| MSZP-SZDSZ három éve: 33 adóemelés, 6 új adó | A Gyurcsány-Medgyessy-kormány gazdaságpolitikai sodródása újabb állomásához érkezett. Az elmúlt három év 33 adóemelése, 6 új adó bevezetése, a vállalkozói terhek jelentős növelése után a kormány annak az adótípusnak a megszüntetésére törekszik, amely a hibás szabályozás ellenére is bizakodó vállalkozói fogadtatásra talált - olvasható Varga Mihály közleményében. | 2005-06-03 15:38:00 | 0 |
| Ingyen telek diplomásoknak | Ingyen telket kaphatnak Kaposváron azok a diplomás fiatalok, akik vállalják, hogy legalább 10 évig a városban maradnak. Ha előbb elköltöznének, ki kell fizetniük a közművesítetlen telek árát. | 2005-06-03 15:34:00 | 0 |
| Mit titkolnak Angyalföldön a szocialisták? | A XIII. kerületi önkormányzat több esetben is a saját vagyongazdálkodási rendeletét megszegve, a nyilvánosság mellőzésével, pályázat kiírása nélkül döntött különösen nagy értékű ingatlanok értékesítéséről. A jogsértések megszüntetésére a testület Fidesz-frakciója évek óta rendszeresen felszólította az önkormányzat vezetését. Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Weszelovszky Zoltán, a XIII. kerület frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatót tartott az angyalföldi gyanús ingatlaneladásokkal kapcsolatban. | 2005-06-03 14:56:00 | 0 |
| Londoni elemzők: a forintnak "nincs szüksége" az elnökválasztás körüli feszültségre | A kormánykoalíció összeomlása ugyan nem a legvalószínűbb forgatókönyv a magyarországi elnökválasztási vitában, de a forintnak az esetleges kudarcot követő politikai zajra sincs most szüksége - áll az egyik vezető londoni befektetési csoport napi térségi elemzésében. Más londoni elemzői vélemény szerint is gyengeséget hozhat a forintpiacon az elnökválasztás körüli koalíciós feszültség, bár meredek árfolyamveszteségtől nem kell tartani. | 2005-06-03 14:42:00 | 0 |
| Karel Gott: Benes nem tartozik a cseh nemzet nagyjai közé | Karel Gott, a cseh könnyűzene nemzetközi hírű, legendás személyisége úgy véli, hogy Edvard Benes volt csehszlovák államfő nem tartozik a cseh nemzet nagyjai közé, mert tevékenységével többet ártott a cseheknek, mint segített. | 2005-06-03 14:12:00 | 0 |
| Kulcsár Attila nagyrészt nem ismeri a zárolt vagyonok tulajdonosait | Jelentős részében semmi közük a büntetőügyemhez azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek, amelyek vagyonát zárolta a Pesti Központi Kerületi Bíróság május elején; nagyrészt nem is ismerem a listán szereplő cégeket vagy magánszemélyeket - nyilatkozta Kulcsár Attila pénteken az MTI-nek. | 2005-06-03 14:05:00 | 0 |
| Törvényesek a zár alá helyezések a Kulcsár-ügyben | Az elsőfokú bíróság szerint törvényesek a Kulcsár-ügyben elrendelt zár alá vételek - nyilatkozta az MTI érdeklődésére a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elnöki bírája pénteken. "Az első fokon eljárt bíró a vonatkozó törvényi rendelkezések áttekintése után legjobb tudása és lelkiismerete szerint hozott határozatot, amely meggyőződése szerint jogszerű. A beérkezett fellebbezések nyomán ezt a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság meg fogja vizsgálni" - mondta Siposné Nádai Ágnes. | 2005-06-03 14:00:00 | 0 |
| Le Monde: az állami kiadások miatt csúszhat az euró 2010-es bevezetése | Bár valamennyi közép-kelet-európai országhoz hasonlóan Magyarországon is erős a gazdasági növekedés, a többi országhoz képest magas állami kiadások miatt még 2010-ben sem biztos az euró bevezetése, hivatkozott a Le Monde pénteki száma a Standard & Poor's hitelminősítő legfrissebb értékelésére. | 2005-06-03 13:55:00 | 0 |
| Az elhunyt pápa titkárát nevezték ki krakkói érseknek | Krakkó érsekének nevezte ki pénteken XVI. Benedek pápa Stanislaw Dziwisz érseket, az elhunyt II. János Pál pápa személyi titkárát és közeli jó barátját. Dziwisz a 78 éves Franciszek Macharski bíboros érsek utóda lesz a krakkói érseki tisztségben. Ez volt az új pápa első döntése a lengyel püspöki karra vonatkozóan - jelentette be a varsói pápai nunciatúra. | 2005-06-03 13:52:00 | 0 |
| Európának munkahelyeket kell teremtenie | Orbán Viktor az ISMA nemzetközi gazdasági konferenciájának vendége volt pénteken. Az értékpapír-piaci szövetség ezúttal Budapesten tartotta ülését. A nyitó felszólalás megtartására a Fidesz elnökét kérték fel. | 2005-06-03 13:36:00 | 0 |
| Magyar az iskolákkal fizetteti ki a pótérettségit | Az ismert körülmények miatt megismételt érettségik többletköltségeire nem ad pluszpénzt az Oktatási Minisztérium. Erről a fenntartóknak kell gondoskodniuk. | 2005-06-03 13:17:00 | 0 |
| Gyurcsány-show napi 10 millió közpénzért | A Miniszterelnöki Hivatal által a választásokig kommunikációs célokra elkölteni szándékozott 3,5 milliárd forint jelentős részben az MSZP pártkampányára fordítódik. Ez azt jelenti, hogy a kormány és Gyurcsány Ferenc naponta 10 millió forintot, azaz húsz minimálbérért dolgozó ember éves jövedelmét költheti el olyasminek a reklámozására, amit még el sem fogadott - nemhogy a parlament, még a kormány sem. | 2005-06-03 13:14:00 | 0 |
| A Szentkirályi Ásványvíz Kft. megduplázza kapacitását | A Szentkirályi Ásványvíz Kft. júliustól megduplázza kapacitását, így naponta 600 ezer liter ásványvizet palackoz majd - közölte Balogh Levente, a társaság ügyvezető igazgatója pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: terveik szerint a cég az idén 150 millió 1,5 literes palack ásványvizet forgalmaz majd, ezzel a magyar piacon a 650 millió palack összes ásványvízfogyasztás egynegyedét adja. A cég jelenleg a magyar ásványvíz piacon 10,8 százalékos részesedéssel bír. | 2005-06-03 12:00:00 | 0 |
| Zöldkommandó - vagy újabb PR-fogás? | A Fidesz-frakció Környezetvédelmi Kabinetje már hosszú ideje próbálja tudatosítani, hogy az egyre szaporodó és mind súlyosabb környezetszennyezéssel szemben hatékonyabb fellépésre lenne szükség a bűnüldözés területén is. Évek óta szorgalmazzuk egy valódi zöldkommandó felállítását, amelynek elsődleges célja lenne az illegális hulladéklerakók felszámolása, a határon keresztül történő, engedély nélküli hulladék-szállítás megakadályozása, a veszélyes anyagok fuvarozásának ellenőrzése. | 2005-06-03 11:37:00 | 0 |
| Sólyom László életrajza | Jövő hét elején az Országgyűlés a rendszerváltozás után negyedik alkalommal választja meg az ország köztársasági elnökét. A tisztségre a Fidesz és az MDF a Védegylet javaslatára Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét jelölte. | 2005-06-03 11:16:00 | 0 |
| Brókerbotrány: a Kartonpack rendkívüli közgyűlést tart vagyona zárolása miatt | A Kartonpack Dobozipari Rt. rendkívüli közgyűlésen tárgyalja meg a vagyona zárolása miatt kialakult helyzettel kapcsolatos aktuális teendőket. A tőzsde honlapján közzétett meghívó szerint a július 4-én tartandó közgyűlés napirendjén az alapszabály módosítása is szerepel. A Kartonpack június 1-jén jelentette be, hogy a Pesti Központi Bíróság zárolta a vagyonát, ami ellen a társaság fellebbezést nyújtott be. | 2005-06-03 11:02:00 | 0 |
| Mi a Védegylet? | A Védegylet nevű szervezet vetette fel elsőként ez év február 23-án, hogy Sólyom Lászlót jelöljék köztársasági elnöknek; mint az országgyűlési képviselőkhöz intézett nyílt levelükben fogalmaztak: az Alkotmánybíróság volt elnökét, a Védegylet elnökségének jelenlegi tagját "hívják meg a köztársasági elnöki posztra". Három hónappal később a Fidesz Sólyom Lászlót jelölte, s ehhez csatlakozott az MDF is. | 2005-06-03 10:53:00 | 0 |
| Magyar Szó a magyar politikai elit felelősségéről | Az újvidéki Magyar Szó című napilap szerint Szerbiában folytatódik a szellemileg életképtelen és az emberi fajt mindennapi tetteivel szégyenbe hozó réteg másfél évtizedes ámokfutása, a kilencvenes évek eleje óta több ezer áldozata van a sovinizmusnak, amely viselkedésforma lételemévé vált a Vajdaságban, s a legszomorúbb, hogy a magyarországi politikai elit nem kíván "különösebb megrázkódtatást kreálni" ebből. | 2005-06-03 10:50:00 | 0 |
| Pokorni Zoltán: a Fidesznél kötelező szavazás van | A Fidesznél kötelező szavazás van a köztársaságielnök-választáson; eddig egy képviselő sem kérte felmentését ez alól - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke pénteken egy televíziós műsorban. Hangsúlyozta: abban biztos, hogy Sólyom László jobb köztársasági elnöke lehetne Magyarországnak, mint Szili Katalin. | 2005-06-03 10:27:00 | 0 |
| Kasza József szerint politikai hajsza folyik ellene | Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta, politikai hajsza folyik ellene, és az egész magyarságot támadják az igazságszolgáltatási szervek az ellene indított újabb vizsgálatokkal. A pártelnök a Magyar Szó című napilapnak adott pénteki interjújában közli, a sajtóból értesült arról, hogy a szabadkai kerületi ügyész újabb vizsgálatot kezdeményez ellene. | 2005-06-03 10:23:00 | 0 |
| Civil a pályán | Általában igaz, nem is vitatható az a megállapítás, hogy a jelenlegi kormánynak a leghaloványabb elképzelése sincs arról, hogy mihez kezdjen ezzel az országgal, kivéve, ha az adózásról esik szó. Az adó kifejezés hallatán még a legsötétebb és legkorlátoltabb választott vezetők, kinevezett tisztviselők is felderülnek, kivirulnak, kreatívvá válnak, és egymást túllicitálva rendeznek adóemelő, köztehernövelő, közpénzt elherdáló ötletparádékat. | 2005-06-03 08:00:00 | 0 |
| Schröder az ír kormányfővel tárgyalt az európai alkotmány megmentéséről | Gerhard Schröder német kancellár csütörtök este Berlinben az ír kormányfővel, Bertie Ahernnel tárgyalt az európai alkotmány megmentéséről. A kér kormányfő nem nyilatkozott a megbeszélés után. | 2005-06-03 07:55:00 | 0 |
| Berlinben Antallra emlékeztek: Schäuble védelmébe vette az EU bővítését | Wolfgang Schäuble, a német ellenzéki kereszténypártok (CDU, CSU) parlamenti frakciójának helyettes vezetője az Antall József miniszterelnökké választásának 15. évfordulóján rendezett csütörtök esti berlini ünnepségen védelmébe vette az Európai Unió bővítésének ütemét, azt, hogy tavaly egyszerre nyolc közép- és kelet-európai ország lett uniós tag. | 2005-06-03 07:55:00 | 0 |
| A holland kormányfő az EU-integráció lassítását szorgalmazta a hágai parlamentben | Hollandia ezentúl az európai integrációs folyamat lassítását követeli majd az Európai Unióban: legalábbis ezt jelezte az ország miniszterelnöke, Jan Peter Balkenende csütörtökön a hágai parlamentben, ahol több órás vitát folytattak az előző napi hollandiai népszavazás, az EU-alkotmány elutasításának tanulságairól. | 2005-06-03 07:50:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Radikális adócsökkentésre van szükség | Orbán Viktor csütörtökön Kakasdon a Tolna megyei faluparlament ülésén vett részt a Makovecz Imre tervezte Faluházban, ahol kijelentette: az ország lecsúszásának megállításhoz radikális politikai és gazdasági irányváltás szükséges. | 2005-06-03 07:48:00 | 0 |
| Szlovákia egynegyede ért egyet a dekrétumokkal | Ezerkétszáz személyt kérdeztek meg nemrég Szlovákiában a Benes-dekrétumokkal kapcsolatban egy közvélemény-kutatás során. Az eredmény a készítőket is megdöbbentette, hiszen a válaszolók 25,9 százaléka helyesli, hogy a kollektív bűnösség elve alapján kitelepítették és csehországi kényszermunkára hurcolták a magyarokat. | 2005-06-02 20:13:00 | 0 |
| Már a vitaminokért is a szomszédba utazunk | Az üzemanyag, a knédli, a felvágottak, a húskészítmények, a sör, a cipő, a ruha, az elektronikai termékek és a bútorok. Vagyis szinte minden kedvezőbb áron kapható Szlovákiában, mint Magyarországon, s ezt nagyon is jól tudják a pénztárcájuk vastagságát egyre izgatottabban szemlélő magyarok. A két szomszédos ország uniós csatlakozása után valósággal felvirágzott a korábban is magas színvonalon művelt bevásárló-turizmus, de újabban az üzleti kalandozások kiterjednek a gyógyszertárakra is. | 2005-06-02 20:12:00 | 0 |
| Magyar Evangélikus Konferencia alakul | Magyar Evangélikus Konferencia létrehozásáról döntött kétnapos budapesti ülésén a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testülete (METT) - tájékoztatta az egyház sajtóbizottságának elnöke csütörtökön az MTI-t. | 2005-06-02 20:09:00 | 0 |
| A MAN sem jön Magyarországra | A KIA után a MAN sem Magyarországot választja a Közép-európai üzemének színhelyéül - adta hírül a szlovákiai Korzár napilap a MAN konszern igazgatójára, Hakon Samuelssonra hivatkozva. | 2005-06-02 20:05:00 | 0 |
| Ami itt folyik, már a szocialista szavazóknak sem tetszhet | Kövér László szerint a kormány a cselekvés látszatának fenntartására törekszik, miközben újabb és újabb adókkal terheli a magyar társadalmat. Demeter Ervin, a brókerbotrányról szólva kijelentette: fontos, hogy egy társadalomban az emberek bízni tudjanak a bíróságok függetlenségében, és reményét fejezte ki, hogy a sikkasztás nem marad büntetlenül. A képviselők minderről egy egri nyugdíjas fórumon beszéltek. | 2005-06-02 20:00:00 | 0 |
| A francia miniszterelnök megnevezte kormánya új tagjait | Dominique de Villepin francia miniszterelnök csütörtökön este megnevezte kormánya új tagjait. A hivatalos bejelentés szerint a belügyminiszteri tárcát Nicolas Sarkozy kapta, aki egyben a kormány második számú embere is lett. A magyar származású politikus sokak szerint Jacques Chirac államfő első számú kihívója lehet a 2007-ben esedékes elnökválasztáson. | 2005-06-02 19:59:00 | 0 |
| Faluparlament a Pásztorvölgyben | Eredményes és őszinte beszélgetésre került sor szombaton a Heves megyei Faluparlament keretében a pásztorvölgyi iskola aulájában. Demeter Ervin a megyei faluparlament egri házigazdája elmondta: örömünkre szolgált, hogy a megye minden pontjáról megtisztelték a rendezvényt, de a felszólalásokból érezhető volt, hogy a szakadék szélére sodródott a falusiak élete. | 2005-06-02 19:45:00 | 0 |
| Soros szerint Ukrajnának még szüksége van alapítványára a demokrácia kiteljesítéséhez | Ukrajnának továbbra is szüksége van a Soros alapítványra a demokrácia kiteljesítéséhez a tavalyi narancsszínű forradalom után, az országnak egyébként is rengeteg tennivalója van ezen a téren - jelentette ki csütörtökön Kijevben Soros György amerikai mágnás. | 2005-06-02 19:38:00 | 0 |
| Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Fidesz Kecskeméten a Malom Center miatt | Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi Kecskeméten a Fidesz frakciója, hogy a képviselő-testület vonja vissza egy korábbi döntését, mely a politikai viták kereszttüzébe került Malom Center-beruházást érinti - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője. | 2005-06-02 19:30:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2005. június 2. | Göndör István azt a lehetőséget, hogy esetleg Szili Katalint a Fidesz (és a parlament) nem szavazza meg köztársasági elnöknek, így értékelte az MSZP-frakció informális ülése után: "ezzel azt üzenik a fiataloknak: »dolgozz becsülettel, dolgozz tisztességgel, járd végig a grádicsot, de amikor fölérsz a legfelső szintre, akkor következik egy Fidesz, egy Sólyom László, és letaszíthat téged bárhonnan«" - írja a Népszabadság. | 2005-06-02 19:14:00 | 0 |
| Ülésezett a vatikáni-magyar vegyes bizottság | A szociális alapellátás helyzete és az egyházi közoktatási tevékenység finanszírozásának kérdése szerepelt a vatikáni-magyar vegyes bizottság ülésének napirendjén - tájékoztatta Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára csütörtökön az MTI-t. | 2005-06-02 19:11:00 | 0 |
| Grúzia megszüntette a vízumkényszert az európai uniós, az amerikai és más nyugati állampolgárok számára | Megszüntette a vízumkötelezettséget a grúz parlament az Európai Unió, az Egyesült Államok és több más ország állampolgárai tekintetében, hogy vonzza a külföldi turistákat és a befektetéseket. | 2005-06-02 18:33:00 | 0 |
| Panelprogram helyett lépések | A távfűtési költségek csökkentését üdvözöljük, a Fidesz régóta szorgalmazza az embereket terhelő energetikai kiadások mérséklését; konstruktív javaslatokkal fogjuk segíteni a kormány ezirányú előterjesztéseit, amennyiben azok túlmennek a mostani bejelentésen, vagyis a puszta deklaráció keretein - írja közleményében Mádi László. | 2005-06-02 17:51:00 | 0 |
| A holland referendummal amerikai lapok szerint befellegzett az európai alkotmánynak | A francia "non" és a holland "nee" után a javasolt európai alkotmány holt betű csupán - írta a The New York Times berlini beszámolójában. A két elutasító referendum a cikk szerint útját állhatja a közös külpolitika kialakításának és azeurót, az egyesülés lehetséges jelképét lefelé tartó spirálba taszíthatja. | 2005-06-02 17:49:00 | 0 |
| A bajkonuri űrrepülőtér 50. születésnapját ünnepelte az orosz és a kazah elnök | Együtt ünnepelte a kazahsztáni Bajkonurban lévő, az egykori szovjet tudomány koronaékszerének tartott űrrepülőtér 50. születésnapját csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök és Nurszultán Nazarbajev kazah elnök. | 2005-06-02 17:46:00 | 0 |
| Ecostat: mélyponton a konjunktúra-index | Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe májusban 40 százalék volt, az elmúlt hónapban 6 százalékponttal két éves mélypontjára csökkent, a TOP-100 nagyvállalati konjunktúra-index pedig 4 százalékponttal 50 százalékra mérséklődött - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb jelentésében. | 2005-06-02 17:34:00 | 0 |
| A néppárti értékek követésére hívták fel az EPP-hez csatlakozni kívánó romániai pártokat | Konjunkturális érdekek helyett valóságos érdekek vezéreljék az Európai Néppárthoz (EPP) csatlakozni kívánó romániai pártokat - ezt a véleményt hangoztatták egybecsengően az EPP vezetői, valamint a szervezet romániai tagjait alkotó pártok csütörtökön Bukarestben. | 2005-06-02 17:24:00 | 0 |
| Kóka puccsszerű átalakítást tervez a közútkezelésben | A gazdasági tárca puccszerűen, szakmai előkészítés nélkül akarja átalakítani a közútkezelés eddigi rendszerét - mondta Fónagy János csütörtökön az MTI-nek. | 2005-06-02 17:20:00 | 0 |
| Szóba jöhet egy új EU-alkotmány kidolgozásának lehetősége | Az Európai Unió két hét múlva esedékes brüsszeli csúcsértekezletén az állam- és kormányfők közötti megbeszéléseken szóba jöhet egy új EU-alkotmány kidolgozásának lehetősége - vélte csütörtökön Brüsszelben Francoise Le Bail, az EU-bizottság szóvivője. | 2005-06-02 17:09:00 | 0 |
| A kormányszóvivő is elismerte a Fészekrakó bukását | Az érintettek megvizsgálják az ombudsman felvetéseit a lakáscélú állami támogatásokra vonatkozóan, felülvizsgálják a vonatkozó kormányrendeletet, és ha szükséges, megteszik a jogszabály-előkészítő intézkedéseket - közölte Batiz András annak kapcsán, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerdán kifogásokat emelt a Fészekrakó programmal kapcsolatban. | 2005-06-02 16:54:00 | 0 |
| 250 millióba került Magyar Bálint felelőtlensége | A adófizetőknek 249,5 millió forintjába került, hogy az érettségi tételek kiszivárogtak, ami miatt új tételsorokat kellett gyártani és azokat eljuttatni az iskolákhoz. | 2005-06-02 16:18:00 | 0 |
| Munkabarát politika helyett adóemelés | A kormányfő által is sikertelennek ítélt Adóreform Bizottság elképzelései kerülnek most újra elő a pénzügyminiszter tolmácsolásában. Ezek a tervek pedig adóemelést jelentenek, nem pedig a terhek csökkentését. Mivel még ezek az elképzelések is napról-napra változnak, egyre nagyobb a bizonytalanság és tanácstalanság a gazdaság szereplői között. | 2005-06-02 16:08:00 | 0 |
| Gyurcsány nulla forintot ad a romáknak | Jelzésértékű, és minden további kommentárt feleslegessé tesz az a tény, hogy az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által szervezett társadalmi konzultációra újabban már - egyébként kiváló - cigányzenészeket hívnak. Azonban szeretném felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy a cigánypolitikát még nem folklorizálták! | 2005-06-02 16:06:00 | 0 |
| Már a természetet is elherdálnák | A szocialisták sajnálatos módon folytatják az elmúlt évek "privatizációs hadjáratát". Az ercsi Kis Duna holtága és a környező erdő természeti kincs, amelyet az Európai Unió szabályai szerint óvni kell - szögezi le Medgyesy Balázs és Tiborcz Péter közleményében. | 2005-06-02 16:06:00 | 0 |
| Adatvédelmi biztoshoz fordultak a szülők a felvételik ügyében | Az adatvédelmi biztoshoz fordult a Városmajori Gimnázium szülői közössége, állásfoglalást kérve: felmerülhet-e kifogás, hogy az egyetemek szakonként nyilvánosságra hozzák a felvételik után az adott szakra bekerült és korábban érettségizett diákok létszámát. | 2005-06-02 15:51:00 | 0 |
| Komoly pénzeket vonnak el | Az elhangzott javaslatokból olyan programot készítenek, amit a magyar vidéknek a mindenkori kormányokon számon lehet, s számon kell kérni - mutatott rá Lengyel Zoltán hétfőn Kétsopronyban, a Fidesz által szervezett Békés megyei faluparlamentet megelőző sajtótájékoztatón. Nem arról szól az oktatáspolitika, mint ami az iskolákban zajlik - szögezte le dr. Hoffmann Rózsa. A faluparlament vendége volt Arnóth Sándor - akit a Fidfesz Elnöke, Orbán Viktor bízott meg a faluparlamentek szervezésével -, valamint Domokos László, a békéscsabai választókerület elnöke is. | 2005-06-02 15:47:00 | 0 |
| A helyzet komoly | A helyzet és következményei komolyak, az üzenet világos: az EU egyre több tagországában érzik úgy az emberek, hogy az unió nem képviseli megfelelően az őt alkotó nemzetek érdekeit - mondta a Fidesz elnöke csütörtökön Budapesten újságíróknak annak kapcsán, hogy Hollandia előző nap népszavazáson utasította el az európai alkotmányt. | 2005-06-02 15:23:00 | 0 |
| Több pénz kellene a gyermekvédelemre | Nagyobb állami áldozatvállalásra és a jelenleginél több speciális otthonra lenne szükség a hathatósabb gyermekvédelem érdekében - hangsúlyozta egy országos szakmai konferencia csütörtöki, szentendrei megnyitóján a Pest megyei gyermekvédelmi szakszolgálat vezetője. | 2005-06-02 15:12:00 | 0 |
| A csángó iskola támogatására hív fel a fővárosi Fidesz-MKDSZ | A moldvai csángó magyar iskola támogatására hívja fel az önkormányzatokat a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció - közölte a képviselőcsoport vezetője csütörtökön Budapesten. | 2005-06-02 15:09:00 | 0 |
| A MAN hetekre elnapolta döntését új teherautó-összeszerelő gyárának telephelyéről | A konszern szóvivője csütörtökön Münchenben közölte, hogy várhatóan csak június közepén, vagy június végén születik majd döntés, amelyet eredetileg május végére ígértek. "Még van néhány kérdés, amelyeket a helyszínen tisztázni kell" - közölte a szóvivő. | 2005-06-02 14:36:00 | 0 |
| Az egészségügynek huszonegy lépés édes kevés | Az egészségügy jelenlegi helyzetének ismeretében mindenki előtt világos, hogy a kormány egészségügyre szánt 21 lépése édes kevés. Selmeczi Gabriella és Frajna Imre ezért csütörtökön egy hétpontos javaslatcsomagot adtak át Rácz Jenőnek, felkérve a minisztert, hogy lehetőség szerint építse be a Fidesz javaslatait a kormány egészségügyi programjába. | 2005-06-02 14:33:00 | 0 |
| Református zenei fesztivál Budapesten | Református és társegyházi zenei előadók, kórusok, népénekesek, folk-zenekarok, világzene és dzsessz együttesek, valamint rézfúvósok váltják egymást a református zenei fesztiválon, amely június 10-én kezdődik a budapesti Ráday utcában - közölték a szervezők csütörtökön. | 2005-06-02 14:33:00 | 0 |
| Nem segélyekre, hanem munkára van szükség | Komárom Tegnap a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szervezésében lakossági fórumot tartottak a Csokonai Művelődési Központban. A fórum előtt sajtótájékoztatón Áder János Fidesz-frakcióvezető aktuális kérdésekről szólt. | 2005-06-02 14:21:00 | 0 |
| Keszthelyen a faluparlamentre készülnek | Manninger Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselője tegnap a párt térségi irodájában tartott sajtótájékoztatót; a tervezett megyei faluparlamentről és a hévízi láp védelméről esett szó. | 2005-06-02 14:18:00 | 0 |
| A borosgazdákat a kormány is húzza | Bő három hónap van vissza a szüretig. A megoldatlan gondok viszont már most nyomják a termelők vállát. A pincék tele vannak jó minőségű borokkal, a felvásárlási árak alacsonyak, és sokan még a seprőjüket sem tudták leadni. | 2005-06-02 14:16:00 | 0 |
| Református zenei fesztivál Budapesten | Református és társegyházi zenei előadók, kórusok, népénekesek, folk-zenekarok, világzene és dzsessz együttesek, valamint rézfúvósok váltják egymást a református zenei fesztiválon, amely június 10-én kezdődik a budapesti Ráday utcában - közölték a szervezők csütörtökön. | 2005-06-02 14:15:00 | 0 |
| Orosházán nem feledkeznek meg a határon túliakról | A kettős állampolgárság kérdésében született népszavazási eredmény megrengette a még nem EU-s tagállamok magyarjai és az anyaország közötti kapcsolatokat. A bizalom helyreállítását is szolgálják a közös törekvések. Az orosházi kistérség a magyar-szerb és a magyar-román, határokon átnyúló együttműködési törekvéseihez keresi a partnereket, az Interreg pályázati forrásokra pedig pályázik. | 2005-06-02 14:11:00 | 0 |
| Kóka János félrevezetett egymillió embert | Még hosszú évekig nem valósulhat meg a Dél-Dunántúli Régióban élő egymillió ember évtizedes álma, mert Kóka János tegnapi bejelentése az M6-os autópálya építésének megkezdéséről csupán szemfényvesztés, a szokásos kormányzati trükk szerint abból már megint minden csak fordítva igaz: nem gyorsul és nem autópályaként épül az M6-os, az M9-est pedig el sem kezdik. | 2005-06-02 13:16:00 | 0 |
| Hallgatni, de meddig? | Hogy az Egyesült Államok egyik legutáltabb elnökének bukása mögött egy hivatalnok személyes sértettsége áll, talán megmosolyogtató. Hogy az FBI magas rangú tisztviselője információval szolgálhatott a sajtónak Nixon veszélyes politikai játszmájáról, és mégis több mint harminc éven át őrizhette titkát, ennél többről mesél. Olyan történetről, amelynek tanulságait levonni Magyarországon épp időszerű. | 2005-06-02 12:21:00 | 0 |
| A friss diplomások többsége a szakmájában helyezkedne el | Az állást kereső, friss diplomás fiatalok 93,6 százaléka a saját szakmájában helyezkedne el, 42 százalékuk ugyanakkor a végzés után azonnal másoddiplomás képzésbe venne részt - összegezte Andrási Mónika a Budapesti Corvinus Egyetem idei állásbörzéjének tapasztalatait csütörtökön a fővárosban. | 2005-06-02 11:54:00 | 0 |
| Reklám az iskolatejen | Késik a jövő évi iskolatej-program előkészítése, azért, mert az oktatási tárca reklámfelületként szeretné hasznosítani az iskolatej poharának felületét. A reklám előkészítése pedig vontatottan halad. | 2005-06-02 11:16:00 | 0 |
| Domokos László a Fidesz békéscsabai választókerületi elnöke | Domokos Lászlót, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét nevezte ki Orbán Viktor a békéscsabai választókerület elnökévé. Ezt maga az érintett jelentette be csütörtökön Békéscsabán, sajtótájékoztatón. | 2005-06-02 11:04:00 | 0 |
| Megöltek egy neves libanoni újságírót Bejrútban | Megöltek egy neves libanoni újságírót Bejrút egy keresztény városrészében csütörtökön. A libanoni rádió jelentése szerint Számir Kászirt lakása előtt gyilkolták meg: a merénylők pokolgépet rejtettek a gépkocsijába, amely felrobbant a motor beindításakor. Kászir azonnal meghalt, egy személy megsérült. | 2005-06-02 11:00:00 | 0 |
| Kőbányai szocialisták tüntetnek a Köztársaság téren? | Az MSZP kőbányai szervezetének több száz tagjának kiválási szándékát jelenti be hétfői sajtóbeszélgetésén a párt belső ellenzéke. Ha az MSZP kőbányai elnöksége nem hajlandó végre egy tisztességes tagellenőrzést végrehajtani, akkor várhatóan négy- vagy ötszáz ember kiválik a pártból, és önálló szervezetbe tömörül - írja a Reggel csütörtöki száma. | 2005-06-02 09:49:00 | 0 |
| Ma nyílik a 76. Ünnepi Könyvhét | 229 kiadó várja a ma megnyíló 76. Ünnepi Könyvhéten az érdeklődőket.A rendezvény két központi helyszíne a Vörösmarty és a Szent István Bazilika előtti tér. | 2005-06-02 09:39:00 | 0 |
| Bolíviában állandósultak az utcai harcok | Bolíviában állandósultak az utcai harcok a lakosság és a rendőrség között. A dél-amerikai országban a lakosság két fele áll szemben egymással. A szegény, indián lakosság a földgázkitermelés államosítását követeli a kormánytól. A leggazdagabb tartomány, Santa Cruz ezzel szemben elszakadással fenyegetőzik, ha az államosításra sor kerül. | 2005-06-02 09:13:00 | 0 |
| Újabb áradások Romániában | A heves viharok ismét áradásokat idéztek elő tegnapra virradóra Romániában. A környezetvédelmi minisztérium közlése szerint több száz lakóházat öntött el a víz. A csapadék mindenekelőtt az ország északnyugati részében okozott gondokat, itt a legtöbb az elöntött ház - írja a hírek.ro. | 2005-06-02 09:12:00 | 0 |
| Holland elutasítás | A hollandok 63 százaléka nemmel voksolt tegnap az európai alkotmányról szóló népszavazáson, 62 százalékos részvétel mellett. így - ígéretéhez híven - a parlamentnek is el kell utasítania az alkotmányt. A holland kormányfő ugyan csalódott az eredmény miatt, viszont annak örül, hogy ilyen sokan véleményt nyilvánítottak. | 2005-06-02 09:10:00 | 0 |
| Pokolgép robbant az athéni munkaügyi minisztériumnál | Házilagos készítésű pokolgép robbant csütörtökre virradóra Athénban, a munkaügyi minisztérium közelében egy szeméttárolóban. A detonáció összezúzta a minisztérium üvegajtaját és kisebb károkat okozott a környező épületekben, senki nem sérült meg. | 2005-06-02 08:26:00 | 0 |
| Határon túli magyar színházak fesztiválja Kisvárdán | Négy szomszédos ország tizennyolc társulatának részvételével ma megkezdődik Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak l7. Fesztiválja. A június 11-ig tartó rendezvényen Romániában, Szerbia és Montenegróban, Szlovákiában, valamint Ukrajnában működő magyar társulatok lépnek közönség elé. | 2005-06-02 08:11:00 | 0 |
| Lejtmenetben: a szegényeket sújtaná az egységes adókulcs | Drágulást hozhat a szegényeknek, hátrányt a vállalkozóknak a 21 százalékos egységes adókulcs bevezetése. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány célja nem a kiadások lefaragása, hanem az állami bevételek növelése - írja a Magyar Nemzet. | 2005-06-02 07:58:00 | 0 |
| Aranykéz utcai robbantás: megnyílnak az ügy aktái | Ismét előveszik a négy ember halálát okozó fővárosi Aranykéz utcai robbantás iratait, s összevetik az adatokat a kecskeméti maffiaügyben kedden elhangzott tanúvallomással, amelyet a per védett koronatanúja, Szlobodan S. tett - értesült a Magyar Nemzet rendőrségi forrásokból. | 2005-06-02 07:51:00 | 0 |
| Lettországban csütörtökön ratifikálják az uniós alkotmányt | Rigai parlamenti források szerint Lettország törvényhozása csütörtökön ratifikálja az Európai Unió alkotmányát. A törvények értelmében a parlament 100 képviselőjének kétharmada kell, hogy megszavazza a ratifikálást. | 2005-06-02 07:48:00 | 0 |
| Mahmúd Abbászt kórházba szállították | Kivizsgálásra egy ammáni kórházba szállították szerdán Mahmúd Abbászt, miután a 69 éves palesztin elnök fáradtságra panaszkodott. | 2005-06-02 07:45:00 | 0 |
| Áder János: A munkanélküliség átlépte a lélektani háromszázezres határt | A magyar gazdaság ma rosszabb állapotban van, mint nyolc hónappal ezelőtt - jelentette ki Komáromban szerdán Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. | 2005-06-02 07:42:00 | 0 |
| Szabadon bocsát négyszáz palesztin foglyot Izrael | A szabadon bocsátásokról szóló izraeli közlemény tudatta, hogy az intézkedés a kormány néhány nappal korábbi döntésén alapszik és "a Palesztin Hatósággal folytatódó együttműködést tükrözi". A szabadságukat most visszanyerő foglyok között nincs olyan személy, akit halálos áldozatokat vagy sebesülteket követelő támadásokért ítéltek el. | 2005-06-02 07:33:00 | 0 |
| Élelmiszersegélyt kér az ENSZ 3 millió ugandai nélkülöző számára | Több mint hárommillió ugandai rászorult ellátására 45 millió dollár (37 millió euró) értékű élelmiszer-adományt kért sürgősen az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerdán a nemzetközi közösségtől. | 2005-06-01 20:08:00 | 0 |
| Elvégezték az első magyar őssejt-beültetést | Az Országos Kardiológiai Intézetben egy idős nő koszorúerébe juttattak egy katétert, ennek segítségével kerülnek az őssejtek a sérült szívizomba. | 2005-06-01 20:01:00 | 0 |
| Becsey Zsolt a kis- és közepes vállalkozók tehercsökkentéséért | Enyhíteni kell az Unióban működő kis- és középvállalkozások adminisztratív terheit - sürgette Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága elé terjesztett javaslatában a képviselő szerdai brüsszeli közleménye szerint. | 2005-06-01 19:55:00 | 0 |
| A koalíció eddig csak Medgyessy megpuccsolásában értett egyet | Elképesztő, hogy a Magyar Köztársaságnak olyan kormánykoalíciója van, amelynek a két pártja egyetlen lényeges kérdésben sem tudott egymással megegyezni az elmúlt három évben, azt kivéve, hogy Medgyessy Pétert meg kell buktatni - mondta a köztársaságielnök-választás körül kialakult helyzetről az MTI kérdésére a Békés megyei Kétegyházán tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor. | 2005-06-01 19:46:00 | 0 |
| Semjén Zsolt a köztársaságielnök-választásról | A köztársaságielnök-választás első két fordulójában nem lesz eredmény, de reális esélye van annak, hogy a harmadik fordulóban a parlament stabil többséggel Sólyom Lászlót megválassza köztársasági elnöknek - jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. | 2005-06-01 19:37:00 | 0 |
| Bernáth Ildikó: A kormány fordítva ül a lovon | A kormánynak a foglalkoztatás növelését célzó és kedden a parlament elé terjesztett törvénycsomagja nem szolgálja a foglalkoztatás növelését és a munkanélküliség csökkentését - mondta Bernáth Ildikó, az Országgyűlés foglakoztatási bizottságának fideszes alelnöke szerdán Pécsett. | 2005-06-01 19:33:00 | 0 |
| Eladó a Budapest Airport Rt. - az államnak nem kell a nyereség | A kormány szerdai ülésén egyetértett a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatot megtestesítő részvénycsomagjának értékesítésével - jelentette be a kabinet szóvivője. | 2005-06-01 19:05:00 | 0 |
| Hosszabb, rosszabb és még drágább lesz a 4-es metró | A 4-es metró tervei a hosszú halogatás és huzavona alatt elavultak, a jelenleg tervezett metróvonal az eddigi metrókhoz hasonlóan a külvárosokat és az agglomerációt nem éri el. | 2005-06-01 19:02:00 | 0 |
| Szulák után road-show: 150 millióval támogatják az adófizetők | 100 lépés - kérdések és válaszok címmel a programot népszerűsítő kampányba kezd a kormány. A gyurcsányi országjárás 150 millió forintjába kerül az aófizatőknek - jelentette be a kormányszóvivő. | 2005-06-01 18:47:00 | 0 |
| Az OCÖ feloszlatására hívtak fel cigányszervezetek | Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) feloszlatását követelte tizenegy roma tömörülés vezetője szerdán; az MTI-hez is eljuttatott közlemény aláírói az össz-magyarországi cigányság érdekére hivatkoznak. A szervezetek mélyen elítélték az OCÖ előző napi közgyűlésén verekedésbe torkollt történteket. | 2005-06-01 18:39:00 | 0 |
| A fiatalok menekülnének Nagykanizsáról | A nagykanizsai fiatalok 89%-a szerint a város az elmúlt három évben keveset vagy semennyit sem fejlődött; 66 % - a szerint a városvezetés, 23% - a szerint pedig a kormány alkalmatlansága miatt nem jut Nagykanizsa egyről a kettőre. A Fidelitas nagykanizsai szervezete által készített közvélemény-kutatás lesújtó eredményeit Demes Attila, az ifjúsági szervezet városi alelnöke ismertette szerdai sajtótájékoztatóján. | 2005-06-01 18:27:00 | 0 |
| Az Oktatási Minisztérium vezetése tudta, hogy ludas | Megdöbbentő, hogy az Oktatási Minisztérium vezetése az érettségi vizsgák teljes ideje alatt tisztában volt azzal a ténnyel, hogy botrány felelőseit nem máshol, hanem a szakminisztériumban kell keresni, hiszen a minisztérium volt az, amely nem gondoskodott a tételek megfelelő titkosításáról. | 2005-06-01 18:03:00 | 0 |
| A faluparlamentek javaslatok a Fidesz választási programjában | A faluparlamenteken elhangzott javaslatok beépülnek a Fidesz 2006-os választási programjába - mondta Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, kecskeméti sajtótájékoztatóján. | 2005-06-01 17:55:00 | 0 |
| II. világháborús bombát találtak a Keleti pályaudvarnál | Második világháborús bombát találtak Budapesten a Keleti pályaudvar melletti metróépítkezés területén, a főbejáratnál lévő csarnokot kiürítették - közölte a MÁV Rt. szóvivője szerdán az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint szerdán délután evakuálták a Baross tér pályaudvarhoz közel eső részén lévő épületekben tartózkodókat is. | 2005-06-01 17:38:00 | 0 |
| 19 halott egy öngyilkos merényletben Afganisztánban | legfrissebb hírek szerint már 19 halálos áldozata és 52 sebesültje van annak a ma reggeli merényletnek, amelyet egy mecsetnél hajtottak végre a dél-afganisztáni Kandahar városában. | 2005-06-01 17:26:00 | 0 |
| Tizennégy kérdés Gyurcsány Ferenchez | Az Apró-Gyurcsány érdekkör gazdagodását vizsgáló bizottság első ülésén szerdán nem született döntés az ügyrendről, viszont abban megállapodtak a képviselők, hogy milyen válaszokat és iratokat kérnek be Gyurcsány Ferenctől és feleségétől. | 2005-06-01 17:18:00 | 0 |
| Ferenczy Béni tárlat a Magyar Nemzeti Galériában | Eddig nem látott Ferenczy Béni-alkotásokat is bemutat a Magyar Nemzeti Galéria új tárlata. A kiállítás a művész sokműfajúságával ismertet meg, a többi közt láthatóak az eddig kevésbé ismert textil és kerámia alkotásai is. | 2005-06-01 16:57:00 | 0 |
| Orbán Viktor áll a bizottság rendelkezésére | A Fidesz képviselői nem vesznek részt az Orbán-család meggazdagodását vizsgáló bizottság munkájában, mert az okafogyottá vált. Répássy Róbert elmondta, hogy a testület munkájának megkezdése előtt Orbán Viktor levélben közölte: családjának nem keletkezett jövedelme állami támogatásokból. A Fidesz elnöke egyébként kész megjelenni, ha a bizottság meghívja. | 2005-06-01 16:39:00 | 0 |
| Legfőbb Ügyészség: nem volt megfelelő az érettségi feladatlapok minősítése | A Legfőbb Ügyészség (LÜ) szerint nem volt megfelelő az érettségi feladatlapok minősítése, mivel nem vezették rá a minősítésre utaló jelölést. Az LÜ utasította a rendőrséget, hogy a szolgálati titoksértés vétsége miatt indított nyomozást bűncselekmény hiányában szüntesse meg - tájékoztatta közleményben az LÜ szerdán az MTI-t. | 2005-06-01 16:21:00 | 0 |
| Három év alatt felével drágult a villamos energia | A Gyurcsány-kormány - a villamos-energiáról szóló törvény módosítása kapcsán - ismét elmulasztotta a lehetőségét annak, hogy a hazai fogyasztók és a nemzeti érdekek szempontjából fontos kérdéseket törvényben szabályozzon, pedig a Horn-kormány idején lezajlott "rohamprivatizáció" illetve tavalyi uniós csatlakozásunk ezt már különösen indokolttá tenné - írja közleményében Lázár Mózes. | 2005-06-01 15:39:00 | 0 |
| Demszky bejelentései helyett megkezdődne már a 4-es metró építése | Egy ütemben épülhet meg a 4-es metró 14 állomása a Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér között a kormány döntése értelmében - közölte a főpolgármester szerdán. A fővárosi Fidesz-MKDSZ kijelentette, örülnek a döntésnek, de jobbnak tartanák, ha a sokadik bejelentés helyett végre valóban megkezdődne a 4-es metró építése. | 2005-06-01 15:37:00 | 0 |
| Fideszes nem a privatizációs vezető újraválasztásra | A Fidesz-frakció nem támogatja Mészáros Tamás újbóli kinevezését az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöki tisztségére. A 2002-es kormányváltás óta az általa vezetett szervezet kiszolgálja azt a kormányzati politikát, amely - az ország érdekeit háttérbe szorítva - úgy adta el a közvagyont, hogy csak az azonnali pénzszerzést tartotta szem előtt - olvasható Varga Mihály közleményében. | 2005-06-01 15:31:00 | 0 |
| Egész napos Fidesz-fesztivál Csornán | Június 4-én, szombaton, a csornai sportpályán mindenkit szeretettel vár többek közt Bayer Zsolt, Kerényi Imre, Eperjes Károly, Nemcsák Károly, Varga Miklós, Vikidál Gyula. Gyermek-programok, kulináris örömök, ügyességi és sportvetélkedők, tánc, valamint koncert mellett pódiumbeszélgetés várható. Délután Visszaszámlálás című könyvét az ünnepség házigazdája, Áder János fogja dedikálni. | 2005-06-01 15:23:00 | 0 |
| Munkabarát adópolitikára van szükség | Varga Mihály a Fidesz Gazda Tagozatának konzultációs fórumán áttekintést adott a gazdaság jelenlegi helyzetéről és vázolta a Fidesz szerint rövid távú adópolitikai lépéseit, amelyek a magyar gazdaság versenyképességének helyreállítását tűzik ki célul. | 2005-06-01 15:04:00 | 0 |
| Indul a szabadtéri színházi évad | Több mint kétszáz előadás, köztük húsznál is több bemutató szerepel a Szabadtéri Színházak Szövetségét alkotó teátrumok nyári évadának műsorán - hangzott el közös sajtótájékoztatójukon szerdán Budapesten. A szövetség tíz tagja Esztergomban, Gyulán, Kisvárdán, Kőszegen, Szegeden, Szentendrén, Zalaegerszegen, Egerváron, Zsámbékon és Budapesten várja a közönséget. | 2005-06-01 14:44:00 | 0 |
| Vadászgépek fekete napja: tengerbe zuhant egy Gripen, kigyulladt egy MiG-31-es | Leszállás közben kigyulladt egy MiG-31-es típusú, nagy hatótávolságú elfogó vadászgép Oroszországban. A két pilóta még időben katapultálni tudott, így megmenekültek, de sérüléseket szenvedtek. Közben a Balti-tengerbe zuhant szerdán Karlskrona közelében a svéd légierő egy JAS-39 Gripen típusú vadászgépe. | 2005-06-01 14:26:00 | 0 |
| Elengedhetetlen a fővárosi taxis piac átlátható szabályozása | A Fidesz-MKDSZ-frakció elengedhetetlennek tartja a fővárosi taxis piac átlátható, ellenőrizhető és magas minőségi szolgáltatást lehetővé tevő szabályozását. Ehhez fontos eszköz az önkormányzatok hatósági ár bevezetési lehetősége, melyet a parlamentben is támogattunk - áll Wintermantel Zsolt közleményében. | 2005-06-01 14:14:00 | 0 |
| Az orosz elnök fogadta a Nasi (Mieink) Kreml-barát ifjúsági mozgalom vezetőit | Vlagyimir Putyin hétfőn a Kremlben a Nasi négy szövetségi felügyelőjével, köztük a vezetővel, Vaszilij Jakemenkóval, valamint nagyvárosi (köztük moszkvai, szentpétervári, voronyezsi, brjanszki) felelőseivel beszélgetett - jelentette az Izvesztyija, megjegyezve, hogy a találkozót nem verték nagydobra, s a megjelentek átlagéletkora 19 év volt. | 2005-06-01 13:52:00 | 0 |
| Erdélyi magyar cégek a Fogyasztói Termékek Nemzetközi Vásárán Bukarestben | Jelentős az erdélyi magyar vállalkozások részvétele a Fogyasztói Termékek Nemzetközi Vásárán (TIBCO), amely szerdán nyitotta meg kapuit Bukarestben. | 2005-06-01 13:48:00 | 0 |
| Már biztos: sokáig nem lesz autópálya a Dél-Dunántúlon | Még hosszú évekig nem valósulhat meg a Dél-Dunántúli Régióban élő egymillió ember évtizedes álma, mert a szocialista képviselők elutasították azt az összefogást, amit a Fidesz kezdeményezett az M6-os és az M9-es autópálya mielőbbi megépítése érdekében - mutatott rá szerdai sajtótájékoztatóján Koltai Tamás. | 2005-06-01 12:56:00 | 0 |
| Kína megvétózná a BT-ben a G4 bővítési javaslatát | Kína élesen ellenzi és megvétózni is kész Brazília, India, Japán és Németország határozati javaslatát, amelyet a négyek csoportjaként (G4) emlegetett négy állam az ENSZ Biztonsági Tanácsának kibővítéséről és állandó BT-tagságra vonatkozó saját igényéről terjesztett elő. | 2005-06-01 12:40:00 | 0 |
| Újhelyi István fizetve hirdetheti: hazudott | Jogerősen elmarasztalta a bíróság Újhelyi István MSZP-s képviselőt a Magyar Televízióban tett kijelentései miatt. A bírósági verdikt leszögezi: a szocialista politikus még 2003-ban megsértette Orbán Viktor, Kövér László és a Magyar Rádió akkori kuratóriumi elnöke, Szadai Károly jó hírnévhez fűződő jogát azzal az állításával, hogy az érintettek Kondor Katalin rádióelnököt állítólagos ügynökmúltjával sakkban tartották. | 2005-06-01 12:33:00 | 0 |
| Élhetőbb várost szeretnének a budapestiek egy felmérés szerint | Élhetőbb várost, több zöldet, parkot, a gyalogosterületek növelését, kisebb zajt és forgalmat, valamint kevesebb piszkot szeretnének a budapestiek - összegezte Bakonyi Tibor egy önkormányzati felmérés eredményét szerdán. | 2005-06-01 12:30:00 | 0 |
| A francia sajtó szerint a kormányváltás legfőbb győztese Nicolas Sarkozy | A nem győzelme óta a politikai hatalomról szinte kizárólag ironikus hangnemben író francia sajtó szerdai elemzései szerint Jacques Chirac nem tanult korábbi hibás politikai döntéseiből. | 2005-06-01 12:28:00 | 0 |
| Fekete szalag a kamionokon | A fuvarozók fekete szalagot kötnek járműveikre Somogyban is. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete még a hét elején jelentette be fekete szalagos figyelemfelhívó akcióját és értesülésünk szerint a Fuvosz hivatalosan ma csatlakozik az országos kezdeményezéshez. | 2005-06-01 12:19:00 | 0 |
| Lehetetlen helyzetben | A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány lehetetlen helyzetbe manőverezte az országot, s így az önkormányzati szférát is. Annak érdekében, hogy a 100 lépés országa ne a 100 százalékos csőd országa legyen, széles körű szakmai összefogásra van szükség. Ezt Borsos József elnök mondta a Fidesz zalai önkormányzati tagozatának tegnapi ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette azt is, hogy a 2006-tól ismét kormányzásra készülő Fidesz szeptember elejére elkészíti önkormányzati programcsomagját. | 2005-06-01 12:18:00 | 0 |
| Megyei faluparlament lesz Kisteleken | A Csongrád megyében kilenc helyszínen megrendezett helyi faluparlamentek után pénteken 18 órától Kisteleken tartják a megyei faluparlamentet - jelentette be tegnap Szegeden Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő. | 2005-06-01 12:16:00 | 0 |
| A bősi vízerőművet olasz cég üzemeltetné? | Magyarország még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a bősi vízerőművet a szlovák fél az olasz Enel céggel üzemeltetné a jövőben - közölte Kovács György, a zöldtárca főosztályvezetője, a "bős-nagymarosi ügy" koordinálásáért felelős tárcaközi bizottság titkára, reagálva az egyik országos napilap szerdán megjelent híradására az MTI-nek. | 2005-06-01 11:54:00 | 0 |
| Rosszul járnak az evások | Kétszeresen is rosszul járnak az egyszerűsített vállalkozási adó alanyai, ha a kormány, majd a parlament is áldását adja a minden adónemet érintő 21 százalékos adókulcsra. Ez az evásoknak annyit jelentene, hogy 25 százalék áfa helyett csak 21 százalékot számlázhatnak ki. Vagyis kevesebb lenne a bruttó adóalapjuk, miközben az ezután fizetendő adómérték a jelenlegi 15 százalékról 21 százalékra emelkedik: kevesebb bruttó bevételből több adót vonnak el tőlük, vagyis csökken az evások adózás után megmaradó bevétele. Ha a parlament is elfogadja a javaslatot, akkor az evás vállalkozások megtehetik, hogy december 20-ig kijelentkeznek az eva hatálya alól, s újra a társasági adótörvény, azaz a tételes költségelszámolás szabályai szerint adóznak, amikor is a nyereségük után kell megfizetni a 21 százalékos nyereségadót. | 2005-06-01 11:12:00 | 0 |
| Bill Gates víziója a munka új világáról | A Microsoft menedzsmentje vezetői levelek formájában igyekszik betekintést nyújtani a vállalat stratégiai szintű elképzeléseibe. | 2005-06-01 11:09:00 | 0 |
| A befalazott Simeon szerzetes | 1035. június 1-én Trierben meghalt Simeon szerzetes. A görög származású remete 1030-ban érkezett meg Trierbe, ahol a hatalmas városkapu keleti tornyába saját kérésére befalazták. Itt lakott haláláig teljes elszigeteltségben, csak a keresztény vallásnak élve. Példamutató életének adózva IX. Benedek pápa még halálának évében szentté avatta. | 2005-06-01 11:08:00 | 0 |
| Új szarkofág épül Csernobilban | Másfél éven belül elkezdik az új szarkofág építését a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé, amelyben 1986. április 26-án robbanás történt, és ahonnan akkor nagy tömegű radioaktív szennyezés jutott ki, beborítva Európa jelentős részét. | 2005-06-01 11:06:00 | 0 |
| Megoldódott a Watergate-ügy rejtélye | Az FBI, vagyis az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda egykori második embere árulta el a volt amerikai elnököt, Richard Nixont, s közvetve ő buktatta meg végül 1974-ben a politikust bizonyos titkos adatok kiszivárogtatásával. | 2005-06-01 11:06:00 | 0 |
| Az emberi és a társadalmi tőke is csökkent | Még meg sem szólalt az ellenzék, máris elmondták a kormány tagjai, hogy megalapozatlan az ellenzék kritikája - mutatott rá az ellentmondásra Pokorni Zoltán a parlamentben a szerdai vitanapon. A Fidesz vezető politikusa a kormány képviselői után kapott szót, s kifejtette: a millenniumi megemlékezések során erőt meríthetett a társadalom, azóta azonban csökken az ország emberi és társadalmi tőkéje. | 2005-06-01 10:59:00 | 0 |
| Járai: a költségvetési hiányt továbbra sem csökkenti a kormány | A magyar jegybank a gyengébb konjunktúra ellenére is lassúbb menetbe akar kapcsolni pénzpolitikai lazítási kurzusában. "Kamatcsökkentéshez a játéktér kisebb, mint volt korábban" - közölte Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Financial Times Deutschland (FTD) német lapban szerdán megjelent interjújában. | 2005-06-01 10:44:00 | 0 |
| Európai lapok Putyinra valló ítéletet látnak Hodorkovszkij elítélésében | Az a mód, ahogyan a tehetséges, ám aligha teljesen ártatlan Mihail Hodorkovszkijt perbe fogták, és virágzó cégét tönkre tették, kiválóan példázza azt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök - állításával ellentétben - nem igazán érdekelt "a jog diktatúrájában" - mutat rá a Neue Zürcher Zeitung. | 2005-06-01 10:30:00 | 0 |
| Az állam első fokon pert nyert az egyik könyvvizsgáló ellen a százmilliárdos Postabank-perben | Az állam nem jogerősen pert nyert az egyik könyvvizsgáló ellen a százmilliárdos nagyságrendű Postabank-perben - közölte a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának vezetőhelyettese szerdán az MTI-vel. | 2005-06-01 10:12:00 | 0 |
| Vagyonokat zároltak a brókerügyben | Körülbelül ötven magán- és jogi személlyel szemben foganatosítottak vagyonzárolást május 5-én, mivel megalapozott a gyanú, hogy az érintettek a K&H Equities Rt.-nél elsikkasztott milliárdokból részesültek - erősítették meg Magyar Nemzet információját a Fővárosi Bíróság sajtóosztályán. | 2005-06-01 09:11:00 | 0 |
| Júniustól 15 százalékkal drágul a kenyér | 10-15 százalékkal drágulhat júniusban a kenyér és a sütőipari termékek ára. Részben a liszt, másrészt viszont a megnövekedett energia és üzemanyagárak miatt kell árat emelniük - mondják a pékek. A sütőipari vállalkozások idén már így is csak veszteséget termeltek. Egy 100-110 forintos fehér kenyér legalább 120 forintba fog kerülni. | 2005-06-01 08:30:00 | 0 |
| A csattanás előtti pillanat | Lendületben a kisebbik kormánypárt. Az úgynevezett SZDSZ parlamenti frakciója gyurcsányi bátorsággal úgy határozott, hogy testületileg beteget jelent az esztendő legfontosabb személyi kérdést érintő szavazásán a jövő héten. | 2005-06-01 07:54:00 | 0 |
| Népszavazás Hollandiában az EU-alkotmányról | Népszavazás kezdődött szerda reggel fél nyolckor Hollandiában az Európai Unió alkotmányos szerződéséről, a voksok tétje a huszonöt országra bővült EU működésének gördülékenysége. | 2005-06-01 07:51:00 | 0 |
| Új szarkofágot építenek a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé | Másfél éven belül elkezdik az új szarkofág építését a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé, amelyben 1986. április 26-án robbanás történt, és ahonnan akkor nagy tömegű radioaktív szennyezés jutott ki, beborítva Európa jelentős részét. | 2005-06-01 07:48:00 | 0 |
| Mától vizsgálják Gyurcsány meggazdagodását. | Ma ül össze először az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának titkait vizsgáló parlamenti bizottság, Szijjártó Péter fideszes képviselő elnökletével. | 2005-06-01 07:45:00 | 0 |
| Az ENSZ engedélyezte az iraki többnemzetiségű erő mandátumának meghosszabbítását | Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) kedden engedélyezte az amerikai parancsnokság alatt Irakban szolgálatot teljesítő többnemzetiségű erő mandátumának "a politikai folyamat végéig, az 1546-os határozattal összhangban" történő meghosszabbítását. | 2005-06-01 07:43:00 | 0 |
| Az Amnesty titkos táborhálózat működtetésével vádolja Amerikát | Éles hangon utasította vissza kedd este Londonban kiadott közleményében az amerikai elnök bírálatát az Amnesty International, és titkos fogolytábor-hálózat fenntartásával vádolta meg az Egyesült Államokat. | 2005-06-01 07:41:00 | 0 |
| Neonáci csoportot leplezett le az izraeli rendőrség | Mintegy húsz fiatalból álló neonáci csoportot leplezett le az izraeli rendőrség, a hatóságok mindazonáltal tanácstalanok a tekintetben, hogyan járjanak el velük szemben, hiszen a zsidó államban nem létezik a neonáci eszmék támogatását büntető külön törvény - jelentette kedden az izraeli sajtó. | 2005-06-01 07:38:00 | 0 |
| Az utolsó közvélemény-kutatás is elutasítást jelez az alkotmányról szóló holland szavazáson | Továbbra is az Európai Unió alkotmányának hollandiai elutasítását valószínűsíti az a közvélemény-kutatás, amelyet csupán órákkal a szavazóurnák szerda reggeli kinyitása előtt tettek közzé Hágában. | 2005-05-31 20:06:00 | 0 |
| Kövér László: hihetetlen mértékű károkat okozott a kormány | Hihetetlen mértékű károkat okozott a szocialista-liberális kormány az országnak; talán egyetlen kivétel a környezetvédelem, de csak azért, mert ott semmi nem történt" - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden este egy politikai fórumon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon. | 2005-05-31 20:03:00 | 0 |
| Ügyészségi törvényességi vizsgálat indul Magyar Mozgókép Közalapítványnál | Ügyészségi törvényességi vizsgálat indul képviselői kezdeményezésre a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (MMK) - jelentette be az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának keddi ülésén a testület elnöke. | 2005-05-31 19:46:00 | 0 |
| Hatmillió eurós brüsszeli támogatás a Magas-Tátra kárainak helyreállítására | Az Európai Unió várhatóan hatmillió euró körüli összeggel segíti Szlovákiát a Magas-Tátrában pusztító természeti katasztrófa, a tavaly novemberi orkán okozta károk helyreállításában. | 2005-05-31 19:45:00 | 0 |
| Az FBI második embere volt a Watergate-botrány kiszivárogtatója? | Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) akkori második embere, Mark Felt volt saját bevallása szerint a Richard Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrány titokzatos kiszivárogtatója, a "mély torok" - adta hírül kedden a Vanity Fair magazin. | 2005-05-31 18:54:00 | 0 |
| Bush elnököt aggasztja Hodorkovszkij pere | George Bush amerikai elnök szerint az iraki kormány képes arra, hogy megbirkózzon a lázadókkal. Fehér házi sajtóértekezletén kedden Bush elnök "abszurdnak" nevezte az Amnesty International vádjait a muzulmán foglyokkal való amerikai bánásmódról, és aggodalmának adott hangot Mihail Hodorkovszkij orosz olajmágnás bírósági elítélése miatt. | 2005-05-31 18:33:00 | 0 |
| EIU: veszélyben a költségvetés | Az eddigi adatok alapján csekély az esélye annak, hogy Magyarország tartani tudja az év végére kitűzött, GDP-arányosan 4,7 százalékos államháztartási deficitcélt, áll az Economist Intelligence Unit (EIU) új országjelentésében. A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző és előrejelző háza által Londonban kiadott 36 oldalas elemzés szerint az idei költségvetés teljesítését kiadási és bevételi oldalon egyaránt veszélyek fenyegetik. | 2005-05-31 18:30:00 | 0 |
| Irak képes megbírkózni a lázadókkal? | George Bush amerikai elnök szerint az iraki kormány képes arra, hogy megbirkózzon a lázadókkal. Fehér házi sajtóértekezletén kedden Bush elnök "abszurdnak" nevezte az Amnesty International vádjait a muzulmán foglyokkal való amerikai bánásmódról, és aggodalmának adott hangot Mihail Hodorkovszkij orosz olajmágnás bírósági elítélése miatt. | 2005-05-31 18:27:00 | 0 |
| "Puccskísérlet" az OCÖ közgyűlésén | "Puccskísérlet" történt az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) rendkívüli közgyűlésén kedden Az aznapi tanácskozást "képviselők egy csoportja folyamatos bekiabálásokkal, és kis híján tettlegességig fajuló magatartással megzavarta - közölte a szervezet sajtóirodája az MTI-vel. | 2005-05-31 18:02:00 | 0 |
| ÁSZ: hiányosságok az MTI-nél | A Magyar Távirati Iroda Rt. (MTI) működtetésére kialakított, speciális tulajdonosi megoldás célszerűtlen; a nemzeti hírügynökségnél tavaly megismétlődtek a korábbi szabályozási és társasági gazdálkodási hiányosságok - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely az általa készített jelentésről kedden tájékoztatta az MTI-t. | 2005-05-31 17:59:00 | 0 |
| Alaptalanul vádaskodik az MSZP megyei vezetője | A megyei közgyűlés Fidesz és MDF frakciója sajnálattal veszi tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc megyei MSZP elnök utódjával, Molnár Csaba jelenlegi MSZP-elnök vezetésével továbbra is vádaskodó, békétlen politikai stílusban politizálnak a megyei szocialisták. | 2005-05-31 17:44:00 | 0 |
| A The Wall Street Journal szerint a francia népszavazás Amerika érdekeinek kedvez | A franciaországi referendum eredménye a The Wall Street Journal című napilap keddi száma szerint az amerikai érdekeknek használ, a The Washington Post pedig úgy véli, hogy az Európai Uniónak új integrációs motort kell keresnie a francia nacionalizmus helyett. | 2005-05-31 17:41:00 | 0 |
| Bugár Béla és Szájer József a francia népszavazás utáni helyzetről | Nagyon rossz eshetőség lenne, ha az Európai Unió tagországai nem szavaznák meg a 2007-2013 közötti uniós költségvetést, mert az az újonnan csatlakozott országokat hátrányos helyzetbe hozná - jelentette ki Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke kedden Brüsszelben, miután az Európai Parlamentben (EP) tett látogatásának keretében találkozott Szájer Józseffel, a Fidesz EP-delegációjának vezetőjével. | 2005-05-31 17:37:00 | 0 |
| Korrupcióval vádolnak Szlovákiában egy MKP-s földhivatali vezetőt | Leváltotta a nagyszombati kerületi földhivatal éléről kedden a szlovák kormány Gál Lászlót, akit másfél millió korona kenőpénz elfogadásáért vett őrizetbe a szlovák rendőrség. | 2005-05-31 17:33:00 | 0 |
| Tömegesen dőltek ki a fák | Összesen 200 fakidőléshez riasztották a tűzoltókat az erős szél miatt kedden késő délutánig, a legtöbb riasztás a fővárosból és Pest megyéből érkezett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. | 2005-05-31 17:31:00 | 0 |
| Visszavont körözés | A szerb hatóságok visszavonták Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő felesége, Mira Markovic ellen kiadott nemzetközi körözést, mert az asszony ügyvédje megígérte, hogy az ingatlanüzérkedéssel vádolt védence hamarosan visszatér Szerbiába. | 2005-05-31 17:30:00 | 0 |
| Csodakapus Dunaszerdahelyről | Gergely Pista mellett akkor is nehéz gólt dobni, ha fel sem emeli a karját. Végtére is két méter magas, százöt kilós óriásról van szó. Na de ha kiterjeszti "szárnyait" ez a gigantikus albatrosz! Akkor elsötétül a világ az ellenfél csatárai előtt. Nos, a magyar vízilabda-válogatott 28 éves kapusa posztján minden kétséget kizáróan a világ legjobbjai közé tartozik, s a 2003-as barcelonai világbajnokság óta - ahol először védett nagy világversenyen a magyar kapuban - immár két ország hőse: Szlovákiában és Magyarországon is a legnépszerűbb sportemberek közé tartozik. Az athéni olimpia után majd' szétszedték az újságírók - némi meglepetésre főleg a szlovákiai sajtótól! -, s hősünk azt szeretné, ha a pekingi játékok után hasonló rohamot kellene kiállnia. | 2005-05-31 17:27:00 | 0 |
| Szobrot avattak gróf Esterházy Jánosnak | Ünnepélyes keretek között avatták fel Esterházy János mellszobrát Búcson. A szoboravatáson számtalan politikus és közéleti személyiség is jelen volt. A helyi polgármester szerint várható, hogy politikai téren vitát vált ki a szoboravatás, hiszen a mártír gróf még mindig háborús bűnösnek számít Szlovákiában. | 2005-05-31 17:25:00 | 0 |
| Nem tartható a tervezett GDP-növekedés: a kormány illúziókban ringatja magát | Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője, országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel közölte: az első negyedéves beruházási adat - a kormány álláspontjával ellentételesen - azt bizonyítja, hogy a gazdaság a tervezett éves GDP-növekedést nem tudja teljesíteni. | 2005-05-31 17:25:00 | 0 |
| Kártérítés jár az Andor utcai ingatlantulajdonosoknak: pert nyertek a főváros ellen | A Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta, hogy kártérítés jár az Andor utcai ingatlanok tulajdonosainak a megnövekedett forgalom okozta értékcsökkenés miatt - közölték az érintettek kedden, a XI. kerületi Andor utcában. | 2005-05-31 17:12:00 | 0 |
| Törvénybe iktatják az információ-szabadságot | Az elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslat célja az, hogy az állampolgárok szabályozott körülmények között juthassanak hozzá a különböző adatokhoz - mondta az informatikai és hírközlési miniszter az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága keddi ülésén Budapesten. | 2005-05-31 17:07:00 | 0 |
| Fejtő Ferenc Kelet-Európa XX. századi történelméről a Le Nouvel Observateurben | Legújabb kötete megjelenése alkalmából kétoldalas interjút közölt Fejtő Ferenccel a Le Nouvel Observateur legfrissebb száma, amelyben a Franciaországban élő magyar gondolkodó Kelet-Európa XX. századi történelmét és annak következményeit elemzi. | 2005-05-31 16:57:00 | 0 |
| Kirakat-politizálás őszinte helyzetértékelés helyett | A Gyurcsány-Kuncze kormány még mindig jobban hisz a kirakat-politizálás sikerében, mint az őszinte helyzetértékelésen alapuló szakmai munkában - írja közleményében Varga Mihály, a Fidesz Gazdasági Kabinetjének vezetője. | 2005-05-31 16:41:00 | 0 |
| Ezúttal alkotmányossági Magyar-bukta? | Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden véleményezésre az Alkotmánybírósághoz küldte az új felsőoktatási törvényt, mivel álláspontja szerint a törvény több pontja is ellentétes az alkotmánnyal. Pénteken az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért, a Védegylet és a Professzorok Batthyány Köre kérte az államfőtől, hogy ne írja alá az új felsőoktatási törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. | 2005-05-31 16:35:00 | 0 |
| Napirenden szerepelt a 44-es a parlamentben | Képviselői önálló indítványban foglalkozott a parlament ülésén a 44-es úttal Erdős Norbert. Békés és térsége országgyűlési képviselője sérelmezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábbi, lapunknak adott kijelentését, miszerint ahhoz, hogy négysávos út vezessen a megyébe, 2006 és 2010 között minden más fejlesztésről le kellene mondanunk. | 2005-05-31 16:31:00 | 0 |
| Minden héten, minden téren szinte minden | Azt mondani, hogy ugyanannyi pénzből kétszer annyi családtámogatást tudnak nyújtani, a mesebeszéd kategóriájába tartozik - Tállai Andrást, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét a szentes.fidesz.hu kérdezte a gyurcsányi lépésekről. | 2005-05-31 16:23:00 | 0 |
| A felsőoktatási törvény egy új numerus clausus | A felsőoktatási törvény egy új numerus clausus, hiszen radikálisan csökkenti a hallgatók számát - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Bartha László, a Fidesz szegedi országgyűlési képviselője tartott egyetemi oktatók részvételével kedden, Szegeden. | 2005-05-31 16:08:00 | 0 |
| Rektori konferencia: egyenlő esélyt a felvételizőknek | A Magyar Rektori Konferencia (MRK) álláspontja, hogy az érettségi évétől függetlenül minden jelentkező azonos eséllyel indulhasson a felvételi vizsgán - közölte Besenyei Lajos, az MRK elnöke kedden az MTI-vel. | 2005-05-31 16:06:00 | 0 |
| Pozsony nem hozza létre a határon túli szlovákok önálló hivatalát | Szlovákia nem hoz létre a határon túli szlovákokkal foglalkozó önálló intézményt, hanem a továbbiakban is a kormányhivatal keretében működő főtitkárság látja el ezt a feladatot - döntött kedden a szlovák kormány. | 2005-05-31 16:04:00 | 0 |
| Zounok néven új, helyi televízió indul Szolnokon | Zounok néven új, helyi televízió indul szerdán Szolnokon, a műsor kábelen jut el a nézőkhöz, műsorszolgáltatója a UPC Magyarország Kft. - közölte a település régi nevét felvett médium főszerkesztője a keddi bemutatkozó sajtótájékoztatón. | 2005-05-31 15:57:00 | 0 |
| Áder János: Visszaszámlálás | Nem lehet elfelejteni azoknak az arcát, akik 2002-ben a Millenárison, a Testnevelési Egyetemnél vagy a Kossuth téren gyülekeztek, hogy kimondják: hisznek a szeretet és az összefogás erejében. Ahogy nem lehet elfelejteni a kormányváltás utáni időket sem, az ígéretek és hazugságok áradatát. Ez a könyv azért készült, hogy segítsen megőrizni emlékezetünkben a korszakot, amely a "tanuljunk meg kicsik lenni" jelmondatával vette kezdetét - mondja a Fidesz frakcióvezetője a napokban megjelenő könyve kapcsán. | 2005-05-31 15:53:00 | 0 |
| Szabálysértési eljárás a palicsi vendéglőnél történt magyarverés miatt | Szabálysértési eljárást indított a szabadkai rendőrség egy szerb gimnazista ellen, aki a hét végén megtámadott egy magyar fiatalt a palicsi Kisvendéglőnél. | 2005-05-31 15:49:00 | 0 |
| A vártnál is nagyobbat fékezett a magyar gazdaság | Az első negyedévben az elemzői konszenzustól elmaradó mértékben nőtt Magyarország GDP-je, azaz a gazdasági növekedés a vártnál jobban lassult. | 2005-05-31 15:19:00 | 0 |
| The issue of the destroyed telephone transcripts: recent developments in the Brokergate Scandal | | 2005-05-31 15:09:00 | 0 |
| Befalazva találták az odesszai polgármester-jelöltet | Odesszában egy autógarázsban rábukkantak egy befalazott holttestre, mely valószínűleg 7 évvel korábban került oda, a városi polgármester-választások előtt. A befalazott férfi valószínűleg az egyik akkoriban eltűnt jelölt lehet. | 2005-05-31 15:01:00 | 0 |
| Magyar úszó a világelső a férfiaknál | Az úszó-világranglistán a május végi állás szerint változatlanul Cseh László áll a legelőkelőbb helyen a magyarok közül: a Kőbánya SC klasszisa - bő másfél hónappal a montreali világbajnokság előtt - 400 m vegyesen továbbra is toronymagasan első, míg a 200-as távon a harmadik, s idei legjobbjával további két számban is "felfért" a nemzetközileg legkiválóbbat produkálók 25-ös lajstromára. | 2005-05-31 14:44:00 | 0 |
| Feljelentették Székhelyit Tokaj hímvesszejéért | Nemzeti jelkép megsértése miatt tett feljelentést egy debreceni lakos a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója ellen - értesült a HavariaPress. A feljelentő szerint Székhelyi József meggyalázta a Himnuszt, amikor március 19-én, az SZDSZ Szegeden tartott kongresszusán többek között azt mondta beszédében Orbán Viktorra, a Fidesz elnökére utalva, hogy "ő maga pedig, mint Tokaj hímvesszeje nektárt fog csöpögtetni mindenhová". | 2005-05-31 14:42:00 | 0 |
| Sokéves hazai melegrekordok dőltek meg hétfőn | Melegrekordok dőltek meg hétfőn: május 30-án még sohasem volt ilyen hőség Magyarországon, legalábbis a meteorlógiai mérések bevezetése óta. | 2005-05-31 14:30:00 | 0 |
| Az első teljes mozaikképek a Titan felszínéről | Az európai Huygens-űrszonda 2005. január 14-én ereszkedett le a Szaturnusz óriásholdja, a Titán légkörébe. A körülbelül két és fél órán át tartó leszállás során fedélzeti kamerájával felvételeket készített a leszállóhely környezetéről. A felvételekből összeállított első teljes mozaikképet nemrégiben hozták nyilvánosságra. | 2005-05-31 14:28:00 | 0 |
| A Földön kívül keletkezett az élet? | Kétségkívül merész állítás, bizonyítani is nehezen lehet, ám az ellenkezőjéről sem tudunk egyelőre biztosat. A pánspermium elmélet, amely szerint az első élő organizmus nem a Földön, hanem azon kívül alakult ki, egyre több embert foglalkoztat. Egyik legjelesebb képviselője Chandra Wickramasinghe, a Cardiffi Egyetem kutatója szerint egy elmélet addig helyes, amíg az ellenkezőjét be nem bizonyítják... | 2005-05-31 14:27:00 | 0 |
| A kormány hadat üzent a fiataloknak | A szocialisták továbbra is csak dumálnak a fiatalokról, három évvel kormányzásuk megkezdése után csupán tervekre és koncepciókra futja erejükből. Ezekkel azonban hiába van tele a padlás, az ifjúság élethelyzete ettől mit sem javul - írja közleményében Szijjártó Péter. | 2005-05-31 14:25:00 | 0 |
| Gazdag kulturális programsorozattal várja Debrecen az érdeklődőket | Gazdag kulturális programsorozattal várja Debrecen június és szeptember között az érdeklődőket - mondta Turi Gábor, a cívis város kulturális alpolgármestere keddi sajtótájékoztatóján. | 2005-05-31 14:08:00 | 0 |
| Szabó Magda Szüret című kötete az ünnepi könyvhéten jelenik meg | Szabó Magda összegyűjtött verseit jelenteti meg ünnepi könyvheti kiadványaként az Európa Könyvkiadó, amely több állandó szerzője vadonatúj kötetével is bővíti kínálatát - mondta Osztovits Levente, a kiadó igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. | 2005-05-31 13:53:00 | 0 |
| A Fidesz nem asszisztált a rendészeti bizottság jogsértéséhez | A fideszes képviselők kivonultak a rendészeti bizottság keddi üléséről, mert a testület - jogszerűtlenül - nem vette napirendre a Bibó-szobor avatásakor demonstráló jobbikos politikus előállításának ügyét. | 2005-05-31 13:30:00 | 0 |
| Kilenc évre ítélték Hodorkovszkijt | Kilenc évi börtönre ítélte Mihail Hodorkovszkij orosz olajmágnást egy moszkvai bíróság kedden, miután bűnösnek mondta ki őt nagystílű üzleti csalás és adóelkerülés elkövetésében bűnszövetkezet élén. | 2005-05-31 13:27:00 | 0 |
| Lemondott Jean-Pierre Raffarin francia kormányfő | Jacques Chirac francia államfő elfogadta miniszterelnöke, Jean-Pierre Raffarin lemondását - jelentette be kedd délben a francia köztársasági elnök hivatala. Raffarin a lemondását két nappal a franciaországi népszavazás után nyújtotta be, amelyen a francia választópolgárok többsége elutasította az Európai Unió alkotmányát. | 2005-05-31 12:43:00 | 0 |
| Dupla családi pótlék, szimpla átverés | Igazságos-e az a rendszer, ahol annak a Kóka Jánosnak, aki akár saját helikopterén viheti a gyermekét az iskolába ugyanannyi családi pótlék jár a gyermeke után, mint egy minimálbérből élő család gyermeke után? Igazságos-e az a rendszer, ahol Gyucsány Ferencnek, aki 3,5 milliárdos vagyonnal rendelkezik, a gyermeke után ugyanannyi családi pótlékot fizet majd a költségvetés, mint egy munkanélküli szülők gyermek után? - tette fel a kérdést Áder János, a Fidesz frakcióvezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2005-05-31 12:33:00 | 1 |
| A kormány ismét intézmény-összevonásokra készül | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a térségi integrált szakképző központok kialakításának örve alatt szakképzési intézmények összevonása zajlik. | 2005-05-31 12:28:00 | 0 |
| Egy elhallgatott faluparlament | Érthetetlen, hogy a vidék sorsa nem érdekli a sajtót - jelentette ki Simon Miklós országgyűlési képviselő a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének keddi, nyíregyházi sajtótájékoztatóján, amelyen bírálta a médiát azért, mert nem tudósított a múlt szombati nyírbogáti faluparlamentről. | 2005-05-31 12:00:00 | 0 |
| A francia "nem" leállíthatja a további bővítéseket | Az EU-alkotmány egyik "atyja", Jean-Luc Dehaene volt belga miniszterelnök, az alkotmányt kidolgozó konvent alelnöke szerint a dokumentum franciaországi elutasítása leállíthatja a további EU-bővítéseket, a francia "nem" oka ugyanis a belső problémák, a kormánnyal szembeni elégedetlenség mellett éppen az EU-bővítésben gyökerezett: ez egyfajta "késleltetett népszavazás" volt e folyamatról. | 2005-05-31 10:58:00 | 0 |
| Schmitt Pál: a magyar művészet élénk színe Európának | "A művészet mint nemzeti érték megtartásának fontosságáról a globalizáció tükrében. Az Európai Parlament Kulturális és oktatási bizottsága által nyújtotta lehetőségekről és ennek formáiról, a magyar művészek és művész társaságok számára" - mondta Schmitt Pál a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége által szervezett "Helyzet" Konferencián hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémián | 2005-05-31 10:50:00 | 0 |
| Az európai alkotmány nem lehet a pártpolitika áldozata | A francia népszavazás komoly hidegzuhanyként hatott Európa közvéleményére. A magyar miniszterelnök tegnap úgy fogalmazott, hogy a bekövetkezett eseményeknek nincsenek belpolitikai összefüggései. Németh Zsolt keddi napirend előtti felszólalásában ugyanakkor kiemelte, hogy a francia belpolitikai események jelentős szerepet játszottak a népszavazás végeredményének kialakulásában. | 2005-05-31 09:56:00 | 0 |
| A portugálok elhozták Fehér Miklósnak az aranyérmet | 2004. január 29-én Győrött, a Szabadi úti temetőben nagy részvét mellett helyezték végső nyugalomra a január 26-án Guimaraesben mérkőzés közben elhunyt magyar labdarúgót, Fehér Miklóst. A temetésen a játékos klubja, a Benfica is képviseltette magát. Azóta 16 hónap telt el, és a portugálok a klub 31. bajnokságának megnyerése alkalmából ismét Győrbe látogattak. | 2005-05-31 08:11:00 | 0 |
| Erős nem | A lényeg ugyanis az, hogy Szili Katalint sem intellektuális teljesítménye, sem pályafutása nem teszi megfelelővé e posztra, Sólyom Lászlót viszont mindkettő. | 2005-05-31 08:04:00 | 0 |
| Messzi Párizs | Amilyen gyorsan csak lehet, széles körű felmérést kellene végezni Franciaországban, azt tudakolva a hatszögletű ország lakosaitól, pontosan milyen ismereteik is vannak a vasárnap elutasított európai alkotmányról, s mi motiválta őket, amikor a szavazófülke magányában megnyomták az oui vagy a non gombot. | 2005-05-31 07:26:00 | 0 |
| Kigyulladt Kóka munkahelye | Tűz ütött ki kedden kora reggel a Gazdasági Minisztérium Margit körúti épületében, a helyszínre percek alatt kiérkező tűzoltók két vízsugárral gyorsan eloltották a lángokat - közölte az MTI-vel Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. Személyi sérülés nem történt. | 2005-05-31 07:23:00 | 0 |
| Ismét kitört a mexikói Colima vulkán | Ismét lávát lövellt ki hétfőn a világ egyik legaktívabb tűzhányója, a mexikói Colima vulkán. | 2005-05-31 07:19:00 | 0 |
| Más az oktatáspolitika és más, ami az iskolákban zajlik | Ma egészen másról szól az oktatáspolitika, mint ami az iskolákban zajlik - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Konzultációs Tanács tagja Kétsopronyban, a Fidesz által szervezett Békés megyei faluparlamentet megelőző sajtótájékoztatón. Hozzátette: olyan törvények, olyan Nemzeti Alaptanterv született az elmúlt időszakban, amelyek nagyrészt idegenek attól a pedagógiai kultúrától, amit az iskolák képviselnek. | 2005-05-31 07:15:00 | 0 |
| A világ első operakarmester versenye | Kolozsvárott a világon elsőként rendeznek nemzetközi operakarmester versenyt. A hétfőn megnyitott és június közepéig tartó megméretés Bartók Béla nevét viseli. | 2005-05-30 20:13:00 | 0 |
| Katasztrófákat előrejelző országos rendszer Thaiföldön | Thaiföld üzembe helyezett hétfőn egy természeti katasztrófákat előrejelző országos rendszert, amely cunami esetén az észleléstől számított 15 perc múlva figyelmeztető jelzéseket ad le. | 2005-05-30 19:21:00 | 0 |
| Kodelát a bankbotrány gyanúsítottjaként hallgatták ki | Gyanúsítottként hallgatták ki a brókerügyben Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi helyettes államtitkárát. Az ügyészség azt mondja, Kodela ötmillió forintot vett át Kulcsár Attilától azt ígérve, hogy elintézi a rendőrségen, hogy ne induljon nyomozás a brókerügyben - adta hírül az egyik kereskedelmi televízió hétfőn. | 2005-05-30 19:02:00 | 0 |
| Híradót indít a Filmmúzeum televíziós csatorna | "Az 5 éves Filmmúzeum televízió, mint közműsor-szolgáltató, kötelességének érzi, hogy a hazai televíziózásban tapasztalható kiélezett hírversenyben, saját gyártású, napi hírműsorral jelentkezzen" - írta Prokopp Dóra az MTI-hez eljuttatott közleményben. | 2005-05-30 19:00:00 | 0 |
| Rekordmagasságot ért el az EU alkotmányát várhatóan elutasító hollandok száma | Rekordmagasságot ért el az Európai Unió alkotmányát a küszöbön álló referendumon várhatóan elutasító hollandok száma egy hétfőn közzétett felmérés adatai szerint. | 2005-05-30 18:58:00 | 0 |
| Szerdán lesz az Apró-Gyurcsány vizsgálóbizottság első ülése | Szerdára hívja össze az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának titkait vizsgáló bizottság első ülését a testület fideszes elnöke, Szijjártó Péter. | 2005-05-30 18:57:00 | 0 |
| Gyurcsány lépései a szakszervezeteknek sem tetszenek | A kormány első tizenöt lépéséből hét-nyolc tükrözi a szakszervezeti érdekeket, a többi tisztázásra, vagy változtatásra szorul és ennek kapcsán számos javaslattal készülnek az autonómok az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) június végi ülésére - közölte az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének(ASzSz) elnöke a zalai tisztségviselők fórumát követő zalaegerszegi sajtótájékoztatón hétfőn. | 2005-05-30 18:25:00 | 0 |
| Bartók Béla nemzetközi operakarmester-verseny kezdődött Kolozsváron | Világpremiernek számító, Bartók Béla nevét viselő nemzetközi operakarmester-versenyt szervez a Kolozsvári Magyar Állami Opera, a június közepéig tartó rendezvényen 23 ország 38, többnyire fiatal karmestere vesz részt. | 2005-05-30 18:23:00 | 0 |
| A konstantinápolyi patriarchához fordult a macedón kormány az egyházvitában | Közvetítésre kérte fel a macedón kormány a világortodoxia tiszteletbeli fejét, I. Bartolomeiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkát a szerb és az abból kivált macedón ortodox egyház közötti elhúzódó szembenállás feloldására. | 2005-05-30 17:30:00 | 0 |
| Fuvarozók fekete szalagos tiltakozása a közúti fuvarozás válsága miatt | A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) felkéri tagjait, hogy járműveiken széles fekete szalagot tűzzenek ki amíg a kormányzattal folytatott tárgyalások el nem érik céljukat, a magyar személy- és árufuvarozó vállalkozások helyzetének érezhető, rövid időn belüli javulását - mondta Hinfner Miklós, az egyesület főtitkára, sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten. | 2005-05-30 17:29:00 | 0 |
| Nagy az államtitkár arca | Márton Attila és Arnóth Sándor azzal kapcsolatban tette fel azonnali kérdését a Belügyminisztérium politikai államtitkárának, hogy vajon miért nem megy a pénz a vihar-sújtott helyekre Hajdú-Bihar megyében. Példaképp a tiszai árvíz teljes újjáépítését hozták fel. Juhász Gábor nem igazán a kérdésre válaszolt. | 2005-05-30 17:17:00 | 0 |
| Gyurcsányi rákszűrés negyedmillió forintért | Bartha László fideszes honatya a "Gyurcsány-féle daganatszűrésről" kérdezte az egészségügyi minisztert, rámutatva, hogy a tervezett budapesti PET-centrumban például negyedmillió forintot kellene fizetnie a betegeknek egy-egy vizsgálatért. | 2005-05-30 17:09:00 | 0 |
| Új miniszter, új adó | Az elmúlt év őszén a Gyurcsány-kormány méltányos és igazságos közteherviselést hirdetett. Ma viszont már tudjuk, hogyha a Gyurcsány-kormány igazságról beszél az azt jelenti, hogy valakik kevesebbet kapnak és valakiknek még többet kell fizetniük - mondta Tállai András hétfőn a parlamentben. | 2005-05-30 17:06:00 | 0 |
| Fekete szalagot tűznek járműveikre e fuvarozók | A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete felkéri tagjait, hogy járműveiken széles fekete szalagot tűzzenek ki amíg a kormányzattal folytatott tárgyalások el nem érik céljukat, a magyar személy- és árufuvarozó vállalkozások helyzetének érezhető, rövid időn belüli javulását - mondta Hinfner Miklós, az egyesület főtitkára, sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten. | 2005-05-30 17:02:00 | 0 |
| Melegrekord | Az országos melegrekordot Székesfehérváron mérték, ahol 34 Celsius fokot mutatott a hőmérő, ez 1,3 fokkal magasabb, mint amit 1931-ben mértek; ezzel együtt a fővárosban is rekordot döntött a kánikula, Újpesten 33,5 fok van - mondta el Csonka Tamás meteorológus az MTI-nek hétfőn délután. | 2005-05-30 16:58:00 | 0 |
| Eljuthat oda az szakképzés rendszere, ahol már volt | Ahhoz, hogy a gazdaság, a munkaerőpiac igényeihez szabjuk a képzést, először használható és végrehajtható, az ország versenyképességének visszaállítását szolgáló igazi gazdaságpolitikai koncepcióra lenne szükség. Ezzel pedig máig adós a szocialista-liberális kormányzat. A gazdaságpolitika hiányát nemcsak a szakképzés, hanem az élet más területén is a bőrükön érzik az emberek - mutat rá Halász János közleményében. | 2005-05-30 16:46:00 | 0 |
| Tündöklő ígéretek, kiábrándító valóság | Általában büszkék vagyunk azon honfitársainkra, akik kiemelkedőt teljesítenek, rekordokat állítanak fel. Vannak azonban olyan esetek, amikor a rekordok felállítása inkább kétes ismertséget eredményez. Nos, ilyen a három éve regnáló MSZP-SZDSZ kormány páratlan teljesítménye. Több rekordot is magáénak mondhat - sorolta Lázár Mózes hétfői parlamenti interpellációjában. | 2005-05-30 16:30:00 | 0 |
| Gyermekrajzpályázat a Margitszigeti Családi Véradó- és Gyermeknapon | 2005. május 28-29.-én, 14. alkalommal került megrendezésre a Margitszigeti Családi Véradó- és Gyermeknap. Az előző évekhez hasonlóan 1214 donor jelentkezett véradásra. Az Országos Vérellátó Szolgálat 2005. május 29-én 13 órakor tartotta "Véradás" címmel meghirdetett gyermekrajzpályázat kiosztó ünnepségét. A 4-14 éves gyermekek részéről 668 pályamunka érkezett az ország számos pontjáról. | 2005-05-30 16:27:00 | 0 |
| Jégeső jön a hőség után kedden | Estétől északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Kedden kezdetben több lesz a felhő, később nyugat felől csökken a felhőzet. Hétfő estétől nyugat felől egyre többfelé várható zápor, zivatar. Kedden keleten néhol jégeső, felhőszakadás is kialakulhat. | 2005-05-30 16:23:00 | 0 |
| A családtámogatási rendszer csak a céljaival ellentétes | Bizonyára mindnyájan ismerik Petőfi Sándor Pató Pál Úr című versét, melynek visszatérő refrénje: "Ej, ráérünk arra még!". Így viselkedik a szocialista-szabad demokrata kormányzat immár lassan négy éve. Folyamatosan hangzanak el különböző nagy ívű bejelentések, programok és tervek. A megvalósítás azonban rendre késik vagy elmarad - hangzott el Harach Pétertől hétfőn a parlamentben. | 2005-05-30 16:22:00 | 0 |
| PR-nyilatkozatok és a valóság: nem lesz csepeli szennyvízberuházás? | Három éve halljuk Önöktől, hogy "Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása lesz a csepeli szennyvíztisztító". A gyurcsányi lendület-program azt ígéri, hogy "Nekilátunk a csepeli szennyvíztisztító építésének." Igaz, azt sehol nem írja, hogy ez a nekirugaszkodás mikor következik - kezdte interpellációját Turi-Kovács Béla. | 2005-05-30 16:04:00 | 0 |
| Vincze MTI-elnök leverte a lécet | Az MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testülete azután, hogy már második alkalommal nem fogadta el Vince Mátyásnak az elnöki pályázatában foglalt célkitűzések megvalósításáról szóló éves beszámolóját, legutóbbi ülésén megtárgyalta Vince Mátyásnak az elnöki megbízási szerződésében foglaltak teljesítéséről készített tájékoztatóját. A TTT nem fogadta el az elnök tájékoztatóját, a jelen lévő tagok kevesebb mint fele támogatta Vince Mátyás írásos tájékoztatójának elfogadását. | 2005-05-30 16:01:00 | 0 |
| Elhunyt Csikós-Nagy Béla közgazdász professzor | Elhunyt Csikós-Nagy Béla közgazdász professzor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja; az akadémikust 90 éves korában érte a halál - tudatta az MTA hétfőn az MTI-vel. | 2005-05-30 15:24:00 | 0 |
| Sorost tojással dobálták meg Grúziában | Nemkívánatos személynek szeretnék nyilváníttatni Grúziában Soros Györgyöt a néhai grúz elnök, Zviad Gamszahurdia hívei, akik tüntetést rendeztek hétfőn a Tbilisziben tartózkodó magyar származású amerikai pénzmágnás ellen. | 2005-05-30 15:19:00 | 0 |
| Figyeljünk a harmincasokra! | "Figyeljünk a harmincasokra" címmel a Magyar Rákellenes Liga országos figyelem-felhívást indított el az emlőrák ellen. A tévhittel ellentétben az emlőrák nemcsak az idősebb nők betegsége, hanem a harmincasok között is előfordul. Az idősebb korban diagnosztizált esetek jelentős része is jóval korábban alakul ki, de a diagnosztizálásra csak a szervezett szűrésen kerül sor. | 2005-05-30 15:17:00 | 0 |
| Közpénzek nyomában: az Apró-Gyurcsány érdekkör újabb "sikere" | Igaz-e, hogy az a Trendex Rt., melynek egyik igazgatósági tagja egyúttal felügyelő bizottsági tag Gyurcsány Ferenc Altus Rt-jében is, újabb komoly, közpénzből finanszírozott megrendelést kapott, ezúttal a Budapest Airport Rt-től? Hogyan áll a Budapest Airport Rt. telekvásárlási ügyében elrendelt vizsgálat? - kérdezte Szijjártó Péter a miniszterelnökhöz intézett hétfői interpellációjában. | 2005-05-30 15:16:00 | 0 |
| Hatalmas károkat okoznak az államadósság folyamatos növelésével Magyarországnak | Rendszeresen nézem a tévében, olvasom az újságokban és hallgatom a rádióban hogy micsoda hazudozás és szemtelen tolvajlás folyik a kormánypártok és vezetőik részéről. A vállalkozót már párezer forint eltérés miatt is jelentős összegekre büntetik. Az államadósság folyamatos növelésével Magyarországnak okoznak hatalmas károkat, mindezt saját, és baráti, elvtársi körükbe tartozók zsebére gondolván teszik. A tisztességes magyar állampolgárokat, a magyar államot, az országot, az ország jó hírnevét teszik ezzel tönkre - írja egy olvasónk. | 2005-05-30 15:12:00 | 0 |
| A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a MÁV Rt. ellen | A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Magyar Államvasutak Rt.-vel szemben - közölte a GVH az MTI-vel hétfőn. | 2005-05-30 15:09:00 | 0 |
| Újabb segítség az árvízkárosultaknak | Tizenegy fős járványmegelőző és fertőtlenítő kontingens indult az árvíz sújtotta bánsági és vajdasági falvakba Makóról - közölte hétfőn az MTI-vel a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője. Kató Sándor ezredes, a kontingens vezetője hozzátette: a polgári védelem munkatársai két-két napot töltenek Romániában és Szerbiában, ez idő alatt elkezdik Ótelek és Jánosfölde, valamint Módos és Pádrány azon házainak fertőtlenítését, ahonnan már visszahúzódott a víz. | 2005-05-30 15:01:00 | 0 |
| Olyannal kampányol Gyurcsány, ami benne van az alkotmányban | Mélységesen felháborító, ahogy a jelenlegi kormánypártok az egészségüggyel kapcsolatban nyilatkoznak. A "21 1épés a magyar egészségügy megújításáért" elnevezésű, hangzatos propaganda, amelyet a néhány fő készítőn kívül senki nem tud komolyan venni és elhinni (sőt, szerintem ők sem). Íme az első mondata: "Olyan országot akarunk, ahol az emberek testi-lelki egészségben megélt életkora növekszik, ahol mindenkinek azonos esélye van a magas szintű egészségügyi ellátásra." Teljesen egyetértek vele, csakhogy ez nem a Gyurcsány vezette "szociálisan érzékeny" koalíciós kormány ötlete, hanem benne van a Magyar Köztársaság Alkotmányában, (70/D.§[1]; [2]) - írja egy olvasónk. | 2005-05-30 14:44:00 | 0 |
| Gyurcsány beszél, az emberek fizetnek | Tisztelt, Miniszterelnök Úr! Az Ön átgondolatlan lépéseinek következményeit már most összegezhetjük: az emberek nem jobban járnak, hanem rosszabbul. Ahová Ön lép, ott a családok zsebében pénz nem marad. Ön beszél, az emberek pedig fizetnek - mondta Rogán Antal hétfői napirend előtti felszólalásában. | 2005-05-30 14:38:00 | 0 |
| Dobsa Sándort június 3-án temetik | Dobsa Sándor zenész, zongoraművész temetése június 3-án, pénteken 14 órakor lesz Budapesten, a Megyeri úti temetőben - tudatta a Magyar Rádió az MTI-vel. | 2005-05-30 14:33:00 | 0 |
| Megállapodtak az orosz csapatok kivonásáról Grúziából | Oroszország 2008 végéig kivonja összes katonáját Grúziából - jelentette be hétfőn Moszkvában a két ország külügyminisztere. | 2005-05-30 14:33:00 | 0 |
| Ki jár jól a gyurcsányi képzési kártyával? | Ön beszélt a képzési kártyáról. Nem tudjuk még ennek a kártyának a tartalmát, nem tudjuk, természetesen, hogy mire jogosít, mit ad (...). Egyet biztosan tudunk, egy embernek bizonyára jó lesz majd ez a kártya -: aki nyomtatja. Fölírom egy borítékba önnek, várhatóan melyik nyomda, és ki fogja elnyerni ezt a nyomtatást - mutatott rá Gyurcsány Ferenc felszólalására reagálva Pokorni Zoltán. A felszólalást szó szerint közöljük. | 2005-05-30 14:32:00 | 0 |
| Megdőltek a melegrekordok | Az országos melegrekordot Kelebián mérték, ahol 32,8 Celsius fokot mutatott a hőmérő, ez 0,1 fokkal magasabb, mint amit 1931-ben mértek; ezzel együtt a fővárosban is rekordot döntött a kánikula, Újpesten 32,7 fok van - mondta el Csonka Tamás meteorológus az MTI-nek hétfőn. | 2005-05-30 14:29:00 | 0 |
| Gráf is csak szavakban nagy | Szomorúan látjuk egyre több jelét annak, hogy az agrárminiszter - határozott és pozitív ígéretei ellenére - elődje politikáját kívánja folytatni, ami a mezőgazdaságból élők problémáinak elkenésében, a megoldás halogatásában mutatkozik meg. | 2005-05-30 14:27:00 | 0 |
| Kollégiumátadás menesztéssel | A Fidesz Békés megyei önkormányzati képviselői attól tartanak, hogy a városi székhelyű, de megyei tulajdonban lévő Arany János Kollégium tervezett átadása Békéscsabának arra szolgál, hogy menesszék a jobboldal által kinevezett kollégium igazgatóját - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján a Fidesz megyei képviselője. | 2005-05-30 13:47:00 | 0 |
| "Áfareform": dráguló gyógyszerek és kultúra | A jövőben tízszázalékos áfakulcs alá tartoznának a jelenleg ötszázalékos forgalmi adóval sújtott termékek, például a gyógyszer és a könyv - tudta meg a Világgazdaság. | 2005-05-30 13:37:00 | 0 |
| Angela Merkel lehet Németország első női kancellárja | Az ellenzékben lévő német konzervatív pártok (CDU, CSU) Angela Merkelt, a kereszténydemokrata unió (CDU) elnökét jelölték hétfőn kancellárnak. Amennyiben a CDU bajor testvérpártjával (CSU) együtt győzne az őszre tervezett idő előtti választáson, első ízben foglalná el nő Németországban a kancellári posztot. | 2005-05-30 13:36:00 | 0 |
| Óriási ipari kémkedési botrány robbant ki Izraelben | Az izraeli rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett húsz személyt, köztük magas beosztású vállalati vezetőket egy eddig példa nélkül álló ipari kémkedési ügy miatt. Az ügy rendkívül súlyos - mondta el újságíróknak hétfőn a rendőrség csalásokkal foglalkozó osztályának vezetője. Az előállítások már vasárnap megkezdődtek. A Jerusalem Post című lap kommentárja szerint a letartóztatottak csak "a jéghegy csúcsát" jelentik. | 2005-05-30 13:34:00 | 0 |
| Egyedülálló terjesztőhálózatot indított a Hídlap | Magyarországon elsőként becsületkasszás terjesztőhálózatot hozott létre a Komárom-Esztergom megyében és az Ister-Gránum Eurórégióban megjelenő Hídlap című napilap szerkesztősége - áll Esztergom Város Önkormányzatának sajtóközleményében. | 2005-05-30 13:32:00 | 0 |
| Az SZDSZ egyszer sem hajlandó szavazni, de sok sikert kíván az MSZP-nek | Az SZDSZ nem vesz részt a köztársasági elnököt választó parlamenti szavazáson - közölte Kuncze Gábor a párt képviselőcsoportjának döntését hétfőn, Budapesten. Mint mondta, ez mindhárom fordulóra vonatkozik, és "a jelenlegi két ismert jelölt esetén alkalmazandó". | 2005-05-30 13:31:00 | 0 |
| Száz lépés, több megszorítás | A kormány száz lépéséről tartott tegnap sajtótájékoztatót Domokos László, a Fidesz Békés megyei elnöke. A Szövetség békéscsabai székházában zajlott eseményen Domokos László rámutatott: csillogó sztaniolpapírba tett, száz figyelemelterelő lépésről lehet beszélni. | 2005-05-30 13:27:00 | 0 |
| Bár kérik, nem kaphatnak adómentességet az orvosok | Pécsi vállalkozó háziorvosok nemrég a helyi iparűzési adó alóli mentességet kérték az önkormányzattól, mondván: a társadalombiztosítótól a praxisok működtetési költségeinek fedezésére kapott pénzek megadóztatására a városnak nem lenne joga. Úgy látják, hogy az átlagosan havi 500-600 ezer forintot ugyanis azért kapják, hogy a rendelők rezsijét, az asszisztensek bérét, a takarítási és a zökkenőmentes működéshez szükséges egyéb kiadásokat fedezni tudják - írja a Dunántúli Napló. | 2005-05-30 13:25:00 | 0 |
| Stumpf István: A francia népszavazás súlyos figyelmeztetés az EU-nak | Az európai alkotmányos szerződés francia elutasítása súlyos figyelmeztetés az Európai Unió (EU) számára - közölte Stumpf István politológus hétfőn. | 2005-05-30 13:04:00 | 0 |
| A francia "nem" halálos csapást mért az unióra | A francia "nem" után az Európai Unió alkotmányos-politikai válságba sodródott, s noha az EU a kívánt alkotmány híján is talpon maradt, a népszavazás eredménye "halálos csapást mért rá" - írja hétfőn a belgrádi Politika című napilap. | 2005-05-30 12:58:00 | 0 |
| A gazdák még mindig a jussukra várnak | A gazdák és a kormány közötti agrármegállapodásból azok a pontok teljesültek, amelyek megvalósítása nem igényel többletforrást, s ezért felemásnak mondható a helyzet - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. | 2005-05-30 12:56:00 | 0 |
| Angela Merkel a német konzervatívok kancellárjelöltje | Angela Merkelt választották meg hétfőn a német konzervatív ellenzék kancellárjelöltjévé a várhatóan idén ősszel tartandó országos parlamenti választásokra. Az 50 éves Merkel jelöléséről a döntés a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségeinek Berlinben tartott együttes ülésén született meg. | 2005-05-30 12:50:00 | 0 |
| Letartóztatások Üzbegisztánban | Ismét tömeges letartóztatások voltak a hét végén Üzbegisztánban a hónap közepén Andizsánban kitört felkeléssel kapcsolatban. Az elmúlt kép napon a rendőrség több tucat tagját tartóztatta le a Birlik (Egység) pártnak azzal a váddal, hogy terroristákat rejtegetnek, akik részt vettek a Fergana-völgyben lezajlott felkelésben - közölte a sajtóval Vaszilija Inojatova, a betiltott párt vezetője. Egy emberi jogi aktivista pedig arról számolt be, hogy őt és sok társát a rendőrség nem engedi elmenni taskenti otthonából, azaz házi őrizetben tartják őket. | 2005-05-30 12:39:00 | 0 |
| A Fidesz frakciója Sólyom Lászlót támogatja | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja elfogadta az országos választmány javaslatát, és egyhangúlag támogatta Sólyom László jelölését a köztársasági elnöki tisztségre - jelentette be Áder János a hétfői frakcióülést követően. | 2005-05-30 12:26:00 | 0 |
| Igazukat keresik a Gyurcsány-konvoj ellenében | A Kecskeméti Városi Bírósághoz fordul annak a teherautónak a jakabszállási tulajdonosa, amit - a sofőr állítása szerint - a miniszterelnököt szállító konvoj szorított le az 5-ös főútról Kistelek határában, írja a Petőfi Népe. | 2005-05-30 12:15:00 | 0 |
| Bosszantó a francia népszavazás eredménye | Bosszantó az uniós alkotmányról rendezett francia népszavazás eredménye, hiszen az alapdokumentum elfogadása az unió működésének hatékonyabbá tételét szolgálta volna - nyilatkozta Németh Zsolt, az európai alkotmányt elutasító francia népszavazást értékelve. | 2005-05-30 10:58:00 | 0 |
| Lezuhant egy Mirage gép Németországban, a pilóta katapultált | Lezuhant egy spanyol Mirage gép hétfőn a felső-bajorországi Neuburg közelében, de a pilótának sikerült katapultálnia. A német védelmi minisztérium szerint a gép nem lakott területre esett, a fedélzetén nem volt fegyver. | 2005-05-30 10:49:00 | 0 |
| Sajtótájékoztató a családtámogatási rendszer átalakításáról | Május 27-én közös sajtótájékoztatót tartott Steinerné Vasvári Éva, a Női Tagozat megyei elnöke és Milánkovich Ernő, a NOE miskolci elnöke. A sajtótájékoztató témája a hét elején bejelentett családtámogatási rendszer módosítása. Steinerné Vasvári Éva példákkal bizonyította, nem igaz, hogy a legszegényebbek többet kapnak az új támogatási rendszer szerint. | 2005-05-30 10:46:00 | 0 |
| Harangszentelés Tiszaújvárosban | Május 28-án nagy eseményre, harangszentelésre gyült össze Tiszaújváros görög katolikus közössége. A régen tervezett beruházás végre megvalósulhatott az 1990-ig templom nélküli városban. | 2005-05-30 10:26:00 | 0 |
| Kovács Ákost lovaggá ütötték | Kovács Ákost a hétvégén a Tokaji Borfesztiválon borlovaggá avatta a Vinum Regum Rex Vinorum borlovagrend. Ugyanebben az elismerésben részesült Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese, Dr. Kosárka József perui nagykövet és Zsadon Andrea színművésznő is. | 2005-05-30 10:00:00 | 0 |
| Rejtélyes gyilkosságsorozat áldozataira bukkantak egy Ohio állambeli farmon | Rejtélyes gyilkosságsorozat áldozataira bukkant az amerikai rendőrség vasárnap egy telefonos bejelentés nyomán az Ohio állambeli Bellefontaine közelében, egy nagy kiterjedésű farmon. Az ügyben eljáró helyi rendőrség hat holttestet talált a farmon, két különálló épületben. | 2005-05-30 09:29:00 | 0 |
| Most Szerbiában vertek magyarokat | Palicson szerb gimnazisták támadtak meg magyar fiatalokat - írja hétfőn a Magyar Szó című újvidéki napilap. A lap szerint szombaton a palicsi Kisvendéglőben ünnepelték egy szabadkai gimnázium végzősei az iskola végét. A magyar fiatalok a vendéglő közelében egy padon üldögéltek, amikor egy szerb gimnazista lány meghallotta, hogy magyarul beszélnek, és kiabálni kezdett, hogy tűnjenek innen, ez Szerbia. | 2005-05-30 09:27:00 | 0 |
| Tovább lassul a GDP növekedése | Idén az első negyed évben tovább lassult a GDP növekedése - írja a Napi Gazdaság. Az elemzők a 12 hónapra visszatekintő bővülést 2,98 százalékra teszik, a Reuters legutóbbi felmérése 3,04 százalékot mutatott. Egy negyed évvel korábban az elemzők még 3,6 százalékos bővülést vártak, a KSH pedig a tavalyi utolsó három hónapra 3,7 százalékról számolt be. | 2005-05-30 09:23:00 | 0 |
| Aki épít, értéket teremt... | Vasárnap avatta új Gyülekezeti Házát a kiskunlacházai református közösség. Az avatóünnepségen Orbán Viktor is részt vett, mivel a Gyülekezeti Ház többek közt a polgári kormány idején működő Széchenyi Terv támogatásával jöhetett létre. A Fidesz elnöke avatóbeszédében úgy fogalmazott, ha igaz, hogy a magyarok csak nagy bajban képesek szót érteni egymással, akkor ennek most eljött az ideje. | 2005-05-30 08:43:00 | 0 |
| Gyurcsány önjáró lett - menekülőben a tanácsadók | Gyurcsány Ferenc egyre inkább "küldetéstudat" alapján politizál, szakértői javaslatait nem fogadja el - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: ez az oka egy tanácsadója lemondásának és az elsietett, végig nem gondolt bejelentéseknek. | 2005-05-30 08:31:00 | 0 |
| A néma ország | Ennek a cikknek nem témája, csupán ürügye az Európai Unió alkotmányáról tegnap rendezett franciaországi népszavazás, amelynek eredményéről még halvány segédfogalmam sem lehet e sorokat írva. A részvételi arány annyit mindenképpen jelez, hogy a francia társadalmat megérintette az alkotmányról folytatott élénk és intenzív vita, amely az elmúlt hetekben az EU egyik meghatározó államának közéletét uralta. De az alábbiakban természetesen Magyarországról, a magyar közélet nyomorúságáról lesz szó. | 2005-05-30 08:13:00 | 0 |
| Veres János lépkedni kezd: csomaggal jön | Napokon belül nyilvánosságra hozhatja a Pénzügyminisztérium (PM) a hatalmas államháztartási hiány miatt tervezett újabb megszorító intézkedéseket. A Magyar Nemzet értesülései szerint elsősorban a korábban már elkülönített tartalékok végső zárolásáról lehet szó. | 2005-05-30 08:01:00 | 0 |
| Prodi szerint hatalmas csalódás a nem győzelme a francia népszavazáson | Nagyon sajnálatos és hatalmas csalódás Romano Prodi, az olasz balközép ellenzék vezére, az Európai Bizottság volt elnöke szerint, ha a nem szavazatok győzelme a végeredmény az uniós alkotmányról tartott francia népszavazáson. | 2005-05-30 07:47:00 | 0 |
| Straw szerint "több mint probléma" a francia elutasítás | A brit külügyminiszter szerint az uniós alkotmány francia elutasítása "több mint probléma" az EU számára. Jack Straw rövid vasárnap éjjeli londoni sajtótájékoztatóján felidézte: néhány hete maga is azt mondta, hogy ha a francia elutasítják az alkotmányt, az "problémát" fog okozni az Európai Uniónak. | 2005-05-30 07:45:00 | 0 |
| Katonai tiszteletadással temették el Pongrátz Gergelyt Kiskunmajsán | Pongrátz Gergelyt, az 1956-os forradalom és szabadságharc Corvin-közi főparancsnokát katonai tiszteletadással temették el vasárnap délután Kiskunmajsán, az általa alapított 56-os múzeum kápolnájában. | 2005-05-30 07:42:00 | 0 |
| Liberális értelmiségiek levele az SZDSZ-nek: Sólyom László az ideális jelölt | Létezik-e olyan köztiszteletben álló személyiség, aki az államfő szimbolikus és közjogi eszközeivel egyaránt képes és hajlandó az emberi jogok, a liberális jogállam értékeinek védelmére, és a megválasztás esélyével támogatókra lelhet a parlamenti patkó mindkét oldalán? Igen, létezik ilyen személy: Sólyom László... - írják nyílt levelükben neves liberális értelmiségiek, aki Sólyom László támogatására szólítják fel az SZDSZ parlamenti frakcióját. | 2005-05-30 07:39:00 | 0 |
| Hogyan tovább? - Franciaország nemet mondott az uniós alkotmányra | A franciák tömegesen elutasították a vasárnapi népszavazáson az Európai Unió alkotmányát. A belügyminisztérium által közölt hivatalos végeredmény szerint a népszavazáson 54,87 százalékos volt a nem szavazatok aránya. Az EU-alkotmány elfogadását a szavazók 45,13 százaléka támogatta. A távolmaradók aránya 30,26 százalék volt. | 2005-05-30 07:32:00 | 0 |
| XVI. Benedek első útja | Csaknem 150 ezer hívő előtt az olaszországi Bariban tartott misét XVI. Benedek. A pápa a kereszténység egységének jelentőségét méltatta, és elítélte a fogyasztói társadalomra jellemző magatartást és vallási közönyt. A katolikus egyházfőnek ez az első, Rómán kívüli útja megválasztása óta. | 2005-05-29 17:08:00 | 0 |
| Helyreigazít az Index | 2005. május 17-én Felelős Országgyűlés vagy okirathamisító bűnbanda címmel közzétett írásunkban valótlanul állítottuk, hogy Szíjjártó Péter országgyűlési képviselő dr. Bakonyi Tibor bizottsági elnök szeme láttára írta alá a bizottság további hét tagjának aláírását, és ezt a bizottság elnöke a világ legtermészetesebb dolgaként elfogadta. | 2005-05-29 16:27:00 | 0 |
| Oroszország elengedi Szíria tartozásainak háromnegyedét | Oroszország és Szíria képviselői vasárnap aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Oroszország elengedi Szíria több milliárd dolláros tarozásának közel háromnegyed részét, amit még a Szovjetunióval szemben halmozott fel a közel-keleti ország fegyvervásárlások miatt. | 2005-05-29 16:23:00 | 0 |
| Megalakult a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója | A kisebbségi közösségek anyanyelvi tájékoztatásában tapasztalt gondok orvoslására, és a határon túli magyar újságírók hatékonyabb érdekképviseletére megalakult a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója szombaton Szegeden. | 2005-05-29 14:11:00 | 0 |
| Súlyos nukleáris baleset Angliában | Az utóbbi évek legsúlyosabb nukleáris balesetének nevezi a vasárnapi brit sajtó az észak-angliai Sellafield hasadóanyag-feldolgozójában most feltárt, hónapokon keresztül észre sem vett szivárgást, amelynek során az előzetes adatok szerint is több tízezer liter sugárzó sav folyt ki. | 2005-05-29 13:35:00 | 0 |
| A "világváros" BKV-ellenőrei | Mellékelem tájékoztatásuk céljából a BKV-nek írt e-mailem másolatát és az arra adott igazán udvarias választ. A levelet csupán azért írtam, hogy valóban próbáljunk meg minden szinten világvárosi színvonalat elérni, de ettől sajnos még fényévnyi távolságra vagyunk... | 2005-05-29 13:04:00 | 0 |
| Hová kerül az idei termés? | Az intervenciós gabona tárolására szolgáló magtárak többsége a mai is tele van gabonával, jóllehet három hét múlva itt az aratás. A magyar gazdák jogosan tehetik fel a kérdést, hol fogják tárolni az idén betakarított termésüket - hangzott el Lengyel Zoltán vasárnapi sajtótájékoztatóján. | 2005-05-29 12:33:00 | 0 |
| Faluparlementet tartottak Nyírbogáton | Megyei faluparlamentet tartottak a hétvégén mintegy háromszáz ember részvételével Nyírbogáton. A rendezvény előtti sajtótájékoztatón a megyei média személyesen nem képviseltette magát. Elgondolkodtató, hogy a vidék problémáit megjelenítő esemény egyáltalán nem érdekli a magát függetlennek mondó sajtó munkatársait. Szerencsére a Nyírpress jelen volt az eseményen. | 2005-05-29 11:51:00 | 0 |
| Az MSZP nem érdekelt a romák polgárosodásában | Régi technikát elevenített fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal, hogy most nagy hirtelen a rasszizmus ellenes küzdelem élharcosának szerepkörében tetszeleg. A kormányfô parlamenti beszédében elmondott szózuhataga ugyanis a kabinet valódi tetteinek hiányát kívánja elfedni, de mindezt oly módon teszi, hogy közben a politikai ellenfeleit - vagyis a jobboldalt - besározza a rasszizmus vádjával - nyilatkozta a Reformnak Varga József, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (MACIKA) elnöke. | 2005-05-29 10:59:00 | 0 |
| A bolgár elnök találkozott a Líbiában halálra ítélt ápolónőkkel | Georgi Parvanov bolgár elnök szombaton Tripoliban találkozott a halálra ítélt öt bolgár ápolónővel. A bolgár elnök azért utazott Líbiába, hogy elérje az ápolónők felmentését, akiket egy palesztin orvossal együtt azzal a vádolnak, hogy 1999-ben szándékosan adtak HIV-vírussal fertőzött vért 426 líbiai gyereknek. | 2005-05-29 10:46:00 | 0 |
| Fuvarozók ultimátuma a kormányhoz | A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) érdekérvényesítő bizottsága átalakult demonstrációs bizottsággá - erről az egyesület országos küldöttközgyűlése döntött egyhangú szavazattal szombaton késő este. | 2005-05-29 10:45:00 | 0 |
| Romaellenes tüntetés Szófiában | Több százan tüntettek szombaton Szófiában egy incidens miatt, amely során romák és bolgárok közötti összetűzésben egy férfit agyonvertek. | 2005-05-29 10:41:00 | 0 |
| Ittas vezetésért őrizetbe vették Oliver Stone filmrendezőt | Ittas vezetés és kábítószer birtoklása miatt őrizetbe vették Oliver Stone amerikai filmrendezőt - közölte szombaton Beverly Hills rendőrsége. | 2005-05-29 10:37:00 | 0 |
| Második lett a magyar csapat a nemzetközi mentési világbajnokságon | A magyar mentőcsapat második helyet szerzett a Csehországban rendezett nemzetközi mentési versenyen - tájékoztatott Pavelcze László, a Magyar Speciális Mentők vezetője. | 2005-05-29 10:35:00 | 0 |
| A nem támogatott patikaszerek árának felszabadítása az áremeléssel egyenlő | A Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) küldöttközgyűlése elfogadhatatlannak tartja a kormánynak azon szándékát, hogy a nem támogatott gyógyszerek nagykereskedelmi és gyógyszertári árát felszabadítsa - közölte az MGYK szombaton. | 2005-05-28 17:55:00 | 0 |
| Radioaktív víz szivárgott a temelíni atomerőműből | Mintegy háromezer liter radioaktív víz szivárgott ki a dél-csehországi temelíni atomerőmű második reaktorblokkjából - közölte Milan Nebesár, az atomerőmű szóvivője szombaton. | 2005-05-28 17:47:00 | 0 |
| Polgári Kormányzás 2006 - a sport fejlesztése is a program része | A sportra fordított költségvetési támogatás növelését és a sport-magángazdaság kiépítését szorgalmazta Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton a párt Polgári Kormányzás 2006 munkacsoportjának konferenciáján. Az Orbán-kormány egykori sportminisztere egy erőteljes nemzeti sportfejlesztési program elindítása mellett érvelt. | 2005-05-28 17:43:00 | 0 |
| Tokaji csak egy van | Tokaji csak egy van, ez pedig Magyarországon, a történelmi borvidék kilencven százaléka ugyanis itt található - szögezte le Csáky Pál, Szlovákia miniszterelnök-helyettese az MTI-nek azt követően, hogy szombaton a Tokaji Vinum Regum Rex Vinorum Borlovagrend és a Tokaj Renaissance - Tokaji Nagy Borok Egyesülete soraiba fogadta. | 2005-05-28 17:37:00 | 0 |
| Szakállas tréfa | Szakállas Bácsi-díjat alapított az SZDSZ. Érdekes ötlet, mert a nőgyűlölő emléklapot mindjárt ki is lehet osztani Kuncze Gábornak. A rasszistát meg Gyurcsány Ferencnek. | 2005-05-28 17:32:00 | 0 |
| 146 éven belül negyedszer állt meg a Big Ben mutatója | Megállt és több mint másfél órán át meg sem moccant a Big Ben, a brit parlament harangtornyának nagy órája péntek este. A The Times című londoni újság szombaton számolt be arról, hogy a hatalmas számlap percmutatója először 22 óra 07 perckor akadt meg, majd lassan újraindult, és 13 percen át még tovább vánszorgott, de 22 óra 20 percnél másfél órára leragadt. A műszaki hibát végül az 1740-ben alapított óráscég, a Thwaites & Reed mesterembereinek kellett orvosolnia. | 2005-05-28 16:59:00 | 0 |
| Ennél még Medgyessy idején is jobb volt... | Ha rosszabb helyzetbe kerülünk, mint voltunk, akkor hajlamosak vagyunk visszasírni az eggyel korábbit. Kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy Gyurcsány Ferencnél még Medgyessy Péter is jobb volt - hangoztatta Szijjártó Péter a Fidelitas Medgyessy Péter háza előtt tartott demonstrációján. | 2005-05-28 16:56:00 | 0 |
| Rákóczi fesztivál Körömben | Mikes Kelemen emlékkeresztjét avatták fel és áldották meg az egyházak képviselői az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Rákóczi fesztiválon szombaton a dél-borsodi Köröm határában, ott, ahol 1707. május 24-én II. Rákóczi Ferenc fejedelem megnyitotta az ónodi Országgyűlést. | 2005-05-28 15:57:00 | 0 |
| Franciaországban megkezdődött a népszavazás az Európai Unió alkotmányáról | Franciaországban megkezdődött a népszavazás az Európai Unió alkotmányáról: közép-európai idő szerint szombat délben nyíltak meg a szavazóurnák Franciaország tengeren túli társult területén, Saint-Pierre és Miquelon szigeten. | 2005-05-28 15:55:00 | 0 |
| Hol él Lendvai Ildikó? | Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint a szocialista és szabad demokrata kormány elmúlt három éve alatt sikerült Magyarországot versenyképesebbé tenni és orvosolni néhány igazságtalan társadalmi különbséget. A Fidesz-frakció szóvivője ugyanakkor azt mondta: Lendvai Ildikó úgy beszél, mintha nem ebben az országban élne. | 2005-05-28 15:53:00 | 0 |
| Skót tiltakozás a BBC meteorológiai térképe ellen | A BBC televízió új meteorológiai térképe olyan mértékű felháborodást váltott ki Skóciában, hogy a tekintélyes műsorszóró társaság kénytelen volt megváltoztatni azt. | 2005-05-28 15:50:00 | 0 |
| Magyarverés Háromszéken | Magyar diákokat vertek meg románok Háromszéken. A kerékpározó gyerekekre egy szórakozóhelyről kijövő csoport tört rá. A román fiatalok felszólították a diákokat, hogy beszéljenek románul. | 2005-05-28 15:33:00 | 0 |
| Végső búcsú Pongrátz Gergelytől | A Corvin-közben emlékeztek szombaton Pongrátz Gergelyre, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Corvin-köz főparancsnoka volt. Pongrátz Gergely május 18-án hunyt el. Szombaton délelőtt a Szent István-bazilikában szentmisét tartottak, ezt követően a gyászmenet a Corvin-közbe kísérte a koporsót. A gyászmisén részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök és Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke is. | 2005-05-28 12:11:00 | 0 |
| A Tárkinál is a Fidesz vezet | Megegyezik az előző hónap adataival a két nagy párt támogatottsága az összes megkérdezett körében: az MSZP-re 26, a Fideszre 30 százalékuk szavazna, ha most lennének a választások - derül ki a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki májusi közvélemény-kutatásából. | 2005-05-28 12:02:00 | 0 |
| Schröder úgy gondja, nem akarják megbuktatni | Gerhard Schröder német kancellár a jövő hét végéig "világosságot akar teremteni" a bizalmi kérdésben - írta szombati számában a Berliner Zeitung kormánykörökre hivatkozva. | 2005-05-28 11:53:00 | 0 |
| Napernyős tüntetés | Talán még vízágyúra is szükség lesz a hét végén - riogatott az internetes hír, ám szerencsére kiderült: csupán arról van szó, hogy a májusi nagyvárosi kánikula ellen még a locsolókocsik is kevesek lesznek. A hőguta kezdeti jelei mindenesetre itt-ott már pénteken jelentkeztek. | 2005-05-28 10:36:00 | 0 |
| A fehérorosz ellenzék forradalomra készül | A fehérorosz ellenzék a 2006-os elnökválasztáson megpróbálja lemásolni azt a tömegmozgalmat, amely a szomszédos Ukrajnában tavaly elérte a tekintélyuralmi államfő menesztését - közölte pénteken Kijevben egy fehérorosz ellenzéki vezető. | 2005-05-27 20:37:00 | 0 |
| A drogliberalizáció ellen tüntetett a Jobbik a BM épülete előtt | A drogliberalizáció és a "drogban utazó" SZDSZ ellen tüntetett a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Belügyminisztérium épülete előtti parkban pénteken délután a fővárosban. | 2005-05-27 19:48:00 | 0 |
| Polgári körök a gyűlölet ellen | A gyűlöletbeszéd, a nemzetellenes törekvések ellen tartottak békés tüntetést pénteken este a budai Várban a polgári körök szervezésében. Hende Csaba, a polgári körök koordinátora beszédében az elmúlt hetek eseményeire utalva arról beszélt, hogy a gyűlöletet azért szítják, hogy azzal a politika piacán kufárkodhassanak. | 2005-05-27 19:36:00 | 0 |
| Úrnapi körmenet vasárnap Budapesten | Közös úrnapi körmenetet tart vasárnap az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a fővárosban - közölték a szervezők az MTI-vel. A menet a Pesti Ferences Templomtól (Ferenciek tere) indul, majd a Belvárosi Főplébánia-templom érintésével érkezik meg a Szent István téren felállított úrnapi oltárhoz. Az esemény ünnepi szentmisével zárul a Szent István-bazilikában. | 2005-05-27 19:09:00 | 0 |
| Magyarország mindent megtesz Horvátország uniós csatlakozásáért | Magyarország mindent el fog követni Horvátország minél előbbi európai uniós csatlakozása érdekében - jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken Zágrábban. | 2005-05-27 19:06:00 | 0 |
| Szédelgő feldicsérés | Egyetértünk Rácz Jenő egészségügyi miniszter tényszerű kijelentéseivel, melyek szerint az ágazatban többletpénzekre és alapvető strukturális változtatásokra van szükség. Amit azonban az ezzel kapcsolatban meghirdetett kormányzati lépésekről nyilatkozott, egy szép jogi kifejezéssel: a "szédelgő feldicsérés" jelzővel minősíthetjük. | 2005-05-27 17:54:00 | 0 |
| A világháború óta bujkáló japánokra találtak egy őserdőben | Egy Fülöp-szigeti dzsungelben ismét két olyan japánt találtak, akik állítólag a világháború óta rejtőzködnek az őserdőben. | 2005-05-27 17:48:00 | 0 |
| Három szervezet levele az államfőhöz: ne írja alá az új felsőoktatási törvényt | Három civil szervezet levélben fordult Mádl Ferenc államfőhöz, hogy ne írja alá az új felsőoktatási törvényt, hanem küldje azt alkotmányos normakontollért az Alkotmánybírósághoz - közölte a levél egyik aláírója, a Professzorok Batthyány Körének elnöke pénteken. | 2005-05-27 17:44:00 | 0 |
| Az emberek egészségén nem lehet spórolni | Az Élelmiszerbiztonsági Hivatal megerősítése nem tűr halasztást, ugyanis a több hónapja beharangozott kormányzati intézkedések ellenére még semmi érdemleges sem történt az élelmiszerbiztonság területén. | 2005-05-27 17:37:00 | 0 |
| Pelczné Gáll Ildikó: Azt csinálom, amit szeretek | "Bár egyke voltam, mindig nyüzsgött minden körülöttem. Nálunk négy generáció élt együtt harmóniában" - idézi a Heti Világgazdaságnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadnán töltött gyermekkor idilljét a 43 esztendős egyetemi intézet- és tanszékvezető, aki hamarosan a Fidesz harmadik alelnöke lehet. "Fizikusnak készültem, és vonzott a tanári pálya is, de a gimnáziumi érettségi után szüleim kérték, maradjak Miskolcon, ezért jelentkeztem a nehézipari műszaki egyetem gépészmérnöki karára" - emlékezik az indulásra. | 2005-05-27 17:07:00 | 0 |
| Hová lépked Gyurcsány? - Ismét leminősítették Magyarországot | A Standard & Poor's hitelminősítő a forintban jegyzett, hosszú lejáratú államadósság besorolását "A mínuszra", a rövidét "A mínusz 1"-ről "A mínusz 2"-re csökkentette, a hosszú lejáratú devizaadósi osztályzatot pedig "A mínusz"-on hagyta. A költségvetési helyzet vártnál is nagyobb romlása csupán tovább fokozza Magyarország makrogazdasági egyensúlytalansági helyzetét, és tovább ronthatja a magyar hitelképességet - áll a hitelminősítő közleményében. | 2005-05-27 17:05:00 | 0 |
| Bozóki saját halottjának tekintheti a Budapesti Filharmóniai Társaságot | Az elmaradt támogatási források miatt petíciót írt a kulturális miniszternek a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) Zenekara; a dokumentumot a vidéken tartózkodó miniszter nevében Vass Lajos, a tárca politikai államtitkára pénteken vette át a minisztérium épülete előtt. | 2005-05-27 16:53:00 | 0 |
| Vakságot okozhat a Viagra? | Az amerikai egészségügyi hatóságok és a világ vezető gyógyszercége, a Viagrát gyártó Pfizer arról tárgyalnak, hogyan változtassák meg a gyógyszerhez mellékelt betegtájékoztatót, miután a Viagrát szedő férfiak közül néhányan megvakultak. | 2005-05-27 16:41:00 | 0 |
| Vidékfejlesztési program indul egyéves késéssel | LEADER-program néven új vidékfejlesztési program indul Magyarországon, amelynek keretében 2006 végéig 50 településcsoport pályázat útján 4,8 milliárd forinthoz juthat hozzá. | 2005-05-27 16:39:00 | 0 |
| A lakótelepeken élőknek valódi segítség kell | Az MSZP-hez hasonlóan a Fidesz is azt kéri a kormánytól, hogy enyhítse a lakótelepen élők problémáit, nyújtson számukra valódi segítséget. A Hiller István pártelnök által kezdeményezett javaslatok ugyanis csak a panelházakban élő több százezer család problémájának elmaszatolását eredményezik, hatékony segítséget nem jelentenek. | 2005-05-27 16:16:00 | 0 |
| Emberiességi gesztust várnak el a cseh kormánytól a csehországi németek | Emberiességi gesztust várnak el a cseh kormánytól azok a németek, akiket ugyan a II. világháború után nem telepítetek ki, de nemzetiségük miatt az akkori hatóságok mégis üldözték őket. | 2005-05-27 16:06:00 | 0 |
| A kultúrára szánt pénz is csökkent az idén | Az idén 330 millió forintot fordít a kulturális minisztérium a vidéki múzeumok, gyűjtemények felújítására. Halász János közölte: kudarcok sorozata az, amit a szocialista kormány ezen a területen az elmúlt három évben tett. | 2005-05-27 16:02:00 | 0 |
| Sólyom László vállalja a jelöltséget | Sólyom László a civil szféra jelöltjének tekinti magát az államfőválasztáson, az esélyeit egyelőre nem latolgatja, de bármelyik parlamenti frakció tagjaival szívesen találkozik, ha erre felkérik. Az Alkotmánybíróság első elnöke pénteken annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ő jelölését támogatja a köztársasági elnöki tisztségre a Fidesz elnöksége. | 2005-05-27 15:59:00 | 0 |
| A Fidesz és az emberek jelöltje: Sólyom László | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az Alkotmánybíróság korábbi elnökét, Sólyom Lászlót támogatja államfőválasztáson. Ezzel egy pártok felett álló, nemzetközileg elismert, nagy tekintélyű tudós folytathatja elődei munkáját - hangzott el Orbán Viktor és Áder János pénteki sajtótájékoztatóján. | 2005-05-27 15:49:00 | 0 |
| A Hangya uniós aggodalmai | A Hangya Szövetkezeti Együttműködés csütörtökön tartott közgyűlésén megállapította, hogy az EU csatlakozás eddigi tapasztalatai komoly aggodalmat váltanak ki az érintettek körében főként a magyar agrárgazdaság jelenlegi pozícióját és a vidék népességmegtartó-képességét tekintve. | 2005-05-27 15:35:00 | 0 |
| Magyarázkodó lépések a százból | Nem volt a legszerencsésebb, hogy az amúgy a száz lépés programjában szereplő, adókra és járulékokra vonatkozó csomagból egy a többi nélkül, így az összefüggésekből kiragadva vált ismertté - nyilatkozott az MTI-nek pénteken Batiz András kormányszóvivő a 4 százalékos tőkejárulék bevezetésére vonatkozó szerdai bejelentés kapcsán. | 2005-05-27 15:14:00 | 0 |
| Kevés a Kóka-propaganda a valóság ellen | Javasoljuk Kóka János miniszter úrnak, hogy a gazdaság állapotával és a költségvetés helyzetével kapcsolatos rózsaszín kijelentések előtt konzultáljon a pénzügyminiszterrel, és hallgassa meg a hazai és külföldi elemzők véleményét is. Veres János épp kedden fogadta a szakmai elemzőket egy háttérbeszélgetésen, ami után a résztvevők egybehangzóan állították: a kormány nem mer szembenézni a tényekkel, az államháztartás rossz állapotával - kezdi közleményét a Fidesz parlamenti frakciójának gazdasági kabinetje. | 2005-05-27 15:08:00 | 0 |
| Németország is ratifikálta az EU-alkotmányt | A német parlament felsőháza, a Bundesrat pénteken elsöprő többséggel elfogadta az európai alkotmányt. Németország a kilencedik ország, amely ratifikálta az európai alkotmányos szerződést. Két héttel korábban az alsóház, a Bundestag is nagy többséggel hagyta jóvá az alkotmányt, a jóváhagyáshoz mindkét házban kétharmados többségre volt szükség. A ratifikációs okmányt még Horst Köhler államfőnek is alá kell írnia, de ezt formalitásnak tartják. | 2005-05-27 15:01:00 | 0 |
| Pécsett óvodát zárnának be néhány lépésben | A napokban juttatta el tiltakozó levelét a PDSZ Pécsi Ügyvivő Testülete a város művelődési főosztályára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete amiatt emelt szót, mert egy, az óvodák működéséről szóló előterjesztés újabb leépítéseket és a Viktória utcai óvoda bezárását rendelné el. Levelük szerint így több intézményben is meghaladná a gyermeklétszám a törvényes keretet. | 2005-05-27 14:44:00 | 0 |
| Száz lépésben nő a munkanélküliség | Az elmúlt közel másfél évben a magyar statisztikai adatok szerint - egy rövid idejű csökkenést leszámítva - folyamatos a munkanélküliség növekedése Magyarországon. Ez idő alatt 231 ezerről 300 ezerre, 5,5-ről 7,2 százalékra nőtt a munkát nem találók száma. A Fidesz rámutat: a hat éve nem tapasztalt szám lélektani határ átlépése, vagyis a kormány állításával szemben egyre kevesebb a munkahely az országban. | 2005-05-27 14:40:00 | 0 |
| Sok száz lépés: az ápolók otthagyják az egészségügyet | Ahogyan a mindennapjaink is a pénz utáni hajszáról szólnak, ez jellemzi a magyar egészségügyet is. A beteg a rendszer részévé válik, és az számít, hogy gyógyításáért mennyi támogatást kap az egészségügyi intézmény. Akik a kiszolgáltatott embert gyógyítják, azokról kevés szó esik - hangzott el egy szakmai konferencián Békés megyében. | 2005-05-27 14:37:00 | 0 |
| Újabb lendületes öngól: alkotmányellenes az ügynöktörvény-javaslat | Az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerint alkotmánymódosításra van szükség a korábban a pártállami titkosszolgálatokkal együttműködő személyek adatinak nyilvánosságra hozatalához - tudatta a szaktárca az MTI-vel pénteken. | 2005-05-27 13:54:00 | 0 |
| Schmitt Pál: nem csúszhat éveket a horvát EU-csatlakozás egy ember miatt | Nem lehet elfogadni, hogy egyetlen ember, Ante Gotovina tábornok ügye miatt akár éveket csússzon Horvátország EU-csatlakozása - mondta Schmitt Pál európai parlamenti képviselő pénteken Budapesten, a Magyar-Horvát Baráti Kör által rendezett nyilvános vitaülésen. | 2005-05-27 13:19:00 | 0 |
| A szocialista kormány fittyet hány a vidékre | A megyében több helyen élénk érdeklődés mellett zajlottak a faluparlament helyi rendezvényei -mondta tegnapi békési sajtótájékoztatóján Erdős Norbert, a város országgyűlési képviselője. Rámutatott, hogy a szokásos formától eltérő fórumokon a helyben lakók mondták el gondjaikat a Fidesz politikusainak, akik ezeket csokorba kötve beépítik majd a párt választási programjába. | 2005-05-27 13:18:00 | 0 |
| Agyhalál - 2005. május 27. | A kormányzat legeslegújabb lépéseiről a következő szólásmondás jut az eszembe: üres kamrának bolond a gazdasszonya.
(Szentkirályi András, Magyar Nemzet, 2005. május 27.)
mno.hu - fideszfrakcio.hu | 2005-05-27 12:59:00 | 0 |
| A szerencse forgandó | A Nap-kelte megsértette a közszolgálatiságot és több százezer embert - írja a Panaszbizottság közleményében. Az MTV-ben látható műsor vendége véletlenül épp Orbán Viktor volt, amikor a riporter saját véleményét közölve, gyanúsítást fogalmazott meg. | 2005-05-27 12:42:00 | 0 |
| Tovább csúszik a Rudas fürdő felújítása | Tovább csúszik a Rudas gőzfürdő május végére tervezett átadása, ami várhatóan csak szeptember végétől fogad majd vendégeket - közölte az MTI-vel a Budapest Gyógyfürdői Rt. műszaki igazgatója pénteken. | 2005-05-27 12:36:00 | 0 |
| Kényes kérdés Európa további bővítése | Az Európai Unió alkotmányos szerződésének viszonylagos népszerűtlensége a régebbi tagállamokban jelentős részben annak következménye, hogy a nyugat-európai politikai elit elmulasztotta a polgárok tudtára adni a keleti bővítés kedvező hatásait, és most utólagos reakcióként jelentkezik a félelem a nemrég belépett szegényebb országokkal kapcsolatban - vélekedett Szájer József, a szerződés szövegét 2002-2003-ban összeállító európai konvent egyik magyar tagja az MTI-nek adott brüsszeli nyilatkozatában. | 2005-05-27 12:35:00 | 0 |
| Száz lépés, avagy még több pénzt az emberektől | A kormányszóvivő szavait pontosító tájékoztatóján a kancelláriaminiszter beismerte, hogy újabb adóemelésre készül a kormány. Ez a Fidesz számára elfogadhatatlan, ezért az előterjesztésre nemmel fog szavazni - hangsúlyozta Halász János. | 2005-05-27 11:38:00 | 0 |
| Száz csapás a száz lépéses ötletroham | Száz csapás a kormány által meghirdetett száz lépés programot - mondta a Fidesz Békés megyei elnöke pénteken, Békéscsabán tartott sajtótájékoztatóján. Domokos László országgyűlési képviselő rámutatott, a program a megszorítások, többletdíjfizetések követelményét fogalmazza meg. A kormány által legutóbb bejelentett intézkedés, vagyis a négy százalékos egészségügyi hozzájárulás bevezetése például azt jelenti, hogy olyan jövedelmeket is járulékfizetés alá kívánnak vonni, amelyekre ez a kötelezettség eddig nem vonatkozott. | 2005-05-27 11:22:00 | 0 |
| Rasszizmus? Gyurcsány még mindig nem kért bocsánatot | Álláspontunk szerint nemcsak az rasszista, aki faji, vallási vagy etnikai alapon hátrányos megkülönböztetést tesz ember és ember között, hanem az is, aki pusztán önös politikai érdekből rasszizmussal vádol másokat, csak azért, hogy a társadalomban félelmet, gyűlöletet keltsen. Rasszista és rasszizmust szít az is, aki kicsinyes haszonszerzés érdekében politikai eszközként használ fel faji, vallási vagy etnikai közösségeket - szögezi le a Fidesz-frakció elnöksége közleményben. | 2005-05-27 11:10:00 | 0 |
| Piroska néni elment | Május 25-én, 104. életévében, csendben eltávozott közülünk Jámbor Piroska, a kecskeméti Fidesz legidősebb tagja. Emlékét megőrizzük. | 2005-05-27 10:30:00 | 0 |
| Csipke Józsika | Szegény, kicsi Józsikának indult, de máris rovott múltú Józsefnél tartunk. Horváth Aladár viszont tudja, hogy úgy is rasszizmus volt. | 2005-05-27 10:28:00 | 0 |
| Téboly | Most már végképp felfordult a hétköznapok rendje, elveszett a józan ész, egy megelevenedett agyrém uralkodik rajtunk. Demokratikus rend és igazságosság helyett egy abszurd, groteszk diktatúra képe körvonalazódik a tegnapi kormánydöntések nyomán. Mostantól a magáról megfeledkezett elme, az ország irányítását puccsal megszerző Gyurcsány Ferenc azt is ellenőrizni próbálja: leróttuk-e becsületesen járandóságunkat, miután túladtunk ingóságainkon. | 2005-05-27 10:21:00 | 0 |
| Apor-templom épül Novákpusztán | Boldog Apor Vilmos győri püspök tiszteletére templomot építenek Novákpusztán a mártír főpap halálának 60. évfordulója alkalmából - tájékoztatta Pápai Lajos győri megyés püspök az MTI-t. | 2005-05-27 09:48:00 | 0 |
| Felfüggesztették a BBC dolgozóihoz intézett sztrájkfelhívást | Az illetékes szakszervezetek felfüggesztették pénteken a brit BBC rádió és televízió dolgozóihoz intézett, május 31-re és június 1-re vonatkozó sztrájkfelhívásukat, mert - mint közölték - a vezetőség jelentős engedményeket tett a 4000 munkahely megszüntetésére vonatkozó terveivel kapcsolatban. | 2005-05-27 08:34:00 | 0 |
| Észak-Korea cáfolta a kísérleti atomrobbantással kapcsolatos híradásokat | Észak-Korea cáfolta, amerikai koholmánynak minősítette azokat a híradásokat, amelyek szerint a sztálinista vezetésű ázsiai ország kísérleti atomrobbantást készül végrehajtani. | 2005-05-27 07:59:00 | 0 |
| Guantánamón tizenháromszor gyalázhatták meg a Koránt a Pengaton szerint | Az amerikai védelmi minisztérium vizsgálata 13 olyan esetre derített fényt, amikor a guantánamói légitámaszponton szolgáló amerikai katonák feltehetően nem tartották tiszteletben a Koránt, ám nem talált "egyetlen hitelt érdemlő bizonyítékot" sem arra nézve, hogy az iszlám szent könyvét a lehúzták volna a vécén - közölte csütörtökön egy magas rangú amerikai katonai tisztségviselő. | 2005-05-27 07:45:00 | 0 |
| Az üzemanyag adója a legfontosabb a fuvarozóknak | A fuvarozó vállalkozók nem terveznek útelzárásokat és demonstrációt, szakmai megegyezést remélnek a kormányzattal folyó párbeszéd során. | 2005-05-27 07:44:00 | 0 |
| Nemzetközi értekezlet Nagyváradon a kommunisták által elkobzott egyházi ingatlanokról | A kommunizmus idején Romániában jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok ügyéről kezdődött nemzetközi értekezlet csütörtökön Nagyváradon. A kétnapos eseményt a Romániai Magyar Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete (katolikus, református, evangélikus és unitárius) szervezi, a helyszín pedig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának díszterme. A konferencia meghívottai a romániai egyházak elöljárói, illetve képviselői, valamint a téma romániai szakértői. | 2005-05-27 07:42:00 | 0 |
| Típushiba vezetett a MiG balesetéhez | A Magyar Nemzet információi szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi állításával szemben mégiscsak a nagyjavított hajtóművek típushibája okozta a lezuhant MiG-29-es balesetét. Az orosz-magyar javítási tranzakciókban tanácsadóként egy szocialistákhoz közel álló cég is részt vesz. | 2005-05-27 07:37:00 | 0 |
| A Fészekrakó is megbukott | "Nem mondom, hogy sikeres a Fészekrakó, inkább kiegészítése a korábbi támogatási programoknak" - ismerte el tegnap a régóta hangoztatott ellenzéki és szakmai kritikát a lakásügyi hivatal elnöke egy fórumon. A rendezvényen éles szakmai kritikák fogalmazódtak meg, míg a kormányzati elképzelések általában a jövőről szóltak. | 2005-05-27 07:31:00 | 0 |
| Állami kitüntetés a közokirat-hamisítónak | Jogerősen elmarasztalták "Bálint gazda", azaz Bálint György SZDSZ-es politikus fiát, Bálint Jánost, a Horn-kormány egyik helyettes államtitkárának közokirat-hamisítási perében. Deák Tibor volt rektort szintén bűnösnek mondta ki a bíróság - a tanár március 15-én megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. | 2005-05-27 07:24:00 | 0 |
| Bűnügyi vizsgálat indul az áramszünet miatt Moszkvában | Moszkvában bűnügyi vizsgálat indult a szerdai áramkimaradás miatt, amely káoszt okozott a városban. Az ügyészség gondatlanság ügyében nyomoz. | 2005-05-27 07:20:00 | 0 |
| Lelőttek egy amerikai katonai helikoptert Irakban | Lezuhant egy amerikai katonai helikopter csütörtökön Irakban, miután kézifegyverekkel tüzelő iraki ellenállók eltalálták a járművet; a személyzet sorsa ismeretlen - közölte az arab országba vezényelt amerikai haderő. | 2005-05-27 07:18:00 | 0 |
| Pascal Lamy a Kereskedelmi Világszervezet új vezérigazgatója | Az Európai Unió korábbi kereskedelmi biztosát, az 58 éves, francia Pascal Lamyt nevezték ki a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) következő vezérigazgatójának. Lamy szeptember 1-én áll a WTO élére. | 2005-05-26 20:40:00 | 0 |
| Új betegirányítási rendszer a Ferencvárosban | Zombory Miklós, fideszes alpolgármester felavatta a IX. kerületi, Mester utcai szakrendelőben az új betegirányítási rendszert, amely megkönnyíti az orvosok munkáját, és számos előnnyel jár. | 2005-05-26 20:32:00 | 0 |
| Az IM szerint az ügynöktörvényhez alkotmányt kell módosítani | Az Igazságügyi Minisztérium (IM) az ügynöktörvény kidolgozása során véleményt nyilvánított annak alkotmányosságáról és úgy foglalt állást, hogy amennyiben az Országgyűlés valamennyi, az állambiztonsági szervekkel együttműködő személy kilétét megismerhetővé kívánja tenni, ehhez valószínűleg az alkotmány módosítására is szükség van - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. | 2005-05-26 20:08:00 | 0 |
| Tállai András: Nem éri el célját az ekho | Az ekho 35 százalékos mértéke "túlságosan magas összeg, és ez a közteher nem fogja ösztönözni a megbízót, a foglalkoztatót vagy a munkaadót arra, hogy az eddig be nem jelentett jövedelem-kifizetéseket kifehérítse, bejelentetté és nyilvánossá tegye" - mondta Tállai András. | 2005-05-26 19:50:00 | 0 |
| Deutsch Tamás: A kormány a hatalmi érdekeknek rendel alá mindent | A kormány politikájának középpontjában hatalmi érdekeik érvényesítése, saját céljaikat szolgáló politikai hatalmuk megtartása áll. Ezzel szemben a Fidesz politikai magatartásának középpontjában az áll, hogy "az elmúlt 15 évben fölhalmozott, vagy a rendszerváltás előttről örökölt problémákat közösen megoldjuk" - jelentette ki Deutsch Tamás csütörtökön, Makón. | 2005-05-26 19:44:00 | 0 |
| Elmaradt a Dunakanyar Fejlesztési Tanács ülése | A szervezetet Budapesten a dunakanyari települések feje felett, a kistérségek aránytalanul kismértékű képviseletével alakították meg tavaly év végén, mára a második ülést hívták össze Vácra. A megyei, régiós hatalmi viszonyokat leképező Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanácsot Tatabánya, Székesfehérvár, Budapest, Salgótarján és Miskolc központú szervezetek vezetői alapították, akik mandátumukat pártpolitikusként és nem választott képviselőként szerezték. A Tanács közgyűlés és szervezet nélküli elnöksége 9 tagú, melyből a kistérségek mindössze három helyet kaptak. | 2005-05-26 19:40:00 | 0 |
| Polgári körök a gyűlölet ellen! | A polgári körök május 27-én pénteken 17 órakor békés tüntetést rendeznek a Budai Várban, a Szent István szobornál. A polgári körök idevárnak mindenkit, aki tiltakozni akar a társadalmat megosztó gyűlöletbeszéd ellen és elítéli azokat a nemzetellenes törekvéseket, amelyek célja: szembeállítani magyart a magyarral. | 2005-05-26 18:49:00 | 0 |
| Németh Zsolt: Kedvezően fejlődtek a magyar-orosz kapcsolatok az utóbbi három évben | Kedvezően fejlődtek a magyar-orosz kapcsolatok az utóbbi három évben - állapították meg a felek az orosz külügyminisztérium közlése szerint a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának Németh Zsolt (Fidesz) vezette küldöttsége és Valerij Loscsinyin, az orosz külügyminiszter első helyettese között csütörtökön lezajlott moszkvai találkozón. | 2005-05-26 18:44:00 | 0 |
| A román liberálisok a kisebbségi törvénytervezet mellett | A román kormány által elfogadott romániai kisebbségi törvénytervezet összhangban áll az alkotmányos elvekkel, megfelel az egyetemes emberi jogok egyetemes nyilatkozatának és a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó chartának - jelentette ki csütörtökön Bukarestben Eugen Nicolaescu, a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője. | 2005-05-26 18:31:00 | 0 |
| Az ASZSZ elutasítja a munkavállalókra hátrányos kormányzati elképzeléseket | Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) el fogja utasítani a kormányzati elképzelések azon részét, amely a munkavállalók helyzetének rosszabbodását, terheinek növekedését jelenti - közölte Borsik János csütörtökön Pécsett, sajtótájékoztatón. | 2005-05-26 18:30:00 | 0 |
| Londoni Dresdner: "csalódást keltő találkozás" Veres Jánossal | "Sajnálatos módon alaptalannak" bizonyultak azok a várakozások, hogy Veres János pénzügyminiszter elemzőkkel tartott minapi találkozóján költségvetési kiigazításokat jelent be, írta csütörtöki londoni jelentésében a beszélgetésen részt vevő egyik nagy befektetési ház, amely szerint a magyar makro-egyensúlytalanságokat a globális környezet változásai tovább súlyosbíthatják, és kérdőjeles a 2010-es eurócsatlakozás is. | 2005-05-26 18:29:00 | 0 |
| Megszavazta az EP Gál Kinga jelentését az alapvető emberi jogok EU-ügynökségéről | Nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament csütörtökön Gál Kinga fideszes néppárti képviselő jelentését az alapvető jogok előmozdításáról és védelméről, illetve az erre hivatott európai uniós ügynökség működéséről. | 2005-05-26 18:28:00 | 0 |
| A református egyház kiterjeszti az egyháztagságot a határon túli magyar reformátusokra | A református egyház kiterjeszti az egyháztagságot a határon túli magyarokra a zsinaton elfogadott törvény értelmében - jelentette be Bölcskei Gusztáv püspök csütörtökön, a kétnapos zsinat első napján tartott sajtótájékoztatón. | 2005-05-26 18:26:00 | 0 |
| Sztrájkolnak a Szegedi Kossuth Nyomda dolgozói | Sztrájkolnak a Szegedi Kossuth Nyomda dolgozói, mert nem kapták meg áprilisi fizetésüket - közölte a munkások neve elhallgatását kérő képviselője csütörtökön az MTI-vel. | 2005-05-26 18:25:00 | 0 |
| Leszakadó hidak, leszakadó kistérségek Békésben | A Fekete-Körösön átívelő, a gyulai és a sarkadi kistérséget összekötő híd egy darabjának leszakadása kapcsán az elmaradott térségek felzárkóztatását segítő kormányzati lépéseket sürgette csütörtöki sarkadi ajtótájékoztatóján Tóth Imre, a választókerület fideszes országgyűlési képviselője. | 2005-05-26 18:24:00 | 0 |
| A Fuvosz csatlakozott a NiT országjáró kamion demonstrációjához | A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) csatlakozott a NiT-Hungary által a fuvarozók körében kezdeményezett országjáró aláírásgyűjtő kamion demonstrációhoz, amivel fel akarják hívni a magyar közúti közlekedési szolgáltatók hátrányos helyzetére a figyelmet - mondta Peredi Péter, a szövetség főtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten. | 2005-05-26 18:23:00 | 0 |
| Ahová Gyurcsány lép, ott pénz nem marad | Kibújt a szög a zsákból, akinek a számára eddig nem volt világos, tegnap megérthette, hogy az egy hónapja sorozatban bejelentett kormányzati lépések adóemelést, áremelést, és megszorításokat jelentenek az emberek többsége számára. Azt is mondhatnánk, ahová Gyurcsány Ferenc lép, ott pénz nem marad - mondta Rogán Antal rendkívüli sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2005-05-26 18:21:00 | 0 |
| Energikusabb kormányt vár az energiaipar | Örvendetes, hogy végre "nagy lendületet vett" a több évtizedre szóló energiapolitikai stratégia kidolgozása. A Fidesz megelégedéssel nyugtázza, ha a terv kidolgozása valóban megindul. Szomorúan emlékeztetünk azonban arra, hogy a probléma megoldása terén jóval előrébb tartanánk, ha a kormánypártok nem söpörték volna le a Fidesz kezdeményezéseit e területen. | 2005-05-26 18:20:00 | 0 |
| Szétvert lakástámogatás | A drámai költségvetési megszorítások és az általános bizonytalanság miatt jelentősen nőtt az eladatlan lakások száma Magyarországon, és súlyos körbetartozás bénítja az építőipart. Erre a mai konferencián a szakmai szervezetek is emlékeztettek. | 2005-05-26 18:19:00 | 0 |
| Marslakókkal nincs koalíció | Át kell alakítani a Fidesz elnökségének szerkezetét, mert a tagozatok vezetőinek beemelése a testületbe nem érte el a remélt célt - fogalmazott Kövér László választmányi elnök a párt június 11-i tisztújító kongresszusáról szólva. Az érettségibotrány kapcsán kijelentette: az igazi skandalum az, hogy egy Magyar Bálint nevű ember végigrandalírozhat három évet az oktatási rendszerben, az óvodától az egyetemig tönkretehet mindent büntetlenül. | 2005-05-26 14:21:00 | 0 |
| A káposzta pártján | Az idei év előtt még soha nem érkezett panasz az oktatási jogok biztosához amiatt, hogy kiszivárogtak volna az érettségi tételek. Aáry-Tamás Lajos erről a Heti Válasznak nyilatkozott. | 2005-05-26 14:06:00 | 0 |
| A hülyeség, ha fájna - 2005. május 26. | Két zuglói lap, a Helyi Hírek és a Helyi Théma című ingyenes kiadványok terjesztését tiltotta meg a kerületi önkormányzat intézményeiben, valamint a polgármesteri hivatalban a szintén helyi szocialista-szabaddemokrata többség. Nyilván a pártjaik által úton-útfélen szajkózott sajtó- és véleményszabadság, az esélyegyenlőség, valamint a szabad verseny érvényesülése nevében. | 2005-05-26 13:39:00 | 0 |
| A nagycsaládosok nem örülnek a változásnak | Annak, aki dolgozik, az a jó, ha megmarad a gyermekek után járó jelenlegi adókedvezmény — mondta Bíróné Munkácsi Rozália, a Nagycsaládosok Egyesülete Szolnok elnöke. Hozzátette: márpedig az egyesület tagjai munkával keresik kenyerüket. | 2005-05-26 12:56:00 | 0 |
| Törvényjavaslat a helyben termelt áruk védelmében | Mind a négy parlamenti párt támogatja azt a fideszes törvényjavaslatot, amit - más képviselőkkel egy csoportban - Martonosi György makói honatya nyújtott be annak érdekében, hogy a helyben termelt, készített házi élelmiszerek piaci árusításáról szülessen egységes jogszabály - tudtuk meg a képviselőtől. | 2005-05-26 12:54:00 | 0 |
| Ellenzik az árversenyt a patikusok | Egy törvényjavaslat értelmében októbertől a nem támogatott gyógyszerek árát a patikák határozhatnák meg, így az egyik gyógyszertár olcsóbban adhatná a vitamint, mint a másik. A szakma tiltakozását jelentette be. | 2005-05-26 12:52:00 | 0 |
| Gaál István: Elengedték a kezünket | Gaál István április végi lemondása óta a Délmagyarországnak nyilatkozott először távozása körülményeiről. A szegedi rendelőintézet volt főigazgatója elmondta: az önkormányzatnak tudnia kellett az intézmény súlyos gazdasági problémáiról. Gaál azért távozott, mert nem kívánt asszisztálni az újabb létszámleépítésekhez. A lap információi szerint pénteken újabb 29 rendelőintézeti álláshely megszüntetéséről dönt a közgyűlés. | 2005-05-26 12:48:00 | 0 |
| Bealkonyulhat a hipermarketeknek | A jövőben kevesebb idő marad az autós, ráérős vásárlásra, vagyis nem lesz idő körbejárni egy-egy hipermarketet, nagyobb szerepet kaphatnak tehát a helyben lévő üzletek - állította a Napi Gazdaságnak Feiner Péter, a Spar Magyarország Kft. vezérigazgatója. | 2005-05-26 12:47:00 | 0 |
| Százhatvan dolgozójától válik meg a Pick Szeged Rt. | A nyáron 160 dolgozó kerül utcára a Pick Szeged Rt.-től, ez 8-10 százalékos létszámcsökkentésnek felel meg - mondta a társaság elnök-vezérigazgatója, Kovács László. Hozzátette: kényszerintézkedésről van szó, a tavalyi 6 milliárd forintos veszteség nehéz helyzetbe hozta a céget. | 2005-05-26 12:43:00 | 0 |
| 2015-től ingyen telefonálunk? | Tíz év múlva már nem kell fizetnünk a beszélgetésekért, és emailben is értesíthetjük a mentőket, mondta a Skype vezérigazgatója, Niklas Zennström, a VON Europe 2005 konferencián. A cég internetes telefonálást lehetővé tevő szoftverét eddig 114 millióan töltötték le. | 2005-05-26 12:41:00 | 0 |
| A Naprendszer határán a Voyager 1 | A 28 éves űrszonda 14 milliárd kilométerre került a Naptól, de a helopauza újabb 10 évi távolságban lehet. NASA szerint a szonda most érte el a Naprendszer határrégiójának kezdetét. | 2005-05-26 12:40:00 | 0 |
| Miért könnyezünk ásítás és nevetés után? | "Mi az oka annak a jelenségnek, amit úgy nevezünk néha, hogy léket kap a szemünk, azaz ásítás után csorogni kezdenek a könnyeink? A nevetéstől miért könnyezünk?" | 2005-05-26 12:38:00 | 0 |
| Őrizetbe vették a baszk vezetőt | Őrizetbe vették csütörtökön Spanyolországban a Batasuna (Egység) betiltott baszk párt vezetőjét, mert a gyanú szerint támogatást nyújtott a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezetnek. | 2005-05-26 12:35:00 | 0 |
| Nem sok minden teljesült az ígéretekből | A szocialista-szabad demokrata kormány egészségpolitikájának három évét és a légimentés jelenlegi állapotát értékelte Frajna Imre csütörtöki tájékoztatóján. A politikus elmondta: a kormány tevékenységét két csoportra oszthatjuk, az egyikbe tartozik, amit ígértek, de nem tettek meg, a másodikba pedig, amit nem ígértek, de sajnos megtették. | 2005-05-26 12:24:00 | 0 |
| Fokozott közúti ellenőrzés lesz a jövő héten | Hétfőtől péntekig összehangolt akciót tartanak a közutakon. A közlekedési hatóság kiemelten ellenőrzi a magyarországi fuvarpiac szereplőit:például a sofőrök vezetési és pihenőidejének betartását, a veszélyes áruk szállítását, illetve a járművek műszaki és környezetvédelmi állapotát. | 2005-05-26 11:07:00 | 0 |
| Lendületben a munkanélküliség | Tovább növekszik a munkanélküliek száma; immár átlépte a 300.000 fős lélektani határt is. A magyarországi munkanélküliségi ráta egy hónap alatt egytized százalékkal lett magasabb, elérte a 7,2 %-ot, amit több mint 6 éve nem tapasztaltunk. | 2005-05-26 10:32:00 | 0 |
| Fidelitas-tüntetés: "Come back, Medgyessy!" | A Fidelitas 2005. május 28-án szombat 14.00-kor tüntetést tart Medgyessy Péter volt miniszterelnök háza előtt (Budapest XII, Stromfeld Aurél utca 26/b) Come back Medgyessy címmel. A tüntetésen beszédet mond Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke. A rendezvény előreláthatólag 15:00 óráig tart, ötletes transzparenseket örömmel fogad a Fidelitas. | 2005-05-26 10:24:00 | 0 |
| Tetemes Fidesz-előny a Szondánál | A biztos pártválasztói csoporton belül a Fidesz jelenleg 50, az MSZP 40 százalékon áll - derül ki a Szonda Ipsos május közepén, a felnőtt lakosság körében végzett közvélemény-kutatásából. | 2005-05-26 09:53:00 | 0 |
| Az agyzsugorító | Gyurcsány Ferenc pszichoanalízisbe utalta a Magyar Köztársaságot. Az 1873-ban alapított napilap május 21-i számában az elmebajok és a kóros lelki jelenségek tárgykörébe tartozó interjút olvashatunk a miniszterelnök diagnosztikai közreműködésével. | 2005-05-26 09:42:00 | 0 |
| Bukarestben a polgármester nem engedi a homoszexuálisok parédéját | Nem adott engedélyt az első romániai homoszexuális felvonulás megrendezésére a bukaresti polgármesteri hivatal annak ellenére sem, hogy a belügyminisztérium illetékesei biztosították az Accept nevű, homoszexuálisokat tömörítő érdekvédelmi szervezet képviselőit, csendőreik biztosítani tudják a szombatra tervezett demonstrációt - írta a Krónika. | 2005-05-26 09:38:00 | 0 |
| Nastasének nem tetszik a kisebbségi törvény tervezete | Alapvetően megkérdőjelezte a román kormány által a múlt héten elfogadott kisebbségi törvénytervezetet Adrian Nastase, a román képviselőház elnöke, a tavaly választások után ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke. | 2005-05-26 09:32:00 | 0 |
| Ifjúságpolitikai programot készít a Fidelitas | Új Nemzedék 2006. címmel ifjúságpolitikai programot készít a Fidelitas; ez válhat a választásokat követően a polgári kormány ifjúságpolitikájának alapjává - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Gyöngyösön. | 2005-05-26 09:30:00 | 0 |
| Mélyülő kormányválság Pozsonyban | Nem kapott bizalmat a szlovák parlamentben szerdán a kereszténydemokrata (KDH) oktatási miniszter Martin Fronc, aki két hete még megúszta ugyanezt a próbatételt; ezúttal azonban nem sikerült, így Pozsonyban tovább mélyül a kormányválság. | 2005-05-26 09:27:00 | 0 |
| Németh Zsolt segít közelíteni az Egységes Oroszországot az Európai Néppárthoz | Oroszország úgy lehet stabilizáló tényező posztszovjet szomszédságában, ha egyidejűleg elősegíti a demokratikus viszonyok terjedését - vélte egybehangzóan Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés és Konsztantyin Koszacsov, az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke szerdai megbeszélésén. | 2005-05-26 09:16:00 | 0 |
| Gál Kinga: Európának az alapvető jogok szimbólumává kell válnia | Az alapvető jogok európai ügynökségének működtetésével az a cél, hogy ezeket a jogokat minden európai uniós politika és intézkedés középpontjába állítsák, hogy Európára valóban mint az alapvető jogok szimbólumára lehessen gondolni - szögezte le a témáról készített saját jelentésének európai parlamenti plenáris vitájában Gál Kinga szerdán Brüsszelben. | 2005-05-26 09:13:00 | 0 |
| A "nemzetellenes törekvések" ellen demonstrálnak holnap | Tégy a gyűlölet ellen! elnevezéssel tartanak a polgári körök békés demonstrációt a gyűlöletbeszéd miatt holnap 17 órakor a budai Várban, a Szent István-szobornál. Így kívánják elítélni azokat a "nemzetellenes törekvéseket", amelyek célja "szembeállítani magyart a magyarral, kihasználva, hogy más lehet a bőrünk színe, eltérő a vallásunk, sokféle a nemzetiségünk". | 2005-05-26 09:01:00 | 0 |
| Rendőrségi reform: spórolni akartak, kétszer annyiba kerül | Költségkímélő reformot hirdetett az Országos Rendőr-főkapitányság: a vezetői szintek csökkentésével megpróbálta racionalizálni szervezetét. Főtiszteket nyugdíjaztak, ám kiderült, hogy mégis szükség van rájuk, ezért köztisztviselőként újraalkalmazzák őket. Hogy az állam jól jár-e, az erősen kétséges, ám a főtisztek biztosan: megkapják ugyanis a nyugdíjat és a köztisztviselői illetményt is. | 2005-05-26 08:58:00 | 0 |
| Segélykoncert Mátrakeresztesért | Segélykoncertet tartanak a felhőszakadás okozta károkkal sújtott Mátrakeresztes megsegítésére neves muzsikusok pénteken Pásztón. Fellép Tolcsvay László, Sebestyén Márta, Koncz Zsuzsa, keresztes Ildikó és az Omega együttes. Egy jegy 3500 forintba kerül, az összegyűlt pénzt Mátrakeresztes kapja. | 2005-05-26 08:55:00 | 0 |
| Ezerötszáz liba égett meg Fülöpszálláson | Kigyulladt egy libaszín szerdán éjjel Fülöpszállás külterületén. A lángokban ezerötszáz nasposliba is elpusztult - értesült az Objektív Hírügynökség. | 2005-05-26 08:53:00 | 0 |
| Nagy moszkvai áramszünet: normalizálódik a helyzet | Moszkvában normalizálódott a helyzet csütörtök reggel a hatalmas áramszünet után, de sok lakóház, iskola és óvoda még villany nélkül volt. | 2005-05-26 08:52:00 | 0 |
| Bezárták az Egyesült Államok indonéziai képviseleteit fenyegetésre hivatkozva | Az Egyesült Államok csütörtökön időlegesen bezárta jakartai nagykövetségét és más képviseleteit közelebbről meg nem nevezett fenyegetésre hivatkozva- közölte a nagykövetség szóvivője. | 2005-05-26 08:50:00 | 0 |
| Újabb nyelvi vizsgákkal folytatódnak a kétszintű érettségik | Újabb tizenöt nyelv írásbeli vizsgáival folytatódnak a kétszintű érettségik ma reggel kilenc órától. Délután az ember- és társadalomismeret vizsgákat tartják. | 2005-05-26 08:50:00 | 0 |
| Kína oltóanyagot fejlesztett ki a madárinfluenza veszedelmesebb változata ellen | Kínai szakemberek olyan oltóanyagot fejlesztettek ki, amely meggátolja a madárinfluenza veszedelemesebb változatának terjedését a madarak és az emlősállatok között - jelentette csütörtökön az Új Kína (Xinhua) hírügynökség. | 2005-05-26 08:49:00 | 0 |
| Az amerikai elnök fogadja a palesztin elnököt | Hivatali ideje alatt először fogad George Bush amerikai elnök Mahmúd Abbász személyében palesztin elnököt a Fehér Házban. A házigazda ebből az alkalomból jelképesen minden palesztinnak a legőszintébb barátsággal kíván kezet nyújtani. Ennek ellenére a felek várakozásai a látogatás előtt igen különbözők. | 2005-05-26 08:48:00 | 0 |
| Kivezényelt iskolások a szocialista majálison | A tiszaföldvári MSZP múlt vasárnapi családi majálisán mindhárom önkormányzati iskola diákjai műsort adtak, noha a jogszabály tiltja a politikai és iskolai programok összekapcsolását. A város szocialista polgármestere szerint a szereplés a tanárok és a gyerekek érdekét szolgálta. | 2005-05-26 08:47:00 | 0 |
| Jövőre újabb jövedelmek után kell járulékot fizetni | Januártól 4 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a tőke- és osztalékjövedelmek, valamint az árfolyamnyereségből, az ingóság eladásából, illetve ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek után - jelentette be a kormányszóvivő. | 2005-05-25 19:38:00 | 0 |
| Zarkávi tüdőlövést kapott és elmenekült Irakból | Tüdőlövést kapott és elhagyta Irakot Abu Muszab az-Zarkávi, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki főemberének tartott jordániai terrorista - állítja egy iszlámista honlap. | 2005-05-25 19:22:00 | 0 |
| Irán megerősítette, nem törekszik atomfegyver kifejlesztésére | A brit külügyminiszter közlése szerint az Európai Unió képviselőivel Genfben zajló tárgyalásokon Irán megerősítette, hogy nem törekszik atomfegyver kifejlesztésére. | 2005-05-25 18:48:00 | 0 |
| Testvérvárosi kapcsolat Budavár és Regensburg között | Testvérvárosi szerződést kötött a Budavári Önkormányzat és a bajorországi Regensburg városa szerdán Budapesten. A szerződést Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere és Hans Schaidinger regensburgi főpolgármester írta alá ünnepélyes keretek között a Budai Várban. | 2005-05-25 18:43:00 | 0 |
| Vita a csepeli szennyvíztisztítóhoz kapcsolódó tenderről | Ismét elutasította a környezetvédelmi tárca azon javaslatát szerdán a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága, hogy a csepeli központi szennyvíztisztító 80 milliárd forintos építésének műszaki ellenőri tenderét úgy írják ki, hogy az egy éve megkezdett beruházás is referenciát jelentsen a pályázónál. | 2005-05-25 18:40:00 | 0 |
| Éger István az elmaradt ügyeleti díjak kifizetéséről | A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az elmaradt orvosi ügyeleti díjak kifizetéséről, a műhibaperekről mondta el véleményét szerdán Székesfehérváron. | 2005-05-25 17:59:00 | 0 |
| Gallup: Vezet a Fidesz | A pártot választó biztos szavazók között a Fidesz 51, az MSZP 38 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A teljes népesség körében mért adatok szerint az SZDSZ és az MDF is búcsúzna a parlamenttől, ha most lennének a választások. A lakosság 49 százaléka elégtelennek tartja a miniszterelnök tevékenységét, 51 százaléka pedig úgy ítéli meg, hogy a Gyurcsány-kormány inkább rosszul végzi a dolgát. | 2005-05-25 17:43:00 | 0 |
| Orbán Viktornak nincs takargatnivalója | Szabó Zoltán hazudik, amikor azt állítja, hogy Orbán Viktor nem kíván megjelenni a vizsgálóbizottság előtt - jelentette ki szerdán az MTI-nek a Fidesz szóvivője. | 2005-05-25 17:12:00 | 0 |
| Eddig tartott az "apró lépések" ígérete? | Az Egészségügyi Bizottság mai ülésén szavaztak a képviselők a címzett támogatási törvényhez benyújtott módosító javaslatairól. Szomorú, a kormány és a kormánypártok még azokat az indítványokat sem támogatták, amelyek a miniszterelnök által két hete bejelentett, egészségügyre vonatkozó célok megvalósulását szolgálják. - olvasható Frajna Imre és Gógl Árpád közleményében. | 2005-05-25 16:38:00 | 0 |
| Blokád lesz a rábafüzesi határátkelőhely osztrák oldalán | Bejelentett blokád miatt szünetelni fog a határforgalom pénteken a rábafüzesi közúti határátkelőnél - közölte a határőrség szóvivője szerdán. Május 27-én pénteken 13 és 18 óra között kényszerűen szünetel a magyar-osztrák határforgalom a rábafüzesi határátkelőnél; az átkelő osztrák oldalán a "Szövetség az S7-Ag S7 gyorsforgalmi út ellen" jelszóval polgári demonstrációt tartanak - áll a Kovács Iván szóvivő által az MTI-hez eljuttatott közleményben. | 2005-05-25 16:35:00 | 0 |
| Sumákkormány: nyilvánosságról beszélnek a jegyzőkönyv megsemmísitők | Furcsa és nevetséges, hogy az a szocialista párt beszél a nyilvánosságról, amely éppen most semmisítette meg a Kulcsár-ügy 595, neki nem tetsző lehallgatási jegyzőkönyvét, lehetetlenné téve, hogy a nyilvánosság megismerhesse tartalmukat - írja közleményében Demeter Ervin országgyűlési képviselő. | 2005-05-25 16:07:00 | 0 |
| A legtöbb igen szavazat számít a harmadik fordulóban | Az államfőválasztás harmadik fordulójában az kerülhet ki győztesen, akire a legtöbb érvényes igen szavazatot adták le - döntött az Országgyűlés ügyrendi bizottsága. A harmadik fordulóban az érvénytelen szavazatokat figyelmen kívül hagyják. | 2005-05-25 15:38:00 | 0 |
| Demeter Ervin: Az idegenforgalom és a borászat a fő téma Hevesben | Elsősorban az idegenforgalom és a borászat jövője foglalkoztatja a kistelepülésen élőket Hevesben - összegezte szerdai, Egerben megtartott sajtótájékoztatóján Demeter Ervin, a Fidesz egri választókerületi elnöke az eddig megtartott faluparlamenteken szerzett tapasztalatait. | 2005-05-25 15:08:00 | 0 |
| Nem gyöngy élet: bezárják a tapolcai kiképzőbázist, ötszáz munkahely megszűnik | Ötszáz katona munkahelye szűnik meg, ha az év végével bezárják a honvédség tapolcai kiképzőbázisát - mondta Simicskó István sajtótájékoztatón szerdán, Tapolcán. | 2005-05-25 14:43:00 | 0 |
| Törökország: kormányzati nyomásra fújták le az örmény népirtással foglalkozó konferenciát | Három török egyetem szerdán bejelentette, hogy elhalasztja azt a tudományos konferenciát, amelyet az oszmán birodalombeli örmények múlt századbeli tömeges lemészárlásának szenteltek volna, teret adva a népirtást tagadó hivatalos ankarai politikát bíráló felszólalásoknak is, miután az igazságügyi miniszter "árulással" vádolta meg a szervezőket. | 2005-05-25 14:25:00 | 0 |
| Ünnepi könyvhét: két központi helyszín Budapesten | Az idén két központi helyszíne lesz Budapesten a 76. ünnepi könyvhétnek; a Szent István-bazilika előtt és a Vörösmarty téren 83 kiadó kínálja portékáját - közölték a szervezők szerdán a Fészek Művészklubban. | 2005-05-25 14:23:00 | 0 |
| Problémák a szegedi csatorna-beruházás körül | A Fidesz szerint a jelentős részben uniós forrásokból finanszírozott szegedi csatorna-beruházásra a szakértelem hiányából következő hibás és költséges munkavégzés jellemző; a kivitelező szerint egyedi hibák felnagyításáról és általánosításról van szó. | 2005-05-25 13:54:00 | 0 |
| Szabó Zoltán: "ez a kormány és főként a kormánykoalíció csupa műveletlen bunkóból áll" | A színházak immár második éve nem kapják meg a cím- és céltámogatást épületeik karbantartására. Halász János kedden a parlament Kulturális bizottságában ennek kapcsán rákérdezett, miért nem szereti a szocialista-szabad demokrata kormány a színházakat. Szabó Zoltán szocialista képviselő, Horn Gyula egykori államtitkára úgy indokolta a kormány álláspontját: "ez a kormány és főként a kormánykoalíció csupa műveletlen bunkóból áll". | 2005-05-25 13:53:00 | 0 |
| Agyhalál - 2005. május 25. | Kulcsár Attila ügyvédjének tudomása szerint a több milliárd forintos sikkasztással gyanúsított ex-bróker nem készül visszatérni a pénzügyi szférába. Zámbó Gyula ezt a Magyar Hírlap rendőrségi tudósítójának kérdésére fejtette ki. | 2005-05-25 13:46:00 | 0 |
| Rendőrállami beidegződések Gyurcsány jogállamában | Kövér László a rendőrség politikai megrendelésre történő túlkapásaira hívta fel a figyelmet Bibó István szobránál, ahol a rendőrség durván lépett fel egy békésen demonstráló személy ellen az emlékmű avatási ünnepségén. | 2005-05-25 13:44:00 | 0 |
| Leszerepelt a pénzügyminiszter | Veres János külföldi és hazai elemzőkkel találkozott kedden. "Nem sikerült túl fényesen Veres produkciója, az új pénzügyminiszter elődeihez képest" is "gyengébben szerepelt" - írja a Napi Gazdaság. A gazdasági szaklap rámutat arra is: a résztvevők közül többen "úgy ítélik meg, hogy a tegnapi találkozó nem segítette a költségvetéssel kapcsolatos kommunikációt." | 2005-05-25 13:28:00 | 0 |
| Papírvékony lencsét kapnak a mobiltelefonok kamerái | Kanadai kutatók kifejlesztettek egy újfajta lencsét, amely sokkal tisztább képeket ad, de mérete kisebb az eddig alkalmazott optikáknál. | 2005-05-25 12:50:00 | 0 |
| Teljeskörű sztrájk bénítja Lyon közlekedését | A teljes tömegközlekedés lebénult szerdán Lyonban, miután valamennyi tömegközlekedési szakszervezet szolidaritási sztrájkot jelentett be egy autóbuszsofőr megtámadását követően. | 2005-05-25 12:49:00 | 0 |
| Nagykanizsán egy év alatt 45 százalékkal nőtt a fiatalok közti munkanélküliség | Minden egyes nappal, amit Litter Nándor és az MSZP-SZDSZ városvezetés Nagykanizsa élén eltölt, kárt okoz az itt élő embereknek, a még itt élő fiataloknak. Kárt okoz, mivel Litter Nándor polgármestersége a kifogások, a mellébeszélés és a semmittevés polgármestersége. Íróasztaláig soha nem ér el a felelősség, ő soha nem hibás - mutatott rá Fertig István és Bizzer András keddi sajtótájékoztatóján. | 2005-05-25 12:48:00 | 0 |
| Mégis biztonságosabb feljegyezni jelszavainkat | A Microsoft egyik szakértője szerint inkább mégiscsak írjuk le a jelszavainkat, az nagyobb biztonságot jelent, mintha fejben tartanánk őket. | 2005-05-25 12:48:00 | 0 |
| 100 milliót adna a rendelőnek a Fidesz Szegeden | A Fidesz szegedi közgyűlési frakciója javasolni fogja a pénteki testületi ülésen, hogy az önkormányzat adjon százmillió forintos működési támogatást a rendelőintézetnek. | 2005-05-25 12:41:00 | 0 |
| Néhány ügyes szóval a bűzből illat varázsolható | Svájci és brit kutatók kimutatták, hogy az emberek az illatokat előzetes információik függvényében eltérően ítélik meg, és az agyuk is másképp reagál. | 2005-05-25 12:16:00 | 0 |
| Halált okozhattak Napóleon katonáinak gombjai | Bármilyen furcsán hangzik, valószínűleg Bonaparte Napóleon 1812-es oroszországi vereségében szerepet játszottak katonáinak zubbonygombjai, illetve azok kémiai tulajdonságai is. | 2005-05-25 12:09:00 | 0 |
| Elérte a nagycsaládosokat a kormány büntető kommandója | Öt gyermek nevelésére vállalkoztunk, így elért a kormány büntető kommandója. Idén a lakás vásárlási támogatás megvonása miatt már 100.000 Ft-ot kivettek a zsebünkből. Jövőre még 228000 Ft- ot, ami így 328000Ft éves szinten - panaszkodik egy olvasónk. | 2005-05-25 11:03:00 | 0 |
| Súlyos büntetést kaptak a forradalom kolozsvári és tordai gyilkosai | Többéves börtönbüntetésre és mintegy 40 milliárd lej kártérítésre ítélte a legfelsőbb bíróság és semmitőszék azt a négy katonatisztet és az egyik volt pártfunkcionáriust, akiket felelősnek találtak az 1989-es forradalom kolozsvári és tordai résztvevői ellen elkövetett, 32 ember halálával járó gyilkosságokért. | 2005-05-25 10:53:00 | 0 |
| Lafontaine távozik az SPD-ből: "nem esemény, csak hír" | A Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) sokan megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy a párt egykori elnöke, Oskar Lafontaine 39 év után távozik a pártból. Lafontaine távozása nem esemény, csak hír - ismételgették. | 2005-05-25 10:44:00 | 0 |
| Lomnici a magyar bírósági modellről adott tájékoztatást Bécsben | A magyar bírósági modellről adott tájékoztatást az osztrák igazságszolgáltatás vezetőinek Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és a Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, aki Johann Rezszutnak, az Osztrák Legfelsőbb Bíróság elnökének a meghívására tett látogatást Bécsben. | 2005-05-25 10:41:00 | 0 |
| Pokolgép robbant Madridban | Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szerdán délelőtt fél 10-kor Madridban, a merényletnek egy könnyű sérültje van rendőrségi forrás szerint. Egy telefonáló a Gara című baszk lapot előre figyelmeztette a merényletre a Baszk Haza és Szabadság (ETA) baszk szakadár szervezet nevében, s ennek nyomán a rendőrségnek még a robbanás előtt néhány perccel sikerült a helyszínre érkeznie. | 2005-05-25 10:06:00 | 0 |
| Magyarországon a liberálisok nem tűrik a szabdelvűeket | A fővárosi SZDSZ frakció a tegnapi napon kizárta soraiból Atkári Jánost, Demszky Gábor főpolgármester helyettesét. A magát liberális pártnak nevező alakulat ezzel a döntésével megmutatta, mit is gondol valójában a személyes vélemény tiszteletéről illetve a kirekesztésről. | 2005-05-25 09:40:00 | 0 |
| Elhunyt Dobsa Sándor zongorista | Életének 72. évében kedden elhunyt Dobsa Sándor zenész, zongoraművész - erről a család szerdán tájékoztatta az MTI-t. | 2005-05-25 08:41:00 | 0 |
| Jogerősen elítélték Horn diplomahamisító helyettes államtitkárát | Jogerősen pénzbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a Horn-kormány egykori helyettes államtitkárát, aki jogtalanul próbált magának egyetemi diplomát és doktori címet szerezni a budapesti Kertészeti Egyetemen - jelentette a HavariaPress. | 2005-05-25 08:29:00 | 0 |
| Baja és Puch is gyanúsított lesz? | A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban rövidesen döntenek arról, hogy a K&H-ügyben, ám külön eljárásban gyanúsítottként kihallgassák-e Baja Ferenc szocialista politikust és Puch Lászlót, az MSZP pénztárnokát - értesült a Magyar Hírlap. | 2005-05-25 08:25:00 | 0 |
| A menekülő Schröder | Az utolsó bástya, Észak-Rajna-Vesztfália ledőlése után Gerhard Schröder előre menekül. A kétségbeesés offenzívája ez, a biztosnak tűnő bukás árnyékában. Az előre hozott választásokkal a szociáldemokraták most mindent egy lapra tettek fel. Ahogy a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung fogalmaz, a kancellárnak már csak a "legsavanyúbb almák" maradtak - koalíciós váltás, lemondás, új választás -, s valamelyikbe bele kellett harapnia, hogy "elkerülje a kínzóan hosszú vörös-zöld alkonyt". | 2005-05-25 08:07:00 | 0 |
| Az iraki kormány az ENSZ-erők megbízatásának meghosszabbítását kéri | Az iraki kormány levélben kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsától (BT) az amerikai parancsnokság alatt az arab országban szolgáló többnemzetiségű erők ENSZ-megbízatásának meghosszabbítását - közölték kedden diplomáciai forrásból a világszervezet New York-i székhelyén. | 2005-05-25 08:04:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Nemzeti kormányzásra lesz szükség | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a Fejér megyei faluparlamentek tapasztalatait összegző megyei faluparlamenten arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a 2006-os választásokon nem csak a polgári oldal győzelmére, hanem azt követően a pártpolitikai csatározásokat elkerülő nemzeti összefogásra is szükség van, hogy a jelenlegi kormányzat után maradtakat el lehessen takarítani. | 2005-05-25 08:02:00 | 0 |
| "Tudatos a faluellenes politika": faluparlament Fertőszentmiklóson | Az önkormányzatok alulfinanszírozottságát nehezményezték, a postabezárásokat bírálták, a vállalkozók adóterheinek mértékét kifogásolták, az erkölcsi nevelést hiányolták a Győr-Moson-Sopron megyei faluparlament résztvevői kedden Fertőszentmiklóson. Felvetéseikre Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője reagált, a mintegy száz résztvevő előtt. | 2005-05-25 07:58:00 | 0 |
| Glattfelder az import biztonsága miatt aggódik | Glattfelder Béla néppárti képviselő az EP mezőgazdasági bizottságának ülésén felszólalva Peter Mandelson kereskedelmi biztos fontos célkitűzésnek mondta, hogy az Európai Unió az oda élelmiszereket exportáló harmadik államokkal szemben érvényesítse ugyanazokat a nagyon szigorú élelmiszer-ipari, állategészségügyi, állatjóléti és környezetvédelmi szabályokat, amelyeket saját gazdáinak és termelőinek be kell tartaniuk. | 2005-05-25 07:54:00 | 0 |
| A világ ortodox vezetői nem ismerik el a jeruzsálemi pátriárkát | A világ nagy ortodox egyházai a továbbiakban nem ismerik el jeruzsálemi pátriárkának I. Iréneuszt - jelentette be 12 egyház vezetőjének vagy képviselőjének isztambuli tanácskozása után kedden egy szóvivő. | 2005-05-25 07:44:00 | 0 |
| Kövér László: Faluparlamentekből országos kezdeményezés | A faluparlament arról szól, hogy a Fidesz politikusai, a törvényhozók megismerjék a kistelepüléseken élők gondjait, és meghallgassák azokat az elképzeléseket, amelyek megoldást jelenthetnek a jelenlegi problémákra. Erről Kövér László beszélt kedden Somogyváron. | 2005-05-24 20:48:00 | 0 |
| Hétfőn dönt a Fidesz | Miután a jelenlegi államfő újabb jelölése meghiúsult, a Fidesz-frakció hétfőn fog dönteni saját köztársaságielnök-jelöltjéről - közölte kedden Orbán Viktor az MTI-vel. | 2005-05-24 19:58:00 | 0 |
| Mit sem ér a 21 pont? | Az egészségügy átalakításának 21 pontja megfeledkezik az egészségügyben dolgozókról - jelentette ki a Magyar Orvosi Kamara elnöke kedden Esztergomban a területi kamara tagjaival találkozva. | 2005-05-24 19:52:00 | 0 |
| Szomorú adatok Ukrajnából | Hatvan százalékkal emelkedett a tavalyi helyzethez képest Ukrajnában a prostitúcióra kényszerített vagy más módon nemi visszaélés áldozatává vált fiatalkorúak száma - közölte kedden sajtótájékoztatón egy belügyi illetékes. | 2005-05-24 19:49:00 | 0 |
| Bírálta a kormányzó koalíciót, kizárták a soraikból | Kizárta soraiból kedden délután a fővárosi SZDSZ-frakció Atkári János főpolgármester-helyettest; a feladatainak jó részétől novemberben megfosztott városházi politikus a ciklus hátralévő részében független liberálisként kíván tovább tevékenykedni a Fővárosi Közgyűlésben. | 2005-05-24 19:40:00 | 0 |
| Moszkva rekordot döntött | Huszonkét éves hőmérsékleti rekord dőlt meg kedden Moszkvában, amikor 30,8 Celsius-fokot mutatott a hőmérő, a meteorológusok szerint szerdán még ennél is melegebb lehet. | 2005-05-24 19:13:00 | 0 |
| Újra Egri Víz | Másfél évtizedes szünet után újra gyártják az Egri Víz elnevezésű gyógynövénytartalmú szeszes italt - jelentették be a jogtulajdonos Imperium Aqua Kft. és a gyártó Szicsek Kft. közös sajtóbemutatóján kedden, Egerben. | 2005-05-24 18:59:00 | 0 |
| Megsebesült a vezér | Megsebesült állítólag az Irakban legkeresettebb terrorista vezér, Abu Musza az-Zarkávi egy internetes értesítés szerint, amely felszólítja a muzulmánokat, hogy imádkozzanak érte. | 2005-05-24 18:39:00 | 0 |
| Megegyezett Moszkva és Tbiliszi | Gyakorlatilag megegyezett kedden Moszkva és Tbiliszi az orosz erők kivonásának menetrendjéről és szakaszairól a volt szovjet köztársaságban, Grúziában megmaradt két orosz támaszpontról. | 2005-05-24 17:54:00 | 0 |
| A Fidesz még mentené a kispostákat | A Medgyessy-Gyurcsány kormányzati ciklusban elindult a 600 főnél kisebb településeken működő postahivatalok felszámolása. A magyarországi települések egyharmadában ma kizárólag alacsonyabb színvonalú mobilposta szolgálat működik - tartalmazza a Fidesz Falusi tagozatának közleménye. | 2005-05-24 17:40:00 | 0 |
| A belga politikusnők egészségesebbek | A belga parlamentben ülő politikusnők egészségesebbek, mint a férfiak, derült ki egy friss felmérésből, amely szerint a belga honatyák kifejezetten túlsúlyosak. | 2005-05-24 17:33:00 | 0 |
| Tovább a lejtőn: negatív listára került Magyarország | Az "általában pozitív gazdasági környezet ellenére" negatív megfigyelési listára tette Magyarországot legújabb országrangsorában az ÖKV coface nemzetközi hitelbiztosító - adta hírül kedden az osztrák hírügynökség. | 2005-05-24 16:46:00 | 0 |
| Gyurcsány a családtámogatást veri épp szét | A szocialisták 1994 és 1998 között a Bokros-csomaggal egyszer már padlóra küldték a családokat. A Gyurcsány-kormány, úgy tűnik, ezt a rossz hagyományt kívánja folytatni. Mostani javaslatukkal összekeverik a szociálpolitikát és a családi adókedvezményt, és ezzel szétverik a polgári kormány által bevezetett családtámogatási rendszert. | 2005-05-24 16:38:00 | 0 |
| Fazekasok és néptáncosok találkozója Debrecenben | A Szomszédolás elnevezésű néptáncfesztivál tizenötödik alkalommal, a nemzetközi fazekasfesztivál negyedszer várja az érdeklődőket Debrecenben - mondta a rendezvényeket szervező Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. | 2005-05-24 16:37:00 | 0 |
| Életben maradásért küzdenek az önkormányzatok: Lamperth mással foglalkozik | A belügyminiszter nem tudja, vagy nem akarja megérteni a magyar önkormányzatok valódi problémáit, ezért mai nyilatkozatában sem vázolt fel semmilyen elfogadható koncepciót a települések súlyos nehézségeinek megoldására. | 2005-05-24 16:27:00 | 0 |
| Újabb négy amerikai katona halálát jelentették be Bagdadban | Négy amerikai katona vesztette életét kedden délutánig Bagdadban, és négy másik halálhírét jelentették be ugyanaznap. Három katonát egy gépkocsiba rejtett pokolgép ölt meg az iraki főváros központjában, járőrözés közben. | 2005-05-24 16:00:00 | 0 |
| Kékkői Zoltán: A mezőgazdasági termelők mind a mai napig nem kaptak kimutatást a nekik járó támogatásokról | A mezőgazdasági támogatások kifizetéséről és Bács-Kiskun megye közútjainak állapotáról esett szó kedden napirend után az Országgyűlésben. Kékkői Zoltán fideszes képviselő elmondta: a mezőgazdasági termelők mind a mai napig nem kaptak kimutatást a nekik járó támogatásokról. | 2005-05-24 15:52:00 | 0 |
| A Fidesz állíthat jelöltet Szili ellenében | Rogán Antal a négypárti egyeztetést követően hangsúlyozta, hogy már nincs mód arra, hogy a parlamenti pártok közös köztársasági elnökjelöltet találjanak. Aláhúzta, hogy megnőtt a Fidesz felelőssége, mert a szocialisták jelölése után csak a Fidesz rendelkezik annyi képviselővel, hogy jelöltet állítson a házelnök ellenében. | 2005-05-24 15:38:00 | 0 |
| Befellegzett a tapolcai kiképzőtábornak is | A Magyar Honvédség tapolcai kiképzőközpontjának bezárásáról tájékozódik az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának néhány fideszes tagja a helyszínen - közölte Simicskó István (Fidesz), a testület alelnöke az MTI-vel kedden. A honvédség vezérkari főnökének első helyettese a testület két héttel ezelőtti ülésén ismertette a döntést, amely szerint ez év végén bezárják a tapolcai kiképzőközpontot, és a szerződéses katonák kiképzését Szentendrére helyezik át. | 2005-05-24 15:22:00 | 0 |
| Az ORTT bizottságot hoz létre a médiatörvény módosítására | Az Országos Rádiós és Televíziós Testület (ORTT) törvényelőkészítő bizottságot hoz létre a médiatörvény módosítására - közölte a testület elnöke kedden Tihanyban, a Média Hungary 2005 elnevezésű, kétnapos konferencia nyitóelőadásában. | 2005-05-24 15:06:00 | 0 |
| Mayer Aranka, az ÉS koronatanúja is alperes | Színlelt szerződés gyanúja miatt indított pert a Fővárosi Főügyészség Szász I. Attila ügyvéd, illetve a vele vagyonmegosztási perben álló volt felesége, Mayer Aranka ellen - erősítette meg egy lap értesülését kedden a Fővárosi Főügyészség az MTI-nek. | 2005-05-24 14:00:00 | 0 |
| Köztársasági elnöki látogatás az Állami Számvevőszéknél | Nagy megtiszteltetés és elismerés egy szervezet számára, hogy a Magyar Köztársaság elnöke évente látogatásával fejezi ki érdeklődését és erkölcsi támogatását - hangsúlyozta Dr. Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke, amikor Dr. Mádl Ferenc az állam legfőbb pénzügyi ellenőrző szervezetét kereste fel. | 2005-05-24 13:52:00 | 0 |
| Markó szerint a szenátus júliusig elfogadhatja a kisebbségi törvényt | A román szenátus júliusig elfogadhatja a kormány által sürgősséggel beterjesztendő kisebbségi törvényt - mondta kedden Budapesten Markó Béla, román miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke. | 2005-05-24 13:50:00 | 0 |
| Ötven új munkahely Hódmezővásárhelyen | Önkormányzati kezdeményezésre ötven vásárhelyi juthat a közeljövőben munkához a Hódfónál. A lehetőséget Mindszentnek is felajánlották, 15 dolgozót vettek volna fel a szociális foglalkoztatóba. Ez azonban havonta közel egymilliós hozzájárulást igényelne a kisvárostól, amely a forráshiányos költségvetés miatt nem tudja ezt kifizetni. | 2005-05-24 13:41:00 | 0 |
| Nagy bejelentések után lehangoló tények | Demszky Gábor a közelmúltban úgy fogalmazott: "A 4-es metró építését a kormánnyal közösen elkezdtük a Baross téren, jövőre kezdődik az állomások építése és az alagútfúrás". Ugyanakkor a főpolgármester által is fontosnak gondolt teljes metróvonal építési munkálataiba úgy vágott bele, hogy annak a Gyurcsány kormány nem teremtette meg a törvényi feltételeit, ezért a 4-es metrót a jelenlegi formájában az Európai Beruházási Bank sem finanszírozza - mutat rá Kupper András közleményében. | 2005-05-24 13:36:00 | 0 |
| Alkotmányellenes felsőoktatási törvény: Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz | A tegnap elfogadott felsőoktatási törvény számos ponton vitatható és szakmailag megalapozatlan rendelkezést tartalmaz, amiért a Fidesz a jogszabály kihirdetése után az Alkotmánybírósághoz fordul azzal a céllal, hogy a testület semmisítse meg a törvény alkotmányellenes rendelkezéseit - jelentette be Pokorni Zoltán sajtótájékoztatón kedden. | 2005-05-24 13:08:00 | 0 |
| Szegeden is drámaian emelkedik a pályakezdő munkanélküliek száma | Nem a szórakozás, hanem a munkavállalás nehézségei jelentik a szegedi fiatalok legégetőbb problémáját - bírálta a városvezetés napokban kiadott tájékoztatófüzetét Gyimesi László, a Fidesz szegedi vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. | 2005-05-24 13:04:00 | 0 |
| Rokkantaktól veszik el a pénzt | Még sincs harmincmillió forintja a megyei önkormányzatnak arra, hogy támogassa a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató üzemeket. Ezt Csongrád megye egészségügyi bizottsága állapította meg, kicsit ellentmondva a közgyűlés legutóbbi döntésének. | 2005-05-24 13:02:00 | 0 |
| Tizenöt százalékkal drágulhat a hagyományos fehér kenyér júniustól | A malmok döntik el, emelkedik-e a fehér kenyér ára június 1-jétől. Az elmúlt fél évben olyannyira megnövekedtek a költségeik - minden drágult, a gázolajtól kezdve az áramig és a csomagolóanyagig -, hogy elhatározták: amennyiben a malmok június 1-jétől megemelik a liszt árát, nagyobb lépésre szánják el magukat. Tudják ugyanakkor, ezzel saját pozícióikat is ronthatják, mivel elriasztják a vevőket. | 2005-05-24 12:59:00 | 0 |
| Vállalkozói vélemény: irreális adóterhek | Magyarország eljutott egy olyan pontra a gazdaságban, amikor nincs lehetőség további halogatásra, változtatni kell - hangsúlyozta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) soros küldöttgyűlésén Demján Sándor ügyvezető elnök. Kritikájának a Magyar Tudományos Akadémián a kormányt képviselő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Veres János pénzügyminiszter, na és persze Szabolcs-Szatmár-Bereg megye küldöttei (Czomba Csaba, Lakatos Tibor, Ráskó Ferenc, Somogyi Tibor) előtt adott hangot. | 2005-05-24 12:55:00 | 0 |
| A NATO is támogatást ad az Afrikai Unió szudáni békefenntartó akciójához | A NATO légi szállítással, hírszerzési adatok átadásával és az Afrikai Unió (AU) vezérkarának képzésével segíti majd az AU szudáni, dárfúri békefenntartó akcióját - közölte kedden a katonai szövetség szóvivője. | 2005-05-24 12:52:00 | 0 |
| Huszonkétezer hektárnyi belvíz Borsod-Abaúj-Zemplénben | A felmérések szerint huszonkétezer hektárt borít a belvíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Bodrogközben, a Taktaközben és Dél-Borsodban folyamatos a védekezés. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szivattyútelepei az elmúlt napokban több mint egymillió köbméter vizet emeltek a tározókba és a folyókba. A belvízhelyzetben a következő napokban jelentős javulást várnak a szakemberek. | 2005-05-24 12:28:00 | 0 |
| A romániai egyházak kárpótlását sürgeti az amerikai törvényhozás | Az Egyesült Államok Képviselőháza megszavazta a romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgető határozatot - tudta meg az MNO a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány közleményéből. | 2005-05-24 11:31:00 | 0 |
| Szívesen beszél a múltról Gyurcsány | A kísérletezés, a kapkodás és a hátramutogatás helyett ideje lenne, hogy a kormány abbahagyja a propaganda-politizálást, és kidolgozzon végre egy átfogó gazdaságpolitikát, amely a legfontosabb problémákkal - a versenyképesség romlásával, a túlzott adóteherrel, az alacsony foglalkoztatottsággal és a növekvő államadósággal - foglalkozna. Látszatintézkedések helyett, a Fidesz radikális adócsökkentő javaslatát kellene a parlamentnek megtárgyalnia, mert az már egy év alatt 40 ezer új munkahelyet teremtene - szögezi le a Fidesz-frakció gazdasági kabinetje. | 2005-05-24 11:25:00 | 0 |
| Elhunyt Paul Ricoeur francia filozófus, irodalomtudós | Elhunyt Paul Ricoeur francia filozófus, irodalomtudós. 92 éves volt. Párizs melletti otthonában érte a halál - jelentették be hozzátartozói. Jacques Chirac francia elnök "a modern kor igényes gondolkodójaként" jellemezte, olyan tudósként, aki "nem tért ki a szellemi kihívások elől, bármilyen területen bukkantak fel, kezdve a bioetikától egészen a környezetvédelemig". | 2005-05-24 11:16:00 | 0 |
| Kerékbilincs az '56-os Magyarok Világtanácsa demonstrációs autóján | A Kossuth térre szervezett politikai rendezvényekre nem kell az önkormányzattól közterület-foglalási engedélyt kérni - tájékoztatta az MTI-t az V. kerületi polgármesteri hivatal. A Fővárosi Közterület-felügyelet mégis arra hivatkozik, hogy a gépkocsi üzembentartói nem helyezték el a közterület-foglalási engedélyt, amelyet a kerületi polgármesteri hivatal ad ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pedig elmondta: az 56-os Magyarok Világtanácsának demonstrációja bejelentett rendezvény, s a hatóságok a személygépkocsira is kiadták az engedélyt. | 2005-05-24 11:13:00 | 0 |
| A Fidesz köztársaságielnök-jelöltjei | Mádl Ferenc államfő nem zárta ki teljesen azt a lehetőséget, hogy újra elvállalja a köztársasági elnöki pozíciót - Navracsics Tibor, Orbán Viktor Fidesz-elnök kabinetfőnöke erről a Nap-keltében beszélt kedden. "Adjunk esélyt, lehet, hogy elfogadja, ha megvan a négypárti megegyezés, szerintem Mádl Ferenc ezen elgondolkozik, de ha nem, a szimpátiaszavazás eredménye minket akkor is kötelez a további jelöltek tekintetében is" - mondta a kabinetfőnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. | 2005-05-24 10:47:00 | 0 |
| Schröder nem kötelezi el magát a zöldek mellett | Gerhard Schröder német szociáldemokrata kancellár úgy akar a választási kampányba indulni, hogy nem kötelezi el magát eleve a zöldek, jelenlegi koalíciós partnerei mellett. | 2005-05-24 10:41:00 | 0 |
| Rosszabbul járnak a kétgyermekes családok | A nyugdíjminimumnak megfelelő jövedelemből élő egygyermekes családok jelenleg havi 10 530 forintot kapnak, míg jövőre az egységes családi pótlék 11 ezer forint lesz. A havi 440 forintos növekmény azonban épphogy kárpótolja a családokat a 13. havi családi pótlékkal kieső havi 425 forintért. A különbség 15 forint. Kétgyermekeseknél ugyanez a képlet 370 forintos növekményt mutat 516 forintos kieséssel szemben, amely 146 forintos kiesést jelent - mutat rá a Napi Gazdaság cikke. | 2005-05-24 10:38:00 | 0 |
| Turi-Kovács Béla: Helyre kell állítani a megrendült bizalmat | Mit kíván tenni az új agrárminiszter az elkövetkező egy esztendőben azért, hogy a három év súlyos kártevései után ez az egy esztendő legalább a kárenyhítést szolgálhassa - tette fel a kérdést Turi-Kovács Béla keddi napirend előtti felszólalásában. | 2005-05-24 10:31:00 | 0 |
| A cseh Együttélés mozgalom sajnálkozik a prágai Benes-szobor miatt | A csehországi nemzeti kisebbségek érdekeit képviselő Együttélés Politikai Mozgalom sajnálkozásának adott hangot kedden Eduard Benes egykori csehszlovák államfő és külügyminiszter prágai szobrának felállítása miatt. | 2005-05-24 10:10:00 | 0 |
| Kitört a mexikói Tűzvulkán | Hatalmas, közel négy kilométer magas füstoszlop tört a levegőbe a nyugat-mexikói Colima államban, Mexikóvárostól 500 kilométerre, ritkán lakott területen fekvő 3860 méter magas tűzhányóból. A hatóságok egyelőre nem tervezik, hogy kitelepítik a lakosságot a vulkánt környező kis falvakból. 2002 májusában több kisebb kitörést követően sor került evakuációra. | 2005-05-24 09:21:00 | 0 |
| Megérkeztek Bukarestbe az Irakban elrabolt újságírók | Hétfő délután megérkezett Bukarestbe az iraki emberrablók fogságából kiszabadult három román újságíró. A román légierő gépe helyi idő szerint néhány perccel délután három óra előtt szállt le a támaszponton, ahol mintegy száz román és külföldi újságíró, rádió- és televíziós riporter, valamint családtagok és kollégák várták a hazatérőket. | 2005-05-24 09:14:00 | 0 |
| Polgárháborús hangulat alakult ki Bolíviában | rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a kormány-ellenes tüntetők ellen. Az ország szegény régióiban azért tüntetnek, hogy a kormány államosítsa a földgáz-kitermelést. Az indián őslakosok szerint a magáncégek szándékosan magasan tartják az árakat. Az ország leggazdagabb régiója, ezzel szemben épp az államosítás ellen tiltakozik. | 2005-05-24 08:36:00 | 0 |
| Harmincöt halálos áldozata van a kettős pokolgépes merényletnek Észak-Irakban | A Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) keddi bejelentése szerint harmincöt halálos áldozata és 25 sebesültje van annak a kettős merényletnek, amelyet előző este követtek el az Irak északi részén fekvő Tell-Áfárban. | 2005-05-24 08:23:00 | 0 |
| Reggel olasz, délután mozgóképkultúra és médiaismeret érettségi | Az olasz írásbeli vizsgákkal folytatódnak a kétszintű érettségik reggel kilenc órától. Középszinten 662-en, emelt szinten 345-en adnak számot tudásukról. | 2005-05-24 07:26:00 | 0 |
| A Dalí-kiállítás hatvanezredik látogatóját várja a Műcsarnok | Salvador Dalí Aranykor című kiállításának hatvanezredik látogatóját várja ma déltájban a Műcsarnok vezetése és az intézmény médiatámogató partnere. | 2005-05-24 07:23:00 | 0 |
| Jön a Veres-csomag | Elsősorban a költségvetési szerveket érintik hátrányosan a Veres János pénzügyminiszter által múlt héten bejelentett intézkedések -tudta meg a Magyar Nemzet. | 2005-05-24 07:21:00 | 0 |
| Drasztikusan csökken a Holt-tenger vízfelülete | Az elmúlt években drámai módon csökkent a föld legsósabb állóvizének felülete. A népszerű Ein Gedi nyaralóhely, amely 1986-ban még közvetlenül a víz partján feküdt, mára egy kilométerre fekszik a tengertől. Azokat, akiknek nincs kedvük vagy erejük gyalogolni, kisvasút szállítja a vízhez. | 2005-05-24 07:13:00 | 0 |
| Újabb kisrepülő a tiltott légtérben | Washingtonban félbeszakította ülését az amerikai törvényhozás felsőháza, miután egy kisrepülőgép ismét berepült az amerikai főváros fölötti légi biztonsági övezetbe. | 2005-05-24 07:12:00 | 0 |
| Elhagytá Libanont a szíriai katonák | Az ENSZ ellenőrzőcsoportja meggyőződött arról, hogy az összes szíriai katona és hírszerző tiszt elhagyta Libanont, beleértve az ország Szíriával szomszédos határvidékét is - jelentette be Kofi Annan főtitkár hétfőn a világszervezet New York-i székhelyén. | 2005-05-24 07:08:00 | 0 |
| Akadozik az izraeli-palesztin párbeszéd a kivonulásról | Eredmény nélkül zárult az izraeli és a palesztin belügyminiszternek a tervezett gázai övezeti izraeli kivonulással kapcsolatos hétfői tárgyalása - közölték palesztin forrásból. | 2005-05-24 07:07:00 | 0 |
| Mutáns patkányok tűntek fel Európában | Méreggel szemben rezisztens vándorpatkány tűnt fel Európa több táján. Német tudósoknak sikerült azonosítaniuk az ellenálló képesség kialakulásáért felelős génmutációt. A mutáns génnel rendelkező rágcsálók immúnisakká váltak a csalétekben elhelyezett véralvadás gátló szerrel szemben, amely kevésbé szerencsés fajtársaikat belső vérzést okozva pusztítja el. | 2005-05-23 19:55:00 | 0 |
| Lendületben a lejtőn: leminősítik Magyarországot? | A Standard & Poor's rámutat: ha Magyarország - főleg a választások közeledtével - nem törődik a központi deficitcélok túllépéséval, a leminősítést kockáztatja. | 2005-05-23 18:10:00 | 0 |
| Újabb bőr lehúzása a családokról | Három gyermekünk van, és igénybe tudjuk venni az adókedvezményt. Legnagyobb gyermekünk tartósan beteg, ezért ő emelt szintű családi pótlékot kap. Így hármukra a családi pótlék összesen kb. 28000 Ft, az összes havi támogatás így 58000 Ft. Az új rendszer szerint 3 gyerek esetén gyerekenként 14000 Ft jár, összesen 42000 Ft. Ez havonta 16000 forinttal, éves szinten 192000 forinttal kevesebb - egy olvasónk a Fidesz-frakció segítségét kéri ahhoz, hogy az emberek tisztában legyenek a valósággal. | 2005-05-23 18:00:00 | 0 |
| Lemondott a belügyminiszter - Lengyelországban | Lemondott a lengyel belügyminiszter hétfőn, miután hírek terjedtek el a rendőrség körében országszerte tapasztalható korrupcióról. A belügyminisztérium a múlt héten bejelentette, hogy kivizsgálja azokat a vádakat, amelyek szerint egyes rendőrök elkobzott kábítószert loptak el és értékesítettek. | 2005-05-23 17:45:00 | 0 |
| Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt áll bíróság előtt a karddal megszúrt fiú | Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt áll a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) előtt az a fiatalkorú, 15 éves fiú, akit két héttel ezelőtt egy karddal szúrtak meg a fővárosban - derül ki a Fővárosi Bíróság vádirat-ismertetéséből hétfőn. Az ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolta meg 2004 januárjában a fiút, egy 2003 nyarán elkövetett cselekmény miatt - adta hírül az Index internetes hírújság hétfőn. | 2005-05-23 17:44:00 | 0 |
| Eredménytelen Fészekrakó | Az elmúlt három évben az ígérgetéseket a megszorítások követték az otthonteremtés területén is. Csökkent az igénybe vehető hitel nagysága és a hitelek után járó adókedvezmények összege - mondta Mádi László, aki az iránt érdeklődött, hogyan kíván segíteni azoknak a kormány, akik nem tudták felvenni a drága otthonteremtési hiteleket | 2005-05-23 17:27:00 | 0 |
| Robbantás Horvátországban | Robbantásokat követtek el ismeretlen tettesek két szerb többségű kelet-horvátországi településen a hétvégén - közölte hétfőn a helyi rendőrség. A Trpinja és Borovo településeken, a helyi közösségi épületek mellett vasárnap éjjel történt detonációk jelentős anyagi kárt okoztak. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség több tucat embert kihallgatott, de egyelőre senkit sem gyanúsít a bűncselekményekkel - közölték a hatóságok. | 2005-05-23 17:12:00 | 0 |
| Klímaváltozás: kipusztulással fenyegeti az európai flóra jelentős hányadát | Egy nemzetközi kutatói csoport szerint Európa növényvilágának több mint felét sodorta veszélybe a globális felmelegedés. Sandra Lavorel, a Grenoble-i alpesi ökológiai kutatóintézet részéről úgy látja, hogy még az üvegház hatást okozó gázok kibocsátása elleni legszigorúbb állami intézkedések esetén is súlyos következményekkel kell számolni. | 2005-05-23 17:07:00 | 0 |