Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

A nemzetbiztonsági bizottság ülése után sem tudunk többetA nemzetbiztonsági bizottság ülése után sem tudunk többet az esetleges terrorfenyegetettségről, mint a közvélemény - mondta a testület pénteki zárt ülését követően Kövér László, a bizottság elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.2006-03-31 18:39:00 0
Már Gyurcsány sem szavaz az MSZP jelöltjéreBiztos, hogy nem az MSZP egyéni képviselőjelöltjére adja le szavazatát Gyurcsány Ferenc a lakóhelye szerinti 1. választókerületben. A kerület postaládáiba a héten bedobott kampányújságban a miniszterelnök még Molnár Zsolt mellett agitált, szerdán azonban az MSZP egyéni képviselőjelöltje visszalépett az SZDSZ-es Kóka János javára, így a kormányfőnek újra választania kell.2006-03-31 18:04:00 0
Legyen vége az MSZP félelemkeltésének!Gátlástalanul, iparszerűen riogatja az embereket az MSZP.2006-03-31 17:47:00 0
Rajtunk múlik: az OVB döntése csak félmegoldásAz úgynevezett láncszavazás módszerével elkövethető választási csalások ügyében sajnos csak félmegoldás született az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén.2006-03-31 17:44:00 0
Az újracsomagolt ígéretek ideje lejártEgyetértünk a Magyar Demokrata Fórum felhívásával, hogy senki se teljesítsen felelőtlen választási ígéreteket. Fontos az is, hogy senki ne próbálja meg újracsomagolni négy évvel ezelőtti, lejárt szavatosságú, meg nem valósult ígéreteit, mint ahogy azt a szocialisták teszik Kis Medgyessy-programjukban.2006-03-31 17:11:00 0
Csak a törvényes végeredmény elfogadhatóA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elfogadja a parlamenti választások törvényes végeredményét, de a választási csalásokat nem.2006-03-31 17:04:00 0
Négyszázan dolgoznak a szentendrei kistérség Duna-parti gátjainJelenleg mintegy négyszázan dolgoznak a gátakon a szentendrei kistérség Dunával érintkező településein - közölte Dietz Ferenc, a helyi polgári védelem védelemvezetője, Szentendre polgármestere pénteken az MTI-vel.2006-03-31 16:54:00 0
A Fiatal Baloldal győri választási csalásaTörvénysértőnek ítélte a Győr megyei területi választási bizottság, illetve a megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsága azokat a szórólapokat, melyeket a Fiatal Baloldal aláírással két fideszes képviselőjelöltről az MSZP megbízásából a Magyar Posta terjesztett - hangzott el a Fidesz pénteki sajtótájékoztatóján Győrött.2006-03-31 16:50:00 0
Magyarország jövője az édesanyák kezében vanMagyarországon első ízben történt meg, hogy a nők nem bízták a férfiakra a választási kampány ügyeit, hanem saját kezükbe vették a dolgok irányítását. Épp ezért ez a választási kampány egészen más volt, mint a korábbi - jelentette ki Orbán Viktor Miskolcon pénteken a Fidesz női kampányzáróján.2006-03-31 16:35:00 0
Szocialista választási csalás MakónMakón az illetékes választási bizottság megállapította, hogy az MSZP helyi szervezete megsértette az esélyegyenlőség elvét, mert saját jelöltjének képével ragasztotta át a Fidesz plakátjait - tájékoztatta a Fidelitas Makói Csoportjának vezetője pénteken az MTI-t.2006-03-31 15:22:00 0
Senkinek sem kell félnieAz ország teljes nyilvánosságának szeretném elmondani, hogy Magyarországot nem lehet megfélemlíteni, a demokráciát és a szabadságot azért építettük föl az elmúlt 16 esztendőben, hogy Magyarországon senkinek se kelljen félnie - mondta el Orbán Viktor pénteken rövid nyilatkozatában.2006-03-31 15:17:00 0
Koncepciós eljárás Orbán Viktor ellen - Nyakó mehet a bíróságraAz Országgyűlés mentelmi bizottsága pénteken napirendre vette az Orbán Viktorral szemben kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást. Répássy Róbert a testület fideszes tagja kiemelte: csak politikai oka lehet annak, hogy a vagyonnyilatkozati eljárást hárompárti összefogással tovább folytatják.2006-03-31 14:27:00 0
Nem engedjük, hogy megzavarják a polgárok rendezvényétNem engedjük, hogy bármifajta politikai, holmi bűnözői csoportok megzavarják a magyar polgárok békés együttlétét amikor a demokrácia legnagyobb ünnepére, a választásokra készülünk - jelentette ki Orbán Viktor Miskolcon pénteken.2006-03-31 14:03:00 0
Újabb hitelfelvétel: most autópályáraAz Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) legfeljebb 320 millió euró hitelt kaphat az Európai Beruházási Banktól (EIB) ahhoz a 640 millió euró költségűre becsült autópálya-beruházáshoz, amelynek keretében megépül az M3-as Debrecenig, illetve Nyíregyházáig húzódó összesen 73 kilométeres szakasza.2006-03-31 13:43:00 0
Vádat emelnek Jaruzelski ellen a hadiállapot kihirdetése miattVárhatólag még pénteken vádat emelnek Wojciech Jaruzelski nyugalmazott tábornok ellen a lengyelországi hadiállapot 1981. december 13-i kihirdetése, a Szolidaritás szakszervezet elnyomása miatt.2006-03-31 13:39:00 0
A magyar árukat ellenőrzi a Fidesz a nagyáruházakbanA Fidesz szegedi munkacsoportja és önkénteseik elkezdték Szegeden a multinacionális áruházak látogatását, hogy megnézzék, milyen körülmények között árulják és tartják polcon a hazai termelők áruit; a tapasztalatokat a választási kampányt követően hozzák nyilvánosságra - jelentette be Balogh László, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje pénteken, szegedi sajtótájékoztatóján.2006-03-31 13:39:00 0
Lehet-e még hinni a közvélemény-kutatóknak?A mostanihoz hasonló közvélemény-kutatási eredmények voltak négy évvel ezelőtt is, csak fordított előjellel. Akkor éppen a Fidesz-MDF közös lista vette át a vezetést az MSZP-től. Az intézetek 2002. március végén sem jeleztek kormányváltó hangulatot és kormányváltást.2006-03-31 12:46:00 0
Csúcson a külkereskedelmi mérleg hiányaA részletes adatok szerint az idén januárban 201,8 millió euró volt a külkereskedelmi termékforgalom hiánya, szemben az egy évvel korábbi 141,4 millió euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.2006-03-31 12:32:00 0
Célzott likvidálás az Iszlám Dzsihád ellenAz izraeli védelmi miniszter utasítást adott a hadseregnek, hogy fokozza a célzott likvidálási akciókat az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet aktivistáival szemben - közölték hivatalos források pénteken.2006-03-31 12:18:00 0
Franciaország: Gyorsul a növekedésFranciaország hazai összterméke a tavalyi utolsó negyedévben 0,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedhez képest, közölték a francia statisztikai hivatalban pénteken, javítva a 0,2 százalékos növekedésre szólt előzetes adaton.2006-03-31 12:15:00 0
Az embereknek elegük van a luxuskormányzásbólA luxusbaloldal kormánya a szabaddemokraták aktív közreműködésével költött az adófizetők pénzéből 7 milliárd forintot új mobiltelefonokra, 501 millió forintot új luxusautókra. 70-nel több államtitkárt fizetnek, miközben a miniszteri fizetéseket is a duplájára emelték, ráadásul a kormány tagjainak bérét éppen most, a ciklus végén növelik további havi 60 ezer forinttal - írja Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki közleményében.2006-03-31 12:13:00 0
A Vatikánt aggasztja a baloldal programjaA Vatikán nem csinál titkot abból, hogy aggódik az olasz baloldal választási programjának egyes pontjai miatt.2006-03-31 12:10:00 0
Újabb incidens SzabadkánA szabadkai betörések sorozatában immár fegyveres rablótámadás is történt, az incidensben pedig megsebesült egy magyar férfi - írja a Magyar Szó című vajdasági napilap pénteken.2006-03-31 12:06:00 0
Biztonságos kormányváltást - Nyílt levél a miniszterelnöknekÁder János pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az államadósság és a költségvetési hiány drámai növekedése, az államháztartás helyzete, a külföldi befektetők bizalmának megrendülése, a folyamatos leminősítések indokolttá teszik, hogy kérdéseket intézzen a Fidesz Gyurcsány Ferenchez. A frakcióvezető arra kéri a miniszterelnököt, hogy április 5-ig hozza nyilvánosságra az államháztartás negyedéves mérlegét.2006-03-31 12:02:00 0
Egyre nő az adóssághegyTavaly az utolsó negyedévben a nemzetgazdaság bruttó adósságállománya 1,5 milliárd euróval nőtt, az év végére elérte az 57,4 milliárd eurót, a nettó adósság az utolsó negyedévben 0,2 milliárd euróval, 24,7 milliárd euróra emelkedett - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.2006-03-31 11:24:00 0
Amerikában kezdődik a magyar országgyűlési választásÁprilis elsején az amerikai földrészen kezdődik a magyar országgyűlési választás: hét ország 11 városában 1.080 magyar választópolgár adhatja le szavazatát.2006-03-31 11:22:00 0
Baromfifeldolgozó bezárása ellen tiltakoztak BékéscsabánMintegy ötven ember vett részt pénteken reggel a Fidesz békéscsabai szervezete által meghirdetett szolidaritási virrasztáson a békéscsabai Barnevál bezárt üzeme előtt.2006-03-31 10:57:00 0
Milliárdokért lobbizik a Carnex a kormánytagoknálTöbbmilliárdos állami garanciális hitellehetőségért lobbizik az illetékes kormánytagoknál Mónos Péter, a hazai hús- és baromfiiparban meghatározó Carnex cégcsoport vezetője. Az ügy ágazati vitát robbantott ki, mivel más piaci szereplők indokolatlan kivételezéstől tartanak.2006-03-31 10:29:00 0
Dübörög a gazdaság: rekordot dönt a hiányA folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi utolsó negyedévben 1,486 milliárd eurót tett ki, az egész éves hiány 6,405 milliárd euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank.2006-03-31 10:26:00 0
A Magyar Szolidaritás Napja: nem lesznek kapukA Fidesz nem állít fel beléptető kapukat április 2-i, Kossuth téri rendezvényén. Közérdekű információk a Fidesz nagygyűléséről.2006-03-31 10:17:00 0
Szegény Gyurcsány!"Ma is sokkal a nagyobb a szerénység, mint amennyire ezt sokan gondolják. Én pl. én voltam az, aki átült Mercedesből Audiba."2006-03-31 09:54:00 0
Többet telefonálnak, mint négy éveBüntetőfeljelentést tett a tatabányai rendőrkapitányságon Ivádi Sándorné helyi lakos, miután négy, számára ismeretlen telefonszámmal kapcsolatban több alkalommal számlákat és velük együtt postai csekkeket kapott egy hazai mobiltelefon-szolgáltatótól.2006-03-31 09:49:00 0
Dobrev Klára a bekucizásról és nisi-nasi-ról2006-03-31 09:47:00 0
Rémhírterjesztés: több feljelentés Gyurcsány bejelentése kapcsánEllenőrizetlen információval szolgáltak a szlovák hatóságok a magyarországi politikai maggyűléseket célzó bombatámadásokkal kapcsolatban - jelenti a HavariaPress. A felesleges rémhírterjesztés miatt már többen feljelentést tettek a miniszterelnök erre vonatkozó bejelentése kapcsán.2006-03-31 09:45:00 0
2010-re sem lesz autópálya Budapest és Pécs közöttÚgy tűnik, a négy évvel ezelőtti szocialista ígéretek ellenére nemhogy 2006-ra, de talán még 2010-re sem lesz autópálya Budapest és Pécs között - derül ki a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. honlapjáról.2006-03-31 09:36:00 0
A Fidesz szombatra jelentést készít a költségvetésrőlPiaci elemzők politikai okokat és a vártnál nagyobb márciusi hiányt sejtenek annak hátterében, hogy a Pénzügyminisztérium az első forduló utánra halasztotta az államháztartási adatok publikálását. Eközben Varga Mihály számolni kezdett, hogy a Fidesz már a napokban közzétehesse alternatív pénzügyi jelentését.2006-03-31 09:28:00 0
Lop stop!Négy esztendeje a szabad demokraták Lop stop! feliratú táblákkal felfegyverezve akarták lejáratni politikai ellenfeleiket, mondván, eltulajdonították a közvagyont. Míg ők makulátlan erkölcsűek és tisztakezűek. Azóta a közpénzek elköltésének szabályosságát ellenőrző Keller Lászlónak szinte valamennyi feljelentéséről kiderült, hogy légből kapott volt, vagyis a volt államtitkár megalapozatlanul vádaskodásra fecsérelte el a hivatala fenntartására fordított adóforintjainkat. A szocialisták hátrébb is vonták őt a frontvonalból.2006-03-31 09:01:00 0
Az idén is megszervezik a Bolyai Nyári AkadémiátBiztosított az anyagi fedezet a Kárpát-medence egyik legnagyobb pedagógus-továbbképző fóruma, az erdélyi Bolyai Nyári Akadémia megszervezéséhez - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón Burus-Siklódi Botond, a rendezvényt szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) főtitkára.2006-03-31 08:49:00 0
Harmadfokú árvízvédelmi készültség a BodrogonElrendelte a harmadfokú árvízvédelmi készültséget az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) péntek reggel a folyó további áradása miatt - mondta az MTI-nek az igazgatóság szóvivője.2006-03-31 08:49:00 0
Nagy erejű földrengés rázta meg Irán nyugati részétLegalább harmincnyolc halottja van annak a nagy erejű földrengésnek, amely pénteken reggel rázta meg Irán nyugati részét - közölte egy iráni tisztviselő az állami televízióban.2006-03-31 08:48:00 0
Szentmise az elhunyt és a jelenlegi pápa tiszteletére BudapestenSzentmisén emlékezik meg az egy évvel ezelőtt elhunyt II. János Pál pápáról, és utódja, XVI. Benedek pápa megválasztásának első évfordulójáról a közelgő napokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Budapesten - közölte az egyház sajtóirodája az MTI-vel.2006-03-31 08:47:00 0
Huszonkilenc mandátummal a Kadima nyerte meg az izraeli parlamenti választásokatAz izraeli parlamenti választásokon győztes centrista Kadima párt a szavazatok száz százalékának összesítése alapján 29 mandátumhoz jutott - jelentette be a központi választási bizottság csütörtök este.2006-03-31 08:46:00 0
Beszáll az autóiparba a VideotonA következő időszakban egyre nagyobb mértékben kíván bekapcsolódni az autóiparba, illetve az alkatrészgyártásba a Videoton Holding Rt. - erősítette meg lapunk információit Sinkó Ottó, a társaság vezérigazgatója.2006-03-31 08:46:00 0
Letiltották a légi közvetítést a Fidesz nagygyűlésérőlA Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felügyelete alá tartozó Polgári Légiközlekedési Hatóság először engedélyezte, majd megtiltotta a Hír TV által bérelt helikopternek, hogy a Fidesz hét végi nagygyűlése során használhassa a főváros védett légterét. A kormányszervek egymásnak ellentmondva nyilatkoztak az ügyről.2006-03-31 08:40:00 0
Orbán Viktor "Aktív Európa" programot hirdetett RómábanOrbán Viktor, a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke "Aktív Európa" címmel programadó beszédet mondott az Európai Néppárt kongresszusán Rómában. Délelőtt XVI. Benedek pápa fogadta a Fidesz elnökét, több európai politikus társaságában.2006-03-31 08:25:00 0
Újabb öngyilkos merénylet CiszjordániábanHárom izraeli személy halt meg egy öngyilkos palesztin merénylő támadásában csütörtök este a Ciszjordánia északi részén lévő Kedumím zsidó telep mellett - jelentették izraeli kórházi források.2006-03-31 07:54:00 0
Ma sorsolják a közszolgálati médiumok kuratóriumi helyeitAz Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ma délelőtt, a budapesti Kossuth Klubban kisorsolja a közszolgálati rádiót és a közszolgálati televíziókat felügyelő közalapítvány kuratóriumaiban a civil szervezetek számára fenntartott helyeket.2006-03-31 07:51:00 0
Súlyos hajószerencsétlenség BahreinnélLegkevesebb ötvenhárman vesztették életüket abban a hajóbalesetben, amely Bahrein partjai előtt történt csütörtök este - közölték hivatalosan az öböl menti miniállam illetékesei.2006-03-31 07:43:00 0
Az EBESZ valószínűleg nem tud megfigyelőket küldeniAz Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az idő rövidsége és a szervezet egyéb feladatai miatt szinte bizonyosan nem tud megfigyelőket küldeni az áprilisi magyarországi parlamenti választásokra - mondta az MTI-nek nyilatkozva a szervezet egyik szóvivője.2006-03-30 20:42:00 0
Törvényt sértett az SZDSZ ügyvivőjeA Legfelsőbb Bíróság csütörtökön megállapította, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét azzal a kijelentésével, miszerint "ez a kormány szüntette meg a sorkötelezettséget".2006-03-30 20:20:00 0
A Fidesz célul tűzte ki az euró 2010-es bevezetésétA Fidesz gazdasági programja célul tűzte ki az euró 2010-es bevezetését, ennek érdekében olyan lépéseket tesz, melyek révén ismét hiteles lesz a magyar gazdaságpolitika - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa csütörtökön Kecskeméten az MTI-nek.2006-03-30 20:19:00 0
A felelős gondolkodású értelmiségiek nyilatkozataMegnyugtató lenne Magyarország polgárai számára, ha az ország sorsát alakító politikusok még a választások első fordulója előtt nyilatkoznának: Valóban egy olyan világban akarnak élni, ahol szeretteiket semmilyen, a közösség által felállított korlát nem védi? - veti fel a kérdést Márciusi nyilatkozatában felelős gondolkodású értelmiségiek egy csoportja.2006-03-30 19:58:00 0
Áder János: riasztóak a munkanélküliségi adatokRiasztóak a munkanélküliségi adatok: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerinti 7,8 százalékos mutató a hét évvel ezelőtti szintnek felel meg - mondta Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Kemecsén, sajtótájékoztatón.2006-03-30 19:26:00 0
Köszönjük, Gábor!"Pro feketejános" díszoklevéllel "ismerte el" a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén Kupper András Fidesz-MKDSZ-frakcióvezető Demszky Gábor főpolgármester "Budapest jövőjének értékesítésében kifejtett 16 éves fáradhatatlan munkásságát".2006-03-30 18:48:00 0
Rogán levele Gyurcsány Ferenchez - jöjjön az EBESZRogán Antal levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, melyben arra kérte, hogy haladéktalanul forduljon megkereséssel az EBESZ-hez, kérve megfigyelői jelenlétét a 2006. évi országgyűlési választásokon.2006-03-30 18:45:00 0
Az MTV rendezi a miniszterelnök-jelöltek vitáitA Magyar Televízió (MTV) rendezi és élő adásban közvetíti a miniszterelnök-jelöltek közötti vitákat - tájékoztatta az intézmény az MTI-t csütörtökön.2006-03-30 18:39:00 0
A Fidesz nem állít fel beléptető kapukat vasárnapA Fidesz nem állít fel beléptető kapukat április 2-i, Kossuth téri rendezvényén - közölte az MTI-vel Nyitrai Zsolt kampányfőnök-helyettes csütörtökön.2006-03-30 18:26:00 0
Egyre inkább kipukkadni látszik a robbantásos lufiEgy napon belül módosította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hétvégi nagygyűléseken való terrorfenyegetettségre vonatkozó bejelentését. Pozsony, a magyar jobboldal és független szakértők is megegyeznek abban, hogy a veszély valószínűleg nem valós, és a miniszterelnök bejelentései kampánycélokat szolgálnak. Bugár Béla (MKP), a pozsonyi parlament házelnöke szerint felmerül a kérdés, hogy tehet-e szándékosan pánikkeltő, ráadásul nem megalapozott nyilatkozatokat egy demokratikus ország hivatalban lévő miniszterelnöke.2006-03-30 17:58:00 0
Víz alatt van a teljes budai és pesti alsó rakpartCsütörtök este hat órától a teljes budai és pesti alsó rakpartot lezárták Budapesten - nyilatkozta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője az MTI-vel.2006-03-30 17:56:00 0
Rákóczi-szobrot avatnak KassánKassán, a "Rodostói ház" udvarán hétfőn, a márciustól októberig tartó ünnepségsorozat keretében ünnepélyesen felavatják II. Rákóczi Ferenc egészalakos bronzszobrát.2006-03-30 17:51:00 0
Pedofilia a TV2 teletextjénIndítványozom, hogy a Testület vizsgálja meg a TV2 teletextjén 2006. március 27-én közölt pedofil tartalomra vonatkozó bejelentés valóságtartalmát, és amennyiben igaznak bizonyul, úgy változtassa meg eddigi álláspontját és alkalmazzon szankciót az MTM-SBS Rt. műsorszolgáltatóval szemben, a TV2 teletextjén megjelent újabb pedofil tartalom miatt - írja Szalai Annamária ORTT-nek tett előterjesztésében.2006-03-30 17:37:00 0
A Magosz sem érti GyurcsánytA miniszterelnök aggályosnak tartja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt az egyik agrárérdekvédelmi szervezettel kíván megállapodni arról, hogy egy esetleges új kormányban a mezőgazdasági minisztert egy agrár-érdekképviselet fogja delegálni. A Fidesszel szövetséges Magosz viszont arra emlékeztet, hogy Németh Imre volt miniszter is egy érdekképviseletből érkezett a kormányba.2006-03-30 17:29:00 0
Gyurcsány identitásválsággal küszködikGyurcsány Ferenc miniszterelnökként több szerepben is tetszelgett már a nyilvánosság előtt. Nevezte magát, illetve szocialista pártját polgári balközépnek, konzervatívnak, szociáldemokratának, demokratának, liberálisnak egyaránt.2006-03-30 17:17:00 0
XVI. Benedek a laicizmus elleni harcra kérte az Európai Néppárt vezetőitA laicizmus - az egyház hatáskörét a vallási kérdésekre korlátozni törekvő irányzat - Európa-szerte terjedő kultúrája elleni harcra buzdította XVI. Benedek pápa csütörtökön a Vatikánban az Európai Néppárt (EPP) vezetőségét. A pápa érti a világ és Európa ügyeit, jól ismeri a magyarokat is - nyilatkozta a találkozó után Orbán Viktor.2006-03-30 16:13:00 0
Fehér Könyvet készít a Fidesz kormányra kerülveA konvergenciaprogramot nem az Európai Unió által előírt szeptemberi határidőre, hanem már júniusban elkészítené a Fidesz, ha kormányra kerül. Ez részletesen tartalmazná a bevételi és kiadási oldalt érintő intézkedéseket a költségvetési hiány leszorítására - nyilatkozta a Világgazdaság szerkesztőségébe látogató Matolcsy György.2006-03-30 16:12:00 0
Gyurcsány szavai minden logikát nélkülöznekGyurcsány Ferenc egyik percben még annak fontosságát hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági tárca kerüljön távol a pártpolitikától, és közelebb az agrár-szakmához, majd azt kifogásolja, hogy az új polgári kormányban a gazdákat képviselő szakmai szervezet töltheti be a miniszteri posztot - fogalmaz közleményében Font Sándor.2006-03-30 15:45:00 0
Újabb magyarellenes incidens SzabadkánMegtámadtak csütörtökre virradóra Szabadkán egy vajdasági magyar fiatalembert: négy támadója lefogta és éles tárggyal összevagdosta az arcát és csuklóját; az áldozat szerint magyarsága miatt tették ezt vele.2006-03-30 15:41:00 0
Kaviárliberalizmus, avagy hogyan dőzsöl Kovács KálmánKovács Kálmán szabad demokrata informatikai miniszter, akinek minisztériumát a jelenlegi kormány megszüntetné, a napokban a söjtöri lakomát idéző dőzsölést rendezett minisztériumában. Ha a Fidesz megnyeri a választásokat, leszámol a luxusbaloldal és a kaviárliberálisok allűrjeivel - mondta Koszorús László, a Fidelitas alelnöke az informatikai minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján.2006-03-30 15:34:00 0
Választási csalás Pest Megyében?Választási csalás ügyében nyomoznak a Pest megyei rendőrök - értesült a HavariaPress. A Területi Választási Bizottság hétfőn tett feljelentést választási csalás miatt a rendőrségen. A feljelentés szerint a megyei közgyűlés szocialista alelnökének felesége pártszimpátiát tartalmazó nyilvántartásokkal és előre kitöltött nyilatkozatokkal járta a gyáli választókörzetet. A gyáli lakosok panasza szerint kizárólag azokat keresték meg, akik a Munkáspártnak adták le kopogtató cédulájukat.2006-03-30 14:32:00 0
Lángol egy belvárosi épület tetőszerkezete DebrecenbenLángol egy belvárosi épület tetőszerkezete Debrecen belvárosában - közölte az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.2006-03-30 14:29:00 0
Bírósági döntés: az orvosoknak jár az ügyeleti díjA Szombathelyi Városi Bíróság nem jogerős ítélete szerint elmaradt ügyeleti díjként összesen 8 millió 680 ezer 728 forintot és annak kamatait kell kifizetni a soproni kórház tizenegy orvosának - közölte a Vas Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.2006-03-30 14:14:00 0
Kuncze és a becsületszó2006-03-30 14:09:00 0
Kanálisba ölték a pénzt BotkáékA Csongrád Megyei Főügyészséghez, illetve a Fővárosi Bírósághoz, mint cégbírósághoz fordul a csatornaberuházás miatt a Fidesz-KDNP egy szegedi önkormányzati képviselője és a párt Országos Választmányának egy tagja - jelentették be csütörtökön, szegedi sajtótájékoztatón.2006-03-30 14:09:00 0
Markó az EPP római kongresszusánA Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére került be a Római Kiáltvány szövegébe, hogy az Európai Néppárt (EPP) támogatja Románia és Bulgária 2007-es belépését az Európai Unióba - mondta az MTI-nek csütörtökön Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki maga is részt vesz a földrész konzervatív pártjait tömörítő szervezet római kongresszusán, s ott Orbán Viktorral is találkozott.2006-03-30 13:54:00 0
Már megint adócsökkentést és új munkahelyeket ígérnekAz adóemelések és a munkanélküliség kormánya ismét adócsökkentést és új munkahelyeket ígér Kis Medgyessy-programjában. A luxusbaloldal újabb és újabb ígéretei azonban nem hitelesek az emberek szemében, hiszen az elmúlt négy évben a kormány 38 alkalommal emelt adót, 8 új adónemet vezetett be, és elhibázott gazdaságpolitikája 440 ezer fölé emelte a munkanélküliek számát.2006-03-30 13:51:00 0
Németország: Gyorsul növekedési ütemA német bankok három hónapon belül már másodszor módosították felfelé az ország idei gazdasági növekedési üteméről adott prognózisukat, az újabb előrejelzésben 1,7 százalékos GDP ütemre számítanak, ami a leggyorsabb tempó 2000 óta.2006-03-30 13:37:00 0
Gyurcsány nem tagadja2006-03-30 13:32:00 0
Elmaradt ügyeleti díjak - a bíróság szerint fizetni kellA Szombathelyi Városi Bíróság nem jogerős ítélete szerint elmaradt ügyeleti díjként összesen 8 millió 680 ezer 728 forintot és annak kamatait kell kifizetni a soproni kórház tizenegy orvosának - közölte a Vas Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.2006-03-30 13:25:00 0
A Fidesz európai megfigyelőket hív a választásokraA Fidesz azt kezdeményezi, hogy érkezzenek európai megfigyelők a választások mindkét fordulójára Magyarországra - jelentette be Deutsch-Für Tamás szerdai sajtótájékoztatóján.2006-03-30 13:19:00 0
Törökország ad egy esélyt az új palesztin kormánynakA török kormány csütörtökön felhívta a nemzetközi közösséget, hogy hagyjon fel előítéleteivel, és adjon lehetőséget a Hamász vezette új palesztin kormánynak a bizonyításra.2006-03-30 13:09:00 0
Megerősített városházi nyomozásA Központi Nyomozó Főügyészség március 20-án - magánszemély feljelentése alapján, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt - rendelte el a nyomozást a Főpolgármesteri Hivatal gépkocsi- és üzemanyagkártya-használata ügyében - erősítette meg lapunknak a nyomozó hatóság, amelynek függetlenségét tegnap Demszky Gábor kétségbe vonta. A főpolgármester kérdésünkre politikai lejáratásnak, az SZDSZ politikusai elleni jobboldali támadássorozat részének nevezte az eljárást.2006-03-30 13:07:00 0
Harmadfokú készültség a Tisza kárpátaljai szakaszánAz esőzés és a Kárpátokban olvadó hó hatására a Tisza kárpátaljai szakaszán a vízállás elérte a harmadfokú készültségi szintet - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel.2006-03-30 12:55:00 0
Az iráni bírálat az ENSZ BT elé idézés miattA nemzetközi eljárásokkal való visszaélést jelent az, hogy Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé idézték - jelentette ki csütörtökön Genfben Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter.2006-03-30 12:45:00 0
Ki véd meg Gyurcsánytól?Megkérdőjelezi a választási kampány idejére tervezett robbantásokról szóló hírek hitelességét a SME című szlovák napilap.2006-03-30 12:26:00 0
Népdalfesztivál KárpátaljánJeles jubileum - Bartók Béla születésének 125. évfordulójának jegyében zajlott az idei "Átal mennék én a Tiszán..." népdaléneklési verseny Tiszapéterfalván.2006-03-30 12:02:00 0
Kanada felfüggesztette a palesztin kormány támogatásátAz új Hamász vezette palesztin kormány csütörtökön sajnálattal fogadta és elsietettnek minősítette Kanadának azt döntését, hogy felfüggeszti a Palesztin Hatóságnak és palesztin kormánynak nyújtott támogatást.2006-03-30 11:56:00 0
Elkezdődött az árvíz elleni védekezés a DunakanyarbanMegkezdődtek az előkészületek a Dunakanyar településein az áradó folyó okozta károk megelőzésére - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel.2006-03-30 11:52:00 0
Leszállás után darabokra tört egy líbiai repülőgépA földet érést követően kifutott a leszállópályáról és darabokra tört a líbiai légitársaság egyik Il-62-es utasszállító repülőgépe a moszkvai Domogyedovo repülőtéren, a gép hatfős személyzetének három tagját kórházba szállították - közölték csütörtökön illetékesek az orosz fővárosban.2006-03-30 11:39:00 0
Szombathely: Sérült a választás tisztaságának joga!A szombathelyi 2. számú választási bizottság helyt adott annak a választási kifogásnak, amelyet Hende Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője, a választókörzet Fidesz-KDNP jelöltje nyújtott be, mert március 25-én Csempeszkopács községben személyét lejáratni kívánó, rágalmazó tartalmú névtelen szórólapokat terjesztettek - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a választási iroda.2006-03-30 11:33:00 0
Evakuálások az Elba németországi szakaszánFokozott készültséget rendeltek el Németország Szász-Svájc nevű üdülőterületén az elbai árvíz miatt, a készültségi fokot csütörtökön Pirna városára is kiterjesztették, s elkezdték az emberek kiköltöztetését a folyóparti negyedekből - közölték a helyi hatóságok.2006-03-30 11:20:00 0
Árnyékra vetődött a szombathelyi MSZPHatásköri illetékesség hiányában vizsgálat nélkül elutasította a Vas megyei 1. számú egyéni országgyűlési képviselői választókerület választási bizottsága az MSZP szombathelyi szervezetének választási kifogását.2006-03-30 11:10:00 0
Schröder a Gázvezeték Társaság tanácsának elnökeEgyhangúlag elnökévé választotta Gerhard Schröder volt német kancellárt a vitatott Észak-európai Gázvezeték Társaság (NEGP) felügyelő tanácsa, amely csütörtökön az orosz állami ellenőrzésű Gazprom monopólium moszkvai székházában tartotta első ülését.2006-03-30 11:07:00 0
Bűncselekmény gyanúja Gyurcsány körülGyurcsány Ferenc nem jelent meg a parlament költségvetési bizottságának azon az ülésén, ahol a miniszterelnököt és a legfőbb ügyészt az Altus Rt., valamint a Közlöny és Lapkiadó Kft. között 1995-ben létrejött szerződés miatt hallgatták volna meg. Ugyanígy távolmaradtak az ülésről a szocialista képviselők is.2006-03-30 11:06:00 0
Hárman meghaltak törökországi tüntetésekenHárom személy meghalt és 250 megsebesült Törökország délkeleti részén egy betiltott kurd párt híveinek a tüntetésén - jelentette csütörtökön a török média.2006-03-30 10:42:00 0
Microsoft megsértette EU versenyszabályait?Az Európai Bizottság csütörtökön kétnapos meghallgatást kezdett a versenyszabályok Microsoft általi megsértése ügyében. A nyilvánosság elől elzárt meghallgatáson szóhoz jutnak a világ legnagyobb számítástechnikai cégének, illetve konkurenseinek képviselői.2006-03-30 10:31:00 0
Amikor Gyurcsány félrenyúl2006-03-30 10:21:00 0
A nem populista Népszava2006-03-30 10:17:00 0
Területi vita Dél-Korea és Japán közöttDél-Korea csütörtökön felszólította Japánt egy vitatott hovatartozású szigetcsoport iránti legújabb területi igényének visszavonására, azzal vádolva egykori gyarmattartóját, hogy meghamisítja a történelmet, és birodalmi múltját dicsőíti.2006-03-30 10:16:00 0
Tovább áradnak a folyók Borsod-Abaúj-ZemplénbenSzinte valamennyi folyónál emelte az árvízvédelmi készültségi szinteket az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig), ugyanis a lehullott csapadék és a vízgyűjtő területeken lévő hómennyiség olvadása miatt valamennyi nagyobb vízfolyáson újabb árhullám alakult ki - mondta az igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.2006-03-30 10:11:00 0
Izraelben elkezdődött az alkudozás a koalíciórólBár az izraeli választások eredményeként létrejövő új kormány felállításához hivatalosan csak a jövő héten kezdődnek a pártközi tárgyalások, a lebonyolításukra hivatott csapatokat már összeállították, és javában folynak a kölcsönös üzengetések arról, melyik párt mit hajlandó adni, vagy mit követel magának.2006-03-30 09:51:00 0
Elloptak ötven méter vasúti kábeltMintegy 20-30 perc késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Komárom vonalon mindkét irányban, mert szerda este ismeretlen tettesek elloptak mintegy ötven méter vasúti kábelt - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közleményben az MTI-vel.2006-03-30 09:48:00 0
Leállt az észak-erdélyi autópálya építéseA román kormánynak rendezetlen tartozása van még az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel céggel szemben, ezért az út építésének folytatása egyelőre késlekedik - értesült az MTI Grigore Pop szakszervezeti vezetőtől.2006-03-30 09:42:00 0
Tízezer ember telepítettek ki CsehországbanMintegy tízezer embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt Dél-Morvaországban, ahol mára virradóra az egyik folyó kilépett a medréből.2006-03-30 09:38:00 0
Lezárták a teljes budai alsó rakpartotItthon a Duna áradása miatt már lezárták a teljes budai alsó rakpartot. Ha a vízszint eléri a 680 centimétert, akkor a pesti alsó rakpartot is teljes hosszában le kell zárni a forgalom elől.2006-03-30 09:20:00 0
Túljelentkezés van a magyar és román nyelvtanfolyamokonTúljelentkezés van a magyar és a román nyelvtanfolyamokon a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön, a magyarul tanulni vágyó románok közül mintegy hetvenen jelezték részvételi szándékukat, néhányan felelős tisztségeket töltenek be állami cégek élén vagy hivatalokban - mondta az MTI-nek csütörtökön Tóth-Birtan Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezetének elnöke.2006-03-30 09:09:00 0
Kik segítették Gyurcsányt?Ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc birtokába kerüljön a Szalay utcában található állami ingatlan, az állami szféra segítségére volt szükség. Az állami vagyont hátrányosan érintő szerződések áttanulmányozásakor az ügyészség a miniszterelnök bizalmasaira bukkant.2006-03-30 09:03:00 0
A Bundestagban nő az ellenállás az EU újabb bővítésével szembenAz Európai Unió tagállamai közül utolsóként Németország parlamentje szavaz az EU újabb bővítéséről, két balkáni ország, Bulgária és Románia felvételéről. A szavazás még a Bundestag nyári ülésszünete előtt esedékes, ám sokasodnak a jelek, hogy a döntés nem lesz sem egyszerű, sem egyhangú - írta a Der Spiegel.2006-03-30 08:40:00 0
Több mint két tonna kokaint foglaltak le VenezuelábanTöbb mint két tonna kokaint foglaltak le Venezuela északi partvidékén - közölték szerdán hivatalos források.2006-03-30 08:36:00 0
Nyomoznak Demszky ellen?A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője, Keresztes Imre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Magyar Nemzetnek azt az értesülését, amely szerint a vádhatóság - Demszky Gábor gépkocsihasználatával összefüggésben - büntetőeljárást folytat a főpolgármester ellen. A főügyész azt ígérte, később ad tájékoztatást az ügyben.2006-03-30 08:35:00 0
Diákhitel: lehetőség, vagy teher?A héten postázzák ki a Diákhitel Központ hírleveleit a hallgatói kölcsönről szóló tájékoztatókkal. A felvehető hitel 10,22 százalékos éves kamata azonban még mindig jóval magasabb a jegybanki alapkamatnál, s ez óriási jövőbeli terheket ró a diákokra a kereskedelmi bankok nagy örömére. A Fidesz viszont ezen változtatna, hogy a hitel felvétele valódi lehetőséget nyújtson a diákoknak s ne csak egy életre szóló terhet.2006-03-30 08:33:00 0
Az egyház megszólalhat közéleti kérdésekben isA miniszterelnök folyamatosan kétségbe vonja az egyháznak azt a jogát, hogy közéleti kérdésekben megszólaljon - mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön.2006-03-30 08:10:00 0
Megcsinálták: Nem lesz bolondok napjaKedves Főszerkesztő Kollégák! Kérlek benneteket, hogy az idei április 1-jei műsorokban ne hangozzon el "a bolondok napja" kifejezés - fordult körlevélben a szerkesztőségekhez a Magyar Televízió (MTV) intendatúrája.2006-03-30 08:03:00 0
Harminc évre ítélték az elnök elleni összeesküvőtAz Egyesült Államok elnökének a meggyilkolására szőtt összeesküvés vádjával 30 év börtönre ítélt egy arab származású amerikai állampolgárt szerdán a virginiai szövetségi bíróság.2006-03-30 08:03:00 0
Elrendelték a betiltott baszk párt szóvivőjének letartóztatásátElrendelték szerda késő este Arnaldo Oteginek, a Batasuna betiltott baszk radikális párt szóvivőjének az előzetes őrizetbe vételét, de az erről rendelkező bíró közölte azt is, hogy 250 ezer euró óvadék ellenében a vádlott szabadlábon védekezhet.2006-03-30 08:00:00 0
Új legénység indult a Nemzetközi Űrállomásra BajkonurbólÚj legénység indult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) csütörtök reggel a kazahsztáni Bajkonurból egy Szojuz orosz űrhajóval.2006-03-30 07:56:00 0
Pokolgépes támadás AfganisztánbanPokolgéppel megrakott, öngyilkos merénylő által vezetett gépkocsi robbant fel csütörtökön Afganisztán déli részén egy külföldieket szállító járműoszlop mellett, a támadó életét vesztette, hat afgán járókelő megsebesült - közölték szemtanúk.2006-03-30 07:53:00 0
VégjátékVan egy ember, aki nagyon, de nagyon fél a politikai főhatalom elvesztésétől. Akit csöppet sem nyugtat meg, hogy fondorlatosan privatizált pártja a közvélemény-kutatók szerint szép reményekkel várhatja a választásokat, ő maga pedig simán előzi gyűlölt riválisát a Levendel-skálán.2006-03-30 07:45:00 0
30 napot kapott Irán, hogy felfüggessze urándúsításátAz ENSZ Biztonsági Tanácsa 30 napot adott Iránnak arra, hogy felfüggessze urándúsítási tevékenységét, és ezzel először sürgette közvetlenül Teheránt, hogy oszlassa el azokat a gyanakvásokat, amelyek szerint nukleáris fegyver előállítására törekedne.2006-03-30 07:32:00 0
Szlovákiában kiakadtak Gyurcsány bejelentése miattÁt kell értékelni a magyar és a szlovák nemzetbiztonsági szervezetek működését, miután Magyarországon nyilvánosságra kerültek a budapestii merényletfenyegetésről szóló értesülések - mondta az InfoRádiónak a szlovák titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság alelnöke.2006-03-29 20:30:00 0
Kóka már megint vádaskodikAz SZDSZ ismételten a Fidesz elleni támadással próbálja feledtetni, hogy az SZDSZ-es gazdasági miniszter, Kóka János gazdaságpolitikája milyen súlyos károkat okozott a magyar gazdaságnak.2006-03-29 20:28:00 0
A világörökségi cím lehetőség és felelősség is egybenSchmitt Pál, az Európai Parlament kulturális bizottságának alelnöke és Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere kedd délután Esztergomban, a Visegrádon előzőleg aláírt együttműködési szerződést követően, adtak sajtótájékoztatót.2006-03-29 19:55:00 0
Hídlap Est: köszöntötték a 80 éves Grosics GyulátA Dorogon megtartott Hídlap Est keretében nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték az egykori csodakapust, Grosics Gyulát. A Fekete Párducként ismert hálóőrt az érdeklődők mellett a régi csapattársak is megajándékozták.2006-03-29 19:53:00 0
Demeter: Gyurcsány államtitkot sértettA kampányesemények elleni tervezett merényletekről szerzett értesülések államtitoknak minősülnek, a titokgazda a szlovák fél, az ő jóváhagyása nélkül a miniszterelnök nem hozhatta volna nyilvánosságra az információkat - mondta az InfoRádiónak Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja.2006-03-29 19:53:00 0
Történelmi városok szövetségeA szentendrei időközi polgármester-választási kampányban Dietz Ferenc arra tett ígéretet, hogy megalakítják a Magyarországi Történelmi Városok Szövetségét. A szervezet létrehozására holnap Pécsett kerül sor.2006-03-29 19:51:00 0
Politikusok és szakértők szerint is kacsa a terrorfenyegetettségKétségessé vált a napokban napvilágot látott hírek valóságtartalma, miszerint bűnözői csoportok robbantásos merényletekre készülnének a kampányfinis rendezvényein. Tegnapi nyilatkozatához képest Gyurcsány Ferenc is pontosított: ma már nem a választási nagygyűlések fenyegetettségét emlegette.2006-03-29 19:49:00 0
Az MSZP nem vesz részt a költségvetési bizottság ülésénAz MSZP képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés költségvetési bizottságának csütörtöki ülésén, amelyen a Fidesz kezdeményezésére a bizottság Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Polt Péter legfőbb ügyészt hallgatná meg - közölte szerdán az MSZP frakciója.2006-03-29 19:26:00 0
Üdvözölte az ukrajnai parlamenti választásokat az EUNyilatkozatban üdvözölte az Európai Unió soros osztrák elnöksége az ukrajnai parlamenti választásokat, amelyek Bécs értékelése szerint újabb mérföldkőnek tekinthetők a 2004-es elnökválasztással kezdődött demokratikus választási folyamatban.2006-03-29 19:03:00 0
Az Egyesült Államok megtiltotta a kapcsolattartást a Hamász-kormánnyal.Az Egyesült Államok megtiltotta diplomatáinak és vállalkozóinak, hogy kapcsolatba lépjenek palesztin minisztériumokkal a Hamász vezetésű kormány beiktatása után.2006-03-29 18:51:00 0
A Fidesz kifizeti a nővérek hűségjutalmátAmennyiben a Fidesz nyeri a választásokat, kifizeti a nővérek elmaradt hűségjutalmát és az orvosoknak járó túlóradíjat - jelentette ki Mikola István szerdán Szegeden.2006-03-29 18:46:00 0
Elmarasztalás az MSZP-SZDSZ kecskeméti jelöltjénekAz illetékes választási bizottság szerdai határozatában elmarasztalta Szécsi Gábort, Kecskemét polgármesterét, az SZDSZ-MSZP közös országgyűlési képviselőjelöltjét, mert egy rendezvényre szóló meghívóját jogszabálysértőnek ítélte - közölte Vörösmarty Attila, a Fidesz helyi szervezetének elnöke az MTI-vel szerdán.2006-03-29 18:34:00 0
Kinek áll érdekében félelmet kelteni Magyarországon?Kétségessé vált a napokban napvilágot látott hírek valóságtartalma, miszerint bűnözői csoportok robbantásos merényletekre készülnének a kampányfinis rendezvényein. Tegnapi nyilatkozatához képest Gyurcsány Ferenc is pontosított: ma már nem a választási nagygyűlések fenyegetettségét emlegette. A szakértők és pozsonyi politikusok szerint elképzelhetetlen, hogy ok nélkül szivárgott volna ki egy olyan titkos információ, amely kizárólag két titkosszolgálat közötti belső szakmai csatornákon folyik - írja az esztergomi Hídlap.2006-03-29 18:17:00 0
Orbán Viktort ismét az Európai Néppárt alelnökének jelöltékAz aktív Európa programját kívánja meghirdetni Orbán Viktor az Európai Néppárt (EPP) római értekezletén, miután szerdán ismét alelnöknek jelölték a konzervatív pártokat tömörítő szervezet tisztújító kongresszusán.2006-03-29 18:08:00 0
Budapesten is törvényt sértett az MSZPA XVI. És XX. kerületben is választási bizottsághoz fordult a Fidesz plakátrongálások miatt. A XX. kerületben sikerült tetten érni a plakátletépőt.2006-03-29 18:04:00 0
Fenyegetőző AMŐBACenzúrázná, szerkesztené a Fidesz Ifjúsági Tagozatának honlapját a Gyurcsány Ferenc blogjának is otthont adó honlap, az AMŐBA. Loppert Dániel tagozati vezető nyílt levelében kéri Gyurcsány Ferenc segítségét az ügyben.2006-03-29 17:30:00 0
Vádemelési javaslat a volt KISZ-vezér ellenÉletveszélyes fegyveres fenyegetés és fegyveres fogva tartás bűncselekmény miatt, Hámori Csaba és vadásztársa ellen megérkezett a Komárom-Esztergom Megyei Ügyészséghez a rendőrség vádemelési javaslata - írja az esztergomi Hídlap.2006-03-29 17:13:00 0
Fizetős lesz a kórház, az orvos és a gyógyszerek felírása?Valahogyan korlátoznunk kell a jelenleg korlátozás nélkül rendelkezésre álló szolgáltatásokat - mondta Veres János a Bloomberg tudósítása szerint. Ez igaz a támogatott gyógyszerek használatára, az orvosi és a kórházi ellátásra - folytatta.2006-03-29 16:30:00 0
Közteherviselést kerülő bankvezérek?Tovább folyik a hatalom indulatos hajtóvadászata Mikola István ellen. A Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje többször, érthetően közölte, hogy a bankvezetők fizetésére vonatkozó kijelentését - "egyes milliárdos bankvezetők minimálbéren vannak bejelentve" - kiszivárgott információkra alapozta.2006-03-29 16:27:00 0
Rendkívüli parlamenti ülés a láncszavazás miatt?A láncszavazás kiküszöbölését célzó törvénymódosítás érdekében - az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésének függvényében - rendkívüli parlamenti ülés megtartását kezdeményezi a jövő hétre a négy parlamenti párt az Országgyűlés elnökénél.2006-03-29 15:45:00 0
Járai Zsigmond az euró bevezetésérőlAhhoz, hogy 2010-ben bevezetésre kerülhessen az euró, "az államháztartásban nagy átalakítást" kellene végrehajtani - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán egy székesfehérvári sajtóbeszélgetésen.2006-03-29 15:25:00 0
Megáldották a Batthyány-oltárt a csallóközi FelbáronMárcius 26-án a csallóközi Felbáron folytatódott a Pázmaneum Társulás által meghirdetett Felvidéki Imakilenced. Immáron a 6. állomásához érkezett az októberben indított kezdeményezés, amelyet a keresztény magyarságért és Európáért hirdettek meg. Minden hónapban más-más egyházközségben elmélkednek a hívek és a lelkiatyák a magyar szentek és hitvallók életéről.2006-03-29 15:22:00 0
Fidelitas-demonstráció szombaton az Altus székházánálA Főügyészség döntése alapján úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György már tíz esztendeje is annyira szerette a köztársaságot, hogy a javát akarta. Arra szeretné felhívni a figyelmet a Fidelitas, hogy a meglehetősen gyanús ingatlanügylet kapcsán a miniszterelnök egyik magáncége több tízmillió forint értékű vagyonhoz jutott a közvagyon kárára. Ezért "Védjük meg a köztársaság vagyonát!" címmel békés demonstrációt szervez szombaton 14 órakor a Szalay utca 4. előtt a Fidelitas, jelentette be Szijjártó Péter.2006-03-29 15:13:00 0
Több mint ötszáz személyt tartóztattak le MinszkbenTöbb mint ötszáz személyt vettek őrizetbe az elmúlt időben Minszkben engedély nélkül tartott ellenzéki tüntetések során - közölte szerdán Pjotr Miklasevics fehérorosz főügyész, aki szerint az ügyészség akár hat évi börtönnel sújtható bűncselekmény miatt készül vádat emelni Alekszandr Kozulin letartóztatott ellenzéki vezető ellen.2006-03-29 15:12:00 0
A szerb radikálisok elsöprő győzelmet aratnának a választásonElsöprő győzelmet aratnának Szerbiában az ultranacionalista radikálisok, ha most tartanának parlamenti választást az országban - erre enged következtetni egy frissen készített közvélemény-kutatás, amelyből az is kiderül, hogy mindenkinél nagyobb népszerűségnek örvendenek az ellenzéki Szerb Radikális Párt (SRS) vezetői.2006-03-29 15:08:00 0
Belga lapvélemények: Franciaország reformálhatatlan?A hetek óta tartó, s egyre erősödő diáktüntetések nyomán mind a belga lapok, mind egyes belga politikusok immár kételkednek abban, hogy Franciaország egyáltalán megreformálható-e.2006-03-29 14:42:00 0
Hatalmi alku a kormány és a főváros megállapodásaA minap aláírt Budapest szerződést bírálta sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán, rámutatva: Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor megállapodása 1300 milliárd forinttal rövidíti meg a fővárost.2006-03-29 14:41:00 0
Vizsgálatot a szigetvári gyógyfürdő ügyében!Önkormányzati vizsgálatot sürget a szigetvári gyógyfürdőberuházás kapcsán a térség fideszes országgyűlési képviselője, Pichler Imre, mert szerinte fennáll a gyanú, hogy jogszabálysértések történtek a fejlesztéssel összefüggésben.2006-03-29 14:33:00 0
Répássy Róbert: Géczi félrevezeti a közvéleményt!Répássy Róbert, a mentelmi bizottság fideszes tagja az MTI-nek azt mondta: Géczi József Alajos ismét félrevezeti a közvéleményt, mivel, mint megjegyezte, Orbán Viktornak, nemhogy nem kötelessége megjelenni a mentelmi bizottság előtt, hanem a Házszabály szerint az érintett képviselő nem lehet jelen saját ügyének tárgyalásánál.2006-03-29 14:26:00 0
Tiszta az európai biztosok leheleteA dohányfüst okozta, rákkeltő hatású szén-monoxid megállapítására szolgáló lehelet-mintavételi tesztnek vetette alá magát az Európai Bizottság tagjainak mintegy fele szerdán Brüsszelben az Európai Unió dohányzásellenes kampányának keretében, és mindannyiuk vizsgálata negatív eredményt hozott.2006-03-29 13:56:00 0
Leállt a békéscsabai baromfiüzem, újabb elbocsátások?A madárinfluenza-pánik miatt visszaesett a baromfifogyasztás, ezért egy időre be kellett zárni a békéscsabai feldolgozó üzemet. A csirke-feldolgozó gépsor leállításáról és mintegy 400 dolgozó leépítéséről már korábban döntöttek. Most a vízi szárnyas gépsoron dolgozó további 400 fő munkahelye is veszélybe került.2006-03-29 13:54:00 0
Az EU a tojás- és baromfiágazat támogatását szorgalmazzaElőterjesztette szerdán az Európai Bizottság azt a javaslatot, amely alapján a tojás- és baromfiágazat piactámogatási költségeit részben európai uniós költségvetésből fedeznék.2006-03-29 13:49:00 0
A madárinfluenza emberre is veszélyes altípusát mutatták ki CsehországbanA madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusát mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a hét végén egy Csehországban elhullott hattyúban - erősítette meg a nemzeti laboratóriumi vizsgálatok eredményét szerdán a cseh mezőgazdasági minisztérium.2006-03-29 13:47:00 0
További áradás várható a TiszánAz esőzés és a hegyekben olvadó hó hatására teljes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán árad a Tisza, - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.2006-03-29 13:44:00 0
Sikeresen végrehajtották az A380-as óriásgép evakuálási tesztjétAz Európiai Légügyi Biztonsági Hivatal (European Aviation and Safety Agency, EASA) és az Amerikai Szövetségi Légügyi Biztonsági Hivatal (American Federal Aviation Administration, FAA) elfogadta az A380-as óriásgép március 26-án Hamburgban végrehajtott evakuációs tesztjét.2006-03-29 13:42:00 0
Koalíciós válság RomániábanValóságos koalíciós válság alakult ki a román belpolitikában, miután a Securitate irattárát vizsgáló országos tanács (CNSAS) tagjai a koalíciós pártok korábbi megegyezése ellenére nem Constantin Ticu Dumitrescut, hanem Corneliu Turianut választották a testület elnökévé.2006-03-29 13:37:00 0
A liberalizáció nem csökkenti a gyógyszerárakatA patikák liberalizációja nem eredményezi sem a gyógyszerárak csökkenését, sem a patikákkal való ellátottság javulását egy napokban nyilvánosságra hozott brüsszeli felmérés szerint - ismertette Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) elnöke szerdán Budapesten.2006-03-29 13:30:00 0
Etnikai incidens Koszovóban?Sören Jessen-Petersen koszovói ENSZ-kormányzó és Agim Ceku tartományi miniszterelnök is élesen hangon elítélte az etnikailag megosztott Kosovska Mitrovicában történt újabb bűnügyet, amelynek egy 19 éves szerb fiatalember volt az áldozata.2006-03-29 13:21:00 0
Elindult a forgalom Hungária körútonMegszűnt a gázömlés Budapesten, a XIII. kerületi Vágány utcai Mol-benzinkút egyik gázcsonkjából, jelenleg az utómunkálatoknál tartanak - tájékoztatta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán délelőtt az MTI-t.2006-03-29 12:17:00 0
Mikola: Nem kívánjuk az egészségügyet fizetőssé tenniNem kívánjuk az egészségügyet fizetőssé tenni, nem kívánjuk eladni a kórházainkat, meg akarjuk őrizni a társadalombiztosítás egységét és a kötelező ellátó rendszerben a járulékfizetés fejében járó térítésmentes szolgáltatásokat - jelentette ki Mikola István volt egészségügyi miniszter a Schöpf-Merei kórház előtt tartott sajtótájékoztatón szerdán.2006-03-29 12:03:00 0
Kevés változásra számít az arab csúcs az izraeli választások utánElutasították az arab vezetők szerdán Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfőnek a megszállt Ciszjordánia egyoldalú "leválasztását" célzó tervét, és jelezték, hogy kevés változásra számítanak az Olmert pártja által éppen e programmal megnyert izraeli parlamenti választások után.2006-03-29 11:54:00 0
Újabb terrortámadás BagdadbanIsmeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy kereskedőcég épületében szerdán az iraki főváros, Bagdad egyik előkelő negyedében; nyolc alkalmazott meghalt, hat megsebesült - közölte a rendőrség.2006-03-29 11:31:00 0
Korrupciós vizsgálat fenyegeti a brit MunkáspártotKorrupciós jellegűvé válhat az a vizsgálat, amelyet a Scotland Yard folytat a kormányzó brit Munkáspártnak a tavalyi választások előtt juttatott, titkosnak szánt támogatói hitelek ügyében - közölte szerdán a vizsgálatot irányító rendőrtiszt.2006-03-29 11:21:00 0
Elsőfokú árvízvédelmi készültség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyókonElsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) a Tisza, a Bodrog, a Takta és a Hernád folyókon - mondta az igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-nek.2006-03-29 11:20:00 0
Orbán Viktor Rómában2006-03-29 11:16:00 0
Loppert Dániel nyílt levele Komássy Ákosnak2006-03-29 11:15:00 0
Huszonhat párt és mozgalom indul a csehországi választásonHuszonhat párt és mozgalom indul a június 2-ra és 3-ra kiírt csehországi képviselőházi választáson - jelentette be a központi választási bizottság, miután kedden lejárt a jelölőlisták hivatalos leadásának határideje.2006-03-29 11:11:00 0
Szlovákiai lapok a magyarországi merénylettervekrőlA szlovák titkosszolgálat (SIS) már máskor is hivatkozott kétes forrásból származó információkra - vélekedett egy szlovák külpolitikai elemző azzal kapcsolatosan, hogy Budapest figyelmeztetést kapott: a választást megelőző budapesti nagygyűléseken esetleg merényletekre kerülhet sor.2006-03-29 11:11:00 0
Jogerősen elítélték az ukrán-izraeli bandavezértSzerdán kihirdetett másodfokú határozatában helybenhagyta és ezzel jogerőre emelte a Fővárosi Ítélőtábla az emberölési kísérlet és zsarolás miatt Leonyid Sztecurára kiszabott nyolcéves fegyházbüntetést, a mellékbüntetésként kiszabott végleges kiutasítást azonban - jogszabályi változás miatt - nyolc évre, vagyis határozott időtartamra változtatta.2006-03-29 11:02:00 0
Nyolcéves rekordon az állástalanok számaA 2005. december és 2006. február közötti időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 883 ezer, a munkanélkülieké 327 ezer fő volt - tudatta a KSH. A munkanélküliségi ráta 7,8 százalékosra emelkedett. A Fidesz szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány képtelen volt javítani a munkaerőpiaci helyzeten, sőt rontott rajta. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöksége felháborítónak tartja a helyzetet.2006-03-29 10:56:00 0
Helsinkiben kezdett tárgyalásokat Sólyom LászlóFinnugor körútjának második állomásán, Helsinkiben kezdett szerdán tárgyalásokat Sólyom László köztársasági elnök az államközi viszonyról, az Európai Unión belüli együttműködésről és a finnugor rokoni kapcsolatok ápolásáról.2006-03-29 10:50:00 0
A Gazprom 30 százalékra akarja növelni részesedését az európai földgázpiaconAz orosz Gazprom a jelenlegi 25 százalékról 30-ra akarja növelni részesedését az európai földgázpiacon - írta szerdai számában a Vedomosti orosz napilap. Az orosz gázmonopólium egyebek mellett tárolókban, a kiskereskedelmi hálózatban, valamint erőművekben kíván részesedést szerezni.2006-03-29 10:38:00 0
Felfüggesztettek egy vietnami miniszterhelyettest korrupció és sikkasztás gyanúja miattFelfüggesztettek tisztségéből szerdán egy vietnami miniszterhelyettest, mert a hatóságok gyanúja szerint nagystílű korrupcióba és sikkasztásba keveredett - közölték hanoi hivatalos forrásból.2006-03-29 10:36:00 0
Árhullám BudapestnélA vízállási előrejelzések alapján várhatóan szerdán estétől lezárják a budai alsó rakpart egy részét - tájékoztatta a város üzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettes az MTI-t.2006-03-29 10:31:00 0
Önálló magyar egyetemet szorgalmaz ChomskyEgy egyetem nagyon fontos egy nemzeti közösség számára - mondta az Új Magyar Szónak adott nyilatkozatában Noam Chomsky amerikai professzor, aki maga is aláírta a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) petícióját az önálló Bolyai egyetemért.2006-03-29 10:30:00 0
Elfogták a rendőrök a kilenc körözés elől bujkáló nyíregyházi bűnözőtLépre csalták és elfogták a rendőrök azt a nyíregyházi bűnözőt, aki ellene kilenc körözés volt érvényben, s aki eddig sikerrel bujkált a felelősségre vonás elől - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.2006-03-29 10:28:00 0
Statikai problémák marosvásárhelyi campus épületébenA koronkai campus alig három éve avatott épületén repedeznek a tartógerendák, és statikai gondok is jelentkeztek, egyelőre azt vizsgálják, hogy a magyarországi tervező vagy a romániai kivitelező cég közül melyik a hibás - erről közölt két napon át saját riportanyagot az Új Magyar Szó (ÚMSZ).2006-03-29 10:27:00 0
Államfői látogatás a Baltikumban - zöld szemmelA természettel mindig is harmóniában élő északi finnugor országok elnökeiben fogékony partnerekre talált zöld eszméit illetően Sólyom László köztársasági elnök.2006-03-29 10:15:00 0
A palesztin felszólítás az izraeli kormányfőhözMahmúd Abbász palesztin elnök szerdán felszólította Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfőt, hogy mondjon le a megszállt Ciszjordánia egyoldalú "leválasztását" célzó tervéről.2006-03-29 10:06:00 0
Fegyveres támadás AfganisztánbanFegyveresek támadták meg szerdán Afganisztán déli részén a szövetséges erők támaszpontját, egy kanadai és egy amerikai katona meghalt, 12 felkelő elesett.2006-03-29 09:54:00 0
Gázömlés a Hungária körútonÖmlik a gáz Budapesten, a XIII. kerületi Vágány utcai Mol-benzinkút egyik gázcsonkjából - tájékoztatta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője szerdán reggel röviddel kilenc óra előtt az MTI-t.2006-03-29 09:23:00 0
Irán új javaslatot tett az atomvita megoldásáraNemzetközi ellenőrzés alatt álló nukleáris fűtőanyag-központ létrehozását javasolja az iráni kormány az évek óta húzódó atomvita megoldása érdekében.2006-03-29 09:22:00 0
Az amerikai külügyminiszter ismét megfenyegette IrántAz amerikai külügyminiszter ismét megfenyegette Iránt, kilátásba helyezve, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek "számos eszközük van" ahhoz, hogy rábírják Teheránt magatartásának megváltoztatására.2006-03-29 08:32:00 0
A Szalay utcához segítő kezekAhhoz, hogy Gyurcsány Ferenc birtokába kerüljön a nagy értékű, a belvárosi Szalay utcában található állami ingatlan, segítő kezekre volt szükség az állami szférából. Az állami vagyont hátrányosan érintő szerződések áttanulmányozásakor az ügyészség is a miniszterelnök bizalmasaira bukkant.2006-03-29 08:23:00 0
Orbán Viktor: Nemcsak kormányváltást akarunkNemcsak kormányváltást akarunk, hanem egyesíteni a nemzetet, követhető közös célokkal - mondta a Fidesz elnöke a Zalaszentgróton rendezett választási nagygyűlésen.2006-03-29 08:11:00 0
A milliárdos Gyurcsány Ferenc és a nagy hulladéküzletMiközben Gyurcsány Ferenc majdnem egy évtizeden át halogatta a mosonmagyaróvári timföldgyár privatizációjakor elvállalt, másfél milliárd forintos környezetvédelmi beruházás végrehajtását, belekóstolt a veszélyeshulladék-üzletbe is.2006-03-29 07:55:00 0
Részleges napfogyatkozás hazánkbanTeljes napfogyatkozás lesz ma Földünk több pontján, hazánkban ez csak részleges fogyatkozásként lesz látható. A teljes napfogyatkozás sávja Afrikán, az Égei-tengeren, Törökországon, Grúzián, Oroszországon, Kazahsztánon és Mongólián vonul keresztül. A jelenség nálunk déli 12 óra előtt 15 perccel kezdődik és 14 óráig tart.2006-03-29 07:54:00 0
Megtalálták a világ harmadik legnagyobb vízesésétvilág harmadik legmagasabb vízesésére bukkantak Peruban, az amazóniai őserdőben. A 771 méter magas Gocta nevű zuhatagot egy német kutató fedezte fel a fővárostól 700 kilométerre.2006-03-29 07:52:00 0
A Kolozsvári Színház születésére emlékeztekAz erdélyi arisztokrácia, ellentétben a hazaival, nemzeti arisztokrácia volt és a mellett, hogy nem volt idegen tőlük a francia, német mintáknak a követése sem, nagyon felkarolták a nemzeti színjátszást. Talán ez az egyik legfőbb oka annak, hogy Kolozsváron 200 éven keresztül folyamatos volt a magyar színjátszás.2006-03-29 07:51:00 0
SzükségállapotA magyar nemzetbiztonsági szolgálatok hivatalos értesítést kaptak arról, hogy külföldi bűnözői csoportok robbantásos merényletekre készülnek Magyarországon a választási nagygyűléseken. Ezt a köztársaság védelmezője, Gyurcsány Ferenc jelentette be tegnap. A Népszabadság úgy tudja, a szlovák titkosszolgálat, a SIS szolgáltatta magyar partnerszervezetének az információt.2006-03-29 07:50:00 0
A vártnál szerényebb a Kadima sikere IzraelbenIzraelben a szavazatok 99 százalékának összeszámlálása alapján a győztes Kadima 28, elsőszámú szövetségese, a Munkapárt 20 képviselői helyet kap a 120 fős Kneszetben.2006-03-29 07:46:00 0
Ukrajnában a választási bizottság nem közölt végleges eredménytMég mindig nem közölték a parlamenti választások végső hivatalos eredményét Ukrajnában, a központi választási bizottság szerda reggel a szavazatok 93,27 százalékának összesítéséről számolt be.2006-03-29 07:44:00 0
Finnországban tárgyal Sólyom László köztársasági elnökA finn vezetőkkel tárgyal szerdán Sólyom László köztársasági elnök, aki a hét elején Észtországban tett látogatását követően érkezett Helsinkibe. A köztársasági elnök Tarja Halonen államfővel, Matti Vanhanen miniszterelnökkel és Paavo Lipponen parlamenti elnökkel folytat megbeszélést.2006-03-29 07:40:00 0
Öten haltak meg spanyolországi idősek otthonában kiütött tűzbenÖt személy vesztette életét kedd este a spanyolországi Valenciában egy nyugdíjasházban kiütött tűzben - közölte egy kormányszóvivő. A Madridtól 300 kilométerre keletre lévő város San Lorenzo-i magánintézménynek 120 lakója van, és az élemedett korú emberek mellett háborodott elméjű betegeket is ápolnak a háromszintes épületben.2006-03-29 07:38:00 0
Kovács Kálmán "utolsó vacsorája" és a szétosztott milliókKovács Kálmán miniszter elismerte, hogy az önálló informatikai tárca akkor is megszűnik, ha a liberálisok kormánytényezők maradnak a választások után. Az SZDSZ-es tárcavezető már korábban tudhatott a dologról, hiszen munkatársai között milliós jutalmakat osztott szét, és búcsúvacsoráján számolatlanul szórta a pénzt.2006-03-29 07:28:00 0
Söripari dolgozók tüntettek a belgiumi Leuvenben az InBev átszervezése miattA világ legnagyobb söripari cége, az InBev átszervezése, egyes tevékenységeinek Kelet-Közép-Európába, így Magyarországra telepítése, s az ezzel párhuzamosan tervezett nyugat-európai létszámleépítés ellen tüntetett mintegy 2000 dolgozó kedden a belgiumi Leuven városában, az InBev székházánál.2006-03-28 20:29:00 0
Nagyobb realizmusra szólította fel a koszovói albánokat és a szerbeket az ENSZ közvetítőjeNagyobb realizmusra szólította fel a koszovói albánokat és a szerbeket kedden Albert Rohan osztrák diplomata, aki az ENSZ képviseletében irányítja Pristina és Belgrád képviselőinek közvetlen bécsi tárgyalásait.2006-03-28 20:29:00 0
A moszkvai döntőbíróság biztost rendelt ki a YUKOS felügyeletéreA moszkvai döntőbíróság kedden felügyelő biztost rendelt ki a YUKOS élére, és június 27-re kitűzte a megrendült orosz olajcég elleni csődkereset érdemi tárgyalását.2006-03-28 20:22:00 0
Pénteken ül össze a nemzetbiztonsági bizottságKövér László péntekre összehívta a parlament nemzetbiztonsági bizottságának rendkívüli ülését, hogy a testület tagjai bővebb tájékoztatást kapjanak arról az információról, miszerint külföldi bűnözői csoportok a választási nagygyűléseken robbantásokra készülnek.2006-03-28 19:49:00 0
A hétvégén lesz a szavazás első fordulója a külképviseletekenA hétvégén, szombaton és vasárnap szavazhat 90 magyar külképviseleten az a mintegy 8.200 magyar állampolgár, aki nem itthon adja le voksát - tájékoztatta az Országos Választási Bizottságot (OVB) Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője kedden.2006-03-28 19:44:00 0
Orbán Viktor: Nem egyszerűen csak kormányváltást akarunkNem egyszerűen kormányváltást akarunk, nekünk valójában egy gondolkodásmóddal van bajunk - mondta Orbán Viktor kedden Veszprémben, a szabadtéri nagygyűlés mintegy kétezer résztvevője előtt.2006-03-28 19:29:00 0
Nemzeti Gazda-szövetkezetet hoz létre a FideszTermelői tulajdonban álló, a beszerzést és az értékesítést összefogó, országos hatáskörű Nemzeti Gazdaszövetkezet létrehozását tervezi a Fidesz - jelentette be Jakab István kedden Makón.2006-03-28 19:08:00 0
Hét régiós egészségügyi központot tervez a FideszHét régiós egészségügyi központ kialakítása szerepel a Fidesz programjában - erről Mikola István beszélt miskolci sajtótájékoztatóján, kedden.2006-03-28 19:05:00 0
Hallgatniuk kellett volna a szocialistáknak a FideszreVégre a Medgyessy-Gyurcsány-kormány felismerte a magyar emberek érdekeit, és a lakások felújítása, illetve a kisebb javítási szolgáltatások esetében élni kíván az ÁFA-csökkentés lehetőségével.2006-03-28 18:42:00 0
Lengyelország állami energiaóriást hoz létreLengyelországban új energiaóriást hoznak létre. A PGE nemzeti energiaipari csoportban három konszernt egyesítenek: a PSE energiaszolgáltatót, a ZEDO energiaipari csoportot, három áram- és hőerőművel, valamint a BOT áramszállító céget. Ugyanakkor kisebb dél- és kelet-lengyel cégeket is beolvasztanak a PGE-be.2006-03-28 18:41:00 0
Kurd tüntetők összecsaptak a török rendőrökkelMegölt kurd lázadók tüntetésén mintegy kétezer résztvevő összecsapott kedden török rendőrökkel a főleg kurdok lakta délkeleti országrész székhelyén, és ezekben az összetűzésekben megsebesült legalább nyolc ember.2006-03-28 18:40:00 0
Méltatlan MSZP-s támadás Wittner ellenLassan mondom, hogy ezúttal Nyakó István is megértse: semmi közünk a MIÉP-hez.2006-03-28 18:40:00 0
A Fidesz nagy hangsúlyt fektet az agráriumraA Medgyessy-Gyurcsány-kormány magára hagyta a vidéket, tsz-alapú tőkés nagybirtokrendszer kiépítésén fáradozva ellehetetlenítette a családi gazdálkodókat, kiszolgáltatottá tette a fogyasztókat.2006-03-28 18:38:00 0
Demszky kitüntette a Fidesz Budapest tervétHarmadik díjat és ezzel együtt ötmillió forintot kapott Demszky Gábortól a Budapest Szíve elnevezésű építészeti pályázaton az Art Front Kft., amely a belváros újratervezésére dolgozott ki elképzeléseket. Az eset különlegessége, hogy az Art Front a Fidesz Új Budapest Központjának programját kiegészítve pályázott.2006-03-28 18:25:00 0
Megismételte a kelet-európai munkaerő beengedését sürgető felhívást az Európai BizottságMegismételte kedden az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős tagja, Vladimír Spidla az Európai Unió régebbi tagországainak szóló felhívását, hogy nyissák meg munkaerőpiacaikat teljesen a két éve csatlakozott tagországok lakói előtt.2006-03-28 18:12:00 0
A koszovói ENSZ-alkalmazottak nem látogathatják a gyanús lokálokatA koszovói ENSZ-kormányzat (UNMIK) arra figyelmeztette alkalmazottait, hogy kerüljék az olyan koszovói éttermeket és szórakozóhelyeket, amelyeket a misszió leánykereskedelemmel és prostitúcióval hoz kapcsolatba.2006-03-28 18:11:00 0
Titkos információkról beszélt Gyurcsány: Pozsonyban felháborodást keltettAz illetékes szlovák parlamenti bizottsági alelnök felháborodását fejezte amiatt, hogy szigorúan titkos információk juthattak napvilágra Budapesten.2006-03-28 17:58:00 0
V. évfolyam 13. szám, 2006. március 28.2006-03-28 17:49:00 0
Április 1-től kvóták szerint vállalhatnak munkát az új uniós tagok munkavállalóiÁprilis 1-től kvóták szerint vállalhatnak munkát az új uniós tagok munkavállalói, akik ettől kezdve szabadon lakhatnak, dolgozhatnak és tanulhatnak Svájcban - a kvóták meghatározta kereteken belül - és családjukat is magukkal vihetik. A kvótarendszer teljes feloldása, vagyis a korlátozásmentes mozgás az új uniós tagok állampolgáraira vonatkozóan 2011-ől lép életbe.2006-03-28 17:39:00 0
KMKSZ-nyilatkozat az ukrajnai választásokkal kapcsolatbanA Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kedden kiadott nyilatkozata szerint pártja, az Ukrajnai Magyar Párt (UMP) nyerte a kárpátaljai helyhatósági választásokat a magyarok körében, s a szervezet nyitott az együttműködésre valamennyi demokratikus erővel.2006-03-28 17:30:00 0
Szerdán napfogyatkozás2006 első napfogyatkozása szerdán, március 29-én lesz. Hazánkból a jelenség részleges (56-64 százalékos), a közeli Törökországból azonban teljes napfogyatkozást élvezhetnek a megfigyelők.2006-03-28 17:21:00 0
Hatos erősségű földrengés rázta meg Japán déli részétA Richter-skála szerint 6-os erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd délután Japán keleti partjait, de kárt nem okozott sem emberéletben, sem anyagiakban, és szökőárriadót sem rendeltek el.2006-03-28 17:10:00 0
Biztonságos kormányváltás: a Fidesz pénzügyi leltárt készítA Magyar Államvasutak állami kézben tartásáról biztosította a társaságot Orbán Viktor, aki Magyarország pénzügyi helyzetével kapcsolatban negyedéves jelentés elkészítésére kérte fel Varga Mihályt.2006-03-28 16:47:00 0
Szakszervezeti felháborodás a munkanélküliség miattA Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége felháborítónak tartja, hogy a munkanélküliségi ráta az elmúlt négy év alatt évről-évre nőtt, és a KSH legújabb foglalkoztatási adatai szerinti 7,8 százalékos ráta több mint 2,5 százalékponttal haladja meg a 2002-es értéket - tájékoztatta az érdekképviselet MTI-t kedden.2006-03-28 16:45:00 0
Bizalmat kapott a Hamász-kormányElsöprő többséggel bizalmat szavazott a palesztin parlament kedden a Hamász iszlámista mozgalom által megalakított kormánynak.2006-03-28 16:44:00 0
OVB-elnök: nem lehet garantálni a voksolás tisztaságátNem lehet garantálni a választások tisztaságát a borítékos módszerrel - nyilatkozta Rytkó Emília a Napi Ásznak.2006-03-28 16:31:00 0
Bevált és eredményes a járulékcsökkentésA luxusbaloldal megint kísérletet tesz arra, hogy a tényekkel folytasson reménytelen vitát. A járulékcsökkentés az előző polgári kormány idején bevált, jól működő megoldás: új munkahelyek jöttek létre.2006-03-28 15:50:00 0
A technológiai fejlettségi lista első helyén az Egyesült ÁllamokAz osztrák sajtó a Világkereskedelmi Fórum(VF) nevű szervezet friss tanulmányára a 2005-ös globális információtechnológiai jelentésre hivatkozva azt írja, hogy az Egyesült Államok volt technológiai téren 2005-ben a vezető hatalom, megelőzve az egy évvel korában még listavezető Szingapúrt. Dánia korábbi 4. helyérő előre lépett a harmadikra, majd Izland, Finnország, Kanada, Tajvan és Svédország következik.2006-03-28 15:49:00 0
Barangolási díj: a csökkentéshez európai szintű döntés kellAz Európai Bizottság olyan szabálytervezetet készít elő, amely jövőre 40 százalékkal csökkentené a külföldön tartózkodók mobilhasználati díjait, az úgynevezett barangolási felárakat, és felső korlátokat állapítanának meg e díjakra. A beérkező hívásokért a hívást fogadónak felszámított díjat meg is kellene szüntetni a tervezet szerint.2006-03-28 15:48:00 0
Pártközlemények az OM honlapján?A Fidesz mindig nyilvánvalóvá tette, hogy fontosnak, a jövőbe történő befektetésnek tekintik az egyetemi beruházásokat. Ennek bizonyítéka a polgári kormány által végrehajtott nagyarányú egyetemi beruházási program, amelyre Magyar Bálintnak már csak azért is emlékeznie kellene, mert a kormányváltás után befejezett épületek egy részét ő adta át.2006-03-28 15:42:00 0
Orbán: Megtartjuk az április 2-i nagygyűléstA Fidesz megtartja április 2-i nagygyűlését - mondta Orbán Viktor kedden újságíróknak, annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette: a magyar titkosszolgálat hivatalos értesítést kapott arról, hogy külföldi bűnözői csoportok a magyarországi politikai helyzet destabilizálásának szándékával robbantásokat kívánnak elkövetni az országban, a választási nagygyűléseken.2006-03-28 15:36:00 0
A munkaalapú gazdaságpolitika megvalósítása a célAz MSZP ismét a 400 ezer új munkahely ígéretével kampányol, pontosan ugyanúgy, mint négy éve. A luxusbaloldal kormánya azonban nem teremtett 400 ezer új munkahelyet, sőt tehetetlenkedése következtében ma 440 ezernél is több a munkanélküli Magyarországon, és további 300 ezer embernek nincs állandó megélhetése - írja Domokos László, a Fidesz gazdasági programszóvivője keddi közleményében.2006-03-28 15:28:00 0
Rendkívüli bizottsági ülés a Gyurcsány-ügy miattRendkívüli bizottsági ülést kezdeményez a Fidesz Gyurcsány Ferenc cégügyei miatt csütörtökre, melyen Polt Péter legfűbb ügyészt és Gyurcsány Ferencet hallgatná meg.2006-03-28 15:19:00 0
Munkaügyi bíróság előtt a SuzukiA tatabányai munkaügyi bíróság nyolc nap múlva hirdeti ki, hogy megsértette-e a Suzuki Rt. a szakszervezetre vonatkozó szabályokat. A munkaügyi bíróság kedden háromórás meghallgatáson tárgyalta Tatabányán a Liga Szakszervezetek beadványát, amelyben a szakszervezeti alapjogok megsértésének megállapítását kérte.2006-03-28 15:17:00 0
Két személyautó ütközött az 1-es villamos vonalánKét személyautó ütközött össze Budapesten a Vörösvári és a Vihar utca sarkán, a villamossíneken kedden délután háromnegyed kettőkor - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.2006-03-28 15:16:00 0
Miskolc: rendkívüli közgyűlést kezdeményez az ellenzékRendkívüli közgyűlés összehívását indítványozza az Összefogás-Fidesz-MDF frakció a Miskolci Vízmű Rt. (Mivíz Rt.) privatizációjának ügyében, mert a közgyűlés ezt a kérdést tavaly év végén zárt ülésen vitatta meg.2006-03-28 15:01:00 0
Elhatárolódik az Operaház Bartók-estjétől a jogutódNyílt levélben határolódott el a Magyar Állami Operaház péntekre tervezett Bartók-bemutatójától Vásárhelyi Gábor, a zeneszerző magyarországi jogutódja.2006-03-28 14:56:00 0
A hűség a legjobb döntésNegyven százalékkal több HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon tavaly, mint egy évvel korábban - közölte Csohán Ágnes, az Országos Epidemológiai Központ osztályvezetője az MTI-vel.2006-03-28 14:37:00 0
Szkeptikusabbak lettek a Magyarországon működő német cégekJóval szkeptikusabban ítélik meg jelenleg a gazdaság helyzetét a Magyarországon működő német tulajdonú társaságok, mint egy évvel ezelőtt - derült ki a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelentéséből. A felmérésben részt vevők leginkább az államháztartás állapotát tartják aggasztónak.2006-03-28 14:30:00 0
Havel tiltakozik a fehérorosz választási csalás miattVáclav Havel volt cseh államfő írásban tiltakozott a fehérorosz elnökválasztás eredményének meghamisítása és az ottani ellenzék üldözése miatt.2006-03-28 14:25:00 0
Új munkaügyi szabályokA munkaügyi ellenőrök minden olyan vállalkozási szerződést átminősítenek munkaviszonnyá, amelynél a vállalkozót utasításokkal látja a szerződő partnere - hangzott el egyebek mellett a BKIK keddi budapesti rendezvényén, amelyet a munkajogi változások a témájában tartottak.2006-03-28 14:21:00 0
Afrikai illegális bevándorlókat toloncolták ki SpanyolországbólAfrikai illegális bevándorlók hatvanfős csoportját toloncolták ki kedden a spanyol hatóságok Mauritániába - közölte a madridi belügyminisztérium.2006-03-28 14:12:00 0
Rakétát lőttek dél-izraeli területreKét ember halálát okozta a dél-izraeli Negevben kedden egy robbanás, amelyet minden jel szerint a Gázai övezetből kilőtt Kasszám rakéta okozott, szándékosan az izraeli kneszetválasztás napjára időzítve.2006-03-28 14:08:00 0
A Fidesz gyulai jelöltje személyiségi jogi pert indítA gyulai választókerület fideszes országgyűlési képviselő jelöltjének jogi képviselője szerdán kártérítési pert kezdeményez a gyulai szocialista pártelnök és a helyi többcélú kistérségi társulás hivatalvezetője ellen, mert szerinte a két személy megsértette a fideszes jelölt személyiségi jogait és jó hírnevét - jelentette be Tóth Imre jogi képviselője kedden, Gyulán tartott sajtótájékoztatóján.2006-03-28 14:02:00 0
Alacsony részvétel az izraeli parlamenti választásokonDéli 12 óráig az izraeli választóknak csak 21,7 százaléka járult az urnákhoz az előre hozott parlamenti választásokon, ami a legszerényebb ilyen adat azóta, hogy az országos választási bizottság napközbeni részvételi arányokat közöl.2006-03-28 13:48:00 0
Nógrádban tovább nőtt a pályakezdő állástalanok számaA pályakezdő álláskeresők száma Nógrád megye minden kistérségében magasabb volt februárban, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a megyei munkaügyi központ legfrissebb jelentéséből.2006-03-28 13:45:00 0
Másodfokú készültség a SzigetközbenMásodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget kedden a Duna Vének és Dunaremete közötti szakaszán; a Dunaremete és Rajka közötti szakaszon, valamint Komárom térségében elsőfokú készültséget rendeltek el - tájékoztatta a vízügyi hatóság az MTI-t.2006-03-28 13:40:00 0
Sólyom László ápolni kívánja a finnugor kapcsolatokatSólyom László elnökként nagyon komolyan fogja venni a finnugor rokoni kapcsolatok ápolását mind az önálló államban élő rokon nemzetekkel, mind a kisebbségi népcsoportokkal - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Tartuban, Észtország második legnagyobb városában, az észt felsőoktatás és tudományos kutatás központjában, ahol a helyi egyetemen a finnugor tanszékkel ismerkedett.2006-03-28 13:37:00 0
Hírszerzési információt adtak át Iraknak - Oroszország cáfolSzergej Ivanov védelmi miniszter kedden cáfolta, hogy az orosz hírszerzés információkat szolgáltatott Szaddám Huszein volt iraki elnök rezsimjének a 2003-as invázió alatt az amerikaiak csapatmozgásairól és haditerveiről.2006-03-28 13:33:00 0
Svédországban meghalt Stig Wennerström szovjet kémKilencvenkilenc éves korában elhunyt Stig Wennerström, a svéd légierő dandárparancsnoka, aki 15 éven keresztül kémkedett a Szovjetuniónak - közölta a svéd tömegtájékoztatás kedden.2006-03-28 13:29:00 0
Bezárták az amerikai konzulátust a Pakisztánban"Konkrét és hihető" fenyegetés miatt átmeneti időre bezárt kedden az Egyesült Államoknak a pakisztáni Pesavarban működő konzulátusa - közölte kedden az iszlámábádi amerikai nagykövetség.2006-03-28 13:22:00 0
Magyar gasztronómiai hét SanghajbanSanghaj egyik legexkluzívabb szállodájában, a Hotel Hiltonban megkezdődött kedden a Magyar Gasztronómiai Hét. Az eseménynek külön rangot ad, hogy részben egybeesik a kínai városban csütörtökön kezdődő "World Travel Fair" turisztikai kiállítással.2006-03-28 13:19:00 0
A baromfiipar után a takarmánygyártók is veszélybenA madárinfluenza terjedése miatt a baromfiipar után az európai takarmánygyártók is veszélybe kerülhetnek, vélik a gyártók szakmai szervezetének (FEFAC) a szakértői. Becslésük szerint az idén 4 százalékkal csökkenhet a termelés. A visszaesés Magyarországot, Olaszországot és Franciaországot érintheti a legérzékenyebben, mert ezekben az országokban jelentős a baromfitápgyártás, és a fogyasztók továbbra sem igazán veszik a baromfihúst.2006-03-28 13:17:00 0
Együttműködik a Fogyasztóvédelmi Egyesület és az ArtisjusEgyüttműködési megállapodást kötött kedden az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) és a zeneszerzők legnagyobb magyar szervezete, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, melyben arra kérik a zene üzleti hasznosítóit, hogy a szerzői jog mellett a fogyasztói jogokat is tartsák tiszteletben.2006-03-28 13:05:00 0
Gál J. az MSZP luxuslimuzinjairól"Ugye az MSZP-re egymás közt szólva két dolog biztosan jellemző volt eddig. Ha vezetünk, akkor az elvtársaink járnak a Porsche-Hungáriába autót nézni, hogy milyen jó lesz a kormányban. Ha meg nem vezetünk, akkor meg kezdődik a köldöknéző búsongás."2006-03-28 13:00:00 0
Az ellentétek árnyékában az Arab Liga csúcsMegkezdődött az Arab Liga tizenhetedik csúcstalálkozója kedden a szudáni fővárosban, a tanácskozásra azonban rányomta bélyegét a tagállamok mély megosztottsága és az, hogy a tagországok államfőinek közel fele távol maradt a rendezvénytől.2006-03-28 12:57:00 0
Ismét: Á R E M E L É S !Kiszivárogtatott információk szerint ismét bruttó öt forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti árát a Mol szerdán. A gázolaj ára bruttó három forinttal emelkedik.2006-03-28 12:53:00 0
A Fidesz szigorúan betartotta a jogszabályokatA Fidesz valamennyi eddigi választáson szigorúan betartotta a kampányfinanszírozásra vonatkozó jogszabályokat. Ezt az Állami Számvevőszék ellenőrizte, és mindent rendben talált.2006-03-28 12:21:00 0
Veszélyben a választások tisztességes lebonyolításaAz MSZP sorozatban súlyos választási törvénysértéseket követett el kampányában. Szolnokon köztörvényes bűncselekményt elkövetve illegális adatbázist vezetett a választókról, aminek kapcsán nyomozás is indult, és bíróság mondta ki, hogy jogsértés történt - írja közleményében Szijjártó Péter szóvivő.2006-03-28 12:15:00 0
Drágulnak a kínai cipők a dömpingvám miattA kínai és vietnami cipőkre április 7-től bevezetendő EU-dömpingvám miatt szinte elkerülhetetlen, hogy dráguljanak a lábbelik, figyelmeztetett kedden az osztrák gazdasági kamara illetékese.2006-03-28 12:11:00 0
Törzsi frakciók közötti összecsapás PakisztánbanHuszonhat ember vesztette életét rivális muzulmán hitszónokok hívei közötti összetűzésekben Pakisztánnak a szomszédos Afganisztánnal határos törzsi területén - közölték hírszerzési tisztviselők kedden.2006-03-28 12:07:00 0
Pokorni: Ki kell zárni a választási csalás lehetőségétA Fidesz azt javasolja a választási etikai kódexet aláíró parlamenti pártoknak, hogy a 4 párt forduljon az Országos Választási Bizottsághoz (OVB), és kérje az állásfoglalását, hogy a szavazólapnak a borítékba helyezése is a választási bizottság előtt történjen.2006-03-28 12:05:00 0
Járai Zsigmond szerint a forint nem veszélyezteti az inflációtA MagyarNemzeti Bank elnöke szerint nincs jele, hogy a forint legutóbbi gyengülése veszélyeztetné a bank inflációs célját. Járai Zsigmond azt mondta újságíróknak kedden Prágában egy pénzügyi tanácskozás szünetében, hogy reméli: a nemzetközi árfolyamhelyzet továbbgyűrűző hatásai nem lesznek olyan erősek az inflációra, mint a múltban.2006-03-28 11:52:00 0
Eladott laborok, elbocsátott dolgozókA közelmúltban tizenhat laborjától vált meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), aminek következtében a napokban kétszáz dolgozót küldtek el. Leginkább a salgótarjáni, a szekszárdi és a szolnoki laborokat érintette a leépítés, ezeken a helyeken ezentúl csak mintákat gyűjtenek majd be.2006-03-28 11:19:00 0
Olaszország: csúcson az üzleti bizalom - stagnál a gazdaságOlaszországban nem változott a hazai össztermék (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest, miután a lakossági fogyasztás és a beruházás egyaránt visszaesett. Ugyanakkor az üzleti bizalmi mutató most ötéves csúcson van a megrendelések növekedésének és a termelési kilátások javulásának köszönhetően.2006-03-28 11:18:00 0
Első fokú árvízvédelmi készültség a BodrogonElső fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) kedden reggel a Bodrog két védelmi szakaszán - mondta az MTI-nek az igazgatóság szóvivője.2006-03-28 11:14:00 0
Egyre többen munka nélkül - meddig még?Rég nem látott magasságba, 7,8 százalékra szökött fel a munkanélküliség a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy csődöt mondott a luxusbaloldal kormányának gazdaságpolitikája. Ma Magyarországon több mint 700 ezer embernek nincs biztos megélhetése, a pályakezdő fiatalok körében a munkanélküliség négy év alatt 72 százalékkal nőtt!2006-03-28 11:12:00 0
Az utóbbi 80 év legnagyobb sztrájkja Nagy-BritanniábanAz utóbbi nyolcvan év legnagyobb közszolgálati sztrájkja kezdődött Nagy-Britanniában kedden, a nyugdíjjogosultság tervezett szigorítása miatt. A szakszervezetek reményei szerint az akcióban legalább 1,5 millióan vesznek részt; ebben az esetben ez lenne a legnagyobb országos munkabeszüntetést az 1926-os általános sztrájk óta.2006-03-28 11:09:00 0
Vitatják a római katolikus egyház jogát egykori ingatlanjairaVitathatónak tartja a Bihar megyei prefektúra három, a római katolikus egyház által visszaigényelt nagyváradi ingatlan visszaszolgáltatását - írta keddi számában a Krónika.2006-03-28 11:00:00 0
Őrizetben 17 újságíróFehéroroszországban 17 újságírót vettek őrizetbe a hatóságok az elnökválasztást követő ellenzéki tüntetések feloszlatásakor - jelentette be a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet.2006-03-28 10:50:00 0
Ukrajna NATO-integrációja lefékeződik?Az orosz kormánylap szerint Ukrajna NATO- és EU-integrációja lefékeződik, bármilyen kormánykoalíció is alakul a parlamenti választás után.2006-03-28 10:49:00 0
Az eső és az olvadó hó újabb áradást okoz a TiszánÚjabb áradást okoz a Tiszán az utóbbi 24 órában hullott 4-8 milliméter eső és a külföldi hegyekben olvadó hó: a folyó ukrajnai szakaszán 130, a tiszabecsi határszelvényben pedig 116 centiméterrel emelkedett a vízállás - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kedden az MTI-vel.2006-03-28 10:43:00 0
Szentkirályra került a Szent Korona másaA Szentkirályi Ásványvíz Kft. a világszínvonalú víz palackozása mellett más módon is törekszik arra, hogy kifejezze Magyarország iránti tiszteletét és elkötelezettségét. Legutóbb hazánk híres épületeit - köztük az esztergomi Bazilikát - ábrázoló címkékkel ellátott palackokat dobtak piacra, most pedig megvásárolták a Szent Korona valósághű porcelánmását - írja a Hídlap.2006-03-28 10:35:00 0
Dübörög a munkanélküliségA munkanélküliség 2006. februárra meghaladta a 7,8 százalékot. Egy évvel ezelőtt ugyanez az adat még "csak" 6,9 százalék volt. A növekmény egy év alatt majd egy százalék.2006-03-28 10:33:00 0
Nem marad el a gyapjaslepke-invázióMagyarország erdőinek negyedét fertőzte meg a gyapjaslepke, amelynek hernyói tavaly a legnagyobb károkat a Magas-Bakonyban és a Balaton-felvidéken okozták. Komárom-Esztergom megyében szintén komoly veszélyt jelent a kártékony lepkefaj, már közel tizenötezer hektárnyi erdő fertőzött - írja az esztergomi Hídlap.2006-03-28 10:33:00 0
Tornádó pusztított hétfőn HamburgbanCsak kedden reggel tudták visszakapcsolni a hálózatra azt a több tízezer hamburgi háztartást, amelyekben természeti csapás miatt egész éjszaka nem volt áram. Ketten meghaltak a viharban.2006-03-28 10:15:00 0
Magyarországi robbantások lehetőségére figyelmeztetnekMagyarországi robbantások lehetőségére figyelmeztette a szlovák titkosszolgálat (SIS) a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalt. Sajtóértesülés szerint dunaszerdahelyi szervezett bűnözői körökből szerzett olyan információkat a SIS, hogy az országgyűlési választások kampányának finisében hajtanak végre robbantásokat.2006-03-28 09:51:00 0
Franciaországban megkezdődött az általános sztrájkLelassult a városi és a légi közlekedés kedden Franciaországban a munkajogi reform elleni tiltakozásul megkezdett általános sztrájk miatt.2006-03-28 09:47:00 0
Kósa Lajos elnézést kért a miniszterelnöktőlElnézést kért a miniszterelnöktől és feleségétől Kósa Lajos Debrecen polgármestere kedden a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában a kettejüket sértő, korábbi kijelentése miatt.2006-03-28 09:44:00 0
Vidéken tárgyalják Sas József adócsalási ügyétA Fejér Megyei Bíróságon tárgyalják Sas József adócsalási ügyét mivel a Fővárosi Bíróság elnöke és bírái is elfogultságot jelentettek be az ügyben. A HavariaPress jelentése szerint már megérkezett Székesfehérvárra a vádirat, de még nincs kitűzve a tárgyalás, várhatóan áprilisban vagy május elején kezdik tárgyalni a művész adócsalási ügyét melynek több mellékszereplője is van.2006-03-28 09:41:00 0
Sztrájk PaksonCsökkent egy időre a paksi atomerőmű teljesítménye, miután reggel 6-kor megkezdődött a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége által meghirdetett tényleges sztrájk. A teljesítménycsökkenés félórás volt, de megismétlődik este hatkor is.2006-03-28 09:33:00 0
Elveszítette a pert a SZOT-szállóKettős civil győzelemmel végződött a Budapest Világörökségéért Alapítvány által indított per a Fővárosi Bíróságon. Nem épülhet tovább a rózsadombi SZOT-szálló 11 méteres magasításával tervezett Excelsior Budapest Spa luxuslakóház, miután az ítélet a terv jogszerűtlensége miatt benyújtott fellebbezés érdemi elbírálására utasította a Közigazgatási Hivatalt.2006-03-28 09:29:00 0
A Szentkirályi Ásványvíz Párizsban első lettA legjobb külföldi szénsavas ásványvíznek járó díjat kapta meg a Szentkirályi Ásványvíz. A Kft. az elismerést Párizsban, a 151 kiállító részvételével megrendezett egészség és szépség témakörben szervezett nemzetközi szakkiállításon vívta ki.2006-03-28 09:28:00 0
Szabadon engedték a hitehagyással vádolt férfitAz afgán hatóságok szabadon engedték azt a férfit, aki az iszlám hitről a kereszténységre tért át - közölte kedden a helyettes államügyész.2006-03-28 09:13:00 0
Japán fegyvereket telepít az űrbe?A kormányon lévő japán Liberális Demokratapárt kedden helyt adott annak a bizottsági javaslatnak, hogy a szigetország űriparát a jövőben katonai célokra is felhasználhassák - jelentette az NHK televízió.2006-03-28 09:10:00 0
Fizethetnek az akaratos kormányzati ámokfutókA KSH teljes vezérkarát törvénysértően mentették fel: nem csak Mellár Tamás korábbi elnököt és Vukovich Gabriella elnökhelyettest, de Soós Lőrincet, a Központi Statisztikai Hivatal másik elnökhelyettesét is jogellenesen bocsátották el, esetében ezért a hivatalt 17 millió forintos kártérítésre kötelezte hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bíróság.2006-03-28 09:07:00 0
Magyarországi robbantások lehetőségére figyelmeztetett a szlovák titkosszolgálatFokozott óvatosságra intette a szlovák titkosszolgálat(SIS)a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalt, mert információi szerint megeshet, hogy a választási kampány finisében robbantásokat hajtanak végre Magyarországon - írta keddi számában a Népszabadság.2006-03-28 08:26:00 0
Észak-koreai diplomata menedékjogot kért Dél-Korea budapesti képviseleténÉszak-koreai állampolgárok egy csoportja, köztük egy diplomata és a családja, menedékjogot kért Dél-Korea budapesti nagykövetségén - jelentette kedden kormányforrásokat hivatkozva a Csoszon Ilbo.2006-03-28 08:17:00 0
Liberális trágárság2006-03-28 08:06:00 0
Ég a volt szovjet laktanya Tab mellettKeddre virradóra felgyújtották a volt szovjet laktanyát Tab mellett. A tűz éjjel kettőkor lobbant fel, és egyszerre 3 silóbancsaptak fel a lángok - tájékoztatta az MTI-t Heizler György, a Somogy megyei katasztrófavédelmi szolgálat igazgatója.2006-03-28 08:04:00 0
Ítéletidő NémetországbanAz ítéletidő miatt közel hetvenezer háztartás maradt villany nélkül hétfőn este Hamburgban. Ez körülbelül 300 ezer embert érintett. A kisebb tornádó a német kikötőváros déli részén komoly károkat okozott, leginkább az elektromos vezetékekben, de a belvárosban felmondták a szolgálatot a közlekedési lámpák is.2006-03-28 07:55:00 0
Robbantássorozat EtiópiábanEgy ember meghalt és tizennégyen megsérültek egy robbantássorozatban az etióp fővárosban. Addisz Abebát hétfőn öt detonáció rázta meg. Az első pokolgép egy kisbuszban robbant fel, majd további négy követte a város különböző pontjain különböző célpontok közelében.2006-03-28 07:53:00 0
Áradnak a hazai folyókA Duna felső szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A tetőzés ma várható Nagybajcsnál, ahol a védekezés elérheti a másodfokú szintet is.2006-03-28 07:52:00 0
Narancsszínű koalíció alakulhat UkrajnábanVárhatóan Juscsenko és Timosenko pártja alakíthat koalíciót Ukrajnában, holott az exit-poll szerint Janukovics pártja szerezte a legtöbb voksot. A szavatok felének összeszámlálása után továbbra is Janukovics pártja, az ellenzéki Régiók Pártja áll az első helyen 27,47 százalékos eredménnyel. A koalíció létrehozásáról szóló szándéknyilatkozat aláírását viszont elhalasztották. A védelmi miniszter a nagykoalíció létrejöttét sem zárta ki.2006-03-28 07:49:00 0
A számonkérés idejeA politikával foglalkozó szakemberek egy része úgy véli, a küszöbönálló választásokon aszerint döntenek majd az emberek, hogy miként mosolygott rájuk a jelölt, milyen volt az öltözéke, a frizurája. Elegendő a pillanat benyomása, és a választópolgár meghozza magában az ítéletet.2006-03-28 07:48:00 0
Az agrártárca az intervenciós készletből kampányolAz agrártárca kampánycélra használja fel az uniós élelmiszersegély-programot, az intervenciós készletből "származó" élelmiszerek kiosztását a legrászorultabbaknak, annak ellenére, hogy ezt tiltják a jogszabályok - írja a Magyar Nemzet.2006-03-28 07:44:00 0
Gyurcsány-ügy: hűtlen kezelésAz ügyészség tegnapi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök három cégének ügyével kapcsolatban közölte jogi álláspontját. Deutsch-Für panaszára reagálva a nyomozó hatóság megerősítette korábbi döntését, amely szerint Gyurcsány Ferenc fantomcége, a Nomentana Kft. esetében fennáll a magán- és közokirat-hamisítás bűncselekményének alapos gyanúja, de a bűntett büntethetősége 2005. december 20-án elévült. Az ügyészség az Altus Rt. által állami tulajdonból megszerzett Szalay utcai ingatlanra vonatkozó korábbi határozatát megváltoztatta, és az ügyben különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúját állapította meg.2006-03-28 07:44:00 0
A kormányfő osztalékot, az emberek porfelhőt szívtakMajdnem tíz évet késett a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Motim Kft. azoknak a környezetvédelmi kötelezettségvállalásoknak a teljesítésével, amelyekre a kormányfő a vállalat 1995-ös privatizációja során kötelezte el magát.2006-03-28 07:37:00 0
Parlamenti választások kezdődtek IzraelbenParlamenti választások kezdődtek kedd reggel Izraelben: ahogy a jobboldal vezetője, a vesztésre álló Benjamin Netanjahu - mások által nem cáfolt módon - megállapította, népszavazást tartanak az országban a területi kérdésről, közelebbről a megszállt Ciszjordánia sorsáról, s az izraeliek minden előrejelzés szerint igent mondanak a körzet egyoldalú "leválasztására".2006-03-28 07:29:00 0
Minden eddiginél szervezettebb, erősebb a polgári oldalA polgári, nemzeti, keresztény értékeket valló közösségek családja soha nem volt olyan erős és jól szervezett, mint most - mondta Orbán Viktor hétfőn Székesfehérváron.2006-03-28 07:23:00 0
Demonstráció a fehérorosz ellenzéki fiatalok mellettA fehéroroszországi jogsértések miatt tüntető ellenzéki fiatalok mellett tartottak szolidaritási demonstrációt a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei hétfőn este Budapesten a fehérorosz nagykövetség előtt, a Fidelitas rendezvényén; a szolidaritást négypárti egyetértés jellemezte.2006-03-28 07:13:00 0
Kövér László kormányleltárt készítettKormányleltárt készített Kövér László hétfőn a hajdú-bihari Nagyhegyesen, hogy láthatóvá váljon, "mivel kell elszámolni, s honnan kell kezdeni a kilábolást". A Fidesz Országos Választmányának elnöke egy nagyhegyesi választási fórumon - amelyen Tiba Istvánt, pártja képviselőjelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe - elsőként az oktatási tárcát értékelte.2006-03-27 20:55:00 0
A magyar vidéknek kezébe kell vennie saját sorsátA magyar vidéknek most van igazi lehetősége arra, hogy a saját kezébe vegye sorsát - mondta Turi-Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn Kiskunmajsán.2006-03-27 20:29:00 0
Áder: Aki akar dolgozni, annak legyen rá lehetőségeA következő kormánynak legfontosabb célként el kellene érnie a ciklus végére, hogy aki akar és tud dolgozni, annak legyen kenyérkereseti lehetősége - mondta Áder János sajtótájékoztatón hétfőn Pápán.2006-03-27 20:13:00 0
Első fokú készültséget rendelnek el a Tisza alsó szakaszánA Tisza áradása miatt kedd reggel 6 órától első fokú készültséget rendelnek el a folyó algyői, csongrádi, hódmezővásárhelyi és a szentesi árvízvédelmi szakaszán - közölte az MTI-vel hétfőn este az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ATIKÖVIZIG) központi védelemvezető helyettese.2006-03-27 19:38:00 0
Az ügyészség perli Gyurcsány cégétA Legfőbb Ügyészség hétfői határozata szerint Gyurcsány Ferenc cége törvénysértő eljárásoknak köszönhetően gazdagodott, s miután ezek a cselekmények a közérdek sérelmét valósítják meg, semmisnek tekinthetők - mondta Deutsch-Für Tamás hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón.2006-03-27 19:25:00 0
Sztrájk az atomerőműbenA Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) hétfői utasításában kétszer fél órás időtartamra engedélyezte a paksi atomerőmű egy blokkján a visszaterhelést kedden, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozók sztrájkoljanak - közölte az MTI érdeklődésére az erőmű szóvivője.2006-03-27 19:24:00 0
Orbán Viktor vagyoni helyzete átlátható és ellenőrizhetőOrbán Viktor vagyoni helyzete mindenki számára átlátható és ellenőrizhető a vagyonnyilatkozatai alapján. A tisztánlátást egy 180 napig működött vizsgálóbizottság is "elősegítette", melynek keretében Orbán Viktor több mint száz, a családja vagyoni helyzetére vonatkozóan feltett kérdésre adott választ - írja közleményében Répássy Róbert.2006-03-27 18:58:00 0
Be kell tudni ismerni, ha hibázunkMindannyian követünk el hibákat. Jó esetben e hibákat helyre tudjuk hozni. A hiba helyrehozásának első lépése: nézzünk szembe önmagunkkal, lássuk be, hogy valamit elhibáztunk - írja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke hétfői közleménye.2006-03-27 18:54:00 0
Orbán Viktor tíz egyházvezetővel találkozottOrbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn tíz kisebb történelmi keresztény egyház vezetőjével találkozott; a résztvevők egyetértettek abban, hogy Magyarországnak erkölcsi, lelki megújulásra van szüksége, s ehhez a maga helyén mindenkinek hozzá kell járulnia - közölte a párt sajtóosztálya az MTI-vel.2006-03-27 18:46:00 0
Új típusú egészségügyi rendszerre van szükségÚj típusú egészségügyi ellátórendszert akar a Fidesz, a központjában hét, kiválóan felszerelt regionális intézménnyel. Erről Mikola István hétfőn Fóton egy kampány rendezvényen beszélt.2006-03-27 18:38:00 0
LÜ: Közérdeket sért a Szalay utcai ingatlan ügyeA közérdek sérelmét állapította meg a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a kormányfőt is érintő Szalay utcai ingatlan ügyében, ezért polgári pert indít - közölte a legfőbb ügyész hétfőn Budapesten.2006-03-27 18:32:00 0
Orbán: Magyarországnak lelki megújulásra van szükségeOrbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a mai napon tíz kisebb történelmi keresztény egyház vezetőjével találkozott.2006-03-27 18:11:00 0
Tényeken alapuló egészségpolitikát kell létrehozniA biztosítási rendszerről, a kórházak finanszírozásáról, a gyógyszerellátás és -piac helyzetéről, a tulajdonviszonyokról, a hálapénzről és az irányított betegellátási rendszerről (ibr) volt szó többek között a négy parlamenti párt egészségpolitikusainak hétfői, budapesti vitafórumán.2006-03-27 18:06:00 0
Merkel kilátásba helyezte a reformpolitika "második szakaszát"Angela Merkel kancellár, a német nagykoalíciós pártok sikeres tartományi szereplése után hétfőn Berlinben bejelentette, hogy megkezdődik a kormányzati reformpolitika "második szakasza".2006-03-27 18:05:00 0
Emelkedik az üzemanyagok ára szerdánEmeli bruttó öt forinttal, illetve bruttó három forinttal a 95-ös benzin, valamint a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból. A piacon az áremelkedést a világpiaci jegyzésárak változásával, valamint a dollár erősödésével magyarázzák.2006-03-27 18:01:00 0
Orbán Viktor: A Fidesz programja egyesíti a nemzetetA nemzetet egyesítő közös célunk: munka, otthon, család - mondta Orbán Viktor hétfőn, tatai választási nagygyűlésén.2006-03-27 17:54:00 0
Németh: A baloldal lemondott a határon túli magyarokrólA jelenlegi kormány lemondott a baloldal nemzeti érzékenységének felcsiholásáról, lemondott a határon túli magyarokról - mondta a Fidesz külügyi kabinetvezetője hétfőn Budapesten, a párt választási programjának külpolitikai részét bemutató konferencián.2006-03-27 17:41:00 0
Nyílt nap vasárnap a ZeneakadémiánNyílt napot tart vasárnap a Zeneakadémia, amely vezetett "túrákkal", párhuzamos koncertekkel, nyilvános próbával és kiállítással várja a nagyközönséget - közölte az intézmény az MTI-vel.2006-03-27 17:22:00 0
Elhunyt Stanislaw Lem lengyel íróElhunyt Stanislaw Lem lengyel író. A tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa életének 85. évében hétfőn egy krakkói klinikán halt meg.2006-03-27 17:13:00 0
A tűzoltók is tüntetnek május elsejénA Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke bejelentette, hogy demonstrációt szerveznek május elsejére: a munkaidő csökkentését kívánják elérni. Mint ismert, a napokban a Liga szintén demonstrációt jelentett be május elsejére.2006-03-27 17:12:00 0
Hiteltelen ember az, aki 16 évig csak ígérgetni tudLerakták a 4-es metró alapkövét hétfőn; egyúttal az Etele téren megkezdődött a majd szeptemberben munkába álló alagútfúró pajzs helyének kialakítása. Kupper András az MTI-nek elmondta, hogy a következő négy évben hosszabb metrót építenének, mint Demszky Gábor tette ezt 16 év alatt.2006-03-27 17:12:00 0
Utolsó ülését tartotta az ENSZ Emberi Jogi BizottságaUtolsó ülését tartotta hétfőn a svájci Genfben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, a testület feladatait hatvan év után egy új állandó szerv, az Emberi Jogi Tanács veszi át. Az 53 tagú bizottság hatvankettedik, egynaposra rövidített ülésszakán átadta a folyó ügyeket a 47 tagú jogutód tanácsnak, amely június 19-én tartja első ülését Genfben.2006-03-27 17:11:00 0
Egyesület alakult a filmesek on-line szerzői jogainak védelméreÉrdekképviseleti szervezet alakult a filmesek on-line szerzői jogainak védelmére; a DIGITALFILM Egyesület szerint ma az internet jelenti az egyik legnagyobb kihívást a filmek szerzői jogvédelme számára - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.2006-03-27 16:47:00 0
Deutsch-Für elküldte a Fidesz programját LendvainakLendvai Ildikó szerint a Fidesz programjából számos korábban már elhangzott ígéret kimaradt. Deutsch-Für Tamás nyílt levélben reagált erre.2006-03-27 16:40:00 0
Az MSZP megsértette a választási törvénytA szocialista párt Hajdú-Bihar Megye 9. sz. választókerületében megsértette a választási törvényt. Képviselőjelöltjüket, Dr. Nagy Sándort a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottság 19/2006. (III. 23.) számú határozatával eltiltotta a további jogsértéstől.2006-03-27 16:17:00 0
Megígérték, megígérik, meg fogják ígérniGyurcsány Ferenc nemet mond az adócsökkentésre, a mi gazdasági programunk igent mond a közterhek csökkentésére. Gyurcsány Ferenc lehet, hogy hitelekből, a közvagyon további feléléséből gondolja a munkahelyteremtést vagy azzal, hogy a fiatalok menjenek külföldre. Mi abban gondolkodunk, hogy a hazai kis- és középvállalkozókat támogassuk a közterhek csökkentésével - jelentette ki Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.2006-03-27 16:17:00 0
Elhunyt André SzőtsElhunyt André Szőts filmproducer-rendező; a 69 éves, magyar-francia kettős állampolgárságú alkotó hamvait a Dunába szórták.2006-03-27 16:13:00 0
Látszatelőnyök vagy szolidaritás?A nemzeti érdekérvényesítés hatékonyabbá tétele érdekében a Fidesz javasolja a nemzeti egyetértés megteremtését, ez alapján pedig egy külpolitikai stratégia kidolgozását, amit csak valamennyi politikai erő közreműködésével lehet kidolgozni - mondta Martonyi János a Szabad Európa Központ vezetője mondta hétfőn Budapesten, a Fidesz külpolitikai programját bemutató konferencián.2006-03-27 15:31:00 0
A Hamász jelöltje a békéről tárgyalnaA Hamász radikális palesztin szervezet miniszterelnök-jelöltje kész tárgyalni nemzetközi közvetítőkkel a közel-keleti békéről. Iszmail Hánije ezt a palesztin parlament rendkívüli ülésén jelentette be.2006-03-27 14:14:00 0
Elsőfokú árvízvédelmi készültség a Duna szigetközi szakaszánElsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el hétfőn a Duna magyarországi felső szakaszán Vének és Dunaremete között, valamint Dunakiliti térségében - tájékoztatta az MTI-t a vízügyi hatóság.2006-03-27 14:09:00 0
Pénzügyi spekulációk miatt lemondásra kényszerült Ausztria első számú szakszervezeti vezetőjeHat évvel ezelőtti pénzügyi spekulációk miatt hétfőn lemondásra kényszerült Fritz Verzetnisch, az Osztrák Szakszervezetek Szövetségének (ÖGB) elnöke.2006-03-27 14:07:00 0
Izraellel a PFSZ tárgyal és nem a kormányIzraellel, annak a keddi választások nyomán felálló kormányával a Palesztinai Felszabadítási Szervezet fog tárgyalni, ez nem a palesztin kormány dolga - szögezte le Száeb Erekát, a PFSZ e tárgyalások irányításával megbízott politikusa az izraeli rádióban.2006-03-27 13:36:00 0
A Fidesz programja egyesíti a nemzetetAz élet minden területén figyelembe kell venni a romák érdekeit és szempontjait - hangsúlyozta Orbán Viktor hétfői, budapesti fórumán, egyben a romák minél erősebb érdekképviseletét szorgalmazva.2006-03-27 13:25:00 0
Civileken múlik az idei parlagfű program?Teljesen kilátástalannak ítéljük, hogy 2006-ban parlagfű mennyisége csökkenni fog és már most borítékolható a teljes kudarc.2006-03-27 13:24:00 0
Áder János: Kókának mennie kellÁder János, a Fidesz-frakció vezetője nyílt levélben kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy azonnali hatállyal menessze Kóka János gazdasági minisztert megakadályozva ezzel a közvagyon további áron aluli értékesítését.2006-03-27 13:23:00 0
Késik a koalíciós szándéknyilatkozat aláírása UkrajnábanKésik a "narancsszínű koalíció" létrehozására vonatkozó szándéknyilatkozat aláírása Ukrajnában a vasárnapi parlamenti választások után.2006-03-27 13:15:00 0
Árhullám a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyókonKészültségi szintet elérő, illetve meghaladó árhullám alakult ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyókon - mondta az MTI-nek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője hétfőn.2006-03-27 13:10:00 0
Csúcson a vállalategyesülések EurópábanRendkívül megélénkült az idei év első negyedében az európai vállalatok egyesülési és felvásárlási kedve: soha nem jegyeztek fel annyi ügyletet, mint most, tette közzé hétfőn a Dealogic pénzügyi tanácsadó cég.2006-03-27 13:07:00 0
Bugár házelnökként sem élvezi a szlovák titkosszolgálat bizalmátJóllehet már közel két hónapja Bugár Béla gyakorolja a szlovák parlament házelnöki jogait, Ladislav Pittner, a szlovák titkosszolgálat igazgatója mégsem hajlandó megosztani vele a legmagasabb közjogi méltóságoknak kijáró titkosszolgálati információkat.2006-03-27 13:06:00 0
A luxusbaloldal megint 400 ezer új munkahelyet ígérA luxusbaloldal Kis Medgyessy-programja megint 400 ezer új munkahelyet ígér, az embereket azonban többször nem lehet becsapni. Négy évvel ezelőtt is ugyanígy hangzott az ígéret - ma 440 ezernél is több a munkanélküli, és további 300 ezer embernek nincs állandó megélhetése.2006-03-27 13:04:00 0
Arab Liga csúcstalálkozóMárcius 28-29-én Kartúmban a Hamász részvételével rendezik meg az Arab Liga csúcstalálkozóját.2006-03-27 13:01:00 0
Április 5.: Gyurcsány-Orbán vitaÁprilis 5-én 19.00 órától kerül sor Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, április 6-án ugyancsak 19.00 órától a négy parlamenti párt miniszterelnök-jelöltjeinek vitájára; ebben állapodtak meg a négy párt képviselői hétfőn, Budapesten.2006-03-27 12:59:00 0
Elbizonytalanodás2006-03-27 12:52:00 0
Új ezerforintos bankjegyet bocsát ki az MNBA Magyar Nemzeti Bank új biztonsági elemekkel ellátott ezerforintos bankjegyet hoz forgalomba április 10-től - jelentették be sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.2006-03-27 12:34:00 0
Nemzetünk történelméből versenyeztek a cserkészekA Csallóköz szívében fekvő Dunaszerdahelyen került sor március 25-én a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség XI. Országos Történelmi vetélkedőjére. A helyi 10. számú Szent György cserkészcsapat tagjai 3 napon át voltak ezúttal a házigazdák és fogadták felvidéki cserkésztestvéreiket.2006-03-27 12:16:00 0
Árhullám a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyókonKészültségi szintet elérő, illetve meghaladó árhullám alakult ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyókon - mondta az MTI-nek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője hétfőn.2006-03-27 11:23:00 0
Csehországban is megjelent a madárinfluenzaMadárinfluenza-vírus jelenlétét mutatták ki az előzetes laboratóriumi vizsgálatok a hét végén egy Csehországban elhullott hattyúban - közölte hétfőn Prágában Jan Mládek cseh mezőgazdasági miniszter.2006-03-27 11:22:00 0
Illegális bevándorlókat fogtak el az olasz partoknálMintegy kétszáz, feltehetően észak-afrikai származású illegális bevándorlót fogtak el olasz határőrök hétfőre virradó éjjel az itáliai partok mentén.2006-03-27 11:21:00 0
Stumpf: demokratikus kontroll nélkül működik a médiaA média feletti demokratikus kontroll hiányát tette szóvá Stumpf István politológus, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere, aki a Magyar Nemzet című lap hétfői számában megjelent interjújában szólt a Fidesz alternatív kommunikációs csatornájáról is.2006-03-27 11:21:00 0
Sólyom László ÉsztországbanA közelmúltig a művészeti múzeumnak is otthont adó észt államfői rezidenciát és hivatalt, a Kadriorg-palotát - ahol hétfőn fogadja Arnold Rüütel észt államfő hivatalos látogatáson lévő magyar kollégáját, Sólyom Lászlót - és a hozzá kapcsolódó parkot még I. Péter orosz cár alapította második felesége, Katalin tiszteletére.2006-03-27 11:17:00 0
Haladéktalanul cselekednünk kellSzögezzük le, amit a szakértők is tudnak, csak néhányan nem vallanak be: a magyar gazdaság fenntarthatatlan pályán halad. Sem az ikerdeficitnek - azaz a folyó mérleg és a költségvetés hiányának - jelenlegi mértéke, sem az államadósság növekedésének gyors üteme nem tartható fenn. Amennyiben megalakulhat a Fidesz-kormány, haladéktalanul cselekednünk kell - mondta el többek között a hvg.hu-nak adott interjúban Orbán Viktor.2006-03-27 11:12:00 0
Egy belga újságíró fegyverekkel Chirac és Merkel közelébe jutott az EU-csúcsonRosszul vigyáztak a múlt heti brüsszeli EU-csúcs résztvevőire, legalábbis az egyik szállodában: egy belga újságírónak fegyverekkel (egy pisztollyal, illetve robbanóanyaggal) sikerült Jacques Chirac francia elnök és Angela Merkel német kancellár közelébe jutnia.2006-03-27 10:57:00 0
Csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága, egyre több a bozóttűzTovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel; ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az egyre gyakoribb bozóttüzek miatt elképzelhető, tűzgyújtási tilalom elrendelését kezdeményezik.2006-03-27 10:30:00 0
Gazdag programokkal kezdődtek meg a Bartók-ünnepségekA világhírű zeneszerzőről elnevezett temesvári gimnáziumban kezdődtek Temes megyében a hétvégi Bartók Béla-ünnepségek.2006-03-27 10:29:00 0
Ami rendben van Kuncze szerint2006-03-27 10:23:00 0
Köszönjük, Fodor Gábor2006-03-27 10:19:00 0
A Magosz tesz javaslatot az agrárminiszter személyéreA Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége tesz javaslatot a mezőgazdasági- és vidékfejlesztési miniszter személyére a Fidesz kormányra kerülése esetén. Ezt Orbán Viktor jelentette be, miután Karcagon aláírta az együttműködési megállapodást az agrár-érdekképviselet elnökével, Jakab Istvánnal.2006-03-27 09:58:00 0
Melyek a három legnagyobb izraeli párt elképzelései a palesztin szomszédokat illetően?A keddi izraeli parlamenti választások várható győztese, a jobboldali Likudból kivált, a ma már csaknem három hónapja kómában fekvő Ariel Saron által alapított Kadima, melynek vezetője, Ehud Olmert meghirdette, hogy elszánt Ciszjordánia egyoldalú kiürítésére - ahogy azt elődje, Saron a Gázai övezettel tette -, s ezzel több tízezer telepes eltávolítására a palesztin körzetből.2006-03-27 09:51:00 0
Átszervezik a GazpromotÁtszervezik a világelső gázmonopóliumot, az orosz Gazpromot, amelyben tavaly - bonyolult részvénycserék útján - többséget szerzett az orosz állam.2006-03-27 09:45:00 0
Kulturális örökség a határonKulturális örökségnek számító, régi festményekre bukkantak a vámosok egy magyar kocsi ellenőrzése során az osztrák határ közelében.2006-03-27 09:43:00 0
A vallás a legszemélyesebb közügyA legszemélyesebb közügynek nevezte Deutsch-Für Tamás a vallást az MTV Nap-kelte műsorában hétfőn.2006-03-27 09:40:00 0
Az ügyészség pert indít Gyurcsány ügyébenGyurcsány Ferenc Szalay utcai ingatlanszerzésére a Legfőbb Ügyészség szerint a jóerkölcsbe ütközik ezért a testület polgári pert indít az ügyben. Deutsch-Für Tamás beadványait azonban elévülésre hivatkozva elutasították.2006-03-27 09:37:00 0
Nagygyűlések a hétvégén - az MSZP szorongAz MSZP és a Fidesz nagygyűlése volt az egyik témája a közszolgálati televízió A szólás szabadsága című műsorának. Deutsch-Für Tamás (Fidesz) szerint talán jobb lett volna, ha a két esemény egy napon zajlik, Lendvai Ildikó (MSZP) szerint azonban ez "szorongást keltene".2006-03-27 09:22:00 0
Békés demonstráció a diktatúra ellenA Fidelitas 2006. március 27-én (hétfőn) békés demonstrációt szervez a fehéroroszországi diktatúra ellen.2006-03-27 09:05:00 0
Sztrájk a Paksi AtomerőműbenA paksi atomerőműben a dolgozók egy része sztrájkba lépett, de a teljesítmény nem csökkent - közölte az MTI érdeklődésére Mittler István szóvivő.2006-03-27 08:48:00 0
Rakott zöldbabbal várták Gyurcsányt2006-03-27 08:18:00 0
Kóka a kelleri útonBár elmarasztaló bírósági ítélet nem született, sőt még nyomozás sem indult, és feljelentés sem történt, Kóka János a Blikk című napilapnak adott interjújában kijelentette: súlyos visszaélések történtek a Széchenyi-terv kifizetéseinél. A miniszter szóvivője elismerte: a tárcánál jelenleg még csak vizsgálják az ügyet - írja a Magyar Nemzet.2006-03-27 07:57:00 0
Ugye, nem hagyjuk?!Hát... Úgy néz ki, ezt megnyertük... Így szólt Medgyessy Péter 2002 áprilisában, éjfél körül, az első választási forduló után. Nagyjából ezzel egy időben, Nagykátán, egy "központban" a sokadik pálinkát itták meg az emeszpések. Ők, és a történelem alatt élők.2006-03-27 07:45:00 0
Láncszavazás: az MSZP tagadA szocialisták tagadják, hogy a 2002-es országgyűlési választásokon az úgynevezett láncszavazásos módszerrel befolyásolták volna a végeredményt. A Hír TV Célpont című műsorában ugyanakkor Bácsics Gyula, a Pest megyei 6. számú választókerület választási bizottságának MSZP-s, de a gyurcsányi módszereket elfogadni nem tudó alelnöke leplezte le pártja választási csalássorozatát-írja a Magyar Nemzet.2006-03-27 07:38:00 0
Ma van a színházi világnapMa van a színházi világnap, amelyet szakmai és rendhagyó programokkal ünnepelnek országszerte; az előadások előtt ezen az estén a magyarországi teátrumokban is hagyományosan felolvassák az év ünnepi üzenetét.2006-03-27 07:37:00 0
Észtországba és Finnországba látogat Sólyom László köztársasági elnökA kétoldalú kapcsolatokon és az európai uniós kérdéseken kívül valószínűleg főleg a finnugor együttműködésről és - legalábbis Helsinkiben - a környezet védelmét különösen szívükön viselő államfők, a "zöld elnökök" informális hálózatáról folytat eszmecserét Sólyom László köztársasági elnök hétfőn kezdődő négynapos észtországi, illetve finnországi hivatalos állami látogatásán.2006-03-27 07:37:00 0
Ukrajnában várhatóan a narancsszínű erők alakítanak kormánytVárhatóan a "narancsszínű erők" alakítanak kormányt Ukrajnában a vasárnapi parlamenti választások után. Julija Timosenko vasárnap este közölte: a Tömb (BJuT) ragaszkodik a kormányalakításhoz és a miniszterelnöki poszthoz. A tömörülés kampányfőnöke, Olekszandr Turcsinov szerint várhatóan hétfő délelőtt írják alá a koalíciós szándéknyilatkozatot.2006-03-27 07:35:00 0
A Janukovics vezette ellenzék szerezte a legtöbb szavazatot az ukrán parlamenti választásokonHárom exit poll-felmérést végző cég és az Összukrajnai Szociológiai Szolgálat első adatai szerint a Viktor Janukovics vezette ellenzéki tömörülés végzett az első helyen a vasárnap tartott ukrán parlamenti választásokon, amelyek eredményeként valószínűleg hét párt jutott be az új törvényhozásba.2006-03-27 07:30:00 0
Munka, otthon, család, ez a nemzetegyesítő programA Fidesz egy gondolkodásmódot szeretne leváltani április 9-én és arra törekszik, hogy Magyarországnak négy év után újra legyen a munkára, otthonra, családra hangsúlyt helyező nemzetegyesítő programja, nemzeti kormánya - mondta Orbán Viktor Békés megyei vasárnapi kampánykörútjának gyulai, békéscsabai és a befejező, szeghalmi állomásán.2006-03-27 07:25:00 0
Fiatalkorúak a Kendermag Egyesület tüntetésénAz SZDSZ holdudvarába tartozó szervezetek a választás előtti utolsó hetekben ismét aktivizálták magukat, és az utcára szólították még megmaradt maroknyi táborukat. A sajtófotókból tisztán megállapítható, hogy a Kendermag Egyesület tüntetésén fiatalkorú személyek is részt vettek, melyre eddig még nem volt példa.2006-03-27 07:23:00 0
Papírforma szerinti győzelmek születtek a német tartományi választásokonBaden-Württembergben és Szász-Anhaltban az eddig kormányzó kereszténydemokraták (CDU), Rajna-Pfalzban a szintén kormányzó szociáldemokraták (SPD) győztek a vasárnapi németországi tartományi választásokon, a szavazatok egy részének feldolgozása alapján közzétett előrejelzések szerint - jelentették a német televíziós állomások.2006-03-27 07:21:00 0
A Hamász havi 170 millió dollárt kér az arab államoktólA Hamász palesztin iszlámista mozgalom politikai szárnyának vezetője vasárnap Kuvaitban havi 170 millió dollár támogatást kért az arab államok közösségétől a Palesztin Hatóság számára.2006-03-27 07:20:00 0
Minden szavazókörben lesz delegáltja a FidesznekMind a tizenegyezer szavazókörbe delegál az idén ellenőrt a Fidesz - jelentette ki Salgótarjánban lakossági fórumon vasárnap Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke. A politikus emlékeztetett arra, hogy a négy évvel ezelőtt tartott országgyűlési választásokon csak négyezer választókörzetben volt a Fidesznek ellenőre.2006-03-26 17:05:00 0
Hagyományok Háza nyílt LentibenMegnyílt vasárnap Lentiben a Hagyományok Háza, melynek célja az lesz, hogy itt gyűjtsék össze és gyarapítsák a város és környéke tárgyi emlékeit, mutassák be a hagyományőrzés módjait és a kulturális turizmus kínálatát.2006-03-26 16:41:00 0
Több SZDSZ - több luxusA szocialista-szabaddemokrata kormány az elmúlt négy év alatt több milliárd forintot költött indokolatlan luxuskiadásokra. A luxusbaloldal kormánya a szabaddemokraták aktív közreműködésével jutott el odáig, hogy az adófizetők pénzéből 7 milliárd forintot költött új mobiltelefonokra, 501 millió forintot új luxusautókra, és 70-nel több államtitkárt fizet, miközben a miniszteri fizetéseket is a duplájára emelte - írja Szijjártó Péter vasárnapi közleményében.2006-03-26 16:28:00 0
Elhunyt Béres JózsefRövid betegség után 86 éves korában elhunyt vasárnap Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres csepp megalkotója - közölte a Béres Gyógyszergyár Zrt. az MTI-vel.2006-03-26 16:04:00 0
Még soha nem volt ennyi Fidesz-Fidelitas közös jelöltMég soha nem indult annyi Fidelitas által delegált jelölt országgyűlési választáson, mint most, a Fidesz és az ifjúsági szervezet által megkötött választási szövetség jegyében. Szijjártó Péter a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidelitas elnöke vasárnap egy budapesti kávéházban mutatta be a Fidelitas 35 országgyűlési képviselő-jelöltjét.2006-03-26 15:50:00 0
Ratko Mladic kiadatásától függ Koszovó sorsa is?Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszter szerint az Európai Unió nem fogja felfüggeszteni április 5-én a társulási tárgyalásokat Belgráddal, de a politikus arra figyelmeztetett, hogy Szerbiának két-három héten belül ki kell adnia a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Ratko Mladic népirtással vádolt volt boszniai szerb katonai vezetőt, amennyiben meg akarja akadályozni Koszovó különválását.2006-03-26 15:14:00 0
Meghalt Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművészÉletének 82. évében elhunyt Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész - tájékoztatta a művész fia vasárnap az MTI-t.2006-03-26 14:16:00 0
Levonulóban a tiszai árhullámLevonulóban a tiszai árhullám, Vásárosnamény felett már apad a folyó, Tokajig viszont még árad - közölte a vízügy vasárnap az MTI-vel.2006-03-26 14:08:00 0
Meghalt Buck Owens amerikai country-sztárHetvenhat éves korában bakersfieldi otthonában elhunyt Buck Owens amerikai country-énekes, gitáros.2006-03-26 14:02:00 0
Bocsánatot kér-e Hiller?2006-03-26 13:23:00 0
A Fidesz kórházmentő programot hirdetMár most kórházmentő programot hirdet a Fidesz, mert nem várhat a kormányváltásig - jelentette ki Mikola István, a Fidesz miniszterelnök-helyettes jelöltje vasárnap.2006-03-26 12:54:00 0
Limuzinból nézve más a világA polgári, nemzeti értékeket valló emberek családja soha ilyen nagy, széles, bátor és elszánt nem volt - mondta Orbán Viktor országjáró körútjának Csongrád és Békés megyét érintő állomásain vasárnap.2006-03-26 12:51:00 0
A fából faragott királyfiBartók Béla Magyarországon lényegében tabu. Csak azért beszélnek róla, mert ahhoz túl nagyot alkotott, hogy teljesen el lehessen hallgatni. Pedig a magyarság közös tudatából nem lehet kitörölni azt az embert, aki egyszerre volt zeneszerző, zongoraművész, népzenegyűjtő, zenetudós és legfőképpen: magyar.2006-03-26 11:14:00 0
A Fidesz felülvizsgálná az autópálya-szerződéseketA Fidesz drágállja, ezért választási győzelme esetén felülvizsgálná a 2002 és 2006 között kötött autópálya-szerződéseket, míg a Nemzeti Autópálya Zrt. szerint az építési fajlagos árak reálértéken nem mutatnak nagyobb eltérést a két kormányzati időszak között.2006-03-26 10:51:00 0
Mikola: A Fidesz nem privatizálja a kórházakatHa a Fidesz alakít kormányt a választások után nem lesz fizetős az egészségügy, nem privatizálják a kórházakat, ugyanakkor felülvizsgálják a már eddig megkötött szerződéseket - jelentette ki Mikola István lakossági fórumon szombaton, Budapesten.2006-03-26 10:43:00 0
Orbán Viktor: Az emberek új gazdaságot akarnakMagyarországon az emberek ma új gazdaságot akarnak, amellyel lezárható a vadkapitalizmus korszaka - mondta Orbán Viktor szombaton, országjáró kampánykörútja szolnoki állomásán.2006-03-26 10:29:00 0
Megfenyegettek két fideszes politikustÉletveszélyes fenyegetést kapott Áder János, a Fidesz frakcióvezetője és Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője. A fenyegető kereszteket rajzolt a kivágott fényképükre, és egy-egy temetkezési vállalkozás hirdetését mellékelte a levélhez - közölte a hirtv.net.2006-03-25 21:27:00 0
A Vatikán és Kína közötti párbeszéd kezdődik?Megérett az idő a Vatikán külügyminiszterének szombati nyilatkozata szerint arra, hogy párbeszéd jöjjön létre a pápai állam és Kína között, amely később akár elvezethet teljes körű diplomáciai kapcsolat létesítéséhez a két állam között.2006-03-25 18:45:00 0
A felélt jövő kormánya az MSZP-SZDSZ koalícióKövér László rámutatott: az MSZP-SZDSZ koalíció az elmulasztott lehetőségek és a felélt jövő kormánya.2006-03-25 17:43:00 0
Folyamatosan zajlanak a pártok választási vitáiNyilvános vitára hívta az MDF a parlamenti pártok agrárpolitikusait. Selmeczi Gabriella szombati közleményében rámutat: a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, mint ahogyan eddig, úgy a jövőben is készen áll arra, hogy pártok választási vitáin ütköztesse álláspontját.2006-03-25 17:34:00 0
Rágalomkampányt folytat az MSZP és az SZDSZA Vas megyei 2. számú választókerületben tovább folytatja az MSZP és az SZDSZ a Hende Csaba elleni lejárató rágalomkampányát. A mai napon megkezdték a sorrendben hatodik rágalmazó és becsületsértő szórólap terjesztését - írja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szombathelyi szervezete szombati közleményében.2006-03-25 17:04:00 0
Az ENSZ BT megreformálását sürgette Mohamed el-BaradeiA Biztonsági Tanács hatékonyságának növelését szorgalmazta szombaton Németországban Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.2006-03-25 16:17:00 0
Orbán: Új fejezet nyílhat a vidéki Magyarország életébenA vidéki Magyarország életében új fejezetet nyithat, hogy a magyar gazdák a közélet egyik legszervezettebb erejeként, a Fidesszel együttműködve, egy választási győzelem esetén méltó módon képviselhetik majd érdekeiket a parlamentben - mondta Orbán Viktor szombaton Karcagon, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) között kötött együttműködési megállapodás aláírása után.2006-03-25 16:15:00 0
Merénylettel fenyegetőző dániai iszlámistaLeváltotta szóvivői posztjáról szombaton a dániai Iszlám Közösség Mohamed Akkarit, aki halálos fenyegetést intézett a dán parlament egy mérsékelt muzulmán képviselőjének, Naszír Hadírnak a címére.2006-03-25 16:08:00 0
Abbász palesztin elnök kész leváltani a Hamász-kormánytMahmúd Abbász palesztin elnök kész leváltani az egyelőre megalakulás előtt álló Hamász-kormányt, ha a kabinet esetleges szélsőséges Izrael-ellenes politikájával ártana a palesztin érdekeknek - közölte szombaton az elnök közeli munkatársa.2006-03-25 16:02:00 0
Országos razzia volt Itáliában a radikális iszlámisták körébenOrszágos razzia volt szombaton Itáliában a radikális iszlámisták körében, s ennek eredményeként négy személyt letartóztattak, húszat kiutasítottak az országból.2006-03-25 15:55:00 0
Ukrajna: Nagykoalíció az elnökválasztás után?Ukrán szakértők nagykoalíció létrejöttét valószínűsítették szombaton az MTI tudósítójának a másnapi parlamenti választások esélyeit latolgatva.2006-03-25 15:54:00 0
Beiktatták Fabiny Tamás evangélikus püspököt MiskolconBeiktatták Fabiny Tamást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének új püspökét a miskolci belvárosi evangélikus templomban szombaton.2006-03-25 15:51:00 0
Áder János nyílt levele Gyurcsány FerenchezÁder János újabb állami kótyavetyének nevezi a párnagáz értékesítését a miniszterelnökhöz írt, szombati nyílt levelében, és azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy az értékesítéssel kapcsolatos valamennyi dokumentumot és szerződést haladéktalanul hozza nyilvánosságra.2006-03-25 15:46:00 0
Mindenkinek el kell menni szavazni!Április 9-én és 23-án mindenkinek el kell mennie szavazni, hozzájárulni az egész nemzet sorsához - mondta Schmitt Pál a Fidesz alelnöke szombaton Budapesten, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos nagygyűlésén mondott beszédében.2006-03-25 15:38:00 0
Minszk: 22 tudósítót tartóztattak le egy hét alattFehéroroszországban 22 tudósítót tartóztattak le egy hét alatt egy nemzetközi újságíró szervezet szombati jelentése szerint.2006-03-25 15:33:00 0
Mádl Ferenc: Polgári összefogásra van szükség!Bár az 1998-as választásokon a polgári erőknek sikerült összefogniuk, erre most kevesebb a remény - mondta Mádl Ferenc szombaton, Budapesten.2006-03-25 15:23:00 0
Magyarországot limuzinszocialisták kormányozzákAz elmúlt négy évben a Medgyessy-Gyurcsány luxuskormány nem szűkölködött a luxuskiadásokban: söjtöri lakoma, szivarszámlák, 14 milliárd forintos irodabútor-beszerzés, kormányzati luxusautók, hétmilliárd forintért mobiltelefonok. Az azonban meglepő, ha egy kormányzat még dicsekszik is mindezzel - mutatott rá Rogán Antal szombati sajtótájékoztatóján.2006-03-25 15:06:00 0
Sarkozy kompromisszumot akarKompromisszumra szólított fel az első munkavállalói törvény okozta konfliktusban szombaton Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter. Sarkozy, a 2007-es francia elnökválasztások egyik becsvágyójelöltje és Dominique de Villepin kormányfő riválisa, Párizsban a kormányzó UMP (Népi Mozgalom Uniója) elnökeként, a párt új tagjai előtt mondott beszédet.2006-03-25 14:47:00 0
Az UNESCO is ellenzi olajvezeték fektetését a Bajkál-tó közelébenAz ENSZ kulturális szervezete felhívással fordult Oroszországhoz, hogy módosítsa egy tervezett kőolajvezeték nyomvonalát, amely a jelenlegi állás szerint alig pár száz méternyire haladna a Bajkál-tótól.2006-03-25 14:44:00 0
Semjén Zsolt: Elég volt a devianciából!A Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint elég volt a devianciából, a meleg tisztességből és abból az értékrombolásból, amit az SZDSZ művelt: itt az ideje annak, hogy egyszer s mindenkorra eltűnjenek a magyar politikai életből.2006-03-25 14:37:00 0
Nem lesz iszlámista kormányzó török a jegybank élénA török államfő megtagadta iszlám pénzügyi szakember kinevezését a jegybank kormányzójának posztjára - közölték szombaton hivatalos források.2006-03-25 14:31:00 0
Átadták a Bartók-Pásztory-díjakatJeney Zoltán zeneszerző és Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója vehette át az idei Bartók-Pásztory-díjat szombaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.2006-03-25 14:28:00 0
Irakban nyolcan életüket vesztették terrorcselekményekbenNyolc ember vesztette életét szombaton Irak különböző pontjain erőszakos cselekményekben. Reggel négy halálos áldozatot követelt egy pokolgép robbanása a főváros, Bagdad északi részén, el-Vásziríja negyedben.2006-03-25 14:20:00 0
Botrány a "hálátlan" brit és kanadai túszok körülA kezdeti öröm után a hétvégére botrányba fordult az Irakban látványos akcióval kiszabadított nyugati túszok ügye, a volt foglyok ugyanis - a szombati brit sajtó beszámolói szerint pacifista meggyőződésük miatt - feltűnően nem hajlandók köszönetet mondani szabadítóiknak, és ezt már a brit vezérkari főnök is nyilvánosan sérelmezte.2006-03-25 14:00:00 0
Magyar Örökség-díjkiosztó ünnepségA jelenkor, valamint a II. világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeinek elismerésére 42. alkalommal ítéltek oda Magyar Örökség-díjakat; az okleveleket szombaton a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban adták át.2006-03-25 13:31:00 0
Utcai összecsapások MinszkbenÖsszecsapások törtek ki szombaton a déli órákban Minszkben tüntetők és rendőrök között. A fehérorosz ellenzék néhány száz fős tüntető csoportjának sikerült áttörnie azt a rendőrkordont, amely blokádot vont a belváros köré.2006-03-25 13:24:00 0
Moszkva az iraki háború alatt információkat továbbított Bagdadnak?Tagadta, és zagyvaságnak minősítette szombaton az orosz külföldi hírszerző szolgálat (SZVR), hogy Moszkva három évvel ezelőtti iraki háború idején tájékoztatta volna a bagdadi vezetést az amerikai csapatmozgásokról és haditervekről.2006-03-25 13:22:00 0
Bush elnök üdvözli a fehérorosz ellenzéketAz amerikai elnök személyes üzenetben fordult Fehéroroszország népéhez, együttérzését fejezve ki az üldöztetést szenvedő ellenzéki személyekkel.2006-03-25 11:53:00 0
Tovább árad a TiszaTovább árad a Tisza Tivadartól lefelé; a folyó kisari töltésénél megrongálódott a rézsűburkolat, ezért nyolc kilométeres gátrészen, megelőzési céllal, harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombaton - közölte a szervezet főmérnöke az MTI-vel.2006-03-25 11:51:00 0
Műszaki hiba okozta a Flash Airlines gépének katasztrófájátAz egyiptomi hatóságok szerint műszaki hiba, valamint "a pilóta térbeli megzavarodása" okozta a Flash Airlines Boeing 737 gépének 2004. január 3-i katasztrófáját, amelyben 148 ember, köztük 134 francia állampolgár vesztette életét.2006-03-25 11:47:00 0
Amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődöttAmerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat kezdődött szombaton Dél-Koreában. A tervek szerint egy hétig tartó manőverekben 25 ezer amerikai katona vesz részt egy atommeghajtású repülőgép-hordozó támogatásával.2006-03-25 11:45:00 0
Afgán kormányerők számos tálibot megöltekAfgán kormánycsapatok és amerikai katonák számos tálib lázadót megöltek az ország déli részén lezajlott összecsapásokban - közölte szombaton egy afgán parancsnok.2006-03-25 11:31:00 0
Újabb két amerikai katona halt meg IrakbanÚjabb két amerikai katona halt meg Irakban - jelentette be szombaton az amerikai hadsereg. A hivatalos közlemény szerint a katonák a nyugat-iraki al-Anbár szunnita lázadó tartományban vesztették életüket csütörtökön egy fegyveres összecsapásban.2006-03-25 11:27:00 0
Négy halottja volt egy újabb bagdadi merényletnekNégy halottja volt szombaton reggel egy újabb bagdadi pokolgépes merényletnek. A robbanó szerkezetet ezúttal egy közlekedési rendőr bódéjában rejtették el, a főváros északi részén, az iraki pénzügyminisztérium közelében.2006-03-25 11:24:00 0
Az Egyesült Államokban szigorítják a bevándorlási törvénySpanyol bevándorlók tízezrei tüntettek helyi idő szerint pénteken az Egyesült Államokban a bevándorlási törvény tervezett szigorítása ellen.2006-03-25 11:18:00 0
A hegyközségek: bortörvényt!A magyar borágazat piaci lehetőségeit nagyban visszaveti, hogy még mindig vita van a Magyar Bormarketing Kht. finanszírozása körül, így a közhasznú szervezet nem kezdhette meg működését a tervezett időpontban.2006-03-25 11:15:00 0
Felpörgött a választási költekezésLényegesen magasabb lesz az államháztartás első negyedévének hiánya a Pénzügyminisztérium (PM) által korábban közöltnél. Ezért kellett a szokásos időponthoz képest későbbre, az első és második választási forduló utáni napokra, április 10-re és április 25-re "áttolni" a tárca adatközlését - értesült lapunk pénzügyminisztériumi forrásból.2006-03-25 11:07:00 0
Júliustól az iraki katonáknak kell védeniük a határtAz iraki határok védelmét júliustól az iraki katonáknak kell biztosítaniuk - közölte helyi idő szerint pénteken este Bagdadban az irakiak képzéséért felelős amerikai tábornok, Martin Dempsey.2006-03-25 10:57:00 0
A francia diákok nem hajlandók tárgyalni a kormányfővelElutasították a Dominique de Villepin francia kormányfővel való közvetlen párbeszédet péntek este az ország diákszervezetei.2006-03-25 10:55:00 0
Maradnak az Afrikai Unió csapatai SzudánbanHat hónappal meghosszabbította az ENSZ Biztonsági Tanácsa helyi idő szerint péntek este az Afrikai Unió (AU) békefenntartóinak szudáni mandátumát.2006-03-25 10:52:00 0
Schmitt: a Fidesz-szavazók körében nagy a szolidaritásSchmitt Pál, a Fidesz alelnöke arról beszélt pénteki pesterzsébeti lakossági fórumán, hogy a Fidesz-szavazók körében most nagy a kohézió és a szolidaritás.2006-03-25 10:22:00 0
Láncban szavaztak a szocialisták?A 2002-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódó választási csalást leplezett le pénteken a Hír TV-ben Bácsics Gyula, a nagykátai választási bizottság MSZP-s alelnöke. Állítása szerint pártja most is erre készült. A helyi szocialisták szerint Bácsics hazudik, és megüzenték neki: ki lesz zárva a pártból.2006-03-25 10:10:00 0
Ecuadorban repülőgép zuhant egy gyárra, hat túlélő vanTizennégy személlyel a fedélzetén pénteken lezuhant egy repülőgép a dél-ecuadori Cuenca településnél, hat túlélőt szállítottak kórházba.2006-03-24 20:45:00 0
Eltiltották a jogsértéstől a szocialista jelöltetAz MSZP Hajdú-Bihar megye 9. számú választókerületében megsértette a választási törvényt, amikor március 14-én Hajdúdorogon a Fidesz jelöltjének több plakátját letépték, illetve a szocialisták plakátjaival lefedték - erősítette meg Lipták János, a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Iroda helyettes vezetője.2006-03-24 20:27:00 0
Fű- és avartüzek pusztítottak BorsodbanHatvannégy esetben riasztották a tűzoltókat pénteken Borsod-Abaúj-Zemplénben, ezek nagy többsége szárazfű- és avartűz volt - mondta az MTI-nek a katasztrófavédelem.2006-03-24 19:54:00 0
Beiktatták hivatalába Dietz FerencetCsütörtök este iktatták be hivatalába a március 19-i szentendrei időközi polgármester választás győztesét, a Polgári Koalíció jelöltjét, Dietz Ferencet.2006-03-24 19:27:00 0
Világhódító útjára indult a magyar kannás lőreÁllami támogatással utazik ki a vasárnap nyíló ProWein düsseldorfi szakkiállításra egy olyan pincészet, amelyiket nemrég az Országos Borminősítő Intézet 9, 8 millió bírsággal sújtott hamisított bor előállításáért.2006-03-24 19:24:00 0
Az állam veszi fel a hitelt, de mi fizetjükA magyar állam ma rossz úton, a nyolcvanas évek útján jár - mondta Orbán Viktor pénteken, országjáró kampánykörútja kecskeméti állomásán. A Fidesz elnöke, a szövetség miniszterelnök-jelöltje kijelentette: akkor is azt mondták, amit most: vannak problémák, de minden jó irányba megy, mígnem a kilencvenes évek elejére összeomlott a hitelekre épített magyar gazdaság.2006-03-24 18:47:00 0
Hiller elismerte: nem akarja betartani választási ígéreteitHiller István nyíltan bevallotta: esze ágában sincs betartani választási ígéreteit. Hiller 2002-ben megígérte Soroksár teljes csatornázását, Pesterzsébet teljes leaszfaltozását, az M5 zajvédő fal megépítését, a Dél-pesti kórház felújítását - majd miután nem teljesítette vállalásait, most ezek többségét újból megígéri. Ez az álságos politika - írja Földesi Gyula országgyűlési képviselő-jelölt pénteki képviselőjelölt.2006-03-24 18:21:00 0
Perelje Ön is DemszkytBirtokháborítást követ el a fővárosi önkormányzat azzal, hogy a kátyús budapesti utakon nincs biztosítva a gépjárművek rendeltetésszerű használata - tudatta a gondolával Kupper András, a fővárosi Fidesz vezetője egy bírósági ítéletre hivatkozva. Kártérítési perek özönét indíthatja el az ítélet, igaz még nem emelkedett jogerőre.2006-03-24 17:56:00 0
Pokorni: A Fidesz júliustól csökkenti az áramdíjatA Fidesz az olcsóbb megélhetés megteremtése érdekében azt vállalja, hogy 2006 júliusától tíz százalékkal csökkennek az áramdíjak - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján pénteken.2006-03-24 17:23:00 0
A lengyelek nélkül nem lett volna rendszerváltásA lengyelek 1980-tól kezdődő hősies ellenállása nélkül Magyarországon nem lett volna rendszerváltás. Az akkor a föld alá szorított Szolidaritás mozgalom ütött rést a keleti blokk vastag falán - jelentette ki Orbán Viktor, akit a hivatalos látogatáson a fővárosban tartózkodó Lech Kaczynski a szállásán fogadott.2006-03-24 17:00:00 0
Kormányzati ál-vita az egészségügyi kiadásokrólA magyar egészségügy súlyos válságtüneteket mutat, ennek legfőbb oka pedig az, hogy a kormány nem ad elég pénzt az ágazat működtetésére - írja Gógl Árpád, a Fidesz egészségügyi programszóvivője pénteki közleményében.2006-03-24 16:24:00 0
A Fidesz megkezdte programjának utcai terjesztésétMegkezdte programjának utcai terjesztését a Fidesz - közölte pénteken Schmitt Pál alelnök, aki maga is osztogatta Budapesten a dokumentumot az arra járóknak.2006-03-24 15:55:00 0
Bulgária katonai támaszpontokat bocsát az USA rendelkezéséreHárom katonai támaszpontot és egy hadianyagraktárt bocsát az Egyesült Államok rendelkezésére Bulgária - állapodtak meg róla a két ország képviselői pénteken Szófiában.2006-03-24 15:38:00 0
Kovács Pisti "Fekete" napjaA Közgyűlés szabaddemokrata-szocialista többsége további 25 milliárd forintos adósságba verte a fővárosi adófizetőket. Demszky Gábor teljesen elszakadt a hétköznapok valóságától. Ezt bizonyítja, hogy a pénzügyi csőd felé haladó Budapest újabb hitelfelvételét sikerként igyekszik beállítani.2006-03-24 15:19:00 0
Fabiny Tamás evangélikus püspök beiktatása MiskolconFabiny Tamás evangélikus püspököt szombaton iktatják be szolgálatába istentisztelet és ünnepélyes közgyűlés keretében Miskolcon, a belvárosi evangélikus templomban.2006-03-24 14:48:00 0
A Nemzeti Kör felhívásaImmár ötödik alkalommal élhetünk legfontosabb politikai szabadságjogunkkal: országgyűlési képviselőink szabad, demokratikus megválasztásával. Ötödször választunk szabadon, de talán most hozzuk meg a legfontosabb döntésünket -jrják a Nemzeti Kör tagjai.2006-03-24 14:46:00 0
A Fidesz a világos kérdésekre világos válaszokat várA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mai sajtótájékoztatóján világos és egyértelmű kérdéseket tett fel az újabb állami kótyavetyével kapcsolatban.2006-03-24 14:39:00 0
Szijjártó: Itt az idő, hogy összefogjunkItt az idő, hogy mi demokrata, magyar fiatalok - akik már a szabadság nemzedéke vagyunk - összefogjunk és félretéve egyébként fontos vitáinkat együtt emeljük fel hangunkat az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásáért - írja közleményében Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke.2006-03-24 14:31:00 0
Gyanús vonatbeszerzésGyurcsány Ferenc a napokban megtekintette a MÁV által 11 milliárd forintért gyanús sietséggel, a megszokott eljárástól eltérő módon, vélhetően kampány-célzattal beszerzett Bombardier-vonatokat. A 10 járművet az osztrák vasút nem volt hajlandó átvenni a gyártótól, a magyar kormányzatnak azonban mégis megfeleltek - írja Manninger Jenő, a Fidesz közlekedési programszóvivője pénteki közleményében.2006-03-24 14:31:00 0
Bíróság mondta ki az MSZP súlyos választási törvénysértésétBár a büntető-eljárás nyomozati része még folyik az MSZP szolnoki adatbázis-ügyében, a párhuzamosan zajló másik eljárásban - a választási törvény megsértésével foglalkozó panasz elbírálása során - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság megállapította az MSZP törvénysértését - áll Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivőjének közleményénben2006-03-24 14:24:00 0
Az igazi GyurcsányLoppert Dániel a Fidesz ifjúsági tagozatának vezetője a budapesti Puskin mozi kávézójában sajtótájékoztatón mutatta be a www.magamert.com című Gyurcsány Ferenc antiblogot.2006-03-24 13:21:00 0
Újabb elkótyavetyélt állami tulajdonÁder János pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a múlt év végén a gazdasági minisztérium féláron eladta a MOL Rt.-nek a tározók működtetéséhez szükséges - eddig állami tulajdonban levő - párnagázt. A Fidesz a Legfőbb Ügyészséghez fordul a tranzakció miatt.2006-03-24 11:59:00 0
219 ember várja, hogy visszaköltözhessen otthonábaCsökkent a belvízzel elöntött terület nagysága az országban - közölte az Országos Katasztrófavédelem szóvivője. Dobson Tibor elmondta: jelenleg 223 ezer hektár áll víz alatt, és továbbra is 219 ember várja, hogy visszaköltözhessen otthonába.2006-03-24 11:16:00 0
Velünk kerek a világ SzentesenA szívhez szóló női kampányrendezvényre került sor Szentesen március 23-án este hat órakor. A fellépett Steinerné Vasvári Éva, Makray Katalin, és a szentesi születésű Pitti Katalin. A vendégek és a helyi lányok, asszonyok házigazdája Farkas Sándor országgyűlési képviselőjelölt volt.2006-03-24 11:15:00 0
Intenzív áradás a szabolcsi folyókonA határon túli hegyekben megkezdődött hóolvadás és az utóbbi két nap esős időjárása miatt intenzíven áradnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyók, amelyeken 1-3 méterrel nőtt a vízszint péntek délelőttig - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.2006-03-24 10:27:00 0
Összecsapás a pakisztáni biztonsági erők és tálibok közöttLegalább húsz tálib harcost öltek meg pénteken a pakisztáni biztonsági erők az afgán határ közelében.2006-03-24 10:25:00 0
Főváros kontra autósok: birtokháborítás a kátyúBirtokháborítást követ el a fővárosi önkormányzat azzal, hogy a kátyús budapesti utakon nincs biztosítva a gépjárművek rendeltetésszerű használata. Első fokon ezt az ítéletet hozta a bíróság az önkormányzat ellen indított kátyúperben.2006-03-24 10:13:00 0
Orbán: Stabilizáljuk a költségvetéstOrbán Viktor a Fidesz győzelme esetén nemzetközi szakértők bevonásával készíttetne gyorsjelentést a magyar gazdaság valós helyzetéről - derül ki a pártelnök Világgazdaságnak adott interjújából. Orbán szerint minden felesleges kiadást le kell állítani. A pártelnök szerint programjuk nem ígérgetés, hanem reális terv Magyarország sikeresebbé válásához.2006-03-24 10:00:00 0
Kész az államadósságról szóló ÁSZ-jelentésÁprilisban, de legkésőbb május elején kerülhet nyilvánosságra az államadóssággal kapcsolatos számvevőszéki jelentés. A dokumentum már elkészült; jelenleg a Pénzügyminisztériummal folyik az egyeztetés, és csak annak lezárulta után teszik közzé az anyagot.2006-03-24 09:56:00 0
Hazánkba látogat a lengyel elnökHivatalos látogatásra ma hazánkba érkezik a lengyel köztársasági elnök. Lech Kaczynski először Sólyom Lászlóval tárgyal, majd a lengyel elnök megkoszorúzza az '56-os emlékművet a budapesti Kossuth téren. Délután a két elnök Győrben felavatja az első Magyar-Lengyel Barátság emlékművet.2006-03-24 09:42:00 0
Nem kizárt, hogy Ratko Mladic elhagyta SzerbiátNem kizárt, hogy elhagyta Szerbiát a srebrenicai népirtás miatt körözött Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok a Politika című belgrádi napilap értesülései szerint.2006-03-24 09:40:00 0
Csökkent a belvízzel elöntött terület nagyságaCsökkent a belvízzel elöntött terület nagysága, a bozóttüzek viszont egyre több munkát adnak a tűzoltóknak - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője pénteken az MTI-vel.2006-03-24 09:37:00 0
India új békekezdeményezéssel állt elő Pakisztánnal szembenIndia új békekezdeményezéssel állt elő pénteken szomszédjával és régi riválisával, Pakisztánnal szemben: békeszerződés megkötését, biztonságot és baráti viszonyt javasolt a két ország között.2006-03-24 08:39:00 0
Tudnivalók a magyar választási rendszerrőlAz áprilisi országgyűlési választások első fordulójában a választópolgárok két szavazólapot töltenek ki: szavaznak egyéni jelöltre és területi listára is. Magyarországon 176 egyéni és 20 területi választókerület van.2006-03-24 08:37:00 0
Az Európai Parlament elutasítja az EU-keretköltségvetést?Az Európai Parlament (EP) el fogja utasítani az EU 2007-2013 közötti keretköltségvetését, ha a tagállamok nem hajlandóak kellőképp emelni annak összegét - figyelmeztette csütörtök este a brüsszeli uniós csúcsértekezlet résztvevőit Josep Borrell, az EP elnöke.2006-03-24 08:31:00 0
Tüntetőket vett őrizetbe a fehérorosz rendőrségMegrohamozta a minszki Október téren tüntető ellenzéki tömeget pénteken kora hajnalban a fehérorosz rendőrség és számos tiltakozót őrizetbe vett.2006-03-24 08:26:00 0
Indonézia visszahívta canberrai nagykövetétIndonézia visszahívta pénteken canberrai nagykövetét amiatt, hogy figyelmeztetése ellenére Ausztrália ideiglenes védővízumot adott az Indonéziához tartozó Nyugat-Iriánból származó 42 menekültnek.2006-03-24 08:22:00 0
Tizenöt új bíboros teszi le az esküt XVI. Benedek konzisztóriumánTizenöt új bíboros teszi le az esküt XVI. Benedek pápa első nyilvános konzisztóriumán, pénteken délelőtt a vatikánvárosi VI. Pál teremben. A bíborosi gyűlés keretében Joseph Ratzinger pápa felolvassa a "kreáló formulát" és ünnepélyesen kihirdeti az új bíborosok nevét, akik az eskütétel után átveszik a vörös bíborosi birétumot, a négyszög alakú papi sapkát.2006-03-24 08:22:00 0
Nőt jelölt ki kormányfőnek a dél-koreai államfőNőt jelölt ki kormányfőnek pénteken Ro Mu Hjon dél-koreai államfő. Amennyiben Han Mjong Szuk jelölését a szöuli parlament elfogadja, ő lesz a kelet-ázsiai ország első női kormányfője. 2002-ben már volt egy női jelölt a tisztségre, de akkor a törvényhozás nem fogadta el.2006-03-24 08:19:00 0
Életbe lépett a ETA által bejelentett tűzszünetÉletbe lépett a Baszk Haza és Szabadság (ETA) elnevezésű, spanyolországi szakadár szervezet által bejelentett tartós tűzszünet.2006-03-24 08:15:00 0
"Ha ez a kormány bizalmat kap, az országnak vége"kap, akkor ennek az országnak - abban az értelemben, ahogy 1100 éven keresztül fennállt -, vége van, s akkor a gyerekeink, unokáink jövőjére nyugodtan keresztet vethetünk - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke.2006-03-24 08:10:00 0
A tb-járulékcsökkentés programunk Arkhimédész-pontjaOrbán Viktor a Fidesz programja "Arkhimédész-pontjának", a jelentős, radikális tb-járulékcsökkentést nevezte az RTL Klub televíziós csatorna csütörtöki Házon kívül című műsorában.2006-03-24 08:04:00 0
Magyar Bálinték repülni szeretnénekÚgy látszik, az oktatási tárcát nem foglalkoztatják a küszöbönálló választások, hiszen a miniszter és beosztottai az év végéig megtervezték több százezer forintba kerülő külföldi útjaikat - írja a Magyar Nemzet.2006-03-24 07:45:00 0
Vasárnap óraátállítás: kezdődik a nyári időszámításVasárnap kezdődik a nyári időszámítás: hajnali kettőkor egy órával előre kell állítani az órát. Az időszámítás változás miatt nem kell módosítani a MÁV menetrendjét, mindössze két pár nemzetközi vonat késik majd egy-egy órát.2006-03-24 07:41:00 0
Az MSZP le akarja nyúlni a Fidesz javaslatátA dühödt ellenkezés után ellopta az MSZP a Fidesz 14. havi nyugdíjra vonatkozó ígéretének ötletét. Csákabonyi Balázs szocialista képviselő szavaiból az derült ki, lényegében az ellenzéki párt javaslatának felel meg az évi egyhavi többletnyugdíj kifizetésére vonatkozó MSZP-s ígéret, amellyel a párt reklámozza magát.2006-03-24 07:34:00 0
Fidesz-előny a GallupnálA Gallup három héttel a választás előtt, az elmúlt hétvégén a szokásosnál nagyobb elemszámmal végzett két, egymással párhuzamos vizsgálatot. A személyes és telefonos módszerrel végzett vizsgálatok gyakorlatilag azonos eredményt adtak. A két vizsgálatot azonos mikrokörzetekben, véletlen kiválasztáson alapuló, az egész országot reprezentáló mintán végezték.2006-03-23 22:10:00 0
Több mint ötvenszer vonultak ki a tűzoltók BorsodbanAz erős szél, illetve fű- és avartüzek miatt csütörtökön kora estig a szokásosnál jóval több, összesen ötvenhat esetben vonultak ki a tűzoltók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - mondta az MTI-nek a katasztrófavédelem.2006-03-23 20:27:00 0
Schmitt Pál: Minél többen menjenek el szavazniA nemzeti konzultáció során véleményt nyilvánító több mint 3 millió ember változást akar, de ehhez fontos, hogy minél többen menjenek el szavazni, és "megmozdíthatók" legyenek a bizonytalanok, s az először választók - mondta csütörtökön Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke Zalaegerszegen, a lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón.2006-03-23 19:40:00 0
Ingyen lázcsillapító és 100 forintos szívgyógyszerMikola István csütörtökön Abasáron arról beszélt, hogy a Fidesz választási győzelme esetén a jövőben ingyen juthatnak hozzá a három év alatti gyerekek a lázcsillapítókhoz és az allergia elleni gyógyszerekhez.2006-03-23 18:58:00 0
1956: próbálják kisajtátítani2006-03-23 18:49:00 0
Orbán: Az EU végre a munkahelyteremtéssel foglalkozikÜdvözölte Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke, az Európai Néppárt (EPP) egyik alelnöke csütörtökön Brüsszelben, hogy az aznap kezdődött állam- és kormányfői találkozón az Európai Unió "végre a legfontosabb kérdéssel, a munkahelyteremtéssel foglalkozik".2006-03-23 18:43:00 0
"Támogatni kell a hazai és a határon túli diákok találkozását"Közpénzzel kell támogatni, hogy a hazai és a határon túli gyermekek találkozzanak egymással - jelentette ki Pokorni Zoltán csütörtökön Hajdúsámsonban.2006-03-23 18:40:00 0
Kevesebb rendőr dolgozik, mint amennyi szükségesMa Magyarországon több mint 2400 fővel kevesebb rendőr dolgozik, mint négy éve, és kevesebb, mint amennyi indokolt lenne. A rendőrség súlyos eladósodással küszködik, ami már a napi működést veszélyezteti - írja Kontrát Károly, a Fidesz rendészeti programszóvivője csütörtöki közleményében.2006-03-23 17:46:00 0
Katasztrofális állapotban a költségvetésA magyar pénzügyek, a magyar költségvetés katasztrofális állapotban van. A fejlesztéseket a Medgyessy-Gyurcsány-kormány hitelekből fizeti, minden 100 forint új érték előállításához 150 forint hitelt veszünk fel - írja közleményében Domokos László, a Fidesz gazdasági programszóvivője.2006-03-23 17:38:00 0
A párizsi Montmartre DebrecenbenPárizs híres művésznegyede Debrecenbe költözött: a Debreceni Tavaszi Fesztivál díszvendége Párizs Montmartre kerülete csütörtökön mutatkozott be a Kölcsey Központban.2006-03-23 17:33:00 0
A Reformátusok Világszövetsége BudapestenA Református Világszövetség (RVSZ) európai régiójának bizottsága Budapesten ülésezik; a résztvevők struktúraváltást készítenek elő az együttműködés hatékonyságának növelésére - közölte Ódor Balázs, az RVSZ Központi Bizottságának tagja az MTI-vel.2006-03-23 16:57:00 0
Orbán: Az uniónak is kell egy Széchenyi TervA kis- és közepes vállalkozások terheinek csökkentését javasolja az Európai Néppárt az unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján - jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz elnöke ma az EU-csúcsértekezletet megelőző néppárti csúcstalálkozón vesz részt a belga fővárosban.2006-03-23 16:48:00 0
Mikola István ellenzi a kórház-privatizációtAz emberek döntő többségének népszavazáson kinyilvánított véleményéhez hasonlóan Mikola István ellenzi a kórház-privatizációt. Az MSZP és az SZDSZ kórház-privatizációt akar, és fizetőssé akarja tenni az egészségügyet - írja Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtöki közleményében.2006-03-23 16:45:00 0
Pusztuló élővilágAz elmúlt évtizedekben több biológiai faj pusztult ki, mint a dinoszauruszok kihalása óta eltelt 65 millió évben. 500 év alatt 844 állat- és növényfaj tűnt el a Föld színéről.2006-03-23 16:44:00 0
Lassú üzenet Lendvai IldikónakLassan mondom, hogy az ország minden választópolgára megértse. Megértse Lendvai Ildikó is: semmi közünk a MIÉP-hez - fogalmazott közleményében Deutsch-Für Tamás.2006-03-23 16:28:00 0
Véleményszabadságot követel Fehéroroszországtól az ENSZ megbízottjaA Fehéroroszországban bebörtönzött politikai foglyok azonnali szabadon engedését követelte az ENSZ belarusz ügyekkel foglalkozó emberjogi megbízottja.2006-03-23 16:13:00 0
A szex a kulcs a Brókerügyben!Veszedelmes viszonyok jelentik a megoldást? Ezt boncolgatja A Haverok, avagy a vörös arisztokrácia tündöklése és nyomorúsága címmel megjelent, új Obersovszky Péter könyv - írja közleményében a kiadó Media Lumina Kft.2006-03-23 16:07:00 0
Súlyos károkat okozott a viharos szél SzabolcsbanFákat döntött ki, közlekedési útbaigazító- és reklámtáblákat rongált meg, sőt közúti balesetet is okozott a viharos szél Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csütörtökön - közölték az érintett szervezetek ügyeletesei az MTI-vel.2006-03-23 16:02:00 0
Ismét körözik Milosevics özvegyét SzerbiábanSzerbiában ismét nemzetközi körözést adtak ki Milosevics volt elnök özvegye, Mirjana Markovics ellen. Az Oroszországban élő asszony ugyanis nem jelent meg belgrádi perének újabb fordulóján.2006-03-23 15:35:00 0
Horn és a Köztársaság Alkotmánya2006-03-23 15:11:00 0
Gyurcsány a rendszerváltásról2006-03-23 15:09:00 0
Valóban nagy a jólét?!A 76-ik évében járó özvegy Péter Sándornéval készített interjút Nyírő Gizella, hogy képet kapjon arról, valóban nagy-e a jólét Derecskén.2006-03-23 15:03:00 0
Újabb ingatlan panama TerézvárosbanAz Andrássy úti palota és a Király utca 40. után itt a harmadik eset, az Oktogon tér 4. szám alatt található ingatlan dobra verése. Illés Zoltán a VI. kerületi önkormányzat legújabb mutyijára hívta fel a figyelmet helyszíni sajtótájékoztatóján.2006-03-23 14:48:00 0
Árad a TiszaA határon túli olvadás miatt árhullám várhazó a Túron is. A Tisza vízszintje egy nap alatt majdnem másfél méterrel emelkedett a határon túl kezdődött olvadás és esőzés miatt.2006-03-23 14:45:00 0
Angela Merkel német kancellár is bekapcsolódott a Rahmán-ügybeAngela Merkel német kancellár is bekapcsolódott a Rahmán-ügybe, a Bild című lap csütörtöki információja szerint telefonon beszélt Hamid Karzai afgán elnökkel Abdur Rahmánról, akit akár halálra is ítélhetnek Afganisztánban, mert a muzulmán hitről áttért a kereszténységre.2006-03-23 14:24:00 0
Harrach: Átgondolt szociálpolitikára van szükségA magyar társadalomnak nyugalomra, békére és olyan átgondolt politikai intézkedésekre van szüksége, amelyek hosszú távon biztonságos, kiszámítható életet teremtenek az emberek számára - jelentette ki Harrach Péter csütörtökön, Szegeden.2006-03-23 14:14:00 0