Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Irakban 11 embert öltek meg terroristákTizenegy embert öltek meg Irakban terroristák különböző támadásokban hétfő éjszaka és kedd délelőtt, köztük egy szunnita sejket és a testvérét. A bagdadi sejket hétfő éjjel lőtték le az utcákon gépkocsival cirkáló tettesek a testvérével együtt. Kedden öt másik emberrel végeztek, akik bementek a kórházba, hogy leróják kegyeletüket a sejk holtteste előtt.2005-08-02 12:02:00 0
Dömpingárak ellen demonstrálnak a tejtermelőkA dömpingárak ellen és a minőségellenőrzés szigorítása érdekében demonstrálnak Csongrád, Bács-Kiskun, Fejér, Pest és Tolna megyei tejtermelők két fővároshoz közeli Auchan áruház előtt - mondta Istvánfalvi Miklós, a Tejtermék Tanács elnöke.2005-08-02 11:26:00 0
A Rádió ostroma"A Rádió ostroma még eldöntetlenül áll" - Cseh Tamás sorsfordító időkben énekelt dalának különleges aktualitást adtak hétfő estig a közszolgálati Magyar Rádió elnöki posztja körül zajlott csatározások. Talán már elmondhatjuk: lassan felszáll a fehér füst, ám az ügyben illetékes és kevéssé illetékes testületek álláspontja akár arra is következtetni enged, hogy ez a csata csak a kezdete volt egy hosszan elnyúló (média)háborúnak.2005-08-02 11:13:00 0
Agyhalál - 2002. augusztus 2.Jóképű a pasid? - kérdezte szombaton a nap-keltés Verebes a megasztáros énekesnőtől, miután pár perccel korábban sűrű bólogatások közepette együtt búsongott a születésnapos Bodor Pállal a hazai bulvársajtó megállíthatatlan térnyerésén. (Havas Iván; Magyar Nemzet, 2005. augusztus 1.)2005-08-02 10:42:00 0
Brit cégek irodáinál robbantottak TeheránbanRobbanás történt kedden délelőtt Teheránban a British Airways légi társaság irodája mellett egy toronyházban - közölte az iráni belügyminisztérium és a teheráni brit nagykövetség. Ugyanezen az emeleten a BA-iroda mellett van a British Petroleum cég képviselete is.2005-08-02 10:32:00 0
Bírság a mellény nélkül kiszállóknakTegnap óta már büntetik azt az autóst Ausztriában, aki fényvisszaverő biztonsági mellény viselete nélkül lép ki járművéből - és nem csupán az autópályán, hanem bármely közúton. A mellény a gépkocsi vezetője számára kötelező, az utasok részére pedig ajánlott.2005-08-02 10:29:00 0
Budapesten drágul a taxiA fővárosban a taxitársaságok a hónap folyamán "tarifarendezés" címszóval emelik a viteldíjat. Néhány vidéki nagyvárosban követik ezt a lépést, másutt nem változnak a tarifák - derül ki a NAPI Gazdaság keddi cikkéből.2005-08-02 10:01:00 0
Tanácskozunk, tanácskozunk...?"Forr a világ bús tengere, óh, magyar" - írá vala Berzsenyi Dániel, s most, a 21. század elején egyre inkább igazolódik előrelátása. Gyurcsány Ferenc igazolja, miután mindenféle szakértőt összehívott Budapestre, hadd bizonyítsák be, hogy ő nagy hazafi, de kettős állampolgárságot azért semmiképpen nem lehet adni a magyarnak. Lehet a kínainak, lehet az arabnak - ha jól megfizeti! -, de erdélyinek, felvidékinek, délvidékinek semmiképpen.2005-08-02 09:49:00 0
Vádat emelt az ügyészség Sas József ellenAdó- és tb-csalás, valamint magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója és B. Béla egyéni vállalkozó ellen.2005-08-02 09:34:00 0
Szúnyogirtás kezdődik BudapestenHatszázötven hektáron végeznek szúnyogirtást Budapesten kedden és szerdán - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvos Szolgálat (ÁNTSZ) fővárosi intézetének osztályvezető főorvosa kedden az MTI-vel.2005-08-02 09:17:00 0
Torlódás a záhonyi határátkelőnélTorlódások várhatók a záhonyi határátkelőnél a Tisza-híd kamion sávjának felújítása miatt. A munkálatok augusztus 2-tól közel 60 napon át tartanak. A megnövekedett teherforgalom szinte járhatatlanná tette a híd burkolatát. Évente 7-800 ezer teherautó és kamion halad át a határátkelőn.2005-08-02 08:56:00 0
Pinokkió (k)ormányaNem tudom észrevették-e már, de Gyurcsány Ferencnek, a kormány fejének napról napra nagyobb az ormánya. A híres mesefigura, a fából faragott Pinokkió járt így: minden lódítása után tovább nyúlt az orra. Azt nem tudom, hogy a mi miniszterelnöki rangban lévő Pinokkiónknak mikor indult ilyen szép fejlődésnek az orra, ám az biztos, hogy most, miután kiderült, miként is "mondott le" cégbirodalma tulajdonosi jogairól, én minden eddiginél nagyobbnak látom az orrát.2005-08-02 08:55:00 0
Az USA ismét figyelmeztette Iránt nukleáris programja miattAz Egyesült Államok ismét figyelmeztette Iránt, hogy amennyiben felújítja az uránfeldolgozó tevékenységet, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszi az ügyet. Washington azt várja el Teherántól, hogy betartsa a 2004. novemberi párizsi egyezséget, amelynek értelmében az atomprogramjáról folyó tárgyalások idejére felfüggeszti urándúsító és -feldolgozó programját - mondta Scott McClellan fehér házi szóvivő helyi idő szerint hétfőn.2005-08-02 08:32:00 0
Kakaóbiztos-botrány: lesz-e gyanúsított?Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) helyettes államtitkárát is tanúként hallgatta ki a rendőrség a kakaóbiztos számítógépek beszerzése kapcsán indított nyomozásban. Az ügyészség várhatóan a napokban dönt arról, lesz-e gyanúsítottja az ügynek.2005-08-02 08:28:00 0
Szabad rablás a budapesti pénzváltóknálTrükkös, úgynevezett kettős árfolyamot alkalmazva, a hivatalos 245 forintos középárfolyamhoz képest mindössze 193 forintot adnak a belvárosi pénzváltó boltok egy euróért. A felháborodott turisták és a hazai ügyfelek panaszait kezelő Magyar Külkereskedelmi Bank szerint a váltás törvényes, a Gazdasági Versenyhivatal azonban közölte: ha bejelentést kapnak, eljárást indítanak.2005-08-02 08:23:00 0
Újabb dugók várhatók a fővárosbanMa kezdődik ugyanis a Bajcsy-Zsilinszky út felújítása. A Deák Ferenc tér és az Andrássy út közötti szakaszon két-két sávot foglalnak el a munkagépek.2005-08-02 08:20:00 0
A magyar nők vezetik az EU tüdőrák-statisztikájátMagyarország vezeti az Európai Unió tüdrák-statisztikáját. Arányaiban itt hal meg a legtöbb nő ebben a betegségben, de a férfiaknál is gyakoribb halálok, mint a legtöbb EU-tagnál - írja a Népszabadság.2005-08-02 08:19:00 0
Új médiatestületet hozna létre a Professzorok Batthyány KöreErkölcsi felügyelet alá kellene helyezni a médiát, célszerű lenne egy olyan testület létrehozása, amely megvizsgálja és a közvélemény elé tárja, hogy a magyar tömegtájékoztatásban betartják-e az Európában elfogadott szabályokat - jelentette ki Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke, a Professzorok Batthyány Körének tagja a Klubrádió Kontra című másorában.2005-08-01 22:24:00 0
Ismét demonstrálnak a gazdák a Felvonulási térenSajátos demonstrációra készül augusztus 19-20-án a Magosz a fővárosi Felvonulási téren: meg kívánják mutatni kínálatukat a budapestieknek, és meg szeretnék köszönni az év eleji demonstrációhoz nyújtott a támogatást. A gazdakörök nagygyűlésükön értékelik a márciusi demonstráció óta eltelt időszak eredményeit, és meghatározzák a következő időszak feladatait.2005-08-01 20:11:00 0
Újabb hiba a Discovery űrsiklónA NASA ma dönt arról, hogy utasítást ad-e a legénységnek a meghibásodások kijavítására. Az asztronauták megállapították, hogy a hővédő-pajzs kerámia-lapkái között több helyen kitüremkedett a töltőanyag.2005-08-01 19:36:00 0
Robbanás egy orosz atom-tengeralattjárónRobbanás nyomán tűz keletkezett egy kiselejtezett atom-tengeralattjárón hétfőn az észak-oroszországi Szeverodvinszkben, a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült.2005-08-01 19:34:00 0
Izrael és Egyiptom elvi egyezséget kötött a gázai övezet határainak egyiptomi biztosításárólElvi egyezséget kötött egymással hétfőn Izrael és Egyiptom arról, hogy Kairó biztonsági erőket telepít a Gázai övezet és Egyiptom határára, miután Izrael kiürítette a Földközi-tenger partján elterülő keskeny földsávot - közölték izraeli tisztviselők.2005-08-01 18:57:00 0
Kopogtat az APEH...Az egyéni vállalkozóknak és magánszemélyeknek augusztus végéig, a gazdálkodó szervezeteknek október végéig küldenek értesítést a tartozásaikról. A személyi jövedelemadó számításában, a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában és az egészségügyi hozzájárulásokban lesznek jelentősebb változások.2005-08-01 18:46:00 0
Az eső megmentette a Magas-TátrátAz éjszakai eső megmentette a Magas-Tátrát. A nagymennyiségű csapadék csaknem teljesen eloltotta az erdőtüzet. Tegnap este még úgy tűnt, megfékezhetetlen az erdőtűz, és az oltáshoz nemzetközi segítségre is szükség lesz. Szombat délután óta 250 hektárnyi erdő vált a lángok martalékává.2005-08-01 18:43:00 0
Mégis Hollós János a Magyar Rádió ügyvezetőjeA Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma Hollós Jánost tekinti jogosultnak a Magyar Rádió Rt vezetésére a következő elnök megválasztásáig terjedő átmeneti időszakban - közölte hétfőn a rádió internetes hírszolgálata.2005-08-01 18:33:00 0
Fónagy János az MSZP "aljas, mocskos, gyáva" érveléséről"Bevallom, megdöbbentett országgyűlési képviselőként, emberként és zsidóként egyaránt, hogy ezt az aljas, gyáva, mocskos érvelést egyáltalában elő meri venni az MSZP Országos Választmányának elnöke." Ezt a Magyar Rádiónak nyilatkozta Fónagy János annak kapcsán, hogy Simon Gábor, a szocialisták választmányának elnöke "kódolt zsidózással" vádolta meg Orbán Viktort tusnádfürdői beszéde nyomán.2005-08-01 17:48:00 0
Gyurcsány, a nyárimikulás legújabb ajándékaibólSorstársak! Barátaim! Szünetelni fog eztán a munka december huszonnegyedikén is, nem kell a dolgozóba mennünk a karácsony szent estéjét megelőző délelőtt és kora délután.2005-08-01 17:30:00 0
Szabó frappáns válasza pártja sms kampányáraMegtagadta a rendőröknek az alkoholszonda megfújását egy országgyűlési képviselő szombat éjszaka Budapesten - értesült a HavariaPress. A hírügynökség úgy tudja: Szabó Zoltán MSZP-s honatyáról van szó. A képviselő nem akart nyilatkozni az ügyről.2005-08-01 17:21:00 0
Az egyiptomi rendőrség lelőtte a sarm-es-sejki erényletek egyik fő gyanúsítottjátAz egyiptomi rendőrség hétfőn lelőtte a sarm-es-sejki robbantásos merényletek egyik fő gyanúsítottját - közölte a kairói belügyminisztérium. A hónapok óta körözött 24 éves férfi a rendőrökkel vívott tűzharcban vesztette életét a Szuez városától 18 kilométerre nyugatra elterülő Gebel-Atáka hegység közelében.2005-08-01 16:53:00 0
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány még mindig csak ígérget2002-ban az MSZP még az ígérte, hogy 2004 végére a Tisza teljes hosszában, a szükséges mértékben megerősítik az árvízvédelmi töltéseket. A valóságban azonban egyetlen kilométer töltést sem erősítettek meg az elmúlt három évben - olvasható Manninger Jenő hétfői közleményében.2005-08-01 16:43:00 0
Bátor gázáremelés:hetedszer szegte meg választási ígéretét az MSZPMától hét százalékkal, azaz az infláció kétszeresével emelkedik a földgáz ára. Ezzel a szocialisták hetedszerre szegték meg választási ígéretüket, hiszen 2002 óta hét alkalommal növelték a gáz árát - írja közleményében Balla György.2005-08-01 16:34:00 0
Visszafizeti-e Gyurcsány Ferenc a közpénzeket?Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: választ vár Gyurcsány Ferenctől arra, hogy a Miniszterelnöki Hivataltól egy jogellenes meghatalmazás alapján kifizetett osztalékot visszafizeti-e az államkasszába.2005-08-01 16:10:00 0
Mádl Ferenc : A nemzet fennmaradásának őre a honvédségA katonák a nemzet fennmaradásának különlegesen fontos őrei és értékei - jelentette ki a leköszönő Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki a Magyar Honvédségnél tett búcsúlátogatást.2005-08-01 15:49:00 0
Meghalt Kránitz LajosVáratlanul elhunyt Kránitz Lajos. A Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas színművészét hétfőn, 62 éves korában érte a halál - közölte az MTI-vel a Budapesti Kamaraszínház.2005-08-01 15:45:00 0
Az Európai Bizottság figyelmezteti az atomprogramja felújítására készülő IrántAz Európai Bizottság sürgette hétfőn Iránt, hogy tartsa tiszteletben az EU nevében tárgyaló "trojkával" (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) kötött megállapodását, s ne újítsa fel nukleáris tevékenységét. Egyben figyelmeztetett is: ha a teheráni vezetés mégis ez utóbbit választja, az megbéníthatja a két fél közötti kereskedelmi tárgyalásokat.2005-08-01 15:39:00 0
Holló: Mádl Ferenc sikeresen indítványozó köztársasági elnök voltHolló András, az Alkotmánybíróság elnöke szerint Mádl Ferenc "sikeresen indítványozó köztársasági elnök úr" volt, aki hivatali mandátuma lejártával az alkotmányosságról legalább ilyen szinten gondolkodó személyiségnek adja át a posztot.2005-08-01 15:27:00 0
Parlagfű: az idén a legfertőzöttebb az országA parlagfű az idén több területet fertőzött meg, mint eddig bármikor, ugyanakkor 2005-ben először szisztematikus munka indult meg a gyom visszaszorítására - mondta Juhászné Halász Judit, a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület elnöke hétfőn Budapesten.2005-08-01 15:19:00 0
Nemzetközi képzőművész-találkozó kezdődött Zala megye 16 településénZala megyében az idén 16 településen nyitották meg kapuikat hétfőn az alkotótelepek, amelyek tíz napon át működnek majd afféle nemzetközi "képzőművész-találkahelyként".2005-08-01 15:15:00 0
Magyar egyetemisták sikerei nemzetközi matematikaversenyenA magyar csapat tagjai több első helyet is megnyertek az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén, amelyet az idén 12. alkalommal rendeztek meg - tudatta hétfői közleményében a Bolyai János Matematika Társulat az MTI-vel.2005-08-01 15:09:00 0
A betegek zsebében turkál a kormányA gyógyszertámogatási rendszer a kormány működése következtében minden racionális jellegét elvesztette, ezért érdemes lenne azt alapjaiban újragondolni - mondta Frajna Imre fideszes képviselő hétfőn sajtótájékoztatón.2005-08-01 13:38:00 0
Meghalt Fahd szaúd-arábiai uralkodóMeghalt Fahd bin Abdel-Azíz király, Szaúd Arábia uralkodója - közölték a királyi családhoz közel álló körök, illetve a rijádi Fejszál kórház orvosai.2005-08-01 12:42:00 0
Bűneik beismerésére szólítja fel a horvátokat a szerb államfőA szerbek ellen elkövetett bűneik nyílt beismerésére szólította fel a horvátokat Boris Tadic szerb államfő tíz évvel azután, hogy a Vihar hadművelet során szerbek százezreit űzték el horvátországi szülőföldjükről - jelentette hétfőn a belgrádi sajtó.2005-08-01 12:40:00 0
Az igazság ZentárólNem a kettős állampolgárság ellen foglalt állást Kövér László a vajdasági Zentán - mutat rá közleményében a Délvidéki Magyar Ifjúsági Szervezet. A Fidesz elnökségi tagját meghívó szervezet rámutat, hogy az MVSZ sajtószolgálatát idéző magyar sajtóhíradásokkal ellentétben Kövér László a vitafórum során többször hangsúlyozta a kettős állampolgárság elvi és gyakorlati jelentőségét. Az alábbiakban a szervezet közleménye változatlan formában olvasható.2005-08-01 12:28:00 0
Mától újból drágul a gázMától hét százalékkal emelkedik az évente háromezer köbméternél többet fogyasztóknál a földgáz ára. Az infláció feletti drágulás különösen érzékenyen sújtja a nagycsaládosokat, a szociális otthonokat, valamint az intézmények, vállalkozások többségét. A magasabb földgázárak közvetve mindenkit érintenek, hiszen a bolti termékek többsége a nagyobb energiaköltségek miatt biztosan többe kerül majd.2005-08-01 09:08:00 0
Cseh László új Európa-csúccsal világbajnok 400 vegyesenCseh László 400 m vegyesen aranyérmet szerzett a montreali úszó vb-n. Időeredménye 4:09.63, ami új Európa-csúcs.2005-08-01 09:01:00 0
A CNN egyenes adásban közvetíti Szaddám Huszein perétEgyenes televíziós adásban közvetítik Szaddám Huszein volt iraki diktátor perét - közölte vasárnap a CNN amerikai hírtelevízióban Muaffak ar-Rubai iraki nemzetbiztonsági tanácsadó.2005-08-01 08:59:00 0
Törvénytelen döntéssel 75 milliós osztalék: Gyurcsánynak vissza kellene fizetnieFurcsa fejlemények zajlottak le a Gyurcsány Ferenc egyszemélyi tulajdonában álló Altus Rt. életében az elmúlt időkben. 2003- 2004-ben számos törvénysértő döntés született a cégben. A cégbíró közlése szerint egy éven túl már nem kezdeményezhető törvényességi felügyeleti eljárás jogsértő döntések miatt.2005-08-01 08:56:00 0
ÖnérdekbőlMiközben Orbán Viktor volt miniszterelnök Tusnádfürdőn nemzetegyesítésről és gazdaságpolitikai váltásról beszélt, amelynek iránya egyértelműen a Gyurcsány/SZDSZ-féle neoliberális, "minden hatalmat a multinacionális cégeknek!" gyakorlat fordítottja, feltűnő változások sora bontakozik ki szemünk előtt a világ földrajzilag és államformáiban is legkülönbözőbb országaiban.2005-08-01 08:52:00 0
Dühöngő tűz a Tátrában: a maradék erdők is veszélybe kerültekFélő, hogy a Magas Tátrában szombat óta dühöngő erdőtűz a csúcsokig felperzseli a tavalyi orkánkatasztrófát átvészelt, lábon álló erdőket is - nyilatkozta vasárnap este az MTI-nek Simon Zsolt, a szlovák kormány Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó minisztere, a mezőgazdasági tárca vezetője.2005-08-01 08:50:00 0
Orbán Viktor: a kettős állampolgárság gazdasági szükségszerűség is"Akkor lehet ezt majd megoldani, amikor a jobb- és a baloldal ebben egyetért. Mi erre készen állunk most is, nyitottak vagyunk, szeretnénk megegyezni, várjuk, hogy a baloldalon az a fordulat bekövetkezzen, amely lehetővé teszi, hogy meg tudunk állapodni" - mondta Orbán Viktor a kettős állampolgárságról a közszolgálati televízió vasárnap esti műsorában.2005-08-01 08:47:00 0
Emléktábla az 1945-ös észak-csehországi erőszak szudétanémet áldozatainakEmléktáblát kaptak vasárnap az észak-csehországi Ústí nad Labemben azok a szudétanémetek, akiket 1945. július 31-én gyilkoltak le a városban kirobbant németellenes erőszakhullám idején.2005-08-01 08:41:00 0
Fehéregyháza határában felavatták Petőfi újjáépített ispánkúti emlékművétPetőfi a magyar nemzet egységének, összetartozásának a szimbóluma. Mai magyarok dolga vigyázni az örökségére. Emlékének ápolása a magyar nemzet közös feladata - fogalmazódott meg nemzeti költőnk újjáépített ispánkúti emlékművének felavatásakor.2005-08-01 08:38:00 0
Javuló kapcsolatok Szíria és Libanon közöttSzíria és Libanon vezetői vasárnapi találkozóikon megállapodtak abban, hogy kiküszöbölik a kapcsolataikban mutatkozó feszültségeket, miután Damaszkusz áprilisban kivonta Libanonból 29 éven át ott állomásozó csapatait.2005-08-01 08:36:00 0
Elhárult az akadály a török csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt?Az ankarai kormányzat teljesítette azt a feltételt, amelyet az Európai Unió megkövetelt tőle a török EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez: aláírta azt az egyezményt, amely az EU 10 új tagállamára (köztük Magyarországra, s ami az ügy szempontjából még fontosabb, Ciprusra) kiterjesztette az 1996 óta érvényben lévő EU-török vámunió érvényét.2005-08-01 08:32:00 0
A zágrábi polgármester szerint "a nácik nem voltak egészen ostobák"A horvát főváros polgármestere szerint "a munka valóban felszabadít", és a nácik nem voltak egészen ostobák.2005-08-01 08:29:00 0
Meghalt Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank első elnökeA 70 éves holland bankárt dél-franciaországi villájában érte a halál - közölte vasárnap délután a helyi csendőrség. Újabb információk szerint Duisenbergre helyi idő szerint délben találtak rá, amint élettelenül hevert a fauconi villa úszómedencéjének vízében. A kihívott tűzoltók, akik Franciaországban felcseri teendőket is ellátnak, megpróbálták újjáéleszteni, de nem jártak sikerrel.2005-08-01 08:26:00 0
"Baloldali fordulat a munka világában": növekvő munkanélküliségBaloldali fordulat ment végbe a munka világában, 60 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a 2002-es kormányváltás óta - mondta Filló Pál szocialista országgyűlési képviselő. Bernáth Ildikó fideszes képviselő ugyanakkor azt emelte ki, hogy a polgári kormányhoz képest negatív fordulat zajlott le a foglalkoztatáspolitikában.2005-07-31 15:43:00 0
Feldmájer Pétert választották a Mazsihisz elnökévéFeldmájer Pétert választotta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökévé a szervezet rendkívüli közgyűlése vasárnap Budapesten.2005-07-31 14:13:00 0
Magyarország jövője jövőreAz orvostudomány XVIII. századi művelői úgy tartották, hogy a hegyi levegő nem egyszerűen ártalmas, hanem halálos az emberi szervezetre. Ezen meggyőződésüket más tapasztalatok mellett az a hétköznapinak is nevezhető benyomás táplálta, amely a hegyekben félelmetes lelki és természeti tájat látott.2005-07-31 13:11:00 0
Jogtalanul követelnek pénzt a gazdáktólA Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Bács-Kiskun Megyei Földművelésügyi Hivatala július elején kiküldött levelében több gazdát szólított fel arra, hogy bizonyos összeget fizessenek vissza a hivatalnak, mondván, a jogosultnál több hektár területre igényeltek támogatást. Font Sándor vasárnapi sajtótájékoztatóján azt javasolta a gazdáknak, hogy azonnal nyújtsanak be kifogást a felszólítás ellen, mert a hivatal jogtalanul jár el.2005-07-31 12:51:00 0
The Sunday Times: egy terrorista sejt újabb merényleteket készít elő LondonbanEgy harmadik terrorista sejt továbbra is aktív és valószínűleg újabb öngyilkos merényleteket készít elő Londonban - írta vasárnap a The Sunday Times biztonsági forrásokra hivatkozva. A vezető vasárnapi brit napilap szerint ez a sejt feltehetően menekülésben van és további merényleteket tervez a metróban és "könnyebb célpontok ellen" a városközpontban.2005-07-31 11:11:00 0
A cseh rohamrendőrség vízágyúkkal oszlatott fel egy technopartytA cseh rendőrség vízágyúkkal és könnyfakasztó gázzal oszlatta fel szombaton a technozene híveinek éves találkozóját, amelyet idén a Prágától mintegy 130 kilométerre nyugatra fekvő Mlynec falu rétjén tartottak.2005-07-31 11:06:00 0
Markó Béla: Gyurcsány komolyan mulasztottKomoly mulasztás a magyar kormány részéről, hogy nem hívta meg a korlátozott magyar állampolgárságról folytatott budapesti nemzetközi tanácskozásra a határon túli magyar szervezetek képviselőit - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton Marosvásárhelyen.2005-07-31 10:28:00 0
Berúgott a nagymamaHivatalos személy elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást egy budapesti nagymama ellen a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel szombaton.2005-07-31 10:20:00 0
Félsziget fesztivál: az RMDSZ kemény belső ellenzéket akarAz Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) olyan kemény és tisztességes "belső ellenzéket" szeretne magának, amely nem utasítja el a pozitív kezdeményezéseket csak azért, mert azokat az RMDSZ gondolta ki - derült ki a szövetség két vezető politikusának nyilatkozataiból szombaton Marosvásárhelyen.2005-07-31 10:17:00 0
Kiss Elemér átsétált a léc alattIsmét pajzsra emelték Kiss Elemért, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány első bukott miniszterét. A kancellária tiszavirág-életű vezetője a Szülőföld Alap Tanácsának elnöki posztján foglalhatta el új állomáshelyét. E tény önmagában is fontos következtetésekre sarkall: Kiss Elemérnek ugyanis összeférhetetlen, korrupciógyanús ügyei miatt (saját ügyvédi irodájának sorozatos állami megbízásai okán) kellett távoznia székéből.2005-07-31 10:13:00 0
Londoni hírzárlat: tudtak az akcióról, egy ideigig mégsem tudósítottak a tévékA brit rendőrség kérésére egyórás hírzárlatot tartottak pénteken a Londonból tudósító hírtelevíziók, a több helyszínen végrehajtott rajtaütések idején.2005-07-30 18:34:00 0
Mégsem dőlt meg a melegrekord szombatonA több napja tartó kánikula ugyan folytatódott, de szinte biztosan nem dőlt meg a melegrekord szombaton - közölte az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa szombaton délután.2005-07-30 17:15:00 0
Szlovák vasutat venne a MÁVA MÁV Rt. egy konzorcium tagjaként ajánlatot tett a szlovák vasút árufuvarozással foglalkozó cégének, a ZSSK Cargo Slovakiának a megvételére - értesült a Népszabadság.2005-07-30 17:09:00 0
Amerikai bázisokat zárnak be NémetországbanTizenhárom németországi katonai bázisát adja át a német kormánynak az Egyesült Államok - jelentették be az amerikai hadsereg illetékesei pénteken.2005-07-30 17:07:00 0
Vallott a merénylő: pánikot akartakBevallotta részvételét a július 21-i sikertelen londoni merényletekben a Rómában pénteken őrizetbe vett férfi, de kihallgatása során azt állította, hogy az akció célja nem gyilkolás volt, csak pánikkeltés - írják az olasz lapok.2005-07-30 17:04:00 0
Hosszabbítások a terrorizmusellenes törvénybenA washingtoni szenátus meghosszabbította a terrorizmusellenes törvény négy éve hozott rendelkezéseinek többségét. A tesület azonban elutasította például, hogy az FBI kiterjedtebb jogkört kapjon az amerikaiak elleni kémkedésre bírói jóváhagyás nélkül.2005-07-30 17:00:00 0
Gabonagyűjtési akciót indított a romániai árvízkárosultaknak a MagoszGabonagyűjtési akciót indított a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a romániai árvízkárosultak megsegítésére, az első felajánlások Pest megyei gazdáktól már meg is érkeztek - közölte a szövetség főtitkára szombaton az MTI-vel.2005-07-30 16:33:00 0
Az USA figyelmeztette IrántAz Egyesült Államok büntető intézkedéseket helyezett kilátásba Irán ellen. Washington maga és európai szövetségesei nevében megtorló intézkedések bevezetésével fenyegette meg Teheránt, ha az iráni vezetés felújítja az urándúsítást.2005-07-30 15:55:00 0
Megverték Szaddám HuszeintMegverték Szaddám Huszeint egy bírósági meghallhatás közben, Jordániában. Az egykori iraki diktátor védői szerint egy ismeretlen férfi odalépett Szaddámhoz és közvetlen közelről többször arcon ütötte.2005-07-30 15:54:00 0
Az idei nyár legforróbb napja?Ma akár 38 fokot is mutathatnak a hőmérők. A meteorológusok szerint várhatóan a mai lesz a legforróbb napja az idei nyárnak.2005-07-30 15:51:00 0
Üzbegisztán távozására szólította fel az Egyesült ÁllamokatLapértesülés szerint Üzbegisztán felszólította az Egyesült Államokat, hogy katonái távozzanak a területén lévő légitámaszpontról. A Washington Post emlékeztet arra, hogy a bázis az amerikai hadsereg afganisztáni hadműveleteit segíti. Az üzbég külügyminisztérium 180 napot adott az Egyesült Államoknak, hogy kivonja a katonákat és repülőgépeket.2005-07-30 15:45:00 0
Magyar Nagydíj: Michael Schumacher indul az élrőlnémet Michael Schumacher volt a leggyorsabb az időmérő edzésen az 56. Forma-1-es világbajnokság Magyar Nagydíján, Mogyoródon.A hétszeres világbajnok mögött a kolumbiai Juan Pablo Montoya és az olasz Jarno Trulli végzett a második, illetve a harmadik helyen.2005-07-30 15:41:00 0
Oroszország megkezdte a kivonulást GrúziábólOroszország megkezdte szombaton katonai eszközeinek Grúziából való kivonását, közölték tisztségviselők. A fekete-tengeri grúz kikötőváros, Batumi orosz katonai támaszpontját tucatnyi katonai jármű hagyta el, mondta Vlagyimir Kuparadze ezredes, a Grúziában állomásozó orosz erők helyettes parancsnoka.2005-07-30 14:17:00 0
Vasárnap már "csak" 28 fok várhatóVasárnap nyugaton, északon időnként már erősen megnövekszik a felhőzet, és itt elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat, délkeleten viszont többnyire derült, száraz idő várható. Megélénkül a délkeleti szél, helyenként megerősödik, és viharos széllökésekre is számítani lehet.2005-07-30 14:09:00 0
Nagy a forgalom a határátkelőknélA Forma-1-es futamra érkezők és a hazatérő vendégmunkások miatt megnövekedett a forgalom szombaton reggel a határátkelőkön, tíz óra után már több helyen hosszas várakozás alakult ki.2005-07-30 14:07:00 0
Megkezdte első űrsétáját a Discovery legénységeMegkezdte első űrsétáját szombaton a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolt Discovery űrrepülőgép legénységének két tagja.2005-07-30 14:04:00 0
Gyurcsány eldönthetné: párt- vagy kormánypropagandát folytat?A Gyurcsány-kormány alatt a pártállami időket idéző módon fonódik össze a párt- és a kormánypropaganda - jelentette ki Révész Máriusz szombaton, az MSZP székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.2005-07-30 11:48:00 0
Pokolgépes merénylet érte Bászrában a brit konzulátus konvojátPokolgépes merényletet követtek el szombaton a brit konzulátus konvoja ellen a dél-iraki Bászrában megölve két biztonsági őrt - közölte a konzulátus szóvivője.2005-07-30 11:44:00 0
Az orkánerejű szélben és zivatarokban 41-en sérültek meg NémetországbanNegyvenegy személy sérült meg szombatra virradóra a Németország felett tomboló orkánerejű szélben és zivatarokban a hatóságok közlése szerint. A heves esőzések Hollandia egyes körzeteiben is áradásokat okoztak.2005-07-30 11:17:00 0
Az egyik terrorista testvére az ötödik londoni merénylő?A brit főváros Notting Hill negyedében pénteken őrizetbe vett három férfi egyike Wahbi Mohammed, a múlt csütörtöki londoni merényletkísérletek feltételezett elkövetői egyikének, Ramzi Mohammednek a testvére, akiről azt gyanítják, hogy szintén öngyilkos merénylő lehet - jelentette a Press Association brit hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.2005-07-30 11:01:00 0
Haverok a húsosfazéknál: Kóka volt cége az óriástenderenAz egyik legnagyobb informatikai beruházás utolsó pályázati fordulójába jutott konzorcium egyik tagja az a cég, amely korábban Kóka János gazdasági miniszter érdekeltségébe tartozott. A közbeszerzési eljárást a pályázó cégek közül megtámadták. A nyertesnek olyan rendszert kell kiépítenie, amely lehetővé teszi egyes kórházak között a gyors információcserét a betegekről - írja a Magyar Nemzet.2005-07-30 10:52:00 0
Kormányzati negyed a Nyugati pályaudvar helyén?"Budapest ereje meghuszonháromszorozható, a főváros képességei összefogással növelhetők"- vallja Horváth Csaba, a Budapest Program 2006-2014 felelőse. A tervek szerint új budai alagút épülne, és megszüntetnék a Nyugati, és a Déli pályaudvart is - kormányzati negyedet építenének a helyükre.2005-07-30 10:34:00 0
Kitört a Popocatepetl tűzhányó MexikóbanKitört a Popocatepetl tűzhányó - jelentették a mexikói hatóságok pénteken. A tűzhányó felett 2,5 kilométer magas füstoszlop gomolyog - tájékoztatta az OBJEKTÍV Hírügynökséget az RSOE.2005-07-30 10:28:00 0
A NASA elismeri hibáját az űrsikló sérülése miattMég az idén újabb űrsiklót indíthat útnak az Egyesült Államok, jóllehet repülési tilalmat vezettek be a Discoveryről lehullott szigetelőhab-darab miatt - közölte Michael Griffin, az amerikai űrhivatal, a NASA vezetője.2005-07-30 10:27:00 0
Hivatali visszaéléssel és okirathamisítással vádolják MolnártHivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirahamisítással vádolja a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest. Az ügyészség szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztályának volt vezetője azt kívánta elérni, hogy Kulcsár Attila mentesüljön a felelősségre vonás lehetősége alól.2005-07-30 10:25:00 0
Magyar szegregált, hogy integrálhassonMiközben most kétmilliárd forintos pályázati támogatással ösztönzi a Magyar Bálint vezette oktatási tárca az iskolai szegregáció felszámolását, korábbi minisztersége idején éppen a szabad demokrata miniszter volt az, aki a felzárkóztató osztályok megteremtésével elrendelte a hátrányos helyzetű gyerekek elkülönítését.2005-07-30 10:24:00 0
Megtalálták a Naprendszer tizedik bolygójátAmerikai csillagászok felfedezték a Naprendszer tizedik bolygóját - adta hírül a BBC. A bolygó a legnagyobb objektum, amit a Neptunus 1846-os felfedezése óta a Naprendszerben találtak.2005-07-30 10:16:00 0
Közel negyvenen meghaltak az iraki öngyilkos robbantásbanLegkevesebb negyven halottja és 57 sérültje van újabb adatok szerint annak az öngyilkos merényletnek, amelyet pénteken követtek el egy katonai toborzóközpont ellen az észak-iraki Rabíában. Két személyt eltűntként tartanak nyilván.2005-07-30 10:13:00 0
A határon túliak is csodálkoznak Gyurcsány konferenciájánÉrthetetlen és megdöbbentő Révész Máriusznak, a Fidesz szóvivőjének nyilatkozata, amelyben felszólította Gyurcsány Ferencet arra, hogy kérjen bocsánatot a határon túli szervezetektől, mert nem hívta meg képviselőit a pénteken kezdődött konferenciára - mondta Batiz András kormányszóvivő.2005-07-29 18:41:00 0
A közteherjegy kiszolgáltatottá teszi a munkavállalótA kormány Száz lépés programjának részeként augusztus 1-től, hétfőtől lép hatályba az alkalmi munkavállalás új szabályozása, amely egyrészt védi a munkavállalót, másrészt e foglalkoztatás esetében kedvezőbb feltételeket biztosít a munkaadóknak - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Batiz András. A közteherjegy nem biztonságot jelent a munkavállalónak, hanem kiszolgáltatottá teszi - mondta Révész Máriusz.2005-07-29 18:37:00 0
Sms-ezés helyett talán kormányozni kelleneA kormány a politikai vita ellenére is felteszi a következő négy hétre tervezett kérdéseit - mondta Batiz András pénteki sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő az SZDSZ bírálatára utalva közölte: vállalni kell ezt a kampányt, még akkor is, ha ebből politikai vita kerekedett.2005-07-29 18:32:00 0
A kormánypárt haszontalannak ítéli a kormány kampányátAz SZDSZ ügyvivőjének értékelése szerint nem a tervezett kormányzati feladatokról szól az sms-kampány. Gusztos Péter pénteki közleményében hangsúlyozza, hasznosabb lenne szakmailag előkészített témákban kikérni az emberek véleményét.2005-07-29 16:32:00 0
Debrecenbe jöhet a Manchester UnitedIgencsak nehéz ellenfelet kapott a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójára a magyar bajnok, Debreceni VSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata. Amennyiben a Loki a hazai 3-0-ás győzelem után továbbjut a Hajduk Split ellen, a világ leggazdagabb klubja, a Manchester United lehet az ellenfele.2005-07-29 16:18:00 0
Rendőrkézen a londoni merényletkísérletek két feltételezett elkövetőjeLetartóztatta a brit rendőrség a múlt csütörtöki londoni merényletkísérletek két feltételezett elkövetőjét - jelentette a Sky News brit televízió rendőrségi forrásokra hivatkozva.2005-07-29 16:05:00 0
Persányi kampányfogásaA zöldkommandó eddigi ellenőrzései során nem bukkant kirívó szabálytalanságokra - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagja az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: ez nem zöldkommandó, hanem zöld öszvér, Persányi Miklós egy újabb kampányfogással élt.2005-07-29 15:38:00 0
Csak magyarként tudunk európaiak lenniA magyar múlt értékeinek felmutatásával, az összmagyarság érdekében végzett tevékenységükkel érdemelte ki a Püski házaspár a Szent István-díjat. Az elismerést augusztus 14-én adják át Esztergomban. Püski Sándor és felesége nem számított ekkora elismerésre, és meghatódtak az emberek figyelmességén. Nem érezték áldozatosnak az utóbbi évtizedek munkáját, bár sok nehézséggel kellett szembenézniük.2005-07-29 15:24:00 0
Kulcsár embere volt Molnár Csaba?Hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Molnár Csaba alezredest és B. János alezredest; a vád szerint Molnár Csaba többek között meg akarta akadályozni Kulcsár Attila felelősségre vonását - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.2005-07-29 14:53:00 0
Szanyiszan!Szanyi Tibor szocialista képviselő - az olasz Panorama című lap szerint "az európai baloldal reménysége" (a megállapítás alanyának szíves közlése) - munkásságáról fennállásának félszázadik évfordulójára készülve apokrif portréfilmsorozatot készít a japán közszolgálati televízió. Továbbiakban a szinopszisból közlünk mottókat és a helyi Micuko rövid értetlenkedéseit.2005-07-29 14:49:00 0
A szocialisták nyaralnak és adót emelnekJövő hét csütörtökre, augusztus 4-re kezdeményez négypárti tárgyalást a Fidesz annak érdekében, hogy az Országgyűlés vonja vissza azt a járulékemelésről szóló jogszabályt, amely szeptember 1-től terhelné a vállalkozókat. Az MSZP nem vesz részt az egyeztetésen.2005-07-29 14:34:00 0
Kasza Józsefet aggasztja Gyurcsány Ferenc kettős állampolgársággal kapcsolatos kezdeményezéseKasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke üdvözli Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezését, hogy európai jogászokkal megvitassa a kettős állampolgárság kérdését, ugyanakkor súlyos fenntartásai vannak a tekintetben, hogy mit eredményez a közvetlenül érintettek kizárásával tervezett lépés.2005-07-29 14:29:00 0
Karbantartás helyett tanácsadók?A BKV Rt. dolgozói létszáma meghaladja a 13 ezer főt. Míg más európai fővárosok tömegközlekedési vállalatainál a járművezetők és kiszolgáló apparátus aránya 2:1, addig a BKV-nál ugyanez 1:2, a dolgozók közel egyharmada a járművezető, és majd kétszer annyian vannak, akik az ő munkájukat segítik, adminisztrálják. A sofőrökön kívül persze szükség van karbantartókra, diszpécserekre, ám még így sem tudjuk, mivel múlatja munkaidejét a vállalat 5000 fős kiszolgáló kollektívája?2005-07-29 14:26:00 0
Fegyveres akció Nyugat-LondonbanFegyverropogás és robbanások döreje hallatszott pénteken London egyik nyugati kerületéből, ahol rendőrségi közlés szerint fegyveres akció indult egy közelmúltbéli londoni merénylet gyanúsítottjainak kézre kerítésére.2005-07-29 14:11:00 0
Szabó Zoltán maga sem hiszi, amit mondOrbán Viktor a családja gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság előtt több ízben nem mondott igazat - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán, a bizottság tagja.2005-07-29 14:05:00 0
A miniszter elégedettMagyar Bálint elégedett. Bebizonyosodott, hogy megint neki volt igaza. A felvételi rendben lezajlott, senki nem élvezett jogtalan előnyt a pontszámításnál, csupa okos ember jutott be az egyetemre, ráadásul mindehhez különórákra sem volt szükség. A rendszer tökéletesen működött.2005-07-29 13:27:00 0
Kevesebb bizonytalan szavazó - Biztos Fidesz vezetésA Gyurcsány - Orbán vita után nőtt a politika iránti érdeklődés, azaz jóval kisebb lett a bizonytalanok aránya. Nőt az Fidesz és az MSZP tábora is, ám a pártok közötti különbség nem módosult. Az összes választókorú megkérdezett körében 32 százalék szavazna a Fideszre, míg az MSZP 24 százalékot kapna, ha most vasárnap lennének a választások. A Szonda Ipsos legfrissebb felmérését a pénteki Népszabadság közli.2005-07-29 13:25:00 0
A Gyurcsány-kormány ismét megalázta a határon túli magyarokatA Gyurcsány-kormány ismét megalázta a határon túl élő magyarokat, amikor úgy rendez nemzetközi konferenciát a jogi státusukról, hogy őket, az érintetteket meg sem hívta. Felkérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ezért az otromba cselekedetért sürgősen kérjen bocsánatot a határon túli magyar szervezetektől, és haladéktalanul vonja be őket is a tárgyalásokba.2005-07-29 13:09:00 0
Kapuzárás előtti pánik a belügybenA szocialisták választási ígéreteit felidézve kezdte pénteki sajtótájékoztatóját a rendvédelmi szervek siralmas helyzetéről Nyitrai Zsolt és Kontrát Károly Budapesten.2005-07-29 12:36:00 0
Szélsőséges időjárás sújtja Nyugat-EurópátMinitornádó pusztított Nagy-Britanniában és Franciaországban, jégveréssel és orkánerejű széllökésekkel kísért zivatarok söpörtek át Németországon, háztetőket és villanyvezetékeket tépve le, fákat csavarva ki és fennakadásokat okozva a vasúti közlekedésben.2005-07-29 11:42:00 0
Magyarország az utolsók közöttA külföldi elemzők már nem igazán hiszik el, hogy a 2010-es euróbevezetés megvalósul, és ezzel nincsenek egyedül - mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője. A piac leginkább 2012-13 körülre tudja elképzelni a közös valuta átvételét. A szkepticizmust főleg a költségvetés állapota okozza, mely az elmúlt években folyamatosan felrúgta az előcsatlakozási, illetve konvergenciaprogramokban vállalt célokat. Várhatóan az idei vállalások sem teljesülnek.2005-07-29 11:20:00 0
Európa-csúccsal második lett Cseh LászlóMegszerezte második montreali vb-érmét is Cseh László, méghozzá ezüstöt! Ráadásul 1:57.61 perces Európa-csúccsal lett második 200 m vegyesen a címvédő, olimpiai bajnok, világcsúcstartó (1:55.94) amerikai Michael Phelps mögött.2005-07-29 11:03:00 0
Sztrájk FerihegyenIsmét sztrájk lesz Ferihegyen pénteken 12-től 16 óráig - közölte a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezte az MTI-vel.2005-07-29 11:01:00 0
Valótlant állított az ÉSKözölte a Tokajhegyalja-ügyben született jogerős helyreigazítást az Élet és Irodalom pénteken. "A lapunk 2005. március 11-i számában megjelent Tokaji borcsaták II. című cikkben valótlanul állítottuk, hogy a Szárhegy dülő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. 2000. szeptember 6-án, 2001. június 4-én és 2001. december 2-án taggyűlést tartott és azokon jegyzőkönyv készült" - olvasható a hetilap 3. oldalán.2005-07-29 10:57:00 0
Ma is hőségNagy meleg, 33-38 fokos kánikula várható vasárnapig - közölte az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa pénteken. Maller Aranka elmondta: pénteken 35 fokos hőségre kell számítani, míg szombaton akár 38 fokot is mutathatnak a hőmérők.2005-07-29 10:21:00 0
Növekszik a dunaújvárosi SZDSZ-es politikus bűnlajstromaA közokirat-hamisításért már elítélt dunaújvárosi szabad demokrata alpolgármester ellen ezúttal zugírászat gyanújával indult eljárás. A városi Fidesz vezetője arra kérte a baloldalt, hívja vissza az immár vállalhatatlan politikust, de a szocialista polgármester szerint ez csupán a nyár végén kerülhet szóba.2005-07-29 09:24:00 0
Újabb autóbusztűzIsmét tűz volt a BKV egyik autóbuszán pénteken, senki nem sérült meg - közölte a társaság fődiszpécsere az MTI-vel. A szerdai esethez hasonlóan ismét a 128-as vonalon közlekedő egyik kocsi motorterében keletkezett tűz, a reggeli órákban, a XII. kerületi Hadik András és a Tarpatak utca sarkánál - mondta el Szántó Ferenc.2005-07-29 09:22:00 0
Újabb áldozatok IrakbanMegöltek két újabb amerikai tengerészgyalogost Irakban, a Bagdadtól 250 kilométerre nyugatra fekvő Hádisza közelében egy kis faluban - közölte pénteken az amerikai hadsereg.2005-07-29 09:20:00 0
Nyolcszáz áldozata van a monszunnakMintegy 800 halálos áldozata van a monszunnak Nyugat-Indiában a héten a monszunesőzések okozta árvíznek és földcsuszamlások következtében - jelentette pénteken a helyi média.2005-07-29 09:19:00 0
Tovább drágul az olajPénteken tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon a hírre, hogy robbanás történt és tűz ütött ki a BP egyik texasi olajfinomítójában.2005-07-29 09:17:00 0
Lassan halad a kihallgatásA londoni The Times szerint "lassan halad" a július 21-i merényletek egyik gyanúsítottjának kihallgatása. A 24 éves Yacine Hassan Omar kihallgatása szerda óta folyik a londoni Paddington Green rendőrőrsön, miután a feltételezett terroristák Birminghamben őrizetbe vették. A merényletek másik három gyanúsítottja egyelőre szökésben van.2005-07-29 09:15:00 0
Diplomáciai szócsataÉles amerikai-orosz diplomáciai szóváltást idézett elő az ENSZ Biztonsági Tanácsában az, hogy a moszkvai küldött ellentmondást nem tűrő hangnemben visszautasította az üzbég menekültek ügyének megtárgyalását.2005-07-29 09:14:00 0
Találgatások a Discovery kapcsánLehetséges, hogy a Discovery egyik szárnyával ütközött az a szigetelőhab-darab, amely a hét eleji indítást követően két perccel szakadt le az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályáról - közölték csütörtökön a Houstonban lévő repülésirányítás vezetői.2005-07-29 09:11:00 0
Kivégzés az USA-banEgy nyolc éve elkövetett gyilkosság elkövetéséért halálra ítélt férfit végeztek ki csütörtökön a Texas amerikai szövetségi állam Huntsville városában lévő börtönben.2005-07-29 09:10:00 0
Baleset BombaybenTizenhatan haltak meg csütörtökön az indiai Bombayben annak következtében, hogy az egyik külvárosban hatalmas tülekedés alakult ki, mert híre kelt annak: átszakadt egy védőgát a közeli Pavaj-tónál - jelentette a PTI indiai hírügynökség.2005-07-29 09:09:00 0
Terrorizmusellenes törvényjavaslatot terjesztett elő az olasz belügyminiszterA szabadságjogok korlátozásával járó terrorizmusellenes törvénycsomagot terjesztett elő az olasz belügyminiszter csütörtökön a szenátusban. A csomag szigorú intézkedéseket tartalmaz. Giuseppe Pisanu tárcavezető beszédében elmondta: a terrorizmus veszélye arra kényszeríti az országot, hogy továbbra is magas készültségi fokozat maradjon érvényben.2005-07-28 20:20:00 0
Szlovákiában öt százalék feletti növekedés lesz az idén is?A szlovák jegybank szerint az ország GDP-je az idén 5,0-5,1 százalékkal is növekedhet. A bank kormányzóhelyettese szerint a gazdasági növekedést jelentősen támogatja majd a magánfogyasztás növekedése, részben a reálbérek vártnál gyorsabb első negyedévi növekedésének köszönhetően.2005-07-28 20:18:00 0
Mádl Ferenc: a legnagyobb siker az EU-csatlakozás voltMagyarország európai uniós csatlakozását tartja a legnagyobb sikerének Mádl Ferenc távozó köztársasági elnök, aki csütörtökön a Magyar Rádiónak adott interjúban tekintett vissza ötéves államfői tevékenységére. "Célom volt, hogy politikai, gazdasági értelemben közelebb kerüljünk az európai családhoz" - hangsúlyozta a búcsúzó köztársasági elnök az Esti Krónika Háttér című műsorának vendégeként.2005-07-28 20:14:00 0
Befejezte üdülését az Alpokban a pápaBefejezte vakációját az Alpokban a pápa, és a katolikus egyházfők Róma közelében található rezidenciájára utazott csütörtökön. A 78 éves XVI. Benedek, aki így utazással töltötte 100. napját a katolikus egyház élén, az olasz Alpokban, a Mont Blanc csúcs közelében lévő Les Combes-ban pihent július 11. óta, ugyanabban a svájci faház mintájára épített nyaralóban, mint amelyben elődje, II. János Pál nyaralt.2005-07-28 20:11:00 0
Tökéletes időzítés: Mediterrán hétvége EsztergombanA hét végén ismét megrendezik a Mediterrán Fesztivált, a Kis-Duna sétány, az Erzsébet park, és a Víziváros három napra déli hangulatba öltözik - írja az esztergomi Hídlap.2005-07-28 20:09:00 0
Az árverseny miatt több kisebb benzinkútlánc távozhat MagyarországrólBelföldi benzinturizmus, árháború, élesedő verseny, hiányos tájékoztatás - ilyen és ehhez hasonló címszavakkal találkozhatunk mostanában az üzemanyagpiac változásaival kapcsolatban. A tények azt mutatják, hogy a hazai üzemanyagpiacot még mindig a MOL tartja sakkban, akinek - mint szinte kizárólagos forgalmazónak -, a kiskutak is kiszolgáltatottak.2005-07-28 20:08:00 0
Emelnék a béreket, csak nincs mibőlA Magyar Orvosi Kamara szerdán a szeptember elsejétől kötelező béremelést és a gyógyszerfelírást szabályozó kormányrendelet újragondolását kérte. A költségvetésben ugyanis nem különítettek el fedezetet a béremelés kifizetésére, a kórházak pedig képtelenek kigazdálkodni azt költségvetésükből.2005-07-28 20:07:00 0
Előbukkantak a Szent Lőrinc templom falaiA napokban megkezdődött a Széchenyi tér északi felén a középkori Szent Lőrinc templom feltárása. A város a Széchenyi tér felújítására nyert hatszázmilliós uniós pályázatának hozadéka az is, hogy a Szent Lőrinc templom feltárásával egy kicsit többet tudunk meg Esztergom történelmi múltjáról - írja az esztergomi Hídlap.2005-07-28 19:59:00 0
Akik tudnak, fizetnek a T-Mobile-nakA mintegy két és fél milliárdos, jogerős ítélet szerint tévesen fizetett iparűzési adónak már csaknem húsz százalékát visszafizették az érintett települések. Más lehetőség egyelőre nem kínálkozik, a mobilszolgáltató hangsúlyozza, hogy a megegyezés híve, nem akar végrehajtást vagy peres ügyet egy önkormányzattal sem.2005-07-28 19:57:00 0
Kitűnőnek, két nyelvvizsgával az ötödik helyKislányunknak "szerencséje" volt, mert felvették az általa megjelölt ÖTÖDIK helyre (kitűnő tanuló + 2 db nyelvvizsga). Sokan vannak, akiket sehová - hasonló tanulmányi eredménnyel. Engem az érdekelne, hogy az idén érettségizettek hány %-át vették fel az ELSŐ helyre - írja egy olvasónk.2005-07-28 19:45:00 0
A közbeszerzési tanács-tagok eljárást kezdeményeztek MÁV-ügybenA Közbeszerzések Tanácsa több tagja jogorvoslati eljárást kezdeményezett hivatalból a MÁV motorvonat elővárosi tenderével kapcsolatban hozott legutóbbi közbeszerzési döntőbizottsági határozat ügyében - erősítették meg a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottsága titkárságán csütörtökön. Az eljárást Kreszán Albert, Horváth István, Hódsági Tamás, Kelemen Géza és Nagy Levente tanácstag kezdeményezte július 20-án.2005-07-28 18:56:00 0
Nem csökkenti a munkanélküliséget a kormányA Munka törvénykönyvének módosításáról szóló javaslatok között szerepel, hogy december 24. ünnepnappá váljon, továbbá hogy az édesanyáknak ne lehessen felmondani, ha a gyes mellett munkát vállalnak - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Batiz András. Bernáth Ildikó, a Fidesz-frakció foglalkoztatáspolitikai munkacsoportjának vezetője az MTI-nek rámutatott: a bejelentett intézkedések nem járulnak hozzá ahhoz, hogy több álláslehetőség legyen, nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások munkahelyeket tudjanak teremteni.2005-07-28 18:47:00 0
Játszópark a kertvárosiaknak ZalaegerszegenUniós szabványoknak megfelelő játszóparkot avattak tegnap a Köztársaság és az Alsóerdei út találkozásánál. A parkot több mint 3,7 millió forintos önkormányzati beruházással hozták létre a régi játszótér helyén. A balesetveszélyes játszószereket elbontották, a helyükre korszerű lengőhintákat és csúszdás mászótornyot építettek, a területet pedig bekerítették és befüvesítették.2005-07-28 18:10:00 0
"A Fidesz nem tud örülni a kormány sikereinek": Brüsszelbe vonulnak a tűzoltók"Tűzoltó vagyok! Ön mennyiért kockáztatná életét egy másik életért? Ön szerint mennyiért dolgozunk havonta? Nettóban! Ön mennyiért végezné munkánkat? Mennyit ér az életem? Hivatás! Mennyiért?" E kérdések azokon a civileknek készült és általuk kitöltött véleménynyilvánító íveken állnak, melyek több ezer példányát június 14-én egy, a miniszterelnöknek címzett petíció keretében adtak át a Belügyminisztérium illetékeseinek.2005-07-28 18:02:00 0
Wekler Ferenc nem lett elnökBotrányosan ért véget annak a testületnek az alakuló ülése tegnap este, amely arra szerveződött volna, hogy a kistérségbe jutó uniós pénzeket megszerezze, majd elossza. A testület élére Wekler Ferenc szabad demokrata politikust jelölték, ám miután a váratlanul nagy számban megjelent pécsváradiak éles szócsatákat követően nem szavazták meg, ő távozott a teremből.2005-07-28 17:56:00 0
Fidelitas-tábor: Schmitt és Rogán is Gyulára látogatA Fidelitas gyulai csoportja nyerte el még tavasszal a Fidelitas VIII. Országos Tábor szervezésének jogát. Az augusztus 3-tól 7-ig tartó rendezvényre neves politikusokat, előadókat várnak Gyulára - tájékoztatott Gajda Róbert, a Fidelitas országos alelnöke, a gyulai szervezet elnökségi tagja.2005-07-28 17:47:00 0
"Kirobbanó siker": tüntetni készülnek a tejesekAz idei év első öt hónapjában kétszer annyi tej- és tejterméket hoztak be az országba, mint a tavalyi esztendő azonos időszakában. A Békés megyei tejtermelők sem képesek magasabb átvételi árat kikényszeríteni.2005-07-28 17:46:00 0
Az amerikaiak boldogabbak az európaiaknálAz amerikaiak a sajtó által gyakorta sugallt sötét jövőkép ellenére boldogabbak az európaiaknál - írta a The Washington Times csütörtökön egy friss felmérés adatait összegezve. A Harris intézet múlt heti közvélemény-kutatása szerint az amerikai lakosság 58 százaléka "nagyon elégedett az életével". Az Európai Unióban, 15 országból származó mintavétel alapján, ez a mutató csak 31 százalék. (Két évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a megkérdezettek 57, Európában 26 százaléka mondta magát nagyon elégedettnek.)2005-07-28 17:33:00 0
Aláírták az Antenna Hungária privatizációs szerződésétAláírták az Antenna Hungária Rt. 75 százalék+1 szavazati jogot megtestesítő részvénycsomagjának értékesítésére vonatkozó adás-vételi szerződést a pályázaton nyertes Swisscom Broadcast AG és az ÁPV Rt. képviselői csütörtökön Budapesten - közölte a privatizációs társaság az MTI-vel. Az ÁPV Rt. Igazgatósága egy hete hirdetett eredményt az Antenna Hungária privatizációs tenderén.2005-07-28 17:31:00 0
Kétféleképpen lehet jelentkezni pótfelvételireA felsőoktatási intézmények költségtérítéses alapképzéseire kétféle módon lehet jelentkezni az idén - tájékoztatta Bakos Károly, az Oktatási Minisztérium vezető főtanácsosa csütörtökön az MTI-t. Az egyik lehetőség, amikor az intézmény a fel nem vett diáknak levélben felajánlja a költségtérítéses képzésre a felvételt; ezt a diák vagy elfogadja vagy nem - mondta a főtanácsos.2005-07-28 17:20:00 0
Felmondták a kollektív szerződést a Szegedi Paprika Rt.-nélA Szegedi Paprika Rt. vezetése felmondta a társaságnál érvényes kollektív szerződést - közölte a cégnél tartott munkásgyűlést követő sajtótájékoztatóján Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke csütörtökön, a Tisza parti városban.2005-07-28 16:50:00 0
Discovery vagy Szojuz?Ha a Discovery nem kap engedélyt a hazatérésre, hétfős legénysége egy hónapig a Nemzetközi Űrállomáson maradhat, s ennyi idő alatt kell a szakértőknek és politikusoknak a visszatérésükkel összefüggő számos bonyolult problémát megoldaniuk - közölték a moszkvai repülésirányítási központ illetékesei csütörtökön.2005-07-28 16:49:00 0
Megfigyelőket küld Acehbe az EUMegfigyelőket küld az Európai Unió az indonéziai Aceh tartományba a kormány és a felkelők között nemrégiben létrejött békemegállapodás betartásának felügyeletére - jelentette be Javier Solana az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) laoszi tanácskozásán.2005-07-28 16:43:00 0
Befejezi fegyveres harcát az IRA a brit uralom ellenBefejezi a több évtizedes fegyveres harcot az észak-írországi brit uralom ellen az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) csütörtök délutáni hatállyal; Tony Blair brit miniszterelnök "soha nem látott nagy lépének" minősítette az IRA döntését. Az IRA közleménye szerint utasították az összes földalatti egységüket, hogy tegyék le a fegyvert, és fejezzék be tevékenységüket.2005-07-28 16:42:00 0
Kiss Elemért a határon túli magyarok nyakába?A nagy csinnadrattával beharangozott Szülőföld Alap létrehozása újabb szemfényvesztés, a kormány tartalom nélküli PR-akciója, amelyet még jobboldali elfogultsággal nem vádolható határon túli magyar politikusok is bírálnak, messze elégtelennek ítélnek. A kormány "elkötelezettségét" a határon túli magyarok ügye iránt jól mutatja, hogy egyes tervek szerint a költségvetési megszorítások miatt a Külügyminisztériumtól 5 milliárd forintot vonnak el, amely összegnek több mint felét, hárommilliárdot a Határon Túli Magyarok Hivatalán spórólnának meg.2005-07-28 15:50:00 0
Lemondott Musca művelődési miniszter - az RMDSZ nem sírja visszaBenyújtotta lemondását Mona Musca, a román kormány művelődési minisztere - erősítette meg csütörtökön a bukaresti kabinet szóvivője. Oana Marinescu kormányszóvivő újságírói kérdésre válaszolva mindössze egyetlen "igen"-nel erősítette meg a kultuszminiszteri tárca vezetője csaknem 48 órával korábban nyilvánosságra hozott lemondási szándékának hivatalosítását.2005-07-28 15:40:00 0
NFT: nem célja a népesség egészségi állapotának javítása?A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) nem ért egyet a II. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) legújabb változatával, mert abban nem szerepel "önálló stratégiai célként" a népesség egészségi állapotának javítása - közölték csütörtökön Budapesten. Felhívták a kormány figyelmét, hogy a kerekasztal a kormány által korábban elindított változatot tartja helyesnek, amely változatot a NEK már véglegesített - mondta Kubányi Jolán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke, a NEK levezető elnöke, a kerekasztal ülése után sajtótájékoztatón.2005-07-28 15:38:00 0
Egységesítik az EU-pályázatok elbírálásátVárhatóan egy év múlva elkészül az az egységes uniós modell, amelynek alapján az EU-pályázatok elbírálói egységes módszertan alapján járhatnak majd el - mondta az MTI-nek Habuda Judit, a PricewaterhouseCoopers EU- és Állami Támogatások csoportjának regionális igazgatója csütörtökön.2005-07-28 15:36:00 0
Növekvő bürokrácia, luxuskormányzásDobó László csütörtöki sajtótájékoztatóján a Gyurcsány-kormány programjában megfogalmazott, kisebb létszámú közigazgatásra tett ígéreteket kérte számon. A parlamenti képviselő sorra vette a kormány luxuskiadásainak sorát.2005-07-28 15:32:00 0
Energiaipari együttműködés - nem a kiotói jegyzőkönyv helyettHat ország megállapodását jelentette be a Föld felmelegedésének megállításáról szerdán este Washingtonban George Bush amerikai elnök. A megállapodás, amelyet az Egyesült Államok, India, Kína, Japán, Dél-Korea és Ausztrália írt alá, a felmelegedés elleni küzdelem mellett az energiabiztonságban és a tiszta energiák előmozdításában is együttműködést irányoz elő.2005-07-28 15:20:00 0
DaimlerChrysler: 20 százalékos visszaesés, megy a vezérigazgatóMeredeken emelkedett a német-amerikai DaimlerChrysler autógyár részvénye a frankfurti tőzsdén annak a váratlan - azaz előre ki nem szivárgott - bejelentésnek a hírére, hogy távozik posztjáról Jürgen Schrempp, a cég vezérigazgatója.2005-07-28 15:11:00 0
Összekapcsolódott a Discovery a Nemzetközi ŰrállomássalÖsszekapcsolódott a Discovery a Nemzetközi Űrállomással (ISS) csütörtökön közép-európai idő szerint 13 óra 18 perckor. Az amerikai űrrepülőgép a manőver előtt - az új biztonsági szabályok értelmében - az űrállomástól 183 méterre egy fajta bukfencmanővert hajtott végre öt perc alatt. A Nemzetközi Űrállomásról készített felvételeken jól látható volt az átforduló űrrepülőgép, alatta a Földdel.2005-07-28 15:09:00 0
A rémálom folytatódikA Csepeli Gerincút nyomvonalán élő 24 ingatlan tulajdonosa kezdte úgy érezni, hogy véget ér a rémálom, miután megkapták kisajátított otthonaik ellenértékét. Tévedtek.2005-07-28 14:57:00 0
Kakaóbiztos számítógépek: a jéghegy csúcsaA napokban jelent meg az Állami Számvevőszék jelentése, mely nyilvánosságra hozta az Informatikai és Hírközlési Minisztérium elmúlt három éves gazdálkodásáról szóló vizsgálatának eredményét. Az ÁSZ-jelentés bebizonyította, hogy a kakaóbiztos számítógépek korrupciógyanús ügye csupán a jéghegy csúcsa.2005-07-28 14:55:00 0
Ismét felírhatnak tb-utalványt a fővárosi fürdőorvosokAugusztus 1-jétől újra felírhatnak tb-utalványt az arra rászorulóknak a Széchenyi, a Gellért és a Lukács fürdőben működő nappali kórház orvosai - közölte a Budapest Gyógyfürdői Rt. fürdőüzemek osztályának vezetője csütörtökön az MTI-vel.2005-07-28 14:54:00 0
Pomádé király új ruhájaA Fesztivál a Barokk Egerben rendezvénysorozat keretében kerül ismét színre Ránki György, Pomádé király új ruhája című zenés komédiája 90 percben, két felvonásban. Az egri előadás érdekessége, hogy a három felnőtt operaénekes mellett a hagyományosan felnőtt énekhangokkal megszólaló szerepeket kimagasló tehetségű 8-18 éves egri fiatalok játsszák.2005-07-28 13:36:00 0
Temérdek szabálytalanság a miniszter háza tájánAz Állami Számvevőszék szabálytalanságok és törvénysértések sorát találta az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál. A számvevők az IHM 2002-2004 közötti működését és gazdálkodását vizsgálva számos szabálytalanságot állapítottak meg. A minisztérium szerint nem komoly az ügy, intézkedési tervet készítenek, az intézkedések "a tárca működését tovább fogják javítani" - írja az index.hu.2005-07-28 13:15:00 0
Nem babra megy a játék: kibabrált a tárca a felvételizőkkelAz érettségi után itt a felvételi botrány - jelentette ki Pósán László az Országgyűlés Oktatási Bizottságának tagja, csütörtökön Debrecenben.2005-07-28 12:52:00 0
Kóka-féle kirobbanó siker: tovább nő a munkanélküliségA Gyurcsány-kormány továbbra sem tesz semmit a munkanélküliek számának csökkentéséért. A kormányzati tétlenséget mutatják a KSH ma nyilvánosságra hozott adatai, mely szerint az elmúlt fél évben nem bővült a foglalkoztatottak száma - tartalmazza Bernáth Ildikó közleménye.2005-07-28 12:41:00 0
Adócsökkentés szocialista módra: szeptemberben újra adóemelésNégypárti egyeztetést szorgalmaz a Fidesz frakciója arról, hogy az Országgyűlés vonja vissza azt a szocialisták által előterjesztett jogszabályt, amely a vállalkozókat is terhelő a járulékemelésről szól és szeptember 1-től lépne érvénybe. Erről Tállai András beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.2005-07-28 11:58:00 0
Elhunyt Ruszt JózsefElhunyt Ruszt József érdemes és kiváló művész, Jászai Mari- és Kossuth-díjas rendező - közölte a Magyar Színházi Társaság csütörtökön az MTI-vel. A 68 éves művészt hosszan tartó súlyos betegség után, szerdán éjjel, a Zala Megyei Kórházban érte a halál - mondta el Vajda Márta, a társaság ügyvezető titkára.2005-07-28 11:39:00 0
Hitelből fedezett megszorítások?Banki hitelből fedezné a kulturális tárca a megszorítások egy részét. A támogatások csökkentése miatt ugyanis banki kölcsön felvételére kényszerülhet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) tulajdonában vagy résztulajdonában működő gazdasági társaságok egy része - értesült a Népszabadság.2005-07-28 11:35:00 0
Újabb kilenc letartóztatott LondonbanÚjabb kilenc embert vettek őrizetbe csütörtökön Londonban a július 21-i, sikertelen londoni merényletekkel kapcsolatos nyomozás során - közölte a Scotland Yard.2005-07-28 10:07:00 0
Megdőlhet a melegrekordAz év eddigi legmelegebb napja várható, a napokban pedig megdőlhet az országos melegrekord is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa csütörtökön az MTI-vel.2005-07-28 10:06:00 0
Egy hajóban az AltusszalA Népszabadság Rt. és a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Rt. rendkívül szoros kapcsolatára utal, hogy a két cég korábban egy közösen létrehozott társaságon keresztül próbált meg rádiófrekvenciához jutni. A hárommillió forintos törzstőkéjű Hír Rádió Kft.-t 1998 októberében hozták létre.2005-07-28 09:17:00 0
Sztrájk: nem fizet a Kossuth Nyomda Kft.A fővárosban demonstrálnak pénteken a Szegedi Kossuth Nyomda Kft. dolgozói, mert munkáltatójuk csaknem kéthavi munkabérükkel tartozik nekik - tájékoztatta az MTI-t a munkások neve elhallgatását kérő képviselője csütörtökön.2005-07-28 09:13:00 0
Két amerikai katona halt meg BagdadbanÚjabb két amerikai katonát öltek meg szerdán Bagdad északi részén. Az amerikai hadsereg csütörtökön kiadott közleménye szerint pokolgépet robbantottak egy járőr útjában. A támadásban két katona meghalt, egy megsebesült.2005-07-28 09:11:00 0
India legsúlyosabb esőzéseKétszáznegyvenöten haltak meg India nyugati részében az ország történetének eddigi legsúlyosabb esőzése okozta földcsuszamlásokban - közölték csütörtökön hivatalos források.2005-07-28 09:09:00 0
A szoptatás világheteA szoptatás világhete alkalmából a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság ma sajtótájékoztatón mutatja be az anyatejes táplálással kapcsolatos elképzeléseit és célkitűzéseit.2005-07-28 09:08:00 0
NASA: repülési tilalomIsmét repülési tilalmat vetett ki a NASA az amerikai űrrepülőgépekre, miután a szerdán útjára indított Discoveryről az emelkedés közben készített videofelvételek egyike azt mutatta, hogy egy jókora habszigetelő-darab vált le az űreszköz külső üzemanyag-tartályáról - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal houstoni irányítóközpontja.2005-07-28 09:06:00 0
Robbanás egy román erőműbenHatalmas robbanás történt szerda este egy bukaresti erőműben. Helyi idő szerint néhány perccel este kilenc óra előtt román tévéállomások adásaikat megszakítva gyorshírekben számoltak be arról, hogy a román főváros harmadik kerületében, a Vitan nevű negyedben fél kilenc tájban hatalmas robbanás történt.2005-07-28 09:01:00 0
Blair együttműködésre szólított felNagyobb nemzetközi együttműködésre szólított fel szerdán a terrorizmus elleni küzdelemben Tony Blair brit miniszterelnök, egyben sürgetve az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy tegyen közzé határozott állásfoglalást a terrorizmus kérdésében.2005-07-28 08:59:00 0
Sebességkorlátozások a MÁV-nál a kánikula miattA kánikulában a MÁV szakemberei folyamatosan ellenőrzik a sínek állapotát, s ahol szükséges, sebességkorlátozást vezetnek be a társaság szerdai közlése szerint.2005-07-27 19:13:00 0
Elítélték az alagúttűz kimenetelének felelőseitTizenhárom embert ítélt el a francia bíróság szerdán a Mont Blanc alagútban történt halálos áldozatokat is követelő baleset kapcsán.2005-07-27 19:07:00 0
A szolidaritás napját ünneplik LengyelországbanA lengyelparlament alsóháza szerdán hivatalos állami ünneppé nyilvánította augusztus 31-ét, azt a napot, amikor 25 évvel ezelőtt létrejött a független Szolidaritás szakszervezet, a szovjet tömb első államilag engedélyezett független munkásszervezete.2005-07-27 18:52:00 0
Megdőlhet a vízfogyasztási rekordVárhatóan megdől majd az eddigi vízfogyasztási rekord a következő, kánikulai napokban Budapesten - közölte a Fővárosi Vízművek kommunikációs igazgatója az MTI-vel szerdán.2005-07-27 18:42:00 0
Van anyag KoreábanÉszak-Korea nyolc vagy akár több atombomba előállításához szükséges hasadó anyagot is felhalmozhatott, Washington ezért is akar minél hamarabb véget vetni Phenjan nukleáris törekvéseinek - olvasható a The New York Times szerdai számában.2005-07-27 18:32:00 0
A kormánynak semmilyen nemzetpolitikai koncepciója nincsGyurcsány Ferencnek nem Orbán Viktorral és nem a Fidesszel, hanem a nemzeti elkötelezettségű baloldaliakkal van vitája, ugyanis a kormánynak semmilyen nemzetpolitikai koncepciója nincs - mondta a nagyobbik ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek szerdán.2005-07-27 18:01:00 0
Kivégzett diplomatákKivégezte a Bagdadban minap elrabolt két algériai diplomatát az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat Abu Muszab az-Zarkávi vezette iraki csoportja egy iszlám honlapon szerdán megjelent közleménye szerint.2005-07-27 17:55:00 0
A kormány csak beszél, az emberek meg fizetnekEddig egyetlen kormány alatt sem volt ilyen irdatlanul magas az üzemanyagár és sosem volt olyan helyzet, hogy a térségben nálunk legyen tartósan a legmagasabb. Mindeközben naponta 100 millió forint adóbevétel "gurul" ki az országból, hiszen éves szinten mintegy 35-40 milliárd forint költségvetési kiesést okoz a benzinturizmus. Magyarországon tehát valamennyi ember joggal várja, hogy tegyen valamit a Gyurcsány-kormány - tartalmazza Lázár Mózes közleménye.2005-07-27 16:39:00 0
Újabb gyanusítottat tartóztattak le LondonbanŐrizetbe vették a július 21-i londoni merényletkísérletek egyik feltételezett tettesét a közép-angliai Birminghamben - közölte a brit Sky News hírtelevízió. A televízió szerint a férfi a szomáliai Yasin Hassan Omar. A hírt a rendőrség nem kommentálta.2005-07-27 16:35:00 0
Nincs veszélyben a DiscoveryOrosz szakértők szerint nem fenyegeti veszély a Discovery amerikai űrsiklót, a start közben leszakadt anyagdarabok nem sértették meg az űrrepülő külső burkolatát.2005-07-27 16:33:00 0
Páneurópai piknikA kultúrát állítják a páneurópai piknik 16. évfordulójának fókuszába, nem a politikát, mint korábban. Az augusztus 18-19-i ünnepségsorozat másik újdonsága, hogy az események határon át nyúlóan zajlanak - mondta Nagy László, a szervező Páneurópai Piknik Alapítvány titkára az MTI-nek szerdán.2005-07-27 16:30:00 0
"Kirobbanó siker": újabb megszorításokra készül a kormányAz oktatási, a gazdasági és az agrártárca lehet a jövő évi büdzsé nagy vesztese - értesült a Népszabadság pénzügyminisztériumi forrásból. A tárcakeretek első tervéből annyi már kiolvasható, hogy a viták inkább a lefaragások elosztásáról szólnak majd, és nem arról, ki kapjon többet. Az is valószínű, hogy jövőre is szükség lesz 150-200 milliárdnyi különleges tartalékra.2005-07-27 16:28:00 0
A kormány magas kockázati, bizonytalansági tényezőt jelentNem lehet kirobbanóan sikeresnek nevezni a magyar gazdaságot: a reálgazdaság ugyan működik, de a nemzetközi szakértők arra a következtetésre jutnak, hogy a kormány magas kockázati, bizonytalansági tényezőt jelent. Erről Domokos László beszélt szerdán.2005-07-27 16:03:00 0
Lance Armstrong testének csodáiKorunk egyik leglenyűgözőbb állóképességű sportolója a 33 éves Lance Armstrong, aki idén, hetedik Tour de France győzelme után, visszavonul. Egy orvos immár 13 éve követi figyelemmel Armstrong szervezetének működését, eredményeit most publikálta.2005-07-27 15:40:00 0
Aranykoronát találtak egy ókori trák sírbanA régészek a bulgáriai Zlatinica közelében fekvő sírban egy arany koronát, pontosabban egy, a középkori koronák funkciójának alighanem megfelelő aranykoszorút, továbbá páncélzatot és más értékes tárgyakat találtak. A 2400 éves sírban egy csontvázra is rábukkantak, amelynek ujján egy különleges gyűrű volt.2005-07-27 15:30:00 0
"Havi nyolcezerért visszük vásárra a bőrünket!"A politika játékszerének tartják sorsuk alakulását a tűzoltók. A kormány állítja: teljesítették vállalásukat.2005-07-27 14:59:00 0
Felvételi esélyegyenlőség?Mérjék fel, hogy a középiskolai tanulmányaik alapján hányan szerezték meg az emelt szintű érettségit és a nyelvvizsgákat plusz költség nélkül! Mennyi a plusz költség?! 200-300 ezer Ft vagy 1 millió? Nekem csak egy középfokú nyelvvizsgára tellett, fölösleges volt négy évig kitűnőnek lennem, és kitűnőre érettségiznem két dicsérettel egy jó nevű gimnáziumban - írja egy olvasónk.2005-07-27 14:55:00 0
Tejválság: a gazdák már csak a tüntetésben bíznakLiterenként mintegy tíz forinttal csökkent az elmúlt hónapokban a tej felvásárlási ára. Ennek kapcsán Krajcsovicz András, a Kondorosi Fríz Tej Rt. vezérigazgatója, a Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányának elnöke elmondta: évente 3-4 százalékkal esik a jószáglétszám Békésben.2005-07-27 14:55:00 0
Változik a közlekedési rend PárkánybanHétfőtől megváltozik az autóbusz-közlekedési rend Párkányban. A tömegközlekedési eszközök számára a központi autóbusz-állomás közelében a városatyák nem engedélyezték az ingyenes parkolást, ezért néhány autóbusz kiszorul a városközpontból.2005-07-27 14:49:00 0
A Püski házaspáré a Szent István-díjAz összmagyarság érdekében végzett áldozatos tevékenysége miatt, a hetvenedik házassági évfordulóját ünneplő Püski házaspár kapja idén a Szent István-díjat. Erről július 16-án döntött az alapítvány kuratóriuma, valamint a támogatók. Az ünnepélyes díjátadóra augusztus 14-én kerül sor a Mindszenty József Katolikus Iskola Millenniumi díszudvarán. Az elismerő díjat eddig Orbán Viktor, Duray Miklós és Tőkés László, valamint Nemeskürty István kapta meg.2005-07-27 14:49:00 0
Titkos egyeztetés az érintettek nélkülA határon túli magyarok számára adandó, állampolgári jogokkal nem bíró úti okmányok a témája annak a kétnapos budapesti konferenciának, amelyet a magyar kormány képviselői folytatnak uniós szakértőkkel. A határon túli magyarokat érintő kérdésben ezúttal is a határon túliak képviselői nélkül folytat eszmecserét a kormány, Duray Miklós meglehetősen szkeptikus a konferencia kimenetelét illetően, mint mondta, mára hitelét vesztette szemében a kormány nemzetpolitikája.2005-07-27 14:41:00 0
"A faluparlamentek mutatják a helyes irányt"Manninger Jenő, Zala megye 3. számú választókörzet fideszes országgyűlési képviselője aggodalmait fogalmazta meg az ország jövőjére nézve, mondván: ellenzékben nehéz befolyásolni a rossz döntések miatti hátrányos folyamatokat. - Nőtt az adósság, aminek egyik fő okát látom a saját szakterületemen - mondta.2005-07-27 14:39:00 0
KPMG: a cégeknek be kell fizetniük az iparűzési adótA jelenleg hatályos magyarországi törvény törléséig vagy módosításáig a cégeknek mindenképpen fizetniük kell a helyi iparűzési adót - tanácsolja a magyar vállalatoknak a KPMG könyvvizsgáló és adótanácsadó cég. A KPMG szerint az adó jogszerűségét vitató vállalatoknak nem szükséges adóigazgatási lépést tenniük, nincsenek lépéskényszerben, a kivárás a legjobb stratégia számukra. Minden azonnali lépés adókockázatokat rejthet magában - teszik hozzá.2005-07-27 14:21:00 0
Miskolci Egyetem: ilyen kiugróan magas ponthatárokra nem számítottakSzámítottak az idei magas ponthatárokra, de "ekkora kiugrásra nem" - közölte az MTI-vel a Miskolci Egyetem tanulmányi rektorhelyettese, Bíró György szerdán. Az egyetemen hétszeres volt a túljelentkezés a jogi karra, pedig az országos adatokhoz képest alacsonyabban, mindösszesen 123 pontban állapították meg a ponthatárt - mondta a rektorhelyettes.2005-07-27 14:17:00 0
Kétségbeesetten maszatolnak a szocialisták a Gyurcsány-bizottságbanTóth Károly szocialista képviselő ügyrendi módosító javaslatára az Apró-Gyurcsány érdekkör állami forrásokból történő gyarapodását vizsgáló országgyűlési bizottság szerdai ülésén nem értékelte a Szijjártó Péter fideszes elnök megkeresésére érkezett minisztériumi dokumentumokat, mivel szerinte az elnök nem rendelkezett bizottsági felhatalmazással az iratok bekérésére. Letölthető anyag.2005-07-27 13:47:00 0
Javítana a felvételi rendszeren a FideszGratulálunk azoknak, akiket felvettek egyetemre, főiskolára, és sajnáljuk azokat, akik nem nyertek felvételt - kezdte Sió Lászlóval tartott sajtótájékoztatóját Pokorni Zoltán szerdán. Becsapva érzi magát nagyon sok fiatal, gyakorlatilag a 2005-ben érettségizők - és joggal, szögezte le a Fidesz alelnöke.2005-07-27 13:04:00 0
Corvinus egyetem: a nemzetközi szakokon különösen magasak voltak a követelményekA Budapesti Corvinus Egyetemen nagy volt a túljelentkezés, a nemzetközi szakokon különösen magas követelményeket állítottak - mondta az intézmény rektora az MTI-nek szerdán. "Talán az országban a legmagasabb volt a követelmény a nemzetközi tanulmányok szakon (...) ide a 143 pontos határon hetven hallgatót vettünk fel" - említett egy példát Mészáros Tamás.2005-07-27 12:37:00 0
Ki dolgozta fel a felvételi pontszámokat?A Tüskevár Országos Szülői Egyesület képviselője szerint problémát jelenthet, ha kiderül, hogy a korábban érettségizettek pontjai miatt lettek ilyen magasak az idei ponthatárok. Márkus Zsuzsa az MTI-nek szerdán úgy fogalmazott: "Akkor lesz éles a probléma, hogyha kiderül, (...) hogy a sikerszakokon a korábban érettségizettek könnyen elérhető magas pontjai miatt lettek ilyen magasak a ponthatárok".2005-07-27 12:34:00 0
Kárt okozott a FővárosA Fidesz-MKDSZ budapesti frakciója megdöbbenéssel értesült arról, hogy Demszky Gábor vezette Főváros a XI. kerület mintegy 2500 ingatlantulajdonosának kárt okozott.2005-07-27 11:49:00 0
"A Fidesz nem tud örülni a kormány sikereinek": a mozgáskorlátozottak idén nem kaptak számítógépeket a minisztériumoktólA mozgáskorlátozottak idén egyetlen számítógépet sem kaptak a minisztériumoktól, az informatikai és az esélyegyenlőségi tárca a felelősséget egymásra hárítja - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége igazgatója szerdán Budapesten.2005-07-27 11:44:00 0
Kóka-féle kirobbanó siker: bezárja tatabányai gyárát az ArtesynAz Artesyn amerikai tulajdonú vállalat igazgatótanácsa úgy döntött, bezárja tatabányai gyárát, és a termelést szerződéses partnere, a kanadai Celestica romániai egységéhez helyezi át - mondta a magyarországi üzem ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Hoffmann Károly elmondta, a cég amerikai vezetősége annak ellenére döntött a termelés kihelyezéséről a szerződéses partner nagyváradi gyárába, hogy az idei évben több száz millió forintos beruházást hajtottak végre Tatabányán.2005-07-27 11:41:00 0
Kitűnő érettségivel nem lehetett egyetemre jutniAz Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora szerint az idei felvételi ponthatárok következtében a középiskolákban az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsgák felé tolódik majd az érdeklődés, mivel ezek pluszpontokat jelentenek. Klinghammer István, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke szerdán az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy idén mintegy 17 ezren jelentkeztek egyetemükre, közülük mintegy 4.300 hallgatót vesznek fel.2005-07-27 11:39:00 0
Irakba érkezett Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterAz iraki vezetőkkel és az amerikai parancsnokokkal tárgyal Bagdadban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, aki szerdán érkezett előre be nem jelentett látogatásra az iraki fővárosba. Az amerikai politikus, aki előzőleg Tádzsikisztánban folytatott megbeszélést, arra szólította fel az iraki vezetőket, hogy készítsék el és fogadják el az ország új alkotmányát, megerősítve, hogy az iraki felkelés megtöréséhez előrelépésre van szükség a politikai folyamatban.2005-07-27 11:36:00 0
Augusztus 6. a pótfelvételis jelentkezési lapok beérkezési határidejeAugusztus 6-ig kell beérkezniük a pótfelvételire elküldött jelentkezési lapoknak az adott felsőoktatási intézménybe. Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) honlapjának (www.felvi.hu) tájékoztatása szerint pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akiket nem vettek fel első menetben, illetve még nem adták be felvételi kérelmüket egyik felsőoktatási intézményhez sem.2005-07-27 09:50:00 0
Kormánypropaganda: a kutatás más eredménnyel jártAz emberek 71 százaléka nem támogatná, hogy megválasztható legyen a harmadik gyermek neme a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég reprezentatív felmérése szerint. Závecz Tibor véleménykutatási igazgató közölte: egymillió forinton belüli összegbe kerül egy ehhez hasonló kutatás.2005-07-27 09:26:00 0
Paktum a környezet ellen USA, Kína, India, Dél-Korea és Ausztrália közt?Az ausztrál környezetvédelmi miniszter szerdán elismerte, hogy Ausztrália és az Egyesült Államok több országgal egyetemben az üvegházhatást növelő gázok kibocsátásáról kiadott kiotói jegyzőkönyvet helyettesítő megállapodást készül bejelenteni. A szerdai ausztrál sajtó arról cikkezett, hogy több ország, köztük az Egyesült Államok, Ausztrália, Kína, India és Dél-Korea olyan titkos megállapodást kötött, amely helyettesítené az említett által alá nem írt kiotói jegyzőkönyvet.2005-07-27 09:18:00 0
Gyurcsányi osztalékEz egy ilyen ország. Gazdag, ha Vietnamban vagy Indonéziában kell egy privatizált magáncég gazdasági érdekeiben jótékonykodni adóforintjainkon, szegény, ha a mádi vagy a mátrakeresztesi katasztrófa károsultjait kellene megsegíteni.2005-07-27 09:15:00 0
Szokatlan eljárások a Zwack-ügybenMár most megállapítható, hogy nem normális körülmények között zárult le a Zwack-ügy 2003 végén - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő, a Zwack-vizsgálóbizottság elnöke, aki szerint a milliárdos köztartozást valószínűsítő ügy lezárása a volt és a jelenlegi pénzügyminiszterhez is kapcsolódik.2005-07-27 09:10:00 0
Nemzetpolitikai fordulat?Miközben Hiller István tegnap felszólította Orbán Viktort, vonja vissza a baloldal nemzetpolitikájára vonatkozó nyilatkozatát, az MSZP-s Géczi József Alajos részben igazat adott a Fidesz elnökének, mondván: a szocialisták érzik, hogy e területen más kellene, csak náluk bizonytalanság tapasztalható.2005-07-27 08:56:00 0
Két hónap múlva nem lesz izraeli katona a Gázai övezetben - MofazSaul Mofaz izraeli védelmi miniszter közölte: két hónap múlva nem lesz több izraeli katona a Gázai övezetben. Saul Mofaz a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak nyilatkozott, amely szerdai számában közölte az interjút.2005-07-27 08:38:00 0
Ünnepi beszédében kirohant az ellenzék ellen Fidel Castro"Árulóknak, csavargóknak, lumpeneknek" nevezte a kubai ellenzéket kedden este a nemzeti ünnep alkalmából Havannában mondott beszédében Fidel Castro kubai elnök. Castro a Karl Marx színházban mintegy 5000 meghívott, köztük a diplomáciai testület tagjai előtt a múlt pénteki, ellenzékiek és rendfenntartó erők közötti összecsapásokra utalva kijelentette: a kubai ellenzékiek "igen gyakran olyan bűnözők, akik nem élveznek semmilyen támogatottságot."2005-07-27 08:37:00 0
Két kisebb anyagdarab szakadt le a Discoveryről az indítás utánArról a két kisebb anyagdarab egyikéről, amely leszakadt le a Discovery amerikai űrrepülőgép-rendszerről az indítás után, megállapították, hogy az a orrfutó berendezéséről vált le, és az egy 3,8 centiméteres cserépdarabka - közölték kedden a NASA szakértői. A másik leszakadt anyagdarab mibenlétét egyelőre nem tudták meghatározni egyértelműen, de a kilövés utáni videofelvételek alapján nem sértette meg a keringőegységet.2005-07-27 08:35:00 0
Felsőoktatási felvételi ponthatárok az internetenAz Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) felrakta honlapjára, a http://www.felvi.hu-ra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyeket a szerdai nap első perceitől már lehet olvasni a honlapon. A felvételizők a személyre szabott weboldalukon - "Az én felvim" - névre szólóan is meg fogják találni a rájuk vonatkozó ponthatárokat és a felvételi döntést.2005-07-27 08:34:00 0
Mégsem perli be az MDF a Fidesz frakcióvezetőjétKezet nyújtott a Fidesz nevében a Magyar Demokrata Fórumnak Pokorni Zoltán egy szerdai reggeli televíziós műsorban. A politikus az MTV Nap-kelte című műsorában arra a kérdésre válaszolt, miként értékeli, hogy az MDF korábbi szándékával ellentétben mégsem pereli be Áder János frakcióvezetőt, a köztársasági elnök választás során tett kijelentései miatt.2005-07-27 08:31:00 0
Madridi merénylet: őrizetbe vettek Franciaországban két személytŐrizetbe vettek kedden két férfit a tavalyi madridi merényletekkel kapcsolatban egy észak-franciaországi városban, a francia-belga határ mellett. A marokkói apát és fiát - utóbbi már francia állampolgár - egy hajnali rajtaütésben fogta el a rendőrség Wervicq-sud településen, Lille-től 15 kilométernyire északra. Lille-be vitték, hogy ott vizsgálati fogságba helyezzék őket.2005-07-26 19:56:00 0
Zuschlag megbűnhődte már?"Egy bűnért kétszer senkit nem lehet büntetni" - hangoztatta az Indexnek közvetlenül Zuschlag Jánosra vonatkoztatva a nagy igazságot a kiskunhalasi MSZP elnöke, akit meglepetésként ért, hogy a párt országos vezetői már előre jelezték: szívesen eltekintenének a holokauszt áldozatain viccelődő ifjú 2006-os képviselőjelöltségétől. A jelek szerint viszont Hilleréket is felkészületlenül érte a halasi szocialisták komoly szándéka, hogy Zuschlagot ismét belobbizzák a parlamentbe.2005-07-26 19:54:00 0
Zöldek az ONYX ellenAz Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a mai napon tárgyalja a dorogi ONYX Kft. működése során ismét felmerülő rendellenességek megvizsgálásáról szóló tájékoztatást. A Hídlap megkérdezett esztergomi és dorogi környezetvédőket a hulladékégetőben történt újabb környezetszennyezésről.2005-07-26 18:39:00 0
Lassan csordogálnak a tejkifizetésekNemcsak az alacsony felvásárlási ár miatt vannak bajban a hazai tejtermelők, hanem az uniós kvótatámogatások kifizetési is csúszik. Az illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ugyanis nem állította ki a határidőig, július 15-ig a támogatás igénybevételéhez szükséges igazolást.2005-07-26 18:34:00 0
Betiltanák az újfasiszta pártotA főügyészség megkapta azt a beadványt, amely a Szlovák Testvériség Mozgalom betiltását követeli. Mint ismeretes, a párt tagjai Rozsnyón és Komáromban a magyarok és a zsidók ellen tüntettek. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője azt reméli, hogy a feljelentés sikerrel jár, és betiltják a pártot.2005-07-26 18:33:00 0
Iszik vagy megvezetik?Újabb propagandaízű SMS-kampányba kezdett a kormány. A gyerekek nemének megválasztását feszegető múlt heti SMS-kérdés után ezúttal az ittas vezetés könnyítésének ügyét vetették fel. A propagandaakció azonban több mint pikáns, mert éppen az elmúlt hét végén vált nyilvánossá az a rendőrségi javaslat, amely szerint drasztikusan szankcionálnák az ittas vezetést. Furcsa és szokatlan tehát a két központi kezdeményezés egybeesése, különösen ha azt nézzük: a múlt heti SMS-hadjárat maga volt a totális csőd, miután alig kétezer válasz érkezett vissza a kormányhoz a választóktól.2005-07-26 18:32:00 0
Útnak indult a DiscoveryHéttagú legénységgel a fedélzetén útnak indult a Discovery amerikai űrrepülőgép közép-európai idő szerint kedden délután a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból a Nemzetközi Űrállomás felé. Indulásával két és fél év szünet után először emelkedett magasba ismét amerikai űrsikló. A Columbia 2003. február 1-én bekövetkezett katasztrófájából tanulva eddig soha nem látott repülésbiztonsági intézkedések közepette indították el az űrrepülőgépet.2005-07-26 17:57:00 0
Üzemanyagárak jól látható feltüntetéseAz üzemanyagárak távolról is elolvasható feltüntetésére vonatkozó autóklub kezdeményezéshez csatlakozott a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Rt. és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület is - közölte a Magyar Autóklub kedden az MTI-vel.2005-07-26 17:16:00 0
Sok kárvallottja lesz a felsőoktatási felvételiknek"Miután sem az érettségi biztonságát, sem a felvételi eljárás igazságosságát nem tudta biztosítani a minisztérium, nagyon sok kárvallottja lesz ennek a mostani érettségi-felvételi eljárásnak, nagyon sokan fogják úgy érezni, hogy velük itt kitoltak, és egy rossz szabályozásnak estek áldozatul" - hangsúlyozta az MTI-nek Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője kedden, annak kapcsán, hogy késő este állapítják meg az idei végleges felsőoktatási felvételi ponthatárokat.2005-07-26 17:12:00 0
Bombariadó a Parlamentben - megalapozatlan volt a fenyegetésBombariadót rendeltek el kedden délután a Parlamentben; az épületet átvizsgálták, a fenyegetés megalapozatlannak bizonyult - közölte a rendőrség. A bejelentés kedden 13 óra körül érkezett: egy gyermekhang közölte a BKV diszpécserszolgálatával, hogy a "Parlamentben bomba fog robbanni" - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya a rendőrség internetes honlapján.2005-07-26 17:10:00 0
Brutálisan diszkriminál a kormányAz MSZP szerint semmilyen diszkrimináció nem éri az ellenzéki önkormányzatokat a támogatások elosztásakor "Az Európai Unió által nyújtott támogatásoknál, ahol nem a magyar kormány dönt, valóban nincsen megkülönböztetés, ahol viszont a magyar kormány dönt, ott a megkülönböztetés brutális" - reagált a Csabai Lászlóné által elmondottakra Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere.2005-07-26 17:08:00 0
Elszegényítik az egészségügyet a szocialisták"Még néhány nap, és megkezdjük az egészségügy nyomorának felszámolását" - idézte a mondatot Frajna Imre, amellyel teleplakátolta az országot az MSZP 2002-ben. Ezzel szemben Az Állami Számvevőszék egyik vizsgálata leszögezte: a kórházak gazdasági helyzete rossz, közel egyharmaduk állandó adósságokkal küszködik. A szocialista-liberális kormány első két saját költségvetési évében kórház-rekonstrukciókra reálértéken csupán a 60 százalékát költötte annak, amit a polgári kormány fordított erre a célra a hasonló időszakban.2005-07-26 17:05:00 0
Az MSZP nem tud a határon túli magyarok szemébe nézniHiller István, az MSZP elnöke kedden felszólította Orbán Viktort a Tusnádfürdőn tett kijelentései visszavonására. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője válaszul felszólította Hiller Istvánt, hogy tettekkel bizonyítsa nemzeti elkötelezettségét.2005-07-26 16:39:00 0
Folytatódó viták FerihegyenElmaradt az egyeztetés a Budapest Airport Rt. menedzsmentje és a munkavállalói szervezet között, mivel a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) képviselői nem jelentek meg a kedd reggelre meghirdetett időpontban - közölte a társaság az MTI-vel. A szakszervezet azzal indokolta távolmaradását az MTI-nek, hogy a munkáltató a tárgyalásokban részvevő egyik szakszervezeti képviselő belépőkártyáját letiltotta.2005-07-26 16:34:00 0
Azonosították a sarm-es-sejki robbantások egyik öngyilkos elkövetőjétAzonosították az egyiptomi nyomozók a hét végi sarm-es-sejki merényletek egyik öngyilkos elkövetőjét, megállapítva, hogy az illetőnek szélsőséges muzulmán kapcsolatai voltak - közölték kedden belbiztonsági tisztviselők.2005-07-26 16:25:00 0
Észak-Koreában elfogytak a segélyek, a lakosság füvet gyűjtElfogytak a kormányzat és a segélyügynökségek élelmiszerkészletei Észak-Koreában, ami arra készteti a lakosságot, hogy erdei termést és füvet gyűjtsön - közölte kedden az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) ázsiai szóvivője. Gerald Bourke Pekingben kedden elmondta, hogy az Egyesült Államok 50 ezer tonna gabonát ígért Phenjannak, de ennek érkezése nem várható három hónapon belül.2005-07-26 16:18:00 0
Nemzetközi mesterkurzus DebrecenbenA kedden kezdődött és vasárnapig tartó debreceni zenei nemzetközi mesterkurzust hetedik alkalommal rendezik meg a cívis városban - jelentette be a nyitónapon tartott sajtótájékoztatón Jurecz Beatrix Edit művészeti vezető. "A hagyománnyá vált zenei tanfolyam résztvevőinek komoly műhelymunkára van lehetőségük a kurzusnak otthont adó Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában" - tette hozzá.2005-07-26 16:17:00 0
Megszűnt a szolnoki önkormányzat MDF-frakciójaMegszűnt a szolnoki önkormányzatban 2002 ősze óta működött három fős MDF-frakció - jelentette be Csoór György volt frakcióvezető a Tisza-parti városban kedden tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy két képviselő - egyikük ő maga - a Magyar Demokrata Fórumból is kilépett. Az utolsó csepp az volt pohárban, amikor az MDF szolnoki szervezete eldöntötte, hogy önállóan indul a 2006-os helyhatósági választáson, így azonban szerinte esély sincs képviselői hely megszerzésére.2005-07-26 16:11:00 0
Demszky végre fejleszt: koncepció pénz nélkülA volt ipari negyedek lakáscélú hasznosítását tartja a főpolgármester a legfontosabb előrelépésnek az elmúlt évek lakásépítési folyamataiban. Sasvári Szilárd fővárosi közgyűlési képviselő, a Fidesz budapesti alelnöke elmondta, szomorú, hogy a fővárosiaknak tíz évig várniuk kell egy lakáskoncepcióra, de a legnagyobb probléma most is az, hogy nincs hozzárendelve anyagi forrás.2005-07-26 15:38:00 0
Kereskedelmi tévék: Holnap dönt Szalai AnnamáriaA médiahatóság szerdai rendkívüli ülésén történtek ismeretében dönti el Szalai Annamária, hogy milyen további lépéseket tesz a két országos kereskedelmi televízió koncesszió-hosszabbításáról és a Magyar Televízió hármas csatornájának nyilvántartásba vételéről hozott határozatok visszavonása érdekében.2005-07-26 15:23:00 0
Elmaradt az egyeztetés FerihegyenA Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) nem jelent meg azon az egyeztetésen, amit a Budapest Airport Rt. menedzsmentje kedd reggelre hirdetett meg - közölte a társaság az MTI-vel kedden.2005-07-26 14:54:00 0
Elektronikai hulladékot bontó üzemet adtak át VasszécsenybenHasználhatatlanná vált elektronikai berendezések bontásával foglalkozó üzemet létesített a Vas megyei Vasszécseny községben a szombathelyi székhelyű Csatár Szolgáltató Kft., a 23 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató üzemet kedden adták át.2005-07-26 14:54:00 0
Pokorni Zoltán: A kormány sms-kampánnyal múlatja az időtA kirobbanó siker a magyar gazdaságra semmiképpen sem használható jelző, hiszen a költségvetés deficitje az első fél évben már elérte az egész évre tervezettett. Eközben a kormány közpénzekből fizetett propagandával, illetve sms-kampánnyal múlatja az időt 2005 júliusában, amikor pedig a jövő évi költségvetés elkészítésével kellene foglalkoznia - mondta Pokorni Zoltán, a a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.2005-07-26 12:51:00 0
Gyurcsány Nagyotmondó Ferenc a rádióbanGyurcsány Nagyotmondó Ferenc a Kossuth Rádióban elhangzott reggeli interjújában az Ordacsehi húsz kilométeres sehonnából sehonnába vezető 3,3 milliárdos még ki sem fizetett sztrádaszakasz sikeres megépítését méltatta. A Népszabadság közlése szerint a horvátországi több kilométer hosszú alagutakkal és viaduktokkal tűzdelt autópálya mindössze 1,6 milliárdba került. A kormányaz ország egyik legdrágább autópálya-szakaszát sózta a nyakunkba.2005-07-26 12:27:00 0
"A Fidesz nem tud örülni a kormány sikereinek": szeptembertől újabb adóemelésSzeptember elsejétől csaknem 17 százalékkal kerül többe a cégeknek az adóköteles természetbeni juttatás, mivel ezek után több tb-járulékot kell fizetniük. Éves szinten 8-9 milliárd forintos bevételre számít a pénzügyi tárca a szigorításból. Az adószakértő szerint ez "egy övön aluli ütés a kormányzat részéről", hiszen év közben növelik a foglalkoztatás terheit, miközben ennek ellenkezőjéről beszélnek.2005-07-26 12:20:00 0
Magyarország felkészült egy esetleges madárinfluenza okozta járványraMagyarország felkészült egy esetleges madárinfluenza okozta járványra - mondta az országos tiszti főorvos kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetést tett közzé a napokban, miszerint világméretű járvány fenyegetheti az emberiséget.2005-07-26 12:05:00 0
Romániából hazaindult a magyar mentőcsapatA magyar mentőcsapat tagjai hétfőn 19 ezer liter vizet tisztítottak meg és 50 járóbeteget láttak el az árvíz sújtotta területeken. Kedden hajnali 4 órakor elindult Magyarországra a csapat műszaki mentő és egészségügyi részlege.2005-07-26 11:38:00 0
Ma fellövik a DiscoverytMa akkor is útnak indul a Discovery amerikai űrrepülőgép, ha megint meghibásodás látszik a külső üzemanyagtartályának egyik szintmérőjén. Az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei szerint ugyanis a berendezéssel történt rendellenesség nem jelenthet túl nagy kockázati tényezőt.2005-07-26 11:33:00 0
Megmaradhat az amerikai támaszpont KirgizisztánbanAz Egyesült Államok a jövőben is fenntarthatja kirgizisztáni támaszpontját - egyezett meg Donald Rumsfeld védelmi miniszter kirgiz kollégájával.2005-07-26 10:22:00 0
Rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Szderót izraeli városraHázilag készített rakétát lőttek ki kedden reggel a Gázai övezetből az Izrael déli részén fekvő Szderót városára. A felrobbanó rakéta több gépkocsit és egy erkélyt megrongált. Személyi sérülés nem történt, öt ember azonban sokkos állapotba került a detonációtól és orvosi ellátásra szorult.2005-07-26 08:02:00 0
Ma eldőlnek a felsőoktatási felvételi ponthatárokMa előreláthatólag a késő esti órákban eldőlnek az idei végleges felsőoktatási felvételi ponthatárok. A ponthatárok elsőként - még július 26-án éjszaka - a felvi.hu-n jelennek meg, a felvételizők pedig a személyre szabott weboldalukon ("Az én felvim") névre szólóan is meg fogják találni a rájuk vonatkozó ponthatárokat és a felvételi döntést - írja az MTI.2005-07-26 08:01:00 0
Az ENSZ-főtitkár nemzetközi terrorizmusellenes egyezményt sürgetÁtfogó nemzetközi terrorizmusellenes egyezmény elfogadását sürgette Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn New Yorkban. Az egyiptomi és nagy-britanniai pokolgépes merényletek fel kell, hogy élesszék a világszervezetben azokat a törekvéseket, amelyek egy ilyen egyezmény elfogadására irányultak - jelentette ki a főtitkár.2005-07-26 07:57:00 0
Megmakacsolta magát Rácz Jenő minisztériumaNem vonja vissza az Egészségügyi Minisztérium azt a döntést, amely szerint a magánorvosok nem írhatnak fel gyógyszert betegeiknek 100, illetve bizonyos esetekben 90 százalékos társadalombiztosítási támogatással - jelentette ki Rácz Jenő, a szaktárca vezetője.2005-07-26 07:37:00 0
Gyurcsány utasítására nem adhatja el az ÁPV a Malévot a KrasAir-nek?Hét érdeklődő jelentkezett a Hollóházi Porcelán Rt. eladási pályázatára a pénteki határidőig - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Oravecz Péter, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója.2005-07-26 07:35:00 0
Blair bocsánatot kértA brit rendőrség hétfőn két újabb gyanúsítottat tartóztatott le a július 21-i londoni merényletkísérletekkel kapcsolatos nyomozás során. Az ártatlan brazil férfi lelövéséért bocsánatot kért Tony Blair brit miniszterelnök, de mentségként hozta fel, hogy a rendőrség "nagyon nehéz körülmények" között cselekedett.2005-07-26 07:31:00 0
Szedi áldozatait a hőség az Egyesült ÁllamokbanLegkevesebb negyvenegyen, köztük 21 illegálisan bevándorolt mexikói halt meg eddig a hétfőn nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint az Egyesült Államok délnyugati vidékein.2005-07-26 07:28:00 0
Pakisztáni szálak az egyiptomi merényletekben?Már közel száz embert tartóztattak le Egyiptomban a szombati robbantásos merényletekkel kapcsolatban. A hatóságok azt is kutatják, van-e kapcsolat a tavalyi tabai támadások és a mostani között.2005-07-25 19:51:00 0
Ankara cáfolja, hogy katonákat akar küldeni Észak-IrakbaAnkara cáfolta hétfőn, hogy katonákat akarna küldeni Észak-Irakba az ott rejtőző kurd gerillák ellen, de ismét kérte, hogy az amerikai erők számoljanak le a fegyveresekkel.2005-07-25 19:46:00 0
Rumsfeld az amerikai támaszpontokról tárgyal KirgizisztánbanA kirgiz fővárosba érkezett hétfőn Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, hogy a 2001 óta ott működő amerikai katonai támaszpontok további sorsáról tárgyaljon a kirgiz vezetőkkel.2005-07-25 19:17:00 0
Orbán Viktor: A baloldali polgároknak nincs méltó képviseleteJobb és baloldal minden európai országban létezik, és minden sikeres országban egységesen kiállnak a nemzeti érdekekért. Magyarországon ez nem így van. Nálunk a nemzeti kérdésekben azért nincs egyetértés, mert a baloldali polgároknak nincs méltó képviselete - olvasható Orbán Viktor hétfői közleményében.2005-07-25 18:06:00 0
Mádl Ferenc köszöntötte a 80 éves Raksányi GellértetMádl Ferenc köztársasági elnök levélben köszöntötte a 80. születésnapját ünneplő Raksányi Gellért színművészt - közölte az államfő hivatala hétfőn az MTI-vel.2005-07-25 17:35:00 0
Répássy Róbert: A kormány csak úgy tesz, mintha csinálna valamitDöntse már el a kormány, hogy iszik vagy vezet! Szóljon már valaki Gyurcsány Ferencnek, hogy ő nem utas, hanem ő a sofőr! - jelentette ki Répássy Róbert a kormányszóvivői sajtótájékoztatóra reagálva.2005-07-25 17:32:00 0
Újabb magyarverésről adott hírt a VMSZSúlyosan megvertek Újvidéken két magyar fiatalt - az újabb magyarverésről a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi szervezete tájékoztatta hétfőn az MTI-t.2005-07-25 17:05:00 0
Kétezerötszáz árvízkárosulton segített az ökumenikus gyorssegélyHazaérkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai, akik kétezerötszáz árvízkárosultnak vittek gyorssegélyt Romániába - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.2005-07-25 17:03:00 0
Másfélmillióan a nemzeti konzultációbanA nemzeti konzultáció négy autóbusza több mint hétszáz településre látogatott el az elmúlt két hónapban. A Nemzeti Konzultációs Testület tagjai húszezer kilométert tettek meg és kétszázezer embert hallgattak meg - derült ki Kudlik Júlia hétfői sajtótájékoztatóján.2005-07-25 16:13:00 0
Tovább fogy a magyarTovább nőtt a népességfogyás üteme az év első öt hónapjában. A tavalyi 4,7 ezrelékkel szemben idén ez az arány 4,9 ezrelék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.2005-07-25 15:20:00 0
Megnyílt a Debreceni Nyári EgyetemMegnyitotta kapuit az ország legrégebbi és legnagyobb nyári egyeteme hétfőn Debrecenben; a négy hétig tartó magyar nyelvi kurzusra 37 országból 350 hallgató érkezett.2005-07-25 15:09:00 0
A rendőrség körülzárt két falut Sarm-es-Sejk közelébenKörülvett két falut a vörös-tengeri üdülőhely, Sarm-es-Sejk közelében hétfőn az egyiptomi rendőrség a hatvannégy halálos áldozatot követelő merényletek tettesei után kutatva - közölte egy biztonsági illetékes.2005-07-25 14:32:00 0
Versünnep 2005 - dupla CD a Magyar Rádió gondozásábanVersünnep 2005 címmel harmincöt költeményből álló dupla CD-t jelentetett meg József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Rádió; a kiadvány budapesti bemutatóját hétfőn tartották a Magyar Írószövetség székházában.2005-07-25 14:27:00 0
Harminc áldozata van a romániai árvizeknekA júliusi árvizek halálos áldozatainak száma harminc, közölte utolsó adatként hétfőn Vasile Blaga román belügyminiszter. Elmondta, hogy az áradások 2,4 milliárd új lej (163,5milliárd forint) kárt okoztak. Háromezer lakóház összedőlt, további 25 ezer erős javításra szorul, 1300 kilométernyi országos főút rongálódott meg, 2000 kilométernyi utat tett tönkre a víz a településeken és 699 híd is megsérült.2005-07-25 14:20:00 0
A kormány visszatartja a civil szervezetek pénzétA Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) pályázatainak elhúzódó értékelése nehéz helyzetbe hozza a civil szervezeteket - jelentette ki Bányai Péter Mihály, a Társadalmi Konföderáció elnöke hétfőn Makón. Bár minden határidő letelt már, még nincs döntés az NCA pályázatairól - mondata a szakember sajtótájékoztatóján.2005-07-25 12:49:00 0
Kirobbanó siker: állami forrásokhoz jutottak Gyurcsány cégeiSzijjártó Péter és Balsai István hétfői sajtótájékoztatójukon mutatták be azokat a minisztériumoktól kapott dokumentumokat, melyekből kiderül, hogyan jutottak állami forrásokhoz a miniszterelnök cégei. Etikusnak tartja-e GYurcsány Ferenc azt, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek állami forrásokhoz juthatnak? - tette fel a kérdést Szijjártó Péter.2005-07-25 12:19:00 0
Történelmi orchidea: KláraOrchideát neveztek el Dobrev Kláráról, Gyurcsány Ferenc feleségéről a kormányfő ázsiai látogatása során. Ez a gesztus bevett szokás: Kim Dzsong Ilről és Horn Gyuláról is kereszteltek már el növényt, ám a volt miniszterelnök nevét viselő virág hazaszállítása után elszáradt.2005-07-25 10:15:00 0
Sztrájk volt a Ferihegyi repülőtérenSztrájkolt a Ferihegyi repülőtéren a földi személyzet egy része vasárnap; amennyiben továbbra sem sikerül megegyezniük a munkáltatóval, a következő napokban újabb, akár hosszabb munkabeszüntetések is lehetnek - mondta az MTI-nek a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke.2005-07-25 08:25:00 0
Szabó Zoltán beszél, de nem mond igazatMegerősítem, hogy sem Orbán Viktortól, sem a feleségétől, sem a korábban Orbán Viktor feleségének érdekeltségébe tartozó kft-től nem vásárolt a Tokaj Kereskedőház Rt. 2000-ben, vagy 2001-ben szőlőt, vagy aszút.2005-07-25 08:21:00 0
A határon túliaknak van véleménye az MSZP nemzeti elkötelezettségérőlAz MSZP-nek a térség többi baloldali pártjához hasonlóan nemzeti elkötelezettségű párttá kellene válnia, hogy hatékonyan lehessen fellépni a magyar érdekek képviseletéért szerte a világban - mondta vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője.2005-07-25 08:14:00 0
Félreértelmezte Orbán Viktor szavait a belgrádi Politika című napilapFélreértelmezte Orbán Viktor washingtoni nyilatkozatát a belgrádi Politika című napilap vasárnapi számában - közölte a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.2005-07-24 17:31:00 0
Irakban polgárháborúval fenyeget a felkelők erősödéseIrakban polgárháború törhet ki annak nyomán, hogy a gerillák erőszakhulláma esetleg elsodorja az amerikaiak által támogatott demokratizálódási folyamatot - írta a The New York Times vasárnap.2005-07-24 16:56:00 0
Szávay Ágnes megnyerte a junior tenisz-Eb-tKönnyedén, 6:1, 6:2-re nyert Szávay Ágnes a román Monika Niculescu ellen a svájci Klostersben rendezett junior tenisz Európa-bajnokság egyéni döntőjében.2005-07-24 15:36:00 0
Ellenőrzött robbantások LondonbanA rendőrség több ellenőrzött robbantást hajtott végre Londonban vasárnap, hogy hatástalanítson egy gyanús csomagot, amit a brit főváros északnyugati részében találtak.2005-07-24 15:17:00 0
Legkevesebb 22 halottja van az újabb Bagdadi öngyilkos merényletnekLegkevesebb 22 halottja és 30 sebesültje van egy újabb, vasárnap elkövetett bagdadi öngyilkos merényletnek, amelynek célpontja egy rendőrőrs volt - közölte az iraki belügyminisztérium.2005-07-24 15:16:00 0
Kisebbségi kormányt alakítottak a bolgár szocialistákKisebbségi kormányt alakítottak a bolgár szocialisták, akik egy török nemzetiségi párttal léptek szövetségre. A korábban koalíciós partnerként számításba vett centristák nem léptek be a kormányba, s ezzel ingatag belpolitikai helyzet alakult ki az uniós tagság küszöbén álló országban.2005-07-24 13:49:00 0
Eddig 34 milliárdot költött a kormány luxuskiadásokraMire költi az emberek pénzét Gyurcsány Ferenc? - tette fel a kérdést a Fidelitas alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján. Dobó László emlékeztetett az Medgyessy Péter 2002-es kijelentésére, amely szerint a kormánynak nem szabad "urizálnia".2005-07-24 11:51:00 0
A szállodások áfacsökkentést szeretnénekA Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) álláspontja szerint sem a magyar szállodaiparnak, sem az országnak nem kedvez, hogy a tervek szerint marad jövőre a 15 százalékos áfakulcs a szállodai szolgáltatásoknál - közölte Niklai Ákos, a szövetség elnöke pénteken az MTI-vel.2005-07-24 10:51:00 0
Orbán Viktor: Ebben a régióban soha semmi sem biztosA legutóbbi hetek romániai eseményei azzal a tanulsággal szolgálnak a magyar külpolitika számára, hogy ebben a régióban soha semmi sem biztos, ezért a magyaroknak nem szabad későbbre halasztaniuk az adott pillanatban meglévő lehetőségeiket, legyen szó kettős állampolgárságról vagy autonómiáról - mondta szombaton Tusnádfürdőn az MTI kérdésére válaszolva Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.2005-07-24 10:40:00 0
Egy makulátlan elme örök ragyogásaÓriási tévedés, hogy Szanyi Tibor kormányzati tényezőként való tevékenykedése veszélyt jelent a parlamenti demokráciára. A helyzet ennél sokkal súlyosabb.2005-07-23 15:27:00 0
Magyarország jövője jövőreMagyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a 15 milliós nemzetben van - mondta Orbán Viktor a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort záró, Magyarország jövője jövőre címet viselő előadásában. Orbán Viktor a magyar gazdaság helyzetéről elmondta: annak állapota az egész térségre kihat, hiszen a magyarországi gazdaság az egész Kárpát-medence motorja lehetne, és ha az akadozik, akkor az a térségben mindenhol érezhető.2005-07-23 15:05:00 0
Nem a gabona sok, a raktár kevésA sok csapadék miatt idén nyáron jóval gyengébb a gabonatermés minősége, így még az előtt be kell takarítani a terményt, mielőtt megoldódnának a raktározási gondok. A jelenlegi állapotokat ismerve valószínűleg Komárom-Esztergom megyében is lesznek gabonaraktározási gondok.2005-07-23 13:26:00 0
Kásásék elgázolták a horvátokatPénteken a C csoport rangadóját a magyar férfivízilabda-válogatott nyerte 10-4-re a horvátokkal szemben, így az első hely birtokában egyből a negyeddöntő mezőnyének a tagja lett.2005-07-23 11:35:00 0
KöszönjükHosszúak a Bartók rádió operaközvetítései, nem igazodnak a kor igényeihez, csattant fel az egyik baloldali kurátor, miután az elnök rendre megválaszolta az intézményt érő, szakmainak álcázott támadásokat. A vád, állítólag, Kondor Katalint is meglepte, aki sok mindent megért, sok mindenre gondolt, de arra nem, hogy mondjuk Richard Wagnert utólag móresre tanítsa, merthogy bő lére eresztette a Parsifalt, s másutt sem takarékoskodott a drága idővel.2005-07-23 11:28:00 0
Újabb gyurcsányi üzlettárs a tűzközelbenA miniszterelnök újabb egykori üzlettársa került közel a tűzhöz: az Altus Rt. igazgatóságában és felügyelőbizottságában is megfordult Honti Pál által vezetett cégek rendre sokmilliós állami megbízásokat kapnak. Eközben Honti neve fölbukkan a Gyurcsány Ferenc által létrehozott Amőba nevű szervezetben is - írja a Magyar Nemzet.2005-07-23 10:35:00 0
Szovjet-magyar barátságMostanra kiderült, hogy az az ebéd sem volt ingyen, amit Gyurcsány Ferenc öt hónappal ezelőtt fogyasztott el a Kremlben. A kormányfő februári moszkvai látogatásának sikerei hallatán elég hamar rebesgetni kezdték az orosz viszonyokat ismerők: e győzelemnek egyszer még ára lesz.2005-07-23 10:27:00 0
Robbantás Sarm-es-Sejkben: több mint 60 halottRobbantások történtek Egyiptom egyik népszerű vörös-tengeri üdülőhelyén hajnalban. Sarm-es-Sejkben legalább 62 személy, köztük több turista vesztette életét. Nincs információ magyar áldozatokról, de a Külügyminisztérium újraindította válságkezelő központját.2005-07-23 10:25:00 0
Kóka szavai nem fedik a valóságotKóka János szavai rosszindulatúak, és nem fedik a valóságot - mondta pénteken az MTI-nek Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, arra reagálva, hogy a Hanoiban tartózkodó Kóka János gazdasági miniszter bírálta a Fidesz elnökének Amerikában tett kijelentéseit.2005-07-23 10:14:00 0
Az USA bővíti rakétaelhárító rendszerét a közel-keleti és kínai fenyegetés miattAz Egyesült Államok tökéletesíti és kiterjeszti rakétavédelmi rendszerét a Közel-Keletről vagy Kínából indított esetleges támadások elhárítására - idézte a Pentagon egy magas rangú tisztviselőjét pénteken a The Washington Post.2005-07-22 19:28:00 0
Óriáshitelt vesz fel PécsPécs Hárommilliárd forint fejlesztési kölcsönt vesz fel a város augusztusban az OTP-től. A három versengő pénzintézet közül a nyertest tegnap zárt ülésen választotta ki a képviselő-testület. A közbeszerzési törvény szerinti hivatalos eredményhirdetés jövő kedden 14 órakor lesz, akkor kiderül a kamat nagysága is.2005-07-22 19:13:00 0
Szegedről egyszerűen nem mondhat le a FideszNem "megmondó" ember akar lenni, hanem tanácsokkal, infrastruktúrával szeretné segíteni a Fidesz-MPSZ munkáját Lázár János, a párt új megyei elnöke. Vásárhely polgármestere azt mondja: nehéz lesz elérni, hogy a jobboldal győzzön Szegeden, de nem lehetetlen, a Fidesz ugyanis nem mondhat le a megyeszékhelyről. Lázár fontosnak tartja a két város összefogását ahhoz, hogy a térség megerősödjön.2005-07-22 19:11:00 0
Komoly gondokat okozhat Magyarország eladósodásaAz unió aktuális kérdéseiről számolt be szerdai békési sajtótájékoztatóján dr. Becsey Zsolt, a Fidesz-MPSZ Dél-Alföldért felelős európai parlamenti képviselője. A politikus elmondta, annak ellenére, hogy születtek hazánkra nézve kedvező eredmények, a vártnál nehezebb éven vannak túl.2005-07-22 19:08:00 0
Emelkedik a HIV fertőzöttek számaÉvről évre emelkedik a HIV fertőzöttek száma Magyarországon. Ez év júliusáig a szűrések alkalmával ugyanannyi beteget regisztráltak, mint az elmúlt két évben összesen. Komárom-Esztergom megyénben az ÁNTSZ adatai szerint, tíz HIV fertőzött van. Esztergomban nem végeznek a betegség kiderítéshez szükséges teszteket.2005-07-22 18:39:00 0
Autonómia, fejlesztési régiók, Fidesz-RMDSZ kapcsolatRendszeresebb, kiszámíthatóbb kapcsolatot kíván fenntartani egymással a jövőben a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), ügyelve a közös elvi alapokra a legfontosabb nemzetpolitikai kérdésekben - egyebek között erről beszélt egymással pénteken Tusnádfürdőn a két szervezet elnöke, Orbán Viktor és Markó Béla.2005-07-22 18:31:00 0
Káosz az üzemanyagpiaconLassan követhetetlenné válik a benzin ármozgása hazánkban. Az országot járva a legkülönbözőbb üzemanyagárakkal találkozhatunk a kis és nagy benzinkutaknál, némi túlzással lassan belföldi benzinturizmusról beszélhetünk, hiszen nem mindegy, hogy húsz kilométeren belül akár 15-20 forinttal is változhatnak az árak - írja a Hídlap.2005-07-22 18:17:00 0
Kolompár: ígéretek helyett tettek kellenek a cigányság felemelkedéséértA 2006-os választásokat követően ígéretek helyett tettek kellenek a cigányság integrációjáért, felemelkedéséért - mondta Kolompár Orbán, egy roma kisebbségi vezetőknek tartott pénteki fórumon, Pécsett. Az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) elnöke szerint a romákat a választásokig mindenki meg fogja szólítani, és ígérnek majd nekik mindent. Ők azonban kiábrándultak az elmúlt másfél évtizedben nekik tett, de valóra nem vált ígéretek miatt, ezért a romapolitikát új alapokra szükséges helyezni.2005-07-22 18:03:00 0
Megújuló energiaforrások, környezetvédelem, vidékfejlesztésTermészeti adottságai, a meglévő technikai, technológiai és szellemi tudás alapján Magyarország az elmúlt két évtizedben világhatalommá válhatott volna a megújuló energiaforrások terén, ugyanakkor jelenleg az összes energiatermelésben a 3 százalékot sem éri el az alternatív módon előállított energiák aránya, míg a nyugat-európai átlag csaknem 6 százalék - hangzott el pénteken Lakiteleken a megújuló energiaforrásokkal és környezetvédelemmel foglalkozó mezőgazdasági fórumon.2005-07-22 17:36:00 0
Hetek óta hitegetik a fuvarozókatSzanyi Tibor a kormányszóvivői tájékoztatón pénteken Budapesten elmondta, a racionalitás határain belül maradnak, ami az üzemanyagárakat tekinti. Lázár Mózes reagálásában leszögezte: nem tudni, miért olcsóbb a környező országokban az üzemanyag, a teljesen szabályos árképzéssel működő úgynevezett olcsó benzinkutaknál átlagban miért kerül 10-15 forinttal kevesebbe az üzemanyag.2005-07-22 17:09:00 0
Csak úgy kampányolnakA 2.383 válaszadó 81 százaléka egyetértene azzal, hogy megválasztható legyen a családban harmadikként megszülető gyermek neme - jelentette be László Boglár kormányszóvivő pénteken Budapesten. Az sms-kampánnyal a kormány ismét csak azt bizonyította, hogy "csak beszélnek, az emberek pedig fizetnek" - mutatott rá Dobó László. Ez a kampány 50 millió forintba kerül, ebből ötezer gyermek ingyenes üdülését lehetett volna megoldani az idén. Az sms-kampány egy hosszú folyamat része, amelyben a kormány kormányzás helyett csak a saját maga pr-tevékenységére fordít közpénzeket, mondta.2005-07-22 16:53:00 0
Agyhalál - 2005. június 22.Szanyi Tibor péntek délután a kormányszóvivői sajtótájékoztatón ismét megnyilatkozott a benzinárral kapcsolatban. Szerinte "a gazdaságokban az emelkedés szokott zavarokat okozni, a magas benzinár önmagában semmit nem mond."2005-07-22 16:36:00 0
Megtartotta alakuló ülését az MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó TestületePénteken megtartotta alakuló ülését a Magyar Távirati Iroda Rt. új összetételű Tulajdonosi Tanácsadó Testülete (TTT). A teljes létszámban ülésező testület többek között második félévi feladatairól tárgyalt.2005-07-22 16:17:00 0
Bűnügyi nyomozás indul a kecskeméti Malom Center építési engedélye miattBűnügyi nyomozás indul a kecskeméti Malom Kereskedelmi, Pénzügyi és Szórakoztató Központ, az úgynevezett Malom Center építési engedélye miatt - közölte az MTI-vel az illetékes főügyészség pénteken. A rendőrségi vizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelte el, mégpedig annak alapján, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa büntető feljelentést tette a legfőbb ügyésznél - mondta el a megyei főügyész.2005-07-22 16:14:00 0
Bokrétaünnep a Debreceni Kölcsey KözpontbanA debreceni Kölcsey Központ kivitelezői elérkeztek az épület legmagasabb pontjához; az ebből az alkalomból tartott pénteki bokrétaünnepen Kósa Lajos, a cívis város polgármestere elmondta, hogy várhatóan december 31-én adják át a létesítményt.2005-07-22 16:12:00 0
Csak a gazdag gyerekek nyaralhatnak közpénzből?A Fidelitas petíciót adott át Göncz Kinga miniszter asszony távollétében a minisztérium illetékeseinek, amelyben arra kérik a hivatalt, hogy ne nehezítsék meg a szegényebb sorból származó gyermekek nyarát.2005-07-22 16:05:00 0
Törvényt sértett az ORTTMegsértette a médiatörvényt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amikor legutóbbi ülésén nyilvántartásba vette az MTV m3 tematikus csatornáját - jelentette ki Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón.2005-07-22 16:03:00 0
Határozatképtelen tanácskozást hívott össze az ORTT elnökeJövő szerdára hívta össze a médiahatóság elnöke, Kovács György az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) rendkívüli ülését, ám ezen a napon ő maga nem ér rá elmenni. Az MTI információja szerint minden bizonnyal határozatképtelen lesz a tanácskozás.2005-07-22 16:00:00 0
Tőkés és Markó egyaránt fontosnak tartja a párbeszédetTőkés László református püspök az értékek Európájára, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az integráció mielőbbi megvalósítására hívta fel a figyelmet a tusnádfürdői kempingben zajló XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki programjának keretében, egyetértve abban, hogy szükség van a magyar közösségen belüli nyílt és őszinte párbeszédre.2005-07-22 15:53:00 0
Dalí megérkezett EsztergombaPénteken délelőtt érkezett az esztergomi Vár Rondellája elé az a teherautó, amely a jövő héten kezdődő Salvador Dalí-kiállítás képeit szállította Bambergből Szent István városába. A több mint hetven képből álló összeállítást Kiss Antal szervező, Horváth Béla, a Vármúzeum igazgatója és Pócsik György, a kiállítás technikai hátterét biztosító városi utazási iroda ügyvezetője várta a kiállítótermül szolgáló hajdani körbástya bejáratánál. A jövő héten nyíló kiállítás előtt a sajtó munkatársainak mutattak be néhányat a szürrealista képzőművész alkotásai közül.2005-07-22 15:47:00 0
Egy hét alatt három szervezet marasztalta el MagyarországotMiközben a Gyurcsány-kormány lendületesen folytatja a dumakormányzást, és az önreklámozást, aközben nemzetközi intézetek sorra lesújtó véleményt közölnek a magyar gazdaságról. Egyetlen hét leforgása alatt három tekintélyes gazdasági szervezet marasztalta el hazánkat.2005-07-22 14:08:00 0
Közös fellépés szükséges az erőszak ellenA csütörtöki újabb londoni robbantások után a Fidesz elnöke a Független Hírügynökségnek telefonon adott nyilatkozatában a terrorizmus elleni összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet.2005-07-22 14:01:00 0
Gyurcsányék már megint hazudnakCsak az Orbán család érdekeltségébe tartozó cégek szőlőtermésének felvásárlását támogatta az "orbáni állam", vagy ez a lehetőség minden magyar vállalkozás számára nyitva állt? - kérdezte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Zoltán, az Orbán család meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szocialista tagja, miután a Nap-keltében és a TV2 Mokka című műsorában is erről beszélt. Répássy Róbert rámutatott: "Gyurcsányék" már megint hazudnak.2005-07-22 13:58:00 0
Lelőtt egy gyanúsítottat Londonban a brit rendőrségA londoni rendőrség pénteken lelőtt egy feltételezett öngyilkos merénylőt a Stockwell metróállomáson - jelentette a Sky brit tv. A rendőrség később megerősítette, hogy emberei a Stockwell megállóban rálőttek egy férfira, aki meghalt. Meg nem erősített hírek szerint a férfi az előző napi londoni merényletkísérletek egyik gyanúsítottja volt.2005-07-22 13:34:00 0
Eperjesen fallal akarnak elkülöníteni egy romák lakta telepetBetonfallal, vagy tüskés élősövénnyel akarnak elkülöníteni egy romák lakta telepet a nem romák lakta családi házaktól a szlovákiai Eperjesen (Presov) - adta hírül a Pravda című szlovák baloldali lap pénteken.2005-07-22 13:32:00 0
Összeül a környezetvédelmi bizottságAz Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának fideszes képviselői kezdeményezték, hogy a Környezetvédelmi Bizottság tartson rendkívüli bizottsági ülést a dorogi égetőműben bekövetkezett újabb baleset és a Rába vizének Ausztriából történő szennyezésének ügyében.2005-07-22 13:24:00 0
Szélerőmű épül MezőtúronSzélerőművet épít a mezőtúri ipari parkban a Mezőwind Kft., az 1,5 megawatt teljesítményű berendezést Németországban szerelik össze, és várhatóan októberben állítják fel végleges helyén - közölte MTI-vel az ipari parkot működtető társaság vezetője.2005-07-22 13:17:00 0
Bioetikai kérdések politikai kampánybanA Református Pedagógiai Intézet megrökönyödését fejezte ki a kormány sms kampányában feltett kérdése kapcsán, melyben arra vár választ az emberektől, hogy a kétgyerekes családok számára lehetőséget adnának-e a harmadik gyerek nemének megválasztására - olvasható az intézet állásfoglalásában. Az intézet az alábbi következtetésre jut: "nehezen szabadulunk meg attól az érzéstől, hogy a törekvés arra irányul, hogy bioetikai kérdéseket a politikai kampány részévé tegyenek".2005-07-22 12:56:00 0
ORTT: rendkívüli ülés jövő szerdánJövő szerdára hívta össze a médiahatóság elnöke az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) rendkívüli ülését - közölte az MTI érdeklődésére pénteken Vékony Éva szóvivő. A tanácskozás napirendjén szerepel Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagjának azon indítványa, hogy vonják vissza a negyven médium - köztük a két országos kereskedelmi televíziós csatorna - koncessziójának meghosszabbításáról, valamint a Magyar Televízió közéleti csatornájának nyilvántartásba vételéről született határozatokat.2005-07-22 12:24:00 0
Al-Kaidához kapcsolódó csoport vállalta a csütörtöki londoni robbantásokatAz al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kapcsolódó csoport vállalta magára a brit fővárosban csütörtökön végrehajtott robbantások elkövetését.2005-07-22 12:21:00 0
Emelhetnek EU-ellenesen adót az Unióban? Az SZDSZ és az MSZP megpróbáljaA telefonhívások áfájának vállalatok által visszaigényelhető hányada az idén 70 százalékról 50 százalékra csökkent. Jövőre visszaállhat a régi rend, a módosítás ugyanis ellentétes az unió áfairányelvével, írta a Napi Gazdaság.2005-07-22 11:54:00 0
Szemtől szemben a merénylővelÖngyilkos merénylőt látott saját szavai szerint a londoni merényletkísérletek második hullámának egyik szemtanúja, a Shepherd's Bush metróállomásnál történt incidens alkalmával.2005-07-22 11:42:00 0
Hol lesz Demszky 2015-ben?Demszky Gábor választási programjaiban hallottunk a 3-as metró meghosszabbításáról a helyzet azóta annyit változott, hogy a városvezetés terveit összegző, 2013-ig szóló Podmaniczky tervben már ígéretként sem szerepel a 3-as metró meghosszabbítása. Az pedig különösen vicces, hogy Demszky Gábor még 2015 utánra is tervez és ígér - mutat rá Wintermantel Zsolt közleményében.2005-07-22 10:52:00 0
Kóka-féle kirobbanó siker: 10 százalékkal is drágulhatnak a Volán-jegyek ősztőlÚjra megkezdődött a konzultáció a busztarifák. A Népszava információi szerint a megbeszéléseken 4-10 százalék közötti áremelés került szóba.2005-07-22 09:17:00 0
Erőteljes eredményövekedés a Google-nélAz amerikai internet-böngésző Google adózott eredménye nőtt az év második negyedében. A cég részvényeinek árfolyama mégis csökkent csütörtökön, mert az árbevétel a korábban megszokotthoz képest lassabban emelkedett.2005-07-22 09:04:00 0
Észak-Korea békeszerződést kíván aláírni az Egyesült ÁllamokkalÉszak-Korea az 1953-ban véget ért koreai háború végén aláírt fegyverszüneti megállapodást felváltó békeszerződést kíván aláírni az Egyesült Államokkal - közölte pénteken a phenjani külügyminisztérium szóvivője, aki szerint a békeszerződés révén megoldható lenne a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése.2005-07-22 09:03:00 0
Bush: Amerikát nem lehet megfélemlíteni, szakértők szerint nincs veszélyGeorge Bush az újabb, csütörtöki londoni robbantások után kijelentette: Amerikát nem lehet terrorista eszközökkel megfélemlíteni. Az Egyesült Államok elnöke néhány órával a merényletkísérletek után úgy fogalmazott: "ők (a terroristák) nem értik a népünket, nem értik, hogy ha az általános szabadságjogok védelméről van szó, akkor ezt az országot nem lehet megrémíteni".2005-07-22 09:01:00 0
Fegyveresek cseh diplomatákra támadtak IrakbanFegyveresek rátámadtak egy cseh diplomatákat szállító gépkocsira Bagdadban, a diplomatákat kísérő rendőrök tüzet nyitottak a támadókra - közölte csütörtök este a CT cseh televízióban Frantisek Bublan cseh belügyminiszter. A támadás során senki sem sérült meg - közölte Bublan, aki arra nem tért ki, mikor történt az incidens.2005-07-22 08:59:00 0
Két hét, két támadás London ellen: hasonlóságok és különbségekKét hét alatt két terrortámadást élt át a brit főváros; a második sok elemében hasonlatos volt az elsőhöz, de legalább ilyen jelentősek a különbségek is. A július 7-én végrehajtott merényletsorozat - amelyet Londonban a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek közkeletű 9/11 megjelölésének mintájára máris csak 7/7-ként emlegetnek, és amely legalább 56 halálos áldozatával a békeidőben brit földön elkövetett eddigi legsúlyosabb erőszakcselekmény volt - mérnöki pontossággal összehangolt és kivitelezett terrorcselekmény volt.2005-07-22 08:58:00 0
Ugyanaz a robbanóanyag, mint a két héttel ezelőtti merényletekbenNem hivatalos értesülések szerint a csütörtökön megkísérelt újabb, ezúttal sikertelen londoni merényletsorozatban ugyanazt a robbanószert használták, mint a két hete elkövetett, legalább 56 halálos áldozattal járó terrorcselekmények során. Ugyancsak nem megerősített hírek szerint a Scotland Yard őrizetbe vett egy személyt a csütörtöki incidensekkel kapcsolatban.2005-07-22 08:55:00 0
Köhler feloszlatta a BundestagotHorst Köhler német államfő csütörtökön feloszlatta a képviselőházat, azaz a szövetségi gyűlést (Bundestag), és szeptember 18-ra idő előtti általános választásokat írt ki. Az államfő döntését este televíziós beszédben jelentette be, véget vetve a napok óta tartó feszültséggel teli várakozásnak és a találgatásoknak.2005-07-22 08:53:00 0
A New York-i metróban már a táskákat is átvizsgáljákA legnagyobb amerikai metróhálózatban, a New York-iban véletlenszerűen átvizsgálják az utasok táskáit és csomagjait - ezt Michael Bloomberg polgármester rendelte el az újabb, csütörtöki londoni robbantások után. A rendőrség találomra pillant majd bele egy-egy utas csomagjába, mielőtt az áthaladna a forgókaros beléptető kapun - írja a drudgereport hírportál.2005-07-22 08:52:00 0
A német kancellár üdvözli Köhler döntésétA német kancellár üdvözölte a szövetségi elnök csütörtök esti döntését, amellyel feloszlatta az alsóházat és rendkívüli parlamenti választásokat írt ki szeptemberre.2005-07-22 08:50:00 0
A volt Jugoszlávia országaiban 35-40 ezer ember még nem került elő a háborúbólA volt Jugoszlávia utódállamaiban még 35-40 ezer ember nem került elő a 90-es évek első felében vívott háborúkból - közölte csütörtökön az eltűnt személyekkel foglalkozó nemzetközi bizottság (ICPM).2005-07-22 08:49:00 0
A Swisscom Broadcast AG-é az Antenna Hungária 75 százalékaAz Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatot kitevő, névértéken 8,91 milliárd forint értékű részvénycsomagját a Swisscom Broadcast AG vásárolhatja meg 286 millió svájci frankért (46,76 milliárd forint). Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) Rt. igazgatósága a csütörtöki döntésben három ajánlattevő: a Macquarie Hírközlési Konzorcium, az Österreichischer Rundfunk (ORF) konzorciuma és a Swisscom Broadcast AG közül választotta ki a legjobb árat kínáló befektetőt - jelentette be Mészáros Tamás az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke csütörtökön Budapesten a nyilvános eredményhirdetésen.2005-07-22 08:48:00 0
Verebes az árulóA Heti Hetest talán már csak Gyurcsány Ferenc szerepeltetése mentheti meg a csöndes kimúlástól. Verebes elment. Az RTL Klub sztárja tulajdonképpen csöndben távozott, tekintve, hogy a bulvármédiában így nyár derekán a Csonka Pici levitte a kutyáját sétálni típusú hírekből is címlapsztorit kerekítenek. Ezért aztán a lakosság döntő többsége talán nem is tudja, hogy a humor legnagyobb magyarországi ágyúja hagyta magát elcsábítani, s ősztől a TV2-n folytatja a poénbombák durrogtatását.2005-07-21 18:50:00 0
A Világbank szerint nem kirobbanó a sikerAz Európai Unióhoz tavaly májusban csatlakozott közép-kelet-európai országokban lelassult a gazdasági növekedés és a reformfolyamat a csatlakozás hatásának gyengülésével és a parlamenti választások közeledtével - írta csütörtökön közzétett negyedéves jelentésében a Világbank.2005-07-21 18:12:00 0
Gyurcsány aprópénzre váltja a közvagyontA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felháborítónak tartja, hogy a Gyurcsány-kormány az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatot kitevő részvénycsomagjának eladásával tovább folytatja a nemzeti vagyon kiárusítását.2005-07-21 16:41:00 0
Bálványos - Bizonytalan Románia 2007-es uniós csatlakozásaBizonytalan Románia 2007. január elsejei csatlakozása, én a 2008-ban sem hiszek, mert egyszerűen nem fog megtörténni Románia és Bulgária csatlakozásának ratifikációs folyamata - jelentette ki Pálfi István a Fidesz európai parlamenti képviselője Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtök délelőtti témájában (Európa fejlesztése - Költségvetés 2007-2013.) tartott előadásában.2005-07-21 16:24:00 0
Járóka Lívia: Nincs változás a magyarországi cigányok életébenJáróka Lívia európai parlamenti képviselő a cigányok életében érdemi változásokat hozó eredmények hiányáról beszélt egy csütörtökön megjelent lapinterjúban.2005-07-21 16:16:00 0
Példátlan megfélemlítési akcióSzerdára virradó éjszaka ismeretlen tettesek piros festékkel firkálták össze Hódmezővásárhely fideszes polgármesterének házát. A kaput ismeretlen eredetű anyaggal öntötték le. A gyújtogatási szándék lehetőségét a rendőrség jelenleg is vizsgálja. Lázár János csütörtökön nyilatkozott az ügyről.2005-07-21 16:13:00 0
Kovács László szerint nem EU-konform az iparűzési adóVéleményem szerint az iparűzési adó nincs összhangban az Európai Unió követelményeivel - mondta kérdésre válaszolva Kovács László a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte azt is, hogy ezt a véleményét már jelezte a magyar kormánynak, aláhúzva, hogy ezt az adót vagy meg kellene szüntetni, vagy át kellene alakítani valamilyen formában nyereség típusú adóvá.2005-07-21 15:54:00 0
Újabb terrortámadás LondonbanÖngyilkos merényletkísérlet történt csütörtökön legalább egy londoni metrószerelvényen. Rendőrségi források szerint egy személy megsérült a Warren Street-i metróállomáson. Három metróvonalon, majd rövidesen a teljes londoni metróhálózatban leállították a forgalmat. Kiürítették a Shepherd's Bush, az Oval és a Warren Street állomásokat. A Shepherd's Bush melletti kórházat vészhelyzeti készültségbe helyezték.2005-07-21 15:50:00 0
Demszky egy évtizede ígéri: semmi nem lesz belőle?Végleg elúszhat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása, legalábbis akkor, ha a IV. kerületi Szilágyi út bővítése a most lezárult pályázat tervei alapján valósul meg. Márpedig erre a tenderértékelés után "jó esély" van. Ez azt jelentheti, hogy a főváros vezetőinek több mint egy évtizedes ígéretéből nem lesz semmi - mondta Szálka Miklós, a főváros városüzemeltetési bizottságának fideszes alelnöke.2005-07-21 14:06:00 0
Egy hős lemondMár csak néhány papír hiányzott Molnár László megdicsőüléséhez, ám a világraszóló diadal küszöbén visszavonulásra kényszerült. Molnár László bejelentette, hogy lemond az Orbán család vagyonosodását vizsgáló parlamenti bizottság elnöki tisztéről, így a mindenképpen bekövetkező viharos siker egy másik elnök nevéhez fűződik majd.2005-07-21 13:57:00 0
A Gyurcsány-kormány a pénzt és a tőkét képviseliA Gyurcsány-kormány eddigi intézkedései megmutatták, hogy a kormány nem a munkásokat, alkalmazottakat, hanem a pénzt és a tőkét képviseli - jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kontur Pál, a Fidesz Munkás- és Alkalmazotti Tagozatának elnöke.2005-07-21 13:39:00 0
Aggodalmaskodik a koszovói kormányAggodalmát fejezte ki csütörtökön a koszovói kormány amiatt, hogy újabb fegyveres konfliktus eshetőségéről érkeznek hírek az albánok lakta macedóniai térségből, és az ottani szélsőséges csoportok erőszak alkalmazását helyezték kilátásba céljaik elérése végett.2005-07-21 12:12:00 0
A Vajdaságban üdvözölték Orbán Viktor nyilatkozatátHelyénvalónak és üdvözlendőnek tartják a vajdasági magyar politikai vezetők Orbán Viktornak, a Fidesz-MPSZ elnökének washingtoni nyilatkozatát, miszerint a vajdasági magyarok nemzetközi védelemre szorulnak.2005-07-21 11:17:00 0
Elhunyt Hernádi GyulaÉletének 79. évében elhunyt Hernádi Gyula, a Kossuth- és József Attila-díjas írót szerdán késő este érte a halál - közölte a család az MTI-vel.2005-07-21 10:44:00 0
Ötszázmilliárdos lyuk a jövő évi költségvetésben?Gőzerővel folyik a 2006-os költségvetés előkészítése, a minisztériumoknak a jövő hétre kell elkészíteniük saját javaslataikat. A helyzet nem könnyű, mivel több száz - egyes elemzők szerint 500 - milliárd forintos megszorításra lenne szükség a jövő évi hiánycél tartásához.2005-07-21 10:09:00 0
Lezuhant egy helikopter CsongrádbanLezuhant egy mezőgazdasági helikopter a Csongrád megyei Csanádpalota közelében csütörtök reggel, röviddel 7 óra előtt - közölte Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.2005-07-21 10:07:00 0
Bush biztonságot venne?George Bush amerikai elnök "példa nélküli összegeket" ígért országa védelmére, egyebek mellett a tömegközlekedés és a kikötők biztonságának fokozására. "Ezek a terroristák nem fognak megingatni szándékunkban" -jelentette ki az amerikai elnök helyi idő szerint szerdán Baltimore-ban, a hadiflotta kikötőjében.2005-07-21 08:47:00 0
Discovery újraA NASA amerikai űrügynökség július 26-án újból megkísérli elindítani a Discovery űrrepülőgépet. Bill Parsons, az űrrepülőgép-program vezetője helyi idő szerint szerdán, a Cape Canaveral-i űrrepülőtéren jelentette be sajtótájékoztatón, hogy elhárították a külső üzemanyagtartály érzékelője meghibásodásának "valamennyi lehetséges okát".2005-07-21 08:45:00 0
A pápa a terrorizmusrólXVI. Benedek pápa szerdán közölte: a terrorcselekményeknek nem szabad ártaniuk a három nagy monoteista vallás, az iszlám, a kereszténység és a judaizmus közötti párbeszédnek.2005-07-21 08:44:00 0
Leszúrtak egy palesztin kisfiútAgyonszúrt egy zsidó telepes egy 12 éves palesztin gyermeket szerdán a ciszjordániai Rámalláh térségében - közölték palesztin biztonsági forrásokból.2005-07-21 08:43:00 0
Robbanószerek RijadbanNagy mennyiségű elrejtett robbanószer-alapanyagokat talált szerdán a szaúd-arábiai rendőrség a főváros, Rijád környékén. A belügyminisztérium közlése szerint mintegy két tonna ammónium-nitrát, kálium-nitrát (salétrom), alumíniumpor és más vegyi anyag volt a rejtekhelyen, amelyet gyaníthatóan az al-Kaida terrorszervezet használt pokolgépek készítéséhez a szaúdi állam ellen két éve folytatott harcában.2005-07-21 08:41:00 0
Kétnyelvű táblák a SapientiánTöbb mint két éves pereskedés után szerdán sikerült a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári főépületére felszereltetni azokat a kétnyelvű táblákat, amelyek az intézmény, illetve az azt működtető alapítvány nevét tartalmazza román és magyar nyelven.2005-07-21 08:38:00 0
Krajcsák Márk a világ legjobbjai köztA Világjátékok fallabdaversenyében kilencedik helyezést elérő Krajcsák Márk produkciója a viadal aranyérmesét is meggyőzte a magyar fallabdázó képességeiről, így a magyar játékos nem mindennapi lehetőséghez jutott.2005-07-20 19:21:00 0
Hamis iratokkal bukott le egy ukrán párHamis olasz tartózkodási engedélyek miatt bukott le egy ukrán pár Hegyeshalomnál, amikor a közös rendőr-határőr nyomozócsoport átkutatta gépkocsijukat - közölte a Győri Határőr Igazgatóság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.2005-07-20 19:16:00 0
Fenyegő terroristákÖtvenéves vallási háborúval és újabb öngyilkos merényletekkel fenyegette meg a Nyugatot a CNN-en keresztül az Amerika elleni 2001. szeptember 11-i támadásokat végrehajtó terroristák egyikének apja.2005-07-20 19:07:00 0
Lecsendesedett a tájfunLegkevesebb tizenöt halálos áldozatot követelt Kínában és Tajvanon a Hajtang tájfun, amely szerdán trópusi viharrá csendesült - jelentették a biztonsági szolgálatok és a helyi tömegtájékoztatási eszközök.2005-07-20 18:18:00 0
Hajsza CsecsenföldönHajszát indított szerdán az oroszbarát csecsen rendőrség Csecsenföld egész területén az előző napi znamenszkojei merénylet tettesei után, amelynek elkövetésével a szakadár lázadókat vádolják.2005-07-20 18:16:00 0
Nemzeti Tankönyvkiadó - barátoknak?Leegyszerűsítve a dolgot az történik, hogy míg korábban Gurcsány Ferenc kinézett magának állami ingatlanokat, és kapcsolati rendszere segítségével olcsón megszerezte ezeket, addig most az állami vagyon privatizálása után az egykori üzlettársakon, üzleti partnereken keresztül tud befolyást gyakorolni - jelentette ki Pósán László a Tankönyvkiadó Rt. privatizációja kapcsán.2005-07-20 17:18:00 0
Kormányzati struccpolitikaNincs uniós akadálya a bevándorlás nélküli magyar állampolgárság megadásának a határon túli magyarok számára - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán Tusnádfürdőn, bírálva a jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikáját.2005-07-20 17:00:00 0
Kétes a kormány megítéslése az unióbanA magyar gazdaság erejét és lehetőségeit mutató minden adat azt támasztja alá, hogy Magyarország megítélését kedvezőnek kell minősíteni - mondta Varju László szocialista parlamenti képviselő, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: általában jó az országról alkotott vélemény, azonban a jelenlegi gazdaságpolitikai kormányzás megítélése erősen kétes az Európai Unióban.2005-07-20 16:53:00 0
Magyar lány az elsőSzőke Nikoletta nyerte meg a dzsessz-énekversenyt Svájcban, a zsűri elismerése mellett ő kapta a közönségdíjat is - közölte az Adform Művészeti Iroda szerdán az MTI-vel. A harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi Shure MontreuxmJazz Énekversenynek Montreux adott otthont.2005-07-20 16:49:00 0
Vihar TusnádfürdőnA tusnádfürdői kempingben zajló XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdán az eredeti tervek szerint folytatódott, annak dacára, hogy kedd éjszaka nagy erejű szélvihar tombolt a térségben. A zord időjárás megszakította a kedd esti koncertet, a tábor területén két fenyőfát döntött ki a viharos szél, megrongálva egy kempingházat és több sátrat.2005-07-20 16:46:00 0
Kaposvár jó példát mutatPélda értékű a kaposvári önkormányzat gazdálkodása - közölte Sepsey Tamás, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese szerdán Kaposváron.2005-07-20 16:21:00 0
Aszály sújtja PortugáliátImmár egész Portugália területét sújtja a rendkívüli aszály. Ilyen súlyos szárazságra nem volt példa az 1940-es évek óta az ibériai országban.2005-07-20 16:18:00 0
Szélsőségesek őrizetbenTöbb mint 200 iszlám szélsőségest vettek őrizetbe Pakisztánban a július 7-i londoni pokolgépes merényletek nyomán indított vizsgálat keretében - közölte szerdán egy pakisztáni biztonsági illetékes, duplájára emelve az ugyanaznap reggel közölt adatot.2005-07-20 14:08:00 0
Benedek pápa látogatást tesz egy zsinagógábaEgy zsinagógába is ellátogat XVI. Benedek pápa a jövő hónapban esedékes németországi látogatása idején - jelentették be szerdán a Vatikánban. A katolikus egyház 2000 éves történetében ez lesz a második alkalom, hogy katolikus egyházfő belép egy zsidó templomba. II. János Pál 1986-ban kereste fel Róma legnagyobb zsinagógáját.2005-07-20 14:06:00 0
Szijjártó Péter nem mond le a vizsgálóbizottság vezetésérőlSzijjártó Péter nem lát okot arra, hogy lemondjon az Apró-Gyurcsány érdekkör vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság elnöki posztjáról amiatt, hogy a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is elmarasztalta őt a miniszterelnök által ellene indított személyiségi jogi perben.2005-07-20 13:23:00 0
Mennyiért újította fel az állam Gyurcsány egyik ingatlanát?Az Apró-Gyurcsány érdekkör vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság szerdán meghallgatta Szigeti Istvánt, a Humán-Jövő Kht. ügyvezető igazgatóját. A bizottság a meghallgatáson többek között annak is szeretett volna utánajárni, hogy egy állami cég mennyiért újított fel egy Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő ingatlant. A bizottság kormánypárti tagjai elutasították Szijjártó Péter indítványát, miszerint kérjék be a felújítás pontos összegét tartalmazó iratokat.2005-07-20 13:20:00 0
Rigában betiltották a melegfelvonulástNem rendezhetik meg első fesztiváljukat a lettországi homoszexuálisok a hét végén Riga központjában - ismertette szerdán a lett főváros vezetésének döntését Ugis Vidavskis, a főpolgármesteri hivatal szóvivője.2005-07-20 13:05:00 0
Meghosszabbították a két országos kereskedelmi csatorna koncessziójátA médiahatóság meghosszabbította öt évvel az RTL Klub és a TV2 koncesszióját, valamint nyilvántartásba vette a Magyar Televízió közéleti csatornáját - értesült szerdán testületi forrásból az MTI.2005-07-20 12:54:00 0
Demszky szerint olcsóbb a drágábbNemhogy olcsóbbak lettek Budapesten az útfelújítások, épp ellenkezőleg, több pénzbe kerültek, mint tavaly - jelentette ki Deák András a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciójának politikusa szerdai sajtótájékoztatóján.2005-07-20 12:50:00 0
Piros festékkel összefirkálták a hódmezővásárhelyi polgármester házátIsmeretlenek szerdára virradó éjszaka piros festékkel feliratokat festettek Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, a Fidesz Csongrád megyei elnökének házára - közölte a rendőrség az MTI-vel.2005-07-20 11:39:00 0
Mi lesz veled katasztrófavédelmi alap?Napjaink szeszélyes időjárása bizonyítja, egyre gyakrabban kell hozzányúlni a megyei vis maior kerethez, vagy a Belügyminisztérium tartalékához. Annak idején az Európai Unió is vizsgálta azt az elképzelést, hogy nemzeti katasztrófaalapot kellene létrehozni. Alap még nincs, árvíz és katasztrófa viszont van.2005-07-20 09:44:00 0
13 milliárd forintnyi orosz törlesztés tűnt el MSZP közeli cégek kezénA Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette az orosz államadósság lebontása során MSZP közeli cégek közreműködésével eltűnt 62 millió dollár miatt két éve tartó nyomozást - értesült a Magyar Nemzet. A hatóságok szerint az ügyben nem bizonyítható sem a számviteli rend megsértése, sem a hűtlen kezelés gyanúja.2005-07-20 09:15:00 0
Navracsics Tibor: a környező országok jobban teljesítenekNavracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke egyetértett a Fidesz elnökének az Amerikai Egyesült Államokban tett kijelentésével, amely szerint bénult állapotban van a magyar gazdaság. A kabinetfőnök rámutatott: a környező országok átlagban ötszázalékos gazdasági növekedést mutatnak, de van példa hat-hét százalékos növekedésre is.2005-07-20 08:55:00 0
Röhej...És mondja még azt valaki, hogy Magyarországon nem érdemes lopni. Minden közbülső állapotot kihagyva - s nem említve az államtitok- és egyéb törvénysértéseket - csupán az orosz államadósság felhasználásának legvégső egyenlegét vizsgálva is 13 milliárd forintnyi közpénznek kelt lába. Mégis, a magyar FBI-nak becézett Nemzeti Nyomozó Iroda - az eljárást szorosan felügyelő Fővárosi Főügyészség egyetértésével - bűncselekmény hiányában megszüntette a vizsgálatot és lezárta a nyomozást.2005-07-20 08:48:00 0
Megköszönte a magyar segítséget a román államfőMeleg szavakkal mondott köszönetet Magyarország segítségéért Traian Basescu román elnök a dél-moldvai árvíz sújtotta településeken járva, amikor két egymástól távol eső településen is találkozott a magyar katasztrófa elhárítás mentőcsapatának tagjaival.2005-07-20 08:32:00 0
Bálványos: kisebbségi jogok és autonómia az Európai UnióbanAz Európai Unió nem ad egyértelmű megoldást a kisebbségi kérdésekre - jelentette ki Gál Kinga, az Európai Parlament fideszes képviselője a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor második napján a Kisebbségi jogok és autonómia az Európai Unióban téma kapcsán.2005-07-20 08:30:00 0
Orbán Viktor: képesek leszünk a gazdasági helyzet javításáraRosszindulatúnak és alaptalannak minősítette kedden Orbán Viktor a szocialisták beállítását, miszerint rendkívül kedvezőtlen képet festett a magyar gazdaságról az Egyesült Államokban. Szekeres Imre (az MSZP elnökhelyettese) szerint Orbán Viktor olyan kijelentéseket tett, amelyek nem felelnek meg a tényeknek.2005-07-19 19:31:00 0
Orbán Viktor személyesen is felhívta George Bush figyelmét a BalkánraOrbán Viktor Fidesz-elnök személyesen is felhívta az amerikai elnök figyelmét a Balkánra, miután George Bush munkareggelin látta vendégül a Fehér Házban a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) szűkebb pártvezetői körét. Arra kérte az amerikai elnököt, hogy a világpolitika figyelmének középpontjából ne engedjék kicsúszni a Balkáni térséget - erről a Fidesz elnöke tájékoztatta az MTI-t.2005-07-19 19:26:00 0
Árvíz: elállt lemondási szándékától a román kormányfőMégsem mond le hivataláról Calin Popescu Tariceanu román kormányfő. A miniszterelnök keddi bejelentése szerint eláll a lemondásáról szóló korábbi döntésétől, hogy az árvíz sújtotta ország újjáépítésére és az Európai Unió által kívánt reformokra összpontosítsa erőit.2005-07-19 19:25:00 0
Restaurálják a Bottyán János Műszaki Középiskola freskóitAz egykori esztergomi bencés gimázium lépcsőházának falait Királyfalvi Kraft Károly festőművész 1929-30-ban alkotott freskói díszítették. Az Aranyosmaróton született Királyfalvi Kraft Károly a század elején Münchenben és Firenzében, majd Lotz Károly és Benczur Gyula mesteriskolájában tanult. Londonban sikeres arcképfestőként tartották számon.2005-07-19 19:21:00 0
Genfben mutatják be az új Suzuki-FIAT-otA Magyar Suzuki Rt. ugyan továbbra is titkolja az új, a FIAT-tal közösen kifejlesztett szabadidő-autó részleteit, mégis egyre több információ szivárog ki az olasz-magyar koprodukcióban készülő terepautóról. Az eddigi hírek és kémfotók alapján egyre inkább úgy tűnik: a gyártóknak nem lesz oka takargatni az új autót, mivel az tökéletesen illeszkedik az egyre népszerűbb kategória konkurensei közé.2005-07-19 19:20:00 0
Újra kötelező lesz az "ová" végződés Szlovákiában?A szlovák Belügyminisztérium az egyenlő bánásmódra hivatkozva kiemelné a kilencvenes években módosított rendelkezést, amely megengedte, hogy a szlovákiai magyar nők hivatalosan is magyarul használják nevüket, ne kellejen hozzáragasztaniuk nevükhöz a szlovák nyelvben használt "ová" végződést. Az Magyar Koalíció Pártja tiltakozik a jogszabály-módosítás ellen, Duray Miklós szerint a tervezett módosítás szemben áll az európai jogrenddel.2005-07-19 19:18:00 0
Chirac, Sarkozy és Merkel: Franciaország és Németország legyen Európa motorja"Az európai kezdeményezések motorját továbbra is Franciaországnak és Németországnak kell képeznie, bármi lesz is a Németországban szeptemberben esedékes parlamenti választások kimenetele" - fejtette közös véleményét kedden Párizsban Jacques Chirac francia elnök és Angela Merkel, a német konzervatív politikai erők vezére.2005-07-19 18:42:00 0
A német vezető elit már "ejtette" Schröder kancellártA német vezető elit kétségeket táplál ugyan az ellenzéki kereszténydemokraták (CDU) kormányzóképességét illetően, de mégis Angela Merkelt, a két német kereszténypárt, a CDU és a CSU közös kancellárjelöltjét favorizálja, a kancellári poszt jelenlegi birtokosát, a szociáldemokrata Gerhard Schrödert pedig már leírta.2005-07-19 17:56:00 0
József Attila unokái - tehetségkutató színműíró verseny fiataloknakJózsef Attila unokái jeligével tehetségkutató színműíró pályázatot hirdetett a költő születésének 100. évfordulójához kapcsolódóan a Magyar Rádió Rt. és a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány. A IV. Tehetségkutató Színműíró Versenyen ezúttal tizenhatodik életévüket már betöltött, huszonegy esztendősnél fiatalabb jelentkezők vehetnek részt egyfelvonásos színművel - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.2005-07-19 17:36:00 0
Az al-Kaida egy hónapos határidőt szab Európának, az iraki csapatkivonásraEgy hónapos határidőt szabott az európai országoknak egy iszlám internetes honlapon közzétett felhívásában az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ahhoz, hogy kivonják csapataikat Irakból, különben újabb, a londonihoz hasonló merényleteket hajt végre az öreg kontinensen.2005-07-19 17:27:00 0
Musical fesztivál DebrecenbenEurópa első nagyszabású nemzetközi Musical fesztiváljának Debrecen ad otthont szeptemberben - jelentették be a szervezők kedden a cívis városban. A rendezvény azokat a meghatározó musicaleket gyűjti csokorba, amelyek egyenként is csúcspontjai a tavaszi és nyári kulturális és zenei fesztiváloknak - mondta Gyorgyevics Bence, a Musical Fesztivál Szervező Iroda Kft. ügyvezető igazgatója.2005-07-19 17:25:00 0
Agyhalál - 2005. júlis 19.A magyarországi üzemanyagárak a környező uniós országokhoz képest nem magasak, a jövedéki adó általi csökkentésük nem lehetséges - mondta Szanyi Tibor sajtótájékoztatón kedden.2005-07-19 17:05:00 0
Rendőrt és hivatásos vadászt fogtak el orvvadászat miattEgy rendőr főtörzs-zászlóst, valamint egy hivatásos vadászt vett őrizetbe a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság orvvadászat miatt, a Tolna Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal kedden döntött arról, hogy szabadlábon védekezhetnek - tájékoztatta az MTI-t a megyei főügyész.2005-07-19 17:02:00 0
Várpalota: új munkahelyek nem létesültekSzó szerint, a lényeget kiemelve közli a palotai önkormányzat résztulajdonában lévő Várpalotai Ipari Park honlapján olvasható sorokat a varpalota.fidesz.hu. Senkinek nem lehet kétsége, olvasható a bizonyíték, hogy a város vezetői semmit nem tettek munkahelyek létrehozásáért. Mint írják: "új munkahelyek nem létesültek..." Maguktól nem is fognak soha.2005-07-19 16:55:00 0
ÁSZ: az MNB javította teljesítményértékelési rendszerétA Magyar Nemzeti Bank (MNB) javította a teljesítményértékelési rendszerének hatékonyságát tavaly - állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a jegybankról készített jelentésének összefoglalójában.2005-07-19 16:23:00 0
Súlyos OECD-bírálat a kormánynakA kitűzött célok gyakori elvétése, a kormány és a jegybank közötti feszültségek és a tartósan magas ikerdeficit együttesen olyan változékony pénzügyi környezetet teremtettek, amely veszélyeztetheti a felzárkózás egyébként zökkenőmentes folyamatát. A munkaképes lakosság jelentős része nem dolgozik, a szociális rendszer erre nem ösztönzi őket - írják a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzői a legújabb országjelentésükben. Bírálat érte a kormányt a Monetáris Tanács tagsága megváltoztatása miatt is.2005-07-19 16:15:00 0
Horvátország közel ezer szerbia-montenegrói feltételezett háborús bűnöst keresA horvát hatóságok közel ezer, háborús bűncselekményekkel vádolt vagy gyanúsított szerbia-montenegrói személyt keresnek, és nem kétszer ennyit, mint ahogyan állítja egy podgoricai napilap. A podgoricai Dan kilenc teljes oldalon közölt kedden egy 1993 személy nevét tartalmazó listát, amelyen a horvát hatóságok által háborús bűntények miatt körözött szerbia-montenegrói személyek szerepelnek.2005-07-19 15:31:00 0
Nyílt levél a megyei önkormányzatoknakA Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés vezetése kezdeményezte, hogy augusztus 1.-7. között negyven székelyföldi gyermek nyaraljon a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat intézményeiben. Az egy hetes üdülés alatt a gyerekek teljes ellátásról, kulturális- és szabadidő programjairól az önkormányzat gondoskodik.2005-07-19 15:28:00 0
Veres Jánost és Draskovicsot fogja meghallgatni a Zwack-bizottságA Zwack-bizottság - amely a Zwack Unicum Rt. jövedéki adóügyét vizsgálja - napirend szerint az eddig beérkezett dokumentumokat, illetve a testület előtt megjelentek válaszait értékelte mai ülésén. A bizottság Font Sándor javaslatára elfogadta, hogy a következő ülésén Draskovics Tibor volt és Veres János jelenlegi pénzügyminisztert - korábbi politikai államtitkárt - hallgassák meg.2005-07-19 15:25:00 0
Megnyílt a 29. Népművészeti Nyári EgyetemA Kárpát-medence népzenéje a központi témája a 29. Népművészeti Nyári Egyetemnek, amely kedden nyílt meg Zalaegerszegen; hét országból érkeztek vendégek az egyhetes rendezvényre. Minden évben egy speciális témakör határozza meg az előadásokat és a kézműves foglalkozásokat; az idén "Felszállott a páva" címmel a Kárpát-medence népzenéje került a középpontba - mondta a TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület által szervezett program igazgatója az MTI-nek kedden.2005-07-19 15:14:00 0
Régiók és autonómiák Európája volt "Tusványos" második napjának témájaNincsen autonómiamodell, csak működő példák vannak arra, hogyan lehet különböző szükségleteket kielégíteni - hangsúlyozta Elisabeth Nauclér, a finnországi Aland-szigek adminisztrációjának vezetője Tusnádfürdőn kedden.2005-07-19 15:05:00 0
Euromoney: az OTP a legjobb magyar bank és a kisebb bankok között a legjobb térségi bankAz idén is az OTP Bankot minősítette a legjobb magyar banknak a londoni Euromoney gazdasági szakfolyóirat, amely egyben a kisebb bankok kategóriájában a térség legjobb bankjává is megválasztotta az OTP-t. A Euromoney júliusi számában közölt éves globális bankminőségi felmérés - 2005 Awards for Excellence - szerint az OTP "valószínűleg Kelet-Európa legnagyobb üzleti sikersztorija".2005-07-19 15:01:00 0
Sikeres átdokkolást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomás két kozmonautájaSikeres átdokkolási műveletet hajtott végre kedden a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kétfős legénysége - jelentette be a Moszkva környéki repülésirányító központ. Az orosz Szergej Krikaljov és az amerikai John Phillips átkormányozta az űrállomáshoz kapcsolt Szojuz-TMA űrhajót a Pirsz dokkolómodulról a Zarja elnevezésű modulra.2005-07-19 14:58:00 0
Energiafű-termesztési kísérlet RépceszemerénKikelt az idén tavasszal vetett energiafű Répceszemerén, a 300 lakosú Győr-Moson-Sopron megyei községben 1,5 hektár önkormányzati tulajdonú földön kísérletképpen fogtak bele a termesztésbe - mondta Radics László polgármester kedden az MTI-nek.2005-07-19 14:56:00 0
Kirobbanó siker: Magyar Bálint húsz évre előre elkölti a pénztA jövő év végéig 17 ezer kollégiumi férőhelyet újítanak fel, fele részben állami támogatással - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter kedden Keszthelyen. Sió László, a Fidesz oktatási kabinetvezetője közleményében valóban egyedülállónak nevezte a tervezett kollégiumépítési programot. "Egyedülálló lesz abban a tekintetben, hogy húsz évre előre elkölti a magyar felsőoktatás valamennyi fejlesztési forrását, miközben drámai módon eladósítja az egyetemeket és főiskolákat" - állapította meg.2005-07-19 14:54:00 0
A brit muzulmán szervezetek vallási rendeletben tiltották be az öngyilkos merényleteketSzigorúan tilosnak nevezte, és az iszlám tanításával ellenkezőnek minősítette az öngyilkos merényleteket és ártatlan emberek legyilkolását a londoni merényletekben több mint félezer brit muzulmán vallási méltóság és hittudós.2005-07-19 14:08:00 0
Mikor mond le Molnár?A vizsgálóbizottság tagjaként felszólítom Molnár László országgyűlési képviselőt, ne maszatoljon - a Magyar Szocialista Párttal együtt -, ne válasszon félmegoldást, hanem egyértelműen és azonnal mondjon le "Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra" elnevezésű vizsgálóbizottság elnöki tisztéről!2005-07-19 13:30:00 0
Nem akar helyettes lenni a fővárosi közterület-felügyelet leváltott igazgatójaNem fogadta el a Fővárosi Közterület-felügyelet múlt héten leváltott igazgatója, Varsányi Péter az egyik újonnan létrehozott, s neki felajánlott igazgató-helyettesi tisztséget; a felügyelet szóvivője, Garamszegi Andrea szintén távozik posztjáról.2005-07-19 13:16:00 0
Kulcsár Attila: nincsenek új terhelő vallomásokKulcsár Attila a két hete folyó iratismertetés során nem találkozott olyan új terhelő vallomással, amely miatt szerinte emelkedne a rá kiszabható büntetés mértéke.2005-07-19 13:13:00 0
Indokolatlan gázáremelésA Fidesz módosító javaslatot nyújt be a gázárak emelkedése kapcsán a nagycsaládosok, valamint az oktatási és egészségügyi intézmények védelmében. A Varga Mihály, Fónagy János és Lázár Mózes nevével jegyzett javaslat ugyanis indokolatlannak tartja az újabb 7 %-os gázáremelést.2005-07-19 12:15:00 0
Zentai ügyvédje a magyar hatóságokat bíráljaÉlesen bírálta a védence kiadatására irányuló lépéseket, és a bizonyítékok átadásának megtagadását vetette a magyar hatóságok szemére kedden a háborús bűncselekmény elkövetésével vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) védőügyvédje.2005-07-19 10:56:00 0
60 millióra büntették a Pick SzegedetA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) újabb jelentős bírságot rótt ki Pick Szeged Rt.-vel kapcsolatban: a jelenlegi részvényes, a Délhús Rt., illetve volt tulajdonos, az Arago Rt. egyenként 30 millió forint összegű büntetést kapott. Ugyanakkor a felügyelet jóváhagyta a Délhús Rt. nyilvános vételi ajánlatát a Pick Szeged Rt. összes részvényére.2005-07-19 10:47:00 0
Magyar Rádió: az ellenőrző testület szerint a kuratóriumnak nincs feladata az ügyvezető választásábanA közszolgálati médium elnöke, és nem az azt felügyelő közalapítvány kuratóriuma, vagy annak elnöksége hivatott ügyvezetőt kinevezni az a régi intézményvezető leköszönése és az új megválasztása közötti időszakra - állapította meg a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző testületének elnöke közleményében.2005-07-19 10:44:00 0
Gyurcsány embere a Nemzeti Tankönyvkiadó élénGyurcsány Ferenc cégbirodalmának egyik korábbi felső vezetője, Jókai István került a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. vezérigazgatói székébe - értesült a Magyar Nemzet. A kormányfő tavaly perrel fenyegette meg azokat, akik azt sugallják: beavatkozott a tankönyvkiadó múlt őszi privatizációjába.2005-07-19 09:31:00 0
Öngyilkos agrárpolitikaMiért kellett belépnünk egy olyan szervezetbe, amelyik nem a hasznunkra van, hanem csak arra jó, hogy egy újabb bőrt húzzanak le a hátunkról? - fakadt ki tegnap a nagyüzemi tejtermelők tanácskozásán egy sokat megélt cégvezető. Természetesen nem a KGST-ről, hanem a szövetségbe forrt Európáról van szó, mely attól függetlenül, hogy kimondják, vagy szemérmesen elhallgatják, a támogatások egyoldalú lefaragásával másodrendű tagságot biztosít a kontinens közép-keleti térségében gazdálkodó termelőknek.2005-07-19 09:22:00 0
Gyurcsány embere került a Nemzeti Tankönyvkiadó éléreGyurcsány Ferenc cégbirodalmának egyik korábbi felső vezetője, Jókai István került a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. vezérigazgatói székébe - értesült lapunk. A kormányfő tavaly perrel fenyegette meg azokat, akik azt sugallják: beavatkozott a tankönyvkiadó múlt őszi privatizációjába.2005-07-19 09:20:00 0
Minden egy polgári, kereszténydemokrata változásért kiáltMagyarországnak a közép-európai térségben játszott hagyományos stabilizáló szerepét hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a Nemzetközi Demokrata Unió értekezletén hétfőn Washingtonban. Kedd reggel az IDU-pártvezetők szűkebb körével Orbán Viktor is részt vesz George Bush amerikai elnök által tartott munkareggelin a Fehér Házban.2005-07-19 09:19:00 0
Keresik a hibátA NASA eddig még nem találta meg annak a műszaki hibának az okát, ami miatt a múlt héten el kellett halasztani a Discovery űrrepülőgép indítását - közölték hétfőn az amerikai űrügynökség illetékesei. Amennyiben sikerül a problémát megoldani, a Discovery legkorábban július 26-án indulhat - közölte a NASA. Ebben az esetben a Columbia 2003-ban történt katasztrófája után most első ízben indítanak űrrepülőgépet a világűrbe.2005-07-19 09:14:00 0
Bírság a kormányfő érdekeltségénekA korábbi elmarasztalás ellenére is törvénytelenül foglalkoztatja dolgozóit a Gyurcsány Ferenchez közel álló Motim Kádkő Kft. - derült ki az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) helyszíni utóellenőrzése során. A társaság vezérigazgatójára végrehajtási bírságot szabtak ki.2005-07-19 09:12:00 0
Kamerák a moszkvai metróbanA biztonság növelése érdekében videokamerával szerelnek fel minden egyes szerelvényt a moszkvai metróban a következő másfél év során - jelentette be Dmitrij Gajev, a moszkvai metró igazgatója hétfőn sajtóértekezleten.2005-07-19 08:24:00 0
A leghevesebb tájfunAz utóbbi öt év leghevesebb tájfunja söpört át hétfőn Tajvanon, az ítéletidőben hivatalos adatok szerint öt ember életét vesztette, mintegy harmincan megsérültek, egy személyt pedig eltűntként tartanak nyilván.2005-07-19 08:22:00 0
Juscsenko felszámolta a rendőrségetElrendelte a korrupció jelképévé vált közúti rendőrség feloszlatását Viktor Juscsenko ukrán elnök. Juscsenko, mint arról az Interfax-Ukraina hírügynökség beszámolt, hétfőn az ukrán belügyminisztériumban jelentette be döntését.2005-07-19 08:20:00 0
Rendőrök haltak meg BagdadbanTucatnyi személyt, köztük kilenc rendőrt öltek meg hétfőn különféle összecsapásokban Bagdadban és Irak más vidékein. Elesett két amerikai katona is.2005-07-18 19:34:00 0
Musarraf a londoni merényletrőlEllentétesek az iszlám vallással a londoni robbantások - jelentette ki hétfőn Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Az iszlámábádi nemzeti ifjúsági konferencián elmondott beszédében Musarraf elnök azzal vádolta a betiltott szélsőséges csoportokat, hogy másokra is rá akarják kényszeríteni ideológiájukat.2005-07-18 19:09:00 0
Segített a FideszEgymillió forint pénzadományt gyűjtött össze a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési frakciója tagjaitól a mádi vízkárosultak megsegítésére, a pénzt hétfőn délután adták át az önkormányzatnak - közölte az MTI-vel Koncz Ferenc, a térség fideszes képviselője.2005-07-18 18:52:00 0
Tettek kellenénekAz előítéletes gondolkodás helyébe együttgondolkodásnak kell lépnie - mondta Németh Erika a Cigány Szolidaritási Nap alkalmából hétfőn az MTI-nek. A Fidesz kiemelte: az efféle szocialista nyilatkozatok helyett konkrét intézkedéseket kellene tennie a kormánynak a cigányság helyzetének javítása érdekében.2005-07-18 18:45:00 0
Juscsenko állapota javulKitűnő egészségnek örvend svájci kezelőorvosai szerint Viktor Juscsenko ukrán elnök, jóllehet még arcán viseli a tavalyi elnökválasztási kampány alatt elszenvedett dioxinmérgezés nyomait.2005-07-18 17:42:00 0
Menekültáradat OlaszországbanTöbb mint 800 menekült érkezett egyetlen nap alatt Dél-Olaszországba - közölte hétfőn a szicíliai parti őrség. Az egyenként mintegy 200 menekültet szállító hajók különböző helyszíneken értek partot, köztük Lampedusa szigetén, ahová az utóbbi időben az Afrikából érkező menekültek ezrei érkeztek meg.2005-07-18 17:19:00 0
Nemzetközi Kodály-szemináriumNégy kontinens csaknem húsz országából érkeztek hallgatók a kecskeméti Kodály szemináriumra - tájékoztatta a hétfőn kezdődött esemény egyik szervezője az MTI-t.2005-07-18 17:09:00 0
Silány kormányzati propagandaA Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a közpénzek kampánycélú felhasználásával. Erről Halász János beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.2005-07-18 16:51:00 0
Parlagfűvel fertőzött a Hajógyári SzigetSúlyosan fertőzött az allergiát okozó parlagfűvel a Hajógyári Sziget - állapították meg a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület tagjai az országgyűlési képviselőkkel történt bejárás során pénteken.2005-07-18 15:42:00 0
Újabb segítség a romániai árvízkárosultaknakA Magyar Vöröskereszt öttagú egészségügyi csapatot küld az árvíz sújtotta romániai Bákóba - közölte a szervezet az MTI-vel hétfőn. A hétfőn útnak indított szolnoki kutató-mentő csoport szükség esetén segít az egészségügyi, sürgősségi ellátásban, valamint a két napja Bákóba indított 15 millió forint értékű segélyszállítmány szétosztásában a helyi önkormányzat és a román vöröskereszt munkatársainak - olvasható a Magyar Vöröskereszt közleményében.2005-07-18 15:41:00 0
Új harangokat kap a kétszázéves Szent Anna-templomKét új harangot kap felszentelésének 200. évfordulójára a vízivárosi Szent Anna-templom - közölte a plébánia hétfőn az MTI-vel.2005-07-18 15:39:00 0
Göbölyös kinevezése: törvénysértés MDF-es asszisztenciávalGőblyös István gazdasági alelnököt nevezi ki a Magyar Rádió átmeneti vezetőjének a közszolgálati médium kuratóriumi elnöksége, a testület erről hétfőn döntött. Szadai Károly elnökhelyettes szerint a döntésre sem a médiatörvény, sem más jogszabály nem adott felhatalmazást.2005-07-18 15:37:00 0
Igazságot követel az Amnesty International a Franco-diktatúra áldozatainakSpanyolországnak igazságot kell szolgáltatnia annak a több tízezer áldozatnak, akiket megöltek, eltűntettek, megkínoztak vagy csak egyszerűen elnyomtak az 1936-39-es polgárháború, majd a Franco-diktatúra közel négy évtizede alatt - áll az Amnesty International hétfőn közzétett jelentésében.2005-07-18 15:34:00 0
Két jegyző Józsefvárosban: jogszerű rendezést sürget a közigazgatási hivatalHarminc napot biztosított a fővárosi közigazgatási hivatal annak a jogsértő helyzetnek a megszüntetésére, hogy jelenleg két jegyzője is van a VIII. kerületnek - közölte a hivatal főosztályvezetője hétfőn az MTI-vel.2005-07-18 15:31:00 0
Ratko Mladic felkutatására és kiadatására szólított fel a NATO-főtitkárA srebrenicai népirtás főfelelősének tartott Ratko Mladic felkutatására és kiadatására szólította fel a szerbia-montenegrói hatóságokat hétfői belgrádi látogatásán Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár, aki szerint a volt boszniai szerb hadseregparancsnok kiadatása nélkül az ország nem csatlakozhat sem a NATO békepartnerségi programjához, sem magához a katonai szövetséghez.2005-07-18 14:38:00 0
A brit titkosszolgálatok az IRA-val foglalkoztakA brit terrorelhárítás az utóbbi harminc évben szinte kizárólag az északír terrorra figyelt, és egyszerűen nem vette komolyan a brit földön is mind mélyebb gyökereket eresztő iszlám radikalizmus terrorveszélyét - áll két tekintélyes londoni stratégiai kutató műhely hétfőn kiadott közös, átfogó elemzésében, amely szerint a terror ellen meghirdetett amerikai háború szoros támogatása és az iraki beavatkozás éppen hogy fokozta Nagy-Britannia és a koalíció egészének fenyegetettségét. A brit kormány hétfőn visszautasította ezt a megállapítást.2005-07-18 14:36:00 0
MOSZ: válságban a tejtermelésA tejtermelők 30-40 százaléka fontolgatja, hogy beszünteti a tejtermelést - hangoztatta Németh István, a Pest megyei Szarvasmarha-tenyésztők Választmányának elnöke hétfőn, Budapesten a Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányi ülésén. A szakember közölte, hogy a tejtermelés nem kifizetődő a termelők számára, ezért szeretnék ha kvótájuk az állam visszavásárolná reális áron.2005-07-18 13:49:00 0
Mélyponton a GKI konjunktúra-indexeJúniusban -21,4-ről -21,7 pontra romlott a GKI-Wallis konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, ami a valaha (1996 óta) mért legalacsonyabb szintet jelenti.2005-07-18 13:46:00 0
Jogi lépéseket fontolgat a MAGOSZA Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége jogi lépéseket fontolgat, mivel egyes gazdálkodóknak még mindig nem fizették ki a 2004-es uniós és nemzeti támogatást - tájékoztatta az újságírókat Budai Gyula, a MAGOSZ jogi képviselője az érdekképviselet hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára hozzátette, becsléseik szerint még mintegy 4-5 ezer gazdálkodó nem kapta meg a tavalyi évre járó támogatási összeget.2005-07-18 13:40:00 0
Krokodilvadászat a parlamentben...Nos, a vizsgálóbizottság eddigi működése során sikerült felszínre hozni, hogy nem Orbán, hanem a bizottság magasztos tennivalóit szorgosan ellátó szocialista elnökének van vaj a füle fölött bőséggel, mi több: rá is olvadt a fejére. "Nagy szégyen az MSZP-re nézve, hogy egy ilyen taktikailag és stratégiailag is fontosnak tartott bizottság élére nem talált egy tiszta embert..."2005-07-18 13:37:00 0
Hagyományos módszerrel arattakA Taktaharkányban működő Nagycsaládosok Egyesülete nem kímél szabadidőt és anyagiakat arra, hogy megismertessék az ifjúsággal a paraszti, illetve a hétköznapi élet ősi szokásait. A tél folyamán sertést vásároltak, tradíciós disznóölésen vehettek részt a fiatalok. A szervezők igyekeznek programjaikat az évszakokhoz kötődő hagyományokhoz igazítani, a hétvégén a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető aratás került sorra.2005-07-18 13:23:00 0
Göblyös Istvánt nevezik ki a Magyar Rádió átmeneti vezetőjénekGöblyös István gazdasági alelnököt nevezi ki a Magyar Rádió átmeneti vezetőjének a közszolgálati médium kuratóriumi elnöksége, a testület erről hétfőn döntött.2005-07-18 13:19:00 0
Ausztria szerint nem szabad teljes jogú EU-tagságot ígérni TörökországnakNem szabad teljes jogú EU-tagságot ígérni Törökországnak - mondta hétfőn Londonban megjelent lapnyilatkozatában az osztrák pénzügyminiszter.2005-07-18 12:58:00 0
Tudják, merik, zsebre teszik: erősödő gyanú a Zwack-ügybenLevélben a Zwack-ügyet vizsgáló Parlamenti bizottsághoz és az Ügyészi Nyomozó Hivatalhoz fordultak a 16. vámhivatal magukat megnevezni nem kívánó munkatársai amiatt, hogy egy vámtarifaszám-átsorolás útján az akkori SZDSZ-es képviselő Zwack Péter cége többmilliárd forintos haszonra tett szert - az adófizetők kárára. A levelet Font Sándor, a bizottság fideszes elnöke péntek délután vette kézhez, és ma juttatta el a tagokhoz, és mutatta be a sajtó munkatársainak. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga2005-07-18 12:48:00 1
Pályázatot ír ki a palotai FideszA palotai Fidesz fel akarja vállalni Újlaki Miklós, a középkor hatalmas főura, macsói bán, erdélyi vajda, bosnyák király és palotai várúr emlékének ápolását, akinek elsősorban köszönhetjük városunk megalapítását.2005-07-18 11:50:00 0
Új kisantantot és tömegpusztító fegyvereket akarnak a szlovák szélsőségesekA kisantant újraszervezése és tömegpusztító fegyverek beszerzése is szerepel annak a szlovák szélsőjobboldali pártnak a programjában, melynek a náci idők szlovák félkatonai szervezetének egyenruhájába öltözött tagjai erődemonstrációkat rendeznek Szlovákiában; a közelmúltban ők köpdösték le Kossuth Lajos szobrát, majd Révkomáromban szócsatába keveredtek magyar ellentüntetőkkel.2005-07-18 11:10:00 0
Zentai kiadatása mellett érvel egy ausztrál lapValamennyi ausztrálnak üdvözölnie kellene Chris Ellison ausztrál igazságügy-miniszter döntését, aki egy perthi bíróhoz utalta át a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatási kérelmét - hangoztatja az ON LINE opinion ausztrál internetes újságban megjelent írásában Leanne Piggott, a sydneyi egyetem kormányzati és nemzetközi kapcsolatok tanszékének tanára.2005-07-18 10:44:00 0
Raksányi Gellért nyolcvanévesRaksányi Gellért, a Nemzet Színésze nyolcvanéves. Dunántúli családból származik, melynek nemessége a XIII. századból datálódik. Felmenői értelmiségiek, a közélet jeles szereplői, ő viszont színész lett, minden akadály ellenére "komédiás", világvándorok, mulattatók, vásári pojácák utóda, aki egyszerre képes átélni és felmutatni a sors tragikumát és komikumát.2005-07-18 09:15:00 0
Kiváló Nexusban a kormánnyalBatiz András kormányszóvivő pénteki bejelentéséből világossá vált: hiába a 2003-as botrány, idén is a Nexus Kft. bonyolíthatja le az augusztus 20-i rendezvényeket. Emlékezetes, a két évvel ezelőtti tűzijáték miatt kigyulladt egy uszály felépítménye, és a Gellért-hegy is kisebb tűzkárokat szenvedett - írja a Magyar Nemzet.2005-07-18 09:13:00 0
Az EU megdöbbenését fejezte ki a kubai tüntetések elleni fellépés miattAz Európai Unió megdöbbenését fejezte ki a legutóbbi kubai ellenzéki tüntetésekkel szembeni fellépés miatt az EU elnöksége által helyi idő szerint vasárnap Havannában közzétett közlemény szerint. "Az elnökség megdöbbenéssel tapasztalta, ahogyan a kubai hatóságok erővel vetettek véget egy kis létszámú, békés tüntetésnek július 13-án Havannában" - áll az EU soros elnöke, Nagy-Britannia havannai nagykövetsége által közzétett közleményben.2005-07-18 08:49:00 0
Palesztinok rakétát lőttek ki, rendőröket és katonákat vezényelnek egy zsidó tüntetés megakadályozásáraPalesztin fegyveresek egy rakétát lőttek ki hétfőre virradóra a Gázai övezetből dél-izraeli területek felé, de a lövedék becsapódása sem személyi sérülést, sem anyagi kárt nem okozott - közölte az izraeli hadsereg szóvivője.2005-07-18 08:47:00 0
Telefonkapcsolatban állt az egyik londoni merénylővel egy pakisztáni üzletemberA pakisztáni hatóságok kihallgattak egy üzletembert, akinek mobil telefonszáma rajta volt az egyik feltételezett londoni öngyilkos merénylő által hívott számok listáján - közölte egy pakisztáni titkosszolgálati illetékes.2005-07-18 08:46:00 0
Tajvanon is tájfun pusztítAz elmúlt öt év leghevesebb tájfunja csapott le hétfőn Tajvanra, aminek következtében akadozott a vasúti közlekedés, iskolákat és a reptereket zártak be a hatóságok, sőt még a pénzpiacok is szüneteltették működésüket.2005-07-18 08:45:00 0
New Yorker: Bush titokban manipulálni akarta az iraki választásokatGeorge Bush amerikai elnök tervbe vette, hogy kulisszák mögötti eszközökkel befolyásolja a januárban tartott iraki választásokat egy Amerika-barát kormány megalakítása érdekében - írta a New Yorker című amerikai lap a hét végén.2005-07-18 08:44:00 0
Iparűzési adó: indulhat a lavinaUniós csatlakozásunk dátumáig visszamenőlegesen követelné vissza az Auchan áruházlánc a fővárostól az iparűzési adót. A Magyar Nemzet információi szerint más cégek is hasonló lépésre készülnek, mert az uniós szabályokba ütközőnek tartják ezt a közterhet.2005-07-18 08:42:00 0
Egy pakisztáni diplomata Londont hibáztatja a merényletek miattNagy-Britannia nem hibáztathatja a július 7-i merényletekért a külföldi országokat, így Pakisztánt, hanem inkább a muzulmánok beilleszkedésének a kudarcával kellene foglalkoznia - közölte vasárnap Munir Akram, Pakisztán állandó ENSZ-képviselője.2005-07-18 08:40:00 0
Őrizetbe vett hat férfit a brit rendőrség a terrorellenes törvény alapjánA brit rendőrség őrizetbe vett hat férfit Észak-Angliában a terrorellenes törvény alapján, de az őrizetbe vételek nincsenek közvetlen kapcsolatban a július 7-i londoni merényletekkel - közölte egy rendőrségi szóvivő. A férfiakat Yorkshire nyugati részén, Leedsben vették őrizetbe.2005-07-18 08:36:00 0
Elhunyt Sir Edward Heath volt brit kormányfőÉletének 90. évében, vasárnap este elhunyt Sir Edward Heath volt konzervatív brit miniszterelnök. Heath 1970 és 1974 között, nem egészen négy évig volt kormányfő, de az ő nevéhez fűződik Nagy-Britannia 1973-as csatlakozása az akkori Közös Piachoz, az Európai Unió elődjéhez.2005-07-18 08:35:00 0
Elnökét jelöli a Bolgár Szocialista Párt a kormányfői posztraSzergej Sztanyisev pártelnök személyében vasárnap megnevezték miniszterelnök-jelöltjüket a júniusi választásokon győztes bolgár szocialisták. Georgi Parvanov államfő hétfőn a parlamentben várhatóan felkéri a kormányalakításra a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) elnökét. A kijelölt miniszterelnöknek ezt követően hét nap áll majd rendelkezésére arra, hogy megnevezze kormánya tagjait.2005-07-18 08:33:00 0
Baloldali Pártra változtatta a nevét a német PDSNevet változtatott a német Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS), ezzel megnyitva az utat egy viszonylag új baloldali tömörüléssel való választási együttműködés előtt. A vasárnapi berlini rendkívüli pártkongresszuson a küldöttek döntő többsége megszavazta a Baloldali Párt nevet.2005-07-18 08:32:00 0
Biztosan nagyra növeli a deficitet Romániában az árvízNem fogjuk minden áron tartani magunkat az IMF által egyeztetett költségvetési deficitcélhoz, még ha fontosak is az ország számára a makrogazdasági mutatók - jelentette ki a hét végén Calin Tariceanu román miniszterelnök.2005-07-18 08:29:00 0
Turul-ünnepség TiszaújlakonTizenhatodik alkalommal tartották meg vasárnap Tiszaújlakon, a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának helyén emelt emlékműnél a kárpátaljai magyarság hagyományosan legnagyobb tömegrendezvényét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által szervezett Turul-ünnepséget, amelynek ünnepi szónoka ezúttal Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke volt.2005-07-18 08:20:00 0
Romániai árvízkárosultaknak gyűjt a Katolikus Karitász - Caritas HungaricaA Katolikus Karitász - Caritas Hungarica gyűjtést indított a romániai árvízkárosultak megsegítésére. Az adományokat a Raiffeisen Banknál megnyitott 12011148-00124534-00800007 számú elkülönített számlára várjuk. Az adományokból tartós élelmiszereket, higiéniai cikkeket tartalmazó csomagokat készítünk, amelyek a Román Karitásszal együttműködve jutnak el a rászorulókhoz.2005-07-18 08:18:00 0
Tovább növekedett a moldvai árvíz áldozatainak számaHúszra emelkedett a dél-moldvai árvíz halálos áldozatainak száma vasárnapi hivatalos adatok szerint. A Magyarországról szombaton elindult egészségügyi-műszaki mentőcsapat vasárnap hajnalban megérkezett Focsaniba - közölte az MTI-vel a csapatot vezető Haduba László.2005-07-17 16:14:00 0
Ismét veszélybe kerülhet Gyurcsány szavahihetőségeSzijjártó Péter vasárnap megismételte korábbi, a miniszterelnöknek címzett kérdéseit. A képviselő kijelentette: a válasz elmaradása esetén ismét veszélybe kerülhet Gyurcsány Ferenc szavahihetősége.2005-07-17 15:29:00 0
Elzárták a gázt a Nyugat-Magyarországi Egyetemen40 millió forintos tartozása miatt az Észak-Dunántúli Gázszolgáltató Rt. nem adott több haladékot az intézménynek. Nincs meleg víz az intézmény mosonmagyaróvári és soproni kollégiumaiban, sem a tanításnak helyt adó épületekben.2005-07-17 14:08:00 0
Irakban ismertették a Szaddám Huszein elleni első vádakatAz iraki különleges bíróság vasárnap ismertette a Szaddám Huszein volt iraki elnök elleni első vádakat.2005-07-17 14:04:00 0
Markó Béla felkereste az árvíz sújtotta csíki településeketHumanitárius felhívásban szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vasárnap a közigazgatásban dolgozó tisztségviselőit, hogy településeiken tegyenek meg mindent az emberek életét, a lakosság javait fenyegető elemi csapások kockázatainak elhárításáért, a romániai magyarokat pedig felkérte, képességeikhez mérten nyújtsanak segítséget az árvíz sújtotta embertársaiknak.2005-07-17 13:45:00 0
Mi jöhet még?Hamisnak bizonyult kampánystratégiák, a két nagy párt vezetőjének tisztességét firtató bizottságok, korai Gyurcsány-Orbán vita. Úgy látszik, máris benne vagyunk a sűrűjében, de vajon mi jöhet még? - a Heti Válasz erről kérdezte Répássy Róbertet.2005-07-17 13:41:00 0
Csetlések, botlások a nemzetközi politikábanA magyar külpolitika az utóbbi esztendőben hibát hibára halmozott, és ebből a kormányfő jócskán kivette a részét. Gondoljunk csak a világraszóló skandalumra, amely a párttársai előtti vagány jópofizásból, az elhíresült "szaúdi terroristázásból" kerekedett. Azonban ennél jóval több, kevésbé ismert, ám jelentős baklövést követett el a miniszterelnök és neje.2005-07-17 13:18:00 0
Orbán Viktor Washingtonba utazikOrbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Washingtonban részt vesz a konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió, az IDU július 18-19-én megrendezésre kerülő pártvezetői értekezletén.2005-07-17 13:09:00 0
Enciklikán és új könyvén dolgozik az észak-olaszországi hegyekben vakációzó pápaEnciklikán, illetve új könyvén dolgozik az észak-olaszországi hegyekben vakációzó XVI. Benedek pápa, aki vasárnap is nyilvános úrangyala imádságot tartott a Les Combes falucskánál fekvő nyári pápai laknál, Valle d,Aostában.2005-07-17 13:03:00 0
Gyurcsány Ferenc megrészegedett a hatalomtólKóros tüneteket vél felfedezni Gyurcsány Ferencnél dr. Dános Kornél, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nyelvi Kommunikációs Központjának igazgatója. A magatartáskutató a Reformnak adott interjújában megfigyelései alapján állítja: a kormányfő egyre inkább megrészegedik a hatalomtól, elveszette önkontrollját, és ez kihat viselkedésére.2005-07-17 12:23:00 0
A kontár-kormány tétlenül nézi az üzemanyagárak emelkedésétBizonyára a kirobbanó gazdasági sikernek köszönhető, hogy a környező országhoz képest Magyarországon a legmagasabb az üzemanyag ára. Felháborító, hogy a kormány nem tesz semmit az üzemanyagárak mérséklése érdekében - jelentette ki Lázár Mózes vasárnapi sajtótájékoztatóján.2005-07-17 11:25:00 0
Megszakadhatnak a magyar-vatikáni vegyes bizottságban folyó tárgyalásokA magyar-vatikáni vegyes bizottságban folyó tárgyalások megszakadásának lehetőségéről beszélt Semjén Zsolt, az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának alelnöke a közszolgálati rádió vasárnap reggeli műsorában.2005-07-17 10:22:00 0
Erdélyi magyar párbeszédet sürget Tőkés László püspökAz őszi előrehozott parlamenti választások pozitív hozadéka lehet a romániai rendszerváltás kiteljesedése, az erdélyi magyar közösségen belül pedig a közélet demokratizálódását eredményezhetné - mondta Tőkés László református püspök szombaton.2005-07-17 09:47:00 0
Molnár László ügyeskedikMolnár László, az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság MSZP-s elnöke a parlament őszi ülésszakának kezdetéig megfontolja, hogy felajánlja-e lemondását.2005-07-17 09:43:00 0
Szávay Ágnes már elődöntős ModenábanSzenzációs eredményt ért el Szávay Ágnes a modenai WTA-tornán: két játszmában legyőzte a hazai pályán ütögető Francesca Schiavonét, így ma a döntőbe jutásért teniszezik az ugyancsak olasz Tathiana Garbin ellen.2005-07-16 17:23:00 0
Oriana Fallaci újból hevesen támadja az iszlámotÚjabb nagyszabású támadást indított az iszlám ellen Oriana Fallaci New Yorkban élő olasz írónő, sztárújságíró. A 75 éves szerző a Corriere della Sera című tekintélyes olasz lap szombati számának két teljes oldalán át taglalja a legutóbbi, londoni terrortámadást és azt állítja, a terroristák célja a Nyugat kultúrájának elpusztítása.2005-07-16 16:50:00 0
Kokainmaradványok az Európai Parlamentben46 átvizsgált vécéből 41-ben talált kokainmaradványokat az Európai Parlamentben egy német tévétársaság stábja, a szert egy nürnbergi biológiai intézet azonosította.2005-07-16 16:05:00 0
Zuschlag - ÚjratöltveSzurkoljunk együtt Zuschlag János 2006-os megválasztásának. Ennél nagyobb szerencse ugyanis nem érhetné a jobboldalt. Egy Zuschlag Jánost nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy eltűnjön a legújabb kori történelem süllyesztőjében.2005-07-16 16:02:00 0
Újabb lépés: tízezres elbocsátások a minisztériumoknálTöbb mint tízezer dolgozót kell még az idén elbocsátania a minisztériumoknak - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) a Magyar Nemzet birtokába került kimutatásából, amely szerint felmentéssel vagy végkielégítéssel majdnem hétezer főnek, nyugdíjazással mintegy 1700 főnek kell távoznia a tárcáktól.2005-07-16 15:09:00 0
Őszig megfontolja lemondását az okirat-hamisítóMolnár László, az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság MSZP-s elnöke a parlament őszi ülésszakának kezdetéig megfontolja, hogy felajánlja-e lemondását. A politikus szombaton az MTI-nek azt mondta, az a célja, hogy a bizottság teljesítse feladatát, amelyre a parlament létrehozta. "A cél érdekében megfontolom lemondásom felajánlását" - közölte a bizottsági elnök.2005-07-16 14:34:00 0
Válságban a magyar cukoriparA Fidesz felszólítja a kormányt, hogy határozottan lépjen fel az Európai Unióban a magyar cukoripar védelméért - mondta Lengyel Zoltán, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője szombaton a földművelésügyi minisztérium előtt.2005-07-16 14:31:00 0
Kevés, de drágaMár nem tudom, hogy mi jobb: ha épít vagy ha nem épít autópályát a jelenlegi kormány Magyarországon. Bár közeledünk a választási ciklus vége felé, csak tegnap sikerült átadni az első olyan sztrádaszakaszt, amit nagyobbrészt nem az Orbán-kabinet készített elő. Húsz kilométerről van szó, ennyi valósult meg a négy évre beígért nyolcszázból. Húsz nagyon drága kilométer, amit ráadásul még ki sem fizettünk.2005-07-16 11:08:00 0
Arnold Schwarzenegger lemond lapfőszerkesztői tisztségérőlLemond egy testépítő magazin főszerkesztői tisztségéről és az azzal járó jutattásokról Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, egykori Mr.Universe és filmsztár. Schwarzenegger azután döntött így, hogy a támadások kereszttűzébe került a kormányzói tisztség és a jól jövedelmező "másodállás" összeférhetetlensége miatt.2005-07-16 11:01:00 0