes foglalkoztatottság | A teljes foglalkoztatottság lehetőség, mely azt jelenti, hogy mindenki munkához jut, aki a dolgozni akar - fejtette ki a Fidesz legfontosabb stratégiai célkitűzését a Fidesz elnökének kabinetfőnöke a 3800 lakosú Vaskúton, a Bács-Kiskun megyei határ menti település rendezvénytermében, több mint négyszáz érdeklődő előtt tartott fórumon. | 2006-02-09 20:15:00 | 0 |
| Kolozsváron is bemutatták a Verespatakról szóló magyar dokumentumfilmet | Ha nem mindenki költözik el Verespatakról, akkor bizonyos, hogy a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) elnevezésű kanadai-román vegyesvállalat nem termelheti ki majd az aranyat - jelentette ki csütörtökön Kolozsváron az MTI-nek Eugen Cornea, a projektet ellenző helyi lakosokat tömörítő Alburnus Maior szervezet első alelnöke. | 2006-02-09 19:29:00 | 0 |
| Gyurcsányék megfeddik a nyugdíjasokat, mert rosszabb helyzetben vannak, mint négy éve | A Medgyessy-Gyurcsány-kormány az áremelések kormánya. A gáz árát 67 százalékkal, a villanyáramét 38 százalékkal, az ingyenesnek ígért szívgyógyszerek árát 109 százalékkal, a nyugdíjasok BKV bérletének árát duplájára emelték - írja közleményében Deutsch-Für Tamás frakcióvezető-helyettes. | 2006-02-09 19:09:00 | 0 |
| Csökkenteni kell a társadalombiztosítási terheket a foglalkoztatás javításához | Az eltérő szezonális hatások miatt sarlatánság az első negyedéves és a negyedik negyedéves adatok összehasonlítása - kommentálta Balsai István, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának fideszes elnöke a kormány 76 ezres foglalkoztatás bővülésről szóló állítását egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. | 2006-02-09 18:20:00 | 0 |
| Az ukrán parlament nemet mondott a külföldi csapatok ukrajnai hadgyakorlatára | Nem szavazta meg csütörtökön az ukrán parlament a külföldi csapatok idei ukrajnai hadgyakorlaton történő részvételét engedélyező törvényt, elutasítva Viktor Juscsenko elnök törekvését, hogy országát a NATO-hoz közelítse. | 2006-02-09 17:20:00 | 0 |
| 14 milliárd forint hiányzik az 4-es metró építésének idei költségeiből | A metrótörvény szerint idén 30 milliárdot kellene adnia az államnak a 4-es metró építésére, de a költségvetési törvény szerint a kormány mindössze mintegy 16 milliárd forintot különített el erre a célra - közölte Kupper András, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2006-02-09 16:17:00 | 0 |
| A Gyurcsány-kormány eltitkolt egy gázáremelést | Január 18-tól a kormány 7,1 százalékkal megemelte a lakossági gáz fogyasztói árát. Annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferenc 2005 decemberében parlamenti felszólalásában azt mondta, megállapodásokkal eléri, hogy a lakosság számára január 1-jétől a gázárak ne növekedjenek. Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy vonja vissza a január 18-tól hatályos lakossági gázáremelést - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2006-02-09 16:05:00 | 0 |
| Fagylaltgép után matyóbabákra költ milliókat a honvédség | A mai napon írásbeli kérdéssel fordulok a honvédelmi miniszterhez annak kiderítésére, hogy megfelel-e a valóságnak az egyik országos napilap információja, mely szerint a Juhász Ferenc irányítása alatt álló tárca nemrég húszmillió forint értékben kristálypoharakat, vázákat, matyó babákat és díszkulacsokat vásárolt - írja közleményében Simicskó István. | 2006-02-09 15:22:00 | 0 |
| Matyó baba dömping a honvédségnél? | A mai napon írásbeli kérdéssel fordulok a honvédelmi miniszterhez annak kiderítésére, hogy megfelel-e a valóságnak az egyik országos napilap információja, mely szerint a Juhász Ferenc irányítása alatt álló tárca nemrég húszmillió forint értékben kristálypoharakat, vázákat, matyó babákat és díszkulacsokat vásárolt. | 2006-02-09 15:01:00 | 0 |
| Nagyon ciki: az internetet is cenzúrázgatja az MSZP | Betiltja az őt érintő kritikákat az MSZP az interneten - legalábbis erre utal az a tény, hogy a gondola, a körmendi Fidesz-honlap és a fideszfrakcio.hu után Tubi is megkapta az MSZP informatikai igazgatójának levelét. Ebben az MSZP úgy véli, hogy hamis állítások közléséhez használták fel az említett szerkesztőségek az MSZP logóját. | 2006-02-09 15:00:00 | 0 |
| Extra blöff MSZP-módra | Az emberek rosszabbul élnek, mint négy éve, és ez fokozottan igaz a hátrányos helyzetű települések lakóira. A 400 ezres munkanélküliség, az árak, a megélhetési költségek folyamatos és jelentős növekedése, az adóemelések Magyarország minden polgárát súlyosan érintik, de a kistelepüléseken élők helyzetét tovább rontja a 245 intézményt érintő iskolabezárási hullám, az 542 kisposta megszüntetése, a közlekedési lehetőségek szűkülése. | 2006-02-09 14:31:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2006. február 9. | A fideszfrakcio.hu információi szerint a napokban közös látogatásra indul Türkmenisztánba Jankovits György az Idősügyi Tanács tagja, az MSZP székházában bejegyzett Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A látogatás célja a Szaparmurat Nyijazov türkmén elnök által nemrég bevezetett nyugdíjreform tanulmányozása, és eszmecsere annak hazai viszonyok közötti alkalmazásának lehetőségeiről. | 2006-02-09 14:22:00 | 0 |
| XVI. Benedek pápa novemberben Törökországba látogat | XVI. Benedek pápa november 28-30-án látogatást tesz Törökországban Ahmed Necdet Sezer államfő meghívására - jelentette be csütörtökön közleményben Joaquin Navarro-Valls, a Szentszék szóvivője. | 2006-02-09 14:17:00 | 0 |
| Csak a luxusnyugdíjasnak nem kell a 14. havi nyugdíj | Íme, egy karakán nyugdíjas, aki "feltétlenül nemet mond" a 14. havi nyugdíjra. Nem más ő, mint bizonyos Jankovits György. És nem fogják elhinni, hogy a Jankovits által vezetett Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége az MSZP Köztársaság téri székházában székel... | 2006-02-09 14:08:00 | 0 |
| Gulyás Dénes tudja, mi a kötelesség | Páratlanul gazdag operaénekesi és rendező karrier után döntött úgy Gulyás Dénes, hogy fellép a politika színpadára is. Az idei országgyűlési választásokon a Pilisi medence választókerületében a Fidesz színeiben indul. | 2006-02-09 13:37:00 | 0 |
| Esztergom: ingyenes vetítések nyugdíjasoknak és diákoknak | Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere tavaly decemberi ígéretének megfelelően a városban működő Bajor Ágost Kultúrmozgóban elindult az óvodás és iskoláskorú gyerekek, valamint nyugdíjasok részére meghirdetett, ingyenesen látogatható filmvetítés. | 2006-02-09 13:33:00 | 0 |
| Interneten közvetítik Seregély István egri érsek virtuális tanévnyitóját | Az interneten közvetítik idén szeptemberben Seregély István egri érsek "biztatását" azon a virtuális tanévnyitón, amelyet a térség tíz katolikus iskolájának bevonásával tart az Egri Főegyházmegye Ifjúsági irodája - jelentette be csütörtökön Egerben az iroda vezetője. | 2006-02-09 13:09:00 | 0 |
| Szlovákia: előrehozott választások június 17-én | A szlovák parlament megszavazta csütörtöki ülésén azt az indítványt, hogy június 17-én legyenek az előre hozott törvényhozási választások. A pozsonyi kormány szerdán hagyta jóvá a választási ciklus lerövidítéséről szóló indítványt, és jóváhagyta az előre hozott választás időpontjára tett javaslatot. | 2006-02-09 13:03:00 | 0 |
| V. évfolyam 6. szám, 2006. február 9. | | 2006-02-09 12:23:00 | 0 |
| Belgrádi Politika: hideglelést kapnak a románok a "magyar tényező" miatt | Romániában ismét heves botrány keletkezett a "magyar tényező" miatt - írja csütörtökön a Politika című belgrádi napilap, ismertetve a Frunda György szántor strasbourgi jelentése miatt keletkezett vitákat. | 2006-02-09 12:16:00 | 0 |
| Szocialista Ördög az ajánlószelvények körül | A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szentistvánból jelezték, hogy a nagyközség szocialista polgármestere a hivatal dolgozóinak segítségével gyűjti az MSZP jelöltjének a kopogtatócédulákat. | 2006-02-09 11:47:00 | 0 |
| Mikor lesz vége a kormány cigányellenes politikájának? | Farkas Flórián csütörtöki sajtótájékoztatóján arra kérte a kormányt, ne folytassa tovább cigányellenes programját, intézkedéseivel ne büntesse a romákat. Mint fogalmazott, a kormány új családtámogatási rendszere, a Fészekrakó program is nehezíti a cigányság élethelyzetét. Hozzátette azt is, hogy a romák rosszabbul élnek mint négy éve, olyan helyzetben vannak mint a rendszerváltáskor. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-09 11:36:00 | 1 |
| A Mohamed-karikatúrákat először közlő dán újság ismét bocsánatot kért | Bocsánatot kért a muzulmánoktól a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzok publikálásáért a Jyllands-Posten című dán napilap abban a levélben, amelyet az algíri dán nagykövetség útján juttatott el csütörtökön az algériai sajtóhoz. | 2006-02-09 10:49:00 | 0 |
| Szélsőbalos szimpatizáns az Országos Választási Bizottság élén | Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság újonnan megválasztott elnöke korábbi megnyilvánulásaiban pozitívan szól a kommunizmusról, s megállapítja: a társadalmi egyenlőség értelmében vett igazságosságot az államszocialista rendszerek magasabb szinten biztosították, mint a (...) kapitalista árugazdaságok. 2003-ban Budapesten az eltávolított Marx-Engels szobor helyén előadást tartott a "Miért érdemes ma Marxot tanulmányozni?" című megmozduláson. | 2006-02-09 10:33:00 | 0 |
| Magyar Szó: a választók megbüntetik a szerb radikálisokkal paktálókat | A magyar szemszögből kudarcos óbecsei polgármester-választást, illetve a megmérettetés margóján történt ellenmondásos eseményeket és megnyilatkozásokat elemzi két írásában csütörtökön a Magyar Szó című újvidéki napilap. | 2006-02-09 10:09:00 | 0 |
| A Velencei Bizottságnak nincs ellenére a kulturális autonómia | Bár a kisebbségek védelmét szolgáló eszközök között nincs általánosan elfogadott kulturális autonómiamodell, Európában léteznek olyan államok, amelyekben működnek a kisebbségvédelmet szorgalmazó kulturális autonómia intézményei - olvasható a Velencei Bizottság szakértője, Sergio Bartole Romániának címzett írásos üzenetében. | 2006-02-09 10:06:00 | 0 |
| A kormány elvesztette a hitelét | Az ország besorolásának megváltoztatásáról elhangzott kijelentések arra utalnak, hogy "a kormány elvesztette a hitelét" - hangsúlyozta csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában a Fidesz kampányfőnöke egy hitelminősítő intézet igazgatójának nyilatkozatára reagálva. | 2006-02-09 09:40:00 | 0 |
| Küldetés | Dübörög a Monty Python-kampány. A nyugdíjasok képviselőjeként fellépő úr undorral lökné el magától és milliónyi társától az egyhavi pluszpénzt; a magyar politika nagy szélkakasa páros napokon a populizmus, páratlanokon a neokonzervativizmus ellen harcol; koravén ifjú szocialistáink a szabad pizzát és a szabad szexet féltik jámbor konzervatív professzoroktól. | 2006-02-09 07:58:00 | 0 |
| Mariah Carey, Kanye West a Grammy-díjak nyertesei között | Mariah Carey pop- és rhythm and bluesénekesnő nyolc jelöléséből hármat nyert csütörtökre virradóra Los Angelesben a 48. Grammy-gálán. Az összesen öt trófeát begyűjtő U2 együttesé az év dala és az év albuma, a Green Day együttesé az év felvétele, az év felfedezettjének járó díj pedig John Legend rhythm and blues énekes lett. A többszörös díjazottak között van Kanye West rapper, Allison Krauss country-énekesnő, Les Paul veterán gitárkirály. | 2006-02-09 07:56:00 | 0 |
| Belgrádban őrizetbe vették Mladic egyik segítőjét | Őrizetbe vett a szerb rendőrség egy volt boszniai szerb tisztet, aki közel áll a háborús bűnökkel vádolt, szökésben lévő Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokhoz - közölték a nyomozáshoz közel álló forrásból. | 2006-02-09 07:53:00 | 0 |
| A tálibok száz kiló aranyat ajánlottak fel annak, aki megöli a Mohamed-karikatúrák alkotóját | Száz kiló aranyat ajánlott fel Mullah Dadullah, az afgán tálib tanács tagja annak, aki meggyilkolja a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok szerzőjét. | 2006-02-09 07:51:00 | 0 |
| Kövér László: a Fidesz ígéretei reálisak | Otthonteremtési támogatás, tanulás, a munka - különösen a leszakadt rétegek esetében -, valamint a családok biztonsága, a családi adókedvezmények. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában ezeket emelete ki, hogy a választási győzelem esetén mire helyeznék a hangsúlyt az 1998-2002 közötti időszakból. | 2006-02-08 20:46:00 | 0 |
| Németh Zsolt: A kisebbségi kérdés összefügg a nemzet létével | A kisebbségi kérdés összefügg az ország kultúrájával, múltjával a nemzet létével - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerdán Hajóson. | 2006-02-08 20:30:00 | 0 |
| Pályakezdők munka nélkül: nem számíthatnak a kormányra | Ma Magyarországon az embereknek leginkább munkára van szükségük. Rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt, mert a sikertelen kormányzás következtében most 400 ezer munkanélküli van, és további 300 ezer ember él az országban, akinek hol van munkája, hol nincs. | 2006-02-08 20:26:00 | 0 |
| Civilek lemészárlásával vádolt egykori SS-tisztek pere kezdődött Olaszországban | Több mint nyolcszáz olasz polgári személy, köztük mintegy száz gyerek, lemészárlásával vádolt négy volt SS-tiszt pere kezdődött meg szerdán az észak-olaszországi La Spezia város katonai törvényszékén. | 2006-02-08 19:56:00 | 0 |
| A Liga Szakszervezetek a munkáltatói jogsértésekről | Több kirívó munkaadói jogsértést tapasztalt a Liga Szakszervezetek az utóbbi időben - hangsúlyozza az érdekképviseleti szövetség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében. | 2006-02-08 19:27:00 | 0 |
| Borsodban is nőtt a munkanélküliek száma | Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt év decemberében 56.700 munkanélkülit regisztrált a munkaügyi központ, számuk 1.690-nel haladta meg a megelőző havit. - közölte a megyei munkaügyi központ az MTI-vel szerdán. | 2006-02-08 19:12:00 | 0 |
| Villamosenergia-ipari sztrájkbizottság alakult | Sztrájkbizottságot alakít a villamosenergia-iparban működő három ágazati szakszervezet, mivel a 2oo6. évi bér- és szociális megállapodásra irányuló tárgyalások eddig nem vezetettek eredményre. | 2006-02-08 18:47:00 | 0 |
| Fidesz: állami felelősség és kiszámíthatóság az egészségügyben | A Fidesz rendet, állami felelősséget és kiszámítható rendszert szeretne az egészségügyben - jelentette ki Mikola István szerdán Szegeden. | 2006-02-08 18:26:00 | 0 |
| Megalapozatlan elutasítás | A Központi Nyomozó Ügyészség 2006. február 6-i határozatában elutasította dr. Deutsch-Für Tamás országgyűlési képviselő Budapest V. Szalay u. 4. szám alatti, földszinti ingatlanokkal kapcsolatos ügyletekkel összefüggésben február 3-án tett feljelentését. | 2006-02-08 18:13:00 | 0 |
| A Magyar Iszlám Közösség párbeszédet sürget | A Magyar Iszlám Közösség (MIK) Kartúmban kiadott és az MTI-nek eljuttatott közleményben ítélte el a Mohamed prófétát gúnyoló karikatúrákat, párbeszédet sürgetve a magyar kormánnyal, a pártokkal, a társadalommal. | 2006-02-08 17:59:00 | 0 |
| Utánuk az özönvíz: csak ígéret volt a Vásárhelyi-terv | Az emberek rosszabbul élnek, mint négy éve: az MSZP négyszázezer új munkahelyet ígért, ehelyett most 400 ezer munkanélküli van, és további 300 ezer ember, akinek hol van munkája, hol nincs. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején 60 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma. | 2006-02-08 17:46:00 | 0 |
| Gyurcsány nem akarja a munkát terhelő járulékok csökkentését | Hiába ígért a luxusbaloldal kormánya 400 ezer új munkahelyet, ehelyett 400 ezer munkanélküli lett Magyarországon. Az emberek rosszabbul élnek, mint négy évvel ezelőtt, hiszen munkanélküliség, áremelések, adóemelések sújtották őket. | 2006-02-08 17:45:00 | 0 |
| Új Mohamed-karikatúrák jelentek meg egy párizsi szatirikus hetilapban | A muzulmán világban erőszakos tiltakozásokat kiváltó 12 dán próféta-gúnyrajz mellett francia rajzolók Mohamed-karikatúráit is közölte a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely rekord példányszámban talált vevőkre szerdán. | 2006-02-08 17:39:00 | 0 |
| Értékközpontú kampány Debrecenben | A Fidesz Debrecenben értékközpontú, a párt programjáról szóló, de az elmúlt éveket is bemutató kampányra készül - jelentette ki Halász János, a párt parlamenti frakciójának szóvivője, a Fidesz debreceni kampányfőnöke szerdán, amikor a hajdú-bihari megyeszékhelyen megnyitotta pártja új, helyi közkapcsolati intézményét, a Fidesz kávézót. | 2006-02-08 17:27:00 | 0 |
| Elfogták a Dohány utcai gyilkosság negyedik gyanúsítottját | A hét évvel ezelőtti Dohány-utcai gyilkosság negyedik gyanúsítottját is elfogta a rendőrség - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek. | 2006-02-08 17:10:00 | 0 |
| A luxuskormány minisztere 20 millióért vesz matyó babákat | Mintegy 20 millió forint értékben vásárolt kristálypoharakat, porcelán tálalóedényeket, és különféle népi iparművészeti tárgyakat a Honvédelmi Minisztérium - tudta meg a HavariaPress. | 2006-02-08 17:07:00 | 0 |
| 70 százalékkal kevesebb az államilag támogatott otthonteremtési hitel | Most 70 százalékkal kevesebb az államilag támogatott otthonteremtési hitel, és sok olyan család van, amely évi százezrekben méri azt a veszteséget, amely a 2002-es kormányváltás után életbe lépett új rendszer miatt éri őket - írja Mádi László, a Fidesz otthonteremtési programszóvivője szerdai közleményében. | 2006-02-08 17:04:00 | 0 |
| Visszatér a pártállami idők gyakorlata? | Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára a mai sajtótájékoztatóján valótlanságokat állított az Országgyűlés Külügyi Bizottságában tegnap lezajlott nagyköveti meghallgatásokkal kapcsolatban - írja Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Külügyi Kabinetjének vezetője szerdai közleményében. | 2006-02-08 16:37:00 | 0 |
| A szocialisták nem csökkentik az áram árát | A kormány - bár tehetné - nem hajlandó megvédeni a kiszolgáltatott embereket az újabb áremelésektől, nem akarja csökkenteni a fogyasztók által fizetendő áram-árat - írja Lázár Mózes, a Fidesz energetikai programszóvivője szerdai közleményében. | 2006-02-08 16:29:00 | 0 |
| Őry: A keleti munkaerő nem rendítette meg a nyugati piacokat | "Nem rendítették meg az új európai uniós tagállamokból érkező munkavállalók azon régi tagállamok munkaerőpiacát, amelyek minden korlátozás nélkül megnyitották piacukat a szorgalmas keletiek előtt" - állapítja meg Őry Csaba magyar képviselő az Európai Parlamentnek benyújtott állásfoglalás-tervezetében, az MTI-hez Brüsszelben szerdán eljuttatott közleménye szerint. | 2006-02-08 16:23:00 | 0 |
| Horvátország nem tűri a vallásszabadság megsértését | A vallásosérzelmeket tiszteletben kell tartani - jelentette ki szerdán Ivo Sanadaer horvát miniszterelnök, és arra figyelmeztetett, hogy a kormány nem tűri el a vallásszabadság megsértését. | 2006-02-08 16:19:00 | 0 |
| Paritásos bizottság vizsgálná a Nomentana-ügyet | Szocialista vezetésű paritásos bizottság felállítását javasolta szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Répássy Róbert és Szijjártó Péter. A politikusok lehetőséget kívánnak biztosítani Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek arra, hogy tisztázza a fantomcég-ügyben betöltött szerepét. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-08 16:16:00 | 1 |
| A magyar vasút helyzete sokkal kedvezőtlenebb, mint korábban | Az utasok joggal panaszkodnak a szolgáltatás minősége, az emelkedő jegyárak, de az egyre hosszabb menetidő miatt is. A sínpályák állapota olyannyira leromlott, hogy mind több helyen kell sebességkorlátozást bevezetni - mutat rá Manninger Jenő, a Fidesz közlekedési programszóvivője szerdai közleményében. | 2006-02-08 16:16:00 | 0 |
| A Fidesz is eltörölné az örökösödési illetéket | A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a Magyar Demokrata Fórum örökösödési illetékkel kapcsolatos álláspontját. | 2006-02-08 16:01:00 | 0 |
| Munka helyett kényszernyugdíj? | Gyurcsány Ferenc legújabb ötlete alapján kényszernyugdíjba akarja küldeni az állás nélkül maradt embereket. A dolgozni akaró, aktív embereknek Gyurcsány Ferenc munka helyett a kiszolgáltatottságukat állandósító, megalázóan alacsony nyugdíjat akar adni - írja Soltész Miklós, a Fidesz családpolitikai programszóvivője szerdai közleményében. | 2006-02-08 15:45:00 | 0 |
| Demeter Ervin: növekvő munkanélküliség Hevesben | Hevesben is rosszabbul élünk mint négy éve, ugyanis csak az elmúlt egy évben ezerrel nőtt a munkanélküliek száma a megyében - jelentette ki Demeter Ervin szerdán Egerben. | 2006-02-08 15:41:00 | 0 |
| A Fidesz és a KDNP közös jelölteket indít Győr-Moson-Sopron megyében | A Fidesz és a KDNP mind a hét Győr-Moson-Sopron megyei választókörzetben közös jelöltet indít az országgyűlési képviselőválasztásokon - mondta Szakács Imre, a Fidesz megyei elnöke szerdán sajtótájékoztatón Győrött. | 2006-02-08 15:31:00 | 0 |
| Font Sándor pert nyert Wekler Ferenccel szemben | A Somogy Megyei Bíróság első fokú ítéletében megállapította, hogy Wekler Ferenc megsértette Font Sándor országgyűlési képviselő személyiségi jogait. | 2006-02-08 15:11:00 | 0 |
| A hülyeség, ha fájna - 2006. február 8. | Újsághír: Nyakó István szocialista képviselőjelölt és aktivistái törvényt sértve kezdték el az ajánló szelvényt Krasznokvajdán és környékén. Erről jut eszünkbe, az MSZP szóvivőjét nemrégiben a bíróság ítélte el jogerősen, mert azt híresztelte a Fidesz egyik képviselőjéről, hogy csalással jutott a Parlamentbe. | 2006-02-08 15:10:00 | 0 |
| Önmérsékletre szólított fel Schüssel | A kölcsönös provokációk és sértegetések spiráljának a megállítására szólított fel a Mohamed-karikatúrákkal összefüggésben szerdán az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria kancellárja. | 2006-02-08 15:07:00 | 0 |
| Steve Fossett ismét megkerüli a Földet | Újabb rekorddöntési kísérletet tesz Steve Fossett: az amerikai milliárdos szerdán a floridai Kennedy űrközpontról elindult világ körüli repülőútjára, amelyet nyolcvanórásra tervez, s egyedül akarja végrehajtani. | 2006-02-08 14:36:00 | 0 |
| Afrikában is megjelent a H5N1 | A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 jelű vírusát, sőt annak is egy nagyon veszélyes genetikai összetételű változatát mutatták ki egy nigériai nagyüzemi baromfitelepen, ami a H5N1 első afrikai megjelenésének számít - jelentette be szerdán a párizsi székhelyű. | 2006-02-08 14:36:00 | 0 |
| Moszkvai tél: éjjel mínusz 30 Celsius-fok | Idén már a második rendkívüli hideghullám sújtja Oroszországot. Nappal mínusz 25, éjjel mínusz 30 fokot mértek Moszkvában. | 2006-02-08 14:30:00 | 0 |
| Mi ez a büdös lárma Jean? - Megérkeztünk Budapestre, Uram! | Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai szerint Budapest levegőjében a porrészecskék koncentrációja jó ideje az egészségügyi határérték két-háromszorosa - írja a Népszava. A Levegő Munkacsoport adatai szerint a szennyezettség a belső kerületekben 2004-ben 140, 2005-ben 163 napon át haladta meg az egészségügyi határértéket. Talán ezért is költözött ki Budakeszire Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor. | 2006-02-08 14:09:00 | 0 |
| Elfogadta a három miniszter lemondását a szlovák államfő | Ivan Gasparovic szlovák államfő elfogadta a Dzurinda-kormányból kilépett Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) három miniszterének lemondását, és helyükbe az érintett tárcák eddigi államtitkárait nevezte ki. | 2006-02-08 14:03:00 | 0 |
| A magyar rendőrség siralmas helyzetben van | Magyarországon ma rosszabbul élnek az emberek, mint négy éve, a közbiztonság, az emberek biztonságérzete is romlik. Eközben a rendőrség működtetésére, fejlesztésére a saját luxuskiadásaival nem fukarkodó kormányzat nem fordít elég pénzt - írja Kontrát Károly, a Fidesz rendészeti programjának szóvivője szerdai közleményében. | 2006-02-08 13:46:00 | 0 |
| Ankarában félezren tüntettek | Mintegy félezer fiatal török nacionalista tüntető tiltakozott szerdán az ankarai dán nagykövetség közelében, a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok törökországi újraközlése ellen tiltakozva. | 2006-02-08 13:32:00 | 0 |
| Sztrájk vagy megállapodás lesz a Dunaferrnél? | Folyamatosan tárgyalnak a szakszervezeti vezetők a vállalat menedzsmentjével a Dunaferrnél. Még nem tudni, hogy lesz-e sztrájk. Az érdekképviseletek ez évi bérköveteléseit a vállalatvezetés egyelőre nem fogadta el, bár közeledtek egymáshoz az álláspontok. | 2006-02-08 13:23:00 | 0 |
| Bernáth Ildikó: Elég a mellébeszélésből | Az MSZP 400 ezer új munkahelyet ígért, de az emberek hamar rájöttek, hogy nem várhatnak megoldást problémáikra a munkanélküliség, az adóemelés, az áremelések és a luxuskormányzás pártjától - írja Bernáth Ildikó, a Fidesz munkahely-teremtési programjának szóvivője szerdai közleményében. | 2006-02-08 12:42:00 | 0 |
| Anyanyelvi felsőoktatást kérnek a Babes-Bolyai Egyetem magyar oktatói | A román állami vezetésnek biztosítania kell a másfél milliónyi magyar nemzeti kisebbség számára az anyanyelvi felsőoktatást - hívta fel a figyelmet a Babes-Bolyai Tudományegyetem egyik adjunktusa abban a levélben, amelyet az Európai Bizottság elnökének, valamint Románia elnökének, illetve miniszterelnökének küldött szerdán. | 2006-02-08 12:33:00 | 0 |
| Nagykövetjelölteket támogatott a külügyi bizottság | A tripoli, a Santiago de Chile-i és a dél-amerikai utazó nagykövetjelöltet egyaránt egyhangú szavazással támogatta a parlament külügyi bizottsága szerdai budapesti ülésén. | 2006-02-08 12:31:00 | 0 |
| Az önkormányzatok rosszabb helyzetben vannak, mint négy éve | Az önkormányzatok ma rosszabb helyzetben vannak, mint négy évvel ezelőtt - mondta Szita Károly fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek szerdán. | 2006-02-08 12:26:00 | 0 |
| Szocialista szociális háló - 9 gyermekes család is átfér rajta | Orbán Viktor szentesi tartózkodása idején ellátogatott a Nagy családhoz a Vajda telepre. A szó szoros értelmében "nagy" család kilenc gyermekkel egy szobában lakott egészen tegnapig. | 2006-02-08 11:29:00 | 0 |
| Tizenkettőre nőtt a csecsenföldi robbanás halálos áldozatainak száma | Tizenkettőre nőtt a csecsenföldi Kurcsaloj laktanyájában történt robbanás halálos áldozatainak száma, a sérülteké pedig huszonnyolcra - közölte szerdán a rendkívüli helyzetek csecsenföldi minisztériuma. | 2006-02-08 11:08:00 | 0 |
| Tiltakozó akciók a Korán meggyalázása miatt Kelet-Pakisztánban | Az iszlám vallás szent könyvének, a Koránnak a meggyalázásán feldühödött tiltakozók ezrei felgyújtottak két mozit, több autót, és összecsaptak a rendőrséggel Pakisztán második legnépesebb városában, Lahorban. | 2006-02-08 11:05:00 | 0 |
| Magyar-görög vámvitában dönt az Európai Bíróság | Vissza szeretné kapni a görög államtól az Európai Bíróság közbenjárásával egy görög cég azt a vámot és bírságot, amelyet vitatott származású magyar Suzuki gépkocsik importja miatt róttak ki rá a kilencvenes évek végén, de egy magyar bírósági határozat alapján jogtalannak bizonyulna. | 2006-02-08 11:01:00 | 0 |
| Gyerekekkel kampányol a búzaégető | A battonyai gyermekfalut használta fel kampányában Karsai József MSZP-s képviselő, a gyermekfalu képviselői azonban tiltakoznak ez ellen. Karsai elmondta, neki joga van gyermekekkel kampányolni, mert szavai szerint az országban ő a "legismertebb gyermektámogató". | 2006-02-08 10:56:00 | 0 |
| Eddig 22 pártot jegyzett be az Országos Választási Bizottság | Az Országos Választási Bizottságnál (OVB) eddig 27 párt kérte nyilvántartásba vételét, közülük huszonkettőt már bejegyeztek. A 2002-es választásokhoz hasonlóan idén is várhatóan több mint 30 párt indul. Hazánkban jelenleg 170 párt létezik. | 2006-02-08 10:29:00 | 0 |
| Ratko Mladic február 21-ig Hágában lesz? | Belgrádi lapértesülés szerint a szerbiai vezetők azt ígérték Carla Del Ponténak, a Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészének, hogy február 21-ig Hágában lesz a srebrenicai népirtás levezénylése miatt körözött volt boszniai szerb hadseregparancsnok, Ratko Mladic. | 2006-02-08 10:28:00 | 0 |
| Büntetett jövő | A pénzügyminiszter megmondta a tutit. Verjük a fejünket a falba, hogy magunktól nem jöttünk rá. Pedig kézenfekvő. A Standard and Poor's nem azért rontotta le stabilról negatívra Magyarország adósságkockázati kilátásait, mert az államadósság kritikus mértékűre növekedett, s az államháztartás azonnali beavatkozásra vár. Dehogy. | 2006-02-08 09:59:00 | 0 |
| Magyar Gripenekben magyar pilóták ülnek | A napokban átülhettek a magyar felségjelű Gripenekbe a Svédországban kiképzésen lévő pilótáink, s az utolsó feladatokat már a magyar légierő leendő vadászgépeivel teljesítik. Az első öt repülő március végén érkezik Kecskemétre, ami után - kis túlzással - éjjel-nappal a levegőben lesznek. | 2006-02-08 09:59:00 | 0 |
| Merényletkísérlet Irakban | Robbantásos merényletet kíséreltek meg szerdán Bagdad belvárosában az iraki kormány felsőoktatásért felelős minisztere ellen, a tárcavezető sértetlenül átvészelte az akciót - közölte az iraki felsőoktatási minisztérium szóvivője. | 2006-02-08 09:29:00 | 0 |
| 400 ezer dollárt fizetünk a sárospataki kötetek tárolásáért | Az orosz kormánylap szerdán közzétette a sárospataki református kollégiumi kötetek visszaadására vonatkozó törvényt, amely így tíz nap múlva lép hatályba. | 2006-02-08 09:24:00 | 0 |
| A Tisza jegén csempésztek cigarettát | A Tisza jegén át három és fél millió forint értékű cigarettát hoztak ukrán árucsempészek magyar területre Tiszabecsnél - közölte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense szerdán az MTI-vel. | 2006-02-08 09:13:00 | 0 |
| Európai magatartáskódexet a sajtó túlkapásai ellen | A Kereszténydemokrata Néppárt elítéli azokat a szakszerűtlen nyilatkozatokat, amelyek el próbálják kendőzni a Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúrák magyarországi közlése nyomán keletkezett veszélyeket. | 2006-02-08 09:07:00 | 0 |
| Tovább esnek az olajárak | Szerdán tovább olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, hajnalban egyhavi mélypontra, mert a nemzetközi bonyodalmak tartósnak ígérkező hatását, éppúgy, mint kedden, átmenetileg ellensúlyozza a piaci várakozás, hogy a szerdán megjelenő adatok az amerikai stratégiai tartalékok további növekedését jelzik majd a múlt hétről. A tartalékok már most is közel 10 százalékkal nagyobbak, mint tavaly ilyenkor. | 2006-02-08 08:44:00 | 0 |
| Robbanás egy orosz támaszponton, 11 halott | Tizenegyen meghaltak, amikor robbanás történt egy orosz támaszponton Csecsenföldön. A rendkívüli helyzetek minisztériumában kizárták, hogy terrorcselekményről lenne szó. | 2006-02-08 08:42:00 | 0 |
| Erdők és templomok égnek az Egyesült Államokban | Kaliforniában erdőtüzek pusztítanak, míg Alabamában baptista templomokat gyújtottak fel ismeretlenek. A dél-kaliforniai Orange és Anaheim környéke hétfő óta áll lángokban, és mivel száraz sivatagi szelek fújnak, az oltás is szinte eredménytelen. 2100 házból kiköltöztették a lakókat, és a hatóságok további evakuálásokra készülnek. | 2006-02-08 08:40:00 | 0 |
| Földrengés Törökországban | Közepes erősségű földrengés volt hajnalban Törökország észak-nyugati részén, nem messze Isztambultól. Helyi idő szerint 6 óra 7 perckor négy és feles erősségű rengést észleltek. Negyedórán belül még kétszer mozdult meg a föld Adapazarinál, de ezek erőssége már nem érte el a négyes erősséget. | 2006-02-08 08:39:00 | 0 |
| Állami pénzből finanszírozták Rácz Jenő fiának plakátjait | Rácz Jenő egészségügyi miniszter fia is dolgozott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) parlagfűirtást népszerűsítő programjában. Az ifjabbik Rácz egy cég képviseletében a plakátok tervezésében vett részt - értesült a Magyar Nemzet. | 2006-02-08 08:34:00 | 0 |
| Erősödött a szlovákiai reformok folytatásának reménye? | A szlovákiai kormánykoalíció szétesése és az új, idő előtti parlamenti választások kiírásáról szóló megállapodás nem veszélyezteti a sokak által csodált szlovákiai gazdasági reformokat, sőt még javultak is az esélyek folytatásukra - véli szerdai kommentárjában a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. | 2006-02-08 08:34:00 | 0 |
| Az indonéz külügyminiszter bírálja az iszlám radikálisokat | Radikális csoportok világszerte kihasználják a muzulmánok általános felháborodását a Mohamed-gúnyrajzok miatt, és a karikatúrák publikálására adott reakció aránytalanná vált - vélekedett szerdán az indonéz külügyminiszter. | 2006-02-08 08:29:00 | 0 |
| Kommunista lázadók túszokat szedtek Nepálban | Nepáli kommunista lázadók túszul ejtettek tíz embert szerdán, a helyhatósági választások napján a himalájai ország keleti részén - közölte a rendőrség. | 2006-02-08 08:18:00 | 0 |
| Afgán rendőrök a tüntetők tömegébe lőttek | Az afgán rendőrség tiltakozók tömegébe lőtt szerdán éles lőszerrel az ország déli részén fekvő Kalat városban, hogy megakadályozza a tüntetőket egy amerikai katonai támaszponthoz vonulásukban. Hivatalosan meg nem erősített jelentések szerint három személy életét vesztette. | 2006-02-08 08:14:00 | 0 |
| Irak újjáépítésére több tíz év kell | Az Egyesült Államok védelmi minisztere szerint Irak újjáépítése több tíz évet is igénybe vesz. Donald Rumsfeld a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtti meghallgatáson fogalmazott így. Rumsfeld Peter Pace tábornokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjével együtt vett részt a szenátusi meghallgatáson. | 2006-02-08 08:08:00 | 0 |
| Gyurcsány anyja bevett egy Sanaxot | Megrendítő képpel kezdődik a Gyurcsány Ferenc blogjának legújabb fejezete. Amikor "Katus" fia, a miniszterelnök, szokása szerint megérdeklődte tőle, hogy hogyan sikerült a napirend előtti felszólalása, az édesanya nagyon rosszkedvűnek mutatkozott. De ezt inkább olvassuk szó szerint: | 2006-02-08 08:08:00 | 0 |
| Az ENSZ-főtitkár aggódik az izraeli likvidálások miatt | Aggodalmát hangoztatta az ENSZ-főtitkára az Izrael által napokban a palesztinok ellen elkövetett célzott gyilkosságok miatt. | 2006-02-08 08:07:00 | 0 |
| Egyórás késés is előfordulhat Budapest és Szolnok között két vasútvonalon | Elromlott a vasúti biztosító berendezés szerda reggel a szolnoki pályaudvaron, emiatt akár egyórás késések is előfordulhatnak Budapest és Szolnok között két vasútvonalon - közölte a MÁV az MTI-vel. | 2006-02-08 08:02:00 | 0 |
| Made in Romania az Európai Parlamentben | Jelentős érdeklődés mellett levetítették kedd este az Európai Parlamentben a Made in Romania. A csángó diaszpóra gyermekei Romániában című filmet, a bemutató után rendezett vitában román EP-megfigyelők a kérdés politizálása miatt bírálatokat intéztek a szervezőkhöz. | 2006-02-08 08:00:00 | 0 |
| Letette a fegyvert a legrégebbi kolumbiai gerillavezér | Letette a fegyvert Ramon Isaza, a legrégebbi kolumbiai gerillavezér, véget vetve ezzel 28 éven át tartó törvénytelen fegyveres küzdelmének. Isaza, a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Egység (AUC) nevű szélsőjobboldali félkatonai szervezet egyik parancsnoka, 990 társával együtt kedden, a Bogotától 150 kilométerre északnyugatra fekvő Puerto Triunfo városában, ünnepélyes külsőségek közepette tette le a fegyvert a hatalom képviselői előtt. | 2006-02-08 07:55:00 | 0 |
| Kofi Annan: Bírósági ítélet nélküli kivégzések | Bírósági ítélet nélküli kivégzésekhez hasonlította a palesztin fegyveresek elleni célzott gyilkosságokat az ENSZ-főtitkár. Kofi Annan közleménye szerint a támadások ártatlan járókelők életét is súlyosan veszélyeztetik. | 2006-02-08 07:53:00 | 0 |
| Nyugalomra intik a háborgó muzulmánokat | Közösen hívott fel nyugalomra és párbeszédre az Iszlám Konferencia Szervezete, az Európai Unió és az ENSZ kedden a Mohamed-karikatúrák ügyében kirobbant erőszakos akciók kapcsán. | 2006-02-08 07:48:00 | 0 |
| Rajtakapták Nyakó Istvánt: törvényt sértett az MSZP-s szóvivő | Hétfő helyett már múlt pénteken és szombaton eljuttatta Krasznokvajda és négy település lakosságához a körjegyző a kopogtatócédulákat. A választókerület szocialista képviselőjelöltje, Nyakó István kapott az alkalmon, s törvényt sértve kezdte el aktivistáival a szelvények gyűjtését. | 2006-02-08 07:42:00 | 0 |
| Három Szabó legények | Három szabólegények, mek-mek-mek / Egy kocsmába betértek, mek-mek-mek - így a mindig időszerű népköltészet. A legények a filmszemlére betértek - csavarhatunk egyet rajta, a szájhagyomány a mondókákat úgyis tovább gyúrja. | 2006-02-08 07:38:00 | 0 |
| Újabb madárinfluenza Romániában és Kínában | Románia déli részén és Kína északi területén bukkantak újabb madárinfluenzás gócra a hatóságok. A romániai Dolj megyében három csirke vérében mutatták ki a H5N1-es vírustörzset. A mintákat a román fővárosba, Bukarestbe küldték alaposabb elemzésre - közölte kedden a román egészségügyi minisztérium. | 2006-02-08 07:35:00 | 0 |
| Júniusban tarthatják a szlovák előrehozott választásokat | A szlovák parlamenti pártok vezetői megállapodtak kedden este, hogy június 17-ét javasolják az előre hozott parlamenti választások időpontjának - jelentette be a szlovák parlament szóvivője. | 2006-02-08 07:34:00 | 0 |
| Rosszabbul élünk, mint négy esztendővel ezelőtt | Az Medgyessy-Gyurcsány kabinet sikertelen kormányzásának eredményeként ma rosszabbul élünk, mint négy esztendővel ezelőtt. Akkor 400 ezer új munkahelyet ígértek, ezzel szemben 400 ezer embernek nincs munkája Magyarországon. Emellett, további 300 ezer embernek nincs biztos kenyérkereseti lehetőség a kezében, mert csak időnként kap munkát, tartós állása nincs - reagált Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Barcson elmondott beszédére. | 2006-02-07 21:02:00 | 0 |
| A szocialistáknak el kell számolniuk 2002-es ígéreteikkel | A szocialistáknak el kell számolniuk 2002-es választási ígéreteikkel, így a munkahely- és otthonteremtésre, vagy a szociális bérlakásépítésre vonatkozó ígéretekkel is - erről Áder János beszélt a Fidesz kampánynyitó nagygyűlésén, kedden Szécsényben. | 2006-02-07 20:43:00 | 0 |
| A hágai főügyész felkérte az EUFOR-t és a NATO-t, keresse Karadzsicsot | Kitartóan keressék a boszniai békefenntartó erők (EUFOR) és a NATO a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt - ezt kérte kedden Szarajevóban a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze. | 2006-02-07 20:36:00 | 0 |
| Egy nap alatt 21 halálos áldozata volt a hidegnek Ukrajnában | Újabb huszonegy halálos áldozata volt az elmúlt 24 órában a hideghullámnak Ukrajnában - közölte az egészségügyi minisztérium; Moszkvában eközben bejelentették, hogy a szigorú energiakorlátozásokat vezetnek be a hideg miatt. A bukaresti egészségügyi minisztérium kedd este nyilvánosságra hozott adatai szerint hetvenhatan fagytak meg január vége óta Romániában. | 2006-02-07 20:17:00 | 0 |
| Orbán Viktor levele a mentelmi bizottsághoz | Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a vele szemben indított vagyonnyilatkozati kezdeményezés tárgyában a mai napon levélben fordult a Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsághoz. A pártelnök a levelében a következőkről tájékoztatta a bizottságot: | 2006-02-07 19:36:00 | 0 |
| Rumsfeld : Az iraki demokráciaépítést a korrupció is hátráltatja szerint | Az iraki demokráciaépítést a korrupció is hátráltathatja a folytatódó erőszak mellett Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint, akit kedden meghallgatott a szenátus katonai bizottsága. A miniszter elismerte, hogy az erőszak, a korrupció és a bűnözés továbbra is nehézséget támaszt és romboló hatással van a demokratikus kibontakozásra. Döntő fontosságúnak nevezte, hogy az új iraki vezetés felnőjön a feladathoz és támadást indítson a korrupció ellen. | 2006-02-07 19:26:00 | 0 |
| Magukról mondtak ítéletet a szocialisták | A szocialisták 2002-ben azt ígérték, hogy ingyenes lesz a szívgyógyszer, a diákok utazása, az általános iskolások tankönyve, a bölcsődések és óvodások étkezése, az első jogosítvány, az első számítógépes tanfolyam elvégzése, az első nyelvvizsga. Még az a szerencse, hogy most azt mondják, hogy a felelőtlen ígérgetést abba kell hagyni - mondta Áder János kedden egy salgótarjáni sajtótájékoztatón. | 2006-02-07 18:34:00 | 0 |
| Négy éve a könyvtáraknak is rosszabbul megy: kényszerszünet az OSZK-ban | A megszokott egy helyett akár két hónapig is zárva tarthat nyáron az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), mivel állami juttatásaik tervezett csökkentése miatt nincs elegendő pénz a gyűjtemény működtetésére - mondta Monok István főigazgató kedden az MTI-nek. | 2006-02-07 18:17:00 | 0 |
| Markó kiáll Frunda mellett | Alaptalanok az egyes román politikusok által Frunda György ellen hangoztatott vádak, sőt, a romániai magyar szenátort elismerés illeti, amiért az elmúlt tizenöt évben folyamatosan harcolt az emberi jogokért mind országában, mind az európai intézményekben - fejtette ki keddi bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. | 2006-02-07 18:15:00 | 0 |
| Elégedetlen az EB a távközlési versennyel | Az Európai Unión belüli távközlési piacok legtöbbjén még sok a tennivaló ahhoz, hogy hatékonynak lehessen minősíteni a versenyt - állapította meg a témáról kedden nyilvánosságra hozott helyzetjelentésében az Európai Bizottság. | 2006-02-07 18:12:00 | 0 |
| Hiánytermelésben jó a kormány | Az utóbbi négy évben egyre rosszabbul élünk. Ez igaz a magyar emberekre, a családokra és igaz Magyarország költségvetési-pénzügyi helyzetére is - áll Domokos László közleményében. | 2006-02-07 18:09:00 | 0 |
| Ócska importhús árasztja el Magyarországot | A luxuskormány kiszolgáltatta a magyar gazdákat a multinacionális érdekeknek, ezért vannak ma lényegesen rosszabb helyzetben a termelők és a magyar fogyasztók, mint négy éve. | 2006-02-07 18:07:00 | 0 |
| Gyurcsány ma milliók nélkül érkezett | Bíztunk abban, hogy visszahozza az atomerőműnek azt a százmilliós összeget, amit még a Horn-kormány működésének végső szakaszában kapott cégbirodalmának egyik tagja, az Agóra Kft., amelynek a nukleáris üzem lakossági elfogadottságának erősítése lett volna a feladata - olvasható Koltai Tamás országgyűlési képviselőnek a kormányfő paksi látogatására reagáló közleményében. | 2006-02-07 17:26:00 | 0 |
| Az orosz elnök provokációnak minősíti a Mohamed-karikatúrákat | Putyin elnök provokációnak minősítette a Mohamed-karikatúrákat, sajnálatát fejezve ki amiatt, ami most a vallási szembenállás talaján történik a világon. | 2006-02-07 17:12:00 | 0 |
| Növekszik a bizonytalanság az európai cukorágazatban | Növekszik a bizonytalanság az európai cukorágazatban, hiszen még hatályba sem lépett az uniós agrárminiszterek ülésén novemberben elfogadott reform, máris rendkívüli intézkedésre van szükség a piaci egyensúly megőrzése érdekében - mondta Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez kedden Brüsszelben eljuttatott nyilatkozatában. | 2006-02-07 17:09:00 | 0 |
| "A káosznál minden jobb" | Mikulás Dzurinda, a kereszténydemokraták távozásával minden korábbinál nagyobb válságba sodródott szlovák kormány elnöke maradék koalíciós partnereivel egyetértésben előrehozott választásokat akar, és erről minden parlamenti párttal szerdán egyeztetni kíván. | 2006-02-07 17:01:00 | 0 |
| Napirend után a parlamentben | A Zemplén-Gácsországi vasútvonal újjáélesztéséről, az egykori cserkészvezető méltatásáról, valamint a Magyar Cserkészszövetség örökös tiszteletbeli elnökére emlékeztek napirend után kedden a parlamentben. | 2006-02-07 16:47:00 | 0 |
| Vád alá helyezték Nastase volt kormányfőt | Romániában vesztegetés miatt vád alá helyezték Adrian Nastase volt kormányfőt. A képviselőház jelenlegi elnöke ellen egy gyanús ingatlanügylet miatt indult eljárás - erősítette meg a legfőbb ügyészség korrupcióellenes főosztálya. | 2006-02-07 16:32:00 | 0 |
| Szabó Gyula lett a nemzet színésze | A nemzet színészévé választották Szabó Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt: az Agárdy Gábor halálával megüresedett helyről kedden döntöttek a nemzet színészei. | 2006-02-07 16:30:00 | 0 |
| Szépen kérték, adja vissza | A fővárosi Fidesz szerint összeférhetetlen és két jogszabályt is sért, hogy Arató Gergely az oktatási tárca politikai államtitkára egyidejűleg egy budapesti kórházban felügyelő tanácsi tagságot is visel - közölte Wintermantel Zsolt országgyűlési képviselő az MTI-vel kedden. | 2006-02-07 15:50:00 | 0 |
| Meghosszabbíthatják a Nap-kelte szerződését | Jóváhagyta a Nap-kelte szerződésének két évvel történő meghosszabbítását a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége kedden - értesült a testület egyik tagjától a nap folyamán az MTI. | 2006-02-07 14:52:00 | 0 |
| Illés Zoltán a Liszt Ferenc téren illegális munkálatokat akadályozott meg | Illés Zoltán kedden több VI. kerületi lakóval közösen hiúsította meg, hogy egy munkagép illegálisan megrongálja a budapesti Liszt Ferenc teret. | 2006-02-07 14:48:00 | 0 |
| Egy horvát hetilap leközölte a Mohamed-karikatúrákat | A Nacional horvát hetilap legfrissebb, kedden utcára került számában leközölte a Mohamed prófétát ábrázoló, a muzulmán világban óriási felháborodást kiváltó összes karikatúrát, hatot közülük mindjárt a címlapon. | 2006-02-07 14:44:00 | 0 |
| A Fidesz nagyobb gondot fordítana az energiabiztonságra | Bízunk abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő, február végi budapesti látogatása során nyilvánvalóvá teszi: a gázszállításokat nem kívánja politikai fegyverként használni, és biztosítani fogja a folyamatos ellátást - mondta a parlament külügyi bizottságának elnöke kedden Budapesten újságíróknak. | 2006-02-07 14:43:00 | 0 |
| Blair semmire nem mondja, hogy soha | Nagy-Britannia békés eszközökkel akarja megoldani az iráni atomprogram felújítása miatt támadt viszályt - mondta kedden Tony Blair brit kormányfő, aki ugyanakkor utalást tett arra, hogy egyéb megoldások is nyitva vannak. | 2006-02-07 14:12:00 | 0 |
| Pokorni Zoltán pert nyert Németh Imre volt miniszterrel szemben | A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon ítéletet hirdetett Pokorni Zoltán felperes és Németh Imre alperes ügyében, amellyel helyben hagyta a Fővárosi Bíróság korábbi ítéletét. A bíróság megállapította, hogy Németh Imre volt földművelésügyi miniszter megsértette Pokorni Zoltán jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. | 2006-02-07 14:00:00 | 0 |
| Utóvizsga Start-kártyával | A választók örülnek is, meg nem is, az egyik szemük sír, a másik nevet a választások közeledtével - ezt találta mondani szokásos parlamenti show-műsorában a kormányfő. Gyurcsány Ferenc pontos hangulatjelentést adott. Valóban sírunk az elvesztegetett négy esztendő miatt, és édes-derűs nyugalommal tekintünk a választások elé. | 2006-02-07 13:52:00 | 0 |
| A politika árnyéka rávetül a nagykövetjelöltekre? | Három nagykövetjelöltet hallgatott meg és támogatott keddi budapesti ülésén a külügyi bizottság, amelynek elnöke, Németh Zsolt (Fidesz) elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a választások előtt két hónappal misszióvezetőket küldjön ki. | 2006-02-07 13:45:00 | 0 |
| A szlovák államfő vár a kereszténydemokrata miniszterek lemondásának elfogadásával | Átadták lemondási nyilatkozatukat Ivan Gasparovic szlovák államfőnek a kormányból kilépő Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) miniszterei. Az első közlésekkel ellentétben az államfő a három miniszter lemondását egyelőre mégsem fogadta el, mert időközben maga a miniszterelnök, Mikulás Dzurinda jelentette be, hogy maga indítványozza az előrehozott választást. | 2006-02-07 13:22:00 | 0 |
| Bizottsági igen a Fidesz turizmusfejlesztési stratégiájára | Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága keddi ülésén a fideszes képviselők által készített, a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiáról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételét. | 2006-02-07 13:22:00 | 0 |
| Putyin a terroristák célzott irtására szólította fel a biztonsági erőket | Az orosz elnök a terroristák célzott irtására hívta fel a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB), s egyben jóváhagyta tevékenységét az állítólag hírszerzéssel foglalkozó brit diplomaták leleplezésében, még ha a botrány árnyékot vetett is a nem kormányzati szervezetekre. | 2006-02-07 13:16:00 | 0 |
| A II. Nemzeti Fejlesztési Tervről | Nógrádi Zoltán az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága ülésén megjegyezte: a Fidesz sajnálja, hogy Magyarországon nem kerül a parlament elé a II. Nemzeti Fejlesztési Terv. Kifogásolta, hogy ez idáig nem kaptak konkrét dokumentumot a tervvel kapcsolatban. | 2006-02-07 13:11:00 | 0 |
| Bugár Béla fogja ideiglenesen a szlovák parlamentet vezetni | Pavol Hrusovsky,a szlovák parlament házelnöke, a kormányból kilépő Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke ideiglenesen a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökére, a parlament alelnökére, Bugár Bélára bízza a törvényhozás irányítását. | 2006-02-07 13:06:00 | 0 |
| Őrizetbe vették az öngyilkos merénylőnek öltözött londoni tüntetőt | Őrizetbe vették kedden azt a brit muszlim fiatalembert, aki néhány napja öngyilkos merénylőnek öltözve tüntetett a londoni dán nagykövetség előtt. | 2006-02-07 12:59:00 | 0 |
| Figyelmeztető sztrájkra készülnek a Dunaferr dolgozói | Amennyiben addig nem lesz bérmegállapodás, szerdán 13-15 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak a Dunaferrnél - közölte az MTI-vel kedden a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. | 2006-02-07 12:52:00 | 0 |
| Gyorsítani kell a fogyatékosügyi program bevezetését! | A parlament lefolytatta az új Országos Fogyatékosügyi Programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitáján kedden. Soltész Miklós (Fidesz) hangsúlyozta, a programnak már régen el kellett volna készülnie, így elkerülhető lett volna a kapkodás. Hozzátette, a program bevezetése a következő kormányzatra vár. | 2006-02-07 12:45:00 | 0 |
| Újabb csarnok tetőszerkezete omlott be Lengyelországban | Újabb csarnok tetőszerkezete omlott be kedden a hó súlya alatt Lengyelországban, ezúttal azonban valószínűleg nincsenek sem halálos áldozatok, sem sérültek. | 2006-02-07 12:37:00 | 0 |
| Beomlott egy szupermarket teteje Bajorországban | Beomlott egy szupermarket teteje kedden Németországban, a bajorországi Töging am Innben, de a balesetnek hivatalos közlések szerint nincsenek sem halottjai, sem sebesültjei. | 2006-02-07 12:06:00 | 0 |
| Elbocsátások Nyíregyházán | A Flextronics Magyarország 950 ember elbocsátását jelentette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkaügyi központnak - közölte a társaság kedden az MTI-vel. | 2006-02-07 12:04:00 | 0 |
| A szlovákiai kormányválság lehetséges fejleményei | A hétfő este bekövetkezett szlovákiai kormányválságnak különféle fejleményei lehetnek: az előrehozott választás csak egy a lehetséges kényszerűségek közül. Valószínűsíthető, hogy ami első látásra válságnak tűnik, az valójában a túlélés fortélyos stratégiája. | 2006-02-07 12:03:00 | 0 |
| Folytatódnak a tüntetések az ázsiai országokban | Erőszakcselekményekkel tarkított több tüntetés volt kedden különböző ázsiai országokban a Mohamed prófétát kifigurázó rajzok európai lapok általi megjelentetésével kapcsolatban. Afganisztán északnyugati részén tüntetők a NATO békefenntartóival is összecsaptak. | 2006-02-07 11:58:00 | 0 |
| Leégett Prága mellett egy munkásszálló | Legalább öt személy meghalt, amikor kedden reggel a Prága melletti Mochovban leégett egy munkásszálló - közölte a közép-csehországi mentőszolgálat. | 2006-02-07 11:49:00 | 0 |
| Újra behatoltak a teheráni dán nagykövetség területére | Tüntetők kedden rövid időre ismét behatoltak Dánia teheráni nagykövetségének területére, tiltakozva a Mohamed-karikatúrák európai lapok általi közlése miatt - közölte egy francia tudósító a helyszínről. | 2006-02-07 11:47:00 | 0 |
| A tények azok tények | A luxusbaloldal magyarázkodik, statisztikai számmisztikába bonyolódik, ötletszerűen új és új PR-akciókat hirdet meg, melyekre néhány hónap elteltével már maga sem emlékszik - mutat rá Bernáth Ildikó, a Fidesz munkahely-teremtési programjának szóvivője keddi közleményében. | 2006-02-07 11:40:00 | 0 |
| A munkanélküliség és az áremelkedés kormánya Gyurcsányé | A Medgyessy-Gyurcsány-kormány nem csak a növekvő munkanélküliség, hanem az áremelkedések kormánya is - szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Áder János, rámutatva: a gyermekeket nevelő családok, az otthonteremtésre vállalkozó fiatalok, az idős, beteg emberek és a vállalkozók rosszabbul élnek most, mint négy esztendővel ezelőtt. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-07 11:31:00 | 1 |
| Az otthonteremtés lehetőségei megnehezedtek | A szocialisták 2002-es otthonteremtési ígéreteinek (a polgári otthonteremtési rendszer kiterjesztése, továbbá huszonötezer állami támogatású bérlakásépítése) megvalósítása elmaradt, ehelyett ma drágábban lehet lakáshoz jutni, mint 2003-ban - mutatott rá Mádi László keddi napirend előtti felszólalásában. | 2006-02-07 11:20:00 | 0 |
| Demján Sándor CEE Életmű-díjat kapott | Demján Sándornak, a TriGránit Fejlesztési Rt. alapítójának és tulajdonosának ítélte a CEE Életmű-díjat a Közép és Kelet Európai Ingatlan Minőségi Díjakat (Central and Eastern European Real Estate Quality Awards) Kiadó Szervezet - tájékoztatta a Trigránit az MTI-t kedden. | 2006-02-07 11:07:00 | 0 |
| Őrizetbe vettek Bangladesben kilenc feltételezett terroristát | Őrizetbe vették kedden Bangladesben egy illegális iszlámista szervezet kilenc feltételezett tagját, akiknek a hatóságok gyanúja szerint közük volt az országban végrehajtott pokolgépes merényletek sorozatához. | 2006-02-07 10:28:00 | 0 |
| A Russneft szerezte meg a szlovák olajvezeték 49 százalékát | A Kreml-közeli Russneft magán olajcég vette meg a szlovák vezetéküzemeltető Transpetrol 49 százalékát az orosz hatóságok által tönkretett YUKOS-tól, jelentette egy moszkvai lap kedden. | 2006-02-07 10:23:00 | 0 |
| Pokolgép robbant dél-Afganisztánban | Legkevesebb tizenketten meghaltak és tucatnyian megsebesültek kedden egy öngyilkos merényletben Afganisztánban, a motorbiciklis merénylő a déli Kandahárban a közép-ázsiai ország azonos nevű tartományának rendőrségi központja előtt röpítette magát a levegőbe. | 2006-02-07 09:44:00 | 0 |
| ABS-CBN televízió bűnös hanyagsága okozta 74 ember halálát | Az első hivatalos vizsgálat a rendezvényt szervező tévétársaságot tette felelőssé azért a hét végi manilai pánikért, amelyben újabb adatok szerint 74 embert tapostak halálra és ötszáz személy szenvedett sérüléseket. | 2006-02-07 09:42:00 | 0 |
| A Pentagon "hosszú háborúra" készül | Az Egyesült Államok "hosszú háborúra" készül a terrorizmus ellen, ezt jelzi a védelmi stratégia négyévenkénti, idén elvégzett felülvizsgálatáról készült jelentés, amelyet hivatalosan hétfőn terjesztett a Pentagon az amerikai kongresszus elé. | 2006-02-07 09:29:00 | 0 |
| Tiltólistára tették hazánkat a csomagküldők | Több nemzetközi internetes áruház is tiltólistára tett magyarországi címeket, miután többször nem érkeztek meg az ide küldött csomagok. A Magyar Posta szerint az esetek többségében nem ők a felelősek, bár azt elismerik: a rendelt áruk zömének útját nem is tudják nyomon követni. | 2006-02-07 09:27:00 | 0 |
| Hoppon maradt amőbások | Elindultak az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) szűrővizsgálatot végző mikrobuszai. A járművek Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyei falvakban próbálnak szerencsét. A baloldali aktivisták tegnap az egyik általunk meglátogatott település polgármesteri hivatalába sem jutottak be, így az otthonukban keresték fel a helyieket, akik fenntartással fogadták az alkalmi egészségügyi csapatot - tudósít a Magyar Nemzet. | 2006-02-07 09:25:00 | 0 |
| A Centrum ismét az MSZP javára lép vissza? | Próbálja meg a szocialista szavazóktól is elkérni a kopogtatócédulákat, mondja nekik, hogy nem kell a Centrum pártra szavazniuk, a második fordulóban úgyis visszalépünk az MSZP javára, mint legutóbb - mondta a Centrum Bicskén induló képviselőjelöltje a Magyar Nemzet inkognitóban jelentkező munkatársának. | 2006-02-07 09:24:00 | 0 |
| Történelmi gyökerek és kiútkeresés: Párizs és a bevándorlók | Sokak szerint saját történelme elől menekül Franciaország azzal, hogy a családegyesítés hagyományán alapuló bevándorlás visszaszorítására a kormány februárban új bevándorlási törvénytervezetet vitat meg, amely májusban kerülhet a nemzetgyűlés elé. | 2006-02-07 09:21:00 | 0 |
| Szélsőbaloldali maoisták gyilkoltak | Hét rendfenntartót megöltek, további tizenötöt pedig megsebesítettek keddre virradóra maoista gerillák Nepálban - közölték a hatóságok. A gerillák két településen - a főváros közelében, illetve Katmandutól háromszáz kilométerre délkeletre - támadtak a biztonsági erőkre, amelyek az egész éjszaka tartó tűzpárbaj után reggelre ellenőrzésük alá vonták a helyzetet. | 2006-02-07 09:01:00 | 0 |
| Szélsőbaloldali gerillák rendőröket gyilkoltak kokainültetvényeik védelmében | Hat rendőrt megöltek, hét másikat pedig megsebesítettek szélsőbaloldali gerillák hétfőn a latin-amerikai ország északi részén fekvő Macarena nemzeti parkban - közölték a hatóságok. | 2006-02-07 08:54:00 | 0 |
| Női elnök a hágai Nemzetközi Bíróság élén | A brit Rosalyn Higgins személyében először választottak női elnököt a Nemzetközi Bíróságnak, az ENSZ legmagasabb bírói fórumának az élére - jelentette be a hágai székhelyű testület. | 2006-02-07 08:33:00 | 0 |
| Az USA elítélte Irán "konfrontációs politikáját" | Az Egyesült Államok hétfőn elítélte Irán "konfrontációs politikáját", miután Teherán tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) urándúsító tevékenységének felújításáról. Irán egyedül is képes atomfegyvert előállítani - vélekedett hétfőn az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője, hozzátéve, hogy a teheráni vezetést ebben "minden eszközzel" meg kell akadályozni. | 2006-02-07 08:28:00 | 0 |
| Országgyűlési krónika | A parlament hétfő éjjeli vitájában a gyümölcsös ültetvények összeírása, az életüktől, szabadságuktól megfosztottak kártalanítása, a mozgóképről szóló törvényjavaslat, a digitális műsorterjesztés, a kiemelt beruházások megvalósításának gyorsítása és az idei költségvetés módosítása volt napirenden. | 2006-02-07 08:14:00 | 0 |
| Az uniós bővítés megtorpant | Az Európai Unió alkotmányos szerződésének tolódása miatt megtorpanással fenyegető bővítési folyamatról tárgyal szerdán Budapesten Olli Rehn, az Európai Bizottság e témában illetékes tagja elsősorban, de a megbeszéléseken szóba kerülhet a Magyarországról még mindig aggódással figyelt vajdasági helyzet is. | 2006-02-07 08:01:00 | 0 |
| Amerika megértő, de elítéli az erőszakot | Az Egyesült Államok hétfőn kiegyensúlyozottságra törekedve úgy foglalt állást, hogy megérti a muzulmánok felháborodását a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákon, ugyanakkor szeretné, ha a keresztény és zsidóellenes megnyilvánulásokat is elítélnék. | 2006-02-07 07:49:00 | 0 |
| A holland kormány visszaad az örökösöknek számos festményt | A holland kormány jóváhagyta, hogy visszaad 202, a nácik által elrabolt festményt és más műtárgyat egy zsidó képkereskedő örököseinek. | 2006-02-06 20:06:00 | 0 |
| Paczolay Péter: alapjogok védelme, államszervezeti kérdésekben önmérséklet | Az alapjogok védelmét, illetve államszervezeti kérdésekben az önmérsékletet tekinti elsődlegesnek alkotmánybíróként Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság hétfőn megválasztott tagja. | 2006-02-06 20:05:00 | 0 |
| Csecsenföld erős embere kitiltja a dán szervezeteket | Csecsenföld erős embere azt mondta, hogy kitiltja a dán szervezeteket a Mohamed-karikatúrák miatt, de orosz emberjogvédők védelmükbe vették a Dán Menekültügyi Tanácsot, amely csecsen menekültek ezreinek hazatelepülését segítette. | 2006-02-06 20:01:00 | 0 |
| A Románia iránti lojalitásra szólította fel az RMDSZ-t Emil Boc | Vagy adja tanújelét Románia iránti lojalitásának, vagy pedig távozzon a román kormánykoalícióból a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - hangoztatta hétfőn Bukarestben Emil Boc, a román Demokrata Párt (PD) elnöke, akinek e felszólítását Markó Béla, a szövetség elnöke még aznap visszautasította. | 2006-02-06 19:42:00 | 0 |
| A fanatikus erőszak is istenkáromlás | Silvio Berlusconi olasz kormányfő hétfőn felelőtlen gesztusnak minősítette, és elítélte a Mohamed prófétáról készült karikatúrák közlését, egyúttal "istenkáromlásnak" nevezve a muzulmán országokban az utóbbi napokban tanúsított "fanatikus erőszakot". | 2006-02-06 19:37:00 | 0 |
| Beiktatták Kanada új kormányfőjét | Beiktatták hivatalába a konzervatív Stephen Harpert, Kanada új kormányfőjét hétfőn Ottawában. | 2006-02-06 19:10:00 | 0 |
| Igazságosság: drágább a Fészekrakó | Mádi László a Fészekrakó program be nem váltott ígéreteire kérdezett rá, hétfőn a parlamentben. A képviselő idézte Kolber István egyik nyilatkozatát, miszerint mintegy 80 ezer családnak jelenthet ez megoldást. | 2006-02-06 19:05:00 | 0 |
| Felbomlik a szlovák kormánykoalíció: kilépnek a kereszténydemokraták | Felbomlik a szlovák kormánykoalíció, mert a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) hétfőn este bejelentette: kilép a kormányból. Pavol Hrusovsky kereszténydemokrata házelnök már a hét végénjelezte: ha a kormány szerdán nem szentesíti a Vatikánnal megkötendő, a lelkiismereti aggályoknak helyet adó egyezményt, akkor a KDH kilép a koalícióból. | 2006-02-06 19:02:00 | 0 |
| Miért van 400 ezer munkanélküli, és hol a 400 ezer új munkahely? | Mára Magyarország egyik legnagyobb problémája lett a munkanélküliség. A kormány munkahely-teremtési kísérletei sikertelenek. Csak az elmúlt egy évben 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, és sorra zárnak be a gyárak. Mit kíván tenni a kormány? - kérdezte Bernáth Ildikó hétfőn a parlamentben. | 2006-02-06 18:49:00 | 0 |
| A Hamász Kairóban tárgyalássorozatot kezdett a kormányalakításról | A parlamenti választásokon győztes Hamász palesztin radikális szervezet vezetői tárgyalásokat kezdtek hétfőn Kairóban a kormányalakításról és Izrael elismeréséről. | 2006-02-06 18:48:00 | 0 |
| Alkotmánybíróvá választották Paczolay Pétert | Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés hétfőn Paczolay Pétert, a Köztársasági Elnöki Hivatal jelenlegi vezetőjét. | 2006-02-06 18:35:00 | 0 |
| A hágai főügyész kézzelfogható eredményeket vár Belgrádtól | Kézzelfogható eredményeket vár Belgrádtól a feltételezett háborús bűnösök felkutatásában Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze, aki hétfői belgrádi látogatása után a korábbiakhoz hasonlóan elégedetlenül nyilatkozott a szerbiai hatóságok együttműködési készségéről. | 2006-02-06 18:08:00 | 0 |
| Új Bartók-lemezt méltatott a Le Monde | BartoKorcia címmel jelent meg a közelmúltban Laurent Korcia francia hegedűművész Bartók Béla hegedűre írt műveiből összeállított dupla albuma, amelyet a Le Monde című francia napilap hétfőn méltatott. | 2006-02-06 18:01:00 | 0 |
| A magyarok és a szerbek kulturális és történelmi kapcsolatait bemutató kiállítás nyílt Újvidéken | A vajdasági kormány által indított toleranciaprogram keretében a magyar és a szerb nép kulturális és történelmi kapcsolatait, öt évszázados együttélésének jó példáit bemutató kiállítás nyílt hétfőn Újvidéken, a Vajdasági Múzeumban. | 2006-02-06 18:00:00 | 0 |
| Sólyom ellenzi a tagjelölteknek adandó engedményeket | Sólyom László nem akar engedményt az EU-ba készülődő országoknak - írta hétfőn a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung, beszámolójának címében is kiemelve ezt a gondolatot. | 2006-02-06 17:53:00 | 0 |
| Afganisztánban a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel | Összecsapott a rendőrökkel és katonákkal hétfőn Afganisztán több városában a Mohamed prófétáról készül karikatúrák ellen tiltakozó több ezer tüntető, négyen meghaltak, tizenkilencen megsebesültek. | 2006-02-06 17:19:00 | 0 |
| Hol van a "százezres tömeg"? | Nagy ígéretek, kevés megvalósítás - jellemezte a kormány otthonteremtési programjait Mádi László az azonnali kérdések órájában. A képviselő több kormánypárti politikus nyilatkozatát ígérte, akik közel 100 ezer fős Fészekrakó rohamot prognosztizáltak. Ezzel szemben - mutatott rá - a várt szám alig ötöde valósult meg. A képviselő a rossz koncepciót, a magas törlesztőrészleteket és kamatokat rótta fel hibaként. | 2006-02-06 17:00:00 | 0 |
| Kényelmes miniszteri székből megszépül a valóság | Ha igaz lett volna mindaz, amit a szocialisták ígértek, akkor most 10 millió elégedett ember országa lennénk - mutatott rá Soltész Miklós Veres Jánoshoz intézett interpellációjában. E helyett bevezették a 13. havi gáz-, 13. villany-, 13. havi gyógyszerárat, sőt mindezeket folyamatos áremelések révén. Nem is beszélve a 13. havi bérek ki nem fizetéséről, mint történt ez a köztisztviselők, a rendőrök esetében is. | 2006-02-06 16:46:00 | 0 |
| Kovácsnak tetszik a Fidesz javaslata | Kovács László "örömmel egyeztet" a Fidesszel a lakásfelújítás és a szociális lakásépítés áfájának csökkentése ügyében. Az Európai Unió (EU) bizottságának adóügyi biztosa hétfőn Debrecenben reagált a Fidesz ilyen irányú kezdeményezésére. | 2006-02-06 16:43:00 | 0 |
| Az RMDSZ-t felszólították a koalíció elhagyására | Romániában egyik vezető koalíciós erő, a Demokrata Párt elnöke, felszólította az RMDSZ-t, hogy legyen lojális Romániához, vagy lépjen ki a kormánykoalícióból. | 2006-02-06 16:39:00 | 0 |
| Közel ezer embert bocsátanak el Nyíregyházán | Papp Péter, a magyarországi Flexthronics személyügyi igazgatója a létszámleépítés okaként az elektroakusztikai termékek gyakran változó életciklusát és a rendelési állomány csökkenését jelölte meg. | 2006-02-06 16:38:00 | 0 |
| A muzulmán világ dühös megmozdulásai a "szellemi iszlamizáció" jelei | A Mohamed-karikatúrák kapcsán a muzulmán világban zajló dühös megmozdulások részben a "szellemi iszlamizáció", részben pedig a kérdés átpolitizálódásának jelei - véli hétfői szerkesztőségi cikkében a Le Monde című francia napilap. | 2006-02-06 16:37:00 | 0 |
| Gyurcsány lenyomott tíz flekket és bálban volt | Megdöbbentünk. Gyurcsány Ferenc ma délelőtt lenyomott tizenkétezer-ötszáz leütést, ami testvérek között is majdnem tíz flekk, azaz inkább kilenc, de ne kukacoskodjunk. Azon kívül tegnap bálban volt Klárával. | 2006-02-06 16:33:00 | 0 |
| Pakisztán: az erőszak nem a megfelelő válasz a karikatúrákra | A pakisztáni kormány hétfőn közölt álláspontja szerint nem szabad erőszakkal válaszolni a dán lap Mohamedről szóló karikatúráira. | 2006-02-06 16:26:00 | 0 |
| Padlóra küldi a szocialista-liberális kormány a kórházakat | Már 2004-ben is 25-30 milliárd forint hiányzott a fekvőbeteg-ellátás kasszájából. A helyzet azóta sem javult, de ha valaki erről meg akarna győződni, igencsak megzavarná a 2006-os költségvetés - mutatott rá Kelemen András interpellációjában. | 2006-02-06 16:22:00 | 0 |
| Szervezik a Székely Nagygyűlést | Március 15-ére Székely Nagygyűlést hirdetett a Székely Nemzeti Tanács. Az elnökség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalt kérte fel társszervezőnek. A Székely Nagygyűlés célja: kifejezni a székelység szabadságvágyát, újból kinyilvánítani a székelység önrendelkezéshez való jogát és a közvetlen demokrácia eszközével megerősíteni rendíthetetlen közakaratát Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétesítésére. | 2006-02-06 16:19:00 | 0 |
| Gazdaságilag indokolatlan, erkölcsileg elfogadhatatlan | Úgy tűnik, a Sulinet-Közháló körüli közbotrányok sora — átmeneti szünet után — ismét folytatódik. Először Magyar Bálint vált botrányhőssé miután kiderült, hogy közvetlen kollégái még a döntés előtt egy informatikai minisztériumi jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a Sulinetközbeszerzés győztese csak az azóta miniszterré előlépett Kóka János Elender nevű cége lehet - mutatott rá interpellációjában Erdész Zoltán. | 2006-02-06 16:13:00 | 0 |
| Magyarország a csődbe ment vállalatok országa lett | Magyarország a csődbe ment vállalatok országa lett, ugyanis a kilencezer fölötti csődszám rekordot döntött tavalyi évben - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján hétfőn. | 2006-02-06 16:04:00 | 0 |
| Új dialízisközpontot adtak át Kaposváron | A dialízisközpont orvos igazgatója beszédében emlékeztetett arra: a somogyi megyeszékhelyen a Kaposi Mór Oktató Kórházban 1990 óta végeznek művesekezelést; az EuroCare 1991 júliusában vette át a kórháztól a dialízisközpont működtetését, akkor mindössze 12 beteggel, évi háromezer kezeléssel. | 2006-02-06 16:01:00 | 0 |
| Sztrájkbizottság a Dunaferrben | A Dunaferr csoport reprezentatív szakszervezetei hétfőn sztrájkbizottságot alakítottak, és bejelentették, hogy ha a munkáltató a február 8-dikai határidőig nem teljesíti a bérkövetelést, a dolgozók sztrájkba lépnek. | 2006-02-06 15:58:00 | 0 |
| Gyurcsány-blöff plusz | Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti beszéde után mindenki számára világossá vált, hogy a szocialista párt a munkanélküliség pártja, a miniszterelnök pedig az elbocsátások miniszterelnöke. Sőt, a mai legújabb Gyurcsány-blöff a munkanélküliek elhelyezkedésének lehetőségeit is jelentősen szűkíti - mutatott rá Deutsch-Für Tamás hétfői sajtótájékoztatóján. | 2006-02-06 15:53:00 | 0 |
| Megcsinálhatnák. Mikor csökken az otthonteremtés áfája? | Kovács EU-komiszár szóban támogatja a Fidesz javaslatát az otthonteremtés áfájának csökkentésére. A Fidesz bízik benne, a biztos tenni is fog azért, hogy ez megvalósuljon. Varga Mihály napirend előtti felszólalása. | 2006-02-06 15:52:00 | 0 |
| Tatárjárás Vasban | Mindenki pontosan emlékszik még arra, hogy 2002-ben a szocialisták 400 000 új munkahelyet ígértek az embereknek. Négy év elteltével azonban 400 000-re nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. Azt is pontosan fel tudják idézni az emberek, hogy mit vállalt 2004 őszén a hatalomba igyekvő Gyurcsány Ferenc: "Munkahely, munkahely, munkahely" - kezdte interpellációját Bebes István. | 2006-02-06 15:48:00 | 0 |
| Összeférhetetlen Magyar Bálint államtitkára? | Rendszeres havi bérért vállalt tagságot az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára a Bajcsy-Zsilinszky Kórház felügyelőtanácsában. A kormány tagjai és az államtitkárok a jogállását szabályozó törvény szerint néhány kivételes tevékenységi körtől eltekintve "nem létesíthetnek további munkavégzésre irányuló jogviszonyt" - írja az Index. Arató Gergely úgy véli, rá nem vonatkoznak a szabályok. | 2006-02-06 15:33:00 | 0 |
| Nyomozást rendelt el a rendőrség Gyurcsány fantomcége ügyében | Ügyészi hatáskörbe vonta a Nomentana Kft. működésével összefüggésben közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított rendőrségi nyomozást a Legfőbb Ügyészég Kiemelt Ügyek Főosztálya. | 2006-02-06 15:11:00 | 0 |
| Irán leállította a dán gyógyászati berendezések importját | Irán hétfőn leállította a Dániából származó gyógyászati berendezések importját a Mohamed-karikatúrák közlésére hivatkozva. Az iráni egészségügyi minisztérium illetékese nem közölt számszerű adatokat a dán orvosi berendezések beviteléről. | 2006-02-06 14:59:00 | 0 |
| Ez az Ön teljesítménye, Miniszterelnök Úr | Négy év alatt 400 ezer lett, az utolsó egy év alatt több mint 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - mutatott rá Áder János a miniszterelnöki felszólalásra válaszolva a parlamentben. Ám van pozitív példa: 1999-ből és az azt követő évekből való, amikor az Orbán-kormány 39 százalékról 29-re csökkentette a társadalombiztosítási járulékot. Ez semmiféle veszélyt senkire nézve nem jelentett, viszont létrejött több mint 200 ezer új munkahely. | 2006-02-06 14:43:00 | 0 |
| 2010-re eurót kíván az üzleti élet | Kiszámítható gazdaságpolitikát, a jelenleginél jóval kisebb tb-járulékot és 2010-re - jó árfolyamon - bevezetendő eurót kívánnak a Fidesz által megkérdezett vállalkozók - tolmácsolta a véleményeket Matolcsy György volt gazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hétfői konzultációján. | 2006-02-06 14:35:00 | 0 |
| Megtámadták Ausztria teheráni nagykövetségét | Kövekkel támadt Ausztria teheráni nagykövetségére hétfőn a Mohamedet ábrázoló karikatúrák miatt mintegy 200 ember. Az osztrák külügyminisztériumban emiatt tiltakozó jegyzéket nyújtottak át hétfőn Irán nagykövetének. | 2006-02-06 14:10:00 | 0 |
| Halálos sértés | Amikor 2001. szeptember 11-én a New York-i Világkereskedelmi Központ lángoló ikertornyaiból emberek százai vetették magukat a biztos halál mélyébe, akkor az erről rögzített képeket az amerikai tévéállomások nem közvetítették. A világon nem volt olyan médium, amelyik a valóság elhallgatása miatt a sajtószabadság sérülésére panaszkodott volna. Az emberi méltóság felülírta a tények közvetítésének szabadságát. Voltaire-ért sem kiáltott senki. | 2006-02-06 14:10:00 | 0 |
| Lesz-e még villamos a Thököly úton? | Csonka repülőtéri buszjárat, felszedésre szánt sínek a Thököly úton és másutt, 36 hónapos stop a Szabadság híd forgalmának. Vis majornak álcázott útfelbontások, utaslemaradás a BKV járművein - nagyüzem a Városüzemeltetési Bizottság ülésén. | 2006-02-06 13:53:00 | 0 |
| Irán újrakezdi az urándúsítást | Irán tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy újrakezdi az urándúsítást - közölte hétfőn Ali Laridzsáni, a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára. Az Isna diákhírügynökség jelentése szerint erről levélben tájékoztatták az ENSZ szakosított szervezetét. | 2006-02-06 13:28:00 | 0 |
| Óbecsének a továbbiakban sem lesz magyar polgármestere | A magyar pártok széthúzása miatt a felerészben magyarok lakta vajdasági Óbecsének a továbbiakban sem lesz magyar polgármestere: a vasárnap tartott rendkívüli polgármester-választás első fordulójában egy szerb ultranacionalista és egy mérsékelten nacionalista jelölt jutott tovább. | 2006-02-06 12:24:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc és a való világ | A magyar emberek rosszabbul élnek, mint négy évvel ezelőtt. Az élet számos területén, a társadalomban, a gazdaságban bizonytalanság, kiszolgáltatottság tapasztalható. Ez a luxuskormányzás igazi mérlege. Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor továbbra is a jólétről, a kisebb államról, az adók csökkentéséről beszél - pedig négy éve a munkanélküliség, az adóemelés, az áremelések és a luxus kormányát működtetik. | 2006-02-06 12:14:00 | 0 |
| Az elbocsátások az önkormányzatoknál csapódnak le | Kétarcú a település költségvetése. Egyrészt az eredményes pályázatok miatt sikeres, úgy tűnik, mintha rengeteg pénze lenne az önkormányzatnak, ugyanakkor a csodával határos módon tartható egyensúlyban a költségvetés - mondta el Bernáth László, Tetétlen fideszes polgármestere. | 2006-02-06 11:58:00 | 0 |
| Otthonteremtés Plusz: a Fidesz ma nyújtja be törvényjavaslatát | Elkészült a Fidesz törvénymódosító javaslata az otthonteremtéssel kapcsolatos szolgáltatások áfájának mérsékelésére, amelyre az Európai Unió legutóbbi döntése ad lehetőséget. A törvényjavaslatot ma nyújtják be a parlamentnek - mondta Varga Mihály, a párt parlamenti frakciójának helyettese hétfői sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-06 11:56:00 | 1 |
| Erőt adó együttlét - 90 éves Gazdakör | Tizenkettedik ünnepi közgyűlését tartotta a 90 éves múltú Hajdúszoboszlói Gazdakör, a város legnagyobb civilszervezete. A rendezvényen megjelent a térség egyéni országgyűlési képviselője, Márton Attila, Kocsis Róbert alpolgármester, országgyűlési képviselő, Arnóth Sándor, a faluparlamentek koordinátora, Vitányi István képviselő. | 2006-02-06 11:43:00 | 0 |
| Az izraeli hadsereg lövi a Gázai övezet északi részét | Heves tüzérségi tűz alá vette az izraeli hadsereg hétfő reggel a Gázai övezet északi részét - közölték katonai forrásból. A tájékoztatás szerint a körzetet már az éjjel is lőtték az izraeli erők. | 2006-02-06 10:59:00 | 0 |
| Annan sürgette a Mohamed-karikatúrák miatti erőszak beszüntetését | Kofi Annan ENSZ-főtitkár újólag felszólította a Mohamed-karikatúrák európai közlése miatt felháborodott muzulmánokat, hogy vessenek véget az erőszakcselekményeknek. A damaszkuszi, bejrúti és más diplomáciai képviseletek ellen intézett támadások mélységes nyugtalansággal töltik el a főtitkárt - hangsúlyozta New Yorkban helyi idő szerint vasárnap (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő. | 2006-02-06 10:55:00 | 0 |
| Az USA meg akarja fékezni az iraki pokolgépes merényleteket | Az eddiginek a háromszorosát, közel 3,5 milliárd dollárt költ az Egyesült Államok idén azoknak a fokozott erőfeszítéseknek a támogatására, amelyekkel fel kívánja venni a harcot az Irakban házilagos készítésű pokolgépekkel elkövetett, egyre szaporodó és mind erőteljesebb támadásoknak - írta a The New York Times. | 2006-02-06 10:50:00 | 0 |
| Őrizetbe vették a leginkább keresett szingapúri terroristát | Sajtóértesülés szerint őrizetbe vette az indonéz rendőrség terrorelhárító szolgálata Mas Selamat Kastarit, aki az első helyen szerepel Szingapúr körözési listáján a városállam repülőtere ellen tervezett merényletek gyanúja miatt. | 2006-02-06 10:33:00 | 0 |
| Beiktatják hivatalába a konzervatív új kanadai kormányfőt | Kanada új miniszterelnökeként hétfőn teszi le a hivatali esküt és veszi át tisztségét Stephen Harper. Harper a januári parlamenti választásokon vezette diadalra az észak-amerikai ország Konzervatív Pártját, tizenkét évi liberális kormányzásnak vetve ezzel véget. | 2006-02-06 10:28:00 | 0 |
| Guantánamo bezárására szólít fel az Amnesty International | A guantánamói börtöntábor bezárására és a foglyok kínzásáról szóló hírek kivizsgálására szólította fel hétfőn kiadott jelentésében az amerikai kormányt az Amnesty International, amely szerint a táborban tömeges éhségsztrájk zajlik. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete abból az alkalomból adta ki 19 oldalas, esettanulmányokat is tartalmazó jelentését, hogy ötödik évébe lép az amerikai hadsereg kubai támaszpontján fenntartott tábor, amelyben bírósági eljárás nélkül tartanak fogva terrorcselekményekkel gyanúsított őrizeteseket. | 2006-02-06 10:24:00 | 0 |
| Norvégia kárpótlást akar szíriai nagykövetségének felgyújtása miatt | Kártérítést akar Szíriától Jens Stoltenberg norvég kormányfő, amiért a Mohamed-karikatúrák miatt tüntető több száz fős tömeg a hét végén megrohamozta és felgyújtotta Norvégia damaszkuszi nagykövetségét. | 2006-02-06 10:13:00 | 0 |
| Az informatikai tárca eladja a Sulinet Közhálót? | A Magyar Nemzet információi szerint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium eladja a 7200 közintézményt, nagyrészt iskolákat internetes kapcsolattal ellátó Sulinet Közhálót. Úgy tudják, a tárca már ki is írta az erre vonatkozó közbeszerzési eljárást. | 2006-02-06 10:00:00 | 0 |
| Oroszország egy feltétellel fenntartja az Iránnak tett urándúsítási ajánlatot | Oroszország továbbra is fenntartja az iráni urán orosz területen való dúsítására tett javaslatát, de csak akkor, ha Teherán maga nem végez dúsítást - jelentette be az orosz külügyminisztérium hétfőn. | 2006-02-06 09:39:00 | 0 |
| Tiltakoznak az orvostudományi egyetemek | A laborvizsgálatokra szánt pénzek elosztása miatt tiltakozik négy orvostudományi egyetem és négy szakmai kollégium. Szerintük a miniszteri rendelet egy magáncéget hoz kiváltságos helyzetbe. | 2006-02-06 09:16:00 | 0 |
| Összeütközött két teherszállító repülőgép az USA-ban | Összeütközött két teherszállító repülőgép az Egyesült Államok Wisconsin államában, majd az egyik gép a földbe csapódott. A szerencsétlenség során a lezuhant gép személyzete életét vesztette. | 2006-02-06 09:14:00 | 0 |
| AI: Be kell zárni Guantanamót! | A guantanamói börtöntábor bezárására és a foglyok kínzásáról szóló hírek kivizsgálására szólította fel az amerikai kormányt az Amnesty International. | 2006-02-06 08:33:00 | 0 |
| Nem csitulnak az indulatok az arab világban | A dán kormány az arab államok vezetőit arra kérte, segítsenek megfékezni a Mohamed-karikatúrák miatt felbőszült muzulmán hívők indulatait. Damaszkusz után ma Bejrútban is felgyújtották a dán konzulástust. A rajzok miatt Afganisztánban és Törökországban is tüntettek, Irakban pedig fegyveresek az országban állomásozó dán csapatok megtámadására buzdítottak. Felgyújtották Bejrútban a dán konzulátus épületét | 2006-02-06 08:26:00 | 0 |
| Szerdán adják át a Grammy-díjakat | Paul McCartney és Madonna a 48. Grammy-gála legnagyobb érdeklődéssel várt fellépői között lesz szerdáról csütörtökre virradó éjszaka. Ezen az éjszakán ismeri meg a zenekedvelő világ, hogy a 108 kategória több mint félezer jelöltje közül kik kapják a zenei Oscarnak nevezett rangos elismerést. | 2006-02-06 08:22:00 | 0 |
| Szimpátia tüntetés veterán Ikaruszokkal | Autóbuszos szimpátia megmozdulást tartanak hétfőn Budapesten a veterán járműgyűjtők - értesült a HavariaPress. Az esemény, melyet a rendőrség is biztosít, február 6-án délelőtt egy Róna utcai épület parkolójában lesz. | 2006-02-06 08:09:00 | 0 |
| A héten kézbesítik a kopogtatócédulákat | Hétfőn kezdik meg, és a tervek szerint még a héten befejezik a több mint 8 millió kopogtatócédula kézbesítését a Magyar Posta, illetve a helyi önkormányzatok dolgozói. | 2006-02-06 07:57:00 | 0 |
| Irán beszünteti az együttműködést a NAÜ-vel | Irán beszüntette az együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - jelentette be vasárnap Teheránban az ország külügyminisztere. | 2006-02-06 07:34:00 | 0 |
| Tüntetések Isztambulban is | Mintegy 300 tüntető iszlám jelszavakat kiáltozva tiltakozott az egyes nyugati újságokban Mohamed prófétáról megjelent gúnyrajzok ellen Isztambulban vasárnap. A muszlim tüntetetők a dán konzulátus épülete elé vonultak. | 2006-02-06 07:32:00 | 0 |
| Ma szavaz az OVB-tagokról és az új alkotmánybíróról a parlament | Ma dönt a parlament az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjairól, a tervek szerint szavaznak Paczolay Péter alkotmánybíróvá választásáról is. Ma dönt az országgyűlés az Országos Választási Bizottság (OVB) jelöltjeiről. A belügyminiszter javaslata szerint várhatóan Fazekas Marianna, Halmai Gábor, Molnár Miklós és Szigeti Péter egyetemi tanárok és Ivancsics Imre egyetemi docens lesz az új testület tagja. | 2006-02-06 07:28:00 | 0 |
| 2006-ban rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt | Annak ellenére, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció 2002-ben kedvező örökséggel vette át egy fejlődő, gyarapodó ország irányítását, annak ellenére, hogy minden feltétel adott volt egy sikeres kormányzás folytatásához, annak ellenére, hogy 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, a Medgyessy-Gyurcsány kormány négy év sikertelen kormányzást tudhat maga mögött. Ma, 2006-ban rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt - írja közleményében Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. | 2006-02-05 17:47:00 | 0 |
| Elfogták az al-Kaida negyedik legfontosabb vezetőjét | Az iraki rendőrség elfogta az al-Kaida terrorszervezet iraki szárnyának negyedik legfontosabb vezetőjét. Az Irakíja tévé rövid jelentésében Mohammed Rabei néven azonosította az elfogott gyanúsítottat, aki - mint közölték - Abu Dzarként is ismert. | 2006-02-05 17:23:00 | 0 |
| Csákányi Eszter kapta a Páger-díjat | Csákányi Eszter Jászai-díjas, érdemes művész, a Katona József Színház tagja kapta idén a Páger Antal-díjat. A makói önkormányzat 2001-ben, a város híres szülöttének emlékére alapította a díjat. Csákányi Eszter, aki Kaposváron lett elismert színésznő, még játszott egy színpadon Páger Antallal. | 2006-02-05 16:16:00 | 0 |
| A 113 éves Baross-híd felújítására várnak | Katasztrofális helyzetbe kerülhet Győr közlekedése, ha belátható időn belül nem kezdődik meg a város legforgalmasabb átkelője, a Baross-híd felújítása. A 113 éves hídtest elöregedett, már nem bírja az óriási forgalmat, terhelést. | 2006-02-05 16:12:00 | 0 |
| "Gyurcsány ügye arculcsapása a kis- és középvállalkozóknak" | A Vállalkozók Pártjának vezetése mély megdöbbenéssel figyeli a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr cégeivel kapcsolatos sajtóértesüléseket. Amennyiben igaznak bizonyulnak a sajtóhírek, akkor ez az eset arculcsapása több százezer hazai kis- és középvállalkozónak - írja a Vállalkozók Pártja elnöksége sajtóközleményében. | 2006-02-05 14:47:00 | 0 |
| Áprilistól 15 százalékkal lehet olcsóbb az otthonteremtés | Az EU legutóbbi döntése lehetőséget ad arra, hogy az otthonteremtéssel kapcsolatos szolgáltatások áfáját öt százalékra mérsékeljük. Az Otthonteremtés Plusz csomag 15 százalékkal csökkentheti a lakásfelújítás és a társadalmi célú lakásépítések költségeit. Javasoljuk, hogy a kormány április 1-től sorolja át ezek forgalmi adóját a legalacsonyabb, ötszázalékos mértékre! - mondta Orbán Viktor vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján, Budapesten. | 2006-02-05 14:16:00 | 0 |
| Mindenért többet kell fizetnünk | Az újságokban hirdetések, az utcákon szórólapok. Az MSZP az általuk Orbán-mínusznak nevezett csomaggal riogatja az embereket. Szerintük a Fidesz tb-járulék csökkentésére vonatkozó javaslata négyhavi nyugdíjat, a családi pótlékot és az egészségügyi ellátás biztonságát veszélyezteti - olvasható Csermely Péter Orbán Viktorral készített interjújában. | 2006-02-05 14:08:00 | 0 |
| Betörtek Wintelmantel Zsolt házába | Kéthónapos gyermeke, felesége, és anyósa is otthon tartózkodott, mikor betörtek Wintelmantel Zsolt fideszes képviselő családi házába - tudta meg a HavariaPress. A politikus szerint kizárható, hogy politika állna az eset hátterében, mivel csupán személyes, de nem politikai iratokat, okmányokat vittek el. | 2006-02-05 13:51:00 | 0 |
| Elhunyt Dalnoki Jenő | Életének 74. évében ma hosszas betegség után elhunyt Dalnoki Jenő, az 1952-ben olimpiai bajnok magyar válogatott labdarúgója, a Ferencváros egykori válogatott játékosa, edzője. A napokban agyérgörcs miatt kellett befeküdnie a Honvéd kórházba, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. | 2006-02-05 11:15:00 | 0 |
| Az EU soros elnöksége elítélte az európai országok nagykövetségei elleni támadásokat | Elítélte az európai országok damaszkuszi nagykövetségei elleni támadásokat, az európaiakkal szembeni fenyegetéseket az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria. | 2006-02-05 11:04:00 | 0 |
| Milliókat kérnek a sárospataki könyvek hazahozataláért | Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-'56) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Magyar Államnak fizetnie kell a sárospataki könyvtár Szovjetunióba hurcolt köteteinek hazahozataláért. | 2006-02-05 11:04:00 | 0 |
| A dán külügyminiszter elítélte a nagykövetség felgyújtását | Per Stig Moller teljességgel elfogadhatatlannak nevezte a szombaton történt eseményt, bírálva a szíriai hatóságokat, amelyek nem tettek eleget kötelességüknek, s nem védték meg az épületet a tüntetőkkel szemben. | 2006-02-05 11:02:00 | 0 |
| Márciustól tesztelik az elektronikus TAJ-kártyát | Márciustól három megyében kezdi meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az elektronikus TAJ-kártyák tesztelését - mondta Király Gyula, az OEP informatikai főigazgató-helyettese. | 2006-02-05 11:02:00 | 0 |
| Grosics Gyula 80 éves | Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó. A Fekete Párduc 390 bajnoki mérkőzésen szerepelt, míg a válogatottban 86 alkalommal lépett pályára. | 2006-02-05 11:01:00 | 0 |
| Washington Szíriát hibáztatja a dán és norvég nagykövetség felgyújtásáért | A szír kormányt hibáztatta az Egyesült Államok azért, hogy az elsőként dán és norvég lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt feldühödött tüntetők százai szombaton felgyújtották a két európai ország damaszkuszi nagykövetségét. | 2006-02-05 10:59:00 | 0 |
| Berendelték a magyar nagykövetet Pakisztánban | Pakisztánban kilenc ország, köztük Magyarország nagykövetét rendelték be, hogy tiltakozzanak a Mohamed-karikatúrák közlése miatt. Közben Damaszkuszban felgyújtották a dán, majd a norvég követség épületét. Egy terrorszevezet öngyilkos merényletekkel és "véres háborúval" fenyegette meg Koppenhágát. Közben újabb, immár a második újságírót vették őrizetbe Jordániában az ügy kapcsán. | 2006-02-05 10:58:00 | 0 |
| Bush szerint a világ nem engedi meg, hogy Iránnak atomfegyverre legyen | A világ nem fogja megengedni, hogy Irán atomfegyver birtokába jusson - hangoztatta George Bush amerikai elnök szombaton, miután a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) úgy döntött, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) fordul Teherán vitatott atomprogramjának ügyében. | 2006-02-05 10:56:00 | 0 |
| Német lapok a Szabó-ügyről és a múlt feldolgozásáról | Lassúnak tartja Magyarországon a múlt feldolgozását a szociáldemokratákhoz közel álló Frankfurter Rundschau, amely szerint a nevek csak cseppenként bukkannak elő: legutóbb Paskai Lászlóról, a magyar katolikus egyház volt vezetőjéről írták, hogy jelentéseket küldött a belügyi szerveknek. | 2006-02-05 10:51:00 | 0 |
| Magosz: A kormány nem hallgatja meg a gazdákat | A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezet Szövetsége (Magosz) programot dolgozott ki a termelők támogatása érdekében - közötle az Info Rádió. | 2006-02-04 19:44:00 | 0 |
| Irán fenyegetőzik | Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szombaton utasította kereskedelmi miniszterét: vizsgálja meg a gazdasági kapcsolatok megszakításának lehetőségét Dániával és mindazon országokkal, ahol leközölték a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat. | 2006-02-04 17:17:00 | 0 |
| Sólyom László európai médiát javasolt | Európai média felállítását javasolta Sólyom László magyar államfő szombaton Drezdában. | 2006-02-04 16:57:00 | 0 |
| Felgyújtották Dánia szíriai nagykövetségét | Az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt felháborodott tüntetők százai megrohamozták, és lángra lobbantották szombaton Damaszkuszban a dán nagykövetségnek otthont adó épületet. | 2006-02-04 16:28:00 | 0 |
| Gyurcsány az elbocsátások miniszterelnöke | Gyurcsány Ferenc az elbocsátások miniszterelnöke, az MSZP pedig a munkanélküliség pártja - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, a Fidesz-frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján, a budapesti Pilvax kávéházban. | 2006-02-04 15:35:00 | 0 |
| MSZP-s szórólapozás munkaidőben? | Fejér megyében önkormányzati dolgozók munkaidőben osztogattak MSZP-s kampányanyagokat más hivatalos nyomtatványok közé elhelyezve - tudta meg a gondola. A helyi projektmanager szerint szabadságon voltak alkalmazottai, akik kizárólag azért végezték el valódi munkájukat is, mert csak így tudták elengedni őket. A Fidesz az OVB-hez fordul az ügyben. | 2006-02-04 15:14:00 | 0 |
| Püspöki körlevél: menjenek el szavazni! | Körlevélben kívánja segíteni a választásban híveit Gyulay Endre püspök, akinek üzenetét vasárnap a szeged-csanádi egyházmegye minden szentmiséjén felolvassák. A megyéspüspök arra kéri a híveit, mindnyájan adják le voksukat, de átgondoltan, felelősséggel tegyék azt. | 2006-02-04 15:13:00 | 0 |
| Közeledés Japán és Észak-Korea között | A diplomáciai kapcsolatok felvételének céljával kezdődtek tárgyalások Japán és Észak-Korea között szombaton Pekingben. | 2006-02-04 13:27:00 | 0 |
| Európai államfők tanácskoznak Drezdában | Csoportkép készült hölgyekkel a világ egyik leghíresebb nőalakja, Raffaello Sixtusi Madonnája előtt a drezdai Zwinger képtárában, majd néhány szobával arrébb, a Canaletto-teremben megkezdődött szombaton hét európai ország államfőjének kétnapos eszmecseréje Európa hasznáról, azonosságtudatáról és jövőjéről. | 2006-02-04 13:11:00 | 0 |
| Ismét cián jutott ki a szabadba Nagybányán? | Most a kemény fagy miatt megrepedezett csőhálózatból került a szabadba - egyenlőre ismeretlen mennyiségű cián a nagybányai Transgoldnál. A csövek mentén vödrökben próbálják összegyűjteni a megfagyott mérgező folyadékot. | 2006-02-04 11:48:00 | 0 |
| Közbeszerzés nélküli egészségügy | Meglepően kevés alkalommal írnak ki közbeszerzési pályázatot az egészségügyben, s így nem használják ki az ebben rejlő megtakarítási lehetőségeket - állapította meg a GKI-Egészségügy-kutató Intézet (GKI-EKI) Kft. Noha törvény írja elő, hogy mekkora értékű beszerzésnél kötelező a versenyeztetés, az intézmények ezt megkerülhetik, ha többször, kisebb tételben vásárolnak - mutat rá a Magyar Nemzet. | 2006-02-04 11:28:00 | 0 |
| Orbán Viktor köszöntötte a 80 éves "Fekete párducot" | Grosics Gyula élő legenda. Az Aranycsapat híres kapusa szombaton lesz nyolcvan éves. Csütörtökön barátok, sportvezetők, politikusok és tisztelők köszöntötték a "Fekete párduc" becenévre hallgató legendás hálóőrt, aki mint mondta, mit sem tudott a meglepetésről. | 2006-02-04 10:51:00 | 0 |
| A fővárosi Fidesz a hajléktalanokon segít | Mindent meg kell tennünk azért, hogy a nemzet fővárosában egy ember se fagyjon meg - hívta fel a figyelmet Kupper András, a fővárosi Fidesz elnöke, aki egy új fejlesztésű, kémiai reakción alapuló testmelegítő eszközt mutatott be a sajtó munkatársainak. | 2006-02-04 10:48:00 | 0 |
| Botrány a filmszemlén - a kádári cenzor visszatért | Botrányos, a kádári időkre emlékeztető pillanatokat éltek át tegnap az Uránia Nemzeti Filmszínház vendégei, amikor Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója személyiségi okokra hivatkozva le akarta tiltani Dárday István és Szalai Györgyi Falurombolás című filmjének vetítését. | 2006-02-04 10:45:00 | 0 |
| Elemi jó ízlés | A történet ott kezdődik, hogy az ég alatt mindenkinek joga van a szólásra. Mi több, véleménye miatt nem szabad üldözni senkit. Gondoljunk bármit a szabad véleménynyilvánításról, ténykérdés, hogy a modern nyugati társadalmak kőbe vésett törvényéről van szó. | 2006-02-04 10:44:00 | 0 |
| 95 éves a magyar irodalmi élet doyenje | Kilencvenötödik születésnapján köszöntötték Takáts Gyula Kossuth-díjas költőt Kaposváron, a Városházán pénteken. | 2006-02-03 20:09:00 | 0 |
| Keresztény felelősséggel a nemzetért | Aktuális foglalkoztatáspolitikai kérdésekről tartott előadást pénteken este Békésen Harrach Péter, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Keresztény Közéleti Akadémia által szervezett országjáró körút második állomásán. | 2006-02-03 19:39:00 | 0 |
| A Legfőbb Ügyészséghez fordult a Fidesz három képviselője | A miniszterelnököt érintő Nomentana ügyben feljelentéssel a Legfőbb Ügyészséghez fordult a Fidesz három képviselője - közölte Deutsch-Für Tamás pénteki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre. | 2006-02-03 17:50:00 | 0 |
| Sárbogárd katasztrofális helyzetben | Sárbogárdon 303.391.000 forintra nőtt a forráshiány a múlt évi 150 millió forintoshoz képest. Az ellenzék képviselői aggódva figyelik, hogy a kormánypárti többség tudomást sem vesz a város költségvetésének katasztrofális állapotáról. Továbbra is egyéni, önző céljaik megvalósításán marakodnak. | 2006-02-03 17:42:00 | 0 |
| Gyurcsány magnóval blogol | A blogoló miniszterelnök lerántotta magáról a leplet: magnóval blogol, és reméli, hogy ez "nem veri ki a biztosítékot". Nálam mondjuk kiverte, mert a bloggertől elvárnám, hogy személyesen verje a billentyűket, és ne Mancikával gépeltesse le a magvast és személyest. | 2006-02-03 17:39:00 | 0 |
| Az MSZP úgy döntött: jól élünk | Hiller István hétfőn a Parlamentben mindannyiunkat tájékoztatott a szocialisták párthatározatról, mely szerint az MSZP úgy döntött: jobban élünk, mint négy éve - idézte fel a hét eleji eseményeket Deutsch-Für Tamás, kiemelve: az emberek döntő többsége a nagy jólétet mégsem érzi. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2006-02-03 17:07:00 | 1 |
| A Mohamed-karikatúrák megosztják nyugat-európai sajtót | A nyugat-európai sajtó megosztott abban a tekintetben, hogy helyes-e a sajtószabadságra hivatkozva védeni a Mohamed-karikatúrák megjelenését a Jylland-Posten dán lapban és utánközlésüket több más európai újságban. | 2006-02-03 16:59:00 | 0 |
| Top secret | "Az emberekben manapság nagyobb a remény arra, hogy munkát találnak, mint 2002-ben volt." Ez pedig valami egészen új mutató, a munkanélküliségtől szenvedő választópolgárok reményének statisztikai akármije, amely aztán tényleg árnyalja a képet, és érhetővé, értelmezhetővé teszi a tényeket. Meg szórakozatóvá is. | 2006-02-03 16:55:00 | 0 |
| Irán továbbra sem enged | Ha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja az iráni atomprogram kérdéskörét, akkor Teherán elutasítja Moszkva javaslatát, hogy Oroszország területén dúsítsanak uránt Irán számára. | 2006-02-03 16:51:00 | 0 |
| A dán kormány nem kér elnézést az újság helyett | A dán kormány nem kér elnézést a Mohamed prófétáról gúnyrajzot közlő liberális és független újság helyett - jelentette ki pénteken Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök. | 2006-02-03 16:39:00 | 0 |
| Tüntetések Palesztinában és Törökországban is | Több tízezer dühös palesztin tüntetett a pénteki ima után Gázában és Ciszjordánia városaiban a Mohamed prófétáról Európában megjelent gúnyrajzok miatt. | 2006-02-03 16:26:00 | 0 |
| A kormány tovább akarja növelni a munkavállalók kiszolgáltatottságát | A kormány az ún. munkabér-biztosítással kapcsolatos javaslattal a cégek számára kívánja megkönnyíteni az emberek további elbocsátását, munkanélkülivé válását. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány tehát új munkahelyek teremtése, a meglévő munkahelyek védelme helyett az elbocsátások megkönnyítésével tovább akarja növelni a munkavállalók kiszolgáltatottságát - írja Bernáth Ildikó a Fidesz munkahelyteremtési programjának szóvivője pénteki közleményében. | 2006-02-03 15:59:00 | 0 |
| Elszabotált Budapesti fejlesztések | A kormány ingerküszöbét nem lépte át Budapest azon igyekezete, mellyel európai uniós pályázati pénzeket próbál gyorsan megszerezni. Ezt jelzi, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a főváros pályázatainak háromnegyedét egyszerűen kihúzta - írja Kupper András pénteki közleményében. | 2006-02-03 15:44:00 | 0 |
| A gyermeknevelés teljes értékű munka | A családról való gondoskodást, a gyermeknevelést teljes értű munkának kell tekinteni - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Fidesz női kampányának nyitórendezvényén pénteken, Budapesten. | 2006-02-03 15:21:00 | 0 |
| Az egészségügy helyzete katasztrofális | Az egészségügy helyzete az orvosok és a nővérek minden erőfeszítése ellenére már-már katasztrofális. A betegek gyakran kiszolgáltatottak, nem kapnak megfelelő ellátást - írja Gógl Árpád, a Fidesz egészségügyi programjának szóvivője pénteki közleményében. | 2006-02-03 14:52:00 | 0 |
| Kormányalakítási tárgyalásokat folytatott a Fatah a Hamásszal | Az elmúlt napokban kétszer is találkoztak a Fatah és a Hamász palesztin szervezetek képviselői, hogy az új kormány megalakításáról tárgyaljanak - közölték pénteken palesztin források. | 2006-02-03 14:33:00 | 0 |
| Bombariadó zavarta meg a gazdaköri találkozót | Bombariadó zavarta meg pénteken Kecskeméten a gazdaköri találkozót, amelyre eredetileg a szervezők Orbán Viktort, a Fidesz elnökét is várták - közölte az MTI-vel a helyet bérbeadó intézmény, a Városi Sportcsarnok gazdasági igazgatója. | 2006-02-03 13:58:00 | 0 |
| Elsüllyedt Vörös-tengeren eltűnt tengerjáró hajó | Elsüllyedt az egyiptomi partok, Hurgada kikötője közelében a Vörös-tengeren eltűnt egyiptomi tengerjáró hajó, a fedélzetén 1310 utassal és több mint száz főnyi személyzettel. A kairói magyar nagykövetség szerint nem valószínű, hogy lennének magyar áldozatok. | 2006-02-03 13:46:00 | 0 |
| Környezetvédelmi minisztérium miatt késik a kármentesítés | A debreceni önkormányzat mihamarabbi választ vár a helyi repülőtér talajszennyeződésének felszámolására benyújtott pályázatával kapcsolatban a környezetvédelmi minisztériumtól, mivel a munkálatok további késése visszafordíthatatlan környezeti károkat okozhat - mondta Pajna Zoltán, a város alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón. | 2006-02-03 13:40:00 | 0 |
| Ez provokáció | Orbán Viktor politikai provokációnak nevezte, hogy a parlament mentelmi bizottságának szocialista elnöke vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett vele szemben. A Fidesz elnöke a Kossuth Rádió Háttér című műsorában azt mondta, 1990-óta a felesége vagyongyarapodásáról szóló vagyonnyilatkozatot is nyilvánosságra hozta. | 2006-02-03 13:36:00 | 0 |
| Cserbenhagyott diákok | Hihetetlenül drágán és mások pénzén is csak a az eredetileg ígért kollégiumi férőhelyek harmada készül el a kormány megbízatásának lejártáig. | 2006-02-03 13:25:00 | 0 |
| A luxuskormány lubickol, míg az ország fuldoklik | Hiteltelen, amit a hatalom a luxusjavak megadóztatásáról nyilatkozik, hiszen éppen a Medgyessy-Gyurcsány-kormány volt az, amely rekordmértékben fordította luxuskiadásokra az adófizetők pénzét - írja Répássy Róbert, a Fidesz jogi programjának szóvivője pénteki közleményében. | 2006-02-03 13:03:00 | 0 |
| Csizmár Gábor a MÁV-val fényezi önmagát és kormányát | Álságos, hogy Csizmár Gábor éppen a MÁV-val kapcsolatban fényezi önmaga és kormánya tevékenységét, ahol a hozzájuk közelálló cégvezetés pazarló állami luxusjuttatásaival szemben a dolgozókat a létbizonytalanság, a tömeges elbocsátás, a felesleges privatizáció veszélye fenyegeti - írja Bernáth Ildikó, a Fidesz munkahelyteremtési programjának szóvivője pénteki közleményében. | 2006-02-03 12:51:00 | 0 |
| Korrupciógyanú Nagykanizsán | A Thury laktanya 5 hektáros területének novemberi meghirdetése óta több alkalommal megkértük már a városvezetést, hogy legyen szíves és válaszoljon a korrupció látszatát is felvető értékesítési folyamattal kapcsolatos kérdéseinkre - jelentette ki dr. Csákai Iván, a Fidesz nagykanizsai városi frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján - számol be a nagykanizsa.fidesz.hu. | 2006-02-03 12:39:00 | 0 |
| Nomentana: megérkezett a feljelentés | Megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre három fideszes képviselő feljelentése a Nomentana Kft. ügyében. Répássy Róbert, Szijjártó Péter és Deutsch-Für Tamás ismeretlen tettes ellen nyújtotta be a feljelentést, közokirat-hamisítás gyanúja miatt. | 2006-02-03 12:13:00 | 0 |
| 1300 embert szállító hajó tűnt el a Vörös-tengeren | Eltűnt a radarernyőkről egy 1300 embert szállító hajó a Vörös-tengeren a radarok képernyőjéről - jelentették be az egyiptomi hatóságok pénteken. A hajó csütörtök este 7 órakor indult el a szaúd-arábiai Duba kikötőjéből, nem sokkal ezután vesztették nyomát. | 2006-02-03 12:10:00 | 0 |
| Kertész Imre és Szabó Magda az Independent listáján | A brit The Independent nyilvánosságra hozta a legjobb külföldi regények elődöntős listáját, amelyen 16 kötet szerepel. A listán 12 nemzet szerzője található meg, köztük két magyar: Szabó Magda és a Nobel-díjas Kertész Imre. | 2006-02-03 12:09:00 | 0 |
| Eltűnt egy tengerjáró hajó a Vörös-tengeren | Eltűnt a radarernyőkról egy tengerjáró hajó a Vörös-tengeren, 1300 emberrel a fedélzetén - közölték pénteken egyiptomi tengerészeti tisztviselők. Helikopterekről holttesteket találtak Szafaga egyiptomi város partjainál. | 2006-02-03 11:52:00 | 0 |
| Választási megállapodást kötött a Fidesz és a Vállalkozók Pártja | Választási megállapodást írt alá Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Császár Antal, a Vállalkozók Pártjának vezetője pénteken Budapesten. | 2006-02-03 11:49:00 | 0 |
| A felemelkedés útja az iskolán és a munkán keresztül vezet | A Fidesz az egész társadalom, így ezen belül a romák érdekében is a munkahelyteremtést tarja a legfontosabb feladatnak Magyarországon. Az iskoláztatás pedig az egyik elengedhetetlen feltétele annak, hogy a foglalkoztatás jelenlegi problémáit megoldhassuk - írja Farkas Flórián országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke Kállai Lászlónak, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnökének címzett nyílt levelében. | 2006-02-03 11:40:00 | 0 |
| Felemás az uniós döntés a szolgáltatások kedvezményes áfájáról | Magyar szempontból felemás döntés született az Európai Unióban a csökkentett hozzáadott értékkel adózó munkaintenzív szolgáltatások nyújtásának lehetőségéről - áll Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti képviselő pénteki közleményében. | 2006-02-03 11:14:00 | 0 |
| Álgrafológiai elemzés képviselőkről | Elhatárolódott a Grafológiai Intézet az Index internetes újságpolitikusok kézírásáról közölt elemzéseitől, amelyek a szakma hamis, torz képet festenek az érintettekről, és adatvédelmi szempontból is aggályosak. | 2006-02-03 10:55:00 | 0 |
| Mégis kap pénzt a Palesztin Hatóság? | Izrael várhatóan felszabadítja a jövő héten a Palesztin Hatóságnak járó pénzeket, amelyeket a Hamász szélsőséges iszlám szervezet választási győzelme után fagyasztottak be - írta pénteki számában a Háárec izraeli napilap. | 2006-02-03 10:53:00 | 0 |
| Mehet a holland csapaterősítés Afganisztánba | A holland parlament felhatalmazta Jan Peter Balkenende kormányát, hogy küldjön csapaterősítést az afganisztáni biztonsági erő (ISAF) kötelékébe - jelentette be csütörtök éjszaka maga a holland miniszterelnök. | 2006-02-03 10:40:00 | 0 |
| Délután szavaznak az iráni atomprogramról | A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bécsi központjában délután szavaznak az iráni atomprogramról készített határozattervezetről. | 2006-02-03 09:41:00 | 0 |
| Izrael elismerésére szólítja fel a Hamászt az egyiptomi elnök | Izrael elismerésére szólította fel a Hamász radikális iszlám fegyveres szervezetet Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Mubarak a Jediót Ahronót című, nagy példányszámú izraeli napilap pénteki számában megjelenő interjúban leszögezte: a Hamásznak el kell ismernie a zsidó államot, ha meg akarja alakítani a következő palesztin kormányt. Azt azonban nem részletezte, hogy pontosan mit ért az "elismerés" alatt. | 2006-02-03 09:19:00 | 0 |
| Orbán: puritán kormányzást! | Minél nagyobb bizalmat kap a választóktól a Fidesz, annál kisebb lesz az államapparátus mérete - jelentette ki Orbán Viktor. A volt kormányfő a Magyar Rádió Háttér című műsorában kifejtette: ha a Fidesz kormányt alakíthat, hét, nyolc, tizenkettő vagy tizenöt tárcával számol. A luxuskormányzást radikálisan puritán kormányzásra kell változtatni - tette hozzá Orbán, aki politikai provokációnak nevezte az ellene indított vagyonnyilatkozati eljárást. | 2006-02-03 08:51:00 | 0 |
| Magas szintű katonai tárgyalásokról állapodott meg a két Korea | Magas szintű katonai tárgyalásokról állapodott meg pénteken a két Korea - jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium. A tábornoki szintű megbeszélésekről, amelyekre közel két évenem volt példa Észak- és Dél-Korea között, a demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban állapodtak meg a felek egy munkatalálkozón. | 2006-02-03 08:39:00 | 0 |
| Erős földrengés volt Japán északi részén | Erős, 5,9-es fokozatú földrengés rázta meg Japán északi részét, Tohoku térségét pénteken; Tokióban is megremegtek az épületek. Mint az NHK közszolgálati televízió jelentette, egyelőre nem állnak rendelkezésre adatok esetleges sérülésekről vagy anyagi károkról; szökőár veszélye a jelentés szerint nem fenyeget. | 2006-02-03 08:36:00 | 0 |
| Muzulmán tüntetők megtámadták a jakartai dán nagykövetséget | Mintegy 300 felbőszült indonéz muzulmán pénteken behatolt abba a jakartai toronyépületbe, amelyben a dán nagykövetség is található, és törtek -zúztak az előcsarnokban, tiltakozva a Mohamed prófétáról több európai lapban megjelent karikatúrák miatt. | 2006-02-03 08:34:00 | 0 |