Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Lázár János a Fidesz Csongrád megyei elnökeLázár János hódmezővásárhelyi polgármestert, országgyűlési képviselőt választotta a Fidesz Csongrád megyei elnökének a párt helyi választmánya pénteken este Szegeden.2005-07-16 10:52:00 0
A kisebbségi kérdés megoldása a Nyugat-Balkán stabilitásának kulcsaA kisebbségi kérdés rendezése, az önkormányzatiság, az autonómia kialakítása a nyugat-balkáni térség stabilitásának kulcsa - mondta a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője pénteken Budapesten újságíróknak, miután a szerb Demokrata Párt képviselőivel tárgyalt.2005-07-15 18:25:00 0
Egyiptomban elfogták a londoni merényletek egyik fő gyanúsítottjátAz egyiptomi rendőrség elfogta azt az egyiptomi biokémikust, akit a brit rendőrség köröz az 54 emberéletet követelő múlt heti londoni robbantásos merényletekkel kapcsolatban, de a férfi tagadja, hogy bármi köze lenne a merényletekhez - jelentette be pénteken az egyiptomi belügyminisztérium.2005-07-15 18:22:00 0
Bálványosi szabadegyetem: középpontban három válságHárom válság, a román kormányé, az Európai Unióé és a magyar-magyar viszonyé ad különös aktualitást a vasárnap a romániai Tusnádfürdőn kezdődő egyhetes bálványosi nyári szabadegyetem rendezvényeinek - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője pénteken Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.2005-07-15 18:18:00 0
A feketemunka kezelése átfogóbb megközelítést igényelA kormány mai bejelentésével elismerte mulasztását: a munkaügyi ellenőrzés eddig korántsem volt hatékony. A Fidesz alapvetően egyetért azzal, hogy a kormányzat kezelni akarja a feketemunka valóban súlyos problémáját. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy például a nyári idénymunka, de több más foglalkoztatási szektor is igen nehezen ellenőrizhető, ezért túl optimista számításnak tartjuk a várt 3 milliárd forintos plusz bevételt.2005-07-15 18:15:00 0
A postás harapta meg a nyugdíjatOrbán szúr, Gyurcsány mozgáskoordinációja szétesik. A volt miniszterelnök meglehetősen tompa, felül ívbe hajló, sérülés veszélyét teljességgel kizáró számadattal böki meg ellenfelét, annak arca mégis fájdalomtól torzul el. Huszonkét százalék, mondja Orbán, jelezvén, ennyivel nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke 1998 és 2002 között.2005-07-15 16:23:00 0
Jó, hogy épül, de drága az autópályaJó, hogy a jelenlegi kormány folytatja az M7-es autópálya felújítását és továbbépítését, mondta pénteken Balatonszárszón Manninger Jenő, az Orbán-kormány közlekedési államtitkára, aki szerint azonban túl sokba kerül a program.2005-07-15 15:03:00 0
Kövér László: Új alapokra kell helyezni a jövőképünketFelsőszinevéren a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem, vagy ahogy a KMKSZ-tagok emlegetik, a "Fidesz-tábor" vendége és előadója volt - a rendezvény történetében már harmadízben - Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, akit a Fidesz és a KMKSZ közötti viszonyról, az anyaországi szövetség határon túli magyarsággal kapcsolatos koncepciójáról, a schengeni szerződés magyarországi érvénybe lépése utáni terveikről kérdezett a Kárpátalja című hetilap.2005-07-15 14:21:00 0
Bolyai Nyári Akadémia: romániai magyar pedagógusok továbbképzéseMintegy kilencszáz erdélyi, magyarországi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai magyar pedagógus számára teremt továbbképzési lehetőséget a Bolyai Nyári Akadémia.2005-07-15 13:48:00 0
Lamperthnél ügynökből lesz a moszkvai attaséEgy volt III/III-as ügynököt nevezett ki a külügyi tárca egyetértésével Lamperth Mónika belügyminiszter június 1-jétől a moszkvai magyar nagykövetség belügyi attaséjának - tudta meg a Blikk.2005-07-15 13:42:00 0
Elhunyt Kállai Ilona Jászai-díjas színésznőElhunyt Kállai Ilona Jászai-díjas színésznő, az érdemes művészt 74 éves korában péntek délelőtt érte a halál - közölte a székesfehérvári Vörösmarty Színház az MTI-vel.2005-07-15 13:27:00 0
Benne leszek a tévémbenA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés 100 százalékos tulajdonában lévő Kölcsey TV-t üzemeltető Kölcsey Kht. 15 éves műsorszolgáltatási szerződést köt a Kapolyi László érdekeltségéhez tartozó Szatáv Rt.-vel. Közszolgálatiságról egyáltalán nem lehet beszélni, sérült a közbeszerzés, közpénzeket magán célokra fordítanak - összegezte a közgyűlés határozatát Kozma Péter, a Fidesz megyei frakcióvezetője és Tóth András, a Szövetség megyei elnöke.2005-07-15 13:23:00 0
Eladó a reptér: ezentúl másnak hozza a pénztGazdasági érvek nem indokolják egy jól működő, nyereséges állami cégnek, a Budapest Airport Rt.-nek a privatizációját - jelentette ki Márton Attila a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy a Fidesz a Kóka János és Veres János miniszterek meghallgatását kezdeményezi a felesleges privatizáció ügyében.2005-07-15 13:07:00 0
Egymást nyírják az ifjú szocialistákHat-hét FIB-elnökségi tag is azt tervezi, hogy szombaton, a szervezet fonyódi választmányi ülésén lemond a tisztségéről. Ezzel határozatképtelenné szeretnék tenni a Fiatal Baloldal elnökségét, így kényszerítve ki rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását. Céljuk, hogy leváltsák Szitka Péter országgyűlési képviselőt, a FIB tavaly decemberben megválasztott elnökét - írja a Hírszerző.hu.2005-07-15 12:45:00 0
Franciaország kiutasítja a radikális iszlámhívőketA londoni merényletek után Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter többek között az imámok országon belüli képzését és a fanatikus hittérítők Franciaországból való kiutasításának felgyorsítását tervezi - adta hírül pénteken a párizsi Libération című napilap.2005-07-15 11:35:00 0
SME: a "visegrádi csoport tartósan vegetál"Keresi a helyét az Európai Unión belül a visegrádi országok csoportja, csakhogy ez hiábavalóság - írta pénteken a négy kormányfő budapesti csúcstalálkozója kapcsán a SME című szlovák liberális polgári lap.2005-07-15 11:32:00 0
Václav Klaus: Jirí Paroubek teljesen elvesztette az eszétÉles és nyílt konfliktus alakult ki Csehországban péntekre Václav Klaus államfő és Jirí Paroubek miniszterelnök között annak kapcsán, hogy a kormányfő megbékélési gesztust kezdeményezett az antifasiszta szudétanémetek irányában.2005-07-15 11:25:00 0
Kína atomcsapással fenyegetKína kész atomfegyvert használni az Egyesült Államok ellen, ha beavatkozik egy esetleges tajvani konfliktusba - idézett egy kínai tábornokot pénteki számában a The Financial Times és az Asian Wall Street Journal.2005-07-15 11:21:00 0
Gyurcsánynak nem csak a szavahihetősége vonható kétségbeGyurcsány Ferenc kormányfő megsértette a gazdasági törvény előírását, amikor a vállalatbirodalma zászlóshajójának számító Altus Rt. tulajdonosi jogait átruházta a cég vezérigazgatójára - derül ki a jogszabályok tanulmányozásakor. Ráadásul ígéretének sem tett eleget: tavaly szeptemberben - kijelölt miniszterelnökként - még képviselte cége ügyeit.2005-07-15 10:54:00 0
Csalt a szocialista polgármester?Választási csalás miatt tett vádemelési javaslatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Orosz Károly Zsolt, Nagyhalász szocialista polgármestere ügyében.2005-07-15 10:39:00 0
Kuncze, a liberális cenzorHatáron túli egyetemistáknak szervezett beszélgetésre volt hivatalos Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke, aki miután megtudta, hogy a sajtó is rögzíteni kívánja a disputát, kizáratta a kamerákat - tudta meg a gondola.hu. A liberális politikusnak Alternatív Szakállas Bácsi díjat is át kívántak adni néhányan, ám ez az elképzelés is meghiúsult.2005-07-15 10:29:00 0
Egekben az üzemanyagárA fuvarozó cégek 10 százalékos áremelést terveznek az üzemanyagköltségek növekedése miatt. A magyar gazdaság szempontjából a gázolajár emelkedése egyre fájdalmasabb a benzinénél: a szállítás mellett a vállalati gépjárműparkban is mind nagyobb részt tesznek ki a dízelüzemű autók - írja a Napi Gazdaság.2005-07-15 10:13:00 0
Kóka összeveszett a NépszabadsággalKóka János gazdasági miniszter vizsgálatot rendelt el olyan, a beruházások ösztönzésével kapcsolatos adatok kiszivárgása miatt, amelyek államtitoknak minősülnek. A miniszter az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a Népszabadság szerdai számában megjelent, a beruházások ösztönzésével kapcsolatos cikkben olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek államtitoknak minősülnek.2005-07-14 17:47:00 0
Herényi Károly nem kíván együtt dolgozni az okirathamisítóvalA házbizottság csütörtöki ülésén az MDF bejelentette: ha a szocialista Molnár László marad az elnök, nem vesz részt a munkában - mondta Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője.2005-07-14 17:27:00 0
A kormány ismét felfedezi a vidéketÚj kormányzati vidékfejlesztési program készül szeptemberre, amelynek célja, hogy a következő évtized a vidék évtizede legyen - jelentette ki a Miniszterelnöki Hivatal területpolitikáért felelős politikai államtitkára, Nagy Sándor.2005-07-14 17:12:00 0
Melyik fenyegetettségi fokozatba tartozik Gyurcsány bejelentése?Az esetleges terrorcselekmény következményeinek felszámolására közös tervet kell kidolgozniuk a védekezésben feladattal bíró szervezeteknek szeptember 1-jéig - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2005-07-14 16:35:00 0
Fejlődik a turizmus: visszafeléÁlszent dolog, amikor Kolber István erősen fejlődő, mitöbb, dübörgő turizmusról beszél. A turisztikai ágazat képviselőinek ugyanis sokkal inkább a Medgyessy-Gyurcsány-kormány turizmusellenes intézkedései dübörögnek az emlékezetükben.2005-07-14 16:27:00 0
Az igazság kivirágzik, győzedelmeskedni fogMádl Ferenc köztársasági elnök búcsúlátogatáson fogadta Polt Péter legfőbb ügyészt csütörtökön a Sándor Palotában.2005-07-14 15:45:00 0
Lomnici Zoltán: ügyfélbarát és nyitott ítélkezés a célAz ügyfélbarát és nyitott, a 21. század követelményeinek jobban megfelelő igazságszolgáltatás a cél - jelentette ki Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke csütörtökön Kunszentmiklóson, a városi bíróság épületének alapkőletételén.2005-07-14 15:26:00 0
Nemzeti Konzultáció ÚjpestenHollósi Antal választókerületi elnök és Wintermantel Zsolt országgyűlési képviselő fogadta az Újpestre érkező Nemzeti Konzultációs buszt. A busz az Újpesti városháza és a piac közötti területen Újpest egyik legforgalmasabb helyén várta az érdeklődőket, akik talán a szép időnek is köszönhetően nagy számban tisztelték meg érdeklődésükkel a házigazdákat.2005-07-14 15:13:00 0
Csillagpont: Országos Református Ifjúsági Találkozó a Vekeri-tónálAz idén a Debrecen melletti Vekeri-tónál rendezik meg a Csillagpont - Országos Református Ifjúsági Találkozót, amelyre mintegy kétezer fiatalt várnak - közölte a szervezést koordináló Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.2005-07-14 15:05:00 0
Gumiraktár - gumicsontMagda Sándor szocialista politikus hetente kétszer bejelenti, hogy feloldották a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által elrendelt a mintavétel technikai lebonyolítása miatt szükséges 3 méteres gabonaraktározási magasságkorlátozást. Mindez megnyugtató lenne, ha igaz lenne.2005-07-14 14:59:00 0
Gyurcsány spórol, az emberek fizetnekGyurcsány Ferenc jövőre spórolni akar a minisztériumokon. Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ennek inkább az emberek isszák meg a levét. Ugyanis a takarékosság jegyében a kormány számos háttérintézményt, iskolát, óvodát, postát szüntetett meg, nem biztosított forrást alapvető, az emberek mindennapjait befolyásoló problémák megoldására - elegendő most a nyári szezonban csak a parlagfű-kérdésre gondolnunk.2005-07-14 14:56:00 0
Ján Slota szerint Magyarország elmagyarosítja a szlovákokatA szélsőséges magyarellenességéről ismert Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Zsolna polgármestere csütörtökön azt mondta: tervei szerint pártja a magyarok "etnikai tisztogatástól sem mentes, mindenkori elmagyarosító politikáját jóváteendő erkölcsi kártérítést fog követelni Magyarországtól."2005-07-14 14:32:00 0
Világvároshoz méltatlan tervekKupper András csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Budapesthez méltatlanok, és nevetségesen kicsik azok a fővárosi projektek, amelyekkel a kormány az EU Kohéziós Alapjához pályázik. A politikus szerint az MSZP-SZDSZ kormány nem veszi komolyan Budapestet.2005-07-14 14:06:00 0
A kormányzat beszél, az emberek meg fizetnekAz Orbán-kormány lakáspolitikája egy mondatban összefoglalható: két és fél évig senkinek nem adtak semmit, utána néhány embernek túl sokat - jelentette ki Horváth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Pedig Gyurcsány Ferenc liberális lakáspolitikája csak egy szűk tehetős kör számára nyújt megoldást - mutat rá reagálásában a Fidesz.2005-07-14 14:00:00 0
Kasza József még mindig nem tudja, mivel gyanúsítjákMásfél hónapja értesítette sajtó útján a nyilvánosságot a szabadkai kerületi ügyész, hogy kérte Kasza József előzetes letartóztatását, de a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke azóta sem kapott semmilyen értesítést, máig sem tudja, mivel gyanúsítják.2005-07-14 13:17:00 0
Kontárok Várpalota élén isMegütközéssel értesültünk a sajtóból a palotai városvezetés egyik legújabb baklövéséről: mint az Állami Számvevőszék vizsgálata megállapította, Várpalota önkormányzata az államot megtévesztve igényelt vissza 28 millió forintot a volt Zrínyi Ilona általános iskolával kapcsolatosan. Természetesen vissza is kellett fizetni ezt az összeget - áll a Fidesz várpalotai szervezete közleményében.2005-07-14 13:15:00 0
Kirobbanó siker: bezár az Ikarus Holding szegedi üzemeBezárják az Ikarus Holding szegedi üzemét hétfőn, ezzel 156 munkavállaló veszti el állását - tájékoztatta az MTI-t Fonyó János, a cég szakszervezeti vezetője csütörtökön.2005-07-14 13:10:00 0
Becsapott diákok, félrevezetett szülőkMég egyelőre nem olvashattuk a lapokban, hogy kirobbanó siker az érettségi, soha ennyien nem írtak még matematika írásbeli érettségit, hiszen volt, aki kétszer is írt, nem szóltak még arról, hogy ilyen jól sikerültek a magyar érettségik, hiszen végül is csak a diákok egy része ismerhette meg a tételeket - kezdte sajtótájékoztatóját Sió László. Komolyra fordítva a szót rámutatott arra is, hogy a felvételi rendszer miatt sok idén érettségiző diáknak félmilliós, egymilliós tandíjat kell majd fizetnie, holott tudása alapján jogosult lenne az ingyenes képzésre. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga, és letölthető diavetítés.2005-07-14 12:21:00 1
A bíróság tiltása ellenére vágtak ki 52 fát a MargitszigetenA civilek az ügyészségen feljelentették a favágókat, a közigazgatási per még csak most kezdődik; a beruházás ürügye a 2006-os Úszó EB, de igazi célja a terület privatizációja - tudatja a Mozgalom a Margitszigetért Közhasznú Egyesület közleményben.2005-07-14 11:10:00 0
Tetemes Fidesz-előnyAz MSZP szimpatizánsai kevésbé elszántak, győzelmi esélyeiket illetően pedig kevésbé derűlátóak, mint a Fidesz hívei. A HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-elemzés szerint továbbra is jelentősen vezet a Fidesz a pártok versenyében.2005-07-14 10:33:00 0
London szerint az al-Kaidához tartozók követték el a merényleteketLondon hivatalosan is az al-Kaidához tartozó szervezetnek tulajdonította a július 7-én Londonban elkövetett merényleteket egy közleményben.2005-07-14 10:05:00 0
Befagyasztott romaösztöndíjakAz idén már nem kapnak ösztöndíjat a roma diákok - ez derül ki abból a levélből, amelyet Göncz Kinga, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium vezetője küldött Varga József fideszes képviselőnek, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnökének.2005-07-14 10:03:00 0
A diszkontkutaké a jövőA sorozatos benzináremelések miatt folyamatosan nő a magyarországi diszkontkutak forgalma, ahol többnyire 10-15 forinttal olcsóbban tankolhatunk, mint a Mol által ellátott, úgynevezett "színes" kutaknál.2005-07-14 09:50:00 0
Az almatermesztés oázisa lehet a FelvidékMíg Magyarországon még a leghíresebb almáskertek is eladási gondokkal küzdenek, és a legtöbb termelő csak lé-almaként, fillérekért tud megszabadulni a terméstől, addig a felvidéki Zalabán egy olaszországi cég leányvállalata vásárolja fel a régi szőlőhegy területét, hogy almaültetvényeket létesítsen - írja a Hídlap.2005-07-14 09:48:00 0
Halló, itt az MSZP! - Telefonos kampány Gyurcsány hangjávalTelefonos direktmarketing- kampány folyik a 100 lépés programjának népszerűsítésére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangjának felhasználásával. A hallható érvelés szerint a 100 lépés programja "az emberek mindennapi tapasztalataiból okulva kíván megoldásokat találni a mindennapok problémáira", és ahhoz van szükség "az ön segítségére", hogy "a program valóban ne tévessze szem elől a valóságot".2005-07-14 09:37:00 0
Három xEz a háromszor elítélt szocialista a legmakulátlanabb közöttük, hogy az ellenzék első emberét lejárató bizottság elnöke legyen? Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy a bizottság munkájából az derül ki, hogy a bizottság szocialista elnökét háromszor ítélte el jogerősen a bíróság - írja egy olvasónk.2005-07-14 09:14:00 0
Károly herceg a gyűlölködők kivetésére szólította fel Nagy-Britannia muzulmánjaitKároly wales-i herceg nyílt levélben szólította fel csütörtökön a Daily Mirror című népszerű napilap hasábjain Nagy-Britannia muzulmánjait, hogy "gyökerestől irtsák ki" maguk közül azokat, akik gyűlöletet szítanak és ennek szellemében cselekszenek.2005-07-14 08:59:00 0
Megújuló energia: tananyag pénzügyi döntéshozóknakA speciális ismeretek jelentőségére tekintettel tananyag készül a pénzügyi döntéshozók számára a megújuló energia- és energiahatékonysági technológiákról. A projektet az Európai Unió - Leonardo da Vinci programja keretében - finanszírozza, elkészítésében hat ország szakemberei működnek közre - közölte az MTI-vel a CIB Bank.2005-07-14 08:58:00 0
"Brazil gépsornak" nevezi a cigányokat a szocialistaRasszista megnyilvánulásra ragadtatta magát a zalaegerszegi önkormányzat egyik MSZP-s képviselője, aki a városi közgyűlés nyílt ülésén kifogásolta, hogy "brazil gépsorokat" foglalkoztató vállalkozások nyernek közbeszerzéseken.2005-07-14 08:45:00 0
Eörsit aggasztják Molnár ügyeiPolitikailag problematikusnak tartja Eörsi Mátyás (SZDSZ), az Orbán család körül vizsgálódó bizottság tagja, hogy Molnár Lászlónak, a testület MSZP-s elnökének voltak büntetőügyei, amelyről egyébként ő is a sajtóból értesült. Ma soron kívüli házbizottsági ülést tartanak a témában.2005-07-14 08:42:00 0
Gyurcsány öngóljaElőremutató, hogy ellentétben további hallgatásukkal, végre az új tagok is hallatják hangjukat, reagált megértő udvariassággal az Európai Unió pénzügyi tervezésért és költségvetésért felelős biztosa Gyurcsány Ferenc korszakos javaslatára.2005-07-14 08:34:00 0
Újabb magyarverés a DélvidékenAz újvidéki Magyar Szó című napilap arról ír csütörtökön, hogy ismét megvertek Temerinben két magyar fiatalembert.2005-07-14 08:32:00 0
Megkezdődik a tárgyalási szünet a bíróságokonHétfőn az ország több mint száz bíróságán kezdődik meg a tárgyalási szünet, ami augusztus 19-ig tart. Ugyanakkor a bíróságok a nyári szünet alatt is ellátják halaszthatatlan teendőiket, az ügyfeleknek pedig figyelniük kell arra, hogy mindez nem érinti az eljárási határidőket.2005-07-14 08:30:00 0
Lapjelentés szerint a brit rendőrség azonosította a robbantások értelmi szerzőjétA brit rendőrségnek sikerült azonosítania a múlt heti robbantások értelmi szerzőjét - jelentette a csütörtöki The Times meg nem nevezett biztonsági forrásokra hivatkozva.2005-07-14 08:28:00 0
Több mint kétszáz meghívottja lesz a XVI. Bálványosi Nyári SzabadegyetemnekOlyan nemzetközi fórummá nőtte ki magát a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, amelynek a résztvevői tabuk és előítéletek nélkül vitatkozhatnak, emellett az elmúlt tizenöt évben számos gondolat merült fel itt, amelyek később törvényekben konkretizálódtak - mondták a tábor szervezői szerdán.2005-07-14 08:25:00 0
Ész nélkül rágalmaznak a szocialistákOrbán Viktor volt kormányfő a családja gazdagodását vizsgáló bizottságban azt mondta, feleségével nem volt olyan szándékuk, hogy magánszemélyként ingatlant apportáljanak gazdasági társaságba, ám ezt Lévai Anikó mégis megpróbálta megtenni - mondta Török Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján. Révész Máriusz rámutatott: Török Zsolt nem mondott igazat, olyan mondatok, melyekre hivatkozik, nem hangzottak el a bizottsági meghallgatáson.2005-07-13 20:08:00 0
Az SZDSZ-es vállalkozó más: vermutja áfája alacsonyabb - haszna magasabb?Czikora András nyugalmazott dandártábornok szerint, a törvényes előírások szerint folytatták le az eljárásokat a Zwack Rt.-féle vermutok alacsonyabb áfakörbe való besorolása ügyében. Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő, a Zwack-vizsgálóbizottság elnöke kifogásolta, hogy más gyártóknál a vámhatóság egységes szakmai vélemény alapján átsorolta a vermut terméket a magasabb jövedéki adót jelentő vámtarifa-szám alá, a Zwack Rt.-nél viszont nem.2005-07-13 19:37:00 0
Újabb merénylőt keresnek, öngyilkos merényletre utaló jeleket találtakAz eddig azonosított négy elkövető mellett egy ötödik személy után is hajtóvadászatot folytat a Scotland Yard a múlt heti londoni merényletekkel kapcsolatban - közölte szerda délután a BBC. A brit kormányfő szerint még aznap is több tucatnyian voltak kórházban, sokan közülük kritikus állapotban.2005-07-13 19:15:00 0
Egy amerikai szakértő szerint 90 napon belül az USA-t is megtámadjákEgy amerikai biztonsági szakértő szerint kilencven napon belül az Egyesült Államokat a londonihoz hasonló terrortámadás éri; a szakember a Fox News hírtévének nyilatkozott szerdán. Juval Aviv arról beszélt, hogy Európából és a Közel-Keletről származó értesülések alapján "küszöbön áll" az Amerika elleni támadás. Úgy ítélte meg, hogy a merénylet akár másnap is bekövetkezhet, de három hónapon belül valószínűleg végrehajtják.2005-07-13 19:13:00 0
Vádaskodnak a Révkomáromban felvonult szlovák szélsőségesekA július 5-én Révkomáromban nacionalista egyenruhákat utánzó öltözetben felvonult és ott magyar ellentüntetőkkel szócsatába keveredett szlovák szélsőjobboldali párt, a Szlovák Testvéri Közösség (SP) szerdán azzal a váddal állt elő, hogy a "soviniszta magyar barbárok" szervezetten érkeztek az eseményre és nagyon valószínű, hogy ebben a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) is benne volt a keze.2005-07-13 19:11:00 0
BÉT: kétperces csend a londoni áldozatokért csütörtökönA Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön 13 órakor két perces csenddel emlékeznek majd a július 8-i londoni terrorista akció áldozataira - közölte a BÉT az MTI-vel szerdán.2005-07-13 19:07:00 0
Mégis lemondana Tariceanu - az RMDSZ előrehozott választásokra készülTovábbra is fenntartja távozási szándékát Calin Popescu-Tariceanu román kormányfő, aki szerdán délután bejelentette: hétfőn sorra kerülő brüsszeli látogatását követően formálisan is benyújtja lemondását, utána nyomban elkezdődhet az előrehozott választások előkészítése.2005-07-13 18:53:00 0
Londoni szakértő: "rendkívül súlyos" fejlemény, hogy brit állampolgárok a merénylők"Rendkívül súlyos" fejleménynek nevezte az egyik vezető londoni biztonságpolitikai szakértő, hogy a múlt heti londoni merényletsorozatot - mint a hét közepére a rendőrségi vizsgálatból kiderült - nem külföldről érkezett, hanem Nagy-Britanniában felnőtt merénylők hajtották végre.2005-07-13 18:51:00 0
Gyurcsány szavahihetőségének annyiMegdőlni látszik a miniszterelnök szavahihetősége, aki még sportminiszteri kinevezésekor, 2003-ban azt nyilatkozta, hogy cégében, az Altus Rt-ben a tulajdonosi jogosultságok gyakorlását másra ruházza át.2005-07-13 18:19:00 0
A MÁV 22,4 milliárd forint hitelt vesz fel két banktólA MÁV Rt. 22,4 milliárd forint értékben állami kezességvállalással biztosított hitelkeret szerződést köt a Kereskedelmi és Hitelbankkal (K and H), valamint a Magyar Külkereskedelmi Bankkal (MKB), miután szerdán a vasúttársaság kihirdette az ezzel kapcsolatban kiírt közbeszerzési pályázat eredményét.2005-07-13 17:54:00 0
Dzurindával ellentétben Csáky üdvözli Paroubek felvetésétCsáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes ellenkezően ítéli meg a kollektív bűnösséget, mint miniszterelnöke, Mikulás Dzurinda, aki a cseh kormányfő, Jiri Paroubek felvetésére reagálva mereven ragaszkodott a kollektív bűnösség elve alapján ítélkező Benes-dekrétumok érinthetetlenségéhez.2005-07-13 17:32:00 0
Miért tagadja el Gyurcsány az Orbán-kormány eredményeit?Bár a Gyurcsány- kormány nem ismeri el, hogy a polgári kormányzás idején a nyugdíjak mértéke nagyobb mértékben nőtt, mint a mostani kormányzás alatt, a hivatalos statisztikai adatok ezt bizonyítják - mondta Halász János az MTI-nek szerdán.2005-07-13 17:30:00 0
A Fidesz a kétfordulós választási rendszer mellett állA Fidesz a kétfordulós választási rendszer mellett áll - közölte Salamon László fideszes képviselő, a kisebb parlamentről folytatott négypárti egyeztetés újabb fordulóját követően, szerdán.2005-07-13 17:04:00 0
Jelentős magyar siker született Verespatak ügyében a Európai ParlamentbenJelentős magyar siker született szerdán az Európai Parlamentben: a testület környezetvédelmi, egészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottsága második olvasatban is megszavazta a bányászati hulladékokról rendelkező közösségi irányelv tervezetét, amelyet a magyar képviselőknek sikerült a korábbinál szigorúbbá tenniük, s így lehetőséget nyújt arra, hogy a Verespatakra tervezett bányaberuházás ne okozhasson majd a 2000-es tiszai ciánszennyezéshez hasonló környezeti katasztrófát sem Romániában, sem Magyarországon.2005-07-13 17:03:00 0
"Bálványos" KárpátaljánAz előző évekhez hasonlatosan idén is a festői szépségű Felsőszinevér adott otthont a Pro Minoritatae Alapítvány által szervezett kárpátaljai nyári egyetemnek. A találkozó méreteit tekintve ugyan túlzásnak tűnhet az egyik előadó megállapítása, miszerint a szinevéri találkozó az erdélyi bálványosival összemérhető intézménnyé vált, a szervezőknek mégis gratulálni illik.2005-07-13 16:48:00 0
Piacot vesztettek belföldön a hazai élelmiszeripari vállalkozásokAz Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) adatai szerint tavaly a belföldi piacra irányuló termelés volumene az élelmiszeriparban 4,2 százalékkal csökkent, ami mintegy 6,5-7 százalékos belföldi piacvesztést jelentett a vállalkozások számára.2005-07-13 16:21:00 0
A bíróság megszüntette Kulcsár Attila házi őrizetétA Fővárosi Bíróság szerdán megszüntette Kulcsár Attila házi őrizetét és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el - közölte a bíróság az MTI-vel.2005-07-13 16:19:00 0
Visszatartja a vállalkozások EU-pénzét a Gyurcsány-kormányMagyarországon ma átlagosan 8 hónapig tart a pályázatok elbírálása: a döntésig 134 nap, a szerződés megkötéséig további 109 nap. Ez átlagosan 243 nap, 8 hónap - s még ennél az átlagnál is lassabban dönt az FVM és a GKM. Egy kormányhatározat értelmében a pályázóknak 3-4 hónap alatt a szerződés birtokában kellene lenniük - mutatott rá Pelczné Gáll Ildikó és Nógrádi Zoltán mai sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga.2005-07-13 15:49:00 1
Szili Katalin összehívta a házbizottság soron kívüli ülésétSzili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön 14 órára összehívta a házbizottság soron kívüli ülését, a Fidesz képviselőcsoportja által megjelölt témában - közölte szerdán az MTI-vel a parlament sajtószolgálata.2005-07-13 15:44:00 0
Hathatós intézkedések nélkül nem biztonságos a hulladékégető"A hatóságok tehetetlensége, mulasztása, talán szándékos kötelességszegései vezettek oda, hogy ismét szennyező anyag jutott az élővizekbe a dorogi hulladékégetőből" - mondta Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere. Az önkormányzat vezetői kíváncsian várják a fejleményeket, főként azért, mert a mostani szennyezés és a körülményekről szóló megállapítások, állítások kísértetiesen hasonlítanak a tavalyi, Esztergom ivóvizét is érintő mérgezéssel kapcsolatosakhoz.2005-07-13 15:27:00 0
A VMSZ nyilvánosságra hozta a szerb alkotmánnyal kapcsolatos javaslataitAz európai gyakorlatból és normákból merítő megoldásokkal javasolja kiegészíteni a készülő szerb alkotmányt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely a kisebbségek szavatolt részarányos parlamenti képviseletén túl soknemzetiségű területi önkormányzatok (mikrorégiók) létrehozását inditványozza a többségben kisebbségek lakta területeken.2005-07-13 15:19:00 0
Ki irányítja az Altust? És Magyarországot?Miután Gyurcsány Ferencet cserbenhagyta az előző bizottsági meghallgatáson az emlékezete, és azt mondta, egyes kérdésekre bizonyára nála jobban emlékeznek a tulajdonában álló cégek vezetői, az Apró-Gyurcsány érdekkör vagyongyarapodásának titkait vizsgáló bizottság szerdán az Altus Rt. vezérigazgatóját, Jagiellowicz Györgynét, valamint az Aldo Kft. ügyvezetőjét, Nacsáné Márki Rózsát szerette volna meghallgatni. A Gyurcsány-cégek vezetői nem jelentek meg a meghallgatáson.2005-07-13 15:00:00 0
Baleset a dorogi hulladékégetőben: a Fidesz vizsgálatot kérA Fidesz-frakció környezetvédelmi kabinetje megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Dorogi ONYX Kft. (Dorogi Hulladékégető) területén ismét környezeti baleset következett be.2005-07-13 14:27:00 0
150 millió forint közpénz kampányra: miért?A Fidesz írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz, hogy megtudja, miért került rendezvényenként egymillió forintba a Száz lépés program országos körútja - közölte Dobó László fideszes országgyűlési képviselő az MTI-vel szerdán.2005-07-13 14:22:00 0
Mikor kér bocsánatot Magyar?Az Alkotmánybíróság döntése után az Oktatási Minisztérium vezetésének egyetlen elfogadható lépése maradt, ha nem akarja maradék hitelét is elveszíteni az emberek előtt. Bocsánatot kell kérniük az idei évben érettségiző fiataloktól, a diákok szüleitől és pedagógusaiktól.2005-07-13 14:18:00 0
Tudják, merik, zsebre teszik: egy évet kapott az SZDSZ-es polgármesterKülönösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben elsőfokon bűnösnek találta, és egy éves börtönbüntetésre ítélte, a Pécsi Városi Bíróság Sásdnak az ügy miatt korábban lemondott SZDSZ-s polgármesterét - értesült a HavariaPress.2005-07-13 14:10:00 0
Kutanként hajtott végre árkorrekciót a MolA Mol Rt. már nem egységesen, hanem kutanként változtatja az üzemanyagok kiskereskedelmi árát, hétfőn 24 órakor egy 0-4 forint közötti árkorrekciót hajtott végre - mondta Ferencz I. Szabolcs, a társaság kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek.2005-07-13 13:48:00 0
Az Európai Bizottság éberségre inti a magyar kormánytAz Európai Bizottság szerint jelenleg nincs szükség további lépésekre az EU államháztartási fegyelmi eljárásában Magyarország ügyében, de figyelmeztetett, hogy továbbra is ajánlatos az éberség.2005-07-13 12:26:00 0
Egyszerűsített közteherviselést kér az IVSZAz Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy az új vállalkozói adó- és járulékkonstrukcióba, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) körébe az informatikában dolgozók is bekerülhessenek.2005-07-13 12:24:00 0
Orbán-Gyurcsány: 270 ezer: 12 ezerNem véletlen, hogy kevesen élnek a Fészekrakó program által kínálta lehetőségekkel, azért élnek vele kevesen, mert ez valójában nem baloldali program, hanem liberális, és mint liberális program keveseknek kínál lehetőségeket - hangzott el Rogán Antal és Nyitrai Zsolt szerdai közös sajtótájékoztatóján. Letölthető PowerPoint-prezentáció2005-07-13 12:20:00 0
Václav Klausnak nem tetszik a kormányfő által kezdeményezett megbékélési gesztusVáclav Klaus cseh államfő nagyon veszélyesnek tartja, hogy Jirí Paroubek miniszterelnök megbékélési gesztust kíván kezdeményezni a II. világháború után jogsértéséket szenvedett szudétanémet antifasiszták irányában.2005-07-13 11:11:00 0
Nyolc forinttal drágult a benzinÚjabb üzemanyagár-emelést tapasztalhatnak a magyar kutaknál az autósok. A Mol saját kútjainál már tegnaptól emelt, mától pedig várhatóan azok az olajtársaságok drágítanak, amelyek tőle veszik az üzemanyagot - a kérdés csak az, mennyivel - írja a Népszabadság.2005-07-13 09:37:00 0
Versailles újabb részeit nyitotta meg a francia parlament a nagyközönség előttA versailles-i palota újabb részeit nyitotta meg a nagyközönség előtt a francia parlament egy kedden elfogadott törvénnyel. A francia királyság hatalmának és fényűzésének szimbólumává vált palota déli szárnyában 25 000 négyzetméternyi, eddig a parlament használatában lévő terület vált látogathatóvá.2005-07-13 09:20:00 0
Ellenzi az USA, hogy már a héten szavazzanak az ENSZ BT kibővítésérőlAz Egyesült Államok ellenzi, hogy már ezen a héten szavazzanak négy országnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa kibővítésére tett javaslatáról. A világszervezet közgyűlése kedden kezdte meg a vitát a BT gyökeres átalakítására tett javaslatról - Brazília, India, Japán és Németország közös indítványa szerint a tizenöt tagú testületet hat új állandó és négy nem állandó taggal huszonöt tagúra kellene bővíteni.2005-07-13 09:19:00 0
Riadót rendeltek el a brit törvényhozás alsóházábanRiadót rendeltek el a brit parlament alsóházában - közölte a rendőrség kedd este. A rendőrség szóvivője nem közölte, hogy kiürítették-e az épületet, sem azt, hogy miért rendeltek el riadót. Néhány órával később feloldották a riadót.2005-07-13 09:18:00 0
Robbanószert találtak egy autóban Luton vasútállomásánálRobbanószert találtak egy autóban a Londontól 50 kilométerrel északra fekvő Luton vasútállomásánál - jelentette kedden a BBC, de a brit rendőrség egyelőre nem erősítette meg a hírt.2005-07-13 09:17:00 0
Filmletöltő portált nyit az Intel és Morgan FreemanMorgan Freeman amerikai filmszínész közös vállalatot alapított az Intel félvezető áramkör gyártóval mozifilmek internetes letöltésével való értékesítésére. Az elképzelés szerint az új filmeket még a DVD kiadás előtt elérhetővé tennék az interneten letöltésre. ClickStar nevet viselő vállalkozás "egyszerű és attraktív" alternatívát nyújtana a kalózkópiákkal szemben.2005-07-13 09:16:00 0
Mégsem mond le a román kormány?Valószínű, hogy a kormány mégsem nyújtja be lemondását és lehetséges, hogy az előrehozott választásokra sem kerül sor - jelentette be Calin Popescu-Tariceanu román miniszterelnök kedden, az államfői palotából távozva, ahol Traian Basescu államelnök közvetítő megbeszélésen látta vendégül a különböző hatalmi ágak képviselőit: a parlament házelnökeit és frakcióvezetőit, a kormányfőt, minisztereket, valamint az alkotmánybíróság tagjait.2005-07-13 09:15:00 0
Csökken a vállalkozói kedvCsökken a vállalkozói kedv Magyarországon, a hazai vállalkozásokban legnagyobb súllyal szereplő kis-és középvállalkozások bizonytalan körülmények között dolgoznak, és jelentős mértékű a körbetartozás - mutatott rá Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke kedden Kaposváron, sajtóbeszélgetésen.2005-07-13 09:09:00 0
A CBS News a kábeltévéről az internetes műsorszórásra helyezi a hangsúlytAz amerikai CBS News kábeltévés hírcsatorna 24 órás internetes műsorszóró platformot létesít. Az új technológia bevezetésével a CBS hír- és riportműsor adása az egész világon elérhető lesz az internet felhasználók számára.2005-07-13 09:03:00 0
Ismert a terrortámadások két elkövetője?A londoni metró- és autóbusz-merényletek négy feltételezett elkövetőjéből ketten pakisztáni származású brit állampolgárok - állította szerdai számában a londoni The Times.2005-07-13 08:59:00 0
Bagdadban elfogták Zarkávi terroristavezér egyik helyettesétAz amerikai hadsereg Bagdadban elfogta Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terroristavezér egyik helyettesét - jelentette be kedden Richard Myers tábornok, amerikai vezérkari főnök.2005-07-13 08:58:00 0
Biogázüzem épül PálhalmánMásfélmilliárd forintos beruházással biogáz-üzem épül Pálhalmán - közölte az MTI-vel a beruházást megvalósító Agrospeciál Kft. ügyvezető igazgatója. A saját erőből, pályázati pénzből és banki forrásból megvalósuló üzem évi 90 ezer tonna szerves trágyából, valamint egyéb szerves anyagból és hulladékból 4-5 ezer háztartás villamos energia ellátásához elegendő áramot állít majd elő. A beruházás költségei 8-10 év alatt térülnek meg - tette hozzá Kovács Tamás.2005-07-13 08:56:00 0
Gyanús londoni pénzmozgásokTöbb mint félmillió dollárt utalt a TV2-t működtető MTM SBS a brókerbotrányban pénzmosóként megjelenő Montrade Ltd. angliai számlájára - információink szerint ez is kiderül az off-shore cég számlamozgásairól készített jogsegélykérelemből. A Gyurcsány-kormány egyik államtitkárának is kellemetlenséget okozhat a londoni Barclays Bank tájékoztatása alapján készült anyag, írja a szerdai Magyar Nemzet.2005-07-13 08:54:00 0
Új amerikai vizuális terrorista-felismerő számítógépes technikaTerroristák és gyanús személyek nagy tömegben történő, azonnali felismerésére képes számítógépes technikát fejlesztett ki az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) támogatásával a kaliforniai Pixlogic vállalat - adta hírül a World Tribune internetes magazin.2005-07-13 08:50:00 0
Alliot-Marie: Franciaország a terroristák potenciális célpontjaMinden óvintézkedés ellenére Franciaország a terroristák potenciális célpontja marad - nyilatkozta Michele Alliot-Marie védelmi miniszter a Parisien című újságnak. A politikus azzal magyarázta hazája fenyegetettségét, hogy Franciaország a terrorizmus elleni harc élvonalában található, s megemlítette a francia hadsereg Afganisztánban működő különleges egységeit, amelyek az Al-Kaida terrorszervezet hátországának megsemmisítésében vesznek részt.2005-07-13 08:49:00 0
Fidesz-alelnökök a vállalkozásokról, munkahelyekről: csökken a vállalkozói kedvCsökken a vállalkozói kedv Magyarországon, a hazai vállalkozásokban legnagyobb súllyal szereplő kis-és középvállalkozások bizonytalan körülmények között dolgoznak, és jelentős mértékű a körbetartozás - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke kedden Kaposváron, sajtóbeszélgetésen.2005-07-12 19:49:00 0
BA-privatizáció: 10 pályázót hívtak meg az első fordulóbaTíz pályázót hívtak meg a 11 jelentkező közül a Budapest Airport 75 százalék mínusz 1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázati felhívásban közzétett prekvalifikációs kritériumok alapján - közölte az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) kedden az MTI-vel.2005-07-12 19:09:00 0
Megszűnik a kötelező katonai szolgálat 2007-től RomániábanMegszűnik a kötelező katonai szolgálat 2007. január elsejétől Romániában, ahol hivatásos katonákból áll majd a hadsereg, s besorozás csak önkéntes alapon történhet - erről szóló jogszabályt hagyott jóvá a román kormány keddi ülésén.2005-07-12 19:06:00 0
Józsa László szerint jó esély van a szabadkai tanítóképző kar beindításáraJózsa László, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke szerint jó esély van arra, hogy októbertől megkezdje működést az Újvidéki Egyetem önálló szabadkai tanítóképző kara, miután az országos nemzeti kisebbségi tanács keddi ülésén komoly előrelépés történt e tekintetben.2005-07-12 19:05:00 0
A sikerpropaganda ellenére a lakáspiac komoly nehézségekkel küzdA kormányzati sikerpropagandával szemben a lakáspiac komoly nehézségekkel küzd, ami megjelenik az eladatlan új lakások több ezres számában, a fizetőképes kereslet hiányában és a visszaeső használtlakás-forgalomban is - állapította meg kedden Mádi László, a Fidesz gazdaságpolitikusa.2005-07-12 18:48:00 0
A vajdasági helyzet folyamatos figyelemmel kísérését ígérte a brit külügyminiszterA vajdasági események folyamatosan napirenden vannak az Európai Unió (EU) Tanácsában, az unió elnöksége figyelemmel kíséri az ügyet - ígérte meg Jack Straw brit külügyminiszter az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi brüsszeli ülésén a brit elnökség külpolitikai terveit ismertetve.2005-07-12 18:46:00 0
Rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett a Fidesz Molnár ügyébenRendkívüli Házbizottsági ülést kezdeményezett Deutsch Tamás - Szili Katalinhoz - az Országgyűlés elnökéhez kedden eljuttatott levelében. "Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra" elnevezésű vizsgálóbizottság szocialista elnöke, Molnár László ügyében - 2005. július 14-én, csütörtökön 8. 30 órára - javasolta összehívni a testület ülését a Fidesz frakcióvezető-helyettese.2005-07-12 18:44:00 0
Három jogerős ítélet Molnár ellenA Fidesz frakcióvezető-helyettese felszólította Molnár Lászlót: tisztázza, hány alkalommal és milyen típusú bűncselekményeket követett el a múltban. Az "Orbán-bizottság" elnöke hazugságba keveredett" - szögezte le Répássy Róbert.2005-07-12 18:42:00 0
A Srebrenica környékén meggyilkolt szerb áldozatokra emlékeztek Kelet-BoszniábanA Srebrenica térségében meggyilkolt több ezer szerb áldozatról emlékeztek meg boszniai nemzettársaik kedden, egy nappal azután, hogy a világ lerótta kegyeletét a srebrenicai népirtás bosnyák áldozatai előtt.2005-07-12 17:30:00 0
Monacóban trónra lépett II. Albert hercegA hivatalos gyász lejártával kedden trónra lépett II. Albert monacói herceg. A szertartás ünnepélyes misével kezdődött abban a székesegyházban, ahol három hónappal ezelőtt III. Rainier monacói herceget eltemették.2005-07-12 17:27:00 0
Magyart az Alkotmánybíróság is megbuktattaJoggal teheti fel bárki a kérdést: milyen színvonalon végzi munkáját az a minisztériumi vezetés, amelynek lényegében valamennyi fontos jogszabálya az Alkotmánybíróságon köt ki, s ott elmarasztó döntés születik róluk? - áll Sió László közleményében.2005-07-12 17:26:00 0
AB: alkotmányellenes mulasztás a felvételi pontszámításbanA kormány alkotmányellenes mulasztását állapította meg a felvételi pontok számításával kapcsolatban az Alkotmánybíróság (AB), de a szabályok megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke.2005-07-12 17:14:00 0
Magyar éremeső a fizikai diákolimpián SpanyolországbanTöbb mint hetven ország diákjai között végzett az éremtáblázat ötödik helyen a magyar válogatott a 36. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián Spanyolországban; az "abszolút első hely aranyérme" megosztva lett honfitársunké - közölte kedden az MTI-vel Vankó Péter csapatvezető.2005-07-12 15:46:00 0
Államtitkot sértett Gyurcsány?A Fidesz a honvédelmi miniszter állásfoglalását kéri azzal kapcsolatban, történt-e államtitok-sértés, amikor a miniszterelnök a magyar légtérellenőrzés hiányosságairól, illetve az ezzel kapcsolatban végzett kísérletekről beszélt - közölték fideszes politikusok az MTI-vel hétfőn.2005-07-12 15:38:00 0
1999 és 2001 közt lett volna polgári kormány?A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (MNYEOSZ) kedden több országos napilapban, hirdetésben megjelentetett hirdetésével kapcsolatban a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke rámutat: ha az Orbán-kormány négy éve alatt mindössze 17,8 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke, azt jelenti, hogy az egyesület a polgári kormány által 1998-ban kifizetett nyugdíj-összegeket még nem számolja bele, 2002-ben a polgári kormány döntése alapján kifizetett összegeket pedig már nem számolja bele a növekedésbe.2005-07-12 14:31:00 0
Europa Nostra-díj a mádi zsinagógánakElnyerte az Europa Nostra díjat az 1795-ben épült, és évekig tartó rekonstrukció után tavaly megújulva átadott mádi zsinagóga - az elismerést kedden adta át Andrea H. Schuler, az Europa Nostra kulturális örökségvédő alapítvány ügyvezető elnöke.2005-07-12 14:26:00 0
Fischer kiáll Törökország csatlakozása mellettKedvezőtlen következményekkel járna a kontinens biztonságára nézve, ha az Európai Unió elutasítaná Törökország csatlakozási erőfeszítéseit - jelentette ki Joschka Fischer német külügyminiszter kedden.2005-07-12 14:22:00 0
Közvetítő tanácskozást hívott össze BasescuTanácskozásra hívta Traian Basescu román államelnök a parlament, a kormány és az alkotmánybíróság képviselőit kedd délutánra az államfői palotába, hogy közvetítsen a román hatalmi ágak között kialakult helyzetben.2005-07-12 14:10:00 0
Nyugdíjasok az MSZP-székházbólEgy nyugdíjas szervezet fizetett újsághirdetésben támadja Orbán Viktor kijelentéseit. A nyugdíjas egyesület elnöke az [origo] internetes újság számára elmondta, hogy függetlenek, ők teremtették elő a Blikk, Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava számára a hirdetés horribilis költségeit. Az [origo] kiderítette: székhelyük az MSZP-székház negyedik emeletén található, a fideszfrakcio.hu hozzáteszi: a szervezet nevében sokszor a médiának is nyilatkozó elnökhelyettes, Csákabonyi Balázs 1994 óta ül az MSZP padsoraiban.2005-07-12 14:08:00 0
Markó szerint nincs válság, továbbra is napirenden az integrációRomániában nincs sem politikai, sem alkotmányos válság. Az előrehozott választások napirendre tűzését az igazságügyi reformra vonatkozó törvényeket érintő alkotmánybírósági döntés idézte elő, de ez lényegében nem befolyásolhatja az ország európai uniós csatlakozását - jelentette ki Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese kedden.2005-07-12 14:07:00 0
Gázáremelés: a privatizációs kedvcsinálóA Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége közleményben tiltakozik a MOL gázüzletágának privatizációja ellen, s rámutat: a 2005. augusztus 1-jétől bejelentett áremelés sem indokolt, illetve csak arra alkalmas, hogy az állam nagyobb kedvet csináljon a vevőnek a vásárlásra.2005-07-12 13:35:00 0
Monacóban kedden trónra lép II. Albert hercegAz új monacói uralkodó 1958. március 14-én született Monacóban, ő III. Rainer monacói nagyherceg és Gracia Patricia hercegnő (azaz Grace Kelly amerikai filmszínésznő) egyetlen fia. Éveken át politikatudományt tanult az Egyesült Államokban, majd New Yorkban a bankszakmát, Párizsban a vállalatvezetést tanulmányozta, 1981-ben pedig katonai kiképzésre vonult be a francia haditengerészethez.2005-07-12 13:30:00 0
Elmaradt szerb és a cseh bocsánatkérés közt von párhuzamott egy cseh lapNem kérhetik számon a csehek a szerbektől, hogy tíz év elteltével sem kértek bocsánatot Szrebrenicáért, amikor nekik hatvan év sem volt elegendő, hogy megkövessék a szudétanémeteket a háború utáni erőszakos kitelepítésekért - írja keddi kommentárjában a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap.2005-07-12 12:45:00 0
Modern rabszolgaságként ítélte el a prostitúciót a VatikánModern rabszolgaságként ítélte el a prostitúciót a Vatikán, amely szerint a örömlányok szolgáltatásait igénybe vevőket is büntetéssel kellene elriasztani e cselekményektől. A vándorlók és úton lévők pápai tanácsa külön tanácskozást szentelt az utcalányok helyzetének június 20-21-én Vatikánvárosban, de csak hétfőn adott ki közleményt e fórumról, összegezve az ott megfogalmazottakat. A vatikáni értekezleten 19 európai ország püspöki konferenciájának képviselői vettek részt.2005-07-12 12:05:00 0
Kontár Gyurcsány-kormányOlyan problémákat mutat be a Fidesz parlamenti frakciója a napokban, hetekben, amelyek nem jöttek volna létre, ha a Gyurcsány-kormány nem kontárkormányként viselkedik - mondta Áder János keddi sajtótájékoztatóján. Ez egyik ilyen kontár lépés a jogellenesen visszatartott áfa volt, amely miatt aztán 8 milliárd forintnyi büntetőkamatot kellett fizetni - ez épp annyi, mint a kórházak lejárt tartozása. A frakcióvezető rámutatott: a veszteséges kórházak átvilágítását végző Perfekt Rt. viszont ebben a helyzetben is jól jár. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga.2005-07-12 11:59:00 1
A hülyeség, ha fájna - 2005. július 12.Leszedi a keresztvizet Medgyessy Péterről minapi interjúja miatt a rendszerváltoztatás előtti színikritikusból fűzfa-politikai szakíróvá avanzsált szerző. A szocialista faliújságban is haknizó Mészáros Tamás az ex-kormányfőnek épp kenyéradó lapjában elmondott szavait kárhoztatja. A 168 Órában megjelent interjút az aktuálpolitika aspektusából ízekre szedve "ízetlen, kártékony" megnyilvánulásnak ítéli a Népszava újabban politikai ízlést fürkésző recenzense.2005-07-12 11:54:00 0
Skizofrén helyzetben GyurcsányA miniszterelnök szerint döntetlen lett az eredménye a Gyurcsány-Orbán vitának. Gyurcsány Ferenc erről a Kossuth Rádióban kedd reggel sugárzott interjúban beszélt. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője rámutatott: Gyurcsány Ferenc ismét szerepzavarban van, mert nem a vita résztvevőinek kell eredményt hirdetni. Luxuskörülmények közül, ahonnan nagy jólét és kirobbanóan sikeres magyar gazdaság látszik, a vesztett vita is döntetlennek tűnik - hangsúlyozta a szóvivő.2005-07-12 11:05:00 0
Robbanás történt a barcelonai olasz kulturális központbanRobbanás történt kedd reggel a barcelonai olasz kulturális központban - közölte a katalóniai tartományi kormány szóvivője. A spanyol közszolgálati rádió szerint egy rendőr megsebesült és egy, robbanóanyagok felderítésére kiképzett rendőrkutya elpusztult. Egyelőre nem tudni, mekkora kár keletkezett.2005-07-12 10:21:00 0
Újra Zuschlaggal próbálkozik az MSZP?Kiskunhalason a Bács-Kiskun megyei 8. választókerület MSZP-szervezeteinek küldöttgyűlése Zuschlag Jánost, a mandátumáról 2004. október 18-án lemondott volt országgyűlési képviselőt jelölte a 2006. évi parlamenti választásra, írja a Népszabadság. Zuschlag 2004. október 13-án Budapesten, a Terror Háza előtt a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) által szervezett sajtóértekezlet előtt a holokauszt áldozatain élcelődött. Nem a nyilvánosságnak szánt szavait fölvette a Hír TV, és az ügyből botrány lett.2005-07-12 10:18:00 0
Molnár okiratot is hamisítottMolnár László, az Orbán család vagyonát vizsgáló bizottság MSZP-s elnöke a Magyar Nemzet hétfői cikke nyomán elismerte, hogy a számviteli rend megsértése miatt jogerősen elítélték. A politikus ugyanakkor hallgatott egy másik jogerős ítéletéről, amelyben hatrendbeli közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt marasztalta el a Békés Megyei Bíróság.2005-07-12 09:23:00 0
Kóka-féle kirobbanó sikerpropaganda: kevesebb pénz kutatásraA bruttó hazai termékhez viszonyítva csökkent tavaly a kutatás-fejlesztésre fordított kiadás. Magyarországon az állam - arányában -mintegy felét, a cégek pedig harmadát költik erre a célra uniós társainkhoz viszonyítva. A helyzet annak ellenére romlott, hogy "a vállalatok kutatásra fordított kiadásai emelkedtek a múlt évben - írja a Magyar Hírlap.2005-07-12 09:18:00 0
Bush: a londoni merényletek célpontja a civilizált világ voltGeorge Bush amerikai elnök hétfői beszédében kijelentette, hogy a londoni merényletek célpontja a civilizált világ volt. "A terroristák tudják, hogy a csatamezőn nem győzhetnek le minket. Csak egy módon győzhetnek, ha elveszítjük hidegvérünket. De amíg én vagyok az elnök, ez nem történhet meg" - mondta Bush a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Washingtontól délre található egyik létesítményében.2005-07-12 08:41:00 0
Háborús statisztikák: a kézifegyverek a legveszélyesebbekNapjainkban a háborús áldozatok többsége olyan kézifegyver által hal meg, mint a géppisztoly, pisztoly és a puska, ezáltal ezek a harci eszközök valódi tömegpusztító fegyverekké váltak - derült ki egy hétfőn közzétett jelentésből. A genfi székhelyű Nemzetközi Kutatások Felsőfokú Intézete által készített dokumentumból kitűnt, hogy 2003-ban 80-108 ezerre volt tehető az ilyen áldozatok száma, szemben más szakértők által 27-51 ezerre becsült értékkel.2005-07-12 08:39:00 0
Harminckilencezer iraki halt meg erőszakcselekményben egy új tanulmány szerintMintegy 39 ezer iraki vesztette életét harcban vagy fegyveres erőszakcselekményben az ország koalíciós megszállása óta - jelentette hétfőn egy svájci intézet. Ez a szám jóval magasabb annál, mint ami a korábbi becslésekben szerepelt. Összehasonlításképpen a halálos áldozatok számát összegző iraki nyilvános adatbázis szerint a háború polgári áldozatainak száma a 2003 márciusi megszállás óta 22 787 és 25 814 között van.2005-07-12 08:36:00 0
Hazaengedték a kórházból Gábor ZsazsátKiengedték Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi filmsztárt hétfőn abból a Los Angeles-i kórházból, ahova a múlt héten szállították be agyérgörcs miatt. A saját bevallása szerint 88 éves filmdíva lábadozásra hazatért Bel Air-i villájába. Kilencedik férje, Frederic von Sachsen-Anhalt herceg szerint a Sinai Cédrusai Kórház orvosai "csodát" műveltek a sürgősségi műtéttel, amelynek során megszüntették a rosszullétet okozó ütőér-elzáródást.2005-07-12 08:33:00 0
Újabb közpénzeső a baloldali médiánakKizárólag baloldali kötődésű, illetve kormányzati forrásokból működő médiumok nyertek az informatikai tárca 200 millió forintos, az európai uniós információk terjesztésére kiírt tavalyi pályázatán. A nyertesek többsége egyelőre nem teljesítette a pályázatban vállalt kötelezettségét - írja a Magyar Nemzet.2005-07-12 08:31:00 0
Energia Biztonsági Fórum: elmaradásban a Kiotói szerződésValószínűnek látszik, hogy nem tudja teljesíteni a Kiotói szerződésben vállalt emissziócsökkentési vállalásait számos ország, illetve országcsoport, közöttük EU-15-ök - állapította meg egyebek között az Energia Biztonsági Fórum. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága Energia Bizottsága által nemrégiben Genfben rendezett fórumon áttekintették a Kiotói szerződés helyzetét, amely kapcsán rámutattak: az EU-15-ök megújuló energiákkal kapcsolatos vállalásainak teljesítése hasonlóképpen nehézségekbe ütközik. Feltűnően rosszul teljesít például Ausztria - derült ki a tanácskozáson, amelynek témáiról az Energia Központ Kht. tájékoztatta az MTI-t.2005-07-12 08:29:00 0
Energiafű-termesztési program indultNagy fűtőértékű energiafüvet sikerült nemesítenie a szarvasi Mezőgazdasági Kutató-Fejlesztő Kht.-nak, a növényt a múlt év őszén, valamint az idén tavasszal öt megyében telepítették - tájékoztatta a hasznosítást szervező Hangya Futura Rt. az MTI-t. A nemesítést és az energetikai felhasználást előkészítő munkát követően az idén már hasznosítható az energiafű.2005-07-12 08:27:00 0
Izrael 2,2 milliárd dolláros segélyt kért az USÁ-tól a gázai kivonulásraIzrael négy évre szóló, 2,2 milliárd dolláros különleges segélyt kért az Egyesült Államoktól a Gázai övezetből való kivonulásra és az azt kísérő feladatokra - közölte kedden az izraeli közszolgálati rádióban Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes.2005-07-12 08:23:00 0
Az európai romák életét bemutató fotókiállítást nyitott meg Brüsszelben Járóka LíviaSegíteni kell a romák munkához jutását, a különböző forrásokhoz, jogokhoz, javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, hogy elkerüljük a társadalmi kirekesztődés veszélyét - hangsúlyozta Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben, megnyitva azt a fotókiállítást, amelyet az EU-bizottság foglalkoztatási és szociális főigazgatósága szervezett az európai romák életéről.2005-07-11 19:30:00 0
Bemutatta választási programját a győzelemre esélyes német jobboldalBemutatta programját hétfőn az őszi választásokon győzelemre esélyes német konzervatív ellenzék, amely mindenekelőtt a munkaerőpiacot ígéri élénkíteni a bérjárulékok csökkentésével, s reformjait a forgalmi adó emeléséből tervezi finanszírozni.2005-07-11 19:29:00 0
Újabb környezetszennyezés a dorogi hulladékégetőnélPénteken déli egy órakor érkezett a bejelentés az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez, hogy a dorogi hulladékégetőből reggel óta ismét szennyező anyagok folynak az Esztergom-Kertvároson keresztül futó Kenyérmezei-patakba.2005-07-11 19:08:00 0
Összeült az új bolgár parlamentMegtartotta alakuló ülését hétfőn Szófiában a júniusban megválasztott bolgár parlament, a képviselők kijelölték a házelnök személyét, a miniszterelnökéről azonban továbbra sincs megegyezés.2005-07-11 18:12:00 0
A srebrenicai áldozatokra emlékeztek a népirtás tizedik évfordulójánGyászolók és megemlékezők tízezrei rótták le kegyeletüket hétfőn, a srebrenicai népirtás tizedik évfordulóján a vérengzés nyolcezer áldozatának emléke előtt a kelet-boszniai Potocariban; a tragédiáról szólva a külföldi méltóságok a nemzetközi közösség szégyenéről beszéltek és a bűntény tetteseinek kézre kerítését követelték.2005-07-11 18:11:00 0
Kóka versenyképességi receptje: egy lépés előre kettő hátraAz elmúlt egy év alatt öt helyet lépett előre Magyarország a versenyképességi listán, de további tíz hellyel kell még előbbre jutni - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a minisztérium külpiaci értekezletén hétfőn Budapesten. Varga Mihály a Fidesz gazdasági szakértője, volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott: örvendetes ez a javulás, ám ez még mindig három hellyel rosszabb, mint ahol 2002-ben Magyarország állt.2005-07-11 18:08:00 0
Vádlottból lesz a szocialista vádló?Molnár Lászlót - az "Orbán-család állami forrásokból való gazdagodását" vizsgáló bizottság szocialista elnökét - 1999-ben a bíróság bűncselekmény elkövetésében bűnösnek mondta ki - jelentette ki Deutsch Tamás hétfői sajtótájékoztatóján.2005-07-11 17:16:00 0
A szocialisták magyarázzák GyurcsánytA szocialisták négy napja próbálják kimagyarázni a miniszterelnök pénteki szereplését, ami nem úgy sikerült, ahogy Gyurcsány Ferenc eltervezte - mondta Révész Máriusz hétfőn.2005-07-11 16:22:00 0
Veres András: Nem a katolikus egyház szegregál, hanem az oktatási miniszterPolitikai támadásnak és nem szakmai vitának tartja Veres András katolikus püspök a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai integrációjáról szóló egyházi álláspont kapcsán napokban megfogalmazott nyilatkozatokat.2005-07-11 16:14:00 0
Molnár beismerte, hogy meggyűlt a baja a törvénnyelMolnár László, az Orbán-bizottság elnöke elismerte ugyan, hogy korábban meggyűlt a baja a törvénnyel, de mint mondja, ezért volt kollégái a felelősek, amiért is az eset után közgazdasági tanulmányokba kezdett.2005-07-11 16:10:00 0
Malév-Carpatair közös járat KolozsvárraNégyre bővül a Malév romániai célállomásainak száma, miután hétfőtől a magyar és a román légitársaság, a Carpatair közös járatot indított Kolozsvárra - közölte a Malév az MTI-vel hétfőn.2005-07-11 15:24:00 0
Európai alkotmány: Szolidaritási záradék a terrorizmus ellen?Catheririne Colonna, Franciaország európai ügyekért felelős minisztere hétfőn azt javasolta, hogy az Európai Unióba vegyenek bele egy olyan záradékot, amely kifejezi a szolidaritást a terrorizmus elleni harcot illetően, még mielőtt esetlegesen ratifikálnák az alaptörvényt.2005-07-11 14:40:00 0
A Magosz hiányolja az egyeztetést a hét lépésrőlA Magosz elnöke sérelmesnek tartja, hogy a múlt héten bejelentett száz lépés program mezőgazdasági fejezetével kapcsolatban nem egyeztettek az érdekvédelmi szervezettel.2005-07-11 13:34:00 0
Ha kirobbanó a siker, akkor több pénzt az önkormányzatoknakA Fidesz-frakció képviselői törvénymódosító javaslatot nyújtottak be, hogy az önkormányzatok kapják meg a költségvetési törvényben zárolt 20 milliárd forint tartalékot - jelentette be Kovács Zoltán és Demeter Ervin hétfőn. Mint mondták, ha a magyar gazdaság kirobbanóan sikeres, akkor mindez nem jelenthet gondot a kormánynak, és az önkormányzatok is anyagi forráshoz juthatnának.2005-07-11 13:25:00 0
Brüsszelbe készülnek az Ipoly-menti ribizlitermesztőkBrüsszelbe készülnek menni az Ipoly mentén gazdálkodó ribizli termesztők, hogy a méhészekhez hasonlóan tüntetéssel hívják fel az EU döntéshozóinak figyelmét az uniós belső piac védelmének fontosságára - közölte a Börzsöny TÉSZ Kft. tagja hétfőn az MTI-vel.2005-07-11 11:51:00 0
Agyhalál - 2005. július 11.Július 10-én vasárnap az ATV Fórum című műsorában telefoninterjú keretén belül jelentette be a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nyugdíjak csökkentését.2005-07-11 11:10:00 0
Medián: Orbán Viktor meggyőzőbb voltA közvélemény értékelése szerint nincs egyértelmű győztese a Gyurcsány-Orbán vitának, bár összességében Orbán Viktort többek látták meggyőzőbbnek, míg a "bizonytalanoknak" inkább a miniszterelnök tetszett - többek között ez derül ki abból a telefonos felmérésből, amelyet július 9-én, egy nappal a vita után a Népszabadság megbízásából készített a Medián.2005-07-11 08:59:00 0
Vádlottból lett vádló a szocialista bizottsági elnökAz Orbán család állítólagos gazdagodásának kivizsgálására létrejött vizsgálóbizottság a múlt héten hallgatta meg a Fidesz elnökét. A meghallgatáson nem esett szó arról, hogy Molnár László az MSZP frakcióvezető-helyettese, az Orbán-bizottság elnöke ellen néhány évvel ezelőtt a békéscsabai városi ügyészség emelt vádat. Az "igazságkeresőt" vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, többrendbeli számviteli fegyelem megsértésével és magánokirat-hamisítással vádolták. Molnár László kalandjait a hétfői Magyar Nemzet eleveníti fel.2005-07-11 07:38:00 0
Radioaktívhulladék-tároló épülhet BátaapátibanÉrvényes és eredményes volt a vasárnapi népszavazás Bátaapátiban, a település lakosságának kilencven százaléka egyetért a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésével a Nagymórágyi-völgyben.2005-07-11 07:12:00 0
A kakas és a tigrisFelemelő a Gyurcsány-Orbán-vita utóélete. Némileg a kritikátlan agymenés kategóriájába tartozik, hogy már másnap reggel Gyurcsány bemegy a Nap-keltébe panaszkodni. Alig távozik a képernyőről, megint ott van. Sirámai értő fülekre találnak, ellenvetés nincs a műsorvezető szájából, amikor Gyurcsány elővezeti döbbenetes kifogását, hogy neki Orbán Viktor belevágott a szavaiba. És hogy ez neki nagyon nem tetszett. Homlokráncolás, fenyegető nézés, megbántottság.2005-07-11 07:08:00 0
Luxemburgban az igenek győztekLuxemburgban csaknem hatvan százalékot ért el az igenek aránya az Európai Alkotmányról tartott népszavazáson. A francia és a holland kudarc után megtartott első referendumnak nagy volt a tétje, mert ha egy harmadik alapító tag is elutasítja az alkotmányt, akkor az a dokumentum végleges csődjét jelentette volna. Ezen a héten Málta is elfogadta az európai alkotmányt, ott a parlament döntött egyhangúlag az alapdokumentum mellett.2005-07-10 17:28:00 0
Amíg a kormány beszél, az emberek helyzete romlikA párbeszéd-, a szolidaritás-, és a versenydeficit csökkentésére sikerült fontos lépéseket tennie a parlamentnek az elmúlt félévben - közölte a szocialista párt frakcióvezetője vasárnap. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője szerint beszédek, show-műsorok és reklámkampányok helyett valódi kormányzásra lenne szükség.2005-07-10 17:14:00 0
Orbán Viktor a Vasas ellen is kiálltKorán keltek a leglelkesebb Vasas-szurkolók. Amíg az asszony a piacra indult jó hatású zellerért, addig a ház ura az Illovszky-stadion felé vette az irányt. Reggel tíz órakor kezdődött az edzőmeccs, az angyalföldiek második gyakorlómérkőzése, és az igazi drukker már csak olyan, leskelődik az edzéseken, és árgus szemekkel figyel akkor is, ha kedvencei alacsonyabb osztályú Felcsúttal mérkőznek.2005-07-10 17:10:00 0
Titkos iraki brit csapatkivonási tervről tud az angol sajtóŐszre kivonják Irakból a brit hadsereg jelentős részét - áll abban a titkos brit kormányzati leiratban, amelyből a Mail on Sunday idézett. A tervezet szerint a következő egy évben hasonló méretű amerikai csapatkivonás is várható, és jó eséllyel távozna a koalíció több más tagja is.2005-07-10 16:53:00 0
A Medgyessy-kormány csak a postás voltOrbán Viktor figyelmetlenül értelmezte a nyugdíj reálértékére vonatkozó adatokat a pénteki vitában - közölte sajtótájékoztatóján a szaktárca politikai államtitkára. Harrach Péter szerint az államtitkár tévedett amikor a nyugdíjak 2002. évi reálérték emelkedésének 40 százalékát a szocialista kormánynak tulajdonította.2005-07-10 16:32:00 0
A döntésképtelenség benyomását kelti a kormány a NATO-banA NATO-ban az a kép alakul ki a magyar kormányról, hogy döntésképtelen és határozatlan, mert a kabinet három éve nem tud határozottan állást foglalni az eredetileg a Zengőre tervezett lokátorállomásról - mondta Simicskó István.2005-07-10 14:45:00 0
Véget ért a XIII. Kárpátaljai Nyári SzabadegyetemTizenharmadik alkalommal, ezúttal Felsőszinevéren szervezte meg a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) közösen a vasárnap zárult Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet, amelyen kárpátaljai és anyaországi politikusok a KMKSZ ukrán politikában és a magyar-magyar kapcsolattartásban játszott szerepét, a Fidesz szövetséggé alakulásának hátterét és a nemzetpolitika kérdéseit vitatták meg.2005-07-10 14:42:00 0
A brit muzulmánok erőszaktól tartanakA bizonytalanság érzése uralkodott el a londoni muszlimok körében a brit fővárosban csütörtökön véghezvitt merényletsorozat után: sok muzulmán hitű attól tart, hogy erőszak áldozatává válik csak azért, mert hírek szerint iszlámisták között kell keresni a robbantások elkövetőit.2005-07-10 12:59:00 0
Kész a német konzervatívok választási programjaÖsszeállt a hét végére az őszi német választásokon győzelemre esélyes konzervatív uniópártok (CDU/CSU) programja, a kulcselemnek tartott forgalmiadó-emelésre azonnal össztüzet zúdított a többi parlamenti párt.2005-07-10 12:11:00 0
Besenyőnek igaza vanA frontális miniszterelnök lendületesen támad. Szőnyegbombázik a sajtóban, kartácstüzet zúdít a parlamentben. Az irányzék alja-közepe három év elteltével is még mindig a polgári kormányon.2005-07-10 12:05:00 0
Gondban vannak a málna- és ribizlitermelőkA Nógrád megyei málna- és ribizlitermelők gondjaira hívták fel a figyelmet mai sajtótájékoztatójukon a termelők és a Fidesz képviselői a földművelésügyi minisztérium előtt. Balla Mihály és Nagy Andor elmondták: a termelők helyzete válságos, hiszen termékeiket fillérekért veszik át a felvásárlók, és sokszor csak ígéretet kapnak pénz helyett.2005-07-10 11:53:00 0
Orbán Viktor: Medgyessy Péter nyitottabb voltOrbán Viktor a Gyurcsány Ferenccel folytatott vitára nem harcolni ment, hanem javaslatokkal érkezett. A Fidesz elnöke vasárnap reggel egy televíziós műsorban kijelentette: nem akartam, hogy az ország belezuhanjon a kampányba. Mint mondta, Medgyessy Péter pozitívabb, nyitottabb és befogadóbb volt Gyurcsány Ferencnél.2005-07-10 11:12:00 0
Orbán Viktor Markó Bélával tárgyaltA Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség közötti viszony, illetve az Európai Néppárton (ENP) belüli együttműködés volt a témája Markó Béla és Orbán Viktor budapesti találkozójának - adta hírül az RMDSZ sajtóirodájának szombati közleménye.2005-07-10 11:03:00 0
Vizsgálat a Széchényi könyvtárban megsemmisített kiadványok ügyébenVizsgálatot indított a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) az Országos Széchényi Könyvtárban megsemmisített kiadványok ügyében - közölte a tárca sajtóirodája szombaton az MTI-vel.2005-07-09 17:45:00 0
Megkezdődött a szlovákiai magyarok országos kulturális fesztiváljaA Rozsnyóhoz közeli gombaszögi völgyben szombaton megkezdődött a szlovákiai magyarok 47. országos kulturális fesztiválja.2005-07-09 16:03:00 0
Kontroll Csoport: Orbán Viktor meggyőzőbb voltA Kontroll Csoport felmérése szerint a vitát nyomon követők közül 11 százalékkal többen tartották meggyőzőbbnek Orbán Viktort, mint Gyurcsány Ferencet. Egy másik adatfelvétel azt tanúsítja, hogy a magyar gazdaság "kirobbanó sikeréről" szóló kormányzati értékelés nem találkozik a választók véleményével - írja a szombati Magyar Nemzet.2005-07-09 13:53:00 0
Szegény gazdagokŐk a legbefolyásosabb emberek a világon. A hét leggazdagabb és leghatalmasabb állam vezetője, s Oroszország elnöke együtt hivatottak a világ gondjait orvosolni. Egyetlen tollvonásukkal állítólag meg tudják szüntetni a szegénységet Afrikában, megoldhatják a károsanyag-kibocsátás okozta környezeti károkat.2005-07-09 13:50:00 0
Gyurcsány Ferenc aludjon rá még egyetPokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szombati sajtótájékoztatóján arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy aludjon rá még egyet, és ne hirtelen haragjában utasítsa vissza a pénteki nyilvános vita során Orbán Viktor pártelnök által ismertetett három javaslatot.2005-07-09 13:46:00 0
Az al-Kaida vállalta a londoni robbantásokatEgy, az al-Kaida terrorszervezethez tartozó csoport, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádjai - Európai Hadosztály szombaton egy internetes oldalra kitett közleményében vállalta magára a londoni robbantásokat.2005-07-09 13:36:00 0
Gyurcsány inkább árat emel és eladElutasította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton azt a két javaslatot is, amelyre előző nap az Orbán Viktorral folytatott vitában még nem adott konkrét választ.2005-07-09 13:32:00 0
Amerikai értesülések szerint Zarkávi felelős a londoni merényletekértA londoni bombamerényletek megerősítették azokat az amerikai aggodalmakat, amelyek szerint szoros kapcsolat, egyfajta kétirányú csatorna létezik az Európában tevékenykedő iszlám szélsőségesek és az Irakban működő, Abu Muszab az-Zarkávi vezette al-Kaida csoport között - közölte pénteken Washingtonban egy, a terrorizmus elleni harccal foglalkozó, magas rangú amerikai szakértő.2005-07-09 13:28:00 0
Minden tétet Zuckerre!Dani Levy Minden tétet Zuckerre! (Alles auf Zucker!) című filmje lett pénteken az idei, 55. Német Filmdíj nagy nyertese. Ez a komédia, amely egy mai berlini zsidó család életét figurázza ki, nyerte el az esti gálán a díj (500 ezer euróval járó) arany fokozatát. Ezenkívül arany Lola-szobrot kapott a film a legjobb rendezésért és még további négy kategóriában.2005-07-09 13:26:00 0
Lendvai Ildikó tévedHarrach Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a frakcióvezető asszony téved, amikor azt mondja, hogy Orbán Viktor saját kormánya kontójára számolta el a Medgyessy-kormány által bevezetett nyugdíjemelést.2005-07-09 13:23:00 0
Palesztin részről üdvözölték a Nyolcak segélycsomagjátPalesztin tisztviselők üdvözölték pénteken, hogy a világ hét legfejlettebb ipari államát és Oroszországot tömörítő G8 csoport ígéretet tett arra, hogy a következő években 3 milliárd dolláros segélyt folyósít a Palesztin Hatóságnak.2005-07-09 13:16:00 0
Hinni nemzetben és demokráciábanA nemzeti összetartozásba vetett hit nélkül nem lehet demokratának lenni - hangsúlyozta Orbán Viktor a nemzeti konzultáció győri állomásán, ahol a közoktatás és a demokrácia fő kérdései mellett szóba kerültek a kisvállalkozások és a mezőgazdaság problémái is.2005-07-09 13:12:00 0
Gyurcsány kampányolni, Orbán Viktor dolgozni akarRévész Máriusz országgyűlési képviselő, a Fidesz szóvivője szerint a pénteki vitában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kampányolni, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pedig dolgozni akart.2005-07-09 12:58:00 0
Gyurcsány Ferenc megfontolja Orbán Viktor javaslataitKézfogással, de konkrét megegyezés, érdemi megállapodás nélkül ért véget Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor 100 perces vitája pénteken. A kormányfő főként arra helyezte a hangsúlyt, hogy az ország valós teljesítményét nézzék, míg Orbán Viktor három konkrét javaslatot terjesztett elő, és arra kérte a miniszterelnököt, hogy az emberek igazságát, az ő véleményüket figyelembe véve állapítsa meg a gazdaság valós helyzetét.2005-07-08 20:22:00 0
Az RMDSZ-nek garanciákra van szükségeA Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) biztosítékokra van szüksége a koalíció fő pártjai részéről, hogy az előre hozott választások után is érvényes lesz az eddigi közös kormányprogram, amelyben olyan fontos célkitűzések szerepelnek, mint a kisebbségi törvény elfogadása és gyakorlatba ültetése - mondta Markó Béla pénteken.2005-07-08 19:32:00 0
Orbán Viktor: Eredményes volt a miniszterelnökök találkozójaJó hangulatúnak, sikeresnek és eredményesnek minősítette Orbán Viktor a rendszerváltás utáni miniszterelnökök pénteki budapesti megbeszélését. A Fidesz elnöke az MTI-nek azt mondta, szerencsés, ha összehangolják munkájukat a magyar érdek sikeres képviselete érdekében, hiszen mindannyiuknak vannak kapcsolatai, nemzetközi tisztségei.2005-07-08 17:14:00 0
Van magyar sérültje a londoni merényleteknekMegsérült egy fiatal magyar nő azon a metrószerelvényen, amelyen a legtöbben haltak meg a londoni robbantássorozatban.2005-07-08 16:59:00 0
Még mindig a Széchényi Tervből épít a szocialista kormányMegkezdődött a hévízi gyógytó létesítményeinek teljes, másfél évig tartó rekonstrukciója; a 2 milliárdos beruházás alapkövét pénteken helyezték el. A rekonstrukció 2 milliárd forintos költségéből 750 milliót a Széchenyi-tervi pályázati forrás fedez.2005-07-08 16:37:00 0
Kirobbanó elbocsátási hullám Békés megyébenA válság kezelése érdekében a Békés megyei képviselőtestület gazdasági bizottsága kezdeményezte a rendkívüli megyegyűlés összehívását, amelyen kormányzati pénzügyi segély kéréséről tárgyalnának - mondta Domokos László, fideszes képviselő Békéscsabán pénteken.2005-07-08 15:40:00 0
Többségében a választókerületi elnökök lesznek a Fidesz képviselőjelöltjeiA Fidesznél döntő többségében az Orbán Viktor által kinevezett választókerületi elnökök lesznek a 2006-os országgyűlési választások képviselő jelöltjei - mondta az MTI-nek Révész Máriusz.2005-07-08 15:33:00 0
G8: új párbeszéd a Föld légkörének megóvásárólA világ hét vezető ipari hatalmának és Oroszországnak a vezetői megállapodásra jutottak arról, hogy új párbeszédet kezdenek a Föld légkörét károsító gázok kibocsátásának visszaszorítása érdekében.2005-07-08 14:42:00 0
Gyanúsítottként hallgatták ki a MeH egyik államtitkárátGyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Matyuc Pétert, a Miniszterelnöki Hivatal egyik helyettes államtitkárát, a Honvédelmi Minisztérium volt kommunikációs főigazgatóját - értesült a HavariaPress.2005-07-08 14:36:00 0
Jövő októberre Magyarországra várják George BushtMagyarországi látogatásra hívta George W. Bush amerikai elnököt jövő októberre, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára 29 magyar politikus, illetve közéleti személyiség, művész, tudós, köztük Orbán Viktor, Kondor Katalin, Finta József és Vizi E. Szilveszter.2005-07-08 14:27:00 0
Mély szegénységben, munka nélkül tengődnek a szombathelyi romákA szombathelyi roma családok döntő többsége kifejezetten rossz lakhatási körülmények között, komfort nélküli lakásokban "nagyon mély szegénységben" él, 98 százalékuknak nincs munkája - hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Forgács Zója, a Szombathelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.2005-07-08 14:24:00 0
G8: Afrika megsegítése a középpontbanAfrika nyomorának enyhítését helyezték a hét ipari hatalmat és Oroszországot tömörítő nyolcak (G8) csoport vezetői a figyelem előterébe pénteken skóciai csúcsértekezletükön, azon eltökélt szándéktól vezéreltetve, hogy az előző napi véres londoni merényletsorozat ne árnyékolja be háromnapos tanácskozásuk zárónapját.2005-07-08 14:21:00 0
Gyurcsány-Orbán vita élőben a rádióban és a televízióbanHatalmas médiaérdeklődés övezi a jelenlegi és a volt miniszterelnök pénteki délutáni találkozóját: az összes közszolgálati csatorna mellett több kereskedelmi médium is sugározza a magyar gazdaság helyzetének szentelt vitát Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között.2005-07-08 14:19:00 0
Partiumi piknik lesz a magyar-román határonA 16 évvel ezelőtti páneurópai piknik mintájára, augusztus 19-én partiumi piknik lesz a magyar-román határon - jelentette be pénteken Debrecenben közös sajtótájékoztatón Turi Gábor, Debrecen alpolgármestere és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.2005-07-08 14:17:00 0
Becsukhatják a boltot a magyar hagymatermesztőkEgyre több mezőgazdasági ágazatban kongatják a vészharangot, az uniós csatlakozást, valamint a kormányt okolva a magyar gazdaság katasztrofális állapotáért. A sertéstartók, a borászok, a szőlőtermesztők és a gyümölcstermesztők után immár a vöröshagyma-, illetve a fokhagymatermesztők többsége is a csődtől tart az olcsó importáru miatt.2005-07-08 13:58:00 0
Családbarát Város díjat kap EsztergomEsztergom vezetése az elmúlt években több olyan intézkedést is hozott, amivel azt bizonyítja, odafigyel a városban élők sorsára, születéstől egészen a nyugdíjkorig. A Szent Miklós Alap létrehozásáért Meggyes Tamás polgármester július 11-én díjat is átvehet.2005-07-08 13:56:00 0
Scotland Yard: több mint 50 halott, még holttestek vannak a metróbanTöbb mint ötven halottja van a csütörtöki londoni merényletsorozatnak - mondta pénteken a Scotland Yard főparancsnoka, aki szerint még mindig vannak holttestek a londoni metróalagutakban.2005-07-08 13:18:00 0
Költségcsökkentés a biztonság rovásáraGulyás László a DBR Metró projektigazgatója napokban tett nyilatkozatában elismerte, hogy költségcsökkentési okokból nem lesznek a 4-es metróban polgári védelmi objektumok. Megjegyezzük, hogy ilyen objektumokat: kórház, élelmiszer raktár, óvóhely létesítettek a 2-es és a 3-as metróban is. Egyébként nyugat-európai országokban elképzelhetetlen, hogy védelmi objektumok építése nélkül valósuljon meg egy új metró.2005-07-08 13:13:00 0
Felelősség a határontúli magyarokértOrbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke és Borisz Tadics szerb elnök csütörtökön a Szabadka melletti Palicson tárgyalt. Megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy egy olyan ország, amelynek nagy számban vannak a határon túl kisebbségei, joggal érez felelősséget a határon túli honfitársakért, és a nemzetközi színpadon cselekedhet is az érdekükben.2005-07-08 12:27:00 0
Tűz a nyíregyházi állatparkbanTűz ütött ki a Nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Állatparkban pénteken délelőtt; a létesítmény zsiráfházának tetőszerkezete részben leégett, de senki sem sérült meg és az állatoknak sem esett baja - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője az MTI-vel.2005-07-08 12:24:00 0
A Gyurcsány-kormány egyházak nélküli társadalomban gondolkodikA polgári kormány közösségekre épülő társadalomban gondolkodott, ezért volt fontos számára a család-, az egyház-, a nemzetpolitika. Azt tapasztaljuk, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormánynak nincs igazán család-, egyház- és nemzetpolitikája sem, és ma, amikor egyházpolitikáról beszélünk, ki kell mondani azt is, az egyházak társadalmi tevékenységének feltételei romlottak - mondta Harrach Péter pénteken, Semjén Zsolttal és Balog Zoltánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján.2005-07-08 12:18:00 0
Orbán Viktor nem mondta le délutáni győri programjátPéntek délután öt órakor tárgyalóasztalhoz ül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán Viktor pénteken a miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után megtartja vidéki programját, a nemzeti konzultáció utolsó állomásán Győrben.2005-07-08 11:14:00 0
A brit belügyminiszter szerint a madridihoz hasonló merényletek történtekA tavalyi madridi vonatrobbantásokhoz hasonlította pénteki nyilatkozatában a brit belügyminiszter a Londonban előző nap végrehajtott merényletsorozatot.2005-07-08 09:46:00 0
Pokorni Zoltán: A média "anettkás bokszmeccset" akar az Orbán-Gyurcsány vitábólA politikusok egyre inkább alkalmazkodnak a leegyszerűsítő bulvármédiához, mert így tudnak közelebb kerülni a szavazóikhoz, ugyanakkor a média felelőssége is kimutatható abban, hogy a pénteki miniszterelnöki vitát "anettkás bokszmeccsé" kívánják alakítani - vélekedett Pokorni Zoltán péntek reggel egy televíziós műsorban.2005-07-08 09:44:00 0
Pápai és elnöki nyilatkozatok a terrortámadásrólXVI. Benedek pápa az emberiség elleni barbár tettnek nevezte a londoni robbantásokat. A világ számos vezetője határozott hangvételű nyilatkozatokban ítélte el a terrortámadást.2005-07-08 09:36:00 0
Teljes rendőri ellenőrzés LondonbanReggeli helyzetjelentés Londonbból, Marosi Antaltól, a Magyar Rádió kiküldött tudósítójától, valamint a BBC magyar adásának munkatársától.2005-07-08 09:29:00 0
Válságtanácskozást tartottak JapánbanVálságtanácskozást tartottak a japán kormányszervek egy tokiói metró elleni támadás megelőzésének lehetőségéről.2005-07-08 09:12:00 0
Németország állandó terrorfenyegetettségben vanA londoni merényletek hírére a világ számos országában, így Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Hollandiában is megszigorították a biztonsági rendszabályokat. Németországban elsősorban a repülőtereket, a vasúthálózatot és a brit érdekeltségeket védik fokozottan.2005-07-08 08:05:00 0
Elvi megállapodás a klímaváltozásról a G8 csúcsonA vezető ipari hatalmak, az úgynevezett G8 csoport elvi megállapodásra jutott a klímaváltozás, azaz a globális felmelegedés elleni harcról szóló közleményről - közölte csütörtök este a konferencia helyszínén, a skóciai Gleneaglesben a német főtárgyaló.2005-07-08 08:01:00 0
VédtelenülTegnap ismét bebizonyosodott, mennyire védtelenek az európai nemzetek. Londonban hónapok óta másról sem beszélnek a politikusok és a rendőrök, mint a várható terrortámadásról, a gyilkosok mégis újra elérték céljukat.2005-07-08 06:52:00 0
Egyiptom átmenetileg bezárja iraki nagykövetségétEgyiptom átmenetileg bezárja iraki nagykövetségét a képviselet vezetőjének meggyilkolása miatt. A nagykövetség teljes személyzetét is hazarendelik. Az Irakban dolgozó egyiptomi fődiplomatát szombaton rabolták el, a gyilkosságot szerdán délután adta hírül az al-Kaida terrorhálózat Zarkavi-vezette iraki csoportja. Internetes közleményben tudatták: azért végeztek a diplomatával, mert olyan zsarnoki kormányt képviselt volna Bagdadban, amely az iszlám ellenségeinek szövetségese.2005-07-08 06:48:00 0
Sztrájkolnak a horvát vámosokA Horvátországba vezető határátkelőknél megnövekedhet a várakozás a horvát vámosok pénteki munkalassító sztrájkja miatt.2005-07-08 06:47:00 0
Új baloldali pártról beszélt MedgyessyBár hasznosnak tartaná, ha egy, az MSZP-től balra álló, kiszámítható, a szegények érdekeit erősen képviselő új szociáldemokrata párt bekerülne a parlamentbe, Medgyessy Péter a közeljövőben nem kíván politizálni.2005-07-08 06:45:00 0
A szakszervezet nem siet a fellépéssel a Gyurcsány közeli cégnélAz Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) legkésőbb jövő héten utóellenőrzést tart a Gyurcsány Ferenchez közel álló Motimnál Kft.-nél, ahol a munkaügyi bíróság döntése és az érvényes jogszabály ellenére 36 helyett heti 40 órában foglalkoztatnak dolgozókat.2005-07-08 06:42:00 0
Péntek délután öt órakor Gyurcsány-Orbán találkozóGyakorlatilag minden részletkérdésben megegyeztek a felek a tegnapi tárgyaláson, így péntek délután öt órakor tárgyalóasztalhoz ülhet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A volt kormányfő konkrét javaslatokkal készül a megbeszélésre, amely a sajtó teljes nyilvánossága előtt zajlik majd. Ezt megelőzően a rendszerváltás utáni miniszterelnökök konzultálnak arról, miként lehet az ország érdekeit hatékonyabban képviselni Európában.2005-07-08 06:38:00 0
Chirac a srebrenicai mészárlásokrólKitörölhetetlen foltnak nevezte Európa és az ENSZ emlékezetében Jacques Chirac francia elnök a csaknem nyolcezer srebrenicai muzulmán szerbek által végrehajtott 1995-ös lemészárlását a bosznia-hercegovinai államelnökség muzulmán tagjának csütörtökön küldött levelében.2005-07-07 19:36:00 0
Adatok LondonbólA brit rendőrség hivatalos bejelentése szerint 37 halottja és 700 sebesültje van a csütörtök délelőtti robbantássorozatnak Londonban.2005-07-07 19:30:00 0
Bombariadó Bécsben isBombariadót rendeltek el csütörtökön délután a bécsi repülőtéren egy gazdátlan bőrönd miatt, amelynek tulajdonosa később előkerült. Az osztrák rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a londoni merényletek miatt megerősített repülőtéri ellenőrzési rendszerben egy alkalmazott felfigyelt egy gazdátlan bőröndre, és jelentette azt.2005-07-07 19:23:00 0
Elítélt háborús bűnökVojislav Kostunica szerb miniszterelnök kormánya nyilatkozatban ítélt el csütörtökön minden háborús bűntettet, amelyet a délszláv háborúkban elkövettek.2005-07-07 19:18:00 0
Az ENSZ a támadásrólAz emberiség elleni támadásnak nevezte csütörtökön Kofi Annan, az ENSZ főtitkára az aznap Londonban végrehajtott robbantássorozatot, és egyben leszögezte: a világ a brit nép mellett áll.2005-07-07 19:16:00 0
Debrecen és NagyváradEgyre szorosabbá válik az egyébként testvérvárosi kapcsolatokkal évek óta rendelkező Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolata - jelentette be csütörtökön a cívis városban tartott közös sajtótájékoztatóján Turi Gábor, Debrecen és Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere.2005-07-07 19:03:00 0
Rendkívüli NATO ülésRendkívüli ülésre hívták össze a NATO nagyköveti tanácsát a londoni terrormerényletek miatt - jelentette be egy szóvivő csütörtökön Brüsszelben. Az ülés péntek délelőtt lesz a szövetség székhelyén, a belga fővárosban, s ezt követően Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár sajtóértekezletet tart.2005-07-07 18:51:00 0
Egységes református egyház lenne jóEgységes magyar református egyházban gondolkodunk, újjászületésének módjait keressük a határokon, majd földrészeken átívelve - összegezte a Kárpát-medencei magyar református egyházak debreceni tanácskozásának legfontosabb célját Bölcskei Gusztáv református püspök.2005-07-07 18:34:00 0
Összefoglaló LondonbólLegalább 33-an haltak meg a Londonban csütörtök délelőtt elkövetett robbantásos merényletsorozatban - közölte délután a Scotland Yard. A rendőrség első hivatalos sajtótájékoztatója szerint az ismert halálos áldozatok mindegyike a metrószerelvényeket ért támadásokban halt meg. Brian Paddick, a Scotland Yard helyettes főparancsnoka azt mondta: arról még nincsenek adatok, hogy a London belvárosában felrobbantott buszon hányan vesztették életüket.2005-07-07 17:54:00 0
Leragadt agrárpolitikaA magyar agrárpolitika hétfő óta leragadt az ígérgetések szintjén, és az őszi törvényalkotási időszak még messze van. Nem hallani viszont semmit arról, hogy mit tesz a kormány annak érdekében, hogy ne a spekulások jussanak néhány hét alatt extra profithoz, hanem a termelők kapják meg a terményük valós értékét - írja közleményében a Fidesz.2005-07-07 16:46:00 0
Mádl Ferenc részvétávírata LondonbaMádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a Londonban elkövetett terrorcselekmény miatt II. Erzsébet brit uralkodónak - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal.2005-07-07 16:31:00 0
G8: Ma nem hoznak nyílvánosságra híreketAz iparilag legfejlettebb hét állam és Oroszország (G8) Skóciában zajló csúcsértekezletének résztvevői a londoni robbantások hírére úgy döntöttek, hogy csütörtökön nem hoznak nyilvánosságra nyilatkozatokat, azok ismertetését másnapra halasztották - közölték tárgyalásokhoz közel álló források.2005-07-07 16:29:00 0
Az életminőség javítása a célAz oktatás, a foglalkoztatás, az életminőség és a lakótelepek rehabilitációja áll a pécsi Fidesz Zsolnay Vilmos keramikus nevét viselő és elsősorban a 2006-os választásokra készülő programjának középpontjában, amelynek főbb elemeit csütörtökön ismertették a sajtó képviselőivel Pécsett.2005-07-07 16:02:00 0
Kivégezték a nagykövetetA jordániai származású Abu Muszab az-Zarkávi vezette iraki terrorcsoport csütörtökön egy internetes honlapon közzétett közleményben bejelentette, hogy kivégezte Egyiptom kijelölt bagdadi nagykövetét.2005-07-07 15:59:00 0
Számháború helyett érdemi munkamegbeszélésre van szükségÉrdekeltek vagyunk abban, hogy legyen egy munkamegbeszélés az ország előtt álló problémákról, a jelen és a jövő kihívásairól. Ezért Orbán Viktor konkrét javaslatokkal készül a holnapi napra, ezeket szeretné ismertetni a megbeszélés során a teljes nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - mondta Rogán Antal csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján.2005-07-07 15:18:00 0
Salamon László: Előbb át kell rajzolni a választókerületi beosztástA parlament kívánatos létszámára vonatkozó pontos számokat akkor lehet majd mondani, ha az egyéni választókerületi beosztás átrajzolását elvégezzük - mondta Salamon László fideszes képviselő, a kisebb parlamentről folytatott csütörtöki négypárti megbeszélést követően.2005-07-07 14:25:00 0
Kupper felajánlja a kártérítésétSchiffer János főpolgármester-helyettes tegnap közzé tette az MTI-ben - a Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint -, hogy megsértette Kupper András fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető becsület és jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. Továbbá Schiffer János kifizette a 400 ezer forint nem vagyoni kártérítést is a frakcióvezetőnek - áll a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakció sajtóosztályának közleményében2005-07-07 13:50:00 0
A kormány a leggyengébb láncszem: győri munkások tüntettek KisvárdánA felszámolás alatt álló győri RÁBA-Motor Kft. munkásai közül mintegy ötvenen tüntettek Kisvárdán csütörtökön, követelve elmaradt bérük és járandóságaik kifizetését.2005-07-07 13:06:00 0
Miért nem tájékoztat a kormány a Magyar Telekommal kötött szerződés részleteiről?Miközben a kormány folyamatosan a versenysemlegességet hirdeti, úgy hozza monopolhelyzetbe a legnagyobb magyarországi hírközlési céget, hogy részére milliárdos megbízást ad. A kormány ugyanis 5 évre, 12 milliárd forint értékben átadta a kormányzati gerinchálózat üzemeltetését a Magyar Telekom Rt-nek - olvasható Országgyűlési Képviselőcsoport Informatikai Kabinetjének közleményében.2005-07-07 12:46:00 0
Borzalmas sérüléseket okoztak a londoni robbanásokBorzalmas sérüléseket okoztak a csütörtöki londoni robbanások Charles Clarke brit belügyminiszter szerint. A délelőtti órákban a londoni belvárosban három buszon is robbanás történt a metróhálózatban bekövetkezett detonációk után, s a belvárosi Tavistock-téren második robbanást észleltek egy-másfél órával az első után.2005-07-07 12:39:00 0
Teljes az összevisszaság, a kormány toldozza-foldozza a költségvetéstItt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc színt valljon arról, hogy milyen a magyar gazdaság helyzete, mit gondol valójában a magyar gazdaságról, az államháztartásról, a versenyképességről, Magyarország megítéléséről, szerinte milyen jövő vár Magyarországra - mondta Mádi László, a Fidesz gazdaságpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján.2005-07-07 12:26:00 0
Református generális konvent DebrecenbenMegkezdődött a Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent Debrecenben; a csütörtöki megnyitón Bölcskei Gusztáv református püspök a legfontosabb célnak az egységes magyar református egyház "megszületését, létrejöttét, újraszületését" nevezte.2005-07-07 12:04:00 0
Sok sebesüléssel járt a londoni metróban történt robbanássorozatRobbanások történtek csütörtök délelőtt szinte egyidejűleg több londoni metróállomáson, és - eddig példátlan módon - teljesen leállt a forgalom a 400 kilométeres hálózat egészén. Egyes hírek felszíni robbanásról is szólnak.2005-07-07 12:01:00 0
Átadták az Ifjúsági Bolyai díjakatAz idén két fiatal felsőoktatási hallgató vehette át kutatásaiért az Ifjúsági Bolyai díjat csütörtökön Budapesten.2005-07-07 11:32:00 0
Szlovákia már 2009-től bevezetné az eurótA szlovák kormány tegnapi ülésén elfogadta az euróbevezetés menetrendjét, mely szerint 2009. január 1-jén váltja fel a közös európai fizetőeszköz a szlovák koronát. Az euró előszobájának tekintett ERM-II. árfolyam-rendszerbe 2006. második negyedévében kíván belépni északi szomszédunk.2005-07-07 10:07:00 0
Hiányzik a hétéves pénzügyi keret, két évet késhetnek az EU-pénzekKét évet csúszhat az EU-támogatások felhasználásának megkezdése a hétéves pénzügyi keretterv elfogadásának késlekedése miatt - véli Danuta Hübner regionális politikáért felelős biztos.2005-07-07 09:32:00 0
Biztonsági intézkedések a G8 hivatalos nyitánya előttA várható tiltakozó megmozdulások megakadályozására a skót rendőrség csütörtök reggelre szinte hermetikusan körülzárta azt a sátortábort, ahol a vezető ipari hatalmak, az úgynevezett G8 csoport csúcstalálkozója ellen tüntetők éjszakáztak.2005-07-07 08:44:00 0
Megkezdődik az ENSZ közgyűlésének vitája a BTAz ENSZ közgyűlése a jövő hét elején kezdi meg a vitát a Biztonsági Tanács reformjáról - közölték magas rangú diplomaták helyi idő szerint szerda este a világszervezet New York-i székhelyén.2005-07-07 08:42:00 0
Több száz cég perli vissza az iparűzési adótOrszágszerte több száz olyan cég lehet, amelyek a következő hónapokban peres eljárással próbálja visszaigényelni az iparűzési adót - írja a Napi Gazdaság.2005-07-07 07:54:00 0
Győztes taktikákLondon-Párizs 54-50. A két nemzet (sport)vetélkedésében messze nem ez a legnagyobb arányú, de minden bizonnyal a legnagyobb jelentőségű brit győzelem és francia vereség. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 117. ülésszaka tegnap Szingapúrban négyszavazatnyi különbséggel ítélte oda Londonnak a 2012-es nyári játékok rendezési jogát Párizzsal szemben (Madrid, New York és Moszkva már korábban kiesett).2005-07-07 07:21:00 0
Utcazene fesztivál VeszprémbenJövő héten ismét utcazenészektől lesz hangos Veszprém belvárosa, a megyeszékhelyen hatodik alkalommal rendezik meg az utcazene fesztivált. Keddtől szombatig két nagy és öt kisebb színpadon lépnek fel a változatos zenei stílust felvonultató muzsikusok, összesen 20 utcazenész, egy szólista és 19 együttes szórakoztatja majd a közönséget.2005-07-07 07:03:00 0
Kényszerleszállást hajtott végre a cseh külügyminiszter gépeKényszerleszállást hajtott végre műszaki problémák miatt szerda este Mauritániában a cseh külügyminisztert, Cyril Svobodát szállító repülőgép.2005-07-07 07:00:00 0
A máltai parlament ratifikálta az EU alkotmányátA máltai parlament egyhangúlag ratifikálta szerda este az Európai Unió alkotmányát, amelynek jövője az elutasító francia és holland népszavazás után egyelőre bizonytalan.2005-07-07 06:55:00 0
Lamperth intézkedett: vezető nélkül a BM-kórházTovábbra is kinevezett vezető nélkül működik a BM Központi Kórháza, miután Lamperth Mónika belügyminiszter június elején felmondással távolította el az intézmény éléről Bedros Róbert főigazgatót. A szakember munkaügyi bírósághoz fordul - értesült a Magyar Nemzet.2005-07-07 06:52:00 0
Alkotmánybíróság elé kerülhet a gyógyszereket érintő törvénymódosításAlkotmánybírósághoz fordulhatnak a patikusok egy törvénymódosítás miatt, amely előírja, hogy mikor kell kedvezményt adniuk a betegeknek a gyógyszer árából. Végrehajthatatlannak tartják ugyanis a jogszabályt. Érdek-képviseleti szervezetük holnap dönt arról, hogy megteszik-e ezt a lépést.2005-07-07 06:48:00 0
Elbocsátások az MTV-nélÖt munkatársának szerződését már biztosan nem hosszabbítja meg az MTV - értesült a Magyar Nemzet. A csoportos létszámleépítés után a köztelevízió vezetése felülvizsgálja a határozott idejű szerződéseket, konkrétumokat ugyanakkor csak a jövő hét elején árul el az elbocsátásokkal kapcsolatban - tudta meg az MNO Csorba Máriától.2005-07-06 20:32:00 0
Olimpia 2012: London a befutóLondon rendezheti a 2012. évi nyári olimpiai játékokat - jelentette be Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A Bizottság Szingapúrban megrendezésre kerülő kongresszusán tartották a szavazást a 2012-es, 30. Nyári Olimpiai Játékok helyszínéről, és a voksolás utolsó körében már London és Párizs volt versenyben.2005-07-06 20:14:00 0
Glattfelder Béla áttörést lát az EU halászati politikájábanAz édesvízi halászat és haltenyésztés szempontjából áttörésként értékelte szerdai közleményében Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő az Európai Halászati Alapról szóló jelentés aznapi elfogadását az Európai Parlament plenáris ülésén.2005-07-06 20:11:00 0
Varga Mihály: Családbarát jövedelemadót szeretne a FideszCsaládbarát személyi jövedelemadó rendszer kialakítását ígérte a Fidesz kormányra kerülésének esetére Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője szerdán.2005-07-06 19:27:00 0
Operahangverseny Mádl Ferenc tiszteletére a Művészetek PalotájábanMádl Ferenc leköszönő köztársasági elnök tiszteletére adják elő július 16-án a Művészetek Palotájában Mozart Varázsfuvoláját - jelentették be a szervezők szerdán Budapesten, a Magyar Rádió Márványtermében.2005-07-06 19:21:00 0
Gyurcsány kormányzás helyett kampányolni kívánGyurcsány Ferenc ma délutáni kijelentéséből egyértelműen kiderül, hogy a miniszterelnök az elkövetkező évben kormányzás helyett kampányolni kíván, ezért nem szívesen tárgyal színpadias és kampányt idéző showelemek nélkül az ország jövőjéről Orbán Viktorral - jelentette ki közleményében Révész Máriusz.2005-07-06 19:12:00 0
Orbán Viktor válaszlevele Gyurcsány FerencnekA parlamenti választások csak jövőre esedékesek. A magyar emberek érdeke, hogy az addig rendelkezésre álló majd egy esztendőt ne vesztegessük el felesleges szócséplésre, számháborúra és kampányvitákra. Ezért nem járulok hozzá, hogy a kampányt bárki előre hozza. Helyette munkát, érdemi megbeszélést, együttműködést és összefogást ajánlok - írja Orbán Viktor Gyurcsány Ferenchez intézett levelében.2005-07-06 19:05:00 0
Domokos László: Az államháztartás elérte az egész évre tervezett hiány mértékétSajnálatos, hogy hat hónap után az államháztartás gyakorlatilag elérte az egész évre tervezett hiány mértékét. Tovább romlottak a kilátások. Míg tavaly csak augusztusban érték el az egész éves hiány mértékét, addig idén ez már fél év alatt bekövetkezett - írja közleményében Domokos László.2005-07-06 18:02:00 0
Orbán Viktor minden kérdésre válaszoltSzerdán a Fidesz elnökének meghallgatásával folytatta munkáját az "Orbán Viktor családja vagyonosodását vizsgáló parlamenti bizottság". A volt miniszterelnök minden kérdésre válaszolt és leszögezte: soha, egyetlen forintnyi "gazdagodásuk" nem jött létre semmilyen állami támogatásból.2005-07-06 17:47:00 0
Halász János: A kormány bejelentése édeskevésElkerülhetetlennek látom, hogy a kulturális bizottság ellenőrzési albizottsága újra foglalkozzon a nemzeti filmvagyon rendezésének kérdéseivel, ugyanis a mai kormánybejelentés egyáltalán nem megnyugtató - reagált Halász János országgyűlési képviselő a szerdai kormányülésén a nemzeti filmvagyon ügyének rendezése, illetve a nemzeti filmvagyonhoz tartozó alkotások terjesztését szabályozó rendelet koncepciójáról elfogadott előterjesztésre.2005-07-06 17:44:00 0
700 millió forint hitel az Apró Piroska vezette banktól?A Gyurcsány Ferenc érdekeltségi körébe tartozó konzorcium által 1996-ban privatizációs pályázaton megszerzett mosonmagyaróvári Motim Kft. 705 millió forintos vételárából mindössze ötmillió volt a saját erő, 700 millió forint a hitel, amit sajtóértesülések szerint attól a banktól vett fel a győztes konzorcium, amelynek vezetője akkor Apró Piroska volt - mondta szerdán Szijjártó Péter, az Apró-Gyurcsány érdekkör vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság fideszes elnöke.2005-07-06 17:28:00 0
Azonnal visszaveszi a kormány, ha ad az embereknekRossz az a kormányzati politika, amely úgy próbál adni az embereknek, hogy közben más területeken visszaveszi azt - reagált a Fidesz Kuncze Gábor a "sikeres adócsökkentésről" szóló nyilatkozatára.2005-07-06 17:19:00 0
Kiknek a hibájából fizetett közel tíz milliárdot az adófizetők pénzéből a PM?Az Állami Számvevőszék az ÁFA-visszatartás régóta húzódó ügyével kapcsolatban megállapította, hogy súlyos és nehezen kezelhető hatásokkal járt a költségvetés illetve az érintett vállalkozások anyagi helyzetére az ellenőrzés - olvasható a Fidesz Gazdasági Kabinetjének közleményében.2005-07-06 16:48:00 0
Hat halálos áldozatot követelt a legutóbbi kasmíri erőszakhullámHatan haltak meg az utóbbi két napban Kasmír indiai felében újabb erőszakos cselekmények következtében, a terület nyári fővárosának forgalmas kereskedelmi központjában pedig pánik tört ki, amikor fegyveresek egy minisztert szállító konvojra támadtak - közölte szerdán a rendőrség.2005-07-06 16:36:00 0
Rejtélyes menetrendmódosítás a BKV-nálÚj menetrendet készít a BKV, amely figyelembe veszi majd a járművezetőknek megadott második pihenőidőt. A BKV sajtóreferense közölte: egyelőre nem tudni, hogy a kieső időt járatritkítással pótolják-e.2005-07-06 16:22:00 0
Kúttalan utakonFelhívjuk a város vezetését, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az olyan problémákra, amelyeknek a megoldása alig igényel pénzt, mégis nagyon látványosak. Ugyanis Budapesten sok olyan apró probléma van, mint például a kutak helyzete, amely nem pénz kérdése, hanem az odafigyelésen múlik - írja közleményében Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője.2005-07-06 16:10:00 0
Tudományos tanácskozás a kisebbségi magyar tehetséggondozásrólA kisebbségi körülmények között történő tehetséggondozás lehetőségeiről tanácskozott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának kárpátaljai kihelyezett ülése szerdán Ungváron.2005-07-06 16:00:00 0
Répássy Róbert: Az Orbán Viktor elleni lejárató kampány kifulladtOrbán Viktornak, a párt elnökének a szerdai vizsgálóbizottsági meghallgatása során "az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők végképp nevetségessé váltak - mondta Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese.2005-07-06 15:03:00 0
Várpalotán tiltakoznak az egykori strand beépítése ellenRossz, és a múlt iránti tiszteletet semmibe vevő döntést hozott a szocialista vezetésű palotai önkormányzat a majdani tanuszoda helyével kapcsolatban. Szerintünk a tanuszodának a Sportcsarnok mellett van a helye - olvasható a Fidesz várpalotai elnökségének közleményében.2005-07-06 14:57:00 0
Saron meghívta XVI. Benedek pápátIzrael meghívta XVI. Benedek pápát, hogy látogasson el az országba - jelentették be Jeruzsálemben kedden. - Átadtam Ariel Saron miniszterelnök levelét, amelyben meghívja a pápát Izraelbe, és azt a választ kaptam, hogy Izrael rajta van az elsők között meglátogatandó országok listáján - mondta Dalia Icik távközlési miniszter az izraeli közszolgálati rádiónak Rómából, telefonon.2005-07-06 13:51:00 0
Több ezer tonna rakéta-üzemanyagot kell megsemmisíteni UkrajnábanKörnyezeti katasztrófához vezethet, ha az ukrán hadsereg néhány éven belül nem semmisít meg több ezer tonna folyékony rakéta-üzemanyagot - mondta szerdán egy ukrán katonai illetékes.2005-07-06 13:48:00 0
Budavári Nyár - programsorozat minden júliusi hétvégénA színházi és táncszínházi előadásokon túl egész napos, ingyenes programokat kínál minden generáció számára csütörtöktől négy hétvégén a Budavári Nyár rendezvénysorozata a fővárosban - közölték a szervezők az MTI-vel.2005-07-06 13:44:00 0
Tóth András a Fidesz elnöke SzabolcsbanTóth András országgyűlési képviselőt választották meg a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete új elnökének - tájékoztatta a tisztújításról Seszták Oszkár, térségi alelnök szerdán az MTI-t.2005-07-06 13:16:00 0
Tömegek a pápai kihallgatásonA római forróságot enyhítő kellemes szélben csaknem húszezer turista és hívő volt kíváncsi XVI. Benedek pápa szokásos szerdai általános kihallgatására, amelyen a katolikus egyház feje magyarul is köszöntötte a zarándokokat a Szent Péter téren.2005-07-06 12:32:00 0
Mádl Ferenc a nemzet egységének fontosságárólA nemzeti egységet megjelenítő államfői szerepet és a határon túli magyar kisebbségekért vállalt nemzeti felelősséget szentesítő alkotmányos előírásokra alapozta tevékenységét, mert a köztársasági elnök mindennapi munkájában minden ebből következik - hangsúlyozta Mádl Ferenc a Krónika című erdélyi közéleti napilapnak adott interjúban.2005-07-06 12:30:00 0
Kóka-féle kirobbanó siker: felszámolják az inotai alumíniumkohótTöbb mint háromszáz dolgozó kerül utcára, ha az év végén bezárják az inotai alumíniumkohót; a munkanélkülivé váló 320 embernek a többszörösen hátrányos helyzetű várpalotai kistérségben esélye sincs az elhelyezkedésre - mondta Gyapay Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán Inotán.2005-07-06 12:24:00 0
Parlagfűgyűjtő versenyParlagfűgyűjtő versenyt szervez a Fidesz július 9-én Pécsett, melynek végén kerékpárral és más, értékes nyereményekkel jutalmazza a gyomnövény irtásában élen járókat - mondta Fekete Éva, a párt önkormányzati képviselője szerdán a baranyai megyeszékhelyen.2005-07-06 11:34:00 0
G8Kisebb összecsapások sorozata zajlott le szerda hajnalban és reggel a skóciai G8-csúcs helyszínétől nem messze lévő Stirling környékén a rendezvény ellen tiltakozó anarchisták és a rendőrség között; több rendőr és tüntető megsérült.2005-07-06 11:29:00 0
A kereskedők szembeszállnak az ár-kommandóvalA Száz lépés program keretében meghirdetett új adócsomag keretén belül a kormány az áfa 25 százalékos felső kulcsának 20 százalékra csökkentését jelentette be. Ezzel egy időben tervezik egy árkommandó felállítását, amellyel azt kívánják megelőzni, hogy az Áfa csökkentése ne a kereskedők számára jelentsen többletjövedelmet, vagyis mindenképpen érvényesítsék áraikban is ezt a csökkenést. A kereskedők feleslegesnek és jogtalannak tartják az árkommandó felállítását, mivel szerintük az egyre élesedő piaci helyzetben nekik is érdekük, hogy csökkentsék áraikat.2005-07-06 10:40:00 0
Középkori vásári forgatag VisegrádonTöbb tízezer emberre számítanak a hétvégén a szervezők a Palotajátékokon. Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat július 8-a és 10-e között. A lovagi tornával, kézműves bemutatókkal, komédiákkal fűszerezett hétvégi programok sok érdekességgel szolgálnak, és jó szórakozást ígérnek a család minden tagjának.2005-07-06 10:39:00 0
Fontos lenne visszaállítani az érettségi tekintélyétKezdetét vette a Fidesz oktatási konferenciája szerda délelőtt. Pokorni Zoltán elsőként az érettségi fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen az idei bonyodalmak sok gondot okoztak.2005-07-06 10:35:00 0
G8-összetűzésekTüntetőkkel csaptak össze és két embert őrizetbe vettek a rendőrök szerda reggel Skóciában, néhány órával a hét legfejlettebb ipari országot és Oroszországot tömörítő Nyolcak (G8) országcsoport állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt.2005-07-06 09:46:00 0
Ma már előzetes bejelentés nélkül emelt árat a MOLMa már előzetes bejelentés nélkül emelt árat a MOL: a 95-ös benzin ára már majdnem 267 forintba, míg a gázolaj van, ahol literenként 261,9 forintba kerül.2005-07-06 09:37:00 0
Lesújtó ÁSZ-kritika az egészségügyi tárca programirodájárólRácz Jenő egészségügyi miniszter utasítást adott azoknak a tanulmányoknak a rendszerezésére, amelyeket az azóta már "elhalt" egészségügyi reform előkészítéséhez rendelt a tárca félmilliárd forintért 2002 és 2004 között.2005-07-06 09:35:00 0
Lendületben az orosz gazdaságJúniusban ismét lendületet vett az orosz gazdaság: a hazai össztermék növekedése éves szintre vetítve 6,6 százalékra gyorsult. Májusban 6,1, áprilisban 5,8 százalékos volt az éves szintű GDP-bővülés.2005-07-06 09:13:00 0
Mégis Gyurcsány konvoja okozhatta a teherautó-borulástEgy szakértői jelentés szerint a miniszterelnök konvojának felvezető kocsija miatt borult fel egy sóderszállító teherautó idén májusban Csongrád megyében - írja a Blikk. A felelősséget a kormányőrség korábban tagadta, most azt közölték, hogy a vizsgálat még nem zárult le.2005-07-06 08:19:00 0
SárkommandóGyurcsány Ferenc tegnap nemhivatalos látogatást tett két ABC-ben, hogy személyesen felügyelje az ÁFA-csökkenést. Gyurcsány Ferenc reggel nyolckor érkezett váratlanul a békásmegyeri lakótelep kis közértjébe, ahol újságírók és érdeklődők hada várta.2005-07-06 07:57:00 0
Pénzbírságra változtatták Bencsik András büntetésétPénzbüntetésre változtatta tegnap a Mécs Imre SZDSZ-es képviselő megsértéséért Bencsik Andrásra első és másodfokon kiszabott szabadságvesztést a Legfelsőbb Bíróság (LB). A döntés szerint a Magyar Demokrata cikke nem okozott jelentős érdeksérelmet - írja a Magyar Nemzet.2005-07-06 07:48:00 0
A németeknél még mindig 15 milliárd márka vanHárom és fél évvel az euróra való áttérés után a németek birtokában még mindig közel 15 milliárd márka van.2005-07-06 07:44:00 0
Járóka Lívia levele a cseh egészségügyi miniszterhezLevélben fordult Milada Emmerová cseh egészségügyi miniszterhez Járóka Lívia európai parlamenti képviselő, arra kérve őt, hogy nevezzen ki független külföldi szakértőket a roma nőket érintő kényszersterilizációs ügyek kivizsgálására - jelentette be kedden a magyar képviselő asszony.2005-07-06 07:40:00 0
HírkommandóRégóta Orbán Viktorról szól a magyar politika. Ezen az sem változtatott, hogy a teszetoszának látszó vagy láttatott politikusok, nem mindig egy ritmusban hajtott tandemek utasai után egy vezéri ambíciókkal megvert milliárdos ragadta meg a gyeplőt a baloldalon.2005-07-06 07:36:00 0
TiltakozásBekérették kedden az iráni külügyminisztériumba Ausztria nagykövetét, tiltakozásul azok ellen a - Teherán által minden alapot nélkülözőnek nevezett - állítások ellen, amelyek szerint Mahmúd Ahmadinezsád megválasztott iráni elnöknek köze volt egy iráni kurd vezető tizenhat évvel ezelőtti bécsi meggyilkolásához.2005-07-05 20:09:00 0
Megint drágábbHolnaptól 4 forinttal emeli a benzin, és a gázolaj árát a MOL. Ács Lajos a Mol kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy várakozásaik szerint a nyári időszakban egy liter gázolaj 270, egy liter benzin 275 forintba kerül majd.2005-07-05 19:52:00 0
Újabb vádAz orosz főügyészség újabb gyilkosság ügyében emelt vádat Alekszej Picsugin, a Yukos olajcég volt biztonsági főnöke és Leonyid Nyevzlin, a Yukost ellenőrző Menatep holding Izraelbe menekült főrészvényese ellen.2005-07-05 19:43:00 0
Erdőtűz a RiviéránTöbb mint tízezer kempingezőt menekítettek ki a francia Riviérán a Fréjus közelében tomboló erdőtűz miatt, senki sem sérült meg - közölték a mentők kedden.2005-07-05 19:19:00 0
Orbán Viktor beszámolt vagyoni helyzetérőlFeleségemmel mindketten munkából és fizetésből élünk. Jövedelmünket, vagyonunkat mind munkával szereztük, nem tőkéből, nem annak hozadékából, nem értékpapírokból, nem üzletből - hangsúlyozta a Szövetség elnöke keddi sajtótájékoztatóján, ahol vagyoni helyzetéről tájékoztatta a nyilvánosságot.2005-07-05 19:12:00 0
Meghalt az elitegység két tagjaMegerősítette az amerikai haderő, hogy az egy hete Afganisztánban eltűnt négytagú amerikai elitegység két tagja életét vesztette; a kommandó egy harmadik tagját élve megtalálták, a negyedik sorsa viszont továbbra is ismeretlen.2005-07-05 19:00:00 0
Armstrong állt az élre a Tour de France-onA Discovery Channel két másodperc előnnyel megnyerte a keddi 67,5 km-es csapatversenyt, s ezzel a hatszoros győztes kapitány, Lance Armstrong átvette a vezetést a francia országúti kerékpáros körversenyen. Bodrogi László a hatodik időt kerekezte a Credit Agricole együttesével, így a harmadikról az összetett 19. helyére esett vissza.2005-07-05 18:26:00 0
Romok a felszínenRomok bukkantak a felszínre a szentendrei HÉV felújításakor Budapesten, de a feszített ütem miatt mindössze tizenhat óra állt rendelkezésre a régészeti munkálatokra - közölte az Aquincumi Múzeum kedden az MTI-vel.2005-07-05 18:19:00 0
Karadzic nyomábanA háborús bűnök vádjával körözött Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt elnöke májusban az északnyugat-montenegrói Ozrenici falu közelében rejtőzött - jelentette kedden a Dnevni Avaz című szarajevói lap.2005-07-05 18:11:00 0
Orbán Viktor kész a nyilvános vitáraOrbán Viktor keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: teljes nyilvánosság előtt kíván vitázni Gyurcsány Ferenccel. A Fidesz elnöke kifejtette: nem tartja helyesnek, hogy egy médiumot kiemeljenek, és azon keresztül tájékoztassák a közvéleményt.2005-07-05 17:57:00 0
Ismét politikai nyomás alá került Paks?Néhány hónappal azután, hogy a szocialista kormány Kocsis Istvánt és Draskovics Tibort a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) élére buktatta, ismét üzletpolitikai elvárások kerültek a fókuszba a paksi atomerőműnél, mely akadályozhatja a nukleáris biztonság érvényesülését - írja közleményében Koltai Tamás.2005-07-05 17:13:00 0
A konstantinápolyi pátriárka törökországi látogatásra hívta meg a pápátI. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka törökországi látogatásra hívta meg XVI. Benedek pápát. A keresztény egyházak egységéről, a világbékéről és Törökország európai uniós tagságának esélyéről kíván vele véleményt cserélni - jelentette kedden a Milliyet című török lap.2005-07-05 16:38:00 0
Navracsics Tibor: Számháború helyett érdemi beszélgetésre van szükségOrbán Viktor miniszterelnök úr bármikor szívesen találkozik Gyurcsány Ferenc hivatalban lévő miniszterelnökkel. A találkozó azonban nem kampányvita. Megítélésünk szerint értelmetlen számháború helyett érdemi beszélgetésre van szükség az ország előtt álló kihívásokról, a jelen problémáiról és a jövő feladatairól - fogalmazott Navracsics Tibor az MTI-hez eljuttatott levelben.2005-07-05 16:19:00 0
Ismét habzik a RábaA rábafüzesi határátkelőhely lezárását is kilátásba helyezték környezetvédők és a hozzájuk csatlakozó Rába menti települések lakói, ha az osztrák ígéretek ellenére nem szűnik meg a Rába habzása.2005-07-05 15:32:00 0
Járai Zsigmond: Szigorúbb költségvetési politikára van szükségSzigorúbb költségvetési politikát sürgetett a közgazdász vándorgyűlésen Járai Zsigmond, aki ezúttal hangsúlyozottan nem jegybankelnökként vett részt a tanácskozáson.2005-07-05 15:12:00 0
Fónagy János: Hol van az M0 északi híd és elkészült-e a dunaújvárosi híd?Fónagy János a paralament keddi gazdasági vitanapján az autópálya-építéssel kapcsolatban elmondta: a kormány ezeket a beruházásokat 1,5-2-szeres áron végezteti el. A politikus megkérdezte a minisztert, "hol van az M0 északi híd és elkészült-e a dunaújvárosi híd?"2005-07-05 14:34:00 0
Kókát magára hagyták a parlamenti vitábanA mai parlamenti vitát leginkább a komédia szóval lehetne jellemezni, hiszen miközben Kóka János a kezében tartotta a Fidesz által összeállított a magyar gazdasági folyamatokat bemutató kiadványt, folyamatosan arról beszélt, hogy az ellenzéknek nincsenek adatai - mondta keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály.2005-07-05 14:33:00 0
Az állam veszített, Gyurcsány nyertA balatonőszödi kormányüdülő és a Szalay utcai ingatlannal kapcsolatos tranzakciók vonatkozásában kijelenthető, hogy az állam nagyon rosszul járt, Gyurcsány Ferenc cégei pedig nagyon jól jártak, mivel 90 és 164 millió forint áll mínuszként az állam részéről ezen tranzakciók mérlegében - mutatott rá Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján.2005-07-05 14:16:00 0
Berlinben elbontják a Checkpoint Charlie-nál felállított kereszteketBírósági ítélet nyomán megkezdték kedden Berlinben azoknak a kereszteknek az elbontását, amelyet egy magánmúzeum állított fel az egykori Checkpoint Charlie átkelőnél, a hidegháború idején a berlini fal mentén agyonlőtt kelet-német menekülők emlékére.2005-07-05 13:23:00 0
Az RMDSZ szerint reformra szorul a határon túli magyarok támogatási rendszereSürgős reformra, átszervezésre szorul a határon túlra irányuló magyarországi támogatások rendszere - jelentette ki Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke kedden Tusnádfürdőn.2005-07-05 13:21:00 0
Ébresztőóra DemszkynekÚgy látszik Demszky Gábor és a főváros vezetése alszik és csak akkor intézkednek, ha felébresztik őket. Az ellenzék "ébresztőórájának", sajtótájékoztatóinak hatására sokszor meg tudják oldani a problémákat - írja közleményében Kupper András frakcióvezető.2005-07-05 13:11:00 0
Propaganda és valóság: a kormány a leggyengébb láncszem"Aki ma sikeres Magyarországon, az éppen a kormánnyal szemben tud sikeres lenni; a kormány az, amelyik leggyengébb láncszemként nehezíti, hogy a magyar gazdaság, a magyar vállalkozások, a magyar emberek sikeressé tudjanak válni" - hangsúlyozta Varga Mihály frakcióvezető-helyettes kedden az Országgyűlésben a Fidesz által kezdeményezett Propaganda és valóság a magyar gazdaság helyzetéről című politikai vitanapon.2005-07-05 13:11:00 0
Kiürítették a bukaresti repülőteret bombafenyegetés miattRövid időre kiürítették Bukarest fő nemzetközi repülőterét bombafenyegetés miatt kedd délelőtt, de a terrorelhárító egység semmit sem talált. Egy repülőtéri illetékes elmondta, hogy helyi idő szerint 11.05-kor egy névtelen telefonáló arra figyelmeztette őket, hogy pokolgép van a légikikötő érkezési csarnokában.2005-07-05 13:08:00 0
Anyagi gondokkal küzdenek a gyermekkórházakA gyermekgyógyászat helyzetéről a SOTE I. számú Gyermekklinika vezetőivel folytatott szakmai megbeszélést a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Egészségügyi Kabinetje. A keddi megbeszélést követően Bartha László, az egészségügyi bizottságának tagja tartott sajtótájékoztatót a Bókai János utcai klinika előtt.2005-07-05 12:47:00 0
Máris nagy siker a Tempel 1 üstökös "megtorpedózása"Bár az alapos vizsgálatok több hónapot is igénybe vesznek, a NASA tudósai már az első nyilatkozataikban nagy sikernek minősítették a Tempel 1 üstökös "megtorpedózását".2005-07-05 11:10:00 0
Közös dolgainkról KárpátaljánKét választás között Ukrajnában címmel holnap kezdődik meg Felsőszinevéren a XIII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem a budapesti Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) rendezésében.2005-07-05 09:56:00 0
Dinamikus szocialista látszatkeltés AngyalföldönFelhívjuk a XIII. kerület szocialista irányítóit, hogy változtassanak a sokunkat hátrányosan érintő gyakorlaton. A vezetőktől sikerpropaganda helyett illő visszafogottságot és hozzáértő intézkedéseket várunk - áll a XIII. kerületi Fidesz-frakcó közleményében.2005-07-05 09:24:00 0
A kormány jövőre rádupláz az elvonásokraA bejelentett 200 milliárdos megtakarítás helyett 400 milliárdot kell elérni jövőre - a Népszabadság értesülései szerint legalábbis ezzel számol a pénzügyi tárca. Ennek oka az, hogy az adócsökkentésen túl az idei egyszeri autópálya-bevételek is hiányoznak majd a büdzsének.2005-07-05 07:58:00 0
Draskovics hatmilliárdot robbantott ki a zsebünkbőlSúlyos és nehezen kezelhető hatásokkal járt a költségvetés helyzetére, az adóhatóság működésére, és az érintett vállalkozások anyagi helyzetére az uniós adószámmal rendelkező, áfa-visszaigénylő vállalkozások múlt ősszel elrendelt általános ellenőrzése. Draskovics Tibor utasítása "megalapozatlan, előkészítetlen, indokolatlan és szakmailag tévedés volt", ami hatmilliárd forint indokolatlan kiadást okozott - állapítja meg az Állami Számvevőszék jelentéstervezete, melyet a keddi Népszabadság ismertet.2005-07-05 07:36:00 0
G8: 90 tüntetőt vett őrizetbe a skót rendőrségA legfrissebb jelentések szerint két nappal a hét vezető ipari hatalom és Oroszország, az úgynevezett G8 csoport csúcsértekezletének kezdete előtt mintegy kilencven globalizáció-ellenes tüntetőt vett őrizetbe hétfő este a skót rendőrség Edinburgh-ben.2005-07-05 07:11:00 0
Újabb kirobbanó megszorításokÚjabb, ezúttal hatvanmilliárd forintos megszorításra kötelezte múlt héten a pénzügyi tárca a minisztériumokat - értesült a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi forrásokból. A lap szerint a szigorító intézkedésre azért van szükség, mert a további elvonások nélkül tarthatatlan az idei államháztartási hiánycél.2005-07-05 07:08:00 0
ReklámkormánySzergej Szergejevics, mennyi? Sztyepan Sztyepanovics, harminc! Szergej Szergejevics, mi harminc? Sztyepan Sztyepanovics, mi mennyi? A közismert vicc és párbeszéd jól jellemzi a kormány és az ellenzék hétfői parlamenti csörtéjét, amelynek témája a magyar gazdaság állapota volt. Olyan adatsorok repkedtek a levegőben, amilyeneket a laikus állampolgár képtelen összehasonlítani egymással, az egyre zavarosabb kormányzati számháborúba talán még a hozzáértőknek is beletörik a bicskája.2005-07-05 07:00:00 0
Késleltetné a román megfigyelők csatlakozását az EP?Később érkezhetnek az Európai Parlamentbe a román és a bolgár megfigyelők, ha Strasbourgban megszavazzák Othmar Karas néppárti képviselő javaslatát - írja a hirtv.hu.2005-07-04 21:08:00 0
Megnyílt a zalai képzőművészet seregszemléjeZalai tárlat 2005 címmel a megye csaknem teljes alkotógárdájának 110 művét felvonultató kiállítás nyílt Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben hétfőn.2005-07-04 20:06:00 0
"Kirobbanó siker": napirend után a parlamentbenA gazdaság helyzetéről beszéltek a fideszes képviselők napirend után hétfőn a parlamentben. A Fidesz képviselői "Kirobbanó siker"címmel tartottak napirend utáni felszólalást öt részben, válaszul a kormány hasonló címmel megjelentetett hirdetésére.2005-07-04 20:04:00 0
Még mélyebb válság vár az ingatlanpiacraÁfa csökkentés januártól: az elhalasztott vásárlások miatt még mélyebb válság vár az ingatlanpiacra. Az ÁFA-csökkentés tervezett határidő előtti bejelentése nemcsak az építőipari vállalkozásokat, a tartós fogyasztási cikk értékesítőket és gyártókat, de az államháztartást is negatívan érheti.2005-07-04 19:21:00 0
Robbanás Koszovóban: célpont egy miniszterÚjabb kézigránát robbant Koszovó fővárosában, ezúttal a város szerbek lakta részén. A támadás célpontja az egyetlen szerb nemzetiségű koszovói miniszter volt.2005-07-04 19:19:00 0
Óriási torlódás a Balatonnál: kisiklott egy tehervonatA vonatok egyik irányba sem tudnak közlekedni, mert kisiklott egy tehervonat Balatonlelle közelében - tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget az RSOE.2005-07-04 19:18:00 0
Újra önálló település lesz SomoskőújfaluÚjra önálló településsé válik Somoskőújfalu, amely 1977 óta Salgótarján része volt. Lakói jövőre választják meg önkormányzatukat.2005-07-04 19:17:00 0
Drámai mértékben csökkenő kutatás és fejlesztés ráfordításokA KSH 2004. évről szóló jelentésének előzetes adataiból kiderült, hogy a legrosszabb várakozásokat is alulmúlva, Magyarországon 2004-ben drámai mértékben csökkent a kutatás és fejlesztés (K+F) ráfordításainak a nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyított aránya - írja közleményében Pálinkás József.2005-07-04 19:05:00 0
Kadhafi: Nincs szükségünk támogatásra és jótékonykodásraMoammer el-Kadhafi líbiai vezető felszólította hétfőn az afrikai országokat, hogy "ne kolduljanak" a gazdag országok e héten esedékes csúcstalálkozójától. A hét leggazdagabb ipari államot és Oroszországot tömörítő nyolcak csoportjának (G8) szerdán esedékes skóciai csúcsértekezletére célzott.2005-07-04 19:02:00 0
A nukleáris létesítmények terrortámadások elleni védelméről tanácskoznak BécsbenA nukleáris létesítmények terrortámadások elleni fokozottabb védelméről kezdett tanácskozást hétfőn Bécsben mintegy 100 ország 350 szakértője a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) székhelyén.2005-07-04 18:31:00 0
Tömeges választási részvételt sürgetett egy iraki szunnita vezetőAz év végére tervezett iraki népszavazáson és általános választásokon való tömeges részvételre hívta fel hittársait hétfőn egy iraki szunnita vezető, aki a lázadókat pedig a fegyveres cselekmények felfüggesztésére szólította fel a választási folyamat idejére.2005-07-04 18:23:00 0
Ausztria gyermekcsoportokat fogad Beszlanból és Csernobil környékérőlKözel száz beszlani gyermek érkezett Ausztriába, hogy az osztrák vendéglátók kéthetes nyaralással segítsék a tavaly szeptemberi észak-oszétiai túszdráma túlélői közül e csoportnak a regenerálódását, ahogyan eddig hasonló módon már 10 ezer gyermeknek is segítettek a Csernobil környékén élők közül.2005-07-04 18:21:00 0
Ismét Szita Károly a gyanúkampányolók célkeresztjébenCáfolta az egyik napilap több, Szita Károlyt érintő állítását hétfőn a kaposvári polgármestert képviselő ügyvédi iroda, amely az MTI-hez eljuttatott levelében leszögezte: a politikus nem volt ügynök, nem működött együtt az előző rendszer Állambiztonsági Szolgálatával.2005-07-04 17:50:00 0
Szombaton kedvezményes belépővel látogatható a Munkácsy-kiállításKedvezményes belépővel este is látogatható júliusban négy szombati napon a Magyar Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállítása - közölte az intézmény MTI-vel. A Munkácsy a nagyvilágban című tárlat július 9-én, 16-án, 23-án és 30-án 18.30-22.30 óra között is megtekinthető a napi belépőnek kevesebb, mint a feléért - tartalmazza az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.2005-07-04 17:45:00 0
Eredménytelen tárgyalások a Budapest AirportnálEddig eredménytelenül zárultak az egyeztetések a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport és az egyik szakszervezet között a földi kiszolgálás kiszervezéséről, ezért az érdekképviselet nem tartja kizártnak, hogy sztrájkot hirdet.2005-07-04 17:42:00 0
Számháború helyett kormányozni kelleneOrbán Viktor pénteken a volt miniszterelnökök találkozója után áll Gyurcsány Ferenc rendelkezésére, hogy szót váltsanak az országot érintő problémákról. A Fidesz nyitott az értelmes párbeszédre, de felszólítja az MSZP-t, hogy az emberek nyugalma érdekében állítsa le előrehozott választási kampányát, Gyurcsány Ferenc pedig számháború helyett kormányozzon - mondta Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján.2005-07-04 17:29:00 0
Paks: három sziréna nem szóltHárom sziréna bizonyult hibásnak a paksi atomerőmű harminc kilométeres körzetében a hétfői ellenőrzés, az úgynevezett "morgatópróba" során - közölte az MTI-vel az országos katasztrófavédelem helyettes szóvivője.2005-07-04 16:34:00 0
Lesöpörték a KöKi javaslatotA Kőbánya -Kispest metróvégállomás tőszomszédságában található területet a Kispesti Önkormányzat át akarta soroltatni a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben beépíthető területté. Ott a tervek szerint egy óriási méretű üzletközpont épülne, elvéve majd minden zöld felületet. A szakmai vélemények alapján (a Főpolgármesteri Hivatal Városrendezési Ügyosztályának, a Főépítészi Irodának és a Fővárosi Tervtanács szakembereinek véleményével egyezően) a Fővárosi Közgyűlés június 29-i ülésén a javaslatot elutasította.2005-07-04 15:58:00 0
Lomnici: Ritka az ellentmondásos bírói ítéletA Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint kevés az ellentmondásos bírói ítélet - közölte a radio.hu. Lomnici Zoltán úgy véli: ezek csupán hangsúlyos médiajelenlétük miatt váltanak ki nagyobb visszhangot a társadalomban.2005-07-04 15:55:00 0
Orbán Viktor segít Gyurcsány FerencnekOrbán Viktor, a Fidesz elnöke elfogadja a miniszterelnök kihívását a magyar gazdaság állapotát érintő számpárbajra, amelyet a kormányszóvivő közlése szerint akár már pénteken megrendezhetnek. Gyurcsány Ferenc a parlamentben jelentette be, hogy "számpárbajra hívja az ellenzék vezérét".2005-07-04 15:54:00 0
Havi 1 millió forint Gyurcsánynak a MeH egyik cégétől?Igaz-e az, hogy a 2004. szeptemberétől a miniszterelnöki funkciót betöltő Gyurcsány Ferenc cége több hónapon keresztül havi 1 millió forintos bevételt kapott a MeH egyik cégétől? - kérdezte Szijjártó Péter Kiss Péter kancelláriaminisztert hétfőn a parlamentben.2005-07-04 15:28:00 0
A gyanúkampányolók újabb baklövéseA Központi Ügyészségi Nemzeti Nyomozó Hivatal (NNI) elutasította annak a két magánszemélynek a feljelentését, akik szerint Orbán Viktor volt miniszterelnök hivatali visszaélést követett el - közölte az MTI-vel hétfőn az ügyészség.2005-07-04 15:28:00 0
Elengedhetetlen a közigazgatás reformjaA közigazgatás átalakítása elengedhetetlen politikai és szakmai lépés, elmaradása rontja az ország versenyképességét és társadalmi elégedetlenséget szít - mondta Stumpf István politológus a 43. közgazdász vándorgyűlés szekcióülésén Miskolcon, hétfőn.2005-07-04 15:26:00 0
Az aratás miatt aggódik a MagoszA most megkezdődött aratás miatt aggódnak a gazdálkodók országszerte - mondta az MTI-nek Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke hétfőn Budapesten.2005-07-04 15:21:00 0
Szükségállapot BulgáriábanSzükségállapotot léptettek életbe Bulgária északkeleti részén, ahol a több napja tartó esőzések és viharok az ötödik halálos áldozatot követelték hétfőn - közölte a polgári védelem.2005-07-04 14:07:00 0
Gyógyszeráremelés: a nyugdíjasok luxusadójaA gyógyszerek árának emelésével a kormány luxusadót vetett ki a nyugdíjasokra, a nagycsaládosokra és a fogyatékos gyermeket nevelőkre. Mátrai Márta és Wintermantel Zsolt a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt tartott sajtótájékoztató keretében egy "Luxusadó nyugdíjasoknak", "1247 gyógyszeráremelés" feliratú csomagot juttatott el a kormányfőhöz.2005-07-04 13:56:00 0
Hol a kirobbanó siker?Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Magyarországon egy miniszterelnök, aki azt mondta, hogy az országban nagy a jólét. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Magyarországon egy gazdasági miniszter, aki azt mondta, hogy a magyar gazdaság kirobbanóan sikeres. A miniszterelnök később nyelvbotlást emlegetett, a gazdasági miniszter pedig fizetett hirdetésekben nyomatékosította kijelentését - mondta Áder János napirend előtti felszólalásában hétfőn.2005-07-04 13:41:00 0
Német razzia után a magyar rendőrség törvénytelenül járt el?Felmerült a gyanú, hogy a német fél által kezdeményezett ás a magyar rendőrség által foganatosított eljárási cselekmények lefolytatására nem a törvényes keretek között került sor - hangsúlyozta Répássy Róbert képviselő a belügyminiszterhez címzett interpellációjában.2005-07-04 13:28:00 0
Olcsó húsnak híg a leveA kormány azt ígérte a kertészetnek, hogy jól fognak járni, az Európai Uniós csatlakozással. Azt ígérték, hogy nem csökkenhet az ágazatok jövedelmezősége. Azt ígérték, hogy ehhez minden segítséget megadnak, de a tények nem erre utalnak mondta Lengyel Zoltán hétfőn a parlamentben.2005-07-04 13:25:00 0
TörvényszegésEgy jól működő köztársaságban elakad az emberek lélegzete, ha kiderül, olyan köztársaságban élünk, ahol az esélyegyenlőségről és az emberi méltóságról szónokló kormányfőhöz kötődő MOTIM Kádkő Kft. lábbal tiporhatja a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit - mondta hétfői interpellációjában Pap János.2005-07-04 13:18:00 0
A kormány három éve adóemeléssel pótolja a költségvetési hiánytMiniszterelnök úr ma a parlamentben kirobbanó sikerről beszélt, de mit mondana annak a 300 ezer embernek, aki ma hiába keres munkát Magyarországon. Komolyan gondolja-e Gyurcsány Ferenc, amit a kormány több millió forintért megjelentetett hirdetésében állít, hogy minket irigyel Németország, Franciaország, Olaszország, vagy Spanyolország? - kérdezte Varga Mihály Gyurcsány Ferenctől a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.2005-07-04 13:01:00 0
Bátor gázáremelés: lendületesen az emberekkel fizettetik megA gazdasági tárca képviselőjét interpelláló Szalay Ferenc fideszes képviselő arra lett volna kíváncsi, hogy az önkormányzatok miből gazdálkodják ki az újabb, ezúttal hét százalékos gázáremelés forrásait.2005-07-04 12:41:00 0
Áradások IsztambulbanÁradást okoztak Isztambulban az özönvízszerű esőzések: a víz hatszáz házat és üzletet elöntött, és nagyban akadályozza a 12 millió lakosú város közlekedését.2005-07-04 12:20:00 0
A szerbiai szakszolgálatok utasítást kaptak Mladic elfogásáraA szerb kormány kiadta az utasítást a szerbiai szakszolgálatoknak, hogy kutassák fel és állítsák az igazságszolgáltatás elé a srebrenicai népirtással vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot - közölte a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban hétfőn megjelent interjújában Miroljub Labus szerbiai miniszterelnök-helyettes.2005-07-04 11:59:00 0
Mladic nyomábanA szerb kormány kiadta az utasítást a szerbiai szakszolgálatoknak, hogy kutassák fel és állítsák az igazságszolgáltatás elé a srebrenicai népirtással vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot - közölte a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban hétfőn megjelent interjújában Miroljub Labus szerbiai miniszterelnök-helyettes.2005-07-04 11:53:00 0
EU-s diákszeminárium kezdődött TusnádfürdőnA kárpát-medencei ifjúság és az Európai Unió címmel hétfőn diákszeminárium kezdődött az székelyföldi Tusnádfürdőn.2005-07-04 11:45:00 0
Afrika Unió csúcstalálkozóMegkezdődött az Afrikai Unió ötödik csúcstalálkozója, amelyen több tucat állam- és kormányfő a líbiai Szirt városában két napon át összeveti nézeteit főként a kontinens és a "nyolcak" kapcsolatáról, és az Afrika számára az ENSZ-ben jutó szerepről.2005-07-04 11:45:00 0
Orosz parlamenti vita a sárospataki könyvekről: Magyarország Oroszországra támad?A sárospataki református kollégium könyveinek visszaadásáról szóló orosz törvény alsóházi vitájáról közölt cikket hétfőn a Kommerszant című orosz napilap.2005-07-04 11:43:00 0
A terveknek megfelelően becsapódott a Deep Impact a Tempel-1 üstökösbeA terveknek megfelelően, hétfő reggel közép-európai idő szerint néhány perccel nyolc óra előtt, becsapódott a Tempel-1 üstökös magjába a Deep Impact amerikai űrszonda - jelentette be Kaliforniában lévő pasadenai repülésirányító központ.2005-07-04 09:28:00 0
Szávay újra bajnok: most WimbledonbanHa Szávay Ágnesnek jobb napja lett volna az egyes elődöntőben a későbbi győztes lengyel Agnieszka Radwanska ellen, valószínűleg most kétszeres wimbledoni bajnokként ünnepelhetnénk őt - no, de ne legyünk telhetetlenek, elvégre így is lenyűgöző, amit az idén produkál a magyar junior: egymás után a második Grand Slam-tornáján szerzett bajnoki trófeát, ezúttal egyet, párosban.2005-07-04 08:54:00 0
Tízezrek kereshetnek új orvost: megszüntették a csontrikulásközpontokatTöbb tízezer csontritkulásos beteg kereshet új orvost, miután az egészségügyi vezetés megszüntette a betegség kezelésére szolgáló osteoporosiscentrumokat - írja a Népszabadság.2005-07-04 08:47:00 0
Kínozzák a börtönben a temerini fiatalokat: ütik, verik őketPéldátlanul súlyos, szinte háborús bűnösöknek kijáró börtönre ítéltek Újvidéken öt magyar fiatalt. A fiúkra összesen 61 évi fegyházbüntetést szabott ki a bíróság, mert kocsmai verekedésbe keveredtek egy szerb fiatallal. Az áldozatot, zoran Petrovicsot azóta rablási kísérletért szintén lecsukták, a magyar srácokat pedig közben elmondásuk szerint embertelen körülménynek között tartják és kínozzák a börtönben.2005-07-04 08:25:00 0
Ellenzéki győzelem az albániai választásokon?A Sali Berisha volt elnök vezette ellenzéki Albán Demokrata Párt (PDS) előnyét jelezték a hétfő hajnalban Tiranában közzétett első exit poll felmérések az előző napi parlamenti választások után.2005-07-04 07:57:00 0
A nép jóvá tesziPuliszka - ez nem csak egy erdélyi étel neve; e szóval illetik Gyergyóban, Csíkban azt az embert, akinek nincs tartása, jelleme. Nos, szombaton ezek a találékony, magyar nyelven beszélő székelyek megint megrendezték az ezer székely leány napját. A jeles nap ez évben már százötvenezer, a történelmi Magyarország területein élő zarándokot mozgósított.2005-07-04 07:54:00 0
Nyári szünet jövedelem nélkül: jussukra várnak a fiatal tanárokTöbb fiatal pedagógussal is olyan határozott idejű szerződést kötnek az iskolák, amely a tanév végéig szól, így a nyári szünetre nem kell fizetést adni nekik - tudta meg a Magyar Nemzet az egyik fővárosi gimnázium tanárnőjétől.2005-07-04 07:50:00 0
Tisztújítás a Fidesz Kulturális TagozatábanPálinkás József lett a Fidesz Kulturális Tagozatának új elnöke; erről a Szövetség új Országos Tanácsa döntött szombaton - tudatta a Fidesz sajtóosztálya az MTI-vel vasárnap.2005-07-04 07:46:00 0
Megkérdezni, meghallgatni, megérteniA Nemzeti Konzultáció szombathelyi állomásán Orbán Viktor azokról a tanulságokról beszélt, amivel jobb és baloldalnak egyaránt őszintén szembe kell néznie hogy képes legyen olyan közös célokat meghatározni, amelyek végre irányt adnak a holnap Magyarországának.2005-07-03 19:49:00 0
Tisztújítás a Fidesz Kulturális TagozatábanA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának új Országos Tanácsa 2005. július 2-én megtartotta első tisztújító ülését. Az Országos Tanács a Kulturális Tagozat elnökévé újra Pálinkás Józsefet választotta meg.2005-07-03 19:16:00 0
ÍtéletidőA hét végi esőzések és viharok, s a nagy mennyiségű csapadék okozta áradások Bulgáriában négy, Romániában három személy halálát okozták. Médiajelentések szerint szombaton villám sújtott halálra a dél-bulgáriai Parvomaj közelében egy házaspárt, Vojevodinovo és Szliven mellett pedig egy-egy férfit.2005-07-03 18:04:00 0
Országszerte a holokausztra emlékeztekA holokauszt 61. évfordulójára emlékeztek vasárnap országszerte. Túlélők sokasága gyűlt össze vasárnap a budapesti Raoul Wallenberg-emlékparkban, ahol gyertyagyújtással és imával emlékeztek a holokauszt áldozataira.2005-07-03 17:55:00 0
Bodrogi harmadik a TouronHarmadik helyen áll a Tour de France kerékpár verseny összetett rangsorában Bodrogi László. A magyar biciklis a vasárnapi etapon meglógott a mezőnytől és két részhajrát nyert.2005-07-03 17:38:00 0
Pártkampány közpénzenDobó László a gazdasági minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján a minisztérium napokban zajló hirdetési akcióját tartalom nélküli, közpénzen folyó kampányolásnak minősítette, és bejelentette, hogy a holnapi napon a parlamentben választ várnak arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül ez az adófizetőknek.2005-07-03 16:48:00 0
Siker CsíksomlyónTöbb mint százezren vettek részt A megfeszített című rockopera erdélyi bemutatóján, amelyre az Ezer Székely Leány Napja rendezvény záróakkordjaként került sor szombat este Csíksomlyón.2005-07-03 16:44:00 0
Konkrétan a szegénység ellenAz afrikai szegénység leküzdése érdekében konkrét intézkedéseket szorgalmazott, és sikeres munkát kívánt XVI. Benedek pápa az afrikai problémáknak szentelt, Skóciában szerdán nyíló G8-csúcsnak, a fejlett ipari országok vezetői találkozójának.2005-07-03 16:39:00 0
Elrabolták a diplomatátElrabolták Egyiptom iraki vezető diplomatáját és leendő nagykövetét szombat este Bagdadban - közölték diplomáciai források és szemtanúk vasárnap.2005-07-03 12:53:00 0
Magyarország díszvendégSzabadtéri magyar néptáncbemutató és hagyományőrző népművészeti tárlat mellett kortárs magyar képzőművészeti kiállítás szerepel a hétvégén a franciaországi Amillyben zajló Európa-ünnepen, amelynek idén Magyarország a díszvendége.2005-07-03 12:50:00 0
Elemzők a G8-rólNémet gazdasági elemzők a hétvégén meglehetősen borúlátóan nyilatkoztak a Nyolcak jövő heti skóciai csúcsértekezletének várható eredményeivel kapcsolatban: többük szerint a találkozó valódi eredményeket nem hoz majd, részben azért mert - elemzői vélekedés szerint - a fejlett országoknak először saját növekedési akadályaikat kellene lebontaniuk, mielőtt a fejlődőket ténylegesen segíthetnék, részben pedig azért, mert a Nyolcak ténylegesen már nem képviselik a megváltozott világgazdasági erőviszonyokat.2005-07-03 11:50:00 0
A Föld minden egyes lakosára évente egy tonna széndioxid-felvétel esikA globális felmelegedésként jelentkező klímaváltozás pusztító következményei, egyebek között a levegő növekvő széndioxid tartalma miatt az óceánok vize is egyre savasabbá válik - írja a WWF Rómában nyilvánosságra hozott jelentése.2005-07-03 11:48:00 0
Úton a modulA Deep Impact amerikai űrszonda sikeresen útjára bocsátotta vasárnap reggel azt a modulját, amelynek a tervek szerint be kell csapódnia a Földtől jelenleg 133 millió kilométernyire lévő Tempel 1 üstökösbe - közölte a NASA amerikai űrügynökség.2005-07-03 11:45:00 0
Live 8 - USAAz Egyesült Államok keleti partján, Philadelphiában, több mint egymillió zenerajongó előtt, a soulzene koronázatlan királya, Stewie Vonder csodálatos, húszperces előadásával ért véget az eddigi legnagyobb, földrészeken átívelő szegénységellenes koncertsorozat.2005-07-03 11:41:00 0
Live 8 - LondonA brit és amerikai pop-rock utóbbi négy évtizedének legnagyobb neveit felvonultató, minden eddiginél hatalmasabb szolidaritási koncertet rendeztek Londonban az eddigi legnagyobb, földrészeken átívelő szegénységellenes koncertsorozat fő eseményeként.2005-07-03 11:39:00 0
Live 8 - BerlinBerlinben több száz ezren mentek el a földrészeken átívelő Live 8 szegénységellenes akció helyi koncertjére, amelyen a Green Day együttes volt a nagy sztárvendég.2005-07-03 11:34:00 0
Méltó élet az, amelyben a gyerek nem teher, a hit nem szégyenA polgári Magyarország és a jóléti rendszerváltás programja mint cél akár "összefésülhető" is lehetett volna, ha a jelenleg kormányon lévők legalább egyetlen ígéretüket betartották volna, azt, hogy nem változtatják meg ami az előző kormányzat idején jó volt. Ezt Orbán Viktor jelentette ki Szombathelyen.2005-07-03 11:30:00 0
Félő, hogy a következő költségvetés terhére mennek a nagyívű bejelentésekKíváncsian várják, a gazdák és a mezőgazdasági vállalkozások, valamint a vidék lakossága is a kormány sorsdöntő bejelentését az agrártámogatás kapcsán, miután többen is bevallották, hogy az EU csatlakozás vesztese a magyar vidék, és a mezőgazdaságból élők. Számtalan ígéret maradt ugyanis betartatlan, amit a kormány tétlensége és tehetetlensége idézett elő válságos helyzetbe sodorva ezzel az érintett feleket. Erről Lengyel Zoltán beszélt vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.2005-07-03 11:21:00 0
Bizonytalan EB-rendezésAggodalmát fogalmazta meg a 2012-es labdarúgó Európa Bajnokság ügyében tanúsított szocialista magatartás miatt a Fidesz frakció ifjúsági és sportkabinetjének vezetője szombaton.2005-07-03 10:55:00 0
Tisztújítás az önkormányzati tagozatbanMa délelőtt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Tagozata Országos Tanácsa megtartotta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kongresszusa utáni első, tisztújító ülését. Az Önkormányzati Tagozatnak közel 2000 polgármester és önkormányzati képviselő tagja van - tartalmazza a tagozat közleménye.2005-07-02 19:01:00 0
Az "oknyomozó" kitalált tudósításaAz ÉS-ben Orbán Viktorról lejárató cikksorozatot író Rajnai Attilát korábbi munkahelyéről egy kitalált tudósítás miatt bocsátották el - mutatott rá Répássy Róbert szombati sajtótájékoztatóján.2005-07-02 18:57:00 0
Viharok KínábanLegkevesebb négyezer falusit kellett kitelepíteni lakóhelyéről a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban sárlavinák és viharok miatt, négyen meghaltak, öten eltűntek és kétszázharmincan megsérültek.2005-07-02 18:55:00 0
Indul a Live 8Minden idők legnagyobb, földrészeken átívelő szegénységellenes koncertsorozatának fő eseménye zajlott szombat délután Londonban, világsztárok részvételével.2005-07-02 18:53:00 0
Véletlenül lőtték leAmerikai katonák agyonlőttek egy iraki származású svájci állampolgárt - közölte szombaton a svájci külügyminisztérium. Svájci sajtójelentések szerint a 49 éves férfira feltehetően véletlenül lőttek rá az amerikai katonák.2005-07-02 18:50:00 0
A pápa a szegénység ellenA szegénység felszámolására szólította fel a világ leggazdagabb nemzeteit XVI. Benedek pápa abban az üzenetében, amelyet egy Edinburgh-ben szombaton megrendezett szegénységellenes felvonulás résztvevőihez intézett.2005-07-02 14:00:00 0
Kurdok robbantottakTávirányított aknát robbantottak fel valószínűleg kurd lázadók egy személyszállító vonat alatt szombaton Törökország keleti részén, a merényletben legkevesebb öt ember életét vesztette, többen megsérültek - közölte a török vasúttársaság.2005-07-02 13:18:00 0
Robbanás a "protongyárban"Robbanás történt szombaton a japán Mikazuki városban működő szinkrotronban (elsősorban hatalmas energiájú protonok előállítására használt részecskegyorsítóban), s két kutató, egy tajvani és egy francia megsebesült, sugárzás azonban nem került ki a tudományos létesítményből.2005-07-02 12:40:00 0
Kedvezmények MSZP-tagságértIsmét levélben "szól" a lakossághoz a budapesti, kőbányai MSZP: új párttagkönyvvel és kedvezményekkel kecsegteti azokat, akik megerősítik tagságukat. A Magyar Nemzet információi szerint elsősorban a szociális segélyekből és nyugdíjakból élő lakókat keresik meg ezzel a levéllel, akiket a támogatások megvonásával fenyegetnek meg, amennyiben nem töltik ki a párttagadatlapot.2005-07-02 12:29:00 0
Támadás egy tálib rejtekhely ellenAmerikai vadászbombázók támadást indítottak egy megerősített tálib rejtekhely ellen Afganisztán keleti részén, azon a hegyvidéki területen, ahol öt napja nyoma veszett egy amerikai elitalakulatnak - közölte szombaton az amerikai hadsereg kabuli szóvivője.2005-07-02 11:59:00 0
Büntetett az ORTT, harmincperces sötétség a TV2 csatornájánFelfüggeszti műsorszolgáltatását szombaton 19 órától, 30 percre a TV2 - közölte a tévécsatorna az internetes oldalán. A csatorna ezzel egy 2002-es Big Brother adás miatt kiszabott szankciónak tesz eleget.2005-07-02 11:53:00 0
Öngyilkos merénylő BagdadbanÖngyilkos merényletet hajtottak végre szombaton Bagdadban a különleges rendőri erők egyik toborzóközpontja ellen, a támadásban legkevesebb két ember meghalt és 21 személy megsebesült - közölték rendőrségi és kórházi források.2005-07-02 11:50:00 0
Live 8Százezrek tartottak már szombat hajnalban minden idők legnagyobb, demonstrációkkal kísért koncertsorozatának nagy-britanniai helyszíneire, Londonba és Edinburgh-ba.2005-07-02 11:49:00 0
Kigyulladt egy raktárKigyulladt péntek éjjel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a sajóbábonyi Eurofoam poliuretán szivacsokat gyártó cég raktárépülete, ahol körülbelül negyven tonna habszivacs égett el; veszélyes anyag nem került a levegőbe - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.2005-07-02 11:44:00 0
Mit tettek a tengerészek?Irak ENSZ-nagykövete pénteken azzal vádolt meg amerikai tengerészgyalogosokat, hogy hidegvérrel agyonlőtték egy közeli rokonát egy júniusi házkutatás során a nyugat-iraki Hadita város közelében.2005-07-02 11:42:00 0
Rice az emberi jogok mellettAz emberi jogok tiszteletben tartását követelte Üzbegisztántól és Fehéroroszországtól pénteken Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet parlamenti közgyűlése éves ülésszakának kezdetén, Washingtonban elhangzott beszédében.2005-07-02 11:41:00 0
Orbán Viktor a közvagyon megőrzése mellettAnnak a gyakorlatnak, hogy a kormány mindent elad, ami nincs leláncolva vagy lebetonozva, sürgősen véget kellene vetni. Ha nem csapunk elég nagy zajt, ha nem leszünk elég határozottak, ha nem tiltakozunk elég hangosan, még a földet is el fogják adni a lábunk alól, ezt pedig meg kell akadályozni - jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Konzultáció sorozat keretében tartott lakossági fórumon pénteken Békéscsabán.2005-07-01 20:12:00 0
Elhunyt Novák ÉvaÉletének 75. évében hosszú, súlyos betegség után, Brüsszelben elhunyt Novák Éva olimpiai aranyérmes, többszörös világcsúcstartó úszó.2005-07-01 19:15:00 0
Jól záróvizsgáztak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első végzőseiAz oktatás színvonala magas, a diákok tudásának értékelése pedig igényes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) - ezt tanúsítják az intézmény első záróvizsgáinak eredményei. Mérföldkő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem letében a most véget érő tanév, hiszen most tettek záróvizsgát első végzős hallgatóink - jelentette ki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Szilágyi Pál, az EMTE rektora pénteken.2005-07-01 18:34:00 0
KókadtKét hónapja még volt esély, hogy a yuppi gazdasági miniszter észhez tér, ezért akkor Kókad lett az aktuális jegyzet címe. Ma már nincs esély. "A világ Kelet-Európára néz."2005-07-01 18:15:00 0
Kaszáltat a kormányLejárt a határideje annak, hogy az ingatlantulajdonosok elvégezzék földjükön a parlagfű elleni védekezéssel összefüggő teendőket, péntektől elrendelhető a kényszerkaszálás - mondta Batiz András sajtótájékoztatón. A Fidesz álláspontja szerint kevés, amit a kormány parlagfű-mentesítésre fordít.2005-07-01 16:48:00 0
Medúzainvázió a Costa BravánValóságos medúzainváziót idézett elő a tengervíz szokatlanul magas hőmérséklete a spanyolországi Costa Braván és a Barcelona környéki partokon.2005-07-01 16:45:00 0
Markó Béla bírálta a Szülőföld-program késlekedésétKiemelten fontos a Partium fejlesztése, mert a régió egész Erdély gazdasági hajtómotorja lehet - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, román miniszterelnök-helyettes Nagyváradon, ahol méltatta a létavértesi találkozót és bírálta a Szülőföld-program késlekedését.2005-07-01 16:37:00 0
Megvonta a bizalmat Schröder kancellártól a német parlamentA várakozásoknak megfelelően megvonta a bizalmat Gerhard Schröder kancellártól a német parlament pénteken. A bizalmi szavazást a szociáldemokrata kancellár maga kérte, hogy szándékolt elvesztése nyomán előre hozott választásokon szerezzen új legitimitást a zöldekkel közös koalíció megkezdett reformjainak folytatásához.2005-07-01 16:24:00 0
Száz lépés: tisztviselőket masíroztatnak Gyurcsány fórumáraEgy a Fidesz birtokába jutott levél szerint az agrártárca valamennyi falugazdász és megyei hivatalvezető számára kötelezővé tette a részvételt Gyurcsány Ferenc jövő keddi gyöngyösi fórumán, ahol a kormányfő a 100 lépés programjának mezőgazdasággal kapcsolatos intézkedéseit ismerteti - mondta Lengyel Zoltán pénteken sajtótájékoztatón.2005-07-01 15:48:00 0
Péntektől "kemény" a lej RomániábanA román államfő pénteken köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették az új lejre való áttérést Romániában, abból az alkalomból, hogy július 1-től forgalomba helyezték a "kemény" lejt, amely négy nulla levágásával képződött a régi, inflálódott lejből.2005-07-01 15:29:00 0
Gazdasági válságban Békés megyeGazdasági válság alakult ki Békés megyében, a következő néhány hónapban közel húsz cégtől mintegy ezer embert bocsátanak el - mondta Domokos László fideszes országgyűlési képviselő pénteki békéscsabai sajtótájékoztatóján.2005-07-01 15:28:00 0
Átfogó marketing stratégiára várnak a borászokÁtfogó marketing stratégia kidolgozására van szükség a magyar borászatban - hangoztatta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára pénteken az MTI-nek.2005-07-01 14:50:00 0
Benedek pápa Magyarországra látogat?Magyarországi látogatásra hívta meg jövőre XVI. Benedek pápát Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki pénteken búcsúlátogatást tett a Vatikánban. A köztársasági elnök jelezte, hogy a pápa "nyitottnak" mutatkozott az apostoli látogatásra szóló meghívás kapcsán, amelyet Mádl Ferenc egyeztetett Erdő Péter bíborossal, prímással, és Seregély István egri érsekkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével is.2005-07-01 14:48:00 0
Romokban hever Szeged gazdaságaSzeged gazdasága romokban hever, vállalkozások sora tűnt el a városból, nincsenek munkahelyek, nem biztosított a családok, a fiatalok jövője - jelentette ki a Fidesz újonnan megválasztott városi elnöke sajtótájékoztatóján pénteken, a csongrádi megyeszékhelyen.2005-07-01 14:45:00 0
Megbeszélni közös dolgainkatOrbán Viktor csütörtökön Tiszavasvári és Nagycserkesz után este Nyíregyházán Hoffmann Rózsával és Pozsgay Imrével együtt válaszolt a nemzeti konzultáció keretében érkezett kérdésekre.2005-07-01 14:10:00 0
Kóka-féle kirobbanó siker: felszámolják a Rába-Motor Kft-tSzakács Imre és Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő követeli, a kormány gondoskodjon arról, hogy a végelszámolás alatt álló győri Rába-Motor Gyártó Kft. dolgozói kapják meg járandóságukat. Erről pénteken a cég bejáratánál tartott sajtótájékoztatón beszélt a két politikus. Szakács Imre elmondta: a hírek szerint megszűnik 180 ember munkahelye a társaságnál.2005-07-01 13:41:00 0
Kirobbanóan sikeres lehetne a kormány, ha kampány helyett dolgozna"A kormánynak pénteken dolgoznia kellene és nem kampányolnia, hiszen az országnak napi gondjai vannak, miközben a minisztérium több tízmillió forint közpénzen azt hirdeti, hogy kirobbanóan sikeres az ország" - hangsúlyozta Domokos László, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken az MTI-nek Kóka János pénteki fóruma kapcsán.2005-07-01 13:37:00 0
Árkommandó: az SZDSZ az MSZP-SZDSZ kormány javaslata ellenAz SZDSZ nem ért egyet a kormány azon törekvésével, hogy "árkommandót" hozzon létre az árak változásának ellenőrzésére. Helyette azt kérik közleményükben a Gyurcsány-Kuncze szocialista-szabaddemokrata kormánytól: "keressen más, piacbarát megoldást, hogy az adócsökkentés hatását az emberek érzékelhessék."2005-07-01 13:32:00 0
Újabb gyógyszerár-hullámMa 187 éve, 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, akinek életművét a közösségért vállalt felelősség jellemezte. A mai nappal, a kormányzat 4,5 milliárd forinttal csökkentette a gyógyszár-támogatásra szánt összeget, aminek következtében mától 1247 gyógyszer vált ismét drágábbá Magyarországon, idén már másodszor.2005-07-01 13:31:00 0
Straw szerint a föderális Európa halott - Barroso a "nacionalista retorika" ellenHalottnak nyilvánította a föderális Európa eszméjét a brit EU-elnökség első napján a brit külügyminiszter, a brüsszeli EU-bizottság elnöke ugyanakkor igen indulatos nyilatkozatban óvta az uniós vezetőket a nacionalista érzelmekre történő rájátszástól.2005-07-01 12:26:00 0
Lezárják a boszniai határt, Ratko Mladicot kiadják HágánakBizonyos, hogy Szerbia-Montenegró kiadja Hágának Ratko Mladicot és ennek érdekében nemzetközi összefogással lezárja azt a boszniai határszakaszt, amelyen át ingázott a két ország között a népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok- közölte pénteken egy belgrádi fórumon Rasim Ljajic, a Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács elnöke.2005-07-01 12:21:00 0
Kóka-féle kirobbanó siker: bezárják az inotai kohótKóka János szerint kirobbanóan sikeres a magyar gazdaság. A Veszprém megyei Naplóban ma megjelent cikk szerint bezár az inotai kohó. Kóka miniszter azoknak a szemébe nézhet, akik a kohóban dolgoznak, s most veszélybe került a kenyérkeresetük - mutat rá a varpalota.fidesz.hu.2005-07-01 12:20:00 0
Merkel szerint a Schröder-kormány nem kormányozhat továbbA Gerhard Schröder vezette kormány nem irányíthatja tovább hatékonyan Németországot - jelentette ki péntek délelőtt a Bundestagban Angela Merkel, az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, a kancellár által kért bizalmi szavazás vitájában.2005-07-01 12:14:00 0
Kulcsár szeptember végéig házi őrizetbenKulcsár Attila házi őrizetét szeptember 30-ig hosszabbította meg a kerületi bíróság - közölte a Fővárosi Bíróság (FB) az MTI-vel pénteken.2005-07-01 12:12:00 0
BKV: repülhetnének a vezetőkA BKV Rt. vezetésének távozását sürgette a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője pénteki sajtóértekezletén. Kupper András úgy fogalmazott, hogy a fővárosi közlekedési vállalatnak be kell tartania a szakszervezetekkel aláírt kollektív szerződést, az ezzel járó költségnövekedést pedig a fővárosnak kell kifizetnie.2005-07-01 11:52:00 0
Gyurcsány bátran elvette a köztisztviselők 13. havi fizetésétA kormányszóvivő már beismerte: "a 2004-es évben nem volt 13. havi fizetés a közszférában, mivel a 2005 januárjában kifizetett, nulladik havi juttatás idénre vonatkozik." A Gyurcsány-kormány több 10 milliárd forintot vett ki a tanárok, óvónők, rendőrök, határőrök, tűzoltók, katonák, köztisztviselők zsebéből. A dolgozók jogos felháborodását és elkeseredettségét látván június elején a szocialista kormány azt ígérte, hogy írásos javaslatot tesz a tavaly elmaradt 13. havi bér kifizetésének lehetséges módjaira. Ma július elsejét írjuk, azonban erre eddig nem került sor. Kovács Zoltán közleménye.2005-07-01 11:51:00 0
Magánkihallgatáson fogadta Mádl Ferencet XVI. Benedek pápaMagánkihallgatáson fogadta pénteken Mádl Ferenc köztársasági elnököt magánkönyvtárában XVI. Benedek pápa. A magyar államfő csütörtök este érkezett Rómába hivatalos vatikáni látogatásra - utazására elkísérte felesége, Mádl Dalma is - s még pénteken este visszautazik Budapestre.2005-07-01 11:30:00 0
Nem közölte az ÉS a jogerős helyreigazítást a Tokajhegyalja-ügybenEgyelőre nem közölte a Tokajhegyalja kft. által indított sajtóperben jogerősen elrendelt helyreigazítás szövegét az Élet és Irodalom (ÉS). A hetilap pénteki száma szerint még nem kapták meg az erről szóló ítéletet.2005-07-01 10:48:00 0
Jövőre lesz cunami-előrejelző rendszer az Indiai-óceánonSzökőár-előrejelző rendszert telepítenek az Indiai-óceán körül elterülő huszonhét országba az érintett államok és az ENSZ oceanográfiai bizottságának megállapodása értelmében.2005-07-01 09:40:00 0
Feloldották az izraeli zárlatot GázábanAz izraeli hadsereg pénteken feloldotta azt a rendelkezését, amelyet egy nappal korábban hozott zárt katonai övezetté nyilvánítva a Gázai övezetben lévő zsidó telepeket.2005-07-01 09:38:00 0
Július 1. - a drágulás napjaJúlius 1-jével ezerkétszáz gyógyszer ára emelkedik, de a BKV is emeli az árait öt százalékkal a mai naptól.2005-07-01 08:34:00 0
Ismét sikert értek el a városban a palotai fideszesekSikerrel járt a palotai fideszesek kezdeményezése: a várpalotai képviselő-testület mai ülésén hozzájárult emléktábla elhelyezéséhez a régi strand helyén, és támogatta a terület elnevezését Csik Ferenc parkra.2005-07-01 08:27:00 0
Esztergom: megállapodás született a kisebbségi önkormányzatokkalJogszabály kötelezi Esztergom önkormányzatát, hogy megállapodásban rögzítsék a városban működő kisebbségi önkormányzatokkal történő együttműködés részletes szabályait -írja közleményében az önkormányzat.2005-07-01 08:24:00 0
MemóriazavarMár nagyon sokan nagyon sokszor megállapították: a magyar parlamentben felállított vizsgálóbizottságok nem töltik be azt a feladatot, amit egyébként joggal elvárhatnánk tőlük. Egy következmények nélküli országban viszont nem meglepő, hogy az Országgyűlés is következmények nélkül vizsgálódik.2005-07-01 08:10:00 0
Járai Zsigmond inkább tb-t csökkentene, mint adótA jegybank elnöke szerint a várható áfacsökkentés nagy valószínűséggel csak késéssel jelentkezik majd a hazai árakban.2005-07-01 08:02:00 0
Befejeződnek az érettségik, ponthúzás július 26-ánPénteken mindenütt lezárulnak az középszintű szóbeli érettségi vizsgák, s ezzel befejeződik az idei matúra. A felsőoktatási felvételi pontokról július 26-án döntenek. Az oktatási tárca korábbi tájékoztatása szerint az idén összesen 116.250 diák jelentkezett érettségi vizsgákra, közülük 102.507 áll tanulói jogviszonyban és 11.694 azoknak a száma, akiknek vagy nincs középfokú végzettségük, vagy kiegészítő, szintemelő, ismétlő vizsgára jelentkeztek. A diákok 491.500 vizsgára jelentkeztek, s nekik 480 ezer tantárgyi vizsgát szerveztek.2005-07-01 07:58:00 0
Péterfillér-gyűjtés lesz vasárnap a katolikus templomokbanA pápa karitatív tevékenységének támogatására gyűjtenek adományokat, "péterfilléreket" vasárnap a katolikus templomokban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája az MTI-vel.2005-07-01 07:54:00 0
A sárospataki könyvekről tárgyalnak OroszországbanAz orosz parlament, a duma pénteken kezdi tárgyalni a törvénytervezetet a második világháborút követően a Szovjetunióba vitt sárospataki református kollégiumi könyvek visszaadásáról.2005-07-01 07:50:00 0
Még több közteher?Valószínűleg kevés cég veszi igénybe az új kedvezményes társasági adót. A Magyar Hírlap számításai szerint ezzel a kis cégek akkor járnának jól, ha a forgalmuk nem haladja meg a 416 ezer forintot havonta. Vagyis a kedvezményt legfeljebb a kényszervállalkozók kérik majd.2005-07-01 07:48:00 0
Életre kel a szellemkórház?Ha minden jól megy, jövő májusra végre megkezdődhet a gyógyítás a Honvéd Kórház húsz éve épülő új részlegében. Bár a 2002-es kormányváltás után a Medgyessy-kormány azt ígérte, hogy már idénre működőképes állapotba kerül az épület - egyes források arról is szóltak, hogy VIP-kórházként funkcionálna -, a munkálatok folytatásához szükséges közbeszerzési pályázatot csak az év elején írták ki.2005-07-01 07:43:00 0
Gazdasági szakokra jelentkeztek legtöbbenA korábbi évekhez hasonlóan idén is a gazdasági jellegű szakokra jelentkeztek legtöbben. Az összes jelentkező száma ugyanakkor kevesebb, mint tavaly - derült ki a Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda elemzéséből.2005-07-01 07:13:00 0
Barátok köztA jelek szerint melléfogott a kormány, amikor úgy határozott: nem a technológia szállítóját, hanem a rendszer szolgáltatóját választja ki az egységes digitális rádiótávközlő rendszer (EDR) kiépítésére. A közbeszerzési tárgyalásokon ugyanis kiderült: mindegyik szolgáltató a Nokiát vonja be alvállalkozóként. Így valódi versenyeztetés nélkül költhetnek el több tíz milliárd adóforintot.2005-07-01 07:11:00 0
Az APEH üldözöttei GyurcsányrólAz APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) méltányolja, hogy Gyurcsány Ferenc megjelent a vagyonosodását vizsgáló országgyűlési bizottság előtt, sőt azt is elismeri, hogy ott helytállt. Az APÜSZ követendőnek tartja a miniszterelnök példáját. Ennek ellenére úgy véli, hogy érdemes ismételten szó szerint közzétenni a 2003. augusztus 25-én e témában kiadott APÜSZ közleményt. Ime:2005-06-30 21:04:00 0
Amerikai hatóságok vizsgálják az új iráni elnök érintettségét a teheráni túszejtésbenAz amerikai hatóságok a Fehér Ház szóvivőjének a közlése szerint vizsgálják, hogy Mahmúd Ahmadinezsád megválasztott iráni elnök valóban részt vett-e az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét több mint 25 évvel ezelőtt elfoglaló diákok túszejtő akciójában, amint azt több volt amerikai túsz állította.2005-06-30 20:51:00 0
Memín Pinguin és Speedy GonzalezAmerikai polgárjogi vezetők rasszistának minősítenek egy kibocsátott mexikói bélyegsorozat, amelyen egy népszerű fekete képregényfigura látható túlzottan vastag ajakkal, túlméretezett nagy kerek szemmel és elálló füllel. Az emlékbélyegek szerdai megjelenésével kiújult a vita a mexikóiaknak a feketékkel szembeni előítéleteiről, alig hat héttel azután, hogy Vicente Fox mexikói elnök bocsánatkérésre kényszerült egy érzéketlen megjegyzése miatt, amely úgy hangzott, hogy a mexikói bevándorlók az Egyesült Államokban azt a munkát is elvégzik, "amire még a feketék sem hajlandók".2005-06-30 20:49:00 0
Ukrajna nem tárol területén atomfegyvereket, ha a NATO tagja leszUkrajna nem járul hozzá, hogy atomfegyverek állomásozzanak a területén, ha a NATO tagja lesz - közölte Anatolij Hricenko védelmi miniszter csütörtökön. "Ha valaki azt hinné, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása után országunk területén atomfegyverek lesznek, szeretném biztosítani róla: nem lesznek a területünkön atomfegyverek" - idézte a védelmi miniszter szavait az Interfax-Ukraina hírügynökség.2005-06-30 20:47:00 0
Az OTP, a Mol, a TriGránit és az Euroinvest összefogott a Budapest Airport megszerzéséértA Demján Sándor érdekeltségébe tartozó TriGránit és az Euroinvest, valamint az OTP Bank és a MOL konzorciumot alapított a Budapest Airport Rt. privatizációjára - értesült a Világgazdaság. A TriGránit Rt. elnöke információnkat megerősítve azt mondta: céljuk, hogy a magyar főváros regionális központi szerepét erősítsék - írja a Világgazdaság.2005-06-30 19:34:00 0
Üvegzsebesek: lebukott a százmilliókat begyűjtő hivatalnokAz elmúlt évek legjelentősebb korrupciós felderítése fordult nyílt nyomozásba a napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció elleni osztályán. Titkosszolgálati eszközökkel figyeltek egy hivatalnokot, aki hatósági engedélyek kiadásából gazdagodott meg. Kóka János elismerte, hogy a gazdasági minisztérium egyik munkatársa érintett az ügyben.2005-06-30 19:32:00 0
Felavatták a világ legnagyobb napenergia-parkjátA németországi Mühlhausen térségében csütörtökön felavatták a világ legnagyobb naperőművét - jelentette be a berendezések egyik fő szállítója, a Siemens cég. A 10 megawatt csúcskapacitású "Bavariasolarpark" három részerőművet foglal magába, ebből a mühlhauseni 6,3 megawattos, egy-egy Günching et Minihof helyiségekben 1,9 MW kapacitású. Évi termelése 6,8 millió kilowattóra, ez 2 ezer háztartás teljes energiaellátására elegendő.2005-06-30 19:06:00 0
Srebrenica viszályt szít a vajdasági kormánypártok között isA viszály magvát hintette el a vajdasági kormánykoalíciós partnerek között az, hogy a tartományi parlament nem tűzte csütörtökön napirendjére a vitát a tíz éve történt srebrenicai mészárlásról.2005-06-30 18:45:00 0
Amerika vizsgálja az új iráni elnök érintettségét a teheráni túszejtésbenAz amerikai hatóságok a Fehér Ház szóvivőjének a közlése szerint vizsgálják, hogy Mahmúd Ahmadinezsád megválasztott iráni elnök valóban részt vett-e az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét több mint 25 évvel ezelőtt elfoglaló diákok túszejtő akciójában, amint azt több volt amerikai túsz állította.2005-06-30 18:43:00 0
Mellőzik a ma kérdéseitMagyarország krízislepárlási lehetőséget kért az Európai Uniótól a már pincékben lévő mintegy 4,3 millió hektoliterre becsült készlet, valamint a várható jó közepes termés nyomán keletkező mintegy 3,5-4 millió hektoliter bor elhelyezésének megkönnyítésére. Lengyel Zoltán rámutatott, ugyanilyen fontos lenne az aratás és bogyósgyümölcs-termelők napi problémáival foglalkozni.2005-06-30 18:08:00 0
Washington feloldotta az utolsó szankciókat Szerbia-Montenegróval szembenA szerb kormány megerősítette csütörtökön azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint George Bush amerikai elnök feloldotta a Szerbia-Montenegróval szembeni utolsó korlátozásokat is, amelyeket még 1992-ben foganatosított az Egyesült Államok a milosevici Jugoszlávia ellen.2005-06-30 18:05:00 0
Az alkotók a hamisítás és egyéb szerzői jogsértések legfőbb károsultjaiA ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért 2005. június 29-én, a Művészetek Palotájában tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját. Az eseményen megjelentek az alapító szervezetek (ARTISJUS, EJI, FILMJUS, HUNGART, MAHASZ) vezetői, a nyomozóhatóságok (Vám- és Pénzügyőrség, Rendőrség), és egyéb hivatalos szervezetek (Magyar Szabadalmi Hivatal, Igazságügyi Minisztérium, Pest Megyei Főügyészség, stb.) képviselői, és nagyszámú ismert szerző, előadóművész és képzőművész is.2005-06-30 17:39:00 0
GyógyszerfrontGöncz Kinga ma újra bejelentette a közgyógyellátási reformot, ám ezt sajnos ismét olyan tartalommal, amely súlyosan sérti a betegek jogait és gyógyulási esélyét. Az emberek éppen holnap szembesülnek a patikákban azzal, hogy 1200 támogatott orvosságért többet kell fizetni, nagy részükért akár 500 forinttal is.2005-06-30 17:36:00 0
Luxusadó: pont Gyurcsány és Kóka nem fizeti majdA kormány két milliárdos tagjak, Gyurcsány Ferenc és Kóka János megtalálta a módját annak, hogy rájuk ne vonatkozzon a luxusadó - hangzott el Répássy Róbert és Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján, amelyet a miniszterelnök háza előtt tartottak.2005-06-30 17:18:00 0
Zalai jégverés: 250-300 millió forintnyi becsült kár, egymilliárdos terméskiesésA keddi Zala megyei jégverés 250-300 millió forintos kárt okozott és az agrárszakemberek legalább egymilliárd forintnyi terméskiesésre számítanak, ez összegezhető az MTI-nek adott csütörtöki információkból. A Zala megye 20-30 kilométer széles északnyugat-délkelet irányú sávján kedden galambtojás és dió nagyságú jéggel végig söpört vihar évtizedek óta nem tapasztalt károkat okozott az érintett övezetekben.2005-06-30 17:11:00 0
Egységesen lépnek fel a művészek és újságírók az EKHO ellenA kormány megnehezítheti a művészeti és sajtóterületen dolgozók munkavállalói, illetve vállalkozói tevékenységét. A közös fellépésről azután döntöttek az érintett szervezetek, hogy a foglalkoztatási és munkaügyi miniszter előzetes tájékoztatást adott a sajtó szervezeteinek az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) "még jogalkotói szinten sem késznek tekintett" tervezetének egyes részleteiről.2005-06-30 17:08:00 0
Nem fogott kezet nővel az iráni diplomataKomoly diplomáciai botrányt okozott Belgiumban az iráni parlament elnöke, Golamali Hadad Adel: miután kijelentette, hogy ő bizony nem hajlandó kezet fogni egy nővel, a belga szenátus elnöke - történetesen egy nő, Anne-Marie Lizin - lemondta csütörtökre tervezett találkozóját az iráni politikussal.2005-06-30 17:04:00 0
Alamizsna a betegeknekGöncz Kinga ma újra bejelentette a közgyógyellátási reformot, ám ezt sajnos ismét olyan tartalommal, amely súlyosan sérti a betegek jogait és gyógyulási esélyét. A Fidesz már többször hangsúlyozta, hogy a közgyógyellátási rendszer sokkal alapvetőbb és átgondoltabb fejlesztésére van szükség.2005-06-30 16:50:00 0
Áder János válaszlevele Kóka JánosnakEgy, a Parlament keretei között rendezett vitanap sokkal inkább alkalmas arra, hogy a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatos érvek és ellenérvek a lehető legsokoldalúbban, mind a négy parlamenti párt véleményét meghallgatva, elhangozhassanak. Éppen ezért a mai napon kezdeményeztem, hogy "Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről" címmel még a július 4-i, hétfői ülésnapon a parlament tartson politikai vitanapot.2005-06-30 16:05:00 0
Járai: sürgős reformokat igényel az euró 2010-es bevezetéseJárai Zsigmond, magyar jegybankelnök szerint elvileg még teljesíthető az, hogy Magyarország 2010-ben csatlakozzon az euró-zónához, de "kockázatos késlekedni a reformokkal". Ezt a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön Varsóban mondta magyar újságíróknak, a lengyel és magyar jegybank által közösen rendezett konferencia szünetében.2005-06-30 15:36:00 0
Szennyezett szlovák fűszerpaprikát zároltak a magyar hatóságokSzennyezett szlovák fűszerpaprikát zároltak és küldtek vissza a gyártónak június 21-én a magyar hatóságok, mert az őrleményben laboratóriumi vizsgálatok aflatoxint mutattak ki - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel csütörtökön, miután az ügy közigazgatási eljárása lezárult.2005-06-30 15:34:00 0
Az unió Magyarországra várAzt várjuk, hogy Magyarország és Lengyelország konszolidálja államháztartásának helyzetét és reméljük, hogy ha "megfegyelmezték" költségvetésüket, akkor gyorsan csatlakoznak az eurózónához - jelentette ki csütörtökön Varsóban az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa.2005-06-30 15:04:00 0
Regionális tudásköpontot mutattak be DebrecenbenNyílt nap keretében mutatták be a Debrecenben létrehozott regionális egyetemi tudásközpontot csütörtökön. A Genomnanotech nevű tudásközpontot a Debreceni Egyetem (DE) és 16 - főként helyi - vállalkozás hozta létre - mondta el Fésüs László akadémikus, a projekt szakmai vezetője.2005-06-30 14:48:00 0
Konferencia a mezőcsáti zsinagóga megmentéséértA Mezőcsáti Zsinagóga Megmentéséért Közalapítvány több neves résztvevővel konferenciát szervezett Mezőcsáton a zsinagóga helyreállítása érdekében június 29-én.2005-06-30 14:37:00 0
Hat alkotmánybíró mandátuma jár le tizenhat hónap múlvaTizenhat hónap múlva hat alkotmánybíró mandátuma lejár és ezért óriási probléma a testület szakmai folytonosságának további biztosítása - erről az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke beszélt csütörtökön a Szegedi Ügyvédi Kamarában tartott vitaindító előadásán, a csongrádi megyeszékhelyen.2005-06-30 14:11:00 0
Kapolyi benne lesz a tévébenKülső tőkét von be a Kölcsey Televízió működtetésébe és fejlesztésébe a tulajdonos Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat - közölte Gazda László, a testület elnöke a közgyűlés csütörtöki, zárt ülésén hozott döntését az MTI-vel.2005-06-30 14:08:00 0
Sztrájkra készül a BKVSztrájkra készülnek a BKV járművezetői, mert tegnap, a határidő lejártáig nem sikerült megállapodniuk a cégvezetéssel a munkakörülményeiket javító, a kollektív szerződésben is szereplő feltételek teljesítéséről - írja a Népszabadság.2005-06-30 13:20:00 0
Törvénytelennek nyilvánította a romániai vasutas sztrájkot a bíróságTörvénytelennek nyilvánította a romániai vasutasok sztrájkját a bukaresti fellebbviteli ítélőtábla - közölték gyorsjelentésükben román hírforrások csütörtök délben.2005-06-30 12:34:00 0
Félmilliárdot tapsolt el az egészségügyi tárcaNem hasznosított, illetve fellelhetetlen tanulmányokra fordított több mint fél milliárd forintot az egészségügyi reform előkészítésére létrehozott programiroda - állapította meg az Állami Számvevőszék csütörtökön nyilvánosságra hozott vizsgálata.2005-06-30 12:30:00 0
Kétmilliárdos címzett támogatás egy kaposvári volt kollégium felújításáraCsaknem kétmilliárd forint címzett támogatással felújítják Kaposvár egy korábbi középiskolai kollégiumát, az épületegyüttesben szakközépiskola kap majd helyet; a munkálatok elkezdéséről a belügyminiszter, Kaposvár országgyűlési képviselője csütörtökön a helyszínen tájékozódott.2005-06-30 12:19:00 0
Izrael zárt katonai övezetté nyilvánította a gázai zsidó telepeketAz izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a Gázai övezetben lévő zsidó telepeket, miután a felszámolásukat ellenző szélsőséges zsidók összecsaptak izraeli katonákkal - közölte az izraeli haderő szóvivője.2005-06-30 12:16:00 0
Emlékmű épül Martin Luther Kingnek WashingtonbanEmlékművet állítanak az Egyesült Államokban az ismert polgárjogi harcosnak, Martin Luther Kingnek, méghozzá központi helyen - írja a radio.hu.2005-06-30 11:51:00 0
Halpusztulás KárpátaljánA kárpátaljai Ungvári járásban található Alsószlatinán ismeretlen személyek leengedték az egyik mesterséges tó vízét, aminek következtében elpusztult a teljes halállomány.2005-06-30 11:07:00 0
Júliustól ismét drágul az életSzámos adójogszabály módosul július elsejével, drágul a gyógyszer, a budapesti tömegközlekedés, a fővárosi parkolás, a nem lakossági gázfogyasztás. Módosul a jövedéki és a vámtörvény is. Jön az önadózó import áfa, a fordított kamatadó, a roncsautókra új környezetvédelmi szabályozás lép életbe.2005-06-30 10:35:00 0
A kormány eljátszotta a pénzünket: napi hétmilliárd forinttal nő az államadósságOrbán Viktor szerdán Baranyában Pécsig kísérte végig a négy nemzeti konzultációs busz egyikének országjárását. Az esti fórum előtt három településen járva beszélgetett a falvakban élőkkel, felsőoktatásban dolgozókkal, egyetemistákkal és patikusokkal.2005-06-30 10:00:00 0
ENSZ-katonák túsz-szabadító rohama HaitinHáromszáz ENSZ-békefenntartó Haiti fővárosában megostromolt egy nyomortanyát, ahová egy, a korábbi elnökhöz, Jean-Bertrand Aristide-hoz hű fegyveres banda vette be magát, és kiszabadított fogságukból egy túszt; a lövöldözésben az ENSZ-katonák legkevesebb hat fegyverest megöltek, és ötöt megsebesítettek.2005-06-30 09:48:00 0
Vád alá helyezték a beomlott moszkvai aquapark tervezőjétOroszországban vád alá helyezték a moszkvai építésbiztonsági felügyelet vezetőjét a főváros víziparkjában történt szerencsétlenség kapcsán.2005-06-30 09:03:00 0
Terrorriadó a Fehér Házban és a CapitoliumonIsmét megsértette egy kisrepülőgép a washingtoni Fehér Ház lezárt légterét. Bush elnököt rövid időre kimenekítették irodájából.2005-06-30 09:00:00 0
Rendőrségi feljelentést tettek a dolgozókNagy bajban a Rába-Motor Gyártó Kft. Nem kizárt, hogy végelszámolás helyett felszámolják a győri Rába-Motor Gyártó Kft.-t, miután több száz millió forintos adósságot halmozott fel. Az elmaradt munkabérüket követelő dolgozók azért tettek rendőrségi feljelentést, mert a cég állítólag hónapok óta nem fizeti utánuk a különböző járulékokat.2005-06-30 08:33:00 0
Kevesebb kártérítést fizetnek a kátyúk miattCsaknem harmadával csökkentek az idén a bejelentett kátyúkárok miatt kifizetett összegek a fővárosban. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.-nél a Magyar Nemzet megtudta: a tavalyihoz képest idén kevesebben igényeltek kártérítést, és mivel a közszolgáltató februártól megszigorította az eljárást, a kérelmek negyedét így elutasíthatták. Izsák Györgyné, az útüzemeltetési osztály vezetője szerint jól működik a szigorítás, ám gondot jelent, hogy nincs egzakt meghatározás a kátyúra.2005-06-30 08:29:00 0
Kulcsár ma nem tanúskodik?A Fővárosi Bíróság gazdasági tanácsa a mai napra tanúként idézte be Kulcsár Attilát, ám a Magyar Nemzet szerint a bróker nem lesz jelen a tárgyaláson. Három ügy kerül terítékre, zárt ajtók mögött. Nagy Károly magánszemély és két cége pereli a K&H Equities Rt.-t, azt kérve, fizessék ki részükre a hajdani egyenlegközlőn szereplő 1,6 milliárd forintot.2005-06-30 08:23:00 0
A Nemzetközi Űrállomás készen áll a Discovery fogadásáraA Progressz orosz teherűrhajó megemelte a Nemzetközi Űrállomást, hogy a Föld körül keringő bázis a legideálisabb pályamagasságon fogadja a júliusban érkező Discovery amerikai űrrepülőgépet.2005-06-30 08:20:00 0
Juscsenko kapja a Philadelphiai Szabadság-medáltViktor Juscsenko ukrán államfőt tűntetik ki az idén a Philadelphiai Alapítvány által odaítélt Szabadság-medállal.2005-06-30 08:19:00 0
Bush zároltatja a tömegpusztító fegyvereket fejlesztő cégek vagyonátGeorge Bush amerikai elnök szerdán elrendelte a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére irányuló iráni, észak-koreai és szíriai törekvésekben közreműködő külföldi cégek, bankok, illetve személyek egyesült államokbeli javainak a zárolását, és újabb intézkedéseket hagyott jóvá a hírszerzés reformjára.2005-06-30 07:05:00 0
ÁrkommandóHa annak idején, az őszödi kormányüdülő eladásakor működött volna árkommandó, bizonyos, hogy a derék hadfiak bucira gumibotozzák, taknyosra könnygázspray-zik, dermedtre sokkolják, nehéz vasba verik az eladót, a vevőt és az üzlet közvetítőjét, talán még szőnyegbe is hengergetik őket, hogy könnyebb legyen az elszállításuk.2005-06-30 06:59:00 0
Holnaptól kerül forgalomba a nehéz lejRomániában a nehéz lej holnapi bevezetése miatt július első napjaiban zárva tartanak a bankok és a tőzsde, illetve nem működnek majd a pénzkiadó automaták. Az átállás értelmében tízezer korábbi lej ér majd egy egységet az új fizetőeszközből. A két pénznem 2006 végéig lesz párhuzamosan használható.2005-06-30 06:58:00 0